–

MK képviseletében M. Mensching Rechtsanwalt,

–

a Lufthansa CityLine GmbH képviseletében C. Schalast Rechtsanwalt,

–

a német kormány képviseletében J. Möller, S. Heimerl és P.‑L. Krüger, meghatalmazotti minőségben,

–

a dán kormány képviseletében J. F. Kronborg, meghatalmazotti minőségben,

–

a lengyel kormány képviseletében J. Lachowicz és A. Siwek‑Ślusarek, meghatalmazotti minőségben,

–

a norvég kormány képviseletében I. Thue és T. Hostvedt Aarthun, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében T. S. Bohr és D. Recchia, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az UNICE, a CEEP és az ESZSZ által a részmunkaidős foglalkoztatásról kötött keretmegállapodásról szóló, 1997. december 15‑i 97/81/EK tanácsi irányelv (HL 1998. L 14., 9. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 3. kötet, 267. o.) mellékletében szereplő, a részmunkaidős foglalkoztatásról szóló, 1997. június 6‑án kötött keretmegállapodás (a továbbiakban: keretmegállapodás) 4. szakasza 1. és 2. pontjának értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet az MK, pilóta és munkáltatója, a Lufthansa CityLine GmbH (a továbbiakban: LLH), rövid és hosszú útvonalú járatokat üzemeltető légi fuvarozó között folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő MK‑nak az általa teljesített repülési szolgálati túlórák után járó díjazás megfizetéséhez való joga tárgyában.

3

A keretmegállapodás „Hatály” című 2. szakaszának 1. pontja kimondja:

„Ez a megállapodás olyan részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalókra vonatkozik, akik törvény, kollektív szerződés vagy a tagállamban kialakult gyakorlat szerint munkaszerződéssel vagy munkaviszonnyal rendelkeznek.”

4

A keretmegállapodás „Meghatározások” címet viselő 3. szakasza a következőképpen rendelkezik:

„E megállapodás alkalmazásában:

5

A keretmegállapodás „A megkülönböztetés [helyesen: hátrányos megkülönböztetés] tilalmának elve” címet viselő 4. szakaszának 1. pontja a következőt írja elő:

„1. A foglalkoztatási feltételek szempontjából a részmunkaidőben foglalkoztatottak nem részesülhetnek kedvezőtlenebb bánásmódban, mint a velük összehasonlítható, teljes munkaidőben foglalkoztatottak, csupán azért, mert részmunkaidőben dolgoznak, kivéve ha az eltérő bánásmód objektív alapon [helyesen: objektív okkal] igazolható.

2. Adott esetben az időarányosság elvét (pro rata temporis) kell alkalmazni.

3. E szakasz végrehajtásra történő előkészítését a tagállamok és/vagy a szociális partnerek az európai jog, a nemzeti jogszabályok, a kollektív megállapodások és a gyakorlat figyelembevételével határozzák meg.”

6

A 97/81 irányelvet a 2000. december 21‑i Gesetz über Teilzeitarbeit und befristete Arbeitsverträge (Teilzeit‑ und Befristungsgesetz) (a részmunkaidős foglalkoztatásról és a határozott idejű munkaszerződésekről szóló törvény; BGBl. 2000. I, 1966. o.) ültette át a német jogba.

7

A részmunkaidős foglalkoztatásról és a határozott ideig tartó munkaviszonyról szóló törvény alapügyre alkalmazandó változata (a továbbiakban: TzBfG) 2. §‑a (1) bekezdésének harmadik mondata értelmében az e rendelkezés értelmében vett „összehasonlítható, teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalónak” minősül „az érintett telephelyen teljes munkaidőben foglalkoztatott olyan munkavállaló, aki ugyanolyan típusú munkaviszonnyal rendelkezik, és ugyanolyan vagy hasonló tevékenységet végez”, mint e vállalkozás részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalója.

8

A TzBfG 4. §‑ának (1) bekezdése értelmében:

„A részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállaló a részmunkaidős foglalkoztatás miatt nem részesülhet kedvezőtlenebb bánásmódban, mint a vele összehasonlítható helyzetben lévő, teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló, kivéve, ha az eltérő bánásmódot objektív okok igazolják. A részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalónak legalább olyan díjazásban, illetve egyéb, osztható nem pénzbeli juttatásban kell részesülnie, amely megfelel a vele összehasonlítható helyzetben lévő, teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalóhoz képest a munkaidejével arányos résznek.”

9

A TzBfG 22. §‑ának (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az érintett munkavállaló hátrányára nem lehet eltérni többek között e törvény fent említett rendelkezéseitől.

10

Az érintett munkaviszonyra alkalmazandó kollektív szerződések (a továbbiakban: alkalmazandó kollektív szerződések) a következők:

11

A CLH pilótafülke‑személyzetéhez tartozó munkatársakra vonatkozó kollektív szerződése 6–8. cikkében a következőket írja elő:

„6. cikk Munkaidő

(1)   »Munkaidő«: az az időtartam, amely alatt a munkatársak a CLH utasításai alapján nyújtanak szolgálatot. A munkaidő a következőket foglalja magában:

[…]

(3)   A munkatársakat szolgálati táblázatok alapján foglalkoztatják. Ezek általában négyhetes időszakokra vonatkoznak, és azokat megfelelő időben közzé kell tenni. […]

(4)   A planning kialakítása és a munkavállalók beosztása során tiszteletben kell tartani az alkalmazandó kollektív szerződések rendelkezéseit, és – a vállalkozás észszerű lehetőségeinek korlátain belül – egységes munkaterhet kell biztosítani valamennyi munkatárs számára alkalmazási helyükön, mind a munkatársak között a foglalkoztatási kategóriájuk (légiutas‑kísérők és földi személyzet), mind pedig a CLH programja és az egyes esetek sajátos körülményei tekintetében tizenkét hónapos időszakon túl.

[…]

7. cikk Repülési idő

(1)   A jelen általános kollektív megállapodás értelmében a repülési idő az azon időpontok közötti időszak egészére vonatkozik, amikor a légi jármű saját eszközeivel vagy külső eszközökkel megkezdi az útját a felszállás céljából, és amíg a légi járat végén mozdulatlan lesz (blokkidő).

(2)   Az egyes munkatársak repülési idejének összege (blokkidő). naptári évenként nem haladhatja meg az 1000 órát.

8. cikk Repülési szolgálati idő

(1)   A díjazás ellenében teljesített repülési szolgálati idő a következőket foglalja magában:

(2)   […]

(3)   

(4)   […]

(5)   A repülési idő 30 egymást követő napon belül nem haladhatja meg a 210 órát, egy naptári évben pedig az 1800 órát.”

12

A CLH pilótafülke‑személyzetéhez tartozó munkatársak díjazásáról szóló 6. sz. kollektív szerződés 4. cikke a következőket írja elő:

„A repülési szolgálati idő díjazása

(1)   A repülési szolgálat havi 106 órájától (a pilótafülke‑személyzetre vonatkozó általános kollektív szerződés [a továbbiakban: 1. sz. kollektív szerződés] 8. cikke (1) bekezdésének megfelelően) a repülési szolgálati idő alatt teljesített túlórák (a 3. cikknek megfelelően) a repülési szolgálat minden egyes órája után az összes egyéni havi bér 1/100‑ának megfelelő díjazást kell fizetni.

(2)   A repülési szolgálat havi 121. órájától (az 1. sz. kollektív szerződés 8. cikkének (1) bekezdése alapján) a repülési szolgálati idő alatt teljesített túlórák ért a repülési szolgálat órái szerinti (3. § szerinti) havi teljes havi munkabér 1/85‑ének megfelelő díjazást kell fizetni.

(3)   A repülési szolgálat havi 136. órájától (az 1. sz. kollektív szerződés 8. cikke (1) bekezdésének megfelelően) a repülési szolgálati idő alatt teljesített túlórákért a repülési szolgálat minden órája után (a 3. cikk szerinti) havi teljes havi munkabér 1/73‑ának megfelelő díjazást kell fizetni.

(4)   […]

(5)   Az (1)–(3) bekezdésben említett, a repülési szolgálat idejére járó díjazásra való jogosultság kiszámítása során a munkatárs javára minden hónap tekintetében figyelembe kell venni minden olyan teljes naptári nap után, amely a CLH által előírt szabadság vagy képzés miatt nem dolgozik, 3,5 óra további repülési szolgálati időt, de az nem haladhatja meg a havi 98 órás repülési szolgálati időt.”

13

Egy másik, a szociális partnerek által 2014. november 29‑én kötött, „Jump” (Eckpunktepapier „Jump”) című kollektív megállapodás III. pontjának 6. alpontja a következőképpen rendelkezik:

„A repülési szolgálati idő alatt teljesített túlórák díjazása

A »Jump« projekt keretében az Airbus A 340 típusú légi járműveken végzett interkontinentális járatokra vonatkozó, a repülési szolgálati idő alatt teljesített túlórák díjazása tekintetében a teljesítési határértékek az alábbiak

Első szint: 93 óra

Második szint: 106 óra

Harmadik szint: 120 óra

A 6. sz. kollektív szerződés 4. cikkének (5) bekezdése szerinti juttatás összege minden teljes naptári napra 3,1 óra repülési szolgálati idő, de az nem haladhatja meg a havi 87 óra repülési szolgálati időt.”

14

Az alapeljárás felperese 2001 óta a CLH alkalmazásában áll pilótaként és első tisztként. 2010 óta a CLH és annak üzemi tanácsa között létrejött üzemi megállapodás alapján teljes munkaidőben dolgozó pilóta munkaidejéhez képest 90%‑os részmunkaidőben dolgozik. Az alapeljárás felperesének alapbére, beleértve a munkaköri pótlékokat is, 10%‑kal csökkent, és évente 37 nap kiegészítő szabadságot kap. A munkanapjai során azonban nem csökkent a repülési szolgálati óráinak száma.

15

Az alkalmazandó kollektív szerződések értelmében a repülési szolgálati idő a munkaidő alkotóeleme, amelyért alapbért fizetnek. A munkavállaló ezen alapbéren felül a repülési szolgálati idő alatt teljesített túlórák címén is díjazásban részesül (a továbbiakban: kiegészítő díjazás), ha egy hónapon belül bizonyos számú repülési szolgálati órát teljesített, és túllépte a kiegészítő díjazáshoz való jogosultsághoz szükséges határértékeket. E célból ezek a kollektív szerződések „három, egymást követő megnövelt óradíjat” írnak elő, amelyek magasabbak, mint az alapbér alapján számított díjazás.

16

Közelebbről, ezt a három óradíjat kell alkalmazni a díjazás kiszámításához a rövid útvonalú repülőjáratok esetében, ha az érintett munkavállaló havi 106, 121, illetve 136 óra repülési szolgálati órát teljesített (a továbbiakban: teljesítési határértékek). A hosszú útvonalú repülőjáratok esetében havi 93, 106, illetve 120 órás teljesítési határérték alkalmazandó.

17

Az alkalmazandó kollektív szerződések azonban nem írják elő e teljesítési határértékeknek a részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalók esetében a részmunkaidős foglalkoztatás aránya alapján történő csökkentését, az említett teljesítési határértékek tehát azonosak a teljes munkaidőben dolgozó pilóták és a részmunkaidőben dolgozó pilóták esetében.

18

Ami az alapeljárás felperesét illeti, a kiegészítő díjazás meghatározása érdekében a CLH egyéni teljesítési határértéket számít ki, figyelembe véve az érintett részmunkaidős foglalkoztatását. Az alapeljárás felperese által az egyéni teljesítési határérték felett teljesített repülési szolgálati órák után az alapbér alapján kiszámított óradíjban részesül. A felperes csak akkor kapja meg a kiegészítő díjazást, ha az általa teljesített repülési szolgálati idő meghaladja a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalókra alkalmazandó teljesítési határértéket.

19

Az alapeljárás felperese úgy véli, hogy jogosult a kiegészítő díjazásra, mivel túllépné a teljesítési határértékeket, ha azok a részmunkaidős foglalkoztatása arányában csökkennének, és a CLH‑tól a már kifizetett díjazás és a csökkentett teljesítési határértékek alapján az általa teljesített repülési szolgálati idő alatt teljesített túlórák alapján megemelt díjazás közötti különbözetet követeli. Konkrétabban e díjazás különbözetének a 2014 decembere és 2018 novembere közötti időszakra történő kifizetését kéri. E tekintetben arra hivatkozik, hogy kedvezőtlenebb bánásmódban részesül, mint a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók, hogy nem veszik figyelembe az időarányosság elvét, és hogy semmilyen objektív ok nem igazolja ezt az eltérő bánásmódot. Ezenkívül álláspontja szerint a kiegészítő díjazás előírásával a szociális partnereknek nem az volt a céljuk, hogy a különleges munkaterhet kompenzálják, csupán az, hogy védjék a munkavállalók szabad idejét.

20

A CLH vitatja, hogy meg kellene fizetnie az alapeljárás felperese által kért összeget, mivel úgy véli, hogy létezik olyan objektív ok, amely igazolja a részmunkaidőben és a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók közötti eltérő bánásmódot. Mivel a kiegészítő díjazás célja a különleges munkateher kompenzálása, azt csak akkor kell megfizetni, ha a teljesítési határértékeket túllépik.

21

Első fokon az Arbeitsgericht München (müncheni munkaügyi bíróság, Németország) helyt adott az alapeljárás felperese kérelmének. A másodfokon eljáró Landesarbeitsgericht München (müncheni munkaügyi fellebbviteli bíróság, Németország) azonban elutasította e kérelmet. Az alapeljárás felperese az ezen utóbbi bíróság által engedélyezett felülvizsgálati kérelmében fenntartotta az említett kérelmet.

22

A kérdést előterjesztő bíróság kétségeit fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy a teljesítési határértékeknek az alapeljárás felperese munkaidejének időtartamával arányos csökkentésének megtagadása megfelel‑e a keretmegállapodás rendelkezéseinek.

23

E bíróság e tekintetben kifejti, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatában főszabály szerint két különböző megközelítés különböztethető meg. Egyrészt az első megközelítés szerint a Bíróság az 1994. december 15‑iHelmig és társai ítéletben (C‑399/92, C‑409/92, C‑425/92, C‑34/93, C‑50/93 és C‑78/93, EU:C:1994:415, 26. és azt követő pontok) megállapította, hogy eltérő bánásmód áll fenn minden olyan esetben, amikor a munkaviszony fennállása miatt azonos óraszám esetén a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalóknak fizetett teljes díjazás magasabb, mint a részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalóknak fizetett díjazás. Az említett bíróság szerint az alapügyben fennálló helyzetre alkalmazva a teljes díjazás ezen összehasonlítása annak megállapításához vezetne, nem áll fenn „hátrányos megkülönböztetés” a részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalók, azaz a részmunkaidőben foglalkoztatott pilóták és a teljes munkaidőben foglalkoztatott pilóták között, mivel ugyanolyan díjazásban részesülnek a részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalók egyéni teljesítési határértékekeit meghaladó repülési szolgálati idő után.

24

Másrészt, egy második megközelítés nyomán, a 2004. május 27‑iElsner‑Lakeberg ítéletben (C‑285/02, EU:C:2004:320) a Bíróság a férfi és női munkavállalók egyenlő díjazása elve tiszteletben tartásának ellenőrzési módszereként megkövetelte, hogy a díjazás minden elemét külön‑külön vizsgálják meg ezen elv alapján, és ne csak átfogó értékelést végezzenek. A Bíróság ebben az ítéletben a részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalókkal szemben „kevésbé kedvező” bánásmódot állapított meg, mivel ez utóbbiak esetében a túlórák száma, amely többletdíjazásra jogosít, nem csökkent a munkaidejük időtartamával arányosan.

25

A kérdést előterjesztő bíróság pontosítja, hogy ha az alapügyben a második megközelítést fogadnánk el, az eltérő bánásmód megállapításához vezetne, amely abból eredne, hogy a részmunkaidőben dolgozó pilóták csak akkor részesülnek a kiegészítő díjazásban, ha – emelt díjazás nélkül – teljesítették az egyéni teljesítési határértékük első szintje – amelyet a részmunkaidős foglalkoztatás aránya alapján csökkentek – és a fix teljesítési határértékek közötti repülési szolgálati időt.

26

A részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállaló tehát nem az egyéni teljesítési határérték első szintje túllépésének első órájától kapja meg a kiegészítő díjazást, hanem kizárólag akkor, ha a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalókra vonatkozó teljesítési határértéket túllépi. Ez analógia útján érvényes a teljesítési határértékek második és harmadik szintjére is. Tekintettel arra, hogy a részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalók esetében a jogosultság keletkezésének határértéke nem csökken az egyéni munkaidejük időtartamával arányosan, e munkavállalók számára hátrányos következmények merülnek fel a nyújtott szolgáltatás és az ellentételezés közötti viszonyt illetően, ami az említett munkavállalók és a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók közötti eltérő bánásmódhoz vezet.

27

A kérdést előterjesztő bíróság pontosítja, hogy a 2018. december 19‑i 10 AZR 231/18. sz. ítéletének kihirdetése óta e második megközelítésnek megfelelően járt el.

28

Ugyanakkor más bíróságok és a nemzeti jogtudomány egy része fenntartásokat fogalmazott meg az említett második megközelítéssel kapcsolatban. Következésképpen a kérdést előterjesztő bíróság azon a véleményen van, hogy már nem tekintheti úgy, hogy e kérdést illetően semmilyen észszerű kétség nem merül fel.

29

E körülmények között a Bundesarbeitsgericht (szövetségi munkaügyi bíróság, Németország)) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

30

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a keretmegállapodás 4. szakaszának 1. pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy az olyan nemzeti szabályozást, amely a kiegészítő díjazás fizetését a részmunkaidőben és az összehasonlítható, teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók tekintetében egységesen egy adott tevékenységgel, például a pilóták repülési szolgálatával töltött, megegyező számú munkaóra túllépésétől teszi függővé, úgy kell‑e tekinteni, mint amely az e rendelkezés értelmében vett, a részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalókkal szembeni „kevésbé kedvező” bánásmódot valósít meg.

31

Először is azt kell meghatározni, hogy az alapeljárás a keretmegállapodás hatálya alá tartozik‑e.

32

E tekintetben magából a keretmegállapodás 2. szakasza 1. pontjának szövegéből – amelynek értelmében e keretmegállapodás „olyan részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalókra vonatkozik, akik a törvény, kollektív szerződés vagy a tagállamokban kialakult gyakorlat szerint munkaszerződéssel vagy munkaviszonnyal rendelkeznek” – kitűnik, hogy a keretmegállapodás hatályát tágan határozták meg (2022. július 7‑iZone de secours Hainaut‑Centre ítélet, C‑377/21, EU:C:2022:530, 37. pont).

33

Ezenkívül a keretmegállapodás 3. szakaszának 1. pontja a részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállaló fogalmát akként határozza meg, mint „olyan munkavállaló, akinek a heti alapon vagy a legfeljebb egy évig terjedő foglalkoztatási időszakra vonatkozóan átlagolva számított rendes munkaideje kevesebb, mint a vele összehasonlítható, teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló munkaideje”.

34

A jelen ügyben az alapeljárás felperese a CLH‑val kötött munkaszerződéssel rendelkezik, amelyre a jelen ítélet 10. pontjában említett kollektív szerződéseket kell alkalmazni. Még ha ez utóbbi heti munkaidejének tartama a foglalkozásának sajátos jellege miatt nem is rögzített, az sem vitatott, hogy e munkaszerződés alapján évente kevesebb órát teljesít, mint egy teljes munkaidőben foglalkoztatott pilóta, mivel 10%‑os bércsökkentés mellett további 37 nap éves szabadságot kap annak érdekében, hogy munkaideje csökkentésének érvényre juttatását biztosítsa. Az alapeljárás felperesét tehát a keretmegállapodás 3. cikkének 1. pontja értelmében vett „részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalónak” kell tekinteni.

35

Meg kell tehát állapítani, hogy az alapeljárás az említett keretmegállapodás hatálya alá tartozik.

36

Másodszor, a keretmegállapodás 4. szakaszának értelmezése céljából emlékeztetni kell arra, hogy a részmunkaidős foglalkoztatásról szóló keretmegállapodás célja egyrészt a részmunkaidős foglalkoztatás elősegítése, másrészt a részmunkaidőben és a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók közötti hátrányos megkülönböztetés kiküszöbölése (2022. május 5‑iUniversiteit Antwerpen és társai ítélet, C‑265/20, EU:C:2022:361, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

37

A hátrányos megkülönböztetés e keretmegállapodás 4. szakaszának 1. pontjában kimondott tilalma csupán az egyenlőség általános elvének sajátos kifejezése, amely az uniós jog egyik általános elvét képezi (2022. május 5‑iUniversiteit Antwerpen és társai ítélet, C‑265/20, EU:C:2022:361, 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

38

E célokra tekintettel e szakasz úgy értendő, hogy az az uniós szociális jog olyan elvét fejezi ki, amelyet nem lehet megszorítóan értelmezni (2022. július 7‑iZone de secours Hainaut‑Centre ítélet, C‑377/21, EU:C:2022:530, 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

39

A részmunkaidőben és a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók közötti hátrányos megkülönböztetés kiküszöbölésére irányuló célnak megfelelően ezzel a szakasszal ellentétes az, hogy a részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalók csupán azért részesüljenek „kedvezőtlenebb” bánásmódban, mint a velük összehasonlítható, teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók, mert részmunkaidőben dolgoznak, kivéve ha az eltérő bánásmód objektív okokkal igazolható (2022. május 5‑iUniversiteit Antwerpen és társai ítélet, C‑265/20, EU:C:2022:361, 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

40

Ezenfelül a Bíróság megállapította, hogy az említett rendelkezés célja a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének határozott időre alkalmazott munkavállalókra történő alkalmazása annak érdekében, hogy megakadályozható legyen az, hogy az ilyen jellegű munkaviszonyt a munkáltató arra használja, hogy megfossza e munkavállalókat azon jogoktól, amelyek a határozatlan időre alkalmazott munkavállalóknak járnak (lásd ebben az értelemben: 2020. január 22‑iBaldonedo Martín ítélet C‑177/18, EU:C:2020:26, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

41

Ami azt a kérdést illeti, hogy a jelen ügyben a kiegészítő díjazás a keretmegállapodás 4. szakaszának 1. pontja szerinti „foglalkoztatási feltételek” fogalma alá tartozik‑e, a Bíróság kimondta, hogy e feltételek a díjazás körébe tartoznak (2022. április 7‑iMinistero della Giustizia és társai [Az olasz békebírák jogállása] ítélet, C‑236/20, EU:C:2022:263, 36. pont; 2022. július 7‑iZone de secours Hainaut‑Centre ítélet, C‑377/21, EU:C:2022:530, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

42

Mind a díjazás alkotóelemeinek, mind pedig ezen elemek szintjének meghatározása során az illetékes nemzeti hatóságoknak a részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalókkal szemben alkalmazniuk kell a hátrányos megkülönböztetés tilalmának a keretmegállapodás 4. szakaszában rögzített elvét (2022. július 7‑iZone de secours Hainaut‑Centre ítélet, C‑377/21, EU:C:2022:530, 53. pont).

43

Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a kiegészítő díjazás a „foglalkoztatási feltételeknek” a keretmegállapodás 4. szakasza értelmében vett fogalmába tartozik.

44

Ami a CLH teljes munkaidőben és részmunkaidőben foglalkoztatott, olyan pilótái helyzetének összehasonlíthatóságát illeti, mint amilyen az alapeljárás felperese, az állandó ítélkezési gyakorlat szerint annak értékelésekor, hogy a munkavállalók a keretmegállapodás értelmében vett azonos vagy hasonló munkát végeznek‑e, e keretmegállapodás 3. szakasza 2. pontjának és 4. szakasza 1. pontjának megfelelően azt kell vizsgálni, hogy bizonyos tényezők – mint például a munka jellege, a képesítési feltételek és a munkafeltétele – összessége alapján lehet‑e úgy tekinteni, hogy e személyek összehasonlítható helyzetben vannak (lásd, analógia útján: 2022. december 15‑iPresidenza del Consiglio dei Ministri és társai [Egyetemi kutatók] ítélet, C‑40/20 és C‑173/20, EU:C:2022:985, 101. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

45

Ha bizonyítást nyert, hogy a határozott időre alkalmazott munkavállalók foglalkoztatásuk során ugyanazon feladatokat látták el, mint az ugyanazon munkáltató által határozatlan időre foglalkoztatott munkavállalók, vagy ugyanazon álláshelyeket töltöttek be, mint ők, főszabály szerint e két munkavállalói kategória helyzetét összehasonlíthatónak kell tekinteni (lásd analógia útján: 2022. december 15‑iPresidenza del Consiglio dei Ministri és társai [Egyetemi kutatók] ítélet, C‑40/20 és C‑173/20, EU:C:2022:985, 102. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

46

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből ugyanis kitűnik, hogy a CHL teljes munkaidőben és részmunkaidőben foglalkoztatott pilótái ugyanazt a munkát, és különösen ugyanazt a repülési szolgáltatást végzik, így az alapügy felperesének mint részmunkaidős pilótának a helyzete összehasonlítható a TzBfG 4. §‑ának (1) bekezdése értelmében vett, e törvény a 2. §-ának (1) bekezdése harmadik mondatával összefüggésben értelmezve, teljes munkaidőben dolgozó pilóták helyzetével, a kérdést előterjesztő bíróság által elvégzendő utolsó vizsgálatra is figyelemmel.

47

Végül, ami azt a kérdést illeti, hogy fennáll‑e eltérő bánásmód az alapeljárás felpereséhez hasonló, részmunkaidőben dolgozó pilóták és a teljes munkaidőben dolgozó pilóták között, az érintett munkavállalók díjazása jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelemben ismertetett elemeinek vizsgálatából kitűnik, hogy a részmunkaidőben foglalkoztatott pilóta nem az első óra után kapja meg a kiegészítő díjazást az egyéni határértékének első szintjét átlépve, hanem kizárólag akkor, ha a teljes munkaidőben foglalkoztatott pilótákra alkalmazandó határérték első szintjét túllépi. Ez analógia útján érvényes a teljesítési határérték második és harmadik szintjére is. Így a részmunkaidős pilótáknak ahhoz, hogy e díjazásban részesülhessenek, ugyanolyan számú repülési óraszámot kell teljesíteniük, mint a teljes munkaidőben dolgozó pilótáknak, anélkül hogy e határérték az egyéni munkaidejének időtartamától függően csökkenne. Ilyen körülmények között a részmunkaidőben foglalkoztatott pilóták nem, vagy csak jóval kisebb valószínűséggel érik el a kiegészítő díjazáshoz szükséges határtértéket, mint a teljes munkaidőben foglalkoztatott pilóták.

48

Ugyanis, bár ez a repülési órák utáni díjazás egyenlőnek tűnik a pilóták két kategóriája tekintetében a teljesítési határértékig, meg kell állapítani, hogy ezek az azonos határértékek a részmunkaidőben dolgozó pilóták esetében a teljes munkaidőhöz képest hosszabb repülési időt jelentenek, mint a teljes munkaidőben foglalkoztatott pilóták esetében, ekként több terhet rónak a részmunkaidőben foglalkoztatott pilótákra, mint a teljes munkaidőben foglalkoztatottakra (lásd analógia útján: 2004. május 27‑iElsner‑Lakeberg ítélet, C‑285/02, EU:C:2004:320, 17. pont). Egy ilyen helyzetnek tehát negatív következményei vannak a részmunkaidőben foglalkoztatott pilótákra e munkavállalók számára hátrányos következmények merülnek fel a nyújtott szolgáltatás és az ellentételezés közötti viszonyt illetően.

49

Mivel a részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalók így ritkábban felelnek meg a kiegészítő díjazáshoz való jog feltételeinek, meg kell állapítani, hogy az alapeljárás felpereséhez hasonló, részmunkaidőben dolgozó pilótákkal szemben a keretmegállapodás 4. szakaszának 1. pontja által tiltott, az összehasonlítható, teljes munkaidőben foglalkoztatott pilótákhoz képest eltérő bánásmódot alkalmaznak, kivéve ha azt az e szakasz értelmében vett „objektív ok” igazolja.

50

A fentiek összességére tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a keretmegállapodás 4. szakaszának 1. pontját úgy kell értelmezni, hogy az olyan nemzeti szabályozás, amely a kiegészítő díjazás fizetését a részmunkaidőben és az összehasonlítható, teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók tekintetében egységesen egy adott tevékenységgel, például a pilóták repülési szolgálatával töltött, megegyező számú munkaóra túllépésétől teszi függővé, az e rendelkezés értelmében vett, a részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalókkal szembeni „kevésbé kedvező” bánásmódot valósít meg.

51

Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a keretmegállapodás 4. szakaszának 1. és 2. pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a kiegészítő díjazás fizetését a részmunkaidőben és az összehasonlítható, teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók tekintetében egységesen egy adott tevékenységgel, például a pilóták repülési szolgálatával töltött, megegyező számú munkaóra túllépéséhez köti az e tevékenységgel járó különleges munkateher ellentételezése céljából.

52

A részmunkaidőben és a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók közötti hátrányos megkülönböztetés kiküszöbölésére irányuló célnak megfelelően a keretmegállapodás 4. szakaszának 1. pontja a foglalkoztatási feltételek vonatkozásában tiltja, hogy a részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalók „kedvezőtlenebb” bánásmódban részesüljenek, mint a velük összehasonlítható, teljes munkaidőben foglalkoztatottak, csupán azért, mert részmunkaidőben dolgoznak, kivéve ha az eltérő bánásmód objektív okkal igazolható.

53

A részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalók díjazásának a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók díjazásával azonosnak kell lennie, a keretmegállapodás 4. szakaszának 2. pontjában kimondott időarányosság elve alkalmazásának sérelme nélkül (2010. június 10‑iBruno és társai ítélet, C‑395/08 és C‑396/08, EU:C:2010:329, 64. pont).

54

A jelen ügyben a jelen ítélet 47–49. pontjában szereplő megfontolásokból az következik, hogy az alapügyben szereplő kollektív szerződések, amelyek a kiegészítő díjazás fizetését azonos teljesítési határértékektől teszik függővé a részmunkaidőben és a teljes munkaidőben foglalkoztatott pilóták esetében, és amelyek nem alkalmazzák ezt az elvet, az e szakasz 1. és 2. pontja értelmében tiltott eltérő bánásmódot valósítanak meg, kivéve ha azt „objektív ok” igazolja.

55

A Bíróság az EUMSZ 267. cikk keretében nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy a tényállást értékelje és az uniós szabályokat egy meghatározott ügyre alkalmazza. A kérdést előterjesztő bíróság feladata tehát az alapügy megoldásához szükséges jogi értékelések elvégzése. Ezzel szemben a Bíróság feladata, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak megadja az e mérlegelés lefolytatásához szükséges valamennyi információt (lásd ebben az értelemben: 2022. március 10‑iLandkreis Gifhorn ítélet, C‑519/20, EU:C:2022:178, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

56

Ebből a szempontból a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy valamennyi releváns tényező figyelembevételével meghatározza, hogy az alapügy tárgyát képező eltérő bánásmód igazolható‑e „objektív okkal”. Ezen értékelés keretében e bíróságnak a következő megfontolásokat kell figyelembe vennie.

57

E tekintetben meg kell állapítani, hogy a keretmegállapodás 4. szakaszának 1. pontja értelmében vett „objektív okkal” fogalmat úgy kell érteni, mint amely nem engedi meg a részmunkaidőben, illetve a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók közötti bánásmódbeli eltérés arra való hivatkozással történő igazolását, hogy azt általános és absztrakt norma írja elő. (2012. március 1‑jei O’Brien ítélet, C‑393/10, EU:C:2012:110, 64. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

58

Épp ellenkezőleg, e fogalom azt követeli meg, hogy a megállapított eltérő bánásmód azon sajátos körülmények között, amelybe illeszkedik, igazolt legyen pontos és konkrét, az érintett munkafeltételt jellemző tényezők fennállása által, valamint objektív és átlátható szempontok alapján, hogy megállapítható legyen, hogy ez az eltérő bánásmód valós igénynek felel meg, a kitűzött cél elérésére alkalmas és ahhoz szükséges. E tényezők eredhetnek például azon feladatok különös jellegéből vagy sajátos jellemzőiből, amelyek ellátására a részmunkaidős szerződéseket megkötötték, illetve – adott esetben – a valamely tagállam által elérni kívánt jogszerű szociálpolitikai célból (2012. március 1‑jei O’Brien ítélet, C‑393/10, EU:C:2012:110, 64. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2019. október 15‑i AEAT végzés (2019. október 15‑iAEAT [A vertikális‑ciklikus típusú részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalók szolgálati idejének kiszámítása] végzés, C‑439/18 és C‑472/18, nem tették közzé, EU:C:2019:858, 47. pont).

59

A jelen ügyben a Bíróság rendelkezésére álló ügyiratokból kitűnik, hogy az alapügy tárgyát képező eltérő bánásmód igazolása érdekében a CLH és a német kormány a repülési szolgálat közben a pilóták egészségét érintő sajátos munkateher ellentételezésére, valamint az e célhoz szorosan kapcsolódó, a légitársaságoknak az e pilóták túlzott mozgósításától való visszatartására irányuló célra hivatkozik.

60

Márpedig először is meg kell állapítani, hogy a kérdést előterjesztő bíróság szerint az alkalmazandó kollektív szerződések rendelkezései nem említenek semmilyen olyan objektív okot, amely lehetővé tenné az alapügy tárgyát képező eltérő bánásmód igazolását, és e bíróság e kollektív szerződések általános rendszere alapján véli úgy, hogy a szociális partnerek által követett cél a CLH és a német kormány által hivatkozott cél lehet, aminek vizsgálata az említett bíróság feladata.

61

Másodszor, noha ezek a felek a repülési tevékenységgel együtt járó kötöttségekre hivatkoztak, amelyek mindazonáltal a pilóta alapvető tevékenységének minősülnek, a tárgyaláson megerősítették, hogy az alkalmazandó kollektív szerződésekben előírt repülési szolgálati idők teljesítési határértékei nem objektív módon meghatározott értékeken vagy tudományos ismereteken alapulnak, és nem is olyan általános kísérleti adatokon, mint például a havi repülési órák felhalmozódásának hatásaira vonatkozó adatok. Úgy tűnik tehát, hogy nem léteznek olyan objektív és átlátható szempontok, amelyek lehetővé tennék annak biztosítását, hogy a szóban forgó eltérő bánásmód és a részmunkaidőben foglalkoztatott pilótákra, valamint az összehasonlítható, teljes munkaidőben foglalkoztatott pilótákra vonatkozó egységes határértékek a jelen ítélet 58. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően valós szükségletet elégítsenek ki, aminek vizsgálata a bíróság feladata.

62

Harmadszor, ezen ítélkezési gyakorlat értelmében azon kívül, hogy az ilyen eltérő bánásmódnak valós igénynek kell megfelelnie, alkalmasnak kell lennie a kitűzött cél elérésére, és ahhoz szükségesnek kell lennie. Ezenkívül a szabályozásnak e célt koherens és rendszeres módon kell elérnie, összhangban az ítélkezési gyakorlat követelményeivel (lásd ebben az értelemben: 2010. január 12‑iPetersen ítélet, C‑341/08, EU:C:2010:4, 53. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2021. január 21‑iINSS‑ítélet, C‑843/19, EU:C:2021:55, 32. pont).

63

Márpedig azon kérdést illetően, hogy a megállapított eltérő bánásmód alkalmas‑e arra, hogy lehetővé tegye a kitűzött cél elérését, és hogy az említett ítélkezési gyakorlat értelmében e célból szükséges‑e, kétségek állnak fenn – amint azt a kérdést előterjesztő bíróság megjegyezte – a pilóták egészségének a túlzott munkateherrel szembeni védelmére irányuló célra tekintettel a pilótákra vonatkozó egységes teljesítési határértékek meghatározásának megfelelő és koherens jellegét illetően. Az egységes teljesítési határértékek megállapítása ugyanis főszabály szerint a munkateherből és a repüléshez kapcsolódó sajátos kötöttségekből eredő egyéni következmények figyelmen kívül hagyását jelenti. Nem veszi figyelembe továbbá azokat az okokat, amelyek a részmunkaidős foglalkoztatás bevezetésének alapját képezik, mint például az érintett pilóta szakmai feladataitól eltérő esetleges terheket.

64

Egyébiránt nem kizárt, hogy ebben az összefüggésben a munkaórák kompenzálásának és a pihenőnapok helyreállításának a rendszere, vagy akár a havi munkaidő helyett heti repülési szolgálati órák határértékeinek rögzítése az említett cél elérése érdekében az alapügy tárgyát képező intézkedésnél megfelelőbb és koherensebb intézkedésnek minősülhet.

65

Ezenkívül a munkaszerződés alapján egyéniesített teljesítési határértékek bevezetése helyett a kiegészítő díjazás megszerzésére vonatkozó egységes teljesítési határértékek megállapítása a részmunkaidős pilóták tekintetében a légitársaságok túlzott munkavégzésétől való visszatartásra irányuló célkitűzés szempontjából társas problémát jelent. E társaságok ugyanis e kiegészítő díjazást csak a teljes munkaidőben foglalkoztatott pilóták munkaidejének megfelelő küszöbön túl viselik.

66

Végül, amennyiben költségvetési megfontolások állnának az említett nemzeti szabályozás, valamint az időarányosság elve alkalmazásának megtagadása mögött az alapügyben szereplő helyzetben, emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlatból következően a szigorú személyzeti politika a költségvetési megfontolások közé tartozik, amelyek nem igazolhatják a hátrányos megkülönböztetést (lásd ebben az értelemben: 2010. április 22‑iZentralbetriebsrat der Landeskrankenhäuser Tirols ítélet, C‑486/08, EU:C:2010:215, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

67

A fentiek összességére tekintettel a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a keretmegállapodás 4. szakaszának 1. és 2. pontját úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a kiegészítő díjazás fizetését a részmunkaidőben és az összehasonlítható, teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók tekintetében egységesen egy adott tevékenységgel, például a pilóták repülési szolgálatával töltött, megegyező számú munkaóra túllépéséhez köti az e tevékenységgel járó különleges munkateher ellentételezése céljából.

68

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott: