17.3.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 71/67


A BIZOTTSÁG HATÁROZATA

(2005. február 25.)

a csalások megelőzésének koordinációjával foglalkozó tanácsadó bizottság létrehozásáról szóló, 1994. február 23-i 94/140/EK bizottsági határozat módosításáról

(2005/223/EK)

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA,

tekintettel az Európai Közösséget létrehozó szerződésre,

mivel:

(1)

A 94/140/EK bizottsági határozat (1) értelmében a Bizottság saját keretein belül létrehozott egy, a csalások megelőzésének kordinációjával foglalkozó tanácsadó bizottságot (a továbbiakban „bizottság”), melynek feladata minden, a csalások megelőzésével és visszaszorításával, a szabálytalanságokkal, a tagállamok egymás közötti és a Bizottsággal történő együttműködésével, illetve a csalás elleni küzdelemmel foglalkozó kérdést érintő, a Bizottság számára nyújtott tanácsadás.

(2)

A bizottság felállítása óta a Közösség pénzügyi érdekeinek védelmét szolgáló közösségi eszközök nagy mértékű fejlődésen mentek keresztül és megszilárdultak, különösképpen a Bizottságon belül életbe lépő új jogszabályi intézkedéseknek és szervezésbeli változásoknak köszönhetően.

(3)

A 2988/95/EK, Euratom tanácsi rendelettel (2) olyan általános szabályozás került elfogadásra, mely a szabálytalanság fogalmát, illetve az Európai Közösségek pénzügyi érdekvédelmének területén felmerülő szükséges intézkedéseket és adminsztratív szankciókat határozza meg, a 2185/96/EK, Euratom tanácsi rendelet (3) pedig olyan speciális szabályozást vezet be, mely alkalmazható minden közösségi tevékenységi körben, és amely a Bizottság által végzett helyszíni adminisztratív ellenőrzésre és vizsgálatra vonatkozik.

(4)

Az Amszterdami Szerződés által az EK-Szerződésbe bevezetett 280. cikk foglalta intézményes keretek közé a csalás elleni küzdelmet. Az új szöveg előírja a hatáskör a Bizottság és a tagállamok közötti megoszlását, továbbá a tagállamok illetékes hatóságai és a Bizottság közötti szoros és rendszeres együttműködést a közösségi pénzügyi érdekek védelmében.

(5)

Az 1999/352/EK, ESZAK, Euratom bizottsági határozat (4) a Bizottságon belül létrehozta az Európai Csalásellenes Hivatalt (OLAF), melynek feladata csalásellenes adminisztratív vizsgálatok végzése. Ezen szolgálat felelőssége kiterjed a közösségi érdekek adminisztratív vagy büntetőjogi eljárás alá vonható, szabálytalan viselkedés elleni védelméhez kapcsolódó minden tevékenységre.

(6)

Az 1073/1999/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (5) és az 1074/1999/Euratom tanácsi rendelet (6) rögzíti az OLAF tevékenységének jogi kereteit, elsődleges feladatai közt megjelölve a tagállamok illetékes hatóságai és a Bizottság közötti olyan együttműködés biztosítását, mely kordinálná a közösségi pénzügyi érdekek csalás elleni védelmére irányuló tevékenységeket.

(7)

Az euró pénzhamisítás elleni védelmével kapcsolatban az 1338/2001/EK tanácsi rendelet (7) szoros és rendszeres együttműködést hozott létre nevezetesen a nemzeti hatóságok és a Bizottság között. A rendelet a Bizottságot bízza meg azzal a küldetéssel, hogy megfelelő tanácsadó bizottsággal folytatott konzultációk útján az egységes európai valuta globális védelmét biztosítsa. A 2001/923/EK tanácsi határozat (8) olyan közösségi program kidolgozásával bízta meg a Bizottságot, mely az euró pénzhamisítás elleni védelme érdekében folytatott eszmecserére, támogatásra és képzésre irányul, és amely végrehajtása a tagállamok együttműködésével történik („Pericles-program”).

(8)

Tekintettel a közösségi eszközök fent említett új irányultságaira és a bizottság horizontális funkciójára, szükséges a bizottság tanácsadói hatáskörének elfogadása, csakúgy mint a bizottságon belül a tagállamok képviselete, a tagállamok képviselőinek pedig lehetőséget kell nyújtani arra, hogy az illetékes nemzeti hatóságoktól segítséget kérjenek és kapjanak. A még rugalmasabb bizottsági munkavégzés érdekében szektorspecifikus szakmai munkacsoportok létrehozásának lehetőségét is meg kell teremteni.

(9)

Következésképpen a 94/140/EK határozatot módosítani kell,

A KÖVETKEZŐKÉPPEN HATÁROZOTT:

1. cikk

A 94/140/EK határozat a következőképpen módosul:

1.

A 2. cikk (1) bekezdésének helyébe a következő szöveg lép:

„(1)   A Bizottság konzultálhat a bizottsággal a csalások és szabálytalanságok megakadályozásával vagy visszaszorításával, illetve minden olyan törvénytelen tevékenységgel kapcsolatban, amely a Közösség pénzügyi érdekeit veszélyezteti, továbbá a tagállamok illetékes hatóságai közötti, vagy a tagállamok és a Bizottság közötti, a Közösség pénzügyi érdekeit védő együttműködéssel kapcsolatos minden kérdésben, a csalásellenes küzdelem területén illetékes hatóságok közötti szoros és rendszeres együttműködés megszervezése érdekében.

A Bizottság a Közösség pénzügyi érdekeinek jogi védelmével kapcsolatos tevékenységre, illetve a bankjegy vagy pénzérme formában kibocsátott euro pénzhamisítás elleni védelmére vonatkozó bármely kérdésben konzultálhat a bizottsággal.

A Bizottság a Közösség pénzügyi érdekeinek jogi védelmével kapcsolatos bármely kérdésben – ideértve a csalásellenes küzdelem területén történő koncepció-kialakítási és együttműködési tevékenységek rendőrségi és bírósági aspektusaihoz kapcsolódó kérdéseket – szintén konzultálhat a bizottsággal.”

2.

A 3. cikk a következők szerint módosul:

a)

Az (1) bekezdés helyébe a következő szöveg lép:

„(1)   A bizottság minden egyes tagállam két-két képviselőjéből áll; a képviselőket az érintett és illetékes nemzeti hatóságok két-két képviselője segítheti.”

b)

A (3) bekezdés helyébe a következő szöveg lép:

„(3)   A Bizottság beleegyezésével a bizottság létrehozhat a szektorspecifikus területeken végzett munkáját segítő, megfelelő szakértelemmel rendelkező munkacsoportokat.

A bizottság számára a titkársági teendőket a Bizottság látja el.”

3.

A 6. cikkben a szerződés 214. cikkére történő hivatkozás helyébe a szerződés 287. cikkére történő hivatkozás lép.

2. cikk

Ez a határozat az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetésének napján lép hatályba.

Kelt Brüsszelben, 2005. február 25-én.

a Bizottság részéről

Siim KALLAS

alelnök


(1)  HL L 61., 1994.3.4., 27. o.

(2)  HL L 312., 1995.12.23., 1. o.

(3)  HL L 292., 1996.11.15., 2. o.

(4)  HL L 136., 1999.5.31., 20. o.

(5)  HL L 136., 1999.5.31., 1. o.

(6)  HL L 136., 1999.5.31., 8. o.

(7)  HL L 181., 2001.7.4., 6. o.

(8)  HL L 339., 2001.12.21., 50. o.