1

Az EUMSZ 270. cikken alapuló keresetében a felperes, TB kéri egyrészt először is az Európai Uniós Kiberbiztonsági Ügynökség (ENISA) kiválasztási bizottsága 2020. november 10‑i, azon határozatának megsemmisítését, amely nem veszi fel a nevét az „Ügyvezető Igazgatóság” egység egységvezetői álláshelyére kiválasztott pályázók listájára, másodszor lényegében az ENISA kiválasztási bizottsága 2021. január 12‑i, azon határozatának megsemmisítését, amely elutasítja a „Szervezetet Támogató Szolgálatok” egység egységvezetői álláshelyére benyújtott pályázatát, másrészt pedig kéri az őt ért nem vagyoni kár megtérítését.

2

2017. november 1‑jén az ENISA az Európai Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének f) pontja alapján AD 9 besorolási fokozatú ideiglenes alkalmazottként alkalmazta a felperest a „Pénzügyi és Közbeszerzési” egység egységvezetője tisztségének három évig, 2020. október 31‑ig való betöltése céljából.

3

2019. május 15. és november 17. között a felperes betegszabadságon volt. A munkába való visszatérésekor visszahelyezték a „Politikai Hivatal” egységvezetőjének tisztségébe.

4

2020 elején az ENISA átszervezésen esett át, amelynek eredményeként az ENISA‑t alkotó hét korábbi egységet, köztük a „Pénzügyi és Közbeszerzési” és a „Politikai Hivatal” egységeket, hat új egységgé alakították át.

5

Az ENISA igazgatótanácsa 2020. február 26‑án elfogadta az ENISA belső átszervezésének elveiről szóló MB/2020/5 határozatot. Az e határozatban kialakított, „Nyitottság” címet viselő kilencedik elv előírta, hogy „az ENISA‑n belül az új feladatköröket és új álláshelyeket nyílt versenyvizsga vagy belső mobilitás útján töltik be, nyílt eljárások, valamint az érdemek és képességek átlátható értékelése alapján”.

6

2020. augusztus 5‑én az ENISA a honlapján két nyílt versenyvizsgára vonatkozó hirdetményt tett közzé az „Ügyvezető Igazgatóság” egység (ENISA‑TA70‑AD‑2020‑04) és a „Szervezetet Támogató Szolgálatok” egység egységvezetői álláshelyeinek betöltésére (ENISA‑TA71‑AD‑2020‑05) (a továbbiakban együttesen: 2020. augusztus 5‑i álláshirdetések), amely egységek az ENISA átszervezése során létrehozott hat új egység részét képezték. A hirdetésekben az állt, hogy az e két álláshelyre kiválasztott pályázókat AD 9 besorolási fokozatú ideiglenes alkalmazottként veszik fel ötéves időtartamra, amely időtartam határozatlan időre meghosszabbítható.

7

2020. szeptember 1‑jén az ENISA ügyvezető igazgatója elfogadta a 2020‑11. számú adminisztratív tájékoztatást a belső mobilitás érdekében folytatott párbeszédek következtetéseiről. Ez a dokumentum ismertette a belső mobilitás érdekében az egységvezetőkkel folytatott párbeszédek meghatározott eredményeit, és pontosította, hogy egyrészt az ENISA jelenlegi struktúráiban meglévő feladatok és funkciók, másrészt pedig az új egységek feladatai és funkciói közötti összehasonlítás lehetővé tette azon három osztályvezetői álláshely kijelölését, amely belső mobilitás révén betölthető. Az „Ügyvezető Igazgatóság” egység és a „Szervezetet Támogató Szolgálatok” egység egységvezetői álláshelye nem szerepelt a belső mobilitással betölthetőként meghatározott három egységvezetői álláshely között.

8

2020. szeptember 6‑án a felperes benyújtotta pályázatát az egyrészt az „Ügyvezető Igazgatóság” egységvezetői álláshelyére (a továbbiakban: első vitatott versenyvizsga), másrészt az „Szervezetet Támogató Szolgálatok” egységvezetői álláshelyének betöltésére szervezett két versenyvizsgára (a továbbiakban: második vitatott versenyvizsga).

9

2020. szeptember 17‑én a vitatott versenyvizsgák tekintetében létrehozott két kiválasztási bizottság minden egyes tagja összeférhetetlenségi nyilatkozatot töltött ki és írt alá.

10

Az ENISA ügyvezető igazgatója a felperessel 2020. november 10‑én közölt levelében tájékoztatta őt a kiválasztási bizottság azon határozatáról, hogy nem veszi fel nevét az „Ügyvezető Igazgatóság” egység egységvezetői álláshelyére kiválasztott pályázók listájára (a továbbiakban: első megtámadott határozat).

11

2020. december 10‑én az ENISA ügyvezető igazgatója az ENISA átszervezésével kapcsolatos kérdések és válaszok keretében valamennyi alkalmazottnak bejelentette szóban a második vitatott versenyvizsga keretében kiválasztott pályázó nevét. A kiválasztott jelölt kijelöléséről 2021. január 12‑én elektronikus levélben hivatalosan tájékoztatták az ENISA személyzetét.

12

2021. január 3‑i elektronikus levelében a felperes a két vitatott versenyvizsgára vonatkozó személyes adataihoz való hozzáférés iránti kérelmet nyújtott be.

13

2021. január 10‑i elektronikus levelében a felperes a két vitatott versenyvizsgára vonatkozó információkhoz való hozzáférés iránti kérelmet nyújtott be, amelyben tájékoztatást kért a felperes és a többi pályázó eredményeiről.

14

2021. január 29‑i levelében, amelyet a felperes 2021. február 3‑án vett kézhez, az ENISA a természetes személyeknek a személyes adatok uniós intézmények, szervek, hivatalok és ügynökségek általi kezelése tekintetében való védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 45/2001/EK rendelet és az 1247/2002/EK határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2018. október 23‑i (EU) 2018/1725 európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2018. L 295., 39. o.) alkalmazásában válaszolt a felperes személyes adatokhoz való hozzáférés iránti kérelmére. Közelebbről e levélben az ENISA közölte a felperessel először is az első vitatott versenyvizsgára benyújtott pályázatának értékelését, megerősítve, hogy az interjút és az írásbeli vizsgát követően nem érte el az ahhoz szükséges küszöböt, hogy nevét felvegyék e versenyvizsga tartaléklistájára, másodszor pedig közölte a felperessel a második vitatott versenyvizsgára benyújtott pályázatának értékelését, rámutatva, hogy nem érte el az e versenyvizsga első szakaszának teljesítéséhez szükséges küszöbértéket.

15

2021. február 9‑én a felperes az Európai Unió tisztviselői személyzeti szabályzata (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) 90. cikkének (2) bekezdése alapján panaszt nyújtott be az első megtámadott határozattal és az ENISA kiválasztási bizottságának azon határozatával szemben, amely elutasította a „Szervezetet Támogató Szolgálatok” egység egységvezetői álláshelyére benyújtott pályázatát.

16

2021. június 9‑i határozatával az ENISA elutasította a felperes panaszát (a továbbiakban: a panaszt elutasító határozat).

17

A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

18

Az ENISA azt kéri, hogy a Törvényszék:

19

Az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a megtámadott jogi aktus azonosítása hallgatólagosan következhet a keresetlevél tartalmából, különösen a Törvényszék előtt felhozott jogalapok alátámasztása érdekében kifejtett érvelésből, amennyiben ez az aktus egy és ugyanazon jogvitára vonatkozó kérelmek tárgyát képező aktushoz tartozik, és az alperes ezt azonosíthatta, és ennélfogva nem sérült a védelemhez való joga (lásd: 2022. december 22‑iParlament kontra Moi ítélet, C‑246/21 P, nem tették közzé, EU:C:2022:1026, 59. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

20

A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a felperes azon határozat megsemmisítését kéri, amelyet a keresetlevél mellékleteinek jegyzéke az ügyiratok A.26. mellékletének megfelelőként azonosított. E melléklet a fenti 14. pontban említett 2021. január 29‑i levelet tartalmazza, amelyben az ENISA válaszolt a rá vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférés iránti kérelmére.

21

Márpedig meg kell állapítani, hogy a 2021. január 29‑i levélnek nem célja, és nem is hatása az, hogy tájékoztassa a felperest arról, hogy „Szervezetet Támogató Szolgálatok” egység egységvezetőjének álláshelyére benyújtott pályázatát elutasították, hanem az kizárólag arra irányul, hogy az alkalmazandó szabályozásnak megfelelően válaszoljon a felperes személyes adatainak közlésére irányuló kérelmére.

22

Mindazonáltal, amint az a fenti 11. pontból kitűnik, a személyes adatok közlése iránti kérelmének időpontjában a felperes már tudomást szerzett a „Szervezetet Támogató Szolgálatok” egység egységvezetői álláshelyének betöltésére kiválasztott pályázó nevéről, amelyet az ENISA ügyvezető igazgatója 2020. december 10‑én egy kérdések és válaszok találkozó keretében szóban jelentett be, majd ezt követően a 2021. január 12‑i elektronikus levelében hivatalosan közölt az ENISA személyzetével.

23

Következésképpen a „Szervezetet Támogató Szolgálatok” egység egységvezetői álláshelyének betöltésére kiválasztott pályázó nevének a 2021. január 12‑i elektronikus levélben történő hivatalos közlése testesíti meg az ENISA kiválasztási bizottságának azon határozatát, amely a felperes említett álláshelyre benyújtott pályázatát elutasítja. Ezen információ hivatalos közlése ugyanis szükségszerűen magában foglalja a felperes második vitatott versenyvizsga keretében benyújtott pályázatának elutasítását.

24

Következésképpen, mivel a 2021. január 12‑i elektronikus levél a 2021. január 29‑i levéllel egy és ugyanazon jogvita körébe tartozik, amelyben az ENISA ilyen azonosítást végezhetett, és ennélfogva nem sértette meg a védelemhez való jogát, meg kell állapítani, hogy az ENISA kiválasztási bizottsága azon határozatának megsemmisítésére irányuló kérelem, amely elutasította a felperes „Szervezetet Támogató Szolgálatok” egység egységvezetői álláshelyére benyújtott pályázatát, az ügyiratok A.25. mellékletében szereplő 2021. január 12‑i határozatra (a továbbiakban: második megtámadott határozat), nem pedig a 2021. január 29‑i levélre vonatkozik.

25

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdésében említett közigazgatási panasz és annak – kifejezett vagy hallgatólagos – elutasítása egy összetett eljárás szerves részét képezi, és csupán a bírósághoz fordulás egyik előfeltételét jelenti. Ilyen körülmények között a kereset, még ha formailag a panasz elutasítása ellen irányul is, a bíróság szempontjából olyannak tekintendő, mint amelyet a panasszal támadott, sérelmet okozó aktus ellen nyújtottak be kivéve, ha a panasz elutasításának hatálya eltér azon aktus hatályától, amely ellen a panaszt benyújtották (lásd: 2022. október 19‑iJS kontra ESZT ítélet, T‑271/20, nem tették közzé, EU:T:2022:652, 24. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

26

A jelen ügyben meg kell jegyezni, hogy a panaszt elutasító határozat csupán megerősíti az első és a második megtámadott határozatot (a továbbiakban: megtámadott határozatok), anélkül hogy eltérő hatállyal rendelkezne. Az a tény, hogy az ENISA igazgatótanácsának a felperes által a panaszában előadott érvekre válaszul pontosítania kellett e határozatok indokait, nem igazolhatja, hogy a panasz elutasítását a felperesnek sérelmet okozó önálló aktusnak tekintsék, mivel az említett elutasítás indokolása lényegében egybeesik azon határozatok indokolásával, amelyek ellen e panasz irányult. Következésképpen úgy kell tekinteni, hogy a felperes megsemmisítés iránti keresete a megtámadott határozatok ellen irányul, amelyek jogszerűségét adott esetben a panaszt elutasító határozatban szereplő indokolás figyelembevételével kell megvizsgálni.

27

Következésképpen a megsemmisítés iránti kérelmeket úgy kell tekinteni, mint amelyek kizárólag a megtámadott határozatok ellen irányulnak.

28

A felperes azt állítja egy pervezető intézkedésre válaszul, hogy a jelen ügyben nem teljesült az általa képviselt jogi személytől kellően elkülönülő, független ügyvéd általi képviseletre vonatkozó, az ítélkezési gyakorlat által megállapított feltétel, mivel a jelen eljárásban az ENISA‑t képviselő egyik meghatalmazott a vitatott állások egyike tekintetében kiválasztott személy.

29

Az ENISA vitatja a felperes állításait, többek között e személynek az egy ügyvéd által segített, három meghatalmazottból álló csoportban betöltött közös meghatalmazotti jogállása miatt. Mindemellett a függetlenség hiánya bármely látszatának elkerülése érdekében az ENISA visszavonta az eredetileg a képviseletének ellátására kijelölt három meghatalmazott közül kettőnek a megbízatását, fenntartva ugyanakkor a harmadik meghatalmazott kinevezését, akit ugyanezen ügyvéd segít.

30

Először is, az Európai Unió Bírósága alapokmányának – az 53. cikkének első bekezdése értelmében a Törvényszékre is alkalmazandó – 19. cikke értelmében:

„A tagállamokat és az uniós intézményeket a Bíróság előtt esetenként kinevezett meghatalmazott képviseli; a meghatalmazottat tanácsadó vagy ügyvéd segítheti.

[…]

A többi felet ügyvédnek kell képviselnie.

[…]”

31

Ezenkívül a Törvényszék eljárási szabályzata 51. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:

„A feleket az [Európai Unió Bírósága alapokmánya] 19. cikkében meghatározott feltételek mellett meghatalmazottnak vagy ügyvédnek kell képviselnie.”

32

Az eljárási szabályzat 1. cikke (2) bekezdésének g) pontja szerint „intézmények” az EUSZ 13. cikk (1) bekezdésében említett európai uniós intézmények, valamint a Szerződések vagy az azok végrehajtására elfogadott jogi aktusok által létrehozott olyan szervek és hivatalok, amelyek a Törvényszék előtt félként járhatnak el.

33

E rendelkezésekből tehát az következik, hogy amennyiben az ENISA a Törvényszék előtti eljárásban félként vesz részt, az eredetileg az Európai Hálózat‑ és Információbiztonsági Ügynökség létrehozásáról szóló, 2004. március 10‑i 460/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2004. L 77., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 7. fejezet, 8. kötet, 46. o.) által létrehozott szervet, amelyet immár az ENISA‑ról és az információs és kommunikációs technológiák kiberbiztonsági tanúsításáról, valamint az 526/2013/EU rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2019. április 17‑i (EU) 2019/881 európai parlamenti és tanácsi rendelet (kiberbiztonsági rendelet) (HL 2019. L 151., 15. o.) szabályoz, a Törvényszék előtt esetenként kijelölt meghatalmazottnak kell képviselnie, akit adott esetben tanácsadó vagy ügyvéd segít.

34

Másodszor emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint az Európai Unió Bírósága alapokmánya 19. cikkének első és második bekezdésében nem említett felek ügyvédi képviseletének célja egyrészt annak megakadályozása, hogy a magánfelek maguk járjanak el a bíróság előtt anélkül, hogy közvetítőt vennének igénybe, másrészt pedig annak biztosítása, hogy a jogi személyeket olyan képviselő védje, aki kellően elkülönül attól a jogi személytől, akit képvisel (lásd: 2022. július 14‑iUniversität Bremen kontra REA ítélet, C‑110/21 P, EU:C:2022:555, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

35

Ebben az összefüggésben a Bíróság hangsúlyozta, hogy a 19. cikk harmadik és negyedik bekezdésében említett, ügyvéd általi képviseletet a megfelelő igazságszolgáltatás érdekében kell ellátni, és e feladat célja mindenekelőtt a megbízó érdekeinek teljesen függetlenül, valamint a törvény és a szakmai és etikai szabályok tiszteletben tartása melletti lehető legjobb megóvása és védelme (lásd: 2022. július 14‑iUniversität Bremen kontra REA ítélet, C‑110/21 P, EU:C:2022:555 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

36

Az ügyvédi függetlenség feltételét nemcsak negatív módon, azaz a munkaviszony hiányával, hanem pozitív módon, azaz a szakmai etikai szabályokra való hivatkozással is meg lehet határozni (lásd: 2022. július 14‑iUniversität Bremen kontra REA ítélet, C‑110/21 P, EU:C:2022:555 49. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

37

A „függetlenség” fogalmának pozitív meghatározását illetően a Bíróság kifejezetten hangsúlyozta, hogy ezt a fogalmat nem úgy kell érteni, hogy az azt követeli meg, hogy az ügyvédnek semmiféle kapcsolata ne álljon fenn az ügyfelével, hanem hogy kizárólag olyan kapcsolatok nem állhatnak fenn, amelyek nyilvánvalóan veszélyeztetik az ügyvéd azon képességét, hogy ügyfelének érdekeit a legjobban szolgálva lássa el ügyfelének védelmét a törvény és a szakmai és etikai szabályok tiszteletben tartása mellett (lásd: 2022. július 14‑iUniversität Bremen kontra REA ítélet, C‑110/21 P, EU:C:2022:555, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

38

Ugyanis az uniós bíróságok azáltal, hogy az uniós jog által a nem privilegizált felek képviselőire előírt függetlenségi feltételt alkalmazzák, korlátozott felülvizsgálatot gyakorolnak, mivel az eléjük terjesztett keresetek közül csak azokat minősítik elfogadhatatlannak, amelyekben nyilvánvaló, hogy az érintett képviselő nincs abban a helyzetben, hogy ügyfelének érdekeit a legjobban szolgálva lássa el a védelmet, és így az ügyfél érdekében e képviselőt ki kell zárni (lásd: 2022. július 14‑iUniversität Bremen kontra REA ítélet, C‑110/21 P, EU:C:2022:555, 53. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

39

Harmadszor, meg kell állapítani ugyanakkor, hogy a fenti 34–38. pontban említett ítélkezési gyakorlat kizárólag az Európai Unió Bírósága alapokmánya 19. cikkének harmadik és negyedik bekezdése értelmében vett, nem privilegizált felek ügyvéd általi képviseletét illetően alakult ki.

40

Márpedig, amint az a fenti 30–33. pontból következik, mivel az ENISA‑t a Törvényszék előtt meghatalmazottnak kell képviselnie, akit adott esetben ügyvéd segít, az ENISA‑t az Európai Unió Bírósága alapokmánya 19. cikkének első bekezdése értelmében privilegizált félnek kell tekinteni.

41

Következésképpen a fenti 34–38. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból eredő elvek nem alkalmazhatók az ENISA‑ra.

42

Negyedszer, még azt feltételezve is, hogy a fenti 34–38. pontban említett ítélkezési gyakorlatból eredő elvek átültethetők az Európai Unió Bírósága alapokmánya 19. cikkének első bekezdése értelmében vett privilegizált felekre, a felperes beadványaiból nem tűnik ki, hogy kétségbe vonná a harmadik meghatalmazott vagy az ENISA‑t a jelen eljárásban képviselő ügyvéd függetlenségét.

43

Következésképpen a felperes által felhozott elfogadhatatlansági kifogást el kell utasítani.

44

Az ENISA arra hivatkozik, hogy a felperesnek már nem fűződik érdeke az eljáráshoz, mivel körülbelül tíz nappal a jelen kereset benyújtását követően lemondott. Így a Bizottság hangsúlyozza, hogy a felperes önként mondott le egy másik állás betöltése érdekében, ami azt bizonyítja, hogy már nem kíván az ENISA‑nál dolgozni.

45

Az ENISA szerint a felperes helyzete nem hasonlítható egy rokkant tisztviselő helyzetéhez, aki nem döntése folytán van olyan egészségi állapotban, amely megakadályozza a tevékenységének gyakorlásában, és aki, amennyiben helyzete visszafordítható, újrakezdheti azokat a tevékenységeket, amelyekkel felhagyott.

46

Egyébiránt az ENISA azt állítja, hogy ha a felperes a jelen ügyben pernyertes lenne, nem venné őt automatikusan vissza, mivel a neve az ítéletben foglaltak teljesítésének függvényében a tartaléklistán szerepelne, anélkül hogy alanyi joga lenne arra, hogy kiválasszák, és új szerződést ajánljanak a számára.

47

Az ENISA vitatja a felperes azon érvét is, amely szerint továbbra is fennáll az eljáráshoz fűződő érdeke annak érdekében, hogy az állítólagos jogellenesség a jövőben ne ismétlődhessék meg egy hasonló eljárásban. E tekintetben az ENISA megjegyzi, hogy a felperes immár másik munkáltatónál dolgozik, és a jelen eljárás folytatásához fűződő érdeke tisztán jogi jellegű.

48

A felperes vitatja az ENISA ezen állításainak megalapozottságát.

49

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy valamely természetes vagy jogi személy által indított megsemmisítés iránti kereset csupán abban az esetben elfogadható, ha a felperesnek érdeke fűződik a megtámadott jogi aktus megsemmisítéséhez. Ez az érdek feltételezi, hogy e jogi aktus megsemmisítése önmagában jogi következményekkel járhat, és a kereset ezért – eredményét tekintve – az azt indító fél javára szolgálhat. Ezen érdek bizonyítékát, amelyet a keresetindítás időpontjára vonatkozóan kell elbírálni, és amely minden bírósági jogorvoslat lényeges és elsődleges feltételének minősül, a felperesnek kell szolgáltatnia (lásd: 2019. március 27‑iCanadian Solar Emea és társai kontra Tanács ítélet, C‑236/17 P, EU:C:2019:258, 91. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

50

Ezen, eljáráshoz fűződő ezen érdeknek létrejött és fennálló érdeknek kell lennie. Nem lehet jövőbeli vagy hipotetikus helyzettel kapcsolatos, és – a kereset tárgyára tekintettel – a kereset benyújtásakor fenn kell állnia, ellenkező esetben a kereset elfogadhatatlannak minősül, és a bírósági határozat kihirdetéséig fenn kell maradnia, ellenkező esetben a kereset okafogyottá válik. Az eljáró bíróság hivatalból és bármikor az eljárás folyamán vizsgálhatja egy adott fél keresete fenntartásához fűződő érdekének az eljárást megindító irat benyújtásának időpontját követően felmerült tény okán történő megszűnését (lásd: 2019. március 27‑iCanadian Solar Emea és társai kontra Tanács ítélet, C‑236/17 P, EU:C:2019:258, 92. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

51

Amennyiben azonban a felperes eljáráshoz fűződő érdeke az eljárás során megszűnik, a Törvényszék által az ügy érdeméről hozott határozat számára semmilyen előnnyel nem jár (2007. június 7‑iWunenburger kontra Bizottság ítélet, C‑362/05 P, EU:C:2007:322, 43. pont).

52

Márpedig az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az a tisztviselő, aki lemondásával kinyilvánította azon szándékát, hogy többé nem tartozik ahhoz az intézményhez, amelyben a megtámadott aktussal betöltött állások betöltetlenek voltak, főszabály szerint elveszítette az ezen aktus megsemmisítéséhez fűződő személyes érdekét (lásd ebben az értelemben: 1975. október 29‑iMarenco és társai kontra Bizottság ítélet, 81/74–88/74, EU:C:1975:139, 6. és 7. pont).

53

Kétségtelen, hogy a felperes eljáráshoz fűződő érdeke nem szűnik meg szükségszerűen amiatt, hogy a megtámadott jogi aktus az eljárás során már nem fejt ki joghatást. Az e jogi aktussal érintett személynek ugyanis fennmaradhat az ahhoz fűződő érdeke, hogy e jogi aktust megsemmisítsék helyzete helyreállítása, vagy annak érdekében, hogy a megtámadott jogi aktus kibocsátója a jövőben megfelelő módosításokat tegyen, és ily módon kerülje el a megtámadott jogi aktushoz állítólagosan kapcsolódó jogellenesség ismétlődésének kockázatát. Még abban az esetben is, ha a körülmények miatt lehetetlennek bizonyul a megsemmisített aktust kibocsátó intézmény azon kötelezettségének teljesítése, hogy megtegye az e megsemmisítést kimondó ítéletben foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket, a megsemmisítés iránti kereset megőrizheti az esetleges felelősség megállapítása iránti kereset alapjául szolgáló érdeket (lásd: 2022. június 30‑iCamerin kontra Bizottság ítélet, C‑63/21 P, nem tették közzé, EU:C:2022:516, 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

54

Mindazonáltal a felperesnek kell bizonyítania az eljáráshoz fűződő érdekét, amely minden bírósági jogorvoslat lényeges és elsődleges feltétele. Különösen a valamely természetes vagy jogi személy által benyújtott, jogi aktus megsemmisítése iránti kereset elfogadhatóságához az szükséges, hogy a felperes releváns módon igazolja az ezen aktus megsemmisítéséhez fűződő érdekét (lásd: 2022. június 30‑iCamerin kontra Bizottság ítélet, C‑63/21 P, nem tették közzé, EU:C:2022:516, 50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

55

A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a felperes 2021. október 7‑én, a jelen kereset benyújtását, azaz 2021. szeptember 2‑át közel egy hónappal követően benyújtotta lemondását az ENISA‑nál. Lemondásával a felperes kinyilvánította azon szándékát, hogy felhagyjon az ENISA‑nál végzett munkával.

56

Mindazonáltal meg kell állapítani, hogy a felperes megsemmisítés iránti kérelméhez az ENISA által állítólagosan elkövetett jogsértésekből eredő nem vagyoni kárának megtérítése iránti kérelmet is csatolt. Hangsúlyozza, hogy továbbra is fennáll az eljáráshoz fűződő érdeke a tekintetben, hogy a megtámadott határozatok megsemmisítése esetén az e határozatokból eredő nem vagyoni kár megtérítését kérje.

57

Következésképpen meg kell állapítani, hogy bár a felperes a jelen kereset benyújtását követően lemondott, a fenti 53. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően igazolja a megtámadott határozatok megsemmisítéséhez fűződő érdekét. Ennélfogva a felperes eljáráshoz fűződő érdekének hiányára alapított elfogadhatatlansági kifogást mint megalapozatlant el kell utasítani.

58

Keresete alátámasztása érdekében a felperes három jogalapra hivatkozik. Az első jogalap a megtámadott határozatok jogellenességén alapul, amint azok azon hallgatólagos határozatból erednek, amely a „Politikai Hivatal” egység vezetőjének és a „Pénzügyi és Közbeszerzési” egység vezetőjének álláshelyeit nem olyanként határozták meg, amelyek a belső mobilitás és a 2020. augusztus 5‑i álláshirdetések útján betölthetők, mivel e határozat és e felhívások a felperes szerint szintén jogellenesek. A második jogalap a megfelelő ügyintézés elvének megsértésén alapul, amennyiben az magában foglalja az uniós aktusok indokolására vonatkozó kötelezettséget. A harmadik jogalapot a felperes kizárólag az első megtámadott határozattal szemben hozta fel, és az a vizsgabizottság pártatlansága elvének megsértésén, az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 41. cikkének megsértésén, valamint az ENISA igazgatótanácsának és az ENISA ügyvezető testületének belső eljárási szabályzatáról szóló MB/2013/6 határozat 14. cikkének megsértésén alapul.

59

A Törvényszéknek először a második jogalapot kell megvizsgálnia, amely a megfelelő ügyintézés elvének megsértésén alapul, amennyiben az magában foglalja a megtámadott határozatok indokolására vonatkozó kötelezettséget.

60

Második jogalapjával a felperes arra hivatkozik, hogy az ENISA nem tartotta tiszteletben az indokolási kötelezettséget és a megfelelő ügyintézés elvét, amely magában foglalja azt a jogot, hogy az érintett elegendő információt kapjon valamely jogi aktus megtámadásához.

61

Ami az első megtámadott határozatot illeti, a felperes először is megjegyzi, hogy abban kizárólag az állt, hogy a kiválasztási bizottságnak nem volt módjában felvenni a nevét az első vitatott versenyvizsgán kiválasztott pályázók listájára.

62

A felperes pontosítja, hogy csak a 2021. január 3‑i és 10‑i kérelmeit követően kapta kézhez végül 2021. február 3‑án az interjúnak és az írásbeli vizsgájának értékelését, amely egy értékelő formanyomtatványból, valamint egy megjegyzéseket és osztályzatokat tartalmazó táblázatból állt.

63

Másodszor a felperes azt állítja, hogy az általa kapott értékelés nem teszi lehetővé számára, hogy megértse a táblázatban szereplő megjegyzések és pontszámok közötti megfelelést, mivel egyes nagyon pozitív megjegyzések a 7,5/10 pontszámnak felelnek meg, míg más, szintén igen pozitív és semmilyen bírálatot nem tartalmazó megjegyzések a 6,5/10. pontszámnak felelnek meg.

64

Harmadszor a felperes többek között előadja azt, hogy semmilyen kiegészítő információ nem kíséri azt az írásbeli vizsgát, amelyre 23,5/40 pontszámot kapott.

65

Ami a második megtámadott határozatot illeti, a felperes először is hangsúlyozza, hogy akkor szerzett tudomást arról, hogy a második vitatott versenyvizsgára való jelentkezését elutasították, amikor az ENISA ügyvezető igazgatója az ENISA személyi állományához intézett 2021. január 12‑i elektronikus levelében bejelentette a „Szervezetet Támogató Szolgálatok” egység vezetőjének álláshelyére kiválasztott pályázó nevét.

66

A felperes pontosítja, hogy csak miután kérte, kapta meg végül 2021. február 3‑án a második vitatott versenyvizsgára vonatkozó pályázatának értékelését.

67

Másodszor a felperes azzal érvel, hogy értékelésének rövid indokolása nem felel meg az ítélkezési gyakorlat követelményeinek, és nem teszi lehetővé számára azon indokok megértését, amelyek miatt még csak nem is ítélték a versenyvizsgára bocsáthatónak, annak ellenére, hogy az ENISA‑nál a „Pénzügyi és közbeszerzési” egység és a „Politikai Hivatal” egység vezetőjeként hároméves szakmai tapasztalatot szerzett.

68

Harmadszor a felperes arra hivatkozik, hogy az „Ügyvezető Igazgatóság” egység vezetőjének álláshelyére vonatkozó értékelési formanyomtatvány és a „Szervezetet Támogató Szolgálatok” egység egységvezetői álláshelyére vonatkozó értékelési formanyomtatvány között ellentmondások állnak fenn.

69

Végül, ami a megtámadott határozatokat illeti, a felperes azt állítja, hogy információkat kellett volna kapnia a többi pályázóról, a 2020. augusztus 5‑i álláshirdetés 5. pontjának megfelelően, amely szerint „[a] versenyvizsgákkal kapcsolatos tájékoztatásra vagy információra vonatkozó valamennyi kérést, beleértve a pályázók eredményeire vonatkozó kéréseket is, a következő e‑mail címre kell küldeni”.

70

Az ENISA vitatja a felperes állításainak megalapozottságát.

71

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a személyzeti szabályzat 25. cikke második bekezdésének második mondata szerint a tisztviselőt hátrányosan érintő minden határozatnak tartalmaznia kell az alapjául szolgáló indokokat. E kötelezettség az EUMSZ 296. cikk második bekezdésében, valamint a Chartának a megfelelő ügyintézés elvére vonatkozó 41. cikkében, és különösen a (2) bekezdése c) pontjában nagyobb általánosságban előírt kötelezettségnek felel meg.

72

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a valamely uniós intézmény sérelmet okozó határozata indokolásának célja, hogy lehetővé tegye az uniós bíróság számára e határozat jogszerűségének felülvizsgálatát, és megfelelő magyarázattal szolgáljon az érdekelt számára annak megítéléséhez, hogy az említett határozat megalapozott‑e, vagy pedig olyan hibában szenved, amelynek alapján jogszerűsége vitatható (lásd: 2020. június 11‑iBizottság kontra Di Bernardo ítélet, C‑114/19 P, EU:C:2020:457, 51. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

73

Ebből következik, hogy az indokolást főszabály szerint az érdekelttel az őt hátrányosan érintő határozattal egy időben kell közölni, és az indokolás hiányát nem teheti szabályossá azon tény, hogy az érdekelt az uniós bíróság előtti eljárás során megismeri a határozat indokolását (lásd: 2020. június 11‑iBizottság kontra Di Bernardo ítélet, C‑114/19 P, EU:C:2020:457, 51. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

74

Ugyanis az igazgatási szervek azon kötelezettsége, hogy határozataikat indokolják, nem csak az igazgatási tevékenység átláthatóságának általános kifejeződése, hanem az egyén számára is lehetővé kell tennie, hogy minden körülmény ismeretében hozhasson döntést arról, hogy javára válik‑e, ha a bírósághoz fordul. Szoros kapcsolat áll fenn tehát az indokolási kötelezettség és a hatékony bírói jogvédelemhez való alapvető jog, valamint a Charta 47. cikkében biztosított hatékony jogorvoslathoz való jog között (lásd: 2021. szeptember 22‑iJR kontra Bizottság ítélet, T‑435/20, EU:T:2021:608, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

75

Ezenkívül az európai uniós intézmények jogi aktusainak az EUMSZ 296. cikkben megkövetelt indokolásának igazodnia kell a szóban forgó jogi aktus természetéhez, továbbá abból világosan és egyértelműen ki kell tűnnie a jogi aktust kibocsátó intézmény érvelésének úgy, hogy az érdekeltek megismerhessék a meghozott intézkedés indokait, és a hatáskörrel rendelkező bíróság pedig gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét. Az indokolási kötelezettséget az adott ügy összes körülménye alapján kell értékelni, többek között a jogi aktus tartalma, a felhozott indokok jellege, valamint a címzettek vagy egyéb, a jogi aktus által közvetlenül és személyükben érintett személyek magyarázathoz jutás iránti érdeke alapján. Nem szükséges, hogy az indokolás valamennyi jelentőséggel bíró tény‑ és jogkérdésre külön kitérjen, mivel azt, hogy valamely aktus indokolása megfelel‑e az EUMSZ 296. cikk követelményeinek, nem pusztán a szövegére figyelemmel kell megítélni, hanem az összefüggéseire, valamint az érintett tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére való tekintettel is (lásd: 2020. június 11‑iBizottság kontra Di Bernardo ítélet, C‑114/19 P, EU:C:2020:457, 29. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

76

E tekintetben a Bíróság kimondta, hogy az indokolás hiánya akkor is megállapítható, ha a szóban forgó határozat tartalmazza az indokolás bizonyos elemeit. Így az ellentmondásos vagy érthetetlen indokolás az indokolás hiányának felel meg. Ugyanez vonatkozik arra az esetre is, ha a szóban forgó határozatban szereplő indokolási elemek olyan hiányosak, hogy azok a határozat elfogadásával összefüggésben semmiképpen nem teszik lehetővé a címzett számára, hogy megértse a kibocsátója érvelését. Az indokolás kezdetének fennállását az uniós bíróság ezért vizsgálja részletesen, amikor azt kell eldöntenie, hogy az indokolás kiegészítése elfogadható‑e az eljárás során (lásd: 2020. június 11‑iBizottság kontra Di Bernardo ítélet, C‑114/19 P, EU:C:2020:457, 55. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

77

Végül az ítélkezési gyakorlat szerint az indokolási kötelezettségnek összeegyeztethetőnek kell lennie a versenyvizsga‑bizottság eljárására a személyzeti szabályzat III. mellékletének 6. cikke értelmében vonatkozó titkossággal. Ezt a titkosságot azzal a céllal vezették be, hogy biztosítsák a versenyvizsga‑bizottság függetlenségét és eljárása tárgyilagosságát, valamint a versenyvizsga‑bizottságnak akár a közösségi adminisztráció, akár az érintett pályázók, akár harmadik személyek részéről történő beavatkozástól vagy nyomásgyakorlástól való védelmét. A titkosság tiszteletben tartásával ennélfogva ellentétes mind a vizsgabizottsági tagok egyéni álláspontja, mind a pályázók személyes vagy összehasonlító értékelésére vonatkozó adatok felfedése (lásd: 1996. július 4‑iParlament kontra Innamorati ítélet, C‑254/95 P, EU:C:1996:276, 24. pont).

78

Tehát a versenyvizsga‑bizottság határozatainak indokolására vonatkozó követelmény esetében figyelembe kell venni a szóban forgó eljárás jellegét (1996. július 4‑iParlament kontra Innamorati ítélet, C‑254/95 P, EU:C:1996:276, 25. pont).

79

A versenyvizsga‑bizottság eljárása általában legalább két elkülönült szakaszból áll: egyrészt a pályázatok vizsgálatából, amelynek célja a versenyvizsgára bocsátható pályázók kiválasztása, másrészt a pályázóknak a betöltendő munkakörre való alkalmasságának a vizsgálatából, amelynek célja a tartaléklista felállítása (1996. július 4‑iParlament kontra Innamorati ítélet, C‑254/95 P, EU:C:1996:276, 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

80

Ezen elvek fényében kell értékelni, hogy az ENISA tiszteletben tartotta‑e a gondos ügyintézés elvét, amennyiben az magában foglalja a megtámadott határozatok indokolására vonatkozó kötelezettséget.

81

Először is, az első vitatott versenyvizsgára vonatkozó álláshirdetésnek az ügyiratok A.26. mellékletében szereplő 4. pontjából kitűnik, hogy az „Ügyvezető Igazgatóság” egység egységvezetői állásának betöltéséhez a kiválasztási bizottságnak mindenekelőtt azt kellett értékelnie, hogy a pályázók rendelkeznek‑e a szóban forgó versenyvizsgán való részvételre való jogosultsághoz „szükséges képesítésekkel és tapasztalattal”.

82

Továbbá az említett hirdetés 5. pontjából kitűnik, hogy ezt követően az alkalmasnak ítélt pályázókat két vizsgából, interjúból és írásbeli vizsgából álló „kiválasztási eljárásnak” vetették alá.

83

A jelen ügyben a fenti 10. pontból kitűnik, hogy 2020. november 10‑én az ENISA ügyvezető igazgatója tájékoztatta a felperest a kiválasztási bizottság azon határozatáról, hogy nem veszi fel a nevét az e versenyvizsga keretében kiválasztott pályázók listájára. Amint az a fenti 12–14. pontból kitűnik, a felperesnek a személyes adataihoz való hozzáférés iránti kérelmeit követően az ENISA 2021. január 29‑én közölte vele az első vitatott versenyvizsga keretében benyújtott pályázatának értékelését, megerősítve, hogy az interjút és az írásbeli vizsgát követően nem érte el az ahhoz szükséges küszöböt, hogy nevét felvegyék e versenyvizsga tartaléklistájára.

84

Következésképpen meg kell állapítani, hogy az első megtámadott határozat a versenyvizsga‑bizottság eljárásának a fenti 79. pontban említett második szakaszába tartozik.

85

Másodszor, az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy a versenyvizsga‑bizottság eljárásának második szakasza mindenekelőtt összehasonlító jellegű, és ezért vonatkozik rá az eljárás szerves részét képező titkosság (1996. július 4‑iParlament kontra Innamorati ítélet, C‑254/95 P, EU:C:1996:276, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

86

Így, mivel az indokolási kötelezettséget a versenyvizsga vagy általánosabban a kiválasztási eljárás során összhangba kell hozni a vizsgabizottság tanácskozásai titkosságának tiszteletben tartásával, a pályázó pontszámainak közlése, amennyiben azok a vizsgabizottság által végzett összehasonlító értékelést tükrözik, főszabály szerint elégséges indokolásnak minősül (lásd: 2008. február 28‑iNeirinck kontra Bizottság ítélet, C‑17/07 P, EU:C:2008:134, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

87

Mindazonáltal a fenti 73. pontból az következik, hogy az indokolást főszabály szerint a sérelmet okozó határozattal egy időben kell közölni az érintettel.

88

Különösen azon versenyvizsgák területén, amelyek a vizsgabizottság eljárásának második szakaszát követően lehetővé teszik az uniós tisztviselők vagy ideiglenes alkalmazottak álláshelyeihez való hozzáférést, az e második szakaszra vonatkozó vizsgákon részt vevő pályázóval főszabály szerint ugyanakkor kell közölni az e vizsgákon elért pontszámokkal, mint az arról szóló határozatot, hogy nevét nem veszik fel az e versenyvizsga keretében kiválasztott pályázók listájára (lásd ebben az értelemben: 2008. február 28‑iNeirinck kontra Bizottság ítélet, C‑17/07 P, EU:C:2008:134, 50–60. pont).

89

E különös tárgykörben ugyanis, a nagyszámú résztvevővel megrendezett versenyvizsgát jellemző rendkívüli körülmények esetén az ítélkezési gyakorlat az indokolási kötelezettség tiszteletben tartását nem teszi függővé semmilyen kérelem benyújtásától – legyen szó akár a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése értelmében vett előzetes panaszról, akár felülvizsgálat iránti kérelemről (lásd ebben az értelemben: 2020. június 11‑iBizottság kontra Di Bernardo ítélet, C‑114/19 P, EU:C:2020:457, 31. és 41. pont).

90

Márpedig meg kell jegyezni, hogy az első megtámadott határozat szövege a következő:

„A fent említett kiválasztási eljárásra benyújtott pályázatára, valamint az Ön által teljesített interjúra és írásbeli vizsgára hivatkozva e levéllel tájékoztatom Önt arról, hogy alapos értékelést követően a kiválasztási bizottságnak nem állt módjában felvenni az Ön nevét ez alkalommal a sikeres pályázók listájára.

Ez a határozat nem érinti az ENISA azon jövőbeli kiválasztási eljárásaiban való részvételét, amelyek esetében Ön teljesíti a vizsgára bocsáthatóság kritériumait. Emlékeztetem arra, hogy új pályázatot kell benyújtani minden olyan kiválasztási eljárásra, amely érdeklődését felkeltené.

Megragadom az alkalmat, hogy megköszönjem, hogy érdeklődést tanúsít az ENISA tevékenységei iránt, és sok sikert kívánok jövőbeli pályafutásához.”

91

Ebből az következik, hogy az első megtámadott határozat, amellyel a felperes tudomást szerzett az „Ügyvezető Igazgatóság” egység egységvezetői álláshelyére benyújtott pályázatának elutasításáról, egyetlen információként a kiválasztási eljárásban való sikertelenségéről tesz említést. Ekként csupán tájékoztatja a felperest pályázatának elutasításáról, anélkül hogy közölné vele a kiválasztási bizottság által a kiválasztási eljárás két vizsgáján adott pontszámokat.

92

Kétségtelen, hogy – amint az a fenti 14. pontból kitűnik – 2021. január 29‑én az ENISA közölte a felperessel az első vitatott versenyvizsga keretében benyújtott jelentkezésének pontszámait és értékelését, megerősítve, hogy az interjút és az írásbeli vizsgát követően nem érte el az ahhoz szükséges küszöböt, hogy nevét felvegyék e versenyvizsga tartaléklistájára.

93

Mindazonáltal, amint az a fenti 12–14. pontból kitűnik, az ENISA csak a felperesnek a személyes adataihoz való hozzáférés iránti kérelmeit követően közölte vele végül az első vitatott versenyvizsga keretében benyújtott pályázatának értékelését, megemlítve a felperes által a kiválasztási eljárás két vizsgájára kapott osztályzatokat.

94

Harmadszor, kétségtelen, hogy a nagyszámú résztvevővel megrendezett versenyvizsga gyakorlati nehézségeinek figyelembevétele érdekében a vizsgabizottság megteheti, hogy először csak a kiválasztás szempontjait és eredményét közli a pályázókkal, ha a későbbiekben egyéni magyarázatot ad azon pályázóknak, akik azt kifejezetten kérik (lásd: 2020. június 11‑iBizottság kontra Di Bernardo ítélet, C‑114/19 P, EU:C:2020:457, 31. pont).

95

A jelen ügyben azonban a fenti 94. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat által megkövetelt kivételes körülmények nem nyertek bizonyítást. Az ENISA ugyanis nem állította, és még kevésbé bizonyította, hogy az első vitatott versenyvizsgára vonatkozó kiválasztási eljárás nagyszámú résztvevővel megrendezett versenyvizsgának felelt meg, és hogy ezért gyakorlati okokból nem tudott megfelelő indokolást adni kellő időben minden pályázónak, és hogy szorítkozhatott volna arra, hogy a későbbiekben egyéni magyarázatot adjon azon pályázóknak, akik azt kifejezetten kérik.

96

Amint azt az ENISA a tárgyaláson kifejtette, az első vitatott versenyvizsga keretében benyújtott 111 pályázat közül csak 14 pályázót – köztük a felperest – hívtak be az említett versenyvizsga második szakaszára, amely interjúból és írásbeli vizsgából állt. E körülmények között a felperesnek adott részletes válasz tehát nem jelentett volna túlzott munkaterhet az ENISA számára, főleg mivel olyan határozatról volt szó, amelynek közvetett következménye az volt, hogy nem tette lehetővé az alkalmazott számára, hogy szakmai tevékenységét azon ügynökség javára folytassa, amelynél több mint három évig dolgozott (lásd ebben az értelemben: 2008. február 28‑iNeirinck kontra Bizottság ítélet, C‑17/07 P, EU:C:2008:134, 58. pont).

97

Következésképpen meg kell állapítani, hogy az első megtámadott határozat indokolása hiányos.

98

Először is, a második vitatott versenyvizsgára vonatkozó, az ügyiratok A.26. mellékletében szereplő álláshirdetés 4. pontjából kitűnik, hogy a „Szervezetet Támogató Szolgálatok” egység egységvezetői álláshelyének betöltéséhez a kiválasztási bizottságnak először azt kellett értékelnie, hogy a pályázók rendelkeznek‑e a szóban forgó versenyvizsgára bocsáthatósághoz szükséges „képesítésekkel és tapasztalattal”.

99

Ezt követően, az említett hirdetés 5. pontjából kitűnik, hogy másodszor a versenyvizsgára bocsáthatónak ítélt pályázókat az alábbi két vizsgából álló „kiválasztási eljárásnak” vetették alá: interjú és írásbeli vizsga.

100

A jelen ügyben, amint az a fenti 12. és 14. pontból kitűnik, a második vitatott versenyvizsga keretében a felperes nem érte el a „szükséges képesítések és tapasztalat” értékeléséhez előírt küszöböt, és ekként azt, hogy interjúra, majd írásbeli vizsgára hívják.

101

Kétségtelen, az említett álláshirdetés 4. pontjából kitűnik, hogy a pályázatok válogatásának folyamatát két lépésben hajtották végre. Közelebbről, a „szükséges képesítések és tapasztalat” értékelése keretében a kiválasztási bizottságnak először is meg kellett vizsgálnia, hogy a pályázók megfelelnek‑e a „vizsgára bocsáthatóság kritériumainak”. Másodszor, a „vizsgára bocsáthatóság kritériumainak” megfelelő pályázók esetében a kiválasztási bizottságnak meg kellett vizsgálnia, hogy megfelelnek‑e az öt „magas súlyozású kritériumból” és három „alacsony súlyozású kritériumból” álló „kiválasztási kritériumoknak”.

102

E tekintetben meg kell állapítani, hogy jóllehet e kritériumok értékelési módja eltérő volt, mivel a „kiválasztási kritériumokat” a „vizsgára bocsáthatóság kritériumaival” ellentétben számszerűsített értékeléssel látták el, ez nem változtat azon, hogy a „kiválasztási kritériumok”, amelyek bizonyos oklevelek meglétének, bizonyos ágazatokban szerzett szakmai tapasztalat időtartamának és bizonyos készségek meglétének értékelésére irányultak, objektív adatoknak feleltek meg, és nem képezték a vizsgabizottság értékítéletének tárgyát. Ezenkívül az álláshirdetés egyértelműen megkülönbözteti a 4. pontjában szereplő „szükséges képesítések és tapasztalatok” értékelését, amely a „vizsgára bocsáthatóság kritériumait” és a „kiválasztási kritériumokat” tartalmazza, valamint az 5. pontjában szereplő tulajdonképpeni „kiválasztási eljárást”, amely az interjút és az írásbeli vizsgát foglalja magában.

103

Következésképpen meg kell állapítani, hogy a második megtámadott határozat a versenyvizsga‑bizottság eljárásának a fenti 79. pontban említett első szakaszába tartozik.

104

E tekintetben ezen első szakaszban – különösen a képesítéseken alapuló versenyvizsga során – a pályázók által igazolt képesítéseket összevetik a versenyvizsga‑felhívásban megkövetelt képesítésekkel. Mivel ez az összevetés objektív adatok alapján történik, amelyeket egyébként saját magára vonatkozóan minden egyes pályázó ismer, a vizsgabizottság eljárását övező titkosság tiszteletben tartása nem zárja ki, hogy ezeket az objektív adatokat és különösen a versenyvizsga előkészítő szakaszában elvégzett kiválasztás alapjául szolgáló kiválasztási szempontokat oly módon közöljék, hogy azoknak a személyeknek, akiknek a pályázatait már a személyes vizsga előtt elutasították, lehetőségük legyen megismerni kiesésük lehetséges indokait (lásd ebben az értelemben: 1996. július 4‑iParlament kontra Innamorati ítélet, C‑254/95 P, EU:C:1996:276, 27. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

105

Továbbá, még akkor is, ha a vizsgabizottságnak először csak összefoglaló jellegű indokolást kell adnia – mint a nagyszámú résztvevővel megrendezett versenyvizsga esetében –, ennek az indokolásnak az érintett versenyvizsga eredményét is tartalmaznia kell, anélkül, hogy elvárható lenne a pályázóktól, hogy annak közlését kérjék (lásd ebben az értelemben: 2020. június 11‑iBizottság kontra Di Bernardo ítélet, C‑114/19 P, EU:C:2020:457, 35. és 36. pont).

106

Másodszor, ami a második megtámadott határozat indokolását illeti, emlékeztetni kell arra, hogy – amint az a fenti 11. pontból kitűnik – a felperest pályázatának eredményéről csak implicite tájékoztatták, amikor 2020. december 10‑én az ENISA ügyvezető igazgatója a kérdések és válaszok keretében valamennyi alkalmazottnak szóban bejelentette a második vitatott versenyvizsga keretében kiválasztott pályázó nevét, majd 2021. január 12‑i elektronikus levelében hivatalosan közölte azt az ENISA személyzetével.

107

A fenti 12. és 14. pontból kitűnik továbbá, hogy a felperes csak a 2021. január 3‑i és 10‑i két kérelem elküldését követően kapta meg 2021. február 3‑án a második vitatott versenyvizsgára benyújtott pályázatának értékelését, amelyben az állt, hogy nem érte el az említett versenyvizsga következő szakaszára bocsátáshoz szükséges küszöbértéket.

108

Amint az a fenti 23. pontban megállapításra került, a „Szervezetet Támogató Szolgálatok” egység egységvezetői álláshelyének betöltésére kiválasztott pályázó nevére vonatkozó információnak a 2021. január 12‑i elektronikus levélben történő hivatalos közlése testesíti meg az ENISA kiválasztási bizottságának azon határozatát, amely a felperes említett álláshelyre benyújtott pályázatát elutasítja. Ezen információ hivatalos közlése ugyanis szükségszerűen magában foglalja a felperes második vitatott versenyvizsga keretében benyújtott pályázatának elutasítását.

109

A jelen esetben meg kell állapítani, hogy a felperes teljességgel mellékesen értesült arról, hogy nem bocsátották az interjúra és az írásbeli vizsgára, noha a fenti 105. pontból az következik, hogy a versenyvizsgára jelentkező pályázót, akivel szemben a fenti 104. pontban meghatározott első szakasz végén a vizsgára bocsátást megtagadó határozatot hoztak, legalább tájékoztatni kell e felvételi eljárás eredményéről, még a nagyszámú résztvevőre kiírt versenyvizsga esetében is. Azon felvételi eljárás eredménye ugyanis, amelyben a tisztviselő vagy alkalmazott részt vett, olyan minimális információnak minősül, amelyet minden esetben meg kell adni a pályázóknak, mivel észszerűen nem várható el tőlük, hogy ezen eredmény közlését kérjék, amikor az eredménynek maga a létezése sem ismert számukra.

110

Következésképpen meg kell állapítani, hogy a második megtámadott határozat indokolása hiányos.

111

A fenti megfontolásokra tekintettel és a fenti 73., 88. és 89. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat fényében meg kell állapítani, hogy az ENISA nem tartotta tiszteletben a megtámadott határozatok indokolására vonatkozó kötelezettségét, következésképpen megsértette a felperes megfelelő ügyintézéshez való, a Charta 41. cikkében előírt jogát.

112

Emlékeztetni kell arra, hogy amennyiben a Bíróság az uniós személyzet kiválasztási eljárásaival kapcsolatos valamely intézkedés megsemmisítéséből eredő következményekről hoz határozatot, meg kell kísérelnie az ezen eljárás során elkövetett szabálytalanság miatt hátrányos helyzetbe kerülő pályázók érdekeinek a többi pályázó érdekeivel való összeegyeztetését, ily módon nemcsak azt kell figyelembe vennie, hogy helyre kell állítani a hátrányos helyzetbe kerülő pályázók jogait, hanem figyelembe kell vennie a már kiválasztott pályázók jogos bizalmát is. Ennek érdekében e bíróságnak figyelembe kell vennie az szóban forgó szabálytalanság jellegét és hatásait, csakúgy mint azon különböző lehetséges intézkedéseket, amelyek a hátrányos helyzetbe került felperes jogaiba való visszahelyezésének szükségessége, harmadik személyek helyzete és a szolgálati érdek összeegyeztetésére irányulnak. Ezen keretében olyan tényezők is relevánsak lehetnek, mint a kiválasztási eljárás szabálytalanságával érintett személyek száma és a sikeres pályázók száma (lásd: 2019. május 8‑iEntreprise commune Fusion for Energy kontra Galocha ítélet, C‑243/18 P, EU:C:2019:378, 46. és 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

113

Márpedig a jelen ügyben először is meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozatok hibáit az indokolási kötelezettség megsértése jellemzi, amely lényeges eljárási szabálynak minősül, és amelynek be nem tartását a bíróság hivatalból vizsgálhatja. Másodszor, az ügyiratokból nem tűnik ki, hogy e hibák kizárólag a megtámadott határozatokat érintették, így nem zárható ki, hogy az első vitatott versenyvizsga második szakaszának végén elutasított, valamint a második vitatott versenyvizsga első szakaszának végén elutasított pályázók ugyanazzal a jogellenességgel szembesültek. Harmadszor, a megtámadott határozatok esetleges megsemmisítése nem feltétlenül vonja maga után a felperes egyik vagy másik olyan egységvezetői álláshelyre történő kinevezését, amelyre jelentkezett. Végül negyedszer, még azt feltételezve is, hogy az ENISA a felperes jogainak helyreállítására irányuló intézkedések keretében a jelen ügyben említett egyik vagy másik egységvezetői álláshelyre való kinevezését tervezi, az ilyen kinevezés adott esetben csak egyetlen személy kinevezését kérdőjelezheti meg. E tényezőkre tekintettel tehát a Törvényszék nincs olyan kivételes helyzetben, amelyben a megsemmisítést a harmadik személyek jogaira tekintettel túlzottnak kellene tekinteni.

114

Így helyt kell adni a felperes által felhozott második jogalapnak, anélkül hogy meg kellene vizsgálni az annak alátámasztására hivatkozott többi érvet, és meg kell semmisíteni a megtámadott határozatokat, anélkül hogy a felperes által felhozott többi jogalapot meg kellene vizsgálni.

115

Kártérítési kérelmének alátámasztása érdekében a felperes előadja, hogy nem vagyoni kárt szenvedett az ENISA által elkövetett jogsértések folytán, amelyek jelentős stresszt, valamint igazságtalanság és tisztelethiány súlyos érzését okozták a számára, ami kihatással volt egészségére és a méltóságára. Úgy véli, hogy nem vagyoni kára nem téríthető meg pusztán a megtámadott határozatok megsemmisítésével. Következésképpen azt kéri, hogy a bíróság kötelezze az ENISA‑t ex aequo et bono meghatározott 5000 euró összegű kártérítés megfizetésére.

116

Az ENISA nem terjeszt elő érveket a felperes kártérítési kérelmeivel kapcsolatban.

117

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az Unió felelőssége feltételezi három feltételnek: az intézményeknek, szerveknek vagy szervezeteknek felrótt magatartás jogellenességének, a hivatkozott kár tényleges és bizonyos jellegének, valamint a felrótt jogellenesség és a hivatkozott kár közötti okozati összefüggés fennállásának teljesülését (lásd: 2021. január 13‑iHelbert kontra EUIPO ítélet, T‑548/18, EU:T:2021:4, 116. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

118

Ezen túl a Bíróság megszilárdult ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy nem anyagi vagy nem vagyoni jellegű kár bizonyos esetekben az azt okozó jogellenes aktus megsemmisítésével megfelelő és kellő módon jóvátettnek tekinthető (lásd: 2022. szeptember 22‑iIMG kontra Bizottság ítélet, C‑619/20 P és C‑620/20 P, EU:C:2022:722, 197. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

119

A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy az ENISA által elkövetett jogsértések jellegére és a hivatkozott kár jellegére tekintettel a megtámadott aktusok megsemmisítése a jelen ügy körülményei között biztosítja a hivatkozott nem vagyoni kár megfelelő és elégséges jóvátételét.

120

Ennélfogva a felperes kártérítési kérelmét, amennyiben az a megtámadott határozatok jogellenességéből eredő nem vagyoni kárra vonatkozik, mint megalapozatlant el kell utasítani.

121

Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Az ENISA‑t, mivel pervesztes lett, a felperes kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kilencedik tanács)

a következőképpen határozott: