Elektronikus hírközlési hálózatokhoz való hozzáférés

Az irányelv harmonizálja azt, hogy milyen módon szabályozzák az uniós országok az elektronikus hírközlő hálózatokhoz és a kapcsolódó eszközökhöz való hozzáférést, valamint ezek összekapcsolását. A hálózatok és szolgáltatások szolgáltatói közötti kapcsolatok olyan keretszabályozását hozza létre, amely fenntartható versenyhez és az elektronikus hírközlési szolgáltatások közötti együttműködési képességhez vezet.

JOGI AKTUS

Az Európai Parlament és a Tanács 2002/19/EK irányelve (2002. március 7.) az elektronikus hírközlő hálózatokhoz és kapcsolódó eszközökhöz való hozzáférésről, valamint azok összekapcsolásáról („hozzáférési irányelv”).

ÖSSZEFOGLALÓ

A „hozzáférési irányelv” négy másik irányelvvel („keretirányelvvel”, „engedélyezési irányelvvel”, „egyetemes szolgáltatási irányelvvel” és az „elektronikus hírközlési adatvédelmi irányelvvel”) együtt a „távközlési csomag” részét képezi, amely az elektronikus hírközlő hálózatok és szolgáltatások versenyképességének növelésére irányuló keretszabályozást hozza létre.

A távközlési csomagot 2009-ben a hatékonyabb jogalkotásról és a felhasználói jogokról szóló irányelv, valamint az Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozók Testületének létrehozása révén módosították.

Alkalmazás

Az irányelv a nyilvános hírközlő hálózatok nyilvánosan elérhető, elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtására alkalmas valamennyi formájára alkalmazandó. Idetartoznak a helyhez kötött és mobil távközlő hálózatok, a földi műsorterjesztésre használt hálózatok, a kábeltelevíziós hálózatok és a hang-, fax-, adat-, illetve képtovábbításra használt műholdas és internethálózatok.

Főszabály

Az uniós országok gondoskodnak arról, hogy ne legyenek olyan korlátozások, amelyek akadályozzák az azonos uniós országban lévő vagy különböző uniós országokban lévő vállalkozásokat abban, hogy egymás között a Szerződésben foglalt versenyszabályok hatálya alá tartozó hozzáférésre és/vagy összekapcsolásra vonatkozó megállapodásokat kössenek.

A főszabály szerint azokon a piacokon, ahol a vállalkozások között a tárgyalási pozíció tekintetében továbbra is nagy különbségek vannak, célszerű a piacszabályozás eszközeként szolgáló, belső piaci elveken és a versenyszabályokon alapuló keretet létrehozni.

A technológiasemleges megközelítés elfogadása, a következő célkitűzésekkel:

olyan keret létrehozása, amely ösztönzi a versenyt és a hálózati infrastruktúrákba történő hatékony befektetést azáltal, hogy a végfelhasználók érdekében biztosítja a hálózatok megfelelő hozzáférhetőségét és összekapcsolását, valamint a szolgáltatások együttműködési képességét;

annak biztosítása, hogy a piacon felmerülő szűk keresztmetszetek ne korlátozzák a felhasználó előnyére szolgáló, innovatív szolgáltatások megjelenését.

Az üzemeltetők jogai és kötelezettségei

Az irányelv megállapítja azt az alapvető szabályt, amely alapján a nyilvános hírközlő hálózatok üzemeltetői jogosultak és - amennyiben az arra felhatalmazott más vállalkozások kérik - kötelesek egymással az összekapcsolásról tárgyalásokat folytatni, annak érdekében, hogy a szolgáltatások együttműködési képességét az Európai Unió egészében biztosítsák.

A nemzeti szabályozó hatóságok felelősek a rendszeres piacelemzés elvégzéséért annak megállapítása érdekében, hogy egy vagy több üzemeltető rendelkezik-e jelentős piaci erővel a szóban forgó piacon. Amennyiben egy piacelemzést követően megállapítják, hogy valamely üzemeltető jelentős piaci erővel bír egy adott piacon, a nemzeti szabályozó hatóságok - a körülményektől függően - a következő kötelezettségeket vagy azok egyikét ruházzák az üzemeltetőre:

1.

az összekapcsolásra és/vagy a hozzáférésre vonatkozó átláthatósági kötelezettségek, megkövetelve az üzemeltetőktől, hogy meghatározott információkat bocsássanak rendelkezésre, így számviteli információkat, műszaki előírásokat vagy hálózati jellemzőket, adott esetben referenciaajánlat közzététele révén;

2.

a megkülönböztetésmentességre vonatkozó kötelezettségek annak biztosítása érdekében, hogy az üzemeltetők azonos körülmények között azonos feltételeket alkalmazzanak az azonos szolgáltatásokat nyújtó vállalkozásokra, beleértve a saját szolgáltatásainak előnyben részesítésére irányuló tilalmat;

3.

a számviteli szétválasztásra vonatkozó kötelezettségek az összekapcsolással és/vagy hozzáféréssel kapcsolatos meghatározott tevékenységek tekintetében;

4.

a meghatározott hálózati eszközökhöz való hozzáférésnek és azok használatának a lehetővé tételére vonatkozó kötelezettségek. Az üzemeltetőktől megkövetelhető többek között, hogy:

harmadik személyeknek hozzáférést biztosítsanak meghatározott hálózati elemekhez és/vagy kapcsolódó eszközökhöz, beleértve a helyi hurok átengedését;

a hozzáférést kérő vállalkozásokkal jóhiszemű tárgyalást folytassanak;

ne vonják vissza az eszközökhöz való, korábban már engedélyezett hozzáférést;

nyílt hozzáférést biztosítsanak az olyan műszaki interfészekhez, protokollokhoz vagy egyéb kulcsfontosságú technológiákhoz, amelyek nélkülözhetetlenek a szolgáltatások együttműködési képességéhez;

helymegosztást biztosítsanak, vagy a közös eszközhasználat egyéb formáit biztosítsák;

biztosítsanak hozzáférést a kapcsolódó szolgáltatásokhoz, így egyebek mellett az azonosítási, a helymeghatározási és a jelenléti szolgáltatáshoz;

5.

a költségmegtérülésre és az árszabályozásra vonatkozó kötelezettségek - beleértve az árak költségalapúságára és a költségszámítási rendszerekre vonatkozó kötelezettségeket.

Amennyiben a piaci hiányosságok e kötelezettségek teljesítése ellenére továbbra is fennállnak, a nemzeti szabályozó hatóságok végső intézkedésként arra kötelezhetik a vertikálisan integrált vállalkozásokat, hogy a hozzáférési termékek és szolgáltatások nagykereskedelmi szintű biztosításával kapcsolatos tevékenységeiket önállóan működő gazdasági egység keretében végezzék.

Ez az önállóan működő gazdasági egység valamennyi vállalkozásnak - ideértve az anyavállalat más gazdasági egységeit is - egységes határidővel és szerződési feltételekkel, ideértve az árra és a szolgáltatás színvonalára vonatkozó feltételeket is, továbbá azonos rendszerek és folyamatok révén köteles nyújtani a hozzáférési termékeket és szolgáltatásokat.

HIVATKOZÁSOK

Jogi aktus

Hatálybalépés

Az átültetés határideje a tagállamokban

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

2002/19/EK irányelv

2002.4.24.

2003.7.24.

HL L 108., 2002.4.24., 7-20. o.

Módosító jogszabályok

Hatálybalépés

Az átültetés határideje a tagállamokban

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

2009/140/EK irányelv

2009.12.19.

2011.5.25.

HL L 337., 2009.12.18. 37-69. o.

A MELLÉKLETEK MÓDOSÍTÁSA

II. melléklet - a nagykereskedelmi hálózati infrastruktúrához való hozzáférésére, többek között a helyi hurok teljes vagy részleges átengedésére vonatkozó, a jelentős piaci erővel rendelkező, bejelentett üzemeltetők által közzéteendő referenciaajánlatban minimálisan feltüntetendő tételek jegyzéke.

Az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások közös keretszabályozásáról szóló 2002/21/EK irányelv, az elektronikus hírközlő hálózatokhoz és kapcsolódó eszközökhöz való hozzáférésről, valamint azok összekapcsolásáról szóló 2002/19/EK irányelv és az elektronikus hírközlő hálózatok és az elektronikus hírközlési szolgáltatások engedélyezéséről szóló 2002/20/EK irányelv módosításáról szóló. 2009. november 25-i 2009/140/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 337., 2009.12.18., 37-69. o.).

Helyesbítés (2009. november 25.) az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások közös keretszabályozásáról szóló 2002/21/EK irányelv, az elektronikus hírközlő hálózatokhoz és kapcsolódó eszközökhöz való hozzáférésről, valamint azok összekapcsolásáról szóló 2002/19/EK irányelv és az elektronikus hírközlő hálózatok és az elektronikus hírközlési szolgáltatások engedélyezéséről szóló 2002/20/EK irányelv módosításáról szóló 2009/140/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvhez (HL L 241., 2013.9.10., 8-9. o.).

KAPCSOLÓDÓ OKMÁNYOK

A Bizottság iránymutatása a piacelemzésről és a jelentős piaci erő értékeléséről az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások közösségi keretszabályozása alapján (HL C 165., 2002.7.11., 6-31. o.).

Ezen iránymutatás a hírközlési szolgáltatások keretszabályozása szerint megállapítja azokat az elveket, amelyek alapján a nemzeti szabályozó hatóságok a hatékony verseny biztosítása céljából elvégzik piacelemzéseiket.

Az elektronikus hírközlés egységes európai piacáról és a „behálózott kontinens” megteremtéséhez szükséges intézkedések meghatározásáról, valamint a 2002/20/EK, 2002/21/EK és 2002/22/EK irányelv és az 1211/2009/EK és 531/2012/EU rendelet módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatok (COM(2013) 627 final, 2013.9.11. - A Hivatalos Lapban nem tették közzé).

utolsó frissítés 10.09.2015