A madridi Európai Tanács
A madridi Európai Tanács 1995. december 15–16-i ülésén megerősítette, hogy a gazdasági és monetáris unió (GMU) harmadik szakasza a konvergenciakritériumoknak, a menetrendnek és az Európai Unióról szóló szerződésben foglalt jegyzőkönyveknek és eljárásoknak megfelelően 1999. január elsején elkezdődik.
AZ EGYSÉGES PÉNZNEM NEVE
Az új pénznem nevének kiválasztása az egységes pénznemre való áttérés előkészületeinek jelentős lépése, mivel részben ez határozza meg, hogyan fogadja a közvélemény a gazdasági és monetáris unió gondolatát. Az Európai Tanács úgy döntött, hogy a pénznem neve az Európai Unió minden hivatalos nyelvén azonos legyen, figyelembe véve a különféle ábécéket, valamint egyszerű legyen, és Európát jelképezze.
Ezért az Európai Tanács úgy döntött, hogy a harmadik szakasztól kezdődően az európai pénznem neve az „euró” lesz. Ez a pénznem teljes neve, nem pedig egy előtag, amely a nemzeti pénznemek neve elé kerül.
Az „euró” megnevezés helyettesíti az „ECU” általános kifejezést, amelyet a Szerződésben az európai valutaegység megnevezésére használtak. A tizenöt tagállam kormánya arra a közös megállapodásra jutott, hogy ez a határozat a Szerződés rendelkezéseinek elfogadott és végleges értelmezése.
AZ EGYSÉGES PÉNZNEM BEVEZETÉSÉNEK FORGATÓKÖNYVE
Az egységes pénznem bevezetési folyamatának döntő lépéseként az Európai Tanács elfogadta az egységes pénznem bevezetésének forgatókönyvét, amelyet kérésére a Tanács dolgozott ki a Bizottsággal és az Európai Monetáris Intézettel tanácskozva.
A forgatókönyv ügyel az átláthatóságra, megerősíti a hitelességet, és hangsúlyozza a folyamat visszafordíthatatlanságát. Célja a szükséges jogbiztonság biztosítása, az átállás költségeinek minimalizálása, valamint a verseny torzulásának elkerülése. A konkrét intézkedések bejelentésével, amelyeket pontos menetrend szerint kell végrehajtani, a forgatókönyv elegendő információt biztosít a gazdasági szereplőknek ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjanak az egységes pénznem bevezetéséhez.
Ez a referencia-forgatókönyv három szakaszra oszlik, amelyek rendezetten és a felhasználók adaptációs képességeinek figyelembevételével zajlanak.
„A” szakasz: a gazdasági és monetáris unió elindítása
1998. május elsején és másodikán az állam-, illetve kormányfői összetételben ülésező Tanács a Szerződés által előírt eljárásnak megfelelően megnevezi azokat a tagállamokat, amelyek megfelelő konvergenciaszintet értek el ahhoz, hogy csatlakozhassanak a gazdasági és monetáris unióhoz. Az 1997. évre vonatkozó adatok szolgálnak a „felvételi vizsga” alapjául. 1998 májusában a Gazdasági és Pénzügyi Tanács bejelenti a részt vevő valuták közötti kétoldalú paritást. Azonban még 1998. december 31-ig várni kell a nemzeti valuták és az euró közötti átváltási árfolyam megállapítására.
A részt vevő tagállamok névsorának nyilvánosságra hozatala után e tagállamok kormányainak egyhangúlag meg kell szavazniuk egy sor jogi rendelkezést, valamint ki kell nevezniük az Európai Központi Bank (EKB) igazgatóságát. Ezzel létrejön az EKB és a Központi Bankok Európai Rendszere (KBER).
Az egységes monetáris és árfolyam-politika vezetésének feltételeit ezzel meghatározzák, és elkezdődhet az euróbankjegyek és -érmék gyártása. Az érmék címlete 0,01 és 2 euró között, a bankjegyeké pedig 5 és 500 euró között változik.
A részt vevő tagállamokban ebben a szakaszban a teljes gazdasági rendszer a nemzeti valutákkal működik. Az euróra való áttérés előkészületei ugyanakkor felerősödnek, különösen a közigazgatásban és a pénzintézetekben.
„B” szakasz: a gazdasági és monetáris unió tényleges elindulása
1999. január elsején elkezdődik a „B” szakasz (azaz a GMU harmadik fázisa), amelyben visszavonhatatlanul rögzítik a részt vevő országok nemzeti valutája közötti és az euróhoz viszonyított átváltási árfolyamot. Ez a szakasz három évig tart.
Ettől a ponttól számítva az euró teljes értékű valutának számít, és külső értéke megegyezik a megszűnő ECU hivatalos kosarának értékével.
Működni kezd a Központi Bankok Európai rendszere, amely az EKB-ból és a nemzeti bankokból épül fel. Ez határozza meg és irányítja a monetáris politikát és az euróra való egységes áttérést (rövid távú kamatok rögzítése, intervenciók a dollárhoz és a jenhez képest stb.). A részt vevő tagállamok nemzeti valutáinak árfolyamjegyzése megszűnik.
A nagy értékű fizetési rendszerek (bankközi és monetáris piac, valutapiac, tőkepiac), mint például a KBER által irányított TARGET, euróalapon működik. Az új államkötvényeket is euróban fogják kibocsátani.
Ebben a szakaszban az euró csak virtuális valuta, mivel a forgalomban lévő bankjegyek és érmék egyelőre nemzeti valuták. A fontosabb lakossági fizetési rendszereket (átutalás, bankkártyás fizetés, csekk stb.) úgy alakítják át, hogy euróban működjenek. Az euró használata lehetséges már, de még nem kötelező.
„C” szakasz: az egységes pénznem általános bevezetése
2002. január elsején az euróbankjegyek és -érmék párhuzamosan forgalomba kerülnek a nemzeti bankjegyekkel és érmékkel. Az euróbankjegyek és -érmék törvényes fizetőeszköznek minősülnek, a nemzeti bankjegyeket és érméket fokozatosan bevonják.
Minden pénzügyi tranzakciót euróban számolnak. A szerződésekben a nemzeti valutára történő hivatkozásokat euróra váltják a visszavonhatatlanul rögzített árfolyamon anélkül, hogy módosítanák a korábban meghatározott feltételeket (szerződések folytonossága).
Ez a szakasz kizárólag addig tart, ameddig szükséges, hogy minimalizálják a valuták hosszas párhuzamos forgalmazása miatt fellépő bonyodalmakat a felhasználók körében. A tagállamok dönthetnek úgy, hogy lerövidítik ezt az időszakot. Mindenesetre legkésőbb 2002. július elsejével a nemzeti bankjegyek és érmék többé nem számítanak törvényes fizetőeszköznek, tehát nem lehet többé fizetni velük.
Az egységes valutára történő áttérés ezzel a dátummal megtörténik: július elsejétől a részt vevő tagállamok gazdaságának egésze kizárólag euróalapon működik. Egy bizonyos ideig még lehetőség van a nemzeti bankjegyek és érmék ingyenes beváltására a tagállamok központi bankjaiban.
Utolsó frissítés: 20.06.2006