22.5.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 153/62


AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2014/53/EU IRÁNYELVE

(2014. április 16.)

a rádióberendezések forgalmazására vonatkozó tagállami jogszabályok harmonizációjáról és az 1999/5/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről

(EGT-vonatkozású szöveg)

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 114. cikkére,

tekintettel az Európai Bizottság javaslatára,

a jogalkotási aktus tervezete nemzeti parlamenteknek való megküldését követően,

tekintettel a Gazdasági és Szociális Bizottság véleményére (1),

rendes jogalkotási eljárás keretében (2),

mivel:

(1)

Az 1999/5/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet (3) több alkalommal jelentősen módosították. Mivel további módosításokra van szükség, az irányelvet az áttekinthetőség érdekében új irányelvvel kell felváltani.

(2)

A 765/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (4) megállapítja a megfelelőségértékelő szervezetek akkreditálásának szabályait, megteremti a termékek piacfelügyeletének és a harmadik országokból érkező termékek ellenőrzésének keretét, valamint meghatározza a CE-jelölés általános elveit.

(3)

A 768/2008/EK európai parlamenti és tanácsi határozat (5) közös elveket és referenciarendelkezéseket írt elő, amelyeket ágazati jogszabályokban kívánatos alkalmazni annak érdekében, hogy koherens alapot biztosítsanak e jogszabályok felülvizsgálatához és átdolgozásához. Az 1999/5/EK irányelvet ennek megfelelően hozzá kell igazítani az említett határozathoz.

(4)

Az 1999/5/EK irányelvben meghatározott, a vezetékes végberendezésekre vonatkozó alapvető követelményeket – azaz a személyek és a háziállatok egészségének és biztonságának védelme, valamint a tulajdon védelme, illetve az elektromágneses összeférhetőség megfelelő szintje biztosítását – megfelelő mértékben lefedi a 2014/35/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (6)és a 2014/30/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (7). Ez az irányelv tehát nem vonatkozik a vezetékes végberendezésekre.

(5)

A végberendezések piacán folyó versennyel kapcsolatos kérdéseket kellőképpen szabályozza a 2008/63/EK bizottsági irányelv (8), különösen azáltal, hogy előírja a tagállami szabályozó hatóságok számára, hogy gondoskodjanak az interfészek műszaki előírásainak nyilvánosságra hozataláról a hálózathoz való csatlakozás érdekében. Ezért ebbe az irányelvbe nem kell azokat a követelményeket átvenni, amelyek a 2008/63/EK irányelv hatálya alá tartozó végberendezések piacán zajló versenyt hivatottak megkönnyíteni.

(6)

Ha egy berendezés rádiós távközlés vagy rádiós helyzetmeghatározás céljából rendeltetésszerűen rádióhullámokat bocsát ki vagy fogad, akkor a rádióspektrum szisztematikus használatáról van szó. A rádióspektrum hatékony felhasználása – azaz a káros zavarás elkerülése – érdekében minden ilyen berendezésnek ezen irányelv hatálya alá kell tartoznia.

(7)

A 2014/35/EU irányelvben meghatározott, a biztonsági követelményekkel kapcsolatos célkitűzések megfelelőek a rádióberendezések szempontjából, ezért ezen irányelvben hivatkozni kell ezekre és elő kell írni az alkalmazásukat. Az ilyenkövetelményekre vonatkozóktól eltérő rendelkezések szükségtelen megkettőzésének elkerülése érdekében célszerű lenne, ha a rádióberendezések nem tartoznának a 2014/35/EU irányelv hatálya alá.

(8)

A 2014/30/EU irányelvben az elektromágneses összeférhetőség tekintetében meghatározott alapvető követelmények megfelelőek a rádióberendezések szempontjából, ezért ezen irányelvben hivatkozni kell ezekre és elő kell írni az alkalmazásukat. Az alapvető követelményekre vonatkozóktól eltérő rendelkezések szükségtelen megkettőzésének elkerülése érdekében célszerű lenne, ha a rádióberendezések nem tartoznának a 2014/30/EU irányelv hatálya alá.

(9)

Az irányelvet a rendelkezésre bocsátás valamennyi formájára, így a távértékesítésre is alkalmazni kell.

(10)

Annak biztosítása érdekében, hogy a rádióberendezés eredményesen használja a rádióspektrumot, valamint elősegítse a hatékony rádióspektrum-használatot, a rádióberendezést úgy kell kialakítani, hogy: jeladó berendezés esetén, amennyiben a jeladót megfelelően telepítik, karbantartják, és rendeltetésszerűen használják, a készülék olyan rádióhullámokat bocsásson ki, amelyek nem okoznak káros zavarást, míg a jeladó készülékek által (például szomszédos csatornákban) keltett nem szándékos, a rádióspektrum-politika céljait valószínűleg kedvezőtlenül befolyásoló rádióhullám-kibocsátásokat olyan szintre kell korlátozni, amely mellett a tudomány mindenkori állásának megfelelően elkerülhető a káros zavarás; továbbá vevőkészülék esetében a készülék teljesítményszintje tegye lehetővé a rendeltetésszerű működést, és védje a készüléket különösen a megosztott vagy szomszédos csatornákból származó káros zavarás kockázatával szemben, és ezáltal segítse elő a megosztott vagy szomszédos csatornák hatékony használatának javítását.

(11)

Bár maguk a vevőkészülékek nem okoznak káros zavarást, a vételi képesség, az uniós összehangolási jogszabályok releváns alapvető biztonsági követelményei alapján a vevőkészülékeknek a káros zavarással és a nem kívánt jelekkel szembeni fokozott ellenállása egyre fontosabb tényezőnek számít a rádióspektrum hatékony használata terén.

(12)

Néhány esetben szükség van az egész EU-ra kiterjedően más rádióberendezésekkel való, hálózatokon keresztül történő együttműködésre, illetve a megfelelő típusú interfészekkel való összekapcsolódásra. A rádióberendezések és a tartozékok, például a töltők közötti interoperabilitás egyszerűbbé teszi a rádióberendezések használatát, illetve csökkenti a felesleges hulladékok mennyiségét és a költségeket. Újbóli erőfeszítésekre van szükség annak érdekében, hogy elsősorban a fogyasztók és más végfelhasználók javát szolgálva egységes töltőt fejlesszenek ki a rádióberendezések bizonyos kategóriái vagy csoportjai számára; ezért erre a területre vonatkozóan egyedi követelményeket kell beilleszteni ebbe az irányelvbe. Különösen a piacon forgalmazott mobiltelefonok esetében kívánatos, hogy kompatibilisek legyenek egy egységes töltővel.

(13)

A rádióberendezések felhasználói és előfizetői személyes adatainak és magánéletének védelme, valamint a csalással szembeni védelem a rádióberendezések egyedi funkciói által javítható. A rádióberendezéseket a megfelelő esetekben tehát úgy kell megtervezni, hogy támogassák ezeket a funkciókat.

(14)

A rádióberendezések fontos szerepet játszhatnak a segélyhívó szolgálatokhoz való hozzáférésben. A rádióberendezéseket a megfelelő esetekben tehát úgy kell megtervezni, hogy támogassák a segélyhívó szolgálatokhoz való hozzáféréshez szükséges funkciókat.

(15)

A rádióberendezések fontosak a fogyatékos személyek jóléte és foglalkoztatása szempontjából, akik a tagállamok lakosságának számottevő és egyre növekvő részét képezik. A rádióberendezéseket ezért a megfelelő esetekben tehát úgy kell megtervezni, hogy azokat a fogyatékkal élő személyek átalakítás nélkül vagy minimális átalakítással tudják használni.

(16)

Azt, hogy a rádióberendezések bizonyos kategóriái megfelelnek-e az ezen irányelvben meghatározott alapvető követelményeknek, az is befolyásolja, hogy tartalmaznak-e szoftvert, illetve a már meglévő szoftverüket módosítják-e. Szoftvereknek a felhasználó, a rádióberendezés vagy egy harmadik fél által a rádióberendezésbe való betöltése csak akkor megengedhető, ha a szoftver a továbbiakban nem veszélyezteti az adott rádióberendezés alapvető követelményeknek való megfelelését.

(17)

Ezen irányelv egyes nem lényeges elemeinek kiegészítése vagy módosítása céljából a Bizottságnak felhatalmazást kell kapnia arra, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 290. cikkének megfelelően jogi aktusokat fogadjon el. Különösen fontos, hogy a Bizottság az előkészítő munka során megfelelő konzultációkat folytasson, többek között szakértői szinten is. A jogi aktus elkészítésekor és szövegezésekor a Bizottságnak gondoskodnia kell a vonatkozó dokumentumoknak az Európai Parlament és a Tanács részére történő egyidejű, időben történő és megfelelő továbbításáról.

(18)

Az interoperabilitással, a felhasználók és előfizetők személyes adatainak és magánéletének védelmével, a csalás elleni védelemmel, a segélyhívó szolgálatokhoz való hozzáféréssel, a fogyatékos személyek általi használattal, illetve a nem megfelelő rádióberendezés-szoftver kombinációk megelőzésével kapcsolatos szükségletek eredményes kezelése érdekében a Bizottságot fel kell ruházni az EUMSZ 290. cikke szerinti jogi aktusok elfogadására irányuló hatáskörrel a rádióberendezések azon kategóriáinak vagy csoportjainak meghatározása tekintetében, amelyeknek meg kell felelniük az ezen irányelvben meghatározott egy vagy több, e szükségletekre vonatkozó kiegészítő alapvető követelménynek.

(19)

A szoftver-vezérelt rádióberendezés megfelelőségének a rádióberendezés általi ellenőrzésével tilos visszaélni, az nem fordítható annak megakadályozására, hogy a berendezést független felek által nyújtott szoftverrel használják. A tervezett szoftver-vezérelt rádióberendezések megfelelőségével kapcsolatban a hatóságok, a gyártók és a felhasználók rendelkezésére bocsátott információk a versenyt hivatottak elősegíteni. E célok elérése érdekében a Bizottságot fel kell ruházni az EUMSZ 290. cikke szerinti jogi aktusok elfogadására irányuló hatáskörrel a rádióberendezések azon kategóriáinak vagy csoportjainak meghatározása tekintetében, amelyek esetében a gyártóknak tájékoztatást kell nyújtaniuk a tervezett szoftver-vezérelt rádióberendezés ezen irányelvben foglalt alapvető követelményeknek való megfelelőségéről.

(20)

A forgalomba hozandó rádióberendezések központi rendszerben való nyilvántartásba vételére vonatkozó követelmény várhatóan fokozza a piacfelügyelet hatékonyságát és hatásosságát, és ezáltal hozzájárul az ezen irányelv előírásainak való megfelelés magas szintjéhez. Ez a követelmény további terheket ró a gazdasági szereplőkre, ezértcsak azon rádióberendezés-kategóriák tekintetében kerül bevezetésre, amelyek esetében a megfelelés magas szintjét nem sikerült elérni. E követelmény alkalmazásának biztosítása érdekében az alapvető követelmények végrehajtásának elmulasztásában rejlő kockázat értékelését követően a Bizottságot fel kell ruházni az EUMSZ 290. cikke szerinti jogi aktusok elfogadására irányuló hatáskörrel a rádióberendezések azon kategóriáinak meghatározása tekintetében, amelyeket a gyártóknak egy központi rendszerben nyilvántartásba kell venniük, valamint azon benyújtandó műszakidokumentáció-elemek tekintetében, amelyek a tagállamok által nyújtandó, a rádióberendezések megfelelőségére vonatkozó információkon alapulnak.

(21)

A vonatkozó alapvető követelményeknek megfelelő rádióberendezések szabad forgalmazását engedélyezni kell. Az ilyen berendezések üzembe helyezése és rendeltetésszerű használata – adott esetben a rádióspektrum használatára és az érintett szolgáltatás nyújtására vonatkozó szabályoknak megfelelően – megengedett.

(22)

Annak érdekében, hogy a rádióberendezések kereskedelmét a belső piacon ne gátolják felesleges akadályok, a tagállamoknak a 98/34/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (9) keretében értesíteniük kell a többi tagállamot és a Bizottságot a műszaki szabályozás terén, például a rádióinterfészekkel kapcsolatban készülő új szabályaikról, kivéve, ha az említett műszaki szabályozás megengedik a tagállamok számára, hogy betartsák az olyan kötelező uniós jogi aktusokat, mint például a 676/2002/EK európai parlamenti és tanácsi határozat (10) szerinti, a rádióspektrum harmonizált használatáról elfogadott bizottsági határozatok, vagy ha olyan rádióberendezésekre vonatkoznak, amelyek az Unióban korlátozások nélkül üzembe helyezhetők és használhatók.

(23)

A szabályozás tárgyát képező rádióinterfészek egyenértékűségére és használati feltételeikre vonatkozó információszolgáltatás segít elhárítani azokat az akadályokat, amelyek a rádióberendezések belső piacra való jutását gátolják. A Bizottságnak ezért fel kell mérnie és meg kell állapítania, hogy a szabályozás tárgyát képező rádióinterfészek egyenértékűek-e, és az erre vonatkozó információkat rádióberendezés-csoportok formájában teszi közzé.

(24)

A 2007/344/EK bizottsági határozat (11) szerint a tagállamoknak az Európai Hírközlési Hivatal (ECO) frekvenciainformációs rendszerét (EFIS) kell használniuk annak érdekében, hogy minden tagállamban összehasonlítható rádióspektrum-használati információkat tehessenek közzé az interneten. A gyártók a rádióberendezés forgalomba hozatala előtt valamennyi tagállam vonatkozásában előre kikereshetik az EFIS-ben a frekvenciainformációkat, és ezáltal felmérhetik, hogy mely tagállamban milyen feltételek mellett, és egyáltalán használhatók lesznek-e majd a szóban forgó berendezések. Ezért ebben az irányelvben nincs szükség kiegészítő rendelkezésekre, például az előzetes bejelentéssel kapcsolatban, amely célja az lenne, hogy tájékoztassa a gyártókat a nem harmonizált frekvenciasávokat használó rádióberendezések használati feltételeiről.

(25)

A kutatási és demonstrációs tevékenységek előmozdítása céljából szakmai vásárokon, kiállításokon, bemutatókon és hasonló rendezvényeken lehetővé kell tenni az ennek az irányelvnek meg nem felelő, tehát forgalomba nem hozható rádióberendezések kiállítását is, amennyiben a kiállítók ellátják a közönséget a megfelelő információkkal.

(26)

A személyek és háziállatok egészsége és biztonsága magas szintű védelmének, valamint a tulajdon védelmének, az elektromágneses összeférhetőség megfelelő szintjének, az eredményes és hatékony rádióspektrum-használatnak a biztosítása és adott esetben más közérdekek magas szintű védelmének biztosítása, továbbá az uniós piacon megvalósuló tisztességes verseny biztosítása érdekében a gazdasági szereplőknek az ellátási láncban betöltött szerepüktől függően felelősséget kell vállalniuk a rádióberendezések ezen irányelvnek való megfeleléséért.

(27)

Az ellátási és értékesítési láncba bekapcsolódó valamennyi gazdasági szereplőnek meg kell hoznia a megfelelő intézkedéseket annak biztosítása érdekében, hogy csak olyan rádióberendezéseket forgalmazzon, amelyek megfelelnek ennek az irányelvnek. Az egyes gazdasági szereplőkhöz rendelt szerepkörhöz tartozó kötelezettségeket egyértelműen és arányosan kell elosztani az ellátási és az értékesítési láncban.

(28)

A gazdasági szereplők, a piacfelügyeleti hatóságok és a fogyasztók közötti kommunikáció elősegítése érdekében a tagállamoknak ösztönözniük kell a gazdasági szereplőket arra, hogy postai címük mellett internetes elérhetőségüket is adják meg.

(29)

Mivel a gyártó részletes ismerettel rendelkezik a tervezési és gyártási eljárásról, ő van a legjobb helyzetben ahhoz, hogy elvégezze a megfelelőségértékelési eljárást. A megfelelőségértékelésnek ezért kizárólagosan a gyártó kötelezettségének kell maradnia.

(30)

A gyártónak megfelelő információkat kell rendelkezésre bocsátania a rádióberendezés rendeltetésszerű használatáról, hogy lehetővé tegye az alapvető követelményeknek megfelelő használatot. Ezen információk körébe tartozhat a tartozékok, mint például az antennák és, az összetevők, mint például a szoftverek ismertetése, valamint a rádióberendezés üzembe helyezésének leírása.

(31)

Az 1999/5/EK irányelvben foglalt követelményről, miszerint a berendezéshez EU-megfelelőségi nyilatkozatot kell mellékelni, bebizonyosodott, hogy egyszerűsíti és javítja a tájékoztatást, valamint a piacfelügyelet hatékonyságát. Mivel az egyszerűsített EU-megfelelőségi nyilatkozat kiállításának lehetősége révén csökkent az ezzel a követelménnyel járó teher, anélkül, hogy ez a hatékonyság rovására ment volna, ezért ebben az irányelvben is így kell rendelkezni. Továbbá az EU-megfelelőségi nyilatkozathoz, többek között az egyszerűsített EU-megfelelőségi nyilatkozathoz való könnyű és hatékony hozzáférés biztosítása érdekében lehetővé kell tenni a nyilatkozat elhelyezését az érintett rádióberendezés csomagolásán.

(32)

Gondoskodni kell arról, hogy a harmadik országokból az uniós piacra kerülő rádióberendezések megfeleljenek ennek az irányelvnek és különösen arról, hogy a gyártók ezeken a rádióberendezéseken a megfelelő megfelelőségértékelési eljárásokat elvégezzék. Rendelkezéseket kell ezért hozni az importőrök tekintetében annak biztosítására, hogy az általuk forgalomba hozott rádióberendezések megfeleljenek az ebben az irányelvben előírt követelményeknek, továbbá azért, hogy ne hozzanak forgalomba olyan rádióberendezéseket, amelyek e követelményeknek nem felelnek meg, vagy kockázatot jelentenek. Rendelkezéseket kell hozni továbbá az importőrök tekintetében annak ellenőrzésére is, hogy a megfelelőségértékelési eljárásokat elvégezték, illetve hogy a rádióberendezések jelölése és a gyártók által elkészített dokumentáció az illetékes nemzeti hatóságok részére ellenőrzés céljából rendelkezésre áll.

(33)

Amikor egy rádióberendezést forgalomba hoznak, minden importőrnek fel kell tüntetnie a rádióberendezésen a nevét, bejegyzett kereskedelmi nevét vagy bejegyzett védjegyét és postai kapcsolattartási címét. Ez alól kivételt lehet tenni, ha a rádióberendezés mérete vagy jellege ezt nem teszi lehetővé. Ide tartoznak azok az esetek is, amikor az importőrnek fel kellene bontania a csomagolást ahhoz, hogy nevét és címét a rádióberendezésen feltüntethesse.

(34)

A gyártó vagy az importőr által már forgalomba hozott rádióberendezést a forgalmazó forgalmazza, akinek megfelelő gondossággal kell eljárnia, hogy a rádióberendezést olyan módon kezelje, hogy az ne befolyásolja hátrányosan a rádióberendezés megfelelőségét.

(35)

Minden olyan gazdasági szereplőt, amely saját neve vagy védjegye alatt hoz forgalomba rádióberendezést, illetve azt olyan módon módosítja, hogy az befolyásolja az ezen irányelvnek való megfelelést, gyártónak kell tekinteni, és vállalnia kell a gyártót terhelő kötelezettségeket.

(36)

A forgalmazókat és importőröket, mivel helyileg közel vannak a piachoz, be kell vonni az illetékes nemzeti hatóságok által ellátott piacfelügyeleti feladatokba, és fel kell készülniük az aktív részvételre oly módon, hogy az illetékes hatóságok rendelkezésére bocsátják az adott rádióberendezéssel kapcsolatban az összes szükséges információt.

(37)

A rádióberendezés teljes ellátási láncot átfogó nyomonkövethetőségének biztosítása egyszerűbbé és hatékonyabbá teszi a piacfelügyeletet. A hatékony nyomonkövetési rendszer megkönnyíti a piacfelügyeleti hatóságok feladatait a nem megfelelő rádióberendezést forgalmazó gazdasági szereplők nyomonkövetésében. Az egyéb gazdasági szereplők azonosításához ezen irányelv által előírt információk tárolása esetén nem követelhető meg a gazdasági szereplőtől, hogy ezeket az információkat olyan egyéb gazdasági szereplők tekintetében aktualizálja, amelyek a szóban forgó gazdasági szereplő számára rádióberendezéseket szállítottak, illetve amelyek számára a szóban forgó gazdasági szereplő rádióberendezéseket szállított.

(38)

Ennek az irányelvnek az alapvető követelmények megfogalmazására kell korlátozódnia. Az említett követelményeknek való megfelelés értékelését megkönnyítendő, azon rádióberendezéseket, amelyek megfelelnek az 1025/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek (12) megfelelően elfogadott harmonizált szabványoknak, az e követelmények részletes műszaki leírásai céljából megfelelőnek kell tekinteni.

(39)

Az 1025/2012/EU rendelet meghatározza az abban az esetben alkalmazandó eljárást, amikor a harmonizált szabványok ellen kifogást emelnek amiatt, hogy azok nem teljes mértékben tesznek eleget az ezen irányelvben előírt követelményeknek.

(40)

Annak érdekében, hogy a gazdasági szereplők igazolni, az illetékes hatóságok pedig biztosítani tudják, hogy a forgalmazott rádióberendezés megfelel az alapvető követelményeknek, megfelelőségértékelési eljárásokat kell előírni. A 768/2008/EK határozat a megfelelőségértékelési eljárásokra különböző modulokat határoz meg, amelyek köre – az adott kockázat és a szükséges biztonsági szint arányától függően – a leginkább megengedőtől a legszigorúbbig terjed. Az ágazatok közötti koherencia biztosítása és az eseti változatok elkerülése érdekében a megfelelőségértékelési eljárásokat e modulok közül kell kiválasztani.

(41)

A gyártóknak EU-megfelelőségi nyilatkozatot kell készíteniük arra vonatkozóan, hogy megadják az ezen irányelvben előírt információt arról, hogy a rádióberendezés megfelel az ebben az irányelvben előírt követelményeknek és az egyéb vonatkozó uniós harmonizációs jogszabályoknak.

(42)

Az információkhoz piacfelügyeleti célból történő hatékony hozzáférés érdekében az alkalmazandó uniós jogi aktusok meghatározásához szükséges információt egyetlen EU-megfelelőségi nyilatkozatban kell rendelkezésre bocsátani. A gazdasági szereplők adminisztratív terhének csökkentése érdekében ezen egyetlen EU-megfelelőségi nyilatkozat lehet az egyes vonatkozó megfelelőségi nyilatkozatokból összeállított dokumentáció.

(43)

A tágabb értelemben vett megfelelőségértékelésre irányuló eljárás egészének látható végeredménye a rádióberendezés megfelelőségét igazoló CE-jelölés. A CE-jelölésre irányadó általános elveket a 765/2008/EK rendelet határozza meg. A CE-jelölés elhelyezésére vonatkozó szabályokat ebben az irányelvben kell megállapítani.

(44)

A CE-jelölés termékeken való elhelyezésére vonatkozó követelmény fontos a fogyasztók és a hatóságok tájékoztatása céljából. Az 1999/5/EK irányelvben foglalt azon lehetőség, hogy a kisméretű berendezéseken kicsinyített CE-jelölést lehet elhelyezni, amennyiben a jelölés láthatósága és olvashatósága nem csökken, egyszerűbbé tette e követelmény alkalmazását, anélkül, hogy ez a hatékonyság rovására ment volna, ezért ennek az irányelvnek is biztosítania kell ezt a lehetőséget.

(45)

Az 1999/5/EK irányelvben foglalt azon követelményről, miszerint a CE-jelölést a berendezés csomagolásán el kell helyezni, bebizonyosodott, hogy egyszerűbbé teszi a piacfelügyeletet, ezért ennek az irányelvnek is tartalmaznia kell ezt a rendelkezést.

(46)

A tagállamoknak meg kell hozniuk a megfelelő intézkedéseket annak biztosításához, hogy valamely rádióberendezés csak akkor kerülhessen forgalomba a piacon, ha megfelelő üzembe helyezés, karbantartás és rendeltetésszerű használat mellett – valamint a személyek és háziállatok egészsége és biztonsága védelmének, valamint a tulajdon védelmének biztosítását szolgáló alapvető követelmények esetében ésszerűen előrelátható használati feltételek mellett – megfelel az ezen irányelvben foglalt alapvető követelményeknek. A rádióberendezéseket csak ésszerűen előrelátható használati feltételek mellett – azaz ha a szóban forgó használat törvényes és kiszámítható emberi viselkedés eredménye – kell úgy tekinteni, hogy nem felelnek meg az említett alapvető biztonsági előírásoknak.

(47)

Tekintettel a papírmentes környezet felé tartó technológiai fejlődés gyors ütemére, amelynek eredményeként a rádióberendezések beépített képernyővel rendelkeznek, a Bizottságnak ezen irányelv működésének felülvizsgálata során meg kell vizsgálnia a gyártó nevének, bejegyzett kereskedelmi nevének vagy bejegyzett védjegyének és az elérhetőségének vagy postai kapcsolattartási címének feltüntetésére, továbbá a CE-jelölésre és az EU-megfelelőségi nyilatkozat elhelyezésére vonatkozó követelmények felváltását egy olyan funkció beiktatásával, amellyel a fenti információk automatikusan megjelennek a képernyőn a rádióberendezés bekapcsolásakor, vagy egy olyan funkcióval, amely révén a végfelhasználó kiválaszthatja a megfelelő információ megjelenítését. Továbbá a kivitelezhetőségre vonatkozó említett vizsgálat részeként a beépített képernyővel ellátott és kezdeti töltéssel nem rendelkező beépített akkumulátorról működő rádióberendezések esetében a Bizottságnak mérlegelnie kell a beépített képernyőt fedő, olyan eltávolítható átlátszó címkék használatát, amelyek ugyanezeket az információkat tartalmazzák.

(48)

Az ebben az irányelvben előírt egyes megfelelőségértékelési eljárások megfelelőségértékelő szervezetek bevonását teszik szükségessé, amelyeket a tagállamok bejelentenek a Bizottságnak.

(49)

A tapasztalat azt mutatja, hogy a 1999/5/EK irányelvben meghatározott kritériumok, amelyeket a Bizottsághoz való bejelentés céljából a megfelelőségértékelő szervezeteknek teljesíteniük kell, nem elégségesek annak biztosításához, hogy a bejelentett szervezetek az egész Unióban egységesen magas szintű teljesítményt nyújtsanak. Mindazonáltal elengedhetetlen, hogy valamennyi bejelentett szervezet azonos színvonalon és tisztességes versenyfeltételek mellett lássa el feladatait. Ezért kötelező követelményeket kell megállapítani azokra a megfelelőségértékelő szervezetekre, amelyek megfelelőségértékelési szolgáltatások nyújtása céljából be kívánják jelentetni magukat.

(50)

Amennyiben egy megfelelőségértékelő szervezet igazolja a harmonizált szabványokban rögzített kritériumok teljesítését, akkor vélelmezni kell, hogy megfelel ezen irányelv vonatkozó követelményeinek.

(51)

A megfelelőségértékelés egységes minőségi színvonalának biztosítása érdekében a bejelentő hatóságokra, valamint a bejelentett szervezetek értékelésében, bejelentésében és monitoringjában részt vevő egyéb szervezetekre szintén követelményeket kell előírni.

(52)

Az ebben az irányelvben megállapított rendszert a 765/2008/EK rendeletben meghatározott akkreditálási rendszer egészíti ki. Mivel az akkreditálás alapvető eszközt jelent a megfelelőségértékelő szervezetek alkalmasságának ellenőrzéséhez, a bejelentés céljából ezt is alkalmazni kell.

(53)

A nemzeti hatóságoknak szerte az Unióban előnyben kell részesíteniük a 765/2008/EK rendelet szerinti – a megfelelőségi tanúsítványokba vetett bizalom szükséges szintjét biztosító – átlátható akkreditálást mint a megfelelőségértékelő szervezetek műszaki alkalmasságának bizonyítására szolgáló módszert. A nemzeti hatóságok ugyanakkor úgy ítélhetik meg, hogy rendelkeznek a megfelelő eszközökkel ahhoz, hogy maguk végezzék el ezt az értékelést. Annak érdekében, hogy az ilyen esetekben biztosítsák a többi nemzeti hatóság által elvégzett értékelések megfelelő szintű hitelességét, a Bizottság és a többi tagállam számára be kell nyújtaniuk a szükséges dokumentumokat annak alátámasztására, hogy a megfelelőségértékelő szervezetek teljesítik az adott szabályozási követelményeket.

(54)

A megfelelőségértékelő szervezetek gyakran alvállalkozásba adják a megfelelőségértékeléshez kapcsolódó tevékenységeik bizonyos részeit, vagy e célból leányvállalatot vesznek igénybe. Az uniós piacon forgalomba hozandó rádióberendezésre előírt védelmi szint megóvása érdekében elengedhetetlen, hogy a megfelelőségértékelési feladatok ellátását illetően az alvállalkozók és leányvállalatok ugyanazokat a követelményeket teljesítsék, mint a bejelentett szervezetek. Ezért fontos, hogy a bejelentendő szervezetek alkalmasságának és teljesítményének értékelése, valamint a már bejelentett szervezetek felügyelete az alvállalkozók és leányvállalatok által végzett tevékenységekre is kiterjedjen.

(55)

Javítani kell a bejelentési eljárás hatékonyságát és átláthatóságát és különösen az online bejelentés lehetővé tétele érdekében hozzá kell igazítani az új technológiákhoz.

(56)

Mivel a bejelentett szervezetek az Unió egészében kínálhatják szolgáltatásaikat, lehetővé kell tenni a többi tagállam és a Bizottság számára, hogy egy adott bejelentett szervezettel szemben kifogást emelhessenek. Ezért fontos kijelölni egy olyan időtartamot, amely során tisztázhatók a megfelelőségértékelő szervezetek alkalmasságával kapcsolatos kétségek vagy aggályok, mielőtt még bejelentett szervezetként megkezdenék működésüket.

(57)

A versenyképesség érdekében döntő jelentőségű, hogy a bejelentett szervezetek úgy alkalmazzák a megfelelőségértékelési eljárásokat, hogy közben ne hárítsanak szükségtelen terheket a gazdasági szereplőkre. Ugyanebből az okból és a gazdasági szereplők közötti egyenlő bánásmód biztosítása érdekében a megfelelőségértékelési eljárások technikai alkalmazásában biztosítani kell a következetességet. Ez legjobban a bejelentett szervezetek közötti megfelelő koordinációval és együttműködéssel érhető el.

(58)

A jogbiztonság érdekében egyértelműsíteni kell, hogy a 765/2008/EK rendeletnek az uniós piacfelügyeletre és az uniós piacra belépő termékek ellenőrzésére vonatkozó szabályai az ezen irányelv hatálya alá tartozó rádióberendezésekre is alkalmazandók. Ez az irányelv nem gátolhatja a tagállamokat abban a választásban, hogy mely illetékes hatóságot bízzák meg e feladatok ellátásával.

(59)

Az 1999/5/EK irányelv már jelenleg is rendelkezik védintézkedési eljárásról, amely kizárólag az egyes tagállamok által hozott intézkedésekkel kapcsolatos, tagállamok közötti nézeteltérés esetén alkalmazandó. Az átláthatóság javítása és az eljárási idő csökkentése érdekében javítani kell a hatályos védintézkedési eljáráson azzal a céllal, hogy az hatékonyabbá váljon, és hasznosuljon a tagállamokban rendelkezésre álló szakértelem.

(60)

A Bizottság által a 676/2002/EK határozat értelmében elfogadott határozatok kitérhetnek a rádióspektrum hozzáférhetőségére és hatékony használatára vonatkozó feltételekre, amelyeknek következésképpen előfordulhat, hogy korlátozniuk kell az összes üzembe helyezett rádióberendezési elem számát, meghatározva például a lejárati időt, a maximális elterjedési arányt vagy a rádióberendezési elemek maximális számát az egyes tagállamokban vagy az Unióban. E feltételek lehetővé teszik a piac új rádióberendezések számára történő megnyílását, egyúttal korlátozva a túl sok üzembe helyezett rádióberendezés felhalmozódása miatti káros zavarás kockázatát, amely annak ellenére bekövetkezhet, hogy e berendezések egyenként megfelelnek az ezen irányelvben foglalt alapvető követelményeknek. E feltételek megsértése az alapvető követelmények tekintetében kockázattal, különösen a káros zavarás kockázatával járhat.

(61)

A jelenlegi rendszert olyan eljárással kell kiegészíteni, amely során az érdekelt felek tájékoztatást kapnak az olyan rádióberendezésekre irányuló tervezett intézkedésekről, amelyek kockázatot jelentenek a személyek egészségére vagy biztonságára, illetve a közérdek védelmének egyéb, ezen irányelv hatályába tartozó szempontjait tekintve. Lehetővé kell tenni továbbá azt is, hogy a piacfelügyeleti hatóságok a megfelelő gazdasági szereplőkkel együttműködve e berendezéseket illetően már korábban fel tudjanak lépni.

(62)

Amennyiben a tagállamok és a Bizottság egyetértenek valamely tagállam által hozott intézkedés indokoltságát illetően, nincs szükség a Bizottság további közreműködésére, kivéve az olyan eseteket, ahol a megfelelés hiánya a harmonizált szabvány hiányosságainak tulajdonítható.

(63)

Ezen irányelv végrehajtása egységes feltételeinek biztosítása érdekében a Bizottságra végrehajtási hatásköröket kell ruházni. Az említett hatásköröket a 182/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben (13) foglaltak szerint kell gyakorolni.

(64)

Tanácsadó bizottsági eljárást kell alkalmazni azon végrehajtási jogi aktusok elfogadására, amelyek meghatározzák, hogy az üzembe helyezést korlátozó esetekről vagy a használat engedélyezésére vonatkozó hatályos követelményekről szóló információt milyen módon kell megadni, valamint amelyek felszólítják a bejelentő tagállamot a bejelentési követelményeket nem vagy már nem teljesítő bejelentett szervezetre vonatkozó szükséges kiigazító intézkedések megtételére,

(65)

Vizsgálóbizottsági eljárást kell alkalmazni a következőkre vonatkozó végrehajtási jogi aktusok elfogadása esetén: annak meghatározása, hogy az elektromos vagy elektronikus berendezések bizonyos kategóriái megfelelnek-e a „rádióberendezés” definíciójának; a megfelelőségi információk megadása gyakorlati szabályainak meghatározása; a nyilvántartásba vételre vonatkozó gyakorlati szabályok és az azonosító szám rádióberendezésen való elhelyezésére vonatkozó gyakorlati szabályok meghatározása; a bejelentett rádióinterfészek egyenértékűségének megállapítása és a rádióberendezések valamely csoportjába való besorolás. Vizsgálóbizottsági eljárást kell alkalmazni azon megfelelő rádióberendezésekre vonatkozón is, amelyek kockázatot jelentenek a személyek egészségére vagy biztonságára, illetve, a közérdek védelmének egyéb szempontjaira vonatkozóan.

(66)

A Bizottságnak azonnal alkalmazandó végrehajtási jogi aktusokat kell elfogadnia, ha az emberi egészségre és biztonságra kockázatot jelentő megfelelő rádióberendezésekkel összefüggésben felmerülő, kellően indokolt esetben ez rendkívül sürgős okból szükséges.

(67)

A kialakult gyakorlatnak megfelelően az ezen irányelv értelmében felállított bizottság hasznos szerepet tölthet be az ezen irányelv alkalmazásával kapcsolatos olyan ügyeknek a kivizsgálásában, amelyeket vagy az elnök vagy egy tagállam képviselője vet fel az eljárási szabályzatával összhangban.

(68)

Ha az irányelv végrehajtásának vagy megsértésének kivételével az ezen irányelvvel kapcsolatos ügyeket vizsgálnak például a Bizottság szakértői csoportjában, az Európai Parlamentet a meglévő gyakorlatnak megfelelően teljes körűen tájékoztatni kell és rendelkezésére kell bocsátani a hiánytalan dokumentációt, valamint szükség esetén meg kell hívni az ilyen ülésekre.

(69)

A Bizottság végrehajtási jogi aktusok révén és – tekintetbe véve különleges tulajdonságaikat – a 182/2011/EU rendelet alkalmazása nélkül eljárva meghatározza, hogy indokoltak voltak-e a tagállam által a nem megfelelő rádióberendezések tekintetében hozott intézkedések.

(70)

A tagállamoknak meg kell állapítaniuk az ezen irányelv alapján elfogadott nemzeti rendelkezések megszegése esetén alkalmazandó szankciókat, és biztosítaniuk kell azok végrehajtását. E szankcióknak hatékonyaknak, arányosaknak és visszatartó erejűeknek kell lenniük.

(71)

Az 1999/5/EK irányelv szerint már forgalomba hozott rádióberendezések forgalmazásának és üzemeltetésének lehetővé tételére átmeneti intézkedéseket kell meghatározni.

(72)

Az európai adatvédelmi biztossal konzultációt folytattak.

(73)

Mivel ezen irányelv célkitűzését, nevezetesen annak biztosítását, hogy a forgalomba hozott rádióberendezések – a belső piac megfelelő működésének biztosítása mellett – megfeleljenek az egészség és a biztonság magas szintű védelmére, továbbá az elektromos összeférhetőség megfelelő szintjének és az eredményes és hatékony rádióspektrum-használatnak a káros zavarás elkerülése érdekében történő biztosítására vonatkozó követelményeknek, a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, az Unió szintjén azonban terjedelmük és hatásaik miatt e célkitűzések jobban megvalósíthatók, az Unió intézkedéseket hozhat az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikkében említett szubszidiaritás elvének megfelelően. Az említett cikkben foglalt arányosság elvének megfelelően ez az irányelv nem lépi túl az e célkitűzések eléréséhez szükséges mértéket.

(74)

Az 1999/5/EK irányelvet hatályon kívül kell helyezni.

(75)

A tagállamoknak és a Bizottságnak a magyarázó dokumentumokról szóló, 2011. szeptember 28-i együttes politikai nyilatkozatával (14) összhangban a tagállamok vállalták, hogy az átültető intézkedéseikről szóló értesítéshez indokolt esetben egy vagy több olyan dokumentumot mellékelnek, amely megmagyarázza az irányelv elemei és az azt átültető nemzeti jogi eszközök megfelelő részei közötti kapcsolatot. Ezen irányelv tekintetében a jogalkotó úgy ítéli meg, hogy ilyen dokumentumok megküldése indokolt,

ELFOGADTA EZT AZ IRÁNYELVET:

I. FEJEZET

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. cikk

Tárgy és hatály

(1)   Ez az irányelv szabályozási keretet teremt a rádióberendezések Unión belüli forgalmazása és üzembe helyezése számára.

(2)   Ezt az irányelvet az I. mellékletben felsorolt berendezésekre nem kell alkalmazni.

(3)   Ezt az irányelvet nem kell alkalmazni azokra a rádióberendezésekre sem, amelyeket kizárólag a közbiztonságot, a védelmet, az állam biztonságát – beleértve az állam gazdasági jólétét az állambiztonsággal kapcsolatos tevékenységek esetében – érintő tevékenységek során alkalmaznak, vagy amelyeket az állam a büntetőjoghoz kapcsolódó tevékenysége során használ.

(4)   Az ezen irányelv 3. cikke (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott kivételektől eltekintve az ezen irányelv hatálya alá tartozó rádióberendezések nem képezik a 2014/35/EU irányelv tárgyát.

2. cikk

Fogalommeghatározások

(1)   Ezen irányelv alkalmazásában:

1.

„rádióberendezés”: rádiótávközlés és/vagy rádiós helyzetmeghatározás céljából rendeltetésszerűen rádióhullámokat kibocsátó és/vagy vevő elektromos vagy elektronikus termék, illetve olyan elektromos vagy elektronikus termék, amelyet tartozékokkal, például antennával kell kiegészíteni ahhoz, hogy rádiótávközlés és/vagy rádiós helyzetmeghatározás céljából a rendeltetésszerű használat érdekében rádióhullámokat tudjon kibocsátani és/vagy venni;

2.

„rádiótávközlés”: rádióhullámokkal történő kommunikáció;

3.

„rádiós helymeghatározás”: valamely tárgy helyzetének, sebességének és/vagy más jellemzőinek meghatározása, illetve az e paraméterekre vonatkozó információ megszerzése felhasználva a rádióhullámok terjedésének tulajdonságait;

4.

„rádióhullámok”: a 3 000 GHz-nél alacsonyabb frekvenciájú elektromágneses hullámok, amelyek mesterséges irányítás nélkül terjednek a térben;

5.

„rádióinterfész”: a rádióspektrum szabályozott használatának meghatározása;

6.

„rádióberendezés-csoport”: az ezen irányelv értelmében hasonlónak tekintendő rádióberendezés-kategóriák és azon rádióinterfészek besorolására szolgáló csoport, amelyekhez a rádióberendezéseket tervezték;

7.

„káros zavarás”: a 2002/21/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (15) 2. cikkének r) pontjában meghatározott káros zavarás;

8.

„elektromágneses zavar”: a 2014/30/EU irányelv 3. cikke (1) bekezdésének 5. pontjában meghatározott elektromágneses zavar;

9.

„forgalmazás”: rádióberendezések kereskedelmi tevékenység keretében történő rendelkezésre bocsátása forgalmazás, fogyasztás vagy felhasználás céljából az uniós piacon, akár ellenérték fejében, akár ingyenesen;

10.

„forgalomba hozatal”: a rádióberendezés első alkalommal történő forgalmazása az uniós piacon;

11.

„üzembe helyezés”: a rádióberendezés végfelhasználó általi első használata az Unióban;

12.

„gyártó”: bármely természetes vagy jogi személy, aki rádióberendezést gyárt, terveztet vagy gyárttat, és a terméket saját neve vagy védjegye alatt forgalmazza;

13.

„meghatalmazott képviselő”: az Unióban letelepedett természetes vagy jogi személy, aki vagy amely egy gyártótól írásbeli meghatalmazást kapott, hogy meghatározott feladatok céljából a gyártó nevében eljárjon;

14.

„importőr”: az Unióban letelepedett, bármely természetes vagy jogi személy, aki vagy amely harmadik országból származó rádióberendezést hoz forgalomba az uniós piacon;

15.

„forgalmazó”: bármely, a gyártótól vagy importőrtől különböző természetes vagy jogi személy az ellátási láncban, aki vagy amely rádióberendezést forgalmaz;

16.

„gazdasági szereplő”: a gyártó, a meghatalmazott képviselő, az importőr és a forgalmazó;

17.

„műszaki leírás”: a rádióberendezés által teljesítendő műszaki követelményeket ismertető dokumentum;

18.

„harmonizált szabvány”: az 1025/2012/EU rendelet 2. cikke 1. c) pontjában meghatározott harmonizált szabvány;

19.

„akkreditálás”: a 765/2008/EK rendelet 2. cikkének 10. pontjában meghatározott akkreditálás;

20.

„nemzeti akkreditáló testület”: a 765/2008/EK rendelet 2. cikkének 11. pontjában meghatározott nemzeti akkreditáló testület;

21.

„megfelelőségértékelés”: eljárás, amely bizonyítja a rádióberendezéssel kapcsolatos, az ezen irányelvben foglalt alapvető biztonsági követelmények teljesülését;

22.

„megfelelőségértékelő szervezet”: megfelelőségértékelési tevékenységeket folytató szervezet;

23.

„visszahívás”: minden olyan intézkedés, amelynek célja a végfelhasználók számára hozzáférhető rádióberendezés visszavétele;

24.

„forgalomból történő kivonás”: minden olyan intézkedés, amelynek célja, hogy megelőzze az elektromos berendezés forgalmazását az ellátási láncban;

25.

„uniós harmonizációs jogszabály”: minden, a termékek forgalomba hozatalának feltételeit harmonizáló uniós jogszabály;

26.

„CE-jelölés”: olyan jelölés, amely által a gyártó jelzi, hogy a rádióberendezés megfelel a jelölés elhelyezéséről rendelkező uniós harmonizációs jogszabályokban rögzített alkalmazandó követelményeknek.

(2)   A Bizottság végrehajtási jogi aktusokat fogadhat el, amelyek megállapítják, hogy az elektromos vagy elektronikus termékek egyes kategóriái megfelelnek-e az e cikk (1) bekezdésének 1. pontjában foglalt meghatározásnak. E végrehajtási jogi aktusokat a 45. cikk (3) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárás keretében kell elfogadni.

3. cikk

Alapvető követelmények

(1)   A rádióberendezést úgy kell kialakítani, hogy biztosítsa:

a)

a személyek és háziállatok egészségének és biztonságának védelmét, valamint a tulajdon védelmét, beleértve a 2014/35/EU irányelvben szereplő biztonsági követelmények tekintetében megállapított célkitűzéseket is, de feszültségkorlátozás nélkül;

b)

az elektromágneses összeférhetőség megfelelő szintjét a 2004/30/EU irányelv szerint.

(2)   A rádióberendezéseket úgy kell kialakítani, hogy a rádióspektrumot eredményesen használják, és egyúttal támogassák a rádióspektrum hatékony használatát.

(3)   A bizonyos kategóriákba vagy csoportokba tartozó rádióberendezéseket úgy kell kialakítani, hogy megfeleljenek a következő alapvető követelményeknek:

a)

együttműködnek a tartozékokkal, különösen az egységes töltővel;

b)

a hálózatokon keresztül együttműködnek más rádióberendezésekkel;

c)

az Unió egészében összekapcsolhatók a megfelelő típusú interfészekkel;

d)

nem okoznak kárt a hálózatban vagy annak működésében, és nem élnek vissza a hálózati forrásokkal, amivel a szolgáltatás minőségének elfogadhatatlan romlását okoznák;

e)

biztonsági berendezéseket tartalmaznak a felhasználó és az előfizető személyes adatainak és magánéletének védelmére;

f)

támogatják a csalás elleni védelmet biztosító egyes funkciókat;

g)

támogatják a segélyhívó szolgálatokhoz való hozzáférést biztosító funkciókat;

h)

támogatják azokat a funkciókat, amelyek megkönnyítik a fogyatékos személyek általi használatukat;

i)

támogatnak bizonyos funkciókat annak érdekében, hogy abban az esetben lehet szoftvert a rádióberendezésbe betölteni, ha a rádióberendezés és a szoftver kombinációja bizonyítottan megfelel az előírásoknak.

A Bizottság felhatalmazást kap arra, hogy a 44. cikknek megfelelően felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogadjon el, amelyekben megállapítja, hogy az e bekezdés első albekezdése a)–i) pontjában meghatározott követelmények közül melyek vonatkoznak a rádióberendezések egyes kategóriáira vagy csoportjaira.

4. cikk

Tájékoztatás a rádióberendezés és szoftver kombinációk megfelelőségéről

(1)   A rádióberendezések, valamint azok rendeltetésszerű használatát lehetővé tevő szoftverek gyártói tájékoztatják a tagállamokat és a Bizottságot arról, hogy a tervezett rádióberendezés-szoftver kombinációk megfelelnek-e a 3. cikkben meghatározott alapvető követelményeknek. E tájékoztatás a 17. cikkben foglaltakkal összhangban végzett megfelelőségértékelésen alapul, és a VI. mellékletben említett elemeket magában foglaló megfelelési tanúsítvány formájában kell megadni. Az adott rádióberendezés és szoftver kombinációja függvényében a tájékoztatás pontosan meghatározza az értékelt rádióberendezést és szoftvert, és azt folyamatosan naprakészen kell tartani.

(2)   A Bizottság felhatalmazást kap arra, hogy a 44. cikknek megfelelően felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogadjon el, amelyekben megállapítja, hogy az e cikk (1) bekezdésében meghatározott követelmény a rádióberendezések mely kategóriáira vagy csoportjaira vonatkozik.

(3)   A Bizottság végrehajtási jogi aktusokat fogad el, amelyek az e cikk (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően elfogadott felhatalmazáson alapuló jogi aktusokban meghatározott kategóriák és csoportok tekintetében meghatározzák a megfelelőségre vonatkozó tájékoztatás megadásának gyakorlati szabályait. E végrehajtási jogi aktusokat a 45. cikk (3) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárás keretében kell elfogadni.

5. cikk

A rádióberendezések típusainak nyilvántartásba vétele bizonyos kategóriákon belül

(1)   A gyártók 2018. június 12-től az e cikk (4) bekezdésében említett központi rendszerben még forgalomba hozataluk előtt nyilvántartásba veszik azokat a rádióberendezés-típusokat, amelyek a 3. cikkben meghatározott alapvető követelményekkel csak alacsony szintű megfelelőséget mutató kategóriákba tartoznak. Az ilyen rádióberendezés-típusok nyilvántartásba vételekor a gyártók rendelkezésre bocsátják a műszaki dokumentációnak az V. melléklet a), d), e), f), g), h) és i) pontjában felsorolt egyes, vagy indokolt esetben az összes elemét. A Bizottság minden nyilvántartásba vett rádióberendezés-típushoz azonosító számot rendel, amelyet a gyártók elhelyeznek a forgalomba hozott rádióberendezésen.

(2)   A Bizottság felhatalmazást kap arra, hogy a 44. cikknek megfelelően felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogadjon el, amelyekben – a tagállamok által a 47. cikk (1) bekezdése szerint a rádióberendezés megfelelőségével kapcsolatban benyújtott információk figyelembevételével és az alapvető követelmények végrehajtásának elmulasztása kockázatának értékelését követően – megállapítja, hogy az e cikk (1) bekezdésében meghatározott követelmény a rádióberendezések mely kategóriáira vonatkozik, és hogy a műszaki dokumentáció mely elemeit kell benyújtani.

(3)   A Bizottság végrehajtási jogi aktusokat fogad el, amelyek az e cikk (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően elfogadott felhatalmazáson alapuló jogi aktusokban meghatározott kategóriák tekintetében meghatározzák a nyilvántartásba vételre és az azonosító szám rádióberendezésen való elhelyezésére vonatkozó gyakorlati szabályokat. E végrehajtási jogi aktusokat a 45. cikk (3) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárás keretében kell elfogadni.

(4)   A Bizottság központi rendszert bocsát rendelkezésre, amelyben a gyártók rögzíteni tudják az előírt információkat. Az említett rendszer biztosítja a bizalmas jellegű információkhoz való hozzáférés megfelelő ellenőrzését.

(5)   Az e cikk (2) bekezdése alapján elfogadott felhatalmazáson alapuló jogi aktusok alkalmazási idejét követően a 47. cikk (1) és (2) bekezdésével összhangban készített jelentések értékelik e jogi aktusok hatását.

6. cikk

Forgalmazás

A tagállamok meghozzák a megfelelő intézkedéseket annak biztosítása érdekében, hogy csak olyan rádióberendezéseket forgalmazzanak, amelyek megfelelnek ennek az irányelvnek.

7. cikk

Üzembe helyezés és használat

Amennyiben egy rádióberendezés megfelel ennek az irányelvnek, emellett megfelelően telepítik, karbantartják, és rendeltetésszerűen használják, a tagállamok engedélyezik az üzembe helyezését és rendeltetésszerű használatát. A 676/2002/EK határozatból fakadó kötelezettségeik, valamint azon feltételek sérelme nélkül, amelyekhez a frekvenciahasználati engedélyeket az uniós jog, különösen a 2002/21/EK irányelv 9. cikkének (3) és (4) bekezdése alapján kötik, a tagállamok csak akkor vezethetnek be további követelményeket a rádióberendezések üzembe helyezésével és használatával kapcsolatban, ha azokra a rádióspektrum eredményes és hatékony használatával, a káros zavarás és az elektromágneses zavarok elkerülésével, az elektromágneses zavarok elkerülésével, illetve a közegészséggel kapcsolatos okokból van szükség.

8. cikk

A rádióinterfészekre vonatkozó előírások bejelentése és a rádióberendezések csoportjainak kijelölése

(1)   A tagállamok a 98/34/EK irányelvben meghatározott eljárással bejelentik azokat a rádióinterfészeket, amelyeket nemzeti szabályozás tárgyává kívánnak tenni, kivéve:

a)

azokat a rádióinterfészeket, amelyek teljes mértékben és eltérés nélkül megfelelnek a 676/2002/EK határozat értelmében a rádióspektrum harmonizált használatáról elfogadott bizottsági határozatoknak; valamint

b)

azokat a rádióinterfészeket, amelyek az e cikk (2) bekezdése értelmében elfogadott végrehajtási jogi aktusokkal összhangban az Unióban korlátozás nélkül üzembe helyezhető és használható rádióberendezésekhez tartoznak.

(2)   A Bizottság végrehajtási jogi aktusokat fogad el, amelyek révén meghatározza a bejelentett rádióinterfészek egyenértékűségét, és besorolja azokat a rádióberendezések valamely csoportjába, amelynek részleteit közzéteszik az Európai Unió Hivatalos Lapjában. Ezeket a végrehajtási jogi aktusokat a 45. cikk (3) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárás keretében kell elfogadni.

9. cikk

A rádióberendezések szabad mozgása

(1)   A tagállamok az ezen irányelv hatálya alá tartozó szempontokkal kapcsolatos okokból nem akadályozhatják az ezen irányelvnek megfelelő rádióberendezések területükön történő forgalmazását.

(2)   Szakmai vásárok, kiállítások és hasonló események alkalmával a tagállamok nem akadályozhatják meg, hogy olyan berendezések is kiállíthatók legyenek, amelyek nem felelnek meg ezen irányelvnek, feltéve, hogy egy jól látható felirat egyértelműen jelzi, hogy ezek a rádióberendezések nem forgalmazhatók vagy nem helyezhetők üzembe mindaddig, amíg nem felelnek meg ennek az irányelvnek. Rádióberendezés bemutatására csak abban az esetben kerülhet sor, ha megteszik a tagállamok által előírt megfelelő intézkedéseket a káros interferencia, az elektromágneses zavarok, illetve a személyek és háziállatok egészségének és biztonságának védelmével, valamint a tulajdon védelmével kapcsolatos kockázatok elkerülése érdekében.

II. FEJEZET

A GAZDASÁGI SZEREPLŐK KÖTELEZETTSÉGEI

10. cikk

A gyártók kötelezettségei

(1)   Rádióberendezéseik forgalomba hozatalakor a gyártók biztosítják, hogy azok tervezése és gyártása a 3. cikkben meghatározott alapvető követelményekkel összhangban történt.

(2)   A gyártók gondoskodnak arról, hogy a rádióberendezések úgy legyenek kialakítva, hogy legalább egy tagállamban működtetni lehessen őket a spektrumhasználatra vonatkozó előírások megsértése nélkül.

(3)   A gyártók elkészítik a 21. cikkben említett műszaki dokumentációt, és elvégzik vagy elvégeztetik a 17. cikkben említett megfelelő megfelelőségértékelési eljárást.

Amennyiben az említett megfelelőségértékelési eljárás során bizonyítást nyer, hogy a rádióberendezés megfelel az alkalmazandó követelményeknek, a gyártók elkészítik az EU-megfelelőségi nyilatkozatot, és elhelyezik a terméken a CE-jelölést.

(4)   A gyártók a műszaki dokumentációt és az EU-megfelelőségi nyilatkozatot a rádióerendezés forgalomba hozatalát követően tíz évig megőrzik.

(5)   A gyártó biztosítja a sorozatgyártás ezen irányelvnek való megfelelőségének fenntartását szolgáló eljárások működését. Megfelelően figyelembe kell venni a rádióberendezés tervezésének és jellemzőinek változásait, valamint azon harmonizált szabványok vagy más műszaki leírások változásait, amelyek alapján a rádióberendezés megfelelőségét megállapították.

Amennyiben a rádióberendezés jelentette kockázatokra tekintettel indokolt, a gyártók a végfelhasználók egészsége és biztonsága érdekében elvégzik a forgalmazott rádióberendezés mintavizsgálatát, kivizsgálják a panaszokat, amelyekről, valamint a nem megfelelő rádióberendezésekről és a nem megfelelő rádióberendezések visszahívásáról szükség esetén nyilvántartást vezetnek, és folyamatosan tájékoztatják a forgalmazókat minden ilyen felügyeleti intézkedésről.

(6)   A gyártók biztosítják, hogy az általuk forgalomba hozott rádióberendezésen fel legyen tüntetve a termék azonosítását lehetővé tevő típus-, tétel- vagy sorozatszám vagy egyéb ilyen elem, illetve ha a rádióberendezés mérete vagy jellege ezt nem teszi lehetővé, akkor a rádióberendezés csomagolása vagy a kísérő dokumentáció tartalmazza az előírt információkat.

(7)   A gyártók a rádióberendezésen, illetve ha a rádióberendezés mérete vagy jellege ezt nem teszi lehetővé, annak csomagolásán vagy a kísérő dokumentációban feltüntetik nevüket, bejegyzett márkanevüket vagy bejegyzett védjegyüket és postai kapcsolattartási címüket. Címként egy olyan pontot jelölnek meg, ahol a gyártóval kapcsolatba lehet lépni. Az elérhetőséget a végfelhasználók és a piacfelügyeleti hatóságok számára könnyen érthető nyelven tüntetik fel.

(8)   A gyártók gondoskodnak arról, hogy az érintett tagállam által meghatározott módon a rádióberendezéshez a fogyasztók és más végfelhasználók által könnyen érthető nyelven mellékeljék a használati utasítást és a biztonsági tájékoztatót. A használati utasítás magában kell, hogy foglalja azokat az információkat, amelyekre a rádióberendezés rendeltetésszerű használatához szükség van. Ide tartozik adott esetben a tartozékok és alkatrészek, többek között azon szoftverek leírása, amelyek a rádióberendezés rendeltetésszerű működését lehetővé teszik. Az ilyen használati utasításnak és biztonsági tájékoztatónak, illetve a jelölésnek egyértelműnek, érthetőnek és könnyen értelmezhetőnek kell lennie.

A rendeltetésszerű használat érdekében rádióhullámokat kibocsátó rádióberendezések esetében a következő információkat is fel kell tüntetni:

a)

az(ok) a frekvenciasáv(ok), amely(ek)en a rádióberendezés működik;

b)

az abban a frekvenciasávban vagy azokban a frekvenciasávokban továbbított maximális jelerősség, amely(ek)ben a rádióberendezés üzemel.

(9)   A gyártók gondoskodnak arról, hogy minden egyes rádióberendezéshez mellékelve legyen az EU-megfelelőségi nyilatkozat egy példánya vagy az egyszerűsített EU-megfelelőségi nyilatkozat. Amennyiben a terméket egyszerűsített EU-megfelelőségi nyilatkozat kíséri, annak tartalmaznia kell azon internetes címet, ahol az EU-megfelelőségi nyilatkozat teljes szövege elérhető.

(10)   Az üzembe helyezésre vonatkozó korlátozások vagy a használat engedélyezésére vonatkozó követelmények esetén a csomagoláson feltüntetett információ elegendő kell, hogy legyen azon tagállam vagy valamely tagállam azon földrajzi területének azonosítására, ahol az üzembe helyezésre vonatkozó korlátozások vagy a használat engedélyezésére vonatkozó hatályos követelmények vannak érvényben. Ezeket az információkat a rádióberendezés használati utasításában ki kell egészíteni. A Bizottság végrehajtási jogi aktusokat fogadhat el, amelyekben meghatározza ezen információk megadásának módját. A szóban forgó végrehajtási jogi aktusokat a 45. cikk (2) bekezdésében említett tanácsadó bizottsági eljárás keretében kell elfogadni.

(11)   Azok a gyártók, amelyek úgy ítélik meg, illetve okuk van feltételezni, hogy az általuk forgalomba hozott rádióberendezés nem felel meg ezen irányelv követelményeinek, azonnal meghozzák a szükséges kiigazító intézkedéseket a rádióberendezés megfelelőségének biztosítására, és a rádióberendezést adott esetben kivonják a forgalomból vagy visszahívják. Továbbá amennyiben a rádióberendezés kockázatot jelent, a gyártók erről azonnal tájékoztatják azon tagállamok illetékes nemzeti hatóságait, amelyekben a rádióberendezést forgalmazzák, részletes tájékoztatást adva elsősorban a megfelelés hiányáról és valamennyi elfogadott kiigazító intézkedésről és ezek eredményeiről.

(12)   A gyártók valamely illetékes nemzeti hatóság indokolt kérésére az adott hatóság számára könnyen érthető nyelven átadják a rádióberendezés ezen irányelvnek való megfelelőségének igazolásához szükséges összes papíralapú vagy elektronikus formátumú információt és dokumentációt. Amennyiben az említett hatóság kéri, a gyártók együttműködnek vele minden olyan intézkedés terén, amelyeket az általuk forgalomba hozott rádióberendezés jelentette kockázatok kiküszöbölése érdekében hoznak.

11. cikk

Meghatalmazott képviselők

(1)   A gyártók írásbeli megbízással meghatalmazott képviselőt nevezhetnek ki.

A 10. cikk (1) bekezdésében meghatározott kötelezettségek és a 10. cikk (3) bekezdésében meghatározott műszaki dokumentáció elkészítésére vonatkozó kötelezettség nem képezik a meghatalmazott képviselő megbízatásának részét.

(2)   A meghatalmazott képviselő a gyártótól kapott megbízásban meghatározott feladatokat látja el. A megbízásnak legalább az alábbiak elvégzését kell engedélyeznie a meghatalmazott képviselőnek:

a)

a rádióberendezés forgalomba hozatalát követően tíz évig megőrzi és a nemzeti piacfelügyeleti hatóságok rendelkezésére bocsátja az EU-megfelelőségi nyilatkozatot és a műszaki dokumentációt;

b)

átadja az illetékes nemzeti hatóságnak – annak indokolt kérésére – a rádióberendezés megfelelősége igazolásához szükséges összes információt és dokumentációt;

c)

az illetékes nemzeti hatóságok kérésére együttműködik velük a megbízatása körébe tartozó rádióberendezés jelentette kockázatok kiküszöbölése érdekében tett intézkedések terén.

12. cikk

Az importőrök kötelezettségei

(1)   Az importőrök kizárólag az előírásoknak megfelelő rádióberendezést hozhatnak forgalomba.

(2)   A rádióberendezés forgalomba hozatalát megelőzően az importőrök meggyőződnek arról, hogy a gyártó elvégezte a 17. cikkben említett megfelelőségértékelési eljárást, továbbá hogy a rádióberendezést úgy alakították ki, hogy legalább egy tagállamban működtetni lehet a spektrumhasználatra vonatkozó előírások megsértése nélkül. Gondoskodnak továbbá arról, hogy a gyártó elkészítette a műszaki dokumentációt, a rádióberendezésen fel van tüntetve a CE-jelölés, és mellékelték hozzá a 10. cikk (8), (9) és (10) bekezdésében említett információkat és dokumentumokat, valamint arról, hogy a gyártó teljesítette a 10. cikk (6) és (7) cikkében meghatározott követelményeket.

Amennyiben az importőr úgy ítéli meg, vagy okkal feltételezi, hogy a rádióberendezés nem felel meg a 3. cikkben előírt alapvető követelményeknek, a rádióberendezést nem hozhatja mindaddig forgalomba, amíg el nem végzik rajtuk a megfeleléshez szükséges változtatásokat. Továbbá amennyiben a rádióberendezés kockázatot jelent, az importőr tájékoztatja erről a gyártót, valamint a piacfelügyeleti hatóságokat.

(3)   Az importőrök feltüntetik nevüket, bejegyzett márkanevüket vagy bejegyzett védjegyüket és postai kapcsolattartási címüket a rádióberendezésen, vagy ha ez nem lehetséges, annak csomagolásán vagy a kísérő dokumentáción. Ide tartozik az az eset, ha a rádióberendezés mérete nem teszi lehetővé a megfelelő információk elhelyezését, vagy ha az importőröknek fel kell nyitniuk a berendezés csomagolását ahhoz, hogy feltüntessék a nevüket és a címüket a rádióberendezésen. Az elérhetőséget a végfelhasználók és a piacfelügyeleti hatóságok számára könnyen érthető nyelven tüntetik fel.

(4)   Az importőrök gondoskodnak arról, hogy a rádióberendezésekhez használati utasítást és biztonsági tájékoztatót mellékeljenek, az érintett tagállam által meghatározott, a fogyasztók és más végfelhasználók által könnyen érthető nyelven.

(5)   Az importőrök gondoskodnak arról, hogy mindaddig, amíg egy rádióberendezésért ők felelnek, a rádióberendezés tárolási vagy szállítási feltételei ne veszélyeztessék a 3. cikkben meghatározott alapvető követelményeknek való megfelelést.

(6)   Amennyiben a rádióberendezés jelentette kockázatokra tekintettel indokolt, az importőrök a végfelhasználók egészsége és biztonsága érdekében elvégzik a forgalmazott rádióberendezés mintavizsgálatát, kivizsgálják a panaszokat, amelyekről, valamint a nem megfelelő rádióberendezésekről és a nem megfelelő rádióberendezések visszahívásáról szükség esetén nyilvántartást vezetnek, és folyamatosan tájékoztatják a forgalmazókat minden ilyen felügyeleti intézkedésről.

(7)   Azok az importőrök, amelyek úgy ítélik meg, illetve okuk van feltételezni, hogy az általuk forgalomba hozott rádióberendezés nem felel meg ezen irányelvnek, azonnal meghozzák a szükséges kiigazító intézkedéseket a rádióberendezés megfelelőségének biztosítására, és adott esetben a rádióberendezést kivonják a forgalomból vagy visszahívják. Továbbá amennyiben a rádióberendezés kockázatot jelent, az importőrök erről azonnal tájékoztatják azon tagállamok illetékes nemzeti hatóságait, amelyekben a rádióberendezést forgalmazzák, részletes tájékoztatást adva elsősorban a megfelelés hiányáról és valamennyi elfogadott kiigazító intézkedésről.

(8)   Az importőrök a rádióberendezés forgalomba hozatalát követően a nemzeti piacfelügyeleti hatóságok számára tíz évig elérhetővé teszik az EU-megfelelőségi nyilatkozat egy példányát, és biztosítják, hogy a műszaki dokumentáció kérésre e hatóságok rendelkezésére bocsátható legyen.

(9)   Az importőrök valamely illetékes nemzeti hatóság indokolt kérésére az adott hatóság számára könnyen érthető nyelven átadják a rádióberendezés megfelelőségének igazolásához szükséges összes papíralapú vagy elektronikus formátumú információt és dokumentációt. Amennyiben az említett hatóság kéri, az importőrök együttműködnek vele az általuk forgalomba hozott rádióberendezés jelentette kockázatok kiküszöbölése érdekében tett intézkedések terén.

13. cikk

A forgalmazók kötelezettségei

(1)   A rádióberendezések forgalmazásakor a forgalmazók az ebben az irányelvben előírt követelményekkel kapcsolatban kellő gondossággal járnak el.

(2)   A rádióberendezések forgalmazását megelőzően a forgalmazók ellenőrzik, hogy a rádióberendezésen fel van-e tüntetve a CE-jelölés, mellékelték-e hozzá az ezen irányelvben előírt dokumentációt, valamint a használati utasítást és a biztonsági tájékoztatót a rádióberendezést forgalmazni szándékozó tagállam fogyasztói és egyéb végfelhasználói által könnyen érthető nyelven, továbbá arról is, hogy a gyártó és az importőr megfelelt-e a 10. cikk (2) és (6)–(10) bekezdésében, valamint a 12. cikk (3) bekezdésében meghatározott követelményeknek.

Amennyiben a forgalmazó úgy ítéli meg, vagy okkal feltételezi, hogy a rádióberendezés nem felel meg a 3. cikkben előírt alapvető követelményeknek, a rádióberendezést nem forgalmazhatja mindaddig, amíg el nem végzik rajtuk a megfeleléshez szükséges változtatásokat. Továbbá amennyiben a rádióberendezés kockázatot jelent, a forgalmazó tájékoztatja erről a gyártót vagy az importőrt, valamint a piacfelügyeleti hatóságokat.

(3)   A forgalmazók gondoskodnak arról, hogy mindaddig, amíg egy rádióberendezésért ők felelnek, a rádióberendezés tárolási vagy szállítási feltételei ne veszélyeztessék a 3. cikkben meghatározott alapvető követelményeknek való megfelelést.

(4)   Azok a forgalmazók, amelyek úgy ítélik meg, illetve okuk van feltételezni, hogy az általuk forgalmazott rádióberendezés nem felel meg ezen irányelvnek, gondoskodnak arról, hogy meghozzák a szükséges kiigazító intézkedéseket a rádióberendezés megfelelőségének biztosítására, és adott esetben a rádióberendezést kivonják a forgalomból vagy visszahívják. Továbbá amennyiben a rádióberendezés kockázatot jelent, a gyártók erről azonnal tájékoztatják azon tagállamok illetékes nemzeti hatóságait, amelyekben a rádióberendezést forgalmazzák, részletes tájékoztatást adva elsősorban a megfelelés hiányáról és valamennyi elfogadott kiigazító intézkedésről.

(5)   A forgalmazók valamely illetékes nemzeti hatóság indokolt kérésére az említett illetékes hatóság rendelkezésére bocsátják a rádióberendezés megfelelőségének igazolásához szükséges összes papíralapú vagy elektronikus formátumú információt és dokumentációt. Amennyiben az említett hatóság kéri, a forgalmazók együttműködnek vele az általuk forgalmazott rádióberendezés jelentette kockázatok kiküszöbölése érdekében tett intézkedések terén.

14. cikk

Azon esetek, amikor gyártói kötelezettségek vonatkoznak az importőrökre és a forgalmazókra

Amennyiben egy importőr vagy forgalmazó a saját neve vagy védjegye alatt hoz forgalomba rádióberendezést, illetve olyan módon módosít egy már forgalomba hozott rádióberendezést, ami befolyásolja a rádióberendezés ezen irányelvnek való megfelelését, akkor őt ezen irányelv alkalmazásában gyártónak kell tekinteni, és a 10. cikkben a gyártókra előírt kötelezettségek vonatkoznak rájuk.

15. cikk

A gazdasági szereplők azonosítása

A gazdasági szereplőknek kérésre azonosítaniuk kell a piacfelügyeleti hatóságok felé a következőket:

a)

minden olyan gazdasági szereplőt, amely rádióberendezést szállított nekik;

b)

minden olyan gazdasági szereplőt, amelynek ők szállítottak rádióberendezést.

A gazdasági szereplőknek az első bekezdésben előírt információkat a rádióberendezés hozzájuk történő szállítását, illetve az általuk történő szállítását követően tíz évig be kell tudniuk mutatni.

III. FEJEZET

A RÁDIÓBERENDEZÉSEK MEGFELELŐSÉGE

16. cikk

A rádióberendezések megfelelőségének vélelmezése

Amennyiben a rádióberendezések megfelelnek az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett hivatkozásokkal rendelkező harmonizált szabványoknak, illetve azok egy részének, úgy vélelmezni kell, hogy megfelelnek a 3. cikkben meghatározott azon alapvető követelményeknek is, amelyekre e szabványok vagy részeik vonatkoznak.

17. cikk

Megfelelőségértékelési eljárások

(1)   A gyártó a 3. cikkben meghatározott alapvető követelményeknek való megfelelés céljából elvégzi a rádióberendezés megfelelőségértékelését. A megfelelőségértékelésnél figyelembe kell venni valamennyi rendeltetésszerű üzemeltetési körülményt, továbbá a 3. cikk (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott alapvető követelmény tekintetében figyelembe kell venni az ésszerűen előrelátható feltételeket is. Amennyiben a rádióberendezés különféle konfigurációkban is üzemelhet, a megfelelőségértékelésnek meg kell erősítenie azt, hogy a rádióberendezés valamennyi konfiguráció esetében megfelel a 3. cikkben meghatározott alapvető követelményeknek.

(2)   A gyártók a következő megfelelőségértékelési eljárások valamelyikével bizonyítják, hogy a rádióberendezések megfelelnek a 3. cikk (1) bekezdésében meghatározott alapvető követelményeknek:

a)

a II. mellékletben meghatározott belső gyártásellenőrzés;

b)

EU-típusvizsgálat, amelyet a III. mellékletben meghatározott, belső gyártásellenőrzésen alapuló típusmegfelelés követ;

c)

a IV. melléklet szerinti teljes körű minőségbiztosításon alapuló megfelelőség.

(3)   Amennyiben a gyártó az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett hivatkozásokkal rendelkező harmonizált szabványok segítségével vizsgálta, hogy a rádióberendezés megfelel-e a 3. cikk (2) és (3) bekezdésében meghatározott alapvető követelményeknek, az alábbi eljárások valamelyikét választja:

a)

a II. mellékletben meghatározott belső gyártásellenőrzés;

b)

EU-típusvizsgálat, amelyet a III. mellékletben meghatározott, belső gyártásellenőrzésen alapuló típusmegfelelés követ;

c)

a IV. melléklet szerinti teljes körű minőségbiztosításon alapuló megfelelőség.

(4)   Amennyiben a gyártó nem vagy csak részben az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett hivatkozásokkal rendelkező harmonizált szabványok segítségével vizsgálta, hogy a rádióberendezés megfelel-e a 3. cikk (2) és (3) bekezdésében meghatározott alapvető követelményeknek, illetve amennyiben ilyen harmonizált szabványok nem léteznek, a rádióberendezést az alapvető követelmények tekintetében az alábbi eljárások valamelyikének kell alávetni:

a)

EU-típusvizsgálat, amelyet a III. mellékletben meghatározott, belső gyártásellenőrzésen alapuló típusmegfelelés követ;

b)

a IV. melléklet szerinti teljes körű minőségbiztosításon alapuló megfelelőség.

18. cikk

EU-megfelelőségi nyilatkozat

(1)   Az EU-megfelelőségi nyilatkozat igazolja, hogy a 3. cikkben meghatározott alapvető követelmények bizonyítottan teljesültek.

(2)   Az EU-megfelelőségi nyilatkozat szerkezete megfelel a VI. mellékletben meghatározott mintának, tartalmazza az abban a mellékletben meghatározott elemeket, és azt folyamatosan aktualizálják. Az egyszerűsített nyilatkozatot le kell fordítani az azon tagállam által kívánt nyelvre vagy nyelvekre, amelynek területén a rádióberendezést forgalomba hozták vagy forgalmazzák.

A 10. cikk (9) bekezdésében említett, egyszerűsített EU-megfelelőségi nyilatkozat a VII. mellékletben meghatározott elemekből áll, és azt folyamatosan naprakészen kell tartani. Az egyszerűsített nyilatkozatot le kell fordítani az azon tagállam által kívánt nyelvre vagy nyelvekre, amelynek piacán a rádióberendezést forgalomba hozták vagy forgalmazzák. Az EU-megfelelőségi nyilatkozat teljes szövegét elérhetővé kell tenni az egyszerűsített EU-megfelelőségi nyilatkozatban említett internetes címen keresztül az azon tagállam által kívánt nyelven vagy nyelveken, amelynek piacán a rádióberendezést forgalomba hozták vagy forgalmazzák.

(3)   Amennyiben a rádióberendezésre több olyan uniós jogi aktus alkalmazandó, amely EU-megfelelőségi nyilatkozatot ír elő, elég egyetlen EU-megfelelőségi nyilatkozatot kiállítani valamennyi ilyen uniós jogi aktus vonatkozásában. Ez a nyilatkozat tartalmazza az érintett uniós jogi aktusok azonosítását, ideértve közzétételük hivatkozásait is.

(4)   Az EU-megfelelőségi nyilatkozat kiállításával a gyártó felelősséget vállal a rádióberendezés ezen irányelvben meghatározott követelményeknek való megfeleléséért.

19. cikk

A CE-jelölésre vonatkozó általános elvek

(1)   A CE-jelölésre a 765/2008/EK rendelet 30. cikkében meghatározott általános elvek vonatkoznak.

(2)   Ha a rádióberendezés jellege ezt kívánja, 5 mm-nél kisebb CE-jelölést is el lehet helyezni rajta, feltéve, hogy a jelölés látható és olvasható marad.

20. cikk

A CE-jelölésnek és a bejelentett szervezet azonosító számának elhelyezésére vonatkozó szabályok és feltételek

(1)   A CE-jelölést jól láthatóan, olvashatóan és letörölhetetlenül kell elhelyezni a rádióberendezésen vagy annak adattábláján, kivéve, ha erre a rádióberendezés jellege miatt nincs mód, vagy ez nem indokolt. A CE-jelölést a csomagoláson is el kell helyezni láthatóan és olvashatóan.

(2)   A CE-jelölést a rádióberendezés forgalomba hozatala előtt kell elhelyezni a rádióberendezésen.

(3)   A CE-jelölést a bejelentett szervezet azonosító száma követi, amennyiben a IV. mellékletben meghatározott megfelelőségértékelési eljárást alkalmazzák.

A bejelentett szervezet azonosító száma ugyanolyan méretű kell, hogy legyen, mint a CE-jelölés.

A bejelentett szervezet azonosító számát vagy maga a bejelentett szervezet, vagy annak utasításai alapján a gyártó, illetve annak meghatalmazott képviselője helyezi el.

(4)   A tagállamok a meglévő mechanizmusokra támaszkodnak a CE-jelölést szabályozó rendszer megfelelő alkalmazása céljából, és a jelölések nem megfelelő használata esetén meghozzák a szükséges intézkedéseket.

21. cikk

Műszaki dokumentáció

(1)   A műszaki dokumentáció az összes olyan módszer releváns adatait és részleteit tartalmazza, amelyet a gyártó a rádióberendezés 3. cikkben meghatározott alapvető követelményeknek való megfelelése érdekében alkalmazott. A dokumentációnak legalább az V. mellékletben meghatározott elemeket tartalmaznia kell.

(2)   A műszaki dokumentációt a rádióberendezés forgalomba hozatala előtt kell összeállítani, és azt folyamatosan naprakészen kell tartani.

(3)   A EU-típusvizsgálati eljárásokkal kapcsolatos műszaki dokumentáció és levélváltás nyelve vagy a bejelentett szervezet székhelye szerinti tagállam valamely hivatalos nyelve, vagy bármely, e szervezet számára elfogadható más nyelv.

(4)   Amennyiben a műszaki dokumentáció nem felel meg e cikk (1), (2) és (3) bekezdésének, azaz nem tartalmaz kellőképpen releváns adatokat a rádióberendezés 3. cikkben meghatározott alapvető követelményeknek való megfelelésének érdekében alkalmazott módszerekről, a piacfelügyeleti hatóság felkérheti a gyártót vagy az importőrt, hogy meghatározott határidőn belül egy, a piacfelügyeleti hatóság számára megfelelő szervezettel saját költségére végeztessen vizsgálatot, amely során ellenőrzik, hogy a rádióberendezés megfelel-e a 3. cikkben meghatározott alapvető követelményeknek.

IV. FEJEZET

A MEGFELELŐSÉGÉRTÉKELŐ SZERVEZETEK BEJELENTÉSE

22. cikk

Bejelentés

A tagállamok bejelentik a Bizottságnak és a többi tagállamnak azokat a szervezeteket, amelyeket felhatalmaztak az ezen irányelv szerinti, harmadik fél által végzendő megfelelőségértékelési feladatok ellátására.

23. cikk

Bejelentő hatóságok

(1)   A tagállamok kijelölnek egy bejelentő hatóságot, amely felelősséget vállal a megfelelőségértékelő szervezetek értékeléséhez és bejelentéséhez szükséges eljárások kialakításáért és végrehajtásáért, valamint a bejelentett szervezetek felügyeletéért, ideértve a 28. cikk rendelkezéseinek való megfelelést is.

(2)   A tagállamok dönthetnek úgy, hogy az (1) bekezdésben említett értékelést és felügyeletet egy, a 765/2008/EK rendelet szerinti nemzeti akkreditáló testület végzi el az említett rendelet rendelkezéseivel összhangban.

(3)   Amennyiben a bejelentő hatóság az (1) bekezdés szerinti értékelést, bejelentést vagy felügyeletet átruházza vagy más módon egy olyan szervezetre bízza, amely nem kormányzati szervezet, akkor e szervezetnek jogi személynek kell lennie, és értelemszerűen meg kell felelnie a 24. cikkben foglalt követelményeknek. Emellett a szervezetnek gondoskodnia kell a tevékenységeivel összefüggő felelősség kérdésének teljes körű rendezéséről.

(4)   A bejelentő hatóság teljes felelősséget vállal a (3) bekezdésben említett szervezet által elvégzett feladatokért.

24. cikk

A bejelentő hatóságokra vonatkozó követelmények

(1)   A bejelentő hatóságot úgy kell létrehozni, hogy ne alakuljon ki összeférhetetlenség a megfelelőségértékelő szervezetekkel.

(2)   A bejelentő hatóság szervezetét és működési rendjét úgy kell kialakítani, hogy biztosítva legyen tevékenységeinek objektivitása és pártatlansága.

(3)   A bejelentő hatóság szervezetét úgy kell kialakítani, hogy a bejelentett szervezetek bejelentésével összefüggésben minden döntést olyan, kellően felkészült személy hozzon meg, aki az értékelés elvégzésében nem vett részt.

(4)   A bejelentő hatóság kereskedelmi vagy piaci alapon nem kínálhat vagy végezhet olyan tevékenységet, amelyet a megfelelőségértékelő szervezetek végeznek, illetve nem nyújthat szaktanácsadási szolgáltatást.

(5)   A bejelentő hatóság bizalmasan kezeli a hozzá beérkező információkat.

(6)   A bejelentő hatóság elegendő számú felkészült személyzettel rendelkezik feladatai megfelelő ellátására.

25. cikk

A bejelentő hatóságok tájékoztatási kötelezettségei

A tagállamok tájékoztatják a Bizottságot a megfelelőségértékelő szervezetek értékelésére és bejelentésére, valamint a bejelentett szervezetek felügyeletére irányuló eljárásaikról, továbbá ezek bármilyen változásáról.

A Bizottság nyilvánosan hozzáférhetővé teszi ezeket az információkat.

26. cikk

A bejelentett szervezetekre vonatkozó követelmények

(1)   A bejelentés érdekében a megfelelőségértékelő szervezet teljesíti a (2)–(11) bekezdésben meghatározott követelményeket.

(2)   A megfelelőségértékelő szervezet egy tagállam nemzeti jogszabályai szerint jön létre, és jogi személyiséggel rendelkezik.

(3)   A megfelelőségértékelő szervezet olyan harmadik fél, amely független az általa értékelt szervezettől vagy rádióberendezéstől.

Ilyen szervezetnek tekinthető az a szervezet is, amely az általa értékelt rádióberendezés tervezésében, gyártásában, szállításában, összeszerelésében, használatában vagy karbantartásában részt vevő vállalkozásokat képviselő üzleti szerveződésekhez vagy szakmai szövetségekhez tartozik, feltéve, hogy függetlenségét és az összeférhetetlenség hiányát igazolni tudja.

(4)   A megfelelőségértékelő szervezet, valamint annak felső szintű vezetése és a megfelelőségértékelést végző személyzete nem lehet annak a rádióberendezésnek a tervezője, gyártója, szállítója, üzembe helyezője, vásárlója, tulajdonosa, felhasználója vagy karbantartója, amelyet értékel, valamint nem lehet e felek képviselője sem. Ez nem zárja ki az értékelt rádióberendezések felhasználását a megfelelőségértékelő szervezet működésének biztosítására, illetve az ilyen rádióberendezések személyes célra történő használatát sem.

A megfelelőségértékelő szervezet, valamint annak felső szintű vezetése és megfelelőségértékelést végző személyzete nem vehet részt közvetlenül e rádióberendezések tervezésében, gyártásában vagy kialakításában, forgalomba hozatalában, üzembe helyezésében, használatában vagy karbantartásában, és nem képviselhet ilyen tevékenységben részt vevő feleket sem. Nem vehet részt továbbá olyan tevékenységben, amely veszélyeztetné a bejelentett megfelelőségértékelési tevékenységeikkel kapcsolatos döntéshozói függetlenségét vagy feddhetetlenségét. Ez különösen érvényes a szaktanácsadási szolgáltatásokra.

A megfelelőségértékelő szervezetek biztosítják, hogy leányvállalataik és alvállalkozóik tevékenysége ne befolyásolja megfelelőségértékelési tevékenységeik bizalmas jellegét, objektivitását és pártatlanságát.

(5)   A megfelelőségértékelő szervezetek és személyzetük a megfelelőségértékelési tevékenységeket az adott területtel kapcsolatos legmagasabb szintű szakmai feddhetetlenséggel és a szükséges műszaki szaktudással végzik el, és függetlenek minden olyan, különösen az ilyen tevékenységek eredményeiben érdekelt személyektől vagy személyek csoportjaitól eredő – főként pénzügyi – nyomásgyakorlástól és ösztönzéstől, amely befolyásolhatná döntésüket vagy megfelelőségértékelési tevékenységeik eredményeit.

(6)   A megfelelőségértékelő szervezet alkalmas a számára a III. és a IV. melléklet által elrendelt valamennyi olyan megfelelőségértékelési feladat elvégzésére, amelyek elvégzésére bejelentették, függetlenül attól, hogy ezeket a feladatokat a megfelelőségértékelő szervezet maga végzi el, vagy a nevében és felelősségi körében végzik el.

A megfelelőségértékelő szervezet – mindig és minden egyes megfelelőségértékelési eljárás, valamint a rádióberendezések minden olyan fajtája vagy kategóriája tekintetében, amelyre bejelentették – rendelkezik a következőkkel:

a)

olyan személyzet, amely műszaki ismeretekkel, valamint elegendő és megfelelő tapasztalattal rendelkezik a megfelelőségértékelési feladatok elvégzéséhez;

b)

azon eljárások leírása, amelyek szerint a megfelelőségértékelést végzik, biztosítva ezen eljárások átláthatóságát és megismételhetőségét. Rendelkezik megfelelő stratégiákkal és eljárásokkal a bejelentett szervezetként végzett feladatainak és egyéb tevékenységeinek elkülönítésére;

c)

olyan eljárások, amelyek segítségével tevékenysége végzése során megfelelően figyelembe tudja venni egy vállalkozás méretét, azon ágazatot, amelyben az tevékenykedik, a vállalkozás szerkezetét, az adott gyártástechnológia összetettségének fokát és a gyártási folyamat tömegtermelési vagy sorozatjellegét.

A megfelelőségértékelő szervezet rendelkezik a megfelelőségértékelési tevékenységekkel kapcsolatos műszaki és adminisztratív feladatok megfelelő ellátásához szükséges eszközökkel.

(7)   A megfelelőségértékelési feladatok elvégzéséért felelős személyzet a következőkkel rendelkezik:

a)

alapos műszaki és szakképzettség, amely kiterjed az összes olyan megfelelőségértékelési tevékenységre, amelyekre a megfelelőségértékelő szervezetet bejelentették;

b)

megfelelő ismeretek az általuk végzett értékelések követelményeiről és megfelelő hatáskör az ilyen értékelések elvégzésére;

c)

A 3. cikkben meghatározott alapvető követelmények, az alkalmazandó harmonizált szabványok, valamint az uniós harmonizációs jogszabályok és a nemzeti jogszabályok alkalmazandó rendelkezéseinek megfelelő ismerete és megértése;

d)

az értékelés elvégzését bizonyító EU-típusvizsgálati tanúsítványok vagy minőségbiztosítási rendszerek jóváhagyásai, nyilvántartások és jelentések elkészítéséhez szükséges alkalmasság.

(8)   Biztosítani kell a megfelelőségértékelő szervezet, valamint annak felső szintű vezetése és a megfelelőségértékelést végző munkavállalója pártatlanságát.

A megfelelőségértékelő szervezet felső szintű vezetésének és a megfelelőségértékelést végző munkavállalójának javadalmazása nem függhet az elvégzett értékelések számától vagy azok eredményétől.

(9)   A megfelelőségértékelő szervezetek felelősségbiztosítást kötnek, kivéve, ha a felelősséget a nemzeti jog szerint az állam vállalja át, vagy ha a tagállam közvetlenül maga felel a megfelelőségértékelésért.

(10)   A megfelelőségértékelő szervezet személyzete betartja a szakmai titoktartás követelményeit minden olyan információ tekintetében, amely a III. és a IV. melléklet vagy az azt átültető nemzeti jogszabály rendelkezései alapján ellátott feladataik végrehajtása során jutott birtokukba, kivéve annak a tagállamnak az illetékes hatóságait, ahol a szervezet tevékenységét gyakorolja. A tulajdonjogokat védelmezni kell.

(11)   A megfelelőségértékelő szervezetek részt vesznek a vonatkozó szabványosítási tevékenységekben, a rádióberendezések területét érintő szabályozási tevékenységekben és a frekvenciatervezésben, valamint az alkalmazandó uniós harmonizációs jogszabály alapján létrehozott, a bejelentett szervezeteket koordináló csoport tevékenységeiben, illetve gondoskodnak arról, hogy a megfelelőségértékelési feladatokat végző személyzetük tájékoztatást kapjon ezekről, továbbá általános útmutatóként alkalmazzák az említett csoport munkája eredményeként létrejött adminisztratív döntéseket és dokumentumokat.

27. cikk

A bejelentett szervezetek megfelelőségének vélelmezése

Amennyiben a megfelelőségértékelő szervezet igazolja, hogy megfelel az olyan vonatkozó harmonizált szabványokban vagy azok részeiben rögzített kritériumoknak, amelyek hivatkozásait közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában, akkor vélelmezik, hogy megfelel a 26. cikkben meghatározott követelményeknek, amennyiben az alkalmazandó harmonizált szabványok kiterjednek az említett követelményekre.

28. cikk

A bejelentett szervezetek leányvállalatai és alvállalkozói

(1)   Amennyiben a bejelentett szervezet bizonyos megfelelőségértékelési feladatokat alvállalkozásba ad, vagy leányvállalatot bíz meg velük, biztosítja, hogy az alvállalkozó vagy a leányvállalat megfelel a 26. cikkben meghatározott követelményeknek, és ennek megfelelően tájékoztatja erről a bejelentő hatóságot.

(2)   A bejelentett szervezetek teljes felelősséget vállalnak az alvállalkozók vagy leányvállalatok által elvégzett feladatokért, függetlenül attól, hogy azok hol vannak letelepedve.

(3)   Tevékenységeket alvállalkozásba adni vagy leányvállalattal elvégeztetni csak az ügyfél beleegyezésével lehet.

(4)   A bejelentett szervezetek a bejelentő hatóság számára elérhetővé teszik az alvállalkozó vagy a leányvállalat szakmai képesítésének értékelésére és az általuk a III. és a IV. melléklet szerint elvégzett munkára vonatkozó dokumentumokat.

29. cikk

Bejelentés iránti kérelem

(1)   A megfelelőségértékelő szervezet bejelentés iránti kérelmet nyújt be a székhelye szerinti tagállam bejelentő hatóságához.

(2)   A bejelentés iránti kérelemhez mellékelik azon megfelelőségértékelési tevékenység, megfelelőségértékelési modul vagy modulok és azon rádióberendezések leírását, amelyek tekintetében a szervezet szakmailag alkalmasnak tekinti magát, továbbá – amennyiben van ilyen – a nemzeti akkreditáló testület által kiállított akkreditációs tanúsítványt, amely tanúsítja, hogy a megfelelőségértékelő szervezet teljesíti a 26. cikkben rögzített követelményeket.

(3)   Amennyiben a megfelelőségértékelő szervezet nem tud akkreditációs tanúsítványt bemutatni, a bejelentő hatóságnak benyújt minden a 26. cikkben rögzített követelményeknek való megfelelésének igazolásához, elismeréséhez és rendszeres ellenőrzéséhez szükséges igazoló dokumentumot.

30. cikk

Bejelentési eljárás

(1)   A bejelentő hatóságok csak olyan megfelelőségértékelő szervezeteket jelenthetnek be, amelyek megfelelnek a 26. cikkben meghatározott követelményeknek.

(2)   A bejelentő hatóságok a Bizottság és a többi tagállam értesítésére a Bizottság által kifejlesztett és kezelt elektronikus bejelentési eszközt használják.

(3)   A bejelentés részletes információkat tartalmaz a megfelelőségértékelési tevékenységekről, a megfelelőségértékelési modulról vagy modulokról, a szóban forgó rádióberendezésről, tartalmazza továbbá a szakmai alkalmasság megfelelő igazolását.

(4)   Amennyiben a bejelentés nem a 29. cikk (2) bekezdésében említett akkreditálási tanúsítványon alapul, a bejelentő hatóság benyújtja a Bizottságnak és a többi tagállamnak a megfelelőségértékelő szervezet alkalmasságát igazoló dokumentumokat, valamint gondoskodik azokról a megfelelő intézkedésekről, amelyek biztosítják a szervezet rendszeres felügyeletét és azt, hogy az továbbra is megfeleljen a 26. cikkben meghatározott követelményeknek.

(5)   Az érintett szervezet csak akkor láthatja el egy bejelentett szervezet tevékenységeit, ha a Bizottság vagy a többi tagállam – akkreditálási tanúsítvány használata esetén a bejelentést követő két héten belül, akkreditálás hiányában a bejelentést követő két hónapon belül – nem emelt kifogást.

Ezen irányelv alkalmazásában csak ilyen szervezet tekinthető bejelentett szervezetnek.

(6)   A bejelentő hatóság értesíti a Bizottságot és a többi tagállamot a bejelentés bármely későbbi változásáról.

31. cikk

Azonosító számok és a bejelentett szervezetek listája

(1)   A Bizottság a bejelentett szervezetet azonosító számmal látja el.

A Bizottság egyetlen azonosító számot ad ki még akkor is, ha a szervezetet több uniós jogi aktus szerint is bejelentik.

(2)   A Bizottság nyilvánosan hozzáférhetővé teszi az ezen irányelv szerint bejelentett szervezetek listáját, beleértve a hozzájuk rendelt azonosító számokat és azokat a tevékenységeket is, amelyekre bejelentették őket.

A Bizottság biztosítja, hogy a listát folyamatosan naprakészen tartsák.

32. cikk

A bejelentés változásai

(1)   Amennyiben a bejelentő hatóság megállapítja, vagy tájékoztatják arról, hogy a bejelentett szervezet már nem teljesíti a 26. cikkben meghatározott követelményeket, vagy elmulasztja teljesíteni kötelezettségeit, akkor a bejelentő hatóság adott esetben korlátozhatja, felfüggesztheti vagy visszavonhatja a bejelentést, attól függően, hogy mennyire súlyos mértékben mulasztották el teljesíteni a követelményeket vagy kötelezettségeket. Erről haladéktalanul tájékoztatja a Bizottságot és a többi tagállamot.

(2)   Amennyiben a bejelentést korlátozzák, felfüggesztik vagy visszavonják, illetve ha a bejelentett szervezet megszüntette tevékenységét, a bejelentő tagállam megteszi a szükséges lépéseket annak biztosítása érdekében, hogy az említett szervezet dokumentációját vagy egy másik bejelentett szervezet dolgozza fel, vagy pedig kérésre az illetékes bejelentő vagy piacfelügyeleti hatóságok számára elérhető legyen.

33. cikk

A bejelentett szervezet alkalmasságának vitatása

(1)   A Bizottság kivizsgál minden olyan esetet, amikor kétségei támadnak, vagy mások kétségüket közlik vele a bejelentett szervezet alkalmasságával, illetve azzal kapcsolatban, hogy a bejelentett szervezet folyamatosan eleget tesz-e a rá vonatkozó követelményeknek, és teljesíti-e kötelezettségeit.

(2)   A bejelentő tagállam kérésre a Bizottság rendelkezésére bocsátja az érintett bejelentett szervezet bejelentésének vagy szakmai alkalmassága fenntartásának alapjául szolgáló összes információt.

(3)   A Bizottság biztosítja a vizsgálatai során kapott különleges adatok bizalmas kezelését.

(4)   Ha a Bizottság megbizonyosodott arról, hogy egy bejelentett szervezet nem vagy már nem tesz eleget a bejelentése alapjául szolgáló követelményeknek, végrehajtási jogi aktust fogad el, amelyben felszólítja a bejelentő tagállamot a szükséges kiigazító intézkedések megtételére, ideértve szükség esetén a bejelentés visszavonását is.

A végrehajtási jogi aktust a 45. cikk (2) bekezdésében említett tanácsadó bizottsági eljárás keretében kell elfogadni.

34. cikk

A bejelentett szervezetek működési kötelezettségei

(1)   A bejelentett szervezetek a III. és a IV. mellékletben előírt megfelelőségértékelési eljárásokkal összhangban végzik el a megfelelőségértékelést.

(2)   A megfelelőségértékelést az arányosság elvével összhangban, a gazdasági szereplőkre háruló szükségtelen terhek elkerülésével végzik el. A megfelelőségértékelő szervezetek a vállalkozás méretét, azt az ágazatot, amelyben tevékenykedik, a vállalkozás szerkezetét, az adott rádióberendezés-technológia összetettségének fokát és a gyártási folyamat tömegtermelési vagy sorozat jellegét megfelelően figyelembe véve végzik tevékenységüket.

Ennek során ugyanakkor tiszteletben kell tartaniuk a rádióberendezés ezen irányelvnek való megfeleléséhez szükséges szigorúság mértékét és a védelem szintjét.

(3)   Amennyiben a bejelentett szervezet megállapítja, hogy a gyártó nem teljesítette a 3. cikkben, a megfelelő harmonizált szabványokban vagy egyéb műszaki leírásokban megállapított alapvető követelményeket, akkor felszólítja a gyártót a megfelelő kiigazító intézkedések megtételére, és nem ad ki EU-típusvizsgálati tanúsítványt vagy minőségbiztosítási rendszerre vonatkozó jóváhagyást.

(4)   Amennyiben az EU-típusvizsgálati tanúsítvány vagy a minőségbiztosítási rendszerre vonatkozó jóváhagyás kiadását követően, a megfelelőség felügyelete keretében a bejelentett szervezet megállapítja, hogy a rádióberendezés már nem megfelelő, akkor felszólítja a gyártót a megfelelő kiigazító intézkedések megtételére, és szükség esetén felfüggeszti vagy visszavonja az EU-típusvizsgálati tanúsítványt vagy a minőségbiztosítási rendszer jóváhagyását.

(5)   Ha a kiigazító intézkedéseket nem teszik meg, vagy nem érik el a kívánt hatást, a bejelentett szervezet adott esetben korlátozhatja, felfüggesztheti vagy visszavonhatja az EU-típusvizsgálati tanúsítványokat vagy a minőségbiztosítási rendszer jóváhagyásait.

35. cikk

Fellebbezés a bejelentett szervezetek döntésével szemben

A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a bejelentett szervezet döntése ellen fellebbezési eljárást lehessen kezdeményezni.

36. cikk

A bejelentett szervezetek tájékoztatási kötelezettsége

(1)   A bejelentett szervezetek a következőkről tájékoztatják a bejelentő hatóságot a következőkről:

a)

az EU-típusvizsgálati tanúsítványnak vagy a minőségbiztosítási rendszer jóváhagyásának a III. és a IV. melléklettel összhangban történő bárminemű elutasítása, korlátozása, felfüggesztése vagy visszavonása;

b)

azokról a körülményekről, amelyek érinthetik a bejelentés hatályát vagy feltételeit;

c)

a piacfelügyeleti hatóságoktól a megfelelőségértékelési tevékenységek kapcsán hozzájuk beérkezett valamennyi információkérés;

d)

kérésre a bejelentésük hatálya alá tartozó megfelelőségértékelési tevékenységek, valamint minden más elvégzett tevékenység, köztük a határon átnyúló tevékenységek és a tevékenységek alvállalkozásba adása.

(2)   A bejelentett szervezetek a III. és a IV. melléklet követelményeivel összhangban az ezen irányelv szerint bejelentett, ugyanazokra a rádióberendezés-kategóriákra kiterjedő megfelelőségértékelési tevékenységeket végző más szervezetek rendelkezésére bocsátanak minden releváns információt a negatív és – kérésre – a pozitív megfelelőségértékelési eredményekkel kapcsolatban.

(3)   A bejelentett szervezetek teljesítik a III. és a IV. mellékletben meghatározott tájékoztatási kötelezettségeket.

37. cikk

Tapasztalatcsere

A Bizottság gondoskodik a tagállamok bejelentéssel kapcsolatos szakpolitikai intézkedésekért felelős nemzeti hatóságai közötti tapasztalatcsere megszervezéséről.

38. cikk

A bejelentett szervek koordinálása

A Bizottság biztosítja, hogy megfelelő koordináció és együttműködés jöjjön létre az ezen irányelv szerint bejelentett szervezetek között, és az a bejelentett szervezetek ágazati csoportja formájában megfelelően működjön.

A tagállamok biztosítják, hogy az általuk bejelentett szervezetek közvetlenül vagy kijelölt képviselőkön keresztül részt vegyenek a csoport munkájában.

V. FEJEZET

UNIÓS PIACFELÜGYELET, AZ UNIÓS PIACRA BELÉPŐ RÁDIÓBERENDEZÉSEK ELLENŐRZÉSE ÉS AZ UNIÓS VÉDINTÉZKEDÉSI ELJÁRÁS

39. cikk

Uniós piacfelügyelet és az uniós piacra belépő rádióberendezések ellenőrzése

A rádióberendezésekre a 765/2008/EK rendelet 15. cikkének (3) bekezdése, valamint 16–29. cikke vonatkozik.

40. cikk

A kockázatot jelentő rádióberendezések kezelésére vonatkozó nemzeti szintű eljárások

(1)   Ha valamelyik tagállam piacfelügyeleti hatóságainak elégséges indokuk van azt feltételezni, hogy az ezen irányelv hatálya alá tartozó rádióberendezés kockázatot jelent a személyek egészségére és biztonságára, illetve a közérdek védelmének ezen irányelv hatálya alá tartozó egyéb szempontjait tekintve, akkor elvégzik az érintett rádióberendezés ebben az irányelvben meghatározott összes vonatkozó követelményre kiterjedő ellenőrzését. Az érintett gazdasági szereplők e célból a szükséges módon együttműködnek a piacfelügyeleti hatóságokkal.

Amennyiben az első albekezdésben említett értékelés során a piacfelügyeleti hatóságok megállapítják, hogy a rádióberendezés nem felel meg az ebben az irányelvben megállapított követelményeknek, akkor haladéktalanul felszólítják az érintett gazdasági szereplőt az ahhoz szükséges kiigazító intézkedések megtételére, hogy a rádióberendezés megfeleljen az említett követelményeknek, vagy – egy általuk meghatározott, a kockázat jellegével arányos, ésszerű határidőn belül – kivonják a rádióberendezést a forgalomból, vagy visszahívják azt.

A piacfelügyeleti hatóságok tájékoztatják erről az érintett bejelentett szervezetet.

Az e bekezdés második albekezdésében említett intézkedésekre a 765/2008/EK rendelet 21. cikke alkalmazandó.

(2)   Amennyiben a piacfelügyeleti hatóságok úgy ítélik meg, hogy a megfelelés hiánya nem csak a nemzeti területükre korlátozódik, akkor tájékoztatják a Bizottságot és a többi tagállamot az értékelés eredményeiről és azokról az intézkedésekről, amelyek meghozatalára felszólították a gazdasági szereplőt.

(3)   A gazdasági szereplő biztosítja, hogy minden megfelelő kiigazító intézkedést meghoz az uniós piacon általa forgalmazott, valamennyi érintett rádióberendezés tekintetében.

(4)   Amennyiben az érintett gazdasági szereplő nem hozza meg a megfelelő kiigazító intézkedéseket az (1) bekezdés második albekezdésében említett határidőn belül, a piacfelügyeleti hatóságok minden megfelelő átmeneti intézkedést meghoznak az országukban forgalmazott rádióberendezés betiltására vagy korlátozására, forgalomból történő kivonására vagy visszahívására.

A piacfelügyeleti hatóságok ezekről az intézkedésekről haladéktalanul tájékoztatják a Bizottságot és a többi tagállamot.

(5)   A (4) bekezdés második albekezdésében említett tájékoztatásban megadják az összes rendelkezésre álló adatot, különösen a nem megfelelő rádióberendezés azonosításához szükséges adatokat, a rádióberendezés származási helyét, a megfelelés állítólagos hiányának és a felmerülő kockázatnak a jellegét, a meghozott tagállami intézkedések jellegét és időtartamát, valamint az érintett gazdasági szereplő által felhozott érveket. A piacfelügyeleti hatóságok külön jelzik, hogy a megfelelés hiánya a következők egyike miatt következett-e be:

a)

a rádióberendezés nem tesz eleget a 3. cikkben meghatározott alapvető követelményeknek; vagy

b)

a megfelelőség vélelmezését megalapozó, a 16. cikkben említett harmonizált szabványok hiányosságai.

(6)   Az eljárást e cikk értelmében kezdeményező tagállamtól eltérő tagállamok haladéktalanul tájékoztatják a Bizottságot és a többi tagállamot az elfogadott intézkedésekről és azokról a további információkról, amelyek az érintett rádióberendezés megfelelésének hiányáról a rendelkezésükre állnak, valamint – amennyiben nem értenek egyet az elfogadott nemzeti intézkedéssel – a kifogásaikról.

(7)   Amennyiben a (4) bekezdés második albekezdésében említett tájékoztatás kézhezvételétől számított három hónapon belül egyik tagállam és a Bizottság sem emel kifogást az egyik tagállam által hozott átmeneti intézkedéssel szemben, az intézkedés indokoltnak tekintendő.

(8)   Az érintett rádióberendezéssel kapcsolatban a tagállamok gondoskodnak a megfelelő korlátozó intézkedések haladéktalan meghozataláról, így például a rádióberendezés forgalomból való kivonásáról.

41. cikk

Uniós védintézkedési eljárás

(1)   Amennyiben a 40. cikk (3) és (4) bekezdésében rögzített eljárás befejezését követően kifogást emelnek egy tagállam valamelyik intézkedésével szemben, vagy ha a Bizottság úgy ítéli meg, hogy a nemzeti intézkedés ellentétes az uniós jogszabályokkal, a Bizottság haladéktalanul konzultációt kezd a tagállamokkal és az érintett gazdasági szereplővel vagy szereplőkkel, és értékeli a nemzeti intézkedést. Az értékelés eredményei alapján a Bizottság végrehajtási jogi aktust fogad el arról, hogy a nemzeti intézkedés indokolt-e.

A Bizottság határozatának címzettje az összes tagállam, és azt haladéktalanul megküldi számukra, valamint a megfelelő gazdasági szereplőnek vagy szereplőknek.

(2)   Amennyiben a nemzeti intézkedést indokoltnak ítélik, valamennyi tagállam meghozza a szükséges intézkedéseket annak biztosítása érdekében, hogy a nem megfelelő rádióberendezést kivonja piacáról, és erről tájékoztatja a Bizottságot. Ha a nemzeti intézkedést indokolatlannak ítélik, az érintett tagállam visszavonja azt.

(3)   Amennyiben a nemzeti intézkedést indokoltnak ítélik, és a rádióberendezés megfelelésének hiánya az ezen irányelv 40. cikke (5) bekezdésének b) pontjában említett harmonizált szabványok hiányosságainak eredménye, akkor a Bizottság az 1025/2012/EU rendelet 11. cikkében előírt eljárást alkalmazza.

42. cikk

Az előírásoknak megfelelő rádióberendezések, amelyek kockázatot jelentenek

(1)   Amennyiben egy tagállam a 40. cikk (1) bekezdése szerinti értékelés elvégzését követően megállapítja, hogy bár a rádióberendezés megfelel ennek a irányelvnek, azonban mégis kockázatot jelent a személyek egészségére vagy biztonságára, vagy a közérdek védelmének valamely más vonatkozására, felszólítja az érintett gazdasági szereplőt, hogy előírásának megfelelően a kockázat jellegével arányosan ésszerű időn belül vagy tegyen megfelelő intézkedéseket annak biztosítása érdekében, hogy az érintett pirotechnikai termék a forgalomba hozatalkor többé ne jelentsen kockázatot, vagy vonja ki a pirotechnikai terméket a forgalomból vagy hívja vissza azt

(2)   A gazdasági szereplő az uniós piacon általa forgalmazott valamennyi érintett rádióberendezés tekintetében kiigazító intézkedést hoz.

(3)   A tagállam erről haladéktalanul tájékoztatja a Bizottságot és a többi tagállamot. A tájékoztatásban meg kell adni az összes rendelkezésre álló adatot, különösen az érintett rádióberendezés azonosításához szükséges adatokat, a rádióberendezés származási helyét és értékesítési láncát, a felmerülő kockázat jellegét, valamint a meghozott tagállami intézkedések jellegét és időtartamát.

(4)   A Bizottság haladéktalanul konzultációt kezd a tagállamokkal és az érintett gazdasági szereplővel vagy szereplőkkel, és értékeli a meghozott nemzeti intézkedéseket. Az értékelés eredményei alapján a Bizottság végrehajtási jogi aktusokat fogad el, amelyekben határozatot hoz arról, hogy a nemzeti intézkedés indokolt-e, és szükség esetén megfelelő intézkedésekre tesz javaslatot.

Az e bekezdés első albekezdésében említett végrehajtási jogi aktusokat a 45. cikk (3) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárás keretében kell elfogadni.

A személyek egészségének és biztonságának védelmével kapcsolatos, kellően indokolt, rendkívül sürgős esetekben a Bizottság a 45. cikk (4) bekezdésében említett eljárással összhangban azonnal alkalmazandó végrehajtási jogi aktusokat fogad el.

(5)   A Bizottság határozatának címzettje az összes tagállam, és határozatát haladéktalanul megküldi számukra, valamint a megfelelő gazdasági szereplőnek vagy szereplőknek.

43. cikk

Az alaki megfelelés hiánya

(1)   A 40. cikk sérelme nélkül, ha egy tagállam a következő megállapítások egyikére jut, akkor felszólítja az érintett gazdasági szereplőt, hogy vessen véget a megfelelés érintett hiányának:

a)

a CE-jelölést a 765/2008/EK rendelet 30. cikkét vagy ezen irányelv 20. cikkét megsértve helyezték el;

b)

a CE-jelölést nem helyezték el;

c)

a bejelentett szervezet azonosító számát – a IV. mellékletben előírt megfelelőségértékelési eljárás alkalmazásakor – a 20. cikket megsértve helyezték el vagy nem helyezték el;

d)

nem készítették el EU-megfelelőségi nyilatkozatot;

e)

az EU-megfelelőségi nyilatkozatot helytelenül készítették el;

f)

a műszaki dokumentáció nem áll rendelkezésre vagy hiányos;

g)

a 10. cikk (6) vagy (7) bekezdésében, illetve a 12. cikk (3) bekezdésében említett információt egyáltalán nem, hamisan vagy hiányosan tüntették fel;

h)

a rádióberendezéshez nem mellékelték az annak rendeltetésszerű használatához szükséges információkat, az EU-megfelelőségi nyilatkozatot vagy a használatára vonatkozó korlátozásokat, amelyeket az irányelv a 10. cikk (8), (9), illetve (10) bekezdésében ír elő;

i)

a gazdasági szereplők azonosítására vonatkozó, a 15. cikkben előírt követelményeket nem teljesül;

j)

az 5. cikk megsértése.

(2)   Amennyiben a megfelelés (1) bekezdésben említett hiánya továbbra is fennáll, az érintett tagállam minden megfelelő intézkedést megtesz a forgalmazott rádióberendezés korlátozására vagy betiltására, vagy gondoskodik a forgalomból történő kivonásáról vagy a visszahívásáról.

VI. FEJEZET

FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ JOGI AKTUSOK, VÉGREHAJTÁSI JOGI AKTUSOK ÉS A BIZOTTSÁG

44. cikk

A felhatalmazás gyakorlása

(1)   A felhatalmazáson alapuló jogi aktusok elfogadására vonatkozó, Bizottságra ruházott hatáskör gyakorlásának feltételeit ez a cikk határozza meg.

(2)   A Bizottság a 3. cikk (3) bekezdése második albekezdésében, a 4. cikk (2) bekezdésében és az 5. cikk (2) bekezdésében említett felhatalmazáson alapuló jogi aktus elfogadására vonatkozó felhatalmazása ötéves időtartamra szól 2014. június 11-től kezdődő hatállyal. A Bizottság legkésőbb kilenc hónappal az ötéves időtartam vége előtt jelentést készít a felhatalmazásról. Amennyiben az Európai Parlament vagy a Tanács nem ellenzi a meghosszabbítást legkésőbb három hónappal az egyes időtartamok vége előtt, akkor a felhatalmazás hallgatólagosan meghosszabbodik a korábbival megegyező időtartamra.

(3)   Az Európai Parlament vagy a Tanács bármikor visszavonhatja a 3. cikk (3) bekezdése második albekezdésében, a 4. cikk (2) bekezdésében és az 5. cikk (2) bekezdésében említett felhatalmazást. A visszavonásról szóló határozat megszünteti az abban megjelölt felhatalmazást. A határozat az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő napon vagy a benne megjelölt későbbi időpontban lép hatályba. A határozat nem érinti a már hatályban lévő, felhatalmazáson alapuló jogi aktusok érvényességét.

(4)   A Bizottság a felhatalmazáson alapuló jogi aktus elfogadását követően haladéktalanul és egyidejűleg értesíti az Európai Parlamentet és a Tanácsot e jogi aktus elfogadásáról.

(5)   A 3. cikk (3) bekezdése második albekezdése, a 4. cikk (2) bekezdése és az 5. cikk (2) bekezdése értelmében elfogadott felhatalmazáson alapuló jogi aktus csak akkor lép hatályba, ha az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a jogi aktusról való értesítését követő két hónapon belül sem az Európai Parlament, sem a Tanács nem emelt ellene kifogást, illetve ha az említett időtartam lejártát megelőzően mind az Európai Parlament, mind a Tanács arról tájékoztatta a Bizottságot, hogy nem fog kifogást emelni. Az Európai Parlament vagy a Tanács kezdeményezésére ez az időtartam két hónappal meghosszabbodik.

45. cikk

A bizottsági eljárás

(1)   Az Európai Bizottság munkáját a távközlési megfelelőségértékelési és piacfelügyeleti bizottság segíti. Ez a bizottság a 182/2011/EU rendelet értelmében vett bizottságnak minősül.

(2)   Az e bekezdésre történő hivatkozáskor a 182/2011/EU rendelet 4. cikkét kell alkalmazni.

(3)   Az e bekezdésre történő hivatkozáskor a 182/2011/EU rendelet 5. cikkét kell alkalmazni.

(4)   Az e bekezdésre történő hivatkozáskor a 182/2011/EU rendelet 8. cikkét kell alkalmazni, összefüggésben annak 5. cikkével.

(5)   A Bizottság minden olyan kérdésben konzultál a bizottsággal, amellyel kapcsolatban a 1025/2012/EU rendelet vagy bármely más uniós jogszabály szakértőkkel folytatott konzultációt ír elő.

A bizottság eljárási szabályzatával összhangban minden, az ezen irányelv alkalmazásával kapcsolatos olyan kérdést is megvizsgálhat, amelyet akár az elnök, akár egy tagállam képviselője vet fel.

VII. FEJEZET

ZÁRÓ ÉS ÁTMENETI RENDELKEZÉSEK

46. cikk

Szankciók

A tagállamok megállapítják az ennek az irányelvnek megfelelően elfogadott nemzeti rendelkezések gazdasági szereplők általi megsértése esetén alkalmazandó szankciók szabályait, és meghoznak minden szükséges intézkedést, hogy biztosítsák ezek végrehajtását. Ezek a szabályok a súlyos szabálysértések esetén büntetőjogi szankciókat is magukban foglalhatnak.

A megállapított szankcióknak hatékonyaknak, arányosaknak és visszatartó erejűeknek kell lenniük.

47. cikk

Felülvizsgálat és jelentéstétel

(1)   A tagállamok 2017. június 12-ig rendszeresen, majd azt követően legalább kétévente jelentést nyújtanak be a Bizottságnak az irányelv alkalmazásáról. A jelentések a tagállamok által végzett piacfelügyeleti tevékenységeket mutatják be, továbbá tájékoztatást nyújtanak arról, hogy teljesültek-e az ebben az irányelvben meghatározott követelmények, és ha igen, milyen mértékben, különösen ami a gazdasági szereplők azonosítására vonatkozó előírásokat illeti.

(2)   A Bizottság felül kívánja vizsgálni ennek az irányelvnek a működését, és erről legkésőbb 2018. június 12-ig, azt követően pedig ötévente jelentést készít az Európai Parlament és a Tanács számára. E jelentés kitér a vonatkozó szabványok kidolgozása terén elért haladásra, valamint a végrehajtás során esetleg felmerült valamennyi problémára. A jelentésben vázolni kell a távközlési megfelelőségértékelési és piacfelügyeleti bizottság tevékenységét is, értékelni kell a rádióberendezések nyílt, versenyképes, uniós szintű piacának kialakítása terén elért haladást, valamint meg kell vizsgálni, hogy miként kellene a rádióberendezések forgalmazásának és üzembe helyezésének szabályozási keretét továbbfejleszteni az alábbi célok elérése érdekében:

a)

valamennyi rádióberendezés tekintetében koherens, uniós szintű rendszer;

b)

a távközlési, audiovizuális és informatikai ágazatok konvergenciája;

c)

a szabályozó intézkedések nemzetközi szintű összehangolásának lehetővé tétele;

d)

a fogyasztóvédelem magas szintjének megvalósítása;

e)

a rádióberendezések tartozékokkal, különösen az egységes töltőkkel való együttműködésének biztosítása;

f)

beépített képernyővel felszerelt rádióberendezések esetében a szükséges információk megjelenítésének lehetővé tétele a beépített képernyőn.

48. cikk

Átmeneti rendelkezések

A tagállamok az ezen irányelvben foglalt szempontok tekintetében nem akadályozzák meg az ezen irányelv hatálya alá tartozó és a 2016. június 13. előtt alkalmazandó vonatkozó uniós harmonizációs jogszabályoknak megfelelő azon rádióberendezések forgalmazását vagy üzembe helyezését, amelyeket 2017. június 13. előtt hoztak forgalomba.

49. cikk

Átültetés a nemzeti jogba

(1)   A tagállamok legkésőbb 2016. június 12-ig elfogadják és kihirdetik azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy megfeleljenek ennek az irányelvnek. Ezen intézkedések szövegét haladéktalanul közlik a Bizottsággal.

Ezeket a rendelkezéseket a tagállamok 2016. június 13-tól alkalmazzák.

Amikor a tagállamok elfogadják ezeket az intézkedéseket azokban hivatkozni kell erre az irányelvre, vagy azokhoz hivatalos kihirdetésük alkalmával ilyen hivatkozást kell fűzni. A rendelkezéseknek tartalmazniuk kell egy arra vonatkozó nyilatkozatot is, hogy a hatályban lévő törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseknek az ezen irányelvvel hatályon kívül helyezett irányelvre történő hivatkozásait erre az irányelvre történő hivatkozásként kell értelmezni. A hivatkozás módját és a nyilatkozat formáját a tagállamok határozzák meg.

(2)   A tagállamok megküldik a Bizottságnak nemzeti joguk azon főbb rendelkezéseinek szövegét, amelyeket az ezen irányelv által szabályozott területen fogadnak el.

50. cikk

Hatályon kívül helyezés

Az 1999/5/EK irányelv 2016. június 13-án hatályát veszti.

A hatályon kívül helyezett irányelvre történő hivatkozásokat erre az irányelvre vonatkozó hivatkozásnak kell tekinteni, és a VIII. mellékletben foglalt megfelelési táblázattal összhangban kell értelmezni.

51. cikk

Hatálybalépés

Ez az irányelv az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.

52. cikk

Címzettek

Ennek az irányelvnek a tagállamok a címzettjei.

Kelt Strasbourgban, 2014. április 16-án.

az Európai Parlament részéről

az elnök

M. SCHULZ

a Tanács részéről

az elnök

D. KOURKOULAS


(1)  HL C 133., 2013.5.9., 58. o.

(2)  Az Európai Parlament 2014. március 13-i álláspontja (a Hivatalos Lapban még nem tették közzé) és a Tanács 2014. április 14-i határozata.

(3)  Az Európai Parlament és a Tanács 1999. március 9-i 1999/5/EK irányelve a rádióberendezésekről és a távközlő végberendezésekről, valamint a megfelelőségük kölcsönös elismeréséről (HL L 91., 1999.4.7., 10. o.).

(4)  Az Európai Parlament és a Tanács 2008. július 9-i 765/2008/EK rendelete a termékek forgalmazása tekintetében az akkreditálás és piacfelügyelet előírásainak megállapításáról és a 339/93/EGK rendelet hatályon kívül helyezéséről (HL L 218., 2008.8.13., 30. o.).

(5)  Az Európai Parlament és a Tanács 2008. július 9-i 768/2008/EK határozata a termékek forgalomba hozatalának közös keretrendszeréről, valamint a 93/465/EGK tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről (HL L 218., 2008.8.13., 82. o.).

(6)  Az Európai Parlament és a Tanács 2014. február 26-i 2014/35/EU irányelve a meghatározott feszültséghatáron belüli használatra tervezett elektromos berendezések forgalmazására vonatkozó tagállami jogszabályok összehangolásáról (HL L 96., 2014.3.29., 357. o.).

(7)  Az Európai Parlament és a Tanács 2014. február 26-i 2014/30/EU irányelve az elektromágneses összeférhetőségre vonatkozó tagállami jogszabályok harmonizálásáról (HL L 96., 2014.3.29., 79. o.).

(8)  A Bizottság 2008. június 20-i 2008/63/EK irányelve a távközlési végberendezések piacán folyó versenyről (HL L 162., 2008.6.21., 20. o.).

(9)  Az Európai Parlament és a Tanács 1998. június 22-i 98/34/EK irányelve a műszaki szabványok és szabályok terén történő információszolgáltatási eljárás és az információs társadalom szolgáltatásaira vonatkozó szabályok megállapításáról (HL L 204., 1998.7.21., 37. o.).

(10)  Az Európai Parlament és a Tanács 2002. március 7-i 676/2002/EK határozata az Európai Közösség rádióspektrum-politikájának keretszabályozásáról (rádióspektrum-határozat) (HL L 108., 2002.4.24., 1. o.).

(11)  A Bizottság 2007. május 16-i 2007/344/EK határozata a spektrumhasználatra vonatkozó információk Közösségen belüli harmonizált rendelkezésre állásáról (HL L 129., 2007.5.17., 67. o.).

(12)  Az Európai Parlament és a Tanács 2012. október 25-i 1025/2012/EU rendelete az európai szabványosításról, a 89/686/EGK és a 93/15/EGK tanácsi irányelv, a 94/9/EK, a 94/25/EK, a 95/16/EK, a 97/23/EK, a 98/34/EK, a 2004/22/EK, a 2007/23/EK, a 2009/23/EK és a 2009/105/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint a 87/95/EGK tanácsi határozat és az 1673/2006/EK európai parlamenti és tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről (HL L 316., 2012.11.14., 12. o.).

(13)  Az Európai Parlament és a Tanács 2011. február 16-i 182/2011/EU rendelete a Bizottság végrehajtási hatásköreinek gyakorlására vonatkozó tagállami ellenőrzési mechanizmusok szabályainak és általános elveinek megállapításáról (HL L 55., 2011.2.28., 13. o.).

(14)  HL C 369., 2011.12.17., 14. o.

(15)  Az Európai Parlament és a Tanács 2002. március 7-i 2002/21/EK irányelve az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások közös keretszabályozásáról („Keretirányelv”) (HL L 108., 2002.4.24., 33. o.).


I. MELLÉKLET

AZ IRÁNYELV HATÁLYÁN KÍVÜL ESŐ BERENDEZÉSEK

1.

A Nemzetközi Távközlési Egyesület (International Telecommunications Union, ITU) rádiós szabályzata 1. cikkének 56. meghatározása értelmében a rádióamatőrök által használt rádióberendezések, kivéve, ha forgalmazott berendezésekről van szó.

Nem forgalmazott berendezésnek tekintendők a következők:

a)

a rádióamatőrök által összeszerelendő és használandó rádiós készletek;

b)

a rádióamatőrök által saját használatra átalakított rádióberendezések;

c)

a rádióamatőrök által készített, a rádióamatőr-szolgálat keretében tudományos és kísérleti célokat szolgáló berendezések.

2.

A 96/98/EK tanácsi irányelv (1) hatályába tartozó tengerészeti berendezés.

3.

A 216/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (2) 3. cikke hatálya alá tartozó repülőgépfedélzeti termékek, alkatrészek és berendezések.

4.

Szakembereknek szánt, csak kutatási és fejlesztési létesítményekben, kizárólag kutatási és fejlesztési célokra használandó, egyedi készítésű értékelő készlet.


(1)  A Tanács 1996. december 20-i 96/98/EK irányelve a tengerészeti felszerelésekről (HL L 46., 1997.2.17., 25. o.).

(2)  Az Európai Parlament és a Tanács 2008. február 20-i 216/2008/EK rendelete a polgári repülés területén közös szabályokról és az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség létrehozásáról, valamint a 91/670/EGK tanácsi rendelet, 1592/2002/EK rendelet és a 2004/36/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (HL L 79., 2008.3.19., 1. o.).


II. MELLÉKLET

MEGFELELŐSÉGÉRTÉKELÉS, A MODUL

BELSŐ GYÁRTÁSELLENŐRZÉS

1.   A belső gyártásellenőrzés az a megfelelőségértékelési eljárás, amellyel a gyártó eleget tesz az e melléklet 2., 3. és 4. pontjában megállapított kötelezettségeknek, továbbá biztosítja, és saját kizárólagos felelőssége mellett nyilatkozik arról, hogy a szóban forgó rádióberendezés megfelel a 3. cikkben meghatározott alapvető követelményeknek.

2.   Műszaki dokumentáció

A gyártó a 21. cikknek megfelelően elkészíti a műszaki dokumentációt.

3.   Gyártás

A gyártónak minden szükséges intézkedést meg kell hoznia annak érdekében, hogy a legyártott rádióberendezés a gyártási eljárásnak és a gyártási eljárás felügyeletének köszönhetően megfeleljen az e melléklet 2. pontjában említett műszaki dokumentációnak és a 3. cikkben meghatározott alapvető követelményeknek.

4.   CE-jelölés és EU-megfelelőségi nyilatkozat

4.1.

A gyártó az ezen irányelv vonatkozó követelményeinek megfelelő minden rádióberendezésen elhelyezi a CE-jelölést a 19. és 20. cikknek megfelelően.

4.2.

A gyártó a rádióberendezés mindegyik típusára vonatkozóan írásos EU-megfelelőségi nyilatkozatot állít ki, amelyet a műszaki dokumentációval együtt a rádióberendezés forgalomba hozatala után tíz évig megőriz a nemzeti hatóságok számára történő bemutatás céljából. Az EU-megfelelőségi nyilatkozat azonosítja azt a rádióberendezést, amelyre vonatkozóan elkészítették.

Az EU-megfelelőségi nyilatkozat egy példányát az érintett hatóság kérésére hozzáférhetővé kell tenni.

5.   Meghatalmazott képviselő

A gyártó 4. pontban meghatározott kötelezettségei a gyártó nevében és felelősségére eljáró, meghatalmazott képviselője révén is teljesíthetők, amennyiben e kötelezettségek szerepelnek a megbízatásában.


III. MELLÉKLET

MEGFELELŐSÉGÉRTÉKELÉS, B ÉS C MODUL

EU-TÍPUSVIZSGÁLAT ÉS TÍPUSMEGFELELŐSÉG A BELSŐ GYÁRTÁSELLENŐRZÉS ALAPJÁN

Az erre a mellékletre való hivatkozáskor a megfelelőségértékelési eljárás során e melléklet B (EU-típusvizsgálat) és C (típusmegfelelőség a belső gyártásellenőrzés alapján) modulját kell követni.

B modul

EU-típusvizsgálat

1.   Az EU-típusvizsgálat a megfelelőségértékelési eljárásnak az a része, amely révén a bejelentett szervezet megvizsgálja a rádióberendezés műszaki tervezését, valamint ellenőrzi és tanúsítja, hogy a termék műszaki tervezése megfelel a 3. cikkben megállapított alapvető követelményeknek.

2.   Az EU-típusvizsgálatot a rádióberendezés műszaki tervezése megfelelőségének értékelése révén a 3. pontban említett műszaki dokumentáció és alátámasztó bizonyítékok vizsgálatával, mintadarab (tervezési típus) vizsgálata nélkül kell végezni.

3.   A gyártónak elég az EU-típusvizsgálatra vonatkozó kérelmet egyetlen bejelentett szervezethez benyújtani, amelyet ő választ meg.

A kérelem a következőket tartalmazza:

a)

a gyártó neve és címe, illetve ha a kérelmet a meghatalmazott képviselő nyújtja be, akkor annak neve és címe is;

b)

írásos nyilatkozat arról, hogy a kérelmet más bejelentett szervezethez nem nyújtották be;

c)

a műszaki dokumentáció. A műszaki dokumentációnak lehetővé kell tennie annak értékelését, hogy a rádióberendezés megfelel-e ezen irányelv alkalmazandó követelményeinek, és tartalmaznia kell a kockázat(ok) megfelelő elemzését és értékelését. A műszaki dokumentációban meg kell adni az alkalmazandó követelményeket, és – az értékelés szempontjából szükséges mértékben – ismertetni kell a rádióberendezés tervét, gyártását és működését. A műszaki dokumentációnak adott esetben tartalmaznia kell az V. mellékletben meghatározott elemeket;

d)

a műszaki tervezésnél alkalmazott megoldás megfelelőségét alátámasztó bizonyíték. E bizonyítéknak utalnia kell minden olyan vonatkozó dokumentumra, amelyet felhasználtak, különösen, ha a releváns harmonizált szabványokat nem alkalmazták, vagy nem teljes mértékben alkalmazták. Az alátámasztó bizonyítéknak, amennyiben szükséges, tartalmaznia kell a gyártó megfelelő laboratóriumában vagy a gyártó nevében és felelősségére egy másik vizsgálati laborban az egyéb vonatkozó műszaki előírásokkal összhangban elvégzett vizsgálatok eredményeit.

4.   A bejelentett szervezet a rádióberendezés megfelelő műszaki tervezésének értékelése céljából megvizsgálja a műszaki dokumentációt és az alátámasztó bizonyítékot.

5.   A bejelentett szervezet elkészíti a 4. ponttal összhangban vállalt tevékenységek eredményeit rögzítő értékelő jelentést. A bejelentő hatóságokkal szembeni, a 8. pontban meghatározott kötelezettségeinek sérelme nélkül a bejelentett szervezet e jelentés – részleges vagy teljes – tartalmát kizárólag a gyártó hozzájárulásával teszi közzé.

6.   Amennyiben a típus megfelel ezen irányelv érintett rádióberendezésre alkalmazandó követelményeinek, a bejelentett szervezet EU-típusvizsgálati tanúsítványt állít ki a gyártó számára. Ez a tanúsítvány tartalmazza a gyártó nevét és címét, a vizsgálat eredményeit, az alapvető követelmények vizsgálatnak alávetett szempontjait, érvényességének (esetleges) feltételeit és az értékelt típus azonosításához szükséges adatokat. Az EU-típusvizsgálati tanúsítványnak egy vagy több melléklete is lehet.

Az EU-típusvizsgálati tanúsítványnak és mellékleteinek minden olyan releváns információt tartalmazniuk kell, amelyek alapján értékelni lehet, hogy a gyártott rádióberendezés megfelel-e a vizsgált típusnak, továbbá amelyek lehetővé teszik az üzemelés közbeni ellenőrzést.

Amennyiben a típus nem felel meg ezen irányelv alkalmazandó követelményeinek, a bejelentett szervezet visszautasítja az EU-típusvizsgálati tanúsítvány kiállítását, és a visszautasítás részletes indoklása mellett tájékoztatja erről a kérelmezőt.

7.   A bejelentett szervezet a tudomány általánosan elismert jelenlegi állásának valamennyi olyan változásáról tájékozódik, amely azt jelzi, hogy a jóváhagyott típus a továbbiakban nem felelhet meg ezen irányelv alkalmazandó követelményeinek, és meghatározza, hogy ezek a változások további vizsgálatot igényelnek-e. Amennyiben igen, a bejelentett szervezet tájékoztatja erről a gyártót.

A gyártó értesíti az EU-típusvizsgálati tanúsítvánnyal kapcsolatos műszaki dokumentációt őrző bejelentett szervezetet a jóváhagyott típus minden olyan módosításáról, amely befolyásolhatja a rádióberendezésnek az ezen irányelvben szereplő alapvető követelményeknek való megfelelőségét vagy e tanúsítvány érvényességének feltételeit. Az ilyen módosítások az eredeti EU-típusvizsgálati tanúsítvány kiegészítésének formájában további jóváhagyást igényelnek.

8.   Mindegyik bejelentett szervezet tájékoztatja bejelentő hatóságát az általa kibocsátott vagy visszavont EU-típusvizsgálati tanúsítványokról és/vagy ezek kiegészítéseiről, továbbá – rendszeres időközönként vagy kérésre – bejelentő hatósága rendelkezésére bocsátja az ilyen visszautasított, felfüggesztett vagy más módon korlátozott tanúsítványok és/vagy kiegészítések listáját.

Minden bejelentett szervezet tájékoztatja a többi bejelentett szervezetet az ilyen, általa visszautasított, visszavont, felfüggesztett vagy más módon korlátozott EU-típusvizsgálati tanúsítványokról és/vagy kiegészítésekről, továbbá kérésre az általa kiadott tanúsítványokról és/vagy kiegészítésekről.

Minden bejelentett szervezet tájékoztatja a tagállamokat az általa kiadott EU-típusvizsgálati tanúsítványokról és/vagy kiegészítésekről, ha az Európai Unió Hivatalos Lapjában hivatkozással közzétett harmonizált szabványok nem kerültek alkalmazásra, vagy azokat nem teljes mértékben alkalmazták. A tagállamok, a Bizottság és a többi bejelentett szervezet – kérésre – megkaphatják az EU-típusvizsgálati tanúsítványok és/vagy kiegészítéseik egy példányát. Kérésre a tagállamok és a Bizottság megkaphatják a műszaki dokumentáció és a bejelentett szervezet által végzett vizsgálatok eredményeinek egy példányát. A bejelentett szervezet a rádióberendezés vizsgálatát követő tíz éven keresztül vagy az adott tanúsítvány érvényességének végéig megőrzi az EU-típusvizsgálati tanúsítvány, a tanúsítvány mellékleteinek és kiegészítéseinek egy példányát, valamint a gyártó által benyújtott dokumentációt tartalmazó műszaki dokumentációt.

9.   A gyártó a rádióberendezés forgalomba hozatalát követő tíz éven keresztül elérhetővé teszi a nemzeti hatóságok számára az EU-típusvizsgálati tanúsítvány, a tanúsítvány mellékleteinek és kiegészítéseinek egy példányát, valamint a műszaki dokumentációt.

10.   A gyártó meghatalmazott képviselője is benyújthatja a 3. pontban említett kérelmet, és teljesítheti a 7. és a 9. pontban meghatározott kötelezettségeket, amennyiben ez szerepel a megbízatásában.

C modul

Típusmegfelelőség a belső gyártásellenőrzés alapján

1.   A belső gyártásellenőrzésen alapuló típusmegfelelőség a megfelelőségértékelési eljárás azon része, amellyel a gyártó eleget tesz a 2. és a 3. pontban megállapított kötelezettségeknek, továbbá biztosítja és kijelenti, hogy a szóban forgó rádióberendezés megfelel az EU-típusvizsgálati tanúsítványban leírt típusnak, és eleget tesz ezen irányelv rá vonatkozó követelményeinek.

2.   Gyártás

A gyártónak minden szükséges intézkedést meg kell hoznia annak érdekében, hogy a gyártási eljárás és annak felügyelete biztosítsa, hogy a gyártott rádióberendezések megfelelnek az EU-típusvizsgálati tanúsítványban leírt jóváhagyott típusnak és ezen irányelv vonatkozó követelményeinek.

3.   CE-jelölés és EU-megfelelőségi nyilatkozat

3.1.

A gyártó a 19. és 20. cikknek megfelelően minden olyan rádióberendezésen elhelyezi a CE-jelölést, amely megfelel az EU-típusvizsgálati tanúsítványban leírt típusnak, és eleget tesz ezen irányelv vonatkozó követelményeinek.

3.2.

A gyártó a rádióberendezés minden típusára vonatkozóan írásos EU-megfelelőségi nyilatkozatot állít ki, amelyet a rádióberendezés forgalomba hozatala után tíz évig megőriz a nemzeti hatóságok számára történő bemutatás céljából. Az EU-megfelelőségi nyilatkozatban meg kell nevezni azt a rádióberendezés-típust, amely tekintetében a nyilatkozatot kiállították.

Az EU-megfelelőségi nyilatkozat egy példányát az érintett hatóság kérésére hozzáférhetővé kell tenni.

4.   Meghatalmazott képviselő

A gyártó 3. pontban meghatározott kötelezettségei a gyártó nevében és felelősségére eljáró, meghatalmazott képviselője révén is teljesíthetők, amennyiben e kötelezettségek szerepelnek a megbízatásában.


IV. MELLÉKLET

MEGFELELŐSÉGÉRTÉKELÉS, H MODUL

A TELJES MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSON ALAPULÓ MEGFELELŐSÉG

1.   A teljes minőségbiztosításon alapuló megfelelőség az a megfelelőségértékelési eljárás, amellyel a gyártó eleget tesz a 2. és 5. pontban megállapított kötelezettségeknek, továbbá biztosítja és saját kizárólagos felelőssége mellett nyilatkozik arról, hogy a szóban forgó rádióberendezés megfelel ezen irányelv rá vonatkozó követelményeinek.

2.   Gyártás

A gyártó a 3. pontnak megfelelő, jóváhagyott minőségbiztosítási rendszert működtet az érintett rádióberendezések tervezése, gyártása, végső termékellenőrzése és vizsgálata céljából, a gyártót pedig a 4. pontban meghatározott módon felügyelik.

3.   Minőségbiztosítási rendszer

3.1.

A gyártó egy általa választott bejelentett szervezethez kérelmet nyújt be, hogy a szóban forgó rádióberendezés tekintetében alkalmazott minőségbiztosítási rendszerét értékeltesse.

A kérelem a következőket tartalmazza:

a)

a gyártó neve és címe, illetve ha a kérelmet a meghatalmazott képviselő nyújtja be, akkor annak neve és címe is;

b)

a műszaki dokumentáció, a gyártásra szánt rádióberendezések mindegyik típusára vonatkozóan. A műszaki dokumentációnak adott esetben tartalmaznia kell az V. mellékletben meghatározott elemeket;

c)

a minőségbiztosítási rendszerrel kapcsolatos dokumentáció; valamint

d)

egy írásos nyilatkozat arról, hogy a kérelmet más bejelentett szervezethez nem nyújtották be.

3.2.

A minőségbiztosítási rendszer biztosítja, hogy a rádióberendezés megfelel ezen irányelv rá vonatkozó követelményeinek.

A gyártó által alkalmazott összes elemet, követelményt és rendelkezést rendszeres és rendezett módon dokumentálni kell írásban rögzített elvek, eljárások és utasítások formájában. A minőségbiztosítási rendszer dokumentációjának lehetővé kell tennie a minőségbiztosítási programok, tervek, kézikönyvek és nyilvántartások következetes értelmezését.

Különösen a következők megfelelő leírását kell tartalmaznia:

a)

minőségi célkitűzések és szervezeti felépítés, a vezetőségnek a tervezéssel és a termék minőségével kapcsolatos felelőssége és hatásköre;

b)

a tervezésre vonatkozó műszaki előírások, ideértve az alkalmazandó szabványokat, és amennyiben a vonatkozó harmonizált szabványokat nem teljes egészükben alkalmazzák, az ezen irányelv rádióberendezésekre vonatkozó alapvető követelményeinek teljesítésére használt módszerek;

c)

azok a tervezésellenőrzési és tervezésértékelési technikák, folyamatok és módszeres intézkedések, amelyeket az irányelv hatálya alá tartozó rádióberendezés-típus tervezése során alkalmaznak;

d)

az ezeknek megfelelő gyártási, minőségellenőrzési és minőségbiztosítási technikák, folyamatok és módszeres intézkedések, amelyeket alkalmazni fognak;

e)

a gyártás előtt, közben és után elvégzendő vizsgálatok és tesztek, valamint ezek elvégzésének gyakorisága;

f)

a minőségbiztosítási nyilvántartás, mint például az ellenőrzési jelentések és vizsgálati adatok, kalibrációs adatok, a személyzet képesítéséről szóló jelentések stb.;

g)

az előírt tervezési és termékminőség, valamint a minőségbiztosítási rendszer hatékony működésének felügyeletére szolgáló eszközök.

3.3.

A bejelentett szervezet értékeli a minőségbiztosítási rendszert annak megállapítása érdekében, hogy megfelel-e a 3.2. pontban említett követelményeknek.

A vonatkozó harmonizált szabvány megfelelő előírásait teljesítő minőségbiztosítási rendszer elemei tekintetében a bejelentett szervezet vélelmezi az ezeknek a követelményeknek való megfelelést.

A minőségirányítási rendszerekkel kapcsolatos tapasztalatok mellett az értékelést végző csoportban legalább egy olyan tag van, aki tapasztalattal rendelkezik a rádióberendezések érintett területének és a rádióberendezések érintett technológiájának értékelése terén, és ismeri ezen irányelv alkalmazandó követelményeit. Az ellenőrzés részét képezi a gyártó telephelyén tett látogatás is. Az ellenőrzést végző csoport felülvizsgálja a 3.1. pont b) alpontjában említett műszaki dokumentációt annak ellenőrzése érdekében, hogy a gyártó képes-e meghatározni ezen irányelv alkalmazandó követelményeit, és el tudja-e végezni a szükséges vizsgálatokat a rádióberendezés e követelményeknek való megfelelőségének biztosítása tekintetében.

A gyártót vagy a gyártó meghatalmazott képviselőjét értesíteni kell a határozatról.

Az értesítésnek tartalmaznia kell az ellenőrzés eredményeit és az értékelésről szóló, indokolással alátámasztott határozatot.

3.4.

A gyártó vállalja, hogy teljesíti a jóváhagyott minőségbiztosítási rendszerből fakadó kötelezettségeket, és gondoskodik a rendszer megfelelő és hatékony működéséről.

3.5.

A gyártó a minőségbiztosítási rendszer bármilyen tervezett módosításáról tájékoztatja azt a bejelentett szervezetet, amely jóváhagyta a minőségbiztosítási rendszert.

A bejelentett szervezet értékeli a javasolt módosításokat és eldönti, hogy a minőségbiztosítási rendszer a módosításokkal együtt a továbbiakban is megfelel-e az 3.2. pontban említett követelményeknek, vagy újabb értékelés szükséges.

A bejelentett szervezet értesíti a gyártót határozatáról. Az értesítésnek tartalmaznia kell a vizsgálat eredményeit és az értékelésről szóló, indokolással ellátott határozatot.

4.   Felügyelet a bejelentett szervezet felelősségi körében

4.1.

A felügyelet célja annak megállapítása, hogy a gyártó megfelelően teljesíti-e a jóváhagyott minőségbiztosítási rendszerből eredő kötelezettségeit.

4.2.

A gyártó lehetővé teszi, hogy a bejelentett szervezet értékelés céljából belépjen a gyártás, az ellenőrzés, a vizsgálat és a raktározás helyszíneire, és biztosítja számára a szükséges információkat, különösen a következőket:

a)

a minőségbiztosítási rendszer dokumentációja;

b)

a minőségbiztosítási rendszer tervezési részében előirányzott minőségbiztosítási nyilvántartás, mint például az elemzések, számítások, vizsgálatok stb. eredményei;

c)

a minőségbiztosítási rendszer gyártási részében előirányzott minőségbiztosítási nyilvántartás, mint például az ellenőrzési jelentések és vizsgálati adatok, a kalibrálási adatok, a személyzet képesítéséről szóló jelentések stb.

4.3.

A bejelentett szervezet időszakos ellenőrzéseket végez, hogy megbizonyosodjon arról, hogy a gyártó fenntartja és alkalmazza a minőségbiztosítási rendszert, és az ellenőrzésről jelentést ír, amelyet át kell adnia a gyártónak.

4.4.

A bejelentett szervezet váratlan látogatást is tehet a gyártónál. Az ilyen látogatások során a bejelentett szervezet szükség esetén a minőségbiztosítási rendszer helyes működésének igazolására megvizsgálhatja vagy megvizsgáltathatja a rádióberendezéseket. A bejelentett szervezet erről a látogatásról, és ha vizsgálatokra került sor, azokról is, jelentést ír, amelyet elküld a gyártónak,

5.   CE-jelölés és EU-megfelelőségi nyilatkozat

5.1.

A gyártó a 19. és 20. cikknek megfelelően minden olyan rádióberendezésen elhelyezi a CE-jelölést és – a 3.1. pontban említett bejelentett szervezet felelősségére – a bejelentett szervezet azonosító számát, amely eleget tesz a 3. cikkben meghatározott alkalmazandó követelményeknek.

5.2.

A gyártó a rádióberendezés minden típusára vonatkozóan írásos EU-megfelelőségi nyilatkozatot állít ki, amelyet a rádióberendezés forgalomba hozatala után tíz évig megőriz a nemzeti hatóságok számára történő bemutatás céljából. Az EU-megfelelőségi nyilatkozatban azonosítani kell azt a rádióberendezés-típust, amely tekintetében a nyilatkozatot kiállították.

Az EU-megfelelőségi nyilatkozat egy példányát az érintett hatóságok kérésére hozzáférhetővé kell tenni.

6.   A gyártó a rádióberendezés forgalomba hozatalának időpontjától számított tíz éven keresztül köteles a nemzeti hatóságok részére megőrizni:

a)

a 3.1. pontban említett műszaki dokumentáció;

b)

a 3.1. pontban említett minőségbiztosítási rendszerre vonatkozó dokumentáció;

c)

a 3.5. pontban említett módosítás, jóváhagyott formájában;

d)

a bejelentett szervezettől kapott, az 3.5., 4.3. és 4.4. pontban említett határozatok és jelentések.

7.   Minden bejelentett szervezet tájékoztatja bejelentő hatóságát a minőségbiztosítási rendszerek kiadott és visszavont jóváhagyásairól, továbbá – rendszeres időközönként vagy kérésre – elérhetővé teszi bejelentő hatósága számára a minőségbiztosítási rendszerek visszautasított, felfüggesztett vagy más módon korlátozott jóváhagyásainak listáját.

Minden bejelentett szervezet tájékoztatja a többi bejelentett szervezetet a minőségbiztosítási rendszerek általa elutasított, felfüggesztett, visszavont vagy más módon korlátozott jóváhagyásairól, valamint kérésre a minőségbiztosítási rendszerek általa kiadott jóváhagyásairól.

8.   Meghatalmazott képviselő

A gyártónak a 3.1., 3.5., 5. és 6. pontban meghatározott kötelezettségei a gyártó nevében és felelősségére eljáró meghatalmazott képviselője révén is teljesíthetők, amennyiben ez szerepel a megbízatásban.


V. MELLÉKLET

A MŰSZAKI DOKUMENTÁCIÓ TARTALMA

A műszaki dokumentációnak, értelemszerűen, legalább az alábbi elemeket kell tartalmaznia:

a)

a rádióberendezés általános leírása; többek között:

i.

a külső jegyeket, jelöléseket és a belső elrendezést mutató fényképek vagy ábrák;

ii.

az alapvető követelményeknek való megfelelést befolyásoló szoftver- és firmwareverziók;

iii.

a felhasználóknak szóló tájékoztató és üzembehelyezési utasítások;

b)

az alkatrészek, alegységek, kapcsolási körök és hasonló releváns elemek összeállítási terve, gyártási rajzai és diagramjai;

c)

a rajzok és diagramok megértéséhez szükséges leírások és magyarázatok, beleértve a rádióberendezés működésének ismertetését;

d)

a részben vagy egészben alkalmazott olyan harmonizált szabványok listája, amelyek hivatkozásait az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétették, illetve azon esetekben, ahol ezeket a harmonizált szabványokat nem alkalmazzák, azoknak a megoldásoknak a leírása, amelyeket a 3. cikkben előírt alapvető követelmények teljesítése érdekében alkalmaztak, az egyéb alkalmazott vonatkozó műszaki leírásokat is ideértve. A csak részben alkalmazott harmonizált szabványok esetén a műszaki dokumentációban fel kell tüntetni, hogy mely részeket alkalmazták;

e)

az EU-megfelelőségi nyilatkozat egy példánya;

f)

a III. melléklet szerinti megfelelőségértékelési modul alkalmazása esetén az EU-típusvizsgálati tanúsítvány egy példánya és mellékletei, az érintett bejelentett szervezet által kiállított formában;

g)

az elvégzett tervezési számítások, vizsgálatok eredményei és egyéb hasonló releváns elemek;

h)

a vizsgálati jelentések;

i)

a 10. cikk (2) bekezdésében előírt követelményeknek való megfelelés és a 10. cikk (10) bekezdése szerinti információk csomagoláson való feltüntetésének vagy fel nem tüntetésének ismertetése.


VI. MELLÉKLET

(XXXX. SZ.) (1) EU-MEGFELELŐSÉGI NYILATKOZAT

1.

Rádióberendezés (termék-, típus-, tétel- vagy sorozatszám):

2.

A gyártó vagy meghatalmazott képviselőjének neve és címe:

3.

Ezt a megfelelőségi nyilatkozatot a gyártó kizárólagos felelőssége mellett adják ki:

4.

A nyilatkozat tárgya (a rádióberendezés azonosítása a nyomonkövethetőség biztosítására; adott esetben megfelelő élességű színes képet is tartalmazhat, amennyiben ez a rádióberendezés azonosításához szükséges):

5.

A fent ismertetett nyilatkozat tárgya megfelel a vonatkozó uniós harmonizációs jogszabályoknak:

 

a 2014/53/EU irányelv,

 

adott esetben egyéb uniós harmonizációs jogszabály.

6.

Az alkalmazott harmonizált szabványokra való hivatkozás vagy az azokra az egyéb műszaki előírásokra való hivatkozás, amelyekkel kapcsolatban megfelelőségi nyilatkozatot tetteké. A hivatkozásokat az azonosító számokkal együtt és a megfelelő verzió feltüntetésével kell megadni, adott esetben a kiállítás dátumával együtt:

7.

A(z) ... (nevű, számú)… bejelentett szervezet adott esetben elvégezte a(z) … (a beavatkozás ismertetése) …, és a következő EU-típusvizsgálati tanúsítványt adta ki:

8.

Adott esetben a tartozékok és alkatrészek leírása, ideértve a rádióberendezés rendeltetésszerű használatát lehetővé tévő és az EU-megfelelőségi nyilatkozat hatályába tartozó szoftvereket is:

9.

További információk:

 

A nyilatkozatot a következő gyártó nevében és megbízásából írták alá: …

 

(a kiállítás helye és dátuma):

 

(név, beosztás) (aláírás):


(1)  A gyártótól függ, hogy megszámozza-e az EU-megfelelőségi nyilatkozatot.


VII. MELLÉKLET

EGYSZERŰSÍTETT EU-MEGFELELŐSÉGI NYILATKOZAT

A 10. cikk (9) bekezdésében említett egyszerűsített megfelelőségi nyilatkozat szövege a következő:

 

[A gyártó neve] igazolja, hogy a [a rádióberendezés típusa] típusú rádióberendezés megfelel a 2014/53/EU irányelvnek.

 

Az EU-megfelelőségi nyilatkozat teljes szövege elérhető a következő internetes címen:


VIII. MELLÉKLET

MEGFELELÉSI TÁBLÁZAT

1999/5/EK irányelv

Ez az irányelv

1. cikk

1. cikk

2. cikk

2. cikk

3. cikk (1) és (2) bekezdés

3. cikk (1) és (2) bekezdés

3. cikk (3) bekezdés és 15a. cikk

3. cikk (3) bekezdés, kivétel: 3. cikk, (3) bekezdés, i) pont és 44. cikk

4. cikk (1) bekezdés és 13–15. cikk

8. és 45. cikk

4. cikk (2) bekezdés

5. cikk (1) bekezdés

16. cikk

5. cikk (2) és (3) bekezdés

6. cikk (1) bekezdés

6. cikk

6. cikk (2) bekezdés

6. cikk (3) bekezdés

10. cikk, (8), (9) és (10) bekezdés

6. cikk (4) bekezdés

7. cikk (1) és (2) bekezdés

7. cikk

7. cikk (3), (4) és (5) bekezdés

8. cikk (1) és (2) bekezdés

9. cikk

8. cikk (3) bekezdés

9. cikk

39–43. cikk

10. cikk

17. cikk

11. cikk

22–38. cikk

12. cikk

19. cikk, 20. cikk, 10. cikk (6) és (7) bekezdés

16. cikk

17. cikk

47. cikk

18. cikk

48. cikk

19. cikk

49. cikk

20. cikk

50. cikk

21. cikk

51. cikk

22. cikk

52. cikk

I. melléklet

I. melléklet

II. melléklet

II. melléklet

III. melléklet

IV. melléklet

III. melléklet

V. melléklet

IV. melléklet

VI. melléklet

26. cikk

VII. melléklet 1–4. pont

19. és 20. cikk

VII. melléklet 5. pont

10. cikk (10) bekezdés


AZ EURÓPAI PARLAMENT NYILATKOZATA

Az Európai Parlament úgy véli, hogy csak amikor és amennyiben a 182/2011/EU rendelet értelmében vett végrehajtási aktusokról tárgyalnak bizottsági üléseken, tekinthetőek e bizottságok „komitológiai bizottságoknak” az Európai Parlament és a Bizottság közötti kapcsolatokról szóló keretmegállapodás I. melléklete értelmében. A bizottságok ülései így a keretmegállapodás 15. pontjának hatálya alá tartoznak, amikor és amennyiben más kérdésekről tárgyalnak.