–

az Asociación Nacional de Grandes Empresas de Distribución (ANGED) képviseletében J. Pérez‑Bustamante Köster és F. Löwhagen abogados, valamint J. M. Villasante García procurador,

–

a Consejería de Economía y Hacienda del Principado de Asturias és a Consejo de Gobierno del Principado de Asturias képviseletében A. Roces Llaneza letrada,

–

az Európai Bizottság képviseletében N. Gossement, P. Němečková és G. Luengo, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek az EUMSZ 49. cikknek, az EUMSZ 54. cikknek, valamint az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének értelmezésére vonatkoznak.

2

E kérelmeket az egyrészt az Asociación Nacional de Grandes Empresas de Distribución (ANGED), másrész pedig a Consejería de Economía y Hacienda del Principado de Asturias (az Asztúriai Hercegség regionális gazdasági és pénzügyminisztériuma, Spanyolország), illetve a Consejo de Gobierno del Principado de Asturias (az Asztúriai Hercegség kormányának tanácsa) között azon adó jogszerűségével kapcsolatban folyamatban lévő eljárásokban nyújtották be, amelyet az Asztúriai Hercegség autonóm közösségben található nagy kereskedelmi létesítményekre vetettek ki.

3

A 2002. december 27‑i Ley del Principado de Asturias 15/2002, de medidas presupuestarias, administrativas y fiscales (az Asztúriai Hercegség 15/2002. sz. törvénye a költségvetési, közigazgatási és adóintézkedésekről; a BOPA 2002. december 31‑i 301. száma; a továbbiakban: 15/2002. sz. törvény) az alapügyekben alkalmazandó szövege szerinti 21. cikkében 2003. január 1‑jétől kezdődő hatállyal adót vetett ki a nagy kereskedelmi létesítményekre (a továbbiakban: IGEC).

4

A 15/2002. sz. törvény preambuluma szerint ezen adó célja, hogy a nagy kereskedelmi létesítményekre hárítsa a tevékenységük által a területre, a környezetre és a városi kereskedelem szerkezetére gyakorolt negatív hatásokat.

5

A 15/2002. sz. törvény 21. cikkének 2. pontja úgy rendelkezik, hogy az IGEC‑ből befolyó bevételeket „a kereskedelmi ágazat fejlesztését célzó programok kidolgozására és megvalósítására”, valamint „a környezetet és az infrastruktúrát javító intézkedések bevezetésére” kell fordítani.

6

A 15/2002. sz. törvény 21. cikkének 3. pontja értelmében ezen adót a 4000 m2 vagy azt meghaladó hasznos kiállítási és eladóterű, önálló vagy kollektív kereskedelmi létesítményekre vetik ki. Ezen, 2005. január 1‑jétől hatályban lévő küszöbérték korábban 2500 m2‑ben volt megállapítva.

7

A 15/2002. sz. törvény 21. cikkének 4. pontja szerint nem tartoznak az IGEC hatálya alá azok az önálló nagy létesítmények, amelyek hasznos kiállítási és eladótere nem haladja meg a 10000 m2‑t, és amelyek tevékenysége kizárólag kertészeti termékek, járművek, építőanyagok, gépek vagy ipari alapanyagok forgalmazásában áll.

8

A 15/2002. sz. törvény 21. cikkének 5. pontjából következik, hogy az IGEC hatálya alá tartozó adóalanyok a nagy – akár önálló, akár kollektív – kereskedelmi létesítményeket üzemeltető tulajdonosok, azaz azon üzlethelyiség vagy üzlethelyiségek tulajdonosai, amelyek e nagy létesítmények részét képezik, és amely tulajdonosok ezen üzlethelyiséget, illetve üzlethelyiségeket vagy közvetlenül kereskedelmi tevékenység végzésére használják, vagy harmadik személyek részére ilyen tevékenység végzésére átengedik.

9

E törvény 21. cikkének 7. pontja tartalmazza az adóalap kiszámításának részletes szabályait, amelyek figyelembe veszik többek között a létesítmény 10 kilométeres vonzáskörzetében elő lakosok számának nagyságát.

10

A 15/2002. sz. törvény 21. cikkének 11. pontja kimondja, hogy az IGEC‑et úgy számolják ki, hogy az adó összegére adott esetben egy 10%‑os kedvezményt alkalmaznak azon nagy kereskedelmi létesítmények esetében, amelyek a városi övezeten kívül találhatók, és legalább két különféle tömegközlekedési eszközzel megközelíthetők, valamint kedvezményt alkalmaznak azon nagy kereskedelmi létesítmények esetében is, amelyek a környezetvédelem területén hatáskörrel rendelkező közigazgatási hatóság által megfelelőnek ítélt környezetvédelmi projektet hajtanak végre.

11

2015. január 1‑jétől az ezen adóra vonatkozó jogi szabályozást hasonló szöveggel tartalmazza a 2014. július 23‑i decreto legislativo 1/2014, por el que se aprueba el texto refundido de las disposiciones legales del Principado de Asturias en materia de Tributos Propios (az Asztúriai Hercegség saját adókról hozott jogszabályainak egységes szerkezetbe foglalt szövegének jóváhagyásáról szóló 1/2014. sz. törvényerejű rendelet; a BOPA 2014. július 29‑i 175. száma).

12

E törvényerejű rendelet preambulumának III. pontja lényegében átveszi a 15/2002. sz. törvény preambulumát, anélkül azonban, hogy hivatkozna a nagy kereskedelmi létesítmények tevékenysége által a városi kereskedelem szerkezetére gyakorolt negatív hatásokra.

13

A 15/2002. sz. törvény az Asztúriai Hercegség autonóm közösség egész területén regionális adót vetett ki a nagy kereskedelmi létesítményekre azzal a céllal, hogy az ilyen létesítmények által okozott területi – különösen a városi kereskedelem szerkezetére gyakorolt – hatásokat és környezeti hatásokat ellensúlyozza. Az Asztúriai Hercegség regionális gazdasági és pénzügyminisztériuma a 2003. július 3‑i határozatával jóváhagyta az IGEC alá történő bejelentkezéshez, a változások bejelentéséhez és a kilépéshez használt nyilatkozat mintáját. Az Asztúriai Hercegség kormányának tanácsa 2009. november 11‑én jóváhagyta az IGEC‑re vonatkozó rendeletet a decreto 139/2009, por el que se aprueba el Reglamento del Impuesto sobre Grandes Establecimientos Comerciales (a nagy kereskedelmi létesítményekre kivetett adóról szóló rendelet jóváhagyásáról szóló 139/2009. sz. rendelet, a BOPA 2009. november 25‑i 273. száma) útján.

14

2003‑ban az ANGED – a nagy kereskedelmi vállalkozások országos szövetsége – e határozat megsemmisítése érdekében keresetet nyújtott be a Tribunal Superior de Justicia del Principado de Asturiashoz (az Asztúriai Hercegség felsőbírósága, Spanyolország) azzal az indokkal, hogy az összeegyeztethetetlen mind a letelepedés szabadságával, mind pedig az állami támogatásokra vonatkozó joggal.

15

2009‑ben az ANGED e rendelet megsemmisítése iránti keresetet is benyújtott e bírósághoz.

16

E bíróság az említett két ügyben felfüggesztette a határozathozatalt mindaddig, amíg a Tribunal Constitucional (alkotmánybíróság, Spanyolország) nem határoz az IGEC‑re vonatkozó jogszabályok alkotmányosságára vonatkozóan e bíróság által hozzá intézett kérdésben. Azt követően, hogy a Tribunal Constitucional (alkotmánybíróság) e kérelmet 2014. április 10‑én elutasította, a Tribunal Superior de Justicia de Asturias (Asztúria felsőbírósága) is elutasította az ANGED által benyújtott kereseteket. Az ANGED ezt követően e két elutasító ítélettel szemben felülvizsgálat kérelmet nyújtott be a Tribunal Supremóhoz (legfelsőbb bíróság, Spanyolország).

17

Az ANGED az IGEC intézményével és annak állítólagos állami támogatás jellegével kapcsolatban emellett panasszal fordult a Bizottsághoz is.

18

A Bizottság 2014. november 28‑i levelében arról tájékoztatta a spanyol hatóságokat, hogy az IGEC rendszerének előzetes értékelése alapján nem zárható ki, hogy a kisméretű kereskedelmi létesítmények és bizonyos szaküzletek részére nyújtott mentesség a belső piaccal összeegyeztethetetlen állami támogatásnak tekinthető, és hogy indokolt lenne az, hogy a Spanyol Királyság ezen adót eltörölje vagy módosítsa.

19

E körülmények között a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) úgy határozott, hogy az eljárásokat felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő, a C‑234/16. és C‑235/16. sz. ügyekben megegyező kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

20

A kérdést előterjesztő bíróság első kérdésével lényegében azt kérdezi, hogy az EUMSZ 49. és EUMSZ 54. cikket úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes a nagy kereskedelmi létesítményekre kivetett olyan adó, mint amelyről az alapügyekben szó van.

21

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a letelepedés szabadságának célja az, hogy a letelepedés tagállamában más tagállamok állampolgárai és az EUMSZ 54. cikkben említett társaságok számára biztosítsa a nemzeti bánásmódot, és a társaságokat illetően megtilt minden, székhelyen alapuló hátrányos megkülönböztetést (lásd különösen: 2006. december 12‑iTest Claimants in Class IV of the ACT Group Litigation ítélet, C‑374/04, EU:C:2006:773, 43. pont; 2006. december 14‑iDenkavit Internationaal és Denkavit France ítélet, C‑170/05, EU:C:2006:783, 22. pont).

22

E tekintetben nemcsak a társaságok székhelye alapján történő nyílt hátrányos megkülönböztetés tiltott, hanem az ilyen megkülönböztetés olyan rejtett formái is, amelyek egyéb elhatárolási szempontok alkalmazása révén ténylegesen ugyanahhoz az eredményhez vezetnek (2014. február 5‑iHervis Sport‑ és Divatkereskedelmi ítélet, C‑385/12, EU:C:2014:47, 30. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

23

Egyébiránt az EUMSZ 49. és EUMSZ 54. cikk által tiltott, a társaságok székhelye alapján történő közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minősül az olyan kötelező adó, amely látszólag objektív elhatárolási szemponton alapul, de a jellemzőire tekintettel az esetek többségében hátrányosan érinti a más tagállamokban székhellyel rendelkező társaságokat, amelyek az adót kivető tagállamban székhellyel rendelkező társaságokkal összehasonlítható helyzetben vannak (lásd ebben az értelemben: 2014. február 5‑iHervis Sport‑ és Divatkereskedelmi ítélet, C‑385/12, EU:C:2014:47, 37–41. pont).

24

Az alapügyekben szóban forgó jogszabály a létesítmény kiállítási és eladótere szerinti kritériumot állít fel, amely semmilyen közvetlen hátrányos megkülönböztetést nem jelent.

25

A Bírósághoz benyújtott információkból sem tűnik ki, hogy e kritérium az esetek többségében hátrányosan érintené más tagállamok állampolgárait vagy a más tagállamokban székhellyel rendelkező társaságokat.

26

Ilyen megállapítás ugyanis nem vonható le az ANGED által az írásbeli észrevételeiben szolgáltatott adatokból, amely észrevételek egyébként lényegében a Katalónia autonóm közösség által a nagy létesítményekre kivetett adóra vonatkoznak. Az Asztúria Hercegség autonóm közösség pedig ezenkívül azzal érvelt, hogy az IGEC lényegében a spanyol illetőségű adóalanyokat terheli.

27

A kérdést előterjesztő bíróság egyébiránt utal arra, hogy nem állnak rendelkezésére „megfelelő” információk annak bizonyításához, hogy esetleg leplezett hátrányos megkülönböztetésről van szó.

28

Következésképpen az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy az EUMSZ 49. és EUMSZ 54. cikket úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes a nagy kereskedelmi létesítményekre kivetett olyan adó, mint amelyről az alapügyekben szó van.

29

Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni, hogy az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak minősül‑e az olyan adó, mint amelyről az alapügyekben szó van, amelyet a nagy kereskedelmi létesítményekre vetnek ki lényegében azok kiállítási és eladótere alapján, mivel az adó alól mentesülnek a 4000 m2 alatti eladóterű létesítmények, valamint a kertészeti termékeket, járműveket, építőanyagokat, gépeket és ipari alapanyagokat értékesítő létesítmények, amennyiben eladóterük nem haladja meg a 10000 m2‑t.

30

Ahhoz, hogy valamely nemzeti intézkedés az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett „állami támogatásnak” minősüljön, valamennyi alábbi feltétel teljesülése szükséges. Először is állami, vagy állami forrásból történő beavatkozásnak kell történnie. Másodszor e beavatkozásnak alkalmasnak kell lennie arra, hogy érintse a tagállamok közötti kereskedelmet. Harmadszor a kedvezményezettje számára szelektív előnyt kell biztosítania. Negyedszer torzítania kell a versenyt, vagy azzal kell fenyegetnie (lásd különösen: 2016. december 21‑iBizottság kontra World Duty Free Group SA és társai ítélet, C‑20/15 P és C‑21/15 P, EU:C:2016:981, 53. pont).

31

Ami az előny szelektivitására vonatkozó feltételt illeti, amelyre különösen hivatkoztak a Bíróság előtt, az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy e feltétel értékelése során azt kell meghatározni, hogy az adott jogi szabályozás keretén belül a szóban forgó nemzeti intézkedés alkalmas‑e arra, hogy „bizonyos vállalkozások[at] vagy bizonyos áruk termelés[ét]” előnyben részesítse olyan vállalkozásokkal és áruk termelésével szemben, amelyek e szabályozás céljára tekintettel összehasonlítható ténybeli és jogi helyzetben vannak, és amelyek ily módon – lényegében „hátrányosan megkülönböztetőnek” minősíthető – eltérő bánásmódban részesülnek (lásd különösen: 2016. december 21‑iBizottság kontra World Duty Free Group SA és társai ítélet, C‑20/15 P és C‑21/15 P, EU:C:2016:981, 54. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

32

Különösen az adókedvezményt biztosító nemzeti intézkedéseket illetően emlékeztetni kell arra, hogy az ilyen jellegű intézkedés, amely ugyan nem jár együtt állami források átruházásával, de a kedvezményezetteket a többi adóalanynál kedvezőbb helyzetbe hozza, a kedvezményezettek számára szelektív előnyt biztosíthat, és ennélfogva az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak minősül. A valamennyi gazdasági szereplőre megkülönböztetés nélkül alkalmazandó, általános intézkedésből eredő adókedvezmény azonban nem minősül e rendelkezés értelmében vett ilyen támogatásnak (2016. december 21‑iBizottság kontra World Duty Free Group SA és társai ítélet, C‑20/15 P és C‑21/15 P, EU:C:2016:981, 56. pont).

33

E tekintetben ahhoz, hogy valamely adóintézkedést „szelektívnek” lehessen minősíteni, először is azonosítani kell az érintett tagállamban alkalmazandó általános vagy „normál” adórendszert, ezt követően pedig bizonyítani kell, hogy a vizsgált adóintézkedés eltér az említett általános rendszertől, mivel különbséget tesz az ezen általános rendszer által kitűzött célra tekintettel összehasonlítható ténybeli és jogi helyzetben lévő gazdasági szereplők között (lásd különösen: 2016. december 21‑iBizottság kontra World Duty Free Group SA és társai ítélet, C‑20/15 P és C‑21/15 P, EU:C:2016:981, 57. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

34

Emlékeztetni kell továbbá arra, hogy a valamely intézkedés szelektivitásának értékelésekor referenciaként szolgáló jogi keretet nem kell szükségképpen az érintett tagállam területi korlátain belül meghatározni, hanem e keret azon terület jogi kerete is lehet, amely területen valamely regionális vagy helyi hatóság az alkotmány vagy törvény által ráruházott hatáskörét gyakorolja. Erről van szó akkor, ha e testület de jure és de facto olyan jogállással rendelkezik, amely a tagállam központi kormányával szemben kellő autonómiát biztosít számára ahhoz, hogy az általa elfogadott intézkedések révén ez a testület, nem pedig a központi kormány játszik meghatározó szerepet azon politikai és gazdasági környezet kialakításában, amelyben a vállalkozások működnek (lásd ebben az értelemben: 2008. szeptember 11‑iUnion General de Trabajadores de La Rioja [UGT‑Rioja] és társai ítélet, C‑428/06–C‑434/06, EU:C:2008:488, 47–50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

35

Nem minősül azonban az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak egy olyan intézkedés, amely különbséget tesz a szóban forgó jogrendszer által kitűzött célra tekintettel összehasonlítható ténybeli és jogi helyzetben lévő vállalkozások között, és ezért a priori szelektív jellegű, amennyiben az érintett tagállam bizonyítani tudja, hogy e megkülönböztetés igazolt, mivel az az intézkedést magában foglaló rendszer jellegéből vagy felépítéséből ered (2016. december 21‑iBizottság kontra World Duty Free Group SA és társai ítélet, C‑20/15 P és C‑21/15 P, EU:C:2016:981, 58. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

36

Az általános adórendszer alkalmazása alóli kivételt előíró intézkedést akkor lehet az adórendszer jellegére és általános felépítésére hivatkozással igazolni, ha az érintett tagállam bizonyítani tudja, hogy ezen intézkedés az adórendszere alapelveinek vagy vezérlő elveinek közvetlen következménye. E tekintetben különbséget kell tenni egyrészt az adott adórendszer – azon kívül álló – céljai, másrészt a magában az adórendszerben rejlő mechanizmusok között, amelyek e célok eléréséhez szükségesek (2006. szeptember 6‑iPortugália kontra Bizottság ítélet, C‑88/03, EU:C:2006:511, 81. pont).

37

Emlékeztetni kell továbbá arra, hogy jóllehet valamely adóintézkedés szelektivitásának bizonyítása céljából nem mindig szükséges, hogy az valamely általánosnak tekintett adórendszerhez képest eltérést engedő jelleggel bírjon, az a körülmény, hogy e jelleggel rendelkezik, e célból mindenképpen releváns akkor, ha az következik belőle, hogy gazdasági szereplők két kategóriája különböztethető meg, és képezi a priori eltérő bánásmód tárgyát, azaz egyrészt azok, akik az eltérést engedő intézkedés hatálya alá tartoznak, másrészt azok, akikre továbbra is az általános adórendszer alkalmazandó, noha e két kategória az említett rendszer által kitűzött célra tekintettel összehasonlítható helyzetben van (2016. december 21‑iBizottság kontra World Duty Free Group SA és társai ítélet, C‑20/15 P és C‑21/15 P, EU:C:2016:981, 77. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

38

Ami az alapügyekben szóban forgó jogszabályokat illeti, a Bíróság előtt nem képezte vita tárgyát az, hogy a területi referenciakeretnek az Asztúriai Hercegség autonóm közösség területének kell lennie.

39

Egyébiránt, noha a kiállítási és eladóterületre vonatkozó adózási kritérium nem olyan kritérium, amely formálisan eltérne egy adott jogi referenciakerettől, e kritérium azzal a hatással jár, hogy kizárja ezen adó hatálya alól a 4000 m2 alatti kiállítási és eladóterű kereskedelmi létesítményeket. Így az IGEC nem különböztethető meg egy olyan regionális adótól, amelynek hatálya alá azok a kereskedelmi létesítmények tartoznak, amelyek kiállítási és eladótere túllép egy bizonyos küszöböt.

40

Márpedig az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése az állami beavatkozásokat hatásaik alapján, az alkalmazott módszerektől függetlenül határozza meg (2008. december 22‑iBritish Aggregates Association ítélet, C‑487/06 P, EU:C:2008:757, 89. pont).

41

Ennélfogva nem lehet a priori kizárni, hogy egy ilyen kritérium gyakorlatilag lehetővé teszi „bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének” előnyben részesítését az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében, azáltal hogy enyhíti terheiket azon más vállalkozások terheihez képest, amelyek az alapügyekben szóban forgó adónak alá vannak vetve.

42

Ebben az összefüggésben következésképpen meg kell vizsgálni, hogy az ezen adó hatálya alól ily módon kizárt kereskedelmi létesítmények az annak hatálya alá tartozó létesítményekkel összehasonlítható helyzetben vannak‑e, vagy sem.

43

Ezen elemzés keretében figyelembe kell venni, hogy erre vonatkozó uniós szabályozás hiányában a tagállamok vagy az adójogi autonómiával rendelkező, az állami szintnél alacsonyabb szintet képviselő jogalanyok adóztatási hatáskörébe tartozik az adóalap meghatározása, és az adóteher különböző termelési tényezők és különböző gazdasági ágazatok közötti megosztása (2011. november 15‑iBizottság és Spanyolország kontra Government of Gibraltar és Egyesült Királyság ítélet, C‑106/09 P és C‑107/09 P, EU:C:2011:732, 97. pont).

44

Amint ugyanis a Bizottság az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. cikkének (1) bekezdésében említett állami támogatás fogalmáról szóló közleményének (HL 2016. C 262., 1. o.) 156. pontjában emlékeztet, „[a] tagállamok szabadon dönthetnek az általuk legmegfelelőbbnek ítélt gazdaságpolitikáról, és különösen jogukban áll az adóterheket belátásuk szerint megosztani az egyes termelési tényezők között […] az uniós jog[ot] [tiszteletben tartva]”.

45

Az alapügyekben szóban forgó adót illetően a kérdést előterjesztő bíróság által szolgáltatott információkból kitűnik, hogy az említett adó célja a környezetvédelemhez és a területrendezéshez való hozzájárulás. Ezen adó hivatott ugyanis korrigálni és kompenzálni az e nagy kereskedelmi létesítmények tevékenysége által – különösen az általuk generált forgalomból eredően – a környezetre és a területre gyakorolt hatásokat oly módon, hogy e létesítmények kötelesek hozzájárulni a környezetvédelmi cselekvési tervek finanszírozásához és az infrastruktúra javításához.

46

E tekintetben nem vitatható, hogy a kereskedelmi létesítmények környezeti hatása nagymértékben függ e létesítmények méretétől. Minél nagyobb ugyanis az eladóterük, annál nagyobb a vevőforgalom, ami nagyobb környezetszennyezésben nyilvánul meg. Ebből következik, hogy az eladótérre vonatkozó küszöbre alapított olyan kritérium, mint amelyet az alapügyekben szóban forgó nemzeti jogszabály vesz figyelembe annak érdekében, hogy különbséget tegyen a vállalkozások között aszerint, hogy az általuk gyakorolt hatás nagyobb vagy kisebb, a követett célkitűzésekkel koherens.

47

Nyilvánvaló továbbá, hogy az ilyen létesítmények létrehozása a területrendezési politika szempontjából különös kihívást jelent e létesítmények elhelyezkedésétől függetlenül (lásd analógia útján: 2011. március 24‑iBizottság kontra Spanyolország ítélet, C‑400/08, EU:C:2011:172, 80. pont).

48

Ami e küszöbérték meghatározását illeti, ez a nemzeti jogalkotó mérlegelési mozgásterébe tartozik, és olyan összetett technikai értékeléseken alapul, amelyek felett a Bíróság csak korlátozott bírósági felülvizsgálatot gyakorolhat. Ennek keretében tehát nem kell megvizsgálni, hogy az eredeti 2500 m2‑es, illetve a később elfogadott 4000 m2‑es küszöbérték nyilvánvalóan alkalmatlan‑e a követett célkitűzések elérésére.

49

E körülmények között az adóalanyiságnak a vállalkozás eladóterére alapított olyan kritériuma, mint amelyről az alapügyekben szó van, a létesítmények olyan kategóriái közötti különbségtételhez vezet, amelyek e célkitűzésekre tekintettel nincsenek összehasonlítható helyzetben.

50

Ennélfogva nem tekinthető úgy, hogy az Asztúriai Hercegség autonóm közösség területén található, bizonyos küszöbérték alatti eladóterű kereskedelmi létesítmények adómentessége szelektív előnyt nyújtana e létesítményeknek, és ennélfogva nem minősülhet az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak.

51

A kérdést előterjesztő bíróságnak az alapügyekben szóban forgó adó többi jellemzőjével kapcsolatban is kérdései vannak. E bíróságban felmerült a kérdés, hogy az, hogy ezen adó hatálya alól mentesülnek azok a kereskedelmi létesítmények, amelyek kizárólag kertészeti termékeket, járműveket, építőanyagokat, gépeket és ipari alapanyagokat forgalmaznak, amennyiben eladóterük nem haladja meg a 10000 m2‑t, e létesítmények javára nyújtott előnynek minősül‑e.

52

Rá kell mutatni arra, hogy ezen intézkedés az e különös adó által alkotott referenciakerettől való eltérést jelent.

53

Az Asztúriai Hercegség autonóm közösség az írásbeli észrevételeiben azzal érvel, hogy az érintett kereskedelmi létesítmények tevékenységei jellegüknél fogva jelentős eladó‑ és raktárteret igényelnek. Az e létesítmények által a környezetre és területrendezésre gyakorolt káros hatásokat az adó hatálya alá tartozó létesítmények kiskereskedelmi tevékenységeire főszabály szerint alkalmazandó küszöbértéktől eltérő, azonban azzal egyenértékű küszöbérték alapján kell megvizsgálni.

54

E körülmény alkalmas lehet arra, hogy igazolja az alapügyekben vitatott jogszabály által tett megkülönböztetést, amely ennélfogva nem járna az érintett kereskedelmi létesítmények javára nyújtott szelektív előnnyel. A kérdést előterjesztő bíróság feladata azonban annak vizsgálata, hogy valóban erről van‑e szó.

55

A fentiekre tekintettel a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy nem minősül az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak az olyan adó, mint amelyről az alapügyekben szó van, amelyet a nagy kereskedelmi létesítményekre vetnek ki lényegében azok eladótere alapján, annyiban, amennyiben az adó alól mentesülnek a 4000 m2 alatti eladóterű létesítmények. Az ilyen adó annyiban sem minősül e rendelkezés értelmében vett állami támogatásnak, amennyiben az adó alól mentesülnek a kertészeti termékeket, járműveket, építőanyagokat, gépeket és ipari alapanyagokat értékesítő olyan létesítmények, amelyek eladótere nem haladja meg a 10000 m2‑t, feltéve hogy e létesítmények nem olyan mértékben károsak a környezet és a területrendezés szempontjából, mint a többi létesítmény, amit a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia.

56

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott: