A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE

2002. szeptember 17.(*)

„Személyek szabad mozgása – Migráns munkavállaló – Migráns munkavállaló családtagjainak tartózkodási joga – A gyermekek joga tanulmányaik fogadó tagállamban történő folytatásához – Az 1612/68/EGK rendelet 10. és 12. cikke – Európai uniós polgárság – Tartózkodási jog – 90/364/EGK irányelv – Korlátozások és feltételek”

A C‑413/99. sz. ügyben,

a Bírósághoz az Immigration Appeal Tribunal (Egyesült Királyság) által az EK 234. cikk értelmében benyújtott, az e bíróság előtt

a Baumbast család,

R

és

a Secretary of State for the Home Department

között folyamatban lévő eljárásban, az EK 18. cikk és a munkavállalók Közösségen belüli szabad mozgásáról szóló, 1968. október 15‑i 1612/68/EGK tanácsi rendelet (HL L 257., 2. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 15. o.) 12. cikkének értelmezése tárgyában,

A BÍRÓSÁG,

tagjai: G. C. Rodríguez Iglesias elnök, P. Jann, F. Macken (előadó), N. Colneric, és S. von Bahr tanácselnökök, C. Gulmann, D. A. O. Edward, A. La Pergola, J.‑P. Puissochet, M. Wathelet, V. Skouris, J. N. Cunha Rodrigues és C. W. A. Timmermans bírák,

főtanácsnok: L. A. Geelhoed,

hivatalvezető: L. Hewlett tanácsos,

figyelembe véve a következők által előterjesztett írásbeli észrevételeket:

–        a Baumbast házaspár, valamint M. Fernanda Sarmiento és I. Baumbast képviseletében N. Blake és L. Fransman QC, M. Davidson solicitor megbízásából, illetve R képviseletében N. Blake és S. Harrison barrister, B. Andonian solicitor megbízásából,

–        az Egyesült Királyság Kormánya képviseletében J. E. Collins, meghatalmazotti minőségben, segítője: P. Saini barrister,

–        a német kormány képviseletében W.‑D. Plessing és B. Muttelsee‑Schön, meghatalmazotti minőségben,

–        az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében N. Yerrell és C. O'Reilly, meghatalmazotti minőségben,

tekintettel a tárgyalásra készített jelentésre,

a Baumbast házaspár, Maria Fernanda Sarmiento, Idanella Baumbast, R, az Egyesült Királyság Kormánya és a Bizottság szóbeli észrevételeinek a 2001. március 6‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

a főtanácsnok indítványának a 2001. július 5‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1        Az 1999. május 28‑i végzésével, ami 1999. október 28‑án érkezett a Bírósághoz, az Immigration Appeal Tribunal (bevándorlási ügyekben eljáró fellebbviteli bíróság, Egyesült Királyság) az EK 234. cikk alapján előzetes döntéshozatal céljából négy, az EK 18. cikknek és a munkavállalók közösségen belüli szabad mozgásáról szóló, 1968. október 15‑i 1612/68/EGK tanácsi rendelet (HL L 257., 2. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 15. o.) 12. cikkének az értelmezésére vonatkozó kérdést terjesztett a Bíróság elé.

2        Ezek a kérdések egyrészről a Baumbast házaspár, Maria Fernanda Sarmiento és Idanella Baumbast (a továbbiakban együtt: Baumbast család) valamint R, másrészről a Secretary of State for the Home Department (a továbbiakban: Secretary of State) között ez utóbbinak az Egyesült Királyság területére vonatkozó tartózkodási engedélyek kiadását megtagadó határozata tárgyában folytatott eljárásokban merültek fel.

 Jogi háttér

 Közösségi rendelkezések

3        Az EK 17. cikk értelmében:

„(1)      Létrejön az uniós polgárság. Uniós polgár mindenki, aki valamely tagállam állampolgára. Az uniós polgárság kiegészíti és nem helyettesíti a nemzeti állampolgárságot.

(2)      Az uniós polgárokat megilletik az e szerződés által rájuk ruházott jogok, és terhelik az e szerződésben előírt kötelezettségek.”

4        Az EK 18. cikk (1) bekezdése értelmében a Szerződésben és a végrehajtására hozott intézkedésekben megállapított korlátozásokkal és feltételekkel minden uniós polgárnak joga van a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz.

5        Az 1612/68 rendelet 10–12. cikke a következőképpen rendelkezik:

„10. cikk

(1)      Állampolgárságuktól függetlenül a következők jogosultak azzal a munkavállalóval letelepedni, aki az egyik tagállam állampolgára, és aki egy másik tagállam területén áll alkalmazásban:

a)      a munkavállaló házastársa és azok a lemenő egyenes ági rokonaik, akik 21 évnél fiatalabbak vagy a munkavállaló eltartottjai;

b)      a munkavállaló és házastársa felmenő egyenes ági, eltartott rokonai.

(2)      A tagállamok lehetővé teszik az (1) bekezdés rendelkezése alá nem tartozó családtagok letelepedését, ha a fent említett munkavállaló tartja el őket, vagy vele közös háztartásban élnek abban az országban, ahonnan a munkavállaló érkezett.

(3)      Az (1) és (2) bekezdés alkalmazásában a munkavállalónak családja számára a foglalkoztatása szerinti régióban a helyi munkavállalók vonatkozásában átlagosnak tekintett lakással kell rendelkeznie; ez a rendelkezés azonban nem vezethet a hazai és másik tagállambeli munkavállalók közötti hátrányos megkülönböztetéshez.

11. cikk

Ha egy tagállam állampolgára foglalkoztatottként vagy önálló vállalkozóként tevékenységet folytat egy másik tagállam területén, házastársa és 21 év alatti vagy eltartott gyermekei jogosultak ugyanannak az államnak a területén foglalkoztatottként bármely tevékenységet vállalni, abban az esetben is, ha egyik tagállamnak sem állampolgárai.

12. cikk

Egy másik tagállamban foglalkoztatott vagy alkalmazásban álló állampolgár gyermekei, ha a gyermekek a fogadó állam területén laknak, az állam saját állampolgáraiéval azonos feltételekkel nyernek felvételt általános oktatási intézménybe, szakmunkás‑ és egyéb szakképzésre.

A tagállamok támogatnak minden erőfeszítést, amely lehetővé teszi, hogy ezek a gyermekek a képzéseken a lehető legjobb feltételekkel vegyenek részt.”

6        A tartózkodási jogról szóló, 1990. június 28‑i 90/364/EGK tanácsi irányelv (HL L 180., 26. o.; magyar nyelvű különkiadás 20. fejezet, 1. kötet, 3. o.) 1. cikke (1) bekezdésének első albekezdése értelmében a tagállamok tartózkodási jogot biztosítanak a tagállamok olyan állampolgárainak, akik számára a közösségi jog más rendelkezései nem biztosítják ezt a jogot, továbbá az ugyanezen irányelv (2) bekezdésben meghatározott családtagjaiknak, azzal a feltétellel, hogy ők és családtagjaik teljes körű egészségbiztosítással rendelkeznek a fogadó államban, továbbá elegendő anyagi fedezettel rendelkeznek ahhoz, hogy elkerüljék, hogy tartózkodási idejük alatt a fogadó tagállam szociális támogatási rendszerének terhet jelentsenek.

7        A 90/364 irányelv 1. cikke (1) bekezdésének második albekezdése értelmében az első albekezdésben hivatkozott anyagi fedezet akkor minősül elegendőnek, ha meghaladja azt a szintet, amely alatt a fogadó állam az állampolgárainak szociális támogatást nyújthat, figyelembe véve a kérelmező, és szükség esetén az irányelv 1. cikkének (2) bekezdése értelmében beengedett családtagok személyes körülményeit is.

8        A 90/364 irányelv 1. cikke (1) bekezdésének harmadik albekezdése értelmében, amennyiben a második albekezdés nem alkalmazható egy tagállamban, a kérelmező rendelkezésére álló anyagi fedezet akkor minősül elegendőnek, ha az meghaladja a fogadó állam által juttatott társadalombiztosítási minimálnyugdíj összegét.

9        A 90/364 irányelv 1. cikkének (2) bekezdése szerint:

„A következő személyeknek, tekintet nélkül állampolgárságukra, joguk van a tartózkodási jog jogosultjával egy másik tagállamban letelepedni:

a)      a házastárs és eltartott leszármazóik;

b)      a tartózkodásra jogosult, illetve házastársa eltartott felmenő egyenesági rokonai.”

10      A 90/364 irányelv 3. cikke értelmében a tartózkodási jog addig gyakorolható, amíg a jogosultak eleget tesznek az 1. cikkben megállapított feltételeknek.

 A nemzeti rendelkezések

11      Az Immigration Act 1988 (a bevándorlásról szóló 1988. évi törvény) 7. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„Az [Immigration Act 1971] értelmében nem kell beutazási vagy tartózkodási engedélyért folyamodnia annak, akinek ahhoz általa közvetlenül hivatkozható közösségi jog vagy a European Communities Act 1972 (az Európai Közösségekről szóló 1972. évi törvény) 2. cikkének (2) bekezdése alapján elfogadott bármely rendelkezés alapján joga van.”

12      Az Immigration (European Economic Area) Order 1994 (az Európai Gazdasági Térségből történő bevándorlásról szóló 1994. évi rendelet ?1994 SI 1895?, a továbbiakban: EEA Order) 3. cikke határozza meg azt az általános elvet, amelynek értelmében az Európai Gazdasági Térségről szóló, 1992. május 2‑i megállapodásban (HL 1994. L 1., 3. o., a továbbiakban: EGT‑Megállapodás) részt vevő szerződő felek állampolgárai, valamint családtagjaik Egyesült Királyságba történő beutazását érvényes személyi igazolványuk vagy útlevelük egyszerű bemutatására engedélyezni kell.

13      Az EEA Order 4. cikkének (1) bekezdése értelmében a „jogosult személynek” mindaddig, amíg ezt a minőségét megőrzi, joga van az Egyesült Királyság területén tartózkodni. Az EEA Order 4. cikkének (2) bekezdése értelmében ez a jog kiterjed családtagjaira, ideértve házastársát is.

14      Az EEA Order 6. cikke értelmében „jogosult személynek” minősül különösen az EGT‑Megállapodásban részes fél olyan állampolgára, aki munkavállalóként dolgozik az Egyesült Királyságban.

15      A United Kingdom Immigration Rules (House of Commons Paper 395) (a bevándorlásra vonatkozó, az Egyesült Királyság parlamentje által 1994‑ben elfogadott szabályok, a továbbiakban: Immigration Rules) 255. pontja értelmében:

„Az olyan EGT állampolgár (aki nem diák), vagy ilyen személy olyan családtagja, aki 5 évre érvényes tartózkodási engedélyt vagy tartózkodási okmányt kapott és aki az EEA Order 1994 rendelkezéseinek megfelelően négy évig az Egyesült Királyság területén tartózkodott, és továbbra is ott tartózkodik, tartózkodási engedélyén, vagy adott esetben tartózkodási okmányán – e személy kérelme alapján – feltüntetik, hogy határozatlan ideig jogosult az Egyesült Királyság területén tartózkodni.”

 Az alapeljárások

 A Baumbast‑ügy

16      A kolumbiai állampolgárságú Baumbast asszony 1990 májusában kötött házasságot a német állampolgár Baumbast úrral az Egyesült Királyságban. Két lányuk van: az idősebb, Maria Fernanda Sarmiento, Baumbast asszony házasságon kívül született gyermeke kolumbiai állampolgár, a fiatalabb pedig Idanella Baumbast, aki német‑kolumbiai kettős állampolgár.

17      Az előzetes döntéshozatalra utaló végzésből kiderül, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem céljából az alapeljárásban részt vevő felek megegyeztek, hogy a közösségi jogi kérdések tekintetében Maria Fernanda Sarmiento is Baumbast úr családtagjának minősül. Ennek következtében az előzetes döntéshozatalra utaló végzésben őt, mint a család két gyermekének egyikét említik.

18      1990 júniusában a Baumbast család tagjainak megadták az öt évig érvényes tartózkodási engedélyt. Baumbast úr 1990. és 1993. között, kezdetben munkavállalóként, majd saját vállalkozása vezetőjeként gazdasági tevékenységet folytatott az Egyesült Királyságban. Azonban miután cége csődbe ment, és nem sikerült megfelelően fizetett állást találnia az Egyesült Királyságban, 1993‑tól különböző munkákat vállalt Kínában és Lesothóban működő német cégeknél. Ugyan Baumbast úr ettől kezdődően időnként keresett munkát az Egyesült Királyságban, szakmai helyzete nem változott az előzetes döntéshozatalra utaló végzés meghozataláig.

19      Ez alatt az időszak alatt Baumbast úrnak és Baumbast asszonynak volt egy háza az Egyesült Királyságban és lányaik ott jártak iskolába. Nem részesültek szociális juttatásban, és mivel teljes körű egészségbiztosítással rendelkeztek Németországban, odautaztak, amennyiben orvosi kezelésre volt szükségük.

20      1995 májusában Baumbast asszony a maga és családja többi tagja számára határozatlan időre szóló tartózkodási engedélyért („indefinite leave to remain”) folyamodott az Egyesült Királyságban. 1996 januárjában a Secretary of State elutasította Baumbast úr, valamint Baumbast asszony és gyermekei tartózkodási engedélyének meghosszabbítását.

21      1998. január 12‑én az elutasító döntés ellen fellebbezést terjesztettek az Immigration Adjudicator (Egyesült Királyság) elé. Ez utóbbi rámutatott, hogy Baumbast úr nem volt sem munkavállaló, sem olyan személy, akit a 90/364 irányelv értelmében általános tartózkodási jog illet meg. A gyermekek tekintetében az Immigration Adjudicator úgy határozott, hogy az 1612/68 rendelet 12. cikke alapján őket saját jogon tartózkodási jog illeti meg. Emellett úgy határozott, hogy Baumbast asszonyt megilleti a tartózkodási jog arra az időszakra, amely alatt gyermekei élvezik az említett rendelet 12. cikkében biztosított jogokat. Az Immigration Adjudicator szerint Baumbast asszony jogai a tagállamokat ezen rendelkezés alapján terhelő azon kötelezettségből származnak, amely szerint támogatniuk kell minden erőfeszítést, amely lehetővé teszi, hogy ezek a gyermekek a képzéseken a lehető legjobb feltételekkel vegyenek részt.

22      Baumbast úr az előterjesztő bíróságnál az Immigration Adjudicator döntése ellen saját maga vonatkozásában fellebbezett. A Secretary of State szintén fellebbezett ez utóbbi bíróságnál a Baumbast asszonyra és két gyermekére vonatkozó döntés ellen.

 Az R‑ügy

23      Az amerikai állampolgár R asszony egy francia állampolgárral kötött első házasságából származó két gyermek anyja, akik francia‑amerikai kettős állampolgárok. 1990‑ben telepedett le az Egyesült Királyságban, mint egy közösségi állampolgár felesége, akit megilletnek az EK‑Szerződésben biztosított jogok, és 1995 októberéig engedélyezték számára, hogy az Egyesült Királyság területén tartózkodjon.

24      R és első férje 1992 szeptemberében váltak el, de ekkor a Secretary of State semmilyen intézkedést nem tett R asszony bevándorlói státuszával kapcsolatban, és ő továbbra is az Egyesült Királyságban tartózkodott. A válásra vonatkozó megállapodás értelmében a gyermekeknek édesanyjukkal kellett maradniuk Angliában és Walesben a válást követően legalább öt évig, vagy a felek közös megállapodásával meghatározott egyéb időtartamon keresztül. A válást követően a gyermekek rendszeres kapcsolatban álltak édesapjukkal, aki még mindig az Egyesült Királyságban tartózkodik és dolgozik, és aki édesanyjukkal mind érzelmi, mind anyagi szempontból megosztja az oktatásukért viselt felelősséget.

25      Az alapeljárás irataiból az is kiderül, hogy az Egyesült Királyságban való tartózkodása alatt R házat vásárolt, és létrehozott egy belsőépítészettel foglalkozó ügynökséget, amelybe komoly összegeket fektetett. 1997‑ben újabb házasságot kötött egy brit állampolgárral.

26      1995 októberében a nemzeti jog alapján R asszony és két lánya nevében részükre határozatlan időre szóló tartózkodási engedély iránti kérelmet nyújtottak be az Egyesült Királyságban. 1996. december 3‑án a gyermekek, mint bevándorló munkavállaló családtagjai megkapták a határozatlan időre szóló tartózkodási engedélyt az Egyesült Királyságban. R asszony kérelmét ugyanakkor elutasították, mivel a Secretary of State nem volt meggyőződve arról, hogy a család helyzete olyan mértékben kivételes, amely indokolja diszkrecionális jogkörének gyakorlását. Véleménye szerint a gyermekek eléggé fiatalok voltak ahhoz, hogy alkalmazkodjanak az Egyesült Államokbeli élethez, ha el kell kísérniük oda édesanyjukat.

27      A Secretary of State‑nek a határozatlan időre szóló tartózkodási engedély R asszony részére történő megadását elutasító döntése ellen az Immigration Adjudicator‑hoz benyújtott keresetben felvetett egyik kérdés arra vonatkozott, hogy az elutasító határozat érinti‑e a gyermekeknek a közösségi jog alapján fennálló, az Egyesült Királyságban való tanuláshoz és tartózkodáshoz, valamint a családi élethez való jogait. Az Immigration Adjudicator a keresetet elutasította határozatában, amely ellen R asszony fellebbezett az Immigration Appeal Tribunal előtt.

 Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

28      Az Immigration Appeal Tribunal, miután úgy találta, hogy az előterjesztett ügyekben az EK 18. cikk és az 1612/68 rendelet értelmezésére vonatkozó kérdés merült fel, úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és a következő kérdéseket terjeszti előzetes döntéshozatalra a Bíróság elé:

„A két ügyben felmerült közös kérdések

1.      a)     Valamely európai uniós polgár gyermekei, akik maguk is uniós polgárok, és akik általános iskolai tanulmányaik alatt valamely tagállamban telepedtek le, mialatt édesapjuk (vagy szülőjük) munkavállalóként gyakorolta tartózkodási jogát e tagállamban, amelynek nem állampolgára („fogadó állam”), az 1612/68/EGK tanácsi rendelet 12. cikkének megfelelően jogosultak‑e az általános oktatásban való részvételük céljából a fogadó államban tartózkodni?

b)      Amennyiben az előző kérdésre adott válasz változhat attól függően, hogy:

i)      a szülők elváltak;

ii)      csak egyik szülő európai uniós polgár és ez a szülő már nem munkavállaló a fogadó államban;

iii)      a gyermekek maguk nem európai uniós polgárok;

melyek azok a szempontok, amelyeket a nemzeti hatóságoknak alkalmazniuk kell?

2.      Ha a gyermekeket abból a célból illeti meg tartózkodási jog a fogadó államban, hogy ott az 1612/68/EGK rendelet 12. cikkének értelmében általános oktatásban vegyenek részt, akkor a fogadó államot terhelő azon kötelezettséget, hogy támogasson »minden erőfeszítést, amely lehetővé teszi, hogy ezek a gyermekek a képzéseken a lehető legjobb feltételekkel vegyenek részt« úgy kell‑e értelmezni, mint amely lehetővé teszi a gyermekek felügyeletét ténylegesen ellátó szülő (»primary carer«) számára, hogy – függetlenül attól, hogy uniós polgár‑e – gyermekeivel tartózkodjon, így megkönnyítve a fent említett jogok gyakorlását annak ellenére, hogy:

i)      a szülők elváltak, vagy

ii)      az apa, aki európai uniós polgár, már nem munkavállaló a fogadó országban?

Csak a Baumbast‑ügyben felmerült kérdések

3.      a)     Baumbast úr, az ügyében felmerült tényekre tekintettel rendelkezik‑e európai uniós polgárként az Unió egy másik tagállamában közvetlenül gyakorolható tartózkodási joggal az EK 18. cikk (korábbi 8a. cikk) értelmében, amennyiben az EK 39. cikk (korábbi 48. cikk) alapján munkavállalóként már nem illeti meg a tartózkodási jog, és nem illeti meg a tartózkodási jog a fogadó államban a közösségi jog egyetlen egyéb rendelkezése alapján sem?

b)      Igenlő válasz esetén, ebből következően megilleti‑e feleségét és gyermekeit származékos tartózkodási, munkavállalási és egyéb jog?

c)      Igenlő válasz esetén ezek a jogok az 1612/68/EGK rendelet 11. és 12. cikke vagy a közösségi jog egyéb (és ha igen, mely) rendelkezése alapján illetik meg őket?

4.      a)     Amennyiben az előző kérdésre adott válasz kedvezőtlen az uniós polgárra nézve, úgy családja tagjai megőrzik‑e azt a származékos jogot, amelyet az Egyesült Királyságban egy munkavállalóval letelepedőként szereztek meg?

b)      Amennyiben igen, milyen feltételek mellett?”

 Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első két kérdés elfogadhatóságáról

29      Először is meg kell állapítani, hogy a Bírósághoz benyújtott észrevételekből kitűnik: az alapeljárás kezdete és az előzetes döntéshozatalra utalás között, mind Baumbast asszony és két gyermeke, mind R asszony megkapta a határozatlan időre szóló tartózkodási engedélyt az Egyesült Királyságban. R asszony esetében az engedély megadása kétségtelenül annak köszönhető, hogy házasságot kötött egy brit állampolgárral, bár e tekintetben a nemzeti bíróság semmilyen részlettel nem szolgált. Ennek következtében egyedül Baumbast úr nem kapta meg a határozatlan időre szóló tartózkodási engedélyt.

30      E körülmények között meg kell vizsgálni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által feltett első két kérdés elfogadható‑e.

31      Az EK 234. cikkben meghatározott eljárás a Bíróság és a nemzeti bíróságok közötti együttműködés eszköze, amelynek köszönhetően a Bíróság biztosítja a nemzeti bíróságok számára a közösségi jognak az utóbbiak által eldöntendő jogviták megoldásához szükséges értelmezését (lásd a C‑231/89. sz. Gmurzynska–Bscher‑ügyben 1990. november 8‑án hozott ítélet ?EBHT 1990., I‑4003. o.] 18. pontját).

32      Következésképpen kizárólag az ügyben eljáró és a meghozandó döntésért felelős tagállami bíróság feladata annak eldöntése, hogy az ügy sajátos jellemzőit tekintve az ítélet meghozatalához szükség van‑e az előzetes döntéshozatalra, és hogy a Bíróságnak feltett kérdések valóban relevánsak‑e. Következésképpen, amennyiben a feltett kérdések valamely közösségi jogi rendelkezés értelmezését vetik fel, a Bíróság főszabály szerint köteles határozatot hozni (lásd különösen a fent hivatkozott Gmurzynska–Bscher‑ügyben hozott ítélet 19. és 20. pontját).

33      Így az igazságszolgáltatási feladatoknak a nemzeti bíróságok és a Bíróság közötti, az EK 234. cikkben előírt megosztása alapján a Bíróság főszabály szerint anélkül hoz előzetes döntést, hogy megvizsgálná azokat a körülményeket, amelyek a kérdések előterjesztésére késztették a nemzeti bíróságot, és javasolja a közösségi jogi rendelkezés alkalmazását, amelynek értelmezésére felkérték (lásd a fent hivatkozott Gmurzynska–Bscher‑ügyben hozott ítélet 22. pontját).

34      Csak akkor lenne más a helyzet, ha az válna nyilvánvalóvá, hogy az EK 234. cikk szerinti eljárást eredeti céljától eltérően a valóságban arra kívánják felhasználni, hogy a Bíróság tényleges jogvita hiányában hozzon döntést, vagy nyilvánvaló, hogy a közösségi jogi rendelkezés, amelynek értelmezése iránt a Bírósághoz fordultak, nem alkalmazható – sem közvetlenül sem közvetve – az adott ügy körülményeire (lásd a fent hivatkozott Gmurzynska–Bscher‑ügyben hozott ítélet 23. pontját, és a C‑130/95. sz. Giloy‑ügyben 1997. július 17‑én hozott ítélet ?EBHT 1997., I‑4291. o.] 22. pontját?).

35      Igaz, hogy az Egyesült Királyságban határozatlan időre szóló tartózkodási engedélyeket adtak Baumbast asszony és gyermekei számára 1998. június 23‑án, azaz az előzetes döntéshozatalra utaló határozat 1999. május 28‑i meghozatalát megelőzően, valamint R asszony számára egy későbbi, nem meghatározott időpontban.

36      Ugyanakkor a tárgyaláson előadott észrevételekből kiderül, hogy az engedélyeket a brit jog alapján adták meg és a közösségi jog által az érdekeltek számára biztosított jogok kérdését nem oldották meg.

37      Azt is meg kell állapítani, hogy a kérdéseket egy valós jogvita keretében terjesztették elő, és a kérdést előterjesztő bíróság ismertette a Bírósággal a ténybeli és jogi hátteret, valamint azokat az okokat, amelyek alapján úgy találta, hogy az említett kérdésekre adott válasz szükséges határozata meghozatalához.

38      Az előzőekből következik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által feltett első két kérdés elfogadható.

 Az első kérdésről

39      A kérdést előterjesztő bíróság első kérdésével alapvetően azt kívánja megtudni, hogy valamely európai uniós polgár gyermekei, akik valamely tagállamban telepedtek le, mialatt szülőjük migráns munkavállalóként gyakorolta tartózkodási jogát e tagállamban, az 1612/68 rendelet 12. cikkének megfelelően jogosultak‑e az általános oktatásban való részvételük céljából a fogadó államban tartózkodni, és jogosultak‑e erre abban az esetben is, ha a szülők időközben elváltak, vagy csak az egyik szülő uniós polgár és ez a szülő már nem migráns munkavállaló a fogadó tagállamban, vagy ha maguk a gyermekek nem uniós polgárok.

 A Bírósághoz benyújtott észrevételek

40      R asszony és a Baumbast család elismerve ugyan, hogy az 1612/68 rendelet 10. és 12. cikkében biztosított tartózkodási jog, illetve a fogadó tagállam oktatási rendszerébe történő felvétel joga nem korlátlan, azt állítja, hogy az alapeljárásban fennállnak az említett rendelet 12. cikkében biztosított jogok igénybevételéhez meghatározott feltételek. Az R‑ügyben semmi nem utal arra, hogy a gyermekek többé már nem voltak édesapjuk – aki továbbra is a fogadó tagállamban dolgozik – családjának tagjai. A Baumbast‑ügyben az egyetlen körülmény, amelynek alapján arra lehetne következtetni, hogy a gyermekek már nem felelnek meg az említett rendelet 12. cikkében meghatározott feltételeknek az, hogy édesapjuk már nem dolgozik az említett államban. Azonban a 389/87. és 390/87. sz. Echternach és Moritz egyesített ügyekben 1989. március 15‑én hozott ítélet (EBHT 1989., 723. o.) értelmében ez a körülmény semmilyen hatással nem lehet jogaik fennállására.

41      Az Egyesült Királyság Kormánya és a német kormány is azt állítja, hogy valamely migráns munkavállaló gyermekét az 1612/68 rendelet 12. cikke alapján megillető jogok alapvetően érvényesek maradnak akkor is, ha a szülők elhagyják a fogadó tagállamot.

42      A német kormány ugyanakkor azt állítja, hogy – a fent hivatkozott Echternach és Moritz egyesített ügyekben hozott ítéletnek megfelelően – csak abban az esetben igaz, hogy az 1612/68 rendelet 12. cikke elismeri a gyermek önálló tartózkodási jogát, ha a tanulmányokat nem lehet a származási tagállamban folytatni.

43      Közelebbről ami az R‑ügyet illeti, az Egyesült Királyság Kormánya úgy érvel, hogy R asszony gyermekeit az 1612/68 rendelet 12. cikke értelmében megilleti az Egyesült Királyságban való tartózkodás joga azon az alapon, hogy annak ellenére, hogy R asszony és édesapjuk elváltak, utóbbi továbbra is az Egyesült Királyságban dolgozik migráns munkavállalóként.

44      Az R‑üggyel kapcsolatban a Bizottság úgy érvel, hogy a szülők válása ellenére, ameddig valamelyikük megtartja migráns munkavállalói jogállását a fogadó tagállamban, a gyermekeket az 1612/68 rendelet 10. cikke alapján továbbra is megilleti a tartózkodási jog, és ugyanezen rendelet 12. cikke értelmében az oktatásba való felvétel joga.

45      A Baumbast‑üggyel kapcsolatban a Bizottság úgy érvel, hogy a fent hivatkozott Echternach és Moritz egyesített ügyekben hozott ítélet alapján az 1612/68 rendelet értelmében egy migráns munkavállaló gyermeke megőrzi a munkavállaló családtagjának jogállását, ha a gyermek családja visszatér a származási tagállamba és a gyermek a fogadó tagállamban marad, hogy ott folytassa tanulmányait, amelyeket nem folytathatna a származási tagállamban.

46      A Bizottság szerint, még ha a fent hivatkozott Echternach és Moritz egyesített ügyekben hozott ítélet alapjául szolgáló tényállás egyedi is volt, mivel a gyermeknek nem volt lehetősége arra, hogy tanulmányait származási országában folytassa, a Bíróság az 1612/68 rendelet 12. cikkének tág értelmezését fogadta el. A Baumbast család gyermekeinek helyzete nem áll távol az említett ítéletben fennálló helyzettől, így első megközelítésben semmi ok nincs rá, hogy más eredmény szülessen. A Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy ha a Bíróság fenntartja az ebben az ügyben elfogadott értelmezést, a Baumbast család gyermekei továbbra is az Egyesült Királyságban tartózkodhatnak abból a célból, hogy ott gyakorolják az 1612/68 rendelet 12. cikkében biztosított jogaikat.

 A Bíróság álláspontja

47      Ahhoz, hogy az első kérdésre hasznos választ lehessen adni, különbséget kell tenni a két helyzet között, amellyel kapcsolatban a kérdést előterjesztő bíróság kérdését feltette.

48      Bevezetésként emlékeztetni kell arra, hogy az 1612/68 rendelet 1. cikkének a migráns munkavállaló jogállására vonatkozó (1) bekezdése értelmében a tagállamok állampolgárainak, lakóhelyükre tekintet nélkül, joguk van arra, hogy egy másik tagállam területén munkát vállaljanak, és munkát végezzenek.

49      Egyfelől, ami a Baumbast‑ügyet illeti, az iratokból kiderül, hogy ez az ügy különbözik az R ügytől, mivel a német állampolgár Baumbast úr, aki mind munkavállalóként, mind önálló vállalkozóként több éven keresztül az Egyesült Királyságban tevékenykedett, és továbbra is ott tartózkodik, már nem dolgozik az Egyesült Királyságban. A kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy az 1612/68 rendelet 12. cikke értelmében e körülmények között a gyermekek folytathatják‑e tanulmányaikat az Egyesült Királyságban.

50      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az 1612/68 rendelet céljának, azaz a munkavállalók szabad mozgásának a szabadság és a méltóság elvével összhangban történő biztosítása szükségessé teszi, hogy a közösségi munkavállaló családjának a fogadó államba történő integrálódása a lehető legkedvezőbb feltételekkel történjen (lásd a C‑308/89. sz. Di Leo‑ügyben 1990. november 13‑án hozott ítélet ?EBHT 1990., I‑4185.] 13. pontját?).

51      Amint azt a Bíróság a fent hivatkozott Echternach és Moritz egyesített ügyekben hozott ítélet 21. pontjában megállapította, egy ilyen integráció megvalósulásához elengedhetetlen, hogy a közösségi munkavállaló gyermekének lehetősége legyen megkezdeni és folytatni tanulmányait a fogadó tagállamban, amint azt az 1612/68 rendelet 12. cikke kifejezetten előírja, tanulmányai sikeres befejezése érdekében.

52      A Baumbast‑ügy alapjául szolgálókhoz hasonló körülmények között annak megakadályozása, hogy valamely uniós polgár gyermeke tanulmányait a fogadó államban folytassa, mivel megtagadták tőle a tartózkodási engedélyt, visszatarthatja az említett polgárt az EK 39. cikkben biztosított szabad mozgáshoz való jogának gyakorlásától, és így akadályát képezheti az EK‑Szerződésben biztosított szabadság tényleges gyakorolásának.

53      Igaz ugyan, hogy a fent hivatkozott Echternach és Moritz egyesített ügyekben a Bíróság megállapította, hogy az érintett gyermek az iskolai oklevelek összehangolásának hiánya miatt édesapjának a származási országába történő visszatérését követően nem tudta ott tanulmányait folytatni, a Bíróság érvelése abban az ügyben azonban alapvetően arra irányult, hogy a migráns munkavállalók családi integrációja céljának megfelelően – amit a 1612/68 rendelet elérni törekszik – biztosítsa, hogy egy ilyen munkavállaló gyermeke a fogadó államban hátrányos megkülönböztetéstől mentes feltételek mellett kezdhesse meg és folytathassa tanulmányait azok sikeres befejezése érdekében (lásd ugyancsak a 42/87. sz., Bizottság kontra Belgium ügyben 1988. szeptember 27‑én hozott ítélet ?EBHT 1988., 5445. o.] 10. pontját).

54      Ugyanis az, hogy valamely uniós polgár Baumbast úréihoz hasonló helyzetben lévő gyermekeinek kizárólag abban az esetben engedélyezik tanulmányaiknak a fogadó tagállamban történő folytatását, ha az nem lehetséges a származási tagállamban, az 1612/68 rendelet 12. cikkének azon rendelkezésének nemcsak a betűjével ellentétes – amelynek értelmében egy tagállam olyan állampolgárának gyermekét, aki egy másik tagállamban „dolgozik vagy dolgozott”, megilleti az oktatásba való felvétel joga –, hanem annak szellemével is.

55      Következésképpen e rendelkezésnek a német kormány által javasolt megszorító értelmezését nem lehet elfogadni.

56      Azon kérdés tekintetében, hogy az a tény, miszerint maguk a gyermekek nem uniós polgárok, hatással van‑e az első kérdésre adandó válaszra, elegendő emlékeztetni arra, hogy az 1612/68 rendelet 10. cikke értelmében a közösségi munkavállaló lemenő egyenes ági rokonai, akik 21 évnél fiatalabbak vagy a munkavállaló eltartottjai, állampolgárságuktól függetlenül családtagnak tekintendőek, és jogosultak az említett munkavállalóval letelepedni, és ezért ezen irányelv 12. cikke értelmében joguk van az iskolai rendszerbe történő felvételhez.

57      Egyebekben, a migráns munkavállalóval együtt történő letelepedés jogát, amely „a házastársat és azokat a lemenő egyenes ági rokonokat [illeti meg], akik 21 évnél fiatalabbak, vagy a munkavállaló eltartottjai”, úgy kell értelmezni, hogy az mind a munkavállaló, mind a házastárs lemenő egyenes ági rokonait megilleti. Ugyanis e rendelkezés megszorító értelmezése, miszerint kizárólag a migráns munkavállaló és házastársa közös gyermekeinek van joga a velük együtt történő letelepedéshez, a fentiek alapján ellentétes lenne az 1612/68 rendelet céljával.

58      Másfelől, ami az R‑ügyet illeti, az 1612/68 rendelet 10. és 12. cikke értelmében az érintett gyermekeket – valamely tagállam másik tagállam területén foglalkoztatott munkavállalójának családtagjaiként – megilleti a letelepedés és a tanulmányok folytatásának joga.

59      Ugyanis amint az a jelen ítélet 50. pontjából is következik, e rendelkezések célja a migráns munkavállaló és családja fogadó tagállamban történő integrációjának megkönnyítése az 1612/68 rendelet céljának, azaz a munkavállalók szabad mozgásának – a szabadság és a méltóság elvével összhangban történő – elérése érdekében.

60      Márpedig, még ha R asszony és első férje időközben el is váltak, az ügy irataiból kiderül, hogy a volt férj továbbra is munkavállalóként dolgozik az Egyesült Királyságban és így az 1612/68 rendelet 1. és 10. cikke értelmében megilleti az egyik tagállam állampolgáraként egy másik tagállam területén alkalmazásban álló munkavállaló jogállása.

61      Ezen körülmények között az 1612/68 irányelv rendelkezéseiből és különösen annak 10. és 12. cikkéből egyértelműen következik, hogy R asszony első férjének gyermekeit a továbbiakban is megilleti a fogadó államban való tartózkodás joga, akárcsak a tanulmányaiknak az e tagállam állampolgáraival azonos feltételekkel történő folytatásának joga.

62      Az a tény, hogy R asszony első férjének gyermekei nem laknak állandóan édesapjukkal, nem érinti az 1612/68 rendelet 10. és 12. cikke alapján őket megillető jogokat. Az említett irányelv 10. cikke, amikor arról rendelkezik, hogy a migráns munkavállaló családtagjait megilleti a munkavállalóval történő letelepedés joga, nem írja elő, hogy az érintett családtagnak állandó jelleggel ott kell laknia, csupán azt – amint az e cikk (3) bekezdéséből kiderül –, hogy a munkavállalónak családja számára átlagosnak tekintett lakással kell rendelkeznie (lásd a 267/83. sz. Diatta‑ügyben 1985. február 13‑án hozott ítélet ?EBHT 1985., 567. o.] 18. pontját).

63      A fentiek alapján az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy valamely európai uniós polgár gyermekei, akik valamely tagállamban telepedtek le, mialatt szülőjük migráns munkavállalóként gyakorolta tartózkodási jogát e tagállamban, az 1612/68 tanácsi rendelet 12. cikkének értelmében jogosultak az általános oktatásban való részvétel céljából e tagállamban tartózkodni. Az a tény, hogy az érintett gyermekek szülei időközben elváltak, illetve hogy csak az egyik szülő európai uniós polgár és ez a szülő már nem migráns munkavállaló a fogadó tagállamban, vagy hogy maguk a gyermekek nem uniós polgárok, e tekintetben egyáltalán nem releváns.

 A második kérdésről

64      Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság alapvetően azt kívánja megtudni, hogy ha a gyermekeket abból a célból illeti meg tartózkodási jog a fogadó államban, hogy ott az 1612/68 rendelet 12. cikkének értelmében általános oktatásban vegyenek részt, ezt a rendelkezést úgy kell‑e értelmezni, hogy az lehetővé teszi a gyermekek felügyeletét ténylegesen ellátó szülő számára, hogy állampolgárságától függetlenül gyermekeivel tartózkodjon, így megkönnyítve a fent említett jogok gyakorlását, annak ellenére, hogy a szülők időközben elváltak, vagy az a szülő, aki európai uniós polgár, már nem migráns munkavállaló a fogadó tagállamban.

 A Bírósághoz benyújtott észrevételek

65      R asszony és a Baumbast család szerint a közösségi rendelkezéseket tágan kell értelmezni ahhoz, hogy az általuk biztosított jogok hatékonyan érvényesüljenek, különösen, ha olyan alapvető jogról van szó, mint amely a családi élethez való jog. Azt állítják, hogy mivel kiskorú gyermekekről van szó, akik egész életüket édesanyjukkal töltötték, és továbbra is vele élnek, a gyermekek tanulmányainak idejére édesanyjuk tartózkodási joga megadásának elutasítása sérti jogaikat, mivel megnehezíti azok gyakorlását. Emellett azt is állítják, hogy egy ilyen elutasítás aránytalan beavatkozás a családi életbe, és ellentétes az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény (a továbbiakban: EJEE) 8. cikkével.

66      Az Egyesült Királyság Kormánya és a német kormány, valamint a Bizottság azt javasolják a Bíróságnak, hogy nemleges választ adjon a második kérdésre. Azt állítják, hogy az 1612/68 irányelv 12. cikkéből nem lehet a harmadik országok állampolgárságával rendelkező szülőket megillető tartózkodási jogot levezetni. Az ő jogaikat közvetlenül a szabad mozgás gyakorlására vonatkozó feltételek határozzák meg. Válás után, vagy a közösségi állampolgár házastárs migráns munkavállalóként végzett tevékenységének a fogadó tagállamban történő befejezését követően a közösségi jog nem biztosít a gyermekek oktatáshoz való jogából eredő tartózkodási jogot az olyan házastárs számára, aki egy harmadik ország állampolgára.

67      Az Egyesült Királyság Kormánya szerint abban az esetben, ha a fogadó tagállam az 1612/68 rendelet 12. cikke értelmében köteles a gyermekeknek engedélyezni a területén történő tartózkodást általános tanulmányok folytatása céljából, az a kötelezettsége, hogy támogasson minden erőfeszítést, amely lehetővé teszi, hogy ezek a gyermekek a képzéseken a lehető legjobb feltételekkel vegyenek részt, nem értelmezhető úgy, hogy köteles a gyermekek felügyeletét ellátó szülő velük együtt történő tartózkodását engedélyezni. Az említett kormány jelzi, hogy amennyiben megállapítást nyer, hogy az ilyen tartózkodási jog elutasítása indokolatlanul sértené az EJEE 8. cikkében védelemben részesített családi élethez való jogot, a Home Office (belügyminisztérium) az Immigration Rules szabályaitól eltérve kivételes tartózkodási jogot biztosíthat a gyermek gondviselő szülőjének.

 A Bíróság álláspontja

68      Először is rá kell mutatni arra, hogy az 1612/68 rendelet 12. cikkét, akárcsak az abból eredő jogokat, a rendelet rendszerével és céljával összhangban kell értelmezni. Márpedig a rendelkezések összességéből kiderül, hogy a munkavállalók családtagjai mozgásának megkönnyítése érdekében a Tanács figyelembe vette egyrészt annak az emberi szempontból való fontosságát, hogy a munkavállaló családját maga mellett egyesíthesse, másrészt annak a minden szempontból való fontosságát, hogy a munkavállaló és családja integrálódjon a fogadó államban anélkül, hogy bármilyen különbség lenne a bánásmódban az állam saját állampolgáraihoz képest (lásd e tekintetben a 249/86. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 1989. május 18‑án hozott ítélet ?EBHT 1989., 1263. o.] 11. pontját).

69      Amint az az első kérdésre adott válaszból kitűnik, az 1612/68 rendelet 12. cikkének célja különösen annak biztosítása, hogy a közösségi munkavállaló gyermekei abban az esetben is megkezdhessék és – adott esetben – be is fejezhessék tanulmányaikat a fogadó tagállamban, ha a munkavállaló már nem áll munkaviszonyban az említett tagállamban.

70      Másodszor meg kell állapítani, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében a közösségi munkavállaló családtagjait az 1612/68 rendelet értelmében megillető jogok – ahogy maga a migráns munkavállalói jogállás is – bizonyos körülmények között a munkaviszony megszűnését követően is tovább élhetnek (lásd e tekintetben a fent hivatkozott Echternach és Moritz egyesített ügyekben hozott ítélet 21. pontját és a C‑85/96. sz. Martínez Sala‑ügyben 1998. május 12‑én hozott ítélet ?EBHT 1998., I‑2691. o.] 32. pontját).

71      Az alapeljárásban fennállóhoz hasonló körülmények között, ahol a gyermekeket az 1612/68 rendelet 12. cikke értelmében megilleti a tanulmányaik fogadó tagállamban való folytatásának joga, míg a felügyeletükről gondoskodó szüleiket az a veszély fenyegeti, hogy elveszítik tartózkodási jogukat – egyik ügyben a migráns munkavállalótól való válás miatt, a másik ügyben pedig azért, mert a fogadó tagállamban migráns munkavállalóként munkaviszonyban álló szülő már nem ott dolgozik –, nyilvánvaló, hogy a fogadó államban a gyermekeik tanulmányainak folytatása idejére való további tartózkodás lehetőségének megtagadása megfoszthatja az említett gyermekeket a közösségi jogalkotó által számukra biztosított jogtól.

72      Emellett a Bíróság ítélkezési gyakorlatának megfelelően az 1612/68 irányelvet a családi élet tiszteletben tartásának az EJEE 8. cikkében biztosított követelményének figyelembevételével kell értelmezni, mivel ez a követelmény az alapvető jogok részét képezi, amelyeket az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a közösségi jog elismer (lásd a fent hivatkozott Bizottság kontra Németország ügyben hozott ítélet 10. pontját).

73      A migráns munkavállaló gyermekét az 1612/68 rendelet 12. cikke alapján megillető azon jog, hogy a fogadó tagállamban a képzéseken a lehető legjobb feltételekkel vehessen részt, szükségszerűen magában foglalja az említett gyermek arra vonatkozó jogát, hogy a felügyeletét ténylegesen ellátó személy elkísérje, és ennek megfelelően ennek a személynek lehetősége legyen arra, hogy tanulmányai folytatása alatt vele tartózkodjon az említett tagállamban. A tanulmányainak a fogadó tagállamban való folytatásához való jogát gyakorló gyermek tényleges felügyeletét ellátó szülő vonatkozásában a tartózkodási engedély megadásának elutasítása e jogot sértené.

74      A Bizottság azon érve tekintetében, hogy az 1612/68 rendelet 12. cikke alapján azt a személyt, aki nem migráns munkavállaló gyermeke, nem illeti meg a tartózkodási jog, mivel e jogállás az e rendelkezés alapján fennálló valamennyi jog elengedhetetlen feltétele, emlékeztetni kell arra, hogy tekintettel az 1612/68 rendelet és különösen annak 12. cikke szövegkörnyezetére és az általa követett célokra, azt nem lehet megszorítóan értelmezni (lásd e tekintetben a fent hivatkozott Diatta‑ügyben hozott ítélet 17. pontját), és nem szabad semmilyen esetben sem megfosztani hatékony érvényesülésétől.

75      A fentiekre tekintettel a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy ha a gyermekeket abból a célból illeti meg tartózkodási jog a fogadó tagállamban, hogy ott az 1612/68 rendelet 12. cikkének értelmében általános oktatásban vegyenek részt, ezt a rendelkezést úgy kell értelmezni, hogy lehetővé teszi a gyermekek felügyeletét ténylegesen ellátó szülő számára, hogy állampolgárságától függetlenül gyermekeivel tartózkodjon, így megkönnyítve a fent említett jogok gyakorlását, annak ellenére, hogy a szülők időközben elváltak, vagy az a szülő, aki európai uniós polgár, már nem migráns munkavállaló a fogadó tagállamban.

 A harmadik kérdésről

76      Harmadik kérdésének első részében a kérdést előterjesztő bíróság alapvetően azt kívánja megtudni, hogy azon európai uniós polgár, akit a fogadó tagállamban migráns munkavállalóként már nem illet meg tartózkodási jog, az EK 18. cikk (1) bekezdésének közvetlen alkalmazásával európai uniós polgárként rendelkezhet‑e ugyanott tartózkodási joggal?

 A Bírósághoz benyújtott észrevételek

77      Baumbast úr szerint az a tény, hogy az EK 18. cikkben biztosított, a tagállamok területén való szabad tartózkodáshoz való jog korlátozott, és azt az EK‑Szerződés biztosítja, nem fosztja meg azt közvetlen hatályától. Ezt a rendelkezést úgy kell értelmezni, hogy annak alapján Baumbast úr továbbra is gyakorolja tartózkodási jogát az Egyesült Királyságban, annak ellenére, hogy az Európai Unión kívül dolgozik. Az EK 18. cikk ilyen alkalmazása lehetővé teszi az EK‑Szerződésben meghatározott szabad mozgás jogának gyakorlását az állampolgárság egyszerű bizonyítása esetén, ugyanakkor összhangban marad az e területen korábban létező jogszabályokkal.

78      Az Egyesült Királyság Kormánya és a német kormány érvelése szerint az EK 18. cikk (1) bekezdéséből közvetlenül nem következik tartózkodási jog. A bekezdésben előírt korlátozások és feltételek azt bizonyítják, hogy azt nem lehet önálló rendelkezésnek tekinteni.

79      A Bizottság – hangsúlyozva az EK 18. cikk politikai és jogi jelentőségét – azt állítja, hogy magának a rendelkezésnek és különösen (1) bekezdésének megfogalmazása rámutat korlátaira. A közösségi jog jelenlegi állapotában az említett cikkben szereplő mozgáshoz és tartózkodáshoz való jog alá van rendelve a már létező elsődleges és másodlagos szabályoknak, amelyek meghatározzák a jogosult személyek csoportjait. E jogok továbbra is valamely gazdasági tevékenységhez, vagy elegendő anyagi források meglétéhez kapcsolódnak. Mivel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdés kiindulópontja az, hogy Baumbast úr tartózkodási jogát az Egyesült Királyságban nem tudja a közösségi jog semmilyen más rendelkezésére alapítani, a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy az EK 18. cikk a jog jelenlegi állapotában és az adott körülmények között nem lehet segítségére.

 A Bíróság álláspontja

80      Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében egy tagállam állampolgárának egy másik tagállam területére való belépésre és tartózkodásra vonatkozó joga az esettől függően az EK‑Szerződés által közvetlenül, vagy az annak végrehajtására vonatkozó szabályok által biztosított jog (lásd különösen a 48/75. sz. Royer‑ügyben 1976. április 8‑án hozott ítélet ?EBHT 1976., 497. o.] 31. pontját).

81      Jóllehet az Európai Unióról szóló szerződés hatályba lépése előtt a Bíróság meghatározta, hogy ez az EK‑Szerződés által közvetlenül biztosított tartózkodási jog az EK‑Szerződés 48., 52. és 59. cikke (jelenleg, módosítást követően EK 39., EK 43. és EK 49. cikk) értelmében valamely gazdasági tevékenység gyakorlásának feltételétől függött (lásd a C‑363/89. sz. Roux‑ügyben 1991. február 5‑én hozott ítélet ?EBHT 1991., I‑273. o.] 9. pontját), azóta azonban az uniós polgári jogállás bekerült az EK‑Szerződésbe, és az EK 18. cikk (1) bekezdésével elismerték minden polgár jogát a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz.

82      Az EK 17. cikk (1) bekezdése értelmében uniós polgár mindenki, aki valamely tagállam állampolgára. Az uniós polgárság célja, hogy a tagállamok állampolgárainak alapvető jogállása legyen (lásd ebben az értelemben a C‑184/99. sz. Grzelczyk‑ügyben 2001. szeptember 20‑án hozott ítélet ?EBHT 2001., I‑6193.o.] 31. pontját).

83      Egyebekben az Európai Unióról szóló szerződés nem követeli meg, hogy az uniós polgár munkavállalóként vagy önálló vállalkozóként szakmai vagy kereskedelmi tevékenységet végezzen ahhoz, hogy megillessék az EK‑Szerződés második részében az uniós polgárságra vonatkozóan biztosított jogok. Az említett Szerződés szövegében továbbá semmi nem enged arra következtetni, hogy azokat az uniós polgárokat, akik munkavállalás céljából telepednek le egy másik tagállamban, tevékenységük befejezését követően ne illetnék meg a számukra az EK‑Szerződés által uniós polgárságuk alapján biztosított jogok.

84      Ami közelebbről az EK 18. cikk (1) bekezdésében meghatározott, a tagállamok területén történő tartózkodáshoz való jogot illeti, meg kell állapítani, hogy ez az EK‑Szerződés világos és pontos rendelkezése alapján minden uniós polgárt közvetlenül megillet. Pusztán tagállami állampolgár jogállása és ebből eredő uniós polgári jogállása alapján joga van tehát Baumbast úrnak, hogy az EK 18. cikk (1) bekezdésére hivatkozzon.

85      Igaz ugyan, hogy az uniós polgárokat valamely másik tagállam területén megillető ezen tartózkodási jogot az EK‑Szerződés, valamint a végrehajtására hozott rendelkezések által meghatározott korlátozásokkal és feltételekkel ismerik el.

86      Mindazonáltal az EK 18. cikk (1) bekezdésében az említett tartózkodási jog gyakorlására vonatkozóan elfogadott korlátozások és feltételek alkalmazása bírói felülvizsgálat alá tartozik. Következésképpen e jog esetleges korlátozásai és feltételei nem akadályozzák meg, hogy az EK 18. cikk (1) bekezdésének rendelkezései olyan jogokat biztosítsanak a magánszemélyek számára, amelyeket azok bíróság előtt érvényesíthetnek, és amelyeket a nemzeti bíróságoknak védelemben kell részesíteniük (lásd ebben az értelemben a 41/74. sz. Van Duyn‑ügyben 1974. december 4‑én hozott ítélet ?EBHT 1974., 1337. o.] 7. pontját).

87      A másodlagos jogból eredő korlátozások és feltételek tekintetében a 90/364 irányelv 1. cikkének (1) bekezdése értelmében a tagállamok előírhatják más tagállamok olyan állampolgárai számára, akik területükön tartózkodási engedélyt kívánnak szerezni, hogy ők és családtagjaik rendelkezzenek teljes körű egészségbiztosítással a fogadó államban, továbbá elegendő anyagi fedezettel ahhoz, hogy elkerüljék, hogy tartózkodási idejük alatt a fogadó tagállam szociális támogatási rendszerének terhet jelentsenek.

88      Ami ezeknek a feltételeknek a Baumbast‑ügyben történő alkalmazását illeti, az ügy irataiból egyértelműen kiderül, hogy Baumbast úr német vállalkozások javára munkavállalóként dolgozik harmadik országokban és sem ő, sem családja nem vett igénybe szociális támogatást a fogadó tagállamban. E körülmények között nem vitatták, hogy Baumbast úr megfelel a 90/364 irányelvben meghatározott, elegendő anyagi fedezettel való rendelkezésre vonatkozó feltételnek.

89      Ami az egészségbiztosításra vonatkozó feltételt illeti, az ügy irataiból kiderül, hogy mind Baumbast úr, mind családjának tagjai teljes körű egészségbiztosítással rendelkeznek Németországban. Az Immigration Adjudicator láthatóan megállapította, hogy ez az egészségbiztosítás nem fedezi az Egyesült Királyságban biztosított sürgősségi ellátásokat. A kérdést előterjesztő bíróságra tartozik e megállapítás helytállóságának ellenőrzése a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló, 1971. június 14‑i 1408/71/EGK tanácsi rendelet (HL L 149., 2. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 35. o. ) alapján. Különösen e rendelet 19. cikke (1) bekezdésének a) pontjára kell utalni, amely az illetékes állam költségére biztosítja egy másik tagállamban lakóhellyel rendelkező munkavállalónak vagy önálló vállalkozónak a tartózkodási állam intézménye által nyújtott természetbeni ellátáshoz való jogát, amennyiben annak állapota szükségessé teszi ez utóbbi államban történő kezelését.

90      Mindenesetre az EK 18. cikkben meghatározott és a 90/364 irányelvben szereplő korlátozások és feltételek azon elgondolásból fakadnak, hogy az uniós polgárok tartózkodási jogának gyakorlása alárendelhető a tagállamok jogos érdekeinek. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 90/364 irányelv negyedik preambulumbekezdése értelmében a tartózkodási jog kedvezményezettjei nem válhatnak „indokolatlan” teherré a fogadó tagállam költségvetése számára.

91      Ugyanakkor az említett korlátozásokat és feltételeket a közösségi jog által előírt korlátozásokat tiszteletben tartva és a közösségi jog általános elveinek, különösen az arányosság elvének megfelelően kell alkalmazni. Ez azt jelenti, hogy az e tekintetben hozott nemzeti intézkedéseknek a kitűzött cél elérésére alkalmasaknak és ahhoz szükségeseknek kell lenniük (lásd ebben az értelemben a C‑259/91., C‑331/91. és C‑332/91. sz., Alluè és társai egyesített ügyekben 1993. augusztus 2‑án hozott ítélet ?EBHT 1993, I‑4309. o.] 15. pontját).

92      Az arányosság elvének a Baumbast‑ügy körülményei között történő alkalmazásához először is emlékeztetni kell arra, miszerint nem volt vitatott, hogy Baumbast úr a 90/364 irányelv értelmében elegendő anyagi fedezettel rendelkezik; másodszor, hogy kezdetben munkavállalóként, majd önálló vállalkozóként jogszerűen dolgozott és tartózkodott több éven keresztül a fogadó tagállamban; harmadszor, hogy ezen időszak alatt családja is a fogadó tagállamban tartózkodott, és munkavállalóként, majd önálló vállalkozóként végzett tevékenysége befejezését követően továbbra is az említett államban tartózkodott; negyedszer, hogy sem Baumbast úr, sem családja tagjai nem váltak teherré a fogadó tagállam költségvetése számára és ötödször, hogy mind Baumbast úr, mind családja teljes körű egészségbiztosítással rendelkezik az Unió egy másik tagállamában.

93      E körülmények között a Baumbast urat az EK 18. cikk (1) bekezdése alapján megillető tartózkodási jog gyakorlásának a 90/364 irányelv rendelkezései alapján, azzal az indokkal való megtagadása, hogy egészségbiztosítása nem fedezi a fogadó tagállamban végrehajtott sürgősségi kezeléseket, az említett jog gyakorlásába történő aránytalan beavatkozásnak minősül.

94      A harmadik kérdés első felére adandó válasz az, hogy azon európai uniós polgár, akit a fogadó tagállamban migráns munkavállalóként már nem illet meg tartózkodási jog, az EK 18. cikk (1) bekezdésének közvetlen alkalmazásával uniós polgárként rendelkezhet ugyanott tartózkodási joggal. E jog gyakorlása az e rendelkezésben meghatározott korlátozásoktól és feltételektől függ, de az illetékes hatóságoknak és adott esetben a nemzeti bíróságoknak ügyelniük kell arra, hogy e korlátozásokat és feltételeket a közösségi jog általános elveinek és különösen az arányosság elvének tiszteletben tartásával alkalmazzák.

95      Harmadik kérdése második és harmadik részében a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy amennyiben Baumbast urat az EK 18. cikk (1) bekezdése alapján megilleti a tartózkodási jog, akkor ugyanezen az alapon családjának tagjait is megilleti‑e a tartózkodási jog. Tekintettel az első két kérdésre adott válaszokra, a harmadik kérdés e részeire nem szükséges válaszolni.

96      Tekintettel a harmadik kérdés első részére adott válaszra, a negyedik kérdésre sem szükséges válaszolni.

 A költségekről

97      A Bíróságnál észrevételt előterjesztő német kormány, az Egyesült Királyság Kormánya valamint a Bizottság részéről felmerült költségek nem téríthetők meg. Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről.

A fenti indokok alapján

A BÍRÓSÁG

az Immigration Appeal Tribunal 1999. május 28‑i végzésével hozzá intézett kérdésekre válaszolva a következőképpen határozott:

1)      Valamely európai uniós polgár gyermekei, akik valamely tagállamban telepedtek le, mialatt szülőjük migráns munkavállalóként gyakorolta tartózkodási jogát e tagállamban, a munkavállalók közösségen belüli szabad mozgásáról szóló, 1968. október 15‑i 1612/68/EGK tanácsi rendelet 12. cikkének értelmében jogosultak az általános oktatásban való részvétel céljából e tagállamban tartózkodni. Az a tény, hogy az érintett gyermekek szülei időközben elváltak, illetve hogy csak az egyik szülő európai uniós polgár, és ez a szülő már nem migráns munkavállaló a fogadó tagállamban, vagy hogy maguk a gyermekek nem uniós polgárok, e tekintetben egyáltalán nem releváns.

2)      Ha a gyermekeket abból a célból illeti meg tartózkodási jog a fogadó tagállamban, hogy ott az 1612/68 rendelet 12. cikkének értelmében általános oktatásban vegyenek részt, ezt a rendelkezést úgy kell értelmezni, hogy lehetővé teszi a gyermekek felügyeletét ténylegesen ellátó szülő számára, hogy állampolgárságától függetlenül gyermekeivel tartózkodjon, így megkönnyítve a fent említett jog gyakorlását, annak ellenére, hogy a szülők időközben elváltak, vagy az a szülő, aki európai uniós polgár, már nem migráns munkavállaló a fogadó tagállamban.

3)      Azon európai uniós polgár, akit a fogadó tagállamban migráns munkavállalóként már nem illet meg a tartózkodási jog, az EK 18. cikk (1) bekezdésének közvetlen alkalmazásával uniós polgárként rendelkezhet ugyanott tartózkodási joggal. E jog gyakorlása az e rendelkezésben meghatározott korlátozásoktól és feltételektől függ, de az illetékes hatóságoknak és adott esetben a nemzeti bíróságoknak ügyelniük kell arra, hogy e korlátozásokat és feltételeket a közösségi jog általános elveinek és különösen az arányosság elvének tiszteletben tartásával alkalmazzák.

Rodríguez Iglesias

Jann

Macken

Colneric

Von Bahr

Gulmann

Edward

La Pergola

Puissochet

Wathelet

Skouris

Cuhna Rodrigues

Timmermans

Kihirdetve Luxembourgban, a 2002. szeptember 17‑i nyilvános ülésen.

R. Grass

G. C. Rodríguez Iglesias

hivatalvezető

elnök

---

*Az eljárás nyelve: angol.