31.12.2015   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 347/1

A BIZOTTSÁG (EU) 2015/2450 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

(2015. december 2.)

a 2009/138/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek megfelelően a felügyeleti hatóságoknak történő adatszolgáltatás táblái tekintetében végrehajtás-technikai standardok meghatározásáról

(EGT-vonatkozású szöveg)

AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,

tekintettel a biztosítási és viszontbiztosítási üzleti tevékenység megkezdéséről és gyakorlásáról szóló, 2009. november 25-i 2009/138/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (Szolvencia II.) (1) és különösen annak 35. cikke (10) bekezdésének harmadik albekezdésére, 244. cikke (6) bekezdésének harmadik albekezdésére és 245. cikke (6) bekezdésének második albekezdésére,

mivel:

(1)

A biztosítók és viszontbiztosítók hatékony felügyeletének elősegítése céljából helyénvaló meghatározni a felügyeleti hatóságoknak történő, egyedi vállalkozások esetében a 2009/138/EK irányelv 35. cikkének (1) és (2) bekezdésében, csoportok esetében az említett irányelv 244. cikkének (2) bekezdésében és 245. cikkének (2) bekezdésében említett adatszolgáltatás tábláit.

(2)

A benyújtandó információ kellő szintű részletessége elengedhetetlen a kockázatalapú felügyeleti felülvizsgálati folyamat megfelelő végrehajtásához. A táblák a benyújtandó információk vizuális megjelenítését szolgálják, és meghatározzák az információk részletezésének szintjét.

(3)

Az információk felügyeleti hatóságoknak való benyújtásához használandó táblák harmonizálása a felügyeleti konvergencia előmozdításának alapvető eszköze. Ezért a 2009/138/EK irányelvnek megfelelően megadandó információkat az ebben a rendeletben előírt táblákban meghatározottak szerint kell benyújtani.

(4)

A gyakorlatban az információkat az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet (2) 313. cikkében meghatározottak szerint elektronikus formában kell benyújtani.

(5)

A biztosítóknak és viszontbiztosítóknak, valamint a csoportoknak csak a saját üzleti tevékenységükre alkalmazható információkat kell benyújtaniuk. Például, a 2009/138/EK irányelv által meghatározott bizonyos opciók, mint az illeszkedési kiigazítás alkalmazása a biztosítástechnikai tartalékok számításához, vagy a teljes vagy részleges belső modell vagy biztosítóspecifikus paraméterek alkalmazása a szavatolótőke-szükséglet kiszámításához, befolyásolják a benyújtandó információk körét. A legtöbb esetben az ebben a rendeletben meghatározott tábláknak csak egy részét kell benyújtani, mivel nem minden tábla alkalmazható minden vállalkozás esetében.

(6)

E rendelet rendelkezései szorosan kapcsolódnak egymáshoz, mivel mindegyik a biztosítók és viszontbiztosítók, valamint csoportok által a felügyeleti hatóságoknak történő adatszolgáltatással foglalkoznak. Az egy időben hatályba lépő rendelkezések közötti koherencia biztosítása, a rendelkezések átfogó ismeretének elősegítése, valamint annak érdekében, hogy az adatszolgáltatásra kötelezett személyek, többek között a nem az Unióban letelepedett befektetők könnyen hozzáférhessenek ezekhez, célszerű a 2009/138/EK irányelv 35. cikkének (10) bekezdése, 244. cikkének (6) bekezdése és 245. cikkének (6) bekezdése által előírt egyes végrehajtás-technikai standardokat egyetlen rendeletbe foglalni.

(7)

Ez a rendelet az Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj-hatóság által a Bizottságnak benyújtott végrehajtás-technikai standardtervezeteken alapul.

(8)

Az Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj-hatóság nyilvános konzultációt folytatott az e rendelet alapját képező végrehajtási technikai standardok tervezeteiről, elvégezte a kapcsolódó költség-haszon elemzést, továbbá kikérte az 1094/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (3) 37. cikkével összhangban létrehozott biztosítási és viszontbiztosítási érdekképviseleti csoport véleményét.

(9)

Annak biztosítása érdekében, hogy a felügyeleti adatszolgáltatás alkalmazása az adatszolgáltatási kötelezettségek alkalmazásának időpontjától kezdődően egységesen és hatékonyan történjen, ezt a rendeletet a lehető leghamarabb hatályba kell léptetni, és 2016. január 1-jétől alkalmazni kell,

ELFOGADTA EZT A RENDELETET:

I. FEJEZET

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK ÉS FELÜGYELETI JELENTÉSTÉTELI KÖVETELMÉNYEK

1. cikk

Tárgy

Ez a rendelet a rendszeres felügyeleti jelentéstételre vonatkozó végrehajtás-technikai standardokat határoz meg a 2009/138/EK irányelv 35. cikkének (1) és (2) bekezdése szerint az egyedi biztosítók vagy viszontbiztosítók számára, a 2009/138/EK irányelv 244. cikkének (2) bekezdése és 245. cikkének (2) bekezdése szerint a csoportok számára az adatszolgáltatási táblák felügyeleti hatóságoknak történő benyújtásáról.

2. cikk

A felügyeleti jelentéstétel formai követelményei

A biztosítók és viszontbiztosítók, részesedő biztosítók és viszontbiztosítók, biztosítói holdingtársaságok és vegyes pénzügyi holdingtársaságok az e rendeletben említett információkat a felügyeleti hatóságok, illetve a csoportfelügyeleti hatóság által meghatározott fájlformátumban és az előírt szerkezetben nyújtják be, a következő előírásoknak megfelelően:

a)

a „monetáris” típusú adatokat tizedesjegyek nélküli egységekben kell kifejezni, az S.06.02, S.08.01, S.08.02 és S.11.01 táblák kivételével, amelyeket két tizedesjegy pontosságú egységekben kell kifejezni;

b)

a „százalék” típusú adatokat négy tizedesjegy pontosságú egységekben kell kifejezni;

c)

az „egész szám” típusú adatokat tizedesjegy nélküli egységekben kell kifejezni.

3. cikk

Pénznem

(1)   E rendelet alkalmazásában – a felügyeleti hatóság eltérő rendelkezése hiányában – a „jelentés pénzneme”:

a)

egyedi adatszolgáltatás esetében a biztosító vagy viszontbiztosító pénzügyi beszámolóinak elkészítéséhez használt pénznem;

b)

csoportszintű adatszolgáltatás esetén a konszolidált pénzügyi beszámolók elkészítéséhez használt pénznem.

(2)   A „monetáris” típusú adatokat a jelentés pénznemében kell megadni, amelyhez bármely egyéb pénznemet át kell konvertálni a jelentés pénznemére, amennyiben ez a rendelet másképp nem rendelkezik.

(3)   A jelentés pénznemétől eltérő pénznemben denominált eszköz vagy kötelezettség értékének kifejezésekor az értéket úgy kell a jelentés pénznemére átkonvertálni, hogy a konvertálás olyan utolsó napi záróárfolyamon történjen, amely árfolyamadat az adott eszköz vagy kötelezettség vonatkozásában a jelentési időszakban rendelkezésre áll.

(4)   Bármely bevétel vagy kiadás összegének kifejezésekor az értéket a számviteli célokra alkalmazott módszerrel kell a jelentés pénznemére konvertálni.

(5)   A jelentés pénznemére való konvertálásnál – a felügyeleti hatóság eltérő rendelkezése hiányában – ugyanazon forrásból származó átváltási árfolyamot kell alkalmazni, mint a biztosító vagy viszontbiztosító pénzügyi beszámolójánál egyedi adatszolgáltatás esetében, vagy a konszolidált pénzügyi beszámolónál csoportszintű adatszolgáltatás esetében.

4. cikk

Az adatok ismételt benyújtása

A biztosítóknak és viszontbiztosítóknak, részesedő biztosítóknak és viszontbiztosítóknak, biztosítói holdingtársaságoknak és vegyes pénzügyi holdingtársaságoknak az e rendelet szerinti táblák használatával megadott információkat a lehető leghamarabb ismételten be kell nyújtaniuk, ha a felügyeleti hatóságoknak vagy a csoportfelügyeleti hatóságnak történt legutóbbi adatszolgáltatás óta az eredetileg megadott információkban lényeges változás következett be ugyanazon jelentési időszakra vonatkozóan.

II. FEJEZET

EGYEDI BIZTOSÍTÓK ADATSZOLGÁLTATÁSI TÁBLÁI

5. cikk

Az egyedi biztosítók nyitó adatait tartalmazó adatszolgáltatási táblák

A biztosítók és viszontbiztosítók az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 314. cikke (1) bekezdésének a) és c) pontjában említett információkat a következő táblák felhasználásával nyújtják be:

a)

a jelentés tartalma az I. melléklet S.01.01.03 táblája szerint, a II. melléklet S.01.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

b)

az I. melléklet S.01.02.01 táblája szerinti, a biztosítóra vonatkozó alapvető információk és a jelentés tartalma általánosságban, a II. melléklet S.01.02 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

c)

az I. melléklet S.01.03.01 táblája szerinti, az elkülönített alapokra és az illeszkedési kiigazítási portfóliókra vonatkozó alapvető információk, a II. melléklet S.01.03 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

d)

az I. melléklet S.02.01.02 táblája szerinti, a 2009/138/EK irányelv 75. cikke szerinti értékelés alkalmazásával meghatározott mérleginformációk, az e rendelet II. mellékletének S.02.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

e)

az I. melléklet S.23.01.01 táblája szerinti, a szavatoló tőkére vonatkozó információk, a II. melléklet S.23.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

f)

ha a biztosító a standard formulát használja a szavatolótőke-szükséglet kiszámításához, az I. melléklet S.25.01.01 táblája szerinti, szavatolótőke-szükségletre vonatkozó információk, a II. melléklet S.25.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

g)

ha a biztosító a standard formulát és részleges belső modellt használ a szavatolótőke-szükséglet kiszámításához, az I. melléklet S.25.01.02 táblája szerinti, szavatolótőke-szükségletre vonatkozó információk, a II. melléklet S.25.02 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

h)

ha a biztosító teljes belső modellt használ a szavatolótőke-szükséglet kiszámításához, az I. melléklet S.25.03.01 táblája szerinti, szavatolótőke-szükségletre vonatkozó információk, a II. melléklet S.25.03 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

i)

ha a biztosítók és viszontbiztosítók csak életbiztosítási vagy csak nem-életbiztosítási, illetve viszontbiztosítási tevékenységet végeznek, az I. melléklet S.28.01.01 táblája szerinti, minimális tőkeszükségletre vonatkozó információk, a II. melléklet S.28.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

j)

ha a biztosítók életbiztosítási és nem-életbiztosítási tevékenységet egyaránt végeznek, az I. melléklet S.28.02.01 táblája szerinti, minimális tőkeszükségletre vonatkozó információk, a II. melléklet S.28.02 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján.

6. cikk

Egyedi biztosítók negyedéves adatszolgáltatási táblái

(1)   A biztosítók és viszontbiztosítók – ha az adatszolgáltatás alkalmazási köre vagy gyakorisága a 2009/138/EK irányelv 35. cikke (6) bekezdése alapján nem korlátozott – negyedévenként benyújtják az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 304. cikke (1) bekezdésének d) pontjában említett információt, a következő táblák felhasználásával:

a)

az I. melléklet S.01.01.02 táblája szerint a jelentés tartalma, a II. melléklet S.01.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

b)

az I. melléklet S.01.02.01 táblája szerinti, a biztosítóra vonatkozó alapvető információk és a jelentés tartalma általánosságban, a II. melléklet S.01.02 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

c)

az I. melléklet S.02.01.02 táblája szerinti, a 2009/138/EK irányelv 75. cikke szerinti értékelés alkalmazásával meghatározott mérleginformációk, az e rendelet II. mellékletének S.02.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

d)

az I. melléklet S.05.01.02 táblája szerinti, a biztosítási díjakra, kárigényekre és ráfordításokra vonatkozó információk, a vállalkozás pénzügyi beszámolóiban alkalmazott értékelési és megjelenítési elvek alkalmazásával, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott minden egyes üzletágra vonatkozóan, az e rendelet II. mellékletének S.05.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

e)

az I. melléklet S.06.02.01 táblája szerint az eszközök tételes felsorolása, a II. melléklet S.06.02 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján, és az V. mellékletben megállapított és a VI. mellékletben meghatározott kiegészítő azonosító kódok (CIC-kódok) használatával;

f)

ha a biztosító által kollektív befektetési formában tartott eszközeinek aránya meghaladja az összes befektetés 30 %-át, az I. melléklet S.06.03.01 táblája szerinti, a vállalkozás által kollektív befektetési formában tartott összes eszközre vonatkozó információk az áttekintés elve alapján, a II. melléklet S.06.03 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

g)

az I. melléklet S.08.01.01 táblája szerint a származtatott termékek nyitott pozícióinak tételes felsorolása, a II. melléklet S.08.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján, és az V. mellékletben megállapított és a VI. mellékletben meghatározott CIC-kódok használatával;

h)

az I. melléklet S.08.02.01 táblája szerint a jelentési időszak során lezárt származtatott termékek tételes felsorolása, a II. melléklet S.08.02 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján, és az V. mellékletben megállapított és a VI. mellékletben meghatározott CIC-kódok használatával;

i)

az I. melléklet S.12.01.02 táblája szerinti, az életbiztosításhoz és életbiztosítási tartalékolási technikákhoz hasonlóan kezelt egészségbiztosításhoz (SLT egészségbiztosítás) kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékokra vonatkozó információk, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott minden egyes üzletágra vonatkozóan, az e rendelet II. mellékletének S.12.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

j)

az I. melléklet S.17.01.02 táblája szerinti, a nem-életbiztosítási biztosítástechnikai tartalékokra vonatkozó információk az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott minden egyes üzletágra vonatkozóan, az e rendelet II. mellékletének S.17.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

k)

az I. melléklet S.23.01.01 táblája szerinti, a szavatoló tőkére vonatkozó információk, a II. melléklet S.23.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

l)

ha a biztosítók és viszontbiztosítók csak életbiztosítási vagy csak nem-életbiztosítási, illetve viszontbiztosítási tevékenységet végeznek, az I. melléklet S.28.01.01 táblája szerinti, minimális tőkeszükségletre vonatkozó információk, a II. melléklet S.28.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

m)

ha a biztosítók életbiztosítási és nem-életbiztosítási tevékenységet egyaránt végeznek, az I. melléklet S.28.02.01 táblája szerinti, a minimális tőkeszükségletre vonatkozó információk, a II. melléklet S.28.02 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján.

(2)   Az (1) bekezdés f) pontja alkalmazásában a vállalkozás által kollektív befektetési formában tartott eszközöknek az összes befektetéshez viszonyított arányának meghatározása úgy történik, hogy az S.02.01.02. tábla C0010/R0180 mezőjében szereplő értékhez hozzá kell adni a C0010/R0220 mezőben szereplő értékből a kollektív befektetési formában tartott eszközöket, valamint a C0010/R0090 mezőben szereplő értékből a kollektív befektetési formában tartott eszközöket, majd ezt az összeget el kell osztani az S.02.01.02 tábla C0010/R0070 és C0010/R0220 mezőinek az összegével.

7. cikk

Az egyedi biztosítók negyedéves adatszolgáltatása esetében engedélyezett egyszerűsítések

(1)   A 6. cikk (1) bekezdésének c) pontjában említett információk tekintetében a negyedéves értékelés nagyobb mértékben támaszkodhat becslésekre és becslési módszerekre, mint az éves pénzügyi adatok értékelése. A negyedéves adatszolgáltatáshoz kapcsolódó értékelési eljárások kialakításának biztosítania kell, hogy az általuk eredményezett információ megbízható legyen és megfeleljen a 2009/138/EK irányelv előírásainak, valamint hogy az adatok értelmezése szempontjából releváns összes lényeges információ szerepeljen az adatszolgáltatásban.

(2)   A 6. cikk (1) bekezdésének i) és j) pontjában említett információ benyújtásakor a biztosítók és viszontbiztosítók egyszerűsített módszereket alkalmazhatnak a biztosítástechnikai tartalékok kiszámítása során.

8. cikk

Éves adatszolgáltatási táblák egyedi biztosítók részére – Alapvető információk és a jelentés tartalma

A biztosítók és viszontbiztosítók az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 304. cikke (1) bekezdésének d) pontjában említett információkat évente a következő táblák felhasználásával nyújtják be:

a)

az I. melléklet S.01.01.01 táblája szerint a jelentés tartalma, a II. melléklet S.01.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

b)

az I. melléklet S.01.02.01 táblája szerinti, a biztosítóra vonatkozó alapvető információk és a jelentés tartalma általánosságban, a II. melléklet S.01.02 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

c)

az I. melléklet S.01.03.01 táblája szerinti, az elkülönített alapokra és az illeszkedési kiigazítási portfóliókra vonatkozó alapvető információk, a II. melléklet S.01.03 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján.

9. cikk

Éves adatszolgáltatási táblák egyedi biztosítók részére – Mérleginformációk és egyéb általános információk

A biztosítók és viszontbiztosítók az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 304. cikke (1) bekezdésének d) pontjában említett információkat évente a következő táblák felhasználásával nyújtják be:

a)

az I. melléklet S.02.01.01 táblája szerinti, a 2009/138/EK irányelv 75. cikke szerinti értékelés és a vállalkozás pénzügyi beszámolóit követő értékelés alkalmazásával meghatározott mérleginformációk, az e rendelet II. mellékletének S.02.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

b)

az I. melléklet S.02.02.01 táblája szerinti, az eszközökre és kötelezettségekre vonatkozó pénznemenkénti bontású információk, a II. melléklet S.02.02 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

c)

az I. melléklet S.03.01.01 táblája szerinti, a mérlegen kívüli tételekre vonatkozó általános információk, a II. melléklet S.03.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

d)

az I. melléklet S.03.02.01 táblája szerint a mérlegen kívüli, kapott korlátlan garanciák felsorolása, a II. melléklet S.03.02 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

e)

az I. melléklet S.03.03.01 táblája szerint a mérlegen kívüli, nyújtott korlátlan garanciák felsorolása, a II. melléklet S.03.03 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

f)

az I. melléklet S.04.01.01 táblája szerinti, az EGT és nem-EGT országokat is magában foglaló, országonkénti tevékenységre vonatkozó információk a biztosító pénzügyi beszámolóiban alkalmazott értékelési és megjelenítési elvek alkalmazásával, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott minden egyes üzletágra vonatkozóan, az e rendelet II. mellékletének S.04.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

g)

az I. melléklet S.04.02.01 táblája szerinti, a 2009/138/EK irányelv I. melléklete A. részében meghatározott 10. üzletágra vonatkozó információk a fuvarozók felelősségbiztosításának kivételével, az e rendelet II. mellékletének S.04.02 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

h)

az I. melléklet S.05.01.01 táblája szerinti, a biztosítási díjakra, kárigényekre és ráfordításokra vonatkozó információk a vállalkozás pénzügyi beszámolóiban alkalmazott értékelési és megjelenítési elvek alkalmazásával, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott minden egyes üzletágra vonatkozóan, az e rendelet II. mellékletének S.05.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

i)

az I. melléklet S.05.02.01 táblája szerinti, a biztosítási díjakra, kárigényekre és ráfordításokra vonatkozó országonkénti információk a vállalkozás pénzügyi beszámolóiban alkalmazott értékelési és megjelenítési elvek alkalmazásával meghatározva, a II. melléklet S.05.02 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján.

10. cikk

Éves adatszolgáltatási táblák egyedi vállalkozások részére– Befektetési információk

A biztosítók és viszontbiztosítók – kivéve, ha a 2009/138/EK irányelv 35. cikkének (7) bekezdése alapján egy konkrét tábla kapcsán mentességet kaptak – az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 304. cikke (1) bekezdésének d) pontjában említett információkat évente a következő táblák felhasználásával nyújtják be:

a)

ha a vállalkozás a 2009/138/EK irányelv 35. cikkének (7) bekezdése alapján mentességet kapott az S.06.02.01 vagy S.08.01.01 táblák szerinti éves adatszolgáltatás alól, az e rendelet I. mellékletének S.06.01.01 táblája szerinti, eszközökre vonatkozó információ, az e rendelet II. mellékletének S.06.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

b)

ha a vállalkozás a 2009/138/EK irányelv 35. cikkének (6) bekezdése alapján mentességet kapott az S.06.02.01 tábla utolsó negyedévhez kapcsolódó benyújtása alól, az e rendelet I. mellékletének S.06.02.01 táblája szerint az eszközök tételes felsorolása, az e rendelet II. mellékletének S.06.02 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján, és az V. mellékletben megállapított és a VI. mellékletben meghatározott CIC-kódok használatával;

c)

ha a vállalkozás a 2009/138/EK irányelv 35. cikkének (6) bekezdése alapján mentességet kapott az S.06.02.01 tábla utolsó negyedévhez kapcsolódó benyújtása alól, vagy nem nyújtotta be negyedévenként, mivel a biztosító által kollektív befektetési formában tartott eszközök teljes befektetéshez viszonyított aránya az e rendelet 6. cikke (1) bekezdésének f) pontjában említettek szerint nem haladja meg a 30 %-ot, az e rendelet I. mellékletének S.06.03.01 táblája szerinti, a biztosító által kollektív befektetési formában tartott összes eszközre vonatkozó, az áttekintés elve szerint összeállított információk, az e rendelet II. mellékletének S.06.03 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

d)

ha a strukturált termékeknek az V. melléklet meghatározása szerinti 5. és 6. kategóriába sorolt eszközök összegeként meghatározott értéke az S.02.01.01 tábla C0010/R0070 és C0010/R0220 mezőjében megadott összes befektetés több mint 5 %-át teszi ki, az I. melléklet S.07.01.01 táblája szerint a strukturált termékek tételes felsorolása, a II. melléklet S.07.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

e)

ha a vállalkozás a 2009/138/EK irányelv 35. cikkének (6) bekezdése alapján mentességet kapott az S.08.01.01 tábla utolsó negyedévhez kapcsolódó benyújtása alól, az e rendelet I. mellékletének S.08.01.01 táblája szerint a származtatott termékek nyitott pozícióinak tételes felsorolása, az e rendelet II. mellékletének S.08.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján, és az V. mellékletben megállapított és a VI. mellékletben meghatározott CIC-kódok használatával;

f)

ha a vállalkozás a 2009/138/EK irányelv 35. cikkének (6) bekezdése alapján mentességet kapott az S.08.02.01 tábla utolsó negyedévhez kapcsolódó benyújtása alól, az e rendelet I. mellékletének S.08.02.01 táblája szerint a jelentési időszak során lezárt származtatott termékek tételes felsorolása, az e rendelet II. mellékletének S.08.02 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján, és az V. mellékletben megállapított és a VI. mellékletben meghatározott CIC-kódok használatával;

g)

az I. melléklet S.09.01.01 táblája szerinti, a jelentési időszakban felmerült bevételre, nyereségre és veszteségre vonatkozó információk, a IV. melléklet meghatározása szerinti eszközkategóriánként, a II. melléklet S.09.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

h)

ha az adatszolgáltatás vonatkozási időpontja utánra eső lejárati időponttal rendelkező kölcsön- vagy repomegállapodások részét képező szerződések esetében a mérleg szerinti és mérlegen kívüli mögöttes értékpapírok értéke az S.02.01.01 tábla C0010/R0070 és C0010/R0220 mezőjében megadott összes befektetés több mint 5 %-át teszi ki, az I. melléklet S.10.01.01 táblája szerint a mérleg szerinti és mérlegen kívüli értékpapír-kölcsönzési és repomegállapodások tételes felsorolása, a II. melléklet S.10.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

i)

az I. melléklet S.11.01.01 táblája szerint a biztosítékként tartott eszközök tételes felsorolása, a biztosítékként tartott mérlegen kívüli eszközkategóriák minden típusára kiterjedően, a II. melléklet S.11.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján.

11. cikk

Éves adatszolgáltatási táblák egyedi biztosítók részére – Biztosítástechnikai tartalékokra vonatkozó információk

A biztosítók és viszontbiztosítók az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 304. cikke (1) bekezdésének d) pontjában említett információkat évente a következő táblák felhasználásával nyújtják be:

a)

az I. melléklet S.12.01.01 táblája szerinti, az életbiztosítási és SLT egészségbiztosítási biztosítástechnikai tartalékokra vonatkozó információk az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott üzletáganként, az e rendelet II. mellékletének S.12.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

b)

az I. melléklet S.12.02.01 táblája szerinti, az életbiztosítási és SLT egészségbiztosítási biztosítástechnikai tartalékokra vonatkozó információk országonként, a II. melléklet S.12.02 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

c)

az I. melléklet S.13.01.01 táblája szerinti, az életbiztosítási üzletág jövőbeli pénzáramlásai legjobb becslésének előrejelzésére vonatkozó információk, a II. melléklet S.13.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

d)

az I. melléklet S.14.01.01 táblája szerinti, az életbiztosítási kötelezettségek elemzésére vonatkozó információk, beleértve az életbiztosítási és viszontbiztosítási szerződéseket és a nem-életbiztosítási szerződésekből eredő életjáradékokat, termékenként és a vállalkozás által kibocsátott homogén kockázati csoportonként, a II. melléklet S.14.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

e)

az I. melléklet S.15.01.01 táblája szerinti, a változó életjáradékos termékek garanciáinak leírására vonatkozó információk, a vállalkozás által direkt biztosítás keretében kibocsátott termékenként, a II. melléklet S.15.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

f)

az I. melléklet S.15.02.01 táblája szerinti, a változó életjáradékos termékek garanciáinak fedezésére vonatkozó információk, a vállalkozás által direkt biztosítás keretében kibocsátott termékenként, a II. melléklet S.15.02 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

g)

az I. melléklet S.16.01.01 táblája szerinti, a vállalkozás által direkt biztosítás keretében kibocsátott, nem-életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó életjáradék-fizetési kötelezettségekből eredő életjáradékokra vonatkozó információk, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott minden egyes üzletágra vonatkozóan, emellett pénznemenként is, az e rendelet II. mellékletének S.16.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján; a pénznemenkénti információkat csak akkor kell megadni, ha az életjáradékokhoz kapcsolódó függőkár-tartalékok diszkontált legjobb becslése egy nem-életbiztosítási üzletág tekintetében az összes életjáradékhoz kapcsolódó függőkár-tartalék teljes legjobb becslésének több mint 3 %-át teszi ki, a következő bontásban:

i.

összegek a jelentés pénznemében;

ii.

összegek olyan pénznemben, amely az adott nem-életbiztosítási üzletág tekintetében az eredeti pénznemben számított, életjáradékhoz kapcsolódó függőkár-tartalék diszkontált legjobb becslésének több mint 25 %-át teszi ki;

iii.

összegek olyan pénznemben, amely az adott nem-életbiztosítási üzletág tekintetében az eredeti pénznemben számított, életjáradékhoz kapcsolódó függőkár-tartalék diszkontált legjobb becslésének kevesebb mint 25 %-át, de az összes életjáradékhoz kapcsolódó függőkár-tartalék teljes legjobb becslésének több mint 5 %-át teszi ki;

(h)

az I. melléklet S.17.01.01 táblája szerinti, nem-életbiztosítási biztosítástechnikai tartalékokra vonatkozó információk az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott üzletáganként, az e rendelet II. mellékletének S.17.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

(i)

az I. melléklet S.17.02.01 táblája szerinti, direkt biztosításhoz kapcsolódó nem-életbiztosítási biztosítástechnikai tartalékokra vonatkozó információk országonként, a II. melléklet S.17.02 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

(j)

az I. melléklet S.18.01.01 táblája szerinti, a nem-életbiztosítási üzletág legjobb becslésen alapuló jövőbeli pénzáramlásainak előrejelzésére vonatkozó információk, a II. melléklet S.18.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

(k)

az I. melléklet S.19.01.01 táblája szerinti, a nem-életbiztosítási kárigényekre vonatkozó információk kifutási háromszögek formájában, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott minden egyes nem-életbiztosítási üzletágra vonatkozóan, az e rendelet II. mellékletének S.19.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján; a pénznemenkénti információkat csak akkor kell megadni, ha a teljes bruttó legjobb becslés egy nem-életbiztosítási üzletág tekintetében a függőkár-tartalék teljes legjobb becslésének több mint 3 %-át teszi ki, a következő bontásban:

i.

összegek a jelentés pénznemében;

ii.

összegek olyan pénznemben, amely az adott nem-életbiztosítási üzletág tekintetében az eredeti pénznemben számított függőkár-tartalék bruttó legjobb becslésének több mint 25 %-át teszi ki;

iii.

összegek olyan pénznemben, amely az adott nem-életbiztosítási üzletág tekintetében az eredeti pénznemben számított függőkár-tartalék bruttó legjobb becslésének kevesebb mint 25 %-át, de az eredeti pénznemben számított függőkár-tartalék teljes legjobb becslésének több mint 5 %-át teszi ki;

l)

az I. melléklet S.20.01.01 táblája szerinti, a felmerült kárigények eloszlásának kifutása a pénzügyi év végén, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott minden egyes üzletágra vonatkozóan, az e rendelet II. mellékletének S.20.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

m)

az I. melléklet S.21.01.01 táblája szerinti, a nem-életbiztosítási ágazat veszteség-megoszlási kockázati profiljára vonatkozó információk az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott minden egyes üzletágra vonatkozóan, az e rendelet II. mellékletének S.21.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

n)

az I. melléklet S.21.02.01 táblája szerinti, a nem-életbiztosítási kockázatra vonatkozó információk, a II. melléklet S.21.02 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

o)

az I. melléklet S.21.03.01 táblája szerinti, nem-életbiztosítási kockázatokra vonatkozó információk biztosítási összegenként, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott üzletáganként, az e rendelet II. mellékletének S.21.03 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján.

12. cikk

Éves adatszolgáltatási táblák egyedi biztosítók részére – Hosszú távú garanciákra vonatkozó információk

A biztosítók és viszontbiztosítók az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 304. cikke (1) bekezdésének d) pontjában említett információkat évente a következő táblák felhasználásával nyújtják be:

a)

az I. melléklet S.22.01.01 táblája szerinti, a hosszú távú garanciák és az átmeneti intézkedések hatására vonatkozó információk, a II. melléklet S.22.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

b)

az I. melléklet S.22.04.01 táblája szerinti, a kamatlábra vonatkozó átmeneti intézkedésekre vonatkozó információk, a II. melléklet S.22.04 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

c)

az I. melléklet S.22.05.01 táblája szerinti, a biztosítástechnikai tartalékokra vonatkozó átmeneti intézkedésekre vonatkozó információk, a II. melléklet S.22.05 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

d)

az I. melléklet S.22.06.01 táblája szerinti, a volatilitási kiigazítás alá tartozó legjobb becslésre vonatkozó információk országonként és pénznemenként, a II. melléklet S.22.06 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján.

13. cikk

Éves adatszolgáltatási táblák egyedi biztosítók részére – Szavatoló tőkére és részesedésekre vonatkozó információk

A biztosítók és viszontbiztosítók az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 304. cikke (1) bekezdésének d) pontjában említett információkat évente a következő táblák felhasználásával nyújtják be:

a)

az I. melléklet S.23.01.01 táblája szerinti, a szavatoló tőkére vonatkozó információk, a II. melléklet S.23.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

b)

az I. melléklet S.23.02.01 táblája szerinti, a szavatoló tőkére vonatkozó részletes információk szintenkénti bontásban, a II. melléklet S.23.02 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

c)

az I. melléklet S.23.03.01 táblája szerinti, a szavatoló tőke éves mozgásaira vonatkozó információk, a II. melléklet S.23.03 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

d)

az I. melléklet S.23.04.01 táblája szerinti, a szavatolótőke-elemek felsorolására vonatkozó információk, a II. melléklet S.23.04 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

e)

az I. melléklet S.24.01.01 táblája szerinti, a vállalkozás által tartott részesedésekre vonatkozó információk, és egy áttekintés a pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló részesedésekhez kapcsolódó szavatolótőke-levonásokra vonatkozó számításokról, a II. melléklet S.24.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján.

14. cikk

Éves adatszolgáltatási táblák egyedi biztosítók részére – Szavatolótőke-szükségletre vonatkozó információk

(1)   A biztosítók és viszontbiztosítók az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 304. cikke (1) bekezdésének d) pontjában említett információkat évente a következő táblák felhasználásával nyújtják be:

a)

ha a biztosító a standard formulát használja a szavatolótőke-szükséglet kiszámításához, az I. melléklet S.25.01.01 táblája szerinti, szavatolótőke-szükségletre vonatkozó információk, a II. melléklet S.25.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

b)

ha a biztosító a standard formulát és egy részleges belső modellt használ a szavatolótőke-szükséglet kiszámításához, az I. melléklet S.25.02.01 táblája szerinti, a szavatolótőke-szükségletre vonatkozó információk, a II. melléklet S.25.02 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

c)

ha a biztosító teljes belső modellt használ a szavatolótőke-szükséglet kiszámításához, az I. melléklet S.25.03.01 táblája szerinti, a szavatolótőke-szükségletre vonatkozó információk, a II. melléklet S.25.03 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

d)

az I. melléklet S.26.01.01 táblája szerinti, a piaci kockázatra vonatkozó információk, a II. melléklet S.26.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

e)

az I. melléklet S.26.02.01 táblája szerinti, a partner-nemteljesítési kockázatra vonatkozó információk, a II. melléklet S.26.02 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

f)

az I. melléklet S.26.03.01 táblája szerinti, az életbiztosítási kockázatra vonatkozó információk, a II. melléklet S.26.03 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

g)

az I. melléklet S.26.04.01 táblája szerinti, az egészségbiztosítási kockázatra vonatkozó információk, a II. melléklet S.26.04 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

h)

az I. melléklet S.26.05.01 táblája szerinti, a nem-életbiztosítási kockázatra vonatkozó információk, a II. melléklet S.26.05 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

i)

az I. melléklet S.26.06.01 táblája szerinti, a működési kockázatra vonatkozó információk, a II. melléklet S.26.06 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

j)

az I. melléklet S.26.07.01 táblája szerinti, a szavatolótőke-szükséglet számítása során alkalmazott egyszerűsítésekre vonatkozó információk, a II. melléklet S.26.07 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

k)

az I. melléklet S.27.01.01 táblája szerinti, a nem-életbiztosítási katasztrófakockázatra vonatkozó információk, a II. melléklet S.27.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján.

(2)   Elkülönített alapok vagy illeszkedési kiigazítási portfóliók fennállása esetén az (1) bekezdés d)–k) pontjában említett táblákat nem kell az egész vállalkozásra vonatkozóan kitölteni.

(3)   Részleges belső modell alkalmazása esetén az (1) bekezdés d)–k) pontjában említett táblákat csak a standard formulával fedezett kockázatokkal kapcsolatban kell kitölteni, kivéve, ha a 19. cikk alapján más döntés születik.

(4)   Teljes belső modell alkalmazása esetén az (1) bekezdés d)–k) pontjában említett táblákat nem kell kitölteni.

15. cikk

Éves adatszolgáltatási táblák egyedi biztosítók részére – Minimális tőkeszükségletre vonatkozó információk

A biztosítók és viszontbiztosítók az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 304. cikke (1) bekezdésének d) pontjában említett információkat évente a következő táblák felhasználásával nyújtják be:

a)

ha a biztosítók és viszontbiztosítók csak életbiztosítási vagy csak nem-életbiztosítási, illetve viszontbiztosítási tevékenységet végeznek, az I. melléklet S.28.01.01 táblája szerinti, minimális tőkeszükségletre vonatkozó információk, a II. melléklet S.28.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

b)

ha a biztosítók életbiztosítási és nem-életbiztosítási tevékenységet egyaránt végeznek, az I. melléklet S.28.02.01 táblája szerinti, minimális tőkeszükségletre vonatkozó információk, a II. melléklet S.28.02 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján.

16. cikk

Éves adatszolgáltatási táblák egyedi biztosítók részére – Változáselemzési információk

A biztosítók és viszontbiztosítók az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 304. cikke (1) bekezdésének d) pontjában említett információkat évente a következő táblák felhasználásával nyújtják be:

a)

az I. melléklet S.29.01.01 táblája szerinti, az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének a jelentési év során való változására vonatkozó információk, e változás fő forrásainak összefoglalásával, a II. melléklet S.29.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

b)

az I. melléklet S.29.02.01 táblája szerinti, az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének a jelentési év során való változásának azon részére vonatkozó információk, amely befektetésekre és pénzügyi kötelezettségekre vezethető vissza, a II. melléklet S.29.02 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

c)

az I. melléklet S.29.03.01 és S.29.04.01 táblája szerinti, az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének a jelentési év során való változásának azon részére vonatkozó információk, amely biztosítástechnikai tartalékokra vezethető vissza, a II. melléklet S.29.03 és S.29.04 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján.

17. cikk

Éves adatszolgáltatási táblák egyedi biztosítók részére – Viszontbiztosításra és különleges célú gazdasági egységekre vonatkozó információk

A biztosítók és viszontbiztosítók az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 304. cikke (1) bekezdésének d) pontjában említett információkat évente a következő táblák felhasználásával nyújtják be:

a)

az I. melléklet S.30.01.01 táblája szerinti, a következő jelentési év tekintetében a fakultatív fedezetre vonatkozó információk, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott minden egyes olyan üzletág tekintetében, amelynél fakultatív viszontbiztosítási szerződést alkalmaznak, a viszontbiztosított kitettség alapján a 10 legjelentősebb kockázatra vonatkozóan, az e rendelet II. mellékletének S.30.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

b)

az I. melléklet S.30.02.01 táblája szerinti, a következő jelentési év tekintetében a viszontbiztosítók fakultatív fedezeti részesedésére vonatkozó információk, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott minden egyes üzletág tekintetében a viszontbiztosított kitettség alapján a 10 legjelentősebb kockázatra vonatkozóan, az e rendelet II. mellékletének S.30.02 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

c)

az I. melléklet S.30.03.01 táblája szerinti, a következő jelentési időszakra áthúzódó viszontbiztosítási programra vonatkozó információk, olyan viszontbiztosítási szerződésekre vonatkozó előretekintő információkra kiterjedően, amelyek érvényességi idejébe beletartozik a következő jelentési év vagy átfedésben van azzal, a II. melléklet S.30.03 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

d)

az I. melléklet S.30.04.01 táblája szerinti, a következő jelentési időszakra áthúzódó viszontbiztosítási programra vonatkozó információk, olyan viszontbiztosítási szerződésekre vonatkozó előretekintő információkra kiterjedően, amelyek érvényességi idejébe beletartozik a következő jelentési év vagy átfedésben van azzal, a II. melléklet S.30.04 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

e)

az I. melléklet S.31.01.01 táblája szerinti, a viszontbiztosítók részesedésére vonatkozó információk, a II. melléklet S.31.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

f)

az I. melléklet S.31.02.01 táblája szerinti, a különleges célú gazdasági egységre vonatkozó információk, a különleges célú gazdasági egységnek kockázatot átadó biztosító vagy viszontbiztosító szempontjából, a II. melléklet S.31.02 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján.

18. cikk

Éves adatszolgáltatási táblák egyedi biztosítók részére – Elkülönített alapokra, lényeges illeszkedési kiigazítási portfóliókra és fennmaradó részre vonatkozó információk

(1)   A biztosítók és viszontbiztosítók az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 304. cikke (1) bekezdésének d) pontjában említett információkat évente benyújtják minden egyes lényeges elkülönített alapra, lényeges illeszkedési kiigazítási portfólióra és a fennmaradó részre vonatkozóan, a következő táblák felhasználásával:

a)

az I. melléklet SR.01.01.01 táblája szerint a jelentés tartalma, a II. melléklet S.01.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

b)

minden egyes lényeges elkülönített alap és a fennmaradó rész esetében az I. melléklet S.02.01.01 táblája szerinti, a 2009/138/EK irányelv 75. cikkének megfelelő értékelés és a vállalkozás pénzügyi beszámolóit követő értékelés alkalmazásával meghatározott mérleginformációk, az e rendelet II. mellékletének S.02.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

c)

az I. melléklet SR.12.01.01 táblája szerinti, életbiztosítási és SLT egészségbiztosítási biztosítástechnikai tartalékokra vonatkozó információk az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott minden egyes üzletágra vonatkozóan, az e rendelet II. mellékletének S.12.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

d)

az I. melléklet SR.17.01.01 táblája szerinti, nem-életbiztosítási biztosítástechnikai tartalékokra vonatkozó információk az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott minden egyes üzletágra vonatkozóan, az e rendelet II. mellékletének S.17.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

e)

az I. melléklet S.22.02.01 táblája szerinti, minden egyes lényeges illeszkedési kiigazítási portfólió tekintetében a legjobb becslés számításához a jövőbeli pénzáramlások előrejelzésére vonatkozó információk, a II. melléklet S.22.02 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

f)

az I. melléklet SR.22.03.01 táblája szerinti, minden egyes lényeges illeszkedési kiigazítási portfólió tekintetében az illeszkedési kiigazítási portfóliókra vonatkozó információk, a II. melléklet S.22.03 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

g)

ha a biztosító a standard formulát használja a szavatolótőke-szükséglet kiszámításához, az I. melléklet SR.25.01.01 táblája szerinti szavatolótőke-szükségletre vonatkozó információk, a II. melléklet S.25.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

h)

ha a biztosító a standard formulát és egy részleges belső modellt használ a szavatolótőke-szükséglet kiszámításához, az I. melléklet SR.25.02.01 táblája szerinti, szavatolótőke-szükségletre vonatkozó információk, a II. melléklet S.25.02 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

i)

ha a biztosító teljes belső modellt használ a szavatolótőke-szükséglet kiszámításához, az I. melléklet SR.25.03.01 táblája szerinti, szavatolótőke-szükségletre vonatkozó információk, a II. melléklet S.25.03 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

j)

az I. melléklet SR.26.01.01 táblája szerinti, a piaci kockázatra vonatkozó információk, a II. melléklet S.26.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

k)

az I. melléklet SR.26.02.01 táblája szerinti, a partner-nemteljesítési kockázatra vonatkozó információk, a II. melléklet S.26.02 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

l)

az I. melléklet SR.26.03.01 táblája szerinti, az életbiztosítási kockázatra vonatkozó információk, a II. melléklet S.26.03 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

m)

az I. melléklet SR.26.04.01 táblája szerinti, az egészségbiztosítási kockázatra vonatkozó információk, a II. melléklet S.26.04 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

n)

az I. melléklet SR.26.05.01 táblája szerinti, a nem-életbiztosítási kockázatra vonatkozó információk, a II. melléklet S.26.05 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

o)

az I. melléklet SR.26.06.01 táblája szerinti, a működési kockázatra vonatkozó információk, a II. melléklet S.26.06 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

p)

az I. melléklet SR.26.07.01 táblája szerinti, a szavatolótőke-szükséglet számítása során alkalmazott egyszerűsítésekre vonatkozó információk, a II. melléklet S.26.07 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

q)

az I. melléklet SR.27.01.01 táblája szerinti, a nem-életbiztosítási katasztrófakockázatra vonatkozó információk, a II. melléklet S.27.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján.

(2)   Részleges belső modell alkalmazása esetén a j)–q) pontban említett táblákat csak a standard formulával fedezett kockázatokkal kapcsolatban kell kitölteni, kivéve, ha a 19. cikk alapján más döntés születik.

(3)   Teljes belső modell alkalmazása esetén a j)–q) pontban említett táblákat nem kell kitölteni.

19. cikk

Éves adatszolgáltatási táblák egyedi biztosítók részére – Belső modell alkalmazói

A szavatolótőke-szükségletet jóváhagyott részleges vagy teljes belső modell felhasználásával kiszámító biztosítók és viszontbiztosítók a felügyeleti hatóságukkal megállapodnak a szavatolótőke-szükségletre vonatkozó információk tekintetében az évente benyújtandó táblákról.

20. cikk

Éves adatszolgáltatási táblák egyedi biztosítók részére – Csoporton belüli ügyletekre vonatkozó információk

Azok a biztosítók és viszontbiztosítók, amelyek nem képezik csoport részét a 2009/138/EK irányelv 213. cikke (2) bekezdésének a), b) vagy c) pontjában említettek szerint, és amelyek anyavállalata vegyes tevékenységű biztosítói holdingtársaság, évente benyújtják az említett irányelv 245. cikke (2) bekezdésének második albekezdésében említett információkat, az említett irányelv 265. cikkével összefüggésben, a következő táblák felhasználásával:

a)

az I. melléklet S.36.01.01 táblája szerinti, a jelentős csoporton belüli ügyletekre vonatkozó információk, beleértve a tőke típusú ügyleteket, az adósság- és eszközátruházást, a II. melléklet S.36.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

b)

az I. melléklet S.36.02.01 táblája szerinti, a származtatott termékekhez kapcsolódó jelentős csoporton belüli ügyletekre vonatkozó információk, beleértve a származtatott termékeket alátámasztó garanciákat is, a II. melléklet S.36.02 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

c)

az I. melléklet S.36.03.01 táblája szerinti, a viszontbiztosításhoz kapcsolódó jelentős csoporton belüli ügyletekre vonatkozó információk, a II. melléklet S.36.03 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

d)

az I. melléklet S.36.04.01 táblája szerinti, a belső költségmegosztáshoz, a származtatott termékektől eltérő függő kötelezettségekhez és mérlegen kívüli tételekhez kapcsolódó jelentős csoporton belüli ügyletekre, valamint egyéb típusú csoporton belüli ügyletekre vonatkozó információk, a II. melléklet S.36.04 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján.

21. cikk

Adatszolgáltatási táblák egyedi biztosítók részére – Csoporton belüli ügyletekre vonatkozó információk

Azok a biztosítók és viszontbiztosítók, amelyek nem képezik csoport részét a 2009/138/EK irányelv 213. cikke (2) bekezdésének a), b) vagy c) pontjában említettek szerint, és amelyek anyavállalata vegyes tevékenységű biztosítói holdingtársaság, az említett irányelv 245. cikke (2) bekezdésének második albekezdésében említett nagyon jelentős csoporton belüli ügyleteket, az említett irányelv 265. cikkével összefüggésben, és az említett irányelv 245. cikkének (3) bekezdésében említett, minden körülmények között bejelentendő csoporton belüli ügyleteket, az említett irányelv 265. cikkével összefüggésben, a lehető leghamarabb jelenteniük kell az e rendelet I. mellékletének S.36.01.01–S.36.04.01 táblái közül a releváns táblák felhasználásával, az e rendelet II. mellékletének S.36.01–S.36.04 táblákhoz tartozó kitöltési előírásai alapján.

III. FEJEZET

ADATSZOLGÁLTATÁSI TÁBLÁK CSOPORTOK RÉSZÉRE

22. cikk

A csoportok nyitó adatait tartalmazó adatszolgáltatási táblák

(1)   A részesedő biztosítóknak és viszontbiztosítóknak, biztosítói holdingtársaságoknak és vegyes pénzügyi holdingtársaságoknak az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 314. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontjában említett információkat, az említett felhatalmazáson alapuló rendelet 375. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben, a következő táblák felhasználásával kell benyújtaniuk:

a)

az I. melléklet S.01.01.06 táblája szerint a jelentés tartalma, a III. melléklet S.01.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

b)

az I. melléklet S.01.02.04 táblája szerinti, a csoportra vonatkozó alapvető információk és a jelentés tartalma általánosságban, a III. melléklet S.01.02 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

c)

az I. melléklet S.01.03.04 táblája szerinti, az elkülönített alapokra és az illeszkedési kiigazítási portfóliókra vonatkozó alapvető információk, a III. melléklet S.01.03 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

d)

az I. melléklet S.02.01.02 táblája szerinti mérleginformációk, a III. melléklet S.02.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

e)

az I. melléklet S.23.01.04 táblája szerinti, a szavatoló tőkére vonatkozó információk, a III. melléklet S.23.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

f)

ha a csoport a standard formulát használja a szavatolótőke-szükséglet kiszámításához, az I. melléklet S.25.01.04 táblája szerinti, szavatolótőke-szükségletre vonatkozó információk, a III. melléklet S.25.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

g)

ha a csoport a standard formulát és egy részleges belső modellt használ a szavatolótőke-szükséglet kiszámításához, az I. melléklet S.25.02.04 táblája szerinti, szavatolótőke-szükségletre vonatkozó információk, a III. melléklet S.25.02 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

h)

ha a csoport teljes belső modellt használ a szavatolótőke-szükséglet kiszámításához, az I. melléklet S.25.03.04 táblája szerinti, szavatolótőke-szükségletre vonatkozó információk, a III. melléklet S.25.03 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

i)

az I. melléklet S.32.01.04 táblája szerinti, a csoporthoz tartozó biztosítókra és viszontbiztosítókra vonatkozó információk, a III. melléklet S.32.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

j)

az I. melléklet S.33.01.04 táblája szerinti, a csoporthoz tartozó biztosítókra és viszontbiztosítókra vonatkozó követelményekre vonatkozó információk, a III. melléklet S.33.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

k)

az I. melléklet S.34.01.04 táblája szerinti, az egyéb szabályozott pénzügyi vállalkozásokra és egyéb nem szabályozott pénzügyi vállalkozásokra, köztük biztosítói holdingtársaságokra és vegyes pénzügyi holdingtársaságokra vonatkozó információk, a III. melléklet S.34.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján.

(2)   Az (1) bekezdés c), d), f), g) és h) pontjában említett táblákat csak azoknak a részesedő biztosítóknak és viszontbiztosítóknak, biztosítói holdingtársaságoknak és vegyes pénzügyi holdingtársaságoknak kell benyújtaniuk, amelyek a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés kiszámításához a 2009/138/EK irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszert alkalmazzák, akár kizárólagosan, akár az említett irányelv 233. cikkében meghatározott 2. módszerrel kombinálva.

23. cikk

Negyedéves adatszolgáltatási táblák csoportok részére

(1)   A részesedő biztosítóknak és viszontbiztosítóknak, biztosítói holdingtársaságoknak és vegyes pénzügyi holdingtársaságoknak – ha az adatszolgáltatás alkalmazási köre vagy gyakorisága a 2009/138/EK irányelv 254. cikke (2) bekezdésének második albekezdése alapján nem korlátozott – negyedévenként benyújtják az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 304. cikke (1) bekezdésének d) pontjában említett információt, az említett felhatalmazáson alapuló rendelet 372. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben, a következő táblák felhasználásával:

a)

az I. melléklet S.01.01.05 táblája szerint a jelentés tartalma, a III. melléklet S.01.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

b)

az I. melléklet S.01.02.04 táblája szerinti, a csoportra vonatkozó alapvető információk és a jelentés tartalma általánosságban, a III. melléklet S.01.02 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

c)

ha a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés kiszámításához a csoport a 2009/138/EK irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszert alkalmazza, akár kizárólagosan, akár az említett irányelv 233. cikkében meghatározott 2. módszerrel kombinálva, az e rendelet I. mellékletének S.02.01.02 táblája szerinti, a 2009/138/EK irányelv 75. cikke szerinti értékelés alkalmazásával meghatározott mérleginformációk, az e rendelet III. mellékletének S.02.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

d)

az I. melléklet S.05.01.02 táblája szerinti, a biztosítási díjakra, kárigényekre és ráfordításokra vonatkozó információk az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott minden egyes üzletágra vonatkozóan, a konszolidált pénzügyi beszámolókban használt értékelési és megjelenítési elvek alkalmazásával, az e rendelet III. mellékletének S.05.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

e)

az I. melléklet S.06.02.04 táblája szerint az eszközök tételes felsorolása, a III. melléklet S.06.02 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján, és az V. mellékletben megállapított és a VI. mellékletben meghatározott CIC-kódok használatával;

f)

ha a csoport által kollektív befektetési formában tartott eszközök összes befektetéshez viszonyított aránya meghaladja a 30 %-ot, az I. melléklet S.06.03.04 táblája szerinti, a csoport által kollektív befektetési formában tartott összes eszközre vonatkozó, áttekintés elve szerinti információk, a III. melléklet S.06.03 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

g)

az I. melléklet S.08.01.04 táblája szerint a származtatott termékek nyitott pozícióinak tételes felsorolása, a III. melléklet S.08.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján, és az V. mellékletben megállapított és a VI. mellékletben meghatározott CIC-kódok használatával;

h)

az I. melléklet S.08.02.04 táblája szerint a jelentési időszak során végrehajtott származtatott ügyletek tételes felsorolása, a III. melléklet S.08.02 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján, és az V. mellékletben megállapított és a VI. mellékletben meghatározott CIC-kódok használatával;

i)

az I. melléklet S.23.01.04 táblája szerinti, a szavatoló tőkére vonatkozó információk, a III. melléklet S.23.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján.

(2)   Az (1) bekezdés f) pontja alkalmazásában, ha a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés kiszámításához kizárólagosan a 2009/138/EK irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszert alkalmazzák, a csoport által kollektív befektetési formában tartott eszközök összes befektetéshez viszonyított arányának meghatározása úgy történik, hogy az S.02.01.02. tábla C0010/R0180 mezőjének, a C0010/R0220 mezőben foglalt kollektív befektetési formában tartott eszközöknek és a C0010/R0090 mezőjében foglalt kollektív befektetési formában tartott eszközöknek az összegét el kell osztani az S.02.01.02 tábla C0010/R0070 és a C0010/R0220 mezőinek az összegével. Ha a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés kiszámításához az 1. módszert alkalmazzák a 2009/138/EK irányelv 233. cikkében meghatározott 2. módszerrel kombinálva, vagy a kizárólagosan a 2. módszert alkalmazzák, az arányt az előző mondatnak megfelelően kell kiszámítani, és ki kell igazítani, hogy tükrözze minden vállalkozás vonatkozásában az S.06.02.04 tábla szerint előírt információkat.

24. cikk

A csoportok negyedéves adatszolgáltatása esetében engedélyezett egyszerűsítések

A 23. cikk (1) bekezdésének c) pontjában említett információk tekintetében a negyedéves értékelés nagyobb mértékben támaszkodhat becslésekre és becslési módszerekre, mint az éves pénzügyi adatok értékelése. A negyedéves adatszolgáltatáshoz kapcsolódó értékelési eljárások kialakításának biztosítania kell, hogy az általuk eredményezett információ megbízható legyen és megfeleljen a 2009/138/EK irányelv előírásainak, valamint hogy az adatok értelmezése szempontjából releváns összes lényeges információ szerepeljen az adatszolgáltatásban.

25. cikk

Éves adatszolgáltatási táblák csoportok részére – Alapvető információk és a jelentés tartalma

A részesedő biztosítóknak és viszontbiztosítóknak, biztosítói holdingtársaságoknak és vegyes pénzügyi holdingtársaságoknak az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 304. cikke (1) bekezdésének d) pontjában említett információkat, az említett felhatalmazáson alapuló rendelet 372. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben, évente a következő táblák felhasználásával kell benyújtaniuk:

a)

az I. melléklet S.01.01.04 táblája szerint a jelentés tartalma, a III. melléklet S.01.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

b)

az I. melléklet S.01.02.04 táblája szerinti, a vállalkozásra vonatkozó alapvető információk és a jelentés tartalma általánosságban, a III. melléklet S.01.02 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

c)

ha a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés kiszámításához a csoport a 2009/138/EK irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszert alkalmazza, akár kizárólagosan, akár az említett irányelv 233. cikkében meghatározott 2. módszerrel kombinálva, az e rendelet I. mellékletének S.01.03.04 táblája szerinti, az elkülönített alapokra és az illeszkedési kiigazítási portfóliókra vonatkozó alapvető információk, az e rendelet III. mellékletének S.01.03 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján.

26. cikk

Éves adatszolgáltatási táblák csoportok részére – Mérleginformációk és egyéb általános információk

(1)   A részesedő biztosítóknak és viszontbiztosítóknak, biztosítói holdingtársaságoknak és vegyes pénzügyi holdingtársaságoknak az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 304. cikke (1) bekezdésének d) pontjában említett információkat, az említett felhatalmazáson alapuló rendelet 372. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben, évente a következő táblák felhasználásával kell benyújtaniuk:

a)

az I. melléklet S.02.01.01 táblája szerinti, a 2009/138/EK irányelv 75. cikke szerinti értékelés és a konszolidált pénzügyi beszámolót követő értékelés együttes alkalmazásával meghatározott mérleginformációk, a III. melléklet S.02.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

b)

az I. melléklet S.02.02.01 táblája szerinti, a pénznemenként bontott eszközökre és forrásokra vonatkozó információk, a III. melléklet S.02.02 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

c)

az I. melléklet S.03.01.04 táblája szerinti, a mérlegen kívüli tételekre vonatkozó általános információk, a III. melléklet S.03.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

d)

az I. melléklet S.03.02.04 táblája szerint a mérlegen kívüli, kapott korlátlan garanciák felsorolása, a III. melléklet S.03.02 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

e)

az I. melléklet S.03.03.04 táblája szerint a mérlegen kívüli, nyújtott korlátlan garanciák felsorolása, a III. melléklet S.03.03 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

f)

az I. melléklet S.05.01.01 táblája szerinti, a biztosítási díjakra, kárigényekre és ráfordításokra vonatkozó információk az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott minden egyes üzletágra vonatkozóan, a konszolidált pénzügyi beszámolókban használt értékelési és megjelenítési elvek alkalmazásával, az e rendelet III. mellékletének S.05.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

g)

az I. melléklet S.05.02.01 táblája szerinti, a biztosítási díjakra, kárigényekre és ráfordításokra vonatkozó országonkénti információk a konszolidált pénzügyi beszámolókban alkalmazott értékelési és megjelenítési elvek alkalmazásával meghatározva, a III. melléklet S.05.02 részéhez tartozó kitöltési előírások alapján.

(2)   Az (1) bekezdés a) és b) pontjában említett táblákat csak azoknak a részesedő biztosítóknak és viszontbiztosítóknak, biztosítói holdingtársaságoknak és vegyes pénzügyi holdingtársaságoknak kell benyújtaniuk, amelyek a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés kiszámításához a 2009/138/EK irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszert alkalmazzák, akár kizárólagosan, akár az említett irányelv 233. cikkében meghatározott 2. módszerrel kombinálva.

27. cikk

Éves adatszolgáltatási táblák csoportok részére – Befektetési információk

(1)   A részesedő biztosítóknak és viszontbiztosítóknak, biztosítói holdingtársaságoknak és vegyes pénzügyi holdingtársaságoknak – kivéve, ha a 2009/138/EK irányelv 254. cikke (2) bekezdésének harmadik albekezdése alapján egy konkrét tábla kapcsán mentességet kaptak – az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 304. cikke (1) bekezdésének d) pontjában említett információkat, az említett felhatalmazáson alapuló rendelet 372. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben, évente a következő táblák felhasználásával kell benyújtaniuk:

a)

ha a csoport a 2009/138/EK irányelv 254. cikke (2) bekezdésének harmadik albekezdése alapján mentességet kapott az S.06.02.04 vagy S.08.01.04 táblák szerinti éves adatszolgáltatás alól, az e rendelet I. mellékletének S.06.01.01 táblája szerinti, eszközökre vonatkozó információ, az e rendelet III. mellékletének S.06.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

b)

ha a csoport a 2009/138/EK irányelv 254. cikke (2) bekezdésének második albekezdése alapján mentességet kapott az S.06.02.04 tábla utolsó negyedévhez kapcsolódó benyújtása alól, az e rendelet I. mellékletének S.06.02.04 táblája szerint az eszközök tételes felsorolása, az e rendelet III. mellékletének S.06.02 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

c)

ha a csoport a 2009/138/EK irányelv 254. cikke (2) bekezdésének második albekezdése alapján mentességet kapott az S.06.03.04 tábla utolsó negyedévhez kapcsolódó benyújtása alól, vagy nem nyújtotta be negyedévenként, mivel a csoport által kollektív befektetési formában tartott eszközök teljes befektetéshez viszonyított aránya az e rendelet 23. cikke (1) bekezdésének f) pontjában említettek szerint nem haladja meg a 30 %-ot, az e rendelet I. mellékletének S.06.03.04 táblája szerinti, a vállalkozások által kollektív befektetési formában tartott összes eszközre vonatkozó, áttekintés elve szerinti információk, az e rendelet III. mellékletének S.06.03 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

d)

ha a csoport által tartott strukturált termékek értékének az összes befektetéshez viszonyított aránya meghaladja az 5 %-ot, az I. melléklet S.07.01.04 táblája szerint a strukturált termékek tételes felsorolása, a III. melléklet S.07.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

e)

ha a csoport a 2009/138/EK irányelv 254. cikke (2) bekezdésének második albekezdése alapján mentességet kapott az S.08.01.04 tábla utolsó negyedévhez kapcsolódó benyújtása alól, az e rendelet I. mellékletének S.08.01.04 táblája szerint a származtatott termékek nyitott pozícióinak tételes felsorolása, az e rendelet III. mellékletének S.08.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

f)

ha a csoport a 2009/138/EK irányelv 254. cikke (2) bekezdésének második albekezdése alapján mentességet kapott az S.08.02.04 tábla utolsó negyedévhez kapcsolódó benyújtása alól, az e rendelet I. mellékletének S.08.02.04 táblája szerint a származtatott ügyletek tételes felsorolása, az e rendelet III. mellékletének S.08.02 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

g)

az I. melléklet S.09.01.04 táblája szerinti, a jelentési időszakban felmerült bevételre, nyereségre és veszteségre vonatkozó információk, a III. melléklet S.09.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján, a IV. melléklet meghatározása szerinti eszközkategóriánként;

h)

ha az adatszolgáltatás vonatkozási időpontja utánra eső lejárati időponttal rendelkező szerződések esetében a kölcsön- vagy repomegállapodások részét képező, mérleg szerinti és mérlegen kívüli mögöttes értékpapírok értékének az összes befektetéshez viszonyított aránya több mint 5 %, az I. melléklet S.10.01.04 táblája szerint a mérleg szerinti és mérlegen kívüli értékpapír-kölcsönzési és repomegállapodások tételes felsorolása, a III. melléklet S.10.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

i)

az I. melléklet S.11.01.04 táblája szerint a biztosítékként szolgáló eszközök tételes felsorolása, a III. melléklet S.11.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján, a biztosítékként tartott mérlegen kívüli eszközkategóriák minden típusára kiterjedően.

(2)   Az (1) bekezdés d) pontja alkalmazásában, ha a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés kiszámításához a 2009/138/EK irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszert alkalmazzák kizárólagosan, a csoport által tartott strukturált termékek értékének összes befektetéshez viszonyított arányát úgy kell meghatározni, hogy az e rendelet V. mellékletének meghatározása szerinti 5. és 6. kategóriába sorolt eszközök összegét el kell osztani az S.02.01.01 tábla C0010/R0070 és C0010/R0020 mezőinek az összegével. Ha a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés kiszámításához az 1. módszert alkalmazzák a 2009/138/EK irányelv 233. cikkében meghatározott 2. módszerrel kombinálva, vagy a kizárólagosan a 2. módszert alkalmazzák, az arányt az előző mondatnak megfelelően kell kiszámítani, és ki kell igazítani, hogy tükrözze minden vállalkozás vonatkozásában az S.06.02.04 tábla szerint előírt információkat.

(3)   Az (1) bekezdés h) pontja alkalmazásában, ha a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés kiszámításához a 2009/138/EK irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszert alkalmazzák kizárólagosan, az arányt úgy kell meghatározni, hogy az adatszolgáltatási vonatkozási időpont utánra eső lejárati időponttal rendelkező szerződések esetében, kölcsön- vagy repomegállapodások részét képező, mérleg szerinti és mérlegen kívüli mögöttes értékpapírok összegét el kell osztani az S.02.01.01 tábla C0010/R0070 és C0010/R0220 mezőinek az összegével. Ha a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés kiszámításához az 1. módszert alkalmazzák a 2009/138/EK irányelv 233. cikkében meghatározott 2. módszerrel kombinálva, vagy a kizárólagosan a 2. módszert alkalmazzák, az arányt az előző mondatnak megfelelően kell kiszámítani, és ki kell igazítani, hogy tükrözze minden vállalkozás vonatkozásában az S.06.02.04 tábla szerint előírt információkat.

28. cikk

Éves adatszolgáltatási táblák csoportok részére – Változó életjáradékra vonatkozó információk

A részesedő biztosítóknak és viszontbiztosítóknak, biztosítói holdingtársaságoknak és vegyes pénzügyi holdingtársaságoknak az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 304. cikke (1) bekezdésének d) pontjában említett információkat, az említett felhatalmazáson alapuló rendelet 372. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben, évente a következő táblák felhasználásával kell benyújtaniuk:

a)

az I. melléklet S.15.01.04 táblája szerinti, a változó életjáradékos termékek garanciáinak leírására vonatkozó információk, a csoporthoz tartozó és az EGT-n kívül letelepedett vállalkozások által direkt biztosítás keretében kibocsátott termékenként, a III. melléklet S.15.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

b)

az I. melléklet S.15.02.04 táblája szerinti, a változó életjáradékos termékek garanciáinak fedezésére vonatkozó információk, a csoporthoz tartozó és az EGT-n kívül letelepedett vállalkozások által direkt biztosítás keretében kibocsátott termékenként, a III. melléklet S.15.02 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján.

29. cikk

Éves adatszolgáltatási táblák csoportok részére – Hosszú távú garanciákra vonatkozó információk

A részesedő biztosítóknak és viszontbiztosítóknak, biztosítói holdingtársaságoknak és vegyes pénzügyi holdingtársaságoknak az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 304. cikke (1) bekezdésének d) pontjában említett információkat, az említett felhatalmazáson alapuló rendelet 372. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben, évente kell benyújtaniuk az e rendelet I. mellékletének S.22.01.04 tábláját felhasználva, amely meghatározza a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések hatására vonatkozó információkat, az e rendelet III. mellékletének S.22.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján.

30. cikk

Éves adatszolgáltatási táblák csoportok részére – Szavatoló tőkére vonatkozó információk

(1)   A részesedő biztosítóknak és viszontbiztosítóknak, biztosítói holdingtársaságoknak és vegyes pénzügyi holdingtársaságoknak az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 304. cikke (1) bekezdésének d) pontjában említett információkat, az említett felhatalmazáson alapuló rendelet 372. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben, évente a következő táblák felhasználásával kell benyújtaniuk:

a)

az I. melléklet S.23.01.04 táblája szerinti, a szavatoló tőkére vonatkozó információk, a III. melléklet S.23.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

b)

az I. melléklet S.23.02.04 táblája szerinti, a szavatoló tőkére vonatkozó részletes információk szintenkénti bontásban, a III. melléklet S.23.02 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

c)

az I. melléklet S.23.03.04 táblája szerinti, a szavatoló tőke éves mozgásaira vonatkozó információk, a III. melléklet S.23.03 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

d)

az I. melléklet S.23.04.04 táblája szerinti, a szavatolótőke-elemek felsorolására vonatkozó információk, a III. melléklet S.23.04 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján.

(2)   Az (1) bekezdés b) és c) pontjában említett táblákat csak azoknak a részesedő biztosítóknak és viszontbiztosítóknak, biztosítói holdingtársaságoknak és vegyes pénzügyi holdingtársaságoknak kell benyújtaniuk, amelyek a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés kiszámításához a 2009/138/EK irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszert alkalmazzák, akár kizárólagosan, akár az említett irányelv 233. cikkében meghatározott 2. módszerrel kombinálva.

31. cikk

Éves adatszolgáltatási táblák csoportok részére – Szavatolótőke-szükségletre vonatkozó információk

(1)   Azoknak a részesedő biztosítóknak és viszontbiztosítóknak, biztosítói holdingtársaságoknak és vegyes pénzügyi holdingtársaságoknak, amelyek a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés kiszámításához a 2009/138/EK irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszert alkalmazzák, akár kizárólagosan, akár az említett irányelv 233. cikkében meghatározott 2. módszerrel kombinálva, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 304. cikke (1) bekezdésének d) pontjában említett információkat, az említett felhatalmazáson alapuló rendelet 372. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben, évente a következő táblák felhasználásával kell benyújtaniuk:

a)

ha a csoport a standard formulát használja a szavatolótőke-szükséglet kiszámításához, az I. melléklet S.25.01.04 táblája szerinti, szavatolótőke-szükségletre vonatkozó információk, a III. melléklet S.25.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

b)

ha a csoport a standard formulát és egy részleges belső modellt használ a szavatolótőke-szükséglet kiszámításához, az I. melléklet S.25.02.04 táblája szerinti, szavatolótőke-szükségletre vonatkozó információk, a III. melléklet S.25.02 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

c)

ha a csoport teljes belső modellt használ a szavatolótőke-szükséglet kiszámításához, az I. melléklet S.25.03.04 táblája szerinti, szavatolótőke-szükségletre vonatkozó információk, a III. melléklet S.25.03 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

d)

az I. melléklet S.26.01.04 táblája szerinti, a piaci kockázatra vonatkozó információk, a III. melléklet S.26.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

e)

az I. melléklet S.26.02.04 táblája szerinti, a partner-nemteljesítési kockázatra vonatkozó információk, a III. melléklet S.26.02 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

f)

az I. melléklet S.26.03.04 táblája szerinti, az életbiztosítási kockázatra vonatkozó információk, a III. melléklet S.26.03 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

g)

az I. melléklet S.26.04.04 táblája szerinti, az egészségbiztosítási kockázatra vonatkozó információk, a III. melléklet S.26.04 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

h)

az I. melléklet S.26.05.04 táblája szerinti, a nem-életbiztosítási kockázatra vonatkozó információk, a III. melléklet S.26.05 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

i)

az I. melléklet S.26.06.04 táblája szerinti, a működési kockázatra vonatkozó információk, a III. melléklet S.26.06 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

j)

az I. melléklet S.26.07.04 táblája szerinti, a szavatolótőke-szükséglet számítása során alkalmazott egyszerűsítésekre vonatkozó információk, a III. melléklet S.26.07 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

k)

az I. melléklet S.27.01.04 táblája szerinti, a nem-életbiztosítási katasztrófakockázatra vonatkozó információk, a III. melléklet S.27.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján.

(2)   Elkülönített alapok vagy illeszkedési kiigazítási portfóliók fennállása esetén az (1) bekezdés d)–k) pontjában említett táblákat nem kell az egész csoportra vonatkozóan kitölteni.

(3)   Részleges belső modell alkalmazása esetén az (1) bekezdés d)–k) pontjában említett táblákat csak a standard formulával fedezett kockázatokkal kapcsolatban kell kitölteni, kivéve, ha a 35. cikk alapján más döntés születik.

(4)   Teljes belső modell alkalmazása esetén az (1) bekezdés d)–k) pontjában említett táblákat nem kell kitölteni.

32. cikk

Éves adatszolgáltatási táblák csoportok részére – Viszontbiztosítókra és különleges célú gazdasági egységekre vonatkozó információk

A részesedő biztosítóknak és viszontbiztosítóknak, biztosítói holdingtársaságoknak és vegyes pénzügyi holdingtársaságoknak az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 304. cikke (1) bekezdésének d) pontjában említett információkat, az említett felhatalmazáson alapuló rendelet 372. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben, évente a következő táblák felhasználásával kell benyújtaniuk:

a)

az I. melléklet S.31.01.04 táblája szerinti, a viszontbiztosítók részesedésére vonatkozó információk, a III. melléklet S.31.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

b)

az I. melléklet S.31.02.04 táblája szerinti, a különleges célú gazdasági egységre vonatkozó információk, a különleges célú gazdasági egységnek kockázatot átadó biztosító vagy viszontbiztosító szempontjából, a III. melléklet S.31.02 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján.

33. cikk

Éves adatszolgáltatási táblák csoportok részére – Csoportspecifikus információk

A részesedő biztosítóknak és viszontbiztosítóknak, biztosítói holdingtársaságoknak és vegyes pénzügyi holdingtársaságoknak az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 304. cikke (1) bekezdésének d) pontjában említett információkat, az említett felhatalmazáson alapuló rendelet 372. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben, évente a következő táblák felhasználásával kell benyújtaniuk:

a)

az I. melléklet S.32.01.04 táblája szerinti, a csoporthoz tartozó biztosítókra és viszontbiztosítókra vonatkozó információk, a III. melléklet S.32.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

b)

az I. melléklet S.33.01.04 táblája szerinti, a csoporthoz tartozó biztosítókra és viszontbiztosítókra vonatkozó követelményekre vonatkozó információk, a III. melléklet S.33.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

c)

az I. melléklet S.34.01.04 táblája szerinti, a biztosítótól és viszontbiztosítótól eltérő pénzügyi vállalkozásokra, és az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 1. cikkének 52. pontjában meghatározott, pénzügyi tevékenységet végző nem szabályozott vállalkozásokra vonatkozó információk, a III. melléklet S.34.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

d)

az I. melléklet S.35.01.04 táblája szerinti, a csoporthoz tartozó vállalkozások biztosítástechnikai tartalékaira vonatkozó információk, a III. melléklet S.35.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

e)

az I. melléklet S.36.01.01 táblája szerinti, a 2009/138/EK irányelv 245. cikke (3) bekezdésének megfelelően a csoportfelügyeleti hatóság által meghatározott küszöbértéket meghaladó, jelentős csoporton belüli ügyletekre vonatkozó információk, beleértve a tőke típusú ügyleteket, az adósság- és eszközátruházást, az e rendelet III. mellékletének S.36.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

f)

az I. melléklet S.36.02.01 táblája szerinti, a 2009/138/EK irányelv 245. cikke (3) bekezdésének megfelelően a csoportfelügyeleti hatóság által meghatározott küszöbértéket meghaladó, származtatott termékekhez kapcsolódó jelentős csoporton belüli ügyletekre vonatkozó információk, beleértve a származtatott termékeket alátámasztó garanciákat is, az e rendelet III. mellékletének S.36.02 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

g)

az I. melléklet S.36.03.01 táblája szerinti, a 2009/138/EK irányelv 245. cikke (3) bekezdésének megfelelően a csoportfelügyeleti hatóság által meghatározott küszöbértéket meghaladó, a viszontbiztosításhoz kapcsolódó jelentős csoporton belüli ügyletekre vonatkozó információk, az e rendelet III. mellékletének S.36.03 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

h)

az I. melléklet S.36.0.01 táblája szerinti, a 2009/138/EK irányelv 245. cikke (3) bekezdésének megfelelően a csoportfelügyeleti hatóság által meghatározott küszöbértéket meghaladó, a belső költségmegosztáshoz, a származtatott termékektől eltérő függő kötelezettségekhez és mérlegen kívüli tételekhez kapcsolódó jelentős csoporton belüli ügyletekre, valamint egyéb típusú csoporton belüli ügyletekre vonatkozó információk, az e rendelet III. mellékletének S.36.04 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

i)

az I. melléklet S.37.01.04 táblája szerinti, a 2009/138/EK irányelv 244. cikke (3) bekezdésének megfelelően a csoportfelügyeleti hatóság által meghatározott küszöbértéket meghaladó jelentős kockázatkoncentrációra vonatkozó információk, az e rendelet III. mellékletének S.37.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján.

34. cikk

Éves adatszolgáltatási táblák csoportok részére – Elkülönített alapokra, lényeges illeszkedési kiigazítási portfóliókra és fennmaradó részre vonatkozó információk

(1)   Azoknak a részesedő biztosítóknak és viszontbiztosítóknak, biztosítói holdingtársaságoknak és vegyes pénzügyi holdingtársaságoknak, amelyek a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés kiszámításához a 2009/138/EK irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszert alkalmazzák, akár kizárólagosan, akár az említett irányelv 233. cikkében meghatározott 2. módszerrel kombinálva, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 304. cikke (1) bekezdésének d) pontjában említett információkat, az említett felhatalmazáson alapuló rendelet 372. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben, évente a következő táblák felhasználásával kell benyújtaniuk minden lényeges elkülönített alap és minden lényeges illeszkedési kiigazítási portfólió tekintetében az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 335. cikke (1) bekezdésének a) és c) pontjában említettek szerint konszolidált részre vonatkozóan, valamint a fennmaradó rész tekintetében:

a)

az I. melléklet SR.01.01.04 táblája szerint a jelentés tartalma, a III. melléklet S.01.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

b)

ha a csoport a standard formulát használja a szavatolótőke-szükséglet kiszámításához, az I. melléklet SR.25.01.01 táblája szerinti, szavatolótőke-szükségletre vonatkozó információk, a III. melléklet S.25.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

c)

ha a csoport a standard formulát és egy részleges belső modellt használ a szavatolótőke-szükséglet kiszámításához, az I. melléklet SR.25.02.01 táblája szerinti, szavatolótőke-szükségletre vonatkozó információk, a III. melléklet S.25.02 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

d)

ha a csoport teljes belső modellt használ a szavatolótőke-szükséglet kiszámításához, az I. melléklet SR.25.03.01 táblája szerinti, szavatolótőke-szükségletre vonatkozó információk, a III. melléklet S.25.03 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

e)

az I. melléklet SR.26.01.01 táblája szerinti, a piaci kockázatra vonatkozó információk, a III. melléklet S.26.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

f)

az I. melléklet SR.26.02.01 táblája szerinti, a partner-nemteljesítési kockázatra vonatkozó információk, a III. melléklet S.26.02 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

g)

az I. melléklet SR.26.03.01 táblája szerinti, az életbiztosítási kockázatra vonatkozó információk, a III. melléklet S.26.03 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

h)

az I. melléklet SR.26.04.01 táblája szerinti, az egészségbiztosítási kockázatra vonatkozó információk, a III. melléklet S.26.04 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

i)

az I. melléklet SR.26.05.01 táblája szerinti, a nem-életbiztosítási kockázatra vonatkozó információk, a III. melléklet S.26.05 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

j)

az I. melléklet SR.26.06.01 táblája szerinti, a működési kockázatra vonatkozó információk, a III. melléklet S.26.06 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

k)

az I. melléklet SR.26.07.01 táblája szerinti, a szavatolótőke-szükséglet számítása során alkalmazott egyszerűsítésekre vonatkozó információk, a III. melléklet S.26.07 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

l)

az I. melléklet SR.27.01.01 táblája szerinti, a nem-életbiztosítási katasztrófakockázatra vonatkozó információk, a III. melléklet S.27.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján.

(2)   Részleges belső modell alkalmazása esetén az (1) bekezdés e)–l) pontjában említett táblákat csak a standard formulával fedezett kockázatokkal kapcsolatban kell kitölteni, kivéve, ha a 35. cikk alapján más döntés születik.

(3)   Teljes belső modell alkalmazása esetén az (1) bekezdés e)–l) pontjában említett táblákat nem kell kitölteni.

(4)   Azoknak a részesedő biztosítóknak és viszontbiztosítóknak, biztosítói holdingtársaságoknak és vegyes pénzügyi holdingtársaságoknak, amelyek a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés kiszámításához a 2009/138/EK irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszert alkalmazzák, akár kizárólagosan, akár az említett irányelv 233. cikkében meghatározott 2. módszerrel kombinálva, az (1) bekezdésben említett táblák felhasználásával benyújtott információkon kívül évente mérleginformációkat kell benyújtaniuk minden lényeges elkülönített alap és minden lényeges illeszkedési kiigazítási portfólió tekintetében az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 335. cikke (1) bekezdésének a) és c) pontjában említettek szerint konszolidált részre vonatkozóan, valamint a fennmaradó rész tekintetében, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 304. cikke (1) bekezdésének d) pontjában említettek szerint, az említett felhatalmazáson alapuló rendelet 372. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben, az e rendelet I. mellékletének SR.02.01.01 táblája felhasználásával, e rendelet III. mellékletének az S.02.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján.

35. cikk

Éves adatszolgáltatási táblák csoportok részére – Belső modell alkalmazói

A szavatolótőke-szükségletet jóváhagyott részleges vagy teljes belső modell felhasználásával kiszámító részesedő biztosítók és viszontbiztosítók, biztosítói holdingtársaságok és vegyes pénzügyi holdingtársaságok a csoportfelügyeleti hatóságukkal megállapodnak a szavatolótőke-szükségletre vonatkozó információk tekintetében évente benyújtandó táblákról.

36. cikk

Adatszolgáltatási táblák csoportok részére – Csoporton belüli ügyletek és kockázatkoncentrációk

A részesedő biztosítók és viszontbiztosítók, biztosítói holdingtársaságok és vegyes pénzügyi holdingtársaságok jelentést tesznek a következőkről:

a)

a 2009/138/EK irányelv 245. cikke (2) bekezdésének első és második albekezdésében említett jelentős és nagyon jelentős csoporton belüli ügyletek és az említett irányelv 245. cikkének (2) bekezdésében említett, minden körülmények között bejelentendő csoporton belüli ügyletek, az e rendelet I. mellékletének S.36.01.01, S.36.02.01, S.36.03.01 és S.36.04.01 táblája értelemszerű felhasználásával, e rendelet III. mellékletének az S.36.01–S.36.04 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján;

b)

a 2009/138/EK irányelv 244. cikkének (2) bekezdésében említett jelentős kockázatkoncentrációk és az említett irányelv 244. cikkének (3) bekezdésében említett, minden körülmények között bejelentendő kockázatkoncentrációk, e rendelet I. melléklete S.37.01.04 táblájának felhasználásával, e rendelet III. mellékletének az S.37.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján.

IV. FEJEZET

ZÁRÓ RENDELKEZÉS

37. cikk

Hatálybalépés

Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő napon lép hatályba.

Ezt a rendeletet 2016. január 1-jétől kell alkalmazni.

Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.

Kelt Brüsszelben, 2015. december 2-án.

a Bizottság részéről

az elnök

Jean-Claude JUNCKER

(1)  HL L 335., 2009.12.17., 1. o.

(2)  A Bizottság 2014. október 10-i (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelete a biztosítási és viszontbiztosítási üzleti tevékenység megkezdéséről és gyakorlásáról szóló 2009/138/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (Szolvencia II.) kiegészítéséről (HL L 12., 2015.1.17., 1. o.).

(3)  Az Európai Parlament és a Tanács 2010. november 24-i 1094/2010/EU rendelete az európai felügyeleti hatóság (az Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj-hatóság) létrehozásáról, valamint a 716/2009/EK határozat módosításáról és a 2009/79/EK bizottsági határozat hatályon kívül helyezéséről (HL L 331., 2010.12.15., 48. o.).

I. MELLÉKLET

S.01.01.01

Az adatszolgáltatás tartalma

Tábla kódja

Tábla elnevezése

C0010

S.01.02.01

Alapvető információk – Általános

R0010

S.01.03.01

Alapvető információk – Elkülönített alapok és illeszkedési kiigazítási portfóliók

R0020

S.02.01.01

Mérleg

R0030

S.02.02.01

Eszközök és kötelezettségek pénznemenként

R0040

S.03.01.01

Mérlegen kívüli tételek – Általános információk

R0060

S.03.02.01

Mérlegen kívüli tételek – A vállalkozás számára nyújtott korlátlan garanciák jegyzéke

R0070

S.03.03.01

Mérlegen kívüli tételek – A vállalkozás által nyújtott korlátlan garanciák jegyzéke

R0080

S.04.01.01

Országonkénti tevékenység

R0090

S.04.02.01

Információ a Szolvencia II. irányelv I. melléklete A. részének 10. ágazatáról, a fuvarozók felelősségbiztosítása kivételével

R0100

S.05.01.01

Biztosítási díjak, kárigények és költségek üzletágak szerint

R0110

S.05.02.01

Biztosítási díjak, kárigények és költségek országok szerint

R0120

S.06.01.01

Összefoglaló adatok az eszközökről

R0130

S.06.02.01

Eszközök felsorolása

R0140

S.06.03.01

Kollektív befektetési vállalkozások – az áttekintés elve szerint

R0150

S.07.01.01

Strukturált termékek

R0160

S.08.01.01

Nyitott pozíciójú származtatott termékek

R0170

S.08.02.01

Származtatott ügyletek

R0180

S.09.01.01

Bevétel/nyereség- és veszteségadatok a jelentési időszakban

R0190

S.10.01.01

Értékpapírkölcsönök és repóügyletek

R0200

S.11.01.01

Fedezetként tartott eszközök

R0210

S.12.01.01

Életbiztosítási és az életbiztosítási tartalékolási technikákhoz hasonlóan kezelt egészségbiztosítási biztosítástechnikai tartalékok

R0220

S.12.02.01

Életbiztosítási és az életbiztosítási tartalékolási technikákhoz hasonlóan kezelt egészségbiztosítási biztosítástechnikai tartalékok – országonkénti bontásban

R0230

S.13.01.01

Bruttó jövőbeli pénzáramlás-előrejelzések

R0240

S.14.01.01

Életbiztosítási kötelezettségek elemzése

R0250

S.15.01.01

A változó életjáradékos termékek garanciáinak ismertetése

R0260

S.15.02.01

A változó életjáradékos termékek garanciáinak fedezete

R0270

S.16.01.01

Információ a nem-életbiztosítási szerződéses kötelezettségekből eredő járadékokról

R0280

S.17.01.01

Nem-életbiztosítási biztosítástechnikai tartalékok

R0290

S.17.02.01

Nem-életbiztosítási biztosítástechnikai tartalékok – országonként

R0300

S.18.01.01

Jövőbeli pénzáramlás-előrejelzések (Legjobb becslés – Nem-életbiztosítás)

R0310

S.19.01.01

Nem-életbiztosítási kárigények

R0320

S.20.01.01

A kárráfordítás eloszlásáról szóló információk

R0330

S.21.01.01

Veszteségeloszlás kockázati profilja

R0340

S.21.02.01

Nem-életbiztosítási kockázatok

R0350

S.21.03.01

Nem-életbiztosítási kockázatok eloszlása – biztosítási összegenkénti bontásban

R0360

S.22.01.01

A hosszú távú garanciák és átmeneti intézkedések hatása

R0370

S.22.04.01

Információ a kamatláb kiszámítására vonatkozó átmeneti intézkedésről

R0380

S.22.05.01

A biztosítástechnikai tartalékokra vonatkozó átmeneti intézkedések általános kiszámítása

R0390

S.22.06.01

A volatilitási kiigazítás alá tartozó legjobb becslés országonkénti és pénznemenkénti bontásban

R0400

S.23.01.01

Szavatoló tőke

R0410

S.23.02.01

A szavatoló tőkére vonatkozó részletes információ szintenként

R0420

S.23.03.01

A szavatoló tőke éves mozgásai

R0430

S.23.04.01

A szavatolótőke-elemek felsorolása

R0440

S.24.01.01

Részesedések

R0450

S.25.01.01

Szavatolótőke-szükséglet – a standard formulát alkalmazó vállalkozások esetén

R0460

S.25.02.01

Szavatolótőke-szükséglet – a standard formulát és részleges belső modellt alkalmazó vállalkozások esetén

R0470

S.25.03.01

Szavatolótőke-szükséglet – teljes belső modellt alkalmazó vállalkozások esetén

R0480

S.26.01.01

Szavatolótőke-szükséglet – Piaci kockázat

R0500

S.26.02.01

Szavatolótőke-szükséglet – Partner általi nemteljesítési kockázat

R0510

S.26.03.01

Szavatolótőke-szükséglet – Életbiztosítási kockázat

R0520

S.26.04.01

Szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási kockázat

R0530

S.26.05.01

Szavatolótőke-szükséglet – Nem-életbiztosítási kockázat

R0540

S.26.06.01

Szavatolótőke-szükséglet – Működési kockázat

R0550

S.26.07.01

Szavatolótőke-szükséglet – Egyszerűsítések

R0560

S.27.01.01

Szavatolótőke-szükséglet – Nem-életbiztosítási és egészségbiztosítási katasztrófakockázat

R0570

S.28.01.01

Minimális tőkeszükséglet – Csak élet- vagy csak nem-életbiztosítási vagy viszontbiztosítási tevékenység esetén

R0580

S.28.02.01

Minimális tőkeszükséglet – Életbiztosítási és nem-életbiztosítási tevékenységet egyaránt végző biztosítók és viszontbiztosítók esetén

R0590

S.29.01.01

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete

R0600

S.29.02.01

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete – a befektetésekkel és a pénzügyi kötelezettségekkel magyarázható többlet

R0610

S.29.03.01

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete – a biztosítástechnikai tartalékokkal magyarázható többlet

R0620

S.29.04.01

Részletes elemzés időszakonként – biztosítástechnikai pénzáramlások kontra biztosítástechnikai tartalékok

R0630

S.30.01.01

A nem-életbiztosítási és az életbiztosítási ág fakultatív fedezete – alapadatok

R0640

S.30.02.01

A nem-életbiztosítási és az életbiztosítási ág fakultatív fedezete – részesedésre vonatkozó adatok

R0650

S.30.03.01

Áthúzódó viszontbiztosítási program – alapadatok

R0660

S.30.04.01

Áthúzódó viszontbiztosítási program – részesedésre vonatkozó adatok

R0670

S.31.01.01

A viszontbiztosítók részesedései (ideértve a pénzügyi viszontbiztosítást és a különleges célú gazdasági egységeket)

R0680

S.31.02.01

Különleges célú gazdasági egységek

R0690

S.36.01.01

Csoporton belüli ügyletek – Tőke típusú ügyletek, adósság- és eszközátruházás

R0740

S.36.02.01

Csoporton belüli ügyletek – Származtatott termékek

R0750

S.36.03.01

Csoporton belüli ügyletek – Belső viszontbiztosítás

R0760

S.36.04.01

Csoporton belüli ügyletek – Költségmegosztás, függő kötelezettségek, mérlegen kívüli és egyéb tételek

R0770

S.01.01.02

Az adatszolgáltatás tartalma

Tábla kódja

Tábla elnevezése

C0010

S.01.02.01

Alapvető információk – Általános

R0010

S.02.01.02

Mérleg

R0030

S.05.01.02

Biztosítási díjak, kárigények és költségek üzletágak szerint

R0110

S.06.02.01

Eszközök felsorolása

R0140

S.06.03.01

Kollektív befektetési vállalkozások – az áttekintés elve szerint

R0150

S.08.01.01

Nyitott pozíciójú származtatott termékek

R0170

S.08.02.01

Származtatott ügyletek

R0180

S.12.01.02

Életbiztosítási és az életbiztosítási tartalékolási technikákhoz hasonlóan kezelt egészségbiztosítási biztosítástechnikai tartalékok

R0220

S.17.01.02

Nem-életbiztosítási biztosítástechnikai tartalékok

R0290

S.23.01.01

Szavatoló tőke

R0410

S.28.01.01

Minimális tőkeszükséglet – Csak élet- vagy csak nem-életbiztosítási vagy viszontbiztosítási tevékenység esetén

R0580

S.28.02.01

Minimális tőkeszükséglet – Életbiztosítási és nem-életbiztosítási tevékenységet egyaránt végző biztosítók és viszontbiztosítók esetén

R0590

S.01.01.03

Az adatszolgáltatás tartalma

Tábla kódja

Tábla elnevezése

C0010

S.01.02.01

Alapvető információk – Általános

R0010

S.01.03.01

Alapvető információk – Elkülönített alapok és illeszkedési kiigazítási portfóliók

R0020

S.02.01.02

Mérleg

R0030

S.23.01.01

Szavatoló tőke

R0410

S.25.01.01

Szavatolótőke-szükséglet – a standard formulát alkalmazó vállalkozások esetén

R0460

S.25.02.01

Szavatolótőke-szükséglet – a standard formulát és részleges belső modellt alkalmazó vállalkozások esetén

R0470

S.25.03.01

Szavatolótőke-szükséglet – teljes belső modellt alkalmazó vállalkozások esetén

R0480

S.28.01.01

Minimális tőkeszükséglet – Csak élet- vagy csak nem-életbiztosítási vagy viszontbiztosítási tevékenység esetén

R0580

S.28.02.01

Minimális tőkeszükséglet – Életbiztosítási és nem-életbiztosítási tevékenységet egyaránt végző biztosítók és viszontbiztosítók esetén

R0590

S.01.01.04

Az adatszolgáltatás tartalma

Tábla kódja

Tábla elnevezése

C0010

S.01.02.04

Alapvető információk – Általános

R0010

S.01.03.04

Alapvető információk – Elkülönített alapok és illeszkedési kiigazítási portfóliók

R0020

S.02.01.01

Mérleg

R0030

S.02.02.01

Eszközök és kötelezettségek pénznemenként

R0040

S.03.01.04

Mérlegen kívüli tételek – Általános információk

R0060

S.03.02.04

Mérlegen kívüli tételek – A csoport számára nyújtott korlátlan garanciák jegyzéke

R0070

S.03.03.04

Mérlegen kívüli tételek – A csoport által nyújtott korlátlan garanciák jegyzéke

R0080

S.05.01.01

Biztosítási díjak, kárigények és költségek üzletágak szerint

R0110

S.05.02.01

Biztosítási díjak, kárigények és költségek országonként

R0120

S.06.01.01

Összefoglaló adatok az eszközökről

R0130

S.06.02.04

Eszközök felsorolása

R0140

S.06.03.04

Kollektív befektetési vállalkozások – az áttekintés elve szerint

R0150

S.07.01.04

Strukturált termékek

R0160

S.08.01.04

Nyitott pozíciójú származtatott termékek

R0170

S.08.02.04

Származtatott ügyletek

R0180

S.09.01.04

Bevétel/nyereség- és veszteségadatok a jelentési időszakban

R0190

S.10.01.04

Értékpapírkölcsönök és repóügyletek

R0200

S.11.01.04

Fedezetként tartott eszközök

R0210

S.15.01.04

A változó életjáradékos termékek garanciáinak ismertetése

R0260

S.15.02.04

A változó életjáradékos termékek garanciáinak fedezete

R0270

S.22.01.04

A hosszú távú garanciák és átmeneti intézkedések hatása

R0370

S.23.01.04

Szavatoló tőke

R0410

S.23.02.04

A szavatoló tőkére vonatkozó részletes információ szintenként

R0420

S.23.03.04

A szavatoló tőke éves mozgásai

R0430

S.23.04.04

A szavatolótőke-elemek felsorolása

R0440

S.25.01.04

Szavatolótőke-szükséglet – a standard formulát alkalmazó csoportok esetén

R0460

S.25.02.04

Szavatolótőke-szükséglet – a standard formulát és részleges belső modellt alkalmazó csoportok esetén

R0470

S.25.03.04

Szavatolótőke-szükséglet – teljes belső modellt alkalmazó csoportok esetén

R0480

S.26.01.04

Szavatolótőke-szükséglet – Piaci kockázat

R0500

S.26.02.04

Szavatolótőke-szükséglet – partner általi nemteljesítési kockázat

R0510

S.26.03.04

Szavatolótőke-szükséglet – életbiztosítási kockázat

R0520

S.26.04.04

Szavatolótőke-szükséglet – egészségbiztosítási kockázat

R0530

S.26.05.04

Szavatolótőke-szükséglet – nem-életbiztosítási kockázat

R0540

S.26.06.04

Szavatolótőke-szükséglet – működési kockázat

R0550

S.26.07.04

Szavatolótőke-szükséglet – egyszerűsítések

R0560

S.27.01.04

Szavatolótőke-szükséglet – nem-életbiztosítási és egészségbiztosítási katasztrófakockázat

R0570

S.31.01.04

A viszontbiztosítók részesedései (ideértve a pénzügyi viszontbiztosítást és a különleges célú gazdasági egységeket)

R0680

S.31.02.04

Különleges célú gazdasági egységek

R0690

S.32.01.04

A csoporthoz tartozó vállalkozások

R0700

S.33.01.04

A biztosításra és a viszontbiztosításra vonatkozó egyedi követelmények

R0710

S.34.01.04

Egyéb szabályozott és nem szabályozott pénzügyi vállalkozásokra, többek között biztosítói holdingtársaságokra és vegyes pénzügyi holdingtársaságokra vonatkozó egyedi követelmények

R0720

S.35.01.04

Hozzájárulás a csoportszintű biztosítástechnikai tartalékokhoz

R0730

S.36.01.01

Csoporton belüli tranzakciók – Tőke típusú ügyletek, adósság- és eszközátruházás

R0740

S.36.02.01

Csoporton belüli tranzakciók – Származtatott termékek

R0750

S.36.03.01

Csoporton belüli tranzakciók – Belső viszontbiztosítás

R0760

S.36.04.01

Csoporton belüli tranzakciók – Költségmegosztás, függő kötelezettségek, mérlegen kívüli és más tételek

R0770

S.37.01.04

Kockázatkoncentráció

R0780

S.01.01.05

Az adatszolgáltatás tartalma

Tábla kódja

Tábla elnevezése

C0010

S.01.02.04

Alapvető információk – Általános

R0010

S.02.01.02

Mérleg

R0030

S.05.01.02

Biztosítási díjak, kárigények és költségek üzletágak szerint

R0110

S.06.02.04

Eszközök felsorolása

R0140

S.06.03.04

Kollektív befektetési vállalkozások – az áttekintés elve szerint

R0150

S.08.01.04

Nyitott pozíciójú származtatott termékek

R0170

S.08.02.04

Származtatott ügyletek

R0180

S.23.01.04

Szavatoló tőke

R0410

S.01.01.06

SR.01.01.01

Az adatszolgáltatás tartalma

Elkülönített alap/illeszkedési portfólió/fennmaradó rész

Z0010

Alap/portfólió száma

Z0020

Tábla kódja

Tábla elnevezése

C0010

SR.02.01.01

Mérleg

R0790

SR.12.01.01

Életbiztosítási és az életbiztosítási tartalékolási technikákhoz hasonlóan kezelt egészségbiztosítási biztosítástechnikai tartalékok

R0800

SR.17.01.01

Nem-életbiztosítási biztosítástechnikai tartalékok

R0810

SR.22.02.01

Bruttó pénzáramlás-előrejelzések (Legjobb becslés – illeszkedési portfóliók)

R0820

SR.22.03.01

Információ az illeszkedési kiigazítás számításáról

R0830

SR.25.01.01

Szavatolótőke-szükséglet – a standard formulát alkalmazó vállalkozások esetén

R0840

SR.25.02.01

Szavatolótőke-szükséglet – a standard formulát és részleges belső modellt alkalmazó vállalkozások esetén

R0850

SR.25.03.01

Szavatolótőke-szükséglet – teljes belső modellt alkalmazó vállalkozások esetén

R0860

SR.26.01.01

Szavatolótőke-szükséglet – Piaci kockázat

R0870

SR.26.02.01

Szavatolótőke-szükséglet – partner általi nemteljesítési kockázat

R0880

SR.26.03.01

Szavatolótőke-szükséglet – életbiztosítási kockázat

R0890

SR.26.04.01

Szavatolótőke-szükséglet – egészségbiztosítási kockázat

R0900

SR.26.05.01

Szavatolótőke-szükséglet – nem-életbiztosítási kockázat

R0910

SR.26.06.01

Szavatolótőke-szükséglet – működési kockázat

R0920

SR.26.07.01

Szavatolótőke-szükséglet – egyszerűsítések

R0930

SR.27.01.01

Szavatolótőke-szükséglet – nem-életbiztosítási és egészségbiztosítási katasztrófakockázat

R0940

SR.01.01.04

Az adatszolgáltatás tartalma

Elkülönített alap/illeszkedési portfólió/fennmaradó rész

Z0010

Alap/portfólió száma

Z0020

Tábla kódja

Tábla elnevezése

C0010

SR.02.01.04

Mérleg

R0790

SR.25.01.01

Szavatolótőke-szükséglet – standard formula

R0840

SR.25.02.01

Szavatolótőke-szükséglet – standard formula és részleges belső modell

R0850

SR.25.03.01

Szavatolótőke-szükséglet – egyszerűsítések

R0860

SR.26.01.01

Szavatolótőke-szükséglet – Piaci kockázat

R0870

SR.26.02.01

Szavatolótőke-szükséglet – partner általi nemteljesítési kockázat

R0880

SR.26.03.01

Szavatolótőke-szükséglet – életbiztosítási kockázat

R0890

SR.26.04.01

Szavatolótőke-szükséglet – egészségbiztosítási kockázat

R0900

SR.26.05.01

Szavatolótőke-szükséglet – nem-életbiztosítási kockázat

R0910

SR.26.06.01

Szavatolótőke-szükséglet – működési kockázat

R0920

SR.26.07.01

Szavatolótőke-szükséglet – egyszerűsítések

R0930

SR.27.01.01

Szavatolótőke-szükséglet – nem-életbiztosítási és egészségbiztosítási katasztrófakockázat

R0940

S.01.02.01

Alapvető információk – Általános

C0010

Vállalkozás neve

R0010

A vállalkozás azonosító kódja

R0020

A vállalkozás azonosító kódjának típusa

R0030

Vállalkozás típusa

R0040

Engedélyezés helye szerinti ország

R0050

Az adatszolgáltatás nyelve

R0070

A jelentés benyújtásának ideje

R0080

Az adatszolgáltatás vonatkozási időpontja

R0090

Rendszeres/eseti adatszolgáltatás

R0100

A jelentés pénzneme

R0110

Számviteli standardok

R0120

A szavatolótőke-szükséglet kiszámításának módszere

R0130

Vállalkozásspecifikus paraméterek alkalmazása

R0140

Elkülönített alapok

R0150

Illeszkedési kiigazítás

R0170

Volatilitási kiigazítás

R0180

A kockázatmentes hozamgörbére vonatkozó átmeneti intézkedés

R0190

A biztosítástechnikai tartalékokra vonatkozó átmeneti intézkedés

R0200

Első jelentéstétel vagy ismételt jelentéstétel

R0210

S.01.02.04

Alapvető információk – Általános

C0010

A részesedéssel rendelkező vállalkozás neve

R0010

A csoport azonosító kódja

R0020

A csoport azonosító kódjának típusa

R0030

A csoportfelügyeleti hatóság országa

R0050

Alcsoportra vonatkozó információ

R0060

Az adatszolgáltatás nyelve

R0070

A jelentés benyújtásának ideje

R0080

Az adatszolgáltatás vonatkozási időpontja

R0090

Rendszeres/eseti adatszolgáltatás

R0100

A jelentés pénzneme

R0110

Számviteli standardok

R0120

A csoportszintű szavatolótőke-szükséglet kiszámításának módszere

R0130

Csoportspecifikus paraméterek alkalmazása

R0140

Elkülönített alapok

R0150

Csoportszintű szavatolótőke-megfelelés kiszámítási módszere

R0160

Illeszkedési kiigazítás

R0170

Volatilitási kiigazítás

R0180

A kockázatmentes hozamgörbére vonatkozó átmeneti intézkedés

R0190

A biztosítástechnikai tartalékokra vonatkozó átmeneti intézkedés

R0200

Első jelentéstétel vagy ismételt jelentéstétel

R0210

S.01.03.01

Alapvető információk – Elkülönített alapok és illeszkedési kiigazítási portfóliók

Az összes elkülönített alap és illeszkedési kiigazítási portfólió listája (átfedés megengedett)

Alap/portfólió száma

Az elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió neve

Elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió/alap fennmaradó része

Elkülönített részalapokkal és illeszkedési kiigazítási portfóliókkal rendelkező elkülönített alap és illeszkedési kiigazítási portfólió

Lényegesség

304. cikk

C0040

C0050

C0060

C0070

C0080

C0090

Elkülönített részalapokkal és illeszkedési kiigazítási részportfóliókkal rendelkező elkülönített alapok és illeszkedési kiigazítási portfóliók listája

Elkülönített részalapokkal és illeszkedési kiigazítási részportfóliókkal rendelkező elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió száma

Az elkülönített részalap vagy illeszkedési kiigazítási részportfólió száma

Elkülönített részalap vagy illeszkedési kiigazítási részportfólió

C0100

C0110

C0120

A vállalkozás hivatalos megnevezése

A vállalkozás azonosító kódja

A vállalkozás azonosító kódjának típusa

Alap/portfólió száma

Az elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió neve

Elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió/alap fennmaradó része

Elkülönített részalapokkal és illeszkedési kiigazítási portfóliókkal rendelkező elkülönített alap és illeszkedési kiigazítási portfólió

Lényegesség

304. cikk

C0010

C0020

C0030

Szolvencia II. szerinti érték

(Számviteli törvényben előírt érték)

Eszközök

C0010

C0020

Goodwill (Cégérték)

R0010

Halasztott szerzési költségek

R0020

Immateriális javak

R0030

Halasztott adókövetelések

R0040

Nyugdíjszolgáltatások többlete

R0050

Saját használatú ingatlanok, gépek és berendezések

R0060

Befektetések (az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök kivételével)

R0070

Ingatlanok (a saját használatú ingatlanok kivételével)

R0080

Tulajdonrész kapcsolt vállalkozásokban, részesedésekkel együtt

R0090

Részvények

R0100

Részvények – tőzsdén jegyzett részvények

R0110

Részvények – tőzsdén nem jegyzett részvények

R0120

Kötvények

R0130

Államkötvények

R0140

Vállalati kötvények

R0150

Strukturált értékpapírok

R0160

Biztosítékkal fedezett értékpapírok

R0170

Kollektív befektetési vállalkozások

R0180

Származtatott pénzügyi kötelezettségek

R0190

Betétek a készpénz-egyenértékesek kivételével

R0200

Egyéb befektetések

R0210

Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök

R0220

Hitelek és jelzáloghitelek

R0230

Biztosítási kötvényekhez kapcsolódó hitelek

R0240

Magánszemélyeknek nyújtott hitelek és jelzáloghitelek

R0250

Egyéb hitelek és jelzáloghitelek

R0260

A viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek, melyekből:

R0270

Nem-életbiztosítási és nem-életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítási szerződések

R0280

Nem-életbiztosítási szerződések az egészségbiztosítási szerződések kivételével

R0290

Nem-életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítási szerződések

R0300

Életbiztosítási és életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítási szerződések az egészségbiztosítási és az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések kivételével.

R0310

Életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítási szerződések

R0320

Életbiztosítási szerződések, az egészségbiztosítási és az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések kivételével

R0330

Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések

R0340

Viszontbiztosításba vett biztosítási ügyletből származó letéti követelések

R0350

Biztosítókkal és biztosításközvetítőkkel szembeni követelések

R0360

Viszontbiztosítási követelések

R0370

Követelések (kereskedési, nem biztosítási)

R0380

Saját részvények (közvetlenül birtokolt)

R0390

Szavatolótőke-elemek vagy lehívott, de még be nem fizetett induló tőke tekintetében esedékes összegek

R0400

Készpénz és készpénz-egyenértékesek

R0410

Egyéb, máshol ki nem mutatott eszközök

R0420

Eszközök összesen

R0500

Kötelezettségek

C0010

C0020

Biztosítástechnikai tartalékok – nem-életbiztosítási szerződések

R0510

Biztosítástechnikai tartalékok – nem-életbiztosítási szerződések (az egészségbiztosítási szerződések kivételével)

R0520

Egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok

R0530

Legjobb becslés

R0540

Kockázati ráhagyás

R0550

Biztosítástechnikai tartalékok – egészségbiztosítási szerződések (a nem-életbiztosításhoz hasonló szerződések)

R0560

Egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékok

R0570

Legjobb becslés

R0580

Kockázati ráhagyás

R0590

Biztosítástechnikai tartalékok – életbiztosítási szerződések (az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések kivételével)

R0600

Biztosítástechnikai tartalékok – egészségbiztosítási szerződések (az életbiztosításhoz hasonló szerződések)

R0610

Egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékok

R0620

Legjobb becslés

R0630

Kockázati ráhagyás

R0640

Biztosítástechnikai tartalékok – életbiztosítási szerződések (az egészségbiztosítási és az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések kivételével)

R0650

Egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékok

R0660

Legjobb becslés

R0670

Kockázati ráhagyás

R0680

Biztosítástechnikai tartalékok – indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések

R0690

Egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékok

R0700

Legjobb becslés

R0710

Kockázati ráhagyás

R0720

Egyéb biztosítástechnikai tartalékok

R0730

Függő kötelezettségek

R0740

A biztosítástechnikai tartalékokon kívüli tartalékok

R0750

Nyugdíj-szolgáltatási kötelezettségek

R0760

Viszontbiztosítókkal szembeni letéti követelések

R0770

Halasztott adókötelezettség

R0780

Származtatott pénzügyi kötelezettségek

R0790

Hitelintézetekkel szemben fennálló kötelezettségek

R0800

Pénzügyi kötelezettségek a hitelintézetekkel szemben fennálló kötelezettségeken kívül

R0810

Biztosítókkal és biztosításközvetítőkkel szembeni kötelezettségek

R0820

Viszontbiztosítási kötelezettségek

R0830

Kötelezettségek (kereskedési, nem biztosítási)

R0840

Alárendelt kötelezettségek

R0850

Az alapvető szavatoló tőkéhez nem tartozó alárendelt kötelezettségek

R0860

Az alapvető szavatoló tőkéhez tartozó alárendelt kötelezettségek

R0870

Egyéb, máshol nem kimutatott kötelezettségek

R0880

Kötelezettségek összesen

R0900

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete

R1000

Elkülönített alap vagy fennmaradó rész

Z0020

Alap száma

Z0030

Pénznemek

C0010

Pénznem kódja

R0010

Az összes pénznem összesen

A jelentés pénznemének Szolvencia II szerinti értéke

A fennmaradó egyéb pénznemek értéke

A lényeges pénznemek értéke

C0020

C0030

C0040

C0050

Eszközök

Befektetések (az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök kivételével)

R0020

Egyéb eszközök saját használatú ingatlanok, gépek és berendezések, készpénz és készpénz-egyenértékesek, biztosítási kötvényekhez kapcsolódó hitelek, magánszemélyeknek nyújtott hitelek és jelzáloghitelek, illetve egyéb hitelek és jelzáloghitelek (az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések kivételével)

R0030

Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök

R0040

Viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek

R0050

Viszontbiztosításba vett biztosítási ügyletből származó letéti követelések, biztosítókkal és biztosításközvetítőkkel szembeni követelések, illetve a viszontbiztosítási követelések

R0060

Egyéb eszközök

R0070

Eszközök összesen

R0100

Kötelezettségek

Biztosítástechnikai tartalékok (indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések kivételével)

R0110

Biztosítástechnikai tartalékok (indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések)

R0120

A viszontbiztosítókkal szembeni letéti kötelezettségek és a biztosítókkal és biztosításközvetítőkkel szembeni, illetve a viszontbiztosítási kötelezettségek

R0130

Származtatott pénzügyi kötelezettségek

R0140

Pénzügyi kötelezettségek

R0150

Függő kötelezettségek

R0160

Egyéb kötelezettségek

R0170

Kötelezettségek összesen

R0200

S.03.01.01

Mérlegen kívüli tételek – Általános információk

Maximális érték

A garancia/biztosíték/függő kötelezettségek értéke

Azon eszközök értéke, amelyekre a biztosíték vonatkozik

Azon kötelezettségek értéke, amelyekre biztosítékot nyújtanak

C0010

C0020

C0030

C0040

A vállalkozás által nyújtott garanciák, ideértve az akkreditíveket is

R0010

Ide tartoznak a csoportba tartozó más vállalkozások számára nyújtott garanciák, ideértve az akkreditíveket is.

R0020

A vállalkozás számára nyújtott garanciák, ideértve az akkreditíveket is

R0030

Ide tartoznak az ugyanabba a csoportba tartozó egyéb vállalkozások által nyújtott garanciák, ideértve az akkreditíveket is.

R0040

Tartott biztosíték

A biztosított kölcsönök vagy a vásárolt kötvények fedezetére tartott biztosíték

R0100

A származtatott termékek fedezeteként tartott biztosíték

R0110

A viszontbiztosítók által az átadott biztosítástechnikai tartalékok fedezeteként nyújtott eszközök

R0120

Egyéb fedezetként tartott biztosítékok

R0130

Összes fedezetként tartott biztosíték

R0200

Fedezetként nyújtott biztosíték

A folyósított kölcsönök vagy kibocsátott kötvények fedezeteként nyújtott biztosíték

R0210

A származtatott pénzügyi kötelezettségek fedezeteként nyújtott biztosítékok

R0220

A viszontbiztosításba adónál a biztosítástechnikai tartalékok fedezeteként nyújtott eszközök (aktív viszontbiztosítás)

R0230

Egyéb fedezetként nyújtott biztosítékok

R0240

Összes fedezetként nyújtott biztosíték

R0300

Függő kötelezettségek

A Szolvencia II. szerinti mérlegben nem szereplő függő kötelezettségek

R0310

Ide tartoznak a csoportba tartozó intézményekkel szemben fennálló függő kötelezettségek is

R0320

A Szolvencia II. szerinti mérlegben szereplő függő kötelezettségek

R0330

Összes függő kötelezettség

R0400

S.03.01.04

Mérlegen kívüli tételek – Általános információk

Maximális érték

A garancia/biztosíték/függő kötelezettségek értéke

Azon eszközök értéke, amelyekre a biztosíték vonatkozik

Azon kötelezettségek értéke, amelyekre biztosítékot nyújtanak

C0010

C0020

C0030

C0040

A csoport által nyújtott garanciák, ideértve az akkreditíveket is

R0010

A csoport számára nyújtott garanciák, ideértve az akkreditíveket is

R0030

Tartott biztosíték

A biztosított kölcsönök vagy a vásárolt kötvények fedezeteként tartott biztosíték

R0100

A származtatott termékek fedezeteként tartott biztosíték

R0110

A viszontbiztosítók által az átadott biztosítástechnikai tartalékok fedezeteként nyújtott eszközök

R0120

Egyéb fedezetként tartott biztosítékok

R0130

Összes fedezetként tartott biztosíték

R0200

Fedezetként nyújtott biztosíték

A folyósított kölcsönök vagy kibocsátott kötvények fedezeteként nyújtott biztosíték

R0210

A származtatott pénzügyi kötelezettségek fedezeteként nyújtott biztosítékok

R0220

A viszontbiztosításba adónál a biztosítástechnikai tartalékok fedezeteként nyújtott eszközök (aktív viszontbiztosítás)

R0230

Egyéb fedezetként nyújtott biztosítékok

R0240

Összes fedezetként nyújtott biztosíték

R0300

Függő kötelezettségek

A Szolvencia II. szerinti mérlegben nem szereplő függő kötelezettségek

R0310

A Szolvencia II. szerinti mérlegben szereplő függő kötelezettségek

R0330

Összes függő kötelezettség

R0400

S.03.02.01

Mérlegen kívüli tételek – A vállalkozás számára nyújtott korlátlan garanciák jegyzéke

A garancia kódja

A garancia nyújtójának megnevezése

A garancianyújtó kódja

A garancianyújtó kódjának típusa

A csoportba tartozó garancianyújtó

A garancia igénybevételét kiváltó ok(ok)

A garancia igénybevételét kiváltó konkrét ok(ok)

A garancia hatálybalépésének napja

Kiegészítő szavatoló tőke

C0010

C0020

C0030

C0040

C0050

C0060

C0070

C0080

C0090

S.03.02.04

Mérlegen kívüli tételek – A csoport számára nyújtott korlátlan garanciák jegyzéke

A garancia kódja

A garancia nyújtójának megnevezése

A garancianyújtó kódja

A garancianyújtó kódjának típusa

A garancia igénybevételét kiváltó ok(ok)

A garancia igénybevételét kiváltó konkrét ok(ok)

A garancia hatálybalépésének napja

Kiegészítő szavatoló tőke

C0010

C0020

C0030

C0040

C0060

C0070

C0080

C0090

S.03.03.01

Mérlegen kívüli tételek – A vállalkozás által nyújtott korlátlan garanciák jegyzéke

A garancia kódja

A garancia kedvezményezettjének megnevezése

A garancia kedvezményezettjének kódja

A garancia kedvezményezettje kódjának típusa

A garancia kedvezményezettje ugyanabba a csoportba tartozik

A garancia igénybevételét kiváltó ok(ok)

A garancia maximális becsült értéke

A garancia igénybevételét kiváltó konkrét ok(ok)

A garancia hatálybalépésének napja

C0010

C0020

C0030

C0040

C0050

C0060

C0070

C0080

C0090

S.03.03.04

Mérlegen kívüli tételek – A csoport által nyújtott korlátlan garanciák jegyzéke

A garancia kódja

A garancia kedvezményezettjének megnevezése

A garancia kedvezményezettjének kódja

A garancia kedvezményezettje kódjának típusa

A garancia igénybevételét kiváltó ok(ok)

A garancia maximális becsült értéke

A garancia igénybevételét kiváltó konkrét ok(ok)

A garancia hatálybalépésének napja

C0010

C0020

C0030

C0040

C0060

C0070

C0080

C0090

S.04.01.01

Országonkénti tevékenység

Üzletág

Z0010

Vállalkozás

Összes EGT-tagállam

Az összes EGT-n kívüli fióktelep által végzett összes üzleti tevékenység

A vállalkozás által a vállalkozás székhelye szerinti országban végzett üzleti tevékenység

A vállalkozás által a szolgáltatásnyújtás szabadsága alapján a székhely szerinti országtól eltérő EGT-országokban végzett üzleti tevékenység

Bármely EGT-fióktelep által a szolgáltatásnyújtás szabadsága keretében a biztosító székhelye szerinti országban végzett üzleti tevékenység

Az összes EGT-fióktelep által abban az országban végzett üzleti tevékenység, amelyben a fióktelepek letelepedtek

Az összes EGT-fióktelep által a szolgáltatásnyújtás szabadsága keretében végzett összes üzleti tevékenység

A vállalkozás és az összes EGT-fióktelep által a szolgáltatásnyújtás szabadsága keretében végzett üzleti tevékenység összesen

C0010

C0020

C0030

C0040

C0050

C0060

C0070

Ország

R0010

Díjelőírás

R0020

Kárráfordítás

R0030

Jutalékok

R0040

EGT-tagállam szerinti bontás

EGT-n kívüli országokban letelepedett jelentős üzleti tevékenységet végző fióktelepek szerinti bontás

Az országban letelepedett EGT-fióktelep által végzett üzleti tevékenység

Az adott országban letelepedett EGT-fióktelep által a szolgáltatásnyújtás szabadsága keretében végzett üzleti tevékenység

Az adott országban a vállalkozás vagy bármelyik EGT-fióktelep által a szolgáltatásnyújtás szabadsága keretében végzett üzleti tevékenység

Az EGT-n kívüli országokban letelepedett jelentős üzleti tevékenységet végző fióktelepek által végzett üzleti tevékenység.

C0080

C0090

C0100

C0110

Ország

R0010

Díjelőírás

R0020

Kárráfordítás

R0030

Jutalékok

R0040

S.04.02.01

Információ a Szolvencia II. irányelv I. melléklete A. részének 10. ágazatáról, a fuvarozók felelősségbiztosítása kivételével

Vállalkozás

EGT-tagállam szerinti bontás

FPS

Fióktelep

FPS

Fióktelep

FPS

C0010

C0020

C0030

Ország

R0010

A gépjármű-felelősségbiztosítással kapcsolatos kárigények gyakorisága (kivéve a fuvarozók felelősségbiztosítását)

R0020

A gépjármű-felelősségbiztosítással kapcsolatos kárigények átlagos költségei (kivéve a fuvarozók felelősségbiztosítását)

R0030

S.05.01.01

Biztosítási díjak, kárigények és költségek üzletágak szerint

A következő üzletágakban: Nem-életbiztosítási és -viszontbiztosítási kötelezettségek (direkt biztosítás és az aktív arányos viszontbiztosítás)

Gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosítás

Jövedelembiztosítás

Üzemi balesetbiztosítás

Gépjármű-felelősségbiztosítás

Egyéb gépjármű-biztosítás

Tengeri, légi és szállítási biztosítás

Tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása

Általános felelősségbiztosítás

Hitel- és kezességvállalási biztosítás

C0010

C0020

C0030

C0040

C0050

C0060

C0070

C0080

C0090

Díjelőírás

Bruttó – Direkt biztosítás

R0110

Bruttó – Aktív arányos viszontbiztosítás

R0120

Bruttó – Aktív nem arányos viszontbiztosítás

R0130

Viszontbiztosítók részesedése

R0140

Nettó

R0200

Megszolgált díj

Bruttó – Direkt biztosítás

R0210

Bruttó – Aktív arányos viszontbiztosítás

R0220

Bruttó – Aktív nem arányos viszontbiztosítás

R0230

Viszontbiztosítók részesedése

R0240

Nettó

R0300

Kárráfordítás

Bruttó – Direkt biztosítás

R0310

Bruttó – Aktív arányos viszontbiztosítás

R0320

Bruttó – Aktív nem arányos viszontbiztosítás

R0330

Viszontbiztosítók részesedése

R0340

Nettó

R0400

Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai

A következő üzletágakban: aktív nem arányos viszontbiztosítás

Összesen

Jogvédelmi biztosítás

Segítségnyújtás

Különböző pénzügyi veszteségek

Egészségbiztosítás

Balesetbiztosítás

Tengeri, légi és szállítási biztosítás

Vagyon

C0100

C0110

C0120

C0130

C0140

C0150

C0160

C0200

A következő üzletágakban: nem-életbiztosítási szerződéses kötelezettségek

Felmerült költségek

R0550

 Igazgatási költségek

Bruttó – Direkt biztosítás

R0610

Bruttó – Aktív arányos viszontbiztosítás

R0620

Bruttó – Aktív nem arányos viszontbiztosítás

R0630

Viszontbiztosítók részesedése

R0640

Nettó

R0700

 Befektetéskezelési költségek

Bruttó – Direkt biztosítás

R0710

Bruttó – Aktív arányos viszontbiztosítás

R0720

Bruttó – Aktív nem arányos viszontbiztosítás

R0730

Viszontbiztosítók részesedése

R0740

Nettó

R0800

 Kárrendezési költségek

Bruttó – Direkt biztosítás

R0810

Bruttó – Aktív arányos viszontbiztosítás

R0820

Bruttó – Aktív nem arányos viszontbiztosítás

R0830

Viszontbiztosítók részesedése

R0840

Nettó

R0900

 Szerzési költségek

Bruttó – Direkt biztosítás

R0910

Bruttó – Aktív arányos viszontbiztosítás

R0920

Bruttó – Aktív nem arányos viszontbiztosítás

R0930

Viszontbiztosítók részesedése

R0940

Nettó

R1000

 Általános működési költségek

Bruttó – Direkt biztosítás

R1010

R1020

R1030

Viszontbiztosítók részesedése

R1040

Nettó

R1100

Egyéb költségek

R1200

Összes költség

R1300

A következő üzletágakban: életbiztosítási szerződéses kötelezettségek

Életbiztosítási szerződéses kötelezettségek

Összesen

Egészségbiztosítás

Nyereségrészesedéssel járó biztosítás

Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött biztosítás

Egyéb életbiztosítás

Nem-életbiztosítási szerződésekből eredő és egészségbiztosítási kötelezettségekhez kapcsolódó járadékok

Nem-életbiztosítási szerződésekből eredő és egészségbiztosítási kötelezettségektől eltérő biztosítási kötelezettségekhez kapcsolódó járadékok

Egészség-viszontbiztosítás

Élet-viszontbiztosítás

C0210

C0220

C0230

C0240

C0250

C0260

C0270

C0280

C0300

Díjelőírás

Bruttó

R1410

Viszontbiztosítók részesedése

R1420

Nettó

R1500

Megszolgált díj

Bruttó

R1510

Viszontbiztosítók részesedése

R1520

Nettó

R1600

Kárráfordítás

Bruttó

R1610

Viszontbiztosítók részesedése

R1620

Nettó

R1700

Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai

Bruttó

R1710

Viszontbiztosítók részesedése

R1720

Nettó

R1800

Felmerült költségek

R1900

 Igazgatási költségek

Bruttó

R1910

Viszontbiztosítók részesedése

R1920

Nettó

R2000

 Befektetéskezelési költségek

Bruttó

R2010

Viszontbiztosítók részesedése

R2020

Nettó

R2100

 Kárrendezési költségek

Bruttó

R2110

Viszontbiztosítók részesedése

R2120

Nettó

R2200

A következő üzletágakban: életbiztosítási szerződéses kötelezettségek

Életbiztosítási szerződéses kötelezettségek

Összesen

Egészségbiztosítás

Nyereségrészesedéssel járó biztosítás

Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött biztosítás

Egyéb életbiztosítás

Nem-életbiztosítási szerződésekből eredő és egészségbiztosítási kötelezettségekhez kapcsolódó járadékok

Nem-életbiztosítási szerződésekből eredő és egészségbiztosítási kötelezettségektől eltérő biztosítási kötelezettségekhez kapcsolódó járadékok

Egészség-viszontbiztosítás

Élet-viszontbiztosítás

C0210

C0220

C0230

C0240

C0250

C0260

C0270

C0280

C0300

 Szerzési költségek

Bruttó

R2210

Viszontbiztosítók részesedése

R2220

Nettó

R2300

 Általános működési költségek

Bruttó

R2310

Viszontbiztosítók részesedése

R2320

Nettó

R2400

Egyéb költségek

R2500

Összes költség

R2600

A visszavásárlások teljes összege

R2700

Székhely szerinti ország

Első 5 ország (bruttó díjelőírás) nem-életbiztosítási kötelezettségek

Az öt legjelentősebb ország és a székhely szerinti ország összesen

C0010

C0020

C0030

C0040

C0050

C0060

C0070

R0010

C0080

C0090

C0100

C0110

C0120

C0130

C0140

Díjelőírás

Bruttó – Direkt biztosítás

R0110

Bruttó – Aktív arányos viszontbiztosítás

R0120

Bruttó – Aktív nem arányos viszontbiztosítás

R0130

Viszontbiztosítók részesedése

R0140

Nettó

R0200

Megszolgált díj

Bruttó – Direkt biztosítás

R0210

Bruttó – Aktív arányos viszontbiztosítás

R0220

Bruttó – Aktív nem arányos viszontbiztosítás

R0230

Viszontbiztosítók részesedése

R0240

Nettó

R0300

Kárráfordítás

Bruttó – Direkt biztosítás

R0310

Bruttó – Aktív arányos viszontbiztosítás

R0320

Bruttó – Aktív nem arányos viszontbiztosítás

R0330

Viszontbiztosítók részesedése

R0340

Nettó

R0400

Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai

Bruttó – Direkt biztosítás

R0410

Bruttó – Aktív arányos viszontbiztosítás

R0420

Bruttó – Aktív nem arányos viszontbiztosítás

R0430

Viszontbiztosítók részesedése

R0440

Nettó

R0500

Felmerült költségek

R0550

Egyéb költségek

R1200

Összes költség

R1300

Székhely szerinti ország

Első 5 ország (bruttó díjelőírás) életbiztosítási kötelezettségek

Első 5 ország és székhely szerinti ország összesen

C0150

C0160

C0170

C0180

C0190

C0200

C0210

R1400

C0220

C0230

C0240

C0250

C0260

C0270

C0280

Díjelőírás

Bruttó

R1410

Viszontbiztosítók részesedése

R1420

Nettó

R1500

Megszolgált díj

Bruttó

R1510

Viszontbiztosítók részesedése

R1520

Nettó

R1600

Kárráfordítás

Bruttó

R1610

Viszontbiztosítók részesedése

R1620

Nettó

R1700

Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai

Bruttó

R1710

Viszontbiztosítók részesedése

R1720

Nettó

R1800

Felmerült költségek

R1900

Egyéb költségek

R2500

Összes költség

R2600

S.06.01.01

Összefoglaló adatok az eszközökről

Életbiztosítási

Nem-életbiztosítási

Elkülönített alapok

Egyéb belső alapok

Részvényesek alapjai

Általános

Eszközök felsorolása

C0010

C0020

C0030

C0040

C0050

C0060

Tőzsdén jegyzett eszközök

R0010

Tőzsdén nem jegyzett eszközök

R0020

A tőzsdén nem értékesíthető eszközök

R0030

Kategóriánként

Államkötvények

R0040

Vállalati kötvények

R0050

Részvények

R0060

Kollektív befektetési vállalkozások

R0070

Strukturált értékpapírok

R0080

Biztosítékkal fedezett értékpapírok

R0090

Készpénz és betétek

R0100

Jelzáloghitelek és hitelek

R0110

Vagyon

R0120

Egyéb befektetések

R0130

Futures ügyletek (Határidős tőzsdei ügyletek)

R0140

Vételi opciók

R0150

Eladási opciók

R0160

Swapügyletek (Csereügyletek)

R0170

Forward ügyletek (Tőzsdén kívüli határidős ügyletek)

R0180

Hitelderivatívák

R0190

S.06.02.01

Eszközök felsorolása

Információ a tartott pozíciókról

Eszköz azonosító kódja

Eszközazonosító kód típusa

Portfólió

Alap száma

Illeszkedési portfólió száma

Az indexhez és a befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez tartott eszközök

Biztosítékként nyújtott eszközök

Letétkezelő ország

Letétkezelő

Mennyiség

Névérték

Értékelési módszer

Szerzési érték

Teljes Szolvencia II. szerinti érték

Felhalmozott kamat

C0040

C0050

C0060

C0070

C0080

C0090

C0100

C0110

C0120

C0130

C0140

C0150

C0160

C0170

C0180

Információ az eszközökről

Eszköz azonosító kódja

Eszközazonosító-kód típusa

Mező megnevezése

Kibocsátó neve

Kibocsátó kódja

A kibocsátó kódjának típusa

Kibocsátó szektora

Kibocsátó csoport

Kibocsátó csoport kódja

A kibocsátó csoport kódjának típusa

Kibocsátó országa

Pénznem

CIC

Infrastrukturális beruházás

(folyt.)

C0040

C0050

C0190

C0200

C0210

C0220

C0230

C0240

C0250

C0260

C0270

C0280

C0290

C0300

Tulajdonrész kapcsolt vállalkozásokban, részesedésekkel együtt

Külső minősítés

Kijelölt KHMI

Hitelminősítési besorolás

Belső minősítés

Futamidő

Szolvencia II. szerinti egységár

A Szolvencia II. egységár a névérték százalékában

Lejárat időpontja

C0310

C0320

C0330

C0340

C0350

C0360

C0370

C0380

C0390

S.06.02.04

Eszközök felsorolása

Információ a tartott pozíciókról

A vállalkozás hivatalos megnevezése

A vállalkozás azonosító kódja

A vállalkozás azonosító kódjának típusa

Eszköz azonosító kódja

Eszközazonosító kód típusa

Portfólió

Alap száma

Illeszkedési portfólió száma

Az indexhez és a befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez tartott eszközök

Biztosítékként nyújtott eszközök

Letétkezelő ország

Letétkezelő

(folyt.)

C0010

C0020

C0030

C0040

C0050

C0060

C0070

C0080

C0090

C0100

C0110

C0120

Mennyiség

Névérték

Értékelési módszer

Szerzési érték

Teljes Szolvencia II. szerinti érték

Felhalmozott kamat

C0130

C0140

C0150

C0160

C0170

C0180

Információ az eszközökről

Eszköz azonosító kódja

Eszközazonosító kód típusa

Mező megnevezése

Kibocsátó neve

Kibocsátó kódja

A kibocsátó kódjának típusa

Kibocsátó szektora

Kibocsátó csoport

Kibocsátó csoport kódja

A kibocsátó csoport kódjának típusa

Kibocsátó országa

Pénznem

(folyt.)

C0040

C0050

C0190

C0200

C0210

C0220

C0230

C0240

C0250

C0260

C0270

C0280

CIC

Infrastrukturális beruházás

Részesedés

Külső minősítés

Kijelölt KHMI

Hitelminősítési besorolás

Belső minősítés

Futamidő

A Szolvencia II. szerinti egységár

A Szolvencia II. egységár a névérték százalékában

Lejárat időpontja

C0290

C0300

C0310

C0320

C0330

C0340

C0350

C0360

C0370

C0380

C0390

S.06.03.01

Kollektív befektetési vállalkozások – az áttekintés elve szerint

Kollektív befektetési vállalkozások azonosító kódja

Kollektív befektetési vállalkozások azonosító kódjának típusa

Mögötteseszköz-kategória

Kibocsátó ország

Pénznem

Teljes összeg

C0010

C0020

C0030

C0040

C0050

C0060

S.06.03.04

Kollektív befektetési vállalkozások – az áttekintés elve szerint

Kollektív befektetési vállalkozások azonosító kódja

Kollektív befektetési vállalkozások azonosító kódjának típusa

Mögötteseszköz-kategória

Kibocsátó ország

Pénznem

Teljes összeg

C0010

C0020

C0030

C0040

C0050

C0060

S.07.01.01

Strukturált termékek

Eszköz azonosító kódja

Eszközazonosító kód típusa

Biztosíték típusa

A strukturált termék típusa

Tőkevédelem

Mögöttes értékpapír/index/portfólió

Lehívhatóság vagy visszaválthatóság

Szintetikus strukturált termék

Előtörleszthető strukturált termék

Biztosíték értéke

A biztosíték portfóliója

Rögzített éves tőkemegtérülés

Változó éves tőkemegtérülés

Nemteljesítési veszteség

Alsó küszöbérték

Felső küszöbérték

C0040

C0050

C0060

C0070

C0080

C0090

C0100

C0110

C0120

C0130

C0140

C0150

C0160

C0170

C0180

C0190

S.07.01.04

Strukturált termékek

A vállalkozás hivatalos megnevezése

A vállalkozás azonosító kódja

A vállalkozás azonosító kódjának típusa

Eszköz azonosító kódja

Eszközazonosító kód típusa

Biztosíték típusa

A strukturált termék típusa

Tőkevédelem

Mögöttes értékpapír/index/portfólió

Lehívhatóság vagy visszaválthatóság

(folyt.)

C0010

C0020

C0030

C0040

C0050

C0060

C0070

C0080

C0090

C0100

Szintetikus strukturált termék

Előtörleszthető strukturált termék

Biztosíték értéke

A biztosíték portfóliója

Rögzített éves tőkemegtérülés

Változó éves tőkemegtérülés

Nemteljesítési veszteség

Alsó küszöbérték

Felső küszöbérték

C0110

C0120

C0130

C0140

C0150

C0160

C0170

C0180

C0190

S.08.01.01

Nyitott pozíciójú származtatott termékek

Információ a tartott pozíciókról

Származtatott termék azonosító kódja

A származtatott termék azonosító kódjának típusa

Portfólió

Alap száma

Indexhez vagy a befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó származtatott pénzügyi eszközök

A származtatott termék alapjául szolgáló eszköz

A származtatott ügylet alapjául szolgáló eszköz vagy kötelezettség kódjának típusa

A származtatott termék felhasználási módja

Deltatényező

A származtatott termék névleges összege

Vevő/Eladó

(folyt.)

C0040

C0050

C0060

C0070

C0080

C0090

C0100

C0110

C0120

C0130

C0140

Kifizetett díj

Beérkezett díj

Szerződések száma

Szerződés mérete

Lezárást kiváltó esemény esetén felmerülő legmagasabb veszteség

Swapügylet során felmerülő pénzkiáramlás

Swapügylet során felmerülő pénzbeáramlás

Kezdő dátum

Futamidő

Szolvencia II. szerinti érték

Értékelési módszer

C0150

C0160

C0170

C0180

C0190

C0200

C0210

C0220

C0230

C0240

C0250

Információ a származtatott termékekről

Partner neve

A partner kódja

A partner kódjának típusa

Külső minősítés

Kijelölt KHMI

Hitelminősítési besorolás

Belső minősítés

Partner csoportja

Partner csoportjának kódja

(folyt.)

C0040

C0050

C0260

C0270

C0280

C0290

C0300

C0310

C0320

C0330

C0340

A partner csoportja kódjának típusa

Ügylet megnevezése

Pénznem

CIC

Küszöbérték

Az ügylet lezárását kiváltó ok

Swapügylet – fizetés pénzneme

Swapügylet – beérkezett pénz pénzneme

Lejárat időpontja

C0350

C0360

C0370

C0380

C0390

C0400

C0410

C0420

C0430

Származtatott pénzügyi eszköz azonosító kódja

A származtatott pénzügyi eszköz azonosító kódjának típusa

A származtatott pénzügyi eszköz alapjául szolgáló eszköz

Adott napig elért eredmény

0010

Eszközkategória

Portfólió

Az indexhez és a befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez tartott eszközök

Osztalék

Kamat

Bérleti díjak

Nettó nyereség és veszteség

Nem realizált nyereség és veszteség

Partner eszközkategóriája

Az ügyletben elfoglalt pozíció

Pénzoldali összeg

Értékpapír-oldali összeg

Információ a tartott eszközökről

Információ azon eszközökről, amelyekre a biztosíték vonatkozik

Eszköz azonosító kódja

Eszközazonosító kód típusa

A biztosítékot nyújtó partner megnevezése

A biztosítékot birtokló partner csoportjának megnevezése

Letétkezelő ország

Mennyiség

Névérték

Értékelési módszer

Teljes összeg

Felhalmozott kamat

Azon eszköz típusa, amelyhez a biztosíték kapcsolódik

C0040

C0050

C0060

C0070

C0080

C0090

C0100

C0110

C0120

C0130

C0140

Információ az eszközökről

Információ a tartott eszközökről

Eszköz azonosító kódja

Eszközazonosító kód típusa

Mező megnevezése

Kibocsátó neve

Kibocsátó kódja

A kibocsátó kódjának típusa

Kibocsátó szektora

Kibocsátó csoport neve

Kibocsátó csoport kódja

A kibocsátó csoport kódjának típusa

Kibocsátó országa

Pénznem

CIC

Egységár

A Szolvencia II. egységár a névérték százalékában

Lejárat időpontja

C0040

C0050

C0150

C0160

C0170

C0180

C0190

C0200

C0210

C0220

C0230

C0240

C0250

C0260

C0270

C0280

S.11.01.04

Fedezetként tartott eszközök

Információ a tartott pozíciókról

Információ a tartott eszközökről

Információ azon eszközökről, amelyekre a biztosíték vonatkozik

A vállalkozás hivatalos megnevezése

A vállalkozás azonosító kódja

A vállalkozás azonosító kódjának típusa

Eszköz azonosító kódja

Eszközazonosító-kód típusa

A biztosítékot birtokló partner megnevezése

A biztosítékot birtokló partner csoportjának megnevezése

Letétkezelő ország

Mennyiség

Névérték

Értékelési módszer

Teljes összeg

Felhalmozott kamat

Azon eszköz típusa, amelyhez a biztosíték kapcsolódik

C0010

C0020

C0030

C0040

C0050

C0060

C0070

C0080

C0090

C0100

C0110

C0120

C0130

C0140

Információ az eszközökről

Információ a tartott eszközökről

Eszköz azonosító kódja

Eszközazonosító kód típusa

Mező megnevezése

Kibocsátó neve

Kibocsátó kódja

A kibocsátó kódjának típusa

Kibocsátó szektora

Kibocsátó csoport neve

Kibocsátó csoport kódja

A kibocsátó csoport kódjának típusa

Kibocsátó országa

Pénznem

CIC

(folyt.)

C0040

C0050

C0150

C0160

C0170

C0180

C0190

C0200

C0210

C0220

C0230

C0240

C0250

Információ a tartott eszközökről

Egységár

A Szolvencia II. egységár a névérték százalékában

Lejárat időpontja

C0260

C0270

C0280

S.12.01.01

Életbiztosítási és az életbiztosítási tartalékolási technikákhoz hasonlóan kezelt egészségbiztosítási biztosítástechnikai tartalékok

Nyereségrészesedéssel járó biztosítás

Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött biztosítás

Opciót és garanciát nem tartalmazó szerződések

Opciót vagy garanciát tartalmazó szerződések

C0020

C0030

C0040

C0050

Egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékok

R0010

Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege, az egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékokhoz kapcsolódó, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után

R0020

A legjobb becslés és a kockázati ráhagyás összegeként kiszámított biztosítástechnikai tartalékok

Legjobb becslés

Bruttó legjobb becslés

R0030

Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összesen, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás előtt

R0040

A viszontbiztosítási szerződésekből (kivéve a különleges célú gazdasági egységek szerződéseit és a finite viszontbiztosítási szerződéseket) való megtérülések a várható veszteségek miatti kiigazítás előtt

R0050

A különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből való megtérülések a várható veszteségek miatti kiigazítás előtt

R0060

A pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések a várható veszteségek miatti kiigazítás előtt

R0070

Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összesen, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után

R0080

Legjobb becslés mínusz a viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések

R0090

Kockázati ráhagyás

R0100

Az átmeneti intézkedések hatása a biztosítástechnikai tartalékokra

Egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékok

R0110

Legjobb becslés

R0120

Kockázati ráhagyás

R0130

Biztosítástechnikai tartalékok – Összesen

R0200

Biztosítástechnikai tartalékok mínusz a viszontbiztosítási szerződésekből/különleges célú gazdasági egység szerződéseiből és a pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések – Összesen

R0210

Visszavásárlási opcióval rendelkező termékekre vonatkozó legjobb becslés

R0220

A pénzáramlásokra vonatkozó bruttó legjobb becslés

Pénzkiáramlások

Jövőbeni garantált szolgáltatások és diszkrecionális nyereségrészesedések

R0230

Jövőbeni garantált szolgáltatások

R0240

Jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedések

R0250

Jövőbeni költségek és egyéb pénzkiáramlások

R0260

Pénzbeáramlások

Jövőbeni díjak

R0270

Egyéb pénzbeáramlások

R0280

A bruttó legjobb becslés közelítések használatával számított százaléka

R0290

Visszavásárlási érték

R0300

A kamatlábra vonatkozó átmeneti intézkedés által érintett legjobb becslés

R0310

Biztosítástechnikai tartalékok a kamatlábra alkalmazott átmeneti intézkedés nélkül

R0320

A volatilitási kiigazítás által érintett legjobb becslés

R0330

Volatilitási kiigazítás nélküli és egyéb átmeneti intézkedések nélküli biztosítástechnikai tartalékok

R0340

Illeszkedési kiigazítás által érintett legjobb becslés

R0350

Illeszkedési kiigazítás és minden egyéb nélküli biztosítástechnikai tartalékok

Aktív viszontbiztosítás

Összesen (az egészségbiztosítás kivételével, a befektetési egységekhez kötött biztosítással együtt)

Aktív nem-életbiztosítási szerződésekből eredő és egészségbiztosítási kötelezettségektől eltérő biztosítási kötelezettségekhez kapcsolódó járadékok

Egészségbiztosítás (direkt biztosítás)

Egészségbiztosítás (aktív viszontbiztosítás)

Összesen (életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítások)

Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege, az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékokhoz kapcsolódó, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után

Legjobb becslés mínusz a viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések – összesen

Elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió vagy fennmaradó rész

Életbiztosítási és az életbiztosítási tartalékolási technikákhoz hasonlóan kezelt egészségbiztosítási biztosítástechnikai tartalékok – országonként

Egy összegben meghatározott bruttó biztosítástechnikai tartalékok és a bruttó legjobb becslés a különböző országokra

Földrajzi zóna

Nyereségrészesedéssel járó biztosítás

Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött biztosítás

Egyéb életbiztosítás

Nem-életbiztosítási szerződésekből eredő és egészségbiztosítási kötelezettségektől eltérő biztosítási kötelezettségekhez kapcsolódó járadékok

Aktív viszontbiztosítás

Összesen (az egészségbiztosítás kivételével, a befektetési egységekhez kötött biztosítással együtt)

(folyt.)

C0020

C0030

C0060

C0090

C0100

C0150

Székhely szerinti ország

R0010

A lényegességi küszöbön kívül eső EGT-országok – nem országonként jelentve

R0020

A lényegességi küszöbön kívül eső EGT-n kívüli országok – nem országonként jelentve

R0030

Országonként

C0010

1. ország

R0040

Földrajzi zóna

Egészségbiztosítás (direkt biztosítás)

Nem-életbiztosítási szerződésekből eredő és egészségbiztosítási kötelezettségekhez kapcsolódó járadékok

Egészségbiztosítás (aktív viszontbiztosítás)

Összesen (életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítások)

C0160

C0190

C0200

C0210

Székhely szerinti ország

R0010

A lényegességi küszöbön kívül eső EGT-országok – nem országonként jelentve

R0020

A lényegességi küszöbön kívül eső EGT-n kívüli országok – nem országonként jelentve

R0030

Országonként

C0010

1. ország

R0040

S.13.01.01

Bruttó jövőbeli pénzáramlás-előrejelzések

Nyereségrészesedéssel járó biztosítás

Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések

Pénzkiáramlások

Pénzbeáramlások

Pénzkiáramlások

Pénzbeáramlások

Jövőbeni szolgáltatások

Jövőbeni költségek és egyéb pénzkiáramlások

Jövőbeni díjak

Egyéb pénzbeáramlások

Jövőbeni szolgáltatások

Jövőbeni költségek és egyéb pénzkiáramlások

Jövőbeni díjak

Egyéb pénzbeáramlások

C0010

C0020

C0030

C0040

C0050

C0060

C0070

C0080

Év (várható nem diszkontált pénzáramlás előrejelzése)

1

R0010

2

R0020

3

R0030

4

R0040

5

R0050

6

R0060

7

R0070

8

R0080

9

R0090

10

R0100

11

R0110

12

R0120

13

R0130

14

R0140

15

R0150

16

R0160

17

R0170

18

R0180

19

R0190

20

R0200

21

R0210

22

R0220

23

R0230

24

R0240

25

R0250

26

R0260

27

R0270

28

R0280

29

R0290

30

R0300

31-40

R0310

41-50

R0320

51 & utána

R0330

Egyéb életbiztosítás

Nem-életbiztosítási szerződésekből eredő életjáradékok

Pénzkiáramlások

Pénzbeáramlások

Pénzkiáramlások

Pénzbeáramlások

Jövőbeni szolgáltatások

Jövőbeni költségek és egyéb pénzkiáramlások

Jövőbeni díjak

Egyéb pénzbeáramlások

Jövőbeni szolgáltatások

Jövőbeni költségek és egyéb pénzkiáramlások

Jövőbeni díjak

Egyéb pénzbeáramlások

C0090

C0100

C0110

C0120

C0130

C0140

C0150

C0160

Év (várható nem diszkontált pénzáramlás előrejelzése)

1

R0010

2

R0020

3

R0030

4

R0040

5

R0050

6

R0060

7

R0070

8

R0080

9

R0090

10

R0100

11

R0110

12

R0120

13

R0130

14

R0140

15

R0150

16

R0160

17

R0170

18

R0180

19

R0190

20

R0200

21

R0210

22

R0220

23

R0230

24

R0240

25

R0250

26

R0260

27

R0270

28

R0280

29

R0290

30

R0300

31-40

R0310

41-50

R0320

51 & utána

R0330

Aktív viszontbiztosítás

Egészségbiztosítás

Pénzkiáramlások

Pénzbeáramlások

Pénzkiáramlások

Pénzbeáramlások

Jövőbeni szolgáltatások

Jövőbeni költségek és egyéb pénzkiáramlások

Jövőbeni díjak

Egyéb pénzbeáramlások

Jövőbeni szolgáltatások

Jövőbeni költségek és egyéb pénzkiáramlások

Jövőbeni díjak

Egyéb pénzbeáramlások

C0170

C0180

C0190

C0200

C0210

C0220

C0230

C0240

Év (várható nem diszkontált pénzáramlás előrejelzése)

1

R0010

2

R0020

3

R0030

4

R0040

5

R0050

6

R0060

7

R0070

8

R0080

9

R0090

10

R0100

11

R0110

12

R0120

13

R0130

14

R0140

15

R0150

16

R0160

17

R0170

18

R0180

19

R0190

20

R0200

21

R0210

22

R0220

23

R0230

24

R0240

25

R0250

26

R0260

27

R0270

28

R0280

29

R0290

30

R0300

31-40

R0310

41-50

R0320

51 & utána

R0330

Egészség-viszontbiztosítás

Viszontbiztosításból megtérülő teljes összeg (kiigazítás után)

Pénzkiáramlások

Pénzbeáramlások

Jövőbeni szolgáltatások

Jövőbeni költségek és egyéb pénzkiáramlások

Jövőbeni díjak

Egyéb pénzbeáramlások

C0250

C0260

C0270

C0280

C0290

Év (várható nem diszkontált pénzáramlás előrejelzése)

1

R0010

2

R0020

3

R0030

4

R0040

5

R0050

6

R0060

7

R0070

8

R0080

9

R0090

10

R0100

11

R0110

12

R0120

13

R0130

14

R0140

15

R0150

16

R0160

17

R0170

18

R0180

19

R0190

20

R0200

21

R0210

22

R0220

23

R0230

24

R0240

25

R0250

26

R0260

27

R0270

28

R0280

29

R0290

30

R0300

31-40

R0310

41-50

R0320

51 & utána

R0330

S.14.01.01

Életbiztosítási kötelezettségek elemzése

Portfólió

Termék azonosító kódja

Alap száma

Üzletág

Szerződések száma az év végén

Új szerződések száma az adott évben

A díjelőírások teljes összege

Kifizetések teljes összege az adott évben

Ország

C0010

C0020

C0030

C0040

C0050

C0060

C0070

C0080

Termékjellemzők

Termék azonosító kódja

A termék besorolása

A termék típusa

A termék megnevezése

A termék még forgalomban van?

A díj típusa

Alkalmaz pénzügyi instrumentumot replikálásra?

Homogén kockázati csoportok száma a termékekben

C0090

C0100

C0110

C0120

C0130

C0140

C0150

C0160

Homogén kockázati csoportokra vonatkozó információ

Homogén kockázati csoport kódja

Legjobb becslés

Kockáztatott tőke

Visszavásárlási érték

Éves garantált hozam (a garancia átlagos időtartamán felül)

C0170

C0180

C0190

C0200

C0210

Termékekre és homogén kockázati csoportokra vonatkozó információ

Termék azonosító kódja

Homogén kockázati csoport kódja

C0220

C0230

S.15.01.01

A változó életjáradékos termékek garanciáinak ismertetése

Termék azonosító kódja

A termék megnevezése

A termék leírása

A garancia kezdeti időpontja

A garancia záró időpontja

A garancia típusa

Garantált szint

A garancia leírása

C0040

C0050

C0060

C0070

C0080

C0090

C0100

C0110

S.15.01.04

A változó életjáradékos termékek garanciáinak ismertetése

A vállalkozás hivatalos megnevezése

A vállalkozás azonosító kódja

A vállalkozás azonosító kódjának típusa

Termék azonosító kódja

A termék megnevezése

A termék leírása

A garancia kezdeti időpontja

A garancia záró időpontja

A garancia típusa

Garantált szint

A garancia leírása

C0010

C0020

C0030

C0040

C0050

C0060

C0070

C0080

C0090

C0100

C0110

A1

S.15.02.01

A változó életjáradékos termékek garanciáinak fedezete

Termék azonosító kódja

A termék megnevezése

A fedezet típusa

A delta fedezete

A ró fedezete

A gamma fedezete

A vega fedezete

Az FX fedezete

Egyéb fedezett kockázatok

Gazdasági eredmény fedezet nélkül

Gazdasági eredmény fedezet esetén

C0040

C0050

C0060

C0070

C0080

C0090

C0100

C0110

C0120

C0130

C0140

S.15.02.04

A változó életjáradékos termékek garanciáinak fedezete

A vállalkozás hivatalos megnevezése

A vállalkozás azonosító kódja

A vállalkozás azonosító kódjának típusa

Termék azonosító kódja

A termék megnevezése

A fedezet típusa

A delta fedezete

A ró fedezete

(folyt.)

C0010

C0020

C0030

C0040

C0050

C0060

C0070

C0080

A gamma fedezete

A vega fedezete

Az FX fedezete

Egyéb fedezett kockázatok

Gazdasági eredmény fedezet nélkül

Gazdasági eredmény fedezet esetén

C0090

C0100

C0110

C0120

C0130

C0140

S.16.01.01

Információ a nem-életbiztosítási szerződéses kötelezettségekből eredő járadékokról

A kapcsolódó nem-életbiztosítási üzletág

Z0010

Kárbekövetkezés éve / kockázatvállalás éve

Z0020

Pénznem

Z0030

Pénznem konvertálása

Z0040

Az N. évre vonatkozó adatok

C0010

Átlagos kamatláb

R0010

A kötelezettségek átlagos futamideje

R0020

A kedvezményezettek életkorának súlyozott átlaga

R0030

Járadékokra vonatkozó információ

Év

Nem diszkontált életjáradékokra vonatkozó függőkár-tartalékok az N. év elején

Az N. évben létrehozott, nem diszkontált életjáradékokra vonatkozó függőkár-tartalékok

Életjáradék-kifizetések az N. évben

Járadékhoz kapcsolódó nem diszkontált függőkár-tartalékok az N. év végén

Életjáradék-kötelezettségek száma az N. év végén

Életjáradékokra vonatkozó függőkár-tartalékok legjobb becslése az N. év végén (diszkontált alapon).

Nem diszkontált kifutási eredmény

C0020

C0030

C0040

C0050

C0060

C0070

C0080

Megelőző évek

R0040

N-14.

R0050

N-13.

R0060

N-12.

R0070

N-11.

R0080

N-10.

R0090

N-9.

R0100

N-8.

R0110

N-7.

R0120

N-6.

R0130

N-5.

R0140

N-4.

R0150

N-3.

R0160

N-2.

R0170

N-1.

R0180

N

R0190

Összesen

R0200

S.17.01.01

Nem-életbiztosítási biztosítástechnikai tartalékok

Direkt biztosítás és aktív arányos viszontbiztosítás

Gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosítás

Jövedelembiztosítás

Üzemi balesetbiztosítás

Gépjármű-felelősségbiztosítás

Egyéb gépjármű-biztosítás

Tengeri, légi és szállítási biztosítás

C0020

C0030

C0040

C0050

C0060

C0070

Egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékok

R0010

Direkt biztosítás

R0020

Aktív arányos viszontbiztosítás

R0030

Aktív nem arányos viszontbiztosítás

R0040

Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege, az egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékokhoz kapcsolódó, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után

R0050

A legjobb becslés és a kockázati ráhagyás összegeként kiszámított biztosítástechnikai tartalékok

Legjobb becslés

Díjtartalék

Bruttó – Összesen

R0060

Bruttó – Direkt biztosítás

R0070

Bruttó – Aktív arányos viszontbiztosítás

R0080

Bruttó – Aktív nem arányos viszontbiztosítás

R0090

Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összesen, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás előtt

R0100

A viszontbiztosítási szerződésekből (kivéve a különleges célú gazdasági egységek szerződéseit és a finite viszontbiztosítási szerződéseket) való megtérülések a várható veszteségek miatti kiigazítás előtt

R0110

A különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből való megtérülések a várható veszteségek miatti kiigazítás előtt

R0120

A pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések a várható veszteségek miatti kiigazítás előtt

R0130

Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összesen, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után

R0140

Díjtartalékok nettó legjobb becslése

R0150

Függőkár tartalékok

Nem-életbiztosítási kötelezettségek összesen

Nem arányos egészség-viszontbiztosítás

Nem arányos baleseti viszontbiztosítás

Nem arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás

Nem arányos vagyon-viszontbiztosítás

Függőkár-tartalékok

Függőkár-tartalék nettó legjobb becslése

R0250

Legjobb becslés összesen – bruttó

R0260

Legjobb becslés összesen – nettó

R0270

Kockázati ráhagyás

R0280

Az átmeneti intézkedések hatása a biztosítástechnikai tartalékokra

Egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékok

R0290

Legjobb becslés

R0300

Kockázati ráhagyás

R0310

Biztosítástechnikai tartalékok – Összesen

Biztosítástechnikai tartalékok – Összesen

R0320

Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után

R0330

Biztosítástechnikai tartalékok mínusz a viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egység szerződéseiből és a pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összesen

R0340

Üzletág: további felosztás (homogén kockázati csoportok)

Díjtartalékok – Homogén kockázati csoportok teljes száma

R0350

Függőkár-tartalékok – Homogén kockázati csoportok teljes száma

R0360

A díjtartalékok legjobb becslésének pénzáramlásai (bruttó)

Pénzkiáramlások

Jövőbeni szolgáltatások és kárigények

R0370

Jövőbeni költségek és egyéb pénzkiáramlások

R0380

Pénzbeáramlások

Jövőbeni díjak

R0390

Egyéb pénzbeáramlások (beleértve a mentésből és engedményezésből való megtérüléseket)

Függőkár-tartalékok legjobb becslésének pénzáramlásai (bruttó)

Pénzkiáramlások

Jövőbeni szolgáltatások és kárigények

R0410

Jövőbeni költségek és egyéb pénzkiáramlások

R0420

Pénzbeáramlások

Jövőbeni díjak

R0430

Egyéb pénzbeáramlások (beleértve a mentésből és engedményezésből való megtérüléseket)

R0440

A bruttó legjobb becslés közelítések használatával számított százaléka

R0450

A kamatlábra vonatkozó átmeneti intézkedés által érintett legjobb becslés

R0460

Biztosítástechnikai tartalékok a kamatlábra alkalmazott átmeneti intézkedés nélkül

R0470

A volatilitási kiigazítás által érintett legjobb becslés

R0480

Volatilitási kiigazítás nélküli és egyéb átmeneti intézkedések nélküli biztosítástechnikai tartalékok

R0490

Nem-életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok

Direkt biztosítás és aktív arányos viszontbiztosítás

Gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosítás

Jövedelembiztosítás

Üzemi balesetbiztosítás

Gépjármű-felelősségbiztosítás

Egyéb gépjármű-biztosítás

Tengeri, légi és szállítási biztosítás

C0020

C0030

C0040

C0050

C0060

C0070

Egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékok

R0010

Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege, az egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékokhoz kapcsolódó, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után

R0050

A legjobb becslés és a kockázati ráhagyás összegeként kiszámított biztosítástechnikai tartalékok

Legjobb becslés

Díjtartalékok

Bruttó

R0060

Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységektől és a Finite viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek összesen a partner-nemteljesítés miatti várható veszteségekkel való kiigazítás után

R0140

Díjtartalékok nettó legjobb becslése

R0150

Függőkár-tartalék

Bruttó

R0160

Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után

R0240

Függőkár-tartalék nettó legjobb becslése

R0250

Legjobb becslés összesen – bruttó

R0260

Legjobb becslés összesen – nettó

R0270

Kockázati ráhagyás

R0280

Az átmeneti intézkedések hatása a biztosítástechnikai tartalékokra

Egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok

R0290

Legjobb becslés

R0300

Kockázati ráhagyás

R0310

Biztosítástechnikai tartalékok – Összesen

Biztosítástechnikai tartalékok – Összesen

R0320

Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után

R0330

Biztosítástechnikai tartalékok mínusz a viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egység szerződéseiből és a pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összesen

R0340

Direkt biztosítás és aktív arányos viszontbiztosítás

Tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása

Általános felelősségbiztosítás

Hitel- és kezességvállalási biztosítás

Jogvédelmi biztosítás

Segítségnyújtás

Különböző pénzügyi veszteségek

C0080

C0090

C0100

C0110

C0120

C0130

Egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékok

R0010

Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege, az egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékokhoz kapcsolódó, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után

R0050

A legjobb becslés és a kockázati ráhagyás összegeként kiszámított biztosítástechnikai tartalékok

Legjobb becslés

Díjtartalékok

Bruttó

R0060

Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységektől és a Finite viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek összesen a partner-nemteljesítés miatti várható veszteségekkel való kiigazítás után

R0140

Díjtartalékok nettó legjobb becslése

R0150

Függőkár-tartalékok

Bruttó

R0160

Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után

R0240

Függőkár-tartalékok nettó legjobb becslése

Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységektől és a pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek összesen a partner-nemteljesítés miatti várható veszteségekkel való kiigazítás után

Nem-életbiztosítási biztosítástechnikai tartalékok – országonkénti bontásban

Egy összegben meghatározott bruttó biztosítástechnikai tartalékok és a bruttó legjobb becslés a különböző országokra

Direkt biztosítás

Földrajzi zóna

Gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosítás

Jövedelembiztosítás

Üzemi balesetbiztosítás

Gépjármű-felelősségbiztosítás

Egyéb gépjármű-biztosítás

Tengeri, légi és szállítási biztosítás

Tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása

C0010

C0020

C0030

C0040

C0050

C0060

C0070

C0080

Székhely szerinti ország

R0010

A lényegességi küszöbön kívül eső EGT-országok – nem országonként jelentve

R0020

A lényegességi küszöbön kívül eső EGT-n kívüli országok – nem országonként jelentve

R0030

Országonként

C0010

C0020

C0030

C0040

C0050

C0060

C0070

C0080

1. ország

R0040

Direkt biztosítás

Földrajzi zóna

Általános felelősségbiztosítás

Hitel- és kezességvállalási biztosítás

Jogvédelmi biztosítás

Segítségnyújtás

Különböző pénzügyi veszteségek

C0010

C0090

C0100

C0110

C0120

C0130

Székhely szerinti ország

R0010

A lényegességi küszöbön kívül eső EGT-országok – nem országonként jelentve

R0020

A lényegességi küszöbön kívül eső EGT-n kívüli országok – nem országonként jelentve

R0030

Országonként

C0010

C0090

C0100

C0110

C0120

C0130

1. ország

R0040

S.18.01.01

S.18.01 – Jövőbeli pénzáramlás-előrejelzések (Legjobb becslés – Nem-életbiztosítás)

Díjtartalékok nettó legjobb becslése

(Bruttó)

Függőkár-tartalékok nettó legjobb becslése

(Bruttó)

Viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek

(kiigazítás után)

Pénzkiáramlások

Pénzbeáramlások

Pénzkiáramlások

Pénzbeáramlások

Jövőbeni szolgáltatások

Jövőbeni költségek és egyéb pénzkiáramlások

Jövőbeni díjak

Egyéb pénzbeáramlások

Jövőbeni szolgáltatások

Jövőbeni költségek és egyéb pénzkiáramlások

Jövőbeni díjak

Egyéb pénzbeáramlások

C0010

C0020

C0030

C0040

C0050

C0060

C0070

C0080

C0090

Év

(várható nem diszkontált pénzáramlások előrejelzése)

1

R0010

2

R0020

3

R0030

4

R0040

5

R0050

6

R0060

7

R0070

8

R0080

9

R0090

10

R0100

11

R0110

12

R0120

13

R0130

14

R0140

15

R0150

16

R0160

17

R0170

18

R0180

19

R0190

20

R0200

21

R0210

22

R0220

23

R0230

24

R0240

25

R0250

26

R0260

27

R0270

28

R0280

29

R0290

30

R0300

31 & azt követően

R0310

S.19.01.01

Nem-életbiztosítási kárigények

Üzletág

Z0010

Kárbekövetkezés éve / kockázatvállalás éve

Z0020

Pénznem

Z0030

Pénznem konvertálása

Z0040

Bruttó kifizetett kárigény (nem kumulatív)

(abszolút összeg)

Kifutási év

Év

0

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15 & +

Tárgyév

Évek összesítve (kumulatív)

C0010

C0020

C0030

C0040

C0050

C0060

C0070

C0080

C0090

C0100

C0110

C0120

C0130

C0140

C0150

C0160

C0170

C0180

Korábbi évek

R0100

R0100

N-14.

R0110

R0110

N-13.

R0120

R0120

N-12.

R0130

R0130

N-11.

R0140

R0140

N-10.

R0150

R0150

N-9.

R0160

R0160

N-8.

R0170

R0170

N-7

R0180

R0180

N-6.

R0190

R0190

N-5.

R0200

R0200

N-4.

R0210

R0210

N-3.

R0220

R0220

N-2.

R0230

R0230

N-1.

R0240

R0240

N

R0250

R0250

Összesen

R0260

Viszontbiztosításból befolyt megtérülő összegek (nem kumulatív)

(abszolút összeg)

Kifutási év

Év

0

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15 & +

Tárgyév

Évek összesítve (kumulatív)

C0600

C0610

C0620

C0630

C0640

C0650

C0660

C0670

C0680

C0690

C0700

C0710

C0720

C0730

C0740

C0750

C0760

C0770

Korábbi évek

R0300

R0300

N-14.

R0310

R0310

N-13.

R0320

R0320

N-12.

R0330

R0330

N-11.

R0340

R0340

N-10.

R0350

R0350

N-9.

R0360

R0360

N-8.

R0370

R0370

N-7.

R0380

R0380

N-6.

R0390

R0390

N-5.

R0400

R0400

N-4.

R0410

R0410

N-3.

R0420

R0420

N-2.

R0430

R0430

N-1.

R0440

R0440

N

R0450

R0450

Összesen

R0460

Nettó kifizetett kárigények (nem kumulatív)

(abszolút összeg)

Kifutási év

Év

0

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15 & +

Tárgyév

Évek összesítve (kumulatív)

C1200

C1210

C1220

C1230

C1240

C1250

C1260

C1270

C1280

C1290

C1300

C1310

C1320

C1330

C1340

C1350

C1360

C1370

Korábbi évek

R0500

R0500

N-14.

R0510

R0510

N-13.

R0520

R0520

N-12.

R0530

R0530

N-11.

R0540

R0540

N-10.

R0550

R0550

N-9.

R0560

R0560

N-8.

R0570

R0570

N-7.

R0580

R0580

N-6.

R0590

R0590

N-5.

R0600

R0600

N-4.

R0610

R0610

N-3.

R0620

R0620

N-2.

R0630

R0630

N-1.

R0640

R0640

N

R0650

R0650

Összesen

R0660

Függőkár-tartalék bruttó nem diszkontált legjobb becslése

(abszolút összeg)

Kifutási év

Év

0

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15 & +

Év vége (diszkontált adatok)

C0200

C0210

C0220

C0230

C0240

C0250

C0260

C0270

C0280

C0290

C0300

C0310

C0320

C0330

C0340

C0350

C0360

Korábbi évek

R0100

R0100

N-14.

R0110

R0110

N-13.

R0120

R0120

N-12.

R0130

R0130

N-11.

R0140

R0140

N-10.

R0150

R0150

N-9.

R0160

R0160

N-8

R0170

R0170

N-7.

R0180

R0180

N-6.

R0190

R0190

N-5.

R0200

R0200

N-4.

R0210

R0210

N-3.

R0220

R0220

N-2.

R0230

R0230

N-1.

R0240

R0240

N

R0250

R0250

Összesen

R0260

Függőkár-tartalék nem diszkontált legjobb becslése – Viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek

(abszolút összeg)

Kifutási év

Év

0

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15 & +

Év vége (diszkontált adatok)

C0800

C0810

C0820

C0830

C0840

C0850

C0860

C0870

C0880

C0890

C0900

C0910

C0920

C0930

C0940

C0950

C0960

Korábbi évek

R0300

R0300

N-14.

R0310

R0310

N-13.

R0320

R0320

N-12.

R0330

R0330

N-11.

R0340

R0340

N-10.

R0350

R0350

N-9.

R0360

R0360

N-8.

R0370

R0370

N-7.

R0380

R0380

N-6.

R0390

R0390

N-5.

R0400

R0400

N-4.

R0410

R0410

N-3.

R0420

R0420

N-2.

R0430

R0430

N-1.

R0440

R0440

N

R0450

R0450

Összesen

R0460

Függőkár-tartalékok nettó nem diszkontált legjobb becslése

(abszolút összeg)

Kifutási év

Év

0

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15 & +

Év vége (diszkontált adatok)

C1400

C1410

C1420

C1430

C1440

C1450

C1460

C1470

C1480

C1490

C1500

C1510

C1520

C1530

C1540

C1550

C1560

Korábbi évek

R0500

R0500

N-14.

R0510

R0510

N-13.

R0520

R0520

N-12.

R0530

R0530

N-11.

R0540

R0540

N-10.

R0550

R0550

N-9.

R0560

R0560

N-8.

R0570

R0570

N-7.

R0580

R0580

N-6.

R0590

R0590

N-5.

R0600

R0600

N-4.

R0610

R0610

N-3.

R0620

R0620

N-2.

R0630

R0630

N-1.

R0640

R0640

N

R0650

R0650

Összesen

R0660

Bejelentett, de még nem rendezett bruttó kárigények

(abszolút összeg)

Kifutási év

Év

0

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15 & +

Év zárása

C0400

C0410

C0420

C0430

C0440

C0450

C0460

C0470

C0480

C0490

C0500

C0510

C0520

C0530

C0540

C0550

C0560

Korábbi évek

R0100

R0100

N-14.

R0110

R0110

N-13.

R0120

R0120

N-12.

R0130

R0130

N-11.

R0140

R0140

N-10.

R0150

R0150

N-9.

R0160

R0160

N-8.

R0170

R0170

N-7.

R0180

R0180

N-6.

R0190

R0190

N-5.

R0200

R0200

N-4.

R0210

R0210

N-3.

R0220

R0220

N-2.

R0230

R0230

N-1.

R0240

R0240

N

R0250

R0250

Összesen

R0260

Bejelentett, de még nem rendezett viszontbiztosítási kárigények

(abszolút összeg)

Kifutási év

Év

0

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15 & +

Év zárása

C1000

C1010

C1020

C1030

C1040

C1050

C1060

C1070

C1080

C1090

C1100

C1110

C1120

C1130

C1140

C1150

C1160

Korábbi évek

R0300

R0300

N-14.

R0310

R0310

N-13.

R0320

R0320

N-12.

R0330

R0330

N-11.

R0340

R0340

N-10.

R0350

R0350

N-9.

R0360

R0360

N-8.

R0370

R0370

N-7.

R0380

R0380

N-6.

R0390

R0390

N-5.

R0400

R0400

N-4.

R0410

R0410

N-3.

R0420

R0420

N-2.

R0430

R0430

N-1.

R0440

R0440

N

R0450

R0450

Összesen

R0460

Bejelentett, de még nem rendezett nettó kárigények

(abszolút összeg)

Kifutási év

Év

0

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15 & +

Év zárása

C1600

C1610

C1620

C1630

C1640

C1650

C1660

C1670

C1680

C1690

C1700

C1710

C1720

C1730

C1740

C1750

C1760

Korábbi évek

R0500

R0500

N-14.

R0510

R0510

N-13.

R0520

R0520

N-12.

R0530

R0530

N-11.

R0540

R0540

N-10.

R0550

R0550

N-9.

R0560

R0560

N-8.

R0570

R0570

N-7.

R0580

R0580

N-6.

R0590

R0590

N-5.

R0600

R0600

N-4.

R0610

R0610

N-3.

R0620

R0620

N-2.

R0630

R0630

N-1.

R0640

R0640

N

R0650

R0650

Összesen

R0660

Inflációs ráták (csak olyan módszerek használata esetén, amelyek az adatok kiigazításához figyelembe veszik az inflációt)

N-14.

N-13.

N-12.

N-11.

N-10.

N-9.

N-8.

N-7.

N-6.

N-5.

N-4.

N-3.

N-2.

N-1.

N

C1800

C1810

C1820

C1830

C1840

C1850

C1860

C1870

C1880

C1890

C1900

C1910

C1920

C1930

C1940

Korábbi inflációs ráta – összesen

R0700

Korábbi inflációs ráta – összesen külső infláció

R0710

Korábbi inflációs ráta – összesen endogén infláció

R0720

C2000

C2010

C2020

C2030

C2040

C2050

C2060

C2070

C2080

C2090

C2100

C2110

C2120

C2130

C2140

N+1.

N+2.

N+3.

N+4.

N+5.

N+6.

N+7.

N+8.

N+9.

N+10.

N+11.

N+12.

N+13.

N+14.

N+15.

Várható inflációs ráta – összesen

R0730

Várható inflációs ráta: külső infláció

R0740

Várható inflációs ráta: endogén infláció

R0750

C2200

Az alkalmazott inflációs ráta ismertetése:

R0760

S.20.01.01

A kárráfordítás eloszlásáról szóló információk

Üzletág:

Z0010

Kárbekövetkezés éve / kockázatvállalás éve

Z0020

Bejelentett, de még nem rendezett bruttó kárigények

Bejelentett, de még nem rendezett kárigények. Nyitott kárigények az év elején

Nyitott kárigények az év végén

Lezárt kárigények az év végén:

kifizetéssel rendezett

kifizetés nélkül rendezett

Kárigények száma

Bejelentett, de még nem rendezett bruttó kárigények az év elején

 A folyó évben teljesített bruttó kifizetések

Bejelentett, de még nem rendezett bruttó kárigények az időszak végén

Kifizetéssel lezárult kárigények száma

Kifizetés nélkül lezárult kárigények száma

Bejelentett, de még nem rendezett bruttó kárigények az év elején a kifizetés nélkül rendezett kárigények vonatkozásában

Év

C0020

C0030

C0040

C0050

C0060

C0070

C0080

C0090

C0100

Korábbi évek

R0010

N-14.

R0020

N-13.

R0030

N-12.

R0040

N-11.

R0050

N-10.

R0060

N-9.

R0070

N-8.

R0080

N-7.

R0090

N-6.

R0100

N-5.

R0110

N-4.

R0120

N-3.

R0130

N-2.

R0140

N-1.

R0150

Korábbi évek összesen

R0160

N

R0170

Összesen

R0180

Bejelentett, de még nem rendezett bruttó kárigények

Az év során bejelentett kárigények

Az év során újranyitott kárigények

Nyitott kárigények az év végén

Lezárt kárigények az év végén:

Nyitott kárigények az év végén

Lezárt kárigények az év végén:

kifizetéssel rendezett

kifizetés nélkül rendezett

Kárigények száma

A folyó évben teljesített bruttó kifizetések

Bejelentett, de még nem rendezett bruttó kárigények az időszak végén

Kifizetéssel lezárult kárigények száma

A folyó évben teljesített bruttó kifizetések

Kifizetés nélkül lezárult kárigények száma

Kárigények száma

A folyó évben teljesített bruttó kifizetések

Bejelentett, de még nem rendezett bruttó kárigények az időszak végén

Kifizetéssel lezárult kárigények száma

A folyó évben teljesített bruttó kifizetések

Év

C0110

C0120

C0130

C0140

C0150

C0160

C0170

C0180

C0190

C0200

C0210

Korábbi évek

R0010

N-14.

R0020

N-13.

R0030

N-12.

R0040

N-11.

R0050

N-10.

R0060

N-9.

R0070

N-8.

R0080

N-7.

R0090

N-6.

R0100

N-5.

R0110

N-4.

R0120

N-3.

R0130

N-2.

R0140

N-1.

R0150

Korábbi évek összesen

R0160

N

R0170

Összesen

R0180

S.21.01.01

Veszteségeloszlás kockázati profilja

Üzletág

Z0010

Kárbekövetkezés éve / kockázatvállalás éve

Z0020

Kárráfordítás nyitó összege

Kárráfordítás záró összege

Kárigények száma a kárbekövetkezési évre / kockázatvállalási évre vonatkozóan, N. év

Kárráfordítás összesen a kárbekövetkezési évre / kockázatvállalási évre vonatkozóan, N. év

Kárigények száma a kárbekövetkezési évre / kockázatvállalási évre vonatkozóan, N–1. év

Kárráfordítás összesen a kárbekövetkezési évre / kockázatvállalási évre vonatkozóan, N–1. év

Kárigények száma a kárbekövetkezési évre / kockázatvállalási évre vonatkozóan, N–2. év

Kárráfordítás összesen a kárbekövetkezési évre / kockázatvállalási évre vonatkozóan, N–2. év

Kárigények száma a kárbekövetkezési évre / kockázatvállalási évre vonatkozóan, N–3. év

Kárráfordítás összesen a kárbekövetkezési évre / kockázatvállalási évre vonatkozóan, N–3. év

Kárigények száma a kárbekövetkezési évre / kockázatvállalási évre vonatkozóan, N–4. év

Kárráfordítás összesen a kárbekövetkezési évre / kockázatvállalási évre vonatkozóan, N–4. év

Kárigények száma a kárbekövetkezési évre / kockázatvállalási évre vonatkozóan, N–5. év

Kárráfordítás összesen a kárbekövetkezési évre / kockázatvállalási évre vonatkozóan, N–5. év

C0030

C0040

C0050

C0060

C0070

C0080

C0090

C0100

C0110

C0120

C0130

C0140

C0150

C0160

1. sáv

R0010

2. sáv

R0020

3. sáv

R0030

4. sáv

R0040

5. sáv

R0050

6. sáv

R0060

7. sáv

R0070

8. sáv

R0080

9. sáv

R0090

10. sáv

R0100

11. sáv

R0110

12. sáv

R0120

13. sáv

R0130

14. sáv

R0140

15. sáv

R0150

16. sáv

R0160

17. sáv

R0170

18. sáv

R0180

19. sáv

R0190

20. sáv

R0200

21. sáv

R0210

Összesen

R0300

Kárráfordítás nyitó összege

Kárráfordítás záró összege

Kárigények száma a kárbekövetkezési évre / kockázatvállalási évre vonatkozóan, N–6. év

Kárráfordítás összesen a kárbekövetkezési évre / kockázatvállalási évre vonatkozóan, N–6. év

Kárigények száma a kárbekövetkezési évre / kockázatvállalási évre vonatkozóan, N–7. év

Kárráfordítás összesen a kárbekövetkezési évre / kockázatvállalási évre vonatkozóan, N–7. év

Kárigények száma a kárbekövetkezési évre / kockázatvállalási évre vonatkozóan, N–8. év

Kárráfordítás összesen a kárbekövetkezési évre / kockázatvállalási évre vonatkozóan, N–8. év

Kárigények száma a kárbekövetkezési évre / kockázatvállalási évre vonatkozóan, N–9. év

Kárráfordítás összesen a kárbekövetkezési évre / kockázatvállalási évre vonatkozóan, N–9. év

Kárigények száma a kárbekövetkezési évre / kockázatvállalási évre vonatkozóan, N–10. év

Kárráfordítás összesen a kárbekövetkezési évre / kockázatvállalási évre vonatkozóan, N–10. év

Kárigények száma a kárbekövetkezési évre / kockázatvállalási évre vonatkozóan, N–11. év

Kárráfordítás összesen a kárbekövetkezési évre / kockázatvállalási évre vonatkozóan, N–11. év

C0030

C0040

C0170

C0180

C0190

C0200

C0210

C0220

C0230

C0240

C0250

C0260

C0270

C0280

1. sáv

R0010

2. sáv

R0020

3. sáv

R0030

4. sáv

R0040

5. sáv

R0050

6. sáv

R0060

7. sáv

R0070

8. sáv

R0080

9. sáv

R0090

10. sáv

R0100

11. sáv

R0110

12. sáv

R0120

13. sáv

R0130

14. sáv

R0140

15. sáv

R0150

16. sáv

R0160

17. sáv

R0170

18. sáv

R0180

19. sáv

R0190

20. sáv

R0200

21. sáv

R0210

Összesen

R0300

Kárráfordítás nyitó összege

Kárráfordítás záró összege

Kárigények száma a kárbekövetkezési évre / kockázatvállalási évre vonatkozóan, N–12. év

Kárráfordítás összesen a kárbekövetkezési évre / kockázatvállalási évre vonatkozóan, N–12. év

Kárigények száma a kárbekövetkezési évre / kockázatvállalási évre vonatkozóan, N–13. év

Kárráfordítás összesen a kárbekövetkezési évre / kockázatvállalási évre vonatkozóan, N–13. év

Kárigények száma a kárbekövetkezési évre / kockázatvállalási évre vonatkozóan, N–14. év

Kárráfordítás összesen a kárbekövetkezési évre / kockázatvállalási évre vonatkozóan, N–14. év

C0030

C0040

C0290

C0300

C0310

C0320

C0330

C0340

1. sáv

R0010

2. sáv

R0020

3. sáv

R0030

4. sáv

R0040

5. sáv

R0050

6. sáv

R0060

7. sáv

R0070

8. sáv

R0080

9. sáv

R0090

10. sáv

R0100

11. sáv

R0110

12. sáv

R0120

13. sáv

R0130

14. sáv

R0140

15. sáv

R0150

16. sáv

R0160

17. sáv

R0170

18. sáv

R0180

19. sáv

R0190

20. sáv

R0200

21. sáv

R0210

Összesen

R0300

S.21.02.01

Nem-életbiztosítási kockázatok

Kockázatazonosító kód

Azon társaság/személy azonosítója, amelyhez/akihez a kockázat kapcsolódik.

A kockázat meghatározása

Üzletág

A fedezett kockázati kategória meghatározása

Érvényességi időszak (kezdőnap)

Érvényességi időszak (lejárat napja)

Pénznem

Biztosítási összeg

A szerződő önrésze

A kockázatvállalási modell típusa

(folyt.)

C0010

C0020

C0030

C0040

C0050

C0060

C0070

C0080

C0090

C0100

C0110

Kockázatvállalási modelltől függő összeg

Fakultatív alapú viszontbiztosítási összeg, valamennyi viszontbiztosító tekintetében

Fakultatív alapútól eltérő viszontbiztosítási összeg, valamennyi viszontbiztosító tekintetében

A biztosító nettó önrésze

C0120

C0130

C0140

C0150

S.21.03.01

Nem-életbiztosítási kockázatok eloszlása – biztosítási összegenkénti bontásban

Üzletág

Z0010

Kezdő biztosítási összeg

Záró biztosítási összeg

Biztosítási kockázatok száma

Teljes biztosítási összeg

Teljes éves díjelőírás

C0020

C0030

C0040

C0050

C0060

1. sáv

R0010

2. sáv

R0020

3. sáv

R0030

4. sáv

R0040

5. sáv

R0050

6. sáv

R0060

7. sáv

R0070

8. sáv

R0080

9. sáv

R0090

10. sáv

R0100

11. sáv

R0110

12. sáv

R0120

13. sáv

R0130

14. sáv

R0140

15. sáv

R0150

16. sáv

R0160

17. sáv

R0170

18. sáv

R0180

19. sáv

R0190

20. sáv

R0200

21. sáv

R0210

Összesen

R0220

S.22.01.01

A hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések hatása

A hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések hatása (fokozatos megközelítés)

A biztosítástechnikai tartalékokra vonatkozó átmeneti intézkedések nélkül

Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása

Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása nélkül

Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása

Volatilitási kiigazítás nélkül és egyéb átmeneti intézkedések nélkül

A nullára állított volatilitási kiigazítás hatása

Illeszkedési kiigazítás és minden egyéb intézkedés nélkül

A nullára állított illeszkedési kiigazítás hatása

Az összes hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedés hatása

C0010

C0020

C0030

C0040

C0050

C0060

C0070

C0080

C0090

C0100

Biztosítástechnikai tartalékok

R0010

Alapvető szavatoló tőke

R0020

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete

R0030

Elkülönített alapok és illeszkedési kiigazítási portfólió miatt korlátozott szavatoló tőke

R0040

A szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke

R0050

1. szint

R0060

2. szint

R0070

3. szint

R0080

Szavatolótőke-szükséglet

R0090

A minimális tőkeszükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke

R0100

Minimális tőkeszükséglet

R0110

S.22.01.04

A hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések hatása

A hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések hatása

A hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések hatása (fokozatos megközelítés)

Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása nélkül

Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása

Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása nélkül

Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása

Volatilitási kiigazítás nélkül és egyéb átmeneti intézkedések nélkül

A nullára állított volatilitási kiigazítás hatása

Illeszkedési kiigazítás és minden egyéb intézkedés nélkül

A nullára állított illeszkedési kiigazítás hatása

Az összes hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedés hatása

C0010

C0020

C0030

C0040

C0050

C0060

C0070

C0080

C0090

C0100

Biztosítástechnikai tartalékok

R0010

Alapvető szavatoló tőke

R0020

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete

R0030

Elkülönített alapok és illeszkedési kiigazítási portfólió miatt korlátozott szavatoló tőke

R0040

A szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke

R0050

1. szint

R0060

2. szint

R0070

3. szint

R0080

Szavatolótőke-szükséglet

R0090

SR.22.02.01

SR.22.02 – Bruttó pénzáramlás-előrejelzések (Legjobb becslés – illeszkedési kiigazítási portfóliók)

Illeszkedési kiigazítási portfólió

Z0010

Jövőbeni pénzáramlások előrejelzése a jelentési időszak végén

Eltérés a jelentési időszak során

Hosszúélet-, halandósági és felülvizsgálati kötelezettségekhez kapcsolódó pénzkiáramlások

Költségekhez kapcsolódó pénzkiáramlások

Eszközök kockázatmentesített pénzáramlása

Pozitív nem diszkontált eltérés (beáramlás > kiáramlás)

Negatív nem diszkontált eltérés (beáramlás < kiáramlás)

C0020

C0030

C0040

C0050

C0060

Év (várható nem diszkontált pénzáramlás előrejelzése)

1

R0010

2

R0020

3

R0030

4

R0040

5

R0050

6

R0060

7

R0070

8

R0080

9

R0090

10

R0100

11

R0110

12

R0120

13

R0130

14

R0140

15

R0150

16

R0160

17

R0170

18

R0180

19

R0190

20

R0200

21

R0210

22

R0220

23

R0230

24

R0240

25

R0250

26

R0260

27

R0270

28

R0280

29

R0290

30

R0300

31

R0310

32

R0320

33

R0330

34

R0340

35

R0350

36

R0360

37

R0370

38

R0380

39

R0390

40

R0400

41-45

R0410

46-50

R0420

51-60

R0430

61-70

R0440

71 & azt követően

R0450

SR.22.03.01

SR.22.03 – Információ az illeszkedési kiigazítás számításáról

Illeszkedési kiigazítási portfólió

Z0010

C0010

Az illeszkedési kiigazítás teljes kiszámítása

A kötelezettségek pénzáramlására alkalmazott effektív éves kamatláb

R0010

A legjobb becslés effektív éves kamatlába

R0020

Eszközök pénzáramlásának kockázatmentesítéséhez alkalmazott nemteljesítési valószínűség

R0030

Az alapvető kamatkülönbözetnek az eszközök pénzáramlásai kockázatmentesítése során nem tükrözött részösszege

R0040

Befektetésre nem ajánlott eszközök alapvető kamatkülönbözetének növekedése

R0050

A kockázatmentes hozamgörbe illeszkedési kiigazítása

R0060

Szavatolótőke-szükséglet (SCR)

Halandósági kockázati stressz az illeszkedési kiigazítás céljára

R0070

Portfólió

A portfólió eszközeinek piaci értéke

R0080

Inflációhoz kötött eszközök piaci értéke

R0090

Inflációhoz kötött legjobb becslés

R0100

Az eszközök piaci értéke, amennyiben harmadik fél megváltoztathatja a pénzáramlást

R0110

Az eszközök megtérülése – portfólióeszközök

R0120

Visszavásárolt szerződések piaci értéke

R0130

Lehívott visszavásárlási opciók száma

R0140

Eszközök alkalmazott piaci értéke

R0150

A szerződő által érvényesített visszavásárlási jogok

R0160

Kötelezettségek

Futamidő

R0170

S.22.04.01

Információ a kamatláb kiszámítására vonatkozó átmeneti intézkedésről

Az átmeneti kiigazítás teljes kiszámítása

Pénznem

Z0010

C0010

Szolvencia I. szerinti kamatláb

R0010

Effektív éves kamatláb

R0020

A jelentési időpontban alkalmazott különbség részösszege

R0030

A kockázatmentes hozamgörbe kiigazítása

R0040

Szolvencia I. szerinti kamatláb

Pénznem

Z0010

Legjobb becslés

Biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek átlagos futamideje

C0020

C0030

Legfeljebb 0,5 százalék

R0100

0,5 százalék felett és legfeljebb 1,0 százalék

R0110

1,0 százalék felett és legfeljebb 1,5 százalék

R0120

1,5 százalék felett és legfeljebb 2,0 százalék

R0130

2,0 százalék felett és legfeljebb 2,5 százalék

R0140

2,5 százalék felett és legfeljebb 3,0 százalék

R0150

3,0 százalék felett és legfeljebb 4,0 százalék

R0160

4,0 százalék felett és legfeljebb 5,0 százalék

R0170

5,0 százalék felett és legfeljebb 6,0 százalék

R0180

6,0 százalék felett és legfeljebb 7,0 százalék

R0190

7,0 százalék felett és legfeljebb 8,0 százalék

R0200

8,0 százalék felett

R0210

S.22.05.01

A biztosítástechnikai tartalékokra vonatkozó átmeneti intézkedés általános kiszámítása

C0010

Szolvencia II. szerinti 1. napi nyitó biztosítástechnikai tartalékok

R0010

A biztosítástechnikai tartalékokra vonatkozó átmeneti intézkedések

Egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok

R0020

Legjobb becslés

R0030

Kockázati ráhagyás

R0040

Szolvencia I. szerinti biztosítástechnikai tartalékok

R0050

A kiigazított különbség részösszege

R0060

A 308d. cikk (4) bekezdésének megfelelően alkalmazott korlátozás

R0070

Biztosítástechnikai tartalék a biztosítástechnikai tartalékokra vonatkozó átmeneti levonás alkalmazása után

R0080

S.22.06.01

A volatilitási kiigazítás alá tartozó legjobb becslés országonként és pénznemenként

Üzletág

Z0010

Pénznemenként

C0010

R0010

Országra és árfolyamra vonatkozó volatilitási kiigazítás alá tartozó legjobb becslés – Összesen és a székhely szerinti országban, pénznemenként

Volatilitási kiigazítás alá tartozó legjobb becslés teljes értéke (minden pénznemre vonatkozóan)

A volatilitási kiigazítás alá tartozó legjobb becslésnek az adatszolgáltatás pénznemében előírt része

A volatilitási kiigazítás alá tartozó legjobb becslésnek a pénznemekben előírt része

C0030

C0040

C0050

Volatilitási kiigazítás alá tartozó legjobb becslés teljes értéke az összes országban

R0020

Volatilitási kiigazítás alá tartozó legjobb becslés teljes értéke a székhely szerinti országban

R0030

Országra és árfolyamra vonatkozó volatilitási kiigazítás alá tartozó legjobb becslés – Országonként és pénznemenként

Országok

Volatilitási kiigazítás alá tartozó legjobb becslés teljes értéke (minden pénznemre vonatkozóan)

A volatilitási kiigazítás alá tartozó legjobb becslésnek az adatszolgáltatás pénznemében előírt része

A volatilitási kiigazítás alá tartozó legjobb becslésnek a pénznemekben előírt része

C0020

C0030

C0040

C0050

1. ország

R0040

S.23.01.01

Szavatoló tőke

Összesen

1. szint – korlátlan

1. szint – korlátozott

2. szint

3. szint

C0010

C0020

C0030

C0040

C0050

Alapvető szavatoló tőke összege a más pénzügyi szektorbeli részesedésekkel való levonások előtt, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikke szerint

Törzsrészvénytőke (saját részvényekkel nem csökkentve)

R0010

A törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék

R0030

Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén

R0040

Alárendelt egyesületi tagi számlák

R0050

Nyereségrészesedésből származó szavatoló tőke

R0070

Elsőbbségi részvények

R0090

Elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék

R0110

Átértékelési tartalék

R0130

Alárendelt kötelezettségek

R0140

A nettó halasztott adókövetelések értékével megegyező összeg

R0160

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek

R0180

A pénzügyi beszámolóban szereplő szavatolótőke-elemek, amelyek átértékelési tartalékként nem kimutathatók és nem felelnek meg a szavatoló tőke Szolvencia II. szerinti kritériumainak

Levonások

A pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló részesedések miatti levonások

R0230

Összes alapvető szavatoló tőke a levonások után

R0290

Kiegészítő szavatoló tőke

Igény szerint lehívható befizetetlen és lehívatlan törzsrészvénytőke

R0300

Igény szerint lehívható befizetetlen és lehívatlan induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén

R0310

Igény szerint lehívható befizetetlen és lehívatlan elsőbbségi részvények

R0320

Jogilag kötelező erejű kötelezettségvállalás az alárendelt kötelezettségek igény szerinti lejegyzésére és kifizetésére

R0330

Akkreditívek és garanciák a 2009/138/EK irányelv 96. cikkének (2) bekezdése szerint

R0340

Akkreditívek és garanciák, amelyek nem tartoznak a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (2) bekezdésének hatálya alá

R0350

Pótlólagos tagi befizetési kötelezettségek a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (3) bekezdésének első albekezdése alapján

R0360

Pótlólagos tagi befizetési kötelezettségek – a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (3) bekezdésének első albekezdése alapján előírttól eltérő pótlólagos tagi befizetési kötelezettségek

R0370

Egyéb kiegészítő szavatolótőke-elemek

R0390

Kiegészítő szavatoló tőke összesen

R0400

Rendelkezésre álló és figyelembe vehető szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából rendelkezésre álló szavatoló tőke összesen

R0500

A minimális tőkeszükségletnek való megfelelés szempontjából rendelkezésre álló szavatoló tőke összesen

R0510

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke összesen

R0540

A minimális tőkeszükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke összesen

R0550

Szavatolótőke-szükséglet (SCR)

R0580

Minimális tőkeszükséglet (MCR)

R0600

A figyelembe vehető szavatoló tőke és a szavatolótőke-szükséglet aránya

R0620

A figyelembe vehető szavatoló tőke és a minimális tőkeszükséglet aránya

R0640

C0060

Átértékelési tartalék

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete

R0700

Saját részvények (közvetlenül és közvetve birtokolt)

R0710

Várhatóosztalékok, kifizetések és díjak

R0720

Egyéb alapvető szavatolótőke-elemek

R0730

A korlátozott szavatolótőke-elemeknek megfelelő kiigazítás az illeszkedési kiigazítási portfóliók és az elkülönített alapok tekintetében

R0740

Átértékelési tartalék

R0760

Várható nyereség

Jövőbeni díjakban foglalt várható nyereség (EPIFP) – Életbiztosítási ág

R0770

Jövőbeni díjakban foglalt várható nyereség (EPIFP) – Nem-életbiztosítási ág

R0780

Jövőbeni díjakban foglalt várható nyereség (EPFIP) összesen

R0790

S.23.01.04

Szavatoló tőke

Összesen

1. szint – korlátlan

1. szint – korlátozott

2. szint

3. szint

C0010

C0020

C0030

C0040

C0050

Alapvető szavatoló tőke összege a más pénzügyi szektorbeli részesedések miatti levonások előtt

Törzsrészvénytőke (saját részvényekkel nem csökkentve

R0010

Lehívott, de még be nem fizetett, rendelkezésre nem álló törzsrészvénytőke csoportszinten

R0020

A törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék

R0030

Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén

R0040

Alárendelt egyesületi tagi számlák

R0050

Rendelkezésre nem álló, alárendelt egyesületi tagi számlák csoportszinten

R0060

Nyereségrészesedésből származó szavatoló tőke

R0070

Nyereségrészesedésből származó, rendelkezésre nem álló szavatoló tőke csoportszinten

R0080

Elsőbbségi részvények

R0090

Rendelkezésre nem álló elsőbbségi részvények csoportszinten

R0100

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék

R0110

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó, rendelkezésre nem álló tőketartalék csoportszinten

R0120

Átértékelési tartalék

R0130

Alárendelt kötelezettségek

R0140

Rendelkezésre nem álló, alárendelt kötelezettségek csoportszinten

R0150

A nettó halasztott adókövetelések értékével megegyező összeg

R0160

Rendelkezésre nem álló nettó halasztott adókövetelések értékével megegyező összeg csoportszinten

R0170

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek

R0180

A felügyeleti hatóság által jóváhagyott egyéb szavatolótőke-elemekhez kapcsolódó, figyelembe nem vehető szavatoló tőke

R0190

Kisebbségi részesedések (a meghatározott szavatolótőke-elemek részeként kimutatott részesedések kivételével)

R0200

Rendelkezésre nem álló kisebbségi részesedések csoportszinten

R0210

A pénzügyi beszámolóban szereplő szavatolótőke-elemek, amelyek átértékelési tartalékként nem kimutathatók és nem felelnek meg a szavatoló tőke Szolvencia II. szerinti kritériumainak

A pénzügyi beszámolóban szereplő szavatolótőke-elemek, amelyek átértékelési tartalékként nem kimutathatók és nem felelnek meg a szavatoló tőke Szolvencia II. szerinti kritériumainak

R0220

Levonások

Más pénzügyi vállalkozásokban – ideértve a pénzügyi tevékenységet végző nem szabályozott vállalkozásokat is –fennálló részesedések miatti levonások

R0230

A 2009/138/EK irányelv 228. cikke szerinti levonások

R0240

Részesedések miatti, a szükséges információk hiánya miatti levonások (229. cikk)

R0250

Módszerek kombinálása esetén a levonás és összeadás módszerével kimutatott részesedések miatti levonás

R0260

Rendelkezésre nem álló szavatolótőke-elemek összesen

R0270

Levonások összesen

R0280

Összes alapvető szavatoló tőke a levonások után

R0290

Kiegészítő szavatoló tőke

Igény szerint lehívható befizetetlen és lehívatlan törzsrészvénytőke

R0300

Igény szerint lehívható befizetetlen és lehívatlan induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén

R0310

Igény szerint lehívható befizetetlen és lehívatlan elsőbbségi részvények

R0320

Jogilag kötelező erejű kötelezettségvállalás az alárendelt kötelezettségek igény szerinti lejegyzésére és kifizetésére

R0330

Akkreditívek és garanciák a 2009/138/EK irányelv 96. cikkének (2) bekezdése szerint

R0340

Akkreditívek és garanciák, amelyek nem tartoznak a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (2) bekezdésének hatálya alá

R0350

Pótlólagos tagi befizetési kötelezettségek a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (3) bekezdésének első albekezdése alapján

R0360

Pótlólagos tagi befizetési kötelezettségek – a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (3) bekezdésének első albekezdése alapján előírttól eltérő pótlólagos tagi befizetési kötelezettségek

R0370

Rendelkezésre nem álló kiegészítő szavatoló tőke csoportszinten

R0380

Egyéb kiegészítő szavatolótőke

R0390

Kiegészítő szavatoló tőke összesen

R0400

Más pénzügyi szektorbeli szavatolótőke-elemek

Hitelintézetek, befektetési vállalkozások, pénzügyi intézmények, alternatívbefektetésialap-kezelő

R0410

Foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmények

R0420

Pénzügyi tevékenységet végző nem szabályozott vállalkozások

R0430

Más pénzügyi szektorbeli szavatolótőke-elemek

R0440

A levonási és aggregálási módszerrel kizárólagosan, vagy az 1. módszerrel kombinálva kiszámított szavatoló tőke

A levonási és aggregálási módszerrel vagy módszerek kombinálásával kiszámított összesített szavatoló tőke

R0450

A levonási és aggregálási módszerrel vagy módszerek kombinálásával kiszámított összesített szavatoló tőke a csoporton belüli ügyletek nélkül

R0460

A konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából rendelkezésre álló szavatoló tőke összesen (a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőke kivételével)

R0520

A minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából rendelkezésre álló szavatoló tőke összesen

R0530

A konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke összesen (a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőke kivételével)

R0560

A minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke összesen

R0570

Konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükséglet

R0590

Minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükséglet

R0610

A figyelembe vehető szavatoló tőke és a konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükséglet aránya (a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőke nélkül)

R0630

A figyelembe vehető szavatoló tőke és a minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükséglet aránya

R0650

A csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke összesen (a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőkével együtt)

R0660

A levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásokhoz kapcsolódó szavatolótőke-szükséglet

R0670

Csoportszintű szavatolótőke-szükséglet

R0680

A figyelembe vehető szavatoló tőke és a csoportszintű szavatolótőke-szükséglet aránya, a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőkével együtt

R0690

C0060

Átértékelési tartalék

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete

R0700

Saját részvények (közvetlenül és közvetve birtokolt)

R0710

Várható osztalékok, kifizetések és díjak

R0720

Egyéb alapvető szavatolótőke-elemek

R0730

A korlátozott szavatolótőke-elemeknek megfelelő kiigazítás az illeszkedési kiigazítási portfóliók és az elkülönített alapok tekintetében

R0740

Egyéb, rendelkezésre nem álló szavatolótőke-elemek

R0750

Átértékelési tartalék

R0760

Várható nyereség

Jövőbeni díjakban foglalt várható nyereség (EPIFP) – Életbiztosítási ág

R0770

Jövőbeni díjakban foglalt várható nyereség (EPIFP) – Nem-életbiztosítási ág

R0780

Jövőbeni díjakban foglalt várható nyereség (EPFIP) összesen

R0790

S.23.02.01

A szavatoló tőkére vonatkozó részletes információ szintenként

Összesen

1. szint

2. szint

3. szint

Egyéb alapvető tőke

Az átmeneti intézkedések keretében számba véve

2. szint

Az átmeneti intézkedések keretében számba véve

C0010

C0020

C0030

C0040

C0050

C0060

Törzsrészvénytőke

Befizetett

R0010

Lehívott de még be nem fizetett tőke

R0020

Birtokolt saját részvények

R0030

Törzsrészvénytőke összesen

R0100

Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek – biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén

Befizetett

R0110

Lehívott de még be nem fizetett tőke

R0120

Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek teljes összege biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén

R0200

Alárendelt egyesületi tagi számlák

Lejárattal rendelkező alárendelt

R0210

Lejárat nélküli alárendelt, vételi opcióval

R0220

Lejárat nélküli alárendelt, szerződés szerinti visszaváltási lehetőség nélkül

R0230

Alárendelt egyesületi tagi számlák összesen

R0300

Elsőbbségi részvények

Lejárattal rendelkező elsőbbségi részvények

R0310

Lejárat nélküli elsőbbségi részvények vételi opcióval

R0320

Lejárat nélküli elsőbbségi részvények szerződés szerinti visszaváltási lehetőség nélkül

R0330

Elsőbbségi részvények összesen

R0400

Alárendelt kötelezettségek

Lejárattal rendelkező alárendelt kötelezettségek

R0410

Lejárat nélküli alárendelt kötelezettségek szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel

R0420

Lejárat nélküli alárendelt kötelezettségek szerződés szerinti visszaváltási lehetőség nélkül

R0430

Alárendelt kötelezettségek összesen

R0500

2. szint

3. szint

Jóváhagyott indulóösszeg

Aktuális összeg

Jóváhagyott indulóösszeg

Aktuális összeg

Kiegészítő szavatoló tőke

C0070

C0080

C0090

C0100

Jóváhagyott összeggel rendelkező elemek

R0510

Jóváhagyott módszerrel rendelkező elemek

R0520

Összesen

Magyarázat

C0110

C0120

Eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete – Értékelési különbözetek hozzárendelése

Különbség az eszközök értékelésében

R0600

Különbség a biztosítástechnikai tartalékok értékelésében

R0610

Különbség az egyéb kötelezettségek értékelésében

R0620

A pénzügyi beszámolóban szereplő tartalékok és felhalmozott eredmény összesen

R0630

Egyéb, magyarázza meg, miért szükséges e sor használata.

R0640

Szolvencia II. szerinti értékelési különbözetekkel kiigazított, pénzügyi beszámolókban szereplő tartalékok

R0650

Alapvető szavatolótőke-elemekhez hozzárendelhető, eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete (az átértékelési tartalék kivételével)

Áthozott egyenleg

Növekedés

Csökkenés

Átvitt egyenleg

C0010

C0020

C0030

C0060

Törzsrészvénytőke – Mozgások a jelentési időszakban

Befizetett

R0010

Lehívott de még be nem fizetett tőke

R0020

Birtokolt saját részvények

R0030

Törzsrészvénytőke összesen

R0100

A törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék – Mozgások a jelentési időszakban

1. szint

R0110

2. szint

R0120

Összesen

R0200

Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – Mozgások a jelentési időszakban

Kibocsátott

Visszaváltott

Az értékelésben jelentkező mozgás

Szabályozói intézkedés

Átvitt egyenleg

C0010

C0070

C0080

C0090

C0100

C0060

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Mozgások a jelentési időszakban

1. szint

R0310

2. szint

R0320

3. szint

R0330

Alárendelt egyesületi tagi számlák összesen

R0400

Áthozott egyenleg

Átvitt egyenleg

C0010

C0060

Nyereségrészesedésből származó szavatoló tőke

R0500

Áthozott egyenleg

Növekedés

Csökkenés

Átvitt egyenleg

C0010

C0020

C0030

Elsőbbségi részvények – Mozgások a jelentési időszakban

1. szint

R0510

2. szint

R0520

3. szint

R0530

Elsőbbségi részvények összesen

R0600

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék

1. szint

R0610

2. szint

R0620

3. szint

R0630

Összesen

R0700

Áthozott egyenleg

Kibocsátott

Visszaváltott

Az értékelésben jelentkező mozgás

Szabályozói intézkedés

Átvitt egyenleg

C0010

C0070

C0080

C0090

C0100

C0060

Alárendelt kötelezettségek – Mozgások a jelentési időszakban

1. szint

R0710

2. szint

R0720

3. szint

R0730

Alárendelt kötelezettségek összesen

R0800

Áthozott egyenleg

Átvitt egyenleg

C0010

C0060

A nettó halasztott adókövetelések értékével megegyező összeg

R0900

Áthozott egyenleg

Kibocsátott

Visszaváltott

Az értékelésben jelentkező mozgás

Átvitt egyenleg

C0010

C0070

C0080

C0090

C0060

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – Mozgások a jelentési időszakban

1. szintű korlátlan

R1000

1. szintű korlátozott

R1010

2. szint

R1020

3. szint

R1030

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek összesen

R1100

Áthozott egyenleg

Új rendelkezésre bocsátott összeg

Rendelkezésre álló összeg csökkenése

Alapvető szavatoló tőkeként lehívott elemek

Átvitt egyenleg

C0010

C0110

C0120

C0130

C0060

Kiegészítő szavatoló tőke – Mozgások a jelentési időszakban

2. szint

R1110

3. szint

R1120

Alárendelt egyesületi tagi számlák megnevezése

Összeg

Szint

Pénznem kódja

Átmeneti intézkedések alkalmazásával számítva?

Partner (ha specifikus)

Kibocsátási időpont

(folyt.)

C0010

C0020

C0030

C0040

C0070

C0080

C0090

Lejárat időpontja

Első lehívás időpontja

További lehívási időpontok adatai

Visszaváltási ösztönzők adatai

Értesítési idő

Visszavásárlás az év során

C0100

C0110

C0120

C0130

C0140

C0160

Elsőbbségi részvények megnevezése

Összeg

Átmeneti intézkedések alkalmazásával számítva?

Partner (ha specifikus)

Kibocsátási időpont

Első lehívás időpontja

További lehívási időpontok adatai

Visszaváltási ösztönzők adatai

C0190

C0200

C0210

C0220

C0230

C0240

C0250

C0260

Alárendelt kötelezettségek megnevezése

Összeg

Szint

Pénznem kódja

Hitelező (ha specifikus)

Átmeneti intézkedések alkalmazásával számítva?

Kibocsátási időpont

(folyt.)

C0270

C0280

C0290

C0300

C0320

C0330

C0350

Lejárat időpontja

Első lehívás időpontja

További lehívási időpontok

Visszaváltási ösztönzők adatai

Értesítési idő

C0360

C0370

C0380

C0390

C0400

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek

Összeg

Pénznem kódja

1. szint

2. szint

3. szint

Engedélyezés időpontja

C0450

C0460

C0470

C0480

C0490

C0500

C0510

A pénzügyi beszámolóban szereplő szavatolótőke-elemek, amelyek átértékelési tartalékként nem kimutathatók, és nem felelnek meg a szavatoló tőke Szolvencia II. szerinti kritériumainak.

Elem ismertetése

Összesen

C0570

C0580

Kiegészítő szavatoló tőke ismertetése

Összeg

Partner

Kibocsátási időpont

Engedélyezés időpontja

C0590

C0600

C0610

C0620

C0630

Kiigazítás elkülönített alapok és illeszkedési kiigazítási portfóliók esetén

Az elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió száma

Elvi SCR

Elvi SCR (negatív eredmények nullára állítva

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete

A részvényeseknek tulajdonítható jövőbeli átruházások

A korlátozott szavatolótőke-elemeknek megfelelő kiigazítás az illeszkedési kiigazítási portfóliók és az elkülönített alapok tekintetében

C0660

C0670

C0680

C0690

C0700

C0710

A korlátozott szavatolótőke-elemeknek megfelelő kiigazítás az illeszkedési kiigazítási portfóliók és az elkülönített alapok tekintetében

R0010

R0020

S.23.04.04

A szavatolótőke-elemek felsorolása

Alárendelt egyesületi tagi számlák megnevezése

Összeg

Szint

Pénznem kódja

Kibocsátó intézmény

Hitelező (ha specifikus)

Átmeneti intézkedések alkalmazásával számítva?

(folyt.)

C0010

C0020

C0030

C0040

C0050

C0060

C0070

Partner (ha specifikus)

Kibocsátási időpont

Lejárat időpontja

Első lehívás időpontja

További lehívási időpontok adatai

Visszaváltási ösztönzők adatai

Értesítési idő

(folyt.)

C0080

C0090

C0100

C0110

C0120

C0130

C0140

Az engedélyt kiadó felügyeleti hatóság neve

Visszavásárlás az év során

A kibocsátás csoporton belüli vállalkozások által tartott %-a

Hozzájárulás a csoportszintű alárendelt egyesületi tagi számlákhoz

C0150

C0160

C0170

C0180

Elsőbbségi részvények megnevezése

Összeg

Átmeneti intézkedések alkalmazásával számítva?

Partner (ha specifikus)

Kibocsátási időpont

Első lehívás időpontja

További lehívási időpontok adatai

Visszaváltási ösztönzők adatai

C0190

C0200

C0210

C0220

C0230

C0240

C0250

C0260

Alárendelt kötelezettségek megnevezése

Összeg

Szint

Pénznem kódja

Kibocsátó intézmény

Hitelező (ha specifikus)

Átmeneti intézkedések alkalmazásával számítva?

(folyt.)

C0270

C0280

C0290

C0300

C0310

C0320

C0330

Partner (ha specifikus)

Kibocsátási időpont

Lejárat időpontja

Első lehívás időpontja

További lehívási időpontok

Visszaváltási ösztönzők adatai

Értesítési idő

(folyt.)

C0340

C0350

C0360

C0370

C0380

C0390

C0400

Az engedélyt kiadó felügyeleti hatóság neve

Visszavásárlás az év során

A kibocsátás csoporton belüli vállalkozások által tartott %-a

Hozzájárulás a csoportszintű alárendelt kötelezettségekhez

C0410

C0420

C0430

C0440

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek

Összeg

Pénznem kódja

1. szint

2. szint

3. szint

Engedélyezés időpontja

(folyt.)

C0450

C0460

C0470

C0480

C0490

C0500

C0510

Az engedélyt kiadó felügyeleti hatóság neve

Az érintett intézmény neve

Visszavásárlás az év során

A kibocsátás csoporton belüli vállalkozások által tartott %-a

Hozzájárulás az csoportszintű egyéb alapvető szavatoló tőkéhez

C0520

C0530

C0540

C0550

C0560

A pénzügyi beszámolóban szereplő szavatolótőke-elemek, amelyek átértékelési tartalékként nem kimutathatók és nem felelnek meg a szavatoló tőke Szolvencia II. szerinti kritériumainak

Elem ismertetése

Összesen

C0570

C0580

Kiegészítő szavatoló tőke ismertetése

Összeg

Partner

Kibocsátási időpont

Engedélyezés időpontja

Az engedélyt kiadó felügyeleti hatóság neve

Az érintett intézmény neve

(folyt.)

C0590

C0600

C0610

C0620

C0630

C0640

C0650

Kiigazítás elkülönített alapok és illeszkedési kiigazítási portfóliók esetén

Az elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió száma

Elvi SCR

Elvi SCR (negatív eredmények nullára állítva)

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete

A részvényeseknek tulajdonítható jövőbeli átruházások

A korlátozott szavatolótőke-elemeknek megfelelő kiigazítás az illeszkedési kiigazítási portfóliók és az elkülönített alapok tekintetében

C0660

C0670

C0680

C0690

C0700

C0710

A korlátozott szavatolótőke-elemeknek megfelelő kiigazítás az illeszkedési kiigazítási portfóliók és az elkülönített alapok tekintetében

R0010

R0020

Csoportszinten rendelkezésre nem álló szavatoló tőke kiszámítása (ezt a számítást vállalkozásonként kell elvégezni)

Csoportszinten rendelkezésre nem álló szavatoló tőke – Az egyedi szavatolótőke-szükséglet csoportszintű szavatolótőke-szükséglethez való hozzájárulását meghaladó

A csoportszintű számítás hatályában foglalt kapcsolt (viszont)biztosítók, biztosítói holdingtársaságok, vegyes pénzügyi holdingtársaságok, kiegészítő vállalkozások és különleges célú gazdasági egységek

Ország

Az egyedi szavatolótőke-szükséglet csoportszintű szavatolótőke-szükséglethez való hozzájárulása

Figyelembe nem vehető kisebbségi részesedések

A felügyeleti hatóság által jóváhagyott egyéb szavatolótőke-elemekhez kapcsolódó, figyelembe nem vehető szavatoló tőke

Figyelembe nem vehető nyereségrészesedésből származó szavatoló tőke

Figyelembe nem vehető, lehívott de be nem fizetett tőke

(folyt.)

C0720

C0730

C0740

C0750

C0760

C0770

C0780

Figyelembe nem vehető kiegészítő szavatoló tőke

Figyelembe nem vehető alárendelt egyesületi tagi számlák

Figyelembe nem vehető elsőbbségi részvények

Figyelembe nem vehető alárendelt kötelezettségek

Figyelembe nem vehető nettó halasztott adókövetelések értékével megegyező összeg csoportszinten

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó, figyelembe nem vehető tőketartalék csoportszinten

A figyelembe nem vehető többlet-szavatolótőke összesen

C0790

A csoportszintű számítás hatályában foglalt kapcsolt (viszont)biztosítók, biztosítói holdingtársaságok, vegyes pénzügyi holdingtársaságok, kiegészítő jogalanyok és különleges célú gazdasági egységek

Figyelembe nem vehető alárendelt egyesületi tagi számlák

Figyelembe nem vehető elsőbbségi részvények

Figyelembe nem vehető alárendelt kötelezettségek

Figyelembe nem vehető nettó halasztott adókövetelések értékével megegyező összeg csoportszinten

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó, figyelembe nem vehető tőketartalék csoportszinten

A figyelembe nem vehető többlet-szavatolótőke összesen

C0910

C0920

C0930

C0940

C0950

C0960

Összesen

S.24.01.01

Részesedések

Pénzügyi intézmény és hitelintézet formájú kapcsolt vállalkozásokban fennálló, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikke alapján (részben vagy teljes egészében) levont részesedések

1. táblázat – Pénzügyi intézmény és hitelintézet formájú kapcsolt vállalkozásban fennálló részesedések, amelyek egyenként meghaladják az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 69. cikke a) pontjának i., ii., iv. és vi. alpontjában leírt elemek 10 %-át, nem beleértve a 68. cikke (1) bekezdése szerinti levonások céljából a konszolidált stratégiai részesedéseket

Kapcsolt vállalkozás neve

Eszköz azonosító kódja

Eszközazonosító kód típusa

Összesen

Elsődleges alapvető tőke

Egyéb alapvető tőke

2. szint

C0010

C0020

C0030

C0040

C0050

C0060

C0070

2. táblázat – Pénzügyi intézmény és hitelintézet formájú kapcsolt vállalkozásban fennálló részesedések, amelyek összesítve meghaladják az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 69. cikke a) pontjának i., ii., iv. és vi. alpontjában leírt elemek 10 %-át, nem beleértve a 68. cikke (2) bekezdése szerinti levonások céljából a konszolidált stratégiai részesedéseket

Kapcsolt vállalkozás neve

Eszköz azonosító kódja

Eszközazonosító kód típusa

Összesen

Elsődleges alapvető tőke

Egyéb alapvető tőke

2. szint

C0080

C0090

C0100

C0110

C0120

C0130

C0140

Összesen

Elsődleges alapvető tőke

Egyéb alapvető tőke

2. szint

C0150

C0160

C0170

C0180

Pénzügyi intézmény és hitelintézet formájú kapcsolt vállalkozásokban fennálló részesedések összesen (amelyek esetében van szavatolótőke-levonás)

Szavatolótőke-levonások

Összesen

1. szint – korlátlan

1. szint – korlátozott

2. szint

C0190

C0200

C0210

C0220

R0010

68. cikk (1) bekezdése szerinti levonás

R0020

68. cikk (2) bekezdése szerinti levonás

R0030

Összesen

Szavatolótőke-szükséglet kezelése

Pénzügyi intézmény és hitelintézet formájú kapcsolt vállalkozásokban fennálló, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikke alapján nem (teljes egészben) levont részesedések

3. táblázat – Pénzügyi intézmény és hitelintézet formájú kapcsolt vállalkozásokban fennálló, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 171. cikkében meghatározottak szerint stratégiainak minősülő, és a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés 1. módszer szerinti kiszámításának részét képező részesedések (a 68. cikk (3) bekezdésének megfelelően nincs szavatolótőke-levonás)

Kapcsolt vállalkozás neve

Eszköz azonosító kódja

Eszközazonosító kód típusa

Összesen

1-es típusú részvénykitettségek

2-es típusú részvénykitettségek

Alárendelt kötelezettségek

C0230

C0240

C0250

C0260

C0270

C0280

C0290

4. táblázat – Pénzügyi intézmény és hitelintézet formájú kapcsolt vállalkozásokban fennálló, (az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 171. cikkében meghatározottak szerint) stratégiainak minősülő, a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés 1. módszer szerinti kiszámításának részét nem képező, a 68. cikk (1) bekezdése és a 68. cikk (2) bekezdése alapján nem levont részesedések (magában foglalja az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikke (2) bekezdésének megfelelő részleges levonást követően fennmaradó részt)

Kapcsolt vállalkozás neve

Eszköz azonosító kódja

Eszközazonosító kód típusa

Összesen

1-es típusú részvénykitettségek

2-es típusú részvénykitettségek

Alárendelt kötelezettségek

C0300

C0310

C0320

C0330

C0340

C0350

C0360

5. táblázat – Pénzügyi intézmény és hitelintézet formájú kapcsolt vállalkozásokban fennálló, nem stratégiai és az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikkének (1) bekezdése és a 68. cikkének (2) bekezdése alapján nem levont részesedések

(magában foglalja az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikke (2) bekezdésének megfelelő részleges levonást követően fennmaradó részt)

Kapcsolt vállalkozás neve

Eszköz azonosító kódja

Eszközazonosító kód típusa

Összesen

1-es típusú részvénykitettségek

2-es típusú részvénykitettségek

Alárendelt kötelezettségek

C0370

C0380

C0390

C0400

C0410

C0420

C0430

Nem pénzügyi intézmény és hitelintézet formájú kapcsolt vállalkozásokban fennálló részesedések

6. táblázat – Nem pénzügyi intézményben és hitelintézetben fennálló egyéb stratégiai részesedések

Kapcsolt vállalkozás neve

Eszköz azonosító kódja

Eszközazonosító kód típusa

Összesen

1-es típusú részvénykitettségek

2-es típusú részvénykitettségek

Alárendelt kötelezettségek

C0440

C0450

C0460

C0470

C0480

C0490

C0500

7. táblázat – Nem pénzügyi intézményben és hitelintézetben fennálló egyéb nem stratégiai részesedések

Kapcsolt vállalkozás neve

Eszköz azonosító kódja

Eszközazonosító kód típusa

Összesen

1-es típusú részvénykitettségek

2-es típusú részvénykitettségek

Alárendelt kötelezettségek

C0510

C0520

C0530

C0540

C0550

C0560

C0570

Szavatolótőke-szükségletre vonatkozó számítás összesen

Összesen

1-es típusú részvénykitettségek

2-es típusú részvénykitettségek

Alárendelt kötelezettségek

C0580

C0590

C0600

C0610

R0040

Pénzügyi intézmény és hitelintézet formájú kapcsolt vállalkozásokban fennálló részesedések

R0050

ebből stratégiai (1. módszer szerinti vagy 10 %-nál kevesebb nem 1. módszer szerint)

R0060

ebből nem stratégiai (10 %-nál kevesebb)

R0070

Nem pénzügyi intézmény és hitelintézet formájú kapcsolt vállalkozásokban fennálló részesedések

R0080

ebből stratégiai

R0090

ebből nem stratégiai

Minden részesedés összesen

Összesen

C0620

Minden részesedés összesen

S.25.01.01

Szavatolótőke-szükséglet – a standard formulát alkalmazó vállalkozások esetén

112. cikk

Z0010

A001

Nettó szavatolótőke-szükséglet

Bruttó szavatolótőke-szükséglet

Az elkülönített alapok/illeszkedési kiigazítási portfóliók miatti kiigazítások megosztása

C0030

C0040

C0050

Piaci kockázat

R0010

Partner általi nemteljesítési kockázat

R0020

Életbiztosítási kockázat

R0030

Egészségbiztosítási kockázat

R0040

Nem-életbiztosítási kockázat

R0050

Diverzifikáció

R0060

Immateriális javak kockázata

R0070

Alapvető szavatolótőke-szükséglet

R0100

A szavatolótőke-szükséglet kiszámítása

C0100

Elkülönített alapok/illeszkedési kiigazítási portfóliók elvi szavatolótőke-szükségletének összesítése miatti kiigazítás

R0120

Működési kockázat

R0130

A biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége

R0140

A halasztott adók veszteségelnyelő képessége

R0150

A 2003/41/EK irányelv 4. cikkével összhangban működtetett üzletágak tőkekövetelménye

R0160

Szavatolótőke-szükséglet a többlettőke-követelmény nélkül

R0200

Előírt többlettőke-követelmény

R0210

Szavatolótőke-szükséglet

R0220

A szavatolótőke-szükségletre vonatkozó egyéb információk

Az időtartam-alapú részvénypiaci kockázati részmodulra vonatkozó tőkekövetelmény

R0400

A fennmaradó részre vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesen

R0410

Az elkülönített alapokra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesen

R0420

Az illeszkedési kiigazítási portfóliókra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesen

R0430

Az elkülönített alapokra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesítése miatti diverzifikációs hatások a 304. cikk szerint

R0440

Az elkülönített alapok/illeszkedési kiigazítási portfóliók elvi szavatolótőke-szükségletének összesítése miatti kiigazítás kiszámítására használt módszer

R0450

Nettó jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedések

R0460

S.25.01.04

Szavatolótőke-szükséglet – a standard formulát alkalmazó csoportok esetén

112. cikk

Z0010

Nettó szavatolótőke-szükséglet

Bruttó szavatolótőke-szükséglet

Az elkülönített alapok/illeszkedési kiigazítási portfóliók miatti kiigazítások hozzárendelése

C0030

C0040

C0050

Piaci kockázat

R0010

Partner általi nemteljesítési kockázat

R0020

Életbiztosítási kockázat

R0030

Egészségbiztosítási kockázat

R0040

Nem-életbiztosítási kockázat

R0050

Diverzifikáció

R0060

Immateriális javak kockázata

R0070

Alapvető szavatolótőke-szükséglet

R0100

A szavatolótőke-szükséglet kiszámítása

C0100

Elkülönített alapok/illeszkedési kiigazítási portfóliók elvi szavatolótőke-szükségletének összesítése miatti kiigazítás

R0120

Működési kockázat

R0130

A biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége

R0140

A halasztott adók veszteségelnyelő képessége

R0150

A 2003/41/EK irányelv 4. cikkével összhangban működtetett üzletágak tőkekövetelménye

R0160

Szavatolótőke-szükséglet a többlettőke-követelmény nélkül

R0200

Előírt többlettőke-követelmény

R0210

Szavatolótőke-szükséglet konszolidált módszert alkalmazó vállalkozások esetén

R0220

A szavatolótőke-szükségletre vonatkozó egyéb információk

Az időtartam-alapú részvénypiaci kockázati részmodulra vonatkozó tőkekövetelmény

R0400

A fennmaradó részre vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesen

R0410

Az elkülönített alapokra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesen

R0420

Az illeszkedési kiigazítási portfóliókra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesen

R0430

Az elkülönített alapokra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesítése miatti diverzifikációs hatások a 304. cikk szerint

R0440

Az elkülönített alapok/illeszkedési kiigazítási portfóliók elvi szavatolótőke-szükségletének összesítése miatti kiigazítás kiszámítására használt módszer

R0450

Nettó jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedések

R0460

Minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükséglet

R0470

Más vállalkozásokra vonatkozó információk

Más pénzügyi szektorbeli vállalkozásokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény (nem biztosítási tőkekövetelmények)

R0500

Más pénzügyi szektorbeli vállalkozásokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény (nem biztosítási tőkekövetelmények) – Hitelintézetek, befektetési vállalkozások és pénzügyi vállalkozások, alternatívbefektetésialap-kezelők, ÁÉKBV alapkezelő társaságok

R0510

Más pénzügyi szektorbeli vállalkozásokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény (nem biztosítási tőkekövetelmények) – Foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézmények

R0520

Más pénzügyi szektorbeli vállalkozásokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény (nem biztosítási tőkekövetelmények) – Pénzügyi tevékenységet végző, nem szabályozott vállalkozásokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény

R0530

A nem ellenőrzött részesedésekhez kapcsolódó tőkekövetelmény

R0540

A reziduális vállalkozásokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény

R0550

Szavatolótőke-szükséglet összesen

A levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásokhoz kapcsolódó szavatolótőke-szükséglet

R0560

Szavatolótőke-szükséglet

R0570

SR.25.01.01

Szavatolótőke-szükséglet – a standard formulát alkalmazó vállalkozások esetén

112. cikk

Z0010

Elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió vagy fennmaradó rész

Z0020

Alap/portfólió száma

Z0030

Nettó szavatolótőke-szükséglet

Bruttó szavatolótőke-szükséglet

C0030

C0040

Piaci kockázat

R0010

Partner általi nemteljesítési kockázat

R0020

Életbiztosítási kockázat

R0030

Egészségbiztosítási kockázat

R0040

Nem-életbiztosítási kockázat

R0050

Diverzifikáció

R0060

Immateriális javak kockázata

R0070

Alapvető szavatolótőke-szükséglet

R0100

A szavatolótőke-szükséglet kiszámítása

C0100

Működési kockázat

R0130

A biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége

R0140

A halasztott adók veszteségelnyelő képessége

R0150

Szavatolótőke-szükséglet

R0200

Nettó jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedések

R0460

S.25.02.01

Szavatolótőke-szükséglet – a standard formulát és részleges belső modellt alkalmazó vállalkozások esetén

Az összetevő egyedi azonosító száma

Az összetevők leírása

A szavatolótőke-szükséglet kiszámítása

Az elkülönített alapok/illeszkedési kiigazítási portfóliók miatti kiigazítások megosztása

A biztosítástechnikai tartalékok és/vagy halasztott adókra vonatkozó jövőbeli vezetői intézkedések figyelembevétele

Modellezett összeg

C0010

C0020

C0030

C0050

C0060

C0070

A szavatolótőke-szükséglet kiszámítása

C0100

Nem diverzifikált összetevők összesen

R0110

Diverzifikáció

R0060

Elkülönített alapok/illeszkedési kiigazítási portfóliók elvi szavatolótőke-szükségletének összesítése miatti kiigazítás

R0120

A 2003/41/EK irányelv 4. cikkével összhangban működtetett üzletágak tőkekövetelménye

R0160

Szavatolótőke-szükséglet a többlettőke-követelmény nélkül

R0200

Előírt többlettőke-követelmény

R0210

Szavatolótőke-szükséglet

R0220

A szavatolótőke-szükségletre vonatkozó egyéb információk

A biztosítástechnikai tartalékok összesített veszteségelnyelő képességének összege / becsült összege

R0300

A halasztott adók összesített veszteségelnyelő képességének összege / becsült összege

Más pénzügyi szektorbeli vállalkozásokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény (nem biztosítási tőkekövetelmények) – Hitelintézetek, befektetési vállalkozások és pénzügyi vállalkozások, alternatívbefektetésialap-kezelők, ÁÉKBV-kezelő társaságok

R0510

Más pénzügyi szektorbeli vállalkozásokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény (nem biztosítási tőkekövetelmények) – Foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmények

R0520

Más pénzügyi szektorbeli vállalkozásokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény (nem biztosítási tőkekövetelmények) – Pénzügyi tevékenységet végző, nem szabályozott vállalkozásokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény

R0530

A nem ellenőrzött részesedésekhez kapcsolódó tőkekövetelmény

R0540

A reziduális vállalkozásokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény

R0550

Szavatolótőke-szükséglet összesen

A levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásokhoz kapcsolódó szavatolótőke-szükséglet

R0560

Szavatolótőke-szükséglet

R0570

SR.25.02.01

Szavatolótőke-szükséglet – a standard formulát és részleges belső modellt alkalmazó vállalkozások esetén

Elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió vagy fennmaradó rész

Z0020

Alap/portfólió száma

Z0030

Az összetevő egyedi azonosító száma

Az összetevők leírása

A szavatolótőke-szükséglet kiszámítása

A biztosítástechnikai tartalékok és/vagy halasztott adókra vonatkozó jövőbeli vezetői intézkedések figyelembevétele

Modellezett összeg

C0010

C0020

C0030

C0060

C0070

A szavatolótőke-szükséglet kiszámítása

C0100

Nem diverzifikált összetevők összesen

R0110

Diverzifikáció

R0060

Szavatolótőke-szükséglet a többlettőke-követelmény nélkül

R0200

Előírt többlettőke-követelmény

R0210

Szavatolótőke-szükséglet

R0220

A szavatolótőke-szükségletre vonatkozó egyéb információk

A biztosítástechnikai tartalékok összesített veszteségelnyelő képességének összege / becsült összege

R0300

A halasztott adók összesített veszteségelnyelő képességének összege / becsült összege

R0310

Nettó jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedések

R0460

S.25.03.01

Szavatolótőke-szükséglet – teljes belső modellt alkalmazó vállalkozások esetén

Az összetevő egyedi azonosító száma

Az összetevők leírása

A szavatolótőke-szükséglet kiszámítása

A biztosítástechnikai tartalékok és/vagy halasztott adókra vonatkozó jövőbeli vezetői intézkedések figyelembevétele

C0010

C0020

C0030

C0060

A szavatolótőke-szükséglet kiszámítása

C0100

Nem diverzifikált összetevők összesen

R0110

Diverzifikáció

R0060

A 2003/41/EK irányelv 4. cikkével összhangban működtetett üzletágak tőkekövetelménye (átmeneti intézkedés)

R0160

Szavatolótőke-szükséglet a többlettőke-követelmény nélkül

R0200

Előírt többlettőke-követelmény

R0210

Szavatolótőke-szükséglet

R0220

A szavatolótőke-szükségletre vonatkozó egyéb információk

A biztosítástechnikai tartalékok összesített veszteségelnyelő képességének összege / becsült összege

R0300

A halasztott adók összesített veszteségelnyelő képességének összege / becsült összege

R0310

A fennmaradó részre vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesen

R0410

Az elkülönített alapokra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesen

R0420

Az illeszkedési kiigazítási portfóliókra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesen

R0430

Az elkülönített alapokra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesítése miatti diverzifikációs hatások a 304. cikk szerint

R0440

Nettó jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedések

R0460

S.25.03.04

Szavatolótőke-szükséglet – teljes belső modellt alkalmazó csoportok esetén

Az összetevő egyedi azonosító száma

Az összetevők leírása

A szavatolótőke-szükséglet kiszámítása

A biztosítástechnikai tartalékok és/vagy halasztott adókra vonatkozó jövőbeli vezetői intézkedések figyelembevétele

C0010

C0020

C0030

C0060

A szavatolótőke-szükséglet kiszámítása

C0100

Nem diverzifikált összetevők összesen

R0110

Diverzifikáció

R0060

A 2003/41/EK irányelv 4. cikkével összhangban működtetett üzletágak tőkekövetelménye

R0160

Szavatolótőke-szükséglet a többlettőke-követelmény nélkül

R0200

Előírt többlettőke-követelmény

R0210

Szavatolótőke-szükséglet

R0220

A szavatolótőke-szükségletre vonatkozó egyéb információk

A biztosítástechnikai tartalékok összesített veszteségelnyelő képességének összege / becsült összege

R0300

A halasztott adók összesített veszteségelnyelő képességének összege / becsült összege

R0310

A fennmaradó részre vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesen

R0410

Az elkülönített alapokra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesen

R0420

Az illeszkedési kiigazítási portfóliókra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesen

R0430

Az elkülönített alapokra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesítése miatti diverzifikációs hatások a 304. cikk szerint

R0440

Nettó jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedések

R0460

Minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükséglet

R0470

Más vállalkozásokra vonatkozó információk

Más pénzügyi szektorbeli vállalkozásokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény (nem biztosítási tőkekövetelmények)

R0500

Más pénzügyi szektorbeli vállalkozásokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény (nem biztosítási tőkekövetelmények) – Hitelintézetek, befektetési vállalkozások és pénzügyi vállalkozások, alternatívbefektetésialap-kezelők, ÁÉKBV alapkezelő társaságok

R0510

Más pénzügyi szektorbeli vállalkozásokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény (nem biztosítási tőkekövetelmények) – Foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézmények

R0520

Más pénzügyi szektorbeli vállalkozásokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény (nem biztosítási tőkekövetelmények) – Pénzügyi tevékenységet végző, nem szabályozott vállalkozásokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény

R0530

A nem ellenőrzött részesedésekhez kapcsolódó tőkekövetelmény

R0540

A reziduális vállalkozásokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény

R0550

SR.25.03.01

Szavatolótőke-szükséglet – teljes belső modellt alkalmazó vállalkozások esetén

Elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió vagy fennmaradó rész

Z0020

Alap/portfólió száma

Z0030

Az összetevő egyedi azonosító száma

Az összetevők leírása

A szavatolótőke-szükséglet kiszámítása

A biztosítástechnikai tartalékok és/vagy halasztott adókra vonatkozó jövőbeli vezetői intézkedések figyelembevétele

C0010

C0020

C0030

C0060

A szavatolótőke-szükséglet kiszámítása

C0100

Nem diverzifikált összetevők összesen

R0110

Diverzifikáció

R0060

Szavatolótőke-szükséglet a többlettőke-követelmény nélkül

R0200

Előírt többlettőke-követelmény

R0210

Szavatolótőke-szükséglet

R0220

A szavatolótőke-szükségletre vonatkozó egyéb információk

A biztosítástechnikai tartalékok összesített veszteségelnyelő képességének összege / becsült összege

R0300

A halasztott adók összesített veszteségelnyelő képességének összege / becsült összege

R0310

Nettó jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedések

R0460

S.26.01.01

Szavatolótőke-szükséglet – Piaci kockázat

112. cikk

Z0010

Alkalmazott egyszerűsítések

C0010

Egyszerűsítések – kötvények és hitelek kamatréskockázata

R0010

Captive biztosító által alkalmazott egyszerűsítés – kamatlábkockázat

R0020

Captive biztosító által alkalmazott egyszerűsítés – kötvények és hitelek kamatréskockázata

R0030

Captive biztosító által alkalmazott egyszerűsítés – piaci kockázatkoncentráció

R0040

Sokk előtti kezdeti abszolút érték

Sokk utáni abszolút érték

Eszközök

Kötelezettségek

Eszközök

Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni)

Nettó szavatolótőke-szükséglet

Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti)

Bruttó szavatolótőke-szükséglet

Piaci kockázat – Alapvető információk

C0020

C0030

C0040

C0050

C0060

C0070

C0080

Kamatlábkockázat

R0100

Kamatláb-csökkenési sokk

R0110

Kamatláb-növekedési sokk

R0120

Részvénypiaci kockázat

R0200

1-es típusú részvénykitettségek

R0210

1-es típusú részvénykitettségek

R0220

Stratégiai részesedések (1-es típusú részvénykitettségek)

R0230

Időtartam-alapú (1-es típusú részvénykitettségek)

R0240

2-es típusú részvénykitettségek

R0250

2-es típusú részvénykitettségek

R0260

Stratégiai részesedések (2-es típusú részvénykitettségek)

R0270

Időtartam-alapú (2-es típusú részvénykitettségek)

R0280

Ingatlanpiaci kockázat

R0300

Kamatréskockázat

R0400

Kötvények és hitelek

R0410

Hitelderivatívák

R0420

Hitelderivatívák hozamráta-csökkenési sokkja

R0430

Hitelderivatívák hozamráta-növekedési sokkja

R0440

Értékpapírosítási pozíciók

R0450

1-es típusú értékpapírosítások

R0460

2-es típusú értékpapírosítások

R0470

Újra-értékpapírosítások

R0480

Piaci kockázatkoncentrációk

R0500

Devizakockázat

R0600

A külföldi pénznem értéknövekedése

R0610

A külföldi pénznem értékcsökkenése

R0620

A piaci kockázati modulon belüli diverzifikációs hatás

R0700

Teljes piaci kockázat

Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után).

Nettó szavatolótőke-szükséglet

Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt)

Bruttó szavatolótőke-szükséglet

Piaci kockázat – Alapvető információk

C0020

C0030

C0040

C0050

C0060

C0070

C0080

Kamatlábkockázat

R0100

kamatláb-csökkenési sokk

R0110

kamatláb-növekedési sokk

R0120

Részvénypiaci kockázat

R0200

1-es típusú részvénykitettségek

R0210

1-es típusú részvénykitettségek

R0220

stratégiai részesedések (1-es típusú részvénykitettségek)

R0230

Időtartam-alapú (1-es típusú részvénykitettségek)

R0240

2-es típusú részvénykitettségek

R0250

2-es típusú részvénykitettségek

R0260

stratégiai részesedések (2-es típusú részvénykitettségek)

R0270

Időtartam-alapú (2-es típusú részvénykitettségek)

R0280

Ingatlanpiaci kockázat

R0300

Kamatréskockázat

R0400

kötvények és hitelek

R0410

hitelderivatívák

R0420

hitelderivatívák hozamráta-csökkenési sokkja

R0430

hitelderivatívák hozamráta-növekedési sokkja

R0440

Értékpapírosítási pozíciók

R0450

1-es típusú értékpapírosítások

R0460

2-es típusú értékpapírosítások

R0470

Újra-értékpapírosítások

R0480

Piaci kockázatkoncentrációk

R0500

Devizakockázat

R0600

A külföldi pénznem értéknövekedése

R0610

A külföldi pénznem értékcsökkenése

R0620

A piaci kockázati modulon belüli diverzifikációs hatás

R0700

Teljes piaci kockázat

R0800

SR.26.01.01

Szavatolótőke-szükséglet – Piaci kockázat

112. cikk

Z0010

Elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió vagy fennmaradó rész

Z0020

Alap/portfólió száma

Z0030

Alkalmazott egyszerűsítések

C0010

Egyszerűsítések – kötvények és hitelek kamatréskockázata

R0010

Captive biztosító által alkalmazott egyszerűsítés – kamatlábkockázat

R0020

Captive biztosító által alkalmazott egyszerűsítés – kötvények és hitelek kamatréskockázata

R0030

Captive biztosító által alkalmazott egyszerűsítés – piaci kockázatkoncentráció

R0040

Sokk előtti kezdeti abszolút érték

Sokk utáni abszolút érték

Eszközök

Kötelezettségek

Eszközök

Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni)

Nettó szavatolótőke-szükséglet

Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti)

Bruttó szavatolótőke-szükséglet

Piaci kockázat – Alapvető információk

C0020

C0030

C0040

C0050

C0060

C0070

C0080

Kamatlábkockázat

R0100

Kamatláb-csökkenési sokk

R0110

Kamatláb-növekedési sokk

R0120

Részvénypiaci kockázat

R0200

1-es típusú részvénykitettségek

R0210

1-es típusú részvénykitettségek

R0220

Stratégiai részesedések (1-es típusú részvénykitettségek)

R0230

Időtartam-alapú (1-es típusú részvénykitettségek)

R0240

2-es típusú részvénykitettségek

R0250

2-es típusú részvénykitettségek

R0260

Stratégiai részesedések (2-es típusú részvénykitettségek)

R0270

Időtartam-alapú (2-es típusú részvénykitettségek)

R0280

Ingatlanpiaci kockázat

R0300

Kamatréskockázat

R0400

Kötvények és hitelek

R0410

Hitelderivatívák

R0420

Hitelderivatívák hozamráta-csökkenési sokkja

R0430

Hitelderivatívák hozamráta-növekedési sokkja

R0440

Értékpapírosítási pozíciók

R0450

1-es típusú értékpapírosítások

R0460

2-es típusú értékpapírosítások

R0470

Újra-értékpapírosítások

R0480

Piaci kockázatkoncentrációk

R0500

Devizakockázat

R0600

A külföldi pénznem értéknövekedése

R0610

A külföldi pénznem értékcsökkenése

R0620

A piaci kockázati modulon belüli diverzifikációs hatás

R0700

Teljes piaci kockázat

R0800

S.26.02.01

Szavatolótőke-szükséglet – partner általi nemteljesítési kockázat

112. cikk

Z0010

Alkalmazott egyszerűsítések

C0010

Egyszerűsítések

R0010

Ugyanazon kibocsátóval szemben fennálló kitettség megnevezése

Ugyanazon kibocsátóval szemben fennálló kitettség kódja

Az ugyanazon kibocsátóval szemben fennálló kitettség kódjának típusa

Nemteljesítési veszteség

Nemteljesítési valószínűség

Nettó szavatolótőke-szükséglet

Bruttó szavatolótőke-szükséglet

Partner általi nemteljesítési kockázat – Alapvető információk

C0020

C0030

C0040

C0050

C0060

C0070

C0080

1-es típusú kitettségek

R0100

1. Ugyanazon kibocsátóval szemben fennálló kitettség

R0110

2. Ugyanazon kibocsátóval szemben fennálló kitettség

R0120

3. Ugyanazon kibocsátóval szemben fennálló kitettség

R0130

4. Ugyanazon kibocsátóval szemben fennálló kitettség

R0140

5. Ugyanazon kibocsátóval szemben fennálló kitettség

R0150

6. Ugyanazon kibocsátóval szemben fennálló kitettség

R0160

7. Ugyanazon kibocsátóval szemben fennálló kitettség

R0170

8. Ugyanazon kibocsátóval szemben fennálló kitettség

R0180

9. Ugyanazon kibocsátóval szemben fennálló kitettség

R0190

10. Ugyanazon kibocsátóval szemben fennálló kitettség

R0200

2-es típusú kitettségek

R0300

Több mint 3 hónapja esedékes, közvetítőkkel szembeni követelések

R0310

A több mint 3 hónapja esedékes, közvetítőkkel szembeni követelésektől eltérő minden 2-es típusú kitettség

R0320

A partner általi nemteljesítési kockázati modulon belüli diverzifikációs hatás

R0330

Partner általi nemteljesítési kockázat összesen

R0400

Jelzáloghitelekkel kapcsolatos további részletek

C0090

2-es típusú jelzáloghitelekből eredő veszteségek

R0500

Jelzáloghitelekből eredő veszteségek teljes összege

Egyszerűsítések – halandósági kockázat

R0010

Egyszerűsítések – hosszúélet-kockázat

R0020

Egyszerűsítések – rokkantsági-betegségi kockázat

R0030

Egyszerűsítések – törlési kockázat

R0040

Egyszerűsítések – életbiztosítási költségkockázat

R0050

Egyszerűsítések – életbiztosítási katasztrófakockázat

R0060

Sokk előtti kezdeti abszolút érték

Sokk utáni abszolút érték

Eszközök

Kötelezettségek

Eszközök

Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni)

Nettó szavatolótőke-szükséglet

Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti)

Bruttó szavatolótőke-szükséglet

Életbiztosítási kockázat

C0020

C0030

C0040

C0050

C0060

C0070

C0080

Halálozási kockázat

R0100

Hosszúélet-kockázat

R0200

Rokkantsági-betegségi kockázat

R0300

Törlési kockázat

R0400

Törlési arányok növekedéséből adódó kockázat

R0410

Törlési arányok csökkenéséből adódó kockázat

R0420

Tömeges törlési kockázat

R0430

Életbiztosítási költségkockázat

R0500

Felülvizsgálati kockázat

R0600

Életbiztosítási katasztrófakockázat

R0700

Az életbiztosítási kockázati modulon belüli diverzifikációs hatás

R0800

Teljes életbiztosítási kockázat

R0900

Biztosítóspecifikus paraméterek

Felülvizsgálati kockázattal kapcsolatos további részletek

C0090

A felülvizsgálati kockázat csoportspecifikus paramétere (USP)

Egyszerűsítések – egészségbiztosítási hosszúélet-kockázat

R0020

Egyszerűsítések – egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat (gyógyászati költségkockázat)

R0030

Egyszerűsítések – egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat (jövedelembiztosítás)

R0040

Egyszerűsítések – egészségbiztosítási SLT törlési kockázat

R0050

Egyszerűsítések – egészségbiztosítási költségkockázat

Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

Bruttó szavatolótőke-szükséglet

SLT egészségbiztosítási kockázat

C0020

C0030

C0040

C0050

C0060

C0070

C0080

Egészségbiztosítási halandósági kockázat

R0100

Egészségbiztosítási hosszúélet-kockázat

R0200

Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat

R0300

Gyógyászati költségek

R0310

Gyógyászati kiadások megemelkedése

R0320

Gyógyászati kiadások csökkenése

R0330

Jövedelembiztosítás

R0340

SLT egészségbiztosítási törlési kockázat

R0400

Törlési arányok növekedéséből adódó kockázat

R0410

Törlési arányok csökkenéséből adódó kockázat

R0420

Tömeges törlési kockázat

R0430

Egészségbiztosítási költségkockázat

R0500

Egészségbiztosítási felülvizsgálati kockázat

R0600

Az SLT egészségbiztosítási kockázati modulon belüli bruttó diverzifikációs hatás

R0700

SLT egészségbiztosítási kockázat összesen

R0800

Biztosítóspecifikus paraméterek

Felülvizsgálati kockázattal kapcsolatos további részletek

C0090

A felülvizsgálati kockázat csoportspecifikus paramétere (USP)

R0900

A díjkockázat szórásának csoportspecifikus paramétere

A tartalékkockázat szórásának csoportspecifikus paramétere

A díj- és tartalékkockázat mennyiségi mérőszáma

Biztosítóspecifikus paraméterek

Szórás

Biztosítóspecifikus paraméterek

Szórás – bruttó/nettó

Biztosítóspecifikus paraméterek

A nem arányos viszontbiztosítás csoportspecifikus kiigazítási tényezője

Biztosítóspecifikus paraméterek

Vprem

Vres

Földrajzi diverzifikáció

V

Életbiztosítási tartalékolási technikáktól eltérően kezelt (NSLT) egészségbiztosítási díj- és tartalékkockázat

C0100

C0110

C0120

C0130

C0140

C0150

C0160

C0170

Gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosítás és arányos viszontbiztosítás

R1000

Jövedelembiztosítás és arányos viszontbiztosítás

R1010

Üzemi balesetbiztosítás és arányos viszontbiztosítás

R1020

Nem arányos egészség-viszontbiztosítás

R1030

Összesített mennyiségi mérőszám

R1040

Kombinált szórás

R1050

Szavatolótőke-szükséglet

C0180

Életbiztosítási tartalékolási technikáktól eltérően kezelt (NSLT) egészségbiztosítási díj- és tartalékkockázat

R1100

Sokk előtti kezdeti abszolút érték

Sokk utáni abszolút érték

Eszközök

Kötelezettségek

Eszközök

Kötelezettségek

Szavatolótőke-szükséglet

NSLT egészségbiztosítási törlési kockázat

C0190

C0200

C0210

C0220

C0230

NSLT egészségbiztosítási törlési kockázat

R1200

Szavatolótőke-szükséglet

C0240

Az NSLT egészségbiztosítási kockázati modulon belüli bruttó diverzifikációs hatás

R1300

NSLT egészségbiztosítási kockázat összesen

R1400

Nettó szavatolótőke-szükséglet

Bruttó szavatolótőke-szükséglet

Egészségbiztosítási katasztrófakockázat

C0250

C0260

Tömeges baleseti kockázat

R1500

Baleset-koncentrációs kockázat

R1510

Járványkockázat

R1520

Az egészségbiztosítási katasztrófakockázati részmodulon belüli diverzifikációs hatás

R1530

Teljes egészségbiztosítási katasztrófakockázat

R1540

Nettó szavatolótőke-szükséglet

Bruttó szavatolótőke-szükséglet

Teljes egészségbiztosítási kockázat

C0270

C0280

Az egészségbiztosítási kockázati modulon belüli diverzifikációs hatás

R1600

Teljes egészségbiztosítási kockázat

R1700

S.26.04.04

Szavatolótőke-szükséglet – egészségbiztosítási kockázat

112. cikk

Z0010

Alkalmazott egyszerűsítések

C0010

Egyszerűsítések – egészségbiztosítási halandósági kockázat

R0010

Egyszerűsítések – egészségbiztosítási hosszúélet-kockázat

R0020

Egyszerűsítések – egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat (gyógyászati költségkockázat)

R0030

Egyszerűsítések – egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat (jövedelembiztosítás)

R0040

Egyszerűsítések – egészségbiztosítási SLT törlési kockázat

R0050

Egyszerűsítések – egészségbiztosítási költségkockázat

R0060

Sokk előtti kezdeti abszolút érték

Sokk utáni abszolút érték

Eszközök

Kötelezettségek

Eszközök

Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni)

Nettó szavatolótőke-szükséglet

Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti)

Bruttó szavatolótőke-szükséglet

SLT egészségbiztosítási kockázat

C0020

C0030

C0040

C0050

C0060

C0070

C0080

Egészségbiztosítási halandósági kockázat

R0100

Egészségbiztosítási hosszúélet-kockázat

R0200

Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat

R0300

Gyógyászati költségek

R0310

Gyógyászati kiadások megemelkedése

R0320

Gyógyászati kiadások csökkenése

R0330

Jövedelembiztosítás

R0340

SLT egészségbiztosítási törlési kockázat

R0400

Törlési arányok növekedéséből adódó kockázat

R0410

Törlési arányok csökkenéséből adódó kockázat

R0420

Tömeges törlési kockázat

R0430

egészségbiztosítási költségkockázat

Az NSLT egészségbiztosítási kockázati modulon belüli diverzifikációs hatás

Az SLT egészségbiztosítási kockázati modulon belüli diverzifikációs hatás

Captive biztosító által alkalmazott egyszerűsítés – díj- és tartalékkockázat

Nem-életbiztosítási díj- és tartalékkockázat

C0020

C0030

C0040

C0050

C0060

C0070

C0080

C0090

Gépjármű-felelősségbiztosítás

R0100

Egyéb gépjármű-biztosítás

R0110

Tengeri, légi és szállítási biztosítás

R0120

Tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása

R0130

Felelősségbiztosítás

R0140

Hitel- és kezességvállalási biztosítás

R0150

Jogvédelmi biztosítás

R0160

Segítségnyújtás

R0170

Egyéb

R0180

Nem arányos viszontbiztosítás – vagyonbiztosítás

R0190

Nem arányos viszontbiztosítás – balesetbiztosítás

R0200

Nem arányos viszontbiztosítás – Tengeri, légi és szállítási biztosítás

Nem-életbiztosítási törlési kockázat

C0110

C0120

C0130

C0140

C0150

Nem-életbiztosítási törlési kockázat

R0400

Szavatolótőke-szükséglet

Nem-életbiztosítási katasztrófakockázat

C0160

Nem-életbiztosítási katasztrófakockázat

R0500

Teljes nem-életbiztosítási kockázat

A nem-életbiztosítási kockázati modulon belüli diverzifikációs hatás

Tőkeszükséglet

Működési kockázat – Biztosítástechnikai tartalékokra vonatkozó információk

C0020

Életbiztosítási bruttó biztosítástechnikai tartalékok (kockázati ráhagyás nélkül)

R0100

Életbiztosítási bruttó biztosítástechnikai tartalékok (kockázati ráhagyás nélkül) – befektetési egységhez kötött

R0110

Nem-életbiztosítási bruttó biztosítástechnikai tartalékok (kockázati ráhagyás nélkül)

R0120

A működési kockázat biztosítástechnikai tartalékokon alapuló tőkeszükséglete

R0130

Működési kockázat – A megszolgált díjakra vonatkozó információk

Életbiztosítási bruttó megszolgált díjak (előző 12 hónap)

R0200

Életbiztosítási bruttó megszolgált díjak (előző 12 hónap) – befektetési egységhez kötött

R0210

Nem-életbiztosítási bruttó megszolgált díjak (előző 12 hónap)

R0220

Életbiztosítási bruttó megszolgált díjak (az előző 12 hónapot megelőző 12 hónap)

R0230

Életbiztosítási bruttó megszolgált díjak (az előző 12 hónapot megelőző 12 hónap) – befektetési egységhez kötött

R0240

Nem-életbiztosítási bruttó megszolgált díjak (az előző 12 hónapot megelőző 12 hónap)

R0250

A működési kockázat megszolgált díjakon alapuló tőkeszükséglete

R0260

Működési kockázat – A szavatolótőke-szükséglet kiszámítása

A működési kockázat tőkeszükséglete korlátozás előtt

R0300

Alapvető szavatolótőke-szükséglet százaléka

R0310

A működési kockázat tőkeszükséglete korlátozás után

R0320

A befektetési egységhez kötött életbiztosítások tekintetében felmerült kiadások (előző 12 hónap)

R0330

A működési kockázat teljes tőkeszükséglete

A kamatlábkockázat pénzneme (captive biztosítók)

Z0040

Piaci kockázat

Hitelminősítési besorolás

Kötvények és hitelek kamatréskockázata (a captive biztosítókkal együtt)

0

1

2

3

4

5

6

Nem áll rendelkezésre besorolás

C0010

C0020

C0030

C0040

C0050

C0060

C0070

C0080

Piaci érték

R0010

Módosított átlagos hátralévő futamidő

R0020

C0090

Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött biztosítástechnikai tartalékok növekedése

R0030

Tőkeszükséglet

Kamatláb-kockázat (captive biztosítók)

Kamatláb-növekedés

Kamatláb-csökkenés

C0100

C0110

Pénznem

R0040

Kockáztatott tőke

Kockáztatott tőke t+1

Visszavásárlási különbözet

Legjobb becslés

Átlagos arány t+1

Átlagos arány t+2

Módosított átlagos hátralévő futamidő

Átlagos kifutási időszak

Felmondási arány

Kifizetések

Átlagos inflációs ráta

Életbiztosítási kockázat

C0120

C0130

C0140

C0150

C0160

C0170

C0180

C0190

C0200

C0210

C0220

Halálozási kockázat

R0100

Hosszúélet-kockázat

R0110

Rokkantsági-betegségi kockázat

R0120

Törlési kockázat

Törlési kockázat (pozitív)

R0130

Törlési kockázat (negatív

R0140

Életbiztosítási költségkockázat

R0150

Életbiztosítási katasztrófakockázat

R0160

Egészségbiztosítási kockázat

Egészségbiztosítási halandósági kockázat

R0200

Egészségbiztosítási hosszúélet-kockázat

R0210

Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat (gyógyászati költségkockázat)

R0220

Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat (jövedelembiztosítás)

R0230

Egészségbiztosítási SLT törlési kockázat

1. Pénznem

Nem-életbiztosítási és egészségbiztosítási katasztrófakockázat – Összefoglalás

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés előtt

Teljes kockázatcsökkentés

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés után

C0010

C0020

C0030

Nem-életbiztosítási katasztrófakockázat – Összefoglalás

Természetikatasztrófa-kockázat

R0010

Vihar

R0020

Földrengéskockázat

R0030

Árvíz

R0040

Jégverés

R0050

Földcsuszamlás- és talajsüllyedés

R0060

Veszélyek közötti diverzifikációs hatás

R0070

A nem arányos vagyon-viszontbiztosítás katasztrófakockázata

R0080

Ember okozta katasztrófa kockázata

R0090

Gépjármű-felelősségbiztosítás

R0100

Tengeri kockázat

R0110

Légi kockázat

R0120

Tűzkockázat

R0130

Kötelezettségek

R0140

Hitel- és kezességvállalási kockázat

R0150

Veszélyek közötti diverzifikációs hatás

R0160

Egyéb nem-életbiztosítási katasztrófakockázat

R0170

Veszélyek közötti diverzifikációs hatás

R0180

Teljes nem-életbiztosítási katasztrófakockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

R0190

Részmodulok közötti diverzifikációs hatás

R0200

Teljes nem-életbiztosítási katasztrófakockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

R0210

Egészségbiztosítási katasztrófakockázat – Összefoglalás

Egészségbiztosítási katasztrófakockázat

R0300

Tömeges baleseti kockázat

R0310

Baleset-koncentrációs kockázat

R0320

Járványkockázat

R0330

Részmodulok közötti diverzifikációs hatás

R0340

Természetikatasztrófa-kockázat – Vihar

Bruttó megszolgált díjak becsült összege

Kitettség

Meghatározott bruttó veszteség

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény-tényező kockázatcsökkentés előtt

A vagy B forgatókönyv

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt

(folyt.)

C0040

C0050

C0060

C0070

C0080

C0090

Osztrák Köztársaság

R0400

Belga Királyság

R0410

Cseh Köztársaság

R0420

Svájci Államszövetség Liechtensteini Hercegség

R0430

Dán Királyság

R0440

Francia Köztársaság (Guadeloupe, Martinique, Saint-Martin Közösség és Réunion kivételével) Monacói Hercegség Andorrai Hercegség

R0450

Németországi Szövetségi Köztársaság

R0460

Izlandi Köztársaság

R0470

Írország

R0480

Luxemburgi Nagyhercegség

R0490

Holland Királyság

R0500

Norvég Királyság

R0510

Lengyel Köztársaság

R0520

Spanyol Királyság

R0530

Svéd Királyság

R0540

Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága

R0550

Guadeloupe

R0560

Martinique

R0570

Saint-Martin Közösség

R0580

Réunion

R0590

Az EGT-régiók teljes szélviharkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

R0600

Észak-Európa

R0610

Nyugat-Európa

R0620

Kelet-Európa

R0630

Dél-Európa

R0640

Közép- és Nyugat-Ázsia

R0650

Kelet-Ázsia

R0660

Dél- és Délkelet-Ázsia

R0670

Óceánia

R0680

Észak-Afrika

R0690

Dél-Afrika

R0700

Észak-Amerika az Amerikai Egyesült Államok kivételével

R0710

Természetikatasztrófa-kockázat – Vihar

Becsült kockázatcsökkentés

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után

C0100

C0110

C0120

Osztrák Köztársaság

R0400

Belga Királyság

R0410

Cseh Köztársaság

R0420

Svájci Államszövetség Liechtensteini Hercegség

R0430

Dán Királyság

R0440

Francia Köztársaság (Guadeloupe, Martinique, Saint-Martin Közösség és Réunion kivételével) Monacói Hercegség Andorrai Hercegség

R0450

Németországi Szövetségi Köztársaság

R0460

Izlandi Köztársaság

R0470

Írország

R0480

Luxemburgi Nagyhercegség

R0490

Holland Királyság

R0500

Norvég Királyság

R0510

Lengyel Köztársaság

R0520

Spanyol Királyság

R0530

Svéd Királyság

R0540

Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága

R0550

Guadeloupe

R0560

Martinique

R0570

Saint-Martin Közösség

R0580

Réunion

R0590

Az EGT-régiók teljes viharkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

R0600

Észak-Európa

R0610

Nyugat-Európa

R0620

Kelet-Európa

R0630

Dél-Európa

R0640

Közép- és Nyugat-Ázsia

R0650

Kelet-Ázsia

R0660

Dél- és Délkelet-Ázsia

R0670

Óceánia

R0680

Észak-Afrika

R0690

Dél-Afrika

R0700

Észak-Amerika az Amerikai Egyesült Államok kivételével

R0710

Természetikatasztrófa-kockázat – Vihar

Bruttó megszolgált díjak becsült összege

Kitettség

Meghatározott bruttó veszteség

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény-tényező kockázatcsökkentés előtt

A vagy B forgatókönyv

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt

(folyt.)

C0040

C0050

C0060

C0070

C0080

C0090

Karib-térség és Közép-Amerika

R0720

Dél-Amerika keleti része

R0730

Dél-Amerika északi, déli és nyugati része

R0740

Az Amerikai Egyesült Államok északkeleti része

R0750

Az Amerikai Egyesült Államok délkeleti része

R0760

Az Amerikai Egyesült Államok középnyugati része

R0770

Az Amerikai Egyesült Államok nyugati része

R0780

Az egyéb régiók teljes viharkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

R0790

Az összes régió teljes viharkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

R0800

Régiók közötti diverzifikációs hatás

R0810

Teljes viharkockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

Természetikatasztrófa-kockázat – Földrengés

Bruttó megszolgált díjak becsült összege

Kitettség

Meghatározott bruttó veszteség

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény-tényező kockázatcsökkentés előtt

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt

Becsült kockázatcsökkentés

(folyt.)

C0130

C0140

C0150

C0160

C0170

C0180

Osztrák Köztársaság

R0830

Belga Királyság

R0840

Bolgár Köztársaság

R0850

Horvát Köztársaság

R0860

Ciprusi Köztársaság

R0870

Cseh Köztársaság

R0880

Svájci Államszövetség Liechtensteini Hercegség

R0890

Francia Köztársaság (Guadeloupe, Martinique, Saint-Martin Közösség és Réunion kivételével) Monacói Hercegség Andorrai Hercegség

R0900

Németországi Szövetségi Köztársaság

R0910

Görög Köztársaság

R0920

Magyarország

R0930

Olasz Köztársaság San Marino Köztársaság Vatikánvárosi Állam

R0940

Máltai Köztársaság

R0950

Portugál Köztársaság

R0960

Románia

R0970

Szlovák Köztársaság

R0980

Szlovén Köztársaság

R0990

Guadeloupe

R1000

Martinique

R1010

Saint-Martin Közösség

R1020

Az EGT-régiók teljes földrengéskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

R1030

Észak-Európa

R1040

Nyugat-Európa

R1050

Kelet-Európa

R1060

Dél-Európa

R1070

Közép- és Nyugat-Ázsia

R1080

Kelet-Ázsia

R1090

Dél- és Délkelet-Ázsia

R1100

Óceánia

R1110

Észak-Afrika

R1120

Dél-Afrika

R1130

R1140

R1150

Dél-Amerika keleti része

R1160

R1170

R1180

R1190

R1210

Az egyéb régiók teljes földrengéskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

R1220

Az összes régió teljes földrengéskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

R1230

Régiók közötti diverzifikációs hatás

R1240

Teljes földrengéskockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

R1250

Természetikatasztrófa-kockázat – Árvíz

Bruttó megszolgált díjak becsült összege

Kitettség

Meghatározott bruttó veszteség

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény-tényező kockázatcsökkentés előtt

A vagy B forgatókönyv

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt

(folyt.)

C0210

C0220

C0230

C0240

C0250

C0260

Osztrák Köztársaság

R1260

Belga Királyság

R1270

Bolgár Köztársaság

R1280

Cseh Köztársaság

R1290

Svájci Államszövetség Liechtensteini Hercegség

R1300

Francia Köztársaság (Guadeloupe, Martinique, Saint-Martin Közösség és Réunion kivételével) Monacói Hercegség Andorrai Hercegség

R1310

Németországi Szövetségi Köztársaság

R1320

Magyarország

R1330

Olasz Köztársaság San Marino Köztársaság Vatikánvárosi Állam

R1340

Lengyel Köztársaság

R1350

Románia

R1360

Szlovák Köztársaság

R1370

Szlovén Köztársaság

R1380

Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága

R1390

Az EGT-régiók teljes árvízkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

R1400

Észak-Európa

R1410

Nyugat-Európa

R1420

Kelet-Európa

R1430

Dél-Európa

R1440

Közép- és Nyugat-Ázsia

R1450

Kelet-Ázsia

R1460

Dél- és Délkelet-Ázsia

R1470

Óceánia

R1480

Észak-Afrika

R1490

Dél-Afrika

R1500

Észak-Amerika az Amerikai Egyesült Államok kivételével

R1510

Karib-térség és Közép-Amerika

R1520

Dél-Amerika keleti része

R1530

Dél-Amerika északi, déli és nyugati része

R1540

Az Amerikai Egyesült Államok északkeleti része

R1550

R1560

R1570

R1580

Az egyéb régiók teljes árvízkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

R1590

Az összes régió teljes árvízkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

R1600

Régiók közötti diverzifikációs hatás

R1610

Teljes árvízkockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

Természetikatasztrófa-kockázat – Jégverés

Bruttó megszolgált díjak becsült összege

Kitettség

Meghatározott bruttó veszteség

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény-tényező kockázatcsökkentés előtt

A vagy B forgatókönyv

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt

(folyt.)

C0300

C0310

C0320

C0330

C0340

C0350

Osztrák Köztársaság

R1630

Belga Királyság

R1640

Svájci Államszövetség Liechtensteini Hercegség

R1650

Francia Köztársaság (Guadeloupe, Martinique, Saint-Martin Közösség és Réunion kivételével) Monacói Hercegség Andorrai Hercegség

R1660

Németországi Szövetségi Köztársaság

R1670

Olasz Köztársaság San Marino Köztársaság Vatikánvárosi Állam

R1680

Luxemburgi Nagyhercegség

R1690

Holland Királyság

R1700

Spanyol Királyság

R1710

Az EGT-régiók teljes jégveréskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

R1720

Észak-Európa

R1730

Nyugat-Európa

R1740

Kelet-Európa

R1750

Dél-Európa

R1760

Közép- és Nyugat-Ázsia

R1770

Kelet-Ázsia

R1780

Dél- és Délkelet-Ázsia

R1790

Óceánia

R1800

Észak-Afrika

R1810

Dél-Afrika

R1820

Észak-Amerika az Amerikai Egyesült Államok kivételével

R1830

Karib-térség és Közép-Amerika

R1840

Dél-Amerika keleti része

R1850

Dél-Amerika északi, déli és nyugati része

R1860

Az Amerikai Egyesült Államok északkeleti része

R1870

Az Amerikai Egyesült Államok délkeleti része

R1880

Az Amerikai Egyesült Államok középnyugati része

R1890

Az Amerikai Egyesült Államok nyugati része

R1900

Az egyéb régiók teljes jégveréskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

R1910

Az összes régió teljes jégveréskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

R1920

Régiók közötti diverzifikációs hatás

R1930

Teljes jégveréskockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

R1940

Természetikatasztrófa-kockázat – Földcsuszamlás- és talajsüllyedés

Bruttó megszolgált díjak becsült összege

Kitettség

Meghatározott bruttó veszteség

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény-tényező kockázatcsökkentés előtt

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt

Becsült kockázatcsökkentés

C0390

C0400

C0410

C0420

C0430

C0440

Teljes földcsuszamlás- és talajsüllyedés-kockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

R1950

Zónák közötti diverzifikációs hatás

R1960

Teljes földcsuszamlás- és talajsüllyedés-kockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

R1970

Természetikatasztrófa-kockázat – Földcsuszamlás- és talajsüllyedés

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után

C0450

C0460

Teljes földcsuszamlás- és talajsüllyedés-kockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

R1950

Zónák közötti diverzifikációs hatás

R1960

Teljes földcsuszamlás- és talajsüllyedés-kockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

R1970

A nem arányos vagyon-viszontbiztosítás katasztrófakockázata

Megszolgált díjak becsült összege

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt

Becsült kockázatcsökkentés

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után

C0470

C0480

C0490

C0500

C0510

Nem arányos vagyon-viszontbiztosítás

R2000

Ember okozta katasztrófákra vonatkozó kockázat – Gépjármű-felelősségbiztosítás

Biztosított járművek száma 24 millió EUR feletti szerződéses értékhatárral

Biztosított járművek száma legfeljebb 24 millió EUR szerződéses értékhatárral

A gépjármű-felelősségbiztosítás katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt

A gépjármű-felelősségbiztosítás katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után

C0520

C0530

C0540

C0550

C0560

C0570

Gépjármű-felelősségbiztosítás

R2100

Ember okozta katasztrófákra vonatkozó kockázat – Tengeri tartályhajó-ütközési kockázat

A t tartályhajó hajótestbiztosítással kapcsolatos katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt

A t tartályhajó tengeri felelősségbiztosítással kapcsolatos katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt

A t tartályhajó tengeri olajszennyezési felelősségbiztosítással kapcsolatos katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt

A tengeri tartályhajó-ütközési kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt

Becsült kockázatcsökkentés

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak

(folyt.)

C0580

C0590

C0600

C0610

C0620

C0630

Tengeri tartályhajó-ütközési kockázat

A tengeri tartályhajó-ütközési kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után

Hajó neve

C0640

C0650

Tengeri tartályhajó-ütközési kockázat

R2200

Ember okozta katasztrófákra vonatkozó kockázat – Tengeri átrakóállomás-robbanási kockázat

A vagyoni kár katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt

A hajóroncs-eltávolítási kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt

Kút lezárása vagy biztonságossá tétele kockázatának katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt

Felelősségbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt

A tengeri átrakóállomás-robbanási kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt

(folyt.)

C0660

C0670

C0680

C0690

C0700

C0710

Tengeri átrakóállomás-robbanási kockázat

A tengeri átrakóállomás-robbanási kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után

Az átrakóállomás neve

C0720

C0730

C0740

C0750

Tengeri átrakóállomás-robbanási kockázat

R2300

Ember okozta katasztrófa kockázata – Tengeri

A tengeri kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt

Becsült teljes kockázatcsökkentés

A tengeri kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után

C0760

C0770

C0780

Összesen, diverzifikáció előtt

R2400

Eseménytípusok közötti diverzifikációs hatás

R2410

Összesen, diverzifikáció után

R2420

Ember okozta katasztrófa kockázata – Légi

A légijármű-biztosítás katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt

A légiforgalmi felelősségbiztosítás katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt

A légi kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt

A légi kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után

C0790

C0800

C0810

C0820

C0830

C0840

A légi kockázat bruttó katasztrófakockázati tőkekövetelménye

R2500

Ember okozta katasztrófákra vonatkozó kockázat – Tűzkockázat

A tűzkockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt

A tűzkockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után

C0850

C0860

C0870

C0880

Tűzkockázat

R2600

Ember okozta katasztrófa kockázata – Felelősségbiztosítás

A következő 12 hónapban megszolgált díjak

Legmagasabb nyújtott kártérítési felelősséghatár

Kárigények száma

A felelősségi kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt

A felelősségi kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után

C0890

C0900

C0910

C0920

C0930

C0940

C0950

Szakmai mulasztásra vonatkozó felelősségbiztosítás

R2700

Munkaadókra vonatkozó felelősségbiztosítás

R2710

Igazgatókra és vezető tisztségviselőkre vonatkozó felelősségbiztosítás

R2720

Egyéb felelősségbiztosítás

R2730

Nem arányos viszontbiztosítás

R2740

Összesen

R2750

A felelősségbiztosítás katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt

C0970

C0980

Összesen, diverzifikáció előtt

R2800

Fedezettípusok közötti diverzifikációs hatás

R2810

Összesen, diverzifikáció után

R2820

Ember okozta katasztrófa kockázata – Hitel- és kezességvállalási kockázat – Jelentős hitel-nemteljesítés kockázata

Kitettség (egyedi vagy csoport)

Az adott forgatókönyv szerinti kár aránya

A hitel- és kezességvállalási kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt – Jelentős hitel-nemteljesítés kockázata

A hitel- és kezességvállalási kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után – Jelentős hitel-nemteljesítés kockázata

C0990

C1000

C1010

C1020

C1030

C1040

1. legnagyobb kitettség

R2900

2. legnagyobb kitettség

R2910

Összesen

R2920

Ember okozta katasztrófa kockázata – Hitel- és kezességvállalási kockázat – Recessziós kockázat

A hitel- és kezességvállalási kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt – Recessziós kockázat

A hitel- és kezességvállalási kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után – Recessziós kockázat

C1050

C1060

C1070

C1080

C1090

Összesen

R3000

Ember okozta katasztrófa kockázata – Hitel- és kezességvállalási kockázat

A hitel- és kezességvállalási kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt

Becsült teljes kockázatcsökkentés

A hitel- és kezességvállalási kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után

C1100

C1110

C1120

Összesen, diverzifikáció előtt

R3100

R3110

Összesen, diverzifikáció után

R3120

Egyéb nem-életbiztosítási katasztrófakockázat

Bruttó megszolgált díjak becsült összege

Az egyéb nem-életbiztosítási katasztrófakockázatok katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt

Becsült teljes kockázatcsökkentés

Az egyéb nem-életbiztosítási katasztrófakockázatok katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után

C1130

C1140

C1150

C1160

Tengeri és légi biztosításon kívüli tengeri, légi és szállítási biztosítás

R3200

Tengeri és légi viszontbiztosításon kívüli nem arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás

R3210

Különböző pénzügyi veszteségek

R3220

Általános felelősség-viszontbiztosítástól eltérő nem arányos baleseti viszontbiztosítás

R3230

Nem arányos hitel- és kezességvállalási viszontbiztosítás

R3240

Összesen, diverzifikáció előtt

R3250

Kötelezettségcsoportok közötti diverzifikációs hatás

R3260

Összesen, diverzifikáció után

R3270

Baleseti halál

maradandó rokkantság

10 évet elérő rokkantság

Egészségbiztosítási katasztrófakockázat – Tömeges baleseti kockázat

# Szerződők

A fizetendő szolgáltatások értéke összesen

C1170

C1180

C1190

C1200

C1210

C1220

Osztrák Köztársaság

R3300

Belga Királyság

R3310

Bolgár Köztársaság

R3320

Horvát Köztársaság

R3330

Ciprusi Köztársaság

R3340

Cseh Köztársaság

R3350

Dán Királyság

R3360

Észt Köztársaság

R3370

Finn Köztársaság

R3380

Francia Köztársaság Monacói Hercegség Andorrai Hercegség

R3390

Görög Köztársaság

R3400

Németországi Szövetségi Köztársaság

R3410

Magyarország

R3420

Izlandi Köztársaság

R3430

Írország

R3440

Olasz Köztársaság San Marino Köztársaság Vatikánvárosi Állam

R3450

Lett Köztársaság

R3460

Litván Köztársaság

R3470

Luxemburgi Nagyhercegség

R3480

Máltai Köztársaság

R3490

Holland Királyság

R3500

Norvég Királyság

R3510

Lengyel Köztársaság

R3520

Portugál Köztársaság

R3530

Románia

R3540

Szlovák Köztársaság

R3550

Szlovén Köztársaság

R3560

Spanyol Királyság

R3570

Svéd Királyság

R3580

Svájci Államszövetség

R3590

Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága

R3600

Az összes ország teljes tömeges baleseti kockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

R3610

Országok közötti diverzifikációs hatás

R3620

Az összes ország teljes tömeges baleseti kockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

R3630

12 hónapot elérő rokkantság

Orvosi kezelés

Egészségbiztosítási katasztrófakockázat – Baleset-koncentrációs kockázat

Legnagyobb baleseti kockázatkoncentráció

Baleseti halál

Maradandó rokkantság

10 évet elérő rokkantság

12 hónapot elérő rokkantság

Orvosi kezelés

Átlagos biztosítási összeg

Átlagos biztosítási összeg

Átlagos biztosítási összeg

Átlagos biztosítási összeg

Átlagos biztosítási összeg

(folyt.)

C1310

C1320

C1330

C1340

C1350

C1360

Osztrák Köztársaság

R3700

Belga Királyság

R3710

Bolgár Köztársaság

R3720

Horvát Köztársaság

R3730

Ciprusi Köztársaság

R3740

Cseh Köztársaság

R3750

Dán Királyság

R3760

Észt Köztársaság

R3770

Finn Köztársaság

R3780

Francia Köztársaság

R3790

Görög Köztársaság

R3800

Németországi Szövetségi Köztársaság

R3810

Magyarország

R3820

Izlandi Köztársaság

R3830

Írország

R3840

Olasz Köztársaság

R3850

Lett Köztársaság

R3860

Litván Köztársaság

R3870

Luxemburgi Nagyhercegség

R3880

Máltai Köztársaság

R3890

Holland Királyság

R3900

Norvég Királyság

R3910

Lengyel Köztársaság

R3920

Portugál Köztársaság

R3930

Románia

R3940

Szlovák Köztársaság

R3950

Szlovén Köztársaság

R3960

Spanyol Királyság

R3970

Svéd Királyság

R3980

Svájci Államszövetség

R3990

R4000

C1380

C1390

A baleset-koncentrációs kockázat tekintetében figyelembe veendő egyéb országok

C1410

1. ország

R4010

Az összes ország teljes balesetkoncentrációs kockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

R4020

Országok közötti diverzifikációs hatás

R4030

Az összes ország teljes baleset-koncentrációs kockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

R4040

Egészségbiztosítási katasztrófakockázat – Járványkockázat

Jövedelembiztosítás

Gyógyászati költségek

Biztosított személyek száma

Teljes járványkockázati kitettség

Biztosított személyek száma

Kórházi ápolás fajlagos költsége

Kórházi ápolást igénybe vevő biztosított személyek aránya

Járóbeteg-rendelés fajlagos költsége

(folyt.)

C1420

C1430

C1440

C1450

C1460

C1470

Osztrák Köztársaság

R4100

Belga Királyság

R4110

Bolgár Köztársaság

R4120

Horvát Köztársaság

R4130

Ciprusi Köztársaság

R4140

Cseh Köztársaság

R4150

Dán Királyság

R4160

Észt Köztársaság

R4170

Finn Köztársaság

R4180

Francia Köztársaság

R4190

Görög Köztársaság

R4200

Németországi Szövetségi Köztársaság

R4210

Magyarország

R4220

Izlandi Köztársaság

R4230

Írország

R4240

Olasz Köztársaság

R4250

Lett Köztársaság

R4260

Litván Köztársaság

R4270

Luxemburgi Nagyhercegség

R4280

Máltai Köztársaság

R4290

Holland Királyság

R4300

Norvég Királyság

R4310

Lengyel Köztársaság

R4320

Portugál Köztársaság

R4330

Románia

R4340

Szlovák Köztársaság

R4350

Szlovén Köztársaság

R4360

Spanyol Királyság

R4370

Svéd Királyság

R4380

Svájci Államszövetség

R4390

R4400

Járóbeteg-rendelést igénybe vevő biztosított személyek aránya

Hivatalos orvosi kezelés igénybe nem vételének fajlagos költsége

Hivatalos orvosi kezelést igénybe nem vevő biztosított személyek aránya

A járványkockázat tekintetében figyelembe veendő egyéb országok

C1550

1. ország

R4410

Teljes járványkockázat az összes ország tekintetében

R4420

Gyógyászati költségek

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt

Becsült kockázatcsökkentés

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után

Egészségbiztosítási katasztrófakockázat – Járványkockázat

Járóbeteg-rendelést igénybe vevő biztosított személyek aránya

Hivatalos orvosi kezelés igénybe nem vételének fajlagos költsége

Hivatalos orvosi kezelést igénybe nem vevő biztosított személyek aránya

C1480

C1490

C1500

C1510

C1520

C1530

C1540

A járványkockázat tekintetében figyelembe veendő egyéb országok

C1550

1. ország

R4410

Teljes járványkockázat az összes ország tekintetében

R4420

S.27.01.04

Szavatolótőke-szükséglet – nem-életbiztosítási és egészségbiztosítási katasztrófakockázat

Nem-életbiztosítási és egészségbiztosítási katasztrófakockázat – Összefoglalás

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés előtt

Teljes kockázatcsökkentés

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés után

C0010

C0020

C0030

Nem-életbiztosítási katasztrófakockázat – Összefoglalás

Természetikatasztrófa-kockázat

R0010

Vihar

R0020

Földrengés

R0030

Árvíz

R0040

Jégverés

R0050

Földcsuszamlás- és talajsüllyedés

R0060

Veszélyek közötti diverzifikációs hatás

R0070

A nem arányos vagyon-viszontbiztosítás katasztrófakockázata

R0080

Ember okozta katasztrófa kockázata

R0090

Gépjármű-felelősségbiztosítás

R0100

Tengeri kockázat

R0110

Légi kockázat

R0120

Tűzkockázat

R0130

Felelősségi kockázat

Svájci Államszövetség; Liechtensteini Hercegség

R0890

Francia Köztársaság [kivéve Guadeloupe, Martinique, a Saint-Martin Közösség és Réunion] Monacói Hercegség Andorrai Hercegség

Egyéb régiók teljes földrengéskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

R1220

Az összes régió teljes földrengéskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

R1230

Régiók közötti diverzifikációs hatás

R1240

Teljes földrengéskockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

R1250

Természetikatasztrófa-kockázat – Földrengés

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után

C0190

C0200

Karib-térség és Közép-Amerika

R1150

Dél-Amerika keleti része

R1160

Dél-Amerika északi, déli és nyugati része

R1170

Az Amerikai Egyesült Államok északkeleti része

R1180

Az Amerikai Egyesült Államok délkeleti része

R1190

Az Amerikai Egyesült Államok középnyugati része

R1200

Az Amerikai Egyesült Államok nyugati része

R1210

Egyéb régiók teljes földrengéskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

R1220

Az összes régió teljes földrengéskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

R1230

Régiók közötti diverzifikációs hatás

R1240

Teljes földrengéskockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

R1250

Természetikatasztrófa-kockázat – Árvíz

Bruttó megszolgált díjak becsült összege

Kitettség

Meghatározott bruttó veszteség

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény-tényező kockázatcsökkentés előtt

A vagy B forgatókönyv

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt

(folyt.)

C0210

C0220

C0230

C0240

C0250

C0260

Osztrák Köztársaság

R1260

Belga Királyság

R1270

Bolgár Köztársaság

R1280

Cseh Köztársaság

R1290

Svájci Államszövetség; Liechtensteini Hercegség

R1300

Francia Köztársaság [kivéve Guadeloupe, Martinique, a Saint-Martin Közösség és Réunion] Monacói Hercegség Andorrai Hercegség

R1310

Németországi Szövetségi Köztársaság

R1320

Magyarország

R1330

Olasz Köztársaság San Marino Köztársaság Vatikánvárosi Állam

R1340

Lengyel Köztársaság

R1350

Románia

R1360

Szlovák Köztársaság

R1370

Szlovén Köztársaság

R1380

Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága

R1390

Az EGT-régiók teljes árvízkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

R1400

Észak-Európa

R1410

Nyugat-Európa

R1420

Kelet-Európa

R1430

Dél-Európa

R1440

Közép- és Nyugat-Ázsia

R1450

Kelet-Ázsia

R1460

Dél- és Délkelet-Ázsia

R1470

Óceánia

R1480

Észak-Afrika

R1490

Dél-Afrika

R1500

Észak-Amerika az Amerikai Egyesült Államok kivételével

R1510

Karib-térség és Közép-Amerika

R1520

Dél-Amerika keleti része

R1530

Dél-Amerika északi, déli és nyugati része

R1540

Az Amerikai Egyesült Államok északkeleti része

R1550

Az Amerikai Egyesült Államok délkeleti része

R1560

Az Amerikai Egyesült Államok középnyugati része

R1570

Természetikatasztrófa-kockázat – Árvíz

Becsült kockázatcsökkentés

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után

C0270

C0280

C0290

Osztrák Köztársaság

R1260

Belga Királyság

R1270

Bolgár Köztársaság

R1280

Cseh Köztársaság

R1290

Svájci Államszövetség; Liechtensteini Hercegség

R1300

Francia Köztársaság [kivéve Guadeloupe, Martinique, a Saint-Martin Közösség és Réunion] Monacói Hercegség Andorrai Hercegség

R1310

Németországi Szövetségi Köztársaság

R1320

Magyarország

R1330

Olasz Köztársaság San Marino Köztársaság Vatikánvárosi Állam

R1340

Lengyel Köztársaság

R1350

Románia

R1360

Szlovák Köztársaság

R1370

Szlovén Köztársaság

R1380

Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága

R1390

Az EGT-régiók teljes árvízkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

R1400

Észak-Európa

R1410

Nyugat-Európa

R1420

Kelet-Európa

R1430

Dél-Európa

R1440

Közép- és Nyugat-Ázsia

R1450

Kelet-Ázsia

R1460

Dél- és Délkelet-Ázsia

R1470

Óceánia

R1480

Észak-Afrika

R1490

Dél-Afrika

R1500

Észak-Amerika az Amerikai Egyesült Államok kivételével

R1510

Karib-térség és Közép-Amerika

R1520

Dél-Amerika keleti része

R1530

Dél-Amerika északi, déli és nyugati része

R1540

Az Amerikai Egyesült Államok északkeleti része

R1550

Az Amerikai Egyesült Államok délkeleti része

R1560

Az Amerikai Egyesült Államok középnyugati része

R1570

Természetikatasztrófa-kockázat – Árvíz

Bruttó megszolgált díjak becsült összege

Kitettség

Meghatározott bruttó veszteség

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény-tényező kockázatcsökkentés előtt

A vagy B forgatókönyv

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt

(folyt.)

C0210

C0220

C0230

C0240

C0250

C0260

Az Amerikai Egyesült Államok nyugati része

R1580

Az EGT-régiók teljes árvízkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

R1590

Az összes régió teljes árvízkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

R1600

Régiók közötti diverzifikációs hatás

R1610

Teljes árvízkockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

R1620

Természetikatasztrófa-kockázat – Árvíz

Becsült kockázatcsökkentés

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után

C0270

C0280

C0290

Az Amerikai Egyesült Államok nyugati része

R1580

Egyéb régiók teljes árvízkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

R1590

Az összes régió teljes árvízkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

R1600

Régiók közötti diverzifikációs hatás

R1610

Teljes árvízkockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

R1620

Természetikatasztrófa-kockázat – Jégverés

Bruttó megszolgált díjak becsült összege

Kitettség

Meghatározott bruttó veszteség

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény-tényező kockázatcsökkentés előtt

A vagy B forgatókönyv

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt

(folyt.)

C0300

C0310

C0320

C0330

C0340

C0350

Osztrák Köztársaság

R1630

Belga Királyság

R1640

Svájci Államszövetség; Liechtensteini Hercegség

R1650

Francia Köztársaság [kivéve Guadeloupe, Martinique, a Saint-Martin Közösség és Réunion] Monacói Hercegség Andorrai Hercegség

R1660

Németországi Szövetségi Köztársaság

R1670

Olasz Köztársaság San Marino Köztársaság Vatikánvárosi Állam

R1680

Luxemburgi Nagyhercegség

R1690

Holland Királyság

R1700

Spanyol Királyság

R1710

Az EGT-régiók teljes jégveréskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

R1720

Észak-Európa

R1730

Nyugat-Európa

R1740

Kelet-Európa

R1750

Dél-Európa

R1760

Közép- és Nyugat-Ázsia

R1770

Kelet-Ázsia

R1780

Dél- és Délkelet-Ázsia

R1790

Óceánia

R1800

Észak-Afrika

R1810

Dél-Afrika

R1820

Észak-Amerika az Amerikai Egyesült Államok kivételével

R1830

Karib-térség és Közép-Amerika

R1840

Dél-Amerika keleti része

R1850

Dél-Amerika északi, déli és nyugati része

R1860

Az Amerikai Egyesült Államok északkeleti része

R1870

Az Amerikai Egyesült Államok délkeleti része

R1880

Az Amerikai Egyesült Államok középnyugati része

R1890

Az Amerikai Egyesült Államok nyugati része

R1900

Egyéb régiók teljes jégveréskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

R1910

Az összes régió teljes jégveréskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

R1920

Régiók közötti diverzifikációs hatás

R1930

Teljes jégveréskockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

R1940

Természetikatasztrófa-kockázat – Jégverés

Becsült kockázatcsökkentés

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után

C0360

C0370

C0380

Osztrák Köztársaság

R1630

Belga Királyság

R1640

Svájci Államszövetség; Liechtensteini Hercegség

R1650

Francia Köztársaság [kivéve Guadeloupe, Martinique, a Saint-Martin Közösség és Réunion] Monacói Hercegség Andorrai Hercegség

R1660

Németországi Szövetségi Köztársaság

R1670

Olasz Köztársaság San Marino Köztársaság Vatikánvárosi Állam

R1680

Luxemburgi Nagyhercegség

R1690

Holland Királyság

R1700

Spanyol Királyság

R1710

Az EGT-régiók teljes jégveréskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

R1720

Észak-Európa

R1730

Nyugat-Európa

R1740

Kelet-Európa

R1750

Dél-Európa

R1760

Közép- és Nyugat-Ázsia

R1770

Kelet-Ázsia

R1780

Dél- és Délkelet-Ázsia

R1790

Óceánia

R1800

Észak-Afrika

R1810

Dél-Afrika

R1820

Észak-Amerika az Amerikai Egyesült Államok kivételével

R1830

Karib-térség és Közép-Amerika

R1840

Dél-Amerika keleti része

R1850

Dél-Amerika északi, déli és nyugati része

R1860

Az Amerikai Egyesült Államok északkeleti része

R1870

Az Amerikai Egyesült Államok délkeleti része

R1880

Az Amerikai Egyesült Államok középnyugati része

R1890

Az Amerikai Egyesült Államok nyugati része

R1900

Egyéb régiók teljes jégveréskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

R1910

Az összes régió teljes jégveréskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

R1920

Régiók közötti diverzifikációs hatás

R1930

Teljes jégveréskockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

R1940

Természetikatasztrófa-kockázat – Földcsuszamlás- és talajsüllyedés

Bruttó megszolgált díjak becsült összege

Kitettség

Meghatározott bruttó veszteség

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény-tényező kockázatcsökkentés előtt

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt

Becsült kockázatcsökkentés

C0390

C0400

C0410

C0420

C0430

C0440

Teljes földcsuszamlás- és talajsüllyedés-kockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

R1950

Zónák közötti diverzifikációs hatás

R1960

Teljes földcsuszamlás- és talajsüllyedés-kockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

R1970

Természetikatasztrófa-kockázat – Földcsuszamlás- és talajsüllyedés

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után

C0450

C0460

Teljes földcsuszamlás- és talajsüllyedés-kockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

R1950

Zónák közötti diverzifikációs hatás

R1960

Teljes földcsuszamlás- és talajsüllyedés-kockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

R1970

Katasztrófakockázat – Nem arányos vagyon-viszontbiztosítás

Megszolgált díjak becsült összege

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt

Becsült kockázatcsökkentés

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után

C0470

C0480

C0490

C0500

C0510

Nem arányos vagyon-viszontbiztosítás

R2000

Ember okozta katasztrófákra vonatkozó kockázat – Gépjármű-felelősségbiztosítás

Biztosított járművek száma 24 millió EUR feletti szerződéses értékhatárral

Biztosított járművek száma legfeljebb 24 millió EUR szerződéses értékhatárral

A gépjármű-felelősségbiztosítás katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt

Becsült kockázatcsökkentés

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak

A gépjármű-felelősségbiztosítás katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után

C0520

C0530

C0540

C0550

C0560

C0570

Gépjármű-felelősségbiztosítás

R2100

Ember okozta katasztrófákra vonatkozó kockázat – Tengeri tartályhajó-ütközési kockázat

A t tartályhajó hajótestbiztosítással kapcsolatos katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt

A t tartályhajó tengeri felelősségbiztosítással kapcsolatos katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt

A t tartályhajó tengeri olajszennyezési felelősségbiztosítással kapcsolatos katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt

A tengeri tartályhajó-ütközési kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt

Becsült kockázatcsökkentés

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak

(folyt.)

C0580

C0590

C0600

C0610

C0620

C0630

Tengeri tartályhajó-ütközés

A felelősségbiztosítás katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után

C0960

C0970

C0980

Összesen, diverzifikáció előtt

R2800

Fedezettípusok közötti diverzifikációs hatás

R2810

Összesen, diverzifikáció után

R2820

Ember okozta katasztrófa kockázata – Hitel- és kezességvállalási kockázat – Jelentős hitel-nemteljesítés kockázata

Kitettség (egyedi vagy csoport)

Az adott forgatókönyv szerinti kár aránya

A hitel- és kezességvállalási kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt – Jelentős hitel-nemteljesítés kockázata

Becsült kockázatcsökkentés

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak

A hitel- és kezességvállalási kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után – Jelentős hitel-nemteljesítés kockázata

C0990

C1000

C1010

C1020

C1030

C1040

1. legnagyobb kitettség

R2900

2. legnagyobb kitettség

R2910

Összesen

R2920

Ember okozta katasztrófa kockázata – Hitel- és kezességvállalási kockázat – Recessziós kockázat

A következő 12 hónapban megszolgált díjak

A hitel- és kezességvállalási kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt – Recessziós kockázat

Becsült kockázatcsökkentés

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak

A hitel- és kezességvállalási kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után – Recessziós kockázat

C1050

C1060

C1070

C1080

C1090

Összesen

R3000

Ember okozta katasztrófa kockázata – Hitel- és kezességvállalási kockázat

A hitel- és kezességvállalási kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt

Becsült teljes kockázatcsökkentés

A hitel- és kezességvállalási kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után

C1100

C1110

C1120

Összesen, diverzifikáció előtt

R3100

Eseménytípusok közötti diverzifikációs hatás

R3110

Összesen, diverzifikáció után

R3120

Egyéb nem-életbiztosítási katasztrófakockázat

Bruttó megszolgált díjak becsült összege

Az egyéb nem-életbiztosítási katasztrófakockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt

Becsült teljes kockázatcsökkentés

Az egyéb nem-életbiztosítási katasztrófakockázatok katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után

C1130

C1140

C1150

C1160

Tengeri és légi biztosításon kívüli tengeri, légi és szállítási biztosítás

R3200

Tengeri és légi viszontbiztosításon kívüli nem arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás

R3210

Különböző pénzügyi veszteségek

R3220

Általános felelősség-viszontbiztosítástól eltérő nem arányos baleseti viszontbiztosítás

R3230

Nem arányos hitel- és kezességvállalási viszontbiztosítás

R3240

Összesen, diverzifikáció előtt

R3250

Kötelezettségcsoportok közötti diverzifikációs hatás

R3260

Összesen, diverzifikáció után

R3270

Baleseti halál

Maradandó rokkantság

10 évet elérő rokkantság

Egészségbiztosítási katasztrófakockázat – Tömeges baleseti kockázat

# Szerződők

A fizetendő szolgáltatások teljes értéke

Tömeges baleset

R0310

Baleseti koncentráció

Egyéb régiók teljes viharkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Lineáris formula komponens nem-életbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségekre vonatkozóan

C0010

MCRNL Result

R0010

Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül)

Nettó díjelőírás az utolsó12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül)

C0020

C0030

Gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosítás és arányos viszontbiztosítás

R0020

Jövedelembiztosítás és arányos viszontbiztosítás

R0030

Üzemi balesetbiztosítás és arányos viszontbiztosítás

R0040

Gépjármű-felelősségbiztosítás és arányos viszontbiztosítás

R0050

Egyéb gépjármű-biztosítás és arányos viszontbiztosítás

R0060

Tengeri, légi és szállítási biztosítás és arányos viszontbiztosítás

R0070

Tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása és arányos viszontbiztosítás

R0080

Általános felelősségbiztosítás és arányos viszontbiztosítás

R0090

Hitel- és kezességvállalási biztosítás és arányos viszontbiztosítás

R0100

Jogvédelmi biztosítás és arányos viszontbiztosítás

R0110

Segítségnyújtás és arányos viszontbiztosítás

R0120

Különböző pénzügyi veszteségek biztosítása és arányos viszontbiztosítás

R0130

Nem arányos egészség-viszontbiztosítás

R0140

Nem arányos baleseti viszontbiztosítás

R0150

Nem arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás

R0160

Nem arányos vagyon-viszontbiztosítás

R0170

Lineáris formula komponens életbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségekre vonatkozóan

C0040

MCRL Result

R0200

Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül)

Nettó teljes kockáztatott tőke (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül)

C0050

C0060

Nyereségrészesedéssel járó kötelezettségek – garantált szolgáltatások

R0210

Nyereségrészesedéssel járó kötelezettségek – jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedések

R0220

Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött biztosítási kötelezettségek

R0230

Egyéb életbiztosítási (élet-viszontbiztosítási) és egészségbiztosítási (egészség-viszontbiztosítási) kötelezettségek

R0240

Teljes kockáztatott tőke az életbiztosítási és élet-viszontbiztosítási kötelezettségek összessége tekintetében

R0250

A teljes minimális tőkeszükséglet kiszámítása

C0070

Lineáris MCR

R0300

Szavatolótőke-szükséglet (SCR)

R0310

MCR felső korlátja

R0320

MCR alsó korlátja

R0330

Kombinált MCR

R0340

MCR abszolút alsó korlátja

R0350

C0070

Minimális tőkeszükséglet

R0400

S.28.02.01

Minimális tőkeszükséglet – Életbiztosítási és nem-életbiztosítási tevékenységet egyaránt végző biztosítók és viszontbiztosítók esetén

Nem-életbiztosítási tevékenységek

Életbiztosítási tevékenységek

Nem-életbiztosítási tevékenységek

Életbiztosítási tevékenységek

MCR(NL,NL) Result

MCR(NL,L)Result

C0010

C0020

Lineáris formula komponens nem-életbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségekre vonatkozóan

R0010

Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül)

Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül)

Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül)

Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül)

C0030

C0040

C0050

C0060

Gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosítás és arányos viszontbiztosítás

R0020

Jövedelembiztosítás és arányos viszontbiztosítás

R0030

Üzemi balesetbiztosítás és arányos viszontbiztosítás

R0040

Gépjármű-felelősségbiztosítás és arányos viszontbiztosítás

R0050

Egyéb gépjármű-biztosítás és arányos viszontbiztosítás

R0060

Tengeri, légi és szállítási biztosítás és arányos viszontbiztosítás

R0070

Tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása és arányos viszontbiztosítás

R0080

Általános felelősségbiztosítás és arányos viszontbiztosítás

R0090

Hitel- és kezességvállalási biztosítás és arányos viszontbiztosítás

R0100

Jogvédelmi biztosítás és arányos viszontbiztosítás

R0110

Segítségnyújtás és arányos viszontbiztosítás

R0120

Különböző pénzügyi veszteségek biztosítása és arányos viszontbiztosítás

R0130

Nem arányos egészség-viszontbiztosítás

R0140

Nem arányos baleseti viszontbiztosítás

R0150

Nem arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás

R0160

Nem arányos vagyon-viszontbiztosítás

R0170

Nem-életbiztosítási tevékenységek

Életbiztosítási tevékenységek

Nem-életbiztosítási tevékenységek

Életbiztosítási tevékenységek

MCR(L,NL) Result

MCR(L,L) Result

C0070

C0080

Lineáris formula komponens életbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségekre vonatkozóan

R0200

Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül)

Nettó teljes kockáztatott tőke (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül)

Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül)

Nettó teljes kockáztatott tőke (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül)

C0090

C0100

C0110

C0120

Nyereségrészesedéssel járó kötelezettségek – garantált szolgáltatások

R0210

Nyereségrészesedéssel járó kötelezettségek – jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedések

R0220

Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött biztosítási kötelezettségek

R0230

Egyéb életbiztosítási (élet-viszontbiztosítási) és egészségbiztosítási (egészség-viszontbiztosítási) kötelezettségek

R0240

Teljes kockáztatott tőke az életbiztosítási és élet-viszontbiztosítási kötelezettségek összessége tekintetében

R0250

A teljes minimális tőkeszükséglet kiszámítása

C0130

Lineáris MCR

R0300

Szavatolótőke-szükséglet (SCR)

R0310

MCR felső korlátja

R0320

MCR alsó korlátja

R0330

Kombinált MCR

R0340

MCR abszolút alsó korlátja

R0350

C0130

Minimális tőkeszükséglet

R0400

Nem-életbiztosítási és életbiztosítási elvi minimális tőkeszükséglet kiszámítása

Nem-életbiztosítási tevékenységek

Életbiztosítási tevékenységek

C0140

C0150

Elvi lineáris MCR

R0500

Elvi szavatolótőke-szükséglet a többlettőke-szükséglet nélkül (az éves vagy legutóbbi számítás alapján)

R0510

Elvi MCR felső korlátja

R0520

Elvi MCR alsó korlátja

R0530

Elvi kombinált MCR

R0540

Az elvi MCR abszolút alsó korlátja

R0550

Elvi MCR

R0560

S.29.01.01

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete

N. év

N–1. év

Változás

Alapvető szavatoló tőke összege a más pénzügyi szektorbeli részesedések miatti, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikke szerinti levonások előtt

C0010

C0020

C0030

Törzsrészvénytőke (saját részvényekkel együtt)

R0010

A törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék

R0020

Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén

R0030

Alárendelt egyesületi tagi számlák

R0040

Nyereségrészesedésből származó szavatoló tőke

R0050

Elsőbbségi részvények

R0060

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék

R0070

Átértékelési tartalék a részesedések miatti levonások előtt

R0080

Alárendelt kötelezettségek

R0090

A nettó halasztott adókövetelések értékével megegyező összeg

R0100

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek

R0110

Az alapvető szavatolótőke-elemek összesített változása kiigazítások előtt

R0120

Az átértékelési tartalék változása – A „Szavatoló tőke” mezőben jelentett tételek

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete (Az alapvető szavatolótőke-elemeknek a variancia-analízis táblákban bemutatott változása)

R0130

Saját részvények

R0140

Várható osztalékok, kifizetések és díjak

R0150

Egyéb alapvető szavatolótőke-elemek

R0160

Elkülönített alapok létrehozása és az illeszkedési kiigazítás miatt korlátozott szavatolótőke-elemek

R0170

Átértékelési tartalék összesített változása

R0180

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének változására vonatkozó összefoglaló elemzés

A befektetések és a pénzügyi kötelezettségek miatti változások

R0190

A biztosítástechnikai tartalékok miatti változások

R0200

Az alapvető szavatolótőke-elemek és az egyéb jóváhagyott elemek változásai

R0210

A halasztott adók változásai

R0220

A jelentési időszakra vonatkozó nyereségadó

R0230

Osztalékfizetés

R0240

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének egyéb változásai

R0250

S.29.02.01

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete – a befektetésekkel és a pénzügyi kötelezettségekkel magyarázható többlet

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletét érintő mozgások elemzése

Ebből: az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének értékelésből eredő változásai

C0010

A befektetések értékelésének változásai

R0010

Saját részvények értékelésének változásai

R0020

A pénzügyi kötelezettségek és az alárendelt kötelezettségek értékelésének változásai

R0030

Ebből: az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletére hatást gyakorló befektetési bevételek és költségek

Befektetések bevételei

R0040

Befektetések költségei (ideértve a pénzügyi és alárendelt kötelezettségek kamatkiadásait is)

R0050

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének a befektetések és a pénzügyi kötelezettségek kezelésével magyarázható változása

R0060

Befektetési bevételek részletei

Osztalék

R0070

Kamatok

R0080

Bérleti díjak

R0090

Egyéb bevételek

R0100

S.29.03.01

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete – a biztosítástechnikai tartalékokkal magyarázható többlet

A legjobb becslés változásának bontása – A kockázatvállalás éve szerinti elemzés (ha értelmezhető)

ÉLETBIZTOSÍTÁS

NEM-ÉLETBIZTOSÍTÁS

A viszontbiztosítással nem csökkentve

A viszontbiztosítással nem csökkentve

C0010

C0020

Nyitó legjobb becslés

R0010

A nyitó legjobb becslés újbóli megállapítását kiváltó rendkívüli tényezők

R0020

A hatókör változása

R0030

Devizaárfolyamok változása

R0040

A jelentési időszakban vállalt kockázatok legjobb becslése

R0050

A legjobb becslésnek a diszkontráta érvényesítése miatti változása – Az adott időszakot megelőzően vállalt kockázatok

R0060

A legjobb becslésnek az N. évre előre jelzett pénzbeáramlások és pénzkiáramlások miatti változása – Az adott időszakot megelőzően vállalt kockázatok

R0070

A legjobb becslésnek a tapasztalatok miatti változása – Az adott időszakot megelőzően vállalt kockázatok

R0080

A legjobb becslés nem gazdasági feltevések módosulása miatti változása – A jelentési időszakot megelőzően vállalt kockázatok

R0090

A legjobb becslésnek a gazdasági környezet módosulása miatti változása – Az adott időszakot megelőzően vállalt kockázatok

R0100

Máshol nem figyelembe vett változások

R0110

Záró legjobb becslés

R0120

ÉLETBIZTOSÍTÁS

NEM-ÉLETBIZTOSÍTÁS

Viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek

Viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek

C0030

C0040

Nyitó legjobb becslés

R0130

Záró legjobb becslés

R0140

A legjobb becslés változásának bontása – A kárbekövetkezési év szerinti elemzés (ha értelmezhető)

ÉLETBIZTOSÍTÁS

NEM-ÉLETBIZTOSÍTÁS

A viszontbiztosítással nem csökkentve

A viszontbiztosítással nem csökkentve

C0050

C0060

Nyitó legjobb becslés

R0150

A nyitó legjobb becslés újbóli megállapítását kiváltó rendkívüli tényezők

R0160

A hatókör változása

R0170

Devizaárfolyamok változása

R0180

Az adott időszakot követően fedezett kockázatok legjobb becslésének változása

R0190

Az adott időszak alatt fedezett kockázatok legjobb becslésének változása

R0200

A legjobb becslésnek a diszkontráta kiigazítása miatti változása – A jelentési időszakot megelőzően fedezett kockázatok

R0210

A legjobb becslésnek az N. évre előre jelzett pénzbeáramlások és pénzkiáramlások miatti változása – A jelentési időszakot megelőzően fedezett kockázatok

R0220

A legjobb becslésnek a tapasztalatok és egyéb források miatti változása – A jelentési időszakot megelőzően fedezett kockázatok

R0230

A legjobb becslés nem gazdasági feltevések módosulása miatti változása – A jelentési időszakot megelőzően fedezett kockázatok

R0240

A legjobb becslésnek a gazdasági környezet módosulása miatti változása – Az adott időszakot megelőzően fedezett kockázatok

R0250

Máshol nem figyelembe vett változások

R0260

Záró legjobb becslés

R0270

ÉLETBIZTOSÍTÁS

NEM-ÉLETBIZTOSÍTÁS

Viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek

Viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek

C0070

C0080

Nyitó legjobb becslés

R0280

Záró legjobb becslés

R0290

A biztosítástechnikai tartalékoknak a befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések értékeléséhez kapcsolódó kiigazításai, az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletére gyakorolt semlegesítő hatás feltételezése mellett

ÉLETBIZTOSÍTÁS

C0090

A befektetési egységekhez kötött életbiztosítási alapokban tartott befektetések változása

R0300

A biztosítástechnikai tartalékokat befolyásoló biztosítástechnikai pénzáramlások

ÉLETBIZTOSÍTÁS

NEM-ÉLETBIZTOSÍTÁS

C0100

C0110

Díjelőírás az adott időszakban

R0310

Adott időszaki kárigények és szolgáltatások, mentés és engedményezés nélkül

R0320

Kiadások (a befektetéskezelési költségek kivételével)

R0330

A bruttó biztosítástechnikai tartalékok biztosítástechnikai pénzáramlásai összesen

R0340

Viszontbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó biztosítástechnikai pénzáramlások az adott időszakban (a befolyt megtérülő összeg a befizetett díjak nélkül)

R0350

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének a biztosítástechnikai tartalékokkal magyarázható változása

ÉLETBIZTOSÍTÁS

NEM-ÉLETBIZTOSÍTÁS

C0120

C0130

Bruttó biztosítástechnikai tartalékok

R0360

Viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek

R0370

S.29.04.01

Részletes elemzés időszakonként – biztosítástechnikai pénzáramlások kontra biztosítástechnikai tartalékok

Részletes elemzés időszakonként – biztosítástechnikai pénzáramlások kontra biztosítástechnikai tartalékok – kockázatvállalási év

Üzletág

Z0010

Adott időszakban vállalt kockázatok

Az adott időszakot megelőzően vállalt kockázatok

C0010

C0020

Az adott időszakban vállalt kockázatok díjelőírása

R0010

Kárigények és szolgáltatások – Mentés és engedményezés nélkül

R0020

Kiadások (a biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségekkel összefüggésben)

R0030

A legjobb becslés változása

R0040

Az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok változása

R0050

A befektetési egységekhez kötött alapokhoz kapcsolódóan tartott eszközök értékelésének kiigazítása

R0060

Összesen

R0070

Részletes elemzés időszakonként – biztosítástechnikai pénzáramlások kontra biztosítástechnikai tartalékok – kárbekövetkezési év

Az adott időszakot követően fedezett kockázatok

Az adott időszak alatt fedezett kockázatok

Az adott időszakot megelőzően fedezett kockázatok

C0030

C0040

C0050

Megszolgált díj / jövőbeni megszolgált díj

R0080

Kárigények és szolgáltatások – Mentés és engedményezés nélkül

R0090

Kiadások (a biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségekkel összefüggésben)

R0100

A legjobb becslések változása

R0110

Az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok változása

R0120

A befektetési egységekhez kötött alapokhoz kapcsolódóan tartott eszközök értékelésének kiigazítása

R0130

Összesen

R0140

S.30.01.01

A nem-életbiztosítási és az életbiztosítási ág fakultatív fedezete – alapadatok

Nem-életbiztosítási fakultatív fedezet (a viszontbiztosított kitettség alapján a 10 legjelentősebb kockázat)

Üzletág

Z0010

Viszontbiztosítási programkód

Kockázatazonosító kód

Fakultatív viszontbiztosítási kockázat azonosító kódja

Pénzügyi viszontbiztosítás vagy hasonló megállapodások

Arányosság

Azon társaság/személy azonosítója, amelyhez/akihez a kockázat kapcsolódik.

A kockázat meghatározása

A fedezett kockázati kategória meghatározása

Érvényességi időszak (kezdőnap)

Érvényességi időszak (lejárat napja)

(folyt.)

C0020

C0030

C0040

C0050

C0060

C0070

C0080

C0090

C0100

C0110

Pénznem

Biztosítási összeg

A kockázatvállalási modell típusa

Kockázatvállalási modelltől függő összeg

Fakultatív alapú viszontbiztosítási összeg, valamennyi viszontbiztosító tekintetében

Fakultatív viszontbiztosítási díj – a viszontbiztosítási kockázatok 100 %-áért a viszontbiztosítóknak átadott összeg

Fakultatív viszontbiztosítás jutaléka

C0120

C0130

C0140

C0150

C0160

C0170

C0180

Életbiztosítási fakultatív fedezet (a viszontbiztosított kitettség alapján a 10 legjelentősebb kockázat)

Üzletág

Z0010

Viszontbiztosítási programkód

Kockázatazonosító kód

Fakultatív viszontbiztosítási kockázat azonosító kódja

Pénzügyi viszontbiztosítás vagy hasonló megállapodások

Arányosság

Azon társaság/személy azonosítója, amelyhez/akihez a kockázat kapcsolódik.

A fedezett kockázati kategória meghatározása

Érvényességi időszak (kezdőnap)

Érvényességi időszak (lejárat napja)

Pénznem

(folyt.)

C0190

C0200

C0210

C0220

C0230

C0240

C0250

C0260

C0270

C0280

Biztosítási összeg

Kockáztatott tőke

Fakultatív alapú viszontbiztosítási összeg, valamennyi viszontbiztosító tekintetében

Fakultatív viszontbiztosítási díj – a viszontbiztosítási kockázatok 100 %-áért a viszontbiztosítóknak átadott összeg

Fakultatív viszontbiztosítás jutaléka

C0290

C0300

C0310

C0320

C0330

S.30.02.01

A nem-életbiztosítási és az életbiztosítási ág fakultatív fedezete – részesedésre vonatkozó adatok

Nem-életbiztosítási fakultatív fedezet (a viszontbiztosított kitettség alapján a 10 legjelentősebb kockázat)

Üzletág

Z0010

Viszontbiztosítási programkód

Kockázatazonosító kód

Fakultatív viszontbiztosítási kockázat azonosító kódja

Viszontbiztosítói kód

Viszontbiztosítói kód típusa

Brókerkód

Brókerkód típusa

Bróker tevékenységének kódja

Viszontbiztosító részesedése (%)

Pénznem

A viszontbiztosító által fakultatív alapon viszontbiztosított összeg

Engedményezett fakultatív viszontbiztosítási díj

Annotációk

C0020

C0030

C0040

C0050

C0060

C0070

C0080

C0090

C0100

C0110

C0120

C0130

C0140

Életbiztosítási fakultatív fedezet (a viszontbiztosított kitettség alapján a 10 legjelentősebb kockázat)

Üzletág

Z0010

Viszontbiztosítási programkód

Kockázatazonosító kód

Fakultatív viszontbiztosítási kockázat azonosító kódja

Viszontbiztosítói kód

Viszontbiztosítói kód típusa

Brókerkód

Brókerkód típusa

Bróker tevékenységének kódja

Viszontbiztosító részesedése (%)

Pénznem

A viszontbiztosító által fakultatív alapon viszontbiztosított összeg

Engedményezett fakultatív viszontbiztosítási díj

Annotációk

C0150

C0160

C0170

C0180

C0190

C0200

C0210

C0220

C0230

C0240

C0250

C0260

C0270

A viszontbiztosítókra és a brókerekre vonatkozó információk

Viszontbiztosítói kód

Viszontbiztosítói kód típusa

Viszontbiztosító hivatalos megnevezése

Viszontbiztosító típusa

Székhely szerinti ország

Kijelölt KHMI általi külső minősítés

Kijelölt KHMI

Hitelminősítési besorolás

Belső minősítés

C0280

C0290

C0300

C0310

C0320

C0330

C0340

C0350

C0360

Brókerkód

Brókerkód típusa

Bróker hivatalosan bejegyzett neve

C0370

C0380

C0390

S.30.03.01

Áthúzódó viszontbiztosítási program – alapadatok

Viszontbiztosítási programkód

Szerződés azonosító kódja

Progresszív szakaszszám a szerződésben

Surplus/réteg szerződések programon belüli progresszív száma

Surplus/réteg szerződések mennyisége a programban

Pénzügyi viszontbiztosítás vagy hasonló megállapodások

Üzletág

A fedezett kockázati kategória meghatározása

Viszontbiztosítási szerződés típusa

Bennfoglalt katasztrófakockázati viszontbiztosítási fedezet

Érvényességi időszak (kezdőnap)

(folyt.)

C0010

C0020

C0030

C0040

C0050

C0060

C0070

C0080

C0090

C0100

C0110

Érvényességi időszak (lejárat napja)

Pénznem

A kockázatvállalási modell típusa

Az alapdíjból származó bevétel becsült összege (XL – ESPI)

A szerződésekből származó becsült bruttó díjbevétel (arányos és nem arányos)

Önrész aggregált aránya (összeg)

Levonható tételek aggregált aránya (%)

Önrész (összeg)

Önrész (%)

Határérték (összeg)

Határérték (%)

(folyt.)

C0120

C0130

C0140

C0150

C0160

C0170

C0180

C0190

C0200

C0210

C0220

Kockázatonkénti vagy eseményenkénti maximális fedezet

Szerződésenkénti maximális fedezet

Ismételt érvénybe helyezések száma

Ismételt érvénybe helyezések ismertetése

Viszontbiztosítási jutalék maximális aránya

Viszontbiztosítási jutalék minimális aránya

Viszontbiztosítási jutalék várható aránya

Konzorciális jutalék maximális aránya

Konzorciális jutalék minimális aránya

Konzorciális jutalék várható aránya

Nyereségrészesedési jutalék maximális aránya

(folyt.)

C0230

C0240

C0250

C0260

C0270

C0280

C0290

C0300

C0310

C0320

C0330

Nyereségrészesedési jutalék minimális aránya

Nyereségrészesedési jutalék várható aránya

XL-szerződés díja 1.

XL-szerződés díja 2.

XL szerződés díja: átalányalapú?

C0340

C0350

C0360

C0370

C0380

S.30.04.01

Áthúzódó viszontbiztosítási program – részesedésre vonatkozó adatok

Viszontbiztosítási programkód

Szerződés azonosító kódja

Progresszív szakaszszám a szerződésben

Surplus/réteg szerződések programon belüli progresszív száma

Viszontbiztosítói kód

Viszontbiztosítói kód típusa

Brókerkód

Brókerkód típusa

Bróker tevékenységének kódja

Viszontbiztosító részesedése (%)

(folyt.)

C0010

C0020

C0030

C0040

C0050

C0060

C0070

C0080

C0090

C0100

A viszontbiztosító részesedése keretében engedményezett kitettség

(összeg)

Biztosíték típusa (ha értelmezhető)

A biztosítékkal fedezett kockázat tekintetében a viszontbiztosító által alkalmazott határérték meghatározása

Biztosítéknyújtó kódja (ha értelmezhető)

Biztosítéknyújtó kódjának típusa (adott esetben)

A viszontbiztosító részesedése tekintetében a kimenő viszontbiztosítási díj becsült összege

Annotációk

C0110

C0120

C0130

C0140

C0150

C0160

C0170

A viszontbiztosítókra és a brókerekre vonatkozó információk

Viszontbiztosítói kód

Viszontbiztosítói kód típusa

Viszontbiztosító hivatalos megnevezése

Viszontbiztosító típusa

Székhely szerinti ország

Kijelölt KHMI általi külső minősítés

Kijelölt KHMI

Hitelminősítési besorolás

Belső minősítés

C0180

C0190

C0200

C0210

C0220

C0230

C0240

C0250

C0260

Brókerkód

Brókerkód típusa

Bróker hivatalosan bejegyzett neve

C0270

C0280

C0290

Biztosítéknyújtó kódja (ha értelmezhető)

Biztosítéknyújtó kódjának típusa (ha értelmezhető)

Biztosítéknyújtó neve (ha értelmezhető)

C0300

C0310

C0320

S.31.01.01

A viszontbiztosítók részesedései (ideértve a pénzügyi viszontbiztosítást és a különleges célú gazdasági egységeket)

Viszontbiztosítói kód

Viszontbiztosítói kód típusa

Viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek: Díjtartalékok: nem életbiztosítás, beleértve az életbiztosítási tartalékolási technikáktól eltérően kezelt (Non-SLT) egészségbiztosítást

Viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek: Függőkár-tartalékok: nem életbiztosítás, beleértve az életbiztosítási tartalékolási technikáktól eltérően kezelt (Non-SLT) egészségbiztosítást

Viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek: Biztosítástechnikai tartalékok: életbiztosítás, beleértve az életbiztosítási tartalékolási technikákhoz hasonlóan kezelt (SLT) egészségbiztosítást

A partner nemteljesítéséből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás

Viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek: a viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő teljes összeg

Nettó követelések

Viszontbiztosító által nyújtott eszközök

Pénzügyi garanciák

Készpénzletét

Kapott garanciák összesen

C0040

C0050

C0060

C0070

C0080

C0090

C0100

C0110

C0120

C0130

C0140

C0150

A viszontbiztosítókra vonatkozó információk

Viszontbiztosítói kód

Viszontbiztosítói kód típusa

Viszontbiztosító hivatalos megnevezése

Viszontbiztosító típusa

Székhely szerinti ország

Kijelölt KHMI általi külső minősítés

Kijelölt KHMI

Hitelminősítési besorolás

Belső minősítés

C0160

C0170

C0180

C0190

C0200

C0210

C0220

C0230

C0240

S.31.01.04

A viszontbiztosítók részesedései (ideértve a pénzügyi viszontbiztosítást és a különleges célú gazdasági egységeket)

Viszontbiztosított intézmény hivatalosan bejegyzett neve

Vállalkozás azonosító kódja

Vállalkozás azonosító kódjának típusa

Különleges célú gazdasági egység belső kódja

Különleges célú gazdasági egység által kibocsátott értékpapírok vagy más finanszírozási mechanizmus azonosító kódja

Különleges célú gazdasági egység által kibocsátott értékpapírok vagy más finanszírozási mechanizmus azonosító kódjának típusa

Különleges célú gazdasági egység általi értékpapírosításhoz kapcsolódó üzletágak

Különleges célú gazdasági egység kiváltó mechanizmusának típusa

Szerződésben rögzített kiváltó események

Az engedményező mögöttes portfóliójáéval azonos kiváltó esemény

A kockázatátruházási struktúrából származó báziskockázat

A szerződési feltételekből származó báziskockázat

(folyt.)

C0030

C0040

C0050

C0060

C0070

C0080

C0090

C0100

C0110

A különleges célú gazdasági egységnek az átadóspecifikus kötelezettségek teljesítésére elkülönített eszközei

Különleges célú gazdasági egység más, nem engedményezőspecifikus, adott esetben lehívható eszközei

Értékpapírosításból adódó egyéb lehívható eszközök

Viszontbiztosítási szerződések keretében különleges célú gazdasági egységből származó kötelezettségek maximális teljes összege

Az adatszolgáltatási időszak egészében az engedményezői kötelezettségek tekintetében teljes mértékben finanszírozott különleges célú gazdasági egységek

Különleges célú gazdasági egységből származó megtérülő folyó összegek

Az engedményező által a különleges célú gazdasági egységbe eszközölt lényeges befektetések ismertetése

Az engedményezőhöz kapcsolódó, (az engedményezőn és a szponzoron kívüli) harmadik félnél letétben lévő értékpapírosított eszközök

C0120

C0130

C0140

C0150

C0160

C0170

C0180

C0190

A különleges célú gazdasági egységre vonatkozó információk

Különleges célú gazdasági egység kódjának típusa

Különleges célú gazdasági egység jogi formája

Különleges célú gazdasági egység neve

Különleges célú gazdasági egység cégjegyzékszáma

Különleges célú gazdasági egység engedélyezési országa

Különleges célú gazdasági egység engedélyezési feltételei

Vállalkozás hivatalosan bejegyzett neve

Vállalkozás típusa

Jogi forma

Kategória (biztosító egyesület / nem biztosító egyesület)

Felügyeleti hatóság

(folyt.)

C0010

C0020

C0030

C0040

C0050

C0060

C0070

C0080

Rangsorolási kritériumok (a csoport pénznemében)

A mérleg főösszege ((viszont)biztosító esetén)

A mérleg főösszege (egyéb szabályozott vállalkozás esetén)

A mérleg főösszege (nem szabályozott vállalkozás esetén)

(Viszont)biztosító esetében az IFRS vagy a helyi GAAP szerinti, engedményezett díjelőírás összege a viszontbiztosítás levonásával

Más típusú vállalkozások és biztosítási holdingtársaságok esetében az IFRS vagy a helyi GAAP szerint bruttó jövedelemként meghatározott árbevétel összege

Biztosítási teljesítmény

Befektetési teljesítmény

Átfogó teljesítmény

Számviteli standard

(folyt.)

C0090

C0100

C0110

C0120

C0130

C0140

C0150

C0160

C0170

 Befolyásolási kritériumok

Csoportfelügyelet hatálya alá vonás

Csoportszintű szavatolótőke-megfelelés kiszámítása

Tőkerészesedés aránya (%)

A konszolidált beszámoló elkészítése során alkalmazott arány (%)

Szavazati jogok aránya (%)

Egyéb kritériumok

Befolyás mértéke

A csoportszintű szavatolótőke-megfelelés kiszámításához használt arányos részesedés

Igen/Nem

A 214. cikk alkalmazása esetén, a határozat dátuma.

Az alkalmazott módszer, és az 1. módszer esetén a vállalkozás kezelési módja

C0180

C0190

C0200

C0210

C0220

C0230

C0240

C0250

C0260

S.33.01.04

A biztosításra és a viszontbiztosításra vonatkozó egyedi követelmények

Kizárólag a levonási és aggregálási módszer révén bevont EGT-beli vagy EGT-n kívüli (a Szolvencia II. szerintiszabályokat használó) biztosítók és viszontbiztosítók

Szavatolótőke-szükséglet –

Piaci kockázat

Szavatolótőke-szükséglet –

partner általi nemteljesítési kockázat

Szavatolótőke-szükséglet –

Életbiztosítási kockázat

Szavatolótőke-szükséglet –

Egészségbiztosítási kockázat

Szavatolótőke-szükséglet –

Nem-életbiztosítási kockázat

Szavatolótőke-szükséglet (SCR) -

Működési kockázat

Egyéni szavatolótőke-szükséglet

A biztosító hivatalos megnevezése

Vállalkozás azonosító kódja

Vállalkozás azonosító kódjának típusa

Intézményi szint / Elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió / Fennmaradó rész

Alap száma

(folyt.)

C0010

C0020

C0030

C0040

C0050

C0060

C0070

C0080

C0090

C0100

C0110

C0120

Kizárólag a levonási és aggregálási módszer révén bevont EGT-beli vagy EGT-n kívüli (a Szolvencia II. szerintiszabályokat használó) biztosítók és viszontbiztosítók

Egyéni minimális tőkeszükséglet

A szavatolótőke-szükséglet fedezésére rendelkezésre álló egyéni figyelembe vehető szavatoló tőke

Alkalmazott standard formula

Alkalmazott csoportszintű vagy egyéni belső modell

Egyéni többlettőke-követelmény

Biztosítóspecifikus paraméterek alkalmazása

Egyszerűsítés alkalmazása

Részleges belső modell alkalmazása

Csoportszintű vagy egyéni belső modell

Belső modell eredeti jóváhagyásának dátuma

Belső modell utolsó jelentős módosítása jóváhagyásának dátuma

Többlettőke-követelményről szóló határozat dátuma

Többlettőke-követelmény összege

Többlettőke-követelmény indoka

(folyt.)

C0130

C0140

C0150

C0160

C0170

C0180

C0190

C0200

C0210

C0220

C0230

EGT-n kívüli (mind a Szolvencia II. szerinti, mind az egyéb szabályokat használó) biztosítók és viszontbiztosítók, tekintet nélkül az alkalmazott módszerre

Helyi tőkeszükséglet

Helyi minimális tőkeszükséglet

A helyi szabályok szerint figyelembe vehető szavatoló tőke

C0240

C0250

C0260

S.34.01.04

Egyéb szabályozott és nem szabályozott pénzügyi vállalkozásokra, többek között biztosítói holdingtársaságokra és vegyes pénzügyi holdingtársaságokra vonatkozó egyedi követelmények

A vállalkozás hivatalos megnevezése

Vállalkozás azonosító kódja

Vállalkozás azonosító kódjának típusa

Összesített jelleg

Tőkeszükséglet típusa

Elvi szavatolótőke-szükséglet vagy ágazati tőkeszükséglet

Elvi vagy ágazati minimális tőkeszükséglet

Elvi vagy ágazati figyelembe vehető szavatoló tőke

C0010

 C0020

C0030

 C0040

C0050

 C0060

C0070

 C0080

S.35.01.04

Hozzájárulás a csoportszintű biztosítástechnikai tartalékokhoz

Biztosítástechnikai tartalékok teljes összege

Biztosítástechnikai tartalékok – nem-életbiztosítási szerződések (az egészségbiztosítási szerződések kivételével)

Biztosítástechnikai tartalékok – egészségbiztosítási szerződések (a nem-életbiztosításhoz hasonló szerződések)

Az egyes vállalkozások hivatalosan bejegyzett neve.

Vállalkozás azonosító kódja

Vállalkozás azonosító kódjának típusa

Csoportszintű szavatolótőke-megfelelés alkalmazott kiszámítási módszere

Biztosítástechnikai tartalékok összege – csoporton belüli ügyletekkel együtt

Biztosítástechnikai tartalékok összege – csoporton belüli ügyletek nélkül

Nettó hozzájárulás a csoportszintű biztosítástechnikai tartalékokhoz (%)

Biztosítástechnikai tartalékok összege – csoporton belüli ügyletekkel együtt

Biztosítástechnikai tartalékok összege – csoporton belüli ügyletek nélkül

Nettó hozzájárulás a csoportszintű biztosítástechnikai tartalékokhoz (%)

(folyt.)

C0010

C0020

C0030

C0040

C0050

C0060

C0070

C0080

C0090

C0100

C0110

C0120

Biztosítástechnikai tartalékok – egészségbiztosítási szerződések (az életbiztosításhoz hasonló szerződések)

Biztosítástechnikai tartalékok – életbiztosítási szerződések (az egészségbiztosítási és az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítás kivételével)

Biztosítástechnikai tartalékok (indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések)

A biztosítástechnikai tartalékokra vonatkozó átmeneti intézkedés

Biztosítástechnikai tartalékok összege – csoporton belüli ügyletekkel együtt

Biztosítástechnikai tartalékok összege – csoporton belüli ügyletek nélkül

Nettó hozzájárulás a csoportszintű biztosítástechnikai tartalékokhoz (%)

Biztosítástechnikai tartalékok összege – csoporton belüli ügyletekkel együtt

Biztosítástechnikai tartalékok összege – csoporton belüli ügyletek nélkül

Nettó hozzájárulás a csoportszintű biztosítástechnikai tartalékokhoz (%)

Biztosítástechnikai tartalékok összege – csoporton belüli ügyletekkel együtt

Biztosítástechnikai tartalékok összege – csoporton belüli ügyletek nélkül

Nettó hozzájárulás a csoportszintű biztosítástechnikai tartalékokhoz (%)

Biztosítástechnikai tartalékok összege – csoporton belüli ügyletekkel együtt

Biztosítástechnikai tartalékok összege – csoporton belüli ügyletek nélkül

(folyt.)

C0130

C0140

C0150

C0160

C0170

C0180

C0190

C0200

C0210

C0220

C0230

Hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések – A biztosítástechnikai tartalékokra vonatkozó átmeneti intézkedés alá tartozó biztosítástechnikai tartalékok

Hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések – A volatilitási kiigazítás alá tartozó biztosítástechnikai tartalékok

Hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések – Az illeszkedési kiigazítás alá tartozó biztosítástechnikai tartalékok

Biztosítástechnikai tartalékok összege – csoporton belüli ügyletekkel együtt

Biztosítástechnikai tartalékok összege – csoporton belüli ügyletekkel együtt

Biztosítástechnikai tartalékok összege – csoporton belüli ügyletekkel együtt

C0240

C0250

C0260

S.36.01.01

Csoporton belüli tranzakciók – Tőke típusú ügyletek, adósság- és eszközátruházás

Csoporton belüli ügylet azonosítója

Befektető/hitelező neve

Befektető/hitelező azonosító kódja

Befektető/hitelező azonosító kódjának típusa

Kibocsátó/hitelfelvevő neve

Kibocsátó/hitelfelvevő azonosító kódja

Kibocsátó/hitelfelvevő azonosító kódjának típusa

Eszköz azonosító kódja

Eszköz azonosító kódjának típusa

Ügylet típusa

(folyt.)

C0010

C0020

C0030

C0040

C0050

C0060

C0070

C0080

C0090

C0100

Ügylet kibocsátási időpontja

Ügylet lejárati dátuma

Ügylet pénzneme

Ügylet szerződéses összege/Ügyleti ár

Biztosíték/eszköz értéke

Visszaváltások/előtörlesztések/visszafizetések összege a jelentési időszak során

Osztalékok/kamatok/szelvények és egyéb kifizetések összege a jelentési időszak során

Ügylet szerződéses összegének mérlege a jelentés időpontjában

Szelvény/kamatláb

C0110

C0120

C0130

C0140

C0150

C0160

C0170

C0180

C0190

S.36.02.01

Csoporton belüli tranzakciók – Származtatott termékek

Csoporton belüli ügylet azonosítója

Befektető/vevő

Befektető/vevő azonosító kódja

Befektető/vevő azonosító kódjának típusa

Kibocsátó/eladó neve

Kibocsátó/eladó azonosító kódja

Kibocsátó/eladó azonosító kódjának típusa

Eszköz azonosító kódja

Eszköz azonosító kódjának típusa

Ügylet típusa

Ügylet kötési időpontja

Lejárat időpontja

(folyt.)

C0010

C0020

C0030

C0040

C0050

C0060

C0070

C0080

C0090

C0100

C0110

C0120

Opciók, határidős tőzsdei ügyletek, tőzsdén kívüli határidős ügyletek és más származtatott termékek

Hitelkockázati fedezet – Hitel-nemteljesítési csereügyletek és garanciák

Swapügyletek (Csereügyletek)

Pénznem

Névleges összeg az ügylet napján

Névleges összeg a jelentés időpontjában

Biztosíték értéke

Származtatott termékek (vevő általi) használata

Származtatott termék alapjául szolgáló eszköz/kötelezettség azonosító kódja

A származtatott ügylet alapjául szolgáló eszköz/kötelezettség azonosító kódjának típusa

Azon fél neve, amely számára a hitelkockázati fedezetet vásárolják

A swapügylet keretében nyújtott kamatláb (a vevő tekintetében)

A swapügylet keretében kapott kamatláb (a vevő tekintetében)

A swapügylet keretében teljesített kifizetések pénzneme (a vevő tekintetében)

A swapügylet keretében kapott kifizetések pénzneme (a vevő tekintetében)

C0130

C0140

C0150

C0160

C0170

C0180

C0190

C0200

C0210

C0220

C0230

C0240

S.36.03.01

Csoporton belüli tranzakciók – Belső viszontbiztosítás

Csoporton belüli ügylet azonosítója

Engedményező neve

Engedményező azonosító kódja

Átadó azonosító kódjának típusa

Viszontbiztosító neve

Azonosító kód viszontbiztosító

Viszontbiztosító azonosító kódjának típusa

Érvényességi időszak (kezdőnap)

Érvényességi időszak (lejárat napja)

(folyt.)

C0010

C0020

C0030

C0040

C0050

C0060

C0070

C0080

C0090

Szerződés/megállapodás pénzneme

Viszontbiztosítási szerződés/megállapodás típusa

A viszontbiztosító által a szerződés/megállapodás keretében fizetendő maximális fedezet

Nettó követelések

a viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő teljes összeg

A viszontbiztosítás eredménye (a viszontbiztosított tekintetében)

Üzletág

C0100

C0110

C0120

C0130

C0140

C0150

C0160

S.36.04.01

Csoporton belüli tranzakciók – Költségmegosztás, függő kötelezettségek, mérlegen kívüli és más tételek

Csoporton belüli ügylet azonosítója

Befektető/vevő/kedvezményezett neve

Befektető/vevő/kedvezményezett azonosító kódja

Befektető/vevő/kedvezményezett azonosító kódjának típusa

Kibocsátó/eladó/szolgáltató neve

Kibocsátó/eladó/szolgáltató azonosító kódja

Kibocsátó/eladó/szolgáltató azonosító kódjának típusa

(folyt.)

C0010

C0020

C0030

C0040

C0050

C0060

C0070

Ügylet típusa

Ügylet kibocsátási időpontja

Az ügylet alapjául szolgáló megállapodás/szerződés hatálybalépésének napja

Az ügylet alapjául szolgáló megállapodás/szerződés hatályvesztésének napja

Ügylet pénzneme

Kiváltó esemény

Ügylet/biztosíték/garancia értéke

(folyt.)

C0080

C0090

C0100

C0110

C0120

C0130

C0140

Függő kötelezettségek maximális lehetséges értéke

A Szolvencia II. szerinti mérlegben nem szereplő függő kötelezettségek maximális lehetséges értéke

Hitellevelek/garanciák maximális értéke

Garantált eszközök értéke

C0150

C0160

C0170

C0180

S.37.01.04

Kockázatkoncentráció

Külső partner neve

Csoport partnerének azonosító kódja

Csoport partnere azonosító kódjának típusa

A kitettség országa

A kitettség típusa

Kitettség azonosító kódja

Kitettség azonosító kódjának típusa

Külső minősítés

Kijelölt KHMI

Ágazat

(folyt.)

C0010

C0020

C0030

C0040

C0050

C0060

C0070

C0080

C0090

C0100

A csoport kitettség által érintett tagja

A csoporthoz tartozó vállalkozás azonosító kódja

A csoporthoz tartozó vállalkozás azonosító kódjának típusa

Lejárat (eszközoldal) / Érvényesség (forrásoldal)

A kitettség értéke

Pénznem

A viszontbiztosító által fizetendő maximális összeg

C0110

C0120

C0130

C0140

C0150

C0160

C0170

II. MELLÉKLET

Az egyedi biztosítókra vonatkozó adatszolgáltatási táblákhoz kapcsolódó kitöltési előírások

Ez a melléklet a rendelet I. mellékletében szereplő táblákkal kapcsolatos további előírásokat tartalmaz. A táblázatok első oszlopa a jelentendő adatokat jelöli az oszlopoknak és a soroknak az I. mellékletben szereplő táblázatban ismertetett azonosítójával.

A mellékletben e tábla-ként hivatkozunk a jelen melléklet különböző szakaszaiban található előírásoknak megfelelően kitöltendő táblákra.

S.01.01 – Az adatszolgáltatás tartalma

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények nyitó, negyedéves és éves adatszolgáltatására, az elkülönített alapokra, az illeszkedési portfóliókra és a fennmaradó részekre vonatkozik.

Amennyiben külön indokolás szükséges, a magyarázatot nem az adatszolgáltatási táblákkal együtt kell benyújtani, hanem a biztosítók vagy viszontbiztosítók és a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok közötti párbeszédbe kell azt belefoglalni.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

Z0010

Elkülönített alap/illeszkedési portfólió/fennmaradó rész

Jelöli, hogy a jelentett adatok egy elkülönített alaphoz, illeszkedési portfólióhoz vagy fennmaradó részhez kapcsolódnak-e. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió

2 – Fennmaradó rész

Z0020

Alap/portfólió száma

Ha Z0010 = 1, az elkülönített alap vagy az illeszkedési portfólió azonosító számát kell feltüntetni. Ezt a számot a biztosító adja meg, és a számnak tartósan következetesnek és a többi táblában jelentett alap- vagy portfóliószámmal összhangban levőnek kell lennie.

Ha Z0010 = 2, a „0” számot kell feltüntetni.

C0010/R0010

S.01.02 – Alapvető információk – Általános

Ezt a táblát mindig be kell nyújtani. Az egyetlen lehetséges opció:

1 – Jelentett

C0010/R0020

S.01.03 – Alapvető információk – Elkülönített alapok és illeszkedési kiigazítási portfóliók

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nem jelentett, mivel nincs elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0030

S.02.01 – Mérleg

6 – A 35. cikk (6)–(8) bekezdése alapján mentességet kapott

C0010/R0040

S.02.02 – Eszközök és kötelezettségek pénznemenként

3 – A tábla előírásainak megfelelően nem jelentendő

C0010/R0060

S.03.01 – Mérlegen kívüli tételek – Általános információk

2 – Nem jelentett, mivel nincs mérlegen kívüli tétel

C0010/R0070

S.03.02 – Mérlegen kívüli tételek – A biztosító számára nyújtott korlátlan garanciák jegyzéke

2 – Nem jelentett, mivel a biztosító nem részesült korlátlan garanciában

C0010/R0080

S.03.03 – Mérlegen kívüli tételek – A biztosító által nyújtott korlátlan garanciák jegyzéke

2 – Nem jelentett, mivel nem nyújtott korlátlan garanciát

C0010/R0090

S.04.01 – Országonkénti tevékenység

2 – Nem jelentett, mivel a székhely szerinti országon kívül nem végez tevékenységet

0 – Nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0100

S.04.02 – Információ a Szolvencia II. irányelv I. melléklete A. részének 10. ágazatáról, a fuvarozók felelősségbiztosítása kivételével

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nem jelentett, mivel a jelölt ágazattal összefüggésben nem végez a székhely szerinti országon kívül tevékenységet

0 – Nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0110

S.05.01 – Biztosítási díjak, kárigények és költségek üzletágak szerint

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

6 – A 35. cikk (6)–(8) bekezdése alapján mentességet kapott

0 – Nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0120

S.05.02 – Biztosítási díjak, kárigények és költségek országok szerint

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

3 – A tábla előírásainak megfelelően nem jelentendő

0 – Nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0130

S.06.01 – Összefoglaló adatok az eszközökről

4 – Nem jelentendő, mivel az S.06.02. negyedévente kerül jelentésre

5 – Nem jelentendő, mivel az S.06.02. évente kerül jelentésre

C0010/R0140

S.06.02 – Az eszközök felsorolása

7 – Nem jelentendő, mivel nem történt lényeges változás a negyedéves adatszolgáltatás óta (ez a lehetőség kizárólag éves adatszolgáltatásokra alkalmazandó)

C0010/R0150

S.06.03 – Kollektív befektetési vállalkozások – az áttekintés elve szerint

2 – Nem jelentett, mivel nincsenek kollektív befektetési vállalkozások

C0010/R0160

S.07.01 – Strukturált termékek

2 – Nem jelentett, mivel nincsenek strukturált termékek

6 – A 35. cikk (6)–(8) bekezdése alapján mentességet kapott

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0170

S.08.01 – Nyitott pozíciójú származtatott termékek

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nem jelentett, mivel nincsenek származtatott ügyletek

6 – A 35. cikk (6)–(8) bekezdése alapján mentességet kapott

7 – Nem jelentendő, mivel nem történt lényeges változás a negyedéves adatszolgáltatás óta (ez a lehetőség kizárólag éves adatszolgáltatásokra alkalmazandó)

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0180

S.08.02 – Származtatott ügyletek

C0010/R0190

S.09.01 – Bevétel/nyereség- és veszteségadatok a jelentési időszakban

C0010/R0200

S.10.01 – Értékpapírkölcsönök és repóügyletek

2 – Nem jelentett, mivel nincsenek értékpapír-kölcsönök és repóügyletek

C0010/R0210

S.11.01 – Fedezetként tartott eszközök

2 – Nem jelentett, mivel nincsenek fedezetként tartott eszközök

6 – A 35. cikk (6)–(8) bekezdése alapján mentességet kapott

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0220

S.12.01 – Életbiztosítási és az életbiztosítási tartalékolási technikákhoz hasonlóan kezelt egészségbiztosítási biztosítástechnikai tartalékok

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nem jelentett, mivel nincs életbiztosítási és az életbiztosítási tartalékolási technikákhoz hasonlóan kezelt egészségbiztosítási ág

C0010/R0230

S.12.02 – Életbiztosítási és az életbiztosítási tartalékolási technikákhoz hasonlóan kezelt egészségbiztosítási biztosítástechnikai tartalékok – országonkénti bontásban

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nem jelentett, mivel nincs életbiztosítási és az életbiztosítási tartalékolási technikákhoz hasonlóan kezelt egészségbiztosítási ág

3 – A tábla előírásainak megfelelően nem jelentendő

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0240

S.13.01 – Bruttó jövőbeli pénzáramlás-előrejelzések

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nem jelentett, mivel nincs életbiztosítási és az életbiztosítási tartalékolási technikákhoz hasonlóan kezelt egészségbiztosítási ág

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0250

S.14.01 – Életbiztosítási kötelezettségek elemzése

C0010/R0260

S.15.01 – A változó életjáradékos termékek garanciáinak ismertetése

2 – Nem jelentett, mivel nincsenek változó életjáradékos termékek

C0010/R0270

S.15.02 – A változó életjáradékos termékek garanciáinak fedezete

C0010/R0280

S.16.01 – Információ a nem-életbiztosítási szerződéses kötelezettségekből eredő járadékokról

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nem jelentett, mivel nincsenek nem-életbiztosítási szerződéses kötelezettségekből eredő járadékok

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0290

S.17.01 – Nem-életbiztosítási biztosítástechnikai tartalékok

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nem jelentett, mivel nincs nem-életbiztosítási ág

6 – A 35. cikk (6)–(8) bekezdése alapján mentességet kapott

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0300

S.17.02 – Nem-életbiztosítási biztosítástechnikai tartalékok – országonként

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nem jelentett, mivel nincs nem-életbiztosítási ág

3 – A tábla előírásainak megfelelően nem jelentendő

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0310

S.18.01 – Jövőbeli pénzáramlás-előrejelzések (Legjobb becslés – Nem-életbiztosítás)

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nem jelentett, mivel nincs nem-életbiztosítási ág

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0320

S.19.01 – Nem-életbiztosítási kárigények

C0010/R0330

S.20.01 – A kárráfordítás eloszlásáról szóló információk

C0010/R0340

S.21.01 – Veszteségeloszlás kockázati profilja

C0010/R0350

S.21.02 – Nem-életbiztosítási kockázatok

C0010/R0360

S.21.03 – Nem-életbiztosítási kockázatok eloszlása – biztosítási összegenkénti bontásban

C0010/R0370

S.22.01 – A hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések hatása

2 – Nem jelentett, mivel hosszú távú garanciák vagy átmeneti intézkedések nem kerülnek alkalmazásra

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0380

S.22.04 – Információ a kamatláb kiszámítására vonatkozó átmeneti intézkedésekről

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nem jelentett, mivel ilyen átmeneti intézkedés nem kerül alkalmazásra

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0390

S.22.05 – A biztosítástechnikai tartalékokra vonatkozó átmeneti intézkedések általános kiszámítása

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nem jelentett, mivel ilyen átmeneti intézkedés nem kerül alkalmazásra

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0400

S.22.06 – A volatilitási kiigazítás alá tartozó legjobb becslés országonkénti és pénznemenkénti bontásban

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nem jelentett, mivel volatilitási kiigazítás nem kerül alkalmazásra

0 – Nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0410

S.23.01 – Szavatoló tőke

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

6 – A 35. cikk (6)–(8) bekezdése alapján mentességet kapott

0 – Nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0420

S.23.02 – A szavatolótőkére vonatkozó részletes információ szintenként

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

0 – Nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0430

S.23.03 – A szavatoló tőke éves mozgásai

C0010/R0440

S.23.04 – A szavatolótőke-elemek felsorolása

C0010/R0450

S.24.01 – Részesedések

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nem jelentett, mivel nincs részesedés

0 – Nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0460

S.25.01 – Szavatolótőke-szükséglet – a standard formulát alkalmazó vállalkozások esetén

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett, mivel standard formula van használatban

2 – Jelentett a 112. cikk szerinti kérelem alapján

8 – Nem jelentett, mivel részleges belső modell van használatban

9 – Nem jelentett, mivel teljes belső modell van használatban

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0470)

S.25.02 – Szavatolótőke-szükséglet – a standard formulát és részleges belső modellt alkalmazó vállalkozások esetén

10 – Nem jelentett, mivel standard formula van használatban

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0480

S.25.03 – Szavatolótőke-szükséglet – teljes belső modellt alkalmazó vállalkozások esetén

C0010/R0500

S.26.01 – Szavatolótőke-szükséglet – Piaci kockázat

2 – Nem jelentett, mivel nincs ilyen kockázat

11 – Nem jelentett, mivel az elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió szintjén már be van jelentve

C0010/R0510

S.26.02 – Szavatolótőke-szükséglet – Partner általi nemteljesítési kockázat

C0010/R0520

S.26.03 – Szavatolótőke-szükséglet – Életbiztosítási kockázat

C0010/R0530

S.26.04 – Szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási kockázat

C0010/R0540

S.26.05 – Szavatolótőke-szükséglet – nem-életbiztosítási kockázat

C0010/R0550

S.26.06 – Szavatolótőke-szükséglet – Működési kockázat

C0010/R0560

S.26.07– Szavatolótőke-szükséglet – Egyszerűsítések

2 – Nem jelentett, mivel egyszerűsített számítás nem kerül alkalmazásra

C0010/R0570

S.27.01 – Szavatolótőke-szükséglet – Nem-életbiztosítási és egészségbiztosítási katasztrófakockázat

2 – Nincs ilyen kockázat

C0010/R0580

S.28.01 – Minimális tőkeszükséglet – Csak élet- vagy csak nem-életbiztosítási vagy viszontbiztosítási tevékenység esetén

2 – Nem jelentett, mivel élet- és nem-életbiztosítási vagy viszontbiztosítási tevékenység is folyik

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0590

S.28.02 – Minimális tőkeszükséglet – Életbiztosítási és nem-életbiztosítási tevékenységet egyaránt végző biztosítók és viszontbiztosítók esetén

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nem jelentett, mivel csak élet- vagy csak nem-életbiztosítási vagy viszontbiztosítási tevékenység, illetve csak viszontbiztosítási tevékenység folyik

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0600

S.29.01 – Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0610

S.29.02 – Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete – a befektetésekkel és a pénzügyi kötelezettségekkel magyarázható többlet

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0620

S.29.03 – Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete – a biztosítástechnikai tartalékokkal magyarázható többlet

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0630

S.29.04 – Részletes elemzés időszakonként – biztosítástechnikai pénzáramlások kontra biztosítástechnikai tartalékok

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0640

S.30.01 – A nem-életbiztosítási és az életbiztosítási ág fakultatív fedezete – alapadatok

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nem jelentett, mivel nincs fakultatív fedezet

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0650

S.30.02 – A nem-életbiztosítási és az életbiztosítási ág fakultatív fedezete – részesedésre vonatkozó adatok

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nem jelentett, mivel nincs fakultatív fedezet

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0660

S.30.03 – Áthúzódó viszontbiztosítási program – alapadatok

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nem jelentett, mivel nincs viszontbiztosítás

C0010/R0670

S.30.04 – Áthúzódó viszontbiztosítási program – részesedésre vonatkozó adatok

C0010/R0680

S.31.01 – A viszontbiztosítók részesedései (ideértve a pénzügyi viszontbiztosítást és a különleges célú gazdasági egységeket)

C0010/R0690

S.31.02 – Különleges célú gazdasági egységek

2 – Nem jelentett, mivel nincs különleges célú gazdasági egység

C0010/R0740

S.36.01 – Csoporton belüli ügyletek – Tőke típusú ügyletek, adósság- és eszközátruházás

2 – Nem jelentett, mivel nincsenek tőke típusú ügyletekkel, adósság- és eszközátruházással kapcsolatos csoporton belüli tranzakciók

12 – Nem jelentett, mivel egyik anyavállalat sem olyan vegyes tevékenységű biztosítói holdingtársaság, amely nem tartozik a Szolvencia II. irányelv 213. cikke (2) bekezdésének a), b) vagy c) pontjában meghatározott valamelyik csoportba

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0750

S.36.02 – Csoporton belüli ügyletek – Származtatott termékek

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nem jelentett, mivel nincsenek származtatott termékekkel kapcsolatos csoporton belüli tranzakciók

C0010/R0760

S.36.03 – Csoporton belüli ügyletek – Belső viszontbiztosítás

2 – Nem jelentett, mivel nincsenek belső viszontbiztosítással kapcsolatos csoporton belüli tranzakciók

12 – Nem jelentett, mivel egyik anyavállalat sem olyan vegyes tevékenységű biztosítói holdingtársaság, amely nem tartozik a Szolvencia II. irányelv 213. cikke (2) bekezdésének a), b) vagy c) pontjában meghatározott valamelyik csoportba

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0770

S.36.04 – Csoporton belüli ügyletek – Költségmegosztás, függő kötelezettségek, mérlegen kívüli és egyéb tételek

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nem jelentett, mivel nincsenek költségmegosztással, függő kötelezettségekkel és mérlegen kívüli és más tételekkel kapcsolatos csoporton belüli tranzakciók

C0010/R0790

SR.02.01 – Mérleginformációk

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nem jelentett, mivel nincs elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió

14 – Nem jelentett, mivel illeszkedési kiigazítási portfólió szerinti alapra utal

C0010/R0800

SR.12.01 – Életbiztosítási és az életbiztosítási tartalékolási technikákhoz hasonlóan kezelt egészségbiztosítási biztosítástechnikai tartalékok

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nem jelentett, mivel nincs elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió vagy nincs életbiztosítási és az életbiztosítási tartalékolási technikákhoz hasonlóan kezelt egészségbiztosítási ág

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0810

SR.17.01 – Nem-életbiztosítási biztosítástechnikai tartalékok

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nem jelentett, mivel nincs elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió vagy nincs nem-életbiztosítási ág

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0820

SR.22.02 – Jövőbeli pénzáramlás-előrejelzések (Legjobb becslés – Illeszkedési kiigazítási portfóliók)

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nem jelentett, mivel illeszkedési kiigazítás nem kerül alkalmazásra

15 – Nem jelentett, mivel elkülönített alapra vagy fennmaradó részre utal

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0830

SR.22.03 – Információ az illeszkedési kiigazítás számításáról

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nem jelentett, mivel illeszkedési kiigazítás nem kerül alkalmazásra

15 – Nem jelentett, mivel elkülönített alapra vagy fennmaradó részre utal

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0840

SR.25.01 – Szavatolótőke-követelmény – Standard formula

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett, mivel standard formula van használatban

2 – Jelentett a 112. cikk szerinti kérelem alapján

8 – Nem jelentett, mivel részleges belső modell van használatban

9 – Nem jelentett, mivel teljes belső modell van használatban

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0850

SR.25.02 – Szavatolótőke-követelmény – standard formula és részleges belső modell

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

9 – Nem jelentett, mivel teljes belső modell van használatban

10 – Nem jelentett, mivel standard formula van használatban

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0860

SR.25.03 – Szavatolótőke-követelmény – belső modell

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

8 – Nem jelentett, mivel részleges belső modell van használatban

10 – Nem jelentett, mivel standard formula van használatban

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0870

SR.26.01 – Szavatolótőke-szükséglet – Piaci kockázat

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nincs ilyen kockázat

8 – Nem jelentett, mivel részleges belső modell van használatban

9 – Nem jelentett, mivel teljes belső modell van használatban

11 – Nem jelentett, mivel az elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió szintjén már be van jelentve

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0880

SR.26.02 – Szavatolótőke-szükséglet – partner-nemteljesítési kockázat

C0010/R0890

SR.26.03 – Szavatolótőke-szükséglet – Életbiztosítási kockázat

C0010/R0900

SR.26.04 – Szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási kockázat

C0010/R0910

SR.26.05 – Szavatolótőke-szükséglet – nem-életbiztosítási kockázat

C0010/R0920

SR.26.06 – Szavatolótőke-szükséglet – Működési kockázat

C0010/R0930

SR.26.07– Szavatolótőke-szükséglet – Egyszerűsítések

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nem jelentett, mivel egyszerűsített számítás nem kerül alkalmazásra

8 – Nem jelentett, mivel részleges belső modell van használatban

9 – Nem jelentett, mivel teljes belső modell van használatban

11 – Nem jelentett, mivel az elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió szintjén már be van jelentve

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0940

SR.27.01 – Szavatolótőke-követelmény – nem-életbiztosítási katasztrófakockázat

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nincs ilyen kockázat

8 – Nem jelentett, mivel részleges belső modell van használatban

9 – Nem jelentett, mivel teljes belső modell van használatban

11 – Nem jelentett, mivel az elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió szintjén már be van jelentve

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

S.01.02 – Alapvető információk

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények nyitó, negyedéves és éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0010/R0010

Biztosító neve

A biztosító hivatalos megnevezése. A megnevezésnek valamennyi adatszolgáltatási táblában azonosnak kell lennie.

C0010/R0020

A biztosító azonosító kódja

A biztosító azonosító kódja, az alábbi prioritási sorrend használatával:

jogalany-azonosító (LEI);

a felügyeleti hatóság által meghatározott, a helyi piacon használt azonosító kód

C0010/R0030

A biztosító azonosító kódjának típusa

A „Biztosító azonosító kódja” mezőben alkalmazott azonosító kód típusa. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – LEI

2 – Egyedi kód

C0010/R0040

Biztosító típusa

Ebben a mezőben kell megadni a jelentő biztosító típusát. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani a biztosító tevékenységének meghatározásához:

1 – Életbiztosítási és nem-életbiztosítási tevékenységet is végző biztosító

2 – Életbiztosító

3 – Nem -életbiztosító

C0010/R0050

Engedélyezés helye szerinti ország

A biztosító engedélyezése szerinti ország ISO 3166–1 alpha–2 szerinti kódját (székhely szerinti ország) kell megadni.

C0010/R0070

Az adatszolgáltatás nyelve

Az adatszolgáltatás során használt nyelv ISO 639-1 szerinti két számjegyű kódját kell megadni

C0010/R0080

A jelentés benyújtásának ideje

Ebben a mezőben kell megadni annak az időpontnak az ISO 8601 (éééé-hh-nn) szerinti kódját, amikor a felügyeleti hatóságnak szánt jelentés elkészült.

C0010/R0090

Az adatszolgáltatás vonatkozási időpontja

A jelentési időszak utolsó napját azonosító dátum ISO 8601 (éééé-hh-nn) szerinti kódját kell megadni.

C0010/R0100

Rendszeres/eseti adatszolgáltatás

Ebben a mezőben kell megadni, hogy az adatszolgáltatás rendszeres vagy eseti jelentéstétel részét képezi-e. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek közül kell választani:

1 – rendszeres jelentéstétel

2 – eseti jelentéstétel

C0010/R0110

A jelentés pénzneme

A jelentés során feltüntetett pénzösszegek pénznemének ISO 4217 szerinti alfabetikus kódját kell megadni.

C0010/R0120

Számviteli standardok

Az S.02.01. (pénzügyi kimutatások értékelése) táblában az adatszolgáltatáshoz használt számviteli standardok azonosítása. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek közül kell választani:

1 – A biztosító a biztosító a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardokat (IFRS) alkalmazza

2 – A biztosító nemzeti számviteli előírásokat alkalmaz (nem az IFRS-t)

C0010/R0130

A szavatolótőke-követelmény kiszámításának módszere

A szavatolótőke-követelmény kiszámításának módszerét kell megadni. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek közül kell választani:

1 – Standard formula

2 – Részleges belső modell

3 – Teljes belső modell

C0010/R0140

Biztosítóspecifikus paraméterek alkalmazása

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a biztosító biztosítóspecifikus paraméterek alkalmazásával teljesíti-e az adatszolgáltatást. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek közül kell választani:

1– Biztosítóspecifikus paraméterek alkalmazása

2 – A biztosító nem alkalmaz biztosítóspecifikus paramétereket

C0010/R0150

Elkülönített alapok

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a biztosító elkülönített alapok szerint jelenti-e a tevékenységét. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek közül kell választani:

1 – A biztosító elkülönített alapok szerint jelenti a tevékenységét

2 – A biztosító nem elkülönített alapok szerint jelenti a tevékenységét

C0010/R0170

Illeszkedési kiigazítás

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a biztosító illeszkedési kiigazítás alkalmazásával teljesíti-e az adatszolgáltatást. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek közül kell választani:

1 – A biztosító illeszkedési kiigazítást alkalmaz

2 – A biztosító nem alkalmaz illeszkedési kiigazítást

C0010/R0180

Volatilitási kiigazítás

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a biztosító volatilitási kiigazítás alkalmazásával teljesíti-e az adatszolgáltatást. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek közül kell választani:

1 – A biztosító volatilitási kiigazítást alkalmaz

2 – A biztosító nem alkalmaz volatilitási kiigazítást

C0010/R0190

A kockázatmentes hozamgörbére vonatkozó átmeneti intézkedés

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a biztosító az adott kockázatmentes hozamgörbére vonatkozó átmeneti kiigazítás alkalmazásával teljesíti-e az adatszolgáltatást. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek közül kell választani:

1 – A biztosító kockázatmentes hozamgörbére vonatkozó átmeneti intézkedést alkalmaz

2 – A biztosító nem alkalmaz a kockázatmentes hozamgörbére vonatkozó átmeneti intézkedést

C0010/R0200

A biztosítástechnikai tartalékokra vonatkozó átmeneti intézkedés

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a biztosító biztosítástechnikai tartalékokra vonatkozó átmeneti levonás alkalmazásával teljesíti-e az adatszolgáltatást. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek közül kell választani:

1 – A biztosító biztosítástechnikai tartalékokra vonatkozó átmeneti intézkedést alkalmaz

2 – A biztosító nem alkalmaz a biztosítástechnikai tartalékokra vonatkozó átmeneti intézkedést

C0010/R0210

Első jelentéstétel vagy ismételt jelentéstétel

Ebben a mezőben kell megadni, hogy az adatszolgáltatás első jelentéstételnek (eredeti jelentés) vagy egy korábbi adatszolgáltatási vonatkozási időpontban már jelentett adatszolgáltatással kapcsolatos ismételt jelentéstételnek (módosító jelentés) minősül-e. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek közül kell választani:

1 – Első jelentéstétel (Eredeti jelentés)

2 – Ismételt jelentéstétel (Módosító jelentés)

S.01.03 – Alapvető információk – Elkülönített alapok és illeszkedési kiigazítási portfóliók

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények nyitó és éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

Valamennyi elkülönített alapot és illeszkedési portfóliót fel kell tüntetni függetlenül attól, hogy az adatszolgáltatás céljából lényegesnek tekinthetők-e.

Az első táblázatban valamennyi elkülönített alapot és illeszkedési kiigazítási portfóliót fel kell tüntetni. Ha egy elkülönített alapnak nem a teljes elkülönített alapot fedező illeszkedési portfóliója van, három alapot kell jelenteni: egyet az elkülönített alaphoz, egyet az elkülönített alapon belüli illeszkedési kiigazítási portfólióhoz és egyet az alap fennmaradó részéhez (ugyanezt fordítva olyan esetekben, ahol az illeszkedési kiigazítási portfóliónak van elkülönített alapja).

A második táblázatban az alapoknak az előző bekezdésben ismertetett kapcsolatrendszerét kell feltüntetni. A második táblázatban kizárólag az említett kapcsolatrendszerbe tartozó alapokat kell feltüntetni.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

Az összes elkülönített alap és illeszkedési kiigazítási portfólió listája (átfedés megengedett)

C0040

Alap/portfólió száma

A biztosító által megadott szám, amely megegyezik az egyes elkülönített alapokhoz és az illeszkedési kiigazítási portfólióhoz rendelt egyedi számmal. Ennek a számnak tartósan következetesnek kell lennie és az elkülönített alapok és az illeszkedési portfólió többi táblában jelentett számának azonosítására kell szolgálnia.

C0050

Az elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió neve

Az elkülönített alap és az illeszkedési kiigazítási portfólió nevét kell megadni.

A kereskedelmi nevet kell megadni (ha az alap kereskedelmi termékhez kapcsolódik), amennyiben rendelkezésre áll. Ha ez nem lehetséges, pl. ha az alap több kereskedelmi termékhez is kapcsolódik, eltérő nevet kell megadni.

A megadott névnek egyedinek és tartósan következetesnek kell lennie.

C0060

Elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió/alap fennmaradó része

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a feltüntetett tétel elkülönített alap vagy illeszkedési portfólió-e. Amennyiben egy alapba több másik alap is tartozik, ebben a mezőben kell feltüntetni az egyes alapok és részalapok típusát. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Elkülönített alap

2 – Illeszkedési portfólió

3 – Egy alap fennmaradó része

C0070

Elkülönített részalapokkal és illeszkedési kiigazítási portfóliókkal rendelkező elkülönített alap és illeszkedési kiigazítási portfólió

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a feltüntetett alapba más alapok be vannak-e ágyazva. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Alap más beágyazott alapokkal

2 – Nem beágyazott alapokkal rendelkező alap

Az 1. lehetőséghez kizárólag a „fő” alapok tartozhatnak.

C0080

Lényegesség

Ebben a mezőben kell megadni, hogy az elkülönített alap vagy illeszkedési portfólió a részletes jelentéstétel céljából lényeges-e. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Lényeges

2 – Nem lényeges

Beágyazott alapokkal rendelkező alap esetében ezt a mezőt kizárólag a „fő” alapra (alapok alapjára) vonatkozóan kell megadni.

C0090

304. cikk

Ebben a mezőben kell megadni, hogy az elkülönített alap a Szolvencia II. irányelv 304. cikkének hatálya alá tartozik-e. Az alábbi lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Az elkülönített alap a 304. cikk hatálya alá tartozik – a részvénypiaci kockázati részmodul lehetőségével

2 – Az elkülönített alap a 304. cikk hatálya alá tartozik – a részvénypiaci kockázati részmodul lehetősége nélkül

3 – Az elkülönített alap nem tartozik a 304. cikk hatálya alá

Elkülönített részalapokkal és illeszkedési kiigazítási részportfóliókkal rendelkező elkülönített alapok és illeszkedési kiigazítási portfóliók listája

C0100

Elkülönített részalapokkal és illeszkedési kiigazítási részportfóliókkal rendelkező elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió száma

A más beágyazott alapokkal rendelkező alapok (a C0070. mezőben jelentett 1. opció) esetében meg kell adni a C0040. mezőben szereplő számot.

Az alapot annyi sorban kell feltüntetni, amennyi az összes beágyazott alap feltüntetéséhez szükséges.

C0110

Az elkülönített részalap vagy illeszkedési kiigazítási részportfólió száma

A más alapokba beágyazott alapoknak a C0040 mező szereplő számát kell megadni.

C0120

Elkülönített részalap vagy illeszkedési kiigazítási részportfólió

A más alapokba beágyazott alap jellegét kell megadni. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Elkülönített alap

2 – Illeszkedési portfólió

S.02.01 – Mérleg

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények nyitó, negyedéves és éves adatszolgáltatásával, az elkülönített alapokkal és a fennmaradó részekkel kapcsolatos információkat tartalmazza.

A „Szolvencia II. szerinti érték” oszlopot (C0010) a 2009/138/EK irányelvben, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendeletben és a Szolvencia II-re vonatkozó technikai standardokban és iránymutatásokban megállapított értékelési elvek alapján kell kitölteni.

A „Számviteli törvényben előírt érték” (C0020) oszlopban alkalmazandó nyilvántartási és értékelési módszerek azok a módszerek, amelyeket a biztosítók alkalmaznak a számviteli törvény által előírt beszámolóikban a nemzeti számviteli előírásoknak vagy – amennyiben azt nemzeti számviteli standardként elfogadják – az IFRS-nek megfelelően. Az SR.02.01. táblában ez az oszlop csak akkor alkalmazandó, ha a nemzeti jog előírja az elkülönített alap számára pénzügyi beszámoló készítését.

Az előírásnak megfelelően minden tételt külön kell jelenteni a „Számviteli törvényben előírt érték” oszlopban. Azonban a „Számviteli törvényben előírt érték” oszlopban szaggatott sorok is bevezetésre kerültek, hogy összesített adatokat is lehessen jelenteni, amennyiben részekre bontott adatok nem állnak rendelkezésre.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

ESZKÖZÖK

Z0020

Elkülönített alap vagy fennmaradó rész

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a jelentett adatok egy elkülönített alaphoz vagy a fennmaradó részhez kapcsolódnak-e. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Elkülönített alap

2 – Fennmaradó rész

Z0030

Alap száma

Ha Z0020 = 1, az alap egyedi számát kell megadni, amelyet a biztosító rendel az alaphoz. Ezt a számot később sem szabad megváltoztatni. Továbbá nem használható fel ismételten más alap megjelölésére.

A számot valamennyi kapcsolódó táblában következetesen kell feltüntetni az alap jelölésére.

Ha Z0020 = 2, akkor a „0” számot kell feltüntetni

C0020/R0010

Goodwill (Cégérték)

Az üzleti kombináció eredményeként létrejövő és az üzleti kombinációban egyedileg nem azonosítható vagy külön nem megjeleníthető eszközök gazdasági értékét képviselő immateriális javak.

C0020/R0020

Halasztott szerzési költségek

A mérleg fordulónapján hatályban lévő szerződések szerzési költségei, amelyeket az egyik jelentési időszakból a későbbi jelentési időszakokra visznek át, és amelyek még le nem járt kockázati periódusokhoz kapcsolódnak. Az életbiztosítási ághoz kapcsolódó szerzési költségeket akkor viszik át a következő időszakra, ha valószínűsíthető, hogy megtérülnek.

C0010–C0020/R0030

Immateriális javak

Immateriális javak (a goodwill kivételével) Az immateriális javak azonosítható, fizikai megjelenéssel nem rendelkező, nem monetáris eszközök.

C0010–C0020/R0040

Halasztott adókövetelések

A halasztott adókövetelések a nyereségadó következő időszakokban az alábbi tételekből visszatérülő összegei:

a)

a levonható átmeneti különbözetek;

b)

a fel nem használt negatív adóalapok továbbvitele; és/vagy

c)

a fel nem használt adójóváírások továbbvitele.

C0010–C0020/R0050

Nyugdíjszolgáltatások többlete

A munkavállalói nyugdíjrendszerekhez kapcsolódó nettó többlet összege.

C0010–C0020/R0060

Saját használatú ingatlanok, gépek és berendezések

A tartós használatra szánt tárgyi eszközök és a biztosító saját használatú ingatlanjai. Ide tartoznak a saját használatú, építés alatt álló ingatlanok is.

C0010–C0020/R0070

Befektetések (az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök kivételével)

A befektetések teljes összege, kivéve az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközöket.

C0010–C0020/R0080

Ingatlanok (a saját használatú ingatlanok kivételével)

Az ingatlanok értéke, kivéve a saját használatú ingatlanokat. Ide tartoznak a nem saját használatú, építés alatt álló ingatlanok is.

C0010–C0020/R0090

Tulajdonrész kapcsolt vállalkozásokban, részesedésekkel együtt

A 2009/138/EK irányelv 13. cikkének 20. pontjában és 212. cikkének 2. pontjában meghatározott részesedések, illetve a 212. cikk 1.b) pontja szerinti tulajdonrészek kapcsolt vállalkozásokban.

Ha a részesedéssel és a kapcsolt vállalkozásokkal kapcsolatos eszközök egy része indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekre vonatkozik, ezeket a részeket a C0010–C0020/R0220., „Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök” mezőben kell jelenteni.

C0010–C0020/R0100

Részvények

A tőzsdén jegyzett és tőzsdén nem jegyzett részvények teljes összege.

A „Számviteli törvényben előírt érték” (C0020) oszlopot illetően ha nem áll rendelkezésre külön adat a tőzsdén jegyzett és a tőzsdén nem jegyzett részvényekről, akkor ebben a sorban a végösszeget kell feltüntetni.

C0010–C0020/R0110

Részvények – tőzsdén jegyzett részvények

A társasági tőkét megtestesítő részvények, pl. egy társaságban tulajdont megtestesítő részvények, amelyekkel szabályozott piacon vagy multilaterális kereskedési rendszeren keresztül kereskednek a 2004/39/EK irányelvben foglaltaknak megfelelően.

Nem tartoznak ide a kapcsolt vállalkozásokban fennálló tulajdonrészek, beleértve a részesedéseket.

Ha nem áll rendelkezésre külön adat a tőzsdén jegyzett és a tőzsdén nem jegyzett részvényekről, akkor ezt a sort a „Számviteli törvényben előírt érték” (C0020) oszlopban nem kell kitölteni.

C0010–C0020/R0120

Részvények – tőzsdén nem jegyzett részvények

A társasági tőkét megtestesítő részvények, pl. egy társaságban tulajdont megtestesítő részvények, amelyekkel nem szabályozott piacon vagy multilaterális kereskedési rendszeren keresztül kereskednek a 2004/39/EK irányelvben foglaltaknak megfelelően.

C0010–C0020/R0130

Kötvények

Az államkötvények, a vállalati kötvények, a strukturált értékpapírok és a biztosítékkal fedezett értékpapírok teljes összege.

Ha nem áll rendelkezésre külön adat a kötvényekről, akkor a „Számviteli törvényben előírt érték” (C0020) oszlop ezen sorában a végösszeget kell feltüntetni.

C0010–C0020/R0140

Államkötvények

A hatóságok – központi kormányzatok, szupranacionális kormányzati intézmények, regionális önkormányzatok vagy helyi hatóságok – által kibocsátott kötvények és az Európai Központi Bank, a tagállamok központi kormányzatai és központi bankjai által teljes egészében, feltétel nélkül és visszavonhatatlanul garantált, az adott központi kormányzat és központi bank, illetve az 575/2013/EU rendelet 117. cikkének (2) bekezdésében említett multilaterális fejlesztési bankok vagy az 575/2013/EU rendelet 118. cikkében említett nemzetközi szervezetek nemzeti pénznemében denominált és finanszírozott kötvények, ahol a garancia megfelel a 2015/35/EU felhatalmazáson alapuló rendelet 215. cikkében foglalt követelményeknek.

Ha nem áll rendelkezésre külön adat a kötvényekről, a strukturált termékekről és a biztosítékkal fedezett értékpapírokról, akkor ezt a sort a „Számviteli törvényben előírt érték” (C0020) oszlopban nem kell kitölteni.

C0010–C0020/R0150

Vállalati kötvények

Vállalatok által kibocsátott kötvények

C0010–C0020/R0160

Strukturált értékpapírok

Rögzített kamatozású (a hozam fix kifizetések formájában kerül kifizetésre) eszközöket származtatott elemekkel kombináló hibrid értékpapírok. A kormányok által kibocsátott rögzített kamatozású értékpapírok nem tartoznak ebbe a kategóriába. Azokat az értékpapírokat érinti, amelyek beágyazott származtatott terméket tartalmaznak, beleértve a hitel-nemteljesítési csereügyleteket (CDS), az állandó lejáratú csereügyleteket (CMS), a hitel-nemteljesítési opciót (CDOp). Az ebbe a kategóriába tartozó eszközök nem szétválaszthatók.

C0010–C0020/R0170

Biztosítékkal fedezett értékpapírok

Azok az értékpapírok, amelyek értékét és kifizetését mögöttes eszközök portfóliójából származtatják. Ide tartoznak az eszközfedezetű értékpapírok (ABS), a jelzálog-fedezetű értékpapírok (MBS), az üzleti ingatlannal fedezett értékpapírok (CMBS), a fedezett adósságkötelezvények (CDO), a hitellel fedezett kötelezvények (CLO) és a jelzálogpapírral fedezett kötelezvények (CMO)

C0010–C0020/R0180

Kollektív befektetési vállalkozások

Kollektív befektetési vállalkozás a 2009/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 1. cikkének (2) bekezdésében meghatározott átruházható értékpapírokkal foglalkozó kollektív befektetési vállalkozás (ÁÉKBV), vagy a 2011/61/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 4. cikke (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott alternatív befektetési alap (ABA).

C0010–C0020/R0190

Származtatott pénzügyi eszköz

Olyan pénzügyi instrumentum vagy más szerződés, amely az alábbi három jellemző mindegyikével rendelkezik:

a)

értéke egy meghatározott kamatláb, pénzügyi instrumentum ára, tőzsdei áru ára, devizaárfolyam, árindex vagy kamatindex, hitelminősítés vagy hitelindex, vagy ezekhez hasonló (időnként „mögöttesnek” nevezett) változók módosulása miatt változik – nem pénzügyi változó esetében a változó egyik szerződő félre sem lehet jellemző;

b)

nem igényel kezdeti nettó befektetést vagy kismértékű kezdeti nettó befektetést igényel más olyan szerződésekhez képest, amelyek a piaci körülmények változásaira várhatóan hasonlóan reagálnának;

c)

amelyet egy jövőbeni időpontban rendeznek.

Ebben a mezőben a származtatott pénzügyi eszköznek a jelentéstétel időpontjában érvényes Szolvencia II. szerinti értékét kell jelenteni kizárólag akkor, ha pozitív (negatív érték esetén lásd az R0790. sort).

C0010–C0020/R0200

Betétek a készpénz-egyenértékesek kivételével

Betétek a készpénz-egyenértékesek kivételével, amelyek fizetőeszközként egy konkrét lejárati időpont előtt nem használhatók fel, valamint jelentős korlátozás vagy szankció nélkül fizetőeszközre, illetve átruházható betétre sem válthatóak.

C0010–C0020/R0210

Egyéb befektetések

A fenti mezőkben jelentett befektetések közé nem tartozó egyéb befektetések.

C0010–C0020/R0220

Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök

Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök (az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott 31. üzletágba besorolva)

C0010–C0020/R0230

Hitelek és jelzáloghitelek

A hitelek és jelzáloghitelek teljes összege, vagyis azok a pénzügyi eszközök, amelyek akkor jönnek létre, amikor a biztosítók fedezettel vagy anélkül pénzeszközöket kölcsönöznek, beleértve a csoportszintű folyószámla-kezelést.

Ha nem áll rendelkezésre külön adat a hitelekről és jelzáloghitelekről, akkor a „Számviteli törvényben előírt érték” (C0020) oszlop ezen sorában a végösszeget kell feltüntetni.

C0010–C0020/R0240

Biztosítási kötvényekhez kapcsolódó hitelek

A szerződőknek nyújtott kölcsönök, amelyek esetében fedezetként biztosítási szerződések szolgálnak (mögöttes biztosítástechnikai tartalékok).

Ha nem áll rendelkezésre külön adat a biztosítási kötvényekhez kapcsolódó hitelekről, a magánszemélyeknek nyújtott jelzáloggal fedezett hitelekről és egyéb hitelekről és jelzáloghitelekről, akkor ezt a sort a „Számviteli törvényben előírt érték” (C0020) oszlopban nem kell kitölteni.

C0010–C0020/R0250

Magánszemélyeknek nyújtott hitelek és jelzáloghitelek

Azok a pénzügyi eszközök, amelyek akkor jönnek létre, amikor a hitelezők a hitelfelvevők (magánszemélyek) számára fedezettel vagy anélkül pénzeszközöket kölcsönöznek, beleértve a csoportszintű folyószámla-kezelést.

C0010–C0020/R0260

Egyéb hitelek és jelzáloghitelek

Azok a pénzügyi eszközök, amelyek akkor jönnek létre, amikor a hitelezők a (egyéb, az R0240. vagy R0250. mezőbe be nem sorolható) hitelfelvevők számára fedezettel vagy anélkül pénzeszközöket kölcsönöznek, beleértve a csoportszintű folyószámla-kezelést.

C0010–C0020/R0270

A viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek, melyekből:

A viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek teljes értéke. Megfelel a viszontbiztosítók biztosítástechnikai tartalékokból való részesedésének (ideértve a pénzügyi viszontbiztosítást és a különleges célú gazdasági egységeket)

C0010–C0020/R0280

Nem-életbiztosítási és nem-életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítási szerződések

A nem-életbiztosítási és nem-életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok vonatkozásában a viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek.

Ha nem áll rendelkezésre az egészségbiztosítástól eltérő nem-életbiztosítási és a nem-életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítási szerződésekről külön adat, akkor a „Számviteli törvényben előírt érték” (C0020) oszlop ezen sorában a végösszeget kell feltüntetni.

C0010–C0020/R0290

Nem-életbiztosítási szerződések az egészségbiztosítási szerződések kivételével

A nem-életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok vonatkozásában a viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek – kivéve a nem-életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékokat.

C0010–C0020/R0300

Nem-életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítási szerződések

A nem-életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok vonatkozásában a viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek.

C0010–C0020/R0310

Életbiztosítási és életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítási szerződések az egészségbiztosítási és az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések kivételével.

Életbiztosítási és életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok vonatkozásában a viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek – kivéve az egészségbiztosítási és az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékokat.

Ha nem áll rendelkezésre az egészségbiztosítástól eltérő életbiztosítási szerződésekről, az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekről és az életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítási szerződésekről külön adat, akkor a „Számviteli törvényben előírt érték” (C0020) oszlop ezen sorában a végösszeget kell feltüntetni.

C0010–C0020/R0320

Életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítási szerződések

Az életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok vonatkozásában a viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek.

C0010–C0020/R0330

Életbiztosítási szerződések, az egészségbiztosítási és az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések kivételével

Életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok vonatkozásában a viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek –kivéve az életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítási és az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékokat.

C0010–C0020/R0340

Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések

Az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok vonatkozásában a viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek.

C0010–C0020/R0350

Viszontbiztosításba vett biztosítási ügyletből származó letéti követelések

Aktív viszontbiztosítással kapcsolatos letéti követelések.

C0010–C0020/R0360

Biztosítókkal és biztosításközvetítőkkel szembeni követelések

A szerződők, biztosítók és más, a biztosítási tevékenységhez kapcsolódó alanyok által be nem fizetett, lejárt követelések, amelyek nem tartoznak a biztosítástechnikai tartalékok készpénzbeáramlásába.

Ide tartoznak az aktív viszontbiztosítással kapcsolatos követelések.

C0010–C0020/R0370

Viszontbiztosítási követelések

A viszontbiztosítókkal szembeni és a viszontbiztosítási tevékenységhez kapcsolódó lejárt összegek, amelyek nem tartoznak a viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek közé.

Ide tartozhatnak: a viszontbiztosítókkal szembeni követelésekből eredő, lejárt összegek, amelyek a szerződők vagy kedvezményezettek rendezett kárigényeihez kapcsolódnak; a viszontbiztosítókkal szembeni követelések, amelyek nem biztosítási eseményekhez vagy rendezett kárigényekhez kapcsolódnak, például jutalékok.

C0010–C0020/R0380

Követelések (kereskedési, nem biztosítási)

Munkavállalókkal vagy egyéb (nem biztosításhoz kapcsolódó) üzleti partnerekkel, köztük állami szervezetekkel szembeni követelések.

C0010–C0020/R0390

Saját részvények (közvetlenül birtokolt)

A biztosító által közvetlenül birtokolt saját részvények teljes értéke.

C0010–C0020/R0400

Szavatolótőke-elemek vagy lehívott, de még be nem fizetett induló tőke tekintetében esedékes összegek

A szavatolótőke-elemek vagy lehívott, de még be nem fizetett induló tőke tekintetében esedékes összegek értéke.

C0010–C0020/R0410

Készpénz és készpénz-egyenértékesek

Fizetőeszközként általánosan használt, forgalomban lévő bankjegyek és érmék és kérésre készpénzre átváltható betétek, illetve csekkel, bankintézvénnyel, elszámolási megbízással, közvetlen terheléssel/jóváírással vagy más közvetlen fizetési módon, korlátozás és szankció nélkül közvetlenül fizetésre használható betétek.

A bankszámlák nem nettósíthatók, így kizárólag pozitív egyenleggel rendelkező számlák jeleníthetők meg ebben a tételben, és a banki folyószámlahiteleket a kötelezettségek között kell feltüntetni, kivéve, ha mind az elszámoláshoz való jog, mind a nettósítás bizonyítható szándéka fennáll.

C0010–C0020/R0420

Egyéb, máshol ki nem mutatott eszközök

A mérleg más tételeiben még fel nem tüntetett egyéb eszközök értéke.

C0010–C0020/R0500

Eszközök összesen

Az összes eszköz együttes értéke.

Kötelezettségek

C0010–C0020/R0510

Biztosítástechnikai tartalékok – nem-életbiztosítási szerződések

A nem-életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok összege.

Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt járulékalapú módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás.

Ha a nem-életbiztosítási szerződések esetében nem lehetséges a biztosítástechnikai tartalékok bontása az egészségbiztosítástól eltérő nem-életbiztosítási szerződésekre és a nem-életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítási szerződésekre, akkor a „Számviteli törvényben előírt érték” (C0020) oszlop ezen sorában a végösszeget kell feltüntetni.

C0010–C0020/R0520

Biztosítástechnikai tartalékok – nem-életbiztosítási szerződések (az egészségbiztosítási szerződések kivételével)

A nem-élet üzletág (kivéve egészségbiztosítás) biztosítástechnikai tartalékainak teljes összege.

Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt járulékalapú módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás.

C0010/R0530

Biztosítástechnikai tartalékok – nem-életbiztosítási szerződések (az egészségbiztosítási szerződések kivételével) – egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékok

A nem-élet üzletág (kivéve egészségbiztosítás) egy összegben kiszámított (replikálható/fedezhető portfólió) biztosítástechnikai tartalékainak teljes összege.

Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt járulékalapú módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás.

C0010/R0540

Biztosítástechnikai tartalékok – nem-életbiztosítási szerződések (az egészségbiztosítási szerződések kivételével) – Legjobb becslés

A nem-élet üzletág (kivéve egészségbiztosítás) biztosítástechnikai tartalékai legjobb becslésének teljes összege.

A legjobb becslés viszontbiztosítással nem csökkentett összegét kell megadni.

Biztosítástechnikai tartalékok – nem-életbiztosítási szerződések (az egészségbiztosítási szerződések kivételével) – Kockázati ráhagyás

A nem-élet üzletág (kivéve egészségbiztosítás) biztosítástechnikai tartalékai kockázati ráhagyásának teljes összege.

C0010–C0020/R0560

Biztosítástechnikai tartalékok – egészségbiztosítási szerződések (a nem-életbiztosításhoz hasonló szerződések)

A nem-életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok teljes összege.

Biztosítástechnikai tartalékok – egészségbiztosítási szerződések (a nem-életbiztosításhoz hasonló szerződések) – egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékok

A nem-életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítási szerződések egy összegben kiszámított (replikálható/fedezhető portfólió) biztosítástechnikai tartalékainak teljes összege.

Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt járulékalapú módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás.

C0010/R0580

Biztosítástechnikai tartalékok – egészségbiztosítási szerződések (a nem-életbiztosításhoz hasonló szerződések) – Legjobb becslés

A nem-életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok legjobb becslésének teljes összege.

A legjobb becslés viszontbiztosítással nem csökkentett összegét kell megadni.

Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt járulékalapú módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás.

C0010/R0590

Biztosítástechnikai tartalékok – egészségbiztosítási szerződések (a nem-életbiztosításhoz hasonló szerződések) – Kockázati ráhagyás

A nem-életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok kockázati ráhagyásának teljes összege.

C0010–C0020/R0600

Biztosítástechnikai tartalékok – életbiztosítási szerződések (az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések kivételével)

Az életbiztosítási szerződésekhez (kivéve az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződéseket) kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok összege.

Ha nem áll rendelkezésre (életbiztosításhoz hasonló) egészségbiztosítási szerződések és életbiztosítási szerződések (kivéve egészségbiztosítás és indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések) bontásban az életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó (kivéve indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítás) biztosítástechnikai tartalékokról külön adat, akkor a „Számviteli törvényben előírt érték” (C0020) oszlop ezen sorában a végösszeget kell feltüntetni.

C0010–C0020/R0610

Biztosítástechnikai tartalékok – egészségbiztosítási szerződések (az életbiztosításhoz hasonló szerződések)

Az (életbiztosításhoz hasonló) egészségbiztosítási üzletághoz kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok teljes összege.

Biztosítástechnikai tartalékok – (életbiztosításhoz hasonló) egészségbiztosítási szerződések – egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékok

Az (életbiztosításhoz hasonló) egészségbiztosítási üzletág egy összegben kiszámított (replikálható/fedezhető portfólió) biztosítástechnikai tartalékainak teljes összege.

Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt járulékalapú módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás.

C0010/R0630

Biztosítástechnikai tartalékok – egészségbiztosítási szerződések (az életbiztosításhoz hasonló szerződések) – Legjobb becslés

Az (életbiztosításhoz hasonló) egészségbiztosítási üzletághoz kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok legjobb becslésének teljes összege.

A legjobb becslés viszontbiztosítással nem csökkentett összegét kell megadni.

Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt járulékalapú módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás.

C0010/R0640

Biztosítástechnikai tartalékok – egészségbiztosítási szerződések (az életbiztosításhoz hasonló szerződések) – Kockázati ráhagyás

Az (életbiztosításhoz hasonló) egészségbiztosítási üzletághoz kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok kockázati ráhagyásának teljes összege.

C0010–C0020/R0650

Biztosítástechnikai tartalékok – életbiztosítási szerződések (az egészségbiztosítási és az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések kivételével)

Az életbiztosítási üzletághoz (kivéve az egészségbiztosítási és az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződéseket) kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok teljes összege.

Biztosítástechnikai tartalékok – életbiztosítási szerződések (az egészségbiztosítási és az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések kivételével) – egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékok

Az életbiztosítási üzletág (kivéve az egészségbiztosítási és az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződéseket) egy összegben kiszámított (replikálható/fedezhető portfólió) biztosítástechnikai tartalékainak teljes összege.

Biztosítástechnikai tartalékok – életbiztosítási szerződések (az egészségbiztosítási és az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések kivételével) – Legjobb becslés

Az életbiztosítási üzletághoz (az egészségbiztosítási és az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések kivételével) kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok legjobb becslésének teljes összege.

Biztosítástechnikai tartalékok – életbiztosítási szerződések (az egészségbiztosítási és az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések kivételével) – Kockázati ráhagyás

Az életbiztosítási üzletághoz ((az egészségbiztosítási és az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések kivételével) kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok kockázati ráhagyásának teljes összege.

C0010–C0020/R0690

Biztosítástechnikai tartalékok – indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések

Az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok teljes összege.

Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt járulékalapú módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás.

C0010/R0700

Biztosítástechnikai tartalékok – indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések – egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékok

Az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések egy összegben kiszámított (replikálható/fedezhető portfólió) biztosítástechnikai tartalékainak teljes összege.

Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt járulékalapú módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás.

C0010/R0710

Biztosítástechnikai tartalékok – indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések – Legjobb becslés

Az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok legjobb becslésének összege.

A legjobb becslés viszontbiztosítással nem csökkentett összegét kell megadni.

Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt járulékalapú módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás.

C0010/R0720

Biztosítástechnikai tartalékok – indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések – Kockázati ráhagyás

Az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok kockázati ráhagyásának összege.

C0020/R0730

Egyéb biztosítástechnikai tartalékok

A biztosítók jogszabályban előírt beszámolóiban a nemzeti számviteli előírások vagy az IFRS előírásainak megfelelően megjelenített egyéb biztosítástechnikai tartalékok

C0010–C0020/R0740

Függő kötelezettségek

A függő kötelezettség:

a)

olyan, múltbeli eseményekből keletkező lehetséges kötelezettség, amelynek létezését csak egy vagy több, nem teljesen a gazdálkodó egység ellenőrzése alatt álló, bizonytalan jövőbeli esemény bekövetkezése vagy be nem következése fogja megerősíteni; vagy

b)

olyan meglévő kötelezettség, amely múltbeli eseményekből származik, azonban:

i.

nem valószínű, hogy a kötelezettség teljesítéséhez gazdasági hasznot megtestesítő erőforrások kiáramlására lesz szükség; vagy

ii.

a kötelezettség összege nem határozható meg kellő megbízhatósággal.

A függő kötelezettségek mérlegben megjelenített összegének meg kell felelnie az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 11. cikkében meghatározott követelményeknek.

C0010–C0020/R0750

A biztosítástechnikai tartalékokon kívüli tartalékok

Bizonytalan ütemezésű vagy összegű kötelezettségek, kivéve a „Nyugdíj-szolgáltatási kötelezettségek” mezőben szerepeltetett kötelezettségeket.

A tartalékokat (feltételezve, hogy megbízható becslés készíthető) kötelezettségként jelenítik meg, amennyiben kötelezettségek, és valószínű, hogy a kötelezettségek teljesítéséhez gazdasági hasznokat megtestesítő erőforrások kiáramlására lesz szükség.

C0010–C0020/R0760

Nyugdíj-szolgáltatási kötelezettségek

A munkavállalói nyugdíjrendszerhez kapcsolódó nettó kötelezettségek összege.

C0010–C0020/R0770

Viszontbiztosítókkal szembeni letéti követelések

A viszontbiztosítási szerződés szerint viszontbiztosító által kifizetett vagy a viszontbiztosítótól levont összegek (pl. készpénz).

C0010–C0020/R0780

Halasztott adókötelezettség

A halasztott adókötelezettségek a nyereségadónak a következő időszakokban az adóköteles átmeneti különbözetekből eredően fizetendő összegei.

C0010–C0020/R0790

Származtatott pénzügyi kötelezettségek

Olyan pénzügyi instrumentum vagy más szerződés, amely az alábbi három jellemző mindegyikével rendelkezik:

a)

értéke egy meghatározott kamatláb, pénzügyi instrumentum ára, tőzsdei áru ára, devizaárfolyam, árindex vagy kamatindex, hitelminősítés vagy hitelindex, vagy ezekhez hasonló (időnként „mögöttesnek” nevezett) változók módosulása miatt változik – nem pénzügyi változó esetében a változó egyik szerződő félre sem lehet jellemző;

b)

nem igényel kezdeti nettó befektetést vagy kismértékű kezdeti nettó befektetést igényel más olyan szerződésekhez képest, amelyek a piaci körülmények változásaira várhatóan hasonlóan reagálnának;

c)

amelyet egy jövőbeni időpontban rendeznek.

Ebben a sorban kizárólag a származtatott kötelezettségeket kell feltüntetni (vagyis a jelentés vonatkozási időpontjában negatív értékű származtatott pénzügyi eszközöket). A származtatott pénzügyi eszközöket a C0010–C0020/R0190. mezőben kell megadni.

A nemzeti számviteli előírások szerint a származtatott termékeiket fel nem tüntető biztosítóknak nem kell pénzügyi kimutatási értéket megadniuk.

C0010–C0020/R0800

Hitelintézetekkel szemben fennálló kötelezettségek

Hitelintézetekkel szemben fennálló kötelezettségek, például jelzáloghitelek és hitelek, kivéve a hitelintézetek által birtokolt kötvényeket (a biztosító nem tudja azonosítani az általa kibocsátott kötvények összes birtokosát) és az alárendelt kötelezettségeket. A banki folyószámlahitelek is ide értendők.

C0010–C0020/R0810 (L20)

Pénzügyi kötelezettségek a hitelintézetekkel szemben fennálló kötelezettségeken kívül

Pénzügyi kötelezettségek, ideértve a biztosító által kibocsátott (hitelintézetek vagy nem hitelintézetek által birtokolt) kötvényeket, a biztosító által kibocsátott strukturált értékpapírokat és a nem hitelintézetekkel szemben fennálló hiteleket és jelzáloghiteleket.

Az alárendelt kötelezettségek nem értendők ide.

C0010–C0020/R0820

Biztosítókkal és biztosításközvetítőkkel szembeni kötelezettségek

A szerződőkkel, biztosítókkal és más, a biztosítási tevékenységhez kapcsolódó vállalkozásokkal szembeni, lejárt, amelyek nem biztosítástechnikai tartalékok.

Ide értendők a (viszont)biztosításközvetítők felé fennálló lejárt kötelezettségek is (pl. a közvetítők felé fennálló, a biztosító által még ki nem egyenlített jutalékok).

Nem tartoznak ide a többi biztosító felé fennálló hitelek és jelzáloghitelek, ha csak a finanszírozáshoz kapcsolódnak, és a biztosítási üzletághoz nem köthetők (ezeket a hiteleket és jelzáloghiteleket pénzügyi kötelezettségként kell megadni).

Ide tartoznak az aktív viszontbiztosítással kapcsolatos tartozások.

C0010–C0020/R0830

Viszontbiztosítási kötelezettségek

A viszontbiztosítókkal szemben fennálló lejárt kötelezettségek (különösen folyószámlák), amelyek nem a viszontbiztosítási tevékenységhez kapcsolódó letétek, és nem tartoznak a viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek közé.

Ide tartoznak az átadott biztosítási díjakhoz kapcsolódó, a viszontbiztosítók felé fennálló kötelezettségek is.

C0010–C0020/R0840

Kötelezettségek (kereskedési, nem biztosítási)

A kereskedési kötelezettségek teljes összege, ideértve a munkavállalók, szolgáltatók stb. felé fennálló és a biztosításhoz nem kapcsolódó kötelezettségeket is, amelyek a (kereskedési, nem biztosítási) követelésekkel párhuzamosan megjelennek az eszközoldalon is; ide tartoznak az állami szervezetek is.

C0010–C0020/R0850

Alárendelt kötelezettségek

Az alárendelt kötelezettségek olyan kötelezettségek, amelyek a biztosító esetleges felszámolása esetén más meghatározott követelések után következnek. Az alapvető szavatoló tőkébe beszámított és az alapvető szavatoló tőkébe be nem számított alárendelt kötelezettségek összege.

Ha nem áll rendelkezésre az alapvető szavatoló tőkébe beszámított és az alapvető szavatoló tőkébe be nem számított alárendelt kötelezettségekről külön adat, akkor a „Számviteli törvényben előírt érték” (C0020) oszlop ezen sorában a végösszeget kell feltüntetni.

C0010–C0020/R0860

Az alapvető szavatoló tőkéhez nem tartozó alárendelt kötelezettségek

Az alárendelt kötelezettségek olyan kötelezettségek, amelyek a biztosító esetleges felszámolása esetén más meghatározott követelések után következnek. Az egyéb kötelezettségek még ennél is alárendeltebb helyzetben lehetnek. Itt kizárólag az alapvető szavatoló tőkébe be nem számított alárendelt kötelezettségeket kell feltüntetni.

Ha nem áll rendelkezésre az alapvető szavatoló tőkéhez tartozó és az alapvető szavatoló tőkéhez nem tartozó alárendelt kötelezettségekről külön adat, akkor a „Számviteli törvényben előírt érték” (C0020) oszlop ezen sorát nem kell kitölteni.

C0010–C0020/R0870

Az alapvető szavatoló tőkéhez tartozó alárendelt kötelezettségek

Ide tartoznak az alapvető szavatoló tőkébe beszámított alárendelt kötelezettségek.

C0010–C0020/R0880

Egyéb, máshol nem kimutatott kötelezettségek

A mérleg más tételeiben még fel nem tüntetett egyéb kötelezettségek összege.

C0010–C0020/R0900

Kötelezettségek összesen

Az összes kötelezettség együttes értéke.

C0010/R1000

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete

A biztosítók eszközei kötelezettségeket meghaladó többletének a Szolvencia II. értékelési elvei szerint értékelt összege. Az eszközök és kötelezettségek különbözete.

C0020/R1000

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete

(Számviteli törvényben előírt érték)

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete a Számviteli törvényben előírt érték oszlopban.

S.02.02 – Eszközök és kötelezettségek pénznemenként

Általános megjegyzés:

Ez a szakasz az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

A táblát a mérleggel (S.02.01) összhangban kell kitölteni. Az értékelési elveket a 2009/138/EK irányelv, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet és a Szolvencia II-re vonatkozó technikai standardok és iránymutatások tartalmazzák.

Amennyiben egyetlen pénznem fedi le az eszközök és kötelezettségek több mint 90 %-át, ezt a táblát nem kell kitölteni.

A tábla benyújtása esetén az összegek pénznemét az eszközök és a kötelezettségek összegétől függetlenül mindig fel kell tüntetni. A pénznemenként feltüntetett adatoknak az összes eszköz és kötelezettség legalább 90 %-át le kell fedniük. A fennmaradó 10 %-ot összesítve kell jelenteni. Amennyiben a 90 %-os szabálynak való megfelelés érdekében egy pénznemet az eszközök vagy a kötelezettségek oldalán fel kell tüntetni, akkor azt mindkét oldalon meg kell jeleníteni.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0010/R0010

Pénznemek

Minden egyes jelentett pénznem ISO 4217 szerinti alfabetikus kódját kell megadni.

C0020/R0020

Az összes pénznem összesen – Befektetések (az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök kivételével)

A befektetések teljes értékét kell megadni az összes pénznemre vonatkozóan (az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök kivételével).

C0030/R0020

A jelentés pénznemének értéke – Befektetések (az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök kivételével)

A befektetések értékét kell megadni az adatszolgáltatás pénznemére vonatkozóan (az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök kivételével).

C0040/R0020

A fennmaradó pénznemek értéke – Befektetések (az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök kivételével)

A nem pénznemenként jelentett befektetések összértékét kell megadni a fennmaradó pénznemekre vonatkozóan (az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök kivételével).

Ebbe a cellába nem tartoznak bele a Jelentés pénzneme mezőnél (C0030/R0020) és a Pénznemenként jelentett lényeges pénznemek mezőnél (C0050/R0020) megadott összegek.

C0050/R0020

A lényeges pénznemek értéke – Befektetések (az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök kivételével)

A befektetések értékét kell megadni az elkülönítve feltüntetendő pénznemek mindegyikére vonatkozóan (az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök kivételével).

C0020/R0030

Az összes pénznem összesen – Egyéb eszközök: saját használatú ingatlanok, gépek és berendezések, készpénz és készpénz-egyenértékesek, biztosítási kötvényekhez kapcsolódó hitelek, magánszemélyeknek nyújtott hitelek és jelzáloghitelek, illetve egyéb hitelek és jelzáloghitelek (az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések kivételével)

Az egyéb eszközök összértékét kell megadni: saját használatú ingatlanok, gépek és berendezések, készpénz és készpénz-egyenértékesek, biztosítási kötvényekhez kapcsolódó hitelek, magánszemélyeknek nyújtott hitelek és jelzáloghitelek, illetve egyéb hitelek és jelzáloghitelek (az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések kivételével) minden pénznemre vonatkozóan.

C0030/R0030

A jelentés pénznemének értéke – Egyéb eszközök: saját használatú ingatlanok, gépek és berendezések, készpénz és készpénz-egyenértékesek, biztosítási kötvényekhez kapcsolódó hitelek, magánszemélyeknek nyújtott hitelek és jelzáloghitelek, illetve egyéb hitelek és jelzáloghitelek (az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések kivételével)

Az egyéb eszközök értékét kell megadni: saját használatú ingatlanok, gépek és berendezések, készpénz és készpénz-egyenértékesek, biztosítási kötvényekhez kapcsolódó hitelek, magánszemélyeknek nyújtott hitelek és jelzáloghitelek, illetve egyéb hitelek és jelzáloghitelek (az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések kivételével) a jelentés pénznemére vonatkozóan.

C0040/R0030

A fennmaradó egyéb pénznemek értéke – Egyéb eszközök: saját használatú ingatlanok, gépek és berendezések, készpénz és készpénz-egyenértékesek, biztosítási kötvényekhez kapcsolódó hitelek, magánszemélyeknek nyújtott hitelek és jelzáloghitelek, illetve egyéb hitelek és jelzáloghitelek (az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések kivételével)

Az egyéb eszközök összértékét kell megadni: saját használatú ingatlanok, gépek és berendezések, készpénz és készpénz-egyenértékesek, biztosítási kötvényekhez kapcsolódó hitelek, magánszemélyeknek nyújtott hitelek és jelzáloghitelek, illetve egyéb hitelek és jelzáloghitelek (az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések kivételével) a nem önálló pénznemenként jelentett, fennmaradó pénznemekre vonatkozóan.

Ebbe a cellába nem tartoznak bele a Jelentés pénzneme mezőnél (C0030/R0030) és a Pénznemenként jelentett lényeges pénznemek mezőnél (C0050/R0030) megadott összegek.

C0050/R0030

A lényeges pénznemek értéke – Egyéb eszközök: saját használatú ingatlanok, gépek és berendezések, készpénz és készpénz-egyenértékesek, biztosítási kötvényekhez kapcsolódó hitelek, magánszemélyeknek nyújtott hitelek és jelzáloghitelek, illetve egyéb hitelek és jelzáloghitelek (az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések kivételével)

Az egyéb eszközök értékét kell megadni: saját használatú ingatlanok, gépek és berendezések, készpénz és készpénz-egyenértékesek, biztosítási kötvényekhez kapcsolódó hitelek, magánszemélyeknek nyújtott hitelek és jelzáloghitelek, illetve egyéb hitelek és jelzáloghitelek (az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések kivételével) a külön-külön jelentendő pénznemek mindegyikére vonatkozóan.

C0020/R0040

Az összes pénznem összesen – Az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök

Az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök összértékét kell megadni az összes pénznemre vonatkozóan.

C0030/R0040

A jelentés pénznemének értéke – Az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök

Az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök értékét kell megadni az adatszolgáltatás pénznemére vonatkozóan.

C0040/R0040

A fennmaradó pénznemek értéke – Az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök

Az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök összértékét kell megadni a nem pénznemenként jelentett, fennmaradó pénznemekre vonatkozóan.

Ebbe a tételbe nem tartoznak bele a Jelentés pénzneme mezőnél (C0030/R0040) és a Pénznemenként jelentett pénznemek mezőnél (C0050/R0040) megadott összegek.

C0050/R0040

A lényeges pénznemek értéke – Az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök

Az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök értékét kell megadni a külön-külön jelentendő pénznemek mindegyikére vonatkozóan.

C0020/R0050

Az összes pénznem összesen – A viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek

A viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek összértékét kell megadni az összes pénznemre vonatkozóan.

C0030/R0050

A jelentés pénznemének értéke – A viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek

A viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek értékét kell megadni a jelentés pénznemére vonatkozóan.

C0040/R0050

A fennmaradó egyéb pénznemek értéke – A viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek

A viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek összértékét kell megadni a nem pénznemenként jelentett, fennmaradó pénznemekre vonatkozóan.

Ebbe a tételbe nem tartoznak bele a Jelentés pénzneme mezőnél (C0030/R0050) és a Pénznemenként jelentett pénznemek mezőnél (C0050/R0050) megadott összege.

C0050/R0050

A lényeges pénznemek értéke – A viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek

A viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek értékét kell megadni a külön-külön jelentendő pénznemek mindegyikére vonatkozóan.

C0020/R0060

Az összes pénznem összesen – Viszontbiztosításba vett biztosítási ügyletből származó letéti követelések, biztosítókkal és biztosításközvetítőkkel szembeni követelések, illetve a viszontbiztosítási követelések

A viszontbiztosításba vett biztosítási ügyletből származó letéti követelések, a biztosítókkal és biztosításközvetítőkkel szembeni követelések, illetve a viszontbiztosítási követelések összértékét kell megadni az összes pénznemre vonatkozóan.

C0030/R0060

A jelentés pénznemének értéke – Viszontbiztosításba vett biztosítási ügyletből származó letéti követelések, biztosítókkal és biztosításközvetítőkkel szembeni követelések, illetve a viszontbiztosítási követelések

A viszontbiztosításba vett biztosítási ügyletből származó letéti követelések, a biztosítókkal és biztosításközvetítőkkel szembeni követelések, illetve a viszontbiztosítási követelések értékét kell megadni a jelentés pénznemére vonatkozóan.

C0040/R0060

A fennmaradó egyéb pénznemek értéke – Viszontbiztosításba vett biztosítási ügyletből származó letéti követelések, biztosítókkal és biztosításközvetítőkkel szembeni követelések, illetve a viszontbiztosítási követelések

A viszontbiztosításba vett biztosítási ügyletből származó letéti követelések, a biztosítókkal és biztosításközvetítőkkel szembeni követelések, illetve a viszontbiztosítási követelések értékét kell megadni a nem pénznemenként jelentett, fennmaradó pénznemekre vonatkozóan.

Ebbe a tételbe nem tartoznak bele a Jelentés pénzneme mezőnél (C0030/R0060) és a Pénznemenként jelentett pénznemek mezőnél (C0050/R0060) megadott összegek.

C0050/R0060

A lényeges pénznemek értéke – Viszontbiztosításba vett biztosítási ügyletből származó letéti követelések, biztosítókkal és biztosításközvetítőkkel szembeni követelések, illetve a viszontbiztosítási követelések

A viszontbiztosításba vett biztosítási ügyletből származó letéti követelések, a biztosítókkal és biztosításközvetítőkkel szembeni követelések, illetve a viszontbiztosítási követelések értékét kell megadni a külön-külön jelentendő pénznemek mindegyikére vonatkozóan.

C0020/R0070

Az összes pénznem összesen – Egyéb eszközök

Az egyéb eszközök összértékét kell megadni az összes pénznemre vonatkozóan.

C0030/R0070

A jelentés pénznemének értéke – Egyéb eszközök

Az egyéb eszközök értékét kell megadni a jelentés pénznemére vonatkozóan.

C0040/R0070

A fennmaradó egyéb pénznemek értéke – Egyéb eszközök

Az egyéb eszközök összértékét kell megadni a nem pénznemenként jelentett, fennmaradó pénznemekre vonatkozóan.

Ebbe a tételbe nem tartoznak bele a Jelentés pénzneme mezőnél (C0030/R0070) és a Pénznemenként jelentett pénznemek mezőnél (C0050/R0070) megadott összegek.

C0050/R0070

A lényeges pénznemek értéke – Egyéb eszközök

Az egyéb eszközök értékét kell megadni a külön-külön feltüntetendő pénznemek mindegyikére vonatkozóan.

C0020/R0100

Az összes pénznem összesen – Eszközök összesen

Adja meg az összes pénznemre vonatkozóan az eszközök összértékét.

C0030/R0100

A jelentés pénznemének értéke – Eszközök összesen

Az összes eszköz értékét kell megadni a jelentés pénznemére vonatkozóan.

C0040/R0100

A fennmaradó egyéb pénznemek értéke – Eszközök összesen

Az összes eszköz értékét kell megadni a nem pénznemenként jelentett, fennmaradó pénznemekre vonatkozóan.

Ebbe a tételbe nem tartoznak bele a Jelentés pénzneme mezőnél (C0030/R0100) és a Pénznemenként jelentett pénznemek mezőnél (C0050/R0100) megadott összegek.

C0050/R0100

A lényeges pénznemek értéke – Eszközök összesen

Az összes eszköz értékét kell megadni a külön-külön feltüntetendő pénznemek mindegyikére vonatkozóan.

C0020/R0110

Az összes pénznem összesen – Biztosítástechnikai tartalékok (kivéve az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződéseket)

A biztosítástechnikai tartalékok (kivéve az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések) összértékét kell megadni az összes pénznemre vonatkozóan.

C0030/R0110

A jelentés pénznemének értéke – Biztosítástechnikai tartalékok (kivéve az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződéseket)

A biztosítástechnikai tartalékok (kivéve az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések) értékét kell megadni a jelentés pénznemére vonatkozóan.

C0040/R0110

A fennmaradó pénznemek értéke – Biztosítástechnikai tartalékok (kivéve az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződéseket)

A biztosítástechnikai tartalékok (kivéve az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződéseket) összértékét kell megadni a nem pénznemenként jelentett, fennmaradó pénznemekre vonatkozóan.

Ebbe a tételbe nem tartoznak bele a Jelentés pénzneme mezőnél (C0030/R0110) és a Pénznemenként jelentett pénznemek mezőnél (C0050/R0110) megadott összegek.

C0050/R0110

A lényeges pénznemek értéke – Biztosítástechnikai tartalékok (kivéve az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződéseket)

A biztosítástechnikai tartalékok (kivéve az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződéseket) értékét kell megadni a külön-külön feltüntetendő pénznemek mindegyikére vonatkozóan.

C0020/R0120

Az összes pénznem összesen – Biztosítástechnikai tartalékok – indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések

Az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok összértékét kell megadni az összes pénznemre vonatkozóan.

C0030/R0120

A jelentés pénznemének értéke – Biztosítástechnikai tartalékok – indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések

A indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok értékét kell megadni a jelentés pénznemére vonatkozóan.

C0040/R0120

A fennmaradó pénznemek értéke – Biztosítástechnikai tartalékok – indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések

Az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok értékét kell megadni a nem pénznemenként jelentett, fennmaradó pénznemekre vonatkozóan.

Ebbe a tételbe nem tartoznak bele a Jelentés pénzneme mezőnél (C0030/R0120) és a Pénznemenként jelentett pénznemek mezőnél (C0050/R0120) megadott összegek.

C0050/R0120

A lényeges pénznemek értéke – Biztosítástechnikai tartalékok – indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések

Az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok értékét kell megadni a külön-külön jelentendő pénznemek mindegyikére vonatkozóan.

C0020/R0130

Az összes pénznem összesen – A viszontbiztosítókkal szembeni letéti kötelezettségek és a biztosítókkal, a biztosításközvetítőkkel szembeni, illetve a viszontbiztosítási kötelezettségek

A viszontbiztosítókkal szembeni letéti kötelezettségek és a biztosítókkal és biztosításközvetítőkkel szembeni, illetve a viszontbiztosítási kötelezettségek összértékét kell megadni az összes pénznemre vonatkozóan.

C0030/R0130

A jelentés pénznemének értéke – A viszontbiztosítókkal szembeni letéti kötelezettségek és a biztosítókkal és biztosításközvetítőkkel szembeni, illetve a viszontbiztosítási kötelezettségek

A viszontbiztosítókkal szembeni letéti kötelezettségek és a biztosítókkal és biztosításközvetítőkkel szembeni, illetve a viszontbiztosítási kötelezettségek értékét kell megadni a jelentés pénznemére vonatkozóan.

C0040/R0130

A fennmaradó pénznemek értéke – A viszontbiztosítóktól származó letéti követelések és a biztosítókkal és biztosításközvetítőkkel szembeni, illetve a viszontbiztosítási kötelezettségek

A viszontbiztosítókkal szembeni letéti kötelezettségek és a biztosítókkal és biztosításközvetítőkkel szembeni, illetve a viszontbiztosítási kötelezettségek értékét kell megadni a nem pénznemenként jelentett, fennmaradó pénznemekre vonatkozóan.

Ebbe a tételbe nem tartoznak bele a Jelentés pénzneme mezőnél (C0030/R0130) és a Pénznemenként jelentett pénznemek mezőnél (C0050/R0130) megadott összegek.

C0050/R0130

A lényeges pénznemek értéke – A viszontbiztosítókkal szembeni letéti kötelezettségek és a biztosítókkal és biztosításközvetítőkkel szembeni, illetve a viszontbiztosítási kötelezettségek

A viszontbiztosítók szembeni letéti kötelezettségek és a biztosítókkal és biztosításközvetítőkkel szembeni, illetve a viszontbiztosítási kötelezettségek értékét kell megadni a külön-külön jelentendő pénznemek mindegyikére vonatkozóan.

C0020/R0140

Az összes pénznem összesen – Származtatott pénzügyi kötelezettségek

A származtatott pénzügyi kötelezettségek összértékét kell megadni az összes pénznemre vonatkozóan.

C0030/R0140

A jelentés pénznemének értéke – Származtatott pénzügyi kötelezettségek

A származtatott pénzügyi kötelezettségek értékét kell megadni a jelentés pénznemére vonatkozóan.

C0040/R0140

A fennmaradó egyéb pénznemek értéke – Származtatott pénzügyi kötelezettségek

A származtatott pénzügyi kötelezettségek összértékét kell megadni a nem pénznemenként jelentett, fennmaradó pénznemekre vonatkozóan.

Ebbe a tételbe nem tartoznak bele a Jelentés pénzneme mezőnél (C0030/R0140) és a Pénznemenként jelentett pénznemek mezőnél (C0050/R0140) megadott összegek.

C0050/R0140

A lényeges pénznemek értéke – Származtatott pénzügyi kötelezettségek

A származtatott pénzügyi kötelezettségek értékét kell megadni a külön-külön jelentendő pénznemek mindegyikére vonatkozóan.

C0020/R0150

Az összes pénznem összesen – Pénzügyi kötelezettségek

A pénzügyi kötelezettségek összértékét kell megadni az összes pénznemre vonatkozóan.

C0030/R0150

A jelentés pénznemének értéke – Pénzügyi kötelezettségek

A pénzügyi kötelezettségek értékét kell megadni a jelentés pénznemére vonatkozóan.

C0040/R0150

A fennmaradó egyéb pénznemek értéke – Pénzügyi kötelezettségek

A pénzügyi kötelezettségek összértékét kell megadni a nem pénznemenként jelentett, fennmaradó pénznemekre vonatkozóan.

Ebbe a tételbe nem tartoznak bele a Jelentés pénzneme mezőnél (C0030/R0150) és a Pénznemenként jelentett pénznemek mezőnél (C0050/R0150) megadott összegek.

C0050/R0150

A lényeges pénznemek értéke – Pénzügyi kötelezettségek

A pénzügyi kötelezettségek értékét kell megadni a külön-külön jelentendő pénznemek mindegyikére vonatkozóan.

C0020/R0160

Az összes pénznem összesen – Függő kötelezettségek

A függő kötelezettségek összértékét kell megadni az összes pénznemre vonatkozóan.

C0030/R0160

A jelentés pénznemének értéke – Függő kötelezettségek

A függő kötelezettségek értékét kell megadni a jelentés pénznemére vonatkozóan.

C0040/R0160

A fennmaradó egyéb pénznemek értéke – Függő kötelezettségek

A függő kötelezettségek összértékét kell megadni a nem pénznemenként jelentett, fennmaradó pénznemekre vonatkozóan.

Ebbe a tételbe nem tartoznak bele a Jelentés pénzneme mezőnél (C0030/R0160) és a Pénznemenként jelentett pénznemek mezőnél (C0050/R0160) megadott összegek.

C0050/R0160

A lényeges pénznemek értéke – Függő kötelezettségek

A függő kötelezettségek értékét kell megadni a külön-külön jelentendő pénznemek mindegyikére vonatkozóan.

C0020/R0170

Az összes pénznem összesen – Egyéb kötelezettségek

Az egyéb kötelezettségek összértékét kell megadni kell megadni az összes pénznemre vonatkozóan.

C0030/R0170

A jelentés pénznemének értéke – Egyéb kötelezettségek

Az egyéb kötelezettségek összértékét kell megadni az összes pénznemre vonatkozóan.

C0040/R0170

A fennmaradó egyéb pénznemek értéke – Egyéb kötelezettségek

A egyéb kötelezettségek összértékét kell megadni a nem pénznemenként jelentett, fennmaradó pénznemekre vonatkozóan.

Ebbe a tételbe nem tartoznak bele a Jelentés pénzneme mezőnél (C0030/R0170) és a Pénznemenként jelentett pénznemek mezőnél (C0050/R0170) megadott összegek.

C0050/R0170

A lényeges pénznemek értéke – Egyéb kötelezettségek

Az egyéb kötelezettségek értékét kell megadni a külön-külön jelentendő pénznemek mindegyikére vonatkozóan.

C0020/R0200

Az összes pénznem összesen – Összes kötelezettség

Az összes kötelezettség összértékét kell megadni az összes pénznemre vonatkozóan.

C0030/R0200

A jelentés pénznemének értéke – Összes kötelezettségek

Az összes kötelezettség értékét kell megadni a jelentés pénznemére vonatkozóan.

C0040/R0200

A fennmaradó egyéb pénznemek értéke – Összes kötelezettség

Az összes kötelezettség összértékét kell megadni a nem pénznemenként jelentett, fennmaradó pénznemekre vonatkozóan.

Ebbe a tételbe nem tartoznak bele a Jelentés pénzneme mezőnél (C0030/R0200) és a Pénznemenként jelentett pénznemek mezőnél (C0050/R0200) megadott összegek.

C0050/R0200

A lényeges pénznemek értéke – Összes kötelezettség

A összes kötelezettség értékét kell megadni a külön-külön jelentendő pénznemek mindegyikére vonatkozóan.

S.03.01 – Mérlegen kívüli tételek – Általános információk

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

Ez a szakasz a mérlegen kívüli tételekre és a Szolvencia II. szerinti mérlegben szereplő függő kötelezettségek maximális értékére és a Szolvencia II. szerinti értékére vonatkozó információkat tartalmaz.

A tételek Szolvencia II. szerinti értékét a nyilvántartási elvek szerint, az előírásokban meghatározott módon kell bemutatni. Az értékelési elveket a 2009/138/EK irányelv, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet és a Szolvencia II-re vonatkozó technikai standardok és iránymutatások tartalmazzák.

A garancia a kibocsátónak meghatározott fizetések teljesítését írja elő a tulajdonos abból adódó veszteségének megtérítésére, ha egy meghatározott adós esedékességkor nem fizet a hitelviszonyt megtestesítő értékpapír eredeti vagy módosított feltételeivel összhangban. A garanciák jogi formája különböző lehet, mint például pénzügyi garancia, akkreditív, hitelmulasztási szerződések. Ezek a mezők nem tartalmazhatják a biztosítási szerződésekből eredő garanciákat, amelyek a biztosítástechnikai tartalékokban jelennek meg.

A függő kötelezettség:

a)

olyan lehetséges kötelezettség, amely múltbeli eseményekből származik, és amelynek létezését csak egy vagy több, nem teljesen a gazdálkodó egység ellenőrzése alatt álló, bizonytalan jövőbeli esemény bekövetkezése vagy be nem következése fogja megerősíteni; vagy

b)

olyan meglévő kötelezettség, amely múltbeli eseményekből származik, azonban:

i.

nem valószínű, hogy gazdasági hasznot megtestesítő erőforrások kiáramlása lesz szükséges a kötelezettség teljesítéséhez; vagy

ii.

a kötelezettség összege nem határozható meg kellő megbízhatósággal.

A biztosíték pénzben kifejezett értékkel rendelkező eszköz vagy kötelezettségvállalás, amely megvédi a kölcsönadót a hitelfelvevő nemteljesítésétől.

Az ebben a táblában felsorolt garanciákat az S.03.02. és az S.03.03. tábla nem tartalmazza. Ez azt jelenti, hogy ebben a táblában kizárólag a korlátozott garanciákat kell feltüntetni.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0010/R0010

Maximális érték – A biztosító által nyújtott garanciák, ideértve az akkreditíveket is

A garanciákhoz kapcsolódó összes lehetséges pénzkiáramlás összege, amelyek akkor merülnének fel, ha a biztosító által más feleknek nyújtott garanciákhoz kapcsolódó, a garancia igénybevételét kiváltó összes esemény megtörténne. Ide tartoznak az akkreditívekhez kapcsolódó pénzáramlások is.

Amennyiben valamely garanciát függő kötelezettségként is jelentették az R0310. sorban, a maximális értéket ebben a sorban is fel kell tüntetni.

C0010/R0020

Maximális érték – A biztosító által nyújtott garanciák, ideértve az akkreditíveket; ide tartoznak a csoportba tartozó más biztosítók számára nyújtott garanciák, ideértve az akkreditíveket is

A C0010/R0010. mező azon része, amely a csoportba tartozó más biztosítók számára nyújtott garanciákhoz – köztük az akkreditívekhez – kapcsolódik.

C0020/R0010

A garancia/biztosíték/függő kötelezettségek értéke – A biztosító által nyújtott garanciák, ideértve az akkreditíveket

A biztosító által nyújtott garanciák – köztük akkreditívek – Szolvencia II. szerinti értéke

C0020/R0020

A garancia/biztosíték/függő kötelezettségek értéke – A biztosító által nyújtott garanciák, ideértve az akkreditíveket; ide tartoznak a csoportba tartozó más biztosítók számára nyújtott garanciák, ideértve az akkreditíveket is

A C0020/R0010. mező azon része, amely a csoportba tartozó más biztosítók számára nyújtott garanciákhoz – például akkreditívekhez – kapcsolódik.

C0010/R0030

Maximális érték – A biztosító számára nyújtott garanciák, ideértve az akkreditíveket is

A garanciákhoz kapcsolódó összes lehetséges pénzbeáramlás összege, amelyek akkor merülnének fel, ha a biztosító számára egy másik fél által a biztosítóval szembeni kötelezettségek (ideértve az akkreditíveket és a le nem hívott, folyósítási kötelezettséggel járó hitelkereteket) kifizetésének garantálására nyújtott garanciákhoz kapcsolódó, a garanciák igénybevételét kiváltó összes esemény megtörténne.

C0010/R0040

Maximális érték – A biztosító számára nyújtott garanciák, ideértve az akkreditíveket; köztük az ugyanabba a csoportba tartozó egyéb biztosítók által nyújtott garanciák, ideértve a hitelleveleket

A C0010/R0030. mező azon része, amely a csoportba tartozó más biztosítók számára nyújtott garanciákhoz – például akkreditívekhez – kapcsolódik.

C0020/R0030

A garancia/biztosíték/függő kötelezettségek értéke – A biztosító számára nyújtott garanciák, ideértve az akkreditíveket

A biztosító számára nyújtott garanciák – köztük akkreditívek – Szolvencia II. szerinti értéke.

C0020/R0040

A garancia/biztosíték/függő kötelezettségek értéke – A biztosító számára nyújtott garanciák, ideértve az akkreditíveket; ide tartoznak a csoportba tartozó más biztosítók által nyújtott garanciák, ideértve az akkreditíveket

A C0020/R0030. mező azon része, amely a csoportba tartozó más biztosítók számára nyújtott garanciákhoz – köztük az akkreditívekhez – kapcsolódik.

C0020/R0100

A garancia/biztosíték/függő kötelezettségek értéke – A biztosított kölcsönök vagy a vásárolt kötvények fedezetére tartott biztosíték

A biztosított kölcsönök vagy a vásárolt kötvények fedezetéül tartott biztosíték Szolvencia II. szerinti értéke.

C0020/R0110

A garancia/biztosíték/függő kötelezettségek értéke – A származtatott termékek fedezetére tartott biztosíték

A származtatott termékek fedezetére tartott biztosíték Szolvencia II. szerinti értéke.

C0020/R0120

A garancia/biztosíték/függő kötelezettségek értéke – A viszontbiztosítók által lekötött eszközök az átadott biztosítástechnikai tartalékok fedezetére

A viszontbiztosítók által az átadott biztosítástechnikai tartalékok fedezeteként lekötött eszközök Szolvencia II. szerinti értéke.

C0020/R0130

A garancia/biztosíték/függő kötelezettségek értéke – Egyéb tartott biztosíték

Az egyéb birtokolt biztosítékok Szolvencia II. szerinti értéke.

C0020/R0200

A garancia/biztosíték/függő kötelezettségek értéke – Összes tartott biztosíték

Az összes birtokolt biztosíték együttes Szolvencia II. szerinti értéke.

C0030/R0100

Azon eszközök értéke, amelyekre a biztosíték vonatkozik – A biztosított kölcsönök vagy a vásárolt kötvények fedezetére tartott biztosíték

Azon eszközök Szolvencia II. szerinti értéke, amelyekre a biztosított kölcsönök vagy a vásárolt kötvények fedezetére tartott biztosíték vonatkozik.

C0030/R0110

Azon eszközök értéke, amelyekre a biztosíték vonatkozik – A származtatott termékek fedezetére tartott biztosítékok

Azon eszközök Szolvencia II. szerinti értéke, amelyekre a származtatott termékek fedezetére tartott biztosíték vonatkozik.

C0030/R0120

Azon eszközök értéke, amelyekre a biztosíték vonatkozik – A viszontbiztosítók által az átadott biztosítástechnikai tartalékok fedezeteként lekötött eszközök

Azon eszközök Szolvencia II. szerinti értéke, amelyekre a viszontbiztosítók által az átadott biztosítástechnikai tartalékok fedezeteként lekötött eszközök fedezetére tartott biztosíték vonatkozik.

C0030/R0130

Azon eszközök értéke, amelyekre a biztosíték vonatkozik – Egyéb fedezetként tartott biztosítékok

Azon eszközök Szolvencia II. szerinti értéke, amelyekre az egyéb fedezetként tartott biztosíték vonatkozik.

C0030/R0200

Azon eszközök értéke, amelyekre a biztosíték vonatkozik – Összes fedezetként tartott biztosíték

Azon eszközök Szolvencia II. szerinti értéke, amelyekre az összes fedezetként tartott biztosíték vonatkozik.

C0020/R0210

A garancia/biztosíték/függő kötelezettségek értéke – A folyósított kölcsönök vagy kibocsátott kötvények fedezeteként nyújtott biztosítékok

A folyósított kölcsönök vagy kibocsátott kötvények fedezeteként nyújtott biztosítékok Szolvencia II. szerinti értéke.

C0020/R0220

A garancia/biztosíték/függő kötelezettségek értéke – A származtatott pénzügyi kötelezettségek fedezeteként nyújtott biztosítékok

A származtatott pénzügyi kötelezettségek fedezeteként nyújtott biztosítékok Szolvencia II. szerinti értéke.

C0020/R0230

A garancia/biztosíték/függő kötelezettségek értéke – A viszontbiztosításba adónál a biztosítástechnikai tartalékok fedezeteként lekötött eszközök (aktív viszontbiztosítás)

A viszontbiztosításba adónál a biztosítástechnikai tartalékok fedezeteként lekötött eszközök (aktív viszontbiztosítás) Szolvencia II. szerinti értéke.

C0020/R0240

A garancia/biztosíték/függő kötelezettségek értéke – Más biztosítékok fedezeteként nyújtott biztosítékok

A más biztosítékok fedezeteként nyújtott biztosítékok Szolvencia II. szerinti értéke.

C0020/R0300

A garancia/biztosíték/függő kötelezettségek értéke – Összes fedezetként nyújtott biztosíték

Az összes fedezetként nyújtott biztosíték együttes Szolvencia II. szerinti értéke.

C0040/R0210

Azon kötelezettségek értéke, amelyekre biztosítékot nyújtanak fedezetként – A folyósított kölcsönök vagy kibocsátott kötvények fedezeteként nyújtott biztosítékok

Azon kötelezettségek Szolvencia II. szerinti értéke, amelyekre vonatkozóan a folyósított kölcsönökért vagy kibocsátott kötvényekért biztosítékot nyújtanak fedezetként.

C0040/R0220

Azon kötelezettségek értéke, amelyekre biztosítékot nyújtanak fedezetként – A származtatott pénzügyi kötelezettségek fedezeteként nyújtott biztosítékok

Azon kötelezettségek Szolvencia II. szerinti értéke, amelyekre vonatkozóan pénzügyi kötelezettségekre biztosítékot nyújtanak fedezetként.

C0040/R0230

Azon kötelezettségek értéke, amelyekért biztosítékot nyújtanak fedezetként – A viszontbiztosításba adónál a biztosítástechnikai tartalékok fedezeteként lekötött eszközök (aktív viszontbiztosítás)

Azon kötelezettségek Szolvencia II. szerinti értéke, amelyekre vonatkozóan a viszontbiztosításba adónál a biztosítástechnikai tartalékok fedezeteként lekötötték az eszközöket (aktív viszontbiztosítás).

C0040/R0240

Azon kötelezettségek értéke, amelyekre biztosítékot nyújtanak fedezetként – Egyéb fedezetként nyújtott biztosítékok

Azon kötelezettségek Szolvencia II. szerinti értéke, amelyekre vonatkozóan egyéb biztosítékot nyújtanak fedezetként.

C0040/R0300

Azon kötelezettségek értéke, amelyekre biztosítékot nyújtanak fedezetként – Összes fedezetként nyújtott biztosíték

Azon kötelezettségek együttes Szolvencia II. szerinti értéke, amelyekre vonatkozóan fedezetként nyújtják a biztosítékot.

C0010/R0310

Maximális érték – A Szolvencia II. szerinti mérlegben nem szereplő függő kötelezettségek

A Szolvencia II. szerinti mérlegben nem szereplő függő kötelezettségek (az S.02.01. C0010/R0740. mezője) lehető legnagyobb értéke, függetlenül azok valószínűségétől (vagyis egy függő kötelezettségnek az adott függő kötelezettség fennállása során való rendezéséhez szükséges, vonatkozó kockázatmentes hozamgörbével diszkontált jövőbeli pénzkiáramlásaitól függetlenül).

Ez a nem jelentős függő kötelezettségekre vonatkozik.

Az R0010. mezőben jelentett garanciákat is meg kell jeleníteni ebben az összegben, amennyiben függő kötelezettségeknek tekintendők.

C0010/R0320

Maximális érték – A Szolvencia II. szerinti mérlegben nem szereplő függő kötelezettségek, amelyek magukba foglalják a csoportba tartozó intézményekkel szemben fennálló függő kötelezettségeket.

A C0010/R0310. mező azon része, amely a csoportba tartozó intézményekkel szemben fennálló függő kötelezettségekhez kapcsolódik.

C0010/R0330

Maximális érték – A Szolvencia II. szerinti mérlegben szereplő függő kötelezettségek

A Szolvencia II. szerinti mérlegben az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 11. cikkében meghatározottaknak megfelelően feltüntetett függő kötelezettségek lehető legnagyobb értéke függetlenül azok valószínűségétől (vagyis egy függő kötelezettségnek az adott függő kötelezettség fennállása során való rendezéséhez szükséges, vonatkozó kockázatmentes hozamgörbével diszkontált jövőbeli pénzkiáramlásaitól függetlenül).

C0010/R0400

Maximális érték – Függő kötelezettségek összesen

A függő kötelezettségek lehető legnagyobb összértéke függetlenül azok valószínűségétől (vagyis egy függő kötelezettségnek az adott függő kötelezettség fennállása során való rendezéséhez szükséges, vonatkozó kockázatmentes hozamgörbével diszkontált jövőbeli pénzáramlásaitól függetlenül).

C0020/R0310

A garancia/biztosíték/függő kötelezettségek értéke – A Szolvencia II. szerinti mérlegben nem szereplő függő kötelezettségek

A Szolvencia II. szerinti mérlegben nem szereplő függő kötelezettségek Szolvencia II. szerinti értéke.

C0020/R0330

A garancia/biztosíték/függő kötelezettségek értéke – A Szolvencia II. szerinti mérlegben szereplő függő kötelezettségek

A Szolvencia II. szerinti mérlegben szereplő függő kötelezettségek Szolvencia II. szerinti értéke. Ezt az értéket kizárólag azon függő kötelezettségek vonatkozásában kell jelenteni, amelyekre az S.03.01. tábla C0010/R0330. mezőjében már jelentettek értéket.

Ha ez az érték az S.02.01. tábla C0010/R0740. mezőjében szereplő értéknél alacsonyabb, ezt a szöveges jelentésben indokolni kell.

S.03.02 – Mérlegen kívüli tételek – A biztosító számára nyújtott korlátlan garanciák jegyzéke

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

A tételek Szolvencia II. szerinti értékét a nyilvántartási elvek szerint, az előírásokban meghatározott módon kell bemutatni. Az értékelési elveket a 2009/138/EK irányelv, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet és a Szolvencia II-re vonatkozó technikai standardok és iránymutatások tartalmazzák.

A korlátlan garanciák a korlátlan összegű garanciákra vonatkoznak, függetlenül attól, hogy az időkeret határozott vagy határozatlan-e.

Az ebben a táblában felsorolt garanciákat az S.03.01. tábla nem tartalmazza.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0010

A garancia kódja

A biztosító számára nyújtott garancia kódja. A biztosító által megadott kódnak egyedinek és tartósan következetesnek kell lennie. Ez a kód nem használható fel ismételten más garancia megjelölésére.

C0020

A garancia nyújtójának megnevezése

A garancianyújtó megnevezésének azonosítására szolgáló mező

C0030

A garancianyújtó kódja

A garancia nyújtójának jogalany-azonosító (LEI) kódja, amennyiben rendelkezésre áll.

Ha nem áll rendelkezésre jogalany-azonosító, ezt a tételt nem kell jelenteni.

C0040

A garancianyújtó kódjának típusa

„A garancianyújtó kódja” mezőben megadott kód azonosítására szolgál. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – LEI

9 – Nincs

C0050

A csoportba tartozó garancianyújtó

Ebben a mezőben lehet megadni, ha a garancianyújtó a biztosítóval egy csoportba tartozik.

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Ugyanabba a csoportba tartozik

2 – Nem tartozik ugyanabba a csoportba

C0060

A garancia igénybevételét kiváltó ok(ok)

A garancia igénybevételét kiváltó oko(ka)t kell megadni. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – ISDA (International Swaps and Derivatives Association) szerinti hitelkockázati esemény: csőd bejelentése

2 – Hitelminősítő intézet általi visszaminősítés

3 – A szavatolótőke-szükséglet a határérték alá esik, de 100 %-nál magasabb

4 – A minimális tőkeszükséglet a határérték alá esik, de 100 %-nál magasabb

5 – A szavatolótőke-szükséglet szintjének megsértése

6 – A minimális tőkeszükséglet szintjének megsértése

7 – Szerződéses kötelezettség nemteljesítése

8 – Csalás

9 – Eszközök elidegenítésével kapcsolatos szerződéses kötelezettség megsértése

10 – Eszközök megszerzésével kapcsolatos szerződéses kötelezettség megsértése

0 – Egyéb

C0070

A garancia igénybevételének konkrét kiváltó oka(i)

Ha a biztosító a C0060. mezőben (A garancia igénybevételét kiváltó ok(ok)) a „0 – Egyéb” kategóriát választotta, az igénybevételt kiváltó ok ismertetése.

C0080

A garancia hatálybalépésének napja

Ebben a mezőben a szerződés hatálya első napjának ISO 8601 (éééé-hh-nn) szerinti kódját kell megadni.

C0090

Kiegészítő szavatoló tőke

Fel kell tüntetni, hogy a garancia kiegészítő szavatoló tőkeként van-e besorolva és az S.23.01. tábla alábbi mezőiben jelentésre került-e:

a 2009/138/EK irányelv 96. cikkének (2) bekezdése szerinti akkreditívek és garanciák (C0010/R0340)

a 2009/138/EK irányelv 96. cikkének (2) bekezdése szerinti akkreditívektől és garanciáktól eltérő akkreditívek és garanciák (C0010/R0350)

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1– Kiegészítő szavatoló tőke

2 – Nem kiegészítő szavatoló tőke

S.03.03 – Mérlegen kívüli tételek – A biztosító által nyújtott korlátlan garanciák jegyzéke

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

A tételek Szolvencia II. szerinti értékét a nyilvántartási elvek szerint, az előírásokban meghatározott módon kell bemutatni. Az értékelési elveket a 2009/138/EK irányelv, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet és a Szolvencia II-re vonatkozó technikai standardok és iránymutatások tartalmazzák.

A korlátlan garanciák a korlátlan összegű garanciákra vonatkoznak, függetlenül attól, hogy az időkeret határozott vagy határozatlan-e.

Az ebben a táblában felsorolt garanciákat az S.03.01. tábla nem tartalmazza.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0010

A garancia kódja

A biztosító nyújtott garancia kódja. A biztosító által megadott kódnak egyedinek és tartósan következetesnek kell lennie. Ez a kód nem használható fel ismételten más garancia megjelölésére.

C0020

A garancia kedvezményezettjének megnevezése

A garancia kedvezményezettje megnevezésének azonosítására szolgál

C0030

A garancia kedvezményezettjének kódja

A garancia kedvezményezettjének jogalany-azonosító (LEI) kódja, amennyiben az rendelkezésre áll.

Ha nem áll rendelkezésre jogalany-azonosító, ezt a mezőt nem kell jelenteni.

C0040

A garancia kedvezményezettje kódjának típusa

„A garancia kedvezményezettjének kódja” mezőben megadott kód azonosítására szolgál. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – LEI

9 – Nincs

C0050

A garancia kedvezményezettje ugyanabba a csoportba tartozik

Ebben a mezőben lehet megadni, ha a garancia kedvezményezettje a biztosítóval egy csoportba tartozik.

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Ugyanabba a csoportba tartozik

2 – Nem tartozik ugyanabba a csoportba

C0060

A garancia igénybevételét kiváltó ok(ok)

A garancia nyújtását kiváltó okok jegyzéke. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – ISDA szerinti hitelkockázati esemény: csőd bejelentése

2 – Hitelminősítő intézet általi visszaminősítés

3 – A szavatolótőke-szükséglet a határérték alá esik, de 100 %-nál magasabb

4 – A minimális tőkeszükséglet a határérték alá esik, de 100 %-nál magasabb

5 – A szavatolótőke-szükséglet szintjének megsértése

6 – A minimális tőkeszükséglet szintjének megsértése

7 – Szerződéses kötelezettség nemteljesítése

8 – Csalás

9 – Eszközök elidegenítésével kapcsolatos szerződéses kötelezettség megsértése

10 – Eszközök megszerzésével kapcsolatos szerződéses kötelezettség megsértése

0 – Egyéb

C0070

A garancia maximális becsült értéke

Az összes lehetséges pénzforgalom összege, amelyek akkor merülnének fel, ha a biztosító által más feleknek nyújtott garanciákhoz kapcsolódó, a garanciákat kiváltó összes esemény megtörténne.

C0080

A garancia igénybevételét kiváltó konkrét ok(ok)

Ha a biztosító a C0060. mezőben (A garancia igénybevételét kiváltó ok(ok)) a „0 – Egyéb” kategóriát választotta, az igénybevételt kiváltó ok ismertetése.

C0090

A garancia hatálybalépésének napja

A garancia érvényessége első napjának ISO 8601 (éééé-hh-nn) szerinti kódját kell megadni.

S.04.01 – Országonkénti tevékenység

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

Ezt a táblát számviteli szempontból, tehát a nemzeti számviteli előírásoknak vagy – amennyiben azt nemzeti számviteli standardként elfogadják – az IFRS-nek megfelelően kell jelenteni. A táblát az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletágak alkalmazásával kell kitölteni. A biztosítók – a kiadott pénzügyi beszámolókhoz hasonlóan – a nyilvántartási és értékelési módszereket alkalmazzák, nincs szükség ismételt megjelenítésre vagy újraértékelésre.

Amennyiben a biztosító vagy viszontbiztosító a székhelye szerinti országon kívül is folytat üzleti tevékenységet, a székhely szerinti országot, az Európai Gazdasági Térség egyes országait és az EGT-n kívüli jelentős országokat megkülönböztethetően kell jelenteni.

a)

Az EGT-országokra vonatkozó információk az alábbiakat tartalmazzák:

i.

a biztosító által abban az országban végzett üzleti tevékenység, ahol a biztosító letelepedett;

ii.

a biztosító által az EGT-tagállamokban a szolgáltatásnyújtás szabadsága alapján végzett üzleti tevékenység;

iii.

az egyes EGT-fióktelepek által abban az országban végzett üzleti tevékenység, amelyben a fióktelepek letelepedtek;

iv.

az egyes EGT-fióktelepek által a szolgáltatásnyújtás szabadsága alapján végzett üzleti tevékenység;

v.

díjelőírás a biztosító vagy a biztosító bármelyik EGT-fióktelepe által a szolgáltatásnyújtás szabadsága szerinti országban;

b)

az EGT-n kívüli jelentős országokat akkor kell jelenteni, ha a bruttó díjelőírások legalább 90 %-át jelenteni kell a táblában, vagy ha egy EGT-n kívüli ország esetében a bruttó díjelőírás meghaladja az összesített bruttó díjelőírás 5 %-át;

c)

Az EGT-n kívüli ország szerint elkülönítetten nem jelentett információt összesítetten kell megadni. Az üzleti tevékenység helye szerinti ország meghatározása attól függ, hogy az üzleti tevékenységet hol végzik, vagyis egy fióktelep által a szolgáltatásnyújtás szabadsága keretében végzett üzleti tevékenységet azon országhoz tartozó információk között kell jelenteni, ahol a fióktelep letelepedett.

A tájékoztatás magában foglalja a direkt biztosítást és az aktív viszontbiztosítást, és az átadott viszontbiztosítási összegek levonása nélküli bruttó értékeket tartalmazza.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

Z0010

Üzletág

A jelentés tárgyát képező üzletág meghatározása az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerint. A következő zárt listát kell használni:

1 – Gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosítás

2 – Jövedelembiztosítás

3 – Üzemi balesetbiztosítás

4 – Gépjármű-felelősségbiztosítás

5 – Egyéb gépjármű-biztosítás

6 – Tengeri, légi és szállítási biztosítás

7 – Tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása

8 – Általános felelősségbiztosítás

9 – Hitel- és kezességvállalási biztosítás

10 – Jogvédelmi biztosítás

11 – Segítségnyújtás

12 – Különböző pénzügyi veszteségek

13 – Gyógyászati költségek térítésére vonatkozó arányos viszontbiztosítás

14 – Arányos jövedelem-viszontbiztosítás

15 – Arányos üzemibaleset-viszontbiztosítás

16 – Arányos gépjárműfelelősség-viszontbiztosítás

17 – Arányos egyéb gépjármű-viszontbiztosítás

18 – Arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás

19 – Arányos tűz- és egyéb vagyonikár-viszontbiztosítás

20 – Arányos általános felelősség-viszontbiztosítás

21 – Arányos hitel- és kezességvállalási viszontbiztosítás

22 – Arányos jogvédelmi viszontbiztosítás

23 – Arányos segítségnyújtási viszontbiztosítás

24 – Különböző pénzügyi veszteségek arányos viszontbiztosítása

25 – Nem arányos egészség-viszontbiztosítás

26 – Nem arányos baleset-viszontbiztosítás

27 – Nem arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás

28 – Nem arányos vagyon-viszontbiztosítás

29 – Egészségbiztosítás

30 – Nyereségrészesedéssel járó biztosítás

31 – Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítás

32 – Egyéb életbiztosítás

33 – Nem-életbiztosítási szerződésekből eredő és egészségbiztosítási kötelezettségekhez kapcsolódó járadékok

34 – Nem-életbiztosítási szerződésekből eredő és egészségbiztosítási kötelezettségektől eltérő biztosítási kötelezettségekhez kapcsolódó járadékok

35 – Egészség-viszontbiztosítás

36 – Élet-viszontbiztosítás

C0010

Biztosító – A biztosító által a biztosító székhelye szerinti országban végzett üzleti tevékenység

A biztosító által a biztosító székhelye szerinti országban végzett üzleti tevékenység összege.

Nem tartozik ide a fióktelepek által végzett üzleti tevékenység és a biztosító által a szolgáltatásnyújtás szabadsága keretében a székhely szerinti országtól eltérő EGT-országokban végzett üzleti tevékenység.

C0020

Biztosító – A biztosító által a szolgáltatásnyújtás szabadsága keretében a székhely szerinti országtól eltérő EGT-országokban végzett üzleti tevékenység

A biztosító által a szolgáltatásnyújtás szabadsága alapján a székhely szerinti országtól eltérő EGT-országokban végzett üzleti tevékenység.

Nem tartozik ide a fióktelepek által végzett üzleti tevékenység.

C0030

Biztosító – Bármely EGT-fióktelep által a szolgáltatásnyújtás szabadsága keretében a biztosító székhelye szerinti országban végzett üzleti tevékenység

Bármely EGT-fióktelep által a szolgáltatásnyújtás szabadsága keretében a biztosító székhelye szerinti országban végzett üzleti tevékenység.

C0040

Összes EGT-tagállam – Az összes EGT-fióktelep által abban az országban végzett összes üzleti tevékenység, amelyben a fióktelepek letelepedtek;

Az összes EGT-fióktelep által abban az országban végzett összes üzleti tevékenység, amelyben a fióktelepek letelepedtek.

A fióktelepekre vonatkozó C0080. oszlop sorainak összege.

C0050

Összes EGT-tagállam – Az összes EGT-fióktelep által a szolgáltatásnyújtás szabadsága keretében végzett összes üzleti tevékenység

Az összes EGT-fióktelep által a szolgáltatásnyújtás szabadsága keretében azokban az EGT-országokban végzett összes üzleti tevékenység, amelyben a fióktelepek nem telepedtek le.

A fióktelepekre vonatkozó C0090. oszlop sorainak összege.

C0060

Összes EGT-tagállam – A biztosító és az összes EGT-fióktelep által a szolgáltatásnyújtás szabadsága keretében végzett üzleti tevékenység összesen

A biztosító és az összes EGT-fióktelep által a szolgáltatásnyújtás szabadsága keretében azokban az EGT-országokban végzett összes üzleti tevékenység, amelyben a biztosító és a fióktelepek nem telepedtek le.

A fióktelepekre vonatkozó C0100. tétel összege.

C0070

Az összes EGT-n kívüli fióktelep által végzett összes üzleti tevékenység

Az összes EGT-n kívüli fióktelep által végzett összes üzleti tevékenység összege.

C0080

EGT-tagállam szerinti bontás – Az országban letelepedett EGT-fióktelep által végzett üzleti tevékenység

Az országban letelepedett EGT-fióktelep által végzett üzleti tevékenység összege.

C0090

EGT-tagállam szerinti bontás – Az adott országban letelepedett EGT-fióktelep által a szolgáltatásnyújtás szabadsága keretében végzett üzleti tevékenység

Az EGT-fióktelep által a szolgáltatásnyújtás szabadsága keretében azokban az EGT-országokban végzett üzleti tevékenység, amelyben a fióktelep nem telepedett le.

C0100

EGT-tagállam szerinti bontás – Az adott országban a biztosító vagy bármelyik EGT-fióktelep által a szolgáltatásnyújtás szabadsága keretében végzett üzleti tevékenység

Az adott országban a biztosító vagy bármelyik EGT-fióktelep által a szolgáltatásnyújtás szabadsága alapján végzett üzleti tevékenység összege.

Ezt az oszlopot az összes EGT-tagállamra vonatkozóan jelenteni kell, ahol a biztosító vagy valamelyik fióktelep a szolgáltatásnyújtás szabadsága keretében üzleti tevékenységet végez, kivéve a székhely szerinti tagállamot. Ez utóbbi esetben a vonatkozó értéket a C0030. oszlopban kell jelenteni.

C0110

EGT-n kívüli országokban letelepedett fióktelepek szerinti bontás – Az EGT-n kívüli országokban letelepedett jelentős üzleti tevékenységet végző fióktelepek által végzett üzleti tevékenység.

Az EGT-n kívüli országokban található jelentős üzleti tevékenységet végző fióktelepek által abban az országban végzett üzleti tevékenység, amelyben a fióktelep letelepedett.

R0010/C0080

Ország

A fióktelep letelepedése szerinti EGT-tagállam ISO 3166-1-alpha-2 kódja.

R0010/C0090

EGT-tagállam szerinti bontás – Ország

A fióktelep letelepedése szerinti EGT-tagállam ISO 3166-1-alpha-2 kódja.

R0010/C0100

EGT-tagállam szerinti bontás – Ország

Az FPS végzése szerinti EGT-tagállam ISO 3166-1-alpha-2 kódja.

R0010/C0110

EGT-n kívüli országokban található jelentős fióktelepek szerinti bontás – Ország

A fióktelep letelepedése szerinti EGT-n kívüli ország ISO 3166-1-alpha-2 kódja.

R0020

Díjelőírás

A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, ahol alkalmazandó: a bruttó díjelőírás magában foglalja a biztosítási szerződések alapján a pénzügyi évben esedékes valamennyi összeget, függetlenül attól, hogy az ilyen összegek részben vagy egészben egy későbbi pénzügyi évhez kapcsolódnak-e.

R0030

Kárráfordítás

A jelentési időszakbeli kárráfordítás 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a kárráfordítás tartalmazza a biztosítási szerződésekkel kapcsolatos összes megtörtént kifizetést, valamint a károk tartalékainak változását a pénzügyi év során.

Nem tartoznak ide a kárrendezési költségek.

R0040

Jutalékok

Azok a felmerült szerzési költségek – ideértve a megújítási költségeket –, amelyek az egyedi biztosítási szerződések szintjén megállapíthatóak, és amelyek azért merültek fel, mert a biztosító megkötötte az adott szerződést. Ilyenek a jutalékköltségek és egy megkötött biztosítási szerződés eladásának, kockázatvállalásának és hatályba léptetésének költségei. Ide tartoznak a halasztott szerzési költségekben való változások is.

A viszontbiztosítók esetében ez a meghatározás értelemszerűen alkalmazandó.

S.04.02 – Információ a Szolvencia II. irányelv I. melléklete A. részének 10. ágazatáról, a fuvarozók felelősségbiztosítása kivételével

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

Ezt a táblát a 2009/138/EK irányelv 159. cikkének megfelelően kell jelenteni, és kizárólag a direkt biztosításra vonatkozik.

A táblában jelenteni kell a biztosító által a szolgáltatásnyújtás szabadságával kapcsolatban végzett tevékenységet EGT-országokra lebontva, és külön-külön meg kell jeleníteni a fióktelepek által végzett üzleti tevékenységet és a szolgáltatásnyújtás szabadsága alapján végzett üzleti tevékenységet.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0010/R0010

Ország

A fióktelep helye szerinti EGT-tagállam ISO 3166-1-alpha-2 kódja.

C0010/R0020

Biztosító – FPS – A gépjármű-felelősségbiztosítással kapcsolatos kárigények gyakorisága (kivéve a fuvarozók felelősségbiztosítását)

A biztosító által a szolgáltatásnyújtás szabadsága alapján végzett üzleti tevékenység keretében, a Szolvencia II. irányelv I. melléklete A. részének 10. ágazatával (kivéve a fuvarozók felelősségbiztosítását) kapcsolatosan az átlagos biztosított gépjárművek esetében felmerült kárigények száma a jelentési időszakban. Az átlagos biztosított gépjármű megfelel a biztosított gépjárművek jelentési év végi száma és a biztosított gépjárművek jelentési évet megelőző év végi száma átlagának. A követelés összegét nem meghatározó kárigényeket nem kell figyelembe venni.

C0010/R0030

Biztosító – FPS – A gépjármű-felelősségbiztosítással kapcsolatos kárigények átlagos költségei (kivéve a fuvarozók felelősségbiztosítását)

A biztosító által a szolgáltatásnyújtás szabadsága alkalmazásával végzett üzleti tevékenységre vonatkozó, a Szolvencia II. irányelv I. melléklete A. részének 10. ágazatával (kivéve a fuvarozók felelősségbiztosítását) kapcsolatos kárráfordítás átlaga, amelyet úgy számítanak ki, hogy a kárráfordítás összegét elosztják a kárigények számával. A követelés összegét nem meghatározó kárigényeket nem kell figyelembe venni.

C0020/R0020

Fióktelep – A gépjármű-felelősségbiztosítással kapcsolatos kárigények gyakorisága (kivéve a fuvarozók felelősségbiztosítását)

A fióktelep letelepedése szerinti országban végzett üzleti tevékenységre vonatkozó, a Szolvencia II. irányelv I. melléklete A. részének 10. ágazatával (kivéve a fuvarozók felelősségbiztosítását) kapcsolatosan az átlagos biztosított gépjárművek esetében felmerült kárigények száma az egyes fióktelepeken a jelentési időszakban. Az átlagos biztosított gépjármű megfelel a biztosított gépjárművek jelentési év végi száma és a biztosított gépjárművek jelentési évet megelőző év végi száma átlagának. A követelés összegét nem meghatározó kárigényeket nem kell figyelembe venni.

C0030/R0020

FPS – A gépjármű-felelősségbiztosítással kapcsolatos kárigények gyakorisága (kivéve a fuvarozók felelősségbiztosítását)

A szolgáltatásnyújtás szabadsága alkalmazásával végzett üzleti tevékenységre vonatkozó, a Szolvencia II. irányelv I. melléklete A. részének 10. ágazatával (kivéve a fuvarozók felelősségbiztosítását) kapcsolatosan az átlagos biztosított gépjárművek esetében felmerült kárigények száma az egyes fióktelepeken a jelentési időszakban. Az átlagos biztosított gépjármű megfelel a biztosított gépjárművek jelentési év végi száma és a biztosított gépjárművek jelentési évet megelőző év végi száma átlagának. A követelés összegét nem meghatározó kárigényeket nem kell figyelembe venni.

C0020/R0030

Fióktelep – A gépjármű-felelősségbiztosítással kapcsolatos kárigények átlagos költségei (kivéve a fuvarozók felelősségbiztosítását)

A fióktelep letelepedése szerinti országban végzett üzleti tevékenységre vonatkozó, a Szolvencia II. irányelv I. melléklete A. részének 10. ágazatával (kivéve a fuvarozók felelősségbiztosítását) kapcsolatos kárráfordítás átlaga az egyes fióktelepeken, amelyet úgy számítanak ki, hogy a kárráfordítás összegét elosztják a kárigények számával. A követelés összegét nem meghatározó kárigényeket nem kell figyelembe venni.

C0030/R0030

FPS – A gépjármű-felelősségbiztosítással kapcsolatos kárigények átlagos költségei (kivéve a fuvarozók felelősségbiztosítását)

A szolgáltatásnyújtás szabadsága alkalmazásával végzett üzleti tevékenységre vonatkozó, a Szolvencia II. irányelv I. melléklete A. részének 10. ágazatával (kivéve a fuvarozók felelősségbiztosítását) kapcsolatos kárráfordítás átlaga az egyes fióktelepeken, amelyet úgy számítanak ki, hogy a kárráfordítás összegét elosztják a kárigények számával. A követelés összegét nem meghatározó kárigényeket nem kell figyelembe venni.

S.05.01 – Biztosítási díjak, kárigények és költségek üzletágak szerint

Általános megjegyzések

Ez a szakasz az egyedi intézmények negyedéves és éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

Ezt a táblát számviteli szempontból, tehát a nemzeti számviteli előírásoknak vagy – amennyiben azt nemzeti számviteli standardként elfogadják – az IFRS-nek megfelelően, ám a Szolvencia II. szerinti, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott üzletágak alkalmazásával kell bejelenteni. A biztosítók – a kiadott pénzügyi beszámolókhoz hasonlóan – a nyilvántartási és értékelési módszereket alkalmazzák, nincs szükség ismételt megjelenítésre vagy újraértékelésre. A táblát a „pénzügyi évből eddig eltelt idő” alapján kell kitölteni.

A negyedéves jelentéstételnél az igazgatási költségeket, a befektetési költségeket, a szerzési költségeket és a működési költségeket összesítve kell feltüntetni.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

Nem-életbiztosítási és -viszontbiztosítási kötelezettségek

C0010–C0120/R0110

Díjelőírás – Bruttó – Direkt biztosítás

A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás magában foglalja a biztosítási szerződések alapján a pénzügyi évben a direkt biztosításból származó valamennyi összeget, függetlenül attól, hogy az ilyen összegek részben vagy egészben egy későbbi pénzügyi évhez kapcsolódnak-e.

C0010–C0120/R0120

Díjelőírás – Bruttó – Arányos aktív viszontbiztosítás

A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás magában foglalja a biztosítási szerződések alapján a pénzügyi évben az arányos aktív viszontbiztosításból származó valamennyi összeget, függetlenül attól, hogy az ilyen összegek részben vagy egészben egy későbbi pénzügyi évhez kapcsolódnak-e.

C0130–C0160/R0130

Díjelőírás – Bruttó – Nem arányos aktív viszontbiztosítás

A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás magában foglalja a biztosítási szerződések alapján a pénzügyi évben a nem arányos aktív viszontbiztosításból származó valamennyi összeget, függetlenül attól, hogy az ilyen összegek részben vagy egészben egy későbbi pénzügyi évhez kapcsolódnak-e.

C0010–C0160/R0140

Díjelőírás – Viszontbiztosítók részesedése

A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás magában foglalja a biztosítási szerződések alapján a pénzügyi évben esedékes, a viszontbiztosítók számára átadott valamennyi összeget, függetlenül attól, hogy az ilyen összegek részben vagy egészben egy későbbi pénzügyi évhez kapcsolódnak-e.

C0010–C0160/R0200

Díjelőírás – Nettó

A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a nettó díjelőírás a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítási tevékenység viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összege.

C0010–C0120/R0210

Megszolgált díjak – Bruttó – Direkt biztosítás

A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírások összege mínusz a direkt biztosítással kapcsolatos meg nem szolgált díjak bruttó tartalékának változása.

C0010–C0120/R0220

Megszolgált díjak – Bruttó – Aktív arányos viszontbiztosítás

A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírások összege mínusz az arányos aktív viszontbiztosítással kapcsolatos meg nem szolgált díjak bruttó tartalékának változása.

C0130–C0160/R0230

Megszolgált díjak – Bruttó – Aktív nem arányos viszontbiztosítás

A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás összege mínusz a nem arányos aktív viszontbiztosítással kapcsolatos meg nem szolgált díjak bruttó tartalékának változása.

C0010–C0160/R0240

Megszolgált díj – Viszontbiztosítók részesedése

A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a viszontbiztosítók bruttó díjelőírásból való részesedésének összege mínusz a viszontbiztosítónak a meg nem szolgált díjak tartalékából való részesedésének változása.

C0010–C0160/R0300

Megszolgált díj – Nettó

A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás összege mínusz a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítási tevékenység viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével kapcsolatos meg nem szolgált díjak bruttó tartalékának változása.

C0010–C0120/R0310

Kárráfordítás – Bruttó – Direkt biztosítás

A jelentési időszakbeli kárráfordítás 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a kárráfordítás tartalmazza a direkt biztosítási tevékenységből származó biztosítási szerződésekkel kapcsolatos összes megtörtént kifizetést, valamint a károk tartalékainak változását a pénzügyi év során.

A kárrendezési költségeket, valamint a kárigény-kezelési költségek tartalékainak mozgásait azonban nem tartalmazza.

C0010–C0120/R0320

Kárráfordítás – Bruttó – Aktív arányos viszontbiztosítás

A jelentési időszakbeli kárráfordítás 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a kárráfordítás tartalmazza a bruttó arányos aktív viszontbiztosításból származó biztosítási szerződésekkel kapcsolatos összes megtörtént kifizetést, valamint a károk tartalékainak változását a pénzügyi év során.

A kárrendezési költségeket, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak változásait azonban nem tartalmazza.

C0130–C0160/R0330

Kárráfordítás – Bruttó – Aktív nem arányos viszontbiztosítás

A jelentési időszakbeli kárráfordítás 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a kárráfordítás tartalmazza a bruttó nem arányos aktív viszontbiztosításból származó biztosítási szerződésekkel kapcsolatos összes megtörtént kifizetést, valamint a károk tartalékainak változását a pénzügyi év során.

A kárrendezési költségeket, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak változásait azonban nem tartalmazza.

C0010–C0160/R0340

Kárráfordítás – Viszontbiztosítók részesedése

A jelentési időszakbeli kárráfordítás 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a viszontbiztosítónak az összes megtörtént kifizetésből, valamint a károk tartalékainak a pénzügyi év során történő változásából való részesedése.

C0010–C0160/R0400

Kárráfordítás – Nettó

A jelentési időszakbeli kárráfordítás 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a kárráfordítás tartalmazza a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítási tevékenység viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével kapcsolatos összes megtörtént kifizetést, valamint a károk tartalékainak változását a pénzügyi év során.

A kárrendezési költségeket, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak változását azonban nem tartalmazza.

C0010–C0120/R0410

Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai – Bruttó – Direkt biztosítás

Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó direkt biztosítással kapcsolatos egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai.

C0010–C0120/R0420

Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai – Bruttó – Aktív arányos viszontbiztosítás

Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított határozása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó arányos aktív viszontbiztosítással kapcsolatos egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai.

C0130–C0160/R0430

Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai – Bruttó – Nem arányos aktív viszontbiztosítás

Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított határozása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó nem arányos aktív viszontbiztosítással kapcsolatos egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai.

C0010–C0160/R0440

Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai – Viszontbiztosítók részesedése

Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított határozása, amennyiben alkalmazandó: a viszontbiztosítók számára átadott összegekkel kapcsolatos egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai.

C0010–C0160/R0500

Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai – Nettó

Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított határozása, amennyiben alkalmazandó: az egyéb biztosítástechnikai tartalékok nettó változásai a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítási tevékenység viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével egyeznek meg.

C0010–C0160/R0550

Felmerült költségek

A biztosítónál a jelentési időszakban felmerült, az eredményszemléletű elszámolás elve alapján kiszámított valamennyi biztosítástechnikai költség.

C0010–C0120/R0610

Igazgatási költségek – Bruttó – Direkt biztosítás

A biztosítónál az adott pénzügyi évben felmerült, az eredményszemléletű elszámolás elve alapján kiszámított igazgatási költségek a szerződések adminisztrációjával összefüggő költségek, ideértve a viszontbiztosítási szerződésekkel és a különleges célú gazdasági egységekkel kapcsolatos költségeket is. Egyes igazgatási költségek közvetlenül a konkrét biztosítási szerződésekhez kapcsolódó tevékenységekkel függnek össze (pl. fenntartási költségek), úgymint a biztosítási díj kiszámlázási költségei, a szerződőknek küldött rendszeres tájékoztatás költségei és a szerződések változásainak kezelési költségei (pl. átváltás vagy ismételt érvénybe helyezés). Más igazgatási költségek közvetlenül biztosítási tevékenységhez kapcsolódnak, ám ezek olyan tevékenységek következményei, amelyek egynél több szerződést fednek le, például a szerződések adminisztrációjáért felelős személyzet javadalmazása.

Ez az összeg a bruttó direkt biztosításra vonatkozik.

C0010–C0120/R0620

Igazgatási költségek – Bruttó – Arányos aktív viszontbiztosítás

A biztosítónál a jelentési időszakban felmerült, az eredményszemléletű elszámolás elve alapján kiszámított igazgatási költségek a szerződések adminisztrációjával összefüggő költségek, ideértve a viszontbiztosítási szerződésekkel és a különleges célú gazdasági egységekkel kapcsolatos költségeket is. Egyes igazgatási költségek közvetlenül a konkrét biztosítási szerződésekhez kapcsolódó tevékenységekkel függnek össze (pl. fenntartási költségek), úgymint a biztosítási díj kiszámlázási költségei, a szerződőknek küldött rendszeres tájékoztatás költségei és a szerződések változásainak kezelési költségei (pl. átváltás vagy ismételt érvénybe helyezés). Más igazgatási költségek közvetlenül biztosítási tevékenységhez kapcsolódnak, ám ezek olyan tevékenységek következményei, amelyek egynél több szerződést fednek le, például a szerződések adminisztrációjáért felelős személyzet javadalmazása.

Ez az összeg a bruttó arányos aktív viszontbiztosításra vonatkozik.

C0130–C0160/R0630

Igazgatási költségek – Bruttó –Nem arányos aktív viszontbiztosítás

Ez az összeg a bruttó nem arányos aktív viszontbiztosításra vonatkozik.

C0010–C0160/R0640

Igazgatási költségek – Viszontbiztosítók részesedése

Ez az összeg a viszontbiztosítók részesedésére vonatkozik.

A viszontbiztosítók részesedését alapértelmezésben a költségek típusa szerint kell megosztani; ha ez nem lehetséges, akkor szerzési költségekként kell jelenteni őket.

C0010–C0160/R0700

Igazgatási költségek – Nettó

A nettó igazgatási költségek a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítási tevékenység viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével egyeznek meg.

C0010–C0120/R0710

Befektetési költségek – Bruttó – Direkt biztosítás

A befektetési költségeket általában nem szerződésenként, hanem a biztosítási szerződések portfóliójának szintjén terítik szét. A befektetési költségek közé tartozhatnak a befektetési portfólió nyilvántartási költségei, a befektetésekért felelős alkalmazottak javadalmazása, a külső tanácsadók díjazása, a befektetésekkel kapcsolatos kereskedelmi tevékenységekhez (vagyis a portfólió értékpapírjainak adásvételéhez) köthető költségek és bizonyos esetekben a letéti őrzési szolgáltatásokért járó díjazás is.

Ez az összeg a bruttó direkt biztosításra vonatkozik.

C0010–C0120/R0720

Befektetési költségek – Bruttó – Arányos aktív viszontbiztosítás

C0130–C0160/R0730

Befektetés költségek – Bruttó – Nem arányos aktív viszontbiztosítás

C0010–C0160/R0740

Befektetési költségek – Viszontbiztosítók részesedése

C0010–C0160/R0800

Befektetési költségek – Nettó

Ez az összeg a nettó befektetési költségekre vonatkozik.

A nettó befektetési költségek a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítási tevékenység viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével egyeznek meg.

C0010–C0120/R0810

Kárrendezési költségek – Bruttó – Direkt biztosítás

A kárrendezési költségek olyan költségek, amelyek a kárigények feldolgozásakor és rendezésekor keletkeznek, ideértve a jogászok és a kárrendezők díjazását és a kárkifizetések feldolgozásának belső költségeit. E költségek közül néhány egy-egy kárigényhez kapcsolódik (pl. a jogászok és a kárrendezők javadalmazása), míg néhány olyan tevékenységek eredménye, amelyek egynél több kárigényt fednek le (pl. a kárrendezési osztály alkalmazottainak javadalmazása).

Ide tartozik a kárrendezési költségek tartalékainak változása is.

C0010–C0120/R0820

Kárrendezési költségek – Bruttó – Aktív arányos viszontbiztosítás

C0130–C0160/R0830

Kárrendezési költségek – Bruttó – Nem arányos aktív viszontbiztosítás

C0010–C0160/R0840

Kárrendezési költségek – Viszontbiztosítók részesedése

C0010–C0160/R0900

Kárrendezési költségek – Nettó

A nettó kárrendezési költségek a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítási tevékenység viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével egyeznek meg.

C0010–C0120/R0910

Szerzési költségek – Bruttó – Direkt biztosítás

A szerzési költségek közé tartoznak az olyan költségek – ideértve a megújítási költségeket –, amelyek az egyes biztosítási szerződések szintjén megállapíthatóak, és amelyek azért merültek fel, mert a biztosító megkötötte az adott szerződést. Ilyenek a jutalékköltségek és egy megkötött biztosítási szerződés eladásának, kockázatvállalásának és hatályba léptetésének költségei. Ide tartoznak a halasztott szerzési költségekben való változások is. A viszontbiztosítók esetében ez a meghatározás értelemszerűen alkalmazandó.

C0010–C0120/R0920

Szerzési költségek – Bruttó – Arányos aktív viszontbiztosítás

C0130–C0160/R0930

Szerzési költségek – Bruttó – Nem arányos aktív viszontbiztosítás

Ez az összeg a nem arányos aktív viszontbiztosításra vonatkozik.

C0010–C0160/R0940

Szerzési költségek – Viszontbiztosítók részesedése

C0010–C0160/R1000

Szerzési költségek – Nettó

C0010–C0120/R1010

Működési költségek – Bruttó – Direkt biztosítás

A működési költségek tartalmazzák a vezérigazgatók javadalmazását, az ellenőrzési költségeket és a rendszeres mindennapi költségeket, vagyis a villamosenergia-számlákat, az irodák bérleti díját és az informatikai költségeket. A működési költségek magukban foglalják még az új biztosítási és viszontbiztosítási tevékenységek fejlesztésének költségeit, a biztosítási termékek reklámköltségeit és a belső folyamatok, úgymint a biztosítási és viszontbiztosítási üzletágak támogatásához szükséges rendszerekbe való befektetések (pl. új informatikai rendszer vásárlása vagy új szoftver fejlesztése) költségeit.

C0010–C0120/R1020

Működési költségek – Bruttó – Arányos aktív viszontbiztosítás

C0130–C0160/R1030

Működési költségek – Bruttó – Nem arányos aktív viszontbiztosítás

A működési költségek tartalmazzák a vezérigazgatók javadalmazását, az ellenőrzési költségeket és a rendszeres mindennapi költségeket, vagyis a villamosenergia-számlákat, az irodák bérleti díját és az informatikai költségeket. A működési költségek magukban foglalják még az új biztosítási és viszontbiztosítási tevékenységek fejlesztésének költségeit, a biztosítási termékek reklámköltségeit és a belső folyamatok, úgymint a biztosítási és viszontbiztosítási üzletágak támogatásához szükséges rendszerekbe való befektetések (pl. új informatikai rendszer vásárlása vagy új szoftver fejlesztése) költségeit.

Ez az összeg a bruttó nem arányos aktív viszontbiztosításra vonatkozik.

C0010–C0160/R1040

Működési költségek – Viszontbiztosítók részesedése

C0010–C0160/R1100

Működési költségek – Nettó

A működési költségek a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítási tevékenység viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével egyeznek meg.

C0200/R0110–R1100

Összesen

Az összes üzletágra vonatkozó különböző mezők összege.

C0200/R1200

Egyéb költségek

A fent említett költségek által le nem fedett és az üzletágak szerint fel nem osztott, egyéb biztosítástechnikai költségek.

Nem tartoznak ide a nem biztosítástechnikai költségek, például az adók, a kamatráfordítások, az eszközök elidegenítésének vesztesége stb.

C0200/R1300

Összes költség

Az összes biztosítástechnikai költség összege

Életbiztosítási és élet-viszontbiztosítási kötelezettségek

C0210–C0280/R1410

Díjelőírás – Bruttó

A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás magában foglalja a biztosítási szerződések alapján a pénzügyi évben a bruttó üzleti tevékenységből származó valamennyi összeget, függetlenül attól, hogy az ilyen összegek részben vagy egészben egy későbbi pénzügyi évhez kapcsolódnak-e.

Ide tartozik a direkt biztosítás és a viszontbiztosítási tevékenység is.

C0210–C0280/R1420

Díjelőírás – Viszontbiztosítók részesedése

A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás magában foglalja a biztosítási szerződések alapján a pénzügyi évben esedékes, a viszontbiztosítók számára átadott valamennyi összeget, függetlenül attól, hogy az ilyen összegek részben vagy egészben egy későbbi pénzügyi évhez kapcsolódnak-e.

C0210–C0280/R1500

Díjelőírás – Nettó

A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a nettó díjelőírás a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítási tevékenység viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összege.

C0210–C0280/R1510

Megszolgált díj – Bruttó

A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás összege mínusz a bruttó direkt biztosítással és az aktív viszontbiztosítással kapcsolatos meg nem szolgált díjak bruttó tartalékának változása.

C0210–C0280/R1520

Megszolgált díjak – Viszontbiztosítók részesedése

A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a viszontbiztosítók bruttó díjelőírásból való részesedése mínusz a viszontbiztosítónak a meg nem szolgált díjak tartalékából való részesedésének változása.

C0210–C0280/R1600

Megszolgált díj – Nettó

A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás összege mínusz a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítási tevékenység viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével kapcsolatos meg nem szolgált díjak bruttó tartalékának változása.

C0210–C0280/R1610

Kárráfordítás – Bruttó

A jelentési időszakbeli kárráfordítás 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása: a kárráfordítás tartalmazza a direkt biztosításból és a viszontbiztosítási tevékenységből származó biztosítási szerződésekkel kapcsolatos összes megtörtént kifizetést, valamint a károk tartalékainak változását a pénzügyi év során.

A kárrendezési költségeket, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak változásait azonban nem tartalmazza.

C0210–C0280/R1620

Kárráfordítás – Viszontbiztosítók részesedése

A jelentési időszakbeli kárráfordítás 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása: a viszontbiztosítónak az összes megtörtént kifizetésből, valamint a károk tartalékainak a pénzügyi év során történő változásából való részesedése.

A kárrendezési költségeket, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak változásait azonban nem tartalmazza.

C0210–C0280/R1700

Kárráfordítás – Nettó

A jelentési időszakbeli kárráfordítás 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása: a kárráfordítás tartalmazza a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítási tevékenység viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével kapcsolatos összes megtörtént kifizetést, valamint a károk tartalékainak változását a pénzügyi év során.

A kárrendezési költségeket, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak változását azonban nem tartalmazza.

C0210–C0280/R1710

Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai – Bruttó

Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó direkt biztosításból és a viszontbiztosítási tevékenységből származó biztosítási szerződésekkel kapcsolatos egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai.

C0210–C0280/R1720

Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változása – Viszontbiztosítók részesedése

Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a viszontbiztosítóknak az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásaiból való részesedése.

C0210–C0280/R1800

Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változása – Nettó

Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítási tevékenység viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével kapcsolatos, egyéb biztosítástechnikai tartalékok nettó változásai.

C0210–C0280/R1900

Felmerült költségek

A biztosítónál a jelentési időszakban felmerült, az eredményszemléletű elszámolás elve alapján kiszámított valamennyi biztosítástechnikai költség.

C0210–C0280/R1910

Igazgatási költségek – Bruttó

A biztosítónál az adott pénzügyi évben felmerült, az eredményszemléletű elszámolás elve alapján kiszámított igazgatási költségek a szerződések adminisztrációjával összefüggő költségek, ideértve a viszontbiztosítási szerződésekkel és a különleges célú gazdasági egységekkel kapcsolatos költségeket is. Egyes igazgatási költségek közvetlenül a konkrét biztosítási szerződésekhez kapcsolódó tevékenységekkel függnek össze (pl. fenntartási költségek), úgymint a biztosítási díj kiszámlázási költségei, a szerződőknek küldött rendszeres tájékoztatás költségei és a szerződések változásainak kezelési költségei (pl. átváltás vagy ismételt érvénybe helyezés). Más igazgatási költségek közvetlenül a biztosítási tevékenységhez kapcsolódnak, ám ezek olyan tevékenységek következményei, amelyek egynél több szerződést fednek le, például a szerződések adminisztrációjáért felelős személyzet javadalmazása.

Ez az összeg a bruttó direkt biztosításra és a viszontbiztosítási tevékenységre vonatkozik.

C0210–C0280/R1920

Igazgatási költségek – Viszontbiztosítók részesedése

A biztosítónál a jelentési időszakban felmerült, az eredményszemléletű elszámolás elve alapján kiszámított igazgatási költségek a szerződések adminisztrációjával összefüggő költségek, ideértve a viszontbiztosítási szerződésekkel és a különleges célú gazdasági egységekkel kapcsolatos költségeket is. Egyes igazgatási költségek közvetlenül a konkrét biztosítási szerződésekhez kapcsolódó tevékenységekkel függnek össze (pl. fenntartási költségek), úgymint a biztosítási díj kiszámlázási költségei, a szerződőknek küldött rendszeres tájékoztatás költségei és a szerződések változásainak kezelési költségei (pl. átváltás vagy ismételt érvénybe helyezés). Más igazgatási költségek közvetlenül a biztosítási tevékenységhez kapcsolódnak, ám ezek olyan tevékenységek következményei, amelyek egynél több szerződést fednek le, például a szerződések adminisztrációjáért felelős személyzet javadalmazása.

Ez az összeg a viszontbiztosítók részesedésére vonatkozik.

A viszontbiztosítók részesedését alapértelmezésben a költségek típusa szerint kell megosztani; ha ez nem lehetséges, akkor szerzési költségekként kell jelenteni őket.

C0210–C0280/R2000

Ez az összeg a nettó igazgatási költségekre vonatkozik.

A nettó igazgatási költségek a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítási tevékenység viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével egyeznek meg.

C0210–C0280/R2010

Befektetési költségek – Bruttó

A befektetési költségeket általában nem szerződésenként, hanem a biztosítási szerződések portfóliójának szintjén terítik szét. A befektetési költségek közé tartozhatnak a befektetési portfólió nyilvántartási költségei, a befektetésekért felelős alkalmazottak javadalmazása, a külső tanácsadók díjazása, a befektetésekkel kapcsolatos kereskedelmi tevékenységekhez (vagyis a portfólió értékpapírjainak adásvételéhez) köthető költségek és bizonyos esetekben a letéti őrzési szolgáltatásokért járó díjazás is.

Ez az összeg a bruttó direkt biztosításra és a viszontbiztosítási tevékenységre vonatkozik.

C0210–C0280/R2020

C0210–C0280/R2100

Befektetési költségek – Nettó

A befektetési költségeket általában nem szerződésenként, hanem a biztosítási szerződések portfóliójának szintjén terítik szét. A befektetési költségek közé tartozhatnak a befektetési portfólió nyilvántartási költségei, a befektetésekért felelős alkalmazottak javadalmazása, a külső tanácsadók díjazása, a befektetésekkel kapcsolatos kereskedelmi tevékenységekhez (vagyis a portfólió értékpapírjainak adásvételéhez) köthető költségek és bizonyos esetekben a letéti őrzési szolgáltatásokért járó díjazás is.

Ez az összeg a nettó befektetési költségekre vonatkozik.

A nettó befektetési költségek a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítási tevékenység viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével egyeznek meg.

C0210–C0280/R2110

Kárrendezési költségek – Bruttó

A kárrendezési költségek olyan költségek, amelyek a kárigények feldolgozásakor és rendezésekor keletkeznek, ideértve a jogászok és a kárrendezők díjazását és a kárkifizetések feldolgozásának belső költségeit. E költségek közül néhány egy-egy kárigényhez kapcsolódik (pl. a jogászok és a kárrendezők javadalmazása), míg néhány olyan tevékenységek eredménye, amelyek egynél több kárigényt fednek le (pl. a kárrendezési osztály alkalmazottainak javadalmazása).

Ez az összeg a bruttó direkt biztosításra és a viszontbiztosítási tevékenységre vonatkozik.

Ide tartozik a kárrendezési költségek tartalékainak változása is.

C0210–C0280/R2120

C0210–C0280/R2200

Kárrendezési költségek – Nettó

A kárrendezési költségek olyan költségek, amelyek a kárigények feldolgozásakor és rendezésekor keletkeznek, ideértve a jogászok és a kárrendezők díjazását és a kárkifizetések feldolgozásának belső költségeit. E költségek közül néhány egy-egy kárigényhez kapcsolódik (pl. a jogászok és a kárrendezők javadalmazása), míg néhány olyan tevékenységek eredménye, amelyek egynél több kárigényt fednek le (pl. a kárrendezési osztály alkalmazottainak javadalmazása).

A nettó kárrendezési költségek a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítási tevékenység viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével egyeznek meg.

Ide tartozik a kárrendezési költségek tartalékainak változása is.

C0210–C0280/R2210

Szerzési költségek – Bruttó

A szerzési költségek közé tartoznak az olyan költségek, amelyek az egyedi biztosítási szerződések szintjén megállapíthatóak, és amelyek azért merültek fel, mert a biztosító megkötötte az adott szerződést. Ilyenek a jutalékköltségek és egy megkötött biztosítási szerződés eladásának, kockázatvállalásának és hatályba léptetésének költségei. Ide tartoznak a halasztott szerzési költségekben való változások is. A viszontbiztosítók esetében ez a meghatározás értelemszerűen alkalmazandó.

C0210–C0280/R2220

C0210–C0280/R2300

A nettó szerzési költségek a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítási tevékenység viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével egyeznek meg.

C0210–C0280/R2310

Működési költségek – Bruttó

A működési költségek tartalmazzák a vezérigazgatók javadalmazását, az ellenőrzési költségeket és a rendszeres mindennapi költségeket, vagyis a villamosenergia-számlákat, az irodák bérleti díját és az informatikai költségeket. A működési költségek magukban foglalják még az új biztosítási és viszontbiztosítási tevékenységek fejlesztésének költségeit, a biztosítási termékek reklámköltségeit és a belső folyamatok, úgymint a biztosítási és viszontbiztosítási üzletágak támogatásához szükséges rendszerekbe való befektetések (pl. új informatikai rendszer vásárlása vagy új szoftver fejlesztése) költségeit.

Ez az összeg a bruttó direkt biztosításra és a viszontbiztosítási tevékenységre vonatkozik.

C0210–C0280/R2320

C0210–C0280/R2400

Működési költségek – Nettó

A működési költségek tartalmazzák a vezérigazgatók javadalmazását, az ellenőrzési költségeket és a rendszeres mindennapi költségeket, vagyis a villamosenergia-számlákat, az irodák bérleti díját és az informatikai költségeket. A működési költségek magukban foglalják még az új biztosítási és viszontbiztosítási tevékenységek fejlesztésének költségeit, a biztosítási termékek reklámköltségeit és a belső folyamatok, úgymint a biztosítási és viszontbiztosítási üzletágak támogatásához szükséges rendszerekbe való befektetések (pl. új informatikai rendszer vásárlása vagy új szoftver fejlesztése) költségeit.

A működési költségek a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítási tevékenység viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével egyeznek meg.

C0300/R1410–R2400

Összesen

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti összes életbiztosítási üzletágra vonatkozó különböző tételek összege.

C0300/R2500

Egyéb költségek

A fent említett költségek által le nem fedett és az üzletágak szerint fel nem osztott, egyéb biztosítástechnikai költségek.

Nem tartoznak ide a nem biztosítástechnikai költségek, például az adók, a kamatráfordítások, az eszközök elidegenítésének vesztesége stb.

C0300/R2600

Összes költség

Az összes biztosítástechnikai költség összege.

C0210–C0280/R2700

A visszavásárlások teljes összege

Ez az összeg az év során történt visszavásárlások teljes összegét jelenti.

Az összeget a kárráfordítás (R1610. sor) is tartalmazza.

S.05.02 – Biztosítási díjak, kárigények és költségek országok szerint

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

Ezt a táblát számviteli szempontból, tehát a nemzeti számviteli előírásoknak vagy – amennyiben azt nemzeti számviteli standardként elfogadják – az IFRS-nek megfelelően kell jelenteni. A táblát a „pénzügyi évből eddig eltelt idő” alapján kell kitölteni. A biztosítók – a közzétett pénzügyi beszámolókhoz hasonlóan – a nyilvántartási és értékelési módszereket alkalmazzák, nincs szükség ismételt megjelenítésre vagy újraértékelésre.

Az országok szerinti osztályozáshoz az alábbi kritériumok alkalmazandók:

az országok szerint megadott információkat a székhely szerinti országon kívül az öt legnagyobb bruttó díjelőírással rendelkező országra kell megadni, vagy annyi országra, ahánnyal lefedik a teljes bruttó díjelőírások legalább 90 %-át;

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott, „Gyógyászati költségek”, „Jövedelembiztosítás”, „Üzemi balesetbiztosítás”, „Tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása” és „Hitel- és kezességvállalási biztosítás” üzletágakban a direkt biztosításra vonatkozóan azon országokról kell információt nyújtani, amelyek a 2009/138/EK irányelv 13. cikkének 13. pontjában foglaltaknak megfelelően a kockázat helye szerinti tagállamok;

az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti valamennyi egyéb üzletág esetében a direkt biztosítási tevékenységekre vonatkozóan a szerződés kötelezettségvállalási helye szerinti országokról kell egyenként információt nyújtani;

arányos és nem arányos viszontbiztosításra vonatkozóan az átadó biztosító helye szerinti országokról kell egyenként információt nyújtani.

E tábla alkalmazásában „a szerződés kötelezettségvállalási helye szerinti ország”:

a.

az az ország, ahol a biztosító letelepedett (székhely szerinti ország), amennyiben a szerződést nem fióktelepen keresztül vagy a szolgáltatásnyújtás szabadsága keretében adták el;

b.

a fióktelep székhelye szerinti ország, amennyiben a szerződést fióktelepen keresztül adták el;

c.

az az ország, ahol a szolgáltatásnyújtás szabadságát bejelentették (befogadó ország), amennyiben a szerződést a szolgáltatásnyújtás szabadsága keretében adták el.

d.

Biztosításközvetítő igénybevétele esetén vagy bármely egyéb helyzetben az a), b) vagy c) opció érvényesül attól függően, hogy ki adta el a szerződést.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

Nem-életbiztosítási és -viszontbiztosítási kötelezettségek

C0020–C0060/R0010

Az öt legjelentősebb ország (bruttó díjelőírás szerint) – nem-életbiztosítási kötelezettségek

A nem-életbiztosítási kötelezettségeknél jelentett országok ISO 3166-1-alpha-2 kódját kell megadni.

C0080–C0140/R0110

Díjelőírás – Bruttó – Direkt biztosítás

A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás magában foglalja a biztosítási szerződések alapján a pénzügyi évben a direkt biztosításból származó valamennyi összeget, függetlenül attól, hogy az ilyen összegek részben vagy egészben egy későbbi pénzügyi évhez kapcsolódnak-e.

C0080–C0140/R0120

Díjelőírás – Bruttó – Arányos aktív viszontbiztosítás

A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás magában foglalja a biztosítási szerződések alapján a pénzügyi évben az arányos aktív viszontbiztosításból származó valamennyi összeget, függetlenül attól, hogy az ilyen összegek részben vagy egészben egy későbbi pénzügyi évhez kapcsolódnak-e.

C0080–C0140/R0130

Díjelőírás – Bruttó – Nem arányos aktív viszontbiztosítás

A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás magában foglalja a biztosítási szerződések alapján a pénzügyi évben a nem arányos aktív viszontbiztosításból származó valamennyi összeget, függetlenül attól, hogy az ilyen összegek részben vagy egészben egy későbbi pénzügyi évhez kapcsolódnak-e.

C0080–C0140/R0140

Díjelőírás – Viszontbiztosítók részesedése

A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás magában foglalja a biztosítási szerződések alapján a pénzügyi évben esedékes, a viszontbiztosítók számára átadott valamennyi összeget, függetlenül attól, hogy az ilyen összegek részben vagy egészben egy későbbi pénzügyi évhez kapcsolódnak-e.

C0080–C0140/R0200

Díjelőírás – Nettó

A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a nettó díjelőírás a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítási tevékenység viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összege.

C0080–C0140/R0210

Megszolgált díjak – Bruttó – Direkt biztosítás

A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás összege mínusz a direkt biztosítási tevékenységgel kapcsolatos meg nem szolgált díjak bruttó tartalékának változása.

C0080–C0140/R0220

Megszolgált díjak – Bruttó – Aktív arányos viszontbiztosítás

A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírások összege mínusz az arányos aktív viszontbiztosítással kapcsolatos meg nem szolgált díjak bruttó tartalékának változása.

C0080–C0140/R0230

Megszolgált díjak – Bruttó – Nem arányos aktív viszontbiztosítás

A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás összege mínusz a nem arányos aktív viszontbiztosítással kapcsolatos meg nem szolgált díjak bruttó tartalékának változása.

C0080–C0140/R0240

Megszolgált díjak – Viszontbiztosítók részesedése

A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a viszontbiztosítók bruttó díjelőírásból való részesedésének összege mínusz a viszontbiztosítónak a meg nem szolgált díjak tartalékából való részesedésének változása.

C0080–C0140/R0300

Megszolgált díj – Nettó

A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás összege mínusz a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítási tevékenység viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével kapcsolatos meg nem szolgált díjak bruttó tartalékának változása.

C0080–C0140/R0310

Kárráfordítás – Bruttó – Direkt biztosítás

A jelentési időszakbeli kárráfordítás 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a kárráfordítás tartalmazza a direkt biztosítási tevékenységből származó biztosítási szerződésekkel kapcsolatos összes megtörtént kifizetést, valamint a károk tartalékainak változását a pénzügyi év során.

A kárrendezési költségeket, valamint a kárigény-kezelési költségek tartalékainak mozgásait azonban nem tartalmazza.

C0080–C0140/R0320

Kárráfordítás – Bruttó – Aktív arányos viszontbiztosítás

A jelentési időszakbeli kárráfordítás 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása, amennyiben alkalmazandó:

a kárráfordítás tartalmazza az arányos aktív viszontbiztosításból származó biztosítási szerződésekkel kapcsolatos összes megtörtént kifizetést, valamint a károk tartalékainak változását a pénzügyi év során.

A kárrendezési költségeket, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak mozgásait azonban nem tartalmazzák.

C0080–C0140/R0330

Kárráfordítás – Bruttó – Aktív nem arányos viszontbiztosítás

A jelentési időszakbeli kárráfordítás 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a kárráfordítás tartalmazza a nem arányos aktív viszontbiztosításból származó biztosítási szerződésekkel kapcsolatos összes megtörtént kifizetést, valamint a károk tartalékainak változását a pénzügyi év során.

A kárrendezési költségeket, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak változását azonban nem tartalmazza.

C0080–C0140/R0340

Kárráfordítás – Viszontbiztosítók részesedése

A jelentési időszakbeli kárráfordítás 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a viszontbiztosítónak az összes megtörtént kifizetésből, valamint a károk tartalékainak a pénzügyi év során történő változásából való részesedése.

A kárrendezési költségeket, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak mozgásait azonban nem tartalmazzák.

C0080–C0140/R0400

Kárráfordítás – Nettó

A jelentési időszakbeli kárráfordítás 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a kárráfordítás tartalmazza a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítási tevékenység viszontbiztosítóknak átengedett összeggel csökkentett összegével kapcsolatos összes megtörtént kifizetést, valamint a károk tartalékainak változását a pénzügyi év során.

A kárrendezési költségeket, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak változását azonban nem tartalmazza.

C0080–C0140/R0410

Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai – Bruttó – Direkt biztosítás

Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó direkt biztosítással kapcsolatos egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai.

C0080–C0140/R0420

Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai – Bruttó – Aktív arányos viszontbiztosítás

Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított határozása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó arányos aktív viszontbiztosítással kapcsolatos egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai.

C0080–C0140/R0430

Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai – Bruttó – Nem arányos aktív viszontbiztosítás

Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított határozása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó nem arányos aktív viszontbiztosítással kapcsolatos egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai.

C0080–C0140/R0440

Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai – Viszontbiztosítók részesedése

Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított határozása, amennyiben alkalmazandó: a viszontbiztosítók számára átadott összegekkel kapcsolatos egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai.

C0080–C0140/R0500

Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai – Nettó

Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított határozása, amennyiben alkalmazandó: az egyéb biztosítástechnikai tartalékok nettó változásai a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítási tevékenység viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével egyeznek meg.

C0080–C0140/R0550

Felmerült költségek

A biztosítónál a jelentési időszakban felmerült, az eredményszemléletű elszámolás elve alapján kiszámított valamennyi biztosítástechnikai költség.

C0140/R1200

Egyéb költségek

A fent említett költségek által le nem fedett és az üzletágak szerint fel nem osztott, egyéb biztosítástechnikai költségek.

Nem tartoznak ide a nem biztosítástechnikai költségek, például az adók, a kamatráfordítások, az eszközök elidegenítésének vesztesége stb.

C0140/R1300

Összes költség

Az ebben a táblában megjelölt országok összes biztosítástechnikai költségének összege.

Életbiztosítási és élet-viszontbiztosítási kötelezettségek

C0160–C0200/R1400

Az öt legjelentősebb ország (bruttó díjelőírás szerint) – életbiztosítási kötelezettségek

Az életbiztosítási kötelezettségeknél jelentett országok ISO 3166-1-alpha-2 kódját kell megadni.

C0220–C0280/R1410

Díjelőírás – Bruttó

A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás magában foglalja a biztosítási szerződések alapján a pénzügyi évben a bruttó üzleti tevékenységből származó valamennyi összeget, függetlenül attól, hogy az ilyen összegek részben vagy egészben egy későbbi pénzügyi évhez kapcsolódnak-e.

C0220–C0280/R1420

Díjelőírás – Viszontbiztosítók részesedése

A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás magában foglalja a biztosítási szerződések alapján a pénzügyi évben esedékes, a viszontbiztosítók számára átadott valamennyi összeget, függetlenül attól, hogy az ilyen összegek részben vagy egészben egy későbbi pénzügyi évhez kapcsolódnak-e.

C0220–C0280/R1500

Díjelőírás – Nettó

A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a nettó díjelőírás a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítási tevékenység viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összege.

C0220–C0280/R1510

Megszolgált díj – Bruttó

A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás összege mínusz a bruttó direkt biztosítással és az aktív viszontbiztosítással kapcsolatos meg nem szolgált díjak bruttó tartalékának változása.

C0220–C0280/R1520

Megszolgált díjak – Viszontbiztosítók részesedése

A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a viszontbiztosítók bruttó díjelőírásból való részesedése mínusz a viszontbiztosítónak a meg nem szolgált díjak tartalékából való részesedésének változása.

C0220–C0280/R1600

Megszolgált díj – Nettó

A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás összege mínusz a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítási tevékenység viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével kapcsolatos meg nem szolgált díjak bruttó tartalékának változása.

C0220–C0280/R1610

Kárráfordítás – Bruttó

A jelentési időszakbeli kárráfordítás 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a kárráfordítás tartalmazza a bruttó direkt biztosításból és a viszontbiztosítási tevékenységből származó biztosítási szerződésekkel kapcsolatos összes megtörtént kifizetést, valamint a károk tartalékainak változását a pénzügyi év során.

A kárrendezési költségeket, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak változásait azonban nem tartalmazza.

C0220–C0280/R1620

Kárráfordítás – Viszontbiztosítók részesedése

A jelentési időszakbeli kárráfordítás 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a viszontbiztosítónak az összes megtörtént kifizetésből, valamint a károk tartalékainak a pénzügyi év során történő változásából való részesedése.

A kárrendezési költségeket, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak változásait azonban nem tartalmazza.

C0220–C0280/R1700

Kárráfordítás – Nettó

A jelentési időszakbeli kárráfordítás 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a kárráfordítás tartalmazza a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítási tevékenység viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével kapcsolatos összes megtörtént kifizetést, valamint a károk tartalékainak változását a pénzügyi év során.

A kárrendezési költségeket, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak változásait azonban nem tartalmazza.

C0220–C0280/R1710

Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai – Bruttó

Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó direkt biztosításból és a viszontbiztosítási tevékenységből származó biztosítási szerződésekkel kapcsolatos egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai.

C0220–C0280/R1720

Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változása – Viszontbiztosítók részesedése

Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a viszontbiztosítóknak az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásaiból való részesedése.

C0220–C0280/R1800

Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változása – Nettó

Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítási tevékenység viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével kapcsolatos, egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai.

C0220–C0280/R1900

Felmerült költségek

A biztosítónál a jelentési időszakban felmerült, az eredményszemléletű elszámolás elve alapján kiszámított valamennyi biztosítástechnikai költség.

C0280/R2500

Egyéb költségek

A fent említett költségek által le nem fedett és az üzletágak szerint fel nem osztott, egyéb biztosítástechnikai költségek.

Nem tartoznak ide a nem biztosítástechnikai költségek, például az adók, a kamatráfordítások, az eszközök elidegenítésének vesztesége stb.

C0280/R2600

Összes költség

Az ebben a táblában feltüntetett országok összes biztosítástechnikai költségének összege.

S.06.01 – Összefoglaló adatok az eszközökről

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza. Ez a tábla kizárólag a 2009/138/EK irányelv 35. cikkének (7) bekezdésével összhangban az S.06.02. vagy S.08.01. tábla éves adatszolgáltatás keretében történő kitöltése alól mentesülő biztosítókra és viszontbiztosítókra vonatkozik.

A táblában említett eszközkategóriák az ennek a rendeletnek a IV. mellékletében (Eszközkategóriák) meghatározott kategóriák.

Ez a tábla a biztosító egészére vonatkozó eszközökről és származtatott pénzügyi eszközökről szóló információk összefoglalóját tartalmazza, ideértve az indexhez vagy a befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközöket és származtatott pénzügyi eszközöket.

Az adatokat pozitív értékkel kell megadni, kivéve, ha a Szolvencia II. szerinti érték negatív (pl. olyan származtatott pénzügyi eszközök esetében, amelyek a biztosító kötelezettségei).

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0010–C0060/R0010

Tőzsdén jegyzett eszközök

A tőzsdén jegyzett eszközök értéke portfólió szerinti bontásban.

E tábla alkalmazásában egy eszköz akkor tekinthető tőzsdén jegyzettnek, ha azzal a szabályozott piacon vagy multilaterális kereskedési rendszeren keresztül kereskednek a 2004/39/EK irányelvben foglaltaknak megfelelően.

A portfólió az életbiztosítás, nem-életbiztosítás, elkülönített alapok, más belső alapok, részvényesek alapjai és általános (nincs bontás) közötti megkülönböztetést jelenti.

A portfólió szerinti bontás – az elkülönített alapok megjelölésének kivételével – nem kötelező, ám fel kell tüntetni akkor, ha azt a biztosítón belül alkalmazzák. Amennyiben a biztosító nem alkalmazza a portfólió szerinti bontást, az „általános” opciót kell kiválasztani.

C0010–C0060/R0020

Tőzsdén nem jegyzett eszközök

A tőzsdén nem jegyzett eszközök értéke portfólió szerinti bontásban.

E tábla alkalmazásában egy eszköz akkor tekinthető tőzsdén nem jegyzettnek, ha azzal a szabályozott piacon vagy multilaterális kereskedési rendszeren keresztül nem kereskednek a 2004/39/EK irányelvben foglaltaknak megfelelően.

C0010–C0060/R0030

A tőzsdén nem értékesíthető eszközök

A tőzsdén nem értékesíthető eszközök értéke portfólió szerinti bontásban.

E tábla alkalmazásában a tőzsdén nem értékesíthető eszközök azok az eszközök, amelyekkel jellegükből adódóan a szabályozott piacon vagy multilaterális kereskedési rendszeren keresztül nem kereskedhetnek a 2004/39/EK irányelvben foglaltaknak megfelelően.

C0010–C0060/R0040

Államkötvények

A IV. melléklet – Eszközkategóriák 1. eszközkategóriájába sorolandó eszközök értéke portfólió szerinti bontásban.

C0010–C0060/R0050

Vállalati kötvények

A IV. melléklet – Eszközkategóriák 2. eszközkategóriájába sorolandó eszközök értéke portfólió szerinti bontásban.

C0010–C0060/R0060

Részvények

A IV. melléklet – Eszközkategóriák 3. eszközkategóriájába sorolandó eszközök értéke portfólió szerinti bontásban.

C0010–C0060/R0070

Kollektív befektetési vállalkozások

A IV. melléklet – Eszközkategóriák 4. eszközkategóriájába sorolandó eszközök értéke portfólió szerinti bontásban.

C0010–C0060/R0080

Strukturált értékpapírok

A IV. melléklet – Eszközkategóriák 5. eszközkategóriájába sorolandó eszközök értéke portfólió szerinti bontásban.

C0010–C0060/R0090

Biztosítékkal fedezett értékpapírok

A IV. melléklet – Eszközkategóriák 6. eszközkategóriájába sorolandó eszközök értéke portfólió szerinti bontásban.

C0010–C0060/R0100

Készpénz és betétek

A IV. melléklet – Eszközkategóriák 7. eszközkategóriájába sorolandó eszközök értéke portfólió szerinti bontásban.

C0010–C0060/R0110

Jelzáloghitelek és hitelek

A IV. melléklet – Eszközkategóriák 8. eszközkategóriájába sorolandó eszközök értéke portfólió szerinti bontásban.

C0010–C0060/R0120

Ingatlanok

A IV. melléklet – Eszközkategóriák 9. eszközkategóriájába sorolandó eszközök értéke portfólió szerinti bontásban.

C0010–C0060/R0130

Egyéb befektetések

A IV. melléklet – Eszközkategóriák 0. eszközkategóriájába sorolandó eszközök értéke portfólió szerinti bontásban.

C0010–C0060/R0140

Futures ügyletek (Határidős tőzsdei ügyletek)

A IV. melléklet – Eszközkategóriák A. eszközkategóriájába sorolandó eszközök értéke portfólió szerinti bontásban.

C0010–C0060/R0150

Vételi opciók

A IV. melléklet – Eszközkategóriák B. eszközkategóriájába sorolandó eszközök értéke portfólió szerinti bontásban.

C0010–C0060/R0160

Eladási opciók

A IV. melléklet – Eszközkategóriák C. eszközkategóriájába sorolandó eszközök értéke portfólió szerinti bontásban.

C0010–C0060/R0170

Swapügyletek (Csereügyletek)

A IV. melléklet – Eszközkategóriák D. eszközkategóriájába sorolandó eszközök értéke portfólió szerinti bontásban.

C0010–C0060/R0180

Forward ügyletek (Tőzsdén kívüli határidős ügyletek)

A IV. melléklet – Eszközkategóriák E. eszközkategóriájába sorolandó eszközök értéke portfólió szerinti bontásban.

C0010–C0060/R0190

Hitelderivatívák

A IV. melléklet – Eszközkategóriák F. eszközkategóriájába sorolandó eszközök értéke portfólió szerinti bontásban.

A portfólió az életbiztosítás, nem-életbiztosítás, elkülönített alapok, más belső alapok, részvényesek alapjai és általános (nincs bontás) közötti megkülönböztetést jelenti.

A portfólió szerinti bontás – az elkülönített alapok megjelölésének kivételével – nem kötelező, ám fel kell tüntetni akkor, ha azt a biztosítón belül alkalmazzák. Amennyiben a biztosító nem alkalmazza a portfólió szerinti bontást, az „általános” opciót kell kiválasztani.

S.06.02 – Az eszközök felsorolása

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények negyedéves és éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

Az ebben a táblában említett eszközkategóriák az e rendelet IV. mellékletében meghatározott eszközkategóriák, és az azonosító kódokra való hivatkozások (CIC) az e rendelet VI. mellékletében található azonosítókód-táblázatra utalnak.

Ez a tábla a mérlegben szereplő összes, az e rendelet IV. mellékletének (Eszközkategóriák) 0–9. kategóriáiba sorolandó eszköz listáját tartalmazza. Az értékpapír-kölcsönzési és repomegállapodások esetében a mérlegben szereplő mögöttes értékpapírokat ebben a táblában kell jelenteni.

Ez a tábla a biztosító által közvetlenül birtokolt eszközök tételes (vagyis nem áttekintő) listáját tartalmazza 0–9. kategóriákba sorolva (a (viszont)biztosító által kezelt, indexhez vagy befektetési egységekhez kötött termékek esetében a jelentendő eszközök szintén csak a 0–9. eszközkategóriákba tartozóak, pl. az ilyen termékekhez kapcsolódó megtérülő összegeket és kötelezettségeket nem kell jelenteni) az alábbi kivételekkel:

a)

a készpénzt pénznemenként egy sorban kell feltüntetni a C0060., C0070., C0080. és C0090. oszlopok összes kombinációjára;

b)

az átruházható betéteket (készpénz-egyenértékesek) és az egy évnél rövidebb lejáratú egyéb betéteket bank- és pénznempáronként egy sorban kell feltüntetni a C0060., C0070., C0080., C0090. és C0290. oszlopok összes kombinációjára;

c)

a magánszemélyeknek nyújtott jelzáloghiteleket és hiteleket – ideértve a biztosítási kötvényekhez kapcsolódó hiteleket – két sorban kell feltüntetni, az egyik sorban az igazgatási, irányítási vagy felügyeleti szerveknek nyújtott hiteleket a C0060., C0070., C0080., C0090. és C0290. oszlopok összes kombinációjára, a másik sorban pedig az egyéb természetes személyeknek nyújtott hiteleket a C0060., C0070., C0080., C0090. és C0290. oszlopok összes kombinációjára;

d)

a viszontbiztosításba vett biztosítási ügyletből származó letéti követeléseket egyetlen sorban kell feltüntetni a C0060., C0070., C0080. és C0090. oszlopok összes kombinációjára;

e)

a biztosító saját használatú gépeit és berendezéseit egyetlen sorban kell feltüntetni a C0060., C0070., C0080. és C0090. oszlopok összes kombinációjára.

Ez a tábla a következő két táblázatból áll: Információ a tartott pozíciókról és Információ az eszközökről.

Az „Információ a tartott pozíciókról” táblázatban minden egyes eszközt külön kell jelenteni annyi sorban, amennyi az adott táblázatban megjelölt összes mező teljes kitöltéséhez szükséges. Ha ugyanazon eszköz esetében egy változóhoz két érték párosítható, akkor az eszközt egynél több sorban is jelenteni kell.

Az „Információ az eszközökről” táblázatban minden egyes eszközt külön kell jelenteni úgy, hogy minden eszköz külön sorban jelenjen meg, és a táblázatban megjelölt összes mezőt ki kell tölteni.

A Külső minősítés (C0320) és a Kijelölt külső hitelminősítő intézet (C0330) oszlopok esetén az információ benyújtása az alábbi körülmények fennállása esetén korlátozott (nem jelentett) lehet:

a)

a nemzeti felügyeleti hatóság határozata alapján a 2009/138/EK irányelv 35. cikkének (6) és (7) bekezdése értelmében; vagy

b)

a nemzeti felügyeleti hatóság határozatával olyan esetekben, amikor a biztosítóknak és a viszontbiztosítóknak a befektetési területen kiszervezési megállapodásaik vannak érvényben, ami miatt ez a konkrét információ nem érhető el közvetlenül a biztosító számára.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

Információ a tartott pozíciókról

C0040

Eszközazonosító kód

Eszközazonosító kód az alábbi fontossági sorrendben:

ISO 6166 szerinti ISIN-kód, amennyiben rendelkezésre áll;

egyéb elismert kód (pl. CUSIP, Bloomberg Ticker, Reuters RIC)

a vállalkozás által adott kód, amennyiben a fenti lehetőségek nem állnak rendelkezésre. A kódnak egyedinek és tartósan következetesnek kell lennie.

Amennyiben 2 vagy több eltérő pénznemben is kibocsátott eszközhöz ugyanazt az eszközazonosító kódot kellene jelenteni, az eszközazonosító-kódot és a pénznem ISO 4217 szerinti alfabetikus kódját is meg kell adni az alábbi példa szerint: „kód + EUR”

C0050

Eszközazonosító kód típusa

Az „Eszközazonosító kód” mezőben alkalmazott azonosító kód típusa. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – ISO 6166 szerinti ISIN-kód

2 – CUSIP (a CUSIP (egységes értékpapír-azonosítási eljárásokkal foglalkozó bizottság) Service Bureau által az egyesült államokbeli és kanadai vállalatok számára meghatározott azonosító szám)

3 – SEDOL (a londoni tőzsde hivatalos napi értékpapírjegyzéke)

4 – WKN (Wertpapier Kenn-Nummer, a német alfanumerikus azonosító szám)

5 – Bloomberg Ticker (a társaságok értékpapírjait azonosító Bloomberg-betűkódok)

6 – BBGID (a globális Bloomberg-azonosító)

7 – Reuters RIC (a Reuters eszközkódja)

8 – FIGI (a pénzügyi instrumentum globális azonosítója)

9 – A Nemzeti Kódkiadó Szervezetek Szövetségének tagjai által meghatározott egyéb kódok

99 – a vállalkozás által adott kód

Amennyiben 2 vagy több eltérő pénznemben is kibocsátott eszközhöz ugyanazt az eszközazonosító kódot kellene jelenteni, és a C0040. oszlopban megjelölt kód az eszközazonosító-kódból és a pénznem ISO 4217 szerinti alfabetikus kódjából tevődik össze, az eszközazonosító-kód típusának a 9. opciót kell tükröznie és az eredeti eszközazonosító-kódot kell tartalmaznia, ahogy azt a következő példa is mutatja, amelyben az ISIN azonosító + pénznem kódot adták meg: „9/1”.

C0060

Portfólió

Élet, nem-élet, részvényesek alapjai, egyéb belső alapok, általános (nincs bontás) és elkülönített alapok szerinti bontás. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Életbiztosítás

2 – Nem-életbiztosítás

3 – Elkülönített alapok

4 – Egyéb belső alapok

5 – Részvényesek alapjai

6 – Általános

A bontás – az elkülönített alapok megjelölésének kivételével – nem kötelező, ám alkalmazni kell akkor, ha azt a biztosítón belül is alkalmazzák. Amennyiben a biztosító nem alkalmazza ezt a bontást, az „általános” bontást kell alkalmazni.

C0070

Alap száma

Az elkülönített alapokban vagy más (nemzeti piacok által meghatározott) belső alapokban tartott eszközökre vonatkozik.

A biztosító által megadott szám, amely megegyezik az egyes alapoknak kiosztott egyedi számmal. Ennek a számnak tartósan következetesnek kell lennie és az alapok azonosítására kell szolgálnia a többi jelentett táblában. Nem használható fel ismételten más alap megjelölésére.

C0080

Illeszkedési portfólió száma

A biztosító által adott szám, amely megegyezik a 2009/138/EK irányelv 77b. cikke (1) bekezdésének a) pontjában meghatározottak szerint az egyes illeszkedési kiigazítási portfóliókhoz hozzárendelt egyedi azonosító számmal. Ennek a számnak tartósan következetesnek kell lennie és az illeszkedési kiigazítási portfóliók azonosítására kell szolgálnia a többi jelentett táblában. Nem használható fel ismételten más illeszkedési kiigazítási portfólió megjelölésére.

C0090

Az indexhez és a befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekben tartott eszközök

Az indexhez és a befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekre tartott eszközöket kell megadni. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződés

2 – Nem indexhez és nem befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződés

C0100

Biztosítékként szolgáló eszközök

A biztosító mérlegében szereplő, biztosítékként szolgáló eszközöket kell megadni. Részlegesen felhasznált eszközök esetében minden eszközt két sorban kell jelenteni, az egyik sor a fedezetként felhasznált összeget, a másik a fennmaradó összeget tartalmazza. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani az eszköz fedezetként felhasznált részének azonosításához:

1 – A mérlegben szereplő, biztosítékként nyújtott eszközök

2 – Aktív viszontbiztosítás fedezetéül szolgáló biztosíték

3 – Kölcsönzött értékpapír fedezetéül szolgáló biztosíték

4 – Repóügyletek

9 – Nincs biztosíték

C0110

Letétkezelő ország

Annak az országnak az ISO 3166-1-alpha-2 országkódja, ahol a biztosító eszközeit letétbe helyezték. A nemzetközi letétkezelők, például az Euroclear azonosíthatósága céljából a letétkezelő ország a letétkezelési szolgáltatást meghatározó szerződés megkötésének helye szerinti jogi létesítménnyel megegyező ország.

Amennyiben ugyanazt az eszközt egynél több országban is letétbe helyezték, minden eszközt külön kell jelenteni annyi sorban, amennyi ahhoz szükséges, hogy megfelelően azonosítani lehessen az összes letétkezelő országot.

Ez a mező nem alkalmazandó a jelzáloghitelek és hitelek elnevezésű 8. CIC-kategóriára (természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelek és hitelek esetében, mivel ezeket az eszközöket nem szükséges egyénre szabni) és a 71., a 75. és a 95. CIC-kategóriára ([saját használatú] gépek és berendezések) ugyanezen okból.

A 9. CIC-kategóriát illetően – kivéve a 95. CIC-kategóriát ([Saját használatú] gépek és berendezések) – a kibocsátó országot az ingatlan címe alapján értékelik.

C0120

Letétkezelő

A letétkezelő pénzintézet megnevezése.

Amennyiben ugyanazt az eszközt egynél több letétkezelőnél is letétbe helyezték, minden eszközt külön kell jelenteni annyi sorban, amennyi ahhoz szükséges, hogy megfelelően azonosítani lehessen az összes letétkezelőt.

Ez a mező megegyezik az intézmény LEI-adatbázisban található nevével, ha van ilyen. Ha nincs, akkor ez a mező az intézmény hivatalosan bejegyzett neve.

Ez a mező nem alkalmazandó a jelzáloghitelek és hitelek elnevezésű 8. CIC-kategóriára (természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelek és hitelek esetében, mivel ezeket az eszközöket nem szükséges egyénre szabni) és a 71., a 75. és a 9. CIC-kategóriára (Ingatlanok).

C0130

Mennyiség

Az eszközök száma a releváns eszközökre vonatkozóan.

Ha a „Névérték” (C0140) mező ki van töltve, ezt a mezőt nem kell jelenteni.

C0140

Névérték

Kinnlevő összeg névértéken meghatározva minden olyan eszközre, amelynél ez a mező releváns, és nominális értéken meghatározva, a 72., 73., 74., 75. és 79. CIC-kategóriák esetén.

Ha a „Mennyiség” (C0130) mező ki van töltve, ezt a mezőt nem kell jelenteni.

C0150

Értékelési módszer

Az eszközök értékelése során alkalmazott értékelési módszert kell megadni. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – aktív piacokon jegyzett piaci árak ugyanazokra az eszközökre

2 – aktív piacokon jegyzett piaci árak hasonló eszközökre

3 – alternatív értékelési módszerek

4 – korrigált tőkemódszerek (a részesedések értékelésére alkalmazandó)

5 – IFRS tőkemódszerek (a részesedések értékelésére alkalmazandó)

6 – az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 9. cikkének (4) bekezdése szerinti piaci értékelés

C0160

Szerzési érték

A birtokolt eszközök szerzési összértéke, felhalmozott kamatok nélkül számított tiszta érték. A 7. és 8. CIC-kategóriára nem vonatkozik.

C0170

Teljes Szolvencia II. szerinti érték

A 2009/138/EK irányelv 75. cikkében meghatározottak szerint kiszámított érték.

A következőket kell figyelembe venni:

a „Névérték” és „A Szolvencia II. szerinti egységár névértékének százaléka” szorzata és a „Felhalmozott kamat” összegének felel meg olyan eszközök esetében, ahol az első két mező releváns,

a „Mennyiség” és „A Szolvencia II. szerinti egységár” szorzatának felel meg olyan eszközök esetében, ahol ez a két mező releváns,

a 7., 8. és 9. eszközkategóriákba sorolandó eszközök esetében itt az eszköz Szolvencia II. szerinti értékét kell megadni.

C0180

Felhalmozott kamat

A kamatozó értékpapírok esetében az utolsó kamatszelvény után elhatárolt kamat összegét kell megadni. Fontos, hogy ez az érték a teljes Szolvencia II. szerinti érték tétel részét is képezi.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

Információ az eszközökről

C0040

Eszközazonosító kód

Eszközazonosító kód az alábbi fontossági sorrendben:

ISO 6166 szerinti ISIN-kód, amennyiben rendelkezésre áll;

egyéb elismert kód (pl. CUSIP, Bloomberg Ticker, Reuters RIC)

a vállalkozás által adott kód, amennyiben a fenti lehetőségek nem állnak rendelkezésre. A kódnak egyedinek és tartósan következetesnek kell lennie.

Amennyiben 2 vagy több eltérő pénznemben is kibocsátott eszközhöz ugyanazt az eszközazonosító kódot kellene jelenteni, az eszközazonosító-kódot és a pénznem ISO 4217 szerinti alfabetikus kódját is meg kell adni az alábbi példa szerint: „kód + EUR”

C0050

Eszközazonosító kód típusa

Az „Eszközazonosító kód” mezőben alkalmazott azonosító kód típusa. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – ISO 6166 szerinti ISIN-kód

2 – CUSIP (a CUSIP (egységes értékpapír-azonosítási eljárásokkal foglalkozó bizottság) Service Bureau által az egyesült államokbeli és kanadai vállalatok számára meghatározott azonosító szám)

3 – SEDOL (a londoni tőzsde hivatalos napi értékpapírjegyzéke)

4 – WKN (Wertpapier Kenn-Nummer, a német alfanumerikus azonosító szám)

5 – Bloomberg Ticker (a társaságok értékpapírjait azonosító Bloomberg-betűkódok)

6 – BBGID (a globális Bloomberg-azonosító)

7 – Reuters RIC (a Reuters eszközkódja)

8 – FIGI (a pénzügyi instrumentum globális azonosítója)

9 – A Nemzeti Kódkiadó Szervezetek Szövetségének tagjai által meghatározott egyéb kódok

99 – A vállalkozás által adott kód

Amennyiben 2 vagy több eltérő pénznemben is kibocsátott eszközhöz ugyanazt az eszközazonosító kódot kellene jelenteni, és a C0040. oszlopban megjelölt kód az eszközazonosító-kódból és a pénznem ISO 4217 szerinti alfabetikus kódjából tevődik össze, az eszközazonosító-kód típusának a 9. opciót kell tükröznie és az eredeti eszközazonosító-kódot kell tartalmaznia, ahogy azt a következő példa is mutatja, amelyben az ISIN azonosító + pénznem kódot adták meg: „9/1”.

C0190

Mező megnevezése

A jelentett eszköz nevének (vagy ingatlan esetén a címének) a biztosító által meghatározott adatokkal való azonosítsa.

A következőket kell figyelembe venni:

a 8. CIC-kategóriát (Jelzáloghitelek és hitelek) illetően ha természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelről és hitelről van szó, e tételnek a hitel jellege szerint az „igazgatási, irányító vagy felügyelő testület tagjainak nyújtott hitelek” vagy az „egyéb természetes személyeknek nyújtott hitelek” megjelölést kell tartalmaznia, mivel ezeket az eszközöket nem szükséges egyénre szabni, A nem természetes személyeknek nyújtott hiteleket tételesen fel kell sorolni.

Ez a mező nem alkalmazandó a 95. CIC-kategóriára ([Saját használatú] gépek és berendezések), mivel ezeket az eszközöket nem szükséges egyénre szabni, illetve a 71. és a 75. CIC-kategóriára.

C0200

Kibocsátó megnevezése

A kibocsátó, vagyis az eszközöket a befektetők számára kibocsátó intézmény megnevezése.

Ez a mező megegyezik a intézmény LEI-adatbázisban található nevével, ha van ilyen. Ha nincs, akkor ez a mező az intézmény hivatalosan bejegyzett neve.

A következőket kell figyelembe venni:

a 4. CIC-kategóriát (Kollektív befektetési vállalkozások) illetően a kibocsátó neve az alapkezelő nevével egyezik meg,

a 7. CIC-kategóriát (Készpénz és betétek) illetően (kivéve a 71. CIC-t és a 75. CIC-t) a kibocsátó neve megegyezik a letétkezelő nevével,

a 8. CIC-kategóriát (Jelzáloghitelek és hitelek) illetően ha természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelről és hitelről van szó, e tételnek a hitel jellege szerint az „igazgatási, irányító vagy felügyelő testület tagjainak nyújtott hitelek” vagy az „egyéb természetes személyeknek nyújtott hitelek” megjelölést kell tartalmaznia, mivel ezeket az eszközöket nem szükséges egyénre szabni,

a 8. CIC-kategóriát (Jelzáloghitelek és hitelek) illetően a természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelek és hitelek kivételével az információ a hitelfelvevőre vonatkozik,

Ez a mező nem alkalmazandó a 71., a 75. és a 9. CIC-kategóriára (Ingatlanok).

C0210

Kibocsátó kódja

A jogalany-azonosító (LEI) alapján megadott azonosító kód, amennyiben rendelkezésre áll.

Ha nem áll rendelkezésre, ezt a mezőt nem kell jelenteni.

A következőket kell figyelembe venni:

a 4. CIC-kategóriát (Kollektív befektetési vállalkozások) illetően a kibocsátó kódja az alapkezelő kódjával egyezik meg,

a 7. CIC-kategóriát (Készpénz és betétek) illetően (kivéve a 71. és a 75. CIC-kategóriát) a kibocsátó kódja megegyezik a letétkezelő kódjával,

a 8. CIC-kategóriát (Jelzáloghitelek és hitelek) illetően a természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelek és hitelek kivételével az információ a hitelfelvevőre vonatkozik,

ez a tétel nem alkalmazandó a 71., a 75. és a 9. CIC-kategóriára (Ingatlanok),

ez a tétel nem alkalmazandó a 8. CIC-kategóriára (Jelzáloghitelek és hitelek), amennyiben természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelekre és hitelekre vonatkozik.

C0220

A kibocsátó kódjának típusa

„A kibocsátó kódja” mezőben megadott kód típusának azonosítására szolgál. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – LEI

9 – Nincs

ez a mező nem alkalmazandó a 8. CIC-kategóriára (Jelzáloghitelek és hitelek), amennyiben természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelekre és hitelekre vonatkozik.

Ez a mező nem alkalmazandó a 71., a 75. és a 9. CIC-kategóriára (Ingatlanok).

C0230

Kibocsátó szektora

A kibocsátó gazdasági szektorát kell megadni az uniós gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszere (NACE) (a bizottsági rendeletben közzétett) legfrissebb változatában levő kódoknak megfelelően. Az ágazatok azonosításához elég a nemzetgazdasági ágat jelölő NACE-betűjelet feltüntetni (pl. az „A” vagy az „A0111” is elfogadott), kivéve a pénzügyi és biztosítási tevékenységekhez kapcsolódó NACE-besorolást, ahol a nemzetgazdasági ágat jelölő betűjel után az osztályt jelölő 4 numerikus karaktert is fel kell tüntetni (pl. „K6411”).

A következőket kell figyelembe venni:

a 4. CIC-kategóriát (Kollektív befektetési vállalkozások) illetően a kibocsátó gazdasági szektora az alapkezelő gazdasági szektorával egyezik meg,

a 7. CIC-kategóriát (Készpénz és betétek) illetően (kivéve a 71. és a 75. CIC-kategóriát) a kibocsátó szektora megegyezik a letétkezelő szektorával,

A kibocsátó anyavállalatának neve. A kollektív befektetési vállalkozások esetében a csoporttal való kapcsolat az alapkezelőre vonatkozik.

Ez a mező megegyezik a intézmény LEI-adatbázisban található nevével, ha van ilyen. Ha nincs, akkor ez a mező az intézmény hivatalosan bejegyzett neve.

A következőket kell figyelembe venni:

a 4. CIC-kategóriát (Kollektív befektetési vállalkozások) illetően a csoporttal való kapcsolat az alapkezelőre vonatkozik,

a 7. CIC-kategóriát (Készpénz és betétek) illetően (kivéve a 71. és a 75. CIC-kategóriát) a csoporttal való kapcsolat a letétkezelőre vonatkozik,

A 8. CIC-kategóriát (Jelzáloghitelek és hitelek) illetően a természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelek és hitelek kivételével a csoporttal való kapcsolat a hitelfelvevőre vonatkozik;

Ez a tétel nem alkalmazandó a jelzáloghitelek és hitelek elnevezésű 8. CIC-kategóriára (természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelek és hitelek esetében)

Ez a tétel nem alkalmazandó a 71., a 75. és a 9. CIC-kategóriára (Ingatlanok).

C0250

Kibocsátó csoport kódja

A kibocsátó csoport jogalany-azonosító (LEI) segítségével meghatározott azonosító kódja, amennyiben rendelkezésre áll.

Ha nem áll rendelkezésre, ezt a mezőt nem kell jelenteni.

A következőket kell figyelembe venni:

a 4. CIC-kategóriát (Kollektív befektetési vállalkozások) illetően a csoporttal való kapcsolat az alapkezelőre vonatkozik,

a 7. CIC-kategóriát (Készpénz és betétek) illetően (kivéve a 71. és a 75. CIC-kategóriát) a csoporttal való kapcsolat a letétkezelőre vonatkozik,

A 8. CIC-kategóriát (Jelzáloghitelek és hitelek) illetően a természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelek és hitelek kivételével a csoporttal való kapcsolat a hitelfelvevőre vonatkozik;

Ez a tétel nem alkalmazandó a jelzáloghitelek és hitelek elnevezésű 8. CIC-kategóriára (természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelek és hitelek esetében)

Ez a tétel nem alkalmazandó a 71., a 75. és a 9. CIC-kategóriára (Ingatlanok).

C0260

A kibocsátó csoport kódjának típusa

A „Kibocsátó csoport kódja” mezőben megadott kód azonosítására szolgál. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – LEI

9 – Nincs

Ez a mező nem alkalmazandó a 8. CIC-kategóriára (Jelzáloghitelek és hitelek), amennyiben természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelekre és hitelekre vonatkozik.

Ez a mező nem alkalmazandó a 71., a 75. és a 9. CIC-kategóriára (Ingatlanok).

C0270

Kibocsátó országa

A kibocsátó székhelye szerinti ország ISO 3166-1-alpha-2 kódja.

A kibocsátó helyét az eszközt kibocsátó intézmény címe alapján kell meghatározni.

A következőket kell figyelembe venni:

a 4. CIC-kategóriát (Kollektív befektetési vállalkozások) illetően a kibocsátó országa az alapkezelőhöz kapcsolódó ország,

a 7. CIC-kategóriát (Készpénz és betétek) illetően (kivéve a 71. és a 75. CIC-kategóriát) a kibocsátó országa megegyezik a letétkezelő országával,

a 8. CIC-kategóriát (Jelzáloghitelek és hitelek) illetően a természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelek és hitelek kivételével az információ a hitelfelvevőre vonatkozik;

Ez a tétel nem alkalmazandó a 71., a 75. és a 9. CIC-kategóriára (Ingatlanok);

ez a tétel nem alkalmazandó a 8. CIC-kategóriára (Jelzáloghitelek és hitelek), amennyiben természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelekre és hitelekre vonatkozik.

Az alábbi lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

ISO 3166-1-alpha-2 kód

XA szupranacionális kibocsátók

EU: az Európai Unió intézményei

C0280

Pénznem

Az eszköz pénznemének ISO 4217 szerinti alfabetikus kódját kell megadni.

A következőket kell figyelembe venni:

Ez a tétel nem alkalmazandó a jelzáloghitelek és hitelek elnevezésű 8. CIC-kategóriára (természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelek és hitelek esetében, mivel ezeket az eszközöket nem szükséges egyénre szabni) és a 75. és a 95. CIC-kategóriára ([Saját használatú] gépek és berendezések) ugyanezen okból;

a 9. CIC-kategóriát illetően (kivéve a 95. CIC-kategóriát – [Saját használatú] gépek és berendezések) a pénznem megegyezik azzal a pénznemmel, amelyben a befektetést lebonyolították.

C0290

CIC

Az e rendelet VI. mellékletében (CIC-táblázat) eszközök osztályozására alkalmazott kiegészítő azonosító kód. Egy eszköz CIC-táblázat szerinti osztályozása során a biztosítóknak a leginkább reprezentatív kockázatot kell figyelembe venniük, amelynek az eszköz ki van téve.

C0300

Infrastrukturális beruházás

Ebben a mezőben kell megadni, hogy az eszköz infrastrukturális beruházás-e.

Az infrastrukturális beruházás a közszolgáltatásokba (például autópályadíjak, hidak, alagutak, kikötők és repülőterek, olaj- és gázelosztás, villamosenergia-elosztás és szociális infrastruktúra, például egészségügyi és oktatási létesítmények) való beruházás vagy a közszolgáltatások számára nyújtott kölcsön.

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Nem infrastrukturális beruházás

2 – Állami kezességvállalás: ha kifejezett állami kezességvállalás áll fenn

3 – Állami támogatás, ideértve az államháztartási kezdeményezést: ha a szektor támogatását kormányzati politika vagy államháztartási kezdeményezések mozdítják elő

4 – Szupranacionális kezességvállalás/támogatás: ha kifejezett szupranacionális kezességvállalás vagy támogatás áll fenn

9 – Egyéb: egyéb infrastrukturális kölcsönök vagy beruházások, amelyek nem tartoznak a fenti kategóriákba

C0310

Tulajdonrész kapcsolt vállalkozásokban, részesedésekkel együtt

Csak a 3. és 4. eszközkategóriára vonatkozik.

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a saját tőke vagy más részvény részesedés-e. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Nem részesedés

2 – Részesedés

C0320

Külső minősítés

Csak az 1., 2., 5. és 6. CIC-kategóriára vonatkozik.

Az eszköznek az adatszolgáltatás vonatkozási időpontjában érvényes, a kijelölt külső hitelminősítő intézmény (KHMI) által meghatározott besorolása.

Ez a mező nem vonatkozik olyan eszközökre, amelyek minősítésére a belső modellt alkalmazó biztosítók belső minősítést használnak. Amennyiben a belső modellt alkalmazó biztosító nem használ belső minősítést, ezt a tételt meg kell adni.

C0330

Kijelölt KHMI

Csak az 1., 2., 5. és 6. CIC-kategóriára vonatkozik.

A külső minősítést végző külső hitelminősítő intézmény (KHMI) nevét kell megadni az ESMA honlapján közzétett KHMI-k listájából.

Ha a „Külső minősítés” (C0320) mező ki van töltve, ezt a tételt is jelenteni kell.

C0340

Hitelminősítési besorolás

Csak az 1., 2., 5. és 6. CIC-kategóriára vonatkozik.

Az eszköznek a 2009/138/EK irányelv 109a. cikkének (1) bekezdésében meghatározottak szerint adott hitelminősítési besorolását kell megadni.

A hitelminősítési besorolás tükrözi mindenekelőtt a standard formulát alkalmazó biztosítók által a hitelminőségen belsőleg végzett kiigazításokat.

Ez a mező nem vonatkozik olyan eszközökre, amelyek minősítésére a belső modellt alkalmazó biztosítók belső minősítést használnak. Amennyiben a belső modellt alkalmazó biztosító nem használ belső minősítést, ezt a tételt meg kell adni.

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

0 – 0-s hitelminősítési besorolás

1 – 1-es hitelminősítési besorolás

2 – 2-es hitelminősítési besorolás

3 – 3-as hitelminősítési besorolás

4 – 4-es hitelminősítési besorolás

5 – 5-ös hitelminősítési besorolás

6 – 6-os hitelminősítési besorolás

9 – Nem áll rendelkezésre besorolás

C0350

Belső minősítés

Csak az 1., 2., 5. és 6. CIC-kategóriára vonatkozik.

Belső modellt alkalmazó biztosítók eszközeinek belső minősítése, amennyiben a belső minősítéseket a belső modellezésben alkalmazzák. Ha egy belső modellt alkalmazó biztosító kizárólag külső minősítéseket használ, ezt a mezőt nem kell jelenteni.

C0360

Futamidő

Kizárólag az 1., 2., 4. (adott esetben, pl. a főleg kötvényekbe fektető kollektív befektetési vállalkozásoknál), 5. és 6. CIC-kategóriára vonatkozik.

Az eszköz futamideje, amely a „hátralévő módosított futamidő” fogalomnál kerül meghatározásra (az értékpapír lejáratáig fennmaradó időtartam alapján az adatszolgáltatás vonatkozási időpontjától számított módosított futamidő). Rögzített lejárat nélküli értékpapírok esetében az első visszahívási időpontot kell alkalmazni. A futamidőt a gazdasági érték alapján kell kiszámítani.

C0370

A Szolvencia II. szerinti egységár

Az összeget a jelentés pénznemében kell megadni.

Ezt a mezőt akkor kell jelenteni, ha a tábla első táblázatában („Információ a tartott pozíciókról”) található „Mennyiség” (C0130) mező ki van töltve.

Ha a „Szolvencia II. szerinti egységár névértékének százaléka” (C0380) mező ki van töltve, ezt a tételt nem kell jelenteni.

C0380

A Szolvencia II. szerinti egységár névértékének százaléka

A névérték százalékában kifejezett összeg, az eszközre vonatkozó, felhalmozott kamatok nélkül számított tiszta érték, amennyiben alkalmazandó.

Ezt a mezőt akkor kell jelenteni, ha a tábla első táblázatában („Információ a tartott pozíciókról”) található „Névérték” (C0140) mező ki van töltve.

Ha a „Szolvencia II. szerinti egységár” (C0370) mező ki van töltve, ezt a mezőt nem kell jelenteni.

C0390

Lejárat időpontja

Csak az 1., 2., 5., 6. és 8. CIC-kategóriára és a 74. és 79. CIC-kategóriára vonatkozik.

A lejárat napjának ISO 8601 szerinti (éééé-hh-nn) kódját kell megadni.

Ez mindig megegyezik a lejárat időpontjával, még a visszahívható értékpapírok esetében is.

A következőket kell figyelembe venni:

Lejárat nélküli értékpapírok esetében a „9999-12-31” kódot kell használni.

A 8. CIC-kategóriát illetően (magánszemélyeknek nyújtott jelzáloghitelek és hitelek) a súlyozott (hitelösszegtől függő) hátralévő lejáratot kell jelenteni.

S.06.03 – Kollektív befektetési vállalkozások – az áttekintés elve szerint

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények negyedéves és éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

Ez a tábla a kollektív befektetési vállalkozások vagy az alapba csomagolt befektetések – ideértve azokat az eseteket, amikor ezek részesedések – áttekintéséről szóló információkat tartalmaz mögöttes eszközkategória, kibocsátó ország és pénznem szerinti bontásban. Az áttekintés során az összes eszközkategóriát, kibocsátó országot és pénznemet fel kell tüntetni. Alapok alapjai esetében az áttekintés ugyanezt a megközelítést alkalmazza.

Az országok azonosításakor az áttekintés elvét alkalmazva fel kell tüntetni az összes olyan országot, amely az áttekintett alapok több mint 5 %-át képviseli, és annyi országot kell feltüntetni, ahány együttesen az alap értékének legalább 90 %-át képviseli.

Negyedéves adatokat csak akkor kell benyújtani, ha a biztosító által birtokolt kollektív befektetési vállalkozások összes befektetéshez viszonyított, az S.02.01. tábla C0010/R0180. mezője plusz az S.02.01. tábla C0010/R0220. mezőjében foglalt kollektív befektetési vállalkozások plusz a C0010/R0090. mezőben foglalt kollektív befektetési vállalkozások és az S.02.01. tábla C0010/R0070. és C0010/RC0220. mezőjének összege közötti arányként kiszámított aránya 30 %-nál magasabb.

A tételeket pozitív értékkel kell jelenteni, ha a vonatkozó előírások másként nem rendelkeznek.

Az ebben a táblában említett eszközkategóriák az e rendelet IV. mellékletében meghatározott eszközkategóriák, és kiegészítő azonosító kódokra való hivatkozások az e rendelet VI. mellékletében található CIC-táblázatra utalnak.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0010

Kollektív befektetési vállalkozások azonosító kódja

Eszközazonosító kód az alábbi fontossági sorrendben:

ISO 6166 szerinti ISIN-kód, amennyiben rendelkezésre áll;

egyéb elismert kód (pl. CUSIP, Bloomberg Ticker, Reuters RIC)

a vállalkozás által adott kód, amennyiben a fenti lehetőségek nem állnak rendelkezésre; e kódnak tartósan következetesnek kell lennie

C0020

Kollektív befektetési vállalkozások azonosító kódjának típusa

Az „eszközazonosító kód” mezőben alkalmazott azonosító kód típusa. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – ISO 6166 szerinti ISIN-kód

2 – CUSIP (a CUSIP (egységes értékpapír-azonosítási eljárásokkal foglalkozó bizottság) Service Bureau által az egyesült államokbeli és kanadai vállalatok számára meghatározott azonosító szám)

3 – SEDOL (a londoni tőzsde hivatalos napi értékpapírjegyzéke)

4 – WKN (Wertpapier Kenn-Nummer, a német alfanumerikus azonosító szám)

5 – Bloomberg Ticker (a társaságok értékpapírjait azonosító Bloomberg-betűkódok)

6 – BBGID (a globális Bloomberg-azonosító)

7 – Reuters RIC (a Reuters eszközkódja)

8 – FIGI (a pénzügyi instrumentum globális azonosítója)

9 – a Nemzeti Kódkiadó Szervezetek Szövetségének tagjai által meghatározott egyéb kódok

99 – A vállalkozás által adott kód

C0030

Mögötteseszköz-kategória

A kollektív befektetési vállalkozásban lévő eszközkategóriákat, követeléseket és származtatott pénzügyi eszközöket kell megadni. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Államkötvények

2 – Vállalati kötvények

3L – Tőzsdén jegyzett részvények

3X – Tőzsdén nem jegyzett részvények

4 – Kollektív befektetési vállalkozások

5 – Strukturált értékpapírok

6 – Biztosítékkal fedezett értékpapírok

7 – Készpénz és betétek

8 – Jelzáloghitelek és hitelek

9 – Ingatlanok

0 – Egyéb befektetések (ideértve a követeléseket)

A– Futures ügyletek

B-Vételi opciók

C – Eladási opciók

D – Swapügyletek

E – Forward ügyletek

F – Hitelderivatívák

L – Kötelezettségek

Amennyiben az áttekintés alapok alapjára vonatkozik, a „4 – Kollektív befektetési vállalkozások” kategória kizárólag a nem jelentős maradványértékek esetében választható.

C0040

Kibocsátó ország

A C0030. oszlopban megadott eszközkategóriák kibocsátó ország szerinti bontása. A kibocsátó helye szerinti országot kell megadni.

A kibocsátó helyét az eszközt kibocsátó intézmény címe alapján kell meghatározni.

Az alábbi lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

ISO 3166-1-alpha-2 kód

XA szupranacionális kibocsátók

EU: az Európai Unió intézményei

AA küszöbérték alkalmazása miatt összesített országok

Ez a tétel nem alkalmazandó a 8. és a 9. kategóriára, mivel azok a C0030. oszlopban kerültek jelentésre.

C0050

Pénznem

Ebben a mezőben kell megadni, hogy az eszközkategória pénzneme a jelentés pénzneme vagy külföldi pénznem. A jelentés pénznemétől eltérő valamennyi pénznem külföldi pénznemnek számít. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – A jelentés pénzneme

2 – Külföldi pénznem

C0060

Teljes összeg

A kollektív befektetési vállalkozásokon keresztül befektetett összegek eszközkategóriánként, országonként és pénznemenként.

Kötelezettségek esetében pozitív értékeket kell megadni.

Származtatott pénzügyi eszközök esetében a teljes összeg lehet pozitív (ha eszköz) és negatív is (ha kötelezettség).

S.07.01 – Strukturált termékek

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

Az ebben a táblában említett eszközkategóriák az e rendelet IV. mellékletében meghatározott eszközkategóriák, és kiegészítő azonosító kódokra való hivatkozások az e rendelet VI. mellékletében található CIC-táblázatra utalnak.

Ez a tábla a biztosító által a portfóliójában közvetlenül tartott strukturált termékek tételes (vagyis nem áttekintő) listáját tartalmazza. A strukturált termékek az 5. (Strukturált értékpapírok) és a 6. eszközkategóriába (Biztosítékkal fedezett értékpapírok) tartozó eszközök.

Ezt a táblát csak akkor kell benyújtani, ha az e rendelet IV. mellékletében (Eszközkategóriák) meghatározottaknak megfelelően az 5. (Strukturált értékpapírok) és a 6. eszközkategóriába (Biztosítékkal fedezett értékpapírok) besorolt eszközök és az S.02.01. tábla C0010/R0070. és C0010/R0220. mezői összegének arányaként meghatározott strukturált termékek összege meghaladja az 5 %-ot.

Egyes esetekben a strukturált termékek típusa (C0070) határozza meg a strukturált termékbe ágyazott származtatott pénzügyi eszközt. Ebben az esetben akkor kell választani ezt a besorolást, ha a strukturált termék rendelkezik az említett beágyazott származtatott pénzügyi eszközzel.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0040

Eszközazonosító kód

A strukturált termék azonosító kódja az S.06.02. táblában megadottak szerint a következő fontossági sorrendben:

az ISIN ISO 6166 szerinti kódja, amennyiben rendelkezésre áll

egyéb elismert kód (pl. CUSIP, Bloomberg Ticker, Reuters RIC)

a vállalkozás által adott kód, amennyiben a fenti lehetőségek nem állnak rendelkezésre. A kódnak tartósan következetesnek kell lennie és nem használható fel más termék megjelölésére.

Amennyiben 2 vagy több eltérő pénznemben is kibocsátott eszközhöz ugyanazt az eszközazonosító kódot kellene jelenteni, az eszközazonosító-kódot és a pénznem ISO 4217 szerinti alfabetikus kódját is meg kell adni az alábbi példa szerint: „kód + EUR”

C0050

Eszközazonosító kód típusa

Az „eszközazonosító kód” mezőben alkalmazott azonosító kód típusa. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – ISO 6166 szerinti ISIN-kód

2 – CUSIP (a CUSIP (egységes értékpapír-azonosítási eljárásokkal foglalkozó bizottság) Service Bureau által az egyesült államokbeli és kanadai vállalatok számára meghatározott azonosító szám)

3 – SEDOL (a londoni tőzsde hivatalos napi értékpapírjegyzéke)

4 – WKN (Wertpapier Kenn-Nummer, a német alfanumerikus azonosító szám)

5 – Bloomberg Ticker (a társaságok értékpapírjait azonosító Bloomberg-betűkódok)

6 – BBGID (a globális Bloomberg-azonosító)

7 – Reuters RIC (a Reuters eszközkódja)

8 – FIGI (a pénzügyi instrumentum globális azonosítója)

9 – a Nemzeti Kódkiadó Szervezetek Szövetségének tagjai által meghatározott egyéb kódok

99 – A vállalkozás által adott kód

Amennyiben 2 vagy több eltérő pénznemben is kibocsátott eszközhöz ugyanazt az eszközazonosító kódot kellene jelenteni, és a C0040. oszlopban megjelölt kód az eszközazonosító-kódból és a pénznem ISO 4217 szerinti alfabetikus kódjából tevődik össze, az eszközazonosító-kód típusának a 9. opciót kell tükröznie és az eredeti eszközazonosító-kódot kell tartalmaznia, ahogy azt a következő példa is mutatja, amelyben az ISIN azonosító + pénznem kódot adták meg: „9/1”.

C0060

Biztosíték típusa

A biztosíték típusát kell megadni a IV. mellékletben (Eszközkategóriák) meghatározott eszközkategóriák segítségével. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Államkötvények

2 – Vállalati kötvények

3 – Saját tőke

4 – Kollektív befektetési vállalkozások

5 – Strukturált értékpapírok

6 – Biztosítékkal fedezett értékpapírok

7 – Készpénz és betétek

8 – Jelzáloghitelek és hitelek

9 – Ingatlanok

0 – Egyéb befektetések

10 – Nincs biztosíték

Amennyiben egy strukturált termékre egynél több biztosítékkategória is vonatkozik, a rá leginkább jellemző kategóriát kell megjelölni.

C0070

A strukturált termék típusa

A strukturált termék típusát kell megadni. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Hitelkockázati eseményhez kapcsolt értékpapírok

Beágyazott hitelderivatívákkal (például hitel-nemteljesítési csereügyletekkel vagy hitel-nemteljesítési opciós ügyletekkel) rendelkező értékpapír vagy betét

2 – Állandó lejáratú swapügyletek

(beágyazott kamatláb-swapügylettel rendelkező értékpapír, ahol a változó kamatozás részt rendszeresen visszaállítják a fix lejáratú piaci kamatlábnak megfelelően.)

3 – Eszközfedezetű értékpapírok

(eszközt biztosítékként felhasználó értékpapír)

4 – Jelzáloghitellel fedezett értékpapírok

(ingatlant fedezetként felhasználó értékpapír)

5 – Üzleti ingatlannal fedezett értékpapírok

(ingatlant, úgymint kiskereskedelmi ingatlant, irodai ingatlant, ipari ingatlant, társasházakat vagy hoteleket fedezetként felhasználó értékpapír.)

6 – Fedezett adósságkötelezvények

(portfólióval fedezett strukturált hitelviszonyt megtestesítő értékpapír, amely portfólió vállalati vagy szuverén piaci szereplők által kibocsátott, biztosítékkal fedezett vagy biztosítékkal nem fedezett kötvényekből vagy a hitelező bankok által a vállalati kereskedelmi és ipari hitelek felvevőinek nyújtott, biztosítékkal fedezett vagy biztosítékkal nem fedezett hitelekből áll.)

7 – Hitellel fedezett kötelezvények

(értékpapír, mely egy hitelportfólió alapjának mögöttes értékpapírja, amelynél az értékpapírból eredő pénzáramlások a portfólióból származnak.)

8 – Jelzáloggal fedezett kötelezvények (jelzáloglevelek)

(kötvények, hitelek és egyéb eszközök halmaza (pool) által fedezett befektetési minősítésű értékpapír.)

9 – Kamatlábhoz kapcsolt értékpapírok és betétek

10 – Részvényhez és részvénypiaci árfolyamhoz kapcsolt értékpapírok és betétek

11 – Devizához és tőzsdeárukhoz kapcsolt értékpapírok és betétek

12 – Hibrid kapcsolt értékpapírok és betétek

(ide tartoznak az ingatlanhoz kapcsolt és a tulajdonviszonyt megtestesítő értékpapírok)

13 – Piachoz kapcsolt értékpapírok és betétek

14 – Biztosításhoz kapcsolt értékpapírok és betétek, ideértve a katasztrófa- és időjárás-kockázatokat, valamint a halandósági kockázatot fedező értékpapírokat

99 – Egyéb, a fenti kategóriákhoz nem tartozó értékpapírok

C0080

Tőkevédelem

Ebben a mezőben kell megadni, ha a termék tőkevédelemben részesül. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Teljes tőkevédelem

2 – Részleges tőkevédelem

3 – Nincs tőkevédelem

C0090

Mögöttes értékpapír/index/portfólió

A mögöttes biztosíték típusát kell megadni. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Részvények és alapok (részvények kiválasztott csoportja vagy kosara)

2 – Pénznem (pénznemek kiválasztott csoportja vagy kosara)

3 – Kamatláb és hozamok (kötvényindexek, hozamgörbék, a rövidebb és hosszabb távú lejáratok érvényes kamatlábainak különbsége, hitelkockázati felárak, inflációs ráták és egyéb kamatláb- vagy hozam-referenciaértékek)

4 – Tőzsdeáruk (kiválasztott, alapvető áru vagy áruk csoportja)

5 – Index (egy kiválasztott index teljesítménye)

6 – Többféle (a fenti lehetséges típusok kombinációja)

9 – A fenti lehetőségekbe nem tartozó egyéb típusok (pl. egyéb gazdasági mutatók)

C0100

Lehívhatóság vagy visszaválthatóság

Ebben a mezőben kell megadni, ha a termék rendelkezik lehívási és/vagy visszaváltási jellemzőkkel, illetve adott esetben mindkettővel. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Lehívás a vevő által

2 – Lehívás az eladó által

3 – Visszaváltás a vevő által

4 – Visszaváltás az eladó által

5 – A fenti lehetőségek bármilyen kombinációja

C0110

Szintetikus strukturált termék

Ebben a mezőben kell megadni, ha ez a termék egy eszközátruházás nélküli strukturált termék (pl. olyan termék, amely nem eredményezi az eszközök átadását – kivéve a készpénzt –, ha egy kedvezőtlen/kedvező esemény történik). Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Strukturált termék eszközátruházás nélkül

2 – Strukturált termék eszközátruházással

C0120

Előtörleszthető strukturált termék

Ebben a mezőben kell megadni, ha ez olyan strukturált termék, amelynél a – tőke előzetes, nem tervezett törlesztésének tekintett – előtörlesztés megengedett. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Előtörleszthető strukturált termék

2 – Nem előtörleszthető strukturált termék

C0130

Biztosíték értéke

A strukturált termékhez a biztosíték jellege ellenére hozzákapcsolt biztosíték teljes összege.

A portfólióalapú biztosítékkal történő fedezés esetén kizárólag az egyedi szerződésben említett értéket, és nem a végösszeget kell jelenteni.

C0140

A biztosíték portfóliója

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a strukturált termék biztosítéka a biztosító által birtokolt strukturált termékek közül csak egy strukturált terméket vagy egynél többet is lefed-e. A nettó pozíciók a strukturált termékekben tartott pozíciókat jelölik. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Szerződések egy csoportjából eredő nettó pozíciók alapján kiszámított biztosíték

2 – Egy szerződés alapján kiszámított biztosíték

10 – Nincs biztosíték

C0150

Rögzített éves tőkemegtérülés

A (tizedesjegyre kerekített) kamatszelvényt kell megadni, amennyiben alkalmazandó az 5. (Strukturált értékpapírok) és a 6. CIC-kategóriára (Biztosítékkal fedezett értékpapírok).

C0160

Változó éves tőkemegtérülés

A változó tőkemegtérülési rátát kell megadni, amennyiben alkalmazandó az 5. (Strukturált értékpapírok) és a 6. CIC-kategóriára (Biztosítékkal fedezett értékpapírok). Ezt leggyakrabban a piaci referenciaértékkel plusz a kamatkülönbözetekkel azonosítják, vagy egy portfólió vagy (mögöttes függő) index teljesítményétől függő megtérülésként, illetve – többek között – a mögöttes eszköz (irányfüggő) árának iránya által meghatározott összetettebb megtérülésként.

C0170

Nemteljesítési veszteség

A befektetett összeg (tizedesjegyre kerekített, tehát például az 5 % 0,05-ként feltüntetett) azon százaléka, amely a nemteljesítés után nem fog megtérülni az 5. (Strukturált értékpapírok) és a 6. CIC-kategória (Biztosítékkal fedezett értékpapírok) esetében.

Ha a szerződés ilyen információt nem tartalmaz, ezt a mezőt nem kell jelenteni. Ez a tétel nem vonatkozik a nem hiteljellegű strukturált termékekre.

C0180

Alsó küszöbérték

A szerződésben meghatározott veszteség százaléka (tizedesjegyre kerekítve), amely felett a veszteség – adott esetben – befolyásolja a strukturált terméket az 5. (Strukturált értékpapírok) és a 6. CIC-kategória (Biztosítékkal fedezett értékpapírok) esetében. Ez a tétel nem vonatkozik a nem hiteljellegű strukturált termékekre.

C0190

Felső küszöbérték

A szerződésben meghatározott veszteség százaléka (tizedesjegyre kerekítve), amely felett a veszteség – adott esetben – a strukturált terméket már nem befolyásolja az 5. (Strukturált értékpapírok) és a 6. CIC-kategória (Biztosítékkal fedezett értékpapírok) esetében. Ez a tétel nem vonatkozik a nem hiteljellegű strukturált termékekre.

S.08.01 – Nyitott pozíciójú származtatott termékek

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények negyedéves és éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

A származtatott pénzügyi eszközök e táblában említett kategóriái az e rendelet IV. mellékletében meghatározott kategóriák, és kiegészítő azonosító kódokra való hivatkozások az e rendelet VI. mellékletében található CIC-táblázatra utalnak. Ez a tábla a biztosító által közvetlenül tartott, az A–F. kategóriába besorolható származtatott pénzügyi eszközök tételes (vagyis nem áttekintő) listáját tartalmazza.

A származtatott pénzügyi eszközök eszköznek minősülnek, amennyiben a Szolvencia II. szerinti értékük pozitív vagy nulla. Ha a Szolvencia II. szerinti értékük negatív, vagy a biztosító bocsátotta őket ki, akkor kötelezettségnek minősülnek. Mind az eszköznek, mind a kötelezettségnek minősülő származtatott termékeket fel kell tüntetni.

A táblában szerepeltetni kell az összes származtatott ügyletet, amely a jelentési időszakban létezett és a jelentés vonatkozási időpontja előtt nem zárult le.

Ha ugyanazzal a származtatott pénzügyi eszközzel gyakran kereskednek, ami többszörös nyitott pozíciót eredményez, a származtatott pénzügyi eszköz összesített vagy nettó formában is jelenthető az összes releváns tételhez kapcsolódó specifikus előírásoknak megfelelően, amíg az összes releváns jellemzőjük közös.

A tételeket pozitív értékkel kell jelenteni, ha a vonatkozó előírások másként nem rendelkeznek.

A származtatott pénzügyi eszköz olyan pénzügyi instrumentum vagy más ügylet, amely az alábbi három jellemző mindegyikével rendelkezik:

a)

értéke egy meghatározott kamatláb, pénzügyi instrumentum ára, tőzsdei áru ára, devizaárfolyam, árindex vagy kamatindex, hitelminősítés vagy hitelindex, vagy ezekhez hasonló (időnként „mögöttesnek” nevezett) változók módosulása miatt változik – nem pénzügyi változó esetében a változó egyik szerződő félre sem lehet jellemző;

b)

nem igényel kezdeti nettó befektetést vagy kismértékű kezdeti nettó befektetést igényel más olyan szerződésekhez képest, amelyek a piaci körülmények változásaira várhatóan hasonlóan reagálnának;

c)

amelyet egy jövőbeni időpontban rendeznek.

Ez a tábla a következő két táblázatból áll: Információ a tartott pozíciókról és Információ a származtatott termékekről.

Az „Információ a tartott pozíciókról” táblázatban minden egyes származtatott terméket külön kell jelenteni annyi sorban, amennyi az adott táblázatban megjelölt összes tétel megfelelő kitöltéséhez szükséges. Ha ugyanazon származtatott pénzügyi eszköz esetében egy változóhoz két érték párosítható, akkor a származtatott pénzügyi eszközt egynél több sorban kell jelenteni.

Az egy párnál több pénznemmel rendelkező származtatott pénzügyi eszközök esetében a termékeket szét kell bontani a párok elemei szerint és külön sorban kell jelenteni őket.

Az „Információ a származtatott pénzügyi eszközökről” táblázatban minden egyes származtatott pénzügyi eszközt külön kell jelenteni úgy, hogy minden eszköz külön sorban jelenjen meg, és a táblázatban megjelölt összes mezőt ki kell tölteni.

A Külső minősítés (C0290) és a Kijelölt KHMI (C0300) oszlopok esetén az információ benyújtása az alábbi körülmények fennállása esetén korlátozott (nem jelentett) lehet:

c)

a nemzeti felügyeleti hatóság határozata alapján a 2009/138/EK irányelv 35. cikkének (6) és (7) bekezdése értelmében; vagy

d)

a nemzeti felügyeleti hatóság határozatával olyan esetekben, amikor a biztosítóknak és a viszontbiztosítóknak a befektetési területen kiszervezési megállapodásaik vannak érvényben, ami miatt ez a konkrét információ nem érhető el közvetlenül a biztosító számára.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

Információ a tartott pozíciókról

C0040

Származtatott pénzügyi eszköz azonosító kódja

Származtatott pénzügyi eszköz azonosító kódja az alábbi fontossági sorrendben:

ISO 6166 szerinti ISIN-kód, amennyiben rendelkezésre áll;

egyéb elismert kód (pl. CUSIP, Bloomberg Ticker, Reuters RIC)

a vállalkozás által adott kód, amennyiben a fenti lehetőségek nem állnak rendelkezésre; e kódnak tartósan következetesnek kell lennie

C0050

A származtatott pénzügyi eszköz azonosító kódjának típusa

A „Származtatott pénzügyi eszköz azonosító kódja” mezőben alkalmazott azonosító kód típusa. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – ISO 6166 szerinti ISIN-kód

2 – CUSIP (a CUSIP (egységes értékpapír-azonosítási eljárásokkal foglalkozó bizottság) Service Bureau által az egyesült államokbeli és kanadai vállalatok számára meghatározott azonosító szám)

3 – SEDOL (a londoni tőzsde hivatalos napi értékpapírjegyzéke)

4 – WKN (Wertpapier Kenn-Nummer, a német alfanumerikus azonosító szám)

5 – Bloomberg Ticker (a társaságok értékpapírjait azonosító Bloomberg-betűkódok)

6 – BBGID (a globális Bloomberg-azonosító)

7 – Reuters RIC (a Reuters eszközkódja)

8 – FIGI (a pénzügyi instrumentum globális azonosítója)

9 – a Nemzeti Kódkiadó Szervezetek Szövetségének tagjai által meghatározott egyéb kódok

99 – A vállalkozás által adott kód

C0060

Portfólió

Élet, nem-élet, részvényesek alapjai, általános (nincs bontás) és elkülönített alapok szerinti bontás. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Életbiztosítás

2 – Nem-életbiztosítás

3 – Elkülönített alapok

4 – Egyéb belső alapok

5 – Részvényesek alapjai

6 – Általános

A bontás – az elkülönített alapok megjelölésének kivételével – nem kötelező, ám alkalmazni kell akkor, ha azt a biztosítón belül is alkalmazzák. Amennyiben a biztosító nem alkalmazza ezt a bontást, az „általános” bontást kell alkalmazni.

C0070

Alap száma

Az elkülönített alapokban vagy más (nemzeti piacok által meghatározott) belső alapokban tartott származtatott pénzügyi eszközökre vonatkozik.

A biztosító által megadott szám, amely megegyezik az egyes alapoknak kiosztott egyedi számmal. Ennek a számnak tartósan következetesnek kell lennie és az alapok azonosítására kell szolgálnia a többi jelentett táblában. Nem használható fel ismételten más alap megjelölésére.

C0080

Az indexhez és a befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekben tartott származtatott pénzügyi eszközök

Az indexhez és a befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez tartott származtatott termékeket kell megadni. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződés

2 – Nem indexhez és nem befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződés

C0090

A származtatott pénzügyi eszköz alapjául szolgáló eszköz

A származtatott ügylet alapjául szolgáló eszköz (eszköz vagy kötelezettség) azonosító kódja Ezt a tételt csak olyan származtatott pénzügyi eszközökre kell megadni, amelyek egy vagy több mögöttes eszközzel rendelkeznek a biztosító portfóliójában. Az index egyéni eszköznek minősül, ezért jelenteni kell.

A származtatott pénzügyi eszköz alapjául szolgáló eszköz azonosító kódja a következő prioritási sorrend használatával:

ISO 6166 szerinti ISIN-kód, amennyiben rendelkezésre áll;

egyéb elismert kód (pl. CUSIP, Bloomberg Ticker, Reuters RIC)

a vállalkozás által adott kód, amennyiben a fenti lehetőségek nem állnak rendelkezésre; e kódnak tartósan következetesnek kell lennie

„többszörös eszközök/kötelezettségek”, amennyiben egynél több mögöttes eszköz vagy kötelezettség van

Ha a mögöttes eszköz index, akkor az index kódját kell megadni.

C0100

A származtatott ügylet alapjául szolgáló eszköz vagy kötelezettség kódjának típusa

„A származtatott pénzügyi eszköz alapjául szolgáló eszköz” mezőben megadott azonosító kód típusa. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – ISO 6166 szerinti ISIN-kód

2 – CUSIP (a CUSIP (egységes értékpapír-azonosítási eljárásokkal foglalkozó bizottság) Service Bureau által az egyesült államokbeli és kanadai vállalatok számára meghatározott azonosító szám)

3 – SEDOL (a londoni tőzsde hivatalos napi értékpapírjegyzéke)

4 – WKN (Wertpapier Kenn-Nummer, a német alfanumerikus azonosító szám)

5 – Bloomberg Ticker (a társaságok értékpapírjait azonosító Bloomberg-betűkódok)

6 – BBGID (a globális Bloomberg-azonosító)

7 – Reuters RIC (a Reuters eszközkódja)

8 – FIGI (a pénzügyi instrumentum globális azonosítója)

9 – a Nemzeti Kódkiadó Szervezetek Szövetségének tagjai által meghatározott egyéb kódok

99 – A vállalkozás által adott kód

Ezt a tételt az egynél több mögöttes eszközzel vagy kötelezettséggel rendelkező származtatott pénzügyi eszközre nem kell jelenteni.

C0110

A származtatott pénzügyi eszköz felhasználási formája

A származtatott termék felhasználásának típusát kell megadni (mikro- vagy makrofedezeti ügylet, hatékony portfóliókezelés).

A mikrofedezeti ügylet az egyetlen pénzügyi eszközt (eszközt vagy kötelezettséget), előirányzott ügyletet vagy más kötelezettséget fedező származtatott termékekre vonatkozik.

A makrofedezeti ügylet több pénzügyi eszközt (eszközöket vagy kötelezettségeket), előirányzott ügyleteket vagy más kötelezettségeket fedező származtatott termékekre vonatkozik.

A hatékony portfóliókezelés általában olyan műveleteket jelent, ahol a portfóliókezelő úgy igyekszik javítani a portfólió bevételén, hogy egy (alacsonyabb) pénzáramlás-szerkezetet egy magasabb értékű, alacsonyabb befektetési összegű és kevesebb tranzakciós költséggel járó szerkezettel vált fel származtatott termék vagy termékek segítségével anélkül, hogy megváltoztatná az eszköz portfóliójának összetételét.

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Mikrofedezeti ügylet

2 – Makrofedezeti ügylet

3 – Az illeszkedési kiigazítási portfóliók keretében az eszközök és a kötelezettségek pénzáramlásának kiigazítása

4 – Hatékony portfóliókezelés, kivéve „Az illeszkedési kiigazítási portfóliók keretében az eszközök és a kötelezettség pénzáramlásának kiigazítása”

C0120

Deltatényező

Kizárólag a B. és C. CIC-kategóriára (vételi és eladási opciók) vonatkozik a jelentés vonatkozási időpontjára való hivatkozással.

Az az érték, amely megmutatja, hogy egy opció értéke mennyivel változik az alaptermék árának egységnyi változása esetén.

Az értéket tizedes pontossággal kell megadni.

C0130

A származtatott termék névleges összege

A származtatott termék által fedezett vagy annak kitett összeg.

Futures ügyletek és opciók esetében ez megegyezik a szerződésnek az igénybevételi küszöbértékkel és az adott sorban jelentett szerződések számával megszorzott értékével. Swap- és tőzsdén kívüli forward ügyletek esetében pedig az adott sorban jelentett ügyletek szerződéses összegével egyezik meg. Ha a küszöbérték egy tartomány, akkor a tartomány középértékét kell megadni.

A névleges összeg a fedezett/befektetett összegre vonatkozik (amikor nincs kockázatvállalás). Ha több ügylet zajlik, akkor a jelentés vonatkozási időpontjában érvényes nettó összeget kell megjelölni.

C0140

Vevő/Eladó

Kizárólag a futures ügyletek és opciók, illetve a swapügyletek és hitelderivatíva-ügyletek (deviza-, hitel- és értékpapír-swapügyletek) esetében.

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a származtatott ügylet megvételre vagy eladásra került-e.

A swapügyletek vevői és eladói pozícióit az értékpapírhoz vagy a névleges összeghez, illetve a swapügylet-forgalomhoz viszonyítva határozzák meg.

A swapügylet eladója az ügylet kezdetekor birtokolja az értékpapírt vagy a névleges összeget, és vállalja, hogy a szerződés időtartama alatt átadja ezt az értékpapírt vagy névleges összeget, ideértve adott esetben a szerződéshez kapcsolódó bármilyen más pénzkiáramlást.

A swapügylet vevője a származtatott ügylet lezárásakor fogja birtokolni az értékpapírt vagy a névleges összeget, és a szerződés időtartama alatt megkapja ezt az értékpapírt vagy névleges összeget, ideértve adott esetben a szerződéshez kapcsolódó bármilyen pénzbeáramlást.

Az alábbi zárt listában szereplő opciók egyikét kell használni a kamatláb-csereügyletek kivételével:

1 – Vevő

2 – Eladó

Kamatláb-swapügyletek esetében az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

3 – FX–FL: rögzített kamatláb cseréje változó kamatlábra

4 – FX–FX: rögzített kamatláb cseréje rögzített kamatlábra

5 – FL–FX: változó kamatláb cseréje rögzített kamatlábra

6 – FL–FL: változó kamatláb cseréje változó kamatlábra

C0150

Kifizetett díj

Vétel esetén az opciókért fizetett díj, illetve a swapügyletekért az ügylet kezdete óta fizetett előzetes és rendszeres díjak.

C0160

Beérkezett díj

Eladás esetén az opciók után beérkezett díj, illetve a swapügyletekért az ügylet kezdete óta kapott előzetes és rendszeres díjak.

C0170

Szerződések száma

A sorban feltüntetett hasonló származtatott ügyletek száma. Csak a megkötött ügyletek számát kell jelenteni. Tőzsdén kívüli származtatott ügyleteknél egy swapügylet esetén az „1-es” számot kell beírni, tíz ugyanolyan jellemzővel rendelkező swapügylet esetén pedig a „10-es” számot.

Az ügyletek számába a jelentés vonatkozási időpontjában fennálló ügyleteket kell beleszámolni.

C0180

Szerződés mérete

Az ügylet alapjául szolgáló pénzügyi eszközök száma (pl. futures részvényügyleteknél a származtatott ügyletenként a lejáratkor átadandó részvények száma, futures kötvényügyleteknél az egyes ügyletek alapjául szolgáló referenciaérték).

A szerződésméret meghatározásának módja az eszköz típusától függően változik. A futures részvényügyleteknél gyakran úgy határozzák meg a szerződés méretét, hogy az az ügylet alapjául szolgáló részvények számának függvénye.

Futures kötvényügyleteknél ez a kötvényeknek az ügylet alapjául szolgáló névleges összege.

Kizárólag a tőzsdei futures ügyletekre és az opciókra vonatkozik.

C0190

Lezárást kiváltó esemény esetén felmerülő legmagasabb veszteség

A veszteség legmagasabb összege lezárást kiváltó esemény esetén. Ez az F. CIC-kategóriára vonatkozik.

Ha egy hitelderivatíva 100 %-ban biztosítékkal fedezett, egy lezárást kiváltó esemény esetén a felmerülő legmagasabb veszteség nulla.

C0200

Swapügylet során felmerülő pénzkiáramlás

A swapügylet során kifizetett összegek a jelentési időszakban (a díjak kivételével). Ez az összeg megfelel az IRS-nek fizetett kamatnak és a deviza-swapügyletek, kamatláb-swapügyletek, teljeshozam-swapügyletek és más swapügyletek után fizetett összegeknek.

Amennyiben a rendezést nettó alapon végzik, akkor a C0200. és a C0210. oszlopok közül csak az egyiket kell jelenteni.

C0210

Swapügylet során felmerülő pénzbeáramlás

A swapügylet során beérkezett összegek a jelentési időszakban (kivéve díjak). Ez az összeg megfelel az IRS-hez beérkezett kamatnak és a deviza-swapügyletek, kamatláb-swapügyletek, teljeshozam-swapügyletek és más swapügyletek után beérkezett összegeknek.

Amennyiben a rendezést nettó alapon végzik, akkor a C0200. és a C0210. oszlopok közül csak az egyiket kell jelenteni.

C0220

Kezdő dátum

Annak az időpontnak az ISO 8601 (éééé-hh-nn) szerinti kódját kell megadni, amikor az ügylet szerinti kötelezettségek hatályba léptek.

Ha ugyanazon származtatott terméknél több nap is felmerül, csak a származtatott termék első kereskedési napjára vonatkozó értéket kell feltüntetni, és minden származtatott termék csak egy sorban szerepeljen (a különböző kereskedéseket ne külön sorban tüntesse fel), amely az adott származtatott termékbe történő, a különböző kereskedési időpontok figyelembevételével kiszámított teljes befektetési összeget tartalmazza.

Megújítás esetén a megújítás időpontja tekintendő a származtatott termék kereskedési napjának.

C0230

Futamidő

A származtatott termék futamideje – meghatározása szerint a hátralévő módosított futamidő – olyan származtatott termékek esetében, amelyeknél a futamidő mérése alkalmazandó.

Kiszámítása: a származtatott termékből való pénzeszköz-beáramlások és pénzeszköz-kiáramlások között eltelt nettó idő, amennyiben alkalmazandó.

C0240

Szolvencia II. szerinti érték

A származtatott terméknek a jelentés vonatkozási időpontjában érvényes, a 2009/138/EK irányelv 75. cikkében meghatározottak szerint kiszámított értéke. Ez az érték pozitív, negatív vagy nulla lehet.

C0250

Értékelési módszer

A származtatott termékek értékelése során alkalmazott módszert kell megadni. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – aktív piacokon jegyzett piaci árak ugyanazokra az eszközökre vagy kötelezettségekre

2 – aktív piacokon jegyzett piaci árak hasonló eszközökre vagy kötelezettségekre

3 – alternatív értékelési módszerek

6 – az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 9. cikkének (4) bekezdése szerinti piaci értékelés

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

Információ a származtatott termékekről

C0040

Származtatott pénzügyi eszköz azonosító kódja

Származtatott pénzügyi eszköz azonosító kódja az alábbi fontossági sorrendben:

ISO 6166 szerinti ISIN-kód, amennyiben rendelkezésre áll;

egyéb elismert kód (pl. CUSIP, Bloomberg Ticker, Reuters RIC)

a vállalkozás által adott kód, amennyiben a fenti lehetőségek nem állnak rendelkezésre; e kódnak tartósan következetesnek kell lennie

C0050

A származtatott pénzügyi eszköz azonosító kódjának típusa

A „Származtatott pénzügyi eszköz azonosító kódja” mezőben alkalmazott azonosító kód típusa. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – ISO 6166 szerinti ISIN-kód

2 – CUSIP (a CUSIP (egységes értékpapír-azonosítási eljárásokkal foglalkozó bizottság) Service Bureau által az egyesült államokbeli és kanadai vállalatok számára meghatározott azonosító szám)

3 – SEDOL (a londoni tőzsde hivatalos napi értékpapírjegyzéke)

4 – WKN (Wertpapier Kenn-Nummer, a német alfanumerikus azonosító szám)

5 – Bloomberg Ticker (a társaságok értékpapírjait azonosító Bloomberg-betűkódok)

6 – BBGID (a globális Bloomberg-azonosító)

7 – Reuters RIC (a Reuters eszközkódja)

8 – FIGI (a pénzügyi instrumentum globális azonosítója)

9 – a Nemzeti Kódkiadó Szervezetek Szövetségének tagjai által meghatározott egyéb kódok

99 – A biztosító által adott kód

C0260

Partner neve

A származtatott termékhez kapcsolódó partner neve. Ez a mező megegyezik az intézmény LEI-adatbázisban található nevével, ha van ilyen. Ha nincs, akkor az intézmény hivatalosan bejegyzett neve.

A következőket kell figyelembe venni:

a tőzsdén forgalmazott származtatott termékek esetében a tőzsde neve; vagy

a tőzsdén kívüli származtatott ügyletek esetében – amennyiben azokat egy központi szerződő félen keresztül számolják el – a központi szerződő fél neve; vagy

a többi tőzsdén kívüli származtatott ügylet esetében a szerződéses partner neve.

C0270

A partner kódja

Kizárólag a tőzsdén kívüli származtatott ügyletekre alkalmazandó és a tőzsdétől és a központi szerződő féltől eltérő szerződéses partnerre vonatkozik.

A partner jogalany-azonosító (LEI) segítségével meghatározott azonosító kódja, amennyiben rendelkezésre áll.

Ha nem áll rendelkezésre, ezt a mezőt nem kell jelenteni.

C0280

A partner kódjának típusa

Kizárólag a tőzsdén kívüli származtatott ügyletekre alkalmazandó.

„A partner kódja” mezőben megadott kód azonosítására szolgál. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – LEI

9 – Nincs

C0290

Külső minősítés

Kizárólag a tőzsdén kívüli származtatott ügyletekre alkalmazandó.

A származtatott termékhez kapcsolódó partnernek a jelentés vonatkozási időpontjában érvényes, a kijelölt külső hitelminősítő intézmény (KHMI) által kibocsátott besorolása.

Ez a tétel nem alkalmazandó olyan származtatott termékekre, amelyek vonatkozásában a belső modellt alkalmazó biztosítók belső minősítést használnak. Amennyiben a belső modellt alkalmazó biztosító nem használ belső minősítést, ezt a tételt meg kell adni.

C0300

Kijelölt KHMI

A külső minősítést végző külső hitelminősítő intézet (KHMI) nevét kell megadni az ESMA honlapján közzétett KHMI-k listájából.

Ha a „Külső minősítés” (C0290) mező ki van töltve, ezt a tételt is fel kell tüntetni.

C0310

Hitelminősítési besorolás

A származtatott pénzügyi eszköz szerződő felének a 2009/138/EK irányelv 109a. cikkének (1) bekezdésében meghatározottak szerint adott hitelminősítési besorolását kell megadni. A hitelminősítési besorolásnak tükröznie kell a standard formulát használó biztosító által végrehajtott belső kiigazításokat.

Ez a tétel nem alkalmazandó olyan származtatott pénzügyi eszközökre, amelyek vonatkozásában a belső modellt alkalmazó biztosítók belső minősítést használnak. Amennyiben a belső modellt alkalmazó biztosító nem használ belső minősítést, ezt a tételt meg kell adni.

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

0 – 0-s hitelminősítési besorolás

1 – 1-es hitelminősítési besorolás

2 – 2-es hitelminősítési besorolás

3 – 3-as hitelminősítési besorolás

4 – 4-es hitelminősítési besorolás

5 – 5-ös hitelminősítési besorolás

6 – 6-os hitelminősítési besorolás

9 – Nem áll rendelkezésre besorolás

C0320

Belső minősítés

Belső modellt alkalmazó biztosítók eszközeinek belső minősítése, amennyiben a belső minősítést a belső modellezésben alkalmazzák. Ha egy belső modellt alkalmazó biztosító kizárólag külső minősítéseket használ, ezt a mezőt nem kell jelenteni.

C0330

Partner csoportja

Kizárólag a tőzsdén kívüli származtatott ügyletekre alkalmazandó és a tőzsdétől és a központi szerződő féltől eltérő szerződéses partnerre vonatkozik.

A partner anyavállalatának nevét kell megadni. Ez a mező megegyezik az intézmény LEI-adatbázisban található nevével, ha van ilyen. Ha nincs, akkor az intézmény hivatalosan bejegyzett neve.

C0340

A partner csoportjának kódja

A jogalany-azonosító (LEI) segítségével meghatározott azonosító kód, amennyiben rendelkezésre áll.

Ha nem áll rendelkezésre, ezt a tételt nem kell jelenteni.

C0350

A partner csoportja kódjának típusa

A „Partner csoportjának kódja” mezőben megadott kód azonosítására szolgál. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – LEI

9 – Nincs

C0360

Ügylet megnevezése

A származtatott ügylet megnevezése.

C0370

Pénznem

A származtatott termék pénznemének ISO 4217 szerinti alfabetikus kódját kell megadni, vagyis a származtatott termék névleges összegének pénznemét (pl.: egy opció alapjául egy USD-ben lévő összeg szolgál, amely pénznemre a névleges összeg a szerződés szerinti deviza-swapügylet vonatkozásában van meghatározva stb.).

C0380

CIC

Eszközök osztályozására alkalmazott kiegészítő azonosító kód az e rendelet VI. mellékletében (CIC-táblázat) meghatározottaknak megfelelően. Egy származtatott pénzügyi eszköz CIC-táblázat szerinti osztályozása során a biztosítóknak azt a leginkább reprezentatív kockázatot kell figyelembe venniük, amelynek a származtatott termék ki van téve.

C0390

Küszöbérték

A tőzsdei futures ügyletek referenciaértéke, az opciók kötési árfolyama (kötvények esetében az ár a névérték egy bizonyos százaléka), tőzsdén kívüli forward ügyletek esetében az átváltási árfolyam vagy kamatláb stb.

Nem alkalmazandó a D3. CIC-kategóriára (Kamatláb- és deviza-csereügyletek). Az F1. CIC-kategória (Hitel-nemteljesítési csereügyletek) esetében nem kell kitölteni, ha az nem lehetséges.

Amennyiben az idők során egynél több küszöbérték merül fel, a következő felmerülő küszöbértéket kell megjelölni.

Ha a származtatott pénzügyi eszköz küszöbértéke egy tartomány és ez a tartomány nem összefüggő, az értékeket vesszővel („,”) kell elválasztani egymástól; ha a tartomány összefüggő, az értékeket kötőjellel („–”) kell elválasztani egymástól.

C0400

Az ügylet lezárását kiváltó ok

Azt az eseményt kell megadni, amely a rendes lejáraton kívül vagy a szerződési feltételektől eltérően az ügylet lezárását kiválthatja. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – A mögöttes vagy alapul szolgáló alaptermék-kibocsátó csődje

2 – A mögöttes referenciaeszköz értékének kedvezőtlen csökkenése

3 – A mögöttes referenciaeszköz vagy alaptermék-kibocsátó hitelminősítésének kedvezőtlen változása

4 – Megújítás, vagyis a származtatott termék szerinti kötelezettség lecserélése egy új kötelezettségre vagy a származtatott termék egyik felének lecserélése egy új félre

5 – Több esemény vagy események kombinációja

6 – A fenti lehetőségekben nem említett egyéb esemény

9 – Nincs lezárást kiváltó ok

C0410

Swapügylet – fizetés pénzneme

A csereügylet pénznemének ISO 4217 szerinti alfabetikus kódját kell megadni (kizárólag deviza-csereügyletek és kamatláb- és deviza-csereügyletek esetében).

C0420

Swapügylet – beérkezett pénz pénzneme

A swapügylet névleges összege pénznemének ISO 4217 szerinti alfabetikus kódját kell megadni (kizárólag deviza-swapügyletek és kamatláb- és deviza-swapügyletek esetében).

C0430

Lejárat időpontja

A származtatott ügylet lezárása időpontjának a szerződésben meghatározott ISO 8601 (éééé-hh-nn) szerinti kódját kell megadni, legyen az a lejárat dátuma, az (európai vagy amerikai) opciók lejárati ideje stb.

S.08.02 – Származtatott ügyletek

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények negyedéves és éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

A származtatott termékeknek az ebben a táblában említett kategóriái az e rendelet IV. mellékletében (Eszközkategóriák) meghatározott kategóriák, és CIC-kódokra való hivatkozások az e rendelet V. mellékletében található CIC-táblázatra utalnak.

Ez a tábla a biztosító által közvetlenül tartott, az A–F. kategóriába besorolható lezárt származtatott termékek tételes (vagyis nem áttekintő) listáját tartalmazza. Amennyiben az ügylet még nyitott, de a mérete lecsökkent, a lezárt részt kell jelenteni.

A származtatott pénzügyi eszközök eszköznek minősülnek, amennyiben a Szolvencia II. szerinti értékük pozitív vagy nulla. Ha a Szolvencia II. szerinti értékük negatív, vagy a biztosító bocsátotta őket ki, akkor kötelezettségnek minősülnek. Mind az eszköznek, mind a kötelezettségnek minősülő származtatott termékeket fel kell tüntetni.

A lezárt származtatott termékek olyan termékek, amelyek a vonatkozási időszak adott időpontjában nyitottak voltak (vagyis az utolsó negyedévben, ha a táblát negyedévente nyújtják be, vagy az utolsó évben, ha a táblát évente nyújtják be), ám a jelentési időszak vége előtt lezárultak.

Ha ugyanazzal a származtatott termékkel gyakran kereskednek, a származtatott termék összesített vagy nettó formában is jelenthető (csak az első és az utolsó kereskedési nap megadásával) az összes releváns mezőhöz kapcsolódó specifikus előírásoknak megfelelően, amíg az összes releváns jellemzőjük közös.

A mezőket pozitív értékkel kell jelenteni, ha a vonatkozó előírások másként nem rendelkeznek.

A származtatott termék olyan pénzügyi instrumentum vagy más ügylet, amely az alábbi három jellemző mindegyikével rendelkezik:

d)

értéke egy meghatározott kamatláb, pénzügyi instrumentum ára, tőzsdei áru ára, devizaárfolyam, árindex vagy kamatindex, hitelminősítés vagy hitelindex, vagy ezekhez hasonló (időnként „mögöttesnek” nevezett) változók módosulása miatt változik – nem pénzügyi változó esetében a változó egyik szerződő félre sem lehet jellemző;

e)

nem igényel kezdeti nettó befektetést vagy kismértékű kezdeti nettó befektetést igényel más olyan szerződésekhez képest, amelyek a piaci körülmények változásaira várhatóan hasonlóan reagálnának;

f)

amelyet egy jövőbeni időpontban rendeznek.

Ez a tábla a következő két táblázatból áll: Információ a tartott pozíciókról és Információ a származtatott termékekről.

Az „Információ a tartott pozíciókról” táblázatban minden egyes származtatott terméket külön kell jelenteni annyi sorban, amennyi az adott táblázatban megjelölt összes tétel megfelelő kitöltéséhez szükséges. Ha ugyanazon származtatott pénzügyi eszköz esetében egy változóhoz két érték párosítható, akkor a származtatott pénzügyi eszközt egynél több sorban kell jelenteni.

Az egy párnál több pénznemmel rendelkező származtatott pénzügyi eszközök esetében a termékeket szét kell bontani a párok elemei szerint és külön sorban kell jelenteni őket.

Az „Információ a származtatott pénzügyi eszközökről” táblázatban minden egyes származtatott pénzügyi eszközt külön kell jelenteni úgy, hogy minden eszköz külön sorban jelenjen meg, és a táblázatban megjelölt összes mezőt ki kell tölteni.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

Információ a tartott pozíciókról

C0040

Származtatott pénzügyi eszköz azonosító kódja

Származtatott pénzügyi eszköz azonosító kódja az alábbi fontossági sorrendben:

ISO 6166 szerinti ISIN-kód, amennyiben rendelkezésre áll;

egyéb elismert kód (pl. CUSIP, Bloomberg Ticker, Reuters RIC)

a vállalkozás által adott kód, amennyiben a fenti lehetőségek nem állnak rendelkezésre; e kódnak tartósan következetesnek kell lennie

C0050

A származtatott pénzügyi eszköz azonosító kódjának típusa

A „Származtatott pénzügyi eszköz azonosító kódja” mezőben alkalmazott azonosító kód típusa. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – ISO 6166 szerinti ISIN-kód

2 – CUSIP (a CUSIP (egységes értékpapír-azonosítási eljárásokkal foglalkozó bizottság) Service Bureau által az egyesült államokbeli és kanadai vállalatok számára meghatározott azonosító szám)

3 – SEDOL (a londoni tőzsde hivatalos napi értékpapírjegyzéke)

4 – WKN (Wertpapier Kenn-Nummer, a német alfanumerikus azonosító szám)

5 – Bloomberg Ticker (a társaságok értékpapírjait azonosító Bloomberg-betűkódok)

6 – BBGID (a globális Bloomberg-azonosító)

7 – Reuters RIC (a Reuters eszközkódja)

8 – FIGI (a pénzügyi instrumentum globális azonosítója)

9 – a Nemzeti Kódkiadó Szervezetek Szövetségének tagjai által meghatározott egyéb kódok

99 – A vállalkozás által adott kód

C0060

Portfólió

Élet, nem-élet, részvényesek alapjai, általános (nincs bontás) és elkülönített alapok szerinti bontás. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Életbiztosítás

2 – Nem-életbiztosítás

3 – Elkülönített alapok

4 – Egyéb belső alapok

5 – Részvényesek alapjai

6 – Általános

A bontás – az elkülönített alapok megjelölésének kivételével – nem kötelező, ám alkalmazni kell akkor, ha azt a biztosítón belül is alkalmazzák. Amennyiben a biztosító nem alkalmazza ezt a bontást, az „általános” bontást kell alkalmazni.

C0070

Alap száma

Az elkülönített alapokban vagy egyéb (nemzeti piacok által meghatározott) belső alapokban tartott származtatott pénzügyi eszközökre vonatkozik.

A biztosító által megadott szám, amely megegyezik az egyes alapoknak kiosztott egyedi számmal. Ennek a számnak tartósan következetesnek kell lennie és az alapok azonosítására kell szolgálnia a többi jelentett táblában. Nem használható fel ismételten más alap megjelölésére.

C0080

Az indexhez és a befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekben tartott származtatott pénzügyi eszközök

Az indexhez és a befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez tartott származtatott termékeket kell megadni. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződés

2 – Nem indexhez és nem befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződés

C0090

A származtatott pénzügyi eszköz alapjául szolgáló eszköz

A származtatott ügylet alapjául szolgáló eszköz (eszköz vagy kötelezettség) azonosító kódja Ezt a tételt csak olyan származtatott pénzügyi eszközökre kell megadni, amelyek egy vagy több mögöttes eszközzel rendelkeznek a biztosító portfóliójában. Az index egyéni eszköznek minősül, ezért jelenteni kell.

A származtatott pénzügyi eszköz alapjául szolgáló eszköz azonosító kódja a következő fontossági sorrendben:

ISO 6166 szerinti ISIN-kód, amennyiben rendelkezésre áll;

egyéb elismert kód (pl. CUSIP, Bloomberg Ticker, Reuters RIC)

a vállalkozás által adott kód, amennyiben a fenti lehetőségek nem állnak rendelkezésre; e kódnak tartósan következetesnek kell lennie

„többszörös eszközök/kötelezettségek”, amennyiben egynél több mögöttes eszköz vagy kötelezettség van

Ha a mögöttes eszköz index, akkor az index kódját kell megadni.

C0100

A származtatott ügylet alapjául szolgáló eszköz vagy kötelezettség kódjának típusa

„A származtatott pénzügyi eszköz alapjául szolgáló eszköz” mezőben megadott azonosító kód típusa. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – ISO 6166 szerinti ISIN-kód

2 – CUSIP (a CUSIP (egységes értékpapír-azonosítási eljárásokkal foglalkozó bizottság) Service Bureau által az egyesült államokbeli és kanadai vállalatok számára meghatározott azonosító szám)

3 – SEDOL (a londoni tőzsde hivatalos napi értékpapírjegyzéke)

4 – WKN (Wertpapier Kenn-Nummer, a német alfanumerikus azonosító szám)

5 – Bloomberg Ticker (a társaságok értékpapírjait azonosító Bloomberg-betűkódok)

6 – BBGID (a globális Bloomberg-azonosító)

7 – Reuters RIC (a Reuters eszközkódja)

8 – FIGI (a pénzügyi instrumentum globális azonosítója)

9 – a Nemzeti Kódkiadó Szervezetek Szövetségének tagjai által meghatározott egyéb kódok

99 – A vállalkozás által adott kód

Ezt a tételt az egynél több mögöttes eszközzel vagy kötelezettséggel rendelkező származtatott pénzügyi eszközre nem kell jelenteni.

C0110

A származtatott pénzügyi eszköz felhasználási formája

A származtatott termék felhasználásának típusát kell megadni (mikro- vagy makrofedezeti ügylet, hatékony portfóliókezelés).

A mikrofedezeti ügylet az egyetlen pénzügyi eszközt (eszközt vagy kötelezettséget), előirányzott ügyletet vagy más kötelezettséget fedező származtatott termékekre vonatkozik.

A makrofedezeti ügylet több pénzügyi eszközt (eszközöket vagy kötelezettségeket), előirányzott ügyleteket vagy más kötelezettségeket fedező származtatott termékekre vonatkozik.

A hatékony portfóliókezelés általában olyan műveleteket jelent, ahol a portfóliókezelő úgy igyekszik javítani a portfólió bevételén, hogy egy (alacsonyabb) pénzáramlás-szerkezetet egy magasabb értékű, alacsonyabb befektetési összegű és kevesebb tranzakciós költséggel járó szerkezettel vált fel származtatott termék vagy termékek segítségével anélkül, hogy megváltoztatná az eszköz portfóliójának összetételét.

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Mikrofedezeti ügylet

2 – Makrofedezeti ügylet

3 – Az illeszkedési kiigazítási portfóliók keretében az eszközök és a kötelezettségek pénzáramlásának kiigazítása

4 – Hatékony portfóliókezelés, kivéve „Az illeszkedési kiigazítási portfóliók keretében az eszközök és a kötelezettség pénzáramlásának kiigazítása”

C0120

A származtatott termék névleges összege

A származtatott termék által fedezett vagy annak kitett összeg.

Futures ügyletek és opciók esetében ez megegyezik a szerződésnek az igénybevételi küszöbértékkel és az adott sorban jelentett szerződések számával megszorzott értékével. Swap- és tőzsdén kívüli forward ügyletek esetében pedig az adott sorban jelentett ügyletek szerződéses összegével egyezik meg.

A névleges összeg a fedezett/befektetett összegre vonatkozik (amikor nincs kockázatvállalás). Ha több ügylet zajlik, akkor a jelentés vonatkozási időpontjában érvényes nettó összeget kell megjelölni.

C0130

Vevő/Eladó

Kizárólag a futures ügyletek és opciók, illetve a swapügyletek és hitelderivatíva-ügyletek (deviza-, hitel- és értékpapír-swapügyletek) esetében.

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a származtatott ügylet megvételre vagy eladásra került-e.

A swapügyletek vevői és eladói pozícióit az értékpapírhoz vagy a névleges összeghez, illetve a swapügylet-forgalomhoz viszonyítva határozzák meg.

A swapügylet eladója az ügylet kezdetekor birtokolja az értékpapírt vagy a névleges összeget, és vállalja, hogy a szerződés időtartama alatt átadja ezt az értékpapírt vagy névleges összeget, ideértve adott esetben a szerződéshez kapcsolódó bármilyen más pénzkiáramlást.

A swapügylet vevője a származtatott ügylet lezárásakor fogja birtokolni az értékpapírt vagy a névleges összeget, és a szerződés időtartama alatt megkapja ezt az értékpapírt vagy névleges összeget, ideértve adott esetben a szerződéshez kapcsolódó bármilyen pénzbeáramlást.

Az alábbi zárt listában szereplő opciók egyikét kell használni a kamatláb-csereügyletek kivételével:

1 – Vevő

2 – Eladó

Kamatláb-swapügyletek esetében az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

3 – FX–FL: rögzített kamatláb cseréje változó kamatlábra

4 – FX–FX: rögzített kamatláb cseréje rögzített kamatlábra

5 – FL–FX: változó kamatláb cseréje rögzített kamatlábra

6 – FL–FL: változó kamatláb cseréje változó kamatlábra

C0140

Kifizetett díj

Vétel esetén az opciókért fizetett díj, illetve a swapügyletekért az ügylet kezdete óta fizetett előzetes és rendszeres díjak.

C0150

Beérkezett díj

Eladás esetén az opciók után beérkezett díj, illetve a swapügyletekért az ügylet kezdete óta kapott előzetes és rendszeres díjak.

C0160

Adott napig elért eredmény

A származtatott termékből a kezdetétől számított, a zárónapig/lejáratig elért eredmény mértéke. Ez az érték az eladás napján érvényes érték (ár) és a szerzés napján érvényes érték (ár) különbségének felel meg.

Ez az összeg lehet pozitív (nyereség) vagy negatív (veszteség).

C0170

Szerződések száma

A sorban feltüntetett hasonló származtatott ügyletek száma. Tőzsdén kívüli származtatott ügyleteknél egy swapügylet esetén az „1-es” számot kell beírni, tíz ugyanolyan jellemzővel rendelkező swapügylet esetén pedig a „10-es” számot.

A szerződésszámba a megkötött és a jelentés vonatkozási időpontjában lezárt ügyleteket kell beleszámolni.

C0180

Szerződés mérete

Az ügylet alapjául szolgáló pénzügyi eszközök száma (pl. futures részvényügyleteknél a származtatott ügyletenként a lejáratkor átadandó részvények száma, futures kötvényügyleteknél az egyes ügyletek alapjául szolgáló referenciaérték).

A szerződésméret meghatározásának módja az eszköz típusától függően változik. A futures részvényügyleteknél gyakran úgy határozzák meg a szerződés méretét, hogy az az ügylet alapjául szolgáló részvények számának függvénye.

Futures kötvényügyleteknél ez a kötvényeknek az ügylet alapjául szolgáló névleges összege.

Kizárólag a tőzsdei futures ügyletekre és az opciókra vonatkozik.

C0190

Lezárást kiváltó esemény esetén felmerülő legmagasabb veszteség

A veszteség legmagasabb összege lezárást kiváltó esemény esetén. Ez az F. CIC-kategóriára vonatkozik.

C0200

Swapügylet során felmerülő pénzkiáramlás

A swapügylet során kifizetett összegek a jelentési időszakban (a díjak kivételével). Ez az összeg megfelel az IRS-nek fizetett kamatnak és a deviza-swapügyletek, kamatláb-swapügyletek, teljeshozam-swapügyletek és más swapügyletek után fizetett összegeknek.

Amennyiben a rendezést nettó alapon végzik, akkor a C0200. és a C0210. oszlopok közül csak az egyiket kell jelenteni.

C0210

Swapügylet során felmerülő pénzbeáramlás

A swapügylet során beérkezett összegek a jelentési időszakban (kivéve díjak). Ez az összeg megfelel az IRS-hez beérkezett kamatnak és a deviza-swapügyletek, kamatláb-swapügyletek, teljeshozam-swapügyletek és más swapügyletek után beérkezett összegeknek.

Amennyiben a rendezést nettó alapon végzik, akkor a C0200. és a C0210. oszlopok közül csak az egyiket kell jelenteni.

C0220

Kezdő dátum

Annak az időpontnak az ISO 8601 (éééé-hh-nn) szerinti kódját kell megadni, amikor az ügylet szerinti kötelezettségek hatályba léptek.

Ha ugyanazon származtatott terméknél több nap is felmerül, csak a származtatott termék első kereskedési napjára vonatkozó értéket kell feltüntetni, és minden származtatott termék csak egy sorban szerepeljen (a különböző kereskedéseket ne külön sorban tüntesse fel), amely az adott származtatott termékbe történő, a különböző kereskedési időpontok figyelembevételével kiszámított teljes befektetési összeget tartalmazza.

Megújítás esetén a megújítás időpontja tekintendő a származtatott termék kereskedési napjának.

C0230

Szolvencia II. szerinti érték

A származtatott terméknek a kereskedési (záró- vagy eladási) napon vagy a lejárati napon érvényes, a 2009/138/EK irányelv 75. cikkében meghatározottak szerint kiszámított értéke. Ez az érték pozitív, negatív vagy nulla lehet.

A származtatott termékhez kapcsolódó partner neve. Ez a tétel megegyezik a LEI-adatbázisban található jogalannyal, ha van ilyen. Ha nincs, akkor az intézmény hivatalosan bejegyzett neve.

A következőket kell figyelembe venni:

a tőzsdén forgalmazott származtatott termékek esetében a tőzsde neve; vagy

a tőzsdén kívüli származtatott ügyletek esetében – amennyiben azokat egy központi szerződő félen keresztül számolják el – a központi szerződő fél neve; vagy

a többi tőzsdén kívüli származtatott ügylet esetében a szerződéses partner neve.

C0250

A partner kódja

Kizárólag a tőzsdén kívüli származtatott ügyletekre alkalmazandó és a tőzsdétől és a központi szerződő féltől eltérő szerződéses partnerre vonatkozik.

A jogalany-azonosító (LEI) segítségével meghatározott azonosító kód, amennyiben rendelkezésre áll.

Ha nem áll rendelkezésre, ezt a tételt nem kell jelenteni.

C0260

A partner kódjának típusa

Kizárólag a tőzsdén kívüli származtatott ügyletekre alkalmazandó.

„A partner kódja” mezőben megadott kód azonosítására szolgál. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – LEI

9 – Nincs

C0270

Partner csoportja

Kizárólag a tőzsdén kívüli származtatott ügyletekre alkalmazandó és a tőzsdétől és a központi szerződő féltől eltérő szerződéses partnerre vonatkozik.

A partner anyavállalatának nevét kell megadni. Ez a mező megegyezik az intézmény LEI-adatbázisban található nevével, ha van ilyen. Ha nincs, akkor az intézmény hivatalosan bejegyzett neve.

C0280

A partner csoportjának kódja

Kizárólag a tőzsdén kívüli származtatott ügyletekre alkalmazandó és a tőzsdétől és a központi szerződő féltől eltérő szerződéses partnerre vonatkozik.

A jogalany-azonosító (LEI) segítségével meghatározott azonosító kód, amennyiben rendelkezésre áll.

Ha nem áll rendelkezésre, ezt a tételt nem kell jelenteni.

C0290

A partner csoportja kódjának típusa

A „Partner csoportjának kódja” mezőben megadott kód azonosítására szolgál. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – LEI

9 – Nincs

C0300

Ügylet megnevezése

A származtatott ügylet megnevezése.

C0310

Pénznem

A származtatott termék pénznemének ISO 4217 szerinti alfabetikus kódját kell megadni, vagyis a származtatott termék névleges összegének pénznemét (pl.: egy opció alapjául egy USD-ben lévő összeg szolgál, amely pénznemre a névleges összeg a szerződés szerinti deviza-swapügylet vonatkozásában van meghatározva stb.).

C0320

CIC

Eszközök osztályozására alkalmazott kiegészítő azonosító kód az e rendelet VI. mellékletében (CIC-táblázat) meghatározottaknak megfelelően. Egy származtatott termék CIC-táblázat szerinti osztályozása során a biztosítóknak azt a leginkább reprezentatív kockázatot kell figyelembe venniük, amelynek a származtatott termék ki van téve.

C0330

Küszöbérték

A tőzsdei futures ügyletek referenciaértéke, az opciók kötési árfolyama (kötvények esetében az ár a névérték egy bizonyos százaléka), tőzsdén kívüli forward ügyletek esetében az átváltási árfolyam vagy kamatláb stb.

Nem alkalmazandó a D3. CIC-kategóriára (Kamatláb- és deviza-csereügyletek).

Az F1. CIC-kategória (Hitel-nemteljesítési csereügyletek) esetében nem kell kitölteni, ha az nem lehetséges.

Amennyiben az idők során egynél több küszöbérték merül fel, a következő felmerülő küszöbértéket kell megjelölni.

Ha a származtatott pénzügyi eszköz küszöbértéke egy tartomány és ez a tartomány nem összefüggő, az értékeket vesszővel („,”) kell elválasztani egymástól; ha a tartomány összefüggő, az értékeket kötőjellel („–”) kell elválasztani egymástól.

C0340

Az ügylet lezárását kiváltó ok

Azt az eseményt kell megadni, amely a rendes lejáraton kívül vagy a szerződési feltételektől eltérően az ügylet lezárását kiválthatja. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – A mögöttes vagy alapul szolgáló alaptermék-kibocsátó csődje

2 – A mögöttes referenciaeszköz értékének kedvezőtlen csökkenése

3 – A mögöttes referenciaeszköz vagy alaptermék-kibocsátó hitelminősítésének kedvezőtlen változása

4 – Megújítás, vagyis a származtatott termék szerinti kötelezettség lecserélése egy új kötelezettségre vagy a származtatott termék egyik felének lecserélése egy új félre

5 – Több esemény vagy események kombinációja

6 – A fenti lehetőségekben nem említett egyéb esemény

9 – Nincs lezárást kiváltó ok

C0350

Csereügylet – fizetés pénzneme

A csereügylet pénznemének ISO 4217 szerinti alfabetikus kódját kell megadni (kizárólag deviza-csereügyletek és kamatláb- és deviza-csereügyletek esetében).

C0360

Swapügylet – beérkezett pénz pénzneme

A swapügylet névleges összege pénznemének ISO 4217 szerinti alfabetikus kódját kell megadni (kizárólag deviza-swapügyletek és kamatláb- és deviza-swapügyletek esetében).

C0370

Lejárat időpontja

A származtatott ügylet lezárása időpontjának a szerződésben meghatározott ISO 8601 (éééé-hh-nn) szerinti kódját kell megadni, legyen az a lejárat dátuma, az (európai vagy amerikai) opciók lejárati ideje stb.

S.09.01 – Bevételek/nyereségek és veszteségek a jelentési időszakban

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

Ez a tábla eszközkategóriánként (ideértve a származtatott pénzügyi eszközöket) tartalmaz információkat a bevételről / eredményről, tehát nincs szükség tételes adatszolgáltatásra. A táblában említett eszközkategóriák a IV. mellékletében (Eszközkategóriák) meghatározott kategóriák.

A mezőket pozitív értékkel kell jelenteni, ha a vonatkozó előírások másként nem rendelkeznek.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0040

Eszközkategória

Az ebben a portfólióban lévő eszközkategóriákat kell megadni.

Ehhez a IV. mellékletben (Eszközkategóriák) meghatározott kategóriákat kell alkalmazni.

C0050

Portfólió

Élet, nem-élet, részvényesek alapjai, egyéb belső alapok, általános (nincs bontás) és elkülönített alapok szerinti bontás. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Életbiztosítás

2 – Nem-életbiztosítás

3 – Elkülönített alapok

4 – Egyéb belső alapok

5 – Részvényesek alapjai

6 – Általános

A bontás – az elkülönített alapok megjelölésének kivételével – nem kötelező, ám alkalmazni kell akkor, ha azt a biztosítón belül is alkalmazzák. Amennyiben a biztosító nem alkalmazza ezt a bontást, az „általános” bontást kell alkalmazni.

C0060

Az indexhez és a befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez tartott eszközök

Az indexhez és a befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekre tartott eszközöket kell megadni. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződés

2 – Nem indexhez és nem befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződés

C0070

Osztalékok

A jelentési időszakban megszolgált osztalék összege, vagyis a kapott osztalék mínusz a már a jelentési időszak kezdetén elismert osztalékhoz való jog plusz a jelentési időszak végén elismert osztalékhoz való jog. Ez az osztalékot fizető eszközökre, például a saját tőkére, az elsőbbségi értékpapírokra és a kollektív befektetési vállalkozásokra alkalmazandó.

Ide tartoznak az eladott vagy lejárt eszközökből származó osztalékok is.

C0080

Kamat

A megszolgált kamat mértéke, vagyis a kapott kamat mínusz a jelentési időszak kezdetén felhalmozott kamat plusz a jelentési időszak végén felhalmozott kamat.

Ide tartoznak az eszközök eladásakor/lejártakor vagy a kamatszelvények kézhezvételekor kapott kamatok is.

A kamatszelvényekre és az osztalékot fizető eszközökre, például a kötvényekre, hitelekre és letétekre alkalmazandó.

C0090

Bérleti díjak

A megszolgált bérleti díj mértéke, vagyis a kapott bérleti díj mínusz a jelentési időszak kezdetén felhalmozott bérleti díj plusz a jelentési időszak végén felhalmozott bérleti díj. Ide tartoznak az eszközök eladásakor/lejártakor kapott bérleti díjak is.

Kizárólag ingatlanokra alkalmazandó függetlenül azok funkciójától.

C0100

Nettó nyereség és veszteség

A jelentési időszak során eladott vagy lejárt eszközökből eredő nettó nyereség és veszteség.

A nyereség és veszteség kiszámítása: az eladási vagy lejárati érték és az előző jelentési év végén érvényes, 2009/138/EK irányelv 75. cikke szerinti érték (vagy a jelentési időszakban szerzett eszközök esetében a szerzési érték) különbözete.

A nettó érték pozitív, negatív vagy nulla lehet.

C0110

Nem realizált nyereség és veszteség

A jelentési időszak során el nem adott vagy le nem járt eszközökből eredő nem realizált nyereség és veszteség.

A nem realizált nyereség és veszteség kiszámítása: a jelentési év végén érvényes, a 2009/138/EK irányelv 75. cikke szerinti érték és az előző jelentési év végén érvényes, a 2009/138/EK irányelv 75. cikke szerinti érték (vagy a jelentési időszakban szerzett eszközök esetében a szerzési érték) különbözete.

A nettó érték pozitív, negatív vagy nulla lehet.

S.10.01 – Értékpapírkölcsönök és repóügyletek

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

Ez a tábla a biztosító által közvetlenül birtokolt értékpapír-kölcsönzési ügyletek és repóügyletek (vevő és eladó) tételes (vagyis nem áttekintő) listáját tartalmazza, amelyben az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 309. cikke (2) bekezdésének f) pontjában említett likviditási csereügyletek is szerepelnek.

A táblát kizárólag akkor kell benyújtani, ha az értékpapír-kölcsönzési ügyletekben vagy repóügyletekben részt vevő, mérlegben szereplő vagy mérlegen kívüli azon mögöttes értékpapírok értéke, amelyek lejárati dátuma a jelentés vonatkozási időpontján túlra esik, az S.02.01. tábla C0010/R0070. és C0010/R0220. mezőjében feltüntetett adatok szerint az összes befektetés több mint 5 %-át teszik ki.

Az összes mérlegben szereplő vagy mérlegen kívüli ügyletet jelenteni kell. A tábla tartalmazza a jelentési időszakban felmerülő valamennyi ügyletet, függetlenül attól, hogy azok a jelentés vonatkozási időpontjában nyitottak vagy lezártak voltak-e. A megújító stratégia részét képező ügyletek esetében, ahol ezek lényegében ugyanahhoz a tranzakcióhoz tartoznak, kizárólag a nyitott pozíciókat kell jelenteni.

A repóügylet (repo) értékpapírok eladása egy olyan megállapodással együtt, amely értelmében az eladó egy későbbi időpontban visszavásárolja az értékpapírokat. Az értékpapír-kölcsönzés az értékpapíroknak az egyik fél által a másik félnek való kölcsönzése, aminek keretében a kölcsönbe vevő köteles biztosítékot adni a kölcsönbe adónak.

A tételeket pozitív értékkel kell jelenteni, ha a vonatkozó előírások másként nem rendelkeznek.

Az ebben a táblában említett eszközkategóriák az e rendelet IV. mellékletében meghatározott eszközkategóriák, és kiegészítő azonosító kódokra való hivatkozások az e rendelet VI. mellékletében található CIC-táblázatra utalnak.

A repóügyleteket és az értékpapír-kölcsönzési ügyleteket annyi sorban kell jelenteni, amennyivel a kért információnyújtás megfelelően biztosítható. Ha egy tételben a jelentendő eszköz egyik részéhez egy opció kapcsolódik, míg a másik részhez egy másik opció kapcsolódik, akkor az ügyletet az előírások eltérő rendelkezése hiányában szét kell választani.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0040

Portfólió

Élet, nem-élet, részvényesek alapjai, általános (nincs bontás) és elkülönített alapok szerinti bontás. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Életbiztosítás

2 – Nem-életbiztosítás

3 – Elkülönített alapok

4 – Egyéb belső alapok

5 – Részvényesek alapjai

6 – Általános

A bontás – az elkülönített alapok megjelölésének kivételével – nem kötelező, ám alkalmazni kell akkor, ha azt a biztosítón belül is alkalmazzák. Amennyiben a biztosító nem alkalmazza ezt a bontást, az „általános” bontást kell alkalmazni.

A mérlegen kívül tartott eszközök esetében ezt a tételt nem kell jelenteni.

C0050

Alap száma

Az elkülönített alapokban vagy más (nemzeti piacok által meghatározott) belső alapokban tartott eszközökre vonatkozik.

A biztosító által megadott szám, amely megegyezik az egyes alapoknak kiosztott egyedi számmal. Ennek a számnak tartósan következetesnek kell lennie és az alapok azonosítására kell szolgálnia a többi jelentett táblában. Nem használható fel ismételten más alap megjelölésére.

C0060

Eszközkategória

Az értékpapír-kölcsönzési ügyletek és repóügyletek részeként kölcsönadott/nyújtott mögöttes eszközök kategóriáját kell megadni.

Az e rendelet IV. mellékletében (Eszközkategóriák) meghatározott kategóriákat kell alkalmazni.

C0070

Partner neve

Az ügylethez kapcsolódó partner neve.

Ez a mező megegyezik a intézmény LEI-adatbázisban található nevével, ha van ilyen. Ha nincs, akkor az intézmény hivatalosan bejegyzett neve.

C0080

A partner kódja

A partner jogalany-azonosító (LEI) segítségével meghatározott azonosító kódja, amennyiben rendelkezésre áll.

Ha nem áll rendelkezésre jogalany-azonosító, ezt a mezőt nem kell jelenteni.

C0090

A partner kódjának típusa

„A partner kódja” mezőben megadott kód azonosítására szolgál. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – LEI

9 – Nincs

C0100

Partner eszközkategóriája

Az értékpapír-kölcsönzési ügyletek és repóügyletek részeként kölcsönvett/kapott legjelentősebb eszközkategóriát kell megadni.

Az e rendelet IV. mellékletében (Eszközkategóriák) meghatározott kategóriákat kell alkalmazni.

C0110

Az indexhez és a befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez tartott eszközök

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a C0060. oszlopban feltüntetett mögöttes eszköz indexhez és a befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekben tartott eszköz-e. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződés

2 – Nem indexhez és nem befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződés

C0120

Az ügyletben elfoglalt pozíció

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a biztosító a repóügyletben vevő vagy eladó-e, illetve értékpapír-kölcsönzésben kölcsönbe adó vagy kölcsönbe vevő-e. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Vevő repóügyletben

2 – Eladó repóügyletben

3 – Kölcsönbe adó értékpapír-kölcsönzési ügyletben

4 – Kölcsönbe vevő értékpapír-kölcsönzési ügyletben

C0130

Pénzoldali összeg

Az alábbi összegeket jelenti:

Vevő repóügyletben: az ügylet létrejöttekor kapott összeg

Eladó repóügyletben: az ügylet létrejöttekor átadott összeg

4 – Kölcsönbe adó értékpapír-kölcsönzési ügyletben: az ügylet létrejöttekor garanciaként kapott összeg

Kölcsönbe vevő értékpapír-kölcsönzési ügyletben: az ügylet létrejöttekor kapott értékpapírok összege vagy piaci értéke

C0140

Értékpapír-oldali összeg

Ez a tétel kizárólag a repóügyletekre vonatkozik és az alábbi összegeket jelenti:

Vevő repóügyletben: az ügylet lejártakor átadott összeg

Eladó repóügyletben: az ügylet lejártakor kapott összeg

C0150

Kezdő dátum

Az ügylet kezdeti napjának ISO 8601 szerinti (éééé-hh-nn) kódját kell megadni. Az ügylet kezdeti napja az a nap, amikor az ügylet szerinti kötelezettségek hatályba léptek.

C0160

Lejárat időpontja

Az ügylet zárónapjának ISO 8601 szerinti (éééé-hh-nn) kódját kell megadni. Még ha az ügylet nyitott lehíváson alapul is, általában van egy időpont, amikor az ügylet lejár. Ezekben az esetekben ezt az időpontot kell megadni, ha előtte nem történik lehívás.

A szerződés lezártnak tekinthető, ha lejár, ha lehívás történik rá, vagy ha a szerződést törlik.

A meghatározott lejárati időponttal nem rendelkező ügyleteknél a „9999–12–31” értéket kell feltüntetni.

C0170

Szolvencia II. szerinti érték

Ez a tétel kizárólag a jelentés vonatkozási időpontjában még nyitott ügyletekre vonatkozik.

A repóügyletnek vagy az értékpapír-kölcsönzési ügyletnek az ügyletek értékelésének a 2009/138/EK irányelv 75. cikkében meghatározott szabályai szerint megállapított értéke.

Ez az érték pozitív, negatív vagy nulla lehet.

S.11.01 – Fedezetként tartott eszközök

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

Ez a tábla a biztosító által közvetlenül birtokolt, mérlegben feltüntetett eszközök fedezetéül szolgáló mérlegen kívüli eszközök tételes (vagyis nem áttekintő) listáját tartalmazza.

A tábla nem a biztosítékra irányuló megállapodás szempontjából, hanem a fedezetként tartott eszközök szempontjából szolgál részletes információkkal.

Ha a biztosítékok halmazáról (pool) van szó vagy létezik egy többszörös eszközökből álló biztosítékra irányuló megállapodás, annyi sort kell felhasználni, ahány eszköz van a halmazban vagy ahány megállapodás létezik.

Ez a tábla a következő két táblázatból áll: Információ a tartott pozíciókról és Információ az eszközökről.

Az „Információ a tartott pozíciókról” táblázatban minden egyes fedezetként tartott eszközt külön kell jelenteni annyi sorban, amennyi az adott táblázatban szereplő összes mező kitöltéséhez szükséges. Ha ugyanazon eszköz esetében egy változóhoz két érték párosítható, akkor az eszközt egynél több sorban is jelenteni kell.

Az „Információ az eszközökről” táblázatban minden egyes fedezetként tartott eszközt külön kell megadni úgy, hogy minden eszköz külön sorban jelenjen meg, és a táblázatban szereplő összes mezőt ki kell tölteni.

Az „Eszköz típusa, amelyre a biztosíték vonatkozik” (C0140), „A biztosítékot birtokló partner megnevezése” (C0060) és „A biztosítékot birtokló partner csoportjának megnevezése” (C0070) mezők kivételével az összes tétel a biztosítékként szolgáló eszközökről szóló tájékoztatatással kapcsolatos. A C0140. mező arra a mérlegben feltüntetett eszközre vonatkozik, amelyhez a biztosíték kapcsolódik, míg a C0060. és a C0070. mező a biztosítékot birtokló szerződő félre vonatkozik.

Az ebben a táblában említett eszközkategóriák az e rendelet IV. mellékletében meghatározott eszközkategóriák, és kiegészítő azonosító kódokra való hivatkozások az e rendelet VI. mellékletében található CIC-táblázatra utalnak.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

Információ a tartott pozíciókról

C0040

Eszközazonosító kód

Eszközazonosító kód az alábbi fontossági sorrendben:

ISO 6166 szerinti ISIN-kód, amennyiben rendelkezésre áll;

egyéb elismert kód (pl. CUSIP, Bloomberg Ticker, Reuters RIC)

a vállalkozás által adott kód, amennyiben a fenti lehetőségek nem állnak rendelkezésre; e kódnak tartósan következetesnek kell lennie

Amennyiben 2 vagy több eltérő pénznemben is kibocsátott eszközhöz ugyanazt az eszközazonosító kódot kellene jelenteni, az eszközazonosító-kódot és a pénznem ISO 4217 szerinti alfabetikus kódját is meg kell adni az alábbi példa szerint: „kód + EUR”

C0050

Eszközazonosító kód típusa

Az „Eszközazonosító kód” mezőben alkalmazott azonosító kód típusa. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – ISO 6166 szerinti ISIN-kód

2 – CUSIP (a CUSIP (egységes értékpapír-azonosítási eljárásokkal foglalkozó bizottság) Service Bureau által az egyesült államokbeli és kanadai vállalatok számára meghatározott azonosító szám)

3 – SEDOL (a londoni tőzsde hivatalos napi értékpapírjegyzéke)

4 – WKN (Wertpapier Kenn-Nummer, a német alfanumerikus azonosító szám)

5 – Bloomberg Ticker (a társaságok értékpapírjait azonosító Bloomberg-betűkódok)

6 – BBGID (a globális Bloomberg-azonosító)

7 – Reuters RIC (a Reuters eszközkódja)

8 – FIGI (a pénzügyi instrumentum globális azonosítója)

9 – a Nemzeti Kódkiadó Szervezetek Szövetségének tagjai által meghatározott egyéb kódok

99 – A vállalkozás által adott kód

Amennyiben 2 vagy több eltérő pénznemben is kibocsátott eszközhöz ugyanazt az eszközazonosító kódot kellene jelenteni, és a C0040. oszlopban megjelölt kód az eszközazonosító-kódból és a pénznem ISO 4217 szerinti alfabetikus kódjából tevődik össze, az eszközazonosító-kód típusának a 9. opciót kell tükröznie és az eredeti eszközazonosító-kódot kell tartalmaznia, ahogy azt a következő példa is mutatja, amelyben az ISIN azonosító + pénznem kódot adták meg: „9/1”.

C0060

A biztosítékot birtokló partner megnevezése

Annak a partnernek a megnevezése, amely a biztosítékot birtokolja. Ez a mező megegyezik az intézmény LEI-adatbázisban található nevével, ha van ilyen. Ha nincs, akkor ez a mező az intézmény hivatalosan bejegyzett neve.

Amennyiben a mérlegben feltüntetett eszközök, amelyekhez a biztosíték kapcsolódik, biztosítási kötvényekhez kapcsolódó hitelek, a „Szerződő” tételt meg kell adni.

C0070

A biztosítékot birtokló partner csoportjának megnevezése

A biztosítékot birtokló partner gazdasági csoportjának megnevezése. Ez a mező megegyezik az intézmény LEI-adatbázisban található nevével, ha van ilyen. Ha nincs, akkor ez a mező az intézmény hivatalosan bejegyzett neve.

Ez a tétel nem alkalmazandó, ha a mérlegben feltüntetett eszközök, amelyekre a biztosíték vonatkozik, biztosítási kötvényekhez kapcsolódó hitelek.

C0080

Letétkezelő ország

Annak az országnak az ISO 3166-1-alpha-2 országkódja, ahol a biztosító eszközeit letétbe helyezték. A nemzetközi letétkezelők, például az Euroclear azonosíthatósága céljából a letétkezelő ország a letétkezelési szolgáltatást meghatározó szerződés megkötésének helye szerinti jogi létesítménnyel megegyező ország.

Amennyiben ugyanazt az eszközt egynél több országban is letétbe helyezték, minden eszközt külön kell jelenteni annyi sorban, amennyi ahhoz szükséges, hogy megfelelően azonosítani lehessen az összes letétkezelő országot.

Ez a tétel nem alkalmazandó a jelzáloghitelek és hitelek elnevezésű 8. CIC-kategóriára (természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelek és hitelek esetében, mivel ezeket az eszközöket nem szükséges egyénre szabni) és a 71., a 75. és a 95. CIC-kategóriára ([saját használatú] gépek és berendezések) ugyanezen okból.

A 9. CIC-kategóriát illetően – kivéve a 95. CIC-kategóriát ([Saját használatú] gépek és berendezések) – a kibocsátó országot az ingatlan címe alapján értékelik.

C0090

Mennyiség

Az eszközök száma, az összes releváns eszközre vonatkozóan.

Ha a „Névérték” (C0100) mező ki van töltve, ezt a tételt nem kell megadni.

C0100

Névérték

Kinnlevő összeg névértéken meghatározva minden olyan eszközre, amelynél ez a mező releváns, és nominális értéken meghatározva, a 72., 73., 74., 75. és 79. CIC-kategóriák esetén.

Ha a „Mennyiség” (C0090) mező ki van töltve, ezt a mezőt nem kell megadni.

C0110

Értékelési módszer

Az eszközök értékelése során alkalmazott értékelési módszert kell megadni. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – aktív piacokon jegyzett piaci árak ugyanazokra az eszközökre

2 – aktív piacokon jegyzett piaci árak hasonló eszközökre

3 – alternatív értékelési módszerek

4 – korrigált tőkemódszerek (a részesedések értékelésére alkalmazandó)

5 – IFRS tőkemódszerek (a részesedések értékelésére alkalmazandó)

6 – az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 9. cikkének (4) bekezdése szerinti piaci értékelés

C0120

Teljes összeg

A 2009/138/EK irányelv 75. cikkében meghatározottak szerint kiszámított érték.

A következőket kell figyelembe venni:

a „Névérték” és „A Szolvencia II. szerinti egységár névértékének százaléka” szorzata és a „Felhalmozott kamat” összegének felel meg olyan eszközök esetében, ahol az első két mező releváns,

a „Mennyiség” és „A Szolvencia II. szerinti egységár” szorzatának felel meg olyan eszközök esetében, ahol ez a két mező releváns,

a 7., 8. és 9. eszközkategóriákba sorolandó eszközök esetében itt az eszköz Szolvencia II. szerinti értékét kell megadni.

C0130

Felhalmozott kamat

A kamatozó értékpapírok esetében az utolsó kamatszelvény után elhatárolt kamat összegét kell megadni. Fontos, hogy ez az érték a „Teljes összeg” mező részét is képezi.

C0140

Azon eszköz típusa, amelyhez a biztosíték kapcsolódik

Annak az eszköznek a típusát kell megadni, amelyhez a biztosíték kapcsolódik.

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Államkötvények

2 – Vállalati kötvények

3 – Saját tőke

4 – Kollektív befektetési vállalkozások

5 – Strukturált értékpapírok

6 – Biztosítékkal fedezett értékpapírok

7 – Készpénz és betétek

8 – Jelzáloghitelek és hitelek

9 – Ingatlanok

0 – Egyéb befektetések (ideértve a követeléseket)

X – Származtatott pénzügyi eszközök

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

Információ az eszközökről

C0040

Eszközazonosító kód

Eszközazonosító kód az alábbi fontossági sorrendben:

ISO 6166 szerinti ISIN-kód, amennyiben rendelkezésre áll;

egyéb elismert kód (pl. CUSIP, Bloomberg Ticker, Reuters RIC)

a vállalkozás által adott kód, amennyiben a fenti lehetőségek nem állnak rendelkezésre; e kódnak tartósan következetesnek kell lennie

Amennyiben 2 vagy több eltérő pénznemben is kibocsátott eszközhöz ugyanazt az eszközazonosító kódot kellene jelenteni, az eszközazonosító-kódot és a pénznem ISO 4217 szerinti alfabetikus kódját is meg kell adni az alábbi példa szerint: „kód + EUR”

C0050

Eszközazonosító kód típusa

Az „Eszközazonosító kód” mezőben alkalmazott azonosító kód típusa. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – ISO 6166 szerinti ISIN-kód

2 – CUSIP (a CUSIP (egységes értékpapír-azonosítási eljárásokkal foglalkozó bizottság) Service Bureau által az egyesült államokbeli és kanadai vállalatok számára meghatározott azonosító szám)

3 – SEDOL (a londoni tőzsde hivatalos napi értékpapírjegyzéke)

4 – WKN (Wertpapier Kenn-Nummer, a német alfanumerikus azonosító szám)

5 – Bloomberg Ticker (a társaságok értékpapírjait azonosító Bloomberg-betűkódok)

6 – BBGID (a globális Bloomberg-azonosító)

7 – Reuters RIC (a Reuters eszközkódja)

8 – FIGI (a pénzügyi instrumentum globális azonosítója)

9 – a Nemzeti Kódkiadó Szervezetek Szövetségének tagjai által meghatározott egyéb kódok

99 – A biztosító által adott kód

Amennyiben 2 vagy több eltérő pénznemben is kibocsátott eszközhöz ugyanazt az eszközazonosító kódot kellene jelenteni, és a C0040. oszlopban megjelölt kód az eszközazonosító-kódból és a pénznem ISO 4217 szerinti alfabetikus kódjából tevődik össze, az eszközazonosító-kód típusának a 9. opciót kell tükröznie és az eredeti eszközazonosító-kódot kell tartalmaznia, ahogy azt a következő példa is mutatja, amelyben az ISIN azonosító + pénznem kódot adták meg: „9/1”.

C0150

Mező megnevezése

A jelentett eszköz nevének (vagy ingatlan esetén a címének) a biztosító által meghatározott adatokkal való azonosítsa.

A következőket kell figyelembe venni:

A 8. CIC-kategóriát (Jelzáloghitelek és hitelek) illetően, ha természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelről és hitelről van szó, e tételnek a hitel jellege szerint az „igazgatási, irányító vagy felügyelő testület tagjainak nyújtott hitelek” vagy az „egyéb természetes személyeknek nyújtott hitelek” megjelölést kell tartalmaznia, mivel ezeket az eszközöket nem szükséges egyénre szabni. A nem természetes személyeknek nyújtott hiteleket tételesen fel kell sorolni.

Ez a tétel nem alkalmazandó a 95. CIC-kategóriára ([Saját használatú] gépek és berendezések), mivel ezeket az eszközöket nem szükséges egyénre szabni, illetve a 71. és a 75. CIC-kategóriára.

Amennyiben a biztosíték biztosítási szerződést tartalmaz (a biztosítási kötvénnyel fedezett hitelek esetében), a kötvényeket nem szükséges egyénre szabni, és ez a tétel nem alkalmazandó.

C0160

Kibocsátó neve

A kibocsátónak, vagyis annak az intézménynek a neve, amely a tőkéjének, az adósságának, a származtatott termékeinek stb. egy részét megtestesítő eszközöket bocsát ki a befektetők számára.

Ez a mező megegyezik a intézmény LEI-adatbázisban található nevével, ha van ilyen. Ha nincs, akkor az intézmény hivatalosan bejegyzett neve.

A következőket kell figyelembe venni:

a 4. CIC-kategóriát (Kollektív befektetési vállalkozások) illetően a kibocsátó neve az alapkezelő nevével egyezik meg,

a 7. CIC-kategóriát (Készpénz és betétek) illetően (kivéve a 71. és a 75. CIC-kategóriát) a kibocsátó neve megegyezik a letétkezelő nevével,

a 8. CIC-kategóriát (Jelzáloghitelek és hitelek) illetően ha természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelről és hitelről van szó, e tételnek a hitel jellege szerint az „igazgatási, irányító vagy felügyelő testület tagjainak nyújtott hitelek” vagy az „egyéb természetes személyeknek nyújtott hitelek” megjelölést kell tartalmaznia, mivel ezeket az eszközöket nem szükséges egyénre szabni,

a 8. CIC-kategóriát (Jelzáloghitelek és hitelek) illetően a természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelek és hitelek kivételével az információ a hitelfelvevőre vonatkozik,

Ez a tétel nem alkalmazandó a 71., a 75. és a 9. CIC-kategóriára (Ingatlanok);

C0170

Kibocsátó kódja

A kibocsátó jogalany-azonosító (LEI) segítségével meghatározott azonosító kódja, amennyiben rendelkezésre áll.

A következőket kell figyelembe venni:

a 4. CIC-kategóriát (Kollektív befektetési vállalkozások) illetően a kibocsátó kódja az alapkezelő kódjával egyezik meg,

a 7. CIC-kategóriát (Készpénz és betétek) illetően (kivéve a 71. és a 75. CIC-kategóriát) a kibocsátó kódja megegyezik a letétkezelő kódjával,

a 8. CIC-kategóriát (Jelzáloghitelek és hitelek) illetően a természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelek és hitelek kivételével az információ a hitelfelvevőre vonatkozik;

ez a tétel nem alkalmazandó a 71., a 75. és a 9. CIC-kategóriára (Ingatlanok);

ez a tétel nem alkalmazandó a 8. CIC-kategóriára (Jelzáloghitelek és hitelek), amennyiben természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelekre és hitelekre vonatkozik.

C0180

A kibocsátó kódjának típusa

A „Kibocsátó kódja” mezőben megadott kód azonosítására szolgál. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – LEI

9 – Nincs

Ez a mező nem alkalmazandó a 8. CIC-kategóriára (Jelzáloghitelek és hitelek), amennyiben természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelekre és hitelekre vonatkozik.

Ez a tétel nem alkalmazandó a 71., a 75. és a 9. CIC-kategóriára (Ingatlanok).

C0190

Kibocsátó szektora

A kibocsátó gazdasági szektorát kell megadni a NACE-kódok (a bizottsági rendeletben közzétett) legfrissebb változatának megfelelően. Az ágazatok azonosításához elég a nemzetgazdasági ágat jelölő NACE-betűjelet feltüntetni (pl. az „A” vagy az „A111” is elfogadott), kivéve a pénzügyi és biztosítási tevékenységekhez kapcsolódó NACE-besorolást, ahol a nemzetgazdasági ágat jelölő betűjel után az osztályt jelölő 4 numerikus karaktert is fel kell tüntetni (pl. „K6411”).

A következőket kell figyelembe venni:

a 4. CIC-kategóriát (Kollektív befektetési vállalkozások) illetően a kibocsátó gazdasági szektora az alapkezelő gazdasági szektorával egyezik meg,

a 7. CIC-kategóriát (Készpénz és betétek) illetően (kivéve a 71. és a 75. CIC-kategóriát) a kibocsátó szektora megegyezik a letétkezelő szektorával,

a 8. CIC-kategóriát (Jelzáloghitelek és hitelek) illetően a természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelek és hitelek kivételével az információ a hitelfelvevőre vonatkozik,

ez a tétel nem alkalmazandó a 71., a 75. és a 9. CIC-kategóriára (Ingatlanok);

ez a tétel nem alkalmazandó a 8. CIC-kategóriára (Jelzáloghitelek és hitelek), amennyiben természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelekre és hitelekre vonatkozik.

C0200

Kibocsátó csoport neve

A kibocsátó anyavállalatának neve.

Ez a mező megegyezik a intézmény LEI-adatbázisban található nevével, ha van ilyen. Ha nincs, akkor az intézmény hivatalosan bejegyzett neve.

A következőket kell figyelembe venni:

a 4. CIC-kategóriát (Kollektív befektetési vállalkozások) illetően a csoporttal való kapcsolat az alapkezelőre vonatkozik,

a 7. CIC-kategóriát (Készpénz és betétek) illetően (kivéve a 71. és a 75. CIC-kategóriát) a csoporttal való kapcsolat a letétkezelőre vonatkozik,

A 8. CIC-kategóriát (Jelzáloghitelek és hitelek) illetően a természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelek és hitelek kivételével a csoporttal való kapcsolat a hitelfelvevőre vonatkozik;

Ez a tétel nem alkalmazandó a jelzáloghitelek és hitelek elnevezésű 8. CIC-kategóriára (természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelek és hitelek esetében)

Ez a tétel nem alkalmazandó a 71., a 75. és a 9. CIC-kategóriára (Ingatlanok).

C0210

Kibocsátó csoport kódja

A kibocsátó csoport jogalany-azonosító (LEI) segítségével meghatározott azonosító kódja, amennyiben rendelkezésre áll.

Ha nem áll rendelkezésre jogalany-azonosító, ezt a mezőt nem kell jelenteni.

A következőket kell figyelembe venni:

a 4. CIC-kategóriát (Kollektív befektetési vállalkozások) illetően a csoporttal való kapcsolat az alapkezelőre vonatkozik,

a 7. CIC-kategóriát (Készpénz és betétek) illetően (kivéve a 71. és a 75. CIC-kategóriát) a csoporttal való kapcsolat a letétkezelőre vonatkozik,

A 8. CIC-kategóriát (Jelzáloghitelek és hitelek) illetően a természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelek és hitelek kivételével a csoporttal való kapcsolat a hitelfelvevőre vonatkozik;

Ez a tétel nem alkalmazandó a jelzáloghitelek és hitelek elnevezésű 8. CIC-kategóriára (természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelek és hitelek esetében)

Ez a tétel nem alkalmazandó a 71., a 75. és a 9. CIC-kategóriára (Ingatlanok).

C0220

A kibocsátó csoport kódjának típusa

A „Kibocsátó csoport kódja” mezőben megadott kód azonosítására szolgál. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – LEI

9 – Nincs

Ez a mező nem alkalmazandó a 8. CIC-kategóriára (Jelzáloghitelek és hitelek), amennyiben természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelekre és hitelekre vonatkozik.

Ez a mező nem alkalmazandó a 71., a 75. és a 9. CIC-kategóriára (Ingatlanok).

C0230

Kibocsátó országa

A kibocsátó székhelye szerinti ország ISO 3166-1-alpha-2 kódja.

A kibocsátó helyét az eszközt kibocsátó intézmény címe alapján kell meghatározni.

A következőket kell figyelembe venni:

a 4. CIC-kategóriát (Kollektív befektetési vállalkozások) illetően a kibocsátó országa az alapkezelőhöz kapcsolódó ország,

a 7. CIC-kategóriát (Készpénz és betétek) illetően (kivéve a 71. és a 75. CIC-kategóriát) a kibocsátó országa megegyezik a letétkezelő országával,

a 8. CIC-kategóriát (Jelzáloghitelek és hitelek) illetően a természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelek és hitelek kivételével az információ a hitelfelvevőre vonatkozik;

ez a tétel nem alkalmazandó a 71., a 75. és a 9. CIC-kategóriára (Ingatlanok);

ez a tétel nem alkalmazandó a 8. CIC-kategóriára (Jelzáloghitelek és hitelek), amennyiben természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelekre és hitelekre vonatkozik.

Az alábbi lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

ISO 3166-1-alpha-2 kód

XA szupranacionális kibocsátók

EU: az Európai Unió intézményei

C0240

Pénznem

Az eszköz pénznemének ISO 4217 szerinti alfabetikus kódját kell megadni.

A következőket kell figyelembe venni:

ez a tétel nem alkalmazandó a jelzáloghitelek és hitelek elnevezésű 8. CIC-kategóriára (természetes személyeknek nyújtott jelzálogok és hitelek esetében, mivel ezeket az eszközöket nem szükséges egyénre szabni) és a 75. és a 95. CIC-kategóriára ([Saját használatú] gépek és berendezések) ugyanezen okból;

a 9. CIC-kategóriát illetően (kivéve a 95. CIC-kategóriát – [Saját használatú] gépek és berendezések) a pénznem megegyezik azzal a pénznemmel, amelyben a befektetést lebonyolították.

C0250

CIC

Az e rendelet VI. mellékletében (CIC-táblázat) eszközök osztályozására alkalmazott kiegészítő azonosító kód. Egy eszköz CIC-táblázat szerinti osztályozása során a biztosítóknak a leginkább reprezentatív kockázatot kell figyelembe venniük, amelynek az eszköz ki van téve.

C0260

Egységár

Az eszköz egységára, amennyiben alkalmazandó.

Ha a „Szolvencia II. szerinti egységár névértékének százaléka” (C0270) mező ki van töltve, ezt a tételt nem kell megadni.

C0270

A Szolvencia II. szerinti egységár névértékének százaléka

A névérték mértéke százalékban, az eszközre vonatkozó, felhalmozott kamatok nélkül számított tiszta érték, amennyiben alkalmazandó.

Ha az „Egységár” (C0260) tétel be van jelentve, ezt a tételt nem kell megadni.

C0280

Lejárat időpontja

Csak az 1., 2., 5., 6. és 8. CIC-kategóriára, valamint a 74. és 79. CIC-re vonatkozik.

A lejárat napjának ISO 8601 szerinti (éééé-hh-nn) kódját kell megadni.

Ez mindig megegyezik a lejárat időpontjával, még a visszahívható értékpapírok esetében is. A következőket kell figyelembe venni:

Lejárat nélküli értékpapírok esetében a „9999–12–31” kódot kell használni.

A 8. CIC-kategóriát illetően (magánszemélyeknek nyújtott jelzáloghitelek és hitelek) a súlyozott (hitelösszegtől függő) hátralévő lejáratot kell jelenteni.

S.12.01 – Életbiztosítási és az életbiztosítási tartalékolási technikákhoz hasonlóan kezelt egészségbiztosítási biztosítástechnikai tartalékok

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények, elkülönített alapok, illeszkedési kiigazítási portfóliók, valamint a fennmaradó részek negyedéves és éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

A biztosítók vagy viszontbiztosítók alkalmazhatnak megfelelő közelítéseket a biztosítástechnikai tartalékok kiszámítása során, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 21. cikkében említettek szerint. Emellett az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 59. cikke alkalmazható a kockázati ráhagyás pénzügyi év során történő kiszámítására.

Életbiztosítási kötelezettségekhez kapcsolódó üzletág: A 2009/138/EK irányelv 80. cikkében említett üzletágak az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározottak szerint. A felosztásnak inkább a szerződés alapjául szolgáló kockázatok (tárgy) jellegét kell tükröznie, és nem a szerződés jogi formáját (forma). Alapesetben, ha egy biztosítási vagy viszontbiztosítási szerződés több üzletágat is felölelő kockázatokat fedez, a biztosítónak vagy viszontbiztosítónak a kötelezettségeket – ha lehetséges – fel kell osztania a megfelelő üzletágakra (az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 55. cikke).

Az „Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött biztosítás”, az „Egyéb életbiztosítás” és az „Egészségbiztosítás” üzletágakat fel kell bontani az „Opciók és garanciák nélküli szerződések” és az „Opciókkal és garanciákkal rendelkező szerződések” között. Ennél a felosztásnál figyelembe kell venni a következőket:

Az „Opciók és garanciák nélküli szerződések” tételben kell feltüntetni a pénzügyi garanciákkal vagy szerződéses opciókkal nem rendelkező szerződésekhez kapcsolódó összegeket, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok kiszámítása nem tükrözi a pénzügyi garanciák vagy szerződéses opciók összegét. Ebben az oszlopban kell feltüntetni azokat a szerződéseket is, amelyek nem rendelkeznek lényeges szerződéses opciókkal vagy pénzügyi garanciákkal, és amelyek nem befolyásolják a biztosítástechnikai tartalékok kiszámítását;

Az „Opciókkal és garanciákkal rendelkező szerződések” tételben kell feltüntetni a pénzügyi garanciákkal vagy szerződéses opciókkal rendelkező szerződéseket, a szerződéses opciókat, vagy mindkettőt, amennyiben a biztosítástechnikai tartalékok kiszámítása tükrözi a szóban forgó pénzügyi garanciák vagy szerződéses opciók meglétét.

A megadott információnak tartalmaznia kell a viszontbiztosítást, mivel a viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egység szerződéseiből és a pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülésekre vonatkozó információt meghatározott sorokban kell feltüntetni.

Az R0010– R0100. sorokban a releváns kockázatmentes hozamgörbére adott esetben alkalmazandó volatilitási kiigazítás, illeszkedési kiigazítás és átmeneti kiigazítás utáni adatokat kell feltüntetni, amelyek azonban nem tartalmazzák a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonást. A biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás összegét külön kell feltüntetni az R0110 – R0130. sorokban.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

Z0020

Elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió vagy fennmaradó rész

Megjelöli, hogy a bejelentett adatok elkülönített alaphoz, illeszkedési kiigazítási portfólióhoz vagy fennmaradó részhez kapcsolódnak-e. Az alábbi zárt listában szereplő opciók egyikét kell használni:

1 – elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió

2 – Fennmaradó rész

Z0030

Alap/portfólió száma

Elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió azonosító száma. Ezt a számot a vállalkozás adja meg, és a számnak tartósan következetesnek és a többi táblában bejelentett alap- vagy portfóliószámmal is azonosnak kell lennie.

Ezt a mezőt csak akkor kell kitölteni, ha Z0020 = 1

Egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékok

C0020, C0030, C0060, C0090, C0100, C0160, C0190, C0200/R0010

Egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékok

Az egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékok összege az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként.

C0150/R0010

Egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékok – összesen (egészségbiztosítástól eltérő életbiztosítás, ideértve a befektetési egységekhez kötött biztosítást)

Egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékok teljes összege az egészségbiztosítástól eltérő életbiztosítás esetében, beleértve a befektetési egységekhez kötött biztosítást

C0210/R0010

Egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékok – Összesen (az életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás)

Az életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás esetében az egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékok teljes összege

C0020, C0030, C0060, C0090, C0100 – C0140, C0160, C0190, C0200/R0020

Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege, az egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékokhoz kapcsolódó, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után

Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege, az egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékokhoz kapcsolódó, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként.

C0150/R0020

Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összesen, az egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékokhoz kapcsolódó, a partner általi nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után – Összesen (az egészségbiztosítástól eltérő életbiztosítás, beleértve a befektetési egységekhez kötött biztosítást)

Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések teljes összege, az egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékokhoz kapcsolódó, a partner általi nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után az egészségbiztosítástól eltérő életbiztosítás esetében, beleértve a befektetési egységekhez kötött biztosítást.

C0210/R0020

Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összesen, az egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékokhoz kapcsolódó, a partner általi nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után – Összesen (az életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás)

Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések teljes összege, az életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosításra vonatkozóan egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékok partner általi nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítása után.

A legjobb becslés és a kockázati ráhagyás összegeként kiszámított biztosítástechnikai tartalékok

C0020, C0040, C0050, C0070, C0080, C0090, C0100 – C0140, C0170, C0180, C0190, C0200/R0030

A legjobb becslés (BE) és a kockázati ráhagyás (RM) összegeként számított biztosítástechnikai tartalékok, bruttó legjobb becslés

A bruttó legjobb becslés összege üzletáganként (viszontbiztosítás, különleges célú gazdasági egységek és pénzügyi viszontbiztosítás levonása nélkül a 2009/138/EK irányelv 77. cikke (2) bekezdésének megfelelően ) az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként

C0150/R0030

A BE és RM összegeként számított biztosítástechnikai tartalékok, bruttó legjobb becslés – összesen (egészségbiztosítástól eltérő életbiztosítás, beleértve a befektetési egységekhez kötött biztosítást)

A bruttó legjobb becslés összege (viszontbiztosítás, különleges célú gazdasági egységek és pénzügyi viszontbiztosítás levonása nélkül a 2009/138/EK irányelv 77. cikke (2) bekezdésének megfelelően), egészségbiztosítástól eltérő életbiztosítás esetén, beleértve a befektetési egységekhez kötött biztosítást

C0210/R0030

A BE és RM összegeként számított biztosítástechnikai tartalékok, bruttó legjobb becslés – összesen (az életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás)

A bruttó legjobb becslés teljes összege (viszontbiztosítás, különleges célú gazdasági egységek és pénzügyi viszontbiztosítás levonása nélkül a 2009/138/EK irányelv 77. cikke (2) bekezdésének megfelelően), életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás esetén

C0020, C0040, C0050, C0070, C0080, C0090, C0100, C0170, C0180, C0190, C0200/R0040

Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összesen, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás előtt

Megtérülések összege üzletáganként a viszontbiztosító esetleges nemteljesítéséből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás előtt, a 2009/138/EK irányelv 81. cikke szerint, beleértve a csoporton belüli átadott viszontbiztosítást, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként.

C0150/R0040

Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és finite viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összesen, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás előtt – Összesen (az egészségbiztosítástól eltérő életbiztosítás, beleértve a befektetési egységekhez kötött biztosítást)

Megtérülések teljes összege a viszontbiztosító esetleges nemteljesítéséből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás előtt, a 2009/138/EK irányelv 81. cikke szerint, beleértve a csoporton belüli átadott viszontbiztosítást, az egészségbiztosítástól eltérő életbiztosítás esetében, beleértve a befektetési egységekhez kötött biztosítást).

C0210/R0040

Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és finite viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összesen, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás előtt – Összesen (az életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás)

Viszontbiztosítási szerződésekből és különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből való megtérülések teljes összege az életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás esetében, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás előtt.

C0020, C0040, C0050, C0070, C0080, C0090, C0100, C0170, C0180, C0190, C0200/R0050

A viszontbiztosítási szerződésekből (kivéve a különleges célú gazdasági egységek szerződéseit és a finite viszontbiztosítási szerződéseket) való megtérülések a várható veszteségek miatti kiigazítás előtt

A hagyományos – vagyis a különleges célú gazdasági egységek szerződései és a pénzügyi viszontbiztosítási szerződések nélküli – viszontbiztosításból való megtérülések összege (a várható veszteségek miatti kiigazítás előtt) üzletáganként, azon szerződések határaival összhangban kiszámítva, amelyekhez az adott összegek kapcsolódnak, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként.

C0150/R0050

Viszontbiztosítási szerződésekből (kivéve a különleges célú gazdasági egységek szerződéseit és a finite viszontbiztosítási szerződéseket) való megtérülések összesen a várható veszteségek miatti kiigazítás előtt – Összesen (egészségbiztosítástól eltérő életbiztosítás, beleértve a befektetési egységekhez kötött biztosítást)

A hagyományos – vagyis a különleges célú gazdasági egységek szerződései és a pénzügyi viszontbiztosítási szerződések nélküli – viszontbiztosításból való megtérülések teljes összege (a várható veszteségek miatti kiigazítás előtt) azon szerződések határaival összhangban kiszámítva, amelyekhez az adott összegek kapcsolódnak, beleértve a csoporton belüli átadott viszontbiztosítást, az egészségbiztosítástól eltérő életbiztosítás esetében, beleértve a befektetési egységekhez kötött biztosítást.

C0210/R0050

Viszontbiztosítási szerződésekből (kivéve a különleges célú gazdasági egységek szerződéseit és a finite viszontbiztosítási szerződéseket) való megtérülések összesen, a várható veszteségek miatti kiigazítás előtt – Összesen (életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás)

A viszontbiztosításból (kivéve a különleges célú gazdasági egységek szerződéseit és a pénzügyi viszontbiztosítási szerződéseket) való megtérülések teljes összege a várható veszteségek miatti kiigazítás előtt, azon szerződések határaival összhangban kiszámítva, amelyekhez az adott összegek kapcsolódnak, az életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás esetén.

C0020, C0040, C0050, C0070, C0080, C0090, C0100, C0170, C0180, C0190, C0200/R0060

A különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből való megtérülések a várható veszteségek miatti kiigazítás előtt

A különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből való megtérülések összege a várható veszteségek miatti kiigazítás előtt az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként, azon szerződések határaival összhangban kiszámítva, amelyekhez az adott összegek kapcsolódnak, beleértve a csoporton belüli átadott viszontbiztosítást minden egyes üzletágra.

C0150/R0060

A különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből való megtérülések összesen a várható veszteségek miatti kiigazítás előtt – Összesen (egészségbiztosítástól eltérő életbiztosítás, beleértve a befektetési egységekhez kötött biztosítást)

A különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből való megtérülések teljes összege a várható veszteségek miatti kiigazítás előtt, azon szerződések határaival összhangban kiszámítva, amelyekhez az adott összegek kapcsolódnak, az egészségbiztosítástól eltérő életbiztosítás esetén, beleértve a befektetési egységekhez kötött biztosítást.

C0210/R0060

A különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből való megtérülések összesen a várható veszteségek miatti kiigazítás előtt – Összesen (életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás)

A különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből való megtérülések teljes összege a várható veszteségek miatti kiigazítás előtt, az életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás esetén.

C0020, C0040, C0050, C0070, C0080, C0090, C0100, C0170, C0180, C0190, C0200/R0070

A pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések a várható veszteségek miatti kiigazítás előtt

A pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege a várható veszteségek miatti kiigazítás előtt, azon szerződések határaival összhangban kiszámítva, amelyekhez az adott összegek kapcsolódnak, beleértve a csoporton belüli átadott viszontbiztosítást az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként.

C0150/R0070

A pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összesen a várható veszteségek miatti kiigazítás előtt – Összesen (egészségbiztosítástól eltérő életbiztosítás, beleértve a befektetési egységekhez kötött biztosítást)

A pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések teljes összege a várható veszteségek miatti kiigazítás előtt, azon szerződések határaival összhangban kiszámítva, amelyekhez az adott összegek kapcsolódnak, beleértve a befektetési egységekhez kötött biztosítást, az egészségbiztosítástól eltérő életbiztosítás esetén, beleértve a befektetési egységekhez kötött biztosítást.

C0210/R0070

A pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összesen a várható veszteségek miatti kiigazítás előtt – Összesen (életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás)

A pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések teljes összege a várható veszteségek miatti kiigazítás előtt az életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás esetén

C0020, C0040, C0050, C0070, C0080, C0090, C0100 – C0140, C0170, C0180, C0190, C0200/R0080

Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összesen, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után

Megtérülések összege üzletáganként a viszontbiztosító esetleges nemteljesítéséből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után, a 2009/138/EK irányelv 81. cikke szerint, beleértve a csoporton belüli átadott viszontbiztosítást, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként.

C0150/R0080

Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és finite viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összesen, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után – Összesen (egészségbiztosítástól eltérő életbiztosítás esetén, beleértve a befektetési egységekhez kötött biztosítást)

Megtérülések teljes összege a viszontbiztosító esetleges nemteljesítéséből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után, a 2009/138/EK irányelv 81. cikke szerint, beleértve a csoporton belüli átadott viszontbiztosítást, az egészségbiztosítástól eltérő életbiztosítás esetében, beleértve a befektetési egységekhez kötött biztosítást).

C0210/R0080

Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és finite viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összesen, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után – Összesen (az életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás)

Megtérülések teljes összege a viszontbiztosító esetleges nemteljesítéséből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után, a 2009/138/EK irányelv 81. cikke szerint, beleértve a csoporton belüli átadott viszontbiztosítást, életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás esetén.

C0020, C0040, C0050, C0070, C0080, C0090, C0100, C0170, C0180, C0190, C0200/R0090

Legjobb becslés mínusz a viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések

A legjobb becslés összege, mínusz a viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések a viszontbiztosító esetleges nemteljesítéséből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után, a 2009/138/EK irányelv 81. cikke szerint, üzletáganként.

C0150/R0090

Legjobb becslés mínusz a viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések – Összesen (egészségbiztosítástól eltérő életbiztosítás, beleértve a befektetési egységekhez kötött biztosítást)

A legjobb becslés teljes összege, mínusz a viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések a viszontbiztosító esetleges nemteljesítéséből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után, a 2009/138/EK irányelv 81. cikke szerint, az egészségbiztosítástól eltérő életbiztosítás esetében, beleértve a befektetési egységekhez kötött biztosítást.

C0210/R0090

Legjobb becslés mínusz a viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések – Összesen (életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás)

A legjobb becslés teljes összege, mínusz a viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések a viszontbiztosító esetleges nemteljesítéséből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után, a 2009/138/EK irányelv 81. cikke szerint, az életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás esetében.

C0020, C0030, C0060, C0090, C0100 – C0140, C0160, C0190, C0200/R0100

Kockázati ráhagyás

A kockázati ráhagyás összege az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként a 2009/138/EK irányelv 77. cikkének (3) bekezdésében meghatározottak szerint.

C0150/R0100

Kockázati ráhagyás – Összesen (egészségbiztosítástól eltérő életbiztosítás, beleértve a befektetési egységekhez kötött biztosítást)

A kockázati ráhagyás teljes összege egészségbiztosítástól eltérő életbiztosítás esetén, beleértve a befektetési egységekhez kötött biztosítást

C0210/R0100

Kockázati ráhagyás – Összesen (Életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás)

A kockázati ráhagyás teljes összege az életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás esetén

Az átmeneti intézkedések hatása a biztosítástechnikai tartalékokra

C0020, C0030, C0060, C0090, C0100, C0160, C0190, C0200/R0110

Egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékok

A biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékokra elosztott összege üzletáganként.

Ezt az értéket negatív számmal kell megadni.

C0150/R0110

Egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékok – összesen (egészségbiztosítástól eltérő életbiztosítás, beleértve a befektetési egységekhez kötött biztosítást)

A biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékokra elosztott összege az egészségbiztosítástól eltérő életbiztosítás esetében, beleértve a befektetési egységekhez kötött életbiztosítást.

Ezt az értéket negatív számmal kell megadni.

C0210/R0110

Egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékok – összesen (az életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás)

A biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékokra elosztott összege az életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás esetében.

Ezt az értéket negatív számmal kell megadni.

C0020, C0040, C0050, C0070, C0080, C0090, C0100, C0170, C0180, C0190, C0200/R0120

Legjobb becslés

A biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás legjobb becslésre elosztott összege üzletáganként

Ezt az értéket negatív számmal kell megadni.

C0150/R0120

Legjobb becslés – Összesen (egészségbiztosítástól eltérő életbiztosítás, beleértve a befektetési egységekhez kötött biztosítást)

A biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás legjobb becslésre elosztott összege az egészségbiztosítástól eltérő életbiztosítás esetében, beleértve a befektetési egységekhez kötött biztosítást,

Ezt az értéket negatív számmal kell megadni.

C0210/R0120

Legjobb becslés – Összesen (Életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás)

A biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás legjobb becslésre elosztott teljes összege az életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás esetében,

Ezt az értéket negatív számmal kell megadni.

C0020, C0030, C0060, C0090, C0100, C0160, C0190, C0200/R0130

Kockázati ráhagyás

A biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás kockázati ráhagyásra elosztott összege üzletáganként.

Ezt az értéket negatív számmal kell megadni.

C0150/R0130

Kockázati ráhagyás – Összesen (egészségbiztosítástól eltérő életbiztosítás, beleértve a befektetési egységekhez kötött biztosítást)

A biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás kockázati ráhagyásra elosztott teljes összege az egészségbiztosítástól eltérő életbiztosítás esetében, beleértve a befektetési egységekhez kötött biztosítást.

Ezt az értéket negatív számmal kell megadni.

C0210/R0130

Kockázati ráhagyás – Összesen (Életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás)

A biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás kockázati ráhagyásra elosztott teljes összege az életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás esetében,

Ezt az értéket negatív számmal kell megadni.

Biztosítástechnikai tartalékok – Összesen

C0020, C0030, C0060, C0090, C0100, C0160, C0190, C0200/R0200

Biztosítástechnikai tartalékok – Összesen

A biztosítástechnikai tartalékok teljes összege az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként, beleértve az egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékokat és a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás után.

C0150/R0200

Biztosítástechnikai tartalékok – Összesen – Összesen (egészségbiztosítástól eltérő életbiztosítás, beleértve a befektetési egységekhez kötött biztosítást)

A biztosítástechnikai tartalékok teljes összege az egészségbiztosítástól eltérő életbiztosítás esetén, beleértve a befektetési egységekhez kötött biztosítást, beleértve az egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékokat, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás után.

C0210/R0200

Biztosítástechnikai tartalékok – Összesen – Összesen (az életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás)

A biztosítástechnikai tartalékok teljes összege az életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás esetében, beleértve az egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékokat, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás után.

C0020, C0030, C0060, C0090, C0100, C0110, C0120, C0130, C0140, C0160, C0190, C0200/R0210

Biztosítástechnikai tartalékok mínusz a viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egység szerződéseiből és a pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések – Összesen

A biztosítástechnikai tartalékok teljes összege mínusz a viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egység szerződéseiből és a pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként, beleértve az egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékokat és a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás után.

C0150/R0210

Biztosítástechnikai tartalékok mínusz a viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egység szerződéseiből és a pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések – Összesen – Összesen (egészségbiztosítástól eltérő életbiztosítás, beleértve a befektetési egységekhez kötött biztosítást)

Biztosítástechnikai tartalékok teljes összege mínusz a viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egység szerződéseiből és a pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések az egészségbiztosítástól eltérő életbiztosítás esetén, beleértve a befektetési egységekhez kötött biztosítást, beleértve az egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékokat és a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás után.

C0210/R0210

Biztosítástechnikai tartalékok mínusz a viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egység szerződéseiből és a pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések – Összesen – Összesen (életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás)

Biztosítástechnikai tartalékok teljes összege mínusz a viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egység szerződéseiből és a pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések az életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás esetén, beleértve az egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékokat és a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás után.

Visszavásárlási opcióval rendelkező termékekre vonatkozó legjobb becslés

C0020, C0030, C0060, C0090, C0160, C0190, /R0220

Visszavásárlási opcióval rendelkező termékekre vonatkozó legjobb becslés

A visszavásárlási opcióval rendelkező termékekre vonatkozó bruttó legjobb becslés összege az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként, az aktív viszontbiztosítás kivételével.

Ezt az összeget fel kell tüntetni az R0030–R0090. sorokban is.

C0150/R0220

Visszavásárlási opcióval rendelkező termékekre vonatkozó legjobb becslés – Összesen (egészségbiztosítástól eltérő életbiztosítás, beleértve a befektetési egységekhez kötött biztosítást)

A visszavásárlási opcióval rendelkező termékekre vonatkozó bruttó legjobb becslés teljes összege az egészségbiztosítástól eltérő életbiztosítás esetében, beleértve a befektetési egységekhez kötött biztosítást.

Ezt az összeget fel kell tüntetni az R0030–R0090. sorokban is.

C0210/R0220

Visszavásárlási opcióval rendelkező termékekre vonatkozó legjobb becslés – Összesen (Életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás)

A visszavásárlási opcióval rendelkező termékekre vonatkozó bruttó legjobb becslés teljes összege az életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás esetében.

Ezt az összeget fel kell tüntetni az R0030–R0090. sorokban is.

A pénzáramlásokra vonatkozó bruttó legjobb becslés

C0030, C0060, C0090, C0160, C0190, C0200/R0230

Pénzáramlások, pénzkiáramlások, jövőbeni garantált szolgáltatások és diszkrecionális nyereségrészesedések bruttó legjobb becslése

Jövőbeni garantált szolgáltatásokhoz és diszkrecionális nyereségrészesedésekhez kapcsolódó diszkontált pénzkiáramlások összege (kifizetések szerződőknek és kedvezményezetteknek), az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként.

A jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedések a biztosítási vagy viszontbiztosítási szerződések indexhez vagy befektetési egységekhez kötött szolgáltatásától eltérő jövőbeni nyereségrészesedések, amelyek a következő jellemzők valamelyikével rendelkeznek:

a)

a nyereségrészesedés jogi vagy szerződéses előírás alapján a következő egy vagy több eredményen alapul:

i.

meghatározott szerződéscsoport, meghatározott szerződéstípus vagy egyetlen szerződés teljesítménye;

ii.

a biztosító vagy viszontbiztosító által tartott meghatározott eszközhalmazon realizált vagy nem realizált befektetési hozam;

iii.

a biztosító vagy viszontbiztosító vagy alap eredménye a szerződésnek megfelelően;

b)

a nyereségrészesedés a biztosító vagy viszontbiztosító nyilatkozatán alapul, és kifizetésének ütemezése vagy összege teljes mértékben vagy részben a biztosító vagy viszontbiztosító döntése.

C0020, C0100/R0240

Pénzáramlások, pénzkiáramlások, jövőbeni garantált szolgáltatások bruttó legjobb becslése – nyereségrészesedéssel járó biztosítás

A jövőbeni garantált szolgáltatásokhoz és diszkrecionális nyereségrészesedésekhez kapcsolódó diszkontált pénzkiáramlások összege (kifizetések szerződőknek és kedvezményezetteknek) az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletág tekintetében, Nyereségrészesedéssel járó biztosítás.

C0020, C0100/R0250

Pénzáramlások, pénzkiáramlások, jövőbeni diszkrecionális szolgáltatások bruttó legjobb becslése – nyereségrészesedéssel járó biztosítás

A jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedésekhez kapcsolódó diszkontált pénzkiáramlások összege (kifizetések szerződőknek és kedvezményezetteknek) az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletág tekintetében, Nyereségrészesedéssel járó biztosítás.

A jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedések a biztosítási vagy viszontbiztosítási szerződések indexhez vagy befektetési egységekhez kötött szolgáltatásától eltérő jövőbeni nyereségrészesedések, amelyek a következő jellemzők valamelyikével rendelkeznek:

a)

a nyereségrészesedés jogi vagy szerződéses előírás alapján a következő egy vagy több eredményen alapul:

i.

meghatározott szerződéscsoport, meghatározott szerződéstípus vagy egyetlen szerződés teljesítménye;

ii.

a biztosító vagy viszontbiztosító által tartott meghatározott eszközhalmazon realizált vagy nem realizált befektetési hozam;

iii.

a biztosító vagy viszontbiztosító vagy alap eredménye a szerződésnek megfelelően;

b)

a nyereségrészesedés a biztosító vagy viszontbiztosító nyilatkozatán alapul, és kifizetésének ütemezése vagy összege teljes mértékben vagy részben a biztosító vagy viszontbiztosító döntése.

C0020, C0030, C0060, C0090, C0100, C0160, C0190, C0200/R0260

Pénzáramlások, pénzkiáramlások, jövőbeni költségek és egyéb pénzkiáramlások bruttó legjobb becslése

A jövőbeni költségekhez és egyéb pénzkiáramlásokhoz kapcsolódó diszkontált pénzkiáramlások teljes összege, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként. Tükröznie kell azokat a költségeket, amelyek a biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek teljesítése során merülnek fel, valamint az egyéb pénzkiáramlások tételeit, például a szerződőket terhelő vagy várhatóan terhelő adófizetéseket, illetőleg a biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek rendezéséhez szükséges tételeket.

C0150 /R0260

Pénzáramlások, pénzkiáramlások, jövőbeni költségek és egyéb pénzkiáramlások bruttó legjobb becslése – Összesen (egészségbiztosítástól eltérő életbiztosítás, beleértve a befektetési egységekhez kötött biztosítást)

A jövőbeni költségekhez és egyéb pénzkiáramlásokhoz kapcsolódó diszkontált pénzkiáramlások teljes összege az egészségbiztosítástól eltérő életbiztosítás esetében, beleértve a befektetési egységekhez kötött biztosítást

Tükröznie kell azokat a költségeket, amelyek a biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek teljesítése során merülnek fel, valamint az egyéb pénzkiáramlások tételeit, például a szerződőket terhelő vagy várhatóan terhelő adófizetéseket, illetőleg a biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek rendezéséhez szükséges tételeket.

C0210/R0260

Pénzáramlások, pénzkiáramlások, jövőbeni költségek és egyéb pénzkiáramlások bruttó legjobb becslése – Összesen (életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás)

A jövőbeni költségekhez és egyéb pénzkiáramlásokhoz kapcsolódó diszkontált pénzkiáramlások teljes összege az életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás esetén.

Tükröznie kell azokat a költségeket, amelyek a biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek teljesítése során merülnek fel, valamint az egyéb pénzkiáramlások tételeit, például a szerződőket terhelő vagy várhatóan terhelő adófizetéseket, illetőleg a biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek rendezéséhez szükséges tételeket.

C0020, C0030, C0060, C0090, C0100, C0160, C0190, C0200/R0270

Pénzáramlások, pénzbeáramlások, jövőbeni díjak bruttó legjobb becslése

A jövőbeni díjakhoz és egyéb, a szóban forgó díjakból eredő kiegészítő pénzáramlásokhoz kapcsolódó diszkontált pénzbeáramlások összege, beleértve az aktív viszontbiztosítási díjakat, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként.

C0150/R0270

Pénzáramlások, pénzbeáramlások, jövőbeni díjak bruttó legjobb becslése – Összesen (egészségbiztosítástól eltérő életbiztosítás, beleértve a befektetési egységekhez kötött biztosítást)

A jövőbeni díjakhoz és egyéb, a szóban forgó díjakból eredő kiegészítő pénzáramlásokhoz kapcsolódó diszkontált pénzbeáramlások összege, beleértve az aktív viszontbiztosítási díjakat, az egészségbiztosítástól eltérő életbiztosítás esetében, beleértve a befektetési egységekhez kötött biztosítást.

C0210/R0270

Pénzáramlások, pénzbeáramlások, jövőbeni díjak bruttó legjobb becslése – Összesen (Életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás)

A jövőbeni díjakhoz és egyéb, a szóban forgó díjakból eredő kiegészítő pénzáramlásokhoz kapcsolódó diszkontált pénzbeáramlások összege, beleértve az aktív viszontbiztosítási díjakat, Életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás esetén.

C0020, C0030, C0060, C0090, C0100, C0160, C0190, C0200/R0280

Pénzáramlások, pénzbeáramlások, egyéb pénzbeáramlások bruttó legjobb becslése

Bármely egyéb, a jövőbeni díjakhoz nem tartozó diszkontált pénzbeáramlások összege, amely nem tartalmazza a befektetések megtérülését, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletág tekintetében.

C0150 /R0280

Pénzáramlások, pénzbeáramlások, egyéb pénzbeáramlások bruttó legjobb becslése – Összesen (egészségbiztosítástól eltérő életbiztosítás, beleértve a befektetési egységekhez kötött biztosítást)

Bármely egyéb, a jövőbeni díjakhoz nem tartozó diszkontált pénzbeáramlások összege, amely nem tartalmazza a befektetések megtérülését, az egészségbiztosítástól eltérő életbiztosítás esetében, beleértve a befektetési egységekhez kötött biztosítást.

C0210/R0280

Pénzáramlások, pénzbeáramlások, egyéb pénzbeáramlások bruttó legjobb becslése – Összesen (életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás)

Bármely egyéb, a jövőbeni díjakhoz nem tartozó diszkontált pénzbeáramlások összege, amely nem tartalmazza a befektetések megtérülését, az életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás esetén.

C0020, C0030, C0060, C0090, C0100, C0160, C0190, C0200/R0290

A bruttó legjobb becslés közelítések használatával számított százaléka

Adja meg a bruttó legjobb becslés (R0030) közelítések használatával számított részének százalékos arányát az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 21. cikkének megfelelően.

C0020, C0030, C0060, C0090, C0100, C0160, C0190, C0200/R0300

Visszavásárlási érték

Az adókkal csökkentett visszavásárlási érték összegét kell megadni az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként a 2009/138/EK irányelv 185. cikke (3) bekezdésének f) pontjában meghatározottak szerint.

Azt a szerződésben meghatározott összeget tükrözi, amely a szerződés idő előtti felbontása esetén fizetendő a szerződőnek (vagyis a lejáratot megelőzően vagy a biztosítási esemény, például halál bekövetkezése esetén fizetendővé váló összeget) a díjak és a biztosítási kötvénnyel fedezett hitelek levonásával. Tartalmazza a garantált és nem garantált visszavásárlási értékeket.

C0150/R0300

Visszavásárlási érték, összesen (egészségbiztosítástól eltérő életbiztosítás, beleértve a befektetési egységekhez kötött biztosítást)

A visszavásárlási érték összesen az egészségbiztosítástól eltérő életbiztosítás esetén, beleértve a befektetési egységekhez kötött biztosítást.

C0210/R0300

Visszavásárlási érték, összesen (életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás)

A visszavásárlási érték teljes összege az életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás esetén.

C0020, C0030, C0060, C0090, C0100, C0160, C0190, C0200/R0310

A kamatlábra vonatkozó átmeneti intézkedés által érintett legjobb becslés

Ebben a mezőben kell megadni az átmeneti kiigazítás releváns kockázatmentes hozamgörbére való alkalmazása által érintett bruttó legjobb becslés (R0030) összegét az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként.

C0150/R0310

A kamatlábra vonatkozó átmeneti intézkedés által érintett legjobb becslés – Összesen (egészségbiztosítástól eltérő életbiztosítás, beleértve a befektetési egységekhez kötött biztosítást)

Az átmeneti kiigazítás releváns kockázatmentes hozamgörbére való alkalmazása által érintett bruttó legjobb becslés (R0030) teljes összege üzletáganként, az egészségbiztosítástól eltérő életbiztosítás esetén, beleértve a befektetési egységekhez kötött biztosítást.

C0210/R0310

A kamatlábra alkalmazott átmeneti intézkedés által érintett legjobb becslés – Összesen (életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás)

Az átmeneti kiigazítás releváns kockázatmentes hozamgörbére való alkalmazása által érintett bruttó legjobb becslés (R0030) teljes összege, az életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás esetén.

C0020, C0030, C0060, C0090, C0100, C0160, C0190, C0200/R0320

Biztosítástechnikai tartalékok a kamatlábra alkalmazott átmeneti intézkedés nélkül

Azon biztosítástechnikai tartalékok összege, amelyek esetében alkalmazták az átmeneti kiigazítást a releváns kockázatmentes hozamgörbére, az átmeneti kiigazítás releváns kockázatmentes hozamgörbére való alkalmazása nélkül számítva, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként.

Azokban az esetekben, amikor a legjobb becslésekre volatilitási kiigazítást is alkalmaztak, az itt megadott összegnek a volatilitási kiigazítás által érintett, de a releváns kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás nélküli összeget kell tükröznie.

C0150/R0320

Biztosítástechnikai tartalékok a kamatlábra alkalmazott átmeneti intézkedés nélkül

Azon biztosítástechnikai tartalékok teljes összege, amelyek esetében alkalmazták az átmeneti kiigazítást a releváns kockázatmentes hozamgörbére, az átmeneti kiigazítás releváns kockázatmentes hozamgörbére való alkalmazása nélkül számítva, az egészségbiztosítástól eltérő életbiztosítás esetén, beleértve a befektetési egységekhez kötött biztosítást.

Azokban az esetekben, amikor a legjobb becslésekre volatilitási kiigazítást is alkalmaztak, az itt megadott összegnek a volatilitási kiigazítás által érintett, de a releváns kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás nélküli összeget kell tükröznie.

C0210/R0320

Biztosítástechnikai tartalékok a kamatlábra alkalmazott átmeneti intézkedés nélkül

Azon biztosítástechnikai tartalékok teljes összege, amelyek esetében alkalmazták az átmeneti kiigazítást a releváns kockázatmentes hozamgörbére, az átmeneti kiigazítás releváns kockázatmentes hozamgörbére való alkalmazása nélkül számítva, életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás esetén.

Azokban az esetekben, amikor a legjobb becslésekre volatilitási kiigazítást is alkalmaztak, az itt megadott összegnek a volatilitási kiigazítás által érintett, de a releváns kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás nélküli összeget kell tükröznie.

C0020, C0030, C0060, C0090, C0100, C0160, C0190, C0200/R0330

A volatilitási kiigazítás által érintett legjobb becslés

Ebben a mezőben kell megadni a volatilitási kiigazítás által érintett bruttó legjobb becslés (R0030) összegét az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként.

C0150/R0330

A volatilitási kiigazítás által érintett legjobb becslés – Összesen (Egészségbiztosítástól eltérő életbiztosítás, beleértve a befektetési egységekhez kötött biztosítást)

A volatilitási kiigazítás által érintett bruttó legjobb becslés (R0030) teljes összege az egészségbiztosítástól eltérő életbiztosítás esetében, beleértve a befektetési egységekhez kötött biztosítást.

C0210/R0330

A volatilitási kiigazítás által érintett legjobb becslés – Összesen (Életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás)

A volatilitási kiigazítás által érintett bruttó legjobb becslés (R0030) teljes összege az életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás esetében.

C0020, C0020, C0060, C0090, C0100, C0160, C0190, C0200/R0340

Volatilitási kiigazítás nélküli és egyéb átmeneti intézkedések nélküli biztosítástechnikai tartalékok

Azon biztosítástechnikai tartalékok teljes összege, amelyek esetében alkalmazták a volatilitási kiigazítást, a volatilitási kiigazítás nélkül számítva, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként.

Azokban az esetekben, amikor ugyanazon biztosítástechnikai tartalékokra átmeneti levonást / a releváns kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítást is alkalmaztak, az itt megadott összegnek a volatilitási kiigazítás és az átmeneti levonás, valamint a releváns kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás nélküli összeget kell tükröznie.

C0150/R0340

Volatilitási kiigazítás nélküli és egyéb átmeneti intézkedések nélküli biztosítástechnikai tartalékok – Összesen (egészségbiztosítástól eltérő életbiztosítás, beleértve a befektetési egységekhez kötött biztosítást)

Azon biztosítástechnikai tartalékok teljes összege, amelyek esetében alkalmazták a volatilitási kiigazítást, a volatilitási kiigazítás nélkül számítva, az egészségbiztosítástól eltérő életbiztosítás esetén, beleértve a befektetési egységekhez kötött biztosítást.

Azokban az esetekben, amikor ugyanazon biztosítástechnikai tartalékokra átmeneti levonást / a releváns kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítást is alkalmaztak, az itt megadott összegnek a volatilitási kiigazítás és az átmeneti levonás, valamint a releváns kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás nélküli összeget kell tükröznie.

C0210/R0340

Volatilitási kiigazítás nélküli és egyéb átmeneti intézkedések nélküli biztosítástechnikai tartalékok – Összesen (életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás)

Azon biztosítástechnikai tartalékok teljes összege, amelyek esetében alkalmazták a volatilitási kiigazítást, a volatilitási kiigazítás nélkül számítva, az életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás esetén.

Azokban az esetekben, amikor ugyanazon biztosítástechnikai tartalékokra átmeneti levonást / a releváns kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítást is alkalmaztak, az itt megadott összegnek a volatilitási kiigazítás és az átmeneti levonás, valamint a releváns kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás nélküli összeget kell tükröznie.

C0020, C0030, C0060, C0090, C0100, C0160, C0190, C0200/R0350

Illeszkedési kiigazítás által érintett legjobb becslés

Ebben a mezőben kell megadni az illeszkedési kiigazítás által érintett bruttó legjobb becslés (R0030) összegét az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként.

C0150/R0350

Illeszkedési kiigazítás által érintett legjobb becslés – Összesen (egészségbiztosítástól eltérő életbiztosítás, beleértve a befektetési egységekhez kötött biztosítást)

Az illeszkedési kiigazítás által érintett bruttó legjobb becslés (R0030) teljes összege az egészségbiztosítástól eltérő életbiztosítás esetében, beleértve a befektetési egységekhez kötött biztosítást.

C0210/R0350

Illeszkedési kiigazítás által érintett legjobb becslés – Összesen (életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás)

Az illeszkedési kiigazítás által érintett bruttó legjobb becslés (R0030) teljes összege az életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás esetében.

C0020, C0030, C0060, C0090, C0100, C0160, C0190, C0200/R0360

Illeszkedési kiigazítás és minden egyéb nélküli biztosítástechnikai tartalékok

Azon biztosítástechnikai tartalékok teljes összege, amelyek esetében alkalmazták az illeszkedési kiigazítást, az illeszkedési kiigazítás nélkül számítva, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként.

Azokban az esetekben, amikor ugyanazon biztosítástechnikai tartalékokra átmeneti levonást is alkalmaztak, az itt megadott összegnek az illeszkedési kiigazítás és az átmeneti levonás nélküli összeget kell tükröznie.

C0150/R0360

Illeszkedési kiigazítás és minden egyéb nélküli biztosítástechnikai tartalékok – Összesen (egészségbiztosítástól eltérő életbiztosítás, beleértve a befektetési egységekhez kötött biztosítást)

Azon biztosítástechnikai tartalékok teljes összege, amelyek esetében alkalmazták az illeszkedési kiigazítást, az illeszkedési kiigazítás nélkül számítva, az egészségbiztosítástól eltérő életbiztosítás esetén, beleértve a befektetési egységekhez kötött biztosítást.

Azokban az esetekben, amikor ugyanazon biztosítástechnikai tartalékokra átmeneti levonást is alkalmaztak, az itt megadott összegnek az illeszkedési kiigazítás és az átmeneti levonás nélküli összeget kell tükröznie.

C0210/R0360

Illeszkedési kiigazítás és minden egyéb nélküli biztosítástechnikai tartalékok

Azon biztosítástechnikai tartalékok teljes összege, amelyek esetében alkalmazták az illeszkedési kiigazítást, az illeszkedési kiigazítás nélkül számítva, az életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás esetén.

Azokban az esetekben, amikor ugyanazon biztosítástechnikai tartalékokra átmeneti levonást is alkalmaztak, az itt megadott összegnek az illeszkedési kiigazítás és az átmeneti levonás nélküli összeget kell tükröznie.

S.12.02 – Életbiztosítási és az életbiztosítási tartalékolási technikákhoz hasonlóan kezelt egészségbiztosítási biztosítástechnikai tartalékok – országonkénti bontásban

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

A biztosítónak vagy viszontbiztosítónak figyelembe kell vennie a különböző pénznemekhez kapcsolódó valamennyi kötelezettséget és át kell váltani a jelentés pénznemére.

Az országokra lebontott információkat a következő specifikációnak megfelelően kell megadni:

e.

A biztosítástechnikai tartalékok összegére vonatkozó információt függetlenül attól, hogy az egy összegben és a bruttó legjobb becslés szerint lett kiszámítva, a székhely szerinti országra vonatkozóan kell megadni.

f.

Az országonként megadott információnak tükröznie kell a biztosítástechnikai tartalékok egy összegben és bruttó legjobb becslés szerint kiszámított összegének legalább 90 %-át az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti egyes üzletágak tekintetében.

g.

Amennyiben a b) pontnak való megfelelés céljából egy meghatározott országot jelenteni kell egy konkrét üzletágra vonatkozóan, akkor ezt az országot valamennyi üzletág tekintetében meg kell adni;

h.

a többi országra vonatkozó adatokat összesítve kell jelenteni az „egyéb EGT-országok” vagy az „egyéb EGT-n kívüli országok” mezőben.

i.

A direkt biztosítás esetében a szerződés kötelezettségvállalási helye szerinti országokról kell egyenként információt nyújtani;

j.

arányos és nem arányos viszontbiztosításra vonatkozóan az átadó biztosító helye szerinti országokról kell egyenként információt nyújtani.

E tábla alkalmazásában „a szerződés kötelezettségvállalási helye szerinti ország”:

k.

az az ország, ahol a biztosító letelepedett (székhely szerinti ország), amennyiben a szerződést nem fióktelepen keresztül vagy a szolgáltatásnyújtás szabadsága keretében adták el;

l.

a fióktelep székhelye szerinti ország, amennyiben a szerződést fióktelepen keresztül adták el;

m.

az az ország, ahol a szolgáltatásnyújtás szabadságát bejelentették (befogadó ország), amennyiben a szerződést a szolgáltatásnyújtás szabadsága keretében adták el.

n.

Biztosításközvetítő igénybevétele esetén vagy bármely egyéb helyzetben az a), b) vagy c) opció érvényesül attól függően, hogy ki adta el a szerződést.

A jelentendő információnak tartalmaznia kell a volatilitási kiigazítást, az illeszkedési kiigazítást, a releváns kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítást és a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonást.

Bruttó biztosítástechnikai tartalékok egy összegben és a bruttó legjobb becslés szerint kiszámítva a különböző országokra

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0010/R0040, ...

Földrajzi zóna / Ország

A lényegességi küszöbön belül eső országok azonosításához az ország ISO 3166-1-alpha-2 kódját kell megadni.

C0020, C0030, C0060, C0090, C0100, C0150, C0160, C0190, C0200, C0210/R0010

Bruttó biztosítástechnikai tartalékok, egy összegben és a bruttó legjobb becslés szerint kiszámítva a különböző országokra –Székhely szerinti ország

Bruttó biztosítástechnikai tartalékok összege, egy összegben és a bruttó legjobb becslés szerint kiszámítva országonként, a szerződés kötelezettségvállalási helye szerinti vagy az átadó biztosító székhelye szerinti országokra lebontva, ha az ország a székhely szerinti ország, üzletágankénti bontásban és az egészségbiztosítástól eltérő életbiztosításokra összesítve, beleértve a befektetési egységekhez kötött életbiztosítást, valamint az életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítást.

C0020, C0030, C0060, C0090, C0100, C0150, C0160, C0190, C0200, C0210/R0020

Bruttó biztosítástechnikai tartalékok egy összegben és a bruttó legjobb becslés szerint kiszámítva a különböző országokra – a lényegességi küszöbön kívül eső EGT-országok – nem országonként jelentve

Bruttó biztosítástechnikai tartalékok összege, egy összegben és a bruttó legjobb becslés szerint kiszámítva a lényegességi küszöbön kívül eső EGT országokra (pl. amelyeket országonként külön nem jelentenek) a székhely szerinti ország kivételével, üzletágankénti bontásban és összesítve az egészségbiztosítástól eltérő életbiztosításokat, beleértve a befektetési egységekhez kötött életbiztosításokat, valamint az életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosításokat.

C0020, C0030, C0060, C0090, C0100, C0150, C0160, C0190, C0200, C0210/R0030

Bruttó biztosítástechnikai tartalékok egy összegben és a bruttó legjobb becslés szerint kiszámítva a különböző országokra – a lényegességi küszöbön kívül eső nem EGT-országok – nem országonként jelentve

Bruttó biztosítástechnikai tartalékok összege, egy összegben és a bruttó legjobb becslés szerint kiszámítva, a lényegességi küszöbön kívül eső nem EGT-országok esetében (amelyeket országonként külön nem jelentenek), a székhely szerinti ország kivételével, üzletágankénti bontásban és összesítve az egészségbiztosítástól eltérő életbiztosításokat, beleértve a befektetési egységekhez kötött életbiztosításokat, valamint az életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosításokat.

C0020, C0030, C0060, C0090, C0100, C0150, C0160, C0190, C0200, C0210/R0040, …

Bruttó biztosítástechnikai tartalékok egy összegben és a bruttó legjobb becslés szerint kiszámítva a különböző országokra – 1. ország [egy-egy sorban a lényegességi küszöbön belüli egyes országok]

Bruttó biztosítástechnikai tartalékok összege egy összegben és a bruttó legjobb becslés szerint kiszámítva országonként, a szerződés kötelezettségvállalási helye szerint vagy az átadó biztosító székhelye szerinti országokra lebontva, a lényegességi küszöbön belüli egyes országokra, kivéve a székhely szerinti országot, üzletáganként és összesítve az egészségbiztosítástól eltérő életbiztosításokat, beleértve a befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződéseket és az életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosításokat.

S.13.01 – Bruttó jövőbeli pénzáramlás-előrejelzések (Legjobb becslés – életbiztosítás)

Általános megjegyzések:

A II. melléklet e része az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

Ez a tábla csak a legjobb becslésekkel kapcsolatos információt tartalmazza. A jelentendő pénzáramlások nincsenek csökkentve a viszontbiztosítással és nem diszkontáltak.

A pénzáramlás-előrejelzések központi forgatókönyvként használhatók, mivel nincs előírva a legjobb becsléssel való teljes összehangolás. Amennyiben nehézségekbe ütközik egyes jövőbeni pénzáramlások előrejelzése, mint például a jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedések esetében, a biztosítónak azt a pénzáramlást kell megadnia, amelyet a legjobb becslés kiszámításához ténylegesen használ.

A különböző pénznemekben megadott valamennyi pénzáramlást a jelentés pénznemében kell figyelembe venni és a jelentés időpontjában érvényes árfolyammal kell átváltani a jelentés pénznemére.

Amennyiben a biztosító egyszerűsítéseket alkalmaz a biztosítástechnikai tartalékok kiszámításához, amelyhez a szerződésekből eredő jövőbeni várható pénzáramlásokat nem becsléssel számítja ki, az információt csak azokban az esetekben kell megadni, ha az összes biztosítástechnikai tartalék több mint 10 %-a esetében a rendezési időszak 24 hónapnál hosszabb.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0010/R0010–R0330

A legjobb becsléshez használt jövőbeli pénzáramlások, Nyereségrészesedéssel járó biztosítás (bruttó), Pénzkiáramlások – Jövőbeli szolgáltatások

Az egyes évekre várható nem diszkontált pénzáramlás összege az 1. évtől a 30. évig, valamint a 31–40. év közötti intervallumra, a 41–50. év közötti intervallumra és az 50. évet követő valamennyi évre összesítve.

A jövőbeni szolgáltatásokból származó pénzáramlások az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletág tekintetében, Nyereségrészesedéssel járó biztosítás.

C0020/R0010–R0330

A legjobb becsléshez használt jövőbeni pénzáramlások, Nyereségrészesedéssel járó biztosítás (bruttó), Pénzkiáramlások – Jövőbeni költségek és egyéb pénzkiáramlások

Az egyes évekre várható nem diszkontált pénzáramlás összege az 1. évtől a 30. évig, valamint a 31–40. év közötti intervallumra, a 41–50. év közötti intervallumra és az 50. évet követő valamennyi évre összesítve.

Azok a pénzáramlások, amelyek a biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek teljesítésével összefüggő költségekhez és egyéb pénzáramlási tételekhez kapcsolódnak, például a szerződőket terhelő vagy várhatóan terhelő adófizetések, illetőleg a biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek rendezéséhez szükségesek, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletág tekintetében.

Ide tartoznak azok a nem-életbiztosítási szerződésekből eredő pénzkiáramlások is, amelyek életjáradékká változnak, de még nem járadékként kezeltek, és ugyanazon a társaságon belül kezelik őket.

C0030/R0010–R0330

Az egyes évekre várható nem diszkontált pénzáramlás összege az 1. évtől a 30. évig, valamint a 31–40. év közötti intervallumra, a 41–50. év közötti intervallumra és az 50. évet követő valamennyi évre összesítve.

A legjobb becsléshez használt jövőbeli pénzáramlások, Nyereségrészesedéssel járó biztosítás (bruttó), Pénzbeáramlások – Jövőbeni díjak

A jövőbeni díjakból származó pénzáramlások és a szóban forgó díjakból eredő bármely kiegészítő pénzáramlás az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletág tekintetében, Nyereségrészesedéssel járó biztosítás.

C0040/R0010–R0330

A legjobb becsléshez használt jövőbeli pénzáramlások, Nyereségrészesedéssel járó biztosítás (bruttó), Pénzbeáramlások – Egyéb pénzbeáramlások

Az egyes évekre várható nem diszkontált pénzáramlás összege az 1. évtől a 30. évig, valamint a 31–40. év közötti intervallumra, a 41–50. év közötti intervallumra és az 50. évet követő valamennyi évre összesítve.

A jövőbeni díjakhoz nem tartozó diszkontált pénzbeáramlások, amelyek nem tartalmazzák a befektetések megtérülését, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletág esetében.

C0050/R0010–R0330

A legjobb becsléshez használt jövőbeli pénzáramlások, Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések (bruttó), Pénzkiáramlások – Jövőbeni szolgáltatások

Az egyes évekre várható nem diszkontált pénzáramlás összege az 1. évtől a 30. évig, valamint a 31–40. év közötti intervallumra, a 41–50. év közötti intervallumra és az 50. évet követő valamennyi évre összesítve.

A jövőbeni szolgáltatásokból származó pénzáramlások az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletág tekintetében, Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések.

C0060/R0010–R0330

A legjobb becsléshez használt jövőbeli pénzáramlások, Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések (bruttó), Pénzkiáramlások – Jövőbeni költségek és egyéb pénzkiáramlások

Az egyes évekre várható nem diszkontált pénzáramlás összege az 1. évtől a 30. évig, valamint a 31–40. év közötti intervallumra, a 41–50. év közötti intervallumra és az 50. évet követő valamennyi évre összesítve.

Azok a pénzáramlások, amelyek a biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek teljesítésével összefüggő költségekhez és egyéb pénzáramlási tételekhez kapcsolódnak, például a szerződőket terhelő vagy várhatóan terhelő adófizetések, illetőleg a biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek rendezéséhez szükségesek, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletág tekintetében, Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések.

Ide tartoznak azok a nem-életbiztosítási szerződésekből eredő pénzkiáramlások is, amelyek életjáradékká változnak, de még nem járadékként kezeltek, és ugyanazon a társaságon belül kezelik őket.

C0070/R0010–R0330

A legjobb becsléshez használt jövőbeli pénzáramlások, Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések (bruttó), Pénzbeáramlások – Jövőbeni díjak

Az egyes évekre várható nem diszkontált pénzáramlás összege az 1. évtől a 30. évig, valamint a 31–40. év közötti intervallumra, a 41–50. év közötti intervallumra és az 50. évet követő valamennyi évre összesítve.

A jövőbeni díjakból származó pénzáramlások és a szóban forgó díjakból eredő bármely kiegészítő pénzáramlások az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletág tekintetében, Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések.

C0080/R0010–R0330

A legjobb becsléshez használt jövőbeli pénzáramlások, Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések (bruttó), Pénzbeáramlások – Egyéb pénzbeáramlások

Az egyes évekre várható nem diszkontált pénzáramlás összege az 1. évtől a 30. évig, valamint a 31–40. év közötti intervallumra, a 41–50. év közötti intervallumra és az 50. évet követő valamennyi évre összesítve.

Azok a pénzáramlások, amelyek nem tartoznak a jövőbeli díjakhoz és nem tartalmazzák a befektetések megtérülését, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletág tekintetében, Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések.

C0090/R0010–R0330

A legjobb becsléshez használt jövőbeli pénzáramlások, Egyéb életbiztosítás (bruttó), Pénzkiáramlások – Jövőbeni szolgáltatások

Az egyes évekre várható nem diszkontált pénzáramlás összege az 1. évtől a 30. évig, valamint a 31–40. év közötti intervallumra, a 41–50. év közötti intervallumra és az 50. évet követő valamennyi évre összesítve.

A jövőbeni szolgáltatásokból származó pénzáramlások az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletág tekintetében, Egyéb életbiztosítás.

C0100/R0010–R0330

A legjobb becsléshez használt jövőbeli pénzáramlások, Egyéb életbiztosítás (bruttó), Pénzkiáramlások – Jövőbeni költségek és egyéb pénzkiáramlások

Az egyes évekre várható nem diszkontált pénzáramlás összege az 1. évtől a 30. évig, valamint a 31–40. év közötti intervallumra, a 41–50. év közötti intervallumra és az 50. évet követő valamennyi évre összesítve.

Azok a pénzáramlások, amelyek a biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek teljesítésével összefüggő költségekhez és egyéb pénzáramlási tételekhez kapcsolódnak, például a szerződőket terhelő vagy várhatóan terhelő adófizetések, illetőleg a biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek rendezéséhez szükségesek, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletág tekintetében, Egyéb életbiztosítás.

Ide tartoznak azok a nem-életbiztosítási szerződésekből eredő pénzkiáramlások is, amelyek életjáradékká változnak, de még nem járadékként kezeltek, és ugyanazon a társaságon belül kezelik őket.

C0110/R0010–R0330

A legjobb becsléshez használt jövőbeli pénzáramlások, Egyéb életbiztosítás (bruttó), Pénzbeáramlások – Jövőbeni díjak

Az egyes évekre várható nem diszkontált pénzáramlás összege az 1. évtől a 30. évig, valamint a 31–40. év közötti intervallumra, a 41–50. év közötti intervallumra és az 50. évet követő valamennyi évre összesítve.

A jövőbeni díjakból származó pénzáramlások és a szóban forgó díjakból eredő bármely kiegészítő pénzáramlás az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletág tekintetében, Egyéb életbiztosítás.

C0120/R0010–R0330

A legjobb becsléshez használt jövőbeli pénzáramlások, Egyéb életbiztosítás (bruttó), Pénzbeáramlások – Egyéb pénzbeáramlások

Az egyes évekre várható nem diszkontált pénzáramlás összege az 1. évtől a 30. évig, valamint a 31–40. év közötti intervallumra, a 41–50. év közötti intervallumra és az 50. évet követő valamennyi évre összesítve.

Azok a pénzáramlások, amelyek nem tartoznak a jövőbeli díjakhoz és nem tartalmazzák a befektetések megtérülését, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletág tekintetében, Egyéb életbiztosítás.

C0130/R0010–R0330

A legjobb becsléshez használt jövőbeli pénzáramlások, Nem-életbiztosítási szerződésekből eredő járadékok (bruttó), Pénzkiáramlások – Jövőbeni szolgáltatások

Az egyes évekre várható nem diszkontált pénzáramlás összege az 1. évtől a 30. évig, valamint a 31–40. év közötti intervallumra, a 41–50. év közötti intervallumra és az 50. évet követő valamennyi évre összesítve.

A jövőbeni szolgáltatásokból származó pénzáramlások az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletágak tekintetében, Nem-életbiztosítási szerződésekből eredő, biztosítási kötelezettségekhez kapcsolódó járadékok, beleértve az egészségbiztosítási kötelezettségeket.

A nem-életbiztosítási szerződésekből eredő pénzkiáramlások, amelyek életjáradékká változnak, de még nem járadékként kezeltek, nem beleértendők.

C0140/R0010–R0330

A legjobb becsléshez használt jövőbeli pénzáramlások, Nem-életbiztosítási szerződésekből eredő járadékok (bruttó), Pénzkiáramlások – Jövőbeni költségek és egyéb pénzkiáramlások

Az egyes évekre várható nem diszkontált pénzáramlás összege az 1. évtől a 30. évig, valamint a 31–40. év közötti intervallumra, a 41–50. év közötti intervallumra és az 50. évet követő valamennyi évre összesítve.

Azok a pénzáramlások, amelyek a biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek teljesítésével összefüggő költségekhez és egyéb pénzáramlási tételekhez kapcsolódnak, például a szerződőket terhelő vagy várhatóan terhelő adófizetések, illetőleg a biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek rendezéséhez szükségesek, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletág tekintetében, Nem-életbiztosítási szerződésekből eredő, biztosítási kötelezettségekhez kapcsolódó járadékok, beleértve az egészségbiztosítási kötelezettségeket.

A nem-életbiztosítási szerződésekből eredő pénzkiáramlások, amelyek életjáradékká változnak, de még nem járadékként kezeltek és ugyanazon a társaságon belül kezelik őket, nem beleértendők.

C0150/R0010–R0330

A legjobb becsléshez használt jövőbeli pénzáramlások, Nem-életbiztosítási szerződésekből eredő járadékok (bruttó), Pénzbeáramlások – Jövőbeni díjak

Az egyes évekre várható nem diszkontált pénzáramlás összege az 1. évtől a 30. évig, valamint a 31–40. év közötti intervallumra, a 41–50. év közötti intervallumra és az 50. évet követő valamennyi évre összesítve.

A jövőbeni díjakból származó pénzáramlások és a szóban forgó díjakból eredő bármely kiegészítő pénzáramlás az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletág tekintetében,, Nem-életbiztosítási szerződésekből eredő, biztosítási kötelezettségekhez kapcsolódó járadékok, beleértve az egészségbiztosítási kötelezettségeket.

A nem-életbiztosítási szerződésekből eredő pénzkiáramlások, amelyek életjáradékká változnak, de járadékként hivatalosan még nem rendezettek, nem beleértendők.

C0160/R0010–R0330

A legjobb becsléshez használt jövőbeli pénzáramlások, Nem-életbiztosítási szerződésekből eredő járadékok (bruttó), Pénzbeáramlások – Egyéb pénzbeáramlások

Az egyes évekre várható nem diszkontált pénzáramlás összege az 1. évtől a 30. évig, valamint a 31–40. év közötti intervallumra, a 41–50. év közötti intervallumra és az 50. évet követő valamennyi évre összesítve.

Azok a pénzáramlások, amelyek nem tartoznak a jövőbeli díjakhoz és nem tartalmazzák a befektetések megtérülését, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletág tekintetében, Nem-életbiztosítási szerződésekből eredő, biztosítási kötelezettségekhez kapcsolódó járadékok, beleértve az egészségbiztosítási kötelezettségeket.

A nem-életbiztosítási szerződésekből eredő pénzkiáramlások, amelyek életjáradékká változnak, de járadékként hivatalosan még nem rendezettek, nem beleértendők.

C0170/R0010–R0330

A legjobb becsléshez használt jövőbeli pénzáramlások, Aktív viszontbiztosítás (bruttó), Pénzkiáramlások – Jövőbeni szolgáltatások

Az egyes évekre várható nem diszkontált pénzáramlás összege az 1. évtől a 30. évig, valamint a 31–40. év közötti intervallumra, a 41–50. év közötti intervallumra és az 50. évet követő valamennyi évre összesítve.

A jövőbeni szolgáltatásokból származó pénzáramlások az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletág tekintetében, Élet-viszontbiztosítás.

C0180/R0010–R0330

A legjobb becsléshez használt jövőbeli pénzáramlások, Aktív viszontbiztosítás (bruttó), Pénzkiáramlások – Jövőbeni költségek és egyéb pénzkiáramlások

Az egyes évekre várható nem diszkontált pénzáramlás összege az 1. évtől a 30. évig, valamint a 31–40. év közötti intervallumra, a 41–50. év közötti intervallumra és az 50. évet követő valamennyi évre összesítve.

Azok a pénzáramlások, amelyek a biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek teljesítésével összefüggő költségekhez és egyéb pénzáramlási tételekhez kapcsolódnak, például a szerződőket terhelő vagy várhatóan terhelő adófizetések, illetőleg a biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek rendezéséhez szükségesek, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletág tekintetében, Élet-viszontbiztosítás.

Ide tartoznak azok a nem-életbiztosítási szerződésekből eredő pénzkiáramlások is, amelyek életjáradékká változnak, de még nem járadékként kezeltek, és ugyanazon a társaságon belül kezelik őket.

C0190/R0010–R0330

A legjobb becsléshez használt jövőbeli pénzáramlások, Aktív viszontbiztosítás (bruttó), Pénzbeáramlások – Jövőbeni díjak

Az egyes évekre várható nem diszkontált pénzáramlás összege az 1. évtől a 30. évig, valamint a 31–40. év közötti intervallumra, a 41–50. év közötti intervallumra és az 50. évet követő valamennyi évre összesítve.

A jövőbeni díjakból származó pénzáramlások és a szóban forgó díjakból eredő bármely kiegészítő pénzáramlás az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletág tekintetében, Élet-viszontbiztosítás.

C0200/R0010–R0330

A legjobb becsléshez használt jövőbeli pénzáramlások, Aktív viszontbiztosítás (bruttó), Pénzbeáramlások – Egyéb pénzbeáramlások

Az egyes évekre várható nem diszkontált pénzáramlás összege az 1. évtől a 30. évig, valamint a 31–40. év közötti intervallumra, a 41–50. év közötti intervallumra és az 50. évet követő valamennyi évre összesítve.

Azok a pénzáramlások, amelyek nem tartoznak a jövőbeli díjakhoz és nem tartalmazzák a befektetések megtérülését, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletág tekintetében, Élet-viszontbiztosítás.

C0210/R0010–R0330

A legjobb becsléshez használt jövőbeli pénzáramlások, Egészségbiztosítás (bruttó), Pénzkiáramlások – Jövőbeni szolgáltatások

Az egyes évekre várható nem diszkontált pénzáramlás összege az 1. évtől a 30. évig, valamint a 31–40. év közötti intervallumra, a 41–50. év közötti intervallumra és az 50. évet követő valamennyi évre összesítve.

A jövőbeni szolgáltatásokból származó pénzáramlások az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletág tekintetében, Egészségbiztosítás.

C0220/R0010–R0330

A legjobb becsléshez használt jövőbeli pénzáramlások, Egészségbiztosítás (bruttó), Pénzkiáramlások – Jövőbeni költségek és egyéb pénzkiáramlások

Az egyes évekre várható nem diszkontált pénzáramlás összege az 1. évtől a 30. évig, valamint a 31–40. év közötti intervallumra, a 41–50. év közötti intervallumra és az 50. évet követő valamennyi évre összesítve.

Azok a pénzáramlások, amelyek a biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek teljesítésével összefüggő költségekhez és egyéb pénzáramlási tételekhez kapcsolódnak, például a szerződőket terhelő vagy várhatóan terhelő adófizetések, illetőleg a biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek rendezéséhez szükségesek, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletág tekintetében, Egészségbiztosítás.

C0230/R0010–R0330

A legjobb becsléshez használt jövőbeli pénzáramlások, Egészségbiztosítás (bruttó), Pénzbeáramlások – Jövőbeni díjak

Az egyes évekre várható nem diszkontált pénzáramlás összege az 1. évtől a 30. évig, valamint a 31–40. év közötti intervallumra, a 41–50. év közötti intervallumra és az 50. évet követő valamennyi évre összesítve.

A jövőbeni díjakból származó pénzáramlások és a szóban forgó díjakból eredő bármely kiegészítő pénzáramlás az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletág tekintetében, Egészségbiztosítás.

C0240/R0010–R0330

A legjobb becsléshez használt jövőbeli pénzáramlások, Egészségbiztosítás (bruttó), Pénzbeáramlások – Egyéb pénzbeáramlások

Az egyes évekre várható nem diszkontált pénzáramlás összege az 1. évtől a 30. évig, valamint a 31–40. év közötti intervallumra, a 41–50. év közötti intervallumra és az 50. évet követő valamennyi évre összesítve.

A jövőbeni díjakhoz nem tartozó pénzbeáramlások, amelyek nem tartalmazzák a befektetések megtérülését, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletág tekintetében, Egészségbiztosítás.

C0250/R0010–R0330

A legjobb becsléshez használt jövőbeli pénzáramlások, Egészség-viszontbiztosítás (bruttó), Pénzkiáramlások – Jövőbeni nyereségrészesedések

Az egyes évekre várható nem diszkontált pénzáramlás összege az 1. évtől a 30. évig, valamint a 31–40. év közötti intervallumra, a 41–50. év közötti intervallumra és az 50. évet követő valamennyi évre összesítve.

A jövőbeni szolgáltatásokból származó pénzáramlások az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletág tekintetében, Egészség-viszontbiztosítás.

C0260/R0010–R0330

A legjobb becsléshez használt jövőbeli pénzáramlások, Egészség-viszontbiztosítás (bruttó), Pénzkiáramlások – Jövőbeni költségek és egyéb pénzkiáramlások

Az egyes évekre várható nem diszkontált pénzáramlás összege az 1. évtől a 30. évig, valamint a 31–40. év közötti intervallumra, a 41–50. év közötti intervallumra és az 50. évet követő valamennyi évre összesítve.

Azok a pénzáramlások, amelyek a biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek teljesítésével összefüggő költségekhez és egyéb pénzáramlási tételekhez kapcsolódnak, például a szerződőket terhelő vagy várhatóan terhelő adófizetések, illetőleg a biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek rendezéséhez szükségesek, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletág tekintetében, Egészség-viszontbiztosítás.

Ide tartoznak azok a nem-életbiztosítási szerződésekből eredő pénzkiáramlások is, amelyek életjáradékká változnak, de még nem járadékként kezeltek, és ugyanazon a társaságon belül kezelik őket.

C0270/R0010–R0330

A legjobb becsléshez használt jövőbeli pénzáramlások, Egészség-viszontbiztosítás (bruttó), Pénzbeáramlások – Jövőbeni díjak

Az egyes évekre várható nem diszkontált pénzáramlás összege az 1. évtől a 30. évig, valamint a 31–40. év közötti intervallumra, a 41–50. év közötti intervallumra és az 50. évet követő valamennyi évre összesítve.

A jövőbeni díjakból származó pénzáramlások és a szóban forgó díjakból eredő bármely kiegészítő pénzáramlás az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletág tekintetében, Egészség-viszontbiztosítás.

C0280/R0010–R0330

A legjobb becsléshez használt jövőbeli pénzáramlások, Egészség-viszontbiztosítás (bruttó), Pénzbeáramlások – Egyéb pénzbeáramlások

Az egyes évekre várható nem diszkontált pénzáramlás összege az 1. évtől a 30. évig, valamint a 31–40. év közötti intervallumra, a 41–50. év közötti intervallumra és az 50. évet követő valamennyi évre összesítve.

A jövőbeni díjakhoz nem tartozó pénzbeáramlások, amelyek nem tartalmazzák a befektetések megtérülését, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletág tekintetében, Egészség-viszontbiztosítás.

C0290/R0010–R0330

A legjobb becsléshez használt jövőbeli pénzáramlások, Viszontbiztosításból megtérülő teljes összeg (kiigazítás után)

Az egyes évekre várható nem diszkontált pénzáramlás összege az 1. évtől a 30. évig, valamint a 31–40. év közötti intervallumra, a 41–50. év közötti intervallumra és az 50. évet követő valamennyi évre összesítve.

Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülésekhez kapcsolódó, nem diszkontált jövőbeni pénzáramlások, beleértve a csoporton belüli átadott viszontbiztosítást, a jövőbeli viszontbiztosítási díjakkal. Az összeget a partner általi nemteljesítési kockázat miatti kiigazítást levonva kell megadni.

S.14.01 – Életbiztosítási kötelezettségek elemzése

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

Ez a tábla információt tartalmaz az életbiztosítási szerződésekről (direkt és aktív viszontbiztosítás) és tartalmazza a nem-életbiztosítási szerződésekből eredő járadékokat is (amelyeket az S.16.01. tábla is elemez). Valamennyi biztosítási szerződést jelenteni kell, akkor is, ha számviteli szempontból befektetési szerződésként sorolják be. A szétválasztott termékek esetében a termék különböző részeit külön sorokban kell feltüntetni, eltérő azonosító kódok használatával.

A C0010–C0080. oszlopokat termékenként kell kitölteni.

A C0090–C0160. oszlopok a terméket jellemzik.

A C0170– C0210. oszlopokat homogén kockázati csoportonként kell kitölteni.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

Portfólió

C0010

Termékazonosító kód

A biztosító vagy viszontbiztosító által a termékhez használt belső termékazonosító kód. Amennyiben már van használatban kód, vagy az illetékes hatóság felügyeleti célból jelölt ki kódot, azt kell használni.

A különböző termékek jellemzőit a C0090–C0160. cellák határozzák meg.

Az azonosító kódnak tartósan következetesnek kell lennie.

C0020

Alap száma

Az elkülönített alapok vagy más (nemzeti piacok által meghatározott) belső alapok részét képező termékekre vonatkozik. Ezt a számot a biztosító adja meg és a számnak tartósan következetesnek kell lennie és nem használható fel ismételten más alapok megjelölésére.

A számot valamennyi kapcsolódó táblában következetesen kell feltüntetni az alap jelölésére.

C0030

Üzletág

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletág. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

29 – Egészségbiztosítás

30 – Nyereségrészesedéssel járó biztosítás

31 – Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítás

32 – Egyéb életbiztosítás

33 – Nem-életbiztosítási szerződésekből eredő és egészségbiztosítási kötelezettségekhez kapcsolódó járadékok

34 – Nem-életbiztosítási szerződésekből eredő és egészségbiztosítási kötelezettségektől eltérő biztosítási kötelezettségekhez kapcsolódó járadékok

35 – Egészségbiztosítás

36 – Élet-viszontbiztosítás

C0040

Szerződések száma az év végén

Az egyes jelentett termékekhez kapcsolódó szerződések száma. Az olyan szerződések, amelyek esetében egynél több szerződő van, egyetlen szerződésnek számítanak.

Inaktív (díjat nem fizető) szerződő esetében a szerződést mindenképpen fel kell tüntetni, kivéve, ha azt törölték.

A nem-életbiztosítási szerződésekből eredő járadékok esetében a járadékkötelezettségek számát kell megadni.

C0050

Új szerződések száma az adott évben

Új szerződések száma a jelentési évben (valamennyi új szerződésre vonatkozik). Egyébként a C0040. cellára vonatkozó előírásokat kell figyelembe venni.

A nem-életbiztosítási szerződésekből eredő járadékok esetében a járadékkötelezettségek számát kell megadni.

C0060

A díjelőírások teljes összege

A bruttó díjelőírások teljes összege az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 1. cikkének (11) bekezdésében meghatározottak szerint.

A nem-életbiztosítási szerződésekből eredő járadékok esetében nem alkalmazandó.

C0070

Kifizetések teljes összege az adott évben

Bruttó kifizetések teljes összege az adott évben, beleértve a kárrendezési költségeket.

C0080

Ország

Az ország ISO 3166-1 alpha-2 kódja, vagy kódlista az alábbi előírásoknak megfelelően:

A szerződés kötelezettségvállalási helye szerinti ország ISO 3166-1 alpha-2 kódja azon országok esetében, amelyek egy adott terméknél a biztosítástechnikai tartalékok vagy a díjelőírások több mint 10 %-át képviselik.

Ha viszontbiztosításról van szó, a kódnak az átadó biztosító országára kell utalnia.

Azon országok esetében, amelyek egy adott terméknél a biztosítástechnikai tartalékok vagy a díjelőírások kevesebb mint 10 %-át képviselik, az érintett országok ISO 3166-1 alpha-2 kódjainak listáját kell megadni.

Lista esetén a kódokat vesszővel kell elválasztani egymástól.

Termékjellemzők

C0090

Termékazonosító kód

A C0010. cellában lévővel megegyező kód.

A biztosító vagy viszontbiztosító által a termékhez használt belső termékazonosító kód. Amennyiben már van használatban kód, vagy az illetékes hatóság felügyeleti célból jelölt ki kódot, azt kell használni.

Az azonosító kódnak tartósan következetesnek kell lennie.

C0100

A termék besorolása

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – egyedi életbiztosítás

2 – együttes életbiztosítás

3 – kollektív

4 – nyugdíjjogosultságok

5 – egyéb

Egynél több jellemző esetén az 5 – egyéb megjelölést kell használni.

Nem-életbiztosítási szerződésekből eredő járadékok esetén az 5 – egyéb jelölést kell használni.

C0110

A termék típusa

A termék típusának általános kvalitatív leírása. Amennyiben az illetékes hatóság felügyeleti célból adott meg termékkódot, az ehhez a kódhoz tartozó terméktípus leírását kell használni.

C0120

A termék megnevezése

A termék kereskedelmi elnevezése (biztosítóspecifikus)

C0130

A termék még kereskedelmi forgalomban van?

Meg kell adni, hogy a terméket még értékesítik-e vagy már kifutóban van. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – még forgalomban van

2 – kifutó

C0140

A díj típusa

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Rendszeres díj, a szerződő által a garancia teljes hatályának biztosítása érdekében előre meghatározott időpontokban és előre meghatározott vagy változó összegben fizetendő díj, beleértve azokat az eseteket is, amikor a szerződés biztosítja a szerződő számára az időpontok és a díjösszeg változtatásának jogát.

2 – Egyszeri díj, kiegészítő díjak lehetőségével, amelyek a fizetett összegtől függően kiegészítő garanciát biztosítanak

3 – Egyszeri díj, jövőbeli kiegészítő díjfizetés lehetősége nélkül

4 – Egyéb, a fenti lehetőségek között nem említett egyéb eset, vagy kombináció

Nem-életbiztosítási szerződésekből eredő járadékok esetén a 4 – egyéb jelölést kell használni.

C0150

Alkalmaz pénzügyi instrumentumot replikálásra?

Meg kell adni, ha egy termék esetében egy pénzügyi instrumentumot használnak replikálásra (azaz egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékokhoz). Az alábbi zárt listát kell használni:

1 – Pénzügyi instrumentummal replikálható;

2 – Pénzügyi instrumentummal nem replikálható;

3 – Pénzügyi instrumentummal részben replikálható.

C0160

Homogén kockázati csoportok száma a termékekben

Ha az adott terméken belüli homogén kockázati csoportok azonosak más termékek homogén kockázati csoportjaival, ezen homogén kockázati csoportok számát kell megadni.

Homogén kockázati csoportokra vonatkozó információ

C0170

HRG-kód

A biztosító által az egyes homogén kockázati csoportokra használt belső HRG azonosító kód, a 2009/138/EK irányelv 80. cikkében említettek szerint.

Az azonosító kódnak tartósan következetesnek kell lennie.

C0180

Legjobb becslés

Az egyes homogén kockázati csoportokra számított bruttó legjobb becslés összege.

C0190

Kockáztatott tőke

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet meghatározása szerinti kockáztatott tőke.

A nem-életbiztosítási szerződésekből eredő járadékok esetében ebben a cellában nullát kell megadni, kivéve, ha a járadékok kockázata pozitív.

C0200

Visszavásárlási érték

A 2009/138/EK irányelv 185. cikke (3) bekezdésének (f) pontjában meghatározott visszavásárlási érték (ha rendelkezésre áll), az adók levonásával: a szerződőnek fizetendő összeg a szerződés idő előtti felmondása esetén (vagyis, azt megelőzően, hogy az összeg lejárat, vagy a biztosítási esemény bekövetkezése, például halál esetén esedékessé válik) a díjak és a biztosítási kötvénnyel fedezett hitelek levonásával; nem érinti az opció nélküli szerződéseket, tekintettel arra, hogy a visszavásárlási érték egy opció.

C0210

Éves garantált hozam (a garancia átlagos időtartama során)

A szerződőnek biztosított átlagos garantált hozam a szerződés fennmaradó időtartama alatt. Csak akkor alkalmazandó, ha a szerződés biztosítja a garantált hozamot.

Befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekre nem alkalmazandó.

Termékekre és homogén kockázati csoportokra vonatkozó információ

C0220

Termékazonosító kód

A C0010. cellában lévővel megegyező kód.

A biztosító vagy viszontbiztosító által a termékhez használt belső termékazonosító kód. Amennyiben már van használatban kód, vagy az illetékes hatóság felügyeleti célból jelölt ki kódot, azt kell használni.

Az azonosító kódnak tartósan következetesnek kell lennie.

Ha egy termék egynél több homogén kockázati csoportnak felel meg, soronként meg kell adni a megfelelő homogén kockázati csoportot, megismételve a termék azonosító kódját.

Ha különböző termékek egyetlen homogén kockázati csoportnak felelnek meg, minden terméket egyszer kell jelenteni a homogén kockázati csoport azonosító kódjának megadásával.

C0230

Homogén kockázati csoport azonosító kódja

A C0170. cellában lévővel megegyező kód.

A biztosító által az egyes homogén kockázati csoportokra használt belső HRG azonosító kód, a 2009/138/EK irányelv 80. cikkében említettek szerint.

Az azonosító kódnak tartósan következetesnek kell lennie.

Az egyes termékek homogén kockázati csoportját kell megadni, amelyet a biztosítástechnikai tartalékok kiszámításához figyelembe vettek.

S.15.01 – A változó életjáradékos termékek garanciáinak ismertetése

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

Ezt a táblát csak az olyan biztosítók direkt biztosításaival összefüggésben kell benyújtani, amelyek rendelkeznek változó életjáradékos portfóliókkal.

A változó életjáradékos termékek olyan befektetési garanciával rendelkező befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések, amelyek esetében a szerződő számára egyszeri vagy rendszeres díj fizetése ellenében biztosított a befektetési egység értéknövekedéséből való részesedés, de részben vagy egészében védelmet élvez abban az esetben, ha a befektetési egység veszít értékéből.

Ha a változó életjáradékos termékek a hozzájuk kapcsolódó garancia tekintetében megoszlanak két biztosító, például egy életbiztosítási és egy nem-életbiztosítási tevékenységet végző biztosító között, ezt a táblát a garanciát nyújtó biztosítónak kell benyújtania. Termékenként csak egy sort kell kitölteni.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0040

Termékazonosító kód

A biztosító vagy viszontbiztosító által a termékhez használt belső termékazonosító kód. Amennyiben már van használatban kód, vagy az illetékes hatóság felügyeleti célból jelölt ki kódot, azt kell használni.

C0050

A termék megnevezése

A termék kereskedelmi elnevezése (biztosítóspecifikus)

C0060

A termék leírása

A termék általános kvalitatív leírása. Amennyiben az illetékes hatóság felügyeleti célból adott meg termékkódot, az ehhez a kódhoz tartozó terméktípus leírását kell használni.

C0070

A garancia kezdeti időpontja

A fedezet kezdetének dátumát az ISO 8601 kódnak (éééé-hh-nn) megfelelő formátumban kell megadni.

C0080

A garancia záró időpontja

A fedezet záró dátumát az ISO 8601 kódnak (éééé-hh-nn) megfelelő formátumban kell megadni.

C0090

A garancia típusa

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Halál esetére vonatkozó garantált minimumszolgáltatás

2 – Felhalmozott összeg kifizetésére vonatkozó garantált minimumszolgáltatás

3 – Jövedelemre vonatkozó garantált minimumszolgáltatás

4 – Visszavásárlásra vonatkozó garantált minimumszolgáltatás

9 – Egyéb

C0100

Garantált szint

A garantált szolgáltatás szintjének százalékát kell megadni (decimális formában)

C0110

A garancia leírása

A garanciák általános leírása.

Ennek tartalmaznia kell legalább a tőkefelhalmozási mechanizmusokat (pl. göngyölítés, automatikus, step-up, reset), a gyakoriságot (éven belüli, éves, x évente), a garantált szintek kiszámításának alapját (pl. fizetett díj, fizetett díj a költségekkel és/vagy a visszavásárlással és/vagy befizetésekkel csökkentve, a tőkefelhalmozási mechanizmusokkal növelt díj), a garantált konverziós tényezőt, és egyéb általános információt a garancia működéséről.

S.15.02 – A változó életjáradékos termékek garanciáinak fedezete

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

Ezt a táblát csak az olyan biztosítók direkt biztosításaival összefüggésben kell benyújtani, amelyek rendelkeznek változó életjáradékos portfóliókkal.

A változó életjáradékos termékek olyan befektetési garanciával rendelkező befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések, amelyek esetében a szerződő számára egyszeri vagy rendszeres díj fizetése ellenében biztosított a befektetési egység értéknövekedéséből való részesedés, de részben vagy egészében védelmet élvez abban az esetben, ha a befektetési egység veszít értékéből.

Ha a változó életjáradékos termékek a hozzájuk kapcsolódó garancia tekintetében megoszlanak két biztosító, például egy életbiztosítási és egy nem-életbiztosítási tevékenységet végző biztosító között, ezt a táblát a garanciát nyújtó biztosítónak kell benyújtania. Termékenként csak egy sort kell kitölteni.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0040

Termékazonosító kód

A biztosító vagy viszontbiztosító által a termékhez használt belső termékazonosító kód. Amennyiben már van használatban kód, vagy az illetékes hatóság felügyeleti célból jelölt ki kódot, azt kell használni.

Az azonosító kódnak tartósan következetesnek kell lennie és az egyedi adatszolgáltatás szempontjából meg kell felelnie az S.14.01. táblában (C0010) és az S.15.01. (C0020) táblában megadott azonosító kódnak.

C0050

A termék megnevezése

A termék kereskedelmi elnevezése (biztosítóspecifikus)

C0060

A fedezet típusa

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Nincs fedezet

2 – Dinamikus fedezet

3 – Statikus fedezet

4 – Eseti fedezet

A dinamikus fedezetet gyakran kiegyensúlyozzák; a statikus fedezet „standard” származtatott pénzügyi eszközökből áll, de nem egyensúlyozzák ki gyakran; az eseti fedezet az adott kötelezettségek fedezetének meghatározott céljából strukturált pénzügyi termékekből áll.

C0070

A delta fedezete

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – A delta fedezve van

2 – A delta nincs fedezve

3 – A delta részben fedezve van

4 – A garancia nem érzékeny a deltára.

A „részben” azt jelenti, hogy a stratégiának nem célja a teljes kockázat fedezése. A „nem érzékeny” lehetőséget akkor kell kiválasztani, ha az eladott garancia függetlennek tekinthető a kockázati tényezőtől.

C0080

A ró fedezete

Az alábbi zárt listából kell választani:

1 – A ró fedezve van

2 – A ró nincs fedezve

3 – A ró részben fedezve van

4 – A garancia nem érzékeny a róra.

1 – A gamma fedezve van

2 – A gamma nincs fedezve

3 – A gamma részben fedezve van

4 – A garancia nem érzékeny a gammára

A „részben” azt jelenti, hogy a stratégiának nem célja a teljes kockázat fedezése. A „nem érzékeny” lehetőséget akkor kell kiválasztani, ha az eladott garancia függetlennek tekinthető a kockázati tényezőtől.

C0100

A vega fedezete

Az alábbi zárt listából kell választani:

1 – A vega fedezve van

2 – A vega nincs fedezve

3 – A vega részben fedezve van

4 – A garancia nem érzékeny a vegára

A „részben” azt jelenti, hogy a stratégiának nem célja a teljes kockázat fedezése. A „nem érzékeny” lehetőséget akkor kell kiválasztani, ha az eladott garancia függetlennek tekinthető a kockázati tényezőtől.

C0110

Az FX fedezete

A következő zárt listát kell használni:

1 – Az FX fedezve van

2 – Az FX nincs fedezve

3 – Az FX részben fedezve van

4 – A garancia nem érzékeny az FX-re

A részben fedezés azt jelenti, hogy a stratégia nem szándékozza fedezni a teljes kockázatot. A „nem érzékeny” lehetőséget akkor kell kiválasztani, ha az eladott garancia függetlennek tekinthető a kockázati tényezőtől.

C0120

Egyéb fedezett kockázatok

Egyéb kockázatok fedezete esetén meg kell adni a neveket.

C0130

Gazdasági eredmény fedezet nélkül

Az a gazdasági eredmény, amelyet a szerződésekhez kapcsolódó garancia generált a jelentés évében, amennyiben nem volt fedezeti stratégia, illetőleg amelyet fedezet nélkül generált volna, ha van fedezeti stratégia.

A gazdasági eredmény egyenlő: díjelőírás / garancia díjai, mínusz a garanciával kapcsolatban felmerült költségek, mínusz a garanciával kapcsolatban felmerült kárigények, mínusz a garanciával kapcsolatos biztosítástechnikai tartalékok változása.

C0140

Gazdasági eredmény fedezet esetén

Az a gazdasági eredmény, amelyet a szerződésekhez kapcsolódó garancia generált a jelentés évében, a fedezeti stratégia eredményének figyelembevételével. Ha a fedezet termékportfólióra vonatkozik, például olyan esetekben, amikor a fedezeti instrumentumok nem oszthatók el meghatározott termékekhez, a biztosítónak a fedezet hatását úgy kell elosztania a különböző termékek között, hogy az egyes termékek „Gazdasági eredmény fedezet nélkül” (C0110) mezőben levő súlyát használja.

S.16.01. – Információ a nem-életbiztosítási szerződéses kötelezettségekből eredő járadékokról

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi vállalkozások éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

Ezt a táblát csak nem-életbiztosítási szerződésekből eredő, egészségbiztosítási kötelezettségekhez és egészségbiztosítási kötelezettségektől eltérő biztosítási kötelezettségekhez kapcsolódó, kezelt járadékokra kell jelenteni.

A nemzeti felügyeleti hatóság előírásaival összhangban a biztosítóknak a kárbekövetkezési évre vagy a kockázatvállalás évére vonatkozóan kell adatot szolgáltatniuk. Amennyiben a nemzeti felügyeleti hatóság nem rendelkezett arról, hogy melyiket kell alkalmazni, a biztosító vagy a kárbekövetkezési évet vagy a kockázatvállalás évét használhatja annak függvényében, hogyan kezeli az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti egyes üzletágakat, feltéve, hogy minden évben következetesen ugyanazt a megközelítést alkalmazza.

Ezt a táblát – pénznemenként – a (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott olyan nem-életbiztosítási üzletágakra vonatkozóan kell kitölteni, amelyekből életjáradék ered, és a következő specifikációt kell figyelembe venni:

i.

Ha az életjáradékhoz kapcsolódó függőkár-tartalék legjobb becslése diszkontált alapon egy nem-életbiztosítási üzletág tekintetében az összes járadékhoz kapcsolódó függőkár-tartalék teljes legjobb becslésének több mint 3 %-át teszi ki, az információt – az üzletágra vonatkozó teljes összeg mellett – a következő pénznemenkénti bontásban kell megadni:

a)

a jelentés pénznemére vonatkozó összegek;

b)

összegek olyan pénznemben, amely az adott nem-életbiztosítási üzletág tekintetében az eredeti pénznemben számított, járadékhoz kapcsolódó függőkár-tartalék diszkontált legjobb becslésének több mint 25 %-át teszi ki; vagy

c)

összegek olyan pénznemben, amely az adott nem-életbiztosítási üzletág tekintetében az eredeti pénznemben számított, életjáradékhoz kapcsolódó függőkár-tartalék diszkontált legjobb becslésének kevesebb mint 25 %-át, de az összes életjáradékhoz kapcsolódó függőkár-tartalék teljes legjobb becslésének több mint 5 %-át teszi ki;

ii.

Ha az életjáradékhoz kapcsolódó függőkár-tartalék legjobb becslése diszkontált alapon egy nem-életbiztosítási üzletág tekintetében az összes járadékhoz kapcsolódó függőkár-tartalék teljes legjobb becslésének kevesebb mint 3 %-át teszi ki, nincs szükség pénznemenkénti bontásra, csak az üzletágra vonatkozó teljes összeget jelenteni.

iii.

Az információt a szerződések eredeti pénznemében kell megadni, ha nincs eltérő rendelkezés.

Ez a tábla kapcsolódik a nem-életbiztosításra vonatkozó S.19.01. táblához. Az S.16.01. és az S.19.01. táblában egy, a (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározottak szerinti nem-életbiztosítási üzletágra vonatkozóan megadott biztosítástechnikai tartalékok összege jelenti a szóban forgó üzletágból eredő összes kárigény legjobb becslését (vagyis utal az S.19.01. táblára). Az alábbi feltételek mindegyikének teljesülése esetén a kötelezettség egésze vagy egy része az S.19.01. táblából az S.16.01. táblába kerül:

i.

a kötelezettség egésze vagy egy része, amely járadékként kezelt; és

ii.

az életbiztosítási tartalékolási technikák alkalmazásával megállapítható a járadékként kezelt kötelezettségre vonatkozó legjobb becslés.

A „járadékként” kezelt fogalom általában azt jelenti, hogy jogi eljárás rendeli el, hogy a kedvezményezett járadékként megkapja a kifizetést.

Abban az esetben, ha egy kötelezettséget járadékként kezelnek, és ezt követően a szóban forgó kötelezettség egy részét végül egyösszegű kifizetéssel rendezik, amelyet a járadékkifizetés eredeti elrendelése nem tartalmazott, ezt az összeget kifizetésként kell rögzíteni az S.16.01. táblában; vagyis a kifizetésre vonatkozó adatok nem kerülnek át az S.16.01. táblából az S.19.01. táblába.

Az összegeket azon évekre vonatkozóan kell megadni, amikor bekövetkezett az a káresemény, amelyből a járadékhoz kapcsolódó kárigény ered.

Az N. év a jelentés éve.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

Z0010

A kapcsolódó nem-életbiztosítási üzletág

Az üzletág megnevezése az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározottaknak megfelelően.

A kötelezettség eredete (gyógyászati költségek, jövedelembiztosítás, üzemi balesetbiztosítás, gépjármű-felelősségbiztosítás stb.) A tábla valamennyi adata a kapcsolódó üzletágból ered.

A következő zárt listát kell használni:

1 – Gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosítás

2 – Jövedelembiztosítás

3 – Üzemi balesetbiztosítás

4 – Gépjármű-felelősségbiztosítás

5 – Egyéb gépjármű-biztosítás

6 – Tengeri, légi és szállítási biztosítás

7 – Tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása

8 – Általános felelősségbiztosítás

9 – Hitel- és kezességvállalási biztosítás

10 – Jogvédelmi biztosítás

11 – Segítségnyújtás

12 – Különböző pénzügyi veszteségek

Z0020

Kárbekövetkezés éve / kockázatvállalás éve

Adja meg a biztosítók által a kárigénykifutás jelentéséhez használt standardot.

A következő zárt listát kell használni:

1 – Kárbekövetkezés éve

2 – Kockázatvállalás éve

Z0030

Pénznem

Annak a pénznemnek ISO 4217 szerinti alfabetikus kódját kell megadni, amelyben a kötelezettséget rendezik. Valamennyi összeget a biztosító által használt jelentési pénznemben kell megadni.

Ezt a mezőt az „Összesen” adattal kell kitölteni, amennyiben az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletágra vonatkozó teljes összeg jelentéséről van szó.

Z0040

Pénznem konvertálása

Ebben a mezőben azt kell megadni, hogy a pénznemenként jelentett információt az eredeti pénznemben tüntetik-e fel (alapértelmezés) vagy a jelentés pénznemében (eltérő rendelkezés). A következő zárt listát kell használni:

1 – Eredeti pénznem

2 – A jelentés pénzneme

Csak pénznemenkénti jelentés esetén kell alkalmazni.

Az N. évre vonatkozó adatok

C0010/R0010

Átlagos kamatláb

Az átlagos kamatláb százalékban (decimálisan) kifejezve az N. év végén.

C0010/R0020

A kötelezettségek átlagos futamideje

Átlagos futamidő években kifejezve az összes kötelezettség alapján az N. év végén

C0010/R0030

A kedvezményezettek életkorának súlyozott átlaga

A súly a járadékhoz kapcsolódó függőkár-tartalékok legjobb becslése az N. év végén. A kedvezményezettek életkorának súlyozott átlaga az összes kötelezettségre.

A kedvezményezett az a személy, aki számára kifizetést teljesítenek olyan, a biztosított személyt érintő kárigény keletkezését követően, amely ilyen típusú kifizetést eredeztet.

Járadékokra vonatkozó információ:

C0020/R0040–R0190

Nem diszkontált járadékokra vonatkozó függőkár-tartalékok az N. év elején

A nem-életbiztosítási szerződéses kötelezettségekből eredő járadékigényekre vonatkozó legjobb becslés összege az N. év elején.

Ez része az N. évben létrehozott biztosítástechnikai tartalékoknak (levonva az N. évben az új tartalékok közötti mozgást / a tartalékok N. évi felszabadítását)

C0030/R0040–R0190

Az N. évben létrehozott, nem diszkontált járadékokra vonatkozó függőkár-tartalékok

Nem-életbiztosítási szerződéses kötelezettségekből eredő, járadékhoz kapcsolódó, az N. évben létrehozott függőkár-tartalékok teljes összege az első létrehozás időpontjában (vagyis amikor a használt feltevéseket először alapozták életbiztosítási tartalékolási technikákra).

C0040/R0040–R0190

Életjáradék-kifizetések az N. évben

Nem-életbiztosítási szerződéses kötelezettségekből eredő, az N. naptári évben teljesített járadékfizetések teljes összege.

C0050/R0040–R0190

Járadékhoz kapcsolódó nem diszkontált függőkár-tartalékok az N. év végén

Nem-életbiztosítási szerződéses kötelezettségekből eredő, járadékhoz kapcsolódó függőkár-tartalékok az N. év végén.

C0060/R0040–R0190

Életjáradék-kötelezettségek száma az N. év végén

A nem-életbiztosítási életjáradék-kötelezettségek száma.

C0070/R0040–R0190

Járadékhoz kapcsolódó függőkár-tartalékok legjobb becslése az N. év végén (diszkontált alapon).

Nem-életbiztosítási szerződéses kötelezettségekből eredő, az N. naptári évben teljesített járadékfizetésekre vonatkozó legjobb becslés.

C0080/R0040–R0190

Nem diszkontált kifutási eredmény

Nem diszkontált kifutási eredmény a következőképpen kiszámítva: az N. év elejére vonatkozó, járadékhoz kapcsolódó nem diszkontált függőkár-tartalék, plusz az N. évben létrehozott, járadékhoz kapcsolódó nem diszkontált függőkár-tartalék, mínusz az N. évben kifizetett járadékok és mínusz a járadékhoz kapcsolódó nem diszkontált függőkár-tartalékok az N. év végén.

C0020–C0080/R0200

Összesen

A nem diszkontált kifutási eredmény teljes összege valamennyi kárbekövetkezési évre/kockázatvállalási évre.

S.17.01 – Nem-életbiztosítási biztosítástechnikai tartalékok

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények, elkülönített alapok, illeszkedési kiigazítási portfóliók, valamint a fennmaradó részek negyedéves és éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 21. cikkében említettek szerint a biztosító vagy viszontbiztosító a biztosítástechnikai tartalékok kiszámítása során megfelelő közelítéseket használhat. Emellett az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 59. cikke alkalmazható a kockázati ráhagyás kiszámítására a pénzügyi év során.

Üzletág a nem-életbiztosítási kötelezettségek esetében: A 2009/138/EK irányelv 80. cikkében említett üzletágak az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározottak szerint, direkt biztosításra / aktív arányos viszontbiztosításra és aktív nem arányos viszontbiztosításra vonatkoztatva. A felosztásnak inkább a szerződés alapjául szolgáló kockázatok (tárgy) jellegét kell tükröznie, és nem a szerződés jogi formáját (forma).

Az életbiztosítástól eltérő biztosítástechnikai alapokon nyugvó direkt egészségbiztosítást az 1–3. nem-életbiztosítási üzletágakhoz kell besorolni.

Az aktív arányos viszontbiztosítást a direkt biztosítással együtt kell figyelembe venni a C0020–C0130. oszlopokban.

Az R0010 – R0280. sorokban volatilitási kiigazítás, illeszkedési kiigazítás, a releváns kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás és a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás utáni adatokat kell feltüntetni, amennyiben ezeket alkalmazzák, de az adatok nem foglalják magukban a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonást. A biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás összegét külön kell feltüntetni az R0290 – R0310. sorokban.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

Z0020

Elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió vagy fennmaradó rész

Megjelöli, hogy a bejelentett adatok elkülönített alaphoz, illeszkedési kiigazítási portfólióhoz vagy fennmaradó részhez kapcsolódnak-e. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió

2 – Fennmaradó rész

Z0030

Alap/portfólió száma

Elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió azonosító száma. Ezt a számot a biztosító adja meg, és a számnak tartósan következetesnek és a többi táblában jelentett alap- vagy portfóliószámmal összhangban levőnek kell lennie.

Ezt a mezőt csak akkor kell kitölteni, ha Z0020 = 1.

Egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékok

C0020–C0170/R0010

Egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékok

Az egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékok összege az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként, a direkt és aktív biztosításra vonatkozóan.

Ez az összeg nincs csökkentve az érintett üzletághoz kapcsolódó viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összegével.

C0180/R0010

Egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékok – nem-életbiztosítási kötelezettségek összesen

A direkt biztosításra és az aktív biztosításra vonatkozó, egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékok teljes összege.

Ez az összeg nincs csökkentve az érintett üzletághoz kapcsolódó viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összegével.

C0020–C0130/R0020

Egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékok – direkt biztosítás

Az egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékok összege az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként, a direkt biztosításra vonatkozóan.

Ez az összeg nincs csökkentve az érintett üzletághoz kapcsolódó viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összegével.

C0180/R0020

Nem-életbiztosítási kötelezettségek összesen, egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékok, direkt biztosítás összesen

A direkt biztosításra vonatkozóan egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékok teljes összege.

Ez az összeg nincs csökkentve az érintett üzletághoz kapcsolódó viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összegével.

C0020–C0130/R0030

Egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékok – aktív arányos viszontbiztosítás

Az egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékok összege az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként, az aktív arányos viszontbiztosításra vonatkozóan.

Ez az összeg nincs csökkentve az érintett üzletághoz kapcsolódó viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összegével.

C0180/R0030

Nem-életbiztosítási kötelezettségek összesen, egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékok, aktív arányos viszontbiztosítás összesen

Az aktív arányos viszontbiztosításra vonatkozóan egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékok teljes összege.

Ez az összeg nincs csökkentve az érintett üzletághoz kapcsolódó viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összegével.

C0140 – C0170/R0040

Egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékok – aktív nem arányos viszontbiztosítás

Az egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékok összege az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként, az aktív nem arányos viszontbiztosításra vonatkozóan.

Ez az összeg nincs csökkentve az érintett üzletághoz kapcsolódó viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összegével.

C0180/R0040

Nem-életbiztosítási kötelezettségek összesen, egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékok, aktív nem arányos viszontbiztosítás összesen

Az aktív nem arányos viszontbiztosításra vonatkozóan egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékok teljes összege.

Ez az összeg nincs csökkentve az érintett üzletághoz kapcsolódó viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összegével.

C0020–C0170/R0050

Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege, az egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékokhoz kapcsolódó, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után

Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege, az egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékokhoz kapcsolódó, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként.

C0180/R0050

Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege, az egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékokhoz kapcsolódó, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után

Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések teljes összege az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott összes üzletágra, az üzletáganként egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékokhoz kapcsolódó, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után.

A legjobb becslés és a kockázati ráhagyás összegeként számított biztosítástechnikai tartalékok – Legjobb becslés

C0020–C0170/R0060

A díjtartalékok legjobb becslése, bruttó, összesen

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott minden egyes üzletágra a díjtartalékok legjobb becslésének összege, nem csökkentve a direkt és aktív biztosítás esetében a viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összegével.

C0180/R0060

Nem-életbiztosítási kötelezettségek összesen, A díjtartalékok legjobb becslése, bruttó, összesen

A díjtartalékok legjobb becslésének teljes összege, nem csökkentve a direkt és aktív biztosítás esetében a viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összegével.

C0020–C0130/R0070

A díjtartalékok legjobb becslése, bruttó – direkt biztosítás

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott minden egyes üzletágra a direkt biztosítás esetében a díjtartalékok legjobb becslésének összege, nem csökkentve a viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összegével.

C0180/R0070

Nem-életbiztosítási kötelezettségek összesen, A díjtartalékok legjobb becslése, Bruttó, direkt biztosítás összesen

A díjtartalékok legjobb becslésének teljes összege a direkt biztosítás esetén, nem csökkentve a viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összegével.

C0020–C0130/R0080

A díjtartalékok legjobb becslése, Bruttó – aktív arányos viszontbiztosítás

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott minden egyes üzletágra aktív arányos viszontbiztosítás esetében a díjtartalékok legjobb becslésének összege, nem csökkentve a viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összegével.

C0180/R0080

Nem-életbiztosítási kötelezettségek összesen, A díjtartalékok legjobb becslése, bruttó, aktív arányos viszontbiztosítás összesen

A díjtartalékok legjobb becslésének teljes összege az aktív arányos viszontbiztosítás esetén, nem csökkentve a viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összegével.

C0140 – C0170/R0090

A díjtartalékok legjobb becslése, bruttó – aktív nem arányos viszontbiztosítás

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott minden egyes üzletágra aktív nem arányos viszontbiztosítás esetében a díjtartalékok legjobb becslésének összege, nem csökkentve a viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összegével.

C0180/R0090

Nem-életbiztosítási kötelezettségek összesen, A díjtartalékok legjobb becslése, bruttó, aktív nem arányos viszontbiztosítás összesen

A díjtartalékok legjobb becslésének teljes összege aktív nem arányos viszontbiztosítás esetén, nem csökkentve a viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összegével.

C0020–C0170/R0100

Díjtartalékok legjobb becslése, Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések teljes összege a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás előtt, Direkt és aktív viszontbiztosítás

Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések teljes összege a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás előtt az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként.

C0180/R0100

Nem-életbiztosítási kötelezettségek összesen, Díjtartalékok legjobb becslése, Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összesen a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás előtt

Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összesen a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás előtt, a díjtartalékok legjobb becslésére vonatkoztatva.

C0020–C0170/R0110

Díjtartalékok legjobb becslése, Viszontbiztosítási szerződésekből (kivéve a különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződéseket) való megtérülések a várható veszteségek miatti kiigazítás előtt – Direkt és aktív viszontbiztosítás

Viszontbiztosítási szerződésekből (kivéve a különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződéseket) való megtérülések összege a várható veszteségek miatti kiigazítás előtt az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként, a díjtartalékok legjobb becslésére vonatkoztatva, üzletáganként, direkt és aktív viszontbiztosítás esetén.

C0180/R0110

Nem-életbiztosítási kötelezettségek összesen, Díjtartalékok legjobb becslése, Viszontbiztosítási szerződésekből (kivéve a különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződéseket) való megtérülések összesen a várható veszteségek miatti kiigazítás előtt

Viszontbiztosítási szerződésekből (kivéve a különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződéseket) való megtérülések teljes összege a várható veszteségek miatti kiigazítás előtt, a díjtartalékok legjobb becslésére vonatkoztatva.

C0020–C0170/R0120

Díjtartalékok legjobb becslése, különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből való megtérülések a várható veszteségek miatti kiigazítás előtt – Direkt és aktív viszontbiztosítás

Különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből való megtérülések összege a várható veszteségek miatti kiigazítás előtt az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként, a díjtartalékok legjobb becslésére vonatkoztatva, direkt és aktív viszontbiztosítás esetén.

C0180/R0120

Nem-életbiztosítási kötelezettségek összesen, Díjtartalékok legjobb becslése, Különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből való megtérülések a várható veszteségek miatti kiigazítás előtt

Különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből való megtérülések teljes összege a várható veszteségek miatti kiigazítás előtt, a díjtartalékok legjobb becslésére vonatkoztatva.

C0020–C0170/R0130

Díjtartalékok legjobb becslése, a pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések a várható veszteségek miatti kiigazítás előtt – Direkt és aktív viszontbiztosítás

A pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege a várható veszteségek miatti kiigazítás előtt az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként, a díjtartalékok legjobb becslésére vonatkoztatva, direkt és aktív viszontbiztosítás esetén.

C0180/R0130

Nem-életbiztosítási kötelezettségek összesen, Díjtartalékok legjobb becslése, A pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések a várható veszteségek miatti kiigazítás előtt

A pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések teljes összege a várható veszteségek miatti kiigazítás előtt, a díjtartalékok legjobb becslésére vonatkoztatva.

C0020–C0170/R0140

Díjtartalékok legjobb becslése, Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összesen a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után – Direkt és aktív viszontbiztosítás

Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként, direkt és aktív viszontbiztosítás esetén.

C0180/R0140

Nem-életbiztosítási kötelezettségek összesen, Díjtartalékok legjobb becslése, Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után

Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések teljes összege a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után, a díjtartalékok legjobb becslésére vonatkoztatva.

C0020–C0170/R0150

Díjtartalékok nettó legjobb becslése – Direkt és aktív viszontbiztosítás

A díjtartalékok nettó legjobb becslésének összege az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként.

C0180/R0150

Nem-életbiztosítási kötelezettségek összesen, Díjtartalékok nettó legjobb becslése

A díjtartalékok nettó legjobb becslésének teljes összege.

C0020–C0170/R0160

Függőkár-tartalékok legjobb becslése, bruttó, összesen

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti minden egyes üzletágra a függőkár-tartalékok legjobb becslésének összege, nem csökkentve a viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összegével, direkt és aktív viszontbiztosítás esetén.

C0180/R0160

Nem-életbiztosítási kötelezettségek összesen, Függőkár-tartalékok legjobb becslése, bruttó, összesen

A függőkár-tartalékok legjobb becslésének teljes összege, nem csökkentve a viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összegével.

C0020–C0130/R0170

Függőkár-tartalékok legjobb becslése, bruttó – direkt biztosítás

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti minden egyes üzletágra a függőkár-tartalékok legjobb becslésének összege, nem csökkentve a viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összegével, direkt biztosítás esetén.

C0180/R0170

Nem-életbiztosítási kötelezettségek összesen, Függőkár-tartalékok legjobb becslése, bruttó, direkt biztosítás összesen

A függőkár-tartalékok legjobb becslésének teljes összege a direkt biztosítás esetében, nem csökkentve a viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összegével.

C0020–C0130/R0180

Függőkár-tartalékok legjobb becslése, bruttó – aktív arányos viszontbiztosítás

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti minden egyes üzletágra a függőkár-tartalékok legjobb becslésének összege, nem csökkentve a viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összegével, aktív arányos viszontbiztosítás esetén.

C0180/R0180

Nem-életbiztosítási kötelezettségek összesen, A függőkár-tartalékok legjobb becslése, bruttó, aktív arányos viszontbiztosítás összesen

A függőkár-tartalékok legjobb becslésének teljes összege aktív arányos viszontbiztosítás esetén, nem csökkentve a viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összegével.

C0140 – C0170/R0190

Függőkár-tartalékok legjobb becslése, bruttó – aktív nem arányos viszontbiztosítás

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti minden egyes üzletágra a függőkár-tartalékok legjobb becslésének összege, nem csökkentve a viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összegével, aktív nem arányos viszontbiztosítás esetén.

C0180/R0190

Nem-életbiztosítási kötelezettségek összesen, A függőkár-tartalékok legjobb becslése, bruttó, aktív nem arányos viszontbiztosítás

A függőkár-tartalékok legjobb becslésének teljes összege, nem csökkentve a viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összegével.

C0020–C0170/R0200

Függőkár-tartalékok legjobb becslése, Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összesen a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás előtt

Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összesen a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás előtt, a függőkár-tartalékok legjobb becslésére vonatkoztatva, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként, direkt és aktív viszontbiztosítás esetén.

C0180/R0200

Nem-életbiztosítási kötelezettségek összesen, Függőkár-tartalékok legjobb becslése, Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összesen a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás előtt

Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összesen a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás előtt, a függőkár-tartalékok legjobb becslésére vonatkoztatva.

C0020–C0170/R0210

Függőkár-tartalékok legjobb becslése, Viszontbiztosítási szerződésekből (kivéve a különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből) való megtérülések a várható veszteségek miatti kiigazítás előtt – Direkt és aktív viszontbiztosítás

Viszontbiztosítási szerződésekből (kivéve a különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződéseket) való megtérülések összege a várható veszteségek miatti kiigazítás előtt az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként, a függőkár-tartalékok legjobb becslésére vonatkoztatva, direkt és aktív viszontbiztosítás esetén.

C0180/R0210

Nem-életbiztosítási kötelezettségek összesen, Függőkár-tartalékok legjobb becslése, Viszontbiztosítási szerződésekből (kivéve a különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből) való megtérülések összesen a várható veszteségek miatti kiigazítás előtt – Direkt és aktív viszontbiztosítás

Viszontbiztosítási szerződésekből (kivéve a különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből) való megtérülések teljes összege a várható veszteségek miatti kiigazítás előtt, a függőkár-tartalékok legjobb becslésére vonatkoztatva.

C0020–C0170/R0220

Függőkár-tartalékok legjobb becslése, különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből való megtérülések a várható veszteségek miatti kiigazítás előtt – Direkt és aktív viszontbiztosítás

Különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből való megtérülések összege a várható veszteségek miatti kiigazítás előtt az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként, a függőkár-tartalékok legjobb becslésére vonatkoztatva, direkt és aktív viszontbiztosítás esetén.

C0180/R0220

Nem-életbiztosítási kötelezettségek összesen, Függőkár-tartalékok legjobb becslése, Különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből való megtérülések a várható veszteségek miatti kiigazítás előtt

Különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből való megtérülések teljes összege a várható veszteségek miatti kiigazítás előtt, a függőkár-tartalékok legjobb becslésére vonatkoztatva.

C0020–C0170/R0230

Függőkár-tartalékok legjobb becslése, a pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések a várható veszteségek miatti kiigazítás előtt – Direkt és aktív viszontbiztosítás

A pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege a várható veszteségek miatti kiigazítás előtt az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként, a függőkár-tartalékok legjobb becslésére vonatkoztatva, direkt és aktív viszontbiztosítás esetén.

C0180/R0230

Nem-életbiztosítási kötelezettségek összesen, Függőkár-tartalékok legjobb becslése, A pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések a várható veszteségek miatti kiigazítás előtt

A pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések teljes összege a várható veszteségek miatti kiigazítás előtt, a függőkár-tartalékok legjobb becslésére vonatkoztatva.

C0020–C0170/R0240

Függőkár-tartalékok legjobb becslése, Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összesen a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után – Direkt és aktív viszontbiztosítás

Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként, direkt és aktív viszontbiztosítás esetén.

C0180/R0240

Nem-életbiztosítási kötelezettségek összesen, Függőkár-tartalékok legjobb becslése, Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után

Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések teljes összege a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után, a függőkár-tartalékok legjobb becslésére vonatkoztatva.

C0020–C0170/R0250

Függőkár-tartalékok nettó legjobb becslése – Direkt és aktív viszontbiztosítás

A függőkár-tartalékok nettó legjobb becslésének összege az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként, direkt és aktív viszontbiztosítás esetén.

C0180/R0250

Nem-életbiztosítási kötelezettségek összesen, Függőkár-tartalékok nettó legjobb becslése

A függőkár-tartalékok nettó legjobb becslésének teljes összege.

C0020–C0170/R0260

Legjobb becslés összesen, bruttó – Direkt és aktív viszontbiztosítás

A bruttó összes legjobb becslés összege az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként, direkt és aktív viszontbiztosítás esetén.

C0180/R0260

Nem-életbiztosítási kötelezettségek összesen, Legjobb becslés összesen, bruttó

A bruttó legjobb becslés teljes összege (a Díjtartalékok és a Függőkár-tartalékok összege)

C0020–C0170/R0270

Legjobb becslés összesen, nettó – Direkt és aktív viszontbiztosítás

A nettó összes legjobb becslés összege az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként, direkt és aktív viszontbiztosítás esetén.

C0180/R0270

Nem-életbiztosítási kötelezettségek összesen, Legjobb becslés összesen, nettó

A nettó legjobb becslés teljes összege (a Díjtartalékok és a Függőkár-tartalékok összege)

C0020–C0170/R0280

A legjobb becslés és a kockázati ráhagyás összegeként számított biztosítástechnikai tartalékok – Kockázati ráhagyás

A kockázati ráhagyás összege a 2009/138/EK irányelv előírásainak megfelelően (77. cikk (3) bekezdés) A kockázati ráhagyást a (viszont)biztosítási kötelezettségek teljes portfóliójára számítják ki, majd a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítás tekintetében elosztják a az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti egyes üzletágakra.

C0180/R0280

Nem-életbiztosítási kötelezettségek összesen, Kockázati ráhagyás összesen

A kockázati ráhagyás teljes összege a 2009/138/EK irányelv előírásainak megfelelően (77. cikk (3) bekezdés)

Az átmeneti intézkedések hatása a biztosítástechnikai tartalékokra

C0020–C0170/R0290

Az átmeneti intézkedések hatása a biztosítástechnikai tartalékokra – >Egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékok

A biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékokra elosztott összege az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként.

Ezt az értéket negatív számmal kell megadni.

C0180/R0290

Az átmeneti intézkedések hatása a biztosítástechnikai tartalékokra – Egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékok

A biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékokra elosztott teljes összege az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként.

Ezt az értéket negatív számmal kell megadni.

C0020–C0170/R0300

Az átmeneti intézkedések hatása a biztosítástechnikai tartalékokra – Legjobb becslés

A biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás legjobb becslésre elosztott összege az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként.

Ezt az értéket negatív számmal kell megadni.

C0180/R0300

Az átmeneti intézkedések hatása a biztosítástechnikai tartalékokra – Legjobb becslés

A biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás legjobb becslésre elosztott teljes összege az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként.

Ezt az értéket negatív számmal kell megadni.

C0020–C0170/R0310

Az átmeneti intézkedések hatása a biztosítástechnikai tartalékokra – Kockázati ráhagyás

A biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás kockázati ráhagyásra elosztott összege az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként.

Ezt az értéket negatív számmal kell megadni.

C0180/R0310

Az átmeneti intézkedések hatása a biztosítástechnikai tartalékokra – Kockázati ráhagyás

A biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás kockázati ráhagyásra elosztott teljes összege az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként.

Ezt az értéket negatív számmal kell megadni.

Biztosítástechnikai tartalékok – Összesen

C0020–C0170/R0320

Biztosítástechnikai tartalékok, Összesen – Direkt és aktív viszontbiztosítás

A bruttó biztosítástechnikai tartalékok teljes összege az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként a direkt és aktív viszontbiztosítás esetén, beleértve az egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékokat és a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás után.

C0180/R0320

Nem-életbiztosítási kötelezettségek összesen, Biztosítástechnikai tartalékok – összesen

A bruttó biztosítástechnikai tartalékok teljes összege a direkt és aktív viszontbiztosítás esetén, beleértve az egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékokat és a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás után.

C0020–C0170/R0330

Biztosítástechnikai tartalékok, Összesen – Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után – Direkt és aktív viszontbiztosítás

Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések teljes összege a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként, direkt és aktív viszontbiztosítás esetén.

C0180/R0330

Nem-életbiztosítási kötelezettségek összesen – Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után – Direkt és aktív viszontbiztosítás

Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések teljes összege a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után a direkt és az aktív viszontbiztosítás esetén.

C0020–C0170/R0340

Biztosítástechnikai tartalékok, Összesen – Biztosítástechnikai tartalékok mínusz a viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egység szerződéseiből és a pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések

A nettó biztosítástechnikai tartalékok teljes összege az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként a direkt és aktív viszontbiztosítás esetén, beleértve az egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékokat és a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás után.

C0180/R0340

Nem-életbiztosítási kötelezettségek összesen, Biztosítástechnikai tartalékok mínusz a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egység szerződéseiből való megtérülések – Direkt és aktív viszontbiztosítás

A nettó biztosítástechnikai tartalékok teljes összege a direkt és aktív viszontbiztosítás esetén, beleértve az egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékokat és a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás után.

Üzletág: további felosztás (homogén kockázati csoportok)

C0020–C0170/R0350

Üzletág, további felosztás (homogén kockázati csoportok) – Díjtartalékok – Homogén kockázati csoportok teljes száma

A felosztáson belül a homogén kockázati csoportok számára vonatkozó információ, amennyiben a (viszont)biztosító a díjtartalékokra vonatkoztatva az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletágat a szerződés alapjául szolgáló kockázatok jellege szerint tovább osztotta homogén kockázati csoportokra, a felosztás által érintett minden egyes üzletág esetében, a direkt biztosítás, az aktív arányos viszontbiztosítás és az aktív nem arányos viszontbiztosítás tekintetében.

C0020–C0170/R0360

Üzletág, további felosztás (homogén kockázati csoportok) – Függőkár-tartalékok – Homogén kockázati csoportok teljes száma

A felosztáson belül a homogén kockázati csoportok számára vonatkozó információ, amennyiben a (viszont)biztosító a függőkár-tartalékokra vonatkoztatva az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletágat a szerződés alapjául szolgáló kockázatok jellege szerint tovább osztotta homogén kockázati csoportokra, a felosztás által érintett minden egyes üzletág esetében, a direkt biztosítás, az aktív arányos viszontbiztosítás és az aktív nem arányos viszontbiztosítás tekintetében.

C0020–C0170/R0370

A díjtartalékok legjobb becslése, Pénzkiáramlások, jövőbeni szolgáltatások és kárigények

A díjtartalékok bruttó legjobb becslésének meghatározásához használt, a jövőbeni szolgáltatásokat és kárigényeket érintő pénzáramlások felosztásának összege az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként a direkt biztosítás és az aktív arányos viszontbiztosítás, valamint az aktív nem arányos viszontbiztosítás tekintetében, vagyis a jövőbeni pénzkiáramlások valószínűséggel súlyozott átlaga a pénz időértékének figyelembevétele érdekében diszkontálva (a jövőbeni pénzáramlások várható jelenértéke). Amennyiben a pénzáramlás-előrejelzésekre sztochasztikus módszert használnak, meg kell adni az átlagos forgatókönyvet.

C0180/R0370

Díjtartalékok legjobb becslése, Pénzkiáramlások, jövőbeni szolgáltatások és kárigények – Összesen

A jövőbeni szolgáltatásokhoz és kárigényekhez kapcsolódó, a díjtartalékok bruttó legjobb becslésének meghatározásához használt pénzáramlások teljes összege.

C0020–C0170/R0380

Díjtartalékok legjobb becslése, Pénzkiáramlások, jövőbeni költségek és egyéb pénzkiáramlások

A díjtartalékok bruttó legjobb becslésének meghatározásához használt, a jövőbeni költségeket és egyéb pénzkiáramlásokat érintő pénzáramlások felosztásának összege az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként a direkt biztosítás és az aktív arányos viszontbiztosítás, valamint az aktív nem arányos viszontbiztosítás tekintetében, vagyis a jövőbeni pénzkiáramlások valószínűséggel súlyozott átlaga a pénz időértékének figyelembevétele érdekében diszkontálva (a jövőbeni pénzáramlások várható jelenértéke). Amennyiben a pénzáramlás-előrejelzésekre sztochasztikus módszert használnak, meg kell adni az átlagos forgatókönyvet.

C0180/R0380

Díjtartalékok legjobb becslése, Pénzkiáramlások, jövőbeni költségek és egyéb pénzkiáramlások – Összesen

A jövőbeni költségek és egyéb pénzkiáramlások teljes összege a díjtartalékok bruttó legjobb becslésének meghatározásához.

C0020–C0170/R0390

A díjtartalékok legjobb becslése, Pénzbeáramlások, jövőbeni díjak

A díjtartalékok bruttó legjobb becslésének meghatározásához használt, a jövőbeni díjakat érintő pénzáramlások felosztásának összege az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként a direkt biztosítás és az aktív arányos viszontbiztosítás, valamint az aktív nem arányos viszontbiztosítás tekintetében, vagyis a jövőbeni pénzkiáramlások valószínűséggel súlyozott átlaga a pénz időértékének figyelembevétele érdekében diszkontálva (a jövőbeni pénzáramlások várható jelenértéke). Amennyiben a pénzáramlás-előrejelzésekre sztochasztikus módszert használnak, meg kell adni az átlagos forgatókönyvet.

C0180/R0390

A díjtartalékok legjobb becslése, Pénzbeáramlások, jövőbeni díjak – Összesen

A jövőbeni díjak teljes összege a díjtartalékok bruttó legjobb becslésének meghatározásához.

C0020–C0170/R0400

A díjtartalékok legjobb becslése, Pénzbeáramlások, Egyéb pénzbeáramlások (beleértve a mentésből és engedményezésből való megtérüléseket)

A díjtartalékok bruttó legjobb becslésének meghatározásához használt, az egyéb pénzbeáramlásokat – beleértve a mentésből és engedményezésből való megtérüléseket – érintő pénzáramlások felosztásának összege az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként a direkt biztosítás és az aktív arányos viszontbiztosítás, valamint az aktív nem arányos viszontbiztosítás tekintetében, vagyis a jövőbeni pénzkiáramlások valószínűséggel súlyozott átlaga a pénz időértékének figyelembevétele érdekében diszkontálva (a jövőbeni pénzáramlások várható jelenértéke). Amennyiben a pénzáramlás-előrejelzésekre sztochasztikus módszert használnak, meg kell adni az átlagos forgatókönyvet.

C0180/R0400

A díjtartalékok legjobb becslése, Pénzbeáramlások, Egyéb pénzbeáramlások (beleértve a mentésből és engedményezésből való megtérüléseket) – Összesen

Egyéb pénzbeáramlások (beleértve a mentésből és engedményezésből való megtérüléseket) teljes összege a díjtartalékok bruttó legjobb becslésének meghatározásához.

C0020–C0170/R0410

A függőkár-tartalékok legjobb becslése, Pénzkiáramlások, jövőbeni szolgáltatások és kárigények

A függőkár-tartalékok bruttó legjobb becslésének meghatározásához használt, a jövőbeni szolgáltatásokat és kárigényeket érintő pénzáramlások felosztásának összege az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként a direkt biztosítás és az aktív arányos viszontbiztosítás, valamint az aktív nem arányos viszontbiztosítás tekintetében, vagyis a jövőbeni pénzkiáramlások valószínűséggel súlyozott átlaga a pénz időértékének figyelembevétele érdekében diszkontálva (a jövőbeni pénzáramlások várható jelenértéke). Amennyiben a pénzáramlás-előrejelzésekre sztochasztikus módszert használnak, meg kell adni az átlagos forgatókönyvet.

C0180/R0410

Függőkár-tartalékok legjobb becslése, Pénzkiáramlások, jövőbeni szolgáltatások és kárigények – Összesen

A függőkár-tartalékok, pénzkiáramlások, jövőbeni szolgáltatások és kárigények teljes összege a függőkár-tartalékok bruttó legjobb becslésének meghatározásához.

C0020–C0170/R0420

Függőkár-tartalékok legjobb becslése, Pénzkiáramlások, jövőbeni költségek és egyéb pénzkiáramlások

A függőkár-tartalékok bruttó legjobb becslésének meghatározásához használt, a jövőbeni költségeket és egyéb pénzkiáramlásokat érintő pénzáramlások felosztásának összege az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként a direkt biztosítás és az aktív arányos viszontbiztosítás, valamint az aktív nem arányos viszontbiztosítás tekintetében, vagyis a jövőbeni pénzkiáramlások valószínűséggel súlyozott átlaga a pénz időértékének figyelembevétele érdekében diszkontálva (a jövőbeni pénzáramlások várható jelenértéke). Amennyiben a pénzáramlás-előrejelzésekre sztochasztikus módszert használnak, meg kell adni az átlagos forgatókönyvet.

C0180/R0420

Függőkár-tartalékok legjobb becslése, Pénzkiáramlások, jövőbeni költségek és egyéb pénzkiáramlások – Összesen

A függőkár-tartalékok, pénzkiáramlások, jövőbeni költségek és egyéb pénzkiáramlások teljes összege a díjtartalékok bruttó legjobb becslésének meghatározásához.

C0020–C0170/R0430

A függőkár-tartalékok legjobb becslése, Pénzbeáramlások, jövőbeni díjak

A függőkár-tartalékok bruttó legjobb becslésének meghatározásához használt, a jövőbeni díjakat érintő pénzáramlások felosztásának összege az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként a direkt biztosítás és az aktív arányos viszontbiztosítás, valamint az aktív nem arányos viszontbiztosítás tekintetében, vagyis a jövőbeni pénzkiáramlások valószínűséggel súlyozott átlaga a pénz időértékének figyelembevétele érdekében diszkontálva (a jövőbeni pénzáramlások várható jelenértéke). Amennyiben a pénzáramlás-előrejelzésekre sztochasztikus módszert használnak, meg kell adni az átlagos forgatókönyvet.

C0180/R0430

A függőkár-tartalékok legjobb becslése, Pénzbeáramlások, jövőbeni díjak – Összesen

A függőkár-tartalékok, pénzbeáramlások, jövőbeni díjak teljes összege a díjtartalékok bruttó legjobb becslésének meghatározásához.

C0020–C0170/R0440

A függőkár-tartalékok legjobb becslése, Pénzbeáramlások, Egyéb pénzbeáramlások (beleértve a mentésből és engedményezésből való megtérüléseket)

A függőkár-tartalékok bruttó legjobb becslésének meghatározásához használt egyéb pénzbeáramlások (beleértve a mentésből és engedményezésből való megtérüléseket) felosztásának összege az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként a direkt biztosítás és az aktív arányos viszontbiztosítás, valamint az aktív nem arányos viszontbiztosítás tekintetében, vagyis a jövőbeni pénzkiáramlások valószínűséggel súlyozott átlaga a pénz időértékének figyelembevétele érdekében diszkontálva (a jövőbeni pénzáramlások várható jelenértéke). Amennyiben a pénzáramlás-előrejelzésekre sztochasztikus módszert használnak, meg kell adni az átlagos forgatókönyvet.

C0180/R0440

A függőkár-tartalékok legjobb becslése, Pénzbeáramlások, Egyéb pénzbeáramlások (beleértve a mentésből és engedményezésből való megtérüléseket) – Összesen

A függőkár-tartalékok, pénzbeáramlások és egyéb pénzbeáramlások (beleértve a mentésből és engedményezésből való megtérüléseket) teljes összege a díjtartalékok bruttó legjobb becslésének meghatározásához.

C0020–C0170/R0450

Egyszerűsített módszerek és technikák használata a biztosítástechnikai tartalékok kiszámításához – Közelítések használatával kiszámított bruttó legjobb becslés százaléka

Ebben a mezőben kell megadni üzletáganként a teljes bruttó legjobb becslésen (R0260) belül a közelítések használatával kiszámított bruttó legjobb becslés százalékos arányát az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 21. cikkében megállapítottak szerint.

C0180/R0450

Egyszerűsített módszerek és technikák használata a biztosítástechnikai tartalékok kiszámításához – Közelítések használatával kiszámított bruttó legjobb becslés százaléka – Összesen

Ebben a mezőben kell megadni üzletáganként a direkt biztosításra és az aktív arányos viszontbiztosításra, valamint az aktív nem arányos viszontbiztosításra vonatkozóan a teljes bruttó legjobb becslésen (R0260) belül a közelítések használatával kiszámított bruttó legjobb becslés százalékos arányát az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 21. cikkében megállapítottak szerint.

C0020–C0170/R0460

A kamatlábra vonatkozó átmeneti intézkedés által érintett legjobb becslés

Ebben a mezőben kell megadni az átmeneti kiigazítás releváns kockázatmentes hozamgörbére való alkalmazása által érintett, az R0260. mezőben jelentett legjobb becslés összegét az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként.

C0180/R0460

A kamatlábra vonatkozó átmeneti intézkedés által érintett legjobb becslés – Nem-életbiztosítási kötelezettségek összesen

Ebben a mezőben kell megadni az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti valamennyi üzletágra az átmeneti kiigazítás releváns kockázatmentes hozamgörbére való alkalmazása által érintett, az R0260. mezőben jelentett legjobb becslés teljes összegét.

C0020–C0170/R0470

A kamatláb átmeneti kiigazítása nélküli biztosítástechnikai tartalékok

Ebben a mezőben kell megadni azon biztosítástechnikai tartalékok összegét, amelyek esetében alkalmazták az átmeneti kiigazítást a releváns kockázatmentes hozamgörbére, az átmeneti kiigazítás releváns kockázatmentes hozamgörbére való alkalmazása nélkül számítva, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként.

Azokban az esetekben, amikor a legjobb becslésekre volatilitási kiigazítást is alkalmaztak, az itt megadott összegnek a volatilitási kiigazítás által érintett, de a releváns kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás nélküli összeget kell tükröznie.

C0180/R0470

A kamatláb átmeneti kiigazítása nélküli biztosítástechnikai tartalékok – Nem-életbiztosítási kötelezettségek összesen

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti valamennyi üzletágra vonatkozóan azon legjobb becslés teljes összegét kell megadni, amely esetében alkalmazták az átmeneti kiigazítást a releváns kockázatmentes hozamgörbére, az átmeneti kiigazítás releváns kockázatmentes hozamgörbére való alkalmazása nélkül számítva.

Azokban az esetekben, amikor a legjobb becslésekre volatilitási kiigazítást is alkalmaztak, az itt megadott összegnek a volatilitási kiigazítás által érintett, de a releváns kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás nélküli összeget kell tükröznie.

C0020–C0170/R0480

A volatilitási kiigazítás által érintett legjobb becslés

Ebben a mezőben kell megadni a volatilitási kiigazítás által érintett, az R0260. mezőben megadott legjobb becslés összegét üzletáganként.

C0180/R0480

Volatilitási kiigazítás által érintett legjobb becslés – Nem-életbiztosítási kötelezettségek összesen

Ebben a mezőben kell megadni az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti valamennyi üzletágra a volatilitási kiigazítás által érintett, az R0260. mezőben jelentett legjobb becslés teljes összegét.

C0020–C0170/R0490

Volatilitási kiigazítás nélküli és egyéb átmeneti intézkedések nélküli biztosítástechnikai tartalékok

Ebben a mezőben kell megadni a volatilitási kiigazítás nélküli biztosítástechnikai tartalékok összegét az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként.

Azokban az esetekben, amikor a legjobb becslésekre a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonást / a releváns kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítást is alkalmaztak, az itt megadott összegnek a releváns kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás és a volatilitási kiigazítást nélküli összeget kell tükröznie.

C0180/R0490

Volatilitási kiigazítás nélküli és egyéb átmeneti intézkedések nélküli biztosítástechnikai tartalékok – Nem-életbiztosítási kötelezettségek összesen

Ebben a mezőben kell megadni az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti valamennyi üzletágra a volatilitási kiigazítás nélküli biztosítástechnikai tartalékok teljes összegét.

Azokban az esetekben, amikor a legjobb becslésekre a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonást / a releváns kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítást is alkalmaztak, az itt megadott összegnek a releváns kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás és a volatilitási kiigazítást nélküli összeget kell tükröznie.

S.17.02 – Nem-életbiztosítási biztosítástechnikai tartalékok – országonkénti bontásban

Általános megjegyzések:

Üzletág a nem-életbiztosítási kötelezettségek esetében: a 2009/138/EK irányelv 80. cikkében említett, direkt biztosításhoz kapcsolódó üzletágak az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározottak szerint.

Az életbiztosítástól eltérő biztosítástechnikai alapokon nyugvó direkt egészségbiztosítást az 1–3. nem-életbiztosítási üzletágakhoz kell besorolni.

A biztosítónak vagy viszontbiztosítónak figyelembe kell vennie a különböző pénznemekhez kapcsolódó valamennyi kötelezettséget és át kell váltani a jelentés pénznemére.

Az országokra lebontott információkat a következőknek megfelelően kell megadni:

a)

A székhely szerinti országra vonatkozóan a direkt biztosításhoz kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok összegére vonatkozó információkat kell jelenteni, függetlenül attól, hogy egy összegben és a bruttó legjobb becslés szerint került-e kiszámításra.

b)

Az országonként megadott információnak tartalmaznia kell az egyes üzletágak tekintetében egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékok és a (direkt biztosításra vonatkozó) bruttó legjobb becslés összegének legalább 90 %-át;

c)

Amennyiben a b) pontnak való megfelelés céljából egy meghatározott országot jelenteni kell egy konkrét üzletágra vonatkozóan, akkor ezt az országot valamennyi üzletág tekintetében meg kell adni;

d)

a többi országra vonatkozó adatokat összesítve kell jelenteni az „egyéb EGT-országok” vagy az „egyéb EGT-n kívüli országok” mezőben;

e)

a „gyógyászati költségek”, „jövedelembiztosítás”, „üzemi balesetbiztosítás”, „tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása” és „hitel- és kezességvállalási biztosítás” üzletágakban a direkt biztosítási tevékenységekre vonatkozóan azon országokról kell információt nyújtani, amelyek a 2009/138/EK irányelv 13. cikkének 13. pontjában foglaltaknak megfelelően a kockázat helye szerinti tagállamok;

f)

valamennyi egyéb, az e) alpontban nem említett üzletágban a direkt biztosításra vonatkozóan a szerződés kötelezettségvállalási helye szerinti országokról kell egyenként információt nyújtani;

E tábla alkalmazásában „a szerződés kötelezettségvállalási helye szerinti ország”:

o.

az az ország, ahol a biztosító letelepedett (székhely szerinti ország), amennyiben a szerződést nem fióktelepen keresztül vagy a szolgáltatásnyújtás szabadsága keretében adták el;

p.

a fióktelep székhelye szerinti ország, amennyiben a szerződést fióktelepen keresztül adták el;

q.

az az ország, ahol a szolgáltatásnyújtás szabadságát bejelentették (befogadó ország), amennyiben a szerződést a szolgáltatásnyújtás szabadsága keretében adták el.

r.

Biztosításközvetítő igénybevétele esetén vagy bármely egyéb helyzetben az a), b) vagy c) opció érvényesül attól függően, hogy ki adta el a szerződést.

A jelentendő információnak tartalmaznia kell a volatilitási kiigazítást, az illeszkedési kiigazítást, a releváns kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítást és a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonást.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0010/R0040

1. ország

Ebben a mezőben kell megadni minden egyes előírt ország ISO 3166–1 alpha–2 kódját soronként.

C0020–C0130/R0010

Bruttó biztosítástechnikai tartalékok egy összegben és a bruttó legjobb becslés szerint kiszámítva a különböző országokra – Székhely szerinti ország

A bruttó biztosítástechnikai tartalék összege a direkt biztosításra vonatkozóan (kivéve az aktív viszontbiztosítást) egy összegben és a bruttó legjobb becslés szerint kiszámítva a kockázat helye szerinti országokra vagy– amennyiben székhely szerinti országról van szó – a szerződés kötelezettségvállalási helye szerinti országra, üzletáganként.

Egyes esetekben előfordulhat, hogy a biztosítónak vagy viszontbiztosítónak a helyes adatok megadása érdekében saját megítélését/közelítését kell alkalmaznia, összhangban a biztosítástechnikai tartalékok számításához használt feltevésekkel.

C0020–C0130/R0020

Bruttó biztosítástechnikai tartalékok egy összegben és a bruttó legjobb becslés szerint kiszámítva a különböző országokra – a lényegességi küszöbön kívül eső EGT-országok – nem országonként jelentve

A bruttó biztosítástechnikai tartalék összege csak a direkt biztosításra vonatkozóan (kivéve az aktív viszontbiztosítást) egy összegben és a bruttó legjobb becslés szerint kiszámítva, a lényegességi küszöbön kívül eső EGT-országokra (vagyis azokra, amelyeket nem jelentettek külön országonként) lebontva, a székhely szerinti ország kivételével, üzletáganként.

Egyes esetekben előfordulhat, hogy a biztosítónak vagy viszontbiztosítónak a helyes adatok megadása érdekében saját megítélését/közelítését kell alkalmaznia, összhangban a biztosítástechnikai tartalékok számításához használt feltevésekkel.

C0020–C0130/R0030

Bruttó biztosítástechnikai tartalékok egy összegben és a bruttó legjobb becslés szerint kiszámítva a különböző országokra – a lényegességi küszöbön kívül eső nem EGT-országok – nem országonként jelentve

Bruttó biztosítástechnikai tartalékok összege csak a direkt biztosításra vonatkozóan (kivéve az aktív viszontbiztosítást) egy összegben és a bruttó legjobb becslés szerint kiszámítva, a lényegességi küszöbön kívül eső nem EGT-országokra (vagyis azokra, amelyeket nem jelentettek külön országonként) lebontva, üzletáganként.

Egyes esetekben előfordulhat, hogy a biztosítónak vagy viszontbiztosítónak a helyes adatok megadása érdekében saját megítélését/közelítését kell alkalmaznia, összhangban a biztosítástechnikai tartalékok számításához használt feltevésekkel.

C0020–C0130/R0040

Bruttó biztosítástechnikai tartalékok egy összegben és a bruttó legjobb becslés szerint kiszámítva a különböző országokra – 1. ország [egy-egy sorban a lényegességi küszöbön belüli egyes országok]

A bruttó biztosítástechnikai tartalék összege csak a direkt biztosításra vonatkozóan (kivéve az aktív viszontbiztosítást) egy összegben és a bruttó legjobb becslés szerint kiszámítva a kockázat helye szerinti országokra vagy a szerződéses kötelezettségvállalási helye szerinti országokra lebontva, üzletáganként.

Egyes esetekben előfordulhat, hogy a biztosítónak vagy viszontbiztosítónak a helyes adatok megadása érdekében saját megítélését/közelítését kell alkalmaznia, összhangban a biztosítástechnikai tartalékok számításához használt feltevésekkel.

S.18.01 – Jövőbeli pénzáramlások előrejelzései (Legjobb becslés – Nem-életbiztosítás)

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi vállalkozások éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

Ez a tábla csak a legjobb becslésre alkalmazandó és a következőket kell figyelembe venni:

A különböző pénznemekben fennálló valamennyi pénzáramlást figyelembe kell venni és át kell váltani a jelentés pénznemére a jelentési időpontban érvényes árfolyamon;

A jelentendő pénzáramlások tartalmazzák a viszontbiztosítást és nem diszkontáltak.

Amennyiben a biztosító egyszerűsítéseket alkalmaz a biztosítástechnikai tartalék kiszámításához, amelyhez nem becsléssel állapítja meg a szerződésekből eredő jövőbeni várható pénzáramlásokat, az információt csak azokban az esetekben kell megadni, ha a biztosítástechnikai tartalékok több mint 10 %-a esetében a rendezési időszak 24 hónapnál hosszabb.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0010/R0010–R0310

Díjtartalék legjobb becslése (bruttó) – Pénzkiáramlások – jövőbeni szolgáltatások

A szerződők és kedvezményezettek részére történő összes várható – a díjtartalékok kiszámításához felhasznált – kifizetés a 2009/138/EK irányelv 78. cikkének (3) bekezdésében meghatározottak szerint, a szerződéses határok közé eső nem-életbiztosítási kötelezettségek teljes portfóliójára vonatkoztatva, az 1. évtől a 30. évig, valamint a 31. évtől és azt követően.

C0020/R0010–R0310

Díjtartalék legjobb becslése (bruttó) – Pénzkiáramlások – Jövőbeni költségek és egyéb pénzkiáramlások

A biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek teljesítésével összefüggő összes felmerülő költség a 2009/138/EK irányelv 78. cikkének (1) bekezdésében, valamint az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 31. cikkében meghatározottak szerint, és az egyéb pénzkiáramlási tételek, például a szerződőket terhelő adófizetések, amelyeket a díjtartalékok kiszámításához felhasználnak, a nem-életbiztosítási kötelezettségek teljes portfóliójára vonatkoztatva, az 1. évtől a 30. évig, valamint a 31. évtől és azt követően.

C0030/R0010–R0310

Díjtartalék legjobb becslése (bruttó) – Pénzbeáramlások – jövőbeni szolgáltatások

A meglévő szerződésekből származó – a díjtartalékok kiszámításához használt – összes jövőbeni díj, a lejárt díjak kivételével, a nem-életbiztosítási kötelezettségek teljes portfóliójára vonatkoztatva, az 1. évtől a 30. évig, valamint a 31. évtől és azt követően.

C0040/R0010–R0310

Díjtartalék legjobb becslése (bruttó) – Pénzbeáramlások – Egyéb pénzbeáramlások

A mentésből és engedményezésből való összes megtérülés és egyéb pénzbeáramlások (a befektetések megtérülésének kivételével), amelyeket a díjtartalékok kiszámításához felhasználnak, a nem-életbiztosítási kötelezettségek teljes portfóliójára vonatkoztatva, az 1. évtől a 30. évig, valamint a 31. évtől és azt követően.

C0050/R0010–R0310

Függőkár-tartalékok legjobb becslése (bruttó) – Pénzkiáramlások – Jövőbeni szolgáltatások

A szerződők és kedvezményezettek részére történő összes várható – a függőkár-tartalékok kiszámításához felhasznált – kifizetés a 2009/138/EK irányelv 78. cikkének (3) bekezdésében meghatározottak szerint, a nem-életbiztosítási kötelezettségek és kapcsolódó hatályos szerződések teljes portfóliójára vonatkoztatva, az 1. évtől a 30. évig, valamint a 31. évtől és azt követően.

C0060/R0010–R0310

Függőkár-tartalékok legjobb becslése (bruttó) – Pénzkiáramlások – Jövőbeni költségek és egyéb pénzkiáramlások

A biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek teljesítésével összefüggő összes felmerülő költség a 2009/138/EK irányelv 78. cikkének (1) bekezdésében meghatározottak szerint, és az egyéb pénzáramlási tételek, például a szerződőket terhelő adófizetések, amelyeket a függőkár-tartalékok kiszámításához felhasználnak, nem-életbiztosítási kötelezettségek teljes portfóliójára vonatkoztatva, az 1. évtől a 30. évig, valamint a 31. évtől és azt követően.

C0070/R0010–R0310

Függőkár-tartalékok legjobb becslése (bruttó) – Pénzbeáramlások – Jövőbeni díjak

A meglévő szerződésekből származó – a függőkár-tartalékok kiszámításához használt – összes jövőbeni díj, a lejárt díjak kivételével, a nem-életbiztosítási kötelezettségek teljes portfóliójára vonatkoztatva, az 1. évtől a 30. évig, valamint a 31. évtől és azt követően.

C0080/R0010–R0310

Függőkár-tartalékok legjobb becslése (bruttó) – Pénzbeáramlások – Egyéb pénzbeáramlások

A mentésből és engedményezésből való összes megtérülés és egyéb pénzbeáramlások (a befektetések megtérülésének kivételével), amelyeket a függőkár-tartalékok kiszámításához felhasználnak, a nem-életbiztosítási kötelezettségek és a kapcsolódó hatályos szerződések teljes portfóliójára vonatkoztatva, az 1. évtől a 30. évig, valamint a 31. évtől és azt követően.

C0090/R0010–R0310

Viszontbiztosításból megtérülő teljes összeg (kiigazítás után)

Az egyes évekre várható összes nem diszkontált pénzáramlás az 1. évtől a 30. évig, valamint a 31. évtől és azt követően.

Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülésekhez kapcsolódó, nem diszkontált jövőbeni pénzáramlások, beleértve a csoporton belüli átadott viszontbiztosítást a jövőbeli viszontbiztosítási díjakkal. Az összeget a partner általi nemteljesítési kockázat miatti kiigazítást levonva kell megadni.

S.19.01 – Nem-életbiztosítási kárigények

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

A kárigényekre vonatkozó kifutási háromszögek mutatják a biztosítók kárigényekkel kapcsolatos költségekre vonatkozó becslését (a kifizetett kárigények és a függőkár-tartalékok a Szolvencia II. szerinti értékelési elv alapján), valamint azt, hogy idővel hogyan változik ez a becslés.

A kifizetett kárigényekre, a függőkár-tartalékok bruttó legjobb becslésére és a bejelentett, de még nem rendezett kárigényekre három kifutási háromszöget kell készíteni.

Ezt a táblát a (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott és lényeges minden egyes üzletágra vonatkozóan és a következő specifikációt figyelembe véve kell jelenteni:

i.

üzletágankénti jelentés: jelenteni kell az 1–12. üzletágat (az S.17.01. táblának megfelelően) a direkt biztosításra és az aktív arányos viszontbiztosításra (együttesen), valamint a 25–28. üzletágat az aktív nem arányos viszontbiztosításra;

ii.

Ha a teljes bruttó legjobb becslés egy nem-életbiztosítási üzletág tekintetében a függőkár-tartalék teljes legjobb becslésének több mint 3 %-át teszi ki, az információt – az üzletágra vonatkozó teljes összeg mellett – a következő pénznemenkénti bontásban kell megadni:

a)

összegek a jelentés pénznemében;

b)

összegek olyan pénznemek esetén, amelyek az adott nem-életbiztosítási üzletág tekintetében az eredeti pénznemben számított függőkár-tartalék bruttó legjobb becslésének több mint 25 %-át teszik ki; vagy

c)

összegek olyan pénznemek esetén, amelyek az adott nem-életbiztosítási üzletág tekintetében az eredeti pénznemben számított függőkár-tartalék bruttó legjobb becslésének kevesebb mint 25 %-át, de az eredeti pénznemben számított függőkár-tartalék teljes legjobb becslésének több mint 5 %-át teszik ki.

iii.

Ha a teljes bruttó legjobb becslés egy nem-életbiztosítási üzletág tekintetében a függőkár-tartalék teljes bruttó legjobb becslésének kevesebb mint 3 %-át teszi ki, nincs szükség pénznemenkénti bontásra, csak az üzletágra vonatkozó teljes összeget kell megadni.

iv.

A pénznemenkénti információt a szerződés eredeti pénznemében kell megadni, amennyiben nincs eltérő rendelkezés.

A nemzeti felügyeleti hatóság előírásaival összhangban a biztosítóknak a kárbekövetkezési évre vagy a kockázatvállalás évére vonatkozóan kell adatot szolgáltatniuk. Amennyiben a nemzeti felügyeleti hatóság nem rendelkezett arról, hogy melyiket kell alkalmazni, a biztosító vagy a kárbekövetkezési évet vagy a kockázatvállalás évét használhatja annak függvényében, hogyan kezeli az egyes üzletágakat, feltéve, hogy minden évben következetesen ugyanazt a megközelítést alkalmazza.

A kifutási háromszög hossza alapértelmezésben 15+1 év valamennyi üzletágra, de a jelentési kötelezettség a biztosító kárigény-kifutásán alapul (ha a kárigények rendezési ciklusa 15 évnél rövidebb, a biztosítóknak a belső rövidebb kifutás szerint kell jelenteniük).

A kifizetések és a bejelentett, de még nem rendezett kárigények esetében a Szolvencia II. első alkalmazásától kezdődően szükség van a korábbi adatokra, de ez nem vonatkozik a legjobb becslésre és a függőkár-tartalékokra. A kifizetett kárigényekre és a bejelentett, de még nem rendezett kárigényekre vonatkozó történeti adatok összeállítása során a háromszög hosszával kapcsolatban a folyamatban lévő közzétételnél használt módszert kell alkalmazni (vagyis a 15+1 év és a biztosító kárigény-elszámolási ciklusa közül a rövidebbet).

Az alábbi feltételek mindegyikének teljesülése esetén a kötelezettség egésze vagy egy része az S.19.01. táblából az S.16.01. táblába kerül:

iii.

a kötelezettség egésze vagy egy része, amely járadékként kezelt; és

iv.

az életbiztosítási tartalékolási technikák alkalmazásával megállapítható a járadékként kezelt kötelezettségre vonatkozó legjobb becslés.

A „járadékként” kezelt fogalom általában azt jelenti, hogy jogi eljárás rendeli el, hogy a kedvezményezett járadékként megkapja a kifizetést.

Az S.16.01. és az S.19.01. táblában egy, a (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározottak szerinti nem-életbiztosítási üzletágra vonatkozóan megadott tartalékok összege jelenti a szóban forgó üzletágból eredő teljes függőkár-tartalékot.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

Z0010

Üzletág

A jelentés tárgyát képező üzletág meghatározása az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerint. A következő zárt listát kell használni:

1 – 1. és 13. Gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosítás

2 – 2. és 14. Jövedelembiztosítás

3 – 3. és 15. Üzemi balesetbiztosítás

4 – 4. és 16. Gépjármű-felelősségbiztosítás

5 – 5. és 17. Egyéb gépjármű-biztosítás

6 – 6 és 18. Tengeri, légi és szállítási biztosítás

7 – 7. és 19. Tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása

8 – 8. és 20. Általános felelősségbiztosítás

9 – 9. és 21. Hitel- és kezességvállalási biztosítás

10 –10. és 22. Jogvédelmi biztosítás

11 – 11. és 23. Segítségnyújtás

12 – 12. és 24. Különböző pénzügyi veszteségek

25 – Nem arányos egészség-viszontbiztosítás

26 – Nem arányos baleset-viszontbiztosítás

27 – Nem arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás

28 – Nem arányos vagyon-viszontbiztosítás

Z0020

Kárbekövetkezés éve vagy kockázatvállalás éve

Adja meg a biztosítók által a kárigénykifutás jelentéséhez használt standardot. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Kárbekövetkezés éve

2 – Kockázatvállalás éve

Z0030

Pénznem

Ebben a mezőben annak a pénznemnek az ISO 4217 szerinti alfabetikus kódját kell megadni, amelyben a kötelezettséget denominálták.

Ezt a mezőt az Összesen adattal kell kitölteni, amennyiben az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletágra vonatkozó teljes összeg jelentéséről van szó.

Z0040

Pénznem konvertálása

Ebben a mezőben azt kell megadni, hogy a pénznemenként jelentett információt az eredeti pénznemben tüntetik-e fel (alapértelmezés) vagy a jelentés pénznemében (eltérő rendelkezés). A következő zárt listát kell használni:

1 – Eredeti pénznem

2 – A jelentés pénzneme

Csak pénznemenkénti jelentés esetén kell alkalmazni.

C0010 – C0160/ R0100 – R0250

Bruttó kifizetett kárigények (nem kumulatív) – Háromszög

Bruttó kifizetések mentés és engedményezés nélkül, a költségek kivételével, egy, a már kifizetett bruttó kárigények kifutását ábrázoló háromszöggel: ebben a mezőben kell megadni az N–14. évtől kezdődő és azt megelőző egyes kárbekövetkezési évekre / kockázatvállalási évekre és az N. évet (utolsó jelentési év) beleértve minden korábbi jelentési időszakra a teljesített kifizetéseket az egyes kifutási éveknek megfelelően (ami a kárbekövetkezés dátuma / kockázatvállalás dátuma és a kifizetési dátum közötti időszak).

Az adatok nem kumulatív és nem diszkontált abszolút értéket jelentenek.

Az összeg tartalmazza azokat az elemeket, amelyek magát a kárigényt alkotják, de a költségeket nem.

C0170/ R0100 – R0260

Bruttó kifizetett kárigények (nem kumulatív) – A folyó évben

A „Folyó év összesen” tükrözi az utolsó átlót (az utolsó jelentési évre vonatkozó valamennyi adat) az R0110. sortól az R0250. sorig.

Az R0260. sor az R0110–R0250. sorok összege.

C0180/ R0100 – R0260

Bruttó kifizetett kárigények – Évek összesítve (kumulatív)

Az Évek összesítve mező tartalmazza a sorokban levő valamennyi adat összegét (a kárbekövetkezési évre / kockázatvállalási évre vonatkozó valamennyi kifizetés összege), beleértve a teljes összeget.

C0200 – C0350/ R0100 – R0250

Függőkár-tartalékok bruttó nem diszkontált legjobb becslése – Háromszög

A függőkár-tartalékok nem diszkontált, viszontbiztosítást tartalmazó legjobb becslése az N–14. évtől kezdődő és azt megelőző egyes kárbekövetkezési évekre / kockázatvállalási évekre és az N. (utolsó jelentési év) évet beleértve minden korábbi jelentési időszakra vonatkozóan. A függőkár-tartalékok legjobb becslése az értékelési időpontban vagy azt megelőzően bekövetkezett káreseményekhez kapcsolódik, függetlenül attól, hogy az ezen eseményekből származó kárigényeket bejelentették-e.

Az adatok nem kumulatív és nem diszkontált abszolút értéket jelentenek.

C0360/ R0100 – R0260

Függőkár-tartalékok bruttó legjobb becslése – Év zárása (diszkontált adatok)

Az „Év zárása” mező összege tükrözi az utolsó átlót, de diszkontált alapon (az utolsó jelentési évre vonatkozó valamennyi adat) az R0110. sortól az R0250. sorig.

Az R0260. sor az R0110–R0250. sorok összege.

C0400 – C0550/ R0100 – R0250

Bejelentett, de még nem rendezett bruttó kárigények – Háromszög

Az N–14. évtől kezdődő és azt megelőző egyes kárbekövetkezési évekre / kockázatvállalási évekre és az N. (utolsó jelentési év) évet beleértve minden korábbi jelentési időszakra vonatkozóan a tartalékok háromszöge azon bekövetkezett és a biztosítónak bejelentett káreseményekkel összefüggésben, amelyeket még nem rendeztek, a bekövetkezett, de nem bejelentett kárigények kivételével. Ezek lehetnek a kárügyintézők által becsült eseti tartalékok, és nem kell a Szolvencia II. szerinti legjobb becslésnek lenniük. A bejelentett, de még nem rendezett kárigényeket tartósan következetes tartalékerősség használatával kell mérni.

Az adatok nem kumulatív és nem diszkontált abszolút értéket jelentenek.

Az összeg tartalmazza azokat az elemeket, amelyek magát a kárigényt alkotják, de a költségeket nem.

C0560/ R0100 – R0260

Bejelentett, de még nem rendezett bruttó kárigények – Év zárása (diszkontált adatok)

Az „Év zárása” összege tükrözi az utolsó átlót (az utolsó jelentési évre vonatkozó valamennyi adat) az R0110. cellától az R0250. celláig.

Az R0260. sor az R0110–R0250. sorok összege.

C0600 – C0750/ R0300 – R0450

Viszontbiztosításból befolyt megtérülő összegek (nem kumulatív) – Háromszög

Az N–14. évtől kezdődő és azt megelőző egyes kárbekövetkezési évekre / kockázatvállalási évekre és az N. évet (utolsó jelentési év) beleértve minden korábbi jelentési időszakra vonatkozóan azon kifizetések háromszöge, amelyeket a Bruttó kifizetett kárigények (nem kumulatív) cellában jelentettek be és amelyeket viszontbiztosítási szerződés fedez.

Az összegeket a partner nemteljesítéséhez kapcsolódó kiigazítás után kell figyelembe venni.

Az összeg tartalmazza azokat az elemeket, amelyek magát a kárigényt alkotják, de a költségeket nem.

C0760/ R0300 – R0460

Viszontbiztosításból befolyt megtérülő összegek (nem kumulatív) – A folyó évben

A „Folyó év” összege tükrözi az utolsó átlót (az utolsó jelentési évre vonatkozó valamennyi adat) az R0310. sortól az R0450. sorig.

Az R0460. sor az R0310–R0450. sorok összege.

Az összeg tartalmazza azokat az elemeket, amelyek magát a kárigényt alkotják, de a költségeket nem.

C0770/ R0300 – R0450

Viszontbiztosításból befolyt megtérülő összegek – Évek összesítve (kumulatív)

Az Évek összesítve mező tartalmazza a sorokban levő valamennyi adat összegét (az i. kárbekövetkezési évre / kockázatvállalási évre vonatkozó valamennyi kifizetés összege), beleértve a teljes összeget.

C0800 – C0950/ R0300 – R0450

Függőkár-tartalék nem diszkontált legjobb becslése – Viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek – Háromszög

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegekre vonatkozó tartalékok. A háromszögben nem diszkontált adatokat kell bejelenteni, míg az Év zárása oszlopnak diszkontált alapú adatokat kell tartalmaznia.

Az összegeket a partner nemteljesítéséhez kapcsolódó kiigazítás után kell figyelembe venni.

C0960/ R0300 – R0460

Függőkár-tartalékok legjobb becslése – Viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek – Év zárása (diszkontált adatok)

Az „Év zárása” mező összege tükrözi az utolsó átlót, de diszkontált alapon (az utolsó jelentési évre vonatkozó valamennyi adat) az R0310. sortól az R0450. sorig.

Az R0460. sor az R0310–R0450. sorok összege.

C1000 – C1150/ R0300 – R0450

Bejelentett, de még nem rendezett viszontbiztosítási kárigények – Háromszög

Az N–14. évtől kezdődő és azt megelőző egyes kárbekövetkezési évekre / kockázatvállalási évekre és az N. évet (utolsó jelentési év) beleértve minden korábbi jelentési időszakra vonatkozóan azon tartalékok viszontbiztosításra vonatkozó részének háromszöge, amelyeket a „Bejelentett, de még nem rendezett bruttó kárigények” cellában jelentettek be és amely kárigényeket viszontbiztosítási szerződés fedez..

Az összeg tartalmazza azokat az elemeket, amelyek magát a kárigényt alkotják, de a költségeket nem.

C1160/ R0300 – R0460

Bejelentett, de még nem rendezett viszontbiztosítási kárigények – Év zárása

Az „Év zárása” összege tükrözi az utolsó átlót ( az utolsó jelentési évre vonatkozó valamennyi adat) az R0310. sortól az R0450. sorig.

Az R0460. sor az R0310–R0450. sorok összege.

C1200 – C1350/ R0500 – R0650

Nettó kifizetett kárigények (nem kumulatív) – Háromszög

Az N–14. évtől kezdődő és azt megelőző egyes kárbekövetkezési évekre / kockázatvállalási évekre és az N. évet (utolsó jelentési év) beleértve minden korábbi jelentési időszakra vonatkozóan a kifizetett kárigények (mentés és engedményezés és viszontbiztosítás nélkül) háromszöge.

Az összeg tartalmazza azokat az elemeket, amelyek magát a kárigényt alkotják, de a költségeket nem.

C1360/ R0500 – R0660

Nettó kifizetett kárigények (nem kumulatív) – A folyó évben

A „Folyó év” összege tükrözi az utolsó átlót (az utolsó jelentési évre vonatkozó valamennyi adat) az R0510. sortól az R0650. sorig.

Az R0660. sor az R0510–R0650. sorok összege.

C1370/ R0500 – R0660

Nettó kifizetett kárigények – Évek összesítve (kumulatív)

Az Évek összesítve mező tartalmazza a sorokban levő valamennyi adat összegét (a kárbekövetkezési évre / kockázatvállalási évre vonatkozó valamennyi kifizetés összege), beleértve a teljes összeget.

C1400 – C1550/ R0500 – R0650

Függőkár-tartalékok nettó nem diszkontált legjobb becslése – Háromszög

Az N–14. évtől kezdődő és azt megelőző egyes kárbekövetkezési évekre / kockázatvállalási évekre és az N. (utolsó jelentési év) évet beleértve minden korábbi jelentési időszakra vonatkozóan a függőkár-tartalékok viszontbiztosítás nélküli legjobb becslésének háromszögei.

C1560/ R0500 – R0660

Függőkár-tartalékok nem diszkontált nettó legjobb becslése – Év zárása (diszkontált adatok)

Az „Év zárása” mező összege tükrözi az utolsó átlót, de diszkontált alapon (az utolsó jelentési évre vonatkozó valamennyi adat) az R0510. sortól az R0650. sorig.

Az R0660. sor az R0510–R0650. sorok összege.

C1600 – C1750/ R0500 – R0650

Bejelentett, de még nem rendezett nettó kárigények – Háromszög

Az N–14. évtől kezdődő és azt megelőző egyes kárbekövetkezési évekre / kockázatvállalási évekre és az N. (utolsó jelentési év) évet beleértve minden korábbi jelentési időszakra vonatkozóan a fennálló kárigények (mentés és engedményezés nélkül) és a viszontbiztosítás háromszöge.

Az összeg tartalmazza azokat az elemeket, amelyek magát a kárigényt alkotják, de a költségeket nem.

C1760/ R0500 – R0660

Bejelentett, de még nem rendezett nettó kárigények – Év zárása

Az „Év zárása” összege tükrözi az utolsó átlót ( az utolsó jelentési évre vonatkozó valamennyi adat) az R0510. sortól az R0650. sorig.

Az R0660. sor az R0510–R0650. sorok összege.

Inflációs ráták (csak olyan módszerek használata esetén, amelyek az adatok kiigazításához figyelembe veszik az inflációt)

C1800 – C1940/ R0700

Korábbi inflációs ráta – összesen

Olyan kifutási módszerek alkalmazása esetén, amelyek kifejezetten figyelembe veszik az inflációt az adatok kiigazításakor az évenkénti és 15 évre vonatkozó jelentés során, a kiigazított korábbi kifizetett veszteségek háromszögeihez használt korábbi inflációs ráta.

C1800 – C1940/ R0710

Korábbi inflációs ráta – külső infláció

Olyan kifutási módszerek alkalmazásakor, amelyek kifejezetten figyelembe veszik az inflációt az adatok kiigazításakor az évenkénti és 15 évre vonatkozó jelentés során, a korábbi külső infláció: ami a gazdasági vagy általános infláció, vagyis az áruk és szolgáltatások áremelkedése egy meghatározott gazdaságban (például fogyasztóiár-index, termelőiár-index stb.).

C1800 – C1940/ R0720

Korábbi inflációs ráta – endogén infláció

Olyan kifutási módszerek alkalmazásakor, amelyek kifejezetten figyelembe veszik az inflációt az adatok kiigazításakor az évenkénti és 15 évre vonatkozó jelentése során, a korábbi endogén infláció: ami a szóban forgó, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletágra vonatkozó kárigény-költségek növekedése.

C2000 – C2140/ R0730

Várható inflációs ráta – összesen

Olyan kifutási módszerek alkalmazása esetén, amelyek kifejezetten figyelembe veszik az inflációt az adatok kiigazításakor az évenkénti és 15 évre vonatkozó jelentés során, a kiigazított korábbi kifizetett veszteségek háromszögeihez használt várható inflációs ráta.

C2000 – C2140/ R0740

Várható inflációs ráta – külső infláció

Olyan kifutási módszerek alkalmazásakor, amelyek kifejezetten figyelembe veszik az inflációt az adatok kiigazításakor az évenkénti és 15 évre vonatkozó jelentés során, a várható külső infláció: amely a gazdasági vagy általános infláció, vagyis az áruk és szolgáltatások áremelkedése egy meghatározott gazdaságban (például fogyasztóiár-index, termelőiár-index stb.).

C2000 – C2140/ R0750

Várható inflációs ráta – endogén infláció

Olyan kifutási módszerek alkalmazásakor, amelyek kifejezetten figyelembe veszik az inflációt az adatok kiigazításakor az évenkénti és 15 évre vonatkozó jelentése során, a várható endogén infláció: ami a szóban forgó, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletágra vonatkozó kárigény-költségek növekedése.

C2200/ R0760

Az alkalmazott inflációs ráta ismertetése

Olyan kifutási módszerek alkalmazásakor, amelyek kifejezetten figyelembe veszik az inflációt az adatok kiigazításakor, az alkalmazott inflációs ráta szöveges ismertetése.

S.20.01 – A kárráfordítás eloszlásáról szóló információk

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz áttekintést ad a nem-életbiztosítási kárigény-portfóliók kifutásáról/mozgásáról mind a kifizetett kárigények (a kárigény-típusok szerinti bontásban), mind a bejelentett, de nem rendezett kárigények vonatkozásában (az S.19.01. tábla meghatározása szerint).

Ezt a táblát üzletáganként kell kitölteni (összesen 12 üzletág az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározottaknak megfelelően), a bruttó direkt biztosításra (vagyis a biztosító vagy viszontbiztosító mentesül az aktív arányos és nem arányos biztosítás jelentése alól); a különböző pénznemekben denominált bejelentett, de nem rendezett kárigények esetében csak az összesen adatot kell a jelentés pénznemében megadni.

A jelentendő kárigények számát illetően a biztosítók saját meghatározásaikat, vagy – amennyiben rendelkezésre áll – a nemzeti szinten rendelkezésre álló, például a nemzeti felügyeleti hatóság által előírt specifikációt használják. Mindazonáltal minden kárigényt egyszer kell bejelenteni. Ha az év során valamely kárigény lezárására és újranyitására kerül sor, azt nem az Év során újranyitott kárigények oszlopban kell megadni, hanem az Év elején nyitott kárigények releváns oszlopában vagy az Év közben bejelentett kárigények oszlopban kell jelenteni.

A nemzeti felügyeleti hatóság előírásaival összhangban a biztosítóknak a kárbekövetkezési évre vagy a kockázatvállalás évére vonatkozóan kell adatot szolgáltatniuk. Amennyiben a nemzeti felügyeleti hatóság nem rendelkezett arról, hogy melyiket kell alkalmazni, a biztosító vagy a kárbekövetkezési évet vagy a kockázatvállalás évét használhatja annak függvényében, hogyan kezeli az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti egyes üzletágakat, feltéve, hogy minden évben következetesen ugyanazt a megközelítést alkalmazza.

A jelentendő évek száma tekintetében az S.19.01. táblában bevezetett előírás alkalmazandó.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

Z0010

Üzletág

A jelentés tárgyát képező üzletág meghatározása az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerint. A következő zárt listát kell használni:

1 – Gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosítás

2 – Jövedelembiztosítás

3 – Üzemi balesetbiztosítás

4 – Gépjármű-felelősségbiztosítás

5 – Egyéb gépjármű-biztosítás

6 – Tengeri, légi és szállítási biztosítás

7 – Tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása

8 – Általános felelősségbiztosítás

9 – Hitel- és kezességvállalási biztosítás

10 – Jogvédelmi biztosítás

11 – Segítségnyújtás

12 – Különböző pénzügyi veszteségek

Z0020

Kárbekövetkezés éve / kockázatvállalás éve

Adja meg a biztosítók által a kárigénykifutás jelentéséhez használt standardot. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Kárbekövetkezés éve

2 – Kockázatvállalás éve

C0020/ R0010 – R0160

Bejelentett, de még nem rendezett kárigények. Nyitott kárigények az év elején, Nyitott kárigények az év végén – kárigények száma

Az év elején nyitott kárigények, valamint a jelentési év zárásakor még nyitott kárigények száma az egyes kárbekövetkezési évekre / kockázatvállalási évekre az N–1. évtől (a jelentési évet megelőző év) az N–14. évig, az N–14. évet megelőző valamennyi korábbi jelentési időszakra vonatkozó összeg és az összes évre vonatkozó összeg az N–1. évtől az N–14. év előttig.

C0030/ R0010–R0160

Bejelentett, de még nem rendezett kárigények. Nyitott kárigények az év elején, Nyitott kárigények az év végén – Bejelentett, de még nem rendezett bruttó kárigények az év elején

A bejelentett, de még nem rendezett bruttó, mentés és engedményezés nélküli kárigények az év elején, amelyek a jelentési év zárásakor még nyitottak az egyes kárbekövetkezési évekre / kockázatvállalási évekre az N–1. évtől (a jelentési évet megelőző év) az N–14. évig, az N–14. évet megelőző valamennyi korábbi jelentési időszakra vonatkozó összeg és az összes évre vonatkozó összeg az N–1. évtől az N–14. év előttig.

Az összeg tartalmazza azokat az elemeket, amelyek magát a kárigényt alkotják, de a költségeket nem, kivéve azokat amelyek konkrét kárigényhez hozzárendelhetők.

C0040/ R0010–R0160

Bejelentett, de még nem rendezett kárigények. Nyitott kárigények az év elején, Nyitott kárigények az év végén – A folyó évben teljesített bruttó kifizetések

A folyó évben teljesített bruttó kifizetések összege mentés és engedményezés nélkül, olyan kárigények vonatkozásában, amelyek a jelentési év zárásakor még nyitottak az egyes kárbekövetkezési évekre / kockázatvállalási évekre az N–1. évtől (a jelentési évet megelőző év) az N–14. évig, az N–14. évet megelőző valamennyi korábbi jelentési időszakra vonatkozó összeg és az összes évre vonatkozó összeg az N–1. évtől az N–14. év előttig.

Az összeg tartalmazza azokat az elemeket, amelyek magát a kárigényt alkotják, de a költségeket nem, kivéve azokat amelyek konkrét kárigényhez hozzárendelhetők.

C0050/ R0010–R0160

Bejelentett, de még nem rendezett kárigények. Nyitott kárigények az év elején, Nyitott kárigények az év végén – Bejelentett, de még nem rendezett bruttó kárigények az időszak zárásakor

A bejelentett, de még nem rendezett bruttó, mentés és engedményezés nélküli kárigények összege az időszak zárásakor, amelyek a jelentési év zárásakor még nyitottak, az egyes kárbekövetkezési évekre / kockázatvállalási évekre az N–1. évtől (a jelentési évet megelőző év) az N–14. évig, az N–14. évet megelőző valamennyi korábbi jelentési időszakra vonatkozó összeg és az összes évre vonatkozó összeg az N–1. évtől az N–14. év előttig.

Az összeg tartalmazza azokat az elemeket, amelyek magát a kárigényt alkotják, de a költségeket nem, kivéve azokat amelyek konkrét kárigényhez hozzárendelhetők.

C0060/ R0010–R0160

Bejelentett, de még nem rendezett kárigények. Nyitott kárigények az év elején, Az év végén lezárt, kifizetéssel rendezett kárigények – Kifizetéssel végződő kárigények száma

Az év elején nyitott kárigények, amelyeket az év zárásakor lezárnak és kifizetéssel rendeznek az egyes kárbekövetkezési évekre / kockázatvállalási évekre az N–1. évtől (a jelentési évet megelőző év) az N–14. évig, az N–14. évet megelőző valamennyi korábbi jelentési időszakra vonatkozó összeg és az összes évre vonatkozó összeg az N–1. évtől az N–14. év előttig.

C0070/ R0010–R0160

Bejelentett, de még nem rendezett kárigények. Év elején nyitott kárigények, Az év végén lezárt, kifizetéssel rendezett kárigények – Bejelentett, de még nem rendezett bruttó kárigények az év elején

A bejelentett, de még nem rendezett bruttó, mentés és engedményezés nélküli kárigények, amelyek az év elején nyitottak és amelyeket az év zárásakor lezárnak és kifizetéssel rendeznek az egyes kárbekövetkezési évekre / kockázatvállalási évekre az N–1. évtől (a jelentési évet megelőző év) az N–14. évig, az N–14. évet megelőző valamennyi korábbi jelentési időszakra vonatkozó összeg és az összes évre vonatkozó összeg az N–1. évtől az N–14. év előttig.

Az összeg tartalmazza azokat az elemeket, amelyek magát a kárigényt alkotják, de a költségeket nem, kivéve azokat amelyek konkrét kárigényhez hozzárendelhetők.

C0080/ R0010–R0160

Bejelentett, de még nem rendezett kárigények. Év elején nyitott kárigények, Az év végén lezárt, kifizetéssel rendezett kárigények – A folyó évben teljesített bruttó kifizetések

A folyó évben teljesített bruttó kifizetések összege mentés és engedményezés nélkül, olyan kárigények vonatkozásában, amelyek a jelentési év zárásakor lezártak, az egyes kárbekövetkezési évekre / kockázatvállalási évekre az N–1. évtől (a jelentési évet megelőző év) az N–14. évig, az N–14. évet megelőző valamennyi korábbi jelentési időszakra vonatkozó összeg és az összes évre vonatkozó összeg az N–1. évtől az N–14. év előttig.

Az összeg tartalmazza azokat az elemeket, amelyek magát a kárigényt alkotják, de a költségeket nem, kivéve azokat amelyek konkrét kárigényhez hozzárendelhetők.

C0090/ R0010–R0160

Bejelentett, de még nem rendezett kárigények. Nyitott kárigények az év elején, Az év végén lezárt, kifizetés nélkül rendezett kárigények – Kifizetés nélkül lezárult kárigények száma

Az év elején nyitott kárigények, amelyeket az év zárásakor lezárnak és kifizetés nélkül rendeznek az egyes kárbekövetkezési évekre / kockázatvállalási évekre az N–1. évtől (a jelentési évet megelőző év) az N–14. évig, az N–14. évet megelőző valamennyi korábbi jelentési időszakra vonatkozó összeg és az összes évre vonatkozó összeg az N–1. évtől az N–14. év előttig.

C0100/ R0010 – R0160

Bejelentett, de még nem rendezett kárigények. Nyitott kárigények az év elején, Az év végén lezárt, kifizetés nélkül rendezett kárigények – Bejelentett, de még nem rendezett bruttó kárigények az év elején a kifizetés nélkül rendezett kárigények vonatkozásában

A bejelentett, de még nem rendezett bruttó, mentés és engedményezés nélküli kárigények, amelyek az év elején nyitottak és amelyeket az év zárásakor lezárnak és kifizetés nélkül rendeznek az egyes kárbekövetkezési évekre / kockázatvállalási évekre az N–1. évtől (a jelentési évet megelőző év) az N–14. évig, az N–14. évet megelőző valamennyi korábbi jelentési időszakra vonatkozó összeg és az összes évre vonatkozó összeg az N–1. évtől az N–14. év előttig.

Az összeg tartalmazza azokat az elemeket, amelyek magát a kárigényt alkotják, de a költségeket nem, kivéve azokat amelyek konkrét kárigényhez hozzárendelhetők.

C0110/ R0010 – R0160

Az év során jelentett kárigények, Az év végén nyitott kárigények – kárigények száma

Az év során jelentett olyan kárigények száma, amelyek az év zárásakor még nyitottak az egyes kárbekövetkezési évekre / kockázatvállalási évekre az N–1. évtől (a jelentési évet megelőző év) az N–14. évig, az N–14. évet megelőző valamennyi korábbi jelentési időszakra vonatkozó összeg és az összes évre vonatkozó összeg az N–1. évtől az N–14. év előttig.

C0120/ R0010 – R0160

Az év során jelentett kárigények, Az év végén nyitott kárigények – A folyó évben teljesített bruttó kifizetések

A folyó évben teljesített bruttó kifizetések összege mentés és engedményezés nélkül, olyan kárigények vonatkozásában, amelyeket az év során jelentettek és a jelentési év zárásakor még nyitottak, az egyes kárbekövetkezési évekre / kockázatvállalási évekre az N–1. évtől (a jelentési évet megelőző év) az N–14. évig, az N–14. évet megelőző valamennyi korábbi jelentési időszakra vonatkozó összeg és az összes évre vonatkozó összeg az N–1. évtől az N–14. év előttig.

Az összeg tartalmazza azokat az elemeket, amelyek magát a kárigényt alkotják, de a költségeket nem, kivéve azokat amelyek konkrét kárigényhez hozzárendelhetők.

C0130/ R0010 – R0160

Az év során jelentett kárigények, Az év végén nyitott kárigények – Bejelentett, de még nem rendezett bruttó kárigények az időszak zárásakor

A bejelentett, de még nem rendezett bruttó, mentés és engedményezés nélküli kárigények összege az időszak zárásakor olyan kárigények vonatkozásában, amelyeket az év során jelentettek és a jelentési év zárásakor még nyitottak, az egyes kárbekövetkezési évekre / kockázatvállalási évekre az N–1. évtől (a jelentési évet megelőző év) az N–14. évig, az N–14. évet megelőző valamennyi korábbi jelentési időszakra vonatkozó összeg és az összes évre vonatkozó összeg az N–1. évtől az N–14. év előttig.

Az összeg tartalmazza azokat az elemeket, amelyek magát a kárigényt alkotják, de a költségeket nem, kivéve azokat amelyek konkrét kárigényhez hozzárendelhetők.

C0140/ R0010 – R0160

Az év során jelentett kárigények, Az év végén lezárt, kifizetéssel rendezett kárigények – Kifizetéssel lezárult kárigények száma

Az év során jelentett olyan kárigények száma, amelyeket az év zárásakor lezárnak és kifizetéssel rendeznek az egyes kárbekövetkezési évekre / kockázatvállalási évekre az N–1. évtől (a jelentési évet megelőző év) az N–14. évig, az N–14. évet megelőző valamennyi korábbi jelentési időszakra vonatkozó összeg és az összes évre vonatkozó összeg az N–1. évtől az N–14. év előttig.

C0150/ R0010 – R0160

Az év során jelentett kárigények, Az év végén lezárt, kifizetéssel rendezett kárigények – A folyó évben teljesített bruttó kifizetések

A folyó évben teljesített bruttó kifizetések összege mentés és engedményezés nélkül, olyan kárigények vonatkozásában, amelyek az év során jelentenek és az év végén lezártak, az egyes kárbekövetkezési évekre / kockázatvállalási évekre az N–1. évtől (a jelentési évet megelőző év) az N–14. évig, az N–14. évet megelőző valamennyi korábbi jelentési időszakra vonatkozó összeg és az összes évre vonatkozó összeg az N–1. évtől az N–14. év előttig.

Az összeg tartalmazza azokat az elemeket, amelyek magát a kárigényt alkotják, de a költségeket nem, kivéve azokat amelyek konkrét kárigényhez hozzárendelhetők.

C0160/ R0010 – R0160

Az év során jelentett kárigények, Az év végén lezárt, kifizetés nélkül rendezett kárigények – Kifizetés nélkül lezárult kárigények száma

Az év során bejelentett olyan kárigények száma, amelyeket az év zárásakor lezárnak és kifizetés nélkül rendeznek az egyes kárbekövetkezési évekre / kockázatvállalási évekre az N–1. évtől (a jelentési évet megelőző év) az N–14. évig, az N–14. évet megelőző valamennyi korábbi jelentési időszakra vonatkozó összeg és az összes évre vonatkozó összeg az N–1. évtől az N–14. év előttig.

C0170/ R0010 – R0160

Az év során újranyitott kárigények, Az év végén nyitott kárigények – Kárigények száma

Az év során újranyitott olyan kárigények száma, amelyek az év zárásakor még nyitottak az egyes kárbekövetkezési évekre / kockázatvállalási évekre az N–1. évtől (a jelentési évet megelőző év) az N–14. évig, az N–14. évet megelőző valamennyi korábbi jelentési időszakra vonatkozó összeg és az összes évre vonatkozó összeg az N–1. évtől az N–14. év előttig.

C0180/ R0010 – R0160

Az év során újranyitott kárigények, Az év végén nyitott kárigények – A folyó évben teljesített bruttó kifizetések

A folyó évben teljesített bruttó kifizetések összege mentés és engedményezés nélkül, olyan kárigények vonatkozásában, amelyeket az év során újranyitottak és amelyek a jelentési év végén még nyitottak, az egyes kárbekövetkezési évekre / kockázatvállalási évekre az N–1. évtől (a jelentési évet megelőző év) az N–14. évig, az N–14. évet megelőző valamennyi korábbi jelentési időszakra vonatkozó összeg és az összes évre vonatkozó összeg az N–1. évtől az N–14. év előttig.

Az összeg tartalmazza azokat az elemeket, amelyek magát a kárigényt alkotják, de a költségeket nem, kivéve azokat amelyek konkrét kárigényhez hozzárendelhetők.

C0190/ R0010 – R0160

Az év során újranyitott kárigények, Az év végén nyitott kárigények – Bejelentett, de még nem rendezett bruttó kárigények az időszak zárásakor

A bejelentett, de még nem rendezett bruttó, mentés és engedményezés nélküli kárigények összege az időszak zárásakor olyan kárigények vonatkozásában, amelyeket az év során újranyitottak és amelyek az év végén még nyitottak, az egyes kárbekövetkezési évekre / kockázatvállalási évekre az N–1. évtől (a jelentési évet megelőző év) az N–14. évig, az N–14. évet megelőző valamennyi korábbi jelentési időszakra vonatkozó összeg és az összes évre vonatkozó összeg az N–1. évtől az N–14. év előttig.

Az összeg tartalmazza azokat az elemeket, amelyek magát a kárigényt alkotják, de a költségeket nem, kivéve azokat amelyek konkrét kárigényhez hozzárendelhetők.

C0200/ R0010 – R0160

Az év során újranyitott kárigények, Az időszak végén lezárt kárigények – Kifizetéssel lezárult kárigények száma

Az év során újranyitott olyan kárigények száma, amelyeket az év zárásakor lezárnak és kifizetéssel rendeznek az egyes kárbekövetkezési évekre / kockázatvállalási évekre az N–1. évtől (a jelentési évet megelőző év) az N–14. évig, az N–14. évet megelőző valamennyi korábbi jelentési időszakra vonatkozó összeg és az összes évre vonatkozó összeg az N–1. évtől az N–14. év előttig.

C0210/ R0010 – R0160

Az év során újranyitott kárigények, Az időszak végén lezárt kárigények – A folyó évben teljesített bruttó kifizetések

A folyó évben teljesített bruttó kifizetések összege mentés és engedményezés nélkül, olyan kárigények vonatkozásában, amelyek az év során újranyitottak és az év végén kifizetéssel lezártak, az egyes kárbekövetkezési évekre / kockázatvállalási évekre az N–1. évtől (a jelentési évet megelőző év) az N–14. évig, az N–14. évet megelőző valamennyi korábbi jelentési időszakra vonatkozó összeg és az összes évre vonatkozó összeg az N–1. évtől az N–14. év előttig.

Az összeg tartalmazza azokat az elemeket, amelyek magát a kárigényt alkotják, de a költségeket nem, kivéve azokat amelyek konkrét kárigényhez hozzárendelhetők.

C0110/ R0170

Az év során jelentett kárigények, Az év végén nyitott kárigények – kárigények száma

Az év során jelentett és az év zárásakor még nyitott kárigények a kárbekövetkezési évre / kockázatvállalási évre, az N. jelentési év vonatkozásában.

C0120/ R0170

Az év során jelentett kárigények, Az év végén nyitott kárigények – A folyó évben teljesített bruttó kifizetések

A folyó évben teljesített bruttó kifizetések összege mentés és engedményezés nélkül olyan kárigények vonatkozásában, amelyeket az év során jelentettek be és a jelentési év végén még nyitottak, a kárbekövetkezési évre / kockázatvállalási évre, az N. jelentési év vonatkozásában.

Az összeg tartalmazza azokat az elemeket, amelyek magát a kárigényt alkotják, de a költségeket nem, kivéve azokat amelyek konkrét kárigényhez hozzárendelhetők.

C0130/ R0170

Az év során jelentett kárigények, Az év végén nyitott kárigények – Bejelentett, de még nem rendezett bruttó kárigények az időszak zárásakor

A bejelentett, de még nem rendezett bruttó kárigények összege mentés és engedményezés nélkül az időszak zárásakor olyan kárigények vonatkozásában, amelyeket az év során jelentettek be és a jelentési év zárásakor még nyitottak, a kárbekövetkezési évre / kockázatvállalási évre, az N. jelentési év vonatkozásában.

Az összeg tartalmazza azokat az elemeket, amelyek magát a kárigényt alkotják, de a költségeket nem, kivéve azokat amelyek konkrét kárigényhez hozzárendelhetők.

C0140/ R0170

Az év során jelentett kárigények, Az év végén lezárt, kifizetéssel rendezett kárigények – Kifizetéssel lezárult kárigények száma

Az év során bejelentett és az év végén lezárt és kifizetéssel rendezett kárigények száma a kárbekövetkezési évre / kockázatvállalási évre, az N. jelentési év vonatkozásában.

C0150/ R0170

Az év során bejelentett kárigények, Az év végén lezárt, kifizetéssel rendezett kárigények – A folyó évben teljesített bruttó kifizetések

A folyó évben teljesített bruttó kifizetések összege mentés és engedményezés nélkül olyan kárigények tekintetében, amelyeket az év zárásakor lezárnak és kifizetéssel rendeznek a kárbekövetkezési évre / kockázatvállalási évre, az N. jelentési év vonatkozásában.

Az összeg tartalmazza azokat az elemeket, amelyek magát a kárigényt alkotják, de a költségeket nem, kivéve azokat amelyek konkrét kárigényhez hozzárendelhetők.

C0160/ R0170

Az év során jelentett kárigények, Az év végén lezárt, kifizetés nélkül rendezett kárigények – Kifizetés nélkül lezárult kárigények száma

Az év során bejelentett és az év végén lezárt és kifizetés nélkül rendezett kárigények száma a kárbekövetkezési évre / kockázatvállalási évre, az N. jelentési év vonatkozásában.

C0110/ R0180

Az év során jelentett kárigények összesen, Az év végén nyitott kárigények – kárigények száma

Az év során jelentett és az év zárásakor még nyitott kárigények teljes száma.

C0120/ R0180

Az év során jelentett kárigények összesen, Az év végén nyitott kárigények – A folyó évben teljesített bruttó kifizetések

A folyó évben teljesített bruttó kifizetések összesen mentés és engedményezés nélkül, az év során jelentett és a jelentési év végén még nyitott kárigények teljes számára vonatkozóan.

Az összeg tartalmazza azokat az elemeket, amelyek magát a kárigényt alkotják, de a költségeket nem, kivéve azokat amelyek konkrét kárigényhez hozzárendelhetők.

C0130/ R0180

Az év során jelentett kárigények összesen, Az év végén nyitott kárigények – Bejelentett, de még nem rendezett bruttó kárigények az időszak végén

A bejelentett, de még nem rendezett bruttó, mentés és engedményezés nélküli kárigények összesen az időszak végén mentés és engedményezés nélkül, az év során jelentett és a jelentési év végén még nyitott kárigények teljes számára vonatkozóan.

Az összeg tartalmazza azokat az elemeket, amelyek magát a kárigényt alkotják, de a költségeket nem, kivéve azokat amelyek konkrét kárigényhez hozzárendelhetők.

C0140/ R0180

Az év során jelentett kárigények összesen, Az év végén lezárt, kifizetéssel rendezett kárigények – Kifizetéssel lezárult kárigények száma

Az év során jelentett olyan kárigények teljes száma, amelyeket kifizetéssel rendeztek.

C0150/ R0180

Az év során jelentett kárigények összesen, Év zárásakor lezárt, kifizetéssel rendezett kárigények – A folyó évben teljesített bruttó kifizetések

A folyó évben teljesített bruttó kifizetések mentés és engedményezés nélkül olyan kárigényekkel összefüggésben, amelyeket az év során jelentettek be és kifizetéssel rendeztek.

Az összeg tartalmazza azokat az elemeket, amelyek magát a kárigényt alkotják, de a költségeket nem, kivéve azokat amelyek konkrét kárigényhez hozzárendelhetők.

C0160/ R0180

Az év során jelentett kárigények összesen, Év zárásakor lezárt, kifizetés nélkül rendezett kárigények – Kifizetés nélkül lezárult kárigények száma

Az év során jelentett olyan kárigények teljes száma, amelyeket kifizetés nélkül rendeztek.

S.21.01 – Veszteségeloszlás kockázati profilja

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi vállalkozások éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

Az információt nem–életbiztosítási tevékenységre vonatkozóan kell megadni (ideértve az olyan egészségbiztosítási tevékenységet, amely esetében az alapul szolgáló tevékenységet nem az életbiztosításhoz hasonló technikai alapokon végzik (nem-SLT-egészségbiztosítás), csak direkt biztosítás esetén. Az arányokat elkülönítve kell megadni az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti egyes üzletágak tekintetében.

A nem-életbiztosítási ágazat veszteségeloszlási profilja mutatja a kárráfordítás eloszlását a jelentési évben (előre meghatározott) sávokba rendezve.

A kárráfordítás a bruttó kifizetések és a bejelentett, de még nem rendezett bruttó kárigények összege eseti alapon minden egyes olyan egyedi, nyitott és lezárt kárigényre, amely a releváns kárbekövetkezési évhez / kockázatvállalási évhez tartozik. A kárráfordítás összegei tartalmazzák azokat az elemeket, amelyek magát a kárigényt alkotják, de a költségeket nem, kivéve azokat amelyek konkrét kárigényhez hozzárendelhetők. A kárigényekre vonatkozó adatokat a mentésre és engedményezésre vonatkozó adatok nélkül kell megadni.

A nemzeti felügyeleti hatóság előírásaival összhangban a biztosítóknak a kárbekövetkezési évre vagy a kockázatvállalás évére vonatkozóan kell adatot szolgáltatniuk. Amennyiben a nemzeti felügyeleti hatóság nem rendelkezett arról, hogy melyiket kell alkalmazni, a biztosító vagy a kárbekövetkezési évet vagy a kockázatvállalás évét használhatja annak függvényében, hogyan kezeli az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti egyes üzletágakat, feltéve, hogy minden évben következetesen ugyanazt a megközelítést alkalmazza.

Az alapértelmezésben használandó sávok euróban vannak meghatározva. Az egyes releváns felügyeleti hatóságok a különböző jelentési pénznemekre vonatkozóan meghatározzák a 20 sávban használandó összegekre alkalmazandó megfelelő lehetőségeket.

A biztosító használhat biztosítóspecifikus sávokat, mindenekelőtt akkor, ha a felmerült veszteség 100 000 eurónál alacsonyabb. A választott sávokat a jelentési időszakokban következetesen kell használni, kivéve, ha a kárigények eloszlása jelentős mértékben megváltozik. Ebben az esetben a biztosító előzetesen értesíti a felügyeleti hatóságot, kivéve, ha a felügyeleti hatóság erre vonatkozóan már máshogy rendelkezett.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

Z0010

Üzletág

A jelentés tárgyát képező üzletág meghatározása az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerint. A következő zárt listát kell használni:

1 – Gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosítás

2 – Jövedelembiztosítás

3 – Üzemi balesetbiztosítás

4 – Gépjármű-felelősségbiztosítás

5 – Egyéb gépjármű-biztosítás

6 – Tengeri, légi és szállítási biztosítás

7 – Tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása

8 – Általános felelősségbiztosítás

9 – Hitel- és kezességvállalási biztosítás

10 – Jogvédelmi biztosítás

11 – Segítségnyújtás

12 – Különböző pénzügyi veszteségek

Z0020

Kárbekövetkezés éve / kockázatvállalás éve

Ebben a mezőben kell megadni a vállalkozások által az S.19.01. számú tábla kitöltéséhez használt standardot. A következő zárt listát kell használni:

1 – Kárbekövetkezés éve

2 – Kockázatvállalás éve

C0030/R0010–R0210

Kárráfordítás kezdő összege

A megfelelő sáv intervallumának kezdő összege.

Amennyiben a jelentés pénzneme euró, a következő 5, normál veszteségeloszláson alapuló alapopció egyikét lehet használni:

1 – 20 5 000 eurós sáv, plusz 1 külön nyitott sáv a felmerült veszteségekre > 100 000.

2 – 20 50 000 eurós sáv, plusz 1 külön nyitott sáv a felmerült veszteségekre > 1 millió.

3 – 20 250 000 eurós sáv, plusz 1 külön nyitott sáv a felmerült veszteségekre > 5 millió.

4 – 20 1 millió eurós sáv, plusz 1 külön nyitott sáv a felmerült veszteségekre > 20 millió.

5 – 20 5 millió eurós sáv, plusz 1 külön nyitott sáv a felmerült veszteségekre > 100 millió.

Mindazonáltal a biztosítónak biztosítóspecifikus sávokat kell használnia, mindenekelőtt akkor, ha a felmerült veszteség 100 000 eurónál alacsonyabb, hogy garantálja kellő szintű részletességet, lehetővé teszi a kárráfordítás megfelelő áttekintését, betekintést tesz lehetővé, kivéve, ha a felügyeleti hatóság erre vonatkozóan már máshogy rendelkezett.

A választott opciót a jelentési időszakokban következetesen kell használni, kivéve, ha a kárigények eloszlása jelentős mértékben megváltozik.

Az egyes releváns felügyeleti hatóságoknak a különböző jelentési pénznemekre vonatkozóan meg kell határozniuk a 20 sávban használandó összegekre alkalmazandó megfelelő lehetőségeket.

C0040/R0010–R0200

Kárráfordítás záró összege

A megfelelő sáv intervallumának záró összege

C0050, C0070, C0090, C0110, C0130, C0150, C0170, C0190, C0210, C0230, C0250, C0270, C0290, C0310, C0330 /R0010 – R0210

Kárigények száma a kárbekövetkezési évre / kockázatvállalási évre vonatkozóan, az N. év: N–14.

Az N. év és az N–14. év között az egyes évekhez tartozó olyan kárigények száma, amelyek esetében a jelentési év kárráfordításának összege az alkalmazandó sáv kezdő és záró összege közé esik. A kárigények száma megegyezik az időszak végi nyitott kárigények összesített számának és a kifizetéssel zárult lezárt kárigények összesített számának összegével.

C0060, C0080, C0100, C0120, C0140, C0160, C0180, C0200, C0220, C0240, C0260, C0280, C0300, C0320, C0340 /R0010 – R0210

Kárráfordítás összesen a kárbekövetkezési évre / kockázatvállalási évre vonatkozóan, az N. év: N–14.

Az összes egyedi kárigényből az olyan kárráfordítás halmozott és összesített összege az N. év és az N–14. év közötti egyes évekhez rendelve, amelyek esetében a jelentési év kárráfordításának összege az alkalmazandó sáv kezdő és záró összege közé esik.

A kisebb kárigények esetén lehetőség van becslésre (például az alapértelmezett összeg használatára), amíg az összhangban van a Nem-életbiztosítási kárigények (S.19.01.) táblában jelentett kifutási háromszögekben figyelembe vett összegekkel.

A kárráfordítás a bruttó kifizetések és a bejelentett, de még nem rendezett bruttó kárigények összege eseti alapon minden egyes olyan egyedi, nyitott és lezárt kárigényre, amely a releváns kárbekövetkezési évhez / kockázatvállalási évhez tartozik.

C0050, C0070, C0090, C0110, C0130, C0150, C0170, C0190, C0210, C0230, C0250, C0270, C0290, C0310, C0330/ R0300

Kárigények száma a kárbekövetkezési évre / kockázatvállalási évre vonatkozóan, az N. év: N–14 – Összesen

A felmerült kárigények halmozott és összesített összege összesen az N. év és az N–14. év közötti egyes évekhez kapcsolódóan valamennyi sávra.

C0060, C0080, C0100, C0120, C0140, C0160, C0180, C0200, C0220, C0240, C0260, C0280, C0300, C0320, C0340 /R0300

Kárráfordítás összesen a kárbekövetkezési évre / kockázatvállalási évre vonatkozóan, az N. év: N–14 – Összesen

A kárráfordítás halmozott és összesített összege összesen az N. év és az N–14. év közötti egyes évekhez kapcsolódóan valamennyi sávra.

S.21.02 – Nem-életbiztosítási kockázatok

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi vállalkozások éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

Ebben a táblában a nem-életbiztosítással kapcsolatos (beleértve az életbiztosítási tartalékolási technikáktól eltérően kezelt egészségbiztosítást) információkat kell megadni, csak a direkt biztosítás vonatkozásában.

Ebben a táblában a 20 legjelentősebb egyedi – a nettó önrészen alapuló – biztosítási kockázatot kell jelenteni az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott valamennyi üzletágra. Amennyiben az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott bármely üzletág esetében a 2 legnagyobb egyedi biztosítási kockázatot nem fedi a fenti módszer, azokat külön kell jelenteni. Amennyiben egy meghatározott üzletághoz kapcsolódó egyedi biztosítási kockázat beletartozik az első 20 kockázatba, az adott kockázatot az érintett üzletág esetében csak egyszer kell kitölteni.

Az egyedi biztosítási kockázat nettó önrésze a biztosító maximális lehetséges kötelezettségét jelenti, miután figyelembe vették a viszontbiztosítóktól származó megtérült összegeket (beleértve a különleges célú gazdasági egység szerződéseit és a pénzügyi viszontbiztosítási szerződéseket) és a szerződőhöz kapcsolódó eredeti levonható összeget. Amennyiben a nettó önrész túl sok kockázat esetében egyforma, a legnagyobb biztosítási összeggel rendelkező szerződést kell második kritériumként használni. Ha a biztosítási összeg is azonos, a biztosító kockázati profilja szempontjából legmegfelelőbb kockázatot kell használni végső kritériumként.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0010

Kockázatazonosító kód

A kockázatazonosító kód a biztosító által meghatározott egyedi azonosító, amely a kockázat azonosítására szolgál, és a későbbi éves jelentésekben sem változik.

C0020

Azon társaság/személy azonosítója, amelyhez/akihez a kockázat kapcsolódik.

Amennyiben a kockázat társasághoz kapcsolódik, a társaság megnevezése, amelyhez a kockázat kapcsolódik.

Amennyiben a kockázat természetes személyhez kapcsolódik, kódnevesíteni kell az eredeti szerződésszámot, és a kódnevesített adatot kell megadni. A kódnevesített adat olyan adatot jelent, amelyet további információk felhasználása nélkül nem lehet meghatározott magánszemélyhez kötni mindaddig, amíg ezen további információkat elkülönítve tárolják. Tartósan biztosítani kell az adatok következetességét. Ez többek között azt jelenti, hogy amennyiben egy biztosítási kockázat több éven keresztül is kimutatásra kerül, minden évben ugyanazon kódnevesített formában kell szerepelnie.

C0030

A kockázat meghatározása

A kockázat ismertetése. Ebben a mezőben kell megadni az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott üzletágtól függően az adott biztosított kockázathoz tartozó társaságtípust, épülettípust vagy foglalkozástípust.

C0040

Üzletág

Az üzletág azonosítása az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározottaknak megfelelően. A következő zárt listát kell használni:

1 – Gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosítás

2 – Jövedelembiztosítás

3 – Üzemi balesetbiztosítás

4 – Gépjármű-felelősségbiztosítás

5 – Egyéb gépjármű-biztosítás

6 – Tengeri, légi és szállítási biztosítás

7 – Tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása

8 – Általános felelősségbiztosítás

9 – Hitel- és kezességvállalási biztosítás

10 – Jogvédelmi biztosítás

11 – Segítségnyújtás

12 – Különböző pénzügyi veszteségek

C0050

A fedezett kockázati kategória meghatározása

A fedezett kockázati kategória meghatározása az adott intézményre vonatkozó egyedi meghatározás, megadása nem kötelező. Továbbá a „kockázati kategória” fogalma nem az 1. és 2. szintű terminológián alapul, hanem a biztosítási kockázatra vonatkozó kiegészítő információ megadására szolgáló lehetőségként értelmezhető.

C0060

Érvényességi időszak (kezdőnap)

ISO 8601 kódnak (éééé-hh-nn) megfelelő formátumban meg kell adni az adott kockázat fedezete kezdetének dátumát, azaz azt a dátumot, amikortól kezdve a kockázat fedezve van.

C0070

Érvényességi időszak (lejárat napja)

ISO 8601 kódnak (éééé-hh-nn) megfelelő formátumban meg kell adni az adott kockázat fedezete végső lejáratának napját.

C0080

Pénznem

A jelentési pénznem ISO 4217 alfabetikus kódját kell megadni.

C0090

Biztosítási összeg

Azon legmagasabb összeg, amelynek kifizetésére a biztosító a biztosítási szerződés alapján kötelezhető. A biztosítási összeg a biztosítási kockázathoz kapcsolódik.

Amennyiben a szerződés az ország tekintetében több kitettséghez / kockázathoz kapcsolódik, a legmagasabb önrésszel rendelkező egyedi biztosítási kockázatot kell megadni. Amennyiben együttbiztosítás tárgyát képező kockázatról van szó, a biztosítási összeg az adatot szolgáltató nem-életbiztosítót terhelő maximális kötelezettséget jelöli. Együttes kötelezettség esetén a nemteljesítő társbiztosítóhoz tartozó részt is bele kell foglalni.

C0100

A szerződő önrésze

A biztosítási összeg azon része amelyet a szerződő visel.

C0110

A kockázatvállalási modell típusa

A biztosítási kockázattal járó kitettség becsléséhez és a viszontbiztosítási védelem szükségességének megállapításához használt kockázatvállalási modell típusa. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Biztosítási összeg:

azon legmagasabb összeg, amelynek kifizetésére a biztosító az eredeti biztosítási szerződés alapján kötelezhető. A biztosítási összeget akkor is meg kell adni, ha a kockázatvállalási modell típusára vonatkozó adat nem releváns.

2 – Lehetséges maximális veszteség:

a legkedvezőtlenebb körülmények többé-kevésbé rendkívüli együttes előfordulásakor jelentkező lehetséges veszteség – például a tüzet csak áthatolhatatlan akadály vagy éghető anyag hiánya állítja meg.

3 – Valószínű maximális veszteség:

meghatározása szerint az egyazon tűzesetből vagy káreseményből várható legnagyobb veszteség, feltételezve az elsődleges magán tűzvédelmi rendszerek lehető legrosszabb működését, ugyanakkor a másodlagos védelmi rendszerek, illetve szervezetek (például a veszélyhelyzet-elhárító szervezetek, illetve magán és/vagy állami tűzoltóság beavatkozása) előírásszerű működését. A katasztrófahelyzeteket – például nagy mennyiségű tűzveszélyes gáz szivárgásának eredményeként fellépő, adott esetben a létesítmény jelentős területét érintő robbanások, nagy mennyiségű robbanószer felrobbanása, földrengések, szökőár vagy áradások, repülőgép-katasztrófa vagy több helyen elkövetett gyújtogatás – figyelmen kívül kell hagyni ennél a becslésnél. Ez a meghatározás a lehetséges maximális veszteség és a becsült maximális veszteség meghatározásának ötvözete, amelyet a biztosítók, a viszontbiztosítók és a viszontbiztosítási brókerek általánosan elfogadnak és alkalmaznak.

4 – Becsült maximális veszteség:

a figyelembe vett rendkívüli események alapján, a veszteség mértékét valószínűsíthetően növelő, illetve csökkentő valamennyi tényező figyelembevételével, ugyanakkor a lehetséges, de valószínűtlen véletlenek és katasztrófák kizárása mellett a valószínűség határain belül elképzelhető, egyazon káresemény nyomán elszenvedhető veszteségek ésszerűen becsült mértéke.

5 – Egyéb:

egyéb lehetséges alkalmazott kockázatvállalási modellek. Az „egyéb” alkalmazott kockázatvállalási modelleket a rendszeres felügyeleti jelentésben ki kell fejteni.

Jóllehet a fenti fogalommeghatározásokat az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott „Tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása” üzletág tekintetében alkalmazzák, hasonló meghatározások más üzletágak tekintetében is alkalmazhatók.

C0120

Kockázatvállalási modelltől függő összeg

Az egyedi biztosítási kockázat maximális vesztesége, az alkalmazott kockázatvállalási modell eredményeként. Abban az esetben, ha a biztosító nem használ egy meghatározott típusú kockázatvállalási modellt, az összegnek egyenlőnek kell lennie a C0090. oszlopban jelentett biztosítási összeggel mínusz a C0100. oszlopban jelentett eredeti önrésszel.

C0130

Fakultatív alapú viszontbiztosítási összeg, valamennyi viszontbiztosító tekintetében

A biztosítási összeg azon része, amelyre a biztosító viszontbiztosítónál fakultatív alapon viszontbiztosítást köt (szerződéssel és/vagy egyedi fedezettel). Amennyiben nem képeznek fakultatív fedezetet a biztosítási összeg 100 %-ára, csak 80 %-ra, a nem fedezett 20 %-ot önrésznek kell tekinteni.

C0140

Fakultatív alapútól eltérő viszontbiztosítási összeg, valamennyi viszontbiztosító tekintetében

A biztosítási összeg azon része, amelyre a biztosító a fakultatív viszontbiztosítástól eltérő hagyományos viszontbiztosítási szerződés révén vagy más alapon (beleértve a különleges célú gazdasági egységek szerződéseit és a pénzügyi viszontbiztosítási szerződéseket) viszontbiztosítást köt.

C0150

A biztosító nettó önrésze

Az a nettó összeg, amely esetében a biztosító kockázatvállaló, vagyis: a biztosítási összeg azon része, amely meghaladja a szerződőhöz kapcsolódó eredeti levonható összeget és nem viszontbiztosított.

S.21.03 – Nem-életbiztosítási kockázatok eloszlása – biztosítási összegenkénti bontásban

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi vállalkozások éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

Ez a tábla visszatekintő és a nem-életbiztosítással kapcsolatos (beleértve az életbiztosítási tartalékolási technikáktól eltérően kezelt egészségbiztosítást) információkat kell benne megadni, csak a direkt biztosítás vonatkozásában és csak az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott) nem-életbiztosítási üzletágak vonatkozásában.

A biztosítási kockázati portfólió a biztosító által elfogadott, egyes és minden egyedi biztosítási kockázathoz tartozó biztosítási összeg eloszlása (előre meghatározott) sávokban. A biztosítási kockázati portfóliót üzletáganként kell megadni. Mindazonáltal, miközben egyes üzletágakat valamennyi tagállamnak kötelezően jelentenie kell, a tagállamok – amennyiben relevánsnak tartják – előírhatnak kötelező jelentéstételt további üzletágakra is. Bizonyos üzletágakra a tábla nem alkalmazandó. (Lásd még az Üzletágak mezőt).

Az alapértelmezésben használandó sávok euróban vannak meghatározva. Az egyes releváns felügyeleti hatóságok a különböző jelentési pénznemekre vonatkozóan meghatározzák a 20 sávban használandó összegekre alkalmazandó megfelelő lehetőségeket.

A biztosító használhat biztosítóspecifikus sávokat, mindenekelőtt akkor, ha a biztosítási összeg veszteség 100 000 eurónál alacsonyabb. A választott sávokat a jelentési időszakokban következetesen kell használni, kivéve, ha a kárigények eloszlása jelentős mértékben megváltozik. Ebben az esetben a biztosító előzetesen értesíti a felügyeleti hatóságot, kivéve, ha a felügyeleti hatóság erre vonatkozóan már máshogy rendelkezett.

Alapértelmezésben a vonatkozási időpont a jelentési év vége, azonban kellő indokolással a biztosító választhatja vonatkozási időpontként az információnak a szerződések adminisztrációjáért felelős részlegtől való begyűjtésének időpontját is. Ez azt jelenti, hogy a biztosítási kockázati portfólió alapulhat például ugyanazon a vonatkozási időponton, amelyet a viszontbiztosítási szerződések megújításához és a fakultatív fedezethez szükséges hasonló információ begyűjtéséhez használnak.

A biztosítási összeg az egyes és minden egyedi biztosítási kockázathoz kapcsolódik, üzletáganként csak a szerződés fő fedezetét tekintve és azt a legmagasabb összeget jelenti, amelynek a kifizetésére a biztosító kötelezhető. Ez a következőt jelenti:

Amennyiben a lopásra vonatkozó kiegészítő fedezet biztosítási összege alacsonyabb, mint a tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítására vonatkozó fő fedezet biztosítási összege (mindkettő ugyanahhoz az üzletághoz tartozik), a magasabb biztosítási összeget kell figyelembe venni.

A szerződéses fedezet az ország/autóflotta tekintetében több épülethez kapcsolódó szerződéses fedezetet le kell bontani

Amennyiben együttbiztosítás tárgyát képező kockázatról van szó, a biztosítási összeg az adatot szolgáltató nem-életbiztosítót terhelő maximális kötelezettséget jelöli.

Társbiztosítás révén létrejövő együttes kötelezettség esetén a nemteljesítő társbiztosítóhoz tartozó részt is bele kell foglalni a biztosítási összegbe.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

Z0010

Üzletág

A jelentés tárgyát képező üzletág meghatározása az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerint.

Első kategória: Valamennyi tagállam esetében kötelezően megadandó üzletág:

Egyéb gépjármű-biztosítás;

Tengeri, légi és szállítási biztosítás;

Tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása;

Hitel- és kezességvállalási biztosítás;

Második kategória: Az egyes nemzeti felügyeleti hatóságok döntésétől függően kötelezően megadandó üzletágak:

Gépjármű-felelősségbiztosítás;

Általános felelősségbiztosítás;

Gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosítás;

Jövedelembiztosítás;

Üzemi balesetbiztosítás;

Különböző pénzügyi veszteségek;

Jogvédelmi biztosítás;

Segítségnyújtás.

A következő zárt listát kell használni:

1 – Gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosítás

2 – Jövedelembiztosítás

3 – Üzemi balesetbiztosítás

4 – Gépjármű-felelősségbiztosítás

5 – Egyéb gépjármű-biztosítás

6 – Tengeri, légi és szállítási biztosítás

7 – Tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása

8 – Általános felelősségbiztosítás

9 – Hitel- és kezességvállalási biztosítás

10 – Jogvédelmi biztosítás

11 – Segítségnyújtás

12 – Különböző pénzügyi veszteségek

C0020/R0010–R0210

Kezdő biztosítási összeg

Azon intervallum kezdő összege, amelyhez az egyedi biztosítási kockázat összesítendő biztosítási összege tartozik.

Amennyiben a jelentés pénzneme euró, a biztosítási kockázatok eloszlására vonatkozó következő 5 alapopció egyikét lehet használni:

1 – 20 25 000 eurós sáv, plusz 1 külön nyitott sáv a biztosítási összegre > 500 000.

2 – 20 50 000 eurós sáv, plusz 1 külön nyitott sáv a biztosítási összegre > 1 millió.

3 – 20 250 000 eurós sáv, plusz 1 külön nyitott sáv a biztosítási összegre > 5 millió.

4 – 20 1 millió eurós sáv, plusz 1 külön nyitott sáv a biztosítási összegre > 20 millió.

5 – 20 5 millió eurós sáv, plusz 1 külön nyitott sáv a biztosítási összegre > 100 millió.

Mindazonáltal a biztosítónak biztosítóspecifikus sávokat kell használnia, mindenekelőtt akkor, ha a biztosítási összeg 100 000 eurónál alacsonyabb, hogy garantálja kellő szintű részletességet, lehetővé teszi a kárráfordítások megfelelő áttekintését, betekintést tesz lehetővé, kivéve, ha a felügyeleti hatóság erre vonatkozóan már máshogy rendelkezett.

Olyan szerződések esetében, amelyeknél a szerződés nem határoz meg biztosítási összeget, a biztosítónak saját becsléseket vagy alapértelmezett értékeket kell használnia.

A választott opciót a jelentési időszakokban következetesen kell használni, kivéve, ha a kárigények eloszlása jelentős mértékben megváltozik.

Az egyes releváns felügyeleti hatóságoknak a különböző jelentési pénznemekre vonatkozóan meg kell határozniuk a 20 sávban használandó összegekre alkalmazandó megfelelő lehetőségeket.

C0030/R0010– R0200

Záró biztosítási összeg

Azon intervallum záró összege, amelyhez az egyedi biztosítási kockázat összesítendő biztosítási összege tartozik.

C0040/R0010–R0210

Biztosítási kockázatok száma

Azon biztosítási kockázatok száma, amelyek biztosítási összege az alkalmazandó sáv kezdő és záró összege közé esik.

C0040/R0220

Biztosítási kockázatok száma – Összesen

Az összes sávban jelentett biztosítási kockázatok teljes száma.

C0050/R0010–R0210

Teljes biztosítási összeg

Valamennyi olyan egyedi biztosítási kockázat összesített biztosítási összege bruttó alapon és a jelentési pénznemben, amelynek a biztosítási összege az alkalmazandó sáv kezdő és záró összege közé esik.

C0050/R0220

Teljes biztosítási összeg – Összesen

A sávokban jelentett egyedi biztosítási kockázatok teljes összesített biztosítási összege bruttó alapon és a jelentési pénznemben.

C0060/R0010– R0210

Teljes éves díjelőírás

A mögöttes biztosítási kockázatokhoz kapcsolódó díjelőírások összege összesítve az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 1. cikkének (11) bekezdésében meghatározottak szerint.

C0060/R0220

Teljes éves díjelőírás – Összesen

Az összes sávban jelentett éves díjelőírások összesített összegei.

S.22.01 – A hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések hatása

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

Ezt a táblát akkor kell jelenteni, ha a biztosító vagy viszontbiztosító legalább egy, hosszú távú garanciához kapcsolódó vagy átmeneti intézkedést alkalmaz.

Ez a tábla a pénzügyi helyzetre gyakorolt hatást tartalmazza, amikor nem alkalmaznak átmeneti intézkedést, és minden hosszú távú garanciához kapcsolódó vagy átmeneti intézkedés nullára állított. E célból fokozatos megközelítést kell követni, egyenként eltávolítva az egyes átmeneti és hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó intézkedéseket, anélkül, hogy újraszámítanák az egyes lépések után fennmaradó intézkedések hatását.

A hatásokat pozitív értékkel kell megadni, ha növelik a jelentett adat összegét, és negatív értékkel, ha csökkentik az adat összegét (például ha a szavatolótőke-szükséglet összege emelkedik, vagy ha a szavatoló tőke összege emelkedik, akkor pozitív értékeket kell jelenteni).

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0010/R0010

Hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések alkalmazásával kapott összeg – Biztosítástechnikai tartalékok

Biztosítástechnikai tartalékok teljes összege a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együtt

C0020/R0010

Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása nélkül – Biztosítástechnikai tartalékok

A biztosítástechnikai tartalékok teljes összege a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás miatti kiigazítás nélkül, de alkalmazva a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítást.

C0030/R0010

Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása – Biztosítástechnikai tartalékok

A biztosítástechnikai tartalékoknak az átmeneti levonás biztosítástechnikai tartalékokra való alkalmazása miatti kiigazításának összege.

Az összeg a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás nélküli biztosítástechnikai tartalékok, és a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együtt vett biztosítástechnikai tartalékok közti különbség.

C0040/R0010

Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása nélkül – Biztosítástechnikai tartalékok

A biztosítástechnikai tartalékok teljes összege a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás miatti kiigazítás nélkül, de alkalmazva a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítást.

C0050/R0010

Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása – Biztosítástechnikai tartalékok

A biztosítástechnikai tartalékoknak az átmeneti kiigazítás vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére való alkalmazása miatti kiigazításának összege.

Az összeg a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás nélküli biztosítástechnikai tartalékok, és a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együtt vett biztosítástechnikai tartalékok közti különbség.

C0060/R0010

Volatilitási kiigazítás nélkül és egyéb átmeneti intézkedések nélkül – Biztosítástechnikai tartalékok

A biztosítástechnikai tartalékok teljes összege a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás, a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás és a volatilitási kiigazítás miatti kiigazítások nélkül, de alkalmazva az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazításokat, ha vannak.

C0070/R0010

A nullára állított volatilitási kiigazítás hatása – Biztosítástechnikai tartalékok

A biztosítástechnikai tartalékok volatilitási kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. Az összegnek tükröznie kell a volatilitási kiigazítás nullára csökkentésének hatását.

Az összeg a volatilitási kiigazítás nélküli és egyéb átmeneti intézkedések nélküli biztosítástechnikai tartalékok, és a C0010, C0020 és C0040 oszlopban megadottak közül a legnagyobb biztosítástechnikai tartalék közötti különbség.

C0080/R0010

Illeszkedési kiigazítás nélkül és minden egyéb intézkedés nélkül – Biztosítástechnikai tartalékok

A biztosítástechnikai tartalékok teljes összege hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó intézkedések nélkül.

C0090/R0010

A nullára állított illeszkedési kiigazítás hatása – Biztosítástechnikai tartalékok

A biztosítástechnikai tartalékok illeszkedési kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. Az összegnek magában kell foglalnia a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás nullára csökkentésének hatását.

Az összeg az illeszkedési kiigazítás nélküli és minden egyéb átmeneti intézkedés nélküli biztosítástechnikai tartalékok, és a C0010, C0020, C0040 és C0060 oszlopban megadottak közül a legnagyobb biztosítástechnikai tartalék közötti különbség.

C0100/R0010

Az összes hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedés hatása – Biztosítástechnikai tartalékok

A biztosítástechnikai tartalékok hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések alkalmazása miatti kiigazításának összege.

C0010/R0020

Hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések alkalmazásával kapott összeg – Alapvető szavatoló tőke

A hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó intézkedések és átmeneti intézkedések miatti kiigazításokat tartalmazó biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított alapvető szavatoló tőke teljes összege.

C0020/R0020

Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása nélkül – Alapvető szavatoló tőke

A biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított alapvető szavatoló tőke teljes összege a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás miatti kiigazítás nélkül, de megtartva a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítást.

C0030/R0020

Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása – Alapvető szavatoló tőke

Az alapvető szavatoló tőkének a biztosítástechnikai tartalékokra vonatkozó átmeneti levonás alkalmazása miatti kiigazításának összege.

Az összeg a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított alapvető szavatoló tőke, és a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együtt vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított alapvető szavatoló tőke közti különbség.

C0040/R0020

Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása nélkül – Alapvető szavatoló tőke

A biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított alapvető szavatoló tőke teljes összege a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás miatti kiigazítás nélkül, de alkalmazva a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítást.

C0050/R0020

Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása – Alapvető szavatoló tőke

Az alapvető szavatoló tőkének az átmeneti kiigazítás vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére való alkalmazása miatti kiigazításának összege.

Az összeg a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított alapvető szavatoló tőke, és a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együtt vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított alapvető szavatoló tőke közti különbség.

C0060/R0020

Volatilitási kiigazítás nélkül és egyéb átmeneti intézkedések nélkül – Alapvető szavatoló tőke

Az alapvető szavatoló tőke teljes összege, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás, a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás és a volatilitási kiigazítás miatti kiigazítások nélküli, de az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítások alkalmazásával vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámítva.

C0070/R0020

A nullára állított volatilitási kiigazítás hatása – Alapvető szavatoló tőke

Az alapvető szavatoló tőke volatilitási kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. Az összegnek tükröznie kell a volatilitási kiigazítás nullára csökkentésének hatását.

Az összeg a volatilitási kiigazítás nélküli és egyéb átmeneti intézkedések nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított alapvető szavatoló tőke, és a C0010, C0020 és C0040 oszlopban megadottak közül a legnagyobb, biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított alapvető szavatoló tőke közötti különbség.

C0080/R0020

Illeszkedési kiigazítás nélkül és minden egyéb intézkedés nélkül – Alapvető szavatoló tőke

Hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó intézkedések nélkül vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított alapvető szavatoló tőke teljes összege.

C0090/R0020

A nullára állított illeszkedési kiigazítás hatása – Alapvető szavatoló tőke

Az alapvető szavatoló tőke illeszkedési kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. Az összegnek magában kell foglalnia a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás nullára csökkentésének hatását.

Az összeg az illeszkedési kiigazítás nélküli és minden egyéb átmeneti intézkedés nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított alapvető szavatoló tőke, és a C0010, C0020, C0040 és C0060 oszlopban megadottak közül a legnagyobb, biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított alapvető szavatoló tőke közötti különbség.

C0100/R0020

Az összes hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedés hatása – Alapvető szavatoló tőke

Az alapvető szavatoló tőke hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések alkalmazása miatti kiigazításának összege.

C0010/R0030

Hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések alkalmazásával kapott összeg – Alapvető szavatoló tőke – Eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének teljes összege, a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó intézkedések és átmeneti intézkedések miatti kiigazításokat tartalmazó biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámítva.

C0020/R0030

Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása nélkül – Alapvető szavatoló tőke – Eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének teljes összege, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás miatti kiigazítás nélküli, de a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítások alkalmazásával vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámítva.

C0030/R0030

Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása – Alapvető szavatoló tőke – Eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének az átmeneti levonás biztosítástechnikai tartalékokra való alkalmazása miatti kiigazításának összege.

Az összeg a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete, és a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együtt vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete közti különbség.

C0040/R0030

Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása nélkül – Alapvető szavatoló tőke – Eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének teljes összege, a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás miatti kiigazítás nélküli, de a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítás alkalmazásával vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámítva.

C0050/R0030

Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása – Alapvető szavatoló tőke – Eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének az átmeneti kiigazítás vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére való alkalmazása miatti kiigazításának összege.

Az összeg a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete, és a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együtt vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete közti különbség.

C0060/R0030

Volatilitási kiigazítás nélkül és egyéb átmeneti intézkedések nélkül – Alapvető szavatoló tőke – Eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének teljes összege, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás, a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás és a volatilitási kiigazítás miatti kiigazítások nélküli, de az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítások alkalmazásával vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámítva.

C0070/R0030

A nullára állított volatilitási kiigazítás hatása – Alapvető szavatoló tőke – Eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének a volatilitási kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. Az összegnek tükröznie kell a volatilitási kiigazítás nullára csökkentésének hatását.

Az összeg a volatilitási kiigazítás nélküli és egyéb átmeneti intézkedések nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete, és a C0010, C0020 és C0040 oszlopban megadottak közül a legnagyobb, biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete közötti különbség.

C0080/R0030

Illeszkedési kiigazítás nélkül és minden egyéb intézkedés nélkül – Alapvető szavatoló tőke – Eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének teljes összege, a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó intézkedések nélkül vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámítva.

C0090/R0030

A nullára állított illeszkedési kiigazítás hatása – Alapvető szavatoló tőke – Eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének az illeszkedési kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. Az összegnek magában kell foglalnia a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás nullára csökkentésének hatását.

Az összeg az illeszkedési kiigazítás nélküli és minden egyéb átmeneti intézkedés nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete, és a C0010, C0020, C0040 és C0060 oszlopban megadottak közül a legnagyobb, biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete közötti különbség.

C0100/R0030

Az összes hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedés hatása – Alapvető szavatoló tőke – Eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó intézkedések és átmeneti intézkedések alkalmazása miatti kiigazításának összege.

C0010/R0040

Hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó intézkedések és átmeneti intézkedések alkalmazásával kapott összeg – Alapvető szavatoló tőke – Elkülönített alapok és illeszkedési kiigazítási portfólió miatt korlátozott szavatoló tőke

A hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó intézkedések és átmeneti intézkedések miatti kiigazításokat tartalmazó biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, elkülönített alapok miatt korlátozott szavatoló tőke teljes összege.

C0020/R0040

Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása nélkül – Alapvető szavatoló tőke – Elkülönített alapok és illeszkedési kiigazítási portfólió miatt korlátozott szavatoló tőke

Az elkülönített alapok miatt korlátozott szavatoló tőke teljes összege, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás miatti kiigazítás nélküli, de a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítás alkalmazásával vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámítva.

C0030/R0040

Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása – Alapvető szavatoló tőke – Elkülönített alapok és illeszkedési kiigazítási portfólió miatt korlátozott szavatoló tőke

Az elkülönített alapok miatt korlátozott szavatoló tőkének az átmeneti levonás biztosítástechnikai tartalékokra való alkalmazása miatti kiigazításának összege.

Az összeg a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, és a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együtt vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, elkülönített alapok miatt korlátozott szavatoló tőke közti különbség.

C0040/R0040

Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása nélkül – Alapvető szavatoló tőke – Elkülönített alapok és illeszkedési kiigazítási portfólió miatt korlátozott szavatoló tőke

Az elkülönített alapok miatt korlátozott szavatoló tőke teljes összege, a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás miatti kiigazítás nélküli, de a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítás alkalmazásával vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámítva.

C0050/R0040

Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása – Alapvető szavatoló tőke – Elkülönített alapok és illeszkedési kiigazítási portfólió miatt korlátozott szavatoló tőke

Az elkülönített alapok miatt korlátozott szavatoló tőkének az átmeneti kiigazítás vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére való alkalmazása miatti kiigazításának összege.

Az összeg a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, és a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együtt vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, elkülönített alapok miatt korlátozott szavatoló tőke közti különbség.

C0060/R0040

Volatilitási kiigazítás nélkül és egyéb átmeneti intézkedések nélkül – Alapvető szavatoló tőke – Elkülönített alapok és illeszkedési kiigazítási portfólió miatt korlátozott szavatoló tőke

Az elkülönített alapok miatt korlátozott szavatoló tőke teljes összege, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás, a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás és a volatilitási kiigazítás miatti kiigazítások nélküli, de az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítások alkalmazásával vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámítva.

C0070/R0040

A nullára állított volatilitási kiigazítás hatása – Alapvető szavatoló tőke – Elkülönített alapok és illeszkedési kiigazítási portfólió miatt korlátozott szavatoló tőke

Az elkülönített alapok miatt korlátozott szavatoló tőke volatilitási kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. Az összegnek tükröznie kell a volatilitási kiigazítás nullára csökkentésének hatását.

Az összeg a volatilitási kiigazítás nélküli és egyéb átmeneti intézkedések nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, elkülönített alapok miatt korlátozott szavatoló tőke, és a C0010, C0020 és C0040 oszlopban megadottak közül a legnagyobb, biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, elkülönített alapok miatt korlátozott szavatoló tőke közötti különbség.

C0080/R0040

Illeszkedési kiigazítás nélkül és minden egyéb intézkedés nélkül – Alapvető szavatoló tőke – Elkülönített alapok és illeszkedési kiigazítási portfólió miatt korlátozott szavatoló tőke

Hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó intézkedések nélkül vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, elkülönített alapok miatt korlátozott szavatoló tőke teljes összege.

C0090/R0040

A nullára állított illeszkedési kiigazítás hatása – Alapvető szavatoló tőke – Elkülönített alapok és illeszkedési kiigazítási portfólió miatt korlátozott szavatoló tőke

Az elkülönített alapok miatt korlátozott szavatoló tőke illeszkedési kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. Az összegnek magában kell foglalnia a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás nullára csökkentésének hatását.

Az összeg az illeszkedési kiigazítás nélküli és minden egyéb átmeneti intézkedés nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, elkülönített alapok miatt korlátozott szavatoló tőke, és a C0010, C0020, C0040 és C0060 oszlopban megadottak közül a legnagyobb, biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, elkülönített alapok miatt korlátozott szavatoló tőke közötti különbség.

C0100/R0040

Az összes hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó intézkedés és átmeneti intézkedés hatása – Alapvető szavatoló tőke – Elkülönített alapok és illeszkedési kiigazítási portfólió miatt korlátozott szavatoló tőke

Az elkülönített alapok miatt korlátozott szavatoló tőke hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések alkalmazása miatti kiigazításának összege.

C0010/R0050

Hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések alkalmazásával kapott összeg – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke

A hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó intézkedések és átmeneti intézkedések miatti kiigazításokat tartalmazó biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke teljes összege.

C0020/R0050

Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása nélkül – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke teljes összege, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás miatti kiigazítás nélküli, de a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítás alkalmazásával vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámítva.

C0030/R0050

Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőkének az átmeneti levonás biztosítástechnikai tartalékokra való alkalmazása miatti kiigazításának összege.

Az összeg a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, és a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együtt vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke közti különbség.

C0040/R0050

Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása nélkül – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke teljes összege, a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás miatti kiigazítás nélküli, de a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítás alkalmazásával vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámítva.

C0050/R0050

Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőkének az átmeneti kiigazítás vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére való alkalmazása miatti kiigazításának összege.

Az összeg a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, és a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együtt vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke közti különbség.

C0060/R0050

Volatilitási kiigazítás nélkül és egyéb átmeneti intézkedések nélkül – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke teljes összege, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás, a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás és a volatilitási kiigazítás miatti kiigazítások nélküli, de az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítások alkalmazásával vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámítva.

C0070/R0050

A nullára állított volatilitási kiigazítás hatása – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke volatilitási kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. Az összegnek tükröznie kell a volatilitási kiigazítás nullára csökkentésének hatását.

Az összeg a volatilitási kiigazítás nélküli és egyéb átmeneti intézkedések nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke, és a C0010, C0020 és C0040 oszlopban megadottak közül a legnagyobb, biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke közötti különbség.

C0080/R0050

Illeszkedési kiigazítás nélkül és minden egyéb intézkedés nélkül – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke

Hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó intézkedések nélkül vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke teljes összege.

C0090/R0050

A nullára állított illeszkedési kiigazítás hatása – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke illeszkedési kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. Az összegnek magában kell foglalnia a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás nullára csökkentésének hatását.

Az összeg az illeszkedési kiigazítás nélküli és minden egyéb átmeneti intézkedés nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke, és a C0010, C0020, C0040 és C0060 oszlopban megadottak közül a legnagyobb, biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke közötti különbség.

C0100/R0050

Az összes hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedés hatása – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések alkalmazása miatti kiigazításának összege.

C0010/R0060

Hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések alkalmazásával kapott összeg – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű szavatoló tőke

A hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó intézkedések és átmeneti intézkedések miatti kiigazításokat tartalmazó biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű szavatoló tőke teljes összege.

C0020/R0060

Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása nélkül – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű szavatoló tőke teljes összege, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás miatti kiigazítás nélküli, de a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítás alkalmazásával vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámítva.

C0030/R0060

Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű szavatoló tőkének az átmeneti levonás biztosítástechnikai tartalékokra való alkalmazása miatti kiigazításának összege.

Az összeg a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, és a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együtt vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű szavatoló tőke közti különbség.

C0040/R0060

Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása nélkül – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű szavatoló tőke teljes összege, a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás miatti kiigazítás nélküli, de a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítás alkalmazásával vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámítva.

C0050/R0060

Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű szavatoló tőkének az átmeneti kiigazítás vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére való alkalmazása miatti kiigazításának összege.

Az összeg a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, és a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együtt vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű szavatoló tőke közti különbség.

C0060/R0060

Volatilitási kiigazítás nélkül és egyéb átmeneti intézkedések nélkül – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű szavatoló tőke teljes összege, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás, a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás és a volatilitási kiigazítás miatti kiigazítások nélküli, de az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítások alkalmazásával vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámítva.

C0070/R0060

A nullára állított volatilitási kiigazítás hatása – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű szavatoló tőke volatilitási kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. Az összegnek tükröznie kell a volatilitási kiigazítás nullára csökkentésének hatását.

Az összeg a volatilitási kiigazítás nélküli és egyéb átmeneti intézkedések nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű szavatoló tőke, és a C0010, C0020 és C0040 oszlopban megadottak közül a legnagyobb, biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű szavatoló tőke közötti különbség.

C0080/R0060

Illeszkedési kiigazítás nélkül és minden egyéb intézkedés nélkül – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű szavatoló tőke

Hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó intézkedések nélkül vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű szavatoló tőke teljes összege.

C0090/R0060

A nullára állított illeszkedési kiigazítás hatása – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű szavatoló tőke illeszkedési kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. Az összegnek magában kell foglalnia a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás nullára csökkentésének hatását.

Az összeg az illeszkedési kiigazítás nélküli és minden egyéb átmeneti intézkedés nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű szavatoló tőke, és a C0010, C0020, C0040 és C0060 oszlopban megadottak közül a legnagyobb, biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű szavatoló tőke közötti különbség.

C0100/R0060

Az összes hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedés hatása – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű szavatoló tőke hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések alkalmazása miatti kiigazításának összege.

C0010/R0070

Hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések alkalmazásával kapott összeg – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 2. szintű szavatoló tőke

A hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó intézkedések és átmeneti intézkedések miatti kiigazításokat tartalmazó biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 2. szintű szavatoló tőke teljes összege.

C0020/R0070

Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása nélkül – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 2. szintű szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 2. szintű szavatoló tőke teljes összege, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás miatti kiigazítás nélküli, de a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítás alkalmazásával vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámítva.

C0030/R0070

Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 2. szintű szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 2. szintű szavatoló tőkének az átmeneti levonás biztosítástechnikai tartalékokra való alkalmazása miatti kiigazításának összege.

Az összeg a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, és a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együtt vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 2. szintű szavatoló tőke közti különbség.

C0040/R0070

Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása nélkül – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 2. szintű szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 2. szintű szavatoló tőke teljes összege, a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás miatti kiigazítás nélküli, de a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítás alkalmazásával vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámítva.

C0050/R0070

Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 2. szintű szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 2. szintű szavatoló tőkének az átmeneti kiigazítás vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére való alkalmazása miatti kiigazításának összege.

Az összeg a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, és a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együtt vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 2. szintű szavatoló tőke közti különbség.

C0060/R0070

Volatilitási kiigazítás nélkül és egyéb átmeneti intézkedések nélkül – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 2. szintű szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 2. szintű szavatoló tőke teljes összege, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás, a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás és a volatilitási kiigazítás miatti kiigazítások nélküli, de az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítások alkalmazásával vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámítva.

C0070/R0070

A nullára állított volatilitási kiigazítás hatása – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 2. szintű szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 2. szintű szavatoló tőke volatilitási kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. Az összegnek tükröznie kell a volatilitási kiigazítás nullára csökkentésének hatását.

Az összeg a volatilitási kiigazítás nélküli és egyéb átmeneti intézkedések nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 2. szintű szavatoló tőke, és a C0010, C0020 és C0040 oszlopban megadottak közül a legnagyobb, biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 2. szintű szavatoló tőke közötti különbség.

C0080/R0070

Illeszkedési kiigazítás nélkül és minden egyéb intézkedés nélkül – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 2. szintű szavatoló tőke

Hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó intézkedések nélkül vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 2. szintű szavatoló tőke teljes összege.

C0090/R0070

A nullára állított illeszkedési kiigazítás hatása – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 2. szintű szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 2. szintű szavatoló tőke illeszkedési kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. Az összegnek magában kell foglalnia a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás nullára csökkentésének hatását.

Az összeg az illeszkedési kiigazítás nélküli és minden egyéb átmeneti intézkedés nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 2. szintű szavatoló tőke, és a C0010, C0020, C0040 és C0060 oszlopban megadottak közül a legnagyobb, biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 2. szintű szavatoló tőke közötti különbség.

C0100/R0070

Az összes hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedés hatása – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 2. szintű szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 2. szintű szavatoló tőke hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések alkalmazása miatti kiigazításának összege.

C0010/R0080

Hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések alkalmazásával kapott összeg – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 3. szintű szavatoló tőke

A hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó intézkedések és átmeneti intézkedések miatti kiigazításokat tartalmazó biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 3. szintű szavatoló tőke teljes összege.

C0020/R0080

Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása nélkül – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 3. szintű szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 3. szintű szavatoló tőke teljes összege, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás miatti kiigazítás nélküli, de a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítás alkalmazásával vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámítva.

C0030/R0080

Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 3. szintű szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 3. szintű szavatoló tőkének az átmeneti levonás biztosítástechnikai tartalékokra való alkalmazása miatti kiigazításának összege.

Az összeg a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, és a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együtt vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 3. szintű szavatoló tőke közti különbség.

C0040/R0080

Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása nélkül – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 3. szintű szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 3. szintű szavatoló tőke teljes összege, a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás miatti kiigazítás nélküli, de a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítás alkalmazásával vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámítva.

C0050/R0080

Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 3. szintű szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 3. szintű szavatoló tőkének az átmeneti kiigazítás vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére való alkalmazása miatti kiigazításának összege.

Az összeg a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, és a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együtt vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 3. szintű szavatoló tőke közti különbség.

C0060/R0080

Volatilitási kiigazítás nélkül és egyéb átmeneti intézkedések nélkül – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 3. szintű szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 3. szintű szavatoló tőke teljes összege, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás, a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás és a volatilitási kiigazítás miatti kiigazítások nélküli, de az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítások alkalmazásával vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámítva.

C0070/R0080

A nullára állított volatilitási kiigazítás hatása – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 3. szintű szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 3. szintű szavatoló tőke volatilitási kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. Az összegnek tükröznie kell a volatilitási kiigazítás nullára csökkentésének hatását.

Az összeg a volatilitási kiigazítás nélküli és egyéb átmeneti intézkedések nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 3. szintű szavatoló tőke, és a C0010, C0020 és C0040 oszlopban megadottak közül a legnagyobb, biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 3. szintű szavatoló tőke közötti különbség.

C0080/R0080

Illeszkedési kiigazítás nélkül és minden egyéb intézkedés nélkül – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 3. szintű szavatoló tőke

Hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó intézkedések nélkül vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 3. szintű szavatoló tőke teljes összege.

C0090/R0080

A nullára állított illeszkedési kiigazítás hatása – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 3. szintű szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 3. szintű szavatoló tőke illeszkedési kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. Az összegnek magában kell foglalnia a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás nullára csökkentésének hatását.

Az összeg az illeszkedési kiigazítás nélküli és minden egyéb átmeneti intézkedés nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 3. szintű szavatoló tőke, és a C0010, C0020, C0040 és C0060 oszlopban megadottak közül a legnagyobb, biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 3. szintű szavatoló tőke közötti különbség.

C0100/R0080

Az összes hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedés hatása – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 3. szintű szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 3. szintű szavatoló tőke hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések alkalmazása miatti kiigazításának összege.

C0010/R0090

Hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések alkalmazásával kapott összeg – Szavatolótőke-szükséglet

A hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó intézkedések és átmeneti intézkedések miatti kiigazításokat tartalmazó biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított szavatolótőke-szükséglet teljes összege.

C0020/R0090

Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása nélkül – Szavatolótőke-szükséglet

A biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított szavatolótőke-szükséglet teljes összege a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás miatti kiigazítás nélkül, de megtartva a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítást.

C0030/R0090

Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása – Szavatolótőke-szükséglet

A szavatolótőke-szükségletnek az átmeneti levonás biztosítástechnikai tartalékokra való alkalmazása miatti kiigazításának összege.

Az összeg a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított szavatolótőke-szükséglet, és a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együtt vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított szavatolótőke-szükséglet közti különbség.

C0040/R0090

Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása nélkül – Szavatolótőke-szükséglet

A biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított szavatolótőke-szükséglet teljes összege a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás miatti kiigazítás nélkül, de alkalmazva a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítást.

C0050/R0090

Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása – Szavatolótőke-szükséglet

A szavatolótőke-szükségletnek az átmeneti kiigazítás vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére való alkalmazása miatti kiigazításának összege.

Az összeg a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított szavatolótőke-szükséglet, és a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együtt vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított szavatolótőke-szükséglet közti különbség.

C0060/R0090

Volatilitási kiigazítás nélkül és egyéb átmeneti intézkedések nélkül – Szavatolótőke-szükséglet

A szavatolótőke-szükséglet teljes összege, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás, a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás és a volatilitási kiigazítás miatti kiigazítások nélküli, de az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítások alkalmazásával vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámítva.

C0070/R0090

A nullára állított volatilitási kiigazítás hatása – Szavatolótőke-szükséglet

A szavatolótőke-szükséglet volatilitási kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. Az összegnek tükröznie kell a volatilitási kiigazítás nullára csökkentésének hatását.

Az összeg a volatilitási kiigazítás nélküli és egyéb átmeneti intézkedések nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított szavatolótőke-szükséglet, és a C0010, C0020 és C0040 oszlopban megadottak közül a legnagyobb, biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított szavatolótőke-szükséglet közötti különbség.

C0080/R0090

Illeszkedési kiigazítás nélkül és minden egyéb intézkedés nélkül – Szavatolótőke-szükséglet

Hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó intézkedések nélkül vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított szavatolótőke-szükséglet teljes összege.

C0090/R0090

A nullára állított illeszkedési kiigazítás hatása – Szavatolótőke-szükséglet

A szavatolótőke-szükséglet illeszkedési kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. Az összegnek magában kell foglalnia a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás nullára csökkentésének hatását.

Az összeg az illeszkedési kiigazítás nélküli és minden egyéb átmeneti intézkedés nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított szavatolótőke-szükséglet, és a C0010, C0020, C0040 és C0060 oszlopban megadottak közül a legnagyobb, biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított szavatolótőke-szükséglet közötti különbség.

C0100/R0090

Az összes hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedés hatása – Szavatolótőke-szükséglet

A szavatolótőke-szükséglet hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések alkalmazása miatti kiigazításának összege.

C0010/R0100

Hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések alkalmazásával kapott összeg – A minimális tőkeszükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke

A hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó intézkedések és átmeneti intézkedések miatti kiigazításokat tartalmazó biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a minimális tőkeszükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke teljes összege.

C0020/R0100

Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása nélkül – A minimális tőkeszükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke

A minimális tőkeszükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke teljes összege, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás miatti kiigazítás nélküli, de a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítás alkalmazásával vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámítva.

C0030/R0100

Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása – A minimális tőkeszükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke

A minimális tőkeszükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőkének az átmeneti levonás biztosítástechnikai tartalékokra való alkalmazása miatti kiigazításának összege.

Az összeg a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, és a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együtt vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a minimális tőkeszükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke közti különbség.

C0040/R0100

Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása nélkül – A minimális tőkeszükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke

A minimális tőkeszükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke teljes összege, a releváns kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás miatti kiigazítás nélküli, de a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítás alkalmazásával vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámítva.

C0050/R0100

Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása – A minimális tőkeszükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke

A minimális tőkeszükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőkének az átmeneti kiigazítás releváns kockázatmentes hozamgörbére való alkalmazása miatti kiigazításának összege.

Az összeg a releváns kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, és a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együtt vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a minimális tőkeszükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke közti különbség.

C0060/R0100

Volatilitási kiigazítás nélkül és egyéb átmeneti intézkedések nélkül – A minimális tőkeszükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke

A minimális tőkeszükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke teljes összege, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás, a releváns kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás és a volatilitási kiigazítás miatti kiigazítások nélküli, de az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítások alkalmazásával vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámítva.

C0070/R0100

A nullára állított volatilitási kiigazítás hatása – A minimális tőkeszükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke

A minimális tőkeszükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke volatilitási kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. Az összegnek tükröznie kell a volatilitási kiigazítás nullára csökkentésének hatását.

Az összeg a volatilitási kiigazítás nélküli és egyéb átmeneti intézkedések nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a minimális tőkeszükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke, és a C0010, C0020 és C0040 oszlopban megadottak közül a legnagyobb, biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a minimális tőkeszükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke közötti különbség.

C0080/R0100

Illeszkedési kiigazítás nélkül és minden egyéb intézkedés nélkül – A minimális tőkeszükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke

Hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó intézkedések nélkül vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a minimális tőkeszükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke teljes összege.

C0090/R0100

A nullára állított illeszkedési kiigazítás hatása – A minimális tőkeszükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke

A minimális tőkeszükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke illeszkedési kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. Az összegnek magában kell foglalnia a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás nullára csökkentésének hatását.

Az összeg az illeszkedési kiigazítás nélküli és minden egyéb átmeneti intézkedés nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a minimális tőkeszükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke, és a C0010, C0020, C0040 és C0060 oszlopban megadottak közül a legnagyobb, biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a minimális tőkeszükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke közötti különbség.

C0100/R0100

Az összes hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedés hatása – A minimális tőkeszükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke

A minimális tőkeszükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések alkalmazása miatti kiigazításának összege.

C0010/R0110

Hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések alkalmazásával kapott összeg – Minimális tőkeszükséglet

A hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó intézkedések és átmeneti intézkedések miatti kiigazításokat tartalmazó biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított minimális tőkeszükséglet teljes összege.

C0020/R0110

Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása nélkül – Minimális tőkeszükséglet

A biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított minimális tőkeszükséglet teljes összege a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás miatti kiigazítás nélkül, de megtartva a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítást.

C0030/R0110

Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása – Minimális tőkeszükséglet

A minimális tőkeszükségletnek az átmeneti levonás biztosítástechnikai tartalékokra való alkalmazása miatti kiigazításának összege.

Az összeg a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított minimális tőkeszükséglet, és a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együtt vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított minimális tőkeszükséglet közti különbség.

C0040/R0110

Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása nélkül – Minimális tőkeszükséglet

A biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított minimális tőkeszükséglet teljes összege a releváns kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás miatti kiigazítás nélkül, de megtartva a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítást.

C0050/R0110

Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása – Minimális tőkeszükséglet

A minimális tőkeszükségletnek az átmeneti kiigazítás releváns kockázatmentes hozamgörbére való alkalmazása miatti kiigazításának összege.

Az összeg a releváns kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított minimális tőkeszükséglet, és a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együtt vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított minimális tőkeszükséglet közti különbség.

C0060/R0110

Volatilitási kiigazítás nélkül és egyéb átmeneti intézkedések nélkül – Minimális tőkeszükséglet

A minimális tőkeszükséglet teljes összege, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás, a releváns kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás és a volatilitási kiigazítás miatti kiigazítások nélküli, de az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítások alkalmazásával vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámítva.

C0070/R0110

A nullára állított volatilitási kiigazítás hatása – Minimális tőkeszükséglet

A minimális tőkeszükséglet volatilitási kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. Az összegnek tükröznie kell a volatilitási kiigazítás nullára csökkentésének hatását.

Az összeg a volatilitási kiigazítás nélküli és egyéb átmeneti intézkedések nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított minimális tőkeszükséglet, és a C0010, C0020 és C0040 oszlopban megadottak közül a legnagyobb, biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított minimális tőkeszükséglet közötti különbség.

C0080/R0110

Illeszkedési kiigazítás nélkül és minden egyéb intézkedés nélkül – Minimális tőkeszükséglet

Hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó intézkedések nélkül vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított minimális tőkeszükséglet teljes összege.

C0090/R0110

A nullára állított illeszkedési kiigazítás hatása – Minimális tőkeszükséglet

A minimális tőkeszükséglet illeszkedési kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. Az összegnek magában kell foglalnia a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás nullára csökkentésének hatását.

Az összeg az illeszkedési kiigazítás nélküli és minden egyéb átmeneti intézkedés nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított minimális tőkeszükséglet, és a C0010, C0020, C0040 és C0060 oszlopban megadottak közül a legnagyobb, biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított minimális tőkeszükséglet közötti különbség.

C0100/R0110

Az összes hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedés hatása – Minimális tőkeszükséglet

A minimális tőkeszükséglet hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések alkalmazása miatti kiigazításának összege.

S.22.02 – Jövőbeni pénzáramlások előrejelzése (Legjobb becslés – Illeszkedési kiigazítási portfóliók)

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

Ezt a táblát a felügyeleti hatóság által jóváhagyott minden illeszkedési kiigazítási portfólióra vonatkozóan ki kell tölteni.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

Z0010

Illeszkedési kiigazítási portfólió

A biztosító vagy viszontbiztosító által megadott számot kell feltüntetni, amely az egyes illeszkedési kiigazítási portfóliók egyedi azonosító számának felel meg.

Ennek a számnak tartósan következetesnek kell lennie és ezzel kell azonosítani más táblákban az illeszkedési kiigazítási portfólió számát.

C0020/ R0010–R0450

Jövőbeni pénzáramlások előrejelzése a jelentési időszak végén – Hosszúélet-, halandósági és felülvizsgálati kötelezettségekhez kapcsolódó pénzkiáramlások

Az egyes illeszkedési kiigazítási portfóliókra vonatkozóan a biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek hosszúélet-, halandósági és felülvizsgálati szolgáltatásaihoz kapcsolódó jövőbeli pénzkiáramlások, a pénzáramlás esedékes kifizetési éve szerinti bontásban, a jelentés vonatkozási időpontjától kezdődő 12 hónapos időszakokat számítva.

C0030/ R0010–R0450

Jövőbeni pénzáramlások előrejelzése a jelentési időszak végén – Költségekhez kapcsolódó pénzkiáramlások

Az egyes illeszkedési kiigazítási portfóliókra vonatkozóan a biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségekhez kapcsolódó költségek jövőbeli pénzkiáramlásai, a pénzáramlás esedékes kifizetési éve szerinti bontásban, a jelentés vonatkozási időpontjától kezdődő 12 hónapos időszakokat számítva.

C0040/ R0010–R0450

Jövőbeni pénzáramlások előrejelzése a jelentési időszak végén – Eszközök kockázatmentesített pénzáramlása

Az egyes illeszkedési kiigazítási portfóliókhoz kapcsolódó eszközök pénzáramlásai (kiáramlás és beáramlás), a pénzáramlás esedékes kifizetésének vagy beérkezésének éve szerinti bontásban. Ezeket a pénzáramlásokat az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 53. cikkében meghatározottak szerint megfelelően ki kell igazítani a nemteljesítési valószínűségnek vagy a kockázatmentes kamatláb fölötti felár hosszú távon vett átlagának a figyelembevételével.

C0050/ R0010–R0450

Eltérés a jelentési időszak során – Pozitív nem diszkontált eltérés (beáramlás > kiáramlás)

Ha a gyakoriság az évenkéntinél ritkább, akkor az egyes sorokhoz tartozó évig felmerült pozitív nem diszkontált eltérések (beáramlás > kiáramlás) összegét kell jelenteni.

Bizonyos időszakok pozitív eltéréseiből nem kell levonni a negatív eltéréseket.

C0060/ R0010–R0450

Eltérés a jelentési időszak során – Negatív nem diszkontált eltérés (beáramlás < kiáramlás)

Ha a gyakoriság az évenkéntinél ritkább, akkor az egyes sorokhoz tartozó évig felmerült negatív nem diszkontált eltérések (beáramlás< kiáramlás) összegét kell megadni.

Bizonyos időszakok negatív eltéréseiből nem kell levonni a pozitív eltéréseket.

S.22.03 – Információ az illeszkedési kiigazítás számításáról

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

Ezt a táblát a felügyeleti hatóság által jóváhagyott minden illeszkedési kiigazítási portfólióra vonatkozóan ki kell tölteni.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

Z0010

Illeszkedési kiigazítási portfólió

A biztosító vagy viszontbiztosító által megadott számot kell feltüntetni, amely az egyes illeszkedési kiigazítási portfóliók egyedi azonosító számának felel meg.

Ennek a számnak tartósan következetesnek kell lennie és ezzel kell azonosítani más táblákban az illeszkedési kiigazítási portfólió számát.

Az illeszkedési kiigazítás teljes kiszámítása

C0010/R0010

A kötelezettségek pénzáramlására alkalmazott effektív éves kamatláb

Az egyetlen diszkontrátaként kiszámított effektív éves kamatláb, amely a biztosítási vagy viszontbiztosítási kötelezettségek portfóliójának pénzáramlásaira alkalmazva a kijelölt eszközportfólió 2009/138/EK irányelv 75. cikke szerinti értékével megegyező értéket eredményez.

C0010/R0020

A legjobb becslés effektív éves kamatlába

Az egyetlen diszkontrátaként kiszámított effektív éves kamatláb, amely a biztosítási vagy viszontbiztosítási kötelezettségek portfóliójának pénzáramlásaira alkalmazva a biztosítási vagy viszontbiztosítási kötelezettségek portfóliójának legjobb becslés szerinti értékével megegyező értéket eredményez, a pénz időértékét a kockázatmentes hozamgörbe alkalmazásával figyelembe véve.

C0010/R0030

Eszközök pénzáramlásának kockázatmentesítéséhez alkalmazott nemteljesítési valószínűség

A nemteljesítési valószínűség az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 53. cikke értelmében a kijelölt eszközportfólió eszköz-pénzáramlásainak kiigazításához alkalmazott, évesített százalékban kifejezett (az R0010 és R0020 sorral egyező formátumú) összegnek felel meg.

Az „eszközök kockázatmentesített pénzáramlása” az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 53. cikkében említett „eszközök várható pénzáramlása”.

Ez az összeg nem tartalmazza az R0050 sorban megadott növekedést.

C0010/R0040

Az alapvető kamatkülönbözetnek az eszközök pénzáramlásainak kockázatmentesítése során nem tükrözött részösszege

Az alapvető kamatkülönbözet azon részösszege, amelyet az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 53. cikkében meghatározottak szerint nem tükröz a kijelölt eszközportfólió pénzáramlásainak kiigazítása.

Ezt az összeget évesített százalékban (az R0010 és R0020 sorral egyező formátumban) kell kifejezni. Ez az összeg nem tartalmazza az R0050 sorban megadott növekedést.

C0010/R0050

Befektetésre nem ajánlott eszközök alapvető kamatkülönbözetének növekedése

Befektetésre nem ajánlott eszközök alapvető kamatkülönbözetének évesített százalékban (az R0010, R0020 és R0120 sorral egyező formátumban) kifejezett növekedése. A befektetésre nem ajánlott eszközökre vonatkozó nemteljesítési valószínűség növekedését a pénzáramlások kockázatmentesítése során figyelembe kell venni.

C0010/R0060

A kockázatmentes hozamgörbe illeszkedési kiigazítása

Az adott portfólióra vonatkozóan a kockázatmentes hozamgörbe illeszkedési kiigazítása, tizedesként megadva.

Figyelembe vehetőségi kritériumok a szavatolótőke-szükséglet halandósági kockázati stresszének alkalmazásával

C0010/R0070

Illeszkedési kiigazítás céljára alkalmazott halandósági kockázati stressz

Az alapvető kockázatmentes hozamgörbével számított bruttó legjobb becslés növekedése halandósági kockázati stressz alkalmazásával, az alapvető kockázatmentes hozamgörbével számított bruttó legjobb becsléshez képest, a 2009/138/EK irányelv 77b. cikke (1) bekezdésének f) pontjában és az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 52. cikkében meghatározottak szerint.

Portfólió

C0010/R0080

A portfólió eszközeinek piaci értéke

A portfólió eszközeinek Szolvencia II. szerinti értéke.

C0010/R0090

Inflációhoz kötött eszközök piaci értéke

Inflációhoz kötött megtérüléssel rendelkező eszközök Szolvencia II. szerinti értéke (a 2009/138/EK irányelv 77b. cikkének (1) bekezdése).

C0010/R0100

Inflációhoz kötött legjobb becslés

Inflációtól függő biztosítási vagy viszontbiztosítási kötelezettségek pénzáramlásai legjobb becslésének összege.

C0010/R0110

Az eszközök piaci értéke, amelyeknél harmadik fél megváltoztathatja a pénzáramlást

Az eszközök értéke, amelyeknél harmadik fél megváltoztathatja a pénzáramlást (a 2009/138/EK irányelv 77b. cikkének (1) bekezdése).

C0010/R0120

Az eszközök megtérülése – portfólióeszközök

Bármely illeszkedési kiigazítási portfólióhoz kapcsolódó eszközök kockázatmentesített belső megtérülési rátájának megjelölése, azon diszkontrátaként mérve, amelynél egy eszköz pénzkiáramlásainak jelenértéke egyenlő a kockázatmentesített pénzbeáramlásainak jelenértékével.

C0010/R0130

Visszavásárolt szerződések piaci értéke

az egyes illeszkedési kiigazítási portfóliók alapjául szolgáló, a jelentési időszak során visszavásárolt szerződésekből eredő biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek legjobb becslésének értéke.

C0010/R0140

Lehívott visszavásárlási opciók száma

Az egyes illeszkedés kiigazítási portfóliók biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségeihez kapcsolódóan a jelentési időszak során lehívott visszavásárlási opciók száma.

C0010/R0150

A visszavásárolt szerződéseket fedező eszközök piaci értéke

A visszavásárlási opciók lehívásakor a visszavásárolt biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségeket fedező, a 2009/138/EK irányelv 75. cikkének megfelelően értékelt eszközök értéke.

C0010/R0160

A szerződőknek kifizetett összeg

A szerződőknek visszavásárlási joguk alapján kifizetett összeg értéke.

Ez az összeg különbözik az R0130 és R0150 sortól, ha a szerződés visszavásárlási rendelkezése nem jogosítja fel a szerződőt arra, hogy az említett sorokban szereplő teljes összeget megkapja.

Kötelezettségek

C0010/R0170

Futamidő

Az illeszkedési kiigazítás alkalmazásával érintett portfóliókból eredő biztosítási vagy viszontbiztosítási kötelezettségek összes pénzáramlását figyelembe vevő, a kötelezettségekre vonatkozó Macaulay-féle futamidővel egyenértékű mérőszám.

S.22.04 – Információ a kamatláb kiszámítására vonatkozó átmeneti intézkedésekről

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

Ezt a táblát azon pénznemenként kell kitölteni, amelyek esetében alkalmazzák a kockázatmentes hozamgörbe átmeneti kiigazítását. A C0020 oszlop kitöltésekor csak garantált kamatlábat nyújtó termékekből eredő kötelezettségek garantált legjobb becslését kell figyelembe venni. A jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedéseket nem kell figyelembe venni.

A Szolvencia I. szerinti kamatláb-intervallumok megkülönböztetését célzó értékelés végezhető homogén kockázati csoportonként.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

Az átmeneti kiigazítás teljes kiszámítása

Z0010

Pénznem

Az egyes olyan pénznemek ISO 4217 alfabetikus kódja, amelyek esetében alkalmazzák a kockázatmentes hozamgörbe átmeneti kiigazítását.

C0010/R0010

Szolvencia I. szerinti kamatláb

A biztosítók vagy viszontbiztosítók által a 2002/83/EK irányelv 20. cikke alapján az irányelv alkalmazásának utolsó időpontjában elfogadott törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezésekkel összhangban megállapított kamatláb (tizedes pontossággal).

C0010/R0020

Effektív éves kamatláb

Az egyetlen diszkontrátaként kiszámított éves effektív kamatláb, amely az elfogadható biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek portfóliójának pénzáramlásaira alkalmazva az elfogadható biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek portfóliójának legjobb becslés szerinti értékével megegyező értéket eredményez, a pénz időértékét a 2009/138/EK irányelv 77. cikkének (2) bekezdésében említett kockázatmentes hozamgörbe alkalmazásával figyelembe véve.

C0010/R0030

A jelentési időpontban alkalmazott különbség részösszege

A Szolvencia I. szerinti kamatláb (R0010) és az effektív éves kamatláb (R0020) közötti különbség százalékos aránya (tizedes pontossággal) (például 1,00 az átmeneti időszak elején és 0,00 a végén).

C0010/R0040

A kockázatmentes hozamgörbe kiigazítása

A kockázatmentes hozamgörbe átmeneti kiigazítása, százalékban kifejezve (tizedes pontossággal).

Szolvencia I. szerinti kamatláb

C0020/R0100

Legjobb becslés – Legfeljebb 0,5 százalékig

Azon biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek legjobb becslésének értéke, amelyek esetében a biztosítók vagy viszontbiztosítók által a 2002/83/EK irányelv 20. cikke alapján az irányelv alkalmazásának utolsó időpontjában elfogadott törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezésekkel összhangban megállapított kamatláb legfeljebb 0,5 % volt (bezárólag).

Csak garantált kamatlábat nyújtó termékekből eredő kötelezettségek garantált legjobb becslését kell figyelembe venni. A jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedéseket nem kell figyelembe venni.

C0020/R0110–R0200

Legjobb becslés – Legjobb becslés

Azon biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek legjobb becslésének értéke, amelyek esetében a biztosítók vagy viszontbiztosítók által a 2002/83/EK irányelv 20. cikke alapján az irányelv alkalmazásának utolsó időpontjában elfogadott törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezésekkel összhangban megállapított kamatláb a megfelelő intervallumban volt.

Az alacsonyabb referenciaértéket nem kell figyelembe venni, a magasabb referenciaérték azonban beleértendő.

Csak garantált kamatlábat nyújtó termékekből eredő kötelezettségek garantált legjobb becslését kell figyelembe venni. A jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedéseket nem kell figyelembe venni.

C0020/R0210

Legjobb becslés – 8,0 százalék felett

Azon biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek legjobb becslésének értéke, amelyek esetében a biztosítók vagy viszontbiztosítók által a 2002/83/EK irányelv 20. cikke alapján az irányelv alkalmazásának utolsó időpontjában elfogadott törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezésekkel összhangban megállapított kamatláb 8,0 % felett volt (kizárólagosan).

Csak garantált kamatlábat nyújtó termékekből eredő kötelezettségek garantált legjobb becslését kell figyelembe venni. A jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedéseket nem kell figyelembe venni.

C0030/R0100

Biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek átlagos futamideje – Legfeljebb 0,5 százalék

Azon biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek reziduális Macaulay-féle futamideje, amelyek esetében a biztosítók vagy viszontbiztosítók által a 2002/83/EK irányelv 20. cikke alapján az irányelv alkalmazásának utolsó időpontjában elfogadott törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezésekkel összhangban megállapított kamatláb legfeljebb 0,5 % volt (bezárólag).

C0030/R0110–R0200

Biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek átlagos futamideje – Biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek átlagos futamideje

Azon biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek reziduális Macaulay-féle futamideje, amelyek esetében a biztosítók vagy viszontbiztosítók által a 2002/83/EK irányelv 20. cikke alapján az irányelv alkalmazásának utolsó időpontjában elfogadott törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezésekkel összhangban megállapított kamatláb a megfelelő intervallumban volt.

Az alacsonyabb referenciaértéket nem kell figyelembe venni, a magasabb referenciaérték azonban beleértendő.

C0030/R0210

Biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek átlagos futamideje – 8,0 százalék felett

Azon biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek reziduális Macaulay-féle futamideje, amelyek esetében a biztosítók vagy viszontbiztosítók által a 2002/83/EK irányelv 20. cikke alapján az irányelv alkalmazásának utolsó időpontjában elfogadott törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezésekkel összhangban megállapított kamatláb 8,0 % felett volt (kizárólagosan).

S.22.05 – A biztosítástechnikai tartalékokra vonatkozó átmeneti intézkedések kiszámítása

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0010/R0010

Szolvencia II. szerinti 1. napi nyitó biztosítástechnikai tartalékok

A biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás által érintett biztosítástechnikai tartalékok összege a 2009/138/EK irányelv alkalmazásának első időpontjában a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonása után a 2009/138/EK irányelv 76. cikke szerint. E számítás során figyelembe kell venni a 2009/138/EK irányelv alkalmazásának első időpontjában meglévő összes biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettséget.

Ha az újraszámítást a 2009/138/EK irányelv 308d. cikkének (3) bekezdése alapján kezdeményezték, e számítás során csak a jelentési időpontban értékelt, az átmeneti levonással érintett azon biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségeket kell figyelembe venni, amelyek még fennállnak a jelentés időpontjában (Szolvencia II. szerinti érték csökkentve a már nem létező szerződésekkel).

C0010/R0020

A biztosítástechnikai tartalékokra vonatkozó átmeneti intézkedések – Egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok

A biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás által érintett, egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok összege a jelentési időpontban a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonása után és az átmeneti levonás alkalmazása előtt, a 2009/138/EK irányelv 76. cikke értelmében.

Ha az újraszámítást a 2009/138/EK irányelv 308d. cikkének (3) bekezdése alapján kezdeményezték, e számítás során csak a jelentési időpontban értékelt, az átmeneti levonással érintett azon biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségeket kell figyelembe venni, amelyek még fennállnak a vonatkozás időpontjában (Szolvencia II. szerinti érték csökkentve a már nem létező szerződésekkel).

C0010/R0030

A biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti intézkedések – Legjobb becslés

A biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás által érintett legjobb becslés összege a jelentési időpontban a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonása után és az átmeneti levonás alkalmazása előtt, a 2009/138/EK irányelv 76. cikke értelmében.

Ha az újraszámítást a 2009/138/EK irányelv 308d. cikkének (3) bekezdése alapján kezdeményezték, e számítás során csak a jelentési időpontban értékelt, az átmeneti levonással érintett azon biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségeket kell figyelembe venni, amelyek még fennállnak a jelentés időpontjában (Szolvencia II. szerinti érték csökkentve a már nem létező szerződésekkel).

C0010/R0040

A biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti intézkedések – Kockázati ráhagyás

A biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás által érintett kockázati ráhagyás összege a jelentési időpontban a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonása után és az átmeneti levonás alkalmazása előtt, a 2009/138/EK irányelv 76. cikke értelmében.

Ha az újraszámítást a 2009/138/EK irányelv 308d. cikkének (3) bekezdése alapján kezdeményezték, e számítás során csak a jelentési időpontban értékelt, az átmeneti levonással érintett azon biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségeket kell figyelembe venni, amelyek még fennállnak a jelentés időpontjában (Szolvencia II. szerinti érték csökkentve a már nem létező szerződésekkel).

C0010/R0050

Szolvencia I. szerinti biztosítástechnikai tartalékok

A biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás által érintett biztosítástechnikai tartalékok összege a jelentési időpontban, a 73/239/EGK irányelv 15. cikke, 2002/83/EK irányelv 20. cikke és a 2005/68/EK irányelv 32. cikke alapján elfogadott törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések alapján ezen irányelveknek a 2009/138/EK irányelv 310. cikkének megfelelően történő hatályon kívül helyezése előtti napon számított, a viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek levonása után.

Ha az újraszámítást a 2009/138/EK irányelv 308d. cikkének (3) bekezdése alapján kezdeményezték, e számítás során csak a jelentési időpontban értékelt, a jelentési időpontban fennálló biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségeket kell figyelembe venni.

C0010/R0060

A kiigazított különbség részösszege

A kiigazított különbség részösszegének százalékos aránya (tizedes pontossággal).

A maximális levonható rész minden év végén lineárisan csökken a 2016. január 1-jén kezdődő év során érvényes 1-ről 2032. január 1-jén érvényes 0-ra.

C0010/R0070

A 308d. cikk (4) bekezdésének megfelelően alkalmazott korlátozás

A 2009/138/EK irányelv 308d. cikkének (4) bekezdésével összhangban alkalmazott korlátozás összege, ha alkalmazandó.

Ha nem alkalmazandó, „0”-t kell megadni.

C0010/R0080

Biztosítástechnikai tartalék összege a biztosítástechnikai tartalékokra vonatkozó átmeneti levonás alkalmazása után

A biztosítástechnikai tartalékok összege a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás után.

S.22.06 – A volatilitási kiigazítás alá tartozó legjobb becslés országonként és pénznemenként

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

Ezt a táblát csak azon biztosítóknak és viszontbiztosítóknak kell kitölteniük, amelyek a 2009/138/EK irányelv 77d. cikkének megfelelően alkalmazzák a volatilitási kiigazítást.

Ez a tábla a volatilitási kiigazítás alá tartozó életbiztosítási és élet-viszontbiztosítási kötelezettségek bruttó legjobb becslését tartalmazza, a kötelezettségek pénzneme, és a szerződés kötelezettségvállalási helye szerinti országonkénti bontásban. A legjobb becslést a volatilitási kiigazítás figyelembevételével kell jelenteni. Az illeszkedési kiigazítás alá tartozó legjobb becslést nem ebben a táblában kell jelenteni.

Az olyan országokban és pénznemekben lévő lényeges kötelezettségekkel kapcsolatos információkat kell megadni, amelyek esetében árfolyam-volatilitási kiigazítást, és adott esetben az országra vonatkozó növelést alkalmaznak, egészen addig, amíg fel nem tüntették a volatilitási kiigazítás alá tartozó teljes legjobb becslés 90 %-át.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

Z0010

Üzletágak

Ebben a mezőben kell jelenteni, hogy életbiztosítási vagy nem-életbiztosítási tevékenységgel kapcsolatos információ kerül bemutatásra. A következő zárt listát kell használni:

1 – Életbiztosítás és az életbiztosítási tartalékolási technikákhoz hasonlóan kezelt (SLT) egészségbiztosítás

2 – Nem-életbiztosítás és életbiztosítási tartalékolási technikákhoz hasonlóan kezelttől eltérő egészségbiztosítás

C0010/R0010

Pénznemenként

A jelentésben szereplő minden egyes pénznem ISO 4217 alfabetikus kódját kell megadni.

Országra és árfolyamra vonatkozó volatilitási kiigazítás alá tartozó legjobb becslés – Összesen és a székhely szerinti országban, pénznemenként

C0030/R0020

Volatilitási kiigazítás alá tartozó legjobb becslés teljes értéke (minden pénznemre vonatkozóan) / Összesen érték minden országra vonatkozóan

A volatilitási kiigazítás alá tartozó biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek legjobb becslésének teljes értéke minden pénznemre és minden országra vonatkozóan.

C0040/R0020

A volatilitási kiigazítás alá tartozó legjobb becslésnek a jelentés pénznemében előírt része / Összesen érték minden országra vonatkozóan

A volatilitási kiigazítás alá tartozó biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek legjobb becslésének teljes értéke minden ország tekintetében, a jelentés pénznemére vonatkozóan.

C0050/R0020

A volatilitási kiigazítás alá tartozó legjobb becslésnek az egyes pénznemekben előírt része / Összesen érték minden országra vonatkozóan

A volatilitási kiigazítás alá tartozó biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek legjobb becslésének teljes értéke minden országra vonatkozóan, pénznemenként.

C0030/R0030

Volatilitási kiigazítás alá tartozó legjobb becslés összesen értéke (minden pénznemre vonatkozóan) / Székhely szerinti ország

A volatilitási kiigazítás alá tartozó biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek legjobb becslésének teljes értéke minden pénznem tekintetében, a székhely szerinti országra vonatkozóan.

C0040/R0030

A volatilitási kiigazítás alá tartozó legjobb becslésnek a jelentés pénznemében előírt része / Székhely szerinti ország

A volatilitási kiigazítás alá tartozó biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek legjobb becslésének teljes értéke a székhely szerinti ország tekintetében, a jelentés pénznemére vonatkozóan.

C0050/R0030

A volatilitási kiigazítás alá tartozó legjobb becslésnek az egyes pénznemekben előírt része / Székhely szerinti ország

A volatilitási kiigazítás alá tartozó biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek legjobb becslésének értéke a székhely szerinti országra vonatkozóan, pénznemenként.

Országra és árfolyamra vonatkozó volatilitási kiigazítás alá tartozó legjobb becslés – Országonként és pénznemenként

C0020/R0040

Országok

A jelentésben szereplő minden egyes ország ISO 3166–1 alpha–2 kódját kell megadni.

C0030/R0040

Volatilitási kiigazítás alá tartozó legjobb becslés összesen értéke (minden pénznemre vonatkozóan) / Országonként

A volatilitási kiigazítás alá tartozó biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek legjobb becslésének teljes értéke országonként minden pénznemre vonatkozóan.

C0040/R0040

A volatilitási kiigazítás alá tartozó legjobb becslésnek a jelentés pénznemében előírt része / Országonként

A volatilitási kiigazítás alá tartozó biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek legjobb becslésének értéke a országonként a jelentés pénznemére vonatkozóan.

C0050/R0040

A volatilitási kiigazítás alá tartozó legjobb becslésnek az egyes pénznemekben előírt része / Országonként

A volatilitási kiigazítás alá tartozó biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek legjobb becslésének értéke országonként és pénznemenként.

S.23.01 – Szavatoló tőke

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények nyitó, negyedéves és éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

Alapvető szavatoló tőke összege a más pénzügyi szektorbeli részesedésekkel való levonások előtt, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikke szerinti

R0010/C0010

Törzsrészvénytőke (saját részvényekkel nem csökkentve) – Összesen

A teljes, közvetlenül és közvetve tartott törzsrészvénytőke (a saját részvények levonása előtt). A biztosító vagy viszontbiztosító 1. szintű vagy 2. szintű elemekre vonatkozó kritériumoknak teljes mértékben megfelelő teljes törzsrészvénytőkéje. A kritériumoknak nem teljes mértékben megfelelő törzsrészvénytőkét elsőbbségi részvényként kell kezelni és megnevezéstől vagy megjelöléstől függetlenül ennek megfelelően kell besorolni.

R0010/C0020

Törzsrészvénytőke (saját részvényekkel nem csökkentve) – 1. szint –Korlátlan

Az 1. szintű korlátlan elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő befizetett törzsrészvénytőke összege.

R0010/C0040

Törzsrészvénytőke (saját részvényekkel nem csökkentve) – 2. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő lehívott törzsrészvénytőke összege.

R0030/C0010

A törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék – összesen

A biztosító vagy viszontbiztosító 1. szintű vagy 2. szintű elemekre vonatkozó kritériumoknak teljes mértékben megfelelő törzsrészvénytőkéjéhez kapcsolódó teljes tőketartalék.

R0030/C0020

A törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék – 1. szint – Korlátlan

Törzsrészvényekhez kapcsolódó tőketartalék összege, amely megfelel az 1. szintű korlátlan elemekre vonatkozó kritériumoknak, mivel az 1. szintű korlátlan törzsrészvénytőkéhez kapcsolódik.

R0030/C0040

A törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék – 2. szint

Törzsrészvényekhez kapcsolódó tőketartalék összege, amely megfelel a 2. szintre vonatkozó kritériumoknak, mivel a 2. szintű törzsrészvénytőkéhez kapcsolódik.

R0040/C0010

Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – összesen

Az 1. szintű vagy 2. szintű elemekre vonatkozó kritériumoknak teljes mértékben megfelelő induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén.

R0040/C0020

Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – 1. szint – Korlátlan

Az 1. szintű korlátlan elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek összege biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén.

R0040/C0040

Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – 2. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek összege biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén.

R0050/C0010

Alárendelt egyesületi tagi számlák – összesen

Az 1. szintű korlátozott, a 2. szintű vagy 3. szintű elemekre vonatkozó kritériumoknak teljes mértékben megfelelő alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

R0050/C0030

Alárendelt egyesületi tagi számlák – 1. szint – Korlátozott

Az 1. szintű korlátozott elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő alárendelt egyesületi tagi számlák összege.

R0050/C0040

Alárendelt egyesületi tagi számlák – 2. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő alárendelt egyesületi tagi számlák összege.

R0050/C0050

Alárendelt egyesületi tagi számlák – 3. szint

A 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő alárendelt egyesületi tagi számlák összege.

R0070/C0010

Nyereségrészesedésből származó szavatoló tőke – Összesen

A 2009/138/EK irányelv 91. cikkének (2) bekezdése alá tartozó nyereségrészesedésből származó szavatoló tőke teljes összege.

R0070/C0020

Nyereségrészesedésből származó szavatoló tőke – 1. szint – Korlátlan

A 2009/138/EK irányelv 91. cikkének (2) bekezdése alá tartozó, és az 1. szintű korlátlan elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő nyereségrészesedésből származó szavatoló tőke.

R0090/C0010

Elsőbbségi részvények – Összesen

A biztosító vagy viszontbiztosító által kibocsátott, az 1. szintű korlátozott, a 2. szintű vagy 3. szintű elemekre vonatkozó kritériumoknak teljes mértékben megfelelő elsőbbségi részvények teljes összege.

R0090/C0030

Elsőbbségi részvények – 1. szint – Korlátozott

A biztosító vagy viszontbiztosító által kibocsátott, az 1. szintű korlátozott elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő elsőbbségi részvények összege.

R0090/C0040

Elsőbbségi részvények – 2. szint

A biztosító vagy viszontbiztosító által kibocsátott, a 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő elsőbbségi részvények összege.

R0090/C0050

Elsőbbségi részvények – 3. szint

A biztosító vagy viszontbiztosító által kibocsátott, a 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő elsőbbségi részvények összege.

R0110/C0010

Elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék – Összesen

A biztosító vagy viszontbiztosító 1. szintű korlátozott, 2. szintű vagy 3. szintű elemekre vonatkozó kritériumoknak teljes mértékben megfelelő elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó teljes tőketartalék.

R0110/C0030

Elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék – 1. szint – Korlátozott

Elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék összege, amely megfelel az 1. szintű korlátozott elemekre vonatkozó kritériumoknak, mivel az 1. szintű korlátozott elem elsőbbségi részvényekhez kapcsolódik.

R0110/C0040

Elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék – 2. szint

Elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék összege, amely megfelel a 2. szintre vonatkozó kritériumoknak, mivel 2. szintű elsőbbségi részvényekhez kapcsolódik.

R0110/C0050

Elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék – 3. szint

Elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék összege, amely megfelel a 3. szintre vonatkozó kritériumoknak, mivel 3. szintű elsőbbségi részvényekhez kapcsolódik.

R0130/C0010

Átértékelési tartalék – összesen

A teljes átértékelési tartalék tartalékokat (például felhalmozott eredményt) képvisel, kiigazítások (például elkülönített alapok) nélkül. Főként a számviteli értékelés és a 2009/138/EK irányelv 75. cikke szerinti értékelés közötti különbségekből ered.

R0130/C0020

Átértékelési tartalék – 1. szint – Korlátlan

Az átértékelési tartalék tartalékokat (például felhalmozott eredményt) képvisel, kiigazítások (például elkülönített alapok) nélkül. Főként a számviteli értékelés és a 2009/138/EK irányelv szerinti értékelés közötti különbségekből ered.

R0140/C0010

Alárendelt kötelezettségek – Összesen

A biztosító vagy viszontbiztosító által kibocsátott alárendelt kötelezettségek teljes összege.

R0140/C0030

Alárendelt kötelezettségek – 1. szint – Korlátozott

A biztosító vagy viszontbiztosító által kibocsátott, az 1. szintű korlátozott elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő alárendelt kötelezettségek összege.

R0140/C0040

Alárendelt kötelezettségek – 2. szint

A biztosító vagy viszontbiztosító által kibocsátott, a 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő alárendelt kötelezettségek összege.

R0140/C0050

Alárendelt kötelezettségek – 3. szint

A biztosító vagy viszontbiztosító által kibocsátott, a 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő alárendelt kötelezettségek összege.

R0160/C0010

A nettó halasztott adókövetelések értékével megegyező összeg – összesen

A biztosító vagy viszontbiztosító nettó halasztott adóköveteléseinek teljes összege.

R0160/C0050

A nettó halasztott adókövetelések értékével megegyező összeg – 3. szint

A biztosító vagy viszontbiztosító azon nettó halasztott adóköveteléseinek teljes összege, amelyek megfelelnek a 3. szintre történő besorolás kritériumainak.

R0180/C0010

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek

A fent nem említett és felügyeleti jóváhagyással rendelkező alapvető szavatolótőke-elemek teljes összege.

R0180/C0020

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 1. szint – Korlátlan

A fent nem említett, az 1. szintű korlátlan elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő és felügyeleti jóváhagyással rendelkező alapvető szavatolótőke-elemek összege.

R0180/C0030

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 1. szint – Korlátozott

A fent nem említett, az 1. szintű korlátozott elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő és felügyeleti jóváhagyással rendelkező alapvető szavatolótőke-elemek összege.

R0180/C0040

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 2. szint

A fent nem említett, a 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő és felügyeleti jóváhagyással rendelkező alapvető szavatolótőke-elemek összege.

R0180/C0050

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 3. szint

A fent nem említett, a 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő és felügyeleti jóváhagyással rendelkező alapvető szavatolótőke-elemek összege.

A pénzügyi beszámolóban szereplő szavatolótőke-elemek, amelyek átértékelési tartalékként nem kimutathatók és nem felelnek meg a szavatoló tőke Szolvencia II. szerinti kritériumainak

R0220/C0010

A pénzügyi beszámolóban szereplő szavatolótőke-elemek, amelyek átértékelési tartalékként nem kimutathatók és nem felelnek meg a szavatoló tőke Szolvencia II. szerinti kritériumainak – Összesen

A pénzügyi beszámolóban szereplő olyan szavatolótőke-elemek teljes összege, amelyek átértékelési tartalékként nem kimutathatók és nem felelnek meg a szavatoló tőke Szolvencia II. szerinti kritériumainak.

Ezek a szavatolótőke-elemek vagy:

i.

olyan elemek, amelyek szerepelnek a szavatolótőke-elemek listáján, de nem felelnek meg a besorolási kritériumoknak, sem az átmeneti rendelkezéseknek; vagy

ii.

olyan elemek, amelyek célja a szavatolótőke-elemek szerepének betöltése, és amelyek nem szerepelnek a szavatolótőke-elemek listáján, azokat a felügyeleti hatóság nem hagyta jóvá, és a mérlegben nem jelennek meg kötelezettségként.

Az alapvető szavatoló tőkének nem minősülő alárendelt kötelezettségekről nem itt kell adatot szolgáltatni, hanem a mérlegben (S.02.01 tábla), alapvető szavatoló tőkének nem minősülő alárendelt kötelezettségként.

Levonások

R0230/C0010

A pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló részesedések miatti levonások – összesen

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikkével összhangban a pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló részesedések miatti levonások teljes összege.

R0230/C0020

A pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló részesedések miatti levonások – 1. szint – Korlátlan

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikkével összhangban a pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló részesedések miatti, az 1. szintű korlátlan elemekből történő levonások teljes összege.

R0230/C0030

A pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló részesedések miatti levonások – 1. szint – Korlátozott

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikkével összhangban a pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló részesedések miatti, az 1. szintű korlátozott elemekből történő levonások teljes összege.

R0230/C0040

A pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló részesedések miatti levonások – 2. szint

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikkével összhangban a pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló részesedések miatti, a 2. szintből történő levonások teljes összege.

Összes alapvető szavatoló tőke a levonások után

R0290/C0010

Az alapvető szavatoló tőke teljes összege a levonások után.

R0290/C0020

Összes alapvető szavatoló tőke a levonások után – 1. szint – Korlátlan

Az 1. szintű korlátlan elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő alapvető szavatolótőke-elemek összege a levonások után.

R0290/C0030

Összes alapvető szavatoló tőke a levonások után – 1. szint – Korlátozott

Az 1. szintű korlátozott elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő alapvető szavatolótőke-elemek összege a kiigazítások után.

R0290/C0040

Összes alapvető szavatoló tőke a levonások után – 2. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő alapvető szavatolótőke-elemek összege a kiigazítások után.

R0290/C0050

Összes alapvető szavatoló tőke a levonások után – 3. szint

A 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő alapvető szavatolótőke-elemek összege a kiigazítások után.

Kiegészítő szavatoló tőke

R0300/C0010

Igény szerint lehívható befizetetlen és lehívatlan törzsrészvénytőke – Összesen

A befizetetlen és lehívatlan, de igény szerint lehívható kibocsátott törzsrészvénytőke teljes összege.

R0300/C0040

Igény szerint lehívható befizetetlen és lehívatlan törzsrészvénytőke – 2. szint

A befizetetlen és lehívatlan, de igény szerint lehívható, a 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő kibocsátott törzsrészvénytőke összege.

R0310/C0010

Igény szerint lehívható befizetetlen és lehívatlan induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – összesen

A befizetetlen és lehívatlan, de igény szerint lehívható induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek teljes összege biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén.

R0310/C0040

Igény szerint lehívható befizetetlen és lehívatlan induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – 2. szint

A befizetetlen és lehívatlan, de igény szerint lehívható, a 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek összege biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén.

R0320/C0010

Igény szerint lehívható befizetetlen és lehívatlan elsőbbségi részvények – Összesen

A befizetetlen és lehívatlan, de igény szerint lehívható elsőbbségi részvények teljes összege.

R0320/C0040

Igény szerint lehívható befizetetlen és lehívatlan elsőbbségi részvények – 2. szint

A befizetetlen és lehívatlan, de igény szerint lehívható, a 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő elsőbbségi részvények összege.

R0320/C0050

Igény szerint lehívható befizetetlen és lehívatlan elsőbbségi részvények – 3. szint

A befizetetlen és lehívatlan, de igény szerint lehívható, a 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő elsőbbségi részvények összege.

R0330/C0010

Jogilag kötelező erejű kötelezettségvállalás az alárendelt kötelezettségek igény szerinti lejegyzésére és kifizetésére – Összesen

Az alárendelt kötelezettségek igény szerinti lejegyzésére és kifizetésére tett jogilag kötelező erejű kötelezettségvállalás teljes összege.

R0330/C0040

Jogilag kötelező erejű kötelezettségvállalás az alárendelt kötelezettségek igény szerinti lejegyzésére és kifizetésére – 2. szint

Az alárendelt kötelezettségek igény szerinti lejegyzésére és kifizetésére tett, a 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő jogilag kötelező erejű kötelezettségvállalás összege.

R0330/C0050

Jogilag kötelező erejű kötelezettségvállalás az alárendelt kötelezettségek igény szerinti lejegyzésére és kifizetésére – 3. szint

Az alárendelt kötelezettségek igény szerinti lejegyzésére és kifizetésére tett, a 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő jogilag kötelező erejű kötelezettségvállalás összege.

R0340/C0010

Akkreditívek és garanciák a 2009/138/EK irányelv 96. cikkének (2) bekezdése szerint – Összesen

A biztosítási hitelezők javára független letétkezelőnél letétben tartott, a 2006/48/EK irányelvvel összhangban engedélyezett hitelintézetek által kibocsátott akkreditívek és garanciák teljes összege.

R0340/C0040

Akkreditívek és garanciák a 2009/138/EK irányelv 96. cikkének (2) bekezdése szerint – 2. szint

A biztosítási hitelezők javára független letétkezelőnél letétben tartott, a 2006/48/EK irányelvvel összhangban engedélyezett hitelintézetek által kibocsátott, a 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő akkreditívek és garanciák összege.

R0350/C0010

Akkreditívek és garanciák, amelyek nem tartoznak a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (2) bekezdésének hatálya alá – összesen

A biztosítási hitelezők javára független letétkezelőnél letétben tartott, a 2006/48/EK irányelvvel összhangban engedélyezett hitelintézetek által kibocsátott akkreditívektől és garanciáktól eltérő, a 2. szintre vagy 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő akkreditívek és garanciák teljes összege.

R0350/C0040

Akkreditívek és garanciák, amelyek nem tartoznak a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (2) bekezdésének hatálya alá – 2. szint

A biztosítási hitelezők javára független letétkezelőnél letétben tartott, a 2006/48/EK irányelvvel összhangban engedélyezett hitelintézetek által kibocsátott akkreditívektől és garanciáktól eltérő, a 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő akkreditívek és garanciák összege.

R0350/C0050

Akkreditívek és garanciák, amelyek nem tartoznak a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (2) bekezdésének hatálya alá – 3. szint

A biztosítási hitelezők javára független letétkezelőnél letétben tartott, a 2006/48/EK irányelvvel összhangban engedélyezett hitelintézetek által kibocsátott akkreditívektől és garanciáktól eltérő, a 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő akkreditívek és garanciák összege.

R0360/C0010

Pótlólagos tagi befizetési kötelezettségek a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (3) bekezdésének első albekezdése alapján – Összesen

Hajótulajdonosok olyan biztosító egyesülete vagy egyesületi formához hasonlóan működő biztosítója esetén, amely kizárólag az I. melléklet A. részének 6., 12. és 17. osztályában felsorolt kockázatokat biztosítja, továbbá amelynek tagi hozzájárulásai utólag módosíthatók, az egyesületnek a tagokkal szembeni, a következő 12 hónapon belül előírható pótlólagos befizetésből eredő jövőbeli követeléseinek teljes összege.

R0360/C0040

Pótlólagos tagi befizetési kötelezettségek a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (3) bekezdésének első albekezdése alapján – 2. szint

Hajótulajdonosok olyan biztosító egyesülete vagy egyesületi formához hasonlóan működő biztosítója esetén, amely kizárólag az I. melléklet A. részének 6., 12. és 17. osztályában felsorolt kockázatokat biztosítja, továbbá amelynek tagi hozzájárulásai utólag módosíthatók, az egyesületnek a tagokkal szembeni, a következő 12 hónapon belül előírható pótlólagos befizetésből eredő jövőbeli követeléseinek összege.

R0370/C0010

Pótlólagos tagi befizetési kötelezettségek – a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (3) bekezdésének első albekezdése alapján előírttól eltérő pótlólagos tagi befizetési kötelezettségek

Olyan biztosító egyesület vagy egyesületi formához hasonlóan működő biztosító esetén, amelynek tagi hozzájárulásai utólag módosíthatók, az egyesületnek a tagokkal szembeni, a következő 12 hónapon belül előírható, a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (3) bekezdésének első albekezdése alapján előírttól eltérő pótlólagos befizetésből eredő jövőbeli követeléseinek teljes összege.

R0370/C0040

Pótlólagos tagi befizetési kötelezettségek – a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (3) bekezdésének első albekezdése alapján előírttól eltérő pótlólagos tagi befizetési kötelezettségek – 2. szint

Olyan biztosító egyesület vagy egyesületi formához hasonlóan működő biztosító esetén, amelynek tagi hozzájárulásai utólag módosíthatók, az egyesületnek a tagokkal szembeni, a következő 12 hónapon belül előírható, a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (3) bekezdésének első albekezdése alapján előírttól eltérő pótlólagos befizetésből eredő, a 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő jövőbeli követeléseinek összege.

R0370/C0050

Pótlólagos tagi befizetési kötelezettségek – a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (3) bekezdésének első albekezdése alapján előírttól eltérő pótlólagos tagi befizetési kötelezettségek – 3. szint

Olyan biztosító egyesület vagy egyesületi formához hasonlóan működő biztosító esetén, amelynek tagi hozzájárulásai utólag módosíthatók, az egyesületnek a tagokkal szembeni, a következő 12 hónapon belül előírható, a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (3) bekezdésének első albekezdése alapján előírttól eltérő pótlólagos befizetésből eredő, a 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő jövőbeli követeléseinek összege.

R0390/C0010

Egyéb kiegészítő szavatoló tőke – Összesen

Az egyéb kiegészítő szavatoló tőke teljes összege.

R0390/C0040

Egyéb kiegészítő szavatoló tőke – 2. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő egyéb kiegészítő szavatoló tőke összege.

R0390/C0050

Egyéb kiegészítő szavatoló tőke – 3. szint

A 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő egyéb kiegészítő szavatoló tőke összege.

R0400/C0010

Kiegészítő szavatoló tőke összesen

A kiegészítő szavatolótőke-elemek teljes összege.

R0400/C0040

Kiegészítő szavatoló tőke összesen – 2. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő kiegészítő szavatolótőke-elemek összege.

R0400/C0050

Kiegészítő szavatoló tőke összesen – 3. szint

A 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő kiegészítő szavatolótőke-elemek összege.

Rendelkezésre álló és figyelembe vehető szavatoló tőke

R0500/C0010

A szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából rendelkezésre álló szavatoló tőke összesen

Az 1. szintre, 2. szintre és 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, és ezért a szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából rendelkezésre álló összes alapvető szavatolótőke-elem és kiegészítő szavatolótőke-elem összege.

R0500/C0020

A szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából rendelkezésre álló szavatoló tőke összesen – 1. szint – Korlátlan

Az 1. szintű korlátlan elemként való besorolásra vonatkozó kritériumoknak megfelelő, és ezért a szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából rendelkezésre álló összes alapvető szavatolótőke-elem összege.

R0500/C0030

A szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából rendelkezésre álló szavatoló tőke összesen – 1. szint – Korlátozott

Az 1. szintű korlátozott elemként való besorolásra vonatkozó kritériumoknak megfelelő, és ezért a szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából rendelkezésre álló összes alapvető szavatolótőke-elem összege.

R0500/C0040

A szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából rendelkezésre álló szavatoló tőke összesen – 2. szint

A 2. szintűként való besorolásra vonatkozó kritériumoknak megfelelő, és ezért a szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából rendelkezésre álló, kiigazítások utáni összes alapvető szavatolótőke-elem és a kiegészítő szavatolótőke-elemek összege.

R0500/C0050

A szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából rendelkezésre álló szavatoló tőke összesen – 3. szint

A 3. szintűként való besorolásra vonatkozó kritériumoknak megfelelő, és ezért a szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából rendelkezésre álló, kiigazítások utáni összes alapvető szavatolótőke-elem és a kiegészítő szavatolótőke-elemek összege.

R0510/C0010

A minimális tőkeszükségletnek való megfelelés szempontjából rendelkezésre álló szavatoló tőke összesen

Az 1. szintre és a 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, és ezért a minimális tőkeszükségletnek való megfelelés szempontjából rendelkezésre álló összes alapvető szavatolótőke-elem kiigazítások utáni összege.

R0510/C0020

A minimális tőkeszükségletnek való megfelelés szempontjából rendelkezésre álló szavatoló tőke összesen – 1. szint – Korlátlan

Az 1. szintű korlátlan elemként való besorolásra vonatkozó kritériumoknak megfelelő, és ezért a minimális tőkeszükségletnek való megfelelés szempontjából rendelkezésre álló összes alapvető szavatolótőke-elem kiigazítások utáni összege.

R0510/C0030

A minimális tőkeszükségletnek való megfelelés szempontjából rendelkezésre álló szavatoló tőke összesen – 1. szint – Korlátozott

Az 1. szintű korlátozott elemként való besorolásra vonatkozó kritériumoknak megfelelő, és ezért a minimális tőkeszükségletnek való megfelelés szempontjából rendelkezésre álló összes alapvető szavatolótőke-elem kiigazítások utáni összege.

R0510/C0040

A minimális tőkeszükségletnek való megfelelés szempontjából rendelkezésre álló szavatoló tőke összesen – 2. szint

A 2. szintűként való besorolásra vonatkozó kritériumoknak megfelelő, és ezért a minimális tőkeszükségletnek való megfelelés szempontjából rendelkezésre álló összes alapvető szavatolótőke-elem kiigazítások utáni összege.

R0540/C0010

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke összesen

A szavatolótőke-szükséglet fedezéséhez figyelembe vehető rendelkezésre álló szavatoló tőke teljes összege.

R0540/C0020

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke összesen – 1. szint – Korlátlan

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű korlátlan szavatolótőke-elemek összege.

R0540/C0030

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke összesen – 1. szint – Korlátozott

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű korlátozott szavatolótőke-elemek összege.

R0540/C0040

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke összesen – 2. szint

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 2. szintű szavatolótőke-elemek összege.

R0540/C0050

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke összesen – 3. szint

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 3. szintű szavatolótőke-elemek összege.

R0550/C0010

A minimális tőkeszükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke összesen

A minimális tőkeszükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatolótőke-elemek teljes összege.

R0550/C0020

A minimális tőkeszükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke összesen – 1. szint – Korlátlan

A minimális tőkeszükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű korlátlan szavatolótőke-elemek összege.

R0550/C0030

A minimális tőkeszükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke összesen – 1. szint – Korlátozott

A minimális tőkeszükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű korlátozott szavatolótőke-elemek összege.

R0550/C0040

A minimális tőkeszükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke összesen – 2. szint

A minimális tőkeszükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 2. szintű alapvető szavatolótőke-elemek összege.

R0580/C0010

Szavatolótőke-szükséglet (SCR)

A biztosító vagy viszontbiztosító egészének teljes szavatolótőke-szükséglete, amely megfelel a vonatkozó SCR-táblában megadott szavatolótőke-szükségletnek.

A negyedéves adatszolgáltatásnál a 2009/138/EK irányelv 103–127. cikke szerint összhangban kiszámítandó és jelentendő legfrissebb SCR – az éves vagy, amennyiben az SCR-t (például a kockázati profil változása miatt) újból kiszámították, az annak megfelelő frissebb adat – a többlettőke-követelménnyel együtt.

R0600/C0010

Minimális tőkeszükséglet (MCR)

A biztosító vagy viszontbiztosító minimális tőkeszükséglete, amely megfelel a vonatkozó MCR-táblában megadott teljes minimális tőkeszükségletnek.

R0620/C0010

A figyelembe vehető szavatoló tőke és a szavatolótőke-szükséglet aránya

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető teljes szavatoló tőkének és a szavatolótőke-szükséglet összegének hányadosaként kiszámított szavatolótőke-megfelelési mutató.

R0640/C0010

A figyelembe vehető szavatoló tőke és a minimális tőkeszükséglet aránya

A minimális tőkeszükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető teljes szavatoló tőkének és a minimális tőkeszükséglet összegének hányadosaként kiszámított minimális tőkemegfelelési mutató.

Átértékelési tartalék

R0700/C0060

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete, a Szolvencia II. szerinti mérlegben megadottnak megfelelően.

R0710/C0060

Saját részvények (közvetlenül és közvetve birtokolt)

A biztosító vagy viszontbiztosító által közvetlenül vagy közvetve birtokolt saját részvények összege.

R0720/C0060

Várható osztalékok, kifizetések és díjak

A biztosító vagy viszontbiztosító által várható osztalékok, kifizetések és díjak.

R0730/C0060

Egyéb alapvető szavatolótőke-elemek

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 69. cikke a) pontjának i.–v. alpontjában, 72. cikkének a) pontjában és 76. cikkének a) pontjában szereplő alapvető szavatolótőke-elemek, valamint a felügyeleti hatóság által a 79. cikke szerint jóváhagyott alapvető szavatolótőke-elemek.

R0740/C0060

A korlátozott szavatolótőke-elemeknek megfelelő kiigazítás az illeszkedési kiigazítási portfóliók és az elkülönített alapok tekintetében

Az átértékelési tartalékra alkalmazott kiigazítás teljes összege a korlátozott szavatolótőke-elemek megléte miatt az elkülönített alapok és az illeszkedési kiigazítási portfóliók tekintetében.

R0760/C0060

Átértékelési tartalék – Összesen

A biztosító vagy viszontbiztosító átértékelési tartaléka, a más pénzügyi szektorbeli részesedések miatti, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikke szerinti levonások előtt.

R0770/C0060

Jövőbeni díjakban foglalt várható nyereség (EPIFP) – Életbiztosítási ág

Az átértékelési tartalék magában foglalja az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének egy olyan összegét, amely megfelel a jövőbeni díjakban foglalt várható nyereségnek (EPIFP). Ez a mező a biztosító vagy viszontbiztosító életbiztosítási ágára vonatkozó összeget tartalmazza.

R0780/C0060

Jövőbeni díjakban foglalt várható nyereség (EPIFP) – Nem-életbiztosítási ág

Az átértékelési tartalék magában foglalja az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének egy olyan összegét, amely megfelel a jövőbeni díjakban foglalt várható nyereségnek (EPIFP). Ez a mező a biztosító vagy viszontbiztosító nem-életbiztosítási ágára vonatkozó összeget tartalmazza.

R0790/C0060

Jövőbeni díjakban foglalt várható nyereség (EPFIP) összesen

A jövőbeni díjban lévő várható nyereségként számított teljes összeg.

S.23.02 – A szavatoló tőkére vonatkozó részletes információ szintenként

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

R0010/C0010

Törzsrészvénytőke – Befizetett – Összesen

A befizetett törzsrészvénytőke teljes összege, beleértve a saját részvényeket.

R0010/C0020

Törzsrészvénytőke – Befizetett – 1. szint

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő befizetett törzsrészvénytőke teljes összege, beleértve a saját részvényeket.

R0020/C0010

Törzsrészvénytőke – Lehívott, de még be nem fizetett – Összesen

Lehívott, de még be nem fizetett törzsrészvénytőke teljes összege, beleértve a saját részvényeket.

R0020/C0040

Törzsrészvénytőke – Lehívott, de még be nem fizetett – 2. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő lehívott, de még be nem fizetett törzsrészvénytőke összege, beleértve a saját részvényeket.

R0030/C0010

Birtokolt saját részvények – Összesen

A biztosító vagy viszontbiztosító által birtokolt saját részvények teljes összege.

R0030/C0020

Birtokolt saját részvények – 1. szint

A biztosító vagy viszontbiztosító által birtokolt, az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő saját részvények teljes összege.

R0100/C0010

Törzsrészvénytőke összesen

A törzsrészvénytőke teljes összege. Figyelembe kell venni, hogy a saját részvényeket vagy a befizetett, vagy a lehívott, de még be nem fizetett törzsrészvénytőke tartalmazza.

R0100/C0020

Törzsrészvénytőke összesen – 1. szint

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő törzsrészvénytőke teljes összege. Figyelembe kell venni, hogy a saját részvényeket vagy a befizetett, vagy a lehívott, de még be nem fizetett törzsrészvénytőke tartalmazza.

R0100/C0040

Törzsrészvénytőke összesen – 2. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő törzsrészvénytőke teljes összege.

R0110/C0010

Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – Befizetett – Összesen

A befizetett induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek teljes összege biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén.

R0110/C0020

Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – Befizetett – 1. szint

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek teljes összege biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén.

R0120/C0010

Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – Lehívott, de még be nem fizetett – Összesen

A lehívott, de még be nem fizetett induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek teljes összege biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén.

R0120/C0040

Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – Lehívott, de még be nem fizetett – 2. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek teljes összege biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén.

R0200/C0010

Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek teljes összege biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén

Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek teljes összege biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén.

R0200/C0020

Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek teljes összege biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – 1. szint

R0200/C0040

Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek teljes összege biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – 2. szint

R0210/C0010

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Lejárattal rendelkező alárendelt – Összesen

Lejárattal rendelkező alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

R0210/C0020

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Lejárattal rendelkező alárendelt – 1. szint

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő lejárattal rendelkező alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

R0210/C0030

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Lejárattal rendelkező alárendelt – 1. szint – Az átmeneti intézkedések keretében számba véve

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az átmeneti intézkedések keretében számba vett lejárattal rendelkező alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

R0210/C0040

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Lejárattal rendelkező alárendelt – 2. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő lejárattal rendelkező alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

R0210/C0050

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Lejárattal rendelkező alárendelt – 2. szint – Az átmeneti intézkedések keretében számba véve

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az átmeneti intézkedések keretében számba vett lejárattal rendelkező alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

R0210/C0060

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Lejárattal rendelkező alárendelt – 3. szint

A 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő lejárattal rendelkező alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

R0220/C0010

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Lejárat nélküli alárendelt, vételi opcióval – Összesen

A vételi opcióval rendelkező lejárat nélküli alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

R0220/C0020

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Lejárat nélküli alárendelt, vételi opcióval – 1. szint

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, vételi opcióval rendelkező, lejárat nélküli alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

R0220/C0030

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Lejárat nélküli alárendelt, vételi opcióval – 1. szint – Az átmeneti intézkedések keretében számba véve

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az átmeneti intézkedések keretében számba vett, vételi opcióval rendelkező, lejárat nélküli alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

R0220/C0040

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Lejárat nélküli alárendelt, vételi opcióval – 2. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, vételi opcióval rendelkező, lejárat nélküli alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

R0220/C0050

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Lejárat nélküli alárendelt, vételi opcióval – 2. szint – Az átmeneti intézkedések keretében számba véve

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az átmeneti intézkedések keretében számba vett, vételi opcióval rendelkező, lejárat nélküli alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

R0220/C0060

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Lejárat nélküli alárendelt, vételi opcióval – 3. szint

A 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, vételi opcióval rendelkező, lejárat nélküli alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

R0230/C0010

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Lejárat nélküli alárendelt, szerződés szerinti visszaváltási lehetőség nélkül – Összesen

A szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel nem rendelkező, lejárat nélküli alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

R0230/C0020

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Lejárat nélküli alárendelt, szerződés szerinti visszaváltási lehetőség nélkül – 1. szint

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel nem rendelkező, lejárat nélküli alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

R0230/C0030

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Lejárat nélküli alárendelt, szerződés szerinti visszaváltási lehetőség nélkül – 1. szint – Az átmeneti intézkedések keretében számba véve

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az átmeneti intézkedések keretében számba vett, szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel nem rendelkező, lejárat nélküli alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

R0230/C0040

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Lejárat nélküli alárendelt, szerződés szerinti visszaváltási lehetőség nélkül – 2. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel nem rendelkező, lejárat nélküli alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

R0230/C0050

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Lejárat nélküli alárendelt, szerződés szerinti visszaváltási lehetőség nélkül – 2. szint – Az átmeneti intézkedések keretében számba véve

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az átmeneti intézkedések keretében számba vett, szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel nem rendelkező, lejárat nélküli alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

R0230/C0060

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Lejárat nélküli alárendelt, szerződés szerinti visszaváltási lehetőség nélkül – 3. szint

A 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel nem rendelkező, lejárat nélküli alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

R0300/C0010

Alárendelt egyesületi tagi számlák összesen

Az alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

R0300/C0020

Alárendelt egyesületi tagi számlák összesen – 1. szint

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

R0300/C0030

Alárendelt egyesületi tagi számlák összesen – 1. szint – Az átmeneti intézkedések keretében számba véve

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az átmeneti intézkedések keretében számba vett alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

R0300/C0040

Alárendelt egyesületi tagi számlák összesen – 2. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

R0300/C0050

Alárendelt egyesületi tagi számlák összesen – 2. szint – Az átmeneti intézkedések keretében számba véve

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az átmeneti intézkedések keretében számba vett alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

R0300/C0060

Alárendelt egyesületi tagi számlák összesen – 3. szint

A 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

R0310/C0010

Lejárattal rendelkező elsőbbségi részvények – Összesen

A lejárattal rendelkező elsőbbségi részvények teljes összege.

R0310/C0020

Lejárattal rendelkező elsőbbségi részvények – 1. szint

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő lejárattal rendelkező elsőbbségi részvények teljes összege.

R0310/C0030

Lejárattal rendelkező elsőbbségi részvények – 1. szint – Az átmeneti intézkedések keretében számba véve

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az átmeneti intézkedések keretében számba vett lejárattal rendelkező elsőbbségi részvények teljes összege.

R0310/C0040

Lejárattal rendelkező elsőbbségi részvények – 2. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő lejárattal rendelkező elsőbbségi részvények teljes összege.

R0310/C0050

Lejárattal rendelkező elsőbbségi részvények – 2. szint – Az átmeneti intézkedések keretében számba véve

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az átmeneti intézkedések keretében számba vett lejárattal rendelkező elsőbbségi részvények teljes összege.

R0310/C0060

Lejárattal rendelkező elsőbbségi részvények – 3. szint

A 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő lejárattal rendelkező elsőbbségi részvények teljes összege.

R0320/C0010

Lejárat nélküli elsőbbségi részvények vételi opcióval – Összesen

A vételi opcióval rendelkező lejárat nélküli elsőbbségi részvények teljes összege.

R0320/C0020

Lejárat nélküli elsőbbségi részvények vételi opcióval – 1. szint

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, vételi opcióval rendelkező, lejárat nélküli elsőbbségi részvények teljes összege.

R0320/C0030

Lejárat nélküli elsőbbségi részvények vételi opcióval – 1. szint – Az átmeneti intézkedések keretében számba véve

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az átmeneti intézkedések keretében számba vett, vételi opcióval rendelkező, lejárat nélküli elsőbbségi részvények teljes összege.

R0320/C0040

Lejárat nélküli elsőbbségi részvények vételi opcióval – 2. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, vételi opcióval rendelkező, lejárat nélküli elsőbbségi részvények teljes összege.

R0320/C0050

Lejárat nélküli elsőbbségi részvények vételi opcióval – 2. szint – Az átmeneti intézkedések keretében számba véve

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az átmeneti intézkedések keretében számba vett, vételi opcióval rendelkező, lejárat nélküli elsőbbségi részvények teljes összege.

R0320/C0060

Lejárat nélküli elsőbbségi részvények vételi opcióval – 3. szint

A 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, vételi opcióval rendelkező, lejárat nélküli elsőbbségi részvények teljes összege.

R0330/C0010

Lejárat nélküli elsőbbségi részvények szerződés szerinti visszaváltási lehetőség nélkül – Összesen

A szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel nem rendelkező, lejárat nélküli elsőbbségi részvények teljes összege.

R0330/C0020

Lejárat nélküli elsőbbségi részvények szerződés szerinti visszaváltási lehetőség nélkül – 1. szint

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel nem rendelkező, lejárat nélküli elsőbbségi részvények teljes összege.

R0330/C0030

Lejárat nélküli elsőbbségi részvények szerződés szerinti visszaváltási lehetőség nélkül – 1. szint – Az átmeneti intézkedések keretében számba véve

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az átmeneti intézkedések keretében számba vett, szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel nem rendelkező, lejárat nélküli elsőbbségi részvények teljes összege.

R0330/C0040

Lejárat nélküli elsőbbségi részvények szerződés szerinti visszaváltási lehetőség nélkül – 2. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel nem rendelkező, lejárat nélküli elsőbbségi részvények teljes összege.

R0330/C0050

Lejárat nélküli elsőbbségi részvények szerződés szerinti visszaváltási lehetőség nélkül – 2. szint – Az átmeneti intézkedések keretében számba véve

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az átmeneti intézkedések keretében számba vett, szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel nem rendelkező, lejárat nélküli elsőbbségi részvények teljes összege.

R0330/C0060

Lejárat nélküli elsőbbségi részvények szerződés szerinti visszaváltási lehetőség nélkül – 3. szint

A 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel nem rendelkező, lejárat nélküli elsőbbségi részvények teljes összege.

R0400/C0010

Elsőbbségi részvények összesen

Az elsőbbségi részvények teljes összege.

R0400/C0020

Elsőbbségi részvények összesen – 1. szint

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő elsőbbségi részvények teljes összege.

R0400/C0030

Elsőbbségi részvények összesen – 1. szint – Az átmeneti intézkedések keretében számba véve

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az átmeneti intézkedések keretében számba vett elsőbbségi részvények teljes összege.

R0400/C0040

Elsőbbségi részvények összesen – 2. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő elsőbbségi részvények teljes összege.

R0400/C0050

Elsőbbségi részvények összesen – 2. szint – Az átmeneti intézkedések keretében számba véve

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az átmeneti intézkedések keretében számba vett elsőbbségi részvények teljes összege.

R0400/C0060

Elsőbbségi részvények összesen – 3. szint

A 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő elsőbbségi részvények teljes összege.

R0410/C0010

Lejárattal rendelkező alárendelt kötelezettségek – Összesen

A lejárattal rendelkező alárendelt kötelezettségek teljes összege.

R0410/C0020

Lejárattal rendelkező alárendelt kötelezettségek – 1. szint

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő lejárattal rendelkező alárendelt kötelezettségek összege.

R0410/C0030

Lejárattal rendelkező alárendelt kötelezettségek – 1. szint – Az átmeneti intézkedések keretében számba véve

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az átmeneti intézkedések keretében számba vett lejárattal rendelkező alárendelt kötelezettségek összege.

R0410/C0040

Lejárattal rendelkező alárendelt kötelezettségek – 2. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő lejárattal rendelkező alárendelt kötelezettségek összege.

R0410/C0050

Lejárattal rendelkező alárendelt kötelezettségek – 2. szint – Az átmeneti intézkedések keretében számba véve

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az átmeneti intézkedések keretében számba vett lejárattal rendelkező alárendelt kötelezettségek összege.

R0410/C0060

Lejárattal rendelkező alárendelt kötelezettségek – 3. szint

A 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő lejárattal rendelkező alárendelt kötelezettségek összege.

R0420/C0010

Lejárat nélküli alárendelt kötelezettségek szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel – Összesen

A szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel rendelkező, lejárat nélküli alárendelt kötelezettségek teljes összege.

R0420/C0020

Lejárat nélküli alárendelt kötelezettségek szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel – 1. szint

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel rendelkező, lejárat nélküli alárendelt kötelezettségek összege.

R0420/C0030

Lejárat nélküli alárendelt kötelezettségek szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel – 1. szint – Az átmeneti intézkedések keretében számba véve

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az átmeneti intézkedések keretében számba vett, szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel rendelkező, lejárat nélküli alárendelt kötelezettségek összege.

R0420/C0040

Lejárat nélküli alárendelt kötelezettségek szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel – 2. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel rendelkező, lejárat nélküli alárendelt kötelezettségek összege.

R0420/C0050

Lejárat nélküli alárendelt kötelezettségek szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel – 2. szint – Az átmeneti intézkedések keretében számba véve

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az átmeneti intézkedések keretében számba vett, szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel rendelkező, lejárat nélküli alárendelt kötelezettségek összege.

R0420/C0060

Lejárat nélküli alárendelt kötelezettségek szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel – 3. szint

A 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel rendelkező, lejárat nélküli alárendelt kötelezettségek összege.

R0430/C0010

Lejárat nélküli alárendelt kötelezettségek szerződés szerinti visszaváltási lehetőség nélkül – Összesen

A szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel nem rendelkező, lejárat nélküli alárendelt kötelezettségek teljes összege.

R0430/C0020

Lejárat nélküli alárendelt kötelezettségek szerződés szerinti visszaváltási lehetőség nélkül – 1. szint

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel nem rendelkező, lejárat nélküli alárendelt kötelezettségek összege.

R0430/C0030

Lejárat nélküli alárendelt kötelezettségek szerződés szerinti visszaváltási lehetőség nélkül – 1. szint – Az átmeneti intézkedések keretében számba véve

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az átmeneti intézkedések keretében számba vett, szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel nem rendelkező, lejárat nélküli alárendelt kötelezettségek összege.

R0430/C0040

Lejárat nélküli alárendelt kötelezettségek szerződés szerinti visszaváltási lehetőség nélkül – 2. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel nem rendelkező, lejárat nélküli alárendelt kötelezettségek összege.

R0430/C0050

Lejárat nélküli alárendelt kötelezettségek szerződés szerinti visszaváltási lehetőség nélkül – 2. szint – Az átmeneti intézkedések keretében számba véve

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az átmeneti intézkedések keretében számba vett, szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel nem rendelkező, lejárat nélküli alárendelt kötelezettségek összege.

R0430/C0060

Lejárat nélküli alárendelt kötelezettségek szerződés szerinti visszaváltási lehetőség nélkül – 3. szint

A 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel nem rendelkező, lejárat nélküli alárendelt kötelezettségek összege.

R0500/C0010

Alárendelt kötelezettségek összesen – Összesen

Az alárendelt kötelezettségek teljes összege.

R0500/C0020

Alárendelt kötelezettségek összesen – 1. szint

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő alárendelt kötelezettségek teljes összege.

R0500/C0030

Alárendelt kötelezettségek összesen – 1. szint – Az átmeneti intézkedések keretében számba véve

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az átmeneti intézkedések keretében számba vett alárendelt kötelezettségek teljes összege.

R0500/C0040

Alárendelt kötelezettségek összesen – 2. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő alárendelt kötelezettségek összege.

R0500/C0050

Alárendelt kötelezettségek összesen – 2. szint – Az átmeneti intézkedések keretében számba véve

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az átmeneti intézkedések keretében számba vett alárendelt kötelezettségek összege.

R0500/C0060

Alárendelt kötelezettségek összesen – 3. szint

A 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő alárendelt kötelezettségek összege.

R0510/C0070

Jóváhagyott összeggel rendelkező kiegészítő szavatolótőke-elemek – 2. szint – Jóváhagyott indulóösszeg

A jóváhagyott összeggel rendelkező 2. szintű kiegészítő szavatolótőke-elemek jóváhagyott indulóösszege.

R0510/C0080

Jóváhagyott összeggel rendelkező kiegészítő szavatolótőke-elemek – 2. szint – Aktuális összeg

A jóváhagyott összeggel rendelkező 2. szintű kiegészítő szavatolótőke-elemek aktuális összege.

R0510/C0090

Jóváhagyott összeggel rendelkező kiegészítő szavatolótőke-elemek – 3. szint – Jóváhagyott indulóösszeg

A jóváhagyott összeggel rendelkező 3. szintű kiegészítő szavatolótőke-elemek jóváhagyott indulóösszege.

R0510/C0100

Jóváhagyott összeggel rendelkező kiegészítő szavatolótőke-elemek – 3. szint – Aktuális összeg

A jóváhagyott összeggel rendelkező 3. szintű kiegészítő szavatolótőke-elemek aktuális összege.

R0520/C0080

Jóváhagyott módszerrel rendelkező kiegészítő szavatolótőke-elemek – 2. szint – Aktuális összeg

A jóváhagyott módszerrel rendelkező 2. szintű kiegészítő szavatolótőke-elemek aktuális összege.

R0520/C0100

Jóváhagyott módszerrel rendelkező kiegészítő szavatolótőke-elemek – 3. szint – Aktuális összeg

A jóváhagyott módszerrel rendelkező 3. szintű kiegészítő szavatolótőke-elemek aktuális összege.

R0600/C0110

Eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete – Értékelési különbözetek hozzárendelése – Eszközértékelés különbsége

Különbség az eszközök értékelésében.

R0610/C0110

Eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete – Értékelési különbözetek hozzárendelése – Biztosítástechnikai tartalékok értékelésének különbsége

Különbség a biztosítástechnikai tartalékok értékelésében.

R0620/C0110

Eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete – Értékelési különbözetek hozzárendelése – Egyéb kötelezettségek értékelésének különbsége

Különbség az egyéb kötelezettségek értékelésében.

R0630/C0110

A pénzügyi beszámolóban szereplő tartalékok és felhalmozott eredmény összesen

A pénzügyi beszámolóban szereplő tartalékok és felhalmozott eredmény teljes összege.

R0640/C0110

Egyéb, magyarázza meg, miért szükséges e sor használata.

A még nem azonosított egyéb elemek összege. Az R0640/C0110 mezőben megadott érték esetében az R0640/C0120 mezőben szereplő érték magyarázza és részletezi az ilyen elemeket.

R0640/C0120

Az R0640/C0110 mezőben megadott egyéb elemek magyarázata.

R0650/C0110

Szolvencia II. szerinti értékelési különbözetekkel kiigazított, pénzügyi beszámolókban szereplő tartalékok

A pénzügyi beszámolókban szereplő tartalékok teljes összege az értékelési különbözetek miatti kiigazítás után. Ennek az adatnak a pénzügyi beszámolóban szereplő értékeket kell tartalmaznia, mint például felhalmozott eredmény, tőketartalék, nettó nyereség, előző évek nyeresége, átértékelési tartalék jellegű tőkeelemek (alapok), egyéb tartalékjellegű tőkeelemek.

R0660/C0110

Alapvető szavatolótőke-elemekhez hozzárendelhető eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete (az átértékelési tartalék kivételével)

Az alapvető szavatolótőke-elemekhez hozzárendelhető eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete, az átértékelési tartalék kivételével.

R0700/C0110

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének összege.

S.23.03 – A szavatoló tőke éves mozgásai

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

Törzsrészvénytőke – Mozgások a jelentési időszakban

R0010/C0010

Törzsrészvénytőke – Befizetett – Áthozott egyenleg

A befizetett törzsrészvénytőke előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R0010/C0020

Törzsrészvénytőke – Befizetett – Növekedés

A befizetett törzsrészvénytőke növekedése a jelentési időszak során.

R0010/C0030

Törzsrészvénytőke – Befizetett – Csökkenés

A befizetett törzsrészvénytőke csökkenése a jelentési időszak során.

R0010/C0060

Törzsrészvénytőke – Befizetett – Átvitt egyenleg

A befizetett törzsrészvénytőke következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

R0020/C0010

Törzsrészvénytőke – Lehívott, de még be nem fizetett – Áthozott egyenleg

A lehívott, de még be nem fizetett törzsrészvénytőke előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R0020/C0020

Törzsrészvénytőke – Lehívott, de még be nem fizetett – Növekedés

A lehívott, de még be nem fizetett törzsrészvénytőke növekedése a jelentési időszak során.

R0020/C0030

Törzsrészvénytőke – Lehívott, de még be nem fizetett – Csökkenés

A lehívott, de még be nem fizetett törzsrészvénytőke csökkenése a jelentési időszak során.

R0020/C0060

Törzsrészvénytőke – Lehívott, de még be nem fizetett – Átvitt egyenleg

A lehívott, de még be nem fizetett törzsrészvénytőke következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

R0030/C0010

Birtokolt saját részvények – Áthozott egyenleg

A birtokolt saját részvények előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R0030/C0020

Birtokolt saját részvények – Növekedés

A birtokolt saját részvények növekedése a jelentési időszak során.

R0030/C0030

Birtokolt saját részvények – Csökkenés

A birtokolt saját részvények csökkenése a jelentési időszak során.

R0030/C0060

Birtokolt saját részvények – Átvitt egyenleg

A birtokolt saját részvények következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

R0100/C0010

Törzsrészvénytőke összesen – Áthozott egyenleg

A teljes törzsrészvénytőke előző jelentési időszakból áthozott egyenlege. Az R0100/C0010 mező tartalmazza a birtokolt saját részvényeket.

R0100/C0020

Törzsrészvénytőke összesen – Növekedés

A teljes törzsrészvénytőke növekedése a jelentési időszak során.

R0100/C0030

Törzsrészvénytőke összesen – Csökkenés

A teljes törzsrészvénytőke csökkenése a jelentési időszak során.

R0100/C0060

Törzsrészvénytőke összesen – Átvitt egyenleg

A teljes törzsrészvénytőke következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

A törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék – Mozgások a jelentési időszakban

R0110/C0010

A törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék – 1. szint – Áthozott egyenleg

Az 1. szintű, törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R0110/C0020

A törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék – 1. szint – Növekedés

Az 1. szintű, törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék növekedése a jelentési időszak során.

R0110/C0030

A törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék – 1. szint – Csökkenés

Az 1. szintű, törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék csökkenése a jelentési időszak során.

R0110/C0060

A törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék – 1. szint – Átvitt egyenleg

Az 1. szintű, törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

R0120/C0010

A törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék – 2. szint – Áthozott egyenleg

A 2. szintű, törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R0120/C0020

A törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék – 2. szint – Növekedés

A 2. szintű, törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék növekedése a jelentési időszak során.

R0120/C0030

A törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék – 2. szint – Csökkenés

A 2. szintű, törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék csökkenése a jelentési időszak során.

R0120/C0060

A törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék – 2. szint – Átvitt egyenleg

A 2. szintű, törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

R0200/C0010

A törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék – Összesen – Áthozott egyenleg

A teljes törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R0200/C0020

A törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék – Összesen – Növekedés

A teljes törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék növekedése a jelentési időszak során.

R0200/C0030

A törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék – Összesen – Csökkenés

A teljes törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék csökkenése a jelentési időszak során.

R0200/C0060

A törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék – Összesen – Átvitt egyenleg

A törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – Mozgások a jelentési időszakban

R0210/C0010

Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – Befizetett – Áthozott egyenleg

A befizetett induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek előző jelentési időszakból áthozott egyenlege biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén.

R0210/C0020

Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – Befizetett – Növekedés

A befizetett induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek növekedése a jelentési időszak során biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén.

R0210/C0030

Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – Befizetett – Csökkenés

A befizetett induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek csökkenése a jelentési időszak során biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén.

R0210/C0060

Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – Befizetett – Átvitt egyenleg

A befizetett induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek következő jelentési időszakra átvitt egyenlege biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén.

R0220/C0010

Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – Lehívott, de még be nem fizetett – Áthozott egyenleg

A lehívott, de még be nem fizetett induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek előző jelentési időszakból áthozott egyenlege biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén.

R0220/C0020

Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – Lehívott, de még be nem fizetett – Növekedés

A lehívott, de még be nem fizetett induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek növekedése a jelentési időszak során biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén.

R0220/C0030

Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – Lehívott, de még be nem fizetett – Csökkenés

A lehívott, de még be nem fizetett induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek csökkenése a jelentési időszak során biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén.

R0220/C0060

Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – Lehívott, de még be nem fizetett – Átvitt egyenleg

A lehívott, de még be nem fizetett induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek következő jelentési időszakra átvitt egyenlege biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén.

R0300/C0010

Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek összesen biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – Áthozott egyenleg

A teljes induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek előző jelentési időszakból áthozott egyenlege biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén.

R0300/C0020

Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek összesen biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – Növekedés

A teljes induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek növekedése a jelentési időszak során biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén.

R0300/C0030

Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek összesen biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – Csökkenés

A teljes induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek csökkenése a jelentési időszak során biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén.

R0300/C0060

Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek összesen biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – Átvitt egyenleg

A teljes induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek következő jelentési időszakra átvitt egyenlege biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén.

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Mozgások a jelentési időszakban

R0310/C0010

Alárendelt egyesületi tagi számlák – 1. szint – Áthozott egyenleg

Az 1. szintű alárendelt egyesületi tagi számlák előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R0310/C0070

Alárendelt egyesületi tagi számlák – 1. szint – Kibocsátott

A jelentési időszak során kibocsátott 1. szintű alárendelt egyesületi tagi számlák összege.

R0310/C0080

Alárendelt egyesületi tagi számlák – 1. szint – Visszaváltott

A jelentési időszak során visszaváltott 1. szintű alárendelt egyesületi tagi számlák összege.

R0310/C0090

Alárendelt egyesületi tagi számlák – 1. szint – Mozgások az értékelésben

Az 1. szintű alárendelt egyesületi tagi számlák értékelésében a jelentési időszak során jelentkező mozgást tükröző összeg.

R0310/C0100

Alárendelt egyesületi tagi számlák – 1. szint – Szabályozói intézkedés

Az 1. szintű alárendelt egyesületi tagi számlákban szabályozói intézkedés miatt a jelentési időszak során jelentkező növekedést/csökkenést tükröző összeg.

R0310/C0060

Alárendelt egyesületi tagi számlák – 1. szint – Átvitt egyenleg

Az 1. szintű alárendelt egyesületi tagi számlák következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

R0320/C0010

Alárendelt egyesületi tagi számlák – 2. szint – Áthozott egyenleg

A 2. szintű alárendelt egyesületi tagi számlák előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R0320/C0070

Alárendelt egyesületi tagi számlák – 2. szint – Kibocsátott

A jelentési időszak során kibocsátott 2. szintű alárendelt egyesületi tagi számlák összege.

R0320/C0080

Alárendelt egyesületi tagi számlák – 2. szint – Visszaváltott

A jelentési időszak során visszaváltott 2. szintű alárendelt egyesületi tagi számlák összege.

R0320/C0090

Alárendelt egyesületi tagi számlák – 2. szint – Mozgások az értékelésben

A 2. szintű alárendelt egyesületi tagi számlák értékelésében a jelentési időszak során jelentkező mozgást tükröző összeg.

R0320/C0100

Alárendelt egyesületi tagi számlák – 2. szint – Szabályozói intézkedés

A 2. szintű alárendelt egyesületi tagi számlákban szabályozói intézkedés miatt a jelentési időszak során jelentkező növekedést/csökkenést tükröző összeg.

R0320/C0060

Alárendelt egyesületi tagi számlák – 2. szint – Átvitt egyenleg

A 2. szintű alárendelt egyesületi tagi számlák következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

R0330/C0010

Alárendelt egyesületi tagi számlák – 3. szint – Áthozott egyenleg

A 3. szintű alárendelt egyesületi tagi számlák előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R0330/C0070

Alárendelt egyesületi tagi számlák – 3. szint – Kibocsátott

A jelentési időszak során kibocsátott 3. szintű alárendelt egyesületi tagi számlák összege.

R0330/C0080

Alárendelt egyesületi tagi számlák – 3. szint – Visszaváltott

A jelentési időszak során visszaváltott 3. szintű alárendelt egyesületi tagi számlák összege.

R0330/C0090

Alárendelt egyesületi tagi számlák – 3. szint – Mozgások az értékelésben

A 3. szintű alárendelt egyesületi tagi számlák értékelésében a jelentési időszak során jelentkező mozgást tükröző összeg.

R0330/C0100

Alárendelt egyesületi tagi számlák – 3. szint – Szabályozói intézkedés

A 3. szintű alárendelt egyesületi tagi számlákban szabályozói intézkedés miatt a jelentési időszak során jelentkező növekedést/csökkenést tükröző összeg.

R0330/C0060

Alárendelt egyesületi tagi számlák – 3. szint – Átvitt egyenleg

A 3. szintű alárendelt egyesületi tagi számlák következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

R0400/C0010

Alárendelt egyesületi tagi számlák összesen – Áthozott egyenleg

Az alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összegének az előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R0400/C0070

Alárendelt egyesületi tagi számlák összesen – Kibocsátott

A jelentési időszak során kibocsátott alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

R0400/C0080

Alárendelt egyesületi tagi számlák összesen – Visszaváltott

A jelentési időszak során visszaváltott alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

R0400/C0090

Alárendelt egyesületi tagi számlák összesen – Mozgások az értékelésben

A alárendelt egyesületi tagi számlák értékelésében a jelentési időszak során jelentkező teljes mozgást tükröző összeg.

R0400/C0100

Alárendelt egyesületi tagi számlák összesen – Szabályozói intézkedés

Az alárendelt egyesületi tagi számlákban szabályozói intézkedés miatt a jelentési időszak során jelentkező teljes növekedést/csökkenést tükröző összeg.

R0400/C0060

Alárendelt egyesületi tagi számlák összesen – Átvitt egyenleg

Az alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összegének a következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

Nyereségrészesedésből származó szavatoló tőke

R0500/C0010

Nyereségrészesedésből származó szavatoló tőke – Áthozott egyenleg

A nyereségrészesedésből származó szavatoló tőke előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R0500/C0060

Nyereségrészesedésből származó szavatoló tőke – Átvitt egyenleg

A nyereségrészesedésből származó szavatoló tőke következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

Elsőbbségi részvények – Mozgások a jelentési időszakban

R0510/C0010

Elsőbbségi részvények – 1. szint – Áthozott egyenleg

Az 1. szintű elsőbbségi részvények előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R0510/C0020

Elsőbbségi részvények – 1. szint – Növekedés

Az 1. szintű elsőbbségi részvények növekedése a jelentési időszak során.

R0510/C0030

Elsőbbségi részvények – 1. szint – Csökkenés

Az 1. szintű elsőbbségi részvények csökkenése a jelentési időszak során.

R0510/C0060

Elsőbbségi részvények – 1. szint – Átvitt egyenleg

Az 1. szintű elsőbbségi részvények következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

R0520/C0010

Elsőbbségi részvények – 2. szint – Áthozott egyenleg

A 2. szintű elsőbbségi részvények előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R0520/C0020

Elsőbbségi részvények – 2. szint – Növekedés

A 2. szintű elsőbbségi részvények növekedése a jelentési időszak során.

R0520/C0030

Elsőbbségi részvények – 2. szint – Csökkenés

A 2. szintű elsőbbségi részvények csökkenése a jelentési időszak során.

R0520/C0060

Elsőbbségi részvények – 2. szint – Átvitt egyenleg

A 2. szintű elsőbbségi részvények következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

R0530/C0010

Elsőbbségi részvények – 3. szint – Áthozott egyenleg

A 3. szintű elsőbbségi részvények előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R0530/C0020

Elsőbbségi részvények – 3. szint – Növekedés

A 3. szintű elsőbbségi részvények növekedése a jelentési időszak során.

R0530/C0030

Elsőbbségi részvények – 3. szint – Csökkenés

A 3. szintű elsőbbségi részvények csökkenése a jelentési időszak során.

R0530/C0060

Elsőbbségi részvények – 3. szint – Átvitt egyenleg

A 3. szintű elsőbbségi részvények következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

R0600/C0010

Elsőbbségi részvények összesen – Áthozott egyenleg

Az elsőbbségi részvények teljes összegének előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R0600/C0020

Elsőbbségi részvények összesen – Növekedés

Az elsőbbségi részvények teljes összegének növekedése a jelentési időszak során.

R0600/C0030

Elsőbbségi részvények összesen – Csökkenés

Az elsőbbségi részvények teljes összegének csökkenése a jelentési időszak során.

R0600/C0060

Elsőbbségi részvények összesen – Átvitt egyenleg

Az elsőbbségi részvények teljes összegének következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék

R0610/C0010

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék – 1. szint – Áthozott egyenleg

Az 1. szintű, elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R0610/C0020

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék – 1. szint – Növekedés

Az 1. szintű, elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék növekedése a jelentési időszak során.

R0610/C0030

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék – 1. szint – Csökkenés

Az 1. szintű, elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék csökkenése a jelentési időszak során.

R0610/C0060

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék – 1. szint – Átvitt egyenleg

Az 1. szintű, elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

R0620/C0010

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék – 2. szint – Áthozott egyenleg

A 2. szintű, elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R0620/C0020

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék – 2. szint – Növekedés

A 2. szintű, elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék növekedése a jelentési időszak során.

R0620/C0030

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék – 2. szint – Csökkenés

A 2. szintű, elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék csökkenése a jelentési időszak során.

R0620/C0060

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék – 2. szint – Átvitt egyenleg

A 2. szintű, elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

R0630/C0010

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék – 3. szint – Áthozott egyenleg

A 3. szintű, elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R0630/C0020

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék – 3. szint – Növekedés

A 3. szintű, elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék növekedése a jelentési időszak során.

R0630/C0030

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék – 3. szint – Csökkenés

A 3. szintű, elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék csökkenése a jelentési időszak során.

R0630/C0060

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék – 3. szint – Átvitt egyenleg

A 3. szintű, elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

R0700/C0010

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék – Összesen – Áthozott egyenleg

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó teljes tőketartalék előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R0700/C0020

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék – Összesen – Növekedés

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék növekedése a jelentési időszak során.

R0700/C0030

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék – Összesen – Csökkenés

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó teljes tőketartalék csökkenése a jelentési időszak során.

R0700/C0060

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék – Összesen – Átvitt egyenleg

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó teljes tőketartalék következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

Alárendelt kötelezettségek – Mozgások a jelentési időszakban

R0710/C0010

Alárendelt kötelezettségek – 1. szint – Áthozott egyenleg

Az 1. szintű alárendelt kötelezettségek előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R0710/C0070

Alárendelt kötelezettségek – 1. szint – Kibocsátott

A jelentési időszak során kibocsátott 1. szintű alárendelt kötelezettségek összege.

R0710/C0080

Alárendelt kötelezettségek – 1. szint – Visszaváltott

A jelentési időszak során visszaváltott 1. szintű alárendelt kötelezettségek összege.

R0710/C0090

Alárendelt kötelezettségek – 1. szint – Mozgások az értékelésben

Az 1. szintű alárendelt kötelezettségek értékelésében a jelentési időszak során jelentkező mozgást tükröző összeg.

R0710/C0100

Alárendelt kötelezettségek – 1. szint – Szabályozói intézkedés

Az 1. szintű alárendelt kötelezettségek szabályozói intézkedés miatti változását tükröző összeg.

R0710/C0060

Alárendelt kötelezettségek – 1. szint – Átvitt egyenleg

Az 1. szintű alárendelt kötelezettségek következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

R0720/C0010

Alárendelt kötelezettségek – 2. szint – Áthozott egyenleg

A 2. szintű alárendelt kötelezettségek előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R0720/C0070

Alárendelt kötelezettségek – 2. szint – Kibocsátott

A jelentési időszak során kibocsátott 2. szintű alárendelt kötelezettségek összege.

R0720/C0080

Alárendelt kötelezettségek – 2. szint – Visszaváltott

A jelentési időszak során visszaváltott 2. szintű alárendelt kötelezettségek összege.

R0720/C0090

Alárendelt kötelezettségek – 2. szint – Mozgások az értékelésben

A 2. szintű alárendelt kötelezettségek értékelésében a jelentési időszak során jelentkező mozgást tükröző összeg.

R0720/C0100

Alárendelt kötelezettségek – 2. szint – Szabályozói intézkedés

A 2. szintű alárendelt kötelezettségek szabályozói intézkedés miatti változását tükröző összeg.

R0720/C0060

Alárendelt kötelezettségek – 2. szint – Átvitt egyenleg

A 2. szintű alárendelt kötelezettségek következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

R0730/C0010

Alárendelt kötelezettségek – 3. szint – Áthozott egyenleg

A 3. szintű alárendelt kötelezettségek előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R0730/C0070

Alárendelt kötelezettségek – 3. szint – Kibocsátott

A jelentési időszak során kibocsátott 3. szintű alárendelt kötelezettségek összege.

R0730/C0080

Alárendelt kötelezettségek – 3. szint – Visszaváltott

A jelentési időszak során visszaváltott 3. szintű alárendelt kötelezettségek összege.

R0730/C0090

Alárendelt kötelezettségek – 3. szint – Mozgások az értékelésben

A 3. szintű alárendelt kötelezettségek értékelésében a jelentési időszak során jelentkező mozgást tükröző összeg.

R0730/C0100

Alárendelt kötelezettségek – 3. szint – Szabályozói intézkedés

A 3. szintű alárendelt kötelezettségek szabályozói intézkedés miatti változását tükröző összeg.

R0730/C0060

Alárendelt kötelezettségek – 3. szint – Átvitt egyenleg

A 3. szintű alárendelt kötelezettségek következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

R0800/C0010

Alárendelt kötelezettségek összesen – Áthozott egyenleg

Az alárendelt kötelezettségek teljes összegének az előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R0800/C0070

Alárendelt kötelezettségek összesen – Kibocsátott

A jelentési időszak során kibocsátott alárendelt kötelezettségek teljes összege.

R0800/C0080

Alárendelt kötelezettségek összesen – Visszaváltott

A jelentési időszak során visszaváltott alárendelt kötelezettségek teljes összege.

R0800/C0090

Alárendelt kötelezettségek összesen – Mozgások az értékelésben

Az alárendelt kötelezettségek teljes összegének értékelésében a jelentési időszak során jelentkező mozgást tükröző összeg.

R0800/C0100

Alárendelt kötelezettségek összesen – Szabályozói intézkedés

Az alárendelt kötelezettségek teljes összegének szabályozói intézkedés miatti változását tükröző összeg.

R0800/C0060

Alárendelt kötelezettségek összesen – Átvitt egyenleg

Az alárendelt kötelezettségek teljes összegének következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

A nettó halasztott adókövetelések értékével megegyező összeg

R0900/C0010

A nettó halasztott adókövetelések értékével megegyező összeg – Áthozott egyenleg

A nettó halasztott adókövetelések értékével megegyező összegnek az előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R0900/C0060

A nettó halasztott adókövetelések értékével megegyező összeg – Átvitt egyenleg

A nettó halasztott adókövetelések értékével megegyező összegnek a következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – Mozgások a jelentési időszakban

R1000/C0010

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 1. szintű korlátlan elemek – Áthozott egyenleg

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb 1. szintű korlátlan szavatolótőke-elemeknek az előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R1000/C0070

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 1. szintű korlátlan elemek – Kibocsátott

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb 1. szintű korlátlan szavatolótőke-elemeknek a jelentési időszak során kibocsátott összege.

R1000/C0080

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 1. szintű korlátlan elemek – Visszaváltott

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb 1. szintű korlátlan szavatolótőke-elemeknek a jelentési időszak során visszaváltott összege.

R1000/C0090

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 1. szintű korlátlan elemek – Mozgások az értékelésben

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb 1. szintű korlátlan szavatolótőke-elemek értékelésében a jelentési időszak során jelentkező mozgást tükröző összeg.

R1000/C0060

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 1. szintű korlátlan elemek – Átvitt egyenleg

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb 1. szintű korlátlan szavatolótőke-elemeknek a következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

R1010/C0010

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 1. szintű korlátozott elemek – Áthozott egyenleg

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb 1. szintű korlátozott szavatolótőke-elemeknek az előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R1010/C0070

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 1. szintű korlátozott elemek – Kibocsátott

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb 1. szintű korlátozott szavatolótőke-elemeknek a jelentési időszak során kibocsátott összege.

R1010/C0080

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 1. szintű korlátozott elemek – Visszaváltott

A jelentési időszak során visszaváltott, a felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb 1. szintű korlátozott szavatolótőke-elemek összege.

R1010/C0090

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 1. szintű korlátozott elemek – Mozgások az értékelésben

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb 1. szintű korlátozott szavatolótőke-elemek értékelésében a jelentési időszak során jelentkező mozgást tükröző összeg.

R1010/C0060

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 1. szintű korlátozott elemek – Átvitt egyenleg

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb 1. szintű korlátozott szavatolótőke-elemeknek a következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

R1020/C0010

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 2. szint – Áthozott egyenleg

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb 2. szintű szavatolótőke-elemeknek az előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R1020/C0070

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 2. szint – Kibocsátott

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb 2. szintű szavatolótőke-elemeknek a jelentési időszak során kibocsátott összege.

R1020/C0080

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 2. szint – Visszaváltott

A jelentési időszak során visszaváltott, a felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb 2. szintű szavatolótőke-elemek összege.

R1020/C0090

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 2. szint – Mozgások az értékelésben

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb 2. szintű szavatolótőke-elemek értékelésében a jelentési időszak során jelentkező mozgást tükröző összeg.

R1020/C0060

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 2. szint – Átvitt egyenleg

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb 2. szintű szavatolótőke-elemeknek a következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

R1030/C0010

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 3. szint – Áthozott egyenleg

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb 3. szintű szavatolótőke-elemeknek az előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R1030/C0070

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 3. szint – Kibocsátott

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb 3. szintű szavatolótőke-elemeknek a jelentési időszak során kibocsátott összege.

R1030/C0080

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 3. szint – Visszaváltott

A jelentési időszak során visszaváltott, a felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb 3. szintű szavatolótőke-elemek összege.

R1030/C0090

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 3. szint – Mozgások az értékelésben

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb 3. szintű szavatolótőke-elemek értékelésében a jelentési időszak során jelentkező mozgást tükröző összeg.

R1030/C0060

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 3. szint – Átvitt egyenleg

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb 3. szintű szavatolótőke-elemeknek a következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

R1100/C0010

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek összesen – Áthozott egyenleg

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek teljes összegének az előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R1100/C0070

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek összesen – Kibocsátott

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett, a jelentési időszak során kibocsátott egyéb szavatolótőke-elemek összege.

R1100/C0080

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek összesen – Visszaváltott

A jelentési időszak során visszaváltott, a felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemeknek teljes összege.

R1100/C0090

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek összesen – Mozgások az értékelésben

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek teljes összegének értékelésében a jelentési időszak során jelentkező mozgást tükröző összeg.

R1100/C0060

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek összesen – Átvitt egyenleg

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek teljes összegének a következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

Kiegészítő szavatoló tőke – Mozgások a jelentési időszakban

R1110/C0010

Kiegészítő szavatoló tőke – 2. szint – Áthozott egyenleg

A 2. szintű kiegészítő szavatoló tőke előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R1110/C0110

Kiegészítő szavatoló tőke – 2. szint – Új rendelkezésre bocsátott összeg

A 2. szintű kiegészítő szavatoló tőke jelentési időszak során rendelkezésre bocsátott új összege.

R1110/C0120

Kiegészítő szavatoló tőke – 2. szint – Rendelkezésre álló összeg csökkenése

A rendelkezésre álló 2. szintű kiegészítő szavatoló tőke összegének a jelentési időszak során bekövetkezett csökkenése.

R1110/C0130

Kiegészítő szavatoló tőke – 2. szint – Alapvető szavatoló tőkeként lehívott elemek

A jelentési időszak során alapvető szavatolótőke-elemként lehívott 2. szintű kiegészítő szavatoló tőke összege.

R1110/C0060

Kiegészítő szavatoló tőke – 2. szint – Átvitt egyenleg

A 2. szintű kiegészítő szavatoló tőke következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

R1120/C0010

Kiegészítő szavatoló tőke – 3. szint – Áthozott egyenleg

A 3. szintű kiegészítő szavatoló tőke előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R1120/C0110

Kiegészítő szavatoló tőke – 3. szint – Új rendelkezésre bocsátott összeg

A 3. szintű kiegészítő szavatoló tőke jelentési időszak során rendelkezésre bocsátott új összege.

R1120/C0120

Kiegészítő szavatoló tőke – 3. szint – Rendelkezésre álló összeg csökkenése

A rendelkezésre álló 3. szintű kiegészítő szavatoló tőke összegének a jelentési időszak során bekövetkezett csökkenése.

R1120/C0130

Kiegészítő szavatoló tőke – 3. szint – Alapvető szavatoló tőkeként lehívott elemek

A jelentési időszak során alapvető szavatolótőke-elemként lehívott 3. szintű kiegészítő szavatoló tőke összege.

R1120/C0060

Kiegészítő szavatoló tőke – 3. szint – Átvitt egyenleg

A 3. szintű kiegészítő szavatoló tőke következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

R1200/C0010

Kiegészítő szavatoló tőke összesen – Áthozott egyenleg

A teljes kiegészítő szavatoló tőke előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R1200/C0110

Kiegészítő szavatoló tőke összesen – Rendelkezésre bocsátott új összeg

R1200/C0120

Kiegészítő szavatoló tőke összesen – Rendelkezésre álló összeg csökkenése

A rendelkezésre álló teljes kiegészítő szavatoló tőke összegének a jelentési időszak során bekövetkezett csökkenése.

R1200/C0130

Kiegészítő szavatoló tőke összesen – Alapvető szavatoló tőkeként lehívott elemek

A jelentési időszak során alapvető szavatolótőke-elemként lehívott teljes kiegészítő szavatoló tőke összege.

R1200/C0060

Kiegészítő szavatoló tőke összesen – Átvitt egyenleg

A teljes kiegészítő szavatoló tőke következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

S.23.04 – A szavatolótőke-elemek felsorolása

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0010

Alárendelt egyesületi tagi számlák megnevezése

Az egyedi vállalkozások alárendelt egyesületi tagi számláinak felsorolása.

C0020

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Összeg (a jelentés pénznemében)

Az egyes alárendelt egyesületi tagi számlák összege.

C0030

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Szint

Ebben a mezőben kell megadni az alárendelt egyesületi tagi számlák szintjét.

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – 1. szint

2 – 1. szint – korlátlan

3 – 1. szint – korlátozott

4 – 2. szint

5 – 3. szint

C0040

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Pénznem kódja

A pénznem ISO 4217 alfabetikus kódját kell megadni. Ez az eredeti pénznem.

C0070

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Átmeneti intézkedések alkalmazásával számítva

Ebben a mezőben kell megadni, hogy az alárendelt egyesületi tagi számlákat az átmeneti intézkedések keretében számba vették-e.

1 – Átmeneti intézkedések alkalmazásával számítva

2 – Átmeneti intézkedések alkalmazása nélkül számítva

C0080

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Partner (ha specifikus)

Az alárendelt egyesületi tagi számlák partnereinek felsorolása.

C0090

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Kibocsátás időpontja

Az alárendelt egyesületi tagi számlák kibocsátásának időpontja. ISO 8601 formátumban kell megadni (éééé–hh–nn).

C0100

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Lejárati időpont

Az alárendelt egyesületi tagi számlák lejárati időpontja. ISO 8601 formátumban kell megadni (éééé–hh–nn).

C0110

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Első lehívás időpontja

Az alárendelt egyesületi tagi számlák első lehívási időpontja. ISO 8601 formátumban kell megadni (éééé–hh–nn).

C0120

Alárendelt egyesületi tagi számlák – További lehívási időpontok adatai

Az alárendelt egyesületi tagi számlák további lehívási időpontjai.

C0130

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Visszaváltási ösztönzők adatai

Az alárendelt egyesületi tagi számlák visszaváltási ösztönzői.

C0140

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Értesítési idő

Az alárendelt egyesületi tagi számlák értesítési ideje. A dátumot ISO 8601 formátumban kell megadni (éééé–hh–nn).

C0160

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Visszavásárlás az év során

Ebben a mezőben kell megadni, hogy az elemet visszavásárolták-e az év során.

C0190

Elsőbbségi részvények megnevezése

Az egyes elsőbbségi részvények felsorolása.

C0200

Elsőbbségi részvények – Összeg

Az elsőbbségi részvények összege.

C0210

Elsőbbségi részvények – Átmeneti intézkedések alkalmazásával számítva

Ebben a mezőben kell megadni, hogy az elsőbbségi részvényeket az átmeneti intézkedések keretében számba vették-e.

Elsőbbségi részvények – Partner (ha specifikus)

Az elsőbbségi részvények birtokosának felsorolása, ha egyetlen félre korlátozódik. Ha a részvények kibocsátása széles körű, nem kell megadni adatokat.

C0230

Elsőbbségi részvények – Kibocsátás időpontja

Az elsőbbségi részvény kibocsátásának időpontja. ISO 8601 formátumban kell megadni (éééé–hh–nn).

C0240

Elsőbbségi részvények – Első lehívás időpontja

Az elsőbbségi részvény első lehívási időpontja. ISO 8601 formátumban kell megadni (éééé–hh–nn).

C0250

Elsőbbségi részvények – További lehívási időpontok adatai

Az elsőbbségi részvények további lehívási időpontjai.

C0260

Elsőbbségi részvények – Visszaváltási ösztönzők adatai

AZ elsőbbségi részvények visszaváltásának ösztönzői.

C0270

Alárendelt kötelezettségek megnevezése

Az egyedi vállalkozások egyes alárendelt kötelezettségeinek felsorolása.

C0280

Alárendelt kötelezettségek – Összeg

Az egyes alárendelt kötelezettségek összege.

C0290

Alárendelt kötelezettségek – Szint

Ebben a mezőben kell megadni az alárendelt kötelezettségek szintjét.

C0300

Alárendelt kötelezettségek – Pénznem kódja

A pénznem ISO 4217 alfabetikus kódját kell megadni.

C0320

Alárendelt kötelezettségek – Hitelező (ha specifikus)

Az alárendelt kötelezettségek egyedi hitelezőinek felsorolása. Ha nem egyediek, ezt a mezőt nem kell kitölteni.

C0330

Alárendelt kötelezettségek – Átmeneti intézkedések alkalmazásával számítva

Ebben a mezőben kell megadni, hogy az alárendelt kötelezettségeket az átmeneti intézkedések keretében számba vették-e.

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Átmeneti intézkedések alkalmazásával számítva

2 – Átmeneti intézkedések alkalmazása nélkül számítva

C0350

Alárendelt kötelezettségek – Kibocsátás időpontja

Az alárendelt kötelezettségek kibocsátásának időpontja. ISO 8601 formátumban kell megadni (éééé–hh–nn).

C0360

Alárendelt kötelezettségek – Lejárati időpont

Az alárendelt kötelezettségek lejárati időpontja. ISO 8601 formátumban kell megadni (éééé–hh–nn).

C0370

Alárendelt kötelezettségek – Első lehívás időpontja

Az alárendelt kötelezettségek első lehívási időpontja. ISO 8601 formátumban kell megadni (éééé–hh–nn).

C0380

Alárendelt kötelezettségek – További lehívási időpontok

Az alárendelt kötelezettségek további lehívási időpontjai.

C0390

Alárendelt kötelezettségek – Visszaváltási ösztönzők adatai

Az alárendelt kötelezettségek visszaváltási ösztönzőinek adatai.

C0400

Alárendelt kötelezettségek – Értesítés idő

Az alárendelt kötelezettségek értesítési időpontja. A dátumot ISO 8601 formátumban kell megadni (éééé–hh–nn).

C0450

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek

Az egyedi vállalkozások esetében a felügyeleti hatóság által jóváhagyott egyes egyéb elemek felsorolása.

C0460

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – Összeg

A felügyeleti hatóság által jóváhagyott egyéb elemek összege.

C0470

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – Pénznem kódja

A pénznem ISO 4217 alfabetikus kódját kell megadni.

C0480

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 1. szint

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, a felügyeleti hatóság által jóváhagyott egyéb elemek összege.

C0490

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 2. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, a felügyeleti hatóság által jóváhagyott egyéb elemek összege.

C0500

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 3. szint

A 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, a felügyeleti hatóság által jóváhagyott egyéb elemek összege.

C0510

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – Engedélyezés időpontja

A felügyeleti hatóság által jóváhagyott egyes egyéb elemek engedélyezésének időpontja. ISO 8601 formátumban kell megadni (éééé–hh–nn).

C0570

A pénzügyi beszámolóban szereplő szavatolótőke-elemek, amelyek átértékelési tartalékként nem kimutathatók és nem felelnek meg a szavatoló tőke Szolvencia II. szerinti kritériumainak – Megnevezés

A pénzügyi beszámolóban szereplő olyan szavatolótőke-elemek megnevezése, amelyek átértékelési tartalékként nem kimutathatók és nem felelnek meg a szavatoló tőke Szolvencia II. szerinti kritériumainak.

C0580

A pénzügyi beszámolóban szereplő szavatolótőke-elemek, amelyek átértékelési tartalékként nem kimutathatók és nem felelnek meg a szavatoló tőke Szolvencia II. szerinti kritériumainak – Teljes összeg

A pénzügyi beszámolóban szereplő olyan szavatolótőke-elemek teljes összege, amelyek átértékelési tartalékként nem kimutathatók és nem felelnek meg a szavatoló tőke Szolvencia II. szerinti kritériumainak.

C0590

Kiegészítő szavatoló tőke – Megnevezés

Az egyedi vállalkozások esetében a kiegészítő szavatolótőke-elemek adatai.

C0600

Kiegészítő szavatoló tőke – Összeg

A kiegészítő szavatolótőke-elemek összege.

C0610

Kiegészítő szavatoló tőke – Partner

A kiegészítő szavatolótőke-elemek partnere.

C0620

Kiegészítő szavatoló tőke – Kibocsátás időpontja

A kiegészítő szavatolótőke-elemek kibocsátási időpontja. ISO 8601 formátumban kell megadni (éééé–hh–nn).

C0630

Kiegészítő szavatoló tőke – Engedélyezés időpontja

A kiegészítő szavatolótőke-elemek engedélyezésének időpontja. ISO 8601 formátumban kell megadni (éééé–hh–nn).

Kiigazítás elkülönített alapok és illeszkedési kiigazítási portfóliók esetén

C0660/R0020

Elkülönített alap / illeszkedési kiigazítási portfólió – Azonosító szám

Elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió azonosító száma. Ezt a számot a biztosító adja meg, és a számnak tartósan következetesnek és a többi táblában bejelentett alap- vagy portfóliószámmal azonosnak kell lennie.

C0670/R0020

Elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió – Elvi SCR

Az egyes elkülönített alapok/illeszkedési kiigazítási portfóliók elvi szavatolótőke-szükséglete.

C0680/R0020

Elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió – Elvi SCR (negatív eredmények nullára állítva)

Ez az elvi szavatolótőke-szükséglet. Amennyiben az érték negatív, nullát kell megadni.

C0690/R0020

Elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió – Eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete

Az egyes elkülönített alapok/illeszkedési kiigazítási portfóliók eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének összege. Az érték tükrözi a részvényeseknek tulajdonítható jövőbeli átruházások miatti levonásokat.

C0700/R0020

Elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió – A részvényeseknek tulajdonítható jövőbeli átruházások

Az egyes elkülönített alapok/illeszkedési kiigazítási portfóliók esetében a részvényeseknek tulajdonítható jövőbeli átruházások értéke, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 80. cikke (2) bekezdésének megfelelően.

C0710/R0010

Elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió – A korlátozott szavatolótőke-elemeknek megfelelő kiigazítás az illeszkedési kiigazítási portfóliók és az elkülönített alapok tekintetében

Az elkülönített alapok és illeszkedési kiigazítási portfóliók miatti teljes levonás.

C0710/R0020

Az egyes elkülönített alapok/illeszkedési kiigazítási portfóliók miatti levonás.

S.24.01 – Részesedések

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

1. táblázat – Pénzügyi intézmény és hitelintézet formájú kapcsolt vállalkozásban fennálló részesedések, amelyek egyenként meghaladják az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 69. cikke a) pontjának i., ii., iv. és vi. alpontjában leírt elemek 10 %-át, nem beleértve a 68. cikke (1) bekezdése szerinti levonások céljából a konszolidált stratégiai részesedéseket

C0010

Kapcsolt vállalkozás neve

Azon kapcsolt vállalkozás neve, amelyben a részesedés fennáll. Pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló olyan részesedések, amelyek egyenként meghaladják az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 69. cikke a) pontjának i., ii., iv. és vi. alpontjában leírt elemek 10 %-át. Nem foglalja magában a konszolidált stratégiai részesedéseket.

C0020

Eszközazonosító kód

Az eszköz azonosító kódja a következő fontossági sorrendben:

ISO 6166 szerinti ISIN-kód, amennyiben rendelkezésre áll;

egyéb elismert kód (pl. CUSIP, Bloomberg Ticker, Reuters RIC)

a vállalkozás által adott kód, amennyiben a fenti lehetőségek nem állnak rendelkezésre. A kódnak egyedinek és tartósan következetesnek kell lennie.

Amennyiben 2 vagy több eltérő pénznemben is kibocsátott eszközhöz ugyanazt az eszközazonosító kódot kellene megadni, az eszközazonosító kódot és a pénznem ISO 4217 szerinti alfabetikus kódját is meg kell adni az alábbi példa szerint: „kód + EUR”

C0030

Eszközazonosító kód típusa

Az „Eszközazonosító kód” mezőben alkalmazott azonosító kód típusa. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – ISO 6166 szerinti ISIN-kód

2 – CUSIP (a CUSIP (egységes értékpapír-azonosítási eljárásokkal foglalkozó bizottság) Service Bureau által az egyesült államokbeli és kanadai vállalatok számára meghatározott azonosító szám)

3 – SEDOL (a Londoni Értéktőzsde hivatalos napi értékpapírjegyzéke)

4 – WKN (Wertpapier Kenn-Nummer, a német alfanumerikus azonosító szám)

5 – Bloomberg Ticker (a társaságok értékpapírjait azonosító Bloomberg-betűkódok)

6 – BBGID (a globális Bloomberg-azonosító)

7 – Reuters RIC (a Reuters eszközkódja)

8 – FIGI (pénzügyi instrumentumok globális azonosítója)

9 – a Nemzeti Kódkiadó Szervezetek Szövetségének tagjai által meghatározott egyéb kódok

99 – a biztosító által adott kód

Amennyiben 2 vagy több eltérő pénznemben is kibocsátott eszközhöz ugyanazt az eszközazonosító kódot kellene megadni, és a C0020 oszlopban megjelölt kód az eszközazonosító kódból és a pénznem ISO 4217 szerinti alfabetikus kódjából tevődik össze, az eszközazonosító kód típusának a 9. opciót és az eredeti eszközazonosító-kódra vonatkozó opciót kell tartalmaznia, ahogy azt a következő példa mutatja, amelyben a megadott kód az ISIN-kód + pénznem: „9/1”.

C0040

Összesen

A teljes érték a pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló, a 69. cikk a) pontjának i., ii., iv. és vi. alpontjában leírt elemek 10 %-át egyenként meghaladó minden részesedésben tartott minden szintű tőkére vonatkozóan. Nem foglalja magában a konszolidált stratégiai részesedéseket.

C0050

Elsődleges alapvető tőke

A teljes érték a pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló, a 69. cikk a) pontjának i., ii., iv. és vi. alpontjában leírt elemek 10 %-át egyenként meghaladó minden egyes részesedésben tartott elsődleges alapvető tőkére vonatkozóan. Nem foglalja magában a konszolidált stratégiai részesedéseket. Az elsődleges alapvető tőke a vonatkozó ágazati szabályokban meghatározottak szerint értendő.

C0060

Egyéb alapvető tőke

A teljes érték a pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló, a 69. cikk a) pontjának i., ii., iv. és vi. alpontjában leírt elemek 10 %-át egyenként meghaladó minden részesedésben tartott egyéb alapvető tőkére vonatkozóan. Nem foglalja magában a konszolidált stratégiai részesedéseket. Az egyéb alapvető tőke a vonatkozó ágazati szabályokban meghatározottak szerint értendő.

C0070

2. szint

A teljes érték a pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló, a 69. cikk a) pontjának i., ii., iv. és vi. alpontjában leírt elemek 10 %-át egyenként meghaladó minden részesedésben tartott 2. szintű tőkére vonatkozóan. Nem foglalja magában a konszolidált stratégiai részesedéseket. A 2. szintű tőke a vonatkozó ágazati szabályokban meghatározottak szerint értendő.

2. táblázat – Pénzügyi intézmény és hitelintézet formájú kapcsolt vállalkozásban fennálló részesedések, amelyek összesítve meghaladják az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 69. cikke a) pontjának i., ii., v. és vi. alpontjában leírt elemek 10 %-át, nem beleértve a 68. cikke (2) bekezdése szerinti levonások céljából a konszolidált stratégiai részesedéseket

C0080

Kapcsolt vállalkozás neve

Azon kapcsolt vállalkozás neve, amelyben a részesedés fennáll.

Pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló olyan részesedések, amelyek összesítve meghaladják az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 69. cikke a) pontjának i., ii., iv. és vi. alpontjában leírt elemek 10 %-át, nem beleértve a konszolidált stratégiai részesedéseket.

C0090

Eszközazonosító kód

Az eszköz azonosító kódja a következő fontossági sorrendben:

ISO 6166 szerinti ISIN-kód, amennyiben rendelkezésre áll;

egyéb elismert kód (pl. CUSIP, Bloomberg Ticker, Reuters RIC)

a vállalkozás által adott kód, amennyiben a fenti lehetőségek nem állnak rendelkezésre. A kódnak egyedinek és tartósan következetesnek kell lennie.

Amennyiben 2 vagy több eltérő pénznemben is kibocsátott eszközhöz ugyanazt az eszközazonosító kódot kellene megadni, az eszközazonosító kódot és a pénznem ISO 4217 szerinti alfabetikus kódját is meg kell adni az alábbi példa szerint: „kód + EUR”

C0100

Eszközazonosító kód típusa

Az „Eszközazonosító kód” mezőben alkalmazott azonosító kód típusa. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – ISO 6166 szerinti ISIN-kód

2 – CUSIP (a CUSIP (egységes értékpapír-azonosítási eljárásokkal foglalkozó bizottság) Service Bureau által az egyesült államokbeli és kanadai vállalatok számára meghatározott azonosító szám)

3 – SEDOL (a Londoni Értéktőzsde hivatalos napi értékpapírjegyzéke)

4 – WKN (Wertpapier Kenn-Nummer, a német alfanumerikus azonosító szám)

5 – Bloomberg Ticker (a társaságok értékpapírjait azonosító Bloomberg-betűkódok)

6 – BBGID (a globális Bloomberg-azonosító)

7 – Reuters RIC (a Reuters eszközkódja)

8 – FIGI (pénzügyi instrumentumok globális azonosítója)

9 – a Nemzeti Kódkiadó Szervezetek Szövetségének tagjai által meghatározott egyéb kódok

99 – a biztosító által adott kód

Amennyiben 2 vagy több eltérő pénznemben is kibocsátott eszközhöz ugyanazt az eszközazonosító kódot kellene megadni, és a C0090 oszlopban megjelölt kód az eszközazonosító kódból és a pénznem ISO 4217 szerinti alfabetikus kódjából tevődik össze, az eszközazonosító kód típusának a 9. opciót és az eredeti eszközazonosító kódra vonatkozó opciót kell tartalmaznia, ahogy azt a következő példa mutatja, amelyben a megadott kód az ISIN-kód + pénznem: „9/1”.

C0110

Összesen

A részesedésben tartott teljes érték (nem a részesedés miatt a későbbiekben levonandó összeg).

Pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló olyan részesedések, amelyek összesítve meghaladják az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 69. cikke a) pontjának i., ii., iv. és vi. alpontjában leírt elemek 10 %-át, nem beleértve a konszolidált stratégiai részesedéseket.

C0120

Elsődleges alapvető tőke

A részesedésben tartott elsődleges alapvető tőke értéke (nem csak a részesedések miatt levonandó rész).

Az elsődleges alapvető tőke a vonatkozó ágazati szabályokban meghatározottak szerint értendő.

Pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló olyan részesedések, amelyek összesítve meghaladják az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 69. cikke a) pontjának i., ii., iv. és vi. alpontjában leírt elemek 10 %-át, nem beleértve a konszolidált stratégiai részesedéseket.

C0130

Egyéb alapvető tőke

A részesedésben tartott egyéb alapvető tőke értéke (nem csak a részesedések miatt levonandó rész).

Az egyéb alapvető tőke a vonatkozó ágazati szabályokban meghatározottak szerint értendő.

Pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló olyan részesedések, amelyek összesítve meghaladják az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 69. cikke a) pontjának i., ii., iv. és vi. alpontjában leírt elemek 10 %-át, nem beleértve a konszolidált stratégiai részesedéseket.

C0140

2. szint

A részesedésben tartott 2. szintű tőke értéke.

A 2. szintű tőke a vonatkozó ágazati szabályokban meghatározottak szerint értendő (nem csak a részesedések miatt levonandó rész).

Pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló olyan részesedések, amelyek összesítve meghaladják az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 69. cikke a) pontjának i., ii., iv. és vi. alpontjában leírt elemek 10 %-át, nem beleértve a konszolidált stratégiai részesedéseket.

Pénzügyi intézmény és hitelintézet formájú kapcsolt vállalkozásokban fennálló részesedések összesen (amelyek esetében van szavatolótőke-levonás)

C0150

A pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló részesedések összesen – Összesen

A pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló részesedések teljes értéke. (amelyek esetében van szavatolótőke-levonás)

C0160

A pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló részesedések összesen – Elsődleges alapvető tőke

A pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben tartott elsődleges alapvető tőke teljes értéke. (amelyek esetében van szavatolótőke-levonás)

C0170

A pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló részesedések összesen – Egyéb alapvető tőke

A pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben tartott egyéb alapvető tőke teljes értéke. (amelyek esetében van szavatolótőke-levonás)

C0180

A pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló részesedések összesen – 2. szint

A pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben tartott 2. szintű tőke teljes értéke. (amelyek esetében van szavatolótőke-levonás)

Szavatolótőke-levonások

R0010/C0190

68. cikk (1) bekezdése szerinti levonás – Összesen

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikkének (1) bekezdésében meghatározott levonás teljes értéke.

R0010/C0200

68. cikk (1) bekezdése szerinti levonás – 1. szint korlátlan

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikke (5) bekezdésének megfelelően az 1. szintű korlátlan elemekből levont, a 68. cikk (1) bekezdése szerinti levonás értéke.

R0010/C0210

68. cikk (1) bekezdése szerinti levonás – 1. szint korlátozott

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikke (5) bekezdésének megfelelően az 1. szintű korlátozott elemekből levont, a 68. cikk (1) bekezdése szerinti levonás értéke.

R0010/C0220

68. cikk (1) bekezdése szerinti levonás – 2. szint

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikke (5) bekezdésének megfelelően a 2. szintű elemekből levont, a 68. cikk (1) bekezdése szerinti levonás értéke.

R0020/C0190

68. cikk (2) bekezdése szerinti levonás – Összesen

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikkének (2) bekezdésében meghatározott levonás teljes értéke.

R0020/C0200

68. cikk (2) bekezdése szerinti levonás – 1. szint korlátlan

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikke (5) bekezdésének megfelelően az 1. szintű korlátlan elemekből levont, a 68. cikk (2) bekezdése szerinti levonás értéke.

R0020/C0210

68. cikk (2) bekezdése szerinti levonás – 1. szint korlátozott

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikke (5) bekezdésének megfelelően az 1. szintű korlátozott elemekből levont, a 68. cikk (2) bekezdése szerinti levonás értéke.

R0020/C0220

68. cikk (2) bekezdése szerinti levonás – 2. szint

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikke (5) bekezdésének megfelelően a 2. szintű elemekből levont, a 68. cikk (2) bekezdése szerinti levonás értéke.

R0030/C0190

Levonások összesen

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikkének (1) bekezdése és 68. cikkének (2) bekezdése szerinti, részesedések miatti összes levonás teljes értéke.

R0030/C0200

Levonások összesen – 1. szint korlátlan

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikkének (1) bekezdése és 68. cikkének (2) bekezdése szerinti, részesedések miatti, 1. szintű korlátlan elemekre vonatkozó összes levonás teljes értéke.

R0030/C0210

Levonások összesen – 1. szint korlátozott

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikkének (1) bekezdése és 68. cikkének (2) bekezdése szerinti, részesedések miatti, 1. szintű korlátozott elemekre vonatkozó összes levonás teljes értéke.

R0030/C0220

Levonások összesen – 2. szint

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikkének (1) bekezdése és 68. cikkének (2) bekezdése szerinti, részesedések miatti, 2. szintű elemekre vonatkozó összes levonás teljes értéke.

3. táblázat – Pénzügyi intézmény és hitelintézetek kapcsolt vállalkozásokban fennálló, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 171. cikkében meghatározottak szerint stratégiainak minősülő, és a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés 1. módszer szerinti kiszámításának részét képező részesedések (a 68. cikk (3) bekezdésének megfelelően nincs szavatolótőke-levonás)

C0230

Kapcsolt vállalkozás neve

Azon kapcsolt vállalkozás neve, amelyben a részesedés fennáll. Pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 171. cikkében meghatározottak szerint stratégiainak minősülő, és a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés 1. módszer szerinti kiszámításának részét képező részesedések.

C0240

Eszközazonosító kód

Az eszköz azonosító kódja a következő fontossági sorrendben:

ISO 6166 szerinti ISIN-kód, amennyiben rendelkezésre áll;

egyéb elismert kód (pl. CUSIP, Bloomberg Ticker, Reuters RIC)

a vállalkozás által adott kód, amennyiben a fenti lehetőségek nem állnak rendelkezésre. A kódnak egyedinek és tartósan következetesnek kell lennie.

Amennyiben 2 vagy több eltérő pénznemben is kibocsátott eszközhöz ugyanazt az eszközazonosító kódot kellene megadni, az eszközazonosító kódot és a pénznem ISO 4217 szerinti alfabetikus kódját is meg kell adni az alábbi példa szerint: „kód + EUR”

C0250

Eszközazonosító kód típusa

Az „Eszközazonosító kód” mezőben alkalmazott azonosító kód típusa. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – ISO 6166 szerinti ISIN-kód

2 – CUSIP (a CUSIP (egységes értékpapír-azonosítási eljárásokkal foglalkozó bizottság) Service Bureau által az egyesült államokbeli és kanadai vállalatok számára meghatározott azonosító szám)

3 – SEDOL (a Londoni Értéktőzsde hivatalos napi értékpapírjegyzéke)

4 – WKN (Wertpapier Kenn-Nummer, a német alfanumerikus azonosító szám)

5 – Bloomberg Ticker (a társaságok értékpapírjait azonosító Bloomberg-betűkódok)

6 – BBGID (a globális Bloomberg-azonosító)

7 – Reuters RIC (a Reuters eszközkódja)

8 – FIGI (pénzügyi instrumentumok globális azonosítója)

9 – a Nemzeti Kódkiadó Szervezetek Szövetségének tagjai által meghatározott egyéb kódok

99 – a biztosító által adott kód

Amennyiben 2 vagy több eltérő pénznemben is kibocsátott eszközhöz ugyanazt az eszközazonosító kódot kellene megadni, és a C0240 oszlopban megjelölt kód az eszközazonosító kódból és a pénznem ISO 4217 szerinti alfabetikus kódjából tevődik össze, az eszközazonosító kód típusának a 9. opciót és az eredeti eszközazonosító kódra vonatkozó opciót kell tartalmaznia, ahogy azt a következő példa mutatja, amelyben a megadott kód az ISIN-kód + pénznem: „9/1”.

C0260

Összesen

A teljes érték pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 171. cikkében meghatározottak szerint stratégiainak minősülő, és a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés 1. módszer szerinti kiszámításának részét képező minden részesedésben tartott minden szintű tőkére vonatkozóan.

C0270

1-es típusú részvénykitettségek

Pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 171. cikkében meghatározottak szerint stratégiainak minősülő, és a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés 1. módszer szerinti kiszámításának részét képező minden részesedésben tartott 1-es típusú részvénykitettségek értéke.

Az 1-es típusú részvénykitettség az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 168. cikkének (2) bekezdésében meghatározottak szerint értendő.

C0280

2-es típusú részvénykitettségek

Pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 171. cikkében meghatározottak szerint stratégiainak minősülő, és a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés 1. módszer szerinti kiszámításának részét képező minden részesedésben tartott 2-es típusú részvénykitettségek értéke.

A 2-es típusú részvénykitettség az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 168. cikkének (3) bekezdésében meghatározottak szerint értendő.

C0290

Alárendelt kötelezettségek

Pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 171. cikkében meghatározottak szerint stratégiainak minősülő, és a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés 1. módszer szerinti kiszámításának részét képező minden egyes részesedésben tartott alárendelt kötelezettségek értéke.

4. táblázat – Pénzügyi intézmény és hitelintézet formájú kapcsolt vállalkozásokban fennálló, (az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 171. cikkében meghatározottak szerint) stratégiainak minősülő, a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés 1. módszer szerinti kiszámításának részét nem képező, a 68. cikk (1) bekezdése és a 68. cikk (2) bekezdése alapján nem levont részesedések (magában foglalja az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikke (2) bekezdésének megfelelő részleges levonást követően fennmaradó részt (a részesedés nem levont részét))

C0300

Kapcsolt vállalkozás neve

Azon pénzügyi intézmény vagy hitelintézet formájú kapcsolt vállalkozás neve, amelyben a részesedés fennáll. Az ilyen kapcsolat vállalkozásokban fennálló részesedés (az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 171. cikkében meghatározottak szerint) stratégiainak minősül, nem képezi részét a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés 1. módszer szerinti kiszámításának, és nem kerül levonásra a 68. cikk (1) bekezdésének és a 68. cikk (2) bekezdésének megfelelően.

C0310

Eszközazonosító kód

Az eszköz azonosító kódja a következő fontossági sorrendben:

ISO 6166 szerinti ISIN-kód, amennyiben rendelkezésre áll;

egyéb elismert kód (pl. CUSIP, Bloomberg Ticker, Reuters RIC)

a vállalkozás által adott kód, amennyiben a fenti lehetőségek nem állnak rendelkezésre. A kódnak egyedinek és tartósan következetesnek kell lennie.

Amennyiben 2 vagy több eltérő pénznemben is kibocsátott eszközhöz ugyanazt az eszközazonosító kódot kellene megadni, az eszközazonosító kódot és a pénznem ISO 4217 szerinti alfabetikus kódját is meg kell adni az alábbi példa szerint: „kód + EUR”

C0320

Eszközazonosító kód típusa

Az „Eszközazonosító kód” mezőben alkalmazott azonosító kód típusa. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – ISO 6166 szerinti ISIN-kód

2 – CUSIP (a CUSIP (egységes értékpapír-azonosítási eljárásokkal foglalkozó bizottság) Service Bureau által az egyesült államokbeli és kanadai vállalatok számára meghatározott azonosító szám)

3 – SEDOL (a Londoni Értéktőzsde hivatalos napi értékpapírjegyzéke)

4 – WKN (Wertpapier Kenn-Nummer, a német alfanumerikus azonosító szám)

5 – Bloomberg Ticker (a társaságok értékpapírjait azonosító Bloomberg-betűkódok)

6 – BBGID (a globális Bloomberg-azonosító)

7 – Reuters RIC (a Reuters eszközkódja)

8 – FIGI (pénzügyi instrumentumok globális azonosítója)

9 – a Nemzeti Kódkiadó Szervezetek Szövetségének tagjai által meghatározott egyéb kódok

99 – a biztosító által adott kód

Amennyiben 2 vagy több eltérő pénznemben is kibocsátott eszközhöz ugyanazt az eszközazonosító kódot kellene megadni, és a C0310 oszlopban megjelölt kód az eszközazonosító kódból és a pénznem ISO 4217 szerinti alfabetikus kódjából tevődik össze, az eszközazonosító kód típusának a 9. opciót és az eredeti eszközazonosító kódra vonatkozó opciót kell tartalmaznia, ahogy azt a következő példa mutatja, amelyben a megadott kód az ISIN-kód + pénznem: „9/1”.

C0330

Összesen

A teljes érték a pénzügyi intézmény és hitelintézet formájú kapcsolt vállalkozásokban fennálló, stratégiai, a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés 1. módszer szerinti kiszámításának részét nem képező, és az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikke (1) bekezdése és a 68. cikke (2) bekezdése alapján nem levont minden részesedésben tartott minden szintű tőkére vonatkozóan, amely a következők összege:

1)

pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló azon stratégiai részesedések értéke, amelyek nem kerülnek levonásra az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikke (1) bekezdésének és a 68. cikke (2) bekezdésének egyike alapján sem, mivel a pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló részesedések összege kevesebb, mint 10 %;

2)

az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikke (2) bekezdésének megfelelően levont stratégiai részesedések fennmaradó része.

C0340

1-es típusú részvénykitettségek

Pénzügyi intézmény és hitelintézet formájú kapcsolt vállalkozásokban fennálló, stratégiai, a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés 1. módszer szerinti kiszámításának részét nem képező, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikkének (1) bekezdése és a 68. cikkének (2) bekezdése alapján nem levont és 1-es típusú részvénykitettségben tartott minden részesedés értéke, amely a következők összege:

1)

pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló azon stratégiai részesedések értéke, amelyek nem kerülnek levonásra az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikke (1) bekezdésének és a 68. cikke (2) bekezdésének egyike alapján sem, mivel a pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló részesedések összege kevesebb, mint 10 %;

2)

az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikke (2) bekezdésének megfelelően levont stratégiai részesedések fennmaradó része.

Az 1-es típusú részvénykitettség az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 168. cikkének (2) bekezdésében meghatározottak szerint értendő.

C0350

2-es típusú részvénykitettségek

Pénzügyi intézmény és hitelintézet formájú kapcsolt vállalkozásokban fennálló, stratégiai, a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés 1. módszer szerinti kiszámításának részét nem képező, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikkének (1) bekezdése és a 68. cikkének (2) bekezdése alapján nem levont és 2-es típusú részvénykitettségben tartott minden részesedés értéke, amely a következők összege:

1)

pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló azon stratégiai részesedések értéke, amelyek nem kerülnek levonásra az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikke (1) bekezdésének és a 68. cikke (2) bekezdésének egyike alapján sem, mivel a pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló részesedések összege kevesebb, mint 10 %;

2)

az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikke (2) bekezdésének megfelelően levont stratégiai részesedések fennmaradó része.

Az 2-es típusú részvénykitettség az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 168. cikkének (3) bekezdésében meghatározottak szerint értendő.

C0360

Alárendelt kötelezettségek

Pénzügyi intézmény és hitelintézet formájú kapcsolt vállalkozásokban fennálló, stratégiai, a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés 1. módszer szerinti kiszámításának részét nem képező, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikkének (1) bekezdése és a 68. cikkének (2) bekezdése alapján nem levont és alárendelt kötelezettségben tartott minden részesedés értéke, amely a következők összege:

1)

pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló azon stratégiai részesedések értéke, amelyek nem kerülnek levonásra az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikke (1) bekezdésének és a 68. cikke (2) bekezdésének egyike alapján sem, mivel a pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló részesedések összege kevesebb, mint 10 %;

2)

az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikke (2) bekezdésének megfelelően levont stratégiai részesedések fennmaradó része.

5. táblázat – Pénzügyi intézmény és hitelintézet formájú kapcsolt vállalkozásokban fennálló, nem stratégiai és az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikkének (1) bekezdése és a 68. cikkének (2) bekezdése alapján nem levont részesedések

(magában foglalja az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikke (2) bekezdésének megfelelő részleges levonást követően fennmaradó részt)

C0370

Kapcsolt vállalkozás neve

Azon pénzügyi intézmény vagy hitelintézet formájú kapcsolt vállalkozás neve, amelyben a részesedés fennáll. Kapcsolt vállalkozásokban fennálló, nem stratégiai és az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikkének (1) bekezdése és a 68. cikkének (2) bekezdése alapján nem levont részesedések.

C0380

Eszközazonosító kód

Az eszköz azonosító kódja a következő fontossági sorrendben:

ISO 6166 szerinti ISIN-kód, amennyiben rendelkezésre áll;

egyéb elismert kód (pl. CUSIP, Bloomberg Ticker, Reuters RIC)

a vállalkozás által adott kód, amennyiben a fenti lehetőségek nem állnak rendelkezésre. A kódnak egyedinek és tartósan következetesnek kell lennie.

Amennyiben 2 vagy több eltérő pénznemben is kibocsátott eszközhöz ugyanazt az eszközazonosító kódot kellene megadni, az eszközazonosító kódot és a pénznem ISO 4217 szerinti alfabetikus kódját is meg kell adni az alábbi példa szerint: „kód + EUR”

C0390

Eszközazonosító kód típusa

Az „Eszközazonosító kód” mezőben alkalmazott azonosító kód típusa. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – ISO 6166 szerinti ISIN-kód

2 – CUSIP (a CUSIP (egységes értékpapír-azonosítási eljárásokkal foglalkozó bizottság) Service Bureau által az egyesült államokbeli és kanadai vállalatok számára meghatározott azonosító szám)

3 – SEDOL (a Londoni Értéktőzsde hivatalos napi értékpapírjegyzéke)

4 – WKN (Wertpapier Kenn-Nummer, a német alfanumerikus azonosító szám)

5 – Bloomberg Ticker (a társaságok értékpapírjait azonosító Bloomberg-betűkódok)

6 – BBGID (a globális Bloomberg-azonosító)

7 – Reuters RIC (a Reuters eszközkódja)

8 – FIGI (pénzügyi instrumentumok globális azonosítója)

9 – a Nemzeti Kódkiadó Szervezetek Szövetségének tagjai által meghatározott egyéb kódok

99 – a biztosító által adott kód

Amennyiben 2 vagy több eltérő pénznemben is kibocsátott eszközhöz ugyanazt az eszközazonosító kódot kellene megadni, és a C0380 oszlopban megjelölt kód az eszközazonosító kódból és a pénznem ISO 4217 szerinti alfabetikus kódjából tevődik össze, az eszközazonosító kód típusának a 9. opciót és az eredeti eszközazonosító kódra vonatkozó opciót kell tartalmaznia, ahogy azt a következő példa mutatja, amelyben a megadott kód az ISIN-kód + pénznem: „9/1”.

C0400

Összesen

A teljes érték a pénzügyi intézmény és hitelintézet formájú kapcsolt vállalkozásokban fennálló, nem stratégiai és az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikke (1) bekezdése és a 68. cikke (2) bekezdése alapján nem levont minden részesedés minden szintű tőkeelemére vonatkozóan, amely a következők összege:

1)

pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló azon nem stratégiai részesedések értéke, amelyek nem kerülnek levonásra az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikke (1) bekezdésének és a 68. cikke (2) bekezdésének egyike alapján sem, mivel a pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló részesedések összege kevesebb, mint 10 %;

2)

az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikke (2) bekezdésének megfelelően levont nem stratégiai részesedések fennmaradó része.

C0410

1-es típusú részvénykitettségek

Pénzügyi intézmény és hitelintézet formájú kapcsolt vállalkozásokban fennálló, nem stratégiai, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikkének (1) bekezdése és a 68. cikkének (2) bekezdése alapján nem levont és 1-es típusú részvénykitettségben tartott minden részesedés értéke, amely a következők összege:

1)

pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló azon nem stratégiai részesedések értéke, amelyek nem kerülnek levonásra az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikke (1) bekezdésének és a 68. cikke (2) bekezdésének egyike alapján sem, mivel a pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló részesedések összege kevesebb, mint 10 %;

2)

az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikke (2) bekezdésének megfelelően levont nem stratégiai részesedések fennmaradó része.

Az 1-es típusú részvénykitettség az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 168. cikkének (2) bekezdésében meghatározottak szerint értendő.

C0420

2-es típusú részvénykitettségek

Pénzügyi intézmény és hitelintézet formájú kapcsolt vállalkozásokban fennálló, nem stratégiai, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikkének (1) bekezdése és a 68. cikkének (2) bekezdése alapján nem levont és 2-es típusú részvénykitettségben tartott minden részesedés értéke, amely a következők összege:

1)

pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló azon nem stratégiai részesedések értéke, amelyek nem kerülnek levonásra az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikke (1) bekezdésének és a 68. cikke (2) bekezdésének egyike alapján sem, mivel a pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló részesedések összege kevesebb, mint 10 %;

2)

az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikke (2) bekezdésének megfelelően levont nem stratégiai részesedések fennmaradó része.

Az 2-es típusú részvénykitettség az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 168. cikkének (3) bekezdésében meghatározottak szerint értendő.

C0430

Alárendelt kötelezettségek

Pénzügyi intézmény és hitelintézet formájú kapcsolt vállalkozásokban fennálló, nem stratégiai, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikkének (1) bekezdése és a 68. cikkének (2) bekezdése alapján nem levont és alárendelt kötelezettségekben tartott minden egyes részesedés értéke, amely a következők összege:

1)

pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló azon nem stratégiai részesedések értéke, amelyek nem kerülnek levonásra az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikke (1) bekezdésének és a 68. cikke (2) bekezdésének egyike alapján sem, mivel a pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló részesedések összege kevesebb, mint 10 %;

2)

az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikke (2) bekezdésének megfelelően levont nem stratégiai részesedések fennmaradó része.

6. táblázat – Nem pénzügyi intézményben és hitelintézetben fennálló egyéb stratégiai részesedések

C0440

Kapcsolt vállalkozás neve

Azon kapcsolt vállalkozás neve, amelyben a részesedés fennáll.

Nem pénzügyi intézményben és hitelintézetben fennálló, stratégiainak minősülő részesedések.

C0450

Eszközazonosító kód

Az eszköz azonosító kódja a következő fontossági sorrendben:

ISO 6166 szerinti ISIN-kód, amennyiben rendelkezésre áll;

egyéb elismert kód (pl. CUSIP, Bloomberg Ticker, Reuters RIC)

a vállalkozás által adott kód, amennyiben a fenti lehetőségek nem állnak rendelkezésre. A kódnak egyedinek és tartósan következetesnek kell lennie.

Amennyiben 2 vagy több eltérő pénznemben is kibocsátott eszközhöz ugyanazt az eszközazonosító kódot kellene megadni, az eszközazonosító kódot és a pénznem ISO 4217 szerinti alfabetikus kódját is meg kell adni az alábbi példa szerint: „kód + EUR”

C0460

Eszközazonosító kód típusa

Az „Eszközazonosító kód” mezőben alkalmazott azonosító kód típusa. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – ISO 6166 szerinti ISIN-kód

2 – CUSIP (a CUSIP (egységes értékpapír-azonosítási eljárásokkal foglalkozó bizottság) Service Bureau által az egyesült államokbeli és kanadai vállalatok számára meghatározott azonosító szám)

3 – SEDOL (a Londoni Értéktőzsde hivatalos napi értékpapírjegyzéke)

4 – WKN (Wertpapier Kenn-Nummer, a német alfanumerikus azonosító szám)

5 – Bloomberg Ticker (a társaságok értékpapírjait azonosító Bloomberg-betűkódok)

6 – BBGID (a globális Bloomberg-azonosító)

7 – Reuters RIC (a Reuters eszközkódja)

8 – FIGI (pénzügyi instrumentumok globális azonosítója)

9 – a Nemzeti Kódkiadó Szervezetek Szövetségének tagjai által meghatározott egyéb kódok

99 – a biztosító által adott kód

Amennyiben 2 vagy több eltérő pénznemben is kibocsátott eszközhöz ugyanazt az eszközazonosító kódot kellene megadni, és a C0450 oszlopban megjelölt kód az eszközazonosító kódból és a pénznem ISO 4217 szerinti alfabetikus kódjából tevődik össze, az eszközazonosító kód típusának a 9. opciót és az eredeti eszközazonosító kódra vonatkozó opciót kell tartalmaznia, ahogy azt a következő példa mutatja, amelyben a megadott kód az ISIN-kód + pénznem: „9/1”.

C0470

Összesen

A nem pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló, stratégiainak minősülő minden részesedés teljes értéke minden szintű tőkeelemre vonatkozóan.

C0480

1-es típusú részvénykitettségek

Nem pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló, stratégiainak minősülő minden részesedés 1-es típusú részvénykitettségeinek értéke.

Az 1-es típusú részvénykitettség az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 168. cikkének (2) bekezdésében meghatározottak szerint értendő.

C0490

2-es típusú részvénykitettségek

Nem pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló, stratégiainak minősülő minden részesedés 2-es típusú részvénykitettségeinek értéke.

A 2-es típusú részvénykitettség az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 168. cikkének (3) bekezdésében meghatározottak szerint értendő.

C0500

Alárendelt kötelezettségek

Nem pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló, stratégiainak minősülő minden részesedés alárendelt kötelezettségeinek értéke.

7. táblázat – Nem pénzügyi intézményben és hitelintézetben fennálló egyéb nem stratégiai részesedések

C0510

Kapcsolt vállalkozás neve

Azon kapcsolt vállalkozás neve, amelyben a részesedés fennáll.

Nem pénzügyi intézményben és hitelintézetben fennálló, stratégiainak nem minősülő részesedések.

C0520

Eszközazonosító kód

Az eszköz azonosító kódja a következő fontossági sorrendben:

ISO 6166 szerinti ISIN-kód, amennyiben rendelkezésre áll;

egyéb elismert kód (pl. CUSIP, Bloomberg Ticker, Reuters RIC)

a vállalkozás által adott kód, amennyiben a fenti lehetőségek nem állnak rendelkezésre. A kódnak egyedinek és tartósan következetesnek kell lennie.

Amennyiben 2 vagy több eltérő pénznemben is kibocsátott eszközhöz ugyanazt az eszközazonosító kódot kellene megadni, az eszközazonosító kódot és a pénznem ISO 4217 szerinti alfabetikus kódját is meg kell adni az alábbi példa szerint: „kód + EUR”

C0530

Eszközazonosító kód típusa

Az „Eszközazonosító kód” mezőben alkalmazott azonosító kód típusa. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – ISO 6166 szerinti ISIN-kód

2 – CUSIP (a CUSIP (egységes értékpapír-azonosítási eljárásokkal foglalkozó bizottság) Service Bureau által az egyesült államokbeli és kanadai vállalatok számára meghatározott azonosító szám)

3 – SEDOL (a Londoni Értéktőzsde hivatalos napi értékpapírjegyzéke)

4 – WKN (Wertpapier Kenn-Nummer, a német alfanumerikus azonosító szám)

5 – Bloomberg Ticker (a társaságok értékpapírjait azonosító Bloomberg-betűkódok)

6 – BBGID (a globális Bloomberg-azonosító)

7 – Reuters RIC (a Reuters eszközkódja)

8 – FIGI (pénzügyi instrumentumok globális azonosítója)

9 – a Nemzeti Kódkiadó Szervezetek Szövetségének tagjai által meghatározott egyéb kódok

99 – a biztosító által adott kód

Amennyiben 2 vagy több eltérő pénznemben is kibocsátott eszközhöz ugyanazt az eszközazonosító kódot kellene megadni, és a C0520 oszlopban megjelölt kód az eszközazonosító kódból és a pénznem ISO 4217 szerinti alfabetikus kódjából tevődik össze, az eszközazonosító kód típusának a 9. opciót és az eredeti eszközazonosító kódra vonatkozó opciót kell tartalmaznia, ahogy azt a következő példa mutatja, amelyben a megadott kód az ISIN-kód + pénznem: „9/1”.

C0540

Összesen

A nem pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló, stratégiainak nem minősülő minden részesedés teljes értéke minden szintű tőkeelemre vonatkozóan.

C0550

1-es típusú részvénykitettségek

Nem pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló, stratégiainak nem minősülő minden részesedés 1-es típusú részvénykitettségeinek értéke.

Az 1-es típusú részvénykitettség az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 168. cikkének (2) bekezdésében meghatározottak szerint értendő.

C0560

2-es típusú részvénykitettségek

Nem pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló, stratégiainak nem minősülő minden részesedés 2-es típusú részvénykitettségeinek értéke.

A 2-es típusú részvénykitettség az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 168. cikkének (3) bekezdésében meghatározottak szerint értendő.

C0570

Alárendelt kötelezettségek

Nem pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló, stratégiainak nem minősülő minden részesedés alárendelt kötelezettségeinek értéke.

Szavatolótőke-szükségletre vonatkozó számítás összesen

R0040/C0580

Pénzügyi intézmény és hitelintézet formájú kapcsolt vállalkozásokban fennálló részesedések – Összesen

A pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló részesedések teljes értéke.

R0040/C0590

Pénzügyi intézmény és hitelintézet formájú kapcsolt vállalkozásokban fennálló részesedések összesen – 1-es típusú részvénykitettség

A pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló részesedések 1-es típusú részvénykitettségeinek teljes értéke.

Az 1-es típusú részvénykitettség az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 168. cikkének (2) bekezdésében meghatározottak szerint értendő.

R0040/C0600

Pénzügyi intézmény és hitelintézet formájú kapcsolt vállalkozásokban fennálló részesedések összesen – 2-es típusú részvénykitettség

A pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló részesedések 2-es típusú részvénykitettségeinek teljes értéke.

A 2-es típusú részvénykitettség az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 168. cikkének (3) bekezdésében meghatározottak szerint értendő.

R0040/C0610

Pénzügyi intézmény és hitelintézet formájú kapcsolt vállalkozásokban fennálló részesedések összesen – Alárendelt kötelezettségek

A pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló részesedések alárendelt kötelezettségeinek teljes értéke.

R0050/C0580

Pénzügyi intézmény és hitelintézet formájú kapcsolt vállalkozásokban fennálló összes részesedés, ebből stratégiai (1. módszer szerinti vagy 10 %-nál kevesebb nem 1. módszer szerinti) – Összesen

A pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló (1. módszer szerinti vagy 10 %-nál kevesebb nem 1. módszer szerinti) stratégiai részesedések teljes értéke.

R0050/C0590

Pénzügyi intézmény és hitelintézet formájú kapcsolt vállalkozásokban fennálló összes részesedés, ebből stratégiai (1. módszer szerinti vagy 10 %-nál kevesebb nem 1. módszer szerinti) – 1-es típusú részvénykitettségek

A pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló (1. módszer szerinti vagy 10 %-nál kevesebb nem 1. módszer szerinti) stratégiai részesedések 1-es típusú részvénykitettségeinek teljes értéke.

Az 1-es típusú részvénykitettség az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 168. cikkének (2) bekezdésében meghatározottak szerint értendő.

R0050/C0600

Pénzügyi intézmény és hitelintézet formájú kapcsolt vállalkozásokban fennálló összes részesedés, ebből stratégiai (1. módszer szerinti vagy 10 %-nál kevesebb nem 1. módszer szerinti) – 2-es típusú részvénykitettségek

A pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló (1. módszer szerinti vagy 10 %-nál kevesebb nem 1. módszer szerinti) stratégiai részesedések 2-es típusú részvénykitettségeinek teljes értéke.

A 2-es típusú részvénykitettség az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 168. cikkének (3) bekezdésében meghatározottak szerint értendő.

R0050/C0610

Pénzügyi intézmény és hitelintézet formájú kapcsolt vállalkozásokban fennálló összes részesedés, ebből stratégiai (1. módszer szerinti vagy 10 %-nál kevesebb nem 1. módszer szerinti) – Alárendelt kötelezettségek

A pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló (1. módszer szerinti vagy 10 %-nál kevesebb nem 1. módszer szerinti) stratégiai részesedések alárendelt kötelezettségeinek teljes értéke.

R0060/C0580

Pénzügyi intézmény és hitelintézet formájú kapcsolt vállalkozásokban fennálló összes részesedés, ebből nem stratégiai (10 %-nál kevesebb) – Összesen

A pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló nem stratégiai részesedések (10 %-nál kevesebb) teljes értéke.

R0060/C0590

Pénzügyi intézmény és hitelintézet formájú kapcsolt vállalkozásokban fennálló összes részesedés, ebből nem stratégiai (10 %-nál kevesebb) – 1-es típusú részvénykitettségek

A pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló (10 %-nál kevesebb – C0500) stratégiai részesedések 1-es típusú részvénykitettségeinek teljes értéke.

Az 1-es típusú részvénykitettség az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 168. cikkének (2) bekezdésében meghatározottak szerint értendő.

R0060/C0600

Pénzügyi intézmény és hitelintézet formájú kapcsolt vállalkozásokban fennálló összes részesedés, ebből nem stratégiai (10 %-nál kevesebb) – 2-es típusú részvénykitettségek

A pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló (10 %-nál kevesebb) stratégiai részesedések 2-es típusú részvénykitettségeinek teljes értéke.

A 2-es típusú részvénykitettség az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 168. cikkének (3) bekezdésében meghatározottak szerint értendő.

R0060/C0610

Pénzügyi intézmény és hitelintézet formájú kapcsolt vállalkozásokban fennálló összes részesedés, ebből nem stratégiai (10 %-nál kevesebb) – Alárendelt kötelezettségek

A pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló (10 %-nál kevesebb) nem stratégiai részesedések alárendelt kötelezettségeinek teljes értéke.

R0070/C0580

Nem pénzügyi intézmény és hitelintézet formájú kapcsolt vállalkozásokban fennálló részesedések összesen – Összesen

A nem pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló részesedések teljes értéke. A C0470 és a C0540 oszlop összege.

R0070/C0590

Nem pénzügyi intézmény és hitelintézet formájú kapcsolt vállalkozásokban fennálló részesedések összesen – 1-es típusú részvénykitettségek

A nem pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló részesedések 1-es típusú részvénykitettségeinek teljes értéke.

Az 1-es típusú részvénykitettség az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 168. cikkének (2) bekezdésében meghatározottak szerint értendő. A C0480 és a C0550 oszlop összege.

R0070/C0600

Nem pénzügyi intézmény és hitelintézet formájú kapcsolt vállalkozásokban fennálló részesedések összesen – 2-es típusú részvénykitettségek

A nem pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló részesedések 2-es típusú részvénykitettségeinek teljes értéke.

A 2-es típusú részvénykitettség az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 168. cikkének (3) bekezdésében meghatározottak szerint értendő. A C0490 és a C0560 oszlop összege.

R0070/C0610

Nem pénzügyi intézmény és hitelintézet formájú kapcsolt vállalkozásokban fennálló részesedések összesen– Alárendelt kötelezettségek

A nem pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló részesedések alárendelt kötelezettségeinek teljes értéke. A C0500 és a C0570 oszlop összege.

R0080/C0580

Nem pénzügyi intézmény és hitelintézet formájú kapcsolt vállalkozásokban fennálló részesedések összesen – Összesen – ebből stratégiai

A nem pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló stratégiai részesedések teljes értéke. A C0470 oszlop összege.

R0080/C0590

Nem pénzügyi intézmény és hitelintézet formájú kapcsolt vállalkozásokban fennálló részesedések összesen – 1-es típusú részvénykitettségek – ebből stratégiai

A nem pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló stratégiai részesedések 1-es típusú részvénykitettségeinek teljes értéke.

Az 1-es típusú részvénykitettség az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 168. cikkének (2) bekezdésében meghatározottak szerint értendő. A C0480 oszlop összege.

R0080/C0600

Nem pénzügyi intézmény és hitelintézet formájú kapcsolt vállalkozásokban fennálló részesedések összesen – 2-es típusú részvénykitettségek – ebből stratégiai

A nem pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló stratégiai részesedések 2-es típusú részvénykitettségeinek teljes értéke. A C0490 oszlop összege.

R0080/C0610

Nem pénzügyi intézmény és hitelintézet formájú kapcsolt vállalkozásokban fennálló részesedések összesen – Alárendelt kötelezettségek – ebből stratégiai

A nem pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló stratégiai részesedések alárendelt kötelezettségeinek teljes értéke. A C0500 oszlop összege.

R0090/C0580

Nem pénzügyi intézmény és hitelintézet formájú kapcsolt vállalkozásokban fennálló részesedések összesen – Összesen – ebből nem stratégiai

A nem pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló nem stratégiai részesedések teljes értéke. A C0540 oszlop összege.

R0090/C0590

Nem pénzügyi intézmény és hitelintézet formájú kapcsolt vállalkozásokban fennálló részesedések összesen – 1-es típusú részvénykitettségek – ebből nem stratégiai

A nem pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló nem stratégiai részesedések 1-es típusú részvénykitettségeinek teljes értéke. Az 1-es típusú részvénykitettség az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 168. cikkének (2) bekezdésében meghatározottak szerint értendő. A C0550 oszlop összege.

R0090/C0600

Nem pénzügyi intézmény és hitelintézet formájú kapcsolt vállalkozásokban fennálló részesedések összesen – 2-es típusú részvénykitettségek – ebből nem stratégiai

A nem pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló nem stratégiai részesedések 2-es típusú részvénykitettségeinek teljes értéke. A C0560 oszlop összege.

R0090/C0610

Nem pénzügyi intézmény és hitelintézet formájú kapcsolt vállalkozásokban fennálló részesedések összesen – Alárendelt kötelezettségek – ebből nem stratégiai

A nem pénzügyi intézményekben és hitelintézetekben fennálló nem stratégiai részesedések alárendelt kötelezettségeinek teljes értéke. A C0570 oszlop összege.

Összesen

C0620

Minden részesedés összesen

Az összes részesedés teljes összege.

S.25.01 – Szavatolótőke-szükséglet – a standard formulát alkalmazó vállalkozások esetén

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények, elkülönített alapok, illeszkedési kiigazítási portfóliók, valamint a fennmaradó rész nyitó és éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

Az SR.25.01 táblát minden elkülönített alap, minden illeszkedési kiigazítási portfólió és a fennmaradó rész tekintetében ki kell tölteni. Ha azonban egy elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió beágyazott elkülönített alapot/illeszkedési kiigazítási portfóliót tartalmaz, azt különböző alapként kell kezelni. Ezt a táblát a lényeges elkülönített alapoknak/illeszkedési kiigazítási portfólióknak az S.01.03 tábla második táblázatában feltüntetett minden részalapja tekintetében jelenteni kell.

Ha egy vállalkozás illeszkedési kiigazítási portfólióval vagy elkülönített alappal rendelkezik (a 2009/138/EK irányelv 304. cikkének hatálya alá tartozók kivételével) a vállalkozás egészének szintjén történő adatszolgáltatás során, a megadandó elvi szavatolótőke-szükségletet a kockázati modul szintjén, valamint a biztosítástechnikai tartalékok és a halasztott adók veszteségelnyelő képességét a következőképpen kell kiszámítani:

ha a vállalkozás az elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió elvi szavatolótőke-szükségletének összesítése miatti teljes kiigazítást alkalmazza a vállalkozás szintjén, az elvi szavatolótőke-szükségletet úgy kell kiszámítani, mintha nem állna fenn diverzifikáció, a veszteségelnyelő képességet pedig az összes elkülönített alapra/illeszkedési kiigazítási portfólióra és fennmaradó részre vonatkozó veszteségelnyelő képességek összegeként kell kiszámítani;

ha a vállalkozás a kockázati részmodul szintjén egyszerűsítést alkalmaz az elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió elvi szavatolótőke-szükségletének összesítéséhez a vállalkozás szintjén, az elvi szavatolótőke-szükségletet részmodul szintű közvetlen összegzés módszerét figyelembe véve kell kiszámítani, a veszteségelnyelő képességet pedig az összes elkülönített alapra/illeszkedési kiigazítási portfólióra és fennmaradó részre vonatkozó veszteségelnyelő képességek összegeként kell kiszámítani;

ha a vállalkozás a kockázati modul szintjén egyszerűsítést alkalmaz az elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió elvi szavatolótőke-szükségletének összesítéséhez a vállalkozás szintjén, az elvi szavatolótőke-szükségletet modul szintű közvetlen összegzés módszerét figyelembe véve kell kiszámítani, a veszteségelnyelő képességet pedig az összes elkülönített alapra/illeszkedési kiigazítási portfólióra és a fennmaradó részre vonatkozó veszteségelnyelő képességek összegeként kell kiszámítani.

Az elkülönített alapok/illeszkedési kiigazítási portfóliók elvi szavatolótőke-szükségletének a vállalkozás szintjén történő összesítése miatti kiigazítást a vonatkozó kockázati modulokhoz (piaci kockázat, partner-nemteljesítési kockázat, életbiztosítási kockázat, egészségbiztosítási kockázat és nem életbiztosítási kockázat) kell rendelni (C0050). Az egyes vonatkozó kockázati modulokhoz rendelendő összeget a következőképpen kell kiszámítani:

Formula, ahol

—    adjustment = a fent említett három módszer egyike szerint kiszámított kiigazítás

—    BSCR′ = az ebben a táblában megadott információ alapján kiszámított alapvető szavatolótőke-szükséglet (C0030/R0100)

—    nSCRint = az ebben a táblában megadott információnak megfelelő, immateriális javakkal kapcsolatos kockázatra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet (C0030/R0070)

Az így kiszámított „q tényezőt” meg kell szorozni az egyes vonatkozó kockázati modulok (piaci kockázat, partner-nemteljesítési kockázat, életbiztosítási kockázat, egészségbiztosítási kockázat és nem életbiztosítási kockázat) elvi szavatolótőke-szükségletével.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

Z0010

112. cikk

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a bejelentett adatokat a 2009/138/EK irányelv 112. cikkének (7) bekezdése alapján kérték-e, a szavatolótőke-szükséglet standard formulával számított becslésének a rendelkezésre bocsátásaként.

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – a 112. cikk (7) bekezdése szerinti adatszolgáltatás

2 – rendszeres adatszolgáltatás

Z0020

Elkülönített alap, illeszkedési kiigazítási portfólió vagy fennmaradó rész

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a jelentett adatok elkülönített alaphoz, illeszkedési kiigazítási portfólióhoz vagy fennmaradó részhez kapcsolódnak-e. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió

2 – fennmaradó rész

Z0030

Alap/portfólió száma

Ha Z0020 = 1, akkor az elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió azonosító számát kell feltüntetni. Ezt a számot a biztosító adja meg, és a számnak tartósan következetesnek és a többi táblában bejelentett alap- vagy portfóliószámmal azonosnak kell lennie.

Ha Z0020 = 2, akkor a „0” számot kell feltüntetni.

R0010–R0050/ C0030

Nettó szavatolótőke-szükséglet

Az egyes kockázati modulokra vonatkozó, a standard formula alkalmazásával kiszámított nettó tőkekövetelmény összege.

A nettó és a bruttó szavatolótőke-szükséglet közötti különbség a jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedések figyelembevételével az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 205. cikkének megfelelően.

Az összeg teljes mértékben figyelembe veszi a diverzifikációs hatásokat a 2009/138/EK irányelv 304. cikkének megfelelően.

Ezek a mezők nem tartalmazzák az elkülönített alapok/illeszkedési kiigazítási portfóliók elvi szavatolótőke-szükségletének a vállalkozás szintjén történő összesítése miatti kiigazítás megosztását. Ezek a számadatok úgy tükrözik a szavatolótőke-szükségletet, mintha nem állna fenn a diverzifikáció.

R0010–R0050/C0040

Bruttó szavatolótőke-szükséglet

Az egyes kockázati modulokra vonatkozó, a standard formula alkalmazásával kiszámított bruttó tőkekövetelmény összege.

R0010–R0050/C0050

Az elkülönített alapok/illeszkedési kiigazítási portfóliók miatti kiigazítások megosztása

Az általános megjegyzésekben leírt eljárásnak megfelelően a kiigazítás egyes kockázati modulokhoz rendelt része. Az összegnek pozitívnak kell lennie.

R0060/C0030

Nettó szavatolótőke-szükséglet – Diverzifikáció

A 2009/138/EK irányelv IV. mellékletében meghatározott korrelációs mátrix alkalmazása miatt a nettó kockázati modulok alapvető szavatolótőke-szükséglete között mutatkozó diverzifikációs hatások összege.

Ezt az összeget negatív értékkel kell megadni.

R0060/C0040

Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Diverzifikáció

A 2009/138/EK irányelv IV. mellékletében meghatározott korrelációs mátrix alkalmazása miatt a bruttó kockázati modulok alapvető szavatolótőke-szükséglete között mutatkozó diverzifikációs hatások összege.

R0070/C0030

Nettó szavatolótőke-szükséglet – Immateriális javakkal kapcsolatos kockázat

Az immateriális javakkal kapcsolatos kockázatra vonatkozó, a standard formula alkalmazásával kiszámított tőkekövetelmény összege, a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után.

R0070/C0040

Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Immateriális javakkal kapcsolatos kockázat

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 205. cikke szerinti jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedések az immateriális javakkal kapcsolatos kockázat esetében nullával egyenlőek a standard formula szerint, így az R0070/C0040 értéke egyenlő az R0070/C0030 értékével.

R0100/C0030

Nettó szavatolótőke-szükséglet – Alapvető szavatolótőke-szükséglet

A standard formula alkalmazásával kiszámított alapvető szavatolótőke-szükséglet összege az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 205. cikke szerinti jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedések figyelembevétele után.

Az összeg teljes mértékben figyelembe veszi a diverzifikációs hatásokat a 2009/138/EK irányelv 304. cikkének megfelelően.

Ez a mező nem tartalmazza az elkülönített alapok/illeszkedési kiigazítási portfóliók elvi szavatolótőke-szükségletének a vállalkozás szintjén történő összesítése miatti kiigazítás megosztását. Ezek a számadatok úgy tükrözik a szavatolótőke-szükségletet, mintha nem állna fenn a diverzifikáció.

Az összeget a standard formulában szereplő minden kockázati modul nettó tőkekövetelményének összegeként kell kiszámítani, beleértve a standard formulán belül a diverzifikációs hatás miatti kiigazítást.

R0100/C0040

Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Alapvető szavatolótőke-szükséglet

A standard formula alkalmazásával kiszámított alapvető szavatolótőke-szükséglet összege az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 205. cikke szerinti jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedések figyelembevétele előtt.

Az összeget a standard formulában szereplő minden kockázati modul bruttó tőkekövetelményének összegeként kell kiszámítani, beleértve a standard formulán belül a diverzifikációs hatás miatti kiigazítást.

A szavatolótőke-szükséglet kiszámítása

R0120/C0100

Elkülönített alapok/illeszkedési kiigazítási portfóliók elvi szavatolótőke-szükségletének összesítése miatti kiigazítás

Az elkülönített alapok/illeszkedési kiigazítási portfóliók elvi szavatolótőke-szükségletének összesítése miatt a szavatolótőke-szükségletre vonatkozó számítás torzításának korrekciójára irányuló kiigazítás a kockázati modul szintjén. Az összegnek pozitívnak kell lennie.

R0130/C0100

Működési kockázat

A működési kockázati modulra vonatkozó, a standard formula alkalmazásával kiszámított tőkekövetelmény összege.

R0140/C0100

A biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége

A biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás összege a standard formula szerint számítva.

Ezt az összeget negatív értékkel kell megadni.

Az elkülönített alapok/illeszkedési kiigazítási portfóliók szintjén és a vállalkozás szintjén, amennyiben nincs (a 2009/138/EK irányelv 304. cikkében említettektől eltérő) elkülönített alap, sem illeszkedési kiigazítási portfólió, ez az összeg a nulla és azon összeg közötti maximum, amely megfelel a viszontbiztosítás nélküli jövőbeli diszkrecionális nyereségrészesedésekre vonatkozó, kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok összege, valamint a bruttó és nettó alapvető szavatolótőke-szükséglet közti különbség közül a minimumnak.

Amennyiben van (a 2009/138/EK irányelv 304. cikkében említettektől eltérő) elkülönített alap, vagy illeszkedési kiigazítási portfólió, ezt az összeget az elkülönített alapok/illeszkedési kiigazítási portfóliók és a fennmaradó rész biztosítástechnikai tartalékai veszteségelnyelő képességének összegeként kell kiszámítani, felső határként figyelembe véve a nettó jövőbeli diszkrecionális nyereségrészesedéseket.

R0150/C0100

A halasztott adók veszteségelnyelő képessége

A halasztott adók veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás összege a standard formula szerint számítva.

R0160/C0100

A 2003/41/EK irányelv 4. cikkével összhangban működtetett üzletágak tőkekövetelménye

A 2003/41/EK irányelv 17. cikkében rögzített szabályok szerint kiszámított tőkekövetelmény összege a 2003/41/EK irányelv 4. cikkével összhangban működtetett nyugdíj-üzletághoz kapcsolódó elkülönített alapok esetében, amelyekre átmeneti intézkedést alkalmaznak. Ezt az adatot csak az átmeneti időszak során kell megadni.

R0200/C0100

Szavatolótőke-szükséglet a többlettőke-követelmény nélkül

A teljes diverzifikált szavatolótőke-szükséglet összege bármely többlettőke-követelmény előtt.

R0210/C0100

Előírt többlettőke-követelmény

A jelentés vonatkozási időpontjában előírt többlettőke-követelmény összege. Nem tartalmazza az ezen időpont és az adatok felügyeleti hatóságnak való benyújtása között előírt többlettőke-követelményeket, sem az adatok benyújtása után előírtakat.

R0220/C0100

Szavatolótőke-szükséglet

A szavatolótőke-szükséglet összege.

A szavatolótőke-szükségletre vonatkozó egyéb információk

R0400/C0100

Az időtartam-alapú részvénypiaci kockázati részmodulra vonatkozó tőkekövetelmény

Az időtartam-alapú részvénypiaci kockázati részmodulra vonatkozó tőkekövetelmény összege.

R0410/C0100

A fennmaradó részre vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet teljes összege

A fennmaradó részre vonatkozó elvi szavatolótőke-szükségletek összege, ha a vállalkozás rendelkezik elkülönített alapokkal.

R0420/C0100

Az elkülönített alapokra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet teljes összege

Az összes elkülönített alap elvi szavatolótőke-szükségletének összege, ha a vállalkozás rendelkezik elkülönített alapokkal (a 2003/41/EK irányelv 4. cikkével összhangban működtetett üzletágakhoz kapcsolódókon kívül (átmeneti intézkedés)).

R0430/C0100

Az illeszkedési kiigazítási portfóliókra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet teljes összege

Az összes illeszkedési kiigazítási portfólió elvi szavatolótőke-szükségletének összege.

R0440/C0100

Az elkülönített alapokra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesítése miatti diverzifikációs hatások a 304. cikk szerint

A 2009/138/EK irányelv 304. cikke szerint elkülönített alapok és a fennmaradó rész közötti diverzifikációs hatás miatti kiigazítás összege, ahol alkalmazandó.

R0450/C0100

Az elkülönített alapok/illeszkedési kiigazítási portfóliók elvi szavatolótőke-szükségletének összesítése miatti kiigazítás kiszámítására használt módszer

Az elkülönített alapok elvi szavatolótőke-szükségletének összesítése miatti kiigazítás kiszámítására használt módszer. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Teljes újraszámítás

2 – Egyszerűsítés a kockázati részmodul szintjén

3 – Egyszerűsítés a kockázati modul szintjén

4 – Nincs kiigazítás

Amennyiben a vállalkozás nem rendelkezik elkülönített alapokkal (vagy csak a 2009/138/EK irányelv 304. cikke szerinti elkülönített alapokkal rendelkezik) a 4. opciót kell választania.

R0460/C0100

Nettó jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedések

A viszontbiztosítás nélküli jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedésekre vonatkozó, kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok összege.

S.25.02 – Szavatolótőke-szükséglet – a standard formulát és részleges belső modellt alkalmazó vállalkozások esetén

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények, elkülönített alapok, illeszkedési kiigazítási portfóliók, valamint a fennmaradó rész nyitó és éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

A benyújtandó információkról a nemzeti felügyeleti hatóságok és a biztosítók és viszontbiztosítók megegyeznek.

Az SR.25.02 táblát a részleges belső modellt alkalmazó minden vállalkozásra vonatkozóan elkülönített alapok, illeszkedési kiigazítási portfóliók és a fennmaradó rész szerinti bontásban kell benyújtani. Ez magában foglalja azokat a vállalkozásokat, amelyek részleges belső modellt alkalmaznak teljes elkülönített alapra és/vagy illeszkedési kiigazítási portfólióra, míg a többi elkülönített alapra és/vagy illeszkedési kiigazítási portfólióra a standard formulát alkalmazzák. Ezt a táblát a lényeges elkülönített alapoknak/illeszkedési kiigazítási portfólióknak az S.01.03 tábla második táblázatában feltüntetett minden részalapja tekintetében jelenteni kell.

Azon részleges belső modellt alkalmazó vállalkozások esetében, amelyekre az elkülönített alapok/illeszkedési kiigazítási portfóliók elvi szavatolótőke-szükségletének összesítése miatti kiigazítás alkalmazandó, ha egy vállalkozás rendelkezik illeszkedési kiigazítási portfólióval vagy elkülönített alappal áll fenn (a 2009/138/EK irányelv 304. cikkének hatálya alá tartozók kivételével) a vállalkozás egészének szintjén történő adatszolgáltatás során a megadandó elvi szavatolótőke-szükségletet a kockázati modul szintjén, valamint a biztosítástechnikai tartalékok és a halasztott adók veszteségelnyelő képességét a következőképpen kell kiszámítani:

ha a vállalkozás az elkülönített alapok/illeszkedési kiigazítási portfóliók elvi szavatolótőke-szükségletének a vállalkozás szintjén történő összesítése miatti teljes kiigazítást alkalmazza: az elvi szavatolótőke-szükségletet úgy kell kiszámítani, mintha nem lenne elkülönített alap, a veszteségelnyelő képességet pedig az összes elkülönített alapra/illeszkedési kiigazítási portfólióra és fennmaradó részre vonatkozó veszteségelnyelő képességek összegeként kell kiszámítani;

ha a vállalkozás a kockázati részmodul szintjén egyszerűsítést alkalmaz az elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió elvi szavatolótőke-szükségletének összesítéséhez a vállalkozás szintjén, az elvi szavatolótőke-szükségletet és a veszteségelnyelő képességet részmodul szintű közvetlen összegzés módszerét figyelembe véve kell kiszámítani;

ha a vállalkozás a kockázati modul szintjén egyszerűsítést alkalmaz az elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió elvi szavatolótőke-szükségletének összesítéséhez a vállalkozás szintjén, az elvi szavatolótőke-szükségletet és a veszteségelnyelő képességet modul szintű közvetlen összegzés módszerét figyelembe véve kell kiszámítani.

Az elkülönített alapok/illeszkedési kiigazítási portfóliók elvi szavatolótőke-szükségletének a vállalkozás szintjén történő összesítése miatti kiigazítást a vonatkozó kockázati modulokhoz (piaci kockázat, partner-nemteljesítési kockázat, életbiztosítási kockázat, egészségbiztosítási kockázat és nem életbiztosítási kockázat) kell rendelni (C0060), a standard formula szerinti kiszámítás esetén. Az egyes vonatkozó kockázati modulokhoz rendelendő összeget a következőképpen kell kiszámítani:

Formula, ahol

—    adjustment = a fent említett három módszer egyike szerint kiszámított kiigazítás

—    BSCR′ = az ebben a táblában megadott információ alapján kiszámított alapvető szavatolótőke-szükséglet

—    nSCRint = az ebben a táblában megadott információnak megfelelő, immateriális javakkal kapcsolatos kockázatra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet

Az így kiszámított „q tényezőt” meg kell szorozni az egyes vonatkozó kockázati modulok (piaci kockázat, partner-nemteljesítési kockázat, életbiztosítási kockázat, egészségbiztosítási kockázat és nem életbiztosítási kockázat) elvi szavatolótőke-szükségletével.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

Z0020

Elkülönített alap, illeszkedési kiigazítási portfólió vagy fennmaradó rész

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a jelentett adatok elkülönített alaphoz, illeszkedési kiigazítási portfólióhoz vagy fennmaradó részhez kapcsolódnak-e. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió

2 – fennmaradó rész

Z0030

Alap/portfólió száma

Ha Z0020 = 1, akkor az elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió azonosító számát kell feltüntetni. Ezt a számot a biztosító adja meg, és a számnak tartósan következetesnek és a többi táblában bejelentett alap- vagy portfóliószámmal azonosnak kell lennie.

Ha Z0020 = 2, akkor a „0” számot kell feltüntetni.

C0010

Az összetevő egyedi azonosító száma

Az egyes összetevőknek a vállalkozás modelljét alkotó összetevők egyedi azonosítása céljából a nemzeti felügyeleti hatósággal egyeztetett egyedi azonosító száma. Ezt a számot mindig az egyes tételeknél megadott megfelelő összetevő-leírással kell használni. Ha a részleges belső modell ugyanazt a kockázati modul szerinti bontást teszi lehetővé, mint a standard formula, az összetevőkre a következő számokat kell alkalmazni:

1 – Piaci kockázat

2 – Partner-nemteljesítési kockázat

3 – Életbiztosítási kockázat

4 – Egészségbiztosítási kockázat

5 – Nem-életbiztosítási kockázat

6 – Immateriális javakkal kapcsolatos kockázat

7 – Működési kockázat

8 – Biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége (negatív összeg)

9 – Halasztott adók veszteségelnyelő képessége (negatív összeg)

Ha a standard formula kockázati moduljait nem tudja megadni, a vállalkozásnak az 1–7-től eltérő számot kell hozzárendelnie minden egyes összetevőhöz.

Ezt a számot mindig az egyes tételeknél megadott megfelelő összetevő-leírással kell használni (C0030). Az összetevők számainak tartósan következetesnek kell lenniük.

C0020

Az összetevők leírása

Minden olyan összetevő szöveges ismertetése, amelyet a vállalkozás azonosítani tud. Az összetevőket a részleges belső modell alapján lehetőség szerint össze kell hangolni a standard formula kockázati moduljaival. Minden összetevőt külön sorban kell megadni. A vállalkozások a különböző jelentési időszakok tekintetében következetesen azonosítják és adják meg az összetevőket, kivéve ha belső modellben a kategóriákat érintő változás történt.

Az összetevőkbe nem beágyazott biztosítástechnikai tartalékok és/vagy halasztott adók veszteségelnyelő képességét külön összetevőként kell megadni.

C0030

A szavatolótőke-szükséglet kiszámítása

A számítási módszertől függetlenül (standard formula vagy részleges belső modell) az egyes összetevők tőkekövetelményének összege, az összetevők számításába beágyazott biztosítástechnikai tartalékok és/vagy halasztott adók veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítások után.

A külön összetevőként megadott, a biztosítástechnikai tartalékok és/vagy halasztott adók veszteségelnyelő képessége összetevők esetében a veszteségelnyelő képesség összege (ezeket az összegeket negatív értékkel kell megadni).

A standard formulával számított összetevők esetében ez a mező a bruttó elvi szavatolótőke-szükségletet tükrözi. A részleges belső modell használatával számított összetevők esetében ez azt az értéket tükrözi, amely figyelembe veszi a számításba beágyazott jövőbeli vezetői intézkedéseket, de a külön összetevőként modellezetteket nem.

Az összeg teljes mértékben figyelembe veszi a diverzifikációs hatásokat a 2009/138/EK irányelv 304. cikkének megfelelően, ahol alkalmazandó.

Adott esetben ez a mező nem tartalmazza az elkülönített alapok/illeszkedési kiigazítási portfóliók elvi szavatolótőke-szükségletének a vállalkozás szintjén történő összesítése miatti kiigazítás megosztását.

C0050

Az elkülönített alapok/illeszkedési kiigazítási portfóliók miatti kiigazítások megosztása

Az általános megjegyzésekben leírt eljárásnak megfelelően a kiigazítás egyes kockázati modulokhoz rendelt része, amennyiben alkalmazandó. Az összegnek pozitívnak kell lennie.

C0060

A biztosítástechnikai tartalékok és/vagy halasztott adókra vonatkozó jövőbeli vezetői intézkedések figyelembevétele

Annak megjelölése érdekében, hogy a biztosítástechnikai tartalékok és/vagy halasztott adók veszteségelnyelő képességéhez kapcsolódó jövőbeli vezetői intézkedések a számításba beágyazottak-e, az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek közül kell választani:

1 – Az összetevőbe beágyazott, a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képességéhez kapcsolódó jövőbeli vezetői intézkedések

2 – Az összetevőbe beágyazott, a halasztott adók veszteségelnyelő képességéhez kapcsolódó jövőbeli vezetői intézkedések

3 – Az összetevőbe beágyazott, a biztosítástechnikai tartalékok és halasztott adók veszteségelnyelő képességéhez kapcsolódó jövőbeli vezetői intézkedések

4 – Nincsenek beágyazott jövőbeli vezetői intézkedések

C0070

Modellezett összeg

Ez a mező minden egyes összetevőre vonatkozóan a részleges belső modell szerint számított összeget tükrözi.

R0110/C0100

Nem diverzifikált összetevők összesen

Az összes összetevő összege.

R0060/C0100

Diverzifikáció

A C0030 oszlopban megadott összetevők diverzifikációjának teljes összege.

Ez az összeg nem tartalmazza az egyes összetevőkön belüli diverzifikációs hatásokat, amelyeket a C0030 oszlopban megadott értékekbe kell beágyazni.

Ezt az összeget negatív értékkel kell megadni.

R0120/C0100

Elkülönített alapok/illeszkedési kiigazítási portfóliók elvi szavatolótőke-szükségletének összesítése miatti kiigazítás

Az elkülönített alapok/illeszkedési kiigazítási portfóliók elvi szavatolótőke-szükségletének összesítése miatt a szavatolótőke-szükségletre vonatkozó számítás torzításának korrekciójára irányuló kiigazítás a kockázati modul szintjén, amennyiben alkalmazandó.

R0160/C0100

A 2003/41/EK irányelv 4. cikkével összhangban működtetett üzletágak tőkekövetelménye

A 2003/41/EK irányelv 17. cikkében rögzített szabályok szerint kiszámított tőkekövetelmény összege a 2003/41/EK irányelv 4. cikkével összhangban működtetett nyugdíj-üzletághoz kapcsolódó elkülönített alapok esetében, amelyekre átmeneti intézkedést alkalmaznak. Ezt az adatot csak az átmeneti időszak során kell megadni.

R0200/C0100

Szavatolótőke-szükséglet a többlettőke-követelmény nélkül

A teljes diverzifikált szavatolótőke-szükséglet összege bármely többlettőke-követelmény előtt.

R0210/C0100

Előírt többlettőke-követelmény

A jelentés vonatkozási időpontjában előírt többlettőke-követelmény összege. Nem tartalmazza az ezen időpont és az adatok felügyeleti hatóságnak való benyújtása között előírt többlettőke-követelményeket, sem az adatok benyújtása után előírtakat.

R0220/C0100

Szavatolótőke-szükséglet

Teljes tőkeszükséglet a többlettőke-követelményekkel együtt

A szavatolótőke-szükségletre vonatkozó egyéb információk

R0300/C0100

A biztosítástechnikai tartalékok összesített veszteségelnyelő képességének összege / becsült összege

A biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti összesített kiigazítás összege/becsült összege, beleértve az összetevőkbe beágyazott részt és a külön összetevőként megadott részt. Ezt az összeget negatív értékkel kell megadni.

R0310/C0100

A halasztott adók veszteségelnyelő képességének összege / becsült összege

A halasztott adók veszteségelnyelő képessége miatti összesített kiigazítás összege/becsült összege, beleértve az összetevőkbe beágyazott részt és a külön összetevőként megadott részt. Ezt az összeget negatív értékkel kell megadni.

R0400/C0100

Az időtartam-alapú részvénypiaci kockázati részmodulra vonatkozó tőkekövetelmény

Az időtartam-alapú részvénypiaci kockázati részmodulra vonatkozó tőkekövetelmény összege.

R0410/C0100

A fennmaradó részre vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet teljes összege

A fennmaradó részre vonatkozó elvi szavatolótőke-szükségletek összege, ha a vállalkozás rendelkezik elkülönített alapokkal.

R0420/C0100

Az elkülönített alapokra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet teljes összege

Az összes elkülönített alap elvi szavatolótőke-szükségletének összege, ha a vállalkozás rendelkezik elkülönített alapokkal (a 2003/41/EK irányelv 4. cikkével összhangban működtetett üzletágakhoz kapcsolódókon kívül (átmeneti intézkedés)).

R0430/C0100

Az illeszkedési kiigazítási portfóliókra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet teljes összege

Az összes illeszkedési kiigazítási portfólió elvi szavatolótőke-szükségletének összege.

Ezt az adatot nem kell megadni, ha szavatolótőke-szükségletre vonatkozó számítást az elkülönített alapok vagy illeszkedési kiigazítási portfóliók szintjén megadják.

R0440/C0100

Az elkülönített alapokra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesítése miatti diverzifikációs hatások a 304. cikk szerint

A 2009/138/EK irányelv 304. cikke szerint elkülönített alapok és a fennmaradó rész közötti diverzifikációs hatás miatti kiigazítás összege, ahol alkalmazandó.

A egyes elkülönített alapok/illeszkedési kiigazítási portfóliók/fennmaradó rész elvi szavatolótőke-szükségletének összege és az R0200/C0100 mezőben megadott szavatolótőke-szükséglet közötti különbséggel egyenlő.

R0450/C0100

Az elkülönített alapok elvi szavatolótőke-szükségletének összesítése miatti kiigazítás kiszámítására használt módszer

Az elkülönített alapok elvi szavatolótőke-szükségletének összesítése miatti kiigazítás kiszámítására használt módszer. Az alábbi lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Teljes újraszámítás

2 – Egyszerűsítés a kockázati részmodul szintjén

3 – Egyszerűsítés a kockázati modul szintjén

4 – Nincs kiigazítás

Amennyiben a vállalkozás nem rendelkezik elkülönített alapokkal (vagy csak a 2009/138/EK irányelv 304. cikke szerinti elkülönített alapokkal rendelkezik) a 4. opciót kell választania.

R0460/C0100

Nettó jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedések

A viszontbiztosítás nélküli jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedésekre vonatkozó, kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok összege.

S.25.03 – Szavatolótőke-szükséglet – teljes belső modellt alkalmazó vállalkozások esetén

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények, elkülönített alapok, illeszkedési kiigazítási portfóliók, valamint a fennmaradó rész nyitó és éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

A benyújtandó információkról a nemzeti felügyeleti hatóságok és a biztosítók és viszontbiztosítók megegyeznek.

Az SR.25.03 táblát minden elkülönített alap, minden illeszkedési kiigazítási portfólió és a fennmaradó rész tekintetében ki kell tölteni, minden teljes belső modellt alkalmazó vállalkozásra vonatkozóan. Ha azonban egy elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió beágyazott elkülönített alapot/illeszkedési kiigazítási portfóliót tartalmaz, azt különböző alapként kell kezelni. Ezt a táblát a lényeges elkülönített alapoknak/illeszkedési kiigazítási portfólióknak az S.01.03 tábla második táblázatában feltüntetett minden részalapja tekintetében jelenteni kell.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

Z0020

Elkülönített alap, illeszkedési kiigazítási portfólió vagy fennmaradó rész

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a jelentett adatok elkülönített alaphoz, illeszkedési kiigazítási portfólióhoz vagy fennmaradó részhez kapcsolódnak-e. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió

2 – fennmaradó rész

Z0030

Alap/portfólió száma

Ha Z0020 = 1, akkor az elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió azonosító számát kell feltüntetni. Ezt a számot a biztosító adja meg, és a számnak tartósan következetesnek és a többi táblában bejelentett alap- vagy portfóliószámmal azonosnak kell lennie.

Ha Z0020 = 2, akkor a „0” számot kell feltüntetni.

C0010

Az összetevő egyedi azonosító száma

A teljes belső modell egyes összetevőinek a vállalkozás modelljét alkotó összetevők egyedi azonosítása céljából a nemzeti felügyeleti hatósággal egyeztetett egyedi azonosító száma. Ezt a számot mindig az egyes tételeknél megadott megfelelő összetevő-leírással kell használni (C0020).

Az összetevők számainak tartósan következetesnek kell lenniük.

C0020

Az összetevők leírása

Minden olyan összetevő szöveges ismertetése, amelyet a vállalkozás azonosítani tud a teljes belső modellen belül. Ezek az összetevők adott esetben nincsenek pontosan összhangban a standard formulához meghatározott kockázatokkal. Minden összetevőt külön sorban kell megadni. A vállalkozások a különböző jelentési időszakok tekintetében következetesen azonosítják és adják meg az összetevőket, kivéve ha belső modellben a kategóriákat érintő változás történt.

A nem az összetevőkön belül modellezett biztosítástechnikai tartalékok és/vagy halasztott adók veszteségelnyelő képességét külön összetevőként kell megadni.

C0030

A szavatolótőke-szükséglet kiszámítása

Az egyes összetevők nettó tőkekövetelményének összege a biztosítástechnikai tartalékokhoz és/vagy halasztott adókhoz kapcsolódó jövőbeli vezetői intézkedések miatti kiigazítások után, ahol alkalmazandó, nem diverzifikált alapon a teljes belső modellel számítva, amennyiben ezeknek a kiigazításoknak a modellezése az összetevőkön belül történik.

A nem az összetevőkön belül modellezett biztosítástechnikai tartalékok és/vagy halasztott adók veszteségelnyelő képességét negatív értékkel kell megadni.

C0060

A biztosítástechnikai tartalékok és/vagy halasztott adókra vonatkozó jövőbeli vezetői intézkedések figyelembevétele

Annak megjelölése érdekében, hogy a biztosítástechnikai tartalékok és/vagy halasztott adók veszteségelnyelő képességéhez kapcsolódó jövőbeli vezetői intézkedések a számításba beágyazottak-e, az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek közül kell választani:

1 – Az összetevőbe beágyazott, a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képességéhez kapcsolódó jövőbeli vezetői intézkedések

2 – Az összetevőbe beágyazott, a halasztott adók veszteségelnyelő képességéhez kapcsolódó jövőbeli vezetői intézkedések

3 – Az összetevőbe beágyazott, a biztosítástechnikai tartalékok és halasztott adók veszteségelnyelő képességéhez kapcsolódó jövőbeli vezetői intézkedések

4 – Nincsenek beágyazott jövőbeli vezetői intézkedések

R0110/C0100

Nem diverzifikált összetevők összesen

Az összes összetevő összege.

R0060/C0100

Diverzifikáció

A C0030 oszlopban megadott összetevők diverzifikációjának teljes összege a teljes belső modell alkalmazásával számítva.

Ez az összeg nem tartalmazza az egyes összetevőkön belüli diverzifikációs hatásokat, amelyeket a C0030 oszlopban megadott értékekbe kell beágyazni.

Ezt az összeget negatív értékkel kell megadni.

R0160/C0100

A 2003/41/EK irányelv 4. cikkével összhangban működtetett üzletágak tőkekövetelménye

A 2003/41/EK irányelv 17. cikkében rögzített szabályok szerint kiszámított tőkekövetelmény összege a 2003/41/EK irányelv 4. cikkével összhangban működtetett nyugdíj-üzletághoz kapcsolódó elkülönített alapok esetében, amelyekre átmeneti intézkedést alkalmaznak. Ezt az adatot csak az átmeneti időszak során kell megadni.

R0200/C0100

Szavatolótőke-szükséglet a többlettőke-követelmény nélkül

A teljes diverzifikált szavatolótőke-szükséglet összege bármely többlettőke-követelmény előtt.

R0210/C0100

Előírt többlettőke-követelmény

A jelentés vonatkozási időpontjában előírt többlettőke-követelmény összege. Nem tartalmazza az ezen időpont és az adatok felügyeleti hatóságnak való benyújtása között előírt többlettőke-követelményeket, sem az adatok benyújtása után előírtakat.

R0220/C0100

Szavatolótőke-szükséglet

A teljes belső modell alkalmazásával számított teljes szavatolótőke-szükséglet összege.

A szavatolótőke-szükségletre vonatkozó egyéb információk

R0300/C0100

A biztosítástechnikai tartalékok összesített veszteségelnyelő képességének összege / becsült összege

A biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti összesített kiigazítás összege/becsült összege, beleértve az egyes összetevőkbe beágyazott részt és a külön összetevőként megadott részt.

R0310/C0100

A halasztott adók összesített veszteségelnyelő képességének összege / becsült összege

A halasztott adók veszteségelnyelő képessége miatti összesített kiigazítás összege/becsült összege, beleértve az egyes összetevőkbe beágyazott részt és a külön összetevőként megadott részt.

R0410/C0100

A fennmaradó részre vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet teljes összege

A fennmaradó részre vonatkozó elvi szavatolótőke-szükségletek összege, ha a vállalkozás rendelkezik elkülönített alapokkal.

R0420/C0100

Az elkülönített alapokra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet teljes összege

Az összes elkülönített alap elvi szavatolótőke-szükségletének összege, ha a vállalkozás rendelkezik elkülönített alapokkal (a 2003/41/EK irányelv 4. cikkével összhangban működtetett üzletágakhoz kapcsolódókon kívül (átmeneti intézkedés)).

R0430/C0100

Az illeszkedési kiigazítási portfóliókra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet teljes összege

Az összes illeszkedési kiigazítási portfólió elvi szavatolótőke-szükségletének összege.

R0440/C0100

Az elkülönített alapokra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesítése miatti diverzifikációs hatások a 304. cikk szerint

A 2009/138/EK irányelv 304. cikke szerint elkülönített alapok és a fennmaradó rész közötti diverzifikációs hatás miatti kiigazítás összege, ahol alkalmazandó.

R0460/C0100

Nettó jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedések

A viszontbiztosítás nélküli jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedésekre vonatkozó, kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok összege.

S.26.01 – Szavatolótőke-szükséglet – Piaci kockázat

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények, elkülönített alapok, illeszkedési kiigazítási portfóliók, valamint a fennmaradó rész éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.

Az SR.26.01.01 táblát minden elkülönített alap, minden illeszkedési kiigazítási portfólió és a fennmaradó rész tekintetében ki kell tölteni. Ha azonban egy elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió beágyazott elkülönített alapot/illeszkedési kiigazítási portfóliót tartalmaz, azt különböző alapként kell kezelni. Ezt a táblát a lényeges elkülönített alapoknak/illeszkedési kiigazítási portfólióknak az S.01.03 tábla második táblázatában feltüntetett minden részalapja tekintetében be kell küldeni.

A sokk előtti és sokk utáni értékekhez az adott sokkra érzékeny eszközök és kötelezettségek értékeit kell beírni. A kötelezettségeket a lehető legrészletesebb felbontást adó szerződések vagy homogén kockázati csoportok szintjén kell értékelni. Ha az adott szerződés/homogén kockázati csoport egy sokkra érzékeny, akkor a szerződéshez/homogén kockázati csoporthoz tartozó kötelezettségek értékét az adott sokkra érzékeny értékként jelenteni kell.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁS

Z0010

112. cikk

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a bejelentett adatokat a 112. cikk (7) bekezdése alapján kérték-e, a szavatolótőke-szükséglet standard formulával számított becslésének a rendelkezésre bocsátásaként. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – a 112. cikk (7) bekezdése szerinti adatszolgáltatás

2 – rendszeres adatszolgáltatás

Z0020

Elkülönített alap, illeszkedési kiigazítási portfólió vagy fennmaradó rész

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a bejelentett adatok elkülönített alaphoz, illeszkedési kiigazítási portfólióhoz vagy fennmaradó részhez kapcsolódnak-e. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió

2 – fennmaradó rész

Z0030

Alap/portfólió száma

Ha Z0020 = 1, akkor az elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió azonosító számát kell feltüntetni. Ezt a számot a biztosító adja meg, és a számnak tartósan következetesnek és a többi táblában megadott alap- vagy portfóliószámmal azonosnak kell lennie.

Ha Z0020 = 2, akkor a „0” számot kell feltüntetni.

R0010/C0010

Egyszerűsítések – kötvények és hitelek kamatréskockázata

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a biztosító alkalmazott-e egyszerűsítést a kötvények és hitelek kamatréskockázatának kiszámításakor. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Egyszerűsítés alkalmazására sor került

2 – Egyszerűsítés alkalmazására nem került sor

Ha R0010/C0010 = 1, akkor R0410 tekintetében csak C0060 és C0080 kitöltendő.

R0020/C0010

Captive biztosító által alkalmazott egyszerűsítés – kamatlábkockázat

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a captive biztosító alkalmazott-e egyszerűsítést a kamatlábkockázat kiszámításakor. A következő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Egyszerűsítés alkalmazására sor került

2 – Egyszerűsítés alkalmazására nem került sor

Ha R0020/C0010 = 1, akkor R0100–R0120 tekintetében csak C0060 és C0080 kitöltendő.

R0030/C0010

Captive biztosító által alkalmazott egyszerűsítés – kötvények és hitelek kamatréskockázata

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a captive biztosító alkalmazott-e egyszerűsítést a kötvények és hitelek kamatréskockázatának kiszámításakor. A következő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Egyszerűsítés alkalmazására sor került

2 – Egyszerűsítés alkalmazására nem került sor

R0040/C0010

Captive biztosító által alkalmazott egyszerűsítés – piaci kockázatkoncentráció

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a captive biztosító alkalmazott-e egyszerűsítést a piaci kockázatkoncentráció kiszámításakor. A következő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Egyszerűsítés alkalmazására sor került

2 – Egyszerűsítés alkalmazására nem került sor

Kamatlábkockázat

R0100/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Kamatlábkockázat

A kamatlábkockázat nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

Ha R0020/C0010=1, akkor a kamatlábkockázat nettó tőkekövetelményének számításakor a captive biztosítókra vonatkozó egyszerűsítést alkalmaztak.

R0100/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Kamatlábkockázat

A kamatlábkockázat bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

Ha R0020/C0010=1, akkor a kamatlábkockázat bruttó tőkekövetelményének számításakor a captive biztosítókra vonatkozó egyszerűsítést alkalmaztak.

R0110–R0120/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Kamatlábkockázat – Kamatláb-csökkenési/növekedési sokk

A kamatlábcsökkenés/-növekedés kockázatára érzékeny eszközök sokk előtti teljes értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0110–R0120/C0030

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Kamatlábkockázat – Kamatláb-csökkenési/növekedési sokk

A kamatlábcsökkenés/-növekedés kockázatára érzékeny kötelezettségek sokk előtti teljes értéke.

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0110–R0120/C0040

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Kamatlábkockázat – Kamatláb-csökkenési/növekedési sokk

A kamatláb-csökkenési/emelkedési kockázatra érzékeny eszközök sokk utáni abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0110–R0120/C0050

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Kamatlábkockázat – Kamatláb-csökkenési/növekedési sokk

A kamatláb-csökkenési/növekedési kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0110–R0120/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Kamatlábkockázat – Kamatláb-csökkenési/növekedési sokk

A kamatláb-csökkenési/növekedési kockázat nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

Ha R0020/C0010=1, akkor a kamatláb-csökkenési/növekedési kockázat nettó tőkekövetelményének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0110–R0120/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Kamatlábkockázat – Kamatláb-csökkenési/növekedési sokk

A kamatláb-csökkenési/növekedési kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0110–R0120/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Kamatlábkockázat – Kamatláb-csökkenési/növekedési sokk

A kamatláb-csökkenési/növekedési kockázat bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

Ha R0020/C0010=1, akkor a kamatláb-csökkenési/növekedési kockázat bruttó tőkekövetelményének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

Részvénypiaci kockázat

R0200/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Részvénypiaci kockázat

A részvénypiaci kockázat nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

R0200/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Részvénypiaci kockázat

A részvénypiaci kockázat bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

R0210/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Részvénypiaci kockázat – 1-es típusú részvénykitettségek

Az 1-es típusú részvénykitettségekkel kapcsolatos részvénypiaci kockázatra érzékeny eszközök kezdeti abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0210/C0030

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Részvénypiaci kockázat – 1-es típusú részvénykitettségek

Az 1-es típusú részvénykitettségekkel kapcsolatos részvénypiaci kockázatra érzékeny kötelezettségek kezdeti abszolút értéke.

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0210/C0040

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Részvénypiaci kockázat – 1-es típusú részvénykitettségek

Az 1-es típusú részvénykitettségekkel kapcsolatos részvénypiaci kockázatra érzékeny eszközök sokk utáni abszolút értéke.

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Részvénypiaci kockázat – 1-es típusú részvénykitettségek

Az 1-es típusú részvénykitettségekkel kapcsolatos részvénypiaci kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után).

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Részvénypiaci kockázat – 1-es típusú részvénykitettségek

Az 1-es típusú részvénykitettségekkel kapcsolatos részvénypiaci kockázat nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

R0210/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Részvénypiaci kockázat – 1-es típusú részvénykitettségek

Az 1-es típusú részvénykitettségekkel kapcsolatos részvénypiaci kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt).

R0210/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Részvénypiaci kockázat – 1-es típusú részvénykitettségek

Az 1-es típusú részvénykitettségekkel kapcsolatos részvénypiaci kockázat bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

R0220–R0240/C0020

Az 1-es típusú részvénykitettségekkel kapcsolatos részvénypiaci kockázatra érzékeny eszközök kezdeti abszolút értéke (az egyes altípusok vonatkozásában).

R0220–R0240/C0040

Az 1-es típusú részvénykitettségekkel kapcsolatos részvénypiaci kockázatra érzékeny eszközök sokk utáni abszolút értéke (az egyes altípusok vonatkozásában).

R0250/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Részvénypiaci kockázat – 2-es típusú részvénykitettségek

A 2-es típusú részvénykitettségekkel kapcsolatos részvénypiaci kockázatra érzékeny eszközök kezdeti abszolút értéke.

R0250/C0030

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Részvénypiaci kockázat – 2-es típusú részvénykitettségek

A 2-es típusú részvénykitettségekkel kapcsolatos részvénypiaci kockázatra érzékeny kötelezettségek kezdeti abszolút értéke.

R0250/C0040

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Részvénypiaci kockázat – 2-es típusú részvénykitettségek

A 2-es típusú részvénykitettségekkel kapcsolatos részvénypiaci kockázatra érzékeny eszközök sokk utáni abszolút értéke.

R0250/C0050

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Részvénypiaci kockázat – 2-es típusú részvénykitettségek

A 2-es típusú részvénykitettségekkel kapcsolatos részvénypiaci kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után).

R0250/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Részvénypiaci kockázat – 2-es típusú részvénykitettségek

A 2-es típusú részvénykitettségekkel kapcsolatos részvénypiaci kockázat nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

R0250/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Részvénypiaci kockázat – 2-es típusú részvénykitettségek

A 2-es típusú részvénykitettségekkel kapcsolatos részvénypiaci kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt).

R0250/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Részvénypiaci kockázat – 2-es típusú részvénykitettségek

A 2-es típusú részvénykitettségekkel kapcsolatos részvénypiaci kockázat bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

R0260–R0280/C0020

A 2-es típusú részvénykitettségekkel kapcsolatos részvénypiaci kockázatra érzékeny eszközök kezdeti abszolút értéke (az egyes altípusok vonatkozásában).

R0260–R0280/C0040

A 2-es típusú részvénykitettségekkel kapcsolatos részvénypiaci kockázatra érzékeny eszközök részvénypiaci sokk utáni abszolút értéke (az egyes altípusok vonatkozásában).

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

Ingatlanpiaci kockázat

R0300/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Ingatlanpiaci kockázat

Az ingatlanpiaci kockázatra érzékeny eszközök abszolút értéke.

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Ingatlanpiaci kockázat

Az ingatlanpiaci kockázatra érzékeny kötelezettségek értéke.

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Ingatlanpiaci kockázat

Az ingatlanpiaci kockázatra érzékeny eszközök ingatlanpiaci sokk utáni abszolút értéke.

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Ingatlanpiaci kockázat

Az ingatlanpiaci kockázatra érzékeny kötelezettségek ingatlanpiaci sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után).

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Ingatlanpiaci kockázat

Az ingatlanpiaci kockázat nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

R0300/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Ingatlanpiaci kockázat

Az ingatlanpiaci kockázatra érzékeny kötelezettségek ingatlanpiaci sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt).

R0300/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Ingatlanpiaci kockázat

Az ingatlanpiaci kockázat bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

Kamatréskockázat

R0400/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Kamatréskockázat

A kamatréskockázat nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

R0400/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Kamatréskockázat

A kamatréskockázat bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

R0410/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Kamatréskockázat – Kötvények és hitelek

A kötvények és hitelek kamatréskockázatára érzékeny eszközök abszolút értéke.

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Kamatréskockázat – Kötvények és hitelek

A kötvények és hitelek kamatréskockázatára érzékeny kötelezettségek abszolút értéke.

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Kamatréskockázat – Kötvények és hitelek

A kötvények és hitelek kamatréskockázatára érzékeny eszközök sokk utáni abszolút értéke.

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Kamatréskockázat – Kötvények és hitelek

A kötvények és hitelek kamatréskockázatára érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után).

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Kamatréskockázat – Kötvények és hitelek

A kötvények és hitelek kamatréskockázatának nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

Ha R0010/C0010=1, akkor a kötvények és hitelek kamatréskockázata nettó szavatolótőke-szükségletének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0410/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Kamatréskockázat – Kötvények és hitelek

A kötvények és hitelek kamatréskockázatára érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt).

R0410/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Kamatréskockázat – Kötvények és hitelek

A kötvények és hitelek kamatréskockázatának bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

Ha R0010/C0010=1, akkor a kötvények és hitelek kamatréskockázata bruttó szavatolótőke-szükségletének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0420/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Kamatréskockázat – Hitelderivatívák

A hitelderivatívák kamatréskockázatának nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

R0420/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Kamatréskockázat – Hitelderivatívák

A hitelderivatívák kamatréskockázatának bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti). .

R0430–R0440/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Kamatréskockázat – Hitelderivatívák – Hitelderivatívák hozamráta-csökkenési/növekedési sokkja

A hitelderivatívák hozamráta-csökkenési/növekedési sokkjával kapcsolatos kamatréskockázatra érzékeny eszközök abszolút értéke

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0430–R0440/C0030

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Kamatréskockázat – Hitelderivatívák – Hitelderivatívák hozamráta-csökkenési/növekedési sokkja

A hitelderivatívák hozamráta-csökkenési/növekedési sokkjával kapcsolatos kamatréskockázatra érzékeny kötelezettségek abszolút értéke

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0430–R0440/C0040

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Kamatréskockázat – Hitelderivatívák – Hitelderivatívák hozamráta-csökkenési/növekedési sokkja

A hitelderivatívák hozamráta-csökkenési/növekedési sokkjával kapcsolatos kamatréskockázatra érzékeny eszközök sokk utáni abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0430–R0440/C0050

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Kamatréskockázat – Hitelderivatívák – Hitelderivatívák hozamráta-csökkenési/növekedési sokkja

A hitelderivatívák hozamráta-csökkenési/növekedési sokkjával kapcsolatos kamatréskockázatra érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0430–R0440/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Kamatréskockázat – Hitelderivatívák – Hitelderivatívák hozamráta-csökkenési/növekedési sokkja

A hitelderivatívák hozamráta-csökkenési/növekedési sokkjával kapcsolatos kamatréskockázat nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

R0430–R0440/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Kamatréskockázat – Hitelderivatívák – Hitelderivatívák hozamráta-csökkenési/növekedési sokkja

A hitelderivatívák hozamráta-csökkenési/növekedési sokkjával kapcsolatos kamatréskockázatra érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0430–R0440/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Kamatréskockázat – Hitelderivatívák – Hitelderivatívák hozamráta-csökkenési/növekedési sokkja

A hitelderivatívák hozamráta-csökkenési/növekedési sokkjával kapcsolatos kamatréskockázat bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

R0450/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók

Az értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatára érzékeny eszközök abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0450/C0030

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók

Az értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatára érzékeny kötelezettségek abszolút értéke.

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0450/C0040

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók

Az értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatára érzékeny eszközök sokk utáni abszolút értéke.

R0450/C0050

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók

Az értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatára érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után).

R0450/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók

Az értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatának nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

R0450/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók

Az értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatára érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt).

R0450/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók

Az értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatának bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

R0460/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók – 1-es típus

Az 1-es típusú értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatára érzékeny eszközök abszolút értéke.

R0460/C0030

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók – 1-es típus

Az 1-es típusú értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatára érzékeny kötelezettségek abszolút értéke.

R0460/C0040

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók – 1-es típus

Az 1-es típusú értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatára érzékeny eszközök sokk utáni abszolút értéke.

R0460/C0050

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók – 1-es típus

Az 1-es típusú értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatára érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után).

R0460/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók – 1-es típus

Az 1-es típusú értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatának nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

R0460/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók – 1-es típus

Az 1-es típusú értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatára érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt).

R0460/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók – 1-es típus

Az 1-es típusú értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatának bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

R0470/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók – 2-es típus

A 2-es típusú értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatára érzékeny eszközök abszolút értéke.

R0470/C0030

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók – 2-es típus

A 2-es típusú értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatára érzékeny kötelezettségek abszolút értéke.

R0470/C0040

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók – 2-es típus

A 2-es típusú értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatára érzékeny eszközök sokk utáni abszolút értéke.

R0470/C0050

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók – 2-es típus

A 2-es típusú értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatára érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után).

R0470/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók – 2-es típus

A 2-es típusú értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatának nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

R0470/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók – 2-es típus

A 2-es típusú értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatára érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt).

R0470/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók – 2-es típus

A 2-es típusú értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatának bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

R0480/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók – Újra-értékpapírosítás

Az újra-értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatára érzékeny eszközök abszolút értéke.

R0480/C0030

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók – Újra-értékpapírosítás

Az újra-értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatára érzékeny kötelezettségek abszolút értéke.

R0480/C0040

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók – Újra-értékpapírosítás

Az újra-értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatára érzékeny eszközök sokk utáni abszolút értéke.

R0480/C0050

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók – Újra-értékpapírosítás

Az újra-értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatára érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után).

R0480/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók – Újra-értékpapírosítás

Az újra-értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatának nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

R0480/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók – Újra-értékpapírosítás

Az újra-értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatára érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt).

R0480/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók – Újra-értékpapírosítás

Az újra-értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatának bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

Koncentrációs kockázat

R0500/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Piaci kockázatkoncentrációk

A piaci kockázatkoncentrációra érzékeny eszközök abszolút értéke.

Captive biztosítók esetében, ha R0040/C0010=1, akkor a piaci kockázatkoncentrációra érzékeny eszközök abszolút értékének számításakor a captive biztosítók esetében engedélyezett egyszerűsítést alkalmaztak.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0500/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Piaci kockázatkoncentrációk

A piaci kockázatkoncentrációk nettó tőkekövetelménye, összesítve minden egyes, ugyanazon kibocsátóval szemben fennálló kitettségre (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

Captive biztosítók esetében, ha R0040/C0010=1, akkor a piaci kockázatkoncentrációk nettó tőkekövetelményének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0500/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Piaci kockázatkoncentrációk

A piaci kockázatkoncentrációk bruttó tőkekövetelménye, összesítve minden egyes, ugyanazon kibocsátóval szemben fennálló kitettségre (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

Devizaárfolyam-kockázat

R0600/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Devizaárfolyam-kockázat

A különböző devizák tekintetében az alábbiak összege:

a külföldi pénznem értékében a hazai pénznemhez viszonyítva bekövetkező növekedés kockázatának a tőkeszükséglete (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után);

a külföldi pénznem értékében a hazai pénznemhez viszonyítva bekövetkező csökkenés kockázatának a tőkeszükséglete (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után).

R0600/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Devizaárfolyam-kockázat

a külföldi pénznem értékében a hazai pénznemhez viszonyítva bekövetkező növekedés kockázatának a tőkeszükséglete (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt);

a külföldi pénznem értékében a hazai pénznemhez viszonyítva bekövetkező csökkenés kockázatának a tőkeszükséglete (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt).

R0610–R0620/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Devizaárfolyam-kockázat – A külföldi pénznem értéknövekedése/-csökkenése

A külföldi pénznem értéknövekedési/-csökkenési kockázatára érzékeny eszközök sokk előtti teljes értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0610–R0620/C0030

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Devizaárfolyam-kockázat – A külföldi pénznem értéknövekedése/-csökkenése

A külföldi pénznem értéknövekedési/-csökkenési kockázatára érzékeny kötelezettségek sokk előtti teljes értéke.

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0610–R0620/C0040

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Devizaárfolyam-kockázat – A külföldi pénznem értéknövekedése/-csökkenése

A külföldi pénznem értéknövekedési/-csökkenési kockázatára érzékeny eszközök sokk utáni abszolút értéke.

R0610–R0620/C0050

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Devizaárfolyam-kockázat – A külföldi pénznem értéknövekedése/-csökkenése

A külföldi pénznem értéknövekedési/-csökkenési kockázatára érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után).

R0610–R0620/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Devizaárfolyam-kockázat – A külföldi pénznem értéknövekedése/-csökkenése

A devizaárfolyam-növekedési/csökkenési kockázat nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni). R0610 esetében csak a legnagyobb növekedési, R0620 esetében pedig csak a legnagyobb csökkenési sokkal érintett pénznemekről kell adatot szolgáltatni.

R0610–R0620/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Devizaárfolyam-kockázat – A külföldi pénznem értéknövekedése/-csökkenése

A külföldi pénznem értéknövekedési/-csökkenési kockázatára érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0610–R0620/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Devizaárfolyam-kockázat – A külföldi pénznem értéknövekedése/-csökkenése

A devizaárfolyam-növekedési/csökkenési kockázat bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti). R0610 esetében csak a legnagyobb növekedési, R0620 esetében pedig csak a legnagyobb csökkenési sokkal érintett pénznemekről kell adatot szolgáltatni.

A piaci kockázati modulon belüli diverzifikációs hatás

R0700/C0060

A piaci kockázati modulon belüli nettó diverzifikációs hatás

A piaci kockázati modulon belüli diverzifikációs hatás, amelyet az egyes kockázati részmodulok nettó – vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni – szavatolótőke-szükségletének az összesítése eredményez.

Ha a diverzifikációs hatás csökkenti a tőkeszükségletet, akkor az értéke negatív.

R0700/C0080

A piaci kockázati modulon belüli bruttó diverzifikációs hatás

A piaci kockázati modulon belüli diverzifikációs hatás, amelyet az egyes kockázati részmodulok bruttó – vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti – szavatolótőke-szükségletének az összesítése eredményez.

A piaci kockázat teljes szavatolótőke-szükséglete

R0800/C0060

Teljes piaci kockázat – Nettó szavatolótőke-szükséglet

Az összes piaci kockázat standard formulával számított teljes nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

R0800/C0080

Teljes piaci kockázat – Bruttó szavatolótőke-szükséglet

Az összes piaci kockázat standard formulával számított teljes bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

S.26.02 – Szavatolótőke-szükséglet – Partner általi nemteljesítési kockázat

Általános megjegyzések

Ez a szakasz az egyedi intézmények, elkülönített alapok, illeszkedési kiigazítási portfóliók, valamint a fennmaradó rész éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.

Az SR.26.02.01 táblát minden elkülönített alap, minden illeszkedési kiigazítási portfólió és a fennmaradó rész tekintetében ki kell tölteni. Ha azonban egy elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió beágyazott elkülönített alapot/illeszkedési kiigazítási portfóliót tartalmaz, azt különböző alapként kell kezelni. Ezt a táblát a lényeges elkülönített alapoknak/illeszkedési kiigazítási portfólióknak az S.01.03 tábla második táblázatában feltüntetett minden részalapja tekintetében be kell küldeni.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁS

Z0010

112. cikk

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a bejelentett adatokat a 112. cikk (7) bekezdése alapján kérték-e, a szavatolótőke-szükséglet standard formulával számított becslésének a rendelkezésre bocsátásaként. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – a 112. cikk (7) bekezdése szerinti adatszolgáltatás

2 – rendszeres adatszolgáltatás

Z0020

Elkülönített alap/Illeszkedési kiigazítási portfólió/Fennmaradó rész

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a bejelentett adatok elkülönített alaphoz, illeszkedési kiigazítási portfólióhoz vagy fennmaradó részhez kapcsolódnak-e. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió

2 – fennmaradó rész

Z0030

Alap/portfólió száma

Ha Z0020 = 1, akkor az elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió azonosító számát kell feltüntetni. Ezt a számot a biztosító adja meg, és a számnak tartósan következetesnek és a többi táblában megadott alap- vagy portfóliószámmal azonosnak kell lennie.

Ha Z0020 = 2, akkor a „0” számot kell feltüntetni.

R0010/C0010

Egyszerűsítések

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a biztosító alkalmazott-e egyszerűsítést a partner általi nemteljesítési kockázat kiszámításakor. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Egyszerűsítés alkalmazására sor került

2 – Egyszerűsítés alkalmazására nem került sor

R0100/C0080

1-es típusú kitettségek – Bruttó szavatolótőke-szükséglet

A Szolvencia II. meghatározása szerinti 1-es típusú kitettségekből eredő, partner általi nemteljesítési kockázat bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

R0110–R0200/C0020

Ugyanazon kibocsátóval szemben fennálló kitettség megnevezése

Adja meg a 10 legnagyobb, ugyanazon kibocsátóval szemben fennálló kitettség megnevezését

R0110–R0200/C0030

Ugyanazon kibocsátóval szemben fennálló kitettség kódja

Az intézményazonosító (LEI) segítségével meghatározott azonosító kód, amennyiben rendelkezésre áll.

Ha nem áll rendelkezésre, nem kell adatot szolgáltatni.

R0110–R0200/C0040

Az ugyanazon kibocsátóval szemben fennálló kitettség kódjának típusa

Az „Ugyanazon kibocsátóval szemben fennálló kitettség kódja” alatt megadott kód azonosítása. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – LEI

9 – Nincs

R0110–R0200/C0050

1-es típusú kitettségek – X. ugyanazon kibocsátóval szemben fennálló kitettség – Nemteljesítési veszteség

A 10 legnagyobb, ugyanazon kibocsátóval szemben fennálló kitettség nemteljesítési veszteségének értéke.

R0110–R0200/C0060

1-es típusú kitettségek – X. ugyanazon kibocsátóval szemben fennálló kitettség – Nemteljesítési valószínűség

A 10 legnagyobb, ugyanazon kibocsátóval szemben fennálló kitettség nemteljesítési valószínűsége.

R0300/C0080

2-es típusú kitettségek – Bruttó szavatolótőke-szükséglet

A Szolvencia II. meghatározása szerinti 2-es típusú kitettségekből eredő, partner általi nemteljesítési kockázat bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

R0310/C0050

2-es típusú kitettségek – Több mint 3 hónapja esedékes, közvetítőkkel szembeni követelések – Nemteljesítési veszteség

A több mint 3 hónapja esedékes, közvetítőkkel szembeni követelések miatti, 2-es típusú kitettségekből eredő, partner általi nemteljesítési kockázat nemteljesítési veszteségének értéke.

R0320/C0050

2-es típusú kitettségek – A több mint 3 hónapja esedékes, közvetítőkkel szembeni követelésektől eltérő minden 2-es típusú kitettség – Nemteljesítési veszteség

A több mint 3 hónapja esedékes, közvetítőkkel szembeni követelésektől eltérő minden 2-es típusú kitettségből eredő, partner általi nemteljesítési kockázat nemteljesítési veszteségének értéke.

R0330/C0080

A partner általi nemteljesítési kockázati modulon belüli diverzifikációs hatás – Bruttó szavatolótőke-szükséglet

Az 1-es és a 2-es típusú kitettségek partner általi nemteljesítési kockázatára vonatkozó szavatolótőke-szükséglet összesítésekor engedélyezett bruttó diverzifikációs hatás összege.

R0400/C0070

A partner általi nemteljesítési kockázat teljes nettó szavatolótőke-szükséglete

A partner általi nemteljesítési kockázat teljes nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

R0400/C0080

A partner általi nemteljesítési kockázat teljes bruttó szavatolótőke-szükséglete

A partner általi nemteljesítési kockázat teljes bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

Jelzáloghitelekkel kapcsolatos további részletek

R0500/C0090

2-es típusú jelzáloghitelekből eredő veszteségek

A 2-es típusú kitettségként besorolt jelzáloghitelekből eredő veszteségek teljes összege az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 191. cikkének (13) bekezdésének megfelelően.

R0510/C0090

Jelzáloghitelekből eredő veszteségek teljes összege

A jelzáloghitelekből eredő veszteségek teljes összege az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 191. cikkének (13) bekezdésének megfelelően.

S.26.03 – Szavatolótőke-szükséglet – Életbiztosítási kockázat

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények, elkülönített alapok, illeszkedési kiigazítási portfóliók, valamint a fennmaradó rész éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.

Az SR.26.03.01 táblát minden elkülönített alap, minden illeszkedési kiigazítási portfólió és a fennmaradó rész tekintetében ki kell tölteni. Ha azonban egy elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió beágyazott elkülönített alapot/illeszkedési kiigazítási portfóliót tartalmaz, azt különböző alapként kell kezelni. Ezt a táblát a lényeges elkülönített alapoknak/illeszkedési kiigazítási portfólióknak az S.01.03 tábla második táblázatában feltüntetett minden részalapja tekintetében be kell küldeni.

Az értékeket nettó módon, viszontbiztosítástól és más kockázatcsökkentési technikáktól megtisztítva kell megadni.

A sokk előtti és sokk utáni értékekhez az adott sokkra érzékeny eszközök és kötelezettségek értékeit kell beírni. A kötelezettségeket a lehető legrészletesebb felbontást adó szerződések vagy homogén kockázati csoportok szintjén kell értékelni. Ha az adott szerződés/homogén kockázati csoport egy sokkra érzékeny, akkor a szerződéshez/homogén kockázati csoporthoz tartozó kötelezettségek értékét az adott sokkra érzékeny értékként jelenteni kell.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁS

Z0010

112. cikk

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a bejelentett adatokat a 112. cikk (7) bekezdése alapján kérték-e, a szavatolótőke-szükséglet standard formulával számított becslésének a rendelkezésre bocsátásaként. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – a 112. cikk (7) bekezdése szerinti adatszolgáltatás

2 – rendszeres adatszolgáltatás

Z0020

Elkülönített alap, illeszkedési kiigazítási portfólió vagy fennmaradó rész

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a bejelentett adatok elkülönített alaphoz, illeszkedési kiigazítási portfólióhoz vagy fennmaradó részhez kapcsolódnak-e. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió

2 – fennmaradó rész

Z0030

Alap/portfólió száma

Ha Z0020 = 1, akkor az elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió azonosító számát kell feltüntetni. Ezt a számot a biztosító adja meg, és a számnak tartósan következetesnek és a többi táblában megadott alap- vagy portfóliószámmal azonosnak kell lennie.

Ha Z0020 = 2, akkor a „0” számot kell feltüntetni.

R0010/C0010

Alkalmazott egyszerűsítések – halandósági kockázat

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a biztosító alkalmazott-e egyszerűsítést a halandósági kockázat kiszámításakor. A következő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Egyszerűsítés alkalmazására sor került

2 – Egyszerűsítés alkalmazására nem került sor

Ha R0010/C0010 = 1, akkor R0100 tekintetében csak C0060 és C0080 kitöltendő.

R0020/C0010

Alkalmazott egyszerűsítések – hosszúélet-kockázat

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a biztosító alkalmazott-e egyszerűsítést a hosszúélet-kockázat kiszámításakor. A következő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Egyszerűsítés alkalmazására sor került

2 – Egyszerűsítés alkalmazására nem került sor

Ha R0020/C0010 = 1, akkor R0200 tekintetében csak C0060 és C0080 kitöltendő.

R0030/C0010

Alkalmazott egyszerűsítések – rokkantsági-betegségi kockázat

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a biztosító alkalmazott-e egyszerűsítést a rokkantsági-betegségi kockázat kiszámításakor. A következő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Egyszerűsítés alkalmazására sor került

2 – Egyszerűsítés alkalmazására nem került sor

Ha R0030/C0010 = 1, akkor R0300 tekintetében csak C0060 és C0080 kitöltendő.

R0040/C0010

Alkalmazott egyszerűsítések – törlési kockázat

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a biztosító alkalmazott-e egyszerűsítést a törlési kockázat kiszámításakor. A következő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Egyszerűsítés alkalmazására sor került

2 – Egyszerűsítés alkalmazására nem került sor

Ha R0040/C0010 = 1, akkor R0400–R0420 tekintetében csak C0060 és C0080 kitöltendő.

R0430 minden esetben kitöltendő.

R0050/C0010

Alkalmazott egyszerűsítések – életbiztosítási költségkockázat

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a biztosító alkalmazott-e egyszerűsítést az életbiztosítási költségkockázat kiszámításakor. A következő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Egyszerűsítés alkalmazására sor került

2 – Egyszerűsítés alkalmazására nem került sor

Ha R0050/C0010 = 1, akkor R0500 tekintetében csak C0060 és C0080 kitöltendő.

R0060/C0010

Alkalmazott egyszerűsítések – életbiztosítási katasztrófakockázat

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a biztosító alkalmazott-e egyszerűsítést az életbiztosítási katasztrófakockázat kiszámításakor. A következő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Egyszerűsítés alkalmazására sor került

2 – Egyszerűsítés alkalmazására nem került sor

Ha R0060/C0010 = 1, akkor R0700 tekintetében csak C0060 és C0080 kitöltendő.

Életbiztosítási kockázat

R0100/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Halandósági kockázat

A halandósági kockázatra érzékeny eszközök sokk előtti abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0100/C0030

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Halandósági kockázat

A halandósági kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk előtti abszolút értéke.

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0100/C0040

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Halandósági kockázat

A halandósági kockázatra érzékeny eszközök sokk (vagyis a halandósági arány tartós megemelkedése) utáni abszolút értéke.

R0100/C0050

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Halandósági kockázat

A halandósági kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk (vagyis a halandósági arány tartós megemelkedése) utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után).

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Halandósági kockázat

A halandósági kockázat sokk utáni nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

Ha R0010/C0010=1, akkor a halandósági kockázat nettó tőkekövetelményének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0100/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Halandósági kockázat

A halandósági kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk (vagyis a halandósági arány tartós megemelkedése) utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt).

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Halandósági kockázat

A halandósági kockázat bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

Ha R0010/C0010=1, akkor a halandósági kockázat bruttó tőkekövetelményének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0200/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Hosszúélet-kockázat

A hosszúélet-kockázatra érzékeny eszközök sokk előtti abszolút értéke.

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Hosszúélet-kockázat

A hosszúélet-kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk előtti abszolút értéke.

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Hosszúélet-kockázat

A hosszúélet-kockázatra érzékeny eszközök sokk (vagyis a halandósági arány tartós csökkenése) utáni abszolút értéke.

R0200/C0050

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Hosszúélet-kockázat

A hosszúélet-kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk (vagyis a halandósági arány tartós csökkenése) utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után).

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Hosszúélet-kockázat

A hosszúélet-kockázat sokk utáni nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

Ha R0020/C0010=1, akkor a hosszúélet-kockázat nettó tőkekövetelményének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0200/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Hosszúélet-kockázat

A hosszúélet-kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk (vagyis a halandósági arány tartós csökkenése) utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt).

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Hosszúélet-kockázat

A hosszúélet-kockázat bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

Ha R0020/C0010=1, akkor a hosszúélet-kockázat bruttó tőkekövetelményének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0300/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Rokkantsági-betegségi kockázat

A rokkantsági-betegségi kockázatra érzékeny eszközök sokk előtti abszolút értéke.

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Rokkantsági-betegségi kockázat

A rokkantsági-betegségi kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk előtti abszolút értéke.

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Rokkantsági-betegségi kockázat

A rokkantsági-betegségi kockázatra érzékeny eszközök sokk utáni abszolút értéke (a sokk a standard formula meghatározása szerint értendő: a rokkantsági-betegségi tapasztalatokat tükröző, a biztosítástechnikai tartalékok számításához felhasznált rokkantsági-betegségi arány megemelkedése a következő 12 hónapban és következő 12 hónapot követő összes hónapban, illetve a biztosítástechnikai tartalékok számításához felhasznált rokkantsági-betegségi gyógyulási arány csökkenése a következő 12 hónapban és az összes azt követő évben).

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Rokkantsági-betegségi kockázat

A rokkantsági-betegségi kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) (a sokk a standard formula meghatározása szerint értendő, lásd: R0300/C0040).

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Rokkantsági-betegségi kockázat

A rokkantsági-betegségi kockázat nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

Ha R0030/C0010=1, akkor a rokkantsági-betegségi kockázat nettó tőkekövetelményének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0300/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Rokkantsági-betegségi kockázat

A rokkantsági-betegségi kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) (a sokk a standard formula meghatározása szerint értendő, lásd: R0300/C0040).

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Rokkantsági-betegségi kockázat

A rokkantsági-betegségi kockázat bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

Ha R0030/C0010=1, akkor a rokkantsági-betegségi kockázat bruttó tőkekövetelményének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0400/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Törlési kockázat

A törlési kockázat teljes nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

Ha R0040/C0010=1, akkor a törlési kockázat nettó tőkekövetelményének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0400/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Törlési kockázat

A törlési kockázat teljes bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

Ha R0040/C0010=1, akkor a törlési kockázat bruttó tőkekövetelményének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0410/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Törlési kockázat – A törlési arányok növekedéséből adódó kockázat

A törlési arányok növekedéséből adódó kockázatra érzékeny eszközök sokk előtti abszolút értéke.

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Törlési kockázat – A törlési arányok növekedéséből adódó kockázat

A törlési arányok növekedéséből adódó kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk előtti abszolút értéke.

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Törlési kockázat – A törlési arányok növekedéséből adódó kockázat

A törlési arányok növekedéséből adódó kockázatra érzékeny eszközök sokk (vagyis a törlési arányok tartós növekedése) utáni abszolút értéke.

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Törlési kockázat – A törlési arányok növekedéséből adódó kockázat

A törlési arányok növekedéséből adódó kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk (vagyis a törlési arányok tartós növekedése) utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után).

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Törlési kockázat – A törlési arányok növekedéséből adódó kockázat

A törlési arányok tartós növekedéséből adódó kockázat nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

Ha R0040/C0010=1, akkor a törlési arányok tartós növekedéséből adódó kockázat nettó tőkekövetelményének számításakor a törlési arányra vonatkozó egyszerűsítést alkalmaztak.

R0410/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Törlési kockázat – A törlési arányok növekedéséből adódó kockázat

A törlési arányok tartós növekedéséből adódó kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk (vagyis a törlési arányok tartós növekedése) utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt).

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Törlési kockázat – A törlési arányok növekedéséből adódó kockázat

A törlési arányok tartós növekedéséből adódó kockázat bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

Ha R0040/C0010=1, akkor a törlési arányok tartós növekedéséből adódó kockázat bruttó tőkekövetelményének számításakor a törlési arányra vonatkozó egyszerűsítést alkalmaztak.

R0420/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Törlési kockázat – A törlési arányok csökkenéséből adódó kockázat

A törlési arányok tartós csökkenéséből adódó kockázatra érzékeny eszközök sokk előtti abszolút értéke.

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Törlési kockázat – A törlési arányok csökkenéséből adódó kockázat

A törlési arányok tartós csökkenéséből adódó kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk előtti abszolút értéke.

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Törlési kockázat – A törlési arányok csökkenéséből adódó kockázat

A törlési arányok tartós csökkenéséből adódó kockázatra érzékeny eszközök sokk (vagyis a törlési arányok tartós csökkenése) utáni abszolút értéke.

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Törlési kockázat – Törlési arányok csökkenéséből adódó kockázat

A törlési arányok tartós csökkenéséből adódó kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk (vagyis a törlési arányok tartós csökkenése) utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után).

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Törlési kockázat – A törlési arányok csökkenéséből adódó kockázat

A törlési arányok tartós csökkenéséből adódó kockázat nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

Ha R0040/C0010=1, akkor a törlési arányok tartós csökkenéséből adódó kockázat nettó tőkekövetelményének számításakor a törlési arányra vonatkozó egyszerűsítést alkalmaztak.

R0420/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Törlési kockázat – Törlési arányok csökkenéséből adódó kockázat

A törlési arányok tartós csökkenéséből adódó kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk (vagyis a törlési arányok tartós csökkenése) utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt).

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Törlési kockázat – A törlési arányok csökkenéséből adódó kockázat

A törlési arányok tartós csökkenéséből adódó kockázat bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

Ha R0040/C0010=1, akkor a törlési arányok tartós csökkenéséből adódó kockázat bruttó tőkekövetelményének számításakor a törlési arányra vonatkozó egyszerűsítést alkalmaztak.

R0430/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Törlési kockázat – Tömeges törlési kockázat

A tömeges törlési kockázatra érzékeny eszközök sokk előtti abszolút értéke.

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Törlési kockázat – Tömeges törlési kockázat

A tömeges törlési kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk előtti abszolút értéke.

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Törlési kockázat – Tömeges törlési kockázat

A tömeges törlési kockázatra érzékeny eszközök sokk utáni abszolút értéke.

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Törlési kockázat – Tömeges törlési kockázat

A tömeges törlési kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után).

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Törlési kockázat – Tömeges törlési kockázat

A tömeges törlési kockázat nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

R0430/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Törlési kockázat – Tömeges törlési kockázat

A tömeges törlési kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt).

R0430/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Törlési kockázat – Tömeges törlési kockázat

A tömeges törlési kockázat sokk utáni bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

R0500/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Életbiztosítási költségkockázat

Az életbiztosítási költségkockázatra érzékeny eszközök sokk előtti abszolút értéke.

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Életbiztosítási költségkockázat

Az életbiztosítási költségkockázatra érzékeny kötelezettségek sokk előtti abszolút értéke.

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Életbiztosítási költségkockázat

Az életbiztosítási költségkockázatra érzékeny eszközök sokk utáni abszolút értéke (a sokk a standard formula meghatározása szerint értendő: a biztosítástechnikai tartalékok számításakor figyelembe vett költségek 10 %-os megemelkedése, illetve a biztosítástechnikai tartalékok számításához felhasznált, költségekre vonatkozó (százalékban kifejezett) inflációs ráta 1 százalékpontos megemelkedése).

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Életbiztosítási költségkockázat

Az életbiztosítási költségkockázatra érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) (a sokk a standard formula meghatározása szerint értendő, lásd: R0500/C0040).

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Életbiztosítási költségkockázat

Az életbiztosítási költségkockázat nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

Ha R0050/C0010=1, akkor az életbiztosítási költségkockázat nettó tőkekövetelményének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0500/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Életbiztosítási költségkockázat

Az életbiztosítási költségkockázatra érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) (a sokk a standard formula meghatározása szerint értendő, lásd: R0500/C0040).

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Életbiztosítási költségkockázat

Az életbiztosítási költségkockázat bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

Ha R0050/C0010=1, akkor az életbiztosítási költségkockázat bruttó tőkekövetelményének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0600/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Felülvizsgálati kockázat

A felülvizsgálati kockázatra érzékeny eszközök sokk előtti abszolút értéke.

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Felülvizsgálati kockázat

A felülvizsgálati kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk előtti abszolút értéke.

R0600/C0040

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Felülvizsgálati kockázat

A felülvizsgálati kockázatra érzékeny eszközök sokk utáni abszolút értéke (a sokk a standard formula meghatározása szerint értendő: a biztosítástechnikai tartalékok számításakor figyelembe vett járadékok összegének %-os növekedése).

R0600/C0050

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Felülvizsgálati kockázat

A felülvizsgálati kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) (a sokk a standard formula meghatározása szerint értendő, lásd: R0600/C0040).

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Felülvizsgálati kockázat

A felülvizsgálati kockázat nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

R0600/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Felülvizsgálati kockázat

A felülvizsgálati kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) (a sokk a standard formula meghatározása szerint értendő, lásd: R0600/C0040).

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Felülvizsgálati kockázat

A felülvizsgálati kockázat bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

R0700/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Életbiztosítási katasztrófakockázat

Az életbiztosítási katasztrófakockázatra érzékeny eszközök sokk előtti abszolút értéke.

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Életbiztosítási katasztrófakockázat

Az életbiztosítási katasztrófakockázatra érzékeny kötelezettségek sokk előtti abszolút értéke.

R0700/C0040

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Életbiztosítási katasztrófakockázat

Az életbiztosítási katasztrófakockázatra érzékeny eszközök sokk utáni abszolút értéke.

R0700/C0050

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Életbiztosítási katasztrófakockázat

Az életbiztosítási katasztrófakockázatra érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után).

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Életbiztosítási katasztrófakockázat

Az életbiztosítási katasztrófakockázat nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

Ha R0060/C0010=1, akkor az életbiztosítási katasztrófakockázat nettó tőkekövetelményének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0700/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Életbiztosítási katasztrófakockázat

Az életbiztosítási katasztrófakockázatra érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt).

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Életbiztosítási katasztrófakockázat

Az életbiztosítási katasztrófakockázat bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

Ha R0060/C0010=1, akkor az életbiztosítási katasztrófakockázat bruttó tőkekövetelményének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0800/C0060

Az életbiztosítási kockázati modulon belüli nettó diverzifikációs hatás

Az életbiztosítási kockázati modulon belüli diverzifikációs hatás, amelyet az egyes kockázati részmodulok nettó – vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni – szavatolótőke-szükségletének az összesítése eredményez.

Ha a diverzifikációs hatás csökkenti a tőkeszükségletet, akkor negatív értéket kell megadni.

R0800/C0080

Az életbiztosítási kockázati modulon belüli bruttó diverzifikációs hatás

Az életbiztosítási kockázati modulon belüli diverzifikációs hatás, amelyet az egyes kockázati részmodulok bruttó – vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti – szavatolótőke-szükségletének az összesítése eredményez.

Ha a diverzifikációs hatás csökkenti a tőkeszükségletet, akkor negatív értéket kell megadni.

R0900/C0060

Az életbiztosítási kockázat teljes nettó szavatolótőke-szükséglete

Az életbiztosítási kockázat teljes nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

R0900/C0080

Az életbiztosítási kockázat teljes bruttó szavatolótőke-szükséglete

Az életbiztosítási kockázat teljes bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

Felülvizsgálati kockázattal kapcsolatos további részletek

R1000/C0090

A felülvizsgálati kockázat biztosítóspecifikus paramétere (USP)

A felülvizsgálati kockázattal kapcsolatban a biztosító által kiszámított és a felügyeleti hatóság által jóváhagyott biztosítóspecifikus paraméter (USP).

Ha a biztosító nem alkalmaz biztosítóspecifikus paramétert, nem kell adatot szolgáltatni.

S.26.04 – Szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási kockázat

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények, elkülönített alapok, illeszkedési kiigazítási portfóliók, valamint a fennmaradó rész éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.

Az SR.26.04.01 táblát minden elkülönített alap, minden illeszkedési kiigazítási portfólió és a fennmaradó rész tekintetében ki kell tölteni. Ha azonban egy elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió beágyazott elkülönített alapot/illeszkedési kiigazítási portfóliót tartalmaz, azt különböző alapként kell kezelni. Ezt a táblát a lényeges elkülönített alapoknak/illeszkedési kiigazítási portfólióknak az S.01.03 tábla második táblázatában feltüntetett minden részalapja tekintetében be kell küldeni.

Az értékeket nettó módon, viszontbiztosítástól és más kockázatcsökkentési technikáktól megtisztítva kell megadni.

A sokk előtti és sokk utáni értékekhez az adott sokkra érzékeny eszközök és kötelezettségek értékeit kell beírni. A kötelezettségeket a lehető legrészletesebb felbontást adó szerződések vagy homogén kockázati csoportok szintjén kell értékelni. Ha az adott szerződés/homogén kockázati csoport egy sokkra érzékeny, akkor a szerződéshez/homogén kockázati csoporthoz tartozó kötelezettségek értékét az adott sokkra érzékeny értékként jelenteni kell.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁS

Z0010

112. cikk

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a bejelentett adatokat a 112. cikk (7) bekezdése alapján kérték-e, a szavatolótőke-szükséglet standard formulával számított becslésének a rendelkezésre bocsátásaként. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – a 112. cikk (7) bekezdése szerinti adatszolgáltatás

2 – rendszeres adatszolgáltatás

Z0020

Elkülönített alap, illeszkedési kiigazítási portfólió vagy fennmaradó rész

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a bejelentett adatok elkülönített alaphoz, illeszkedési kiigazítási portfólióhoz vagy fennmaradó részhez kapcsolódnak-e. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió

2 – fennmaradó rész

Z0030

Alap/portfólió száma

Ha Z0020 = 1, akkor az elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió azonosító számát kell feltüntetni. Ezt a számot a biztosító adja meg, és a számnak tartósan következetesnek és a többi táblában megadott alap- vagy portfóliószámmal azonosnak kell lennie.

Ha Z0020 = 2, akkor a „0” számot kell feltüntetni.

R0010/C0010

Alkalmazott egyszerűsítések – egészségbiztosítási halandósági kockázat

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a biztosító alkalmazott-e egyszerűsítést az egészségbiztosítási halandósági kockázat kiszámításakor. A következő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Egyszerűsítés alkalmazására sor került

2 – Egyszerűsítés alkalmazására nem került sor

Ha R0010/C0010 = 1, akkor R0100 tekintetében csak C0060 és C0080 kitöltendő.

R0020/C0010

Alkalmazott egyszerűsítések – egészségbiztosítási hosszúélet-kockázat

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a biztosító alkalmazott-e egyszerűsítést az egészségbiztosítási hosszúélet-kockázat kiszámításakor. A következő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Egyszerűsítés alkalmazására sor került

2 – Egyszerűsítés alkalmazására nem került sor

Ha R0020/C0010 = 1, akkor R0200 tekintetében csak C0060 és C0080 kitöltendő.

R0030/C0010

Alkalmazott egyszerűsítések – egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi gyógyászati költségkockázat

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a biztosító alkalmazott-e egyszerűsítést az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi gyógyászati költségkockázat kiszámításakor. A következő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Egyszerűsítés alkalmazására sor került

2 – Egyszerűsítés alkalmazására nem került sor

Ha R0030/C0010 = 1, akkor csak C0060/R0310 és C0080/R0310 kitöltendő. R0320 és R0330 nem töltendő ki.

R0040/C0010

Alkalmazott egyszerűsítések – egészségbiztosítási jövedelembiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a biztosító alkalmazott-e egyszerűsítést az egészségbiztosítási jövedelembiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat kiszámításakor. A következő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Egyszerűsítés alkalmazására sor került

2 – Egyszerűsítés alkalmazására nem került sor

Ha R0040/C0010 = 1, akkor R0340 tekintetében csak C0060 és C0080 kitöltendő.

R0050/C0010

Alkalmazott egyszerűsítések – SLT egészségbiztosítási törlési kockázat

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a biztosító alkalmazott-e egyszerűsítést az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. címe V. fejezetének 4. szakaszában említett SLT törlési kockázat kiszámításakor. A következő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Egyszerűsítés alkalmazására sor került

2 – Egyszerűsítés alkalmazására nem került sor

Ha R0050/C0010 = 1, akkor R0400–R0420 tekintetében csak C0060 és C0080 kitöltendő.

R0430 minden esetben kitöltendő.

R0060/C0010

Alkalmazott egyszerűsítések – egészségbiztosítási költségkockázat

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a biztosító alkalmazott-e egyszerűsítést az egészségbiztosítási költségkockázat kiszámításakor. A következő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Egyszerűsítés alkalmazására sor került

2 – Egyszerűsítés alkalmazására nem került sor

Ha R0060/C0010 = 1, akkor R0500 tekintetében csak C0060 és C0080 kitöltendő.

SLT egészségbiztosítási kockázat

R0100/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Egészségbiztosítási halandósági kockázat

Az egészségbiztosítási halandósági kockázatra érzékeny eszközök sokk előtti abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0100/C0030

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Egészségbiztosítási halandósági kockázat

Az egészségbiztosítási halandósági kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk előtti abszolút értéke.

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0100/C0040

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Egészségbiztosítási halandósági kockázat

Az egészségbiztosítási halandósági kockázatra érzékeny eszközök sokk (vagyis a halandósági arány tartós megemelkedése) utáni abszolút értéke.

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Egészségbiztosítási halandósági kockázat

Az egészségbiztosítási halandósági kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk (vagyis a halandósági arány tartós megemelkedése) utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után).

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási halandósági kockázat

Az egészségbiztosítási halandósági kockázat nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

Ha R0010/C0010=1, akkor az egészségbiztosítási halandósági kockázat nettó tőkekövetelményének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0100/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Egészségbiztosítási halandósági kockázat

Az egészségbiztosítási halandósági kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk (vagyis a halandósági arány tartós megemelkedése) utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt).

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási halandósági kockázat

Az egészségbiztosítási halandósági kockázat bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

Ha R0010/C0010=1, akkor az egészségbiztosítási halandósági kockázat bruttó tőkekövetelményének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0200/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Egészségbiztosítási hosszúélet-kockázat

Az egészségbiztosítási hosszúélet-kockázatra érzékeny eszközök sokk előtti abszolút értéke.

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Egészségbiztosítási hosszúélet-kockázat

Az egészségbiztosítási hosszúélet-kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk előtti abszolút értéke.

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Egészségbiztosítási hosszúélet-kockázat

Az egészségbiztosítási hosszúélet-kockázatra érzékeny eszközök sokk (vagyis a halandósági arány tartós csökkenése) utáni abszolút értéke.

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Egészségbiztosítási hosszúélet-kockázat

Az egészségbiztosítási hosszúélet-kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk (vagyis a halandósági arány tartós csökkenése) utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után).

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási hosszúélet-kockázat

Az egészségbiztosítási hosszúélet-kockázat nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

Ha R0020/C0010=1, akkor az egészségbiztosítási hosszúélet-kockázat nettó tőkekövetelményének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0200/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Egészségbiztosítási hosszúélet-kockázat

Az egészségbiztosítási hosszúélet-kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk (vagyis a halandósági arány tartós csökkenése) utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt).

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási hosszúélet-kockázat

Az egészségbiztosítási hosszúélet-kockázat bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

Ha R0020/C0010=1, akkor az egészségbiztosítási hosszúélet-kockázat bruttó tőkekövetelményének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0300/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat

Az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

R0300/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat

Az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

R0310/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat – Gyógyászati költségkockázat

Az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat gyógyászati költségkockázati részének nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

Ha R0030/C0010=1, akkor az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat gyógyászati költségkockázati része nettó tőkekövetelményének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0310/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat – Gyógyászati költségkockázat

Az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat gyógyászati költségkockázati részének bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

Ha R0030/C0010=1, akkor az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat gyógyászati költségkockázati része bruttó tőkekövetelményének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0320/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat – Gyógyászati költségkockázat – Gyógyászati kiadások megemelkedése

Az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat gyógyászati kiadások megemelkedése miatti gyógyászati költségkockázati részére érzékeny eszközök sokk előtti abszolút értéke.

Ha R0030/C0010=1, akkor ez a sor nem kitöltendő.

R0320/C0030

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat – Gyógyászati költségkockázat – Gyógyászati kiadások megemelkedése

Az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat gyógyászati kiadások megemelkedése miatti gyógyászati költségkockázati részére érzékeny kötelezettségek sokk előtti abszolút értéke.

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi gyógyászati költségkockázat – Gyógyászati kiadások megemelkedése

Az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat gyógyászati kiadások megemelkedése miatti gyógyászati költségkockázati részére érzékeny eszközök sokk utáni abszolút értéke (a sokk a standard formula meghatározása szerint értendő).

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat – Gyógyászati költségkockázat – Gyógyászati kiadások megemelkedése

Az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat gyógyászati kiadások megemelkedése miatti gyógyászati költségkockázati részére érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) (a sokk a standard formula meghatározása szerint értendő).

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat – Gyógyászati költségkockázat – Gyógyászati kiadások megemelkedése

Az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat gyógyászati kiadások megemelkedése miatti gyógyászati költségkockázati részének nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

Ha R0030/C0010=1, akkor ez a sor nem kitöltendő.

R0320/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi gyógyászati költségkockázat – Gyógyászati kiadások megemelkedése

Az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat gyógyászati kiadások megemelkedése miatti gyógyászati költségkockázati részére érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) (a sokk a standard formula meghatározása szerint értendő).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

Ha R0030/C0010=1, akkor ez a sor nem kitöltendő.

R0320/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat – Gyógyászati költségkockázat – Gyógyászati kiadások megemelkedése

Az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat gyógyászati kiadások megemelkedése miatti gyógyászati költségkockázati részének bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

Ha R0030/C0010=1, akkor ez a sor nem kitöltendő.

R0330/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat – Gyógyászati költségkockázat – Gyógyászati kiadások csökkenése

Az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat gyógyászati kiadások csökkenése miatti gyógyászati költségkockázati részére érzékeny eszközök sokk előtti abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

Ha R0030/C0010=1, akkor ez a sor nem kitöltendő.

R0330/C0030

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat – Gyógyászati költségkockázat – Gyógyászati kiadások csökkenése

Az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat gyógyászati kiadások csökkenése miatti gyógyászati költségkockázati részére érzékeny kötelezettségek sokk előtti abszolút értéke.

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi gyógyászati költségkockázat – Gyógyászati kiadások csökkenése

Az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat gyógyászati kiadások csökkenése miatti gyógyászati költségkockázati részére érzékeny eszközök sokk utáni abszolút értéke (a sokk a standard formula meghatározása szerint értendő).

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat – Gyógyászati költségkockázat – Gyógyászati kiadások csökkenése

Az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat gyógyászati kiadások csökkenése miatti gyógyászati költségkockázati részére érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) (a sokk a standard formula meghatározása szerint értendő).

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat – Gyógyászati költségkockázat – Gyógyászati kiadások csökkenése

Az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat gyógyászati kiadások csökkenése miatti gyógyászati költségkockázati részének nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

Ha R0030/C0010=1, akkor ez a sor nem kitöltendő.

R0330/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi gyógyászati költségkockázat – Gyógyászati kiadások csökkenése

Az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat gyógyászati kiadások csökkenése miatti gyógyászati költségkockázati részére érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) (a sokk a standard formula meghatározása szerint értendő).

Az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat gyógyászati kiadások csökkenése miatti gyógyászati költségkockázati részének bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

R0340/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Rokkantsági-betegségi kockázat – Jövedelembiztosítás

Az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat jövedelembiztosítási részére érzékeny eszközök sokk előtti abszolút értéke.

R0340/C0030

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Rokkantsági-betegségi kockázat – Jövedelembiztosítás

Az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat jövedelembiztosítási részére érzékeny kötelezettségek sokk előtti abszolút értéke.

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat – Jövedelembiztosítás

Az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat jövedelembiztosítási részére érzékeny eszközök sokk utáni abszolút értéke (a sokk a standard formula meghatározása szerint értendő).

R0340/C0050

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat – Jövedelembiztosítás

Az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat jövedelembiztosítási részére érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) (a sokk a standard formula meghatározása szerint értendő).

R0340/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat – Jövedelembiztosítás

Az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat jövedelembiztosítási részének nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

Ha R0040/C0010=1, akkor az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat jövedelembiztosítási része nettó tőkekövetelményének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0340/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat – Jövedelembiztosítás

Az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat jövedelembiztosítási részére érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) (a sokk a standard formula meghatározása szerint értendő).

R0340/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat – Jövedelembiztosítás

Az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat jövedelembiztosítási részének bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

Ha R0040/C0010=1, akkor az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat jövedelembiztosítási része bruttó tőkekövetelményének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0400/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – SLT egészségbiztosítási törlési kockázat

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. címe V. fejezetének 4. szakaszában említett SLT egészségbiztosítási törlési kockázat teljes nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

R0400/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – SLT egészségbiztosítási törlési kockázat

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. címe V. fejezetének 4. szakaszában említett SLT egészségbiztosítási törlési kockázat teljes bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

R0410/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – SLT egészségbiztosítási törlési kockázat – A törlési arányok növekedéséből adódó kockázat

A törlési arányok növekedéséből adódó kockázatra érzékeny eszközök sokk előtti abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0410/C0030

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – SLT egészségbiztosítási törlési kockázat – A törlési arányok növekedéséből adódó kockázat

A törlési arányok növekedéséből adódó kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk előtti abszolút értéke.

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0410/C0040

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – SLT egészségbiztosítási törlési kockázat – A törlési arányok növekedéséből adódó kockázat

A törlési arányok növekedéséből adódó kockázatra érzékeny eszközök sokk (vagyis a törlési arányok tartós növekedése) utáni abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0410/C0050

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – SLT egészségbiztosítási törlési kockázat – A törlési arányok növekedéséből adódó kockázat

A törlési arányok növekedéséből adódó kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk (vagyis a törlési arányok tartós növekedése) utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0410/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – SLT egészségbiztosítási törlési kockázat – A törlési arányok növekedéséből adódó kockázat

A törlési arányok tartós növekedéséből adódó kockázat nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

Ha R0050/C0010=1, akkor az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. címe V. fejezetének 4. szakaszában említett SLT egészségbiztosítási törlési arányok tartós növekedéséből adódó kockázat nettó tőkekövetelményének számításakor az SLT egészségbiztosítási törlési arányra vonatkozó egyszerűsítést alkalmaztak.

R0410/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – SLT egészségbiztosítási törlési kockázat – A törlési arányok növekedéséből adódó kockázat

A törlési arányok tartós növekedéséből adódó kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk (vagyis a törlési arányok tartós növekedése) utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0410/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – SLT egészségbiztosítási törlési kockázat – A törlési arányok növekedéséből adódó kockázat

A törlési arányok tartós növekedéséből adódó kockázat bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

Ha R0050/C0010=1, akkor a törlési arányok tartós növekedéséből adódó kockázat bruttó tőkekövetelményének számításakor az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. címe V. fejezetének 4. szakaszában említett SLT egészségbiztosítási törlési arányra vonatkozó egyszerűsítést alkalmaztak.

R0420/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – SLT egészségbiztosítási törlési kockázat – A törlési arányok csökkenéséből adódó kockázat

A törlési arányok tartós csökkenéséből adódó kockázatra érzékeny eszközök sokk előtti abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0420/C0030

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – SLT egészségbiztosítási törlési kockázat – A törlési arányok csökkenéséből adódó kockázat

A törlési arányok tartós csökkenéséből adódó kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk előtti abszolút értéke.

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0420/C0040

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – SLT egészségbiztosítási törlési kockázat – A törlési arányok csökkenéséből adódó kockázat

A törlési arányok tartós csökkenéséből adódó kockázatra érzékeny eszközök sokk (vagyis a törlési arányok tartós csökkenése) utáni abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0420/C0050

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – SLT egészségbiztosítási törlési kockázat – A törlési arányok csökkenéséből adódó kockázat

A törlési arányok tartós csökkenéséből adódó kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk (vagyis a törlési arányok tartós csökkenése) utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0420/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – SLT egészségbiztosítási törlési kockázat – A törlési arányok csökkenéséből adódó kockázat

A törlési arányok tartós csökkenéséből adódó kockázat nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

Ha R0050/C0010=1, akkor az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. címe V. fejezetének 4. szakaszában említett SLT egészségbiztosítási törlési arányok tartós csökkenéséből adódó kockázat nettó tőkekövetelményének számításakor az SLT egészségbiztosítási törlési arányra vonatkozó egyszerűsítést alkalmaztak.

R0420/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – SLT egészségbiztosítási törlési kockázat – A törlési arányok csökkenéséből adódó kockázat

A törlési arányok tartós csökkenéséből adódó kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk (vagyis a törlési arányok tartós csökkenése) utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0420/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – SLT egészségbiztosítási törlési kockázat – A törlési arányok csökkenéséből adódó kockázat

A törlési arányok tartós csökkenéséből adódó kockázat bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

Ha R0050/C0010=1, akkor az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. címe V. fejezetének 4. szakaszában említett SLT egészségbiztosítási törlési arányok tartós csökkenéséből adódó kockázat bruttó tőkekövetelményének számításakor az SLT egészségbiztosítási törlési arányra vonatkozó egyszerűsítést alkalmaztak.

R0430/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – SLT egészségbiztosítási törlési kockázat – Tömeges törlési kockázat

A tömeges törlési kockázatra érzékeny eszközök sokk előtti abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0430/C0030

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – SLT egészségbiztosítási törlési kockázat – Tömeges törlési kockázat

A tömeges törlési kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk előtti abszolút értéke.

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0430/C0040

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – SLT egészségbiztosítási törlési kockázat – Tömeges törlési kockázat

A tömeges törlési kockázatra érzékeny eszközök sokk utáni abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0430/C0050

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – SLT egészségbiztosítási törlési kockázat – Tömeges törlési kockázat

A tömeges törlési kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0430/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – SLT egészségbiztosítási törlési kockázat – Tömeges törlési kockázat

Az SLT egészségbiztosítási törlési kockázat tömeges törlési kockázati részének nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

R0430/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – SLT egészségbiztosítási törlési kockázat – Tömeges törlési kockázat

A tömeges törlési kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0430/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – SLT egészségbiztosítási törlési kockázat – Tömeges törlési kockázat

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. címe V. fejezetének 4. szakaszában említett SLT egészségbiztosítási törlési kockázat tömeges törlési kockázati részének teljes bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

R0500/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Egészségbiztosítási költségkockázat

A költségkockázatra érzékeny eszközök sokk előtti abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0500/C0030

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Egészségbiztosítási költségkockázat

A költségkockázatra érzékeny kötelezettségek sokk előtti abszolút értéke.

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0500/C0040

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Egészségbiztosítási költségkockázat

Az egészségbiztosítási költségkockázatra érzékeny eszközök sokk utáni abszolút értéke.

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Egészségbiztosítási költségkockázat

Az egészségbiztosítási költségkockázatra érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után).

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási költségkockázat

Az egészségbiztosítási költségkockázat nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

Ha R0060/C0010=1, akkor az egészségbiztosítási költségkockázat nettó tőkekövetelményének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0500/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Egészségbiztosítási költségkockázat

Az egészségbiztosítási költségkockázatra érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt).

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási költségkockázat

Az egészségbiztosítási költségkockázat bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

Ha R0060/C0010=1, akkor az egészségbiztosítási költségkockázat bruttó tőkekövetelményének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0600/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Egészségbiztosítási felülvizsgálati kockázat

Az egészségbiztosítási felülvizsgálati kockázatra érzékeny eszközök sokk előtti abszolút értéke.

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Egészségbiztosítási felülvizsgálati kockázat

Az egészségbiztosítási felülvizsgálati kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk előtti abszolút értéke.

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Egészségbiztosítási felülvizsgálati kockázat

Az egészségbiztosítási felülvizsgálati kockázatra érzékeny eszközök sokk utáni abszolút értéke.

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Egészségbiztosítási felülvizsgálati kockázat

Az egészségbiztosítási felülvizsgálati kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után).

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási felülvizsgálati kockázat

Az egészségbiztosítási felülvizsgálati kockázat nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

R0600/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Egészségbiztosítási felülvizsgálati kockázat

Az egészségbiztosítási felülvizsgálati kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) (a sokk a standard formula meghatározása szerint értendő, a felülvizsgálati kockázatnak kitett járadékok éves fizetendő összegének %-os növekedése).

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási felülvizsgálati kockázat

Az egészségbiztosítási felülvizsgálati kockázat bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

R0700/C0060

Az SLT egészségbiztosítási kockázati modulon belüli nettó diverzifikációs hatás

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. címe V. fejezetének 4. szakaszában említett SLT egészségbiztosítási kockázati modulon belüli diverzifikációs hatás, amelyet az egyes kockázati részmodulok nettó – vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni – szavatolótőke-szükségletének az összesítése eredményez.

Ha a diverzifikációs hatás csökkenti a tőkeszükségletet, akkor negatív értéket kell megadni.

R0700/C0080

Az SLT egészségbiztosítási kockázati modulon belüli bruttó diverzifikációs hatás

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. címe V. fejezetének 4. szakaszában említett SLT egészségbiztosítási kockázati modulon belüli diverzifikációs hatás, amelyet az egyes kockázati részmodulok bruttó – vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti – szavatolótőke-szükségletének az összesítése eredményez.

Ha a diverzifikációs hatás csökkenti a tőkeszükségletet, akkor negatív értéket kell megadni.

R0800/C0060

Nettó szavatolótőke-szükséglet – SLT egészségbiztosítási kockázat

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. címe V. fejezetének 4. szakaszában említett SLT egészségbiztosítási kockázat teljes nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

R0800/C0080

Bruttó szavatolótőke-szükséglet – SLT egészségbiztosítási kockázat

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. címe V. fejezetének 4. szakaszában említett SLT egészségbiztosítási kockázat teljes bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

Felülvizsgálati kockázattal kapcsolatos további részletek

R0900/C0090

A felülvizsgálati kockázat biztosítóspecifikus paramétere (USP)

A felülvizsgálati kockázattal kapcsolatban a biztosító által kiszámított és a felügyeleti hatóság által jóváhagyott biztosítóspecifikus paraméter.

Ha a biztosító nem alkalmaz biztosítóspecifikus paramétert, nem kell adatot szolgáltatni.

Életbiztosítási tartalékolási technikáktól eltérően kezelt (NSLT) egészségbiztosítási díj- és tartalékkockázat

R1000–R1030/C0100

A díjkockázat szórásának biztosítóspecifikus paramétere (USP)

A díjkockázat szórásával kapcsolatban a biztosító által kiszámított és a felügyeleti hatóság által jóváhagyott vagy előírt biztosítóspecifikus paraméter az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti egyes üzletágak és a hozzájuk kapcsolódó arányos viszontbiztosítás tekintetében.

Ha a biztosító nem alkalmaz biztosítóspecifikus paramétert, nem kell adatot szolgáltatni.

R1000–R1030/C0110

A szórás biztosítóspecifikus paramétere (USP) – bruttó/nettó

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a szórás biztosítóspecifikus paraméterét bruttó vagy nettó módon alkalmazták. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – bruttó USP

2 – nettó USP

R1000–R1030/C0120

A díjkockázat szórásának biztosítóspecifikus paramétere (USP) – A nem arányos viszontbiztosítás kiigazítási tényezője

az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti egyes üzletágak tekintetében a nem arányos viszontbiztosítás biztosítóspecifikus kiigazítási tényezője, amely lehetővé teszi, hogy a biztosító figyelembe vegye a kártöbblet viszontbiztosításnak a biztosító által kiszámított és a felügyeleti hatóság által jóváhagyott vagy előírt sajátos kockázatcsökkentő hatását.

Ha nem alkalmaznak biztosítóspecifikus paramétert, ez a mező nem kitöltendő.

R1000–R1030/C0130

A tartalékkockázat szórásának biztosítóspecifikus paramétere (USP)

A tartalékkockázat szórásával kapcsolatban a biztosító által kiszámított és a felügyeleti hatóság által jóváhagyott vagy előírt biztosítóspecifikus paraméter az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti egyes üzletágak és a hozzájuk kapcsolódó arányos viszontbiztosítás tekintetében.

Ha a biztosító nem alkalmaz biztosítóspecifikus paramétert, nem kell adatot szolgáltatni.

R1000–R1030/C0140

A díj- és tartalékkockázat mennyiségi mérőszáma – A díjkockázat mennyiségi mérőszáma: Vprem

A díjkockázat mennyiségi mérőszáma az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti egyes üzletágak és a hozzájuk kapcsolódó arányos viszontbiztosítás tekintetében.

R1000–R1030/C0150

A díj- és tartalékkockázat mennyiségi mérőszáma – A tartalékkockázat mennyiségi mérőszáma: Vres

A tartalékkockázat mennyiségi mérőszáma az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti egyes üzletágak és a hozzájuk kapcsolódó arányos viszontbiztosítás tekintetében.

R1000–R1030/C0160

A díj- és tartalékkockázat mennyiségi mérőszáma – Földrajzi diverzifikáció

A díj- és tartalékkockázat mennyiségi mérőszáma kapcsán alkalmazandó földrajzi diverzifikáció az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti egyes üzletágak és a hozzájuk kapcsolódó arányos viszontbiztosítás tekintetében.

Ha a földrajzi diverzifikációs tényezőt nem számítják ki, akkor a mező alapértelmezett értéke 1.

R1000–R1030/C0170

A díj- és tartalékkockázat mennyiségi mérőszáma – V

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. címe V. fejezetének 4. és 12. szakaszában említett NSLT egészségbiztosítási díj- és tartalékkockázat mennyiségi mérőszáma az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti egyes üzletágak és a hozzájuk kapcsolódó arányos viszontbiztosítás tekintetében.

R1040/C0170

A díj- és tartalékkockázat összesített mennyiségi mérőszáma

A díj- és tartalékkockázat összesített mennyiségi mérőszáma, egyenlő az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti összes üzletághoz tartozó díj- és tartalékkockázat mennyiségi mérőszámainak összegével.

R1050/C0100

Kombinált szórás

Az összes szegmenshez tartozó díj- és tartalékkockázat kombinált szórása.

R1100/C0180

Szavatolótőke-szükséglet – Az életbiztosítási tartalékolási technikáktól eltérően kezelt (NSLT) egészségbiztosítási díj- és tartalékkockázat

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. címe V. fejezetének 4. és 12. szakaszában említett NSLT egészségbiztosítási díj- és tartalékkockázati részmodul teljes tőkekövetelménye.

R1200/C0190

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Törlési kockázat

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. címe V. fejezetének 4. szakaszában említett NSLT egészségbiztosítási törlési kockázatra érzékeny eszközök sokk előtti abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R1200/C0200

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Törlési kockázat

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. címe V. fejezetének 4. szakaszában említett NSLT egészségbiztosítási törlési kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk előtti abszolút értéke.

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R1200/C0210

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Törlési kockázat

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. címe V. fejezetének 4. szakaszában említett NSLT egészségbiztosítási törlési kockázatra érzékeny eszközök sokk utáni abszolút értéke.

R1200/C0220

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek – Törlési kockázat

A törlési kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke.

R1200/C0230

Sokk utáni abszolút érték – Szavatolótőke-szükséglet – Törlési kockázat

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. címe V. fejezetének 4. szakaszában említett NSLT egészségbiztosítási törlési kockázat tőkekövetelménye.

R1300/C0240

Az NSLT egészségbiztosítási kockázati részmodulon belüli bruttó diverzifikációs hatás

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. címe V. fejezetének 4. szakaszában említett NSLT egészségbiztosítási kockázati részmodulon belüli diverzifikációs hatás, amelyet az NSLT egészségbiztosítási díj- és tartalékkockázat és az NSLT egészségbiztosítási törlési kockázat szavatolótőke-szükségletének az összesítése eredményez.

Ha a diverzifikációs hatás csökkenti a tőkeszükségletet, akkor negatív értéket kell megadni.

R1400/C0240

Az NSLT egészségbiztosítási kockázat teljes szavatolótőke-szükséglete

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. címe V. fejezetének 4. szakaszában említett NSLT egészségbiztosítási kockázati részmodul teljes tőkekövetelménye.

Egészségbiztosítási katasztrófakockázat

R1500/C0250

Nettó szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási katasztrófakockázat – Tömeges baleseti kockázat

A tömeges baleseti kockázati részmodul nettó szavatolótőke-szükséglete (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

R1500/C0260

Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási katasztrófakockázat – Tömeges baleseti kockázat

A tömeges baleseti kockázati részmodul bruttó szavatolótőke-szükséglete (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

R1510/C0250

Nettó szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási katasztrófakockázat – Baleset-koncentrációs kockázat

A baleset-koncentrációs kockázati részmodul nettó szavatolótőke-szükséglete (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

R1510/C0260

Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási katasztrófakockázat – Baleset-koncentrációs kockázat

A baleset-koncentrációs kockázati részmodul bruttó szavatolótőke-szükséglete (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

R1520/C0250

Nettó szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási katasztrófakockázat – Járványkockázat

A járványkockázati részmodul nettó szavatolótőke-szükséglete (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

R1520/C0260

Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási katasztrófakockázat – Járványkockázat

A járványkockázati részmodul bruttó szavatolótőke-szükséglete (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

R1530/C0250

Az egészségbiztosítási katasztrófakockázati részmodulon belüli nettó diverzifikációs hatás

Az egészségbiztosítási katasztrófakockázati részmodulon belüli diverzifikációs hatás, amelyet a tömeges baleseti, a balesetkoncentrációs és a járványkockázat – biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni – szavatolótőke-szükségletének az összesítése eredményez.

R1530/C0260

Az egészségbiztosítási katasztrófakockázati részmodulon belüli bruttó diverzifikációs hatás

R1540/C0250

Az egészségbiztosítási katasztrófakockázat teljes nettó szavatolótőke-szükséglete

Az egészségbiztosítási katasztrófakockázati részmodul teljes nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

R1540/C0260

Az egészségbiztosítási katasztrófakockázat teljes bruttó szavatolótőke-szükséglete

Az egészségbiztosítási katasztrófakockázati részmodul teljes bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

Teljes egészségbiztosítási kockázat

R1600/C0270

Az egészségbiztosítási kockázati modulon belüli nettó diverzifikációs hatás

Az egészségbiztosítási kockázati modulon belüli diverzifikációs hatás, amelyet az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. címe V. fejezetének 4. szakaszában említett SLT egészségbiztosítási kockázati részmodul, NSLT egészségbiztosítási kockázati részmodul és egészségbiztosítási katasztrófakockázati részmodul – biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni – szavatolótőke-szükségletének az összesítése eredményez.

R1600/C0280

Az egészségbiztosítási kockázati modulon belüli bruttó diverzifikációs hatás

Az egészségbiztosítási kockázati modulon belüli diverzifikációs hatás, amelyet az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. címe V. fejezetének 4. szakaszában említett SLT egészségbiztosítási kockázati részmodul, NSLT egészségbiztosítási kockázati részmodul és egészségbiztosítási katasztrófakockázati részmodul – biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti – szavatolótőke-szükségletének az összesítése eredményez.

R1700/C0270

Az egészségbiztosítási kockázat teljes nettó szavatolótőke-szükséglete

Az egészségbiztosítási kockázati modul teljes nettó szavatolótőke-szükséglete.

R1700/C0280

Az egészségbiztosítási kockázat teljes bruttó szavatolótőke-szükséglete

Az egészségbiztosítási kockázati modul teljes bruttó szavatolótőke-szükséglete.

S.26.05 – Szavatolótőke-szükséglet – Nem-életbiztosítási kockázat

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények, elkülönített alapok, illeszkedési kiigazítási portfóliók, valamint a fennmaradó rész éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.

Az SR.26.05.01 táblát minden elkülönített alap, minden illeszkedési kiigazítási portfólió és a fennmaradó rész tekintetében ki kell tölteni. Ha azonban egy elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió beágyazott elkülönített alapot/illeszkedési kiigazítási portfóliót tartalmaz, azt különböző alapként kell kezelni. Ezt a táblát a lényeges elkülönített alapoknak/illeszkedési kiigazítási portfólióknak az S.01.03 tábla második táblázatában feltüntetett minden részalapja tekintetében be kell küldeni.

Az értékeket nettó módon, viszontbiztosítástól és más kockázatcsökkentési technikáktól megtisztítva kell megadni.

A sokk előtti és sokk utáni értékekhez az adott sokkra érzékeny eszközök és kötelezettségek értékeit kell beírni. A kötelezettségeket a lehető legrészletesebb felbontást adó szerződések vagy homogén kockázati csoportok szintjén kell értékelni. Ha az adott szerződés/homogén kockázati csoport egy sokkra érzékeny, akkor a szerződéshez/homogén kockázati csoporthoz tartozó kötelezettségek értékét az adott sokkra érzékeny értékként jelenteni kell.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁS

Z0010

112. cikk

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a bejelentett adatokat a 112. cikk (7) bekezdése alapján kérték-e, a szavatolótőke-szükséglet standard formulával számított becslésének a rendelkezésre bocsátásaként. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – a 112. cikk (7) bekezdése szerinti adatszolgáltatás

2 – rendszeres adatszolgáltatás

Z0020

Elkülönített alap, illeszkedési kiigazítási portfólió vagy fennmaradó rész

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a bejelentett adatok elkülönített alaphoz, illeszkedési kiigazítási portfólióhoz vagy fennmaradó részhez kapcsolódnak-e. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió

2 – fennmaradó rész

Z0030

Alap/portfólió száma

Ha Z0020 = 1, akkor az elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió azonosító számát kell feltüntetni. Ezt a számot a biztosító adja meg, és a számnak tartósan következetesnek és a többi táblában megadott alap- vagy portfóliószámmal azonosnak kell lennie.

Ha Z0020 = 2, akkor a „0” számot kell feltüntetni.

R0010/C0010

Captive biztosító által alkalmazott egyszerűsítés – nem-életbiztosítási díj- és tartalékkockázat

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a captive biztosító alkalmazott-e egyszerűsítést a nem-életbiztosítási díj- és tartalékkockázat kiszámításakor. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Egyszerűsítés alkalmazására sor került

2 – Egyszerűsítés alkalmazására nem került sor

Ha R0010/C0010 = 1, akkor R0100–R0230 tekintetében csak C0060, C0070 és C0090 kitöltendő.

Nem-életbiztosítási díj- és tartalékkockázat

R0100–R0210/C0020

A díjkockázat szórásának biztosítóspecifikus paramétere (USP)

A díjkockázat szórásával kapcsolatban a biztosító által kiszámított és a felügyeleti hatóság által jóváhagyott vagy előírt biztosítóspecifikus paraméter az egyes szegmensek tekintetében.

Ha a biztosító nem alkalmaz biztosítóspecifikus paramétert, nem kell adatot szolgáltatni.

R0100–R0210/C0030

A szórás biztosítóspecifikus paramétere (USP) – bruttó/nettó

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a szórás biztosítóspecifikus paraméterét bruttó vagy nettó módon alkalmazták. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – bruttó USP

2 – nettó USP

R0100–R0210/C0040

A díjkockázat szórásának biztosítóspecifikus paramétere (USP) – A nem arányos viszontbiztosítás kiigazítási tényezője

Az egyes szegmensek tekintetében a nem arányos viszontbiztosítás biztosítóspecifikus kiigazítási tényezője, amely lehetővé teszi, hogy a biztosító figyelembe vegye a kártöbblet viszontbiztosításnak a biztosító által kiszámított és a felügyeleti hatóság által jóváhagyott vagy előírt sajátos kockázatcsökkentő hatását.

Ha a biztosító nem alkalmaz biztosítóspecifikus paramétert, nem kell adatot szolgáltatni.

R0100–R0210/C0050

A tartalékkockázat szórásának biztosítóspecifikus paramétere (USP)

A tartalékkockázat szórásával kapcsolatban a biztosító által kiszámított és a felügyeleti hatóság által jóváhagyott vagy előírt biztosítóspecifikus paraméter az egyes szegmensek tekintetében.

Ha a biztosító nem alkalmaz biztosítóspecifikus paramétert, nem kell adatot szolgáltatni.

R0100–R0210/C0060

A díj- és tartalékkockázat mennyiségi mérőszáma – A díjkockázat mennyiségi mérőszáma: Vprem

A díjkockázat mennyiségi mérőszáma az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti egyes üzletágak tekintetében.

R0100–R0210/C0070

A díj- és tartalékkockázat mennyiségi mérőszáma – A tartalékkockázat mennyiségi mérőszáma: Vres

Az egyes szegmensek tartalékkockázatának a mennyiségi mérőszáma, egyenlő a szegmensre vonatkozó függőkár-tartalék legjobb becslésének a viszontbiztosítási szerződésekből és különleges célú gazdasági egységekből megtérülő összegek levonása utáni összegével.

R0100–R0210/C0080

A díj- és tartalékkockázat mennyiségi mérőszáma – Földrajzi diverzifikáció

A mennyiségi mérőszám kapcsán alkalmazott földrajzi diverzifikáció az egyes szegmensek tekintetében.

Ha a földrajzi diverzifikációs tényezőt nem számítják ki, akkor a mező alapértelmezett értéke 1.

R0100–R0210/C0090

A díj- és tartalékkockázat mennyiségi mérőszáma – V

A nem-életbiztosítási díj- és tartalékkockázat mennyiségi mérőszáma az egyes szegmensek tekintetében.

Ha R0010/C0010=1, akkor az adott szegmens nem-életbiztosítási díj- és tartalékkockázata szavatolótőke-szükségletének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0220/C0090

A díj- és tartalékkockázat összesített mennyiségi mérőszáma

A díj- és tartalékkockázat összesített mennyiségi mérőszáma, egyenlő az összes szegmenshez tartozó díj- és tartalékkockázat mennyiségi mérőszámainak összegével.

R0230/C0020

Kombinált szórás

Az összes szegmenshez tartozó díj- és tartalékkockázat kombinált szórása.

Ha R0010/C0010=1, akkor a nem-életbiztosítási díj- és tartalékkockázati részmodul teljes tőkekövetelményének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0300/C0100

A nem-életbiztosítási díj- és tartalékkockázat teljes tőkeszükséglete

A nem-életbiztosítási díj- és tartalékkockázati részmodul teljes tőkekövetelménye.

Nem-életbiztosítási törlési kockázat

R0400/C0110

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Nem-életbiztosítási kockázat – Törlési kockázat

A nem-életbiztosítási törlési kockázatra érzékeny eszközök sokk előtti abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0400/C0120

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Nem-életbiztosítási kockázat – Törlési kockázat

A nem-életbiztosítási törlési kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk előtti abszolút értéke.

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0400/C0130

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Nem-életbiztosítási kockázat – Törlési kockázat

A nem-életbiztosítási törlési kockázatra érzékeny eszközök sokk utáni abszolút értéke.

R0400/C0140

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek – Nem-életbiztosítási kockázat – Törlési kockázat

A nem-életbiztosítási törlési kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke.

R0400/C0150

Szavatolótőke-szükséglet – Nem-életbiztosítási kockázat – Törlési kockázat

A nem-életbiztosítási törlési kockázat tőkekövetelménye.

Nem-életbiztosítási katasztrófakockázat

R0500/C0160

A nem-életbiztosítási katasztrófakockázat tőkeszükséglete

A nem-életbiztosítási katasztrófakockázat teljes tőkeszükséglete.

Teljes nem-életbiztosítási kockázat

R0600/C0160

A nem-életbiztosítási kockázati modulon belüli diverzifikációs hatás

A nem-életbiztosítási kockázati modulon belüli diverzifikációs hatás, amelyet a díj- és tartalékkockázat, a katasztrófakockázat és a törlési kockázat szavatolótőke-szükségletének az összesítése eredményez.

Ha a diverzifikációs hatás csökkenti a tőkeszükségletet, akkor negatív értéket kell megadni.

R0700/C0160

A nem-életbiztosítási kockázat teljes tőkeszükséglete

A nem-életbiztosítási kockázati modul szavatolótőke-szükséglete.

S.26.06 – Szavatolótőke-szükséglet – Működési kockázat

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények, elkülönített alapok, illeszkedési kiigazítási portfóliók, valamint a fennmaradó rész éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.

Az SR.26.06.01 táblát minden elkülönített alap, minden illeszkedési kiigazítási portfólió és a fennmaradó rész tekintetében ki kell tölteni. Ha azonban egy elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió beágyazott elkülönített alapot/illeszkedési kiigazítási portfóliót tartalmaz, azt különböző alapként kell kezelni. Ezt a táblát a lényeges elkülönített alapoknak/illeszkedési kiigazítási portfólióknak az S.01.03 tábla második táblázatában feltüntetett minden részalapja tekintetében be kell küldeni.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁS

Z0010

112. cikk

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a bejelentett adatokat a 112. cikk (7) bekezdése alapján kérték-e, a szavatolótőke-szükséglet standard formulával számított becslésének a rendelkezésre bocsátásaként. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – a 112. cikk (7) bekezdése szerinti adatszolgáltatás

2 – rendszeres adatszolgáltatás

Z0020

Elkülönített alap, illeszkedési kiigazítási portfólió vagy fennmaradó rész

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a bejelentett adatok elkülönített alaphoz, illeszkedési kiigazítási portfólióhoz vagy fennmaradó részhez kapcsolódnak-e. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió

2 – fennmaradó rész

Z0030

Alap/portfólió száma

Ha Z0020 = 1, akkor az elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió azonosító számát kell feltüntetni. Ezt a számot a biztosító adja meg, és a számnak tartósan következetesnek és a többi táblában megadott alap- vagy portfóliószámmal azonosnak kell lennie.

Ha Z0020 = 2, akkor a „0” számot kell feltüntetni.

R0100/C0020

Életbiztosítási bruttó biztosítástechnikai tartalékok (kockázati ráhagyás nélkül)

Az életbiztosítási kötelezettségek biztosítástechnikai tartalékai. E mező alkalmazásában a biztosítástechnikai tartalékok nem tartalmazzák a kockázati ráhagyást és azokat a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységekből megtérülő összegek levonása nélkül kell kiszámítani.

R0110/C0020

Életbiztosítási bruttó biztosítástechnikai tartalékok (kockázati ráhagyás nélkül) – befektetési egységhez kötött

Azon életbiztosítási kötelezettségek biztosítástechnikai tartalékai, amelyek esetében a befektetési kockázatot a szerződő viseli. E mező alkalmazásában a biztosítástechnikai tartalékok nem tartalmazzák a kockázati ráhagyást és azokat a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységekből megtérülő összegek levonása nélkül kell kiszámítani.

R0120/C0020

Nem-életbiztosítási bruttó biztosítástechnikai tartalékok (kockázati ráhagyás nélkül)

A nem-életbiztosítási kötelezettségek biztosítástechnikai tartalékai. E mező alkalmazásában a biztosítástechnikai tartalékok nem tartalmazzák a kockázati ráhagyást és azokat a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységekből megtérülő összegek levonása nélkül kell kiszámítani.

R0130/C0020

A működési kockázat biztosítástechnikai tartalékokon alapuló tőkeszükséglete

A működési kockázat tőkeszükséglete a biztosítástechnikai tartalékok alapján.

R0200/C0020

Életbiztosítási bruttó megszolgált díjak (előző 12 hónap)

Az életbiztosítási kötelezettségek előző 12 hónapban megszolgált díjai a viszontbiztosításra átadott díjak levonása nélkül.

R0210/C0020

Életbiztosítási bruttó megszolgált díjak (előző 12 hónap) – befektetési egységhez kötött

Azon életbiztosítási kötelezettségek előző 12 hónapban megszolgált díjai, amelyek esetében a befektetési kockázatot a szerződő viseli, a viszontbiztosításra átadott díjak levonása nélkül.

R0220/C0020

Nem-életbiztosítási bruttó megszolgált díjak (előző 12 hónap)

A nem-életbiztosítási kötelezettségek előző 12 hónapban megszolgált díjai a viszontbiztosításra átadott díjak levonása nélkül.

R0230/C0020

Életbiztosítási bruttó megszolgált díjak (az előző 12 hónapot megelőző 12 hónap)

Az életbiztosítási kötelezettségeknek az előző 12 hónapot megelőző 12 hónapban megszolgált díjai a viszontbiztosításra átadott díjak levonása nélkül.

R0240/C0020

Életbiztosítási bruttó megszolgált díjak (az előző 12 hónapot megelőző 12 hónap) – befektetési egységhez kötött

Azon életbiztosítási kötelezettségeknek az előző 12 hónapot megelőző 12 hónapban megszolgált díjai, amelyek esetében a befektetési kockázatot a szerződő viseli, a viszontbiztosításra átadott díjak levonása nélkül.

R0250/C0020

Nem-életbiztosítási bruttó megszolgált díjak (az előző 12 hónapot megelőző 12 hónap)

A nem-életbiztosítási kötelezettségeknek az előző 12 hónapot megelőző 12 hónapban megszolgált díjai a viszontbiztosításra átadott díjak levonása nélkül.

R0260/C0020

A működési kockázat megszolgált díjakon alapuló tőkeszükséglete

A működési kockázat tőkeszükséglete a megszolgált díjak alapján.

R0300/C0020

A működési kockázat tőkeszükséglete korlátozás előtt

A működési kockázat tőkeszükséglete a korlátozó kiigazítás előtt.

R0310/C0020

Az alapvető szavatolótőke-szükségleten alapuló korlát

Az alapvető szavatolótőke-szükségletre alkalmazott korlát (százalékos arány).

R0320/C0020

A működési kockázat tőkeszükséglete korlátozás után

A működési kockázat tőkeszükséglete a korlátozó kiigazítás után.

R0330/C0020

A befektetési egységhez kötött életbiztosítások tekintetében felmerült kiadások (előző 12 hónap)

Az előző 12 hónapban az olyan életbiztosításokkal kapcsolatban felmerült kiadások összege, amelyeknél a befektetési kockázatot a szerződők viselik.

R0340/C0020

A működési kockázat teljes tőkeszükséglete

A működési kockázat tőkekövetelménye.

S.26.07 – Szavatolótőke-szükséglet – Egyszerűsítések

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények, elkülönített alapok, illeszkedési kiigazítási portfóliók, valamint a fennmaradó rész éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.

Az SR.26.07.01 táblát minden elkülönített alap, minden illeszkedési kiigazítási portfólió és a fennmaradó rész tekintetében ki kell tölteni. Ha azonban egy elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió beágyazott elkülönített alapot/illeszkedési kiigazítási portfóliót tartalmaz, azt különböző alapként kell kezelni. Ezt a táblát a lényeges elkülönített alapoknak/illeszkedési kiigazítási portfólióknak az S.01.03 tábla második táblázatában feltüntetett minden részalapja tekintetében be kell küldeni.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁS

Z0010

112. cikk

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a bejelentett adatokat a 112. cikk (7) bekezdése alapján kérték-e, a szavatolótőke-szükséglet standard formulával számított becslésének a rendelkezésre bocsátásaként. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – a 112. cikk (7) bekezdése szerinti adatszolgáltatás

2 – rendszeres adatszolgáltatás

Z0020

Elkülönített alap, illeszkedési kiigazítási portfólió vagy fennmaradó rész

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a bejelentett adatok elkülönített alaphoz, illeszkedési kiigazítási portfólióhoz vagy fennmaradó részhez kapcsolódnak-e. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió

2 – fennmaradó rész

Z0030

Alap/portfólió száma

Ha Z0020 = 1, akkor az elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió azonosító számát kell feltüntetni. Ezt a számot a biztosító adja meg, és a számnak tartósan következetesnek és a többi táblában megadott alap- vagy portfóliószámmal azonosnak kell lennie.

Ha Z0020 = 2, akkor a „0” számot kell feltüntetni.

Z0040

A kamatlábkockázat pénzneme (captive biztosítók)

Adja meg az érintett pénznem ISO 4217 alfabetikus kódját. Minden pénznemről külön soron kell adatot szolgáltatni.

Piaci kockázat (a captive biztosítókkal együtt)

R0010/C0010 –C0070

Kötvények és hitelek kamatréskockázata – Piaci érték hitelminősítési besorolás szerint

A kötvények és hitelek kamatréskockázatának a tőkeszükséglete által érintett eszközök piaci értéke hitelminősítési besorolás szerint, ha kijelölt külső hitelminősítő intézet hitelminősítése rendelkezésre áll.

R0010/C0080

Kötvények és hitelek kamatréskockázata – Piaci érték hitelminősítés nélkül

A kötvények és hitelek kamatréskockázatának a tőkeszükséglete által érintett eszközök piaci értéke, ha kijelölt külső hitelminősítő intézet hitelminősítése nem áll rendelkezésre.

R0020/C0010 –C0070

Kötvények és hitelek kamatréskockázata – Módosított átlagos hátralévő futamidő hitelminősítési besorolás szerint

A kötvények és hitelek kamatréskockázatának a tőkeszükséglete által érintett eszközök években megadott módosított átlagos hátralévő futamideje hitelminősítési besorolás szerint, ha kijelölt külső hitelminősítő intézet hitelminősítése rendelkezésre áll.

R0020/C0080

Kötvények és hitelek kamatréskockázata – Módosított átlagos hátralévő futamidő hitelminősítés nélkül

A kötvények és hitelek kamatréskockázatának a tőkeszükséglete által érintett eszközök években megadott módosított átlagos hátralévő futamideje, ha kijelölt külső hitelminősítő intézet hitelminősítése nem áll rendelkezésre.

R0030/C0090

Kötvények és hitelek kamatréskockázata – Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött biztosítástechnikai tartalékok növekedése

A biztosítástechnikai tartalékok növekedése azon szerződések kockázati ráhagyásának levonásával, amelyeknél a szerződők beágyazott opciókkal és garanciákkal viselik a befektetési kockázatot, amely az egyszerűsített számítás szerint a kötvények kamatréskockázatának a tőkeszükséglete által érintett eszközök értékének azonnali csökkenéséből adódik.

Kamatláb-kockázat (captive biztosítók)

R0040/C0100

Kamatláb-kockázat (captive biztosítók) – Tőkeszükséglet – Növekvő kamatláb – Pénznem

Az érintett egyes pénznemek tekintetében a hozamgörbe emelkedésének kockázatához kapcsolódó tőkeszükséglet a captive biztosítókra vonatkozó egyszerűsítésnek megfelelően.

R0040/C0110

Kamatláb-kockázat (captive biztosítók) – Tőkeszükséglet – Csökkenő kamatláb – Pénznem

Az érintett egyes pénznemek tekintetében a hozamgörbe csökkenésének kockázatához kapcsolódó tőkeszükséglet a captive biztosítókra vonatkozó egyszerűsítésnek megfelelően.

Életbiztosítási kockázat

R0100/C0120

Halandósági kockázat – Kockáztatott tőke

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 91. cikke szerinti pozitív kockáztatott tőkék összege a halandósági kockázatból adódó összes kötelezettség tekintetében.

R0100/C0160

Halandósági kockázat – Átlagos arány t+1

A következő 12 hónap (t+1) átlagos halandósági aránya a biztosítási összeg szerint súlyozva a pozitív kockáztatott tőkével rendelkező szerződések tekintetében.

R0100/C0180

Halandósági kockázat – Módosított átlagos hátralévő futamidő

A legjobb becslés során figyelembe vett halandósági kifizetések években megadott módosított átlagos hátralévő futamideje a pozitív kockáztatott tőkével rendelkező szerződések tekintetében.

R0110/C0150

Hosszúélet-kockázat – Legjobb becslés

A hosszúélet-kockázatból adódó kötelezettségek legjobb becslése.

R0110/C0160

Hosszúélet-kockázat – Átlagos arány t+1

A következő 12 hónap (t+1) átlagos halandósági aránya a biztosítási összeg szerint súlyozva azon szerződések tekintetében, amelyeknél a halandósági arány csökkenése a biztosítástechnikai tartalékok növekedéséhez vezet.

R0110/C0180

Hosszúélet-kockázat – Módosított átlagos hátralévő futamidő

A legjobb becslés során figyelembe vett, kedvezményezetteknek járó kifizetések években megadott módosított átlagos hátralévő futamideje azon szerződések tekintetében, amelyeknél a halandósági arány csökkenése a biztosítástechnikai tartalékok növekedéséhez vezet.

R0120/C0120

Rokkantsági-betegségi kockázat – Kockáztatott tőke

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 93. cikke szerinti pozitív kockáztatott tőkék összege a rokkantsági-betegségi kockázatból adódó összes kötelezettség tekintetében.

R0120/C0130

Rokkantsági-betegségi kockázat – Kockáztatott tőke t+1

Az R0120/C0120 szerinti kockáztatott tőke 12 hónap (t+1) elteltével.

R0120/C0150

Rokkantsági-betegségi kockázat – Legjobb becslés

A rokkantsági-betegségi kockázatból adódó kötelezettségek legjobb becslése.

R0120/C0160

Rokkantsági-betegségi kockázat – Átlagos arány t+1

A következő 12 hónap (t+1) átlagos rokkantsági-betegségi aránya a biztosítási összeg szerint súlyozva a pozitív kockáztatott tőkével rendelkező szerződések tekintetében.

R0120/C0170

Rokkantsági-betegségi kockázat – Átlagos arány t+2

A következő 12 hónapot követő 12 hónap (t+2) átlagos rokkantsági-betegségi aránya a biztosítási összeg szerint súlyozva a pozitív kockáztatott tőkével rendelkező szerződések tekintetében.

R0120/C0180

Rokkantsági-betegségi kockázat – Módosított átlagos hátralévő futamidő

A legjobb becslés során figyelembe vett rokkantsági-betegségi kifizetések években megadott módosított átlagos hátralévő futamideje a pozitív kockáztatott tőkével rendelkező szerződések tekintetében.

R0120/C0200

Rokkantsági-betegségi kockázat – Felmondási arány

A következő 12 hónap várható felmondási aránya a biztosítási összeg szerint súlyozva a pozitív kockáztatott tőkével rendelkező szerződések tekintetében.

R0130/C0140

Törlési kockázat (pozitív) – Visszavásárlási különbözet

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 95. cikke szerinti pozitív visszavásárlási különbözetek összege

R0130/C0160

Törlési kockázat (pozitív) – Átlagos arány t+1

A pozitív visszavásárlási különbözetű szerződések átlagos törlési aránya.

R0130/C0190

Törlési kockázat (pozitív) – Átlagos kifutási időszak

Az az években megadott átlagos időtartam, amelyen belül a pozitív visszavásárlási különbözetű szerződések kifutnak.

R0140/C0140

Törlési kockázat (negatív) – Visszavásárlási különbözet

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 95. cikke szerinti negatív visszavásárlási különbözetek összege

R0140/C0160

Törlési kockázat (negatív) – Átlagos arány t+1

A negatív visszavásárlási különbözetű szerződések átlagos törlési aránya.

R0140/C0190

Törlési kockázat (negatív) – Átlagos kifutási időszak

Az az években megadott átlagos időtartam, amelyen belül a negatív visszavásárlási különbözetű szerződések kifutnak.

R0150/C0180

Életbiztosítási költségkockázat – Módosított átlagos hátralévő futamidő

Az életbiztosítási és -viszontbiztosítási kötelezettségek legjobb becslése során figyelembe vett pénzáramlások években megadott módosított átlagos hátralévő futamideje.

R0150/C0210

Életbiztosítási költségkockázat – Kifizetések

Az előző 12 hónapban kifizetett, életbiztosítással és -viszontbiztosítással kapcsolatos költségek.

R0150/C0220

Életbiztosítási költségkockázat – Átlagos inflációs ráta

A kötelezettségek legjobb becslésének számításához felhasznált súlyozott átlagos inflációs ráta, ahol a súlyok a meglévő egészségbiztosítási kötelezettségek teljesítésére vonatkozó legjobb becslés számításánál figyelembe vett kiadások jelenértékén alapulnak.

R0160/C0120

Életbiztosítási katasztrófakockázat – Kockáztatott tőke

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 96. cikke szerinti pozitív kockáztatott tőkék összege

Egészségbiztosítási kockázat

R0200/C0120

Egészségbiztosítási halandósági kockázat – Kockáztatott tőke

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 97. cikke szerinti pozitív kockáztatott tőkék összege az egészségbiztosítási halandósági kockázatból adódó összes kötelezettség tekintetében.

R0200/C0160

Egészségbiztosítási halandósági kockázat – Átlagos arány t+1

A következő 12 hónap (t+1) átlagos halandósági aránya a biztosítási összeg szerint súlyozva a pozitív kockáztatott tőkével rendelkező szerződések tekintetében.

R0200/C0180

Egészségbiztosítási halandósági kockázat – Módosított átlagos hátralévő futamidő

A legjobb becslés során figyelembe vett halandósági kifizetések években megadott módosított átlagos hátralévő futamideje a pozitív kockáztatott tőkével rendelkező szerződések tekintetében.

R0210/C0150

Egészségbiztosítási hosszúélet-kockázat – Legjobb becslés

Az egészségbiztosítási hosszúélet-kockázatból adódó kötelezettségek legjobb becslése.

R0210/C0160

Egészségbiztosítási hosszúélet-kockázat – Átlagos arány t+1

A következő 12 hónap (t+1) átlagos halandósági aránya a biztosítási összeg szerint súlyozva azon szerződések tekintetében, amelyeknél a halandósági arány csökkenése a biztosítástechnikai tartalékok növekedéséhez vezet.

R0210/C0180

Egészségbiztosítási hosszúélet-kockázat – Módosított átlagos hátralévő futamidő

A legjobb becslés során figyelembe vett, kedvezményezetteknek járó kifizetések években megadott módosított átlagos hátralévő futamideje azon szerződések tekintetében, amelyeknél a halandósági arány csökkenése a biztosítástechnikai tartalékok növekedéséhez vezet.

R0220/C0180

Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat (gyógyászati költségkockázat) – Módosított átlagos hátralévő futamidő

A gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek legjobb becslése során figyelembe vett pénzáramlások években megadott módosított átlagos hátralévő futamideje.

R0220/C0210

Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat (gyógyászati költségkockázat) – Kifizetések

Az előző 12 hónapban kifizetett, gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosítással és viszontbiztosítással kapcsolatos költségek.

R0220/C0220

Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat (gyógyászati költségkockázat) – Átlagos inflációs ráta

A kötelezettségek legjobb becslésének számításához felhasznált, a gyógyászat kiadásokra vonatkozó súlyozott átlagos inflációs ráta, ahol a súlyok az ezen kötelezettségekre vonatkozó legjobb becslés számításánál figyelembe vett gyógyászati kiadások jelenértékén alapulnak.

R0230/C0120

Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat (jövedelembiztosítás) – Kockáztatott tőke

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 100. cikke szerinti pozitív kockáztatott tőkék összege a rokkantsági-betegségi kockázat jövedelembiztosítási részéből adódó összes kötelezettség tekintetében.

R0230/C0130

Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat (jövedelembiztosítás) – Kockáztatott tőke t+1

Az R0230/C0120 szerinti kockáztatott tőke 12 hónap elteltével.

R0230/C0150

Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat (jövedelembiztosítás) – Legjobb becslés

A rokkantsági-betegségi kockázatból adódó kötelezettségek legjobb becslése.

R0230/C0160

Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat (jövedelembiztosítás) – Átlagos arány t+1

A következő 12 hónap (t+1) átlagos rokkantsági-betegségi aránya a biztosítási összeg szerint súlyozva a pozitív kockáztatott tőkével rendelkező szerződések tekintetében.

R0230/C0170

Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat (jövedelembiztosítás) – Átlagos arány t+2

A következő 12 hónapot követő 12 hónap (t+2) átlagos rokkantsági-betegségi aránya a biztosítási összeg szerint súlyozva a pozitív kockáztatott tőkével rendelkező szerződések tekintetében.

R0230/C0180

Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat (jövedelembiztosítás) – Módosított átlagos hátralévő futamidő

A legjobb becslés során figyelembe vett rokkantsági-betegségi kifizetések években megadott módosított átlagos hátralévő futamideje a pozitív kockáztatott tőkével rendelkező szerződések tekintetében.

R0230/C0200

Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat (jövedelembiztosítás) – Felmondási arány

A következő 12 hónap várható felmondási aránya a biztosítási összeg szerint súlyozva a pozitív kockáztatott tőkével rendelkező szerződések tekintetében.

R0240/C0140

Egészségbiztosítási SLT törlési kockázat (pozitív) – Visszavásárlási különbözet

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 102. cikke szerinti pozitív visszavásárlási különbözetek összege

R0240/C0160

Egészségbiztosítási SLT törlési kockázat (pozitív) – Átlagos arány t+1

A pozitív visszavásárlási különbözetű szerződések átlagos törlési aránya.

R0240/C0190

Egészségbiztosítási SLT törlési kockázat (pozitív) – Átlagos kifutási időszak

Az az években megadott átlagos időtartam, amelyen belül a pozitív visszavásárlási különbözetű szerződések kifutnak.

R0250/C0140

Egészségbiztosítási SLT törlési kockázat (negatív) – Visszavásárlási különbözet

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 102. cikke szerinti negatív visszavásárlási különbözetek összege

R0250/C0160

Egészségbiztosítási SLT törlési kockázat (negatív) – Átlagos arány t+1

A negatív visszavásárlási különbözetű szerződések átlagos törlési aránya.

R0250/C0190

Egészségbiztosítási SLT törlési kockázat (negatív) – Átlagos kifutási időszak

Az az években megadott átlagos időtartam, amelyen belül a negatív visszavásárlási különbözetű szerződések kifutnak.

R0260/C0180

Egészségbiztosítási költségkockázat – Módosított átlagos hátralévő futamidő

Az egészségbiztosítási és -viszontbiztosítási kötelezettségek legjobb becslése során figyelembe vett pénzáramlások években megadott módosított átlagos hátralévő futamideje.

R0260/C0210

Egészségbiztosítási költségkockázat – Kifizetések

Az előző 12 hónapban kifizetett, egészségbiztosítással és -viszontbiztosítással kapcsolatos költségek.

R0260/C0220

Egészségbiztosítási költségkockázat – Átlagos inflációs ráta

A kötelezettségek legjobb becslésének számításához felhasznált súlyozott átlagos inflációs ráta, ahol a súlyok a meglévő egészségbiztosítási kötelezettségek teljesítésére vonatkozó legjobb becslés számításánál figyelembe vett kiadások jelenértékén alapulnak.

S.27.01 – Szavatolótőke-szükséglet – Nem-életbiztosítási és egészségbiztosítási katasztrófakockázat

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények, elkülönített alapok, illeszkedési kiigazítási portfóliók, valamint a fennmaradó rész éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.

Az SR.27.01 táblát minden elkülönített alap, minden illeszkedési kiigazítási portfólió és a fennmaradó rész tekintetében ki kell tölteni. Ha azonban egy elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió beágyazott elkülönített alapot/illeszkedési kiigazítási portfóliót tartalmaz, azt különböző alapként kell kezelni. Ezt a táblát a lényeges elkülönített alapoknak/illeszkedési kiigazítási portfólióknak az S.01.03 tábla második táblázatában feltüntetett minden részalapja tekintetében be kell küldeni.

E tábla a szavatolótőke-szükséglet katasztrófakockázati moduljának számításáról és mögöttes tényezőiről ad információkat.

A biztosítónak a katasztrófakockázat minden típusa esetében meg kell határoznia sajátos viszontbiztosítási szerződései és különleges célú gazdasági egységei kockázatcsökkentő hatását. Ez a számítás előretekintő, alapját a következő jelentési időszak viszontbiztosítási programja képezi, ahogy azt a fakultatív fedezetre vonatkozó viszontbiztosítási táblák (S.30.01 és S.30.02) és a következő jelentési időszakra áthúzódó viszontbiztosítási program táblái (S.30.03 és S.30.04) ismertetik.

A biztosítóknak a kockázatcsökkentésből megtérülő összegeket a 2009/138/EK irányelvvel, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelettel és minden releváns technikai standarddal összhangban kell becsülniük. A katasztrófakockázati táblát a biztosítóknak csak az e számítás elvégzéséhez szükséges részletezettséggel kell kitölteniük.

A katasztrófakockázatot a nem-életbiztosítási és az egészségbiztosítási kockázati modul keretében a 2009/138/EK irányelv 105. cikke (2) bekezdésének b) pontja és (4) bekezdésének c) pontja a következőként határozza meg: a veszteség és a biztosítási kötelezettség értékében bekövetkező kedvezőtlen változás kockázata, amely a szélsőséges vagy rendkívüli eseményekkel kapcsolatos árazási és tartalékolási feltevések jelentős bizonytalanságából ered.

Az adatszolgáltatási kötelezettség a kockázatcsökkentés – vagyis a biztosító sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek kockázatcsökkentő hatása – előtti és utáni tőkeszükségletet érinti. A kockázatcsökkentés utáni tőkeszükséglet a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képességével való kiigazítás előtti. A kockázatcsökkentést alapértelmezésben pozitív értékkel kell megadni annak érdekében, hogy levonásra kerüljön.

Ha a diverzifikációs hatás csökkenti a tőkeszükségletet, akkor alapértelmezésben negatív értéket kell megadni.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁS

Z0010

112. cikk

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a bejelentett adatokat a 112. cikk (7) bekezdése alapján kérték-e, a szavatolótőke-szükséglet standard formulával számított becslésének a rendelkezésre bocsátásaként. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – a 112. cikk (7) bekezdése szerinti adatszolgáltatás

2 – rendszeres adatszolgáltatás

Z0020

Elkülönített alap, illeszkedési kiigazítási portfólió vagy fennmaradó rész

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a bejelentett adatok elkülönített alaphoz, illeszkedési kiigazítási portfólióhoz vagy fennmaradó részhez kapcsolódnak-e. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió

2 – fennmaradó rész

Z0030

Alap/portfólió száma

Ha Z0020 = 1, akkor az elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió azonosító számát kell feltüntetni. Ezt a számot a biztosító adja meg, és a számnak tartósan következetesnek és a többi táblában megadott alap- vagy portfóliószámmal azonosnak kell lennie.

Ha Z0020 = 2, akkor a „0” számot kell feltüntetni.

Nem-életbiztosítási katasztrófakockázat – Összefoglalás

C0010/R0010

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés előtt – Természetikatasztrófa-kockázat

A természeti katasztrófák összes veszélyével kapcsolatos teljes katasztrófakockázat kockázatcsökkentés előtt, figyelembe véve e veszélyek közötti diverzifikációs hatás C0010/R0070 szerinti értékét is.

C0010/R0020–R0060

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés előtt – Természetikatasztrófa-kockázati veszélyek

A természeti katasztrófák adott veszélyével kapcsolatos teljes tőkeszükséglet kockázatcsökkentés előtt, figyelembe véve a zónák és régiók közötti diverzifikációs hatást.

Az adott természeti veszély esetében ez az összeg megegyezik a kockázatcsökkentés előtti katasztrófakockázati tőkekövetelménnyel.

C0010/R0070

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés előtt – Veszélyek közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a különböző természetikatasztrófa-veszélyekkel kapcsolatos, kockázatcsökkentés előtti teljes tőkekövetelmények összesítése eredményez.

C0020/R0010

Teljes kockázatcsökkentés – Természetikatasztrófa-kockázat

A biztosító összes természetikatasztrófa-veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek teljes kockázatcsökkentő hatása, figyelembe véve az e veszélyek közötti diverzifikációs hatás C0020/R0070 szerinti értékét is.

C0020/R0020–R0060

Teljes kockázatcsökkentés – Természetikatasztrófa-kockázati veszélyek

A biztosító adott természetikatasztrófa-veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek teljes kockázatcsökkentő hatása.

C0020/R0070

Teljes kockázatcsökkentés – Veszélyek közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a biztosító különböző természetikatasztrófa-veszélyekkel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatások összesítése eredményez.

C0030/R0010

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés után – Természetikatasztrófa-kockázat

A természeti katasztrófák összes veszélyével kapcsolatos teljes tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után, figyelembe véve e veszélyek közötti diverzifikációs hatás C0030/R0070 szerinti értékét is.

C0030/R0020–R0060

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés után – Természetikatasztrófa-kockázati veszélyek

A természeti katasztrófák adott veszélyével kapcsolatos teljes tőkeszükséglet kockázatcsökkentés után, figyelembe véve a zónák és régiók közötti diverzifikációs hatást.

Az adott természeti veszély esetében ez az összeg megegyezik a kockázatcsökkentés utáni katasztrófakockázati tőkekövetelménnyel.

C0030/R0070

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés után – Veszélyek közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a különböző természetikatasztrófa-veszélyekkel kapcsolatos, kockázatcsökkentés utáni teljes tőkekövetelmények összesítése eredményez.

C0010/R0080

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés előtt – A nem arányos vagyon-viszontbiztosítás katasztrófakockázata

A nem arányos vagyon-viszontbiztosítással kapcsolatos teljes katasztrófakockázat kockázatcsökkentés előtt.

C0020/R0080

Teljes kockázatcsökkentés – A nem arányos vagyon-viszontbiztosítás katasztrófakockázata

A biztosító nem arányos vagyon-viszontbiztosítással kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek teljes kockázatcsökkentő hatása.

C0030/R0080

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés után – A nem arányos vagyon-viszontbiztosítás katasztrófakockázata

A nem arányos vagyon-viszontbiztosítással kapcsolatos teljes katasztrófakockázat kockázatcsökkentés után.

C0010/R0090

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés előtt – Ember okozta katasztrófákra vonatkozó kockázat

Az ember okozta katasztrófák összes veszélyével kapcsolatos teljes katasztrófakockázat kockázatcsökkentés előtt, figyelembe véve e veszélyek közötti diverzifikációs hatás C0010/R0160 szerinti értékét is.

C0010/R0100–R0150

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés előtt – Ember okozta katasztrófákra vonatkozó kockázat veszélyei

Az ember okozta katasztrófák adott veszélyével kapcsolatos teljes tőkeszükséglet kockázatcsökkentés előtt, figyelembe véve a veszélyrészterületek közötti diverzifikációs hatást.

Az adott ember okozta veszély esetében ez az összeg megegyezik a kockázatcsökkentés előtti katasztrófakockázati tőkekövetelménnyel.

C0010/R0160

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés előtt – Veszélyek közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a különböző ember okozta veszélyekkel kapcsolatos, kockázatcsökkentés előtti teljes tőkekövetelmények összesítése eredményez.

C0020/R0090

Teljes kockázatcsökkentés – Ember okozta katasztrófákra vonatkozó kockázat

A biztosító ember okozta katasztrófák összes veszélyével kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek teljes kockázatcsökkentő hatása, figyelembe véve az e veszélyek közötti diverzifikációs hatás C0020/R0160 szerinti értékét is.

C0020/R0100–R0150

Teljes kockázatcsökkentés – Ember okozta katasztrófákra vonatkozó kockázat veszélyei

A biztosító ember okozta katasztrófák adott veszélyével kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek teljes kockázatcsökkentő hatása.

C0020/R0160

Teljes kockázatcsökkentés – Veszélyek közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a biztosító különböző ember okozta katasztrófák veszélyeivel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatások összesítése eredményez.

C0030/R0090

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés után – Ember okozta katasztrófákra vonatkozó kockázat

Az ember okozta katasztrófák összes veszélyével kapcsolatos teljes tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után, figyelembe véve e veszélyek közötti diverzifikációs hatás C0030/R0160 szerinti értékét is.

C0030/R0100–R0150

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés után – Ember okozta katasztrófákra vonatkozó kockázat veszélyei

Az ember okozta katasztrófák adott veszélyével kapcsolatos teljes tőkeszükséglet kockázatcsökkentés után, figyelembe véve a veszélyrészterületek közötti diverzifikációs hatást.

Az adott ember okozta veszély esetében ez az összeg megegyezik a kockázatcsökkentés utáni katasztrófakockázati tőkekövetelménnyel.

C0030/R0160

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés után – Veszélyek közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet az ember okozta katasztrófák különböző veszélyeivel kapcsolatos, kockázatcsökkentés utáni teljes tőkekövetelmények összesítése eredményez.

C0010/R0170

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés előtt – Egyéb nem-életbiztosítási katasztrófakockázat

Az „egyéb nem-életbiztosítási” katasztrófák összes veszélyével kapcsolatos teljes katasztrófakockázat kockázatcsökkentés előtt, figyelembe véve e veszélyek közötti diverzifikációs hatás C0010/R0180 szerinti értékét is.

C0010/R0180

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés előtt – Veszélyek közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a különböző „egyéb nem-életbiztosítási” veszélyekkel kapcsolatos, kockázatcsökkentés előtti teljes tőkekövetelmények összesítése eredményez.

C0020/R0170

Teljes kockázatcsökkentés – Egyéb nem-életbiztosítási katasztrófakockázat

A biztosító „egyéb nem-életbiztosítási” katasztrófák összes veszélyével kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek teljes kockázatcsökkentő hatása, figyelembe véve az e veszélyek közötti diverzifikációs hatás C0020/R0180 szerinti értékét is.

C0020/R0180

Teljes kockázatcsökkentés – Veszélyek közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a biztosító különböző „egyéb nem-életbiztosítási” katasztrófák veszélyeivel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatások összesítése eredményez.

C0030/R0170

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés után – Egyéb nem-életbiztosítási katasztrófakockázat

Az „egyéb nem-életbiztosítási” katasztrófák összes veszélyével kapcsolatos teljes katasztrófakockázat kockázatcsökkentés után, figyelembe véve e veszélyek közötti diverzifikációs hatás C0030/R0180 szerinti értékét is.

C0030/R0180

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés után – Veszélyek közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a különböző „egyéb nem-életbiztosítási” veszélyekkel kapcsolatos, kockázatcsökkentés utáni teljes tőkekövetelmények összesítése eredményez.

C0010/R0190

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés előtt – Teljes nem-életbiztosítási katasztrófakockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az összes részmodullal (természeti, nem arányos vagyon-viszontbiztosítással kapcsolatos, ember okozta és „egyéb nem-életbiztosítási” katasztrófákkal) kapcsolatos teljes katasztrófakockázat kockázatcsökkentés előtt, a részmodulok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt.

C0010/R0200

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés előtt – Részmodulok közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a különböző részmodulokkal (természeti, nem arányos vagyon-viszontbiztosítással kapcsolatos, ember okozta és „egyéb nem-életbiztosítási” katasztrófákkal) kapcsolatos, kockázatcsökkentés előtti teljes tőkekövetelmények összesítése eredményez.

C0010/R0210

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés előtt – Teljes nem-életbiztosítási katasztrófakockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

Az összes részmodullal (természeti, nem arányos vagyon-viszontbiztosítással kapcsolatos, ember okozta és „egyéb nem-életbiztosítási” katasztrófákkal) kapcsolatos teljes katasztrófakockázat kockázatcsökkentés előtt, a részmodulok közötti diverzifikációs hatás – C0010/R0200 – figyelembevételével.

C0020/R0190

Teljes kockázatcsökkentés – Teljes nem-életbiztosítási katasztrófakockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A biztosító összes részmodullal (természeti, nem arányos vagyon-viszontbiztosítással kapcsolatos, ember okozta és „egyéb nem-életbiztosítási” katasztrófákkal) kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek teljes kockázatcsökkentő hatása, a részmodulok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt.

C0020/R0200

Teljes kockázatcsökkentés – Részmodulok közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a biztosító különböző részmodulokkal (természeti, nem arányos vagyon-viszontbiztosítással kapcsolatos, ember okozta és „egyéb nem-életbiztosítási” katasztrófákkal) kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatások összesítése eredményez.

C0020/R0210

Teljes kockázatcsökkentés – Teljes nem-életbiztosítási katasztrófakockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

A biztosító összes részmodullal (természeti, nem arányos vagyon-viszontbiztosítással kapcsolatos, ember okozta és „egyéb nem-életbiztosítási” katasztrófákkal) kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek teljes kockázatcsökkentő hatása, a részmodulok közötti diverzifikációs hatás – C0020/R0200 – figyelembevételével.

C0030/R0190

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés után – Teljes nem-életbiztosítási katasztrófakockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az összes részmodullal (természeti, nem arányos vagyon-viszontbiztosítással kapcsolatos, ember okozta és „egyéb nem-életbiztosítási” katasztrófákkal) kapcsolatos teljes katasztrófakockázat kockázatcsökkentés után, a részmodulok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt.

C0030/R0200

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés után – Részmodulok közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a különböző részmodulokkal (természeti, nem arányos vagyon-viszontbiztosítással kapcsolatos, ember okozta és „egyéb nem-életbiztosítási” katasztrófákkal) kapcsolatos, kockázatcsökkentés utáni teljes tőkekövetelmények összesítése eredményez.

C0030/R0210

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés után – Teljes nem-életbiztosítási katasztrófakockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

Az összes részmodullal (természeti, nem arányos vagyon-viszontbiztosítással kapcsolatos, ember okozta és „egyéb nem-életbiztosítási” katasztrófákkal) kapcsolatos teljes katasztrófakockázat kockázatcsökkentés után, a részmodulok közötti diverzifikációs hatás – C0030/R0200 – figyelembevételével.

Egészségbiztosítási katasztrófakockázat – Összefoglalás

C0010/R0300

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés előtt – Egészségbiztosítási katasztrófakockázat

Az összes egészségbiztosítási katasztrófakockázati részmodullal kapcsolatos teljes katasztrófakockázat kockázatcsökkentés előtt, figyelembe véve e részmodulok közötti diverzifikációs hatás C0010/R0340 szerinti értékét is.

C0010/R0310–R0330

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés előtt – Egészségbiztosítási katasztrófakockázati részmodulok

Az adott egészségbiztosítási katasztrófakockázati részmodullal kapcsolatos teljes tőkeszükséglet kockázatcsökkentés előtt, figyelembe véve az országok közötti diverzifikációs hatást.

Az adott egészségbiztosítási katasztrófakockázati részmodul esetében ez az összeg megegyezik a kockázatcsökkentés előtti katasztrófakockázati tőkekövetelménnyel.

C0010/R0340

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés előtt – Részmodulok közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a különböző egészségbiztosítási katasztrófakockázati részmodulokkal kapcsolatos, kockázatcsökkentés előtti teljes tőkekövetelmények összesítése eredményez.

C0020/R0300

Teljes kockázatcsökkentés – Egészségbiztosítási katasztrófakockázat

A biztosító összes egészségbiztosítási katasztrófakockázati részmodullal kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek teljes kockázatcsökkentő hatása, figyelembe véve az e részmodulok közötti diverzifikációs hatás C0020/R0340 szerinti értékét is.

C0020/R0310–R0330

Teljes kockázatcsökkentés – Egészségbiztosítási katasztrófakockázati részmodulok

A biztosító adott egészségbiztosítási katasztrófakockázati részmodullal kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek teljes kockázatcsökkentő hatása.

C0020/R0340

Teljes kockázatcsökkentés – Részmodulok közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a biztosító különböző egészségbiztosítási katasztrófakockázati részmodulokkal kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatások összesítése eredményez.

C0030/R0300

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés után – Egészségbiztosítási katasztrófakockázat

Az összes egészségbiztosítási katasztrófakockázati részmodullal kapcsolatos teljes katasztrófakockázat kockázatcsökkentés után, figyelembe véve e részmodulok közötti diverzifikációs hatás C0030/R0340 szerinti értékét is.

C0030/R0310–R0330

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés után – Egészségbiztosítási katasztrófakockázati részmodulok

Az adott egészségbiztosítási katasztrófakockázati részmodullal kapcsolatos teljes tőkeszükséglet kockázatcsökkentés után, figyelembe véve az országok közötti diverzifikációs hatást.

Az adott egészségbiztosítási katasztrófakockázati részmodul esetében ez az összeg megegyezik a kockázatcsökkentés utáni katasztrófakockázati tőkekövetelménnyel.

C0030/R0340

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés után – Részmodulok közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a különböző egészségbiztosítási katasztrófakockázati részmodulokkal kapcsolatos, kockázatcsökkentés utáni teljes tőkekövetelmények összesítése eredményez.

Nem-életbiztosítási katasztrófakockázat

Természetikatasztrófa-kockázat – Vihar

C0040/R0610–R0780

Bruttó megszolgált díjak becsült összege – Az egyéb régiók

A biztosító vagy viszontbiztosító által a következő évben az EGT-régióktól eltérő (vagyis az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet III. mellékletében meghatározott, de az V. vagy a XIII. mellékletben nem szereplő) 14 régióban megszolgált díjak becsült összege azon szerződések esetében, amelyek az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti viharkockázatra kiterjedő tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása és arányos viszontbiztosítás üzletág, továbbá vihar okozta szárazföldi vagyoni kárra is kiterjedő tengeri, légi és szállítási biztosítás és arányos viszontbiztosítás üzletág kötelezettségeivel kapcsolatosak.

A díjak bruttó díjak, a viszontbiztosítási szerződések díjainak levonása nélkül.

C0040/R0790

Bruttó megszolgált díjak becsült összege – Az egyéb régiók teljes viharkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A biztosító vagy viszontbiztosító által a következő évben az EGT-régiókon kívüli 14 egyéb régióban megszolgált díjak teljes becsült összege a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt.

C0050/R0400–R0590

Kitettség – EGT-régió

A 20 EGT-régió közül az adott régióban biztosítottak teljes száma az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti következő üzletágak tekintetében:

tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása és arányos viszontbiztosítási kötelezettségek azon szerződések vonatkozásában, amelyek kiterjednek a viharkockázatra, és amelyeknél a kockázat az adott EGT-régióban merül fel; és

tengeri, légi és szállítási biztosítás és arányos viszontbiztosítási kötelezettségek azon szerződések vonatkozásában, amelyek kiterjednek a vihar okozta szárazföldi vagyoni kárra, és amelyeknél a kockázat az adott EGT-régióban merül fel.

C0050/R0600

Kitettség – Az EGT-régiók teljes viharkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A 20 EGT-régió teljes kitettsége a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

C0060/R0400–R0590

Meghatározott bruttó veszteség – EGT-régió

A 20 EGT-régió közül az adott régió meghatározott bruttó viharvesztesége, figyelembe véve a zónák közötti diverzifikációs hatást.

C0060/R0600

Meghatározott bruttó veszteség – Az EGT-régiók teljes viharkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A 20 EGT-régió teljes meghatározott bruttó vesztesége a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt.

C0070/R0400–R0590

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény-tényező kockázatcsökkentés előtt – EGT-régió

A 20 EGT-régió közül az adott régió viharkockázati tőkekövetelmény-tényezője, figyelembe véve a zónák közötti diverzifikációs hatást.

C0070/R0600

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény-tényező kockázatcsökkentés előtt – Az EGT-régiók teljes viharkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A teljes meghatározott bruttó veszteség és a teljes kitettség közötti arány.

C0080/R0400–R0590

A vagy B forgatókönyv – EGT-régió

A 20 EGT-régió közül az adott régió A vagy B forgatókönyv szerinti viharkockázati tőkeszükséglete közül a nagyobb.

Az A vagy B forgatókönyv szerinti nagyobb érték meghatározásakor figyelembe kell venni a biztosító ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek kockázatcsökkentő hatását.

C0090/R0400–R0590

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – EGT-régió

A 20 EGT-régió közül az adott régió A vagy B forgatókönyv szerinti nagyobb viharkockázati tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt.

C0090/R0600

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Az EGT-régiók teljes viharkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A 20 EGT-régió teljes viharkockázati tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt.

C0090/R0790

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Az egyéb régiók teljes viharkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az EGT-régióktól eltérő régiók viharkockázatának tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt. Az azonnali veszteség összege a viszontbiztosítási szerződésekből és különleges célú gazdasági egységekből megtérülő összegek levonása nélkül.

C0090/R0800

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Az összes régió teljes viharkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az összes régió teljes viharkockázati tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt.

C0090/R0810

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Régiók közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a különböző (EGT- és egyéb) régiókkal kapcsolatos viharkockázatok összesítése eredményez.

C0090/R0820

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Teljes viharkockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

A viharkockázat teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt, figyelembe véve a C0090/R0810 szerinti diverzifikációs hatást.

C0100/R0400–R0590

Becsült kockázatcsökkentés – EGT-régió

A 20 EGT-régió közül az adott régió tekintetében a biztosító ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült kockázatcsökkentő hatása a választott forgatókönyvnek megfelelően, a becsült ismételt érvénybe helyezési díjak nélkül.

C0100/R0600

Becsült kockázatcsökkentés – Az EGT-régiók teljes viharkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A 20 EGT-régió viharkockázattal kapcsolatos teljes becsült kockázatcsökkentése.

C0100/R0790

Becsült kockázatcsökkentés – Az egyéb régiók teljes viharkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az EGT-régióktól eltérő összes régió tekintetében a biztosító ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült kockázatcsökkentő hatása a becsült ismételt érvénybe helyezési díjak nélkül.

C0100/R0800

Becsült kockázatcsökkentés – Az összes régió teljes viharkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az összes régió viharkockázattal kapcsolatos teljes becsült kockázatcsökkentése.

C0110/R0400–R0590

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak – EGT-régió

A 20 EGT-régió közül az adott régió tekintetében a biztosító ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült ismételt érvénybe helyezési díja a választott forgatókönyvnek megfelelően.

C0110/R0600

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak – Az EGT-régiók teljes viharkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A 20 EGT-régió teljes becsült ismételt érvénybe helyezési díjai.

C0110/R0790

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak – Az egyéb régiók teljes viharkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az EGT-régióktól eltérő összes régió tekintetében a biztosító ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő becsült ismételt érvénybe helyezési díjak.

C0110/R0800

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak – Az összes régió teljes viharkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az összes régió teljes becsült ismételt érvénybe helyezési díjai.

C0120/R0400–R0590

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – EGT-régió

Az adott EGT-régió viharkockázati tőkeszükséglete a biztosító ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatás levonása után a választott forgatókönyvnek megfelelően.

C0120/R0600

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Az EGT-régiók teljes viharkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A 20 EGT-régió teljes tőkeszükséglete a biztosító sajátos viszontbiztosítási szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatás levonása után.

C0120/R0790

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Az egyéb régiók teljes viharkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az EGT-régióktól eltérő régiók viharkockázatának tőkeszükséglete kockázatcsökkentés után. Az azonnali veszteség összege a viszontbiztosítási szerződésekből és különleges célú gazdasági egységekből megtérülő összegek levonásával.

C0120/R0800

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Az összes régió teljes viharkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az összes régió teljes tőkeszükséglete a biztosító sajátos viszontbiztosítási szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatás levonása után.

C0120/R0810

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Régiók közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a különböző (EGT- és egyéb) régiókkal kapcsolatos, kockázatcsökkentés utáni viharkockázati tőkeszükségletek összesítése eredményez.

C0120/R0820

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Teljes viharkockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

A viharkockázat teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés után, figyelembe véve a C0120/R0810 szerinti diverzifikációs hatást.

Természetikatasztrófa-kockázat – Földrengés

C0130/R1040–R1210

Bruttó megszolgált díjak becsült összege – Az egyéb régiók

A biztosító vagy viszontbiztosító által a következő évben az EGT-régióktól eltérő (vagyis az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet III. mellékletében meghatározott, de az V. vagy a XIII. mellékletben nem szereplő) 14 régióban megszolgált díjak becsült összege azon szerződések esetében, amelyek az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti következő üzletágak kötelezettségeivel kapcsolatosak:

földrengéskockázatra kiterjedő tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása és arányos viszontbiztosítási kötelezettségek; és

földrengés okozta szárazföldi vagyoni kárra is kiterjedő tengeri, légi és szállítási biztosítás és arányos viszontbiztosítási kötelezettségek.

A díjak bruttó díjak, a viszontbiztosítási szerződések díjainak levonása nélkül.

C0130/R1220

Bruttó megszolgált díjak becsült összege – Az egyéb régiók teljes földrengéskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A biztosító vagy viszontbiztosító által a következő évben az egyéb régiókban megszolgált díjak teljes becsült összege.

C0140/R0830–R1020

Kitettség – EGT-régió

A 20 EGT-régió közül az adott régióban biztosítottak teljes száma az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti következő üzletágak tekintetében:

tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása és arányos viszontbiztosítási kötelezettségek azon szerződések vonatkozásában, amelyek kiterjednek a földrengéskockázatra, és amelyeknél a kockázat az adott EGT-régióban merül fel; és

tengeri, légi és szállítási biztosítás és arányos viszontbiztosítási kötelezettségek azon szerződések vonatkozásában, amelyek kiterjednek a földrengés okozta szárazföldi vagyoni kárra, és amelyeknél a kockázat az adott EGT-régióban merül fel.

C0140/R1030

Kitettség – Az EGT-régiók teljes földrengéskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A 20 EGT-régió teljes kitettsége.

C0150/R0830–R1020

Meghatározott bruttó veszteség – EGT-régió

A 20 EGT-régió közül az adott régió meghatározott bruttó földrengésvesztesége, figyelembe véve a zónák közötti diverzifikációs hatást.

C0150/R1030

Meghatározott bruttó veszteség – Az EGT-régiók teljes földrengéskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A 20 EGT-régió teljes meghatározott bruttó földrengésvesztesége.

C0160/R0830–R1020

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény-tényező kockázatcsökkentés előtt – EGT-régió

A 20 EGT-régió közül az adott régió standard formula szerinti földrengés-kockázati tőkekövetelmény-tényezője, figyelembe véve a zónák közötti diverzifikációs hatást.

C0160/R1030

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény-tényező kockázatcsökkentés előtt – Az EGT-régiók teljes földrengéskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A teljes meghatározott bruttó veszteség és a teljes kitettség közötti arány.

C0170/R0830–R1020

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – EGT-régió

A 20 EGT-régió közül az adott régió földrengés-kockázati tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt.

C0170/R1030

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Az EGT-régiók teljes földrengéskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A 20 EGT-régió teljes földrengés-kockázati tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt.

C0170/R1220

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Az egyéb régiók teljes földrengéskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az EGT-régióktól eltérő régiók földrengéskockázatának tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt. Az azonnali veszteség összege a viszontbiztosítási szerződésekből és különleges célú gazdasági egységekből megtérülő összegek levonása nélkül.

C0170/R1230

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Az összes régió teljes földrengéskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az összes régió teljes földrengés-kockázati tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt.

C0170/R1240

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Régiók közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a különböző (EGT- és egyéb) régiókkal kapcsolatos földrengéskockázatok összesítése eredményez.

C0170/R1250

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Teljes földrengéskockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

A földrengéskockázat teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt, figyelembe véve a C0170/R1240 szerinti diverzifikációs hatást.

C0180/R0830–R1020

Becsült kockázatcsökkentés – EGT-régió

A 20 EGT-régió közül az adott régió tekintetében a biztosító ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült kockázatcsökkentő hatása a becsült ismételt érvénybe helyezési díjak nélkül.

C0180/R1030

Becsült kockázatcsökkentés – Az EGT-régiók teljes földrengéskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A 20 EGT-régió teljes becsült kockázatcsökkentése.

C0180/R1220

Becsült kockázatcsökkentés – Az egyéb régiók teljes földrengéskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az EGT-régióktól eltérő összes régió tekintetében a biztosító ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült kockázatcsökkentő hatása a becsült ismételt érvénybe helyezési díjak nélkül.

C0180/R1230

Becsült kockázatcsökkentés – Az összes régió teljes földrengéskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az összes régió teljes becsült kockázatcsökkentése.

C0190/R0830–R1020

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak – EGT-régió

A 20 EGT-régió közül az adott régió tekintetében a biztosító ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült ismételt érvénybe helyezési díja.

C0190/R1030

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak – Az EGT-régiók teljes földrengéskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A 20 EGT-régió teljes becsült ismételt érvénybe helyezési díjai.

C0190/R1220

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak – Az egyéb régiók teljes földrengéskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az EGT-régióktól eltérő összes régió tekintetében a biztosító ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő becsült ismételt érvénybe helyezési díjak.

C0190/R1230

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak – Az összes régió teljes földrengéskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az összes régió teljes becsült ismételt érvénybe helyezési díjai.

C0200/R0830–R1020

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – EGT-régió

A 20 EGT-régió közül az adott régió földrengés-kockázati tőkeszükséglete a biztosító ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatás levonása után.

C0200/R1030

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Az EGT-régiók teljes földrengéskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A 20 EGT-régió teljes földrengés-kockázati tőkeszükséglete a biztosító ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatás levonása után.

C0200/R1220

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Az egyéb régiók teljes földrengéskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az EGT-régióktól eltérő régiók földrengéskockázatának tőkeszükséglete kockázatcsökkentés után. Az azonnali veszteség összege a viszontbiztosítási szerződésekből és különleges célú gazdasági egységekből megtérülő összegek levonásával.

C0200/R1230

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Az összes régió teljes földrengéskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az összes régió teljes földrengés-kockázati tőkeszükséglete a biztosító ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatás levonása után.

C0200/R1240

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Régiók közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a különböző (EGT- és egyéb) régiókkal kapcsolatos, kockázatcsökkentés utáni földrengés-kockázati tőkeszükségletek összesítése eredményez.

C0200/R1250

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Teljes földrengéskockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

A földrengéskockázat teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés után, figyelembe véve a C0200/R1240 szerinti diverzifikációs hatást.

Természetikatasztrófa-kockázat – Árvíz

C0210/R1410–R1580

Bruttó megszolgált díjak becsült összege – Az egyéb régiók

A biztosító vagy viszontbiztosító által a következő évben az EGT-régióktól eltérő (vagyis az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet III. mellékletében meghatározott, de az V. vagy a XIII. mellékletben nem szereplő) 14 régióban megszolgált díjak becsült összege azon szerződések esetében, amelyek az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti következő üzletágak kötelezettségeivel kapcsolatosak:

árvízkockázatra kiterjedő tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása és arányos viszontbiztosítási kötelezettségek;

árvíz okozta szárazföldi vagyoni kárra is kiterjedő tengeri, légi és szállítási biztosítás és arányos viszontbiztosítási kötelezettségek;

egyéb gépjármű-biztosítás és arányos viszontbiztosítási kötelezettségek.

A díjak bruttó díjak, a viszontbiztosítási szerződések díjainak levonása nélkül.

C0210/R1590

Bruttó megszolgált díjak becsült összege – Az egyéb régiók teljes árvízkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A biztosító vagy viszontbiztosító által a következő évben az egyéb régiókban megszolgált díjak teljes becsült összege.

C0220/R1260–R1390

Kitettség – EGT-régió

A 14 EGT-régió közül az adott régióban biztosítottak teljes száma az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti következő üzletágak tekintetében:

tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása és arányos viszontbiztosítási kötelezettségek azon szerződések vonatkozásában, amelyek kiterjednek az árvízkockázatra, és amelyeknél a kockázat az adott EGT-régióban merül fel;

tengeri, légi és szállítási biztosítás és arányos viszontbiztosítási kötelezettségek azon szerződések vonatkozásában, amelyek kiterjednek az árvíz okozta szárazföldi vagyoni kárra, és amelyeknél a kockázat az adott EGT-régióban merül fel. és

egyéb gépjármű-biztosítás és arányos viszontbiztosítási kötelezettségek, 1,5-ös szorzóval, azon szerződések vonatkozásában, amelyek kiterjednek az árvíz okozta szárazföldi vagyoni kárra, és amelyeknél a kockázat az adott EGT-régióban merül fel.

C0220/R1400

Kitettség – Az EGT-régiók teljes árvízkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A 14 EGT-régió teljes kitettsége.

C0230/R1260–R1390

Meghatározott bruttó veszteség – EGT-régió

A 14 EGT-régió közül az adott régió meghatározott bruttó árvízvesztesége, figyelembe véve a zónák közötti diverzifikációs hatást.

C0230/R1400

Meghatározott bruttó veszteség – Az EGT-régiók teljes árvízkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A 14 EGT-régió teljes meghatározott bruttó árvízvesztesége.

C0240/R1260–R1390

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény-tényező kockázatcsökkentés előtt – EGT-régió

A 14 EGT-régió közül az adott régió standard formula szerinti árvízkockázati tőkekövetelmény-tényezője, figyelembe véve a zónák közötti diverzifikációs hatást.

C0240/R1400

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény-tényező kockázatcsökkentés előtt – Az EGT-régiók teljes árvízkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A teljes meghatározott bruttó veszteség és a teljes kitettség közötti arány.

C0250/R1260–R1390

A vagy B forgatókönyv – EGT-régió

A 14 EGT-régió közül az adott régió A vagy B forgatókönyv szerinti árvízkockázati tőkeszükséglete közül a nagyobb.

Az A vagy B forgatókönyv szerinti nagyobb érték meghatározásakor figyelembe kell venni a biztosító ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek kockázatcsökkentő hatását.

C0260/R1260–R1390

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – EGT-régió

A 14 EGT-régió közül az adott régió A vagy B forgatókönyv szerinti nagyobb árvízkockázati tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt.

C0260/R1400

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Az EGT-régiók teljes árvízkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A 14 EGT-régió teljes árvízkockázati tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt.

C0260/R1590

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Az egyéb régiók teljes árvízkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az EGT-régióktól eltérő régiók árvízkockázatának tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt. Az azonnali veszteség összege a viszontbiztosítási szerződésekből és különleges célú gazdasági egységekből megtérülő összegek levonása nélkül.

C0260/R1600

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Az összes régió teljes árvízkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az összes régió teljes árvízkockázati tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt.

C0260/R1610

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Régiók közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a különböző (EGT- és egyéb) régiókkal kapcsolatos árvízkockázatok összesítése eredményez.

C0260/R1620

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Teljes árvízkockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

Az árvízkockázat teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt, figyelembe véve a C0260/R1610 szerinti diverzifikációs hatást.

C0270/R1260–R1390

Becsült kockázatcsökkentés – EGT-régió

A 14 EGT-régió közül az adott régió tekintetében a biztosító ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült kockázatcsökkentő hatása a választott forgatókönyvnek megfelelően, a becsült ismételt érvénybe helyezési díjak nélkül.

C0270/R1400

Becsült kockázatcsökkentés – Az EGT-régiók teljes árvízkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A 14 EGT-régió teljes becsült kockázatcsökkentése.

C0270/R1590

Becsült kockázatcsökkentés – Az egyéb régiók teljes árvízkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az EGT-régióktól eltérő összes régió tekintetében a biztosító ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült kockázatcsökkentő hatása a becsült ismételt érvénybe helyezési díjak nélkül.

C0270/R1600

Becsült kockázatcsökkentés – Az összes régió teljes árvízkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az összes régió teljes becsült kockázatcsökkentése.

C0280/R1260–R1390

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak – EGT-régió

A 14 EGT-régió közül az adott régió tekintetében a biztosító ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült ismételt érvénybe helyezési díja a választott forgatókönyvnek megfelelően.

C0280/R1400

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak – Az EGT-régiók teljes árvízkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A 14 EGT-régió teljes becsült ismételt érvénybe helyezési díjai.

C0280/R1590

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak – Az egyéb régiók teljes árvízkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az EGT-régióktól eltérő összes régió tekintetében a biztosító ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő becsült ismételt érvénybe helyezési díjak.

C0280/R1600

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak – Az összes régió teljes árvízkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az összes régió teljes becsült ismételt érvénybe helyezési díjai.

C0290/R1260–R1390

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – EGT-régió

A 14 EGT-régió közül az adott régió árvízkockázati tőkeszükséglete a biztosító ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatás levonása után a választott forgatókönyvnek megfelelően.

C0290/R1400

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Az EGT-régiók teljes árvízkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A 14 EGT-régió teljes tőkeszükséglete a biztosító sajátos viszontbiztosítási szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatás levonása után.

C0290/R1590

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Az egyéb régiók teljes árvízkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az EGT-régióktól eltérő régiók árvízkockázatának tőkeszükséglete kockázatcsökkentés után. Az azonnali veszteség összege a viszontbiztosítási szerződésekből és különleges célú gazdasági egységekből megtérülő összegek levonásával.

C0290/R1600

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Az összes régió teljes árvízkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az összes régió teljes tőkeszükséglete a biztosító sajátos viszontbiztosítási szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatás levonása után.

C0290/R1610

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Régiók közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a különböző (EGT- és egyéb) régiókkal kapcsolatos, kockázatcsökkentés utáni árvízkockázati tőkeszükségletek összesítése eredményez.

C0290/R1620

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Teljes árvízkockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

Az árvízkockázat teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés után, figyelembe véve a C0290/R1610 szerinti diverzifikációs hatást.

Természetikatasztrófa-kockázat – Jégverés

C0300/R1730–R1900

Bruttó megszolgált díjak becsült összege – Az egyéb régiók

A biztosító vagy viszontbiztosító által a következő évben az EGT-régióktól eltérő (vagyis az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet III. mellékletében meghatározott, de az V. vagy a XIII. mellékletben nem szereplő) 9 régióban megszolgált díjak becsült összege azon szerződések esetében, amelyek az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti következő üzletágak kötelezettségeivel kapcsolatosak:

jégveréskockázatra kiterjedő tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása és arányos viszontbiztosítási kötelezettségek;

jégverés okozta szárazföldi vagyoni kárra is kiterjedő tengeri, légi és szállítási biztosítás és arányos viszontbiztosítási kötelezettségek; és

egyéb gépjármű-biztosítás és arányos viszontbiztosítási kötelezettségek.

A díjak bruttó díjak, a viszontbiztosítási szerződések díjainak levonása nélkül.

C0300/R1910

Bruttó megszolgált díjak becsült összege – Az egyéb régiók teljes jégveréskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A biztosító vagy viszontbiztosító által a következő évben az egyéb régiókban megszolgált díjak teljes becsült összege.

C0310/R1630–R1710

Kitettség – EGT-régió

A 9 EGT-régió közül az adott régióban biztosítottak teljes száma az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti következő üzletágak tekintetében:

tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása és arányos viszontbiztosítási kötelezettségek azon szerződések vonatkozásában, amelyek kiterjednek a jégveréskockázatra, és amelyeknél a kockázat az adott EGT-régióban merül fel;

tengeri, légi és szállítási biztosítás és arányos viszontbiztosítási kötelezettségek azon szerződések vonatkozásában, amelyek kiterjednek a jégverés okozta szárazföldi vagyoni kárra, és amelyeknél a kockázat az adott EGT-régióban merül fel. és

egyéb gépjármű-biztosítás és arányos viszontbiztosítási kötelezettségek, 5-ös szorzóval, azon szerződések vonatkozásában, amelyek kiterjednek a jégverés okozta szárazföldi vagyoni kárra, és amelyeknél a kockázat az adott EGT-régióban merül fel.

C0310/R1720

Kitettség – Az EGT-régiók teljes jégveréskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A 9 EGT-régió teljes kitettsége.

C0320/R1630–R1710

Meghatározott bruttó veszteség – EGT-régió

A 9 EGT-régió közül az adott régió meghatározott bruttó jégverésvesztesége, figyelembe véve a zónák közötti diverzifikációs hatást.

C0320/R1720

Meghatározott bruttó veszteség – Az EGT-régiók teljes jégveréskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A 9 EGT-régió teljes meghatározott bruttó jégverésvesztesége.

C0330/R1630–R1710

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény-tényező kockázatcsökkentés előtt – EGT-régió

A 9 EGT-régió közül az adott régió standard formula szerinti jégverés-kockázati tőkekövetelmény-tényezője, figyelembe véve a zónák közötti diverzifikációs hatást.

C0330/R1720

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény-tényező kockázatcsökkentés előtt – Az EGT-régiók teljes jégveréskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A teljes meghatározott bruttó veszteség és a teljes kitettség közötti arány.

C0340/R1630–R1710

A vagy B forgatókönyv – EGT-régió

A 9 EGT-régió közül az adott régió A vagy B forgatókönyv szerinti jégverés-kockázati tőkeszükséglete közül a nagyobb.

Az A vagy B forgatókönyv szerinti nagyobb érték meghatározásakor figyelembe kell venni a biztosító ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek kockázatcsökkentő hatását.

C0350/R1630–R1710

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – EGT-régió

A 9 EGT-régió közül az adott régió A vagy B forgatókönyv szerinti nagyobb jégverés-kockázati tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt.

C0350/R1720

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Az EGT-régiók teljes jégveréskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A 9 EGT-régió teljes jégverés-kockázati tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt.

C0350/R1910

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Az egyéb régiók teljes jégveréskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az EGT-régióktól eltérő régiók jégveréskockázatának tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt. Az azonnali veszteség összege a viszontbiztosítási szerződésekből és különleges célú gazdasági egységekből megtérülő összegek levonása nélkül.

C0350/R1920

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Az összes régió teljes jégveréskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az összes régió teljes jégverés-kockázati tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt.

C0350/R1930

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Régiók közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a különböző (EGT- és egyéb) régiókkal kapcsolatos jégveréskockázatok összesítése eredményez.

C0350/R1940

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Teljes jégveréskockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

A jégveréskockázat teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt, figyelembe véve a C0350/R1930 szerinti diverzifikációs hatást.

C0360/R1630–R1710

Becsült kockázatcsökkentés – EGT-régió

A 9 EGT-régió közül az adott régió tekintetében a biztosító ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült kockázatcsökkentő hatása a választott forgatókönyvnek megfelelően, a becsült ismételt érvénybe helyezési díjak nélkül.

C0360/R1720

Becsült kockázatcsökkentés – Az EGT-régiók teljes jégveréskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A 9 EGT-régió teljes becsült kockázatcsökkentése.

C0360/R1910

Becsült kockázatcsökkentés – Az egyéb régiók teljes jégveréskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az EGT-régióktól eltérő összes régió tekintetében a biztosító ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült kockázatcsökkentő hatása a becsült ismételt érvénybe helyezési díjak nélkül.

C0360/R1920

Becsült kockázatcsökkentés – Az összes régió teljes jégveréskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az összes régió teljes becsült kockázatcsökkentése.

C0370/R1630–R1710

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak – EGT-régió

A 9 EGT-régió közül az adott régió tekintetében a biztosító ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült ismételt érvénybe helyezési díja a választott forgatókönyvnek megfelelően.

C0370/R1720

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak – Az EGT-régiók teljes jégveréskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A 9 EGT-régió teljes becsült ismételt érvénybe helyezési díjai.

C0370/R1910

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak – Az egyéb régiók teljes jégveréskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az EGT-régióktól eltérő összes régió tekintetében a biztosító ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő becsült ismételt érvénybe helyezési díjak.

C0370/R1920

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak – Az összes régió teljes jégveréskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az összes régió teljes becsült ismételt érvénybe helyezési díjai.

C0380/R1630–R1710

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – EGT-régió

A 9 EGT-régió közül az adott régió jégverés-kockázati tőkeszükséglete a biztosító ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatás levonása után a választott forgatókönyvnek megfelelően.

C0380/R1720

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Az EGT-régiók teljes jégveréskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A 9 EGT-régió teljes tőkeszükséglete a biztosító sajátos viszontbiztosítási szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatás levonása után.

C0380/R1910

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Az egyéb régiók teljes jégveréskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az EGT-régióktól eltérő régiók jégveréskockázatának tőkeszükséglete kockázatcsökkentés után. Az azonnali veszteség összege a viszontbiztosítási szerződésekből és különleges célú gazdasági egységekből megtérülő összegek levonásával.

C0380/R1920

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Az összes régió teljes jégveréskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az összes régió teljes tőkeszükséglete a biztosító sajátos viszontbiztosítási szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatás levonása után.

C0380/R1930

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Régiók közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a különböző (EGT- és egyéb) régiókkal kapcsolatos, kockázatcsökkentés utáni jégverés-kockázati tőkeszükségletek összesítése eredményez.

C0380/R1940

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Teljes jégveréskockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

A jégveréskockázat teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés után, figyelembe véve a C0380/R1930 szerinti diverzifikációs hatást.

Természetikatasztrófa-kockázat – Földcsuszamlás és talajsüllyedés

C0390/R1950

Bruttó megszolgált díjak becsült összege – Teljes földcsuszamlás- és talajsüllyedés-kockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A biztosító vagy viszontbiztosító által a következő évben megszolgált díjak becsült összege azon szerződések esetében, amelyek a tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása és arányos viszontbiztosítás üzletág kötelezettségeivel kapcsolatosak.

A díjak bruttó díjak, a viszontbiztosítási szerződések díjainak levonása nélkül, és Franciaország területére vonatkoznak.

C0400/R1950

Kitettség – Teljes földcsuszamlás- és talajsüllyedés-kockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A biztosítottak teljes száma Franciaország területének a tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása és arányos viszontbiztosítási üzletág kötelezettségei tekintetében olyan zónákra való földrajzi felosztása szerint, amelyek a földcsuszamlás- és talajsüllyedés-kockázat tekintetében elég homogének ahhoz, hogy a biztosítók vagy viszontbiztosítók e terület kapcsán kitettségekkel szembesüljenek. A zónák együttesen kiadják a teljes területet.

C0410/R1950

Meghatározott bruttó veszteség – Teljes földcsuszamlás- és talajsüllyedés-kockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A meghatározott bruttó földcsuszamlás- és talajsüllyedés-veszteség, figyelembe véve a zónák közötti diverzifikációs hatást.

C0420/R1950

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény-tényező kockázatcsökkentés előtt – Teljes földcsuszamlás- és talajsüllyedés-kockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Franciaország területének földcsuszamlás- és talajsüllyedés-kockázati tőkekövetelmény-tényezője, figyelembe véve a zónák közötti diverzifikációs hatást.

C0430/R1950

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Teljes földcsuszamlás- és talajsüllyedés-kockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A Franciaország területén érvényes földcsuszamlás- és talajsüllyedés-kockázat tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt. Az azonnali veszteség összege a viszontbiztosítási szerződésekből és különleges célú gazdasági egységekből megtérülő összegek levonása nélkül, amely a földcsuszamlás- és talajsüllyedés-kockázat esetében megegyezik a meghatározott bruttó veszteséggel (C0410/R1950).

C0430/R1960

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Zónák közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a Franciaország területének különböző zónáival kapcsolatos földcsuszamlás- és talajsüllyedés-kockázatok összesítése eredményez.

C0430/R1970

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Teljes földcsuszamlás- és talajsüllyedés-kockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

A földcsuszamlás- és talajsüllyedés-kockázat teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt, figyelembe véve a C0430/R1960 szerinti diverzifikációs hatást.

C0440/R1950

Becsült kockázatcsökkentés – Teljes földcsuszamlás- és talajsüllyedés-kockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A biztosító ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült kockázatcsökkentő hatása a becsült ismételt érvénybe helyezési díjak nélkül.

C0450/R1950

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak – Teljes földcsuszamlás- és talajsüllyedés-kockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A biztosító ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült ismételt érvénybe helyezési díja.

C0460/R1950

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Teljes földcsuszamlás- és talajsüllyedés-kockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A földcsuszamlás- és talajsüllyedés-kockázat tőkeszükséglete a biztosító ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatás levonása után.

C0460/R1960

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Zónák közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a Franciaország területének különböző zónáival kapcsolatos, kockázatcsökkentés utáni földcsuszamlás- és talajsüllyedés-kockázati tőkeszükségletek összesítése eredményez.

C0460/R1970

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Teljes földcsuszamlás- és talajsüllyedés-kockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

A földcsuszamlás- és talajsüllyedés-kockázat teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés után, figyelembe véve a C0460/R1960 szerinti diverzifikációs hatást.

Természetikatasztrófa-kockázat – Nem arányos vagyon-viszontbiztosítás

C0470/R2000

Bruttó megszolgált díjak becsült összege

A biztosító vagy viszontbiztosító által a következő évben megszolgált díjak becsült összege azon szerződések esetében, amelyek az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti 9. és 21. üzletághoz tartozó biztosítási kötelezettségekhez kapcsolódó nem arányos viszontbiztosítási kötelezettségektől eltérő viszontbiztosítási kötelezettségek üzletág kötelezettségeivel kapcsolatosak.

A díjak bruttó díjak, a viszontbiztosítási szerződések díjainak levonása nélkül.

C0480/R2000

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt

A nem arányos vagyon-viszontbiztosítás tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt. Az azonnali veszteség összege a viszontbiztosítási szerződésekből és különleges célú gazdasági egységekből megtérülő összegek levonása nélkül.

C0490/R2000

Becsült kockázatcsökkentés

A biztosító elfogadott nem arányos vagyon-viszontbiztosítási kockázatokkal kapcsolatos sajátos visszaengedményezési szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült kockázatcsökkentő hatása a becsült ismételt érvénybe helyezési díjak nélkül.

C0500/R2000

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak

A biztosító elfogadott nem arányos vagyon-viszontbiztosítási kockázatokkal kapcsolatos sajátos visszaengedményezési szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült ismételt érvénybe helyezési díjai.

C0510/R2000

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után

Az elfogadott nem arányos vagyon-viszontbiztosítási kockázatok tőkeszükséglete a biztosító sajátos visszaengedményezési szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatás levonása után.

Ember okozta katasztrófákra vonatkozó kockázat – Gépjármű-felelősségbiztosítás

C0520/R2100

Biztosított járművek száma 24 millió EUR feletti szerződéses értékhatárral

A biztosító vagy viszontbiztosító által az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti gépjármű-felelősségbiztosítás és arányos viszontbiztosítás üzletágban biztosított járművek száma 24 000 000 EUR felett megállapított szerződéses értékhatárral.

C0530/R2100

Biztosított járművek száma legfeljebb 24 millió EUR szerződéses értékhatárral

A biztosító vagy viszontbiztosító által az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott gépjármű-felelősségbiztosítás és arányos viszontbiztosítás üzletágban biztosított járművek száma legfeljebb 24 000 000 EUR megállapított szerződéses értékhatárral.

C0540/R2100

A gépjármű-felelősségbiztosítás katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt

A gépjármű-felelősségbiztosítási kockázat teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt.

C0550/R2100

Becsült kockázatcsökkentés

A biztosító gépjármű-felelősségbiztosítási kockázatokkal kapcsolatos sajátos visszaengedményezési szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült kockázatcsökkentő hatása a becsült ismételt érvénybe helyezési díjak nélkül.

C0560/R2100

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak

A biztosító gépjármű-felelősségbiztosítási kockázatokkal kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült ismételt érvénybe helyezési díjai.

C0570/R2100

A gépjármű-felelősségbiztosítás katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után

A gépjármű-felelősségbiztosítási kockázatok teljes tőkeszükséglete a biztosító sajátos visszaengedményezési szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatás levonása után.

Ember okozta katasztrófákra vonatkozó kockázat – Tengeri tartályhajó-ütközési kockázat

C0580/R2200

A t tartályhajó hajótestbiztosítással kapcsolatos katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt

A tengeri tartályhajó-ütközési kockázat egyes hajótest-biztosítási fedezetekkel kapcsolatos tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt.

A maximumérték a biztosító vagy viszontbiztosító által a tartályhajó-ütközés tekintetében biztosított összes olaj- és gázszállító tartályhajóra vonatkozik az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti következő üzletágakban:

tengeri, légi és szállítási biztosítás és arányos viszontbiztosítási kötelezettségek; és

nem arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás.

E fedezet összege a biztosító vagy viszontbiztosító által hajótest-biztosítás és -viszontbiztosítás céljára az egyes tartályhajók kapcsán elfogadott biztosítási összeg.

C0590/R2200

A t tartályhajó tengeri felelősségbiztosítással kapcsolatos katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt

A tengeri tartályhajó-ütközési kockázat tengeri felelősségbiztosítási fedezetekkel kapcsolatos tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt.

C0600/R2200

A t tartályhajó tengeri olajszennyezési felelősségbiztosítással kapcsolatos katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt

A tengeri tartályhajó-ütközési kockázat tengeri olajszennyezési felelősségbiztosítási fedezetekkel kapcsolatos tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt.

C0610/R2200

A tengeri tartályhajó-ütközési kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt

A tengeri tartályhajó-ütközési kockázat teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt.

C0620/R2200

Becsült kockázatcsökkentés

A biztosító tengeri tartályhajó-ütközési kockázatokkal kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült kockázatcsökkentő hatása a becsült ismételt érvénybe helyezési díjak nélkül.

C0630/R2200

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak

A biztosító tengeri tartályhajó-ütközési kockázatokkal kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült ismételt érvénybe helyezési díjai.

C0640/R2200

A tengeri tartályhajó-ütközési kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után

A tengeri tartályhajó-ütközési kockázatok teljes tőkeszükséglete a biztosító sajátos visszaengedményezési szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatás levonása után.

C0650/R2200

Hajó neve

Az adott hajó neve.

Ember okozta katasztrófákra vonatkozó kockázat – Tengeri átrakóállomás-robbanási kockázat

C0660–C0700/R2300

A tengeri átrakóállomás-robbanási kockázattal kapcsolatos katasztrófakockázati tőkekövetelmény – Fedezettípus – Kockázatcsökkentés előtt

A tengeri átrakóállomás-robbanási kockázat fedezettípusok (vagyoni kár, hajóroncs-eltávolítás, termeléssel összefüggő jövedelemkiesés, kút lezárása vagy biztonságossá tétele, felelősségbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek) szerinti tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt.

A maximumérték a biztosító vagy viszontbiztosító által a tengeri átrakóállomás-robbanási kockázat tekintetében biztosított összes tengeri olaj- és gáz-átrakóállomásra vonatkozik az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti következő üzletágakban:

tengeri, légi és szállítási biztosítás és arányos viszontbiztosítási kötelezettségek; és

nem arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás.

A fedezettípus szerinti összeg a biztosító vagy viszontbiztosító által az adott átrakóállomás kapcsán az adott fedezettípus tekintetében elfogadott biztosítási összeg.

C0710/R2300

A tengeri átrakóállomás-robbanási kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt

A tengeri átrakóállomás-robbanási kockázat teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt.

C0720/R2300

Becsült kockázatcsökkentés

A biztosító tengeri átrakóállomás-robbanási kockázatokkal kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült kockázatcsökkentő hatása a becsült ismételt érvénybe helyezési díjak nélkül.

C0730/R2300

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak

A biztosító tengeri átrakóállomás-robbanási kockázatokkal kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült ismételt érvénybe helyezési díjai.

C0740/R2300

A tengeri átrakóállomás-robbanási kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után

A tengeri átrakóállomás-robbanási kockázatok teljes tőkeszükséglete a biztosító sajátos visszaengedményezési szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatás levonása után.

C0750/R2300

Az átrakóállomás neve

Az adott átrakóállomás neve.

Ember okozta katasztrófákra vonatkozó kockázat – Tengeri kockázat

C0760/R2400

A tengeri kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt – Teljes összeg a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A tengeri kockázat teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt, az eseménytípusok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt.

C0760/R2410

A tengeri kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt – Eseménytípusok közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a különböző tengeri kockázati eseménytípusokkal kapcsolatos, kockázatcsökkentés előtti teljes tőkekövetelmények összesítése eredményez.

C0760/R2420

A tengeri kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt – Teljes összeg a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

A tengeri kockázat teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt, az eseménytípusok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele után.

C0770/R2400

Becsült teljes kockázatcsökkentés – Teljes összeg a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A biztosító tengeri kockázatokkal kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek teljes kockázatcsökkentő hatása, az eseménytípusok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt.

C0780/R2400

A tengeri kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után – Teljes összeg a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A tengeri kockázat teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés után, az eseménytípusok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt.

C0780/R2410

A tengeri kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után – Eseménytípusok közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a különböző tengeri kockázati eseménytípusokkal kapcsolatos, kockázatcsökkentés utáni teljes tőkekövetelmények összesítése eredményez.

C0780/R2420

A tengeri kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után – Teljes összeg a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

A tengeri kockázat teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés után, az eseménytípusok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele után.

Ember okozta katasztrófákra vonatkozó kockázat – Légi kockázat

C0790–C0800/R2500

A légi kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye – Fedezettípus – Kockázatcsökkentés előtt

A légi kockázat fedezettípusok (légijármű-biztosítás és légiforgalmi felelősségbiztosítás) szerinti tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt.

A maximumérték a biztosító vagy viszontbiztosító által biztosított összes légi járműre vonatkozik az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti következő üzletágakban:

tengeri, légi és szállítási biztosítás és arányos viszontbiztosítási kötelezettségek; és

nem arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás.

A fedezettípus szerinti összeg a biztosító vagy viszontbiztosító által a légi biztosítás és viszontbiztosítás céljára az adott légi jármű kapcsán az adott fedezettípus tekintetében elfogadott biztosítási összeg.

C0810/R2500

A légi kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt

A légi kockázat teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt.

C0820/R2500

Becsült kockázatcsökkentés

A biztosító légi kockázatokkal kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült kockázatcsökkentő hatása a becsült ismételt érvénybe helyezési díjak nélkül.

C0830/R2500

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak

A biztosító légi kockázatokkal kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült ismételt érvénybe helyezési díjai.

C0840/R2500

A légi kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után – Teljes (sor)

A légi kockázat teljes tőkeszükséglete a biztosító sajátos visszaengedményezési szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatás levonása után.

Ember okozta katasztrófákra vonatkozó kockázat – Tűzkockázat

C0850/R2600

A tűzkockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt

A tűzkockázat teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt.

Ez az összeg a biztosító vagy viszontbiztosító legnagyobb tűzkockázat-koncentrációja, vagyis az alábbi feltételeknek megfelelő, legmagasabb összegre biztosított épületcsoport:

a biztosítónak vagy viszontbiztosítónak az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása és arányos viszontbiztosítás üzletágban minden épületre vonatkozóan olyan biztosítási vagy viszontbiztosítási kötelezettségei vannak, amelyek kiterjednek a tűz és robbanás okozta károkra, beleértve a terrorista támadásokat is;

valamennyi épület részben vagy teljes egészében egy 200 méteres sugarú körön belül helyezkedik el.

C0860/R2600

Becsült kockázatcsökkentés

A biztosító tűzkockázatokkal kapcsolatos sajátos visszaengedményezési szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült kockázatcsökkentő hatása a becsült ismételt érvénybe helyezési díjak nélkül.

C0870/R2600

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak

A biztosító tűzkockázatokkal kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült ismételt érvénybe helyezési díjai.

C0880/R2600

A tűzkockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után

A tűzkockázat teljes tőkeszükséglete a biztosító sajátos visszaengedményezési szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatás levonása után.

Ember okozta katasztrófákra vonatkozó kockázat – Felelősségi kockázat

C0890/R2700–R2740

A következő 12 hónapban megszolgált díjak – Fedezettípus

A biztosító vagy viszontbiztosító által a felelősségi kockázatokkal kapcsolatos biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek vonatkozásában a következő 12 hónapban megszolgált díjak a következő fedezettípusok szerint:

az önálló kisiparosok és kézművesek szakmai mulasztásra vonatkozó felelősségbiztosításától és viszontbiztosításától eltérő, szakmai mulasztásra vonatkozó felelősségbiztosítási és arányos viszontbiztosítási kötelezettségek;

munkaadókra vonatkozó felelősségbiztosítási és arányos viszontbiztosítási kötelezettségek;

igazgatókra és vezető tisztségviselőkre vonatkozó felelősségbiztosítási és arányos viszontbiztosítási kötelezettségek;

az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti általános felelősségbiztosítás és arányos viszontbiztosítás üzletághoz tartozó, az 1–3. felelősségi kockázati csoportba foglalt kötelezettségektől, a személyes felelősségbiztosítástól és arányos viszontbiztosítástól, valamint az önálló kisiparosok és kézművesek szakmai mulasztásra vonatkozó felelősségbiztosításától és viszontbiztosításától eltérő felelősségbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek;

nem arányos viszontbiztosítás.

E célból a díjak bruttó díjak, a viszontbiztosítási szerződések díjainak levonása nélkül.

C0890/R2750

A következő 12 hónapban megszolgált díjak – Teljes összeg

A biztosító vagy viszontbiztosító által az összes fedezettípus tekintetében a következő 12 hónapban megszolgált díjak összessége.

C0900/R2700–R2740

Legmagasabb nyújtott kártérítési felelősséghatár – Fedezettípus

A biztosító vagy viszontbiztosító által felelősségi kockázatok tekintetében nyújtott legmagasabb felelősséghatár fedezettípusonként.

C0910/R2700–R2740

Kárigények száma – Fedezettípus

A kárigények száma, amely megegyezik a megadott képlet szerinti összeget meghaladó legalacsonyabb egész számmal, fedezettípusonként.

C0920/R2700–R2740

A felelősségbiztosítás katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt – Fedezettípus

A felelősségi kockázatok tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt, fedezettípusonként.

C0920/R2750

A felelősségi kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt – Teljes összeg

A felelősségi kockázatok tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt az összes fedezettípus tekintetében.

C0930/R2700–R2740

Becsült kockázatcsökkentés – Fedezettípus

A biztosító felelősségi kockázatokkal kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült kockázatcsökkentő hatása a becsült ismételt érvénybe helyezési díjak nélkül, fedezettípusonként.

C0930/R2750

Becsült kockázatcsökkentés – Teljes összeg

A becsült kockázatcsökkentés teljes összege az összes fedezettípus tekintetében.

C0940/R2700–R2740

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak – Fedezettípus

A biztosító felelősségi kockázatokkal kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült ismételt érvénybe helyezési díjai, fedezettípusonként.

C0940/R2750

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak – Teljes összeg

A becsült ismételt érvénybe helyezési díjak teljes összege az összes fedezettípus tekintetében.

C0950/R2700–R2740

A felelősségbiztosítás katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után – Fedezettípus

A felelősségbiztosítási kockázatok teljes tőkeszükséglete a biztosító sajátos visszaengedményezési szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatás levonása után, fedezettípusonként.

C0950/R2750

A felelősségi kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után – Teljes összeg

A felelősségbiztosítási kockázatok teljes tőkeszükséglete a biztosító sajátos visszaengedményezési szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatás levonása után, az összes fedezettípus tekintetében.

C0960/R2800

A felelősségi kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt – Teljes összeg a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A felelősségi kockázat teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt, a fedezettípusok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt.

C0960/R2810

A felelősségi kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt – Fedezettípusok közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a különböző felelősségi kockázati fedezettípusokkal kapcsolatos, kockázatcsökkentés előtti teljes tőkekövetelmények összesítése eredményez.

C0960/R2820

A felelősségi kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt – Teljes összeg a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

A felelősségi kockázat teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt, a fedezettípusok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele után.

C0970/R2800

Becsült teljes kockázatcsökkentés – Teljes összeg a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A felelősségi kockázattal kapcsolatos becsült teljes kockázatcsökkentés, a fedezettípusok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt.

C0980/R2800

A felelősségi kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után – Teljes összeg a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A felelősségi kockázat teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés után, a fedezettípusok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt.

C0980/R2810

A felelősségi kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után – Fedezettípusok közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a különböző felelősségi kockázati fedezettípusokkal kapcsolatos, kockázatcsökkentés utáni teljes tőkekövetelmények összesítése eredményez.

C0980/R2820

A felelősségi kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után – Teljes összeg a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

A felelősségi kockázat teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés után, a fedezettípusok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele után.

Ember okozta katasztrófákra vonatkozó kockázat – Hitel- és kezességvállalási kockázat

C0990/R2900–R2910

Kitettség (egyedi vagy csoport) – Legnagyobb kitettség

A biztosító vagy viszontbiztosító két legnagyobb bruttó hitelbiztosítási kitettsége a hitelbiztosítási kitettségek nettó nemteljesítési veszteségének az összehasonlítása alapján – nettó veszteség alatt a nemteljesítési veszteségnek a viszontbiztosítási szerződésekből és különleges célú gazdasági egységekből megtérülő összegek levonása után megmaradó részét kell érteni.

C0990/R2920

Kitettség (egyedi vagy csoport) – Teljes összeg

A biztosító vagy viszontbiztosító két legnagyobb bruttó hitelbiztosítási kitettsége összesen, a hitelbiztosítási kitettségek nettó nemteljesítési veszteségének az összehasonlítása alapján – nettó veszteség alatt a nemteljesítési veszteségnek a viszontbiztosítási szerződésekből és különleges célú gazdasági egységekből megtérülő összegek levonása után megmaradó részét kell érteni.

C1000/R2900–R2910

Az adott forgatókönyv szerinti kár aránya – Legnagyobb kitettség

A bruttó hitelkockázati kitettség viszontbiztosítási szerződésekből és különleges célú gazdasági egységekből megtérülő összegek levonása nélkül számított nemteljesítési veszteségének százalékos aránya a biztosító vagy viszontbiztosító két legnagyobb bruttó hitelbiztosítási kitettsége tekintetében.

C1000/R2920

Az adott forgatókönyv szerinti kár aránya – Teljes összeg

A két legnagyobb bruttó hitelbiztosítási kitettség viszontbiztosítási szerződésekből és különleges célú gazdasági egységekből megtérülő összegek levonása nélkül számított átlagos nemteljesítési vesztesége.

C1010/R2900–R2910

A hitel- és kezességvállalási kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt – Jelentős hitel-nemteljesítés kockázata – Legnagyobb kitettség

A jelentős hitel-nemteljesítés kockázatán alapuló forgatókönyv szerinti hitel- és kezességvállalási kockázatok tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt, legnagyobb kitettségenként.

C1010/R2920

A hitel- és kezességvállalási kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt – Jelentős hitel-nemteljesítés kockázata – Teljes összeg

A jelentős hitel-nemteljesítés kockázatán alapuló forgatókönyv szerinti hitel- és kezességvállalási kockázatok teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt.

C1020/R2900–R2910

Becsült kockázatcsökkentés – Legnagyobb kitettség

A biztosító jelentős hitel-nemteljesítés kockázatán alapuló forgatókönyv szerinti hitel- és kezességvállalási kockázatokkal kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült kockázatcsökkentő hatása a becsült ismételt érvénybe helyezési díjak nélkül, legnagyobb kitettségenként.

C1020/R2920

Becsült kockázatcsökkentés – Teljes összeg

A biztosító jelentős hitel-nemteljesítés kockázatán alapuló forgatókönyv szerinti hitel- és kezességvállalási kockázatokkal kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült kockázatcsökkentő hatása a becsült ismételt érvénybe helyezési díjak nélkül, a két legnagyobb kitettség tekintetében.

C1030/R2900–R2910

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak – Legnagyobb kitettség

A biztosító jelentős hitel-nemteljesítés kockázatán alapuló forgatókönyv szerinti hitel- és kezességvállalási kockázatokkal kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült ismételt érvénybe helyezési díjai, legnagyobb kitettségenként.

C1030/R2920

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak – Teljes összeg

A biztosító jelentős hitel-nemteljesítés kockázatán alapuló forgatókönyv szerinti hitel- és kezességvállalási kockázatokkal kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült ismételt érvénybe helyezési díjai, a két legnagyobb kitettség tekintetében.

C1040/R2900–R2910

A hitel- és kezességvállalási kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után – Jelentős hitel-nemteljesítés kockázata – Legnagyobb kitettség

A jelentős hitel-nemteljesítés kockázatán alapuló forgatókönyv szerinti hitel- és kezességvállalási kockázatok nettó tőkeszükséglete a biztosító sajátos visszaengedményezési szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatás levonása után, legnagyobb kitettségenként.

C1040/R2920

A hitel- és kezességvállalási kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után – Jelentős hitel-nemteljesítés kockázata – Teljes összeg

A jelentős hitel-nemteljesítés kockázatán alapuló forgatókönyv szerinti hitel- és kezességvállalási kockázatok teljes tőkeszükséglete a biztosító sajátos visszaengedményezési szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatás levonása után.

C1050/R3000

A következő 12 hónapban megszolgált díjak

A biztosító vagy viszontbiztosító által a következő 12 hónapban megszolgált bruttó díjak az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti hitel- és kezességvállalási biztosítás és arányos viszontbiztosítás üzletágban.

C1060/R3000

A hitel- és kezességvállalási kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt – Recessziós kockázat

A recessziós forgatókönyv szerinti hitel- és kezességvállalási kockázatok teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt.

C1070/R3000

Becsült kockázatcsökkentés

A biztosító recessziós forgatókönyv szerinti hitel- és kezességvállalási kockázatokkal kapcsolatos sajátos visszaengedményezési szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült kockázatcsökkentő hatása a becsült ismételt érvénybe helyezési díjak nélkül.

C1080/R3000

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak

A biztosító recessziós forgatókönyv szerinti hitel- és kezességvállalási kockázatokkal kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült ismételt érvénybe helyezési díjai.

C1090/R3000

A hitel- és kezességvállalási kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után – Recessziós kockázat

A recessziós forgatókönyv szerinti hitel- és kezességvállalási kockázatok teljes tőkeszükséglete a biztosító sajátos visszaengedményezési szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatás levonása után.

C1100/R3100

A hitel- és kezességvállalási kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt – Teljes összeg a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A hitel- és kezességvállalási kockázat teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt, az eseménytípusok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt.

C1100/R3110

A hitel- és kezességvállalási kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt – Eseménytípusok közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a különböző hitel- és kezességvállalási kockázati eseménytípusokkal kapcsolatos, kockázatcsökkentés előtti teljes tőkekövetelmények összesítése eredményez.

C1100/R3120

A hitel- és kezességvállalási kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt – Teljes összeg a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

A hitel- és kezességvállalási kockázat teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt, az eseménytípusok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele után.

C1110/R3100

Becsült teljes kockázatcsökkentés – Teljes összeg a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A biztosító hitel- és kezességvállalási kockázatokkal kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek teljes kockázatcsökkentő hatása, az eseménytípusok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt.

C1120/R3100

A hitel- és kezességvállalási kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után – Teljes összeg a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A hitel- és kezességvállalási kockázat teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés után, az eseménytípusok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt.

C1120/R3110

A hitel- és kezességvállalási kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után – Eseménytípusok közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a különböző hitel- és kezességvállalási kockázati eseménytípusokkal kapcsolatos, kockázatcsökkentés utáni teljes tőkekövetelmények összesítése eredményez.

C1120/R3120

A hitel- és kezességvállalási kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után – Teljes összeg a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

A hitel- és kezességvállalási kockázat teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés után, az eseménytípusok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele után.

Ember okozta katasztrófákra vonatkozó kockázat – Egyéb nem-életbiztosítási katasztrófakockázat

C1130/R3200–R3240

Bruttó megszolgált díjak becsült összege – Kötelezettségcsoport

A biztosító vagy viszontbiztosító által a következő évben megszolgált díjak becsült összege azon szerződések esetében, amelyek a következő kötelezettségcsoporttal kapcsolatosak:

az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti tengeri, légi és szállítási biztosítás és arányos viszontbiztosítás üzletághoz tartozó, a tengeri és a légi biztosítástól és viszontbiztosítástól eltérő biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek;

a nem arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás üzletághoz tartozó, a tengeri és a légi viszontbiztosítástól eltérő viszontbiztosítási kötelezettségek;

a különböző pénzügyi veszteségek biztosítása és arányos viszontbiztosítása üzletághoz tartozó, a meghosszabbított jótállási biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségektől eltérő biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek, amennyiben e kötelezettségek portfóliója igen diverzifikált, és e kötelezettségek nem terjednek ki a termékvisszahívások költségeire;

a nem arányos baleseti viszontbiztosítás üzletághoz tartozó, az általános felelősség-viszontbiztosítástól eltérő viszontbiztosítási kötelezettségek;

a hitel- és kezességvállalási biztosítás és arányos viszontbiztosítás üzletághoz tartozó biztosítási kötelezettségekhez kapcsolódó nem arányos viszontbiztosítási kötelezettségek.

A díjak bruttó díjak, a viszontbiztosítási szerződések díjainak levonása nélkül.

C1140/R3200–R3240

Az egyéb nem-életbiztosítási katasztrófakockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt – Kötelezettségcsoport

Az egyéb nem-életbiztosítási katasztrófakockázatok tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt, kötelezettségcsoportonként.

C1140/R3250

Az egyéb nem-életbiztosítási katasztrófakockázatok katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt – Teljes összeg a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az egyéb nem-életbiztosítási katasztrófakockázatok teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt, a kötelezettségcsoportok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt.

C1140/R3260

Az egyéb nem-életbiztosítási katasztrófakockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt – Kötelezettségcsoportok közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a különböző egyéb nem-életbiztosítási katasztrófakockázati kötelezettségcsoportokkal kapcsolatos, kockázatcsökkentés előtti teljes tőkekövetelmények összesítése eredményez.

C1140/R3270

Az egyéb nem-életbiztosítási katasztrófakockázatok katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt – Teljes összeg a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

Az egyéb nem-életbiztosítási katasztrófakockázatok teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt, a kötelezettségcsoportok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele után.

C1150/R3250

Becsült teljes kockázatcsökkentés – Teljes összeg a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az egyéb nem-életbiztosítási katasztrófakockázatok becsült teljes kockázatcsökkentése a kötelezettségcsoportok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt.

C1160/R3250

Az egyéb nem-életbiztosítási katasztrófakockázatok katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után – Teljes összeg a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az egyéb nem-életbiztosítási katasztrófakockázatok teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés után, a kötelezettségcsoportok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt.

C1160/R3260

Az egyéb nem-életbiztosítási katasztrófakockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után – Kötelezettségcsoportok közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a különböző egyéb nem-életbiztosítási katasztrófakockázati kötelezettségcsoportokkal kapcsolatos, kockázatcsökkentés utáni teljes tőkekövetelmények összesítése eredményez.

C1160/R3270

Az egyéb nem-életbiztosítási katasztrófakockázatok katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után – Teljes összeg a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

Az egyéb nem-életbiztosítási katasztrófakockázatok teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés után, a kötelezettségcsoportok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele után.

Egészségbiztosítási katasztrófakockázat

Egészségbiztosítási katasztrófakockázat – Tömeges baleseti kockázat

C1170/R3300–R3600

C1190/R3300–R3600

C1210/R3300–R3600

C1230/R3300–R3600

C1250/R3300–R3600

Szerződők – eseménytípusonként

A biztosító vagy viszontbiztosító minden olyan biztosított személye, aki az egyes országok lakója és biztosítva van a következő eseménytípusok ellen:

baleseti halál;

maradandó baleseti rokkantság;

10 évet elérő baleseti rokkantság;

12 hónapot elérő baleseti rokkantság;

baleset miatti orvosi kezelés.

C1180/R3300–R3600

C1200/R3300–R3600

C1220/R3300–R3600

C1240/R3300–R3600

C1260/R3300–R3600

A fizetendő szolgáltatások értéke – eseménytípusonként

A szolgáltatások értéke a biztosítási összeg, illetve ha a biztosítási szerződésben ismétlődő kifizetések szerepelnek, akkor a kifizetések pénzáramlás-előrejelzések használatával számított legjobb becslése, eseménytípusonként.

Amennyiben egy biztosítási szerződés járadékai az eseménytípusból származó sérülések jellegétől és mértékétől függenek, a szolgáltatások értékének számítását a szerződés szerint az adott eseményre kapható maximális szolgáltatásra kell alapozni.

Gyógyászati költségbiztosítási és -viszontbiztosítási kötelezettségek esetén a szolgáltatások értékének az eseménytípus bekövetkezésekor kifizetett átlagos összeg becslésén kell alapulnia, figyelembe véve a kötelezettségekben foglalt speciális garanciákat.

C1270/R3300–R3600

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt

Az egészségbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek tömeges baleseti kockázati részmoduljának tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt, az egyes országok tekintetében.

C1270/R3610

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Az összes ország teljes tömeges baleseti kockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az egészségbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek tömeges baleseti kockázati részmoduljának teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt, az egyes országok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt.

C1270/R3620

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Országok közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet az egészségbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek tömeges baleseti kockázati részmoduljának az egyes országokkal kapcsolatos összesítése eredményez.

C1270/R3630

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Az összes ország teljes tömeges baleseti kockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

Az egészségbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek tömeges baleseti kockázati részmoduljának teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt, az egyes országok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele után.

C1280/R3300–R3600

Becsült kockázatcsökkentés

A biztosító ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült kockázatcsökkentő hatása a becsült ismételt érvénybe helyezési díjak nélkül, az egyes országok tekintetében.

C1280/R3610

Becsült kockázatcsökkentés – Az összes ország teljes tömeges baleseti kockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A biztosító sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült teljes kockázatcsökkentő hatása az összes ország tekintetében.

C1290/R3300–R3600

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak

A biztosító ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült ismételt érvénybe helyezési díja az egyes országok tekintetében.

C1290/R3610

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak – Az összes ország teljes tömeges baleseti kockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A biztosító sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült teljes becsült ismételt érvénybe helyezési díjai az összes ország tekintetében.

C1300/R3300–R3600

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után

Az egészségbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek tömeges baleseti kockázati részmoduljának egyes országok szerinti tőkeszükséglete a biztosító ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatás levonása után.

C1300/R3610

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Az összes ország teljes tömeges baleseti kockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az egészségbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek tömeges baleseti kockázati részmoduljának teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés után, az egyes országok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt.

C1300/R3620

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Országok közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet az egészségbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek tömeges baleseti kockázati részmoduljának az egyes országokkal kapcsolatos, kockázatcsökkentés utáni tőkeszükségletei összesítése eredményez.

C1300/R3630

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Az összes ország teljes tömeges baleseti kockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

Az egészségbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek tömeges baleseti kockázati részmoduljának teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés után, figyelembe véve a C1300/R3620 szerinti diverzifikációs hatást.

Egészségbiztosítási katasztrófakockázat – Baleset-koncentrációs kockázat

C1310/R3700–R4010

Legnagyobb baleseti kockázatkoncentráció – Országok

A biztosító vagy viszontbiztosító legnagyobb baleseti kockázatkoncentrációja az egyes országok tekintetében azon személyek legnagyobb számával egyenlő, akikre teljesül az alábbi feltételek mindegyike:

a biztosítónak vagy viszontbiztosítónak üzemi balesetbiztosítási vagy -viszontbiztosítási kötelezettsége, illetve csoportos jövedelembiztosítási vagy -viszontbiztosítási kötelezettsége van mindegyik személyre vonatkozóan;

az egyes személyekkel kapcsolatos kötelezettségek a következő mezőben meghatározott események közül legalább egyre vonatkoznak;

a személyek ugyanabban az épületben dolgoznak, amely az adott országban található.

Az említett személyek biztosítva vannak a következő eseménytípusok ellen:

baleseti halál;

maradandó baleseti rokkantság;

10 évet elérő baleseti rokkantság;

12 hónapot elérő baleseti rokkantság;

baleset miatti orvosi kezelés.

C1320/R3700–R4010

C1330/R3700–R4010

C1340/R3700–R4010

C1350/R3700–R4010

C1360/R3700–R4010

Átlagos biztosítási összeg eseménytípusonként

A szolgáltatások értéke a biztosítási összeg, illetve ha a biztosítási szerződésben ismétlődő kifizetések szerepelnek, az eseménytípusok bekövetkezésekor kifizetendő szolgáltatások legjobb becslése.

Amennyiben egy biztosítási szerződés járadékai az eseménytípusból származó sérülések jellegétől és mértékétől függenek, a szolgáltatások értékének számítását a szerződés szerint az adott eseményre kapható maximális szolgáltatásra kell alapozni.

Gyógyászati költségbiztosítási és -viszontbiztosítási kötelezettségek esetén a szolgáltatások értékének az eseménytípus bekövetkezésekor kifizetett átlagos összeg becslésén kell alapulnia, figyelembe véve a kötelezettségekben foglalt speciális garanciákat.

C1370/R3700–R4010

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt

Az egészségbiztosítási baleset-koncentrációs kockázati részmodul tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt, az egyes országok tekintetében.

C1410

A baleset-koncentrációs kockázat tekintetében figyelembe veendő egyéb országok

Adja meg a baleset-koncentrációs kockázat tekintetében figyelembe veendő egyéb országok ISO kódját.

C1370/R4020

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Az összes ország teljes baleset-koncentrációs kockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az egészségbiztosítási baleset-koncentrációs kockázati részmodul teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt, az országok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt.

C1370/R4030

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Országok közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet az egészségbiztosítási baleset-koncentrációs kockázati részmodul egyes országokkal kapcsolatos összesítése eredményez.

C1370/R4040

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Az összes ország teljes baleset-koncentrációs kockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

Az egészségbiztosítási baleset-koncentrációs kockázati részmodul teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt, az országok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele után.

C1380/R3700–R4010

Becsült kockázatcsökkentés – Országok

A biztosító ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült kockázatcsökkentő hatása a becsült ismételt érvénybe helyezési díjak nélkül, az egyes megadott országok tekintetében.

C1380/R4020

Becsült kockázatcsökkentés – Az összes ország teljes balesetkoncentrációs kockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A biztosító sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült teljes kockázatcsökkentő hatása az összes ország tekintetében.

C1390/R3700–R4010

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak – Országok

A biztosító ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült ismételt érvénybe helyezési díja az egyes megadott országok tekintetében.

C1390/R4020

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak – Az összes ország teljes balesetkoncentrációs kockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A biztosító sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült teljes becsült ismételt érvénybe helyezési díjai az összes ország tekintetében.

C1400/R3700–R4010

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Országok

Az egészségbiztosítási baleset-koncentrációs kockázati részmodul tőkeszükséglete az egyes megadott országok tekintetében a biztosító ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatás levonása után.

C1400/R4020

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Az összes ország teljes baleset-koncentrációs kockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az egészségbiztosítási baleset-koncentrációs kockázati részmodul teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés után, az országok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt.

C1400/R4030

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Országok közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet az egészségbiztosítási baleset-koncentrációs kockázati részmodul egyes országokkal kapcsolatos, kockázatcsökkentés utáni tőkeszükségleteinek összesítése eredményez.

C1400/R4040

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Az összes ország teljes baleset-koncentrációs kockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

Az egészségbiztosítási baleset-koncentrációs kockázati részmodul teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés után, figyelembe véve a C1400/R4020 szerinti diverzifikációs hatást.

Egészségbiztosítási katasztrófakockázat – Járványkockázat

C1440/R4100–R4410

Gyógyászati költségkockázat – Biztosított személyek száma – Országok

Az egyes megadott országok tekintetében a biztosító vagy viszontbiztosító azon biztosított személyeinek a száma, akik megfelelnek az alábbi feltételeknek:

az adott ország lakói;

olyan, üzemi balesetbiztosítási vagy -viszontbiztosítási kötelezettségektől eltérő gyógyászati költségbiztosítási vagy -viszontbiztosítási kötelezettségek hatálya alá tartoznak, amelyek kiterjednek a fertőző betegségekből eredő gyógyászati költségekre.

E biztosított személyek a következő egészségügyi szolgáltatásokat vehetik igénybe:

kórházi ápolás;

járóbeteg-rendelés igénybevétele;

nem vesz igénybe hivatalos orvosi kezelést.

C1450/R4100–R4410

C1470/R4100–R4410

C1490/R4100–R4410

Gyógyászati költségkockázat – Szolgáltatástípus igénybevételének fajlagos költsége – Országok

Az egyes megadott országok tekintetében a biztosító vagy viszontbiztosító által a biztosított személyek részére az üzemi balesetbiztosítási vagy -viszontbiztosítási kötelezettségektől eltérő gyógyászati költségbiztosítási vagy -viszontbiztosítási kötelezettségek területén igénybevett adott egészségügyi szolgáltatástípus kapcsán járvány esetén kifizetendő összegek legjobb becslése.

C1460/R4100–R4410

C1480/R4100–R4410

C1500/R4100–R4410

Gyógyászati költségkockázat – Az adott szolgáltatástípust igénybe vevő biztosított személyek aránya – Országok

Az adott szolgáltatástípust igénybe vevő, klinikai tüneteket mutató biztosított személyek aránya az egyes megadott országok tekintetében.

C1510/R4100–R4410

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Országok

Az egészségbiztosítási járványkockázati részmodul tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt, az egyes megadott országok tekintetében.

C1550

A járványkockázat tekintetében figyelembe veendő egyéb országok

Adja meg a baleset-koncentrációs kockázat tekintetében figyelembe veendő egyéb országok ISO kódját.

C1420/R4420

Jövedelembiztosítás – Biztosított személyek száma – Teljes járványkockázat az összes ország tekintetében

Az összes ország tekintetében azon biztosított személyek száma, akik üzemi balesetbiztosítási vagy -viszontbiztosítási kötelezettségektől eltérő jövedelembiztosítási vagy -viszontbiztosítási kötelezettségek hatálya alá tartoznak.

C1430/R4420

Jövedelembiztosítás – Teljes járványkockázati kitettség – Teljes járványkockázat az összes ország tekintetében

A biztosítók és viszontbiztosítók jövedelembiztosítással kapcsolatos teljes járványkockázati kitettsége az összes megadott ország tekintetében.

A biztosított személyeknek fizetendő szolgáltatások értéke a biztosítási összeg, illetve ha a biztosítási szerződésben ismétlődő kifizetések szerepelnek, akkor a kifizetendő szolgáltatások legjobb becslése a biztosított személy tartós rokkantságát és a felépülés elmaradását feltételezve.

C1510/R4420

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Teljes járványkockázat az összes ország tekintetében

Az egészségbiztosítási járványkockázati részmodul teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt az összes megadott ország tekintetében.

C1520/R4420

Becsült kockázatcsökkentés – Teljes járványkockázat az összes ország tekintetében

A biztosító ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek teljes becsült kockázatcsökkentő hatása a becsült ismételt érvénybe helyezési díjak nélkül, az összes megadott ország tekintetében.

C1530/R4420

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak – Teljes járványkockázat az összes ország tekintetében

A biztosító ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek teljes becsült ismételt érvénybe helyezési díja az összes megadott ország tekintetében.

C1540/R4420

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Teljes járványkockázat az összes ország tekintetében

Az egészségbiztosítási járványkockázati részmodul teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés után az összes megadott ország tekintetében.

S.28.01 – Minimális tőkeszükséglet – Csak élet- vagy csak nem-életbiztosítási vagy viszontbiztosítási tevékenység esetén

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények nyitó, negyedéves és éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.

Az S.28.01 táblát az életbiztosítási és nem-életbiztosítási tevékenységet egyaránt végző biztosítóktól és viszontbiztosítóktól eltérő biztosítóknak és viszontbiztosítóknak kell benyújtaniuk. Az életbiztosítási és nem-életbiztosítási tevékenységet egyaránt folytató biztosítóknak és viszontbiztosítóknak az S.28.02 táblát kell benyújtaniuk.

A táblát a Szolvencia II. szerinti értékelés elvei alapján kell kitölteni, amelynek értelmében a díjelőírás a biztosítónak vagy viszontbiztosítónak egy meghatározott időszakban fizetendő díj (az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 1. cikkének 11. pontjában foglalt meghatározás szerint).

A biztosítástechnikai tartalékok alatt minden esetben a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések alkalmazása utáni biztosítástechnikai tartalékokat kell érteni.

A minimális tőkeszükséglet kiszámításánál alkalmazott lineáris formula alsó korlátja az SCR 25 %-ának, felső korlátja az SCR 45 %-ának felel meg. A minimális tőkeszükséglet tekintetében abszolút alsó korlát érvényesül a vállalkozás jellegétől függően (a 2009/138/EK irányelv 129. cikke (1) bekezdésének d) pontjában meghatározottak szerint).

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0010/R0010

Lineáris formula komponens nem-életbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségekre vonatkozóan – MCRNL Result

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 250. cikke alapján kiszámított nem-életbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségekre vonatkozó lineáris formula komponens.

C0020/R0020

Gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül)

A gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosítás és az arányos viszontbiztosítás biztosítástechnikai tartalékai kockázati ráhagyás nélkül, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett.

C0030/R0020

Gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül)

A gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása az utolsó (gördülő) 12 hónapban, a viszontbiztosítási szerződések alapján fizetendő díjainak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett.

C0020/R0030

Jövedelembiztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül)

A jövedelembiztosítás és az arányos viszontbiztosítás biztosítástechnikai tartalékai kockázati ráhagyás nélkül, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett.

C0030/R0030

Jövedelembiztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül)

A jövedelembiztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása az utolsó (gördülő) 12 hónapban, a viszontbiztosítási szerződések alapján fizetendő díjak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett.

C0020/R0040

Üzemi balesetbiztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül)

Az üzemi balesetbiztosítás és az arányos viszontbiztosítás biztosítástechnikai tartalékai kockázati ráhagyás nélkül, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett.

C0030/R0040

Üzemi balesetbiztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül)

Az üzemi balesetbiztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása az utolsó (gördülő) 12 hónapban, a viszontbiztosítási szerződések alapján fizetendő díjak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett.

C0020/R0050

Gépjármű-felelősségbiztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül)

A gépjármű-felelősségbiztosítás és az arányos viszontbiztosítás biztosítástechnikai tartalékai kockázati ráhagyás nélkül, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett.

C0030/R0050

Gépjármű-felelősségbiztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül)

A gépjármű-felelősségbiztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása az utolsó (gördülő) 12 hónapban, a viszontbiztosítási szerződések alapján fizetendő díjak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett.

C0020/R0060

Egyéb gépjármű-biztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül)

Az egyéb gépjármű-biztosítás és az arányos viszontbiztosítás biztosítástechnikai tartalékai kockázati ráhagyás nélkül, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett.

C0030/R0060

Egyéb gépjármű-biztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül)

Az egyéb gépjármű-biztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása az utolsó (gördülő) 12 hónapban, a viszontbiztosítási szerződések alapján fizetendő díjak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett.

C0020/R0070

Tengeri, légi és szállítási biztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül)

A tengeri, légi és szállítási biztosítás és az arányos viszontbiztosítás biztosítástechnikai tartalékai kockázati ráhagyás nélkül, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett.

C0030/R0070

Tengeri, légi és szállítási biztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül)

A tengeri, légi és szállítási biztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása az utolsó (gördülő) 12 hónapban, a viszontbiztosítási szerződések alapján fizetendő díjak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett.

C0020/R0080

Tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül)

A tűz- és egyéb vagyoni kár biztosításához és az arányos viszontbiztosításhoz kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok kockázati ráhagyás nélkül, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett.

C0030/R0080

Tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül)

Tűz- és egyéb vagyoni kár biztosításához és az arányos viszontbiztosításhoz kapcsolódó díjelőírás az utolsó (gördülő) 12 hónapban, a viszontbiztosítási szerződések alapján fizetendő díjak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett.

C0020/R0090

Általános felelősségbiztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül)

Az általános felelősségbiztosítás és az arányos viszontbiztosítás biztosítástechnikai tartalékai kockázati ráhagyás nélkül, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett.

C0030/R0090

Általános felelősségbiztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül)

Az általános felelősségbiztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása az utolsó (gördülő) 12 hónapban, a viszontbiztosítási szerződések alapján fizetendő díjak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett.

C0020/R0100

Hitel- és kezességvállalási biztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül)

A hitel- és kezességvállalási biztosítás és az arányos viszontbiztosítás biztosítástechnikai tartalékai kockázati ráhagyás nélkül, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett.

C0030/R0100

Hitel- és kezességvállalási biztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül)

A hitel- és kezességvállalási biztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása az utolsó (gördülő) 12 hónapban, a viszontbiztosítási szerződések alapján fizetendő díjak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett.

C0020/R0110

Jogvédelmi biztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül)

A jogvédelmi biztosítás és az arányos viszontbiztosítás biztosítástechnikai tartalékai kockázati ráhagyás nélkül, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett.

C0030/R0110

Jogvédelmi biztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül)

A jogvédelmi biztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása az utolsó (gördülő) 12 hónapban, a viszontbiztosítási szerződések alapján fizetendő díjak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett.

C0020/R0120

Segítségnyújtás és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül)

A segítségnyújtás és arányos viszontbiztosítás biztosítástechnikai tartalékai kockázati ráhagyás nélkül, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett.

C0030/R0120

Segítségnyújtás és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül)

A segítségnyújtás és arányos viszontbiztosítás díjelőírása az utolsó (gördülő) 12 hónapban, a viszontbiztosítási szerződések alapján fizetendő díjak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett.

C0020/R0130

Különböző pénzügyi veszteségek biztosítása és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül)

A különböző pénzügyi veszteségek biztosításához és az arányos viszontbiztosításhoz kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok kockázati ráhagyás nélkül, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett.

C0030/R0130

Különböző pénzügyi veszteségek biztosítása és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül)

A különböző pénzügyi veszteségek biztosításához és az arányos viszontbiztosításhoz kapcsolódó díjelőírás az utolsó (gördülő) 12 hónapban, a viszontbiztosítási szerződések alapján fizetendő díjak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett.

C0020/R0140

Nem arányos egészség-viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül)

A nem arányos egészség-viszontbiztosítás biztosítástechnikai tartalékai kockázati ráhagyás nélkül, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett.

C0030/R0140

Nem arányos egészség-viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül)

A nem arányos egészség-viszontbiztosítás díjelőírása az utolsó (gördülő) 12 hónapban, a viszontbiztosítási szerződések alapján fizetendő díjak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett.

C0020/R0150

Nem arányos baleset-viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül)

A nem arányos baleset-viszontbiztosítás biztosítástechnikai tartalékai kockázati ráhagyás nélkül, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett.

C0030/R0150

Nem arányos baleset-viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül)

A nem arányos baleset-viszontbiztosítás díjelőírása az utolsó (gördülő) 12 hónapban, a viszontbiztosítási szerződések alapján fizetendő díjak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett.

C0020/R0160

Nem arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül)

A nem arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás biztosítástechnikai tartalékai kockázati ráhagyás nélkül, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett.

C0030/R0160

Nem arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül)

A nem arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás díjelőírása az utolsó (gördülő) 12 hónapban, a viszontbiztosítási szerződések alapján fizetendő díjak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett.

C0020/R0170

Nem arányos vagyon-viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül)

A nem arányos vagyon-viszontbiztosítás biztosítástechnikai tartalékai kockázati ráhagyás nélkül, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett.

C0030/R0170

Nem arányos vagyon-viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül)

A nem arányos vagyon-viszontbiztosítás díjelőírása az utolsó (gördülő) 12 hónapban, a viszontbiztosítási szerződések alapján fizetendő díjak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett.

C0040/R0200

Lineáris formula komponens életbiztosítási és élet-viszontbiztosítási kötelezettségekre vonatkozóan – MCRL Result

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 251. cikkével összhangban kiszámított életbiztosítási vagy élet-viszontbiztosítási kötelezettségekre vonatkozó lineáris formula komponens eredménye.

C0050/R0210

Nyereségrészesedéssel járó kötelezettségek – garantált szolgáltatások – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül)

A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok a nyereségrészesedéssel járó életbiztosítási kötelezettségek garantált szolgáltatásaival kapcsolatban, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, valamint amennyiben az alapul szolgáló életbiztosítási kötelezettségek nyereségrészesedést tartalmaznak, a viszontbiztosítási kötelezettségekre vonatkozó kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett.

C0050/R0220

Nyereségrészesedéssel járó kötelezettségek – Jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedések – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül)

A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok a nyereségrészesedéssel járó életbiztosítási kötelezettségekre vonatkozó jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedésekkel kapcsolatban, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett.

C0050/R0230

Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási kötelezettségek – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül)

A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási kötelezettségekre és az ilyen biztosítási kötelezettségekhez kapcsolódó viszontbiztosítási kötelezettségekre vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett.

C0050/R0240

Egyéb életbiztosítási (élet-viszontbiztosítási) és egészségbiztosítási (egészség-viszontbiztosítási) kötelezettségek – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül)

A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok az egyéb életbiztosítási kötelezettségekre és az ilyen biztosítási kötelezettségekhez kapcsolódó viszontbiztosítási kötelezettségekre vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett.

Itt kell jelenteni a nem-életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó járadékokat.

C0060/R0250

Teljes kockáztatott tőke az életbiztosítási és élet-viszontbiztosítási kötelezettségek összessége tekintetében – Nettó kockáztatott tőke összesen (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül)

A teljes kockáztatott tőke összesen, amely – minden egyes, életbiztosítási vagy viszontbiztosítási kötelezettséggel járó szerződésre vonatkozóan – a szerződések kockáztatott tőkéjének összege.

C0070/R0300

A teljes minimális tőkeszükséglet kiszámítása – Lineáris MCR

A lineáris minimális tőkeszükséglet a nem-életbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségekre vonatkozó MCR lineáris formula komponens és az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 249. cikke alapján kiszámított életbiztosítási és élet-viszontbiztosítási kötelezettségekre vonatkozó lineáris formula komponens összegével egyenlő.

C0070/R0310

A teljes minimális tőkeszükséglet kiszámítása – SCR

A 2009/138/EK irányelv 103–127. cikke szerint kiszámítandó és jelentendő legfrissebb SCR – az éves vagy, amennyiben az SCR-t (például a kockázati profil változása miatt) újból kiszámították, az annak megfelelő frissebb adat – a többlettőke-követelménnyel együtt. Az SCR számításához belső modellt vagy részleges belső modellt alkalmazó biztosítóknak az erre vonatkozó SCR-t kell felhasználniuk, kivéve, ha a 2009/138/EK irányelv 129. cikkének (3) bekezdése alapján a nemzeti felügyeleti hatóság a standard formula alkalmazását írja elő.

C0070/R0320

A teljes minimális tőkeszükséglet kiszámítása – Az MCR felső korlátja

A többlettőke-követelményt is tartalmazó SCR 45 %-aként kiszámított összeg a 2009/138/EK irányelv 129. cikkének (3) bekezdése alapján.

C0070/R0330

A teljes minimális tőkeszükséglet kiszámítása – Az MCR alsó korlátja

A többlettőke-követelményt is tartalmazó SCR 25 %-aként kiszámított összeg a 2009/138/EK irányelv 129. cikkének (3) bekezdése alapján.

C0070/R0340

A teljes minimális tőkeszükséglet kiszámítása – Kombinált MCR

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 248. cikkének (2) bekezdése szerinti formula alapján kiszámított komponens eredménye.

C0070/R0350

A teljes minimális tőkeszükséglet kiszámítása – Az MCR abszolút alsó korlátja

A 2009/138/EK irányelv 129. cikke (1) bekezdésének d) pontjában meghatározottak szerint kerül kiszámításra.

C0070/R0400

Minimális tőkeszükséglet

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 248. cikkének (1) bekezdése szerinti formula alapján kiszámított komponens eredménye.

S.28.02 – Minimális tőkeszükséglet – Életbiztosítási és nem-életbiztosítási tevékenységet egyaránt végző biztosítók és viszontbiztosítók esetén

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények nyitó, negyedéves és éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.

Az S.28.02 táblát az életbiztosítási és nem-életbiztosítási tevékenységet egyaránt végző biztosítóknak és viszontbiztosítóknak kell benyújtaniuk. Az életbiztosítási és nem-életbiztosítási tevékenységet egyaránt végző biztosítóktól és viszontbiztosítóktól eltérő biztosítóknak és viszontbiztosítóknak az S.28.01 táblát kell benyújtaniuk.

A táblát a Szolvencia II. szerinti értékelés elvei alapján kell kitölteni, amelynek értelmében a díjelőírás a biztosítónak vagy viszontbiztosítónak egy meghatározott időszakban fizetendő díj (az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 1. cikkének 11. pontjában foglalt meghatározás szerint).

A biztosítástechnikai tartalékok alatt minden esetben a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések alkalmazása utáni biztosítástechnikai tartalékokat kell érteni.

A minimális tőkeszükséglet kiszámításánál alkalmazott lineáris formula alsó korlátja az SCR 25 %-ának, felső korlátja az SCR 45 %-ának felel meg. A minimális tőkeszükséglet tekintetében abszolút alsó korlát érvényesül a vállalkozás jellegétől függően (a 2009/138/EK irányelv 129. cikke (1) bekezdésének d) pontjában meghatározottak szerint).

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0010/R0010

Lineáris formula komponens nem-életbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségekre vonatkozóan – MCR(NL,NL) result – Nem-életbiztosítási tevékenységek

A nem-életbiztosítási tevékenységekhez kapcsolódó, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 252. cikkének (4) és (5) bekezdése alapján kiszámított nem-életbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségekre vonatkozó lineáris formula komponens.

C0020/R0010

Lineáris formula komponens nem-életbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségekre vonatkozóan – MCR(NL,L) result

Az életbiztosítási tevékenységekhez kapcsolódó, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 252. cikkének (9) és (10) bekezdése alapján kiszámított nem-életbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségekre vonatkozó lineáris formula komponens.

C0030/R0020

Gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – Nem-életbiztosítási tevékenységek

A gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosítás és az arányos viszontbiztosítás biztosítástechnikai tartalékai kockázati ráhagyás nélkül, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0040/R0020

Gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – Nem-életbiztosítási tevékenységek

A gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása az utolsó (gördülő) 12 hónapban, a viszontbiztosítási szerződések alapján fizetendő díjak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0050/R0020

Gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – életbiztosítási tevékenységek

A gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosítás és az arányos viszontbiztosítás biztosítástechnikai tartalékai kockázati ráhagyás nélkül, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0060/R0020

Gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – Életbiztosítási tevékenységek

A gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása az utolsó (gördülő) 12 hónapban, a viszontbiztosítási szerződések alapján fizetendő díjak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0030/R0030

Jövedelembiztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – Nem-életbiztosítási tevékenységek

A jövedelembiztosítás és az arányos viszontbiztosítás biztosítástechnikai tartalékai kockázati ráhagyás nélkül, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0040/R0030

Jövedelembiztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – Nem-életbiztosítási tevékenységek

A jövedelembiztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása az utolsó (gördülő) 12 hónapban, a viszontbiztosítási szerződések alapján fizetendő díjak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0050/R0030

Jövedelembiztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – Életbiztosítási tevékenységek

A jövedelembiztosítás és az arányos viszontbiztosítás biztosítástechnikai tartalékai kockázati ráhagyás nélkül, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0060/R0030

Jövedelembiztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – Életbiztosítási tevékenységek

A jövedelembiztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása az utolsó (gördülő) 12 hónapban, a viszontbiztosítási szerződések alapján fizetendő díjak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0030/R0040

Üzemi balesetbiztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – Nem-életbiztosítási tevékenységek

Az üzemi balesetbiztosítás és az arányos viszontbiztosítás biztosítástechnikai tartalékai kockázati ráhagyás nélkül, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0040/R0040

Üzemi balesetbiztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – Nem-életbiztosítási tevékenységek

Az üzemi balesetbiztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása az utolsó (gördülő) 12 hónapban, a viszontbiztosítási szerződések alapján fizetendő díjak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0050/R0040

Üzemi balesetbiztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – Életbiztosítási tevékenységek

Az üzemi balesetbiztosítás és az arányos viszontbiztosítás biztosítástechnikai tartalékai kockázati ráhagyás nélkül, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0060/R0040

Üzemi balesetbiztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – Életbiztosítási tevékenységek

Az üzemi balesetbiztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása az utolsó (gördülő) 12 hónapban, a viszontbiztosítási szerződések alapján fizetendő díjak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0030/R0050

Gépjármű-felelősségbiztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – Nem-életbiztosítási tevékenységek

A gépjármű-felelősségbiztosítás és az arányos viszontbiztosítás biztosítástechnikai tartalékai kockázati ráhagyás nélkül, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0040/R0050

Gépjármű-felelősségbiztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – Nem-életbiztosítási tevékenységek

A gépjármű-felelősségbiztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása az utolsó (gördülő) 12 hónapban, a viszontbiztosítási szerződések alapján fizetendő díjak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0050/R0050

Gépjármű-felelősségbiztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – Életbiztosítási tevékenységek

A gépjármű-felelősségbiztosítás és az arányos viszontbiztosítás biztosítástechnikai tartalékai kockázati ráhagyás nélkül, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0060/R0050

Gépjármű-felelősségbiztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – Életbiztosítási tevékenységek

A gépjármű-felelősségbiztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása az utolsó (gördülő) 12 hónapban, a viszontbiztosítási szerződések alapján fizetendő díjak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0030/R0060

Egyéb gépjármű-biztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – Nem-életbiztosítási tevékenységek

Az egyéb gépjármű-biztosítás és az arányos viszontbiztosítás biztosítástechnikai tartalékai kockázati ráhagyás nélkül, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0040/R0060

Egyéb gépjármű-biztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – Nem-életbiztosítási tevékenységek

Az egyéb gépjármű-biztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása az utolsó (gördülő) 12 hónapban, a viszontbiztosítási szerződések alapján fizetendő díjak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0050/R0060

Egyéb gépjármű-biztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – Életbiztosítási tevékenységek

Az egyéb gépjármű-biztosítás és az arányos viszontbiztosítás biztosítástechnikai tartalékai kockázati ráhagyás nélkül, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0060/R0060

Egyéb gépjármű-biztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – Életbiztosítási tevékenységek

Az egyéb gépjármű-biztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása az utolsó (gördülő) 12 hónapban, a viszontbiztosítási szerződések alapján fizetendő díjak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0030/R0070

Tengeri, légi és szállítási biztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – Nem-életbiztosítási tevékenységek

A tengeri, légi és szállítási biztosítás és az arányos viszontbiztosítás biztosítástechnikai tartalékai kockázati ráhagyás nélkül, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0040/R0070

Tengeri, légi és szállítási biztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – Nem-életbiztosítási tevékenységek

A tengeri, légi és szállítási biztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása az utolsó (gördülő) 12 hónapban, a viszontbiztosítási szerződések alapján fizetendő díjak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0050/R0070

Tengeri, légi és szállítási biztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – Életbiztosítási tevékenységek

A tengeri, légi és szállítási biztosítás és az arányos viszontbiztosítás biztosítástechnikai tartalékai kockázati ráhagyás nélkül, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0060/R0070

Tengeri, légi és szállítási biztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – Életbiztosítási tevékenységek

A tengeri, légi és szállítási biztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása az utolsó (gördülő) 12 hónapban, a viszontbiztosítási szerződések alapján fizetendő díjak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0030/R0080

Tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – Nem-életbiztosítási tevékenységek

A tűz- és egyéb vagyoni kár biztosításához és az arányos viszontbiztosításhoz kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok kockázati ráhagyás nélkül, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0040/R0080

Tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – Nem-életbiztosítási tevékenységek

Tűz- és egyéb vagyoni kár biztosításához és az arányos viszontbiztosításhoz kapcsolódó díjelőírás az utolsó (gördülő) 12 hónapban, a viszontbiztosítási szerződések alapján fizetendő díjak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0050/R0080

Tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – Életbiztosítási tevékenységek

A tűz- és egyéb vagyoni kár biztosításához és az arányos viszontbiztosításhoz kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok kockázati ráhagyás nélkül, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0060/R0080

Tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – Életbiztosítási tevékenységek

Tűz- és egyéb vagyoni kár biztosításához és az arányos viszontbiztosításhoz kapcsolódó díjelőírás az utolsó (gördülő) 12 hónapban, a viszontbiztosítási szerződések alapján fizetendő díjak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0030/R0090

Általános felelősségbiztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – Nem-életbiztosítási tevékenységek

Az általános felelősségbiztosítás és az arányos viszontbiztosítás biztosítástechnikai tartalékai kockázati ráhagyás nélkül, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0040/R0090

Általános felelősségbiztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – Nem-életbiztosítási tevékenységek

Az általános felelősségbiztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása az utolsó (gördülő) 12 hónapban, a viszontbiztosítási szerződések alapján fizetendő díjak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0050/R0090

Általános felelősségbiztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – Életbiztosítási tevékenységek

Az általános felelősségbiztosítás és az arányos viszontbiztosítás biztosítástechnikai tartalékai kockázati ráhagyás nélkül, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0060/R0090

Általános felelősségbiztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – Életbiztosítási tevékenységek

Az általános felelősségbiztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása az utolsó (gördülő) 12 hónapban, a viszontbiztosítási szerződések alapján fizetendő díjak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0030/R0100

Hitel- és kezességvállalási biztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – Nem-életbiztosítási tevékenységek

A hitel- és kezességvállalási biztosítás és az arányos viszontbiztosítás biztosítástechnikai tartalékai kockázati ráhagyás nélkül, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0040/R0100

Hitel- és kezességvállalási biztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – Nem-életbiztosítási tevékenységek

A hitel- és kezességvállalási biztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása az utolsó (gördülő) 12 hónapban, a viszontbiztosítási szerződések alapján fizetendő díjak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0050/R0100

Hitel- és kezességvállalási biztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – Életbiztosítási tevékenységek

A hitel- és kezességvállalási biztosítás és az arányos viszontbiztosítás biztosítástechnikai tartalékai kockázati ráhagyás nélkül, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0060/R0100

Hitel- és kezességvállalási biztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – Életbiztosítási tevékenységek

A hitel- és kezességvállalási biztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása az utolsó (gördülő) 12 hónapban, a viszontbiztosítási szerződések alapján fizetendő díjak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0030/R0110

Jogvédelmi biztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – Nem-életbiztosítási tevékenységek

A jogvédelmi biztosítás és az arányos viszontbiztosítás biztosítástechnikai tartalékai kockázati ráhagyás nélkül, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0040/R0110

Jogvédelmi biztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – Nem-életbiztosítási tevékenységek

A jogvédelmi biztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása az utolsó (gördülő) 12 hónapban, a viszontbiztosítási szerződések alapján fizetendő díjak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0050/R0110

Jogvédelmi biztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – Életbiztosítási tevékenységek

A jogvédelmi biztosítás és az arányos viszontbiztosítás biztosítástechnikai tartalékai kockázati ráhagyás nélkül, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0060/R0110

Jogvédelmi biztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – Életbiztosítási tevékenységek

A jogvédelmi biztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása az utolsó (gördülő) 12 hónapban, a viszontbiztosítási szerződések alapján fizetendő díjak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0030/R0120

Segítségnyújtás és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – Nem-életbiztosítási tevékenységek

A segítségnyújtás és az arányos viszontbiztosítás biztosítástechnikai tartalékai kockázati ráhagyás nélkül, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0040/R0120

Segítségnyújtás és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – Nem-életbiztosítási tevékenységek

A segítségnyújtás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása az utolsó (gördülő) 12 hónapban, a viszontbiztosítási szerződések alapján fizetendő díjak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0050/R0120

Segítségnyújtás és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – Életbiztosítási tevékenységek

A segítségnyújtás és az arányos viszontbiztosítás biztosítástechnikai tartalékai kockázati ráhagyás nélkül, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0060/R0120

Segítségnyújtás és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – Életbiztosítási tevékenységek

A segítségnyújtás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása az utolsó (gördülő) 12 hónapban, a viszontbiztosítási szerződések alapján fizetendő díjak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0030/R0130

Különböző pénzügyi veszteségek biztosítása és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – Nem-életbiztosítási tevékenységek

A különböző pénzügyi veszteségek biztosításához és az arányos viszontbiztosításhoz kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok kockázati ráhagyás nélkül, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0040/R0130

Különböző pénzügyi veszteségek biztosítása és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – Nem-életbiztosítási tevékenységek

Különböző pénzügyi veszteségek biztosításához és az arányos viszontbiztosításhoz kapcsolódó díjelőírás az utolsó (gördülő) 12 hónapban, a viszontbiztosítási szerződések alapján fizetendő díjak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0050/R0130

Különböző pénzügyi veszteségek biztosítása és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – Életbiztosítási tevékenységek

A különböző pénzügyi veszteségek biztosításához és az arányos viszontbiztosításhoz kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok kockázati ráhagyás nélkül, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0060/R0130

Különböző pénzügyi veszteségek biztosítása és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – Életbiztosítási tevékenységek

Különböző pénzügyi veszteségek biztosításához és az arányos viszontbiztosításhoz kapcsolódó díjelőírás az utolsó (gördülő) 12 hónapban, a viszontbiztosítási szerződések alapján fizetendő díjak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0030/R0140

Nem arányos egészség-viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – Nem-életbiztosítási tevékenységek

A nem arányos egészség-viszontbiztosítás biztosítástechnikai tartalékai kockázati ráhagyás nélkül, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0040/R0140

Nem arányos egészség-viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – Nem-életbiztosítási tevékenységek

A nem arányos egészség-viszontbiztosítás díjelőírása az utolsó (gördülő) 12 hónapban, a viszontbiztosítási szerződések alapján fizetendő díjak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0050/R0140

Nem arányos egészség-viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – Életbiztosítási tevékenységek

A nem arányos egészség-viszontbiztosítás biztosítástechnikai tartalékai kockázati ráhagyás nélkül, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0060/R0140

Nem arányos egészség-viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – Életbiztosítási tevékenységek

A nem arányos egészség-viszontbiztosítás díjelőírása az utolsó (gördülő) 12 hónapban, a viszontbiztosítási szerződések alapján fizetendő díjak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0030/R0150

Nem arányos baleset-viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – Nem-életbiztosítási tevékenységek

A nem arányos baleset-viszontbiztosítás biztosítástechnikai tartalékai kockázati ráhagyás nélkül, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0040/R0150

Nem arányos baleset-viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – Nem-életbiztosítási tevékenységek

A nem arányos baleset-viszontbiztosítás díjelőírása az utolsó (gördülő) 12 hónapban, a viszontbiztosítási szerződések alapján fizetendő díjak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0050/R0150

Nem arányos baleset-viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – Életbiztosítási tevékenységek

A nem arányos baleset-viszontbiztosítás biztosítástechnikai tartalékai kockázati ráhagyás nélkül, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0060/R0150

Nem arányos baleset-viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – Életbiztosítási tevékenységek

A nem arányos baleset-viszontbiztosítás díjelőírása az utolsó (gördülő) 12 hónapban, a viszontbiztosítási szerződések alapján fizetendő díjak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0030/R0160

Nem arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – Nem-életbiztosítási tevékenységek

A nem arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás biztosítástechnikai tartalékai kockázati ráhagyás nélkül, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0040/R0160

Nem arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – Nem-életbiztosítási tevékenységek

A nem arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás díjelőírása az utolsó (gördülő) 12 hónapban, a viszontbiztosítási szerződések alapján fizetendő díjak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0050/R0160

Nem arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – Életbiztosítási tevékenységek

A nem arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás biztosítástechnikai tartalékai kockázati ráhagyás nélkül, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0060/R0160

Nem arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – Életbiztosítási tevékenységek

A nem arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás díjelőírása az utolsó (gördülő) 12 hónapban, a viszontbiztosítási szerződések alapján fizetendő díjak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0030/R0170

Nem arányos vagyon-viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – Nem-életbiztosítási tevékenységek

A nem arányos vagyon-viszontbiztosítás biztosítástechnikai tartalékai kockázati ráhagyás nélkül, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0040/R0170

Nem arányos vagyon-viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – Nem-életbiztosítási tevékenységek

A nem arányos vagyon-viszontbiztosítás díjelőírása az utolsó (gördülő) 12 hónapban, a viszontbiztosítási szerződések alapján fizetendő díjak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0050/R0170

Nem arányos vagyon-viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – Életbiztosítási tevékenységek

A nem arányos vagyon-viszontbiztosítás biztosítástechnikai tartalékai kockázati ráhagyás nélkül, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0060/R0170

Nem arányos vagyon-viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – Életbiztosítási tevékenységek

A nem arányos vagyon-viszontbiztosítás díjelőírása az utolsó (gördülő) 12 hónapban, a viszontbiztosítási szerződések alapján fizetendő díjak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekkel összefüggésben.

C0070/R0200

Lineáris formula komponens életbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségekre vonatkozóan MCR(L,NL) Result

A nem-életbiztosítási tevékenységekhez kapcsolódó, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 252. cikkének (4) és (5) bekezdése alapján kiszámított életbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségekre vonatkozó lineáris formula komponens.

C0080/R0200

Lineáris formula komponens az életbiztosítási és élet-viszontbiztosítási kötelezettségekre vonatkozóan MCR(L,L) Result

Az életbiztosítási tevékenységekhez kapcsolódó, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 252. cikkének (9) és (10) bekezdése alapján kiszámított életbiztosítási és élet- viszontbiztosítási kötelezettségekre vonatkozó lineáris formula komponens.

C0090/R0210

Nyereségrészesedéssel járó kötelezettségek – Garantált szolgáltatások – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – Nem-életbiztosítási tevékenységek

A nem-életbiztosítási tevékenységekhez kapcsolódó, kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok a nyereségrészesedéssel járó életbiztosítási kötelezettségek garantált szolgáltatásaival kapcsolatban, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, valamint amennyiben az alapul szolgáló biztosítási kötelezettségek nyereségrészesedést tartalmaznak, a nem-életbiztosítási tevékenységekhez kapcsolódó, viszontbiztosítási kötelezettségekre vonatkozó, kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett.

C0110/R0210

Nyereségrészesedéssel járó kötelezettségek – Garantált szolgáltatások – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – Életbiztosítási tevékenységek

Az életbiztosítási tevékenységekhez kapcsolódó, kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok a nyereségrészesedéssel járó életbiztosítási kötelezettségek garantált szolgáltatásaival kapcsolatban, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, valamint amennyiben az alapul szolgáló biztosítási kötelezettségek nyereségrészesedést tartalmaznak, az életbiztosítási tevékenységekhez kapcsolódó, viszontbiztosítási kötelezettségekre vonatkozó, kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett.

C0090/R0220

Nyereségrészesedéssel járó kötelezettségek – Jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedések – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – Nem-életbiztosítási tevékenységek

A nem-életbiztosítási tevékenységekhez kapcsolódó, kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok a nyereségrészesedéssel járó életbiztosítási kötelezettségekre vonatkozó jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedésekkel kapcsolatban, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett.

C0110/R0220

Nyereségrészesedéssel járó kötelezettségek – Jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedések – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – Életbiztosítási tevékenységek

Az életbiztosítási tevékenységekhez kapcsolódó, kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok a nyereségrészesedéssel járó életbiztosítási kötelezettségekre vonatkozó jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedésekkel kapcsolatban, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett.

C0090/R0230

Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási kötelezettségek – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – Nem-életbiztosítási tevékenységek

A nem-életbiztosítási tevékenységekhez kapcsolódó, kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási kötelezettségekre és az ilyen biztosítási kötelezettségekhez kapcsolódó viszontbiztosítási kötelezettségekre vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett.

C0110/R0230

Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási kötelezettségek – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – Életbiztosítási tevékenységek

Az életbiztosítási tevékenységekhez kapcsolódó, kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási kötelezettségekre és az ilyen biztosítási kötelezettségekhez kapcsolódó viszontbiztosítási kötelezettségekre vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett.

C0090/R0240

Egyéb életbiztosítási (élet-viszontbiztosítási) és egészségbiztosítási (egészség-viszontbiztosítási) kötelezettségek – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – Nem-életbiztosítási tevékenységek

A nem-életbiztosítási tevékenységekhez kapcsolódó, kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok az egyéb életbiztosítási kötelezettségekre és az ilyen biztosítási kötelezettségekhez kapcsolódó viszontbiztosítási kötelezettségekre vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett.

C0110/R0240

Egyéb életbiztosítási (élet-viszontbiztosítási) és egészségbiztosítási (egészség-viszontbiztosítási) kötelezettségek – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – Életbiztosítási tevékenységek

Az életbiztosítási tevékenységekhez kapcsolódó, kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok az egyéb életbiztosítási kötelezettségekre és az ilyen biztosítási kötelezettségekhez kapcsolódó viszontbiztosítási kötelezettségekre vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett.

C0100/R0250

Teljes kockáztatott tőke az életbiztosítási és élet-viszontbiztosítási kötelezettségek összessége tekintetében – Nettó teljes kockáztatott tőke (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – Nem-életbiztosítási tevékenységek

A nem-életbiztosítási tevékenységekhez kapcsolódó teljes kockáztatott tőke, amely – minden egyes, életbiztosítási vagy viszontbiztosítási kötelezettséggel járó szerződésre vonatkozóan – azon legmagasabb összegű kötelezettségek összege, amelyeket a biztosítónak a biztosított személy halála vagy rokkantsága esetén az adott szerződés alapján fizetnie kellene, levonva ebből a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől ilyen esetben megtérülő összegeket, valamint a biztosított személy halála vagy rokkantsága esetén fizetendő járadékok várható jelenértéke csökkentve a nettó legjobb becsléssel, nullával egyenlő alsó korlát mellett.

C0120/R0250

Teljes kockáztatott tőke az életbiztosítási és élet-viszontbiztosítási kötelezettségek összessége tekintetében – Nettó teljes kockáztatott tőke (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – Életbiztosítási tevékenységek

Az életbiztosítási tevékenységekhez kapcsolódó teljes kockáztatott tőke, amely – minden egyes, életbiztosítási vagy viszontbiztosítási kötelezettséggel járó szerződésre vonatkozóan – azon legmagasabb összegű kötelezettségek összege, amelyeket a biztosítónak a biztosított személy halála vagy rokkantsága esetén az adott szerződés alapján fizetnie kellene, levonva ebből a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől ilyen esetben megtérülő összegeket, valamint a biztosított személy halála vagy rokkantsága esetén fizetendő járadékok várható jelenértéke csökkentve a nettó legjobb becsléssel, nullával egyenlő alsó korlát mellett.

C0130/R0300

A teljes minimális tőkeszükséglet kiszámítása – Lineáris MCR

A lineáris minimális tőkeszükséglet a nem-életbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségekre vonatkozó MCR lineáris formula komponens és az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 249. cikke alapján kiszámított életbiztosítási és élet-viszontbiztosítási kötelezettségekre vonatkozó lineáris formula komponens összegével egyenlő.

C0130/R0310

A teljes minimális tőkeszükséglet kiszámítása – SCR

A 2009/138/EK irányelv 103–127. cikke alapján kiszámítandó és jelentendő legfrissebb SCR – az éves vagy, amennyiben az SCR-t (például a kockázati profil változása miatt) újból kiszámították, az annak megfelelő frissebb adat – a többlettőke-követelménnyel együtt. Az SCR számításához belső modellt vagy részleges belső modellt alkalmazó biztosítóknak és viszontbiztosítóknak az erre vonatkozó SCR-t kell felhasználniuk, kivéve, ha a 2009/138/EK irányelv 129. cikkének (3) bekezdése alapján a nemzeti felügyeleti hatóság a standard formula alkalmazását írja elő.

C0130/R0320

A teljes minimális tőkeszükséglet kiszámítása – Az MCR felső korlátja

A többlettőke-követelményt is tartalmazó SCR 45 %-aként kiszámított összeg a 2009/138/EK irányelv 129. cikkének (3) bekezdése alapján.

C0130/R0330

A teljes minimális tőkeszükséglet kiszámítása – Az MCR alsó korlátja

A többlettőke-követelményt is tartalmazó SCR 25 %-aként kiszámított összeg a 2009/138/EK irányelv 129. cikkének (3) bekezdése alapján.

C0130/R0340

A teljes minimális tőkeszükséglet kiszámítása – Kombinált MCR

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 248. cikkének (2) bekezdése szerinti formula alapján kiszámított komponens eredménye.

C0130/R0350

A teljes minimális tőkeszükséglet – Az MCR abszolút alsó korlátja

A 2009/138/EK irányelv 129. cikke (1) bekezdésének d) pontjában meghatározottak szerint kerül kiszámításra.

C0130/R0400

Minimális tőkeszükséglet

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 248. cikkének (1) bekezdése szerinti formula alapján kiszámított komponens eredménye.

C0140/R0500

Nem-életbiztosítási és életbiztosítási elvi minimális tőkeszükséglet kiszámítása – Elvi lineáris MCR – Nem-életbiztosítási tevékenységek

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 252. cikkének (3) bekezdése alapján kiszámított összeg.

C0150/R0500

Nem-életbiztosítási és életbiztosítási elvi minimális tőkeszükséglet kiszámítása – Elvi lineáris MCR – Életbiztosítási tevékenységek

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 252. cikkének (9) bekezdése alapján kiszámított összeg.

C0140/R0510

Nem-életbiztosítási és életbiztosítási elvi minimális tőkeszükséglet kiszámítása – Elvi SCR a többlettőke-követelmény nélkül (az éves vagy a legfrissebb számítás szerint) – Nem-életbiztosítási tevékenységek

A 2009/138/EK irányelv 103–127. cikke alapján kiszámítandó és jelentendő legfrissebb elvi SCR – az éves vagy, amennyiben az elvi SCR-t (például a kockázati profil változása miatt) újból kiszámították, az annak megfelelő frissebb adat – a többlettőke-követelmény nélkül. Az SCR számításához belső modellt vagy részleges belső modellt alkalmazó biztosítóknak és viszontbiztosítóknak az erre vonatkozó SCR-t kell felhasználniuk, kivéve, ha a 2009/138/EK irányelv 129. cikkének (3) bekezdése alapján a nemzeti felügyeleti hatóság a standard formula alkalmazását írja elő.

C0150/R0510

Nem-életbiztosítási és életbiztosítási elvi minimális tőkeszükséglet kiszámítása – Elvi SCR (az éves vagy a legfrissebb számítás szerint) a többlettőke-követelmény nélkül – Életbiztosítási tevékenységek

A 2009/138/EK irányelv 103–127. cikke alapján kiszámítandó és jelentendő legfrissebb elvi SCR – az éves vagy, amennyiben az elvi SCR-t (például a kockázati profil változása miatt) újból kiszámították, az annak megfelelő frissebb adat – a többlettőke-követelmény nélkül. Az SCR számításához belső modellt vagy részleges belső modellt alkalmazó biztosítóknak és viszontbiztosítóknak az erre vonatkozó SCR-t kell felhasználniuk, kivéve, ha a 2009/138/EK irányelv 129. cikkének (3) bekezdése alapján a nemzeti felügyeleti hatóság a standard formula alkalmazását írja elő.

C0140/R0520

Nem-életbiztosítási és életbiztosítási elvi minimális tőkeszükséglet kiszámítása – Elvi MCR felső korlátja – Nem-életbiztosítási tevékenységek

A nem-életbiztosításhoz kapcsolódó többlettőke-követelményt is tartalmazó nem-életbiztosítási elvi SCR 45 %-aként kiszámított összeg a 2009/138/EK irányelv 129. cikkének (3) bekezdése alapján.

C0150/R0520

Nem-életbiztosítási és életbiztosítási elvi minimális tőkeszükséglet kiszámítása – Elvi MCR felső korlátja – Életbiztosítási tevékenységek

Az életbiztosításhoz kapcsolódó többlettőke-követelményt is tartalmazó életbiztosítási elvi SCR 45 %-aként kiszámított összeg a 2009/138/EK irányelv 129. cikkének (3) bekezdése alapján.

C0140/R0530

Nem-életbiztosítási és életbiztosítási elvi minimális tőkeszükséglet kiszámítása – Elvi MCR alsó korlátja – Nem-életbiztosítási tevékenységek

A nem-életbiztosításhoz kapcsolódó többlettőke-követelményt is tartalmazó nem-életbiztosítási elvi SCR 25 %-aként kiszámított összeg a 2009/138/EK irányelv 129. cikkének (3) bekezdése alapján.

C0150/R0530

Nem-életbiztosítási és életbiztosítási elvi minimális tőkeszükséglet kiszámítása – Elvi MCR alsó korlátja – Életbiztosítási tevékenységek

Az életbiztosításhoz kapcsolódó többlettőke-követelményt is tartalmazó életbiztosítási elvi SCR 25 %-aként kiszámított összeg a 2009/138/EK irányelv 129. cikkének (3) bekezdése alapján.

C0140/R0540

Nem-életbiztosítási és életbiztosítási elvi minimális tőkeszükséglet kiszámítása – Elvi kombinált MCR – Nem-életbiztosítási tevékenységek

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 252. cikkének (3) bekezdése alapján kiszámított összeg.

C0150/R0540

Nem-életbiztosítási és életbiztosítási elvi minimális tőkeszükséglet kiszámítása – Elvi kombinált MCR – Életbiztosítási tevékenységek

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 252. cikkének (8) bekezdése alapján kiszámított összeg.

C0140/R0550

Nem-életbiztosítási és életbiztosítási elvi minimális tőkeszükséglet kiszámítása – Az elvi MCR abszolút alsó korlátja – Nem-életbiztosítási tevékenységek

A 2009/138/EK irányelv 129. cikke (1) bekezdése d) pontjának i. alpontjában meghatározott összeg.

C0150/R0550

Nem-életbiztosítási és életbiztosítási elvi minimális tőkeszükséglet kiszámítása – Az elvi MCR abszolút alsó korlátja – Életbiztosítási tevékenységek

A 2009/138/EK irányelv 129. cikke (1) bekezdése d) pontjának ii. alpontjában meghatározott összeg.

C0140/R0560

Nem-életbiztosítási és életbiztosítási elvi minimális tőkeszükséglet kiszámítása – Elvi MCR – Nem-életbiztosítási tevékenységek

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 252. cikkének (2) bekezdése alapján kiszámított nem-életbiztosítási elvi minimális tőkeszükséglet.

C0150/R0560

Nem-életbiztosítási és életbiztosítási elvi minimális tőkeszükséglet kiszámítása – Elvi MCR – Életbiztosítási tevékenységek

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 252. cikkének (7) bekezdése alapján kiszámított életbiztosítási elvi minimális tőkeszükséglet.

S.29.01 – Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.

Ez a tábla – az S.29.02, S.29.03 és az S.29.04 táblával együtt – az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének változásait részletezi a különböző forrású eszközmozgások összeegyeztetése révén (az öt fő forrás a b) pontban található). Ezekben a táblákban a létrejött értéknövekmények összegét (például a befektetéseken elért nyereség összegét) kell megadni.

E tábla tartalma az alábbiakra terjed ki:

a)

Az alapvető szavatolótőke-elemek jelentési időszakban bekövetkező változásainak bemutatása. Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének változását különíti el a teljes változás részeként. Ez az első elemzés teljes egészében az S.23.01 táblában közölt adatokra épül (az N. és az N–1. évre vonatkozóan).

b)

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének változására a korábbi jelentési időszakok és a legutóbbi jelentéstételi időszak között ható öt fő forrás összefoglalója (C0030/R0190–C0030/R0250 mezők):

A befektetésekkel és a pénzügyi kötelezettségekkel összefüggő változások – részletesen az S.29.02 táblában bemutatva;

A biztosítástechnikai tartalékokkal összefüggő változások – részletesen az S.29.03 és az S.29.04 táblában bemutatva;

A „tiszta” tőkeelemeknek a biztosító által folytatott tevékenység által közvetlenül nem befolyásolt változása (pl. a törzsrészvények számának és értékének változása), ezen változások részletes elemzése az S.23.03 táblában található;

További fő, az adófizetéssel és az osztalékfizetéssel kapcsolatos változások, nevezetesen:

A halasztott adók változásai

A jelentési időszakra vonatkozó nyereségadó

Osztalékfizetés

Máshol figyelembe nem vett változások.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0010/R0010–R0120

Alapvető szavatolótőke-elemek – N. év

Ezek a tételek nem az összes alapvető szavatolótőke-elemet tartalmazzák, hanem csak az alábbiak miatti kiigazítások / levonások előttieket:

A pénzügyi beszámolóban szereplő szavatolótőke-elemek, amelyek átértékelési tartalékként nem kimutathatók és nem felelnek meg a szavatoló tőke Szolvencia II. szerinti kritériumainak;

A pénz- és hitelintézetekben fennálló részesedések miatti levonások.

C0020/R0010 – R0120

Alapvető szavatolótőke-elemek – N–1. év

Ezek a tételek nem az összes alapvető szavatolótőke-elemet tartalmazzák, hanem csak az alábbiak miatti kiigazítások / levonások előttieket:

A pénzügyi beszámolóban szereplő szavatolótőke-elemek, amelyek átértékelési tartalékként nem kimutathatók és nem felelnek meg a szavatoló tőke Szolvencia II. szerinti kritériumainak;

A pénz- és hitelintézetekben fennálló részesedések miatti levonások.

C0030/R0010–R0120

Alapvető szavatolótőke-elemek – Változás

A szavatolótőke-elemek változása az N. és az N–1. jelentési időszak között.

C0030/R0130

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete (Az alapvető szavatolótőke-elemeknek a variancia-analízis táblákban bemutatott változása)

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének változása. Ezen változásokat részletesebben az R0190–R0250 sorban, illetve az S.29.02–S.29.04 táblában kell bemutatni.

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének a pénz- és hitelintézetekben fennálló részesedések miatti levonások nélküli értékét kell megadni.

C0030/R0140

Saját részvények

A mérlegben eszközként kimutatott saját részvények változása.

C0030/R0150

Várható osztalékok, kifizetések és díjak

A várható osztalékok, kifizetések és díjak változása.

C0030/R0160

Egyéb alapvető szavatolótőke-elemek

Az egyéb alapvető szavatolótőke-elemek változása.

C0030/R0170

Elkülönített alapok létrehozása és az illeszkedési kiigazítás miatt korlátozott szavatolótőke-elemek

Az elkülönített alapok létrehozása és az illeszkedési kiigazítás miatt korlátozott szavatolótőke-elemek változása.

C0030/R0180

Átértékelési tartalék összesített változása

Az átértékelési tartalék összesített változása.

C0030/R0190

A befektetések és a pénzügyi kötelezettségek miatti változások

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének a befektetések és a pénzügyi kötelezettségek változásaival magyarázható változása (pl. az érték jelentési időszak alatti változása, pénzügyi bevételek stb.).

C0030/R0200

A biztosítástechnikai tartalékok miatti változások

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének a biztosítástechnikai tartalékok változásaival magyarázható változása (pl. tartalékok feloldása vagy új megszolgált díjak stb.).

C0030/R0210

Az alapvető szavatolótőke-elemek és az egyéb jóváhagyott elemek változásai

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének a „tiszta” tőkeelemek – pl. a törzsrészvénytőke (a saját részvényekkel együtt), az elsőbbségi részvények, nyereségrészesedésből származó szavatoló tőke – mozgásai miatti változása.

C0030/R0220

Halasztott adók változásai

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének a halasztott adókövetelések és a halasztott adókötelezettségek változásaival magyarázható változása

C0030/R0230

A jelentési időszakra vonatkozó nyereségadó

A jelentési időszakra vonatkozó társasági adó, a jelentési időszakra vonatkozó pénzügyi beszámolóban közölteknek megfelelően.

C0030/R0240

Osztalékfizetés

A jelentési időszakban kifizetett osztalék összege, a jelentési időszakra vonatkozó pénzügyi beszámolóban közölteknek megfelelően.

C0030/R0250

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének egyéb változásai

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének fennmaradó változásai.

S.29.02 – Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete – A befektetésekkel és a pénzügyi kötelezettségekkel magyarázható többlet

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.

Ez a tábla az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének a befektetések és a pénzügyi kötelezettségek miatti változásaira összpontosít.

E tábla tartalma:

i.

kiterjed a származtatott termékekhez (mint befektetésekhez) kapcsolódó kötelezettségekre;

ii.

kiterjed a saját részvényekre;

iii.

kiterjed a pénzügyi kötelezettségekre (ideértve az alárendelt kötelezettségeket is);

iv.

az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött alapokhoz kapcsolódó eszközök kivételével;

v.

a saját használatban álló ingatlanok kivételével.

Mindezen tételekre vonatkozóan a táblában az előző (N–1.) jelentési időszak zárónapján meglévő és a jelentési időszak (N.) alatt megszerzett/kibocsátott befektetéseket kell jelenteni.

Az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött alapokhoz kapcsolódóan tartott eszközök esetében az alapvető szavatoló tőke értékelési kiigazítása az S.29.03 táblában jelenik meg.

A S.29.02 (előző tábla) és az S.09.01 táblában közölt adatok közötti különbség a saját részvényekből származó bevételek megjelenítéséből és a befektetési egységekhez kapcsolódó kötelezettségek kivételéből fakad. A tábla célja, hogy részletes tájékoztatást nyújtson az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének a befektetések miatti változásairól az alábbiak figyelembevételével:

i.

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének értékelésből eredő változásai (pl. értékesítések nyomán realizált nyereségek, illetve veszteségek, továbbá értékelési különbözetek);

ii.

Befektetésekből származó bevételek;

iii.

Befektetésekkel összefüggő költségek (ideértve a pénzügyi kötelezettségekkel járó kamatkiadásokat is).

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0010/R0010

A befektetések értékelésének változásai

A befektetések értékelésének változásai, ideértve az alábbiakat:

A portfólió részét képező eszközök esetében az (N.) jelentési időszak végi és az (N–1.) év eleji a Szolvencia II. szerinti érték közötti különbség;

A két jelentési időszak között értékesített befektetések (ideértve a jelentési időszak alatt szerzett befektetések értékesítését is) esetében az eladási ár és a legutóbbi jelentéstételi időszaknak megfelelő Szolvencia II. szerinti érték (illetve a jelentési időszak alatt szerzett befektetések esetében a bekerülési költségnek megfelelő érték) közötti különbség;

A jelentési időszak alatt szerzett és még a jelentési időszak végén is meglévő eszközök esetében a Szolvencia II. szerinti záróérték és a bekerülési költség/érték közötti különbség.

A táblában szerepeltetni kell a származtatott termékekre vonatkozó összegeket is, függetlenül attól, hogy a származtatott termék eszköz vagy kötelezettség.

A táblában nem kell szerepeltetni a „Befektetési bevételek – R0040” és a „Befektetési költségek (ideértve a pénzügyi és alárendelt kötelezettségek kamatkiadásait is) – R0050” mezőben megadott összegeket.

C0010/R0020

Saját részvények értékelésének változásai

Ugyanaz, mint a C0010/R0010 mező esetében, de saját részvényekre.

C0010/R0030

A pénzügyi kötelezettségek és az alárendelt kötelezettségek értékelésének változásai

A pénzügyi kötelezettségek és az alárendelt kötelezettségek értékelésének változásai, ideértve az alábbiakat:

A jelentési időszakot megelőzően kibocsátott és nem visszaváltott pénzügyi és alárendelt kötelezettségek esetében az N. jelentési időszak végi és az N–1. jelentési időszak eleji Szolvencia II. szerinti érték tekintetében érték közötti különbség;

A jelentési időszakban visszaváltott pénzügyi és alárendelt kötelezettségek esetében a visszaváltási ár és a legutóbbi jelentéstételi időszak végi, Szolvencia II. szerinti érték közötti különbség;

A jelentési időszak alatt kibocsátott és a jelentési időszak alatt nem visszaváltott pénzügyi és alárendelt kötelezettségek esetében a Szolvencia II. szerinti záróérték és a kibocsátási ár közötti különbség.

C0010/R0040

Befektetési bevételek

Ide tartoznak az osztalékok, kamatok, bérleti díjak és egyéb bevételek, amelyek a tábla hatókörébe tartozó befektetésekből származnak.

C0010/R0050

Befektetési költségek (ideértve a pénzügyi és alárendelt kötelezettségek kamatkiadásait is)

Befektetési költségek (ideértve a pénzügyi és alárendelt kötelezettségek kamatkiadásait is), ideértve az alábbiakat:

Befektetéskezelési költségek – a „Befektetések (az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök kivételével)” tételhez és a „Saját részvények” tételhez kapcsolódó kiadások;

A pénzügyi és alárendelt kötelezettségek kamatkiadásai „Pénzügyi kötelezettségek a hitelintézetekkel szemben fennálló kötelezettségeken kívül” tételhez, „A hitelintézetekkel szemben fennálló kötelezettségek” tételhez és az „Alárendelt kötelezettségek” tételhez kapcsolódóan.

A kiadások és a költségek összege az időszak végén eredményszemléletben rögzített és nyilvántartott összegeknek felel meg.

C0010/R0060

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének a befektetések és a pénzügyi kötelezettségek kezelésével magyarázható változása

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének a befektetések és a pénzügyi kötelezettségek kezelésével magyarázható változása összesen.

C0010/R0070

Osztalékok

A jelentési időszak alatt kapott osztalékok az indexhez vagy befektetési egységhez kötött alapokhoz kapcsolódóan tartott eszközök vagy saját használatban lévő ingatlanok után kapott osztalékok kivételével.

Az S.09.01 táblában szereplő meghatározás alkalmazandó (a figyelembe veendő befektetések körének kivételével).

C0010/R0080

Kamatok

A jelentési időszak alatt kapott kamatok az indexhez vagy befektetési egységhez kötött alapokhoz kapcsolódóan tartott eszközök vagy saját használatban lévő ingatlanok után kapott kamatok kivételével.

Az S.09.01 táblában szereplő meghatározás alkalmazandó (a figyelembe veendő befektetések körének kivételével).

C0010/R0090

Bérleti díjak

A jelentési időszak alatt kapott bérleti díjak az indexhez vagy befektetési egységhez kötött alapokhoz kapcsolódóan tartott eszközök vagy saját használatban lévő ingatlanok után kapott bérleti díjak kivételével.

Az S.09.01 táblában szereplő meghatározás alkalmazandó (a figyelembe veendő befektetések körének kivételével).

C0010/R0100

Egyéb bevételek

A jelentési időszak végéig kapott és elszámolt egyéb befektetési bevételek. Befektetésekből származó, a C0010/R0070, a C0010/R0080 és a C0010/R0090 mezőben nem kimutatott egyéb bevételek – például értékpapír-kölcsönzés díjbevétele, rendelkezésre tartási jutalék stb. – az indexhez vagy befektetési egységhez kötött alapokhoz kapcsolódóan tartott eszközök vagy saját használatban lévő ingatlanok után kapott bevételek kivételével.

S.29.03 – Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete – A biztosítástechnikai tartalékokkal magyarázható többlet

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.

Ez a tábla az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének a biztosítástechnikai tartalékok miatti változásaira összpontosít. A biztosítástechnikai tartalékok hatókörébe a legjobb becslés és kockázati ráhagyás által, valamint az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok által meghatározott kockázatok tartoznak.

A „Legjobb becslés változásának bontása” táblarészben bemutatott sorrend nem határozza meg kötelezően a számítás sorrendjét, amennyiben a különböző mezők tartalma valóban megfelel az érintett mezők rendeltetésének és meghatározásának.

A nemzeti felügyeleti hatóság előírásaival összhangban a biztosítóknak a kárbekövetkezési évre vagy a kockázatvállalás évére vonatkozóan kell adatot szolgáltatniuk. Amennyiben a nemzeti felügyeleti hatóság nem rendelkezett arról, hogy melyiket kell alkalmazni, a biztosító vagy a kárbekövetkezési évet vagy a kockázatvállalás évét használhatja annak függvényében, hogyan kezeli az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti egyes üzletágakat, feltéve, hogy minden évben következetesen ugyanazt a megközelítést alkalmazza.

A tábla célja, hogy részletes tájékoztatást nyújtson az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének a biztosítástechnikai tartalékok miatti változásairól az alábbiak figyelembevételével:

a biztosítástechnikai tartalékok alkalmazási körének változása;

a biztosítástechnikai pénzáramlások jelentési időszak alatti változása;

a legjobb becslés részletes bontása – a legjobb becslés viszontbiztosítással nem csökkentett összege a változás forrásai szerinti bontásban (pl. új szerződések, a feltevések, tapasztalatok változása stb.).

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

A legjobb becslés változásának bontása – A kockázatvállalás éve szerinti elemzés (amennyiben ez alkalmazott) – A viszontbiztosítással nem csökkentve

C0010–C0020/R0010

Nyitó legjobb becslés

A legjobb becslés – viszontbiztosítással nem csökkentett – összege az N-1. év zárómérlegében kimutatott értéken az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti azon üzletágak tekintetében, amelyek esetében a legjobb becslés számításánál a kockázatvállalás évén alapuló megközelítést alkalmazzák.

C0010–C0020/R0020

A nyitó legjobb becslés újbóli megállapítását kiváltó rendkívüli tényezők

A nyitó legjobb becslés rendkívüli tényezők miatti kiigazításának összege, a nyitó legjobb becslés újbóli megállapítását eredményező tényezők változásai kivételével.

Alapvetően a modellek változását jelenti (amennyiben modelleket használnak), a modell javításával és egyéb módosításaival összefüggésben. A feltevések változásait nem érinti.

Ezek a mezők várhatóan elsősorban az életbiztosítási üzletágak tekintetében lesznek alkalmazandók.

C0010–C0020/R0030

A hatókör változása

A nyitó legjobb becslés kiigazításainak összege, a portfólió hatókörének változásai miatt – például portfólió(részek) értékesítése és megvétele. Ez a hatókörnek a nem-életbiztosítási kötelezettségekből fakadóan járadékokká (és ezzel együtt nem-életbiztosítási kötelezettségekből életbiztosításivá) átalakuló kötelezettségek miatti változásaira is vonatkozik.

C0010–C0020/R0040

Devizaárfolyamok változása

A nyitó legjobb becslésnek a devizaárfolyamok változása miatt kiigazítása a jelentési időszakban.

Ebben az esetben a devizaárfolyamok változását azon szerződésekre kell alkalmazni, amelyeket a mérleg pénznemétől eltérő pénznemben kötöttek. A számítás során ezen szerződések nyitó legjobb becslésben figyelembe vett pénzáramlásait egyszerűen átkonvertálják a devizaárfolyam-változásnak megfelelően.

Ez a tétel nem veszi figyelembe a pénzáramlásoknak a biztosítási portfólióra gyakorolt azon hatását, amely az N–1. évi eszközöknek az N. évi devizaárfolyam-változások miatti átértékeléséből fakad.

C0010–C0020/R0050

A jelentési időszakban vállalt kockázatok legjobb becslése

A legjobb becslésben figyelembe vett és a jelentési időszakban vállalt kockázatokhoz kapcsolódó jövőbeni várható pénzáramlások (viszontbiztosításokkal együtt).

Az értéket a zárónapra (és nem a kockázatviselés kezdetének tényleges napjára) vonatkoztatva kell megadni, azaz az összeg a zárónapi legjobb becslés részét képezi.

A pénzáramlások hatóköre a 2009/138/EK irányelv 77. cikkének megfelelően.

C0010–C0020/R0060

A legjobb becslésnek a diszkontráta kiigazítása miatti változása – A jelentési időszakot megelőzően vállalt kockázatok

A legjobb becslésnek itt kimutatott változása kizárólag a diszkontráták kiigazításához kapcsolódik, és nem vesz figyelembe más paramétereket, például a feltevések vagy a diszkontráták változásait, tapasztalati kiigazításokat stb.

A diszkontráta kiigazítása a következőképpen írható le: Újból ki kell számítani az N–1. évre vonatkozó legjobb becslést, de ezúttal az eltolt hozamgörbe alkalmazásával.

A változás ezen szűk részének meghatározásához az alábbi számítási mód alkalmazható:

A nyitó legjobb becslést kell alapul venni a nyitó legjobb becslés kiigazításaival együtt (C0010/R0010–R0040 mező).

Ezen számadatból kiindulva kell a kiigazított diszkontrátákkal való számítást elvégezni.

C0010–C0020/R0070

A legjobb becslésnek az N. évre előre jelzett pénzbeáramlások és pénzkiáramlások miatti változása – A jelentési időszakot megelőzően vállalt kockázatok

Nem szerepelnek a záró legjobb becslésben azon díjbevételek, kárigények és visszavásárlások, amelyeknek az év közbeni kifizetésével számoltak a nyitó legjobb becslés megállapításakor, mivel év közben ezeket kifizették, illetve befolytak. Semlegesítési célú kiigazítást kell végezni.

Ezen kiigazítás meghatározásához az alábbi számítási mód alkalmazható:

A nyitó legjobb becslést (C0010/R0010 mező) kell alapul venni a nyitó legjobb becslés kiigazításaival együtt (C0010/R0020–R0040 mező).

Meg kell határozni azon pénzáramlások összegét (pénzbeáramlások mínusz pénzkiáramlások), amelyeket az érintett időszakra vonatkozó nyitó legjobb becslésben előre jeleztek.

A pénzáramlások így meghatározott összegét hozzá kell adni a nyitó legjobb becsléshez (a semlegesítési hatás érdekében) – és ezt az értéket kell megadni a C0010/R0070 és C0020/R0070 mezőben.

C0010–C0020/R0080

A legjobb becslésnek a tapasztalatok miatti változása – A jelentési időszakot megelőzően vállalt kockázatok

A legjobb becslés itt kimutatott változása szigorúan a ténylegesen realizált pénzáramlásoknak az előre jelzett pénzáramlásokhoz viszonyított eltérésére vonatkozik.

A számítások során, illetve amennyiben nem állnak rendelkezésre adatok a realizált pénzáramlásokról, a tapasztalatok miatti változás a realizált biztosítástechnikai pénzáramlások és az előre jelzett pénzáramlások különbségeként is kiszámítható.

A realizált biztosítástechnikai pénzáramlások alatt a Szolvencia II. elvei szerint jelentett pénzáramlásokat kell érteni, azaz a ténylegesen előírt díjakat, a ténylegesen kifizetett kárigényeket és a ténylegesen elszámolt kiadásokat.

C0010–C0020/R0090

A legjobb becslés nem gazdasági feltevések módosulása miatti változása – A jelentési időszakot megelőzően vállalt kockázatok

Ez főként a nem realizált technikai folyamatokkal ösztönzött RBNS változásaira (pl. az IBNR összegének esetről esetre történő felülvizsgálata), és a biztosítási kockázatokhoz közvetlenül kapcsolódó, nem gazdasági feltevésnek tekinthető feltevések (pl. felmondási arány) változásaira vonatkozik.

Szigorúan a feltevések módosulása miatti változások elkülönítéséhez az alábbi számítási mód alkalmazható:

A nyitó legjobb becslést (C0010/R0010 mező) kell alapul venni a nyitó legjobb becslés kiigazításaival (C0010/R0010–R0040 mező) és a diszkontráta kiigazításának az N. év előre jelzett pénzáramlásaira gyakorolt hatásával együtt (C0010/R0060–R0080 mező, illetve a C0020/R0060–R0080 mező).

Ezen számadatból kiindulva kell lefuttatni a számításokat az új, a diszkontrátákhoz nem kapcsolódó azon feltevésekkel, amelyek az N. év végén érvényesek voltak (amennyiben voltak).

Ily módon meghatározható a legjobb becslés szigorúan a feltevések módosulása miatti változása. Ez a módszer a bejelentett, de még nem rendezett (RBNS) tételek eseti alapon történő felülvizsgálata miatti változást nem veszi figyelembe, így azt külön hozzá kell még adni.

A nem-életbiztosítási üzletágak esetében előfordulhatnak olyan esetek, amikor ezek a változások nem határozhatók meg a tapasztalatok miatti változástól (C0020/R0080) elkülönítetten. Ilyen esetekben a C0020/R0080 mezőben szereplő teljes összeget kell megadni.

C0010–C0020/R0100

A legjobb becslésnek a gazdasági környezet módosulása miatti változása – A jelentési időszakot megelőzően vállalt kockázatok

Elsősorban a biztosítási kockázatokhoz közvetlenül nem kapcsolódó feltevések változásait, azaz főként a gazdasági környezet változásainak a pénzáramlásokra gyakorolt hatását (a vezetői intézkedések – például a jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedés csökkentése – figyelembevételével) és a diszkontráták változását jelöli.

A nem-életbiztosítási üzletágak esetében (C0020/R0100), ha az infláció miatti változás nem különíthető el a tapasztalatok miatti változástól, a C0020/R0080 mezőben szereplő teljes összeget kell megadni.

A változás ezen szűk részének meghatározásához az alábbi számítási mód alkalmazható:

A nyitó legjobb becslést kell alapul venni a nyitó legjobb becslés kiigazításaival (C0010/R0010–R0040 mező) és a diszkontráta kiigazításának az N. év előre jelzett pénzáramlásaira gyakorolt hatásával és a tapasztalatok hatásával együtt (C0010/R0060–R0080 mező, illetve C0020/R0060– R0080 mező, vagy C0010/R0060–R0090 mező, illetve C0020/R0060–R0090 mező).

Ezen számadatból kiindulva kell lefuttatni a számításokat az N. évben alkalmazott, új diszkontrátákkal, valamint a kapcsolódó pénzügyi feltevésekkel (amennyiben voltak).

Ily módon meghatározható a legjobb becslés szigorúan a diszkontráták és a kapcsolódó pénzügyi feltevések módosulása miatti változása.

C0010–C0020/R0110

Máshol nem figyelembe vett változások

A legjobb becslés egyéb, a C0010/R0010–R0100 mezőben (életbiztosítási üzletágak) vagy a C0020/R0010–R0100 mezőben (nem-életbiztosítási üzletágak) figyelembe nem vett változásai.

C0010–C0020/R0120

Záró legjobb becslés – Viszontbiztosítással nem csökkentve

A legjobb becslés összege az N. év zárómérlegében kimutatott értéken az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti azon üzletágak tekintetében, amelyek esetében a legjobb becslés számításánál a kockázatvállalás évén alapuló megközelítést alkalmazzák.

Ezek a mezők üresek lehetnek (ha nem a kockázatvállalás évén alapuló megközelítést alkalmazzák), vagy a mérlegben szerepelő záró legjobb becslés összegét tartalmazhatják, ha nem a kárbekövetkezési éven alapuló megközelítést alkalmazzák.

A legjobb becslés változásának bontása – A kockázatvállalás éve szerinti elemzés (amennyiben ez alkalmazott) – A viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek

C0030–C0040/R0130

Nyitó legjobb becslés

A viszontbiztosításból megtérülő összegek legjobb becslése az N-1. év zárómérlegében kimutatott értéken az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti azon üzletágak tekintetében, amelyek esetében a legjobb becslés számításánál a kockázatvállalás évén alapuló megközelítést alkalmazzák.

C0030–C0040/R0140

Záró legjobb becslés

A viszontbiztosításból megtérülő összegek legjobb becslése az N. év zárómérlegében kimutatott értéken az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti azon üzletágak tekintetében, amelyek esetében a legjobb becslés számításánál a kockázatvállalás évén alapuló megközelítést alkalmazzák.

A legjobb becslés változásának bontása – A kárbekövetkezési év szerinti elemzés (amennyiben ez alkalmazott) – A viszontbiztosítással nem csökkentve

C0050–C0060/R0150

Nyitó legjobb becslés

A legjobb becslés – viszontbiztosítással nem csökkentett – összege az N-1. év zárómérlegében kimutatott értéken az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti azon üzletágak tekintetében, amelyek esetében a legjobb becslés számításánál a kárbekövetkezési éven alapuló megközelítést alkalmazzák.

C0050–C0060/R0160

A nyitó legjobb becslés újbóli megállapítását kiváltó rendkívüli tényezők

Ugyanaz, mint a C0010 és a C0020/R0020 mező esetében.

C0050–C0060/R0170

A hatókör változása

Ugyanaz, mint a C0010 és a C0020/R0030 mező esetében.

C0050–C0060/R0180

Devizaárfolyamok változása

Ugyanaz, mint a C0010 és a C0020/R0040 mező esetében.

C0050–C0060/R0190

A jelentési időszakot követően fedezett kockázatok legjobb becslésének változása

Ezek a mezők várhatóan elsősorban a nem-életbiztosítási üzletágakat érintik, és a díjtartalékokat (illetve annak egy részét) érintő változásokat jelölik (azaz a szerződés értékelési napon érvényes határain belül nyilvántartott kötelezettségekkel összefüggő változásokat, amennyiben a kárigény még nem merült fel) az alábbiak szerint:

Meg kell határozni az N–1. év végi díjtartalékoknak az N–1. év zárása után kezdődő fedezeti időszakokhoz kapcsolódó részét;

Ugyanezen módszereket és meghatározásokat kell alkalmazni az N. év díjtartalékaira;

A két számadatból meg kell határozni a változás mértékét.

C0050–C0060/R0200

A jelentési időszak alatt fedezett kockázatok legjobb becslésének változása

Ezek a mezők várhatóan elsősorban a nem-életbiztosítási üzletágakat érintik, és a következő esetekre vonatkoznak:

a)

az N–1. év végi díjtartalékok (egy része), amelyek az N. év végén függőkár-tartalékká váltak, mivel az időszak alatt kárigény merült fel;

b)

az időszak alatt felmerült kárigényekhez kapcsolódó függőkár-tartalékok (amelyekre vonatkozóan az N–1. év végén nem képeztek díjtartalékot).

Az alábbi számítási mód alkalmazandó:

meg kell határozni az N–1. évi díjtartalékok azon részét, amelyre vonatkozóan már fedezetet képeztek;

meg kell határozni az N. év végi függőkár-tartalékok azon részét, amelyek az időszak alatt fedezett kockázatokhoz kapcsolódnak;

A két számadatból meg kell határozni a változás mértékét.

C0050–C0060/R0210

A legjobb becslésnek a diszkontráta kiigazítása miatti változása – A jelentési időszakot megelőzően fedezett kockázatok

A diszkontráta kiigazítása a következőképpen írható le: Újból ki kell számítani az N–1. évre vonatkozó legjobb becslést, de ezúttal az eltolt hozamgörbe alkalmazásával.

A változás ezen szűk részének meghatározásához az alábbi számítási mód alkalmazható:

A nyitó legjobb becslésnek az időszakot megelőzően fedezett kockázatokhoz kapcsolódó részét, azaz a díjtartalékokat nem tartalmazó, az esetleges nyitó kiigazításokat viszont tartalmazó nyitó legjobb becslést kell alapul venni (lásd a C0050/R0160–R0180 mezőt és a C0060/R0160–R0180 mezőt);

Ezen számadatból kiindulva kell az N. évben a kiigazított diszkontrátákkal való számítást elvégezni.

C0050–C0060/R0220

A legjobb becslésnek az N. évre előre jelzett pénzbeáramlások és pénzkiáramlások miatti változása – A jelentési időszakot megelőzően fedezett kockázatok

Nem szerepelnek a záró legjobb becslésben azon díjbevételek, kárigények és visszavásárlások, amelyeknek az év közbeni kifizetésével számoltak (az időszakot megelőzően fedezett kockázatokra vonatkozó) nyitó legjobb becslés megállapításakor, mivel év közben ezeket kifizették, illetve befolytak.

Ezért semlegesítési célú kiigazítást kell végezni.

Ezen kiigazítás meghatározásához az alábbi számítási mód alkalmazható:

A nyitó legjobb becslésnek az időszakot megelőzően fedezett kockázatokhoz kapcsolódó részét, azaz a díjtartalékokat nem tartalmazó legjobb becslést kell alapul venni;

Meg kell határozni azon pénzáramlások összegét (pénzbeáramlások mínusz pénzkiáramlások), amelyeket az érintett időszakra vonatkozó nyitó legjobb becslésben előre jeleztek;

A pénzáramlások így meghatározott összegét hozzá kell adni a nyitó legjobb becsléshez (a semlegesítési hatás érdekében) – és ezt az értéket kell megadni a C0050 és C0060/R0220 mezőben.

C0050–C0060/R0230

A legjobb becslésnek a tapasztalatok miatti változása – A jelentési időszakot megelőzően fedezett kockázatok

A legjobb becslés itt kimutatott változása szigorúan a ténylegesen realizált pénzáramlásoknak az előre jelzett pénzáramlásokhoz viszonyított eltérésére vonatkozik.

A számítások során, illetve amennyiben nem állnak rendelkezésre adatok a realizált pénzáramlásokról, a tapasztalatok miatti változás a realizált biztosítástechnikai pénzáramlások és az előre jelzett pénzáramlások különbségeként is kiszámítható.

C0050–C0060/R0240

A legjobb becslés nem gazdasági feltevések módosulása miatti változása – A jelentési időszakot megelőzően fedezett kockázatok

Ez főként a nem realizált technikai folyamatokkal ösztönzött RBNS változásaira (pl. az IBNR összegének esetről esetre történő felülvizsgálata), és a biztosítási kockázatokhoz közvetlenül kapcsolódó, nem gazdasági feltevésnek tekinthető feltevések (pl. felmondási arány) változásaira vonatkozik.

Szigorúan a feltevések módosulása miatti változások elkülönítéséhez az alábbi számítási mód alkalmazható:

A nyitó legjobb becslést (C0050/R0150 mező) kell alapul venni a nyitó legjobb becslés kiigazításaival (C0050/R0160–R0180 mező) és a diszkontráta kiigazításának az N. év előre jelzett pénzáramlásaira gyakorolt hatásával együtt (C0050/R0210–R0230 mező, illetve a C0060/R0210–R0230 mező).

Ezen számadatból kiindulva kell lefuttatni a számításokat az új, a diszkontrátákhoz nem kapcsolódó azon feltevésekkel, amelyek az N. év végén érvényesek voltak (amennyiben voltak).

Ily módon meghatározható a legjobb becslés szigorúan a feltevések módosulása miatti változása. Ez a módszer a bejelentett, de még nem rendezett (RBNS) tételek eseti alapon történő felülvizsgálata miatti változást nem veszi figyelembe, így azt külön hozzá kell még adni.

A nem-életbiztosítási üzletágaknál azokban az esetekben, amikor ezek a változások nem különíthetők el a tapasztalatok miatti változástól, a C0060/R0230 mezőben szereplő teljes összeget kell megadni.

C0050–C0060/R0250

A legjobb becslés gazdasági környezet módosulása miatti változása – A jelentési időszakot megelőzően fedezett kockázatok

Elsősorban a biztosítási kockázatokhoz közvetlenül nem kapcsolódó feltevések változásait, azaz főként a gazdasági környezet változásainak a pénzáramlásokra gyakorolt hatását (a vezetői intézkedések – például a jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedés csökkentése – figyelembevételével) és a diszkontráták változását jelöli.

A nem-életbiztosítási üzletágak esetében (C0060/R0250), ha az infláció miatti változás nem különíthető el a tapasztalatok miatti változástól, a C0060/R0230 mezőben szereplő teljes összeget kell megadni.

A változás ezen szűk részének meghatározásához az alábbi számítási mód alkalmazható:

A nyitó legjobb becslést kell alapul venni a nyitó legjobb becslés kiigazításaival (C0050/R0160–R0180 mező) és a diszkontráta kiigazításának az N. év előre jelzett pénzáramlásaira gyakorolt hatásával és a tapasztalatok hatásával együtt ( C0050/R0210–R0230 mező, illetve a C0060/R0210–R0230 mező, vagy a C0050/R0210–R0240 mező, illetve a C0060/R0210–R0240 mező).

Ezen számadatból kiindulva kell lefuttatni a számításokat az N. évben alkalmazott, új diszkontrátákkal, valamint a kapcsolódó pénzügyi feltevésekkel (amennyiben voltak).

Ily módon meghatározható a legjobb becslés szigorúan a diszkontráták és a kapcsolódó pénzügyi feltevések módosulása miatti változása.

C0050–C0060/R0260

Máshol nem figyelembe vett változások

A legjobb becslés egyéb, a C0010/R0010–R0100 mezőben (életbiztosítási üzletágak) vagy a C0020/R0010–R0100 mezőben (nem-életbiztosítási üzletágak) figyelembe nem vett változásai.

C0050–C0060/R0270

Záró legjobb becslés

A legjobb becslés összege az N. év zárómérlegében kimutatott értéken az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti azon üzletágak tekintetében, amelyek esetében a legjobb becslés számításánál a kárbekövetkezési éven alapuló megközelítést alkalmazzák.

A legjobb becslés változásának bontása – A kárbekövetkezési év szerinti elemzés (amennyiben ez alkalmazott) – A viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek

C0070–C0080/R0280

Nyitó legjobb becslés

A viszontbiztosításból megtérülő összegek legjobb becslése az N-1. év zárómérlegében kimutatott értéken az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti azon üzletágak tekintetében, amelyek esetében a legjobb becslés számításánál a kárbekövetkezési éven alapuló megközelítést alkalmazzák.

C0070–C0080/R0290

Záró legjobb becslés

A viszontbiztosításból megtérülő összegek legjobb becslése az N. év zárómérlegében kimutatott értéken az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti azon üzletágak tekintetében, amelyek esetében a legjobb becslés számításánál a kárbekövetkezési éven alapuló megközelítést alkalmazzák.

A biztosítástechnikai tartalékoknak a befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések értékeléséhez kapcsolódó kiigazításai, az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletére gyakorolt semlegesítő hatás feltételezése mellett

C0090/R0300

A befektetési egységekhez kötött életbiztosítási alapokban tartott befektetések változása

Az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási alapokhoz kapcsolódóan tartott eszközök mérlegben kimutatott összegének változása.

Ez az összeg határozza meg az eszközök és kötelezettségek változásának a befektetési egységekhez kötött termékek miatti semlegesítését.

A biztosítástechnikai tartalékokat befolyásoló biztosítástechnikai pénzáramlások

C0100–C0110/R0310

Díjelőírás a jelentési időszakban

A Szolvencia II. elveinek megfelelő, a legjobb becslésben figyelembe nem vett díjelőírás összege az életbiztosítási, illetve a nem-életbiztosítási üzletágakra vonatkozóan.

C0100–C0110/R0320

A jelentési időszak kárigényei és szolgáltatásai, mentés és engedményezés nélkül

A jelentési időszak kárigényeinek és szolgáltatásainak összege, mentés és engedményezés nélkül, az életbiztosítási, illetve a nem-életbiztosítási üzletágakra vonatkozóan.

Amennyiben ezek az összegek már szerepelnek a legjobb becslésben, ennél a tételnél nem kell kimutatni őket.

C0100–C0110/R0330

Költségek (a befektetéskezelési költségek kivételével)

A költségek összege (az S.29.02 táblában kimutatott befektetéskezelési költségek kivételével) az életbiztosítási, illetve a nem életbiztosítási üzletágakra vonatkozóan.

Amennyiben ezek az összegek már szerepelnek a legjobb becslésben, ennél a tételnél nem kell kimutatni őket.

C0100–C0110/R0340

A bruttó biztosítástechnikai tartalékok biztosítástechnikai pénzáramlásai összesen

A bruttó biztosítástechnikai tartalékokat befolyásoló biztosítástechnikai pénzáramlások teljes összege.

C0100–C0110/R0350

Viszontbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó biztosítástechnikai pénzáramlások a jelentési időszakban (a befolyt megtérülő összeg a befizetett díjak nélkül)

A viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegekhez kapcsolódó biztosítástechnikai pénzáramlások teljes összege a jelentési időszakban, azaz a befolyt megtérülő összeg a díjbevétel nélkül az életbiztosítási, illetve a nem-életbiztosítási üzletágakra vonatkozóan.

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének biztosítástechnikai tartalékokkal magyarázható változása

C0120–C0130/R0360

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének a biztosítástechnikai tartalékok kezelésével magyarázható változása – Bruttó biztosítástechnikai tartalékok

A számítás az alábbi elvnek megfelelően történik:

a legjobb becslés, a kockázati ráhagyás és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok változását kell alapul venni;

le kell vonni a befektetési egységekhez kötött életbiztosítások változását (C0090/R0300);

hozzá kell adni a nettó biztosítástechnikai pénzáramlások teljes összegét, azaz: a pénzbeáramlások pénzkiáramlásokkal csökkentett összegét (C0100/R0340 az életbiztosítási üzletágak és C0110/R0340 a nem-életbiztosítási üzletágak esetében).

Amennyiben az összeg negatív hatást gyakorol az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletére, a mezőben negatív összeget kell jelenteni.

C0120–C0130/R0370

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének a biztosítástechnikai tartalékok kezelésével magyarázható változása – Viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek

A számítás az alábbi elvnek megfelelően történik:

a viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegeket kell alapul venni;

hozzá kell adni a nettó biztosítástechnikai pénzáramlások teljes összegét, azaz: a jelentési időszak viszontbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó pénzbeáramlásainak a pénzkiáramlásokkal csökkentett összegét.

Amennyiben az összeg pozitív hatást gyakorol az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletére, a mezőben pozitív összeget kell jelenteni.

S.29.04 – Részletes elemzés időszakonként – Biztosítástechnikai pénzáramlások kontra biztosítástechnikai tartalékok

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.

A táblát a Szolvencia II. szerinti értékelés elvei alapján kell kitölteni, amelynek értelmében a díjelőírás a biztosítónak vagy viszontbiztosítónak egy meghatározott időszakban fizetendő díj. Ezen meghatározás alkalmazása azt jelenti, hogy az adott évi díjelőírás az adott évben várhatóan ténylegesen befolyó díjaknak felel meg, függetlenül a fedezeti időszaktól. A díjelőírás fogalommeghatározása a „díjkövetelések” meghatározásának felel meg.

Az időszakonkénti elemzés esetében az üzletágak szerinti megosztásnál az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletág fogalma a direkt biztosításra és az aktív arányos viszontbiztosításra egyaránt vonatkozik.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

Z0010

Üzletágak

Az alábbi zárt listán szereplő üzletágak tekintetében az időszakonként készített elemzéseket üzletágankénti bontásban kell elkészíteni:

1 – Gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosítás és arányos viszontbiztosítás

2 – Jövedelembiztosítás és arányos viszontbiztosítás

3 – Üzemi balesetbiztosítás és arányos viszontbiztosítás

4 – Gépjármű-felelősségbiztosítás és arányos viszontbiztosítás

5 – Egyéb gépjármű-biztosítás és arányos viszontbiztosítás

6 – Tengeri, légi és szállítási biztosítás és arányos viszontbiztosítás

7 – Tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása és arányos viszontbiztosítás

8 – Általános felelősségbiztosítás és arányos viszontbiztosítás

9 – Hitel- és kezességvállalási biztosítás és arányos viszontbiztosítás

10 – Jogvédelmi biztosítás és az arányos viszontbiztosítás

11 – Segítségnyújtás és arányos viszontbiztosítás

12 – Különböző pénzügyi veszteségek biztosítása és arányos viszontbiztosítás

25 – Nem arányos egészség-viszontbiztosítás

26 – Nem arányos baleset-viszontbiztosítás

27 – Nem arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás

28 – Nem arányos vagyon-viszontbiztosítás

37 – Életbiztosítás (idértve az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti 29–34. üzletágakat).

38 – Az életbiztosítási tartalékolási technikákhoz hasonlóan kezelt (SLT) egészségbiztosítás (ideértve a 35. és 36. üzletágat)

Részletes elemzés időszakonként – Biztosítástechnikai pénzáramlások kontra biztosítástechnikai tartalékok – Kockázatvállalás évén alapuló megközelítés

A jelentési időszakban vállalt kockázatok

C0010/R0010

A jelentési időszakban vállalt kockázatok díjelőírása

A jelentési időszakban vállalt kockázatok díjelőírásának az adott évben kötött szerződésekre jutó része.

A Szolvencia II. szerinti díjelőírás teljes összegén belül az adott évben kötött szerződéseknek megfelelő rész meghatározására felosztási kulcsok alkalmazhatók.

C0010/R0020

Kárigények és szolgáltatások – Mentés és engedményezés nélkül

A jelentési időszakban felmerült kárigényeknek és szolgáltatásoknak (mentés és engedményezés nélkül) a jelentési időszak alatt vállalt kockázatokra jutó része.

Felosztási kulcsok alkalmazhatók az összes kárigény ezen részének meghatározásához, feltéve, hogy a végén ez összeegyeztethető lesz a kárigények és a szolgáltatások (mentés és engedményezés nélküli) S.29.03 tábla C0100/R0320 és S.29.03. tábla C0110/R0320 mezőjében kimutatott teljes összegével.

C0010/R0030

Költségek (a biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségekkel összefüggésben)

A jelentési időszak költségeinek a jelentési időszak alatt vállalt kockázatokra jutó része.

Felosztási kulcsok alkalmazhatók az összes költség ezen részének, feltéve, hogy a végén ez összeegyeztethető lesz az S.29.03 tábla C0100/R0330 és az S.29.03. tábla C0110/R0330 mezőjében kimutatott teljes költségek összegével.

C0010/R0040

A legjobb becslés változása

A jelentési időszakban vállalt kockázatok legjobb becslése változásának felel meg.

C0010/R0050

Az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok változása

Az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékoknak a jelentési időszak alatt vállalt kockázatokra jutó része.

Felosztási kulcsok alkalmazhatók az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok összesített változása ezen részének meghatározásához, feltéve, hogy a végén ez összeegyeztethető lesz a teljes összeggel.

C0010/R0060

A befektetési egységekhez kötött alapokhoz kapcsolódóan tartott eszközök értékelésének kiigazítása

A kiigazítás a befektetési egységekhez kötött alapokhoz kapcsolódóan tartott eszközökre vonatkozik, függetlenül attól, hogy azok a legjobb becslésen vagy az egy összegben meghatározott biztosítási tartalékokon keresztül vannak-e figyelembe véve.

Várhatóan nagyon összetett feladat lesz megosztani ezeket az eszközöket a szerint, hogy a jelentési időszak alatt vagy a jelentési időszakot megelőzően vállalt kockázatokhoz kapcsolódnak. Felosztási kulcsok alkalmazhatók a befektetési egységekhez kötött életbiztosítások miatti kiigazítások ezen részének meghatározásához, feltéve, hogy a végén ez összeegyeztethető lesz a teljes összeggel.

Ezt a tételt hozzá kell adni a díjbevételekhez azzal a céllal, hogy megszüntesse a befektetési egységekhez kötött alapok hatását. A tételt pozitív értékként kell kimutatni, amennyiben az N. és az N–1. év között pozitív különbséget mutat.

C0010/R0070

Összesen

A jelentési időszak alatt vállalt kockázatok teljes hatása – Viszontbiztosítással nem csökkentve

A jelentési időszakot megelőzően vállalt kockázatok

C0020/R0010

A jelentési időszakban kötött szerződések díjelőírása

A jelentési időszak díjelőírásának a jelentési időszakot megelőzően megkötött szerződésekre jutó része.

Lásd a C0010/R0010 mezőre vonatkozó előírást.

C0020/R0020

Kárigények és szolgáltatások – Mentés és engedményezés nélkül

A jelentési időszakban felmerült kárigényeknek és szolgáltatásoknak (mentés és engedményezés nélkül) az jelentési időszakot megelőzően vállalt kockázatokra jutó része.

Lásd a C0010/R0020 mezőre vonatkozó előírást.

C0020/R0030

Költségek (a biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségekkel összefüggésben)

A jelentési időszak költségeinek a jelentési időszakot megelőzően vállalt kockázatokra jutó része.

Lásd a C0010/R0030 mezőre vonatkozó előírást.

C0020/R0040

A legjobb becslésnek az N. évre előre jelzett pénzbeáramlások és pénzkiáramlások miatti változása

A legjobb becslésnek az N. évre előre jelzett pénzbeáramlások és pénzkiáramlások miatti változása – A jelentési időszakot megelőzően vállalt kockázatok – A viszontbiztosítással nem csökkentve

Az adatszolgáltatásban szereplő, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti összes üzletágra vonatkozó teljes összeg az S.29.03 tábla C0010/R0070 és C0020/R0070 mezőjében szereplő értékek összegének felel meg.

C0020/R0050

Az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok változása

Az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok jelentési időszakot megelőzően vállalt kockázatokra jutó része.

Lásd a C0010/R0050 mezőre vonatkozó előírást.

C0020/R0060

A befektetési egységekhez kötött alapokhoz kapcsolódóan tartott eszközök értékelésének kiigazítása

Lásd a C0010/R0060 mezőre vonatkozó előírást.

C0020/R0070

Összesen

A jelentési időszakot megelőzően vállalt kockázatokhoz kapcsolódó változások összesen, a viszontbiztosítással nem csökkentve.

Részletes elemzés időszakonként – Biztosítástechnikai pénzáramlások kontra biztosítástechnikai tartalékok – A kárbekövetkezési éven alapuló megközelítés

A jelentési időszakot követően fedezett kockázatok

C0030/R0080

Megszolgált díj / jövőbeni megszolgált díj

A díjbevételeknek a jelentési időszakot követően fedezett kockázatokhoz kapcsolódó része, azaz a jelentési időszakot követően megszolgálandó díjak.

Felosztási kulcsok alkalmazhatók a jelentési időszakot követően fedezett kockázatokhoz kapcsolódó díjak ezen részének meghatározásához.

C0030/R0090

Kárigények és szolgáltatások – Mentés és engedményezés nélkül

A kárigényeknek és szolgáltatásoknak (mentés és engedményezés nélkül) a jelentési időszakot követően fedezett kockázatokhoz kapcsolódó része.

Lásd a C0010/R0020 mezőre vonatkozó előírást.

C0030/R0100

Költségek (a biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségekkel összefüggésben)

A jelentési időszak költségeinek a jelentési időszakot követően fedezett kockázatokra jutó része.

Lásd a C0010/R0030 mezőre vonatkozó előírást.

C0030/R0110

A legjobb becslés változása

A legjobb becslés ezen változása az S.29.03 tábla C0050/R0190 és C0060/R0190 mezőjében szereplő értékek összegének felel meg. Az összeg a díjtartalékokat (illetve annak egy részét) érintő változásokat jelöli (azaz a szerződés értékelési napon érvényes határain belül nyilvántartott kötelezettségekkel összefüggő változásokat, amennyiben a kárigény még nem merült fel) az alábbiak szerint:

meg kell határozni a N. év végi díjtartalékokat;

meg kell határozni az N–1. év végi díjtartalékok azon részét, amelyekre vonatkozóan az N–1. év zárása előtt nem képeztek fedezetet (azaz több jövőbeni jelentési időszakra szóló kötelezettségekhez kapcsolódó díjtartalékokat).

Amennyiben az N–1. év végi díjtartalékok tartalmaznak olyan összegeket, amelyekre vonatkozóan a N. évben kárigények merültek fel, ezeket az összegeket figyelmen kívül kell hagyni a jelentési időszakot követően fedezett kockázatok legjobb becslésének változása meghatározásakor, viszont ezeket az összegeket figyelembe kell venni a jelentési időszak alatt fedezett kockázatok legjobb becslésében, mivel ezek a díjtartalékok függőkár-tartalékká váltak.

C0030/R0120

Az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok változása

Az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékoknak a jelentési időszakot követően fedezett kockázatokra jutó része.

Lásd a C0010/R0050 mezőre vonatkozó előírást.

C0030/R0130

A befektetési egységekhez kötött alapokhoz kapcsolódóan tartott eszközök értékelésének kiigazítása

Ez a mező a nem-életbiztosítási üzletágak esetén nem alkalmazandó.

Lásd a C0010/R0060 mezőre vonatkozó előírást.

C0030/R0140

Összesen

A jelentési időszakot követően fedezett kockázatokhoz kapcsolódó változások összesen, a viszontbiztosítással nem csökkentve.

A jelentési időszak alatt fedezett kockázatok

C0040/R0080

Megszolgált díj / jövőbeni megszolgált díj

A díjbevételeknek az jelentési időszak alatt fedezett kockázatokhoz kapcsolódó része, azaz a Szolvencia II. elvei szerinti megszolgált díj.

Felosztási kulcsok alkalmazhatók a jelentési időszakot követően fedezett kockázatokhoz kapcsolódó díjak ezen részének meghatározásához.

C0040/R0090

Kárigények és szolgáltatások – Mentés és engedményezés nélkül

A kárigényeknek és szolgáltatásoknak (mentés és engedményezés nélkül) a jelentési időszak alatt fedezett kockázatokhoz kapcsolódó része.

Lásd a C0010/R0020 mezőre vonatkozó előírást.

C0040/R0100

Költségek (a biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségekkel összefüggésben)

A jelentési időszak költségeinek a jelentési időszak alatt fedezett kockázatokra jutó része.

Lásd a C0010/R0030 mezőre vonatkozó előírást.

C0040/R0110

A legjobb becslés változása

A jelentési időszak alatt fedezett kockázatok legjobb becslése változásának felel meg.

A jelentési időszak alatt fedezett kockázatok esetében: A legjobb becslés ezen változása az S.29.03 tábla C0050/R0200 és C0060/R0200 mezőjében szereplő értékek összegének felel meg.

Az összeg a következő esetekre vonatkozik:

a)

az N–1. év végi díjtartalékok, amelyek az N. év végén függőkár-tartalékká váltak, mivel az időszak alatt kárigény merült fel;

b)

az időszak alatt felmerült kárigényekhez kapcsolódó függőkár-tartalékok (amelyekre vonatkozóan az N–1. év végén nem képeztek díjtartalékot).

Az alábbi számítási mód alkalmazandó:

meg kell határozni az N–1. évi díjtartalékok azon részét, amelyre vonatkozóan már au N. évben fedezetet képeztek;

meg kell határozni az N. év végi függőkár-tartalékok azon részét, amelyek az időszak alatt fedezett kockázatokhoz kapcsolódnak.

C0040/R0120

Az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok változása

Az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékoknak a jelentési időszak alatt fedezett kockázatokra jutó része.

Lásd a C0010/R0050 mezőre vonatkozó előírást.

C0040/R0130

A befektetési egységekhez kötött alapokhoz kapcsolódóan tartott eszközök értékelésének kiigazítása

Ez a mező a nem-életbiztosítási üzletágak esetén nem alkalmazandó.

Lásd a C0010/R0060 mezőre vonatkozó előírást.

C0040/R0140

Összesen

A jelentési időszak alatt fedezett kockázatokhoz kapcsolódó változások összesen, a viszontbiztosítással nem csökkentve.

A jelentési időszakot megelőzően fedezett kockázatok

C0050/R0090

Kárigények és szolgáltatások – Mentés és engedményezés nélkül

A kárigényeknek és szolgáltatásoknak (mentés és engedményezés nélkül) a jelentési időszakot megelőzően fedezett kockázatokhoz kapcsolódó része.

Lásd a C0010/R0020 mezőre vonatkozó előírást.

C0050/R0100

Költségek (a biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségekkel összefüggésben)

A jelentési időszak költségeinek a jelentés időszakot megelőzően fedezett kockázatokra jutó része.

Lásd a C0010/R0030 mezőre vonatkozó előírást.

C0050/R0110

A legjobb becslésnek az N. évre előre jelzett pénzbeáramlások és pénzkiáramlások miatti változása

A jelentési időszakot megelőzően fedezett kockázatok esetében az N. évre előre jelzett, a jelentési időszakot megelőzően vállalt kockázatokhoz kapcsolódó biztosítástechnikai pénzbeáramlásoknak és pénzkiáramlásoknak felel meg.

C0050/R0120

Az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok változása

Az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékoknak a jelentési időszakot megelőzően fedezett kockázatokra jutó része.

Lásd a C0010/R0050 mezőre vonatkozó útmutatást.

C0050/R0130

A befektetési egységekhez kötött alapokhoz kapcsolódóan tartott eszközök értékelésének kiigazítása

Ez a mező a nem-életbiztosítási üzletágak esetén nem alkalmazandó.

Lásd a C0010/R0060 mezőre vonatkozó előírást.

C0050/R0140

Összesen

A jelentési időszakot megelőzően fedezett kockázatokhoz kapcsolódó változások összesen, a viszontbiztosítással nem csökkentve.

S.30.01 – A nem-életbiztosítási és az életbiztosítási ág fakultatív fedezete – Alapadatok

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.

Ez a tábla azon biztosítókra és viszontbiztosítókra vonatkozik, amelyek fakultatív alapon nyújtanak viszontbiztosítást és/vagy fakultatív alapon adnak át szerződéseket.

E táblában az élet- és nem-életbiztosítási tevékenységet végző biztosítóknak és viszontbiztosítóknak kell megadniuk a következő jelentési időszak tekintetében a viszontbiztosítók fakultatív fedezetére vonatkozó információkat. Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott egyes üzletágak tekintetében a viszontbiztosított kitettség alapján a 10 legjelentősebb kockázatra vonatkozó információkat kell megadni (például azon esetekben, amikor a vállalt kockázatok nem illeszkednek a rendes kockázatvállalási politika keretei közé, ezért a kockázat csak úgy volt vállalható, hogy a kockázat egy részét fakultatív alapon viszontbiztosították). A fakultatív kockázatok mindegyike benyújtásra kerül a viszontbiztosítónak és a fakultatív viszontbiztosítás feltételeit az egyes biztosítási kötvényekre vonatkozóan egyenként megtárgyalják. A kockázatokat automatikusan fedező szerződések nem tartoznak e tábla hatókörébe, azokról az S.30.03 táblában kell adatot szolgáltatni.

Az egyes üzletágakra vonatkozóan külön-külön táblát kell kitölteni. Az üzletágak mindegyike tekintetében ki kell választani a fakultatív alapon viszontbiztosított kitettség (a biztosítási összegnek a viszontbiztosítókra jutó része) alapján a 10 legjelentősebb kockázatot. Emellett minden biztosítási kockázatot a „kockázatazonosító kód” által meghatározott egyedi azonosító kóddal kell megjelölni.

Ez a tábla (az S.30.03 táblával való összhang érdekében) előretekintő a kiválasztott 10 legjelentősebb, a tábla kitöltésekor már ismert olyan fakultatív fedezetek tekintetében, amelyek a következő jelentési időszak kezdetéig nem járnak még le, és amelyek érvényességi idejébe beletartozik a következő jelentési év, vagy az érvényességi idő átfedésben van azzal. A táblát ismételten be kell nyújtani, amennyiben a viszontbiztosítási stratégia az említett időpontot követően lényegesen megváltozik, vagy ha a viszontbiztosítási szerződések megújítására az adatszolgáltatást követően, de a következő év január 1-je előtt kerül sor.

A különböző üzletágakat érintő fakultatív biztosítási kötelezettségeket ugyancsak meg kell jeleníteni az érintett üzletágaknál, amennyiben az adott üzletághoz tartozó 10 legjelentősebb kockázat közé tartoznak.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

Fakultatív biztosítási fedezet – Nem-életbiztosítás

Z0010

Üzletág

A jelentés tárgyát képező üzletág meghatározása az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerint. A következő zárt listát kell használni:

1 – Gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosítás

2 – Jövedelembiztosítás

3 – Üzemi balesetbiztosítás

4 – Gépjármű-felelősségbiztosítás

5 – Egyéb gépjármű-biztosítás

6 – Tengeri, légi és szállítási biztosítás

7 – Tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása

8 – Általános felelősségbiztosítás

9 – Hitel- és kezességvállalási biztosítás

10 – Jogvédelmi biztosítás

11 – Segítségnyújtás

12 – Különböző pénzügyi veszteségek

13 – Gyógyászati költségek térítésére vonatkozó arányos viszontbiztosítás

14 – Arányos jövedelem-viszontbiztosítás

15 – Arányos üzemibaleset-viszontbiztosítás

16 – Arányos gépjárműfelelősség-viszontbiztosítás

17 – Arányos egyéb gépjármű-viszontbiztosítás

18 – Arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás

19 – Arányos tűz- és egyéb vagyonikár-viszontbiztosítás

20 – Arányos általános felelősség-viszontbiztosítás

21 – Arányos hitel- és kezességvállalási viszontbiztosítás

22 – Arányos jogvédelmi viszontbiztosítás

23 – Arányos segítségnyújtási viszontbiztosítás

24 – Különböző pénzügyi veszteségek arányos viszontbiztosítása

25 – Nem arányos egészség-viszontbiztosítás

26 – Nem arányos baleset-viszontbiztosítás

27 – Nem arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás

28 – Nem arányos vagyon-viszontbiztosítás

C0020

Viszontbiztosítási programkód

A biztosító fakultatív viszontbiztosítás által fedezett kockázatra is védelmet nyújtó viszontbiztosítási programjának kiemelt szerződésére utaló egyedi viszontbiztosítási kód. A viszontbiztosítási programkódnak összhangban kell lennie az S.30.03 tábla – A következő jelentési évre áthúzódó viszontbiztosítási program – programkódjával.

C0030

Kockázatazonosító kód

A következő jelentési időszakban hatályban lévő (akár korábbi évekből származó) fakultatív viszontbiztosítással fedezett kitettségek alapján az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott nem-életbiztosítási üzletágak mindegyike tekintetében ki kell választani a 10 legjelentősebb kockázatot. A kockázatazonosító kód a biztosító által meghatározott egyedi azonosító, amely a kockázat azonosítására szolgál és a későbbi éves jelentésekben sem változik.

C0040

Fakultatív viszontbiztosítási kötelezettség azonosító kódja

A fakultatív viszontbiztosítási kötelezettségek mindegyikéhez hozzá kell rendelni egy, az adott kockázatot jelölő sorszámot. A fakultatív viszontbiztosítási kötelezettség azonosító kódja az adott intézményre vonatkozó egyedi azonosító kód.

C0050

Pénzügyi viszontbiztosítás vagy hasonló megállapodások

A viszontbiztosítási szerződés azonosítása. A következő zárt listát kell használni:

1 – Nem hagyományos vagy pénzügyi viszontbiztosítás

(olyan viszontbiztosítási szerződés vagy pénzügyi eszköz, amely nem közvetlenül a kártérítés elvére épül vagy amely olyan szerződéses megfogalmazásra épül, amely csak korlátozott vagy nem kimutatható kockázatátruházási mechanizmussal rendelkezik).

2 – Nem hagyományos vagy pénzügyi viszontbiztosítástól eltérő egyéb viszontbiztosítás

Pénzügyi viszontbiztosítás vagy hasonló megállapodás esetében csak az értelmezhető mezőket kell kitölteni.

C0060

Arányosság

Itt kell jelenteni, hogy a viszontbiztosítási program arányos viszontbiztosítás-e, azaz annak keretében a viszontbiztosító a biztosító által kötött biztosítási szerződésekből meghatározott részarányt vállal-e. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Arányos viszontbiztosítás

2 – Nem arányos viszontbiztosítás

C0070

Azon társaság/személy azonosítója, amelyhez/akihez a kockázat kapcsolódik

Amennyiben a kockázat egy társasághoz kapcsolódik, a társaság megnevezése, amelyhez a kockázat kapcsolódik.

Amennyiben a kockázat egy természetes személyhez kapcsolódik, kódnevesíteni kell az eredeti kötvényszámot, és a kódnevesített adatot kell megadni. A kódnevesített adat olyan adatot jelent, amelyet további információk felhasználása nélkül nem lehet meghatározott személyhez kötni mindaddig, amíg ezen további információkat elkülönítve tárolják. Tartósan biztosítani kell az adatok következetességét. Ez többek között azt jelenti, hogy amennyiben egy biztosítási kockázat több éven keresztül is kimutatásra kerül, minden évben ugyanazon kódnevesített formában kell szerepelnie.

C0080

A kockázat meghatározása

A kockázat meghatározása. Ebben a mezőben kell megadni az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott üzletágtól függően az adott biztosított kockázathoz tartozó társaságtípust, épülettípust vagy foglalkozástípust.

C0090

A fedezett kockázati kategória meghatározása

A fakultatív kockázatra nyújtott fedezet fő területének meghatározása. Általában ez része a kötelezettség azonosítására alkalmazott meghatározásnak.

A fedezett kockázati kategória meghatározása az adott intézményre vonatkozó egyedi meghatározás, megadása nem kötelező. Továbbá a „kockázati kategória” fogalma nem a 2009/138/EK irányelv vagy az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet szerinti meghatározáson alapul, hanem a biztosítási kockázatra vonatkozó kiegészítő információ megadására szolgáló lehetőségként értelmezhető.

C0100

Érvényességi időszak (kezdőnap)

ISO 8601 kódnak (éééé-hh-nn) megfelelő formátumban meg kell adni az adott kockázat fedezete kezdetének dátumát, azaz azt a dátumot, amikortól kezdve a kockázat fedezve van.

C0110

Érvényességi időszak (lejárat napja)

ISO 8601 kódnak (éééé-hh-nn) megfelelő formátumban meg kell adni az adott kockázat fedezete végső lejáratának napját.

Amennyiben a biztosítási feltételek a tábla kitöltését követően nem változnak, és a biztosító nem alkalmazza a felmondási záradékot, a lejárat napja alatt a következő lehetséges lejárati napot kell érteni.

C0120

Pénznem

ISO 4217 betűkódnak megfelelő formátumban meg kell adni a fakultatív fedezet kihelyezésekor alkalmazott pénznemet. Az adott fakultatív fedezet tekintetében valamennyi összeget ebben a pénznemben kell megadni, kivéve, ha a nemzeti felügyeleti hatóság erről másként nem rendelkezik. Amennyiben a fakultatív fedezetet két különböző pénznemben képezték, a fő pénznemet kell megadni.

C0130

Biztosítási összeg

Azon legmagasabb összeg, amelynek kifizetésére a biztosító a biztosítási szerződés alapján kötelezhető. A biztosítási összeg a biztosítási kockázathoz kapcsolódik. Amennyiben a fakultatív fedezet az országon belül több kitettséghez / kockázathoz kapcsolódik, a szerződéses értékhatárok aggregált összegét kell megadni. Amennyiben együttbiztosítás tárgyát képező kockázatról van szó, a biztosítási összeg az adatot szolgáltató nem-életbiztosítót terhelő maximális kötelezettséget jelöli.

C0140

A kockázatvállalási modell típusa

A biztosítási kockázattal járó kitettség becsléséhez és a viszontbiztosítási védelem szükségességének megállapításához használt kockázatvállalási modell típusa. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Biztosítási összeg

Azon legmagasabb összeg, amelynek kifizetésére a biztosító az eredeti biztosítási szerződés alapján kötelezhető. A biztosítási összeget akkor is meg kell adni, ha a kockázatvállalási modell típusára vonatkozó adat nem releváns.

2 – Lehetséges maximális veszteség

A legkedvezőtlenebb körülmények többé-kevésbé rendkívüli együttes előfordulásakor jelentkező lehetséges veszteség – pl. a tüzet csak áthatolhatatlan akadály vagy éghető anyag hiánya állítja meg.

3 – Várható maximális veszteség

Meghatározása szerint az egyazon tűzesetből vagy káreseményből várható legnagyobb veszteség, feltételezve az elsődleges magán tűzvédelmi rendszerek lehető legrosszabb működését, ugyanakkor a másodlagos védelmi rendszerek, illetve szervezetek (például a veszélyhelyzet-elhárító szervezetek, illetve magán és/vagy állami tűzoltóság beavatkozása) előírásszerű működését. A katasztrófahelyzeteket – például nagy mennyiségű tűzveszélyes gáz szivárgásának eredményeként fellépő, adott esetben a létesítmény jelentős területét érintő robbanások, nagy mennyiségű robbanószer felrobbanása, földrengések, szökőár vagy áradások, repülőgép-katasztrófa vagy több helyen elkövetett gyújtogatás – figyelmen kívül kell hagyni ennél a becslésnél. Ez a meghatározás a lehetséges maximális veszteség és a becsült maximális veszteség meghatározásának ötvözete, melyet a biztosítók, a viszontbiztosítók és a viszontbiztosítási brókerek általánosan elfogadnak és alkalmaznak.

4 – Becsült maximális veszteség

A figyelembe vett rendkívüli események alapján, a veszteség mértékét valószínűsíthetően növelő, illetve csökkentő valamennyi tényező figyelembevételével, ugyanakkor a lehetséges, de valószínűtlen véletlenek és katasztrófák kizárása mellett a valószínűség határain belül elképzelhető, egyazon káresemény nyomán elszenvedhető veszteségek ésszerűen becsült mértéke.

5 – Egyéb

Egyéb lehetséges alkalmazott kockázatvállalási modellek. Az „egyéb” alkalmazott kockázatvállalási modelleket a rendszeres felügyeleti jelentésben ki kell fejteni.

Jóllehet a fenti fogalommeghatározásokat az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott „Tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása” üzletág tekintetében alkalmazzák, hasonló meghatározások más üzletágak tekintetében is alkalmazhatók.

C0150

Kockázatvállalási modelltől függő összeg

A biztosítási kockázat maximális vesztesége, az alkalmazott kockázatvállalási modell alapján.

C0160

Fakultatív alapú viszontbiztosítási összeg, valamennyi viszontbiztosító tekintetében

A fakultatív alapú viszontbiztosítási összeg a biztosított összeg fakultatív alapon viszontbiztosított részének felel meg. Az összegnek összhangban kell lennie a C0130 mezőben megadott biztosítási összeggel és a fakultatív viszontbiztosítók maximális (100 %-os) kötelezettségének felel meg.

C0170

Fakultatív viszontbiztosítási díj – a viszontbiztosítási kötelezettségek100 %-áért a viszontbiztosítóknak átadott összeg

Várható éves bruttó vagy előírt viszontbiztosítási díj, a viszontbiztosítóknak a kockázati részesedésükért átadott jutalékkal együtt.

C0180

Fakultatív viszontbiztosítás jutaléka

A várható jutalék a bruttó éves vagy előírt viszontbiztosítási díjjal együtt. Az összeg valamennyi olyan átengedett, konzorciális és nyereségrészesedési jutalékot tartalmazza, amely az adatszolgáltató biztosító számára a viszontbiztosítótól származó pénzbeáramlást jelent.

Fakultatív biztosítási fedezet – életbiztosítás

Z0010

Üzletág

A jelentés tárgyát képező üzletág meghatározása az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerint. A következő zárt listát kell használni:

29 – Egészségbiztosítás

30 – Nyereségrészesedéssel járó biztosítás

31 – Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítás

32 – Egyéb életbiztosítás

33 – Nem-életbiztosítási szerződésekből eredő és egészségbiztosítási kötelezettségekhez kapcsolódó járadékok

34 – Nem-életbiztosítási szerződésekből eredő és egészségbiztosítási kötelezettségektől eltérő biztosítási kötelezettségekhez kapcsolódó járadékok

35 – Egészség–viszontbiztosítás

36 – Élet-viszontbiztosítás

C0190

Viszontbiztosítási programkód

A biztosító fakultatív viszontbiztosítás által fedezett kockázatra is védelmet nyújtó viszontbiztosítási programjának kiemelt szerződésére utaló egyedi viszontbiztosítási kód. A viszontbiztosítási programkódnak összhangban kell lennie az S.30.03 tábla – A következő jelentési évre áthúzódó viszontbiztosítási program – programkódjával.

C0200

Kockázatazonosító kód

A jelentési időszakban hatályban lévő (akár korábbi évekből származó) fakultatív viszontbiztosítással fedezett kitettségek alapján az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott életbiztosítási üzletágak mindegyike tekintetében ki kell választani a 10 legjelentősebb kockázatot. A kockázatazonosító kód a biztosító által meghatározott egyedi azonosító, amely a fióktelep szintjén azonosítja a kockázatot; ez a kód ugyanazon fióktelepnél más kockázat jelölésére nem alkalmazható, és a későbbi éves jelentésekben sem változik.

C0210

Fakultatív viszontbiztosítási kötelezettség azonosító kódja

A fakultatív viszontbiztosítási kötelezettségek mindegyikéhez hozzá kell rendelni egy, az adott kockázatot jelölő sorszámot. A fakultatív viszontbiztosítási kötelezettség azonosító kódja az adott intézményre vonatkozó egyedi azonosító kód.

C0220

Pénzügyi viszontbiztosítás vagy hasonló megállapodások

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Nem hagyományos vagy pénzügyi viszontbiztosítás

(olyan viszontbiztosítási szerződés vagy pénzügyi eszköz, amely nem közvetlenül a kártérítés elvére épül vagy amely olyan szerződéses megfogalmazásra épül, amely csak korlátozott vagy nem kimutatható kockázatátruházási mechanizmussal rendelkezik).

2 – Nem hagyományos vagy pénzügyi viszontbiztosítástól eltérő egyéb viszontbiztosítás

C0230

Arányosság

Itt kell jelenteni, hogy a viszontbiztosítási program arányos viszontbiztosítás-e, azaz annak keretében a viszontbiztosító a biztosító által kötött biztosítási szerződésekből meghatározott részarányt vállal-e. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Arányos viszontbiztosítás

2 – Nem arányos viszontbiztosítás

C0240

Azon társaság/személy azonosítója, amelyhez/akihez a kockázat kapcsolódik

Amennyiben a kockázat egy társasághoz kapcsolódik, a társaság megnevezése, amelyhez a kockázat kapcsolódik.

Amennyiben a kockázat egy természetes személyhez kapcsolódik, kódnevesíteni kell az eredeti kötvényszámot, és a kódnevesített adatot kell megadni. A kódnevesített adat olyan adatot jelent, amelyet további információk felhasználása nélkül nem lehet meghatározott személyhez kötni mindaddig, amíg ezen további információkat elkülönítve tárolják. Tartósan biztosítani kell az adatok következetességét. Ez többek között azt jelenti, hogy amennyiben egy biztosítási kockázat több éven keresztül is kimutatásra kerül, minden évben ugyanazon kódnevesített formában kell szerepelnie.

C0250

A fedezett kockázati kategória meghatározása

A fakultatív kockázatra nyújtott fedezet fő területének meghatározása. Általában ez része a kötelezettség azonosítására alkalmazott meghatározásnak.

A fedezett kockázati kategória meghatározása az adott intézményre vonatkozó egyedi meghatározás, megadása nem kötelező. Továbbá a „kockázati kategória” fogalma nem a Szolvencia II. irányelv szerinti meghatározáson alapul, hanem a biztosítási kockázatra vonatkozó kiegészítő információ megadására szolgáló lehetőségként értelmezhető.

C0260

Érvényességi időszak (kezdőnap)

ISO 8601 kódnak (éééé-hh-nn) megfelelő formátumban meg kell adni az adott kockázati fedezet kezdetének dátumát, azaz azt a dátumot, amikortól kezdve a kockázat fedezve van.

C0270

Érvényességi időszak (lejárat napja)

ISO 8601 kódnak (éééé-hh-nn) megfelelő formátumban meg kell adni az adott kockázat fedezete végső lejáratának napját.

C0280

Pénznem

ISO 4217 betűkódnak megfelelő formátumban meg kell adni a fakultatív fedezet kihelyezésekor alkalmazott pénznemet. Az összes kimutatott összeget ebben a pénznemben kell megadni.

C0290

Biztosítási összeg

Az életbiztosító által a kedvezményezett részére kifizetett összeg. Amennyiben a kockázatot más életbiztosítókkal együttesen biztosítják, az adatszolgáltató életbiztosító által fizetendő biztosítási összeget kell kimutatni itt.

C0300

Kockáztatott tőke

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet meghatározása szerinti kockáztatott tőke.

Amennyiben a kockázatot más életbiztosítókkal együttesen biztosítják, a kockáztatott tőkének azt részét kell itt kimutatni, amely megfelel a biztosítási összegnek az életbiztosítóra jutó részarányának.

C0310

Fakultatív alapú viszontbiztosítási összeg, valamennyi viszontbiztosító tekintetében

A fakultatív alapú viszontbiztosítási összeg a biztosított összeg fakultatív alapon viszontbiztosított részének felel meg. Az összegnek összhangban kell lennie a C0310 mezőben megadott biztosítási összeggel és a fakultatív viszontbiztosítók maximális (100 %-os) kötelezettségének felel meg.

C0320

Fakultatív viszontbiztosítási díj – a viszontbiztosítási kötelezettségek100 %-áért a viszontbiztosítóknak átadott összeg

Várható éves bruttó vagy előírt viszontbiztosítási díj, a viszontbiztosítóknak a kockázati részesedésükért átadott jutalékkal együtt.

C0330

Fakultatív viszontbiztosítás jutaléka

A várható jutalék a bruttó éves vagy előírt viszontbiztosítási díjjal együtt. Az összeg valamennyi olyan átengedett, konzorciális és nyereségrészesedési jutalékot tartalmazza, amely az adatszolgáltató biztosító számára a viszontbiztosítótól származó pénzbeáramlást jelent.

S.30.02 – A nem-életbiztosítási és az életbiztosítási ág fakultatív fedezete – Részesedésre vonatkozó adatok

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

Ez a tábla azon biztosítókra és viszontbiztosítókra vonatkozik, amelyek fakultatív alapon nyújtanak viszontbiztosítást és/vagy fakultatív alapon adnak át szerződéseket.

E táblában az élet- és nem-életbiztosítási tevékenységet végző biztosítóknak és viszontbiztosítóknak kell megadniuk a következő jelentési időszak tekintetében a viszontbiztosítói fakultatív fedezetre vonatkozó információkat. A viszontbiztosított kitettség alapján a 10 legjelentősebb kockázatra vonatkozó információkat kell megadni az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott minden egyes üzletágra vonatkozóan (például azon esetekben, amikor a vállalt kockázatok nem illeszkednek a rendes kockázatvállalási politika keretei közé, ezért a kockázat csak úgy volt vállalható, hogy a kockázat egy részét fakultatív alapon viszontbiztosították). A fakultatív kockázatok mindegyikét külön nyújtják be a viszontbiztosítónak, és minden egyes biztosítási szerződésre egyenként megtárgyalják a fakultatív viszontbiztosítás feltételeit. A kockázatokat automatikusan fedező keretszerződések nem tartoznak e tábla hatókörébe: azokról az S.30.03 táblában kell adatot szolgáltatni.

Az egyes üzletágakra vonatkozóan külön-külön táblát kell kitölteni. Ki kell választani a fakultatív alapon viszontbiztosított kitettség (a biztosítási összegnek a viszontbiztosítókra jutó része) szempontjából üzletáganként a 10 legjelentősebb kockázatot. Emellett minden biztosítási kockázatot a „kockázatazonosító kód” tételnél meghatározott egyedi azonosító kóddal kell megjelölni. Az egyes kiválasztott kockázatokat el kell különíteni, hogy az egy adott üzletághoz tartozó szerződés tekintetében egyedi feltételeket lehessen megszabni.

Ez a tábla (az S.30.03 táblával való összhang érdekében) előretekintő a kiválasztott 10 legjelentősebb, a tábla kitöltésekor már ismert olyan fakultatív fedezetek tekintetében, amelyek érvényességi idejébe beletartozik a következő jelentési év vagy az érvényességi idő átfedésben van azzal. Amennyiben szükséges, a táblát ismételten be kell nyújtani akkor, ha a viszontbiztosítási stratégia az említett időpontot követően lényegesen megváltozik, vagy ha a viszontbiztosítási szerződések megújítására az adatszolgáltatást követően, de a következő év január 1-je előtt kerül sor.

A különböző üzletágakat érintő fakultatív kihelyezéseket az érintett üzletágaknál is meg kell jeleníteni, amennyiben az adott üzletághoz tartozó 10 legjelentősebb kockázat közé tartoznak.

Ezt a táblát minden egyes olyan viszontbiztosító tekintetében ki kell tölteni, amely elfogadta a fakultatív fedezetet.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

Fakultatív biztosítási fedezet – Nem-életbiztosítás

Z0010

Üzletág

Az adatszolgáltatásban szereplő üzletág meghatározása az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerint. A következő zárt listát kell használni:

1 – Gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosítás

2 – Jövedelembiztosítás

3 – Üzemi balesetbiztosítás

4 – Gépjármű-felelősségbiztosítás

5 – Egyéb gépjármű-biztosítás

6 – Tengeri, légi és szállítási biztosítás

7 – Tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása

8 – Általános felelősségbiztosítás

9 – Hitel- és kezességvállalási biztosítás

10 – Jogvédelmi biztosítás

11 – Segítségnyújtás

12 – Különböző pénzügyi veszteségek

13 – Gyógyászati költségek térítésére vonatkozó arányos viszontbiztosítás

14 – Arányos jövedelem-viszontbiztosítás

15 – Arányos üzemibaleset-viszontbiztosítás

16 – Arányos gépjárműfelelősség-viszontbiztosítás

17 – Arányos egyéb gépjármű-viszontbiztosítás

18 – Arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás

19 – Arányos tűz- és egyéb vagyonikár-viszontbiztosítás

20 – Arányos általános felelősség-viszontbiztosítás

21 – Arányos hitel- és kezességvállalási viszontbiztosítás

22 – Arányos jogvédelmi viszontbiztosítás

23 – Arányos segítségnyújtási viszontbiztosítás

24 – Különböző pénzügyi veszteségek arányos viszontbiztosítása

25 – Nem arányos egészség-viszontbiztosítás

26 – Nem arányos baleset-viszontbiztosítás

27 – Nem arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás

28 – Nem arányos vagyon-viszontbiztosítás

C0020

Viszontbiztosítási programkód

A biztosító a fakultatív viszontbiztosítás által fedezett kockázatra is védelmet nyújtó viszontbiztosítási programjának kiemelt szerződésére utaló egyedi viszontbiztosítási kód. A viszontbiztosítási programkódnak összhangban kell lennie az „S.30.03 tábla – Áthúzódó viszontbiztosítási program” programkódjával.

C0030

Kockázatazonosító kód

A következő jelentési időszakban hatályban lévő (akár korábbi évekből származó) fakultatív viszontbiztosítással fedezett kitettségek alapján az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott nem-életbiztosítási ágak mindegyike tekintetében ki kell választani a 10 legjelentősebb kockázatot. A kockázatazonosító kód a biztosító által meghatározott egyedi azonosító, amely a kockázat azonosítására szolgál, és a későbbi éves jelentésekben sem változik.

C0040

A fakultatív viszontbiztosítási kötelezettségek azonosító

kódja

A fakultatív viszontbiztosítási kötelezettségek mindegyikéhez hozzá kell rendelni egy, az adott kockázatot jelölő sorszámot. A fakultatív viszontbiztosítási kötelezettségek azonosító kódja az adott intézményre vonatkozó egyedi azonosító kód.

C0050

Viszontbiztosítói kód

A viszontbiztosító azonosító kódja a következő sorrend szerint:

intézményazonosító (LEI);

a biztosító által meghatározott egyedi kód.

C0060

Viszontbiztosítói kód típusa

A „Viszontbiztosítói kód” mezőben használt kód típusának meghatározása. A következő zárt listát kell használni:

1 – LEI

2 – Egyedi kód

C0070

Brókerkód

A bróker azonosító kódja a következő sorrend szerint:

Ha a viszontbiztosítási kötelezettségben több bróker is érintett volt, csak az elsődleges meghatározó brókert kell feltüntetni.

C0080

Brókerkód típusa

A „Brókerkód” mezőben használt kód típusának meghatározása:

1 – LEI

2 – Egyedi kód

C0090

Bróker tevékenységének kódja

A bevont bróker tevékenységének a biztosító szempontjából történő meghatározása. Amennyiben több tevékenység kombinációjáról van szó, az összes tevékenységet fel kell tüntetni (egymástól vesszővel elválasztva):

Kihelyezésközvetítő

Kötés a következő nevében:

Pénzügyi szolgáltatások

C0100

Viszontbiztosító részesedése (%)

A viszontbiztosító által befogadott fakultatív kötelezettség százalékos aránya az „S.30.01 – A nem-életbiztosítási és az életbiztosítási ág fakultatív fedezete – Alapadatok” tábla C0160. oszlopában megadott „Fakultatív alapú viszontbiztosítási összeg, valamennyi biztosító tekintetében” oszlopában megadott adatok abszolút százalékában kifejezve

A százalékos arányt tizedesjegy pontossággal kell megadni.

C0110

Pénznem

ISO 4217 betűkódnak megfelelő formátumban kell megadni a fakultatív fedezet kihelyezésekor alkalmazott pénznemet. Valamennyi fakultatív fedezetre vonatkozó összeget ebben a pénznemben kell megadni, kivéve, ha a nemzeti felügyeleti hatóság erről másként rendelkezik. Amennyiben a fakultatív fedezetet két különböző pénznemben helyezték ki, a fő pénznemet kell megadni.

C0120

A fakultatív viszontbiztosító által viszontbiztosított összeg

A viszontbiztosító által fakultatív alapon viszontbiztosított összeg.

C0130

Átadott fakultatív viszontbiztosítási díj

A viszontbiztosítóknak a kockázati részesedésükért átadott várható bruttó éves díj vagy viszontbiztosítási díjelőírás.

C0140

Megjegyzések

Azon esetek ismertetése, amelyekben a viszontbiztosító részesedésének feltételei eltérnek a standard fakultatív vagy keretszerződéses kockázatok feltételeitől, illetve bármely olyan információ megadása, amely a biztosító szerint érdekes lehet a felügyeleti hatóság számára.

Fakultatív biztosítási fedezet – életbiztosítás

Z0010

Üzletág

Az adatszolgáltatásban szereplő üzletág meghatározása az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerint. A következő zárt listát kell használni:

29 – Egészségbiztosítás

30 – Nyereségrészesedéssel járó biztosítás

31 – Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítás

32 – Egyéb életbiztosítás

33 – Nem-életbiztosítási szerződésekből eredő és egészségbiztosítási kötelezettségekhez kapcsolódó járadékok

34 – Nem-életbiztosítási szerződésekből eredő és egészségbiztosítási kötelezettségektől eltérő biztosítási kötelezettségekhez kapcsolódó járadékok

35 – Egészség-viszontbiztosítás

36 – Élet-viszontbiztosítás

C0150

Viszontbiztosítási programkód

A biztosító a fakultatív viszontbiztosítás által fedezett kockázatra is védelmet nyújtó viszontbiztosítási programjának kiemelt szerződésére utaló egyedi viszontbiztosítási kód. A viszontbiztosítási programkódnak összhangban kell lennie az „S.30.03 tábla – Áthúzódó viszontbiztosítási program” programkódjával.

C0160

Kockázatazonosító kód

A jelentési időszakban hatályban lévő (akár korábbi évekből származó) fakultatív viszontbiztosítással fedezett kitettségek alapján az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott életbiztosítási ágak mindegyike tekintetében ki kell választani a 10 legjelentősebb kockázatot. A kockázatazonosító kód a biztosító által meghatározott egyedi azonosító, amely a fióktelep szintjén azonosítja a kockázatot; ez a kód ugyanazon fióktelepnél más kockázat jelölésére nem alkalmazható, és a későbbi éves jelentésekben sem változik.

C0170

Fakultatív viszontbiztosítási kötelezettség azonosító kódja

A biztosító egyes fakultatív viszontbiztosítási kötelezettségeihez hozzárendelt, az adott kockázatot jelölő sorszám.

C0180

Viszontbiztosítói kód

A viszontbiztosító azonosító kódja a következő sorrend szerint:

intézményazonosító (LEI);

a biztosító által meghatározott egyedi kód.

Amennyiben a biztosító egyedi kódot határoz meg, e kódnak az adott viszontbiztosító tekintetében egyedinek kell lennie, és nem lehet átfedésben semmilyen más, a biztosító által meghatározott kóddal vagy LEI-kóddal.

C0190

Viszontbiztosítói kód típusa

A „Viszontbiztosítói kód” mezőben használt kód típusának meghatározása. A következő zárt listát kell használni:

1 – LEI

2 – Egyedi kód

C0200

Brókerkód

A bróker azonosító kódja a következő sorrend szerint:

intézményazonosító (LEI);

a biztosító által meghatározott egyedi kód.

Amennyiben a biztosító egyedi kódot határoz meg, e kódnak az adott bróker tekintetében egyedinek kell lennie, és nem lehet átfedésben semmilyen más, a biztosító által meghatározott kóddal vagy LEI-kóddal.

Ha a viszontbiztosítási kötelezettségben több bróker is érintett volt, csak a meghatározó brókert kell feltüntetni.

C0210

Brókerkód típusa

A „Brókerkód” mezőben használt kód típusának meghatározása:

1 – LEI

2 – Egyedi kód

C0220

Bróker tevékenységének kódja

A bevont bróker tevékenységének a biztosító szempontjából történő meghatározása. Amennyiben több tevékenység kombinációjáról van szó, az összes tevékenységet fel kell tüntetni (egymástól vesszővel elválasztva):

Kihelyezésközvetítő

Kötés a következő nevében:

Pénzügyi szolgáltatások

C0230

Viszontbiztosító részesedése (%)

A viszontbiztosító által befogadott fakultatív kötelezettség százalékos aránya az „S.30.01 – A nem-életbiztosítási és az életbiztosítási üzletágak fakultatív fedezete – Alapadatok” tábla C0310. „Fakultatív alapú viszontbiztosítási összeg, valamennyi biztosító tekintetében” oszlopában megadott adatok abszolút százalékában kifejezve.

A százalékos arányt tizedesjegy pontossággal kell megadni.

C0240

Pénznem

ISO 4217 betűkódnak megfelelő formátumban meg kell adni a fakultatív fedezet kihelyezése során alkalmazott pénznemet. Valamennyi fakultatív fedezetre vonatkozó összeget ebben a pénznemben kell megadni, kivéve, ha a nemzeti felügyeleti hatóság erről másként rendelkezik. Amennyiben a fakultatív fedezetet két különböző pénznemben helyezték ki, a fő pénznemet kell megadni.

C0250

A fakultatív viszontbiztosító által viszontbiztosított összeg

A viszontbiztosító által fakultatív alapon viszontbiztosított összeg.

C0260

Átadott fakultatív viszontbiztosítási díj

A viszontbiztosítóknak a kockázati részesedésükért átadott várható bruttó éves díj vagy viszontbiztosítási díjelőírás.

C0270

Megjegyzések

Azon esetek ismertetése, amelyekben a viszontbiztosító részesedésének feltételei eltérnek a standard fakultatív vagy keretszerződéses kockázatok feltételeitől, illetve bármely olyan információ megadása, amely a biztosító szerint érdekes lehet a felügyeleti hatóság számára.

A viszontbiztosítókra és a brókerekre vonatkozó információk

C0280

Viszontbiztosítói kód

A viszontbiztosító azonosító kódja a következő sorrend szerint:

intézményazonosító (LEI);

a biztosító által meghatározott egyedi kód.

Amennyiben a biztosító egyedi kódot határoz meg, e kódnak az adott viszontbiztosító tekintetében egyedinek kell lennie, és nem lehet átfedésben semmilyen más, a biztosító által meghatározott kóddal vagy LEI-kóddal.

C0290

Viszontbiztosítói kód típusa

A „Viszontbiztosítói kód” mezőben használt kód típusának meghatározása. A következő zárt listát kell használni:

1 – LEI

2 – Egyedi kód

C0300

Viszontbiztosító hivatalosan bejegyzett neve

Azon viszontbiztosító hivatalosan bejegyzett neve, amelyre a biztosítási kockázatot átruházták. A kockázatot viselő viszontbiztosító hivatalosan bejegyzett nevét a viszontbiztosítási szerződés tartalmazza. Ennél a tételnél tilos feltüntetni a viszontbiztosítási bróker nevét, továbbá tilos általános vagy hiányos nevet megadni, mivel a nemzetközi viszontbiztosítók több társaságot is működtetnek, amelyek székhelye adott esetben más-más országokban lehet.

Kockázatközösségi (pooling) megállapodás esetén a kockázatközösségnek (vagy annak kezelőjének) neve csak abban az esetben adható meg, ha a kockázatközösség jogalany.

C0310

Viszontbiztosító típusa

Azon viszontbiztosító típusa, amelyre a biztosítási kockázatot átruházták. A következő zárt listát kell használni:

1 – Direkt életbiztosító

2 – Direkt nem-életbiztosító

3 – Direkt kompozit biztosító

4 – Captive biztosító

5 – Belső viszontbiztosító (olyan viszontbiztosító, amely elsődlegesen az azonos csoporthoz tartozó más biztosítóktól vesz át kockázatokat)

6 – Külső viszontbiztosító (olyan viszontbiztosító, amely elsődlegesen a csoportján kívüli biztosítóktól vesz át kockázatokat)

7 – Captive viszontbiztosító

8 – Különleges célú gazdasági egység

9 – Együttbiztosítás (több biztosítót vagy viszontbiztosítót tömörítő)

10 – Állami kockázatközösség

C0320

Székhely szerinti ország

Azon ország ISO 3166-1-alpha-2 kódját kell megadni, amelyben a viszontbiztosító hivatalos engedéllyel rendelkezik.

C0330

Kijelölt KHMI általi külső minősítés

A viszontbiztosítónak a jelentés vonatkozási időpontjában érvényes, külső hitelminősítő intézet (KHMI) által kiadott minősítése.

C0340

Kijelölt KHMI

Ebben a mezőben a külső minősítést kiadó hitelminősítő intézetet (KHMI) kell megadni.

C0350

Hitelminősítési besorolás

Itt a viszontbiztosító hitelminősítési besorolását kell megadni. A hitelminősítési besorolásnak tükröznie kell a standard formulát használó biztosító által végrehajtott belső kiigazításokat.

C0360

Belső minősítés

Belső modellt alkalmazó biztosítók esetében a viszontbiztosító belső minősítése, annak feltételezésével, hogy a belső minősítés a belső modellnél felhasználásra kerül. Amennyiben a belső modellt alkalmazó biztosító kizárólag külső minősítést használ, ezt a mezőt nem kell kitölteni.

C0370

Brókerkód

A bróker azonosító kódja a következő sorrend szerint:

intézményazonosító (LEI);

a biztosító által meghatározott egyedi kód.

Amennyiben a biztosító egyedi kódot határoz meg, e kódnak az adott bróker tekintetében egyedinek kell lennie, és nem lehet átfedésben semmilyen más, a biztosító által meghatározott kóddal vagy LEI-kóddal.

C0380

Brókerkód típusa

A „Brókerkód” mezőben használt kód típusának meghatározása:

1 – LEI

2 – Egyedi kód

C0390

Bróker hivatalosan bejegyzett neve

A bróker hivatalosan bejegyzett neve.

S.30.03 – Áthúzódó viszontbiztosítási program – alapadatok

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.

Ez a tábla minden olyan biztosítóra és viszontbiztosítóra vonatkozik, amely áthúzódó viszontbiztosítási és/vagy visszaengedményezési programmal rendelkezik, beleértve az állam által támogatott viszontbiztosítási kockázatközösségi megállapodások által biztosított fedezetet, de nem beleértve a fakultatív fedezetet.

A táblát azon biztosítóknak és viszontbiztosítóknak kell kitölteniük, amelyek a tábla kitöltésekor már ismert olyan viszontbiztosítási szerződés keretében adnak át biztosítási kockázatot viszontbiztosítóknak, amely érvényességi idejébe beletartozik a következő jelentési év vagy az érvényességi idő átfedésben van azzal. Amennyiben szükséges, a táblát ismételten be kell nyújtani akkor, ha a viszontbiztosítási stratégia az említett időpontot követően lényegesen megváltozik, vagy ha a viszontbiztosítási szerződések megújítására az adatszolgáltatást követően, de a következő év január 1-je előtt kerül sor.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0010

Viszontbiztosítási programkód

Az egyazon viszontbiztosítási programhoz tartozó összes egyedi viszontbiztosítási kötelezettséget és/vagy szerződést lefedő (biztosítóspecifikus) egyedi kód.

C0020

Szerződés azonosító kódja

A szerződés azonosító kódja, amely kizárólagos módon azonosítja a szerződést; ezt a kódot a későbbi jelentésekben változatlan formában kell használni. Rendszerint a biztosító könyvelésében szereplő eredeti szerződésszámmal azonos.

C0030

Szerződésen belüli alszám a keretszerződésben

A szerződés különböző szakaszainak adott szerződésen belüli alszámok, amennyiben például a szerződés több, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott üzletágra is kiterjed, vagy különböző, eltérő határértékekkel rendelkező tevékenységi ágakat foglal magában. Az adatszolgáltatás szempontjából az eltérő feltételeket rögzítő szerződéseket különböző szerződéseknek kell tekinteni, és azokat különböző szerződésen belüli alszámok alatt kell megadni. Az azonos szerződésen belüli eltérő üzletágak esetében az egyes üzletágakra irányadó feltételeket elkülönítve kell részletezni az egyes szerződésen belüli alszámok alatt. A különböző típusú viszontbiztosításokra kiterjedő (például az egyik szakasz esetében a Quota Share-en, a másik esetében pedig az XL-en alapuló) szerződésen belüli alszámok alatt kell megadni. Az ugyanazon program több rétegére vonatkozó szerződéseket különböző szerződésen belüli alszámok alatt kell megadni.

C0040

Surplus/réteg szerződések keretszerződésen belüli alszáma

A Surplus/réteg szerződés szerződésen belüli alszáma, amennyiben a szerződés szélesebb körű keretszerződés részét képezi.

C0050

Surplus/réteg szerződések mennyisége a programban

Az egyazon programon belüli Surplus/réteg szerződések teljes száma, beleértve az adatszolgáltatásban szereplő szerződést is.

C0060

Pénzügyi viszontbiztosítás vagy hasonló megállapodások

A viszontbiztosítási szerződés azonosítása. A következő zárt listát kell használni:

1 – Nem hagyományos vagy pénzügyi viszontbiztosítás

(amennyiben a viszontbiztosítási szerződés vagy pénzügyi eszköz nem közvetlenül a kártérítés elvére épül, vagy olyan szerződéses megfogalmazáson alapul, amely csak korlátozott vagy nem kimutatható kockázatátruházási mechanizmussal rendelkezik)

2 – Nem hagyományos vagy pénzügyi viszontbiztosítástól eltérő egyéb viszontbiztosítás

Pénzügyi viszontbiztosítás vagy hasonló megállapodás esetében csak az értelmezhető mezőket kell kitölteni.

C0070

Üzletág

Az adatszolgáltatásban szereplő üzletág meghatározása az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerint. A következő zárt listát kell használni:

1 – Gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosítás

2 – Jövedelembiztosítás

3 – Üzemi balesetbiztosítás

4 – Gépjármű-felelősségbiztosítás

5 – Egyéb gépjármű-biztosítás

6 – Tengeri, légi és szállítási biztosítás

7 – Tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása

8 – Általános felelősségbiztosítás

9 – Hitel- és kezességvállalási biztosítás

10 – Jogvédelmi biztosítás

11 – Segítségnyújtás

12 – Különböző pénzügyi veszteségek

13 – Gyógyászati költségek térítésére vonatkozó arányos viszontbiztosítás

14 – Arányos jövedelem-viszontbiztosítás

15 – Arányos üzemibaleset-viszontbiztosítás

16 – Arányos gépjárműfelelősség-viszontbiztosítás

17 – Arányos egyéb gépjármű-viszontbiztosítás

18 – Arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás

19 – Arányos tűz- és egyéb vagyonikár-viszontbiztosítás

20 – Arányos általános felelősség-viszontbiztosítás

21 – Arányos hitel- és kezességvállalási viszontbiztosítás

22 – Arányos jogvédelmi viszontbiztosítás

23 – Arányos segítségnyújtási viszontbiztosítás

24 – Különböző pénzügyi veszteségek arányos viszontbiztosítása

25 – Nem arányos egészség-viszontbiztosítás

26 – Nem arányos baleset-viszontbiztosítás

27 – Nem arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás

28 – Nem arányos vagyon-viszontbiztosítás

29 – Egészségbiztosítás

30 – Nyereségrészesedéssel járó biztosítás

31 – Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítás

32 – Egyéb életbiztosítás

33 – Nem-életbiztosítási szerződésekből eredő és egészségbiztosítási kötelezettségekhez kapcsolódó járadékok

34 – Nem-életbiztosítási szerződésekből eredő és egészségbiztosítási kötelezettségektől eltérő biztosítási kötelezettségekhez kapcsolódó járadékok

35 – Egészség-viszontbiztosítás

36 – Élet-viszontbiztosítás

37 – Kombinált (a meghatározást lásd alább)

1)

Amennyiben a viszontbiztosítási szerződés több üzletágra nyújt fedezetet, és a fedezet feltételei a különböző üzletágak esetében eltérnek, úgy a szerződést több sorban kell részletezni. Az első sorba a „Kombinált” szót kell írni, és itt részletezni kell a szerződés általános feltételeit (például a levonható tételeket és az ismételt érvénybe helyezéseket), a további sorokban pedig a szerződésnek az egyes üzletágakra vonatkozó egyedi feltételeiről kell részletes információt szolgáltatni.

2)

Amennyiben a fedezet feltételei az egyes üzletágak tekintetében nem térnek el, csak a (bruttó becsült szerződéses díjbevétel alapján meghatározó) Szolvencia II. szerinti üzletágat kell megadni.

3)

A rögzített feltételű többéves szerződések részleteit az érvényességi időszak megadásához használt oszlopokban kell feltüntetni.

C0080

A fedezett kockázati kategória meghatározása

A szerződés által nyújtott fedezet jellemzőinek meghatározása. A szerződés jellemzőit meghatározó fő portfóliót kell figyelembe venni, amely rendszerint szerepel a szerződés leírásában (például ipari ingatlanbiztosítás vagy az igazgatókra és vezető tisztségviselőkre vonatkozó felelősségbiztosítás). A biztosítók ismertethetik azt is, hogy a kockázatot mely üzleti egység fogadta be, amennyiben ez eltérő szerződéses feltételeket eredményezett (például „A nevű szervezeti egység”).

A fedezett kockázati kategória meghatározása az adott intézményre vonatkozó egyedi meghatározás, megadása nem kötelező. Továbbá a „kockázati kategória” fogalma nem a Level 1 és Level 2 terminológián alapul, hanem a biztosítási kockázatra vonatkozó kiegészítő információ megadására szolgáló lehetőségként értelmezhető.

C0090

Viszontbiztosítási szerződés típusa

A viszontbiztosítási szerződés típusának kódja. Az alábbi listában szereplő lehetőségek egyikét kell használni:

1 – Quota Share

2 – Quota Share változása

3 – Surplus

4 – Excess of Loss (esemény- és kockázatalapú)

5 – Excess of Loss (kockázatalapú)

6 – Excess of Loss (eseményalapú)

7 – Excess of Loss „back-up” (egyes katasztrófák által okozott továbbgyűrűző események, például árvíz vagy tűz elleni védelem)

8 – Excess of Loss alapkockázattal

9 – Ismételt érvénybe helyezési díj fedezete

10 – Aggregált Excess of Loss

11 – Korlátlan Excess of Loss

12 – Stop Loss

13 – Egyéb arányos szerződések

14 – Egyéb nem arányos szerződések

A hibrid típusú viszontbiztosítási szerződések megadásához az „egyéb arányos szerződések” (13. kód) és az „egyéb nem arányos szerződések” (14. kód) mezők használhatók.

C0100

Bennfoglalt katasztrófakockázati viszontbiztosítási fedezet

A bennfoglalt katasztrófakockázatok meghatározása. Annak függvényében, hogy a felsorolt katasztrófakockázatokat védi-e viszontbiztosítási fedezet, a következő kódok egyike vagy (vesszővel elválasztott) kombinációja használandó:

1 – A fedezet minden katasztrófagaranciát kizár

2 – Földrengésre, vulkánkitörésre, szökőárra stb. nyújt fedezetet

3 – Árvízre nyújt fedezetet

4 – Hurrikánra, szélviharra stb. nyújt fedezetet

5 – Egyéb kockázatokra (például fagyásra, jégesőre, erős szélre) nyújt fedezetet

6 – Terrorcselekményekre nyújt fedezetet

7 – SRCC kockázatokra (sztrájkra, zavargásra, polgári megmozdulásokra), szabotázsra, népfelkelésre nyújt fedezetet

8 – Az összes fenti kockázatra fedezetet nyújt

9 – A listában nem szereplő egyéb kockázatokra nyújt fedezetet

C0110

Érvényességi időszak (kezdőnap)

ISO 8601 kódnak (éééé-hh-nn) megfelelő formátumban meg kell adni az adott viszontbiztosítási szerződés kezdőnapját.

C0120

Érvényességi időszak (lejárat napja)

Az adott viszontbiztosítási szerződés végső lejáratának napját az ISO 8601 kódnak (éééé-hh-nn) megfelelő formátumban kell megadni.

Amennyiben a szerződéses feltételek a tábla kitöltését követően nem változnak, és a biztosító nem alkalmazza a felmondási záradékot, a lejárat napja alatt a következő lehetséges lejárati napot kell érteni.

C0130

Pénznem

ISO 4217 betűkódnak megfelelő formátumban meg kell adni a viszontbiztosítási szerződés megkötésekor alkalmazott pénznemet. Az adott fedezetre vonatkozóan valamennyi összeget ebben a pénznemben kell megadni, kivéve, ha a nemzeti felügyeleti hatóság erről másként rendelkezik. Amennyiben a szerződést két különböző pénznemben kötötték, a fő pénznemet kell megadni.

C0140

A kockázatvállalási modell típusa

A biztosítási kockázattal járó kitettség becsléséhez és a viszontbiztosítási védelem szükségességének megállapításához használt kockázatvállalási modell típusa. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell használni:

1 – Biztosítási összeg

Azon legmagasabb összeg, amelynek kifizetésére a biztosító az eredeti biztosítási szerződés alapján kötelezhető. A biztosítási összeget akkor is meg kell adni, ha a kockázatvállalási modell típusára vonatkozó adat nem releváns.

2 – Lehetséges maximális veszteség

A legkedvezőtlenebb körülmények többé-kevésbé rendkívüli együttes előfordulásakor jelentkező lehetséges veszteség – például a tüzet csak áthatolhatatlan akadály vagy éghető anyag hiánya állítja meg.

3 – Várható maximális veszteség

Meghatározása szerint az egyazon tűzesetből vagy káreseményből várható legnagyobb veszteség, feltételezve az elsődleges magán tűzvédelmi rendszerek lehető legrosszabb működését, ugyanakkor a másodlagos védelmi rendszerek, illetve szervezetek (például a veszélyhelyzet-elhárító szervezetek, illetve magán és/vagy állami tűzoltóság beavatkozása) előírásszerű működését. A katasztrófahelyzeteket – például nagy mennyiségű tűzveszélyes gáz szivárgásának eredményeként fellépő, adott esetben a létesítmény jelentős területét érintő robbanások, nagy mennyiségű robbanószer felrobbanása, földrengések, szökőár vagy áradások, repülőgép-katasztrófa vagy több helyen elkövetett gyújtogatás – figyelmen kívül kell hagyni ennél a becslésnél. Ez a meghatározás a lehetséges maximális veszteség és a becsült maximális veszteség meghatározásának ötvözete, amelyet a biztosítók, a viszontbiztosítók és a viszontbiztosítási brókerek általánosan elfogadnak és alkalmaznak.

4 – Becsült maximális veszteség

A figyelembe vett rendkívüli események alapján, a veszteség mértékét valószínűsíthetően növelő, illetve csökkentő valamennyi tényező figyelembevételével, ugyanakkor a lehetséges, de valószínűtlen véletlenek és katasztrófák kizárása mellett a valószínűség határain belül elképzelhető, egyazon káresemény nyomán elszenvedhető veszteségek ésszerűen becsült mértéke.

5 – Egyéb

Egyéb lehetséges alkalmazott kockázatvállalási modellek. Az „egyéb” alkalmazott kockázatvállalási modelleket a rendszeres felügyeleti jelentésben ki kell fejteni.

Jóllehet a fenti fogalommeghatározásokat az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott „Tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása” üzletág tekintetében alkalmazzák, hasonló meghatározások más üzletágak tekintetében is alkalmazhatók.

C0150

Az alapdíjból származó bevétel becsült összege (XL – ESPI)

Az alapdíjból származó bevételnek (ESPI) a szerződéses időszakra vonatkozó összege. Ez az összeg rendszerint az Excess of Loss szerződések útján védett portfólióhoz kapcsolódó díj összege, de mindenképpen az az összeg, amely alapján a viszontbiztosítási díjat a ráta alkalmazásával kiszámítják. Ezt a tételt csak az XL szerződések esetében kell megadni.

C0160

A szerződésekből származó becsült bruttó díjbevétel (arányos és nem arányos)

A szerződés 100 %-ára vonatkozó díjnak a szerződéses időszakra vonatkozó összege. Ez az összeg a szerződés időtartama során az összes viszontbiztosító számára fizetendő viszontbiztosítási díj 100 %-ának felel meg, beleértve a ki nem helyezett hányadnak megfelelő díjakat is.

C0170

Önrész aggregált összege

A franchise fedezetek – azaz az abban az esetben keletkező megtartott kockázat, amennyiben a viszontbiztosító csak egy bizonyos összegű kumulatív veszteség felett téríti meg a kárt – összege. Ezt a tételt csak akkor kell megadni, ha a C0180 tétel nem került feltüntetésre.

C0180

Önrész aggregált aránya (%)

A franchise fedezetek – azaz az abban az esetben keletkező megtartott kockázat, amennyiben a viszontbiztosító csak egy bizonyos arányú kumulatív veszteség felett téríti meg a kárt – százalékos aránya. Ezt a tételt csak akkor kell megadni, ha a C0170 tétel nem került feltüntetésre.

A százalékos arányt tizedesjegy pontossággal kell megadni.

C0190

Önrész

A Surplus, Working XL és Catastrophe XL szerződések esetében a viszontbiztosítási szerződésben előírt önrész összege. Az összegeket az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti egyes üzletáganként elkülönítve kell megadni.

C0200

Önrész (%)

A Quota Share és Stop Loss szerződések esetében a viszontbiztosítási szerződésben előírt önrész százalékos aránya. Az összegeket az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti egyes üzletáganként elkülönítve kell megadni.

A százalékos arányt tizedesjegy pontossággal kell megadni.

C0210

Határérték

A viszontbiztosítási szerződésben határértékként megjelölt összeg. Az összegeket az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti egyes üzletáganként elkülönítve kell megadni.

Korlátlan fedezet esetén „–1” értéket kell megadni.

C0220

Határérték (%)

A Stop Loss szerződések esetében a viszontbiztosítási szerződésben határértékként megjelölt százalékos arány. Az összegeket az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti egyes üzletáganként elkülönítve kell megadni.

Korlátlan fedezet esetén „–1” értéket kell megadni.

A százalékos arányt tizedesjegy pontossággal kell megadni.

C0230

Kockázatonkénti vagy eseményenkénti maximális fedezet

A kockázatonkénti vagy eseményenkénti maximális fedezet összege. Amennyiben a Quota Share vagy Surplus szerződés maximális összeget állapít meg egy esemény (például szélvihar) tekintetében, az összeg 100 %-át kell megadni. Minden más esetben az összeg a határérték és a prioritás különbözetével egyenlő.

Korlátlan fedezet esetén „–1” értéket kell megadni.

C0240

Szerződésenkénti maximális fedezet

A szerződésenkénti maximális fedezet összege. Amennyiben a Quota Share vagy Surplus szerződés az egész szerződésre vonatkozóan maximális összeget állapít meg, az összeg 100 %-át kell megadni. Korlátlan fedezet esetén „–1” értéket kell megadni. XL és SL szerződés esetén fel kell tüntetni a kiinduló kapacitást (például éves aggregált határértékeket); a teljes fedezet a C0250 tételnél megadott információból is következhet.

C0250

Ismételt érvénybe helyezések száma

A viszontbiztosítási fedezet ismételt érvénybe helyezési lehetőségeinek száma.

C0260

Ismételt érvénybe helyezések ismertetése

A viszontbiztosítási fedezet újbóli aktiválását célzó ismételt érvénybe helyezések ismertetése. Példa a tétel tartalmára: „2 esetben 100 % és 1 esetben 150 %” vagy „mind ingyenes”.

C0270

Viszontbiztosítási jutalék maximális aránya

A jutalék maximális arányát kell megadni. Ha rögzített arányról van szó, a C0270, C0280 és C0290 tétel értéke azonos.

A százalékos arányt tizedesjegy pontossággal kell megadni.

Ezt a tételt csak arányos szerződések esetében kell megadni.

C0280

Viszontbiztosítási jutalék minimális aránya

A jutalék minimális arányát kell megadni. Ha rögzített arányról van szó, a C0270, C0280 és C0290 tétel értéke azonos.

A százalékos arányt tizedesjegy pontossággal kell megadni.

Ezt a tételt csak arányos szerződések esetében kell megadni.

C0290

Viszontbiztosítási jutalék várható aránya

A jutalék várható arányát kell megadni. Ha rögzített arányról van szó, a C0270, C0280 és C0290 tétel értéke azonos.

A százalékos arányt tizedesjegy pontossággal kell megadni.

Ezt a tételt csak arányos szerződések esetében kell megadni.

C0300

Ismételt viszontbiztosításért fizetett jutalék maximális aránya

Az ismételt viszontbiztosításért fizetett jutalék maximális arányát kell megadni. Ha rögzített arányról van szó, a C0300, C0310 és C0320 tétel értéke azonos.

A százalékos arányt tizedesjegy pontossággal kell megadni.

Ezt a tételt csak arányos szerződések esetében kell megadni.

C0310

Ismételt viszontbiztosításért fizetett jutalék minimális aránya

Az ismételt viszontbiztosításért fizetett jutalék minimális arányát kell megadni. Ha rögzített arányról van szó, a C0300, C0310 és C0320 tétel értéke azonos.

A százalékos arányt tizedesjegy pontossággal kell megadni.

Ezt a tételt csak arányos szerződések esetében kell megadni.

C0320

Ismételt viszontbiztosításért fizetett jutalék várható aránya

Az ismételt viszontbiztosításért fizetett jutalék várható arányát kell megadni. Ha rögzített arányról van szó, a C0300, C0310 és C0320 tétel értéke azonos.

A százalékos arányt tizedesjegy pontossággal kell megadni.

Ezt a tételt csak arányos szerződések esetében kell megadni.

C0330

Nyereségrészesedési jutalék maximális aránya

A nyereségrészesedési jutalék maximális arányát kell megadni. Ha rögzített arányról van szó, a C0330, C0340 és C0350 tétel értéke azonos.

A százalékos arányt tizedesjegy pontossággal kell megadni.

Ezt a tételt csak arányos szerződések esetében kell megadni.

C0340

Nyereségrészesedési jutalék minimális aránya

A nyereségrészesedési jutalék minimális arányát kell megadni. Ha rögzített arányról van szó, a C0330, C0340 és C0350 tétel értéke azonos.

A százalékos arányt tizedesjegy pontossággal kell megadni.

Ezt a tételt csak arányos szerződések esetében kell megadni.

C0350

Nyereségrészesedési jutalék várható aránya

A nyereségrészesedési jutalék várható arányát kell megadni. Ha rögzített arányról van szó, a C0330, C0340 és C0350 tétel értéke azonos.

A százalékos arányt tizedesjegy pontossággal kell megadni.

Ezt a tételt csak arányos szerződések esetében kell megadni.

C0360

XL-szerződés díja 1.

A sliding rate rendszer rögzített vagy kiinduló arányát kell megadni.

A százalékos arányt tizedesjegy pontossággal kell megadni.

Ezt a tételt csak az XL szerződések esetében kell megadni.

C0370

XL-szerződés díja 2.

A sliding rate rendszer maximális arányát, vagy ha nem alkalmazható, az „NA” kódot kell megadni.

A százalékos arányt tizedesjegy pontossággal kell megadni.

Ezt a tételt csak az XL szerződések esetében kell megadni.

C0380

XL szerződés díja: átalányalapú?

Itt azt kell megadni, hogy az XL szerződés díja átalánydíjon alapul-e vagy sem. Az alábbi listában szereplő lehetőségek egyikét kell használni:

1 – Az XL szerződés díja átalánydíjon alapul

2 – Az XL szerződés díja nem átalánydíjon alapul

Ezt a tételt csak az XL szerződések esetében kell megadni.

S.30.04 – Áthúzódó viszontbiztosítási program – részesedésre vonatkozó adatok

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.

Ez a tábla minden olyan biztosítót és viszontbiztosítót érint, amely áthúzódó viszontbiztosítási és/vagy visszaengedményezési programmal rendelkezik, beleértve az állam által támogatott viszontbiztosítási kockázatközösségi megállapodások által biztosított fedezetet, de nem beleértve a fakultatív fedezetet.

A táblát azon biztosítóknak és viszontbiztosítóknak kell kitölteniük, amelyek a tábla kitöltésekor már ismert olyan viszontbiztosítási szerződés keretében adnak át biztosítási kockázatot viszontbiztosítóknak, amely érvényességi idejébe beletartozik a következő jelentési év vagy az érvényességi idő átfedésben van azzal. Amennyiben szükséges, a táblát ismételten be kell nyújtani akkor, ha a viszontbiztosítási stratégia az említett időpontot követően lényegesen megváltozik, vagy ha a viszontbiztosítási szerződések megújítására az adatszolgáltatást követően, de a következő év január 1-je előtt kerül sor.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0010

Viszontbiztosítási programkód

Az egyazon viszontbiztosítási programhoz tartozó összes egyedi viszontbiztosítási kötelezettséget és/vagy szerződést lefedő (biztosítóspecifikus) egyedi kód.

C0020

Szerződés azonosító kódja

A szerződés azonosító kódja, amely kizárólagos módon azonosítja a szerződést; rendszerint a biztosító könyvelésében szereplő eredeti szerződésszámmal azonos; ezt a kódot a későbbi jelentésekben változatlan formában kell használni.

C0030

Szerződésen belüli alszám a keretszerződésben

A szerződés különböző szakaszainak adott szerződésen belüli alszámok, amennyiben például a szerződés több, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott üzletágra is kiterjed, vagy különböző, eltérő határértékekkel rendelkező tevékenységi ágakat foglal magában. Az adatszolgáltatás szempontjából az eltérő feltételeket rögzítő szerződéseket különböző szerződéseknek kell tekinteni, és azokat különböző szerződésen belüli alszámok alatt kell megadni. Az azonos szerződésen belüli eltérő üzletágak esetében az egyes üzletágakra irányadó feltételeket elkülönítve kell részletezni az egyes szerződésen belüli alszámok alatt. A különböző típusú viszontbiztosításokra kiterjedő (például az egyik szakasz esetében a Quota Share-en, a másik esetében pedig az XL-en alapuló) szerződésen belüli alszámok alatt kell megadni. Az ugyanazon program több rétegére vonatkozó szerződéseket különböző szerződésen belüli alszámok alatt kell megadni.

C0040

Surplus/réteg szerződések keretszerződésen belüli alszáma

A Surplus/réteg szerződés szerződésen belüli alszáma, amennyiben a szerződés szélesebb körű keretszerződés részét képezi.

C0050

Viszontbiztosítói kód

A viszontbiztosító azonosító kódja a következő sorrend szerint:

intézményazonosító (LEI);

a biztosító által meghatározott egyedi kód.

Amennyiben a biztosító egyedi kódot határoz meg, e kódnak az adott viszontbiztosító tekintetében egyedinek kell lennie, és nem lehet átfedésben semmilyen más, a biztosító által meghatározott kóddal vagy LEI-kóddal.

C0060

Viszontbiztosítói kód típusa

A „Viszontbiztosítói kód” mezőben használt kód típusának meghatározása. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell használni:

1 – LEI

2 – Egyedi kód

C0070

Brókerkód

A bróker azonosító kódja a következő sorrend szerint:

intézményazonosító (LEI);

a biztosító által meghatározott egyedi kód.

Amennyiben a biztosító egyedi kódot határoz meg, e kódnak az adott bróker tekintetében egyedinek kell lennie, és nem lehet átfedésben semmilyen más, a biztosító által meghatározott kóddal vagy LEI-kóddal.

Ha a viszontbiztosítási kötelezettségben több bróker is érintett volt, csak az elsődleges meghatározó brókert kell feltüntetni.

C0080

Brókerkód típusa

A „Brókerkód” mezőben használt kód típusának meghatározása:

1 – LEI

2 – Egyedi kód

C0090

Bróker tevékenységének kódja

A bevont bróker tevékenységének a biztosító szempontjából történő meghatározása. Amennyiben több tevékenység kombinációjáról van szó, az összes tevékenységet fel kell tüntetni (egymástól vesszővel elválasztva):

Kihelyezésközvetítő

Kötés a következő nevében:

Pénzügyi szolgáltatások

C0100

Viszontbiztosító részesedése (%)

A C0050 tételnél azonosított viszontbiztosító által befogadott fakultatív kockázat százalékos aránya a szerződéses kockázat abszolút százalékában kifejezve.

A százalékos arányt tizedesjegy pontossággal kell megadni.

C0110

A viszontbiztosító részesedése keretében átadott kitettség

A viszontbiztosító által biztosított kitettség összege. Ez az összeg a kockázatonkénti/eseményenkénti maximális fedezeten alapul, és a következő képlettel kell kiszámítani: Kockázatonkénti vagy eseményenkénti maximális fedezet (az S.30.03 tábla C0230 mezőjében feltüntetett tétel) x Viszontbiztosító részesedése (%) (az S.30.04 tábla C0100 mezőjében feltüntetett tétel).

Ha az S.30.03 tábla C0230 mezőjének értéke korlátlan, a „–1” értéket kell megadni.

C0120

Biztosíték típusa (adott esetben)

A tartott biztosíték típusa. A következő zárt listát kell használni:

1 – Letétben lévő készpénz vagy pénzeszköz-egyenértékes

2 – Visszatartott készpénz vagy pénzeszköz

3 – Akkreditív

4 – Egyéb

5 – Nincs

C0130

A biztosítékkal fedezett kockázat tekintetében a viszontbiztosító által alkalmazott határérték meghatározása

A biztosítékkal fedezett viszontbiztosítói határérték megadása a szerződésben meghatározott konkrét tétel tekintetében (például: a biztosítástechnikai tartalékok 90 %-a vagy a díjbevételek 90 %-a) (adott esetben).

C0140

Biztosítéknyújtó kódja (adott esetben)

A intézményazonosító (LEI) segítségével meghatározott azonosító kód, amennyiben rendelkezésre áll.

Ha nem áll rendelkezésre, ezt a tételt nem kell bejelenteni.

C0150

Biztosítéknyújtó kódjának típusa (adott esetben)

A „Biztosítéknyújtó kódja” tétel alatt megadott kód azonosítása (adott esetben):

1 – LEI

9 – Nincsen

C0160

A viszontbiztosító részesedése tekintetében az áthúzódó viszontbiztosítási díj becsült összege

A biztosító által a szerződés kapcsán a következő kárbejelentési évben (N+1) az egyes viszontbiztosítók részesedésére kifizetendő bruttó viszontbiztosítási díj becsült összege Ezt az összeget a következő példáknak megfelelően kell kiszámítani:

1. eset: Quota Share vagy Surplus szerződés esetén: az S.30.03 táblán a „Viszontbiztosító részesedése” (C0100) mezőben megadott részesedés szorozva „A szerződésekből származó becsült bruttó díjbevétel” (C0160) mezőben megadott tétellel.

2. eset: XL szerződés esetén, amennyiben a szerződés rögzített arányról rendelkezik: az S.30.03 táblán az „XL-szerződés díja 1.” (C0360) mezőben megadott arány szorozva az S.30.03 táblán „Az alapdíjból származó bevétel becsült összege” (C0150) mezőben megadott tétellel, szorozva a „Viszontbiztosító részesedése” (C0100) mezőben megadott aránnyal.

3. eset: XL szerződés esetén, amennyiben a szerződés sliding arányról rendelkezik: az S.30.03 táblán az „XL-szerződés díja 2.” (C0370) mezőben megadott arány szorozva az S.30.03 táblán „Az alapdíjból származó bevétel becsült összege” (C0150) mezőben megadott tétellel, szorozva a „Viszontbiztosító részesedése” (C0100) mezőben megadott aránnyal.

C0170

Megjegyzések

Azon esetek ismertetése, amelyekben a viszontbiztosító részesedésének feltételei eltérnek a standard fakultatív vagy szerződéses kockázatok feltételeitől, illetve bármely olyan információ megadása, amely a biztosító szerint érdekes lehet a felügyeleti hatóság számára.

A viszontbiztosítókra és a brókerekre vonatkozó információk

C0180

Viszontbiztosítói kód

A viszontbiztosító azonosító kódja a következő sorrend szerint:

intézményazonosító (LEI);

a biztosító által meghatározott egyedi kód.

Amennyiben a biztosító egyedi kódot határoz meg, e kódnak az adott viszontbiztosító tekintetében egyedinek kell lennie, és nem lehet átfedésben semmilyen más, a biztosító által meghatározott kóddal vagy LEI-kóddal.

C0190

Viszontbiztosítói kód típusa

A „Viszontbiztosítói kód” mezőben használt kód típusának meghatározása. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell használni:

1 – LEI

2 – Egyedi kód

C0200

Viszontbiztosító hivatalos megnevezése

Azon viszontbiztosító hivatalosan bejegyzett neve, amelyre a biztosítási kockázatot átruházták. A kockázatot viselő viszontbiztosító hivatalosan bejegyzett nevét a viszontbiztosítási szerződés tartalmazza. Ennél a tételnél tilos feltüntetni a viszontbiztosítási bróker nevét, továbbá tilos általános vagy hiányos nevet megadni, mivel a nemzetközi viszontbiztosítók több társaságot is működtetnek, amelyek székhelye adott esetben más-más országokban lehet.

Kockázatközösségi (pooling) megállapodás esetén a kockázatközösségnek (vagy annak kezelőjének) neve csak abban az esetben adható meg, ha a kockázatközösség jogalany.

C0210

Viszontbiztosító típusa

Azon viszontbiztosító típusa, amelyre a biztosítási kockázatot átruházták.

A következő zárt listát kell használni:

1 – Direkt életbiztosító

2 – Direkt nem-életbiztosító

3 – Direkt kompozit biztosító

4 – Captive biztosító

5 – Belső viszontbiztosító (olyan viszontbiztosító, amely elsődlegesen az azonos csoporthoz tartozó más biztosítóktól vesz át kockázatokat)

6 – Külső viszontbiztosító (olyan viszontbiztosító, amely elsődlegesen a csoportján kívüli biztosítóktól vesz át kockázatokat)

7 – Captive viszontbiztosító

8 – Különleges célú gazdasági egység

9 – Együttbiztosítás (több biztosítót vagy viszontbiztosítót tömörítő)

10 – Állami kockázatközösség

C0220

Székhely szerinti ország

Azon ország ISO 3166-1-alpha-2 kódját kell megadni, amelyben a viszontbiztosító hivatalos engedéllyel rendelkezik.

C0230

Kijelölt KHMI általi külső minősítés

A viszontbiztosítónak a jelentés vonatkozási időpontjában érvényes, külső hitelminősítő intézet (KHMI) által kiadott minősítése.

Ezt a mezőt nem kell kitölteni azon viszontbiztosítók esetében, amelyek tekintetében a belső modellt alkalmazó biztosítók belső minősítést alkalmaznak. Amennyiben a belső modellt alkalmazó biztosító nem használ belső minősítést, ezt a tételt meg kell adni.

C0240

Kijelölt KHMI

A külső minősítést végző külső hitelminősítő intézet (KHMI) nevét kell megadni az ESMA honlapján közzétett KHMI-k listájából.

C0250

Hitelminősítési besorolás

Itt a viszontbiztosító hitelminősítési besorolását kell megadni. A hitelminősítési besorolásnak tükröznie kell a biztosító által belsőleg, standard formula használatával végrehajtott kiigazításokat.

Ezt a mezőt nem kell kitölteni azon viszontbiztosítók esetében, amelyek tekintetében a belső modellt alkalmazó biztosítók belső minősítést alkalmaznak. Amennyiben a belső modellt alkalmazó biztosító nem használ belső minősítést, ezt a tételt meg kell adni.

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell használni:

0 – 0-s hitelminősítési besorolás

1 – 1-es hitelminősítési besorolás

2 – 2-es hitelminősítési besorolás

3 – 3-as hitelminősítési besorolás

4 – 4-es hitelminősítési besorolás

5 – 5-ös hitelminősítési besorolás

6 – 6-os hitelminősítési besorolás

9 – Nem áll rendelkezésre besorolás

C0260

Belső minősítés

Belső modellt alkalmazó biztosítók esetében a viszontbiztosítók belső minősítése, annak megjelölésével, hogy a belső modellezés során milyen mértékben használják a belső minősítéseket. Amennyiben a belső modellt alkalmazó biztosító kizárólag külső minősítést használ, ezt a mezőt nem kell kitölteni.

C0270

Brókerkód

A bróker azonosító kódja a következő sorrend szerint:

intézményazonosító (LEI);

a biztosító által meghatározott egyedi kód.

Amennyiben a biztosító egyedi kódot határoz meg, e kódnak az adott bróker tekintetében egyedinek kell lennie, és nem lehet átfedésben semmilyen más, a biztosító által meghatározott kóddal vagy LEI-kóddal.

Amennyiben a viszontbiztosítási szerződést több bróker fedezi, csak a meghatározó brókert kell feltüntetni.

C0280

Brókerkód típusa

A „Brókerkód” mezőben használt kód típusának meghatározása:

1 – LEI

2 – Egyedi kód

C0290

Bróker hivatalosan bejegyzett neve

A bróker hivatalosan bejegyzett neve.

C0300

Biztosítéknyújtó kódja (adott esetben)

A intézményazonosító (LEI) segítségével meghatározott azonosító kód, amennyiben rendelkezésre áll.

Ha nem áll rendelkezésre, ezt a tételt nem kell bejelenteni.

C0310

Biztosítéknyújtó kódjának típusa (adott esetben)

A „Kibocsátó kódja” mezőben megadott kód azonosítására szolgál. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell használni:

1 – LEI

9 – Nincsen

C0320

Biztosítéknyújtó neve

A biztosítéknyújtó neve a C0120 tételnél meghatározott biztosítéktípustól függ.

Amennyiben a biztosíték letétben van, a biztosítéknyújtó a letétszolgáltató.

Amennyiben a biztosíték visszatartott készpénz vagy pénzeszköz jellegű, ezt a mezőt üresen kell hagyni.

Amennyiben a biztosíték akkreditív, a biztosítéknyújtó az eszközt biztosító mögöttes pénzügyi intézmény.

Amennyiben a biztosíték ezektől eltérő, csak akkor kell megadni, ha alkalmazható.

S.31.01 – A viszontbiztosítók részesedése (pénzügyi viszontbiztosítással és különleges célú gazdasági egységekkel együtt)

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.

A táblát a biztosítóknak és viszontbiztosítóknak akkor kell kitölteniük, ha a viszontbiztosító tekintetében megtérülő összeget tartanak nyilván (akkor is, ha az adott viszontbiztosítóval kötött szerződések már nem hatályosak), és ha az adott viszontbiztosító a kárbejelentési év végével csökkenti a bruttó biztosítástechnikai tartalékát.

A tábla nem az egyes szerződésekről, hanem a viszontbiztosítókról gyűjt adatokat. Az összes átadott biztosítástechnikai tartalékot – így az S.30.03 tábla C0060. oszlopa szerint a pénzügyi viszontbiztosítás keretében átadottakat is – fel kell tüntetni. Ez egyben azt jelenti, hogy ha egy különleges célú gazdasági egység vagy Lloyd's szindikátus viszontbiztosítóként jár el, az ilyen egységet is fel kell tüntetni.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0040

Viszontbiztosítói kód

A viszontbiztosító azonosító kódja a következő sorrend szerint:

intézményazonosító (LEI);

a biztosító által meghatározott egyedi kód.

C0050

Viszontbiztosítói kód típusa

A „Viszontbiztosítói kód” mezőben használt kód típusának meghatározása. A következő zárt listát kell használni:

1 – LEI

2 – Egyedi kód

C0060

Viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek – Díjtartalékok: nem életbiztosítás, beleértve az életbiztosítási tartalékolási technikáktól eltérően kezelt (Non-SLT) egészségbiztosítást

A viszontbiztosító viszontbiztosításból (beleértve a pénzügyi viszontbiztosítást és a különleges célú gazdasági egységeket is) megtérülő összegben való részesedésének összege, a partner általi nemteljesítés miatti várható veszteségek szerinti kiigazítás előtt, a díjtartalékok legjobb becslése szerint (amely kiszámítása során a jövőbeni bejövő és kifutó pénzáramlások várható jelenértékét kell figyelembe venni).

C0070

Viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek – Függőkár-tartalékok: nem életbiztosítás, beleértve az életbiztosítási tartalékolási technikáktól eltérően kezelt (Non-SLT) egészségbiztosítást

A viszontbiztosító viszontbiztosításból (beleértve a pénzügyi viszontbiztosítást és a különleges célú gazdasági egységeket is) megtérülő összegben való részesedésének összege, a partner általi nemteljesítés miatti várható veszteségek szerinti kiigazítás előtt, a függőkár-tartalékok legjobb becslése szerint.

C0080

Viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek – Biztosítástechnikai tartalékok: életbiztosítás, beleértve az életbiztosítási tartalékolási technikákhoz hasonlóan kezelt (SLT) egészségbiztosítást

A viszontbiztosító viszontbiztosításból (beleértve a pénzügyi viszontbiztosítást és a különleges célú gazdasági egységeket is) megtérülő összegben való részesedésének összege, a partner általi nemteljesítés miatti várható veszteségek szerinti kiigazítás előtt, a biztosítástechnikai tartalékok legjobb becslése szerint.

C0090

A partner nemteljesítéséből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás

A partner nemteljesítéséből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás viszontbiztosítónként. A kiigazítást elkülönítve, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet alapján kell kiszámítani.

Ezt az értéket negatív számmal kell megadni.

C0100

Viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek: a viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő teljes összeg

Az átadott biztosítástechnikai tartalékok eredménye (a függőkár-tartalékokból + díjtartalékokból + egy összegben kiszámított nem-életbiztosítási biztosítástechnikai tartalékokból származó eredmény, beleértve az SLT egészségbiztosítást), a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után.

C0110

Nettó követelések

A biztosító által kifizetett, de a viszontbiztosító által még nem térített követelésekből, valamint a viszontbiztosító által fizetendő jutalékból és egyéb követelésekből eredő, lejárt kintlevő összegek, a viszontbiztosítóval szembeni tartozások levonása után. A készpénzletétek nem tartoznak ide, azokat kapott garanciaként kell figyelembe venni.

C0120

A viszontbiztosítók által lekötött eszközök

A viszontbiztosító által a viszontbiztosító partner-nemteljesítési kockázatának csökkentése céljából lekötött eszközök összege.

C0130

Pénzügyi garanciák

A biztosító által a viszontbiztosítótól a biztosítót terhelő kötelezettségek kifizetésének garantálása céljából kapott garanciák összege (beleértve az akkreditíveket és a le nem hívott, folyósítási kötelezettséggel járó hitelkereteket).

C0140

Készpénzletét

A viszontbiztosító által kapott készpénzletétek összege.

C0150

Kapott garanciák összesen

A különböző típusú garanciák teljes összege.

A viszontbiztosítókra vonatkozó információk

C0160

Viszontbiztosítói kód

A viszontbiztosító azonosító kódja a következő sorrend szerint:

intézményazonosító (LEI);

a biztosító által meghatározott egyedi kód.

C0170

Viszontbiztosítói kód típusa

A „Viszontbiztosítói kód” mezőben használt kód típusának meghatározása. A következő zárt listát kell használni:

1 – LEI

2 – Egyedi kód

C0180

Viszontbiztosító hivatalos megnevezése

Azon viszontbiztosító hivatalosan bejegyzett neve, amelyre a biztosítási kockázatot átruházták. A kockázatot viselő viszontbiztosító hivatalosan bejegyzett nevét a viszontbiztosítási szerződés tartalmazza. Ennél a tételnél tilos feltüntetni a viszontbiztosítási bróker nevét, továbbá tilos általános vagy hiányos nevet megadni, mivel a nemzetközi viszontbiztosítók több társaságot is működtetnek, amelyek székhelye adott esetben más-más országokban lehet.

Kockázatközösségi (pooling) megállapodás esetén a kockázatközösségnek (vagy annak kezelőjének) neve csak abban az esetben adható meg, ha a kockázatközösség jogalany.

C0190

Viszontbiztosító típusa

Azon viszontbiztosító típusa, amelyre a biztosítási kockázatot átruházták.

A következő zárt listát kell használni:

1 – Direkt életbiztosító

2 – Direkt nem-életbiztosító

3 – Direkt kompozit biztosító

4 – Captive biztosító

5 – Belső viszontbiztosító (olyan viszontbiztosító, amely elsődlegesen az azonos csoporthoz tartozó más biztosítóktól vesz át kockázatokat)

6 – Külső viszontbiztosító (olyan viszontbiztosító, amely elsődlegesen a csoportján kívüli biztosítóktól vesz át kockázatokat)

7 – Captive viszontbiztosító

8 – Különleges célú gazdasági egység

9 – Együttbiztosítás (több biztosítót vagy viszontbiztosítót tömörítő)

10 – Állami kockázatközösség

C0200

Székhely szerinti ország

Azon ország ISO 3166-1-alpha-2 kódját kell megadni, amelyben a viszontbiztosító hivatalos engedéllyel rendelkezik.

C0210

Kijelölt KHMI általi külső minősítés

A biztosító által figyelembe vett tényleges/aktuális minősítés.

C0220

Kijelölt KHMI

A biztosító által figyelembe vett, a viszontbiztosítót minősítő ügynökség.

C0230

Hitelminősítési besorolás

Itt a viszontbiztosító hitelminősítési besorolását kell megadni. A hitelminősítési besorolásnak tükröznie kell a standard formulát használó biztosító által végrehajtott belső kiigazításokat.

C0240

Belső minősítés

Belső modellt alkalmazó biztosítók esetében a viszontbiztosító belső minősítése, annak feltételezésével, hogy a belső minősítés a belső modellnél felhasználásra kerül. Amennyiben a belső modellt alkalmazó biztosító kizárólag külső minősítést használ, ezt a mezőt nem kell kitölteni.

S.31.02 – Különleges célú gazdasági egységek

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.

Ezt a táblát minden olyan biztosítónak és viszontbiztosítónak ki kell töltenie, amely kockázato(ka)t ad át valamely különleges célú gazdasági egységnek. Az adatszolgáltatás célja a kellő közzététel biztosítása azokban az esetekben, amikor alternatív kockázatátruházási módszerként hagyományos viszontbiztosítási szerződés helyett különleges célú gazdasági egységet alkalmaznak.

A tábla a következők igénybevételére vonatkozik:

a)

a 2009/138/EK irányelv 13. cikkének (26) bekezdésében meghatározott és 211. cikkének (1) bekezdése szerint engedélyezett különleges célú gazdasági egységek;

b)

a 2009/138/EK irányelv 211. cikkének (3) bekezdésében előírt feltételeknek megfelelő különleges célú gazdasági egységek;

c)

harmadik országbeli felügyeleti hatóságok által szabályozott különleges célú gazdasági egységek, amennyiben azok megfelelnek a 2009/138/EK irányelv 211. cikkének (2) bekezdésében előírt feltételekkel egyenértékű intézkedéseknek;

d)

a fenti meghatározásoknak nem megfelelő egyéb különleges célú gazdasági egységek, amennyiben a kockázatok átruházása viszontbiztosítási szerződés gazdasági tartalmával összefüggő megállapodás alapján történik.

A tábla a (viszont)biztosító által végrehajtott (nyilvántartott vagy nyilvántartáson kívüli) olyan kockázatcsökkentési technikákat tárgyalja, amelyek esetében valamely különleges célú gazdasági egység viszontbiztosítási szerződés keretében vállalja az adatszolgáltató biztosító kockázatait, vagy az adatszolgáltató biztosítótól egyéb, „viszontbiztosításhoz hasonló” megállapodás keretében vesz át biztosítási kockázatokat.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0030

Különleges célú gazdasági egység belső kódja

A biztosító különleges célú gazdasági egységet jelölő belső kódja a következő sorrendben:

intézményazonosító (LEI);

egyedi kód.

Egyedi kód:

EGT-biztosítók/viszontbiztosítók és a csoporthoz tartozó, EGT által szabályozott más biztosítók/viszontbiztosítók esetében: a biztosító/viszontbiztosító illetékes felügyeleti hatósága által meghatározott, a helyi piacon használt azonosító kód;

EGT-n kívüli biztosító/viszontbiztosító és a csoporthoz tartozó, nem szabályozott más biztosító/viszontbiztosító esetében az azonosító kódot a csoport határozza meg. Az egyes EGT-n kívüli biztosítók/viszontbiztosítók és a nem szabályozott biztosítók/viszontbiztosítók azonosító kódjának meghatározása során a csoport következetesen a következő formátumot alkalmazza:

az anyavállalat azonosító kódja + a biztosító/viszontbiztosító országának ISO 3166-1 alpha-2 kódja + 5 számjegy

Ez a kód minden egyes különleges célú gazdasági egység esetében egyedi, és a későbbi jelentésekben sem változik.

C0040

Különleges célú gazdasági egység által kibocsátott értékpapírok vagy más finanszírozási mechanizmus azonosító kódja

A különleges célú gazdasági egység által kibocsátott és a biztosító/viszontbiztosító tulajdonában lévő értékpapírok vagy más finanszírozási mechanizmus tekintetében (adott esetben) a következő sorrend szerint kell megállapítani az azonosító kódot:

az ISIN ISO 6166 szerinti kódja, amennyiben rendelkezésre áll;

egyéb „elismert” kód (pl. CUSIP, Bloomberg Ticker, Reuters RIC);

a biztosító által megjelölt kód, amennyiben a fenti lehetőségek nem állnak rendelkezésre; a kódnak tartósan következetesnek kell lennie.

C0050

Különleges célú gazdasági egység által kibocsátott értékpapírok vagy más finanszírozási mechanizmus azonosító kódjának típusa

Az „Eszközazonosító kód” mezőben alkalmazott azonosító kód típusa. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell használni:

1 – ISO 6166 szerinti ISIN-kód

2 – CUSIP (a CUSIP (egységes értékpapír-azonosítási eljárásokkal foglalkozó bizottság) Service Bureau által az egyesült államokbeli és kanadai vállalatok számára meghatározott azonosító szám)

3 – SEDOL (a Londoni Értéktőzsde hivatalos napi értékpapírjegyzéke)

4 – WKN (Wertpapier Kenn-Nummer, a német alfanumerikus azonosító szám)

5 – Bloomberg Ticker (a társaságok értékpapírjait azonosító Bloomberg-betűkódok)

6 – BBGID (a globális Bloomberg-azonosító)

7 – Reuters RIC (a Reuters eszközkódja)

8 – FIGI (pénzügyi instrumentumok globális azonosítója)

9 – A Nemzeti Kódkiadó Szervezetek Szövetségének tagjai által meghatározott egyéb kódok

99 – a biztosító által adott kód

C0060

A különleges célú gazdasági egység általi értékpapírosításhoz kapcsolódó üzletágak

Az adatszolgáltatásban szereplő üzletág meghatározása az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerint. A következő zárt listát kell használni:

1 – Gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosítás

2 – Jövedelembiztosítás

3 – Üzemi balesetbiztosítás

4 – Gépjármű-felelősségbiztosítás

5 – Egyéb gépjármű-biztosítás

6 – Tengeri, légi és szállítási biztosítás

7 – Tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása

8 – Általános felelősségbiztosítás

9 – Hitel- és kezességvállalási biztosítás

10 – Jogvédelmi biztosítás

11 – Segítségnyújtás

12 – Különböző pénzügyi veszteségek

13 – Gyógyászati költségek térítésére vonatkozó arányos viszontbiztosítás

14 – Arányos jövedelem-viszontbiztosítás

15 – Arányos üzemibaleset-viszontbiztosítás

16 – Arányos gépjárműfelelősség-viszontbiztosítás

17 – Arányos egyéb gépjármű-viszontbiztosítás

18 – Arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás

19 – Arányos tűz- és egyéb vagyonikár-viszontbiztosítás

20 – Arányos általános felelősség-viszontbiztosítás

21 – Arányos hitel- és kezességvállalási viszontbiztosítás

22 – Arányos jogvédelmi viszontbiztosítás

23 – Arányos segítségnyújtási viszontbiztosítás

24 – Különböző pénzügyi veszteségek arányos viszontbiztosítása

25 – Nem arányos egészség-viszontbiztosítás

26 – Nem arányos baleset-viszontbiztosítás

27 – Nem arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás

28 – Nem arányos vagyon-viszontbiztosítás

29 – Egészségbiztosítás

30 – Nyereségrészesedéssel járó biztosítás

31 – Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítás

32 – Egyéb életbiztosítás

33 – Nem-életbiztosítási szerződésekből eredő és egészségbiztosítási kötelezettségekhez kapcsolódó járadékok

34 – Nem-életbiztosítási szerződésekből eredő és egészségbiztosítási kötelezettségektől eltérő biztosítási kötelezettségekhez kapcsolódó járadékok

35 – Egészség-viszontbiztosítás

36 – Élet-viszontbiztosítás

37 – Kombinált

Amennyiben a viszontbiztosítási szerződés vagy hasonló megállapodás több üzletágra nyújt fedezetet, és a fedezet feltételei a különböző üzletágak esetében eltérnek, úgy a szerződést több sorban kell részletezni. A szerződés első sorát „Kombinált” címkével kell megadni, és ezen részletezni kell a szerződés általános feltételeit, a további sorokban pedig a szerződésnek az egyes érintett üzletágakra vonatkozó egyedi feltételeiről kell részletes információt szolgáltatni. Amennyiben a fedezet feltételei az egyes üzletágak tekintetében nem térnek el, csak a meghatározó Szolvencia II. szerinti üzletágat kell megadni.

C0070

A különleges célú gazdasági egység kiváltó mechanizmusának típusa

Itt a különleges célú gazdasági egység által kiváltó okokként alkalmazott kiváltó mechanizmusokat kell megadni, amelyek esetén a különleges célú gazdasági egység köteles kifizetést teljesíteni az engedményező (viszont)biztosító számára. A következő zárt listát kell használni:

1 – Kártérítés

2 – Veszteségmodell

3 – Index- vagy paraméter-alapú

4 – Hibrid (a fenti technikák elemeinek kombinációja)

5 – Egyéb

C0080

Szerződésben rögzített kiváltó okok

Azon konkrét kiváltó okok ismertetése, amelyek esetén a különleges célú gazdasági egység köteles kifizetést teljesíteni az engedményező (viszont)biztosító számára. Az itt megadott információnak ki kell egészítenie „A különleges célú gazdasági egység kiváltó mechanizmusának típusa” tételnél megadott információkat, és kellőképpen leíró jellegűnek kell lennie ahhoz, hogy a felügyeleti hatóságok meg tudják határozni a konkrét kiváltó okokat (például katasztrófakockázat esetében a konkrét időjárási vagy viharindexek, vagy hosszúélet-kockázat esetében az általános halálozási táblák).

C0090

Az engedményező mögöttes portfóliójáéval azonos kiváltó ok

Itt azt kell megadni, hogy a mögöttes (viszont)biztosítási szerződésben meghatározott kiváltó okok azonosak-e a különleges célú gazdasági egységben meghatározott kiváltó okokkal. A következő zárt listát kell használni:

1 – Azonos kiváltó okok

2 – Eltérő kiváltó okok

C0100

A kockázatátruházási struktúrából származó alapkockázat

Itt az alapkockázat (azaz az olyan helyzetből eredő kockázat, amikor a kockázatcsökkentési technikák által fedezett kitettség nem felel meg a biztosító vagy viszontbiztosító kockázati kitettségének) okait kell megadni. A következő zárt listát kell használni:

1 – Nincs alapkockázat

2 – Nem megfelelő alárendelés az értékpapír-tulajdonosok tekintetében

3 – A befektetők engedményezővel szembeni többletlehívásai

4 – Az engedélyezést követően további kockázatokat értékpapírosítottak

5 – Az engedményezőknek a kibocsátott értékpapírokkal szembeni kitettsége

9 – Egyéb

C0110

A szerződési feltételekből származó alapkockázat

Itt a szerződési feltételekből származó alapkockázatot kell megadni.

1 – Nincs alapkockázat

2 – A biztosított kockázatok jelentős részét nem ruházták át

3 – Az elégtelen kiváltó okok nem felelnek meg az engedményező kockázati kitettségének

C0120

A különleges célú gazdasági egységnek az engedményezőspecifikus kötelezettségek teljesítésére elkülönített eszközei

A különleges célú gazdasági egység adatszolgáltató engedményező részére elkülönített eszközeinek összege, amely eszközök kizárólag az adott engedményező – különleges célú gazdasági egység által viszontbiztosított – szerződéses kötelezettségeinek rendezésére használhatók fel (a különleges célú gazdasági egység mérlegében kifejezetten a vállalt kötelezettséggel összefüggésben nyilvántartott biztosítékeszközök).

C0130

A különleges célú gazdasági egység más, nem engedményezőspecifikus, adott esetben lehívható eszközei

A különleges célú gazdasági egység olyan (a különleges célú gazdasági egység mérlegében nyilvántartott) eszközeinek összege, amelyek nem kapcsolódnak közvetlenül az adatszolgáltató engedményezőhöz, azonban lehívhatók. Ide tartoznak a különleges célú gazdasági egység azon „szabad eszközei”, amelyek az adatszolgáltató engedményező kötelezettségeinek rendezésére felhasználhatók.

C0140

Az értékpapírosításból adódó egyéb lehívható eszközök

A különleges célú gazdasági egység olyan (mérlegen kívüli) függő eszközeinek összege, amelyek nem kapcsolódnak közvetlenül az adatszolgáltató engedményezőhöz, azonban lehívhatók. Ide tartoznak a különleges célú gazdasági egység egyéb partnereivel szembeni lehívások, így többek között a garanciák, a viszontbiztosítási szerződések és a különleges célú gazdasági egység számára annak szponzora, értékpapír-tulajdonosok vagy egyéb harmadik felek által tett derivatív kötelezettségvállalások.

C0150

A viszontbiztosítási szerződések keretében különleges célú gazdasági egységből származó kötelezettségek maximális teljes összege

A viszontbiztosítási szerződésből eredő (az adott engedményezőre vonatkozó) összes maximális lehetséges kötelezettség összege.

C0160

A jelentési időszak egészében az engedményezői kötelezettségek tekintetében teljes mértékben finanszírozott különleges célú gazdasági egységek

Jelezze, amennyiben a kockázatcsökkentési technika által nyújtott védelem csak részben vehető nyilvántartásba, ha a viszontbiztosítási szerződés részes fele képtelenné válik a tényleges és folyamatos kockázatátruházás biztosítására. A következő zárt listát kell használni:

1 – Az engedményezői kötelezettségek tekintetében teljes mértékben finanszírozott különleges célú gazdasági egység

2 – Az engedményezői kötelezettségek tekintetében nem teljes mértékben finanszírozott különleges célú gazdasági egység

C0170

A különleges célú gazdasági egységből származó megtérülő folyó összegek

A különleges célú gazdasági egységgel összefüggő, az adatszolgáltató biztosító Szolvencia II. szerinti mérlegében nyilvántartott megtérülő összegek teljes összege (a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás előtt). Az összeget az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 41. cikkében előírt követelmények alapján kell kiszámítani.

C0180

Az engedményező által a különleges célú gazdasági egységbe eszközölt lényeges befektetések ismertetése

Jelezze, hogy az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 210. cikke értelmében az engedményező lényeges befektetéseket birtokol-e a különleges célú gazdasági egységben.

1 – Nem értelmezhető

2 – A különleges célú gazdasági egységnek az engedményező és/vagy (ha az engedményezőtől eltérő) a szponzor által ellenőrzött befektetései

3 – A különleges célú gazdasági egységnek az engedményező tulajdonát képező befektetései (saját tőke, értékpapír vagy a különleges célú gazdasági egység egyéb alárendelt adóssága)

4 – Az engedményező viszontbiztosítást vagy más kockázatcsökkentési védelmet értékesít a különleges célú gazdasági egységnek

5 – Az engedményező garanciát vagy más hitelminőség-javítást nyújtott a különleges célú gazdasági egységnek vagy az értékpapír-tulajdonosoknak

6 – Az engedményező által megtartott elégséges alapkockázat

9 – Egyéb

Amennyiben ezt a tételt megadja, a C0030 és C0040 mezőben azonosítani kell az eszközt.

C0190

Az engedményezőhöz kapcsolódó, (az engedményezőn és a szponzoron kívüli) harmadik félnél letétben lévő értékpapírosított eszközök

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 214. cikkének (2) bekezdésével és 326. cikkével összhangban meg kell adni, hogy az engedményezőn/szponzoron kívüli harmadik félnél letétbe helyeztek-e az engedményezőhöz kapcsolódó értékpapírosított eszközöket. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell használni:

1 – Az engedményezőn és a szponzoron kívüli harmadik félnél letétben van

2 – Az engedményezőn és a szponzoron kívüli harmadik félnél nincs letétben

A különleges célú gazdasági egységre vonatkozó információk

C0200

Különleges célú gazdasági egység belső kódja

A biztosító különleges célú gazdasági egységet jelölő belső kódja a következő sorrendben:

intézményazonosító (LEI);

egyedi kód.

Egyedi kód:

EGT-biztosítók/viszontbiztosítók és a csoporthoz tartozó, EGT által szabályozott más biztosítók/viszontbiztosítók esetében: a biztosító/viszontbiztosító illetékes felügyeleti hatósága által meghatározott, a helyi piacon használt azonosító kód;

EGT-n kívüli biztosító/viszontbiztosító és a csoporthoz tartozó, nem szabályozott más biztosító/viszontbiztosító esetében az azonosító kódot a csoport határozza meg. Az egyes EGT-n kívüli biztosítók/viszontbiztosítók és a nem szabályozott biztosítók/viszontbiztosítók azonosító kódjának meghatározása során a csoport következetesen a következő formátumot alkalmazza:

az anyavállalat azonosító kódja + a biztosító/viszontbiztosító országának ISO 3166-1 alpha-2 kódja + 5 számjegy

Ez a kód minden egyes különleges célú gazdasági egység esetében egyedi, és a későbbi jelentésekben sem változik.

C0210

A különleges célú gazdasági egység kódjának típusa

A „Különleges célú gazdasági egység belső kódja” mezőben használt kód típusának meghatározása. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell használni:

1 – LEI

2 – Egyedi kód

C0220

A különleges célú gazdasági egység jogi formája

Itt az értékpapírosításhoz használt különleges célú gazdasági egység jogi formáját kell megadni a 2009/138/EK irányelv 13. cikke (26) bekezdésének megfelelően.

Zárt lista:

1 – Letétkezelő

2 – Partnerség

3 – Korlátozott felelősségű vállalatok

4 – A fentiektől eltérő jogi forma

5 – Nem bejegyzett

C0230

A különleges célú gazdasági egység neve

Itt a különleges célú gazdasági egység nevét kell megadni.

C0240

A különleges célú gazdasági egység cégjegyzékszáma

A különleges célú gazdasági egység cégbejegyzéskor kapott cégjegyzékszáma. Cégjegyzékszámmal nem rendelkező különleges célú gazdasági egység esetén a biztosítónak a felügyeleti hatóságtól az engedélyezés időpontjában kapott szabályozói vagy azzal egyenértékű számot kell megadnia.

Ha a különleges célú gazdasági egységet nem jegyezték be, ezt a mezőt nem kell kitölteni.

C0250

A különleges célú gazdasági egység engedélyezési országa

Azon ország ISO 3166-1-alpha-2 kódját kell megadni, amelyben a különleges célú gazdasági egység székhellyel és (adott esetben) engedéllyel rendelkezik.

C0260

A különleges célú gazdasági egység engedélyezési feltételei

Itt a különleges célú gazdasági egység engedélyezési feltételeit kell megadni a 2009/138/EK irányelv 211. cikkének vagy ezzel egyenértékű jogi aktusnak megfelelően. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell használni:

1 – A 2009/138/EK irányelv 211. cikkének (1) bekezdése értelmében engedélyezett különleges célú gazdasági egység

2 – A 2009/138/EK irányelv 211. cikkének (3) bekezdése értelmében (régebben) engedélyezett különleges célú gazdasági egység

3 – Harmadik ország felügyeleti hatósága által szabályozott, a 2009/138/EK irányelv 211. cikkének (2) bekezdésében előírtakkal egyenértékű követelményeknek megfelelő különleges célú gazdasági egység

4 – A fentiektől eltérő különleges célú gazdasági egység

C0270

Kijelölt KHMI általi külső minősítés

A különleges célú gazdasági egységnek valamely külső hitelminősítő intézet által kibocsátott, a biztosító által figyelembe vett minősítése (adott esetben).

C0280

Kijelölt KHMI

A különleges célú gazdasági egységnek a C0260 mezőben megadott külső minősítését kibocsátó hitelminősítő intézet.

C0290

Hitelminősítési besorolás

A különleges célú gazdasági egység hitelminősítési besorolását kell megadni. A hitelminősítési besorolásnak tükröznie kell a biztosító által belsőleg végrehajtott kiigazításokat.

C0300

Belső minősítés

Belső modellt alkalmazó biztosítók esetében a különleges célú gazdasági egység belső minősítése, annak megjelölésével, hogy a belső modellezés során milyen mértékben használják a belső minősítéseket. Amennyiben a belső modellt alkalmazó biztosító kizárólag külső minősítést használ, ezt a mezőt nem kell kitölteni.

S.36.01 – Csoporton belüli ügyletek – Tőke típusú ügyletek, adósság- és eszközátruházás

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.

E tábla célja az összes (jelentős, nagyon jelentős és minden körülmények között bejelentendő), saját tőkéhez, adóssághoz, kölcsönös finanszírozáshoz vagy eszközátruházáshoz kapcsolódó, a 2009/138/EK irányelv 213. cikke (2) bekezdésének d) pontjában előírt rendelkezések szerinti csoporton belüli ügyletre vonatkozó információk összegyűjtése a 2009/138/EK irányelv 265. cikkével összhangban. Többek között az alábbiak tartozhatnak ide:

saját tőke és egyéb tőkeelemek, többek között a kapcsolt vállalkozásokban való részesedés és a csoport kapcsolt vállalkozásai közötti részvényátruházás;

adósság, beleértve a kötvényeket, hiteleket, fedezett adósságokat és más hasonló jellegű ügyleteket, amelyek például rendszeres időközönként előre meghatározott kamatot vagy kötvényszelvényt vagy díjfizetéseket tartalmaznak egy előre meghatározott időszakon keresztül;

egyéb eszközátruházás, például ingatlanok vagy más, a csoporthoz nem kapcsolódó (külső) vállalkozásokban való részesedés átruházása.

A biztosítónak ezt a táblát minden jelentős, nagyon jelentős és minden körülmények között bejelentendő, az egyedi biztosító és a vegyes tevékenységű biztosítási holdingtársaság, valamint annak kapcsolt vállalkozásai közötti, csoporton belüli ügylet tekintetében ki kell töltenie.

E táblában azok a csoporton belüli ügyletek szerepelnek:

amelyek a jelentési időszak elején folyamatban voltak;

amelyeket a jelentési időszak során kezdeményeztek, és amelyek a jelentési időpontban fennálltak;

amelyeket a jelentési időszak során kezdeményeztek, és amelyek ebben az időszakban lejártak.

Amennyiben egy kapcsolt intézménnyel végrehajtott ügylet a „jelentős” vagy „nagyon jelentős” kategóriák küszöbértékei tekintetében való egyedi értékelés fényében kizárható a csoporton belüli ügyletek köréből, ezeket az ügyleteket abban az esetben is egyedileg be kell jelenteni, ha azok kollektív értelemben elérik a „jelentős” vagy „nagyon jelentős” csoporton belüli ügyleti kategóriák küszöbértékét.

Minden ügyletet külön kell bejelenteni.

A jelentős csoporton belüli ügyleteket kiegészítő vagy azok értékét emelő ügyleteket külön csoporton belüli ügyletként kell megadni, még akkor is, ha annak a kiegészítő összege önmagában nem éri el a „jelentős” kategória küszöbértékét. Ha például egy biztosító megemeli egy másik kapcsolt vállalkozásnak nyújtott hitel eredeti összegét, a hitelt külön tételként kell megadni, és kibocsátási dátumaként az emelés dátumát kell feltüntetni.

Amennyiben az ügylet értéke a két ügyletben részt vevő fél esetében eltér (például egy olyan, A és B közötti, 10 millió EUR értékű ügylet esetében, amelynél A 10 millió EUR-t könyvel le, B azonban az – esetleges – 0,5 millió EUR-s ügyleti költség miatt csak 9,5 millió EUR-t kap kézhez), a táblában az ügylet összegeként a nagyobbik összeget (a példában szereplő esetben 10 millió EUR-t) kell feltüntetni.

Amennyiben csoporton belüli ügyletek összefüggő sorozatáról van szó (például A befektet B-be, B pedig C-be), a sorozat minden egyes elemét külön csoporton belüli ügyletként kell feltüntetni.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0010

Csoporton belüli ügylet azonosítója

Az egyes csoporton belüli ügyletek egyedi belső azonosító kódja. Az azonosító kódnak tartósan következetesnek kell lennie.

C0020

Befektető/hitelező neve

A csoporton belül saját tőkét vásárló vagy kapcsolt vállalkozásnak hitelt nyújtó intézmény neve. Arról az intézményről van szó, amely mérlegében az eszközoldalon (tartozásként) tünteti fel az ügyletet.

C0030

Befektető/hitelező azonosító kódja

A befektető/vevő/átvevő egyedi azonosító kódja a következő sorrendben:

intézményazonosító (LEI);

egyedi kód.

Egyedi kód:

EGT-biztosítók/viszontbiztosítók és a csoporthoz tartozó, EGT által szabályozott más biztosítók/viszontbiztosítók esetében: a biztosító/viszontbiztosító illetékes felügyeleti hatósága által meghatározott, a helyi piacon használt azonosító kód;

EGT-n kívüli biztosító/viszontbiztosító és a csoporthoz tartozó, nem szabályozott más biztosító/viszontbiztosító esetében az azonosító kódot a csoport határozza meg. Az egyes EGT-n kívüli biztosítók/viszontbiztosítók és a nem szabályozott biztosítók/viszontbiztosítók azonosító kódjának meghatározása során a csoport következetesen a következő formátumot alkalmazza:

az anyavállalat azonosító kódja + a biztosító/viszontbiztosító országának ISO 3166-1 alpha-2 kódja + 5 számjegy

C0040

Befektető/hitelező azonosító kódjának típusa

A „Befektető/hitelező azonosító kódja” mezőben használt kód típusának meghatározása:

1 – LEI

2 – Egyedi kód

C0050

Kibocsátó/hitelfelvevő neve

A saját tőkét vagy tőkeelemet kibocsátó vagy pénzkölcsönt felvevő (adósságot kibocsátó) intézmény neve. Arról az intézményről van szó, amely mérlegében a forrásoldalon vagy tőkeként (követelésként) tünteti fel az ügyletet.

C0060

Kibocsátó/hitelfelvevő azonosító kódja

A befektető/vevő/átvevő egyedi azonosító kódja a következő sorrendben:

intézményazonosító (LEI);

egyedi kód.

Egyedi kód:

EGT-biztosítók/viszontbiztosítók és a csoporthoz tartozó, EGT által szabályozott más biztosítók/viszontbiztosítók esetében: a biztosító/viszontbiztosító illetékes felügyeleti hatósága által meghatározott, a helyi piacon használt azonosító kód;

EGT-n kívüli biztosító/viszontbiztosító és a csoporthoz tartozó, nem szabályozott más biztosító/viszontbiztosító esetében az azonosító kódot a csoport határozza meg. Az egyes EGT-n kívüli biztosítók/viszontbiztosítók és a nem szabályozott biztosítók/viszontbiztosítók azonosító kódjának meghatározása során a csoport következetesen a következő formátumot alkalmazza:

az anyavállalat azonosító kódja + a biztosító/viszontbiztosító országának ISO 3166-1 alpha-2 kódja + 5 számjegy

C0070

Kibocsátó/hitelfelvevő azonosító kódjának típusa

A „Kibocsátó/hitelfelvevő azonosító kódja” mezőben használt kód típusának meghatározása:

1 – LEI

2 – Egyedi kód

C0080

Eszközazonosító kód

Az eszköznek (tőkének, adósságnak stb.) a két fél között használatos azonosító kódja, amely megadásakor a következő sorrendet kell figyelembe venni:

ISO 6166 szerinti ISIN-kód, amennyiben rendelkezésre áll

egyéb elismert kód (például CUSIP, Bloomberg Ticker, Reuters RIC)

a vállalkozás által adott kód, amennyiben a fenti lehetőségek nem állnak rendelkezésre. A kódnak tartósan következetesnek kell lennie.

Az itt megadott kód eltérhet a C0010 mezőben megadott csoporton belüli ügyletkódtól.

C0090

Eszközazonosító kód típusa

Az „Eszközazonosító kód” tételnél alkalmazott azonosító kód típusa. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell használni:

1 – ISO 6166 szerinti ISIN-kód

2 – CUSIP (a CUSIP (egységes értékpapír-azonosítási eljárásokkal foglalkozó bizottság) Service Bureau által az egyesült államokbeli és kanadai vállalatok számára meghatározott azonosító szám)

3 – SEDOL (a Londoni Értéktőzsde hivatalos napi értékpapírjegyzéke)

4 – WKN (Wertpapier Kenn-Nummer, a német alfanumerikus azonosító szám)

5 – Bloomberg Ticker (a társaságok értékpapírjait azonosító Bloomberg-betűkódok)

6 – BBGID (a globális Bloomberg-azonosító)

7 – Reuters RIC (a Reuters eszközkódja)

8 – FIGI (pénzügyi instrumentumok globális azonosítója)

9 – A Nemzeti Kódkiadó Szervezetek Szövetségének tagjai által meghatározott egyéb kódok

99 – a biztosító által adott kód

C0100

Ügylet típusa

Határozza meg az ügylet típusát. A következő zárt listát kell használni:

1 – Kötvény/adósság – fedezett

2 – Kötvény/adósság – fedezetlen

3 – Saját tőke – részvény/részesedés

4 – Saját tőke – egyéb

5 – Egyéb eszközátruházás – ingatlan

6 – Egyéb eszközátruházás – egyéb

C0110

Ügylet kibocsátási dátuma

Amennyiben eltérőek, a csoporton belüli ügylet végrehajtási/kibocsátási dátuma és hatálybalépésének dátuma közül a korábbit kell megadni.

A dátumot ISO 8601 formátumban kell megadni (éééé–hh–nn).

C0120

Ügylet lejárati dátuma

Adott esetben ISO 8601 formátumban (éééé–hh–nn) meg kell adni az ügylet lejárati dátumát.

A lejárati dátummal nem rendelkező csoporton belüli ügyletek esetében a „9999–12–31” kódot tüntesse fel.

A lejárat nélküli értékpapírok esetében a „9999–12–31” kódot kell használni.

C0130

Ügylet pénzneme

ISO 4217 betűkódnak megfelelő formátumban kell megadni az ügylet pénznemét.

C0140

Ügylet szerződéses összege/Ügyleti ár

Az ügylet összege vagy a megállapodásonkénti/szerződésenkénti ár.

C0150

Biztosíték/eszköz értéke

Az ügylethez kapcsolódó fedezett adósság biztosítékának értéke vagy az eszközátruházással járó csoporton belüli ügylet eszközértéke.

C0160

Visszaváltások/előtörlesztések/visszafizetések összege a jelentési időszak során

A visszaváltások/előtörlesztések/visszafizetések összege a jelentési időszak során (adott esetben).

C0170

Osztalékok/kamatok/kötvényszelvények és egyéb kifizetések összege a jelentési időszak során

Ebben a mezőben az ebben a táblában megadott csoporton belüli ügyletekhez kapcsolódóan a jelentési időszakban (az adatszolgáltatás időpontját megelőző 12 hónapban) teljesített kifizetéseket kell feltüntetni.

Többek között az alábbiak tartozhatnak ide:

A folyó évre szóló osztalékok (a kifizetett és a bejelentett, de még ki nem fizetett osztalékok is).

A korábbi évekről elhatárolt, a jelentési időszakban kifizetett osztalékok (azaz azok az elhatárolt, kifizetett osztalékok, amelyek befolyásolják a jelentési időszak eredményértékelését).

Az adósságinstrumentumokkal kapcsolatban teljesített kamatkifizetések.

Minden más olyan, csoporton belüli ügyletekkel összefüggő kifizetés, amelyet ezen a táblán kell megadni (például eszközátruházáshoz kapcsolódó díjak).

Az emelések teljes összege (adott esetben), azaz a jelentési időszakban befektetett kiegészítő pénzeszközök összege (például részben kifizetett részvények kapcsán teljesített kiegészítő kifizetések vagy hitelösszeg emelése az adott időszakban).

C0180

Ügylet szerződéses összegének mérlege a jelentés időpontjában

Az ügylet – például adósságkibocsátáshoz kapcsolódó – esedékes összege a jelentés időpontjában (adott esetben). Ha teljes körű korai kiegyenlítés vagy előtörlesztés történt, a szerződéses összeg mérlege nulla.

C0190

Kötvényszelvény kamatlába / kamatláb

Kamatláb vagy kötvényszelvény kamatlába százalékban kifejezve (adott esetben). Változó kamatozás esetén meg kell adni a referencia-kamatlábat és az afölötti kamatlábat is.

S.36.02 – Csoporton belüli ügyletek – Származtatott termékek

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.

A táblában a 2009/138/EK irányelv 213. cikke (2) bekezdésének d) pontjával összhangban a csoportfelügyelet hatókörébe tartozó intézmények közötti csoporton belüli ügyleteket kell megadni.

A biztosítónak ezt a táblát minden jelentős, nagyon jelentős és minden körülmények között bejelentendő, az egyedi biztosító és a vegyes tevékenységű biztosítási holdingtársaság, valamint annak kapcsolt vállalkozásai közötti, csoporton belüli ügylet tekintetében ki kell töltenie.

E táblában azok a csoporton belüli ügyletek szerepelnek:

amelyek a jelentési időszak elején folyamatban voltak;

amelyeket a jelentési időszak során kezdeményeztek, és amelyek a jelentési időpontban fennálltak;

amelyeket a jelentési időszak során kezdeményeztek, és amelyek ebben az időszakban lejártak.

Amennyiben egy kapcsolt intézménnyel végrehajtott ügylet a „jelentős” vagy „nagyon jelentős” kategóriák küszöbértékei tekintetében való egyedi értékelés fényében kizárható a csoporton belüli ügyletek köréből, ezeket az ügyleteket akkor is egyedileg be kell jelenteni, ha azok kollektív értelemben elérik a „jelentős” vagy „nagyon jelentős” csoporton belüli ügyleti kategóriák küszöbértékét.

Minden ügyletet külön kell bejelenteni.

A jelentős csoporton belüli ügyleteket kiegészítő vagy azok értékét emelő ügyleteket külön csoporton belüli ügyletként kell megadni, még akkor is, ha annak a kiegészítő összege önmagában nem éri el a „jelentős” kategória küszöbértékét. Ha például egy biztosító megemeli egy másik kapcsolt vállalkozásnak nyújtott hitel eredeti összegét, a hitelt külön tételként kell megadni, és kibocsátási dátumaként az emelés dátumát kell feltüntetni.

Amennyiben az ügylet értéke a két ügyletben részt vevő fél esetében eltér (például egy olyan, A és B közötti, 10 millió EUR értékű ügylet esetében, amelynél A 10 millió EUR-t könyvel le, B azonban az – esetleges – 0,5 millió EUR-s ügyleti költség miatt csak 9,5 millió EUR-t kap kézhez), a táblában az ügylet összegeként a nagyobbik összeget (a példában szereplő esetben 10 millió EUR-t) kell feltüntetni.

Amennyiben csoporton belüli ügyletek összefüggő sorozatáról van szó (például A befektet B-be, B pedig C-be), a sorozat minden egyes elemét külön csoporton belüli ügyletként kell feltüntetni.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0010

Csoporton belüli ügylet azonosítója

Az egyes csoporton belüli ügyletek egyedi belső azonosító kódja. Az azonosító kódnak tartósan következetesnek kell lennie.

C0020

Befektető/vevő neve

A származtatott terméket befektető/vásároló intézmény vagy a hosszú pozícióval rendelkező partner neve. Swapügyletek esetében a fizető fél az, aki rögzített kamatot fizet, és változó kamatot kap.

C0030

Befektető/vevő azonosító kódja

A befektető/vevő/átvevő egyedi azonosító kódja a következő sorrendben:

intézményazonosító (LEI);

egyedi kód.

Egyedi kód:

EGT-biztosítók/viszontbiztosítók és a csoporthoz tartozó, EGT által szabályozott más biztosítók/viszontbiztosítók esetében: a biztosító/viszontbiztosító illetékes felügyeleti hatósága által meghatározott, a helyi piacon használt azonosító kód;

EGT-n kívüli biztosító/viszontbiztosító és a csoporthoz tartozó, nem szabályozott más biztosító/viszontbiztosító esetében az azonosító kódot a csoport határozza meg. Az egyes EGT-n kívüli biztosítók/viszontbiztosítók és a nem szabályozott biztosítók/viszontbiztosítók azonosító kódjának meghatározása során a csoport következetesen a következő formátumot alkalmazza:

az anyavállalat azonosító kódja + a biztosító/viszontbiztosító országának ISO 3166-1 alpha-2 kódja + 5 számjegy

C0040

Befektető/vevő azonosító kódjának típusa

A „Befektető/vevő azonosító kódja” mezőben használt kód típusának meghatározása:

1 – LEI

2 – Egyedi kód

C0050

Kibocsátó/eladó neve

A származtatott terméket kibocsátó/értékesítő intézmény vagy a rövid pozícióval rendelkező partner neve. Swapügyletek esetében az átvevő fél az, aki rögzített kamatot kap, és változó kamatot fizet.

A „Kibocsátó/eladó azonosító kódja” mezőben használt kód típusának meghatározása:

1 – LEI

2 – Egyedi kód

C0080

Eszközazonosító kód

Az eszköznek (származtatott terméknek) a két fél között használatos azonosító kódja, amely megadásakor a következő sorrendet kell figyelembe venni:

ISO 6166 szerinti ISIN-kód, amennyiben rendelkezésre áll

egyéb elismert kód (például CUSIP, Bloomberg Ticker, Reuters RIC)

a vállalkozás által adott kód, amennyiben a fenti lehetőségek nem állnak rendelkezésre. A kódnak tartósan következetesnek kell lennie.

Az itt megadott kód eltérhet a C0010 mezőben megadott csoporton belüli ügyletkódtól.

C0090

Eszközazonosító kód típusa

Az „Eszközazonosító kód” tételnél alkalmazott azonosító kód típusa. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell használni:

1 – ISO 6166 szerinti ISIN-kód

2 – CUSIP (a CUSIP (egységes értékpapír-azonosítási eljárásokkal foglalkozó bizottság) Service Bureau által az egyesült államokbeli és kanadai vállalatok számára meghatározott azonosító szám)

3 – SEDOL (a Londoni Értéktőzsde hivatalos napi értékpapírjegyzéke)

4 – WKN (Wertpapier Kenn-Nummer, a német alfanumerikus azonosító szám)

5 – Bloomberg Ticker (a társaságok értékpapírjait azonosító Bloomberg-betűkódok)

6 – BBGID (a globális Bloomberg-azonosító)

7 – Reuters RIC (a Reuters eszközkódja)

8 – FIGI (pénzügyi instrumentumok globális azonosítója)

9 – A Nemzeti Kódkiadó Szervezetek Szövetségének tagjai által meghatározott egyéb kódok

99 – a biztosító által adott kód

C0100

Ügylet típusa

Határozza meg az ügylet típusát. A következő zárt listát kell használni:

1 – Származtatott termékek – határidős tőzsdei ügyletek

2 – Származtatott termékek – tőzsdén kívüli határidős ügyletek

3 – Származtatott termékek – opciók

4 – Származtatott termékek – egyéb

5 – Garanciák – hitelvédelem

6 – Garanciák – egyéb

7 – Swapügyletek – hitel-nemteljesítési csereügyletek

8 – Swapügyletek – kamatcsereügyletek

9 – Swapügyletek – deviza-csereügyletek

10 – Swapügyletek – egyéb

A visszavásárlási megállapodást készpénzügylet és tőzsdén kívüli határidős ügylet kombinációjaként kell figyelembe venni.

C0110

Ügylet kötési időpontja

Itt a származtatott ügylet végrehajtása/kötése dátumának ISO 8601 (éééé-hh-nn) szerinti kódját kell megadni. Görgetett szerződés esetén használja az eredeti kötési időpontot.

C0120

Lejárat időpontja

Itt a származtatott ügylet szerződés szerinti záródátumának – lejáratának, az (európai vagy amerikai) opciók kimerülési határidejének stb. – ISO 8601 (éééé-hh-nn) szerinti kódját kell megadni.

C0130

Pénznem

Adott esetben meg kell adni a származtatott termék pénznemének ISO 4217 szerinti alfabetikus kódját, vagyis a származtatott termék névleges összegének pénznemét (például: USD-ben meghatározott összegen alapuló opció). Ezt a tételt deviza-csereügyletek esetében nem kell megadni.

C0140

Névleges összeg az ügylet napján

A származtatott termék által fedezett vagy annak kitett összeg az ügylet napján.

Határidős tőzsdei ügyletek és opciók esetében ez a tétel a szerződés összege és a szerződések száma szorzatának felel meg. Swapügyletek és tőzsdén kívüli határidős ügyletek esetében ez a tétel a szerződés összegének felel meg.

C0150

Névleges összeg a jelentés időpontjában

A származtatott termék által fedezett vagy annak kitett összeg a jelentés napján (azaz a záró mérleg).

Határidős tőzsdei ügyletek és opciók esetében ez a tétel a szerződés összege és a szerződések száma szorzatának felel meg. Swapügyletek és tőzsdén kívüli határidős ügyletek esetében ez a tétel a szerződés összegének felel meg. Amennyiben egy ügylet a jelentési időszak során, a jelentés időpontját megelőzően járt le, a jelentés napján az ügylet névleges összege nulla.

C0160

Biztosíték értéke

A nyújtott biztosíték értéke a jelentés időpontjában (adott esetben); amennyiben a származtatott ügylet már lezárult, ez az érték nulla.

C0170

Opciók, határidős tőzsdei ügyletek, tőzsdén kívüli határidős ügyletek és más származtatott termékek – Származtatott termékek (vevő általi) használata

Ismertesse a származtatott termék használatát (mikro/makrofedezeti ügylet, hatékony portfólió-kezelés). A mikrofedezeti ügylet egyetlen pénzügyi eszközt, előirányzott ügyletet vagy más forrást fedező származtatott terméket jelent. A makrofedezeti ügylet több pénzügyi eszközt, előirányzott ügyletet vagy más forrást fedező származtatott terméket jelent. A következő zárt listát kell használni:

1 – Mikrofedezeti ügylet

2 – Makrofedezeti ügylet

3 – Eszközök és kötelezettségek pénzáramlásainak megfeleltetése

4 – Hatékony portfólió-kezelés (az „Eszközök és kötelezettségek pénzáramlásainak megfeleltetése” tételtől eltérő esetek).

C0180

Opciók, határidős tőzsdei ügyletek, tőzsdén kívüli határidős ügyletek és más származtatott termékek – Származtatott termék alapjául szolgáló eszköz/kötelezettség

A származtatott ügylet alapjául szolgáló eszköz/kötelezettség azonosító kódja. Ezt a tételt azoknál a származtatott termékeknél kell megadni, amelyek egyetlen mögöttes eszközön vagy indexen alapulnak a biztosító portfóliójában.

Az index egyéni eszköznek minősül, ezért fel kell tüntetni.

A származtatott termék alapjául szolgáló eszköz azonosító kódja a következő prioritási sorrend használatával:

ISO 6166 szerinti ISIN-kód, amennyiben rendelkezésre áll

egyéb elismert kód (például CUSIP, Bloomberg Ticker, Reuters RIC)

a biztosító által megjelölt kód, amennyiben a fenti lehetőségek nem állnak rendelkezésre; e kódnak tartósan következetesnek kell lennie

„többszörös eszközök/kötelezettségek”, amennyiben egynél több mögöttes eszköz vagy kötelezettség van

Ha a mögöttes eszköz index, akkor az index kódját kell megadni.

C0190

A származtatott ügylet alapjául szolgáló eszköz/kötelezettség azonosító kódjának típusa

Az „Eszközazonosító kód” tételnél alkalmazott azonosító kód típusa. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell használni:

1 – ISO 6166 szerinti ISIN-kód

2 – CUSIP (a CUSIP (egységes értékpapír-azonosítási eljárásokkal foglalkozó bizottság) Service Bureau által az egyesült államokbeli és kanadai vállalatok számára meghatározott azonosító szám)

3 – SEDOL (a Londoni Értéktőzsde hivatalos napi értékpapírjegyzéke)

4 – WKN (Wertpapier Kenn-Nummer, a német alfanumerikus azonosító szám)

5 – Bloomberg Ticker (a társaságok értékpapírjait azonosító Bloomberg-betűkódok)

6 – BBGID (a globális Bloomberg-azonosító)

7 – Reuters RIC (a Reuters eszközkódja)

8 – FIGI (pénzügyi instrumentumok globális azonosítója)

9 – A Nemzeti Kódkiadó Szervezetek Szövetségének tagjai által meghatározott egyéb kódok

99 – a biztosító által adott kód

C0200

Hitelkockázati fedezet – Hitel-nemteljesítési csereügyletek és garanciák – azon fél neve, amely számára a hitelkockázati fedezetet vásárolják

Azon fél neve, amely számára nemteljesítési fedezetet vásárolnak.

C0210

Csereügyletek – A csereügylet keretében nyújtott kamatláb (a vevő tekintetében)

A swap-szerződés keretében fizetett kamatláb (csak kamatcsereügyletek esetében).

C0220

Csereügyletek – A csereügylet keretében kapott kamatláb (a vevő tekintetében)

A swap-szerződés keretében kapott kamatláb (csak kamatcsereügyletek esetében).

C0230

Csereügyletek – A csereügylet keretében teljesített kifizetések pénzneme (a vevő tekintetében)

Itt a swap-szerződésben meghatározott ár pénznemének ISO 4217 szerinti alfabetikus kódját kell megadni (csak deviza-csereügyletek esetén).

C0240

Csereügyletek – A csereügylet keretében kapott kifizetések pénzneme (a vevő tekintetében)

Itt a swap-szerződésben meghatározott névleges összeg pénznemének ISO 4217 szerinti alfabetikus kódját (csak deviza-csereügyletek esetén) kell megadni.

S.36.03 – Csoporton belüli ügyletek – Belső viszontbiztosítás

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.

E tábla célja az összes (jelentős, nagyon jelentős és minden körülmények között bejelentendő), saját tőkéhez, adóssághoz, kölcsönös finanszírozáshoz vagy eszközátruházáshoz kapcsolódó, a 2009/138/EK irányelv 213. cikke (2) bekezdésének d) pontjában előírt rendelkezések szerinti csoporton belüli ügyletre vonatkozó információ összegyűjtése. Többek között az alábbiak tartozhatnak ide:

kapcsolt vállalkozások közötti viszontbiztosítási szerződések;

kapcsolt vállalkozások közötti fakultatív viszontbiztosítási szerződések; és

minden más olyan ügylet, amely biztosítási kockázatok kapcsolt vállalkozások közötti átruházását eredményezi.

A biztosítónak ezt a táblát minden jelentős, nagyon jelentős és minden körülmények között bejelentendő, az egyedi biztosító és a vegyes tevékenységű biztosítási holdingtársaság, valamint annak kapcsolt vállalkozásai közötti, csoporton belüli ügylet tekintetében ki kell töltenie.

E táblában azok a csoporton belüli ügyletek szerepelnek:

amelyek a jelentési időszak elején folyamatban voltak;

amelyeket a jelentési időszak során kezdeményeztek, és amelyek a jelentési időpontban fennálltak;

amelyeket a jelentési időszak során kezdeményeztek, és amelyek ebben az időszakban lejártak.

Amennyiben egy kapcsolt intézménnyel végrehajtott ügylet a „jelentős” vagy „nagyon jelentős” kategóriák küszöbértékei tekintetében való egyedi értékelés fényében kizárható a csoporton belüli ügyletek köréből, ezeket az ügyleteket abban az esetben is egyedileg be kell jelenteni, ha azok kollektív értelemben elérik a „jelentős” vagy „nagyon jelentős” csoporton belüli ügyleti kategóriák küszöbértékét.

Minden ügyletet külön kell bejelenteni. A biztosítóknak annyi sor felhasználásával kell megadniuk az információkat, amennyi az ügylet megfelelő azonosításához szükséges, többek között abban az esetben, ha többféle típusú viszontbiztosítási szerződést használnak.

A jelentős csoporton belüli ügyleteket kiegészítő vagy azok értékét emelő ügyleteket külön csoporton belüli ügyletként kell megadni, még akkor is, ha annak a kiegészítő összege önmagában nem éri el a „jelentős” kategória küszöbértékét. Ha például egy biztosító megemeli egy másik kapcsolt vállalkozásnak nyújtott hitel eredeti összegét, a hitelt külön tételként kell megadni, és kibocsátási dátumaként az emelés dátumát kell feltüntetni.

Amennyiben az ügylet értéke a két ügyletben részt vevő fél esetében eltér (például egy olyan, A és B közötti, 10 millió EUR értékű ügylet esetében, amelynél A 10 millió EUR-t könyvel le, B azonban az – esetleges – 0,5 millió EUR-s ügyleti költség miatt csak 9,5 millió EUR-t kap kézhez), a táblában az ügylet összegeként a nagyobbik összeget (a példában szereplő esetben 10 millió EUR-t) kell feltüntetni.

Amennyiben csoporton belüli ügyletek összefüggő sorozatáról van szó (például A befektet B-be, B pedig C-be), a sorozat minden egyes elemét külön csoporton belüli ügyletként kell feltüntetni.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0010

Csoporton belüli ügylet azonosítója

Az egyes csoporton belüli ügyletek egyedi belső azonosító kódja. Az azonosító kódnak tartósan következetesnek kell lennie.

C0020

Engedményező neve

A biztosítási kockázatot a csoporton belül egy másik biztosítóra vagy viszontbiztosítóra átruházó intézmény hivatalosan bejegyzett neve.

C0030

Engedményező azonosító kódja

A befektető/vevő/átvevő egyedi azonosító kódja a következő sorrendben:

intézményazonosító (LEI);

egyedi kód.

Egyedi kód:

EGT-biztosítók/viszontbiztosítók és a csoporthoz tartozó, EGT által szabályozott más biztosítók/viszontbiztosítók esetében: a biztosító/viszontbiztosító illetékes felügyeleti hatósága által meghatározott, a helyi piacon használt azonosító kód;

EGT-n kívüli biztosító/viszontbiztosító és a csoporthoz tartozó, nem szabályozott más biztosító/viszontbiztosító esetében az azonosító kódot a csoport határozza meg. Az egyes EGT-n kívüli biztosítók/viszontbiztosítók és a nem szabályozott biztosítók/viszontbiztosítók azonosító kódjának meghatározása során a csoport következetesen a következő formátumot alkalmazza:

az anyavállalat azonosító kódja + a biztosító/viszontbiztosító országának ISO 3166-1 alpha-2 kódja + 5 számjegy

C0040

Engedményező azonosító kódjának típusa

Az „Engedményező azonosító kódja” mezőben használt kód típusának meghatározása:

1 – LEI

2 – Egyedi kód

C0050

Viszontbiztosító neve

Azon viszontbiztosító hivatalosan bejegyzett neve, amelyre a biztosítási kockázatot átruházták.

Ugyanazt az adatot kell megadni, mint az S.30.02 táblában.

C0060

Viszontbiztosító azonosító kódja

A befektető/vevő/átvevő egyedi azonosító kódja a következő sorrendben:

intézményazonosító (LEI);

egyedi kód.

Egyedi kód:

EGT-biztosítók/viszontbiztosítók és a csoporthoz tartozó, EGT által szabályozott más biztosítók/viszontbiztosítók esetében: a biztosító/viszontbiztosító illetékes felügyeleti hatósága által meghatározott, a helyi piacon használt azonosító kód;

EGT-n kívüli biztosító/viszontbiztosító és a csoporthoz tartozó, nem szabályozott más biztosító/viszontbiztosító esetében az azonosító kódot a csoport határozza meg. Az egyes EGT-n kívüli biztosítók/viszontbiztosítók és a nem szabályozott biztosítók/viszontbiztosítók azonosító kódjának meghatározása során a csoport következetesen a következő formátumot alkalmazza:

az anyavállalat azonosító kódja + a biztosító/viszontbiztosító országának ISO 3166-1 alpha-2 kódja + 5 számjegy

C0070

Viszontbiztosító azonosító kódjának típusa

A „Viszontbiztosító azonosító kódja” mezőben használt kód típusának meghatározása:

1 – LEI

2 – Egyedi kód

C0080

Érvényességi időszak (kezdőnap)

ISO 8601 kódnak (éééé-hh-nn) megfelelő formátumban kell megadni az adott viszontbiztosítási szerződés/megállapodás kezdőnapját.

C0090

Érvényességi időszak (lejárat napja)

ISO 8601 kódnak (éééé-hh-nn) megfelelő formátumban kell megadni az adott viszontbiztosítási szerződés/megállapodás lejáratának napját (azaz az utolsó olyan napot, amikor az adott viszontbiztosítási szerződés/megállapodás még hatályban van). ezt a mezőt nem kell kitölteni akkor, ha nincs meghatározott lejárati dátum (ha például a szerződés folyamatosan érvényes, és csak az egyik fél felmondása esetén veszti hatályát).

C0100

Szerződés/megállapodás pénzneme

Itt az adott viszontbiztosítási szerződés/megállapodás pénznemének ISO 4217 szerinti alfabetikus kódját kell megadni.

C0110

Viszontbiztosítási szerződés/megállapodás típusa

Határozza meg a viszontbiztosítási szerződés/megállapodás típusát. A következő zárt listát kell használni:

1 – Quota Share

2 – Quota Share változása

3 – Surplus

4 – Excess of Loss (esemény- és kockázatalapú)

5 – Excess of Loss (kockázatalapú)

6 – Excess of Loss (eseményalapú)

7 – Excess of Loss „back-up” (egyes katasztrófák által okozott továbbgyűrűző események, például árvíz vagy tűz elleni védelem)

8 – Excess of Loss alapkockázattal

9 – Ismételt érvénybe helyezési díj fedezete

10 – Aggregált Excess of Loss

11 – Korlátlan Excess of Loss

12 – Stop Loss

13 – Egyéb arányos szerződések

14 – Egyéb nem arányos szerződések

15 – Pénzügyi viszontbiztosítás

16 – Fakultatív arányos viszontbiztosítás

17 – Fakultatív nem arányos viszontbiztosítás

A hibrid típusú viszontbiztosítási szerződések megadásához az „egyéb arányos szerződések” (13. kód) és az „egyéb nem arányos szerződések” (14. kód) címkék használhatók.

C0120

A viszontbiztosító által a szerződés/megállapodás keretében fizetendő maximális fedezet

Quota Share és Surplus szerződések esetén az egész szerződésre/megállapodásra meghatározott maximális összeg 100 %-át kell megadni (pl.: 10 millió GBP). Korlátlan fedezet esetén „–1” értéket kell megadni. XL és SL szerződés esetén a kiinduló kapacitást kell feltüntetni.

Ezt a tételt az ügylet pénznemében kell megadni.

C0130

Nettó követelések

A következőkből eredő összeg: a biztosító által kifizetett, de a viszontbiztosító által még nem térített követelések + a viszontbiztosító által fizetendő jutalékok + egyéb követelések, a viszontbiztosítóval szembeni tartozások levonása után; A készpénzletétek nem tartoznak ide, azokat kapott garanciaként kell figyelembe venni. A teljes összegnek a „Viszontbiztosítási követelések” és a „Viszontbiztosítási kötelezettségek” mérlegtételek összegével kell egyenlőnek lennie.

C0140

A viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő teljes összeg

A viszontbiztosító által a jelentés napján fizetendő teljes összeg, amely tartalmazza az alábbiakat:

a jövőbeni viszontbiztosítási díjnak a viszontbiztosító számára már kifizetett részére jutó díjtartalék;

a biztosítónak a viszontbiztosító által fizetendő kintlevő követeléseire jutó függőkár-tartalékok; és/vagy

a viszontbiztosítónak a bruttó biztosítástechnikai tartalékokban meglévő részesedését tükröző összegre jutó biztosítástechnikai tartalékok.

C0150

A viszontbiztosítás eredménye (a viszontbiztosított tekintetében)

A viszontbiztosításnak a viszontbiztosított intézménynél jelentkező eredményét a következőképpen kell kiszámítani:

a viszontbiztosított intézmény által kapott viszontbiztosítási jutalékok teljes összege

mínusz

a viszontbiztosított intézmény által kifizetett viszontbiztosítási díjak bruttó összege

plusz

a viszontbiztosító által a jelentési időszakban kifizetett követelések

plusz

a jelentési időszak végén a viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő teljes összeg

mínusz

a jelentési időszak elején a viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő teljes összeg

C0160

Üzletág

A viszontbiztosított üzletág meghatározása az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerint. A következő zárt listát kell használni:

1 – Gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosítás

2 – Jövedelembiztosítás

3 – Üzemi balesetbiztosítás

4 – Gépjármű-felelősségbiztosítás

5 – Egyéb gépjármű-biztosítás

6 – Tengeri, légi és szállítási biztosítás

7 – Tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása

8 – Általános felelősségbiztosítás

9 – Hitel- és kezességvállalási biztosítás

10 – Jogvédelmi biztosítás

11 – Segítségnyújtás

12 – Különböző pénzügyi veszteségek

13 – Gyógyászati költségek térítésére vonatkozó arányos viszontbiztosítás

14 – Arányos jövedelem-viszontbiztosítás

15 – Arányos üzemibaleset-viszontbiztosítás

16 – Arányos gépjárműfelelősség-viszontbiztosítás

17 – Arányos egyéb gépjármű-viszontbiztosítás

18 – Arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás

19 – Arányos tűz- és egyéb vagyoni kár viszontbiztosítása

20 – Arányos általános felelősség-viszontbiztosítás

21 – Arányos hitel- és kezességvállalási viszontbiztosítás

22 – Arányos jogvédelmi viszontbiztosítás

23 – Arányos segítségnyújtási viszontbiztosítás

24 – Különböző pénzügyi veszteségek arányos viszontbiztosítása

25 – Nem arányos egészség-viszontbiztosítás

26 – Nem arányos baleseti viszontbiztosítás

27 – Nem arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás

28 – Nem arányos vagyon-viszontbiztosítás

29 – Nyereségrészesedéssel járó biztosítás

30 – Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítás

31 – Egyéb életbiztosítás

32 – Nem-életbiztosítási szerződésekből eredő és egészségbiztosítási kötelezettségekhez kapcsolódó járadékok

33 – Nem-életbiztosítási szerződésekből eredő és egészségbiztosítási kötelezettségektől eltérő biztosítási kötelezettségekhez kapcsolódó járadékok

34 – Élet-viszontbiztosítás

35 – Egészségbiztosítás

36 – Egészség-viszontbiztosítás

Amennyiben egy viszontbiztosítási megállapodás több üzletágra is kiterjed, a legjelentősebb üzletágat kell kiválasztani a fenti listából.

S.36.04 – Csoporton belüli ügyletek – Költségmegosztás, függő kötelezettségek, mérlegen kívüli és egyéb tételek

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.

E tábla célja az összes (jelentős, nagyon jelentős és minden körülmények között bejelentendő), a 36.01–36.03 táblában meg nem adott, a 2009/138/EK irányelv 213. cikke (2) bekezdésének d) pontjában előírt rendelkezések szerinti csoporton belüli egyéb ügyletre vonatkozó információk összegyűjtése. Többek között az alábbiak tartozhatnak ide:

Belső költségmegosztás

Függő kötelezettségek (amelyek nem származtatott termékek)

Mérlegen kívüli garanciák

A csoportfelügyelet hatálya alá tartozó, kapcsolt vállalkozások vagy természetes személyek közötti egyéb ügyletek

A biztosítónak ezt a táblát minden jelentős, nagyon jelentős és minden körülmények között bejelentendő, az egyedi biztosító és a vegyes tevékenységű biztosítási holdingtársaság, valamint annak kapcsolt vállalkozásai közötti, csoporton belüli ügylet tekintetében ki kell töltenie.

E táblában azok a csoporton belüli ügyletek szerepelnek:

amelyek a jelentési időszak elején folyamatban voltak;

amelyeket a jelentési időszak során kezdeményeztek, és amelyek a jelentési időpontban fennálltak;

amelyeket a jelentési időszak során kezdeményeztek, és amelyek ebben az időszakban lejártak.

Amennyiben egy kapcsolt intézménnyel végrehajtott ügylet a „jelentős” vagy „nagyon jelentős” kategóriák küszöbértékei tekintetében való egyedi értékelés fényében kizárható a csoporton belüli ügyletek köréből, ezeket az ügyleteket abban az esetben is egyedileg be kell jelenteni, ha azok kollektív értelemben elérik a „jelentős” vagy „nagyon jelentős” csoporton belüli ügyleti kategóriák küszöbértékét.

Minden ügyletet külön kell bejelenteni.

A jelentős csoporton belüli ügyleteket kiegészítő vagy azok értékét emelő ügyleteket külön csoporton belüli ügyletként kell megadni, még akkor is, ha annak a kiegészítő összege önmagában nem éri el a „jelentős” kategória küszöbértékét. Ha például egy biztosító megemeli egy másik kapcsolt vállalkozásnak nyújtott hitel eredeti összegét, a hitelt külön tételként kell megadni, és kibocsátási dátumaként az emelés dátumát kell feltüntetni.

Amennyiben az ügylet értéke a két ügyletben részt vevő fél esetében eltér (például egy olyan, A és B közötti, 10 millió EUR értékű ügylet esetében, amelynél A 10 millió EUR-t könyvel le, B azonban az – esetleges – 0,5 millió EUR-s ügyleti költség miatt csak 9,5 millió EUR-t kap kézhez), a táblában az ügylet összegeként a nagyobbik összeget (a példában szereplő esetben 10 millió EUR-t) kell feltüntetni.

Amennyiben csoporton belüli ügyletek összefüggő sorozatáról van szó (például A befektet B-be, B pedig C-be), a sorozat minden egyes elemét külön csoporton belüli ügyletként kell feltüntetni.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0010

Csoporton belüli ügylet azonosítója

Az egyes csoporton belüli ügyletek egyedi belső azonosító kódja. Az azonosító kódnak tartósan következetesnek kell lennie.

C0020

Befektető/vevő/kedvezményezett neve

Az eszközt/befektetést megvásároló vagy abba befektető, illetve a szolgáltatást/garanciát igénybe vevő intézmény hivatalosan bejegyzett neve.

C0030

Befektető/vevő/kedvezményezett azonosító kódja

A befektető/vevő/átvevő egyedi azonosító kódja a következő sorrendben:

intézményazonosító (LEI);

egyedi kód.

Egyedi kód:

EGT-biztosítók/viszontbiztosítók és a csoporthoz tartozó, EGT által szabályozott más biztosítók/viszontbiztosítók esetében: a biztosító/viszontbiztosító illetékes felügyeleti hatósága által meghatározott, a helyi piacon használt azonosító kód;

EGT-n kívüli biztosító/viszontbiztosító és a csoporthoz tartozó, nem szabályozott más biztosító/viszontbiztosító esetében az azonosító kódot a csoport határozza meg. Az egyes EGT-n kívüli biztosítók/viszontbiztosítók és a nem szabályozott biztosítók/viszontbiztosítók azonosító kódjának meghatározása során a csoport következetesen a következő formátumot alkalmazza:

az anyavállalat azonosító kódja + a biztosító/viszontbiztosító országának ISO 3166-1 alpha-2 kódja + 5 számjegy

C0040

Befektető/vevő/kedvezményezett azonosító kódjának típusa

A „Befektető/vevő/kedvezményezett azonosító kódja” mezőben használt kód típusának meghatározása:

1 – LEI

2 – Egyedi kód

C0050

Kibocsátó/eladó/szolgáltató neve

Az eszközt/befektetést eladó vagy átruházó, illetve a szolgáltatást/garanciát nyújtó intézmény hivatalosan bejegyzett neve.

C0060

Kibocsátó/eladó/szolgáltató azonosító kódja

A befektető/vevő/átvevő egyedi azonosító kódja a következő sorrendben:

intézményazonosító (LEI);

egyedi kód.

Egyedi kód:

EGT-biztosítók/viszontbiztosítók és a csoporthoz tartozó, EGT által szabályozott más biztosítók/viszontbiztosítók esetében: a biztosító/viszontbiztosító illetékes felügyeleti hatósága által meghatározott, a helyi piacon használt azonosító kód;

EGT-n kívüli biztosító/viszontbiztosító és a csoporthoz tartozó, nem szabályozott más biztosító/viszontbiztosító esetében az azonosító kódot a csoport határozza meg. Az egyes EGT-n kívüli biztosítók/viszontbiztosítók és a nem szabályozott biztosítók/viszontbiztosítók azonosító kódjának meghatározása során a csoport következetesen a következő formátumot alkalmazza:

az anyavállalat azonosító kódja + a biztosító/viszontbiztosító országának ISO 3166-1 alpha-2 kódja + 5 számjegy

C0070

Kibocsátó/eladó/szolgáltató azonosító kódjának típusa

A „Kibocsátó/eladó/szolgáltató azonosító kódja” mezőben használt kód típusának meghatározása:

1 – LEI

2 – Egyedi kód

C0080

Ügylet típusa

Határozza meg az ügylet típusát. A következő zárt listát kell használni:

1 – Függő kötelezettségek

2 – Mérlegen kívüli tételek

3 – Belső költségmegosztás

4 – Egyéb

C0090

Ügylet kibocsátási dátuma

Itt az ügylet/kibocsátás hatálybalépése napjának ISO 8601 (éééé-hh-nn) szerinti kódját kell megadni.

C0100

Az ügylet alapjául szolgáló megállapodás/szerződés hatálybalépésének napja

Adott esetben – amennyiben eltér az ügylet dátumától – meg kell adni az ügyletek alapjául szolgáló ügylet vagy szerződés hatálybalépése napjának ISO 8601 (éééé-hh-nn) szerinti kódját. Amennyiben ez a dátum megegyezik az ügylet dátumával, ez utóbbit kell megadni.

C0110

Az ügylet alapjául szolgáló megállapodás/szerződés hatályvesztésének napja

Itt a megállapodás/szerződés hatályvesztése napjának ISO 8601 (éééé-hh-nn) szerinti kódját kell megadni. Ha nincs meghatározott lejárati dátum (azaz ha a szerződés folyamatosan érvényes), használja a „9999-12-31” kódot.

C0120

Ügylet pénzneme

ISO 4217 betűkódnak megfelelő formátumban kell megadni az ügylet pénznemét.

C0130

Kiváltó ok

Adott esetben ismertesse röviden, hogy milyen ok váltja ki az ügyletet/kifizetést/kötelezettséget, azaz milyen kiváltó ok keletkeztet függő kötelezettséget.

C0140

Ügylet/biztosíték/garancia értéke

A Szolvencia II. szerinti mérlegben nyilvántartott ügylet, nyújtott biztosíték vagy függő kötelezettség értéke.

A tételeket Szolvencia II. szerinti értéken kell megadni. Amennyiben nem áll rendelkezésre a Szolvencia II. szerinti érték (például a 2. módszer szerinti egyenértékű szavatolótőke-megfelelési rendszerben, illetve bankokkal vagy hitelintézetekkel végrehajtott EGT-n kívüli ügyletek esetében), a helyi vagy ágazati értékelési szabályokat kell alkalmazni.

C0150

Függő kötelezettségek maximális lehetséges értéke

A Szolvencia II. mérlegben szereplő függő kötelezettségek legnagyobb lehetséges értéke függetlenül azok valószínűségétől (vagyis egy függő kötelezettségnek az adott függő kötelezettség fennállása során való rendezéséhez szükséges, vonatkozó kockázatmentes hozamgörbével diszkontált jövőbeli pénzeszköz-áramlások).

C0160

A Szolvencia II. szerinti mérlegben nem szereplő függő kötelezettségek maximális lehetséges értéke

A Szolvencia II. szerinti mérlegben nem szereplő függő kötelezettségeknek – a szolgáltató által adott esetben fizetendő – maximális összegét kell megadni.

C0170

Hitellevelek/garanciák maximális értéke

Az abban az esetben felmerülő összes lehetséges pénzáramlás összege, ha a biztosítóval szembeni kötelezettségek (ideértve az akkreditíveket és a le nem hívott, folyósítási kötelezettséggel járó hitelkereteket) kifizetésének garantálása céljából a szolgáltató (C0050 mező) által a kedvezményezettnek (C0020 mező) nyújtott garanciák lehívását kiváltó összes esemény bekövetkezne. Ebbe a tételbe nem tartoznak bele a C0150 és C0160 mezőben már megadott összegek.

C0180

Garantált eszközök értéke

Azon garantált eszköz értéke, amelyre a jogalany a garanciát kapja.

E tekintetben a Szolvencia II-n kívüli egyéb helyi/ágazati értékelési elvek is figyelembe vehetők.

III. MELLÉKLET

A csoportokra vonatkozó adatszolgáltatási táblákhoz kapcsolódó kitöltési előírások

Ez a melléklet a rendelet I. mellékletében szereplő táblákkal kapcsolatos további előírásokat tartalmaz. A táblázatok első oszlopa a jelentendő adatokat jelöli az oszlopoknak és a soroknak az I. mellékletben szereplő táblázatban ismertetett azonosítójával.

A mellékletben „e tábla”-ként hivatkozunk a jelen melléklet különböző szakaszaiban található előírásoknak megfelelően kitöltendő táblákra.

S.01.01 – Az adatszolgáltatás tartalma

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz a csoportok nyitó, negyedéves és éves adatszolgáltatására, az elkülönített alapokra, az illeszkedési portfóliókra és a csoportszinten fennmaradó részekre vonatkozik.

Amennyiben külön indokolás szükséges, a magyarázatot nem az adatszolgáltatási táblákkal együtt kell benyújtani, hanem a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságokkal folytatott párbeszédbe kell azt belefoglalni.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

Z0010

Elkülönített alap/illeszkedési portfólió/fennmaradó rész

Jelöli, hogy a jelentett adatok egy elkülönített alaphoz, illeszkedési portfólióhoz vagy fennmaradó részhez kapcsolódnak-e. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió

2 – Fennmaradó rész

Z0020

Alap/portfólió száma

Ha Z0010 = 1, az elkülönített alap vagy az illeszkedési portfólió azonosító számát kell feltüntetni. Ezt a számot a vállalkozás adja meg, és a számnak időben következetesnek és a többi táblában jelentett alap- vagy portfóliószámmal összhangban levőnek kell lennie.

Ha Z0010 = 2, akkor a „0” számot kell feltüntetni.

C0010/R0010

S.01.02 – Alapvető információk – Általános

Ezt a táblát mindig be kell nyújtani. Az egyetlen lehetséges opció:

1 – Jelentett

C0010/R0020

S.01.03 – Alapvető információk – Elkülönített alapok és illeszkedési kiigazítási portfóliók

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nem jelentett, mivel nincs elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió

13 – Nem jelentett, mivel kizárólag a 2. módszer kerül alkalmazásra

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0030

S.02.01 – Mérleg

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

6 – A 254. cikk (2) bekezdése alapján mentességet kapott

13 – Nem jelentett, mivel kizárólag a 2. módszer kerül alkalmazásra

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0040

S.02.02 – Eszközök és kötelezettségek pénznemenként

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

3 – A tábla előírásainak megfelelően nem jelentendő

13 – Nem jelentett, mivel kizárólag a 2. módszer kerül alkalmazásra

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0060

S.03.01 – Mérlegen kívüli tételek – Általános információk

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nem jelentett, mivel nincs mérlegen kívüli tétel

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0070

S.03.02 – Mérlegen kívüli tételek – A csoport számára nyújtott korlátlan garanciák jegyzéke

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nem jelentett, mivel a biztosító nem részesült korlátlan garanciában

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0080

S.03.03 – Mérlegen kívüli tételek – A csoport által nyújtott korlátlan garanciák jegyzéke

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nem jelentett, mivel nem nyújtott korlátlan garanciát

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0110

S.05.01 – Biztosítási díjak, kárigények és költségek üzletágak szerint

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

6 – A 254. cikk (2) bekezdése alapján mentességet kapott

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0120

S.05.02 – Biztosítási díjak, kárigények és költségek országok szerint

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

3 – A tábla előírásainak megfelelően nem jelentendő

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0130

S.06.01 – Összefoglaló adatok az eszközökről

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 –Jelentett

4 – Nem jelentendő, mivel az S.06.02. negyedévente kerül jelentésre

5 – Nem jelentendő, mivel az S.06.02. évente kerül jelentésre

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0140

S.06.02 – Az eszközök elemenkénti felsorolása

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

6 – A 254. cikk (2) bekezdése alapján mentességet kapott

7 – Nem jelentendő, mivel nem történt lényeges változás a negyedéves adatszolgáltatás óta

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0150

S.06.03 – Kollektív befektetési vállalkozások – az áttekintés elve szerint

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nem jelentett, mivel nincsenek kollektív befektetési vállalkozások

6 – A 254. cikk (2) bekezdése alapján mentességet kapott

7 – Nem jelentendő, mivel nem történt lényeges változás a negyedéves adatszolgáltatás óta

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0160

S.07.01 – Strukturált termékek

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – 2 – Nem jelentett, mivel nincsenek strukturált termékek

A 254. cikk (2) bekezdése alapján mentességet kapott

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0170

S.08.01 – Nyitott pozíciójú származtatott termékek

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nem jelentett, mivel nincsenek származtatott ügyletek

6 – A 254. cikk (2) bekezdése alapján mentességet kapott

7 – Nem jelentendő, mivel nem történt lényeges változás a negyedéves adatszolgáltatás óta

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0180

S.08.02 – Származtatott ügyletek

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nem jelentett, mivel nincsenek származtatott ügyletek

6 – A 254. cikk (2) bekezdése alapján mentességet kapott

7 – Nem jelentendő, mivel nem történt lényeges változás a negyedéves adatszolgáltatás óta

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0190

S.09.01 – Bevétel/nyereség- és veszteségadatok a jelentési időszakban

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0200

S.10.01 – Értékpapírkölcsönök és repóügyletek

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nem jelentett, mivel nincsenek értékpapír-kölcsönök és repóügyletek

6 – A 254. cikk (2) bekezdése alapján mentességet kapott

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0210

S.11.01 – Fedezetként tartott eszközök

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nem jelentett, mivel nincsenek biztosítékként tartott eszközök

6 – A 254. cikk (2) bekezdése alapján mentességet kapott

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0260

S.15.01 – A változó életjáradékos termékek garanciáinak ismertetése

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nem jelentett, mivel nincsenek változó életjáradékos termékek

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0270

S.15.02 – A változó életjáradékos termékek garanciáinak fedezete

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nem jelentett, mivel nincsenek változó életjáradékos termékek

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0370

S.22.01 – A hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések hatása

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nem jelentett, mivel hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó vagy átmeneti intézkedések nem kerülnek alkalmazásra

0 – Egyéb okból be nem jelentett (ebben az esetben indokolásra van szükség)

C0010/R0410

S.23.01 – Szavatoló tőke

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

6 – A 254. cikk (2) bekezdése alapján mentességet kapott

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0420

S.23.02 – A szavatoló tőkére vonatkozó részletes információ szintenként

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

13 – Nem jelentett, mivel kizárólag a 2. módszer kerül alkalmazásra0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0430

S.23.03 – A szavatoló tőke éves mozgásai

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

13 – Nem jelentett, mivel kizárólag a 2. módszer kerül alkalmazásra0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0440

S.23.04 – A szavatolótőke-elemek felsorolása

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0460

S.25.01 – Szavatolótőke-szükséglet – a standard formulát alkalmazó csoportok esetén

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett, mivel standard formula van használatban

2 – jelentett a 112. cikk szerinti kérelem alapján

8 – Nem jelentett, mivel részleges belső modell van használatban

9 – Nem jelentett, mivel teljes belső modell van használatban

13 – Nem jelentett, mivel kizárólag a 2. módszer kerül alkalmazásra

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0470

S.25.02 – Szavatolótőke-szükséglet – a standard formulát és részleges belső modellt alkalmazó csoportok esetén

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

9 – Nem jelentett, mivel teljes belső modell van használatban

10 – Nem jelentett, mivel standard formula van használatban

13 – Nem jelentett, mivel kizárólag a 2. módszer kerül alkalmazásra

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0480

S.25.03 – Szavatolótőke-szükséglet – teljes belső modellt alkalmazó csoportok esetén

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

8 – Nem jelentett, mivel részleges belső modell van használatban

10 – Nem jelentett, mivel teljes belső modell van használatban

13 – Nem jelentett, mivel kizárólag a 2. módszer kerül alkalmazásra

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0500

S.26.01 – Szavatolótőke-szükséglet – Piaci kockázat

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nem jelentett, mivel ilyen kockázat nincs

8 – Nem jelentett, mivel részleges belső modell van használatban

9 – Nem jelentett, mivel teljes belső modell van használatban

11 – Nem jelentett, mivel az elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió szintjén már be van jelentve

13 – Nem jelentett, mivel kizárólag a 2. módszer kerül alkalmazásra

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0510

S.26.02 – Szavatolótőke-szükséglet – Partner általi nemteljesítési kockázat

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nem jelentett, mivel ilyen kockázat nincs

8 – Nem jelentett, mivel részleges belső modell van használatban

9 – Nem jelentett, mivel teljes belső modell van használatban

11 – Nem jelentett, mivel az elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió szintjén már be van jelentve

13 – Nem jelentett, mivel kizárólag a 2. módszer kerül alkalmazásra

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0520

S.26.03 – Szavatolótőke-szükséglet – Életbiztosítási kockázat

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nem jelentett, mivel ilyen kockázat nincs

8 – Nem jelentett, mivel részleges belső modell van használatban

9 – Nem jelentett, mivel teljes belső modell van használatban

11 – Nem jelentett, mivel az elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió szintjén már be van jelentve

13 – Nem jelentett, mivel kizárólag a 2. módszer kerül alkalmazásra

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0530

S.26.04 – Szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási kockázat

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nem jelentett, mivel ilyen kockázat nincs

8 – Nem jelentett, mivel részleges belső modell van használatban

9 – Nem jelentett, mivel teljes belső modell van használatban

11 – Nem jelentett, mivel az elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió szintjén már be van jelentve

13 – Nem jelentett, mivel kizárólag a 2. módszer kerül alkalmazásra

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0540

S.26.05 – Szavatolótőke-szükséglet – nem-életbiztosítási kockázat

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nem jelentett, mivel ilyen kockázat nincs

8 – Nem jelentett, mivel részleges belső modell van használatban

9 – Nem jelentett, mivel teljes belső modell van használatban

11 – Nem jelentett, mivel az elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió szintjén már be van jelentve

13 – Nem jelentett, mivel kizárólag a 2. módszer kerül alkalmazásra

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0550

S.26.06 – Szavatolótőke-szükséglet – Működési kockázat

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

8 – Nem jelentett, mivel részleges belső modell van használatban

9 – Nem jelentett, mivel teljes belső modell van használatban

11 – Nem jelentett, mivel az elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió szintjén már be van jelentve

13 – Nem jelentett, mivel kizárólag a 2. módszer kerül alkalmazásra

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0560

S.26.07– Szavatolótőke-szükséglet – Egyszerűsítések

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nem jelentett, mivel egyszerűsített számítás nem kerül alkalmazásra

8 – Nem jelentett, mivel részleges belső modell van használatban

9 – Nem jelentett, mivel teljes belső modell van használatban

11 – Nem jelentett, mivel az elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió szintjén már be van jelentve

13 – Nem jelentett, mivel kizárólag a 2. módszer kerül alkalmazásra

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0570

S.27.01 – Szavatolótőke-szükséglet – Nem-életbiztosítási és egészségbiztosítási katasztrófakockázat

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nincs ilyen kockázat

8 – Nem jelentett, mivel részleges belső modell van használatban

9 – Nem jelentett, mivel teljes belső modell van használatban

11 – Nem jelentett, mivel az elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió szintjén már be van jelentve

13 – Nem jelentett, mivel kizárólag a 2. módszer kerül alkalmazásra

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0680

S.31.01 – A viszontbiztosítók részesedései (ideértve a pénzügyi viszontbiztosítást és a különleges célú gazdasági egységeket)

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nem jelentett, mivel nincs viszontbiztosítás

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0690

S.31.02 – Különleges célú gazdasági egységek

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nem jelentett, mivel nincs különleges célú gazdasági egység

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0700

S.32.01 – A csoporthoz tartozó vállalkozások

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0710

S.33.01 – A biztosításra és a viszontbiztosításra vonatkozó egyedi követelmények

S.34.01 – Egyéb szabályozott és nem szabályozott pénzügyi vállalkozásokra, többek között biztosítói holdingtársaságokra és vegyes pénzügyi holdingtársaságokra vonatkozó egyedi követelmények

2 – Nem jelentett, mivel a csoport feladatkörében nem szerepel a nem-(viszont)biztosítási tevékenység

0 – Egyéb okból be nem jelentett (ebben az esetben indokolásra van szükség)

C0010/R0730

S.35.01 – Hozzájárulás a csoportszintű biztosítástechnikai tartalékokhoz

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0740

S.36.01 – Csoporton belüli ügyletek – Tőke típusú ügyletek, adósság- és eszközátruházás

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nem jelentett, mivel nincsenek tőke típusú ügyletekkel, adósság- és eszközátruházással kapcsolatos csoporton belüli tranzakciók0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0750

S.36.02 – Csoporton belüli ügyletek – Származtatott pénzügyi eszközök

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nem jelentett, mivel nincsenek származtatott termékekkel kapcsolatos csoporton belüli tranzakciók

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0760

S.36.03 – Csoporton belüli ügyletek – Belső viszontbiztosítás

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nem jelentett, mivel nincsenek belső viszontbiztosítással kapcsolatos csoporton belüli tranzakciók0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0770

S.36.04 – Csoporton belüli ügyletek – Költségmegosztás, függő kötelezettségek, mérlegen kívüli és egyéb tételek

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nem jelentett, mivel nincsenek költségmegosztással, függő kötelezettségekkel és mérlegen kívüli és más tételekkel kapcsolatos csoporton belüli tranzakciók

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0780

S.37.01 – Kockázatkoncentráció

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – A csoportfelügyeleti hatóság által meghatározott küszöbértéknek megfelelően nem esedékes

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0790

SR.02.01 – Mérleginformációk

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nem jelentett, mivel nincs elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió

13 – Nem jelentett, mivel kizárólag a 2. módszer kerül alkalmazásra

14 – Nem jelentett, mivel illeszkedési kiigazítási portfólió szerinti alapra utal

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0840

SR.25.01 – Szavatolótőke-követelmény – Standard formula

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett, mivel standard formula van használatban

2 – Jelentett a 112. cikk szerinti kérelem alapján

8 – Nem jelentett, mivel részleges belső modell van használatban

9 – Nem jelentett, mivel teljes belső modell van használatban

13 – Nem jelentett, mivel kizárólag a 2. módszer kerül alkalmazásra0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0850

SR.25.02 – Szavatolótőke-szükséglet – standard formula és részleges belső modell

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

9 – Nem jelentett, mivel teljes belső modell van használatban

10 – Nem jelentett, mivel standard formula van használatban

13 – Nem jelentett, mivel kizárólag a 2. módszer kerül alkalmazásra

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0860

SR.25.03 – Szavatolótőke-szükséglet – belső modell

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

8 – Nem jelentett, mivel részleges belső modell van használatban

10 – Nem jelentett, mivel teljes belső modell van használatban

13 – Nem jelentett, mivel kizárólag a 2. módszer kerül alkalmazásra0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0870

SR.26.01 – Szavatolótőke-szükséglet – Piaci kockázat

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nincs ilyen kockázat

8 – Nem jelentett, mivel részleges belső modell van használatban

9 – Nem jelentett, mivel teljes belső modell van használatban

11 – Nem jelentett, mivel az elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió szintjén már be van jelentve

13 – Nem jelentett, mivel kizárólag a 2. módszer kerül alkalmazásra0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0880

SR.26.02 – Szavatolótőke-szükséglet – partner-nemteljesítési kockázat

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nincs ilyen kockázat

8 – Nem jelentett, mivel részleges belső modell van használatban

9 – Nem jelentett, mivel teljes belső modell van használatban

11 – Nem jelentett, mivel az elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió szintjén már be van jelentve

13 – Nem jelentett, mivel kizárólag a 2. módszer kerül alkalmazásra

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0890

SR.26.03 – Szavatolótőke-szükséglet – Életbiztosítási kockázat

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nincs ilyen kockázat

8 – Nem jelentett, mivel részleges belső modell van használatban

9 – Nem jelentett, mivel teljes belső modell van használatban

11 – Nem jelentett, mivel az elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió szintjén már be van jelentve

13 – Nem jelentett, mivel kizárólag a 2. módszer kerül alkalmazásra0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0900

SR.26.04 – Szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási kockázat

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nincs ilyen kockázat

8 – Nem jelentett, mivel részleges belső modell van használatban

9 – Nem jelentett, mivel teljes belső modell van használatban

11 – Nem jelentett, mivel az elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió szintjén már be van jelentve

13 – Nem jelentett, mivel kizárólag a 2. módszer kerül alkalmazásra

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0910

SR.26.05 – Szavatolótőke-szükséglet – nem-életbiztosítási kockázat

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nincs ilyen kockázat

8 – Nem jelentett, mivel részleges belső modell van használatban

9 – Nem jelentett, mivel teljes belső modell van használatban

11 – Nem jelentett, mivel az elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió szintjén már be van jelentve

13 – Nem jelentett, mivel kizárólag a 2. módszer kerül alkalmazásra0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0920

SR.26.06 – Szavatolótőke-szükséglet – Működési kockázat

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

8 – Nem jelentett, mivel részleges belső modell van használatban

9 – Nem jelentett, mivel teljes belső modell van használatban

11 – Nem jelentett, mivel az elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió szintjén már be van jelentve

13 – Nem jelentett, mivel kizárólag a 2. módszer kerül alkalmazásra

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0930

SR.26.07– Szavatolótőke-szükséglet – Egyszerűsítések

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nem jelentett, mivel egyszerűsített számítás nem kerül alkalmazásra

8 – Nem jelentett, mivel részleges belső modell van használatban

9 – Nem jelentett, mivel teljes belső modell van használatban

11 – Nem jelentett, mivel az elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió szintjén már be van jelentve

13 – Nem jelentett, mivel kizárólag a 2. módszer kerül alkalmazásra

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

C0010/R0940

SR.27.01 – Szavatolótőke-szükséglet – nem-életbiztosítási katasztrófakockázat

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Jelentett

2 – Nincs ilyen kockázat

8 – Nem jelentett, mivel részleges belső modell van használatban

9 – Nem jelentett, mivel teljes belső modell van használatban

11 – Nem jelentett, mivel az elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió szintjén már be van jelentve

13 – Nem jelentett, mivel kizárólag a 2. módszer kerül alkalmazásra

0 – Egyéb okból nem jelentett (ebben az esetben külön indokolásra van szükség)

S.01.02 – Alapvető információk

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz a csoportok nyitó, negyedéves és éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0010/R0010

A részesedéssel rendelkező vállalkozás neve

A részesedő biztosító vagy viszontbiztosító, a biztosítói holdingtársaság vagy vegyes pénzügyi holdingtársaság hivatalosan bejegyzett neve a biztosítói vagy viszontbiztosítói csoport székhelyén A megnevezésnek valamennyi adatszolgáltatási táblában azonosnak kell lennie.

C0010/R0020

A csoport azonosító kódja

A részesedő vállalkozás azonosító kódja, az alábbi fontossági sorrendben:

jogalany-azonosító (LEI)

a helyi piacon használt, a nemzeti felügyeleti hatóság által kiadott azonosító kód

C0010/R0030

A csoport azonosító kódjának típusa

A „Csoport azonosító kódja” mezőben alkalmazott azonosító kód típusa. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – LEI

2 – egyedi kód

C0010/R0050

A csoportfelügyeleti hatóság helye szerinti ország

A csoportfelügyeleti hatóság helye szerinti ország ISO 3166–1 alpha–2 szerinti kódját kell megadni.

C0010/R0060

Alcsoportra vonatkozó információ

Azt kell megadni, hogy az információ kapcsolódik-e a 2009/138/EK irányelv 216. cikke szerinti alcsoportra. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Nincs alcsoportra vonatkozó információ

2 – Alcsoportra vonatkozó információ

C0010/R0070

Az adatszolgáltatás nyelve

Az adatszolgáltatás során használt nyelv ISO 639-1 szerinti két számjegyű kódját kell megadni

C0010/R0080

A jelentés benyújtásának ideje

Ebben a mezőben kell megadni annak az időpontnak az ISO 8601 (éééé-hh-nn) szerinti kódját, amikor a felügyeleti hatóság felé sor került a jelentéstételre.

C0010/R0090

Az adatszolgáltatás vonatkozási időpontja

A jelentési időszak utolsó napját azonosító dátum ISO 8601 (éééé-hh-nn) szerinti kódját kell megadni.

C0010/R0100

Rendszeres/eseti jelentéstétel

Ebben a mezőben kell megadni, hogy az adatszolgáltatás rendszeres vagy eseti jelentéstétel részét képezi-e. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek közül kell választani:

1 – rendszeres jelentéstétel

2 – eseti jelentéstétel

C0010/R0110

A jelentés pénzneme

A jelentés során feltüntetett pénzösszegek pénznemének ISO 4217 szerinti alfabetikus kódját kell megadni.

C0010/R0120

Számviteli standardok

Az S.02.01. (pénzügyi kimutatások értékelése) táblában az adatszolgáltatáshoz használt számviteli standardok azonosítása. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek közül kell választani:

1 – A vállalkozás a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardokat (IFRS) alkalmazza

2 – A vállalkozás nemzeti számviteli előírásokat alkalmaz

C0010/R0130

A csoportszintű szavatolótőke-szükséglet kiszámításának módszere

A csoportszintű szavatolótőke-szükséglet kiszámításának módszerét kell megadni. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek közül kell választani:

1 – Standard formula

2 – Részleges belső modell

3 – Teljes belső modell

C0010/R0140

Csoportspecifikus paraméterek alkalmazása

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a csoportspecifikus paraméterek alkalmazásával teljesíti-e az adatszolgáltatást. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek közül kell választani:

1 – A csoport csoportspecifikus paramétereket alkalmaz

2 – A csoport nem alkalmaz csoportspecifikus paramétereket

C0010/R0150

Elkülönített alapok

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a csoport elkülönített alapok szerint jelenti-e a tevékenységét. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek közül kell választani:

1 – A csoport elkülönített alaponként jelenti be tevékenységét

2 – A csoport nem elkülönített alaponként jelenti be tevékenységét

C0010/R0160

Csoportszintű szavatolótőke-megfelelés kiszámítási módszere

Ebben a mezőben kell megadni a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés kiszámítási módszerét. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek közül kell választani:

1 – Kizárólag az 1. módszert alkalmazzák

2 – Kizárólag a 2. módszert alkalmazzák

3 – Az 1. és 2. módszer kombinációja kerül alkalmazásra

C0010/R0170

Illeszkedési kiigazítás

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a csoport illeszkedési kiigazítás alkalmazásával teljesíti-e az adatszolgáltatást. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek közül kell választani:

1 – A csoport illeszkedési kiigazítást alkalmaz

2 – A csoport nem alkalmaz illeszkedési kiigazítást

C0010/R0180

Volatilitási kiigazítás

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a csoport volatilitási kiigazítások alkalmazásával teljesíti-e az adatszolgáltatást. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek közül kell választani:

1 – A csoport volatilitási kiigazítást alkalmaz

2 – A csoport nem alkalmaz volatilitási kiigazítást

C0010/R0190

A kockázatmentes hozamgörbére vonatkozó átmeneti intézkedés

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a csoport az adott kockázatmentes hozamgörbére vonatkozó átmeneti kiigazítás alkalmazásával teljesíti-e az adatszolgáltatást. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek közül kell választani:

1 – Kockázatmentes hozamgörbére vonatkozó átmeneti intézkedés alkalmazása

2 – Kockázatmentes hozamgörbére vonatkozó átmeneti intézkedés nem kerül alkalmazásra

C0010/R0200

A biztosítástechnikai tartalékokra vonatkozó átmeneti intézkedés

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a csoport biztosítástechnikai tartalékokra vonatkozó átmeneti levonás alkalmazásával teljesíti-e az adatszolgáltatást. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek közül kell választani:

1 – A csoport biztosítástechnikai tartalékokra vonatkozó átmeneti intézkedést alkalmaz

2 – A csoport nem alkalmaz biztosítástechnikai tartalékokra vonatkozó átmeneti intézkedést

C0010/R0210

Első jelentéstétel vagy ismételt jelentéstétel

Ebben a mezőben kell megadni, hogy az adatszolgáltatás első jelentéstételnek (eredeti jelentés) vagy egy korábbi adatszolgáltatási vonatkozási időpontban már jelentett adatszolgáltatással kapcsolatos ismételt jelentéstételnek (módosító jelentés) minősül-e. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek közül kell választani:

1 – Első jelentéstétel (Eredeti jelentés)

2 – Ismételt jelentéstétel (Módosító jelentés)

S.01.03 – Alapvető információk – Elkülönített alapok és illeszkedési kiigazítási portfóliók

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz a csoportok nyitó és éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

Valamennyi elkülönített alapot és illeszkedési portfóliót fel kell tüntetni függetlenül attól, hogy az adatszolgáltatás céljából lényegesnek tekinthetők-e.

Az első táblázatban valamennyi elkülönített alapot és illeszkedési kiigazítási portfóliót jelenteni kell. Ha egy elkülönített alapnak nem a teljes elkülönített alapot fedező illeszkedési portfóliója van, három alapot kell jelenteni: egyet az elkülönített alaphoz, egyet az elkülönített alapon belüli illeszkedési kiigazítási portfólióhoz és egyet az alap fennmaradó részéhez (ugyanezt fordítva olyan esetekben, ahol az illeszkedési kiigazítási portfóliónak van elkülönített alapja).

A második táblázatban az alapoknak az előző bekezdésben ismertetett kapcsolatrendszerét kell feltüntetni. A második táblázatban kizárólag az említett kapcsolatrendszerbe tartozó alapokat kell feltüntetni.

A csoportszintű adatszolgáltatás esetében a következő specifikus követelményeknek kell teljesülniük:

a)

Ezeket az adatokat akkor kell megadni, ha a Szolvencia II. irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszert használják, akár kizárólagosan, akár a Szolvencia II. irányelv 233. cikkében meghatározott 2. módszerrel kombinálva;

b)

a kombinált módszer alkalmazása esetén az adatokat csak a csoport azon részére vonatkozóan kell megadni, amelynél a Szolvencia II. irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszert használják a számításhoz.

c)

Az adatokat nem kell megadni azon csoportok esetében. amelyeknél kizárólag a Szolvencia II. irányelv 233. cikkében meghatározott 2. módszert használják.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

Az összes elkülönített alap és illeszkedési kiigazítási portfólió listája (átfedés megengedett)

C0010

A vállalkozás hivatalosan bejegyzett neve

A csoportfelügyelet hatálya alá tartozó, az elkülönített alapot / illeszkedési kiigazítási portfóliót birtokló vállalkozás hivatalosan bejegyzett neve

C0020

Vállalkozás azonosító kódja

A vállalkozás azonosító kódja, az alábbi fontossági sorrendben:

Jogalany-azonosító (LEI)

Egyedi kód

Amennyiben a vállalkozás egyedi kódot ad meg, a következőket kell szem előtt tartani:

A csoportfelügyelet hatálya alá tartozó Európai Gazdasági Térségbeli (viszont)biztosítók esetében: a vállalkozás felügyeleti hatósága által meghatározott, a helyi piacon használt azonosító kód

EGT-n kívüli vállalkozás és a csoportfelügyelet hatálya alá tartozó, nem szabályozott más vállalkozás esetében az azonosító kódot a csoport határozza meg. Az egyes EGT-n kívüli vállalkozások és a nem szabályozott vállalkozások azonosító kódjának meghatározása során a csoport következetesen a következő formátumot alkalmazza:

az anyavállalat azonosító kódja + a vállalkozás országának ISO 3166-1 alpha-2 kódja + 5 számjegy

C0030

Vállalkozás azonosító kódjának típusa

A „Vállalkozás azonosító kódja” tételnél alkalmazott azonosító kód típusa. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – LEI

2 – Egyedi kód

C0040

Alap/portfólió száma

A vállalkozás által megadott szám, amely megegyezik az egyes elkülönített alapokhoz és az illeszkedési kiigazítási portfólióhoz rendelt egyedi számmal. Ennek a számnak időben következetesnek kell lennie és az elkülönített alapok és az illeszkedési portfólió többi táblában jelentett számának azonosítására kell szolgálnia.

C0050

Az elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió neve

Az elkülönített alap és az illeszkedési kiigazítási portfólió nevét kell megadni.

A kereskedelmi nevet kell megadni (ha az alap kereskedelmi termékhez kapcsolódik), amennyiben rendelkezésre áll. Ha ez nem lehetséges, pl. ha az alap több kereskedelmi termékhez is kapcsolódik, eltérő nevet kell megadni.

A megadott névnek egyedinek és időben következetesnek kell lennie.

C0060

Elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió/alap fennmaradó része

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a feltüntetett tétel elkülönített alap vagy illeszkedési portfólió-e. Amennyiben egy alapba több másik alap is tartozik, ebben a mezőben kell feltüntetni az egyes alapok és részalapok típusát. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Elkülönített alap

2 – Illeszkedési portfólió

3 – Egy alap fennmaradó része

C0070

Elkülönített részalapokkal és illeszkedési kiigazítási portfóliókkal rendelkező elkülönített alap és illeszkedési kiigazítási portfólió

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a feltüntetett alapba más alapok be vannak-e ágyazva. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Alap más beágyazott alapokkal

2 – Nem beágyazott alapokkal rendelkező alap

Az 1. lehetőséghez kizárólag a „fő” alapok tartozhatnak.

C0080

Lényegesség

Ebben a mezőben kell megadni, hogy az elkülönített alap vagy illeszkedési portfólió a részletes jelentéstétel céljából lényeges-e. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Lényeges

2 – Nem lényeges

Beágyazott alapokkal rendelkező alap esetében ezt a mezőt kizárólag a „fő” alapra (alapok alapjára) vonatkozóan kell megadni.

C0090

304. cikk

Ebben a mezőben kell megadni, hogy az elkülönített alap a Szolvencia II. irányelv 304. cikkének hatálya alá tartozik-e. Az alábbi lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Az elkülönített alap a 304. cikk hatálya alá tartozik – a részvénypiaci kockázati részmodul lehetőségével

2 – Az elkülönített alap a 304. cikk hatálya alá tartozik – a részvénypiaci kockázati részmodul lehetősége nélkül

3 – Az elkülönített alap nem tartozik a 304. cikk hatálya alá

Elkülönített részalapokkal és illeszkedési kiigazítási részportfóliókkal rendelkező elkülönített alapok és illeszkedési kiigazítási portfóliók listája

C0100

Elkülönített részalapokkal és illeszkedési kiigazítási részportfóliókkal rendelkező elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió száma

A más beágyazott alapokkal rendelkező alapok (a C0070 mezőben jelentett 1. opció) esetében adja meg a C0040 mezőben szereplő számot.

Az alapot annyi sorban kell feltüntetni, amennyi az összes beágyazott alap feltüntetéséhez szükséges.

C0110

Az elkülönített részalap vagy illeszkedési kiigazítási részportfólió száma

A más alapokba beágyazott alapoknak a C0040 mező szereplő számát kell megadni.

C0120

Elkülönített részalap vagy illeszkedési kiigazítási részportfólió

A más alapokba beágyazott alap jellegét kell megadni. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Elkülönített alap

2 – Illeszkedési portfólió

S.02.01 – Mérleg

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz a csoportok nyitó, negyedéves és éves adatszolgáltatásával, az elkülönített alapokkal és a fennmaradó részekkel kapcsolatos információkat tartalmazza.

Ez a tábla akkor releváns, ha az 1. módszert (konszolidált beszámolón alapuló módszer) használják, akár kizárólagosan, akár a 2. módszerrel (levonási és aggregálási módszer) kombinálva. A kapcsolt vállalkozásokban fennálló olyan részesedéseket, amelyeket az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 335. cikke (1) bekezdése a), b) vagy c) pontjának megfelelően nem soronként konszolidálnak, ideértve a módszerek kombinációjának alkalmazása esetén a 2. módszerrel bevont kapcsolt vállalkozásokban fennálló részesedéseket, a „Tulajdonrész kapcsolt vállalkozásokban, részesedésekkel együtt” tételben kell feltüntetni.

Az SR.02.01 tábla az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 335. cikke (1) bekezdésének a), b) és c) pontja alapján konszolidált vállalkozások elkülönített alapjai/illeszkedési kiigazítási portfóliói tekintetében csak akkor alkalmazandó, ha az 1. módszert (konszolidált beszámolón alapuló módszer) használják, akár kizárólagosan, akár a 2. módszerrel (levonási és aggregálási módszer) kombinálva.

A „Szolvencia II. szerinti érték” oszlopot (C0010) a 2009/138/EK irányelvben, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendeletben és a Szolvencia II-re vonatkozó technikai standardokban és iránymutatásokban megállapított értékelési elvek alapján kell kitölteni.

A „Számviteli törvényben előírt érték” (C0020) oszlopban alkalmazandó nyilvántartási és értékelési módszerek azok a módszerek, amelyeket a csoportok alkalmaznak a számviteli törvény által előírt beszámolóikban a nemzeti számviteli előírásoknak vagy – amennyiben azt nemzeti számviteli standardként elfogadják – az IFRS-nek megfelelően. Ez az oszlop alapértelmezésben kötelezően kitöltendő. Olyan meghatározott esetekben, amikor a csoport nem a nemzeti számviteli előírásoknak vagy az IFRS-nek megfelelően készíti el hivatalos pénzügyi beszámolóit, a konkrét helyzetet meg kell vitatni a csoportfelügyeleti hatósággal. Az SR.02.01. táblában ez az oszlop csak akkor alkalmazandó, ha a nemzeti jog előírja az elkülönített alap számára pénzügyi beszámoló készítését.

Az előírásnak megfelelően minden tételt külön kell jelenteni a „Számviteli törvényben előírt érték” oszlopban.

Azonban a „Számviteli törvényben előírt érték” oszlopban szaggatott sorok is bevezetésre kerültek, hogy összesített adatokat is lehessen jelenteni, amennyiben részekre bontott adatok nem állnak rendelkezésre.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

Eszközök

Z0020

Elkülönített alap vagy fennmaradó rész

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a jelentett adatok egy elkülönített alaphoz vagy a fennmaradó részhez kapcsolódnak-e. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Elkülönített alap

2 – Fennmaradó rész

Z0030

Alap száma

Ha Z0020 = 1, akkor az elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió azonosító számát kell feltüntetni. Ezt a számot a csoport adja meg, és a számnak tartósan következetesnek és a többi táblában jelentett alap- vagy portfóliószámmal azonosnak kell lennie.

Ha Z0020 = 2, a „0” számot kell feltüntetni

C0020/R0010

Goodwill (Cégérték)

Az üzleti kombináció eredményeként létrejövő és az üzleti kombinációban egyedileg nem azonosítható vagy külön nem megjeleníthető eszközök gazdasági értékét képviselő immateriális javak.

C0020/R0020

Halasztott szerzési költségek

A mérleg fordulónapján hatályban lévő szerződések szerzési költségei, amelyeket az egyik jelentési időszakból a későbbi jelentési időszakokra visznek át, és amelyek még le nem járt kockázati periódusokhoz kapcsolódnak. Az életbiztosítási ághoz kapcsolódó szerzési költségeket akkor viszik át a következő időszakra, ha valószínűsíthető, hogy megtérülnek.

C0010– C0020/R0030

Immateriális javak

Immateriális javak (a goodwill kivételével) Az immateriális javak azonosítható, fizikai megjelenéssel nem rendelkező, nem monetáris eszközök.

C0010– C0020/R0040

Halasztott adókövetelések

A halasztott adókövetelések a nyereségadó következő időszakokban az alábbi tételekből visszatérülő összegei:

a)

a levonható átmeneti különbözetek;

b)

a fel nem használt negatív adóalapok továbbvitele; és/vagy

c)

a fel nem használt adójóváírások továbbvitele.

C0010– C0020/R0050

Nyugdíjszolgáltatások többlete

A munkavállalói nyugdíjrendszerekhez kapcsolódó nettó többlet összege.

C0010– C0020/R0060

Saját használatú ingatlanok, gépek és berendezések

A tartós használatra szánt tárgyi eszközök és a biztosító saját használatú ingatlanjai. Ide tartoznak a saját használatú, építés alatt álló ingatlanok is.

C0010– C0020/R0070

Befektetések (az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök kivételével)

A befektetések teljes összege, kivéve az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközöket.

C0010–C0020/R0080

Ingatlanok (a saját használatú ingatlanok kivételével)

Az ingatlanok értéke, kivéve a saját használatú ingatlanokat. Ide tartoznak a nem saját használatú, építés alatt álló ingatlanok is.

C0010–C0020/R0090

Tulajdonrész kapcsolt vállalkozásokban, részesedésekkel együtt

A 2009/138/EK irányelv 13. cikkének 20. pontjában meghatározott részesedések, illetve a 212. cikk 1.b) pontja szerinti tulajdonrészek kapcsolt vállalkozásokban.

Ha a részesedéssel és a kapcsolt vállalkozásokkal kapcsolatos eszközök egy része indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekre vonatkozik, ezeket a részeket a C0010–C0020/R0220., „Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök” mezőben kell jelenteni.

A kapcsolt vállalkozásokban fennálló részesedések, részesedésekkel együtt csoportszinten a következők:

a 2015/35/EU felhatalmazáson alapuló rendelet 335. cikke (1) bekezdésének d) pontjában meghatározottak szerint a olyan kapcsolt biztosítóban vagy viszontbiztosítóban, biztosítói holdingtársaságban vagy vegyes pénzügyi holdingtársaságban birtokolt valamennyi részesedés, amely nem leányvállalat;

a 2015/35/EU felhatalmazáson alapuló rendelet 335. cikke (1) bekezdésének e) pontjában meghatározottak szerint a más pénzügyi ágazatban tevékenykedő kapcsolt biztosítóban vagy viszontbiztosítóban birtokolt valamennyi részesedés;

a 2015/35/EU felhatalmazáson alapuló rendelet 335. cikke (1) bekezdésének f) pontjában meghatározottak szerint az egyéb kapcsolt vállalkozások;

a levonási és aggregálási módszer alá tartozó biztosító vagy viszontbiztosító, biztosítói holdingtársaság vagy vegyes pénzügyi holdingtársaság (amennyiben a módszerek kombinációját alkalmazzák).

C0010–C0020/R0100

Részvények

A tőzsdén jegyzett és tőzsdén nem jegyzett részvények teljes összege.

A „Számviteli törvényben előírt érték” (C0020) oszlopot illetően ha nem áll rendelkezésre külön adat a tőzsdén jegyzett és a tőzsdén nem jegyzett részvényekről, akkor ebben a sorban a végösszeget kell feltüntetni.

C0010–C0020/R0110

Részvények – tőzsdén jegyzett részvények

A társasági tőkét megtestesítő részvények, pl. egy társaságban tulajdont megtestesítő részvények, amelyekkel szabályozott piacon vagy multilaterális kereskedési rendszeren keresztül kereskednek a 2004/39/EK irányelvben foglaltaknak megfelelően.

Nem tartoznak ide a kapcsolt vállalkozásokban fennálló tulajdonrészek, beleértve a részesedéseket.

Ha nem áll rendelkezésre külön adat a tőzsdén jegyzett és a tőzsdén nem jegyzett részvényekről, akkor ezt a sort a „Számviteli törvényben előírt érték” (C0020) oszlopban nem kell kitölteni.

C0010–C0020/R0120

Részvények – tőzsdén nem jegyzett részvények

A társasági tőkét megtestesítő részvények, pl. egy társaságban tulajdont megtestesítő részvények, amelyekkel nem szabályozott piacon vagy multilaterális kereskedési rendszeren keresztül kereskednek a 2004/39/EK irányelvben foglaltaknak megfelelően.

Nem tartoznak ide a kapcsolt vállalkozásokban fennálló tulajdonrészek, beleértve a részesedéseket.

Ha nem áll rendelkezésre külön adat a tőzsdén jegyzett és a tőzsdén nem jegyzett részvényekről, akkor ezt a sort a „Számviteli törvényben előírt érték” (C0020) oszlopban nem kell kitölteni.

C0010–C0020/R0130

Kötvények

Az államkötvények, a vállalati kötvények, a strukturált értékpapírok és a biztosítékkal fedezett értékpapírok teljes összege.

Ha nem áll rendelkezésre külön adat a kötvényekről, akkor a „Számviteli törvényben előírt érték” (C0020) oszlop ezen sorában a végösszeget kell feltüntetni.

C0010–C0020/R0140

Államkötvények

A hatóságok – központi kormányzatok, szupranacionális kormányzati intézmények, regionális önkormányzatok vagy helyi hatóságok – által kibocsátott kötvények és az Európai Központi Bank, a tagállamok központi kormányzatai és központi bankjai által teljes egészében, feltétel nélkül és visszavonhatatlanul garantált, az adott központi kormányzat és központi bank, illetve az 575/2013/EU rendelet 117. cikkének (2) bekezdésében említett multilaterális fejlesztési bankok vagy az 575/2013/EU rendelet 118. cikkében említett nemzetközi szervezetek nemzeti pénznemében denominált és finanszírozott kötvények, ahol a garancia megfelel a 2015/35/EU felhatalmazáson alapuló rendelet 215. cikkében foglalt követelményeknek.

Ha nem áll rendelkezésre külön adat a kötvényekről, a strukturált termékekről és a biztosítékkal fedezett értékpapírokról, akkor ezt a sort a „Számviteli törvényben előírt érték” (C0020) oszlopban nem kell kitölteni.

C0010–C0020/R0150

Vállalati kötvények

Vállalatok által kibocsátott kötvények

Ha nem áll rendelkezésre külön adat a kötvényekről, a strukturált termékekről és a biztosítékkal fedezett értékpapírokról, akkor ezt a sort a „Számviteli törvényben előírt érték” (C0020) oszlopban nem kell kitölteni.

C0010–C0020/R0160

Strukturált értékpapírok

Rögzített kamatozású (a hozam fix kifizetések formájában kerül kifizetésre) eszközöket származtatott elemekkel kombináló hibrid értékpapírok. A kormányok által kibocsátott rögzített kamatozású értékpapírok nem tartoznak ebbe a kategóriába. Azokat az értékpapírokat érinti, amelyek beágyazott származtatott terméket tartalmaznak, beleértve a hitel-nemteljesítési csereügyleteket (CDS), az állandó lejáratú csereügyleteket (CMS), a hitel-nemteljesítési opciót (CDOp). Az ebbe a kategóriába tartozó eszközök nem szétválaszthatók.

Ha nem áll rendelkezésre külön adat a kötvényekről, a strukturált termékekről és a biztosítékkal fedezett értékpapírokról, akkor ezt a sort a „Számviteli törvényben előírt érték” (C0020) oszlopban nem kell kitölteni.

C0010–C0020/R0170

Biztosítékkal fedezett értékpapírok

Azok az értékpapírok, amelyek értékét és kifizetését mögöttes eszközök portfóliójából származtatják. Ide tartoznak az eszközfedezetű értékpapírok (ABS), a jelzálog-fedezetű értékpapírok (MBS), az üzleti ingatlannal fedezett értékpapírok (CMBS), a fedezett adósságkötelezvények (CDO), a hitellel fedezett kötelezvények (CLO) és a jelzálogpapírral fedezett kötelezvények (CMO)

Ha nem áll rendelkezésre külön adat a kötvényekről, a strukturált termékekről és a biztosítékkal fedezett értékpapírokról, akkor ezt a sort a „Számviteli törvényben előírt érték” (C0020) oszlopban nem kell kitölteni.

C0010–C0020/R0180

Kollektív befektetési vállalkozások

Kollektív befektetési vállalkozás a 2009/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 1. cikkének (2) bekezdésében meghatározott átruházható értékpapírokkal foglalkozó kollektív befektetési vállalkozás (ÁÉKBV), vagy a 2011/61/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 4. cikke (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott alternatív befektetési alap (ABA).

C0010–C0020/R0190

Származtatott pénzügyi eszközök

Olyan pénzügyi instrumentum vagy más szerződés, amely az alábbi három jellemző mindegyikével rendelkezik:

a)

értéke egy meghatározott kamatláb, pénzügyi instrumentum ára, tőzsdei áru ára, devizaárfolyam, árindex vagy kamatindex, hitelminősítés vagy hitelindex, vagy ezekhez hasonló (időnként „mögöttesnek” nevezett) változók módosulása miatt változik – nem pénzügyi változó esetében a változó egyik szerződő félre sem lehet jellemző;

b)

nem igényel kezdeti nettó befektetést vagy kismértékű kezdeti nettó befektetést igényel más olyan szerződésekhez képest, amelyek a piaci körülmények változásaira várhatóan hasonlóan reagálnának;

c)

amelyet egy jövőbeni időpontban rendeznek.

Ebben a mezőben a származtatott pénzügyi eszköznek a jelentéstétel időpontjában érvényes Szolvencia II. szerinti értékét kell jelenteni kizárólag akkor, ha pozitív (negatív érték esetén lásd az R0790. sort).

C0010–C0020/R0200

Betétek a készpénz-egyenértékesek kivételével

Betétek a készpénz-egyenértékesek kivételével, amelyek fizetőeszközként egy konkrét lejárati időpont előtt nem használhatók fel, valamint jelentős korlátozás vagy szankció nélkül fizetőeszközre, illetve átruházható letétre sem válthatóak.

C0010–C0020/R0210

Egyéb befektetések

A fenti mezőkben jelentett befektetések közé nem tartozó egyéb befektetések.

C0010–C0020/R0220

Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök

Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök (az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott 31. üzletágba besorolva)

C0010–C0020/R0230

Hitelek és jelzáloghitelek

A hitelek és jelzáloghitelek teljes összege, vagyis azok a pénzügyi eszközök, amelyek akkor jönnek létre, amikor egy csoport fedezettel vagy anélkül pénzeszközöket kölcsönöz, beleértve a csoportszintű folyószámla-kezelést.

Ha nem áll rendelkezésre külön adat a hitelekről és jelzáloghitelekről, akkor a „Számviteli törvényben előírt érték” (C0020) oszlop ezen sorában a végösszeget kell feltüntetni.

C0010–C0020/R0240

Biztosítási kötvényekhez kapcsolódó hitelek

A szerződőknek nyújtott kölcsönök, amelyek esetében fedezetként biztosítási kötvények szolgálnak (mögöttes biztosítástechnikai tartalékok).

Ha nem áll rendelkezésre külön adat a biztosítási kötvényekhez kapcsolódó hitelekről, a magánszemélyeknek nyújtott jelzáloggal fedezett hitelekről és egyéb hitelekről és jelzáloghitelekről, akkor ezt a sort a „Számviteli törvényben előírt érték” (C0020) oszlopban nem kell kitölteni.

C0010–C0020/R0250

Magánszemélyeknek nyújtott hitelek és jelzáloghitelek

Azok a pénzügyi eszközök, amelyek akkor jönnek létre, amikor a hitelezők a hitelfelvevők (magánszemélyek) számára fedezettel vagy anélkül pénzeszközöket kölcsönöznek, beleértve a csoportszintű folyószámla-kezelést.

Ha nem áll rendelkezésre külön adat a biztosítási kötvényekhez kapcsolódó hitelekről, a magánszemélyeknek nyújtott jelzáloggal fedezett hitelekről és egyéb hitelekről és jelzáloghitelekről, akkor ezt a sort a „Számviteli törvényben előírt érték” (C0020) oszlopban nem kell kitölteni.

C0010–C0020/R0260

Egyéb hitelek és jelzáloghitelek

Azok a pénzügyi eszközök, amelyek akkor jönnek létre, amikor a hitelezők a (egyéb, az R0240. vagy R0250. mezőbe be nem sorolható) hitelfelvevők számára fedezettel vagy anélkül pénzeszközöket kölcsönöznek, beleértve a csoportszintű folyószámla-kezelést.

Ha nem áll rendelkezésre külön adat a biztosítási kötvényekhez kapcsolódó hitelekről, a magánszemélyeknek nyújtott jelzáloggal fedezett hitelekről és egyéb hitelekről és jelzáloghitelekről, akkor ezt a sort a „Számviteli törvényben előírt érték” (C0020) oszlopban nem kell kitölteni.

C0010–C0020/R0270

A viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek, melyekből:

A viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek teljes értéke. Megfelel a viszontbiztosítók biztosítástechnikai tartalékokból való részesedésének (ideértve a pénzügyi viszontbiztosítást és a különleges célú gazdasági egységeket).

C0010–C0020/R0280

Nem-életbiztosítási és nem-életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítási szerződések

A nem-életbiztosítási és nem-életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok vonatkozásában a viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek.

Ha nem áll rendelkezésre az egészségbiztosítástól eltérő nem-életbiztosítási és a nem-életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítási szerződésekről külön adat, akkor a „Számviteli törvényben előírt érték” (C0020) oszlop ezen sorában a végösszeget kell feltüntetni.

C0010–C0020/R0290

Nem-életbiztosítási szerződések az egészségbiztosítási szerződések kivételével

A nem-életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok vonatkozásában a viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek – kivéve a nem-életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékokat.

C0010–C0020/R0300

Nem-életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítási szerződések

A nem-életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok vonatkozásában a viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek.

C0010–C0020/R0310

Életbiztosítási és életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítási szerződések az egészségbiztosítási és az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések kivételével.

Életbiztosítási és életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok vonatkozásában a viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek – kivéve az egészségbiztosítási és az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékokat.

Ha nem áll rendelkezésre az egészségbiztosítástól eltérő életbiztosítási szerződésekről, az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekről és az életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítási szerződésekről külön adat, akkor a „Számviteli törvényben előírt érték” (C0020) oszlop ezen sorában a végösszeget kell feltüntetni.

C0010–C0020/R0320

Életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítási szerződések

Az életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok vonatkozásában a viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek.

C0010–C0020/R0330

Életbiztosítási szerződések, az egészségbiztosítási és az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések kivételével

Életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok vonatkozásában a viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek –kivéve az életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítási és az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékokat.

C0010–C0020/R0340

Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések

Az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok vonatkozásában a viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek.

C0010–C0020/R0350

Viszontbiztosításba vett biztosítási ügyletből származó letéti követelések

Aktív viszontbiztosítással kapcsolatos letéti követelések.

C0010–C0020/R0360

Biztosítókkal és biztosításközvetítőkkel szembeni követelések

A szerződők, biztosítók és más, a biztosítási tevékenységhez kapcsolódó alanyok által be nem fizetett, lejárt követelések, amelyek nem tartoznak a biztosítástechnikai tartalékok készpénzbeáramlásába.

Ide tartoznak az aktív viszontbiztosítással kapcsolatos követelések.

C0010–C0020/R0370

Viszontbiztosítási követelések

A viszontbiztosítókkal szembeni és a viszontbiztosítási tevékenységhez kapcsolódó lejárt összegek, amelyek nem tartoznak a viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek közé.

Ide tartozhatnak: a viszontbiztosítókkal szembeni követelésekből eredő, lejárt összegek, amelyek a szerződők vagy kedvezményezettek rendezett kárigényeihez kapcsolódnak; a viszontbiztosítókkal szembeni követelések, amelyek nem biztosítási eseményekhez vagy rendezett kárigényekhez kapcsolódnak, például jutalékok.

C0010–C0020/R0380

Követelések (kereskedési, nem biztosítási)

Munkavállalókkal vagy egyéb (nem biztosításhoz kapcsolódó) üzleti partnerekkel, köztük állami szervezetekkel szembeni követelések.

C0010–C0020/R0390

Saját részvények (közvetlenül birtokolt)

A biztosító által közvetlenül birtokolt saját részvények teljes értéke.

C0010–C0020/R0400

Szavatolótőke-elemek vagy lehívott, de még be nem fizetett induló tőke tekintetében esedékes összegek

A szavatolótőke-elemek vagy lehívott, de még be nem fizetett induló tőke tekintetében esedékes összegek értéke.

C0010–C0020/R0410

Készpénz és készpénz-egyenértékesek

Fizetőeszközként általánosan használt, forgalomban lévő bankjegyek és érmék és kérésre készpénzre átváltható betétek, illetve csekkel, bankintézvénnyel, elszámolási megbízással, közvetlen terheléssel/jóváírással vagy más közvetlen fizetési módon, korlátozás és szankció nélkül közvetlenül fizetésre használható betétek.

A bankszámlák nem nettósíthatók, így kizárólag pozitív egyenleggel rendelkező számlák jeleníthetők meg ebben a tételben, és a banki folyószámlahiteleket a kötelezettségek között kell feltüntetni, kivéve, ha mind az elszámoláshoz való jog, mind a nettósítás bizonyítható szándéka fennáll.

C0010–C0020/R0420

Egyéb, máshol ki nem mutatott eszközök

A mérleg más tételeiben még fel nem tüntetett egyéb eszközök értéke.

C0010–C0020/R0500

Eszközök összesen

Az összes eszköz együttes értéke.

Kötelezettségek

C0010–C0020/R0510

Biztosítástechnikai tartalékok – nem-életbiztosítási szerződések

A nem-életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok összege.

Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt járulékalapú módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás.

Ha a nem-életbiztosítási szerződések esetében nem lehetséges a biztosítástechnikai tartalékok bontása az egészségbiztosítástól eltérő nem-életbiztosítási szerződésekre és a nem-életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítási szerződésekre, akkor a „Számviteli törvényben előírt érték” (C0020) oszlopnál a végösszeget kell feltüntetni.

C0010–C0020/R0520

Biztosítástechnikai tartalékok – nem-életbiztosítási szerződések (az egészségbiztosítási szerződések kivételével)

A nem-élet üzletág (kivéve egészségbiztosítás) biztosítástechnikai tartalékainak teljes összege.

Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt járulékalapú módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás.

C0010/R0530

Biztosítástechnikai tartalékok – nem-életbiztosítási szerződések (az egészségbiztosítási szerződések kivételével) – egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékok

A nem-élet üzletág (kivéve egészségbiztosítás) egy összegben meghatározott (replikálható/fedezhető portfólió) biztosítástechnikai tartalékainak teljes összege.

Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt járulékalapú módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás.

C0010/R0540

Biztosítástechnikai tartalékok – nem-életbiztosítási szerződések (az egészségbiztosítási szerződések kivételével) – Legjobb becslés

A nem-élet üzletág (kivéve egészségbiztosítás) biztosítástechnikai tartalékai legjobb becslésének teljes összege.

A legjobb becslés viszontbiztosítással nem csökkentett összegét kell megadni.

Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt járulékalapú módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás.

C0010/R0550

Biztosítástechnikai tartalékok – nem-életbiztosítási szerződések (az egészségbiztosítási szerződések kivételével) – Kockázati ráhagyás

A nem-élet üzletág (kivéve egészségbiztosítás) biztosítástechnikai tartalékai kockázati ráhagyásának teljes összege.

Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt járulékalapú módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás.

C0010–C0020/R0560

Biztosítástechnikai tartalékok – egészségbiztosítási szerződések (a nem-életbiztosításhoz hasonló szerződések)

A nem-életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok teljes összege.

Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt járulékalapú módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás.

C0010/R0570

Biztosítástechnikai tartalékok – (nem-életbiztosításhoz hasonló) egészségbiztosítási szerződések – egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékok

A nem-életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítási szerződések egy összegben kiszámított (replikálható/fedezhető portfólió) biztosítástechnikai tartalékainak teljes összege.

Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt járulékalapú módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás.

C0010/R0580

Biztosítástechnikai tartalékok – egészségbiztosítási szerződések (a nem-életbiztosításhoz hasonló szerződések) – Legjobb becslés

A nem-életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok legjobb becslésének teljes összege.

A legjobb becslés viszontbiztosítással nem csökkentett összegét kell megadni.

Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt járulékalapú módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás.

C0010/R0590

Biztosítástechnikai tartalékok – egészségbiztosítási szerződések (a nem-életbiztosításhoz hasonló szerződések) – Kockázati ráhagyás

A nem-életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok kockázati ráhagyásának teljes összege.

Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt járulékalapú módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás.

C0010–C0020/R0600

Biztosítástechnikai tartalékok – életbiztosítási szerződések (az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések kivételével)

Az életbiztosítási szerződésekhez (kivéve az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződéseket) kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok összege.

Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt járulékalapú módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás.

Ha nem áll rendelkezésre (életbiztosításhoz hasonló) egészségbiztosítási szerződések és életbiztosítási szerződések (kivéve egészségbiztosítás és indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések) bontásban az életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó (kivéve indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítás) biztosítástechnikai tartalékokról külön adat, akkor a „Számviteli törvényben előírt érték” (C0020) oszlop ezen sorában a végösszeget kell feltüntetni.

C0010–C0020/R0610

Biztosítástechnikai tartalékok – egészségbiztosítási szerződések (az életbiztosításhoz hasonló szerződések)

Az (életbiztosításhoz hasonló) egészségbiztosítási üzletághoz kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok teljes összege.

Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt járulékalapú módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás.

C0010/R0620

Biztosítástechnikai tartalékok – (életbiztosításhoz hasonló) egészségbiztosítási szerződések – egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok

Az (életbiztosításhoz hasonló) egészségbiztosítási üzletág egy összegben meghatározott (replikálható/fedezhető portfólió) biztosítástechnikai tartalékainak teljes összege.

Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt járulékalapú módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás.

C0010/R0630

Biztosítástechnikai tartalékok – egészségbiztosítási szerződések (az életbiztosításhoz hasonló szerződések) – Legjobb becslés

Az (életbiztosításhoz hasonló) egészségbiztosítási üzletághoz kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok legjobb becslésének teljes összege.

A legjobb becslés viszontbiztosítással nem csökkentett összegét kell megadni.

Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt járulékalapú módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás.

C0010/R0640

Biztosítástechnikai tartalékok – egészségbiztosítási szerződések (az életbiztosításhoz hasonló szerződések) – Kockázati ráhagyás

Az (életbiztosításhoz hasonló) egészségbiztosítási üzletághoz kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok kockázati ráhagyásának teljes összege.

Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt járulékalapú módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás.

C0010–C0020/R0650

Biztosítástechnikai tartalékok – életbiztosítási szerződések (az egészségbiztosítási és az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések kivételével)

Az életbiztosítási üzletághoz (kivéve az egészségbiztosítási és az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződéseket) kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok teljes összege.

Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt járulékalapú módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás.

C0010/R0660

Biztosítástechnikai tartalékok – életbiztosítási szerződések (az egészségbiztosítási és az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések kivételével) – egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékok

Az életbiztosítási üzletág (kivéve az egészségbiztosítási és az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződéseket) egy összegben kiszámított (replikálható/fedezhető portfólió) biztosítástechnikai tartalékainak teljes összege.

Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt járulékalapú módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás.

C0010/R0670

Biztosítástechnikai tartalékok – életbiztosítási szerződések (az egészségbiztosítási és az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések kivételével) – Legjobb becslés

Az életbiztosítási üzletághoz (az egészségbiztosítási és az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések kivételével) kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok legjobb becslésének teljes összege.

A legjobb becslés viszontbiztosítással nem csökkentett összegét kell megadni.

Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt járulékalapú módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás.

C0010/R0680

Biztosítástechnikai tartalékok – életbiztosítási szerződések (az egészségbiztosítási és az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések kivételével) – Kockázati ráhagyás

Az életbiztosítási üzletághoz ((az egészségbiztosítási és az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések kivételével) kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok kockázati ráhagyásának teljes összege.

Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt járulékalapú módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás.

C0010–C0020/R0690

Biztosítástechnikai tartalékok – indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések

Az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szeződésekhez kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok teljes összege.

Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt járulékalapú módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás.

C0010/R0700

Biztosítástechnikai tartalékok – indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések – egy összegben kiszámított biztosítástechnikai tartalékok

Az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések egy összegben meghatározott (replikálható/fedezhető portfólió) biztosítástechnikai tartalékainak teljes összege.

Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt járulékalapú módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás.

C0010/R0710

Biztosítástechnikai tartalékok – indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések – Legjobb becslés

Az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok legjobb becslésének összege.

A legjobb becslés viszontbiztosítással nem csökkentett összegét kell megadni.

Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt járulékalapú módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás.

C0010/R0720

Biztosítástechnikai tartalékok – indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések – Kockázati ráhagyás

Az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok kockázati ráhagyásának összege.

Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt járulékalapú módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás.

C0020/R0730

Egyéb biztosítástechnikai tartalékok

A csoportok jogszabályban előírt beszámolóiban a nemzeti számviteli előírások vagy az IFRS előírásainak megfelelően megjelenített egyéb biztosítástechnikai tartalékok

C0010 /R0740

Függő kötelezettségek

A függő kötelezettség:

a)

olyan, múltbeli eseményekből keletkező lehetséges kötelezettség, amelynek létezését csak egy vagy több, nem teljesen a gazdálkodó egység ellenőrzése alatt álló, bizonytalan jövőbeli esemény bekövetkezése vagy be nem következése fogja megerősíteni; vagy

b)

olyan meglévő kötelezettség, amely múltbeli eseményekből származik, azonban:

i.

nem valószínű, hogy a kötelezettség teljesítéséhez gazdasági hasznot megtestesítő erőforrások kiáramlására lesz szükség; vagy

ii.

a kötelezettség összege nem határozható meg kellő megbízhatósággal.

A függő kötelezettségek mérlegben megjelenített összegének meg kell felelnie az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 11. cikkében meghatározott követelményeknek.

C0010–C0020/R0750

A biztosítástechnikai tartalékokon kívüli tartalékok

Bizonytalan ütemezésű vagy összegű kötelezettségek, kivéve a „Nyugdíj-szolgáltatási kötelezettségek” mezőben szerepeltetett kötelezettségeket.

A tartalékokat (feltételezve, hogy megbízható becslés készíthető) kötelezettségként jelenítik meg, amennyiben kötelmek, és valószínű, hogy a kötelezettségek teljesítéséhez gazdasági hasznokat megtestesítő erőforrások kiáramlására lesz szükség.

C0010–C0020/R0760

Nyugdíj-szolgáltatási kötelezettségek

A munkavállalói nyugdíjrendszerhez kapcsolódó nettó kötelezettségek összege.

C0010–C0020/R0770

Viszontbiztosítókkal szembeni letéti követelések

A viszontbiztosítási szerződés szerint viszontbiztosító által kifizetett vagy a viszontbiztosítótól levont összegek (pl. készpénz).

C0010–C0020/R0780

Halasztott adókötelezettség

A halasztott adókötelezettségek a nyereségadónak a következő időszakokban az adóköteles átmeneti különbözetekből eredően fizetendő összegei.

C0010–C0020/R0790

Származtatott pénzügyi kötelezettségek

Olyan pénzügyi instrumentum vagy más szerződés, amely az alábbi három jellemző mindegyikével rendelkezik:

a)

értéke egy meghatározott kamatláb, pénzügyi instrumentum ára, tőzsdei áru ára, devizaárfolyam, árindex vagy kamatindex, hitelminősítés vagy hitelindex, vagy ezekhez hasonló (időnként „mögöttesnek” nevezett) változók módosulása miatt változik – nem pénzügyi változó esetében a változó egyik szerződő félre sem lehet jellemző;

b)

nem igényel kezdeti nettó befektetést vagy kismértékű kezdeti nettó befektetést igényel más olyan szerződésekhez képest, amelyek a piaci körülmények változásaira várhatóan hasonlóan reagálnának;

c)

amelyet egy jövőbeni időpontban rendeznek.

Ebben a sorban kizárólag a származtatott kötelezettségeket kell feltüntetni (vagyis a jelentés vonatkozási időpontjában negatív értékű származtatott pénzügyi eszközöket). A származtatott pénzügyi eszközöket a C0010–C0020/R0190. mezőben kell megadni.

A nemzeti számviteli előírások szerint a származtatott termékeiket fel nem tüntető csoportoknak nem kell pénzügyi kimutatási értéket megadniuk.

C0010–C0020/R0800

Hitelintézetekkel szemben fennálló kötelezettségek

Hitelintézetekkel szemben fennálló kötelezettségek, például jelzáloghitelek és hitelek, kivéve a hitelintézetek által birtokolt kötvényeket (a csoport nem tudja azonosítani az általa kibocsátott kötvények összes birtokosát) és az alárendelt kötelezettségeket. A banki folyószámlahitelek is ide értendők.

C0010– C0020/R0810

Pénzügyi kötelezettségek a hitelintézetekkel szemben fennálló kötelezettségeken kívül

Pénzügyi kötelezettségek, ideértve a csoport által kibocsátott (hitelintézetek vagy nem hitelintézetek által birtokolt) kötvényeket, a csoport által kibocsátott strukturált értékpapírokat és a nem hitelintézetekkel szemben fennálló hiteleket és jelzáloghiteleket.

Az alárendelt kötelezettségek nem értendők ide.

C0010–C0020/R0820

Biztosítókkal és biztosításközvetítőkkel szembeni kötelezettségek

A szerződőkkel, biztosítókkal és más, a biztosítási tevékenységhez kapcsolódó vállalkozásokkal szembeni, lejárt, amelyek nem biztosítástechnikai tartalékok.

Ide értendők a (viszont)biztosításközvetítők felé fennálló lejárt kötelezettségek is (pl. a közvetítők felé fennálló, a csoport által még ki nem egyenlített jutalékok).

Nem tartoznak ide a többi biztosító felé fennálló hitelek és jelzáloghitelek, ha csak a finanszírozáshoz kapcsolódnak, és a biztosítási üzletághoz nem köthetők (ezeket a hiteleket és jelzáloghiteleket pénzügyi kötelezettségként kell megadni).

Ide tartoznak az aktív viszontbiztosítással kapcsolatos tartozások.

C0010–C0020/R0830

Viszontbiztosítási kötelezettségek

A viszontbiztosítókkal szemben fennálló lejárt kötelezettségek (különösen folyószámlák), amelyek nem a viszontbiztosítási tevékenységhez kapcsolódó letétek, és nem tartoznak a viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek közé.

Ide tartoznak az átadott biztosítási díjakhoz kapcsolódó, a viszontbiztosítók felé fennálló kötelezettségek is.

C0010–C0020/R0840

Kötelezettségek (kereskedési, nem biztosítási)

A kereskedési kötelezettségek teljes összege, ideértve a munkavállalók, szolgáltatók stb. felé fennálló és a biztosításhoz nem kapcsolódó kötelezettségeket is, amelyek a (kereskedési, nem biztosítási) követelésekkel párhuzamosan megjelennek az eszközoldalon is; ide tartoznak az állami szervezetek is..

C0010–C0020/R0850

Alárendelt kötelezettségek

Az alárendelt kötelezettségek olyan kötelezettségek, amelyek a biztosító esetleges felszámolása esetén más meghatározott követelések után következnek. Az alapvető szavatoló tőkébe beszámított és az alapvető szavatoló tőkébe be nem számított alárendelt kötelezettségek összege.

Ha nem áll rendelkezésre az alapvető szavatoló tőkébe beszámított és az alapvető szavatoló tőkébe be nem számított alárendelt kötelezettségekről külön adat, akkor a „Számviteli törvényben előírt érték” (C0020) oszlopnál a végösszeget kell feltüntetni.

C0010–C0020/R0860

Az alapvető szavatoló tőkéhez nem tartozó alárendelt kötelezettségek

Az alárendelt kötelezettségek olyan kötelezettségek, amelyek a biztosító esetleges felszámolása esetén más meghatározott követelések után következnek. Az egyéb kötelezettségek még ennél is alárendeltebb helyzetben lehetnek. Itt kizárólag az alapvető szavatoló tőkébe be nem számított alárendelt kötelezettségeket kell feltüntetni.

Ha nem áll rendelkezésre az alapvető szavatoló tőkéhez tartozó és az alapvető szavatoló tőkéhez nem tartozó alárendelt kötelezettségekről külön adat, akkor a „Számviteli törvényben előírt érték” (C0020) oszlop ezen sorát nem kell kitölteni.

C0010–C0020/R0870

Az alapvető szavatoló tőkéhez tartozó alárendelt kötelezettségek

Ide tartoznak az alapvető szavatoló tőkébe beszámított alárendelt kötelezettségek.

Ha nem áll rendelkezésre az alapvető szavatoló tőkéhez tartozó és az alapvető szavatoló tőkéhez nem tartozó alárendelt kötelezettségekről külön adat, akkor a „Számviteli törvényben előírt érték” (C0020) oszlop ezen sorát nem kell kitölteni.

C0010–C0020/R0880

Egyéb, máshol nem kimutatott kötelezettségek

A mérleg más tételeiben még fel nem tüntetett egyéb kötelezettségek összege.

C0010–C0020/R0900

Kötelezettségek összesen

Az összes kötelezettség együttes értéke.

C0010/R1000

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete

A csoport eszközei kötelezettségeket meghaladó többletének a Szolvencia II. értékelési elvei szerint értékelt összege. Az eszközök és kötelezettségek különbözete.

C0020/R1000

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete

(Számviteli törvényben előírt érték)

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete a Számviteli törvényben előírt érték oszlopban.

S.02.02 – Eszközök és kötelezettségek pénznemenként

Általános megjegyzés:

Ez a szakasz a csoportok éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

A táblát a mérleggel (S.02.01) összhangban kell kitölteni. Az értékelési elveket a 2009/138/EK irányelv, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet és a Szolvencia II-re vonatkozó technikai standardok és iránymutatások tartalmazzák.

Amennyiben egyetlen pénznem fedi le az eszközök és kötelezettségek több mint 90 %-át, ezt a táblát nem kell kitölteni.

A tábla benyújtása esetén az összegek pénznemét az eszközök és a kötelezettségek összegétől függetlenül mindig fel kell tüntetni. A pénznemenként feltüntetett adatoknak az összes eszköz és kötelezettség legalább 90 %-át le kell fedniük. A fennmaradó 10 %-ot összesítve kell jelenteni. Amennyiben a 90 %-os szabálynak való megfelelés érdekében egy pénznemet az eszközök vagy a kötelezettségek oldalán fel kell tüntetni, akkor azt mindkét oldalon meg kell jeleníteni.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0010/R0010

Pénznemek

Minden egyes jelentett pénznem ISO 4217 szerinti alfabetikus kódját kell megadni.

C0020/R0020

Az összes pénznem összesen – Befektetések (az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök kivételével)

A befektetések teljes értékét kell megadni az összes pénznemre vonatkozóan (az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök kivételével).

A nem ellenőrzött részesedésekbe való csoportszintű befektetéseket e tábla „Befektetések” (R0020) tételében kell feltüntetni. A nem ellenőrzött részesedések nettó eszközértékét az egyedi intézmény helyi valutaneme alapján kell elosztani a releváns valutanemre vonatkozó oszlopokba.

C0030/R0020

A jelentés pénznemének értéke – Befektetések (az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök kivételével)

A befektetések értékét kell megadni az adatszolgáltatás pénznemére vonatkozóan (az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök kivételével).

C0040/R0020

A fennmaradó pénznemek értéke – Befektetések (az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök kivételével)

A nem pénznemenként jelentett befektetések összértékét kell megadni a fennmaradó pénznemekre vonatkozóan (az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök kivételével).

Ebbe a tételbe nem tartoznak bele a Jelentés pénzneme mezőnél (C0030/R0020) és a Pénznemenként jelentett pénznemek mezőnél (C0050/R0020) megadott összegek.

C0050/R0020

A lényeges pénznemek értéke – Befektetések (az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök kivételével)

A befektetések értékét kell megadni az elkülönítve feltüntetendő pénznemek mindegyikére vonatkozóan (az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök kivételével).

C0020/R0030

Az összes pénznem összesen – Egyéb eszközök: saját használatú ingatlanok, gépek és berendezések, készpénz és készpénz-egyenértékesek, biztosítási kötvényekhez kapcsolódó hitelek, magánszemélyeknek nyújtott hitelek és jelzáloghitelek, illetve egyéb hitelek és jelzáloghitelek (az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések kivételével)

Az egyéb eszközök összértékét kell megadni: saját használatú ingatlanok, gépek és berendezések, készpénz és készpénz-egyenértékesek, biztosítási kötvényekhez kapcsolódó hitelek, magánszemélyeknek nyújtott hitelek és jelzáloghitelek, illetve egyéb hitelek és jelzáloghitelek (az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések kivételével) minden pénznemre vonatkozóan.

C0030/R0030

A jelentés pénznemének értéke – Egyéb eszközök: saját használatú ingatlanok, gépek és berendezések, készpénz és készpénz-egyenértékesek, biztosítási kötvényekhez kapcsolódó hitelek, magánszemélyeknek nyújtott hitelek és jelzáloghitelek, illetve egyéb hitelek és jelzáloghitelek (az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések kivételével)

Az egyéb eszközök értékét kell megadni: saját használatú ingatlanok, gépek és berendezések, készpénz és készpénz-egyenértékesek, biztosítási kötvényekhez kapcsolódó hitelek, magánszemélyeknek nyújtott hitelek és jelzáloghitelek, illetve egyéb hitelek és jelzáloghitelek (az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések kivételével) a jelentés pénznemére vonatkozóan.

C0040/R0030

A fennmaradó egyéb pénznemek értéke – Egyéb eszközök: saját használatú ingatlanok, gépek és berendezések, készpénz és készpénz-egyenértékesek, biztosítási kötvényekhez kapcsolódó hitelek, magánszemélyeknek nyújtott hitelek és jelzáloghitelek, illetve egyéb hitelek és jelzáloghitelek (az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések kivételével)

Az egyéb eszközök összértékét kell megadni: saját használatú ingatlanok, gépek és berendezések, készpénz és készpénz-egyenértékesek, biztosítási kötvényekhez kapcsolódó hitelek, magánszemélyeknek nyújtott hitelek és jelzáloghitelek, illetve egyéb hitelek és jelzáloghitelek (az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések kivételével) a nem önálló pénznemenként jelentett, fennmaradó pénznemekre vonatkozóan.

Ebbe a cellába nem tartoznak bele a Jelentés pénzneme mezőnél (C0030/R0030) és a Pénznemenként jelentett lényeges pénznemek mezőnél (C0050/R0030) megadott összegek.

C0050/R0030

A lényeges pénznemek értéke – Egyéb eszközök: saját használatú ingatlanok, gépek és berendezések, készpénz és készpénz-egyenértékesek, biztosítási kötvényekhez kapcsolódó hitelek, magánszemélyeknek nyújtott hitelek és jelzáloghitelek, illetve egyéb hitelek és jelzáloghitelek (az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések kivételével)

Az egyéb eszközök értékét kell megadni: saját használatú ingatlanok, gépek és berendezések, készpénz és készpénz-egyenértékesek, biztosítási kötvényekhez kapcsolódó hitelek, magánszemélyeknek nyújtott hitelek és jelzáloghitelek, illetve egyéb hitelek és jelzáloghitelek (az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések kivételével) a külön-külön jelentendő pénznemek mindegyikére vonatkozóan.

C0020/R0040

Az összes pénznem összesen – Az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök

Az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök összértékét kell megadni az összes pénznemre vonatkozóan.

C0030/R0040

A jelentés pénznemének értéke – Az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök

Az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök értékét kell megadni az adatszolgáltatás pénznemére vonatkozóan.

C0040/R0040

A fennmaradó pénznemek értéke – Az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök

Az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök összértékét kell megadni a nem pénznemenként jelentett, fennmaradó pénznemekre vonatkozóan.

Ebbe a tételbe nem tartoznak bele a Jelentés pénzneme mezőnél (C0030/R0040) és a Pénznemenként jelentett pénznemek mezőnél (C0050/R0040) megadott összegek.

C0050/R0040

A lényeges pénznemek értéke – Az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök

Az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök értékét kell megadni a külön-külön jelentendő pénznemek mindegyikére vonatkozóan.

C0020/R0050

Az összes pénznem összesen – A viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek

A viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek összértékét kell megadni az összes pénznemre vonatkozóan.

C0030/R0050

A jelentés pénznemének értéke – A viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek

A viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek értékét kell megadni a jelentés pénznemére vonatkozóan.

C0040/R0050

A fennmaradó egyéb pénznemek értéke – A viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek

A viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek összértékét kell megadni a nem pénznemenként jelentett, fennmaradó pénznemekre vonatkozóan.

Ebbe a tételbe nem tartoznak bele a Jelentés pénzneme mezőnél (C0030/R0050) és a Pénznemenként jelentett pénznemek mezőnél (C0050/R0050) megadott összege.

C0050/R0050

A lényeges pénznemek értéke – A viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek

A viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek értékét kell megadni a külön-külön jelentendő pénznemek mindegyikére vonatkozóan.

C0020/R0060

Az összes pénznem összesen – Viszontbiztosításba vett biztosítási ügyletből származó letéti követelések, biztosítókkal és biztosításközvetítőkkel szembeni követelések, illetve a viszontbiztosítási követelések

A viszontbiztosításba vett biztosítási ügyletből származó letéti követelések, a biztosítókkal és biztosításközvetítőkkel szembeni követelések, illetve a viszontbiztosítási követelések összértékét kell megadni az összes pénznemre vonatkozóan.

C0030/R0060

A jelentés pénznemének értéke – Viszontbiztosításba vett biztosítási ügyletből származó letéti követelések, biztosítókkal és biztosításközvetítőkkel szembeni követelések, illetve a viszontbiztosítási követelések

A viszontbiztosításba vett biztosítási ügyletből származó letéti követelések, a biztosítókkal és biztosításközvetítőkkel szembeni követelések, illetve a viszontbiztosítási követelések értékét kell megadni a jelentés pénznemére vonatkozóan.

C0040/R0060

A fennmaradó egyéb pénznemek értéke – Viszontbiztosításba vett biztosítási ügyletből származó letéti követelések, biztosítókkal és biztosításközvetítőkkel szembeni követelések, illetve a viszontbiztosítási követelések

A viszontbiztosításba vett biztosítási ügyletből származó letéti követelések, a biztosítókkal és biztosításközvetítőkkel szembeni követelések, illetve a viszontbiztosítási követelések értékét kell megadni a nem pénznemenként jelentett, fennmaradó pénznemekre vonatkozóan.

Ebbe a tételbe nem tartoznak bele a Jelentés pénzneme mezőnél (C0030/R0060) és a Pénznemenként jelentett pénznemek mezőnél (C0050/R0060) megadott összegek.

C0050/R0060

A lényeges pénznemek értéke – Viszontbiztosításba vett biztosítási ügyletből származó letéti követelések, biztosítókkal és biztosításközvetítőkkel szembeni követelések, illetve a viszontbiztosítási követelések

A viszontbiztosításba vett biztosítási ügyletből származó letéti követelések, a biztosítókkal és biztosításközvetítőkkel szembeni követelések, illetve a viszontbiztosítási követelések értékét kell megadni a külön-külön jelentendő pénznemek mindegyikére vonatkozóan.

C0020/R0070

Az összes pénznem összesen – Egyéb eszközök

Az egyéb eszközök összértékét kell megadni az összes pénznemre vonatkozóan.

C0030/R0070

A jelentés pénznemének értéke – Egyéb eszközök

Az egyéb eszközök értékét kell megadni a jelentés pénznemére vonatkozóan.

C0040/R0070

A fennmaradó egyéb pénznemek értéke – Egyéb eszközök

Az egyéb eszközök összértékét kell megadni a nem pénznemenként jelentett, fennmaradó pénznemekre vonatkozóan.

Ebbe a tételbe nem tartoznak bele a Jelentés pénzneme mezőnél (C0030/R0070) és a Pénznemenként jelentett pénznemek mezőnél (C0050/R0070) megadott összegek.

C0050/R0070

A lényeges pénznemek értéke – Egyéb eszközök

Az egyéb eszközök értékét kell megadni a külön-külön feltüntetendő pénznemek mindegyikére vonatkozóan.

C0020/R0100

Az összes pénznem összesen – Eszközök összesen

Adja meg az összes pénznemre vonatkozóan az eszközök összértékét.

C0030/R0100

A jelentés pénznemének értéke – Eszközök összesen

Az összes eszköz értékét kell megadni a jelentés pénznemére vonatkozóan.

C0040/R0100

A fennmaradó egyéb pénznemek értéke – Eszközök összesen

Az összes eszköz értékét kell megadni a nem pénznemenként jelentett, fennmaradó pénznemekre vonatkozóan.

Ebbe a tételbe nem tartoznak bele a Jelentés pénzneme mezőnél (C0030/R0100) és a Pénznemenként jelentett pénznemek mezőnél (C0050/R0100) megadott összegek.

C0050/R0100

A lényeges pénznemek értéke – Eszközök összesen

Az összes eszköz értékét kell megadni a külön-külön feltüntetendő pénznemek mindegyikére vonatkozóan.

C0020/R0110

Az összes pénznem összesen – Biztosítástechnikai tartalékok (kivéve az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződéseket)

A biztosítástechnikai tartalékok (kivéve az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések) összértékét kell megadni az összes pénznemre vonatkozóan.

C0030/R0110

A jelentés pénznemének értéke – Biztosítástechnikai tartalékok (kivéve az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződéseket)

A biztosítástechnikai tartalékok (kivéve az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések) értékét kell megadni a jelentés pénznemére vonatkozóan.

C0040/R0110

A fennmaradó pénznemek értéke – Biztosítástechnikai tartalékok (kivéve az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződéseket)

A biztosítástechnikai tartalékok (kivéve az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződéseket) összértékét kell megadni a nem pénznemenként jelentett, fennmaradó pénznemekre vonatkozóan.

Ebbe a tételbe nem tartoznak bele a Jelentés pénzneme mezőnél (C0030/R0110) és a Pénznemenként jelentett pénznemek mezőnél (C0050/R0110) megadott összegek.

C0050/R0110

A lényeges pénznemek értéke – Biztosítástechnikai tartalékok (kivéve az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződéseket)

A biztosítástechnikai tartalékok (kivéve az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződéseket) értékét kell megadni a külön-külön feltüntetendő pénznemek mindegyikére vonatkozóan.

C0020/R0120

Az összes pénznem összesen – Biztosítástechnikai tartalékok – indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések

Az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok összértékét kell megadni az összes pénznemre vonatkozóan.

C0030/R0120

A jelentés pénznemének értéke – Biztosítástechnikai tartalékok – indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések

A indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok értékét kell megadni a jelentés pénznemére vonatkozóan.

C0040/R0120

A fennmaradó pénznemek értéke – Biztosítástechnikai tartalékok – indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések

Az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok értékét kell megadni a nem pénznemenként jelentett, fennmaradó pénznemekre vonatkozóan.

Ebbe a tételbe nem tartoznak bele a Jelentés pénzneme mezőnél (C0030/R0120) és a Pénznemenként jelentett pénznemek mezőnél (C0050/R0120) megadott összegek.

C0050/R0120

A lényeges pénznemek értéke – Biztosítástechnikai tartalékok – indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések

Az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok értékét kell megadni a külön-külön jelentendő pénznemek mindegyikére vonatkozóan.

C0020/R0130

Az összes pénznem összesen – A viszontbiztosítókkal szembeni letéti kötelezettségek és a biztosítókkal, a biztosításközvetítőkkel szembeni, illetve a viszontbiztosítási kötelezettségek

A viszontbiztosítókkal szembeni letéti kötelezettségek és a biztosítókkal és biztosításközvetítőkkel szembeni, illetve a viszontbiztosítási kötelezettségek összértékét kell megadni az összes pénznemre vonatkozóan.

C0030/R0130

A jelentés pénznemének értéke – A viszontbiztosítókkal szembeni letéti kötelezettségek és a biztosítókkal és biztosításközvetítőkkel szembeni, illetve a viszontbiztosítási kötelezettségek

A viszontbiztosítókkal szembeni letéti kötelezettségek és a biztosítókkal és biztosításközvetítőkkel szembeni, illetve a viszontbiztosítási kötelezettségek értékét kell megadni a jelentés pénznemére vonatkozóan.

C0040/R0130

A fennmaradó pénznemek értéke – A viszontbiztosítóktól származó letéti követelések és a biztosítókkal és biztosításközvetítőkkel szembeni, illetve a viszontbiztosítási kötelezettségek

A viszontbiztosítókkal szembeni letéti kötelezettségek és a biztosítókkal és biztosításközvetítőkkel szembeni, illetve a viszontbiztosítási kötelezettségek értékét kell megadni a nem pénznemenként jelentett, fennmaradó pénznemekre vonatkozóan.

Ebbe a tételbe nem tartoznak bele a Jelentés pénzneme mezőnél (C0030/R0130) és a Pénznemenként jelentett pénznemek mezőnél (C0050/R0130) megadott összegek.

C0050/R0130

A lényeges pénznemek értéke – A viszontbiztosítókkal szembeni letéti kötelezettségek és a biztosítókkal és biztosításközvetítőkkel szembeni, illetve a viszontbiztosítási kötelezettségek

A viszontbiztosítók szembeni letéti kötelezettségek és a biztosítókkal és biztosításközvetítőkkel szembeni, illetve a viszontbiztosítási kötelezettségek értékét kell megadni a külön-külön jelentendő pénznemek mindegyikére vonatkozóan.

C0020/R0140

Az összes pénznem összesen – Származtatott pénzügyi kötelezettségek

A származtatott pénzügyi eszközök kötelezettségek összértékét kell megadni az összes pénznemre vonatkozóan.

C0030/R0140

A jelentés pénznemének értéke – Származtatott pénzügyi kötelezettségek

A származtatott pénzügyi kötelezettségek értékét kell megadni a jelentés pénznemére vonatkozóan.

C0040/R0140

A fennmaradó egyéb pénznemek értéke – Származtatott pénzügyi kötelezettségek

A származtatott pénzügyi kötelezettségek összértékét kell megadni a nem pénznemenként jelentett, fennmaradó pénznemekre vonatkozóan.

Ebbe a tételbe nem tartoznak bele a Jelentés pénzneme mezőnél (C0030/R0140) és a Pénznemenként jelentett pénznemek mezőnél (C0050/R0140) megadott összegek.

C0050/R0140

A lényeges pénznemek értéke – Származtatott pénzügyi kötelezettségek

A származtatott pénzügyi kötelezettségek értékét kell megadni a külön-külön jelentendő pénznemek mindegyikére vonatkozóan.

C0020/R0150

Az összes pénznem összesen – Pénzügyi kötelezettségek

A pénzügyi kötelezettségek összértékét kell megadni az összes pénznemre vonatkozóan.

C0030/R0150

A jelentés pénznemének értéke – Pénzügyi kötelezettségek

A pénzügyi kötelezettségek értékét kell megadni a jelentés pénznemére vonatkozóan.

C0040/R0150

A fennmaradó egyéb pénznemek értéke – Pénzügyi kötelezettségek

A pénzügyi kötelezettségek összértékét kell megadni a nem pénznemenként jelentett, fennmaradó pénznemekre vonatkozóan.

Ebbe a tételbe nem tartoznak bele a Jelentés pénzneme mezőnél (C0030/R0150) és a Pénznemenként jelentett pénznemek mezőnél (C0050/R0150) megadott összegek.

C0050/R0150

A lényeges pénznemek értéke – Pénzügyi kötelezettségek

A pénzügyi kötelezettségek értékét kell megadni a külön-külön jelentendő pénznemek mindegyikére vonatkozóan.

C0020/R0160

Az összes pénznem összesen – Függő kötelezettségek

A függő kötelezettségek összértékét kell megadni az összes pénznemre vonatkozóan.

C0030/R0160

A jelentés pénznemének értéke – Függő kötelezettségek

A függő kötelezettségek értékét kell megadni a jelentés pénznemére vonatkozóan.

C0040/R0160

A fennmaradó egyéb pénznemek értéke – Függő kötelezettségek

A függő kötelezettségek összértékét kell megadni a nem pénznemenként jelentett, fennmaradó pénznemekre vonatkozóan.

Ebbe a tételbe nem tartoznak bele a Jelentés pénzneme mezőnél (C0030/R0160) és a Pénznemenként jelentett pénznemek mezőnél (C0050/R0160) megadott összegek.

C0050/R0160

A lényeges pénznemek értéke – Függő kötelezettségek

A függő kötelezettségek értékét kell megadni a külön-külön jelentendő pénznemek mindegyikére vonatkozóan.

C0020/R0170

Az összes pénznem összesen – Egyéb kötelezettségek

Az egyéb kötelezettségek összértékét kell megadni az összes pénznemre vonatkozóan.

C0030/R0170

A jelentés pénznemének értéke – Egyéb kötelezettségek

Az egyéb kötelezettségek összértékét kell megadni a jelentés pénznemére vonatkozóan.

C0040/R0170

A fennmaradó egyéb pénznemek értéke – Egyéb kötelezettségek

A egyéb kötelezettségek összértékét kell megadni a nem pénznemenként jelentett, fennmaradó pénznemekre vonatkozóan.

Ebbe a tételbe nem tartoznak bele a Jelentés pénzneme mezőnél (C0030/R0170) és a Pénznemenként jelentett pénznemek mezőnél (C0050/R0170) megadott összegek.

C0050/R0170

A lényeges pénznemek értéke – Egyéb kötelezettségek

Az egyéb kötelezettségek értékét kell megadni a külön-külön jelentendő pénznemek mindegyikére vonatkozóan.

C0020/R0200

Az összes pénznem összesen – Összes kötelezettség

Az összes kötelezettség összértékét kell megadni az összes pénznemre vonatkozóan.

C0030/R0200

A jelentés pénznemének értéke – Összes kötelezettségek

Az összes kötelezettség értékét kell megadni a jelentés pénznemére vonatkozóan.

C0040/R0200

A fennmaradó egyéb pénznemek értéke – Összes kötelezettség

Az összes kötelezettség összértékét kell megadni a nem pénznemenként jelentett, fennmaradó pénznemekre vonatkozóan.

Ebbe a tételbe nem tartoznak bele a Jelentés pénzneme mezőnél (C0030/R0200) és a Pénznemenként jelentett pénznemek mezőnél (C0050/R0200) megadott összegek.

C0050/R0200

A lényeges pénznemek értéke – Összes kötelezettség

A összes kötelezettség értékét kell megadni a külön-külön jelentendő pénznemek mindegyikére vonatkozóan.

S.03.01 – Mérlegen kívüli tételek – Általános információk

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz a csoportok éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

Ez a tábla a mérlegen kívüli tételekre, valamint a Szolvencia II. szerinti mérlegben szereplő függő kötelezettségek maximális értékére és a Szolvencia II. szerinti értékére vonatkozó információkat tartalmaz. A Szolvencia II. szerinti értéket illetően az előírások nyilvántartási szempontból határozzák meg a tételeket. Az értékelési elveket a 2009/138/EK irányelv, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet és a Szolvencia II-re vonatkozó technikai standardok és iránymutatások tartalmazzák.

A garancia a kibocsátónak meghatározott fizetések teljesítését írja elő a tulajdonos abból adódó veszteségének megtérítésére, ha egy meghatározott adós esedékességkor nem fizet a hitelviszonyt megtestesítő értékpapír eredeti vagy módosított feltételeivel összhangban. A garanciák jogi formája különböző lehet, mint például pénzügyi garancia, akkreditív, hitelmulasztási szerződések. Ezek a mezők nem tartalmazhatják a biztosítási szerződésekből eredő garanciákat, amelyek a biztosítástechnikai tartalékokban jelennek meg.

A függő kötelezettség:

a.

olyan lehetséges kötelezettség, amely múltbeli eseményekből származik, és amelynek létezését csak egy vagy több, nem teljesen a gazdálkodó egység ellenőrzése alatt álló, bizonytalan jövőbeli esemény bekövetkezése vagy be nem következése fogja megerősíteni; vagy

c)

olyan meglévő kötelezettség, amely múltbeli eseményekből származik, azonban:

iii.

nem valószínű, hogy gazdasági hasznot megtestesítő erőforrások kiáramlása lesz szükséges a kötelezettség teljesítéséhez; vagy

iv.

a kötelezettség összege nem határozható meg kellő megbízhatósággal.

A biztosíték pénzben kifejezett értékkel rendelkező eszköz vagy kötelezettségvállalás, amely megvédi a kölcsönadót a hitelfelvevő nemteljesítésétől.

Az ebben a táblában felsorolt garanciákat az S.03.02. és az S.03.03. tábla nem tartalmazza. Ez azt jelenti, hogy ebben a táblában kizárólag a korlátozott garanciákat kell feltüntetni.

Csoportszinten a tábla a csoportfelügyelet alá tartozó összes jogalanyra alkalmazandó – ideértve a más pénzügyi ágazatokat és a nem ellenőrzött részesedéseket – az 1. módszer (konszolidált beszámolón alapuló módszer), a 2. módszer (levonási és aggregálási módszer) és az 1. és a 2. módszerek kombinációjának vonatkozásában is.

A nem ellenőrzött részesedések esetében a nyújtott és kapott garanciákat arányosan kell megadni, amennyiben az 1. módszer kerül alkalmazásra. Ha a 2. módszer kerül alkalmazásra, a garanciáknál a teljes összeget kell megadni.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0010/R0010

Maximális érték – A csoport által nyújtott garanciák, ideértve az akkreditíveket is

A garanciákhoz kapcsolódó összes lehetséges pénzkiáramlás összege, amelyek akkor merülnének fel, ha a csoport által más feleknek nyújtott garanciákhoz kapcsolódó, a garancia igénybevételét kiváltó összes esemény megtörténne. Ide tartoznak az akkreditívekhez kapcsolódó pénzáramlások is.

Amennyiben valamely garanciát függő kötelezettségként is jelentették az R0310. sorban, a maximális értéket ebben a sorban is fel kell tüntetni.

A csoportfelügyelet alá tartozó belső garanciákat nem kell jelenteni ebben a táblában.

C0010/R0030

Maximális érték – A csoport számára nyújtott garanciák, ideértve az akkreditíveket is

A garanciákhoz kapcsolódó összes lehetséges pénzbeáramlás összege, amelyek akkor merülnének fel, ha a csoport számára egy másik fél által a csoporttal szembeni kötelezettségek (ideértve az akkreditíveket és a le nem hívott, folyósítási kötelezettséggel járó hitelkereteket) kifizetésének garantálására nyújtott garanciákhoz kapcsolódó, a garanciák igénybevételét kiváltó összes esemény megtörténne.

A csoportfelügyelet alá tartozó belső garanciákat nem kell jelenteni ebben a táblában.

C0020/R0100

A garancia/biztosíték/függő kötelezettségek értéke – A biztosított kölcsönök vagy a vásárolt kötvények fedezetére tartott biztosíték

A biztosított kölcsönök vagy a vásárolt kötvények fedezetéül tartott biztosíték Szolvencia II. szerinti értéke.

E tekintetben a Szolvencia II-n kívüli egyéb helyi/ágazati értékelési elvek is figyelembe vehetők.

C0020/R0110

A garancia/biztosíték/függő kötelezettségek értéke – A származtatott termékek fedezetére tartott biztosíték

A származtatott termékek fedezetére tartott biztosíték Szolvencia II. szerinti értéke.

E tekintetben a Szolvencia II-n kívüli egyéb helyi/ágazati értékelési elvek is figyelembe vehetők.

C0020/R0120

A garancia/biztosíték/függő kötelezettségek értéke – A viszontbiztosítók által lekötött eszközök az átadott biztosítástechnikai tartalékok fedezetére

A viszontbiztosítók által az átadott biztosítástechnikai tartalékok fedezeteként lekötött eszközök Szolvencia II. szerinti értéke.

E tekintetben a Szolvencia II-n kívüli egyéb helyi/ágazati értékelési elvek is figyelembe vehetők.

C0020/R0130

A garancia/biztosíték/függő kötelezettségek értéke – Egyéb tartott biztosíték

Az egyéb birtokolt biztosítékok Szolvencia II. szerinti értéke.

E tekintetben a Szolvencia II-n kívüli egyéb helyi/ágazati értékelési elvek is figyelembe vehetők.

C0020/R0200

A garancia/biztosíték/függő kötelezettségek értéke – Összes tartott biztosíték

Az összes birtokolt biztosíték együttes Szolvencia II. szerinti értéke.

E tekintetben a Szolvencia II-n kívüli egyéb helyi/ágazati értékelési elvek is figyelembe vehetők.

C0030/R0100

Azon eszközök értéke, amelyekre a biztosíték vonatkozik – A biztosított kölcsönök vagy a vásárolt kötvények fedezetére tartott biztosíték

Azon eszközök Szolvencia II. szerinti értéke, amelyekre a biztosított kölcsönök vagy a vásárolt kötvények fedezetére tartott biztosíték vonatkozik.

E tekintetben a Szolvencia II-n kívüli egyéb helyi/ágazati értékelési elvek is figyelembe vehetők.

C0030/R0110

Azon eszközök értéke, amelyekre a biztosíték vonatkozik – A származtatott termékek fedezetére tartott biztosítékok

Azon eszközök Szolvencia II. szerinti értéke, amelyekre a származtatott termékek fedezetére tartott biztosíték vonatkozik.

E tekintetben a Szolvencia II-n kívüli egyéb helyi/ágazati értékelési elvek is figyelembe vehetők.

C0030/R0120

Azon eszközök értéke, amelyekre a biztosíték vonatkozik – A viszontbiztosítók által az átadott biztosítástechnikai tartalékok fedezeteként lekötött eszközök

Azon eszközök Szolvencia II. szerinti értéke, amelyekre a viszontbiztosítók által az átadott biztosítástechnikai tartalékok fedezeteként lekötött eszközök fedezetére tartott biztosíték vonatkozik.

E tekintetben a Szolvencia II-n kívüli egyéb helyi/ágazati értékelési elvek is figyelembe vehetők.

C0030/R0130

Azon eszközök értéke, amelyekre a biztosíték vonatkozik – Egyéb fedezetként tartott biztosítékok

Azon eszközök Szolvencia II. szerinti értéke, amelyekre az egyéb fedezetként tartott biztosíték vonatkozik.

E tekintetben a Szolvencia II-n kívüli egyéb helyi/ágazati értékelési elvek is figyelembe vehetők.

C0030/R0200

Azon eszközök értéke, amelyekre a biztosíték vonatkozik – Összes fedezetként tartott biztosíték

Azon eszközök Szolvencia II. szerinti értéke, amelyekre az összes fedezetként tartott biztosíték vonatkozik.

E tekintetben a Szolvencia II-n kívüli egyéb helyi/ágazati értékelési elvek is figyelembe vehetők.

C0020/R0210

A garancia/biztosíték/függő kötelezettségek értéke – A folyósított kölcsönök vagy kibocsátott kötvények fedezeteként nyújtott biztosítékok

A folyósított kölcsönök vagy kibocsátott kötvények fedezeteként nyújtott biztosítékok Szolvencia II. szerinti értéke.

E tekintetben a Szolvencia II-n kívüli egyéb helyi/ágazati értékelési elvek is figyelembe vehetők.

C0020/R0220

A garancia/biztosíték/függő kötelezettségek értéke – A származtatott pénzügyi kötelezettségek fedezeteként nyújtott biztosítékok

A származtatott pénzügyi kötelezettségek fedezeteként nyújtott biztosítékok Szolvencia II. szerinti értéke.

E tekintetben a Szolvencia II-n kívüli egyéb helyi/ágazati értékelési elvek is figyelembe vehetők.

C0020/R0230

A garancia/biztosíték/függő kötelezettségek értéke – A viszontbiztosításba adónál a biztosítástechnikai tartalékok fedezeteként lekötött eszközök (aktív viszontbiztosítás)

A viszontbiztosításba adónál a biztosítástechnikai tartalékok fedezeteként lekötött eszközök (aktív viszontbiztosítás) Szolvencia II. szerinti értéke.

E tekintetben a Szolvencia II-n kívüli egyéb helyi/ágazati értékelési elvek is figyelembe vehetők.

C0020/R0240

A garancia/biztosíték/függő kötelezettségek értéke – Más biztosítékok fedezeteként nyújtott biztosítékok

A más biztosítékok fedezeteként nyújtott biztosítékok Szolvencia II. szerinti értéke.

E tekintetben a Szolvencia II-n kívüli egyéb helyi/ágazati értékelési elvek is figyelembe vehetők.

C0020/R0300

A garancia/biztosíték/függő kötelezettségek értéke – Összes fedezetként nyújtott biztosíték

Az összes fedezetként nyújtott biztosíték együttes Szolvencia II. szerinti értéke.

E tekintetben a Szolvencia II-n kívüli egyéb helyi/ágazati értékelési elvek is figyelembe vehetők.

C0040/R0210

Azon kötelezettségek értéke, amelyekre biztosítékot nyújtanak fedezetként – A folyósított kölcsönök vagy kibocsátott kötvények fedezeteként nyújtott biztosítékok

Azon kötelezettségek Szolvencia II. szerinti értéke, amelyekre vonatkozóan a folyósított kölcsönökért vagy kibocsátott kötvényekért biztosítékot nyújtanak fedezetként.

E tekintetben a Szolvencia II-n kívüli egyéb helyi/ágazati értékelési elvek is figyelembe vehetők.

C0040/R0220

Azon kötelezettségek értéke, amelyekre biztosítékot nyújtanak fedezetként – A származtatott pénzügyi kötelezettségek fedezeteként nyújtott biztosítékok

Azon kötelezettségek Szolvencia II. szerinti értéke, amelyekre vonatkozóan pénzügyi kötelezettségekre biztosítékot nyújtanak fedezetként.

E tekintetben a Szolvencia II-n kívüli egyéb helyi/ágazati értékelési elvek is figyelembe vehetők.

C0040/R0230

Azon kötelezettségek értéke, amelyekért biztosítékot nyújtanak fedezetként – A viszontbiztosításba adónál a biztosítástechnikai tartalékok fedezeteként lekötött eszközök (aktív viszontbiztosítás)

Azon kötelezettségek Szolvencia II. szerinti értéke, amelyekre vonatkozóan a viszontbiztosításba adónál a biztosítástechnikai tartalékok fedezeteként lekötötték az eszközöket (aktív viszontbiztosítás).

E tekintetben a Szolvencia II-n kívüli egyéb helyi/ágazati értékelési elvek is figyelembe vehetők.

C0040/R0240

Azon kötelezettségek értéke, amelyekre biztosítékot nyújtanak fedezetként – Egyéb fedezetként nyújtott biztosítékok

Azon kötelezettségek Szolvencia II. szerinti értéke, amelyekre vonatkozóan egyéb biztosítékot nyújtanak fedezetként.

E tekintetben a Szolvencia II-n kívüli egyéb helyi/ágazati értékelési elvek is figyelembe vehetők.

C0040/R0300

Azon kötelezettségek értéke, amelyekre biztosítékot nyújtanak fedezetként – Összes fedezetként nyújtott biztosíték

Azon kötelezettségek együttes Szolvencia II. szerinti értéke, amelyekre vonatkozóan fedezetként nyújtják a biztosítékot.

E tekintetben a Szolvencia II-n kívüli egyéb helyi/ágazati értékelési elvek is figyelembe vehetők.

C0010/R0310

Maximális érték – A Szolvencia II. szerinti mérlegben nem szereplő függő kötelezettségek

A Szolvencia II. szerinti mérlegben nem szereplő függő kötelezettségek (az S.02.01. C0010/R0740. mezője) lehető legnagyobb értéke, függetlenül azok valószínűségétől (vagyis egy függő kötelezettségnek az adott függő kötelezettség fennállása során való rendezéséhez szükséges, vonatkozó kockázatmentes hozamgörbével diszkontált jövőbeli pénzkiáramlásaitól függetlenül).

A csoportfelügyelet alá tartozó belső függő kötelezettségeket nem kell jelenteni ebben a táblában.

Ez a nem jelentős függő kötelezettségekre vonatkozik.

Az R0010. mezőben jelentett garanciákat is meg kell jeleníteni ebben az összegben, amennyiben függő kötelezettségeknek tekintendők.

C0010/R0330

Maximális érték – A Szolvencia II. szerinti mérlegben szereplő függő kötelezettségek

A Szolvencia II. szerinti mérlegben az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 11. cikkében meghatározottaknak megfelelően feltüntetett függő kötelezettségek lehető legnagyobb értéke függetlenül azok valószínűségétől (vagyis egy függő kötelezettségnek az adott függő kötelezettség fennállása során való rendezéséhez szükséges, vonatkozó kockázatmentes hozamgörbével diszkontált jövőbeli pénzkiáramlásaitól függetlenül).

C0010/R0400

Maximális érték – Függő kötelezettségek összesen

A függő kötelezettségek lehető legnagyobb összértéke függetlenül azok valószínűségétől (vagyis egy függő kötelezettségnek az adott függő kötelezettség fennállása során való rendezéséhez szükséges, vonatkozó kockázatmentes hozamgörbével diszkontált jövőbeli pénzáramlásaitól függetlenül).

C0020/R0310

A garancia/biztosíték/függő kötelezettségek értéke – A Szolvencia II. szerinti mérlegben nem szereplő függő kötelezettségek

A Szolvencia II. szerinti mérlegben nem szereplő függő kötelezettségek Szolvencia II. értéke.

C0020/R0330

A garancia/biztosíték/függő kötelezettségek értéke – A Szolvencia II. szerinti mérlegben szereplő függő kötelezettségek

A Szolvencia II. szerinti mérlegben szereplő függő kötelezettségek Szolvencia II. szerinti értéke. Ezt az értéket kizárólag azon függő kötelezettségek vonatkozásában kell jelenteni, amelyekre az S.03.01. tábla C0010/R0330. mezőjében már jelentettek értéket.

Ha ez az érték az S.02.01. tábla C0010/R0740. mezőjében szereplő értéknél alacsonyabb, ezt a szöveges jelentésben indokolni kell.

S.03.02 – Mérlegen kívüli tételek – A csoport számára nyújtott korlátlan garanciák jegyzéke

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz a csoportok éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

A Szolvencia II. szerinti értéket illetően az előírások nyilvántartási szempontból határozzák meg a tételeket. Az értékelési elveket a 2009/138/EK irányelv, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet és a Szolvencia II-re vonatkozó technikai standardok és iránymutatások tartalmazzák.

A korlátlan garanciák a korlátlan összegű garanciákra vonatkoznak, függetlenül attól, hogy az időkeret határozott vagy határozatlan-e.

Az ebben a táblában felsorolt garanciákat az S.03.01. tábla nem tartalmazza.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0010

A garancia kódja

A biztosító számára nyújtott garancia kódja. A csoport által megadott kódnak egyedinek és tartósan következetesnek kell lennie. Ez a kód nem használható fel ismételten más garancia megjelölésére.

C0020

A garancia nyújtójának megnevezése

A garancianyújtó megnevezésének azonosítására szolgáló mező

C0030

A garancianyújtó kódja

A garancia nyújtójának jogalany-azonosító (LEI) kódja, amennyiben rendelkezésre áll.

Ha nem áll rendelkezésre jogalany-azonosító, ezt a tételt nem kell jelenteni.

C0040

A garancianyújtó kódjának típusa

„A garancianyújtó kódja” mezőben megadott kód azonosítására szolgál. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – LEI

9 – Semmi

C0060

A garancia igénybevételét kiváltó ok(ok)

A garancia igénybevételét kiváltó oko(ka)t kell megadni. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – ISDA szerinti hitelkockázati esemény: csőd bejelentése

2 – Visszaminősítés hitelminősítő intézet által

3 – A szavatolótőke-szükséglet a határérték alá esik, de 100 %-nál magasabb

4 – A minimális tőkeszükséglet a határérték alá esik, de 100 %-nál magasabb

5 – A szavatolótőke-szükséglet megsértése

6 – A minimális tőkeszükséglet megsértése

7 – Szerződéses kötelezettség nemteljesítése

8 – Csalás

9 – Eszközök elidegenítésével kapcsolatos szerződéses kötelezettség megsértése

10 – Eszközök megszerzésével kapcsolatos szerződéses kötelezettség megsértése

0 – Egyéb

C0070

A garancia igénybevételének konkrét kiváltó oka(i)

Ha a csoport a C0060. mezőben (A garancia igénybevételét kiváltó ok(ok)) a „0 – Egyéb” kategóriát választotta, az igénybevételt kiváltó ok ismertetése.

C0080

A garancia hatálybalépésének napja

Ebben a mezőben a szerződés hatálya első napjának ISO 8601 (éééé-hh-nn) szerinti kódját kell megadni.

C0090

Kiegészítő szavatoló tőke

Fel kell tüntetni, hogy a garancia kiegészítő szavatoló tőkeként van-e besorolva és az S.23.01. tábla alábbi mezőiben jelentésre került-e:

a 2009/138/EK irányelv 96. cikkének (2) bekezdése szerinti akkreditívek és garanciák (C0010/R0340)

a 2009/138/EK irányelv 96. cikkének (2) bekezdése szerinti akkreditívektől és garanciáktól eltérő akkreditívek és garanciák (C0010/R0350)

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Kiegészítő szavatoló tőke

2 – Nem kiegészítő szavatoló tőke

S.03.03 – Mérlegen kívüli tételek – A csoport által nyújtott korlátlan garanciák jegyzéke

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz a csoportok éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

A Szolvencia II. szerinti értéket illetően az előírások nyilvántartási szempontból határozzák meg a tételeket. Az értékelési elveket a 2009/138/EK irányelv, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet és a Szolvencia II-re vonatkozó technikai standardok és iránymutatások tartalmazzák.

A korlátlan garanciák a korlátlan összegű garanciákra vonatkoznak, függetlenül attól, hogy az időkeret határozott vagy határozatlan-e.

Az ebben a táblában felsorolt garanciákat az S.03.01. tábla nem tartalmazza. Csoportszinten a tábla a csoportfelügyelet alá tartozó összes jogalanyra alkalmazandó – ideértve a más pénzügyi ágazatokat és a nem ellenőrzött részesedéseket – az 1. módszer (konszolidált beszámolón alapuló módszer), a 2. módszer (levonási és aggregálási módszer) és az 1. és a 2. módszerek kombinációjának vonatkozásában is.

A csoportfelügyelet alá tartozó belső garanciákat nem ebben a táblában kell jelenteni, hanem a vonatkozó Csoporton belüli ügyletek (S.36) táblában.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0010

A garancia kódja

A csoport által nyújtott garancia kódja. A csoport által megadott kódnak egyedinek és tartósan következetesnek kell lennie. Ez a kód nem használható fel ismételten más garancia megjelölésére.

C0020

A garancia kedvezményezettjének megnevezése

A garancia kedvezményezettje megnevezésének azonosítására szolgál

C0030

A garancia kedvezményezettjének kódja

A garancia kedvezményezettjének jogalany-azonosító (LEI) kódja, amennyiben az rendelkezésre áll.

Ha nem áll rendelkezésre jogalany-azonosító, ezt a tételt nem kell jelenteni.

C0040

A garancia kedvezményezettje kódjának típusa

„A garancianyújtó kódja” mezőben megadott kód azonosítására szolgál. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – LEI

9 – Semmi

C0060

A garancia igénybevételét kiváltó ok(ok)

A garancia nyújtását kiváltó okok jegyzéke. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – ISDA szerinti hitelkockázati esemény: csőd bejelentése

2 – Visszaminősítés hitelminősítő intézet által

3 – A szavatolótőke-szükséglet a határérték alá esik, de 100 %-nál magasabb

4 – A minimális tőkeszükséglet a határérték alá esik, de 100 %-nál magasabb

5 – A szavatolótőke-szükséglet megsértése

6 – A minimális tőkeszükséglet megsértése

7 – Szerződéses kötelezettség nemteljesítése

8 – Csalás

9 – Eszközök elidegenítésével kapcsolatos szerződéses kötelezettség megsértése

10 – Eszközök megszerzésével kapcsolatos szerződéses kötelezettség megsértése

0 – Egyéb

C0070

A garancia maximális becsült értéke

Az összes lehetséges pénzforgalom összege, amelyek akkor merülnének fel, ha a csoport által más feleknek nyújtott garanciákhoz kapcsolódó, a garanciákat kiváltó összes esemény megtörténne.

C0080

A garancia igénybevételét kiváltó konkrét ok(ok)

Ha a csoport a C0060. mezőben (A garancia igénybevételét kiváltó ok(ok)) a „0 – Egyéb” kategóriát választotta, az igénybevételt kiváltó ok ismertetése.

C0090

A garancia hatálybalépésének napja

A garancia érvényessége első napjának ISO 8601 (éééé-hh-nn) szerinti kódját kell megadni.

S.05.01 – Biztosítási díjak, kárigények és költségek üzletágak szerint

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz a csoportok negyedéves és éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

Ezt a táblát konszolidált számviteli szempontból, tehát a nemzeti számviteli előírásoknak vagy – amennyiben azt nemzeti számviteli standardként elfogadják – az IFRS-nek megfelelően, ám a Szolvencia II. szerinti üzletágak alkalmazásával kell jelenteni. A csoportok – a kiadott pénzügyi beszámolókhoz hasonlóan – a nyilvántartási és értékelési módszereket alkalmazzák, nincs szükség ismételt megjelenítésre vagy újraértékelésre.

A táblát a „pénzügyi évből eddig eltelt idő” alapján kell kitölteni.

Ez a tábla kizárólag a konszolidált pénzügyi beszámolók hatálya alá tartozó biztosítási és viszontbiztosítási üzletágra terjed ki.

A negyedéves jelentéstételnél az igazgatási költségeket, a befektetési költségeket, a szerzési költségeket és az általános működési költségeket összesítve kell feltüntetni.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

Nem-életbiztosítási és -viszontbiztosítási kötelezettségek

C0010–C0120/R0110

Díjelőírás – Bruttó – Direkt biztosítás

A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás magában foglalja a biztosítási szerződések alapján a pénzügyi évben a direkt biztosításból származó valamennyi összeget, függetlenül attól, hogy az ilyen összegek részben vagy egészben egy későbbi pénzügyi évhez kapcsolódnak-e.

C0010–C0120/R0120

Díjelőírás – Bruttó – Arányos aktív viszontbiztosítás

A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás magában foglalja a biztosítási szerződések alapján a pénzügyi évben az arányos aktív viszontbiztosításból származó valamennyi összeget, függetlenül attól, hogy az ilyen összegek részben vagy egészben egy későbbi pénzügyi évhez kapcsolódnak-e.

C0130–C0160/R0130

Díjelőírás – Bruttó – Nem arányos aktív viszontbiztosítás

A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás magában foglalja a biztosítási szerződések alapján a pénzügyi évben a nem arányos aktív viszontbiztosításból származó valamennyi összeget, függetlenül attól, hogy az ilyen összegek részben vagy egészben egy későbbi pénzügyi évhez kapcsolódnak-e.

C0010–C0160/R0140

Díjelőírás – Viszontbiztosítók részesedése

A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás magában foglalja a biztosítási szerződések alapján a pénzügyi évben esedékes, a viszontbiztosítók számára átadott valamennyi összeget, függetlenül attól, hogy az ilyen összegek részben vagy egészben egy későbbi pénzügyi évhez kapcsolódnak-e.

C0010–C0160/R0200

Díjelőírás – Nettó

A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a nettó díjelőírás a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítási tevékenység viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összege.

C0010–C0120/R0210

Megszolgált díjak – Bruttó – Direkt biztosítás

A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírások összege mínusz a direkt biztosítással kapcsolatos meg nem szolgált díjak bruttó tartalékának változása.

C0010–C0120/R0220

Megszolgált díj – Bruttó – Aktív arányos viszontbiztosítás

A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírások összege mínusz az arányos aktív viszontbiztosítással kapcsolatos meg nem szolgált díjak bruttó tartalékának változása.

C0130–C0160/R0230

Megszolgált díjak – Bruttó – Aktív nem arányos viszontbiztosítás

A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás összege mínusz a nem arányos aktív viszontbiztosítással kapcsolatos meg nem szolgált díjak bruttó tartalékának változása.

C0010–C0160/R0240

Megszolgált díjak – Viszontbiztosítók részesedése

A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a viszontbiztosítók bruttó díjelőírásból való részesedésének összege mínusz a viszontbiztosítónak a meg nem szolgált díjak tartalékából való részesedésének változása.

C0010–C0160/R0300

Megszolgált díjak – Nettó

A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás összege mínusz a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítási tevékenység viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével kapcsolatos meg nem szolgált díjak bruttó tartalékának változása.

C0010–C0120/R0310

Kárráfordítás – Bruttó – Direkt biztosítás

A jelentési időszak kárráfordításának a 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása, ahol alkalmazandó: a kárráfordítás tartalmazza a direkt biztosítási tevékenységből származó biztosítási szerződésekkel kapcsolatos összes megtörtént kifizetést, valamint a károk tartalékainak változását a pénzügyi év során.

A kárrendezési költségeket, valamint a kárigény-kezelési költségek tartalékainak mozgásait azonban nem tartalmazza.

C0010–C0120/R0320

Kárráfordítás – Bruttó – Aktív arányos viszontbiztosítás

A jelentési időszak kárráfordításának a 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a kárráfordítás tartalmazza a bruttó arányos aktív viszontbiztosításból származó biztosítási szerződésekkel kapcsolatos összes megtörtént kifizetést, valamint a károk tartalékainak változását a pénzügyi év során.

A kárrendezési költségeket, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak változásait azonban nem tartalmazza.

C0130–C0160/R0330

Kárráfordítás – Bruttó – Aktív nem arányos viszontbiztosítás

A jelentési időszak kárráfordításának a 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a kárráfordítás tartalmazza a bruttó nem arányos aktív viszontbiztosításból származó biztosítási szerződésekkel kapcsolatos összes megtörtént kifizetést, valamint a károk tartalékainak változását a pénzügyi év során.

A kárrendezési költségeket, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak változásait azonban nem tartalmazza.

C0010–C0160/R0340

Kárráfordítás – Viszontbiztosítók részesedése

A jelentési időszak kárráfordításának a 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a viszontbiztosítónak az összes megtörtént kifizetésből, valamint a károk tartalékainak a pénzügyi év során történő változásából való részesedése.

A kárrendezési költségeket, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak változásait azonban nem tartalmazza.

C0010–C0160/R0400

Kárráfordítás – Nettó

A jelentési időszak kárráfordításának a 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a kárráfordítás tartalmazza a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítási tevékenység viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével kapcsolatos összes megtörtént kifizetést, valamint a károk tartalékainak változását a pénzügyi év során.

A kárrendezési költségeket, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak változását azonban nem tartalmazza.

C0010–C0120/R0410

Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai – Bruttó – Direkt biztosítás

Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó direkt biztosítással kapcsolatos egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai.

C0010–C0120/R0420

Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai – Bruttó – Aktív arányos viszontbiztosítás

Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított határozása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó arányos aktív viszontbiztosítással kapcsolatos egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai.

C0130–C0160/R0430

Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai – Bruttó – Nem arányos aktív viszontbiztosítás

Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított határozása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó nem arányos aktív viszontbiztosítással kapcsolatos egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai.

C0010–C0160/R0440

Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai – Viszontbiztosítók részesedése

Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított határozása, amennyiben alkalmazandó: a viszontbiztosítók számára átadott összegekkel kapcsolatos egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai.

C0010–C0160/R0500

Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai – Nettó

Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított határozása, amennyiben alkalmazandó: az egyéb biztosítástechnikai tartalékok nettó változásai a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítási tevékenység viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével egyeznek meg.

C0010–C0160/R0550

Felmerült költségek

A csoportnál a jelentési időszakban felmerült, az eredményszemléletű elszámolás elve alapján kiszámított valamennyi biztosítástechnikai költség.

C0010–C0120/R0610

Igazgatási költségek – Bruttó – Direkt biztosítás

A csoportnál az adott pénzügyi évben felmerült, az eredményszemléletű elszámolás elve alapján kiszámított igazgatási költségek a szerződések adminisztrációjával összefüggő költségek, ideértve a viszontbiztosítási szerződésekkel és a különleges célú gazdasági egységekkel kapcsolatos költségeket is. Egyes igazgatási költségek közvetlenül a konkrét biztosítási szerződésekhez kapcsolódó tevékenységekkel függnek össze (pl. fenntartási költségek), úgymint a biztosítási díj kiszámlázási költségei, a szerződőknek küldött rendszeres tájékoztatás költségei és a szerződések változásainak kezelési költségei (pl. átváltás vagy ismételt érvénybe helyezés). Más igazgatási költségek közvetlenül biztosítási tevékenységhez kapcsolódnak, ám ezek olyan tevékenységek következményei, amelyek egynél több szerződést fednek le, például a szerződések adminisztrációjáért felelős személyzet javadalmazása.

Ez az összeg a bruttó direkt biztosításra vonatkozik.

C0010–C0120/R0620

Igazgatási költségek – Bruttó – Arányos aktív viszontbiztosítás

A csoportnál a jelentési időszakban felmerült, az eredményszemléletű elszámolás elve alapján kiszámított igazgatási költségek a szerződések adminisztrációjával összefüggő költségek, ideértve a viszontbiztosítási szerződésekkel és a különleges célú gazdasági egységekkel kapcsolatos költségeket is. Egyes igazgatási költségek közvetlenül a konkrét biztosítási szerződésekhez kapcsolódó tevékenységekkel függnek össze (pl. fenntartási költségek), úgymint a biztosítási díj kiszámlázási költségei, a szerződőknek küldött rendszeres tájékoztatás költségei és a szerződések változásainak kezelési költségei (pl. átváltás vagy ismételt érvénybe helyezés). Más igazgatási költségek közvetlenül biztosítási tevékenységhez kapcsolódnak, ám ezek olyan tevékenységek következményei, amelyek egynél több szerződést fednek le, például a szerződések adminisztrációjáért felelős személyzet javadalmazása.

Ez az összeg a bruttó arányos aktív viszontbiztosításra vonatkozik.

C0130–C0160/R0630

Igazgatási költségek – Bruttó –Nem arányos aktív viszontbiztosítás

A csoportnál a jelentési időszakban felmerült, az eredményszemléletű elszámolás elve alapján kiszámított igazgatási költségek a szerződések adminisztrációjával összefüggő költségek, ideértve a viszontbiztosítási szerződésekkel és a különleges célú gazdasági egységekkel kapcsolatos költségeket is. Egyes igazgatási költségek közvetlenül a konkrét biztosítási szerződésekhez kapcsolódó tevékenységekkel függnek össze (pl. fenntartási költségek), úgymint a biztosítási díj kiszámlázási költségei, a szerződőknek küldött rendszeres tájékoztatás költségei és a szerződések változásainak kezelési költségei (pl. átváltás vagy ismételt érvénybe helyezés). Más igazgatási költségek közvetlenül biztosítási tevékenységhez kapcsolódnak, ám ezek olyan tevékenységek következményei, amelyek egynél több szerződést fednek le, például a szerződések adminisztrációjáért felelős személyzet javadalmazása.

Ez az összeg a bruttó nem arányos aktív viszontbiztosításra vonatkozik.

C0010–C0160/R0640

Igazgatási költségek – Viszontbiztosítók részesedése

A csoportnál a jelentési időszakban felmerült, az eredményszemléletű elszámolás elve alapján kiszámított igazgatási költségek a szerződések adminisztrációjával összefüggő költségek, ideértve a viszontbiztosítási szerződésekkel és a különleges célú gazdasági egységekkel kapcsolatos költségeket is. Egyes igazgatási költségek közvetlenül a konkrét biztosítási szerződésekhez kapcsolódó tevékenységekkel függnek össze (pl. fenntartási költségek), úgymint a biztosítási díj kiszámlázási költségei, a szerződőknek küldött rendszeres tájékoztatás költségei és a szerződések változásainak kezelési költségei (pl. átváltás vagy ismételt érvénybe helyezés). Más igazgatási költségek közvetlenül biztosítási tevékenységhez kapcsolódnak, ám ezek olyan tevékenységek következményei, amelyek egynél több szerződést fednek le, például a szerződések adminisztrációjáért felelős személyzet javadalmazása.

Ez az összeg a viszontbiztosítók részesedésére vonatkozik.

A viszontbiztosítók részesedését alapértelmezésben a költségek típusa szerint kell megosztani; ha ez nem lehetséges, akkor szerzési költségekként kell jelenteni őket.

C0010–C0160/R0700

Igazgatási költségek – Nettó

A csoportnál a jelentési időszakban felmerült, az eredményszemléletű elszámolás elve alapján kiszámított igazgatási költségek a szerződések adminisztrációjával összefüggő költségek, ideértve a viszontbiztosítási szerződésekkel és a különleges célú gazdasági egységekkel kapcsolatos költségeket is. Egyes igazgatási költségek közvetlenül a konkrét biztosítási szerződésekhez kapcsolódó tevékenységekkel függnek össze (pl. fenntartási költségek), úgymint a biztosítási díj kiszámlázási költségei, a szerződőknek küldött rendszeres tájékoztatás költségei és a szerződések változásainak kezelési költségei (pl. átváltás vagy ismételt érvénybe helyezés). Más igazgatási költségek közvetlenül biztosítási tevékenységhez kapcsolódnak, ám ezek olyan tevékenységek következményei, amelyek egynél több szerződést fednek le, például a szerződések adminisztrációjáért felelős személyzet javadalmazása.

A nettó igazgatási költségek a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítási tevékenység viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével egyeznek meg.

C0010–C0160/R0710

Befektetési költségek – Bruttó – Direkt biztosítás

A befektetési költségeket általában nem szerződésenként, hanem a biztosítási szerződések portfóliójának szintjén terítik szét. A befektetési költségek közé tartozhatnak a befektetési portfólió nyilvántartási költségei, a befektetésekért felelős alkalmazottak javadalmazása, a külső tanácsadók díjazása, a befektetésekkel kapcsolatos kereskedelmi tevékenységekhez (vagyis a portfólió értékpapírjainak adásvételéhez) köthető költségek és bizonyos esetekben a letéti őrzési szolgáltatásokért járó díjazás is.

Ez az összeg a bruttó direkt biztosításra vonatkozik.

C0010–C0120/R0720

Befektetési költségek – Bruttó – Arányos aktív viszontbiztosítás

A befektetési költségeket általában nem szerződésenként, hanem a biztosítási szerződések portfóliójának szintjén terítik szét. A befektetési költségek közé tartozhatnak a befektetési portfólió nyilvántartási költségei, a befektetésekért felelős alkalmazottak javadalmazása, a külső tanácsadók díjazása, a befektetésekkel kapcsolatos kereskedelmi tevékenységekhez (vagyis a portfólió értékpapírjainak adásvételéhez) köthető költségek és bizonyos esetekben a letéti őrzési szolgáltatásokért járó díjazás is.

Ez az összeg a bruttó arányos aktív viszontbiztosításra vonatkozik.

C0130–C0160/R0730

Befektetés költségek – Bruttó – Nem arányos aktív viszontbiztosítás

A befektetési költségeket általában nem szerződésenként, hanem a biztosítási szerződések portfóliójának szintjén terítik szét. A befektetési költségek közé tartozhatnak a befektetési portfólió nyilvántartási költségei, a befektetésekért felelős alkalmazottak javadalmazása, a külső tanácsadók díjazása, a befektetésekkel kapcsolatos kereskedelmi tevékenységekhez (vagyis a portfólió értékpapírjainak adásvételéhez) köthető költségek és bizonyos esetekben a letéti őrzési szolgáltatásokért járó díjazás is.

Ez az összeg a bruttó nem arányos aktív viszontbiztosításra vonatkozik.

C0010–C0160/R0740

Befektetési költségek – Viszontbiztosítók részesedése

A befektetési költségeket általában nem szerződésenként, hanem a biztosítási szerződések portfóliójának szintjén terítik szét. A befektetési költségek közé tartozhatnak a befektetési portfólió nyilvántartási költségei, a befektetésekért felelős alkalmazottak javadalmazása, a külső tanácsadók díjazása, a befektetésekkel kapcsolatos kereskedelmi tevékenységekhez (vagyis a portfólió értékpapírjainak adásvételéhez) köthető költségek és bizonyos esetekben a letéti őrzési szolgáltatásokért járó díjazás is.

Ez az összeg a viszontbiztosítók részesedésére vonatkozik.

A viszontbiztosítók részesedését alapértelmezésben a költségek típusa szerint kell megosztani; ha ez nem lehetséges, akkor szerzési költségekként kell jelenteni őket.

C0010–C0160/R0800

Befektetési költségek – Nettó

A befektetési költségeket általában nem szerződésenként, hanem a biztosítási szerződések portfóliójának szintjén terítik szét. A befektetési költségek közé tartozhatnak a befektetési portfólió nyilvántartási költségei, a befektetésekért felelős alkalmazottak javadalmazása, a külső tanácsadók díjazása, a befektetésekkel kapcsolatos kereskedelmi tevékenységekhez (vagyis a portfólió értékpapírjainak adásvételéhez) köthető költségek és bizonyos esetekben a letéti őrzési szolgáltatásokért járó díjazás is.

Ez az összeg a nettó befektetési költségekre vonatkozik.

A nettó befektetési költségek a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítási tevékenység viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével egyeznek meg.

C0010–C0120/R0810

Kárrendezési költségek – Bruttó – Direkt biztosítás

A kárrendezési költségek olyan költségek, amelyek a kárigények feldolgozásakor és rendezésekor keletkeznek, ideértve a jogászok és a kárrendezők díjazását és a kárkifizetések feldolgozásának belső költségeit. E költségek közül néhány egy-egy kárigényhez kapcsolódik (pl. a jogászok és a kárrendezők javadalmazása), míg néhány olyan tevékenységek eredménye, amelyek egynél több kárigényt fednek le (pl. a kárrendezési osztály alkalmazottainak javadalmazása).

Ez az összeg a bruttó direkt biztosításra vonatkozik.

Ide tartozik a kárrendezési költségek tartalékainak változása is.

C0010–C0120/R0820

Kárrendezési költségek – Bruttó – Aktív arányos viszontbiztosítás

A kárrendezési költségek olyan költségek, amelyek a kárigények feldolgozásakor és rendezésekor keletkeznek, ideértve a jogászok és a kárrendezők díjazását és a kárkifizetések feldolgozásának belső költségeit. E költségek közül néhány egy-egy kárigényhez kapcsolódik (pl. a jogászok és a kárrendezők javadalmazása), míg néhány olyan tevékenységek eredménye, amelyek egynél több kárigényt fednek le (pl. a kárrendezési osztály alkalmazottainak javadalmazása).

Ez az összeg a bruttó arányos aktív viszontbiztosításra vonatkozik.

Ide tartozik a kárrendezési költségek tartalékainak változása is.

C0130–C0160/R0830

Kárrendezési költségek – Bruttó – Nem arányos aktív viszontbiztosítás

A kárrendezési költségek olyan költségek, amelyek a kárigények feldolgozásakor és rendezésekor keletkeznek, ideértve a jogászok és a kárrendezők díjazását és a kárkifizetések feldolgozásának belső költségeit. E költségek közül néhány egy-egy kárigényhez kapcsolódik (pl. a jogászok és a kárrendezők javadalmazása), míg néhány olyan tevékenységek eredménye, amelyek egynél több kárigényt fednek le (pl. a kárrendezési osztály alkalmazottainak javadalmazása).

Ez az összeg a bruttó nem arányos aktív viszontbiztosításra vonatkozik.

Ide tartozik a kárrendezési költségek tartalékainak változása is.

C0010–C0160/R0840

Kárrendezési költségek – Viszontbiztosítók részesedése

A kárrendezési költségek olyan költségek, amelyek a kárigények feldolgozásakor és rendezésekor keletkeznek, ideértve a jogászok és a kárrendezők díjazását és a kárkifizetések feldolgozásának belső költségeit. E költségek közül néhány egy-egy kárigényhez kapcsolódik (pl. a jogászok és a kárrendezők javadalmazása), míg néhány olyan tevékenységek eredménye, amelyek egynél több kárigényt fednek le (pl. a kárrendezési osztály alkalmazottainak javadalmazása).

Ez az összeg a viszontbiztosítók részesedésére vonatkozik.

Ide tartozik a kárrendezési költségek tartalékainak változása is.

A viszontbiztosítók részesedését alapértelmezésben a költségek típusa szerint kell megosztani; ha ez nem lehetséges, akkor szerzési költségekként kell jelenteni őket.

C0010–C0160/R0900

Kárrendezési költségek – Nettó

A kárrendezési költségek olyan költségek, amelyek a kárigények feldolgozásakor és rendezésekor keletkeznek, ideértve a jogászok és a kárrendezők díjazását és a kárkifizetések feldolgozásának belső költségeit. E költségek közül néhány egy-egy kárigényhez kapcsolódik (pl. a jogászok és a kárrendezők javadalmazása), míg néhány olyan tevékenységek eredménye, amelyek egynél több kárigényt fednek le (pl. a kárrendezési osztály alkalmazottainak javadalmazása).

A nettó kárrendezési költségek a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítási tevékenység viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével egyeznek meg.

Ide tartozik a kárrendezési költségek tartalékainak változása is.

C0010–C0120/R0910

Szerzési költségek – Bruttó – Direkt biztosítás

A szerzési költségek közé tartoznak az olyan költségek – ideértve a megújítási költségeket –, amelyek az egyes biztosítási szerződések szintjén megállapíthatóak, és amelyek azért merültek fel, mert a csoport megkötötte az adott szerződést. Ilyenek a jutalékköltségek és egy megkötött biztosítási szerződés eladásának, kockázatvállalásának és hatályba léptetésének költségei. Ide tartoznak a halasztott szerzési költségekben való változások is. A viszontbiztosítók esetében ez a meghatározás értelemszerűen alkalmazandó.

Ez az összeg a bruttó direkt biztosításra vonatkozik.

C0010–C0120/R0920

Szerzési költségek – Bruttó – Arányos aktív viszontbiztosítás

A szerzési költségek közé tartoznak az olyan költségek – ideértve a megújítási költségeket –, amelyek az egyes biztosítási szerződések szintjén megállapíthatóak, és amelyek azért merültek fel, mert a csoport megkötötte az adott szerződést. Ilyenek a jutalékköltségek és egy megkötött biztosítási szerződés eladásának, kockázatvállalásának és hatályba léptetésének költségei. Ide tartoznak a halasztott szerzési költségekben való változások is. A viszontbiztosítók esetében ez a meghatározás értelemszerűen alkalmazandó.

Ez az összeg a bruttó arányos aktív viszontbiztosításra vonatkozik.

C0130–C0160/R0930

Szerzési költségek – Bruttó – Nem arányos aktív viszontbiztosítás

A szerzési költségek közé tartoznak az olyan költségek – ideértve a megújítási költségeket –, amelyek az egyes biztosítási szerződések szintjén megállapíthatóak, és amelyek azért merültek fel, mert a csoport megkötötte az adott szerződést. Ilyenek a jutalékköltségek és egy megkötött biztosítási szerződés eladásának, kockázatvállalásának és hatályba léptetésének költségei. Ide tartoznak a halasztott szerzési költségekben való változások is. A viszontbiztosítók esetében ez a meghatározás értelemszerűen alkalmazandó.

Ez az összeg a nem arányos aktív viszontbiztosításra vonatkozik.

C0010–C0160/R0940

Szerzési költségek – Viszontbiztosítók részesedése

A szerzési költségek közé tartoznak az olyan költségek – ideértve a megújítási költségeket –, amelyek az egyes biztosítási szerződések szintjén megállapíthatóak, és amelyek azért merültek fel, mert a csoport megkötötte az adott szerződést. Ilyenek a jutalékköltségek és egy megkötött biztosítási szerződés eladásának, kockázatvállalásának és hatályba léptetésének költségei. Ide tartoznak a halasztott szerzési költségekben való változások is. A viszontbiztosítók esetében ez a meghatározás értelemszerűen alkalmazandó.

Ez az összeg a viszontbiztosítók részesedésére vonatkozik.

A viszontbiztosítók részesedését alapértelmezésben a költségek típusa szerint kell megosztani; ha ez nem lehetséges, akkor szerzési költségekként kell jelenteni őket.

C0010–C0160/R1000

Szerzési költségek – Nettó

A szerzési költségek közé tartoznak az olyan költségek – ideértve a megújítási költségeket –, amelyek az egyes biztosítási szerződések szintjén megállapíthatóak, és amelyek azért merültek fel, mert a csoport megkötötte az adott szerződést. Ilyenek a jutalékköltségek és egy megkötött biztosítási szerződés eladásának, kockázatvállalásának és hatályba léptetésének költségei. Ide tartoznak a halasztott szerzési költségekben való változások is. A viszontbiztosítók esetében ez a meghatározás értelemszerűen alkalmazandó.

A nettó kárrendezési költségek a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítási tevékenység viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével egyeznek meg.

C0010–C0120/R1010

Működési költségek – Bruttó – Direkt biztosítás

A működési költségek tartalmazzák a vezérigazgatók javadalmazását, az ellenőrzési költségeket és a rendszeres mindennapi költségeket, vagyis a villamosenergia-számlákat, az irodák bérleti díját és az informatikai költségeket. Az általános működési költségek magukban foglalják még az új biztosítási és viszontbiztosítási tevékenységek fejlesztésének költségeit, a biztosítási termékek reklámköltségeit és a belső folyamatok, úgymint a biztosítási és viszontbiztosítási üzletágak támogatásához szükséges rendszerekbe való befektetések (pl. új informatikai rendszer vásárlása vagy új szoftver fejlesztése) költségeit.

Ez az összeg a bruttó direkt biztosításra vonatkozik.

C0010–C0120/R1020

Működési költségek – Bruttó – Arányos aktív viszontbiztosítás

A működési költségek tartalmazzák a vezérigazgatók javadalmazását, az ellenőrzési költségeket és a rendszeres mindennapi költségeket, vagyis a villamosenergia-számlákat, az irodák bérleti díját és az informatikai költségeket. Az általános működési költségek magukban foglalják még az új biztosítási és viszontbiztosítási tevékenységek fejlesztésének költségeit, a biztosítási termékek reklámköltségeit és a belső folyamatok, úgymint a biztosítási és viszontbiztosítási üzletágak támogatásához szükséges rendszerekbe való befektetések (pl. új informatikai rendszer vásárlása vagy új szoftver fejlesztése) költségeit.

Ez az összeg a bruttó arányos aktív viszontbiztosításra vonatkozik.

C0130–C0160/R1030

Működési költségek – Bruttó – Nem arányos aktív viszontbiztosítás

A működési költségek tartalmazzák a vezérigazgatók javadalmazását, az ellenőrzési költségeket és a rendszeres mindennapi költségeket, vagyis a villamosenergia-számlákat, az irodák bérleti díját és az informatikai költségeket. Az általános működési költségek magukban foglalják még az új biztosítási és viszontbiztosítási tevékenységek fejlesztésének költségeit, a biztosítási termékek reklámköltségeit és a belső folyamatok, úgymint a biztosítási és viszontbiztosítási üzletágak támogatásához szükséges rendszerekbe való befektetések (pl. új informatikai rendszer vásárlása vagy új szoftver fejlesztése) költségeit.

Ez az összeg a bruttó nem arányos aktív viszontbiztosításra vonatkozik.

C0010–C0160/R1040

Működési költségek – Viszontbiztosítók részesedése

A működési költségek tartalmazzák a vezérigazgatók javadalmazását, az ellenőrzési költségeket és a rendszeres mindennapi költségeket, vagyis a villamosenergia-számlákat, az irodák bérleti díját és az informatikai költségeket. Az általános működési költségek magukban foglalják még az új biztosítási és viszontbiztosítási tevékenységek fejlesztésének költségeit, a biztosítási termékek reklámköltségeit és a belső folyamatok, úgymint a biztosítási és viszontbiztosítási üzletágak támogatásához szükséges rendszerekbe való befektetések (pl. új informatikai rendszer vásárlása vagy új szoftver fejlesztése) költségeit.

Ez az összeg a viszontbiztosítók részesedésére vonatkozik.

A viszontbiztosítók részesedését alapértelmezésben a költségek típusa szerint kell megosztani; ha ez nem lehetséges, akkor szerzési költségekként kell jelenteni őket.

C0010–C0160/R1100

Működési költségek – Nettó

A működési költségek tartalmazzák a vezérigazgatók javadalmazását, az ellenőrzési költségeket és a rendszeres mindennapi költségeket, vagyis a villamosenergia-számlákat, az irodák bérleti díját és az informatikai költségeket. Az általános működési költségek magukban foglalják még az új biztosítási és viszontbiztosítási tevékenységek fejlesztésének költségeit, a biztosítási termékek reklámköltségeit és a belső folyamatok, úgymint a biztosítási és viszontbiztosítási üzletágak támogatásához szükséges rendszerekbe való befektetések (pl. új informatikai rendszer vásárlása vagy új szoftver fejlesztése) költségeit.

A működési költségek a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítási tevékenység viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével egyeznek meg.

C0200/R0110–R1100

Összesen

Az összes üzletágra vonatkozó különböző mezők összege.

C0200/R1200

Egyéb költségek

A fent említett költségek által le nem fedett és az üzletágak szerint fel nem osztott, egyéb biztosítástechnikai költségek.

Nem tartoznak ide a nem biztosítástechnikai költségek, például az adók, a kamatráfordítások, az eszközök elidegenítésének vesztesége stb.

C0200/R1300

Összes költség

Az összes biztosítástechnikai költség összege

Életbiztosítási és élet-viszontbiztosítási kötelezettségek

C0210–C0280/R1410

Díjelőírás – Bruttó

A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás magában foglalja a biztosítási szerződések alapján a pénzügyi évben a bruttó üzleti tevékenységből származó valamennyi összeget, függetlenül attól, hogy az ilyen összegek részben vagy egészben egy későbbi pénzügyi évhez kapcsolódnak-e.

Ide tartozik a direkt biztosítás és a viszontbiztosítási tevékenység is.

C0210–C0280/R1420

Díjelőírás – Viszontbiztosítók részesedése

A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás magában foglalja a biztosítási szerződések alapján a pénzügyi évben esedékes, a viszontbiztosítók számára átengedett valamennyi összeget, függetlenül attól, hogy az ilyen összegek részben vagy egészben egy későbbi pénzügyi évhez kapcsolódnak-e.

C0210–C0280/R1500

Díjelőírás – Nettó

A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a nettó díjelőírás a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítási tevékenység viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összege.

C0210–C0280/R1510

Megszolgált díjak – Bruttó

A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás összege mínusz a bruttó direkt biztosítással és az aktív viszontbiztosítással kapcsolatos meg nem szolgált díjak bruttó tartalékának változása.

C0210–C0280/R1520

Megszolgált díjak – Viszontbiztosítók részesedése

A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a viszontbiztosítók bruttó díjelőírásból való részesedése mínusz a viszontbiztosítónak a meg nem szolgált díjak tartalékából való részesedésének változása.

C0210–C0280/R1600

Megszolgált díjak – Nettó

A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás összege mínusz a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítási tevékenység viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével kapcsolatos meg nem szolgált díjak bruttó tartalékának változása.

C0210–C0280/R1610

Kárráfordítás – Bruttó

A jelentési időszak kárráfordításának a 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása: a kárráfordítás tartalmazza a direkt biztosításból és a viszontbiztosítási tevékenységből származó biztosítási szerződésekkel kapcsolatos összes megtörtént kifizetést, valamint a károk tartalékainak változását a pénzügyi év során.

A kárrendezési költségeket, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak változásait azonban nem tartalmazza.

C0210–C0280/R1620

Kárráfordítás – Viszontbiztosítók részesedése

A jelentési időszak kárráfordításának a 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása: a viszontbiztosítónak az összes megtörtént kifizetésből, valamint a károk tartalékainak a pénzügyi év során történő változásából való részesedése.

A kárrendezési költségeket, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak változásait azonban nem tartalmazza.

C0210–C0280/R1700

Kárráfordítás – Nettó

A jelentési időszak kárráfordításának a 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása: a kárráfordítás tartalmazza a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítási tevékenység viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével kapcsolatos összes megtörtént kifizetést, valamint a károk tartalékainak változását a pénzügyi év során.

A kárrendezési költségeket, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak változását azonban nem tartalmazza.

C0210–C0280/R1710

Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai – Bruttó

Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó direkt biztosításból és a viszontbiztosítási tevékenységből származó biztosítási szerződésekkel kapcsolatos egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai.

C0210–C0280/R1720

Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változása – Viszontbiztosítók részesedése

Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a viszontbiztosítóknak az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásaiból való részesedése.

C0210–C0280/R1800

Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változása – Nettó

Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítási tevékenység viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével kapcsolatos, egyéb biztosítástechnikai tartalékok nettó változásai.

C0210–C0280/R1900

Felmerült költségek

A csoportnál a jelentési időszakban felmerült, az eredményszemléletű elszámolás elve alapján kiszámított valamennyi biztosítástechnikai költség.

C0210–C0280/R1910

Igazgatási költségek – Bruttó

A csoportnál az adott pénzügyi évben felmerült, az eredményszemléletű elszámolás elve alapján kiszámított igazgatási költségek a szerződések adminisztrációjával összefüggő költségek, ideértve a viszontbiztosítási szerződésekkel és a különleges célú gazdasági egységekkel kapcsolatos költségeket is. Egyes igazgatási költségek közvetlenül a konkrét biztosítási szerződésekhez kapcsolódó tevékenységekkel függnek össze (pl. fenntartási költségek), úgymint a biztosítási díj kiszámlázási költségei, a szerződőknek küldött rendszeres tájékoztatás költségei és a szerződések változásainak kezelési költségei (pl. átváltás vagy ismételt érvénybe helyezés). Más igazgatási költségek közvetlenül biztosítási tevékenységhez kapcsolódnak, ám ezek olyan tevékenységek következményei, amelyek egynél több szerződést fednek le, például a szerződések adminisztrációjáért felelős személyzet javadalmazása.

Ez az összeg a bruttó direkt biztosításra és a viszontbiztosítási tevékenységre vonatkozik.

C0210–C0280/R1920

Igazgatási költségek – Viszontbiztosítók részesedése

A csoportnál a jelentési időszakban felmerült, az eredményszemléletű elszámolás elve alapján kiszámított igazgatási költségek a szerződések adminisztrációjával összefüggő költségek, ideértve a viszontbiztosítási szerződésekkel és a különleges célú gazdasági egységekkel kapcsolatos költségeket is. Egyes igazgatási költségek közvetlenül a konkrét biztosítási szerződésekhez kapcsolódó tevékenységekkel függnek össze (pl. fenntartási költségek), úgymint a biztosítási díj kiszámlázási költségei, a szerződőknek küldött rendszeres tájékoztatás költségei és a szerződések változásainak kezelési költségei (pl. átváltás vagy ismételt érvénybe helyezés). Más igazgatási költségek közvetlenül biztosítási tevékenységhez kapcsolódnak, ám ezek olyan tevékenységek következményei, amelyek egynél több szerződést fednek le, például a szerződések adminisztrációjáért felelős személyzet javadalmazása.

Ez az összeg a viszontbiztosítók részesedésére vonatkozik.

A viszontbiztosítók részesedését alapértelmezésben a költségek típusa szerint kell megosztani; ha ez nem lehetséges, akkor szerzési költségekként kell jelenteni őket.

C0210–C0280/R2000

Igazgatási költségek – Nettó

A csoportnál a jelentési időszakban felmerült, az eredményszemléletű elszámolás elve alapján kiszámított igazgatási költségek a szerződések adminisztrációjával összefüggő költségek, ideértve a viszontbiztosítási szerződésekkel és a különleges célú gazdasági egységekkel kapcsolatos költségeket is. Egyes igazgatási költségek közvetlenül a konkrét biztosítási szerződésekhez kapcsolódó tevékenységekkel függnek össze (pl. fenntartási költségek), úgymint a biztosítási díj kiszámlázási költségei, a szerződőknek küldött rendszeres tájékoztatás költségei és a szerződések változásainak kezelési költségei (pl. átváltás vagy ismételt érvénybe helyezés). Más igazgatási költségek közvetlenül biztosítási tevékenységhez kapcsolódnak, ám ezek olyan tevékenységek következményei, amelyek egynél több szerződést fednek le, például a szerződések adminisztrációjáért felelős személyzet javadalmazása.

Ez az összeg a nettó igazgatási költségekre vonatkozik.

A nettó igazgatási költségek a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítási tevékenység viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével egyeznek meg.

C0210–C0280/R2010

Befektetési költségek – Bruttó

A befektetési költségeket általában nem szerződésenként, hanem a biztosítási szerződések portfóliójának szintjén terítik szét. A befektetési költségek közé tartozhatnak a befektetési portfólió nyilvántartási költségei, a befektetésekért felelős alkalmazottak javadalmazása, a külső tanácsadók díjazása, a befektetésekkel kapcsolatos kereskedelmi tevékenységekhez (vagyis a portfólió értékpapírjainak adásvételéhez) köthető költségek és bizonyos esetekben a letéti őrzési szolgáltatásokért járó díjazás is.

Ez az összeg a bruttó direkt biztosításra és a viszontbiztosítási tevékenységre vonatkozik.

C0210–C0280/R2020

Befektetési költségek – Viszontbiztosítók részesedése

A befektetési költségeket általában nem szerződésenként, hanem a biztosítási szerződések portfóliójának szintjén terítik szét. A befektetési költségek közé tartozhatnak a befektetési portfólió nyilvántartási költségei, a befektetésekért felelős alkalmazottak javadalmazása, a külső tanácsadók díjazása, a befektetésekkel kapcsolatos kereskedelmi tevékenységekhez (vagyis a portfólió értékpapírjainak adásvételéhez) köthető költségek és bizonyos esetekben a letéti őrzési szolgáltatásokért járó díjazás is.

Ez az összeg a viszontbiztosítók részesedésére vonatkozik.

A viszontbiztosítók részesedését alapértelmezésben a költségek típusa szerint kell megosztani; ha ez nem lehetséges, akkor szerzési költségekként kell jelenteni őket.

C0210–C0280/R2100

Befektetési költségek – Nettó

A befektetési költségeket általában nem szerződésenként, hanem a biztosítási szerződések portfóliójának szintjén terítik szét. A befektetési költségek közé tartozhatnak a befektetési portfólió nyilvántartási költségei, a befektetésekért felelős alkalmazottak javadalmazása, a külső tanácsadók díjazása, a befektetésekkel kapcsolatos kereskedelmi tevékenységekhez (vagyis a portfólió értékpapírjainak adásvételéhez) köthető költségek és bizonyos esetekben a letéti őrzési szolgáltatásokért járó díjazás is.

Ez az összeg a nettó befektetési költségekre vonatkozik.

A nettó befektetési költségek a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítási tevékenység viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével egyeznek meg.

C0210–C0280/R2110

Kárrendezési költségek – Bruttó

A kárrendezési költségek olyan költségek, amelyek a kárigények feldolgozásakor és rendezésekor keletkeznek, ideértve a jogászok és a kárrendezők díjazását és a kárkifizetések feldolgozásának belső költségeit. E költségek közül néhány egy-egy kárigényhez kapcsolódik (pl. a jogászok és a kárrendezők javadalmazása), míg néhány olyan tevékenységek eredménye, amelyek egynél több kárigényt fednek le (pl. a kárrendezési osztály alkalmazottainak javadalmazása).

Ez az összeg a bruttó direkt biztosításra és a viszontbiztosítási tevékenységre vonatkozik.

Ide tartozik a kárrendezési költségek tartalékainak változása is.

C0210–C0280/R2120

Kárrendezési költségek – Viszontbiztosítók részesedése

A kárrendezési költségek olyan költségek, amelyek a kárigények feldolgozásakor és rendezésekor keletkeznek, ideértve a jogászok és a kárrendezők díjazását és a kárkifizetések feldolgozásának belső költségeit. E költségek közül néhány egy-egy kárigényhez kapcsolódik (pl. a jogászok és a kárrendezők javadalmazása), míg néhány olyan tevékenységek eredménye, amelyek egynél több kárigényt fednek le (pl. a kárrendezési osztály alkalmazottainak javadalmazása).

Ez az összeg a viszontbiztosítók részesedésére vonatkozik.

Ide tartozik a kárrendezési költségek tartalékainak változása is.

A viszontbiztosítók részesedését alapértelmezésben a költségek típusa szerint kell megosztani; ha ez nem lehetséges, akkor szerzési költségekként kell jelenteni őket.

C0210–C0280/R2200

Kárrendezési költségek – Nettó

A kárrendezési költségek olyan költségek, amelyek a kárigények feldolgozásakor és rendezésekor keletkeznek, ideértve a jogászok és a kárrendezők díjazását és a kárkifizetések feldolgozásának belső költségeit. E költségek közül néhány egy-egy kárigényhez kapcsolódik (pl. a jogászok és a kárrendezők javadalmazása), míg néhány olyan tevékenységek eredménye, amelyek egynél több kárigényt fednek le (pl. a kárrendezési osztály alkalmazottainak javadalmazása).

A nettó kárrendezési költségek a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítási tevékenység viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével egyeznek meg.

Ide tartozik a kárrendezési költségek tartalékainak változása is.

C0210–C0280/R2210

Szerzési költségek – Bruttó

A szerzési költségek közé tartoznak az olyan költségek, amelyek az egyedi biztosítási szerződések szintjén megállapíthatóak, és amelyek azért merültek fel, mert a csoport megkötötte az adott szerződést. Ilyenek a jutalékköltségek és egy megkötött biztosítási szerződés eladásának, kockázatvállalásának és hatályba léptetésének költségei. Ide tartoznak a halasztott szerzési költségekben való változások is. A viszontbiztosítók esetében ez a meghatározás értelemszerűen alkalmazandó.

Ez az összeg a bruttó direkt biztosításra és a viszontbiztosítási tevékenységre vonatkozik.

C0210–C0280/R2220

Szerzési költségek – Viszontbiztosítók részesedése

A szerzési költségek közé tartoznak az olyan költségek, amelyek az egyedi biztosítási szerződések szintjén megállapíthatóak, és amelyek azért merültek fel, mert a csoport megkötötte az adott szerződést. Ilyenek a jutalékköltségek és egy megkötött biztosítási szerződés eladásának, kockázatvállalásának és hatályba léptetésének költségei. Ide tartoznak a halasztott szerzési költségekben való változások is. A viszontbiztosítók esetében ez a meghatározás értelemszerűen alkalmazandó.

Ez az összeg a viszontbiztosítók részesedésére vonatkozik.

A viszontbiztosítók részesedését alapértelmezésben a költségek típusa szerint kell megosztani; ha ez nem lehetséges, akkor szerzési költségekként kell jelenteni őket.

C0210–C0280/R2300

Szerzési költségek – Nettó

A szerzési költségek közé tartoznak az olyan költségek, amelyek az egyedi biztosítási szerződések szintjén megállapíthatóak, és amelyek azért merültek fel, mert a csoport megkötötte az adott szerződést. Ilyenek a jutalékköltségek és egy megkötött biztosítási szerződés eladásának, kockázatvállalásának és hatályba léptetésének költségei. Ide tartoznak a halasztott szerzési költségekben való mozgások is. A viszontbiztosítók esetében ez a meghatározás értelemszerűen alkalmazandó.

A nettó szerzési költségek a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítási tevékenység viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével egyeznek meg.

C0210–C0280/R2310

Működési költségek – Bruttó

A működési költségek tartalmazzák a vezérigazgatók javadalmazását, az ellenőrzési költségeket és a rendszeres mindennapi költségeket, vagyis a villamosenergia-számlákat, az irodák bérleti díját és az informatikai költségeket. Az általános működési költségek magukban foglalják még az új biztosítási és viszontbiztosítási tevékenységek fejlesztésének költségeit, a biztosítási termékek reklámköltségeit és a belső folyamatok, úgymint a biztosítási és viszontbiztosítási üzletágak támogatásához szükséges rendszerekbe való befektetések (pl. új informatikai rendszer vásárlása vagy új szoftver fejlesztése) költségeit.

Ez az összeg a bruttó direkt biztosításra és a viszontbiztosítási tevékenységre vonatkozik.

C0210–C0280/R2320

Működési költségek – Viszontbiztosítók részesedése

A működési költségek tartalmazzák a vezérigazgatók javadalmazását, az ellenőrzési költségeket és a rendszeres mindennapi költségeket, vagyis a villamosenergia-számlákat, az irodák bérleti díját és az informatikai költségeket. Az általános működési költségek magukban foglalják még az új biztosítási és viszontbiztosítási tevékenységek fejlesztésének költségeit, a biztosítási termékek reklámköltségeit és a belső folyamatok, úgymint a biztosítási és viszontbiztosítási üzletágak támogatásához szükséges rendszerekbe való befektetések (pl. új informatikai rendszer vásárlása vagy új szoftver fejlesztése) költségeit.

Ez az összeg a viszontbiztosítók részesedésére vonatkozik.

A viszontbiztosítók részesedését alapértelmezésben a költségek típusa szerint kell megosztani; ha ez nem lehetséges, akkor szerzési költségekként kell jelenteni őket.

C0210–C0280/R2400

Működési költségek – Nettó

A működési költségek tartalmazzák a vezérigazgatók javadalmazását, az ellenőrzési költségeket és a rendszeres mindennapi költségeket, vagyis a villamosenergia-számlákat, az irodák bérleti díját és az informatikai költségeket. Az általános működési költségek magukban foglalják még az új biztosítási és viszontbiztosítási tevékenységek fejlesztésének költségeit, a biztosítási termékek reklámköltségeit és a belső folyamatok, úgymint a biztosítási és viszontbiztosítási üzletágak támogatásához szükséges rendszerekbe való befektetések (pl. új informatikai rendszer vásárlása vagy új szoftver fejlesztése) költségeit.

A működési költségek a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítási tevékenység viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével egyeznek meg.

C0300/R1410–R2400

Összesen

Az összes életbiztosítási üzletágra vonatkozó különböző mezők összege.

C0300/R2500

Egyéb költségek

A fent említett költségek által le nem fedett és az üzletágak szerint fel nem osztott, egyéb biztosítástechnikai költségek.

Nem tartoznak ide a nem biztosítástechnikai költségek, például az adók, a kamatráfordítások, az eszközök elidegenítésének vesztesége stb.

C0300/R2600

Összes költség

Az összes biztosítástechnikai költség összege.

C0210–C0280/R2700

A visszavásárlások teljes összege

Ez az összeg az év során történt visszavásárlások teljes összegét jelenti.

Az összeget a kárráfordítás (R1610. sor) is tartalmazza.

S.05.02 – Biztosítási díjak, kárigények és költségek országok szerint

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz a csoportok éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

Ezt a táblát számviteli szempontból, tehát a nemzeti számviteli előírásoknak vagy – amennyiben azt nemzeti számviteli standardként elfogadják – az IFRS-nek megfelelően kell jelenteni. A csoportok – a kiadott pénzügyi beszámolókhoz hasonlóan – a nyilvántartási és értékelési módszereket alkalmazzák, nincs szükség ismételt megjelenítésre vagy újraértékelésre.

A táblát a „pénzügyi évből eddig eltelt idő” alapján kell kitölteni.

Ez a tábla kizárólag a konszolidált számvitel hatálya alá tartozó biztosítási és viszontbiztosítási üzletágra terjed ki.

Az országok szerinti osztályozáshoz az alábbi kritériumok alkalmazandók:

az országok szerint megadott információkat a székhely szerinti országon kívül az öt legnagyobb bruttó díjelőírással rendelkező országra kell megadni, vagy annyi országra, ahánnyal lefedik a teljes bruttó díjelőírások legalább 90 %-át;

a „gyógyászati költségek”, „jövedelembiztosítás”, „üzemi balesetbiztosítás”, „tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása” és „hitel- és kezességvállalási biztosítás” üzletágakban a közvetlen biztosítási tevékenységekre vonatkozóan azon országokról kell információt nyújtani, amelyek a 2009/138/EK irányelv 13. cikkének 13. pontjában foglaltaknak megfelelően a kockázat helye szerinti tagállamok;

valamennyi egyéb üzletág esetében a direkt biztosítási tevékenységekre vonatkozóan a kötelezettségvállalás helye szerinti országokra vonatkozóan kell egyenként információt nyújtani;

arányos és nem arányos viszontbiztosításra vonatkozóan az átadó biztosító helye szerinti országokról kell egyenként információt nyújtani.

E tábla alkalmazásában „a kötelezettségvállalás helye szerinti ország”:

a.

az az ország, ahol a biztosító letelepedett (székhely szerinti ország), amennyiben a szerződést nem fióktelepen keresztül vagy a szolgáltatásnyújtás szabadsága keretében adták el;

b.

az az ország, ahol a fióktelep letelepedett (befogadó ország), amennyiben a szerződést fióktelepen keresztül adták el;

c.

az az ország, ahol a szolgáltatásnyújtás szabadságát bejelentették (befogadó ország), amennyiben a szerződést a szolgáltatásnyújtás szabadsága keretében adták el.

d.

Biztosításközvetítő igénybevétele esetén vagy bármely egyéb helyzetben az a), b) vagy c) opció érvényesül attól függően, hogy ki adta el a szerződést.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

Nem-életbiztosítási és -viszontbiztosítási kötelezettségek

C0020–C0060/R0010

Az öt legjelentősebb ország (bruttó díjelőírás szerint) – nem-életbiztosítási kötelezettségek

A nem-életbiztosítási kötelezettségeknél jelentett országok ISO 3166-1-alpha-2 kódját kell megadni.

C0080–C0140/R0110

Díjelőírás – Bruttó – Direkt biztosítás

A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás magában foglalja a biztosítási szerződések alapján a pénzügyi évben a direkt biztosításból származó valamennyi összeget, függetlenül attól, hogy az ilyen összegek részben vagy egészben egy későbbi pénzügyi évhez kapcsolódnak-e.

C0080–C0140/R0120

Díjelőírás – Bruttó – Arányos aktív viszontbiztosítás

A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás magában foglalja a biztosítási szerződések alapján a pénzügyi évben az arányos aktív viszontbiztosításból származó valamennyi összeget, függetlenül attól, hogy az ilyen összegek részben vagy egészben egy későbbi pénzügyi évhez kapcsolódnak-e.

C0080–C0140/R0130

Díjelőírás – Bruttó – Nem arányos aktív viszontbiztosítás

A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás magában foglalja a biztosítási szerződések alapján a pénzügyi évben a nem arányos aktív viszontbiztosításból származó valamennyi összeget, függetlenül attól, hogy az ilyen összegek részben vagy egészben egy későbbi pénzügyi évhez kapcsolódnak-e.

C0080–C0140/R0140

Díjelőírás – Viszontbiztosítók részesedése

A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás magában foglalja a biztosítási szerződések alapján a pénzügyi évben esedékes, a viszontbiztosítók számára átadott valamennyi összeget, függetlenül attól, hogy az ilyen összegek részben vagy egészben egy későbbi pénzügyi évhez kapcsolódnak-e.

C0080–C0140/R0200

Díjelőírás – Nettó

A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a nettó díjelőírás a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítási tevékenység viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összege.

C0080–C0140/R0210

Megszolgált díjak – Bruttó – Direkt biztosítás

A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás összege mínusz a direkt biztosítási tevékenységgel kapcsolatos meg nem szolgált díjak bruttó tartalékának változása.

C0080–C0140/R0220

Megszolgált díjak – Bruttó – Aktív arányos viszontbiztosítás

A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírások összege mínusz az arányos aktív viszontbiztosítással kapcsolatos meg nem szolgált díjak bruttó tartalékának változása.

C0080–C0140/R0230

Megszolgált díjak – Bruttó – Aktív nem arányos viszontbiztosítás

A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás összege mínusz a nem arányos aktív viszontbiztosítással kapcsolatos meg nem szolgált díjak bruttó tartalékának változása.

C0080–C0140/R0240

Megszolgált díjak – Viszontbiztosítók részesedése

A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a viszontbiztosítók bruttó díjelőírásból való részesedésének összege mínusz a viszontbiztosítónak a meg nem szolgált díjak tartalékából való részesedésének változása.

C0080–C0140/R0300

Megszolgált díjak – Nettó

A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás összege mínusz a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítási tevékenység viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével kapcsolatos meg nem szolgált díjak bruttó tartalékának változása.

C0080–C0140/R0310

Kárráfordítás – Bruttó – Direkt biztosítás

A jelentési időszak kárráfordításának a 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása, ahol alkalmazandó: a kárráfordítás tartalmazza a direkt biztosítási tevékenységből származó biztosítási szerződésekkel kapcsolatos összes megtörtént kifizetést, valamint a károk tartalékainak változását a pénzügyi év során.

A kárrendezési költségeket, valamint a kárigény-kezelési költségek tartalékainak mozgásait azonban nem tartalmazza.

C0080–C0140/R0320

Kárráfordítás – Bruttó – Aktív arányos viszontbiztosítás

A jelentési időszak kárráfordításának a 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a kárráfordítás tartalmazza az arányos aktív viszontbiztosításból származó biztosítási szerződésekkel kapcsolatos összes megtörtént kifizetést, valamint a károk tartalékainak változását a pénzügyi év során.

A kárrendezési költségeket, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak változását azonban nem tartalmazza.

C0080–C0140/R0330

Kárráfordítás – Bruttó – Aktív nem arányos viszontbiztosítás

A jelentési időszak kárráfordításának a 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a kárráfordítás tartalmazza a nem arányos aktív viszontbiztosításból származó biztosítási szerződésekkel kapcsolatos összes megtörtént kifizetést, valamint a károk tartalékainak változását a pénzügyi év során.

A kárrendezési költségeket, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak változását azonban nem tartalmazza.

C0080–C0140/R0340

Kárráfordítás – Viszontbiztosítók részesedése

A jelentési időszak kárráfordításának a 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a viszontbiztosítónak az összes megtörtént kifizetésből, valamint a károk tartalékainak a pénzügyi év során történő változásából való részesedése.

A kárrendezési költségeket, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak változását azonban nem tartalmazza.

C0080–C0140/R0400

Kárráfordítás – Nettó

A jelentési időszak kárráfordításának a 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a kárráfordítás tartalmazza a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítási tevékenység viszontbiztosítóknak átengedett összeggel csökkentett összegével kapcsolatos összes megtörtént kifizetést, valamint a károk tartalékainak változását a pénzügyi év során.

A kárrendezési költségeket, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak változását azonban nem tartalmazza.

C0080–C0140/R0410

Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai – Bruttó – Direkt biztosítás

Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó direkt biztosítással kapcsolatos egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai.

C0080–C0140/R0420

Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai – Bruttó – Aktív arányos viszontbiztosítás

Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított határozása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó arányos aktív viszontbiztosítással kapcsolatos egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai.

C0080–C0140/R0430

Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai – Bruttó – Nem arányos aktív viszontbiztosítás

Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított határozása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó nem arányos aktív viszontbiztosítással kapcsolatos egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai.

C0080–C0140/R0440

Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai – Viszontbiztosítók részesedése

Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított határozása, amennyiben alkalmazandó: a viszontbiztosítók számára átadott összegekkel kapcsolatos egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai.

C0080–C0140/R0500

Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai – Nettó

Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított határozása, amennyiben alkalmazandó: az egyéb biztosítástechnikai tartalékok nettó változásai a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítási tevékenység viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével egyeznek meg.

C0080–C0140/R0550

Felmerült költségek

A csoportnál a jelentési időszakban felmerült, az eredményszemléletű elszámolás elve alapján kiszámított valamennyi biztosítástechnikai költség.

C0140/R1200

Egyéb költségek

A fent említett költségek által le nem fedett és az üzletágak szerint fel nem osztott, egyéb biztosítástechnikai költségek.

Nem tartoznak ide a nem biztosítástechnikai költségek, például az adók, a kamatráfordítások, az eszközök elidegenítésének vesztesége stb.

C0140/R1300

Összes költségek

Az ebben a táblában megjelölt országok összes biztosítástechnikai költségének összege.

Életbiztosítási kötelezettségek

C0160–C0200/R1400

Az öt legjelentősebb ország (bruttó díjelőírás szerint) – életbiztosítási kötelezettségek

Az életbiztosítási kötelezettségeknél jelentett országok ISO 3166-1-alpha-2 kódját kell megadni.

C0220–C0280/R1410

Díjelőírás – Bruttó

A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás magában foglalja a biztosítási szerződések alapján a pénzügyi évben a bruttó üzleti tevékenységből származó valamennyi összeget, függetlenül attól, hogy az ilyen összegek részben vagy egészben egy későbbi pénzügyi évhez kapcsolódnak-e.

C0220–C0280/R1420

Díjelőírás – Viszontbiztosítók részesedése

A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás magában foglalja a biztosítási szerződések alapján a pénzügyi évben esedékes, a viszontbiztosítók számára átengedett valamennyi összeget, függetlenül attól, hogy az ilyen összegek részben vagy egészben egy későbbi pénzügyi évhez kapcsolódnak-e.

C0220–C0280/R1500

Díjelőírás – Nettó

A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a nettó díjelőírás a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítási tevékenység viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összege.

C0220–C0280/R1510

Megszolgált díjak – Bruttó

A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás összege mínusz a bruttó direkt biztosítással és aktív viszontbiztosítással kapcsolatos meg nem szolgált díjak bruttó tartalékának változása.

C0220–C0280/R1520

Megszolgált díjak – Viszontbiztosítók részesedése

A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a viszontbiztosítók bruttó díjelőírásból való részesedése mínusz a viszontbiztosítónak a meg nem szolgált díjak tartalékából való részesedésének változása.

C0220–C0280/R1600

Megszolgált díjak – Nettó

A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás összege mínusz a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítási tevékenység viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével kapcsolatos meg nem szolgált díjak bruttó tartalékának változása.

C0220–C0280/R1610

Kárráfordítás – Bruttó

A jelentési időszak kárráfordításának a 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a kárráfordítás tartalmazza a bruttó direkt biztosításból és a viszontbiztosítási tevékenységből származó biztosítási szerződésekkel kapcsolatos összes megtörtént kifizetést, valamint a károk tartalékainak változását a pénzügyi év során.

A kárrendezési költségeket, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak változásait azonban nem tartalmazza.

C0220–C0280/R1620

Kárráfordítás – Viszontbiztosítók részesedése

A jelentési időszak kárráfordításának a 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a viszontbiztosítónak az összes megtörtént kifizetésből, valamint a károk tartalékainak a pénzügyi év során történő változásából való részesedése.

A kárrendezési költségeket, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak változásait azonban nem tartalmazza.

C0220–C0280/R1700

Kárráfordítás – Nettó

A jelentési időszak kárráfordításának a 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a kárráfordítás tartalmazza a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítási tevékenység viszontbiztosítóknak átengedett összeggel csökkentett összegével kapcsolatos összes megtörtént kifizetést, valamint a károk tartalékainak változását a pénzügyi év során.

A kárrendezési költségeket, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak változásait azonban nem tartalmazza.

C0220–C0280/R1710

Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai – Bruttó

Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó direkt biztosításból és a viszontbiztosítási tevékenységből származó biztosítási szerződésekkel kapcsolatos egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai.

C0220–C0280/R1720

Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változása – Viszontbiztosítók részesedése

Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a viszontbiztosítóknak az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásaiból való részesedése.

C0220–C0280/R1800

Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változása – Nettó

Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítási tevékenység viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével kapcsolatos, egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai.

C0220–C0280/R1900

Felmerült költségek

A csoportnál a jelentési időszakban felmerült, az eredményszemléletű elszámolás elve alapján kiszámított valamennyi biztosítástechnikai költség.

C0280/R2500

Egyéb költségek

A fent említett költségek által le nem fedett és az üzletágak szerint fel nem osztott, egyéb biztosítástechnikai költségek.

Nem tartoznak ide a nem biztosítástechnikai költségek, például az adók, a kamatráfordítások, az eszközök elidegenítésének vesztesége stb.

C0280/R2600

Összes költség

Az ebben a táblában feltüntetett országok összes biztosítástechnikai költségének összege.

S.06.01 – Összefoglaló adatok az eszközökről

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz a csoportok éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza. Ez a tábla csoportszintre vonatkozik, amennyiben a csoportfelügyelet alá tartozó összes biztosító vagy viszontbiztosító részesül a 2009/138/EK irányelv 35. cikkének (7) bekezdése szerinti mentességből.

A táblában említett eszközkategóriák az ennek a rendeletnek a IV. mellékletében (Eszközkategóriák) meghatározott kategóriák.

Ez a tábla az eszközökre és származtatott pénzügyi eszközökre vonatkozó szóló információk összefoglalóját tartalmazza a részesedő biztosító vagy viszontbiztosító, a biztosítói holdingtársaság vagy a vegyes pénzügyi holdingtársaság (csoportszinten) tekintetében, ideértve az indexhez vagy a befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközöket és származtatott pénzügyi eszközöket.

Az adatokat pozitív értékkel kell megadni, kivéve, ha a Szolvencia II. szerinti érték negatív (pl. olyan származtatott pénzügyi eszközök esetében, amelyek a biztosító kötelezettségei).

Ez a tábla az 1. módszerre (konszolidált beszámolón alapuló módszer), a 2. módszerre (levonási és aggregálási módszer) és az 1. és a 2. módszerek kombinációjára alkalmazandó.

Amennyiben kizárólag az 1. módszert alkalmazzák, a jelentésnek tükröznie kell a csoportfelügyelet alá tartozó, tartott eszközök és származtatott pénzügyi eszközök konszolidált pozícióját a csoporton belüli ügyletek nélkül.

Amennyiben kizárólag a 2. módszer van használatban, a jelentésbe bele kell foglalni a részesedő biztosítók vagy viszontbiztosítók, a biztosítói holdingtársaságok, a vegyes pénzügyi holdingtársaságok, a leányvállalatok és a nem ellenőrzött részesedések által birtokolt eszközöket és származtatott pénzügyi eszközöket, függetlenül az alkalmazott arányos részesedéstől. A más pénzügyi ágazatokban tevékenykedő vállalkozások eszközeit nem kell feltüntetni.

Ha az 1. és 2. módszer kombinációját alkalmazzák, a jelentés tartalmazza a csoportfelügyelet alá tartozó, birtokolt eszközök és származtatott pénzügyi eszközök konszolidált pozícióját, a csoporton belüli ügyletek nélkül, valamint a részesedő biztosítók vagy viszontbiztosítók, csoporton belüli ügyletek nélküli a biztosítói holdingtársaságok, a vegyes pénzügyi holdingtársaságok, a leányvállalatok és a nem ellenőrzött részesedések által birtokolt eszközöket és származtatott pénzügyi eszközöket az alkalmazott arányos részesedéstől függetlenül.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0010–C0060/R0010

Tőzsdén jegyzett eszközök

A tőzsdén jegyzett eszközök értéke portfólió szerinti bontásban.

E tábla alkalmazásában egy eszköz akkor tekinthető tőzsdén jegyzettnek, ha azzal a szabályozott piacon vagy multilaterális kereskedési rendszeren keresztül kereskednek a 2004/39/EK irányelvben foglaltaknak megfelelően.

A portfólió az életbiztosítás, nem-életbiztosítás, elkülönített alapok, más belső alapok, részvényesek alapjai és általános (nincs bontás) közötti megkülönböztetést jelenti.

A portfólió szerinti bontás – az elkülönített alapok megjelölésének kivételével – nem kötelező, ám fel kell tüntetni akkor, ha azt a biztosítón belül alkalmazzák. Amennyiben a biztosító nem alkalmazza a portfólió szerinti bontást, az „általános” opciót kell kiválasztani.

C0010–C0060/R0020

Tőzsdén nem jegyzett eszközök

A tőzsdén nem jegyzett eszközök értéke portfólió szerinti bontásban.

E tábla alkalmazásában egy eszköz akkor tekinthető tőzsdén nem jegyzettnek, ha azzal a szabályozott piacon vagy multilaterális kereskedési rendszeren keresztül nem kereskednek a 2004/39/EK irányelvben foglaltaknak megfelelően.

A portfólió az életbiztosítás, nem-életbiztosítás, elkülönített alapok, más belső alapok, részvényesek alapjai és általános (nincs bontás) közötti megkülönböztetést jelenti.

A portfólió szerinti bontás – az elkülönített alapok megjelölésének kivételével – nem kötelező, ám fel kell tüntetni akkor, ha azt a biztosítón belül alkalmazzák. Amennyiben a vállalkozás nem alkalmazza a portfólió szerinti bontást, az „általános” opciót kell kiválasztani.

C0010–C0060/R0030

A tőzsdén nem értékesíthető eszközök

A tőzsdén nem értékesíthető eszközök értéke portfólió szerinti bontásban.

E tábla alkalmazásában a tőzsdén nem értékesíthető eszközök azok az eszközök, amelyekkel jellegükből adódóan a szabályozott piacon vagy multilaterális kereskedési rendszeren keresztül nem kereskedhetnek a 2004/39/EK irányelvben foglaltaknak megfelelően.

A portfólió az életbiztosítás, nem-életbiztosítás, elkülönített alapok, más belső alapok, részvényesek alapjai és általános (nincs bontás) közötti megkülönböztetést jelenti.

A portfólió szerinti bontás – az elkülönített alapok megjelölésének kivételével – nem kötelező, ám fel kell tüntetni akkor, ha azt a biztosítón belül alkalmazzák. Amennyiben a vállalkozás nem alkalmazza a portfólió szerinti bontást, az „általános” opciót kell kiválasztani.

C0010–C0060/R0040

Államkötvények

A IV. melléklet – Eszközkategóriák 1. eszközkategóriájába sorolandó eszközök értéke portfólió szerinti bontásban.

A portfólió az életbiztosítás, nem-életbiztosítás, elkülönített alapok, más belső alapok, részvényesek alapjai és általános (nincs bontás) közötti megkülönböztetést jelenti.

A portfólió szerinti bontás – az elkülönített alapok megjelölésének kivételével – nem kötelező, ám fel kell tüntetni akkor, ha azt a biztosítón belül alkalmazzák. Amennyiben a vállalkozás nem alkalmazza a portfólió szerinti bontást, az „általános” opciót kell kiválasztani.

C0010–C0060/R0050

Vállalati kötvények

A IV. melléklet – Eszközkategóriák 2. eszközkategóriájába sorolandó eszközök értéke portfólió szerinti bontásban.

A portfólió az életbiztosítás, nem-életbiztosítás, elkülönített alapok, más belső alapok, részvényesek alapjai és általános (nincs bontás) közötti megkülönböztetést jelenti.

A portfólió szerinti bontás – az elkülönített alapok megjelölésének kivételével – nem kötelező, ám fel kell tüntetni akkor, ha azt a biztosítón belül alkalmazzák. Amennyiben a vállalkozás nem alkalmazza a portfólió szerinti bontást, az „általános” opciót kell kiválasztani.

C0010–C0060/R0060

Részvények

A IV. melléklet – Eszközkategóriák 3. eszközkategóriájába sorolandó eszközök értéke portfólió szerinti bontásban.

A portfólió az életbiztosítás, nem-életbiztosítás, elkülönített alapok, más belső alapok, részvényesek alapjai és általános (nincs bontás) közötti megkülönböztetést jelenti.

A portfólió szerinti bontás – az elkülönített alapok megjelölésének kivételével – nem kötelező, ám fel kell tüntetni akkor, ha azt a biztosítón belül alkalmazzák. Amennyiben a vállalkozás nem alkalmazza a portfólió szerinti bontást, az „általános” opciót kell kiválasztani.

C0010–C0060/R0070

Kollektív befektetési vállalkozások

A IV. melléklet – Eszközkategóriák 4. eszközkategóriájába sorolandó eszközök értéke portfólió szerinti bontásban.

A portfólió az életbiztosítás, nem-életbiztosítás, elkülönített alapok, más belső alapok, részvényesek alapjai és általános (nincs bontás) közötti megkülönböztetést jelenti.

A portfólió szerinti bontás – az elkülönített alapok megjelölésének kivételével – nem kötelező, ám fel kell tüntetni akkor, ha azt a biztosítón belül alkalmazzák. Amennyiben a vállalkozás nem alkalmazza a portfólió szerinti bontást, az „általános” opciót kell kiválasztani.

C0010–C0060/R0080

Strukturált értékpapírok

A IV. melléklet – Eszközkategóriák 5. eszközkategóriájába sorolandó eszközök értéke portfólió szerinti bontásban.

A portfólió az életbiztosítás, nem-életbiztosítás, elkülönített alapok, más belső alapok, részvényesek alapjai és általános (nincs bontás) közötti megkülönböztetést jelenti.

A portfólió szerinti bontás – az elkülönített alapok megjelölésének kivételével – nem kötelező, ám fel kell tüntetni akkor, ha azt a biztosítón belül alkalmazzák. Amennyiben a vállalkozás nem alkalmazza a portfólió szerinti bontást, az „általános” opciót kell kiválasztani.

C0010–C0060/R0090

Biztosítékkal fedezett értékpapírok

A IV. melléklet – Eszközkategóriák 6. eszközkategóriájába sorolandó eszközök értéke portfólió szerinti bontásban.

A portfólió az életbiztosítás, nem-életbiztosítás, elkülönített alapok, más belső alapok, részvényesek alapjai és általános (nincs bontás) közötti megkülönböztetést jelenti.

A portfólió szerinti bontás – az elkülönített alapok megjelölésének kivételével – nem kötelező, ám fel kell tüntetni akkor, ha azt a biztosítón belül alkalmazzák. Amennyiben a vállalkozás nem alkalmazza a portfólió szerinti bontást, az „általános” opciót kell kiválasztani.

C0010–C0060/R0100

Készpénz és betétek

A IV. melléklet – Eszközkategóriák 7. eszközkategóriájába sorolandó eszközök értéke portfólió szerinti bontásban.

A portfólió az életbiztosítás, nem-életbiztosítás, elkülönített alapok, más belső alapok, részvényesek alapjai és általános (nincs bontás) közötti megkülönböztetést jelenti.

A portfólió szerinti bontás – az elkülönített alapok megjelölésének kivételével – nem kötelező, ám fel kell tüntetni akkor, ha azt a biztosítón belül alkalmazzák. Amennyiben a vállalkozás nem alkalmazza a portfólió szerinti bontást, az „általános” opciót kell kiválasztani.

C0010–C0060/R0110

Jelzáloghitelek és hitelek

A IV. melléklet – Eszközkategóriák 8. eszközkategóriájába sorolandó eszközök értéke portfólió szerinti bontásban.

A portfólió az életbiztosítás, nem-életbiztosítás, elkülönített alapok, más belső alapok, részvényesek alapjai és általános (nincs bontás) közötti megkülönböztetést jelenti.

A portfólió szerinti bontás – az elkülönített alapok megjelölésének kivételével – nem kötelező, ám fel kell tüntetni akkor, ha azt a biztosítón belül alkalmazzák. Amennyiben a vállalkozás nem alkalmazza a portfólió szerinti bontást, az „általános” opciót kell kiválasztani.

C0010–C0060/R0120

Ingatlanok

A IV. melléklet – Eszközkategóriák 9. eszközkategóriájába sorolandó eszközök értéke portfólió szerinti bontásban.

A portfólió az életbiztosítás, nem-életbiztosítás, elkülönített alapok, más belső alapok, részvényesek alapjai és általános (nincs bontás) közötti megkülönböztetést jelenti.

A portfólió szerinti bontás – az elkülönített alapok megjelölésének kivételével – nem kötelező, ám fel kell tüntetni akkor, ha azt a biztosítón belül alkalmazzák. Amennyiben a vállalkozás nem alkalmazza a portfólió szerinti bontást, az „általános” opciót kell kiválasztani.

C0010–C0060/R0130

Egyéb befektetések

A IV. melléklet – Eszközkategóriák 0. eszközkategóriájába sorolandó eszközök értéke portfólió szerinti bontásban.

A portfólió az életbiztosítás, nem-életbiztosítás, elkülönített alapok, más belső alapok, részvényesek alapjai és általános (nincs bontás) közötti megkülönböztetést jelenti.

A portfólió szerinti bontás – az elkülönített alapok megjelölésének kivételével – nem kötelező, ám fel kell tüntetni akkor, ha azt a biztosítón belül alkalmazzák. Amennyiben a vállalkozás nem alkalmazza a portfólió szerinti bontást, az „általános” opciót kell kiválasztani.

C0010–C0060/R0140

Futures ügyletek (Határidős tőzsdei ügyletek)

A IV. melléklet – Eszközkategóriák A. eszközkategóriájába sorolandó eszközök értéke portfólió szerinti bontásban.

A portfólió az életbiztosítás, nem-életbiztosítás, elkülönített alapok, más belső alapok, részvényesek alapjai és általános (nincs bontás) közötti megkülönböztetést jelenti.

A portfólió szerinti bontás – az elkülönített alapok megjelölésének kivételével – nem kötelező, ám fel kell tüntetni akkor, ha azt a biztosítón belül alkalmazzák. Amennyiben a vállalkozás nem alkalmazza a portfólió szerinti bontást, az „általános” opciót kell kiválasztani.

C0010–C0060/R0150

Vételi opciók

A IV. melléklet – Eszközkategóriák B. eszközkategóriájába sorolandó eszközök értéke portfólió szerinti bontásban.

A portfólió az életbiztosítás, nem-életbiztosítás, elkülönített alapok, más belső alapok, részvényesek alapjai és általános (nincs bontás) közötti megkülönböztetést jelenti.

A portfólió szerinti bontás – az elkülönített alapok megjelölésének kivételével – nem kötelező, ám fel kell tüntetni akkor, ha azt a biztosítón belül alkalmazzák. Amennyiben a vállalkozás nem alkalmazza a portfólió szerinti bontást, az „általános” opciót kell kiválasztani.

C0010–C0060/R0160

Eladási opciók

A IV. melléklet – Eszközkategóriák C. eszközkategóriájába sorolandó eszközök értéke portfólió szerinti bontásban.

A portfólió az életbiztosítás, nem-életbiztosítás, elkülönített alapok, más belső alapok, részvényesek alapjai és általános (nincs bontás) közötti megkülönböztetést jelenti.

A portfólió szerinti bontás – az elkülönített alapok megjelölésének kivételével – nem kötelező, ám fel kell tüntetni akkor, ha azt a biztosítón belül alkalmazzák. Amennyiben a vállalkozás nem alkalmazza a portfólió szerinti bontást, az „általános” opciót kell kiválasztani.

C0010–C0060/R0170

Swap ügyletek (Csereügyletek)

A IV. melléklet – Eszközkategóriák D. eszközkategóriájába sorolandó eszközök értéke portfólió szerinti bontásban.

A portfólió az életbiztosítás, nem-életbiztosítás, elkülönített alapok, más belső alapok, részvényesek alapjai és általános (nincs bontás) közötti megkülönböztetést jelenti.

A portfólió szerinti bontás – az elkülönített alapok megjelölésének kivételével – nem kötelező, ám fel kell tüntetni akkor, ha azt a biztosítón belül alkalmazzák. Amennyiben a vállalkozás nem alkalmazza a portfólió szerinti bontást, az „általános” opciót kell kiválasztani.

C0010–C0060/R0180

Forward ügyletek (Tőzsdén kívüli határidős ügyletek)

A IV. melléklet – Eszközkategóriák E. eszközkategóriájába sorolandó eszközök értéke portfólió szerinti bontásban.

A portfólió az életbiztosítás, nem-életbiztosítás, elkülönített alapok, más belső alapok, részvényesek alapjai és általános (nincs bontás) közötti megkülönböztetést jelenti.

A portfólió szerinti bontás – az elkülönített alapok megjelölésének kivételével – nem kötelező, ám fel kell tüntetni akkor, ha azt a biztosítón belül alkalmazzák. Amennyiben a vállalkozás nem alkalmazza a portfólió szerinti bontást, az „általános” opciót kell kiválasztani.

C0010–C0060/R0190

Hitelderivatívák

A IV. melléklet – Eszközkategóriák F. eszközkategóriájába sorolandó eszközök értéke portfólió szerinti bontásban.

A portfólió az életbiztosítás, nem-életbiztosítás, elkülönített alapok, más belső alapok, részvényesek alapjai és általános (nincs bontás) közötti megkülönböztetést jelenti.

A portfólió szerinti bontás – az elkülönített alapok megjelölésének kivételével – nem kötelező, ám fel kell tüntetni akkor, ha azt a biztosítón belül alkalmazzák. Amennyiben a vállalkozás nem alkalmazza a portfólió szerinti bontást, az „általános” opciót kell kiválasztani.

S.06.02 – Az eszközök felsorolása

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz a csoportok negyedéves és éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

Az ebben a táblában említett eszközkategóriák az e rendelet IV. mellékletében meghatározott eszközkategóriák, és az azonosító kódokra való hivatkozások (CIC) az e rendelet VI. mellékletében található azonosítókód-táblázatra utalnak.

Ez a tábla a mérlegben szereplő összes, az e rendelet IV. mellékletének (Eszközkategóriák) 0–9. kategóriáiba sorolandó eszköz listáját tartalmazza. Az értékpapír-kölcsönzési és repomegállapodások esetében a mérlegben szereplő mögöttes értékpapírokat ebben a táblában kell jelenteni.

Ez a tábla a csoport által közvetlenül birtokolt eszközök tételes (vagyis nem áttekintő) listáját tartalmazza 0–9. kategóriákba sorolva (a (viszont)biztosító által kezelt, indexhez vagy befektetési egységekhez kötött termékek esetében a jelentendő eszközök szintén csak a 0–9. eszközkategóriákba tartozóak, pl. az ilyen termékekhez kapcsolódó megtérülő összegeket és kötelezettségeket nem kell jelenteni) az alábbi kivételekkel:

a)

a készpénzt pénznemenként egy sorban kell feltüntetni a C0060., C0070., C0080. és C0090. oszlopok összes kombinációjára;

b)

az átruházható betéteket (készpénz-egyenértékesek) és az egy évnél rövidebb lejáratú egyéb betéteket bank- és pénznempáronként egy sorban kell feltüntetni a C0060., C0070., C0080., C0090. és C0290. oszlopok összes kombinációjára;

c)

a magánszemélyeknek nyújtott jelzáloghiteleket és hiteleket – ideértve a biztosítási kötvényekhez kapcsolódó hiteleket – két sorban kell feltüntetni, az egyik sorban az igazgatási, irányítási vagy felügyeleti szerveknek nyújtott hiteleket a C0060., C0070., C0080., C0090. és C0290. oszlopok összes kombinációjára, a másik sorban pedig az egyéb természetes személyeknek nyújtott hiteleket a C0060., C0070., C0080., C0090. és C0290. oszlopok összes kombinációjára;

d)

a viszontbiztosításba vett biztosítási ügyletből származó letéti követeléseket egyetlen sorban kell feltüntetni a C0060., C0070., C0080. és C0090. oszlopok összes kombinációjára;

e)

a biztosító saját hasznosítású gépeit és berendezéseit egyetlen sorban kell feltüntetni a C0060., C0070., C0080. és C0090. oszlopok összes kombinációjára.

Ez a tábla a következő két táblázatból áll: Információ a tartott pozíciókról és Információ az eszközökről.

Az „Információ a tartott pozíciókról” táblázatban minden egyes eszközt külön kell jelenteni annyi sorban, amennyi az adott táblázatban megjelölt összes mező teljes kitöltéséhez szükséges. Ha ugyanazon eszköz esetében egy változóhoz két érték párosítható, akkor az eszközt egynél több sorban is jelenteni kell.

Az „Információ az eszközökről” táblázatban minden egyes eszközt külön kell jelenteni úgy, hogy minden eszköz külön sorban jelenjen meg, és a táblázatban megjelölt összes mezőt ki kell tölteni.

Ez a tábla az 1. módszerre (konszolidált beszámolón alapuló módszer), a 2. módszerre (levonási és aggregálási módszer) és az 1. és a 2. módszerek kombinációjára alkalmazandó.

Amennyiben kizárólag az 1. módszert alkalmazzák, a jelentésnek tükröznie kell az eszközök konszolidált pozícióját a csoporton belüli ügyletek nélkül. Az adatszolgáltatást a következőképpen kell biztosítani:

„A vállalkozás hivatalos megnevezése – C0010” és „A vállalkozás azonosító kódja – C0020” tételeket nem kell jelenteni;

a részesedő biztosítók és viszontbiztosítók, a biztosítói holdingtársaságok vagy a vegyes pénzügyi holdingtársaságok által birtokolt eszközöket tételesen fel kell sorolni;

a 2015/35/EU felhatalmazáson alapuló rendelet 335. cikke (1) bekezdésének a), b) vagy c) pontja szerint konszolidált vállalkozások által birtokolt eszközöket tételesen fel kell sorolni;

a 2015/35/EU felhatalmazáson alapuló rendelet 335. cikke (1) bekezdésének d), e) és f) pontja szerint konszolidált vállalkozásokban lévő részesedéseket egy sorban kell feltüntetni, és azokat a C0240. mezőben rendelkezésre álló lehetőségek segítségével kell azonosítani.

Amennyiben kizárólag a 2. módszert alkalmazzák, a jelentésbe bele kell foglalni a részesedő vállalkozások és a biztosítói holdingtársaságok és leányvállalataik által birtokolt eszközök részletes listáját, illetve minden nem ellenőrzött részesedést külön sorban kell feltüntetni. A jelentett eszközök esetében nem lehet figyelembe venni a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés kiszámításához használt arányos részesedést. Az adatszolgáltatást a következőképpen kell biztosítani:

„A vállalkozás hivatalos megnevezése – C0010” és „A vállalkozás azonosító kódja – C0020” tételeket be kell jelenteni,

a részesedő biztosítók és viszontbiztosítók, a biztosítói holdingtársaságok vagy a vegyes pénzügyi holdingtársaságok által birtokolt eszközöket tételesen fel kell sorolni;

a biztosítók és viszontbiztosítók, a biztosítói holdingtársaságok, a kiegészítő szolgáltatásokat végző vállalkozások és a különleges célú gazdasági egységek – amelyek (európai gazdasági térségi, Európai Gazdasági Térségen kívüli egyenértékű és Európai Gazdasági Térségen kívüli nem egyenértékű) leányvállalatok – által birtokolt eszközöket tételesen fel kell sorolni vállalkozásonkénti bontásban;

a biztosítókban és viszontbiztosítókban, a biztosítói holdingtársaságokban, a kiegészítő szolgáltatásokat végző vállalkozásokban és a különleges célú gazdasági egységekben – amelyek (európai gazdasági térségi, Európai Gazdasági Térségen kívüli egyenértékű és Európai Gazdasági Térségen kívüli nem egyenértékű) leányvállalatok – lévő minden egyes részesedést külön sorban kell feltüntetni;

A más pénzügyi ágazatokban tevékenykedő vállalkozások eszközeit nem kell feltüntetni.

Ha az 1. és 2. módszer kombinációját alkalmazzák, a jelentés egyik része a kötelezően jelentendő eszközök konszolidált pozícióját mutatja be a csoporton belüli ügyletek nélkül, a jelentés másik részében pedig a részesedő vállalkozások és a biztosítói holdingtársaságok vagy vegyes pénzügyi holdingtársaságok és leányvállalataik által birtokolt eszközök részletes listája, illetve az alkalmazott arányos részesedéstől függetlenül minden nem ellenőrzött, csoporton belüli ügylet nélküli részesedés külön sorban szerepel.

Az adatszolgáltatás első részét a következőképpen kell biztosítani:

„A vállalkozás hivatalos megnevezése – C0010” és „A vállalkozás azonosító kódja – C0020” tételeket nem kell jelenteni;

a részesedő biztosítók és viszontbiztosítók, a biztosítói holdingtársaságok vagy a vegyes pénzügyi holdingtársaságok által birtokolt eszközöket tételesen fel kell sorolni;

a 2015/35/EU felhatalmazáson alapuló rendelet 335. cikke (1) bekezdésének a), b) vagy c) pontja szerint konszolidált vállalkozások által birtokolt eszközöket tételesen fel kell sorolni;

a 2015/35/EU felhatalmazáson alapuló rendelet 335. cikke (1) bekezdésének d), e) és f) pontja szerint konszolidált vállalkozásokban lévő részesedéseket egy sorban kell feltüntetni, és azokat a C0240. mezőben rendelkezésre álló lehetőségek segítségével kell azonosítani.

A 2. módszer alá tartozó vállalkozásokban lévő részesedéseket minden egyes birtokolt leányvállalatra és nem ellenőrzött részesedésre külön sorban kell feltüntetni, és azokat a C0310. mezőben rendelkezésre álló lehetőségek segítségével kell azonosítani.

Az adatszolgáltatás második része a részesedő vállalkozások és a biztosítói holdingtársaságok és leányvállalataik által birtokolt eszközök részletes listáját, illetve az alkalmazott arányos részesedéstől függetlenül minden nem ellenőrzött részesedést külön sorban tartalmaz. Az adatszolgáltatást a következőképpen kell biztosítani:

„A vállalkozás hivatalos megnevezése – C0010” és „A vállalkozás azonosító kódja – C0020” tételeket be kell jelenteni;

a 2. módszer alá tartozó részesedő biztosítók és viszontbiztosítók, a biztosítói holdingtársaságok vagy a vegyes pénzügyi holdingtársaságok által birtokolt eszközöket tételesen fel kell sorolni;

a 2. módszer alá tartozó biztosítók és viszontbiztosítók, a biztosítói holdingtársaságok, a kiegészítő szolgáltatásokat végző vállalkozások és a különleges célú gazdasági egységek – amelyek (európai gazdasági térségi, Európai Gazdasági Térségen kívüli egyenértékű és Európai Gazdasági Térségen kívüli nem egyenértékű) leányvállalatok – által birtokolt eszközöket tételesen fel kell sorolni vállalkozásonkénti bontásban;

a biztosítókban és viszontbiztosítókban, a biztosítói holdingtársaságokban, a kiegészítő szolgáltatásokat végző vállalkozásokban és a különleges célú gazdasági egységekben – amelyek (európai gazdasági térségi, Európai Gazdasági Térségen kívüli egyenértékű és Európai Gazdasági Térségen kívüli nem egyenértékű) leányvállalatok – lévő minden egyes részesedést külön sorban kell feltüntetni;

A más pénzügyi ágazatokban tevékenykedő vállalkozások eszközeit nem kell feltüntetni.

A Külső minősítés (C0320) és a Kijelölt külső hitelminősítő intézet (C0330) oszlopok esetén az információ benyújtása az alábbi körülmények fennállása esetén korlátozott (nem jelentett) lehet:

e)

a nemzeti felügyeleti hatóság határozata alapján a 2009/138/EK irányelv 254. cikkének (2) bekezdése értelmében; vagy

f)

a nemzeti felügyeleti hatóság határozatával olyan esetekben, amikor a biztosítóknak és a viszontbiztosítóknak a befektetési területen kiszervezési megállapodásaik vannak érvényben, ami miatt ez a konkrét információ nem érhető el közvetlenül a biztosító számára.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

Információ a tartott pozíciókról

C0010

A vállalkozás hivatalosan bejegyzett neve

Az eszközt birtokló, a csoportfelügyelet alá tartozó vállalkozás hivatalos megnevezése.

Ezt a tételt kizárólag akkor kell kitölteni, ha a levonási és aggregálási módszer alá tartozó részesedő vállalkozások, biztosítói holdingtársaságok, vegyes pénzügyi holdingtársaságok és leányvállalatok által birtokolt eszközökhöz kapcsolódik.

C0020

Vállalkozás azonosító kódja

Az azonosító kód (ha van) megadása a következő sorrend szerint:

jogalany-azonosító (LEI);

egyedi kód.

Egyedi kód:

a csoportfelügyelet hatálya alá tartozó EGT-biztosítók/viszontbiztosítók és az EGT által szabályozott más vállalkozások esetében: a vállalkozás illetékes felügyeleti hatósága által meghatározott, a helyi piacon használt azonosító kód;

EGT-n kívüli biztosító/viszontbiztosító és a csoportfelügyelet hatálya alá tartozó, nem szabályozott más vállalkozás esetében az azonosító kódot a csoport határozza meg. Az egyes EGT-n kívüli biztosítók/viszontbiztosítók és a nem szabályozott vállalkozások azonosító kódjának meghatározása során a csoport következetesen a következő formátumot alkalmazza:

az anyavállalat azonosító kódja + a biztosító/viszontbiztosító országának ISO 3166-1 alpha-2 kódja + 5 számjegy

C0030

Vállalkozás azonosító kódjának típusa

A „Vállalkozás azonosító kódja” tételnél alkalmazott azonosító kód típusa. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – LEI

2 – Egyedi kód

C0040

Eszköz azonosító kódja

Eszköz azonosító kódja az alábbi fontossági sorrendben:

ISO 6166 szerinti ISIN-kód, amennyiben rendelkezésre áll

egyéb elismert kód (például CUSIP, Bloomberg Ticker, Reuters RIC)

a vállalkozás által megadott kód, amennyiben a fenti lehetőségek nem állnak rendelkezésre. A kódnak egyedinek és időben következetesnek kell lennie.

Amennyiben 2 vagy több eltérő pénznemben is kibocsátott eszközhöz ugyanazt az eszközazonosító-kódot kellene jelenteni, az eszközazonosító-kódot és a pénznem ISO 4217 szerinti alfabetikus kódját is meg kell adni az alábbi példa szerint: „kód + EUR”

C0050

Eszközazonosító kód típusa

Az „Eszközazonosító kód” mezőben alkalmazott azonosító kód típusa. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – ISO 6166 szerinti ISIN-kód

2 – CUSIP (a CUSIP (egységes értékpapír-azonosítási eljárásokkal foglalkozó bizottság) Service Bureau által az egyesült államokbeli és kanadai vállalatok számára meghatározott azonosító szám)

3 – SEDOL (a londoni tőzsde hivatalos napi értékpapírjegyzéke)

4 – WKN (Wertpapier Kenn-Nummer, a német alfanumerikus azonosító szám)

5 – Bloomberg Ticker (a társaságok értékpapírjait azonosító Bloomberg-betűkódok)

6 – BBGID (a globális Bloomberg-azonosító)

7 – Reuters RIC (a Reuters eszközkódja)

8 – FIGI (a pénzügyi instrumentumok globális azonosítója)

9 – A Nemzeti Kódkiadó Szervezetek Szövetségének tagjai által meghatározott egyéb kódok

99 – a vállalkozás által megadott kód

Amennyiben 2 vagy több eltérő pénznemben is kibocsátott eszközhöz ugyanazt az eszközazonosító-kódot kellene jelenteni, és a C0040. oszlopban megjelölt kód az eszközazonosító-kódból és a pénznem ISO 4217 szerinti alfabetikus kódjából tevődik össze, az eszközazonosító-kód típusának a 9. opciót kell tükröznie és az eredeti eszközazonosító-kódot kell tartalmaznia, ahogy azt a következő példa is mutatja, amelyben az ISIN azonosító + pénznem kódot adták meg: „9/1”.

C0060

Portfólió

Élet, nem-élet, részvényesek alapjai, egyéb belső alapok, általános (nincs bontás) és elkülönített alapok szerinti bontás. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Életbiztosítás

2 – Nem–életbiztosítás

3 – Elkülönített alapok

4 – Egyéb belső alapok

5 – Részvényesek alapjai

6 – Általános

A bontás – az elkülönített alapok megjelölésének kivételével – nem kötelező, ám alkalmazni kell akkor, ha azt a biztosítón belül is alkalmazzák. Amennyiben a vállalkozás nem alkalmazza ezt a bontást, az „általános” bontást kell alkalmazni.

C0070

Alap száma

Az elkülönített alapokban vagy más (nemzeti piacok által meghatározott) belső alapokban tartott eszközökre vonatkozik.

A vállalkozás által megadott szám, amely megegyezik az egyes alapoknak kiosztott egyedi számmal. Ennek a számnak időben következetesnek kell lennie és az alapok azonosítására kell szolgálnia a többi jelentett táblában. Nem használható fel ismételten más alap megjelölésére.

C0080

Illeszkedési portfólió száma

A biztosító által megadott szám, amely megegyezik a 2009/138/EK irányelv 77b. cikke (1) bekezdésének a) pontjában meghatározottak szerint az egyes illeszkedési kiigazítási portfóliókhoz hozzárendelt egyedi azonosító számmal. Ennek a számnak időben következetesnek kell lennie és az illeszkedési kiigazítási portfóliók azonosítására kell szolgálnia a többi jelentett táblában. Nem használható fel ismételten más illeszkedési kiigazítási portfólió megjelölésére.

C0090

Az indexhez és a befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekben tartott eszközök

Az indexhez és a befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekre tartott eszközöket kell megadni. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződés

2 – Nem indexhez és nem befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződés

C0100

Biztosítékként szolgáló eszközök

A biztosító mérlegében szereplő, biztosítékként szolgáló eszközöket kell megadni. Részlegesen felhasznált eszközök esetében minden eszközt két sorban kell jelenteni, az egyik sor a fedezetként felhasznált összeget, a másik a fennmaradó összeget tartalmazza. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani az eszköz fedezetként felhasznált részének azonosításához:

1 – A mérlegben szereplő, biztosítékként nyújtott eszközök

2 – Aktív viszontbiztosítás fedezetéül szolgáló biztosíték

3 – Kölcsönzött értékpapír fedezetéül szolgáló biztosíték

4 – Repóügyletek

9 – Nincs biztosíték

C0110

Letétkezelő ország

Annak az országnak az ISO 3166-1-alpha-2 országkódja, ahol a biztosító eszközeit letétbe helyezték. A nemzetközi letétkezelők, például az Euroclear azonosíthatósága céljából a letétkezelő ország a letétkezelési szolgáltatást meghatározó szerződés megkötésének helye szerinti jogi létesítménnyel megegyező ország.

Amennyiben ugyanazt az eszközt egynél több országban is letétbe helyezték, minden eszközt külön kell jelenteni annyi sorban, amennyi ahhoz szükséges, hogy megfelelően azonosítani lehessen az összes letétkezelő országot.

Ez a mező nem alkalmazandó a jelzáloghitelek és hitelek elnevezésű 8. CIC-kategóriára (természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelek és hitelek esetében, mivel ezeket az eszközöket nem szükséges egyénre szabni) és a 71., a 75. és a 95. CIC-kategóriára ([saját használatú] gépek és berendezések) ugyanezen okból.

A 9. CIC-kategóriát illetően – kivéve a 95. CIC-kategóriát ([Saját használatú] gépek és berendezések) – a kibocsátó országot az ingatlan címe alapján értékelik.

C0120

Letétkezelő

A letétkezelő pénzintézet megnevezése.

Amennyiben ugyanazt az eszközt egynél több letétkezelőnél is letétbe helyezték, minden eszközt külön kell jelenteni annyi sorban, amennyi ahhoz szükséges, hogy megfelelően azonosítani lehessen az összes letétkezelőt. Ez a mező megegyezik az intézmény LEI-adatbázisban található nevével, ha van ilyen. Ha nincs, akkor az intézmény hivatalosan bejegyzett neve.

Ez a mező nem alkalmazandó a jelzáloghitelek és hitelek elnevezésű 8. CIC-kategóriára (természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelek és hitelek esetében, mivel ezeket az eszközöket nem szükséges egyénre szabni) és a 71., a 75. és a 9. CIC-kategóriára (Ingatlanok).

C0130

Mennyiség

Az eszközök száma a releváns eszközökre vonatkozóan.

Ha a „Névérték” (C0140) mező ki van töltve, ezt a mezőt nem kell jelenteni.

C0140

Névérték

Kinnlevő összeg névértéken meghatározva minden olyan eszközre, amelynél ez a mező releváns, és nominális értéken meghatározva, a 72., 73., 74., 75. és 79. CIC-kategóriák esetén.

Ha a „Mennyiség” (C0130) mező ki van töltve, ezt a mezőt nem kell jelenteni.

C0150

Értékelési módszer

Az eszközök értékelése során alkalmazott értékelési módszert kell megadni. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – aktív piacokon jegyzett piaci árak ugyanazokra az eszközökre

2 – aktív piacokon jegyzett piaci árak hasonló eszközökre

3 – alternatív értékelési módszerek

4 – korrigált tőkemódszerek (a részesedések értékelésére alkalmazandó)

5 – IFRS tőkemódszerek (a részesedések értékelésére alkalmazandó)

6 – az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 9. cikkének (4) bekezdése szerinti piaci értékelés

C0160

Szerzési érték

A birtokolt eszközök szerzési összértéke, felhalmozott kamatok nélkül számított tiszta érték. A 7. és 8. CIC-kategóriára nem vonatkozik.

C0170

Teljes Szolvencia II. szerinti érték

A 2009/138/EK irányelv 75. cikkében meghatározottak szerint kiszámított érték.

A következőket kell figyelembe venni:

a „Névérték” és a „Szolvencia II. egységár a névérték százalékában” szorzata és a „Felhalmozott kamat” összegének felel meg olyan eszközök esetében, ahol az első két mező releváns,

a „Mennyiség” és „A Szolvencia II. szerinti egységár” szorzatának felel meg olyan eszközök esetében, ahol ez a két mező releváns,

a 7., 8. és 9. eszközkategóriákba sorolandó eszközök esetében itt az eszköz Szolvencia II. szerinti értékét kell megadni.

C0180

Felhalmozott kamat

A kamatozó értékpapírok esetében az utolsó kamatszelvény után elhatárolt kamat összegét kell megadni. Fontos, hogy ez az érték a teljes Szolvencia II. szerinti érték tétel részét is képezi.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

Információ az eszközökről

C0040

Eszköz azonosító kódja

Eszköz azonosító kódja az alábbi fontossági sorrendben:

ISO 6166 szerinti ISIN-kód, amennyiben rendelkezésre áll

egyéb elismert kód (például CUSIP, Bloomberg Ticker, Reuters RIC)

a vállalkozás által megadott kód, amennyiben a fenti lehetőségek nem állnak rendelkezésre. A kódnak egyedinek és időben következetesnek kell lennie.

Amennyiben 2 vagy több eltérő pénznemben is kibocsátott eszközhöz ugyanazt az eszközazonosító-kódot kellene jelenteni, az eszközazonosító-kódot és a pénznem ISO 4217 szerinti alfabetikus kódját is meg kell adni az alábbi példa szerint: „kód + EUR”

C0050

Eszközazonosító kód típusa

Az „Eszközazonosító kód” mezőben alkalmazott azonosító kód típusa. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – ISO 6166 szerinti ISIN-kód

2 – CUSIP (a CUSIP (egységes értékpapír-azonosítási eljárásokkal foglalkozó bizottság) Service Bureau által az egyesült államokbeli és kanadai vállalatok számára meghatározott azonosító szám)

3 – SEDOL (a londoni tőzsde hivatalos napi értékpapírjegyzéke)

4 – WKN (Wertpapier Kenn-Nummer, a német alfanumerikus azonosító szám)

5 – Bloomberg Ticker (a társaságok értékpapírjait azonosító Bloomberg-betűkódok)

6 – BBGID (a globális Bloomberg-azonosító)

7 – Reuters RIC (a Reuters eszközkódja)

8 – FIGI (a pénzügyi instrumentumok globális azonosítója)

9 – A Nemzeti Kódkiadó Szervezetek Szövetségének tagjai által meghatározott egyéb kódok

99 – a vállalkozás által megadott kód

Amennyiben 2 vagy több eltérő pénznemben is kibocsátott eszközhöz ugyanazt az eszközazonosító kódot kellene jelenteni, és a C0040. oszlopban megjelölt kód az eszközazonosító-kódból és a pénznem ISO 4217 szerinti alfabetikus kódjából tevődik össze, az eszközazonosító-kód típusának a 9. opciót kell tükröznie és az eredeti eszközazonosító-kódot kell tartalmaznia, ahogy azt a következő példa is mutatja, amelyben az ISIN azonosító + pénznem kódot adták meg: „9/1”.

C0190

Mező megnevezése

A jelentett eszköz nevének (vagy ingatlan esetén a címének) a biztosító által meghatározott adatokkal való azonosítsa.

A következőket kell figyelembe venni:

a 8. CIC-kategóriát (Jelzáloghitelek és hitelek) illetően ha természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelről és hitelről van szó, e tételnek a hitel jellege szerint az „igazgatási, irányító vagy felügyelő testület tagjainak nyújtott hitelek” vagy az „egyéb természetes személyeknek nyújtott hitelek” megjelölést kell tartalmaznia, mivel ezeket az eszközöket nem szükséges egyénre szabni, A nem természetes személyeknek nyújtott hiteleket tételesen fel kell sorolni.

Ez a mező nem alkalmazandó a 95. CIC-kategóriára ([Saját hasznosítású] gépek és berendezések), mivel ezeket az eszközöket nem szükséges egyénre szabni, illetve a 71. és a 75. CIC-kategóriára.

C0200

Kibocsátó megnevezése

A kibocsátó, vagyis az eszközöket a befektetők számára kibocsátó intézmény megnevezése.

Ez a mező megegyezik az intézmény LEI-adatbázisban található nevével, ha van ilyen. Ha nincs, akkor az intézmény hivatalosan bejegyzett neve.

A következőket kell figyelembe venni:

a 4. CIC-kategóriát (Kollektív befektetési vállalkozások) illetően a kibocsátó neve az alapkezelő nevével egyezik meg,

a 7. CIC-kategóriát (Készpénz és betétek) illetően (kivéve a 71. CIC-t és a 75. CIC-t) a kibocsátó neve megegyezik a letétkezelő nevével,

a 8. CIC-kategóriát (Jelzáloghitelek és hitelek) illetően ha természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelről és hitelről van szó, e tételnek a hitel jellege szerint az „igazgatási, irányító vagy felügyelő testület tagjainak nyújtott hitelek” vagy az „egyéb természetes személyeknek nyújtott hitelek” megjelölést kell tartalmaznia, mivel ezeket az eszközöket nem szükséges egyénre szabni,

a 8. CIC-kategóriát (Jelzáloghitelek és hitelek) illetően a természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelek és hitelek kivételével az információ a hitelfelvevőre vonatkozik,

Ez a mező nem alkalmazandó a 71., a 75. és a 9. CIC-kategóriára (Ingatlan).

C0210

Kibocsátó kódja

A kibocsátó jogalany-azonosító (LEI) segítségével meghatározott azonosító kódja, amennyiben rendelkezésre áll.

Ha nem áll rendelkezésre, ezt a tételt nem kell jelenteni.

A következőket kell figyelembe venni:

a 4. CIC-kategóriát (Kollektív befektetési vállalkozások) illetően a kibocsátó kódja az alapkezelő kódjával egyezik meg,

a 7. CIC-kategóriát (Készpénz és betétek) illetően ( kivéve a 71. és a 75. CIC-kategóriát) a kibocsátó kódja megegyezik a letétkezelő kódjával,

a 8. CIC-kategóriát (Jelzáloghitelek és hitelek) illetően a természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelek és hitelek kivételével az információ a hitelfelvevőre vonatkozik,

ez a mező nem alkalmazandó a 71., a 75. és a 9. CIC-kategóriára (Ingatlanok);

ez a mező nem alkalmazandó a 8. CIC-kategóriára (Jelzáloghitelek és hitelek), amennyiben természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelekre és hitelekre vonatkozik.

C0220

A kibocsátó kódjának típusa

„A kibocsátó kódja” mezőben megadott kód típusának azonosítására szolgál. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – LEI

9 – Nincs

Ez a mező nem alkalmazandó a 8. CIC-kategóriára (Jelzáloghitelek és hitelek), amennyiben természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelekre és hitelekre vonatkozik.

Ez a mező nem alkalmazandó a 71., a 75. és a 9. CIC-kategóriára (Ingatlan).

C0230

Kibocsátó szektora

A kibocsátó gazdasági szektorát kell megadni az uniós gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszere (NACE) (a bizottsági rendeletben közzétett) legfrissebb változatában levő kódoknak megfelelően. Az ágazatok azonosításához elég a nemzetgazdasági ágat jelölő NACE-betűjelet feltüntetni (pl. az „A” vagy az „A0111” is elfogadott), kivéve a pénzügyi és biztosítási tevékenységekhez kapcsolódó NACE-besorolást, ahol a nemzetgazdasági ágat jelölő betűjel után az osztályt jelölő 4 numerikus karaktert is fel kell tüntetni (pl. „K6411”).

A következőket kell figyelembe venni:

a 4. CIC-kategóriát (Kollektív befektetési vállalkozások) illetően a kibocsátó gazdasági szektora az alapkezelő gazdasági szektorával egyezik meg,

a 7. CIC-kategóriát (Készpénz és betétek) illetően (kivéve a 71. és a 75. CIC-kategóriát) a kibocsátó szektora megegyezik a letétkezelő szektorával,

a 8. CIC-kategóriát (Jelzáloghitelek és hitelek) illetően a természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelek és hitelek kivételével az információ a hitelfelvevőre vonatkozik,

ez a mező nem alkalmazandó a 71., a 75. és a 9. CIC-kategóriára (Ingatlanok);

ez a mező nem alkalmazandó a 8. CIC-kategóriára (Jelzáloghitelek és hitelek), amennyiben természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelekre és hitelekre vonatkozik.

C0240

Kibocsátó csoport

A kibocsátó anyavállalatának neve. A kollektív befektetési vállalkozások esetében a csoporttal való kapcsolat az alapkezelőre vonatkozik.

Ez a mező megegyezik az intézmény LEI-adatbázisban található nevével, ha van ilyen. Ha nincs, akkor az intézmény hivatalosan bejegyzett neve.

A következőket kell figyelembe venni:

a 4. CIC-kategóriát (Kollektív befektetési vállalkozások) illetően a csoporttal való kapcsolat az alapkezelőre vonatkozik,

a 7. CIC-kategóriát (Készpénz és betétek) illetően ( kivéve a 71. és a 75. CIC-kategóriát) a csoporttal való kapcsolat a letétkezelőre vonatkozik,

A 8. CIC-kategóriát (Jelzáloghitelek és hitelek) illetően a természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelek és hitelek kivételével a csoporttal való kapcsolat a hitelfelvevőre vonatkozik;

Ez a mező nem alkalmazandó a jelzáloghitelek és hitelek elnevezésű 8. CIC-kategóriára (természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelek és hitelek esetében)

Ez a tétel nem alkalmazandó a 71., a 75. és a 9. CIC-kategóriára (Ingatlanok).

C0250

Kibocsátó csoport kódja

A kibocsátó csoport jogalany-azonosító (LEI) segítségével meghatározott azonosító kódja, amennyiben rendelkezésre áll.

Ha nem áll rendelkezésre jogalany-azonosító, ezt a tételt nem kell jelenteni.

A következőket kell figyelembe venni:

a 4. CIC-kategóriát (Kollektív befektetési vállalkozások) illetően a csoporttal való kapcsolat az alapkezelőre vonatkozik,

a 7. CIC-kategóriát (Készpénz és betétek) illetően (kivéve a 71. és a 75. CIC-kategóriát) a csoporttal való kapcsolat a letétkezelőre vonatkozik,

A 8. CIC-kategóriát (Jelzáloghitelek és hitelek) illetően a természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelek és hitelek kivételével a csoporttal való kapcsolat a hitelfelvevőre vonatkozik;

Ez a mező nem alkalmazandó a jelzáloghitelek és hitelek elnevezésű 8. CIC-kategóriára (természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelek és hitelek esetében)

Ez a tétel nem alkalmazandó a 71., a 75. és a 9. CIC-kategóriára (Ingatlanok).

C0260

A kibocsátó csoport kódjának típusa

A „Kibocsátó csoport kódja” mezőben megadott kód azonosítására szolgál. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – LEI

9 – Nincs

Ez a mező nem alkalmazandó a 8. CIC-kategóriára (Jelzáloghitelek és hitelek), amennyiben természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelekre és hitelekre vonatkozik.

Ez a mező nem alkalmazandó a 71., a 75. és a 9. CIC-kategóriára (Ingatlan).

C0270

Kibocsátó országa

A kibocsátó székhelye szerinti ország ISO 3166-1-alpha-2 kódja.

A kibocsátó helyét az eszközt kibocsátó intézmény címe alapján kell meghatározni.

A következőket kell figyelembe venni:

a 4. CIC-kategóriát (Kollektív befektetési vállalkozások) illetően a kibocsátó országa az alapkezelőhöz kapcsolódó ország,

a 7. CIC-kategóriát (Készpénz és betétek) illetően (kivéve a 71. és a 75. CIC-kategóriát) a kibocsátó országa megegyezik a letétkezelő országával,

a 8. CIC-kategóriát (Jelzáloghitelek és hitelek) illetően a természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelek és hitelek kivételével az információ a hitelfelvevőre vonatkozik;

ez a mező nem alkalmazandó a 71.,

a 75. és a 9. CIC-kategóriára (Ingatlanok);

ez a mező nem alkalmazandó a 8. CIC-kategóriára (Jelzáloghitelek és hitelek), amennyiben természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelekre és hitelekre vonatkozik.

Az alábbi lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

ISO 3166-1-alpha-2 kód

XA: szupranacionális kibocsátók – EU: az Európai Unió intézményei

C0280

Pénznem

Az eszköz pénznemének ISO 4217 szerinti alfabetikus kódját kell megadni.

A következőket kell figyelembe venni:

ez a mező nem alkalmazandó a jelzáloghitelek és hitelek elnevezésű 8. CIC-kategóriára (természetes személyeknek nyújtott jelzálogok és hitelek esetében, mivel ezeket az eszközöket nem szükséges egyénre szabni) és a 75. és a 95. CIC-kategóriára ([Saját használatú] gépek és berendezések) ugyanezen okból;

a 9. CIC-kategóriát illetően (kivéve a 95. CIC-kategóriát – [Saját hasznosítású] gépek és berendezések) a pénznem megegyezik azzal a pénznemmel, amelyben a befektetést lebonyolították.

C0290

CIC

Az e rendelet VI. mellékletében (CIC-táblázat) eszközök osztályozására alkalmazott kiegészítő azonosító kód. Egy eszköz CIC-táblázat szerinti osztályozása során a vállalkozásoknak a leginkább reprezentatív kockázatot kell figyelembe venniük, amelynek az eszköz ki van téve.

Az anyavállalatnak kell ellenőriznie és biztosítania, hogy a különböző vállalkozások által birtokolt egyazon értékpapír CIC-kódja megegyezzen a csoportszintű jelentésben feltüntetett kóddal.

C0300

Infrastrukturális beruházás

Ebben a mezőben kell megadni, hogy az eszköz infrastrukturális beruházás-e.

Az infrastrukturális beruházás a közszolgáltatásokba (például autópályadíjak, hidak, alagutak, kikötők és repülőterek, olaj- és gázelosztás, villamosenergia-elosztás és szociális infrastruktúra, például egészségügyi és oktatási létesítmények) való beruházás vagy a közszolgáltatások számára nyújtott kölcsön.

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Nem infrastrukturális beruházás

2 – Állami kezességvállalás: ha kifejezett állami kezességvállalás áll fenn

3 – Állami támogatás, ideértve az államháztartási kezdeményezést: ha a szektor támogatását kormányzati politika vagy államháztartási kezdeményezések mozdítják elő

4 – Szupranacionális kezességvállalás/támogatás: ha kifejezett szupranacionális kezességvállalás vagy támogatás áll fenn

9 – Egyéb: egyéb infrastrukturális kölcsönök vagy beruházások, amelyek nem tartoznak a fenti kategóriákba

C0310

Tulajdonrész kapcsolt vállalkozásokban, részesedésekkel együtt

Csak a 3. és 4. eszközkategóriára vonatkozik.

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a saját tőke vagy más részvény részesedés-e.

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Nem részesedés

2 – Az 1. módszer alá tartozó kapcsolt biztosítóban vagy viszontbiztosítóban lévő nem ellenőrzött részesedés

3 – A 2. módszer alá tartozó kapcsolt biztosítóban vagy viszontbiztosítóban lévő nem ellenőrzött részesedés

4 – Részesedés más pénzügyi ágazatban

5 – A 2. módszer alá tartozó leányvállalat

6 – Az 1. módszer alá tartozó egyéb stratégiai kapcsolt vállalkozásban lévő részesedés

7 – Az 1. módszer alá tartozó egyéb nem stratégiai kapcsolt vállalkozásban lévő részesedés

8 – Egyéb részesedések (pl. részesedés a 2. módszer alá tartozó egyéb vállalkozásokban)

C0320

Külső minősítés

Csak az 1., 2., 5. és 6. CIC-kategóriára vonatkozik.

Az eszköznek az adatszolgáltatás vonatkozási időpontjában érvényes, a kijelölt külső hitelminősítő intézmény (KHMI) által meghatározott besorolása.

Ez a mező nem vonatkozik olyan eszközökre, amelyek minősítésére a belső modellt alkalmazó biztosítók belső minősítést használnak. Amennyiben a belső modellt alkalmazó biztosító nem használ belső minősítést, ezt a tételt meg kell adni.

C0330

Kijelölt KHMI

Csak az 1., 2., 5. és 6. CIC-kategóriára vonatkozik.

A külső minősítést végző külső hitelminősítő intézmény (KHMI) nevét kell megadni az ESMA honlapján közzétett KHMI-k listájából.

Ha a „Külső minősítés” (C0320) mező ki van töltve, ezt a tételt is jelenteni kell.

C0340

Hitelminősítési besorolás

Csak az 1., 2., 5. és 6. CIC-kategóriára vonatkozik.

Az eszköznek a 2009/138/EK irányelv 109a. cikkének (1) bekezdésében meghatározottak szerint adott hitelminősítési besorolását kell megadni.

A Hitelminősítési besorolás tükrözi mindenekelőtt a standard formulát alkalmazó biztosítók által a hitelminőségen belsőleg végzett kiigazításokat.

Ez a mező nem vonatkozik olyan eszközökre, amelyek minősítésére a belső modellt alkalmazó biztosítók belső minősítést használnak. Amennyiben a belső modellt alkalmazó biztosító nem használ belső minősítést, ezt a tételt meg kell adni.

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

0 – 0-s hitelminősítési besorolás

1 – 1-es hitelminősítési besorolás

2 – 2-es hitelminősítési besorolás

3 – 3-as hitelminősítési besorolás

4 – 4-es hitelminősítési besorolás

5 – 5-ös hitelminősítési besorolás

6 – 6-os hitelminősítési besorolás

9 – Nem áll rendelkezésre besorolás

C0350

Belső minősítés

Csak az 1., 2., 5. és 6. CIC-kategóriára vonatkozik.

Belső modellt alkalmazó biztosítók eszközeinek belső minősítése, amennyiben a belső minősítéseket a belső modellezésben alkalmazzák. Ha egy belső modellt alkalmazó biztosító kizárólag külső minősítéseket használ, ezt a mezőt nem kell jelenteni.

C0360

Futamidő

Kizárólag az 1., 2., 4. (adott esetben, pl. a főleg kötvényekbe fektető kollektív befektetési vállalkozásoknál), 5. és 6. CIC-kategóriára vonatkozik.

Az eszköz futamideje, amely a „hátralévő módosított futamidő” fogalomnál kerül meghatározásra (az értékpapír lejáratáig fennmaradó időtartam alapján az adatszolgáltatás vonatkozási időpontjától számított módosított futamidő). Rögzített lejárat nélküli értékpapírok esetében az első visszahívási időpontot kell alkalmazni. A futamidőt a gazdasági érték alapján kell kiszámítani.

C0370

A Szolvencia II. szerinti egységár

Az összeget a jelentés pénznemében kell megadni.

Ezt a mezőt akkor kell jelenteni, ha a tábla első táblázatában („Információ a tartott pozíciókról”) található „Mennyiség” (C0130) mező ki van töltve.

Ha a „Szolvencia II. egységár a névérték százalékában” (C0380) mező ki van töltve, ezt a tételt nem kell jelenteni.

C0380

A Szolvencia II. szerinti egységár névértékének százaléka

A névérték mértéke százalékban, az eszközre vonatkozó, felhalmozott kamatok nélkül számított tiszta érték, adott esetben.

Ezt a mezőt akkor kell jelenteni, ha a tábla első táblázatában („Információ a tartott pozíciókról”) található „Névérték” (C0140) mező ki van töltve.

Ha a „Szolvencia II. szerinti egységár” (C0370) mező ki van töltve, ezt a mezőt nem kell jelenteni.

C0390

Lejárat időpontja

Csak az 1., 2., 5., 6. és 8. CIC-kategóriára és a 74. és 79. CIC-kategóriára vonatkozik.

A lejárat napjának ISO 8601 szerinti (éééé-hh-nn) kódját kell megadni.

Ez mindig megegyezik a lejárat időpontjával, még a visszahívható értékpapírok esetében is.

A következőket kell figyelembe venni:

Lejárat nélküli értékpapírok esetében a „9999–12–31” kódot kell használni.

A 8. CIC-kategóriát illetően (magánszemélyeknek nyújtott jelzáloghitelek és hitelek) a súlyozott (hitelösszegtől függő) hátralévő lejáratot kell jelenteni..

S.06.03 – Kollektív befektetési vállalkozások – az áttekintés elve szerint

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz a csoportok negyedéves és éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

Ez a tábla a kollektív befektetési vállalkozások vagy az alapba csomagolt befektetések és hasonló vállalkozások – ideértve azokat az eseteket, amikor ezek részesedések – áttekintéséről szóló információkat tartalmaz mögöttes eszközkategória, kibocsátó ország és pénznem szerinti bontásban. Az áttekintés során az összes eszközkategóriát, kibocsátó országot és pénznemet fel kell tüntetni. Alapok alapjai esetében az áttekintés ugyanezt a megközelítést alkalmazza.

Az országok azonosításakor az áttekintés elvét alkalmazva fel kell tüntetni az összes olyan országot, amely az alap több mint 5 %-át képviseli, és annyi országot kell feltüntetni, ahány együttesen az alap értékének legalább 90 %-át képviseli, vagyis a 90 %-os kritériumtól függetlenül az összes olyan országot szerepeltetni kell, amely az alap több mint 5 %-át képviseli.

Negyedéves adatokat csak akkor kell benyújtani, ha a csoport által birtokolt kollektív befektetési vállalkozások összes befektetéshez viszonyított, az S.02.01. tábla C0010/R0180. mezője plusz az S.02.01. tábla C0010/R0220. mezőjében foglalt kollektív befektetési vállalkozások plusz a C0010/R0090. mezőben foglalt kollektív befektetési vállalkozások és az S.02.01. tábla C0010/R0070. és C0010/RC0220. mezőjének összege közötti arányként kiszámított aránya 30 %-nál magasabb, ha kizárólag a 2009/138/EK irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszert használják. Amennyiben az 1. módszert alkalmazzák a 2. módszerrel kombinálva a 2009/138/EK irányelv 233. cikkének megfelelően vagy kizárólag a 2. módszert alkalmazzák, az arányt ki kell igazítani, hogy az S.06.02. tábla hatálya alá tartozó összes jogalanyra vonatkozó tétel feltüntetésre kerüljön.

A tételeket pozitív értékkel kell jelenteni, ha a vonatkozó előírások másként nem rendelkeznek.

Az ebben a táblában említett eszközkategóriák az e rendelet IV. mellékletében meghatározott eszközkategóriák, és kiegészítő azonosító kódokra való hivatkozások az e rendelet VI. mellékletében található CIC-táblázatra utalnak.

Ez a tábla az összes, az S.06.02. táblában tételesen jelentett kollektív befektetési vállalkozás vagy az alapba csomagolt befektetések és hasonló vállalkozások – ideértve azokat az eseteket, amikor ezek részesedések – áttekintéséről szóló információkat tartalmazza mögöttes eszközkategória szerinti bontásban. Ha egy kollektív befektetési vállalkozást vagy az alapba csomagolt befektetést és hasonló vállalkozást több vállalkozás birtokol, akkor azt ebben a táblában csak egyszer kell feltüntetni.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0010

Kollektív befektetési vállalkozások azonosító kódja

Eszköz azonosító kódja az alábbi fontossági sorrendben:

ISO 6166 szerinti ISIN-kód, amennyiben rendelkezésre áll

egyéb elismert kód (például CUSIP, Bloomberg Ticker, Reuters RIC)

a csoport által megadott kód, amennyiben a fenti opciók nem állnak rendelkezésre; e kódnak időben következetesnek kell lennie

C0020

Kollektív befektetési vállalkozások azonosító kódjának típusa

Az „eszközazonosító kód” mezőben alkalmazott azonosító kód típusa. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – ISO 6166 szerinti ISIN-kód

2 – CUSIP (a CUSIP (egységes értékpapír-azonosítási eljárásokkal foglalkozó bizottság) Service Bureau által az egyesült államokbeli és kanadai vállalatok számára meghatározott azonosító szám)

3 – SEDOL (a londoni tőzsde hivatalos napi értékpapírjegyzéke)

4 – WKN (Wertpapier Kenn-Nummer, a német alfanumerikus azonosító szám)

5 – Bloomberg Ticker (a társaságok értékpapírjait azonosító Bloomberg-betűkódok)

6 – BBGID (a globális Bloomberg-azonosító)

7 – Reuters RIC (a Reuters eszközkódja)

8 – FIGI (a pénzügyi instrumentumok globális azonosítója)

9 – a Nemzeti Kódkiadó Szervezetek Szövetségének tagjai által meghatározott egyéb kódok

99 – A csoport által megadott kód

C0030

Mögötteseszköz-kategória

A kollektív befektetési vállalkozásban lévő eszközkategóriákat, követeléseket és származtatott pénzügyi eszközöket kell megadni. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Államkötvények

2 – Vállalati kötvények

3L – Tőzsdén jegyzett részvények

3X – Tőzsdén nem jegyzett részvények

4 – Kollektív befektetési vállalkozások

5 – Strukturált értékpapírok

6 – Biztosítékkal fedezett értékpapírok

7 – Készpénz és betétek

8 – Jelzáloghitelek és hitelek

9 – Ingatlanok

0 – Egyéb befektetések (ideértve a követeléseket)

A– Futures ügyletek

B-Vételi opciók

C – Eladási opciók

D – Swap ügyletek

E – Forward ügyletek

F – Hitelderivatívák

L – Kötelezettségek

Amennyiben az áttekintés alapok alapjára vonatkozik, a „4 – Kollektív befektetési vállalkozások” kategória kizárólag a nem jelentős maradványértékek esetében választható.

C0040

Kibocsátó ország

A C0030. oszlopban megadott eszközkategóriák kibocsátó ország szerinti bontása. A kibocsátó helye szerinti országot kell megadni.

A kibocsátó helyét az eszközt kibocsátó intézmény címe alapján kell meghatározni.

Az alábbi lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

ISO 3166-1-alpha-2 kód

XA: szupranacionális kibocsátók

EU: az Európai Unió intézményei

AA küszöbérték alkalmazása miatt összesített országok

Ez a tétel nem alkalmazandó a 8. és a 9. kategóriára, mivel azok a C0030. oszlopban kerültek jelentésre.

C0050

Pénznem

Ebben a mezőben kell megadni, hogy az eszközkategória pénzneme a jelentés pénzneme vagy külföldi pénznem. A jelentés pénznemétől eltérő valamennyi pénznem külföldi pénznemnek számít. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – A jelentés pénzneme

2 – Külföldi pénznem

C0060

Teljes összeg

A kollektív befektetési vállalkozásokon keresztül befektetett összegek eszközkategóriánként, országonként és pénznemenként.

Kötelezettségek esetében pozitív értékeket kell megadni.

Származtatott pénzügyi eszközök esetében a teljes összeg lehet pozitív (ha eszköz) és negatív is (ha kötelezettség).

S.07.01 – Strukturált termékek

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz a csoportok éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

Az ebben a táblában említett eszközkategóriák az e rendelet IV. mellékletében meghatározott eszközkategóriák, és kiegészítő azonosító kódokra való hivatkozások az e rendelet VI. mellékletében található CIC-táblázatra utalnak.

A strukturált termékek az 5. (Strukturált értékpapírok) és a 6. eszközkategóriába (Biztosítékkal fedezett értékpapírok) tartozó eszközök.

Ezt a táblát csak akkor kell benyújtani, ha az e rendelet IV. mellékletében (Eszközkategóriák) meghatározottaknak megfelelően az 5. (Strukturált értékpapírok) és a 6. eszközkategóriába (Biztosítékkal fedezett értékpapírok) besorolt eszközök és az S.02.01. tábla C0010/R0070. és C0010/R0220. mezői összegének arányaként meghatározott strukturált termékek összege meghaladja az 5 %-ot, ha kizárólag a 2009/138/EK irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszert használják. Amennyiben az 1. módszert alkalmazzák a 2. módszerrel kombinálva a 2009/138/EK irányelv 233. cikkének megfelelően vagy kizárólag a 2. módszert alkalmazzák, az arányt ki kell igazítani, hogy az S.06.02. tábla hatálya alá tartozó összes jogalanyra vonatkozó tétel feltüntetésre kerüljön.

Egyes esetekben a strukturált termékek típusa (C0070) határozza meg a strukturált termékbe ágyazott származtatott pénzügyi eszközt. Ebben az esetben akkor kell választani ezt a besorolást, ha a strukturált termék rendelkezik az említett beágyazott származtatott pénzügyi eszközzel.

Ez a tábla az 1. módszerre (konszolidált beszámolón alapuló módszer), a 2. módszerre (levonási és aggregálási módszer) és az 1. és a 2. módszerek kombinációjára alkalmazandó.

Amennyiben kizárólag az 1. módszert alkalmazzák, a jelentésnek tükröznie kell a portfóliójában tartott, a csoportfelügyelet alá tartozó strukturált értékpapírok és fedezett értékpapírok konszolidált pozícióját a csoporton belüli ügyletek nélkül. Az adatszolgáltatást a következőképpen kell biztosítani:

„A vállalkozás hivatalos megnevezése – C0010” és „A vállalkozás azonosító kódja – C0020” tételeket nem kell jelenteni;

a részesedő biztosítók és viszontbiztosítók, a biztosítói holdingtársaságok vagy a vegyes pénzügyi holdingtársaságok által közvetlenül birtokolt strukturált termékeket tételesen fel kell sorolni,

a 2015/35/EU felhatalmazáson alapuló rendelet 335. cikke (1) bekezdésének a), b) vagy c) pontja szerint konszolidált vállalkozások által birtokolt strukturált termékeket tételesen fel kell sorolni;

az egyéb kapcsolt vállalkozások által birtokolt strukturált termékeket nem kell feltüntetni.

Amennyiben kizárólag a 2. módszert alkalmazzák, a jelentésbe bele kell foglalni a részesedő vállalkozások és a biztosítói holdingtársaságok vagy vegyes pénzügyi holdingtársaságok és leányvállalataik által birtokolt strukturált értékpapírok és fedezett értékpapírok részletes listáját, függetlenül az alkalmazott arányos részesedéstől. Az adatszolgáltatást a következőképpen kell biztosítani:

„A vállalkozás hivatalos megnevezése – C0010” és „A vállalkozás azonosító kódja – C0020” tételeket be kell jelenteni;

a részesedő biztosítók és viszontbiztosítók, a biztosítói holdingtársaságok vagy a vegyes pénzügyi holdingtársaságok által közvetlenül birtokolt strukturált termékeket tételesen fel kell sorolni,

a biztosítók és viszontbiztosítók, a biztosítói holdingtársaságok, a kiegészítő szolgáltatásokat végző vállalkozások és a különleges célú gazdasági egységek – amelyek (európai gazdasági térségi, Európai Gazdasági Térségen kívüli egyenértékű és Európai Gazdasági Térségen kívüli nem egyenértékű) leányvállalatok – által birtokolt strukturált termékeket tételesen fel kell sorolni vállalkozásonkénti bontásban,

az egyéb kapcsolt vállalkozások által birtokolt strukturált termékeket nem kell feltüntetni.

Ha az 1. és 2. módszer kombinációját alkalmazzák, a jelentés egyik része a csoportfelügyelet alá tartozó, birtokolt és kötelezően jelentendő strukturált értékpapírok és fedezett értékpapírok konszolidált pozícióját mutatja be a csoporton belüli ügyletek nélkül, a jelentés másik részében pedig a részesedő vállalkozások és a biztosítói holdingtársaságok vagy vegyes pénzügyi holdingtársaságok és leányvállalataik által birtokolt strukturált értékpapírok és fedezett értékpapírok részletes listája szerepel, függetlenül az alkalmazott arányos részesedéstől.

Az adatszolgáltatás első részét a következőképpen kell biztosítani:

„A vállalkozás hivatalos megnevezése – C0010” és „A vállalkozás azonosító kódja – C0020” tételeket nem kell jelenteni;

a részesedő biztosítók és viszontbiztosítók, a biztosítói holdingtársaságok vagy a vegyes pénzügyi holdingtársaságok által közvetlenül birtokolt strukturált termékeket tételesen fel kell sorolni,

a 2015/35/EU felhatalmazáson alapuló rendelet 335. cikke (1) bekezdésének a), b) vagy c) pontja szerint konszolidált vállalkozások által birtokolt strukturált termékeket tételesen fel kell sorolni;

az egyéb kapcsolt vállalkozások által birtokolt strukturált termékeket nem kell feltüntetni.

Az adatszolgáltatás második részét a következőképpen kell biztosítani:

„A vállalkozás hivatalos megnevezése – C0010” és „A vállalkozás azonosító kódja – C0020” tételeket be kell jelenteni,

a 2. módszer alá tartozó részesedő biztosítók és viszontbiztosítók, a biztosítói holdingtársaságok vagy a vegyes pénzügyi holdingtársaságok által közvetlenül birtokolt strukturált termékeket tételesen fel kell sorolni,

a 2. módszer alá tartozó biztosítók és viszontbiztosítók, a biztosítói holdingtársaságok, a kiegészítő szolgáltatásokat végző vállalkozások és a különleges célú gazdasági egységek – amelyek (európai gazdasági térségi, Európai Gazdasági Térségen kívüli egyenértékű és Európai Gazdasági Térségen kívüli nem egyenértékű) leányvállalatok – által birtokolt strukturált termékeket tételesen fel kell sorolni vállalkozásonkénti bontásban,

a 2. módszer alá tartozó egyéb kapcsolt vállalkozások által birtokolt strukturált termékeket nem kell feltüntetni.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0010

A vállalkozás hivatalosan bejegyzett neve

A strukturált terméket birtokló, a csoportfelügyelet alá tartozó vállalkozás hivatalos megnevezése.

Ezt a tételt kizárólag akkor kell kitölteni, ha a levonási és aggregálási módszer alá tartozó részesedő vállalkozások, biztosítói holdingtársaságok vagy vegyes pénzügyi holdingtársaságok és leányvállalatok által birtokolt strukturált termékekhez kapcsolódik.

C0020

Vállalkozás azonosító kódja

Az azonosító kód (ha van) megadása a következő sorrend szerint:

jogalany-azonosító (LEI);

egyedi kód.

Egyedi kód:

a csoportfelügyelet hatálya alá tartozó EGT-biztosítók/viszontbiztosítók és az EGT által szabályozott más vállalkozások esetében: a vállalkozás illetékes felügyeleti hatósága által meghatározott, a helyi piacon használt azonosító kód;

EGT-n kívüli biztosító/viszontbiztosító és a csoportfelügyelet hatálya alá tartozó, nem szabályozott más vállalkozás esetében az azonosító kódot a csoport határozza meg. Az egyes EGT-n kívüli biztosítók/viszontbiztosítók és a nem szabályozott vállalkozások azonosító kódjának meghatározása során a csoport következetesen a következő formátumot alkalmazza:

az anyavállalat azonosító kódja + a biztosító/viszontbiztosító országának ISO 3166-1 alpha-2 kódja + 5 számjegy

C0030

Vállalkozás azonosító kódjának típusa

A „Vállalkozás azonosító kódja” tételnél alkalmazott azonosító kód típusa. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – LEI

2 – Egyedi kód

C0040

Eszköz azonosító kódja

A strukturált termék azonosító kódja az S.06.02. táblában megadottak szerint a következő fontossági sorrendben:

ISO 6166 szerinti ISIN-kód, amennyiben rendelkezésre áll

egyéb elismert kód (például CUSIP, Bloomberg Ticker, Reuters RIC)

a vállalkozás által megadott kód, amennyiben a fenti lehetőségek nem állnak rendelkezésre. A kódnak időben következetesnek kell lennie és nem használható fel más termék megjelölésére.

Amennyiben 2 vagy több eltérő pénznemben is kibocsátott eszközhöz ugyanazt az eszközazonosító kódot kellene jelenteni, az eszközazonosító-kódot és a pénznem ISO 4217 szerinti alfabetikus kódját is meg kell adni az alábbi példa szerint: „kód + EUR”

C0050

Eszközazonosító kód típusa

Az „eszközazonosító kód” mezőben alkalmazott azonosító kód típusa. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – ISO 6166 szerinti ISIN-kód

2 – CUSIP (a CUSIP (egységes értékpapír-azonosítási eljárásokkal foglalkozó bizottság) Service Bureau által az egyesült államokbeli és kanadai vállalatok számára meghatározott azonosító szám)

3 – SEDOL (a londoni tőzsde hivatalos napi értékpapírjegyzéke)

4 – WKN (Wertpapier Kenn-Nummer, a német alfanumerikus azonosító szám)

5 – Bloomberg Ticker (a társaságok értékpapírjait azonosító Bloomberg-betűkódok)

6 – BBGID (a globális Bloomberg-azonosító)

7 – Reuters RIC (a Reuters eszközkódja)

8 – FIGI (a pénzügyi instrumentumok globális azonosítója)

9 – a Nemzeti Kódkiadó Szervezetek Szövetségének tagjai által meghatározott egyéb kódok

99 – a vállalkozás által megadott kód

Amennyiben 2 vagy több eltérő pénznemben is kibocsátott eszközhöz ugyanazt az eszközazonosító kódot kellene jelenteni, és a C0040. oszlopban megjelölt kód az eszközazonosító-kódból és a pénznem ISO 4217 szerinti alfabetikus kódjából tevődik össze, az eszközazonosító-kód típusának a 9. opciót kell tükröznie és az eredeti eszközazonosító-kódot kell tartalmaznia, ahogy azt a következő példa is mutatja, amelyben az ISIN azonosító + pénznem kódot adták meg: „9/1”.

C0060

Biztosíték típusa

A biztosíték típusát kell megadni a IV. mellékletben (Eszközkategóriák) meghatározott eszközkategóriák segítségével. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Államkötvények

2 – Vállalati kötvények

3 – Saját tőke

4 – Kollektív befektetési vállalkozások

5 – Strukturált értékpapírok

6 – Biztosítékkal fedezett értékpapírok

7 – Készpénz és betétek

8 – Jelzáloghitelek és hitelek

9 – Ingatlanok

0 – Egyéb befektetések

10 – Nincs biztosíték

Amennyiben egy strukturált termékre egynél több biztosítékkategória is vonatkozik, a rá leginkább jellemző kategóriát kell megjelölni.

C0070

A strukturált termék típusa

A strukturált termék típusát kell megadni. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Hitelkockázati eseményhez kapcsolt értékpapírok

Beágyazott hitelderivatívákkal (például hitel-nemteljesítési csereügyletekkel vagy hitel-nemteljesítési opciós ügyletekkel) rendelkező értékpapír vagy betét

2 – Állandó lejáratú swapügyletek

(beágyazott kamatláb-swapügylettel rendelkező értékpapír, ahol a változó kamatozás részt rendszeresen visszaállítják a fix lejáratú piaci kamatlábnak megfelelően.)

3 – Eszközfedezetű értékpapírok

(eszközt biztosítékként felhasználó értékpapír)

4 – Jelzáloghitellel fedezett értékpapírok

(ingatlant fedezetként felhasználó értékpapír)

5 – Üzleti ingatlannal fedezett értékpapírok

(ingatlant, úgymint kiskereskedelmi ingatlant, irodai ingatlant, ipari ingatlant, társasházakat vagy hoteleket fedezetként felhasználó értékpapír.)

6 – Fedezett adósságkötelezvények

(portfólióval fedezett strukturált hitelviszonyt megtestesítő értékpapír, amely portfólió vállalati vagy szuverén piaci szereplők által kibocsátott, biztosítékkal fedezett vagy biztosítékkal nem fedezett kötvényekből vagy a hitelező bankok által a vállalati kereskedelmi és ipari hitelek felvevőinek nyújtott, biztosítékkal fedezett vagy biztosítékkal nem fedezett hitelekből áll.)

7 – Hitellel fedezett kötelezvények

(értékpapír, mely egy hitelportfólió alapjának mögöttes értékpapírja, amelynél az értékpapírból eredő pénzáramlások a portfólióból származnak.)

8 – Jelzáloggal fedezett kötelezvények (jelzáloglevelek)

(kötvények, hitelek és egyéb eszközök halmaza (pool) által fedezett befektetési minősítésű értékpapír.)

9 – Kamatlábhoz kapcsolt értékpapírok és betétek

10 – Részvényhez és részvénypiaci árfolyamhoz kapcsolt értékpapírok és betétek

11 – Devizához és tőzsdeárukhoz kapcsolt értékpapírok és betétek

12 – Hibrid kapcsolt értékpapírok és betétek

(ide tartoznak az ingatlanhoz kapcsolt és a tulajdonviszonyt megtestesítő értékpapírok)

13 – Piachoz kapcsolt értékpapírok és betétek

14 – Biztosításhoz kapcsolt értékpapírok és betétek, ideértve a katasztrófa- és időjárás-kockázatokat, valamint a halandósági kockázatot fedező értékpapírokat

99 – Egyéb, a fenti kategóriákhoz nem tartozó értékpapírok

C0080

Tőkevédelem

Ebben a mezőben kell megadni, ha a termék tőkevédelemben részesül. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Teljes tőkevédelem

2 – Részleges tőkevédelem

3 – Nincs tőkevédelem

C0090

Mögöttes értékpapír/index/portfólió

A mögöttes biztosíték típusát kell megadni. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Részvények és alapok (részvények kiválasztott csoportja vagy kosara)

2 – Valutanem (valutanemek kiválasztott csoportja vagy kosara)

3 – Kamatláb és hozamok (kötvényindexek, hozamgörbék, a rövidebb és hosszabb távú lejáratok érvényes kamatlábainak különbsége, hitelképességi kamatkülönbözetek, inflációs ráták és egyéb kamatlábak vagy hozam-referenciaértékek)

4 – Tőzsdeáruk (kiválasztott, alapvető áru vagy áruk csoportja)

5 – Index (egy kiválasztott index teljesítménye)

6 – Többféle (a fenti lehetséges típusok kombinációja)

9 – A fenti opciókba nem tartozó egyéb típusok (pl. egyéb gazdasági mutatók)

C0100

Lehívhatóság vagy visszaválthatóság

Ebben a mezőben kell megadni, ha a termék rendelkezik lehívási és/vagy visszaváltási jellemzőkkel, illetve adott esetben mindkettővel. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Lehívás a vevő által

2 – Lehívás az eladó által

3 – Visszaváltás a vevő által

4 – Visszaváltás az eladó által

5 – A fenti lehetőségek bármilyen kombinációja

C0110

(A15)

Szintetikus strukturált termék

Ebben a mezőben kell megadni, ha ez a termék egy eszközátruházás nélküli strukturált termék (pl. olyan termék, amely nem eredményezi az eszközök átadását – kivéve a készpénzt –, ha egy kedvezőtlen/kedvező esemény történik). Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Strukturált termék eszközátruházás nélkül

2 – Strukturált termék eszközátruházással

C0120

Előtörleszthető strukturált termék

Ebben a mezőben kell megadni, ha ez olyan strukturált termék, amelynél a – tőke előzetes, nem tervezett törlesztésének tekintett – előtörlesztés megengedett. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Előtörleszthető strukturált termék

2 – Nem előtörleszthető strukturált termék

C0130

Biztosíték értéke

A strukturált termékhez a biztosíték jellege ellenére hozzákapcsolt biztosíték teljes összege.

A portfólióalapú biztosítékkal történő fedezés esetén kizárólag az egyedi szerződésben említett értéket, és nem a végösszeget kell jelenteni.

C0140

A biztosíték portfóliója

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a strukturált termék biztosítéka a biztosító által birtokolt strukturált termékek közül csak egy strukturált terméket vagy egynél többet is lefed-e. A nettó pozíciók a strukturált termékekben tartott pozíciókat jelölik. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Szerződések egy csoportjából eredő nettó pozíciók alapján kiszámított biztosíték

2 – Egy szerződés alapján kiszámított biztosíték

10 – Nincs biztosíték

C0150

Rögzített éves tőkemegtérülés

A (tizedesjegyre kerekített) kamatszelvényt kell megadni, amennyiben alkalmazandó az 5. (Strukturált értékpapírok) és a 6. CIC-kategóriára (Biztosítékkal fedezett értékpapírok).

C0160

Változó éves tőkemegtérülés

A változó tőkemegtérülési rátát kell megadni, amennyiben alkalmazandó az 5. (Strukturált értékpapírok) és a 6. CIC-kategóriára (Biztosítékkal fedezett értékpapírok). Ezt leggyakrabban a piaci referenciaértékkel plusz a kamatkülönbözetekkel azonosítják, vagy egy portfólió vagy (mögöttes függő) index teljesítményétől függő megtérülésként, illetve – többek között – a mögöttes eszköz (irányfüggő) árának iránya által meghatározott összetettebb megtérülésként.

C0170

Nemteljesítési veszteség

A befektetett összeg (tizedesjegyre kerekített, tehát például az 5 % 0,05-ként feltüntetett) azon százaléka, amely a nemteljesítés után nem fog megtérülni az 5. (Strukturált értékpapírok) és a 6. CIC-kategória (Biztosítékkal fedezett értékpapírok) esetében.

Ha a szerződés ilyen információt nem tartalmaz, ezt a mezőt nem kell jelenteni. Ez a tétel nem vonatkozik a nem hiteljellegű strukturált termékekre.

C0180

Alsó küszöbérték

A szerződésben meghatározott veszteség százaléka (tizedesjegyre kerekítve), amely felett a veszteség – adott esetben – befolyásolja a strukturált terméket az 5. (Strukturált értékpapírok) és a 6. CIC-kategória (Biztosítékkal fedezett értékpapírok) esetében. Ez a tétel nem vonatkozik a nem hiteljellegű strukturált termékekre.

C0190

Felső küszöbérték

A szerződésben meghatározott veszteség százaléka (tizedesjegyre kerekítve), amely felett a veszteség – adott esetben – a strukturált terméket már nem befolyásolja az 5. (Strukturált értékpapírok) és a 6. CIC-kategória (Biztosítékkal fedezett értékpapírok) esetében. Ez a tétel nem vonatkozik a nem hiteljellegű strukturált termékekre.

S.08.01 – Nyitott pozíciójú származtatott termékek

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz a csoportok negyedéves és éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

A származtatott pénzügyi eszközök e táblában említett kategóriái az e rendelet IV. mellékletében meghatározott kategóriák, és kiegészítő azonosító kódokra való hivatkozások az e rendelet VI. mellékletében található CIC-táblázatra utalnak. Ez a tábla a csoport által közvetlenül tartott, az A–F. kategóriába besorolható származtatott pénzügyi eszközök tételes (vagyis nem áttekintő) listáját tartalmazza.

A származtatott pénzügyi eszközök eszköznek minősülnek, amennyiben a Szolvencia II. szerinti értékük pozitív vagy nulla. Ha a Szolvencia II. szerinti értékük negatív, vagy a biztosító bocsátotta őket ki, akkor kötelezettségnek minősülnek. Mind az eszköznek, mind a kötelezettségnek minősülő származtatott termékeket fel kell tüntetni.

A táblában szerepeltetni kell az összes származtatott ügyletet, amely a jelentési időszakban létezett és a jelentés vonatkozási időpontja előtt nem zárult le.

Ha ugyanazzal a származtatott pénzügyi eszközzel gyakran kereskednek, ami többszörös nyitott pozíciót eredményez, a származtatott pénzügyi eszköz összesített vagy nettó formában is jelenthető az összes releváns tételhez kapcsolódó specifikus előírásoknak megfelelően, amíg az összes releváns jellemzőjük közös.

A tételeket pozitív értékkel kell jelenteni, ha a vonatkozó előírások másként nem rendelkeznek.

A származtatott pénzügyi eszköz olyan pénzügyi instrumentum vagy más ügylet, amely az alábbi három jellemző mindegyikével rendelkezik:

g)

értéke egy meghatározott kamatláb, pénzügyi instrumentum ára, tőzsdei áru ára, devizaárfolyam, árindex vagy kamatindex, hitelminősítés vagy hitelindex, vagy ezekhez hasonló (időnként „mögöttesnek” nevezett) változók módosulása miatt változik – nem pénzügyi változó esetében a változó egyik szerződő félre sem lehet jellemző;

h)

nem igényel kezdeti nettó befektetést vagy kismértékű kezdeti nettó befektetést igényel más olyan szerződésekhez képest, amelyek a piaci körülmények változásaira várhatóan hasonlóan reagálnának;

i)

amelyet egy jövőbeni időpontban rendeznek.

Ez a tábla a következő két táblázatból áll: Információ a tartott pozíciókról és Információ a származtatott termékekről.

Az „Információ a tartott pozíciókról” táblázatban minden egyes származtatott terméket külön kell jelenteni annyi sorban, amennyi az adott táblázatban megjelölt összes tétel megfelelő kitöltéséhez szükséges. Ha ugyanazon származtatott pénzügyi eszköz esetében egy változóhoz két érték párosítható, akkor a származtatott pénzügyi eszközt egynél több sorban kell jelenteni.

Az egy párnál több pénznemmel rendelkező származtatott pénzügyi eszközök esetében a termékeket szét kell bontani a párok elemei szerint és külön sorban kell jelenteni őket.

Az „Információ a származtatott pénzügyi eszközökről” táblázatban minden egyes származtatott pénzügyi eszközt külön kell jelenteni úgy, hogy minden eszköz külön sorban jelenjen meg, és a táblázatban megjelölt összes mezőt ki kell tölteni.

Amennyiben kizárólag az 1. módszert alkalmazzák, a jelentésnek tükröznie kell a csoportfelügyelet alá tartozó, tartott és származtatott pénzügyi eszközök konszolidált pozícióját a csoporton belüli ügyletek nélkül. Az adatszolgáltatást a következőképpen kell biztosítani:

„A vállalkozás hivatalos megnevezése – C0010” és „A vállalkozás azonosító kódja – C0020” tételeket nem kell jelenteni;

a részesedő biztosítók és viszontbiztosítók, a biztosítói holdingtársaságok vagy a vegyes pénzügyi holdingtársaságok által birtokolt származtatott termékeket tételesen fel kell sorolni,

a 2015/35/EU felhatalmazáson alapuló rendelet 335. cikke (1) bekezdésének a), b) vagy c) pontja szerint konszolidált vállalkozások által birtokolt származtatott pénzügyi eszközöket tételesen fel kell sorolni;

az egyéb kapcsolt vállalkozások által birtokolt származtatott pénzügyi eszközöket nem kell feltüntetni.

Amennyiben kizárólag a 2. módszert alkalmazzák, a jelentésbe bele kell foglalni a részesedő vállalkozások és a biztosítói holdingtársaságok vagy vegyes pénzügyi holdingtársaságok és leányvállalataik által birtokolt származtatott termékek részletes listáját, függetlenül az alkalmazott arányos részesedéstől. Az adatszolgáltatást a következőképpen kell biztosítani:

„A vállalkozás hivatalos megnevezése – C0010” és „A vállalkozás azonosító kódja – C0020” tételeket be kell jelenteni;

a részesedő biztosítók és viszontbiztosítók, a biztosítói holdingtársaságok vagy a vegyes pénzügyi holdingtársaságok által birtokolt származtatott termékeket tételesen fel kell sorolni,

a biztosítók és viszontbiztosítók, a biztosítói holdingtársaságok, a kiegészítő szolgáltatásokat végző vállalkozások és a különleges célú gazdasági egységek – amelyek (európai gazdasági térségi, Európai Gazdasági Térségen kívüli egyenértékű és Európai Gazdasági Térségen kívüli nem egyenértékű) leányvállalatok – által birtokolt származtatott pénzügyi eszközöket tételesen fel kell sorolni vállalkozásonkénti bontásban;

az egyéb kapcsolt vállalkozások által birtokolt származtatott pénzügyi eszközöket nem kell feltüntetni.

Ha az 1. és 2. módszer kombinációját alkalmazzák, a jelentés egyik része a csoportfelügyelet alá tartozó, birtokolt és kötelezően jelentendő származtatott pénzügyi eszközök konszolidált pozícióját mutatja be a csoporton belüli ügyletek nélkül, a jelentés másik részében pedig a részesedő vállalkozások és a biztosítói holdingtársaságok vagy vegyes pénzügyi holdingtársaságok és leányvállalataik által birtokolt származtatott termékek részletes listája szerepel, függetlenül az alkalmazott arányos részesedéstől.

Az adatszolgáltatás első részét a következőképpen kell biztosítani:

„A vállalkozás hivatalos megnevezése – C0010” és „A vállalkozás azonosító kódja – C0020” tételeket nem kell jelenteni;

a részesedő biztosítók és viszontbiztosítók, a biztosítói holdingtársaságok vagy a vegyes pénzügyi holdingtársaságok által birtokolt származtatott termékeket tételesen fel kell sorolni,

a 2015/35/EU felhatalmazáson alapuló rendelet 335. cikke (1) bekezdésének a), b) vagy c) pontja szerint konszolidált vállalkozások által birtokolt származtatott pénzügyi eszközöket tételesen fel kell sorolni;

az egyéb kapcsolt vállalkozások által birtokolt származtatott pénzügyi eszközöket nem kell feltüntetni.

Az adatszolgáltatás második részét a következőképpen kell biztosítani:

„A vállalkozás hivatalos megnevezése – C0010” és „A vállalkozás azonosító kódja – C0020” tételeket jelenteni kell;

a 2. módszer alá tartozó részesedő biztosítók és viszontbiztosítók, a biztosítói holdingtársaságok vagy a vegyes pénzügyi holdingtársaságok által birtokolt származtatott pénzügyi eszközöket tételesen fel kell sorolni,

a 2. módszer alá tartozó biztosítók és viszontbiztosítók, a biztosítói holdingtársaságok, a kiegészítő szolgáltatásokat végző vállalkozások és a különleges célú gazdasági egységek – amelyek (európai gazdasági térségi, Európai Gazdasági Térségen kívüli egyenértékű és Európai Gazdasági Térségen kívüli nem egyenértékű) leányvállalatok – által birtokolt származtatott pénzügyi eszközöket tételesen fel kell sorolni vállalkozásonkénti bontásban;

a 2. módszer alá tartozó egyéb kapcsolt vállalkozások által birtokolt származtatott termékeket nem kell feltüntetni.

A Külső minősítés (C0290) és a Kijelölt KHMI (C0300) oszlopok esetén az információ benyújtása az alábbi körülmények fennállása esetén korlátozott (nem jelentett) lehet:

g)

a nemzeti felügyeleti hatóság határozata alapján a 2009/138/EK irányelv 254. cikkének (2) bekezdése értelmében; vagy

h)

a nemzeti felügyeleti hatóság határozatával olyan esetekben, amikor a biztosítóknak és a viszontbiztosítóknak a befektetési területen kiszervezési megállapodásaik vannak érvényben, ami miatt ez a konkrét információ nem érhető el közvetlenül a biztosító számára.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

Információ a tartott pozíciókról

C0010

A vállalkozás hivatalosan bejegyzett neve

A származtatott pénzügyi eszközt birtokló, a csoportfelügyelet alá tartozó vállalkozás hivatalos megnevezése.

Ezt a tételt kizárólag akkor kell kitölteni, ha a levonási és aggregálási módszer alá tartozó részesedő vállalkozások, biztosítói holdingtársaságok, vegyes pénzügyi holdingtársaságok és leányvállalatok által birtokolt származtatott termékekhez kapcsolódik.

C0020

Vállalkozás azonosító kódja

Az azonosító kód (ha van) megadása a következő sorrend szerint:

jogalany-azonosító (LEI);

egyedi kód.

Egyedi kód:

a csoportfelügyelet hatálya alá tartozó EGT-biztosítók/viszontbiztosítók és az EGT által szabályozott más vállalkozások esetében: a vállalkozás illetékes felügyeleti hatósága által meghatározott, a helyi piacon használt azonosító kód;

EGT-n kívüli biztosító/viszontbiztosító és a csoportfelügyelet hatálya alá tartozó, nem szabályozott más vállalkozás esetében az azonosító kódot a csoport határozza meg. Az egyes EGT-n kívüli biztosítók/viszontbiztosítók és a nem szabályozott vállalkozások azonosító kódjának meghatározása során a csoport következetesen a következő formátumot alkalmazza:

az anyavállalat azonosító kódja + a biztosító/viszontbiztosító országának ISO 3166-1 alpha-2 kódja + 5 számjegy

C0030

Vállalkozás azonosító kódjának típusa

A „Vállalkozás azonosító kódja” tételnél alkalmazott azonosító kód típusa. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – LEI

2 – Egyedi kód

C0040

Származtatott pénzügyi eszköz azonosító kódja

Származtatott pénzügyi eszköz azonosító kódja az alábbi fontossági sorrendben:

ISO 6166 szerinti ISIN-kód, amennyiben rendelkezésre áll

egyéb elismert kód (például CUSIP, Bloomberg Ticker, Reuters RIC)

a vállalkozás által megadott kód, amennyiben a fenti lehetőségek nem állnak rendelkezésre; e kódnak tartósan következetesnek kell lennie

C0050

A származtatott pénzügyi eszköz azonosító kódjának típusa

A „Származtatott termék azonosító kódja” mezőben alkalmazott azonosító kód típusa. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – ISO 6166 szerinti ISIN-kód

2 – CUSIP (a CUSIP (egységes értékpapír-azonosítási eljárásokkal foglalkozó bizottság) Service Bureau által az egyesült államokbeli és kanadai vállalatok számára meghatározott azonosító szám)

3 – SEDOL (a londoni tőzsde hivatalos napi értékpapírjegyzéke)

4 – WKN (Wertpapier Kenn-Nummer, a német alfanumerikus azonosító szám)

5 – Bloomberg Ticker (a társaságok értékpapírjait azonosító Bloomberg-betűkódok)

6 – BBGID (a globális Bloomberg-azonosító)

7 – Reuters RIC (a Reuters eszközkódja)

8 – FIGI (a pénzügyi instrumentumok globális azonosítója)

9 – a Nemzeti Kódkiadó Szervezetek Szövetségének tagjai által meghatározott egyéb kódok

99 – a biztosító által megadott kód

C0060

Portfólió

Élet, nem-élet, részvényesek alapjai, általános (nincs bontás) és elkülönített alapok szerinti bontás. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Életbiztosítás

2 – Nem–életbiztosítás

3 – Elkülönített alapok

4 – Egyéb belső alapok

5 – Részvényesek alapjai

6 – Általános

A bontás – az elkülönített alapok megjelölésének kivételével – nem kötelező, ám alkalmazni kell akkor, ha azt a biztosítón belül is alkalmazzák. Amennyiben a vállalkozás nem alkalmazza ezt a bontást, az „általános” bontást kell alkalmazni.

C0070

Alap száma

Az elkülönített alapokban vagy egyéb (nemzeti piacok által meghatározott) belső alapokban tartott származtatott pénzügyi eszközökre vonatkozik.

A vállalkozás által megadott szám, amely megegyezik az egyes alapoknak kiosztott egyedi számmal. Ennek a számnak időben következetesnek kell lennie és az alapok azonosítására kell szolgálnia a többi jelentett táblában. Nem használható fel ismételten más alap megjelölésére.

C0080

Az indexhez és a befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekben tartott származtatott pénzügyi eszközök

Az indexhez és a befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez tartott származtatott termékeket kell megadni. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződés

2 – Nem indexhez és nem befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződés

C0090

A származtatott pénzügyi eszköz alapjául szolgáló eszköz

A származtatott ügylet alapjául szolgáló eszköz (eszköz vagy kötelezettség) azonosító kódja Ezt a tételt csak olyan származtatott pénzügyi eszközökre kell megadni, amelyek egy vagy több mögöttes eszközzel rendelkeznek a biztosító portfóliójában. Az index egyéni eszköznek minősül, ezért jelenteni kell.

A származtatott pénzügyi eszköz alapjául szolgáló eszköz azonosító kódja a következő fontossági sorrendben:

ISO 6166 szerinti ISIN-kód, amennyiben rendelkezésre áll

egyéb elismert kód (például CUSIP, Bloomberg Ticker, Reuters RIC)

a vállalkozás által megadott kód, amennyiben a fenti lehetőségek nem állnak rendelkezésre; e kódnak tartósan következetesnek kell lennie

„többszörös eszközök/kötelezettségek”, amennyiben egynél több mögöttes eszköz vagy kötelezettség van

Ha a mögöttes eszköz index, akkor az index kódját kell megadni.

C0100

A származtatott ügylet alapjául szolgáló eszköz vagy kötelezettség kódjának típusa

„A származtatott pénzügyi eszköz alapjául szolgáló eszköz” mezőben megadott azonosító kód típusa. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – ISO 6166 szerinti ISIN-kód

2 – CUSIP (a CUSIP (egységes értékpapír-azonosítási eljárásokkal foglalkozó bizottság) Service Bureau által az egyesült államokbeli és kanadai vállalatok számára meghatározott azonosító szám)

3 – SEDOL (a londoni tőzsde hivatalos napi értékpapírjegyzéke)

4 – WKN (Wertpapier Kenn-Nummer, a német alfanumerikus azonosító szám)

5 – Bloomberg Ticker (a társaságok értékpapírjait azonosító Bloomberg-betűkódok)

6 – BBGID (a globális Bloomberg-azonosító)

7 – Reuters RIC (a Reuters eszközkódja)

8 – FIGI (a pénzügyi instrumentumok globális azonosítója)

9 – a Nemzeti Kódkiadó Szervezetek Szövetségének tagjai által meghatározott egyéb kódok

99 – a vállalkozás által megadott kód

Ezt a tételt az egynél több mögöttes eszközzel vagy kötelezettséggel rendelkező származtatott pénzügyi eszközre nem kell jelenteni.

C0110

A származtatott pénzügyi eszköz felhasználási formája

A származtatott termék felhasználásának típusát kell megadni (mikro- vagy makrofedezeti ügylet, hatékony portfóliókezelés).

A mikrofedezeti ügylet az egyetlen pénzügyi eszközt (eszközt vagy kötelezettséget), előirányzott ügyletet vagy más kötelezettséget fedező származtatott termékekre vonatkozik.

A makrofedezeti ügylet több pénzügyi eszközt (eszközöket vagy kötelezettségeket), előirányzott ügyleteket vagy más kötelezettségeket fedező származtatott termékekre vonatkozik.

A hatékony portfóliókezelés általában olyan műveleteket jelent, ahol a portfóliókezelő úgy igyekszik javítani a portfólió bevételén, hogy egy (alacsonyabb) pénzáramlás-szerkezetet egy magasabb értékű, alacsonyabb befektetési összegű és kevesebb tranzakciós költséggel járó szerkezettel vált fel származtatott termék vagy termékek segítségével anélkül, hogy megváltoztatná az eszköz portfóliójának összetételét.

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Mikrofedezeti ügylet

2 – Makrofedezeti ügylet

3 – Az illeszkedési kiigazítási portfóliók keretében az eszközök és a kötelezettségek pénzáramlásának kiigazítása

4 – Hatékony portfóliókezelés, kivéve „Az illeszkedési kiigazítási portfóliók keretében az eszközök és a kötelezettség pénzáramlásának kiigazítása”

C0120

Deltatényező

Kizárólag a B. és C. CIC-kategóriára (vételi és eladási opciók) vonatkozik a jelentés vonatkozási időpontjára való hivatkozással.

Az az érték, amely megmutatja, hogy egy opció értéke mennyivel változik az alaptermék árának egységnyi változása esetén.

Az értéket tizedes pontossággal kell megadni.

C0130

A származtatott termék névleges összege

A származtatott termék által fedezett vagy annak kitett összeg.

Futures ügyletek és opciók esetében ez megegyezik a szerződésnek az igénybevételi küszöbértékkel és az adott sorban jelentett szerződések számával megszorzott értékével. Swap- és tőzsdén kívüli forward ügyletek esetében pedig az adott sorban jelentett ügyletek szerződéses összegével egyezik meg. Ha a küszöbérték egy tartomány, akkor a tartomány középértékét kell megadni.

A névleges összeg a fedezett/befektetett összegre vonatkozik (amikor nincs kockázatvállalás). Ha több ügylet zajlik, akkor a jelentés vonatkozási időpontjában érvényes nettó összeget kell megjelölni.

C0140

Vevő/Eladó

Kizárólag a futures ügyletek és opciók, illetve a swapügyletek és hitelderivatíva-ügyletek (deviza-, hitel- és értékpapír-swapügyletek) esetében.

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a származtatott ügylet megvételre vagy eladásra került-e.

A swapügyletek vevői és eladói pozícióit az értékpapírhoz vagy a névleges összeghez, illetve a swapügylet-forgalomhoz viszonyítva határozzák meg.

A swapügylet eladója az ügylet kezdetekor birtokolja az értékpapírt vagy a névleges összeget, és vállalja, hogy a szerződés időtartama alatt átadja ezt az értékpapírt vagy névleges összeget, ideértve adott esetben a szerződéshez kapcsolódó bármilyen más pénzkiáramlást.

A swapügylet vevője a származtatott ügylet lezárásakor fogja birtokolni az értékpapírt vagy a névleges összeget, és a szerződés időtartama alatt megkapja ezt az értékpapírt vagy névleges összeget, ideértve adott esetben a szerződéshez kapcsolódó bármilyen pénzbeáramlást.

Az alábbi zárt listában szereplő opciók egyikét kell használni a kamatláb-csereügyletek kivételével:

1 – Vevő

2 – Eladó

Kamatláb-swapügyletek esetében az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

3 – FX–FL: rögzített kamatláb cseréje változó kamatlábra

4 – FX–FX: rögzített kamatláb cseréje rögzített kamatlábra

5 – FL–FX: változó kamatláb cseréje rögzített kamatlábra

6 – FL–FL: változó kamatláb cseréje változó kamatlábra

C0150

Kifizetett díj

Vétel esetén az opciókért fizetett díj, illetve a swapügyletekért az ügylet kezdete óta fizetett előzetes és rendszeres díjak.

C0160

Beérkezett díj

Eladás esetén az opciók után beérkezett díj, illetve a swapügyletekért az ügylet kezdete óta kapott előzetes és rendszeres díjak.

C0170

Szerződések száma

A sorban feltüntetett hasonló származtatott ügyletek száma. Csak a megkötött ügyletek számát kell jelenteni. Tőzsdén kívüli származtatott ügyleteknél egy swapügylet esetén az „1-es” számot kell beírni, tíz ugyanolyan jellemzővel rendelkező swapügylet esetén pedig a „10-es” számot.

Az ügyletek számába a jelentés vonatkozási időpontjában fennálló ügyleteket kell beleszámolni.

C0180

Szerződés mérete

Az ügylet alapjául szolgáló pénzügyi eszközök száma (pl. futures részvényügyleteknél a származtatott ügyletenként a lejáratkor átadandó részvények száma, futures kötvényügyleteknél az egyes ügyletek alapjául szolgáló referenciaérték).

A szerződésméret meghatározásának módja az eszköz típusától függően változik. A futures részvényügyleteknél gyakran úgy határozzák meg a szerződés méretét, hogy az az ügylet alapjául szolgáló részvények számának függvénye.

Futures kötvényügyleteknél ez a kötvényeknek az ügylet alapjául szolgáló névleges összege.

Kizárólag a tőzsdei futures ügyletekre és az opciókra vonatkozik.

C0190

Lezárást kiváltó esemény esetén felmerülő legmagasabb veszteség

A veszteség legmagasabb összege lezárást kiváltó esemény esetén. Ez az F. CIC-kategóriára vonatkozik.

Ha egy hitelderivatíva 100 %-ban biztosítékkal fedezett, egy lezárást kiváltó esemény esetén a felmerülő legmagasabb veszteség nulla.

C0200

Swapügylet során felmerülő pénzkiáramlás

A swapügylet során kifizetett összegek a jelentési időszakban (a díjak kivételével). Ez az összeg megfelel az IRS-nek fizetett kamatnak és a deviza-swapügyletek, kamatláb-swapügyletek, teljeshozam-swapügyletek és más swapügyletek után fizetett összegeknek.

Amennyiben a rendezést nettó alapon végzik, akkor a C0200. és a C0210. oszlopok közül csak az egyiket kell jelenteni.

C0210

Swapügylet során felmerülő pénzbeáramlás

A swapügylet során beérkezett összegek a jelentési időszakban (kivéve díjak). Ez az összeg megfelel az IRS-hez beérkezett kamatnak és a deviza-swapügyletek, kamatláb-swapügyletek, teljeshozam-swapügyletek és más swapügyletek után beérkezett összegeknek.

Amennyiben a rendezést nettó alapon végzik, akkor a C0200. és a C0210. oszlopok közül csak az egyiket kell jelenteni.

C0220

Kezdő dátum

Annak az időpontnak az ISO 8601 (éééé-hh-nn) szerinti kódját kell megadni, amikor az ügylet szerinti kötelezettségek hatályba léptek.

Ha ugyanazon származtatott terméknél több nap is felmerül, csak a származtatott termék első kereskedési napjára vonatkozó értéket kell feltüntetni, és minden származtatott termék csak egy sorban szerepeljen (a különböző kereskedéseket ne külön sorban tüntesse fel), amely az adott származtatott termékbe történő, a különböző kereskedési időpontok figyelembevételével kiszámított teljes befektetési összeget tartalmazza.

Megújítás esetén a megújítás időpontja tekintendő a származtatott termék kereskedési napjának.

C0230

Futamidő

A származtatott termék futamideje – meghatározása szerint a hátralévő módosított futamidő – olyan származtatott termékek esetében, amelyeknél a futamidő mérése alkalmazandó.

Kiszámítása: a származtatott termékből való pénzeszköz-beáramlások és pénzeszköz-kiáramlások között eltelt nettó idő, amennyiben alkalmazandó.

C0240

Szolvencia II. szerinti érték

A származtatott terméknek a jelentés vonatkozási időpontjában érvényes, a 2009/138/EK irányelv 75. cikkében meghatározottak szerint kiszámított értéke. Ez az érték pozitív, negatív vagy nulla lehet.

C0250

Értékelési módszer

A származtatott termékek értékelése során alkalmazott módszert kell megadni. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – aktív piacokon jegyzett piaci árak ugyanazokra az eszközökre vagy kötelezettségekre

2 – aktív piacokon jegyzett piaci árak hasonló eszközökre vagy kötelezettségekre

3 – alternatív értékelési módszerek

6 – az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 9. cikkének (4) bekezdése szerinti piaci értékelés

Információ a származtatott termékekről

C0040

Származtatott pénzügyi eszköz azonosító kódja

Származtatott pénzügyi eszköz azonosító kódja az alábbi fontossági sorrendben:

ISO 6166 szerinti ISIN-kód, amennyiben rendelkezésre áll

egyéb elismert kód (például CUSIP, Bloomberg Ticker, Reuters RIC)

a vállalkozás által megadott kód, amennyiben a fenti lehetőségek nem állnak rendelkezésre; e kódnak tartósan következetesnek kell lennie

C0050

A származtatott pénzügyi eszköz azonosító kódjának típusa

A „Származtatott termék azonosító kódja” mezőben alkalmazott azonosító kód típusa. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – ISO 6166 szerinti ISIN-kód

2 – (a CUSIP (egységes értékpapír-azonosítási eljárásokkal foglalkozó bizottság) Service Bureau által az egyesült államokbeli és kanadai vállalatok számára meghatározott azonosító szám)

3 – SEDOL (a londoni tőzsde hivatalos napi értékpapírjegyzéke)

4 – WKN (Wertpapier Kenn-Nummer, a német alfanumerikus azonosító szám)

5 – Bloomberg Ticker (a társaságok értékpapírjait azonosító Bloomberg-betűkódok)

6 – BBGID (a globális Bloomberg-azonosító)

7 – Reuters RIC (a Reuters eszközkódja)

8 – FIGI (a pénzügyi instrumentumok globális azonosítója)

9 – a Nemzeti Kódkiadó Szervezetek Szövetségének tagjai által meghatározott egyéb kódok

99 – a vállalkozás által megadott kód

C0260

Partner neve

A származtatott termékhez kapcsolódó partner neve. Ez a mező megegyezik az intézmény LEI-adatbázisban található nevével, ha van ilyen. Ha nincs, akkor az intézmény hivatalosan bejegyzett neve.

A következőket kell figyelembe venni:

a tőzsdén forgalmazott származtatott termékek esetében a tőzsde neve; vagy

a tőzsdén kívüli származtatott ügyletek esetében – amennyiben azokat egy központi szerződő félen keresztül számolják el – a központi szerződő fél neve; vagy

a többi tőzsdén kívüli származtatott ügylet esetében a szerződéses partner neve.

C0270

A partner kódja

Kizárólag a tőzsdén kívüli származtatott ügyletekre alkalmazandó és a tőzsdétől és a központi szerződő féltől eltérő szerződéses partnerre vonatkozik.

A partner jogalany-azonosító (LEI) segítségével meghatározott azonosító kódja, amennyiben rendelkezésre áll.

Ha nem áll rendelkezésre, ezt a mezőt nem kell jelenteni.

C0280

A partner kódjának típusa

Kizárólag a tőzsdén kívüli származtatott ügyletekre alkalmazandó és a tőzsdétől és a központi szerződő féltől eltérő szerződéses partnerre vonatkozik.

„A partner kódja” mezőben megadott kód azonosítására szolgál. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – LEI

9 – Semmi

C0290

Külső minősítés

Kizárólag a tőzsdén kívüli származtatott ügyletekre alkalmazandó.

A származtatott termékhez kapcsolódó partnernek a jelentés vonatkozási időpontjában érvényes, a kijelölt külső hitelminősítő intézmény (KHMI) által kibocsátott besorolása.

Ez a mező nem alkalmazandó olyan származtatott termékekre, amelyek vonatkozásában a belső modellt alkalmazó biztosítók belső minősítést használnak. Amennyiben a belső modellt alkalmazó biztosító nem használ belső minősítést, ezt a tételt meg kell adni.

C0300

Kijelölt KHMI

A külső minősítést végző külső hitelminősítő intézet (KHMI) nevét kell megadni az ESMA honlapján közzétett KHMI-k listájából.

Ha a „Külső minősítés” (C0290) tétel be van jelentve, ezt a tételt is be kell jelenteni.

C0310

Hitelminősítési besorolás

A származtatott pénzügyi eszköz szerződő felének a 2009/138/EK irányelv 109a. cikkének (1) bekezdésében meghatározottak szerint adott hitelminősítési besorolását kell megadni. A Hitelminősítési besorolás tükrözi a standard formulát alkalmazó biztosítók által a hitelminőségen belsőleg végzett kiigazításokat.

Ez a mező nem alkalmazandó olyan származtatott pénzügyi eszközökre, amelyek vonatkozásában a belső modellt alkalmazó biztosítók belső minősítést használnak. Amennyiben a belső modellt alkalmazó biztosító nem használ belső minősítést, ezt a tételt meg kell adni.

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

0 – 0-s hitelminősítési besorolás

1 – 1-es hitelminősítési besorolás

2 – 2-es hitelminősítési besorolás

3 – 3-as hitelminősítési besorolás

4 – 4-es hitelminősítési besorolás

5 – 5-ös hitelminősítési besorolás

6 – 6-os hitelminősítési besorolás

9 – Nem áll rendelkezésre besorolás

C0320

Belső minősítés

Belső modellt alkalmazó biztosítók eszközeinek belső minősítése, amennyiben a belső minősítést a belső modellezésben alkalmazzák. Ha egy belső modellt alkalmazó biztosító kizárólag külső minősítéseket használ, ezt a mezőt nem kell jelenteni.

C0330

Partner csoportja

Kizárólag a tőzsdén kívüli származtatott ügyletekre alkalmazandó és a tőzsdétől és a központi szerződő féltől eltérő szerződéses partnerre vonatkozik.

A partner anyavállalatának nevét kell megadni. Ez a mező megegyezik az intézmény LEI-adatbázisban található nevével, ha van ilyen. Ha nincs, akkor az intézmény hivatalosan bejegyzett neve.

C0340

A partner csoportjának kódja

Kizárólag a tőzsdén kívüli származtatott ügyletekre alkalmazandó és a tőzsdétől és a központi szerződő féltől eltérő szerződéses partnerre vonatkozik.

A jogalany-azonosító (LEI) segítségével meghatározott azonosító kód, amennyiben rendelkezésre áll.

Ha nem áll rendelkezésre, ezt a tételt nem kell jelenteni.

C0350

A partner csoportja kódjának típusa

A „Partner csoportjának kódja” mezőben megadott kód azonosítására szolgál. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – LEI

9 – Semmi

C0360

Ügylet megnevezése

A származtatott ügylet megnevezése.

C0370

Pénznem

A származtatott termék pénznemének ISO 4217 szerinti alfabetikus kódját kell megadni, vagyis a származtatott termék névleges összegének pénznemét (pl.: egy opció alapjául egy USD-ben lévő összeg szolgál, amely pénznemre a névleges összeg a szerződés szerinti deviza-swapügylet vonatkozásában van meghatározva stb.).

C0380

CIC

Eszközök osztályozására alkalmazott kiegészítő azonosító kód az e rendelet VI. mellékletében (CIC-táblázat) meghatározottaknak megfelelően. Egy származtatott termék CIC-táblázat szerinti osztályozása során a vállalkozásoknak azt a leginkább reprezentatív kockázatot kell figyelembe venniük, amelynek a származtatott termék ki van téve.

C0390

Küszöbérték

A tőzsdei határidős ügyletek referenciaértéke, az opciók kötési árfolyama (kötvények esetében az ár a névérték egy bizonyos százaléka), tőzsdén kívüli határidős ügyletek esetében a valutaváltási árfolyam vagy kamatláb stb.

Nem alkalmazandó a D3. CIC-kategóriára (Kamatláb- és deviza-csereügyletek). Az F1. CIC-kategória (Hitel-nemteljesítési csereügyletek) esetében nem kell kitölteni, ha az nem lehetséges.

Amennyiben az idők során egynél több küszöbérték merül fel, a következő felmerülő küszöbértéket kell megjelölni.

Ha a származtatott pénzügyi eszköz küszöbértéke egy tartomány és ez a tartomány nem összefüggő, az értékeket vesszővel („,”) kell elválasztani egymástól; ha a tartomány összefüggő, az értékeket kötőjellel („–”) kell elválasztani egymástól.

C0400

Az ügylet lezárását kiváltó ok

Azt az eseményt kell megadni, amely a rendes lejáraton kívül vagy a szerződési feltételektől eltérően az ügylet lezárását kiválthatja. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – A mögöttes vagy alapul szolgáló alaptermék-kibocsátók csődje

2 – A mögöttes referenciaeszköz értékének kedvezőtlen csökkenése

3 – A mögöttes referenciaeszköz vagy alaptermék-kibocsátó hitelminősítésének kedvezőtlen változása

4 – Megújítás, vagyis a származtatott termék szerinti kötelezettség lecserélése egy új kötelezettségre vagy a származtatott termék egyik felének lecserélése egy új félre

5 – Több esemény vagy események kombinációja

6 – A fenti opciókban nem említett egyéb esemény

9 – Nincs lezárást kiváltó ok

C0410

Swapügylet – fizetés pénzneme

A csereügylet pénznemének ISO 4217 szerinti alfabetikus kódját kell megadni (kizárólag deviza-csereügyletek és kamatláb- és deviza-csereügyletek esetében).

C0420

Swapügylet – beérkezett pénz pénzneme

A swapügylet névleges összege pénznemének ISO 4217 szerinti alfabetikus kódját kell megadni (kizárólag deviza-swapügyletek és kamatláb- és deviza-swapügyletek esetében).

C0430

Lejárat időpontja

A származtatott ügylet lezárása időpontjának a szerződésben meghatározott ISO 8601 (éééé-hh-nn) szerinti kódját kell megadni, legyen az a lejárat dátuma, az (európai vagy amerikai) opciók lejárati ideje stb.

S.08.02 – Származtatott ügyletek

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz a csoportok negyedéves és éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

A származtatott pénzügyi eszközök e táblában említett kategóriái az e rendelet IV. mellékletében meghatározott kategóriák, és kiegészítő azonosító kódokra való hivatkozások az e rendelet VI. mellékletében található CIC-táblázatra utalnak.

Ez a tábla a csoport által közvetlenül tartott, az A–F. kategóriába besorolható lezárt származtatott pénzügyi eszközök tételes (vagyis nem áttekintő) listáját tartalmazza. Amennyiben az ügylet még nyitott, de a mérete lecsökkent, a lezárt részt kell jelenteni.

A származtatott pénzügyi eszközök eszköznek minősülnek, amennyiben a Szolvencia II. szerinti értékük pozitív vagy nulla. Ha a Szolvencia II. szerinti értékük negatív, vagy a csoport bocsátotta őket ki, akkor kötelezettségnek minősülnek. Mind az eszköznek, mind a kötelezettségnek minősülő származtatott pénzügyi eszközöket fel kell tüntetni.

A lezárt származtatott pénzügyi eszközök olyan termékek, amelyek a vonatkozási időszak adott időpontjában nyitottak voltak (vagyis az utolsó negyedévben, ha a táblát negyedévente nyújtják be, vagy az utolsó évben, ha a táblát évente nyújtják be), ám a jelentési időszak vége előtt lezárultak.

Ha ugyanazzal a származtatott pénzügyi eszközzel gyakran kereskednek, a származtatott pénzügyi eszköz összesített vagy nettó formában is jelenthető (csak az első és az utolsó kereskedési nap megadásával) az összes releváns tételhez kapcsolódó specifikus előírásoknak megfelelően, amíg az összes releváns jellemzőjük közös.

A mezőket pozitív értékkel kell jelenteni, ha a vonatkozó előírások másként nem rendelkeznek.

A származtatott pénzügyi eszköz olyan pénzügyi instrumentum vagy más ügylet, amely az alábbi három jellemző mindegyikével rendelkezik:

j)

értéke egy meghatározott kamatláb, pénzügyi instrumentum ára, tőzsdei áru ára, devizaárfolyam, árindex vagy kamatindex, hitelminősítés vagy hitelindex, vagy ezekhez hasonló (időnként „mögöttesnek” nevezett) változók módosulása miatt változik – nem pénzügyi változó esetében a változó egyik szerződő félre sem lehet jellemző;

k)

nem igényel kezdeti nettó befektetést vagy kismértékű kezdeti nettó befektetést igényel más olyan szerződésekhez képest, amelyek a piaci körülmények változásaira várhatóan hasonlóan reagálnának;

l)

amelyet egy jövőbeni időpontban rendeznek.

Ez a tábla a következő két táblázatból áll: Információ a tartott pozíciókról és Információ a származtatott termékekről.

Az „Információ a tartott pozíciókról” táblázatban minden egyes származtatott terméket külön kell jelenteni annyi sorban, amennyi az adott táblázatban megjelölt összes tétel megfelelő kitöltéséhez szükséges. Ha ugyanazon származtatott pénzügyi eszköz esetében egy változóhoz két érték párosítható, akkor a származtatott pénzügyi eszközt egynél több sorban kell jelenteni.

Az egy párnál több pénznemmel rendelkező származtatott pénzügyi eszközök esetében a termékeket szét kell bontani a párok elemei szerint és külön sorban kell jelenteni őket.

Az „Információ a származtatott pénzügyi eszközökről” táblázatban minden egyes származtatott pénzügyi eszközt külön kell jelenteni úgy, hogy minden eszköz külön sorban jelenjen meg, és a táblázatban megjelölt összes mezőt ki kell tölteni.

Ez a tábla az 1. módszerre (konszolidált beszámolón alapuló módszer), a 2. módszerre (levonási és aggregálási módszer) és az 1. és a 2. módszerek kombinációjára alkalmazandó.

Amennyiben kizárólag az 1. módszert alkalmazzák, a jelentésnek tükröznie kell a csoportfelügyelet alá tartozó, lezárt származtatott pénzügyi eszközök konszolidált pozícióját a csoporton belüli ügyletek nélkül. Az adatszolgáltatást a következőképpen kell biztosítani:

„A vállalkozás hivatalos megnevezése – C0010” és „A vállalkozás azonosító kódja – C0020” tételeket nem kell jelenteni;

a részesedő biztosítók és viszontbiztosítók, a biztosítói holdingtársaságok vagy a vegyes pénzügyi holdingtársaságok által birtokolt lezárt származtatott termékeket tételesen fel kell sorolni,

a 2015/35/EU felhatalmazáson alapuló rendelet 335. cikke (1) bekezdésének a), b) vagy c) pontja szerint konszolidált vállalkozások által birtokolt lezárt származtatott pénzügyi eszközöket tételesen fel kell sorolni;

az egyéb kapcsolt vállalkozások által birtokolt lezárt származtatott termékeket nem kell feltüntetni.

Amennyiben kizárólag a 2. módszert alkalmazzák, a jelentésbe bele kell foglalni a részesedő vállalkozások és a biztosítói holdingtársaságok vagy vegyes pénzügyi holdingtársaságok és leányvállalataik által birtokolt lezárt származtatott termékek részletes listáját, függetlenül az alkalmazott arányos részesedéstől. Az adatszolgáltatást a következőképpen kell biztosítani:

„A vállalkozás hivatalos megnevezése – C0010” és „A vállalkozás azonosító kódja – C0020” tételeket be kell jelenteni;

a részesedő biztosítók és viszontbiztosítók, a biztosítói holdingtársaságok vagy a vegyes pénzügyi holdingtársaságok által birtokolt lezárt származtatott termékeket tételesen fel kell sorolni,

a biztosítók és viszontbiztosítók, a biztosítói holdingtársaságok, a kiegészítő szolgáltatásokat végző vállalkozások és a különleges célú gazdasági egységek – amelyek (európai gazdasági térségi, Európai Gazdasági Térségen kívüli egyenértékű és Európai Gazdasági Térségen kívüli nem egyenértékű) leányvállalatok – által birtokolt lezárt származtatott pénzügyi eszközöket tételesen fel kell sorolni vállalkozásonkénti bontásban;

az egyéb kapcsolt vállalkozások által birtokolt lezárt származtatott termékeket nem kell feltüntetni.

Ha az 1. és 2. módszer kombinációját alkalmazzák, a jelentés egyik része a csoportfelügyelet alá tartozó, birtokolt és kötelezően jelentendő lezárt származtatott pénzügyi eszközök konszolidált pozícióját mutatja be a csoporton belüli ügyletek nélkül, a jelentés másik részében pedig a részesedő vállalkozások és a biztosítói holdingtársaságok vagy vegyes pénzügyi holdingtársaságok és leányvállalataik által birtokolt lezárt származtatott termékek részletes listája szerepel, függetlenül az alkalmazott arányos részesedéstől.

Az adatszolgáltatás első részét a következőképpen kell biztosítani:

„A vállalkozás hivatalos megnevezése – C0010” és „A vállalkozás azonosító kódja – C0020” tételeket nem kell jelenteni;

a részesedő biztosítók és viszontbiztosítók, a biztosítói holdingtársaságok vagy a vegyes pénzügyi holdingtársaságok által birtokolt lezárt származtatott termékeket tételesen fel kell sorolni,

a 2015/35/EU felhatalmazáson alapuló rendelet 335. cikke (1) bekezdésének a), b) vagy c) pontja szerint konszolidált vállalkozások által birtokolt lezárt származtatott pénzügyi eszközöket tételesen fel kell sorolni;

az egyéb kapcsolt vállalkozások által birtokolt lezárt származtatott termékeket nem kell feltüntetni.

Az adatszolgáltatás második részét a következőképpen kell biztosítani:

„A vállalkozás hivatalos megnevezése – C0010” és „A vállalkozás azonosító kódja – C0020” tételeket jelenteni kell;

a 2. módszer alá tartozó részesedő biztosítók és viszontbiztosítók, a biztosítói holdingtársaságok vagy a vegyes pénzügyi holdingtársaságok által birtokolt lezárt származtatott termékeket tételesen fel kell sorolni,

a 2. módszer alá tartozó biztosítók és viszontbiztosítók, a biztosítói holdingtársaságok, a kiegészítő szolgáltatásokat végző vállalkozások és a különleges célú gazdasági egységek – amelyek (európai gazdasági térségi, Európai Gazdasági Térségen kívüli egyenértékű és Európai Gazdasági Térségen kívüli nem egyenértékű) leányvállalatok – által birtokolt lezárt származtatott termékeket tételesen fel kell sorolni vállalkozásonkénti bontásban,

a 2. módszer alá tartozó egyéb kapcsolt vállalkozások által birtokolt lezárt származtatott termékeket nem kell feltüntetni.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

Információ a tartott pozíciókról

C0010

A vállalkozás hivatalosan bejegyzett neve

A származtatott pénzügyi eszközt birtokló, a csoportfelügyelet alá tartozó vállalkozás hivatalos megnevezése.

Ezt a tételt kizárólag akkor kell kitölteni, ha a levonási és aggregálási módszer alá tartozó részesedő vállalkozások, biztosítói holdingtársaságok, vegyes pénzügyi holdingtársaságok és leányvállalatok által birtokolt származtatott termékekhez kapcsolódik.

C0020

Vállalkozás azonosító kódja

Az azonosító kód (ha van) megadása a következő sorrend szerint:

jogalany-azonosító (LEI);

egyedi kód.

Egyedi kód:

a csoportfelügyelet hatálya alá tartozó EGT-biztosítók/viszontbiztosítók és az EGT által szabályozott más vállalkozások esetében: a vállalkozás illetékes felügyeleti hatósága által meghatározott, a helyi piacon használt azonosító kód;

EGT-n kívüli biztosító/viszontbiztosító és a csoportfelügyelet hatálya alá tartozó, nem szabályozott más vállalkozás esetében az azonosító kódot a csoport határozza meg. Az egyes EGT-n kívüli biztosítók/viszontbiztosítók és a nem szabályozott vállalkozások azonosító kódjának meghatározása során a csoport következetesen a következő formátumot alkalmazza:

az anyavállalat azonosító kódja + a biztosító/viszontbiztosító országának ISO 3166-1 alpha-2 kódja + 5 számjegy

C0030

Vállalkozás azonosító kódjának típusa

A „Vállalkozás azonosító kódja” tételnél alkalmazott azonosító kód típusa. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – LEI

2 – Egyedi kód

C0040

Származtatott pénzügyi eszköz azonosító kódja

Származtatott pénzügyi eszköz azonosító kódja az alábbi fontossági sorrendben:

ISO 6166 szerinti ISIN-kód, amennyiben rendelkezésre áll

egyéb elismert kód (például CUSIP, Bloomberg Ticker, Reuters RIC)

a vállalkozás által megadott kód, amennyiben a fenti lehetőségek nem állnak rendelkezésre; e kódnak tartósan következetesnek kell lennie

C0050

A származtatott pénzügyi eszköz azonosító kódjának típusa

A „Származtatott termék azonosító kódja” mezőben alkalmazott azonosító kód típusa. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – ISO 6166 szerinti ISIN-kód

2 – CUSIP (a CUSIP (egységes értékpapír-azonosítási eljárásokkal foglalkozó bizottság) Service Bureau által az egyesült államokbeli és kanadai vállalatok számára meghatározott azonosító szám)

3 – SEDOL (a londoni tőzsde hivatalos napi értékpapírjegyzéke)

4 – WKN (Wertpapier Kenn-Nummer, a német alfanumerikus azonosító szám)

5 – Bloomberg Ticker (a társaságok értékpapírjait azonosító Bloomberg-betűkódok)

6 – BBGID (a globális Bloomberg-azonosító)

7 – Reuters RIC (a Reuters eszközkódja)

8 – FIGI (a pénzügyi instrumentumok globális azonosítója)

9 – a Nemzeti Kódkiadó Szervezetek Szövetségének tagjai által meghatározott egyéb kódok

99 – a vállalkozás által megadott kód

C0060

Portfólió

Élet, nem-élet, részvényesek alapjai, általános (nincs bontás) és elkülönített alapok szerinti bontás. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Életbiztosítás

2 – Nem–életbiztosítás

3 – Elkülönített alapok

4 – Egyéb belső alapok

5 – Részvényesek alapjai

6 – Általános

A bontás – az elkülönített alapok megjelölésének kivételével – nem kötelező, ám alkalmazni kell akkor, ha azt a biztosítón belül is alkalmazzák. Amennyiben a vállalkozás nem alkalmazza ezt a bontást, az „általános” opciót kell kiválasztani.

C0070

Alap száma

Az elkülönített alapokban vagy egyéb (nemzeti piacok által meghatározott) belső alapokban tartott származtatott pénzügyi eszközökre vonatkozik.

A vállalkozás által megadott szám, amely megegyezik az egyes alapoknak kiosztott egyedi számmal. Ennek a számnak időben következetesnek kell lennie és az alapok azonosítására kell szolgálnia a többi jelentett táblában. Nem használható fel ismételten más alap megjelölésére.

C0080

Az indexhez és a befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekben tartott származtatott pénzügyi eszközök

Az indexhez és a befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez tartott származtatott termékeket kell megadni. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződés

2 – Nem indexhez és nem befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződés

C0090

A származtatott pénzügyi eszköz alapjául szolgáló eszköz

A származtatott ügylet alapjául szolgáló eszköz (eszköz vagy kötelezettség) azonosító kódja Ezt a tételt csak olyan származtatott pénzügyi eszközökre kell megadni, amelyek egy vagy több mögöttes eszközzel rendelkeznek a biztosító portfóliójában. Az index egyéni eszköznek minősül, ezért jelenteni kell.

A származtatott pénzügyi eszköz alapjául szolgáló eszköz azonosító kódja a következő fontossági sorrendben:

ISO 6166 szerinti ISIN-kód, amennyiben rendelkezésre áll

egyéb elismert kód (például CUSIP, Bloomberg Ticker, Reuters RIC)

a vállalkozás által megadott kód, amennyiben a fenti lehetőségek nem állnak rendelkezésre; e kódnak tartósan következetesnek kell lennie

„többszörös eszközök/kötelezettségek”, amennyiben egynél több mögöttes eszköz vagy kötelezettség van

Ha a mögöttes eszköz index, akkor az index kódját kell megadni.

C0100

A származtatott ügylet alapjául szolgáló eszköz vagy kötelezettség kódjának típusa

„A származtatott pénzügyi eszköz alapjául szolgáló eszköz” mezőben megadott azonosító kód típusa. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – ISO 6166 szerinti ISIN-kód

2 – CUSIP (a CUSIP (egységes értékpapír-azonosítási eljárásokkal foglalkozó bizottság) Service Bureau által az egyesült államokbeli és kanadai vállalatok számára meghatározott azonosító szám)

3 – SEDOL (a londoni tőzsde hivatalos napi értékpapírjegyzéke)

4 – WKN (Wertpapier Kenn-Nummer, a német alfanumerikus azonosító szám)

5 – Bloomberg Ticker (a társaságok értékpapírjait azonosító Bloomberg-betűkódok)

6 – BBGID (a globális Bloomberg-azonosító)

7 – Reuters RIC (a Reuters eszközkódja)

8 – FIGI (a pénzügyi instrumentumok globális azonosítója)

9 – a Nemzeti Kódkiadó Szervezetek Szövetségének tagjai által meghatározott egyéb kódok

99 – a vállalkozás által megadott kód

Ezt a tételt az egynél több mögöttes eszközzel vagy kötelezettséggel rendelkező származtatott pénzügyi eszközre nem kell jelenteni.

C0110

A származtatott pénzügyi eszköz felhasználási formája

A származtatott termék felhasználásának típusát kell megadni (mikro- vagy makrofedezeti ügylet, hatékony portfóliókezelés).

A mikrofedezeti ügylet az egyetlen pénzügyi eszközt (eszközt vagy kötelezettséget), előirányzott ügyletet vagy más kötelezettséget fedező származtatott termékekre vonatkozik.

A makrofedezeti ügylet több pénzügyi eszközt (eszközöket vagy kötelezettségeket), előirányzott ügyleteket vagy más kötelezettségeket fedező származtatott termékekre vonatkozik.

A hatékony portfóliókezelés általában olyan műveleteket jelent, ahol a portfóliókezelő úgy igyekszik javítani a portfólió bevételén, hogy egy (alacsonyabb) pénzáramlás-szerkezetet egy magasabb értékű, alacsonyabb befektetési összegű és kevesebb tranzakciós költséggel járó szerkezettel vált fel származtatott termék vagy termékek segítségével anélkül, hogy megváltoztatná az eszköz portfóliójának összetételét.

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Mikrofedezeti ügylet

2 – Makrofedezeti ügylet

3 – Az illeszkedési kiigazítási portfóliók keretében az eszközök és a kötelezettségek pénzáramlásának kiigazítása

4 – Hatékony portfóliókezelés, kivéve „Az illeszkedési kiigazítási portfóliók keretében az eszközök és a kötelezettség pénzáramlásának kiigazítása”

C0120

A származtatott termék névleges összege

A származtatott termék által fedezett vagy annak kitett összeg.

Futures ügyletek és opciók esetében ez megegyezik a szerződésnek az igénybevételi küszöbértékkel és az adott sorban jelentett szerződések számával megszorzott értékével. Swap- és tőzsdén kívüli forward ügyletek esetében pedig az adott sorban jelentett ügyletek szerződéses összegével egyezik meg.

A névleges összeg a fedezett/befektetett összegre vonatkozik (amikor nincs kockázatvállalás). Ha több ügylet zajlik, akkor a jelentés vonatkozási időpontjában érvényes nettó összeget kell megjelölni.

C0130

Vevő/Eladó

Kizárólag a futures ügyletek és opciók, illetve a swapügyletek és hitelderivatíva-ügyletek (deviza-, hitel- és értékpapír-swapügyletek) esetében.

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a származtatott ügylet megvételre vagy eladásra került-e.

A swapügyletek vevői és eladói pozícióit az értékpapírhoz vagy a névleges összeghez, illetve a swapügylet-forgalomhoz viszonyítva határozzák meg.

A swapügylet eladója az ügylet kezdetekor birtokolja az értékpapírt vagy a névleges összeget, és vállalja, hogy a szerződés időtartama alatt átadja ezt az értékpapírt vagy névleges összeget, ideértve adott esetben a szerződéshez kapcsolódó bármilyen más pénzkiáramlást.

A swapügylet vevője a származtatott ügylet lezárásakor fogja birtokolni az értékpapírt vagy a névleges összeget, és a szerződés időtartama alatt megkapja ezt az értékpapírt vagy névleges összeget, ideértve adott esetben a szerződéshez kapcsolódó bármilyen pénzbeáramlást.

Az alábbi zárt listában szereplő opciók egyikét kell használni a kamatláb-csereügyletek kivételével:

1 – Vevő

2 – Eladó

Kamatláb-swapügyletek esetében az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

3 – FX–FL: rögzített kamatláb cseréje változó kamatlábra

4 – FX–FX: rögzített kamatláb cseréje rögzített kamatlábra

5 – FL–FX: változó kamatláb cseréje rögzített kamatlábra

6 – FL–FL: változó kamatláb cseréje változó kamatlábra

C0140

Kifizetett díj

Vétel esetén az opciókért fizetett díj, illetve a swapügyletekért az ügylet kezdete óta fizetett előzetes és rendszeres díjak.

C0150

Beérkezett díj

Eladás esetén az opciók után beérkezett díj, illetve a swapügyletekért az ügylet kezdete óta kapott előzetes és rendszeres díjak.

C0160

Adott napig elért eredmény

A származtatott termékből a kezdetétől számított, a zárónapig/lejáratig elért eredmény mértéke. Ez az érték az eladás napján érvényes érték (ár) és a szerzés napján érvényes érték (ár) különbségének felel meg.

Ez az összeg lehet pozitív (nyereség) vagy negatív (veszteség).

C0170

Szerződések száma

A sorban feltüntetett hasonló származtatott ügyletek száma. Tőzsdén kívüli származtatott ügyleteknél egy swapügylet esetén az „1-es” számot kell beírni, tíz ugyanolyan jellemzővel rendelkező swapügylet esetén pedig a „10-es” számot.

A szerződésszámba a megkötött és a jelentés vonatkozási időpontjában lezárt ügyleteket kell beleszámolni.

C0180

Szerződés mérete

Az ügylet alapjául szolgáló pénzügyi eszközök száma (pl. futures részvényügyleteknél a származtatott ügyletenként a lejáratkor átadandó részvények száma, futures kötvényügyleteknél az egyes ügyletek alapjául szolgáló referenciaérték).

A szerződésméret meghatározásának módja az eszköz típusától függően változik. A futures részvényügyleteknél gyakran úgy határozzák meg a szerződés méretét, hogy az az ügylet alapjául szolgáló részvények számának függvénye.

Futures kötvényügyleteknél ez a kötvényeknek az ügylet alapjául szolgáló névleges összege.

Kizárólag a tőzsdei futures ügyletekre és az opciókra vonatkozik.

C0190

Lezárást kiváltó esemény esetén felmerülő legmagasabb veszteség

A veszteség legmagasabb összege lezárást kiváltó esemény esetén. Ez az F. CIC-kategóriára vonatkozik.

C0200

Swapügylet során felmerülő pénzkiáramlás

A swapügylet során kifizetett összegek a jelentési időszakban (a díjak kivételével). Ez az összeg megfelel az IRS-nek fizetett kamatnak és a deviza-swapügyletek, kamatláb-swapügyletek, teljeshozam-swapügyletek és más swapügyletek után fizetett összegeknek.

Amennyiben a rendezést nettó alapon végzik, akkor a C0200. és a C0210. oszlopok közül csak az egyiket kell jelenteni.

C0210

Swapügylet során felmerülő pénzbeáramlás

A swapügylet során beérkezett összegek a jelentési időszakban (kivéve díjak). Ez az összeg megfelel az IRS-hez beérkezett kamatnak és a deviza-swapügyletek, kamatláb-swapügyletek, teljeshozam-swapügyletek és más swapügyletek után beérkezett összegeknek.

Amennyiben a rendezést nettó alapon végzik, akkor a C0200. és a C0210. oszlopok közül csak az egyiket kell jelenteni.

C0220

Kezdő dátum

Annak az időpontnak az ISO 8601 (éééé-hh-nn) szerinti kódját kell megadni, amikor az ügylet szerinti kötelezettségek hatályba léptek.

Ha ugyanazon származtatott terméknél több nap is felmerül, csak a származtatott termék első kereskedési napjára vonatkozó értéket kell feltüntetni, és minden származtatott termék csak egy sorban szerepeljen (a különböző kereskedéseket ne külön sorban tüntesse fel), amely az adott származtatott termékbe történő, a különböző kereskedési időpontok figyelembevételével kiszámított teljes befektetési összeget tartalmazza.

Megújítás esetén a megújítás időpontja tekintendő a származtatott termék kereskedési napjának.

C0230

Szolvencia II. szerinti érték

A származtatott terméknek a kereskedési (záró- vagy eladási) napon vagy a lejárati napon érvényes, a 2009/138/EK irányelv 75. cikkében meghatározottak szerint kiszámított értéke. Ez az érték pozitív, negatív vagy nulla lehet.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

Információ a származtatott termékekről

C0040

Származtatott pénzügyi eszköz azonosító kódja

Származtatott pénzügyi eszköz azonosító kódja az alábbi fontossági sorrendben:

ISO 6166 szerinti ISIN-kód, amennyiben rendelkezésre áll

egyéb elismert kód (például CUSIP, Bloomberg Ticker, Reuters RIC)

a vállalkozás által megadott kód, amennyiben a fenti lehetőségek nem állnak rendelkezésre; e kódnak tartósan következetesnek kell lennie

C0050

A származtatott pénzügyi eszköz azonosító kódjának típusa

A „Származtatott termék azonosító kódja” mezőben alkalmazott azonosító kód típusa. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – ISO 6166 szerinti ISIN-kód

2 – CUSIP (a CUSIP (egységes értékpapír-azonosítási eljárásokkal foglalkozó bizottság) Service Bureau által az egyesült államokbeli és kanadai vállalatok számára meghatározott azonosító szám)

3 – SEDOL (a londoni tőzsde hivatalos napi értékpapírjegyzéke)

4 – WKN (Wertpapier Kenn-Nummer, a német alfanumerikus azonosító szám)

5 – Bloomberg Ticker (a társaságok értékpapírjait azonosító Bloomberg-betűkódok)

6 – BBGID (a globális Bloomberg-azonosító)

7 – Reuters RIC (a Reuters eszközkódja)

8 – FIGI (a pénzügyi instrumentumok globális azonosítója)

9 – a Nemzeti Kódkiadó Szervezetek Szövetségének tagjai által meghatározott egyéb kódok

99 – a vállalkozás által megadott kód

C0240

Partner neve

A származtatott termékhez kapcsolódó partner neve. Ez a mező megegyezik az intézmény LEI-adatbázisban található nevével, ha van ilyen. Ha nincs, akkor az intézmény hivatalosan bejegyzett neve.

A következőket kell figyelembe venni:

a tőzsdén forgalmazott származtatott termékek esetében a tőzsde neve; vagy

a tőzsdén kívüli származtatott ügyletek esetében – amennyiben azokat egy központi szerződő félen keresztül számolják el – a központi szerződő fél neve; vagy

a többi tőzsdén kívüli származtatott ügylet esetében a szerződéses partner neve.

C0250

A partner kódja

Kizárólag a tőzsdén kívüli származtatott ügyletekre alkalmazandó és a tőzsdétől és a központi szerződő féltől eltérő szerződéses partnerre vonatkozik.

A jogalany-azonosító (LEI) segítségével meghatározott azonosító kód, amennyiben rendelkezésre áll.

Ha nem áll rendelkezésre, ezt a tételt nem kell jelenteni.

C0260

A partner kódjának típusa

Kizárólag a tőzsdén kívüli származtatott ügyletekre alkalmazandó.

„A partner kódja” mezőben megadott kód azonosítására szolgál. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – LEI

9 – Semmi

C0270

Partner csoportja

Kizárólag a tőzsdén kívüli származtatott ügyletekre alkalmazandó és a tőzsdétől és a központi szerződő féltől eltérő szerződéses partnerre vonatkozik.

A partner anyavállalatának nevét kell megadni. Ez a mező megegyezik az intézmény LEI-adatbázisban található nevével, ha van ilyen. Ha nincs, akkor az intézmény hivatalosan bejegyzett neve.

C0280

Partner csoportjának kódja

Kizárólag a tőzsdén kívüli származtatott ügyletekre alkalmazandó és a tőzsdétől és a központi szerződő féltől eltérő szerződéses partnerre vonatkozik.

A jogalany-azonosító (LEI) segítségével meghatározott azonosító kód, amennyiben rendelkezésre áll.

Ha nem áll rendelkezésre, ezt a tételt nem kell jelenteni.

C0290

A partner csoportja kódjának típusa

A „Partner csoportjának kódja” mezőben megadott kód azonosítására szolgál. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – LEI

9 – Semmi

C0300

Ügylet megnevezése

A származtatott ügylet megnevezése.

C0310

Pénznem

A származtatott termék pénznemének ISO 4217 szerinti alfabetikus kódját kell megadni, vagyis a származtatott termék névleges összegének pénznemét (pl.: egy opció alapjául egy USD-ben lévő összeg szolgál, amely pénznemre a névleges összeg a szerződés szerinti deviza-swapügylet vonatkozásában van meghatározva stb.).

C0320

CIC

Eszközök osztályozására alkalmazott kiegészítő azonosító kód az e rendelet VI. mellékletében (CIC-táblázat) meghatározottaknak megfelelően. Egy származtatott termék CIC-táblázat szerinti osztályozása során a vállalkozásoknak azt a leginkább reprezentatív kockázatot kell figyelembe venniük, amelynek a származtatott termék ki van téve.

C0330

Küszöbérték

A tőzsdei futures ügyletek referenciaértéke, az opciók kötési árfolyama (kötvények esetében az ár a névérték egy bizonyos százaléka), tőzsdén kívüli forward ügyletek esetében az átváltási árfolyam vagy kamatláb stb.

Nem alkalmazandó a D3. CIC-kategóriára (Kamatláb- és deviza-csereügyletek).

Az F1. CIC-kategória (Hitel-nemteljesítési csereügyletek) esetében nem kell kitölteni, ha az nem lehetséges.

Amennyiben az idők során egynél több küszöbérték merül fel, a következő felmerülő küszöbértéket kell megjelölni.

Ha a származtatott pénzügyi eszköz küszöbértéke egy tartomány és ez a tartomány nem összefüggő, az értékeket vesszővel („,”) kell elválasztani egymástól; ha a tartomány összefüggő, az értékeket kötőjellel („–”) kell elválasztani egymástól.

C0340

Az ügylet lezárását kiváltó ok

Azt az eseményt kell megadni, amely a rendes lejáraton kívül vagy a szerződési feltételektől eltérően az ügylet lezárását kiválthatja. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – A mögöttes vagy alapul szolgáló alaptermék-kibocsátók csődje

2 – A mögöttes referenciaeszköz értékének kedvezőtlen csökkenése

3 – A mögöttes referenciaeszköz vagy alaptermék-kibocsátó hitelminősítésének kedvezőtlen változása

4 – Megújítás, vagyis a származtatott termék szerinti kötelezettség lecserélése egy új kötelezettségre vagy a származtatott termék egyik felének lecserélése egy új félre

5 – Több esemény vagy események kombinációja

6 – A fenti opciókban nem említett egyéb esemény

9 – Nincs lezárást kiváltó ok

C0350

Swapügylet – fizetés pénzneme

A swapügylet pénznemének ISO 4217 szerinti alfabetikus kódját kell megadni (kizárólag deviza-swapügyletek és kamatláb- és deviza-swapügyletek esetében).

C0360

Swapügylet – beérkezett pénz pénzneme

A swapügylet névleges összege pénznemének ISO 4217 szerinti alfabetikus kódját kell megadni (kizárólag deviza-swapügyletek és kamatláb- és deviza-swapügyletek esetében).

C0370

Lejárat időpontja

A származtatott ügylet lezárása időpontjának a szerződésben meghatározott ISO 8601 (éééé-hh-nn) szerinti kódját kell megadni, legyen az a lejárat dátuma, az (európai vagy amerikai) opciók lejárati ideje stb.

S.09.01 – Bevételek/nyereségek és veszteségek a jelentési időszakban

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz a csoportok éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

Ez a tábla eszközkategóriánként (ideértve a származtatott pénzügyi eszközöket) tartalmaz információkat a bevételről / eredményről, tehát nincs szükség tételes adatszolgáltatásra. A táblában említett eszközkategóriák a IV. mellékletében (Eszközkategóriák) meghatározott kategóriák.

Csoportszinten a tábla az 1. módszerre (konszolidált beszámolón alapuló módszer), a 2. módszerre (levonási és aggregálási módszer) és az 1. és a 2. módszerek kombinálására vonatkozik.

Amennyiben kizárólag az 1. módszert alkalmazzák, a jelentésnek tükröznie kell a csoportfelügyelet alá tartozó portfóliók konszolidált (vagyis csoporton belüli tranzakciók nélküli) pozícióját. Az adatszolgáltatást a következőképpen kell biztosítani:

„A vállalkozás hivatalos megnevezése – C0010” és „A vállalkozás azonosító kódja – C0020” tételeket nem kell jelenteni;

a részesedő biztosítók és viszontbiztosítók, a biztosítói holdingtársaságok vagy a vegyes pénzügyi holdingtársaságok által tartott portfóliók bevétele/nyeresége és vesztesége portfóliónként kell felsorolni eszközkategóriák szerinti bontásban,

a 2015/35/EU felhatalmazáson alapuló rendelet 335. cikke (1) bekezdésének a), b) vagy c) pontja szerint konszolidált biztosítók által tartott portfóliók bevételét/nyereségét és veszteségét portfóliónként kell felsorolni eszközkategóriák szerinti bontásban,

az egyéb kapcsolt vállalkozások által tartott portfóliók bevételét/nyereségét és veszteségét nem kell feltüntetni.

Amennyiben kizárólag a 2. módszert alkalmazzák, a jelentésbe bele kell foglalni a részesedő biztosítók és viszontbiztosítók vagy a biztosítói holdingtársaságok vagy a vegyes pénzügyi holdingtársaságok és leányvállalataik által tartott portfóliók részletes listáját, valamint azok nyereségességét eszközkategóriák szerinti bontásban. Az adatszolgáltatást a következőképpen kell biztosítani:

„A vállalkozás hivatalos megnevezése – C0010” és „A vállalkozás azonosító kódja – C0020” tételeket be kell jelenteni;

a részesedő biztosítók és viszontbiztosítók, a biztosítói holdingtársaságok vagy a vegyes pénzügyi holdingtársaságok által tartott portfóliók bevétele/nyeresége és vesztesége portfóliónként kell felsorolni eszközkategóriák szerinti bontásban,

a leányvállalatok (európai gazdasági térségi, Európai Gazdasági Térségen kívüli egyenértékű és Európai Gazdasági Térségen kívüli nem egyenértékű) által tartott portfóliók bevételét/nyereségét és veszteségét portfóliónként kell felsorolni eszközkategóriák szerinti bontásban,

az egyéb kapcsolt vállalkozások által tartott portfóliók bevételét/nyereségét és veszteségét nem kell feltüntetni.

Ha az 1. és 2. módszer kombinációját alkalmazzák, a jelentés egyik része a csoportfelügyelet alá tartozó, birtokolt és kötelezően jelentendő portfóliók (csoporton belüli ügyletek nélküli) konszolidált pozícióját mutatja be, a jelentés másik részében pedig a leányvállalatok által tartott portfóliók részletes listája, valamint azok nyereségessége szerepel eszközkategóriák szerinti bontásban.

Az adatszolgáltatás első részét a következőképpen kell biztosítani:

„A vállalkozás hivatalos megnevezése – C0010” és „A vállalkozás azonosító kódja – C0020” tételeket nem kell jelenteni;

a részesedő biztosítók és viszontbiztosítók, a biztosítói holdingtársaságok vagy a vegyes pénzügyi holdingtársaságok által tartott portfóliók bevétele/nyeresége és vesztesége portfóliónként kell felsorolni eszközkategóriák szerinti bontásban,

a 2015/35/EU felhatalmazáson alapuló rendelet 335. cikke (1) bekezdésének a), b) vagy c) pontja szerint konszolidált biztosítók által tartott portfóliók bevételét/nyereségét és veszteségét portfóliónként kell felsorolni eszközkategóriák szerinti bontásban,

az egyéb kapcsolt vállalkozások által tartott portfóliók bevételét/nyereségét és veszteségét nem kell feltüntetni.

Az adatszolgáltatás második részét a következőképpen kell biztosítani:

„A vállalkozás hivatalos megnevezése – C0010” és „A vállalkozás azonosító kódja – C0020” tételeket jelenteni kell;

a részesedő biztosítók és viszontbiztosítók, a biztosítói holdingtársaságok vagy a vegyes pénzügyi holdingtársaságok által tartott portfóliók bevétele/nyeresége és vesztesége portfóliónként kell felsorolni eszközkategóriák szerinti bontásban,

a leányvállalatok (európai gazdasági térségi, Európai Gazdasági Térségen kívüli egyenértékű és Európai Gazdasági Térségen kívüli nem egyenértékű) által tartott portfóliók bevételét/nyereségét és veszteségét portfóliónként kell felsorolni eszközkategóriák szerinti bontásban,

az egyéb kapcsolt vállalkozások által tartott portfóliók bevételét/nyereségét és veszteségét nem kell feltüntetni.

A mezőket pozitív értékkel kell jelenteni, ha a vonatkozó előírások másként nem rendelkeznek.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0010

A vállalkozás hivatalosan bejegyzett neve

A beruházások megtérüléséhez kapcsolódó, csoportfelügyelet alá tartozó vállalkozás hivatalos megnevezése.

Ezt a tételt csak akkor kell kitölteni, ha a levonási és aggregálási módszer alapján konszolidált leányvállalatok által tartott eszközök vonatkozásában kapcsolódik az eszközkategóriánként feltüntetett beruházások megtérüléséhez.

Ezt a cellát csak akkor kell kitölteni, ha a 2. módszer alá tartozó leányvállalatok által tartott eszközportfóliók szerint feltüntetett – eszközkategóriánként jelentett – portfóliólistához kapcsolódik.

Ha a cella ki van töltve, a 2. módszer alá tartozó leányvállalatok által tartott portfóliók nem hangolhatók össze az S.06.02. táblával.

Ha a cella nincs kitöltve, a csoport által tartott portfóliók összehangolhatók az S.06.02. táblával..

C0020

Vállalkozás azonosító kódja

Az azonosító kód (ha van) megadása a következő sorrend szerint:

jogalany-azonosító (LEI);

egyedi kód.

Egyedi kód:

a csoportfelügyelet hatálya alá tartozó EGT-biztosítók/viszontbiztosítók és az EGT által szabályozott más vállalkozások esetében: a vállalkozás illetékes felügyeleti hatósága által meghatározott, a helyi piacon használt azonosító kód;

EGT-n kívüli biztosító/viszontbiztosító és a csoportfelügyelet hatálya alá tartozó, nem szabályozott más vállalkozás esetében az azonosító kódot a csoport határozza meg. Az egyes EGT-n kívüli biztosítók/viszontbiztosítók és a nem szabályozott vállalkozások azonosító kódjának meghatározása során a csoport következetesen a következő formátumot alkalmazza:

az anyavállalat azonosító kódja + a biztosító/viszontbiztosító országának ISO 3166-1 alpha-2 kódja + 5 számjegy

C0030

Vállalkozás azonosító kódjának típusa

A „Vállalkozás azonosító kódja” tételnél alkalmazott azonosító kód típusa. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – LEI

2 – Egyedi kód

C0040

Eszközkategória

Az ebben a portfólióban lévő eszközkategóriákat kell megadni.

Ehhez a IV. mellékletben (Eszközkategóriák) meghatározott kategóriákat kell alkalmazni.

C0050

Portfólió

Élet, nem-élet, részvényesek alapjai, általános (nincs bontás) és elkülönített alapok szerinti bontás. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Életbiztosítás

2 – Nem–életbiztosítás

3 – Elkülönített alapok

4 – Egyéb belső alapok

5 – Részvényesek alapjai

6 – Általános

A bontás – az elkülönített alapok megjelölésének kivételével – nem kötelező, ám fel kell tüntetni akkor, ha azt a vállalkozáson belül alkalmazzák. Amennyiben a vállalkozás nem alkalmazza ezt a bontást, az „általános” bontást kell alkalmazni.

C0060

Az indexhez és a befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez tartott eszközök

Az indexhez és a befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekre tartott eszközöket kell megadni. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződés

2 – Nem indexhez és nem befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződés

C0070

Osztalék

A jelentési időszakban megszolgált osztalék mértéke, vagyis a kapott osztalék mínusz a már a jelentési időszak kezdetén elismert osztalékhoz való jog plusz a jelentési időszak végén elismert osztalékhoz való jog. Ez az osztalékot fizető eszközökre, például a saját tőkére, az elsőbbségi értékpapírokra és a kollektív befektetési vállalkozásokra alkalmazandó.

Ide tartoznak az eladott vagy lejárt eszközökből származó osztalékok is.

C0080

Kamat

A megszolgált kamat mértéke, vagyis a kapott kamat mínusz a jelentési időszak kezdetén felhalmozott kamat plusz a jelentési időszak végén felhalmozott kamat.

Ide tartoznak az eszközök eladásakor/lejártakor vagy a kamatszelvények kézhezvételekor kapott kamatok is.

A kamatszelvényekre és az osztalékot fizető eszközökre, például a kötvényekre, hitelekre és betétekre alkalmazandó.

C0090

Bérleti díjak

A megszolgált bérleti díj mértéke, vagyis a kapott bérleti díj mínusz a jelentési időszak kezdetén felhalmozott bérleti díj plusz a jelentési időszak végén felhalmozott bérleti díj.

Ide tartoznak az eszközök eladásakor/lejártakor kapott bérleti díjak is.

Kizárólag ingatlanokra alkalmazandó függetlenül azok funkciójától.

C0100

Nettó nyereség és veszteség

A jelentési időszak során eladott vagy lejárt eszközökből eredő nettó nyereség és veszteség.

A nyereség és veszteség kiszámítása: az eladási vagy lejárati érték és az előző jelentési év végén érvényes, 2009/138/EK irányelv 75. cikke szerinti érték (vagy a jelentési időszakban szerzett eszközök esetében a szerzési érték) különbözete.

A nettó érték pozitív, negatív vagy nulla lehet.

C0110

Nem realizált nyereség és veszteség

A jelentési időszak során el nem adott vagy le nem járt eszközökből eredő nem realizált nyereség és veszteség.

A nem realizált nyereség és veszteség kiszámítása: a jelentési év végén érvényes, a 2009/138/EK irányelv 75. cikke szerinti érték és az előző jelentési év végén érvényes, a 2009/138/EK irányelv 75. cikke szerinti érték (vagy a jelentési időszakban szerzett eszközök esetében a szerzési érték) különbözete.

A nettó érték pozitív, negatív vagy nulla lehet.

S.10.01 – Értékpapírkölcsönök és repóügyletek

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz a csoportok éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

Ez a tábla az értékpapír-kölcsönzési ügyletek és a repóügyletek (vevő és eladó) tételes listáját tartalmazza, amelyben a 2015/35/EU felhatalmazáson alapuló rendelet 309. cikke (2) bekezdésének f) pontjában említett likviditási swapügyletek is szerepelnek.

A táblát kizárólag akkor kell benyújtani, ha az értékpapír-kölcsönzési ügyletekben vagy repóügyletekben részt vevő, mérlegben szereplő vagy mérlegen kívüli azon mögöttes értékpapírok értéke, amelyek lejárati dátuma a jelentés vonatkozási időpontján túlra esik, az S.02.01. tábla C0010/R0070. és C0010/R0220. mezőjében feltüntetett adatok szerint az összes befektetés több mint 5 %-át teszik ki, ha kizárólag a 2009/138/EK irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszert használják. Amennyiben az 1. módszert alkalmazzák a 2. módszerrel kombinálva a 2009/138/EK irányelv 233. cikkének megfelelően vagy kizárólag a 2. módszert alkalmazzák, az arányt ki kell igazítani, hogy az S.06.02. tábla hatálya alá tartozó összes jogalanyra vonatkozó tétel feltüntetésre kerüljön.

Az összes mérlegben szereplő vagy mérlegen kívüli ügyletet jelenteni kell. A tábla tartalmazza a jelentési időszakban felmerülő valamennyi ügyletet, függetlenül attól, hogy azok a jelentés vonatkozási időpontjában nyitottak vagy lezártak voltak-e. A megújító stratégia részét képező ügyletek esetében, ahol ezek lényegében ugyanahhoz a tranzakcióhoz tartoznak, kizárólag a nyitott pozíciókat kell jelenteni.

A repóügylet (repo) értékpapírok eladása egy olyan megállapodással együtt, amely értelmében az eladó egy későbbi időpontban visszavásárolja az értékpapírokat. Az értékpapír-kölcsönzés az értékpapíroknak az egyik fél által a másik félnek való kölcsönzése, aminek keretében a kölcsönbe vevő köteles biztosítékot adni a kölcsönbe adónak.

A tételeket pozitív értékkel kell jelenteni, ha a vonatkozó előírások másként nem rendelkeznek.

Az ebben a táblában említett eszközkategóriák az e rendelet IV. mellékletében meghatározott eszközkategóriák, és kiegészítő azonosító kódokra való hivatkozások az e rendelet VI. mellékletében található CIC-táblázatra utalnak.

A repóügyleteket és az értékpapír-kölcsönzési ügyleteket annyi sorban kell jelenteni, amennyivel a kért információnyújtás megfelelően biztosítható. Ha egy tételben a jelentendő eszköz egyik részéhez egy opció kapcsolódik, míg a másik részhez egy másik opció kapcsolódik, akkor az ügyletet az előírások eltérő rendelkezése hiányában szét kell választani.

Ez a tábla az 1. módszerre (konszolidált beszámolón alapuló módszer), a 2. módszerre (levonási és aggregálási módszer) és az 1. és a 2. módszerek kombinációjára alkalmazandó.

Amennyiben kizárólag az 1. módszert alkalmazzák, a jelentésnek tükröznie kell a csoportfelügyelet alá tartozó birtokolt repóügyletek és értékpapír-kölcsönzési ügyletek konszolidált pozícióját a csoporton belüli ügyletek nélkül. Az adatszolgáltatást a következőképpen kell biztosítani:

„A vállalkozás hivatalos megnevezése – C0010” és „A vállalkozás azonosító kódja – C0020” tételeket nem kell jelenteni;

a részesedő biztosítók és viszontbiztosítók, a biztosítói holdingtársaságok vagy a vegyes pénzügyi holdingtársaságok által közvetlenül (vagyis nem áttekintés alapján) birtokolt repóügyleteket és értékpapír-kölcsönzési ügyleteket tételesen fel kell sorolni,

a 2015/35/EU felhatalmazáson alapuló rendelet 335. cikke (1) bekezdésnek a), b) vagy c) pontja szerint konszolidált biztosítók által közvetlenül (vagyis nem áttekintés alapján) birtokolt repóügyleteket és értékpapír-kölcsönzési ügyleteket tételesen fel kell sorolni,

az egyéb kapcsolt vállalkozások által birtokolt repóügyleteket és értékpapír-kölcsönzési ügyleteket nem kell feltüntetni.

Amennyiben kizárólag a 2. módszert alkalmazzák, a jelentésbe bele kell foglalni a részesedő vállalkozások és a biztosítói holdingtársaságok vagy vegyes pénzügyi holdingtársaságok és leányvállalataik által birtokolt repóügyletek és az értékpapír-kölcsönzési ügyletek részletes listáját, függetlenül az alkalmazott arányos részesedéstől. Az adatszolgáltatást a következőképpen kell biztosítani:

„A vállalkozás hivatalos megnevezése – C0010” és „A vállalkozás azonosító kódja – C0020” tételeket be kell jelenteni;

a részesedő biztosítók és viszontbiztosítók, a biztosítói holdingtársaságok vagy a vegyes pénzügyi holdingtársaságok által közvetlenül (vagyis nem áttekintés alapján) birtokolt repóügyleteket és értékpapír-kölcsönzési ügyleteket tételesen fel kell sorolni,

a biztosítók és viszontbiztosítók, a biztosítói holdingtársaságok, a kiegészítő szolgáltatásokat végző vállalkozások és a különleges célú gazdasági egységek – amelyek (európai gazdasági térségi, Európai Gazdasági Térségen kívüli egyenértékű és Európai Gazdasági Térségen kívüli nem egyenértékű) leányvállalatok – által közvetlenül (vagyis nem áttekintés alapján) birtokolt repóügyleteket és értékpapír-kölcsönzési ügyleteket tételesen fel kell sorolni,

az egyéb kapcsolt vállalkozások által birtokolt repóügyleteket és értékpapír-kölcsönzési ügyleteket nem kell feltüntetni.

Ha az 1. és 2. módszer kombinációját alkalmazzák, a jelentés egyik része a csoportfelügyelet alá tartozó, birtokolt és kötelezően jelentendő repóügyletek és értékpapír-kölcsönzési ügyletek konszolidált pozícióját mutatja be a csoporton belüli ügyletek nélkül, a jelentés másik részében pedig a részesedő vállalkozások és a biztosítói holdingtársaságok vagy vegyes pénzügyi holdingtársaságok és leányvállalataik által birtokolt repóügyletek és az értékpapír-kölcsönzési ügyletek részletes listája szerepel, függetlenül az alkalmazott arányos részesedéstől.

Az adatszolgáltatás első részét a következőképpen kell biztosítani:

„A vállalkozás hivatalos megnevezése – C0010” és „A vállalkozás azonosító kódja – C0020” tételeket nem kell jelenteni;

a részesedő biztosítók és viszontbiztosítók, a biztosítói holdingtársaságok vagy a vegyes pénzügyi holdingtársaságok által közvetlenül (vagyis nem áttekintés alapján) birtokolt repóügyleteket és értékpapír-kölcsönzési ügyleteket tételesen fel kell sorolni,

a 2015/35/EU felhatalmazáson alapuló rendelet 335. cikke (1) bekezdésnek a), b) vagy c) pontja szerint konszolidált biztosítók által közvetlenül (vagyis nem áttekintés alapján) birtokolt repóügyleteket és értékpapír-kölcsönzési ügyleteket tételesen fel kell sorolni,

az egyéb kapcsolt vállalkozások által birtokolt repóügyleteket és értékpapír-kölcsönzési ügyleteket nem kell feltüntetni.

Az adatszolgáltatás második részét a következőképpen kell biztosítani:

„A vállalkozás hivatalos megnevezése – C0010” és „A vállalkozás azonosító kódja – C0020” tételeket jelenteni kell;

a 2. módszer alá tartozó részesedő biztosítók és viszontbiztosítók, a biztosítói holdingtársaságok vagy a vegyes pénzügyi holdingtársaságok által közvetlenül (vagyis nem áttekintés alapján) birtokolt repóügyleteket és értékpapír-kölcsönzési ügyleteket tételesen fel kell sorolni,

a 2. módszer alá tartozó biztosítók és viszontbiztosítók, a biztosítói holdingtársaságok, a kiegészítő szolgáltatásokat végző vállalkozások és a különleges célú gazdasági egységek – amelyek (európai gazdasági térségi, Európai Gazdasági Térségen kívüli egyenértékű és Európai Gazdasági Térségen kívüli nem egyenértékű) leányvállalatok – által közvetlenül (vagyis nem áttekintés alapján) birtokolt repóügyleteket és értékpapír-kölcsönzési ügyleteket tételesen fel kell sorolni,

a 2. módszer alá tartozó egyéb kapcsolt vállalkozások által birtokolt repóügyleteket és értékpapír-kölcsönzési ügyleteket nem kell feltüntetni.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0010

A vállalkozás hivatalosan bejegyzett neve

A repóügyleteket és értékpapír-kölcsönzési ügyleteket birtokló csoportfelügyelet alá tartozó vállalkozás hivatalos megnevezése.

Ezt a tételt kizárólag akkor kell kitölteni, ha a levonási és aggregálási módszer alá tartozó részesedő vállalkozások, biztosítói holdingtársaságok vagy vegyes pénzügyi holdingtársaságok és leányvállalatok által tartott repóügyletekhez és értékpapír-kölcsönzési ügyletekhez kapcsolódik.

C0020

Vállalkozás azonosító kódja

Az azonosító kód (ha van) megadása a következő sorrend szerint:

jogalany-azonosító (LEI);

egyedi kód.

Egyedi kód:

a csoportfelügyelet hatálya alá tartozó EGT-biztosítók/viszontbiztosítók és az EGT által szabályozott más vállalkozások esetében: a vállalkozás illetékes felügyeleti hatósága által meghatározott, a helyi piacon használt azonosító kód;

EGT-n kívüli biztosító/viszontbiztosító és a csoportfelügyelet hatálya alá tartozó, nem szabályozott más vállalkozás esetében az azonosító kódot a csoport határozza meg. Az egyes EGT-n kívüli biztosítók/viszontbiztosítók és a nem szabályozott vállalkozások azonosító kódjának meghatározása során a csoport következetesen a következő formátumot alkalmazza:

az anyavállalat azonosító kódja + a biztosító/viszontbiztosító országának ISO 3166-1 alpha-2 kódja + 5 számjegy

C0030

Vállalkozás azonosító kódjának típusa

A „Vállalkozás azonosító kódja” tételnél alkalmazott azonosító kód típusa. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – LEI

2 – Egyedi kód

C0040

Portfólió

Élet, nem-élet, részvényesek alapjai, általános (nincs bontás) és elkülönített alapok szerinti bontás. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Életbiztosítás

2 – Nem–életbiztosítás

3 – Elkülönített alapok

4 – Egyéb belső alapok

5 – Részvényesek alapjai

6 – Általános

A bontás – az elkülönített alapok megjelölésének kivételével – nem kötelező, ám fel kell tüntetni akkor, ha azt a vállalkozáson belül alkalmazzák. Amennyiben a vállalkozás nem alkalmazza ezt a bontást, az „általános” bontást kell alkalmazni.

A mérlegen kívül tartott eszközök esetében ezt a tételt nem kell jelenteni.

C0050

Alap száma

Az elkülönített alapokban vagy más (nemzeti piacok által meghatározott) belső alapokban tartott eszközökre vonatkozik.

A vállalkozás által megadott szám, amely megegyezik az egyes alapoknak kiosztott egyedi számmal. Ennek a számnak időben következetesnek kell lennie és az alapok azonosítására kell szolgálnia a többi jelentett táblában. Nem használható fel ismételten más alap megjelölésére.

C0060

Eszközkategória

Az értékpapír-kölcsönzési ügyletek és repóügyletek részeként kölcsönadott/nyújtott mögöttes eszközök kategóriáit kell megadni.

Az e rendelet IV. mellékletében (Eszközkategóriák) meghatározott kategóriákat kell alkalmazni.

C0070

Partner neve

Az ügylethez kapcsolódó partner neve.

Ez a mező megegyezik az intézmény LEI-adatbázisban található nevével, ha van ilyen. Ha nincs, akkor az intézmény hivatalosan bejegyzett neve.

C0080

A partner kódja

A partner jogalany-azonosító (LEI) segítségével meghatározott azonosító kódja, amennyiben rendelkezésre áll.

Ha nem áll rendelkezésre jogalany-azonosító, ezt a mezőt nem kell jelenteni.

C0090

A partner kódjának típusa

„A partner kódja” mezőben megadott kód azonosítására szolgál. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – LEI

9 – Semmi

C0100

Partner eszközkategóriája

Az értékpapír-kölcsönzési ügyletek és repóügyletek részeként kölcsönvett/kapott legjelentősebb eszközkategóriát kell megadni.

Az e rendelet IV. mellékletében (Eszközkategóriák) meghatározott kategóriákat kell alkalmazni.

C0110

Az indexhez és a befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez tartott eszközök

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a C0060. oszlopban feltüntetett mögöttes eszköz indexhez és a befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekben tartott eszköz-e. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződés

2 – Nem indexhez és nem befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződés

C0120

Az ügyletben elfoglalt pozíció

Adja meg, hogy a biztosító a repóügyletben vevő vagy eladó-e, illetve értékpapír-kölcsönzésben kölcsönbe adó vagy kölcsönbe vevő-e. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Vevő repóügyletben

2 – Eladó repóügyletben

3 – Kölcsönbe adó értékpapír-kölcsönzési ügyletben

4 – Kölcsönbe vevő értékpapír-kölcsönzési ügyletben

C0130

Pénzoldali összeg

Az alábbi összegeket jelenti:

Vevő repóügyletben: az ügylet létrejöttekor kapott összeg

Eladó repóügyletben: az ügylet létrejöttekor átadott összeg

Kölcsönbe adó értékpapír-kölcsönzési ügyletben: az ügylet létrejöttekor garanciaként kapott összeg

Kölcsönbe vevő értékpapír-kölcsönzési ügyletben: az ügylet létrejöttekor kapott értékpapírok összege vagy piaci értéke

C0140

Értékpapír-oldali összeg

Ez a tétel kizárólag a repóügyletekre vonatkozik és az alábbi összegeket jelenti:

Vevő repóügyletben: az ügylet lejártakor átadott összeg

Eladó repóügyletben: az ügylet lejártakor kapott összeg

C0150

Kezdő dátum

Az ügylet kezdeti napjának ISO 8601 szerinti (éééé-hh-nn) kódját kell megadni. Az ügylet kezdeti napja az a nap, amikor az ügylet szerinti kötelezettségek hatályba léptek.

C0160

Lejárat időpontja

Az ügylet zárónapjának ISO 8601 szerinti (éééé-hh-nn) kódját kell megadni. Még ha az ügylet nyitott lehíváson alapul is, általában van egy időpont, amikor az ügylet lejár. Ezekben az esetekben ezt az időpontot kell megadni, ha előtte nem történik lehívás.

A szerződés lezártnak tekinthető, ha lejár, ha lehívás történik rá, vagy ha a szerződést törlik.

A meghatározott lejárati időponttal nem rendelkező ügyleteknél a „9999–12–31” értéket kell feltüntetni.

C0170

Szolvencia II. szerinti érték

Ez a tétel kizárólag a jelentés vonatkozási időpontjában még nyitott ügyletekre vonatkozik.

A repóügyletnek vagy az értékpapír-kölcsönzési ügyletnek az ügyletek értékelésének a 2009/138/EK irányelv 75. cikkében meghatározott szabályai szerint megállapított értéke.

Ez az érték pozitív, negatív vagy nulla lehet.

S.11.01 – Fedezetként tartott eszközök

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz a csoportok éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

Ez a tábla a mérleg fedezetéül szolgáló mérlegen kívüli eszközök tételes listáját tartalmazza.

A tábla nem a biztosítékra irányuló megállapodás szempontjából, hanem a fedezetként tartott eszközök szempontjából szolgál részletes információkkal.

Ha a biztosítékok halmazáról (pool) van szó vagy létezik egy többszörös eszközökből álló biztosítékra irányuló megállapodás, annyi sort kell felhasználni, ahány eszköz van a halmazban vagy ahány megállapodás létezik.

Ez a tábla a következő két táblázatból áll: Információ a tartott pozíciókról és Információ az eszközökről.

Az „Információ a tartott pozíciókról” táblázatban minden egyes fedezetként tartott eszközt külön kell jelenteni annyi sorban, amennyi az adott táblázatban szereplő összes mező kitöltéséhez szükséges. Ha ugyanazon eszköz esetében egy változóhoz két érték párosítható, akkor az eszközt egynél több sorban is jelenteni kell.

Az „Információ az eszközökről” táblázatban minden egyes fedezetként tartott eszközt külön kell megadni úgy, hogy minden eszköz külön sorban jelenjen meg, és a táblázatban szereplő összes mezőt ki kell tölteni.

Az „Eszköz típusa, amelyre a biztosíték vonatkozik” (C0140), „A biztosítékot birtokló partner megnevezése” (C0060) és „A biztosítékot birtokló partner csoportjának megnevezése” (C0070) mezők kivételével az összes tétel a biztosítékként szolgáló eszközökről szóló tájékoztatatással kapcsolatos. A C0140. mező arra a mérlegben feltüntetett eszközre vonatkozik, amelyhez a biztosíték kapcsolódik, míg a C0060. és a C0070. mező a biztosítékot birtokló szerződő félre vonatkozik.

Az ebben a táblában említett eszközkategóriák az e rendelet IV. mellékletében meghatározott eszközkategóriák, és kiegészítő azonosító kódokra való hivatkozások az e rendelet VI. mellékletében található CIC-táblázatra utalnak.

Ez a tábla az 1. módszerre (konszolidált beszámolón alapuló módszer), a 2. módszerre (levonási és aggregálási módszer) és az 1. és a 2. módszerek kombinációjára alkalmazandó.

Amennyiben kizárólag az 1. módszert alkalmazzák, a jelentésnek tükröznie kell a csoportfelügyelet alá tartozó, biztosítékként tartott eszközök konszolidált pozícióját a csoporton belüli ügyletek nélkül. Az adatszolgáltatást a következőképpen kell biztosítani:

„A vállalkozás hivatalos megnevezése – C0010” és „A vállalkozás azonosító kódja – C0020” tételeket nem kell jelenteni;

a részesedő biztosítók és viszontbiztosítók, a biztosítói holdingtársaságok vagy a vegyes pénzügyi holdingtársaságok által közvetlenül (vagyis nem áttekintés alapján) birtokolt biztosítékként szolgáló eszközöket tételesen fel kell sorolni,

a 2015/35/EU felhatalmazáson alapuló rendelet 335. cikke (1) bekezdésének a), b) vagy c) pontja szerint konszolidált biztosítók által közvetlenül (vagyis nem áttekintés alapján) birtokolt biztosítékként szolgáló eszközöket tételesen fel kell sorolni,

az egyéb kapcsolt vállalkozások által biztosítékként tartott eszközöket nem kell feltüntetni.

Amennyiben kizárólag a 2. módszert alkalmazzák, a jelentésbe bele kell foglalni a részesedő vállalkozások és a biztosítói holdingtársaságok és leányvállalataik által birtokolt, biztosítékként szolgáló eszközök részletes listáját, függetlenül az alkalmazott arányos részesedéstől. Az adatszolgáltatást a következőképpen kell biztosítani:

„A vállalkozás hivatalos megnevezése – C0010” és „A vállalkozás azonosító kódja – C0020” tételeket be kell jelenteni;

a részesedő biztosítók és viszontbiztosítók, a biztosítói holdingtársaságok vagy a vegyes pénzügyi holdingtársaságok által közvetlenül (vagyis nem áttekintés alapján) birtokolt biztosítékként szolgáló eszközöket tételesen fel kell sorolni,

a biztosítók és viszontbiztosítók, a biztosítói holdingtársaságok, a kiegészítő szolgáltatásokat végző vállalkozások és a különleges célú gazdasági egységek – amelyek (európai gazdasági térségi, Európai Gazdasági Térségen kívüli egyenértékű és Európai Gazdasági Térségen kívüli nem egyenértékű) leányvállalatok – által közvetlenül (vagyis nem áttekintés alapján) birtokolt biztosítékként szolgáló eszközöket tételesen fel kell sorolni vállalkozásonkénti bontásban,

az egyéb kapcsolt vállalkozások által biztosítékként tartott eszközöket nem kell feltüntetni.

Ha az 1. és 2. módszer kombinációját alkalmazzák, a jelentés egyik része a csoportfelügyelet alá tartozó és kötelezően jelentendő, biztosítékként tartott eszközök konszolidált pozícióját mutatja be a csoporton belüli ügyletek nélkül, a jelentés másik részében pedig a részesedő vállalkozások és a biztosítói holdingtársaságok vagy a vegyes pénzügyi holdingtársaságok és leányvállalataik által birtokolt, biztosítékként szolgáló eszközök részletes listája szerepel, függetlenül az alkalmazott arányos részesedéstől.

Az adatszolgáltatás első részét a következőképpen kell biztosítani:

„A vállalkozás hivatalos megnevezése – C0010” és „A vállalkozás azonosító kódja – C0020” tételeket nem kell jelenteni;

a részesedő biztosítók és viszontbiztosítók, a biztosítói holdingtársaságok vagy a vegyes pénzügyi holdingtársaságok által közvetlenül (vagyis nem áttekintés alapján) birtokolt biztosítékként szolgáló eszközöket tételesen fel kell sorolni,

a 2015/35/EU felhatalmazáson alapuló rendelet 335. cikke (1) bekezdésének a), b) vagy c) pontja szerint konszolidált biztosítók által közvetlenül (vagyis nem áttekintés alapján) birtokolt biztosítékként tartott eszközöket tételesen fel kell sorolni vállalkozásonként,

az egyéb kapcsolt vállalkozások által birtokolt biztosítékként tartott eszközöket nem kell feltüntetni.

Az adatszolgáltatás második részét a következőképpen kell biztosítani:

„A vállalkozás hivatalos megnevezése – C0010” és „A vállalkozás azonosító kódja – C0020” tételeket jelenteni kell;

a 2. módszer alá tartozó részesedő biztosítók és viszontbiztosítók, a biztosítói holdingtársaságok vagy a vegyes pénzügyi holdingtársaságok által közvetlenül (vagyis nem áttekintés alapján) birtokolt biztosítékként szolgáló eszközöket tételesen fel kell sorolni,

a 2. módszer alá tartozó biztosítók és viszontbiztosítók, a biztosítói holdingtársaságok, a kiegészítő szolgáltatásokat végző vállalkozások és a különleges célú gazdasági egységek – amelyek (európai gazdasági térségi, Európai Gazdasági Térségen kívüli egyenértékű és Európai Gazdasági Térségen kívüli nem egyenértékű) leányvállalatok – által közvetlenül (vagyis nem áttekintés alapján) birtokolt biztosítékként szolgáló eszközöket tételesen fel kell sorolni vállalkozásonkénti bontásban,

a 2. módszer alá tartozó egyéb kapcsolt vállalkozások által birtokolt biztosítékként szolgáló eszközöket nem kell feltüntetni.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

Információ a tartott pozíciókról

C0010

A vállalkozás hivatalosan bejegyzett neve

A biztosítékként tartott eszközt birtokló, a csoportfelügyelet alá tartozó vállalkozás hivatalos megnevezése.

Ezt a tételt kizárólag akkor kell kitölteni, ha a levonási és aggregálási módszer alá tartozó részesedő vállalkozások, biztosítói holdingtársaságok, vegyes pénzügyi holdingtársaságok és leányvállalatok által birtokolt, biztosítékként szolgáló eszközökhöz kapcsolódik.

C0020

Vállalkozás azonosító kódja

Az azonosító kód (ha van) megadása a következő sorrend szerint:

jogalany-azonosító (LEI);

egyedi kód.

Egyedi kód:

a csoportfelügyelet hatálya alá tartozó EGT-biztosítók/viszontbiztosítók és az EGT által szabályozott más vállalkozások esetében: a vállalkozás illetékes felügyeleti hatósága által meghatározott, a helyi piacon használt azonosító kód;

EGT-n kívüli biztosító/viszontbiztosító és a csoportfelügyelet hatálya alá tartozó, nem szabályozott más vállalkozás esetében az azonosító kódot a csoport határozza meg. Az egyes EGT-n kívüli biztosítók/viszontbiztosítók és a nem szabályozott vállalkozások azonosító kódjának meghatározása során a csoport következetesen a következő formátumot alkalmazza:

az anyavállalat azonosító kódja + a biztosító/viszontbiztosító országának ISO 3166-1 alpha-2 kódja + 5 számjegy

C0030

Vállalkozás azonosító kódjának típusa

A „Vállalkozás azonosító kódja” tételnél alkalmazott azonosító kód típusa. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – LEI

2 – Egyedi kód

C0040

Eszköz azonosító kódja

Eszköz azonosító kódja az alábbi fontossági sorrendben:

ISO 6166 szerinti ISIN-kód, amennyiben rendelkezésre áll

egyéb elismert kód (például CUSIP, Bloomberg Ticker, Reuters RIC)

a vállalkozás által megadott kód, amennyiben a fenti lehetőségek nem állnak rendelkezésre; e kódnak tartósan következetesnek kell lennie

Amennyiben 2 vagy több eltérő pénznemben is kibocsátott eszközhöz ugyanazt az eszközazonosító kódot kellene jelenteni, az eszközazonosító kódot és a pénznem ISO 4217 szerinti alfabetikus kódját is meg kell adni az alábbi példa szerint: „kód + EUR”

C0050

Eszközazonosító kód típusa

Az „Eszközazonosító kód” mezőben alkalmazott azonosító kód típusa. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – ISO 6166 szerinti ISIN-kód

2 – CUSIP (a CUSIP (egységes értékpapír-azonosítási eljárásokkal foglalkozó bizottság) Service Bureau által az egyesült államokbeli és kanadai vállalatok számára meghatározott azonosító szám)

3 – SEDOL (a londoni tőzsde hivatalos napi értékpapírjegyzéke)

4 – WKN (Wertpapier Kenn-Nummer, a német alfanumerikus azonosító szám)

5 – Bloomberg Ticker (a társaságok értékpapírjait azonosító Bloomberg-betűkódok)

6 – BBGID (a globális Bloomberg-azonosító)

7 – Reuters RIC (a Reuters eszközkódja)

8 – FIGI (a pénzügyi instrumentumok globális azonosítója)

9 – a Nemzeti Kódkiadó Szervezetek Szövetségének tagjai által meghatározott egyéb kódok

99 – a vállalkozás által megadott kód

Amennyiben egy 2 vagy több eltérő valutanemben is kibocsátott eszközhöz ugyanazt az eszközazonosító kódot kellene jelenteni, és a C0040. tételnél megjelölt kód az eszközazonosító kódból és a valutanem ISO 4217 szerinti alfabetikus kódjából tevődik össze, az eszközazonosító-kód típusának a 9. opciót kell tükröznie és az eredeti eszközazonosító-kódot kell tartalmaznia, ahogy azt a következő példa is mutatja, amelyben az ISIN azonosító + valutanem kódot adták meg: „9/1”.

C0060

A biztosítékot birtokló partner megnevezése

Annak a partnernek a megnevezése, amely a biztosítékot birtokolja. Ez a mező megegyezik az intézmény LEI-adatbázisban található nevével, ha van ilyen. Ha nincs, akkor az intézmény hivatalosan bejegyzett neve.

Amennyiben a mérlegben feltüntetett eszközök, amelyekhez a biztosíték kapcsolódik, biztosítási kötvényekhez kapcsolódó hitelek, a „Szerződő” tételt meg kell adni.

C0070

A biztosítékot birtokló partner csoportjának megnevezése

A biztosítékot birtokló partner gazdasági csoportjának megnevezése. Ez a mező megegyezik az intézmény LEI-adatbázisban található nevével, ha van ilyen. Ha nincs, akkor az intézmény hivatalosan bejegyzett neve.

Ez a mező nem alkalmazandó, ha a mérlegben feltüntetett eszközök, amelyekre a biztosíték vonatkozik, biztosítási kötvényekhez kapcsolódó hitelek.

C0080

Letétkezelő ország

Annak az országnak az ISO 3166-1-alpha-2 országkódja, ahol a biztosító eszközeit letétbe helyezték. A nemzetközi letétkezelők, például az Euroclear azonosíthatósága céljából a letétkezelő ország a letétkezelési szolgáltatást meghatározó szerződés megkötésének helye szerinti jogi létesítménnyel megegyező ország.

Amennyiben ugyanazt az eszközt egynél több országban is letétbe helyezték, minden eszközt külön kell jelenteni annyi sorban, amennyi ahhoz szükséges, hogy megfelelően azonosítani lehessen az összes letétkezelő országot.

Ez a mező nem alkalmazandó a jelzáloghitelek és hitelek elnevezésű 8. CIC-kategóriára (természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelek és hitelek esetében, mivel ezeket az eszközöket nem szükséges egyénre szabni) és a 71., a 75. és a 95. CIC-kategóriára ([saját használatú] gépek és berendezések) ugyanezen okból.

A 9. CIC-kategóriát illetően – kivéve a 95. CIC-kategóriát ([saját hasznosítású] gépek és berendezések) – a kibocsátó országot az ingatlan címe alapján értékelik.

C0090

Mennyiség

Az eszközök száma, az összes releváns eszközre vonatkozóan.

Ha a „Névérték” (C0100) mező ki van töltve, ezt a tételt nem kell megadni.

C0100

Névérték

Kinnlevő összeg névértéken meghatározva minden olyan eszközre, amelynél ez a mező releváns, és nominális értéken meghatározva, a 72., 73., 74., 75. és 79. CIC-kategóriák esetén.

Ha a „Mennyiség” (C0090) tétel be van jelentve, ezt a tételt nem kell jelenteni.

C0110

Értékelési módszer

Az eszközök értékelése során alkalmazott értékelési módszert kell megadni. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – aktív piacokon jegyzett piaci árak ugyanazokra az eszközökre

2 – aktív piacokon jegyzett piaci árak hasonló eszközökre

3 – alternatív értékelési módszerek

4 – korrigált tőkemódszerek (a részesedések értékelésére alkalmazandó)

5 – IFRS tőkemódszerek (a részesedések értékelésére alkalmazandó)

6 – az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 9. cikkének (4) bekezdése szerinti piaci értékelés

C0120

Teljes összeg

A 2009/138/EK irányelv 75. cikkében meghatározottak szerint kiszámított érték.

A következőket kell figyelembe venni:

a „Névérték” és a „Szolvencia II. egységár a névérték százalékában” szorzata és a „Felhalmozott kamat” összegének felel meg olyan eszközök esetében, ahol az első két mező releváns,

a „Mennyiség” és „A Szolvencia II. szerinti egységár” szorzatának felel meg olyan eszközök esetében, ahol ez a két mező releváns,

a 7., 8. és 9. eszközkategóriákba sorolandó eszközök esetében itt az eszköz Szolvencia II. szerinti értékét kell megadni.

C0130

Felhalmozott kamat

A kamatozó értékpapírok esetében az utolsó kamatszelvény után elhatárolt kamat összegét kell megadni. Fontos, hogy ez az érték a „Teljes összeg” mező részét is képezi.

C0140

Azon eszköz típusa, amelyhez a biztosíték kapcsolódik

Annak az eszköznek a típusát kell megadni, amelyhez a biztosíték kapcsolódik.

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Államkötvények

2 – Vállalati kötvények

3 – Saját tőke

4 – Kollektív befektetési vállalkozások

5 – Strukturált értékpapírok

6 – Biztosítékkal fedezett értékpapírok

7 – Készpénz és betétek

8 – Jelzáloghitelek és hitelek

9 – Ingatlanok

0 – Egyéb befektetések (ideértve a követeléseket)

X – Származtatott pénzügyi eszközök

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

Információ az eszközökről

C0040

Eszköz azonosító kódja

Eszköz azonosító kódja az alábbi fontossági sorrendben:

ISO 6166 szerinti ISIN-kód, amennyiben rendelkezésre áll

egyéb elismert kód (például CUSIP, Bloomberg Ticker, Reuters RIC)

a vállalkozás által megadott kód, amennyiben a fenti lehetőségek nem állnak rendelkezésre; e kódnak tartósan következetesnek kell lennie

Amennyiben 2 vagy több eltérő pénznemben is kibocsátott eszközhöz ugyanazt az eszközazonosító kódot kellene jelenteni, az eszközazonosító kódot és a pénznem ISO 4217 szerinti alfabetikus kódját is meg kell adni az alábbi példa szerint: „kód + EUR”

C0050

Eszközazonosító kód típusa

Az „Eszközazonosító kód” mezőben alkalmazott azonosító kód típusa. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – ISO 6166 szerinti ISIN-kód

2 – CUSIP (a CUSIP (egységes értékpapír-azonosítási eljárásokkal foglalkozó bizottság) Service Bureau által az egyesült államokbeli és kanadai vállalatok számára meghatározott azonosító szám)

3 – SEDOL (a londoni tőzsde hivatalos napi értékpapírjegyzéke)

4 – WKN (Wertpapier Kenn-Nummer, a német alfanumerikus azonosító szám)

5 – Bloomberg Ticker (a társaságok értékpapírjait azonosító Bloomberg-betűkódok)

6 – BBGID (a globális Bloomberg-azonosító)

7 – Reuters RIC (a Reuters eszközkódja)

8 – FIGI (a pénzügyi instrumentumok globális azonosítója)

9 – a Nemzeti Kódkiadó Szervezetek Szövetségének tagjai által meghatározott egyéb kódok

99 – a vállalkozás által megadott kód

Amennyiben egy 2 vagy több eltérő valutanemben is kibocsátott eszközhöz ugyanazt az eszközazonosító kódot kellene jelenteni, és a C0040. tételnél megjelölt kód az eszközazonosító kódból és a valutanem ISO 4217 szerinti alfabetikus kódjából tevődik össze, az eszközazonosító-kód típusának a 9. opciót kell tükröznie és az eredeti eszközazonosító-kódot kell tartalmaznia, ahogy azt a következő példa is mutatja, amelyben az ISIN azonosító + valutanem kódot adták meg: „9/1”.

C0150

Mező megnevezése

A jelentett eszköz nevének (vagy ingatlan esetén a címének) a biztosító által meghatározott adatokkal való azonosítsa.

A következőket kell figyelembe venni:

A 8. CIC-kategóriát (Jelzáloghitelek és hitelek) illetően, ha természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelről és hitelről van szó, e tételnek a hitel jellege szerint az „igazgatási, irányító vagy felügyelő testület tagjainak nyújtott hitelek” vagy az „egyéb természetes személyeknek nyújtott hitelek” megjelölést kell tartalmaznia, mivel ezeket az eszközöket nem szükséges egyénre szabni. A nem természetes személyeknek nyújtott hiteleket tételesen fel kell sorolni.

Ez a mező nem alkalmazandó a 95. CIC-kategóriára ([Saját hasznosítású] gépek és berendezések), mivel ezeket az eszközöket nem szükséges egyénre szabni, illetve a 71. és a 75. CIC-kategóriára.

Amennyiben a biztosíték biztosítási kötvényt tartalmaz (a biztosítási kötvénnyel fedezett hitelek esetében), a kötvényeket nem szükséges egyénre szabni, és ez a tétel nem alkalmazandó.

C0160

Kibocsátó neve

A kibocsátónak, vagyis annak a jogalanynak a megnevezése, amely a tőkéjének, az adósságának, a származtatott termékeinek stb. egy részét megtestesítő eszközöket bocsát ki a befektetők számára.

Ez a mező megegyezik az intézmény LEI-adatbázisban található nevével, ha van ilyen. Ha nincs, akkor az intézmény hivatalosan bejegyzett neve.

A következőket kell figyelembe venni:

a 4. CIC-kategóriát (Kollektív befektetési vállalkozások) illetően a kibocsátó neve az alapkezelő nevével egyezik meg,

a 7. CIC-kategóriát (Készpénz és betétek) illetően (kivéve a 71. és a 75. CIC-kategóriát) a kibocsátó neve megegyezik a letétkezelő nevével,

a 8. CIC-kategóriát (Jelzáloghitelek és hitelek) illetően ha természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelről és hitelről van szó, e tételnek a hitel jellege szerint az „igazgatási, irányító vagy felügyelő testület tagjainak nyújtott hitelek” vagy az „egyéb természetes személyeknek nyújtott hitelek” megjelölést kell tartalmaznia, mivel ezeket az eszközöket nem szükséges egyénre szabni,

a 8. CIC-kategóriát (Jelzáloghitelek és hitelek) illetően a természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelek és hitelek kivételével az információ a hitelfelvevőre vonatkozik,

Ez a mező nem alkalmazandó a 71., a 75. és a 9. CIC-kategóriára (Ingatlan).

C0170

Kibocsátó kódja

A kibocsátó jogalany-azonosító (LEI) segítségével meghatározott azonosító kódja, amennyiben rendelkezésre áll.

A következőket kell figyelembe venni:

a 4. CIC-kategóriát (Kollektív befektetési vállalkozások) illetően a kibocsátó kódja az alapkezelő kódjával egyezik meg,

a 7. CIC-kategóriát (Készpénz és betétek) illetően (kivéve a 71. és a 75. CIC-kategóriát) a kibocsátó kódja megegyezik a letétkezelő kódjával,

a 8. CIC-kategóriát (Jelzáloghitelek és hitelek) illetően a természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelek és hitelek kivételével az információ a hitelfelvevőre vonatkozik,

Ez a mező nem alkalmazandó a 71., a 75. és a 9. CIC-kategóriára (Ingatlanok);

Ez a mező nem alkalmazandó a 8. CIC-kategóriára (Jelzáloghitelek és hitelek), amennyiben természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelekre és hitelekre vonatkozik.

C0180

A kibocsátó kódjának típusa

A „Kibocsátó kódja” mezőben megadott kód azonosítására szolgál. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – LEI

9 – Semmi

Ez a mező nem alkalmazandó a 8. CIC-kategóriára (Jelzáloghitelek és hitelek), amennyiben természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelekre és hitelekre vonatkozik.

Ez a mező nem alkalmazandó a 71., a 75. és a 9. CIC-kategóriára (Ingatlanok).

C0190

Kibocsátó szektora

A kibocsátó gazdasági szektorát kell megadni a NACE-kódok (a bizottsági rendeletben közzétett) legfrissebb változatának megfelelően. Az ágazatok azonosításához elég a nemzetgazdasági ágat jelölő NACE-betűjelet feltüntetni (pl. az „A” vagy az „A111” is elfogadott), kivéve a pénzügyi és biztosítási tevékenységekhez kapcsolódó NACE-besorolást, ahol a nemzetgazdasági ágat jelölő betűjel után az osztályt jelölő 4 numerikus karaktert is fel kell tüntetni (pl. „K6411”).

A következőket kell figyelembe venni:

a 4. CIC-kategóriát (Kollektív befektetési vállalkozások) illetően a kibocsátó gazdasági szektora az alapkezelő gazdasági szektorával egyezik meg,

a 7. CIC-kategóriát (Készpénz és betétek) illetően (kivéve a 71. és a 75. CIC-kategóriát) a kibocsátó szektora megegyezik a letétkezelő szektorával,

a 8. CIC-kategóriát (Jelzáloghitelek és hitelek) illetően a természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelek és hitelek kivételével az információ a hitelfelvevőre vonatkozik,

ez a mező nem alkalmazandó a 71., a 75. és a 9. CIC-kategóriára (Ingatlanok);

ez a mező nem alkalmazandó a 8. CIC-kategóriára (Jelzáloghitelek és hitelek), amennyiben természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelekre és hitelekre vonatkozik.

C0200

Kibocsátó csoport neve

A kibocsátó anyavállalatának neve.

Ez a mező megegyezik az intézmény LEI-adatbázisban található nevével, ha van ilyen. Ha nincs, akkor az intézmény hivatalosan bejegyzett neve.

A következőket kell figyelembe venni:

a 4. CIC-kategóriát (Kollektív befektetési vállalkozások) illetően a csoporttal való kapcsolat az alapkezelőre vonatkozik,

a 7. CIC-kategóriát (Készpénz és betétek) illetően (kivéve a 71. és a 75. CIC-kategóriát) a csoporttal való kapcsolat a letétkezelőre vonatkozik,

A 8. CIC-kategóriát (Jelzáloghitelek és hitelek) illetően a természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelek és hitelek kivételével a csoporttal való kapcsolat a hitelfelvevőre vonatkozik;

Ez a tétel nem alkalmazandó a jelzáloghitelek és hitelek elnevezésű 8. CIC-kategóriára (természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelek és hitelek esetében)

Ez a tétel nem alkalmazandó a 71., a 75. és a 9. CIC-kategóriára (Ingatlanok).

C0210

Kibocsátó csoport kódja

A kibocsátó csoport jogalany-azonosító (LEI) segítségével meghatározott azonosító kódja, amennyiben rendelkezésre áll.

Ha nem áll rendelkezésre jogalany-azonosító, ezt a mezőt nem kell jelenteni.

A következőket kell figyelembe venni:

a 4. CIC-kategóriát (Kollektív befektetési vállalkozások) illetően a csoporttal való kapcsolat az alapkezelőre vonatkozik,

a 7. CIC-kategóriát (Készpénz és betétek) illetően (kivéve a 71. és a 75. CIC-kategóriát) a csoporttal való kapcsolat a letétkezelőre vonatkozik,

A 8. CIC-kategóriát (Jelzáloghitelek és hitelek) illetően a természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelek és hitelek kivételével a csoporttal való kapcsolat a hitelfelvevőre vonatkozik;

Ez a tétel nem alkalmazandó a jelzáloghitelek és hitelek elnevezésű 8. CIC-kategóriára (természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelek és hitelek esetében)

Ez a tétel nem alkalmazandó a 71., a 75. és a 9. CIC-kategóriára (Ingatlanok).

C0220

A kibocsátó csoport kódjának típusa

A „Kibocsátó csoport kódja” mezőben megadott kód azonosítására szolgál. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – LEI

9 – Semmi

ez a mező nem alkalmazandó a 8. CIC-kategóriára (Jelzáloghitelek és hitelek), amennyiben természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelekre és hitelekre vonatkozik.

Ez a mező nem alkalmazandó a 71., a 75. és a 9. CIC-kategóriára (Ingatlan).

C0230

Kibocsátó országa

A kibocsátó székhelye szerinti ország ISO 3166-1-alpha-2 kódja.

A kibocsátó helyét az eszközt kibocsátó intézmény címe alapján kell meghatározni.

A következőket kell figyelembe venni:

a 4. CIC-kategóriát (Kollektív befektetési vállalkozások) illetően a kibocsátó országa az alapkezelőhöz kapcsolódó ország,

a 7. CIC-kategóriát (Készpénz és betétek) illetően (kivéve a 71. és a 75. CIC-kategóriát) a kibocsátó országa megegyezik a letétkezelő országával,

a 8. CIC-kategóriát (Jelzáloghitelek és hitelek) illetően a természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelek és hitelek kivételével az információ a hitelfelvevőre vonatkozik;

ez a mező nem alkalmazandó a 71., a 75. és a 9. CIC-kategóriára (Ingatlanok);

Ez a mező nem alkalmazandó a 8. CIC-kategóriára (Jelzáloghitelek és hitelek), amennyiben természetes személyeknek nyújtott jelzáloghitelekre és hitelekre vonatkozik.

Az alábbi lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

ISO 3166-1-alpha-2 kód

XA: szupranacionális kibocsátók

EU: az Európai Unió intézményei

C0240

Pénznem

Az eszköz pénznemének ISO 4217 szerinti alfabetikus kódját kell megadni.

A következőket kell figyelembe venni:

ez a mező nem alkalmazandó a jelzáloghitelek és hitelek elnevezésű 8. CIC-kategóriára (természetes személyeknek nyújtott jelzálogok és hitelek esetében, mivel ezeket az eszközöket nem szükséges egyénre szabni) és a 75. és a 95. CIC-kategóriára ([Saját hasznosítású] gépek és berendezések) ugyanezen okból;

a 9. CIC-kategóriát illetően (kivéve a 95. CIC-kategóriát – [Saját hasznosítású] gépek és berendezések) a pénznem megegyezik azzal a pénznemmel, amelyben a befektetést lebonyolították.

C0250

CIC

Az e rendelet VI. mellékletében (CIC-táblázat) eszközök osztályozására alkalmazott kiegészítő azonosító kód. Egy eszköz CIC-táblázat szerinti osztályozása során a vállalkozásoknak a leginkább reprezentatív kockázatot kell figyelembe venniük, amelynek az eszköz ki van téve.

C0260

Egységár

Az eszköz egységára, amennyiben alkalmazandó.

Ha a „Szolvencia II. egységár a névérték százalékában” (C0270) mező ki van töltve, ezt a tételt nem kell megadni.

C0270

Szolvencia II. egységár a névérték százalékában

A névérték mértéke százalékban, az eszközre vonatkozó, felhalmozott kamatok nélkül számított tiszta érték, adott esetben.

Ha az „Egységár” (C0260) tétel be van jelentve, ezt a tételt nem kell megadni.

C0280

Lejárat időpontja

Csak az 1., 2., 5., 6. és 8. CIC-kategóriára, valamint a 74. és 79. CIC-re vonatkozik.

A lejárat napjának ISO 8601 szerinti (éééé-hh-nn) kódját kell megadni.

Ez mindig megegyezik a lejárat időpontjával, még a visszahívható értékpapírok esetében is. A következőket kell figyelembe venni:

Lejárat nélküli értékpapírok esetében a „9999–12–31” kódot kell használni.

A 8. CIC-kategóriát illetően (magánszemélyeknek nyújtott jelzáloghitelek és hitelek) a súlyozott (hitelösszegtől függő) hátralévő lejáratot kell jelenteni.

S.15.01 – A változó életjáradékos termékek garanciáinak ismertetése

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz a csoportok éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

Ezt a táblát csak csoportok direkt biztosításaival összefüggésben kell benyújtani és csak olyan EGT-n kívüli jogalanyok vonatkozásában, amelyek rendelkeznek változó életjáradékos portfóliókkal.

A változó életjáradékos termékek olyan befektetési garanciával rendelkező befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések, amelyek esetében a szerződő számára egyszeri vagy rendszeres díj fizetése ellenében biztosított a befektetési egység értéknövekedéséből való részesedés, de részben vagy egészében védelmet élvez abban az esetben, ha a befektetési egység veszít értékéből.

Ha a változó életjáradékos termékek a hozzájuk kapcsolódó garancia tekintetében megoszlanak két biztosító, például egy életbiztosítási és egy nem-életbiztosítási tevékenységet végző biztosító között, ezt a táblát a garanciát nyújtó biztosítónak kell benyújtania. Termékenként csak egy sort kell kitölteni.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0010

A vállalkozás hivatalosan bejegyzett neve

A terméket értékesítő EGT-n kívüli vállalkozás hivatalos megnevezését kell megadni.

C0020

A vállalkozás azonosító kódja

Az azonosító kód megadása a következő fontossági sorrendben:

jogalany-azonosító (LEI)

egyedi kód

Egyedi kód:

Az azonosító kódot a csoport határozza meg. Az egyes EGT-n kívüli vállalkozások és a nem szabályozott vállalkozások azonosító kódjának meghatározása során a csoport következetesen a következő formátumot alkalmazza:

az anyavállalat azonosító kódja + a vállalkozás országának ISO 3166-1 alpha-2 kódja + 5 számjegy

C0030

A vállalkozás azonosító kódjának típusa

„A Vállalkozás azonosító kódja” mezőben megadott azonosító kód típusa. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – LEI

2– egyedi kód

C0040

Termékazonosító kód

A vállalkozás által a termékhez használt belső termékazonosító kód. Amennyiben már van használatban kód, vagy az illetékes hatóság felügyeleti célból jelölt ki kódot, azt kell használni.

Az azonosító kódnak tartósan következetesnek kell lennie.

C0050

A termék megnevezése

A termék kereskedelmi elnevezése (vállalkozásspecifikus)

C0060

A termék leírása

A termék általános kvalitatív leírása. Amennyiben az illetékes hatóság felügyeleti célból adott meg termékkódot, az ehhez a kódhoz tartozó terméktípus leírását kell használni.

C0070

A garancia kezdeti időpontja

A fedezet kezdetének dátumát az ISO 8601 kódnak (éééé-hh-nn) megfelelő formátumban kell megadni.

C0080

A garancia záró időpontja

A fedezet záró dátumát az ISO 8601 kódnak (éééé-hh-nn) megfelelő formátumban kell megadni.

C0090

A garancia típusa

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Halál esetére vonatkozó garantált minimumszolgáltatás

2 – Felhalmozott összeg kifizetésére vonatkozó garantált minimumszolgáltatás

3 – Jövedelemre vonatkozó garantált minimumszolgáltatás

4 – Visszavásárlásra vonatkozó garantált minimumszolgáltatás

9 – Egyéb

C0100

Garantált szint

A garantált szolgáltatás szintjének százalékát kell megadni (decimális formában)

C0110

A garancia leírása

A garanciák általános leírása.

Ennek tartalmaznia kell legalább a tőkefelhalmozási mechanizmusokat (pl. roll-up, ratchet, step-up, reset), a gyakoriságot (éven belüli, éves, x évente), a garantált szintek kiszámításának alapját (pl. díjbevétel, díjbevétel a költségekkel és/vagy a visszavásárlással és/vagy befizetésekkel csökkentve, a tőkefelhalmozási mechanizmusokkal növelt díj), a garantált konverziós tényezőt, és egyéb általános információt a garancia működéséről.

S.15.02 – A változó életjáradékos termékek garanciáinak fedezete

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz a csoportok éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

Ezt a táblát csak csoportok direkt biztosításaival összefüggésben kell benyújtani és csak olyan EGT-n kívüli jogalanyok vonatkozásában, amelyek rendelkeznek változó életjáradékos portfóliókkal.

A változó életjáradékos termékek olyan befektetési garanciával rendelkező befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések, amelyek esetében a szerződő számára egyszeri vagy rendszeres díj fizetése ellenében biztosított a befektetési egység értéknövekedéséből való részesedés, de részben vagy egészében védelmet élvez abban az esetben, ha a befektetési egység veszít értékéből.

Ha a változó életjáradékos termékek a hozzájuk kapcsolódó garancia tekintetében megoszlanak két biztosító, például egy életbiztosítási és egy nem-életbiztosítási tevékenységet végző biztosító között, ezt a táblát a garanciát nyújtó biztosítónak kell benyújtania. Termékenként csak egy sort kell kitölteni.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0010

A vállalkozás hivatalosan bejegyzett neve

A terméket értékesítő EGT-n kívüli vállalkozás hivatalos megnevezését kell megadni.

C0020

A vállalkozás azonosító kódja

Az azonosító kód megadása a következő fontossági sorrendben:

jogalany-azonosító (LEI)

egyedi kód

Egyedi kód:

Az azonosító kódot a csoport határozza meg. Az egyes EGT-n kívüli vállalkozások és a nem szabályozott vállalkozások azonosító kódjának meghatározása során a csoport következetesen a következő formátumot alkalmazza:

az anyavállalat azonosító kódja +

a vállalkozás országának ISO 3166-1 alpha-2 kódja +

5 számjegy

C0030

Vállalkozás azonosító kódjának típusa

A „Vállalkozás azonosító kódja” tételnél alkalmazott azonosító kód típusa. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – LEI

2 – Egyedi kód

C0040

Termékazonosító kód

A vállalkozás által a termékhez használt belső termékazonosító kód. Amennyiben már van használatban kód, vagy az illetékes hatóság felügyeleti célból jelölt ki kódot, azt kell használni.

Az azonosító kódnak tartósan következetesnek kell lennie.

C0050

A termék megnevezése

A termék kereskedelmi elnevezése (biztosítóspecifikus)

C0060

A fedezet típusa

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Nincs fedezet

2 – Dinamikus fedezet

3 – Statikus fedezet

4 – Eseti fedezet

A dinamikus fedezetet gyakran kiegyensúlyozzák; a statikus fedezet „standard” származtatott pénzügyi eszközökből áll, de nem egyensúlyozzák ki gyakran; az eseti fedezet az adott kötelezettségek fedezetének meghatározott céljából strukturált pénzügyi termékekből áll.

C0070

A delta fedezete

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – A delta fedezve van

2 – A delta nincs fedezve

3 – A delta részben fedezve van

4 – A garancia nem érzékeny a deltára.

A „részben” azt jelenti, hogy a stratégiának nem célja a teljes kockázat fedezése. A „nem érzékeny” lehetőséget akkor kell kiválasztani, ha az eladott garancia függetlennek tekinthető a kockázati tényezőtől.

C0080

A ró fedezete

Az alábbi zárt listából kell választani:

1 – A ró fedezve van

2 – A ró nincs fedezve

3 – A ró részben fedezve van

4 – A garancia nem érzékeny a róra.

A „részben” azt jelenti, hogy a stratégiának nem célja a teljes kockázat fedezése. A „nem érzékeny” lehetőséget akkor kell kiválasztani, ha az eladott garancia függetlennek tekinthető a kockázati tényezőtől.

C0090

A gamma fedezete

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – A gamma fedezve van

2 – A gamma nincs fedezve

3 – A gamma részben fedezve van

4 – A garancia nem érzékeny a gammára.

A „részben” azt jelenti, hogy a stratégiának nem célja a teljes kockázat fedezése. A „nem érzékeny” lehetőséget akkor kell kiválasztani, ha az eladott garancia függetlennek tekinthető a kockázati tényezőtől.

C0100

A vega fedezete

Az alábbi zárt listából kell választani:

1 – A vega fedezve van

2 – A vega nincs fedezve

3 – A vega részben fedezve van

4 – A garancia nem érzékeny a vegára.

A „részben” azt jelenti, hogy a stratégiának nem célja a teljes kockázat fedezése. A „nem érzékeny” lehetőséget akkor kell kiválasztani, ha az eladott garancia függetlennek tekinthető a kockázati tényezőtől.

C0110

Az FX fedezete

A következő zárt listát kell használni:

1 – Az FX fedezve van

2 – Az FX nincs fedezve

3 – Az FX észben fedezve van

4 – A garancia nem érzékeny az FX-re.

A „részben” azt jelenti, hogy a stratégiának nem célja a teljes kockázat fedezése. A „nem érzékeny” lehetőséget akkor kell kiválasztani, ha az eladott garancia függetlennek tekinthető a kockázati tényezőtől.

C0120

Egyéb fedezett kockázatok

Egyéb kockázatok fedezete esetén meg kell adni a neveket.

C0130

Gazdasági eredmény fedezet nélkül

Az a gazdasági eredmény, amelyet a szerződésekhez kapcsolódó garancia generált a jelentés évében, amennyiben nem volt fedezeti stratégia, illetőleg amelyet fedezet nélkül generált volna, ha van fedezeti stratégia.

A gazdasági eredmény egyenlő:

+ díjelőírás / garancia díjai, mínusz a garanciával kapcsolatban felmerült költségek, mínusz a garanciával kapcsolatban felmerült kárigények, mínusz a garanciával kapcsolatos biztosítástechnikai tartalékok változása.

C0140

Gazdasági eredmény fedezet esetén

Az a gazdasági eredmény, amelyet a szerződésekhez kapcsolódó garancia generált a jelentés évében, a fedezeti stratégia eredményének figyelembevételével. Ha a fedezet termékportfólióra vonatkozik, például olyan esetekben, amikor a fedezeti instrumentumok nem oszthatók el meghatározott termékekhez, a biztosítónak a fedezet hatását úgy kell elosztania a különböző termékek között, hogy az egyes termékek „Gazdasági eredmény fedezet nélkül” (C0110) mezőben levő súlyát használja.

S.22.01 – A hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések hatása

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz a csoportok éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

Ezt a táblát akkor kell jelenteni, ha a csoportfelügyelet alá tartozó bármely vállalkozás legalább egy, hosszú távú garanciához kapcsolódó vagy átmeneti intézkedést alkalmaz.

Ez a tábla a pénzügyi helyzetre gyakorolt hatást tartalmazza, amikor nem alkalmaznak átmeneti intézkedést, és minden hosszú távú garanciához kapcsolódó vagy átmeneti intézkedés nullára állított. E célból fokozatos megközelítést kell követni, egyenként eltávolítva az egyes átmeneti és hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó intézkedéseket, anélkül, hogy újraszámítanák az egyes lépések után fennmaradó intézkedések hatását.

A hatásokat pozitív értékkel kell megadni, ha növelik a jelentett adat összegét, és negatív értékkel, ha csökkentik az adat összegét (például ha a szavatolótőke-szükséglet összege emelkedik, vagy ha a szavatoló tőke összege emelkedik, akkor pozitív értékeket kell jelenteni).

Az ebben a táblában megadott összegek nem tartalmazzák a csoporton belüli ügyleteket.

MEGNEVEZÉS

 KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0010/R0010

Hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések alkalmazásával kapott összeg – Biztosítástechnikai tartalékok

Biztosítástechnikai tartalékok teljes összege a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együtt

C0020/R0010

Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása nélkül – Biztosítástechnikai tartalékok

A biztosítástechnikai tartalékok teljes összege a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás miatti kiigazítás nélkül, de alkalmazva a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítást.

C0030/R0010

Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása – Biztosítástechnikai tartalékok

A biztosítástechnikai tartalékoknak az átmeneti levonás biztosítástechnikai tartalékokra való alkalmazása miatti kiigazításának összege.

Az összeg a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás nélküli biztosítástechnikai tartalékok, és a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együtt vett biztosítástechnikai tartalékok közti különbség.

C0040/R0010

Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása nélkül – Biztosítástechnikai tartalékok

A biztosítástechnikai tartalékok teljes összege a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás miatti kiigazítás nélkül, de alkalmazva a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítást.

C0050/R0010

Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása – Biztosítástechnikai tartalékok

A biztosítástechnikai tartalékoknak az átmeneti kiigazítás vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére való alkalmazása miatti kiigazításának összege.

Az összeg a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás nélküli biztosítástechnikai tartalékok, és a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együtt vett biztosítástechnikai tartalékok közti különbség.

C0060/R0010

Volatilitási kiigazítás nélkül és egyéb átmeneti intézkedések nélkül – Biztosítástechnikai tartalékok

A biztosítástechnikai tartalékok teljes összege a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás, a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás és a volatilitási kiigazítás miatti kiigazítások nélkül, de alkalmazva az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazításokat, ha vannak.

C0070/R0010

A nullára állított volatilitási kiigazítás hatása – Biztosítástechnikai tartalékok

A biztosítástechnikai tartalékok volatilitási kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. Az összegnek tükröznie kell a volatilitási kiigazítás nullára csökkentésének hatását.

Az összeg a volatilitási kiigazítás nélküli és egyéb átmeneti intézkedések nélküli biztosítástechnikai tartalékok, és a C0010, C0020 és C0040 oszlopban megadottak közül a legnagyobb biztosítástechnikai tartalék közötti különbség.

C0080/R0010

Illeszkedési kiigazítás nélkül és minden egyéb intézkedés nélkül – Biztosítástechnikai tartalékok

A biztosítástechnikai tartalékok teljes összege hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó intézkedések nélkül.

C0090/R0010

A nullára állított illeszkedési kiigazítás hatása – Biztosítástechnikai tartalékok

A biztosítástechnikai tartalékok illeszkedési kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. Az összegnek magában kell foglalnia a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás nullára csökkentésének hatását.

Az összeg az illeszkedési kiigazítás nélküli és minden egyéb átmeneti intézkedés nélküli biztosítástechnikai tartalékok, és a C0010, C0020, C0040 és C0060 oszlopban megadottak közül a legnagyobb biztosítástechnikai tartalék közötti különbség.

C0100/R0010

Az összes hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedés hatása – Biztosítástechnikai tartalékok

A biztosítástechnikai tartalékok hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések alkalmazása miatti kiigazításának összege.

C0010/R0020

Hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések alkalmazásával kapott összeg – Alapvető szavatoló tőke

A hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó intézkedések és átmeneti intézkedések miatti kiigazításokat tartalmazó biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított alapvető szavatoló tőke teljes összege.

C0020/R0020

Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása nélkül – Alapvető szavatoló tőke

A biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított alapvető szavatoló tőke teljes összege a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás miatti kiigazítás nélkül, de megtartva a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítást.

C0030/R0020

Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása – Alapvető szavatoló tőke

Az alapvető szavatoló tőkének a biztosítástechnikai tartalékokra vonatkozó átmeneti levonás alkalmazása miatti kiigazításának összege.

Az összeg a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított alapvető szavatoló tőke, és a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együtt vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított alapvető szavatoló tőke közti különbség.

C0040/R0020

Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása nélkül – Alapvető szavatoló tőke

A biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított alapvető szavatoló tőke teljes összege a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás miatti kiigazítás nélkül, de alkalmazva a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítást.

C0050/R0020

Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása – Alapvető szavatoló tőke

Az alapvető szavatoló tőkének az átmeneti kiigazítás vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére való alkalmazása miatti kiigazításának összege.

Az összeg a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított alapvető szavatoló tőke, és a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együtt vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított alapvető szavatoló tőke közti különbség.

C0060/R0020

Volatilitási kiigazítás nélkül és egyéb átmeneti intézkedések nélkül – Alapvető szavatoló tőke

Az alapvető szavatoló tőke teljes összege, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás, a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás és a volatilitási kiigazítás miatti kiigazítások nélküli, de az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítások megtartásával vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámítva.

C0070/R0020

A nullára állított volatilitási kiigazítás hatása – Alapvető szavatoló tőke

Az alapvető szavatoló tőke volatilitási kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. Az összegnek tükröznie kell a volatilitási kiigazítás nullára csökkentésének hatását.

Az összeg a volatilitási kiigazítás nélküli és egyéb átmeneti intézkedések nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított alapvető szavatoló tőke, és a C0010, C0020 és C0040 oszlopban megadottak közül a legnagyobb, biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított alapvető szavatoló tőke közötti különbség.

C0080/R0020

Illeszkedési kiigazítás nélkül és minden egyéb intézkedés nélkül – Alapvető szavatoló tőke

Hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó intézkedések nélkül vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított alapvető szavatoló tőke teljes összege.

C0090/R0020

A nullára állított illeszkedési kiigazítás hatása – Alapvető szavatoló tőke

Az alapvető szavatoló tőke illeszkedési kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. Az összegnek magában kell foglalnia a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás nullára csökkentésének hatását.

Az összeg az illeszkedési kiigazítás nélküli és minden egyéb átmeneti intézkedés nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított alapvető szavatoló tőke, és a C0010, C0020, C0040 és C0060 oszlopban megadottak közül a legnagyobb, biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított alapvető szavatoló tőke közötti különbség.

C0100/R0020

Az összes hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedés hatása – Alapvető szavatoló tőke

Az alapvető szavatoló tőke hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések alkalmazása miatti kiigazításának összege.

C0010/R0030

Hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések alkalmazásával kapott összeg – Alapvető szavatoló tőke – Eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének teljes összege, a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó intézkedések és átmeneti intézkedések miatti kiigazításokat tartalmazó biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámítva.

C0020/R0030

Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása nélkül – Alapvető szavatoló tőke – Eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének teljes összege, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás miatti kiigazítás nélküli, de a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítások megtartásával vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámítva.

C0030/R0030

Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása – Alapvető szavatoló tőke – Eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének az átmeneti levonás biztosítástechnikai tartalékokra való alkalmazása miatti kiigazításának összege.

Az összeg a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete, és a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együtt vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete közti különbség.

C0040/R0030

Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása nélkül – Alapvető szavatoló tőke – Eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének teljes összege, a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás miatti kiigazítás nélküli, de a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítás megtartásával vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámítva.

C0050/R0030

Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása – Alapvető szavatoló tőke – Eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének az átmeneti kiigazítás vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére való alkalmazása miatti kiigazításának összege.

Az összeg a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete, és a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együtt vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete közti különbség.

C0060/R0030

Volatilitási kiigazítás nélkül és egyéb átmeneti intézkedések nélkül – Alapvető szavatoló tőke – Eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének teljes összege, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás, a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás és a volatilitási kiigazítás miatti kiigazítások nélküli, de az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítások megtartásával vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámítva.

C0070/R0030

A nullára állított volatilitási kiigazítás hatása – Alapvető szavatoló tőke – Eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének a volatilitási kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. Az összegnek tükröznie kell a volatilitási kiigazítás nullára csökkentésének hatását.

Az összeg a volatilitási kiigazítás nélküli és egyéb átmeneti intézkedések nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete, és a C0010, C0020 és C0040 oszlopban megadottak közül a legnagyobb, biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete közötti különbség.

C0080/R0030

Illeszkedési kiigazítás nélkül és minden egyéb intézkedés nélkül – Alapvető szavatoló tőke – Eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének teljes összege, a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó intézkedések nélkül vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámítva.

C0090/R0030

A nullára állított illeszkedési kiigazítás hatása – Alapvető szavatoló tőke – Eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének az illeszkedési kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. Az összegnek magában kell foglalnia a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás nullára csökkentésének hatását.

Az összeg az illeszkedési kiigazítás nélküli és minden egyéb átmeneti intézkedés nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete, és a C0010, C0020, C0040 és C0060 oszlopban megadottak közül a legnagyobb, biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete közötti különbség.

C0100/R0030

Az összes hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedés hatása – Alapvető szavatoló tőke – Eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó intézkedések és átmeneti intézkedések alkalmazása miatti kiigazításának összege.

C0010/R0040

Hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó intézkedések és átmeneti intézkedések alkalmazásával kapott összeg – Alapvető szavatoló tőke – Elkülönített alapok és illeszkedési kiigazítási portfólió miatt korlátozott szavatoló tőke

A hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó intézkedések és átmeneti intézkedések miatti kiigazításokat tartalmazó biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, elkülönített alapok miatt korlátozott szavatoló tőke teljes összege.

C0020/R0040

Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása nélkül – Alapvető szavatoló tőke – Elkülönített alapok és illeszkedési kiigazítási portfólió miatt korlátozott szavatoló tőke

Az elkülönített alapok miatt korlátozott szavatoló tőke teljes összege, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás miatti kiigazítás nélküli, de a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítás megtartásával vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámítva.

C0030/R0040

Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása – Alapvető szavatoló tőke – Elkülönített alapok és illeszkedési kiigazítási portfólió miatt korlátozott szavatoló tőke

Az elkülönített alapok miatt korlátozott szavatoló tőkének az átmeneti levonás biztosítástechnikai tartalékokra való alkalmazása miatti kiigazításának összege.

Az összeg a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, és a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együtt vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, elkülönített alapok miatt korlátozott szavatoló tőke közti különbség.

C0040/R0040

Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása nélkül – Alapvető szavatoló tőke – Elkülönített alapok és illeszkedési kiigazítási portfólió miatt korlátozott szavatoló tőke

Az elkülönített alapok miatt korlátozott szavatoló tőke teljes összege, a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás miatti kiigazítás nélküli, de a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítás megtartásával vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámítva.

C0050/R0040

Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása – Alapvető szavatoló tőke – Elkülönített alapok és illeszkedési kiigazítási portfólió miatt korlátozott szavatoló tőke

Az elkülönített alapok miatt korlátozott szavatoló tőkének az átmeneti kiigazítás vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére való alkalmazása miatti kiigazításának összege.

Az összeg a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, és a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együtt vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, elkülönített alapok miatt korlátozott szavatoló tőke közti különbség.

C0060/R0040

Volatilitási kiigazítás nélkül és egyéb átmeneti intézkedések nélkül – Alapvető szavatoló tőke – Elkülönített alapok és illeszkedési kiigazítási portfólió miatt korlátozott szavatoló tőke

Az elkülönített alapok miatt korlátozott szavatoló tőke teljes összege, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás, a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás és a volatilitási kiigazítás miatti kiigazítások nélküli, de az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítások megtartásával vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámítva.

C0070/R0040

A nullára állított volatilitási kiigazítás hatása – Alapvető szavatoló tőke – Elkülönített alapok és illeszkedési kiigazítási portfólió miatt korlátozott szavatoló tőke

Az elkülönített alapok miatt korlátozott szavatoló tőke volatilitási kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. Az összegnek tükröznie kell a volatilitási kiigazítás nullára csökkentésének hatását.

Az összeg a volatilitási kiigazítás nélküli és egyéb átmeneti intézkedések nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, elkülönített alapok miatt korlátozott szavatoló tőke, és a C0010, C0020 és C0040 oszlopban megadottak közül a legnagyobb, biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, elkülönített alapok miatt korlátozott szavatoló tőke közötti különbség.

C0080/R0040

Illeszkedési kiigazítás nélkül és minden egyéb intézkedés nélkül – Alapvető szavatoló tőke – Elkülönített alapok és illeszkedési kiigazítási portfólió miatt korlátozott szavatoló tőke

Hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó intézkedések nélkül vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, elkülönített alapok miatt korlátozott szavatoló tőke teljes összege.

C0090/R0040

A nullára állított illeszkedési kiigazítás hatása – Alapvető szavatoló tőke – Elkülönített alapok és illeszkedési kiigazítási portfólió miatt korlátozott szavatoló tőke

Az elkülönített alapok miatt korlátozott szavatoló tőke illeszkedési kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. Az összegnek magában kell foglalnia a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás nullára csökkentésének hatását.

Az összeg az illeszkedési kiigazítás nélküli és minden egyéb átmeneti intézkedés nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, elkülönített alapok miatt korlátozott szavatoló tőke, és a C0010, C0020, C0040 és C0060 oszlopban megadottak közül a legnagyobb, biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, elkülönített alapok miatt korlátozott szavatoló tőke közötti különbség.

C0100/R0040

Az összes hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó intézkedés és átmeneti intézkedés hatása – Alapvető szavatoló tőke – Elkülönített alapok és illeszkedési kiigazítási portfólió miatt korlátozott szavatoló tőke

Az elkülönített alapok miatt korlátozott szavatoló tőke hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések alkalmazása miatti kiigazításának összege.

C0010/R0050

Hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések alkalmazásával kapott összeg – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke

A hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó intézkedések és átmeneti intézkedések miatti kiigazításokat tartalmazó biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke teljes összege.

C0020/R0050

Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása nélkül – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke teljes összege, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás miatti kiigazítás nélküli, de a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítás megtartásával vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámítva.

C0030/R0050

Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőkének az átmeneti levonás biztosítástechnikai tartalékokra való alkalmazása miatti kiigazításának összege.

Az összeg a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, és a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együtt vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke közti különbség.

C0040/R0050

Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása nélkül – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke teljes összege, a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás miatti kiigazítás nélküli, de a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítás megtartásával vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámítva.

C0050/R0050

Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőkének az átmeneti kiigazítás vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére való alkalmazása miatti kiigazításának összege.

Az összeg a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, és a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együtt vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke közti különbség.

C0060/R0050

Volatilitási kiigazítás nélkül és egyéb átmeneti intézkedések nélkül – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke teljes összege, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás, a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás és a volatilitási kiigazítás miatti kiigazítások nélküli, de az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítások megtartásával vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámítva.

C0070/R0050

A nullára állított volatilitási kiigazítás hatása – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke volatilitási kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. Az összegnek tükröznie kell a volatilitási kiigazítás nullára csökkentésének hatását.

Az összeg a volatilitási kiigazítás nélküli és egyéb átmeneti intézkedések nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke, és a C0010, C0020 és C0040 oszlopban megadottak közül a legnagyobb, biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke közötti különbség.

C0080/R0050

Illeszkedési kiigazítás nélkül és minden egyéb intézkedés nélkül – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke

Hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó intézkedések nélkül vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke teljes összege.

C0090/R0050

A nullára állított illeszkedési kiigazítás hatása – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke illeszkedési kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. Az összegnek magában kell foglalnia a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás nullára csökkentésének hatását.

Az összeg az illeszkedési kiigazítás nélküli és minden egyéb átmeneti intézkedés nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke, és a C0010, C0020, C0040 és C0060 oszlopban megadottak közül a legnagyobb, biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke közötti különbség.

C0100/R0050

Az összes hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedés hatása – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések alkalmazása miatti kiigazításának összege.

C0010/R0060

Hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések alkalmazásával kapott összeg – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű szavatoló tőke

A hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó intézkedések és átmeneti intézkedések miatti kiigazításokat tartalmazó biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű szavatoló tőke teljes összege.

C0020/R0060

Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása nélkül – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű szavatoló tőke teljes összege, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás miatti kiigazítás nélküli, de a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítás megtartásával vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámítva.

C0030/R0060

Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű szavatoló tőkének az átmeneti levonás biztosítástechnikai tartalékokra való alkalmazása miatti kiigazításának összege.

Az összeg a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, és a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együtt vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű szavatoló tőke közti különbség.

C0040/R0060

Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása nélkül – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű szavatoló tőke teljes összege, a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás miatti kiigazítás nélküli, de a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítás megtartásával vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámítva.

C0050/R0060

Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű szavatoló tőkének az átmeneti kiigazítás vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére való alkalmazása miatti kiigazításának összege.

Az összeg a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, és a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együtt vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű szavatoló tőke közti különbség.

C0060/R0060

Volatilitási kiigazítás nélkül és egyéb átmeneti intézkedések nélkül – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű szavatoló tőke teljes összege, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás, a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás és a volatilitási kiigazítás miatti kiigazítások nélküli, de az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítások megtartásával vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámítva.

C0070/R0060

A nullára állított volatilitási kiigazítás hatása – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű szavatoló tőke volatilitási kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. Az összegnek tükröznie kell a volatilitási kiigazítás nullára csökkentésének hatását.

Az összeg a volatilitási kiigazítás nélküli és egyéb átmeneti intézkedések nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű szavatoló tőke, és a C0010, C0020 és C0040 oszlopban megadottak közül a legnagyobb, biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű szavatoló tőke közötti különbség.

C0080/R0060

Illeszkedési kiigazítás nélkül és minden egyéb intézkedés nélkül – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű szavatoló tőke

Hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó intézkedések nélkül vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű szavatoló tőke teljes összege.

C0090/R0060

A nullára állított illeszkedési kiigazítás hatása – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű szavatoló tőke illeszkedési kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. Az összegnek magában kell foglalnia a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás nullára csökkentésének hatását.

Az összeg az illeszkedési kiigazítás nélküli és minden egyéb átmeneti intézkedés nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű szavatoló tőke, és a C0010, C0020, C0040 és C0060 oszlopban megadottak közül a legnagyobb, biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű szavatoló tőke közötti különbség.

C0100/R0060

Az összes hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedés hatása – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 1. szintű szavatoló tőke hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések alkalmazása miatti kiigazításának összege.

C0010/R0070

Hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések alkalmazásával kapott összeg – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 2. szintű szavatoló tőke

A hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó intézkedések és átmeneti intézkedések miatti kiigazításokat tartalmazó biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 2. szintű szavatoló tőke teljes összege.

C0020/R0070

Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása nélkül – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 2. szintű szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 2. szintű szavatoló tőke teljes összege, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás miatti kiigazítás nélküli, de a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítás megtartásával vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámítva.

C0030/R0070

Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 2. szintű szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 2. szintű szavatoló tőkének az átmeneti levonás biztosítástechnikai tartalékokra való alkalmazása miatti kiigazításának összege.

Az összeg a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, és a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együtt vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 2. szintű szavatoló tőke közti különbség.

C0040/R0070

Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása nélkül – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 2. szintű szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 2. szintű szavatoló tőke teljes összege, a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás miatti kiigazítás nélküli, de a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítás megtartásával vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámítva.

C0050/R0070

Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 2. szintű szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 2. szintű szavatoló tőkének az átmeneti kiigazítás vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére való alkalmazása miatti kiigazításának összege.

Az összeg a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, és a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együtt vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 2. szintű szavatoló tőke közti különbség.

C0060/R0070

Volatilitási kiigazítás nélkül és egyéb átmeneti intézkedések nélkül – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 2. szintű szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 2. szintű szavatoló tőke teljes összege, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás, a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás és a volatilitási kiigazítás miatti kiigazítások nélküli, de az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítások megtartásával vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámítva.

C0070/R0070

A nullára állított volatilitási kiigazítás hatása – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 2. szintű szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 2. szintű szavatoló tőke volatilitási kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. Az összegnek tükröznie kell a volatilitási kiigazítás nullára csökkentésének hatását.

Az összeg a volatilitási kiigazítás nélküli és egyéb átmeneti intézkedések nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 2. szintű szavatoló tőke, és a C0010, C0020 és C0040 oszlopban megadottak közül a legnagyobb, biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 2. szintű szavatoló tőke közötti különbség.

C0080/R0070

Illeszkedési kiigazítás nélkül és minden egyéb intézkedés nélkül – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 2. szintű szavatoló tőke

Hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó intézkedések nélkül vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 2. szintű szavatoló tőke teljes összege.

C0090/R0070

A nullára állított illeszkedési kiigazítás hatása – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 2. szintű szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 2. szintű szavatoló tőke illeszkedési kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. Az összegnek magában kell foglalnia a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás nullára csökkentésének hatását.

Az összeg az illeszkedési kiigazítás nélküli és minden egyéb átmeneti intézkedés nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 2. szintű szavatoló tőke, és a C0010, C0020, C0040 és C0060 oszlopban megadottak közül a legnagyobb, biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 2. szintű szavatoló tőke közötti különbség.

C0100/R0070

Az összes hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedés hatása – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 2. szintű szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 2. szintű szavatoló tőke hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések alkalmazása miatti kiigazításának összege.

C0010/R0080

Hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések alkalmazásával kapott összeg – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 3. szintű szavatoló tőke

A hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó intézkedések és átmeneti intézkedések miatti kiigazításokat tartalmazó biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 3. szintű szavatoló tőke teljes összege.

C0020/R0080

Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása nélkül – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 3. szintű szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 3. szintű szavatoló tőke teljes összege, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás miatti kiigazítás nélküli, de a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítás megtartásával vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámítva.

C0030/R0080

Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 3. szintű szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 3. szintű szavatoló tőkének az átmeneti levonás biztosítástechnikai tartalékokra való alkalmazása miatti kiigazításának összege.

Az összeg a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, és a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együtt vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 3. szintű szavatoló tőke közti különbség.

C0040/R0080

Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása nélkül – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 3. szintű szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 3. szintű szavatoló tőke teljes összege, a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás miatti kiigazítás nélküli, de a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítás megtartásával vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámítva.

C0050/R0080

Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 3. szintű szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 3. szintű szavatoló tőkének az átmeneti kiigazítás vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére való alkalmazása miatti kiigazításának összege.

Az összeg a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, és a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együtt vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 3. szintű szavatoló tőke közti különbség.

C0060/R0080

Volatilitási kiigazítás nélkül és egyéb átmeneti intézkedések nélkül – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 3. szintű szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 3. szintű szavatoló tőke teljes összege, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás, a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás és a volatilitási kiigazítás miatti kiigazítások nélküli, de az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítások alkalmazásával vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámítva.

C0070/R0080

A nullára állított volatilitási kiigazítás hatása – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 3. szintű szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 3. szintű szavatoló tőke volatilitási kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. Az összegnek tükröznie kell a volatilitási kiigazítás nullára csökkentésének hatását.

Az összeg a volatilitási kiigazítás nélküli és egyéb átmeneti intézkedések nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 3. szintű szavatoló tőke, és a C0010, C0020 és C0040 oszlopban megadottak közül a legnagyobb, biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 3. szintű szavatoló tőke közötti különbség.

C0080/R0080

Illeszkedési kiigazítás nélkül és minden egyéb intézkedés nélkül – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 3. szintű szavatoló tőke

Hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó intézkedések nélkül vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 3. szintű szavatoló tőke teljes összege.

C0090/R0080

A nullára állított illeszkedési kiigazítás hatása – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 3. szintű szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 3. szintű szavatoló tőke illeszkedési kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. Az összegnek magában kell foglalnia a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás nullára csökkentésének hatását.

Az összeg az illeszkedési kiigazítás nélküli és minden egyéb átmeneti intézkedés nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 3. szintű szavatoló tőke, és a C0010, C0020, C0040 és C0060 oszlopban megadottak közül a legnagyobb, biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 3. szintű szavatoló tőke közötti különbség.

C0100/R0080

Az összes hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedés hatása – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 3. szintű szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető 3. szintű szavatoló tőke hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések alkalmazása miatti kiigazításának összege.

C0010/R0090

Hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések alkalmazásával kapott összeg – Szavatolótőke-szükséglet

A hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó intézkedések és átmeneti intézkedések miatti kiigazításokat tartalmazó biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított szavatolótőke-szükséglet teljes összege.

C0020/R0090

Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása nélkül – Szavatolótőke-szükséglet

A biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított szavatolótőke-szükséglet teljes összege a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás miatti kiigazítás nélkül, de alkalmazva a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítást.

C0030/R0090

Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása – Szavatolótőke-szükséglet

A szavatolótőke-szükségletnek az átmeneti levonás biztosítástechnikai tartalékokra való alkalmazása miatti kiigazításának összege.

Az összeg a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított szavatolótőke-szükséglet, és a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együtt vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított szavatolótőke-szükséglet közti különbség.

C0040/R0090

Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása nélkül – Szavatolótőke-szükséglet

A biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított szavatolótőke-szükséglet teljes összege a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás miatti kiigazítás nélkül, de alkalmazva a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítást.

C0050/R0090

Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása – Szavatolótőke-szükséglet

A szavatolótőke-szükségletnek az átmeneti kiigazítás vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére való alkalmazása miatti kiigazításának összege.

Az összeg a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított szavatolótőke-szükséglet, és a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együtt vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított szavatolótőke-szükséglet közti különbség.

C0060/R0090

Volatilitási kiigazítás nélkül és egyéb átmeneti intézkedések nélkül – Szavatolótőke-szükséglet

A szavatolótőke-szükséglet teljes összege, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás, a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére alkalmazott átmeneti kiigazítás és a volatilitási kiigazítás miatti kiigazítások nélküli, de az illeszkedési kiigazítás miatti kiigazítások alkalmazásával vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámítva.

C0070/R0090

A nullára állított volatilitási kiigazítás hatása – Szavatolótőke-szükséglet

A szavatolótőke-szükséglet volatilitási kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. Az összegnek tükröznie kell a volatilitási kiigazítás nullára csökkentésének hatását.

Az összeg a volatilitási kiigazítás nélküli és egyéb átmeneti intézkedések nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított szavatolótőke-szükséglet, és a C0010, C0020 és C0040 oszlopban megadottak közül a legnagyobb, biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított szavatolótőke-szükséglet közötti különbség.

C0080/R0090

Illeszkedési kiigazítás nélkül és minden egyéb intézkedés nélkül – Szavatolótőke-szükséglet

Hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó intézkedések nélkül vett biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított szavatolótőke-szükséglet teljes összege.

C0090/R0090

A nullára állított illeszkedési kiigazítás hatása – Szavatolótőke-szükséglet

A szavatolótőke-szükséglet illeszkedési kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. Az összegnek magában kell foglalnia a volatilitási kiigazítás és az illeszkedési kiigazítás nullára csökkentésének hatását.

Az összeg az illeszkedési kiigazítás nélküli és minden egyéb átmeneti intézkedés nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított szavatolótőke-szükséglet, és a C0010, C0020, C0040 és C0060 oszlopban megadottak közül a legnagyobb, biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével kiszámított szavatolótőke-szükséglet közötti különbség.

C0100/R0090

Az összes hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedés hatása – Szavatolótőke-szükséglet

A szavatolótőke-szükséglet hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések alkalmazása miatti kiigazításának összege.

S.23.01 – Szavatoló tőke

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz a csoportok nyitó, negyedéves és éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

A tábla a csoportszintű szavatolótőke-szükséglet kiszámításához használt mindhárom számítási módszer esetében alkalmazandó. Mivel a mezők többsége a csoport 1. módszer által fedezett részére alkalmazandó, a levonási és aggregálási módszer kizárólagos vagy az 1. módszerrel kombinált használata esetén alkalmazandó mezőket a kitöltési előírások egyértelműen megjelölik.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

Alapvető szavatoló tőke összege a más pénzügyi szektorbeli részesedések miatti levonások előtt

R0010/C0010

Törzsrészvénytőke (saját részvényekkel nem csökkentve) – Összesen

A teljes, közvetlenül és közvetve tartott törzsrészvénytőke (a saját részvények levonása előtt). A csoport 1. szintű vagy 2. szintű elemekre vonatkozó kritériumoknak teljes mértékben megfelelő teljes törzsrészvénytőkéje. A kritériumoknak nem teljes mértékben megfelelő törzsrészvénytőkét elsőbbségi részvényként kell kezelni és megnevezéstől vagy megjelöléstől függetlenül ennek megfelelően kell besorolni.

R0010/C0020

Törzsrészvénytőke (saját részvényekkel nem csökkentve) – 1. szint – Korlátlan

Az 1. szintű korlátlan elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő befizetett törzsrészvénytőke összege.

R0010/C0040

Törzsrészvénytőke (saját részvényekkel nem csökkentve) – 2. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő lehívott törzsrészvénytőke összege.

R0020/C0010

Lehívott, de be nem fizetett, figyelembe nem vehető törzsrészvénytőke csoportszinten – Összesen

A lehívott, de be nem fizetett, figyelembe nem vehetőnek tekintett törzsrészvénytőke teljes összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint.

R0020/C0020

Lehívott, de be nem fizetett, figyelembe nem vehető törzsrészvénytőke csoportszinten – 1. szint – Korlátlan

Az 1. szintű korlátlan elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, lehívott, de be nem fizetett, figyelembe nem vehetőnek tekintett törzsrészvénytőke teljes összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint.

R0020/C0040

Lehívott, de be nem fizetett, figyelembe nem vehető törzsrészvénytőke csoportszinten – 2. szint

A 2. szintű elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, lehívott, de be nem fizetett, figyelembe nem vehetőnek tekintett törzsrészvénytőke összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint.

R0030/C0010

A törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék – összesen

Az 1. szintű vagy 2. szintű elemekre vonatkozó kritériumoknak teljes mértékben megfelelő törzsrészvénytőkéjéhez kapcsolódó teljes tőketartalék.

R0030/C0020

A törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék – 1. szint – Korlátlan

Törzsrészvényekhez kapcsolódó tőketartalék összege, amely megfelel az 1. szintű korlátlan elemekre vonatkozó kritériumoknak, mivel az 1. szintű korlátlan törzsrészvénytőkéhez kapcsolódik.

R0030/C0040

A törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék – 2. szint

Törzsrészvényekhez kapcsolódó tőketartalék összege, amely megfelel a 2. szintre vonatkozó kritériumoknak, mivel a 2. szintűként kezelt törzsrészvénytőkéhez kapcsolódik.

R0040/C0010

Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – összesen

Az 1. szintű vagy 2. szintű elemekre vonatkozó kritériumoknak teljes mértékben megfelelő induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén.

R0040/C0020

Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – 1. szint – Korlátlan

Az 1. szintű korlátlan elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek összege biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén.

R0040/C0040

Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – 2. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek összege biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén.

R0050/C0010

Alárendelt egyesületi tagi számlák – összesen

Az 1. szintű korlátozott, a 2. szintű vagy 3. szintű elemekre vonatkozó kritériumoknak teljes mértékben megfelelő alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

R0050/C0030

Alárendelt egyesületi tagi számlák – 1. szint – Korlátozott

Az 1. szintű korlátozott elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő alárendelt egyesületi tagi számlák összege.

R0050/C0040

Alárendelt egyesületi tagi számlák – 2. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő alárendelt egyesületi tagi számlák összege.

R0050/C0050

Alárendelt egyesületi tagi számlák – 3. szint

A 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő alárendelt egyesületi tagi számlák összege.

R0060/C0010

Figyelembe nem vehető, alárendelt egyesületi tagi számlák csoportszinten – Összesen

A figyelembe nem vehetőnek tekintett, alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint.

R0060/C0030

Figyelembe nem vehető, alárendelt egyesületi tagi számlák csoportszinten – 1. szint – Korlátozott

Az 1. szintű korlátozott elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, figyelembe nem vehetőnek tekintett, alárendelt egyesületi tagi számlák összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint.

R0060/C0040

Figyelembe nem vehető, alárendelt egyesületi tagi számlák csoportszinten – 2. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, figyelembe nem vehetőnek tekintett, alárendelt egyesületi tagi számlák összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint.

R0060/C0050

Figyelembe nem vehető, alárendelt egyesületi tagi számlák csoportszinten – 3. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, figyelembe nem vehetőnek tekintett, alárendelt egyesületi tagi számlák összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (3)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint.

R0070/C0010

Nyereségrészesedésből származó szavatoló tőke – Összesen

A 2009/138/EK irányelv 91. cikkének (2) bekezdése alá tartozó nyereségrészesedésből származó szavatoló tőke teljes összege.

R0070/C0020

Nyereségrészesedésből származó szavatoló tőke – 1. szint – Korlátlan

A 2009/138/EK irányelv 91. cikkének (2) bekezdése alá tartozó, és az 1. szintű korlátlan elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő nyereségrészesedésből származó szavatoló tőke.

R0080/C0010

Nyereségrészesedésből származó, figyelembe nem vehető szavatolótőke csoportszinten – Összesen

A figyelembe nem vehetőnek tekintett, nyereségrészesedésből származó szavatoló tőke teljes összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint.

R0080/C0020

Nyereségrészesedésből származó, figyelembe nem vehető szavatolótőke csoportszinten – 1. szint – Korlátlan

Az 1. szintű korlátlan elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, figyelembe nem vehetőnek tekintett, nyereségrészesedésből származó szavatoló tőke összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint.

R0090/C0010

Elsőbbségi részvények – Összesen

Az 1. szintű korlátozott, a 2. szintű vagy 3. szintű elemekre vonatkozó kritériumoknak teljes mértékben megfelelő kibocsátott elsőbbségi részvények teljes összege.

R0090/C0030

Elsőbbségi részvények – 1. szint – Korlátozott

Az 1. szintű korlátozott elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő kibocsátott elsőbbségi részvények összege.

R0090/C0040

Elsőbbségi részvények – 2. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő kibocsátott elsőbbségi részvények összege.

R0090/C0050

Elsőbbségi részvények – 3. szint

A 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő kibocsátott elsőbbségi részvények összege.

R0100/C0010

Figyelembe nem vehető elsőbbségi részvények csoportszinten – Összesen

A figyelembe nem vehetőnek tekintett, elsőbbségi részvények teljes összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint.

R0100/C0030

Figyelembe nem vehető elsőbbségi részvények csoportszinten – 1. szint – Korlátozott

Az 1. szintű korlátozott elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, figyelembe nem vehetőnek tekintett elsőbbségi részvények összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint.

R0100/C0040

Figyelembe nem vehető elsőbbségi részvények csoportszinten – 2. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, figyelembe nem vehetőnek tekintett elsőbbségi részvények összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint.

R0100/C0050

Figyelembe nem vehető elsőbbségi részvények csoportszinten – 3. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, figyelembe nem vehetőnek tekintett elsőbbségi részvények összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (3)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint.

R0110/C0010

Elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék – Összesen

Az 1. szintű korlátozott, 2. szintű vagy 3. szintű elemekre vonatkozó kritériumoknak teljes mértékben megfelelő elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó teljes tőketartalék.

R0110/C0030

Elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék – 1. szint – Korlátozott

Elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék összege, amely megfelel az 1. szintű korlátozott elemekre vonatkozó kritériumoknak, mivel az 1. szintű korlátozott elemként kezelt elsőbbségi részvényekhez kapcsolódik.

R0110/C0040

Elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék – 2. szint

Elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék összege, amely megfelel a 2. szintre vonatkozó kritériumoknak, mivel 2. szintűként kezelt elsőbbségi részvényekhez kapcsolódik.

R0110/C0050

Elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék – 3. szint

Elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék összege, amely megfelel a 3. szintre vonatkozó kritériumoknak, mivel 3. szintűként kezelt elsőbbségi részvényekhez kapcsolódik.

R0120/C0010

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó, figyelembe nem vehető tőketartalék csoportszinten – Összesen

A figyelembe nem vehetőnek tekintett, elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék teljes összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint.

R0120/C0030

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó, figyelembe nem vehető tőketartalék csoportszinten – 1. szint – Korlátozott

Az 1. szintű korlátozott elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, figyelembe nem vehetőnek tekintett, elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint.

R0120/C0040

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó, figyelembe nem vehető tőketartalék csoportszinten – 2. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, figyelembe nem vehetőnek tekintett, elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint.

R0120/C0050

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó, figyelembe nem vehető tőketartalék csoportszinten – 3. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, figyelembe nem vehetőnek tekintett, elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (3)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint.

R0130/C0010

Átértékelési tartalék – összesen

A teljes átértékelési tartalék tartalékokat (például felhalmozott eredményt) képvisel, kiigazítások (például elkülönített alapok) nélkül. Főként a számviteli értékelés és a 2009/138/EK irányelv 75. cikke szerinti értékelés közötti különbségekből ered.

R0130/C0020

Átértékelési tartalék – 1. szint – Korlátlan

Az átértékelési tartalék tartalékokat (például felhalmozott eredményt) képvisel, kiigazítások (például elkülönített alapok) nélkül. Főként a számviteli értékelés és a 2009/138/EK irányelv szerinti értékelés közötti különbségekből ered.

R0140/C0010

Alárendelt kötelezettségek – Összesen

Az alárendelt kötelezettségek teljes összege.

R0140/C0030

Alárendelt kötelezettségek – 1. szint – Korlátozott

Az 1. szintű korlátozott elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő alárendelt kötelezettségek összege.

R0140/C0040

Alárendelt kötelezettségek – 2. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő alárendelt kötelezettségek összege.

R0140/C0050

Alárendelt kötelezettségek – 3. szint

A 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő alárendelt kötelezettségek összege.

R0150/C0010

Figyelembe nem vehető alárendelt kötelezettségek csoportszinten – Összesen

A figyelembe nem vehetőnek tekintett alárendelt kötelezettségek teljes összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint.

R0150/C0030

Figyelembe nem vehető alárendelt kötelezettségek csoportszinten – 1. szint – Korlátozott

Az 1. szintű korlátozott elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, figyelembe nem vehetőnek tekintett alárendelt kötelezettségek összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint.

R0150/C0040

Figyelembe nem vehető alárendelt kötelezettségek csoportszinten – 2. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, figyelembe nem vehetőnek tekintett alárendelt kötelezettségek összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint.

R0150/C0050

Figyelembe nem vehető alárendelt kötelezettségek csoportszinten – 3. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, figyelembe nem vehetőnek tekintett alárendelt kötelezettségek összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (3)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint.

R0160/C0010

A nettó halasztott adókövetelések értékével megegyező összeg – összesen

A nettó halasztott adókövetelések teljes összege.

R0160/C0050

A nettó halasztott adókövetelések értékével megegyező összeg – 3. szint

Azon nettó halasztott adókövetelések összege, amelyek megfelelnek a 3. szintre történő besorolás kritériumainak.

R0170/C0010

Figyelembe nem vehető nettó halasztott adókövetelések értékével megegyező összeg csoportszinten – Összesen

A figyelembe nem vehetőnek tekintett, nettó halasztott adókövetelések teljes összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint.

R0170/C0050

Figyelembe nem vehető nettó halasztott adókövetelések értékével megegyező összeg csoportszinten – 3. szint

A 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, figyelembe nem vehetőnek tekintett, nettó halasztott adókövetelések összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint.

R0180/C0010

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek

A fent nem említett és felügyeleti jóváhagyással rendelkező alapvető szavatolótőke-elemek teljes összege.

R0180/C0020

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 1. szint – Korlátlan

A fent nem említett, az 1. szintű korlátlan elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő és felügyeleti jóváhagyással rendelkező alapvető szavatolótőke-elemek összege.

R0180/C0030

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 1. szint – Korlátozott

A fent nem említett, az 1. szintű korlátozott elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő és felügyeleti jóváhagyással rendelkező alapvető szavatolótőke-elemek összege.

R0180/C0040

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 2. szint

A fent nem említett, a 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő és felügyeleti jóváhagyással rendelkező alapvető szavatolótőke-elemek összege.

R0180/C0050

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 3. szint

A fent nem említett, a 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő és felügyeleti jóváhagyással rendelkező alapvető szavatolótőke-elemek összege.

R0190/C0010

A felügyeleti hatóság által jóváhagyott egyéb szavatolótőke-elemekhez kapcsolódó, figyelembe nem vehető szavatoló tőke – Összesen

A fent nem említett, felügyeleti hatóság által jóváhagyott egyéb szavatolótőke-elemekhez kapcsolódó, figyelembe nem vehetőnek tekintett szavatoló tőke teljes összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint.

R0190/C0020

A felügyeleti hatóság által jóváhagyott egyéb szavatolótőke-elemekhez kapcsolódó, figyelembe nem vehető szavatoló tőke – 1. szint – Korlátlan

Az 1. szintű korlátlan elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, fent nem említett, felügyeleti hatóság által jóváhagyott egyéb szavatolótőke-elemekhez kapcsolódó, figyelembe nem vehetőnek tekintett szavatoló tőke összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint.

R0190/C0030

A felügyeleti hatóság által jóváhagyott egyéb szavatolótőke-elemekhez kapcsolódó, figyelembe nem vehető szavatoló tőke – 1. szint – Korlátozott

Az 1. szintű korlátozott elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, fent nem említett, felügyeleti hatóság által jóváhagyott egyéb szavatolótőke-elemekhez kapcsolódó, figyelembe nem vehetőnek tekintett szavatoló tőke összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint.

R0190/C0040

A felügyeleti hatóság által jóváhagyott egyéb szavatolótőke-elemekhez kapcsolódó, figyelembe nem vehető szavatoló tőke – 2. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, fent nem említett, felügyeleti hatóság által jóváhagyott egyéb szavatolótőke-elemekhez kapcsolódó, figyelembe nem vehetőnek tekintett szavatoló tőke összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint.

R0190/C0050

A felügyeleti hatóság által jóváhagyott egyéb szavatolótőke-elemekhez kapcsolódó, figyelembe nem vehető szavatoló tőke – 3. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, fent nem említett, felügyeleti hatóság által jóváhagyott egyéb szavatolótőke-elemekhez kapcsolódó, figyelembe nem vehetőnek tekintett szavatoló tőke összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (3)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint.

R0200/C0010

Kisebbségi részesedések csoportszinten (a meghatározott szavatolótőke-elemek részeként kimutatott részesedések kivételével) – Összesen

Az adatszolgáltatás tárgyát képező csoporton belüli kisebbségi részesedések teljes összege. Ezt a sort akkor kell kitölteni, ha a kisebbségi részesedések még nem szerepelnek az alapvető szavatoló tőke egyéb elemei közt (vagyis a kisebbségi részesedések nem vehetők kétszer számításba).

R0200/C0020

Kisebbségi részesedések csoportszinten (a meghatározott szavatolótőke-elemek részeként kimutatott részesedések kivételével) – 1. szint – Korlátlan

Az 1. szintű korlátlan elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az adatszolgáltatás tárgyát képező csoporton belüli kisebbségi részesedések összege.

R0200/C0030

Kisebbségi részesedések csoportszinten (a meghatározott szavatolótőke-elemek részeként kimutatott részesedések kivételével) – 1. szint – Korlátozott

Az 1. szintű korlátozott elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az adatszolgáltatás tárgyát képező csoporton belüli kisebbségi részesedések összege.

R0200/C0040

Kisebbségi részesedések csoportszinten (a meghatározott szavatolótőke-elemek részeként kimutatott részesedések kivételével) – 2. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az adatszolgáltatás tárgyát képező csoporton belüli kisebbségi részesedések összege.

R0200/C0050

Kisebbségi részesedések csoportszinten (a meghatározott szavatolótőke-elemek részeként kimutatott részesedések kivételével) – 3. szint

A 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az adatszolgáltatás tárgyát képező csoporton belüli kisebbségi részesedések összege.

R0210/C0010

Figyelembe nem vehető kisebbségi részesedések csoportszinten – Összesen

A figyelembe nem vehetőnek tekintett kisebbségi részesedések teljes összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint.

R0210/C0020

Figyelembe nem vehető kisebbségi részesedések csoportszinten – 1. szint – Korlátlan

Az 1. szintű korlátlan elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, figyelembe nem vehetőnek tekintett kisebbségi részesedések összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint.

R0210/C0030

Figyelembe nem vehető kisebbségi részesedések csoportszinten – 1. szint – Korlátozott

Az 1. szintű korlátozott elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, figyelembe nem vehetőnek tekintett kisebbségi részesedések összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint.

R0210/C0040

Figyelembe nem vehető kisebbségi részesedések csoportszinten – 2. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, figyelembe nem vehetőnek tekintett kisebbségi részesedések összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint.

R0210/C0050

Figyelembe nem vehető kisebbségi részesedések csoportszinten – 3. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, figyelembe nem vehetőnek tekintett kisebbségi részesedések összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (3)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint.

A pénzügyi beszámolóban szereplő szavatolótőke-elemek, amelyek átértékelési tartalékként nem kimutathatók és nem felelnek meg a szavatoló tőke Szolvencia II. szerinti kritériumainak

R0220/C0010

A pénzügyi beszámolóban szereplő szavatolótőke-elemek, amelyek átértékelési tartalékként nem kimutathatók és nem felelnek meg a szavatoló tőke Szolvencia II. szerinti kritériumainak – Összesen

A pénzügyi beszámolóban szereplő olyan szavatolótőke-elemek teljes összege, amelyek átértékelési tartalékként nem kimutathatók és nem felelnek meg a szavatoló tőke Szolvencia II. szerinti kritériumainak.

Ezek a szavatolótőke-elemek vagy:

i.

olyan elemek, amelyek szerepelnek a szavatolótőke-elemek listáján, de nem felelnek meg a besorolási kritériumoknak, sem az átmeneti rendelkezéseknek; vagy

ii.

olyan elemek, amelyek célja a szavatolótőke-elemek szerepének betöltése, és amelyek nem szerepelnek a szavatolótőke-elemek listáján, azokat a felügyeleti hatóság nem hagyta jóvá, és a mérlegben nem jelennek meg kötelezettségként.

Az alapvető szavatoló tőkének nem minősülő alárendelt kötelezettségekről nem itt kell adatot szolgáltatni, hanem a mérlegben (S.02.01 tábla), alapvető szavatoló tőkének nem minősülő alárendelt kötelezettségként.

Levonások

R0230/C0010

Más pénzügyi vállalkozásokban – ideértve a pénzügyi tevékenységet végző nem szabályozott vállalkozásokat is –fennálló részesedések miatti levonások – Összesen

A hitelintézetekben, befektetési vállalkozásokban, pénzügyi intézményekben, alternatívbefektetésialap-kezelőkben, ÁÉKBV-kezelő társaságokban, foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézményekben, pénzügyi tevékenységet végző nem szabályozott vállalkozásokban fennálló részesedések miatti levonások összesen, beleértve a 2009/138/EK irányelv 228. cikkének (2) bekezdése alapján levont részesedéseket.

Ezeket a részesedéseket le kell vonni az alapvető szavatoló tőkéből és szavatoló tőkeként hozzá kell adni a vonatkozó ágazati szabályoknak megfelelően az R0410–R0440 sorhoz, megkönnyítve a szavatolótőke-szükségletek kiszámítását a más pénzügyi ágazatbeli vállalkozások nélkül és azokkal együtt is.

R0230/C0020

Más pénzügyi vállalkozásokban – ideértve a pénzügyi tevékenységet végző nem szabályozott vállalkozásokat is –fennálló részesedések miatti levonások – 1. szint – Korlátlan

A hitelintézetekben, befektetési vállalkozásokban, pénzügyi intézményekben, alternatívbefektetésialap-kezelőkben, ÁÉKBV-kezelő társaságokban, foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézményekben, pénzügyi tevékenységet végző nem szabályozott vállalkozásokban fennálló részesedések miatti levonások, beleértve a 2009/138/EK irányelv 228. cikkének (2) bekezdése alapján levont részesedéseket (külön fel kell tüntetni az R0240 sorban).

Ezeket a részesedéseket le kell vonni az alapvető szavatoló tőkéből és szavatoló tőkeként hozzá kell adni a vonatkozó ágazati szabályoknak megfelelően az R0410–R0440 sorhoz, megkönnyítve a szavatolótőke-szükségletek kiszámítását a más pénzügyi ágazatbeli vállalkozások nélkül és azokkal együtt is, az 1. szintű korlátlan elemek tekintetében.

R0230/C0030

Más pénzügyi vállalkozásokban – ideértve a pénzügyi tevékenységet végző nem szabályozott vállalkozásokat is –fennálló részesedések miatti levonások – 1. szint – Korlátozott

A hitelintézetekben, befektetési vállalkozásokban, pénzügyi intézményekben, alternatívbefektetésialap-kezelőkben, ÁÉKBV-kezelő társaságokban, foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézményekben, pénzügyi tevékenységet végző nem szabályozott vállalkozásokban fennálló részesedések miatti levonások, beleértve a 2009/138/EK irányelv 228. cikkének (2) bekezdése alapján levont részesedéseket.

Ezeket a részesedéseket le kell vonni az alapvető szavatoló tőkéből és szavatoló tőkeként hozzá kell adni a vonatkozó ágazati szabályoknak megfelelően az R0410–R0440 sorhoz, megkönnyítve a szavatolótőke-szükségletek kiszámítását a más pénzügyi ágazatbeli vállalkozások nélkül és azokkal együtt is, az 1. szintű korlátozott elemek tekintetében.

R0230/C0040

Más pénzügyi vállalkozásokban – ideértve a pénzügyi tevékenységet végző nem szabályozott vállalkozásokat is –fennálló részesedések miatti levonások – 2. szint

A hitelintézetekben, befektetési vállalkozásokban, pénzügyi intézményekben, alternatívbefektetésialap-kezelőkben, ÁÉKBV-kezelő társaságokban, foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézményekben, pénzügyi tevékenységet végző nem szabályozott vállalkozásokban fennálló részesedések miatti levonások, beleértve a 2009/138/EK irányelv 228. cikkének (2) bekezdése alapján levont részesedéseket.

Ezeket a részesedéseket le kell vonni az alapvető szavatoló tőkéből és szavatoló tőkeként hozzá kell adni a vonatkozó ágazati szabályoknak megfelelően az R0410–R0440 sorhoz, megkönnyítve a szavatolótőke-szükségletek kiszámítását a más pénzügyi ágazatbeli vállalkozások nélkül és azokkal együtt is, a 2. szint tekintetében.

R0240/C0010

ebből a 2009/138/EK irányelv 228. cikke szerinti levonások – Összesen

Az R0230 sorban megadott érték részeként a 2009/138/EK irányelv 228. cikkének (2) bekezdése alapján levont részesedések teljes értéke.

R0240/C0020

ebből a 2009/138/EK irányelv 228. cikke szerinti levonások – 1. szint – Korlátlan

Az R0230 sorban megadott érték részeként a 2009/138/EK irányelv 228. cikkének (2) bekezdése alapján levont részesedések értéke, az 1. szintű korlátlan elemek tekintetében.

R0240/C0030

ebből a 2009/138/EK irányelv 228. cikke szerinti levonások – 1. szint – Korlátozott

Az R0230 sorban megadott érték részeként a 2009/138/EK irányelv 228. cikkének (2) bekezdése alapján levont részesedések értéke, az 1. szintű korlátozott elemek tekintetében.

R0240/C0040

ebből a 2009/138/EK irányelv 228. cikke szerinti levonások – 2. szint

Az R0230 sorban megadott érték részeként a 2009/138/EK irányelv 228. cikkének (2) bekezdése alapján levont részesedések értéke, a 2. szint tekintetében.

R0250/C0010

Részesedések miatti levonások, ha a szükséges információk nem állnak rendelkezésre (229. cikk) – Összesen

A kapcsolt vállalkozásokban lévő részesedéseknek a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés kiszámításához szükséges információ hiánya miatti levonásának teljes összege, a 2009/138/EK irányelv 229. cikkének megfelelően.

R0250/C0020

Részesedések miatti levonások, ha a szükséges információk nem állnak rendelkezésre (229. cikk) – 1. szint – Korlátlan

A kapcsolt vállalkozásokban lévő részesedéseknek a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés kiszámításához szükséges információ hiánya miatti levonása, a 2009/138/EK irányelv 229. cikkének megfelelően, az 1. szintű korlátlan elemek tekintetében.

R0250/C0030

Részesedések miatti levonások, ha a szükséges információk nem állnak rendelkezésre (229. cikk) – 1. szint – Korlátozott

A kapcsolt vállalkozásokban lévő részesedéseknek a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés kiszámításához szükséges információ hiánya miatti levonása, a 2009/138/EK irányelv 229. cikkének megfelelően, az 1. szintű korlátozott elemek tekintetében.

R0250/C0040

Részesedések miatti levonások, ha a szükséges információk nem állnak rendelkezésre (229. cikk) – 2. szint

A kapcsolt vállalkozásokban lévő részesedéseknek a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés kiszámításához szükséges információ hiánya miatti levonása, a 2009/138/EK irányelv 229. cikkének megfelelően, a 2. szint tekintetében.

R0250/C0050

Részesedések miatti levonások, ha a szükséges információk nem állnak rendelkezésre (229. cikk) – 3. szint

A kapcsolt vállalkozásokban lévő részesedéseknek a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés kiszámításához szükséges információ hiánya miatti levonása, a 2009/138/EK irányelv 229. cikkének megfelelően, a 3. szint tekintetében.

R0260/C0010

Módszerek kombinálása esetén a levonási és aggregálási módszerrel kimutatott részesedések miatti levonás – Összesen

A kapcsolt vállalkozásokban lévő, a módszerek kombinálása esetén a levonási és aggregálási módszerrel kimutatott részesedések levonásának teljes összege.

R0260/C0020

Módszerek kombinálása esetén a levonási és aggregálási módszerrel kimutatott részesedések miatti levonás – 1. szint – Korlátlan

A kapcsolt vállalkozásokban lévő, a módszerek kombinálása esetén a levonási és aggregálási módszerrel kimutatott részesedések levonása, az 1. szintű korlátlan elemek tekintetében.

R0260/C0030

Módszerek kombinálása esetén a levonási és aggregálási módszerrel kimutatott részesedések miatti levonás – 1. szint – Korlátozott

A kapcsolt vállalkozásokban lévő, a módszerek kombinálása esetén a levonási és aggregálási módszerrel kimutatott részesedések levonása, az 1. szintű korlátozott elemek tekintetében.

R0260/C0040

Módszerek kombinálása esetén a levonási és aggregálási módszerrel kimutatott részesedések miatti levonás – 2. szint

A kapcsolt vállalkozásokban lévő, a módszerek kombinálása esetén a levonási és aggregálási módszerrel kimutatott részesedések levonása, a 2. szint tekintetében.

R0260/C0050

Módszerek kombinálása esetén a levonási és aggregálási módszerrel kimutatott részesedések miatti levonás – 3. szint

A kapcsolt vállalkozásokban lévő, a módszerek kombinálása esetén a levonási és aggregálási módszerrel kimutatott részesedések levonása, a 3. szint tekintetében.

R0270/C0010

Rendelkezésre nem álló szavatolótőke-elemek összesen – Összesen

A rendelkezésre nem álló szavatolótőke-elemek teljes összege.

R0270/C0020

Rendelkezésre nem álló szavatolótőke-elemek összesen – 1. szint – Korlátlan

Az 1. szintű korlátlan elemekhez tartozó, rendelkezésre nem álló szavatolótőke-elemek.

R0270/C0030

Rendelkezésre nem álló szavatolótőke-elemek összesen – 1. szint – Korlátozott

Az 1. szintű korlátozott elemekhez tartozó, rendelkezésre nem álló szavatolótőke-elemek.

R0270/C0040

Rendelkezésre nem álló szavatolótőke-elemek összesen – 2. szint

A 2. szintű, rendelkezésre nem álló szavatolótőke-elemek.

R0270/C0050

Rendelkezésre nem álló szavatolótőke-elemek összesen – 3. szint

A 3. szintű, rendelkezésre nem álló szavatolótőke-elemek.

R0280/C0010

Levonások összesen – Összesen

Az átértékelési tartalék által nem tartalmazott levonások teljes összege.

R0280/C0020

Levonások összesen – 1. szint– Korlátlan

Az átértékelési tartalék által nem tartalmazott, 1. szintű korlátlan elemekből való levonás összege.

R0280/C0030

Levonások összesen – 1. szint – Korlátozott

Az átértékelési tartalék által nem tartalmazott, 1. szintű korlátozott elemekből való levonás összege.

R0280/C0040

Levonások összesen – 2. szint

Az átértékelési tartalék által nem tartalmazott, 2. szintű elemekből való levonás összege.

R0280/C0050

Levonások összesen – 3. szint

Az átértékelési tartalék által nem tartalmazott, 3. szintű elemekből való levonás összege.

Összes alapvető szavatoló tőke a levonások után

R0290/C0010

Összes alapvető szavatoló tőke a levonások után

Az alapvető szavatoló tőke teljes összege a levonások után.

R0290/C0020

Összes alapvető szavatoló tőke a levonások után – 1. szint – Korlátlan

Az 1. szintű korlátlan elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő alapvető szavatolótőke-elemek összege a levonások után.

R0290/C0030

Összes alapvető szavatoló tőke a levonások után – 1. szint – Korlátozott

Az 1. szintű korlátozott elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő alapvető szavatolótőke-elemek összege a kiigazítások után.

R0290/C0040

Összes alapvető szavatoló tőke a levonások után – 2. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő alapvető szavatolótőke-elemek összege a kiigazítások után.

R0290/C0050

Összes alapvető szavatoló tőke a levonások után – 3. szint

A 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő alapvető szavatolótőke-elemek összege a kiigazítások után.

Kiegészítő szavatoló tőke

R0300/C0010

Igény szerint lehívható befizetetlen és lehívatlan törzsrészvénytőke – Összesen

A befizetetlen és lehívatlan, de igény szerint lehívható kibocsátott törzsrészvénytőke teljes összege.

R0300/C0040

Igény szerint lehívható befizetetlen és lehívatlan törzsrészvénytőke – 2. szint

A befizetetlen és lehívatlan, de igény szerint lehívható, a 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő kibocsátott törzsrészvénytőke összege.

R0310/C0010

Igény szerint lehívható befizetetlen és lehívatlan induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – összesen

A befizetetlen és lehívatlan, de igény szerint lehívható induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek teljes összege biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén.

R0310/C0040

Igény szerint lehívható befizetetlen és lehívatlan induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – 2. szint

A befizetetlen és lehívatlan, de igény szerint lehívható, a 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek összege biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén.

R0320/C0010

Igény szerint lehívható befizetetlen és lehívatlan elsőbbségi részvények – Összesen

A befizetetlen és lehívatlan, de igény szerint lehívható elsőbbségi részvények teljes összege.

R0320/C0040

Igény szerint lehívható befizetetlen és lehívatlan elsőbbségi részvények – 2. szint

A befizetetlen és lehívatlan, de igény szerint lehívható, a 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő elsőbbségi részvények összege.

R0320/C0050

Igény szerint lehívható befizetetlen és lehívatlan elsőbbségi részvények – 3. szint

A befizetetlen és lehívatlan, de igény szerint lehívható, a 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő elsőbbségi részvények összege.

R0330/C0010

Jogilag kötelező erejű kötelezettségvállalás az alárendelt kötelezettségek igény szerinti lejegyzésére és kifizetésére – Összesen

Az alárendelt kötelezettségek igény szerinti lejegyzésére és kifizetésére tett jogilag kötelező erejű kötelezettségvállalás teljes összege.

R0330/C0040

Jogilag kötelező erejű kötelezettségvállalás az alárendelt kötelezettségek igény szerinti lejegyzésére és kifizetésére – 2. szint

Az alárendelt kötelezettségek igény szerinti lejegyzésére és kifizetésére tett, a 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő jogilag kötelező erejű kötelezettségvállalás összege.

R0330/C0050

Jogilag kötelező erejű kötelezettségvállalás az alárendelt kötelezettségek igény szerinti lejegyzésére és kifizetésére – 3. szint

Az alárendelt kötelezettségek igény szerinti lejegyzésére és kifizetésére tett, a 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő jogilag kötelező erejű kötelezettségvállalás összege.

R0340/C0010

Akkreditívek és garanciák a 2009/138/EK irányelv 96. cikkének (2) bekezdése szerint – Összesen

A biztosítási hitelezők javára független letétkezelőnél letétben tartott, a 2006/48/EK irányelvvel összhangban engedélyezett hitelintézetek által kibocsátott akkreditívek és garanciák teljes összege.

R0340/C0040

Akkreditívek és garanciák a 2009/138/EK irányelv 96. cikkének (2) bekezdése szerint – 2. szint

A biztosítási hitelezők javára független letétkezelőnél letétben tartott, a 2006/48/EK irányelvvel összhangban engedélyezett hitelintézetek által kibocsátott, a 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő akkreditívek és garanciák összege.

R0350/C0010

Akkreditívek és garanciák, amelyek nem tartoznak a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (2) bekezdésének hatálya alá – Összesen

A biztosítási hitelezők javára független letétkezelőnél letétben tartott, a 2006/48/EK irányelvvel összhangban engedélyezett hitelintézetek által kibocsátott akkreditívektől és garanciáktól eltérő, a 2. szintre vagy 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő akkreditívek és garanciák teljes összege.

R0350/C0040

Akkreditívek és garanciák, amelyek nem tartoznak a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (2) bekezdésének hatálya alá – 2. szint

A biztosítási hitelezők javára független letétkezelőnél letétben tartott, a 2006/48/EK irányelvvel összhangban engedélyezett hitelintézetek által kibocsátott akkreditívektől és garanciáktól eltérő, a 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő akkreditívek és garanciák összege.

R0350/C0050

Akkreditívek és garanciák, amelyek nem tartoznak a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (2) bekezdésének hatálya alá – 3. szint

A biztosítási hitelezők javára független letétkezelőnél letétben tartott, a 2006/48/EK irányelvvel összhangban engedélyezett hitelintézetek által kibocsátott akkreditívektől és garanciáktól eltérő, a 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő akkreditívek és garanciák összege.

R0360/C0010

Pótlólagos tagi befizetési kötelezettségek a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (3) bekezdésének első albekezdése alapján – Összesen

Hajótulajdonosok olyan biztosító egyesülete vagy egyesületi formához hasonlóan működő biztosítója esetén, amely kizárólag az I. melléklet A. részének 6., 12. és 17. osztályában felsorolt kockázatokat biztosítja, továbbá amelynek tagi hozzájárulásai utólag módosíthatók, az egyesületnek a tagokkal szembeni, a következő 12 hónapon belül előírható pótlólagos befizetésből eredő jövőbeli követeléseinek teljes összege.

R0360/C0040

Pótlólagos tagi befizetési kötelezettségek a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (3) bekezdésének első albekezdése alapján – 2. szint

Hajótulajdonosok olyan biztosító egyesülete vagy egyesületi formához hasonlóan működő biztosítója esetén, amely kizárólag az I. melléklet A. részének 6., 12. és 17. osztályában felsorolt kockázatokat biztosítja, továbbá amelynek tagi hozzájárulásai utólag módosíthatók, az egyesületnek a tagokkal szembeni, a következő 12 hónapon belül előírható pótlólagos befizetésből eredő jövőbeli követeléseinek összege.

R0370/C0010

Pótlólagos tagi befizetési kötelezettségek – a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (3) bekezdésének első albekezdése alapján előírttól eltérő pótlólagos tagi befizetési kötelezettségek

Olyan biztosító egyesület vagy egyesületi formához hasonlóan működő biztosító esetén, amelynek tagi hozzájárulásai utólag módosíthatók, az egyesületnek a tagokkal szembeni, a következő 12 hónapon belül előírható, a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (3) bekezdésének első albekezdése alapján előírttól eltérő pótlólagos befizetésből eredő jövőbeli követeléseinek teljes összege.

R0370/C0040

Pótlólagos tagi befizetési kötelezettségek – a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (3) bekezdésének első albekezdése alapján előírttól eltérő pótlólagos tagi befizetési kötelezettségek – 2. szint

Olyan biztosító egyesület vagy egyesületi formához hasonlóan működő biztosító esetén, amelynek tagi hozzájárulásai utólag módosíthatók, az egyesületnek a tagokkal szembeni, a következő 12 hónapon belül előírható, a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (3) bekezdésének első albekezdése alapján előírttól eltérő pótlólagos befizetésből eredő, a 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő jövőbeli követeléseinek összege.

R0370/C0050

Pótlólagos tagi befizetési kötelezettségek – a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (3) bekezdésének első albekezdése alapján előírttól eltérő pótlólagos tagi befizetési kötelezettségek – 3. szint

Olyan biztosító egyesület vagy egyesületi formához hasonlóan működő biztosító esetén, amelynek tagi hozzájárulásai utólag módosíthatók, az egyesületnek a tagokkal szembeni, a következő 12 hónapon belül előírható, a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (3) bekezdésének első albekezdése alapján előírttól eltérő pótlólagos befizetésből eredő, a 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő jövőbeli követeléseinek összege.

R0380/C0010

Rendelkezésre nem álló kiegészítő szavatoló tőke csoportszinten – Összesen

A rendelkezésre nem állónak tekintett, kiegészítő szavatoló tőke teljes összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint.

R0380/C0040

Rendelkezésre nem álló kiegészítő szavatoló tőke csoportszinten – 2. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, rendelkezésre nem állónak tekintett kiegészítő szavatoló tőke összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint.

R0380/C0050

Rendelkezésre nem álló kiegészítő szavatoló tőke csoportszinten – 3. szint

A 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, rendelkezésre nem állónak tekintett kiegészítő szavatoló tőke összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint.

R0390/C0010

Egyéb kiegészítő szavatoló tőke – Összesen

Az egyéb kiegészítő szavatoló tőke teljes összege.

R0390/C0040

Egyéb kiegészítő szavatoló tőke – 2. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő egyéb kiegészítő szavatoló tőke összege.

R0390/C0050

Egyéb kiegészítő szavatoló tőke – 3. szint

A 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő egyéb kiegészítő szavatoló tőke összege.

R0400/C0010

Kiegészítő szavatoló tőke összesen

A kiegészítő szavatolótőke-elemek teljes összege.

R0400/C0040

Kiegészítő szavatoló tőke összesen – 2. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő kiegészítő szavatolótőke-elemek összege.

R0400/C0050

Kiegészítő szavatoló tőke összesen – 3. szint

A 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő kiegészítő szavatolótőke-elemek összege.

Más pénzügyi szektorbeli szavatolótőke-elemek

A következő mezők a levonási és aggregálási módszer és a módszerek kombinálása esetén is alkalmazandók.

R0410/C0010

Hitelintézetek, befektetési vállalkozások, pénzügyi intézmények, alternatívbefektetésialap-kezelők, ÁÉKBV-kezelő társaságok – Összesen

A hitelintézetekben, befektetési vállalkozásokban, pénzügyi intézményekben, alternatívbefektetésialap-kezelőkben, ÁÉKBV-kezelő társaságokban lévő szavatoló tőke teljes összege, a vonatkozó csoporton belüli ügyletek nélkül. Ezeket az elemeket le kell vonni a rendelkezésre nem álló szavatoló tőkéből a vonatkozó ágazati szabályok szerint, és a szavatoló tőkéből a 2009/138/EK irányelv 228. cikkének (2) bekezdése szerint.

R0410/C0020

Hitelintézetek, befektetési vállalkozások, pénzügyi intézmények, alternatívbefektetésialap-kezelők, ÁÉKBV-kezelő társaságok – 1. szint – Korlátlan

A hitelintézetekben, befektetési vállalkozásokban, pénzügyi intézményekben, alternatívbefektetésialap-kezelőkben, ÁÉKBV-kezelő társaságokban lévő szavatoló tőke, a vonatkozó csoporton belüli ügyletek nélkül – 1. szintű korlátlan elemek.

Ezeket az elemeket le kell vonni a rendelkezésre nem álló szavatoló tőkéből a vonatkozó ágazati szabályok szerint, és a szavatoló tőkéből a 2009/138/EK irányelv 228. cikkének (2) bekezdése szerint.

R0410/C0030

Hitelintézetek, befektetési vállalkozások, pénzügyi intézmények, alternatívbefektetésialap-kezelők, ÁÉKBV-kezelő társaságok – 1. szint – Korlátozott

A hitelintézetekben, befektetési vállalkozásokban, pénzügyi intézményekben, alternatívbefektetésialap-kezelőkben, ÁÉKBV-kezelő társaságokban lévő szavatoló tőke, a vonatkozó csoporton belüli ügyletek nélkül – 1. szintű korlátozott elemek.

Ezeket az elemeket le kell vonni a rendelkezésre nem álló szavatoló tőkéből a vonatkozó ágazati szabályok szerint, és a szavatoló tőkéből a 2009/138/EK irányelv 228. cikkének (2) bekezdése szerint.

R0410/C0040

Hitelintézetek, befektetési vállalkozások, pénzügyi intézmények, alternatívbefektetésialap-kezelők, ÁÉKBV-kezelő társaságok – 2. szint

A hitelintézetekben, befektetési vállalkozásokban, pénzügyi intézményekben, alternatívbefektetésialap-kezelőkben, ÁÉKBV-kezelő társaságokban lévő szavatoló tőke, már a vonatkozó csoporton belüli ügyletek nélkül – 2. szintű elemek.

Ezeket az elemeket le kell vonni a rendelkezésre nem álló szavatoló tőkéből a vonatkozó ágazati szabályok szerint, és a szavatoló tőkéből a 2009/138/EK irányelv 228. cikkének (2) bekezdése szerint.

R0420/C0010

Foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmények – Összesen

A foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézményekben lévő szavatoló tőke összesen, már a vonatkozó csoporton belüli ügyletek nélkül. Ezeket az elemeket le kell vonni a rendelkezésre nem álló szavatoló tőkéből a vonatkozó ágazati szabályok szerint, és a szavatoló tőkéből a 2009/138/EK irányelv 228. cikkének (2) bekezdése szerint.

R0420/C0020

Foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmények – 1. szint – Korlátlan

A foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézményekben lévő szavatoló tőke összesen, már a vonatkozó csoporton belüli ügyletek nélkül – 1. szintű korlátlan elemek.

Ezeket az elemeket le kell vonni a rendelkezésre nem álló szavatoló tőkéből a vonatkozó ágazati szabályok szerint, és a szavatoló tőkéből a 2009/138/EK irányelv 228. cikkének (2) bekezdése szerint.

R0420/C0030

Foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmények – 1. szint – Korlátozott

A foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézményekben lévő szavatoló tőke, már a vonatkozó csoporton belüli ügyletek nélkül – 1. szintű korlátozott elemek.

Ezeket az elemeket le kell vonni a rendelkezésre nem álló szavatoló tőkéből a vonatkozó ágazati szabályok szerint, és a szavatoló tőkéből a 2009/138/EK irányelv 228. cikkének (2) bekezdése szerint.

R0420/C0040

Foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmények – 2. szint

A foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézményekben lévő szavatoló tőke összesen, már a vonatkozó csoporton belüli ügyletek nélkül – 2. szintű elemek.

Ezeket az elemeket le kell vonni a rendelkezésre nem álló szavatoló tőkéből a vonatkozó ágazati szabályok szerint, és a szavatoló tőkéből a 2009/138/EK irányelv 228. cikkének (2) bekezdése szerint.

R0420/C0050

Foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmények – 3. szint

A foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézményekben lévő szavatoló tőke, már a vonatkozó csoporton belüli ügyletek nélkül – 3. szintű elemek.

Ezeket az elemeket le kell vonni a rendelkezésre nem álló szavatoló tőkéből a vonatkozó ágazati szabályok szerint, és a szavatoló tőkéből a 2009/138/EK irányelv 228. cikkének (2) bekezdése szerint.

R0430/C0010

Pénzügyi tevékenységet végző nem szabályozott vállalkozások – Összesen

A pénzügyi tevékenységet végző nem szabályozott vállalkozásokban lévő szavatoló tőke összesen, már a vonatkozó csoporton belüli ügyletek nélkül. Ezeket az elemeket le kell vonni a rendelkezésre nem álló szavatoló tőkéből a vonatkozó ágazati szabályok szerint, és a szavatoló tőkéből a 2009/138/EK irányelv 228. cikkének (2) bekezdése szerint.

R0430/C0020

Pénzügyi tevékenységet végző nem szabályozott vállalkozások – 1. szint – Korlátlan

A pénzügyi tevékenységet végző nem szabályozott vállalkozásokban lévő szavatoló tőke, már a vonatkozó csoporton belüli ügyletek nélkül – 1. szintű korlátlan elemek.

Ezeket az elemeket le kell vonni a rendelkezésre nem álló szavatoló tőkéből a vonatkozó ágazati szabályok szerint, és a szavatoló tőkéből a 2009/138/EK irányelv 228. cikkének (2) bekezdése szerint.

R0430/C0030

Pénzügyi tevékenységet végző nem szabályozott vállalkozások – 1. szint – Korlátozott

A pénzügyi tevékenységet végző nem szabályozott vállalkozásokban lévő szavatoló tőke, már a vonatkozó csoporton belüli ügyletek nélkül – 1. szintű korlátozott elemek.

Ezeket az elemeket le kell vonni a rendelkezésre nem álló szavatoló tőkéből a vonatkozó ágazati szabályok szerint, és a szavatoló tőkéből a 2009/138/EK irányelv 228. cikkének (2) bekezdése szerint.

R0430/C0040

Pénzügyi tevékenységet végző nem szabályozott vállalkozások – 2. szint

A pénzügyi tevékenységet végző nem szabályozott vállalkozásokban lévő szavatoló tőke, már a vonatkozó csoporton belüli ügyletek nélkül – 2. szintű elemek.

Ezeket az elemeket le kell vonni a rendelkezésre nem álló szavatoló tőkéből a vonatkozó ágazati szabályok szerint, és a szavatoló tőkéből a 2009/138/EK irányelv 228. cikkének (2) bekezdése szerint.

R0440/C0010

Más pénzügyi szektorbeli szavatolótőke-elemek összesen – Összesen

Más pénzügyi szektorbeli szavatolótőke-elemek összesen.

Az R0230/C0010 mezőben levont teljes szavatoló tőke ide kerül vissza a vonatkozó ágazati szabályoknak megfelelően a rendelkezésre nem álló szavatoló tőke miatti kiigazítás után, és a 2009/138/EK irányelv 228. cikkének (2) bekezdése szerinti levonás után.

R0440/C0020

Más pénzügyi szektorbeli szavatolótőke-elemek összesen – 1. szint – Korlátlan

Más pénzügyi szektorbeli szavatolótőke-elemek összesen, az 1. szintű korlátlan elemek tekintetében.

Az R0230/C0010 mezőben levont teljes szavatoló tőke ide kerül vissza a vonatkozó ágazati szabályoknak megfelelően a rendelkezésre nem álló szavatoló tőke miatti kiigazítás után, és a 2009/138/EK irányelv 228. cikkének (2) bekezdése szerinti levonás után.

R0440/C0030

Más pénzügyi szektorbeli szavatolótőke-elemek összesen – 1. szint – Korlátozott

Más pénzügyi szektorbeli szavatolótőke-elemek összesen, az 1. szintű korlátozott elemek tekintetében.

Az R0230/C0010 mezőben levont teljes szavatoló tőke ide kerül vissza a vonatkozó ágazati szabályoknak megfelelően a rendelkezésre nem álló szavatoló tőke miatti kiigazítás után, és a 2009/138/EK irányelv 228. cikkének (2) bekezdése szerinti levonás után.

R0440/C0040

Más pénzügyi szektorbeli szavatolótőke-elemek összesen – 2. szint

Más pénzügyi szektorbeli szavatolótőke-elemek összesen, a 2. szintű elemek tekintetében.

Az R0230/C0010 mezőben levont teljes szavatoló tőke ide kerül vissza a vonatkozó ágazati szabályoknak megfelelően a rendelkezésre nem álló szavatoló tőke miatti kiigazítás után, és a 2009/138/EK irányelv 228. cikkének (2) bekezdése szerinti levonás után.

A levonási és aggregálási módszerrel kizárólagosan, vagy az 1. módszerrel kombinálva kiszámított szavatoló tőke

R0450/C0010

A levonási és aggregálási módszerrel vagy módszerek kombinálásával kiszámított összesített szavatoló tőke – Összesen

A kapcsolt vállalkozások teljes figyelembe vehető szavatoló tőkéje, amelyet hozzá kell adni az összesített szavatoló tőke kiszámításához a levonási és aggregálási módszer vagy a módszerek kombinálása esetén; a csoportszinten rendelkezésre nem álló szavatoló tőke levonása után.

R0450/C0020

A levonási és aggregálási módszerrel vagy módszerek kombinálásával kiszámított összesített szavatoló tőke – 1. szint – Korlátlan

A kapcsolt vállalkozások 1. szintű korlátlan elemként besorolt, figyelembe vehető szavatoló tőkéje, amelyet hozzá kell adni az összesített szavatoló tőke kiszámításához a levonási és aggregálási módszer vagy a módszerek kombinálása esetén, a csoportszinten rendelkezésre nem álló szavatoló tőke levonása után.

R0450/C0030

A levonási és aggregálási módszerrel vagy módszerek kombinálásával kiszámított összesített szavatoló tőke – 1. szint – Korlátozott

A kapcsolt vállalkozások 1. szintű korlátozott elemként besorolt, figyelembe vehető szavatoló tőkéje, amelyet hozzá kell adni az összesített szavatoló tőke kiszámításához a levonási és aggregálási módszer vagy a módszerek kombinálása esetén, a csoportszinten rendelkezésre nem álló szavatoló tőke levonása után.

R0450/C0040

A levonási és aggregálási módszerrel vagy módszerek kombinálásával kiszámított összesített szavatoló tőke – 2. szint

A kapcsolt vállalkozások 2. szintű elemként besorolt, figyelembe vehető szavatoló tőkéje, amelyet hozzá kell adni az összesített szavatoló tőke kiszámításához a levonási és aggregálási módszer vagy a módszerek kombinálása esetén, a csoportszinten rendelkezésre nem álló szavatoló tőke levonása után.

R0450/C0050

A levonási és aggregálási módszerrel vagy módszerek kombinálásával kiszámított összesített szavatoló tőke – 3. szint

A kapcsolt vállalkozások 3. szintű elemként besorolt, figyelembe vehető szavatoló tőkéje, amelyet hozzá kell adni az összesített szavatoló tőke kiszámításához a levonási és aggregálási módszer vagy a módszerek kombinálása esetén, a csoportszinten rendelkezésre nem álló szavatoló tőke levonása után.

R0460/C0010

A levonási és aggregálási módszerrel vagy módszerek kombinálásával kiszámított összesített szavatoló tőke a csoporton belüli ügyletek nélkül – Összesen

A teljes figyelembe vehető szavatoló tőke az összesített csoportszintű figyelembe vehető szavatoló tőke kiszámítása vonatkozásában a csoporton belüli ügyletek kizárása után.

A szavatoló tőkére vonatkozó számadatot itt a rendelkezésre nem álló szavatoló tőke és a csoporton belüli ügyletek nélkül kell megadni.

R0460/C0020

A levonási és aggregálási módszerrel vagy módszerek kombinálásával kiszámított összesített szavatoló tőke a csoporton belüli ügyletek nélkül – 1. szint – Korlátlan

Az 1. szintű korlátlan elemként besorolt, figyelembe vehető szavatoló tőke az összesített csoportszintű figyelembe vehető szavatoló tőke kiszámítása vonatkozásában a csoporton belüli ügyletek kizárása után.

A szavatoló tőkére vonatkozó számadatot itt a rendelkezésre nem álló szavatoló tőke és a csoporton belüli ügyletek nélkül kell megadni.

R0460/C0030

A levonási és aggregálási módszerrel vagy módszerek kombinálásával kiszámított összesített szavatoló tőke a csoporton belüli ügyletek nélkül – 1. szint – Korlátozott

Az 1. szintű korlátozott elemként besorolt, figyelembe vehető szavatoló tőke az összesített csoportszintű figyelembe vehető szavatoló tőke kiszámítása vonatkozásában a csoporton belüli ügyletek kizárása után. A szavatoló tőkére vonatkozó számadatot itt a rendelkezésre nem álló szavatoló tőke és a csoporton belüli ügyletek nélkül kell megadni.

R0460/C0040

A levonási és aggregálási módszerrel vagy módszerek kombinálásával kiszámított összesített szavatoló tőke a csoporton belüli ügyletek nélkül – 2. szint

A figyelembe vehető szavatoló tőke az összesített csoportszintű figyelembe vehető szavatoló tőke kiszámítása vonatkozásában a csoporton belüli ügyletek kizárása után, 2. szintű elemként besorolva. A szavatoló tőkére vonatkozó számadatot itt a rendelkezésre nem álló szavatoló tőke és a csoporton belüli ügyletek nélkül kell megadni.

R0460/C0050

A levonási és aggregálási módszerrel vagy módszerek kombinálásával kiszámított összesített szavatoló tőke a csoporton belüli ügyletek nélkül – 3. szint

A figyelembe vehető szavatoló tőke az összesített csoportszintű figyelembe vehető szavatoló tőke kiszámítása vonatkozásában a csoporton belüli ügyletek kizárása után, 3. szintű elemként besorolva. A szavatoló tőkére vonatkozó számadatot itt a rendelkezésre nem álló szavatoló tőke és a csoporton belüli ügyletek nélkül kell megadni.

R0520/C0010

A konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából rendelkezésre álló szavatoló tőke összesen (a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőke kivételével) – Összesen

A vállalkozás teljes szavatoló tőkéje, amely magában foglalja a kiigazítások utáni alapvető szavatoló tőkét plusz a kiegészítő szavatoló tőkét, amely a konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez rendelkezésre áll, de nem foglalja magában a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőkét.

R0520/C0020

A konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából rendelkezésre álló szavatoló tőke összesen (a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőke kivételével) – 1. szint – Korlátlan

A vállalkozás 1. szintű korlátlan elemként való besorolásra vonatkozó kritériumoknak megfelelő, teljes szavatoló tőkéje, amely magában foglalja a kiigazítások utáni alapvető szavatoló tőkét, amely a konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez rendelkezésre áll, de nem foglalja magában a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőkét.

R0520/C0030

A konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából rendelkezésre álló szavatoló tőke összesen (a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőke kivételével) – 1. szint – Korlátozott

A vállalkozás 1. szintű korlátozott elemként való besorolásra vonatkozó kritériumoknak megfelelő, teljes szavatoló tőkéje, amely magában foglalja a kiigazítások utáni alapvető szavatoló tőkét, amely a konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez rendelkezésre áll, de nem foglalja magában a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőkét.

R0520/C0040

A konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából rendelkezésre álló szavatoló tőke összesen (a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőke kivételével) – 2. szint

A vállalkozás 2. szintű elemként való besorolásra vonatkozó kritériumoknak megfelelő, teljes szavatoló tőkéje, amely magában foglalja a kiigazítások utáni alapvető szavatoló tőkét plusz a kiegészítő szavatoló tőkét, amely a konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez rendelkezésre áll, de nem foglalja magában a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőkét.

R0520/C0050

A konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából rendelkezésre álló szavatoló tőke összesen (a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőke kivételével) – 3. szint

A vállalkozás 3. szintű elemként való besorolásra vonatkozó kritériumoknak megfelelő, teljes szavatoló tőkéje, amely magában foglalja a kiigazítások utáni alapvető szavatoló tőkét plusz a kiegészítő szavatoló tőkét, amely a konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez rendelkezésre áll, de nem foglalja magában a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőkét.

R0530/C0010

A minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából rendelkezésre álló szavatoló tőke összesen – Összesen

A vállalkozás teljes szavatoló tőkéje, amely magában foglalja a kiigazítások utáni alapvető szavatoló tőkét, amely a minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez rendelkezésre áll, de nem foglalja magában a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőkét.

R0530/C0020

A minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából rendelkezésre álló szavatoló tőke összesen – 1. szint – Korlátlan

A vállalkozás 1. szintű korlátlan elemként való besorolásra vonatkozó kritériumoknak megfelelő, teljes szavatoló tőkéje, amely magában foglalja a kiigazítások utáni alapvető szavatoló tőkét, amely a minimális csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez rendelkezésre áll.

R0530/C0030

A minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából rendelkezésre álló szavatoló tőke összesen – 1. szint – Korlátozott

A csoport 1. szintű korlátozott elemként való besorolásra vonatkozó kritériumoknak megfelelő, teljes szavatoló tőkéje, amely magában foglalja a kiigazítások utáni alapvető szavatoló tőkét, amely a minimális csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez rendelkezésre áll.

R0530/C0040

A minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából rendelkezésre álló szavatoló tőke összesen – 2. szint

A vállalkozás 2. szintű elemként való besorolásra vonatkozó kritériumoknak megfelelő, teljes szavatoló tőkéje, amely magában foglalja a kiigazítások utáni alapvető szavatoló tőkét, amely a minimális csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez rendelkezésre áll.

R0560/C0010

A konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke összesen (a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőke kivételével) – Összesen

A konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető csoportszintű szavatoló tőke összesen (a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőke kivételével), a korlátok között.

Az említett szavatolótőke-elemek figyelembevehetősége érdekében a konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükséglet következetesen nem tartalmazhatja más pénzügyi szektorbeli vállalkozások tőkekövetelményét (az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 336. cikkének c) pontja).

R0560/C0020

A konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke összesen (a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőke kivételével) – 1. szint – Korlátlan

Az 1. szintű korlátlan elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, a konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából a megállapított korlátok között figyelembe vehető csoportszintű szavatoló tőke (a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőke kivételével).

R0560/C0030

A konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke összesen (a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőke kivételével) – 1. szint – Korlátozott

Az 1. szintű korlátozott elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, a konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából a megállapított korlátok között figyelembe vehető szavatoló tőke (a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőke kivételével).

R0560/C0040

A konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke összesen (a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőke kivételével) – 2. szint

A 2. szintű elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, a konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából a megállapított korlátok között figyelembe vehető szavatoló tőke (a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőke kivételével).

R0560/C0050

A konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke összesen (a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőke kivételével) – 3. szint

A 3. szintű elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, a konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából a megállapított korlátok között figyelembe vehető szavatoló tőke (a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőke kivételével).

R0570/C0010

A minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke összesen – Összesen

A minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke összesen.

R0570/C0020

A minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke összesen – 1. szint – Korlátlan

A csoport 1. szintű korlátlan elemként való besorolásra vonatkozó kritériumoknak megfelelő, figyelembe vehető szavatoló tőkéje, amely a minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez rendelkezésre áll.

R0570/C0030

A minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke összesen – 1. szint – Korlátozott

A csoport 1. szintű korlátozott elemként való besorolásra vonatkozó kritériumoknak megfelelő, figyelembe vehető szavatoló tőkéje, amely a minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez rendelkezésre áll.

R0570/C0040

A minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke összesen – 2. szint

A csoport 2. szintű elemként való besorolásra vonatkozó kritériumoknak megfelelő, figyelembe vehető szavatoló tőkéje, amely a minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez rendelkezésre áll.

R0590/C0010

Konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükséglet

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 336. cikke a), b), c) és d) pontja szerint a konszolidált adatok tekintetében kiszámított konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükséglet.

A negyedéves adatszolgáltatásnál a kiszámítandó és jelentendő legutóbbi szavatolótőke-szükséglet – az éves vagy, amennyiben az SCR-t (például a kockázati profil változása miatt) újból kiszámították, az annak megfelelő frissebb adat – a többlettőke-követelménnyel együtt.

R0610/C0010

Minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükséglet

A konszolidált adatok tekintetében kiszámított minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükséglet (1. módszer), a 2009/138/EK irányelv (Szolvencia II.) 230. vagy 231. cikke szerint.

R0630/C0010

A figyelembe vehető szavatoló tőke és a konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükséglet aránya (a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőke nélkül)

A tőkemegfelelési mutató, a konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető teljes szavatoló tőke, és a konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükséglet hányadosaként kiszámítva, a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó tőkekövetelmények és szavatoló tőke nélkül.

Az említett mutató szempontjából a konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükséglet nem tartalmazhatja más pénzügyi szektorbeli vállalkozások tőkekövetelményét (az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 336. cikkének c) pontja).

R0650/C0010

A figyelembe vehető szavatoló tőke és a minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükséglet aránya

A minimális tőkemegfelelési mutató, a minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető teljes szavatoló tőke, és a minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükséglet hányadosaként kiszámítva (a más pénzügyi szektorbeli vállalkozások és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozások nélkül).

R0660/C0010

A csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke összesen (a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőkével együtt)

A teljes csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke összesen, a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőkével együtt.

R0660/C0020

A csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke összesen (a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőkével együtt) – 1. szint – Korlátlan

Az 1. szintű korlátlan elemként való besorolásra vonatkozó kritériumoknak megfelelő, a teljes csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke, a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőkével együtt.

R0660/C0030

A csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke összesen (a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőkével együtt) – 1. szint – Korlátozott

Az 1. szintű korlátozott elemként való besorolásra vonatkozó kritériumoknak megfelelő, a teljes csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke, a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőkével együtt.

R0660/C0040

A csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke összesen (a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőkével együtt) – 2. szint

A 2. szintű elemként való besorolásra vonatkozó kritériumoknak megfelelő, a teljes csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke, a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőkével együtt.

R0660/C0050

A csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke összesen (a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőkével együtt) – 3. szint

A 3. szintű elemként való besorolásra vonatkozó kritériumoknak megfelelő, a teljes csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető rendelkezésre álló szavatoló tőke, a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőkével együtt.

R0670/C0010

A levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásokhoz kapcsolódó szavatolótőke-szükséglet

A levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásokhoz kapcsolódó teljes szavatolótőke-szükséglet. Ez a mező tartalmazza a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés számításába a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásokhoz kapcsolódó szavatolótőke-szükséglet arányos részének az összegét. Csak a levonási és aggregálási módszer, és a módszerek kombinálása esetében vonatkozó.

R0680/C0010

Csoportszintű szavatolótőke-szükséglet

A csoportszintű szavatolótőke-szükséglet az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 336. cikkének a), b), c) és d) pontja szerint számított konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükséglet (R0590/C0010), valamint a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásokhoz kapcsolódó szavatolótőke-szükséglet (R0660/C0010) összege.

R0690/C0010

A figyelembe vehető szavatoló tőke és a csoportszintű szavatolótőke-szükséglet aránya, a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőkével együtt

A tőkemegfelelési mutató, a csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető teljes szavatoló tőke, és a csoportszintű szavatolótőke-szükséglet hányadosaként kiszámítva, a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásokkal és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásokkal együtt.

Átértékelési tartalék

R0700/C0060

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete, a Szolvencia II. szerinti mérlegben megadottnak megfelelően.

R0710/C0060

Saját részvények (közvetlenül és közvetve birtokolt)

A részesedő biztosító vagy viszontbiztosító, biztosítói holdingtársaság vagy vegyes pénzügyi holdingtársaság és a kapcsolt vállalkozások által közvetlenül és közvetve birtokolt saját részvények összege.

R0720/C0060

Várható osztalékok, kifizetések és díjak

A biztosító vagy viszontbiztosító által várható osztalékok, kifizetések és díjak.

R0730/C0060

Egyéb alapvető szavatolótőke-elemek

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 69. cikke a) pontjának i.–v. alpontjában, 72. cikkének a) pontjában és 76. cikkének a) pontjában szereplő alapvető szavatolótőke-elemek, valamint a felügyeleti hatóság által a 79. cikke szerint jóváhagyott alapvető szavatolótőke-elemek.

R0740/C0060

A korlátozott szavatolótőke-elemeknek megfelelő kiigazítás az illeszkedési kiigazítási portfóliók és az elkülönített alapok tekintetében

Az átértékelési tartalékra alkalmazott kiigazítás teljes összege a korlátozott szavatolótőke-elemek megléte miatt az elkülönített alapok és az illeszkedési kiigazítási portfóliók tekintetében csoportszinten.

R0750/C0060

Egyéb, rendelkezésre nem álló szavatolótőke-elemek

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 335. cikke (1) bekezdésének d) és f) pontja szerinti, kapcsolt vállalkozások egyéb rendelkezésre nem álló szavatoló tőkéje.

R0760/C0060

Átértékelési tartalék – összesen

A vállalkozás átértékelési tartaléka a részesedések miatti levonások előtt.

R0770/C0060

Jövőbeni díjakban foglalt várható nyereség (EPIFP) – Életbiztosítási ág

Az átértékelési tartalék magában foglalja az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének egy olyan összegét, amely megfelel a jövőbeni díjakban foglalt várható nyereségnek (EPIFP). Ez a mező a biztosító vagy viszontbiztosító életbiztosítási ágára vonatkozó összeget tartalmazza.

R0780/C0060

Jövőbeni díjakban foglalt várható nyereség (EPIFP) – Nem-életbiztosítási ág

Az átértékelési tartalék magában foglalja az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének egy olyan összegét, amely megfelel a jövőbeni díjakban foglalt várható nyereségnek (EPIFP). Ez a mező a biztosító vagy viszontbiztosító nem-életbiztosítási ágára vonatkozó összeget tartalmazza.

R0790/C0060

Jövőbeni díjakban foglalt várható nyereség (EPFIP) összesen

A jövőbeni díjban lévő várható nyereségként számított teljes összeg.

S.23.02 – A szavatoló tőkére vonatkozó részletes információ szintenként

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz a csoportok éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza, az 1. módszer alkalmazása esetén, akár kizárólagosan, akár a 2. módszerrel kombinálva.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

R0010/C0010

Törzsrészvénytőke – Befizetett – Összesen

A befizetett törzsrészvénytőke teljes összege, beleértve a saját részvényeket.

R0010/C0020

Törzsrészvénytőke – Befizetett – 1. szint

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő befizetett törzsrészvénytőke teljes összege, beleértve a saját részvényeket.

R0020/C0010

Törzsrészvénytőke – Lehívott, de még be nem fizetett – Összesen

Lehívott, de még be nem fizetett törzsrészvénytőke teljes összege, beleértve a saját részvényeket.

R0020/C0040

Törzsrészvénytőke – Lehívott, de még be nem fizetett – 2. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő lehívott, de még be nem fizetett törzsrészvénytőke összege, beleértve a saját részvényeket.

R0030/C0010

Birtokolt saját részvények – Összesen

A biztosító vagy viszontbiztosító által birtokolt saját részvények teljes összege.

R0030/C0020

Birtokolt saját részvények – 1. szint

A biztosító vagy viszontbiztosító által birtokolt, az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő saját részvények teljes összege.

R0100/C0010

Törzsrészvénytőke összesen

A törzsrészvénytőke teljes összege. Figyelembe kell venni, hogy a saját részvényeket vagy a befizetett, vagy a lehívott, de még be nem fizetett törzsrészvénytőke tartalmazza.

R0100/C0020

Törzsrészvénytőke összesen – 1. szint

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő törzsrészvénytőke teljes összege. Figyelembe kell venni, hogy a saját részvényeket vagy a befizetett, vagy a lehívott, de még be nem fizetett törzsrészvénytőke tartalmazza.

R0100/C0040

Törzsrészvénytőke összesen – 2. szint

Az 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő törzsrészvénytőke teljes összege.

R0110/C0010

Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – Befizetett – Összesen

A befizetett induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek teljes összege biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén.

R0110/C0020

Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – Befizetett – 1. szint

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek teljes összege biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén.

R0120/C0010

Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – Lehívott, de még be nem fizetett – Összesen

A lehívott, de még be nem fizetett induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek teljes összege biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén.

R0120/C0040

Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – Lehívott, de még be nem fizetett – 2. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek teljes összege biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén.

R0200/C0010

Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek teljes összege biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén

Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek teljes összege biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén.

R0200/C0020

Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek teljes összege biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – 1. szint

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek teljes összege biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén.

R0200/C0040

Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek teljes összege biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – 2. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek teljes összege biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén.

R0210/C0010

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Lejárattal rendelkező alárendelt – Összesen

Lejárattal rendelkező alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

R0210/C0020

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Lejárattal rendelkező alárendelt – 1. szint

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő lejárattal rendelkező alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

R0210/C0030

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Lejárattal rendelkező alárendelt – 1. szint – Az átmeneti intézkedések keretében számba véve

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az átmeneti intézkedések keretében számba vett lejárattal rendelkező alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

R0210/C0040

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Lejárattal rendelkező alárendelt – 2. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő lejárattal rendelkező alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

R0210/C0050

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Lejárattal rendelkező alárendelt – 2. szint – Az átmeneti intézkedések keretében számba véve

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az átmeneti intézkedések keretében számba vett lejárattal rendelkező alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

R0210/C0060

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Lejárattal rendelkező alárendelt – 3. szint

A 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő lejárattal rendelkező alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

R0220/C0010

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Lejárat nélküli alárendelt, vételi opcióval – Összesen

A vételi opcióval rendelkező lejárat nélküli alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

R0220/C0020

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Lejárat nélküli alárendelt, vételi opcióval – 1. szint

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, vételi opcióval rendelkező, lejárat nélküli alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

R0220/C0030

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Lejárat nélküli alárendelt, vételi opcióval – 1. szint – Az átmeneti intézkedések keretében számba véve

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az átmeneti intézkedések keretében számba vett, vételi opcióval rendelkező, lejárat nélküli alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

R0220/C0040

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Lejárat nélküli alárendelt, vételi opcióval – 2. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, vételi opcióval rendelkező, lejárat nélküli alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

R0220/C0050

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Lejárat nélküli alárendelt, vételi opcióval – 2. szint – Az átmeneti intézkedések keretében számba véve

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az átmeneti intézkedések keretében számba vett, vételi opcióval rendelkező, lejárat nélküli alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

R0220/C0060

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Lejárat nélküli alárendelt, vételi opcióval – 3. szint

A 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, vételi opcióval rendelkező, lejárat nélküli alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

R0230/C0010

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Lejárat nélküli alárendelt, szerződés szerinti visszaváltási lehetőség nélkül – Összesen

A szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel nem rendelkező, lejárat nélküli alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

R0230/C0020

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Lejárat nélküli alárendelt, szerződés szerinti visszaváltási lehetőség nélkül – 1. szint

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel nem rendelkező, lejárat nélküli alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

R0230/C0030

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Lejárat nélküli alárendelt, szerződés szerinti visszaváltási lehetőség nélkül – 1. szint – Az átmeneti intézkedések keretében számba véve

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az átmeneti intézkedések keretében számba vett, szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel nem rendelkező, lejárat nélküli alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

R0230/C0040

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Lejárat nélküli alárendelt, szerződés szerinti visszaváltási lehetőség nélkül – 2. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel nem rendelkező, lejárat nélküli alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

R0230/C0050

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Lejárat nélküli alárendelt, szerződés szerinti visszaváltási lehetőség nélkül – 2. szint – Az átmeneti intézkedések keretében számba véve

Az 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az átmeneti intézkedések keretében számba vett, szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel nem rendelkező, lejárat nélküli alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

R0230/C0060

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Lejárat nélküli alárendelt, szerződés szerinti visszaváltási lehetőség nélkül – 3. szint

A 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel nem rendelkező, lejárat nélküli alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

R0300/C0010

Alárendelt egyesületi tagi számlák összesen

Az alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

R0300/C0020

Alárendelt egyesületi tagi számlák összesen – 1. szint

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

R0300/C0030

Alárendelt egyesületi tagi számlák összesen – 1. szint – Az átmeneti intézkedések keretében számba véve

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az átmeneti intézkedések keretében számba vett alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

R0300/C0040

Alárendelt egyesületi tagi számlák összesen – 2. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

R0300/C0050

Alárendelt egyesületi tagi számlák összesen – 2. szint – Az átmeneti intézkedések keretében számba véve

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az átmeneti intézkedések keretében számba vett alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

R0300/C0060

Alárendelt egyesületi tagi számlák összesen – 3. szint

A 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

R0310/C0010

Lejárattal rendelkező elsőbbségi részvények – Összesen

A lejárattal rendelkező elsőbbségi részvények teljes összege.

R0310/C0020

Lejárattal rendelkező elsőbbségi részvények – 1. szint

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő lejárattal rendelkező elsőbbségi részvények teljes összege.

R0310/C0030

Lejárattal rendelkező elsőbbségi részvények – 1. szint – Az átmeneti intézkedések keretében számba véve

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az átmeneti intézkedések keretében számba vett lejárattal rendelkező elsőbbségi részvények teljes összege.

R0310/C0040

Lejárattal rendelkező elsőbbségi részvények – 2. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő lejárattal rendelkező elsőbbségi részvények teljes összege.

R0310/C0050

Lejárattal rendelkező elsőbbségi részvények – 2. szint – Az átmeneti intézkedések keretében számba véve

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az átmeneti intézkedések keretében számba vett lejárattal rendelkező elsőbbségi részvények teljes összege.

R0310/C0060

Lejárattal rendelkező elsőbbségi részvények – 3. szint

A 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő lejárattal rendelkező elsőbbségi részvények teljes összege.

R0320/C0010

Lejárat nélküli elsőbbségi részvények vételi opcióval – Összesen

A vételi opcióval rendelkező lejárat nélküli elsőbbségi részvények teljes összege.

R0320/C0020

Lejárat nélküli elsőbbségi részvények vételi opcióval – 1. szint

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, vételi opcióval rendelkező, lejárat nélküli elsőbbségi részvények teljes összege.

R0320/C0030

Lejárat nélküli elsőbbségi részvények vételi opcióval – 1. szint – Ebből az átmeneti intézkedések keretében számba véve

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az átmeneti intézkedések keretében számba vett, vételi opcióval rendelkező, lejárat nélküli elsőbbségi részvények teljes összege.

R0320/C0040

Lejárat nélküli elsőbbségi részvények vételi opcióval – 2. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, vételi opcióval rendelkező, lejárat nélküli elsőbbségi részvények teljes összege.

R0320/C0050

Lejárat nélküli elsőbbségi részvények vételi opcióval – 2. szint – Ebből az átmeneti intézkedések keretében számba véve

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az átmeneti intézkedések keretében számba vett, vételi opcióval rendelkező, lejárat nélküli elsőbbségi részvények teljes összege.

R0320/C0060

Lejárat nélküli elsőbbségi részvények vételi opcióval – 3. szint

A 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, vételi opcióval rendelkező, lejárat nélküli elsőbbségi részvények teljes összege.

R0330/C0010

Lejárat nélküli elsőbbségi részvények szerződés szerinti visszaváltási lehetőség nélkül – Összesen

A szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel nem rendelkező, lejárat nélküli elsőbbségi részvények teljes összege.

R0330/C0020

Lejárat nélküli elsőbbségi részvények szerződés szerinti visszaváltási lehetőség nélkül – 1. szint

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel nem rendelkező, lejárat nélküli elsőbbségi részvények teljes összege.

R0330/C0030

Lejárat nélküli elsőbbségi részvények szerződés szerinti visszaváltási lehetőség nélkül – 1. szint – Az átmeneti intézkedések keretében számba véve

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az átmeneti intézkedések keretében számba vett, szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel nem rendelkező, lejárat nélküli elsőbbségi részvények teljes összege.

R0330/C0040

Lejárat nélküli elsőbbségi részvények szerződés szerinti visszaváltási lehetőség nélkül – 2. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel nem rendelkező, lejárat nélküli elsőbbségi részvények teljes összege.

R0330/C0050

Lejárat nélküli elsőbbségi részvények szerződés szerinti visszaváltási lehetőség nélkül – 2. szint – Az átmeneti intézkedések keretében számba véve

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az átmeneti intézkedések keretében számba vett, szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel nem rendelkező, lejárat nélküli elsőbbségi részvények teljes összege.

R0330/C0060

Lejárat nélküli elsőbbségi részvények szerződés szerinti visszaváltási lehetőség nélkül – 3. szint

A 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel nem rendelkező, lejárat nélküli elsőbbségi részvények teljes összege.

R0400/C0010

Elsőbbségi részvények összesen

Az elsőbbségi részvények teljes összege.

R0400/C0020

Elsőbbségi részvények összesen – 1. szint

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő elsőbbségi részvények teljes összege.

R0400/C0030

Elsőbbségi részvények összesen – 1. szint – Az átmeneti intézkedések keretében számba véve

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az átmeneti intézkedések keretében számba vett elsőbbségi részvények teljes összege.

R0400/C0040

Elsőbbségi részvények összesen – 2. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő elsőbbségi részvények teljes összege.

R0400/C0050

Elsőbbségi részvények összesen – 2. szint – Az átmeneti intézkedések keretében számba véve

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az átmeneti intézkedések keretében számba vett elsőbbségi részvények teljes összege.

R0400/C0060

Elsőbbségi részvények összesen – 3. szint

A 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő elsőbbségi részvények teljes összege.

R0410/C0010

Lejárattal rendelkező alárendelt kötelezettségek – Összesen

A lejárattal rendelkező alárendelt kötelezettségek teljes összege.

R0410/C0020

Lejárattal rendelkező alárendelt kötelezettségek – 1. szint

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő lejárattal rendelkező alárendelt kötelezettségek összege.

R0410/C0030

Lejárattal rendelkező alárendelt kötelezettségek – 1. szint – Az átmeneti intézkedések keretében számba véve

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az átmeneti intézkedések keretében számba vett lejárattal rendelkező alárendelt kötelezettségek összege.

R0410/C0040

Lejárattal rendelkező alárendelt kötelezettségek – 2. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő lejárattal rendelkező alárendelt kötelezettségek összege.

R0410/C0050

Lejárattal rendelkező alárendelt kötelezettségek – 2. szint – Az átmeneti intézkedések keretében számba véve

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az átmeneti intézkedések keretében számba vett lejárattal rendelkező alárendelt kötelezettségek összege.

R0410/C0060

Lejárattal rendelkező alárendelt kötelezettségek – 3. szint

A 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő lejárattal rendelkező alárendelt kötelezettségek összege.

R0420/C0010

Lejárat nélküli alárendelt kötelezettségek szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel – Összesen

A szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel rendelkező, lejárat nélküli alárendelt kötelezettségek teljes összege.

R0420/C0020

Lejárat nélküli alárendelt kötelezettségek szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel – 1. szint

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel rendelkező, lejárat nélküli alárendelt kötelezettségek összege.

R0420/C0030

Lejárat nélküli alárendelt kötelezettségek szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel – 1. szint – Az átmeneti intézkedések keretében számba véve

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az átmeneti intézkedések keretében számba vett, szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel rendelkező, lejárat nélküli alárendelt kötelezettségek összege.

R0420/C0040

Lejárat nélküli alárendelt kötelezettségek szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel – 2. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel rendelkező, lejárat nélküli alárendelt kötelezettségek összege.

R0420/C0050

Lejárat nélküli alárendelt kötelezettségek szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel – 2. szint – Az átmeneti intézkedések keretében számba véve

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az átmeneti intézkedések keretében számba vett, szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel rendelkező, lejárat nélküli alárendelt kötelezettségek összege.

R0420/C0060

Lejárat nélküli alárendelt kötelezettségek szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel – 3. szint

Az 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel rendelkező, lejárat nélküli alárendelt kötelezettségek összege.

R0430/C0010

Lejárat nélküli alárendelt kötelezettségek szerződés szerinti visszaváltási lehetőség nélkül – Összesen

A szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel nem rendelkező, lejárat nélküli alárendelt kötelezettségek teljes összege.

R0430/C0020

Lejárat nélküli alárendelt kötelezettségek szerződés szerinti visszaváltási lehetőség nélkül – 1. szint

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel nem rendelkező, lejárat nélküli alárendelt kötelezettségek összege.

R0430/C0030

Lejárat nélküli alárendelt kötelezettségek szerződés szerinti visszaváltási lehetőség nélkül – 1. szint – Az átmeneti intézkedések keretében számba véve

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az átmeneti intézkedések keretében számba vett, szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel nem rendelkező, lejárat nélküli alárendelt kötelezettségek összege.

R0430/C0040

Lejárat nélküli alárendelt kötelezettségek szerződés szerinti visszaváltási lehetőség nélkül – 2. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel nem rendelkező, lejárat nélküli alárendelt kötelezettségek összege.

R0430/C0050

Lejárat nélküli alárendelt kötelezettségek szerződés szerinti visszaváltási lehetőség nélkül – 2. szint – Az átmeneti intézkedések keretében számba véve

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az átmeneti intézkedések keretében számba vett, szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel nem rendelkező, lejárat nélküli alárendelt kötelezettségek összege.

R0430/C0060

Lejárat nélküli alárendelt kötelezettségek szerződés szerinti visszaváltási lehetőség nélkül – 3. szint

A 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, szerződés szerinti visszaváltási lehetőséggel nem rendelkező, lejárat nélküli alárendelt kötelezettségek összege.

R0500/C0010

Alárendelt kötelezettségek összesen – Összesen

Az alárendelt kötelezettségek teljes összege.

R0500/C0020

Alárendelt kötelezettségek összesen – 1. szint

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő alárendelt kötelezettségek teljes összege.

R0500/C0030

Alárendelt kötelezettségek összesen – 1. szint – Az átmeneti intézkedések keretében számba véve

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az átmeneti intézkedések keretében számba vett alárendelt kötelezettségek teljes összege.

R0500/C0040

Alárendelt kötelezettségek összesen – 2. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő alárendelt kötelezettségek összege.

R0500/C0050

Alárendelt kötelezettségek összesen – 2. szint – Az átmeneti intézkedések keretében számba véve

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az átmeneti intézkedések keretében számba vett alárendelt kötelezettségek összege.

R0500/C0060

Alárendelt kötelezettségek összesen – 3. szint

A 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő alárendelt kötelezettségek összege.

R0510/C0070

Jóváhagyott összeggel rendelkező kiegészítő szavatolótőke-elemek – 2. szint – Jóváhagyott indulóösszeg

A jóváhagyott összeggel rendelkező 2. szintű kiegészítő szavatolótőke-elemek jóváhagyott indulóösszege.

R0510/C0080

Jóváhagyott összeggel rendelkező kiegészítő szavatolótőke-elemek – 2. szint – Aktuális összeg

A jóváhagyott összeggel rendelkező 2. szintű kiegészítő szavatolótőke-elemek aktuális összege.

R0510/C0090

Jóváhagyott összeggel rendelkező kiegészítő szavatolótőke-elemek – 3. szint – Jóváhagyott indulóösszeg

A jóváhagyott összeggel rendelkező 3. szintű kiegészítő szavatolótőke-elemek jóváhagyott indulóösszege.

R0510/C0100

Jóváhagyott összeggel rendelkező kiegészítő szavatolótőke-elemek – 3. szint – Aktuális összeg

A jóváhagyott összeggel rendelkező 3. szintű kiegészítő szavatolótőke-elemek aktuális összege.

R0520/C0080

Jóváhagyott módszerrel rendelkező kiegészítő szavatolótőke-elemek – 2. szint – Aktuális összeg

A jóváhagyott módszerrel rendelkező 2. szintű kiegészítő szavatolótőke-elemek aktuális összege.

R0520/C0100

Jóváhagyott módszerrel rendelkező kiegészítő szavatolótőke-elemek – 3. szint – Aktuális összeg

A jóváhagyott módszerrel rendelkező 3. szintű kiegészítő szavatolótőke-elemek aktuális összege.

R0600/C0110

Eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete – Értékelési különbözetek hozzárendelése – Eszközértékelés különbsége

Különbség az eszközök értékelésében.

R0610/C0110

Eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete – Értékelési különbözetek hozzárendelése – Biztosítástechnikai tartalékok értékelésének különbsége

Különbség a biztosítástechnikai tartalékok értékelésében.

R0620/C0110

Eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete – Értékelési különbözetek hozzárendelése – Egyéb kötelezettségek értékelésének különbsége

Különbség az egyéb kötelezettségek értékelésében.

R0630/C0110

A pénzügyi beszámolóban szereplő tartalékok és felhalmozott eredmény összesen

A pénzügyi beszámolóban szereplő tartalékok és felhalmozott eredmény teljes összege.

R0640/C0110

Egyéb, magyarázza meg, miért szükséges e sor használata.

A még nem azonosított egyéb elemek összege. Az R0640/C0110 mezőben megadott érték esetében az R0640/C0120 mezőben szereplő érték magyarázza és részletezi az ilyen elemeket.

R0640/C0120

Egyéb, magyarázza meg, miért szükséges e sor használata.

Az R0640/C0110 mezőben megadott egyéb elemek magyarázata.

R0650/C0110

Szolvencia II. szerinti értékelési különbözetekkel kiigazított, pénzügyi beszámolókban szereplő tartalékok

A pénzügyi beszámolókban szereplő tartalékok teljes összege az értékelési különbözetek miatti kiigazítás után.

Ennek az adatnak a pénzügyi beszámolóban szereplő értékeket kell tartalmaznia, mint például felhalmozott eredmény, tőketartalék, nettó nyereség, előző évek nyeresége, átértékelési tartalék jellegű tőkeelemek (alapok), egyéb tartalékjellegű tőkeelemek.

R0660/C0110

Alapvető szavatolótőke-elemekhez hozzárendelhető eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete (az átértékelési tartalék kivételével)

Az alapvető szavatolótőke-elemekhez hozzárendelhető eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete, az átértékelési tartalék kivételével.

R0700/C0110

Eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének összege.

S.23.03 – A szavatolótőke-elemek éves mozgásai

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz a csoportok éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza, az 1. módszer alkalmazása esetén, akár kizárólagosan, akár a 2. módszerrel kombinálva.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

Törzsrészvénytőke – Mozgások a jelentési időszakban

R0010/C0010

Törzsrészvénytőke – Befizetett – Áthozott egyenleg

A befizetett törzsrészvénytőke előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R0010/C0020

Törzsrészvénytőke – Befizetett – Növekedés

A befizetett törzsrészvénytőke növekedése a jelentési időszak során.

R0010/C0030

Törzsrészvénytőke – Befizetett – Csökkenés

A befizetett törzsrészvénytőke csökkenése a jelentési időszak során.

R0010/C0060

Törzsrészvénytőke – Befizetett – Átvitt egyenleg

A befizetett törzsrészvénytőke következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

R0020/C0010

Törzsrészvénytőke – Lehívott, de még be nem fizetett – Áthozott egyenleg

A lehívott, de még be nem fizetett törzsrészvénytőke előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R0020/C0020

Törzsrészvénytőke – Lehívott, de még be nem fizetett – Növekedés

A lehívott, de még be nem fizetett törzsrészvénytőke növekedése a jelentési időszak során.

R0020/C0030

Törzsrészvénytőke – Lehívott, de még be nem fizetett – Csökkenés

A lehívott, de még be nem fizetett törzsrészvénytőke csökkenése a jelentési időszak során.

R0020/C0060

Törzsrészvénytőke – Lehívott, de még be nem fizetett – Átvitt egyenleg

A lehívott, de még be nem fizetett törzsrészvénytőke következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

R0030/C0010

Birtokolt saját részvények – Áthozott egyenleg

A birtokolt saját részvények előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R0030/C0020

Birtokolt saját részvények – Növekedés

A birtokolt saját részvények növekedése a jelentési időszak során.

R0030/C0030

Birtokolt saját részvények – Csökkenés

A birtokolt saját részvények csökkenése a jelentési időszak során.

R0030/C0060

Birtokolt saját részvények – Átvitt egyenleg

A birtokolt saját részvények következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

R0100/C0010

Törzsrészvénytőke összesen – Áthozott egyenleg

A teljes törzsrészvénytőke előző jelentési időszakból áthozott egyenlege. Az R0100/C0010 mező tartalmazza a birtokolt saját részvényeket.

R0100/C0020

Törzsrészvénytőke összesen – Növekedés

A teljes törzsrészvénytőke növekedése a jelentési időszak során.

R0100/C0030

Törzsrészvénytőke összesen – Csökkenés

A teljes törzsrészvénytőke csökkenése a jelentési időszak során.

R0100/C0060

Törzsrészvénytőke összesen – Átvitt egyenleg

A teljes törzsrészvénytőke következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

A törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék – Mozgások a jelentési időszakban

R0110/C0010

A törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék – 1. szint – Áthozott egyenleg

Az 1. szintű, törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R0110/C0020

A törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék – 1. szint – Növekedés

Az 1. szintű, törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék növekedése a jelentési időszak során.

R0110/C0030

A törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék – 1. szint – Csökkenés

Az 1. szintű, törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék csökkenése a jelentési időszak során.

R0110/C0060

A törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék – 1. szint – Átvitt egyenleg

Az 1. szintű, törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

R0120/C0010

A törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék – 2. szint – Áthozott egyenleg

A 2. szintű, törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R0120/C0020

A törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék – 2. szint – Növekedés

A 2. szintű, törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék növekedése a jelentési időszak során.

R0120/C0030

A törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék – 2. szint – Csökkenés

A 2. szintű, törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék csökkenése a jelentési időszak során.

R0120/C0060

A törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék – 2. szint – Átvitt egyenleg

A 2. szintű, törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

R0200/C0010

A törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék – Összesen – Áthozott egyenleg

A teljes törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R0200/C0020

A törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék – Összesen – Növekedés

A teljes törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék növekedése a jelentési időszak során.

R0200/C0030

A törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék – Összesen – Csökkenés

A teljes törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék csökkenése a jelentési időszak során.

R0200/C0060

A törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék – Összesen – Átvitt egyenleg

A törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – Mozgások a jelentési időszakban

R0210/C0010

Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – Befizetett – Áthozott egyenleg

A befizetett induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek előző jelentési időszakból áthozott egyenlege biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén.

R0210/C0020

Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – Befizetett – Növekedés

A befizetett induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek növekedése a jelentési időszak során biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén.

R0210/C0030

Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – Befizetett – Csökkenés

A befizetett induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek csökkenése a jelentési időszak során biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén.

R0210/C0060

Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – Befizetett – Átvitt egyenleg

A befizetett induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek következő jelentési időszakra átvitt egyenlege biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén.

R0220/C0010

Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – Lehívott, de még be nem fizetett – Áthozott egyenleg

A lehívott, de még be nem fizetett induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek előző jelentési időszakból áthozott egyenlege biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén.

R0220/C0020

Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – Lehívott, de még be nem fizetett – Növekedés

A lehívott, de még be nem fizetett induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek növekedése a jelentési időszak során biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén.

R0220/C0030

Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – Lehívott, de még be nem fizetett – Csökkenés

A lehívott, de még be nem fizetett induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek csökkenése a jelentési időszak során biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén.

R0220/C0060

Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – Lehívott, de még be nem fizetett – Átvitt egyenleg

A lehívott, de még be nem fizetett induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek következő jelentési időszakra átvitt egyenlege biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén.

R0300/C0010

Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek összesen biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – Áthozott egyenleg

A teljes induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek előző jelentési időszakból áthozott egyenlege biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén.

R0300/C0020

Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek összesen biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – Növekedés

A teljes induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek növekedése a jelentési időszak során biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén.

R0300/C0030

Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek összesen biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – Csökkenés

A teljes induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek csökkenése a jelentési időszak során biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén.

R0300/C0060

Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek összesen biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – Átvitt egyenleg

A teljes induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek következő jelentési időszakra átvitt egyenlege biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén.

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Mozgások a jelentési időszakban

R0310/C0010

Alárendelt egyesületi tagi számlák 1. szint – Áthozott egyenleg

Az 1. szintű alárendelt egyesületi tagi számlák előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R0310/C0070

Alárendelt egyesületi tagi számlák 1. szint – Kibocsátott

A jelentési időszak során kibocsátott 1. szintű alárendelt egyesületi tagi számlák összege.

R0310/C0080

Alárendelt egyesületi tagi számlák 1. szint – Visszaváltott

A jelentési időszak során visszaváltott 1. szintű alárendelt egyesületi tagi számlák összege.

R0310/C0090

Alárendelt egyesületi tagi számlák 1. szint – Mozgások az értékelésben

Az 1. szintű alárendelt egyesületi tagi számlák értékelésében a jelentési időszak során jelentkező mozgást tükröző összeg.

R0310/C0100

Alárendelt egyesületi tagi számlák 1. szint – Szabályozói intézkedés

Az 1. szintű alárendelt egyesületi tagi számlákban szabályozói intézkedés miatt a jelentési időszak során jelentkező növekedést/csökkenést tükröző összeg.

R0310/C0060

Alárendelt egyesületi tagi számlák 1. szint – Átvitt egyenleg

Az 1. szintű alárendelt egyesületi tagi számlák következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

R0320/C0010

Alárendelt egyesületi tagi számlák 2. szint – Áthozott egyenleg

A 2. szintű alárendelt egyesületi tagi számlák előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R0320/C0070

Alárendelt egyesületi tagi számlák 2. szint – Kibocsátott

A jelentési időszak során kibocsátott 2. szintű alárendelt egyesületi tagi számlák összege.

R0320/C0080

Alárendelt egyesületi tagi számlák 2. szint – Visszaváltott

A jelentési időszak során visszaváltott 2. szintű alárendelt egyesületi tagi számlák összege.

R0320/C0090

Alárendelt egyesületi tagi számlák 2. szint – Mozgások az értékelésben

A 2. szintű alárendelt egyesületi tagi számlák értékelésében a jelentési időszak során jelentkező mozgást tükröző összeg.

R0320/C0100

Alárendelt egyesületi tagi számlák 2. szint – Szabályozói intézkedés

A 2. szintű alárendelt egyesületi tagi számlákban szabályozói intézkedés miatt a jelentési időszak során jelentkező növekedést/csökkenést tükröző összeg.

R0320/C0060

Alárendelt egyesületi tagi számlák 2. szint – Átvitt egyenleg

A 2. szintű alárendelt egyesületi tagi számlák következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

R0330/C0010

Alárendelt egyesületi tagi számlák 3. szint – Áthozott egyenleg

A 3. szintű alárendelt egyesületi tagi számlák előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R0330/C0070

Alárendelt egyesületi tagi számlák 3. szint – Kibocsátott

A jelentési időszak során kibocsátott 3. szintű alárendelt egyesületi tagi számlák összege.

R0330/C0080

Alárendelt egyesületi tagi számlák 3. szint – Visszaváltott

A jelentési időszak során visszaváltott 3. szintű alárendelt egyesületi tagi számlák összege.

R0330/C0090

Alárendelt egyesületi tagi számlák 3. szint – Mozgások az értékelésben

A 3. szintű alárendelt egyesületi tagi számlák értékelésében a jelentési időszak során jelentkező mozgást tükröző összeg.

R0330/C0100

Alárendelt egyesületi tagi számlák 3. szint – Szabályozói intézkedés

A 3. szintű alárendelt egyesületi tagi számlákban szabályozói intézkedés miatt a jelentési időszak során jelentkező növekedést/csökkenést tükröző összeg.

R0330/C0060

Alárendelt egyesületi tagi számlák 3. szint – Átvitt egyenleg

A 3. szintű alárendelt egyesületi tagi számlák következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

R0400/C0010

Alárendelt egyesületi tagi számlák összesen Áthozott egyenleg

Az alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összegének az előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R0400/C0070

Alárendelt egyesületi tagi számlák összesen Kibocsátott

A jelentési időszak során kibocsátott alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

R0400/C0080

Alárendelt egyesületi tagi számlák összesen Visszaváltott

A jelentési időszak során visszaváltott alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

R0400/C0090

Alárendelt egyesületi tagi számlák összesen – Mozgások az értékelésben

A alárendelt egyesületi tagi számlák értékelésében a jelentési időszak során jelentkező teljes mozgást tükröző összeg.

R0400/C0100

Alárendelt egyesületi tagi számlák összesen Szabályozói intézkedés

Az alárendelt egyesületi tagi számlákban szabályozói intézkedés miatt a jelentési időszak során jelentkező teljes növekedést/csökkenést tükröző összeg.

R0400/C0060

Alárendelt egyesületi tagi számlák összesen Átvitt egyenleg

Az alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összegének a következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

Nyereségrészesedésből származó szavatoló tőke

R0500/C0010

Nyereségrészesedésből származó szavatoló tőke – Áthozott egyenleg

A nyereségrészesedésből származó szavatoló tőke előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R0500/C0060

Nyereségrészesedésből származó szavatoló tőke – Átvitt egyenleg

A nyereségrészesedésből származó szavatoló tőke következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

Elsőbbségi részvények – Mozgások a jelentési időszakban

R0510/C0010

Elsőbbségi részvények – 1. szint – Áthozott egyenleg

Az 1. szintű elsőbbségi részvények előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R0510/C0020

Elsőbbségi részvények – 1. szint – Növekedés

Az 1. szintű elsőbbségi részvények növekedése a jelentési időszak során.

R0510/C0030

Elsőbbségi részvények – 1. szint – Csökkenés

Az 1. szintű elsőbbségi részvények csökkenése a jelentési időszak során.

R0510/C0060

Elsőbbségi részvények – 1. szint – Átvitt egyenleg

Az 1. szintű elsőbbségi részvények következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

R0520/C0010

Elsőbbségi részvények – 2. szint – Áthozott egyenleg

Az 2. szintű elsőbbségi részvények előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R0520/C0020

Elsőbbségi részvények – 2. szint – Növekedés

A 2. szintű elsőbbségi részvények növekedése a jelentési időszak során.

R0520/C0030

Elsőbbségi részvények – 2. szint – Csökkenés

A 2. szintű elsőbbségi részvények csökkenése a jelentési időszak során.

R0520/C0060

Elsőbbségi részvények – 2. szint – Átvitt egyenleg

A 2. szintű elsőbbségi részvények következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

R0530/C0010

Elsőbbségi részvények – 3. szint – Áthozott egyenleg

Az 3. szintű elsőbbségi részvények előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R0530/C0020

Elsőbbségi részvények – 3. szint – Növekedés

A 3. szintű elsőbbségi részvények növekedése a jelentési időszak során.

R0530/C0030

Elsőbbségi részvények – 3. szint – Csökkenés

A 3. szintű elsőbbségi részvények csökkenése a jelentési időszak során.

R0530/C0060

Elsőbbségi részvények – 3. szint – Átvitt egyenleg

A 3. szintű elsőbbségi részvények következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

R0600/C0010

Elsőbbségi részvények összesen – Áthozott egyenleg

Az elsőbbségi részvények teljes összegének előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R0600/C0020

Elsőbbségi részvények összesen – Növekedés

Az elsőbbségi részvények teljes összegének növekedése a jelentési időszak során.

R0600/C0030

Elsőbbségi részvények összesen – Csökkenés

Az elsőbbségi részvények teljes összegének csökkenése a jelentési időszak során.

R0600/C0060

Elsőbbségi részvények összesen – Átvitt egyenleg

Az elsőbbségi részvények teljes összegének következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék

R0610/C0010

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék – 1. szint – Áthozott egyenleg

Az 1. szintű, elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R0610/C0020

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék – 1. szint – Növekedés

Az 1. szintű, elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék növekedése a jelentési időszak során.

R0610/C0030

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék – 1. szint – Csökkenés

Az 1. szintű, elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék csökkenése a jelentési időszak során.

R0610/C0060

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék – 1. szint – Átvitt egyenleg

Az 1. szintű, elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

R0620/C0010

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék – 2. szint – Áthozott egyenleg

Az 2. szintű, elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R0620/C0020

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék – 2. szint – Növekedés

A 2. szintű, elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék növekedése a jelentési időszak során.

R0620/C0030

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék – 2. szint – Csökkenés

A 2. szintű, elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék csökkenése a jelentési időszak során.

R0620/C0060

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék – 2. szint – Átvitt egyenleg

A 2. szintű, elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

R0630/C0010

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék – 3. szint – Áthozott egyenleg

Az 3. szintű, elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R0630/C0020

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék – 3. szint – Növekedés

A 3. szintű, elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék növekedése a jelentési időszak során.

R0630/C0030

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék – 3. szint – Csökkenés

A 3. szintű, elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék csökkenése a jelentési időszak során.

R0630/C0060

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék – 3. szint – Átvitt egyenleg

A 3. szintű, elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

R0700/C0010

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék – Összesen – Áthozott egyenleg

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó teljes tőketartalék előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R0700/C0020

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék – Összesen – Növekedés

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék növekedése a jelentési időszak során.

R0700/C0030

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék – Összesen – Csökkenés

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó teljes tőketartalék csökkenése a jelentési időszak során.

R0700/C0060

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék – Összesen – Átvitt egyenleg

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó teljes tőketartalék következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

Alárendelt kötelezettségek – Mozgások a jelentési időszakban

R0710/C0010

Alárendelt kötelezettségek – 1. szint – Áthozott egyenleg

Az 1. szintű alárendelt kötelezettségek előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R0710/C0070

Alárendelt kötelezettségek – 1. szint – Kibocsátott

A jelentési időszak során kibocsátott 1. szintű alárendelt kötelezettségek összege.

R0710/C0080

Alárendelt kötelezettségek – 1. szint – Visszaváltott

A jelentési időszak során visszaváltott 1. szintű alárendelt kötelezettségek összege.

R0710/C0090

Alárendelt kötelezettségek – 1. szint – Mozgások az értékelésben

Az 1. szintű alárendelt kötelezettségek értékelésében a jelentési időszak során jelentkező mozgást tükröző összeg.

R0710/C0100

Alárendelt kötelezettségek – 1. szint – Szabályozói intézkedés

Az 1. szintű alárendelt kötelezettségek szabályozói intézkedés miatti változását tükröző összeg.

R0710/C0060

Alárendelt kötelezettségek – 1. szint – Átvitt egyenleg

Az 1. szintű alárendelt kötelezettségek következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

R0720/C0010

Alárendelt kötelezettségek – 2. szint – Áthozott egyenleg

A 2. szintű alárendelt kötelezettségek előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R0720/C0070

Alárendelt kötelezettségek – 2. szint – Kibocsátott

A jelentési időszak során kibocsátott 2. szintű alárendelt kötelezettségek összege.

R0720/C0080

Alárendelt kötelezettségek – 2. szint – Visszaváltott

A jelentési időszak során visszaváltott 2. szintű alárendelt kötelezettségek összege.

R0720/C0090

Alárendelt kötelezettségek – 2. szint – Mozgások az értékelésben

Az 2. szintű alárendelt kötelezettségek értékelésében a jelentési időszak során jelentkező mozgást tükröző összeg.

R0720/C0100

Alárendelt kötelezettségek – 2. szint – Szabályozói intézkedés

Az 2. szintű alárendelt kötelezettségek szabályozói intézkedés miatti változását tükröző összeg.

R0720/C0060

Alárendelt kötelezettségek – 2. szint – Átvitt egyenleg

A 2. szintű alárendelt kötelezettségek következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

R0730/C0010

Alárendelt kötelezettségek – 3. szint – Áthozott egyenleg

A 3. szintű alárendelt kötelezettségek előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R0730/C0070

Alárendelt kötelezettségek – 3. szint – Kibocsátott

A jelentési időszak során kibocsátott 3. szintű alárendelt kötelezettségek összege.

R0730/C0080

Alárendelt kötelezettségek – 3. szint – Visszaváltott

A jelentési időszak során visszaváltott 3. szintű alárendelt kötelezettségek összege.

R0730/C0090

Alárendelt kötelezettségek – 3. szint – Mozgások az értékelésben

Az 3. szintű alárendelt kötelezettségek értékelésében a jelentési időszak során jelentkező mozgást tükröző összeg.

R0730/C0100

Alárendelt kötelezettségek – 3. szint – Szabályozói intézkedés

Az 3. szintű alárendelt kötelezettségek szabályozói intézkedés miatti változását tükröző összeg.

R0730/C0060

Alárendelt kötelezettségek – 3. szint – Átvitt egyenleg

A 3. szintű alárendelt kötelezettségek következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

R0800/C0010

Alárendelt kötelezettségek összesen – Áthozott egyenleg

Az alárendelt kötelezettségek teljes összegének az előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R0800/C0070

Alárendelt kötelezettségek összesen – Kibocsátott

A jelentési időszak során kibocsátott alárendelt kötelezettségek teljes összege.

R0800/C0080

Alárendelt kötelezettségek összesen – Visszaváltott

A jelentési időszak során visszaváltott alárendelt kötelezettségek teljes összege.

R0800/C0090

Alárendelt kötelezettségek összesen – Mozgások az értékelésben

Az alárendelt kötelezettségek teljes összegének értékelésében a jelentési időszak során jelentkező mozgást tükröző összeg.

R0800/C0100

Alárendelt kötelezettségek összesen – Szabályozói intézkedés

Az alárendelt kötelezettségek teljes összegének szabályozói intézkedés miatti változását tükröző összeg.

R0800/C0060

Alárendelt kötelezettségek összesen – Átvitt egyenleg

Az alárendelt kötelezettségek teljes összegének következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

A nettó halasztott adókövetelések értékével megegyező összeg

R0900/C0010

A nettó halasztott adókövetelések értékével megegyező összeg – Áthozott egyenleg

A nettó halasztott adókövetelések értékével megegyező összegnek az előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R0900/C0060

A nettó halasztott adókövetelések értékével megegyező összeg – Átvitt egyenleg

A nettó halasztott adókövetelések értékével megegyező összegnek a következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – Mozgások a jelentési időszakban

R1000/C0010

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 1. szintű korlátlan elemek – Áthozott egyenleg

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb 1. szintű korlátlan szavatolótőke-elemeknek az előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R1000/C0070

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 1. szintű korlátlan elemek – Kibocsátott

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb 1. szintű korlátlan szavatolótőke-elemeknek a jelentési időszak során kibocsátott összege.

R1000/C0080

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 1. szintű korlátlan elemek – Visszaváltott

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb 1. szintű korlátlan szavatolótőke-elemeknek a jelentési időszak során visszaváltott összege.

R1000/C0090

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 1. szintű korlátlan elemek – Mozgások az értékelésben

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb 1. szintű korlátlan szavatolótőke-elemek értékelésében a jelentési időszak során jelentkező mozgást tükröző összeg.

R1000/C0060

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 1. szintű korlátlan elemek – Átvitt egyenleg

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb 1. szintű korlátlan szavatolótőke-elemeknek a következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

R1010/C0010

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 1. szintű korlátozott elemek – Áthozott egyenleg

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb 1. szintű korlátozott szavatolótőke-elemeknek az előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R1010/C0070

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 1. szintű korlátozott elemek – Kibocsátott

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb 1. szintű korlátozott szavatolótőke-elemeknek a jelentési időszak során kibocsátott összege.

R1010/C0080

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 1. szintű korlátozott elemek – Visszaváltott

A jelentési időszak során visszaváltott, a felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb 1. szintű korlátozott szavatolótőke-elemek összege.

R1010/C0090

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 1. szintű korlátozott elemek – Mozgások az értékelésben

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb 1. szintű korlátozott szavatolótőke-elemek értékelésében a jelentési időszak során jelentkező mozgást tükröző összeg.

R1010/C0060

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 1. szintű korlátozott elemek – Átvitt egyenleg

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb 1. szintű korlátozott szavatolótőke-elemeknek a következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

R1020/C0010

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 2. szint – Áthozott egyenleg

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb 2. szintű szavatolótőke-elemeknek az előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R1020/C0070

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 2. szint – Kibocsátott

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb 2. szintű szavatolótőke-elemeknek a jelentési időszak során kibocsátott összege.

R1020/C0080

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 2. szint – Visszaváltott

A jelentési időszak során visszaváltott, a felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb 2. szintű szavatolótőke-elemek összege.

R1020/C0090

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 2. szint – Mozgások az értékelésben

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb 2. szintű szavatolótőke-elemek értékelésében a jelentési időszak során jelentkező mozgást tükröző összeg.

R1020/C0060

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 2. szint – Átvitt egyenleg

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb 2. szintű szavatolótőke-elemeknek a következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

R1030/C0010

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 3. szint – Áthozott egyenleg

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb 3. szintű szavatolótőke-elemeknek az előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R1030/C0070

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 3. szint – Kibocsátott

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb 3. szintű szavatolótőke-elemeknek a jelentési időszak során kibocsátott összege.

R1030/C0080

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 3. szint – Visszaváltott

A jelentési időszak során visszaváltott, a felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb 3. szintű szavatolótőke-elemek összege.

R1030/C0090

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 3. szint – Mozgások az értékelésben

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb 3. szintű szavatolótőke-elemek értékelésében a jelentési időszak során jelentkező mozgást tükröző összeg.

R1030/C0060

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 3. szint – Átvitt egyenleg

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb 3. szintű szavatolótőke-elemeknek a következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

R1100/C0010

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek összesen – Áthozott egyenleg

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek teljes összegének az előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R1100/C0070

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek összesen – Kibocsátott

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett, a jelentési időszak során kibocsátott egyéb szavatolótőke-elemek összege.

R1100/C0080

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek összesen – Visszaváltott

A jelentési időszak során visszaváltott, a felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemeknek teljes összege.

R1100/C0090

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek összesen – Mozgások az értékelésben

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek teljes összegének értékelésében a jelentési időszak során jelentkező mozgást tükröző összeg.

R1100/C0060

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek összesen – Átvitt egyenleg

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek teljes összegének a következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

Kiegészítő szavatoló tőke – Mozgások a jelentési időszakban

R1110/C0010

Kiegészítő szavatoló tőke – 2. szint – Áthozott egyenleg

A 2. szintű kiegészítő szavatoló tőke előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R1110/C0110

Kiegészítő szavatoló tőke – 2. szint – Új rendelkezésre bocsátott összeg

A 2. szintű kiegészítő szavatoló tőke jelentési időszak során rendelkezésre bocsátott új összege.

R1110/C0120

Kiegészítő szavatoló tőke – 2. szint – Rendelkezésre álló összeg csökkenése

A rendelkezésre álló 2. szintű kiegészítő szavatoló tőke összegének a jelentési időszak során bekövetkezett csökkenése.

R1110/C0130

Kiegészítő szavatoló tőke – 2. szint – Alapvető szavatoló tőkeként lehívott elemek

A jelentési időszak során alapvető szavatolótőke-elemként lehívott 2. szintű kiegészítő szavatoló tőke összege.

R1110/C0060

Kiegészítő szavatoló tőke – 2. szint – Átvitt egyenleg

A 2. szintű kiegészítő szavatoló tőke következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

R1120/C0010

Kiegészítő szavatoló tőke – 3. szint – Áthozott egyenleg

A 3. szintű kiegészítő szavatoló tőke előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R1120/C0110

Kiegészítő szavatoló tőke – 3. szint – Új rendelkezésre bocsátott összeg

A 3. szintű kiegészítő szavatoló tőke jelentési időszak során rendelkezésre bocsátott új összege.

R1120/C0120

Kiegészítő szavatoló tőke – 3. szint – Rendelkezésre álló összeg csökkenése

A rendelkezésre álló 3. szintű kiegészítő szavatoló tőke összegének a jelentési időszak során bekövetkezett csökkenése.

R1120/C0130

Kiegészítő szavatoló tőke – 3. szint – Alapvető szavatoló tőkeként lehívott elemek

A jelentési időszak során alapvető szavatolótőke-elemként lehívott 3. szintű kiegészítő szavatoló tőke összege.

R1120/C0060

Kiegészítő szavatoló tőke – 3. szint – Átvitt egyenleg

A 3. szintű kiegészítő szavatoló tőke következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

R1200/C0010

Kiegészítő szavatoló tőke összesen – Áthozott egyenleg

A teljes kiegészítő szavatoló tőke előző jelentési időszakból áthozott egyenlege.

R1200/C0110

Kiegészítő szavatoló tőke összesen – Rendelkezésre bocsátott új összeg

A 2. szintű kiegészítő szavatoló tőke jelentési időszak során rendelkezésre bocsátott új összege.

R1200/C0120

Kiegészítő szavatoló tőke összesen – Rendelkezésre álló összeg csökkenése

A rendelkezésre álló teljes kiegészítő szavatoló tőke összegének a jelentési időszak során bekövetkezett csökkenése.

R1200/C0130

Kiegészítő szavatoló tőke összesen – Alapvető szavatoló tőkeként lehívott elemek

A jelentési időszak során alapvető szavatolótőke-elemként lehívott teljes kiegészítő szavatoló tőke összege.

R1200/C0060

Kiegészítő szavatoló tőke összesen – Átvitt egyenleg

A teljes kiegészítő szavatoló tőke következő jelentési időszakra átvitt egyenlege.

S.23.04 – A szavatolótőke-elemek felsorolása

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz a csoportok éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza, a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés kiszámításához felhasznált módszertől függetlenül.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0010

Alárendelt egyesületi tagi számlák megnevezése

A csoportok alárendelt egyesületi tagi számláinak felsorolása.

C0020

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Összeg (a jelentés pénznemében)

Az egyes alárendelt egyesületi tagi számlák összege.

C0030

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Szint

Az alárendelt egyesületi tagi számlák szintje.

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – 1. szint

2 – 1. szint – korlátlan

3 – 1. szint – korlátozott

4 – 2. szint

5 – 3. szint

C0040

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Pénznem kódja

A pénznem ISO 4217 alfabetikus kódját kell megadni. Ez az eredeti pénznem.

C0050

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Kibocsátó intézmény

Meg kell adni, hogy az alárendelt egyesületi tagi számlákat kibocsátó intézmény a csoporthoz tartozik-e a 2009/138/EK irányelv 212. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében. Az alábbi zárt listát kell használni:

1 – Ugyanahhoz a csoporthoz tartozik

2 – Nem tartozik ugyanahhoz a csoporthoz

C0060

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Hitelező (ha specifikus)

Az egyesületi tagi számlák hitelezőjét kell feltüntetni.

C0070

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Átmeneti intézkedések alkalmazásával számítva

Ebben a mezőben kell megadni, hogy az alárendelt egyesületi tagi számlákat az átmeneti intézkedések keretében számba vették-e.

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Átmeneti intézkedések alkalmazásával számítva

2 – Átmeneti intézkedések alkalmazása nélkül számítva

C0080

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Partner (ha specifikus)

Az alárendelt egyesületi tagi számlák partnereinek felsorolása.

C0090

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Kibocsátás időpontja

Az alárendelt egyesületi tagi számlák kibocsátásának időpontja. ISO 8601 formátumban kell megadni (éééé–hh–nn).

C0100

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Lejárati időpont

Az alárendelt egyesületi tagi számlák lejárati időpontja. ISO 8601 formátumban kell megadni (éééé–hh–nn).

C0110

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Első lehívás időpontja

Az alárendelt egyesületi tagi számlák első lehívási időpontja. ISO 8601 formátumban kell megadni (éééé–hh–nn).

C0120

Alárendelt egyesületi tagi számlák – További lehívási időpontok adatai

Az alárendelt egyesületi tagi számlák további lehívási időpontjai.

C0130

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Visszaváltási ösztönzők adatai

Az alárendelt egyesületi tagi számlák visszaváltási ösztönzői.

C0140

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Értesítési idő

Az alárendelt egyesületi tagi számlák értesítési ideje. A dátumot ISO 8601 formátumban kell megadni (éééé–hh–nn).

C0150

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Az engedélyt kiadó felügyeleti hatóság neve

Az engedélyt kibocsátó felügyeleti hatóság neve, zárójelben az ország megnevezése.

C0160

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Visszavásárlás az év során

Ebben a mezőben kell megadni, hogy az elemet visszavásárolták-e az év során.

C0170

Alárendelt egyesületi tagi számlák – A kibocsátás csoporton belüli vállalkozások által tartott %-a

Az alárendelt egyesületi tagi számlák kibocsátásának a 2009/138/EK irányelv 212. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében a csoporthoz tartozó vállalkozások által tartott %-a.

C0180

Alárendelt egyesületi tagi számlák – Hozzájárulás a csoportszintű alárendelt egyesületi tagi számlákhoz

Az egyesületi tagi számlák hozzájárulása az összes csoportszintű alárendelt egyesületi tagi számlához.

C0190

Elsőbbségi részvények megnevezése

Az egyes elsőbbségi részvények felsorolása.

C0200

Elsőbbségi részvények – Összeg

Az elsőbbségi részvények összege.

C0210

Elsőbbségi részvények – Átmeneti intézkedések alkalmazásával számítva

Ebben a mezőben kell megadni, hogy az elsőbbségi részvényeket az átmeneti intézkedések keretében számba vették-e.

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Átmeneti intézkedések alkalmazásával számítva

2 – Átmeneti intézkedések alkalmazása nélkül számítva

C0220

Elsőbbségi részvények – Partner (ha specifikus)

Az elsőbbségi részvények birtokosának felsorolása, ha egyetlen félre korlátozódik. Ha a részvények kibocsátása széles körű, nem kell megadni adatokat.

C0230

Elsőbbségi részvények – Kibocsátás időpontja

Az elsőbbségi részvény kibocsátásának időpontja. ISO 8601 formátumban kell megadni (éééé–hh–nn).

C0240

Elsőbbségi részvények – Első lehívás időpontja

Az elsőbbségi részvény első lehívási időpontja. ISO 8601 formátumban kell megadni (éééé–hh–nn).

C0250

Elsőbbségi részvények – További lehívási időpontok adatai

Az elsőbbségi részvények további lehívási időpontjai.

C0260

Elsőbbségi részvények – Visszaváltási ösztönzők adatai

AZ elsőbbségi részvények visszaváltásának ösztönzői.

C0270

Alárendelt kötelezettségek megnevezése

Az egyedi vállalkozások egyes alárendelt kötelezettségeinek felsorolása.

C0280

Alárendelt kötelezettségek – Összeg

Az egyes alárendelt kötelezettségek összege.

C0290

Alárendelt kötelezettségek – Szint

Az alárendelt kötelezettségek szintje.

C0300

Alárendelt kötelezettségek – Pénznem kódja

A pénznem ISO 4217 alfabetikus kódját kell megadni.

C0310

Alárendelt kötelezettségek – Kibocsátó intézmény

Meg kell adni, hogy az alárendelt kötelezettségeket kibocsátó intézmény a csoporthoz tartozik-e a 2009/138/EK irányelv 212. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében.

Az alábbi zárt listát kell használni:

1 – Ugyanahhoz a csoporthoz tartozik

2 – Nem tartozik ugyanahhoz a csoporthoz

C0320

Alárendelt kötelezettségek – Hitelező (ha specifikus)

Az alárendelt kötelezettségek egyedi hitelezőinek felsorolása. Ha nem egyediek, ezt a mezőt nem kell kitölteni.

C0330

Alárendelt kötelezettségek – Átmeneti intézkedések alkalmazásával számítva

Ebben a mezőben kell megadni, hogy az alárendelt kötelezettségeket az átmeneti intézkedések keretében számba vették-e.

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Átmeneti intézkedések alkalmazásával számítva

2 – Átmeneti intézkedések alkalmazása nélkül számítva

C0340

Alárendelt kötelezettségek – Alárendelt kötelezettségek partnere (ha specifikus)

Sorolja fel az alárendelt kötelezettségek partnereit.

C0350

Alárendelt kötelezettségek – Kibocsátás időpontja

Az alárendelt kötelezettségek kibocsátásának időpontja. ISO 8601 formátumban kell megadni (éééé–hh–nn).

C0360

Alárendelt kötelezettségek – Lejárati időpont

Az alárendelt kötelezettségek lejárati időpontja. ISO 8601 formátumban kell megadni (éééé–hh–nn).

C0370

Alárendelt kötelezettségek – Első lehívás időpontja

Az alárendelt kötelezettségek első lehívási időpontja. ISO 8601 formátumban kell megadni (éééé–hh–nn).

C0380

Alárendelt kötelezettségek – További lehívási időpontok

Az alárendelt kötelezettségek további lehívási időpontjai.

C0390

Alárendelt kötelezettségek – Visszaváltási ösztönzők adatai

Az alárendelt kötelezettségek visszaváltási ösztönzőinek adatai.

C0400

Alárendelt kötelezettségek – Értesítés idő

Az alárendelt kötelezettségek értesítési időpontja. A dátumot ISO 8601 formátumban kell megadni (éééé–hh–nn).

C0410

Alárendelt kötelezettségek – Az alárendelt kötelezettségekre engedélyt adó felügyeleti hatóság neve

Az engedélyt kibocsátó felügyeleti hatóság neve, zárójelben az ország megnevezése.

C0420

Alárendelt kötelezettségek – Alárendelt kötelezettségek visszavásárlása az év során

Ebben a mezőben kell megadni, hogy az elemet visszavásárolták-e.

C0430

Alárendelt kötelezettségek – A kibocsátás csoporton belüli vállalkozások által tartott %-a

A kibocsátásnak a 2009/138/EK irányelv 212. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében a csoporthoz tartozó vállalkozások által tartott %-a.

C0440

Alárendelt kötelezettségek – Hozzájárulás a csoportszintű alárendelt kötelezettségekhez

Az alárendelt kötelezettségek hozzájárulása az összes csoportszintű alárendelt kötelezettséghez.

C0450

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek

Az egyedi vállalkozások esetében a felügyeleti hatóság által jóváhagyott egyéb elemek felsorolása.

C0460

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – Összeg

A felügyeleti hatóság által jóváhagyott egyéb elemek összege.

C0470

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – Pénznem kódja

A pénznem ISO 4217 alfabetikus kódját kell megadni.

C0480

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 1. szint

Az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, a felügyeleti hatóság által jóváhagyott egyéb elemek összege.

C0490

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 2. szint

A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, a felügyeleti hatóság által jóváhagyott egyéb elemek összege.

C0500

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 3. szint

A 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, a felügyeleti hatóság által jóváhagyott egyéb elemek összege.

C0510

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – Engedélyezés időpontja

A felügyeleti hatóság által jóváhagyott egyéb elemek engedélyezésének időpontja. ISO 8601 formátumban kell megadni (éééé–hh–nn).

C0520

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – A fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemeket engedélyező felügyeleti hatóság neve

Az engedélyt kibocsátó felügyeleti hatóság neve, zárójelben az ország megnevezése.

C0530

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – Érintett intézmény neve

Az érintett intézmény neve.

C0540

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – Visszavásárlás az év során

Ebben a mezőben kell megadni, hogy az elemet visszavásárolták-e.

C0550

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – A kibocsátás csoporton belüli vállalkozások által tartott %-a

A kibocsátásnak a 2009/138/EK irányelv 212. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében a csoporthoz tartozó vállalkozások által tartott %-a.

C0560

A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – Hozzájárulás az csoportszintű egyéb alapvető szavatoló tőkéhez

A felügyeleti hatóság által jóváhagyott egyéb egyedi elemek hozzájárulása a csoportszintű egyéb alapvető szavatoló tőkéhez.

C0570

A pénzügyi beszámolóban szereplő szavatolótőke-elemek, amelyek átértékelési tartalékként nem kimutathatók és nem felelnek meg a szavatoló tőke Szolvencia II. szerinti kritériumainak – Megnevezés

A pénzügyi beszámolóban szereplő olyan szavatolótőke-elemek megnevezése, amelyek átértékelési tartalékként nem kimutathatók és nem felelnek meg a szavatoló tőke Szolvencia II. szerinti kritériumainak.

C0580

A pénzügyi beszámolóban szereplő szavatolótőke-elemek, amelyek átértékelési tartalékként nem kimutathatók és nem felelnek meg a szavatoló tőke Szolvencia II. szerinti kritériumainak – Teljes összeg

A pénzügyi beszámolóban szereplő olyan szavatolótőke-elemek teljes összege, amelyek átértékelési tartalékként nem kimutathatók és nem felelnek meg a szavatoló tőke Szolvencia II. szerinti kritériumainak.

C0590

Kiegészítő szavatoló tőke – Megnevezés

Az egyedi vállalkozások esetében az kiegészítő szavatolótőke-elemek adatai.

C0600

Kiegészítő szavatoló tőke – Összeg

Az kiegészítő szavatolótőke-elemek összege.

C0610

Kiegészítő szavatoló tőke – Partner

Az kiegészítő szavatolótőke-elemek partnere.

C0620

Kiegészítő szavatoló tőke – Kibocsátás időpontja

Az kiegészítő szavatolótőke-elemek kibocsátási időpontja. ISO 8601 formátumban kell megadni (éééé–hh–nn).

C0630

Kiegészítő szavatoló tőke – Engedélyezés időpontja

Az kiegészítő szavatolótőke-elemek engedélyezésének időpontja. ISO 8601 formátumban kell megadni (éééé–hh–nn).

C0640

Kiegészítő szavatoló tőke – Az engedélyt kiadó felügyeleti hatóság neve

Az engedélyt kibocsátó felügyeleti hatóság neve, zárójelben az ország megnevezése.

C0650

Kiegészítő szavatoló tőke – Az érintett intézmény neve

A kiegészítő szavatoló tőke által érintett intézmény neve.

Kiigazítás elkülönített alapok és illeszkedési kiigazítási portfóliók esetén

C0660/R0020

Elkülönített alap / illeszkedési kiigazítási portfólió – Azonosító szám

Elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió azonosító száma. Ezt a számot a biztosító adja meg, és a számnak tartósan következetesnek és a többi táblában bejelentett alap- vagy portfóliószámmal azonosnak kell lennie.

C0670/R0020

Elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió – Elvi SCR

Az egyes elkülönített alapok/illeszkedési kiigazítási portfóliók elvi szavatolótőke-szükséglete.

C0680/R0020

Elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió – Elvi SCR (negatív eredmények nullára állítva)

Ez az elvi szavatolótőke-szükséglet. Amennyiben az érték negatív, nullát kell megadni.

C0690/R0020

Elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió – Eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete

Az egyes elkülönített alapok/illeszkedési kiigazítási portfóliók eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének összege. Az érték tükrözi a részvényeseknek tulajdonítható jövőbeli átruházások miatti levonásokat.

C0700/R0020

Elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió – A részvényeseknek tulajdonítható jövőbeli átruházások

A részvényeseknek tulajdonítható jövőbeli átruházások értéke, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 80. cikke (2) bekezdésének megfelelően.

C0710/R0010

Elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió – A korlátozott szavatolótőke-elemeknek megfelelő kiigazítás az illeszkedési kiigazítási portfóliók és az elkülönített alapok tekintetében

Az elkülönített alapok és illeszkedési kiigazítási portfóliók miatti teljes levonás.

C0710/R0020

Elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió – A korlátozott szavatolótőke-elemeknek megfelelő kiigazítás az illeszkedési kiigazítási portfóliók és az elkülönített alapok tekintetében

Az egyes elkülönített alapok/illeszkedési kiigazítási portfóliók miatti levonás.

Csoportszinten rendelkezésre nem álló szavatoló tőke kiszámítása (ezt a számítást vállalkozásonként kell elvégezni)

Csoportszinten rendelkezésre nem álló szavatoló tőke – Az egyedi szavatolótőke-szükséglet csoportszintű szavatolótőke-szükséglethez való hozzájárulását meghaladó

C0720

A csoportszintű számítás hatályában foglalt kapcsolt (viszont)biztosítók, biztosítói holdingtársaságok, vegyes pénzügyi holdingtársaságok, kiegészítő vállalkozások és különleges célú gazdasági egységek

Vállalkozás neve

C0730

Ország

A vállalkozás központi irodája szerinti ország ISO 3166–1 alpha–2 kódja

C0740

Az egyedi szavatolótőke-szükséglet csoportszintű szavatolótőke-szükséglethez való hozzájárulása

Az egyedi szavatolótőke-szükséglet csoportszintű szavatolótőke-szükséglethez való hozzájárulása

Az 1. módszer alkalmazása esetén a leányvállalat csoporthoz való hozzájárulását a következő képlet alapján kell kiszámítani:

Formula

ahol:

SCRi solo az anyavállalat és minden egyes olyan biztosító, viszontbiztosító és köztes biztosítói holdingtársaság és vegyes pénzügyi holdingtársaság egyedi szavatolótőke-szükséglete, amely felett meghatározó befolyást gyakorolnak, és amelyeket tartalmaz a teljesen konszolidált szavatolótőke-szükséglet

SCRj a j vállalkozás egyedi szavatolótőke-szükséglete

az arány a diverzifikációs hatásoknak a teljesen konszolidált részben való megjelenítése miatti arányos kiigazítás (az arány értékének felső korlátja 1, abban az esetben, ha az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 336. cikke a) pontjának megfelelően kiszámított, diverzifikált SCR (számláló) nagyobb, mint a diverzifikált szavatolótőke-szükséglet kiszámításában benne foglalt részesedő vállalkozás és az egyes kapcsolt biztosítók és viszontbiztosítók egyedi szavatolótőke-szükségletének az összege (nevező)).

A rendelkezésre nem álló szavatoló tőke értékelését nem ellenőrzött vállalkozásokban lévő szavatoló tőke esetében is el kell végezni, az arányossági elv figyelembevételével.

A 2. módszer esetében a kapcsolt vállalkozás hozzájárulása a csoportszintű szavatolótőke-szükséglethez a egyedi szavatolótőke-szükséglet arányos része.

C0750

Figyelembe nem vehető kisebbségi részesedések

A figyelembe nem vehető kisebbségi részesedések az 1. módszer alkalmazása esetén a (viszont)biztosító leányvállalatok figyelembe vehető szavatoló tőkéjében lévő kisebbségi részesedések (az egyéb figyelembe nem vehető szavatoló tőke levonása után), amelyek meghaladják az egyedi szavatolótőke-szükségletnek a csoportszintű szavatolótőke-szükséglethez való hozzájárulását.

C0760

A felügyeleti hatóság által jóváhagyott egyéb szavatolótőke-elemekhez kapcsolódó, figyelembe nem vehető szavatoló tőke

A felügyeleti hatóság által jóváhagyott egyéb szavatolótőke-elemekhez kapcsolódó, figyelembe nem vehető szavatoló tőke teljes összege.

C0770

Figyelembe nem vehető nyereségrészesedésből származó szavatoló tőke

Figyelembe nem vehető nyereségrészesedésből származó szavatoló tőke csoportszinten, EGT-beli és nem EGT-beli vállalkozásokban egyaránt (a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdése és az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 330. cikkének (4) bekezdése).

C0780

Figyelembe nem vehető, lehívott, de még be nem fizetett tőke

Figyelembe nem vehető, lehívott de még be nem fizetett tőke csoportszinten, EGT-beli és nem EGT-beli vállalkozásokban egyaránt (a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdése és az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 330. cikkének (4) bekezdése).

C0790

Figyelembe nem vehető kiegészítő szavatoló tőke

Figyelembe nem vehető kiegészítő szavatoló tőke csoportszinten, EGT-beli és nem EGT-beli vállalkozásokban egyaránt (a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdése és az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 330. cikkének (4) bekezdése).

C0800

Figyelembe nem vehető alárendelt egyesületi tagi számlák

Figyelembe nem vehető alárendelt egyesületi tagi számlák csoportszinten, EGT-beli és nem EGT-beli vállalkozásokban egyaránt (a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdése és az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 330. cikkének (4) bekezdése).

C0810

Figyelembe nem vehető elsőbbségi részvények

Figyelembe nem vehető elsőbbségi részvények csoportszinten, EGT-beli és nem EGT-beli vállalkozásokban egyaránt (a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdése és az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 330. cikkének (4) bekezdése).

C0820

Figyelembe nem vehető alárendelt kötelezettségek

Figyelembe nem vehető alárendelt kötelezettségek csoportszinten, EGT-beli és nem EGT-beli vállalkozásokban egyaránt (a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdése és az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 330. cikkének (4) bekezdése).

C0830

A figyelembe nem vehető nettó halasztott adókövetelések értékével megegyező összeg csoportszinten

A figyelembe nem vehető nettó halasztott adókövetelések értékével megegyező összeg csoportszinten, EGT-beli és nem EGT-beli vállalkozásokban egyaránt (a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdése és az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 330. cikkének (4) bekezdése).

C0840

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó, figyelembe nem vehető tőketartalék csoportszinten

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó, figyelembe nem vehető tőketartalék csoportszinten.

C0850

A figyelembe nem vehető többlet-szavatolótőke összesen

Figyelembe nem vehető többlet-szavatolótőke csoportszinten.

C0860

Figyelembe nem vehető kisebbségi részesedések

A figyelembe nem vehető kisebbségi részesedések teljes összege csoportszinten.

C0870

A felügyeleti hatóság által jóváhagyott egyéb szavatolótőke-elemekhez kapcsolódó, figyelembe nem vehető szavatoló tőke

A felügyeleti hatóság által jóváhagyott egyéb szavatolótőke-elemekhez kapcsolódó, figyelembe nem vehető szavatoló tőke teljes összege.

C0880

Figyelembe nem vehető nyereségrészesedésből származó szavatoló tőke

A figyelembe nem vehető, nyereségrészesedésből származó szavatoló tőke teljes összege csoportszinten.

C0890

Figyelembe nem vehető, lehívott, de be nem fizetett tőke

A figyelembe nem vehető, lehívott, de be nem fizetett tőke teljes összege csoportszinten.

C0900

Figyelembe nem vehető kiegészítő szavatoló tőke

A figyelembe nem vehető kiegészítő szavatoló tőke teljes összege csoportszinten.

C0910

Figyelembe nem vehető alárendelt egyesületi tagi számlák

A figyelembe nem vehető alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege.

C0920

Figyelembe nem vehető elsőbbségi részvények

A figyelembe nem vehető elsőbbségi részvények teljes összege csoportszinten.

C0930

Figyelembe nem vehető alárendelt kötelezettségek

A figyelembe nem vehető alárendelt kötelezettségek teljes összege csoportszinten.

C0940

A figyelembe nem vehető nettó halasztott adókövetelések értékével megegyező összeg csoportszinten

A figyelembe nem vehető nettó halasztott adókövetelések értékével megegyező összeg teljes összege csoportszinten.

C0950

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó, figyelembe nem vehető tőketartalék csoportszinten

Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó, figyelembe nem vehető tőketartalék teljes összege csoportszinten.

C0960

A figyelembe nem vehető többlet-szavatolótőke összesen

A figyelembe nem vehető többlet-szavatolótőke teljes összege.

A 2009/138/EK irányelv 222. cikke (4) bekezdésének megfelelően, a figyelembe nem vehető teljes szavatoló tőke kiszámítása vállalkozásonként történik, az irányelv 222. cikkének (2) bekezdésében megjelölt szavatolótőke-elemek (azaz a nyereségrészesedésből származó szavatoló tőke és a jegyzett, de be nem fizetett tőke), valamint az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 330. cikkében említett szavatolótőke-elemek (azaz kiegészítő szavatoló tőke, elsőbbségi részvények, alárendelt egyesületi tagi számlák és a nettó halasztott adókövetelések értéke) összeadásával. Az ilyen szavatoló tőke azon része, amely meghaladja a kapcsolt vállalkozás csoportszintű szavatolótőke-szükséglethez való hozzájárulását, nem tekinthető rendelkezésre állónak a csoportszintű szavatolótőke-szükséglet fedezéséhez.

Ha az ilyen szavatoló tőke teljes összege nem haladja meg a kapcsolt vállalkozás csoportszintű szavatolótőke-szükséglethez való hozzájárulását, ez a korlátozás nem alkalmazandó.

S.25.01 – Szavatolótőke-szükséglet – a standard formulát alkalmazó csoportok esetén

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz az egyedi intézmények, elkülönített alapok, illeszkedési kiigazítási portfóliók, valamint a fennmaradó rész nyitó és éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

Az SR.25.01 táblát minden elkülönített alap, minden illeszkedési kiigazítási portfólió és a fennmaradó rész tekintetében ki kell tölteni. Ha azonban egy elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió beágyazott elkülönített alapot/illeszkedési kiigazítási portfóliót tartalmaz, azt különböző alapként kell kezelni. Ezt a táblát a lényeges elkülönített alapoknak/illeszkedési kiigazítási portfólióknak az S.01.03 tábla második táblázatában feltüntetett minden részalapja tekintetében jelenteni kell.

Az SR.25.01 tábla az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 335. cikke (1) bekezdésének a) és c) pontja alapján konszolidált vállalkozások elkülönített alapjai/illeszkedési kiigazítási portfóliói tekintetében csak akkor alkalmazandó, ha az 1. módszert (konszolidált beszámolón alapuló módszer) használják, akár kizárólagosan, akár a 2. módszerrel (levonási és aggregálási módszer) kombinálva.

Ha egy vállalkozás rendelkezik illeszkedési kiigazítási portfólióval vagy elkülönített alappal (a 2009/138/EK irányelv 304. cikkének hatálya alá tartozók kivételével) a vállalkozás egészének szintjén történő adatszolgáltatás során, a következőképpen kell kiszámítani a megadandó elvi szavatolótőke-szükségletet a kockázati modul szintjén, valamint a biztosítástechnikai tartalékok és a halasztott adók veszteségelnyelő képességét:

ha a vállalkozás az elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió elvi szavatolótőke-szükségletének összesítése miatti teljes kiigazítást alkalmazza a vállalkozás szintjén, az elvi szavatolótőke-szükségletet úgy kell kiszámítani, mintha nem állna fenn diverzifikáció, a veszteségelnyelő képességet pedig az összes elkülönített alapra/illeszkedési kiigazítási portfólióra és fennmaradó részre vonatkozó veszteségelnyelő képességek összegeként kell kiszámítani;

ha a vállalkozás a kockázati részmodul szintjén egyszerűsítést alkalmaz az elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió elvi szavatolótőke-szükségletének összesítéséhez a vállalkozás szintjén, az elvi szavatolótőke-szükségletet részmodul szintű közvetlen összegzés módszerét figyelembe véve kell kiszámítani, a veszteségelnyelő képességet pedig az összes elkülönített alapra/illeszkedési kiigazítási portfólióra és fennmaradó részre vonatkozó veszteségelnyelő képességek összegeként kell kiszámítani;

ha a vállalkozás a kockázati modul szintjén egyszerűsítést alkalmaz az elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió elvi szavatolótőke-szükségletének összesítéséhez a vállalkozás szintjén, az elvi szavatolótőke-szükségletet modul szintű közvetlen összegzés módszerét figyelembe véve kell kiszámítani, a veszteségelnyelő képességet pedig az összes elkülönített alapra/illeszkedési kiigazítási portfólióra és a fennmaradó részre vonatkozó veszteségelnyelő képességek összegeként kell kiszámítani.

Az elkülönített alapok/illeszkedési kiigazítási portfóliók elvi szavatolótőke-szükségletének a vállalkozás szintjén történő összesítése miatti kiigazítást a vonatkozó kockázati modulokhoz (piaci kockázat, partner-nemteljesítési kockázat, életbiztosítási kockázat, egészségbiztosítási kockázat és nem életbiztosítási kockázat) kell rendelni (C0050). Az egyes vonatkozó kockázati modulokhoz rendelendő összeget a következőképpen kell kiszámítani:

Formula, ahol

—    adjustment = a fent említett három módszer egyike szerint kiszámított kiigazítás

—    BSCR′ = az ebben a táblában megadott információ alapján kiszámított alapvető szavatolótőke-szükséglet (C0030/R0100)

—    nSCRint = az ebben a táblában megadott információnak megfelelő, immateriális javakkal kapcsolatos kockázatra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet (C0030/R0070)

Az így kiszámított „q tényezőt” meg kell szorozni az egyes vonatkozó kockázati modulok (piaci kockázat, partner-nemteljesítési kockázat, életbiztosítási kockázat, egészségbiztosítási kockázat és nem életbiztosítási kockázat) elvi szavatolótőke-szükségletével.

A csoportszintű adatszolgáltatás esetében a következő specifikus követelményeknek kell teljesülniük:

a)

Az R0460 sorig tartó adatokat akkor kell megadni, ha a 2009/138/EK irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszert használják, akár kizárólagosan, akár a 2009/138/EK irányelv 233. cikkében meghatározott 2. módszerrel kombinálva;

b)

a kombinált módszer alkalmazása esetén az R0460 sorig tartó adatokat csak a csoport azon részére vonatkozóan kell megadni, amelynél a 2009/138/EK irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszert használják a számításhoz.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

Z0010

112. cikk

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a jelentett adatokat a Szolvencia II. irányelv 112. cikkének (7) bekezdése alapján kérték-e, a szavatolótőke-szükséglet standard formulával számított becslésének a rendelkezésre bocsátásaként.

Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – a 112. cikk (7) bekezdése szerinti adatszolgáltatás

2 – rendszeres adatszolgáltatás

Z0020

Elkülönített alap, illeszkedési kiigazítási portfólió vagy fennmaradó rész

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a jelentett adatok elkülönített alaphoz, illeszkedési kiigazítási portfólióhoz vagy fennmaradó részhez kapcsolódnak-e. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió

2 – fennmaradó rész

Z0030

Alap/portfólió száma

Ha Z0020 = 1, akkor az elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió azonosító számát kell feltüntetni. Ezt a számot a csoportfelügyelet alá tartozó vállalkozás adja meg, és a számnak tartósan következetesnek és a többi formanyomtatványban bejelentett alap- vagy portfóliószámmal azonosnak kell lennie.

Ha Z0020 = 2, akkor a „0” számot kell feltüntetni.

R0010–R0050/C0030

Nettó szavatolótőke-szükséglet

Az egyes kockázati modulokra vonatkozó, a standard formula alkalmazásával kiszámított nettó tőkekövetelmény összege.

A nettó és a bruttó szavatolótőke-szükséglet közötti különbség a jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedések figyelembevételével az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 205. cikkének megfelelően.

Az összeg teljes mértékben figyelembe veszi a diverzifikációs hatásokat a 2009/138/EK irányelv 304. cikkének megfelelően.

Ezek a mezők nem tartalmazzák az elkülönített alapok/illeszkedési kiigazítási portfóliók elvi szavatolótőke-szükségletének a vállalkozás szintjén történő összesítése miatti kiigazítás megosztását. Ezek a számadatok úgy tükrözik a szavatolótőke-szükségletet, mintha nem állna fenn a diverzifikáció.

R0010–R0050/C0040

Bruttó szavatolótőke-szükséglet

Az egyes kockázati modulokra vonatkozó, a standard formula alkalmazásával kiszámított bruttó tőkekövetelmény összege.

A nettó és a bruttó szavatolótőke-szükséglet közötti különbség a jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedések figyelembevételével az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 205. cikkének megfelelően.

Az összeg teljes mértékben figyelembe veszi a diverzifikációs hatásokat a 2009/138/EK irányelv 304. cikkének megfelelően.

Ezek a mezők nem tartalmazzák az elkülönített alapok/illeszkedési kiigazítási portfóliók elvi szavatolótőke-szükségletének a vállalkozás szintjén történő összesítése miatti kiigazítás megosztását. Ezek a számadatok úgy tükrözik a szavatolótőke-szükségletet, mintha nem állna fenn a diverzifikáció.

R0010–R0050/C0050

Az elkülönített alapok/illeszkedési kiigazítási portfóliók miatti kiigazítások megosztása

Az általános megjegyzésekben leírt eljárásnak megfelelően a kiigazítás egyes kockázati modulokhoz rendelt része.

Az összegnek pozitívnak kell lennie.

R0060/C0030

Nettó szavatolótőke-szükséglet – Diverzifikáció

A 2009/138/EK irányelv IV. mellékletében meghatározott korrelációs mátrix alkalmazása miatt a nettó kockázati modulok alapvető szavatolótőke-szükséglete között mutatkozó diverzifikációs hatások összege.

Ezt az összeget negatív értékként kell megadni.

R0060/C0040

Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Diverzifikáció

A 2009/138/EK irányelv IV. mellékletében meghatározott korrelációs mátrix alkalmazása miatt a bruttó kockázati modulok alapvető szavatolótőke-szükséglete között mutatkozó diverzifikációs hatások összege.

Ezt az összeget negatív értékként kell megadni.

R0070/C0030

Nettó szavatolótőke-szükséglet – Immateriális javakkal kapcsolatos kockázat

Az immateriális javakkal kapcsolatos kockázatra vonatkozó, a standard formula alkalmazásával kiszámított tőkekövetelmény összege, a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után.

R0070/C0040

Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Immateriális javakkal kapcsolatos kockázat

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 205. cikke szerinti jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedések az immateriális javakkal kapcsolatos kockázat esetében nullával egyenlőek a standard formula szerint, így az R0070/C0040 értéke egyenlő az R0070/C0030 értékével.

R0100/C0030

Nettó szavatolótőke-szükséglet – Alapvető szavatolótőke-szükséglet

A standard formula alkalmazásával kiszámított alapvető szavatolótőke-szükséglet összege az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 205. cikke szerinti jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedések figyelembevétele után.

Az összeg teljes mértékben figyelembe veszi a diverzifikációs hatásokat a 2009/138/EK irányelv 304. cikkének megfelelően.

Ez a mező nem tartalmazza az elkülönített alapok/illeszkedési kiigazítási portfóliók elvi szavatolótőke-szükségletének a vállalkozás szintjén történő összesítése miatti kiigazítás megosztását. Ezek a számadatok úgy tükrözik a szavatolótőke-szükségletet, mintha nem állna fenn a diverzifikáció.

Az összeget a standard formulában szereplő minden kockázati modul nettó tőkekövetelményének összegeként kell kiszámítani, beleértve a standard formulán belül a diverzifikációs hatás miatti kiigazítást.

R0100/C0040

Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Alapvető szavatolótőke-szükséglet

A standard formula alkalmazásával kiszámított alapvető szavatolótőke-szükséglet összege az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 205. cikke szerinti jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedések figyelembevétele előtt.

Az összeg teljes mértékben figyelembe veszi a diverzifikációs hatásokat a 2009/138/EK irányelv 304. cikkének megfelelően.

Ez a mező nem tartalmazza az elkülönített alapok/illeszkedési kiigazítási portfóliók elvi szavatolótőke-szükségletének a vállalkozás szintjén történő összesítése miatti kiigazítás megosztását. Ezek a számadatok úgy tükrözik a szavatolótőke-szükségletet, mintha nem állna fenn a diverzifikáció.

Az összeget a standard formulában szereplő minden kockázati modul bruttó tőkekövetelményének összegeként kell kiszámítani, beleértve a standard formulán belül a diverzifikációs hatás miatti kiigazítást.

A szavatolótőke-szükséglet kiszámítása

R0120/C0100

Elkülönített alapok/illeszkedési kiigazítási portfóliók elvi szavatolótőke-szükségletének összesítése miatti kiigazítás

Az elkülönített alapok/illeszkedési kiigazítási portfóliók elvi szavatolótőke-szükségletének összesítése miatt a szavatolótőke-szükségletre vonatkozó számítás torzításának korrekciójára irányuló kiigazítás a kockázati modul szintjén.

Az összegnek pozitívnak kell lennie.

R0130/C0100

Működési kockázat

A működési kockázati modulra vonatkozó, a standard formula alkalmazásával kiszámított tőkekövetelmény összege.

R0140/C0100

A biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége

A biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás összege a standard formula szerint számítva.

Ezt az összeget negatív értékként kell megadni.

Az elkülönített alapok/illeszkedési kiigazítási portfóliók szintjén és a vállalkozás szintjén, amennyiben nincs (a 2009/138/EK irányelv 304. cikkében említettektől eltérő) elkülönített alap, sem illeszkedési kiigazítási portfólió, ez az összeg a nulla és azon összeg közötti maximum, amely megfelel a viszontbiztosítás nélküli jövőbeli diszkrecionális nyereségrészesedésekre vonatkozó, kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok összege, valamint a bruttó és nettó alapvető szavatolótőke-szükséglet közti különbség közül a minimumnak.

Amennyiben van (a 2009/138/EK irányelv 304. cikkében említettektől eltérő) elkülönített alap, vagy illeszkedési kiigazítási portfólió, ezt az összeget az elkülönített alapok/illeszkedési kiigazítási portfóliók és a fennmaradó rész biztosítástechnikai tartalékai veszteségelnyelő képességének összegeként kell kiszámítani, felső határként figyelembe véve a nettó jövőbeli diszkrecionális nyereségrészesedéseket.

R0150/C0100

A halasztott adók veszteségelnyelő képessége

A halasztott adók veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás összege a standard formula szerint számítva.

Ezt az összeget negatív értékkel kell megadni.

R0160/C0100

A 2003/41/EK irányelv 4. cikkével összhangban működtetett üzletágak tőkekövetelménye

A 2003/41/EK irányelv 17. cikkében rögzített szabályok szerint kiszámított tőkekövetelmény összege a 2003/41/EK irányelv 4. cikkével összhangban működtetett nyugdíj-üzletághoz kapcsolódó elkülönített alapok esetében, amelyekre átmeneti intézkedést alkalmaznak. Ezt az adatot csak az átmeneti időszak során kell megadni.

R0200/C0100

Szavatolótőke-szükséglet a többlettőke-követelmény nélkül

A teljes diverzifikált szavatolótőke-szükséglet összege bármely többlettőke-követelmény előtt.

R0210/C0100

Előírt többlettőke-követelmény

A jelentés vonatkozási időpontjában előírt többlettőke-követelmény összege. Nem tartalmazza az ezen időpont és az adatok felügyeleti hatóságnak való benyújtása között előírt többlettőke-követelményeket, sem az adatok benyújtása után előírtakat.

R0220/C0100

Szavatolótőke-szükséglet konszolidált módszert alkalmazó vállalkozások esetén

A 2009/138/EK irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszert alkalmazó vállalkozásokra vonatkozó szavatolótőke-szükséglet összege.

A szavatolótőke-szükségletre vonatkozó egyéb információk

R0400/C0100

Az időtartam-alapú részvénypiaci kockázati részmodulra vonatkozó tőkekövetelmény

Az időtartam-alapú részvénypiaci kockázati részmodulra vonatkozó tőkekövetelmény összege.

R0410/C0100

A fennmaradó részre vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet teljes összege

A fennmaradó részre vonatkozó elvi szavatolótőke-szükségletek összege, ha a csoport rendelkezik elkülönített alapokkal.

R0420/C0100

Az elkülönített alapokra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet teljes összege

Az összes elkülönített alap elvi szavatolótőke-szükségletének összege, ha a csoport rendelkezik elkülönített alapokkal (a 2003/41/EK irányelv 4. cikkével összhangban működtetett üzletágakhoz kapcsolódókon kívül (átmeneti intézkedés)).

R0430/C0100

Az illeszkedési kiigazítási portfóliókra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet teljes összege

Az összes illeszkedési kiigazítási portfólió elvi szavatolótőke-szükségletének összege.

R0440/C0100

Az elkülönített alapokra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesítése miatti diverzifikációs hatások a 304. cikk szerint

A 2009/138/EK irányelv 304. cikke szerint elkülönített alapok és a fennmaradó rész közötti diverzifikációs hatás miatti kiigazítás összege, ahol alkalmazandó.

R0450/C0100

Az elkülönített alapok/illeszkedési kiigazítási portfóliók elvi szavatolótőke-szükségletének összesítése miatti kiigazítás kiszámítására használt módszer

Az elkülönített alapok elvi szavatolótőke-szükségletének összesítése miatti kiigazítás kiszámítására használt módszer. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Teljes újraszámítás

2 – Egyszerűsítés a kockázati részmodul szintjén

3 – Egyszerűsítés a kockázati modul szintjén

4 – Nincs kiigazítás

Amennyiben a csoport nem rendelkezik elkülönített alapokkal (vagy csak a 2009/138/EK irányelv 304. cikke szerinti elkülönített alapokkal rendelkezik) a 4. opciót kell választania.

R0460/C0100

Nettó jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedések

A viszontbiztosítás nélküli jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedésekre vonatkozó, kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok összege.

R0470/C0100

Minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükséglet

A 2009/138/EK irányelv 230. cikkében említett minimális csoportszintű szavatolótőke-szükséglet összege. Ezt a mezőt csak csoportszintű adatszolgáltatás esetén kell kitölteni.

R0500/C0100

Más pénzügyi szektorbeli vállalkozásokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény (nem biztosítási tőkekövetelmények)

Más pénzügyi szektorbeli vállalkozásokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény összege.

Ez a mező csak akkor jelentendő csoportszintű adatszolgáltatás esetén, ha a csoporthoz olyan vállalkozás tartozik, amely nem biztosítási tőkekövetelmények hatálya alá tartozik, mint például a bank, és a vonatkozó követelményeknek megfelelően kiszámított tőkekövetelményt kell feltüntetni.

R0510/C0100

Más pénzügyi szektorbeli vállalkozásokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény (nem biztosítási tőkekövetelmények) – Hitelintézetek, befektetési vállalkozások és pénzügyi vállalkozások, alternatívbefektetésialap-kezelők, ÁÉKBV-kezelő társaságok

Hitelintézetekhez, befektetési vállalkozásokhoz és pénzügyi intézményekhez kapcsolódó tőkekövetelmény összege.

Ez a mező csak akkor jelentendő csoportszintű adatszolgáltatás esetén, ha a csoporthoz olyan vállalkozás tartozik, amely hitelintézet, befektetési vállalkozás, pénzügyi intézmény, alternatívbefektetésialap-kezelő, vagy ÁÉKBV-kezelő társaság, és amely a vonatkozó ágazati szabályoknak megfelelően kiszámított tőkekövetelmény alá tartozik.

R0520/C0100

Más pénzügyi szektorbeli vállalkozásokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény (nem biztosítási tőkekövetelmények) – Foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmények

A foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézményekhez kapcsolódó tőkekövetelmény összege.

Ez a mező csak akkor jelentendő csoportszintű adatszolgáltatás esetén, ha a csoporthoz olyan vállalkozás tartozik, amely foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmény, és amely a vonatkozó ágazati szabályoknak megfelelően kiszámított nem-biztosítási tőkekövetelmény alá tartozik.

R0530/C0100

Más pénzügyi szektorbeli vállalkozásokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény (nem biztosítási tőkekövetelmények) – Pénzügyi tevékenységet végző, nem szabályozott vállalkozásokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény

Pénzügyi tevékenységet végző, nem szabályozott vállalkozásokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény összege. Ez a számadat elvi szavatolótőke-szükségletet jelöl, a vonatkozó ágazati szabályok alkalmazandóságának feltételezésével kiszámítva.

Ez a mező csak akkor jelentendő csoportszintű adatszolgáltatás esetén, ha a csoporthoz olyan vállalkozás tartozik, amely pénzügyi tevékenységet végző nem szabályozott vállalkozás.

R0540/C0100

A nem ellenőrzött részesedésekhez kapcsolódó tőkekövetelmény

A nem leányvállalat kapcsolt biztosítók és viszontbiztosítók és biztosítói holdingtársaságok szavatolótőke-szükséglete arányos részének összege.

Ez a mező csak csoportszintű adatszolgáltatás esetén jelentendő, és a nem leányvállalat jogalanyok esetében a Szolvencia II. szerint kiszámított tőkekövetelménynek felel meg.

R0550/C0100

A reziduális vállalkozásokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 336. cikke (1) bekezdésének d) pontjával összhangban meghatározott összeg.

R0560/C0100

A levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásokhoz kapcsolódó szavatolótőke-szükséglet

A 2009/138/EK irányelv 233. cikkében meghatározott 2. módszert alkalmazó vállalkozásokra vonatkozó szavatolótőke-szükséglet összege a kombinált módszer alkalmazása esetén.

R0570/C0100

Szavatolótőke-szükséglet

Teljes szavatolótőke-szükséglet minden vállalkozásra vonatkozóan a használt módszertől függetlenül.

S.25.02 – Szavatolótőke-szükséglet – a standard formulát és részleges belső modellt alkalmazó csoportok esetén

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz a csoportok, elkülönített alapok, illeszkedési kiigazítási portfóliók, valamint a fennmaradó rész nyitó és éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

A benyújtandó információkról a nemzeti felügyeleti hatóságok és a csoportok megegyeznek.

Az SR.25.02 táblát a részleges belső modellt alkalmazó minden csoportra vonatkozóan elkülönített alapok, illeszkedési kiigazítási portfóliók és a fennmaradó rész szerinti bontásban kell benyújtani. Ez magában foglalja azokat a vállalkozásokat, amelyek részleges belső modellt alkalmaznak teljes elkülönített alapra és/vagy illeszkedési kiigazítási portfólióra, míg a többi elkülönített alapra és/vagy illeszkedési kiigazítási portfólióra a standard formulát alkalmazzák. Ezt a táblát a lényeges elkülönített alapoknak/illeszkedési kiigazítási portfólióknak az S.01.03 tábla második táblázatában feltüntetett minden részalapja tekintetében jelenteni kell.

Az SR.25.02 tábla az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 335. cikke (1) bekezdésének a) és c) pontja alapján konszolidált vállalkozások elkülönített alapjai/illeszkedési kiigazítási portfóliói tekintetében csak akkor alkalmazandó, ha az 1. módszert (konszolidált beszámolón alapuló módszer) használják, akár kizárólagosan, akár a 2. módszerrel (levonási és aggregálási módszer) kombinálva.

Azon részleges belső modellt alkalmazó vállalkozások esetében, amelyekre az elkülönített alapok/illeszkedési kiigazítási portfóliók elvi szavatolótőke-szükségletének összesítése miatti kiigazítás alkalmazandó, ha egy vállalkozás rendelkezik illeszkedési kiigazítási portfólióval vagy elkülönített alappal (a 2009/138/EK irányelv 304. cikkének hatálya alá tartozók kivételével) a vállalkozás egészének szintjén történő adatszolgáltatás során, a megadandó elvi szavatolótőke-szükségletet a kockázati modul szintjén, valamint a biztosítástechnikai tartalékok és a halasztott adók veszteségelnyelő képességét a következőképpen kell kiszámítani:

ha a vállalkozás az elkülönített alapok/illeszkedési kiigazítási portfóliók elvi szavatolótőke-szükségletének a vállalkozás szintjén történő összesítése miatti teljes kiigazítást alkalmazza: az elvi szavatolótőke-szükségletet úgy kell kiszámítani, mintha nem lenne elkülönített alap, a veszteségelnyelő képességet pedig az összes elkülönített alapra/illeszkedési kiigazítási portfólióra és fennmaradó részre vonatkozó veszteségelnyelő képességek összegeként kell kiszámítani;

ha a vállalkozás a kockázati részmodul szintjén egyszerűsítést alkalmaz az elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió elvi szavatolótőke-szükségletének összesítéséhez a vállalkozás szintjén, az elvi szavatolótőke-szükségletet és a veszteségelnyelő képességet részmodul szintű közvetlen összegzés módszerét figyelembe véve kell kiszámítani;

ha a vállalkozás a kockázati modul szintjén egyszerűsítést alkalmaz az elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió elvi szavatolótőke-szükségletének összesítéséhez a vállalkozás szintjén, az elvi szavatolótőke-szükségletet és a veszteségelnyelő képességet modul szintű közvetlen összegzés módszerét figyelembe véve kell kiszámítani.

Az elkülönített alapok/illeszkedési kiigazítási portfóliók elvi szavatolótőke-szükségletének a vállalkozás szintjén történő összesítése miatti kiigazítást a vonatkozó kockázati modulokhoz (piaci kockázat, partner-nemteljesítési kockázat, életbiztosítási kockázat, egészségbiztosítási kockázat és nem életbiztosítási kockázat) kell rendelni (C0060), a standard formula szerinti kiszámítás esetén. Az egyes vonatkozó kockázati modulokhoz rendelendő összeget a következőképpen kell kiszámítani:

Formula, ahol

—    adjustment = a fent említett három módszer egyike szerint kiszámított kiigazítás

—    BSCR′ = az ebben a táblában megadott információ alapján kiszámított alapvető szavatolótőke-szükséglet

—    nSCRint = az ebben a táblában megadott információnak megfelelő, immateriális javakkal kapcsolatos kockázatra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet

Az így kiszámított „q tényezőt” meg kell szorozni az egyes vonatkozó kockázati modulok (piaci kockázat, partner-nemteljesítési kockázat, életbiztosítási kockázat, egészségbiztosítási kockázat és nem életbiztosítási kockázat) elvi szavatolótőke-szükségletével.

A csoportszintű adatszolgáltatás esetében a következő specifikus követelményeknek kell teljesülniük:

c)

Az R0470 sorig tartó adatokat akkor kell megadni, ha a 2009/138/EK irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszert használják, akár kizárólagosan, akár a 2009/138/EK irányelv 233. cikkében meghatározott 2. módszerrel kombinálva;

d)

a kombinált módszer alkalmazása esetén az R0470 sorig tartó adatokat csak a csoport azon részére vonatkozóan kell megadni, amelynél a 2009/138/EK irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszert használják a számításhoz.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

Z0020

Elkülönített alap, illeszkedési kiigazítási portfólió vagy fennmaradó rész

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a jelentett adatok elkülönített alaphoz, illeszkedési kiigazítási portfólióhoz vagy fennmaradó részhez kapcsolódnak-e. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió

2 – fennmaradó rész

Z0030

Alap/portfólió száma

Ha Z0020 = 1, akkor az elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió azonosító számát kell feltüntetni. Ezt a számot a csoportfelügyelet alá tartozó vállalkozás adja meg, és a számnak tartósan következetesnek és a többi formanyomtatványban bejelentett alap- vagy portfóliószámmal azonosnak kell lennie.

Ha Z0020 = 2, akkor a „0” számot kell feltüntetni.

C0010

Az összetevő egyedi azonosító száma

Az egyes összetevőknek a vállalkozás modelljét alkotó összetevők egyedi azonosítása céljából a nemzeti felügyeleti hatósággal egyeztetett egyedi azonosító száma. Ezt a számot mindig az egyes tételeknél megadott megfelelő összetevő-leírással kell használni. Ha a részleges belső modell ugyanazt a kockázati modul szerinti bontást teszi lehetővé, mint a standard formula, az összetevőkre a következő számokat kell alkalmazni:

1 – Piaci kockázat

2 – Partner-nemteljesítési kockázat

3 – Életbiztosítási kockázat

4 – Egészségbiztosítási kockázat

5 – Nem-életbiztosítási kockázat

6 – Immateriális javakkal kapcsolatos kockázat

7 – Működési kockázat

8 – Biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége (negatív összeg)

9 – Halasztott adók veszteségelnyelő képessége (negatív összeg)

Ha a standard formula kockázati moduljait nem tudja megadni, a csoportnak az 1–7-től eltérő számot kell hozzárendelnie minden egyes összetevőhöz.

Ezt a számot mindig az egyes tételeknél megadott megfelelő összetevő-leírással kell használni (C0020). Az összetevők számainak tartósan következetesnek kell lenniük.

C0020

Az összetevők leírása

Minden olyan összetevő szöveges ismertetése, amelyet a csoport azonosítani tud. Az összetevőket a részleges belső modell alapján lehetőség szerint össze kell hangolni a standard formula kockázati moduljaival. Minden összetevőt külön sorban kell megadni. A csoportok a különböző jelentési időszakok tekintetében következetesen azonosítják és adják meg az összetevőket, kivéve ha belső modellben a kategóriákat érintő változás történt.

Az összetevőkbe nem beágyazott biztosítástechnikai tartalékok és/vagy halasztott adók veszteségelnyelő képességét külön összetevőként kell megadni.

C0030

A szavatolótőke-szükséglet kiszámítása

A számítási módszertől függetlenül (standard formula vagy részleges belső modell) az egyes összetevők tőkekövetelményének összege, az összetevők számításába beágyazott biztosítástechnikai tartalékok és/vagy halasztott adók veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítások után.

A külön összetevőként megadott, a biztosítástechnikai tartalékok és/vagy halasztott adók veszteségelnyelő képessége összetevők esetében a veszteségelnyelő képesség összege (ezeket az összegeket negatív értékkel kell megadni).

A standard formulával számított összetevők esetében ez a mező a bruttó elvi szavatolótőke-szükségletet tükrözi. A részleges belső modell használatával számított összetevők esetében ez azt az értéket tükrözi, amely figyelembe veszi a számításba beágyazott jövőbeli vezetői intézkedéseket, de a külön összetevőként modellezetteket nem.

Az összeg teljes mértékben figyelembe veszi a diverzifikációs hatásokat a 2009/138/EK irányelv 304. cikkének megfelelően, ahol alkalmazandó.

Amennyiben alkalmazható, ez a mező nem tartalmazza az elkülönített alapok/illeszkedési kiigazítási portfóliók elvi szavatolótőke-szükségletének a vállalkozás szintjén történő összesítése miatti kiigazítás megosztását.

C0050

Az elkülönített alapok/illeszkedési kiigazítási portfóliók miatti kiigazítások megosztása

Az általános megjegyzésekben leírt eljárásnak megfelelően a kiigazítás egyes kockázati modulokhoz rendelt része, amennyiben alkalmazandó.

Az összegnek pozitívnak kell lennie.

C0060

A biztosítástechnikai tartalékok és/vagy halasztott adókra vonatkozó jövőbeli vezetői intézkedések figyelembevétele

Annak megjelölése érdekében, hogy a biztosítástechnikai tartalékok és/vagy halasztott adók veszteségelnyelő képességéhez kapcsolódó jövőbeli vezetői intézkedések a számításba beágyazottak-e, az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek közül kell választani:

1 – Az összetevőbe beágyazott, a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képességéhez kapcsolódó jövőbeli vezetői intézkedések

2 – Az összetevőbe beágyazott, a halasztott adók veszteségelnyelő képességéhez kapcsolódó jövőbeli vezetői intézkedések

3 – Az összetevőbe beágyazott, a biztosítástechnikai tartalékok és halasztott adók veszteségelnyelő képességéhez kapcsolódó jövőbeli vezetői intézkedések

4 – Nincsenek beágyazott jövőbeli vezetői intézkedések

C0070

Modellezett összeg

Ez a mező minden egyes összetevőre vonatkozóan a részleges belső modell szerint számított összeget tükrözi. Ezért a standard formulával számított összeg a C0040 és a C0060 mezőben megadott összegek különbözete.

R0110/C0100

Nem diverzifikált összetevők összesen

Az összes összetevő összege.

R0060/C0100

Diverzifikáció

A C0030 oszlopban megadott összetevők diverzifikációjának teljes összege.

Ez az összeg nem tartalmazza az egyes összetevőkön belüli diverzifikációs hatásokat, amelyeket a C0030 oszlopban megadott értékekbe kell beágyazni.

Ezt az összeget negatív értékként kell megadni.

R0120/C0100

Elkülönített alapok/illeszkedési kiigazítási portfóliók elvi szavatolótőke-szükségletének összesítése miatti kiigazítás

Az elkülönített alapok/illeszkedési kiigazítási portfóliók elvi szavatolótőke-szükségletének összesítése miatt a szavatolótőke-szükségletre vonatkozó számítás torzításának korrekciójára irányuló kiigazítás a kockázati modul szintjén, amennyiben alkalmazandó.

R0160/C0100

A 2003/41/EK irányelv 4. cikkével összhangban működtetett üzletágak tőkekövetelménye

A 2003/41/EK irányelv 17. cikkében rögzített szabályok szerint kiszámított tőkekövetelmény összege a 2003/41/EK irányelv 4. cikkével összhangban működtetett nyugdíj-üzletághoz kapcsolódó elkülönített alapok esetében, amelyekre átmeneti intézkedést alkalmaznak. Ezt az adatot csak az átmeneti időszak során kell megadni.

R0200/C00100

Szavatolótőke-szükséglet a többlettőke-követelmény nélkül

A teljes diverzifikált szavatolótőke-szükséglet összege bármely többlettőke-követelmény előtt.

R0210/C0100

Előírt többlettőke-követelmény

A jelentés vonatkozási időpontjában előírt többlettőke-követelmény összege. Nem tartalmazza az ezen időpont és az adatok felügyeleti hatóságnak való benyújtása között előírt többlettőke-követelményeket, sem az adatok benyújtása után előírtakat.

R0220/C0100

Szavatolótőke-szükséglet konszolidált módszert alkalmazó vállalkozások esetén

A 2009/138/EK irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszert alkalmazó vállalkozásokra vonatkozó szavatolótőke-szükséglet összege.

R0220/C0100

Szavatolótőke-szükséglet

Teljes tőkeszükséglet a többlettőke-követelményekkel együtt.

A szavatolótőke-szükségletre vonatkozó egyéb információk

R0300/C0100

A biztosítástechnikai tartalékok összesített veszteségelnyelő képességének összege / becsült összege

A biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti összesített kiigazítás összege/becsült összege, beleértve az összetevőkbe beágyazott részt és a külön összetevőként megadott részt.

Az összegnek pozitívnak kell lennie.

R0310/C0100

A halasztott adók veszteségelnyelő képességének összege / becsült összege

A halasztott adók veszteségelnyelő képessége miatti összesített kiigazítás összege/becsült összege, beleértve az összetevőkbe beágyazott részt és a külön összetevőként megadott részt.

R0400/C0100

Az időtartam-alapú részvénypiaci kockázati részmodulra vonatkozó tőkekövetelmény

Az időtartam-alapú részvénypiaci kockázati részmodulra vonatkozó tőkekövetelmény összege.

R0410/C0100

A fennmaradó részre vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet teljes összege

A fennmaradó részre vonatkozó elvi szavatolótőke-szükségletek összege, ha a csoport rendelkezik elkülönített alapokkal.

R0420/C0100

Az elkülönített alapokra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet teljes összege

Az összes elkülönített alap elvi szavatolótőke-szükségletének összege, ha a csoport rendelkezik elkülönített alapokkal (a 2003/41/EK irányelv 4. cikkével összhangban működtetett üzletágakhoz kapcsolódókon kívül (átmeneti intézkedés)).

R0430/C0100

Az illeszkedési kiigazítási portfóliókra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet teljes összege

Az összes illeszkedési kiigazítási portfólió elvi szavatolótőke-szükségletének összege.

Ezt az adatot nem kell megadni, ha szavatolótőke-szükségletre vonatkozó számítást az elkülönített alapok vagy illeszkedési kiigazítási portfóliók szintjén megadják.

R0440/C0100

Az elkülönített alapokra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesítése miatti diverzifikációs hatások a 304. cikk szerint

A 2009/138/EK irányelv 304. cikke szerint elkülönített alapok és a fennmaradó rész közötti diverzifikációs hatás miatti kiigazítás összege, ahol alkalmazandó.

Az egyes elkülönített alapok/illeszkedési kiigazítási portfóliók/fennmaradó rész elvi szavatolótőke-szükségletének összege és az R0200/C0100 mezőben megadott szavatolótőke-szükséglet közötti különbséggel egyenlő.

R0450/C0100

Az elkülönített alapok elvi szavatolótőke-szükségletének összesítése miatti kiigazítás kiszámítására használt módszer

Az elkülönített alapok elvi szavatolótőke-szükségletének összesítése miatti kiigazítás kiszámítására használt módszer. Az alábbi lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Teljes újraszámítás

2 – Egyszerűsítés a kockázati részmodul szintjén

3 – Egyszerűsítés a kockázati modul szintjén

4 – Nincs kiigazítás

Amennyiben a csoport nem rendelkezik elkülönített alapokkal (vagy csak a 2009/138/EK irányelv 304. cikke szerinti elkülönített alapokkal rendelkezik) a 4. opciót kell választania.

R0460/C0100

Nettó jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedések

A viszontbiztosítás nélküli jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedésekre vonatkozó, kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok összege.

R0470/C0100

Minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükséglet

A 2009/138/EK irányelv 230. cikkében említett minimális csoportszintű szavatolótőke-szükséglet összege. Ezt a mezőt csak csoportszintű adatszolgáltatás esetén kell kitölteni.

R0500/C0100

Más pénzügyi szektorbeli vállalkozásokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény (nem biztosítási tőkekövetelmények)

Más pénzügyi szektorbeli vállalkozásokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény összege.

Ez a mező csak akkor jelentendő csoportszintű adatszolgáltatás esetén, ha a csoporthoz olyan vállalkozás tartozik, amely nem biztosítási tőkekövetelmények hatálya alá tartozik, mint például a bank, és a vonatkozó követelményeknek megfelelően kiszámított tőkekövetelményt kell feltüntetni.

R0510/C0100

Más pénzügyi szektorbeli vállalkozásokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény (nem biztosítási tőkekövetelmények) – Hitelintézetek, befektetési vállalkozások és pénzügyi vállalkozások, alternatívbefektetésialap-kezelők, ÁÉKBV-kezelő társaságok

Hitelintézetekhez, befektetési vállalkozásokhoz és pénzügyi intézményekhez kapcsolódó tőkekövetelmény összege.

Ez a mező csak akkor jelentendő csoportszintű adatszolgáltatás esetén, ha a csoporthoz olyan vállalkozás tartozik, amely hitelintézet, befektetési vállalkozás, pénzügyi intézmény, alternatívbefektetésialap-kezelő, vagy ÁÉKBV-kezelő társaság, és amely a vonatkozó ágazati szabályoknak megfelelően kiszámított tőkekövetelmény alá tartozik.

R0520/C0100

Más pénzügyi szektorbeli vállalkozásokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény (nem biztosítási tőkekövetelmények) – Foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmények

A foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézményekhez kapcsolódó tőkekövetelmény összege.

Ez a mező csak akkor jelentendő csoportszintű adatszolgáltatás esetén, ha a csoporthoz olyan vállalkozás tartozik, amely foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmény, és amely a vonatkozó ágazati szabályoknak megfelelően kiszámított nem-biztosítási tőkekövetelmény alá tartozik.

R0530/C0100

Más pénzügyi szektorbeli vállalkozásokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény (nem biztosítási tőkekövetelmények) – Pénzügyi tevékenységet végző, nem szabályozott vállalkozásokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény

Pénzügyi tevékenységet végző, nem szabályozott vállalkozásokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény összege. Ez a számadat elvi szavatolótőke-szükségletet jelöl, a vonatkozó ágazati szabályok alkalmazandóságának feltételezésével kiszámítva.

Ez a mező csak akkor jelentendő csoportszintű adatszolgáltatás esetén, ha a csoporthoz olyan vállalkozás tartozik, amely pénzügyi tevékenységet végző nem szabályozott vállalkozás.

R0540/C0100

A nem ellenőrzött részesedésekhez kapcsolódó tőkekövetelmény

A nem leányvállalat kapcsolt biztosítók és viszontbiztosítók és biztosítói holdingtársaságok szavatolótőke-szükséglete arányos részének összege.

Ez a mező csak csoportszintű adatszolgáltatás esetén jelentendő, és a nem leányvállalat jogalanyok esetében a Szolvencia II. szerint kiszámított tőkekövetelménynek felel meg.

R0550/C0100

A reziduális vállalkozásokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 336. cikke (1) bekezdésének d) pontjával összhangban meghatározott összeg.

R0560/C0100

A levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásokhoz kapcsolódó szavatolótőke-szükséglet

A 2009/138/EK irányelv 233. cikkében meghatározott 2. módszert alkalmazó vállalkozásokra vonatkozó szavatolótőke-szükséglet összege a kombinált módszer alkalmazása esetén.

R0570/C0100

Szavatolótőke-szükséglet

Teljes szavatolótőke-szükséglet minden vállalkozásra vonatkozóan a használt módszertől függetlenül.

S.25.03 – Szavatolótőke-szükséglet – teljes belső modellt alkalmazó csoportok esetén

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz a csoportok, elkülönített alapok, illeszkedési kiigazítási portfóliók, valamint a fennmaradó rész nyitó és éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza.

A benyújtandó információkról a nemzeti felügyeleti hatóságok és a csoportok megegyeznek.

Az SR.25.03 táblát minden elkülönített alap, minden illeszkedési kiigazítási portfólió és a fennmaradó rész tekintetében ki kell tölteni, a teljes belső modellt alkalmazó minden csoportra vonatkozóan. Ha azonban egy elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió beágyazott elkülönített alapot/illeszkedési kiigazítási portfóliót tartalmaz, azt különböző alapként kell kezelni. Ezt a táblát a lényeges elkülönített alapoknak/illeszkedési kiigazítási portfólióknak az S.01.03 tábla második táblázatában feltüntetett minden részalapja tekintetében jelenteni kell.

Az SR.25.03 tábla az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 335. cikke (1) bekezdésének a) és c) pontja alapján konszolidált vállalkozások elkülönített alapjai/illeszkedési kiigazítási portfóliói tekintetében csak akkor alkalmazandó, ha az 1. módszert (konszolidált beszámolón alapuló módszer) használják, akár kizárólagosan, akár a 2. módszerrel (levonási és aggregálási módszer) kombinálva.

A csoportszintű adatszolgáltatás esetében a következő specifikus követelményeknek kell teljesülniük:

e)

Az R0470 sorig tartó adatokat akkor kell megadni, ha a 2009/138/EK irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszert használják, akár kizárólagosan, akár a 2009/138/EK irányelv 233. cikkében meghatározott 2. módszerrel kombinálva;

f)

A kombinált módszer alkalmazása esetén az R0470 sorig tartó adatokat csak a csoport azon részére vonatkozóan kell megadni, amelynél a 2009/138/EK irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszert használják a számításhoz.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

Z0020

Elkülönített alap, illeszkedési kiigazítási portfólió vagy fennmaradó rész

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a jelentett adatok elkülönített alaphoz, illeszkedési kiigazítási portfólióhoz vagy fennmaradó részhez kapcsolódnak-e. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió

2 – fennmaradó rész

Z0030

Alap/portfólió száma

Ha Z0020 = 1, akkor az elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió azonosító számát kell feltüntetni. Ezt a számot a csoport adja meg, és a számnak tartósan következetesnek és a többi formanyomtatványban bejelentett alap- vagy portfóliószámmal azonosnak kell lennie.

Ha Z0020 = 2, akkor a „0” számot kell feltüntetni.

C0010

Az összetevő egyedi azonosító száma

A teljes belső modell egyes összetevőinek a vállalkozás modelljét alkotó összetevők egyedi azonosítása céljából a nemzeti felügyeleti hatósággal egyeztetett egyedi azonosító száma. Ezt a számot mindig az egyes tételeknél megadott megfelelő összetevő-leírással kell használni (C0020).

Az összetevők számainak tartósan következetesnek kell lenniük.

C0020

Az összetevők leírása

Minden olyan összetevő szöveges ismertetése, amelyet a vállalkozás azonosítani tud a teljes belső modellen belül. Ezek az összetevők adott esetben nincsenek pontosan összhangban a standard formulához meghatározott kockázatokkal. Minden összetevőt külön sorban kell megadni. A csoportok a különböző jelentési időszakok tekintetében következetesen azonosítják és adják meg az összetevőket, kivéve ha belső modellben a kategóriákat érintő változás történt.

A nem az összetevőkön belül modellezett biztosítástechnikai tartalékok és/vagy halasztott adók veszteségelnyelő képességét külön összetevőként kell megadni.

C0030

A szavatolótőke-szükséglet kiszámítása

Az egyes összetevők nettó tőkekövetelményének összege a biztosítástechnikai tartalékokhoz és/vagy halasztott adókhoz kapcsolódó jövőbeli vezetői intézkedések miatti kiigazítások után, ahol alkalmazandó, nem diverzifikált alapon a teljes belső modellel számítva, amennyiben ezeknek a kiigazításoknak a modellezése az összetevőkön belül történik.

A nem az összetevőkön belül modellezett biztosítástechnikai tartalékok és/vagy halasztott adók veszteségelnyelő képességét negatív értékkel kell megadni.

C0060

A biztosítástechnikai tartalékok és/vagy halasztott adókra vonatkozó jövőbeli vezetői intézkedések figyelembevétele

Annak megjelölése érdekében, hogy a biztosítástechnikai tartalékok és/vagy halasztott adók veszteségelnyelő képességéhez kapcsolódó jövőbeli vezetői intézkedések a számításba beágyazottak-e, az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek közül kell választani:

1 – Az összetevőbe beágyazott, a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képességéhez kapcsolódó jövőbeli vezetői intézkedések

2 – Az összetevőbe beágyazott, a halasztott adók veszteségelnyelő képességéhez kapcsolódó jövőbeli vezetői intézkedések

3 – Az összetevőbe beágyazott, a biztosítástechnikai tartalékok és halasztott adók veszteségelnyelő képességéhez kapcsolódó jövőbeli vezetői intézkedések

4 – Nincsenek beágyazott jövőbeli vezetői intézkedések

R0110/C0100

Nem diverzifikált összetevők összesen

Az összes összetevő összege.

R0060/C0100

Diverzifikáció

A C0030 oszlopban megadott összetevők diverzifikációjának teljes összege a teljes belső modell alkalmazásával számítva.

Ez az összeg nem tartalmazza az egyes összetevőkön belüli diverzifikációs hatásokat, amelyeket a C0030 oszlopban megadott értékekbe kell beágyazni.

Ezt az összeget negatív értékkel kell megadni.

R0160/C0100

A 2003/41/EK irányelv 4. cikkével összhangban működtetett üzletágak tőkekövetelménye

A 2003/41/EK irányelv 17. cikkében rögzített szabályok szerint kiszámított tőkekövetelmény összege a 2003/41/EK irányelv 4. cikkével összhangban működtetett nyugdíj-üzletághoz kapcsolódó elkülönített alapok esetében, amelyekre átmeneti intézkedést alkalmaznak. Ezt az adatot csak az átmeneti időszak során kell megadni.

R0200/C0100

Szavatolótőke-szükséglet a többlettőke-követelmény nélkül

A teljes diverzifikált szavatolótőke-szükséglet összege bármely többlettőke-követelmény előtt.

R0210/C0100

Előírt többlettőke-követelmény

A jelentés vonatkozási időpontjában előírt többlettőke-követelmény összege. Nem tartalmazza az ezen időpont és az adatok felügyeleti hatóságnak való benyújtása között előírt többlettőke-követelményeket, sem az adatok benyújtása után előírtakat.

R0220/C0100

Szavatolótőke-szükséglet

A teljes belső modell alkalmazásával számított teljes szavatolótőke-szükséglet összege.

A szavatolótőke-szükségletre vonatkozó egyéb információk

R0300/C0100

A biztosítástechnikai tartalékok összesített veszteségelnyelő képességének összege / becsült összege

A biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti összesített kiigazítás összege/becsült összege, beleértve az egyes összetevőkbe beágyazott részt és a külön összetevőként megadott részt.

R0310/C0100

A halasztott adók összesített veszteségelnyelő képességének összege / becsült összege

A halasztott adók veszteségelnyelő képessége miatti összesített kiigazítás összege/becsült összege, beleértve az egyes összetevőkbe beágyazott részt és a külön összetevőként megadott részt.

R0410/C0100

A fennmaradó részre vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet teljes összege

A fennmaradó részre vonatkozó elvi szavatolótőke-szükségletek összege, ha a csoport rendelkezik elkülönített alapokkal.

R0420/C0100

Az elkülönített alapokra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet teljes összege

Az összes elkülönített alap elvi szavatolótőke-szükségletének összege, ha a csoport rendelkezik elkülönített alapokkal (a 2003/41/EK irányelv 4. cikkével összhangban működtetett üzletágakhoz kapcsolódókon kívül (átmeneti intézkedés)).

R0430/C0100

Az illeszkedési kiigazítási portfóliókra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet teljes összege

Az összes illeszkedési kiigazítási portfólió elvi szavatolótőke-szükségletének összege.

R0440/C0100

Az elkülönített alapokra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesítése miatti diverzifikációs hatások a 304. cikk szerint

A 2009/138/EK irányelv 304. cikke szerint elkülönített alapok és a fennmaradó rész közötti diverzifikációs hatás miatti kiigazítás összege, ahol alkalmazandó.

R0460/C0100

Nettó jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedések

A viszontbiztosítás nélküli jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedésekre vonatkozó, kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok összege.

R0470/C0100

Minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükséglet

A 2009/138/EK irányelv 230. cikkében említett minimális csoportszintű szavatolótőke-szükséglet összege. Ezt a mezőt csak csoportszintű adatszolgáltatás esetén kell kitölteni.

R0500/C0100

Más pénzügyi szektorbeli vállalkozásokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény (nem biztosítási tőkekövetelmények)

Más pénzügyi szektorbeli vállalkozásokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény összege.

Ez a mező csak akkor jelentendő csoportszintű adatszolgáltatás esetén, ha a csoporthoz olyan vállalkozás tartozik, amely nem biztosítási tőkekövetelmények hatálya alá tartozik, mint például a bank, és a vonatkozó követelményeknek megfelelően kiszámított tőkekövetelményt kell feltüntetni.

R0510/C0100

Más pénzügyi szektorbeli vállalkozásokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény (nem biztosítási tőkekövetelmények) – Hitelintézetek, befektetési vállalkozások és pénzügyi vállalkozások, alternatívbefektetésialap-kezelők, ÁÉKBV-kezelő társaságok

Hitelintézetekhez, befektetési vállalkozásokhoz és pénzügyi intézményekhez kapcsolódó tőkekövetelmény összege.

Ez a mező csak akkor jelentendő csoportszintű adatszolgáltatás esetén, ha a csoporthoz olyan vállalkozás tartozik, amely hitelintézet, befektetési vállalkozás, pénzügyi intézmény, alternatívbefektetésialap-kezelő, vagy ÁÉKBV-kezelő társaság, és amely a vonatkozó ágazati szabályoknak megfelelően kiszámított tőkekövetelmény alá tartozik.

R0520/C0100

Más pénzügyi szektorbeli vállalkozásokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény (nem biztosítási tőkekövetelmények) – Foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmények

A foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézményekhez kapcsolódó tőkekövetelmény összege.

Ez a mező csak akkor jelentendő csoportszintű adatszolgáltatás esetén, ha a csoporthoz olyan vállalkozás tartozik, amely foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmény, és amely a vonatkozó ágazati szabályoknak megfelelően kiszámított nem-biztosítási tőkekövetelmény alá tartozik.

R0530/C0100

Más pénzügyi szektorbeli vállalkozásokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény (nem biztosítási tőkekövetelmények) – Pénzügyi tevékenységet végző, nem szabályozott vállalkozásokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény

Pénzügyi tevékenységet végző, nem szabályozott vállalkozásokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény összege. Ez a számadat elvi szavatolótőke-szükségletet jelöl, a vonatkozó ágazati szabályok alkalmazandóságának feltételezésével kiszámítva.

Ez a mező csak akkor jelentendő csoportszintű adatszolgáltatás esetén, ha a csoporthoz olyan vállalkozás tartozik, amely pénzügyi tevékenységet végző nem szabályozott vállalkozás.

R0540/C0100

A nem ellenőrzött részesedésekhez kapcsolódó tőkekövetelmény

A nem leányvállalat kapcsolt biztosítók és viszontbiztosítók és biztosítói holdingtársaságok szavatolótőke-szükséglete arányos részének összege.

Ez a mező csak csoportszintű adatszolgáltatás esetén jelentendő, és a nem leányvállalat jogalanyok esetében a Szolvencia II. szerint kiszámított tőkekövetelménynek felel meg.

R0550/C0100

A reziduális vállalkozásokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 336. cikke (1) bekezdésének d) pontjával összhangban meghatározott összeg.

S.26.01 – Szavatolótőke-szükséglet – Piaci kockázat

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz a csoportok, elkülönített alapok, illeszkedési kiigazítási portfóliók, valamint a fennmaradó rész éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.

Az SR.26.01 táblát minden elkülönített alap, minden illeszkedési kiigazítási portfólió és a fennmaradó rész tekintetében ki kell tölteni. Ha azonban egy elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió beágyazott elkülönített alapot/illeszkedési kiigazítási portfóliót tartalmaz, azt különböző alapként kell kezelni. Ezt a táblát a lényeges elkülönített alapoknak/illeszkedési kiigazítási portfólióknak az S.01.03 tábla második táblázatában feltüntetett minden részalapja tekintetében be kell küldeni.

Az SR.26.01 tábla az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 335. cikke (1) bekezdésének a), b) és c) pontja alapján konszolidált vállalkozások elkülönített alapjai/illeszkedési kiigazítási portfóliói tekintetében csak akkor alkalmazandó, ha az 1. módszert (konszolidált beszámolón alapuló módszer) használják, akár kizárólagosan, akár a 2. módszerrel (levonási és aggregálási módszer) kombinálva.

A sokk előtti és sokk utáni értékekhez az adott sokkra érzékeny eszközök és kötelezettségek értékeit kell beírni. A kötelezettségeket a lehető legrészletesebb felbontást adó szerződések vagy homogén kockázati csoportok szintjén kell értékelni. Ha az adott szerződés/homogén kockázati csoport egy sokkra érzékeny, akkor a szerződéshez/homogén kockázati csoporthoz tartozó kötelezettségek értékét az adott sokkra érzékeny értékként jelenteni kell.

A csoportszintű adatszolgáltatás esetében a következő specifikus követelményeknek kell teljesülniük:

a)

Ezeket az adatokat akkor kell megadni, ha a 2009/138/EK irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszert használják, akár kizárólagosan, akár a 2009/138/EK irányelv 233. cikkében meghatározott 2. módszerrel kombinálva;

b)

a kombinált módszer alkalmazása esetén az adatokat csak a csoport azon részére vonatkozóan kell megadni, amelynél a 2009/138/EK irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszert használják a számításhoz.

c)

Az adatokat nem kell megadni azon csoportok esetében. amelyeknél kizárólag a 2009/138/EK irányelv 233. cikkében meghatározott 2. módszert használják.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁS

Z0010

112. cikk

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a bejelentett adatokat a 112. cikk (7) bekezdése alapján kérték-e, a szavatolótőke-szükséglet standard formulával számított becslésének a rendelkezésre bocsátásaként. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – a 112. cikk (7) bekezdése szerinti adatszolgáltatás

2 – rendszeres adatszolgáltatás

Z0020

Elkülönített alap, illeszkedési kiigazítási portfólió vagy fennmaradó rész

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a bejelentett adatok elkülönített alaphoz, illeszkedési kiigazítási portfólióhoz vagy fennmaradó részhez kapcsolódnak-e. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió

2 – fennmaradó rész

Z0030

Alap/portfólió száma

Ha Z0020 = 1, akkor az elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió azonosító számát kell feltüntetni. Ezt a számot a csoportfelügyelet alá tartozó vállalkozás adja meg, és a számnak tartósan következetesnek és a többi táblában bejelentett alap- vagy portfóliószámmal azonosnak kell lennie.

Ha Z0020 = 2, akkor a „0” számot kell feltüntetni.

R0010/C0010

Egyszerűsítések – kötvények és hitelek kamatréskockázata

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a csoportfelügyelet alá tartozó vállalkozás alkalmazott-e egyszerűsítést a kötvények és hitelek kamatréskockázatának kiszámításakor. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Egyszerűsítés alkalmazására sor került

2 – Egyszerűsítés alkalmazására nem került sor

Ha R0010/C0010 = 1, akkor R0410 tekintetében csak C0060 és C0080 kitöltendő.

R0020/C0010

Captive vállalkozás által alkalmazott egyszerűsítés – kamatlábkockázat

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a csoportfelügyelet alá tartozó captive vállalkozás alkalmazott-e egyszerűsítést a kamatlábkockázat kiszámításakor. A következő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Egyszerűsítés alkalmazására sor került

2 – Egyszerűsítés alkalmazására nem került sor

Ha R0020/C0010 = 1, akkor R0100–R0120 tekintetében csak C0060 és C0080 kitöltendő.

R0030/C0010

Captive vállalkozás által alkalmazott egyszerűsítés – kötvények és hitelek kamatréskockázata

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a csoportfelügyelet alá tartozó captive vállalkozás alkalmazott-e egyszerűsítést a kötvények és hitelek kamatréskockázatának kiszámításakor. A következő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Egyszerűsítés alkalmazására sor került

2 – Egyszerűsítés alkalmazására nem került sor

R0040/C0010

Captive vállalkozás által alkalmazott egyszerűsítés – piaci kockázatkoncentráció

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a csoportfelügyelet alá tartozó captive vállalkozás alkalmazott-e egyszerűsítést a piaci kockázatkoncentráció kiszámításakor. A következő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Egyszerűsítés alkalmazására sor került

2 – Egyszerűsítés alkalmazására nem került sor

Kamatlábkockázat

R0100/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Kamatlábkockázat

A kamatlábkockázat nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

Ha R0020/C0010=1, akkor a kamatlábkockázat nettó tőkekövetelményének számításakor a csoportfelügyelet alá tartozó captive vállalkozásokra vonatkozó egyszerűsítést alkalmaztak.

R0100/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Kamatlábkockázat

A kamatlábkockázat bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

Ha R0020/C0010=1, akkor a kamatlábkockázat bruttó tőkekövetelményének számításakor a csoportfelügyelet alá tartozó captive vállalkozásokra vonatkozó egyszerűsítést alkalmaztak.

R0110–R0120/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Kamatlábkockázat – Kamatláb-csökkenési/növekedési sokk

A kamatlábcsökkenés/-növekedés kockázatára érzékeny eszközök sokk előtti teljes értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0110–R0120/C0030

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Kamatlábkockázat – Kamatláb-csökkenési/növekedési sokk

A kamatlábcsökkenés/-növekedés kockázatára érzékeny kötelezettségek sokk előtti teljes értéke.

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0110–R0120/C0040

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Kamatlábkockázat – Kamatláb-csökkenési/-növekedési sokk

A kamatláb-csökkenési/emelkedési kockázatra érzékeny eszközök sokk utáni abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0110–R0120/C0050

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Kamatlábkockázat – Kamatláb-csökkenési/-növekedési sokk

A kamatláb-csökkenési/-növekedési kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0110–R0120/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Kamatlábkockázat – Kamatláb-csökkenési/növekedési sokk

A kamatláb-csökkenési/-növekedési kockázat nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

Ha R0020/C0010=1, akkor a kamatláb-csökkenési/-növekedési kockázat nettó tőkekövetelményének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0110–R0120/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Kamatlábkockázat – Kamatláb-csökkenési/-növekedési sokk

A kamatláb-csökkenési/-növekedési kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0110–R0120/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke – Kamatlábkockázat – Kamatláb-csökkenési/növekedési sokk

A kamatláb-csökkenési/-növekedési kockázat bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

Ha R0020/C0010=1, akkor a kamatláb-csökkenési/-növekedési kockázat bruttó tőkekövetelményének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

Részvénypiaci kockázat

R0200/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Részvénypiaci kockázat

A részvénypiaci kockázat nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

R0200/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Részvénypiaci kockázat

A részvénypiaci kockázat bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

R0210/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Részvénypiaci kockázat – 1-es típusú részvénykitettségek

Az 1-es típusú részvénykitettségekkel kapcsolatos részvénypiaci kockázatra érzékeny eszközök kezdeti abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0210/C0030

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Részvénypiaci kockázat – 1-es típusú részvénykitettségek

Az 1-es típusú részvénykitettségekkel kapcsolatos részvénypiaci kockázatra érzékeny kötelezettségek kezdeti abszolút értéke.

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0210/C0040

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Részvénypiaci kockázat – 1-es típusú részvénykitettségek

Az 1-es típusú részvénykitettségekkel kapcsolatos részvénypiaci kockázatra érzékeny eszközök sokk utáni abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0210/C0050

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Részvénypiaci kockázat – 1-es típusú részvénykitettségek

Az 1-es típusú részvénykitettségekkel kapcsolatos részvénypiaci kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0210/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Részvénypiaci kockázat – 1-es típusú részvénykitettségek

Az 1-es típusú részvénykitettségekkel kapcsolatos részvénypiaci kockázat nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

R0210/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Részvénypiaci kockázat – 1-es típusú részvénykitettségek

Az 1-es típusú részvénykitettségekkel kapcsolatos részvénypiaci kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0210/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Részvénypiaci kockázat – 1-es típusú részvénykitettségek

Az 1-es típusú részvénykitettségekkel kapcsolatos részvénypiaci kockázat bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

R0220–R0240/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Részvénypiaci kockázat – 1-es típusú részvénykitettségek

Az 1-es típusú részvénykitettségekkel kapcsolatos részvénypiaci kockázatra érzékeny eszközök kezdeti abszolút értéke (az egyes altípusok vonatkozásában).

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0220–R0240/C0040

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Részvénypiaci kockázat – 1-es típusú részvénykitettségek

Az 1-es típusú részvénykitettségekkel kapcsolatos részvénypiaci kockázatra érzékeny eszközök sokk utáni abszolút értéke (az egyes altípusok vonatkozásában).

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0250/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Részvénypiaci kockázat – 2-es típusú részvénykitettségek

A 2-es típusú részvénykitettségekkel kapcsolatos részvénypiaci kockázatra érzékeny eszközök kezdeti abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0250/C0030

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Részvénypiaci kockázat – 2-es típusú részvénykitettségek

A 2-es típusú részvénykitettségekkel kapcsolatos részvénypiaci kockázatra érzékeny kötelezettségek kezdeti abszolút értéke.

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0250/C0040

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Részvénypiaci kockázat – 2-es típusú részvénykitettségek

A 2-es típusú részvénykitettségekkel kapcsolatos részvénypiaci kockázatra érzékeny eszközök sokk utáni abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0250/C0050

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Részvénypiaci kockázat – 2-es típusú részvénykitettségek

A 2-es típusú részvénykitettségekkel kapcsolatos részvénypiaci kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0250/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Részvénypiaci kockázat – 2-es típusú részvénykitettségek

A 2-es típusú részvénykitettségekkel kapcsolatos részvénypiaci kockázat nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

R0250/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Részvénypiaci kockázat – 2-es típusú részvénykitettségek

A 2-es típusú részvénykitettségekkel kapcsolatos részvénypiaci kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0250/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Részvénypiaci kockázat – 2-es típusú részvénykitettségek

A 2-es típusú részvénykitettségekkel kapcsolatos részvénypiaci kockázat bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

R0260–R0280/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Részvénypiaci kockázat – 2-es típusú részvénykitettségek

A 2-es típusú részvénykitettségekkel kapcsolatos részvénypiaci kockázatra érzékeny eszközök kezdeti abszolút értéke (az egyes altípusok vonatkozásában).

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0260–R0280/C0040

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Részvénypiaci kockázat – 2-es típusú részvénykitettségek

A 2-es típusú részvénykitettségekkel kapcsolatos részvénypiaci kockázatra érzékeny eszközök részvénypiaci sokk utáni abszolút értéke (az egyes altípusok vonatkozásában).

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

Ingatlanpiaci kockázat

R0300/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Ingatlanpiaci kockázat

Az ingatlanpiaci kockázatra érzékeny eszközök abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0300/C0030

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Ingatlanpiaci kockázat

Az ingatlanpiaci kockázatra érzékeny kötelezettségek értéke.

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0300/C0040

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Ingatlanpiaci kockázat

Az ingatlanpiaci kockázatra érzékeny eszközök ingatlanpiaci sokk utáni abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0300/C0050

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Ingatlanpiaci kockázat

Az ingatlanpiaci kockázatra érzékeny kötelezettségek ingatlanpiaci sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0300/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Ingatlanpiaci kockázat

Az ingatlanpiaci kockázat nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

R0300/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Ingatlanpiaci kockázat

Az ingatlanpiaci kockázatra érzékeny kötelezettségek ingatlanpiaci sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0300/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Ingatlanpiaci kockázat

Az ingatlanpiaci kockázat bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

Kamatréskockázat

R0400/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Kamatréskockázat

A kamatréskockázat nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

R0400/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Kamatréskockázat

A kamatréskockázat bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

R0410/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Kamatréskockázat – Kötvények és hitelek

A kötvények és hitelek kamatréskockázatára érzékeny eszközök abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0410/C0030

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Kamatréskockázat – Kötvények és hitelek

A kötvények és hitelek kamatréskockázatára érzékeny kötelezettségek abszolút értéke.

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0410/C0040

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Kamatréskockázat – Kötvények és hitelek

A kötvények és hitelek kamatréskockázatára érzékeny eszközök sokk utáni abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0410/C0050

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Kamatréskockázat – Kötvények és hitelek

A kötvények és hitelek kamatréskockázatára érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0410/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Kamatréskockázat – Kötvények és hitelek

A kötvények és hitelek kamatréskockázatának nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

Ha R0010/C0010=1, akkor a kötvények és hitelek kamatréskockázata nettó szavatolótőke-szükségletének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0410/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Kamatréskockázat – Kötvények és hitelek

A kötvények és hitelek kamatréskockázatára érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0410/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Kamatréskockázat – Kötvények és hitelek

A kötvények és hitelek kamatréskockázatának bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

Ha R0010/C0010=1, akkor a kötvények és hitelek kamatréskockázata bruttó szavatolótőke-szükségletének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0420/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Kamatréskockázat – Hitelderivatívák

A hitelderivatívák kamatréskockázatának nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

R0420/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Kamatréskockázat – Hitelderivatívák

A hitelderivatívák kamatréskockázatának bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

R0430–R0440/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Kamatréskockázat – Hitelderivatívák – Hitelderivatívák hozamráta-csökkenési/-növekedési sokkja

A hitelderivatívák hozamráta-csökkenési/-növekedési sokkjával kapcsolatos kamatréskockázatra érzékeny eszközök abszolút értéke

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0430–R0440/C0030

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Kamatréskockázat – Hitelderivatívák – Hitelderivatívák hozamráta-csökkenési/-növekedési sokkja

A hitelderivatívák hozamráta-csökkenési/-növekedési sokkjával kapcsolatos kamatréskockázatra érzékeny kötelezettségek abszolút értéke

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0430–R0440/C0040

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Kamatréskockázat – Hitelderivatívák – Hitelderivatívák hozamráta-csökkenési/-növekedési sokkja

A hitelderivatívák hozamráta-csökkenési/-növekedési sokkjával kapcsolatos kamatréskockázatra érzékeny eszközök sokk utáni abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0430–R0440/C0050

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Kamatréskockázat – Hitelderivatívák – Hitelderivatívák hozamráta-csökkenési/-növekedési sokkja

A hitelderivatívák hozamráta-csökkenési/-növekedési sokkjával kapcsolatos kamatréskockázatra érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0430–R0440/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Kamatréskockázat – Hitelderivatívák – Hitelderivatívák hozamráta-csökkenési/növekedési sokkja

A hitelderivatívák hozamráta-csökkenési/-növekedési sokkjával kapcsolatos kamatréskockázat nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

R0430–R0440/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Kamatréskockázat – Hitelderivatívák – Hitelderivatívák hozamráta-csökkenési/növekedési sokkja

A hitelderivatívák hozamráta-csökkenési/-növekedési sokkjával kapcsolatos kamatréskockázatra érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0430–R0440/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Kamatréskockázat – Hitelderivatívák – Hitelderivatívák hozamráta-csökkenési/növekedési sokkja

A hitelderivatívák hozamráta-csökkenési/-növekedési sokkjával kapcsolatos kamatréskockázat bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

R0450/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók

Az értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatára érzékeny eszközök abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0450/C0030

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók

Az értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatára érzékeny kötelezettségek abszolút értéke.

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0450/C0040

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók

Az értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatára érzékeny eszközök sokk utáni abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0450/C0050

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók

Az értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatára érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0450/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók

Az értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatának nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

R0450/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók

Az értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatára érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0450/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók

Az értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatának bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

R0460/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók – 1-es típus

Az 1-es típusú értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatára érzékeny eszközök abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0460/C0030

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók – 1-es típus

Az 1-es típusú értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatára érzékeny kötelezettségek abszolút értéke.

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0460/C0040

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók – 1-es típus

Az 1-es típusú értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatára érzékeny eszközök sokk utáni abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0460/C0050

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók – 1-es típus

Az 1-es típusú értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatára érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0460/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók – 1-es típus

Az 1-es típusú értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatának nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

R0460/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók – 1-es típus

Az 1-es típusú értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatára érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0460/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók – 1-es típus

Az 1-es típusú értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatának bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

R0470/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók – 2-es típus

A 2-es típusú értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatára érzékeny eszközök abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0470/C0030

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók – 2-es típus

A 2-es típusú értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatára érzékeny kötelezettségek abszolút értéke.

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0470/C0040

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók – 2-es típus

A 2-es típusú értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatára érzékeny eszközök sokk utáni abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0470/C0050

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók – 2-es típus

A 2-es típusú értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatára érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0470/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók – 2-es típus

A 2-es típusú értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatának nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

R0470/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók – 2-es típus

A 2-es típusú értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatára érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0470/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók – 2-es típus

A 2-es típusú értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatának bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

R0480/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók – Újra-értékpapírosítás

Az újra-értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatára érzékeny eszközök abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0480/C0030

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók – Újra-értékpapírosítás

Az újra-értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatára érzékeny kötelezettségek abszolút értéke.

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0480/C0040

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók – Újra-értékpapírosítás

Az újra-értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatára érzékeny eszközök sokk utáni abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0480/C0050

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók – Újra-értékpapírosítás

Az újra-értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatára érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0480/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók – Újra-értékpapírosítás

Az újra-értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatának nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

R0480/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók – Újra-értékpapírosítás

Az újra-értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatára érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0480/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Kamatréskockázat – Értékpapírosítási pozíciók – Újra-értékpapírosítás

Az újra-értékpapírosítási pozíciók kamatréskockázatának bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

Koncentrációs kockázat

R0500/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Piaci kockázatkoncentrációk

A piaci kockázatkoncentrációra érzékeny eszközök abszolút értéke.

Csoportfelügyelet alá tartozó captive vállalkozások esetében, ha R0040/C0010=1, akkor a piaci kockázatkoncentrációra érzékeny eszközök abszolút értékének számításakor a captive vállalkozások esetében engedélyezett egyszerűsítést alkalmaztak.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0500/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Piaci kockázatkoncentrációk

A piaci kockázatkoncentrációk nettó tőkekövetelménye, összesítve minden egyes, ugyanazon kibocsátóval szemben fennálló kitettségre (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

Csoportfelügyelet alá tartozó captive vállalkozások esetében, ha R0040/C0010=1, akkor a piaci kockázatkoncentrációk nettó tőkekövetelményének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0500/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Piaci kockázatkoncentrációk

A piaci kockázatkoncentrációk bruttó tőkekövetelménye, összesítve minden egyes, ugyanazon kibocsátóval szemben fennálló kitettségre (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

Devizaárfolyam-kockázat

R0600/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Devizaárfolyam-kockázat

A különböző devizák tekintetében az alábbiak összege:

a külföldi pénznem értékében a hazai pénznemhez viszonyítva bekövetkező növekedés kockázatának a tőkeszükséglete (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után);

a külföldi pénznem értékében a hazai pénznemhez viszonyítva bekövetkező csökkenés kockázatának a tőkeszükséglete (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után).

R0600/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Devizaárfolyam-kockázat

A különböző devizák tekintetében az alábbiak összege:

a külföldi pénznem értékében a hazai pénznemhez viszonyítva bekövetkező növekedés kockázatának a tőkeszükséglete (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt);

a külföldi pénznem értékében a hazai pénznemhez viszonyítva bekövetkező csökkenés kockázatának a tőkeszükséglete (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt).

R0610–R0620/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Devizaárfolyam-kockázat – A külföldi pénznem értéknövekedése/-csökkenése

A külföldi pénznem értéknövekedési/-csökkenési kockázatára érzékeny eszközök sokk előtti teljes értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0610–R0620/C0030

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Devizaárfolyam-kockázat – A külföldi pénznem értéknövekedése/-csökkenése

A külföldi pénznem értéknövekedési/-csökkenési kockázatára érzékeny kötelezettségek sokk előtti teljes értéke.

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0610–R0620/C0040

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Devizaárfolyam-kockázat – A külföldi pénznem értéknövekedése/-csökkenése

A külföldi pénznem értéknövekedési/-csökkenési kockázatára érzékeny eszközök sokk utáni abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0610–R0620/C0050

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Devizaárfolyam-kockázat – A külföldi pénznem értéknövekedése/-csökkenése

A külföldi pénznem értéknövekedési/-csökkenési kockázatára érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0610–R0620/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Devizaárfolyam-kockázat – A külföldi pénznem értéknövekedése/-csökkenése

A devizaárfolyam-növekedési/-csökkenési kockázat nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni). R0610 esetében csak a legnagyobb növekedési, R0620 esetében pedig csak a legnagyobb csökkenési sokkal érintett pénznemekről kell adatot szolgáltatni.

R0610–R0620/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Devizaárfolyam-kockázat – A külföldi pénznem értéknövekedése/-csökkenése

A külföldi pénznem értéknövekedési/-csökkenési kockázatára érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0610–R0620/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Devizaárfolyam-kockázat – A külföldi pénznem értéknövekedése/-csökkenése

A devizaárfolyam-növekedési/-csökkenési kockázat bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti). R0610 esetében csak a legnagyobb növekedési, R0620 esetében pedig csak a legnagyobb csökkenési sokkal érintett pénznemekről kell adatot szolgáltatni.

A piaci kockázati modulon belüli diverzifikációs hatás

R0700/C0060

A piaci kockázati modulon belüli nettó diverzifikációs hatás

A piaci kockázati modulon belüli diverzifikációs hatás, amelyet az egyes kockázati részmodulok nettó – vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni – szavatolótőke-szükségletének az összesítése eredményez.

Ha a diverzifikációs hatás csökkenti a tőkeszükségletet, akkor az értéke negatív.

R0700/C0080

A piaci kockázati modulon belüli bruttó diverzifikációs hatás

A piaci kockázati modulon belüli diverzifikációs hatás, amelyet az egyes kockázati részmodulok bruttó – vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti – szavatolótőke-szükségletének az összesítése eredményez.

Ha a diverzifikációs hatás csökkenti a tőkeszükségletet, akkor az értéke negatív.

A piaci kockázat teljes szavatolótőke-szükséglete

R0800/C0060

A piaci kockázat teljes nettó szavatolótőke-szükséglete

Az összes piaci kockázat standard formulával számított teljes nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

R0800/C0080

A piaci kockázat bruttó szavatolótőkéje

Az összes piaci kockázat standard formulával számított teljes bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

S.26.02 – Szavatolótőke-szükséglet – Partner általi nemteljesítési kockázat

Általános megjegyzések

Ez a szakasz a csoportok, elkülönített alapok, illeszkedési kiigazítási portfóliók, valamint a fennmaradó rész éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.

Az SR.26.02 táblát minden elkülönített alap, minden illeszkedési kiigazítási portfólió és a fennmaradó rész tekintetében ki kell tölteni. Ha azonban egy elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió beágyazott elkülönített alapot/illeszkedési kiigazítási portfóliót tartalmaz, azt különböző alapként kell kezelni. Ezt a táblát a lényeges elkülönített alapoknak/illeszkedési kiigazítási portfólióknak az S.01.03 tábla második táblázatában feltüntetett minden részalapja tekintetében be kell küldeni.

Az SR.26.02 tábla az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 335. cikke (1) bekezdésének a), b) és c) pontja alapján konszolidált vállalkozások elkülönített alapjai/illeszkedési kiigazítási portfóliói tekintetében csak akkor alkalmazandó, ha az 1. módszert (konszolidált beszámolón alapuló módszer) használják, akár kizárólagosan, akár a 2. módszerrel (levonási és aggregálási módszer) kombinálva.

A csoportszintű adatszolgáltatás esetében a következő specifikus követelményeknek kell teljesülniük:

a)

Ezeket az adatokat akkor kell megadni, ha a Szolvencia II. irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszert használják, akár kizárólagosan, akár a 2009/138/EK irányelv 233. cikkében meghatározott 2. módszerrel kombinálva;

b)

a kombinált módszer alkalmazása esetén az adatokat csak a csoport azon részére vonatkozóan kell megadni, amelynél a 2009/138/EK irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszert használják a számításhoz.

c)

Az adatokat nem kell megadni azon csoportok esetében. amelyeknél kizárólag a 2009/138/EK irányelv 233. cikkében meghatározott 2. módszert használják.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁS

Z0010

112. cikk

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a bejelentett adatokat a 112. cikk (7) bekezdése alapján kérték-e, a szavatolótőke-szükséglet standard formulával számított becslésének a rendelkezésre bocsátásaként. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – a 112. cikk (7) bekezdése szerinti adatszolgáltatás

2 – rendszeres adatszolgáltatás

Z0020

Elkülönített alap/Illeszkedési kiigazítási portfólió/Fennmaradó rész

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a bejelentett adatok elkülönített alaphoz, illeszkedési kiigazítási portfólióhoz vagy fennmaradó részhez kapcsolódnak-e. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió

2 – fennmaradó rész

Z0030

Alap/portfólió száma

Ha Z0020 = 1, akkor az elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió azonosító számát kell feltüntetni. Ezt a számot a csoportfelügyelet alá tartozó vállalkozás adja meg, és a számnak tartósan következetesnek és a többi táblában bejelentett alap- vagy portfóliószámmal azonosnak kell lennie.

Ha Z0020 = 2, akkor a „0” számot kell feltüntetni.

R0010/C0010

Egyszerűsítések

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a csoportfelügyelet alá tartozó vállalkozás alkalmazott-e egyszerűsítést a partner általi nemteljesítési kockázat kiszámításakor. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Egyszerűsítés alkalmazására sor került

2 – Egyszerűsítés alkalmazására nem került sor

R0100/C0080

1-es típusú kitettségek – Bruttó szavatolótőke-szükséglet

A Szolvencia II. meghatározása szerinti 1-es típusú kitettségekből eredő, partner általi nemteljesítési kockázat bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

R0110–R0200/C0020

Ugyanazon kibocsátóval szemben fennálló kitettség megnevezése

Adja meg a 10 legnagyobb, ugyanazon kibocsátóval szemben fennálló kitettség megnevezését

R0110–R0200/C0030

Ugyanazon kibocsátóval szemben fennálló kitettség kódja

Az intézményazonosító (LEI) segítségével meghatározott azonosító kód, amennyiben rendelkezésre áll.

Ha nem áll rendelkezésre, nem kell adatot szolgáltatni.

R0110–R0200/C0040

Az ugyanazon kibocsátóval szemben fennálló kitettség kódjának típusa

Az „Ugyanazon kibocsátóval szemben fennálló kitettség kódja” alatt megadott kód azonosítása. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – LEI

9 – Nincs

R0110–R0200/C0050

1-es típusú kitettségek – X. ugyanazon kibocsátóval szemben fennálló kitettség – Nemteljesítési veszteség

A 10 legnagyobb, ugyanazon kibocsátóval szemben fennálló kitettség nemteljesítési veszteségének értéke.

R0110–R0200/C0060

1-es típusú kitettségek – X. ugyanazon kibocsátóval szemben fennálló kitettség – Nemteljesítési valószínűség

A 10 legnagyobb, ugyanazon kibocsátóval szemben fennálló kitettség nemteljesítési valószínűsége.

R0300/C0080

2-es típusú kitettségek – Bruttó szavatolótőke-szükséglet

A Szolvencia II. meghatározása szerinti 2-es típusú kitettségekből eredő, partner általi nemteljesítési kockázat bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

R0310/C0050

2-es típusú kitettségek – Több mint 3 hónapja esedékes, közvetítőkkel szembeni követelések – Nemteljesítési veszteség

A több mint 3 hónapja esedékes, közvetítőkkel szembeni követelések miatti, 2-es típusú kitettségekből eredő, partner általi nemteljesítési kockázat nemteljesítési veszteségének értéke.

R0320/C0050

2-es típusú kitettségek – A több mint 3 hónapja esedékes, közvetítőkkel szembeni követelésektől eltérő minden 2-es típusú kitettség – Nemteljesítési veszteség

A több mint 3 hónapja esedékes, közvetítőkkel szembeni követelésektől eltérő minden 2-es típusú kitettségből eredő, partner általi nemteljesítési kockázat nemteljesítési veszteségének értéke.

R0330/C0080

A partner általi nemteljesítési kockázati modulon belüli diverzifikációs hatás – Bruttó szavatolótőke-szükséglet

Az 1-es és a 2-es típusú kitettségek partner általi nemteljesítési kockázatára vonatkozó szavatolótőke-szükséglet összesítésekor engedélyezett bruttó diverzifikációs hatás összege.

R0400/C0070

A partner általi nemteljesítési kockázat teljes nettó szavatolótőke-szükséglete

A partner általi nemteljesítési kockázat teljes nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

R0400/C0080

A partner általi nemteljesítési kockázat teljes bruttó szavatolótőke-szükséglete

A partner általi nemteljesítési kockázat teljes bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

Jelzáloghitelekkel kapcsolatos további részletek

R0500/C0090

2-es típusú jelzáloghitelekből eredő veszteségek

A 2-es típusú kitettségként besorolt jelzáloghitelekből eredő veszteségek teljes összege az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 191. cikke (13) bekezdésének megfelelően.

R0510/C0090

Jelzáloghitelekből eredő veszteségek teljes összege

A jelzáloghitelekből eredő veszteségek teljes összege az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 191. cikke (13) bekezdésének megfelelően.

S.26.03 – Szavatolótőke-szükséglet – Életbiztosítási kockázat

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz a csoportok, elkülönített alapok, illeszkedési kiigazítási portfóliók, valamint a fennmaradó rész éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.

Az SR.26.03 táblát minden elkülönített alap, minden illeszkedési kiigazítási portfólió és a fennmaradó rész tekintetében ki kell tölteni. Ha azonban egy elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió beágyazott elkülönített alapot/illeszkedési kiigazítási portfóliót tartalmaz, azt különböző alapként kell kezelni. Ezt a táblát a lényeges elkülönített alapoknak/illeszkedési kiigazítási portfólióknak az S.01.03 tábla második táblázatában feltüntetett minden részalapja tekintetében be kell küldeni.

Az SR.26.03 tábla az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 335. cikke (1) bekezdésének a), b) és c) pontja alapján konszolidált vállalkozások elkülönített alapjai/illeszkedési kiigazítási portfóliói tekintetében csak akkor alkalmazandó, ha az 1. módszert (konszolidált beszámolón alapuló módszer) használják, akár kizárólagosan, akár a 2. módszerrel (levonási és aggregálási módszer) kombinálva.

Az értékeket nettó módon, viszontbiztosítástól és más kockázatcsökkentési technikáktól megtisztítva kell megadni.

A sokk előtti és sokk utáni értékekhez az adott sokkra érzékeny eszközök és kötelezettségek értékeit kell beírni. A kötelezettségeket a lehető legrészletesebb felbontást adó szerződések vagy homogén kockázati csoportok szintjén kell értékelni. Ha az adott szerződés/homogén kockázati csoport egy sokkra érzékeny, akkor a szerződéshez/homogén kockázati csoporthoz tartozó kötelezettségek értékét az adott sokkra érzékeny értékként jelenteni kell.

A csoportszintű adatszolgáltatás esetében a következő specifikus követelményeknek kell teljesülniük:

a)

Ezeket az adatokat akkor kell megadni, ha a 2009/138/EK irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszert használják, akár kizárólagosan, akár a 2009/138/EK irányelv 233. cikkében meghatározott 2. módszerrel kombinálva;

b)

a kombinált módszer alkalmazása esetén az adatokat csak a csoport azon részére vonatkozóan kell megadni, amelynél a 2009/138/EK irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszert használják a számításhoz.

c)

Az adatokat nem kell megadni azon csoportok esetében. amelyeknél kizárólag a 2009/138/EK irányelv 233. cikkében meghatározott 2. módszert használják.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁS

Z0010

112. cikk

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a bejelentett adatokat a 112. cikk (7) bekezdése alapján kérték-e, a szavatolótőke-szükséglet standard formulával számított becslésének a rendelkezésre bocsátásaként. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – a 112. cikk (7) bekezdése szerinti adatszolgáltatás

2 – rendszeres adatszolgáltatás

Z0020

Elkülönített alap, illeszkedési kiigazítási portfólió vagy fennmaradó rész

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a bejelentett adatok elkülönített alaphoz, illeszkedési kiigazítási portfólióhoz vagy fennmaradó részhez kapcsolódnak-e. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió

2 – fennmaradó rész

Z0030

Alap/portfólió száma

Ha Z0020 = 1, akkor az elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió azonosító számát kell feltüntetni. Ezt a számot a csoportfelügyelet alá tartozó vállalkozás adja meg, és a számnak tartósan következetesnek és a többi táblában bejelentett alap- vagy portfóliószámmal azonosnak kell lennie.

Ha Z0020 = 2, akkor a „0” számot kell feltüntetni.

R0010/C0010

Alkalmazott egyszerűsítések – halandósági kockázat

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a csoportfelügyelet alá tartozó vállalkozás alkalmazott-e egyszerűsítést a halandósági kockázat kiszámításakor. A következő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Egyszerűsítés alkalmazására sor került

2 – Egyszerűsítés alkalmazására nem került sor

Ha R0010/C0010 = 1, akkor R0100 tekintetében csak C0060 és C0080 kitöltendő.

R0020/C0010

Alkalmazott egyszerűsítések – hosszúélet-kockázat

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a csoportfelügyelet alá tartozó vállalkozás alkalmazott-e egyszerűsítést a hosszúélet-kockázat kiszámításakor. A következő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Egyszerűsítés alkalmazására sor került

2 – Egyszerűsítés alkalmazására nem került sor

Ha R0020/C0010 = 1, akkor R0200 tekintetében csak C0060 és C0080 kitöltendő.

R0030/C0010

Alkalmazott egyszerűsítések – rokkantsági-betegségi kockázat

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a csoportfelügyelet alá tartozó vállalkozás alkalmazott-e egyszerűsítést a rokkantsági-betegségi kockázat kiszámításakor. A következő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Egyszerűsítés alkalmazására sor került

2 – Egyszerűsítés alkalmazására nem került sor

Ha R0030/C0010 = 1, akkor R0300 tekintetében csak C0060 és C0080 kitöltendő.

R0040/C0010

Alkalmazott egyszerűsítések – törlési kockázat

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a csoportfelügyelet alá tartozó vállalkozás alkalmazott-e egyszerűsítést a törlési kockázat kiszámításakor. A következő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Egyszerűsítés alkalmazására sor került

2 – Egyszerűsítés alkalmazására nem került sor

Ha R0040/C0010 = 1, akkor R0400–R0420 tekintetében csak C0060 és C0080 kitöltendő.

R0430 minden esetben kitöltendő.

R0050/C0010

Alkalmazott egyszerűsítések – életbiztosítási költségkockázat

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a csoportfelügyelet alá tartozó vállalkozás alkalmazott-e egyszerűsítést az életbiztosítási költségkockázat kiszámításakor. A következő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Egyszerűsítés alkalmazására sor került

2 – Egyszerűsítés alkalmazására nem került sor

Ha R0050/C0010 = 1, akkor R0500 tekintetében csak C0060 és C0080 kitöltendő.

R0060/C0010

Alkalmazott egyszerűsítések – életbiztosítási katasztrófakockázat

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a csoportfelügyelet alá tartozó vállalkozás alkalmazott-e egyszerűsítést az életbiztosítási katasztrófakockázat kiszámításakor. A következő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Egyszerűsítés alkalmazására sor került

2 – Egyszerűsítés alkalmazására nem került sor

Ha R0060/C0010 = 1, akkor R0700 tekintetében csak C0060 és C0080 kitöltendő.

Életbiztosítási kockázat

R0100/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Halandósági kockázat

A halandósági kockázatra érzékeny eszközök sokk előtti abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0100/C0030

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Halandósági kockázat

A halandósági kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk előtti abszolút értéke.

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0100/C0040

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Halandósági kockázat

A halandósági kockázatra érzékeny eszközök sokk (vagyis a halandósági arány tartós megemelkedése) utáni abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0100/C0050

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Halandósági kockázat

A halandósági kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk (vagyis a halandósági arány tartós megemelkedése) utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0100/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Halandósági kockázat

A halandósági kockázat sokk utáni nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

Ha R0010/C0010=1, akkor a halandósági kockázat nettó tőkekövetelményének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0100/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Halandósági kockázat

A halandósági kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk (vagyis a halandósági arány tartós megemelkedése) utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0100/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Halandósági kockázat

A halandósági kockázat bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

Ha R0010/C0010=1, akkor a halandósági kockázat bruttó tőkekövetelményének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0200/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Hosszúélet-kockázat

A hosszúélet-kockázatra érzékeny eszközök sokk előtti abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0200/C0030

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Hosszúélet-kockázat

A hosszúélet-kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk előtti abszolút értéke.

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0200/C0040

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Hosszúélet-kockázat

A hosszúélet-kockázatra érzékeny eszközök sokk (vagyis a halandósági arány tartós csökkenése) utáni abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0200/C0050

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Hosszúélet-kockázat

A hosszúélet-kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk (vagyis a halandósági arány tartós csökkenése) utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0200/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Hosszúélet-kockázat

A hosszúélet-kockázat sokk utáni nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

Ha R0020/C0010=1, akkor a hosszúélet-kockázat nettó tőkekövetelményének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0200/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Hosszúélet-kockázat

A hosszúélet-kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk (vagyis a halandósági arány tartós csökkenése) utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0200/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Hosszúélet-kockázat

A hosszúélet-kockázat bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

Ha R0020/C0010=1, akkor a hosszúélet-kockázat bruttó tőkekövetelményének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0300/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Rokkantsági-betegségi kockázat

A rokkantsági-betegségi kockázatra érzékeny eszközök sokk előtti abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0300/C0030

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Rokkantsági-betegségi kockázat

A rokkantsági-betegségi kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk előtti abszolút értéke.

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0300/C0040

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Rokkantsági-betegségi kockázat

A rokkantsági-betegségi kockázatra érzékeny eszközök sokk utáni abszolút értéke (a sokk a standard formula meghatározása szerint értendő: a rokkantsági-betegségi tapasztalatokat tükröző, a biztosítástechnikai tartalékok számításához felhasznált rokkantsági-betegségi arány megemelkedése a következő 12 hónapban és következő 12 hónapot követő összes hónapban, illetve a biztosítástechnikai tartalékok számításához felhasznált rokkantsági-betegségi gyógyulási arány csökkenése a következő 12 hónapban és az összes azt követő évben).

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0300/C0050

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Rokkantsági-betegségi kockázat

A rokkantsági-betegségi kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) (a sokk a standard formula meghatározása szerint értendő, lásd: R0300/C0040).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0300/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Rokkantsági-betegségi kockázat

A rokkantsági-betegségi kockázat nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

Ha R0030/C0010=1, akkor a rokkantsági-betegségi kockázat nettó tőkekövetelményének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0300/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Rokkantsági-betegségi kockázat

A rokkantsági-betegségi kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) (a sokk a standard formula meghatározása szerint értendő, lásd: R0300/C0040).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0300/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Rokkantsági-betegségi kockázat

A rokkantsági-betegségi kockázat bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

Ha R0030/C0010=1, akkor a rokkantsági-betegségi kockázat bruttó tőkekövetelményének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0400/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Törlési kockázat

A törlési kockázat teljes nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

Ha R0040/C0010=1, akkor a törlési kockázat nettó tőkekövetelményének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0400/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Törlési kockázat

A törlési kockázat teljes bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

Ha R0040/C0010=1, akkor a törlési kockázat bruttó tőkekövetelményének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0410/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Törlési kockázat – A törlési arányok növekedéséből adódó kockázat

A törlési arányok növekedéséből adódó kockázatra érzékeny eszközök sokk előtti abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0410/C0030

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Törlési kockázat – A törlési arányok növekedéséből adódó kockázat

A törlési arányok növekedéséből adódó kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk előtti abszolút értéke.

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0410/C0040

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Törlési kockázat – A törlési arányok növekedéséből adódó kockázat

A törlési arányok növekedéséből adódó kockázatra érzékeny eszközök sokk (vagyis a törlési arányok tartós növekedése) utáni abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0410/C0050

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Törlési kockázat – A törlési arányok növekedéséből adódó kockázat

A törlési arányok növekedéséből adódó kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk (vagyis a törlési arányok tartós növekedése) utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0410/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Törlési kockázat – A törlési arányok növekedéséből adódó kockázat

A törlési arányok tartós növekedéséből adódó kockázat nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

Ha R0040/C0010=1, akkor a törlési arányok tartós növekedéséből adódó kockázat nettó tőkekövetelményének számításakor a törlési arányra vonatkozó egyszerűsítést alkalmaztak.

R0410/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Törlési kockázat – A törlési arányok növekedéséből adódó kockázat

A törlési arányok tartós növekedéséből adódó kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk (vagyis a törlési arányok tartós növekedése) utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0410/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Törlési kockázat – A törlési arányok növekedéséből adódó kockázat

A törlési arányok tartós növekedéséből adódó kockázat bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

Ha R0040/C0010=1, akkor a törlési arányok tartós növekedéséből adódó kockázat bruttó tőkekövetelményének számításakor a törlési arányra vonatkozó egyszerűsítést alkalmaztak.

R0420/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Törlési kockázat – A törlési arányok csökkenéséből adódó kockázat

A törlési arányok tartós csökkenéséből adódó kockázatra érzékeny eszközök sokk előtti abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0420/C0030

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Törlési kockázat – A törlési arányok csökkenéséből adódó kockázat

A törlési arányok tartós csökkenéséből adódó kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk előtti abszolút értéke.

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0420/C0040

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Törlési kockázat – A törlési arányok csökkenéséből adódó kockázat

A törlési arányok tartós csökkenéséből adódó kockázatra érzékeny eszközök sokk (vagyis a törlési arányok tartós csökkenése) utáni abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0420/C0050

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Törlési kockázat – Törlési arányok csökkenéséből adódó kockázat

A törlési arányok tartós csökkenéséből adódó kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk (vagyis a törlési arányok tartós csökkenése) utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0420/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Törlési kockázat – A törlési arányok csökkenéséből adódó kockázat

A törlési arányok tartós csökkenéséből adódó kockázat nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

Ha R0040/C0010=1, akkor a törlési arányok tartós csökkenéséből adódó kockázat nettó tőkekövetelményének számításakor a törlési arányra vonatkozó egyszerűsítést alkalmaztak.

R0420/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Törlési kockázat – Törlési arányok csökkenéséből adódó kockázat

A törlési arányok tartós csökkenéséből adódó kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk (vagyis a törlési arányok tartós csökkenése) utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0420/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Törlési kockázat – A törlési arányok csökkenéséből adódó kockázat

A törlési arányok tartós csökkenéséből adódó kockázat bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

Ha R0040/C0010=1, akkor a törlési arányok tartós csökkenéséből adódó kockázat bruttó tőkekövetelményének számításakor a törlési arányra vonatkozó egyszerűsítést alkalmaztak.

R0430/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Törlési kockázat – Tömeges törlési kockázat

A tömeges törlési kockázatra érzékeny eszközök sokk előtti abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0430/C0030

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Törlési kockázat – Tömeges törlési kockázat

A tömeges törlési kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk előtti abszolút értéke.

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0430/C0040

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Törlési kockázat – Tömeges törlési kockázat

A tömeges törlési kockázatra érzékeny eszközök sokk utáni abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0430/C0050

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Törlési kockázat – Tömeges törlési kockázat

A tömeges törlési kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0430/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Törlési kockázat – Tömeges törlési kockázat

A tömeges törlési kockázat nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

R0430/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Törlési kockázat – Tömeges törlési kockázat

A tömeges törlési kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0430/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Törlési kockázat – Tömeges törlési kockázat

A tömeges törlési kockázat sokk utáni bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

R0500/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Életbiztosítási költségkockázat

Az életbiztosítási költségkockázatra érzékeny eszközök sokk előtti abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0500/C0030

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Életbiztosítási költségkockázat

Az életbiztosítási költségkockázatra érzékeny kötelezettségek sokk előtti abszolút értéke.

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0500/C0040

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Életbiztosítási költségkockázat

Az életbiztosítási költségkockázatra érzékeny eszközök sokk utáni abszolút értéke (a sokk a standard formula meghatározása szerint értendő: a biztosítástechnikai tartalékok számításakor figyelembe vett költségek 10 %-os megemelkedése, illetve a biztosítástechnikai tartalékok számításához felhasznált, költségekre vonatkozó (százalékban kifejezett) inflációs ráta 1 százalékpontos megemelkedése).

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0500/C0050

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Életbiztosítási költségkockázat

Az életbiztosítási költségkockázatra érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) (a sokk a standard formula meghatározása szerint értendő, lásd: R0500/C0040).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0500/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Életbiztosítási költségkockázat

Az életbiztosítási költségkockázat nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

Ha R0050/C0010=1, akkor az életbiztosítási költségkockázat nettó tőkekövetelményének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0500/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Életbiztosítási költségkockázat

Az életbiztosítási költségkockázatra érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) (a sokk a standard formula meghatározása szerint értendő, lásd: R0500/C0040).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0500/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Életbiztosítási költségkockázat

Az életbiztosítási költségkockázat bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

Ha R0050/C0010=1, akkor az életbiztosítási költségkockázat bruttó tőkekövetelményének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0600/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Felülvizsgálati kockázat

A felülvizsgálati kockázatra érzékeny eszközök sokk előtti abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0600/C0030

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Felülvizsgálati kockázat

A felülvizsgálati kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk előtti abszolút értéke.

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0600/C0040

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Felülvizsgálati kockázat

A felülvizsgálati kockázatra érzékeny eszközök sokk utáni abszolút értéke (a sokk a standard formula meghatározása szerint értendő: a biztosítástechnikai tartalékok számításakor figyelembe vett járadékok összegének %-os növekedése).

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0600/C0050

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Felülvizsgálati kockázat

A felülvizsgálati kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) (a sokk a standard formula meghatározása szerint értendő, lásd: R0600/C0040).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0600/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Felülvizsgálati kockázat

A felülvizsgálati kockázat nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

R0600/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Felülvizsgálati kockázat

A felülvizsgálati kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) (a sokk a standard formula meghatározása szerint értendő, lásd: R0600/C0040).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0600/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Felülvizsgálati kockázat

A felülvizsgálati kockázat bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

R0700/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Életbiztosítási katasztrófakockázat

Az életbiztosítási katasztrófakockázatra érzékeny eszközök sokk előtti abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0700/C0030

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Életbiztosítási katasztrófakockázat

Az életbiztosítási katasztrófakockázatra érzékeny kötelezettségek sokk előtti abszolút értéke.

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0700/C0040

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Életbiztosítási katasztrófakockázat

Az életbiztosítási katasztrófakockázatra érzékeny eszközök sokk utáni abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0700/C0050

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Életbiztosítási katasztrófakockázat

Az életbiztosítási katasztrófakockázatra érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0700/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Életbiztosítási katasztrófakockázat

Az életbiztosítási katasztrófakockázat nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

Ha R0060/C0010=1, akkor az életbiztosítási katasztrófakockázat nettó tőkekövetelményének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0700/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Életbiztosítási katasztrófakockázat

Az életbiztosítási katasztrófakockázatra érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0700/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Életbiztosítási katasztrófakockázat

Az életbiztosítási katasztrófakockázat bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

Ha R0060/C0010=1, akkor az életbiztosítási katasztrófakockázat bruttó tőkekövetelményének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0800/C0060

Az életbiztosítási kockázati modulon belüli nettó diverzifikációs hatás

Az életbiztosítási kockázati modulon belüli diverzifikációs hatás, amelyet az egyes kockázati részmodulok nettó – vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni – szavatolótőke-szükségletének az összesítése eredményez.

Ha a diverzifikációs hatás csökkenti a tőkeszükségletet, akkor negatív értéket kell megadni.

R0800/C0080

Az életbiztosítási kockázati modulon belüli bruttó diverzifikációs hatás

Az életbiztosítási kockázati modulon belüli diverzifikációs hatás, amelyet az egyes kockázati részmodulok bruttó – vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti – szavatolótőke-szükségletének az összesítése eredményez.

Ha a diverzifikációs hatás csökkenti a tőkeszükségletet, akkor negatív értéket kell megadni.

R0900/C0060

Az életbiztosítási kockázat teljes nettó szavatolótőke-szükséglete

Az életbiztosítási kockázat teljes nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

R0900/C0080

Az életbiztosítási kockázat teljes bruttó szavatolótőke-szükséglete

Az életbiztosítási kockázat teljes bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

Felülvizsgálati kockázattal kapcsolatos további részletek

R1000/C0090

A felülvizsgálati kockázat csoportspecifikus paramétere (USP)

A felülvizsgálati kockázattal kapcsolatban a csoport által kiszámított és a felügyeleti hatóság által jóváhagyott csoportspecifikus paraméter (USP).

Ha a csoport nem alkalmaz csoportspecifikus paramétert, nem kell adatot szolgáltatni.

S.26.04 – Szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási kockázat

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz a csoportok, elkülönített alapok, illeszkedési kiigazítási portfóliók, valamint a fennmaradó rész éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.

Az SR.26.04 táblát minden elkülönített alap, minden illeszkedési kiigazítási portfólió és a fennmaradó rész tekintetében ki kell tölteni. Ha azonban egy elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió beágyazott elkülönített alapot/illeszkedési kiigazítási portfóliót tartalmaz, azt különböző alapként kell kezelni. Ezt a táblát a lényeges elkülönített alapoknak/illeszkedési kiigazítási portfólióknak az S.01.03 tábla második táblázatában feltüntetett minden részalapja tekintetében be kell küldeni.

Az SR.26.04 tábla az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 335. cikke (1) bekezdésének a), b) és c) pontja alapján konszolidált vállalkozások elkülönített alapjai/illeszkedési kiigazítási portfóliói tekintetében csak akkor alkalmazandó, ha az 1. módszert (konszolidált beszámolón alapuló módszer) használják, akár kizárólagosan, akár a 2. módszerrel (levonási és aggregálási módszer) kombinálva.

Az értékeket nettó módon, viszontbiztosítástól és más kockázatcsökkentési technikáktól megtisztítva kell megadni.

A sokk előtti és sokk utáni értékekhez az adott sokkra érzékeny eszközök és kötelezettségek értékeit kell beírni. A kötelezettségeket a lehető legrészletesebb felbontást adó szerződések vagy homogén kockázati csoportok szintjén kell értékelni. Ha az adott szerződés/homogén kockázati csoport egy sokkra érzékeny, akkor a szerződéshez/homogén kockázati csoporthoz tartozó kötelezettségek értékét az adott sokkra érzékeny értékként jelenteni kell.

A csoportszintű adatszolgáltatás esetében a következő specifikus követelményeknek kell teljesülniük:

a)

Ezeket az adatokat akkor kell megadni, ha a 2009/138/EK irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszert használják, akár kizárólagosan, akár a 2009/138/EK irányelv 233. cikkében meghatározott 2. módszerrel kombinálva;

b)

a kombinált módszer alkalmazása esetén az adatokat csak a csoport azon részére vonatkozóan kell megadni, amelynél a 2009/138/EK irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszert használják a számításhoz.

c)

Az adatokat nem kell megadni azon csoportok esetében. amelyeknél kizárólag a 2009/138/EK irányelv 233. cikkében meghatározott 2. módszert használják.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁS

Z0010

112. cikk

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a bejelentett adatokat a 112. cikk (7) bekezdése alapján kérték-e, a szavatolótőke-szükséglet standard formulával számított becslésének a rendelkezésre bocsátásaként. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – a 112. cikk (7) bekezdése szerinti adatszolgáltatás

2 – rendszeres adatszolgáltatás

Z0020

Elkülönített alap, illeszkedési kiigazítási portfólió vagy fennmaradó rész

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a bejelentett adatok elkülönített alaphoz, illeszkedési kiigazítási portfólióhoz vagy fennmaradó részhez kapcsolódnak-e. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió

2 – fennmaradó rész

Z0030

Alap/portfólió száma

Ha Z0020 = 1, akkor az elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió azonosító számát kell feltüntetni. Ezt a számot a csoportfelügyelet alá tartozó vállalkozás adja meg, és a számnak tartósan következetesnek és a többi táblában bejelentett alap- vagy portfóliószámmal azonosnak kell lennie.

Ha Z0020 = 2, akkor a „0” számot kell feltüntetni.

R0010/C0010

Alkalmazott egyszerűsítések – egészségbiztosítási halandósági kockázat

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a csoportfelügyelet alá tartozó vállalkozás alkalmazott-e egyszerűsítést az egészségbiztosítási halandósági kockázat kiszámításakor. A következő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Egyszerűsítés alkalmazására sor került

2 – Egyszerűsítés alkalmazására nem került sor

Ha R0010/C0010 = 1, akkor R0100 tekintetében csak C0060 és C0080 kitöltendő.

R0020/C0010

Alkalmazott egyszerűsítések – egészségbiztosítási hosszúélet-kockázat

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a csoportfelügyelet alá tartozó vállalkozás alkalmazott-e egyszerűsítést az egészségbiztosítási hosszúélet-kockázat kiszámításakor. A következő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Egyszerűsítés alkalmazására sor került

2 – Egyszerűsítés alkalmazására nem került sor

Ha R0020/C0010 = 1, akkor R0200 tekintetében csak C0060 és C0080 kitöltendő.

R0030/C0010

Alkalmazott egyszerűsítések – egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi gyógyászati költségkockázat

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a csoportfelügyelet alá tartozó vállalkozás alkalmazott-e egyszerűsítést az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi gyógyászati költségkockázat kiszámításakor. A következő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Egyszerűsítés alkalmazására sor került

2 – Egyszerűsítés alkalmazására nem került sor

Ha R0030/C0010 = 1, akkor csak C0060/R0310 és C0080/R0310 nem töltendő ki.

R0040/C0010

Alkalmazott egyszerűsítések – egészségbiztosítási jövedelembiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a csoportfelügyelet alá tartozó vállalkozás alkalmazott-e egyszerűsítést az egészségbiztosítási jövedelembiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat kiszámításakor. A következő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Egyszerűsítés alkalmazására sor került

2 – Egyszerűsítés alkalmazására nem került sor

Ha R0040/C0010 = 1, akkor R0340 tekintetében csak C0060 és C0080 kitöltendő.

R0050/C0010

Alkalmazott egyszerűsítések – SLT egészségbiztosítási törlési kockázat

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a csoportfelügyelet alá tartozó vállalkozás alkalmazott-e egyszerűsítést az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. címe V. fejezetének 4. szakaszában említett NSLT törlési kockázat kiszámításakor. A következő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Egyszerűsítés alkalmazására sor került

2 – Egyszerűsítés alkalmazására nem került sor

Ha R0050/C0010 = 1, akkor R0400–R0420 tekintetében csak C0060 és C0080 kitöltendő.

R0430 minden esetben kitöltendő.

R0060/C0010

Alkalmazott egyszerűsítések – egészségbiztosítási költségkockázat

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a csoportfelügyelet alá tartozó vállalkozás alkalmazott-e egyszerűsítést az egészségbiztosítási költségkockázat kiszámításakor. A következő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Egyszerűsítés alkalmazására sor került

2 – Egyszerűsítés alkalmazására nem került sor

Ha R0060/C0010 = 1, akkor R0500 tekintetében csak C0060 és C0080 kitöltendő.

SLT egészségbiztosítási kockázat

R0100/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Egészségbiztosítási halandósági kockázat

Az egészségbiztosítási halandósági kockázatra érzékeny eszközök sokk előtti abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0100/C0030

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Egészségbiztosítási halandósági kockázat

Az egészségbiztosítási halandósági kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk előtti abszolút értéke.

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0100/C0040

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Egészségbiztosítási halandósági kockázat

Az egészségbiztosítási halandósági kockázatra érzékeny eszközök sokk (vagyis a halandósági arány tartós megemelkedése) utáni abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0100/C0050

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Egészségbiztosítási halandósági kockázat

Az egészségbiztosítási halandósági kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk (vagyis a halandósági arány tartós megemelkedése) utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0100/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási halandósági kockázat

Az egészségbiztosítási halandósági kockázat nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

Ha R0010/C0010=1, akkor az egészségbiztosítási halandósági kockázat nettó tőkekövetelményének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0100/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Egészségbiztosítási halandósági kockázat

Az egészségbiztosítási halandósági kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk (vagyis a halandósági arány tartós megemelkedése) utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0100/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási halandósági kockázat

Az egészségbiztosítási halandósági kockázat bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

Ha R0010/C0010=1, akkor az egészségbiztosítási halandósági kockázat bruttó tőkekövetelményének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0200/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Egészségbiztosítási hosszúélet-kockázat

Az egészségbiztosítási hosszúélet-kockázatra érzékeny eszközök sokk előtti abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0200/C0030

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Egészségbiztosítási hosszúélet-kockázat

Az egészségbiztosítási hosszúélet-kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk előtti abszolút értéke.

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0200/C0040

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Egészségbiztosítási hosszúélet-kockázat

Az egészségbiztosítási hosszúélet-kockázatra érzékeny eszközök sokk (vagyis a halandósági arány tartós csökkenése) utáni abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0200/C0050

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Egészségbiztosítási hosszúélet-kockázat

Az egészségbiztosítási hosszúélet-kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk (vagyis a halandósági arány tartós csökkenése) utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0200/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási hosszúélet-kockázat

Az egészségbiztosítási hosszúélet-kockázat nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

Ha R0020/C0010=1, akkor az egészségbiztosítási hosszúélet-kockázat nettó tőkekövetelményének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0200/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Egészségbiztosítási hosszúélet-kockázat

Az egészségbiztosítási hosszúélet-kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk (vagyis a halandósági arány tartós csökkenése) utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0200/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási hosszúélet-kockázat

Az egészségbiztosítási hosszúélet-kockázat bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

Ha R0020/C0010=1, akkor az egészségbiztosítási hosszúélet-kockázat bruttó tőkekövetelményének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0300/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat

Az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

R0300/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat

Az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

R0310/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat – Gyógyászati költségkockázat

Az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat gyógyászati költségkockázati részének nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

Ha R0030/C0010=1, akkor az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat gyógyászati költségkockázati része nettó tőkekövetelményének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0310/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat – Gyógyászati költségkockázat

Az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat gyógyászati költségkockázati részének bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

Ha R0030/C0010=1, akkor az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat gyógyászati költségkockázati része bruttó tőkekövetelményének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0320/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat – Gyógyászati költségkockázat – Gyógyászati kiadások megemelkedése

Az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat gyógyászati kiadások megemelkedése miatti gyógyászati költségkockázati részére érzékeny eszközök sokk előtti abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

Ha R0030/C0010=1, akkor ez a sor nem kitöltendő.

R0320/C0030

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat – Gyógyászati költségkockázat – Gyógyászati kiadások megemelkedése

Az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat gyógyászati kiadások megemelkedése miatti gyógyászati költségkockázati részére érzékeny kötelezettségek sokk előtti abszolút értéke.

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

Ha R0030/C0010=1, akkor ez a sor nem kitöltendő.

R0320/C0040

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi gyógyászati költségkockázat – Gyógyászati kiadások megemelkedése

Az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat gyógyászati kiadások megemelkedése miatti gyógyászati költségkockázati részére érzékeny eszközök sokk utáni abszolút értéke (a sokk a standard formula meghatározása szerint értendő).

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

Ha R0030/C0010=1, akkor ez a sor nem kitöltendő.

R0320/C0050

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat – Gyógyászati költségkockázat – Gyógyászati kiadások megemelkedése

Az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat gyógyászati kiadások megemelkedése miatti gyógyászati költségkockázati részére érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) (a sokk a standard formula meghatározása szerint értendő).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

Ha R0030/C0010=1, akkor ez a sor nem kitöltendő.

R0320/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat – Gyógyászati költségkockázat – Gyógyászati kiadások megemelkedése

Az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat gyógyászati kiadások megemelkedése miatti gyógyászati költségkockázati részének nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni). Ha R0030/C0010=1, akkor ez a sor nem kitöltendő.

R0320/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi gyógyászati költségkockázat – Gyógyászati kiadások megemelkedése

Az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat gyógyászati kiadások megemelkedése miatti gyógyászati költségkockázati részére érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) (a sokk a standard formula meghatározása szerint értendő).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

Ha R0030/C0010=1, akkor ez a sor nem kitöltendő.

R0320/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat – Gyógyászati költségkockázat – Gyógyászati kiadások megemelkedése

Az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat gyógyászati kiadások megemelkedése miatti gyógyászati költségkockázati részének bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

Ha R0030/C0010=1, akkor ez a sor nem kitöltendő.

R0330/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat – Gyógyászati költségkockázat – Gyógyászati kiadások csökkenése

Az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat gyógyászati kiadások csökkenése miatti gyógyászati költségkockázati részére érzékeny eszközök sokk előtti abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

Ha R0030/C0010=1, akkor ez a sor nem kitöltendő.

R0330/C0030

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat – Gyógyászati költségkockázat – Gyógyászati kiadások csökkenése

Az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat gyógyászati kiadások csökkenése miatti gyógyászati költségkockázati részére érzékeny kötelezettségek sokk előtti abszolút értéke.

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

Ha R0030/C0010=1, akkor ez a sor nem kitöltendő.

R0330/C0040

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi gyógyászati költségkockázat – Gyógyászati kiadások csökkenése

Az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat gyógyászati kiadások csökkenése miatti gyógyászati költségkockázati részére érzékeny eszközök sokk utáni abszolút értéke (a sokk a standard formula meghatározása szerint értendő).

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

Ha R0030/C0010=1, akkor ez a sor nem kitöltendő.

R0330/C0050

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat – Gyógyászati költségkockázat – Gyógyászati kiadások csökkenése

Az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat gyógyászati kiadások csökkenése miatti gyógyászati költségkockázati részére érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) (a sokk a standard formula meghatározása szerint értendő).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

Ha R0030/C0010=1, akkor ez a sor nem kitöltendő.

R0330/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat – Gyógyászati költségkockázat – Gyógyászati kiadások csökkenése

Az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat gyógyászati kiadások csökkenése miatti gyógyászati költségkockázati részének nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

Ha R0030/C0010=1, akkor ez a sor nem kitöltendő.

R0330/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi gyógyászati költségkockázat – Gyógyászati kiadások csökkenése

Az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat gyógyászati kiadások csökkenése miatti gyógyászati költségkockázati részére érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) (a sokk a standard formula meghatározása szerint értendő).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

Ha R0030/C0010=1, akkor ez a sor nem kitöltendő.

R0330/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat – Gyógyászati költségkockázat – Gyógyászati kiadások megemelkedése

Az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat gyógyászati kiadások csökkenése miatti gyógyászati költségkockázati részének bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

Ha R0030/C0010=1, akkor ez a sor nem kitöltendő.

R0340/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Rokkantsági-betegségi kockázat – Jövedelembiztosítás

Az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat jövedelembiztosítási részére érzékeny eszközök sokk előtti abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0340/C0030

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Rokkantsági-betegségi kockázat – Jövedelembiztosítás

Az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat jövedelembiztosítási részére érzékeny kötelezettségek sokk előtti abszolút értéke.

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0340/C0040

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat – Jövedelembiztosítás

Az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat jövedelembiztosítási részére érzékeny eszközök sokk utáni abszolút értéke (a sokk a standard formula meghatározása szerint értendő).

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0340/C0050

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat – Jövedelembiztosítás

Az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat jövedelembiztosítási részére érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) (a sokk a standard formula meghatározása szerint értendő).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0340/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat – Jövedelembiztosítás

Az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat jövedelembiztosítási részének nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

Ha R0040/C0010=1, akkor az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat jövedelembiztosítási része nettó tőkekövetelményének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0340/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat – Jövedelembiztosítás

Az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat jövedelembiztosítási részére érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) (a sokk a standard formula meghatározása szerint értendő).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0340/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat – Jövedelembiztosítás

Az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat jövedelembiztosítási részének bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

Ha R0040/C0010=1, akkor az egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat jövedelembiztosítási része bruttó tőkekövetelményének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0400/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – SLT egészségbiztosítási törlési kockázat

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. címe V. fejezetének 4. szakaszában említett SLT egészségbiztosítási törlési kockázat teljes nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

R0400/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – SLT egészségbiztosítási törlési kockázat

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. címe V. fejezetének 4. szakaszában említett SLT egészségbiztosítási törlési kockázat teljes bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

R0410/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – SLT egészségbiztosítási törlési kockázat – A törlési arányok növekedéséből adódó kockázat

A törlési arányok növekedéséből adódó kockázatra érzékeny eszközök sokk előtti abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0410/C0030

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – SLT egészségbiztosítási törlési kockázat – A törlési arányok növekedéséből adódó kockázat

A törlési arányok növekedéséből adódó kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk előtti abszolút értéke.

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0410/C0040

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – SLT egészségbiztosítási törlési kockázat – A törlési arányok növekedéséből adódó kockázat

A törlési arányok növekedéséből adódó kockázatra érzékeny eszközök sokk (vagyis a törlési arányok tartós növekedése) utáni abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0410/C0050

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – SLT egészségbiztosítási törlési kockázat – A törlési arányok növekedéséből adódó kockázat

A törlési arányok növekedéséből adódó kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk (vagyis a törlési arányok tartós növekedése) utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0410/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – SLT egészségbiztosítási törlési kockázat – A törlési arányok növekedéséből adódó kockázat

A törlési arányok tartós növekedéséből adódó kockázat nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

Ha R0050/C0010=1, akkor az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. címe V. fejezetének 4. szakaszában említett SLT egészségbiztosítási törlési arányok tartós növekedéséből adódó kockázat nettó tőkekövetelményének számításakor az SLT egészségbiztosítási törlési arányra vonatkozó egyszerűsítést alkalmaztak.

R0410/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – SLT egészségbiztosítási törlési kockázat – A törlési arányok növekedéséből adódó kockázat

A törlési arányok tartós növekedéséből adódó kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk (vagyis a törlési arányok tartós növekedése) utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0410/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – SLT egészségbiztosítási törlési kockázat – A törlési arányok növekedéséből adódó kockázat

A törlési arányok tartós növekedéséből adódó kockázat bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

Ha R0050/C0010=1, akkor a törlési arányok tartós növekedéséből adódó kockázat bruttó tőkekövetelményének számításakor az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. címe V. fejezetének 4. szakaszában említett SLT egészségbiztosítási törlési arányra vonatkozó egyszerűsítést alkalmaztak.

R0420/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – SLT egészségbiztosítási törlési kockázat – A törlési arányok csökkenéséből adódó kockázat

A törlési arányok tartós csökkenéséből adódó kockázatra érzékeny eszközök sokk előtti abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0420/C0030

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – SLT egészségbiztosítási törlési kockázat – A törlési arányok csökkenéséből adódó kockázat

A törlési arányok tartós csökkenéséből adódó kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk előtti abszolút értéke.

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0420/C0040

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – SLT egészségbiztosítási törlési kockázat – A törlési arányok csökkenéséből adódó kockázat

A törlési arányok tartós csökkenéséből adódó kockázatra érzékeny eszközök sokk (vagyis a törlési arányok tartós csökkenése) utáni abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0420/C0050

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – SLT egészségbiztosítási törlési kockázat – A törlési arányok csökkenéséből adódó kockázat

A törlési arányok tartós csökkenéséből adódó kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk (vagyis a törlési arányok tartós csökkenése) utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0420/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – SLT egészségbiztosítási törlési kockázat – A törlési arányok csökkenéséből adódó kockázat

A törlési arányok tartós csökkenéséből adódó kockázat nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

Ha R0050/C0010=1, akkor az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. címe V. fejezetének 4. szakaszában említett SLT egészségbiztosítási törlési arányok tartós csökkenéséből adódó kockázat nettó tőkekövetelményének számításakor az SLT egészségbiztosítási törlési arányra vonatkozó egyszerűsítést alkalmaztak.

R0420/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – SLT egészségbiztosítási törlési kockázat – A törlési arányok csökkenéséből adódó kockázat

A törlési arányok tartós csökkenéséből adódó kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk (vagyis a törlési arányok tartós csökkenése) utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0420/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – SLT egészségbiztosítási törlési kockázat – A törlési arányok csökkenéséből adódó kockázat

A törlési arányok tartós csökkenéséből adódó kockázat bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

Ha R0050/C0010=1, akkor az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. címe V. fejezetének 4. szakaszában említett SLT egészségbiztosítási törlési arányok tartós csökkenéséből adódó kockázat bruttó tőkekövetelményének számításakor az SLT egészségbiztosítási törlési arányra vonatkozó egyszerűsítést alkalmaztak.

R0430/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – SLT egészségbiztosítási törlési kockázat – Tömeges törlési kockázat

A tömeges törlési kockázatra érzékeny eszközök sokk előtti abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0430/C0030

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – SLT egészségbiztosítási törlési kockázat – Tömeges törlési kockázat

A tömeges törlési kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk előtti abszolút értéke.

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0430/C0040

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – SLT egészségbiztosítási törlési kockázat – Tömeges törlési kockázat

A tömeges törlési kockázatra érzékeny eszközök sokk utáni abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0430/C0050

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – SLT egészségbiztosítási törlési kockázat – Tömeges törlési kockázat

A tömeges törlési kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0430/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – SLT egészségbiztosítási törlési kockázat – Tömeges törlési kockázat

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. címe V. fejezetének 4. szakaszában említett SLT egészségbiztosítási törlési kockázat tömeges törlési kockázati részének nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

R0430/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – SLT egészségbiztosítási törlési kockázat – Tömeges törlési kockázat

A tömeges törlési kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0430/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – SLT egészségbiztosítási törlési kockázat – Tömeges törlési kockázat

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. címe V. fejezetének 4. szakaszában említett SLT egészségbiztosítási törlési kockázat tömeges törlési kockázati részének bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

R0500/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Egészségbiztosítási költségkockázat

A költségkockázatra érzékeny eszközök sokk előtti abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0500/C0030

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Egészségbiztosítási költségkockázat

A költségkockázatra érzékeny kötelezettségek sokk előtti abszolút értéke.

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0500/C0040

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Egészségbiztosítási költségkockázat

Az egészségbiztosítási költségkockázatra érzékeny eszközök sokk utáni abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0500/C0050

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Egészségbiztosítási költségkockázat

Az egészségbiztosítási költségkockázatra érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0500/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási költségkockázat

Az egészségbiztosítási költségkockázat nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

Ha R0060/C0010=1, akkor az egészségbiztosítási költségkockázat nettó tőkekövetelményének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0500/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Egészségbiztosítási költségkockázat

Az egészségbiztosítási költségkockázatra érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0500/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási költségkockázat

Az egészségbiztosítási költségkockázat bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

Ha R0060/C0010=1, akkor az egészségbiztosítási költségkockázat bruttó tőkekövetelményének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0600/C0020

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Egészségbiztosítási felülvizsgálati kockázat

Az egészségbiztosítási felülvizsgálati kockázatra érzékeny eszközök sokk előtti abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0600/C0030

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Egészségbiztosítási felülvizsgálati kockázat

Az egészségbiztosítási felülvizsgálati kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk előtti abszolút értéke.

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0600/C0040

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Egészségbiztosítási felülvizsgálati kockázat

Az egészségbiztosítási felülvizsgálati kockázatra érzékeny eszközök sokk utáni abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0600/C0050

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után) – Egészségbiztosítási felülvizsgálati kockázat

Az egészségbiztosítási felülvizsgálati kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás után).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0600/C0060

Sokk utáni abszolút érték – Nettó szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási felülvizsgálati kockázat

Az egészségbiztosítási felülvizsgálati kockázat nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

R0600/C0070

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) – Egészségbiztosítási felülvizsgálati kockázat

Az egészségbiztosítási felülvizsgálati kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke (a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtt) (a sokk a standard formula meghatározása szerint értendő, a felülvizsgálati kockázatnak kitett járadékok éves fizetendő összegének %-os növekedése).

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0600/C0080

Sokk utáni abszolút érték – Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási felülvizsgálati kockázat

Az egészségbiztosítási felülvizsgálati kockázat bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

R0700/C0060

Az SLT egészségbiztosítási kockázati modulon belüli nettó diverzifikációs hatás

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. címe V. fejezetének 4. szakaszában említett SLT egészségbiztosítási kockázati modulon belüli diverzifikációs hatás, amelyet az egyes kockázati részmodulok nettó – vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni – szavatolótőke-szükségletének az összesítése eredményez.

Ha a diverzifikációs hatás csökkenti a tőkeszükségletet, akkor negatív értéket kell megadni.

R0700/C0080

Az SLT egészségbiztosítási kockázati modulon belüli bruttó diverzifikációs hatás

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. címe V. fejezetének 4. szakaszában említett SLT egészségbiztosítási kockázati modulon belüli diverzifikációs hatás, amelyet az egyes kockázati részmodulok bruttó – vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti – szavatolótőke-szükségletének az összesítése eredményez.

Ha a diverzifikációs hatás csökkenti a tőkeszükségletet, akkor negatív értéket kell megadni.

R0800/C0060

Nettó szavatolótőke-szükséglet – SLT egészségbiztosítási kockázat

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. címe V. fejezetének 4. szakaszában említett SLT egészségbiztosítási kockázat teljes nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

R0800/C0080

Bruttó szavatolótőke-szükséglet – SLT egészségbiztosítási kockázat

Az SLT egészségbiztosítási kockázat teljes bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

Felülvizsgálati kockázattal kapcsolatos további részletek

R0900/C0090

A felülvizsgálati kockázat csoportspecifikus paramétere (USP)

A felülvizsgálati kockázattal kapcsolatban a csoport által kiszámított és a felügyeleti hatóság által jóváhagyott csoportspecifikus paraméter.

Ha a csoport nem alkalmaz csoportspecifikus paramétert, nem kell adatot szolgáltatni.

Életbiztosítási tartalékolási technikáktól eltérően kezelt (NSLT) egészségbiztosítási díj- és tartalékkockázat

R1000–R1030/C0100

A díjkockázat szórásának csoportspecifikus paramétere (USP)

A díjkockázat szórásával kapcsolatban a csoport által kiszámított és a felügyeleti hatóság által jóváhagyott vagy előírt csoportspecifikus paraméter az egyes üzletágak és a hozzájuk kapcsolódó arányos viszontbiztosítás tekintetében.

Ha a csoport nem alkalmaz csoportspecifikus paramétert, nem kell adatot szolgáltatni.

R1000–R1030/C0110

A szórás csoportspecifikus paramétere (USP) – bruttó/nettó

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a szórás csoportspecifikus paraméterét bruttó vagy nettó módon alkalmazták. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – bruttó USP

2 – nettó USP

R1000–R1030/C0120

A díjkockázat szórásának csoportspecifikus paramétere (USP) – A nem arányos viszontbiztosítás kiigazítási tényezője

az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti egyes üzletágak tekintetében a nem arányos viszontbiztosítás csoportspecifikus kiigazítási tényezője, amely lehetővé teszi, hogy a csoport figyelembe vegye a kártöbblet viszontbiztosításnak a csoport által kiszámított és a felügyeleti hatóság által jóváhagyott vagy előírt sajátos kockázatcsökkentő hatását.

Ha nem alkalmaznak csoportspecifikus paramétert, ez a mező nem kitöltendő.

R1000–R1030/C0130

A tartalékkockázat szórásának csoportspecifikus paramétere (USP)

A tartalékkockázat szórásával kapcsolatban a csoport által kiszámított és a felügyeleti hatóság által jóváhagyott vagy előírt csoportspecifikus paraméter az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti egyes üzletágak és a hozzájuk kapcsolódó arányos viszontbiztosítás tekintetében.

Ha a csoport nem alkalmaz csoportspecifikus paramétert, nem kell adatot szolgáltatni.

R1000–R1030/C0140

A díj- és tartalékkockázat mennyiségi mérőszáma – A díjkockázat mennyiségi mérőszáma: Vprem

A díjkockázat mennyiségi mérőszáma az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti egyes üzletágak és a hozzájuk kapcsolódó arányos viszontbiztosítás tekintetében.

R1000–R1030/C0150

A díj- és tartalékkockázat mennyiségi mérőszáma – A tartalékkockázat mennyiségi mérőszáma: Vres

A tartalékkockázat mennyiségi mérőszáma az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti egyes üzletágak és a hozzájuk kapcsolódó arányos viszontbiztosítás tekintetében.

R1000–R1030/C0160

A díj- és tartalékkockázat mennyiségi mérőszáma – Földrajzi diverzifikáció

A díj- és tartalékkockázat mennyiségi mérőszáma kapcsán alkalmazandó földrajzi diverzifikáció az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti egyes üzletágak és a hozzájuk kapcsolódó arányos viszontbiztosítás tekintetében.

Ha a földrajzi diverzifikációs tényezőt nem számítják ki, akkor a mező alapértelmezett értéke 1.

R1000–R1030/C0170

A díj- és tartalékkockázat mennyiségi mérőszáma – V

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. címe V. fejezetének 4. és 12. szakaszában említett NSLT egészségbiztosítási díj- és tartalékkockázat mennyiségi mérőszáma az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti egyes üzletágak és a hozzájuk kapcsolódó arányos viszontbiztosítás tekintetében.

R1040/C0170

A díj- és tartalékkockázat összesített mennyiségi mérőszáma

A díj- és tartalékkockázat összesített mennyiségi mérőszáma, egyenlő az összes üzletághoz tartozó díj- és tartalékkockázat mennyiségi mérőszámainak összegével.

R1050/C0100

Kombinált szórás

Az összes szegmenshez tartozó díj- és tartalékkockázat kombinált szórása.

R1100/C0180

Szavatolótőke-szükséglet – Az életbiztosítási tartalékolási technikáktól eltérően kezelt (NSLT) egészségbiztosítási díj- és tartalékkockázat

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. címe V. fejezetének 4. és 12. szakaszában említett NSLT egészségbiztosítási díj- és tartalékkockázati részmodul teljes tőkekövetelménye.

R1200/C0190

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Törlési kockázat

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. címe V. fejezetének 4. szakaszában említett NSLT egészségbiztosítási törlési kockázatra érzékeny eszközök sokk előtti abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R1200/C0200

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Törlési kockázat

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. címe V. fejezetének 4. szakaszában említett NSLT egészségbiztosítási törlési kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk előtti abszolút értéke.

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R1200/C0210

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Törlési kockázat

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. címe V. fejezetének 4. szakaszában említett NSLT egészségbiztosítási törlési kockázatra érzékeny eszközök sokk utáni abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R1200/C0220

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek – Törlési kockázat

A törlési kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke.

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R1200/C0230

Sokk utáni abszolút érték – Szavatolótőke-szükséglet – Törlési kockázat

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. címe V. fejezetének 4. szakaszában említett NSLT egészségbiztosítási törlési kockázat tőkekövetelménye.

R1300/C0240

Az NSLT egészségbiztosítási kockázati részmodulon belüli bruttó diverzifikációs hatás

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. címe V. fejezetének 4. szakaszában említett NSLT egészségbiztosítási kockázati részmodulon belüli diverzifikációs hatás, amelyet az NSLT egészségbiztosítási díj- és tartalékkockázat és az NSLT egészségbiztosítási törlési kockázat szavatolótőke-szükségletének az összesítése eredményez.

Ha a diverzifikációs hatás csökkenti a tőkeszükségletet, akkor negatív értéket kell megadni.

R1400/C0240

Az NSLT egészségbiztosítási kockázat teljes szavatolótőke-szükséglete

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. címe V. fejezetének 4. szakaszában említett NSLT egészségbiztosítási kockázati részmodul teljes tőkekövetelménye.

Egészségbiztosítási katasztrófakockázat

R1500/C0250

Nettó szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási katasztrófakockázat – Tömeges baleseti kockázat

A tömeges baleseti kockázati részmodul nettó szavatolótőke-szükséglete (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

R1500/C0260

Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási katasztrófakockázat – Tömeges baleseti kockázat

A tömeges baleseti kockázati részmodul bruttó szavatolótőke-szükséglete (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

R1510/C0250

Nettó szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási katasztrófakockázat – Baleset-koncentrációs kockázat

A baleset-koncentrációs kockázati részmodul nettó szavatolótőke-szükséglete (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

R1510/C0260

Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási katasztrófakockázat – Baleset-koncentrációs kockázat

A baleset-koncentrációs kockázati részmodul bruttó szavatolótőke-szükséglete (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

R1520/C0250

Nettó szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási katasztrófakockázat – Járványkockázat

A járványkockázati részmodul nettó szavatolótőke-szükséglete (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

R1520/C0260

Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási katasztrófakockázat – Járványkockázat

A járványkockázati részmodul bruttó szavatolótőke-szükséglete (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

R1530/C0250

Az egészségbiztosítási katasztrófakockázati részmodulon belüli nettó diverzifikációs hatás

Az egészségbiztosítási katasztrófakockázati részmodulon belüli diverzifikációs hatás, amelyet a tömeges baleseti, a balesetkoncentrációs és a járványkockázat – biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni – szavatolótőke-szükségletének az összesítése eredményez.

R1530/C0260

Az egészségbiztosítási katasztrófakockázati részmodulon belüli bruttó diverzifikációs hatás

Az egészségbiztosítási katasztrófakockázati részmodulon belüli diverzifikációs hatás, amelyet a tömeges baleseti, a balesetkoncentrációs és a járványkockázat – biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni – szavatolótőke-szükségletének az összesítése eredményez.

R1540/C0250

Az egészségbiztosítási katasztrófakockázat teljes nettó szavatolótőke-szükséglete

Az egészségbiztosítási katasztrófakockázati részmodul teljes nettó tőkekövetelménye (nettó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni).

R1540/C0260

Az egészségbiztosítási katasztrófakockázat teljes bruttó szavatolótőke-szükséglete

Az egészségbiztosítási katasztrófakockázati részmodul teljes bruttó tőkekövetelménye (bruttó, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti).

Teljes egészségbiztosítási kockázat

R1600/C0270

Az egészségbiztosítási kockázati modulon belüli nettó diverzifikációs hatás

Az egészségbiztosítási kockázati modulon belüli diverzifikációs hatás, amelyet az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. címe V. fejezetének 4. szakaszában említett SLT egészségbiztosítási kockázati részmodul, NSLT egészségbiztosítási kockázati részmodul és egészségbiztosítási katasztrófakockázati részmodul – biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás utáni – szavatolótőke-szükségletének az összesítése eredményez.

R1600/C0280

Az egészségbiztosítási kockázati modulon belüli bruttó diverzifikációs hatás

Az egészségbiztosítási kockázati modulon belüli diverzifikációs hatás, amelyet az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. címe V. fejezetének 4. szakaszában említett SLT egészségbiztosítási kockázati részmodul, NSLT egészségbiztosítási kockázati részmodul és egészségbiztosítási katasztrófakockázati részmodul – biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítás előtti – szavatolótőke-szükségletének az összesítése eredményez.

R1700/C0270

Az egészségbiztosítási kockázat teljes nettó szavatolótőke-szükséglete

Az egészségbiztosítási kockázati modul teljes nettó szavatolótőke-szükséglete.

R1700/C0280

Az egészségbiztosítási kockázat teljes bruttó szavatolótőke-szükséglete

Az egészségbiztosítási kockázati modul teljes bruttó szavatolótőke-szükséglete.

S.26.05 – Szavatolótőke-szükséglet – Nem-életbiztosítási kockázat

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz a csoportok, elkülönített alapok, illeszkedési kiigazítási portfóliók, valamint a fennmaradó rész éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.

Az SR.26.05 táblát minden elkülönített alap, minden illeszkedési kiigazítási portfólió és a fennmaradó rész tekintetében ki kell tölteni. Ha azonban egy elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió beágyazott elkülönített alapot/illeszkedési kiigazítási portfóliót tartalmaz, azt különböző alapként kell kezelni. Ezt a táblát a lényeges elkülönített alapoknak/illeszkedési kiigazítási portfólióknak az S.01.03 tábla második táblázatában feltüntetett minden részalapja tekintetében be kell küldeni.

Az SR.26.05 tábla az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 335. cikke (1) bekezdésének a), b) és c) pontja alapján konszolidált vállalkozások elkülönített alapjai/illeszkedési kiigazítási portfóliói tekintetében csak akkor alkalmazandó, ha az 1. módszert (konszolidált beszámolón alapuló módszer) használják, akár kizárólagosan, akár a 2. módszerrel (levonási és aggregálási módszer) kombinálva.

Az értékeket nettó módon, viszontbiztosítástól és más kockázatcsökkentési technikáktól megtisztítva kell megadni.

A sokk előtti és sokk utáni értékekhez az adott sokkra érzékeny eszközök és kötelezettségek értékeit kell beírni. A kötelezettségeket a lehető legrészletesebb felbontást adó szerződések vagy homogén kockázati csoportok szintjén kell értékelni. Ha az adott szerződés/homogén kockázati csoport egy sokkra érzékeny, akkor a szerződéshez/homogén kockázati csoporthoz tartozó kötelezettségek értékét az adott sokkra érzékeny értékként jelenteni kell.

A csoportszintű adatszolgáltatás esetében a következő specifikus követelményeknek kell teljesülniük:

a)

Ezeket az adatokat akkor kell megadni, ha a 2009/138/EK irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszert használják, akár kizárólagosan, akár a 2009/138/EK irányelv 233. cikkében meghatározott 2. módszerrel kombinálva;

b)

a kombinált módszer alkalmazása esetén az adatokat csak a csoport azon részére vonatkozóan kell megadni, amelynél a 2009/138/EK irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszert használják a számításhoz.

c)

Az adatokat nem kell megadni azon csoportok esetében. amelyeknél kizárólag a 2009/138/EK irányelv 233. cikkében meghatározott 2. módszert használják.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁS

Z0010

112. cikk

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a bejelentett adatokat a 112. cikk (7) bekezdése alapján kérték-e, a szavatolótőke-szükséglet standard formulával számított becslésének a rendelkezésre bocsátásaként. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – a 112. cikk (7) bekezdése szerinti adatszolgáltatás

2 – rendszeres adatszolgáltatás

Z0020

Elkülönített alap, illeszkedési kiigazítási portfólió vagy fennmaradó rész

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a bejelentett adatok elkülönített alaphoz, illeszkedési kiigazítási portfólióhoz vagy fennmaradó részhez kapcsolódnak-e. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió

2 – fennmaradó rész

Z0030

Alap/portfólió száma

Ha Z0020 = 1, akkor az elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió azonosító számát kell feltüntetni. Ezt a számot a csoportfelügyelet alá tartozó vállalkozás adja meg, és a számnak tartósan következetesnek és a többi táblában bejelentett alap- vagy portfóliószámmal azonosnak kell lennie.

Ha Z0020 = 2, akkor a „0” számot kell feltüntetni.

R0010/C0010

Captive vállalkozás által alkalmazott egyszerűsítés – nem-életbiztosítási díj- és tartalékkockázat

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a csoportfelügyelet alá tartozó captive vállalkozás alkalmazott-e egyszerűsítést a nem-életbiztosítási díj- és tartalékkockázat kiszámításakor. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – Egyszerűsítés alkalmazására sor került

2 – Egyszerűsítés alkalmazására nem került sor

Ha R0010/C0010 = 1, akkor R0100–R0230 tekintetében csak C0060, C0070 és C0090 kitöltendő.

Nem-életbiztosítási díj- és tartalékkockázat

R0100–R0210/C0020

A díjkockázat szórásának csoportspecifikus paramétere (USP)

A díjkockázat szórásával kapcsolatban a csoport által kiszámított és a felügyeleti hatóság által jóváhagyott vagy előírt csoportspecifikus paraméter az egyes szegmensek tekintetében.

Ha a csoport nem alkalmaz csoportspecifikus paramétert, nem kell adatot szolgáltatni.

R0100–R0210/C0030

A szórás csoportspecifikus paramétere (USP) – bruttó/nettó

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a szórás csoportspecifikus paraméterét bruttó vagy nettó módon alkalmazták. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – bruttó USP

2 – nettó USP

R0100–R0210/C0040

A díjkockázat szórásának csoportspecifikus paramétere (USP) – A nem arányos viszontbiztosítás kiigazítási tényezője

Az egyes szegmensek tekintetében a nem arányos viszontbiztosítás csoportspecifikus kiigazítási tényezője, amely lehetővé teszi, hogy a csoport figyelembe vegye a kártöbblet viszontbiztosításnak a csoport által kiszámított és a felügyeleti hatóság által jóváhagyott vagy előírt sajátos kockázatcsökkentő hatását.

Ha a csoport nem alkalmaz csoportspecifikus paramétert, nem kell adatot szolgáltatni.

R0100–R0210/C0050

A tartalékkockázat szórásának csoportspecifikus paramétere (USP)

A tartalékkockázat szórásával kapcsolatban a csoport által kiszámított és a felügyeleti hatóság által jóváhagyott vagy előírt csoportspecifikus paraméter az egyes szegmensek tekintetében.

Ha a csoport nem alkalmaz csoportspecifikus paramétert, nem kell adatot szolgáltatni.

R0100–R0210/C0060

A díj- és tartalékkockázat mennyiségi mérőszáma – A díjkockázat mennyiségi mérőszáma: Vprem

A díjkockázat mennyiségi mérőszáma az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti egyes üzletágak tekintetében.

R0100–R0210/C0070

A díj- és tartalékkockázat mennyiségi mérőszáma – A tartalékkockázat mennyiségi mérőszáma: Vres

Az egyes szegmensek tartalékkockázatának a mennyiségi mérőszáma, egyenlő a szegmensre vonatkozó függőkár-tartalék legjobb becslésének a viszontbiztosítási szerződésekből és különleges célú gazdasági egységekből megtérülő összegek levonása utáni összegével.

R0100–R0210/C0080

A díj- és tartalékkockázat mennyiségi mérőszáma – Földrajzi diverzifikáció

A mennyiségi mérőszám kapcsán alkalmazott földrajzi diverzifikáció az egyes szegmensek tekintetében.

Ha a földrajzi diverzifikációs tényezőt nem számítják ki, akkor a mező alapértelmezett értéke 1.

R0100–R0210/C0090

A díj- és tartalékkockázat mennyiségi mérőszáma – V

A nem-életbiztosítási díj- és tartalékkockázat mennyiségi mérőszáma az egyes szegmensek tekintetében.

Ha R0010/C0010=1, akkor az adott szegmens nem-életbiztosítási díj- és tartalékkockázata szavatolótőke-szükségletének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0220/C0090

A díj- és tartalékkockázat összesített mennyiségi mérőszáma

A díj- és tartalékkockázat összesített mennyiségi mérőszáma, egyenlő az összes szegmenshez tartozó díj- és tartalékkockázat mennyiségi mérőszámainak összegével.

R0230/C0020

Kombinált szórás

Az összes szegmenshez tartozó díj- és tartalékkockázat kombinált szórása.

Ha R0010/C0010=1, akkor a nem-életbiztosítási díj- és tartalékkockázati részmodul teljes tőkekövetelményének számításakor egyszerűsítést alkalmaztak.

R0300/C0100

A nem-életbiztosítási díj- és tartalékkockázat teljes tőkeszükséglete

A nem-életbiztosítási díj- és tartalékkockázati részmodul teljes tőkekövetelménye.

Nem-életbiztosítási törlési kockázat

R0400/C0110

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Eszközök – Nem-életbiztosítási kockázat – Törlési kockázat

A nem-életbiztosítási törlési kockázatra érzékeny eszközök sokk előtti abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0400/C0120

Sokk előtti kezdeti abszolút érték – Kötelezettségek – Nem-életbiztosítási kockázat – Törlési kockázat

A nem-életbiztosítási törlési kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk előtti abszolút értéke.

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0400/C0130

Sokk utáni abszolút érték – Eszközök – Nem-életbiztosítási kockázat – Törlési kockázat

A nem-életbiztosítási törlési kockázatra érzékeny eszközök sokk utáni abszolút értéke.

A viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek nem tartoznak ide.

R0400/C0140

Sokk utáni abszolút érték – Kötelezettségek – Nem-életbiztosítási kockázat – Törlési kockázat

A nem-életbiztosítási törlési kockázatra érzékeny kötelezettségek sokk utáni abszolút értéke.

A biztosítástechnikai tartalékok összege (TP) nem tartalmazza a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegeket.

R0400/C0150

Szavatolótőke-szükséglet – Nem-életbiztosítási kockázat – Törlési kockázat

A nem-életbiztosítási törlési kockázat tőkekövetelménye.

Nem-életbiztosítási katasztrófakockázat

R0500/C0160

A nem-életbiztosítási katasztrófakockázat tőkeszükséglete

A nem-életbiztosítási katasztrófakockázat teljes tőkeszükséglete.

Teljes nem-életbiztosítási kockázat

R0600/C0160

A nem-életbiztosítási kockázati modulon belüli diverzifikációs hatás

A nem-életbiztosítási kockázati modulon belüli diverzifikációs hatás, amelyet a díj- és tartalékkockázat, a katasztrófakockázat és a törlési kockázat szavatolótőke-szükségletének az összesítése eredményez.

Ha a diverzifikációs hatás csökkenti a tőkeszükségletet, akkor negatív értéket kell megadni.

R0700/C0160

A nem-életbiztosítási kockázat teljes tőkeszükséglete

A nem-életbiztosítási kockázati modul szavatolótőke-szükséglete.

S.26.06 – Szavatolótőke-szükséglet – Működési kockázat

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz a csoportok, elkülönített alapok, illeszkedési kiigazítási portfóliók, valamint a fennmaradó rész éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.

Az SR.26.06 táblát minden elkülönített alap, minden illeszkedési kiigazítási portfólió és a fennmaradó rész tekintetében ki kell tölteni. Ha azonban egy elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió beágyazott elkülönített alapot/illeszkedési kiigazítási portfóliót tartalmaz, azt különböző alapként kell kezelni. Ezt a táblát a lényeges elkülönített alapoknak/illeszkedési kiigazítási portfólióknak az S.01.03 tábla második táblázatában feltüntetett minden részalapja tekintetében be kell küldeni.

Az SR.26.06 tábla az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 335. cikke (1) bekezdésének a), b) és c) pontja alapján konszolidált vállalkozások elkülönített alapjai/illeszkedési kiigazítási portfóliói tekintetében csak akkor alkalmazandó, ha az 1. módszert (konszolidált beszámolón alapuló módszer) használják, akár kizárólagosan, akár a 2. módszerrel (levonási és aggregálási módszer) kombinálva.

A csoportszintű adatszolgáltatás esetében a következő specifikus követelményeknek kell teljesülniük:

a)

Ezeket az adatokat akkor kell megadni, ha a 2009/138/EK irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszert használják, akár kizárólagosan, akár a 2009/138/EK irányelv 233. cikkében meghatározott 2. módszerrel kombinálva;

b)

a kombinált módszer alkalmazása esetén az adatokat csak a csoport azon részére vonatkozóan kell megadni, amelynél a 2009/138/EK irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszert használják a számításhoz.

c)

Az adatokat nem kell megadni azon csoportok esetében. amelyeknél kizárólag a 2009/138/EK irányelv 233. cikkében meghatározott 2. módszert használják.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁS

Z0010

112. cikk

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a bejelentett adatokat a 112. cikk (7) bekezdése alapján kérték-e, a szavatolótőke-szükséglet standard formulával számított becslésének a rendelkezésre bocsátásaként. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – a 112. cikk (7) bekezdése szerinti adatszolgáltatás

2 – rendszeres adatszolgáltatás

Z0020

Elkülönített alap, illeszkedési kiigazítási portfólió vagy fennmaradó rész

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a bejelentett adatok elkülönített alaphoz, illeszkedési kiigazítási portfólióhoz vagy fennmaradó részhez kapcsolódnak-e. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió

2 – fennmaradó rész

Z0030

Alap/portfólió száma

Ha Z0020 = 1, akkor az elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió azonosító számát kell feltüntetni. Ezt a számot a csoportfelügyelet alá tartozó vállalkozás adja meg, és a számnak tartósan következetesnek és a többi táblában bejelentett alap- vagy portfóliószámmal azonosnak kell lennie.

Ha Z0020 = 2, akkor a „0” számot kell feltüntetni.

R0100/C0020

Életbiztosítási bruttó biztosítástechnikai tartalékok (kockázati ráhagyás nélkül)

Az életbiztosítási kötelezettségek biztosítástechnikai tartalékai. E mező alkalmazásában a biztosítástechnikai tartalékok nem tartalmazzák a kockázati ráhagyást és azokat a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységekből megtérülő összegek levonása nélkül kell kiszámítani.

R0110/C0020

Életbiztosítási bruttó biztosítástechnikai tartalékok (kockázati ráhagyás nélkül) – befektetési egységhez kötött

Azon életbiztosítási kötelezettségek biztosítástechnikai tartalékai, amelyek esetében a befektetési kockázatot a szerződő viseli. E mező alkalmazásában a biztosítástechnikai tartalékok nem tartalmazzák a kockázati ráhagyást és azokat a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységekből megtérülő összegek levonása nélkül kell kiszámítani.

R0120/C0020

Nem-életbiztosítási bruttó biztosítástechnikai tartalékok (kockázati ráhagyás nélkül)

A nem-életbiztosítási kötelezettségek biztosítástechnikai tartalékai. E mező alkalmazásában a biztosítástechnikai tartalékok nem tartalmazzák a kockázati ráhagyást és azokat a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységekből megtérülő összegek levonása nélkül kell kiszámítani.

R0130/C0020

A működési kockázat biztosítástechnikai tartalékokon alapuló tőkeszükséglete

A működési kockázat tőkeszükséglete a biztosítástechnikai tartalékok alapján.

R0200/C0020

Életbiztosítási bruttó megszolgált díjak (előző 12 hónap)

Az életbiztosítási kötelezettségek előző 12 hónapban megszolgált díjai a viszontbiztosításra átadott díjak levonása nélkül.

R0210/C0020

Életbiztosítási bruttó megszolgált díjak (előző 12 hónap) – befektetési egységhez kötött

Azon életbiztosítási kötelezettségek előző 12 hónapban megszolgált díjai, amelyek esetében a befektetési kockázatot a szerződő viseli, a viszontbiztosításra átadott díjak levonása nélkül.

R0220/C0020

Nem-életbiztosítási bruttó megszolgált díjak (előző 12 hónap)

A nem-életbiztosítási kötelezettségek előző 12 hónapban megszolgált díjai a viszontbiztosításra átadott díjak levonása nélkül.

R0230/C0020

Életbiztosítási bruttó megszolgált díjak (az előző 12 hónapot megelőző 12 hónap)

Az életbiztosítási kötelezettségeknek az előző 12 hónapot megelőző 12 hónapban megszolgált díjai a viszontbiztosításra átadott díjak levonása nélkül.

R0240/C0020

Életbiztosítási bruttó megszolgált díjak (az előző 12 hónapot megelőző 12 hónap) – befektetési egységhez kötött

Azon életbiztosítási kötelezettségeknek az előző 12 hónapot megelőző 12 hónapban megszolgált díjai, amelyek esetében a befektetési kockázatot a szerződő viseli, a viszontbiztosításra átadott díjak levonása nélkül.

R0250/C0020

Nem-életbiztosítási bruttó megszolgált díjak (az előző 12 hónapot megelőző 12 hónap)

A nem-életbiztosítási kötelezettségeknek az előző 12 hónapot megelőző 12 hónapban megszolgált díjai a viszontbiztosításra átadott díjak levonása nélkül.

R0260/C0020

A működési kockázat megszolgált díjakon alapuló tőkeszükséglete

A működési kockázat tőkeszükséglete a megszolgált díjak alapján.

R0300/C0020

A működési kockázat tőkeszükséglete korlátozás előtt

A működési kockázat tőkeszükséglete a korlátozó kiigazítás előtt.

R0310/C0020

Az alapvető szavatolótőke-szükségleten alapuló korlát

Az alapvető szavatolótőke-szükségletre alkalmazott korlát (százalékos arány).

R0320/C0020

A működési kockázat tőkeszükséglete korlátozás után

A működési kockázat tőkeszükséglete a korlátozó kiigazítás után.

R0330/C0020

A befektetési egységhez kötött életbiztosítások tekintetében felmerült kiadások (előző 12 hónap)

Az előző 12 hónapban az olyan életbiztosításokkal kapcsolatban felmerült kiadások összege, amelyeknél a befektetési kockázatot a szerződők viselik.

R0340/C0020

A működési kockázat teljes tőkeszükséglete

A működési kockázat tőkekövetelménye.

S.26.07– Szavatolótőke-szükséglet – Egyszerűsítések

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz a csoportok, elkülönített alapok, illeszkedési kiigazítási portfóliók, valamint a fennmaradó rész éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.

Az SR.26.07 táblát minden elkülönített alap, minden illeszkedési kiigazítási portfólió és a fennmaradó rész tekintetében ki kell tölteni. Ha azonban egy elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió beágyazott elkülönített alapot/illeszkedési kiigazítási portfóliót tartalmaz, azt különböző alapként kell kezelni. Ezt a táblát a lényeges elkülönített alapoknak/illeszkedési kiigazítási portfólióknak az S.01.03 tábla második táblázatában feltüntetett minden részalapja tekintetében be kell küldeni.

Az SR.26.07 tábla az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 335. cikke (1) bekezdésének a), b) és c) pontja alapján konszolidált vállalkozások elkülönített alapjai/illeszkedési kiigazítási portfóliói tekintetében csak akkor alkalmazandó, ha az 1. módszert (konszolidált beszámolón alapuló módszer) használják, akár kizárólagosan, akár a 2. módszerrel (levonási és aggregálási módszer) kombinálva.

A csoportszintű adatszolgáltatás esetében a következő specifikus követelményeknek kell teljesülniük:

a)

Ezeket az adatokat akkor kell megadni, ha a 2009/138/EK irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszert használják, akár kizárólagosan, akár a 2009/138/EK irányelv 233. cikkében meghatározott 2. módszerrel kombinálva;

b)

a kombinált módszer alkalmazása esetén az adatokat csak a csoport azon részére vonatkozóan kell megadni, amelynél a 2009/138/EK irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszert használják a számításhoz.

c)

Az adatokat nem kell megadni azon csoportok esetében. amelyeknél kizárólag a 2009/138/EK irányelv 233. cikkében meghatározott 2. módszert használják.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁS

Z0010

112. cikk

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a bejelentett adatokat a 112. cikk (7) bekezdése alapján kérték-e, a szavatolótőke-szükséglet standard formulával számított becslésének a rendelkezésre bocsátásaként. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – a 112. cikk (7) bekezdése szerinti adatszolgáltatás

2 – rendszeres adatszolgáltatás

Z0020

Elkülönített alap, illeszkedési kiigazítási portfólió vagy fennmaradó rész

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a bejelentett adatok elkülönített alaphoz, illeszkedési kiigazítási portfólióhoz vagy fennmaradó részhez kapcsolódnak-e. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió

2 – fennmaradó rész

Z0030

Alap/portfólió száma

Ha Z0020 = 1, akkor az elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió azonosító számát kell feltüntetni. Ezt a számot a csoportfelügyelet alá tartozó vállalkozás adja meg, és a számnak tartósan következetesnek és a többi táblában bejelentett alap- vagy portfóliószámmal azonosnak kell lennie.

Ha Z0020 = 2, akkor a „0” számot kell feltüntetni.

Z0040

A kamatlábkockázat pénzneme (captive vállalkozások)

Adja meg az érintett pénznem ISO 4217 alfabetikus kódját. Minden pénznemről külön soron kell adatot szolgáltatni.

Piaci kockázat (a captive vállalkozásokkal együtt)

R0010/C0010–C0070

Kötvények és hitelek kamatréskockázata – Piaci érték hitelminősítési besorolás szerint

A kötvények és hitelek kamatréskockázatának a tőkeszükséglete által érintett eszközök piaci értéke hitelminősítési besorolás szerint, ha kijelölt külső hitelminősítő intézet hitelminősítése rendelkezésre áll.

R0010/C0080

Kötvények és hitelek kamatréskockázata – Piaci érték hitelminősítés nélkül

A kötvények és hitelek kamatréskockázatának a tőkeszükséglete által érintett eszközök piaci értéke, ha kijelölt külső hitelminősítő intézet hitelminősítése nem áll rendelkezésre.

R0020/C0010–C0070

Kötvények és hitelek kamatréskockázata – Módosított átlagos hátralévő futamidő hitelminősítési besorolás szerint

A kötvények és hitelek kamatréskockázatának a tőkeszükséglete által érintett eszközök években megadott módosított átlagos hátralévő futamideje hitelminősítési besorolás szerint, ha kijelölt külső hitelminősítő intézet hitelminősítése rendelkezésre áll.

R0020/C0080

Kötvények és hitelek kamatréskockázata – Módosított átlagos hátralévő futamidő hitelminősítés nélkül

A kötvények és hitelek kamatréskockázatának a tőkeszükséglete által érintett eszközök években megadott módosított átlagos hátralévő futamideje, ha kijelölt külső hitelminősítő intézet hitelminősítése nem áll rendelkezésre.

R0030/C0090

Kötvények és hitelek kamatréskockázata – Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött biztosítástechnikai tartalékok növekedése

A biztosítástechnikai tartalékok növekedése azon szerződések kockázati ráhagyásának levonásával, amelyeknél a szerződők beágyazott opciókkal és garanciákkal viselik a befektetési kockázatot, amely az egyszerűsített számítás szerint a kötvények kamatréskockázatának a tőkeszükséglete által érintett eszközök értékének azonnali csökkenéséből adódik.

Kamatláb-kockázat (captive vállalkozások)

R0040/C0100

Kamatláb-kockázat (captive vállalkozások) – Tőkeszükséglet – Növekvő kamatláb – Pénznem

Az érintett egyes pénznemek tekintetében a hozamgörbe emelkedésének kockázatához kapcsolódó tőkeszükséglet a captive vállalkozásokra vonatkozó egyszerűsítésnek megfelelően.

R0040/C0110

Kamatláb-kockázat (captive vállalkozások) – Tőkeszükséglet – Csökkenő kamatláb – Pénznem

Az érintett egyes pénznemek tekintetében a hozamgörbe csökkenésének kockázatához kapcsolódó tőkeszükséglet a captive vállalkozásokra vonatkozó egyszerűsítésnek megfelelően.

Életbiztosítási kockázat

R0100/C0120

Halandósági kockázat – Kockáztatott tőke

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 91. cikke szerinti pozitív kockáztatott tőkék összege a halandósági kockázatból adódó összes kötelezettség tekintetében.

R0100/C0160

Halandósági kockázat – Átlagos arány (t+1)

A következő 12 hónap (t+1) átlagos halandósági aránya a biztosítási összeg szerint súlyozva a pozitív kockáztatott tőkével rendelkező szerződések tekintetében.

R0100/C0180

Halandósági kockázat – Módosított átlagos hátralévő futamidő

A legjobb becslés során figyelembe vett halandósági kifizetések években megadott módosított átlagos hátralévő futamideje a pozitív kockáztatott tőkével rendelkező szerződések tekintetében.

R0110/C0150

Hosszúélet-kockázat – Legjobb becslés

A hosszúélet-kockázatból adódó kötelezettségek legjobb becslése.

R0110/C0160

Hosszúélet-kockázat – Átlagos arány (t+1)

A következő 12 hónap (t+1) átlagos halandósági aránya a biztosítási összeg szerint súlyozva azon szerződések tekintetében, amelyeknél a halandósági arány csökkenése a biztosítástechnikai tartalékok növekedéséhez vezet.

R0110/C0190

Hosszúélet-kockázat – Módosított átlagos hátralévő futamidő

A legjobb becslés során figyelembe vett, kedvezményezetteknek járó kifizetések években megadott módosított átlagos hátralévő futamideje azon szerződések tekintetében, amelyeknél a halandósági arány csökkenése a biztosítástechnikai tartalékok növekedéséhez vezet.

R0120/C0120

Rokkantsági-betegségi kockázat – Kockáztatott tőke

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 93. cikke szerinti pozitív kockáztatott tőkék összege a rokkantsági-betegségi kockázatból adódó összes kötelezettség tekintetében.

R0120/C0130

Rokkantsági-betegségi kockázat – Kockáztatott tőke t+1

Az R0120/C0120 szerinti kockáztatott tőke 12 hónap elteltével.

R0120/C0150

Rokkantsági-betegségi kockázat – Legjobb becslés

A rokkantsági-betegségi kockázatból adódó kötelezettségek legjobb becslése.

R0120/C0160

Rokkantsági-betegségi kockázat – Átlagos arány (t+1)

A következő 12 hónap (t+1) átlagos rokkantsági-betegségi aránya a biztosítási összeg szerint súlyozva a pozitív kockáztatott tőkével rendelkező szerződések tekintetében.

R0120/C0170

Rokkantsági-betegségi kockázat – Átlagos arány t+2

A következő 12 hónapot követő 12 hónap (t+2) átlagos rokkantsági-betegségi aránya a biztosítási összeg szerint súlyozva a pozitív kockáztatott tőkével rendelkező szerződések tekintetében.

R0120/C0180

Rokkantsági-betegségi kockázat – Módosított átlagos hátralévő futamidő

A legjobb becslés során figyelembe vett rokkantsági-betegségi kifizetések években megadott módosított átlagos hátralévő futamideje a pozitív kockáztatott tőkével rendelkező szerződések tekintetében.

R0120/C0200

Rokkantsági-betegségi kockázat – Felmondási arány

A következő 12 hónap (t+1) várható felmondási aránya a biztosítási összeg szerint súlyozva a pozitív kockáztatott tőkével rendelkező szerződések tekintetében.

R0130/C0140

Törlési kockázat (pozitív) – Visszavásárlási különbözet

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 95. cikke szerinti pozitív visszavásárlási különbözetek összege

R0130/C0160

Törlési kockázat (pozitív) – Átlagos arány (t+1)

A pozitív visszavásárlási különbözetű szerződések átlagos törlési aránya.

R0130/C0190

Törlési kockázat (pozitív) – Átlagos kifutási időszak

Az az években megadott átlagos időtartam, amelyen belül a pozitív visszavásárlási különbözetű szerződések kifutnak.

R0140/C0140

Törlési kockázat (negatív) – Visszavásárlási különbözet

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 95. cikke szerinti negatív visszavásárlási különbözetek összege

R0140/C0160

Törlési kockázat (negatív) – Átlagos arány (t+1)

A negatív visszavásárlási különbözetű szerződések átlagos törlési aránya.

R0140/C0190

Törlési kockázat (negatív) – Átlagos kifutási időszak

Az az években megadott átlagos időtartam, amelyen belül a negatív visszavásárlási különbözetű szerződések kifutnak.

R0150/C0180

Életbiztosítási költségkockázat – Módosított átlagos hátralévő futamidő

Az életbiztosítási és -viszontbiztosítási kötelezettségek legjobb becslése során figyelembe vett pénzáramlások években megadott módosított átlagos hátralévő futamideje.

R0150/C0210

Életbiztosítási költségkockázat – Kifizetések

Az előző 12 hónapban kifizetett, életbiztosítással és -viszontbiztosítással kapcsolatos költségek.

R0150/C0220

Életbiztosítási költségkockázat – Átlagos inflációs ráta

A kötelezettségek legjobb becslésének számításához felhasznált súlyozott átlagos inflációs ráta, ahol a súlyok a meglévő egészségbiztosítási kötelezettségek teljesítésére vonatkozó legjobb becslés számításánál figyelembe vett kiadások jelenértékén alapulnak.

R0160/C0230

Életbiztosítási katasztrófakockázat – Kockáztatott tőke

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 96. cikke szerinti pozitív kockáztatott tőkék összege

Egészségbiztosítási kockázat

R0200/C0120

Egészségbiztosítási halandósági kockázat – Kockáztatott tőke

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 97. cikke szerinti pozitív kockáztatott tőkék összege az egészségbiztosítási halandósági kockázatból adódó összes kötelezettség tekintetében.

R0200/C0160

Egészségbiztosítási halandósági kockázat – Átlagos arány (t+1)

A következő 12 hónap (t+1) átlagos halandósági aránya a biztosítási összeg szerint súlyozva a pozitív kockáztatott tőkével rendelkező szerződések tekintetében.

R0200/C0180

Egészségbiztosítási halandósági kockázat – Módosított átlagos hátralévő futamidő

A legjobb becslés során figyelembe vett halandósági kifizetések években megadott módosított átlagos hátralévő futamideje a pozitív kockáztatott tőkével rendelkező szerződések tekintetében.

R0210/C0150

Egészségbiztosítási hosszúélet-kockázat – Legjobb becslés

Az egészségbiztosítási hosszúélet-kockázatból adódó kötelezettségek legjobb becslése.

R0210/C0160

Egészségbiztosítási hosszúélet-kockázat – Átlagos arány (t+1)

A következő 12 hónap (t+1) átlagos halandósági aránya a biztosítási összeg szerint súlyozva azon szerződések tekintetében, amelyeknél a halandósági arány csökkenése a biztosítástechnikai tartalékok növekedéséhez vezet.

R0210/C0180

Egészségbiztosítási hosszúélet-kockázat – Módosított átlagos hátralévő futamidő

A legjobb becslés során figyelembe vett, kedvezményezetteknek járó kifizetések években megadott módosított átlagos hátralévő futamideje azon szerződések tekintetében, amelyeknél a halandósági arány csökkenése a biztosítástechnikai tartalékok növekedéséhez vezet.

R0220/C0180

Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat (gyógyászati költségkockázat) – Módosított átlagos hátralévő futamidő

A gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek legjobb becslése során figyelembe vett pénzáramlások években megadott módosított átlagos hátralévő futamideje.

R0220/C0210

Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat (gyógyászati költségkockázat) – Kifizetések

Az előző 12 hónapban kifizetett, gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosítással és viszontbiztosítással kapcsolatos költségek.

R0220/C0220

Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat (gyógyászati költségkockázat) – Átlagos inflációs ráta

A kötelezettségek legjobb becslésének számításához felhasznált, a gyógyászat kiadásokra vonatkozó súlyozott átlagos inflációs ráta, ahol a súlyok az ezen kötelezettségekre vonatkozó legjobb becslés számításánál figyelembe vett gyógyászati kiadások jelenértékén alapulnak.

R0230/C0120

Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat (jövedelembiztosítás) – Kockáztatott tőke

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 100. cikke szerinti pozitív kockáztatott tőkék összege a rokkantsági-betegségi kockázat jövedelembiztosítási részéből adódó összes kötelezettség tekintetében.

R0230/C0130

Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat (jövedelembiztosítás) – Kockáztatott tőke t+1

Az R0230/C0120 szerinti kockáztatott tőke 12 hónap elteltével.

R0230/C0150

Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat (jövedelembiztosítás) – Legjobb becslés

A rokkantsági-betegségi kockázatból adódó kötelezettségek legjobb becslése.

R0230/C0160

Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat (jövedelembiztosítás) – Átlagos arány (t+1)

A következő 12 hónap (t+1) átlagos rokkantsági-betegségi aránya a biztosítási összeg szerint súlyozva a pozitív kockáztatott tőkével rendelkező szerződések tekintetében.

R0230/C0170

Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat (jövedelembiztosítás) – Átlagos arány t+2

A következő 12 hónapot követő 12 hónap (t+2) átlagos rokkantsági-betegségi aránya a biztosítási összeg szerint súlyozva a pozitív kockáztatott tőkével rendelkező szerződések tekintetében.

R0230/C0180

Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat (jövedelembiztosítás) – Módosított átlagos hátralévő futamidő

A legjobb becslés során figyelembe vett rokkantsági-betegségi kifizetések években megadott módosított átlagos hátralévő futamideje a pozitív kockáztatott tőkével rendelkező szerződések tekintetében.

R0230/C0200

Egészségbiztosítási rokkantsági-betegségi kockázat (jövedelembiztosítás) – Felmondási arány

A következő 12 hónap várható felmondási aránya a biztosítási összeg szerint súlyozva a pozitív kockáztatott tőkével rendelkező szerződések tekintetében.

R0240/C0140

Egészségbiztosítási SLT törlési kockázat (pozitív) – Visszavásárlási különbözet

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 102. cikke szerinti pozitív visszavásárlási különbözetek összege

R0240/C0160

Egészségbiztosítási SLT törlési kockázat (pozitív) – Átlagos arány (t+1)

A pozitív visszavásárlási különbözetű szerződések átlagos törlési aránya.

R0240/C0190

Egészségbiztosítási SLT törlési kockázat (pozitív) – Átlagos kifutási időszak

Az az években megadott átlagos időtartam, amelyen belül a pozitív visszavásárlási különbözetű szerződések kifutnak.

R0250/C0140

Egészségbiztosítási SLT törlési kockázat (negatív) – Visszavásárlási különbözet

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 102. cikke szerinti negatív visszavásárlási különbözetek összege

R0250/C0160

Egészségbiztosítási SLT törlési kockázat (negatív) – Átlagos arány (t+1)

A negatív visszavásárlási különbözetű szerződések átlagos törlési aránya.

R0250/C0190

Egészségbiztosítási SLT törlési kockázat (negatív) – Átlagos kifutási időszak

Az az években megadott átlagos időtartam, amelyen belül a negatív visszavásárlási különbözetű szerződések kifutnak.

R0260/C0180

Egészségbiztosítási költségkockázat – Módosított átlagos hátralévő futamidő

Az egészségbiztosítási és -viszontbiztosítási kötelezettségek legjobb becslése során figyelembe vett pénzáramlások években megadott módosított átlagos hátralévő futamideje.

R0260/C0210

Egészségbiztosítási költségkockázat – Kifizetések

Az előző 12 hónapban kifizetett, egészségbiztosítással és -viszontbiztosítással kapcsolatos költségek.

R0260/C0220

Egészségbiztosítási költségkockázat – Átlagos inflációs ráta

A kötelezettségek legjobb becslésének számításához felhasznált súlyozott átlagos inflációs ráta, ahol a súlyok a meglévő egészségbiztosítási kötelezettségek teljesítésére vonatkozó legjobb becslés számításánál figyelembe vett kiadások jelenértékén alapulnak.

S.27.01 – Szavatolótőke-szükséglet – Nem-életbiztosítási és egészségbiztosítási katasztrófakockázat

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz a csoportok, elkülönített alapok, illeszkedési kiigazítási portfóliók, valamint a fennmaradó rész éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.

Az S.27.01 táblát minden elkülönített alap, minden illeszkedési kiigazítási portfólió és a fennmaradó rész tekintetében ki kell tölteni. Ha azonban egy elkülönített alap/illeszkedési kiigazítási portfólió beágyazott elkülönített alapot/illeszkedési kiigazítási portfóliót tartalmaz, azt különböző alapként kell kezelni. Ezt a táblát a lényeges elkülönített alapoknak/illeszkedési kiigazítási portfólióknak az S.01.03 tábla második táblázatában feltüntetett minden részalapja tekintetében be kell küldeni.

Az SR.27.01 tábla az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 335. cikke (1) bekezdésének a), b) és c) pontja alapján konszolidált vállalkozások elkülönített alapjai/illeszkedési kiigazítási portfóliói tekintetében csak akkor alkalmazandó, ha az 1. módszert (konszolidált beszámolón alapuló módszer) használják, akár kizárólagosan, akár a 2. módszerrel (levonási és aggregálási módszer) kombinálva.

E tábla a szavatolótőke-szükséglet katasztrófakockázati moduljának számításáról és mögöttes tényezőiről ad információkat.

A vállalkozásnak a katasztrófakockázat minden egyes típusa esetében meg kell határoznia sajátos viszontbiztosítási szerződései és különleges célú gazdasági egységei kockázatcsökkentő hatását. Ez a számítás előretekintő, alapját a következő jelentési időszak viszontbiztosítási programja képezi, ahogy azt a fakultatív fedezetre vonatkozó viszontbiztosítási táblák (II. melléklet, S.30.01 és S.30.02) és a következő jelentési időszakra áthúzódó viszontbiztosítási program táblái (II. melléklet, S.30.03 és S.30.04) ismertetik.

A vállalkozásoknak a kockázatcsökkentésből megtérülő összegeket a 2009/138/EK irányelvvel, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelettel és minden releváns technikai standarddal összhangban kell becsülniük. A katasztrófakockázati táblát a vállalkozásoknak csak az e számítás elvégzéséhez szükséges részletezettséggel kell kitölteniük.

A katasztrófakockázatot a nem-életbiztosítási és az egészségbiztosítási kockázati modul keretében a 2009/138/EK irányelv 105. cikke (2) bekezdésének b) pontja és (4) bekezdésének c) pontja a következőként határozza meg: a veszteség és a biztosítási kötelezettség értékében bekövetkező kedvezőtlen változás kockázata, amely a szélsőséges vagy rendkívüli eseményekkel kapcsolatos árazási és tartalékolási feltevések jelentős bizonytalanságából ered.

Az adatszolgáltatási kötelezettség a kockázatcsökkentés – vagyis a vállalkozás sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek kockázatcsökkentő hatása – előtti és utáni tőkeszükségletet érinti. A kockázatcsökkentés utáni tőkeszükséglet a biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képességével való kiigazítás előtti. A kockázatcsökkentést alapértelmezésben pozitív értékkel kell megadni annak érdekében, hogy levonásra kerüljön.

Ha a diverzifikációs hatás csökkenti a tőkeszükségletet, akkor alapértelmezésben negatív értéket kell megadni.

A csoportszintű adatszolgáltatás esetében a következő specifikus követelményeknek kell teljesülniük:

d)

Ezeket az adatokat akkor kell megadni, ha a 2009/138/EK irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszert használják, akár kizárólagosan, akár a 2009/138/EK irányelv 233. cikkében meghatározott 2. módszerrel kombinálva;

e)

a kombinált módszer alkalmazása esetén az adatokat csak a csoport azon részére vonatkozóan kell megadni, amelynél a 2009/138/EK irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszert használják a számításhoz.

f)

Az adatokat nem kell megadni azon csoportok esetében. amelyeknél kizárólag a 2009/138/EK irányelv 233. cikkében meghatározott 2. módszert használják.

Z0010

112. cikk

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a bejelentett adatokat a 112. cikk (7) bekezdése alapján kérték-e, a szavatolótőke-szükséglet standard formulával számított becslésének a rendelkezésre bocsátásaként. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – a 112. cikk (7) bekezdése szerinti adatszolgáltatás

2 – rendszeres adatszolgáltatás

Z0020

Elkülönített alap, illeszkedési kiigazítási portfólió vagy fennmaradó rész

Ebben a mezőben kell megadni, hogy a bejelentett adatok elkülönített alaphoz, illeszkedési kiigazítási portfólióhoz vagy fennmaradó részhez kapcsolódnak-e. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell kiválasztani:

1 – elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió

2 – fennmaradó rész

Z0030

Alap/portfólió száma

Ha Z0020 = 1, akkor az elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió azonosító számát kell feltüntetni. Ezt a számot a csoportfelügyelet alá tartozó vállalkozás adja meg, és a számnak tartósan következetesnek és a többi táblában bejelentett alap- vagy portfóliószámmal azonosnak kell lennie.

Ha Z0020 = 2, akkor a „0” számot kell feltüntetni.

Nem-életbiztosítási katasztrófakockázat – Összefoglalás

C0010/R0010

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés előtt – Természetikatasztrófa-kockázat

A természeti katasztrófák összes veszélyével kapcsolatos teljes katasztrófakockázat kockázatcsökkentés előtt, figyelembe véve e veszélyek közötti diverzifikációs hatás C0010/R0070 szerinti értékét is.

C0010/R0020–R0060

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés előtt – Természetikatasztrófa-kockázati veszélyek

A természeti katasztrófák adott veszélyével kapcsolatos teljes tőkeszükséglet kockázatcsökkentés előtt, figyelembe véve a zónák és régiók közötti diverzifikációs hatást.

Az adott természeti veszély esetében ez az összeg megegyezik a kockázatcsökkentés előtti katasztrófakockázati tőkekövetelménnyel.

C0010/R0070

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés előtt – Veszélyek közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a különböző természetikatasztrófa-veszélyekkel kapcsolatos, kockázatcsökkentés előtti teljes tőkekövetelmények összesítése eredményez.

C0020/R0010

Teljes kockázatcsökkentés – Természetikatasztrófa-kockázat

A csoport összes természetikatasztrófa-veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek teljes kockázatcsökkentő hatása, figyelembe véve az e veszélyek közötti diverzifikációs hatás C0020/R0070 szerinti értékét is.

C0020/R0020–R0060

Teljes kockázatcsökkentés – Természetikatasztrófa-kockázati veszélyek

A csoport adott természetikatasztrófa-veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek teljes kockázatcsökkentő hatása.

C0020/R0070

Teljes kockázatcsökkentés – Veszélyek közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a csoport különböző természetikatasztrófa-veszélyekkel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatások összesítése eredményez.

C0030/R0010

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés után – Természetikatasztrófa-kockázat

A természeti katasztrófák összes veszélyével kapcsolatos teljes tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után, figyelembe véve e veszélyek közötti diverzifikációs hatás C0030/R0070 szerinti értékét is.

C0030/R0020–R0060

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés után – Természetikatasztrófa-kockázati veszélyek

A természeti katasztrófák adott veszélyével kapcsolatos teljes tőkeszükséglet kockázatcsökkentés után, figyelembe véve a zónák és régiók közötti diverzifikációs hatást.

Az adott természeti veszély esetében ez az összeg megegyezik a kockázatcsökkentés utáni katasztrófakockázati tőkekövetelménnyel.

C0030/R0070

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés után – Veszélyek közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a különböző természetikatasztrófa-veszélyekkel kapcsolatos, kockázatcsökkentés utáni teljes tőkekövetelmények összesítése eredményez.

C0010/R0080

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés előtt – A nem arányos vagyon-viszontbiztosítás katasztrófakockázata

A nem arányos vagyon-viszontbiztosítással kapcsolatos teljes katasztrófakockázat kockázatcsökkentés előtt.

C0020/R0080

Teljes kockázatcsökkentés – A nem arányos vagyon-viszontbiztosítás katasztrófakockázata

A csoport nem arányos vagyon-viszontbiztosítással kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek teljes kockázatcsökkentő hatása.

C0030/R0080

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés után – A nem arányos vagyon-viszontbiztosítás katasztrófakockázata

A nem arányos vagyon-viszontbiztosítással kapcsolatos teljes katasztrófakockázat kockázatcsökkentés után.

C0010/R0090

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés előtt – Ember okozta katasztrófákra vonatkozó kockázat

Az ember okozta katasztrófák összes veszélyével kapcsolatos teljes katasztrófakockázat kockázatcsökkentés előtt, figyelembe véve e veszélyek közötti diverzifikációs hatás C0010/R0160 szerinti értékét is.

C0010/R0100–R0150

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés előtt – Ember okozta katasztrófákra vonatkozó kockázat veszélyei

Az ember okozta katasztrófák adott veszélyével kapcsolatos teljes tőkeszükséglet kockázatcsökkentés előtt, figyelembe véve a veszélyrészterületek közötti diverzifikációs hatást.

Az adott ember okozta veszély esetében ez az összeg megegyezik a kockázatcsökkentés előtti katasztrófakockázati tőkekövetelménnyel.

C0010/R0160

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés előtt – Veszélyek közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a különböző ember okozta veszélyekkel kapcsolatos, kockázatcsökkentés előtti teljes tőkekövetelmények összesítése eredményez.

C0020/R0090

Teljes kockázatcsökkentés – Ember okozta katasztrófákra vonatkozó kockázat

A csoport ember okozta katasztrófák összes veszélyével kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek teljes kockázatcsökkentő hatása, figyelembe véve az e veszélyek közötti diverzifikációs hatás C0020/R0160 szerinti értékét is.

C0020/R0100–R0150

Teljes kockázatcsökkentés – Ember okozta katasztrófákra vonatkozó kockázat veszélyei

A csoport ember okozta katasztrófák adott veszélyével kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek teljes kockázatcsökkentő hatása.

C0020/R0160

Teljes kockázatcsökkentés – Veszélyek közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a csoport különböző ember okozta katasztrófák veszélyeivel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatások összesítése eredményez.

C0030/R0090

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés után – Ember okozta katasztrófákra vonatkozó kockázat

Az ember okozta katasztrófák összes veszélyével kapcsolatos teljes tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után, figyelembe véve e veszélyek közötti diverzifikációs hatás C0030/R0160 szerinti értékét is.

C0030/R0100–R0150

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés után – Ember okozta katasztrófákra vonatkozó kockázat veszélyei

Az ember okozta katasztrófák adott veszélyével kapcsolatos teljes tőkeszükséglet kockázatcsökkentés után, figyelembe véve a veszélyrészterületek közötti diverzifikációs hatást.

Az adott ember okozta veszély esetében ez az összeg megegyezik a kockázatcsökkentés utáni katasztrófakockázati tőkekövetelménnyel.

C0030/R0160

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés után – Veszélyek közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet az ember okozta katasztrófák különböző veszélyeivel kapcsolatos, kockázatcsökkentés utáni teljes tőkekövetelmények összesítése eredményez.

C0010/R0170

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés előtt – Egyéb nem-életbiztosítási katasztrófakockázat

Az „egyéb nem-életbiztosítási” katasztrófák összes veszélyével kapcsolatos teljes katasztrófakockázat kockázatcsökkentés előtt, figyelembe véve e veszélyek közötti diverzifikációs hatás C0010/R0180 szerinti értékét is.

C0010/R0180

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés előtt – Veszélyek közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a különböző „egyéb nem-életbiztosítási” veszélyekkel kapcsolatos, kockázatcsökkentés előtti teljes tőkekövetelmények összesítése eredményez.

C0020/R0170

Teljes kockázatcsökkentés – Egyéb nem-életbiztosítási katasztrófakockázat

A csoport „egyéb nem-életbiztosítási” katasztrófák összes veszélyével kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek teljes kockázatcsökkentő hatása, figyelembe véve az e veszélyek közötti diverzifikációs hatás C0020/R0180 szerinti értékét is.

C0020/R0180

Teljes kockázatcsökkentés – Veszélyek közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a csoport különböző „egyéb nem-életbiztosítási” katasztrófák veszélyeivel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatások összesítése eredményez.

C0030/R0170

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés után – Egyéb nem-életbiztosítási katasztrófakockázat

Az „egyéb nem-életbiztosítási” katasztrófák összes veszélyével kapcsolatos teljes katasztrófakockázat kockázatcsökkentés után, figyelembe véve e veszélyek közötti diverzifikációs hatás C0030/R0180 szerinti értékét is.

C0030/R0180

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés után – Veszélyek közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a különböző „egyéb nem-életbiztosítási” veszélyekkel kapcsolatos, kockázatcsökkentés utáni teljes tőkekövetelmények összesítése eredményez.

C0010/R0190

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés előtt – Teljes nem-életbiztosítási katasztrófakockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az összes részmodullal (természeti, nem arányos vagyon-viszontbiztosítással kapcsolatos, ember okozta és „egyéb nem-életbiztosítási” katasztrófákkal) kapcsolatos teljes katasztrófakockázat kockázatcsökkentés előtt, a részmodulok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt.

C0010/R0200

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés előtt – Részmodulok közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a különböző részmodulokkal (természeti, nem arányos vagyon-viszontbiztosítással kapcsolatos, ember okozta és „egyéb nem-életbiztosítási” katasztrófákkal) kapcsolatos, kockázatcsökkentés előtti teljes tőkekövetelmények összesítése eredményez.

C0010/R0210

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés előtt – Teljes nem-életbiztosítási katasztrófakockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

Az összes részmodullal (természeti, nem arányos vagyon-viszontbiztosítással kapcsolatos, ember okozta és „egyéb nem-életbiztosítási” katasztrófákkal) kapcsolatos teljes katasztrófakockázat kockázatcsökkentés előtt, a részmodulok közötti diverzifikációs hatás – C0010/R0200 – figyelembevételével.

C0020/R0190

Teljes kockázatcsökkentés – Teljes nem-életbiztosítási katasztrófakockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A csoport összes részmodullal (természeti, nem arányos vagyon-viszontbiztosítással kapcsolatos, ember okozta és „egyéb nem-életbiztosítási” katasztrófákkal) kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek teljes kockázatcsökkentő hatása, a részmodulok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt.

C0020/R0200

Teljes kockázatcsökkentés – Részmodulok közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a csoport különböző részmodulokkal (természeti, nem arányos vagyon-viszontbiztosítással kapcsolatos, ember okozta és „egyéb nem-életbiztosítási” katasztrófákkal) kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatások összesítése eredményez.

C0020/R0210

Teljes kockázatcsökkentés – Teljes nem-életbiztosítási katasztrófakockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

A csoport összes részmodullal (természeti, nem arányos vagyon-viszontbiztosítással kapcsolatos, ember okozta és „egyéb nem-életbiztosítási” katasztrófákkal) kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek teljes kockázatcsökkentő hatása, a részmodulok közötti diverzifikációs hatás – C0020/R0200 – figyelembevételével.

C0030/R0190

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés után – Teljes nem-életbiztosítási katasztrófakockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az összes részmodullal (természeti, nem arányos vagyon-viszontbiztosítással kapcsolatos, ember okozta és „egyéb nem-életbiztosítási” katasztrófákkal) kapcsolatos teljes katasztrófakockázat kockázatcsökkentés után, a részmodulok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt.

C0030/R0200

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés után – Részmodulok közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a különböző részmodulokkal (természeti, nem arányos vagyon-viszontbiztosítással kapcsolatos, ember okozta és „egyéb nem-életbiztosítási” katasztrófákkal) kapcsolatos, kockázatcsökkentés utáni teljes tőkekövetelmények összesítése eredményez.

C0030/R0210

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés után – Teljes nem-életbiztosítási katasztrófakockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

Az összes részmodullal (természeti, nem arányos vagyon-viszontbiztosítással kapcsolatos, ember okozta és „egyéb nem-életbiztosítási” katasztrófákkal) kapcsolatos teljes katasztrófakockázat kockázatcsökkentés után, a részmodulok közötti diverzifikációs hatás – C0030/R0200 – figyelembevételével.

Egészségbiztosítási katasztrófakockázat – Összefoglalás

C0010/R0300

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés előtt – Egészségbiztosítási katasztrófakockázat

Az összes egészségbiztosítási katasztrófakockázati részmodullal kapcsolatos teljes katasztrófakockázat kockázatcsökkentés előtt, figyelembe véve e részmodulok közötti diverzifikációs hatás C0010/R0340 szerinti értékét is.

C0010/R0310–R0330

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés előtt – Egészségbiztosítási katasztrófakockázati részmodulok

Az adott egészségbiztosítási katasztrófakockázati részmodullal kapcsolatos teljes tőkeszükséglet kockázatcsökkentés előtt, figyelembe véve az országok közötti diverzifikációs hatást.

Az adott egészségbiztosítási katasztrófakockázati részmodul esetében ez az összeg megegyezik a kockázatcsökkentés előtti katasztrófakockázati tőkekövetelménnyel.

C0010/R0340

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés előtt – Részmodulok közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a különböző egészségbiztosítási katasztrófakockázati részmodulokkal kapcsolatos, kockázatcsökkentés előtti teljes tőkekövetelmények összesítése eredményez.

C0020/R0300

Teljes kockázatcsökkentés – Egészségbiztosítási katasztrófakockázat

A csoport összes egészségbiztosítási katasztrófakockázati részmodullal kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek teljes kockázatcsökkentő hatása, figyelembe véve az e részmodulok közötti diverzifikációs hatás C0020/R0340 szerinti értékét is.

C0020/R0310–R0330

Teljes kockázatcsökkentés – Egészségbiztosítási katasztrófakockázati részmodulok

A csoport adott egészségbiztosítási katasztrófakockázati részmodullal kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek teljes kockázatcsökkentő hatása.

C0020/R0340

Teljes kockázatcsökkentés – Részmodulok közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a csoport különböző egészségbiztosítási katasztrófakockázati részmodulokkal kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatások összesítése eredményez.

C0030/R0300

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés után – Egészségbiztosítási katasztrófakockázat

Az összes egészségbiztosítási katasztrófakockázati részmodullal kapcsolatos teljes katasztrófakockázat kockázatcsökkentés után, figyelembe véve e részmodulok közötti diverzifikációs hatás C0030/R0340 szerinti értékét is.

C0030/R0310–R0330

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés után – Egészségbiztosítási katasztrófakockázati részmodulok

Az adott egészségbiztosítási katasztrófakockázati részmodullal kapcsolatos teljes tőkeszükséglet kockázatcsökkentés után, figyelembe véve az országok közötti diverzifikációs hatást.

Az adott egészségbiztosítási katasztrófakockázati részmodul esetében ez az összeg megegyezik a kockázatcsökkentés utáni katasztrófakockázati tőkekövetelménnyel.

C0030/R0340

Szavatolótőke-szükséglet kockázatcsökkentés után – Részmodulok közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a különböző egészségbiztosítási katasztrófakockázati részmodulokkal kapcsolatos, kockázatcsökkentés utáni teljes tőkekövetelmények összesítése eredményez.

Nem-életbiztosítási katasztrófakockázat

Természetikatasztrófa-kockázat – Vihar

C0040/R0610–R0780

Bruttó megszolgált díjak becsült összege – Az egyéb régiók

A biztosítói vagy viszontbiztosítói csoport által a következő évben az EGT-régióktól eltérő (vagyis az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet III. mellékletében meghatározott, de az V. vagy a XIII. mellékletben nem szereplő) 14 régióban megszolgált díjak becsült összege azon szerződések esetében, amelyek a viharkockázatra kiterjedő tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása és arányos viszontbiztosítás üzletág, továbbá a vihar okozta szárazföldi vagyoni kárra is kiterjedő tengeri, légi és szállítási biztosítás és arányos viszontbiztosítás üzletág kötelezettségeivel kapcsolatosak.

A díjak bruttó díjak, a viszontbiztosítási szerződések díjainak levonása nélkül.

C0040/R0790

Bruttó megszolgált díjak becsült összege – Az egyéb régiók teljes viharkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A biztosítói vagy viszontbiztosítói csoport által a következő évben az EGT-régiókon kívüli 14 egyéb régióban megszolgált díjak teljes becsült összege a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt.

C0050/R0400–R0590

Kitettség – EGT-régió

A 20 EGT-régió közül az adott régióban biztosítottak teljes száma a következő üzletágak tekintetében:

tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása és arányos viszontbiztosítási kötelezettségek azon szerződések vonatkozásában, amelyek kiterjednek a viharkockázatra, és amelyeknél a kockázat az adott EGT-régióban merül fel; és

tengeri, légi és szállítási biztosítás és arányos viszontbiztosítási kötelezettségek azon szerződések vonatkozásában, amelyek kiterjednek a vihar okozta szárazföldi vagyoni kárra, és amelyeknél a kockázat az adott EGT-régióban merül fel.

C0050/R0600

Kitettség – Az EGT-régiók teljes viharkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A 20 EGT-régió teljes kitettsége a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

C0060/R0400–R0590

Meghatározott bruttó veszteség – EGT-régió

A 20 EGT-régió közül az adott régió meghatározott bruttó viharvesztesége, figyelembe véve a zónák közötti diverzifikációs hatást.

C0060/R0600

Meghatározott bruttó veszteség – Az EGT-régiók teljes viharkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A 20 EGT-régió teljes meghatározott bruttó vesztesége a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt.

C0070/R0400–R0590

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény-tényező kockázatcsökkentés előtt – EGT-régió

A 20 EGT-régió közül az adott régió viharkockázati tőkekövetelmény-tényezője, figyelembe véve a zónák közötti diverzifikációs hatást.

C0070/R0600

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény-tényező kockázatcsökkentés előtt – Az EGT-régiók teljes viharkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A teljes meghatározott bruttó veszteség és a teljes kitettség közötti arány.

C0080/R0400–R0590

A vagy B forgatókönyv – EGT-régió

A 20 EGT-régió közül az adott régió A vagy B forgatókönyv szerinti viharkockázati tőkeszükséglete közül a nagyobb.

Az A vagy B forgatókönyv szerinti nagyobb érték meghatározásakor figyelembe kell venni a csoport ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek kockázatcsökkentő hatását.

C0090/R0400–R0590

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – EGT-régió

A 20 EGT-régió közül az adott régió A vagy B forgatókönyv szerinti nagyobb viharkockázati tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt.

C0090/R0600

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Az EGT-régiók teljes viharkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A 20 EGT-régió teljes viharkockázati tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt.

C0090/R0790

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Az egyéb régiók teljes viharkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az EGT-régióktól eltérő régiók viharkockázatának tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt. Az azonnali veszteség összege a viszontbiztosítási szerződésekből és különleges célú gazdasági egységekből megtérülő összegek levonása nélkül.

C0090/R0800

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Az összes régió teljes viharkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az összes régió teljes viharkockázati tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt.

C0090/R0810

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Régiók közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a különböző (EGT- és egyéb) régiókkal kapcsolatos viharkockázatok összesítése eredményez.

C0090/R0820

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Teljes viharkockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

A viharkockázat teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt, figyelembe véve a C0090/R0810 szerinti diverzifikációs hatást.

C0100/R0400–R0590

Becsült kockázatcsökkentés – EGT-régió

A 20 EGT-régió közül az adott régió tekintetében a csoport ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült kockázatcsökkentő hatása a választott forgatókönyvnek megfelelően, a becsült ismételt érvénybe helyezési díjak nélkül.

C0100/R0600

Becsült kockázatcsökkentés – Az EGT-régiók teljes viharkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A 20 EGT-régió viharkockázattal kapcsolatos teljes becsült kockázatcsökkentése.

C0100/R0790

Becsült kockázatcsökkentés – Az egyéb régiók teljes viharkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az EGT-régióktól eltérő összes régió tekintetében a csoport ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült kockázatcsökkentő hatása a becsült ismételt érvénybe helyezési díjak nélkül.

C0100/R0800

Becsült kockázatcsökkentés – Az összes régió teljes viharkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az összes régió viharkockázattal kapcsolatos teljes becsült kockázatcsökkentése.

C0110/R0400–R0590

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak – EGT-régió

A 20 EGT-régió közül az adott régió tekintetében a csoport ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült ismételt érvénybe helyezési díja a választott forgatókönyvnek megfelelően.

C0110/R0600

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak – Az EGT-régiók teljes viharkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A 20 EGT-régió teljes becsült ismételt érvénybe helyezési díjai.

C0110/R0790

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak – Az egyéb régiók teljes viharkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az EGT-régióktól eltérő összes régió tekintetében a csoport ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő becsült ismételt érvénybe helyezési díjak.

C0110/R0800

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak – Az összes régió teljes viharkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az összes régió teljes becsült ismételt érvénybe helyezési díjai.

C0120/R0400–R0590

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – EGT-régió

Az adott EGT-régió viharkockázati tőkeszükséglete a csoport ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatás levonása után a választott forgatókönyvnek megfelelően.

C0120/R0600

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Az EGT-régiók teljes viharkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A 20 EGT-régió teljes tőkeszükséglete a csoport sajátos viszontbiztosítási szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatás levonása után.

C0120/R0790

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Az egyéb régiók teljes viharkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az EGT-régióktól eltérő régiók viharkockázatának tőkeszükséglete kockázatcsökkentés után. Az azonnali veszteség összege a viszontbiztosítási szerződésekből és különleges célú gazdasági egységekből megtérülő összegek levonásával.

C0120/R0800

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Az összes régió teljes viharkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az összes régió teljes tőkeszükséglete a csoport sajátos viszontbiztosítási szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatás levonása után.

C0120/R0810

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Régiók közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a különböző (EGT- és egyéb) régiókkal kapcsolatos, kockázatcsökkentés utáni viharkockázati tőkeszükségletek összesítése eredményez.

C0120/R0820

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Teljes viharkockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

A viharkockázat teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés után, figyelembe véve a C0120/R0810 szerinti diverzifikációs hatást.

Természetikatasztrófa-kockázat – Földrengés

C0130/R1040–R1210

Bruttó megszolgált díjak becsült összege – Az egyéb régiók

A biztosítói vagy viszontbiztosítói csoport által a következő évben az EGT-régióktól eltérő (vagyis az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet III. mellékletében meghatározott, de az V. vagy a XIII. mellékletben nem szereplő) 14 régióban megszolgált díjak becsült összege azon szerződések esetében, amelyek a következő üzletágak kötelezettségeivel kapcsolatosak:

földrengéskockázatra kiterjedő tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása és arányos viszontbiztosítási kötelezettségek; és

földrengés okozta szárazföldi vagyoni kárra is kiterjedő tengeri, légi és szállítási biztosítás és arányos viszontbiztosítási kötelezettségek.

A díjak bruttó díjak, a viszontbiztosítási szerződések díjainak levonása nélkül.

C0130/R1220

Bruttó megszolgált díjak becsült összege – Az egyéb régiók teljes földrengéskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A biztosítói vagy viszontbiztosítói csoport által a következő évben az egyéb régiókban megszolgált díjak teljes becsült összege.

C0140/R0830–R1020

Kitettség – EGT-régió

A 20 EGT-régió közül az adott régióban biztosítottak teljes száma a következő üzletágak tekintetében:

tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása és arányos viszontbiztosítási kötelezettségek azon szerződések vonatkozásában, amelyek kiterjednek a földrengéskockázatra, és amelyeknél a kockázat az adott EGT-régióban merül fel; és

tengeri, légi és szállítási biztosítás és arányos viszontbiztosítási kötelezettségek azon szerződések vonatkozásában, amelyek kiterjednek a földrengés okozta szárazföldi vagyoni kárra, és amelyeknél a kockázat az adott EGT-régióban merül fel.

C0140/R1030

Kitettség – Az EGT-régiók teljes földrengéskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A 20 EGT-régió teljes kitettsége.

C0150/R0830–R1020

Meghatározott bruttó veszteség – EGT-régió

A 20 EGT-régió közül az adott régió meghatározott bruttó földrengésvesztesége, figyelembe véve a zónák közötti diverzifikációs hatást.

C0150/R1030

Meghatározott bruttó veszteség – Az EGT-régiók teljes földrengéskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A 20 EGT-régió teljes meghatározott bruttó földrengésvesztesége.

C0160/R0830–R1020

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény-tényező kockázatcsökkentés előtt – EGT-régió

A 20 EGT-régió közül az adott régió standard formula szerinti földrengés-kockázati tőkekövetelmény-tényezője, figyelembe véve a zónák közötti diverzifikációs hatást.

C0160/R1030

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény-tényező kockázatcsökkentés előtt – Az EGT-régiók teljes földrengéskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A teljes meghatározott bruttó veszteség és a teljes kitettség közötti arány.

C0170/R0830–R1020

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – EGT-régió

A 20 EGT-régió közül az adott régió földrengés-kockázati tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt.

C0170/R1030

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Az EGT-régiók teljes földrengéskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A 20 EGT-régió teljes földrengés-kockázati tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt.

C0170/R1220

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Az egyéb régiók teljes földrengéskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az EGT-régióktól eltérő régiók földrengéskockázatának tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt. Az azonnali veszteség összege a viszontbiztosítási szerződésekből és különleges célú gazdasági egységekből megtérülő összegek levonása nélkül.

C0170/R1230

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Az összes régió teljes földrengéskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az összes régió teljes földrengés-kockázati tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt.

C0170/R1240

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Régiók közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a különböző (EGT- és egyéb) régiókkal kapcsolatos földrengéskockázatok összesítése eredményez.

C0170/R1250

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Teljes földrengéskockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

A földrengéskockázat teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt, figyelembe véve a C0170/R1240 szerinti diverzifikációs hatást.

C0180/R0830–R1020

Becsült kockázatcsökkentés – EGT-régió

A 20 EGT-régió közül az adott régió tekintetében a csoport ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült kockázatcsökkentő hatása a becsült ismételt érvénybe helyezési díjak nélkül.

C0180/R1030

Becsült kockázatcsökkentés – Az EGT-régiók teljes földrengéskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A 20 EGT-régió teljes becsült kockázatcsökkentése.

C0180/R1220

Becsült kockázatcsökkentés – Az egyéb régiók teljes földrengéskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az EGT-régióktól eltérő összes régió tekintetében a csoport ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült kockázatcsökkentő hatása a becsült ismételt érvénybe helyezési díjak nélkül.

C0180/R1230

Becsült kockázatcsökkentés – Az összes régió teljes földrengéskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az összes régió teljes becsült kockázatcsökkentése.

C0190/R0830–R1020

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak – EGT-régió

A 20 EGT-régió közül az adott régió tekintetében a csoport ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült ismételt érvénybe helyezési díja.

C0190/R1030

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak – Az EGT-régiók teljes földrengéskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A 20 EGT-régió teljes becsült ismételt érvénybe helyezési díjai.

C0190/R1220

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak – Az egyéb régiók teljes földrengéskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az EGT-régióktól eltérő összes régió tekintetében a csoport ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő becsült ismételt érvénybe helyezési díjak.

C0190/R1230

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak – Az összes régió teljes földrengéskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az összes régió teljes becsült ismételt érvénybe helyezési díjai.

C0200/R0830–R1020

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – EGT-régió

A 20 EGT-régió közül az adott régió földrengés-kockázati tőkeszükséglete a csoport ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatás levonása után.

C0200/R1030

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Az EGT-régiók teljes földrengéskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A 20 EGT-régió teljes földrengés-kockázati tőkeszükséglete a csoport ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatás levonása után.

C0200/R1220

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Az egyéb régiók teljes földrengéskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az EGT-régióktól eltérő régiók földrengéskockázatának tőkeszükséglete kockázatcsökkentés után. Az azonnali veszteség összege a viszontbiztosítási szerződésekből és különleges célú gazdasági egységekből megtérülő összegek levonásával.

C0200/R1230

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Az összes régió teljes földrengéskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az összes régió teljes földrengés-kockázati tőkeszükséglete a csoport ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatás levonása után.

C0200/R1240

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Régiók közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a különböző (EGT- és egyéb) régiókkal kapcsolatos, kockázatcsökkentés utáni földrengés-kockázati tőkeszükségletek összesítése eredményez.

C0200/R1250

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Teljes földrengéskockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

A földrengéskockázat teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés után, figyelembe véve a C0200/R1240 szerinti diverzifikációs hatást.

Természetikatasztrófa-kockázat – Árvíz

C0210/R1410–R1580

Bruttó megszolgált díjak becsült összege – Az egyéb régiók

A biztosítói vagy viszontbiztosítói csoport által a következő évben az EGT-régióktól eltérő (vagyis az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet III. mellékletében meghatározott, de az V. vagy a XIII. mellékletben nem szereplő) 14 régióban megszolgált díjak becsült összege azon szerződések esetében, amelyek a következő üzletágak kötelezettségeivel kapcsolatosak:

árvízkockázatra kiterjedő tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása és arányos viszontbiztosítási kötelezettségek;

árvíz okozta szárazföldi vagyoni kárra is kiterjedő tengeri, légi és szállítási biztosítás és arányos viszontbiztosítási kötelezettségek;

egyéb gépjármű-biztosítás és arányos viszontbiztosítási kötelezettségek.

A díjak bruttó díjak, a viszontbiztosítási szerződések díjainak levonása nélkül.

C0210/R1590

Bruttó megszolgált díjak becsült összege – Az egyéb régiók teljes árvízkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A biztosítói vagy viszontbiztosítói csoport által a következő évben az egyéb régiókban megszolgált díjak teljes becsült összege.

C0220/R1260–R1390

Kitettség – EGT-régió

A 14 EGT-régió közül az adott régióban biztosítottak teljes száma a következő üzletágak tekintetében:

tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása és arányos viszontbiztosítási kötelezettségek azon szerződések vonatkozásában, amelyek kiterjednek az árvízkockázatra, és amelyeknél a kockázat az adott EGT-régióban merül fel;

tengeri, légi és szállítási biztosítás és arányos viszontbiztosítási kötelezettségek azon szerződések vonatkozásában, amelyek kiterjednek az árvíz okozta szárazföldi vagyoni kárra, és amelyeknél a kockázat az adott EGT-régióban merül fel. és

egyéb gépjármű-biztosítás és arányos viszontbiztosítási kötelezettségek, 1,5-ös szorzóval, azon szerződések vonatkozásában, amelyek kiterjednek az árvíz okozta szárazföldi vagyoni kárra, és amelyeknél a kockázat az adott EGT-régióban merül fel.

C0220/R1400

Kitettség – Az EGT-régiók teljes árvízkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A 14 EGT-régió teljes kitettsége.

C0230/R1260–R1390

Meghatározott bruttó veszteség – EGT-régió

A 14 EGT-régió közül az adott régió meghatározott bruttó árvízvesztesége, figyelembe véve a zónák közötti diverzifikációs hatást.

C0230/R1400

Meghatározott bruttó veszteség – Az EGT-régiók teljes árvízkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A 14 EGT-régió teljes meghatározott bruttó árvízvesztesége.

C0240/R1260–R1390

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény-tényező kockázatcsökkentés előtt – EGT-régió

A 14 EGT-régió közül az adott régió standard formula szerinti árvízkockázati tőkekövetelmény-tényezője, figyelembe véve a zónák közötti diverzifikációs hatást.

C0240/R1400

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény-tényező kockázatcsökkentés előtt – Az EGT-régiók teljes árvízkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A teljes meghatározott bruttó veszteség és a teljes kitettség közötti arány.

C0250/R1260–R1390

A vagy B forgatókönyv – EGT-régió

A 14 EGT-régió közül az adott régió A vagy B forgatókönyv szerinti árvízkockázati tőkeszükséglete közül a nagyobb.

Az A vagy B forgatókönyv szerinti nagyobb érték meghatározásakor figyelembe kell venni a csoport ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek kockázatcsökkentő hatását.

C0260/R1260–R1390

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – EGT-régió

A 14 EGT-régió közül az adott régió A vagy B forgatókönyv szerinti nagyobb árvízkockázati tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt.

C0260/1400

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Az EGT-régiók teljes árvízkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A 14 EGT-régió teljes árvízkockázati tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt.

C0260/R1590

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Az egyéb régiók teljes árvízkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az EGT-régióktól eltérő régiók árvízkockázatának tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt. Az azonnali veszteség összege a viszontbiztosítási szerződésekből és különleges célú gazdasági egységekből megtérülő összegek levonása nélkül.

C0260/R1600

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Az összes régió teljes árvízkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az összes régió teljes árvízkockázati tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt.

C0260/R1610

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Régiók közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a különböző (EGT- és egyéb) régiókkal kapcsolatos árvízkockázatok összesítése eredményez.

C0260/R1620

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Teljes árvízkockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

Az árvízkockázat teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt, figyelembe véve a C0260/R1610 szerinti diverzifikációs hatást.

C0270/R1260–R1390

Becsült kockázatcsökkentés – EGT-régió

A 14 EGT-régió közül az adott régió tekintetében a csoport ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült kockázatcsökkentő hatása a választott forgatókönyvnek megfelelően, a becsült ismételt érvénybe helyezési díjak nélkül.

C0270/R1400

Becsült kockázatcsökkentés – Az EGT-régiók teljes árvízkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A 14 EGT-régió teljes becsült kockázatcsökkentése.

C0270/R1590

Becsült kockázatcsökkentés – Az egyéb régiók teljes árvízkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az EGT-régióktól eltérő összes régió tekintetében a csoport ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült kockázatcsökkentő hatása a becsült ismételt érvénybe helyezési díjak nélkül.

C0270/R1600

Becsült kockázatcsökkentés – Az összes régió teljes árvízkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az összes régió teljes becsült kockázatcsökkentése.

C0280/R1260–R1390

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak – EGT-régió

A 14 EGT-régió közül az adott régió tekintetében a csoport ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült ismételt érvénybe helyezési díja a választott forgatókönyvnek megfelelően.

C0280/R1400

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak – Az EGT-régiók teljes árvízkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A 14 EGT-régió teljes becsült ismételt érvénybe helyezési díjai.

C0280/R1590

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak – Az egyéb régiók teljes árvízkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az EGT-régióktól eltérő összes régió tekintetében a csoport ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő becsült ismételt érvénybe helyezési díjak.

C0280/R1600

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak – Az összes régió teljes árvízkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az összes régió teljes becsült ismételt érvénybe helyezési díjai.

C0290/R1260–R1390

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – EGT-régió

A 14 EGT-régió közül az adott régió árvízkockázati tőkeszükséglete a csoport ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatás levonása után a választott forgatókönyvnek megfelelően.

C0290/R1400

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Az EGT-régiók teljes árvízkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A 14 EGT-régió teljes tőkeszükséglete a csoport sajátos viszontbiztosítási szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatás levonása után.

C0290/R1590

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Az egyéb régiók teljes árvízkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az EGT-régióktól eltérő régiók árvízkockázatának tőkeszükséglete kockázatcsökkentés után. Az azonnali veszteség összege a viszontbiztosítási szerződésekből és különleges célú gazdasági egységekből megtérülő összegek levonásával.

C0290/R1600

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Az összes régió teljes árvízkockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az összes régió teljes tőkeszükséglete a csoport sajátos viszontbiztosítási szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatás levonása után.

C0290/R1610

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Régiók közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a különböző (EGT- és egyéb) régiókkal kapcsolatos, kockázatcsökkentés utáni árvízkockázati tőkeszükségletek összesítése eredményez.

C0290/R1620

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Teljes árvízkockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

Az árvízkockázat teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés után, figyelembe véve a C0290/R1610 szerinti diverzifikációs hatást.

Természetikatasztrófa-kockázat – Jégverés

C0300/R1730–R1900

Bruttó megszolgált díjak becsült összege – Az egyéb régiók

A biztosítói vagy viszontbiztosítói csoport által a következő évben az EGT-régióktól eltérő (vagyis az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet III. mellékletében meghatározott, de az V. vagy a XIII. mellékletben nem szereplő) 9 régióban megszolgált díjak becsült összege azon szerződések esetében, amelyek a következő üzletágak kötelezettségeivel kapcsolatosak:

jégveréskockázatra kiterjedő tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása és arányos viszontbiztosítási kötelezettségek;

jégverés okozta szárazföldi vagyoni kárra is kiterjedő tengeri, légi és szállítási biztosítás és arányos viszontbiztosítási kötelezettségek; és

egyéb gépjármű-biztosítás és arányos viszontbiztosítási kötelezettségek.

A díjak bruttó díjak, a viszontbiztosítási szerződések díjainak levonása nélkül.

C0300/R1910

Bruttó megszolgált díjak becsült összege – Az egyéb régiók teljes jégveréskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A biztosítói vagy viszontbiztosítói csoport által a következő évben az egyéb régiókban megszolgált díjak teljes becsült összege.

C0310/R1630–R1710

Kitettség – EGT-régió

A 9 EGT-régió közül az adott régióban biztosítottak teljes száma a következő üzletágak tekintetében:

tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása és arányos viszontbiztosítási kötelezettségek azon szerződések vonatkozásában, amelyek kiterjednek a jégveréskockázatra, és amelyeknél a kockázat az adott EGT-régióban merül fel;

tengeri, légi és szállítási biztosítás és arányos viszontbiztosítási kötelezettségek azon szerződések vonatkozásában, amelyek kiterjednek a jégverés okozta szárazföldi vagyoni kárra, és amelyeknél a kockázat az adott EGT-régióban merül fel. és

egyéb gépjármű-biztosítás és arányos viszontbiztosítási kötelezettségek, 5-ös szorzóval, azon szerződések vonatkozásában, amelyek kiterjednek a jégverés okozta szárazföldi vagyoni kárra, és amelyeknél a kockázat az adott EGT-régióban merül fel.

C0310/R1720

Kitettség – Az EGT-régiók teljes jégveréskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A 9 EGT-régió teljes kitettsége.

C0320/R1630–R1710

Meghatározott bruttó veszteség – EGT-régió

A 9 EGT-régió közül az adott régió meghatározott bruttó jégverésvesztesége, figyelembe véve a zónák közötti diverzifikációs hatást.

C0320/R1720

Meghatározott bruttó veszteség – Az EGT-régiók teljes jégveréskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A 9 EGT-régió teljes meghatározott bruttó jégverésvesztesége.

C0330/R1630–R1710

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény-tényező kockázatcsökkentés előtt – EGT-régió

A 9 EGT-régió közül az adott régió standard formula szerinti jégverés-kockázati tőkekövetelmény-tényezője, figyelembe véve a zónák közötti diverzifikációs hatást.

C0330/R1720

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény-tényező kockázatcsökkentés előtt – Az EGT-régiók teljes jégveréskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A teljes meghatározott bruttó veszteség és a teljes kitettség közötti arány.

C0340/R1630–R1710

A vagy B forgatókönyv – EGT-régió

A 9 EGT-régió közül az adott régió A vagy B forgatókönyv szerinti jégverés-kockázati tőkeszükséglete közül a nagyobb.

Az A vagy B forgatókönyv szerinti nagyobb érték meghatározásakor figyelembe kell venni a csoport ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek kockázatcsökkentő hatását.

C0350/R1630–R1710

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – EGT-régió

A 9 EGT-régió közül az adott régió A vagy B forgatókönyv szerinti nagyobb jégverés-kockázati tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt.

C0350/R1720

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Az EGT-régiók teljes jégveréskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A 9 EGT-régió teljes jégverés-kockázati tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt.

C0350/R1910

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Az egyéb régiók teljes jégveréskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az EGT-régióktól eltérő régiók jégveréskockázatának tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt. Az azonnali veszteség összege a viszontbiztosítási szerződésekből és különleges célú gazdasági egységekből megtérülő összegek levonása nélkül.

C0350/R1920

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Az összes régió teljes jégveréskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az összes régió teljes jégverés-kockázati tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt.

C0350/R1930

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Régiók közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a különböző (EGT- és egyéb) régiókkal kapcsolatos jégveréskockázatok összesítése eredményez.

C0350/R1940

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Teljes jégveréskockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

A jégveréskockázat teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt, figyelembe véve a C0350/R1930 szerinti diverzifikációs hatást.

C0360/R1630–R1710

Becsült kockázatcsökkentés – EGT-régió

A 9 EGT-régió közül az adott régió tekintetében a csoport ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült kockázatcsökkentő hatása a választott forgatókönyvnek megfelelően, a becsült ismételt érvénybe helyezési díjak nélkül.

C0360/R1720

Becsült kockázatcsökkentés – Az EGT-régiók teljes jégveréskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A 9 EGT-régió teljes becsült kockázatcsökkentése.

C0360/R1910

Becsült kockázatcsökkentés – Az egyéb régiók teljes jégveréskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az EGT-régióktól eltérő összes régió tekintetében a csoport ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült kockázatcsökkentő hatása a becsült ismételt érvénybe helyezési díjak nélkül.

C0360/R1820

Becsült kockázatcsökkentés – Az összes régió teljes jégveréskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az összes régió teljes becsült kockázatcsökkentése.

C0370/R1630–R1710

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak – EGT-régió

A 9 EGT-régió közül az adott régió tekintetében a csoport ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült ismételt érvénybe helyezési díja a választott forgatókönyvnek megfelelően.

C0370/R1720

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak – Az EGT-régiók teljes jégveréskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A 9 EGT-régió teljes becsült ismételt érvénybe helyezési díjai.

C0370/R1910

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak – Az egyéb régiók teljes jégveréskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az EGT-régióktól eltérő összes régió tekintetében a csoport ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő becsült ismételt érvénybe helyezési díjak.

C0370/R1920

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak – Az összes régió teljes jégveréskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az összes régió teljes becsült ismételt érvénybe helyezési díjai.

C0380/R1630–R1710

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – EGT-régió

A 9 EGT-régió közül az adott régió jégverés-kockázati tőkeszükséglete a csoport ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatás levonása után a választott forgatókönyvnek megfelelően.

C0380/R1720

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Az EGT-régiók teljes jégveréskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A 9 EGT-régió teljes tőkeszükséglete a csoport sajátos viszontbiztosítási szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatás levonása után.

C0380/R1910

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Az egyéb régiók teljes jégveréskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az EGT-régióktól eltérő régiók jégveréskockázatának tőkeszükséglete kockázatcsökkentés után. Az azonnali veszteség összege a viszontbiztosítási szerződésekből és különleges célú gazdasági egységekből megtérülő összegek levonásával.

C0380/R1920

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Az összes régió teljes jégveréskockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az összes régió teljes tőkeszükséglete a csoport sajátos viszontbiztosítási szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatás levonása után.

C0380/R1930

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Régiók közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a különböző (EGT- és egyéb) régiókkal kapcsolatos, kockázatcsökkentés utáni jégverés-kockázati tőkeszükségletek összesítése eredményez.

C0380/R1940

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Teljes jégveréskockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

A jégveréskockázat teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés után, figyelembe véve a C0380/R1930 szerinti diverzifikációs hatást.

Természetikatasztrófa-kockázat – Földcsuszamlás és talajsüllyedés

C0390/R1950

Bruttó megszolgált díjak becsült összege – Teljes földcsuszamlás- és talajsüllyedés-kockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A biztosítói vagy viszontbiztosítói csoport által a következő évben megszolgált díjak becsült összege azon szerződések esetében, amelyek a tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása és arányos viszontbiztosítás üzletág kötelezettségeivel kapcsolatosak.

A díjak bruttó díjak, a viszontbiztosítási szerződések díjainak levonása nélkül, és Franciaország területére vonatkoznak.

C0400/R1950

Kitettség – Teljes földcsuszamlás- és talajsüllyedés-kockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A biztosítottak teljes száma Franciaország területének a tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása és arányos viszontbiztosítási üzletág kötelezettségei tekintetében olyan zónákra való földrajzi felosztása szerint, amelyek a földcsuszamlás- és talajsüllyedés-kockázat tekintetében elég homogének ahhoz, hogy a biztosítói vagy viszontbiztosítói csoportok e terület kapcsán kitettségekkel szembesüljenek. A zónák együttesen kiadják a teljes területet.

C0410/R1950

Meghatározott bruttó veszteség – Teljes földcsuszamlás- és talajsüllyedés-kockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A meghatározott bruttó földcsuszamlás- és talajsüllyedés-veszteség, figyelembe véve a zónák közötti diverzifikációs hatást.

C0420/R1950

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény-tényező kockázatcsökkentés előtt – Teljes földcsuszamlás- és talajsüllyedés-kockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Franciaország területének földcsuszamlás- és talajsüllyedés-kockázati tőkekövetelmény-tényezője, figyelembe véve a zónák közötti diverzifikációs hatást.

C0430/R1950

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Teljes földcsuszamlás- és talajsüllyedés-kockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A Franciaország területén érvényes földcsuszamlás- és talajsüllyedés-kockázat tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt. Az azonnali veszteség összege a viszontbiztosítási szerződésekből és különleges célú gazdasági egységekből megtérülő összegek levonása nélkül, amely a földcsuszamlás- és talajsüllyedés-kockázat esetében megegyezik a meghatározott bruttó veszteséggel (C0410/R1950).

C0430/R1960

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Zónák közötti diverzifikációs hatás – Teljes földcsuszamlás- és talajsüllyedés-kockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Diverzifikációs hatás, amelyet a Franciaország területének különböző zónáival kapcsolatos földcsuszamlás- és talajsüllyedés-kockázatok összesítése eredményez.

C0430/R1970

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Teljes földcsuszamlás- és talajsüllyedés-kockázat – Teljes földcsuszamlás- és talajsüllyedés-kockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A földcsuszamlás- és talajsüllyedés-kockázat teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt, figyelembe véve a C0430/R1960 szerinti diverzifikációs hatást.

C0440/R1950

Becsült kockázatcsökkentés – Teljes földcsuszamlás- és talajsüllyedés-kockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A csoport ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült kockázatcsökkentő hatása a becsült ismételt érvénybe helyezési díjak nélkül.

C0450/R1950

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak – Teljes földcsuszamlás- és talajsüllyedés-kockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A csoport ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült ismételt érvénybe helyezési díja.

C0460/R1950

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Teljes földcsuszamlás- és talajsüllyedés-kockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A földcsuszamlás- és talajsüllyedés-kockázat tőkeszükséglete a csoport ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatás levonása után.

C0460/R1960

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Zónák közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a Franciaország területének különböző zónáival kapcsolatos, kockázatcsökkentés utáni földcsuszamlás- és talajsüllyedés-kockázati tőkeszükségletek összesítése eredményez.

C0460/R1970

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Teljes földcsuszamlás- és talajsüllyedés-kockázat a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

A földcsuszamlás- és talajsüllyedés-kockázat teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés után, figyelembe véve a C0460/R1960 szerinti diverzifikációs hatást.

Természetikatasztrófa-kockázat – Nem arányos vagyon-viszontbiztosítás

C0470/R2000

Bruttó megszolgált díjak becsült összege

A biztosítói vagy viszontbiztosítói csoport által a következő évben megszolgált díjak becsült összege azon szerződések esetében, amelyek az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti nem arányos viszontbiztosítási kötelezettségek üzletág kötelezettségeivel kapcsolatosak.

A díjak bruttó díjak, a viszontbiztosítási szerződések díjainak levonása nélkül.

C0480/R2000

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt

A nem arányos vagyon-viszontbiztosítás tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt. Az azonnali veszteség összege a viszontbiztosítási szerződésekből és különleges célú gazdasági egységekből megtérülő összegek levonása nélkül.

C0490/R2000

Becsült kockázatcsökkentés

A csoport elfogadott nem arányos vagyon-viszontbiztosítási kockázatokkal kapcsolatos sajátos visszaengedményezési szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült kockázatcsökkentő hatása a becsült ismételt érvénybe helyezési díjak nélkül.

C0500/R2000

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak

A csoport elfogadott nem arányos vagyon-viszontbiztosítási kockázatokkal kapcsolatos sajátos visszaengedményezési szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült ismételt érvénybe helyezési díjai.

C0510/R2000

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után

Az elfogadott nem arányos vagyon-viszontbiztosítási kockázatok tőkeszükséglete a csoport sajátos visszaengedményezési szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatás levonása után.

Ember okozta katasztrófákra vonatkozó kockázat – Gépjármű-felelősségbiztosítás

C0520/R2100

Biztosított járművek száma 24 millió EUR feletti szerződéses értékhatárral

A biztosítói vagy viszontbiztosítói csoport által a gépjármű-felelősségbiztosítás és arányos viszontbiztosítás üzletágban biztosított járművek száma 24 000 000 EUR felett megállapított szerződéses értékhatárral.

C0530/R2100

Biztosított járművek száma legfeljebb 24 millió EUR szerződéses értékhatárral

A biztosítói vagy viszontbiztosítói csoport által a gépjármű-felelősségbiztosítás és arányos viszontbiztosítás üzletágban biztosított járművek száma legfeljebb 24 000 000 EUR megállapított szerződéses értékhatárral.

C0540/R2100

A gépjármű-felelősségbiztosítás katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt

A gépjármű-felelősségbiztosítási kockázat teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt.

C0550/R2100

Becsült kockázatcsökkentés

A csoport gépjármű-felelősségbiztosítási kockázatokkal kapcsolatos sajátos visszaengedményezési szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült kockázatcsökkentő hatása a becsült ismételt érvénybe helyezési díjak nélkül.

C0560/R2100

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak

A csoport gépjármű-felelősségbiztosítási kockázatokkal kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült ismételt érvénybe helyezési díjai.

C0570/R2100

A gépjármű-felelősségbiztosítás katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után

A gépjármű-felelősségbiztosítási kockázatok teljes tőkeszükséglete a csoport sajátos visszaengedményezési szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatás levonása után.

Ember okozta katasztrófákra vonatkozó kockázat – Tengeri tartályhajó-ütközési kockázat

C0580/R2200

A t tartályhajó hajótestbiztosítással kapcsolatos katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt

A tengeri tartályhajó-ütközési kockázat egyes hajótest-biztosítási fedezetekkel kapcsolatos tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt.

A maximumérték a biztosítói vagy viszontbiztosítói csoport által a tartályhajó-ütközés tekintetében biztosított összes olaj- és gázszállító tartályhajóra vonatkozik a következő üzletágakban:

tengeri, légi és szállítási biztosítás és arányos viszontbiztosítási kötelezettségek; és

nem arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás.

E fedezet összege a biztosítói vagy viszontbiztosítói csoport által hajótest-biztosítás és -viszontbiztosítás céljára az egyes tartályhajók kapcsán elfogadott biztosítási összeg.

C0590/R2200

A t tartályhajó tengeri felelősségbiztosítással kapcsolatos katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt

A tengeri tartályhajó-ütközési kockázat tengeri felelősségbiztosítási fedezetekkel kapcsolatos tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt.

A maximumérték a biztosítói vagy viszontbiztosítói csoport által a tartályhajó-ütközés tekintetében biztosított összes olaj- és gázszállító tartályhajóra vonatkozik a következő üzletágakban:

tengeri, légi és szállítási biztosítás és arányos viszontbiztosítási kötelezettségek; és

nem arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás.

E fedezet összege a biztosítói vagy viszontbiztosítói csoport által hajótest-biztosítás és -viszontbiztosítás céljára az egyes tartályhajók kapcsán elfogadott biztosítási összeg.

C0600/R2200

A t tartályhajó tengeri olajszennyezési felelősségbiztosítással kapcsolatos katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt

A tengeri tartályhajó-ütközési kockázat tengeri olajszennyezési felelősségbiztosítási fedezetekkel kapcsolatos tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt.

A maximumérték a biztosítói vagy viszontbiztosítói csoport által a tartályhajó-ütközés tekintetében biztosított összes olaj- és gázszállító tartályhajóra vonatkozik a következő üzletágakban:

tengeri, légi és szállítási biztosítás és arányos viszontbiztosítási kötelezettségek; és

nem arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás.

E fedezet összege a biztosítói vagy viszontbiztosítói csoport által hajótest-biztosítás és -viszontbiztosítás céljára az egyes tartályhajók kapcsán elfogadott biztosítási összeg.

C0610/R2200

A tengeri tartályhajó-ütközési kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt

A tengeri tartályhajó-ütközési kockázat teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt.

C0620/R2200

Becsült kockázatcsökkentés

A csoport tengeri tartályhajó-ütközési kockázatokkal kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült kockázatcsökkentő hatása a becsült ismételt érvénybe helyezési díjak nélkül.

C0630/R2200

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak

A csoport tengeri tartályhajó-ütközési kockázatokkal kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült ismételt érvénybe helyezési díjai.

C0640/R2200

A tengeri tartályhajó-ütközési kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után

A tengeri tartályhajó-ütközési kockázatok teljes tőkeszükséglete a csoport sajátos visszaengedményezési szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatás levonása után.

C0650/R2200

Hajó neve

Az adott hajó neve.

Ember okozta katasztrófákra vonatkozó kockázat – Tengeri átrakóállomás-robbanási kockázat

C0660–C0700/R2300

A tengeri átrakóállomás-robbanási kockázattal kapcsolatos katasztrófakockázati tőkekövetelmény – Fedezettípus – Kockázatcsökkentés előtt

A tengeri átrakóállomás-robbanási kockázat fedezettípusok (vagyoni kár, hajóroncs-eltávolítás, termeléssel összefüggő jövedelemkiesés, kút lezárása vagy biztonságossá tétele, felelősségbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek) szerinti tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt.

A maximumérték a biztosítói vagy viszontbiztosítói csoport által a tengeri átrakóállomás-robbanási kockázat tekintetében biztosított összes tengeri olaj- és gáz-átrakóállomásra vonatkozik a következő üzletágakban:

tengeri, légi és szállítási biztosítás és arányos viszontbiztosítási kötelezettségek; és

nem arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás.

A fedezettípus szerinti összeg a biztosítói vagy viszontbiztosítói csoport által az adott átrakóállomás kapcsán az adott fedezettípus tekintetében elfogadott biztosítási összeg.

C0710/R2300

A tengeri átrakóállomás-robbanási kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt

A tengeri átrakóállomás-robbanási kockázat teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt.

C0720/R2300

Becsült kockázatcsökkentés

A csoport tengeri átrakóállomás-robbanási kockázatokkal kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült kockázatcsökkentő hatása a becsült ismételt érvénybe helyezési díjak nélkül.

C0730/R2300

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak

A csoport tengeri átrakóállomás-robbanási kockázatokkal kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült ismételt érvénybe helyezési díjai.

C0740/R2300

A tengeri átrakóállomás-robbanási kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után

A tengeri átrakóállomás-robbanási kockázatok teljes tőkeszükséglete a csoport sajátos visszaengedményezési szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatás levonása után.

C0750/R2300

Az átrakóállomás neve

Az adott átrakóállomás neve.

Ember okozta katasztrófákra vonatkozó kockázat – Tengeri kockázat

C0760/R2400

A tengeri kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt – Teljes összeg a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A tengeri kockázat teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt, az eseménytípusok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt.

C0760/R2410

A tengeri kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt – Eseménytípusok közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a különböző tengeri kockázati eseménytípusokkal kapcsolatos, kockázatcsökkentés előtti teljes tőkekövetelmények összesítése eredményez.

C0760/R2420

A tengeri kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt – Teljes összeg a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

A tengeri kockázat teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt, az eseménytípusok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele után.

C0770/R2400

Becsült teljes kockázatcsökkentés – Teljes összeg a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A csoport tengeri kockázatokkal kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek teljes kockázatcsökkentő hatása, az eseménytípusok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt.

C0780/R2400

A tengeri kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után – Teljes összeg a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A tengeri kockázat teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés után, az eseménytípusok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt.

C0780/R2410

A tengeri kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után – Eseménytípusok közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a különböző tengeri kockázati eseménytípusokkal kapcsolatos, kockázatcsökkentés utáni teljes tőkekövetelmények összesítése eredményez.

C0780/R2420

A tengeri kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után – Teljes összeg a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

A tengeri kockázat teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés után, az eseménytípusok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele után.

Ember okozta katasztrófákra vonatkozó kockázat – Légi kockázat

C0790–C0800/R2500

A légi kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye – Fedezettípus – Kockázatcsökkentés előtt

A légi kockázat fedezettípusok (légijármű-biztosítás és légiforgalmi felelősségbiztosítás) szerinti tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt.

A maximumérték a biztosítói vagy viszontbiztosítói csoport által biztosított összes légi járműre vonatkozik a következő üzletágakban:

tengeri, légi és szállítási biztosítás és arányos viszontbiztosítási kötelezettségek; és

nem arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás.

A fedezettípus szerinti összeg a biztosítói vagy viszontbiztosítói csoport által a légi biztosítás és viszontbiztosítás céljára az adott légi jármű kapcsán az adott fedezettípus tekintetében elfogadott biztosítási összeg.

C0810/R2500

A légi kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt

A légi kockázat teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt.

C0820/R2500

Becsült kockázatcsökkentés

A csoport légi kockázatokkal kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült kockázatcsökkentő hatása a becsült ismételt érvénybe helyezési díjak nélkül.

C0830/R2500

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak

A csoport légi kockázatokkal kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült ismételt érvénybe helyezési díjai.

C0840/R2500

A légi kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után – Teljes (sor)

A légi kockázat teljes tőkeszükséglete a csoport sajátos visszaengedményezési szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatás levonása után.

Ember okozta katasztrófákra vonatkozó kockázat – Tűzkockázat

C0850/R2600

A tűzkockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt

A tűzkockázat teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt.

Ez az összeg a biztosítói vagy viszontbiztosítói csoport legnagyobb tűzkockázat-koncentrációja, vagyis az alábbi feltételeknek megfelelő, legmagasabb összegre biztosított épületcsoport:

a biztosítói vagy viszontbiztosítói csoportnak a tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása és arányos viszontbiztosítás üzletágban minden épületre vonatkozóan olyan biztosítási vagy viszontbiztosítási kötelezettségei vannak, amelyek kiterjednek a tűz és robbanás okozta károkra, beleértve a terrorista támadásokat is;

valamennyi épület részben vagy teljes egészében egy 200 méteres sugarú körön belül helyezkedik el.

C0860/R2600

Becsült kockázatcsökkentés

A csoport tűzkockázatokkal kapcsolatos sajátos visszaengedményezési szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült kockázatcsökkentő hatása a becsült ismételt érvénybe helyezési díjak nélkül.

C0870/R2600

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak

A csoport tűzkockázatokkal kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült ismételt érvénybe helyezési díjai.

C0880/R2600

A tűzkockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után

A tűzkockázat teljes tőkeszükséglete a csoport sajátos visszaengedményezési szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatás levonása után.

Ember okozta katasztrófákra vonatkozó kockázat – Felelősségi kockázat

C0890/R2700–R2740

A következő 12 hónapban megszolgált díjak – Fedezettípus

A biztosítói vagy viszontbiztosítói csoport által a felelősségi kockázatokkal kapcsolatos biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek vonatkozásában a következő 12 hónapban megszolgált díjak a következő fedezettípusok szerint:

az önálló kisiparosok és kézművesek szakmai mulasztásra vonatkozó felelősségbiztosításától és viszontbiztosításától eltérő, szakmai mulasztásra vonatkozó felelősségbiztosítási és arányos viszontbiztosítási kötelezettségek;

munkaadókra vonatkozó felelősségbiztosítási és arányos viszontbiztosítási kötelezettségek;

igazgatókra és vezető tisztségviselőkre vonatkozó felelősségbiztosítási és arányos viszontbiztosítási kötelezettségek;

az általános felelősségbiztosítás és arányos viszontbiztosítás üzletághoz tartozó, az 1–3. felelősségi kockázati csoportba foglalt kötelezettségektől, a személyes felelősségbiztosítástól és arányos viszontbiztosítástól, valamint az önálló kisiparosok és kézművesek szakmai mulasztásra vonatkozó felelősségbiztosításától és viszontbiztosításától eltérő felelősségbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek;

nem arányos viszontbiztosítás.

E célból a díjak bruttó díjak, a viszontbiztosítási szerződések díjainak levonása nélkül.

C0890/R2750

A következő 12 hónapban megszolgált díjak – Teljes összeg

A biztosítói vagy viszontbiztosítói csoport által az összes fedezettípus tekintetében a következő 12 hónapban megszolgált díjak összessége.

C0900/R2700–R2740

Legmagasabb nyújtott kártérítési felelősséghatár – Fedezettípus

A biztosítói vagy viszontbiztosítói csoport által felelősségi kockázatok tekintetében nyújtott legmagasabb felelősséghatár fedezettípusonként.

C0910/R2700–R2740

Kárigények száma – Fedezettípus

A kárigények száma, amely megegyezik a megadott képlet szerinti összeget meghaladó legalacsonyabb egész számmal, fedezettípusonként.

C0920/R2700–R2740

A felelősségbiztosítás katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt – Fedezettípus

A felelősségi kockázatok tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt, fedezettípusonként.

C0920/R2750

A felelősségi kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt – Teljes összeg

A felelősségi kockázatok tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt az összes fedezettípus tekintetében.

C0930/R2700–R2740

Becsült kockázatcsökkentés – Fedezettípus

A csoport felelősségi kockázatokkal kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült kockázatcsökkentő hatása a becsült ismételt érvénybe helyezési díjak nélkül, fedezettípusonként.

C0930/R2750

Becsült kockázatcsökkentés – Teljes összeg

A becsült kockázatcsökkentés teljes összege az összes fedezettípus tekintetében.

C0940/R2700–R2740

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak – Fedezettípus

A csoport felelősségi kockázatokkal kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült ismételt érvénybe helyezési díjai, fedezettípusonként.

C0940/R2750

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak – Teljes összeg

A becsült ismételt érvénybe helyezési díjak teljes összege az összes fedezettípus tekintetében.

C0950/R2700–R2740

A felelősségbiztosítás katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után – Fedezettípus

A felelősségbiztosítási kockázatok teljes tőkeszükséglete a csoport sajátos visszaengedményezési szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatás levonása után, fedezettípusonként.

C0950/R2750

A felelősségi kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után – Teljes összeg

A felelősségbiztosítási kockázatok teljes tőkeszükséglete a csoport sajátos visszaengedményezési szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatás levonása után, az összes fedezettípus tekintetében.

C0960/R2800

A felelősségi kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt – Teljes összeg a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A felelősségi kockázat teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt, a fedezettípusok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt.

C0960/R2810

A felelősségi kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt – Fedezettípusok közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a különböző felelősségi kockázati fedezettípusokkal kapcsolatos, kockázatcsökkentés előtti teljes tőkekövetelmények összesítése eredményez.

C0960/R2820

A felelősségi kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt – Teljes összeg a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

A felelősségi kockázat teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt, a fedezettípusok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele után.

C0970/R2800

Becsült teljes kockázatcsökkentés – Teljes összeg a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A felelősségi kockázattal kapcsolatos becsült teljes kockázatcsökkentés, a fedezettípusok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt.

C0980/R2800

A felelősségi kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után – Teljes összeg a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A felelősségi kockázat teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés után, a fedezettípusok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt.

C0980/R2810

A felelősségi kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után – Fedezettípusok közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a különböző felelősségi kockázati fedezettípusokkal kapcsolatos, kockázatcsökkentés utáni teljes tőkekövetelmények összesítése eredményez.

C0980/R2820

A felelősségi kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után – Teljes összeg a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

A felelősségi kockázat teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés után, a fedezettípusok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele után.

Ember okozta katasztrófákra vonatkozó kockázat – Hitel- és kezességvállalási kockázat

C0990/R2900–R2910

Kitettség (egyedi vagy csoport) – Legnagyobb kitettség

A biztosítói vagy viszontbiztosítói csoport két legnagyobb bruttó hitelbiztosítási kitettsége a hitelbiztosítási kitettségek nettó nemteljesítési veszteségének az összehasonlítása alapján – nettó veszteség alatt a nemteljesítési veszteségnek a viszontbiztosítási szerződésekből és különleges célú gazdasági egységekből megtérülő összegek levonása után megmaradó részét kell érteni.

C0990/R2920

Kitettség (egyedi vagy csoport) – Teljes összeg

A biztosítói vagy viszontbiztosítói csoport két legnagyobb bruttó hitelbiztosítási kitettsége összesen, a hitelbiztosítási kitettségek nettó nemteljesítési veszteségének az összehasonlítása alapján – nettó veszteség alatt a nemteljesítési veszteségnek a viszontbiztosítási szerződésekből és különleges célú gazdasági egységekből megtérülő összegek levonása után megmaradó részét kell érteni.

C1000/R2900–R2910

Az adott forgatókönyv szerinti kár aránya – Legnagyobb kitettség

A bruttó hitelkockázati kitettség viszontbiztosítási szerződésekből és különleges célú gazdasági egységekből megtérülő összegek levonása nélkül számított nemteljesítési veszteségének százalékos aránya a biztosítói vagy viszontbiztosítói csoport két legnagyobb bruttó hitelbiztosítási kitettsége tekintetében.

C1000/R2920

Az adott forgatókönyv szerinti kár aránya – Teljes összeg

A két legnagyobb bruttó hitelbiztosítási kitettség viszontbiztosítási szerződésekből és különleges célú gazdasági egységekből megtérülő összegek levonása nélkül számított átlagos nemteljesítési vesztesége.

C1010/R2900–R2910

A hitel- és kezességvállalási kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt – Jelentős hitel-nemteljesítés kockázata – Legnagyobb kitettség

A jelentős hitel-nemteljesítés kockázatán alapuló forgatókönyv szerinti hitel- és kezességvállalási kockázatok tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt, legnagyobb kitettségenként.

C1010/R2920

A hitel- és kezességvállalási kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt – Jelentős hitel-nemteljesítés kockázata – Teljes összeg

A jelentős hitel-nemteljesítés kockázatán alapuló forgatókönyv szerinti hitel- és kezességvállalási kockázatok teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt.

C1020/R2900–R2910

Becsült kockázatcsökkentés – Legnagyobb kitettség

A csoport jelentős hitel-nemteljesítés kockázatán alapuló forgatókönyv szerinti hitel- és kezességvállalási kockázatokkal kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült kockázatcsökkentő hatása a becsült ismételt érvénybe helyezési díjak nélkül, legnagyobb kitettségenként.

C1020/R2920

Becsült kockázatcsökkentés – Teljes összeg

A csoport jelentős hitel-nemteljesítés kockázatán alapuló forgatókönyv szerinti hitel- és kezességvállalási kockázatokkal kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült kockázatcsökkentő hatása a becsült ismételt érvénybe helyezési díjak nélkül, a két legnagyobb kitettség tekintetében.

C1030/R2900–R2910

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak – Legnagyobb kitettség

A csoport jelentős hitel-nemteljesítés kockázatán alapuló forgatókönyv szerinti hitel- és kezességvállalási kockázatokkal kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült ismételt érvénybe helyezési díjai, legnagyobb kitettségenként.

C1030/R2920

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak – Teljes összeg

A csoport jelentős hitel-nemteljesítés kockázatán alapuló forgatókönyv szerinti hitel- és kezességvállalási kockázatokkal kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült ismételt érvénybe helyezési díjai, a két legnagyobb kitettség tekintetében.

C1040/R2900–R2910

A hitel- és kezességvállalási kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után – Jelentős hitel-nemteljesítés kockázata – Legnagyobb kitettség

A jelentős hitel-nemteljesítés kockázatán alapuló forgatókönyv szerinti hitel- és kezességvállalási kockázatok nettó tőkeszükséglete a csoport sajátos visszaengedményezési szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatás levonása után, legnagyobb kitettségenként.

C1040/R2920

A hitel- és kezességvállalási kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után – Jelentős hitel-nemteljesítés kockázata – Teljes összeg

A jelentős hitel-nemteljesítés kockázatán alapuló forgatókönyv szerinti hitel- és kezességvállalási kockázatok teljes tőkeszükséglete a csoport sajátos visszaengedményezési szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatás levonása után.

C1050/R3000

A következő 12 hónapban megszolgált díjak

A biztosítói vagy viszontbiztosítói csoport által a következő 12 hónapban megszolgált bruttó díjak a hitel- és kezességvállalási biztosítás és arányos viszontbiztosítás üzletágban.

C1060/R3000

A hitel- és kezességvállalási kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt – Recessziós kockázat

A recessziós forgatókönyv szerinti hitel- és kezességvállalási kockázatok teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt.

C1070/R3000

Becsült kockázatcsökkentés

A csoport recessziós forgatókönyv szerinti hitel- és kezességvállalási kockázatokkal kapcsolatos sajátos visszaengedményezési szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült kockázatcsökkentő hatása a becsült ismételt érvénybe helyezési díjak nélkül.

C1080/R3000

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak

A csoport recessziós forgatókönyv szerinti hitel- és kezességvállalási kockázatokkal kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült ismételt érvénybe helyezési díjai.

C1090/R3000

A hitel- és kezességvállalási kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után – Recessziós kockázat

A recessziós forgatókönyv szerinti hitel- és kezességvállalási kockázatok teljes tőkeszükséglete a csoport sajátos visszaengedményezési szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatás levonása után.

C1100/R3100

A hitel- és kezességvállalási kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt – Teljes összeg a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A hitel- és kezességvállalási kockázat teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt, az eseménytípusok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt.

C1100/R3110

A hitel- és kezességvállalási kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt – Eseménytípusok közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a különböző hitel- és kezességvállalási kockázati eseménytípusokkal kapcsolatos, kockázatcsökkentés előtti teljes tőkekövetelmények összesítése eredményez.

C1100/R3120

A hitel- és kezességvállalási kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt – Teljes összeg a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

A hitel- és kezességvállalási kockázat teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt, az eseménytípusok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele után.

C1110/R3100

Becsült teljes kockázatcsökkentés – Teljes összeg a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A csoport hitel- és kezességvállalási kockázatokkal kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek teljes kockázatcsökkentő hatása, az eseménytípusok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt.

C1120/R3100

A hitel- és kezességvállalási kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után – Teljes összeg a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A hitel- és kezességvállalási kockázat teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés után, az eseménytípusok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt.

C1120/R3110

A hitel- és kezességvállalási kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után – Eseménytípusok közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a különböző hitel- és kezességvállalási kockázati eseménytípusokkal kapcsolatos, kockázatcsökkentés utáni teljes tőkekövetelmények összesítése eredményez.

C1120/R3120

A hitel- és kezességvállalási kockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után – Teljes összeg a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

A hitel- és kezességvállalási kockázat teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés után, az eseménytípusok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele után.

Ember okozta katasztrófákra vonatkozó kockázat – Egyéb nem-életbiztosítási katasztrófakockázat

C1130/R3200–R3240

Bruttó megszolgált díjak becsült összege – Kötelezettségcsoport

A biztosítói vagy viszontbiztosítói csoport által a következő évben megszolgált díjak becsült összege azon szerződések esetében, amelyek a következő kötelezettségcsoporttal kapcsolatosak:

a tengeri, légi és szállítási biztosítás és arányos viszontbiztosítás üzletághoz tartozó, a tengeri és a légi biztosítástól és viszontbiztosítástól eltérő biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek;

az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti nem arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás üzletághoz tartozó, a tengeri és a légi viszontbiztosítástól eltérő viszontbiztosítási kötelezettségek;

a különböző pénzügyi veszteségek biztosítása és arányos viszontbiztosítása üzletághoz tartozó, a meghosszabbított jótállási biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségektől eltérő biztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek, amennyiben e kötelezettségek portfóliója igen diverzifikált, és e kötelezettségek nem terjednek ki a termékvisszahívások költségeire;

az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti nem arányos baleseti viszontbiztosítás üzletághoz tartozó, az általános felelősség-viszontbiztosítástól eltérő viszontbiztosítási kötelezettségek;

a hitel- és kezességvállalási biztosítás és arányos viszontbiztosítás üzletághoz tartozó biztosítási kötelezettségekhez kapcsolódó nem arányos viszontbiztosítási kötelezettségek.

A díjak bruttó díjak, a viszontbiztosítási szerződések díjainak levonása nélkül.

C1140/R3200–R3240

Az egyéb nem-életbiztosítási katasztrófakockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt – Kötelezettségcsoport

Az egyéb nem-életbiztosítási katasztrófakockázatok tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt, kötelezettségcsoportonként.

C1140/R3250

Az egyéb nem-életbiztosítási katasztrófakockázatok katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt – Teljes összeg a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az egyéb nem-életbiztosítási katasztrófakockázatok teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt, a kötelezettségcsoportok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt.

C1140/R3260

Az egyéb nem-életbiztosítási katasztrófakockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt – Kötelezettségcsoportok közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a különböző egyéb nem-életbiztosítási katasztrófakockázati kötelezettségcsoportokkal kapcsolatos, kockázatcsökkentés előtti teljes tőkekövetelmények összesítése eredményez.

C1140/R3270

Az egyéb nem-életbiztosítási katasztrófakockázatok katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés előtt – Teljes összeg a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

Az egyéb nem-életbiztosítási katasztrófakockázatok teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt, a kötelezettségcsoportok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele után.

C1150/R3250

Becsült teljes kockázatcsökkentés – Teljes összeg a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az egyéb nem-életbiztosítási katasztrófakockázatok becsült teljes kockázatcsökkentése a kötelezettségcsoportok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt.

C1160/R3250

Az egyéb nem-életbiztosítási katasztrófakockázatok katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után – Teljes összeg a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az egyéb nem-életbiztosítási katasztrófakockázatok teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés után, a kötelezettségcsoportok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt.

C1160/R3260

Az egyéb nem-életbiztosítási katasztrófakockázat katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után – Kötelezettségcsoportok közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet a különböző egyéb nem-életbiztosítási katasztrófakockázati kötelezettségcsoportokkal kapcsolatos, kockázatcsökkentés utáni teljes tőkekövetelmények összesítése eredményez.

C1160/R3270

Az egyéb nem-életbiztosítási katasztrófakockázatok katasztrófakockázati tőkekövetelménye kockázatcsökkentés után – Teljes összeg a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

Az egyéb nem-életbiztosítási katasztrófakockázatok teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés után, a kötelezettségcsoportok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele után.

Egészségbiztosítási katasztrófakockázat

Egészségbiztosítási katasztrófakockázat – Tömeges baleseti kockázat

C1170/R3300–R3600

C1190/R3300–R3600

C1210/R3300–R3600

C1230/R3300–R3600

C1250/R3300–R3600

Szerződők – eseménytípusonként

A biztosítói vagy viszontbiztosítói csoport minden olyan biztosított személye, aki az egyes országok lakója és biztosítva van a következő eseménytípusok ellen:

baleseti halál;

maradandó baleseti rokkantság;

– 10 évet elérő baleseti rokkantság;

– 12 hónapot elérő baleseti rokkantság;

baleset miatti orvosi kezelés.

C1180/R3300–R3600

C1200/R3300–R3600

C1220/R3300–R3600

C1240/R3300–R3600

C1260/R3300–R3600

A fizetendő szolgáltatások értéke – eseménytípusonként

A szolgáltatások értéke a biztosítási összeg, illetve ha a biztosítási szerződésben ismétlődő kifizetések szerepelnek, akkor a kifizetések pénzáramlás-előrejelzések használatával számított legjobb becslése, eseménytípusonként.

Amennyiben egy biztosítási szerződés járadékai az eseménytípusból származó sérülések jellegétől és mértékétől függenek, a szolgáltatások értékének számítását a szerződés szerint az adott eseményre kapható maximális szolgáltatásra kell alapozni.

Gyógyászati költségbiztosítási és -viszontbiztosítási kötelezettségek esetén a szolgáltatások értékének az eseménytípus bekövetkezésekor kifizetett átlagos összeg becslésén kell alapulnia, figyelembe véve a kötelezettségekben foglalt speciális garanciákat.

C1270/R3300–R3600

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt

Az egészségbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek tömeges baleseti kockázati részmoduljának tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt, az egyes országok tekintetében.

C1270/R3610

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Az összes ország teljes tömeges baleseti kockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az egészségbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek tömeges baleseti kockázati részmoduljának teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt, az egyes országok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt.

C1270/R3620

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Országok közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet az egészségbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek tömeges baleseti kockázati részmoduljának az egyes országokkal kapcsolatos összesítése eredményez.

C1270/R3630

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Az összes ország teljes tömeges baleseti kockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

Az egészségbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek tömeges baleseti kockázati részmoduljának teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt, az egyes országok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele után.

C1280/R3300–R3600

Becsült kockázatcsökkentés

A csoport ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült kockázatcsökkentő hatása a becsült ismételt érvénybe helyezési díjak nélkül, az egyes országok tekintetében.

C1280/R3610

Becsült kockázatcsökkentés – Az összes ország teljes tömeges baleseti kockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A csoport sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült teljes kockázatcsökkentő hatása az összes ország tekintetében.

C1290/R3300–R3600

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak

A csoport ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült ismételt érvénybe helyezési díja az egyes országok tekintetében.

C1290/R3610

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak – Teljes összeg

A csoport sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült teljes becsült ismételt érvénybe helyezési díjai az összes ország tekintetében.

C1300/R3300–R3600

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után

Az egészségbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek tömeges baleseti kockázati részmoduljának egyes országok szerinti tőkeszükséglete a csoport ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatás levonása után.

C1300/R3610

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Az összes ország teljes tömeges baleseti kockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az egészségbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek tömeges baleseti kockázati részmoduljának teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés után, az egyes országok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt.

C1300/R3620

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Országok közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet az egészségbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek tömeges baleseti kockázati részmoduljának az egyes országokkal kapcsolatos, kockázatcsökkentés utáni tőkeszükségletei összesítése eredményez.

C1300/R3630

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Az összes ország teljes tömeges baleseti kockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

Az egészségbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek tömeges baleseti kockázati részmoduljának teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés után, figyelembe véve a C1300/R3620 szerinti diverzifikációs hatást.

Egészségbiztosítási katasztrófakockázat – Baleset-koncentrációs kockázat

C1310/R3700–R4010

Legnagyobb baleseti kockázatkoncentráció – Országok

A biztosítói vagy viszontbiztosítói csoport legnagyobb baleseti kockázatkoncentrációja az egyes országok tekintetében azon személyek legnagyobb számával egyenlő, akikre teljesül az alábbi feltételek mindegyike:

a biztosítói vagy viszontbiztosítói csoportnak üzemi balesetbiztosítási vagy -viszontbiztosítási kötelezettsége, illetve csoportos jövedelembiztosítási vagy -viszontbiztosítási kötelezettsége van mindegyik személyre vonatkozóan;

az egyes személyekkel kapcsolatos kötelezettségek a következő mezőben meghatározott események közül legalább egyre vonatkoznak;

a személyek ugyanabban az épületben dolgoznak, amely az adott országban található.

Az említett személyek biztosítva vannak a következő eseménytípusok ellen:

baleseti halál;

maradandó baleseti rokkantság;

– 10 évet elérő baleseti rokkantság;

– 12 hónapot elérő baleseti rokkantság;

baleset miatti orvosi kezelés.

C1320/R3700–R4010

C1330/R3700–R4010

C1340/R3700–R4010

C1350/R3700–R4010

C1360/R3700–R4010

Átlagos biztosítási összeg eseménytípusonként

A szolgáltatások értéke a biztosítási összeg, illetve ha a biztosítási szerződésben ismétlődő kifizetések szerepelnek, az eseménytípusok bekövetkezésekor kifizetendő szolgáltatások legjobb becslése.

Amennyiben egy biztosítási szerződés járadékai az eseménytípusból származó sérülések jellegétől és mértékétől függenek, a szolgáltatások értékének számítását a szerződés szerint az adott eseményre kapható maximális szolgáltatásra kell alapozni.

Gyógyászati költségbiztosítási és -viszontbiztosítási kötelezettségek esetén a szolgáltatások értékének az eseménytípus bekövetkezésekor kifizetett átlagos összeg becslésén kell alapulnia, figyelembe véve a kötelezettségekben foglalt speciális garanciákat.

C1370/R3700–R4010

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt

Az egészségbiztosítási baleset-koncentrációs kockázati részmodul tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt, az egyes országok tekintetében.

C1410

A baleset-koncentrációs kockázat tekintetében figyelembe veendő egyéb országok

Adja meg a baleset-koncentrációs kockázat tekintetében figyelembe veendő egyéb országok ISO kódját.

C1370/R4020

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Az összes ország teljes baleset-koncentrációs kockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az egészségbiztosítási baleset-koncentrációs kockázati részmodul teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt, az országok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt.

C1370/R4030

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Országok közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet az egészségbiztosítási baleset-koncentrációs kockázati részmodul egyes országokkal kapcsolatos összesítése eredményez.

C1370/R4040

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Az összes ország teljes baleset-koncentrációs kockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

Az egészségbiztosítási baleset-koncentrációs kockázati részmodul teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt, az országok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele után.

C1380/R3700–R4010

Becsült kockázatcsökkentés – Országok

A csoport ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült kockázatcsökkentő hatása a becsült ismételt érvénybe helyezési díjak nélkül, az egyes megadott országok tekintetében.

C1380/R4020

Becsült kockázatcsökkentés – Az összes ország teljes balesetkoncentrációs kockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A csoport sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült teljes kockázatcsökkentő hatása az összes ország tekintetében.

C1390/R3700–R4010

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak – Országok

A csoport ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült ismételt érvénybe helyezési díja az egyes megadott országok tekintetében.

C1390/R4020

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak – Az összes ország teljes balesetkoncentrációs kockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

A csoport sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek becsült teljes becsült ismételt érvénybe helyezési díjai az összes ország tekintetében.

C1400/R3700–R4010

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Országok

Az egészségbiztosítási baleset-koncentrációs kockázati részmodul tőkeszükséglete az egyes megadott országok tekintetében a csoport ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseiből és különleges célú gazdasági egységeiből eredő kockázatcsökkentő hatás levonása után.

C1400/R4020

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Az összes ország teljes baleset-koncentrációs kockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt

Az egészségbiztosítási baleset-koncentrációs kockázati részmodul teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés után, az országok közötti diverzifikációs hatás figyelembevétele előtt.

C1400/R4030

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Országok közötti diverzifikációs hatás

Diverzifikációs hatás, amelyet az egészségbiztosítási baleset-koncentrációs kockázati részmodul egyes országokkal kapcsolatos, kockázatcsökkentés utáni tőkeszükségleteinek összesítése eredményez.

C1400/R4040

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Az összes ország teljes baleset-koncentrációs kockázata a diverzifikációs hatás figyelembevétele után

Az egészségbiztosítási baleset-koncentrációs kockázati részmodul teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés után, figyelembe véve a C1400/R4020 szerinti diverzifikációs hatást.

Egészségbiztosítási katasztrófakockázat – Járványkockázat

C1440/R4100–R4410

Gyógyászati költségkockázat – Biztosított személyek száma – Országok

Az egyes megadott országok tekintetében a biztosítói vagy viszontbiztosítói csoportok azon biztosított személyeinek a száma, akik megfelelnek az alábbi feltételeknek:

az adott ország lakói;

olyan, üzemi balesetbiztosítási vagy -viszontbiztosítási kötelezettségektől eltérő gyógyászati költségbiztosítási vagy -viszontbiztosítási kötelezettségek hatálya alá tartoznak, amelyek kiterjednek a fertőző betegségekből eredő gyógyászati költségekre.

E biztosított személyek a következő egészségügyi szolgáltatásokat vehetik igénybe:

kórházi ápolás;

járóbeteg-rendelés igénybevétele;

nem vesz igénybe hivatalos orvosi kezelést.

C1450/R4100–R4410

C1470/R4100–R4410

C1490/R4100–R4410

Gyógyászati költségkockázat – Szolgáltatástípus igénybevételének fajlagos költsége – Országok

Az egyes megadott országok tekintetében a biztosítói vagy viszontbiztosítói csoportok által a biztosított személyek részére az üzemi balesetbiztosítási vagy -viszontbiztosítási kötelezettségektől eltérő gyógyászati költségbiztosítási vagy -viszontbiztosítási kötelezettségek területén igénybevett adott egészségügyi szolgáltatástípus kapcsán járvány esetén kifizetendő összegek legjobb becslése.

C1460/R4100–R4410

C1480/R4100–R4410

C1500/R4100–R4410

Gyógyászati költségkockázat – A biztosított személyek szolgáltatástípusonkénti aránya – Országok

Az adott szolgáltatástípust igénybe vevő, klinikai tüneteket mutató biztosított személyek aránya az egyes megadott országok tekintetében.

C1510/R4100–R4410

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Országok

Az egészségbiztosítási járványkockázati részmodul tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt, az egyes megadott országok tekintetében.

C1550

A járványkockázat tekintetében figyelembe veendő egyéb országok

Adja meg a baleset-koncentrációs kockázat tekintetében figyelembe veendő egyéb országok ISO kódját.

C1420/R4420

Jövedelembiztosítás – Biztosított személyek száma – Teljes járványkockázat az összes ország tekintetében

Az összes ország tekintetében azon biztosított személyek száma, akik üzemi balesetbiztosítási vagy -viszontbiztosítási kötelezettségektől eltérő jövedelembiztosítási vagy -viszontbiztosítási kötelezettségek hatálya alá tartoznak.

C1430/R4420

Jövedelembiztosítás – Teljes járványkockázati kitettség – Teljes járványkockázat az összes ország tekintetében

A biztosítói vagy viszontbiztosítói csoportok jövedelembiztosítással kapcsolatos teljes járványkockázati kitettsége az összes megadott ország tekintetében.

A biztosított személyeknek fizetendő szolgáltatások értéke a biztosítási összeg, illetve ha a biztosítási szerződésben ismétlődő kifizetések szerepelnek, akkor a kifizetendő szolgáltatások legjobb becslése a biztosított személy tartós rokkantságát és a felépülés elmaradását feltételezve.

C1510/R4420

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés előtt – Teljes járványkockázat az összes ország tekintetében

Az egészségbiztosítási járványkockázati részmodul teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés előtt az összes megadott ország tekintetében.

C1520/R4420

Becsült kockázatcsökkentés – Teljes járványkockázat az összes ország tekintetében

A csoport ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek teljes becsült kockázatcsökkentő hatása a becsült ismételt érvénybe helyezési díjak nélkül, az összes megadott ország tekintetében.

C1530/R4420

Becsült ismételt érvénybe helyezési díjak – Teljes járványkockázat az összes ország tekintetében

A csoport ezen kockázati veszéllyel kapcsolatos sajátos viszontbiztosítási szerződéseinek és különleges célú gazdasági egységeinek teljes becsült ismételt érvénybe helyezési díja az összes megadott ország tekintetében.

C1540/R4420

Katasztrófakockázati tőkekövetelmény kockázatcsökkentés után – Teljes járványkockázat az összes ország tekintetében

Az egészségbiztosítási járványkockázati részmodul teljes tőkeszükséglete kockázatcsökkentés után az összes megadott ország tekintetében.

S.31.01 – A viszontbiztosítók részesedése (pénzügyi viszontbiztosítással és különleges célú gazdasági egységekkel együtt)

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz a csoportok éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.

A táblát a biztosítók és viszontbiztosítók csoportjainak akkor kell kitölteniük, ha a kapcsolt vállalkozások valamely EGT-n belüli vagy kívüli, a csoporthoz nem tartozó viszontbiztosító tekintetében megtérülő összeget tartanak nyilván (akkor is, ha az adott viszontbiztosítóval kötött szerződések már nem hatályosak), és ha az adott viszontbiztosító a kárbejelentési év végével csökkenti a bruttó biztosítástechnikai tartalékát.

A tábla nem az egyes szerződésekről, hanem a viszontbiztosítókról gyűjt adatokat. Az összes átadott biztosítástechnikai tartalékot – így a II. melléklet S.30.03. táblájának C0060. oszlopa szerint a pénzügyi viszontbiztosítás keretében átadott tartalékokat is – fel kell tüntetni. Ez egyben azt jelenti, hogy ha egy különleges célú gazdasági egység vagy Lloyd's szindikátus viszontbiztosítóként jár el, az ilyen egységet is fel kell tüntetni.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0010

Viszontbiztosított intézmény hivatalosan bejegyzett neve

Viszontbiztosított intézmény neve, azaz az átadó (viszont)biztosító azonosítása. Ezt a tételt csak csoportok esetében kell megadni.

C0020

Vállalkozás azonosító kódja

A vállalkozás azonosító kódja a következő sorrend szerint:

Intézményazonosító (LEI)

Egyedi kód

Amennyiben az intézmény egyedi kódot ad meg, a következőket kell szem előtt tartani:

A csoportfelügyelet hatálya alá tartozó EGT-(viszont)biztosítók esetében: a (viszont)biztosító felügyeleti hatósága által meghatározott, a helyi piacon használt azonosító kód.

EGT-n kívüli (viszont)biztosító és a csoportfelügyelet hatálya alá tartozó, nem szabályozott más vállalkozás esetében az azonosító kódot a csoport határozza meg. Az egyes EGT-n kívüli (viszont)biztosítók és a nem szabályozott vállalkozások azonosító kódjának meghatározása során a csoport következetesen a következő formátumot alkalmazza:

az anyavállalat azonosító kódja + a vállalkozás országának ISO 3166-1 alpha-2 kódja + 5 számjegy

C0030

Vállalkozás azonosító kódjának típusa

A „Vállalkozás azonosító kódja” tételnél alkalmazott azonosító kód típusa. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell használni:

1 – LEI

2 – Egyedi kód

C0040

Viszontbiztosítói kód

A viszontbiztosító azonosító kódja a következő sorrend szerint:

intézményazonosító (LEI);

a biztosító által meghatározott egyedi kód.

C0050

Viszontbiztosítói kód típusa

A „Viszontbiztosítói kód” tételben használt kód típusának meghatározása. A következő zárt listát kell használni:

1 – LEI

2 – Egyedi kód

C0060

Viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek – Díjtartalékok: nem életbiztosítás, beleértve az életbiztosítási tartalékolási technikáktól eltérően kezelt (Non-SLT) egészségbiztosítást

A viszontbiztosító viszontbiztosításból (beleértve a pénzügyi viszontbiztosítást és a különleges célú gazdasági egységeket is) megtérülő összegben való részesedésének összege, a partner általi nemteljesítés miatti várható veszteségek szerinti kiigazítás előtt, a díjtartalékok legjobb becslése szerint (amely kiszámítása során a jövőbeni bejövő és kimenő pénzáramlások várható jelenértékét kell figyelembe venni).

C0070

Viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek – Függőkár-tartalékok: nem életbiztosítás, beleértve az életbiztosítási tartalékolási technikáktól eltérően kezelt (Non-SLT) egészségbiztosítást

A viszontbiztosító viszontbiztosításból (beleértve a pénzügyi viszontbiztosítást és a különleges célú gazdasági egységeket is) megtérülő összegben való részesedésének összege, a partner általi nemteljesítés miatti várható veszteségek szerinti kiigazítás előtt, a függőkár-tartalékok legjobb becslése szerint.

C0080

Viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek – Biztosítástechnikai tartalékok: életbiztosítás, beleértve az életbiztosítási tartalékolási technikákhoz hasonlóan kezelt (SLT) egészségbiztosítást

A viszontbiztosító viszontbiztosításból (beleértve a pénzügyi viszontbiztosítást és a különleges célú gazdasági egységeket is) megtérülő összegben való részesedésének összege, a partner általi nemteljesítés miatti várható veszteségek szerinti kiigazítás előtt, a biztosítástechnikai tartalékok legjobb becslése szerint.

C0090

A partner nemteljesítéséből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás

A partner nemteljesítéséből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás viszontbiztosítónként. A kiigazítást elkülönítve, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet alapján kell kiszámítani.

Ezt az értéket negatív számmal kell megadni.

C0100

Viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek: a viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő teljes összeg

Az átadott biztosítástechnikai tartalékok eredménye (azaz a függőkár-tartalékokból + díjtartalékokból származó eredmény), a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után.

C0110

Nettó követelések

A biztosító által kifizetett, de a viszontbiztosító által még nem térített követelésekből, valamint a viszontbiztosító által fizetendő jutalékból és egyéb követelésekből eredő, lejárt kintlevő összegek, a viszontbiztosítóval szembeni tartozások levonása után. A készpénzletétek nem tartoznak ide, azokat kapott garanciaként kell figyelembe venni.

C0120

Viszontbiztosító által lekötött eszközök

A viszontbiztosító által a viszontbiztosító partner-nemteljesítési kockázatának csökkentése céljából lekötött eszközök összege.

C0130

Pénzügyi garanciák

A biztosító által a viszontbiztosítótól a biztosítót terhelő kötelezettségek kifizetésének garantálása céljából kapott garanciák összege (beleértve az akkreditíveket és a le nem hívott, folyósítási kötelezettséggel járó hitelkereteket).

C0140

Készpénzletét

A viszontbiztosító által kapott készpénzletétek összege.

C0150

Kapott garanciák összesen

A különböző típusú garanciák teljes összege.

A viszontbiztosítókra vonatkozó információk

C0160

Viszontbiztosítói kód

A viszontbiztosító azonosító kódja a következő sorrend szerint:

intézményazonosító (LEI);

a biztosító által meghatározott egyedi kód.

C0170

Viszontbiztosítói kód

típusa

A „Viszontbiztosítói kód” tételben használt kód típusának meghatározása. A következő zárt listát kell használni:

1 – LEI

2 – Egyedi kód

C0180

Viszontbiztosító hivatalos megnevezése

Azon viszontbiztosító hivatalosan bejegyzett neve, amelyre a biztosítási kockázatot átruházták. A kockázatot viselő viszontbiztosító hivatalosan bejegyzett nevét a viszontbiztosítási szerződés tartalmazza. Ennél a tételnél tilos feltüntetni a viszontbiztosítási bróker nevét, továbbá tilos általános vagy hiányos nevet megadni, mivel a nemzetközi viszontbiztosítók több társaságot is működtetnek, amelyek székhelye adott esetben más-más országokban lehet.

Kockázatközösségi (pooling) megállapodás esetén a kockázatközösségnek (vagy annak kezelőjének) neve csak abban az esetben adható meg, ha a kockázatközösség jogalany.

C0190

Viszontbiztosító típusa

Azon viszontbiztosító típusa, amelyre a biztosítási kockázatot átruházták.

A következő zárt listát kell használni:

1 – Direkt életbiztosító

2 – Direkt nem-életbiztosító

3 – Direkt kompozit biztosító

4 – Captive biztosító

5 – Belső viszontbiztosító (olyan viszontbiztosító, amely elsődlegesen a csoportfelügyelet hatálya alá tartozó más biztosítóktól vesz át kockázatokat)

6 – Külső viszontbiztosító (olyan viszontbiztosító, amely elsődlegesen a csoportfelügyelet hatálya alá nem tartozó biztosítóktól vesz át kockázatokat)

7 – Captive viszontbiztosító

8 – Különleges célú gazdasági egység

9 – Együttbiztosítás (több biztosítót vagy viszontbiztosítót tömörítő)

10 – Állami kockázatközösség

C0200

Székhely szerinti ország

Itt azon ország ISO 3166-1-alpha-2 kódját kell megadni, amelyben a viszontbiztosító hivatalos engedéllyel rendelkezik.

C0210

Kijelölt KHMI általi külső minősítés

A csoport által figyelembe vett tényleges/aktuális minősítés.

C0220

Kijelölt KHMI

A biztosító által figyelembe vett, a viszontbiztosítót minősítő ügynökség.

C0230

Hitelminősítési besorolás

Itt a viszontbiztosító hitelminősítési besorolását kell megadni. A hitelminősítési besorolásnak tükröznie kell a standard formulát használó csoport által végrehajtott belső kiigazításokat.

C0240

Belső minősítés

Belső modellt alkalmazó csoport esetében a viszontbiztosító belső minősítése, annak feltételezésével, hogy a belső minősítés a belső modellnél felhasználásra kerül. Amennyiben a belső modellt alkalmazó biztosító kizárólag külső minősítést használ, ezt a tételt nem kell megadni.

S.31.02 – Különleges célú gazdasági egységek

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz a csoportok éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.

Ezt a táblát minden olyan csoportnak ki kell töltenie, amely kockázato(ka)t ad át valamely különleges célú gazdasági egységnek. Az adatszolgáltatás célja a kellő közzététel biztosítása azokban az esetekben, amikor alternatív kockázatátruházási módszerként hagyományos viszontbiztosítási szerződés helyett különleges célú gazdasági egységet alkalmaznak.

A tábla a következők igénybevételére vonatkozik:

e)

a 2009/138/EK irányelv 13. cikkének (26) bekezdésében meghatározott és 211. cikkének (1) bekezdése szerint engedélyezett különleges célú gazdasági egységek;

f)

a 2009/138/EK irányelv 211. cikkének (3) bekezdésében előírt feltételeknek megfelelő különleges célú gazdasági egységek;

g)

harmadik országbeli felügyeleti hatóságok által szabályozott különleges célú gazdasági egységek, amennyiben azok megfelelnek a 2009/138/EK irányelv 211. cikkének (2) bekezdésében előírt feltételekkel egyenértékű intézkedéseknek;

h)

a fenti meghatározásoknak nem megfelelő egyéb különleges célú gazdasági egységek, amennyiben a kockázatok átruházása viszontbiztosítási szerződés gazdasági tartalmával összefüggő megállapodás alapján történik.

A tábla a csoportfelügyelet hatálya alá tartozó (viszont)biztosító által végrehajtott (nyilvántartott vagy nyilvántartáson kívüli) olyan kockázatcsökkentési technikákat tárgyalja, amelyek esetében valamely különleges célú gazdasági egység viszontbiztosítási szerződés keretében vállalja a csoportfelügyelet hatálya alá tartozó vállalkozás kockázatait, vagy a csoportfelügyelet hatálya alá tartozó vállalkozástól egyéb, „viszontbiztosításhoz hasonló” megállapodás keretében vesz át biztosítási kockázatokat.

Ebben a táblában annak a különleges célú gazdasági egységnek az adatait kell megadni, amelyre a részesedéssel rendelkező biztosító vagy viszontbiztosító vagy azok valamely biztosítási vagy viszontbiztosítási tevékenységet folytató leányvállalata kockázatot ruházott át.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0010

Viszontbiztosított intézmény neve

Itt a viszontbiztosított intézmény hivatalosan bejegyzett nevét kell megadni, azaz meg kell határozni a csoportfelügyelet hatálya alá tartozó átadó (viszont)biztosítót.

C0020

Vállalkozás azonosító kódja

Az azonosító kód megadása a következő sorrend szerint:

intézményazonosító (LEI);

egyedi kód.

Egyedi kód:

a csoportfelügyelet hatálya alá tartozó EGT-biztosítók/viszontbiztosítók és az EGT által szabályozott más vállalkozások esetében: a vállalkozás illetékes felügyeleti hatósága által meghatározott, a helyi piacon használt azonosító kód;

EGT-n kívüli biztosító/viszontbiztosító és a csoportfelügyelet hatálya alá tartozó, nem szabályozott más vállalkozás esetében az azonosító kódot a csoport határozza meg. Az egyes EGT-n kívüli biztosítók/viszontbiztosítók és a nem szabályozott vállalkozások azonosító kódjának meghatározása során a csoport következetesen a következő formátumot alkalmazza:

az anyavállalat azonosító kódja + a biztosító/viszontbiztosító országának ISO 3166-1 alpha-2 kódja + 5 számjegy

C0030

Különleges célú gazdasági egység belső kódja

A biztosító különleges célú gazdasági egységet jelölő belső kódja a következő sorrendben:

intézményazonosító (LEI);

egyedi kód.

Egyedi kód:

a csoportfelügyelet hatálya alá tartozó EGT-biztosítók/viszontbiztosítók és az EGT által szabályozott más vállalkozások esetében: a vállalkozás illetékes felügyeleti hatósága által meghatározott, a helyi piacon használt azonosító kód;

EGT-n kívüli biztosító/viszontbiztosító és a csoportfelügyelet hatálya alá tartozó, nem szabályozott más vállalkozás esetében az azonosító kódot a csoport határozza meg. Az egyes EGT-n kívüli biztosítók/viszontbiztosítók és a nem szabályozott vállalkozások azonosító kódjának meghatározása során a csoport következetesen a következő formátumot alkalmazza:

az anyavállalat azonosító kódja + a biztosító/viszontbiztosító országának ISO 3166-1 alpha-2 kódja + 5 számjegy.

Ez a kód minden egyes különleges célú gazdasági egység esetében egyedi, és a későbbi jelentésekben sem változik.

C0040

Különleges célú gazdasági egység által kibocsátott értékpapírok vagy más finanszírozási mechanizmus azonosító kódja

A különleges célú gazdasági egység által kibocsátott és a csoportfelügyelet hatálya alá tartozó biztosító/viszontbiztosító tulajdonában lévő értékpapírok vagy más finanszírozási mechanizmus tekintetében (ahol alkalmazható) a következő sorrend szerint kell megállapítani az azonosító kódot:

az ISIN ISO 6166 szerinti kódja, amennyiben rendelkezésre áll;

egyéb „elismert” kód (pl. CUSIP, Bloomberg Ticker, Reuters RIC);

a csoportfelügyelet hatálya alá tartozó biztosító/viszontbiztosító által megjelölt kód, amennyiben a fenti lehetőségek nem állnak rendelkezésre; a kódnak tartósan következetesnek kell lennie.

C0050

Különleges célú gazdasági egység által kibocsátott értékpapírok vagy más finanszírozási mechanizmus azonosító kódjának típusa

Az „Eszközazonosító kód” mezőben alkalmazott azonosító kód típusa. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell használni:

1 – ISO 6166 szerinti ISIN-kód

2 – CUSIP (a CUSIP (egységes értékpapír-azonosítási eljárásokkal foglalkozó bizottság) Service Bureau által az egyesült államokbeli és kanadai vállalatok számára meghatározott azonosító szám)

3 – SEDOL (a Londoni Értéktőzsde hivatalos napi értékpapírjegyzéke)

4 – WKN (Wertpapier Kenn-Nummer, a német alfanumerikus azonosító szám)

5 – Bloomberg Ticker (a társaságok értékpapírjait azonosító Bloomberg-betűkódok)

6 – BBGID (a globális Bloomberg-azonosító)

7 – Reuters RIC (a Reuters eszközkódja)

8 – FIGI (pénzügyi instrumentumok globális azonosítója)

9 – a Nemzeti Kódkiadó Szervezetek Szövetségének tagjai által meghatározott egyéb kódok

99 – a csoportfelügyelet hatálya alá tartozó biztosító/viszontbiztosító által megjelölt kód

C0060

Különleges célú gazdasági egység általi értékpapírosításhoz kapcsolódó üzletágak

Az adatszolgáltatásban szereplő üzletág meghatározása az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerint. A következő zárt listát kell használni:

1 – Gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosítás

2 – Jövedelembiztosítás

3 – Üzemi balesetbiztosítás

4 – Gépjármű-felelősségbiztosítás

5 – Egyéb gépjármű-biztosítás

6 – Tengeri, légi és szállítási biztosítás

7 – Tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása

8 – Általános felelősségbiztosítás

9 – Hitel- és kezességvállalási biztosítás

10 – Jogvédelmi biztosítás

11 – Segítségnyújtás

12 – Különböző pénzügyi veszteségek

13 – Gyógyászati költségek térítésére vonatkozó arányos viszontbiztosítás

14 – Arányos jövedelem-viszontbiztosítás

15 – Arányos üzemibaleset-viszontbiztosítás

16 – Arányos gépjárműfelelősség-viszontbiztosítás

17 – Arányos egyéb gépjármű-viszontbiztosítás

18 – Arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás

19 – Arányos tűz- és egyéb vagyonikár-viszontbiztosítás

20 – Arányos általános felelősség-viszontbiztosítás

21 – Arányos hitel- és kezességvállalási viszontbiztosítás

22 – Arányos jogvédelmi viszontbiztosítás

23 – Arányos segítségnyújtási viszontbiztosítás

24 – Különböző pénzügyi veszteségek arányos viszontbiztosítása

25 – Nem arányos egészség-viszontbiztosítás

26 – Nem arányos baleset-viszontbiztosítás

27 – Nem arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás

28 – Nem arányos vagyon-viszontbiztosítás

29 – Egészségbiztosítás

30 – Nyereségrészesedéssel járó biztosítás

31 – Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítás

32 – Egyéb életbiztosítás

33 – Nem-életbiztosítási szerződésekből eredő és egészségbiztosítási kötelezettségekhez kapcsolódó járadékok

34 – Nem-életbiztosítási szerződésekből eredő és egészségbiztosítási kötelezettségektől eltérő biztosítási kötelezettségekhez kapcsolódó járadékok

35 – Egészségbiztosítás

36 – Élet-viszontbiztosítás

37 – Kombinált (a meghatározást lásd alább)

Amennyiben a viszontbiztosítási keretszerződés vagy hasonló megállapodás több, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletágra nyújt fedezetet, és a fedezet feltételei a különböző üzletágak esetében eltérnek, úgy a keretszerződést több sorban kell részletezni. A keretszerződésre vonatkozó első sorba a „Kombinált” szót kell írni, és itt részletezni kell a keretszerződés általános feltételeit, a további sorokban pedig a viszontbiztosítási keretszerződésnek az egyes üzletágakra vonatkozó egyedi feltételeiről kell részletes információt szolgáltatni. Amennyiben a fedezet feltételei az egyes üzletágak tekintetében nem térnek el, csak a meghatározó üzletágat kell megadni.

C0070

Különleges célú gazdasági egység kiváltó mechanizmusának típusa

Itt a különleges célú gazdasági egység által kiváltó okként alkalmazott kiváltó mechanizmusokat kell megadni, amelyek esetén a különleges célú gazdasági egység köteles kifizetést teljesíteni a csoportfelügyelet hatálya alá tartozó átadó (viszont)biztosító számára. A következő zárt listát kell használni:

1 – Kártérítés

2 – Veszteségmodell

3 – Index- vagy paraméter-alapú

4 – Hibrid (a fenti technikák elemeinek kombinációja)

5 – Egyéb

C0080

Szerződésben rögzített kiváltó okok

Azon konkrét kiváltó okok ismertetése, amelyek esetén a különleges célú gazdasági egység köteles kifizetést teljesíteni a csoportfelügyelet hatálya alá tartozó átadó (viszont)biztosító számára. Az itt megadott információnak ki kell egészítenie a „Különleges célú gazdasági egység kiváltó mechanizmusának típusa” tételnél megadott információkat, és kellőképpen leíró jellegűnek kell lennie ahhoz, hogy a felügyeleti hatóságok meg tudják határozni a konkrét kiváltó okokat (például katasztrófakockázat esetében a konkrét időjárási vagy viharindexek, vagy hosszúélet-kockázat esetében az általános halálozási táblák).

C0090

Az átadó mögöttes portfóliójáéval azonos kiváltó ok

Itt azt kell megadni, hogy a mögöttes (viszont)biztosítási keretszerződésben meghatározott kiváltó okok azonosak-e a különleges célú gazdasági egységben meghatározott kiváltó okokkal. A következő zárt listát kell használni:

1 – Azonos kiváltó okok

2 – Eltérő kiváltó okok

C0100

A kockázatátruházási struktúrából származó alapkockázat

Itt az alapkockázat (azaz az olyan helyzetből eredő kockázat, amikor a kockázatcsökkentési technikák által fedezett kitettség nem felel meg a csoportfelügyelet hatálya alá tartozó biztosító vagy viszontbiztosító kockázati kitettségének) okait kell megadni. A következő zárt listát kell használni:

1 – Nincs alapkockázat

2 – Nem megfelelő alárendelés az értékpapír-tulajdonosok tekintetében

3 – A befektetők átadóval szembeni többletlehívásai

4 – Az engedélyezést követően további kockázatokat értékpapírosítottak

5 – Az átadóknak a kibocsátott értékpapírokkal szembeni kitettsége

9 – Egyéb

C0110

A szerződési feltételekből származó alapkockázat

Itt a szerződési feltételekből származó alapkockázatot kell megadni:

1 – Nincs alapkockázat

2 – A biztosított kockázatok jelentős részét nem ruházták át

3 – Az elégtelen kiváltó okok nem felelnek meg az átadó kockázati kitettségének

C0120

A különleges célú gazdasági egységnek az átadóspecifikus kötelezettségek teljesítésére elkülönített eszközei

A különleges célú gazdasági egység adatszolgáltató átadó részére elkülönített eszközeinek összege, amely eszközök kizárólag az adott átadó – különleges célú gazdasági egység által viszontbiztosított – szerződéses kötelezettségeinek rendezésére használhatók fel (a különleges célú gazdasági egység mérlegében kifejezetten a vállalt kötelezettséggel összefüggésben nyilvántartott biztosítékeszközök).

C0130

Különleges célú gazdasági egység más, nem átadóspecifikus, adott esetben lehívható eszközei

A különleges célú gazdasági egység olyan (a különleges célú gazdasági egység mérlegében nyilvántartott) eszközeinek összege, amelyek nem kapcsolódnak közvetlenül az adatszolgáltató átadóhoz, azonban lehívhatók. Ide tartoznak a különleges célú gazdasági egység azon „szabad eszközei”, amelyek az adatszolgáltató átadó kötelezettségeinek rendezésére felhasználhatók.

C0140

Értékpapírosításból adódó egyéb lehívható eszközök

A különleges célú gazdasági egység olyan (mérlegen kívüli) függő eszközeinek összege, amelyek nem kapcsolódnak közvetlenül az adatszolgáltató átadóhoz, azonban lehívhatók. Ide tartoznak a különleges célú gazdasági egység egyéb partnereivel szembeni lehívások, így többek között a garanciák, a viszontbiztosítási szerződések és a különleges célú gazdasági egység számára annak szponzora, értékpapír-tulajdonosok vagy egyéb harmadik felek által tett derivatív kötelezettségvállalások.

C0150

Viszontbiztosítási szerződések keretében különleges célú gazdasági egységből származó kötelezettségek maximális teljes összege

A viszontbiztosítási szerződésből eredő (az adott átadóra vonatkozó) összes maximális lehetséges kötelezettség összege.

C0160

A jelentési időszak egészében az átadó kötelezettségei tekintetében teljes mértékben finanszírozott különleges célú gazdasági egységek

Jelezze, amennyiben a kockázatcsökkentési technika által nyújtott védelem csak részben vehető nyilvántartásba, ha a viszontbiztosítási szerződés részes fele képtelenné válik a tényleges és folyamatos kockázatátruházás biztosítására. A következő zárt listát kell használni:

1 – Az átadó kötelezettségei tekintetében teljes mértékben finanszírozott különleges célú gazdasági egység

2 – Az átadó kötelezettségei tekintetében nem teljes mértékben finanszírozott különleges célú gazdasági egység

C0170

Különleges célú gazdasági egységből származó megtérülő folyó összegek

Különleges célú gazdasági egységgel összefüggő, a csoportfelügyelet hatálya alá tartozó biztosító Szolvencia II. szerinti mérlegében nyilvántartott megtérülő összegek teljes összege (a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás előtt). Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 41. cikkében előírt követelmények alapján kiszámított összeg.

C0180

Az átadó által a különleges célú gazdasági egységbe eszközölt lényeges befektetések ismertetése

Jelezze, hogy az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 210. cikke értelmében az átadó lényeges befektetéseket birtokol-e a különleges célú gazdasági egységben.

1 – Nem értelmezhető

2 – A különleges célú gazdasági egységnek az átadó és/vagy (ha az átadótól eltérő) a szponzor által ellenőrzött befektetései

3 – A különleges célú gazdasági egységnek az átadó tulajdonát képező befektetései (saját tőke, értékpapír vagy a különleges célú gazdasági egység egyéb alárendelt adóssága)

4 – Az átadó viszontbiztosítást vagy más kockázatcsökkentési védelmet értékesít a különleges célú gazdasági egységnek

5 – Az átadó garanciát vagy más hitelminőség-javítást nyújtott a különleges célú gazdasági egységnek vagy az értékpapír-tulajdonosoknak

6 – Az átadó által megtartott elégséges alapkockázat

9 – Egyéb

Amennyiben ezt a tételt megadja, a C0030. és C0040. mezőben azonosítani kell az eszközt.

C0190

Az átadóhoz kapcsolódó, (az átadón és a szponzoron kívüli) harmadik félnél letétben lévő értékpapírosított eszközök

Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 214. cikkének (2) bekezdésével és 326. cikkével összhangban itt azt kell megadni, hogy az átadón/szponzoron kívüli harmadik félnél letétbe helyeztek-e az átadóhoz kapcsolódó értékpapírosított eszközöket. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell használni:

1 – Az átadón és a szponzoron kívüli harmadik félnél letétben van

2 – Az átadón és a szponzoron kívüli harmadik félnél nincs letétben

A különleges célú gazdasági egységre vonatkozó információk

C0200

Különleges célú gazdasági egység belső kódja

A csoportfelügyelet hatálya alá tartozó biztosító különleges célú gazdasági egységet jelölő belső kódja a következő sorrendben:

intézményazonosító (LEI);

egyedi kód.

Egyedi kód:

a csoportfelügyelet hatálya alá tartozó EGT-biztosítók/viszontbiztosítók és az EGT által szabályozott más vállalkozások esetében: a vállalkozás illetékes felügyeleti hatósága által meghatározott, a helyi piacon használt azonosító kód;

EGT-n kívüli biztosító/viszontbiztosító és a csoportfelügyelet hatálya alá tartozó, nem szabályozott más vállalkozás esetében az azonosító kódot a csoport határozza meg. Az egyes EGT-n kívüli biztosítók/viszontbiztosítók és a nem szabályozott vállalkozások azonosító kódjának meghatározása során a csoport következetesen a következő formátumot alkalmazza:

az anyavállalat azonosító kódja + a biztosító/viszontbiztosító országának ISO 3166-1 alpha-2 kódja + 5 számjegy

Ez a kód minden egyes különleges célú gazdasági egység esetében egyedi, és a későbbi jelentésekben sem változik.

C0210

Különleges célú gazdasági egység kódjának típusa

A „Különleges célú gazdasági egység belső kódja” tételben használt kód típusának meghatározása. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell használni:

1 – LEI

2 – Egyedi kód

C0220

Különleges célú gazdasági egység jogi formája

Itt az értékpapírosításhoz használt különleges célú gazdasági egység jogi formáját kell megadni a 2009/138/EK irányelv 13. cikke (26) bekezdésének megfelelően.

Zárt lista:

1 – Letétkezelő

2 – Partnerség

3 – Korlátozott felelősségű vállalat

4 – A fentiektől eltérő jogi forma

5 – Nem bejegyzett

C0230

Különleges célú gazdasági egység neve

Itt a különleges célú gazdasági egység nevét kell megadni.

C0240

Különleges célú gazdasági egység cégjegyzékszáma

A különleges célú gazdasági egység cégbejegyzéskor kapott cégjegyzékszáma. Cégjegyzékszámmal nem rendelkező különleges célú gazdasági egység esetén a csoportnak a felügyeleti hatóságtól az engedélyezés időpontjában kapott szabályozói vagy azzal egyenértékű számot kell megadnia.

Ha a különleges célú gazdasági egységet nem jegyezték be, ezt a tételt nem kell megadni.

C0250

Különleges célú gazdasági egység engedélyezési országa

Itt azon ország ISO 3166-1-alpha-2 kódját kell megadni, amelyben a különleges célú gazdasági egység székhellyel és (amennyiben alkalmazható) engedéllyel rendelkezik.

C0260

Különleges célú gazdasági egység engedélyezési feltételei

Itt a különleges célú gazdasági egység engedélyezési feltételeit kell megadni a 2009/138/EK irányelv 211. cikkének vagy ezzel egyenértékű jogi aktusnak megfelelően. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell használni:

1 – A 2009/138/EK irányelv 211. cikkének (1) bekezdése értelmében engedélyezett különleges célú gazdasági egység

2 – A 2009/138/EK irányelv 211. cikkének (3) bekezdése értelmében (régebben) engedélyezett különleges célú gazdasági egység

3 – Harmadik ország felügyeleti hatósága által szabályozott, a 2009/138/EK irányelv 211. cikkének (2) bekezdésében előírtakkal egyenértékű követelményeknek megfelelő különleges célú gazdasági egység

4 – A fentiektől eltérő különleges célú gazdasági egység

C0270

Kijelölt KHMI általi külső minősítés

A különleges célú gazdasági egységnek valamely külső hitelminősítő intézet által kibocsátott, a csoport által figyelembe vett minősítése (ahol alkalmazható).

C0280

Kijelölt KHMI

A különleges célú gazdasági egységnek a C0260 mezőben megadott külső minősítését kibocsátó hitelminősítő intézet.

C0290

Hitelminősítési besorolás

Itt a különleges célú gazdasági egység hitelminősítési besorolását kell megadni. A hitelminősítési besorolásnak tükröznie kell a csoport által belsőleg végrehajtott kiigazításokat.

C0300

Belső minősítés

Belső modellt alkalmazó csoport esetében a különleges célú gazdasági egység belső minősítése, annak megjelölésével, hogy a belső modellezés során milyen mértékben használják a belső minősítéseket. Amennyiben a belső modellt alkalmazó csoport kizárólag külső minősítést használ, ezt a tételt nem kell megadni.

S.32.01 – A csoporthoz tartozó vállalkozások

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz a csoportok nyitó és éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.

A táblát a 2009/138/EK irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszer és/vagy a 2009/138/EK irányelv 233. cikkében meghatározott 2. módszer alkalmazása esetén kell kitölteni. A jegyzékben fel kell tüntetni a 2009/138/EK irányelv 212. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében a csoporthoz tartozó összes vállalkozást, így többek között a részesedéssel rendelkező biztosítókat és viszontbiztosítókat, a biztosítói holdingtársaságokat, a vegyes pénzügyi holdingtársaságokat és a vegyes tevékenységű biztosítói holdingtársaságokat.

A C0010–C0080. mező a vállalkozás adatait tartalmazza.

A C0090–C0170. mezőben a rangsorolási kritériumokat kell megadni (a csoport adatszolgáltatási pénznemében).

A C0180–C0230. mező a befolyásolási kritériumok bejelentésére szolgál.

A C0240 és C0250. mezőben a csoportfelügyelet hatálya alá való tartozásról kell adatot szolgáltatni.

A C0260. mező a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés kiszámítását tartalmazza.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0010

Ország

Itt azon ország ISO 3166-1-alpha-2 kódját kell megadni, amelyben a 2009/138/EK irányelv 212. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében a csoporthoz tartozó egyes vállalkozások székhellyel rendelkeznek.

C0020

Vállalkozás azonosító kódja

Az azonosító kód megadása a következő sorrend szerint:

intézményazonosító (LEI);

egyedi kód.

Egyedi kód:

a 2009/138/EK irányelv 212. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében a csoporthoz tartozó EGT-biztosítók/viszontbiztosítók és az EGT által szabályozott más vállalkozások esetében: a vállalkozás illetékes felügyeleti hatósága által meghatározott, a helyi piacon használt azonosító kód;

a 2009/138/EK irányelv 212. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében a csoporthoz tartozó, EGT-n kívüli biztosító/viszontbiztosító és nem szabályozott más vállalkozás esetében az azonosító kódot a csoport határozza meg. Az egyes EGT-n kívüli biztosítók/viszontbiztosítók és a nem szabályozott vállalkozások azonosító kódjának meghatározása során a csoport következetesen a következő formátumot alkalmazza:

az anyavállalat azonosító kódja + a biztosító/viszontbiztosító országának ISO 3166-1 alpha-2 kódja + 5 számjegy

C0030

Vállalkozás azonosító kódjának típusa

A „Vállalkozás azonosító kódja” tételben használt kód típusának meghatározása:

1 – LEI

2 – Egyedi kód

C0040

Vállalkozás hivatalosan bejegyzett neve

A vállalkozás hivatalosan bejegyzett neve.

C0050

Vállalkozás típusa

A vállalkozás tevékenységére vonatkozó információk megadása útján határozza meg a vállalkozás típusát. Ezt az adatot mind az EGT-beli, mind a harmadik országbeli vállalkozások esetében fel kell tüntetni. A következő zárt listát kell használni:

1 – Életbiztosító

2 – Nem-életbiztosító

3 – Viszontbiztosító

4 – Kompozit biztosító

5 – A 2009/138/EK irányelv 212. cikke (1) bekezdésének f) pontjában meghatározott biztosítói holdingtársaság

6 – A 2009/138/EK irányelv 212. cikke (1) bekezdésének g) pontjában meghatározott vegyes tevékenységű biztosítói holdingtársaság

7 –A 2009/138/EK irányelv 212. cikke (1) bekezdésének h) pontjában meghatározott vegyes pénzügyi holdingtársaság

8 – Hitelintézet, befektetési vállalkozás vagy pénzügyi intézmény

9 – Foglalkoztatóinyugdíj-szolgáltató intézmény

10 – Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 1. cikkének (53) bekezdésében meghatározott kiegészítő szolgáltatást nyújtó vállalkozás

11 – Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 1. cikkének (52) bekezdésében meghatározott, pénzügyi tevékenységet végző nem szabályozott vállalkozás

12 – A 2009/138/EK irányelv 211. cikkének megfelelően engedélyezett különleges célú gazdasági egység

13 – A 2009/138/EK irányelv 211. cikkétől eltérően engedélyezett különleges célú gazdasági egység

14 – Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 1. cikkének (54) bekezdésében meghatározott ÁÉKBV-kezelő társaság

15 – Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 1. cikkének (55) bekezdésében meghatározott alternatívbefektetésialap-kezelő

99 – Egyéb

C0060

Jogi forma

Itt a vállalkozás jogi formáját kell megadni.

Ha a „Vállalkozás típusa” mezőben az 1-től 4-ig terjedő kódok valamelyikét tüntette fel, a jogi formát a 2009/138/EK irányelv III. mellékletével összhangban kell megadni.

C0070

Kategória (biztosító egyesület / nem biztosító egyesület)

Itt a jogi formára vonatkozó felső szintű információt kell megadni, azaz hogy a vállalkozás biztosító egyesület-e.

A következő zárt listát kell használni:

1 – Biztosító egyesület

2 – Nem biztosító egyesület

C0080

Felügyeleti hatóság

Amennyiben a „Vállalkozás típusa” mezőben az 1–4., 8., 9. vagy 12. kódok valamelyikét tüntette fel, itt meg kell adni az egyedi vállalkozás felügyeletét ellátó felügyeleti hatóság nevét.

A hatóság teljes nevét kell feltüntetni.

Rangsorolási kritériumok (a csoport adatszolgáltatási pénznemében)

C0090

A mérleg főösszege ((viszont)biztosító esetén)

EGT-(viszont)biztosítók esetében a Szolvencia II. mérleg főösszege, az S.02.01. tábla C0010/R0500 mezőjében megadott érték szerint. EGT-n kívüli (viszont)biztosítók esetében az alkalmazandó ágazati szabályoknak megfelelő mérlegfőösszeg.

Az összeget a csoport adatszolgáltatási pénznemében kell megadni.

C0100

A mérleg főösszege (egyéb szabályozott vállalkozás esetén)

Egyéb szabályozott vállalkozás esetében az alkalmazandó ágazati szabályoknak megfelelő mérlegfőösszeg. Az összeget a csoport adatszolgáltatási pénznemében kell megadni.

C0110

A mérleg főösszege (nem szabályozott vállalkozás esetén)

Nem szabályozott vállalkozás esetén az IFRS vagy a helyi GAAP szerinti mérleg főösszege. Az összeget a csoport adatszolgáltatási pénznemében kell megadni.

C0120

(Viszont)biztosító esetében az IFRS vagy a helyi GAAP szerinti, átadott díjelőírás összege a viszontbiztosítás levonásával

Biztosítók és viszontbiztosítók esetében az IFRS vagy a helyi GAAP szerinti, átadott díjelőírás összege a viszontbiztosítás levonásával. Az összeget a csoport adatszolgáltatási pénznemében kell megadni.

C0130

Más típusú vállalkozások és biztosítási holdingtársaságok esetében az IFRS vagy a helyi GAAP szerint bruttó jövedelemként meghatározott árbevétel összege

Más típusú vállalkozások esetében az IFRS vagy a helyi GAAP szerint bruttó jövedelemként meghatározott árbevétel összege.

Biztosítási holdingtársaságok és vegyes pénzügyi holdingtársaságok esetében (amennyiben alkalmazható) az IFRS vagy a helyi GAAP szerint bruttó jövedelemként meghatározott árbevételt kell rangsorolási kritériumként figyelembe venni.

Az összeget a csoport adatszolgáltatási pénznemében kell megadni.

C0140

Biztosítási teljesítmény

A (viszont)biztosítóknak saját pénzügyi beszámolójuknak megfelelően kell megadniuk biztosítási teljesítményüket. Abszolút összeget kell feltüntetni. Az összeget a csoport adatszolgáltatási pénznemében kell megadni.

C0150

Befektetési teljesítmény

A (viszont)biztosítóknak saját pénzügyi beszámolójuknak megfelelően kell megadniuk befektetési teljesítményüket. Abszolút összeget kell feltüntetni. Az összeget a csoport adatszolgáltatási pénznemében kell megadni.

Az érték meghatározásakor a C0140. mezőben már megadott összegeket figyelmen kívül kell hagyni.

C0160

Átfogó teljesítmény

A 2009/138/EK irányelv 212. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében a csoporthoz tartozó összes kapcsolt vállalkozásnak meg kell adnia átfogó teljesítményét a pénzügyi beszámolójában szereplő értékek szerint. Abszolút összeget kell feltüntetni. Az összeget a csoport adatszolgáltatási pénznemében kell megadni.

C0170

Számviteli standard

Itt a C0100–C0160. mezőben szolgáltatott adatok kiszámításához használt számviteli standardot kell megadni. Az összes tételt következetesen ugyanazon számviteli standard alapján kell megadni. A következő zárt listát kell használni:

1 – IFRS

2 – Helyi GAAP

Befolyásolási kritériumok

C0180

Tőkerészesedés aránya (%)

A részesedéssel rendelkező vállalkozás által a vállalkozásban közvetlen vagy közvetett módon birtokolt jegyzett tőke százalékos aránya (a 2009/138/EK irányelv 221. cikke szerint).

Ezt a mezőt a legfőbb anyavállalatnak nem kell kitöltenie.

C0190

A konszolidált beszámoló elkészítése során alkalmazott arány (%)

Az a százalékos arány, amelyet az IFRS vagy a helyi GAAP a konszolidációhoz meghatározott, és amely adott esetben eltérhet a C0180. mezőben megadottól. Teljes integráció esetében ebben a mezőben a kisebbségi részesedéseket is fel kell tüntetni.

Ezt a mezőt a legfőbb anyavállalatnak nem kell kitöltenie.

C0200

Szavazati jogok aránya (%)

A részesedéssel rendelkező vállalkozás által a vállalkozásban közvetlen vagy közvetett módon birtokolt szavazati jogok százalékos aránya.

Ezt a mezőt a legfőbb anyavállalatnak nem kell kitöltenie.

C0210

Egyéb kritériumok

A részesedéssel rendelkező vállalkozás által gyakorolt befolyás szintjének értékelése szempontjából hasznos egyéb kritériumok (például központosított kockázatkezelés).

Ezt a mezőt a legfőbb anyavállalatnak nem kell kitöltenie.

C0220

Befolyás mértéke

A befolyás – a korábban említett kritériumok alapján – domináns vagy jelentős lehet; a részesedéssel rendelkező vállalkozások által bármely vállalkozásra gyakorolt befolyás mértékének értékeléséért a csoport felelős, azonban – a 2009/138/EK irányelv 212. cikkének (2) bekezdése szerint – a csoportfelügyeletet ellátó hatóság a csoportétól eltérő álláspontra helyezkedhet, és ebben az esetben a csoportnak figyelembe kell vennie a csoportfelügyeletet ellátó hatóság döntését.

Ezt a mezőt a legfőbb anyavállalatnak nem kell kitöltenie.

A következő zárt listát kell használni:

1 – Domináns befolyás

2 – Jelentős befolyás

C0230

A csoportszintű szavatolótőke-megfelelés kiszámításához használt arányos részesedés

Az arányos részesedés a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés kiszámításához használt arány.

Ezt a mezőt a legfőbb anyavállalatnak nem kell kitöltenie.

Csoportfelügyelet hatálya alá vonás

C0240

Csoportfelügyelet hatálya alá vonás – Igen/Nem

Tüntesse fel, hogy a vállalkozás a 2009/138/EK irányelv 214. cikke értelmében a csoportfelügyelet hatálya alá tartozik-e. Amennyiben a vállalkozás a 2009/138/EK irányelv 214. cikke értelmében nem tartozik a csoportfelügyelet hatálya alá, fel kell tüntetni, hogy a 214. cikk (2) bekezdésében megjelölt indokok közül melyik alkalmazandó.

A következő zárt listát kell használni:

1 – A csoportfelügyelet hatálya alá tartozik

2 – Nem tartozik a csoportfelügyelet hatálya alá (a 214. cikk (2) bekezdésének a) pontja)

3 – Nem tartozik a csoportfelügyelet hatálya alá (a 214. cikk (2) bekezdésének b) pontja)

4 – Nem tartozik a csoportfelügyelet hatálya alá (a 214. cikk (2) bekezdésének c) pontja)

C0250

Csoportfelügyelet hatálya alá vonás – A 214. cikk alkalmazása esetén a határozat kelte

ISO 8601 kódnak (éééé-hh-nn) megfelelő formátumban meg kell adni a kizárásról szóló határozat dátumát.

Csoportszintű szavatolótőke-megfelelés kiszámítása

C0260

Alkalmazott módszer, illetve az 1. módszer esetén a vállalkozás kezelési módja

Ennél a tételnél a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés kiszámítása során alkalmazott módszerre és az egyes vállalkozások kezelési módjára vonatkozó információkat kell megadni.

A következő zárt listát kell használni:

1 – 1. módszer: teljes konszolidáció

2 – 1. módszer: arányos konszolidáció

3 – 1. módszer: korrigált tőkemódszer

4 – 1. módszer: ágazati szabályok

5 – 2. módszer: Szolvencia II.

6 – 2. módszer: egyéb ágazati szabályok

7 – 2. módszer: helyi szabályok

8 – A részesedés levonása a 2009/138/EK irányelv 229. cikkének megfelelően

9 – Nem tartozik a csoportfelügyelet hatálya alá a 2009/138/EK irányelv 214. cikkének megfelelően

10 – Egyéb módszer

S.33.01 – A biztosításra és a viszontbiztosításra vonatkozó egyedi követelmények

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz a csoportok nyitó és éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.

A táblát a 2009/138/EK irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszer és/vagy a 2009/138/EK irányelv 233. cikkében meghatározott 2. módszer alkalmazása esetén kell kitölteni a következőképpen:

A tábla első részében (C0060–C0230. mező) a csoporthoz tartozó, a 2009/138/EK irányelvet alkalmazó és az abban előírt szabályoknak megfelelően bejelentett EGT-beli és EGT-n kívüli biztosítókra és viszontbiztosítókra vonatkozó információkat kell megadni, a 2009/138/EK irányelv 233. cikkében meghatározott 2. módszer alkalmazása vagy a két módszer kombinált alkalmazása esetén.

A tábla második részében (C0240–C0260. mező) a csoporthoz tartozó EGT-n kívüli biztosítók és viszontbiztosítók helyi szabályok szerint számított tőkeszükségletére, minimális tőkeszükségletére és figyelembe vehető szavatoló tőkéjére vonatkozó információkat kell megadni, tekintet nélkül a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés számítási módszerére.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0010

Vállalkozás hivatalosan bejegyzett neve

Az egyes vállalkozások hivatalosan bejegyzett neve.

C0020

Vállalkozás azonosító kódja

Az azonosító kód megadása a következő sorrend szerint:

intézményazonosító (LEI);

egyedi kód.

Egyedi kód:

a csoportfelügyelet hatálya alá tartozó EGT-biztosítók/viszontbiztosítók és az EGT által szabályozott más vállalkozások esetében: a vállalkozás illetékes felügyeleti hatósága által meghatározott, a helyi piacon használt azonosító kód;

EGT-n kívüli biztosító/viszontbiztosító és a csoportfelügyelet hatálya alá tartozó, nem szabályozott más vállalkozás esetében az azonosító kódot a csoport határozza meg. Az egyes EGT-n kívüli biztosítók/viszontbiztosítók és a nem szabályozott vállalkozások azonosító kódjának meghatározása során a csoport következetesen a következő formátumot alkalmazza:

az anyavállalat azonosító kódja + a biztosító/viszontbiztosító országának ISO 3166-1 alpha-2 kódja + 5 számjegy

C0030

A vállalkozás azonosító kódjának típusa

A „Vállalkozás azonosító kódja” tételben használt kód típusának meghatározása:

1 – LEI

2 – Egyedi kód

C0040

Intézményi szint / Elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió / Fennmaradó rész

Itt meg kell adni, hogy mire vonatkozik az információ. A következő zárt listát kell használni:

1 – Intézményi szint

2 – Lényeges elkülönített alap vagy illeszkedési kiigazítási portfólió

3 – Fennmaradó rész

C0050

Alap száma

Ha a C0040. mező értéke 2, itt az egyes lényeges elkülönített alapoknak vagy illeszkedési kiigazítási portfólióknak a csoport által kijelölt egyedi kódját kell megadni. Ezt a számot később sem szabad megváltoztatni, illetve más alapok vagy portfóliók megjelölésére ismételten felhasználni. A számot (szükség esetén) valamennyi kapcsolódó táblában következetesen kell feltüntetni az alap/portfólió jelölésére.

Ha a C0040. mező értéke 1 vagy 3, itt nulla („0”) értéket kell megadni.

Kizárólag a levonási és aggregálási módszer révén bevont EGT-beli vagy EGT-n kívüli (a Szolvencia II. szerinti szabályokat használó) biztosítók és viszontbiztosítók

C0060

Szavatolótőke-szükséglet – Piaci kockázat

Az egyes vállalkozások piaci kockázathoz kapcsolódó egyedi (bruttó) szavatolótőke-szükséglete.

C0070

Szavatolótőke-szükséglet – Partner-nemteljesítési kockázat

Az egyes vállalkozások partner-nemteljesítési kockázathoz kapcsolódó egyedi (bruttó) szavatolótőke-szükséglete.

C0080

Szavatolótőke-szükséglet – Életbiztosítási kockázat

Az egyes vállalkozások életbiztosítási kockázathoz kapcsolódó egyedi (bruttó) szavatolótőke-szükséglete.

C0090

Szavatolótőke-szükséglet – Egészségbiztosítási kockázat

Az egyes vállalkozások egészségbiztosítási kockázathoz kapcsolódó egyedi (bruttó) szavatolótőke-szükséglete.

C0100

Szavatolótőke-szükséglet – Nem-életbiztosítási kockázat

Az egyes vállalkozások nem-életbiztosítási kockázathoz kapcsolódó egyedi (bruttó) szavatolótőke-szükséglete.

C0110

Szavatolótőke-szükséglet – Működési kockázat

Az egyes vállalkozások működési kockázathoz kapcsolódó egyedi (bruttó) szavatolótőke-szükséglete.

C0120

Egyedi szavatolótőke-szükséglet

Az egyes vállalkozások egyedi szavatolótőke-szükséglete (többlettőke-követelménnyel együtt).

C0130

Egyedi minimális tőkeszükséglet

Az egyes vállalkozások egyedi minimális tőkeszükséglete.

C0140

A szavatolótőke-szükséglet fedezésére rendelkezésre álló egyedi figyelembe vehető szavatoló tőke

A szavatolótőke-szükséglet fedezésére rendelkezésre álló egyedi figyelembe vehető szavatoló tőke. Ennél a tételnél a szavatolótőke-elemek teljes összegét kell megadni. A csoport számára való elérhetőséggel kapcsolatos korlátozások nem alkalmazandók.

C0150

Biztosítóspecifikus paraméterek alkalmazása

Amennyiben egy vállalkozás biztosítóspecifikus paramétereket használ egyedi szavatolótőke-követelményének kiszámításához, itt meg kell adni, hogy mely terület(ek) tekintetében alkalmaz ilyen paramétereket. A következő zárt listát kell használni:

1 – Életbiztosítási kockázat / felülvizsgálati kockázat

2 – SLT egészségbiztosítási kockázat / felülvizsgálati kockázat

3 – Non-SLT egészségbiztosítási díj- és tartalékkockázat

4 – Nem-életbiztosítási díj- és tartalékkockázat

Szükség esetén több lehetőséget is megadhat (egymástól vesszővel elválasztva).

C0160

Egyszerűsítés alkalmazása

Amennyiben egy vállalkozás egyszerűsítést alkalmaz egyedi szavatolótőke-követelményének kiszámításához, itt meg kell adni, hogy mely terület(ek) tekintetében alkalmaz ilyen egyszerűsítést. A következő zárt listát kell használni:

1 – Piaci kockázat / kamatréskockázat (kötvények és hitelek)

2 – Piaci kockázat / kamatlábkockázat (captive biztosítók)

3 – Piaci kockázat / kamatréskockázat (kötvények és hitelek) (captive biztosítók)

4 – Piaci kockázat / piaci kockázatkoncentráció (captive biztosítók)

5 – Partner-nemteljesítési kockázat

6 – Életbiztosítási kockázat / halandósági kockázat

7 – Életbiztosítási kockázat / hosszúélet-kockázat

8 – Életbiztosítási kockázat / rokkantsági-betegségi kockázat

9 – Életbiztosítási kockázat / törlési kockázat

10 – Életbiztosítási kockázat / életbiztosítási költségkockázat

11 – Életbiztosítási kockázat / életbiztosítási katasztrófakockázat

12 – Egészségbiztosítási kockázat / halandósági kockázat

13 – Egészségbiztosítási kockázat / hosszúélet-kockázat

14 – Egészségbiztosítási kockázat / rokkantsági-betegségi kockázat (gyógyászati költségek)

15 – Egészségbiztosítási kockázat / rokkantsági-betegségi kockázat (jövedelembiztosítás)

16 – SLT egészségbiztosítási kockázat / törlési kockázat

17 – Egészségbiztosítási kockázat / életbiztosítási költségkockázat

18 – Életbiztosítási kockázat / díj- és tartalékkockázat (captive biztosítók)

Szükség esetén több lehetőséget is megadhat (egymástól vesszővel elválasztva).

C0170

Részleges belső modell alkalmazása

Amennyiben egy vállalkozás részleges belső modell(eke)t használ egyedi szavatolótőke-követelményének kiszámításához, itt meg kell adni, hogy mely terület(ek) tekintetében alkalmaz ilyen modell(eke)t.

C0180

Csoportszintű vagy egyedi belső modell

Amennyiben egy vállalkozás teljes belső modellt használ egyedi szavatolótőke-követelményének kiszámításához, itt meg kell adni, hogy egyedi vagy csoportszintű belső modellről van szó. A következő zárt listát kell használni:

1 – Egyedi belső modell

2 – Csoportszintű belső modell

C0190

Belső modell eredeti jóváhagyásának dátuma

Csoport vagy egyedi biztosító belső modelljének az egyedi felügyeleti hatóság általi jóváhagyása esetén ISO 8601 kódnak (éééé-hh-nn) megfelelő formátumban kell megadni a jóváhagyás dátumát.

C0200

Belső modell utolsó jelentős módosítása jóváhagyásának dátuma

Csoportszintű vagy egyedi belső modell jelentős módosításának az egyedi felügyeleti hatóság általi (a 2009/138/EK irányelv 115. cikke szerinti) jóváhagyása esetén ISO 8601 kódnak (éééé-hh-nn) megfelelő formátumban kell megadni a jóváhagyás dátumát.

C0210

Többlettőke-követelményről szóló határozat dátuma

Amennyiben az itt felsorolt vállalkozások bármelyikére többlettőke-követelmény vonatkozik (lásd a 2009/138/EK irányelv 37. cikkét), ISO 8601 kódnak (éééé-hh-nn) megfelelő formátumban meg kell adni a határozat dátumát.

C0220

Többlettőke-követelmény összege

Amennyiben az itt felsorolt vállalkozások bármelyikére többlettőke-követelmény vonatkozik (lásd a 2009/138/EK irányelv 37. cikkét), meg kell adni annak pontos összegét.

C0230

Többlettőke-követelmény indoka

Amennyiben az itt felsorolt vállalkozások bármelyikére többlettőke-követelmény vonatkozik (lásd a 2009/138/EK irányelv 37. cikkét), meg kell adni a felügyeleti hatóság határozatában szereplő indoko(ka)t.

EGT-n kívüli (mind a Szolvencia II. szerinti, mind az egyéb szabályokat használó) biztosítók és viszontbiztosítók, tekintet nélkül az alkalmazott módszerre

C0240

Helyi tőkeszükséglet

A helyi felügyeleti hatóság általi első beavatkozást kiváltó helyi tőkeszükséglet.

C0250

Helyi minimális tőkeszükséglet

A helyi felügyeleti hatóság általi végső beavatkozást (azaz az engedély bevonását) kiváltó helyi egyedi minimális tőkeszükséglet. Ez a számadat a minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükséglet kiszámításához szükséges.

C0260

A helyi szabályok szerint figyelembe vehető szavatoló tőke

A helyi tőkeszükségletet kielégítő, a helyi szabályok szerint (a csoport számára való elérhetőséggel kapcsolatos korlátozásokat figyelmen kívül hagyva) kiszámított egyedi figyelembe vehető szavatoló tőke.

S.34.01 – Egyéb szabályozott és nem szabályozott pénzügyi vállalkozásokra, többek között biztosítói holdingtársaságokra és vegyes pénzügyi holdingtársaságokra vonatkozó egyedi követelmények

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz a csoportok nyitó és éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.

A táblát a 2009/138/EK irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszer és/vagy a 2009/138/EK irányelv 233. cikkében meghatározott 2. módszer alkalmazása esetén kell kitölteni a biztosítóktól és viszontbiztosítóktól eltérő pénzügyi vállalkozásokra, valamint az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 1. cikkének (52) bekezdésében meghatározott, pénzügyi tevékenységet végző nem szabályozott vállalkozásokra, így többek között a hitelintézetekre, a befektetési vállalkozásokra, a pénzügyi intézményekre, az alternatívbefektetésialap-kezelőkre, az ÁÉKBV-kezelő társaságokra, a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatást biztosító intézményekre, a pénzügyi tevékenységet végző nem szabályozott vállalkozásokra, a biztosítói holdingtársaságokra és a vegyes pénzügyi holdingtársaságokra vonatkozó egyedi követelmények tekintetében.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0010

Vállalkozás hivatalosan bejegyzett neve

Az egyes vállalkozások hivatalosan bejegyzett neve.

C0020

Vállalkozás azonosító kódja

Az azonosító kód megadása a következő sorrend szerint:

intézményazonosító (LEI);

egyedi kód.

Egyedi kód:

a csoportfelügyelet hatálya alá tartozó EGT-biztosítók/viszontbiztosítók és az EGT által szabályozott más vállalkozások esetében: a vállalkozás illetékes felügyeleti hatósága által meghatározott, a helyi piacon használt azonosító kód;

EGT-n kívüli biztosító/viszontbiztosító és a csoportfelügyelet hatálya alá tartozó, nem szabályozott más vállalkozás esetében az azonosító kódot a csoport határozza meg. Az egyes EGT-n kívüli biztosítók/viszontbiztosítók és a nem szabályozott vállalkozások azonosító kódjának meghatározása során a csoport következetesen a következő formátumot alkalmazza:

az anyavállalat azonosító kódja + a biztosító/viszontbiztosító országának ISO 3166-1 alpha-2 kódja + 5 számjegy

C0030

Vállalkozás azonosító kódjának típusa

A „Vállalkozás azonosító kódja” tételben használt kód típusának meghatározása:

1 – LEI

2 – Egyedi kód

C0040

Összesített jelleg

Amennyiben más pénzügyi ágazatokhoz tartozó vállalkozások olyan csoportot alkotnak, amelyre egyedi tőkekövetelmény vonatkozik, az egyes egyedi követelmények listája helyett ez a konszolidált tőkeszükséglet is elfogadható. A következő zárt listát kell használni:

1 – Összesített

2 – Nem összesített

C0050

Tőkeszükséglet típusa

Határozza meg a tőkeszükséglet típusát. A következő zárt listát kell használni:

1 – Ágazati (hitelintézetek, befektetési vállalkozások, pénzügyi intézmények, alternatívbefektetésialap-kezelők, ÁÉKBV-kezelő társaságok, foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatást biztosító intézmények esetében)

2 – Elvi (nem szabályozott vállalkozások esetében)

3 – Nincs tőkeszükséglet

C0060

Elvi szavatolótőke-szükséglet vagy ágazati tőkeszükséglet

Az az ágazati vagy elvi tőkeszükséglet, amely az egyedi biztosító felügyeleti hatósága általi első beavatkozást kiváltja, úgynevezett beavatkozási szinteket feltételezve.

C0070

Elvi vagy ágazati minimális tőkeszükséglet

Az egyedi vállalkozás felügyeleti hatósága általi végső beavatkozást kiváltó ágazati vagy elvi minimális tőkeszükséglet, adott esetben úgynevezett beavatkozási létrát feltételezve.

Ezt a tételt azoknak a vállalkozásoknak nem kell megadniuk, amelyek esetében nincsen meghatározott végső kiváltási szint.

C0080

Elvi vagy ágazati figyelembe vehető szavatoló tőke

Az elvi vagy ágazati tőkeszükséglet fedezésére rendelkezésre álló összes saját forrás. A csoport számára való elérhetőséggel kapcsolatos korlátozások nem alkalmazandók.

S.35.01 – Hozzájárulás a csoportszintű biztosítástechnikai tartalékokhoz

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz a csoportok éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.

A C0050–C0210. mezőkben a volatilitási kiigazítás, illeszkedési kiigazítás és átmeneti kamatláb-kiigazítás utáni adatokat kell feltüntetni. A biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás összegét külön kell feltüntetni a C0220–C0230. mezőkben.

A táblát a 2009/138/EK irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszer és/vagy a 2009/138/EK irányelv 233. cikkében meghatározott 2. módszer alkalmazása esetén kell kitölteni.

A tábla a leányvállalatnak nem minősülő kapcsolt vállalkozásokra és viszontbiztosítókra nem vonatkozik, mivel azok értékelése a korrigált tőkemódszer szerint történik.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0010

Vállalkozás hivatalosan bejegyzett neve

Az egyes vállalkozások hivatalosan bejegyzett neve.

C0020

Vállalkozás azonosító kódja

Az azonosító kód megadása a következő sorrend szerint:

intézményazonosító (LEI);

egyedi kód.

Egyedi kód:

a csoportfelügyelet hatálya alá tartozó EGT-biztosítók/viszontbiztosítók és az EGT által szabályozott más vállalkozások esetében: a vállalkozás illetékes felügyeleti hatósága által meghatározott, a helyi piacon használt azonosító kód;

EGT-n kívüli biztosító/viszontbiztosító és a csoportfelügyelet hatálya alá tartozó, nem szabályozott más vállalkozás esetében az azonosító kódot a csoport határozza meg. Az egyes EGT-n kívüli biztosítók/viszontbiztosítók és a nem szabályozott vállalkozások azonosító kódjának meghatározása során a csoport következetesen a következő formátumot alkalmazza:

az anyavállalat azonosító kódja + a biztosító/viszontbiztosító országának ISO 3166-1 alpha-2 kódja + 5 számjegy

C0030

Vállalkozás azonosító kódjának típusa

A „Vállalkozás azonosító kódja” tételben használt kód típusának meghatározása:

1 – LEI

2 – Egyedi kód

C0040

Csoportszintű szavatolótőke-megfelelés kiszámítási módszere

Határozza meg a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés kiszámítási módszerét. A következő zárt listát kell használni:

1 – 1. módszer

2 – 2. módszer

C0050

Biztosítástechnikai tartalékok teljes összege – csoporton belüli ügyletekkel együtt

A biztosítástechnikai tartalékok teljes összege a csoporton belüli ügyletekkel együtt.

A mező értéke a C0070., C0100., C0130., C0160., C0190. és C0220. mező összegével egyenlő, kivéve az egyenértékű szabályokat alkalmazó EGT-n kívüli (viszont)biztosítókat, amennyiben azok a 2. módszert alkalmazzák.

Azon egyenértékű szabályokat alkalmazó EGT-n kívüli (viszont)biztosítóknak, amelyek a 2. módszert alkalmazzák, csak a C0050. mezőt kötelező kitölteniük.

A tételt a viszontbiztosítást és a csoporton belüli ügyleteket tartalmazó bruttó összegként kell megadni.

Amennyiben a (viszont)biztosító tekintetében a 2009/138/EK irányelv 230. cikke szerinti 1. módszert alkalmazzák, a biztosítástechnikai tartalékoknak a C0050. mezőben szereplő teljes összege a (viszont)biztosító azon – viszontbiztosítást is tartalmazó – hozzájárulását adja meg, amelyet az a csoportfelügyelet hatálya alatt a csoportszintű biztosítástechnikai tartalékok számára átad.

Amennyiben a (viszont)biztosító tekintetében a 2. módszert alkalmazzák, a biztosítástechnikai tartalékok C0050. mezőben szereplő teljes összegének nem kell megegyeznie a csoport mérlegében szereplő csoportszintű biztosítástechnikai tartalékok összegével.

C0060

Biztosítástechnikai tartalékok teljes összege – csoporton belüli ügyletek nélkül

A biztosítástechnikai tartalékok teljes összege a csoporton belüli ügyletek nélkül.

A mező értéke a C0080., C0110., C0140., C0170., C0200. és C0230. mező összegével egyenlő, kivéve az egyenértékű szabályokat alkalmazó EGT-n kívüli (viszont)biztosítókat, amennyiben azok a 2. módszert alkalmazzák.

Azon egyenértékű szabályokat alkalmazó EGT-n kívüli (viszont)biztosítóknak, amelyek a 2. módszert alkalmazhatják, csak a C0060. mezőt kötelező kitölteniük a helyi szolvenciarendszer alapján.

A mezőben a viszontbiztosítást tartalmazó, azonban a csoporton belüli ügyleteket – így többek között a csoporton belüli viszontbiztosítást – nem tartalmazó összegeket kell megadni (a kockázati ráhagyásnak tartalmaznia kell a csoporton belüli ügyleteket).

Amennyiben a (viszont)biztosító tekintetében a 2009/138/EK irányelv 230. cikke szerinti 1. módszert alkalmazzák, a biztosítástechnikai tartalékoknak a C0060. mezőben szereplő teljes összege a (viszont)biztosító azon – viszontbiztosítást nem tartalmazó – hozzájárulását adja meg, amelyet az a csoportfelügyelet hatálya alatt a csoportszintű biztosítástechnikai tartalékok számára átad. A biztosítástechnikai tartalékoknak a C0060. mezőben szereplő teljes összege az 1. módszert alkalmazó összes (viszont)biztosító esetében összeegyeztethető a csoport mérlegében szereplő csoportszintű biztosítástechnikai tartalékok összegével.

Amennyiben a (viszont)biztosító tekintetében a 2. módszert alkalmazzák, a biztosítástechnikai tartalékoknak a C0060. mezőben szereplő teljes összege nem egyeztethető össze a csoport mérlegében szereplő csoportszintű biztosítástechnikai tartalékok összegével.

C0070, C0100, C0130, C0160, C0190

Biztosítástechnikai tartalékok összege – csoporton belüli ügyletekkel együtt

Az EGT-n belüli vagy kívüli vállalkozás biztosítástechnikai tartalékainak összege (az egy összegben vagy a legjobb becslés és a kockázati ráhagyás összegeként kiszámított biztosítástechnikai tartalékok) elosztva a főbb vonatkozó kategóriák között (életbiztosítás, kivéve egészségbiztosítás és indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítás; indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítás; SLT és Non-SLT egészségbiztosítás; nem-életbiztosítás, kivéve egészségbiztosítás); a számítás során a Szolvencia II. szabályait kell alkalmazni.

A tételt a viszontbiztosítást és a csoporton belüli ügyleteket tartalmazó bruttó összegként kell megadni.

Az összeget a csoport adatszolgáltatási pénznemében kell megadni.

Azon egyenértékű szabályokat alkalmazó EGT-n kívüli (viszont)biztosítók kivételével, amelyek a 2. módszert alkalmazzák, ezt a tételt az összes többi 1. és 2. módszert alkalmazó (viszont)biztosító tekintetében meg kell adni.

C0080, C0110, C0140, C0170, C0200

Biztosítástechnikai tartalékok összege – csoporton belüli ügyletek nélkül

Az EGT-n belüli vagy kívüli vállalkozás biztosítástechnikai tartalékainak összege (az egy összegben vagy a legjobb becslés és a kockázati ráhagyás összegeként kiszámított biztosítástechnikai tartalékok) elosztva a főbb vonatkozó kategóriák között (életbiztosítás, kivéve egészségbiztosítás és indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítás; indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítás; SLT és Non-SLT egészségbiztosítás; nem-életbiztosítás, kivéve egészségbiztosítás); a számítás során a Szolvencia II. szabályait kell alkalmazni.

A tételt a viszontbiztosítást tartalmazó, azonban a csoporton belüli ügyleteket – így többek között a csoporton belüli viszontbiztosítást – nem tartalmazó bruttó összegként kell megadni.

Az összeget a csoport adatszolgáltatási pénznemében kell megadni.

Azon egyenértékű szabályokat alkalmazó EGT-n kívüli (viszont)biztosítók kivételével, amelyek a 2. módszert alkalmazzák, ezt a tételt az összes többi 1. és 2. módszert alkalmazó (viszont)biztosító tekintetében meg kell adni.

C0090, C0120, C0150, C0180, C0210

Nettó hozzájárulás a csoportszintű biztosítástechnikai tartalékokhoz (%)

A biztosítástechnikai tartalékok (az egy összegben vagy a legjobb becslés és a kockázati ráhagyás összegeként kiszámított biztosítástechnikai tartalékok) azon részének aránya, amelyet a (viszont)biztosító az 1. módszer szerint a csoportszintű biztosítástechnikai tartalékokra átad, a nettó csoporton belüli ügyletek levonásával, azonban a csoporton kívül átadott viszontbiztosítással együtt, megosztva a főbb vonatkozó kategóriák között (életbiztosítás, kivéve egészségbiztosítás és indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítás; indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítás; SLT és Non-SLT egészségbiztosítás; nem-életbiztosítás, kivéve egészségbiztosítás).

Ezt a tételt a 2. módszert alkalmazó vállalkozások tekintetében nem kell megadni.

C0220

Biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás összege – csoporton belüli ügyletekkel együtt

A biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás összege. Ezt az értéket az előző tételek nem tartalmazzák.

A tételt a viszontbiztosítást és a csoporton belüli ügyleteket tartalmazó bruttó összegként kell megadni.

Ezt az értéket negatív számmal kell megadni.

C0230

Biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás összege – csoporton belüli ügyletek nélkül

A biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás összege. Ezt az értéket az előző tételek nem tartalmazzák.

A tételt a viszontbiztosítást tartalmazó, azonban a csoporton belüli ügyleteket – így többek között a csoporton belüli viszontbiztosítást – nem tartalmazó bruttó összegként kell megadni.

Ezt az értéket negatív számmal kell megadni.

C0240

Hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó intézkedések – Az átmeneti kiigazítás releváns kockázatmentes hozamgörbére való alkalmazása által érintett biztosítástechnikai tartalékok összege – Csoporton belüli ügyletekkel együtt

Itt az átmeneti kiigazítás releváns kockázatmentes hozamgörbére való alkalmazása által érintett biztosítástechnikai tartalékok csoporton belüli ügyleteket is tartalmazó teljes összegét (C0050) kell megadni.

A tételt a viszontbiztosítást és a csoporton belüli ügyleteket tartalmazó bruttó összegként kell megadni.

C0250

Hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó intézkedések – A volatilitási kiigazítás által érintett biztosítástechnikai tartalékok összege – Csoporton belüli ügyletekkel együtt

Itt a volatilitási kiigazítás által érintett biztosítástechnikai tartalékok csoporton belüli ügyleteket is tartalmazó teljes összegét (C0050) kell megadni.

A tételt a viszontbiztosítást és a csoporton belüli ügyleteket – így többek között a csoporton belüli viszontbiztosítást – tartalmazó bruttó összegként kell megadni.

C0260

Hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó intézkedések – Az illeszkedési kiigazítás által érintett biztosítástechnikai tartalékok összege – Csoporton belüli ügyletekkel együtt

Itt az illeszkedési kiigazítás által érintett biztosítástechnikai tartalékok csoporton belüli ügyleteket is tartalmazó teljes összegét (C0050) kell megadni.

A tételt a viszontbiztosítást és a csoporton belüli ügyleteket – így többek között a csoporton belüli viszontbiztosítást – tartalmazó bruttó összegként kell megadni.

S.36.01 – Csoporton belüli ügyletek – Tőke típusú ügyletek, adósság- és eszközátruházás

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz a csoportok éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.

E tábla célja az összes (jelentős, nagyon jelentős és minden körülmények között bejelentendő), saját tőkéhez, adóssághoz, kölcsönös finanszírozáshoz vagy eszközátruházáshoz kapcsolódó, a 2009/138/EK irányelv 213. cikke (2) bekezdésének a)–c) pontjában előírt rendelkezések szerinti csoporton belüli ügyletre vonatkozó információ összegyűjtése. Többek között az alábbiak tartozhatnak ide:

saját tőke és egyéb tőkeelemek, többek között a kapcsolt vállalkozásokban való részesedés és a csoport kapcsolt vállalkozásai közötti részvényátruházás;

adósság, beleértve a kötvényeket, hiteleket, fedezett adósságokat és más hasonló jellegű ügyleteket, amelyek például rendszeres időközönként előre meghatározott kamatot vagy kötvényszelvényt vagy díjfizetéseket tartalmaznak egy előre meghatározott időszakon keresztül;

egyéb eszközátruházás, például ingatlanok vagy más, a csoporthoz nem kapcsolódó (külső) vállalkozásokban való részesedés átruházása.

A csoportoknak ezt a táblát minden jelentős, nagyon jelentős és minden körülmények között bejelentendő, az egyedi vállalkozás és a vegyes tevékenységű biztosítási holdingtársaság, valamint annak kapcsolt vállalkozásai közötti, csoporton belüli ügylet tekintetében ki kell töltenie.

E táblában azok a csoporton belüli ügyletek szerepelnek:

amelyek a jelentési időszak elején folyamatban voltak;

amelyeket a jelentési időszak során kezdeményeztek, és amelyek a jelentés időpontjában fennálltak;

amelyeket a jelentési időszak során kezdeményeztek, és amelyek ebben az időszakban lejártak.

Amennyiben egy kapcsolt intézménnyel végrehajtott ügylet a „jelentős” vagy „nagyon jelentős” kategóriák küszöbértékei tekintetében való egyedi értékelés fényében kizárható a csoporton belüli ügyletek köréből, ezeket az ügyleteket abban az esetben is egyedileg be kell jelenteni, ha azok kollektív értelemben elérik a „jelentős” vagy „nagyon jelentős” csoporton belüli ügyleti kategóriák küszöbértékét.

Minden ügyletet külön kell bejelenteni.

A jelentős csoporton belüli ügyleteket kiegészítő vagy azok értékét emelő ügyleteket külön csoporton belüli ügyletként kell megadni, még akkor is, ha annak a kiegészítő összege önmagában nem éri el a „jelentős” kategória küszöbértékét. Ha például egy vállalkozás megemeli egy másik kapcsolt vállalkozásnak nyújtott hitel eredeti összegét, a hitelt külön tételként kell megadni, és kibocsátási dátumaként az emelés dátumát kell feltüntetni.

Amennyiben az ügylet értéke az ügyletben részt vevő két fél esetében eltér (például egy olyan, A és B közötti, 10 millió EUR értékű ügylet esetében, amelynél A 10 millió EUR-t könyvel le, B azonban az – esetleges – 0,5 millió EUR-s ügyleti költség miatt csak 9,5 millió EUR-t kap kézhez), a táblában az ügylet összegeként a nagyobbik összeget (a példában szereplő esetben 10 millió EUR-t) kell feltüntetni.

Amennyiben csoporton belüli ügyletek összefüggő sorozatáról van szó (például A befektet B-be, B pedig C-be), a sorozat minden egyes elemét külön csoporton belüli ügyletként kell feltüntetni.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0010

Csoporton belüli ügylet azonosítója

Az egyes csoporton belüli ügyletek egyedi belső azonosító kódja. Az azonosító kódnak tartósan következetesnek kell lennie.

C0020

Befektető/hitelező neve

A 2009/138/EK irányelv 212. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében a csoporthoz tartozó vállalkozást megvásárló vagy annak hitelt nyújtó – azaz az ügyletet mérlegében az eszközoldalon (tartozásként) feltüntető – intézmény neve.

C0030

Befektető/hitelező azonosító kódja

A befektető/vevő/átvevő egyedi azonosító kódja a következő sorrendben:

intézményazonosító (LEI);

egyedi kód.

Egyedi kód:

a 2009/138/EK irányelv 212. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében a csoporthoz tartozó EGT-biztosítók/viszontbiztosítók és az EGT által szabályozott más vállalkozások esetében: a vállalkozás illetékes felügyeleti hatósága által meghatározott, a helyi piacon használt azonosító kód;

a 2009/138/EK irányelv 212. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében a csoporthoz tartozó, EGT-n kívüli és nem szabályozott vállalkozások esetében az azonosító kódot a csoport határozza meg. Az egyes EGT-n kívüli biztosítók/viszontbiztosítók és a nem szabályozott vállalkozások azonosító kódjának meghatározása során a csoport következetesen a következő formátumot alkalmazza:

az anyavállalat azonosító kódja + a biztosító/viszontbiztosító országának ISO 3166-1 alpha-2 kódja + 5 számjegy

C0040

Befektető/hitelező azonosító kódjának típusa

A „Befektető/hitelező azonosító kódja” tételben használt kód típusának meghatározása:

1 – LEI

2 – Egyedi kód

C0050

Kibocsátó/hitelfelvevő neve

A saját tőkét vagy tőkeelemet kibocsátó vagy pénzkölcsönt felvevő (adósságot kibocsátó) intézmény neve. Arról az intézményről van szó, amely mérlegében a forrásoldalon vagy tőkeként (követelésként) tünteti fel az ügyletet.

C0060

Kibocsátó/hitelfelvevő azonosító kódja

A befektető/vevő/átvevő egyedi azonosító kódja a következő sorrendben:

intézményazonosító (LEI);

egyedi kód.

Egyedi kód:

a 2009/138/EK irányelv 212. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében a csoporthoz tartozó EGT-biztosítók/viszontbiztosítók és az EGT által szabályozott más vállalkozások esetében: a vállalkozás illetékes felügyeleti hatósága által meghatározott, a helyi piacon használt azonosító kód;

a 2009/138/EK irányelv 212. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében a csoporthoz tartozó, EGT-n kívüli és nem szabályozott vállalkozások esetében az azonosító kódot a csoport határozza meg. Az egyes EGT-n kívüli biztosítók/viszontbiztosítók és a nem szabályozott vállalkozások azonosító kódjának meghatározása során a csoport következetesen a következő formátumot alkalmazza:

az anyavállalat azonosító kódja + a biztosító/viszontbiztosító országának ISO 3166-1 alpha-2 kódja + 5 számjegy

C0070

Kibocsátó/hitelfelvevő azonosító kódjának típusa

A „Kibocsátó/hitelfelvevő azonosító kódja” tételben használt kód típusának meghatározása:

1 – LEI

2 – Egyedi kód

C0080

Eszközazonosító kód

Az eszköznek (tőkének, adósságnak stb.) a két fél között használatos azonosító kódja, amely megadásakor a következő sorrendet kell figyelembe venni:

ISO 6166 szerinti ISIN-kód, amennyiben rendelkezésre áll

egyéb elismert kód (például CUSIP, Bloomberg Ticker, Reuters RIC)

a vállalkozás által adott kód, amennyiben a fenti lehetőségek nem állnak rendelkezésre. A kódnak tartósan következetesnek kell lennie.

Az itt megadott kód eltérhet a C0010 mezőben megadott csoporton belüli ügyletkódtól.

C0090

Eszközazonosító kód típusa

Az „Eszközazonosító kód” tételnél alkalmazott azonosító kód típusa. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell használni:

1 – ISO 6166 szerinti ISIN-kód

2 – CUSIP (a CUSIP (egységes értékpapír-azonosítási eljárásokkal foglalkozó bizottság) Service Bureau által az egyesült államokbeli és kanadai vállalatok számára meghatározott azonosító szám)

3 – SEDOL (a Londoni Értéktőzsde hivatalos napi értékpapírjegyzéke)

4 – WKN (Wertpapier Kenn-Nummer, a német alfanumerikus azonosító szám)

5 – Bloomberg Ticker (a társaságok értékpapírjait azonosító Bloomberg-betűkódok)

6 – BBGID (a globális Bloomberg-azonosító)

7 – Reuters RIC (a Reuters eszközkódja)

8 – FIGI (pénzügyi instrumentumok globális azonosítója)

9 – a Nemzeti Kódkiadó Szervezetek Szövetségének tagjai által meghatározott egyéb kódok

99 – a biztosító által adott kód

C0100

Ügylet típusa

Határozza meg az ügylet típusát. A következő zárt listát kell használni:

1 – Kötvény/adósság – fedezett

2 – Kötvény/adósság – fedezetlen

3 – Saját tőke – részvény/részesedés

4 – Saját tőke – egyéb

5 – Egyéb eszközátruházás – ingatlan

6 – Egyéb eszközátruházás – egyéb

C0110

Ügylet kibocsátási időpontja

Amennyiben eltérőek, a csoporton belüli ügylet végrehajtási/kibocsátási dátuma és hatálybalépésének dátuma közül a korábbit kell megadni.

A dátumot ISO 8601 formátumban kell megadni (éééé–hh–nn).

C0120

Ügylet lejárati dátuma

Amennyiben alkalmazható, itt ISO 8601 formátumban (éééé–hh–nn) meg kell adni az ügylet lejárati dátumát.

A lejárati dátummal nem rendelkező csoporton belüli ügyletek esetében a „9999–12–31” kódot kell használni.

Lejárat nélküli értékpapírok esetében a „9999–12–31” kódot tüntesse fel.

C0130

Ügylet pénzneme

ISO 4217 betűkódnak megfelelő formátumban meg kell adni az ügylet pénznemét.

C0140

Ügylet szerződéses összege / Ügyleti ár

Az ügylet összege vagy a megállapodásonkénti/szerződésenkénti ár, a csoport adatszolgáltatási pénznemében.

C0150

Biztosíték/eszköz értéke

Az ügylethez kapcsolódó fedezett adósság biztosítékának értéke vagy az eszközátruházással járó csoporton belüli ügylet eszközértéke, a csoport adatszolgáltatási pénznemében.

Amennyiben a csoporton belüli ügyletekben részt vevő felek bármelyike a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés kiszámításának keretében a Szolvencia II. szerinti értékelési szabályokat alkalmazza, a biztosíték értékének megállapításához szintén a Szolvencia II. szerinti értéket kell használni. Legalább a következő típusú vállalkozások (a lista nem kimerítő) közötti biztosítékok értékelését valószínűleg a Szolvencia II. szerinti értékelési elveknek megfelelően kell elvégezni:

EGT-biztosítók és -viszontbiztosítók

EGT-beli biztosítási holdingtársaságok és vegyes pénzügyi holdingtársaságok

A csoportszintű szavatolótőke-megfelelés 1. módszer szerinti kiszámítása során figyelembe vett harmadik országbeli biztosítók, viszontbiztosítók, biztosítási holdingtársaságok és vegyes pénzügyi holdingtársaságok

A csoportszintű szavatolótőke-megfelelés 2. módszer szerinti kiszámítása során figyelembe vett, nem egyenértékű szabályokat alkalmazó harmadik országbeli biztosítók, viszontbiztosítók, biztosítási holdingtársaságok és vegyes pénzügyi holdingtársaságok

Az egyéb típusú vállalkozások közötti biztosítéki megállapodások (például az azonos csoporthoz tartozó két hitelintézet közötti csoporton belüli ügyletek) értékelését az ágazati szabályok szerint lehet elvégezni.

C0160

Visszaváltások/előtörlesztések/visszafizetések összege a jelentési időszak során

A visszaváltások/előtörlesztések/visszafizetések összege a jelentési időszak során (ahol alkalmazható), a csoport adatszolgáltatási pénznemében.

C0170

Osztalékok/kamatok/kötvényszelvények és egyéb kifizetések összege a jelentési időszak során

Ebben a mezőben az ebben a táblában megadott csoporton belüli ügyletekhez kapcsolódóan a jelentési időszakban (az adatszolgáltatás időpontját megelőző 12 hónapban) teljesített kifizetéseket kell feltüntetni.

Többek között az alábbiak tartozhatnak ide:

A folyó évre szóló osztalékok (a kifizetett és a bejelentett, de még ki nem fizetett osztalékok is).

A korábbi évekről elhatárolt, a jelentési időszakban kifizetett osztalékok (azaz azok az elhatárolt, kifizetett osztalékok, amelyek befolyásolják a jelentési időszak eredményértékelését).

Az adósságinstrumentumokkal kapcsolatban teljesített kamatkifizetések.

Minden más olyan, csoporton belüli ügyletekkel összefüggő kifizetés, amelyet ebben a táblában kell megadni (például eszközátruházáshoz kapcsolódó díjak).

Az emelések teljes összege (ahol alkalmazható), azaz a jelentési időszakban befektetett kiegészítő pénzeszközök összege (például részben kifizetett részvények kapcsán teljesített kiegészítő kifizetések vagy hitelösszeg emelése az adott időszakban), amennyiben az emeléseket külön tételként szerepeltetik a beszámolóban.

Ezt az összeget a csoport adatszolgáltatási pénznemében kell megadni.

C0180

Ügylet szerződéses összegének mérlege a jelentés időpontjában

Az ügylet – például adósságkibocsátáshoz kapcsolódó – esedékes összege az adatszolgáltatás időpontjában (ahol alkalmazható), a csoport adatszolgáltatási pénznemében. Ha teljes körű korai kiegyenlítés vagy előtörlesztés történt, a szerződéses összeg mérlege nulla.

C0190

Kötvényszelvény/kamatláb

Kamatláb vagy kötvényszelvény kamatlába százalékban kifejezve (ahol alkalmazható). Változó kamatozás esetén meg kell adni a referencia-kamatlábat és az afölötti kamatlábat is.

S.36.02 – Csoporton belüli ügyletek – Származtatott pénzügyi eszközök

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz a csoportok éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.

A táblában a 2009/138/EK irányelv 213. cikke (2) bekezdésének a)–c) pontja szerint a csoportfelügyelet hatálya alá tartozó vállalkozások közötti csoporton belüli ügyletekről kell információt szolgáltatni, tekintet nélkül a számítási módszerre és arra, hogy a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés kiszámítása során ágazati szabályokat alkalmaztak-e.

A csoportoknak ezt a táblát minden jelentős, nagyon jelentős és minden körülmények között bejelentendő, az egyedi vállalkozás és a vegyes tevékenységű biztosítási holdingtársaság, valamint annak kapcsolt vállalkozásai közötti, csoporton belüli ügylet tekintetében ki kell töltenie.

E táblában azok a csoporton belüli ügyletek szerepelnek:

amelyek a jelentési időszak elején folyamatban voltak;

amelyeket a jelentési időszak során kezdeményeztek, és amelyek a jelentés időpontjában fennálltak;

amelyeket a jelentési időszak során kezdeményeztek, és amelyek ebben az időszakban lejártak.

Amennyiben egy kapcsolt intézménnyel végrehajtott ügylet a „jelentős” vagy „nagyon jelentős” kategóriák küszöbértékei tekintetében való egyedi értékelés fényében kizárható a csoporton belüli ügyletek köréből, ezeket az ügyleteket akkor is egyedileg be kell jelenteni, ha azok kollektív értelemben elérik a „jelentős” vagy „nagyon jelentős” csoporton belüli ügyleti kategóriák küszöbértékét.

Minden ügyletet külön kell bejelenteni.

A jelentős csoporton belüli ügyleteket kiegészítő vagy azok értékét emelő ügyleteket külön csoporton belüli ügyletként kell megadni, még akkor is, ha annak a kiegészítő összege önmagában nem éri el a „jelentős” kategória küszöbértékét. Ha például egy vállalkozás megemeli egy másik kapcsolt vállalkozásnak nyújtott hitel eredeti összegét, a hitelt külön tételként kell megadni, és kibocsátási dátumaként az emelés dátumát kell feltüntetni.

Amennyiben az ügylet értéke az ügyletben részt vevő két fél esetében eltér (például egy olyan, A és B közötti, 10 millió EUR értékű ügylet esetében, amelynél A 10 millió EUR-t könyvel le, B azonban az – esetleges – 0,5 millió EUR-s ügyleti költség miatt csak 9,5 millió EUR-t kap kézhez), a táblában az ügylet összegeként a nagyobbik összeget (a példában szereplő esetben 10 millió EUR-t) kell feltüntetni.

Amennyiben csoporton belüli ügyletek összefüggő sorozatáról van szó (például A befektet B-be, B pedig C-be), a sorozat minden egyes elemét külön csoporton belüli ügyletként kell feltüntetni.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0010

Csoporton belüli ügylet azonosítója

Az egyes csoporton belüli ügyletek egyedi belső azonosító kódja. Az azonosító kódnak tartósan következetesnek kell lennie.

C0020

Befektető/vevő neve

A származtatott terméket befektető/vásároló intézmény vagy a hosszú pozícióval rendelkező partner neve. Swapügyletek esetében a fizető fél az, aki rögzített kamatot fizet, és változó kamatot kap.

C0030

Befektető/vevő azonosító kódja

A befektető/vevő/átvevő egyedi azonosító kódja a következő sorrendben:

intézményazonosító (LEI);

egyedi kód.

Egyedi kód:

a 2009/138/EK irányelv 212. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében a csoporthoz tartozó EGT-biztosítók/viszontbiztosítók és az EGT által szabályozott más vállalkozások esetében: a vállalkozás illetékes felügyeleti hatósága által meghatározott, a helyi piacon használt azonosító kód;

a 2009/138/EK irányelv 212. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében a csoporthoz tartozó, EGT-n kívüli és nem szabályozott vállalkozások esetében az azonosító kódot a csoport határozza meg. Az egyes EGT-n kívüli biztosítók/viszontbiztosítók és a nem szabályozott vállalkozások azonosító kódjának meghatározása során a csoport következetesen a következő formátumot alkalmazza:

az anyavállalat azonosító kódja + a biztosító/viszontbiztosító országának ISO 3166-1 alpha-2 kódja + 5 számjegy

C0040

Befektető/vevő azonosító kódjának típusa

A „Befektető/vevő azonosító kódja” tételben használt kód típusának meghatározása:

1 – LEI

2 – Egyedi kód

C0050

Kibocsátó/eladó neve

A származtatott terméket kibocsátó/értékesítő intézmény vagy a rövid pozícióval rendelkező partner neve. Swapügyletek esetében az átvevő fél az, aki rögzített kamatot kap, és változó kamatot fizet.

C0060

Kibocsátó/eladó azonosító kódja

A befektető/vevő/átvevő egyedi azonosító kódja a következő sorrendben:

intézményazonosító (LEI);

egyedi kód.

Egyedi kód:

a 2009/138/EK irányelv 212. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében a csoporthoz tartozó EGT-biztosítók/viszontbiztosítók és az EGT által szabályozott más vállalkozások esetében: a vállalkozás illetékes felügyeleti hatósága által meghatározott, a helyi piacon használt azonosító kód;

a 2009/138/EK irányelv 212. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében a csoporthoz tartozó, EGT-n kívüli és nem szabályozott vállalkozások esetében az azonosító kódot a csoport határozza meg. Az egyes EGT-n kívüli biztosítók/viszontbiztosítók és a nem szabályozott vállalkozások azonosító kódjának meghatározása során a csoport következetesen a következő formátumot alkalmazza:

az anyavállalat azonosító kódja + a biztosító/viszontbiztosító országának ISO 3166-1 alpha-2 kódja + 5 számjegy

C0070

Kibocsátó/eladó azonosító kódjának típusa

A „Kibocsátó/eladó azonosító kódja” tételben használt kód típusának meghatározása:

1 – LEI

2 – Egyedi kód

C0080

Eszközazonosító kód

Az eszköznek (származtatott terméknek) a két fél között használatos azonosító kódja, amely megadásakor a következő sorrendet kell figyelembe venni:

ISO 6166 szerinti ISIN-kód, amennyiben rendelkezésre áll

egyéb elismert kód (például CUSIP, Bloomberg Ticker, Reuters RIC)

a vállalkozás által adott kód, amennyiben a fenti lehetőségek nem állnak rendelkezésre. A kódnak tartósan következetesnek kell lennie.

Az itt megadott kód eltérhet a C0010 mezőben megadott csoporton belüli ügyletkódtól.

C0090

Eszközazonosító kód típusa

Az „Eszközazonosító kód” tételnél alkalmazott azonosító kód típusa. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell használni:

1 – ISO 6166 szerinti ISIN-kód

2 – CUSIP (a CUSIP (egységes értékpapír-azonosítási eljárásokkal foglalkozó bizottság) Service Bureau által az egyesült államokbeli és kanadai vállalatok számára meghatározott azonosító szám)

3 – SEDOL (a Londoni Értéktőzsde hivatalos napi értékpapírjegyzéke)

4 – WKN (Wertpapier Kenn-Nummer, a német alfanumerikus azonosító szám)

5 – Bloomberg Ticker (a társaságok értékpapírjait azonosító Bloomberg-betűkódok)

6 – BBGID (a globális Bloomberg-azonosító)

7 – Reuters RIC (a Reuters eszközkódja)

8 – FIGI (pénzügyi instrumentumok globális azonosítója)

9 – a Nemzeti Kódkiadó Szervezetek Szövetségének tagjai által meghatározott egyéb kódok

99 – a biztosító által adott kód

C0100

Ügylet típusa

Határozza meg az ügylet típusát. A következő zárt listát kell használni:

1 – Származtatott termékek – határidős tőzsdei ügyletek

2 – Származtatott termékek – tőzsdén kívüli határidős ügyletek

3 – Származtatott termékek – opciók

4 – Származtatott termékek – egyéb

5 – Garanciák – hitelvédelem

6 – Garanciák – egyéb

7 – Swapügyletek – hitel-nemteljesítési csereügyletek

8 – Swapügyletek – kamatcsereügyletek

9 – Swapügyletek – deviza-csereügyletek

10 – Swapügyletek – egyéb

A visszavásárlási megállapodást készpénzügylet és tőzsdén kívüli határidős ügylet kombinációjaként kell figyelembe venni.

C0110

Ügylet kötési időpontja

Itt a származtatott ügylet végrehajtása/kötése dátumának ISO 8601 (éééé-hh-nn) szerinti kódját kell megadni. Görgetett szerződés esetén használja az eredeti kötési időpontot.

C0120

Lejárat időpontja

Itt a származtatott ügylet szerződés szerinti záródátumának – lejáratának, az (európai vagy amerikai) opciók kimerülési határidejének stb. – ISO 8601 (éééé-hh-nn) szerinti kódját kell megadni.

C0130

Pénznem

Ahol alkalmazható, meg kell adni a származtatott termék pénznemének ISO 4217 szerinti alfabetikus kódját, vagyis a származtatott termék névleges összegének pénznemét (például: USD-ben meghatározott összegen alapuló opció). Ezt a tételt deviza-csereügyletek esetében nem kell megadni.

C0140

Névleges összeg az ügylet napján

A származtatott termék által fedezett vagy annak kitett összeg az ügylet napján, a csoport adatszolgáltatási pénznemében.

Határidős tőzsdei ügyletek és opciók esetében ez a tétel a szerződés összege és a szerződések száma szorzatának felel meg. Swapügyletek és tőzsdén kívüli határidős ügyletek esetében ez a tétel a szerződés összegének felel meg.

C0150

Névleges összeg a jelentés időpontjában

A származtatott termék által fedezett vagy annak kitett összeg az adatszolgáltatás napján (azaz a záró mérleg), a csoport adatszolgáltatási pénznemében.

Határidős tőzsdei ügyletek és opciók esetében ez a tétel a szerződés összege és a szerződések száma szorzatának felel meg. Swapügyletek és tőzsdén kívüli határidős ügyletek esetében ez a tétel a szerződés összegének felel meg. Amennyiben egy ügylet a jelentési időszak során, az adatszolgáltatás időpontját megelőzően járt le, az adatszolgáltatás napján az ügylet névleges összege nulla.

C0160

Biztosíték értéke

A nyújtott biztosíték értéke az adatszolgáltatás időpontjában (ahol alkalmazható), a csoport adatszolgáltatási pénznemében; amennyiben a származtatott ügylet már lezárult, ez az érték nulla.

Amennyiben a csoporton belüli ügyletekben részt vevő felek bármelyike a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés kiszámításának keretében a Szolvencia II. szerinti értékelési szabályokat alkalmazza, a biztosíték értékének megállapításához szintén a Szolvencia II. szerinti értéket kell használni. Legalább a következő típusú vállalkozások (a lista nem kimerítő) közötti biztosítékok értékelését valószínűleg a Szolvencia II. szerinti értékelési elveknek megfelelően kell elvégezni:

EGT-biztosítók és -viszontbiztosítók

EGT-beli biztosítási holdingtársaságok és vegyes pénzügyi holdingtársaságok

A csoportszintű szavatolótőke-megfelelés 1. módszer szerinti kiszámítása során figyelembe vett harmadik országbeli biztosítók, viszontbiztosítók, biztosítási holdingtársaságok és vegyes pénzügyi holdingtársaságok

A csoportszintű szavatolótőke-megfelelés 2. módszer szerinti kiszámítása során figyelembe vett, nem egyenértékű szabályokat alkalmazó harmadik országbeli biztosítók, viszontbiztosítók, biztosítási holdingtársaságok és vegyes pénzügyi holdingtársaságok

Az egyéb típusú vállalkozások közötti biztosítéki megállapodások (például az azonos csoporthoz tartozó két hitelintézet közötti csoporton belüli ügyletek) értékelését az ágazati szabályok szerint lehet elvégezni.

C0170

Opciók, határidős tőzsdei ügyletek, tőzsdén kívüli határidős ügyletek és más származtatott termékek – Származtatott termékek (vevő általi) használata

Ismertesse a származtatott termék használatát (mikro/makrofedezeti ügylet, hatékony portfólió-kezelés). A mikrofedezeti ügylet egyetlen pénzügyi eszközt, előirányzott ügyletet vagy más kötelezettséget fedező származtatott terméket jelent. A makrofedezeti ügylet több pénzügyi eszközt, előirányzott ügyletet vagy más forrást fedező származtatott terméket jelent. A következő zárt listát kell használni:

1 – Mikrofedezeti ügylet

2 – Makrofedezeti ügylet

3 – Eszközök és kötelezettségek pénzáramlásainak megfeleltetése

4 – Hatékony portfólió-kezelés (az „Eszközök és kötelezettségek pénzáramlásainak megfeleltetése” tételtől eltérő esetek).

C0180

Opciók, határidős tőzsdei ügyletek, tőzsdén kívüli határidős ügyletek és más származtatott termékek – Származtatott termék alapjául szolgáló eszköz/kötelezettség azonosító kódja

A származtatott ügylet alapjául szolgáló eszköz/kötelezettség azonosító kódja. Ezt a tételt azoknál a származtatott termékeknél kell megadni, amelyek egyetlen mögöttes eszközön vagy indexen alapulnak a biztosító portfóliójában.

Az index egyéni eszköznek minősül, ezért fel kell tüntetni.

A származtatott termék alapjául szolgáló eszköz azonosító kódja a következő fontossági sorrendben:

ISO 6166 szerinti ISIN-kód, amennyiben rendelkezésre áll

egyéb elismert kód (például CUSIP, Bloomberg Ticker, Reuters RIC)

a biztosító által megjelölt kód, amennyiben a fenti lehetőségek nem állnak rendelkezésre; e kódnak tartósan következetesnek kell lennie

„többszörös eszközök/kötelezettségek”, amennyiben egynél több mögöttes eszköz vagy kötelezettség van

Ha a mögöttes eszköz index, akkor az index kódját kell megadni.

C0190

A származtatott ügylet alapjául szolgáló eszköz/kötelezettség azonosító kódjának típusa

Az „Eszközazonosító kód” tételnél alkalmazott azonosító kód típusa. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell használni:

1 – ISO 6166 szerinti ISIN-kód

2 – CUSIP (a CUSIP (egységes értékpapír-azonosítási eljárásokkal foglalkozó bizottság) Service Bureau által az egyesült államokbeli és kanadai vállalatok számára meghatározott azonosító szám)

3 – SEDOL (a Londoni Értéktőzsde hivatalos napi értékpapírjegyzéke)

4 – WKN (Wertpapier Kenn-Nummer, a német alfanumerikus azonosító szám)

5 – Bloomberg Ticker (a társaságok értékpapírjait azonosító Bloomberg-betűkódok)

6 – BBGID (a globális Bloomberg-azonosító)

7 – Reuters RIC (a Reuters eszközkódja)

8 – FIGI (pénzügyi instrumentumok globális azonosítója)

9 – a Nemzeti Kódkiadó Szervezetek Szövetségének tagjai által meghatározott egyéb kódok

99 – a biztosító által adott kód

C0200

Hitelkockázati fedezet – Hitel-nemteljesítési csereügyletek és garanciák – azon fél neve, amely számára a hitelkockázati fedezetet vásárolják

Azon fél neve, amely számára nemteljesítési fedezetet vásárolnak.

C0210

Csereügyletek – A csereügylet keretében nyújtott kamatláb (a vevő tekintetében)

A swap-szerződés keretében fizetett kamatláb (csak kamatcsereügyletek esetében).

C0220

Csereügyletek – A csereügylet keretében kapott kamatláb (a vevő tekintetében)

A swap-szerződés keretében kapott kamatláb (csak kamatcsereügyletek esetében).

C0230

Csereügyletek – A csereügylet keretében teljesített kifizetések pénzneme (a vevő tekintetében)

Itt a swap-szerződésben meghatározott ár pénznemének ISO 4217 szerinti alfabetikus kódját kell megadni (csak deviza-csereügyletek esetén).

C0240

Csereügyletek – A csereügylet keretében kapott kifizetések pénzneme (a vevő tekintetében)

Itt a swap-szerződésben meghatározott névleges összeg pénznemének ISO 4217 szerinti alfabetikus kódját kell megadni (csak deviza-csereügyletek esetén).

S.36.03 – Csoporton belüli ügyletek – Belső viszontbiztosítás

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz a csoportok éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.

E tábla célja az összes (jelentős, nagyon jelentős és minden körülmények között bejelentendő), belső viszontbiztosításhoz kapcsolódó, a 2009/138/EK irányelv 213. cikke (2) bekezdésének a)–c) pontjában előírt rendelkezések szerinti csoporton belüli ügyletre vonatkozó információ összegyűjtése. Többek között az alábbiak tartozhatnak ide:

egyazon csoporthoz tartozó kapcsolt vállalkozások közötti viszontbiztosítási szerződések;

egyazon csoporthoz tartozó kapcsolt vállalkozások közötti fakultatív viszontbiztosítási szerződések; és

minden más olyan ügylet, amely biztosítási kockázatoknak egyazon csoporthoz tartozó kapcsolt vállalkozások közötti átruházását eredményezi.

A csoportoknak ezt a táblát minden jelentős, nagyon jelentős és minden körülmények között bejelentendő, az egyedi vállalkozás és a vegyes tevékenységű biztosítási holdingtársaság, valamint annak kapcsolt vállalkozásai közötti, csoporton belüli ügylet tekintetében ki kell töltenie.

E táblában azok a csoporton belüli ügyletek szerepelnek:

amelyek a jelentési időszak elején folyamatban voltak;

amelyeket a jelentési időszak során kezdeményeztek, és amelyek a jelentés időpontjában fennálltak;

amelyeket a jelentési időszak során kezdeményeztek, és amelyek ebben az időszakban lejártak.

Amennyiben egy kapcsolt intézménnyel végrehajtott ügylet a „jelentős” vagy „nagyon jelentős” kategóriák küszöbértékei tekintetében való egyedi értékelés fényében kizárható a csoporton belüli ügyletek köréből, ezeket az ügyleteket abban az esetben is egyedileg be kell jelenteni, ha azok kollektív értelemben elérik a „jelentős” vagy „nagyon jelentős” csoporton belüli ügyleti kategóriák küszöbértékét.

Minden ügyletet külön kell bejelenteni. A biztosítóknak annyi sor felhasználásával kell megadniuk az információkat, amennyi az ügylet megfelelő azonosításához szükséges, többek között abban az esetben, ha többféle típusú viszontbiztosítási szerződést használnak.

A jelentős csoporton belüli ügyleteket kiegészítő vagy azok értékét emelő ügyleteket külön csoporton belüli ügyletként kell megadni, még akkor is, ha annak a kiegészítő összege önmagában nem éri el a „jelentős” kategória küszöbértékét. Ha például egy vállalkozás megemeli egy másik kapcsolt vállalkozásnak nyújtott hitel eredeti összegét, a hitelt külön tételként kell megadni, és kibocsátási dátumaként az emelés dátumát kell feltüntetni.

Amennyiben az ügylet értéke az ügyletben részt vevő két fél esetében eltér (például egy olyan, A és B közötti, 10 millió EUR értékű ügylet esetében, amelynél A 10 millió EUR-t könyvel le, B azonban az – esetleges – 0,5 millió EUR-s ügyleti költség miatt csak 9,5 millió EUR-t kap kézhez), a táblában az ügylet összegeként a nagyobbik összeget (a példában szereplő esetben 10 millió EUR-t) kell feltüntetni.

Amennyiben csoporton belüli ügyletek összefüggő sorozatáról van szó (például A befektet B-be, B pedig C-be), a sorozat minden egyes elemét külön csoporton belüli ügyletként kell feltüntetni.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0010

Csoporton belüli ügylet azonosítója

Az egyes csoporton belüli ügyletek egyedi belső azonosító kódja. Az azonosító kódnak tartósan következetesnek kell lennie.

C0020

Átadó neve

A 2009/138/EK irányelv 212. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében a csoporthoz tartozó másik biztosítónak vagy viszontbiztosítónak biztosítási kockázatot átadó intézmény neve.

C0030

Átadó azonosító kódja

A befektető/vevő/átvevő egyedi azonosító kódja a következő sorrendben:

intézményazonosító (LEI);

egyedi kód.

Egyedi kód:

a 2009/138/EK irányelv 212. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében a csoporthoz tartozó EGT-biztosítók/viszontbiztosítók és az EGT által szabályozott más vállalkozások esetében: a vállalkozás illetékes felügyeleti hatósága által meghatározott, a helyi piacon használt azonosító kód;

a 2009/138/EK irányelv 212. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében a csoporthoz tartozó, EGT-n kívüli és nem szabályozott vállalkozások esetében az azonosító kódot a csoport határozza meg. Az egyes EGT-n kívüli biztosítók/viszontbiztosítók és a nem szabályozott vállalkozások azonosító kódjának meghatározása során a csoport következetesen a következő formátumot alkalmazza:

az anyavállalat azonosító kódja + a biztosító/viszontbiztosító országának ISO 3166-1 alpha-2 kódja + 5 számjegy

C0040

Átadó azonosító kódjának típusa

Az „Átadó azonosító kódja” tételben használt kód típusának meghatározása:

1 – LEI

2 – Egyedi kód

C0050

Viszontbiztosító neve

Azon viszontbiztosító hivatalosan bejegyzett neve, amelyre a biztosítási kockázatot átruházták.

Ugyanazt az adatot kell megadni, mint az S.30.02. táblában.

C0060

Viszontbiztosító azonosító kódja

A befektető/vevő/átvevő egyedi azonosító kódja a következő sorrendben:

intézményazonosító (LEI);

egyedi kód.

Egyedi kód:

a 2009/138/EK irányelv 212. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében a csoporthoz tartozó EGT-biztosítók/viszontbiztosítók és az EGT által szabályozott más vállalkozások esetében: a vállalkozás illetékes felügyeleti hatósága által meghatározott, a helyi piacon használt azonosító kód;

a 2009/138/EK irányelv 212. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében a csoporthoz tartozó, EGT-n kívüli és nem szabályozott vállalkozások esetében az azonosító kódot a csoport határozza meg. Az egyes EGT-n kívüli biztosítók/viszontbiztosítók és a nem szabályozott vállalkozások azonosító kódjának meghatározása során a csoport következetesen a következő formátumot alkalmazza:

az anyavállalat azonosító kódja + a biztosító/viszontbiztosító országának ISO 3166-1 alpha-2 kódja + 5 számjegy

C0070

Viszontbiztosító azonosító kódjának típusa

A „Viszontbiztosító azonosító kódja” tételben használt kód típusának meghatározása:

1 – LEI

2 – Egyedi kód

C0080

Érvényességi időszak (kezdőnap)

ISO 8601 kódnak (éééé-hh-nn) megfelelő formátumban meg kell adni az adott viszontbiztosítási szerződés/keretszerződés kezdőnapját.

C0090

Érvényességi időszak (lejárat napja)

ISO 8601 kódnak (éééé-hh-nn) megfelelő formátumban meg kell adni az adott viszontbiztosítási szerződés/keretszerződés lejáratának napját (azaz az utolsó olyan napot, amikor az adott viszontbiztosítási szerződés/keretszerződés még hatályban van). Ezt a tételt nem kell megadni akkor, ha nincs meghatározott lejárati dátum (ha például a szerződés folyamatosan érvényes, és csak az egyik fél felmondása esetén veszti hatályát).

C0100

Szerződés/keretszerződés pénzneme

Itt az adott viszontbiztosítási szerződés/keretszerződés pénznemének ISO 4217 szerinti alfabetikus kódját kell megadni.

C0110

Viszontbiztosítási szerződés/keretszerződés típusa

Határozza meg a viszontbiztosítási szerződés/keretszerződés típusát. A következő zárt listát kell használni:

1 – Quota Share

2 – Quota Share változása

3 – Surplus

4 – Excess of Loss (esemény- és kockázatalapú)

5 – Excess of Loss (kockázatalapú)

6 – Excess of Loss (eseményalapú)

7 – Excess of Loss „back-up” (egyes katasztrófák által okozott továbbgyűrűző események, például árvíz vagy tűz elleni védelem)

8 – Excess of Loss alapkockázattal

9 – Ismételt érvénybe helyezési díj fedezete

10 – Aggregált Excess of Loss

11 – Korlátlan Excess of Loss

12 – Stop Loss

13 – Egyéb arányos szerződések

14 – Egyéb nem arányos szerződések

15 – Pénzügyi viszontbiztosítás

16 – Fakultatív arányos viszontbiztosítás

17 – Fakultatív nem arányos viszontbiztosítás

A hibrid típusú viszontbiztosítási szerződések megadásához az „Egyéb arányos szerződések” (13. kód) és az „Egyéb nem arányos szerződések” (14. kód) mezők használhatók.

C0120

A viszontbiztosító által a szerződés/keretszerződés keretében fizetendő maximális fedezet

Quota Share és Surplus keretszerződések esetén az egész szerződésre/megállapodásra meghatározott maximális összeg 100 %-át kell megadni (pl.: 10 millió GBP). Korlátlan fedezet esetén „–1” értéket kell megadni. Excess of Loss és Stop Loss szerződések esetében az induló kapacitást kell feltüntetni.

Ezt a tételt az ügylet pénznemében kell megadni.

C0130

Nettó követelések

A következőkből eredő összeg: a biztosító által kifizetett, de a viszontbiztosító által még nem térített követelések + a viszontbiztosító által fizetendő jutalékok + egyéb követelések, a viszontbiztosítóval szembeni tartozások levonása után. A készpénzletétek nem tartoznak ide, azokat kapott garanciaként kell figyelembe venni. A teljes összegnek a „Viszontbiztosítási követelések” és a „Viszontbiztosítási kötelezettségek” mérlegtételek összegével kell egyenlőnek lennie.

Ezt a tételt a csoport adatszolgáltatási pénznemében kell megadni.

C0140

A viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő teljes összeg

A viszontbiztosító által az adatszolgáltatás napján fizetendő teljes összeg, amely tartalmazza az alábbiakat:

a jövőbeni viszontbiztosítási díjnak a viszontbiztosító számára már kifizetett részére jutó díjtartalék;

a biztosítónak a viszontbiztosító által fizetendő kintlevő követeléseire jutó függőkár-tartalékok; és/vagy

a viszontbiztosítónak a bruttó biztosítástechnikai tartalékokban meglévő részesedését tükröző összegre jutó biztosítástechnikai tartalékok.

Ezt a tételt a csoport adatszolgáltatási pénznemében kell megadni.

C0150

A viszontbiztosítás eredménye (a viszontbiztosított tekintetében)

A viszontbiztosításnak a viszontbiztosított intézménynél jelentkező eredményét a következőképpen kell kiszámítani:

a viszontbiztosított intézmény által kapott viszontbiztosítási jutalékok teljes összege

mínusz

a viszontbiztosított intézmény által kifizetett viszontbiztosítási díjak bruttó összege

plusz

a viszontbiztosító által a jelentési időszakban kifizetett követelések

plusz

a jelentési időszak végén a viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő teljes összeg

mínusz

a jelentési időszak elején a viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő teljes összeg.

Ezt a tételt a csoport adatszolgáltatási pénznemében kell megadni.

C0160

Üzletág

A viszontbiztosított üzletág meghatározása az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerint. A következő zárt listát kell használni:

1 – Gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosítás

2 – Jövedelembiztosítás

3 – Üzemi balesetbiztosítás

4 – Gépjármű-felelősségbiztosítás

5 – Egyéb gépjármű-biztosítás

6 – Tengeri, légi és szállítási biztosítás

7 – Tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása

8 – Általános felelősségbiztosítás

9 – Hitel- és kezességvállalási biztosítás

10 – Jogvédelmi biztosítás

11 – Segítségnyújtás

12 – Különböző pénzügyi veszteségek

13 – Gyógyászati költségek térítésére vonatkozó arányos viszontbiztosítás

14 – Arányos jövedelem-viszontbiztosítás

15 – Arányos üzemibaleset-viszontbiztosítás

16 – Arányos gépjárműfelelősség-viszontbiztosítás

17 – Arányos egyéb gépjármű-viszontbiztosítás

18 – Arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás

19 – Arányos tűz- és egyéb vagyoni kár viszontbiztosítása

20 – Arányos általános felelősség-viszontbiztosítás

21 – Arányos hitel- és kezességvállalási viszontbiztosítás

22 – Arányos jogvédelmi viszontbiztosítás

23 – Arányos segítségnyújtási viszontbiztosítás

24 – Különböző pénzügyi veszteségek arányos viszontbiztosítása

25 – Nem arányos egészség-viszontbiztosítás

26 – Nem arányos baleseti viszontbiztosítás

27 – Nem arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás

28 – Nem arányos vagyon-viszontbiztosítás

29 – Nyereségrészesedéssel járó biztosítás

30 – Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítás

31 – Egyéb életbiztosítás

32 – Nem-életbiztosítási szerződésekből eredő és egészségbiztosítási kötelezettségekhez kapcsolódó járadékok

33 – Nem-életbiztosítási szerződésekből eredő és egészségbiztosítási kötelezettségektől eltérő biztosítási kötelezettségekhez kapcsolódó járadékok

34 – Élet-viszontbiztosítás

35 – Egészségbiztosítás

36 – Egészség-viszontbiztosítás

Amennyiben egy viszontbiztosítási megállapodás több üzletágra is kiterjed, a legjelentősebb üzletágat kell kiválasztani a fenti listából.

S.36.04 – Csoporton belüli ügyletek – Költségmegosztás, függő kötelezettségek, mérlegen kívüli és egyéb tételek

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz a csoportok éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.

E tábla célja az összes (jelentős, nagyon jelentős és minden körülmények között bejelentendő), a 36.01–36.03. táblában meg nem adott, a 2009/138/EK irányelv 213. cikke (2) bekezdésének a)–c) pontjában meghatározott csoporton belüli egyéb ügyletre vonatkozó információk összegyűjtése. Többek között az alábbiak tartozhatnak ide:

Belső költségmegosztás

Függő kötelezettségek (amelyek nem származtatott termékek)

Mérlegen kívüli garanciák

A csoportfelügyelet hatálya alá tartozó, kapcsolt vállalkozások vagy természetes személyek közötti egyéb ügyletek

A csoportoknak ezt a táblát minden jelentős, nagyon jelentős és minden körülmények között bejelentendő, az egyedi vállalkozás és a vegyes tevékenységű biztosítási holdingtársaság, valamint annak kapcsolt vállalkozásai közötti, csoporton belüli ügylet tekintetében ki kell töltenie.

E táblában azok a csoporton belüli ügyletek szerepelnek:

amelyek a jelentési időszak elején folyamatban voltak;

amelyeket a jelentési időszak során kezdeményeztek, és amelyek a jelentés időpontjában fennálltak;

amelyeket a jelentési időszak során kezdeményeztek, és amelyek ebben az időszakban lejártak.

Amennyiben egy kapcsolt intézménnyel végrehajtott ügylet a „jelentős” vagy „nagyon jelentős” kategóriák küszöbértékei tekintetében való egyedi értékelés fényében kizárható a csoporton belüli ügyletek köréből, ezeket az ügyleteket abban az esetben is egyedileg be kell jelenteni, ha azok kollektív értelemben elérik a „jelentős” vagy „nagyon jelentős” csoporton belüli ügyleti kategóriák küszöbértékét.

Minden ügyletet külön kell bejelenteni.

A jelentős csoporton belüli ügyleteket kiegészítő vagy azok értékét emelő ügyleteket külön csoporton belüli ügyletként kell megadni, még akkor is, ha annak a kiegészítő összege önmagában nem éri el a „jelentős” kategória küszöbértékét. Ha például egy vállalkozás megemeli egy másik kapcsolt vállalkozásnak nyújtott hitel eredeti összegét, a hitelt külön tételként kell megadni, és kibocsátási dátumaként az emelés dátumát kell feltüntetni.

Amennyiben az ügylet értéke az ügyletben részt vevő két fél esetében eltér (például egy olyan, A és B közötti, 10 millió EUR értékű ügylet esetében, amelynél A 10 millió EUR-t könyvel le, B azonban az – esetleges – 0,5 millió EUR-s ügyleti költség miatt csak 9,5 millió EUR-t kap kézhez), a táblában az ügylet összegeként a nagyobbik összeget (a példában szereplő esetben 10 millió EUR-t) kell feltüntetni.

Amennyiben csoporton belüli ügyletek összefüggő sorozatáról van szó (például A befektet B-be, B pedig C-be), a sorozat minden egyes elemét külön csoporton belüli ügyletként kell feltüntetni.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0010

Csoporton belüli ügylet azonosítója

Az egyes csoporton belüli ügyletek egyedi belső azonosító kódja. Az azonosító kódnak tartósan következetesnek kell lennie.

C0020

Befektető/vevő/kedvezményezett neve

Az eszközt/befektetést megvásároló vagy abba befektető, illetve a szolgáltatást/garanciát igénybe vevő intézmény hivatalosan bejegyzett neve.

C0030

Befektető/vevő/kedvezményezett azonosító kódja

A befektető/vevő/átvevő egyedi azonosító kódja a következő sorrendben:

intézményazonosító (LEI);

egyedi kód.

Egyedi kód:

a 2009/138/EK irányelv 212. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében a csoporthoz tartozó EGT-biztosítók/viszontbiztosítók és az EGT által szabályozott más vállalkozások esetében: a vállalkozás illetékes felügyeleti hatósága által meghatározott, a helyi piacon használt azonosító kód;

a 2009/138/EK irányelv 212. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében a csoporthoz tartozó, EGT-n kívüli és nem szabályozott vállalkozások esetében az azonosító kódot a csoport határozza meg. Az egyes EGT-n kívüli biztosítók/viszontbiztosítók és a nem szabályozott vállalkozások azonosító kódjának meghatározása során a csoport következetesen a következő formátumot alkalmazza:

az anyavállalat azonosító kódja + a biztosító/viszontbiztosító országának ISO 3166-1 alpha-2 kódja + 5 számjegy

C0040

Befektető/vevő/kedvezményezett azonosító kódjának típusa

A „Befektető/vevő/kedvezményezett azonosító kódja” tételben használt kód típusának meghatározása:

1 – LEI

2 – Egyedi kód

C0050

Kibocsátó/eladó/szolgáltató neve

Az eszközt/befektetést eladó vagy átruházó, illetve a szolgáltatást/garanciát nyújtó intézmény hivatalosan bejegyzett neve.

C0060

Kibocsátó/eladó/szolgáltató azonosító kódja

A befektető/vevő/átvevő egyedi azonosító kódja a következő sorrendben:

intézményazonosító (LEI);

egyedi kód.

Egyedi kód:

a 2009/138/EK irányelv 212. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében a csoporthoz tartozó EGT-biztosítók/viszontbiztosítók és az EGT által szabályozott más vállalkozások esetében: a vállalkozás illetékes felügyeleti hatósága által meghatározott, a helyi piacon használt azonosító kód;

a 2009/138/EK irányelv 212. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében a csoporthoz tartozó, EGT-n kívüli és nem szabályozott vállalkozások esetében az azonosító kódot a csoport határozza meg. Az egyes EGT-n kívüli biztosítók/viszontbiztosítók és a nem szabályozott vállalkozások azonosító kódjának meghatározása során a csoport következetesen a következő formátumot alkalmazza:

az anyavállalat azonosító kódja + a biztosító/viszontbiztosító országának ISO 3166-1 alpha-2 kódja + 5 számjegy

C0070

Kibocsátó/eladó/szolgáltató azonosító kódjának típusa

A „Kibocsátó/eladó/szolgáltató azonosító kódja” tételben használt kód típusának meghatározása:

1 – LEI

2 – Egyedi kód

C0080

Ügylet típusa

Határozza meg az ügylet típusát. A következő zárt listát kell használni:

1 – Függő kötelezettségek

2 – Mérlegen kívüli tételek

3 – Belső költségmegosztás

4 – Egyéb

C0090

Ügylet kibocsátási időpontja

Itt az ügylet/kibocsátás hatálya első napjának ISO 8601 (éééé-hh-nn) szerinti kódját kell megadni.

C0100

Az ügylet alapjául szolgáló megállapodás/szerződés hatálybalépésének napja

Amennyiben alkalmazható – amennyiben eltér az ügylet dátumától –, itt meg kell adni az ügyletek alapjául szolgáló ügylet vagy szerződés hatálya első napjának ISO 8601 (éééé-hh-nn) szerinti kódját. Amennyiben ez a dátum megegyezik az ügylet dátumával, ez utóbbit kell megadni.

C0110

Az ügylet alapjául szolgáló megállapodás/szerződés hatályvesztésének napja

Itt a megállapodás/szerződés hatályvesztése napjának ISO 8601 (éééé-hh-nn) szerinti kódját kell megadni. Ha nincs meghatározott lejárati dátum (azaz ha a szerződés folyamatosan érvényes), használja a „9999-12-31” kódot.

C0120

Ügylet pénzneme

ISO 4217 betűkódnak megfelelő formátumban meg kell adni az ügylet pénznemét.

C0130

Kiváltó ok

Adott esetben ismertesse röviden, hogy milyen ok váltja ki az ügyletet/kifizetést/kötelezettséget, azaz milyen kiváltó ok keletkeztet függő kötelezettséget.

C0140

Ügylet/biztosíték/garancia értéke

A Szolvencia II. szerinti mérlegben nyilvántartott ügylet, nyújtott biztosíték vagy függő kötelezettség értéke.

Ezt a tételt a csoport adatszolgáltatási pénznemében kell megadni.

A tételeket Szolvencia II. szerinti értéken kell megadni. Amennyiben nem áll rendelkezésre a Szolvencia II. szerinti érték (például a 2. módszer szerinti egyenértékű szavatolótőke-megfelelési rendszerben, illetve bankokkal vagy hitelintézetekkel végrehajtott EGT-n kívüli ügyletek esetében), a helyi vagy ágazati értékelési szabályokat kell alkalmazni.

C0150

Függő kötelezettségek maximális lehetséges értéke

A Szolvencia II. mérlegben szereplő függő kötelezettségek legnagyobb lehetséges értéke függetlenül azok valószínűségétől (vagyis egy függő kötelezettségnek az adott függő kötelezettség fennállása során való rendezéséhez szükséges, vonatkozó kockázatmentes hozamgörbével diszkontált jövőbeli pénzeszköz-áramlások).

C0160

A Szolvencia II. szerinti mérlegben nem szereplő függő kötelezettségek maximális lehetséges értéke

Itt a Szolvencia II. szerinti mérlegben nem szereplő függő kötelezettségeknek – a szolgáltató által adott esetben fizetendő – maximális összegét kell megadni.

Ezt a tételt a csoport adatszolgáltatási pénznemében kell megadni.

C0170

Hitellevelek/garanciák maximális értéke

Az abban az esetben felmerülő összes lehetséges pénzáramlás összege, ha a biztosítóval szembeni kötelezettségek (ideértve az akkreditíveket és a le nem hívott, folyósítási kötelezettséggel járó hitelkereteket) kifizetésének garantálása céljából a szolgáltató (C0050 mező) által a kedvezményezettnek (C0020 mező) nyújtott garanciák lehívását kiváltó összes esemény bekövetkezne. Ebbe a tételbe nem tartoznak bele a C0150 és C0160 mezőben már megadott összegek.

C0180

Garantált eszközök értéke

Azon garantált eszköz értéke, amelyre az intézmény a garanciát kapja.

E tekintetben a Szolvencia II-n kívüli egyéb helyi/ágazati értékelési elvek is figyelembe vehetők.

S.37.01 – Kockázatkoncentráció

Általános megjegyzések:

Ez a szakasz a csoportok éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.

A táblában a csoportfelügyelet hatálya alá tartozó vállalkozások és harmadik felek közötti jelentős kockázatkoncentrációkról kell információt szolgáltatni, tekintet nélkül a számítási módszerre és arra, hogy a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés kiszámítása során ágazati szabályokat alkalmaztak-e.

Az adatszolgáltatás célja a (viszont)biztosítói csoporton kívüli legfontosabb kitettségek (a kitettség értéke) felsorolása a partnerek és a kitettség típusa (csoport és/vagy intézmény) szerinti bontásban (a szerződésenkénti maximális kitettség a viszontbiztosító nemteljesítése esetén; mérlegen kívüli kockázatkoncentráció). A szerződés szerinti maximális lehetséges kitettség értékét kell megadni, amely nem feltétlenül tükröződik a mérlegben; a kockázatcsökkentési eszközöket és technikákat e tábla kitöltésekor figyelmen kívül kell hagyni. A küszöbértékeket – a csoporttal és a felügyeleti kollégiummal folytatott konzultációt követően – a csoportfelügyeleti hatóság határozhatja meg.

MEGNEVEZÉS

KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK

C0010

Külső partner neve

A csoport külső partnerének neve.

C0020

Csoport partnerének azonosító kódja

A befektető/vevő/átvevő intézményazonosító (LEI) kódja (amennyiben rendelkezik ilyennel).

Ha nem áll rendelkezésre, ezt a tételt nem kell bejelenteni.

C0030

Csoport partnere azonosító kódjának típusa

A „Csoport partnerének azonosító kódja” tételben használt kód típusának meghatározása:

1 – LEI

9 – Semmi

C0040

A kitettség országa

Itt azon ország ISO 3166-1-alpha-2 kódját kell megadni, amelyből a kitettség származik. Amennyiben (például kötvény-)kibocsátóról van szó, azt az országot kell megadni, amelyikben a kötvényt kibocsátó intézmény székhellyel rendelkezik.

C0050

A kitettség típusa

Itt a kitettség típusát kell meghatározni. Fel kell tüntetni a derivatívákat és a biztosítékokat, valamint az állammal szembeni kitettségeket is. Ha partnerenként több típusú kitettség is van, a különböző típusokat külön sorban kell megadni. A következő zárt listát kell használni:

1 – Eszközök – kötvények

2 – Eszközök – részvények

3 – Eszközök – viszontbiztosítás

4 – Eszközök – egyéb

5 – Kötelezettségek – biztosítás

6 – Kötelezettségek – hitelek

7 – Kötelezettségek – adósságok

8 – Kötelezettségek – egyéb

9 – Mérlegen kívüli (függő eszköz)

10 – Mérlegen kívüli (függő kötelezettség)

A derivatívák összegét a biztosítékot levonva kell megadni.

C0060

Kitettség azonosító kódja

Kitettség azonosító kódja a következő elsőbbségi sorrendben:

ISO 6166 szerinti ISIN-kód, amennyiben rendelkezésre áll

egyéb elismert kód (például CUSIP, Bloomberg Ticker, Reuters RIC)

a vállalkozás által adott kód, amennyiben a fenti lehetőségek nem állnak rendelkezésre. A kódnak tartósan következetesnek kell lennie.

A C0050 mezőben 3. vagy 5. kóddal jelölt kitettségtípusok esetében a bejelentést a partnernek kell megtennie, ezért ebben a mezőben nem kell adatot megadni.

C0070

Kitettség azonosító kódjának típusa

Az „Eszközazonosító kód” mezőnél alkalmazott azonosító kódot kell használni. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell használni:

1 – ISO 6166 szerinti ISIN-kód

2 – CUSIP (a CUSIP (egységes értékpapír-azonosítási eljárásokkal foglalkozó bizottság) Service Bureau által az egyesült államokbeli és kanadai vállalatok számára meghatározott azonosító szám)

3 – SEDOL (a Londoni Értéktőzsde hivatalos napi értékpapírjegyzéke)

4 – WKN (Wertpapier Kenn-Nummer, a német alfanumerikus azonosító szám)

5 – Bloomberg Ticker (a társaságok értékpapírjait azonosító Bloomberg-betűkódok)

6 – BBGID (a globális Bloomberg-azonosító)

7 – Reuters RIC (a Reuters eszközkódja)

8 – FIGI (pénzügyi instrumentumok globális azonosítója)

9 – a Nemzeti Kódkiadó Szervezetek Szövetségének tagjai által meghatározott egyéb kódok

99 – a biztosító által adott kód

A C0050 mezőben 3. vagy 5. kóddal jelölt kitettségtípusok esetében a bejelentést a partnernek kell megtennie, ezért ebben a mezőben nem kell adatot megadni.

Ha egy adott kitettséghez több kód is tartozik, a különböző kódokat külön sorban kell megadni.

C0080

Kijelölt KHMI

A kitettségnek a jelentési vonatkozási időpontban érvényes, külső hitelminősítő intézet (KHMI) által kiadott minősítése.

C0090

Kijelölt KHMI

Határozza meg a külső minősítést kiadó hitelminősítő intézetet (KHMI).

C0100

Ágazat

Az aktuális NACE-kód megadásával azonosítsa a kibocsátó gazdasági ágazatát. Az ágazatok azonosításához elég a nemzetgazdasági ágat jelölő NACE-betűjelet feltüntetni (pl. az „A” vagy az „A1.1.1” is elfogadott), kivéve a pénzügyi és biztosítási tevékenységekhez kapcsolódó NACE-besorolást, ahol a nemzetgazdasági ágat jelölő betűjel után az osztályt jelölő 4 numerikus karaktert is fel kell tüntetni (pl. „K64.1.1”).

C0110

A csoport kitettség által érintett tagja

Sorolja fel azokat a csoporthoz tartozó vállalkozásokat, amelyeket a kitettség érint. Amennyiben a csoport összes tagja érintett, minden egyes érintett vállalkozást külön sorban kell feltüntetni. Ha a csoport több tagja is érintett, minden vállalkozást külön sorban kell feltüntetni.

C0120

A csoporthoz tartozó vállalkozás azonosító kódja

Az S.32.01. táblában megadott egyedi azonosító kód.

Az azonosító kód megadása a következő sorrend szerint:

intézményazonosító (LEI);

egyedi kód.

Egyedi kód:

a csoportfelügyelet hatálya alá tartozó EGT-biztosítók/viszontbiztosítók és az EGT által szabályozott más vállalkozások esetében: a vállalkozás illetékes felügyeleti hatósága által meghatározott, a helyi piacon használt azonosító kód;

EGT-n kívüli biztosító/viszontbiztosító és a csoportfelügyelet hatálya alá tartozó, nem szabályozott más vállalkozás esetében az azonosító kódot a csoport határozza meg. Az egyes EGT-n kívüli biztosítók/viszontbiztosítók és a nem szabályozott vállalkozások azonosító kódjának meghatározása során a csoport következetesen a következő formátumot alkalmazza:

az anyavállalat azonosító kódja + a biztosító/viszontbiztosító országának ISO 3166-1 alpha-2 kódja + 5 számjegy

C0130

A csoporthoz tartozó vállalkozás azonosító kódjának típusa

„A csoporthoz tartozó vállalkozás azonosító kódja” tételben használt kód típusának meghatározása:

1 – LEI

2 – Egyedi kód

C0140

Lejárat (eszközoldal) / Érvényesség (forrásoldal)

ISO 8601 kódnak (éééé-hh-nn) megfelelő formátumban meg kell adni az eszközök lejáratának, illetve a kötelezettségek érvényességének időpontját. Az eszközök lejáratának, illetve a kötelezettségek érvényességének időpontjaként konkrét dátumot kell megadni, amely a szerződés szerinti felmondási dátum és az utolsó tervezett pénzáramlási időpont közül a korábbi időpont.

Ha több lejárati időpont is létezik, azokat külön sorokban kell megadni.

C0150

A kitettség értéke

Mérleg típusú kitettségek esetében (ha a C0050. mezőben 1–8. kód szerepel) a kitettség Szolvencia II. szerinti értéke a jelentéstétel időpontjában, illetve mérlegen kívüli tételek esetében (ha a C0050. mezőben 9–10. kód szerepel) lehetőség szerint a legnagyobb lehetséges érték, függetlenül annak valószínűségétől.

A tételt viszontbiztosítási szerződések esetében is meg kell adni:

Átadott viszontbiztosítás esetén a viszontbiztosítás kapcsán megtérülő összegeket kell feltüntetni;

befogadott viszontbiztosítás esetén a biztosítástechnikai tartalékok összegét kell feltüntetni.

C0160

Pénznem

Itt a kitettség eredeti pénznemének ISO 4217 szerinti alfabetikus kódját kell megadni.

C0170

A viszontbiztosító által fizetendő maximális összeg

Csak abban az esetben kell megadni, ha a kitettség típusánál az „Eszközök – viszontbiztosítás” lehetőséget jelölte meg. Amennyiben a viszontbiztosítónak egy viszontbiztosítási szerződés kapcsán fizetési kötelezettsége keletkezik, itt a viszontbiztosító által a szerződéses partnernek fizetendő legnagyobb összeget kell feltüntetni, figyelemmel a viszontbiztosítási szerződés sajátos feltételeire.

IV. MELLÉKLET

Eszközkategóriák

Kategória

Fogalommeghatározás

1

Államkötvények

Hatóságok, központi kormányok, szupranacionális kormányzati intézmények, regionális önkormányzatok és települési önkormányzatok által kibocsátott kötvények és az Európai Központi Bank, a tagállamok központi kormányzatai és központi bankjai által teljes egészében, feltétel nélkül és visszavonhatatlanul garantált, az adott központi kormányzat és központi bank hazai pénznemében denominált és finanszírozott kötvények, illetve az 575/2013/EU rendelet 117. cikkének (2) bekezdésében említett multilaterális fejlesztési bankok vagy az 575/2013/EU rendelet 118. cikkében említett nemzetközi szervezetek által kibocsátott kötvények, ahol a garancia megfelel a 2015/35/EU felhatalmazáson alapuló rendelet 215. cikkében foglalt követelményeknek.

2

Vállalati kötvények

Vállalatok által kibocsátott kötvények

3

Saját tőke

A társasági tőkét megtestesítő, azaz egy társaságban fennálló tulajdont megtestesítő részvények vagy a részvényekkel egyenértékű értékpapírok.

4

Kollektív befektetési vállalkozások

Kollektív befektetési vállalkozás a 2009/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 1. cikkének (2) bekezdésében meghatározott átruházható értékpapírokkal foglalkozó kollektív befektetési vállalkozás (ÁÉKBV), vagy a 2011/61/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 4. cikke (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott alternatív befektetési alap (ABA).

5

Strukturált értékpapírok

Rögzített kamatozású (rögzített kifizetések formájában megvalósuló hozamú) eszközöket származékos elemekkel kombináló hibrid értékpapírok. A kormányok által kibocsátott rögzített kamatozású értékpapírok nem tartoznak ebbe a kategóriába. Azokat az értékpapírokat érinti, amelyek egy származtatott termékkategóriát vagy termékkategóriák egy kombinációját beágyazzák, beleértve a hitel-nemteljesítési csereügyleteket (CDS), az állandó lejáratú swapügyleteket (CMS), a hitel-nemteljesítési csereügylet opciót (CDOp) Az ebbe a kategóriába tartozó eszközök nem szétválaszthatók.

6

Fedezett értékpapírok

Azok az értékpapírok, amelyek értékét és kifizetését alapeszköz-portfólióból származtatják. Ide tartoznak az eszközfedezetű értékpapírok (ABS), a jelzálog-fedezetű értékpapírok (MBS), a kereskedelmi jelzálog-fedezetű értékpapírok (CMBS), a fedezett adósságkötelezvény (CDO), a hitellel fedezett kötelezvény (CLO) és a jelzáloggal fedezett kötelezvény (CMO). Az ebbe a kategóriába tartozó eszközök nem szétválaszthatók.

7

Készpénz és betétek

A fizikai formájában megjelenő pénz, banki betétek és más pénzbeli betét

8

Jelzáloghitelek és hitelek

Azok a pénzügyi eszközök, amelyek akkor jönnek létre, amikor a hitelezők a hitelfelvevők számára fedezettel vagy anélkül pénzeszközöket kölcsönöznek, beleértve a cash poolt.

9

Ingatlanok

Épületek, földterület, egyéb ingatlanok és berendezések

0

Egyéb befektetések

A „Máshol nem megadott egyéb eszközök” mezőben feltüntetett egyéb eszközök.

A

Futures ügyletek (tőzsdei határidős ügyletek)

Két fél közötti szabványosított ügylet, amely meghatározott, szabványosított mennyiségű és minőségű eszköz előre meghatározott áron, meghatározott jövőbeli időpontban történő vételére vagy eladására vonatkozik.

B

Vételi opciók

Két fél között kötött, egy adott eszköz meghatározott időtartamon belül, meghatározott referenciaáron történő megvásárlására vonatkozó szerződés, amelynek esetében a vételi opció vevője kötelezettség nélkül jogot nyer arra, hogy megvásárolja az alapeszközt.

C

Eladási opciók

Két fél között kötött, egy adott eszköz meghatározott időtartamon belül, meghatározott referenciaáron történő eladására vonatkozó szerződés, amelynek esetében az eladási opció vevője kötelezettség nélkül jogot nyer arra, hogy eladja az alapeszközt.

D

Swapügyletek

Olyan szerződés, amelyben a szerződő felek az egyik fél pénzügyi eszköze után járó bizonyos hasznokat a másik fél pénzügyi eszköze után járó hasznokra cserélik, és a szóban forgó hasznok az érintett pénzügyi eszközök típusától függnek.

E

Forward ügyletek (tőzsdén kívüli határidős ügyletek)

Két fél közötti nem szabványosított ügylet, amely egy adott eszköz előre meghatározott áron, meghatározott jövőbeli időpontban történő vételére vagy eladására vonatkozik.

F

Hitelderivatívák

Olyan származtatott termék, amelynek értékét az alapul szolgáló kötvény, hitel vagy más pénzügyi eszköz hitelkockázatából származtatják.

V. MELLÉKLET

Kiegészítő azonosító kódok (CIC) táblázata

A két első karakter

Az eszköz jegyzésének helye

ISO 3166-1 alpha-2 országkód, XV, XL vagy XT

Harmadik karakter

Kategória

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

Államkötvények

Vállalati kötvények

Saját tőke

Befektetési alapok Kollektív befektetési vállalkozások

Strukturált értékpapírok

Biztosítékkal fedezett értékpapírok

Készpénz és betétek

Jelzáloghitelek és hitelek

Vagyon

Egyéb befektetések

Negyedik karakter

Alkategória vagy fő kockázat

1

1

1

1

1

1

1

1

1

Központi kormányzati kötvények

Vállalati kötvények

Törzsrészvény

Részvényalapok

Részvénykockázat

Részvénykockázat

Készpénz

Fedezetlen folyósított kölcsönök

Ingatlan (iroda és kereskedelmi ingatlan)

2

2

2

2

2

2

2

2

2

Szupranacionális kötvények

Átváltoztatható kötvények

Ingatlanbefektetési társaság részvénye

Kötvényalapok

Kamatlábkockázat

Kamatlábkockázat

Átruházható betétek (pénzeszköz-egyenértékesek)

Értékpapírokkal fedezett kölcsönök

Ingatlan (lakóingatlan)

3

3

3

3

3

3

3

3

Regionális önkormányzati kötvények

Kereskedelmi váltó

Részvényre való jogosultság

Pénzpiaci alapok

Devizakockázat

Devizakockázat

Egyéb rövid lejáratú betétek (legfeljebb egy éves lejáratú)

(Saját használatú) ingatlan

4

4

4

4

4

4

4

4

4

Települési önkormányzati kötvények

Pénzpiaci eszközök

Elsőbbségi részvény

Eszközallokációs alapok

Hitelkockázat

Hitelkockázat

Egy évnél hosszabb lejáratú egyéb betétek

Jelzáloghitelek

(Építés alatt álló) ingatlan

5

5

5

5

5

5

5

5

Diszkontkincstárjegyek

Hibrid kötvények

Ingatlanalapok

Ingatlankockázat

Ingatlankockázat

Viszontbiztosításba vett biztosítási ügyletből származó letéti követelések

Egyéb fedezett folyósított kölcsönök

Gépek és berendezések (saját használatú)

6

6

6

6

6

6

6

Fedezett kötvény

Közönséges fedezett kötvények

Alternatív alapok

Árukockázat

Árukockázat

Biztosítási kötvénnyel fedezett kölcsönök

Ingatlan (építés alatt, saját használatú)

7

7

7

7

7

Nemzeti központi bankok

Meghatározott jogszabályok alá tartozó fedezett kötvények

Magántőke-alapok

Katasztrófa- és időjárási kockázat

Katasztrófa- és időjárási kockázat

8

8

8

8

Alárendelt kötvények

Infrastrukturális alapok

Halálozási kockázat

Halálozási kockázat

9

9

9

9

9

9

9

9

9

9

Egyéb

Egyéb

Egyéb

Egyéb

Egyéb

Egyéb

Egyéb

Egyéb

Egyéb

Egyéb

Harmadik karakter

Kategória

A

B

C

D

E

F

Futures ügyletek (határidős tőzsdei ügyletek)

Vételi opciók

Eladási opciók

Swapügyletek

Forward ügyletek (tőzsdén kívüli határidős ügyletek)

Hitelderivatívák

Negyedik karakter

Alkategória vagy fő kockázat

1

1

1

1

1

1

Részvény és részvényindex futures

Részvény- és részvényindex-opciók

Részvény- és részvényindex-opciók

Kamatláb-swapügyletek

Határidős kamatláb-megállapodás

Hitel-nemteljesítési csereügylet

2

2

2

2

2

2

Kamat futures

Kötvényopciók

Kötvényopciók

Deviza-swapügyletek

Határidős árfolyam-megállapodás

Hitelkockázati felár opció

3

3

3

3

3

Deviza futures

Devizaopciók

Devizaopciók

Kamatláb- és devizaswapügyletek

Hitelkockázati felár swapügylet

4

4

4

4

Opciós utalványok

Opciós utalványok

Teljes hozamra szóló swapügylet

Teljes hozamra szóló swapügylet

5

5

5

5

Futures áruügyletek

Áruügylet-opciók

Áruügylet-opciók

Értékpapír-swapügyletek

6

6

Csereügyletre szóló opciók

Csereügyletre szóló opciók

7

7

7

7

7

Katasztrófa- és időjárási kockázat

Katasztrófa- és időjárási kockázat

Katasztrófa- és időjárási kockázat

Katasztrófa- és időjárási kockázat

Katasztrófa- és időjárási kockázat

8

8

8

8

8

Halálozási kockázat

Halálozási kockázat

Halálozási kockázat

Halálozási kockázat

Halálozási kockázat

9

9

9

9

9

9

Egyéb

Egyéb

Egyéb

Egyéb

Egyéb

Egyéb

VI. MELLÉKLET

A CIC táblázat fogalommeghatározásai

Első 2 karakter – Az eszközök jegyzésének helye

Fogalommeghatározás

Ország

ISO 3166-1-alpha-2 országkód

Az eszköz jegyzési helye szerinti ország ISO-kódja. Egy adott eszköz abban az esetben minősül jegyzett eszköznek, ha szabályozott piacon vagy a 2004/39/EK irányelv szerinti multilaterális kereskedési rendszerben kereskednek vele. Amennyiben az eszközt egynél több országban is jegyzik vagy a vállalkozás értékelési célra olyan árjegyzőt alkalmaz, amely azon szabályozott piacok vagy multilaterális kereskedési rendszerek egyike, ahol az eszközt jegyzik, az értékelés céljából referenciaként használt szabályozott piac vagy multilaterális kereskedési rendszer országát kell figyelembe venni.

XV

Egynél több országban jegyzett eszközök

Azokat az eszközöket kell megadni, amelyeket egynél több országban jegyeznek, de a vállalkozás értékelési célból olyan árjegyzőt vesz igénybe, amely nem azon szabályozott piacok vagy multilaterális kereskedési rendszerek egyike, ahol az eszközt jegyzik.

XL

Értéktőzsdén nem jegyzett eszközök

Azok az eszközök, amelyekkel szabályozott piacon vagy a 2004/39/EK irányelv szerinti multilaterális kereskedési rendszerben nem kereskednek.

XT

Azok az eszközök, amelyeket értéktőzsdén nem forgalmaznak

Azok az eszközök, amelyekkel jellegüknél fogva szabályozott piacon vagy a 2004/39/EK irányelv szerinti multilaterális kereskedési rendszerben nem kereskednek.

Harmadik és negyedik karakter – Kategória

Fogalommeghatározás

1

Államkötvények

Hatóságok – központi kormányzatok, szupranacionális kormányzati intézmények, regionális önkormányzatok vagy helyi hatóságok – által kibocsátott kötvények és az Európai Központi Bank, a tagállamok központi kormányzatai és központi bankjai által teljes egészében, feltétel nélkül és visszavonhatatlanul garantált, az adott központi kormányzat és központi bank, illetve az 575/2013/EU rendelet 117. cikkének (2) bekezdésében említett multilaterális fejlesztési bankok vagy az 575/2013/EU rendelet 118. cikkében említett nemzetközi szervezetek nemzeti pénznemében denominált és finanszírozott kötvények, ahol a garancia megfelel a 2015/35/EU felhatalmazáson alapuló rendelet 215. cikkében foglalt követelményeknek.

Az olyan kötvények esetében, amelyek minősített garanciával rendelkeznek, a harmadik és a negyedik karakter a garanciát nyújtó jogalanyra való hivatkozást jelent.

11

Központi kormányzati kötvények

Központi kormányzatok által kibocsátott kötvények

12

Szupranacionális kötvények

Az államok közötti kötelezettségvállalás alapján létrehozott állami intézmények által, például a tőkekövetelményekről szóló irányelv (2013/36/EU) VI. melléklete 1. részének 4. pontjában meghatározott multilaterális fejlesztési bank vagy a tőkekövetelményekről szóló irányelv (2013/36/EU) VI. melléklete 1. részének 5. pontjában meghatározott nemzetközi szervezet által kibocsátott kötvények.

13

Regionális önkormányzati kötvények

A tőkepiacon nyilvános jegyzési ajánlat keretében a nyilvánosság számára meghirdetett, regionális önkormányzati vagy autonóm közösségi, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok.

14

Települési önkormányzati kötvények

Települések, köztük városok, tartományok, körzetek és egyéb települési önkormányzatok által kibocsátott kötvények

15

Diszkontkincstárjegyek

Központi kormányzatok által (legfeljebb egyéves lejárati idővel) kibocsátott rövid lejáratú kormányzati kötvények

16

Fedezett kötvények

Biztosítékkal vagy eszközfedezettel rendelkező államkötvények. Ezek az eszközök a kibocsátó mérlegében szerepelnek.

17

Nemzeti központi bankok

Nemzeti központi bankok által kibocsátott kötvények

19

Egyéb

A fenti kategóriákhoz nem tartozó egyéb kötvények.

2

Vállalati kötvények

Vállalatok által kibocsátott kötvények

21

Vállalati kötvények

Vállalatok által kibocsátott, egyszerű jellemzőkkel rendelkező kötvények, ide tartoznak általában a hagyományos („plain vanilla”) kötvények, valamint azok, amelyek nem rendelkeznek a 22–28. kategóriában ismertetett sajátos jellemzők egyikével sem.

22

Átváltoztatható kötvények

Adóssághoz és részvényhez hasonló tulajdonságokkal rendelkező vállalati kötvények, amelyeket a kötvény tulajdonosa a kibocsátó vállalat törzsrészvényére vagy ugyanolyan értékű készpénzre válthat át.

23

Kereskedelmi váltó

Olyan fedezet nélküli rövid lejáratú, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír, amelyet egy vállalat jellemzően folyószámla-követelések, készletek finanszírozására és a rövid lejáratú kötelezettségek teljesítésére bocsát ki, amely eredeti lejárata általában 270 napnál rövidebb.

24

Pénzpiaci eszközök

Rendkívül rövid lejáratú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, amelyek futamideje általában egy naptól legfeljebb egy évig terjed, és amelyek főként átruházható letéti jegyeket, bankelfogadványokat (banki garanciával ellátott értékpapírokat), értékpapír-visszavásárlási megállapodásokat (repo) és egyéb magas likviditású instrumentumokat foglalnak magukban. A kereskedelmi váltó nem tartozik ebbe a kategóriába.

25

Hibrid kötvények

Adóssághoz és részvényhez hasonló tulajdonságokkal rendelkező, de nem átváltoztatható vállalati kötvények.

26

Közönséges fedezett kötvények

Olyan vállalati kötvények, amelyeket eszközök halmaza biztosít vagy fedez. Ezek az eszközök a kibocsátó mérlegében szerepelnek. Meghatározott jogszabályok alá tartozó fedezett kötvények nem tartoznak ebbe a kategóriába.

27

Meghatározott jogszabályok alá tartozó fedezett kötvények

Az értékpapírosítást kezdeményező fizetésképtelenségének esetére biztosítékkal vagy fedezettel rendelkező vállalati kötvények, amelyekre a jogszabályok alapján a kötvénytulajdonos védelmére szolgáló, meghatározott állami felügyelet vonatkozik a 2009/65/EK irányelv 22. cikkének (4) bekezdése szerint.

E kategória egyik példája a Pfandbrief (jelzálogkötvény): „A Pfandbrief-törvény alapján kibocsátott, fedezett kötvények. Ezeket a kötvényeket kölcsönök refinanszírozásához használják, amelyekre ingatlanra vonatkozó zálogjoggal (Mortgage Pfandbriefe), állami kölcsönökkel (Public Pfandbriefe), hajóra vonatkozó jelzáloggal (Ship Pfandbriefe) vagy légi járműre vonatkozó jelzáloggal (Aircraft Pfandbriefe) biztosított kölcsönök formájában nyújtanak fedezetet. Ezáltal e Pfandbrief-típusok megkülönböztetésének alapja az egyes Pfandbrief-típusokra vonatkozóan meghatározott fedezeti halmaz.”

28

Alárendelt kötvények

Felszámolás esetén a kibocsátó egyéb kötvényeihez viszonyítva alacsonyabb prioritást képviselő vállalati kötvények.

29

Egyéb

Egyéb vállalati kötvények, amelyek a fenti kategóriákhoz tartozó kötvényekétől eltérő jellemzőkkel rendelkeznek.

3

Saját tőke

A társasági tőkét megtestesítő, azaz egy társaságban tulajdont megtestesítő részvények vagy részvényekkel egyenértékű értékpapírok.

31

Törzsrészvény

A vállalatokban alapvető tulajdonjogot megtestesítő saját tőke.

32

Ingatlanbefektetési társaság részvénye

Ingatlanbefektetési társaság tőkéjét megtestesítő részvény

33

Részvényre való jogosultság

További részvények meghatározott áron történő jegyzéséhez való jog

34

Elsőbbségi részvény

A törzsrészvényekkel szemben elsőbbséget élvező, tulajdont megtestesítő értékpapír, amely a törzsrészvényhez képest az eszközök és a jövedelmek vonatkozásában elsőbbséget jelent, de a kötvényeknek alárendelt.

39

Egyéb

A fenti kategóriákhoz nem tartozó egyéb részvények

4

Kollektív befektetési vállalkozások

Kollektív befektetési vállalkozás a 2009/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 1. cikkének (2) bekezdésében meghatározott átruházható értékpapírokkal foglalkozó kollektív befektetési vállalkozás (ÁÉKBV), vagy a 2011/61/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 4. cikke (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott alternatív befektetési alap (ABA).

41

Részvényalapok

Főként részvényekbe befektető kollektív befektetési vállalkozások

42

Kötvényalapok

Főként kötvényekbe befektető kollektív befektetési vállalkozások

43

Pénzpiaci alapok

Az ESMA fogalommeghatározásának (CESR/10-049) megfelelő kollektív befektetési vállalkozások

44

Eszközallokációs alapok

Az eszközeit meghatározott eszközallokációs célból befektető kollektív befektetési vállalkozás, például elsősorban feltörekvő részvénypiacokkal vagy kisméretű gazdasággal rendelkező országokban lévő, meghatározott ágazatokban vagy ágazati csoportokban lévő, meghatározott országokban lévő vagy más meghatározott befektetési célkitűzésekkel rendelkező vállalatok részvényeibe fektető alap

45

Ingatlanalapok

Főként ingatlanba befektető kollektív befektetési vállalkozások.

46

Alternatív alapok

Azok az alapok, amelyek befektetési stratégiái közé tartozik például a hedging, az eseményvezérelt, fix kamatozású és relatív érték, a menedzselt határidős alapok, tőzsdei áruk stb.

47

Kockázatitőke-alapok

Kockázati tőkére vonatkozó stratégiákat követő, tulajdonviszonyt megtestesítő értékpapírokba befektető kollektív befektetési vállalkozások.

48

Infrastrukturális alapok

Például fizetés ellenében használható utakba, hidakba, alagutakba, kikötőkbe és repülőterekbe, olaj- és gázelosztó rendszerekbe, villamosenergia-elosztó hálózatba és szociális infrastruktúrába, például egészségügyi és oktatási létesítményekbe befektető kollektív befektetési vállalkozások.

49

Egyéb

A fenti kategóriákhoz nem tartozó kollektív befektetési vállalkozások

5

Strukturált értékpapírok

Rögzített kamatozású (rögzített kifizetések formájában lévő bevétel) eszközöket származtatott elemekkel kombináló hibrid értékpapírok. A kormányok által kibocsátott rögzített kamatozású értékpapírok nem tartoznak ebbe a kategóriába. Azokat az értékpapírokat érinti, amelyek valamely származtatott termék kategóriát beágyazzák, beleértve a hitel-nemteljesítési csereügyleteket (CDS), az állandó lejáratú swapügyleteket (CMS), a hitel-nemteljesítési csereügylet opciót. Az ebbe a kategóriába tartozó eszközök nem szétválaszthatók.

51

Részvénykockázat

Főként részvénykockázatnak kitett strukturált értékpapírok.

52

Kamatlábkockázat

Főként kamatlábkockázatnak kitett strukturált értékpapírok.

53

Devizakockázat

Főként devizakockázatnak kitett strukturált értékpapírok.

54

Hitelkockázat

Főként hitelkockázatnak kitett strukturált értékpapírok.

55

Ingatlankockázat

Főként ingatlankockázatnak kitett strukturált értékpapírok.

56

Árukockázat

Főként árukockázatnak kitett strukturált értékpapírok.

57

Katasztrófa- és időjárási kockázat

Főként Katasztrófa- és időjárási kockázatnak kitett strukturált értékpapírok

58

Halálozási kockázat

Főként halálozási kockázatnak kitett strukturált értékpapírok

59

Egyéb

A fenti kategóriákhoz nem tartozó egyéb strukturált értékpapírok

6

Biztosítékkal fedezett értékpapírok

Olyan értékpapírok, amelyek értékét és kifizetését alapeszköz-portfólióból származtatják. Ide tartoznak az eszközfedezetű értékpapírok (ABS), a jelzálog-fedezetű értékpapírok (MBS), az üzleti ingatlannal fedezett értékpapírok (CMBS), a fedezett adósságkötelezvények (CDO), a hitellel fedezett kötelezvények (CLO) és a jelzálogpapírral fedezett kötelezvények (CMO). Az ebbe a kategóriába tartozó eszközök nem szétválaszthatók.

61

Részvénykockázat

Főként részvénykockázatnak kitett fedezett értékpapírok.

62

Kamatlábkockázat

Főként kamatlábkockázatnak kitett fedezett értékpapírok.

63

Devizakockázat

Főként devizakockázatnak kitett fedezett értékpapírok.

64

Hitelkockázat

Főként hitelkockázatnak kitett fedezett értékpapírok.

65

Ingatlankockázat

Főként ingatlankockázatnak kitett fedezett értékpapírok.

66

Árukockázat

Főként árukockázatnak kitett fedezett értékpapírok.

67

Katasztrófa- és időjárási kockázat

Főként katasztrófa- és időjárási kockázatnak kitett fedezett értékpapírok.

68

Halandósági kockázat

Főként halandósági kockázatnak kitett fedezett értékpapírok.

69

Egyéb

A fenti kategóriákhoz nem tartozó egyéb fedezett értékpapírok.

7

Készpénz és betétek

Fizikai formájában megjelenő pénz, banki betétek és más pénzbeli letétek.

71

Készpénz

Fizetőeszközként általánosan használt, forgalomban lévő bankjegyek és érmék.

72

Átruházható betétek (készpénz-egyenértékesek)

Kérésre készpénzre átváltható és csekkel, bankintézvénnyel, elszámolási megbízással, közvetlen terheléssel/jóváírással vagy más közvetlen fizetési módon, korlátozás és szankció nélkül közvetlenül fizetésre használható betétek.

73

Egyéb rövid (legfeljebb egy éves) lejáratú betétek

Az átruházható betéteken kívüli egyéb betétek, amelyek lejárata egy év vagy annál rövidebb, és amelyek nem használhatók fel bármikor fizetőeszközként, valamint jelentős korlátozás vagy szankció nélkül fizetőeszközre, illetve átruházható betétre sem válthatóak.

74

Egyéb, egy évnél hosszabb lejáratú letétek

Az átruházható betéteken kívüli egyéb betétek, amelyek lejárata egy évnél hosszabb, és amelyek nem használhatók fel bármikor fizetőeszközként, valamint jelentős korlátozás vagy szankció nélkül fizetőeszközre, illetve átruházható betétre sem válthatóak.

75

Viszontbiztosításba vett biztosítási ügyletből származó letéti követelések

Vállalt viszontbiztosítással kapcsolatos letéti követelések.

79

Egyéb

A fenti kategóriákba nem tartozó egyéb készpénz és betétek.

8

Jelzáloghitelek és hitelek

Azok a pénzügyi eszközök, amelyek akkor jönnek létre, amikor a hitelezők a hitelfelvevők számára fedezettel vagy anélkül pénzeszközöket kölcsönöznek, beleértve a cash poolt.

81

Fedezetlen folyósított kölcsönök

Fedezet nélkül nyújtott kölcsönök.

82

Értékpapírokkal fedezett kölcsönök

Értékpapír-fedezettel nyújtott kölcsönök.

84

Jelzáloghitelek

Ingatlanfedezettel nyújtott kölcsönök.

85

Egyéb

A fenti kategóriákba nem tartozó egyéb jelzálogok és kölcsönök.

86

Biztosítási kötvényekhez kapcsolódó hitelek

Azok a hitelek, amelyek esetében fedezetként biztosítási kötvények szolgálnak.

89

Egyéb

A fenti kategóriákba nem tartozó egyéb Jelzáloghitelek és hitelek.

9

Ingatlan

Épületek, föld, egyéb ingatlanok és berendezések

91

Ingatlanok (iroda és kereskedelmi célú ingatlan)

Befektetési célú iroda és kereskedelmi épület.

92

Ingatlan (lakóingatlan)

Befektetési célú lakóépületek.

93

Ingatlan (saját használatú)

A vállalkozás saját használatban álló ingatlana.

94

(Építés alatt álló) ingatlan

Építés alatt álló, jövőbeli saját használatú vagy befektetés célú ingatlan.

95

Gépek és berendezések (saját használatú)

A vállalkozás saját használatban álló gépe és berendezése.

96

Ingatlanok (építés alatt álló, saját használatú)

Építés alatt álló, jövőbeli saját használatú ingatlan.

99

Egyéb

A fenti kategóriákhoz nem tartozó egyéb ingatlan

0

Egyéb befektetések

Az Egyéb befektetések tételnél megadott egyéb eszközök.

A

Futures ügyletek (tőzsdei határidős ügyletek)

Két fél közötti szabványosított ügylet, amely meghatározott, szabványosított mennyiségű és minőségű eszköz előre meghatározott áron, meghatározott jövőbeli időpontban történő vételére vagy eladására vonatkozik.

A1

Részvény- és részvényindex futures-ügyletek

Futures ügyletek, amelyek alapeszköze részvény vagy részvényindex.

A2

Futures kamatügyletek

Futures ügyletek, amelyek alapeszköze kötvény vagy más kamatlábfüggő értékpapír.

A3

Futures devizaügyletek

Futures ügyletek, amelyek alapeszköze deviza vagy más devizafüggő értékpapír.

A5

Futures áruügyletek

Futures ügyletek, amelyek alapeszköze áru vagy más áruktól függő értékpapír.

A7

Katasztrófa- és időjárási kockázat

Főként katasztrófa- és időjárási kockázatnak kitett futures ügyletek.

A8

Halandósági kockázat

Főként halandósági kockázatnak kitett futures ügyletek.

A9

Egyéb

A fenti kategóriákhoz nem tartozó egyéb futures ügyletek.

B

Vételi opciók

Két fél között kötött, egy adott eszköz meghatározott időtartamon belül, meghatározott referenciaáron történő megvásárlására vonatkozó szerződés, amelynek esetében a vételi opció vevője kötelezettség nélkül jogot nyer arra, hogy megvásárolja az alapeszközt.

B1

Részvény- és részvényindexopciók

Vételi opciók, amelyek alapeszköze részvény vagy részvényindex.

B2

Kötvényopciók

Vételi opciók, amelyek alapeszköze kötvény vagy más kamatláb függő értékpapír

B3

Devizaopciók

Vételi opciók, amelyek alapeszköze deviza vagy más devizafüggő értékpapír.

B4

Opciós utalványok

Olyan vételi opciók, amelyek a tulajdonos számára jogot biztosítanak arra, hogy a kibocsátó társaságtól meghatározott áron értékpapírt vásároljon.

B5

Árukra vonatkozó opciók

Vételi opciók, amelyek alapeszköze áru vagy más árutól függő értékpapír.

B6

Csereügyletre szóló opciók

Olyan vételi opciók, amelyek a tulajdonos számára kötelezettséggel nem járó jogot biztosítanak arra, hogy egy alap-csereügyletben hosszú pozíciót vegyen fel, azaz egy olyan csereügyletben vegyen részt, amelyben a tulajdonos fizeti a rögzített kamatot és változó kamatot kap.

B7

Katasztrófa- és időjárási kockázat

Főként katasztrófa- és időjárási kockázatnak kitett vételi opciók.

B8

Halandósági kockázat

Főként halandósági kockázatnak kitett vételi opciók.

B9

Egyéb

A fenti kategóriákba nem tartozó egyéb vételi opciók.

C

Eladási opciók

Két fél között kötött, egy adott eszköz meghatározott időtartamon belül, meghatározott referenciaáron történő eladására vonatkozó szerződés, amely esetében az eladási opció vevője kötelezettség nélkül jogot nyer arra, hogy eladja az alapeszközt.

C1

Részvény- és részvényindexopciók

Eladási opciók, amelyek alapeszköze részvény vagy részvényindex.

C2

Kötvényopciók

Eladási opciók, amelyek alapeszköze kötvény vagy más kamatlábfüggő értékpapír.

C3

Devizaopciók

Eladási opciók, amelyek alapeszköze deviza vagy más devizafüggő értékpapír.

C4

Opciós utalványok

Eladási opciók, amelyek a tulajdonos számára jogot biztosítanak arra, hogy a kibocsátó társaság értékpapírját meghatározott áron eladják.

C5

Áruügylet-opciók

Eladási opciók, amelyek alapeszköze áru vagy más árutól függő értékpapír.

C6

Csereügyletre szóló opciók

Olyan eladási opciók, amelyek a tulajdonos számára kötelezettséggel nem járó jogot biztosítanak arra, hogy egy alap-csereügyletben rövid pozíciót vegyen fel, azaz egy olyan csereügyletben vegyen részt, amelyben a tulajdonos kapja a rögzített kamatot és fizeti a változó kamatot.

C7

Katasztrófa- és időjárási kockázat

Főként katasztrófa- és időjárási kockázatnak kitett eladási opciók.

C8

Halandósági kockázat

Főként halandósági kockázatnak kitett eladási opciók.

C9

Egyéb

A fenti kategóriákhoz nem tartozó egyéb eladási opciók

D

Swapügyletek

Olyan szerződés, amelyben a szerződő felek az egyik fél pénzügyi eszköze után járó bizonyos hasznokat a másik fél pénzügyi eszköze után járó hasznokra cserélik, és a szóban forgó hasznok az érintett pénzügyi eszközök típusától függnek.

D1

Kamatláb-swapügyletek

Kamatáramlásokat kicserélő swapügylet.

D2

Deviza-swapügyletek

Devizát kicserélő swapügylet.

D3

Kamat- és deviza-swapügyletek

Kamat- és devizaáramlásokat kicserélő swapügylet.

D4

Teljeshozam-swapügylet

Olyan csereügylet, amelyben a nem változó kamatoldal egy, a swapügyletnél hosszabb lejáratú részvény vagy rögzített kamatozású eszköz teljes megtérülésén alapul.

D5

Értékpapír-csereügyletek

Értékpapírokat kicserélő swapügylet.

D7

Katasztrófa- és időjárási kockázat

Főként katasztrófa- és időjárási kockázatnak kitett swapügyletek.

D8

Halandósági kockázat

Főként halandósági kockázatnak kitett swapügyletek.

D9

Egyéb

A fenti kategóriákhoz nem tartozó egyéb swapügyletek.

E

Forward ügyletek (tőzsdén kívüli határidős ügyletek)

Két fél közötti nem szabványosított ügylet, amely egy adott eszköz előre meghatározott áron, meghatározott jövőbeli időpontban történő vételére vagy eladására vonatkozik.

E1

Határidős kamatláb-megállapodások

Olyan forward ügylet, amelyben jellemzően az egyik fél előzetesen meghatározott időpontban rögzített kamatot fizet, és egy az alapkamatlábnak általában megfelelő változó kamatot kap.

E2

Határidős árfolyam-megállapodások

Olyan forward ügylet, amelyben az egyik fél előzetes meghatározott időpontban egy adott devizában meghatározott összeget fizet, és ennek megfelelő egy másik, a szerződéses árfolyamon átváltott devizában meghatározott összeget kap.

E7

Katasztrófa- és időjárási kockázat

Főként katasztrófa- és időjárási kockázatnak kitett forward ügyletek.

E8

Halandósági kockázat

Főként halandósági kockázatnak kitett forward ügyletek.

E9

Egyéb

A fenti kategóriákhoz nem tartozó egyéb forward ügyletek

F

Hitelderivatívák

Olyan származtatott termék, amelynek értékét az alapul szolgáló kötvényre, hitelre vagy más pénzügyi eszközre vonatkozó hitelkockázatból származtatják.

F1

Hitel-nemteljesítési csereügylet

Olyan származtatott hitelügylet, amelyben két fél megállapodást köt, amely szerint az egyik fél a másik félnek a szerződés szerint meghatározott ideig rendszeresen rögzített díjat fizet, a másik fél pedig csak abban az esetben fizet, ha az előre meghatározott alapeszközzel kapcsolatosan hitelesemény következik be.

F2

Hitelkockázati felár opció

Olyan hitelderivatíva, amely pénzáramlást generál, ha két meghatározott eszköz vagy referenciaérték közötti adott hitelkockázati felár jelenlegi szintje megváltozik.

F3

Hitelkockázati felár swapügylet

Olyan swapügylet, amelyben az egyik fél a másik fél számára a swapügylet teljesítési időpontjában rögzített összeget fizet, a másik fél pedig az első félnek a tényleges hitelkockázati feláron alapuló összeget fizet.

F4

Teljeshozam-swapügylet

Olyan csereügylet, amelyben a nem változó kamatoldal egy, a swapügyletnél hosszabb lejáratú részvény vagy rögzített kamatozású eszköz teljes megtérülésén alapul.

F9

Egyéb

A fenti kategóriákhoz nem tartozó, egyéb hitelderivatívák.