12.4.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 102/34


A TANÁCS 2008/299/KKBP EGYÜTTES FELLÉPÉSE

(2008. április 7.)

az Európai Védelmi Ügynökség létrehozásáról szóló 2004/551/KKBP tanácsi együttes fellépés módosításáról

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

tekintettel az Európai Unióról szóló szerződésre és különösen annak 14. cikkére,

mivel:

(1)

A Tanács 2004. július 12-én elfogadta az Európai Védelmi Ügynökség (a továbbiakban: az Ügynökség) létrehozásáról szóló 2004/551/KKBP együttes fellépést (1), amely többek között úgy rendelkezik, hogy az Ügynökség ügyvezető igazgatóját és annak helyettesét az Ügynökség vezetőjének javaslatára az Ügynökség irányítóbizottsága nevezi ki, valamint hogy az ügyvezető igazgató és helyettese az Ügynökség vezetőjének irányítása alatt jár el, az Irányítóbizottság határozataival összhangban.

(2)

Az Irányítóbizottság 2007. szeptember 25-én arra a megállapodásra jutott, hogy az Ügynökség vezetőjének a 2004/551/EK együttes fellépés végrehajtásáról a 27. cikknek megfelelően benyújtott jelentésével összhangban azt ajánlja a Tanácsnak, hogy egy második ügyvezető igazgatóhelyettesi tisztség létrehozása tekintetében módosítsa a nevezett együttes fellépést, valamint adjon megbízást egy újabb felülvizsgálat 2010-ben történő végrehajtására.

(3)

A 2004/551/KKBP együttes fellépést ennek megfelelően módosítani kell.

(4)

Az Európai Unióról szóló szerződéshez és az Európai Közösséget létrehozó szerződéshez csatolt, Dánia helyzetéről szóló jegyzőkönyv 6. cikkének megfelelően Dánia nem vesz részt az Európai Unió védelmi vonatkozású határozatainak és tevékenységeinek kidolgozásában és végrehajtásában. Dánia ennek megfelelően nem vett részt ezen együttes fellépés kidolgozásában és elfogadásában sem, így ezen együttes fellépés Dániát nem köti,

ELFOGADTA EZT AZ EGYÜTTES FELLÉPÉST:

1. cikk

A 2004/551/KKBP együttes fellépés a következőképpen módosul:

1.

A 9. cikk (1) bekezdésének 1.5. albekezdése helyébe a következő szöveg lép:

„1.5.

kinevezi az ügyvezető igazgatót és két helyettesét;”.

2.

A 10. cikk (1) és (2) bekezdése helyébe a következő szöveg lép:

„(1)   Az ügyvezető igazgatót és két helyettesét az Ügynökség vezetőjének javaslatára az Irányítóbizottság nevezi ki hároméves időtartamra. Az Irányítóbizottság a kinevezést két évvel meghosszabbíthatja. Az ügyvezető igazgató és két helyettese az Ügynökség vezetőjének irányítása alatt jár el, az Irányítóbizottság határozataival összhangban.

(2)   Az ügyvezető igazgató és két helyettese az Ügynökség eredményes és hatékony működéséhez szükséges minden intézkedést meghoz. A funkcionális egységek tevékenysége koherenciájának biztosítása érdekében azok felügyeletéért és koordinálásáért az ügyvezető igazgató felel. Az ügyvezető igazgató az Ügynökség alkalmazottainak vezetője.”

3.

A 27. cikk helyébe a következő szöveg lép:

„27. cikk

Felülvizsgálati záradék

Legkésőbb 2010. június 30-ig az Ügynökség vezetője ezen együttes fellépés végrehajtásáról jelentést nyújt be az Irányítóbizottsághoz, a Tanács általi esetleges felülvizsgálat céljából.”

2. cikk

Ez az együttes fellépés az elfogadásának napján lép hatályba.

3. cikk

Ezt az együttes fellépést az Európai Unió Hivatalos Lapjában ki kell hirdetni.

Kelt Luxembourgban, 2008. április 7-én.

a Tanács részéről

az elnök

R. ŽERJAV


(1)  HL L 245., 2004.7.17., 17. o.