17.3.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 78/16


A TANÁCS 2014/145/KKBP HATÁROZATA

(2014. március 17.)

az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések miatt korlátozó intézkedések bevezetéséről

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

tekintettel az Európai Unióról szóló szerződésre és különösen annak 29. cikkére,

mivel:

(1)

2014. március 6-án az Unió tagállamainak állam-, illetve kormányfői határozottan elítélték, hogy az Oroszországi Föderáció indokolatlanul megsértette Ukrajna szuverenitását és területi integritását, és felszólították az Oroszországi Föderációt, hogy a vonatkozó megállapodásokkal összhangban haladéktalanul irányítsa vissza fegyveres erőit azok állandó állomáshelyére. Felszólították az Oroszországi Föderációt, hogy haladéktalanul biztosítson szabad bejutást a területre a nemzetközi megfigyelőknek. Az állam-, illetve kormányfők úgy ítélték meg, hogy a Krími Autonóm Köztársaság Legfelsőbb Tanácsának azon döntése, amely a terület jövőbeli jogállásáról szóló népszavazás tartására irányul, ellentétes az ukrán alkotmánnyal, és ennek megfelelően jogellenes.

(2)

Az állam-, illetve kormányfők intézkedések, többek között a Tanács által a 2014. március 3-i ülésén előirányzott intézkedések meghozataláról is határoztak, különösen az Oroszországi Föderációval a vízumkérdésekről folytatott kétoldalú, valamint a már meglévő partnerségi és együttműködési megállapodást felváltandó, új átfogó megállapodásról szóló megbeszélések felfüggesztéséről.

(3)

Az állam-, illetve kormányfők hangsúlyozták, hogy a válság megoldását az Ukrajna kormánya és az Oroszországi Föderáció közötti tárgyalások révén kellene megtalálni – ideértve a lehetséges többoldalú mechanizmusok igénybe vételét is –, és hogy amennyiben záros határidőn belül nem sikerül eredményeket elérni, az Unió további intézkedésekről fog határozni, mint például utazási tilalmakról, vagyoni eszközök befagyasztásáról vagy az EU–Oroszország csúcstalálkozó lemondásáról.

(4)

A jelen körülmények között az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedésekért – ideértve az ukrán alkotmánnyal ellentétes, a terület bármely részének jövőbeli státusát érintő tevékenységeket is – felelős személyekkel, valamint a velük kapcsolatban álló személyekkel, szervezetekkel és szervekkel szemben utazási korlátozásokat és a vagyoni eszközeik befagyasztását kell elrendelni.

(5)

Egyes intézkedések végrehajtásához az Unió további fellépése szükséges,

ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:

1. cikk

(1)   A tagállamok megtesznek minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy megakadályozzák a mellékletben felsorolt, az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedésekért és politikákért felelős, valamint a velük összefüggésbe hozható természetes személyeknek a területükre történő beutazását vagy az azon történő átutazását.

(2)   Az (1) bekezdés nem kötelezi a tagállamokat arra, hogy saját állampolgáraiktól megtagadják a területükre való beutazást.

(3)   Az (1) bekezdés nem érinti azokat az eseteket, amikor egy tagállamot nemzetközi jogi kötelezettségek terhelnek, nevezetesen:

a)

valamely nemzetközi kormányközi szervezet fogadó országaként;

b)

az Egyesült Nemzetek Szervezete által vagy annak védnöksége alatt összehívott nemzetközi konferencia fogadó országaként;

c)

valamely, kiváltságokat és mentességeket biztosító többoldalú megállapodás értelmében; vagy

d)

az Apostoli Szentszék (Vatikáni Városállam) és Olaszország között 1929-ben a megbékélésről létrejött szerződés (lateráni egyezmény) értelmében.

(4)   A (3) bekezdés rendelkezéseit azokra az esetekre is alkalmazni kell, amikor valamely tagállam az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) fogadó országa.

(5)   A Tanácsot megfelelően tájékoztatni kell minden olyan esetről, amelyben valamely tagállam a (3) és (4) bekezdés értelmében mentességet ad.

(6)   A tagállamok mentességeket adhatnak az (1) bekezdés szerint elrendelt intézkedések alól, amennyiben az utazást sürgető humanitárius szükség, vagy kormányközi találkozókon, illetve az Unió által támogatott vagy a területén szervezett, vagy az EBESZ elnökségét ellátó tagállam területén szervezett, a korlátozó intézkedések politikai célkitűzéseinek – többek között a területi integritás, a szuverenitás és a függetlenség támogatásának – a közvetlen előmozdítása érdekében folyó politikai párbeszédnek helyet adó találkozókon való részvétel indokolja.

(7)   A (6) bekezdésben említett mentességet adni kívánó tagállamok írásban kötelesek tájékoztatni a Tanácsot. A mentességet megadottnak kell tekinteni, kivéve, ha az ellen a Tanács egy vagy több tagja – a javasolt mentességről szóló értesítés kézhezvételétől számított két munkanapon belül – írásban kifogást emel. Abban az esetben, ha a Tanács egy vagy több tagja kifogást emel, a Tanács minősített többséggel határozhat a javasolt mentesség megadásáról.

(8)   Amennyiben a (3), (4), (6) és (7) bekezdésnek megfelelően a tagállam engedélyezi a mellékletben felsorolt személyeknek a területére való belépését vagy az azon történő átutazását, az engedély az abban megjelölt célra és az azzal érintett személyre korlátozódik.

2. cikk

(1)   Befagyasztásra kerül minden olyan pénzeszköz és gazdasági erőforrás, amely az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedésekért és politikákért felelős természetes személyekhez, vagy a velük összefüggésbe hozható természetes vagy jogi személyekhez, szervezetekhez vagy szervekhez tartozik, azok birtokában van vagy ellenőrzése alatt áll.

(2)   A mellékletben felsorolt természetes vagy jogi személyek, szervezetek és szervek rendelkezésére vagy javára – sem közvetlenül, sem közvetve – nem bocsátható pénzeszköz vagy gazdasági erőforrás.

(3)   Az illetékes tagállami hatóság az általa megfelelőnek ítélt feltételekkel engedélyezheti egyes befagyasztott pénzeszközök vagy gazdasági erőforrások felszabadítását vagy rendelkezésre bocsátását, annak megállapítását követően, hogy a pénzeszközök vagy gazdasági erőforrások:

a)

a mellékletben felsorolt személyek és eltartott családtagjaik alapvető szükségleteinek fedezéséhez szükségesek, beleértve az élelmiszerek, a bérleti díj vagy jelzáloghitel-törlesztés, a gyógyszerek és az orvosi kezelés, az adók, a biztosítási díjak és a közüzemi díjak költségeit;

b)

kizárólag az ésszerű mértékű szakmai tiszteletdíjak és a jogi szolgáltatásokhoz kapcsolódóan felmerült kiadások fedezésére szolgálnak;

c)

kizárólag a befagyasztott pénzeszközök vagy gazdasági erőforrások szokásos kezelési vagy fenntartási díjainak a kiegyenlítésére szolgálnak;

d)

rendkívüli kiadások fedezéséhez szükségesek, feltéve, hogy az illetékes hatóság az engedély megadását megelőzően legalább két héttel közölte a többi tagállam illetékes hatóságaival és a Bizottsággal a konkrét engedély megadása alapjául szolgáló indokokat.

Az érintett tagállam az e bekezdés alapján megadott minden engedélyről tájékoztatja a többi tagállamot és a Bizottságot.

(4)   Az (1) bekezdéstől eltérve a tagállamok illetékes hatóságai engedélyezhetik egyes befagyasztott pénzeszközök vagy gazdasági erőforrások felszabadítását, amennyiben teljesülnek a következő feltételek:

a)

a pénzeszközök vagy a gazdasági erőforrások az (1) bekezdésben említett személy, szervezet vagy szerv mellékletbe történő felvételének napját megelőzően hozott választottbírósági határozat, az Unióban hozott bírósági vagy közigazgatási határozat, illetve az említett dátumot megelőzően vagy azt követően az érintett tagállamban végrehajtandó bírósági határozat hatálya alá tartoznak;

b)

a pénzeszközök vagy gazdasági erőforrások felhasználása kizárólag az ilyen határozatban foglalt, vagy az ilyen határozatban érvényesnek elismert igények kielégítésére történik, az ilyen igényekkel rendelkező személyek jogait szabályozó alkalmazandó törvényekben és rendelkezésekben meghatározott korlátokon belül;

c)

a határozat nem a mellékletben felsorolt természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv javát szolgálja; valamint

d)

a határozat elismerése nem ellentétes az érintett tagállam közrendjével.

Az érintett tagállam értesíti a többi tagállamot és a Bizottságot az e bekezdés alapján megadott valamennyi engedélyről.

(5)   Az (1) bekezdés nem akadályozza meg a jegyzékbe vett természetes vagy jogi személyt vagy szervezetet abban, hogy az adott természetes vagy jogi személynek, szervezetnek vagy szervnek a melléklet szerinti jegyzékbe vételét megelőzően szerződésben vállalt fizetési kötelezettségének eleget tegyen, feltéve hogy az érintett tagállam megállapította, hogy a kifizetést – akár közvetlenül, akár közvetve – nem az (1) bekezdésben említett természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv kapja.

(6)   A (2) bekezdés nem vonatkozik a befagyasztott számlákon történő alábbi mozgásokra:

a)

kamat vagy az említett számlákon jelentkező egyéb hozam;

b)

olyan szerződések, megállapodások vagy kötelezettségek alapján esedékes kifizetések, amelyeket azt megelőzően kötöttek, vagy amelyek azt megelőzően keletkeztek, hogy az említett számlák az (1) és a (2) bekezdésben meghatározott intézkedések hatálya alá kerültek; vagy

c)

az Unióban meghozott, vagy az adott tagállamban végrehajtandó bírósági, közigazgatási vagy választottbírósági határozat alapján esedékes kifizetések;

feltéve, hogy e kamatok, egyéb hozamok és kifizetések továbbra is az (1) bekezdésben meghatározott intézkedések hatálya alá tartoznak.

3. cikk

(1)   A Tanács valamely tagállam vagy az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének javaslatára határoz a mellékletben található jegyzék létrehozásáról és módosításáról.

(2)   A Tanács az (1) bekezdésben említett döntését és a jegyzékbe vétel indokolását – amennyiben a cím ismert, közvetlenül, egyéb esetben értesítés közzététele útján – közli az érintett természetes vagy jogi személlyel, szervezettel vagy szervvel, lehetővé téve a személy, szervezet vagy szerv számára, hogy észrevételeket tegyen.

(3)   Amennyiben észrevételt vagy új érdemi bizonyítékot nyújtanak be, a Tanács felülvizsgálja az (1) bekezdésben említett döntését, és erről értesíti az érintett személyt, szervezetet vagy szervet.

4. cikk

(1)   A melléklet tartalmazza az 1. cikk (1) bekezdésében és a 2. cikk (1) bekezdésében említett természetes vagy jogi személyek, szervezetek vagy szervek jegyzékbe vételének okait.

(2)   A melléklet tartalmazza továbbá az érintett természetes vagy jogi személyek, szervezetek vagy szervek azonosításához szükséges adatokat, amennyiben azok rendelkezésre állnak. Természetes személyek esetében ilyen adat lehet a név, beleértve az álneveket is, a születési idő és hely, az állampolgárság, az útlevél és a személyazonosító okmány száma, a nem, a cím – amennyiben ismert –, valamint a beosztás vagy a foglalkozás. Jogi személyek, szervezetek és szervek esetében ilyen adat lehet a név, a bejegyzés helye és ideje, a nyilvántartási szám és a székhely.

5. cikk

Az 1. cikk (1) bekezdésében és a 2. cikk (1) bekezdésében említett intézkedések hatásának maximalizálása érdekében az Unió arra ösztönzi a harmadik országokat, hogy fogadjanak el az e határozatban foglaltakhoz hasonló korlátozó intézkedéseket.

6. cikk

Ez a határozat az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetésének napján lép hatályba.

Ez a határozat 2014. szeptember 17-ig alkalmazandó.

Ezt a határozatot folyamatosan felül kell vizsgálni. Ha a Tanács úgy ítéli meg, hogy e határozat céljai nem valósultak meg, a határozat megújítható vagy – adott esetben – módosítható.

Kelt Brüsszelben, 2014. március 17-én.

a Tanács részéről

az elnök

C. ASHTON


MELLÉKLET

Az 1. és 2. cikkben említett személyek, szervezetek és szervek jegyzéke

 

Név

Azonosító adatok

Indokolás

A jegyzékbe vétel dátuma

1.

Sergey Valeryevich Aksyonov

Születési idő: 1972.11.26.

A krími Verkhovna Rada 2014. február 27-én oroszbarát fegyveresek jelenlétében a „Krím miniszterelnökének” választotta Aksyonovot. „Megválasztását” Oleksandr Turchynov március 1-jén alkotmányellenesnek mondta ki. Aksyonov a 2014. március 16-ra kitűzött „népszavazást” aktív lobbitevékenységgel támogatta.

2014.3.17.

2.

Vladimir Andreevich Konstantinov

Születési idő: 1967.3.19.

A Krími Autonóm Köztársaság Legfelsőbb Tanácsának elnökeként Konstantinov aktívan hozzájárult a Verkhovna Rada által az Ukrajna területi integritását sértő „népszavazásról” hozott döntéshez, valamint arra buzdította a szavazókat, hogy a Krím függetlenségére szavazzanak.

2014.3.17.

3.

Rustam Ilmirovich Temirgaliev

Születési idő: 1976.8.15.

A Krími Minisztertanács alelnökeként Temirgaliev aktívan hozzájárult a Verkhovna Rada által az Ukrajna területi integritását sértő „népszavazásról” hozott döntéshez. Aktívan lobbizott azért, hogy a Krím az Oroszországi Föderáció részévé váljon.

2014.3.17.

4.

Deniz Valentinovich Berezovskiy

Születési idő: 1974.7.15.

Berezovskiyt 2014. március 1-jén az ukrán haditengerészet parancsnokává nevezték ki és eredeti esküjét megszegve letette a krími fegyveres erők hűségesküjét. Az ukrán főügyészség hazaárulás vádjával vizsgálatot indított ellene.

2014.3.17.

5.

Aleksei Mikhailovich Chaliy

Születési idő: 1961.6.13.

Chaliyt 2014. februrár 23-án közfelkiáltással „Szevasztopol polgármesterévé” választották, ő pedig efogadta a „szavazás” eredményét. Aktív kampányt folytatott annak érdekében, hogy Szevasztopol egy 2014. március 16-ra tervezett népszavazással az Oroszországi Föderáció különálló entitásává váljon.

2014.3.17.

6.

Pyotr Anatoliyovych Zima

 

Zimát 2014. március 3-án Aksyonov „miniszterelnök” a krími titkosszolgálat új vezetőjévé nevezte ki, ő pedig elfogadta a kinevezést. Fontos információkat, többek között adatbázist adott át az orosz hírszerzésnek. Ezek között a Majdan europárti aktivistáira és krími emberijog-védőkre vonatkozó információk is szerepeltek. Jelentős szerepet játszott annak megakadályozásában, hogy az ukrán hatóságok ellenőrzést gyakorolhassanak a Krím területén.

Az ukrán titkosszolgálat korábbi krími tisztviselői 2014. március 11-én bejelentették a Krím független titkosszolgálatának megalakulását.

2014.3.17.

7.

Yuriy Zherebtsov

 

A krími Verkhovna Rada elnökének tanácsadója, az Ukrajna területi integritását sértő 2014. március 16-i„népszavazás” egyik fő szervezője.

2014.3.17.

8.

Sergey Pavlovych Tsekov

Születési idő: 1953.3. 28.

A Verkhovna Rada alelnöke; Sergey Aksyonovval együtt Tsekov kezdeményezte a Krími Autonóm Köztársaság kormányának jogellenes leváltását. Miután leváltással fenyegette meg, a kormány eltávolításának folyamatába bevonta Vladimir Konstantinovot is. Nyilvánosan elismerte, hogy a krími parlamenti képviselők felkérésére érkeztek orosz katonák a krími Verkhovna Rada elfoglalására. Ő volt az egyik első krími vezető, aki a Krím Oroszországhoz csatolását kérte.

2014.3.17.

9.

Ozerov, Viktor Alekseevich

Születési idő és hely: 1958.1.5., Abakan, Khakassia

Az Oroszországi Föderáció Szövetségi Tanácsa Biztonsági és Védelmi Bizottságának elnöke

Ozerov 2014. március 1-jén a Szövetségi Tanács Biztonsági és Védelmi Bizottságának nevében nyilvánosan támogatta a Szövetségi Tanácsban, hogy orosz erőket telepítsenek Ukrajnába.

2014.3.17.

10.

Dzhabarov, Vladimir Michailovich

Születési idő: 1952.9.29.

A Szövetségi Tanács Nemzetközi Ügyekért felelős Bizottságának első alelnöke.

Dzhabarov 2014. március 1-jén a Szövetségi Tanács Nemzetközi Ügyekért felelős Bizottságának nevében nyilvánosan támogatta a Szövetségi Tanácsban, hogy orosz erőket telepítsenek Ukrajnába.

2014.3.17.

11.

Klishas, Andrei Aleksandrovich

Születési idő és hely: 1972.11.9., Sverdlovsk

Az Oroszországi Föderáció Szövetségi Tanácsa Alkotmányjogi Bizottságának elnöke.

Klishas 2014. március 1-jén nyilvánosan támogatta a Szövetségi Tanácsban, hogy orosz erőket telepítsenek Ukrajnába. Nyilvános megszólalásaiban Klishas azzal igyezett indokolni az ukrajnai orosz katonai intervenciót, hogy „az Ukrán elnök támogatja a krími hatóságoknak az Orosz Föderáció elnökéhez intézett azon felhívását, hogy nyújtson mindenre kiterjedő támogatást a krími polgárok védelmében”.

2014.3.17.

12.

Ryzhkov, Nikolai Ivanovich

Születési idő és hely: 1929.9.28., Duleevka, Donetsk region, Ukrainian SSR

Az Oroszországi Föderáció Szövetségi Tanácsa Szövetségi Ügyekért, Regionális Politikáért és az Északi Területekért felelős Bizottságának tagja.

Ryzhkov 2014. március 1-jén nyilvánosan támogatta a Szövetségi Tanácsban, hogy orosz erőket telepítsenek Ukrajnába.

2014.3.17.

13.

Bushmin, Evgeni Viktorovich

Születési idő és hely: 1958.10.4., Lopatino, Sergachiisky region, RSFSR

Az Oroszországi Föderáció Szövetségi Tanácsának alelnöke.

Bushmin 2014. március 1-jén nyilvánosan támogatta a Szövetségi Tanácsban, hogy orosz erőket telepítsenek Ukrajnába.

2014.3.17.

14.

Totoonov, Aleksandr Borisovich

Születési idő és hely: 1957.3.3., Ordzhonikidze, North Ossetia

Az Oroszországi Föderáció Szövetségi Tanácsa Kulturális, Tudományos és Információs Bizottságának tagja.

Totoonov 2014. március 1-jén nyilvánosan támogatta a Szövetségi Tanácsban, hogy orosz erőket telepítsenek Ukrajnába.

2014.3.17.

15.

Panteleev, Oleg Evgenevich

Születési idő és hely: 1952.7.21., Zhitnikovskoe, Kurgan region

A Parlamenti Ügyekért felelős Bizottság első alelnöke.

Panteleev 2014. március 1-jén nyilvánosan támogatta a Szövetségi Tanácsban, hogy orosz erőket telepítsenek Ukrajnába.

2014.3.17.

16.

Mironov, Sergei Mikhailovich

Születési idő és hely: 1953.2.14., Pushkin, Leningrad region

A Duma (Államtanács) tagja; a Dumán belüli Tisztességes Oroszország frakció vezetője.

Ő indítványozta azt a törvényt, amely lehetővé teszi az Oroszországi Föderáció számára, hogy az orosz polgárok védelmére hivatkozva államalakulatának részévé tegye külföldi országok területeit a szóban forgó ország vagy nemzetközi szerződés felhatalmazása nélkül.

2014.3.17.

17.

Zheleznyak, Sergei Vladimirovich

Születési idő és hely: 1970.7.30., St Petersburg (former Leningrad)

Az Oroszországi Föderáció Államtanácsának (Duma) alelnöke.

Aktívan támogatta orosz fegyveres erők ukrajnai bevetését és a Krím annektálását. Személyesen vezette az orosz fegyveres erők ukrajnai bevetését támogató demonstrációt.

2014.3.17.

18.

Slutski, Leonid Eduardovich

Születési idő és hely: 1968.1.4., Моscow

Az Államtanács (Duma) Független Államok Közösségével (FÁK) foglalkozó Bizottságának elnöke (az LDPR tagja).

Aktívan támogatta orosz fegyveres erők ukrajnai bevetését és a Krím annektálását.

2014.3.17.

19.

Vitko, Aleksandr Viktorovich

Születési idő és hely: 1961.9.13., Vitebsk (Belarusian SSR)

A Fekete-tengeri flotta parancsnoka, altengernagy.

A szuverén ukrán területet elfoglaló orosz haderő parancsnokságát látta el.

2014.3.17.

20.

Sidorov, Anatoliy Alekseevich

 

Parancsnok, Oroszország Nyugati Katonai Körzete, ennek egyes egységeit is a Krímbe telepítették.

Oroszország Nyugati Katonai Körzetének parancsnoka, az irányítása alatt álló egységeket telepítettek a Krímbe. Az Ukrajna szuverenitását aláásó krími orosz katonai jelenlétet biztosító egységek egy részének irányításáért felel, valamint segítséget nyújtott a krími hatóságoknak ahhoz, hogy megakadályozzák a népszavazás és az Oroszországhoz való csatlakozás elleni demonstrációkat.

2014.3.17.

21.

Galkin, Aleksandr

 

Oroszország Déli Katonai Körzete, ennek egyes egységeit is a Krímbe telepítették; a Fekete-tengeri flotta Galkin parancsnoksága alá tartozik; a Krímbe benyomuló katonai erők jelentős része a Déli Katonai Körzeten keresztül érkezett.

Oroszország Déli Katonai Körzetének parancsnoka. A Déli Katonai Körzet egyes egységeit is a Krímbe telepítették. Az Ukrajna szuverenitását aláásó krími orosz katonai jelenlétet biztosító egységek egy részének irányításáért felel, valamint segítséget nyújtott a krími hatóságoknak ahhoz, hogy megakadályozzák a népszavazás és az Oroszországhoz való csatlakozás elleni demonstrációkat. Emellett a Fekete-tengeri flotta a Déli Körzet ellenőrzése alatt áll.

2014.3.17.