Szellemi tulajdonjogokat sértő áruk

A fogyasztók és a jogosultak hatékonyabb védelme érdekében a Tanács új rendeletet fogadott el a hamisítás és a szerzői jogi kalózkodás elleni küzdelemről. Ez a rendelet pontosítja a szellemi tulajdonjogot feltehetően sértő árukhoz kapcsolódó vámhatósági intézkedések módját és feltételeit.

JOGI AKTUS

A Tanács 1383/2003/EK rendelete (2003. július 22.) az egyes szellemi tulajdonjogokat feltehetően sértő áruk elleni vámhatósági intézkedésekről és az ilyen jogokat ténylegesen sértő áruk ellen hozandó intézkedésekről [Hivatalos Lap L 196., 2003.8.2.].

ÖSSZEFOGLALÓ

Ez a rendelet lehetővé teszi, hogy a vámhatóságok a jogosultakkal közösen megerősítsék a külső határellenőrzést.

Egyszerűsíti a vámhatóságokhoz intézett intézkedési kérelem benyújtására vonatkozó eljárást, elsősorban a kis- és középvállalkozások (kkv-k) számára, valamint a jogsértő termékek megsemmisítése tekintetében.

Ez a rendelet hatékonyabb rendszert hoz létre azáltal, hogy meghatározza egyrészről azokat a feltételeket, amelyek alapján a vámhatóságok intézkednek, amennyiben árukkal kapcsolatban valamely szellemi tulajdonjog megsértésének gyanúja merül fel, és másrészről azokat az intézkedéseket, amelyeket akkor kell megtenni, ha árukról megállapítást nyer, hogy azok szellemi tulajdonjogokat sértenek.

Annak érdekében, hogy az élelmiszerek biztonságát szavatolva védje a fogyasztókat, a rendelet a közösségi fellépés hatályát kiterjeszti a szellemi tulajdonjogok új típusaira: a növényfajta-oltalomra, a földrajzi jelzésekre és az eredetmegjelölésekre.

Hatály

Ezt a rendeletet a következőkre kell alkalmazni:

A vámhatóságok intézkedése iránti kérelem

Amennyiben felmerül a gyanú, hogy bizonyos áruk szellemi tulajdonjogot sértenek, a jogosult írásban kérelmet nyújthat be az illetékes vámszervhez. Az intézkedés iránti kérelemnek tartalmaznia kell az érintett áruk részletes technikai leírását, pontos adatokat a csalás típusáról, valamint a jogosult által kijelölt kapcsolattartó személy elérhetőségeit. Emellett, ha a kérelmező egy közösségi védjegy, közösségi formatervezési mintaoltalmi jog, közösségi növényfajta-oltalmi jog, illetve egy közösségi oltalom alatt álló eredetmegjelölés, földrajzi jelzés vagy földrajzi megjelölés jogosultja, egy vagy több tagállam vámhatóságainak intézkedését is kérheti.

A szellemi tulajdonjog megsértésének megállapításakor azon tagállam hatályos jogát kell alkalmazni, amelynek területén a gyanús árukat megtalálták. A tagállamok a nemzeti jogszabályokkal összhangban és a jogosult hozzájárulásával mostantól egyszerűsített eljárást rendelhetnek el, amely alapján a vámhatóságok megsemmisíthetik a szóban forgó árukat. Amennyiben az előírt határidőn belül nem állapítják meg szellemi tulajdonjog megsértését, a szükséges vámügyi alakiságok elvégzése után megszüntetik az áruk lefoglalását, és kiadják azokat. Ez a határidő a romlandó áruk esetében rövidebb.

A szellemi tulajdonjogot sértő áruk:

Amennyiben a vámhatóságok kellően alapos okkal azt feltételezik, hogy egy áru szellemi tulajdonjogot sért, akkor felfüggeszthetik az áruk kiadását, vagy pedig három munkanapra lefoglalhatják azokat, amelynek során a jogosultnak intézkedés iránti kérelmet kell benyújtania. Az érintett tagállamban hatályos szabályokkal összhangban a vámhatóságok kérhetik a jogosultat minden olyan információ átadására, amelyre a vizsgálat során szükségük lehet.

Az illetékes vámszerv meghatározza azt az időtartamot, amelyen belül intézkedni kell. Ez az időtartam egy évnél nem lehet hosszabb. Az intézkedésről szóló határozatot továbbítják az érintett tagállam vagy tagállamok vámhivatalához. A vámhivatal további információkat kérhet.

E rendelet alkalmazása során a Bizottság munkáját a Vámkódexbizottság segíti.

Ez a rendelet 2004. január 1-jétől alkalmazandó, amely nappal hatályon kívül helyezi a 3295/94/EK rendeletet.

A jogszabályban használt kulcsfogalmak

Hivatkozások

Jogi aktus

Hatálybalépés

Az átültetés határideje a tagállamokban

Hivatalos Lap

1383/2003/EK tanácsi rendelet

2003.8.9.

HL L 196., 2003.8.2.

KAPCSOLÓDÓ OKMÁNYOK

A Bizottság 1891/2004/EK rendelete (2004. október 21.) az egyes szellemi tulajdonjogokat feltehetően sértő áruk elleni vámhatósági rendelkezésekről és az ilyen jogokat ténylegesen sértő áruk ellen hozandó intézkedésekről szóló 1383/2003/EK tanácsi rendelet végrehajtási rendelkezéseinek elfogadásáról [Hivatalos Lap L 328., 2004.10.30.]. Ez a rendelet pontosítja az 1383/2003/EK tanácsi rendelet végrehajtási rendelkezéseit. Meghatározza azokat a természetes vagy jogi személyeket, amelyek a jogtulajdonos képviseletében felléphetnek, illetve minden olyan személyt, aki ezzel a joggal élhet. Helyénvalónak tartja továbbá meghatározni a szellemi tulajdonjogok igazolásának eszközeit.

A rendelet ismerteti az intézkedés iránti kérelemhez használandó nyomtatvány mintáját és az arra vonatkozó nyelvi szabályokat. Ezenkívül megadja azokat az információtípusokat, amelyeknek szerepelniük kell az intézkedés iránti kérelemben, hogy a vámigazgatási szervek könnyebben felismerhessék a szellemi tulajdonjogot sértő árukat. Meghatározza továbbá a jogosult felelősségére vonatkozó nyilatkozat típusát, amelyet az intézkedési kérelemhez kötelezően csatolni kell.

A jogbiztonságra törekedve a rendelet rögzíti a szellemi tulajdonjogok megsértésének megállapítására vonatkozó határidők kezdetét.

Végül, annak érdekében, hogy a Bizottság figyelemmel kísérhesse az eljárás hatékony alkalmazását és elismerhesse a csalás jelenségét, valamint hogy a tagállamok a vonatkozó kockázatokat elemezhessék, meg kell határozni az információcsere részletes szabályait a tagállamok és a Bizottság között.

See also

Utolsó frissítés: 04.05.2007