9.5.2013   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 133/44


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Ajánlás tanácsi ajánlásra az azon tagállamok gazdaságpolitikáira vonatkozó átfogó iránymutatások végrehajtásáról, amelyek pénzneme az euro

(COM(2012) 301 final)

2013/C 133/09

Előadó: Thomas DELAPINA

2012. augusztus 14-én az Európai Bizottság úgy határozott, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződés 304. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a következő tárgyban:

Ajánlás tanácsi ajánlásra az azon tagállamok gazdaságpolitikáira vonatkozó átfogó iránymutatások végrehajtásáról, amelyek pénzneme az euró

COM(2012) 301 final.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Gazdasági és monetáris unió, gazdasági és társadalmi kohézió” szekció 2013. január 21-én elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2013. február 13–14-én tartott, 487. plenáris ülésén (a 2013. február 13-i ülésnapon) 161 szavazattal 3 ellenében, 9 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1.   Következtetések és ajánlások

1.1

Az EGSZB üdvözli, hogy az euróövezet országai számára általános gazdaságpolitikai iránymutatásokat határoztak meg, amelyek átfogó keretet biztosítanak a szükséges mélyebb integrációhoz, valamint a jobb és hatékonyabb koordinációhoz.

1.2

Támogatja továbbá, hogy országonként más-más módon fogalmazzák meg az ajánlásokat és vizsgálják a végrehajtást. Így figyelembe lehet venni a gazdasági teljesítőképességbeli különbségeket és a válság országonként eltérő okait.

1.3

Kihasználva azonban azt az alkalmat, amelyet a gazdaságpolitikára vonatkozó átfogó iránymutatások átültetésével kapcsolatos ajánlások kínáltak, az EGSZB utalni szeretne arra, hogy – különös tekintettel az iránymutatások 2014-re várható megújítására – több szempontból is szükség van a gazdaságpolitikai koncepció reformjára. A makrogazdasági politika jelenleg domináns eszköztára az EGSZB szerint nem kiegyensúlyozott, mivel elhanyagolja a keresleti oldal és az igazságos tehermegosztás jelentőségét. Néhány reformkísérlet mutat arra utaló jeleket, hogy stabilizálja a pénzügyi piacokat, ami lehetővé kell, hogy tegye a gazdaságpolitika eddigi megközelítése számára, hogy nagyobb hangsúlyt helyezzen a növekedéssel kapcsolatos politikákra és a munkahelyteremtésre. A bankszektor és a pénzügyi piacok működési kapacitása azonban még nem állt teljesen helyre. A megszorító politika ugyanakkor nem teszi lehetővé, hogy az államadósságot és a munkanélküliséget hiteles gazdaságélénkítő programmal csökkentsék. Ellenkezőleg: a válság súlyosbodott – az euróövezet ahelyett, hogy kilábalt volna a válságból, kettős mélypontú recesszióba süllyedt, amelynek mélyreható gazdasági és – főként – társadalmi következményei vannak. E társadalmi következmények elhanyagolása hosszú távon még nagyobb veszélyt jelent az európai gazdaság növekedésére.

1.4

A nemzeti politika stabilizációs erőfeszítései kudarcra vannak ítélve, ha spekuláció és pénzpiaci fejlemények akadályozzák. Ezért az EGSZB a pénzügyi piacok szigorúbb, a párhuzamos bankrendszerekre is kitérő és a G-20-ak szintjén összehangolt újraszabályozását kéri, illetve a pénzügyi rendszer átalakítását oly módon, hogy e rendszer ismét összhangba kerüljön a reálgazdaság szükségleteivel. Az EGSZB „reálgazdasági megújulást” sürget Európában, amely elősegíti, hogy a spekulatív szándékokkal szemben ismét a vállalkozói fellépés kerüljön előtérbe.

1.5

Egy, a kiérdemelt bizalom szilárd alapján álló hiteles, szolidaritáson alapuló biztonsági hálózat gondoskodhatna arról, hogy jószerivel kilátástalan legyen a problémákkal küzdő országok elleni spekuláció, és ezáltal csökkenjenek ezek finanszírozási költségei. A válság sújtotta országok finanszírozási költségeinek csökkentését a közös európai kötvények és a hitelminősítő intézetektől való függőség lazítása is elősegítheti.

1.6

Az államháztartások konszolidációjához szükséges intézkedések meghozatala – ami számos okból, így például a banktámogatásokkal és a gazdaságélénkítő intézkedésekkel összefüggő költségek, valamint egyes országokban az ingatlanpiaci és lakásépítési buborék kipukkanása miatt elkerülhetetlen – eltérő sürgősségű, ezért tágabb és rugalmasabb időkeretet igényel. Ezenkívül figyelembe kell venni a keresletre gyakorolt hatásokat is, és az intézkedéseket össze kell hangolni az Európa 2020 stratégia szociál- és foglalkoztatáspolitikai céljaival is. A növekedés és a foglalkoztatás tekinthető ugyanis a sikeres konszolidáció legfontosabb tényezőinek. Az alacsony költségvetési hiány mindenekelőtt eredménye, nem pedig feltétele a kedvező összgazdasági fejlődésnek és a megfelelő irányításnak.

1.7

Az államháztartási konszolidáció akkor fenntartható, ha kiegyensúlyozott, azaz egyfelől tekintetbe veszi a kínálatra és keresletre gyakorolt hatások egyensúlyát, másfelől egyformán figyeli a kiadásokat és a bevételeket. Az EGSZB hangsúlyozza, hogy az integrált költségvetési keret („fiskális unió”) nemcsak a közkiadásokat érinti, hanem az állami bevételekre is kiterjed. Az EGSZB kéri, hogy az igazságos tehermegosztás figyelembevételével alapjaiban gondolják újra nemcsak a kiadásokat, hanem az adórendszereket is. Utal az adóbevételek megerősítését szolgáló számos lehetséges intézkedésre, amelyekkel biztosítható a szociális rendszerek megkívánt szintjének és az állami szektorba irányuló, jövőorientált beruházásoknak a finanszírozása. Érdemes törekedni arra, hogy az EU-n belüli különböző gazdasági rendszerek mélyreható elemzéséből kiindulva harmonizálják az adóalapokat és -rendszereket. Ezzel elkerülhetők lennének a versenytorzulások az Unión belül, és az adócsökkentési verseny nem súlyosbítaná tovább az állami bevételek erózióját.

1.8

Az EGSZB a fiskális multiplikátorok újraértékelését szorgalmazza olyan jelentős nemzetközi kutatások fényében, melyek azt mutatják, hogy recesszióban a fiskális multiplikátorok országonként különbözőek, és hatásuk a gazdasági növekedésre és a foglalkoztatásra sokkal negatívabb annál, mint ahogy eddig gondoltuk. A politikának jobban ki kell használnia azt a körülményt, hogy a bevételi oldalon hozott intézkedések általában nem járnak olyan negatív jövedelmi és foglalkoztatási multiplikátorhatással, mint a kiadási oldalon eszközölt megtakarítások, különösen, ha a bevételi oldalon hozott intézkedések alacsonyabb fogyasztási hajlandóságú népességi csoportokat érintenek. Ez lehetőséget teremthet arra, hogy költségvetési szempontból semleges átcsoportosításokkal munkahelyeket és keresletet hozzunk létre, mivel eszközök szabadulnak fel expanzív intézkedésekre, például képzési és foglalkoztatási programokra, illetve ipari, kutatási és szociális szolgáltatási beruházásokra, ami pedig elősegíti a vállalkozói és fogyasztói bizalom sürgősen szükséges megerősítését.

1.9

Az ilyen expanzív intézkedések – különösen a többlettel rendelkező országokban – az importot is ösztönöznék. Ezeknek az intézkedéseknek az egész EU-ra kiterjedő koordinálása még sokkal hatékonyabb lenne, mivel az euróövezet importkvótája összességében (vagyis a harmadik országokkal szemben) jelentősen kisebb, mint akkor, ha az egyes nemzetgazdaságokat külön-külön tekintjük.

1.10

A külgazdasági egyensúlyzavarok felszámolása során a szükséges szimmetria érdekében fontos, hogy a többlettel rendelkező országok az exportból származó nyereségüket a széles körű népesség jólétének növelésére fordítsák. A belföldi kereslet ilyen jellegű fellendítése az „importdeficitek” csökkenéséhez is hozzájárulna.

1.11

A makrogazdasági politikai eszköztár kért átalakítása mellett a szociálisan vállalható strukturális reformok is erősíthetik a keresletet, és javíthatják a gazdaság teljesítőképességét.

1.12

Általában nem vezet célra, ha a külgazdasági egyensúlyzavarok felszámolása során az árak versenyképessége áll a figyelem középpontjában, gyakran bércsökkentési követelésekkel övezve. Ha az euróövezet minden országában egyszerre szorítják le a béreket az export fellendítése érdekében, az nemcsak súlyos újraelosztási következményekkel jár, de összességében csökkenti is a keresletet, és ördögi körhöz vezet, amelyben minden ország csak veszíthet.

1.13

Az EGSZB ismételten kéri egy olyan bérpolitika kidolgozását, amelyik kiaknázza a termelékenység mozgásterét. A kollektív szerződéseket illető autonóm politikával kapcsolatos állami követelményeket és beavatkozásokat teljességgel elfogadhatatlannak tartja, és ezért elutasítja.

1.14

Többnyire háttérbe szorultak más, a bérnél gyakran fontosabb költségtényezők. Figyelmen kívül marad a versenyképesség nem ár jellegű tényezőinek jelentősége is. Pedig Európa csak akkor lehet sikeres a globális versenyben, ha minőségi értékteremtésre irányuló, úgynevezett „high road” stratégiát követ. A világ más térségeivel folytatott költségverseny jellemezte „low road” stratégia kudarcra lenne ítélve.

1.15

Az európai szociális modell a szociális biztonsági rendszerek automatikus stabilizátorai révén összességében segítette a válságkezelést, mivel alátámasztotta a keresletet és a bizalmat. E rendszer szűkítése az 1930-as évekhez hasonló, súlyos válság kialakulásának veszélyét hordozza magában.

1.16

Az EGSZB általánosságban a szociális partnerek szerepének erősítését szorgalmazza mind nemzeti, mind európai szinten, és fontosnak tartja, hogy – például az euróövezetben is bevezetésre javasolt makrogazdasági párbeszéd felértékelése révén – fokozzák a bérpolitika egész Európát átfogó koordinációját. Az iránymutatások átdolgozásakor figyelembe kell venni, hogy a működő szociális partnerséggel rendelkező országok a többinél sikeresebben tudták enyhíteni a válság hatásait.

1.17

Az EGSZB ezen túlmenően ismételten kéri a szociális partnereknek és a civil társadalom más reprezentatív szervezeteinek minél korábbi szakaszban történő és minél átfogóbb bevonását a politikák kialakításába. A szükséges változások és reformok csak akkor kecsegtetnek sikerrel és számíthatnak támogatásra, ha az emberek méltányosnak érzik a terhek megosztását.

1.18

Összefoglalásképpen megállapítható, hogy Európának új növekedési modellre van szüksége, amelyet az elfogadhatatlan munkanélküliség elleni küzdelem, illetve a jövőre, a társadalomra és a gazdaságra irányuló beruházásoknak biztosított elegendő mozgástér jellemez, így generálva növekedést és keresletet. Költségvetési átcsoportosítások révén és azáltal, hogy az igazságos tehermegosztás figyelembevétele mellett biztosított az elegendő bevétel, meg kell erősíteni a termelékenység növelésére, valamint a kereslet és a bizalom stabilizálására irányuló szociális rendszereket. Egy ilyen növekedési modellel az államháztartások fenntartható konszolidációja is lehetővé válik.

2.   Háttér

2.1

Az uniós tagállamok gazdaságpolitikájára vonatkozó átfogó iránymutatásokról szóló, 2010. július 13-i tanácsi ajánlásban az alábbi iránymutatásokat határozták meg. Ezek 2014-ig változatlanok maradnak, hogy a hangsúlyt a végrehajtásra lehessen helyezni.

—   1. iránymutatás: Az államháztartás minőségének és fenntarthatóságának biztosítása,

—   2. iránymutatás: A makrogazdasági egyensúlyhiányok kezelése,

—   3. iránymutatás: Az euróövezeten belüli egyensúlyhiányok csökkentése,

—   4. iránymutatás: A K+F-hez és az innovációhoz nyújtott támogatások optimalizálása, a tudásháromszög erősítése és a digitális gazdaság potenciáljának felszabadítása,

—   5. iránymutatás: Az erőforrás-hatékonyság növelése és az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentése,

—   6. iránymutatás: Az üzleti és a fogyasztói környezet javítása, valamint az ipari bázis korszerűsítése a belső piac teljes körű működésének biztosítása érdekében.

2.2

2012. május 30-án az Európai Bizottság ezek szellemében terjesztette elő ajánlását tanácsi ajánlásra „az azon tagállamok gazdaságpolitikáira vonatkozó átfogó iránymutatások végrehajtásáról, amelyek pénzneme az euró”. Ez a dokumentum naprakésszé teszi az euróövezet gazdaságpolitikájának általános kialakítására vonatkozó ajánlásokat. Ezen túlmenően mind a 27 uniós tagállam számára országspecifikus ajánlások kerültek megfogalmazásra. 2012. július 6-án az Európai Unió Tanácsa elfogadta a megfelelő dokumentumokat.

3.   Általános megjegyzések

3.1

Az EGSZB üdvözli, hogy az Európai Bizottság erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy az európai gazdaságpolitika jobb koordinálása végett – amire sürgősen szükség van – koherens keretet hozzon létre. Ez nélkülözhetetlen, ha tartósan vissza akarunk térni a növekedés és a munkahelyteremtés útjára. Fennáll ugyanis annak a veszélye, hogy az egyensúlyzavarok felszámolására tett intézkedések egy-egy elszigetelten vizsgált ország számára hasznosak lehetnek ugyan, de az euróövezet egésze szempontjából a kívánttal ellentétes hatást váltják ki.

3.2

Összeurópai szemléletre, európai szintű gondolkodásra és felfogásra van tehát szükség. Az EGSZB így egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy elmélyített integrációra, illetve jobb és hatékonyabb koordinációra van szükség ahhoz, hogy – legalább az eurózónában – tényleges gazdaságpolitikai együttműködés valósulhasson meg. Ennek kapcsán viszont figyelembe kell venni, hogy az egyes tagállamok gazdasági teljesítménye eltérő (GDP, növekedési szint, munkanélküliségi ráták és trendek, a költségvetési hiány és az eladósodottság mértéke és szerkezete, a kutatás-fejlesztéssel kapcsolatos kiadások, szociális kiadások, a folyó fizetési mérleg egyenlege, energiaellátás stb.)

3.3

A 2008 óta tartó válság az Egyesült Államokból indult, majd világméretűvé nőtte ki magát. A válság következményei egyértelműen rávilágítottak arra, hogy a monetáris unió úgy épült fel, hogy túlságosan a piaci erőkben bízott, és nem kezeli megfelelően az aránytalanságokból eredő veszélyt. Az euróövezeti országok államháztartásainak 2008-ig történő általános alakulása is mutatja, hogy nem a hiányzó költségvetési fegyelem volt a válság kirobbanásának fő oka.

Az adósság GDP-hez viszonyított aránya %-ban (Forrás: AMECO 2012/11)

Image

3.4

Az euróövezetben általában csak azután kezdtek nőni a hiányok, illetve az eladósodottság mértéke, hogy egyrészt komoly mértékben kezdtek közpénzeket felhasználni a pénzügyi rendszer megmentéséhez, illetve a pénzügyi válság miatt (1) visszaesett kereslet és meggyengült munkaerőpiac konszolidációjához, másrészt pedig hogy a foglalkoztatás visszaesése következtében csökkenni kezdtek az állami bevételek. Ez a szempont rendkívül fontos a gazdaságpolitikai stratégiák kidolgozásának szempontjából, hiszen a téves diagnózis rossz kezeléshez vezet. Az EGSZB ezért elviekben üdvözli, hogy az iránymutatások végrehajtásának értékelésekor különbségeket tesznek az egyes országok között. Nem lehet mindenkit egy kalap alá venni, hiszen a válság okai is nagyon eltérőek az egyes országok esetében.

3.5

Az EGSZB mindenesetre szeretné kihasználni az alkalmat arra, hogy felhívja a figyelmet, hogy a gazdaságpolitikai felfogás újragondolására van szükség. Ez nemcsak az évenkénti ellenőrzéseket érinti, hanem nagyon fontos a gazdaságpolitikai iránymutatások következő, 2014-es verziójának szempontjából is.

3.6

Európában 2012-ben már ötödik éve tartott a válság. Nem sokkal az aktuális iránymutatások meghatározása után az Európai Bizottság 2010. őszi előrejelzésében 2012-re még 1,6 %-os GDP-növekedést és 9,6 %-os munkanélküliségi rátát jósoltak az euróövezetben. Az euróövezetben ebben az évben valójában recesszió volt, a munkanélküliségi ráta pedig 11 % fölé emelkedett, sőt, egyes országokban 25 % körüli értékeket is elért.

3.7

Ezzel szemben az Egyesült Államok gazdasága mintegy 2 %-kal nő – csekély mértékben ugyan, de folyamatosan. Ennek hátterében egy tartósan erős expanzív monetáris politika, illetve a kormányzati szociál- és költségvetési politika irányvonala áll. Intenzíven nő a fogyasztás, a beruházások és az ipari termelés, így a munkanélküliség ráta jóval alacsonyabb a 2009 októberében mért negatív rekordnál (2).

3.8

Bár az európai gazdasági fellendülés 2008-as terve még teljes mértékben a Lehman-csőd után várható gyors gazdasági visszaesés szellemében készült, és felismerte, hogy aktívan erősíteni kell a belső piaci keresletet és szabályozni a piacokat, maga a gazdaságpolitika hamar visszatért a megszokott régi kerékvágásba. Az EGSZB többször figyelmeztetett arra, hogy Európának növekedéssel kell kilábalnia a válságból és nem szabad megszorításokkal belesodródnia a következő válságba. Senki nem figyelt erre, a dupla fenekű recesszió (double dip recession) pedig, amitől mindenki félt, be is következett.

3.9

Az európai gazdaságpolitika kudarca először is a pénzügyi piacok sikertelen stabilizációjában mutatkozik meg. A nagy volatilitás, a magas felárak, illetve túl magas hosszúlejáratú kamatlábak és a bankok nagy pénzforgalma mind azt mutatja, hogy a bankunió irányába mutató első fontos lépések ellenére még mindig nem állt teljesen helyre a pénzügyi rendszer működése. A növekedési esélyeket még mindig rontja, hogy a vállalkozások és a fogyasztók nem érzik biztonságban magukat.

3.10

Másodszor pedig nem sikerült a gazdaságpolitikának a belső és külső keresletben mutatkozó hiányt leküzdeni. A tagállami költségvetési politikák célszámainak feltűnő szigorítása, valamint az, hogy túl korán, túl radikálisan és ráadásul ezzel párhuzamosan az összes országban átálltak a költségvetési megszorításokra, a belső piaci kereslet valamennyi fontos összetevőjét visszafogta. Az is egyértelmű, hogy a külföldi kereslet is csak korlátozott hatással van a növekedésre, ha a legfontosabb kereskedelmi partnerek – azaz a többi tagállam – is megszorításokat vezet be. A belső piaci kereslet visszaesése tehát még kiegészül az exportesélyek kölcsönös csökkentésével is.

3.11

Nem kiegyensúlyozott a makrogazdasági politika jelenlegi eszköztára, mivel elhanyagolja a keresleti oldallal és az elosztással kapcsolatos szempontokat. Ugyanaz a politika köszön vissza belőle, amelyik már egyszer a lisszaboni stratégia bukásához vezetett azzal, hogy figyelmen kívül hagyta a hiányos belső piaci keresletet a fontos, nagy tagállamokban, illetve az elosztásban mutatkozó egyre nagyobb aránytalanságokat. Ez a politika egyoldalúan a költségvetési konszolidációra, illetve egy olyan stratégiára helyezi a hangsúlyt, amely költségcsökkentéssel az árbeli versenyképesség növelését célozza. Az EGSZB üdvözli ugyan, hogy az Európai Bizottság növekedésbarát költségvetési konszolidációt szorgalmaz, amelyet az olyan további bizottsági dokumentumok is hangsúlyoznak, mint a 2013-as éves növekedési jelentés (3), ez azonban úgy tűnik, hogy csak papíron létezik, hiszen eddig nem tapasztalható semmi kézzelfogható jele annak, hogy mindezt a gyakorlatban végre is hajtják.

3.12

Az európai szintű gazdaságpolitikának nem sikerült olyan intézkedéseket hozni, amelyek egy hiteles növekedési program keretében lehetővé tennék az államadósságok és ezzel párhuzamosan a munkanélküliség csökkentését. Az állami kiadások jelentős megkurtítása, különösen a szociális kiadások területén, illetve az átlagemberek adóterheinek növelése katasztrofális következményekkel jár a már egyébként is visszaeső gazdaságokban. Csökken a rendelkezésre álló jövedelem és ezzel a fogyasztási kereslet, a termelés és a foglalkoztatás is. A megszorítási politika így egyértelműen jobban csökkenti az adóbevételeket annál, mint ahogy azt eredetileg gondolták. Legfrissebb előrejelzésében az IMF-nek is be kellett ezt látnia (4). Ez tovább súlyosbítja a recessziót, aminek következtében pedig még nagyobbak lesznek a költségvetési hiányok – olyan ördögi körről van szó, amelynek még nem lehet látni a végét. A magas gazdasági és szociális költségek pedig drasztikusan emelkedő munkanélküliségben éreztetik hatásukat.

3.13

Magától értetődik, hogy – elsősorban a banktámogatásokkal, a gazdaságélénkítő intézkedésekkel kapcsolatos költségek, valamint az ingatlanpiaci és lakásépítési buborék kipukkanása miatt – országonként eltérő konszolidációs mechanizmusokra van szükség az államháztartások fenntarthatóságának biztosításához. Az EGSZB ugyanakkor utal arra, hogy az adósságcsökkentő programokat úgy kell kialakítani, hogy összhangban legyenek az Európa 2020 stratégia gazdaságélénkítéssel kapcsolatos, illetve szociális és foglalkoztatáspolitikai céljaival. A növekedés és a foglalkoztatás jelentik a sikeres konszolidáció fő elemeit, a radikális megszorító intézkedések viszont a komoly szociális károk mellett még akár az eladósodottság mértékét is növelhetik.

3.14

Még ha az EGSZB ebben a véleményében elsősorban a makrogazdasági politikai eszköztár szempontjaival foglalkozik is, ez nem kicsinyítheti a strukturális reformok jelentőségét. A szociálisan vállalható strukturális reformoknak hozzá kell járulniuk a kereslet és a teljesítőképesség növeléséhez például az olyan területeken, mint a járulékrendszer, az energiaellátás, a közigazgatás, az oktatás, az egészségügy, a lakásépítés, a közlekedés és a nyugdíjak, de közben figyelembe kell venni az egyes országok eltérő versenyképességét is.

3.15

A regionális és strukturális politikának is hangsúlyt kell helyeznie a termelékenység növelésére, hogy modernizálni lehessen, illetve fel lehessen építeni egy fenntartható iparpolitikát és szolgáltatási ágazatot. Általánosan az mondható el, hogy a válság kevésbé érzékenyen érintette azokat az országokat, amelyekben az iparnak nagyobb a részaránya a teljes gazdaságon belül. Ezért megfelelő iparosítási stratégiákat kell mérlegelni.

3.16

Az EGSZB mindenesetre szeretné kiszélesíteni a „strukturális reform” jelenleg elterjedt és jobbára szűken értelmezett fogalmát. Strukturális reformok szorgalmazásakor például gondolni kellene a pénzügyi piacok szabályozásának struktúrájára, az adórendszerek koordinációjának struktúrájára és az állami kiadások és bevételek struktúrájára is.

4.   Részletes megjegyzések

4.1   Pénzügyi rendszer

4.1.1

Az EGSZB egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy fontos a pénzügyi rendszer stabilitása és zavartalan működése. Minden sikeres válságkezelés és válságmegelőzés alapfeltétele ugyanis, hogy a pénzügyi piacokon történő spekuláció ne szűkítse vagy gátolja a gazdaságpolitika mozgásterét. Ezért egyértelmű és hatékony felügyeleti struktúrára és a pénzügyi piacok (ideértve az árnyékbanki rendszert is) szigorúbb felügyeletére van szükség. Ezek hiánya ugyanis nagyobb destabilizációs veszélyekkel járhat, mint a versenyképesség hiánya. Megfelelő lépéseket kell egyeztetni a G-20-akon belül annak elkerülése érdekében, hogy egyesek kitérjenek ezek elől. A pénzügyi piacokat ésszerű mértékűre kell csökkenteni. Ismét a reálgazdaságot kell szolgálniuk, és nem szabad, hogy annak konkurensei legyenek (5).

4.1.2

Ahhoz, hogy csökkenteni lehessen a válságba jutott országoknak a spekuláció révén mesterségesen feltornázott finanszírozási költségeit, csökkenteni kell a magán hitelminősítő ügynökségektől való függést. Ugyanakkor egy, a kiérdemelt bizalom szilárd alapján álló hiteles, szolidaritáson alapuló biztonsági hálózat gondoskodhatna arról, hogy jószerivel kilátástalan legyen a problémákkal küzdő országok elleni spekuláció, és így az megakadályozható legyen. A közelmúltban történtek fontos lépések ebbe az irányba (az EKB legújabb államkötvény-felvásárlási programja, az Európai Stabilitási Mechanizmus végérvényes hatálybalépése és teljes működőképessége stb.). Megfelelő keretfeltételek mellett közös európai kötvényekkel is enyhíteni lehet a válságba jutott országok súlyos költségvetési helyzetén (6).

4.1.3

Az EGSZB szerint meg kell akadályozni a kereskedelmi bankok és az államadósság bármilyen összefonódását. A pénzügyi piacok stabilizációjával pedig vissza kell fordítani az ágazat szétaprózódásának és újbóli nemzeti hatáskörbe vonásának folyamatát. Az is hozzájárulhat a stabilizációhoz, ha fokozzák a bankunió létrehozására tett erőfeszítéseket, illetve európai és nemzeti szinten hatékony eszközöket vetnek be a hitelintézetek helyzetének rendezésére (7).

4.2   Államháztartások

4.2.1

Az államháztartások tartós konszolidációjakor nemcsak a keresleti és kínálati hatások egyensúlyára kell ügyelni, hanem egyensúlyba kell hozni a kiadási és a bevételi oldalt is. Számos országban túlzottak a munkát sújtó terhek is. Célszerű ezért általánosan átgondolni nemcsak a kiadásokat, hanem az egész adórendszert is, ennek során pedig figyelembe kell majd venni a különböző típusú jövedelmek és vagyonok közötti igazságos tehermegosztás kérdéseit. Ennek értelmében megfelelő hozzájárulást kell kérni azoktól, akik jelentős mértékben profitáltak a pénzügyi piacokon végbement káros folyamatokból és az adófizetők pénzéből finanszírozott bankmentő csomagokból.

4.2.2

A bevételi oldalon számos megközelítésmód létezik az adóbevételi alap erősítésére: pénzügyi tranzakciós adó (melyet az EGSZB több alkalommal sürgetett (8), energetikai és környezeti illetékek, az adóparadicsomok felszámolása (9), határozott küzdelem az adóelkerülés ellen, a nagy vagyonok, ingatlanok és örökségek megadóztatása, a bankok megadóztatása a külső költségek internalizálása érdekében (10), az adókivetési alapok és rendszerek összehangolása az EU-ban a versenytorzulások elkerülése érdekében – ahelyett, hogy az eddigiekhez hasonlóan minél nagyobb csökkentés révén az állami bevételek erózióját mozdítanák elő. Gyakran figyelmen kívül hagyják, hogy egy integrált költségvetési keret („fiskális unió”) a bevételi oldalra is kiterjed, nem csak a közkiadásokra vonatkozik.

4.2.3

Egyes tagállamokban az adókivetési rendszer hatékonyságának egyértelmű növelésére is szükség van.

4.2.4

A költségvetési konszolidáció hagyományos megközelítése a közkiadások csökkentéséből áll. Nem bizonyított azonban, hogy a kiadások csökkentése több sikert ígér, mint a bevételek növelése. A válság által sújtott országokban, például Görögországban szerzett empirikus tapasztalatok azt mutatják, hogy az úgynevezett „nem-keynesi hatásokban” hiába reménykedtek. A kiadások csökkentése esetén ugyanis a megnövekedett bizalom nem vezethet a magánberuházásokat erősítő (crowding in) hatáshoz, ha a monetáris unió egészében gyenge a belső kereslet a megszorítási politika miatt. Ezenkívül a kiadások csökkentése, például a szociális rendszerek vagy a közszolgáltatások esetében, általában regresszív hatással jár; ezáltal erősíti az elosztás egyenlőtlenségét és visszafogja a fogyasztást. Ugyanakkor van mozgástér bizonyos nem produktív kiadások csökkentésére is, például a fegyverkezés terén.

4.2.5

A politikának sokkal inkább a különböző költségvetés-politikai intézkedések jövedelmi és foglalkoztatási szorzói közötti nagy különbségeket kellene kihasználnia. Az adóügyi intézkedések szorzótényezői csaknem minden empirikus vizsgálat szerint kisebbek, mint a kiadási oldalt érintő intézkedésekéi. Az állami bevételek célzott növelésére irányuló politika így felszabadíthatná azokat az eszközöket, amelyekre sürgősen szükség van például a – főként a fiatalokat érintő – foglalkoztatási programokhoz.

4.2.6

Egy ilyen, a költségvetési szaldóra nézve semleges átszervezés azonnal foglalkoztatást és keresletet teremtene, a közköltségvetések terhelése nélkül. A belföldi gazdaságra gyakorolt kedvező hatások mellett az ilyen intézkedések, különösen a többlettel rendelkező országokban, az import ösztönzésén túl expanzív lendületet adnának a monetáris unió egészének is.

4.2.7

Az ilyen expanzív intézkedések egész EU-ra kiterjedő koordinálása lényegesen hatékonyabb lenne, mivel az euróövezet importkvótája összességében (vagyis harmadik országokkal szemben) jelentősen kisebb, mint az egyes nemzetgazdaságokat külön tekintve.

4.3   Külgazdasági egyensúlyzavarok

4.3.1

Az egyes tagállamok termelékenységi problémáit és az ebből eredő magán- és közszférabeli finanszírozási problémákat tekintve a teljesítménymérleg és összetevői fejlődésének megfigyelésére van szükség ahhoz, hogy lehetséges legyen az időben történő fellépés, illetve reagálás. A kereskedelmi mérleg egyenlőtlenségeinek megszüntetése során mindenesetre figyelmet kell fordítani a szimmetriára: az egyik országból történő kivitel egyben egy másik országba való behozatal. A megszüntetés tehát nemcsak a deficites országokban való csökkentéssel következhet be, hanem ugyanúgy az is szükséges, hogy a többlettel rendelkező országok a belföldi kereslet erősítésével élénkítsék a behozatalt, vagyis csökkenték „importdeficitjüket”.

4.3.2

Európai nézőpontból éppen az energia területe jelent kivételt, amelyen a gyakorlatban valamennyi tagállam nagy kereskedelmimérleg-deficittel rendelkezik (11). Az európai belső piac ökológiai átszervezése csökkentené a fosszilis energiabehozataltól való függőséget a saját alternatív energiaforrások Európán belüli felhasználása révén. Ezenkívül a déli peremvidékek esetében a napenergia terén lehetőség adódik az Európán belüli kereskedelmi egyenlegek javítására is.

4.3.3

A külgazdasági deficitek leküzdése terén többnyire túl nagy hangsúlyt kap az árverseny szerepe. Veszélyes lenne csupán az árbeli versenyre összpontosítani: A „német modell” (a bérek visszatartása az export támogatása, illetve az import csökkentése érdekében) egyszerre minden országra való alkalmazása a belkereskedelem nagy aránya mellett az euróövezetben csak káros versenyhez („race to the bottom”) vezethet.

4.3.4

Az egységnyi termékre jutó bérköltségek különböző alakulását általában a válság egyik legfontosabb okának tekintik, és ebből vezethető le a bérköltségek csökkentése iránti követelés. A bérhányad csökkentéséből adódó, jelentős következményekkel járó átszervezési hatásoktól eltekintve, amelyek csökkentik a keresletet, más fontos költségtényezők (mint az energia-, anyag- és finanszírozási költségek) sem kapnak elegendő figyelmet (12).

4.3.5

Így például a válság előtt Portugáliában, Spanyolországban és Görögországban 2000 és 2007 között csökkentek az egységnyi termékre jutó bérköltségek (13). Az eltúlzott névleges profitnövekedések nyilvánvalóan éppen annyira árfelhajtó hatással jártak, mint a nominálbér-emelkedések.

4.3.6

Az EU-ban a kereslet mintegy 90 %-a jelenleg is az uniós tagállamokban jelentkezik. A bérek alakulását illetően az EGSZB ezért megismétli a 2011. évi növekedési jelentésről szóló véleményében megfogalmazott álláspontját: „A válság leküzdésében központi szerepe van a megfelelő bérpolitikának. Makrogazdasági szempontból a bérnövekedésnek az adott tagállam összességében vett gazdaságán belül a termelékenységnövekedéshez való igazítása és célzottsága biztosítja az egyensúlyt a kereslet megfelelő növekedése és az árak versenyképességének megőrzése között. A szociális partnereknek ezért arra kell törekedniük, hogy elkerüljék a »beggar-thy-neighbour« (azaz más kárára jól járni igyekvő) politika jegyében végrehajtott bérmegszorításokat, és hogy a bérpolitikát ehelyett a termelékenység alakulásához igazítsák” (14).

4.3.7

Ezenkívül többnyire alábecsülik a versenyképesség nem árbeli tényezőinek jelentőségét is (15). Ebben az összefüggésben utalunk a „versenyképesség” Európai Bizottság általi meghatározására is: a gazdaságnak azt a képességét jelenti, hogy a lakosság számára fenntartható módon magas és növekvő életszínvonalat, valamint magas szintű foglalkoztatást biztosítson (16).

4.3.8

Nem utolsósorban az erősen megnövekedett nemzeti kamatfelárak miatt nőtt a vagyonból eredő jövedelmek mérlegének jelentősége a válság által sújtott országokban. Az egyenlőtlenségek elemzését ezért nem szabad a kereskedelmi mérleg alakulására korlátozni.

4.4   Európai szociális modell és társadalmi párbeszéd

4.4.1

Az európai szociális modell komparatív előnyt jelent Európa számára a globális versenyben. A szociális állam ugyanis a gazdasági sikerhez is hozzájárul, amennyiben a gazdaság teljesítőképességét és a szociális egyensúlyt nem ellentétként tekintik, hanem úgy értelmezik, hogy ezek egymást támogatják.

4.4.2

A szociális biztonsági rendszerek automatikus stabilizáló tényezői Európában segítették a válság leküzdését, támogatták a keresletet, és megakadályozták a harmincas évekbelihez hasonló depresszióba sodródást. A szociális védelmi rendszerek pszichológiai szempontból is nagy jelentőségűek, mivel csökkentik a pánikszerű takarékoskodást, és ezzel stabilizálják a fogyasztást.

4.4.3

Egyes, jól működő szociális párbeszéddel rendelkező országokban (például Ausztria, Németország és Svédország) a szociális partnerek jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy mérséklődjön a munkanélküliség növekedésének kockázata, amelyet a termelés visszaesése idézhet elő. A gazdaság- és szociálpolitikai intézkedések általi támogatások révén ugyanis a szociális partnerek üzemi és ágazati szinten hozott megállapodásai jelentősen hozzájárultak a fennálló foglalkoztatási viszonyok megtartásához (pl. munkaidő-csökkentés, a túlórázás mérséklése, a szabadság-jogosultságok érvényesítése, tanulmányi szabadság stb.). Ezeket a tapasztalatokat figyelembe kell venni az iránymutatások átdolgozása során és az éves országjelentésekben.

4.4.4

Az európai kormányokat arra kérjük, hogy európai és nemzeti szinten erősítsék a szociális partnerek szerepét. Támogatni kell őket abban, hogy fokozzák a bérpolitika európai szintű koordinációja érdekében tett erőfeszítéseket. Ehhez törekedni kell a makrogazdasági párbeszéd felértékelésére is; ilyen párbeszédet az euróövezetre vonatkozóan is be kellene vezetni.

4.4.5

A kollektív szerződésekkel kapcsolatos autonómiát a válság idején is minden esetben meg kell őrizni: A bérpolitikát a munkaadók és munkavállalók kollektív szerződésekkel foglalkozó szervezeteinek autonómiája keretében kell alakítani. Az állam által kitűzött célok, sőt állami beavatkozások, mint az állam által elrendelt bércsökkentések, elutasítandók és elfogadhatatlanok (17).

4.4.6

A szociális partnerek mellett méltányolni kell a civil társadalom, vagyis a fogyasztók többi reprezentatív szervezetének jelentős szerepét is. Ezek a szervezetek a polgárok szócsöveként és civil társadalmi partnerként főként válság idején nélkülözhetetlenek.

4.4.7

A szükséges módosítások és reformok csak akkor ígérkeznek sikeresnek, ha sikerül egyensúlyt találni a gazdasági és szociális célok között, valamint méltányosnak érezhető a terhek megosztása (az egyes országok, jövedelmi csoportok, a tőke és a munka, az ágazatok, különböző népességcsoportok stb. között). Az igazságosság és a szociális egyensúly elengedhetetlen feltétele a konszolidációs lépések elfogadottságának, különben veszélybe kerül a társadalmi kohézió, és veszélyes lendületet vesz a populizmus és az EU-ellenesség. Az EGSZB ebben az összefüggésben megemlíti, hogy sürgősen ajánlja a szociális partnerek és más reprezentatív civil szervezetek mielőbbi és átfogó bevonását a politika kidolgozásába.

Kelt Brüsszelben, 2013. február 13-án.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Staffan NILSSON


(1)  Részletes és differenciált leírás a pénzügyi és gazdasági válság kialakulásáról: HL C 182., 2009.8.4., 71. o.

(2)  Lásd az Európai Bizottság 2012-es őszi előrejelzését.

(3)  COM(2012) 750 final.

(4)  Az IMF október 9-i előrejelzése megállapítja, hogy a válságban a kiadási multiplikátorok 0,9 – 1,7-es értékeket érhettek el, holott eredetileg 0,5 körüli értékkel számoltak (lásd IMF 2012, http://www.imf.org/external/pubs/ft/weo/2012/02/pdf/text.pdf).

(5)  HL C 11., 2013.1.15., 34. o.

(6)  A stabilitási kötvényekről, eurókötvényekről és projektkötvényekről folyó vita kapcsán lásd HL C 299., 2012.10.4., 60. o., illetve, HL C 143., 2012.5.22., 10. o.

(7)  HL C 44., 2013.2.15., 68. o.

(8)  Legutóbb: HL C 181., 2012.6.21., 55. o.

(9)  HL C 229., 2012.7.31., 7. o.

(10)  A cél annak biztosítása, hogy a jövőbeli bankválságok költségeit ne az adófizetőknek kelljen finanszírozniuk.

(11)  EU-27: a 2010. évi GDP 2,5 %-a.

(12)  Így például Spanyolország kiviteli ágazatában a bérköltségek az összköltségnek csak 13 %-át teszik ki. Forrás: Carlos Gutiérrez Calderón/Fernando Luengo Escalonilla, Competitividad y costes laborales en España, Estudios de la Fundación 49 (2011, http://www.1mayo.ccoo.es/nova/files/1018/Estudio49.pdf).

(13)  Vö.: Statistical Annex of European Economy, Autumn 2012.

(14)  HL C 132., 2011.5.3., 26. o., 2.3. pont.

(15)  HL C 132., 2011.5.3., 26. o., 2,2. pont.

(16)  COM(2002) 714 final (magyar nyelven nem elérhető).

(17)  HL C 132., 2011.5.3., 26. o., 2.4. pont.