A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK a tőzsdén kívüli származtatott ügyletekről, a központi szerződő felekről és a kereskedési adattárakról szóló, 2012. július 4-i 648/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 85. cikkének (2) bekezdése alapján a nyugdíjkonstrukció-rendszerek által nem számlapénzben, változó biztosítékeszközként történő biztosítékeszköz-nyújtásra vonatkozó technikai megoldások kidolgozása tekintetében a központi szerződő felek által elért eredményeknek és erőfeszítéseknek, valamint a megoldást előmozdító esetleges intézkedések szükségességének a felméréséről /* COM/2015/039 final */
BEVEZETÉS
A
tőzsdén kívüli származtatott ügyletekről, a központi
szerződő felekről és a kereskedési adattárakról szóló
648/2012/EU rendeletet (az európai piaci infrastruktúra-rendelet, a
továbbiakban: EMIR) 2012. július 27-én tették közzé az Európai Unió Hivatalos
Lapjában, és 2012. augusztus 16-án lépett hatályba. Az
EMIR alapján a szabványos (azaz előre meghatározott alkalmassági
kritériumokat, például magas szintű likviditást teljesítő)
tőzsdén kívüli származtatott ügyletekre kötelező központi elszámolási
kötelezettség vonatkozik, és azokat központi szerződő fél bevonásával
kell elszámolni. A
központi szerződő felek egy ügylet két szerződő fele között
közvetítenek, így egyszerre lépnek fel vevőként minden eladóval és
eladóként minden vevővel szemben. Mivel a központi szerződő fél
minden egyes pozíció tekintetében szerződő fél, viselnie kell a
partnerkockázatot, ha valamely szerződő fele nem teljesít. A
központi szerződő fél kialakítása olyan, hogy ellenálljon valamely
klíringtag vagy ügyfél nemteljesítésének, főként rendszeres és konzervatív
biztosítékeszközökre – vagy másként biztosítékokra – vonatkozó követelmények
alkalmazása révén, amelyeket úgy számítanak, hogy fedezzék a nemteljesítés
miatti potenciális veszteségeket. A központi szerződő fél kizárólag
magas likviditású eszközöket, általában készpénzt fogad el biztosítékként a
változó biztosíték lehívásának teljesítésére, hogy nemteljesítés esetén
lehetőség legyen a gyors likviddé tételre. A
nyugdíjkonstrukció-rendszerek[i]
számos tagállamban aktív résztvevői a tőzsdén kívüli származtatott
termékek piacának. Mindazonáltal a nyugdíjkonstrukció-rendszerek általában
minimálisra csökkentik készpénz-pozícióikat, és inkább magasabb hozamú
befektetéseket, például értékpapírokat tartanak, hogy kedvezményezettjeik – a
nyugdíjasok – számára magas hozamokat biztosítsanak. Mivel a központi
szerződő felek a változó biztosíték lehívásának teljesítésére
szolgáló biztosítékként nem tudnak nem pénzbeli eszközöket elfogadni, a
nyugdíjkonstrukció-rendszereknek a központi szerződő fél
biztosíték-lehívásainak teljesítése érdekében rövid távon kell készpénzhez
jutniuk, készpénz kölcsönvétele, vagy más eszközök értékesítése révén. Nem ez a
helyzet jelenleg a kétoldalú kapcsolatok keretében, amelyek esetében a nyugdíjkonstrukció-rendszerek
nem pénzbeli eszközöket is elhelyezhetnek kétoldalú szerződő
feleiknél, amennyiben biztosítékra van szükség. A készpénztartalékok
fenntartása magas alternatív költségeket jelent a nyugdíjkonstrukció-rendszerek
számára a készpénzbiztosíték alacsony hozama miatt. A központi elszámolás
költsége végső soron az érintett nyugdíjasok nyugdíjjövedelmét
csökkentené, ha a nyugdíjkonstrukció-rendszereknek készpénzt kellene
elhelyezniük a változóbiztosíték-lehívások teljesítésére. A
Bizottság, a Tanács és a Parlament ezért megállapodtak abban, hogy a bizonyos
kritériumokat[ii]
teljesítő nyugdíjkonstrukció-rendszerek három éven át átmenetileg
mentesülnek az elszámolási kötelezettség alól, az EMIR 89. cikkének (1)
bekezdése szerint. A mentesség összesen legfeljebb további három évre
meghosszabbítható. Erről az átmeneti időszakról az EMIR kifejezetten
azért rendelkezik, hogy több idő álljon a központi szerződő
felek rendelkezésére olyan technikai megoldások kidolgozására, amelyek révén a változóbiztosíték-lehívások
nem készpénzben történő biztosítékeszköz-nyújtással teljesíthetők.
A JELENTÉS
CÉLJA
Az
EMIR 85. cikke (2) bekezdésének megfelelően e jelentés célja, hogy
bemutassa a nyugdíjkonstrukció-rendszerek által nem számlapénzben, változó
biztosítékeszközként történő biztosítékeszköz-nyújtásra vonatkozó
technikai megoldások kidolgozása tekintetében a központi szerződő
felek által elért eredményeknek és erőfeszítéseknek, valamint a megoldást
előmozdító esetleges intézkedések szükségességének a felmérését. Az
EMIR 85. cikkének (2) bekezdése arról is rendelkezik, hogy amennyiben a
Bizottság úgy ítéli meg, hogy a technikai megoldás kidolgozására irányuló, a
központi szerződő fél által tett erőfeszítések nem voltak
elégségesek, és a származtatott ügyletek központi elszámolásának a
jövőbeli nyugdíjasok nyugellátására gyakorolt kedvezőtlen hatása
változatlan marad, felhatalmazást kap arra, hogy a 82. cikkel összhangban
felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogadjon el a 89. cikk (1) bekezdésében
említett hároméves időszak egyszer két évvel, egyszer pedig egy évvel
történő meghosszabbítása céljából. A
jelenlegi helyzet teljes körű értékelése érdekében a Bizottság
alaptanulmányt készíttetett arról, hogy a központi szerződő felek
megtették-e a szükséges erőfeszítéseket a nyugdíjkonstrukció-rendszerek
által nem számlapénzben, változó biztosítékeszközként történő
biztosítékeszköz-nyújtásra vonatkozó megfelelő technikai megoldások
kidolgozása érdekében. Ez az alaptanulmány a potenciális és alternatív
megoldásokat is elemezte. Az alaptanulmány végül elemezte azt is, hogy megoldás
hiányában milyen hatással járna a mentesség megszüntetése, kiszámítva az
érintett nyugdíjkonstrukció-rendszerek nyugdíjas kedvezményezettjeinek a
nyugdíjjövedelmében jelentkező csökkenést[iii]. A
Bizottság e jelentés készítése során a 85. cikk (2) bekezdésének
megfelelően konzultációt folytatott az Európai Értékpapír-piaci Hatósággal
és az Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj-hatósággal.
A KÖZPONTI
SZERZŐDŐ FELEK ERŐFESZÍTÉSEI
3.1. A NYUGDÍJKONSTRUKCIÓ-RENDSZEREK
REPOSZOLGÁLTATÁSA Eddig
csupán egyetlen központi szerződő fél tett értékelhető
erőfeszítést arra, hogy megoldást dolgozzon ki a nem pénzbeli eszközöknek
változóbiztosíték-lehívások teljesítése céljából történő elhelyezése
tekintetében. Az
érintett központi szerződő fél aktívan dolgozik egy olyan
szolgáltatáson (a továbbiakban: a nyugdíjkonstrukció-rendszerek
reposzolgáltatása[iv]),
amely megoldást jelenthetne a nyugdíjkonstrukció-rendszerek azon igényére, hogy
nem pénzbeli eszközöket használhassanak fel a változóbiztosíték-lehívások
készpénzszükségletének teljesítésére. A
javasolt szolgáltatás lehetővé tenné a nem kereskedő piaci
résztvevők (köztük nyugdíjkonstrukció-rendszerek) egy korlátozott köre
számára, hogy a repoügylet-kereskedési és -elszámolási szolgáltatásának tagjává
váljon. A repoügyletek keretében az egyik fél elad egy eszközt (általában
rögzített kamatozású értékpapírt) egy másik félnek, és kötelezettséget vállal
az eszköz jövőbeni, egyeztetett áron történő visszavásárlására. Az
eszköz biztosítékként szolgál és csökkenti a vevő eladóval kapcsolatos
partnerkockázatát. A repoügyletek segítségével így a
nyugdíjkonstrukció-rendszerek átalakíthatják meglévő nem pénzbeli
eszközeiket a központi szerződő fél által a változóbiztosíték-lehívások
teljesítéséhez igényelt készpénzzé, miközben hosszú távon megtartják az
eszközök tulajdonjogát és – ami a legfontosabb – befektetési hozamát. A
nyugdíjkonstrukció-rendszerek javasolt reposzolgáltatása keretében a
nyugdíjkonstrukció-rendszerek repoügyleteket kötnének a kereskedési
szolgáltatás más piaci résztvevőivel, a szokásos befektetéseik folyamán
általuk már birtokolt értékpapírok felhasználásával. Ezen ügyletek
végrehajtására a központi szerződő fél repokereskedési platformján
kerülne sor, és elszámolásuk automatikusan az elszámolási szolgáltatásán
keresztül történne. A repoügylet során szerzett készpénzt ezután el lehetne
helyezni a központi szerződő félnél, a változóbiztosíték-lehívások
teljesítésére. Maguknak a repoügyleteknek az elszámolására a központi
szerződő félen keresztül kerülne sor, így a
nyugdíjkonstrukció-rendszerek ezen ügylethez kapcsolódó partnerkockázatát
csökkentené a központi szerződő fél. Ez
a szolgáltatás lehetővé tenné a nyugdíjkonstrukció-rendszerek számára,
hogy repoügyleteket hajtsanak végre, miközben a pozíciók kezelése a központi
szerződő félnél centralizálódna, és azáltal, hogy a repopartner
helyett a központi szerződő féllel áll szemben, csökkenne a
fennmaradó kétoldalú partnerkockázat a repoügyletekben. Mivel
a nyugdíjkonstrukció-rendszerek reposzolgáltatása még kidolgozás alatt áll, az
ilyen szolgáltatás megvalósíthatóságának fontos kérdései még nyitottak. Amint
azt a 4.3. szakasz később tovább részletezi, előfordulhat, hogy
elégtelen a kétoldalú repopiacok kapacitása a nyugdíjkonstrukció-rendszerek
számára ahhoz, hogy piaci stresszhelyzet esetén biztosítani tudja a központi
szerződő fél általi változóbiztosíték-lehívások teljesítéséhez
szükséges készpénz előteremtését. Meg kell tehát vizsgálni, hogy
kialakulnak-e a nyugdíjkonstrukció-rendszerek által igényelt extra kapacitást
biztosító elszámolt repopiacok. A repolikviditás banki nyújtóinak azon
képessége, hogy eltávolítsák ügyleteikből a kétoldalú kockázatokat és
ehelyett a központi szerződő féllel álljanak szemben, alacsonyabb
tőkeköltségeket eredményezhet, ami ösztönözheti a fokozott repoaktivitást.
Mindazonáltal a repopiacok fejlődését rövid- és középtávon egyéb
szabályozási tényezők is befolyásolhatják, többek között a Bázel III.
szerinti szabályozási kezdeményezések, valamint a javasolt uniós pénzügyi
tranzakciós adó, és a Pénzügyi Stabilitási Tanács által a repoügyletekre és az
értékpapír-kölcsönzésre vonatkozóan létrehozott munkafolyamatnak
megfelelően az eszközök kötelező haircut-jára vonatkozó lehetséges
alapelvek. Lehetséges, hogy a repopiacok kevésbé lesznek vonzóak a
likviditásnyújtók számára, és ennek eredményeként zsugorodhatnak. Megkérdőjelezhető
továbbá, hogy a változóbetét-lehívások készpénzben történő teljesítése
során nehézségekbe ütköző minden – vagy akár a legtöbb –
nyugdíjkonstrukció-rendszer képes-e igénybe venni ezt a szolgáltatást. A
szolgáltatás résztvevői ugyanis egy speciális tagsági megállapodás
keretében férnek csak hozzá a központi szerződő félhez, amely egy
külön nemteljesítési alapba történő befizetésre kötelezi a
nyugdíjkonstrukció-rendszert. Ezt a nemteljesítési alapot más hagyományos
tagsági megállapodásoktól eltérően nem használnák fel más klíringtagok
veszteségeinek fedezésére; ez csak magának a nyugdíjkonstrukció-rendszernek a
potenciális nemteljesítése által okozott közvetlen veszteségeket fedezné. Ezért
nincs kitéve a többi nemteljesítő klíringtag által okozott veszteségeknek.
Mindazonáltal magában foglal egy további előzetes biztosítékra vonatkozó
kötelezettségvállalást, amelyet esetleg nem tud tolerálni minden
nyugdíjkonstrukció-rendszer és azok vezetői vagy vagyonkezelői. Végezetül,
a kidolgozás ezen szakaszában ismeretlenek a potenciális reposzolgáltatás
igénybevételének a nyugdíjkonstrukció-rendszereket terhelő költségei.
Lehetséges, hogy az elszámolt repoügyletek kötése magasabb költségekkel jár,
mint a kétoldalú repoügyletek kötése. Ennek oka, hogy a
nyugdíjkonstrukció-rendszereknek fenn kell tartaniuk a fent ismertetett
nemteljesítési alapot, valamint fizetniük kell az ügylethez kapcsolódó
elszámolási díjat. Ezenkívül a szolgáltatással való operatív összeköttetés
felállítása, valamint a jogi megállapodások létrehozása végrehajtási
költségeket jelent a nyugdíjkonstrukció-rendszerek számára. Ez
a potenciális rendszer még mindig kidolgozás alatt áll. Elindítására a tervek
szerint 2015 első felében kerül sor. A Bizottság folytatja a szóban forgó
központi szerződő féllel és a nyugdíjkonstrukció-rendszerekkel való
együttműködést, amint a szolgáltatás megjelenik a piacon, hogy értékelje
annak alkalmasságát a nyugdíjkonstrukció-rendszerek igényeinek kiszolgálására. A
Bizottság érdeklődéssel figyeli, hogy más központi szerződő
felek ki tudnak-e dolgozni hasonló szolgáltatásokat. Mivel
a javasolt szolgáltatás még nem indult el, a Bizottság további lehetséges
technikai megoldásokat keresett annak megállapítása érdekében, hogy léteznek-e
olyan más, a központi szerződő felek által hozható intézkedések,
amelyek lehetővé tennék a nyugdíjkonstrukció-rendszerek számára, hogy nem
pénzbeli eszközöket helyezzenek el a változóbiztosíték-lehívások teljesítésére.
E lehetséges technikai megoldások ismertetésére a következőkben sor kerül.
Az egyes lehetőségek megvalósíthatóságának értékelése a kapcsolódó jogi,
kereskedelmi, szakpolitikai és gyakorlati akadályok, kapcsolódó kockázatok, és
a nyugdíjkonstrukció-rendszereket valószínűleg terhelő azonosítható
költségek figyelembevételével történik. Az
alaptanulmány azt is megvizsgálta, hogy létezhetnek-e alternatív megoldások a
központi szerződő felek infrastruktúráján kívül, amelyekkel a
nyugdíjkonstrukció-rendszerek központi elszámolást alkalmazhatnak anélkül, hogy
az negatívan érintené a nyugdíjjövedelmeket. Ezek az alternatív megoldások
szintén alább szerepelnek, megvalósíthatóságuk elemzésével együtt. A
technikai vagy alternatív megoldásokból eredő kockázatokat természetesen a
központi elszámolás által biztosított rendszerszintű kockázatcsökkentés
szintjéhez kell viszonyítani. 3.2. POTENCIÁLIS ALTERNATÍV MEGOLDÁSOK
i. A
biztosíték központi szerződő fél általi átalakítása Ez
a megoldás a központi szerződő fél által a
nyugdíjkonstrukció-rendszereknek kínált olyan reposzolgáltatás, amelyben a
központi szerződő fél a repoügylet fő szerződő fele,
aki értékpapírokért cserébe készpénzt biztosít a nyugdíjkonstrukció-rendszerek számára.
Ebben az értelemben az alapkoncepció hasonló nyugdíjkonstrukció-rendszerek
reposzolgáltatásához, amely a fentebb felvázoltak szerint a központi
szerződő fél általi kidolgozás alatt áll. Mindazonáltal ez a
potenciális megoldás nem feltételezi, hogy a központi szerződő fél
szervezett repokereskedési platformot és kapcsolódó elszámolási szolgáltatást
is tud kínálni. Az
érintett központi szerződő félnek ezzel egyidejűleg back-to-back
repoügyletet kellene végrehajtania egy harmadik féllel a készpénz előteremtése
érdekében. Ez a harmadik fél vagy a repopiac egy kereskedő bankja, vagy
egy központi bank lenne. Kérdéses, hogy egy
olyan konstrukció, amelyben a központi bank a repoügylet egyetlen
likviditásnyújtója, elfogadható-e az adott központi bank számára, így ez a
gondolatmenet olyan megoldást feltételez, amelyben a központi
szerződő fél a kereskedelmi bankokat veszi igénybe rendes körülmények
között, és csak kedvezőtlen piaci helyzetben veszi igénybe a központi
bankot. Jelenleg nem minden
központi szerződő fél rendelkezik rendszeres hozzáféréssel a központi
bankok kereteihez. Bizonyos uniós központi szerződő felek hozzáférnek
a napon belüli hitelekhez, és meghatározott feltételek mellett az egynapos
hitelekhez. Ez a hozzáférés azonban nem lehet alkalmas a repoügyleten alapuló
standard biztosíték-átalakítási eszköz végrehajtására. Ehhez a központi
szerződő félnek legalább az egynapos hitelekhez, sőt, a rövid
lejáratú repoügyletek napi szintű megújításának elkerülése érdekében a
hosszabb futamidejű hitelműveletekhez is hozzá kell férnie. Ezáltal
megváltozna a központi szerződő felek és a központi bankok közötti
gyakorlat, amit a központi bankoknak és érdekelt feleiknek gondosan
mérlegelniük kell. Ezzel a lehetséges
megoldással emelkedne a központi szerződő felek kockázati szintje a
repoügyletek volumene és az ebből következő partner- és
piacikockázati kitettség tekintetében. Ez viszont a központi szerződő
felek által jelentett rendszerkockázatot növelné. További akadályt jelent
többek között az, hogy a központi szerződő félnek be kell fektetnie a
szükséges kereskedési és vagyongazdálkodási kapacitásba, valamint akadályt
jelentenek a működési és jogi változások – leginkább a nemteljesítési
eljárásai terén, amennyiben a nemteljesítő klíringtagot magukban foglaló repoügyleteket
az érintett tőzsdén kívüli származtatott portfóliókkal egyidejűleg
kell likviddé tenni.
ii. Nem
pénzbeli eszközök közvetlen elfogadása a változó biztosíték átvevőinek
történő továbbadással Ebben
az esetben a központi szerződő fél lehetővé tenné a
nyugdíjkonstrukció-rendszerek számára, hogy olyan nem pénzbeli eszközök –
például államkötvények – formájában helyezzenek el és vegyenek át változó
biztosítékokat, amelyekkel már rendelkeznek. Ezeket az eszközöket aztán
továbbadnák az ügylet in-the-money (nyereséges) szerződő felének. A központi
szerződő félnek azonos alapvető gazdasági feltételekkel
rendelkező két párhuzamos termékcsomagot kell elszámolásra kínálnia – az
egyiknél a változó biztosíték kifizetése és átvétele készpénzben, a másiknál az
elhelyezése és átvétele meghatározott alkalmas értékpapírokban történne. Ez
csökkentené a piaci likviditást, mivel valószínűsíthetően
növekednének a kereskedési felárak, és csökkenne a központi szerződő
fél nemteljesítő tagja pozíciójának áthelyezhetőségével vagy likviddé
tételével kapcsolatos rugalmasság. Emellett a biztosíték-lehívásokat nem
lehetne nettósítani a két termék között. Az időben
történő kiegyenlítés szintén alapvető akadályt képez e lehetőség
megvalósíthatósága előtt. A változó biztosítékot nem készpénzben
elhelyező résztvevőknek képeseknek kell lenniük arra, hogy az
értékpapírokat ugyanazon a napon átruházzák a központi szerződő fél
nevére, amelyen a biztosíték lehívása megtörténik. Ennek megvalósítása a
gyakorlatban azonban nehéz lenne, mivel a központi értéktáraknál jelenleg nem
általános gyakorlat az aznapi elszámolás. További nehézséget jelent, hogy az
értékpapírokat csak átruházható egységekben lehet átváltani. Mivel a
fizetendő és követelt változóbiztosíték-összegeket a központi szerződő
fél pénzben kifejezett értékkel számítja ki, a központi szerződő
félnek piaci konvenciót kellene meghatároznia arról, hogy ezek az értékek
hogyan konvertálandók a változó biztosíték fizetője által elhelyezni
kívánt bármilyen értékpapír szállítandó mennyiségére, és ez kerekítési
eltéréseket és készpénz-kiigazításokat eredményezne a központi
szerződő fél és klíringtagjai között. Az erről az
oldalról szükséges operatív kapacitások biztosítása több millió euró további
költséget jelentene a központi szerződő felek, a klíringtagok, a
letétkezelők, az eszközkezelők és a nyugdíjkonstrukció-rendszerek
számára. A jogszerűség
tekintetében az is kétséges, hogy az értékpapíroknak a változó biztosíték
átvevőjéhez történő továbbadása megfelel-e egyes
nyugdíjkonstrukció-rendszerek azon követelményének, hogy megtartsák az ellenőrzést
az eszközeik felett.
iii. Nem
pénzbeli eszközök elfogadása biztosítéki jog mellett a változó biztosíték
átvevőinek történő továbbadással A
központi szerződő fél a ii. ponthoz hasonlóan ebben az esetben is
lehetővé tenné a nyugdíjkonstrukció-rendszerek számára, hogy értékpapírok
formájában helyezzék el a változó biztosítékot. Mindazonáltal
ahelyett, hogy az értékpapírokat továbbadná a változó biztosítékot
követelő szerződő feleknek, a központi szerződő fél
biztosítéki jogot hoz létre az elhelyezett értékpapírokra, a változó biztosíték
átvevőjének javára. E
megoldás szerint a változóbiztosíték-lehívás teljesítésére elhelyezett
eszközöket nem ruházzák át a változó biztosíték átvevőjére, és így a
szerződésben rejlő kockázat valójában nem kerül kiegyenlítésre. Egyszerűen
fennáll egy jogi követelés, amelynek értéke idővel változik. Nemteljesítés
esetén a követelés értéke a likviddé tételig bizonytalan. E kiegészítő
kockázat miatt a szerződést másként kellene árazni, ami költségesebbé
tenné a hagyományos készpénzben kiegyenlített szerződésekhez képest, és
ismét az elszámolt termékek kettéválásához vezet úgy, hogy kevesebb lenne a
likviditás a nyugdíjkonstrukció-rendszerekre szabott termékben. A
jogi kockázat szintén akadályt jelent e megoldás esetében, hiszen a biztosítéki
jogra EU-szerte nem mindig ugyanolyan jogi keretek alkalmazandók. Ez
potenciálisan jogbizonytalansághoz vezet azt illetően, hogy mi történik
nemteljesítés esetén.
iv. A
változó biztosítékra vonatkozó biztosítéki joghoz kapcsolódó négyoldalú
biztosíték Ez
az előző megoldás olyan változata, amelyben az értékpapírokat egy
letétkezelőnél helyeznék el a közte, a nyugdíjkonstrukció-rendszer, az
eredeti ügylet szerződő fele és a központi szerződő fél
között létrejött megállapodás alapján. Ez
a megoldás lehetővé tenné a nyugdíjkonstrukció-rendszerek számára nem
pénzbeli eszközök változó biztosítékként való elhelyezését anélkül, hogy
készpénzzé kellene alakítania azokat. A biztosítékeszközöket ehelyett a
szerződő fél javára szóló biztosítéki jog formájában nyújtanák. A
nyugdíjkonstrukció-rendszer biztosítékkezelését egy letétkezelőhöz
helyezné ki, a négy fél – a nyugdíjkonstrukció-rendszer, a szerződő
fél, a központi szerződő fél és a letétkezelő – közötti
formalizált kapcsolat keretében. A megoldás a már létező háromoldalú
biztosítékkezelési szolgáltatásokra épül. Ez
a megoldás ugyanazokat a problémákat veti fel, mint az előző, mivel
kiegyenlítés nélküli partnerkockázatot eredményez,
ami ellentétes a változó biztosíték funkciójával, és gondot okozhat a
klíringtagok, a szerződő felek és a szabályozók számára. Ugyanúgy kettéválasztaná
a termékeket, és likviditási és nettósítási komplikációkat okozna.
v. A
klíringtagok általi biztosíték-átalakítás A
központi szerződő félnél megvalósuló technikai megoldás ezen
első alternatívája a nyugdíjkonstrukció-rendszerek lehetősége arra,
hogy a központi szerződő fél saját infrastruktúráján kívül,
klíringtagjaikkal végrehajtott repoügyletek révén jussanak készpénzhez. A
tőzsdén kívüli származtatott ügyletek központi szerződő feleinek
klíringtagjai általánosságban olyan banki csoportokhoz tartoznak, amelyek a
repopiacon is aktívak. Ez azt jelenti, hogy a klíringtagok látszólag jól
helyezkednek el ahhoz, hogy nyugdíjkonstrukció-rendszer ügyfeleiknek e célból
reposzolgáltatást nyújtsanak anélkül, hogy új üzleti tevékenységbe fektetnének.
Ilyen szolgáltatást harmadik fél bank is nyújthatna a
nyugdíjkonstrukció-rendszereknek függetlenül azok kijelölt
klíringközvetítőitől. A
kétoldalú repopiacok jelenlegi méretének kapacitása azonban valószínűleg
nem elég annyi készpénz biztosításához, amennyire a
nyugdíjkonstrukció-rendszereknek szükségük lenne
változóbiztosíték-kötelezettségeik teljesítéséhez. Mindenesetre a repokereteket
nem garantálnák a kereskedők és visszavonhatnák stresszhelyzet idején. Az
alaptanulmány megállapításai szerint (lásd különösen az 5.7.3. szakaszt) a
repopiac azonban nem tudna megbirkózni a változóbiztosíték-lehívásokat teljes
mértékben készpénzben teljesíteni kívánó nyugdíjkonstrukció-rendszerektől
érkező, komoly (például 100 bázispontos) kamatlábváltozás miatti aggregált
kereslettel, és a nyugdíjkonstrukció-rendszerek ennek eredményeként nem
jutnának hozzá a változóbiztosíték-lehívások teljesítéséhez szükséges
forrásokhoz, ha a kétoldalú repopiacra kellene támaszkodniuk. Ez a helyzet
kifizetetlen biztosítéklehívásokat eredményezne, amelyek miatt a
nyugdíjkonstrukció-rendszerek nemteljesítővé válnának, és ez visszahatna a
piacokra. E
megoldás alapján a nyugdíjkonstrukció-rendszer klíringközvetítője ki lenne
téve a nyugdíjkonstrukció-rendszer nemteljesítésének, mivel szerződés
kötelezheti arra, hogy nyugdíjkonstrukció-rendszer ügyfele nevében teljesítse a
változóbiztosíték-lehívásokat. A klíringközvetítők általában felső
szintű bankok, és így számottevő kockázatot jelentenek a szélesebb
pénzügyi rendszer számára.
vi. Ügynöki
értékpapír-kölcsönzés Az
ügynöki értékpapír-kölcsönzés modellje keretében a nyugdíjkonstrukció-rendszer
saját portfóliójából értékpapírokat ad kölcsön harmadik feleknek, és a
kölcsönvevőtől készpénz formájában kap biztosítékot, amelyet
felhasználhat a változóbiztosíték-lehívások teljesítésére. A
értékpapír-kölcsönzést már számos nyugdíjkonstrukció-rendszer alkalmazza
kialakult operatív és jogi konstrukciókon keresztül. Mindazonáltal a
nyugdíjkonstrukció-rendszer kölcsönzési képessége attól függ, hogy a többi
piaci szereplőnek szüksége van-e a kínált eszközök kölcsönvételére egy
adott időpontban. A nyugdíjkonstrukció-rendszerek nem tudják befolyásolni,
hogy a szerződő felek valójában akarnak-e értékpapírt kölcsönvenni,
és mennyi időre. Az értékpapír-kölcsönzés ezért nem tekinthető a
finanszírozás megbízható forrásának. Ahogyan a fenti megoldás esetében, itt is
fennáll a kifizetetlen biztosítéklehívások esélye, ami potenciálisan a
nyugdíjkonstrukció-rendszer klíringközvetítőjének nemteljesítéséhez
vezethet.
vii. Nem
pénzügyi szervezetek általi fedezett kölcsönzés Az
alaptanulmány megállapítja, hogy számos nagy vállalati szervezet rendelkezik
jelenleg nagy készpénztartalékkal, és lehet érdekelt e tartalék fedezett
kölcsönzésében. Ezen
alternatív lehetőség keretében a nyugdíjkonstrukció-rendszer repoügylet
során értékpapírokat helyezne el és a vállalati szervezettől készpénzt
kapna a visszavásárlással szembeni biztosítékként, hasonlóan az v. pontban
felvázolt potenciális alternatív megoldáshoz. Jelenleg
nincs kialakult piaca a nyugdíjkonstrukció-rendszereknek történő fedezett
vállalati kölcsönzésnek, így bár elméletben a vállalatoknak megvannak az
eszközeik ahhoz, hogy a nyugdíjkonstrukció-rendszereknek készpénzt nyújtsanak a
központi szerződő fél változóbiztosíték-lehívásainak teljesítésére,
egy ilyen piac kapacitását és volatilitását lehetetlen felmérni. Ez az alternatíva
kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy egy ilyen piac létrehozása
szabályozást igényelne-e, és milyen hatása lenne ennek a költségekre és az
elérhetőségre nézve. Ezért nem tekinthető megvalósítható alternatív
lehetőségnek.
KÖVETKEZTETÉSEK
4.1. A KÖZPONTI SZERZŐDŐ FELEK
ÁLTAL TETT ERŐFESZÍTÉSEK ÉS ELÉRT EREDMÉNYEK Levonható
a következtetés, hogy a 3. szakaszban azonosított megoldás, a
nyugdíjkonstrukció-rendszerek javasolt reposzolgáltatása kivételével úgy
tűnik, a központi szerződő felek nem tettek elegendő
előrelépést a nem számlapénzben, változó biztosítékeszközként történő
biztosítékeszköz-nyújtásra vonatkozó technikai megoldások kidolgozása
érdekében. Úgy tűnik, a központi szerződő felek a 3.2. szakasz
i–iv. pontjában elemzett, infrastruktúra alapú potenciális alternatív
megoldások egyikét sem próbálják megvalósítani. Kijelenthetjük, hogy ennek okát
az ebben a jelentésben azonosított akadályok képezik. Ettől függetlenül a
központi szerződő feleknek továbbra is meg kell próbálniuk módot
találni a potenciális alternatív megoldások végrehajtása előtt álló
azonosított akadályok gyakorlati leküzdésére. A
megvalósítható megoldások azonosításában és kidolgozásában elért eredmények
hiánya annak tudható be, hogy a megoldásokat eddig ki nem dolgozó központi
szerződő felek jelenleg nem jól helyezkednek el ilyen szolgáltatások
nyújtásához, mivel még nem működtetnek olyan kereskedési vagy elszámolási
szolgáltatásokat a repopiacokon, amelyekre építeni lehetne a
biztosíték-átalakítás megkönnyítése céljából. Az is feltételezhető, hogy a
központi szerződő felek az elmúlt két-három évben arra
összpontosították forrásaikat, hogy szolgáltatásaikat összhangba hozzák az EMIR
újonnan alkalmazott követelményeivel, valamint az uniós és nemzetközi szabályozási
reformok egyéb szempontjaival[v].
A központi szerződő felek jelentős forrásokat fordítottak az
ügyfelek klíringmegoldásaira általánosságban, mivel az EMIR szerinti
elszámolási kötelezettségek ki fognak terjedni a kis- és közepes méretű
piaci szereplőkre is (beleértve a nyugdíjkonstrukció-rendszereket), akik
nem képesek a közvetlen, klíringtagként történő elszámolásra. A technikai
megoldások kidolgozására tett erőfeszítések hiánya tehát
visszavezethető arra is, hogy a központi szerződő felek nem
tudtak kiemelt figyelmet fordítani e terület új fejleményeire. 4.2
A SZÜKSÉGES
INTÉZKEDÉSEK A
Bizottság tovább figyeli az érintett központi szerződő fél által
javasolt repoalapú szolgáltatás alakulását annak felmérése érdekében, hogy
fenntartják-e ezt az irányt és a várakozásoknak megfelelően
zökkenőmentesen bevezetik-e a megoldást 2015-ben. E javasolt szolgáltatás
sikeres bevezetése a potenciálisan részt vevő
nyugdíjkonstrukció-rendszerek folytatódó együttműködésétől is függ. A
Bizottság az érintett tőzsdén kívüli származtatott ügyleteket (kamatláb
és/vagy infláció swapok) elszámoló más uniós központi szerződő
felekkel is folyatja az együttműködést, hogy megvizsgálja, ezek a központi
szerződő felek bevezethetnek-e hasonló megoldásokat. Mint fentebb megállapítottuk,
ez függhet attól, hogy a többi központi szerződő fél képes-e
repokereskedési és -elszámolási szolgáltatásokat és a tőzsdén kívüli
származtatott ügyletek elszámolását egyaránt kínálni. Ettől függetlenül a
Bizottság erősen ösztönöz minden uniós központi szerződő felet,
hogy klíringtagjaival és a nyugdíjkonstrukció-rendszerekkel együttműködve
folytassa annak mérlegelését, hogy hogyan lehet leküzdeni az ebben a
jelentésben elemzett akadályokat olyan elszámolási megoldások megvalósítása
érdekében, amelyek – akár önmagukban, akár kombinálva – biztosítani tudják a
nyugdíjkonstrukció-rendszerek számára ahhoz szükséges kapacitást, hogy
tőzsdén kívüli származtatott ügyleteiket központilag tudják elszámolni, és
ez kisebb hatással legyen a hozamaikra. A megfelelő megoldással a nyugdíjkonstrukció-rendszerek
akadályozó költségek nélkül folytathatják tőzsdén kívüli származtatott
ügyleteiket, miközben szerződő feleik és a szélesebb pénzügyi
rendszer számára biztosítottak a központi elszámolás előnyei. A
Bizottság azonban elismeri, hogy megoldás hiányában a
nyugdíjkonstrukció-rendszerek végső soron arra kényszerülnek, hogy
legkésőbb 2018. augusztustól készpénzzel helyettesítsék az értékpapírokat
a potenciális változóbiztosíték-lehívások teljesítéséhez elegendő
készpénztartalék fenntartása érdekében. Azt is figyelembe kell venni, hogy bár
a potenciális alternatív megoldások egyike sem tűnik átfogóan
kielégítő megoldásnak a nyugdíjkonstrukció-rendszerek számára, a
biztosíték-átalakítás valamely kombinációjának használatára szükség lehet. A Bizottság
arra is bátorítja az ágazatot, hogy mérjék fel, milyen hosszú távú
finanszírozási lehetőségek (például fedezett kötvények vagy
eszközfedezetű értékpapírok) állnának a nyugdíjkonstrukció-rendszerek
rendelkezésére, amelyek önmagukban vagy kombinálva megbízhatóan kínálnának
elegendő finanszírozási forrást, stressz idején is. Ismeretes, hogy az
ilyen finanszírozási lehetőségek függhetnek attól, hogy a
nyugdíjkonstrukció-rendszer meg tudja-e tartani a jogcímet és/vagy az
ellenőrzést a készpénzre váltott értékpapírok felett, ezért rugalmasságra
lenne szükség. 4.3. A
SZÁRMAZTATOTT ÜGYLETEK KÖZPONTI ELSZÁMOLÁSÁNAK A JÖVŐBELI NYUGDÍJASOK
NYUGDÍJELLÁTÁSÁT ÉRINTŐ POTENCIÁLIS NEGATÍV HATÁSA Az
elszámolási kötelezettség alóli mentesség hiányában a nyugdíjkonstrukció-rendszerek
az általuk jellemzően birtokolt magasabb hozamú eszközök, például
államkötvények helyett készpénztartalék tartására kényszerülnének. Ha továbbra
is nem pénzbeli eszközöket tartanak és a nyílt repopiacokra támaszkodnak eseti
alapon, az nem nyújt kellő biztonságot. Amint az alaptanulmány is említi,
ennek legnagyobb azonosítható akadálya az, hogy a jelenlegi kétoldalú
repopiacok látszólag nem rendelkeznek elegendő likviditással ahhoz, hogy
stresszhelyzet esetén is ki tudják elégíteni az uniós nyugdíjkonstrukció-rendszerek
igényeit. Ez a következtetés az uniós államkötvénypiac elemzésén alapul. Az
alaptanulmány szerint az aggregált változóbiztosíték-lehívás egy 100
bázispontos elmozdulásnál 204–255 milliárd EUR-t jelentene az uniós nyugdíjkonstrukció-rendszerek
számára. Ebből 98–123 milliárd EUR (82–103 milliárd GBP) egyesült
királyságbeli nyugdíjkonstrukció-rendszerekhez kapcsolódna, és főként
angol fontban lévő eszközökhöz kötődne, míg 106–130 milliárd EUR
euróban (és esetleg más pénznemben) lévő eszközökhöz kapcsolódna. Akkor
is, ha a nyugdíjkonstrukció-rendszerek lennének e piacok kizárólagos aktív
résztvevői, egy ilyen elmozdulás teljes változóbiztosíték-igénye
meghaladná az egyesült királyságbeli gilt repopiacok látszólagos napi
kapacitását, és valószínűleg meghaladná az uniós államkötvény-repopiac
érintett – azaz elsősorban a német államkötvényekben lévő – részeinek
kapacitását. A repolikviditás létezik egyéb kevésbé likvid, de magas
minősítésű értékpapírokban, habár ezeknek az instrumentumoknak a
piaca stressz idején nagyobb valószínűséggel szűkül. A
potenciális piaci mozgásokat fedező készpénztartalékok fenntartása
csökkenti a rendszerhez tartozó nyugdíjasok javára tett befektetések általános
hozamát, ami végső soron a nyugdíjkonstrukció-rendszerek által a
kedvezményezetteknek nyugdíjjövedelemként kifizetett teljes összeget csökkenti. Az
alaptanulmány szerint a kétoldalú biztosítékadásról a központi
szerződő félnél készpénzben elhelyezett változó biztosítékra való
átállás költségei következésképpen a nyugdíjjövedelmeknek Hollandiában akár
3,1 %-os, az Egyesült Királyságban 2,3 %-os halmozott százalékos
csökkenését tehetik ki 40 éves időtartam alatt. Az uniószerte 20–40 év
alatt a nyugdíjjövedelmekre gyakorolt teljes hatás várhatóan akár a 3,66 %-ot
is elérheti. Ez közvetlenül hozzárendelhető a befektetések hozamának
amiatti csökkenéséhez, hogy a nem készpénz értékpapírok helyett készpénztartalékokat
kell fenntartani. Ez
olyan jelentős hatás, amely valószínűleg az EU-ban mindenütt érinti a
nyugdíjasokat, és amely aránytalannak tekinthető azon előnyökkel
szemben, amelyeket jelenleg a nyugdíjkonstrukció-rendszerek elszámolási
kötelezettsége hozna. Ez a következtetés figyelembe veszi azt, hogy az EMIR 11.
cikkének (3) bekezdése szerinti jövőbeli kétoldalú biztosítéki követelmény
alapján az ügyleteket mindenképp kétoldalú alapon kell biztosítékkal ellátni,
ezáltal mind a bankok, mind a nyugdíjkonstrukció-rendszerek szempontjából
csökken a partnerkockázat azon ügyletekben, amelyeknek szerződő
felei. Lehetséges,
hogy e hatás skálájának felső végén elhelyezkedő
nyugdíjkonstrukció-rendszerek úgy döntetnek, nem fedezik kötelezettségeiket,
hogy fenntartsák kedvezményezettjeik nyugdíjjövedelmének jelenlegi szintjét. Ez
a fedezetlen piaci volatilitás következtében a befektetések veszteségeinek
kockázatát eredményezi, ami ugyanúgy a nyugdíjjövedelmek csökkenéséhez vezetne. Mindazonáltal
meg kell jegyezni, hogy mivel a szabványosított tőzsdén kívüli
származtatott ügyletek többsége központi elszámolás alá kerül, az el nem
számolt ügyletek idővel kevésbé likviddé válhatnak. Ez önmagában
szűkítené az elszámolt és az el nem számolt ügyletek közötti általános
költségkülönbözetet a jövőben. 4.4. JAVASLAT FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ JOGI
AKTUSRA A
Bizottság úgy véli, hogy eddig az időpontig nem tették meg a szükséges
erőfeszítéseket a megfelelő technikai megoldások kidolgozására, és a
származtatott ügyletek központi elszámolásának a jövőbeli nyugdíjasok
nyugdíjellátására gyakorolt negatív hatása változatlanul fennáll. A
Bizottság ezért javaslatot kíván tenni az EMIR 89. cikkének (1) bekezdésében
említett hároméves időszaknak felhatalmazáson alapuló jogi aktus révén két
évvel történő meghosszabbítására. A Bizottság tovább figyeli a helyzetet
azon technikai megoldások tekintetében, amelyekkel a
nyugdíjkonstrukció-rendszerek a központi szerződő felek
változóbiztosíték-lehívásait nem pénzbeli eszközökkel is teljesíthetik, annak
értékelése céljából, hogy ezt az időszakot meg kell-e hosszabbítani még
egy évvel. [i] Az EMIR 2. cikkének
10. pontjában meghatározottak szerint. [ii] Az EMIR 89. cikkének
(1) és (2) bekezdése alapján a mentesség csak azokra a tőzsdén kívüli
származtatott ügyletekre alkalmazandó, amelyek objektíven mérhető módon
csökkentik a nyugdíjkonstrukció-rendszerek fizetőképességéhez közvetlenül
kapcsolódó befektetési kockázatokat, és ha a nyugdíjkonstrukció-rendszerek
számára nehézséget okoz a változó biztosítékra vonatkozó követelmények
teljesítése. [iii] Az alaptanulmány
elérhető lesz az Európai Bizottság honlapján
http://ec.europa.eu/internal_market/financial-markets/derivatives/index_en.htm#maincontentSec2. [iv] Meg
kell jegyezni, hogy a kidolgozás alatt álló szolgáltatás nem korlátozódik a
nyugdíjkonstrukció-rendszerekre, hanem a hasonló igényekkel rendelkező más
piaci résztvevőknek is felkínálható. [v] Számos
uniós központi szerződő fél kapott engedélyt és működik harmadik
országok joghatóságában.