A gyermekek, a fiatalok és a nők elleni erőszakkal szembeni küzdelem: a Daphne III program (2007–2013)

A Daphne III program célja a gyermekek, fiatalok és nők elleni mindenfajta – testi, nemi és pszichikai – erőszak megelőzése és az azokkal szembeni küzdelem. A program emellett védelmet kíván nyújtani az áldozatoknak és a veszélyeztetett csoportoknak, és biztosítani kívánja a testi és szellemi egészség magas szintű védelmét, valamint a kimagasló jólétet és társadalmi kohéziót az Unió egész területén. E program a Daphne program harmadik szakasza, és a 2007-től 2013-ig tartó időszakra terjed ki.

JOGI AKTUS

Az Európai Parlament és a Tanács 779/2007/EK határozata (2007. június 20.) az „Alapvető jogok és jogérvényesülés" általános program keretében a 2007–2013 közötti időszakra vonatkozóan a gyermekek, a fiatalok és a nők elleni erőszak megelőzéséről és az azzal szembeni küzdelemről, valamint az áldozatok és veszélyeztetett csoportok védelméről szóló egyedi program (Daphne III program) létrehozásáról

ÖSSZEFOGLALÓ

A Daphne III program célja a nyilvános vagy a magánszférában előforduló, a gyermekek, a fiatalok és a nők elleni mindenfajta (testi, nemi és pszichikai) erőszak megelőzése és az azzal szembeni küzdelem, valamint az áldozatok és a veszélyeztetett csoportok védelme. E program a tagállamokban már folyó programokat egészíti ki, és alapját a korábbi két Daphne programban (Daphne és Daphne II) meghatározott politikák és célkitűzések képezik.

A programhoz rendelt és a 2007-től 2013-ig tartó időszakban rendelkezésre álló pénzügyi keret 116,85 millió euró.

A határozat alkalmazási köre és a programban való részvétel

A program kedvezményezettjei az erőszak áldozatává vált vagy erőszak veszélyének kitett gyermekek, fiatalok (12 és 25 éves kor között) és nők. Az e kategóriába tartozó személyeket, beleértve azokat is, akik közeli hozzátartozójuk bántalmazásának tanúi, erőszak áldozatának kell tekinteni.

A program célcsoportjai többek között a családok, a tanárok, a szociális munkások, a rendőrség, az egészségügyi és igazságügyi dolgozók, valamint a nem kormányzati szervezetek és a hatóságok.

A programban részt vehetnek az Európai Unió tagállamai, az Európai Szabadkereskedelmi Társuláshoz (EFTA) tartozó, az Európai Gazdasági Térségről (EGT) szóló megállapodásban részes országok, valamint, bizonyos feltételek mellett, a tagjelölt országok és a balkáni országok.

A program keretében ajánlattételre jogosultak azon magán- és állami szervezetek és intézmények (helyi hatóságok, egyetemi tanszékek és kutatóközpontok), amelyek az erőszak megelőzése és az azzal szembeni küzdelem vagy az áldozatok támogatása területén tevékenykednek.

A program célkitűzései

A program célja elsősorban:

Támogatott intézkedések

A célkitűzések megvalósítása érdekében a program az intézkedések három típusát támogatja:

Végrehajtás

A közösségi finanszírozás formái az alábbiak lehetnek:

A Bizottság minden évben elfogad egy munkaprogramot, amelyben lefekteti prioritásait, és javaslatot tesz a támogatásokra fordítandó összegek elosztására. Ezenkívül minden évben közzéteszi a program keretében finanszírozott projektek listáját.

A Daphne III a „Biztonság és a szabadságjogok védelme” és a Szolidaritás és a migrációs áramlások igazgatása programot, a 7. kutatási és fejlesztési keretprogramot, a PROGRESS és a Safer Internet Plus programot, valamint a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézete tevékenységeit egészíti ki.

Nyomon követés és értékelés

A támogatások kedvezményezettjeinek az intézkedések végrehajtásáról szóló technikai és pénzügyi jelentéseket, valamint az intézkedés megvalósítását követő három hónapon belül záróbeszámolót kell benyújtaniuk. Ezenkívül sor kerül a program nyomon követésére és pénzügyi ellenőrzésére.

A Bizottság a projektek végrehajtásáról és azok eredményeiről szóló időközi értékelő jelentést nyújt be az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak (legkésőbb 2011. március 31-ig), valamint legkésőbb 2014. december 31-ig beterjeszt egy utólagos értékelő jelentést a program végrehajtásáról és eredményeiről. Eközben, legkésőbb 2012. május 31-ig a program folytatásáról szóló közleményt nyújt be.

Háttér

A Daphne III egyedi program az „Alapvető jogok és jogérvényesülés” általános program részét képezi, amely a „Szolidaritás és a migrációs áramlások igazgatása” és a „Biztonság és a szabadságjogok védelme” programokkal együtt felváltja a Bizottság által a jogérvényesülés, a szabadságjogok és a biztonság területén alkalmazott eszközöket. Ezen új programok a 2007–2013 közötti időszak pénzügyi keretéhez tartoznak.

Hivatkozások

Jogi aktus

Hatálybalépés

Az átültetés határideje a tagállamokban

Hivatalos Lap

A 779/2007/EK határozat[az elfogadás a COD/2005/0037 együttdöntési eljárással történt]

2007.7.4.

HL L 173., 2007.7.3.

Utolsó frissítés: 07.09.2007