20.10.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 277/29


A BIZOTTSÁG HATÁROZATA

(2007. október 17.)

az emberkereskedelemmel foglalkozó szakértői csoport létrehozásáról

(2007/675/EK)

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA,

tekintettel az Európai Közösséget létrehozó szerződésre,

mivel:

(1)

Az emberkereskedelem elleni uniós szintű küzdelem megerősítése érdekében, valamint a Brüsszeli Nyilatkozattal (1) összhangban, amely kifejezte azt az igényt, hogy a Bizottság létrehozzon egy emberkereskedelemmel foglalkozó szakértői csoportot, a csoport a 2003/209/EK bizottsági határozattal létrejött. A tanácsadó csoport elnevezése „emberkereskedelemmel foglalkozó szakértői csoport” (2).

(2)

Az emberkereskedelemmel foglalkozó szakértői csoport arra kapott megbízást, hogy járuljon hozzá az emberkereskedelem megelőzésének és az ellene való küzdelemnek a továbbfejlesztéséhez, tegye lehetővé a Bizottság számára, hogy összegyűjthesse az emberkereskedelemmel kapcsolatos bizottsági kezdeményezésekre vonatkozó véleményeket, valamint készítsen jelentést a Brüsszeli Nyilatkozatban kifejtett ajánlások alapján. A szakértői csoport 2004 decemberében benyújtotta a jelentést egy sor ajánlással együtt, további konkrét európai szintű javaslatok kezdeményezése céljából.

(3)

„Az emberkereskedelem elleni küzdelem – integrált megközelítés és cselekvési tervjavaslat” című, 2005. október 18-i bizottsági közlemény (3) jelentős részben a szakértői csoport által készített jelentésen és ajánlásokon alapult. A Tanács 2005. december 1-jén elfogadta az emberkereskedelem elleni küzdelemre és annak megelőzésére vonatkozó legjobb gyakorlatokról, normákról és eljárásokról szóló európai uniós tervet (4), mely a bizottsági közlemény számos javaslatát figyelembe veszi.

(4)

Tekintettel az emberkereskedelem elleni küzdelemmel foglalkozó szakértői csoport 2003 óta folytatott értékes munkájára, amely lehetővé tette, hogy a Bizottság továbbfejlessze a területre vonatkozó politikáját, valamint figyelembe véve az emberkereskedelem politikai területének globális szinten egyre fokozódó jelentőségét, a szakértői csoportnak továbbra is folytatnia kell munkáját. Az Európai Unió bővítésének figyelembevétele érdekében új határozatra van szükség. Ezenkívül bővíteni kell a szakértői csoport feladatkörét, és az emberkereskedelem változó jelensége által támasztott igények miatt a csoportnak szélesebb körű szakértelemmel kell rendelkeznie.

(5)

A szakértői csoportnak továbbra is tanácsokkal kell ellátnia a Bizottságot, figyelembe véve az aktuális európai, nemzeti és nemzetközi szintű fejleményeket. Mindenekelőtt segítenie kell a Bizottságot a 2005 decemberében elfogadott, az emberkereskedelem elleni küzdelemre és annak megelőzésére vonatkozó legjobb gyakorlatokról, normákról és eljárásokról szóló európai uniós terv által előirányzott fellépések kidolgozásában és végrehajtásában, különös figyelmet fordítva a munkára kényszerítés területére.

(6)

A szakértői csoport 21 tagból áll, akiknek kiegyensúlyozott arányban kell képviselniük az uniós tagállamok állami szerveit, az Európai Unió nonprofit szervezeteit és az Europolt. Tagnak választhatók egyetemi szakértők és a nonprofit ágazat tanácsadói is.

(7)

A szakértői csoport számára lehetővé kell tenni, hogy alcsoportokat állítson fel, és így egy-egy konkrét kérdésre összpontosítva megkönnyítse és felgyorsítsa munkáját. Az alcsoportok működésének feltételeiben a szakértői csoport egészének meg kell egyeznie, és ezeket világosan meg kell határozniuk.

(8)

A 2001/844/EK, ESZAK, Euratom bizottsági határozat mellékletében megállapított, a biztonságra vonatkozó bizottsági szabályok (5) sérelme nélkül meg kell állapítani azokat a szabályokat, amelyek szerint a szakértői csoport tagjai információkat hozhatnak nyilvánosságra.

(9)

A csoport tagjainak személyes adatait a személyes adatok közösségi intézmények és szervek által történő feldolgozása tekintetében az egyének védelméről, valamint az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló, 2000. december 18-i 45/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek (6) megfelelően kell kezelni.

(10)

A tagok hivatali ideje három év, és megújítható.

(11)

A 2003/209/EK határozatot hatályon kívül kell helyezni,

A KÖVETKEZŐKÉPPEN HATÁROZOTT:

1. cikk

Az emberkereskedelemmel foglalkozó szakértői csoport

Létrejön az emberkereskedelemmel foglalkozó szakértői csoport (a továbbiakban: a csoport).

2. cikk

Konzultáció

(1)   A Bizottság az emberkereskedelemmel kapcsolatos bármilyen ügyben konzultációt folytathat a csoporttal.

(2)   A csoport feladata a következő:

a)

együttműködés kialakítása az emberkereskedelemre vonatkozó kérdéskörben a tagállamok, a 3. cikk (2) bekezdésének b) pontjában felsorolt egyéb felek, valamint a Bizottság között;

b)

segítségnyújtás a Bizottságnak az emberkereskedelemre vonatkozó vélemények kibocsátása és a téma egységes megközelítésének biztosítása által;

c)

segítségnyújtás a Bizottságnak az emberkereskedelem területére vonatkozó nemzeti, európai és nemzetközi szintű politikák alakulásának értékelésében;

d)

a Bizottság támogatása az emberkereskedelem elleni politika hatókörébe tartozó lehetséges európai és nemzeti szintű intézkedések és fellépések feltárásában és meghatározásában;

e)

a szakértői csoport a Bizottság kérésére vagy saját hatáskörben véleményeket ad és jelentéseket készít a Bizottság számára, kellő figyelemmel az emberkereskedelem elleni küzdelemre és annak megelőzésére vonatkozó legjobb gyakorlatokról, normákról és eljárásokról szóló európai uniós terv uniós szintű végrehajtására és továbbfejlesztésére, valamint a kizsákmányolás kapcsolódó formáira. Figyelembe veszi a kérdés nemi különbségekkel kapcsolatos dimenzióját is.

(3)   A csoport elnöke jelezheti a Bizottságnak, ha egy meghatározott kérdésben kívánatos lenne a csoporttal konzultálni.

3. cikk

Tagság – kinevezés

(1)   A csoport 21 tagból áll. A csoport tagjainak kiválasztására vonatkozó pályázati felhívást közzéteszik a Hivatalos Lapban és a Jogérvényesülés, Szabadság és Biztonság Főigazgatóságának honlapján.

(2)   A szakértői csoport tagjait az emberkereskedelem elleni küzdelem – ideértve az emberkereskedelem munkaügyi vonatkozásai – területén szakértelemmel és tapasztalattal rendelkező szakemberek közül nevezik ki, akik a következő szervektől érkeznek:

a)

a tagállamok közigazgatási szervei (legfeljebb tizenegy tag);

b)

európai szinten működő, az emberkereskedelem területén jól dokumentált szakértelemmel és tapasztalatokkal rendelkező kormányközi, nemzetközi és nem kormányzati szervezetek (legfeljebb öt tag);

c)

európai szinten működő szociális partnerek és munkaadói szervezetek (legfeljebb négy tag);

d)

Europol (egy tag);

e)

a csoport tagjai lehetnek továbbá a tagállamokban állami vagy magánegyetemek és intézmények számára folytatott tudományos kutatások során szerzett tapasztalatokkal rendelkező személyek (legfeljebb két tag).

(3)   A (2) bekezdés a) pontjában említett tagokat a tagállamok javaslatára a Bizottság nevezi ki. A (2) bekezdés b), c) és e) pontjában említett tagokat a pályázati kiírásra jelentkezők közül nevezi ki a Bizottság. A (2) bekezdés d) pontjában említett tagot az Europol nevezi ki.

(4)   A pályázati felhívás alapján a csoportban való tagságra alkalmasnak ítélt, de ki nem nevezett jelöltek – egyetértésükkel – tartaléklistára kerülnek. A Bizottság ezt a listát szükség esetén póttagok kinevezésére használhatja.

(5)   A csoport tagjai helyettesítésükig vagy megbízatásuk lejártáig maradnak hivatalban.

(6)   A csoport tevékenységéhez hatékonyan hozzájárulni többé nem képes, illetve a tisztségéről lemondó, vagy az e cikk (3) bekezdésében vagy a Szerződés 287. cikkében foglalt feltételeknek meg nem felelő tag helyére az érintett tag hivatali idejének végéig terjedő időszakra új tag nevezhető ki.

(7)   A személyükben kinevezett tagok évente írásban kötelezik magukat arra, hogy a köz érdekében járnak el, valamint írásban nyilatkoznak arról is, hogy mentesek-e a pártatlanságukat veszélyeztető érdekektől.

(8)   A személyükben kinevezett tagok nevét közzéteszik a Jogérvényesülés, Szabadság és Biztonság Főigazgatóságának internetes honlapján és az Európai Unió Hivatalos Lapjának C sorozatában.

(9)   A tagok nevének rögzítését, feldolgozását és közzétételét a 45/2001/EK rendelettel összhangban kell végrehajtani.

4. cikk

Működés

(1)   A csoport a tagjai közül egyszerű többséggel elnököt és két alelnököt választ.

(2)   A Bizottság egyetértésével és a csoport által meghatározott feladatkörrel a csoport keretein belül alcsoportok hozhatók létre konkrét kérdések megvizsgálására. Az alcsoportok legfeljebb kilenc tagból állhatnak, és megbízatásuk teljesítésével fel kell őket oszlatni.

(3)   A csoport vagy alcsoport tanácskozásain való részvétel keretében szerzett információk nem terjeszthetők, amennyiben a Bizottság véleménye szerint ezek bizalmasnak minősülnek.

(4)   A csoport és annak alcsoportjai a Bizottság által megállapított módon és időben rendes körülmények között a Bizottság hivatali helyiségeiben üléseznek. A csoport és alcsoportjai üléseinek titkársági feladatait a Bizottság látja el. Az érdekelt bizottsági szolgálatok képviselői jelen lehetnek a csoport és alcsoportjai ülésein.

(5)   A csoport a Bizottság által elfogadott egységes eljárási szabályzat alapján fogadja el eljárási szabályzatát.

(6)   A Bizottság a szóban forgó dokumentum eredeti nyelvén közzéteheti a csoport bármely összefoglalóját, következtetését, illetve részleges következtetését vagy munkadokumentumát.

5. cikk

További szakértők

(1)   A Bizottság a csoport munkájába bevonhat a csoporton kívüli olyan szakértőket és megfigyelőket, akik a napirenden szereplő valamelyik kérdésben konkrét szakértelemmel rendelkeznek.

(2)   A Bizottság felkérheti a tagállamok, a tagjelölt országok vagy harmadik országok, illetve nemzetközi, kormányközi vagy nem kormányzati szervezetek hivatalos képviselőit a szakértői csoport ülésén való részvételre.

6. cikk

Az ülésekkel kapcsolatos kiadások

(1)   A csoport tevékenységeinek keretében a tagok és szakértők utazási, illetve adott esetben ellátási költségeit a Bizottság a külső szakértők költségtérítéséről szóló szabályainak megfelelően megtéríti.

(2)   A tagok, szakértők és megfigyelők szolgálataikért nem részesülnek díjazásban.

(3)   Az ülésekkel kapcsolatos kiadásokat azon éves költségvetés keretein belül térítik meg, amelyet a Bizottság felelős szolgálatai utaltak ki a csoportnak.

7. cikk

Hatályon kívül helyezés

A 2003/209/EK határozat hatályát veszti.

8. cikk

Alkalmazhatóság

Ezt a határozatot három évig kell alkalmazni.

Kelt Brüsszelben, 2007. október 17-én.

a Bizottság részéről

Franco FRATTINI

alelnök


(1)  A Brüsszeli Nyilatkozatot „Az emberkereskedelem megelőzése és az ellene való küzdelem – a XXI. század globális kihívása” címmel 2002. szeptember 18–20-án án megrendezett európai konferencián fogadták el, HL C 137., 2003.6.12., 1. o.

(2)  HL L 79., 2003.3.26., 25. o.

(3)  COM(2005) 514 végleges.

(4)  HL C 311., 2005.12.9., 1. o.

(5)  HL L 317., 2001.12.3., 1. o. A legutóbb a 2006/548/EK, Euratom határozattal (HL L 215., 2006.8.5., 38. o.) módosított határozat.

(6)  HL L 8., 2001.1.12., 1. o.