31999D1719



Hivatalos Lap L 203 , 03/08/1999 o. 0001 - 0008


Az Európai Parlament és a Tanács 1719/1999/EK határozata

(1999. július 12.)

a közigazgatási rendszerek közötti elektronikus adatcserét (IDA) lehetővé tevő transzeurópai hálózatokra vonatkozó iránymutatásokról, köztük közös érdekű projektek meghatározásáról

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

tekintettel az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó szerződésre és különösen annak 156. cikkének első bekezdésére,

tekintettel a Bizottság javaslatára [1],

tekintettel a Gazdasági és Szociális Bizottság véleményére [2],

tekintettel a Régiók Bizottságának véleményére [3],

a Szerződés 251. cikkében megállapított eljárásnak megfelelően [4]

,

(1) mivel a Tanács az 1994. június 20-i állásfoglalásában [5] hangsúlyozta a közigazgatási rendszerek közötti információcsere összehangolásának a szükségességét;

(2) mivel a Tanács az 1996. november 21-i állásfoglalásában [6] az információs társadalom új politikai prioritásait állapította meg;

(3) mivel a Bizottság az 1994. július 19-i közleményében az információs társadalomra vonatkozó cselekvési tervet javasolt;

(4) mivel a Bizottság cselekvési tervet javasolt az egységes piac megvalósítására;

(5) mivel az Európai Parlament az 1997. június 12-i állásfoglalásában [7] felszólította az Európai Uniót és a tagállamokat, hogy a következő évtized folyamán hozzanak az új információs és kommunikációs technológiák (IKT) fejlesztésére és alkalmazására vonatkozó intézkedéseket;

(6) mivel az Európai Parlament és a Tanács a 2717/95/EK határozatában [8] iránymutatás-csomagot fogadott el az Euro-ISDN rendszer transzeurópai hálózatként történő fejlesztésére vonatkozóan;

(7) mivel az Európai Parlament és a Tanács az 1336/97/EK határozatában [9] iránymutatás-csomagot fogadott el a transzeurópai távközlőhálózat megvalósítására vonatkozóan;

(8) mivel a gazdasági és monetáris unió létrehozásához és a Közösség politikáinak és tevékenységeinek megvalósításához szükséges, hogy a tagállamok közigazgatási rendszerei és a Közösség számára elérhetővé, cserélhetővé és feldolgozhatóvá váljon az egyre növekvő mennyiségű információ;

(9) mivel a Közösség intézményeire ruházott hatáskörök gyakorlásához szükséges az egyre növekvő mennyiségű információ elérhetővé, cserélhetővé és feldolgozhatóvá tétele;

(10) mivel a feldolgozható információk hatékony, eredményes és biztonságos cseréjéhez egységes, a továbbiakban telematikai hálózatoknak nevezett kommunikációs rendszerek szükségesek;

(11) mivel a tagállamok közigazgatási rendszereit és a Közösség információs rendszereit Európa egészében összekapcsoló telematikai hálózatok a közigazgatási rendszerek által használt transzeurópai távközlőhálózatokat jelentik;

(12) mivel mind a belső piac zavartalan működése, mind a közigazgatási intézmények és a magánszektor közötti kommunikáció akadályainak a felszámolása lényeges jövedelmezőségi és versenyképességi tényező a Közösség ipara számára;

(13) mivel a telematikai hálózatok használata hozzájárulhat a Közösség pénzügyi érdekeinek a védelméhez és a csalások elleni küzdelem sikerességéhez;

(14) mivel a tagállamoknak figyelembe kell venniük az Amszterdami Szerződés értelmében az Európai Közösséget létrehozó szerződésben előírt területeken, valamint az Európai Unióról szóló szerződés hatálya alá tartozó egyéb területeken közösen megvalósítandó projekteket kidolgozó közösségi cselekvések keretében megvalósított telematikai hálózatokat, továbbá minden olyan más cselekvést, amelyet a tagállamok megtehetnének az Európai Közösséget létrehozó szerződésben és különösen az annak 3. cikke d) pontjában, valamint 14., 18. és 19. cikkében előírt célkitűzések megvalósítása érdekében;

(15) mivel az Európai Unió bővítésének előkészítése folyamán a telematikai hálózatok módosítása és bővítése válhat szükségessé;

(16) mivel a rugalmasan reagáló és áttekinthető közigazgatás arra fogja ösztönözni az Európai Unió polgárait, hogy élvezzék az információs társadalom által nyújtott előnyöket;

(17) mivel a Közösség felhasználója vagy haszonélvezője a Közösség politikáit és tevékenységeit, valamint az intézmények közötti kommunikációt, továbbá a gazdasági és monetáris unió működését támogató telematikai hálózatoknak;

(18) mivel az ilyen hálózatok létrehozása egyidejűleg a Közösség és a tagállamok feladata is;

(19) mivel a méretgazdaságosság megvalósítása és az e hálózatokból nyerhető nagyobb előnyök elérése érdekében alapvető fontosságú, hogy optimalizálják a szabványok, a nyilvánosság számára hozzáférhető előírások és a nyilvános domain-alkalmazások használatát illesztésmentes együttműködtethetőség biztosításáért;

(20) mivel összehangolt fejlesztésük eredményeként e hálózatoknak a Közösség és a tagállamok közötti közös telematikai interfész mint közös cél felé kell tartaniuk;

(21) mivel a Közösség pénzügyi erőforrásai hatékony felhasználásához szükséges, hogy a hálózatok létrehozásának költségeit méltányosan megosszák a Közösség és a tagállamok között, és hogy ugyanakkor elkerülhető legyen a berendezések számának fölösleges szaporodása, a vizsgálatok fölösleges ismétlődése és az alkalmazott megközelítések sokfélesége;

(22) mivel a tagállamok mindegyikének elvileg saját magának kell viselnie az IDA-projektek és -szolgáltatások általuk történő megvalósításának költségeit;

(23) mivel ezért az összes ilyen hálózatra általánosan alkalmazandó sajátos iránymutatásokat kell kidolgozni, továbbá az ezen iránymutatásoknak megfelelő közös érdekű projektekre vonatkozó sajátos pénzügyi keretet;

(24) mivel a szubszidiaritásnak és az arányosságnak a Szerződés 5. cikkében szereplő elve értelmében az ilyen hálózatok létesítését jelentő célkitűzéseket a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, és ezért a javasolt cselekvések a terjedelmük és hatásaik miatt közösségi szinten jobban megvalósíthatók; mivel a javasolt cselekvés nem lépi túl azt, ami az említett cél eléréséhez szükséges;

(25) mivel az Európai Gazdasági Térség létrehozásáról szóló megállapodás, valamint az Európai Közösséggel kötött társulási megállapodások végrehajtása megköveteli az érintett telematikai hálózatok módosítását és bővítését;

(26) mivel mind a telematikai hálózatok, mind az elektronikus kommunikáció a jellegéből adódóan nemzetközi méretűek;

(27) mivel a telematikai hálózatok közigazgatási rendszerek közötti együttműködésének biztosítását célzó intézkedések összhangban vannak a transzeurópai távközlőhálózatokra vonatkozóan kidolgozott irányelvekkel kapcsolatban elfogadott prioritásokkal;

(28) mivel a Közösségben a közigazgatási rendszerek közötti telematikai adatcseréhez (IDA) nyújtott közösségi hozzájárulásról szóló, 1995. november 6-i 95/468/EK tanácsi határozatnak [10] megfelelően cselekvéseket hajtottak végre; mivel a Bíróság 1998. május 28-án megsemmisítette a 95/468/EK határozatot; mivel a Bíróság fenntartotta azoknak az intézkedéseknek a hatásait, amelyeket a Bizottság a határozat megsemmisítése előtt hozott;

(29) mivel ez a határozat pénzügyi keretet hoz létre, amely az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság 1995. március 6-i nyilatkozatának [11] 1. pontja értelmében elsődleges kiindulási pontot jelent a költségvetési hatóság számára az éves költségvetési eljárás lefolytatásához;

(30) mivel az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság 1994. december 20-án a Szerződés 251. cikkében szabályozott eljárásnak megfelelően elfogadott jogszabályok végrehajtására vonatkozóan kompromisszumos megállapodást kötött [12],

ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:

1. cikk

Alkalmazási kör és célkitűzés

(1) A Közösség a tagállamokkal együttműködve tevékenykedik a közigazgatások transzeurópai telematikai hálózatainak területén, és az alábbi célok elérése érdekében meghozza az e határozatban előírt alábbi intézkedéseket:

a) az adott esettől függően a tagállamok a nemzeti, a regionális közigazgatásai, továbbá az ilyen közigazgatási rendszerek és a Közösség intézményei és szervei között működőképes, együtt működtethető transzeurópai telematikai hálózatok létesítése, amelyek lehetővé teszik a hatékony, eredményes és biztonságos információcserét a gazdasági és monetáris unió létrehozásának támogatása, illetve annak érdekében, hogy a Közösség és a tagállamok a joghatóságuk alá tartozó területeken megvalósíthassák és végrehajthassák a Szerződés 3. és 4. cikkében említett politikákat és intézkedéseket, a Közösség vagy a tagállamok már meglévő programjaira figyelemmel;

b) integrált telematikai hálózatok létrehozása a Közösség intézményei közötti kommunikáció megkönnyítése és a Közösség döntéshozatali eljárásainak támogatása céljából.

(2) Ez a határozat a közigazgatási rendszerek közötti adatcsereprogram (IDA-program) keretében megvalósított valamennyi hálózatra vonatkozik.

2. cikk

Fogalommeghatározások

E határozat alkalmazásban az alábbi meghatározásokat kell használni:

a) "telematikai hálózat": átfogó adatkommunikációs rendszer, amely nem csak a fizikai infrastruktúrát és azok kapcsolatait tartalmazza, hanem az ezen infrastruktúrára épülő szolgáltatások és alkalmazások rétegeit is, ezáltal lehetővé téve az elektronikus információcserét szervezetek és magánszemélyek között;

b) "IDA-hálózat": a közigazgatási rendszerek e határozat alapján létrehozott vagy fejlesztett transzeurópai telematikai hálózata. E hálózatot a Közösség mint a hálózat felhasználója, a hálózatban részt vevő fél vagy a megvalósítás biztosításában érdekelt kedvezményezett kezdeményezésére hozták létre;

c) "ágazati hálózat": a közigazgatási rendszerek transzeurópai telematikai hálózata vagy szolgáltatási és alkalmazási készlete, amelynek célja különösen egy egyedi közösségi politika, tevékenység vagy célkitűzés megvalósítása vagy igazgatási vonatkozású támogatása (a továbbiakban: közigazgatási ágazat);

d) "IDA-projekt": az e határozat alapján vállalt vagy folytatott, egymással kölcsönhatásban levő cselekvések összessége, amint azokat a melléklet meghatározza, és amelyek az ágazati hálózatok megvalósításával vagy fejlesztésével kapcsolatosak.

3. cikk

Közös érdekű projektek

(1) Az 1. cikkben megállapított célkitűzések elérése érdekében a tagállamok kötelesek megvalósítani a melléklet szerinti közös érdekű projekteket.

(2) Az ilyen projektek megvalósítását az IDA-munkaprogramban és az 5. cikkben leírt általános megvalósítási terveknek megfelelően végzik.

4. cikk

Prioritások

Az IDA-munkaprogram kidolgozása céljából és a Közösség pénzügyi erőforrásainak IDA-projektekre való elosztásakor elsőbbséget biztosítanak a közigazgatási intézmények, az Európai Közösség intézményei, a tagállamok és a régiók gazdasági életképességét javító projektek számára, valamint az olyan projektek számára, amelyek ágazati hálózat létesítése vagy bővítése útján:

a) közvetlenül hozzájárulnak az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgását gátló akadályok felszámolásához; vagy

b) közvetlenül hozzájárulnak a gazdasági és monetáris unió sikeres megvalósításához vagy kielégítő működéséhez; vagy

c) ösztönzik az intézményi együttműködést a Közösség intézményei, illetve az ilyen intézmények és az országos és regionális közigazgatási rendszerek között, beleértve az országos és regionális parlamenteket is; vagy

d) hozzájárulnak a Közösség és a tagállamok pénzügyi érdekeinek védelméhez vagy a csalások elleni küzdelemhez; vagy

e) hozzájárulnak az Európai Unió kibővítésének előkészítéséhez; vagy

f) elősegítik az ipar versenyképességének növelését a Közösségben, különös hangsúlyt helyezve a kis- és középvállalkozások versenyképességére; vagy

g) előnyt biztosítanak személyek számára az Európai Unióban.

5. cikk

A megvalósítás keretei

(1) Az IDA-projektek megvalósításakor be kell tartani az e cikkben előírt alapelveket.

(2) Minden IDA-projekt megvalósításának megfelelő jogi alapokkal kell rendelkeznie. E határozat alkalmazásában egy IDA-projekt akkor felel meg e követelménynek, ha az érintett hálózat vagy hálózatok megkönnyíti, illetve megkönnyítik a közigazgatási rendszerek közötti, egy vagy több közösségi jogszabály megvalósítása keretében folytatott kommunikációt.

Az első albekezdést nem kell alkalmazni azokra a projektekre, amelyek az intézmények közötti kommunikációt vagy a Közösség döntéshozatali eljárásait támogatják, illetve azokra a közös cselekvésekre, amelyek legalább két IDA-projekt megvalósításának a támogatására szolgálnak.

(3) Az IDA-projektek tartalmazzák az ágazati hálózatok megvalósításához vagy fejlesztéséhez szükséges összes lépést, beleértve a megvalósíthatósági tanulmányokat és demonstrációkat, a tagállamok és a Közösség szakértőiből álló munkacsoportok létrehozását, valamint adott esetben a Közösség számára áruk és szolgáltatások beszerzését.

(4) Az IDA-projektek előkészítő szakaszból, megvalósíthatóság-értékelési szakaszból, fejlesztési és jóváhagyási szakaszból, majd kivitelezési szakaszból állnak.

Az előkészítő szakasz lefolytatása egy előkészítő jelentés elkészítésével zárul, amely tartalmazza a projekt célkitűzéseit, alkalmazási körét és indoklását, valamint különösen a várható költségeket és a projekt várható előnyeit, és amely annak biztosítására irányul, hogy a megfelelően tájékoztatott résztvevők megértették a feladatot és készek szerződést kötni.

A megvalósíthatóság-értékelési szakasz általános megvalósítási terv elkészítését jelenti, amely az alábbiakat tartalmazza:

a) a projekt megvalósítása keretében létesítendő hálózat vagy hálózatok ismertetése a célkitűzések, a funkcionalitás, a részt vevő felek, valamint a műszaki megközelítés leírásával;

b) azoknak a szerepeknek és feladatoknak a kiosztása, amelyeket a későbbi fejlesztési, jóváhagyási és megvalósítási szakaszok során a Közösség és a tagállamok látnak el;

c) a várható előnyök részletes ismertetése és az ezen előnyök megvalósítási szakasz utáni értékelését lehetővé tevő kritériumok;

d) egy olyan vázlat, amely feltünteti a hálózat megvalósítási szakasz utáni időszakban felmerülő működtetési és karbantartási költségeinek a Közösség és a tagállamok közötti méltányos megosztását.

A fejlesztési és jóváhagyási szakasz szükség szerint állhat az érintett hálózat vagy hálózatok megvalósításához javasolt megoldás kisebb arányokban történő kidolgozásából, teszteléséből, értékeléséből és nyomon követéséből, és az eredményeket fel kell használni az általános megvalósítási terv módosításaihoz.

A kivitelezési szakasz a teljesen működőképes hálózat vagy hálózatok általános megvalósítási tervnek megfelelően történő létrehozásából áll.

(5) Az IDA-projektek megvalósítása a közigazgatási rendszerek közötti elektronikus adatcserét lehetővé tevő transzeurópai hálózatok együttműködési képességét és az e hálózatokhoz való hozzáférést biztosító cselekvés- és intézkedéssorozatok elfogadásáról szóló, 1999. július 12-i 1720/1999/EK európai parlamenti és tanácsi határozat [13] keretében a Közösség által tett horizontális cselekvésekre és intézkedésekre épül; amennyiben lehetséges, különösen közös általános szolgáltatásokat és alkalmazásokat kell használni.

(6) Egy IDA-projekt elindítását és megvalósítását, a szakaszainak meghatározását, továbbá a projekt által érintett hálózat vagy hálózatok műszaki és működési jellemzői vonatkozásában a felhasználók elvárásainak meghatározását a vonatkozó közösségi politikák vagy intézkedések keretében végzik, és adott esetben az alkalmazandó bizottsági eljárások szerint ellenőrzik azokat.

Olyan esetekben, amikor semmilyen ágazati bizottsági eljárást nem kell alkalmazni, a Közösség és a tagállamok ágazati szakértői csoportokat hoznak létre e kérdések megvizsgálása céljából.

Ezen ágazati bizottságok és szakértői csoportok megállapításait a Bizottság jelenti a 8. cikkben említett bizottság számára, a 7. cikkben említett intézkedésekre vonatkozó javaslataival együtt.

(7) A nemzeti rendszereknek és a Közösség rendszereinek a közigazgatási ágazatokon és a magánszektoron belüli, valamint azok közötti magas szintű együttműködési képessége biztosítása érdekében minden egyes IDA-projektre vonatkozó műszaki előírás hivatkozik – az esettől függően – európai szabványokra vagy a nyilvánosság számára hozzáférhető előírásokra, mint például a nyitott internetszabványok. Az információs és kommunikációs technológiai (IKT) rendszerek és szolgáltatások ágazatában a közbeszerzési eljárások során különös figyelmet kell fordítani a közösségi iránymutatásokra, és a szabványosítás terén meglévő támogatási eszközökre.

(8) Az IDA-projekt kidolgozásának és megvalósításának a Közösség más vonatkozó tevékenységeiből származó eredményeken kell alapulnia, különösen a közösségi kutatási és technológiafejlesztési programokból, valamint a transzeurópai távközlőhálózatok terén végzett közösségi tevékenységekből származó eredményeken.

(9) Valamennyi IDA-projektet a befejezése után a tagállamokkal együttműködve értékelni kell, az érintett közösségi politika vagy tevékenység keretében, és az értékelés eredményeit a megvalósítási szakasz befejezésétől számított egy éven belül be kell mutatni az illetékes ágazati bizottságnak és a 8. cikkben említett bizottságnak. Ez az értékelés egy költség-haszon elemzést is tartalmaz.

6. cikk

A Közösség pénzügyi hozzájárulása

(1) Az IDA-projektek megvalósításának költségeit a Közösség az azokban való saját érdekeltsége arányában viseli.

(2) A Közösség pénzügyi hozzájárulásának mértékét minden egyes IDA-projekt esetében a (3)–(7) bekezdésnek megfelelően határozzák meg. E hozzájárulás nem tartalmazza azokat a költségeket, amelyek az e határozatban vagy az 1720/1999/EK európai parlamenti és tanácsi határozatban előírt prioritásokkal vagy követelményekkel ellentétes alkalmazások vagy előírások kitartó használatából származnak.

(3) Egy projekt előkészítő és megvalósíthatóság-értékelési szakaszaiban a Közösség hozzájárulása teljes mértékben fedezheti a szükséges tanulmányok költségét.

(4) A projekt fejlesztési, jóváhagyási és megvalósítási szakaszaiban a Közösség viseli a projekt általános megvalósítási tervében számára előírt feladatok végrehajtásával kapcsolatban felmerülő költségeket.

(5) Kivételes esetekben és a 8. cikkben szabályozott eljárásnak megfelelően a Közösség közvetlen támogatások formájában viselheti az egy vagy több tagállam részéről felmerült költségek egy részét abból a célból, hogy a tagállamok:

a) egy IDA-projektet vagy -hálózatot érintő olyan tevékenységeket végezhessenek, amelyek hasznosak lehetnek más résztvevők, illetve más IDA-projekt vagy -hálózat számára;

b) egy adott IDA-hálózat teljes körű megvalósításának a javításához vagy egyszerűsítéséhez szükségesnek vélt fejlesztést vezessenek be egy rendszerbe.

A tervezett támogatások összegét az IDA-projektek megvalósítását célzó minden egyes érintett IDA-munkaprogramra vagy IDA-hálózatra vonatkozóan és a folyó költségvetési évre határozzák meg, az elfogadható legmagasabb érték, az IDA-projektek és -hálózatok vonatkozásában elvárt előnyök, az elérendő célkitűzések, a tagállamok kedvezményezett közigazgatási rendszerei, valamint a támogatások segítségével finanszírozott feladatok feltüntetésével.

Különleges körülmények kivételével a támogatások összege nem haladhatja meg a támogatásban részesülő feladatokat végrehajtó kedvezményezett tagállam részéről ténylegesen felmerülő kiadások felének az összegét.

(6) Az e határozatban előírt közösségi támogatás az IDA-projekt megvalósítási szakasza befejezésekor ér véget; ugyanakkor e határozat lehetővé teszi további finanszírozás nyújtását kivételes esetekben és a 8. cikkben előírt eljárásnak megfelelően az IDA-hálózat működtetési és karbantartási költségeinek egészére vagy egy részére, a hálózat megvalósításának befejezését követő év végéig.

(7) A Közösség, e határozat keretében és 1999 végéig, vállalhatja olyan IDA-hálózatok működtetési és karbantartási költségeinek a viselését, amelyeknek a megvalósítását e határozat értelmében végezték, és amelyek e határozat hatálybalépésének a napján már működőképesek voltak.

(8) Az e határozat értelmében előírt pénzügyi erőforrások elvileg nem adhatók olyan projekteknek vagy projektszakaszoknak, amelyek más közösségi forrásokból finanszírozásban részesülnek.

7. cikk

Megvalósítás

(1) A Bizottság végrehajtja a 3–6. cikkben meghatározott közösségi cselekvést.

(2) Az IDA-munkaprogram e határozat végrehajtását érintő, a Bizottság által évente kidolgozandó részének a 4. cikkben megállapított prioritásoknak és az 5. cikkben említett alapelveknek való megfelelése alapján történő jóváhagyása vonatkozásában a 8. cikkben előírt eljárást kell alkalmazni. Az IDA-munkaprogram projektenkénti bontásban tartalmazza az előző év vagy évek kiadásait.

(3) Valamennyi IDA-projekt előkészítő jelentésének és általános megvalósítási tervének az 5. cikkben említett alapelveknek megfelelően történő jóváhagyása vonatkozásában a 8. cikkben előírt eljárást kell alkalmazni a megvalósíthatóság-értékelési szakasz, valamint a fejlesztési és jóváhagyási szakasz végén, továbbá a megvalósítási terv minden későbbi lényeges módosításának az elfogadásakor.

(4) Az e határozat értelmében projektenkénti bontásban megadott éves költségvetési kiadásoknak a 4. cikkben megállapított prioritásoknak és az 5. és 6. cikkben előírt alapelveknek való megfelelése alapján történő jóváhagyása vonatkozásában a 8. cikkben előírt eljárást kell alkalmazni. Az év folyamán történő, projektsoronként 250000 EUR összeget meghaladó mértékű valamennyi költségvetési módosításra vonatkozó javaslatot is ennek az eljárásnak kell alávetni.

(5) Az e határozat alkalmazásában meghirdetendő ajánlattételi felhívások műszaki előírásait, amennyiben a szerződés értéke meghaladja az 500000 EUR összeget, a tagállamokkal együttműködve kell meghatározni.

8. cikk

A bizottság eljárása

(1) A bizottság munkáját a tagállamok képviselőiből álló és a Bizottság képviselője által elnökölt bizottság segíti. Ennek a bizottságnak az elnevezése "közigazgatási rendszerek közötti telematikával foglalkozó bizottság" (TAC).

A Bizottság képviselője tervezetet nyújt be a bizottság számára a meghozandó intézkedésekről. A bizottság az elnöke által az ügy sürgősségére tekintettel megállapított határidőn belül véleményt nyilvánít a tervezetről. A véleményt a Szerződés 205. cikkének (2) bekezdésében a Tanácsnak a Bizottság javaslata alapján elfogadandó határozataira előírt többséggel kell meghozni. A bizottságban a tagállamok képviselőinek szavazatait az említett cikkben meghatározott módon kell súlyozni. Az elnök nem szavazhat.

A Bizottság azonnali hatállyal alkalmazandó intézkedéseket hoz. Ha azonban ezek az intézkedések nincsenek összhangban a bizottság véleményével, a Bizottság köteles haladéktalanul tájékoztatni a Tanácsot ezekről intézkedésekről. Ilyen esetben:

a Bizottság az általa elhatározott intézkedések végrehajtását az ezen értesítés napjától számított három hónapos időszakkal elhalasztja;

a Tanács minősített többséggel az előző albekezdésben előírt határidőn belül eltérő határozatot hozhat.

(2) A Bizottság évente jelentésben számol be a TAC-nak e határozat végrehajtásáról.

9. cikk

Felülvizsgálat és értékelés

(1) A Bizottság a tagállamokkal együttműködve kétéves időszakonként értékeli e határozat végrehajtását.

(2) Az értékelés megállapítja a mellékletben jelzett közös érdekű projektek megvalósításában elért előrehaladás mértékét és a projektek megvalósításának aktuális állapotát.

Az értékelés a Közösség által viselt kiadások tükrében azokat az előnyöket is megvizsgálja, amelyeket az IDA-hálózatok nyújtanak a Közösség számára a közös politikák és intézményi együttműködés fejlődése vonatkozásában, valamint a tagállamok, a Közösség vállalkozásai és az Európai Unió polgárai számára, feltárja azokat a területeket, ahol javítások hajthatók végre, és igazolja a Közösség egyéb tevékenységeivel való egymást kiegészítő együtthatást a transzeurópai távközlőhálózatok területén.

(3) A Bizottság, azt követően, hogy a TAC azt áttanulmányozta, megküldi értékelését az Európai Parlament és a Tanács számára, a melléklet módosítására vonatkozó megfelelő javaslataival együtt. Az értékeléseket legkésőbb a 2001., a 2003. és a 2005. évre szóló költségvetési tervezetek elkészítésének napjáig megküldik.

10. cikk

Kiterjesztés az EGT országaira és a társult országokra

(1) Az IDA-program nyitottá tehető az Európai Közösséggel kötött megállapodásaik keretében az Európai Gazdasági Térség országai, valamint Közép- és Kelet-Európa társult országai és Ciprus számára is az ilyen megállapodások hatálya alá tartozó közös érdekű projektekben való részvételük vonatkozásában.

(2) A projektek megvalósítása során ösztönözni kell az együttműködést a tagsággal nem rendelkező országokkal, valamint adott esetben nemzetközi szervezetekkel és testületekkel is.

11. cikk

Egyéb ágazati hálózatok

(1) Minden olyan egyéb ágazati hálózat megvalósítása vonatkozásában, amely nem minősül IDA-projektnek (a továbbiakban: egyéb ágazati hálózatok), a tagállamok és a Közösség köteles az ilyen ágazati hálózatok megvalósítását szabályozó közösségi jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően gondoskodni a (2)–(6) bekezdés végrehajtásáról.

(2) Az egyéb ágazati hálózatok hasznosulnak a Közösség által az 1720/1999/EK európai parlamenti és tanácsi határozat keretében vállalt horizontális cselekvésekből és intézkedésekből, kivéve ha az ilyen cselekvések és intézkedések nem alkalmasak arra, hogy kielégítsék az egyéb ágazati hálózatok felhasználóinak az igényeit.

(3) A nemzeti rendszereknek és a Közösség rendszereinek a közigazgatási ágazatokon és a magánszektoron belüli és azok közötti magas szintű együttműködési képességének biztosítása érdekében a minden egyes ágazati hálózatra vonatkozó műszaki előírás hivatkozik – az esettől függően – európai szabványokra vagy a nyilvánosság számára hozzáférhető előírásokra, mint például a nyitott internetszabványok. Az információs és kommunikációs technológiai (IKT) rendszerek és szolgáltatások ágazatában a közbeszerzési eljárásokra vonatkozóan különös figyelmet kell fordítani a közösségi iránymutatásokra és a szabványosítás terén meglévő támogató eszközökre.

(4) Minden egyes egyéb ágazati hálózat kidolgozása és megvalósítása során célszerű, hogy a Közösség más vonatkozó tevékenységeiből származó eredményekre, különösen a közösségi kutatási és technológiafejlesztési programokból, valamint a transzeurópai távközlő hálózatok terén végzett közösségi tevékenységekből származó eredményekre építsenek.

(5) Minden egyes egyéb ágazati hálózatra vonatkozóan megvalósítás utáni értékelést kell végezni.

(6) Az egyéb ágazati hálózatok megvalósításának költségeit a Közösség az azokban való saját érdekeltsége arányában viseli.

(7) A Bizottság 1999. október 3-ig, majd azt követően évenként jelentést küld a TAC számára az (1)–(6) bekezdésben előírt rendelkezések végrehajtásáról. Ebben a jelentésben a Bizottság jelzi a felhasználók minden olyan elvárását, amely megakadályoz más ágazati hálózatokat abban, hogy igénybe vegyék a (2) bekezdésben említett általános szolgáltatásokat, továbbá megvizsgálja az ilyen általános szolgáltatások annak érdekében történő kiigazításának a lehetőségét, hogy azok a kérdéses felhasználói elvárásokat kielégítsék.

12. cikk

Pénzügyi keret

A közösségi cselekvés végrehajtásához szükséges, e határozatban meghatározott pénzügyi keret összege az 1998 és 2000 közötti időszakra vonatkozóan 38,5 millió EUR.

Az éves előirányzatokat a költségvetési hatóság engedélyezi a pénzügyi terv keretei között.

13. cikk

Hatálybalépés

Ezt a határozatot az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában ki kell hirdetni. Ez a határozat a kihirdetése napján lép hatályba és 2004. december 31-ig kell azt alkalmazni.

14. cikk

A határozat címzettjei

Ennek a határozatnak a tagállamok a címzettjei.

Kelt Brüsszelben, 1999. július 12-án.

az Európai Parlament részéről

az elnök

J. M. Gil-robles

a Tanács részéről

az elnök

S. Niinistö

[1] HL C 54., 1998.2.21., 3. o. és HL C 23., 1999.1.28., 8. o.

[2] HL C 214., 1998.7.10., 33. o.

[3] HL C 251., 1998.8.10., 1. o.

[4] Az Európai Parlament 1998. november 18-i véleménye (HL C 379., 1998.12.7., 68. o.), a Tanács 1998. december 21-i közös álláspontja (HL C 55., 1999.2.25., 1. o.) és az Európai Parlament 1999. április 13-i határozata (HL C 219., 1999.7.30.). A Tanács 1999. június 21-i határozata.

[5] HL C 181., 1994.7.2., 1. o.

[6] HL C 376., 1996.12.12., 1. o.

[7] HL C 200., 1997.6.30., 196. o.

[8] HL L 282., 1995.11.24., 16. o.

[9] HL L 183., 1997.7.11., 12. o.

[10] HL C 269., 1995.11.11., 23. o.

[11] HL C 102., 1996.4.4., 4. o.

[12] HL C 102., 1996.4.4., 1. o.

[13] Lásd e Hivatalos Lapnak a 9. oldalát.

--------------------------------------------------

MELLÉKLET

KÖZÖS ÉRDEKŰ PROJEKTEK A KÖZIGAZGATÁSI RENDSZEREK KÖZÖTTI ADATCSERE TRANSZEURÓPAI HÁLÓZATA TERÉN

Az IDA-program keretében az alábbi projekteket kell közös érdekű projekteknek tekinteni:

A. ÁLTALÁNOS RÉSZ

1. A gazdasági és monetáris unió, valamint a közösségi politikák és cselekvések szolgálatában telematikai hálózatok fejlesztése és megvalósítása (a B. szakasznak megfelelően), intézmények közötti információcsere-rendszer fejlesztése és megvalósítása (a C. szakasznak megfelelően), valamint az IDA-hálózatok világméretűvé tétele (a D. szakasznak megfelelően).

2. A 95/468/EK tanácsi határozat keretében vállalt ágazati projektek és hálózatok megvalósításának a folytatása és bővítése, az E. szakaszban említett hálózatok kivételével.

3. Az európai ügynökségek és szervek működéséhez szükséges és az európai ügynökségek létrehozásából eredő jogi keretet támogató hálózatok megvalósítása.

4. Hálózatok megvalósítása a személyek szabad mozgásával kapcsolatos politikák területén, annyiban amennyiben azok szükségesek az Európai Közösséget létrehozó szerződés értelmében a Közösség és/vagy a tagállamok cselekvésének támogatásához.

5. Olyan hálózatok megvalósítása, amelyeket a Közösség politikái és cselekvései keretében vagy előre nem látható körülmények bekövetkezése esetén sürgősen létre kell hozni a Közösség és a tagállamok cselekvésének a támogatása érdekében, különösen emberek, állatok és növények életének és egészségének, az európai fogyasztók érdekeinek, az Európai Unió területén élő személyek életkörülményeinek vagy a Közösség alapvető érdekeinek a védelme érdekében.

B. A GAZDASÁGI ÉS MONETÁRIS UNIÓT ÉS A KÖZÖSSÉGI POLITIKÁKAT ÉS TEVÉKENYSÉGEKET TÁMOGATÓ SAJÁTOS HÁLÓZATOK

1. A gazdasági és monetáris politikára vonatkozó telematikai hálózatok, megkönnyítve különösen a konvergenciakritériumok teljesülésének és az euró bevezetésének figyelemmel kísérését.

2. Az Európai Unió kibővítésére vonatkozó telematikai hálózatok, nevezetesen az elektronikus kommunikáció hatékony rendszerének megvalósításán keresztül, egyrészről a Bizottság és a Tanács fordítószolgálatai, másrészről az egyes jelölt országokban létrehozható ideiglenes fordító-/lektori irodák között.

3. A regionális és kohéziós politikákra vonatkozó telematikai hálózatok, nevezetesen regionális és kohéziós politikák megvalósítására vonatkozó információk központi és regionális közigazgatási rendszerek szintjén történő összegyűjtésének, kezelésének és terjesztésének az elősegítése céljából.

4. A Közösség általi finanszírozásra vonatkozó telematikai hálózatok, nevezetesen egy interfész létesítése a Bizottság meglévő adatbázisaival, hogy megkönnyítsék az európai szervezetek és különösen a kis- és középvállalkozások közösségi finanszírozási forrásokhoz való hozzáférését.

5. Telematikai hálózatok a statisztika területén, nevezetesen a statisztikai adatok összegyűjtése és közzététele vonatkozásában.

6. Telematikai hálózatok a hivatalos dokumentumok kiadása területén.

7. Telematikai hálózatok a mezőgazdasági és halászati ágazatokban, nevezetesen a mezőgazdasági piacok és struktúrák igazgatása, egy hatékonyabb pénzügyi gazdálkodás, mezőgazdasági üzemek számviteli adatainak (RICA) a nemzetei szervezetek és a Bizottság közötti cseréje, valamint a csalások elleni küzdelem szolgálatában.

8. Telematikai hálózatok az ipari ágazatban, nevezetesen az ipari ügyekért felelős közigazgatási rendszerek közötti, valamint az ilyen közigazgatási rendszerek és az ipari szövetségek közötti információcserére vonatkozóan, a gépjárműtípus-engedélyezési információk közigazgatási rendszerek közötti cseréje érdekében, továbbá a közigazgatásban használt formanyomtatványok kitöltési eljárásainak a leegyszerűsítését és javítását célzó szolgáltatásokra vonatkozóan.

9. A versenypolitikára vonatkozó telematikai hálózatok, nevezetesen az egyes nemzeti közigazgatási rendszerekkel történő jobb elektronikus adatcsere megvalósítása révén a tájékozódási és konzultációs eljárások megkönnyítése érdekében.

10. Telematikai hálózatok a kulturális, információs, kommunikációs és audiovizuális ágazatokban, nevezetesen a nyílt hálózatok problémás tartalmára vonatkozó információk cseréjének támogatása érdekében, új audiovizuális és információs szolgáltatások fejlesztésének és szabad forgalmának az elősegítése céljából.

11. Telematikai hálózatok a közlekedési ágazatban, nevezetesen a gépjárművezetőkre, a gépjárművekre és a szállítókra vonatkozó adatok cseréjének a megkönnyítése céljából.

12. Telematikai hálózatok az idegenforgalom, a környezetvédelem, a fogyasztóvédelem és a fogyasztók egészségének védelme területén a tagállamok közötti információcsere támogatása céljából.

C. INTÉZMÉNYKÖZI HÁLÓZATOK

Telematikai hálózatok az intézmények közötti információcsere támogatása céljából, nevezetesen:

1. a Közösség határozathozatali folyamatának és a parlamenti kérdések megvitatásának a támogatása céljából;

2. a Bizottság, az Európai Parlament, az egyéb európai intézmények és a Tanács közötti szükséges telematikai kapcsolatok létrehozása céljából, beleértve az Európai Unió soros elnökének és a tagállamok állandó képviseleteinek a weboldalait is;

3. az intézmények közötti információcserében a többnyelvűség segítése céljából a fordítói munkafolyamatok és a fordítástámogató eszközök kezelése, a többnyelvű erőforrások megosztása vagy cseréje és a terminológiai adatbázisokhoz való közös hozzáférés megszervezése révén;

4. a dokumentumok európai ügynökségek és szervek és európai intézmények közötti megosztása céljából.

D. AZ IDA-HÁLÓZATOK VILÁGMÉRETŰVÉ TÉTELE

Az IDA-hálózatok kibővítése az Európai Gazdasági Térség, az Európai Szabadkereskedelmi Társulás, valamint a közép- és kelet-európai térség országaira, továbbá a G7 országokra és a nemzetközi szervezetekre vonatkozóan, különösen a szociális biztonság, az egészségvédelem, a gyógyszerkészítmények és környezetvédelem területén meglévő telematikai hálózatok vonatkozásában.

E. EGYÉB ÁGAZATI HÁLÓZATOK

Azok a projektek, amelyeket korábban IDA-programmal finanszíroztak, és most már saját közösségi finanszírozásban részesülnek, az e határozat 11. cikkében említett "egyéb ágazati hálózatok" csoportjához tartoznak.

--------------------------------------------------