2016R0759 — HU — 14.10.2016 — 001.001


Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű és nem vált ki joghatást. Az EU intézményei semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért. A jogi aktusoknak – ideértve azok bevezető hivatkozásait és preambulumbekezdéseit is – az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett és az EUR-Lex portálon megtalálható változatai tekintendők hitelesnek. Az említett hivatalos szövegváltozatok közvetlenül elérhetők az ebben a dokumentumban elhelyezett linkeken keresztül

►B

A BIZOTTSÁG (EU) 2016/759 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

(2016. április 28.)

bizonyos, emberi fogyasztásra szánt állati eredetű termékek Unióba történő behozatalára a tagállamok által feljogosított harmadik országok, harmadik országok részei és területei jegyzékeinek összeállításáról, a bizonyítványokra vonatkozó követelmények megállapításáról, valamint a 2074/2005/EK rendelet módosításáról és a 2003/812/EK határozat hatályon kívül helyezéséről

(EGT-vonatkozású szöveg)

(HL L 126, 2016.5.14., 13. o)

Módosította:

 

 

Hivatalos Lap

  Szám

Oldal

Dátum

►M1

A BIZOTTSÁG (EU) 2016/1793 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2016. október 10.)

  L 274

48

11.10.2016




▼B

A BIZOTTSÁG (EU) 2016/759 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

(2016. április 28.)

bizonyos, emberi fogyasztásra szánt állati eredetű termékek Unióba történő behozatalára a tagállamok által feljogosított harmadik országok, harmadik országok részei és területei jegyzékeinek összeállításáról, a bizonyítványokra vonatkozó követelmények megállapításáról, valamint a 2074/2005/EK rendelet módosításáról és a 2003/812/EK határozat hatályon kívül helyezéséről

(EGT-vonatkozású szöveg)



1. FEJEZET

BIZONYOS ÁLLATI EREDETŰ TERMÉKEK BEHOZATALA

1. cikk

Harmadik országok, harmadik országok részei és területei jegyzékei

Az I. melléklet vonatkozó részei megnevezik azon harmadik országokat, harmadik országok részeit és területeit, amelyekből a tagállamok engedélyezhetik az alábbi, emberi fogyasztásra szánt állati eredetű termékek behozatalát:

a) békacombok, I. rész;

b) csigák, II. rész;

c) zselatin és kollagén, III. rész;

d) zselatin és a kollagén előállítására szolgáló nyersanyagok, IV. rész;

e) zselatin és a kollagén előállítására szolgáló kezelt nyersanyagok, V. rész;

f) méz, méhpempő és egyéb méhészeti termékek, VI. rész;

g) az alábbi, nagymértékben finomított termékek, VII. rész:

i. kondroitin-szulfát,

ii. hialuronsav,

iii. más hidrolizált porctermékek,

iv. kitozán,

v. glükózamin,

vi. tejoltó,

vii. halenyv,

viii. az 1333/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet ( 1 ) szerint élelmiszer-adalékanyagként engedélyezett aminosavak.

2. cikk

Bizonyítványminták

(1)  Az 1. cikk szerinti termékek behozatalára vonatkozó bizonyítványok mintáit a II. melléklet tartalmazza, a következők szerint:

a) békacombok, I. rész;

b) csigák, II. rész;

c) zselatin, III. rész;

d) kollagén, IV. rész;

e) zselatin és a kollagén előállítására szolgáló nyersanyagok, V. rész;

f) zselatin és a kollagén előállítására szolgáló kezelt nyersanyagok, VI. rész;

g) méz, méhpempő és egyéb méhészeti termékek, VII. rész;

h) az alábbi, nagymértékben finomított termékek, VIII. rész:

i. kondroitin-szulfát,

ii. hialuronsav,

iii. más hidrolizált porctermékek,

iv. kitozán,

v. glükózamin,

vi. tejoltó,

vii. halenyv,

viii. az 1333/2008/EK rendelet szerint élelmiszer-adalékanyagként engedélyezett aminosavak.

E bizonyítványokat a IV. mellékletben megállapított magyarázó megjegyzésekkel és a vonatkozó bizonyítvány megjegyzéseket tartalmazó rovatával összhangban kell kitölteni.

(2)  Lehetőség van elektronikus tanúsítvány vagy egyéb, az Unió és az adott harmadik ország közötti megállapodás szerinti egyéb rendszerek használatára is.



2. FEJEZET

BIZONYOS ÁLLATI EREDETŰ TERMÉKEK ÁTSZÁLLÍTÁSA

3. cikk

Harmadik országok, harmadik országok részei és területei jegyzékei

Azon harmadik országokat, harmadik országok részeit és területeit, amelyekből a tagállamok engedélyezhetik az emberi fogyasztásra szánt zselatin és a kollagén előállítására szolgáló nyersanyagoknak és kezelt nyersanyagoknak az Unió területén történő azonnali vagy az Unió területén a 97/78/EK tanácsi irányelv ( 2 ) 12. cikke (4) bekezdésének és 13. cikkének megfelelően történő tárolást követő átszállítását egy harmadik országba történő szállítás céljából, e rendelet mellékletének IV., illetve V. része határozza meg.

4. cikk

Bizonyítványminta

(1)  A 3. cikkben említett nyersanyagok és kezelt nyersanyagok Unión történő átszállítására vonatkozó bizonyítványok mintái a III. mellékletben találhatók.

Ezen bizonyítványokat a IV. melléklet szerinti és a vonatkozó bizonyítványban szereplő megjegyzésekkel összhangban kell kitölteni.

(2)  Lehetőség van elektronikus tanúsítvány vagy egyéb, uniós szinten harmonizált rendszerek használatára is.

5. cikk

A Lettországon, Litvánián és Lengyelországon keresztül való átszállításra vonatkozó eltérések

(1)  A 3. cikktől eltérve az e rendelet 3. cikkében említett nyersanyagok és kezelt nyersanyagok Oroszországból közvetlenül vagy más harmadik országon keresztül érkező, illetve oda tartó szállítmányainak Unión keresztüli közúti vagy vasúti áthaladása a 2009/821/EK bizottsági határozat ( 3 ) I. mellékletében felsorolt és a 13. számú különleges észrevétellel jelölt lettországi, litvániai és lengyelországi kijelölt állat-egészségügyi határállomások között az alábbi feltételek teljesülése mellett engedélyezhető:

a) a hatósági állatorvos a szállítmányt a belépés szerinti állat-egészségügyi határállomáson sorozatszámmal ellátott plombával látta el;

b) a hatósági állatorvos a beléptető állat-egészségügyi határállomásnál a szállítmányt kísérő, a 97/78/EK irányelv 7. cikkében előírt okmányok minden oldalára rábélyegezte a „Kizárólag az EU-n keresztül Oroszországba történő szállításra” feliratot;

c) teljesülnek a 97/78/EK irányelv 11. cikkében előírt eljárási követelmények;

d) a belépés helye szerinti állat-egészségügyi határállomás hatósági állatorvosa a közös állat-egészségügyi beléptetési okmányon igazolta, hogy a szállítmány átszállításra elfogadható.

(2)  Az (1) bekezdésben említett szállítmányoknak a 97/78/EK irányelv 12. cikke (4) bekezdésében, illetve 13. cikkében meghatározott kirakodása vagy tárolása az Unió területén nem megengedett.

(3)  Az illetékes hatóság rendszeres ellenőrzéseket végez annak biztosítására, hogy az Uniót elhagyó, az (1) bekezdésben említett szállítmányok száma és a nekik megfelelő termékek mennyisége megfeleljen az Unióba belépő szállítmányok számának és mennyiségének.



3. FEJEZET

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

6. cikk

Módosítás

A 2074/2005/EK rendelet VI. melléklete a következőképpen módosul:

1. az első szakasz I., II., III., és VI. fejezetét el kell hagyni;

2. az I., II., III., és VI. függeléket el kell hagyni.

7. cikk

Hatályon kívül helyezés

A 2003/812/EK határozat hatályát veszti.

8. cikk

Átmeneti rendelkezések

Azon állati eredetű termékek szállítmányai, amelyekre a 2074/2005/EK rendelet szerint állították ki a vonatkozó bizonyítványokat, továbbra is behozhatók az Unióba, amennyiben a bizonyítványokat 2016. december 3. előtt írták alá.

9. cikk

Hatálybalépés

Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.

Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.




I. MELLÉKLET

Az 1. cikkben említett harmadik országoknak, harmadik országok részeinek és területeinek jegyzékei

I. RÉSZ

BÉKACOMBOK

A 2006/766/EK határozat II. mellékletének „Országok” oszlopában felsorolt azon harmadik országok és területek, amelyekre az említett melléklet „Korlátozások” oszlopában nincs korlátozás megállapítva, valamint a következő országok és területek:



ORSZÁG ISO-KÓDJA

ORSZÁG/TERÜLET

MK (1)

Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság

(1)   Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság; átmeneti kód, mely semmilyen módon nem sérti az ezen országra vonatkozó végleges nómenklatúrát, amelyről az Egyesült Nemzetek keretében e tárgyban jelenleg folyó tárgyalások befejezését követően állapodnak meg.

II. RÉSZ

CSIGÁK

A 2006/766/EK határozat II. mellékletének „Országok” oszlopában felsorolt azon harmadik országok és területek, amelyekre az említett melléklet „Korlátozások” oszlopában nincs korlátozás megállapítva, valamint a következő országok/területek:



ORSZÁG ISO-KÓDJA

ORSZÁG/TERÜLET

MD

Moldova

MK (1)

Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság

SY

Szíria

(1)   Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság; átmeneti kód, mely semmilyen módon nem sérti az ezen országra vonatkozó végleges nómenklatúrát, amelyről az Egyesült Nemzetek keretében e tárgyban jelenleg folyó tárgyalások befejezését követően állapodnak meg.

III. RÉSZ

EMBERI FOGYASZTÁSRA SZÁNT ZSELATIN ÉS KOLLAGÉN

A. SZAKASZ

Vadon élő vagy tenyésztett szarvasmarha-, juh-, kecske-, sertés- vagy lófélékből származó zselatin és kollagén

A 206/2010/EU rendelet II. mellékletének 1. részében fogalt táblázat 1. oszlopában felsorolt harmadik országok és területek, valamint a következő országok és területek:



ORSZÁG ISO-KÓDJA

ORSZÁG/TERÜLET

KR

Koreai Köztársaság

MY

Malajzia

PK

Pakisztán

TW

Tajvan

▼M1

B. SZAKASZ

Baromfiból – a laposmellű futómadarat és a szárnyas vadakat is ideértve – származó zselatin és kollagén:

A 798/2008/EU rendelet I. mellékletének 1. részében fogalt táblázat 1. oszlopában felsorolt harmadik országok és területek, valamint a következő országok és területek:



ORSZÁG ISO-KÓDJA

ORSZÁG/TERÜLET

TW

Tajvan

▼B

C. SZAKASZ

Halászati termékekből származó zselatin és kollagén:

A 2006/766/EK határozat II. mellékletének „Országok” oszlopában felsorolt valamennyi harmadik ország és terület, függetlenül attól, hogy arra az említett melléklet „Korlátozások” oszlopában van-e korlátozás megállapítva.

D. SZAKASZ

Nyúlfélékből és az A. szakaszban nem említett vadon élő szárazföldi emlősökből származó zselatin és kollagén:

A 119/2009/EK rendelet I. mellékletének 1. részében fogalt táblázat 1. oszlopában felsorolt harmadik országok.

IV. RÉSZ

EMBERI FOGYASZTÁSRA SZÁNT ZSELATIN ÉS KOLLAGÉN ELŐÁLLÍTÁSÁRA SZOLGÁLÓ NYERSANYAGOK

A. SZAKASZ

Vadon élő vagy tenyésztett szarvasmarha-, juh-, kecske-, sertés- vagy lófélékből származó nyersanyagok

A 206/2010/EU rendelet II. mellékletének 1. részében fogalt táblázatban felsorolt azon harmadik országok, harmadik országhoz tartozó területek és részek, amelyekből az említett fajok friss hús kategóriába tartozó termékei a melléklet említett részében foglaltak szerint behozhatók az Unióba, kivéve, ha az ilyen behozatalokra az 5. oszlopban A vagy F jelzéssel feltüntetett kiegészítő garanciák révén korlátozás van érvényben.

B. SZAKASZ

Baromfiból – a laposmellű futómadarat és a szárnyas vadakat is ideértve – származó nyersanyagok

A 798/2008/EK rendelet I. mellékletének 1. részében felsorolt azon harmadik országok, harmadik országbeli részek és területek, amelyekből az említett fajok friss baromfihúsának behozatala a melléklet említett részében foglaltak szerint engedélyezett.

C. SZAKASZ

Halászati termékekből származó nyersanyagok

A 2006/766/EK határozat II. mellékletének „Országok” oszlopában felsorolt harmadik országok és területek, az említett melléklet „Korlátozások” oszlopában feltüntetett korlátozások figyelembevétele mellett.

D. SZAKASZ

Nyúlfélékből és az A. szakaszban nem említett vadon élő szárazföldi emlősökből származó nyersanyagok

A 119/2009/EK rendelet I. mellékletének 1. részében foglalt táblázat 1. oszlopában felsorolt azon harmadik országok, amelyekből az említett fajok friss húsának behozatala a melléklet említett részében foglaltak szerint engedélyezett.

V. RÉSZ

EMBERI FOGYASZTÁSRA SZÁNT ZSELATIN ÉS KOLLAGÉN ELŐÁLLÍTÁSÁRA SZOLGÁLÓ KEZELT NYERSANYAGOK

A. SZAKASZ

Vadon élő vagy tenyésztett szarvasmarha-, juh-, kecske-, sertés- vagy lófélékből származó kezelt nyersanyagok

A 206/2010/EU rendelet II. mellékletének 1. részében fogalt táblázat 1. oszlopában felsorolt harmadik országok, harmadik országhoz tartozó területek és részek, valamint a következő országok és területek:



ORSZÁG ISO-KÓDJA

ORSZÁG/TERÜLET

KR

Koreai Köztársaság

MY

Malajzia

PK

Pakisztán

TW

Tajvan

▼M1

B. SZAKASZ

Baromfiból – a laposmellű futómadarat és a szárnyas vadakat is ideértve – származó kezelt nyersanyagok

A 798/2008/EU rendelet I. mellékletének 1. részében fogalt táblázat 1. oszlopában felsorolt harmadik országok és területek, valamint a következő országok és területek:



ORSZÁG ISO-KÓDJA

ORSZÁG/TERÜLET

TW

Tajvan

▼B

C. SZAKASZ

Halászati termékekből származó kezelt nyersanyagok

A 2006/766/EK határozat II. mellékletének „Országok” oszlopában felsorolt valamennyi harmadik ország és terület, függetlenül attól, hogy arra az említett melléklet „Korlátozások” oszlopában van-e korlátozás megállapítva.

D. SZAKASZ

Nyúlfélékből és az A. szakaszban nem említett vadon élő szárazföldi emlősökből származó kezelt nyersanyagok

A 119/2009/EK rendelet I. mellékletének 1. részében fogalt táblázat 1. oszlopában felsorolt harmadik országok.

E. SZAKASZ

A 853/2004/EK rendelet III. melléklete XIV. szakasza I. fejezetének 4.b) iii. alpontjában és XV. szakasza I. fejezetének 4.b) iii. alpontjában említett kezelt nyersanyagok

Az e melléklet IV. részében hivatkozott harmadik országok, harmadik országbeli részek és területek.

VI. RÉSZ

EMBERI FOGYASZTÁSRA SZÁNT MÉZ, MÉHPEMPŐ ÉS EGYÉB MÉHÉSZETI TERMÉKEK

A 2011/163/EU bizottsági határozat ( 4 ) mellékletének „Ország” oszlopában felsorolt és a melléklet „Méz” oszlopában „X” jelöléssel ellátott harmadik országok és területek.

VII. RÉSZ

EMBERI FOGYASZTÁSRA SZÁNT, NAGYMÉRTÉKBEN FINOMÍTOTT KONDROITIN-SZULFÁT, HIALURONSAV, EGYÉB HIDROLIZÁLT PORCTERMÉKEK, KITOZÁN, GLÜKÓZAMIN, TEJOLTÓ, HALENYV ÉS AMINOSAVAK

a) Patás állatokból – a lóféléket is ideértve – származó nyersanyagok tekintetében a 206/2010/EU rendelet II. mellékletének 1. részében fogalt táblázat 1. oszlopában felsorolt harmadik országok és területek, valamint a következő országok és területek:



ORSZÁG ISO-KÓDJA

ORSZÁG/TERÜLET

KR

Koreai Köztársaság

MY

Malajzia

PK

Pakisztán

TW

Tajvan

b) Halászati termékekből származó nyersanyagok tekintetében a 2006/766/EK határozat II. mellékletének „Országok” oszlopában felsorolt valamennyi harmadik ország és terület, függetlenül attól, hogy arra az említett melléklet „Korlátozások” oszlopában van-e korlátozás megállapítva.

c) Baromfiból származó nyersanyagok tekintetében a 798/2008/EK rendelet I. mellékletének 1. részében fogalt táblázat 1. oszlopában felsorolt harmadik országok és területek.




II. MELLÉKLET

A 2. cikkben említett bizonyítványminták

I. RÉSZ

EMBERI FOGYASZTÁSRA SZÁNT, HŰTÖTT, FAGYASZTOTT VAGY ELŐKÉSZÍTETT BÉKACOMBOK BEHOZATALÁRA VONATKOZÓ BIZONYÍTVÁNYMINTA

image

image

image

II. RÉSZ

EMBERI FOGYASZTÁSRA SZÁNT, HŰTÖTT, FAGYASZTOTT, HÁZÁTÓL MEGFOSZTOTT, FŐTT, ELŐKÉSZÍTETT VAGY TARTÓSÍTOTT CSIGÁK BEHOZATALÁRA VONATKOZÓ BIZONYÍTVÁNYMINTA

image

image

image

III. RÉSZ

EMBERI FOGYASZTÁSRA SZÁNT ZSELATIN BEHOZATALÁRA VONATKOZÓ BIZONYÍTVÁNYMINTA

image

image

image

image

image

IV. RÉSZ

EMBERI FOGYASZTÁSRA SZÁNT KOLLAGÉN BEHOZATALÁRA VONATKOZÓ BIZONYÍTVÁNYMINTA

image

image

image

image

image

V. RÉSZ

EMBERI FOGYASZTÁSRA SZÁNT ZSELATIN/KOLLAGÉN ELŐÁLLÍTÁSÁRA SZOLGÁLÓ NYERSANYAGOK BEHOZATALÁRA VONATKOZÓ BIZONYÍTVÁNYMINTA ( 5 )

image

image

image

image

image

image

image

VI. RÉSZ

AZ EMBERI FOGYASZTÁSRA SZÁNT ZSELATIN/KOLLAGÉN ELŐÁLLÍTÁSÁRA SZOLGÁLÓ KEZELT NYERSANYAGOK BEHOZATALÁRA VONATKOZÓ BIZONYÍTVÁNYMINTA

image

image

image

image

image

image

VII. RÉSZ

EMBERI FOGYASZTÁSRA SZÁNT MÉZ, MÉHPEMPŐ ÉS EGYÉB MÉHÉSZETI TERMÉKEK BEHOZATALÁRA VONATKOZÓ BIZONYÍTVÁNYMINTA

image

image

image

VIII. RÉSZ

EMBERI FOGYASZTÁSRA SZÁNT, NAGYMÉRTÉKBEN FINOMÍTOTT KONDROITIN-SZULFÁT, HIALURONSAV, EGYÉB HIDROLIZÁLT PORCTERMÉKEK, KITOZÁN, GLÜKÓZAMIN, TEJOLTÓ, HALENYV ÉS AMINOSAVAK BEHOZATALÁRA VONATKOZÓ BIZONYÍTVÁNYMINTA

image

image

image




III. MELLÉKLET

EMBERI FOGYASZTÁSRA SZÁNT ZSELATIN/KOLLAGÉN ELŐÁLLÍTÁSÁRA SZOLGÁLÓ NYERSANYAGOK VAGY KEZELT NYERSANYAGOK UNIÓN KERESZTÜLI KÖZVETLEN VAGY TÁROLÁST KÖVETŐ ÁTSZÁLLÍTÁSÁRA VONATKOZÓ BIZONYÍTVÁNYMINTA

image

image

image

image




IV. MELLÉKLET

MAGYARÁZÓ MEGJEGYZÉSEK A BIZONYÍTVÁNYOK KITÖLTÉSÉHEZ

(a 2. cikk (1) bekezdése és a 4. cikk (1) bekezdése szerint)

a) A bizonyítványokat az exportáló harmadik ország állítja ki a II. és a III. mellékletben megállapított minták alapján, az adott állati eredetű termékre vonatkozó minta formáját követve.

A bizonyítványoknak tartalmazniuk kell a mintában szereplő számsorrendben a harmadik ország esetében megkövetelt igazolásokat és az exportáló harmadik ország vagy annak egy része tekintetében adott esetben megkövetelt kiegészítő biztosítékokat.

Amennyiben a rendeltetési tagállam az adott állati eredetű termék tekintetében a bizonyítványra vonatkozó kiegészítő követelményeket ír elő, az e követelmények teljesítését tanúsító igazolásokat szintén be kell építeni a bizonyítvány eredeti mintájába.

b) Ha a bizonyítványmintán az szerepel egyes nyilatkozatelemek esetében, hogy a nem kívánt rész törlendő, a nem kívánt nyilatkozatelemeket a bizonyítványt kiállító tisztviselő áthúzhatja, kézjegyével elláthatja és lebélyegezheti, vagy ezen nyilatkozatok teljes egészükben törölhetők a bizonyítványból.

c) Külön egyedi bizonyítványt kell biztosítani az olyan állati eredetű termékekhez, amelyeket az I. mellékletben felsorolt vagy hivatkozott ugyanazon exportáló ország területéről, illetve területeiről, vagy övezetéből, illetve övezeteiből exportálnak, és egyazon rendeltetési helyre küldenek, ugyanabban a vasúti kocsiban, teherautóban, repülőgépen vagy hajón szállítva.

d) A bizonyítvány eredeti példányának egyetlen lapból kell állnia, vagy amennyiben a szöveg hossza miatt ez nem lehetséges, a lapoknak összetartozó és szétválaszthatatlan egységet kell alkotniuk.

e) A bizonyítványt mind a szállítmányt az Európai Unióba beléptető állat-egészségügyi határállomás szerinti tagállam, mind a rendeltetési hely szerinti tagállam legalább egyik hivatalos nyelvén ki kell állítani. Az említett tagállamok ugyanakkor engedélyezhetik, hogy a bizonyítványt egy másik tagállam hivatalos nyelvén állítsák ki, továbbá adott esetben kérhetik, hogy azt hivatalos fordítás kísérje.

f) Ha a szállítmány tételeinek azonosítása érdekében (a bizonyítványminta I.28. pontja szerinti rendben) a bizonyítványhoz további lapokat csatolnak, ezeket a lapokat is az eredeti bizonyítvány részének kell tekinteni, és azok mindegyik oldalát el kell látni az igazoló hatósági állatorvos aláírásával és pecsétjével.

g) Ha a bizonyítvány, beleértve az f) pontban említett további lapokat is, egynél több oldalból áll, az oldalakat a lap alján számozással kell ellátni „x (oldalszám)/y (összoldalszám)” formátumban, a lap tetején pedig fel kell tüntetni a bizonyítvány illetékes hatóság által adott hivatkozási számát.

h) A bizonyítvány eredeti példányát a hatósági állatorvos tölti ki vagy írja alá, illetve amennyiben az állat-egészségügyi bizonyítványminta azt írja elő, valamely egyéb kijelölt hatósági ellenőr. Az exportáló harmadik ország illetékes hatóságai biztosítják, hogy a bizonyítványok kiállítása a 96/93/EK tanácsi irányelvben ( 6 ) meghatározottakkal egyenértékű szabályoknak megfelelően történjen.

Az aláírás színének a nyomtatvány betűinek színétől eltérőnek kell lennie. E követelmény vonatkozik a bélyegzőkre is, kivéve a dombornyomású bélyegzőket vagy vízjeleket.

i) A bizonyítványoknak az I.2. rovatban és a II.a. rovatban említett hivatkozási számát az illetékes hatóság adja ki.



( 1 ) Az Európai Parlament és a Tanács 2008. december 16-i 1333/2008/EK rendelete az élelmiszer-adalékanyagokról (HL L 354., 2008.12.31., 16. o.).

( 2 ) A Tanács 1997. december 18-i 97/78/EK irányelve a harmadik országokból a Közösségbe behozott termékek állat-egészségügyi ellenőrzésének megszervezésére irányadó elvek megállapításáról (HL L 24., 1998.1.30., 9. o.).

( 3 ) A Bizottság 2009. szeptember 28-i 2009/821/EK határozata a jóváhagyott állat-egészségügyi határállomások listájának összeállításáról, a Bizottság állat-egészségügyi szakértői által végzett ellenőrzésekre vonatkozó egyes szabályok megállapításáról és a TRACES állat-egészségügyi egységeinek meghatározásáról (HL L 296., 2009.11.12., 1. o.).

( 4 ) A Bizottság 2011. március 16-i 2011/163/EU határozata a harmadik országok által a 96/23/EK tanácsi irányelv 29. cikkének megfelelően benyújtott tervek jóváhagyásáról (HL L 70., 2011.3.17., 40. o.).

( 5 ) Kivéve, amennyiben arra a VI. rész vonatkozik.

( 6 ) A Tanács 1996. december 17-i 96/93/EK irányelve az állatok és állati eredetű termékek bizonyítványainak kiállításáról (HL L 13., 1997.1.16., 28. o.).