Igazságügyi fórum

E közlemény célja, hogy fórumot hozzon létre az EU polgári és büntető igazságszolgáltatási politikáinak és gyakorlatainak megvitatására. Ebben a párbeszédben szakértők (azaz az igazságügyben dolgozó szakemberek, a nemzeti igazságügyi közigazgatás képviselői és akadémikusok) vehetnek részt. Ez a fórum egyben állandó konzultációs mechanizmusként is működik, amelynek keretében az európai intézmények egyeztetést folytatnak a szakma képviselőivel az uniós szakpolitikák kidolgozása és az érvényben lévő jogi szövegek alkalmazásának vizsgálata során.

JOGI AKTUS

A Bizottság közleménye (2008. február 4.) az EU igazságszolgáltatási politikáinak és gyakorlatának megvitatására szolgáló fórum létrehozásáról [COM(2008) 38 végleges – a Hivatalos Lapban még nem tették közzé].

ÖSSZEFOGLALÓ

A fórum céljai a következők:

A fórumban a következők képviseltetik magukat:

A fórum évente plenáris ülést tart, és bizottságok formájában működik együtt. Ezek a bizottságok szükség szerinti gyakorisággal ülnek össze, és olyan meghatározott témákkal foglalkoznak, mint például a jogsegélyhez való hozzáférés vagy a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog tiszteletben tartása.

A fórumban az Európa Tanács egy képviselője is részt vesz. Ezzel kapcsolatban a Bizottság megemlíti, hogy a fórum szoros együttműködésben dolgozik az Európa Tanács egyik szervével, az igazságszolgáltatás hatékonyságát szolgáló európai bizottsággal (CEPEJ).

A Bizottság ezenkívül egy internetes oldal létrehozását is tervezi, ahol:

Háttér

A fórum létrehozásának hátterében a Bizottság alábbi kettős ténymegállapítása áll:

Utolsó frissítés: 13.05.2008