PROGRESS közösségi foglalkoztatási és társadalmi szolidaritási program (2007–2013)

A PROGRESS program célja, hogy pénzügyileg támogassa az Európai Unió célkitűzéseinek megvalósítását a foglalkoztatás és a szociális ügyek területén. A program az elemző, a kölcsönös tanulási, tudatosságépítési és terjesztési tevékenységeket, valamint a fő szerepvállalóknak a 2007–2013 közötti időszakra nyújtott támogatásokat finanszírozza. A program öt szakaszból áll, amelyek a következő öt átfogó tevékenységi területnek felelnek meg: foglalkoztatás, szociális védelem és társadalmi befogadás, munkakörülmények, sokféleség és megkülönböztetés elleni küzdelem, valamint a nemek közötti egyenlőség.

JOGI AKTUS

Az Európai Parlament és a Tanács 1672/2006/EK határozata (2006. október 24.) a Progress közösségi foglalkoztatási és társadalmi szolidaritási program létrehozásáról [Hivatalos Lap L 315., 2006.11.15.] [lásd a módosító jogszabály(oka)t].

ÖSSZEFOGLALÓ

Korábban a foglalkoztatással, a társadalmi befogadással és a szociális védelemmel, a nemek közötti egyenlőség előmozdításával és a megkülönböztetésmentesség elvével kapcsolatos közösségi intézkedéseket különálló fellépések támogatták.

Az egységességre és hatékonyságra való törekvés jegyében az Európai Bizottság javasolta, hogy ezeket egyetlen programban, az úgynevezett Progress keretprogramban vonják össze.

ÁLTALÁNOS CÉLKITŰZÉSEK

A program hat célkitűzést fogalmaz meg:

FELÉPÍTÉS: TEVÉKENYSÉGI TERÜLETEK ÉS TEVÉKENYSÉGTÍPUSOK

A program öt szakaszból áll:

A program az alábbi tevékenységtípusokat finanszírozza:

A program meghatározza az egyes szakaszokra vonatkozó operatív célkitűzések listáját.

Foglalkoztatás

Ez a szakasz az európai foglalkoztatási stratégia végrehajtását támogatja az alábbiakkal:

Szociális védelem és társadalmi befogadás

Ez a szakasz az alábbiakkal támogatja a nyitott koordinációs módszer megvalósítását a szociális védelem és társadalmi befogadás terén:

Munkakörülmények

Ez a szakasz az alábbiakkal támogatja a munkakörnyezet és a munkakörülmények javítását, beleértve a munkahelyi egészségvédelmet és biztonságot is:

A megkülönböztetés elleni küzdelem és a sokféleség

Ez a szakasz az alábbiakkal támogatja a megkülönböztetésmentesség elvének hatékony végrehajtását és segíti elő annak valamennyi uniós politikába való beépülését:

Nemek közötti egyenlőség

Ez a szakasz az alábbiakkal támogatja a nemek közötti egyenlőség elvének hatékony végrehajtását és segíti elő az elv általános érvényesítésének valamennyi uniós politikába való beépülését:

A PROGRAM HOZZÁFÉRHETŐSÉGE ÉS HARMADIK ORSZÁGOK RÉSZVÉTELE

Ez a program hozzáférhető minden köz- és/vagy magánszerv, szereplő és intézmény, így különösen az alábbiak számára:

A program az EFTA/EGT-tagországok, az Európai Unióhoz társult tagjelölt országok, valamint a stabilizációs és társulási folyamatban részt vevő nyugat-balkáni országok előtt is nyitva áll.

A TÁMOGATÁS IGÉNYLÉSÉNEK MÓDSZERE

A tevékenységek finanszírozása a következők révén történhet:

FINANSZÍROZÁS

A 2007–2013 közötti időszakra előirányzott költségvetés összege 683 250 000 millió EUR. Az egyes szakaszok közötti pénzügyi bontást az alábbi alsó határértékek figyelembevételével kell végrehajtani:

A fennmaradó 2% a programirányítás költségeire használható fel.

A foglalkoztatást és a társadalmi befogadást támogató új Progress mikrofinanszírozási eszköz számára 60 millió EUR-t különítettek el a 2007–2013 közötti időszakra.

EGYSZERŰSÍTÉS

A javasolt megközelítés hozzájárul a fő célkitűzéshez, amelynek értelmében az eszközöket jogi és irányítási szempontból is egyszerűsíteni, a költségvetés szerkezetét pedig ésszerűsíteni kell.

A program végrehajtása során a Bizottságot a korábbi négy helyett egyetlen programbizottság segíti.

NYOMON KÖVETÉS ÉS ÉRTÉKELÉS

A Bizottság éves tevékenységi jelentéseket készít, és azokat megküldi a programbizottság részére. A programot félidős értékelésnek kell alávetni. A Bizottság külső szakértők bevonásával egy évvel a program lezárását követően a teljes programot érintő utólagos értékelést hajt végre a program célkitűzései hatásainak és az uniós szintű hozzáadott értéknek a felmérése céljából.

HÁTTÉR

A 2007–2013-as új pénzügyi keretről szóló 2004. évi közleményében a Bizottság kijelentette, hogy a szociálpolitikai menetrend végrehajtása fontos eszköz, amely hozzájárul a növekedést és a foglalkoztatást célzó versenyképesség célkitűzésének eléréséhez.

A szociálpolitikai menetrend a lisszaboni célkitűzések eléréséhez több eszköz kombinációjára támaszkodik, úgymint a jogalkotás, a nyitott koordinációs módszer, az európai szociális párbeszéd, valamint az Európai Szociális Alap, és több más, közvetlenül a Bizottság által irányított pénzügyi eszközt is igénybe vesz.

A Progress választ ad a Bizottság azon törekvéseire, hogy egyszerűsítse és racionalizálja a foglalkoztatás és a szociálpolitika terén alkalmazott pénzügyi eszközöket.

Hivatkozások

Jogi aktus

Hatálybalépés – Érvényesség

Az átültetés határideje a tagállamokban

Hivatalos Lap

1672/2006/EK határozat

2007.1.1.–2013.12.31.

HL L 315., 2006.11.15.

Módosító jogszabályok

Hatálybalépés

Az átültetés határideje a tagállamokban

Hivatalos Lap

284/2010/EU határozat

2010.4.8.

HL L 87., 2010.4.7.

KAPCSOLÓDÓ OKMÁNYOK

Az Európai Parlament és a Tanács 283/2010/EU határozata (2010. március 25.) a Progress közösségi foglalkoztatási és társadalmi szolidaritási program létrehozásáról szóló 1672/2006/EK határozat módosításáról [Hivatalos Lap L 87., 2010.4.7.]. Az új Progress mikrofinanszírozási eszközből az alábbi tevékenységek támogathatók:

Az eszközt elsősorban a magánszemélyeknek vagy mikrovállalkozásoknak mikrofinanszírozást kínáló állami vagy magánszervezetek vehetik igénybe.

A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának (2009. június 3.) – „Közös elkötelezettség a foglalkoztatásért” [COM(2009) 257 végleges – a Hivatalos Lapban nem tették közzé].

Utolsó frissítés: 27.04.2010