[pic] | COMMISSION OF THE EUROPEAN COMMUNITIES |

Brussels, 22.12.2005

COM(2005) 706 final

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK

Közös munka, jobb munka: Új keretprogram az Európai Unió szociális védelmi és integrációs politikájának nyílt koordinációjához

1. BEVEZETÉS

Az Európai Unió elkötelezett szociális modellje a társadalmi igazságosság és valamennyi polgár a gazdasági és társadalmi életben való aktív részvételén nyugvó korszerűsítése iránt. A nemrégiben Hampton Courtban megtartott informális állam- és kormányfői találkozón a Bizottság újból megerősítette, hogy Európának korszerűsítenie kell a szociális védelmi rendszereket azok jövőbeli működőképessége érdekében. A szakpolitikáknak továbbra is elő kell segíteniük a társadalmi kohéziót, az esélyegyenlőséget és a nemzedékek közötti szolidaritást, miközben jobban kell reagálniuk a gazdasági és társadalmi változásokra, és fel kell lendíteniük a növekedést és a foglalkoztatást.

Az Európai Unió az elmúlt években arra törekedett, hogy fokozza a szakpolitikák korszerűsítésével és jobbá tételével kapcsolatos tanulást és a tagállamok közötti koordinációt. A koordináció nyílt módszere lehetővé tette, hogy a Bizottság, a tagállamok és más résztvevők konstruktív eszmecserét folytassanak a közös szakpolitikai célkitűzésekről, a legjobb gyakorlatról és a felelősségteljes kormányzásról, tiszteletben tartva mindeközben a szubszidiaritás elvét. A koordináció nyílt módszere arra ösztönözte a tagállamokat, hogy fokozzák a szegénység és a társadalmi kirekesztés ellen tett erőfeszítéseiket, továbbá előmozdította a megfelelő és jövőben fenntartható nyugdíjak biztosításával kapcsolatos közösségi politikáról folyó eszmecserét.

Ez a közlemény a Bizottság az ezen eszmecserék további fejlesztésére kialakított racionalizált keretprogram létrehozására tett javaslatait tartalmazza. Figyelembe veszi az eddig szerzett tapasztalatokat; azt, hogy a tagállamok és más érdekelt felek egy, a közelmúltban készült értékelésben hogyan értékelték a koordináció nyílt módszerét – mi az, ami működik és mi az, ami nem; végül a tágabb értelemben vett fejleményeket, különösen a lisszaboni stratégia felülvizsgálatát. Célja a koordináció nyílt módszerének erősebbé, ismertebbé tétele, ami jobban összpontosít a közösségi politikák végrehajtására, és pozitív kölcsönhatásban lesz a felülvizsgált lisszaboni stratégiával, egyúttal egyszerűsíti a jelentéstételt, és bővíti a közösségi politikáról folyó eszmecsere lehetőségeit.

1.1. Háttér: A koordináció nyílt módszerének alkalmazása a társadalmi integráció és a nyugdíjak területén

A koordináció nyílt módszere e téren az Európai Tanács 2000. márciusi lisszaboni ülésén megfogalmazott stratégiai célkitűzések figyelembe vételével alakult ki, amelyek között szerepelt a „szorosabb társadalmi kohézió” megteremtése. A Tanács közösségi szintű munkára való felhívásának nyomán, miszerint „határozott lendületet kell adni a szegénység felszámolásának” ([32] bekezdés), illetve biztosítani kell a nyugdíjrendszerek jövőbeli megfelelőségét és fenntarthatóságát ([31] bekezdés), elindították a társadalmi integrációs folyamatot és a megfelelő és fenntartható nyugdíjakról szóló nyílt koordinációt. Az Európai Tanács később kiterjesztette e munkát az egészségügyi és a hosszú távú ellátás jövőjére is.

A koordináció nyílt módszerének keretében a tagállamok megállapodnak egy, a szakpolitikák közös fejlesztését célzó intézkedésről a szubszidiaritás kérdésének felvetését mellőzve. Ez egy olyan rugalmas módszer, amely a szóban forgó közösségi politikának megfelelő módon és mértékben teszi lehetővé az eszmecsere élénkítését és a koordinációt. A társadalmi integráció és a nyugdíjak esetében alkalmazva mindez a következőket foglalja magában: a magas szintű, közös célokat meghatározó közös célkitűzésekről való megállapodást; az integrációról szóló nemzeti cselekvési tervek és a nyugdíjakról szóló nemzeti stratégiai jelentések előkészítését, amelyekben a tagállamok leírják egy meghatározott időszakra vonatkozó szakpolitikai terveiket, hogy eleget tegyenek a közös célkitűzéseknek; e tervek, illetve stratégiák értékelését közös bizottsági–tanácsi jelentésekben; végül a kölcsönös megértést és értékelést lehetővé tevő mutatók közös kidolgozását, valamint adott esetben célkitűzések meghatározását. A koordináció nyílt módszere keretet biztosított az eszmecserének és a tanulásnak, támogatta továbbá a nyitottságot, az átláthatóságot és az érdekelt felek bevonását mind európai, mind nemzeti szinten a jobb politikaalkotás érdekében.[1]

Az integrációs folyamat hozzáadott értéke az volt, hogy világossá tette a szegénység és a kirekesztés sok dimenzióját, és a teljes körű, közösen adott szakpolitikai válaszok ebből következő szükségességét. Támogatta továbbá a felelősségteljes kormányzást, illetve a szereplők nyitottságát és részvételét. A nyugdíjjakkal kapcsolatos folyamatban az a konszenzus született, hogy a nyugdíjreformot a megfelelőségre, a fenntarthatóságra, illetve a rendszerek korszerűsítésére fordított kellő figyelemre kell alapozni. Mindkét folyamattal bővült a kölcsönös ismeretek köre, és új témák is előtérbe kerültek, például a gyermekszegénység elleni küzdelem szükségessége annak érdekében, hogy megtörjön a kirekesztés nemzedékeken átívelő jellege; valamint a munkával töltött életidő meghosszabbításának elősegítése, amennyiben a nyugdíjrendszerek fenntarthatósága a cél. Mindkét folyamat fejlődik, és sikeresen bevonta a tagállamokat, amelyek az integrációról szóló első nemzeti cselekvési terveiket 2004 júliusában, a nyugdíjakról szóló nemzeti stratégiai jelentéseiket pedig 2005 júliusában készítették el.

1.2. Miért van szükség a racionalizálásra?

A Bizottság az integrációval és a nyugdíjakkal kapcsolatos, valamint az egészségügyi és a hosszú távú ellátással kapcsolatban tervezett munka racionalizálását javasolta annak érdekében, hogy azok integrált folyamatot alkossanak visszamenőleg egészen 2003 májusáig. A cél kettős: egyrészt egy hathatósabb folyamat létrehozása, másrészt a lisszaboni folyamattal, különösen az átfogó gazdaságpolitikai iránymutatásokkal (BEPG) és az európai foglalkoztatási stratégiával[2] való jobb integráció. A Bizottság a három területet átfogó jelentéstételi és értékelési struktúrára, illetve a BEPG-kal és a foglalkoztatási iránymutatásokkal összehangolt ütemtervre tett javaslatot. A tagállamok ezt általánosságban támogatták: a jelentéstétel egyszerűsítését szorgalmazták, ám az integrációs, illetve nyugdíjügyi folyamatok eltérő jellegének és hatókörének meggyengítése nélkül. Megállapodtak, hogy fokozatosan járnak el, a csomag bizonyos elemeit – az egészségügyi és a hosszú távú ellátással kapcsolatos munka elindítását, illetve a szociális védelemről és a társadalmi integrációról szóló éves közös jelentés megalkotását – 2004-2005 között ütemezve. A végső elem, azaz a három területet átfogó új közös célkitűzések elfogadása és a 2006-tól alkalmazandó új eljárások e közlemény tárgyát képezi.[3] E közlemény tehát a Bizottság és a tagállamok általános közös felfogására épül.

Figyelembe veszi a 2003 óta bekövetkezett fejleményeket is, például az egészségügyi és a hosszú távú ellátással kapcsolatos munka elindítását. A tagállamok 2005 áprilisában benyújtották az előzetes szakpolitikai nyilatkozatokat, és megállapodtak egy azokon alapuló vitadokumentumról. A tagállamok egyetértenek abban, hogy a racionalizált nyílt koordinációt sikeresen alkalmazhatják e területen a szakpolitika fejlesztésének ösztönzésére, a közös kihívások hangsúlyozására és a kölcsönös tanulás megkönnyítésére .

Igen fontos, hogy a lisszaboni folyamat 2005. márciusi újraindítása pontosabban meghatározta azt a környezetet, amelybe a szociális védelemről szóló munkának illeszkednie kell. A felülvizsgált lisszaboni stratégia a növekedés és foglalkoztatás fellendítését célzó szakpolitikákra összpontosít[4], és célja, hogy felszámolja a lisszaboni stratégia felülvizsgálata során feltárt végrehajtási hiányosságokat. A koordináció nyílt módszerének keretén belüli külön jelentéstétel a szociális védelemről és a társadalmi integrációról tovább folytatódik úgy, hogy az új integrált irányelvekkel kapcsolatos szociális védelmi kérdések tükröződjenek a nemzeti reformprogramokban is.[5] Ezzel egyidejűleg az Európai Tanács a „társadalmi kohézió szolgálatába állított növekedésről és munkahelyteremtésről” alkotott jövőképét tükrözve a felülvizsgált lisszaboni napirend szakpolitikái hozzájárulnak a társadalmi kohézióhoz és integrációhoz. A koordináció nyílt módszerének tehát párhuzamos, a felülvizsgált lisszaboni stratégiával szoros kölcsönhatásban álló folyamatnak kell lennie, amely a növekedési és foglalkoztatási célkitűzéseket viszi előre, miközben a lisszaboni programok a társadalmi kohézióval kapcsolatos célokat segítenek elérni. A koordináció nyílt módszerének a lisszaboni folyamat többi részével együtt a végrehajtás hiányosságaival kapcsolatos kihívásokra is választ kell adnia.

1.3. A koordináció nyílt módszere keretében végzett munka értékelése: a tagállamok és a szakpolitikai szereplők álláspontja

A Bizottság racionalizálásra tett javaslatai előterjesztését megelőzően figyelembe kívánta venni az érdekelt felek véleményét. Felkérte a tagállamokat, a szociális partnereket, a civil szervezeteket és a szociális védelem intézményeit, hogy töltsenek ki egy, a koordináció nyílt módszerére és munkamódszereire vonatkozó kérdőívet. Számos válasz érkezett, ami garantálja, hogy a tagállamok és más érdekelt felek kívánságait figyelembe vevő álláspontot lehetett kialakítani.[6]

Nyilvánvaló, hogy az érdekelt felek számára fontos a koordináció nyílt módszere, és elismerik annak a politikaalkotásra gyakorolt pozitív hatását. Örömmel látják, hogy az tükrözi az Unió a szociálpolitika mögött meghúzódó közös értékeknek nyújtott támogatását, és biztosítja a szociálpolitika hangsúlyos jelenlétét az Európai Unió döntéshozatala során. Még ismertebbé kívánják tenni a jó szociális védelmi és integrációs politikák által betöltött pozitív szerepet, miközben tovább támogatják a politikák korszerűsítését. Ennek megfelelően a racionalizálás által hatékonyabbá és hangsúlyosabbá kell tenni a koordináció nyílt módszerét .

Az érdekelt felek általánosságban támogatják a pontosított folyamatot az egyszerűsített jelentéstétellel, feltéve ha ez nem tesz kárt a már elért eredményekben. A racionalizálás egyesíti a munka három területét, ám egyúttal teret biztosít a különleges jellemzők számára, amelyeket az egyes területek esetében fontos továbbfejleszteni. [7] Az új közös célkitűzések nem csökkenthetik egyik szakpolitikai terület vonatkozásában végzett alapos munka lehetőségét sem.

Az érdekelt felek számára különösen fontos a koordináció nyílt módszere mint a politikákról szóló eszmecsere és tanulás eszköze. Fontosnak tartják a politikákról szóló eszmecsere mechanizmusait, például a szakértői értékelési programot és a nemzeteken átívelő projekteket, amelyek a jelentéstétel és az értékelés alapvető feladata mellett alakultak ki. Üdvözölték, hogy az új, PROGRESS elnevezésű költségvetési tétel a jövőben megkönnyíti az ilyen tevékenységet a koordináció nyílt módszerének teljes hatókörében. A racionalizálás még jobban elősegítheti a tanulást és annak a jelentéstételi és értékelési munkával való integrációját.

Különösen fontos a jó kapcsolat a szociális védelemre és társadalmi integrációra irányuló nyílt koordináció, illetve a más, közösségi szintű folyamatok között. Nagy hangsúlyt kap a felülvizsgált lisszaboni stratégiával és az újraindított fenntartható fejlődési stratégiával történő jó együttműködés.

A felelősségteljes kormányzás és a nyitottság a politikaalkotásban kulcsfontosságú célkitűzés. A racionalizált folyamat célja, hogy előmozdítsa az integráció terén eddig leginkább előrehaladott résztvevők bevonásának gyakorlatát.

2. ÚJ KÖZÖS CÉLKITűZÉSEK A SZOCIÁLIS VÉDELEMRőL ÉS TÁRSADALMI INTEGRÁCIÓRÓL SZÓLÓ RACIONALIZÁLT NYÍLT KOORDINÁCIÓ SZÁMÁRA

A Bizottság a következő közös célkitűzéseket javasolja a szociális biztonságról és a társadalmi integrációról szóló racionalizált nyílt koordináció tekintetében: Ezek az integrációról szóló nizzai, illetve a nyugdíjakról szóló laekeni célkitűzéseken alapulnak annak érdekében, hogy a két területen elért lendület fenntartható legyen. A koordináció nyílt módszerének központi célja továbbra is az, hogy a magas szintű szociális védelemmel és társadalmi integrációval kapcsolatos jó politikaalkotást előmozdítsa, miközben – másodsorban – biztosítja a növekedés és foglalkoztatás felülvizsgált lisszaboni prioritásaival és a lisszaboni stratégia felülvizsgálata során feltárt végrehajtási hiányosságok felszámolásával való jó összhangot. A célkitűzések minél általánosabb bemutatása, különösen a társadalmi integráció tekintetében, lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy a nemzeti összefüggésben legfontosabb szakpolitikai prioritásokra – például a hajléktalanságra, a gyermekszegénységre, a fiatalok, bevándorlók és az etnikai kisebbségek elidegenedésére, a fogyatékkal élőkre, illetve az oktatás és szakképzés területén az integrációra vagy az egyenlőtlenségekre – koncentrálhassanak.[8] Támaszkodnak továbbá az integrációra vonatkozó nemzeti cselekvési tervek 2005-ös végrehajtásáról szóló elemzésből levonható következő tanulságokra is: az integrációs célkitűzéseket be kell építeni a vonatkozó szakpolitikákba, beleértve a strukturális alap programjait, az oktatási és képzési politikákat; végül a felelősségteljes kormányzás megerősítésével a politikaalkotás megerősödik.

A javaslat átfogó célkitűzéseket foglal magában általános keretet biztosítva a koordináció nyílt módszerének egésze számára; ezenfelül a célkitűzések az egyes szakpolitikáknak megfelelő három csoportját tartalmazza.

2.1. A koordináció nyílt módszerének átfogó célkitűzései a szociális védelemmel és a társadalmi integrációval kapcsolatban a következők:

1. A társadalmi kohézió és a mindenki számára elérhető esélyegyenlőség előmozdítása megfelelő, hozzáférhető, pénzügyileg fenntartható, átültethető és hatékony szociális védelmi rendszerek és társadalmi integrációs politikák segítségével.

2. Szoros együttműködés a nagyobb gazdasági növekedést és a több és jobb munkahelyet célzó lisszaboni célkitűzésekkel és az EU fenntartható fejlődési stratégiájával.

3. Az irányítás, az átláthatóság és az érdekelt felek jobb bevonása a szakpolitika megtervezésébe, végrehajtásába és ellenőrzésébe.

2.2. A munka különböző területeire a következő célkitűzések alkalmazandók:

2.2.1. Határozott lendületet kell adni a szegénység és a társadalmi kirekesztés felszámolásának:

4. Biztosítani kell mindenki aktív társadalmi integrációját a munkaerőpiacon való részvétel és a perifériára szorult személyek és csoportok szegénysége és kirekesztettsége elleni küzdelem elősegítésével.

5. Garantálni kell a társadalmi részvételhez szükséges minden alapvető erőforráshoz, joghoz és szociális szolgáltatáshoz való hozzáférést, miközben foglalkoznak a kirekesztés szélsőséges formáival, és küzdenek a kirekesztéshez vezető megkülönböztetés minden formája ellen.

6. Biztosítani kell, hogy a társadalmi integrációs politikák jól össze legyenek hangolva, és a kormányzati, illetve az érintett szereplők – beleértve a szegénységtől sújtott embereket – minden szintjét érintsék. Biztosítani kell továbbá, hogy hatékonyak és hatásosak legyenek, beépüljenek minden vonatkozó közpolitikába, beleértve a gazdaság- és költségvetési, az oktatás- és képzési politikát, a strukturális alapok – különösen az Európai Szociális Alap (ESZA) – programjait, és hogy magukban foglalják a nemek esélyegyenlőségét.

2.2.2. Megfelelő és fenntartható nyugdíjak biztosítása:

7. A generációkon belüli és azok közötti szolidaritás és tisztességesség szellemében garantálni kell mindenki számára a megfelelő nyugdíjbevételeket és a nyugdíjakhoz való hozzáférést, ami lehetővé teszi az emberek számára, hogy a nyugdíjazás után ésszerű mértékben fenntarthassák életszínvonalukat.

8. A rendezett államháztartás tekintetében biztosítani kell az állami és magánnyugdíjrendszerek fenntarthatóságát, elsősorban a következők révén: a munkával töltött életidő meghosszabbításának és az aktív időskornak a támogatása; a járulékok és juttatások megfelelő és tisztességes egyensúlyának biztosítása; végül a megfizethetőség támogatása, illetve a tőkefedezeti és magánrendszerek biztonságának garantálása.

9. Biztosítani kell, hogy a nyugdíjrendszerek átláthatóak legyenek, a nők és férfiak igényeihez és elvárásaihoz, illetve a modern társadalmak, a népesség elöregedése és a szerkezeti változások követelményeihez igazodjanak; biztosítani kell, hogy mindenki megkapja a nyugdíjazása megtervezéséhez szükséges információkat, és hogy a reformokat a lehető legszélesebb körű konszenzus alapján bonyolítsák le.

2.2.3. A hozzáférhető, jó minőségű és fenntartható egészségügyi ellátás és hosszú távú ellátás biztosítása:

10. Biztosítani kell a megfelelő egészségügyi és hosszú távú ellátáshoz való hozzáférést és azt, hogy az ellátásra szorulás ne vezessen szegénységhez és anyagi függőséghez. Kezelni kell az ellátáshoz, illetve annak egészségügyi következményeihez való hozzáférés egyenlőtlenségeit.

11. Elő kell mozdítani az egészségügyi és a hosszú távú ellátás minőségét, továbbá az ellátást hozzá kell igazítani a társadalom, illetve az egyének változó szükségleteihez és preferenciáihoz, elsősorban a legjobb nemzetközi gyakorlatot tükröző minőségi normák létrehozásával és az egészségügyi dolgozók, a betegek és az ellátás kedvezményezettjei felelősségének megerősítésével.

12. Biztosítani kell, hogy a megfelelő és jó minőségű egészségügyi és hosszú távú ellátás továbbra is megfizethető és fenntartható legyen az egészséges és aktív életmódra történő ösztönzéssel, jó humánerőforrások biztosításával és a források ésszerű elosztásával az ellátási ágazatban, különösen a felhasználók és a szolgáltatók megfelelő ösztönzése, a felelősségteljes kormányzás és az ellátórendszerek és -intézmények közötti jó koordináció által.

3. A MEGERőSÍTETT NYÍLT KOORDINÁCIÓ ELJÁRÁSAI ÉS MUNKASZERVEZÉSE

3.1. A jelentéstétel és az értékelés szervezése

E közös célkitűzésekre alapozva szociális védelmi és társadalmi integrációs nemzeti stratégiákat alakítanak ki, amelyek foglalkoznak mindegyik pillér különleges kihívásaival, miközben magas szintű és összefoglaló jellegű üzeneteket vázolnak fel a szektor egészében. Ezek a következőket tartalmazzák:

Egy közös szakaszt, amely a következőket tartalmazza:

- A társadalmi helyzet felmérése , jelentés a szegénység, a társadalmi kirekesztés, a nyugdíjak, illetve az egészségügyi és hosszú távú ellátás főbb tendenciáiról és kihívásairól; valamint

- a szociális védelmi és a társadalmi integrációs politikák korszerűsítésére vonatkozó általános stratégiai megközelítés bemutatása.

Ezt a részt a közös átfogó célkitűzésekre való hivatkozás készíti elő, és a megfelelő közösségi szintű mutatók támasztják alá.

A társadalmi integráció, a nyugdíjak, illetve az egészségügyi ellátás területét három tematikus terv fedi le. E terveknek előremutatónak kell lenniük, és prioritási sorrendbe állított nemzeti célkitűzéseket kell megfogalmazniuk, amelyek a közös célkitűzéseket nemzeti szakpolitikai tervekbe ültetik át. Ezek mindegyike nemzeti tervként fog szolgálni az adott szakpolitikai területen. Így az integráció tekintetében a cél a stratégiai tervezés és az integrációról szóló nemzeti cselekvési tervek célkitűzésének fenntartása, különösen a stratégiai jellegre, a prioritások meghatározására és a szakpolitikák végrehajtására koncentrálva. A nyugdíjak tekintetében a nyugdíjrendszer a jelenlegi és jövőbeli kihívásoknak való megfelelést célzó korszerűsítési stratégiájának kialakításában továbbra is fontos szerepet tölt be a nemzeti stratégiai jelentés. A gyakorlatban, mivel a tagállamok 2005 júliusában nyújtották be a nyugdíjakról szóló nemzeti stratégiai jelentéseiket, 2006-ban a nyugdíjak tárgyában született első racionalizált dokumentumok meglehetősen kis terjedelműek lesznek. Az egészségügyi és hosszú távú ellátásról szóló terv azon kérdések meghatározására összpontosít, amelyek esetében kölcsönös ismeretátadásra és tanulásra kerülhet sor.

A Bizottság tervezetet készít a szociális védelemről és társadalmi integrációról szóló közös jelentésről, amelyet a Tanácsnak és a Bizottságnak az Európai Tanács következő, tavaszi ülése előtt el kell fogadnia. Ez összefoglalja a fő kérdéseket és tendenciákat, valamint értékeli a tagállamok a közös célkitűzések elérése terén tett előrehaladását. Felülvizsgálja a lisszaboni stratégiához való hozzájárulást, és felméri a hatást, amelyet a lisszaboni foglalkoztatási és növekedési célkitűzésekben elért előrehaladás gyakorol a társadalmi integrációra.

A három szakpolitikai terület kulcskérdései és a helyes gyakorlat részletesebb kifejtését a bizottsági szolgálatok alkalmankénti jelentései fogják tartalmazni.

3.2. A jelentéstétel és az értékelés ütemezése

A szociális védelemről és társadalmi integrációról szóló nemzeti stratégiák alapvetően egy hároméves periódust ölelnének fel. Az új lisszaboni ütemtervvel való összhang érdekében az első jelentéseket 2006 szeptemberében kell benyújtani. Ez megkönnyíti a 2006 októberében esedékes nemzeti reformprogramokhoz történő hozzájárulást a vonatkozó kérdések tekintetében – például hogyan támogatják a juttatási rendszerek a munkaerőpiaci részvételt, és hogyan lehet a munkával töltött életidő meghosszabbítását a nyugdíjrendszerekkel és az egészséges időskorra vonatkozó stratégiákkal támogatni. Mivel az első jelentések a lisszaboni három éves ciklus (2005–2006) első évében érkeznek be, kivételesen csak kétéves periódust (2006–2008) fednek le.

A tagállamok nincsenek nemzeti stratégia benyújtására kötelezve az átmeneti (úgynevezett „könnyű”) években. Amennyiben jónak látják, jelentést tehetnek bármely új politikai kezdeményezésről vagy a végrehajtás terén elért előrehaladásról.[9] A koordináció nyílt módszere a könnyű években a különleges kérdések alapos elemzésére és a szakpolitikai megállapítások terjesztésére összpontosít. A szociális védelemről és társadalmi integrációról szóló közös jelentés ezekben az években a következőket tartalmazhatja: az elért előrehaladás közösségi és nemzeti mutatói; a tagállamok által jelentett szakpolitikai fejlemények; a lisszaboni folyamattal történő együttműködés felülvizsgálata és a különleges szakpolitikák elemzései.

3.3. Munkaszervezés: a kölcsönös tanulás további támogatása

Az értékelés egyik legnyilvánvalóbb megállapítása, hogy az érdekelt felek mekkora fontosságot tulajdonítanak a gyakorlatok átadásának és a kölcsönös tanulásnak, például a szakértői felülvizsgálat programjának, a nemzeteken átívelő csereprojekteknek, a szegénységről és a társadalmi kirekesztésről szóló éves kerekasztalának és a szegénységtől sújtott emberekkel való évenkénti találkozásnak. A tervezett, PROGRESS elnevezésű költségvetési tétel a jövőben támogatni fogja a hasonló ismeretátadásokat a koordináció nyílt módszere által lefedett minden területen. A koordináció nyílt módszerének jövőbeli keretében ezeknek még nagyobb fontosságot kell tulajdonítani, valamint a jelentéstétellel és az értékeléssel nagyobb mértékű integrációt kell elérni. A Bizottság javaslata szerint ki kell használni a fentiekben javasolt új ütemtervet a kölcsönös tanulás további támogatása és a helyes gyakorlatok átadása érdekében, különösen a könnyű években.

3.4. Munkaszervezés: a szereplők és a kormányzat bevonása

A koordináció racionalizált nyílt módszere még erősebben koncentrál a felelősségteljes kormányzás, az átláthatóság és az érdekelt felek bevonásának előtérbe helyezésére. Az érdekelt felek bevonása a folyamatba a nyilvánossággal való megismertetés fokozása, az ambiciózus célkitűzés és a szakpolitikák végrehajtására való fokozott összpontosítás által megerősíti azt.

Ennek megfelelően az érdekelt felek az integráció terén kialakult bevonását ki lehet terjeszteni a többi területre is, folyamatosan tekintetbe véve a köztük lévő különbségeket. Ezenfelül, mint azt a harmadik átfogó célkitűzés sugallja, a koordináció nyílt módszere segítheti a felelősségteljes kormányzást, az átláthatóságot és az érdekelt felek bevonását nem csak saját munkájába, hanem a szociálpolitika-alkotás általánosabb célkitűzéseként is. Ez a különböző területeken különböző központi kérdésekre való összpontosítást igényel. Az integráció esetében a hangsúlyt a döntéshozatalban való részvételre kellene helyezni, biztosítva a szakpolitikák a különböző területek és kormányzati szintek közötti koordinálását, továbbá a szegénység és kirekesztés kérdéseinek beillesztését a nemzeti tervekbe. A nyugdíjakat illetően fontos kihívás a nyugdíjrendszerek érthetővé tétele és a polgárok számára a nyugdíjazásuk megtervezéséhez szükséges információk biztosítása. Az egészségügyi ellátás prioritása várhatóan a szakpolitikák jó koordinációja lesz a rendszer különböző részei között és a polgárok számára biztosított megfelelő információk.

3.5. Munkaszervezés: mutatók

Amint a fenti, 3.1. pontban szerepel, a fő társadalmi tendenciákat és általános célkitűzéseket leíró mutatók az átfogó célkitűzések szintjén segíthetik a szociális védelemről és társadalmi integrációról szóló nemzeti stratégiákat; ugyanígy az egyes szakpolitikai területeken belül a részletes mutatók is.

A Bizottság és a tagállamok 2006-ban ismét megerősíthetik és egyszerűsíthetik a mutatók használatát az új közös célkitűzések érdekében, miközben figyelembe veszik a különleges célkitűzéseket, a szakpolitikai prioritásokat, a módszertani megközelítéseket és a három terület fejlettségi fokát. A mutatókkal kapcsolatos munka célja a szakpolitikák eredményei nyomon követésének támogatása, beleértve azoknak a nőkre, férfiakra és családokra gyakorolt hatását. A hiányosságok nyomon követésének mutatóit is meg kell erősíteni. A jövedelmekre és életkörülményekre vonatkozó közösségi statisztikára (EU-SILC) való áttérés során hiányozni fognak a jövedelmekre és életkörülményekre vonatkozó összehasonlítható adatok, amelyekre sok mutató épül. A Bizottságnak és a tagállamoknak tehát át kell gondolniuk, hogyan mérik az előrehaladást és teszik lehetővé az országok közötti összehasonlításokat ez idő alatt.

Ismét összpontosítani kell a szegénységgel és a társadalmi kirekesztéssel kapcsolatos célkitűzések meghatározására. A célkitűzések meghatározása mindig is része volt a társadalmi integrációs folyamatnak az Európai Tanács lisszaboni felhívásával összhangban, miszerint „határozott lendületet kell adni a szegénység felszámolásának” és a 2002 márciusában Barcelonában a tagállamokhoz intézett felhívásával, miszerint ki kell tűzni „a szegénység és a társadalmi kirekesztés által fenyegetett emberek számának jelentős csökkentésével” kapcsolatos célokat. Alkalmazásukban folyamatos, ám lassú változás következett be. Nemrégiben ugyancsak sok eszmecsere folyt a tagállamok között a célok megfogalmazásával, végrehajtásával és arányaival kapcsolatban; ezt folytatni kell.

A koordináció nyílt módszerének értékelése kapcsán sok javaslat merült fel az új mutatókra és a lehetséges célokra vonatkozóan, akárcsak az EU társadalmi integrációs folyamatának előreviteléről szóló, 2005. júniusi luxemburgi elnökségi konferencia kapcsán.[10] A munkának ezekre kell támaszkodnia.

3.6. A nyílt koordináció nyilvánosságának növelése

A koordináció nyílt módszerének nagyobb nyilvánossága hozzájárulhat több célkitűzés eléréséhez. A módszer a nyilvánossággal való megismertetése megmutatná a polgároknak, hogy az EU foglalkozik a szociális védelmi és társadalmi integrációs politikákkal, és támogatja azokat. A közös célkitűzések és a szakpolitikák a koordináció nyílt módszerének keretében történő átadása pozitívan járulhat hozzá a szakpolitikákkal kapcsolatos, valamennyi tagállamban lejátszódó vitákhoz.

A jelentéstétel és értékelés tervezett könnyített ütemének köszönhetően több figyelmet lehet fordítani a koordináció nyílt módszerének megismertetésére. A valamennyi érdekelt fél számára nyitott nemzeti szemináriumok megrendezését mindeddig csupán a nemzeti tervek kidolgozási folyamatának részeként tekintették. A „könnyű” évek alatt lehetne több ilyen szemináriumot tartani annak érdekében, hogy a koordináció nyílt módszere során szerzett tapasztalatok hatással lehessenek a nemzeti vitákra.

Az Európai Parlament gyakran jelezte, hogy jobban részt kíván venni a koordináció nyílt módszerének folyamataiban. A Bizottságnak és a tagállamoknak a Parlamenttel együtt ki kellene dolgoznia ennek módját.

4. KÖVETKEZTETÉS: MEGERőSÍTETT NYÍLT KOORDINÁCIÓ

Európa szociális védelmi rendszerei és társadalmi integrációs politikái nagy kihívásokkal néznek szembe. A koordináció nyílt módszerének keretében a társadalmi integrációval és nyugdíjakkal kapcsolatos munka már sokat tett ezek kihangsúlyozásának érdekében. Az értékelésre adott válaszok megmutatják, hogy azok, akik közelről látták a koordináció nyílt módszerét, értékelték azt. A kérdés nem az, hogy értékes volt-e a koordináció nyílt módszere, hanem az, hogy eleget tett-e a kihívásnak. A lisszaboni folyamat félidős értékelése során arra a következtetésre jutottak, hogy az EU valamennyi társadalmi-gazdasági folyamatát jobban a végrehajtásra kell összpontosítani, és ismertebbé kell tenni. Az Európa szociális modelljéről jelenleg folyó vita pedig eddig soha nem látott módon politikailag előtérbe helyezte a szociális védelmi és a társadalmi integrációs szakpolitikákat.

Az új keretre e dokumentumban tett javaslatok célja, hogy hathatósabb és a nyilvánosság számára ismertebb folyamattá tegye a koordináció nyílt módszerét, amely jobban összhangban van a lisszaboni stratégiával, és több teret biztosít a tanulásnak, az ismeretátadásnak és a szakpolitikák terjesztésének, amit a résztvevők fontosnak tartanak. A főbb kihívások némelyikének való megfelelés, például a célkitűzések meghatározásától a szakpolitikák végrehajtásáig vezető folyamat hiányosságainak megszüntetése az eljárások puszta megváltoztatásánál többet feltételez. A Bizottság reméli, hogy a koordináció nyílt módszerének e javasolt racionalizálása – mivel illeszkedik az állam- és kormányfők koncepciójába, miszerint el kell kezdeni az Európai Unió szociális dimenziójára összpontosítani – elnyerheti a sikeréhez elengedhetetlen erős politikai támogatást.

[1] A két folyamat alakulásával – beleértve a közös célkitűzéseket, a nemzeti jelentéseket, a közös tanácsi–bizottsági jelentéseket, tanulmányokat és kisegítő tevékenységeket – kapcsolatban lásd a következő weboldalakat: társadalmi integráció:http://europa.eu.int/comm/employment_social/social_inclusion/index_en.htm; nyugdíjak:http://europa.eu.int/comm/employment_social/social_protection/pensions_en.htm

[2] Ezek összevonásával születtek meg mára a 2005–2008. évi integrált foglalkoztatási és növekedési iránymutatások

[3] 2006-ot a BEPG és az európai foglalkoztatási stratégia akkori ütemtervével összhangban jelölték ki.

[4] Az Európai Tanács 2005. március 22-23-i ülésének elnökségi következtetései

[5] A Bizottság 2005. márciusi SEC (2005) 622 munkadokumentuma

[6] A teljes összefoglalást és a következtetéseket a bizottsági szolgálatok e közleményhez csatolt jelentése tartalmazza. Az értékeléshez tett hozzájárulásokat ahttp://europa.eu.int/comm/employment_social/social_inclusion/index_fr.htm internetcímen tették közzé.

[7] Az értékelés az egészségüggyel és a hosszú távú ellátással kapcsolatos munkára nem terjedt ki. Mindazonáltal a koordináció nyílt módszere által az e területen tiszteletben tartandó különleges körülmények megtalálhatóak az 1.2. szakaszban tárgyalt eszmecserékben.

[8] Lásd a társadalmi integrációról szóló, 2004-es közös tanácsi–bizottsági jelentésben és a társadalmi integrációról szóló, a tíz új tagállamra vonatkozó 2005-ös jelentésben meghatározott legfontosabb prioritásokat és a szociális védelemről és a társadalmi integrációról szóló, 2005-ös közös jelentésben foglalt jövőbeli kihívásokat az egyes tagállamokra nézve.

[9] Ezt az éves nemzeti lisszaboni reformprogramokban is megtehetik.

[10] A konferencia részleteit, az egyetemi tanulmányt is beleértve, lásd a http://www.ceps.lu/eu2005%5Flu/inclusion oldalon .