Hetedik keretprogram: a Közös Kutatóközpont (KKK) által végzett tevékenységek

A Közös Kutatóközpont (KKK) fő célja tudományos és technikai támogatás nyújtása az Európai Unió politikáihoz. A KKK konkrétabban kapcsolódási pontként működik a technológiai kutatása és a kutatás közösségi politikák terén való gyakorlati alkalmazásai között. A hetedik keretprogram előkészítése során elkészült a KKK tevékenységeit meghatározó, egyedi program. Ez a dokumentum a program sajátosságait, általános célkitűzéseit, valamint fő tevékenységeit írja le.

JOGI AKTUS

A Tanács 2006/975/EK határozata (2006. december 19.) az Európai Közösség kutatási, technológiafejlesztési és demonstrációs tevékenységekre vonatkozó hetedik keretprogramjának a keretében a Közös Kutatóközpont által közvetlen cselekvések révén végrehajtandó egyedi programról (2007–2013) [Hivatalos Lap L 400., 2006.12.30.].

ÖSSZEFOGLALÓ

A Közös Kutatóközpont (KKK) alapkutatásokat végez, valamint know-how-t, tudományos és technikai támogatást nyújt az Európai Unió szakpolitikái részére. Egyik fontos funkciója, hogy, mind az ipari hozzáadott érték létrehozásának, mind a közösségi innovációs politikák támogatása érdekében előmozdítsa a kutatási eredményekkel kapcsolatos technológia transzfert. A központot azért hozták létre 43 évvel ezelőtt, hogy európai szakértelmet biztosítson a nukleáris energia területén, idővel pedig nagy, változatos és többfunkciós kutatóintézetté vált, amely teljesen integrálódott a Bizottságba.

JELLEMZŐK ÉS ÁLTALÁNOS CÉLKITŰZÉSEK

Az egyedi program keretében az a KKK feladata, hogy nagyobb szerepet adjon a felhasználóknak a közösségi szakpolitikák megszövegezésében, megvalósításában és nyomon követésében, hogy támogassa és elősegítse ezt a folyamatot, ugyanakkor reagáljon az új felkérésekre is.

Ami a megközelítést illeti, a hangsúlyt egyrészt az új lisszaboni stratégiában meghatározott, „a szabályozás javítása” követelményre, másrészt a megjelenő kihívásokkal foglalkozó eszközök és képességek fejlesztésére helyezi. Emellett az alábbiak segítségével fogja erősíteni a tudományos közösség hálózatépítését:

Ezen egyedi program egyik különleges jellemzője az integrált megközelítésében rejlik, amelynek célja, hogy tudományos és technológiai támogatást nyújtson a szakpolitikák számára. Ez számos területen hozzájárul egyrészt a technológia és a tudomány, az innováció és a versenyképesség fejlesztései közötti kölcsönhatások, másrészt a különböző szabályozási és politikai megközelítések jobb megértéséhez.

Az Igazgatótanács felel a KKK munkaprogramjának éves szinten történő nyomon követéséért és értékeléséért. A KKK minden évben felméri az eredményeket és a végrehajtott tevékenységek hatásait. Mindeközben a felhasználói elégedettségi felméréseket – amelyeket eddig kétévente készítettek el – minden valószínűség szerint felváltja egy, a hozzászólásokat folyamatosan gyűjtő rendszer. Emellett az értékelési tevékenységeire vonatkozó közösségi szabályokkal és a legjobb gyakorlatokkal összhangban félidős felülvizsgálatra kerül sor (három és fél évvel a kutatási keretprogram indulása után). Ezt a felülvizsgálatot külső szakértők fogják végrehajtani, és nagyrészt az egyes éves felülvizsgálatok során gyűjtött információkon fog alapulni. Végül, a hétéves keretprogram végén általános értékelésre kerül sor.

Az egyedi program végrehajtásához szükséges, becsült költségvetés 1 751 millió euró a 2007. január 1-jétől 2013. december 31-ig tejedő időszakra.

Megjegyzendő, hogy a hetedik keretprogramnak – beleértve az arra alapuló, különböző egyedi programokat és a kutatási tevékenységeket – tiszteletben kell tartania az alapvető etikai alapelveket és figyelembe kell vennie a társadalmi, jogi, társadalmi-gazdasági, kulturális és nemek közötti egyenlőség általános érvényesítési szempontjait.

TEVÉKENYSÉGEK

A KKK tevékenységei nagyrészt az alábbi szakpolitikai témákra helyezik a hangsúlyt:

Jólét egy fokozottan tudásalapú társadalomban

Ez a terület öt különböző menetrendre bontható, melyek a következőkhöz kapcsolódnak:

A versenyképességet és az innovációt számos módon segítik majd elő:

A KKK a következők révén közvetlenül támogatja az Európai Kutatási Térséget:

Az energiaügy területén a KKK-nak három fő célkitűzése van:

A közlekedés területén az alábbiakra összpontosítanak a KKK tevékenységei:

A KKK hozzá fog járulni az információs társadalmi technológiák szakpolitikáinak és eszközeinek létrehozásához. A KKK olyan uniós szakpolitikák megvalósításában is részt fog venni, amelyekre ezen technológiák fejlesztése hatással van (pl. e-üzletvitel, személyes biztonság, e-kormányzat stb.), vagy amelyek az átfogó, növekedéssel, társadalmi integrációval és életminőséggel kapcsolatos európai stratégiákhoz kötődnek. Végül a KKK erőfeszítéseit az alkalmazások „konvergenciájára” fogja koncentrálni az egészségügy, a biztonság és a környezetvédelem területén. A cél a tudomány és az információs technológia potenciális hatásainak felmérése a versenyképesség, a magánélet, a tulajdon és a társadalmi integráció szempontjából.

A KKK társadalmi-gazdasági hatástanulmányok végzése, valamint új stratégiák és folyamatok megvalósítása révén fogja kiterjeszteni készségeit az élettudományok és a biotechnológia területén. A biotechnológia területén, az egészségüggyel és a mezőgazdasággal kapcsolatos tevékenységeket is fog folytatni (az élelmiszeripart is beleértve).

Szolidaritás és az erőforrásokkal való felelős gazdálkodás

Ez a terület négy különböző menetrendre bontható, amelyek a következőkhöz kapcsolódnak:

A KKK három szinten, a termelésre, a környezeti szempontokra és a termelők és a fogyasztók közti kapcsolatokra vonatkozóan fogja támogatni a vidékfejlesztési, mezőgazdasági és halászati szakpolitikát. Az egyedi program továbbá javítani szándékozik a tudományos adatok minőségét és hozzáférhetőségét, valamint fejleszteni kívánja a politikai irányítási lehetőségek gazdasági és társadalmi hatásának értékelési folyamatait.

Ami a természeti erőforrásokat illeti, a KKK tevékenységei az alábbiakra összpontosítanak majd:

A KKK ezenkívül a következők révén fog hozzájárulni a környezetvédelem és egészségügy közötti kapcsolat kialakításához:

Ami az éghajlatváltozást illeti, a KKK tevékenységei az üvegházhatást okozó gázkibocsátás problémájára összpontosítanak. Feladata továbbá, hogy értékelje, milyen hatást gyakorol az éghajlat (árvíz, aszály, erdőtüzek, viharok stb.) európai gazdaság legsérülékenyebb ágazataira (különösen a mezőgazdaságra és az erdészetre). A KKK végül a klímával kapcsolatos politikák más ágazati szakpolitikákba való integrálásának kérdésével fog foglalkozni a Kyoto utáni időszak különféle lehetőségeinek elemzésének tükrében.

Biztonság és szabadság

Ez a terület három különböző menetrendre bontható, amelyek a következőkhöz kapcsolódnak:

A KKK támogatja a belső biztonsághoz kapcsolódó EU-politikákat, különösen a rendszerelemzési kompetenciák alkalmazása révén az alábbi területeken:

A KKK természeti katasztrófák és technológiai balesetek esetén a helyszínen is be fog avatkozni. Különösen az EU reagálási képességének javításához és a válságkezelés optimalizálásához fog hozzájárulni, a reagálás gyorsasága, a megfigyelés és a kárfelmérés tekintetében.

Ami az élelmiszeripart illeti, a KKK tevékenységei az „konyhaasztaltól a szántóföldig” koncepción fognak alapulni. A KKK pontosabban szólva validálni fogja a széleskörű élelmiszer- és takarmánytípusokra vonatkozó módszereket és harmonizált eljárásokat fogja validálni. Ezenkívül ki fogja alakítani az élelmiszerválságok kezelésére való képességét.

Európa mint globális partner

Az EU külkapcsolatainak témája két különböző menetrendből áll: globális biztonság és fejlesztési együttműködés.

Ami a globális biztonságot illeti, a KKK többek között az alábbi területeken fog technológiai támogatást nyújtani:

A fejlesztési együttműködés tekintetében a KKK egy, a fenntartható fejlődéssel és környezettel foglalkozó megfigyelőközpont létrehozásában és működtetésében játszik majd szerepet. Ezt a rendszert kezdetben az afrikai, karibi és csendes-óceáni (AKCS) országokban fogják felállítani. Egy adatgyűjtő és kommunikációs rendszer fogja alkotni a megfigyelőközpont lényegét. A rendszer alapvetően az alábbi három szempontra fog összpontosítani:

A megfigyelőközpont munkája mindenekfelett a meglévő igényekre adott válaszokra fog összpontosítani. Olyan módon fogják megtervezni, hogy az a fejlődő országok által kezelhető legyen.

Háttér

1984 óta többéves keretprogramok képezik az Európai Unió kutatási és technológiai fejlesztési politikájának alapját. A hetedik keretprogram a lisszaboni stratégia 2000-es indítása óta a második program, és az elkövetkezendő években létfontosságú lesz az európai növekedés és foglalkoztatás szempontjából. A Bizottság elő kívánja mozdítani a kutatás, oktatás és innováció alkotta „tudásháromszöget”, hogy a tudást a gazdasági dinamizmus, valamint a társadalmi és környezeti haladás ösztönzésére használják.

A jogszabályban használt kulcsfogalmak

Hivatkozások

Jogi aktus

Hatálybalépés – Érvényesség

Az átültetés határideje a tagállamokban

Hivatalos Lap

A Tanács 2006/975/EK határozata

2007.1.1–2013.12.31.

HL L 400., 2006.12.30.

KAPCSOLÓDÓ OKMÁNYOK

A Tanács 2006. december 19-i 2006/977/Euratom határozata az Európai Közösség kutatási, technológiafejlesztési és demonstrációs tevékenységekre vonatkozó hetedik keretprogramjának a keretében a Közös Kutatóközpont által közvetlen cselekvések révén végrehajtandó egyedi programról (2007–2011) [Hivatalos Lap L 400., 2006.12.30.].

Ez a határozat a Közös Kutatóközpont (KKK) az Euratom egyedi program keretébe tartozó célkitűzéseire és tevékenységeire vonatkozik. Ezek elsősorban a képzéshez, a tudásmenedzsmenthez, a nukleáris biztonsághoz, a hulladékkezeléshez és a nukleáris tevékenység környezetre gyakorolt hatásához kapcsolódnak.

See also

Utolsó frissítés: 12.01.2007