A nemek közötti egyenlőségi stratégia a fejlesztési politikában

A Bizottság iránymutatásokat ismertet a nemek közötti egyenlőség integrálásának javítására és a nők szerepének erősítésére az Európai Unió (EU) fejlesztési együttműködési politikájában. Ezenkívül a Bizottság konkrét cselekvéseket ajánl azokon a területeken, ahol a fejlődő országokban ez az egyenlőtlenség erősebb.

JOGI AKTUS

A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak (2007. március 8.) – A nemek közötti egyenlőség és a nők szerepének erősítése a fejlesztési együttműködésben [COM(2007) 100 végleges – a Hivatalos Lapban még nem tették közzé].

ÖSSZEFOGLALÓ

Az esélyegyenlőség a fenntartható fejlődés alapvető tényezője, különösen azokon a területeken, ahol a fejlődő országokban ez az egyenlőtlenség erősebb. Ezek a területek a következők:

A Bizottság elismeri, hogy jelentős fejlődés történt a nemek közötti egyenlőség felé a fejlesztési együttműködés területén. Ez utóbbi egyre inkább részét képezi a partnerországokkal folytatott párbeszédnek, valamint a civil társadalommal folytatott uniós konzultációknak. Ezenkívül fejlődés történt a nemek közötti egyenlőségről szóló projektek és programok végrehajtása területén, továbbá a tagállamok és a Bizottság kapacitásának kialakításában.

Mindazonáltal a Bizottság hangsúlyozza, hogy egyes kihívások továbbra is fennállnak a következő területeken:

A stratégia célkitűzései

Az Európai Unió stratégiájának első célkitűzése, hogy javítsa a nemek közötti egyenlőséghez kapcsolódó kérdések integrációjának hatékonyságát. A stratégiának három fő tengelye van:

A második célkitűzés a különleges célkitűzések újraorientálása a partnerországokban a nők emancipációjának érdekében. A Bizottság különösen a következő cselekvési területeket azonosította :

Végrehajtás

A Bizottság hangsúlyozza a nők saját felelősségét a fejlesztési együttműködési kezdeményezésekért, amelyet a civil társadalmi szervezetekben és a közösségi alapú szervezetekben való részvétel által valósíthatnak meg. Különösen fontos, hogy az Európai Unió előmozdítsa azoknak a civil társadalmi szervezeteknek a megnyilvánulását, amelyek támogatják a nemek közötti egyenlőséget ott, ahol ezek a szervezetek nem léteznek, és biztosítsa a létező szervezetek kapacitásának kialakítását.

A támogatás finanszírozása a férfiak és nők közötti egyenlőségi mutatók javulása arányában fog történni. Ezenfelül a nők-férfiak dimenziót bele kell vonni a partnerországok költségvetésének kialakításába nemzeti és helyi szinten. Ennek érdekében új kiadási prioritásokat kell kialakítani, és új irányt kell adni az ágazati programoknak a nemek közötti egyenlőség elérése, valamint az állami kiadások és bevételek figyelemmel kísérése érdekében.

A szegénység csökkentését célzó nemzeti stratégiáknak elemezniük kell az adott ország helyzetét a nemek közötti egyenlőség tekintetében, hogy annak összes növekedési és szegénységi vonatkozása világossá váljék. A Bizottság hangsúlyozza, hogy a nemzeti stratégiáknak egy olyan tágabb értelemben vett szegénységfogalmat kell elfogadniuk, amely túlmutat a pénzügyi források hiányán. Ezenfelül a nemzeti stratégiáknak el kell fogadniuk a civil társadalom hozzájárulását a stratégia megfogalmazásához és figyelemmel kíséréséhez.

Végül a Bizottság kiemeli a tagállamokkal való összehangolás és harmonizáció fontosságát, amely a rendszeres találkozókon és a bevált gyakorlatok cseréjén keresztül valósul meg. Ezenfelül az Európai Unió továbbra is támogatja a nemek közötti egyenlőségről szóló nemzetközi és regionális szintű vitát, és különösen hangsúlyozza annak fontosságát, hogy ez ne korlátozódjon az egészségügyi és oktatási területekre.

Különleges intézkedések a Bizottság részéről

A stratégia végrehajtása érdekében a Bizottság három területen ajánl cselekvéseket, nevezetesen:

Háttér

2001-ben a „A nemek közötti egyenlőség érvényesítése a közösségi fejlesztési együttműködésben 2001−2006” elnevezésű cselekvési program fektette le az alapokat az Európai Bizottság kapacitásainak kialakításához ezen a területen.

Ezt követően az Európai Parlament és Tanács 1567/2003/EK rendelete, amely 2006. december 31-én hatályát vesztette, dolgozott ki egy pénzügyi keretet az egészségügyre és a jogokra vonatkozó cselekvések végrehajtásáról a reprodukció és a szexualitás területén.

Ezenfelül az Európai Parlament és Tanács 806/2004/EK rendelete, amely 2006. december 31-én hatályát vesztette, 9 millió EUR keretet különített el az ezen a területen történő különleges intézkedések finanszírozására. Végül a 2005-ös Európai Konszenzus a szegénység csökkentését célzó alapvető célkitűzései között azonosította a nemek közötti egyenlőséget.

KAPCSOLÓDÓ JOGI AKTUSOK

A Bizottság szolgálati munkadokumentuma (2010. március 8) „A nemek közötti egyenlőség és a nők szerepének erősítése a fejlesztési együttműködésben” című cselekvési tervről) [SEC(2010) 265 végleges – a Hivatalos Lapban még nem tették közzé]. A Bizottság bemutatott egy 2010−2015-re szóló cselekvési tervet a fent említett bizottsági közlemény stratégiájának megvalósítása céljából, hogy ilyen módon erősítse a nemek közötti egyenlőség támogatását a fejlődő országokban. Ez a cselekvési terv hozzájárul a millenniumi fejlesztési célok és a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetések minden formájának kiküszöböléséről szóló ENSZ-egyezmény célkitűzéseinek megvalósításához.

Ennek érdekében a Bizottság feladatai különösen a következők:

Utolsó frissítés: 19.08.2010