–

a Profi Credit Bulgaria EOOD képviseletében I. Peneva,

–

az Európai Bizottság képviseletében E. Georgieva és N. Ruiz García, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelv (HL 1993. L 95., 29. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 2. kötet, 288. o.) 6. cikke (1) bekezdésének értelmezésére irányul.

2

E kérelem előterjesztésére a bolgár jog szerint létrejött pénzintézet, a Profi Credit Bulgaria EOOD (a továbbiakban: PCB) és egy fogyasztó, T. I. T. közötti, az alapeljárásban részt vevő felek között létrejött fogyasztói hitelmegállapodás alapján pénzbeli tartozásra irányuló fizetési meghagyás kibocsátására vonatkozó jogvita keretében került sor.

3

A 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése kimondja:

„A tagállamok előírják, hogy fogyasztókkal kötött szerződésekben az eladó vagy szolgáltató által alkalmazott tisztességtelen feltételek a saját nemzeti jogszabályok rendelkezései szerint nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve, és ha a szerződés a tisztességtelen feltételek kihagyásával is teljesíthető, a szerződés változatlan feltételekkel továbbra is köti a feleket.”

4

A Grazhdanski protsesualen kodeks (polgári perrendtartás, a továbbiakban: GPK) 410. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A kérelmező fizetési meghagyás kibocsátását kérheti:

1. pénztartozásra vagy készpénzhelyettesítő eszközökre vonatkozó követelés esetén, ha a kérelem elbírálása a Rayonen sad (kerületi bíróság) hatáskörébe tartozik;

[…]

(3)   Abban az esetben, ha a követelés fogyasztóval kötött szerződésből ered, a kérelemhez csatolni kell a szerződést, ha az írásbeli formában jelenik meg, valamennyi záradékkal és melléklettel, valamint adott esetben az alkalmazandó általános feltételekkel együtt.”

5

A GPK 411. cikke értelmében:

„(1)   A kérelmet az adós állandó lakhelye vagy székhelye szerint illetékes Rayonen sadhoz (kerületi bíróság) kell benyújtani; e kerületi bíróság három napon belül hivatalból megvizsgálja az illetékességét. […]

(2)   A bíróság előkészítő ülésen megvizsgálja a kérelmet, és az (1) bekezdésben előírt határidőn belül fizetési meghagyást bocsát ki, kivéve az alábbi eseteket:

[…]

(3)   Ha a bíróság helyt ad a kérelemnek, fizetési meghagyást bocsát ki, amelynek másolatát kézbesítik az adósnak.”

6

A GPK 413. cikkének (2) bekezdése értelmében a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet egészben vagy részben elutasító végzés ellen a kérelmező egyéni jogorvoslattal élhet; a kézbesítéshez nem kell másolatot csatolni.

7

A GPK 414. cikke (1) és (2) bekezdésének szövege a következő:

„(1)   Az adós a fizetési meghagyás vagy annak részei ellen írásban ellentmondással élhet. Ezt az ellentmondást nem kell indokolni, kivéve a jelen törvénykönyv 414. cikkében említett eseteket.

(2)   Az ellentmondást a fizetési meghagyás kézbesítésétől számított egy hónapos határidőn belül kell előterjeszteni; e határidő nem hosszabbítható meg.”

8

A GPK 422. cikke kimondja:

„(1)   A követelés megállapítására irányuló keresetet a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem benyújtásának időpontjában előterjesztettnek kell tekinteni, amennyiben a 415. cikk (4) bekezdésében előírt határidőt betartották.

(2)   A jelen törvénykönyv 420. cikkében említett esetek kivételével az (1) bekezdés szerinti jogorvoslati kérelem benyújtása nem eredményezi a végrehajtás felfüggesztését.

(3)   Amennyiben a jogorvoslati kérelmet jogerős ítélettel elutasítják, a végrehajtást meg kell szüntetni, […]

(4)   Végrehajtható okirat kibocsátására nem kerül sor, ha a keresetet a követelés nem végrehajtható jellege miatt utasítják el.”

9

A zakon za zadalzheniyata i dogovorite (a kötelezettségekről és a szerződésekről szóló törvény; a DV 1950. november 22‑i 275. száma) alapügyre alkalmazandó változatának (a továbbiakban: ZZD) 76. cikke előírja:

„(1)   Aki ugyanazon személynek több, azonos típusú szolgáltatással tartozik, amennyiben a teljesítés nem elegendő valamennyi követelés kiegyenlítéséhez, meghatározhatja, hogy mely követeléseket egyenlíti ki. Ha az érintett nem jelöli meg ez utóbbit, a számára leginkább terhes követelés kerül kiegyenlítésre. Több azonosan terhes követelés esetén a legrégebbi követelés kerül kiegyenlítésre, és ha valamennyi követelés ugyanabban az időpontban keletkezett, akkor minden követelést arányosan kell kiegyenlíteni.

(2)   Amennyiben a teljesítés nem elegendő a kamatok, a költségek és a főkövetelés kiegyenlítésére, először a költségeket, azután a kamatokat, végül pedig a főkövetelést kell kiegyenlíteni.”

10

A 2010. február 18‑i zakon za potrebitelskiya kredit (a fogyasztói hitelmegállapodásokról szóló törvény; a DV 2010. március 5‑i 18. száma, 2. o.) alapügyre alkalmazandó változata (a továbbiakban: ZPK) 9. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A fogyasztói hitelmegállapodás olyan megállapodás, amely alapján a hitelező a fogyasztónak hitelt nyújt vagy annak nyújtására ígéretet tesz halasztott fizetés, kölcsön vagy más, ezekhez hasonló pénzügyi megoldás formájában, azon megállapodások kivételével, amelyek folyamatos időtartamra szóló szolgáltatásnyújtásra vagy ugyanolyan jellegű áruk ugyanolyan mennyiségben történő értékesítésére vonatkoznak, és amelyek értelmében a fogyasztó az e szolgáltatásokért vagy árukért azok nyújtásának vagy rendelkezésre bocsátásának teljes időtartama alatt részletekben fizet.”

11

A ZPK 10a. cikke kimondja:

„(1)   A hitelező díjat és jutalékot kérhet a fogyasztótól a fogyasztói hitelmegállapodással összefüggő kiegészítő szolgáltatásokért.

(2)   A hitelező nem kérhet díjat vagy jutalékot a hitel kifizetésével és kezelésével összefüggő tevékenységekért.

(3)   A hitelező csak egyszer számíthat fel ugyanazon tevékenységhez kapcsolódó díjat vagy jutalékot.

(4)   A fogyasztói hitelmegállapodásban egyértelműen és pontosan meg kell határozni azokat a tevékenységeket, amelyekért díjat vagy jutalékot kell fizetni, valamint a díjak vagy jutalékok jellegét és mértékét.”

12

A ZPK 19. cikke előírja:

„[…]

(4)   A teljeshiteldíj‑mutató nem haladhatja meg levában (BGN) vagy külföldi pénznemben a Bolgár Köztársaság minisztertanácsának határozatában meghatározott törvényes késedelmi kamat ötszörösét.

(5)   A (4) bekezdésben említetteket meghaladó szerződési feltételeket semmisnek kell tekinteni.

(6)   Az (5) bekezdésnek megfelelően semmisnek nyilvánított feltételeket tartalmazó szerződéseken alapuló fizetések esetén a (4) bekezdésben meghatározott értékhatárt meghaladóan fizetett összegeket be kell számítani a hitel következő törlesztőrészleteibe.”

13

A PCB a GPK 410. cikke alapján fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz egy bolgár állampolgárral, T. I. T.‑vel (a továbbiakban: érintett fogyasztó) szemben annak érdekében, hogy ez utóbbi az alapeljárásban részt vevő felek között 2017. december 29‑én létrejött hitelmegállapodás alapján fizesse meg a főösszegből, a szerződéses kamatokból, a járulékos szolgáltatásokért járó díjból és a késedelmi kamatokból álló tartozását. A kérdést előterjesztő bíróság által szolgáltatott információk szerint a fizetési meghagyás kibocsátására irányuló ilyen eljárás egyoldalúan, annak kibocsátásáig folyik.

14

E fogyasztói hitelmegállapodás alapján az érintett fogyasztó a PCB szerint tizenegy havi törlesztőrészletet fizetett, mielőtt nem teljesítette a fizetési kötelezettségét, és közölték vele, hogy az érintett fogyasztói hitel előre esedékessé vált.

15

A kérdést előterjesztő bíróság, miután megállapította, hogy az említett fogyasztói hitelmegállapodásnak a járulékos szolgáltatásokért járó díjra vonatkozó feltétele tisztességtelen jellegű, megállapította, hogy a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet az e díj megfizetésére vonatkozó részében a GPK 411. cikke (2) bekezdésének 3. pontja alapján el kell utasítani. Ezenkívül e bíróság úgy ítélte meg, hogy az érintett fogyasztó által már megfizetett összeget a ZZD 76. cikke (2) bekezdésének megfelelően a szerződéses kamatok és a főösszeg visszafizetésére kell fordítani, így e kamatok 17 teljes részletét, valamint e főösszeg 16 teljes részletét és a 17. részlet egy részét megfizették.

16

Következésképpen a kérdést előterjesztő bíróság 2020. november 9‑i végzésével ugyanezen fogyasztói hitelmegállapodás alapján fizetési meghagyás kibocsátását rendelte el az érintett fogyasztóval szemben, amelynek értelmében a fogyasztónak vissza kell fizetnie a PCB részére az e bíróság által újraszámolt összeget, hivatalból beszámítva a PCB által érvényesített követelés összegébe a már teljesített kifizetéseket.

17

A PCB e végzéssel szemben jogorvoslattal élt a Sofyiski gradski sad előtt (szófiai városi bíróság, Bulgária). 2021. február 16‑i végzésében e bíróság egyrészt megállapította, hogy a GPK 411. cikke (2) bekezdése 3. pontjának megfelelően az elsőfokú bíróságnak meg kell tagadnia a fizetési meghagyás kibocsátását, ha az e fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem fogyasztóval kötött szerződésben szereplő tisztességtelen feltételen alapul, amit hivatalból figyelembe vehet, és anélkül, hogy az adósnak ellentmondást kellene élnie. Az ügy érdemét illetően az említett bíróság megerősítette az érintett fogyasztói hitelmegállapodásban szereplő tisztességtelen feltétel fennállását.

18

Másrészt a Sofyiski gradski sad (szófiai városi bíróság) megállapította, hogy a benyújtott jogorvoslat az ezt meghaladó részében megalapozott. E bíróság többek között úgy ítélte meg, hogy az elsőfokú bíróság azáltal, hogy a ZZD 76. cikke (2) bekezdésének megfelelően a fogyasztó befizetéseinek a kamatok és a tőke visszafizetésére való fordítását rendelte el, túllépte a fizetési meghagyás kibocsátására vonatkozó hatáskörét. A GPK 410. cikkén alapuló fizetési meghagyásos eljárás ugyanis a Varhoven kasatsionen sad (legfelsőbb semmítőszék, Bulgária) ítélkezési gyakorlatának megfelelően nem az érintett követelés fennállásának megállapítására, hanem kizárólag annak vizsgálatára irányul, hogy e követelést vitatták‑e. Az állítólagos követelés fennállásának vizsgálatát azonban a GPK 422. cikkének megfelelően az érintett hitelező kérelmére indított megállapítási eljárásban kell vizsgálni abban az esetben, ha az érintett adós a GPK 414. cikke alapján gyakorolja a fizetési meghagyással szembeni ellentmondás benyújtásához való jogát.

19

Következésképpen a fellebbviteli bíróság részben hatályon kívül helyezte a kérdést előterjesztő bíróság 2020. november 9‑i végzését, és a kérelem elutasítását csupán azon részében hagyta helyben, amely a járulékos szolgáltatásokért járó érintett díj megfizetésére vonatkozott, mivel az tisztességtelennek minősülő feltételen alapult. E fellebbviteli bíróság továbbá a többi követelt összeg megfizetése tekintetében elrendelte a PCB javára a GPK 410. cikke alapján fizetési meghagyás kibocsátását, és az ügyet fizetési meghagyás kibocsátása céljából visszautalta a kérdést előterjesztő bírósághoz mint első fokon eljáró bírósághoz.

20

A kérdést előterjesztő bíróságnak kétségei támadtak az eljárás módját illetően, és megjegyzi, hogy ha a jelenlegihez hasonló esetben – amikor megállapítást nyer, hogy az érintett fogyasztó a fogyasztói hitelmegállapodásban foglalt tisztességtelen feltétel alapján teljesített visszafizetéseket – a bíróság e feltétel alkalmazásának mellőzése érdekében hivatalból beszámítást végez a ZPK egyik rendelkezésének, nevezetesen a ZPK 19. cikkének a ZZD 76. cikke (2) bekezdésével összefüggésben értelmezett (6) bekezdésének analógia útján történő alkalmazásával, e fogyasztó nem élhet ellentmondással a GPK 414. cikke alapján, és nem indíthat keresetet a beszámításhoz való jogának érvényesítése érdekében.

21

Ezért, abban az esetben, ha a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése lehetővé teszi a nemzeti bíróság számára a fizetési meghagyás kibocsátásának részleges megtagadását, meg kell határozni, hogy e rendelkezés alapján a bíróságnak hivatalból le kell‑e vonnia az érintett feltétel tisztességtelen jellegéből fakadó összes következményt, és hivatalból beszámítást kell‑e végeznie, vagy éppen ellenkezőleg, a bíróságnak igazodnia kell azon magasabb szintű bíróság ítélkezési gyakorlatához, amely az érintett fogyasztói hitelmegállapodásban szereplő tisztességtelen feltétel megállapítása ellenére fizetési meghagyás kibocsátását rendeli el, és az ilyen meghagyás kibocsátása iránti kérelmet csak a tisztességtelen feltétel alapján követelt összegekre vonatkozó részében utasítja el, beszámítás lehetősége nélkül. A kérdést előterjesztő bíróság e tekintetben pontosítja, hogy e kérdést a hatékony fogyasztóvédelmi eszközök biztosításával összefüggésben teszi fel, mivel a bolgár jog értelmében a követelések bíróság általi beszámítása csak akkor fogadható el, ha azt alanyi jogként gyakorolják. Ezt azonban a ZPK 19. cikkének (6) bekezdése alapján hivatalból csak kivételesen lehet alkalmazni.

22

E körülmények között a Sofiyski rayonen sad (szófiai kerületi bíróság, Bulgária) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

23

Elsősorban a PCB kétségbe vonja az első kérdés elfogadhatóságát azzal az indokkal, hogy a Bíróság a 2018. szeptember 13‑iProfi Credit Polska ítéletben (C‑176/17, EU:C:2018:711) kimondta, hogy a 93/13 irányelvben a fogyasztók részére biztosított jogok tényleges védelme csak akkor biztosítható, ha a nemzeti eljárási rendszer lehetővé teszi többek között a fizetési meghagyásos eljárás keretében a fogyasztóval kötött szerződésben foglalt feltételek esetlegesen tisztességtelen jellegének hivatalból történő vizsgálatát.

24

E tekintetben emlékeztetni kell egyrészt arra, hogy még ha a Bíróságnak van is az adott jogkérdés megoldását lehetővé tévő ítélkezési gyakorlata, a nemzeti bíróságok továbbra is teljesen szabadon fordulhatnak a Bírósághoz, ha azt célszerűnek tartják, anélkül hogy az a körülmény, hogy az értelmezésre előterjesztett rendelkezéseket a Bíróság már értelmezte, azzal a következménnyel járna, hogy a Bíróság elveszíti az újbóli határozathozatalra vonatkozó hatáskörét (2018. november 6‑iBauer és Willmeroth ítélet, C‑569/16 és C‑570/16, EU:C:2018:701, 21. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

25

Másrészt az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Bíróság és a nemzeti bíróságok között az EUMSZ 267. cikk által létrehozott együttműködés keretében kizárólag az ügyben eljáró és a meghozandó határozatért felelős nemzeti bíróság feladata annak eldöntése, hogy az ügy sajátos jellemzőire tekintettel az ítélet meghozatalához szükség van‑e az előzetes döntéshozatalra, és hogy a Bíróságnak feltett kérdések relevánsak‑e. Következésképpen, ha a feltett kérdés az uniós jog értelmezésére vonatkozik, a Bíróság főszabály szerint köteles határozatot hozni (2018. november 6‑iBauer és Willmeroth ítélet, C‑569/16 és C‑570/16, EU:C:2018:701, 23. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

26

Másodsorban, ami a PCB azon állítását illeti, amely szerint a kérdést előterjesztő bíróság nem állapította meg a bolgár jognak az értelmezni kért 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdésével való összeegyeztethetetlenségét, hanem e jog rendelkezéseinek értelmezését kéri, meg kell állapítani, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy e bíróság e rendelkezés értelmezésével kapcsolatban fogalmaz meg kérdést annak megállapítása érdekében, hogy az uniós jog elsőbbségének elve alapján mellőznie kell‑e a nemzeti szabályozás alkalmazását, ahogyan azt egy olyan magasabb szintű bíróság értelmezte, amelynek ítélkezési gyakorlata kötelező rá nézve.

27

A fenti megfontolások összességére tekintettel meg kell állapítani, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem, ideértve az első kérdést is, elfogadható.

28

Együttesen vizsgálandó első, második és harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem tárgyában eljáró nemzeti bíróság – miközben az adós‑fogyasztó e fizetési meghagyás kibocsátásáig nem vesz részt az eljárásban – köteles‑e hivatalból mellőzni az ezen fogyasztó és az érintett eladó vagy szolgáltató által kötött hitelmegállapodásban szereplő azon tisztességtelen feltétel alkalmazását, amelyen az érvényesített követelés egy része alapul, és hogy ebben az esetben e bíróságnak lehetősége van‑e arra, hogy e kérelmet csak részben utasítsa el.

29

A 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése szerint a tagállamok előírják, hogy fogyasztókkal kötött szerződésekben az eladó vagy szolgáltató által alkalmazott tisztességtelen feltételek a saját nemzeti jogszabályok rendelkezései szerint nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve, és ha a szerződés a tisztességtelen feltételek kihagyásával is teljesíthető, a szerződés változatlan feltételekkel továbbra is köti a feleket.

30

E kógens rendelkezés arra irányul, hogy a szerződő felek jogai és kötelezettségei tekintetében a szerződés által megállapított formális egyensúlyt a szerződő felek egyenlőségét helyreállító, valódi egyensúllyal helyettesítse (2016. december 21‑iGutiérrez Naranjo és társai ítélet, C‑154/15, C‑307/15 és C‑308/15, EU:C:2016:980, 55. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

31

E célból először is a nemzeti bíróság feladata, hogy a nemzeti joga által meghatározott feltételek mellett hivatalból értékelje a 93/13 irányelv hatálya alá tartozó szerződési feltétel tisztességtelen jellegét, és annak alkalmazását mellőzze annak érdekében, hogy az ne váltson ki kötelező joghatásokat a fogyasztó vonatkozásában, kivéve, ha ezt e fogyasztó ellenzi (lásd ebben az értelemben: 2019. március 26‑iAbanca Corporación Bancaria és Bankia ítélet, C‑70/17 és C‑179/17, EU:C:2019:250, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

32

E tekintetben fontos emlékeztetni arra, hogy noha a nemzeti bíróság ezáltal ellensúlyozza a fogyasztó és az eladó vagy szolgáltató közötti egyenlőtlen helyzetet, ennek az a feltétele, hogy a rendelkezésére kell, hogy álljanak az e tekintetben szükséges jogi és ténybeli elemek (lásd ebben az értelemben: 2018. szeptember 13‑iProfi Credit Polska ítélet, C‑176/17, EU:C:2018:711, 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ebből következik, hogy adott esetben a nemzeti bíróságnak – az érintett fogyasztó általi ellentmondás hiányában és szükség esetén hivatalból – az ügy iratainak kiegészítése érdekében bizonyítást vegyen fel azáltal, hogy a kontradiktórius eljárás elvének tiszteletben tartásával felkéri a feleket, hogy e célból további információkat szolgáltassanak neki (lásd ebben az értelemben: 2020. november 26‑iDSK Bank és FrontEx International végzés, C‑807/19, EU:C:2020:967, 52. és 54. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

33

Ezek az indokok a fizetési meghagyásos eljárásra is érvényesek (lásd ebben az értelemben: 2018. szeptember 13‑iProfi Credit Polska ítélet, C‑176/17, EU:C:2018:711, 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

34

Másodsorban, az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése nem követeli meg, hogy a nemzeti bíróság a tisztességtelennek nyilvánított feltételen kívül azokat a feltételeket is mellőzze, amelyeket nem minősített annak (2021. április 29‑iBank BPH ítélet, C‑19/20, EU:C:2021:341, 54. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

35

Az e rendelkezés, és különösen annak második tagmondata által követett cél ugyanis nem a tisztességtelen feltételeket tartalmazó összes szerződés semmissé nyilvánítása, hanem a felek közötti egyensúly helyreállítása azáltal, hogy a tisztességtelennek tekintett feltételek alkalmazását mellőzik, de főszabály szerint fenntartják az érintett szerződés többi feltételének érvényességét. E szerződésnek főszabály szerint a tisztességtelen feltételek megszüntetéséből eredő módosításon kívüli bármely más módosítás nélkül kell fennmaradnia. Így az említett szerződés akkor tartható fenn, ha a belső jogszabályok értelmében az ilyen módon való, tisztességtelen feltételek nélküli fennmaradása jogilag lehetséges (lásd ebben az értelemben: 2018. augusztus 7‑iBanco Santander és Escobedo Cortés ítélet, C‑96/16 és C‑94/17, EU:C:2018:643, 75. pont; 2021. április 29‑iBank BPH ítélet, C‑19/20, EU:C:2021:341, 83. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

36

Ebben az összefüggésben a Bíróság továbbá kimondta, hogy az említett rendelkezéssel ellentétes az olyan nemzeti jogszabály, amely a nemzeti bíróság számára lehetővé teszi, hogy kiegészítse az érintett szerződést azon feltétel tartalmának módosítása révén, amelynek tisztességtelen jellegét megállapította (lásd ebben az értelemben: 2019. március 26‑iAbanca Corporación Bancaria és Bankia ítélet, C‑70/17 és C‑179/17, EU:C:2019:250, 53. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

37

A fentiekből következik, hogy a tisztességtelen feltételt tartalmazó fogyasztói hitelmegállapodáson alapuló fizetési meghagyás iránti kérelem tárgyában eljáró nemzeti bíróság helyt adhat e kérelemnek, mellőzve e feltétel alkalmazását, feltéve, hogy e szerződés további módosítás, felülvizsgálat vagy kiegészítés nélkül is fennmaradhat, aminek megvizsgálása e bíróság feladata. Ebben az esetben az említett bíróságnak lehetősége kell legyen arra, hogy az említett kérelmet az igényeknek kizárólag az említett feltételből eredő része tekintetében utasítsa el, amennyiben azok elkülöníthetőek a kérelem többi részétől.

38

A fenti megfontolások összességére tekintettel az első, a második és a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem tárgyában eljáró nemzeti bíróság – miközben az adós‑fogyasztó e fizetési meghagyás kibocsátásáig nem vesz részt az eljárásban – köteles hivatalból mellőzni az ezen fogyasztó és az érintett eladó vagy szolgáltató által kötött hitelmegállapodásban szereplő azon tisztességtelen feltétel alkalmazását, amelyen az érvényesített követelés egy része alapul. Ebben az esetben e bíróságnak lehetősége van arra, hogy részben elutasítsa e kérelmet, feltéve, hogy e szerződés további módosítás, felülvizsgálat vagy kiegészítés nélkül is fennmaradhat, aminek megvizsgálása az említett bíróság feladata.

39

Negyedik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy az arra kötelezi a fizetési meghagyás iránti kérelem tárgyában eljáró nemzeti bíróságot, hogy hivatalból állapítsa meg a fogyasztói hitelmegállapodásban szereplő valamely feltétel tisztességtelen jellegéből eredő következményeket, amennyiben e feltétel alapján kifizetésre került sor, oly módon, hogy köteles hivatalból beszámítást végezni e kifizetés és az e szerződés alapján járó fennmaradó összeg között.

40

E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy ha ez a kötelezettség a nemzeti bíróságot terheli ezen irányelv 6. cikke értelmében, az érintett fogyasztónak már nem kellene külön eljárást indítania a beszámításhoz való jogának érvényesítése érdekében.

41

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a nemzeti bíróságnak a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése értelmében le kell vonnia a valamely feltétel tisztességtelen jellegéből a nemzeti jog szerint fakadó minden következtetést annak biztosítása érdekében, hogy e feltétel ne jelentsen kötelezettséget az érintett fogyasztóra nézve (2013. május 30‑iAsbeek Brusse és de Man Garabito ítélet, C‑488/11, EU:C:2013:341, 49. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Az ilyen kötelezettség – ahogyan arra a jelen ítélet 31. pontja emlékeztet – magában foglalja, hogy e bíróságnak mellőznie kell a tisztességtelennek tekintett feltétel alkalmazását annak érdekében, hogy e feltétel ne váltson ki kötelező joghatásokat e fogyasztóra nézve.

42

Mivel az ilyen feltételt főszabály szerint úgy kell tekinteni, mint amely soha nem is létezett, így e feltétel e fogyasztóra nézve nem fejthet ki joghatást, a nemzeti bíróság azon kötelezettsége, hogy mellőzze valamely összeg megfizetését előíró tisztességtelen szerződési feltétel alkalmazását, főszabály szerint ezen összeg tekintetében visszafizetési kötelezettséget keletkeztet (lásd ebben az értelemben: 2016. december 21‑iGutiérrez Naranjo és társai ítélet, C‑154/15, C‑307/15 és C‑308/15, EU:C:2016:980, 61. és 62. pont).

43

Ezzel összefüggésben a Bíróság kimondta, hogy a tagállamok feladata, hogy a nemzeti jogukban meghatározzák a szerződési feltételek tisztességtelen jellege megállapításának és e megállapítás konkrét joghatásai érvényesülésének módját. Mindazonáltal e megállapításnak lehetővé kell tennie azon jogi és ténybeli helyzet helyreállítását, amelyben a fogyasztó ezen tisztességtelen feltétel hiányában találná magát; többek között azzal, hogy a fogyasztó számára biztosítja az eladó vagy szolgáltató jogalap nélküli – a fogyasztó kárára az említett tisztességtelen feltétel alapján való – gazdagodásának visszatérítéséhez való jogot. Ugyanis a 93/13 irányelvben a fogyasztók számára garantált védelemnek a nemzeti jog által történő átvétele nem sértheti e védelem lényegét (lásd ebben az értelemben: 2016. december 21‑iGutiérrez Naranjo és társai ítélet, C‑154/15, C‑307/15 és C‑308/15, EU:C:2016:980, 65. és 66. pont).

44

Noha ily módon a tagállamok a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése értelmében kötelesek a nemzeti jogukban olyan eljárási szabályokat előírni, amelyek lehetővé teszik az említett visszatérítéshez való jog tiszteletben tartásának biztosítását, ebből azonban nem következik arra vonatkozó kötelezettség, hogy ugyanezen jogot a nemzeti bíróság által hivatalból megállapítandó beszámítás útján érvényesítsék, bár e bíróság köteles mellőzni a tisztességtelen feltétel alkalmazását.

45

Ebből következik, hogy főszabály szerint nem ellentétes a 93/13 irányelv 6. cikkével az alapügyben szereplőhöz hasonló nemzeti szabályozás, amelynek értelmében a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem tárgyában eljáró bíróság köteles elutasítani e kérelmet annyiban, amennyiben az tisztességtelen feltételen alapul, de nem jogosult hivatalból az e feltétel alapján teljesített kifizetések és a fizetendő összeg közötti beszámításra, és amely szabályozás következményeként a fizetési eljárásban részt nem vevő adós köteles külön eljárást kezdeményezni a teljes visszatérítéshez való jogának érvényesítése érdekében.

46

Mindazonáltal az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az uniós jogból eredő jogok védelmére vonatkozó, a tagállamok által az eljárási autonómia elve alapján megállapított szabályoknak meg kell felelniük azon kettős feltételnek, hogy nem lehetnek kedvezőtlenebbek a hasonló jellegű, belső jog által szabályozott esetekhez képest (az egyenértékűség elve), és nem tehetik gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jog által a fogyasztókra ruházott jogok gyakorlását (tényleges érvényesülés elve) (lásd ebben az értelemben: 2016. február 18‑iFinanmadrid EFC ítélet, C‑49/14, EU:C:2016:98, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

47

Elsősorban ami az egyenértékűség elvét illeti, meg kell jegyezni, hogy a belső jognak az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben leírt állapota szerint a ZPK 19. cikkének (6) bekezdése hivatalból történő beszámítást ír elő arra az esetre, ha valamely feltétel a ZPK 19. cikkének (5) bekezdése értelmében semmis, az olyan feltétel alapján teljesített kifizetések tekintetében, amely meghaladja a hiteldíj éves mértékének az 19. cikk (4) bekezdésében meghatározott felső határát. A kérdést előterjesztő bíróság szerint e 19. cikk a ZZD 76. cikkével összefüggésben értelmezett (6) bekezdésének analógia útján történő alkalmazása lehetővé tenné a részben tisztességtelen feltételen alapuló fizetési meghagyás kibocsátására irányuló eljárás keretében, többek között az e feltétel alapján teljesített kifizetéseket illetően, a hivatalból történő beszámítást is, ily módon az érintett fogyasztónak már nem kellene külön eljárást indítania a jogalap nélkül kifizetett összegek visszatérítése érdekében. Mindazonáltal a Bíróság nem rendelkezik elegendő bizonyítékkal az egyenértékűség elvének való megfelelés értékeléséhez, mivel a kérdést előterjesztő bíróság – a Bíróság általi, erre vonatkozó információkérésre válaszul – kifejtette egyrészt, hogy ellentmondásos ítélkezési gyakorlat áll fenn azon feltételeket illetően, amelyek mellett a nemzeti bíróságnak a fizetési meghagyásos eljárás keretében hivatalból kell elvégeznie a beszámítást olyan tisztességtelen feltétel megállapítása esetén, mint amely a ZPK 19. cikkének (6) bekezdésében szerepel, másrészt pedig, hogy eltérő az ítélkezési gyakorlat e rendelkezésnek analógia útján azon célból történő alkalmazásának jogszerűségét illetően, hogy hivatalból beszámítást alkalmazzanak olyan esetekben, amelyek nem kizárólag a ZPK 19. cikke (4) bekezdésének alkalmazására adnak okot. Következésképpen a nemzeti bíróság feladata – amely egyedül bírhat közvetlen tudomással a visszatérítéshez való jog gyakorlásának eljárási szabályairól a belső jogrendjében –, hogy ezen elv tiszteletben tartását megvizsgálja ezen eljárási szabályok céljára, tárgyára és lényeges elemeire tekintettel.

48

Másodsorban, ami a tényleges érvényesülés elvét illeti, a kérdést előterjesztő bíróság által közölt információkból, és különösen a GPK 410. cikkének az ítélkezési gyakorlatban kialakított értelmezésére vonatkozó azon tájékoztatásból, amely szerint az érintett követelés fennállásának vizsgálata nem tartozik a bíróság hatáskörébe a fizetési meghagyásos eljárás keretében, következésképpen ezen értelmezés az érintett fogyasztót a 93/13 irányelv 6. cikkéből eredő teljes visszatérítéshez való jogának gyakorlása érdekében egy külön eljárás megindítására kötelezi, nem tűnik ki, hogy e cikk lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé teszi‑e ezen jog gyakorlását, noha ugyanezen kötelezettség az adós aktív magatartását és kontradiktórius eljárás lefolytatását követeli meg. Ennélfogva nem tűnik úgy, hogy az említett eljárási szabályok önmagukban lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé tennék az uniós jog által biztosított visszatérítéshez való jog gyakorlását, aminek vizsgálata azonban a kérdést előterjesztő bíróság feladata. E tekintetben egyébiránt emlékeztetni kell arra, hogy a tényleges érvényesülés elvének tiszteletben tartása nem terjedhet odáig, hogy teljes mértékben helyettesítse az érintett fogyasztó tétlenségét (lásd ebben az értelemben: 2014. szeptember 10‑iKušionová ítélet, C‑34/13, EU:C:2014:2189, 56. pont).

49

A fenti megfontolások összességére tekintettel a negyedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy noha e rendelkezés arra kötelezi a fizetési meghagyás iránti kérelem tárgyában eljáró nemzeti bíróságot, hogy vonja le az összes olyan következtetést, amely a nemzeti jog alapján a fogyasztó és az eladó vagy szolgáltató között létrejött fogyasztói hitelmegállapodásban szereplő feltétel tisztességtelen jellegének megállapításából következik, annak biztosítása érdekében, hogy e fogyasztót ne kösse ez a feltétel, e rendelkezés főszabály szerint nem kötelezi e bíróságot arra, hogy hivatalból beszámítást végezzen az említett feltétel alapján teljesített kifizetés és a szerződés alapján fennmaradt összeg között, figyelemmel azonban az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvének tiszteletben tartására.

50

Előzetesen meg kell állapítani, hogy a kérdést előterjesztő bíróság az ötödik kérdést a negyedik kérdésre adott igenlő válasz esetére terjesztette elő.

51

Ily módon az ötödik kérdéssel a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy abban az esetben, ha a 93/13 irányelv 6. cikkének az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés fényében értelmezett (1) bekezdése értelmében a fizetési meghagyás iránti kérelem tárgyában eljáró nemzeti bíróság köteles lenne hivatalból beszámítást végezni a hitelmegállapodásban szereplő tisztességtelen feltétel alapján teljesített kifizetés és a szerződés alapján fennmaradt összeg között, e rendelkezést úgy kell‑e értelmezni, hogy e bíróság köteles mellőzni a magasabb szintű bíróságnak az ilyen beszámítást tiltó ítélkezési gyakorlatát.

52

E tekintetben meg kell állapítani, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy e bíróság feladata, hogy az uniós jog elsőbbségének elvére tekintettel mellőzze az alapügyben szereplőhöz hasonló magasabb szintű bíróság olyan ítélkezési gyakorlatának alkalmazását, amely megtiltja számára, hogy a fizetési meghagyásos eljárás keretében hivatalból beszámítást végezzen az érintett adós által kifizetett összegek és az érintett hitelmegállapodás alapján fennmaradt összeg között, mivel ugyanebben az esetben ezen ítélkezési gyakorlat nem volna összeegyeztethető az uniós joggal (lásd ebben az értelemben: 2016. december 21‑iGutiérrez Naranjo és társai ítélet, C‑154/15, C‑307/15 és C‑308/15, EU:C:2016:980, 74. pont).

53

A fenti megfontolások összességére tekintettel a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy abban az esetben, ha a fizetési meghagyás iránti kérelem tárgyában eljáró nemzeti bíróság az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvének fényében értelmezett e rendelkezés alapján köteles lenne hivatalból beszámítást végezni a hitelmegállapodásban szereplő tisztességtelen feltétel alapján teljesített kifizetés és a szerződés alapján fennmaradt összeg között, e bíróság köteles mellőzni a magasabb szintű bíróság ezzel ellentétes ítélkezési gyakorlatát.

54

Mivel ez az eljárás az alapügyben részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (kilencedik tanács) a következőképpen határozott: