A Törvényszék (harmadik tanács) T-572/16. sz., Brouillard kontra Bizottság ügyben 2017. október 13-án hozott ítélete ellen az Európai Bizottság által 2017. december 24-én benyújtott fellebbezés

(C-728/17. sz. ügy)

(2018/C 112/27)

Az eljárás nyelve: francia

Felek

Fellebbező: Európai Bizottság (képviselők: P. Mihaylova, G. Gattinara meghatalmazottak)

A másik fél az eljárásban: Alain Laurent Brouillard

A fellebbező kérelmei

Jogalapok és fontosabb érvek

Az első jogalap téves jogalkalmazáson és a tények elferdítésén alapul. E jogalap három részből áll, amelyek a megtámadott ítélet 36., 39., 43- 56., 62. és 63. pontjára vonatkoznak.

Az első részben a Bizottság azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot a versenyvizsga-felhívás értelmezése során. A Törvényszék a megtámadott ítélet 36., 45. és 47–56. pontjában helytelenül állapította meg egyrészt, hogy a versenyvizsga-felhívásban szereplő „befejezett felsőoktatási tanulmányoknak megfelelő jogi végzettség” kifejezésben használt „befejezett” jelző nem az elvárt oklevél tartalmára vonatkozik, másrészt a „legalább négy éves tanulmányoknak megfelelő” kifejezésben szereplő „megfelelő” szó nem az oklevélre, hanem a képzésre vonatkozik. Ugyanígy a Bizottság úgy véli, hogy a rendszertani és a teleologikus értelmezés semmiben sem támasztja alá a Törvényszék következtetéseit, mivel a versenyvizsgán való részvétel feltételeit a betöltendő álláshelyen ellátandó feladatok leírása alapján kell értelmezni, amelyek a versenyvizsga-felhívás melléklete szerint a „magasan képzett jogászok” által ellátandó fordítási feladatok voltak.

A Bizottság a második részben a személyzeti szabályzat 5. cikke (3) bekezdése c) pontjának és a megtámadott ítélet 46–49. és 52–53. pontjának értelmezését érintő téves jogalkalmazásra hivatkozik. A Bizottság úgy véli, hogy a személyzeti szabályzat ezen rendelkezése egyáltalán nem releváns a felvételi eljárások szempontjából, és különösen nem akadályozza meg azt, hogy az adminisztráció a versenyvizsga-felhívás tartalmának kialakítása során szigorúbb feltételeket állapítson meg annál, mint amit e rendelkezés előír. Ellentétben a Törvényszék megállapításával, a versenyvizsga-felhívást nem a személyzeti szabályzat ezen rendelkezése fényében kell értelmezni.

A harmadik részben a Bizottság az Université de Poitiers (Poitiers-i egyetem) szakirányú master képesítése tartalmának, valamint a pályázatnak az elsőfokú eljárásban való elferdítésére hivatkozik. A Bizottság úgy véli, hogy e két bizonyítékból nyilvánvalóan kitűnik, hogy a felperes nem rendelkezett a versenyvizsga-felhívásban előírt ötéves jogi képzést lezáró master 2 oklevéllel. Ennélfogva a Törvényszék által a megtámadott ítélet 39., 43–44., 52–54. pontjában tett megállapítások tévesek.

A második fellebbezési jogalap a versenyvizsga-bizottság jogkörének annak ellenőrzése során történő korlátozására vonatkozó szabályok értelmezését érintő téves jogalkalmazásra alapul, hogy a pályázó rendelkezik-e oklevéllel. Ez a második jogalap, amely a megtámadott ítélet 37., 52. és 54–56. pontjára vonatkozik, a Törvényszék azon érvelésének vitatására irányul, amely szerint a versenyvizsga-bizottságnak a felperes oklevelét az elsőfokú eljárásban kizárólag az oklevél kiadására vonatkozó nemzeti rendelkezések alapján el kellett volna fogadnia.

A harmadik fellebbezési jogalap, amely a megtámadott ítélet 39., 44., 47–48., 52., 57–61. pontjaira vonatkozik, az indokolási kötelezettség megsértésén alapul, mivel a Törvényszék nem jelölte meg megfelelően, hogy az elsőfokú eljárás felperese az ügy mely iratai értelmében rendelkezett olyan oklevéllel, amely alapján megfelelt a versenyvizsga-felhívás által előírt feltételnek. Ezenkívül a Törvényszék ellentmond önmagának, mivel ugyan kijelentette, hogy a befejezett felsőoktatási tanulmányoknak megfelelő végzettség és a befejezett felsőoktatási tanulmányokat lezáró oklevél különböző tényezők, az oklevél meglétét anélkül állapította meg, hogy megjelölte volna, hogy mely irat alapján volt megállapítható a befejezett felsőoktatási tanulmányoknak megfelelő jogi végzettség. Végül a Törvényszék nem fejtette ki kellően, hogy a T-420/13. sz. ügyben hozott, jogerőre emelkedett ítélet milyen okból utasította el a felperes oklevelét a Bíróság adminisztrációjának „szabadúszó fordítója” („freelance”) számára kiírt fordítási közbeszerzési eljárásban, miközben ugyanezen oklevél most azt igazolja, hogy ugyanezen felperes a Bíróság fordítási szervezeti egységeinél jogász-nyelvész tisztviselőnek nevezhető ki.