31997R0550



Hivatalos Lap L 085 , 27/03/1997 o. 0001 - 0005


A Tanács 550/97/EK rendelete

(1997. március 24.)

a fejlődő országokban a HIV-vel és AIDS-szel kapcsolatos műveletekről

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

tekintettel az Európai Közösséget létrehozó szerződésre és különösen annak 130w. cikkére,

tekintettel a Bizottság javaslatára [1],

a Szerződés 189c. cikkében megállapított eljárásnak [2] megfelelően,

mivel a költségvetési hatóság határozatot hozott az 1988. évi költségvetés keretében arról, hogy a HIV/AIDS-járvány elleni küzdelem támogatására költségvetési tételt hoz létre, amellyel a más szinteken már megvalósított intézkedéseket kiegészítő újító intézkedéseket kíván kidolgozni;

mivel a Bizottság a fejlődő országok HIV/AIDS-helyzetéről szóló, a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek címzett, 1994. január 7-i közleményében vázolta a közösségi politika azon elveit és azokat a stratégiai szempontból elsőbbséget élvező területeket, amelyekre a Közösség és a tagállamok által e területen hozott intézkedések hatékonyságának növeléséhez szükség van;

mivel a HIV/AIDS már nem elterjedésben lévő, hanem világszerte jelenlévő járvány, amely az érintett régiótól illetve országtól függően különböző társadalmi és politikai következmények mellett terjed, és emiatt olyan strukturális és több ágazatra kiterjedő fellépést igényel, amely a legtöbb fejlődő ország pénzügyi és emberi erőforrásait meghaladja;

mivel a Tanács 1994. május 6-i határozatában hangsúlyozta a HIV/AIDS járvány súlyosságát, valamint annak szükségességét, hogy fokozzák a fejlődő országok nemzeti stratégiáit támogató erőfeszítéseket; mivel az ilyen támogatás elsőbbséget élvező területeként azonosította a betegség terjedésének hatékonyabb, oktatáson alapuló prevencióját, a szexuális és reproduktív egészségügyi, illetve a transzfúziós biztonság elősegítését, a HIV-pozitív emberek és a betegek – különösen az egészségügyi rendszerek megerősítésén, valamint a megkülönböztetés és a társadalmi elszigetelődés elleni küzdelmen keresztül történő –támogatását;

mivel az Európai Parlament, valamint az EK-AKCS együttes ülése 1986. április 14-i, illetve 1993. február 15-i állásfoglalásában kiemelte, hogy nagyobb mértékben szükséges figyelembe venni az olyan okoknak és tényezőknek a járvány terjedésében betöltött szerepét, mint a szegénység, valamint a HIV/AIDS gazdasági és társadalmi következményei, különösen olyan intézkedések révén, amelyek célja a nők státuszának javítása, valamint a helyi közösségek segítése abban, hogy el tudják látni a járványtól sújtott családokat és egyéneket;

mivel mind az Európai Parlament, mind a Tanács a Közösség fokozottabb részvételére szólított fel e téren;

mivel a HIV/AIDS elleni harc nemzeti stratégiáinak támogatását célzó programok hatékonysága függ a segélyek jobb koordinációtól mind európai szinten, mind más adományozókkal és az ENSZ szervezeteivel, különösen az UNAIDS-szel való együttműködésben, valamint a tevékenységek és az érintett partnerek jellegzetességeihez szabott rugalmas eljárások használatától; mivel az Európai Parlament és a Tanács állásfoglalásai ilyen értelmű erőfeszítésekre szólítanak fel;

mivel a HIV/AIDS elleni küzdelem területén történő együttműködéshez szabályokat és eljárásokat kell kialakítani;

mivel e rendelet – anélkül, hogy érintené a költségvetési szerv Szerződésben meghatározott hatáskörét – az 1997-től 1999-ig tartó időszakra tartalmazza az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság 1995. március 6-i nyilatkozatának [3] 2. pontja szerinti pénzügyi referenciaösszeget,

ELFOGADTA EZT A RENDELETET:

1. cikk

(1) A Közösség fejlődő országokat támogató programot valósít meg (a továbbiakban: "program"), amellyel segíteni kívánja a fejlődő országokat a HIV/AIDS járvány terjedésének visszaszorítására tett erőfeszítéseik területén, valamint abban, hogy megbirkózzanak a járványnak az egészségre és a társadalmi és gazdasági fejlődésre gyakorolt hatásaival.

A program elsősorban a legszegényebb és legfejletlenebb országokat, illetve a fejlődő országok népességének leghátrányosabb helyzetben lévő rétegeit célozza meg.

A Közösség elsőbbséget biztosít az alábbi célok megvalósításának:

a) a HIV/AIDS, valamint egyéb, szexuális úton és perinatálisan terjedő betegségek terjedésének mérséklése;

b) az egészségügyi és szociális szektor megerősítése annak érdekében, hogy azok képesek legyenek megfelelni a járvány terjedése miatt növekvő igényeknek;

c) kormányoknak és közösségeknek nyújtandó segítség a járvány különböző gazdasági ágazatokra és társadalmi csoportokra gyakorolt hatásának felmérésében, és az azzal való megbirkózást célzó stratégiák meghatározásában és megvalósításában;

d) annak elősegítése, hogy tudományosan megértsék a járvány és az intézkedések hatásait, az intézkedések minőségének javítása érdekében, az alapkutatások kivételével;

e) a HIV/AIDS-fertőzött emberek megkülönböztetése, valamint társadalmi és gazdasági kirekesztése elleni harc.

(2) Az (1) bekezdésben említett célkitűzések elérése érdekében a Közösség egy sor olyan intézkedést támogat, amelyek figyelembe veszik a Közösség politikájának az alábbi alapvető elveit, nevezetesen:

a) az ilyen intézkedéseket hozzá kell igazítani a társadalmi-gazdasági környezetből következő kockázathoz és az egyéni viselkedés, valamint társadalmi-gazdasági és demográfiai tényezők által meghatározott sérülékeny csoportok igényeihez;

b) szem előtt kell tartani a nemek társadalmi helyzete közti különbségeket;

c) az intézkedéseknek az egyén jogainak tiszteletben tartására kell alapulniuk, és társadalmi képzést kell nyújtaniuk az érintettek számára;

d) növelniük kell az egyének és közösségek motivációját, és képessé kell tenniük azokat a felelősségvállalásra, illetve erősíteniük kell önellátó képességüket;

e) szervesen be kell épülniük az egészségügyi, oktatási és egyéb politikába;

f) az intézkedéseket hozzá kell igazítani a járvány különböző szakaszaihoz;

g) az intézkedéseknek ösztönözniük kell a kormányoknak a HIV/AIDS elleni küzdelem melletti politikai és pénzügyi kötelezettségvállalását.

2. cikk

Az 1. cikkben említett, elsőbbséget élvező célkitűzések elérése érdekében meghozandó intézkedések támogatják a nemzetközi, regionális és nemzeti szinten a kedvezményezett országokkal közösen kidolgozott stratégiákat, és az egyes célkitűzésekkel kapcsolatban az alábbiakat foglalják magukban:

1. a HIV/AIDS, valamint egyéb, szexuális úton és perinatálisan terjedő betegségek terjedésének mérséklése, az alábbi módszerekkel:

a) tájékoztatás és oktatás a szexuális és reproduktív egészségről, valamint a reprodukciós jogokról; különös figyelmet kell szentelni annak, hogy az intézkedéseket a célcsoportokhoz igazítsák, és hozzáférhetővé tegyék a célcsoportok számára, így a nagy kockázatú környezetben élő, valamint a társadalmi és gazdasági szempontból sérülékeny személyek és közösségek, különösen a nők és fiatalok célcsoportjaihoz, illetve azok számára. Ezen intézkedések a vallási közösségekkel való párbeszédet is magukban foglalják;

b) a HIV és a szexuális úton terjedő betegségek (STD) terjedésének nagyobb hatékonyságú csökkentése, többek között az ilyen betegségek jobb szűrésére és kezelésére szolgáló módszerek elősegítésével;

c) a védelem különböző eszközeinek és módszereinek könnyebb elérhetősége, beleértve a vérátömlesztés és egyéb injekciók biztonságát;

d) a HIV/AIDS-probléma nagyobb mértékű figyelembe vételének támogatása a politikák és stratégiák kidolgozása során;

e) olyan intézkedések támogatása, amelyek a nők szexualitás és a reproduktív egészség terén való döntési szabadságának kiterjesztését célozzák, képessé téve őket arra, hogy bátorítsák a HIV/STD-fertőzés és -terjedés elleni védelem különböző eszközeinek és módszereinek széles körű használatát, hogy ezzel összhangban cselekedjenek, és védjék a meg nem született gyermekek egészségét, valamint növeljék e kérdésekkel kapcsolatban a lakosság – különösen a férfi lakosság – tudatosságát és felelősségérzetét;

2. az egészségügyi és szociális szolgáltatások megerősítése annak érdekében, hogy képesek legyenek megfelelni a járvány terjedése miatt növekvő igényeknek, az alábbi módszerekkel:

a) az egészségügyi szolgáltatások, különösen az elsődleges egészségügyi szolgáltatások erősítése a preventív tevékenységek és a gondozás nemzeti, regionális és helyi kapacitásának növelését és a legrászorultabbak hozzáférésének javítását szolgáló intézkedésekkel;

b) a legszegényebb országok HIV-fertőzötteinek kezeléshez történő hozzáférését javító módszerek és eszközök tanulmányozása. Ezt a tanulmányt az Egyesült Nemzetek Szervezetének szervezeteivel, az érintett nem kormányzati szervezetekkel, a gyógyszerészeti laboratóriumokkal és az Európai Unió tagállamaival szoros együttműködésben kell megvalósítani;

c) a vérátömlesztéshez és a kórházi biztonsághoz kapcsolódó kapacitás növelése;

d) az orvosi és orvosi kisegítő személyzet képzésének javítása;

e) az epidemiológiai figyelemmel kísérés tájékoztatási és statisztikai rendszereinek javítása;

3. kormányoknak és közösségeknek nyújtandó segítség a járvány különböző gazdasági ágazatokra és társadalmi csoportokra gyakorolt hatásának felmérésében, és az azzal való megbirkózást célzó stratégiák meghatározásában és megvalósításában, az alábbi módszerekkel:

a) műszaki segítségnyújtás a kormányoknak a járvány társadalmi és gazdasági hatásainak elemzésében, illetve az érintett ágazatokban a megfelelő stratégiák kidolgozásában és megvalósításában;

b) műszaki és pénzügyi támogatás, amely képessé teszi a nem kormányzati szervezeteket és a helyi közösségeket a prevencióban és gondozásban történő közreműködésük optimalizálására, különösen az erőfeszítések hatékonyságának növelését és minden szereplő tájékoztatásának, összehangolásának és együttműködésének megerősítését célzó hálózatok kialakításában nyújtott segítséggel;

c) a helyi közösségek részvételének ösztönzése az információcsere, a szexuális oktatási programok és a finanszírozás helyi stratégiáinak kidolgozásában;

4. a járvány és az intézkedések hatásai tudományos megismerésének elősegítése az intézkedések minőségének javítása érdekében, az alapkutatások kivételével, az alábbi módszerekkel:

a) a tudományos képzés fejlesztése a programok lényegi indikátorokon alapuló jobb ellenőrzésén keresztül, és az alkalmazott orvosi, szociológiai és antropológiai kutatások erősítése;

b) a szerzett tapasztalatokra vonatkozó információ cseréjének támogatása;

5. a HIV/AIDS-fertőzött emberek megkülönböztetése, valamint társadalmi és gazdasági kirekesztése elleni harc, az alábbi módszerekkel:

a) az egyének jogai, különösen a reprodukciós jogok tiszteletben tartásának elősegítése;

b) a megkülönböztetésmentesség ösztönzése és harc a vírussal fertőzöttek megbélyegzése ellen, különösen nyilvános tájékoztatási kampányok révén és megfelelő jogi keretek felállításával.

3. cikk

Az e rendelet értelmében pénzügyi támogatásra jogosult együttműködő szervezetek:

- nemzeti, regionális és helyi közigazgatási szervek és hatóságok,

- önkormányzatok és más decentralizált testületek, a hagyományos társadalmi struktúrákat is beleértve,

- regionális szervezetek és nemzetközi szervezetek,

- kutatóintézetek és egyetemek,

- helyi közösségek és a magánvállalkozások, a nem kormányzati szervezeteket is beleértve, nőszervezetek és -csoportok, valamint érdekképviseleti szervezetek, amelyek a birtokukban lévő valamilyen szakértelemmel képesek hozzájárulni a HIV/AIDS elleni küzdelem 2. cikkben említett, elsőbbséget élvező stratégiáinak megtervezéséhez, megvalósításához és figyelemmel kíséréséhez.

4. cikk

(1) A 2. cikkben említett tevékenységek folyamán alkalmazott eszközök magukban foglalják a tanulmányokat, a műszaki segítségnyújtást, a képzést és más szolgáltatásokat, beszerzést és építési beruházásokat, valamint a könyvvizsgálati, értékelő és nyomon követési küldetéseket is. Elsőbbséget kell biztosítani a belföldi kapacitások bővítésének, különösen a hosszú távú perspektívát biztosító képzésnek.

(2) A közösségi finanszírozás az épületvásárlás kivételével kiterjedhet mind a beruházási kiadásokra, mind pedig a (az ügyintézési, karbantartási és működtetési költségeket is magukban foglaló) többszöri kiadásokra, tekintve, hogy a projektnek, amennyire csak lehet, középtávú életképességet kell megcéloznia.

(3) Minden együttműködési művelet esetében törekedni kell a 3. cikkben meghatározott felek közreműködésére. A hozzájárulást az érintett partner lehetőségeinek és az érintett művelet természetének figyelembevételével kell megállapítani.

(4) A más adományozókkal, különösen a tagállamokkal való társfinanszírozás lehetőségét is keresni lehet.

(5) Intézkedéseket kell tenni az e rendelet értelmében nyújtott segélyek közösségi jellegének hangsúlyozása érdekében.

(6) A Szerződésben célkitűzésként említett koherencia és kiegészítő jelleg elérése, illetve mindezen műveletek optimális hatékonyságának biztosítása érdekében, a Bizottság minden szükséges koordinációs intézkedést meghozhat, beleértve különösképpen az alábbiakat:

a) a finanszírozott, valamint a Közösség és a tagállamok által finanszírozni kívánt műveletekre vonatkozó információk rendszeres cseréjére és elemzésére szolgáló rendszer létrehozása;

b) a műveletek megvalósításának helyszíni koordinációja a Közösség és a tagállamok képviselőinek a kedvezményezett országban megtartott rendszeres ülései és információcseréje segítségével.

(7) A lehető legnagyobb globális és nemzeti szintű hatékonyság elérése érdekében a Közösség a tagállamokkal együttműködve megtesz minden ahhoz szükséges kezdeményezést, hogy biztosítsa a kedvezményezett országokkal és az adományozókkal, valamint a többi érintett nemzetközi szervezettel – különösen az Egyesült Nemzetek rendszerének részét képezőkkel, konkrétabban az UNAIDS-szel – való megfelelő koordinációt és szoros együttműködést.

5. cikk

E rendelet értelmében a pénzügyi támogatás adomány formájában történik.

6. cikk

Az 1997-től 1999-ig tartó időszak során e program megvalósítására szánt pénzügyi referenciaösszeg 45 millió ECU.

Az éves előirányzatokat a költségvetési szerv engedélyezi a pénzügyi terv keretein belül.

7. cikk

(1) Az e rendelet értelmében végzett műveleteknek a hatályos költségvetési és egyéb eljárásokkal – különösen az Európai Közösségek általános költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályzatban meghatározott eljárásokkal – összhangban történő értékeléséért, a róluk való döntéshozatalért és igazgatásáért a Bizottság felelős.

(2) Az e rendelet értelmében finanszírozott egyedi műveletekre szánt 2 millió ECU-t meghaladó adományokkal kapcsolatos határozatokat a 8. cikkben előírt eljárás szerint kell elfogadni.

A Bizottság röviden tájékoztatja a 8. cikkben említett bizottságot a 2 millió ECU-nál kisebb értékű projektekkel és programokkal kapcsolatban hozni kívánt finanszírozási határozatairól. Az információt legkésőbb a határozathozatalt egy héttel megelőzően rendelkezésre kell bocsátani.

(3) A Bizottság felhatalmazást kap arra, hogy a bizottság 8. cikkben meghatározott véleményének kikérése nélkül jóváhagyjon minden, a műveletekkel kapcsolatos, várható vagy tényleges költségtúllépés fedezéséhez szükséges, kiegészítő kötelezettségvállalást, amennyiben a költségtúllépés, illetve a többletigény nem haladja meg a finanszírozási határozatban rögzített kezdeti kötelezettségvállalás 20 %-át.

(4) Az e rendelet értelmében kötött összes finanszírozási megállapodásnak vagy szerződésnek elő kell írnia azt, hogy a Bizottság és a Számvevőszék helyszíni vizsgálatokat folytasson a Bizottság által a hatályos szabályoknak – különösképpen az Európai Közösségek általános költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályzatban előírt szabályoknak – megfelelően megállapított szokásos eljárások szerint.

(5) Amennyiben a műveleteket a Közösség és a kedvezményezett országok között finanszírozási megállapodások szabályozzák, akkor e megállapodásoknak elő kell írniuk, hogy az adókat, illetékeket és egyéb terheket nem a Közösség viseli.

(6) A közbeszerzési eljárásokban való részvétel és a szerződések odaítélése a tagállamok és a kedvezményezett országok természetes és jogi személyei előtt egyenlő feltételek mellett áll nyitva. A pályázat más fejlődő országokra is kiterjeszthető, és kellően indokolt, kivételes esetekben más harmadik országokra is.

(7) A beszerzéseknek a tagállamokból, a kedvezményezett országból vagy más fejlődő országokból kell származniuk. Kellően indokolt, kivételes esetekben a beszerzés máshonnan is származhat.

(8) Különös figyelmet kell szentelni a következőknek:

- a projekt költséghatékonyságra és fenntartható hatásra törekedjen,

- minden projekt esetében világosan határozzák meg és kísérjék figyelemmel a célkitűzéseket és a teljesítménymutatókat.

(9) Az e rendelet értelmében nyújtott támogatás kiegészíti és megerősíti a fejlesztési együttműködés más eszközei alapján nyújtott segítséget.

8. cikk

(1) A Bizottságot a fejlesztésben illetékes, földrajzilag meghatározott bizottság segíti.

(2) A Bizottság képviselője tervezetet nyújt be a bizottság számára a meghozandó intézkedésekről. A bizottság, az elnöke által az ügy sürgősségére tekintettel megállapított határidőn belül, véleményt nyilvánít a tervezetről. A véleményt a Szerződés 148. cikkének (2) bekezdésében a Tanácsnak a Bizottság javaslata alapján elfogadandó határozataira előírt többséggel kell meghozni. A bizottságban a tagállamok képviselőinek szavazatait az említett cikkben meghatározott módon kell súlyozni. Az elnök nem szavazhat.

A Bizottság a tervezett intézkedéseket elfogadja, ha azok összhangban vannak a bizottság véleményével.

Ha a tervezett intézkedések nincsenek összhangban a bizottság véleményével, vagy a bizottság nem nyilvánított véleményt, a Bizottság a meghozandó intézkedésekről haladéktalanul javaslatot terjeszt a Tanács elé. A Tanács minősített többséggel határoz.

Ha a javaslatnak a Tanács elé terjesztésétől számított három hónapon belül a Tanács nem döntött, a javaslatot a Bizottság fogadja el.

9. cikk

Évente egyszer, a 8. cikk (1) bekezdésében említett bizottságok együttes ülésén eszmecserét tartanak a Bizottság képviselőjének a következő évben megvalósítandó műveletekre vonatkozó általános iránymutatásokról szóló előterjesztése alapján.

10. cikk

(1) A Bizottság minden költségvetési év után éves jelentést nyújt be az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak, amelyben összefoglalja az adott évben finanszírozott műveleteket, és értékeli e rendelet adott időszak során történt megvalósítását.

Az összefoglalásnak tájékoztatást kell nyújtania különösen azokról, akikkel szerződést kötöttek.

(2) A Bizottság rendszeresen értékeli a Közösség által finanszírozott műveleteket annak megállapítása érdekében, hogy az ilyen műveletek célkitűzései megvalósultak-e, valamint hogy iránymutatásokkal szolgáljon a jövőbeni műveletek hatékonyságának javításához. A Bizottság a 8. cikkben említett bizottsághoz benyújtja az elvégzett értékelések összefoglalóját, amelyet a bizottság szükség szerint megvizsgálhat. Az értékelő jelentéseket bármely azt kérő tagállam rendelkezésére kell bocsátani.

(3) A Bizottság legkésőbb a jóváhagyott műveletek és projektek tárgyában kibocsátott határozatok meghozatalát követő egy hónapon belül tájékoztatja a tagállamokat, megadva azok költségét és jellegét, a kedvezményezett országok és a partnerek kilétét.

11. cikk

E rendelet hatálybalépése után három év múlva a Bizottság átfogó értékelést nyújt be az Európai Parlamenthez és a Tanácshoz a Közösség által e rendelet alapján finanszírozott műveletekről, valamint e rendelet jövőjére vonatkozó felvetéseiről, és adott esetben az azt módosító javaslatairól.

12. cikk

Ez a rendelet az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.

Kelt Brüsszelben, 1997. március 24-én.

a Tanács részéről

az elnök

H. Van Mierlo

[1] HL C 252., 1995.9.28., 4. o.

[2] Az Európai Parlament 1996. május 9-i véleménye (HL C 152., 1996.5.27., 44. o.), a Tanács 1996. június 27-i közös álláspontja (HL C 264., 1996.9.11., 21. o.), valamint az Európai Parlament 1996. november 12-i határozata (HL C 362., 1996.12.2., 43. o.).

[3] HL C 102., 1996.4.4., 4. o.

--------------------------------------------------