Help Print this page 
Title and reference
Saját források mechanizmusa

Summaries of EU legislation: direct access to the main summaries page.
Multilingual display
Text

Saját források mechanizmusa

A saját források kérdése politikai szempontból igen fontos: a források eredete meghatározza az állampolgárok, a tagállamok és a közösségi intézmények viszonyát, ugyanakkor felveti a Közösség pénzügyi autonómiájának kérdését is. A Közösség saját forrásaival kapcsolatos vita összefügg az európai integráció jövőjét érintő általános vitával, amelyben két lehetséges jövőkép áll egymással szemben: a föderalizmus és a kormányközi együttműködés.

A saját forrásokról szóló 1970. évi határozat megkülönbözteti a Közösséget az egyéb nemzetközi szervezetektől; a Közösség finanszírozása a tagállamok hozzájárulásain alapul.

Út az EU pénzügyi autonómiájához: a tagállami hozzájárulásoktól a saját forrásokig

Az Európai Gazdasági Közösség finanszírozása kapcsán az 1957. március 25-i Római Szerződés úgy rendelkezett, hogy a saját források rendszerére való áttérést egy átmeneti időszak előzi meg, amelynek során a finanszírozás tagállami hozzájárulásokból valósul meg. A saját források elve tehát már ebben a szerződésben szerepelt, a 201. cikkben: „Az egyéb bevételek sérelme nélkül, a költségvetést teljes egészében saját forrásokból kell finanszírozni.” A saját források úgy határozhatók meg, mint a tagállamok saját, önálló finanszírozási eszközei. Olyan bevételeket jelentenek, amelyek – a közösségi költségvetés finanszírozása érdekében – egyszer és mindenkorra a Közösséghez kerülnek, a Közösséget jogosan megilletik, és ebbe a nemzeti hatóságok utólagos határozattal nem avatkozhatnak be. A tagállamok így kötelesek a Közösség rendelkezésére bocsátani a költségvetés javára teljesített befizetéseket.

Az első kísérlet a saját források „természetszerű” átruházására, amely a közösségi politikákkal (vámunió és közös agrárpolitika) összefüggő vámokat és mezőgazdasági lefölözéseket érintette, 1965-ban Franciaország ellenállása miatt megbukott; ez vezetett a Luxemburgi Kompromisszum megkötéséhez. A Közösség bizonyos fokú autonómiáját biztosító finanszírozásra való áttérést az 1966-ban tervezett átmeneti időszakot követően tervezték, amelyet azonban nem tartottak be. Az áttérésről végül az állam-, illetve kormányfők döntöttek az 1969-es hágai csúcstalálkozón azzal a céllal, hogy egy nehézségekkel teli időszak után újraélesszék a Közösséget. A Tanács ezután elfogadott egy határozatot, amely (az 1965. április 8-i egyesítési szerződés alapján) saját forrásokról rendelkezett a Közösségek javára, hogy ebből fedezzék valamennyi kiadásukat. Az 1970. április 21-én hozott határozat tehát megalapozta az áttérést a tagállami hozzájárulásokról – amely egyfajta ellenőrzési lehetőséget nyújt a tagállamok felett a Közösségek által elfogadott politikák tekintetében – egy olyan autonóm finanszírozásra, amely „hagyományos” saját forrásokon (mezőgazdasági lefölözés, vám) és a hozzáadottérték-adón (héa) alapul.

A saját források eredete

A hagyományos saját forrásokat úgy tekintik, mint „természetszerű” saját forrásokat, mivel ezek olyan bevételek, amelyeket közösségi politikák keretében szednek be, nem pedig az egyes tagállamok kalkulált nemzeti hozzájárulásaként. A jelenlegi saját források összetevői a vámok, mezőgazdasági vámok, cukorlefölözések, a harmonizált hozzáadottértékadó- (héa-) alapból történő levonások, valamint a bruttó nemzeti jövedelemből (GNI) történő levonások.

  • Vámok. A vámok beszedése a külső határokon történik, és az importált árukat érinti. A vámtarifa 1968-ban, a tervezettnél két évvel korábban vált közösen alkalmazottá. A vámokról a Római Szerződés az Európai Gazdasági Közösségnek (EGK) kiadásfinanszírozási célból juttatandó elsődleges forrásként rendelkezett. Az Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) által szedett vámok 1988 óta képezik részét ennek a forrásnak.
  • Mezőgazdaságból származó források. Ebben a kategóriában a legfontosabbak a mezőgazdasági vámok, amelyeket kezdetben mezőgazdasági lefölözéseknek neveztek. Létrehozásukra 1962-ben került sor, majd az 1970. április 21-én hozott határozattal kerültek át a Közösséghez. Eredetileg olyan adókat jelentettek, amelyek a világpiaci és az európai piaci ár függvényében változtak. A többoldalú kereskedelmi egyezményeknek (Uruguayi Forduló, 1994. április) a közösségi jogba való átültetése óta már nem tesznek különbséget a mezőgazdasági és a hagyományos vámok között. A mezőgazdasági vámok a harmadik országokból importált mezőgazdasági termékekre kivetett egyszerű importvámok.

Ezekhez az adókhoz társulnak a cukor, az izoglükóz és az inulinszirup gyártásával kapcsolatos lefölözések. A mezőgazdasági importra kivetett adóktól eltérően ezeket a lefölözéseket a Közösség területén belül működő cukorgyártóknál alkalmazzák. A jelenleg hatályos, 2000-ben kiadott saját forrásokról szóló határozat alapján a tagállamok jogosultak megtartani a beszedett hagyományos saját források összegének 25%-át, amelyből a beszedéssel járó kiadásaikat fedezik.

  • Hozzáadottérték-adó (héa). A héaalapú forrásokat az 1970. április 21-i határozat hozta létre, mégpedig azért, mert a hagyományos saját források nem lettek volna elegendők a közösségi költségvetés finanszírozására. A harmonizációhoz szükséges pótlólagos határidők miatt csak 1980-ban alkalmazták először ezt a komplex forrástípust, amelynek számítása egy egységesen meghatározott alapra vetített rátával történik. 1988 és 1994 között az adóalapot a tagállamok bruttó nemzeti terméke (GNP) 55%-ában maximalizálták. 1995-től kezdődően pedig az adóalap nem haladhatta meg azon tagállamok GNP-jének 50%-át, amelyek egy főre jutó GNP-je a közösségi átlag 90%-a alatt volt. 1995 és 1999 között ezt a korlátozást fokozatosan az összes tagállamra kiterjesztették.

Az 1970-es határozat a rögzített adóalap 1%-ában korlátozta a héa lehívási mértékét. A saját forrásokról szóló, 1985. május 7-i második határozat ezt a mértéket 1986. január 1-jétől 1,4%-ra emelte: ez a dátum egybeesett Spanyolország és Portugália csatlakozásával. Az emeléssel ennek a bővítésnek a költségeit kívánták finanszírozni. Az 1994. október 31-én kiadott, saját forrásokkal kapcsolatos negyedik határozatot követően azonban a lehívási mérték 1995 és 1999 között fokozatosan visszatért az 1%-os szintre, főként méltányossági okokból. Végül a jelenleg hatályos, 2000. évi, saját forrásokról szóló határozat csökkentette a lehívási mértéket a rögzített, harmonizált héaalap 0,5%-ára, amelyet napjainkban is alkalmaznak.

  • Bruttó nemzeti jövedelem (GNI). A Tanács 1988-ban döntött egy negyedik saját forrás létrehozásáról, amely akkoriban a bruttó nemzeti terméken (GNP) alapult, és a tervek szerint a héa helyébe kellett lépnie mint költségvetést kiegyensúlyozó forrásnak. Ugyanez az 1988. június 24-én kiadott határozat rendelkezett a saját forrásoknak mint egésznek a GNP százalékában történő korlátozásáról, amely 1988-ban 1,14%, 1999-ben pedig 1,27% volt. A saját forrásokról szóló, jelenleg érvényes határozat a nemzeti és regionális számlák európai rendszerét (ESA 95) az EU költségvetésére is kiterjeszti. Az ESA 95 rendszerében a bruttó nemzeti termék (GNP) fogalmát a bruttó nemzeti jövedelem (GNI) váltotta fel. Az új határozat értelmében tehát a saját források szempontjából a GNP helyett a GNI-t kell figyelembe venni. Ahhoz azonban, hogy a Közösség rendelkezésére bocsátott pénzügyi források mértéke változatlan maradhasson, módosítani kellett a saját forrásoknak az EU GNI-je százalékában kifejezett felső határán. Az új határérték az európai uniós GNI 1,24%-ának felel meg.

A GNI-alapú forrás értékét a piaci árakon számított bruttó nemzeti jövedelmek összegéből állapítják meg, amelyre egy, a költségvetési eljárás keretében évente meghatározott rátát alkalmaznak. A forrás összegét a kiadások, valamint az összes egyéb költségvetési forrás különbsége adja. Ez a forrás „kulcsforrás”, mivel nem csupán a költségvetés nagy részét finanszírozza, hanem egyben meghatározza a héaalap maximális értékét, az Egyesült Királyságnak fizetett visszatérítéssel kapcsolatos költségek megoszlását, valamint a Közösség összes bevételének felső határát.

A saját források összegét a tagállamok havonta utalják át az Uniónak a Bizottság által – általában a tagállamok nemzeti központi bankjánál – nyitott „saját források” elnevezésű számlára. A hagyományos saját források elszámolása havonta történik, az éppen beszedett összegnek megfelelően. A héa- és GNI-alapú forrásokat minden hónap első munkanapján bocsátják a Bizottság rendelkezésére, a közösségi költségvetésben rögzített tervszám egytizenketted részének megfelelő összegben. A mezőgazdasági kiadások megfizetésével kapcsolatos egyedi igényektől függően azonban a Bizottság arra is felszólíthatja a tagállamokat, hogy a héa- és/vagy GNI-alapú források jogcímén betervezett összegeket egy vagy két hónappal korábban utalják át az első negyedévben.

Egyéb bevételek. A költségvetést nem teljes mértékben saját forrásokból finanszírozzák; az egyéb források közé tartoznak a személyes jövedelemre kivetett adók és levonások, a banki kamatok, a harmadik országok egyes közösségi programokhoz való hozzájárulásai (például a kutatás területén), a visszatérített, fel nem használt közösségi támogatások, a késedelmi kamatok, valamint az előző költségvetési év egyenlege.

Az Egyesült Királyság mint kivétel

Az 1984-es Fontainebleau-i Tanács az Egyesült Királyság javára nyújtandó visszatérítésről döntött. E mechanizmus alapján az Egyesült Királyság negatív nettó egyenlege 0,66%-ának megfelelő visszatérítésben részesül. A visszatérítést a többi tagállam az EU GNI-jéből való részesedése arányában finanszírozza, kivéve Ausztriát, Hollandiát, Németországot és Svédországot, amelyek esetében a fizetendő részarány háromnegyed résszel csökken. Ez a kiadás a fennmaradó huszonkét tagállam között oszlik meg.

See also

A saját forrásokkal kapcsolatos további információkért kérjük, látogasson el az alábbi internetes oldalra:

  • Költségvetési (DE) (EN) (FR) Főigazgatóság

Utolsó frissítés: 04.09.2007

Top