Az EU-szerződések felülvizsgálata

 

ÖSSZEFOGLALÓ AZ ALÁBBI DOKUMENTUMRÓL:

Az Európai Unióról szóló szerződés 48. cikke

MI A CIKK CÉLJA?

Az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) és az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) felülvizsgálatának lehetősége alapvető fontosságú az Európai Unió (EU) számára. A felülvizsgálat lehetővé teszi az uniós jogszabályi és szakpolitikai keretek kiigazítását azon új kihívások fényében, amelyekkel az EU-nak szembesülnie kell. A Lisszaboni Szerződés révén immár rendes és egyszerűsített felülvizsgálati eljárás is végezhető, ami demokratikusabbá teszi a felülvizsgálatot.

A felülvizsgálati eljárások az EUSZ 48. cikkében szerepelnek. Bármilyen eljárás indul, az uniós tagállamoknak egyhangúlag kell elfogadniuk a szerződés szóban forgó rendelkezéseinek felülvizsgálatát.

FŐBB PONTOK

Rendes felülvizsgálati eljárás

A rendes felülvizsgálati eljárás a szerződésekre vonatkozó legfontosabb módosításokat, azaz az EU hatásköreinek (joghatósági területeinek) kiterjesztését vagy szűkítését érinti. Az eljárás a következőképpen működik.

Kisebb jelentőségű módosítások esetén az Európai Tanács a Parlament jóváhagyását követően a konvent összehívásának mellőzéséről is dönthet.

Egyszerűsített felülvizsgálati eljárás

A Lisszaboni Szerződés az EU belső politikáinak és intézkedéseinek felülvizsgálatára egyszerűsített eljárást hoz létre (az EUMSZ III. része). A kitűzött cél az európai integráció elősegítése ezeken a területeken.

Ennek az eljárásnak köszönhetően kiküszöbölhető a konvent és a kormányképviselői konferencia összehívása.

A szerződések módosításai csak azt követően alkalmazandók, hogy valamennyi tagállam ratifikálta azokat.

Az egyszerűsített felülvizsgálati eljárás révén ugyanakkor az EU joghatósága nem bővíthető.

Áthidaló klauzulák

Az áthidaló klauzulák egy második egyszerűsített felülvizsgálati eljárást hoznak létre.

Az általános áthidaló klauzula (EUSZ 48. cikk (7) bekezdés) az alábbi két esetet érinti.

Mindkét esetben az Európai Tanács a Parlament jóváhagyását követően egyhangúlag is dönthet. Ezen túlmenően valamennyi nemzeti parlament kifogásolási joggal rendelkezik, és megakadályozhatja az általános áthidaló klauzula hatálybalépését.

A rugalmassági klauzula (az EUMSZ 352. cikke)

Ez a klauzula kiterjeszti az EU hatáskörét abban az esetben, ha a szerződések valamely célkitűzésének eléréséhez fellépésre van szükség, de a szerződések nem biztosítják a szükséges joghatóságot. E rendelkezés értelmében a Tanács a Bizottság javaslata alapján és a Parlament jóváhagyását követően egyhangúlag meghozza a megfelelő intézkedéseket. Ezen intézkedések tekintetében nem szükséges harmonizálni a tagállamok jogszabályait azokon a területeken, amelyek vonatkozásában a szerződések kizárják a jogharmonizációt.

FŐ DOKUMENTUM

Az Európai Unióról szóló szerződés egységes szerkezetbe foglalt változata – VI. cím – Záró rendelkezések – 48. cikk (az EUSZ korábbi 48. cikke) (HL C 202., 2016.6.7., 41–43. o.)

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés egységes szerkezetbe foglalt változata – Hetedik rész – Általános és záró rendelkezések – 352. cikk (az EKSz. korábbi 308. cikke) (HL C 202., 2016.6.7., 196. o.)

utolsó frissítés 14.10.2022