Pénzeszközök zárolása: terroristák és terrorcsoportok listája

Ezen közös álláspont előírja, hogy listát kell készíteni a terrorcselekményekben részt vevő személyekről és csoportokról, akik és amelyek pénzeszközeit és vagyoni értékeit be kell fagyasztani.

JOGI AKTUS

A Tanács közös álláspontja 2001/931/KKBP (2001. december 27.) a terrorizmus leküzdésére vonatkozó különös intézkedések alkalmazásáról.

ÖSSZEFOGLALÓ

Az Európai Tanács 2001. szeptember 21-i rendkívüli ülésszakán a világ előtt álló egyik fő kihívásként határozta meg a terrorizmust, és a terrorizmus elleni küzdelmet az Európai Unió egyik kiemelt célkitűzéseként azonosította. Ezen közös álláspont célja, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1373. (2001) határozatán kívül további intézkedéseket alkalmazzanak a terrorizmus leküzdésére. Konkrétan listát állít össze a terrorcselekményekben érintett személyekről, csoportokról és szervezetekről, akiknek és amelyeknek a pénzeszközeit és egyéb vagyoni értékeit eszközeit be kell fagyasztani a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem részeként.

Fogalommeghatározások

„Terrorcselekményekben részt vevő személyek, csoportok és szervezetek” alatt értendő minden olyan személy, csoport és szervezet, akiről és amelyről pontos adatok bizonyítják, hogy terrorcselekményeket követett el, megkísérli azok elkövetését, vagy terrorcselekmények elkövetését segíti elő.

„Terrorcselekmények” alatt azok a szándékos cselekmények értendők, amelyek a lakosság megfélemlítése, különböző jogellenes kényszer gyakorlása vagy az alapvető politikai, alkotmányos, gazdasági vagy társadalmi felépítés megingatása vagy lerombolása révén súlyos kárt okozhatnak egy országnak vagy nemzetközi szervezetnek. A következők tartoznak a terrorcselekmények körébe:

Az ilyen bűncselekmények elkövetésével való fenyegetőzés is terrorista bűncselekményként kezelendő.

A közös álláspont továbbá a „terrorista csoportot” olyan szervezett csoportként határozza meg, amely összetételére vagy szervezeti fejlettségére tekintet nélkül, terrorcselekmények egyetértésben történő elkövetésére létesült.

Az érintett személyek és szervezetek listája

A közös állásponthoz csatolt listát az illetékes igazságügyi és rendőri hatóságok állították össze, az uniós országokban végzett nyomozások alapján. A listát legalább félévente frissíteni kell. A listán szerepelnek forradalmár csoportok, valamint az ilyen csoportokhoz tartozó személyek név szerint, többek között:

Oszáma bin Láden és a vele összeköttetésben álló személyek és csoportok nem szerepelnek a listán, mivel rájuk már vonatkozónak már létezik tanácsi közös álláspont. 2002/402/KKBP (2002. május 27.) az Oszáma Bin Ládennel, az Al-Káida szervezet tagjaival és a Tálibannal, valamint a velük összeköttetésben álló személyekkel, csoportokkal, vállalkozásokkal és szervezetekkel szembeni korlátozó intézkedésekről. A közös álláspontban meghatározott intézkedéseket a Tanács ugyanazon a napon elfogadott 881/2002/EK rendelete alkalmazza.

Az EU és az uniós tagállamok által foganatosítandó intézkedések

Az Európai Unió hatáskörén belül befagyasztja a listán szereplő személyek és csoportok pénzeszközeit és egyéb vagyoni értékeit. Biztosítja továbbá, hogy ezek a személyek és csoportok ne férhessenek hozzá a befagyasztott pénzeszközeit és vagyoni értékeit.

Az uniós országok megfelelő rendőrségi és igazságügyi együttműködés révén nyújtanak egymásnak segítséget a terrorcselekmények megelőzéséhez és azok leküzdéséhez. A tagállamok maradéktalanul élhetnek az uniós jogi aktusok vagy bármely más, kétoldalú vagy nemzetközi megállapodás révén rájuk ruházott hatáskörrel, hogy nyomozást vagy pert indítsanak a listán szereplő bármely személy és szervezet ellen.

Ehhez a közös állásponthoz hasonlóan a Tanács a terrorizmus leküzdéséről szóló 2001/930/KKBP közös álláspontja (2001. december 27.) előírja, hogy be kell fagyasztani az Európai Unió területén terrorcselekményeket elkövető vagy elkövetését megkísérlő, vagy a terrorcselekmények elkövetését elősegítő személyek és csoportok pénzeszközeit és egyéb vagyoni értékeit.

Hivatkozások

Jogi aktus

Hatálybalépés

Az átültetés határideje a tagállamokban

Hivatalos Lap

A Tanács 2001/931/KKBP közös álláspontja

2001.12.27.

HL L 344., 2001.12.28.

KAPCSOLÓDÓ OKMÁNYOK

A Tanács 2580/2001/EK rendelete (2001. december 27.) a terrorizmus leküzdése érdekében egyes személyekkel és szervezetekkel szemben hozott különleges korlátozó intézkedésekről [Hivatalos Lap L 344., 2001.12.28.]. Ez a rendelet olyan szükséges uniós szintű intézkedés, amely az uniós és az Unión kívüli országok terrorista szervezeteire vonatkozó adminisztratív és igazságügyi eljárásokra épít. A terrorcselekmények mindenféle finanszírozása elleni fellépésre ösztönöz. E célból meghatározza, mit ért „a pénzeszközök és egyéb vagyoni értékek” befagyasztása, a „banki és egyéb pénzügyi szolgáltatások” és a „jogi személy ellenőrzése” alatt. A rendelet továbbá előírja azokat a kivételes eseteket, amikor bizonyos körülmények között felszabadíthatók az értékek.

A rendelet előírja, hogy listát kell készíteni azokról a személyekről, csoportokról és szervezetekről, amelyekre ez vonatkozik, amely listát rendszeresen felül kell vizsgálni és módosítani kell. Ezt a listát későbbi rendeletek és határozatok révén frissítették.

A Tanács 2005/671/IB határozata (2005. szeptember 20.) a terrorista bűncselekményekre vonatkozó információcseréről és együttműködésről [Hivatalos Lap L 253., 2005.9.29.].

See also

Utolsó frissítés: 30.03.2010