Energia
BEVEZETÉS
A Lisszaboni Szerződés elismeri az energiapolitika fontosságát: olyannyira, hogy külön fejezetet biztosít annak az Európai Unió (EU) alapító szerződéseiben. Az Unió így immár világosan meghatározott hatáskörökkel rendelkezik a tagállamok közös energiaügyi célkitűzéseinek teljesítése terén.
A nemzetközi helyzet és az energiával összefüggő területeken bekövetkezett fejlemények bebizonyították az európai energiapolitika fontosságát. Ezért az európai szintű reakció teszi lehetővé a leghatékonyabb megoldások megvalósítását olyan kérdésekben, mint például a környezetvédelem, az energiaellátás biztonsága vagy az energiatermelő országokkal folytatott párbeszéd.
AZ EURÓPAI SZINTŰ ENERGIAPOLITIKA ÚJ JOGALAPJA
A Lisszaboni Szerződés hatálybalépése előtt az Unió alapító szerződései nem tartalmaztak konkrét rendelkezéseket az energiaügyben teendő uniós fellépéseket illetően.
A Lisszaboni Szerződés az Európai Unió működéséről szóló szerződés 194. cikkének megalkotásával immár konkrét jogalapot hoz létre az energiaügy tekintetében. Ez az újítás lehetővé teszi az Unió energiaügyi fellépéseinek részletes leírását és tisztázását.
Az Uniónak tehát jogában áll európai szintű intézkedéseket tenni a következő célkitűzések megvalósítása érdekében:
Emellett a Tanács és a Parlament a jogalkotási aktusokat a rendes jogalkotási eljárás szerint, a Régiók Bizottságával és az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsággal folytatott konzultációt követően fogadja el. A Tanács azonban a Parlamenttel folytatott konzultációt követően egyhangúlag dönt az adózási természetű intézkedések elfogadásáról.
AZ UNIÓ ENERGIAÜGYI HATÁSKÖREINEK ELHATÁROLÁSA
Az energiaügy immár az Unió és a tagállamok között megosztott hatáskörök egyike, így arra nézve alkalmazni kell a szubszidiaritás elvét. Következésképpen az Unió csak akkor és annyiban járhat el, amikor és amennyiben hatékonyabban tud fellépni, mint a tagállamok.
A Lisszaboni Szerződés ezenfelül előírja, hogy az Unió kizárólag egyhangú határozattal és környezetvédelmi okokból avatkozhat be a tagállamok különböző energiaforrások közötti választásába (az Európai Unió működéséről szóló szerződés 192. cikke). Ez a korlátozás különösen érvényes a nukleáris energia mögöttes kérdésére. Ezt a területet illetően rendkívül eltérőek a körülmények és az álláspontok a különböző európai országok között.
Végezetül a Lisszaboni Szerződés említést tesz a tagállamok között az európai energiapolitika végrehajtása tekintetében kívánatos „szolidaritási szellemről”. Erre a szolidaritásra különösen válsághelyzetekben lesz szükség: ha egy vagy több tagállamban megszakad az energiaellátás folytonossága, számíthatnak arra, hogy a többi tagállam biztosítja azt számukra.
Utolsó frissítés: 19.04.2010