3.12.2013   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 353/104

—

tekintettel az Egyesült Nemzetek Szervezetének 1982. december 10-i tengerjogi egyezményébe foglalt, a kizárólagos gazdasági övezeteken túlnyúló halállományok és a hosszú távon vándorló halállományok védelmére és kezelésére vonatkozó rendelkezések végrehajtásáról szóló, 1995. évi megállapodásra (az 1995. augusztus 4-i New York-i megállapodás),

—

tekintettel a FAO felelősségteljes halászatra vonatkozó, 1995. október 31-én elfogadott magatartási kódexére,

—

tekintettel a közös halászati politika jövőjéről szóló bizottsági zöld könyvről szóló, 2002. január 17-i állásfoglalására (1),

—

tekintettel a fenntartható fejlődésről szóló, 2002. augusztus 26. és szeptember 4. között Johannesburgban tartott világ-csúcstalálkozón tett nyilatkozatra,

—

tekintettel a halászati erőforrások közös halászati politika alapján történő védelméről és fenntartható kiaknázásáról szóló, 2002. december 20-i 2371/2002/EK tanácsi rendeletre (2),

—

tekintettel az EU halászatában a fenntarthatóság elvének a legnagyobb fenntartható hozamon keresztül történő végrehajtásáról szóló bizottsági közleményre (COM(2006)0360) és az EU halászatában a fenntarthatóság elvének a legnagyobb fenntartható hozamon keresztül történő megvalósításáról szóló 2007. szeptember 6-i parlamenti állásfoglalásra (3),

—

tekintettel a halászati és akvakultúra-termékek ágazata piacának közös szervezéséről szóló, 2007. december 12-i állásfoglalására (4),

—

tekintettel „A nemkívánatos járulékos fogások csökkentésére és a visszadobás gyakorlatának megszüntetésére irányuló politika az európai vizeken folytatott halászat vonatkozásában” című bizottsági közleményre (COM(2007)0136) és az európai vizeken folytatott halászat vonatkozásában a nemkívánatos járulékos fogások csökkentésére és a visszadobás gyakorlatának megszüntetésére irányuló politikáról szóló 2008. január 31-i parlamenti állásfoglalásra (5),

—

tekintettel az Európai Számvevőszék „Elősegítették-e az EU intézkedései, hogy a halászflották kapacitása a rendelkezésre álló halászati lehetőségekhez igazodjon?” című, 12/2011. sz. különjelentésére,

—

tekintettel a tengeri környezetvédelmi politika területén a közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról szóló, 2008. június 17-i 2008/56/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv) (6),

—

tekintettel „A közös halászati politika szerepe az ökoszisztéma-alapú szemlélet tengergazdálkodásban való érvényesítésében” című bizottsági közleményre (COM(2008)0187) és a közös halászati politikáról és a halászati gazdálkodásban alkalmazott ökoszisztéma-alapú szemléletről szóló 2009. január 13-i parlamenti állásfoglalásra (7),

—

tekintettel „A tengerkutatás és a tengerhasznosítási célú kutatás európai stratégiája: az Európai Kutatási Térségen belüli egységes keretrendszer a tengerek és óceánok fenntartható hasznosításáért” című, 2008. szeptember 3-i bizottsági közleményre (COM(2008)0534), valamint a közös halászati politika területén alkalmazott kutatásról szóló, 2009. február 19-i parlamenti állásfoglalásra (8),

—

tekintettel az „Irányítás a közös halászati politika keretében: az Európai Parlament, a regionális tanácsadó testületek és a többi szereplő” című, 2009. április 24-i állásfoglalására (9),

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre (EUMSZ) és a Parlament új szerepéről és a Lisszaboni Szerződés végrehajtásával kapcsolatos felelősségeiről szóló 2009. május 7-i állásfoglalására (10),

—

tekintettel a „Fenntartható jövő kialakítása az akvakultúra számára – Új lendület az európai akvakultúra fenntartható fejlődését szolgáló stratégiának” című bizottsági közleményre (COM(2009)0162),

—

tekintettel a közös halászati politika reformjáról szóló, 2009. április 22-i bizottsági zöld könyvre (COM(2009)0163),

—

tekintettel a közös halászati politika jövőjéről szóló zöld könyvre vonatkozó 2010. február 25-i állásfoglalására (11),

—

tekintettel a 2010. október 18. és 29. között megtartott, a biológiai sokféleségről szóló nagojai csúcstalálkozó végén közzétett nagojai jegyzőkönyvben foglalt 6. aicsi célra,

—

tekintettel a közös halászati politikáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló, 2011. július 13-i bizottsági javaslatra (COM(2011)0425), valamint az e javaslathoz csatolt bizottsági szolgálati munkadokumentumra (SEC(2011)0891),

—

tekintettel a közös halászati politika reformjáról szóló bizottsági közleményre (COM(2011)0417),

—

tekintettel az Európai Tengerügyi és Halászati Alapról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló bizottsági javaslatra (COM(2011)0804),

—

tekintettel a halászati és akvakultúra-termékek piacának közös szervezéséről szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló bizottsági javaslatra (COM(2011)0416),

—

tekintettel a közös halászati politika külpolitikai vetületéről szóló bizottsági közleményre (COM(2011)0424),

—

tekintettel a halászati erőforrások közös halászati politika alapján történő védelméről és fenntartható kiaknázásáról szóló, 2002. december 20-i 2371/2002/EK tanácsi rendelet szerinti jelentéstételi kötelezettségről szóló bizottsági jelentésre (COM(2011)0418),

—

tekintettel a közös halászati politika közjavak megteremtéséhez történő hozzájárulásáról szóló, 2012. február 16-i állásfoglalására (12),

—

tekintettel az európai halászati ágazatban a kőolajárak emelkedése miatt bekövetkezett válságról szóló, 2011. május 12-i állásfoglalására (13),

—

tekintettel az „Európa 2020” című bizottsági közleményre (COM(2010)2020),

—

tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

—

tekintettel a Halászati Bizottság jelentésére, valamint a Fejlesztési Bizottság és a Regionális Fejlesztési Bizottság véleményére (A7-0253/2012),

A.

mivel a közös halászati politika (KHP) történetében ez az első alkalom, hogy a Parlament társjogalkotóként jár el a KHP reformjának létrehozásában;

B.

mivel a halászati ágazat fontos stratégiai szerepet játszik a tagállamok és az Európai Unió (EU) lakosságának halellátásában és élelmezésének egyensúlyában, valamint jelentősen hozzájárul a part menti közösségek társadalmi-gazdasági jólétéhez, a helyi fejlődéshez, a foglalkoztatáshoz, a legkülönfélébb gazdasági tevékenységek fenntartásához és létrehozásához, valamint a helyi kulturális hagyományok megőrzéséhez;

C.

mivel – a 2002. évi felülvizsgálat eredményeként tett némi előrelépés ellenére – e közlemény emlékeztet arra, hogy az előző KHP nem tudta elérni egyes fő célkitűzéseit, hiszen egyes állományokat túlhalásznak, az uniós flotta egyes részeinek gazdasági helyzete a támogatások ellenére is ingatag, a halászati ágazatbeli munkalehetőségek csökkennek és nem vonzóak, különösen az ágazatba belépő fiatalok számára nem, továbbá a halászattól és akvakultúrától függő számos part menti közösség helyzete bizonytalan;

D.

mivel azonban az előző KHP-nek voltak pozitív hatásai, mivel lehetővé tette egyes állományok helyreállítását és a regionális tanácsadó testületek létrehozását;

E.

mivel alapvető, hogy a KHP-ben a halászati ágazat tekintetében olyan szemlélet érvényesüljön, amely figyelembe veszi az, ökológiai és gazdasági-társadalmi szempontokat (a KHP reformjának három pillérét), így folyamatos egyensúlyt tart fenn a különböző tengeri térségekben rendelkezésre álló halászati erőforrások és a part menti halászattól függő közösségek társadalmi-gazdasági szövetének védelme között a munkahelyek és a jólét biztosítása érdekében;

F.

mivel az EU adja a világ halászati és akvakultúra-termelésének mintegy 4,6 %-át, és ezzel a világ negyedik legnagyobb termelője; mivel ugyanakkor az EU a területén fogyasztott hal 60 %-át importálja;

G.

D. mivel a tudományos adatok hiányának elismerése mellett a Bizottság becslése szerint az EU halállományának 75 %-át túlhalásszák, az európai vizekben az állományok több mint 60 %-át a legnagyobb fenntartható hozamot meghaladó mértékben halásszák, és az EU évente megközelítőleg 1,8 milliárd euró potenciális bevételtől esik el amiatt, hogy nem tud fenntartható módon gazdálkodni a halászat területén;

H.

mivel mindazonáltal egyes uniós halászati tevékenységek igazoltan fenntarthatóak, ami azt mutatja, hogy az igazgatási szervek, a halászati ágazat és az egyéb érdekelt felek közötti együttműködés kielégítő eredményekkel járhat;

I.

mivel a Bizottság szerint a Tanács határozataiban megállapított értékek 2003 óta átlagosan 47 %-kal lépték túl a tudományos ajánlásokban foglaltakat, és jelenleg az Atlanti-óceán becslések szerinti állományainak 63 %-át halásszák túl, míg ez az arány a Földközi-tenger esetében 82 %, a Balti-tenger esetében pedig 4:6;

J.

mivel – jóllehet az uniós halászati ágazatban 2002–2007 között a munkahelyek 30 %-a megszűnt a halállományok rossz állapota, az olcsóbb behozatal által eredményezett árcsökkenés és a technológiai vívmányok miatt – a becslések szerint a halászati ágazat (az akvakultúrát is beleértve) évente továbbra is 34,2 milliárd euró jövedelmet termelt az említett időszakban, és több mint 350 000 munkahelyet teremt a termelési vagy forgalmazási lánc megelőző vagy következő fázisában a halászat, a halfeldolgozás és a forgalmazás területén, elsősorban a part menti és távoli régiókban, valamint a szigeteken; ahol emellett olyan „közjavakat” is létrehoz, amelyeket eddig nem vettek kellőképpen számításba; és mivel – a megszűnt munkahelyek ellenére – a technológiai vívmányoknak köszönhetően a flották halászati kapacitása jelentősen nőtt;

K.

mivel az európai halászflotta tényleges kapacitására vonatkozóan rendelkezésre álló adatok nem megbízhatóak, mert nem vették figyelembe a műszaki fejlődést, a tagállamok pedig nem jelentik be pontosan flottakapacitásaikat;

L.

mivel a halászatból élők jövedelme és bére az ágazatra jellemző forgalmazási módokból, az első eladás esetén alkalmazott árképzési módból és a tevékenységre jellemző rendszertelenségből kifolyólag bizonytalan, ami szükségessé teszi az ágazat – nemzeti és uniós – közfinanszírozásának fenntartását;

M.

mivel a kagylóhalászatot és a többi hagyományos és extenzív akvakultúra-tevékenységet is magába foglaló kisüzemi és kisméretű flották, illetve a nagyméretű, ipari jellegű flották sajátosságai rendkívül eltérőek, ahogy az EU különböző részein működő flották sajátosságai is, a hajóméretre való tekintet nélkül; mivel ebből adódóan a megfelelő irányítási eszközök és problémák nem illeszthetők be egy egységes modellbe, ezért a különféle flottákat különbözőképpen kell kezelni;

N.

mivel a KHP reformjának biztosítania kell a halászattól nagymértékben függő, kisüzemi és kisméretű, valamint a part menti, köztük legkülső régiókbeli halászflották jövőbeli fennmaradását és jólétét, ami az új KHP keretében esetleg átmeneti társadalmi-gazdasági támogatást tesz szükségessé, azonban nem vezethet a teljes flottakapacitás növeléséhez;

O.

mivel az új KHP meghatározásában és kidolgozásában közre kell működniük az ipari jellegű és a kisméretű flották, valamint az akvakultúra-ágazat képviselőinek;

P.

mivel a nők alapvető szerepet játszanak a feldolgozó és az akvakultúra-ágazatban, a járulékos igazgatási és adminisztratív feladatokban, valamint a kagylószedésben; mivel egyúttal a halfogási ágazatban is aktívak, jóllehet kisebb mértékben; mivel jelentős közreműködésüket azonban igen gyakran nem ismerik el és nem is jutalmazzák kellőképpen;

Q.

mivel a Lisszaboni Szerződés kötelezettséget ír elő az uniós politikák közötti koherencia biztosítására vonatkozóan, aminek a KHP reformja során is érvényesülnie kell;

R.

mivel fehérjében gazdag, egészséges élelmiszerforrásként a halászati és akvakultúra-termékek jelentős szerepet töltenek be az emberek táplálkozásában Európában és világszerte egyaránt;

S.

mivel az iskolás gyermekeket fiatal koruktól kezdve meg kell ismertetni az elérhető halfajok széles körével és az egyes fajok idényszerű voltával;

T.

mivel a fogyasztókat folyamatosan tájékoztatni kell az elérhető fajok széles köréről annak érdekében, hogy csökkentsék a bizonyos állományokra háruló nyomást;

U.

mivel a KHP-nek vállalnia kellene saját költségei finanszírozását, különösen az e politika részeként elfogadott döntések és intézkedések vonatkozásában;

1.

úgy véli, hogy minden halászati politika elsőrendű célja a lakossági halellátás és a part menti közösségek fejlődésének biztosítása, a foglalkoztatás és a halászatból élők életkörülményeinek javítása, egyszersmind az erőforrások fenntarthatóságának, ezáltal pedig megőrzésüknek biztosítása;

2.

véleménye szerint a KHP (halászati és akvakultúra-ágazat) mélyreható és ambiciózus reformot igényel, ha az EU biztosítani kívánja a hosszú távú környezeti fenntarthatóságot, amely előfeltétel az uniós halászati ágazat gazdasági és társadalmi életképességének biztosításához; fenntartja, hogy a megreformált politikát jobban össze kell hangolni az olyan uniós politikákkal, mint a kohéziós politika, a környezetpolitika, a mezőgazdasági politika és a külpolitika, továbbá hogy a fenntartható halászatról szóló jövőbeni nemzetközi megállapodásokat vele koherens módon kell alakítani; ezzel összefüggésben emlékeztet a szorosabb integrációt elősegítő eszközök – mint az integrált tengerpolitika vagy a makroregionális megközelítés – jelentőségére;

3.

kiemeli, hogy valamennyi halászati politikának tekintettel kell lennie a különböző dimenziók – társadalmi, környezeti, gazdasági szempontok – sokféleségére, és az általuk megkívánt, integrált és kiegyensúlyozott szemléletben kell fogannia, amely szemlélet nem egyeztethető össze az egyes dimenziók között előre megállapított prioritási sorrendet érvényesítő megközelítéssel;

4.

hangsúlyozza, hogy a globális fenntarthatóság jegyében folytatott gazdálkodás mellett az EU halászati és akvakultúra-ágazata nagyobb mértékben járulhatna hozzá az európai társadalom szükségleteihez az élelmezés biztonsága és minősége, a foglalkoztatás, a környezetvédelem, valamint a dinamikus és változatos halász- és parti menti közösségek megtartása tekintetében;

5.

elismeri, hogy a halászat sok nemzedéken át számos, gazdasági szempontból gyakran kiszolgáltatott közösségnek biztosított munkát Európa partjai mentén; úgy véli, hogy mindezen közösségek – méretüktől függetlenül – védelmet érdemelnek az európai halászati politikai keretében, valamint hogy fenn kell tartani az egyes közösségek és a régóta fennálló halászterületeik közötti történelmi kapcsolatokat;

6.

véleménye szerint – meghatározott feltételrendszer alapján – ösztönzőket kell kínálni a kis környezeti hatással járó, szelektív halászfelszerelés és környezetbarát halászati módszerek alkalmazásával fenntartható módon halászatot vagy kagylóhalászatot folytatók számára, az ilyen halászati gyakorlatok széles körű alkalmazásának és a part menti közösségek fenntartható fejlődésének biztosítása érdekében; úgy véli, hogy magának a halászati ágazatnak is központi szerepet kell játszania a fenntartható halászati módszerek kialakításában, és hogy minden efféle ösztönzőt az érdekelt felekhez közeli szinten kell kínálni, a halászokkal és egyéb érintett szervekkel folytatott együttműködésben; megállapítja, hogy ez magában foglalja egy önkéntes uniós ökocímke támogatását, amelyet már korábban is működő tanúsítási szerveknek alvállalkozásba adhatnak annak érdekében, hogy azonos feltételeket biztosítsanak a halászok és a termelők számára az Unión belül és kívül egyaránt;

7.

meggyőződése, hogy a KHP reformjának ki kell alakítania a megfelelő és hatékony eszközöket az ökoszisztéma-alapú halászati gazdálkodás támogatására; véleménye szerint ezért a többéves gazdálkodási tervekben figyelembe kell venni ezt az ökoszisztéma-alapú megközelítést; véleménye szerint véget kell vetni az e többéves gazdálkodási tervekkel kapcsolatos intézményi patthelyzetnek, és a rendes jogalkotási eljárást kell alkalmazni; ezenfelül úgy gondolja, hogy a regionális alapon együttműködő tagállamokra tényleges, mikroszintű irányítási hatásköröket kell ruházni;

8.

ismételten hangsúlyozza, hogy a tengeri és part menti területeken folytatott valamennyi fejlesztésnek meg kell felelnie a környezetvédelmi jogszabályoknak – így például a tengeri stratégiáról szóló keretirányelvnek és a biológiai sokféleség védelmére vonatkozó irányelveknek –, mivel a jó környezeti állapotnak a tengeri és part menti térségekben folytatott valamennyi tevékenység esetében előfeltételnek kell lennie;

9.

hangsúlyozza, hogy a KHP-nek az elővigyázatossági megközelítést kell alkalmaznia a halászati gazdálkodásra, és biztosítania kell, hogy a tengerek biológiai erőforrásainak fenntartható kiaknázása helyreállítsa és a maximális fenntartható hozam elérését lehetővé tévő szint közelében tartsa a halászott fajok állományát ; hangsúlyozza, hogy az alaprendeletben világos, végső határidőt tartalmazó ütemtervet kell megállapítani; hangsúlyozza, hogy a KHP végrehajtásához megfelelő gazdasági eszközöket kell biztosítani a bizonyított túlhalászás fokozatos felszámolása és a fenntartható állományok megőrzése érdekében, amihez megbízható tudományos adatokra van szükség;

10.

véleménye szerint teljesíteni kell a halászat okozta állománypusztuláson alapuló legnagyobb fenntartható hozam elérésének célkitűzését, mivel ez jelentős mértékben hozzájárulna az állományok fenntarthatóságához; felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat e célkitűzés megbízható tudományos adatokon alapuló és a társadalmi-gazdasági következmények figyelembevételével történő operatív végrehajtására;

11.

hangsúlyozza ugyanakkor, hogy nehézségek merülhetnek fel a legnagyobb fenntartható hozam elvének végrehajtásával összefüggésben, különösen a vegyes halászat esetében, illetve amikor nem állnak rendelkezésre vagy nem megbízhatóak a halállományokra vonatkozó tudományos adatok; ezért kéri, hogy rendeljenek megfelelő összegeket a tudományos kutatáshoz és az adatgyűjtéshez a fenntartható halászati politika végrehajtása céljából;

12.

felszólítja a Bizottságot, hogy gondoskodjon hosszú távú gazdálkodási tervek (LTMP-k) kialakításáról az EU minden halászati tevékenységére vonatkozóan, valamint az ökoszisztéma-megközelítés alkalmazásáról minden LTMP esetében, amelyek tartalmazzanak világosan meghatározott célkitűzéseket és kiemelt jelentőségű lehalászási szabályokat, ez utóbbiak keretében pedig állapítsanak meg szabályokat az éves halászati erőkifejtésre vonatkozóan, figyelembe véve az állomány aktuális méretét, a halászati struktúrát és a célfajokra irányuló célkitűzést; e tekintetben ösztönzi a Tanácsot, hogy kivétel nélkül kövesse az LMPT-k célkitűzéseit;

13.

hangsúlyozza a visszadobás, a nemkívánatos járulékos fogások és a túlhalászás közötti közvetlen összefüggést, és tisztában van a Bizottság indíttatásaival, valamint annak szükségességével, hogy a visszadobást tiltó hatékony politikát dolgozzanak ki uniós szinten, amelynek keretében az Európai Halászati Ellenőrző Hivatalt (CFCA) nagyobb hatáskörrel kell felruházni a szabályok és szankciók tisztességes rendszerének, így például az egyenlő bánásmód elvének biztosítása érdekében;

14.

ezért javasolja, hogy a tudományos kutatási szükségletek kielégítése és annak érdekében, hogy a hajók szelektív felszerelését a tények teljes ismeretében fejleszthessék, tegyék kötelezővé egy bizonyos szint feletti mennyiségben kihalászott és ki nem rakodott fajok mennyiségeinek teljes dokumentálását;

15.

véleménye szerint a lépésenként bevezetendő visszadobási tilalomnak a halászati tevékenységeken kell alapulnia, és a különböző módszerek és halászatok jellegzetességeit és valós helyzetét kell alapul vennie, szem előtt tartva, hogy a bevezetés az egy fajra szakosodott halászatok esetében könnyebben megvalósítható, míg a vegyes halászat esetében nehézségeket támaszt, amelyeket le kell győzni; hangsúlyozza, hogy figyelmet kell fordítani a halászok és termelők szervezeteire, amelyeket aktívan be kell vonni a folyamatba; hangsúlyozza, hogy a visszadobás felszámolását a nemkívánatos járulékos fogások csökkentését vagy felszámolását célzó technikai intézkedéseknek, valamint a szelektív halászati gyakorlatokat előmozdító ösztönzőknek kell kísérniük; meggyőződése, hogy elsősorban a nemkívánatos fogások elkerülésére kell törekedni az ilyen fogásokkal való gazdálkodás helyett; aggodalmát fejezi ki ezzel kapcsolatban a párhuzamos visszadobási piac felbukkanása miatt, amely veszélyezteti az ökoszisztémát és az európai halászati ágazatot; hangsúlyozza, hogy ezért megfelelő biztosítékokra van szükség; hangsúlyozza emellett, hogy az érintett szereplők bevonására, valamint a kirakodási kötelezettség gondos megtervezésére és későbbi betartatására van szükség annak elkerülése érdekében, hogy a nemkívánatos halak a tenger helyett a parton kössenek ki;

16.

hangsúlyozza, hogy a tudományos kutatásokat fokozni és megfelelő módon finanszírozni kell, valamint olyan halászati technikákat és eszközöket kell kifejleszteni, amelyek segítik a nemkívánatos fogások elkerülését; kéri a Bizottságot, hogy tegyen javaslatot megfelelő és elégséges intézkedésekre, és nyújtson pénzügyi támogatást a tagállamoknak erre a célra; hangsúlyozza e célból, hogy fontos foglalkozni a vegyes halászat kezelésével; megjegyzi, hogy a visszadobások csökkentésére vagy megszüntetésére vonatkozó meglévő technológia nem minden halászati forma esetén egyformán hatékony; e tekintetben felszólítja a Bizottságot, hogy mozdítsa elő a tudományos szakemberek és a halászok közötti partnerségeket, politikái kidolgozásakor vegye figyelembe véleményüket, és segítse a tagállamokat új halászati technikák kialakításában;

17.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy haladéktalanul indítsanak a halászati eszközök szelektivitásának javítását célzó kísérleti projekteket;

18.

megjegyzi, hogy a vegyes halászatok esetében, többek között – de nem kizárólag – a Földközi-tengeren, igen nehéz egy ilyen intézkedés alkalmazása, mivel ott különleges halászati gyakorlatokat alkalmaznak, és különleges éghajlati és földrajzi viszonyok érvényesülnek; véleménye szerint a mellékfogások begyűjtéséhez és feldolgozásához szükséges infrastruktúra kialakításával kapcsolatos nehézségek kezelése érdekében – a Bizottság által javasoltaknak megfelelően – további konzultációra van szükség; felszólít a növendék halak fogásának csökkentését célzó, valamint az ilyen halak piacát ellehetetlenítő további intézkedések meghozatalára;

19.

felhívja a Bizottságot, hogy a biológiai erőforrások megőrzése és a hosszú távú környezeti fenntarthatóság biztosítása érdekében mérje fel olyan zárt területek hálózatának létrehozási lehetőségeit, ahol a halak szaporaságának növelése és az élő vízi erőforrások és a tengeri ökoszisztéma megőrzése céljából bizonyos időre mindennemű halászati tevékenység tiltott;

20.

hangsúlyozza azon legkülső, mély tengerrel körülvett régiók sajátos helyzetét, amelyek gazdasági, társadalmi és demográfiai szempontból is erősen függnek a (túlnyomórészt kisüzemi) halászattól; úgy véli, hogy a környezetbarát halászfelszereléseket alkalmazó regionális flottákra kell korlátozni e régiók bioföldrajzi tekintetben érzékeny tengeri területeihez való hozzáférést;

21.

kifejezi a járulékos fogások piacával kapcsolatos javaslatokkal szembeni kételyeit, és hangsúlyozza, hogy azok végrehajtása esetén megfelelő biztosítékokra van szükség a párhuzamos piac – ami fogásaik növelésére ösztönözné a halászokat – kialakulásának elkerülése érdekében;

22.

véleménye szerint a visszadobási tilalom alapját a halászati ágazat általi lépésenkénti bevezetés kell, hogy képezze, hiszen ez megkönnyítené az ágazat alkalmazkodását; hangsúlyozza, hogy a termelői szervezeteknek tevékenyen részt kellene venniük egy ilyen tilalom fokozatos végrehajtásában;

23.

arra kéri a Bizottságot, hogy segítse a tagállamokat a visszadobási tilalom alkalmazásából fakadó különböző társadalmi-gazdasági következmények ellensúlyozásában;

24.

hangsúlyozza, hogy a visszadobások fokozatos csökkentését célzó intézkedések bevezetéséhez az ellenőrzési és végrehajtási rendszer mélyreható reformjára lenne szükség; arra kéri a Bizottságot, hogy e tekintetben segítsen a tagállamoknak a mindenkire egységes végrehajtás biztosítása érdekében; meggyőződése, hogy a CFCA megfelelően támogatni kell, elegendő hatáskörrel és forrásokkal kell ellátni, hogy feladatait elláthassa, és ezáltal segíthesse a tagállamokat szabály- és szankciórendszereik alkalmazásában;

25.

felszólítja a Bizottságot, hogy vizsgálja meg a halállományok természetes ellenségek – mint például fókák és kormoránok – miatti csökkenését, és az érintett tagállamokkal együttműködve rövidesen dolgozzon ki és vezessen be ezeknek a populációknak a szabályozására vonatkozó gazdálkodási terveket;

26.

felszólítja a Bizottságot olyan programok végrehajtására, amelyek célja az iskolás gyermekek és a fogyasztók megismertetése az elérhető fajok széles körével, valamint a fenntartható módon kitermelt hal fogyasztásának fontosságával;

27.

emlékeztet arra, hogy a Lisszaboni Szerződés kötelezettséget ír elő az uniós politikák közötti koherencia biztosítására vonatkozóan, aminek a KHP reformja során is érvényesülnie kell;

28.

véleménye szerint a reform egyik legfőbb prioritását a különböző tengeri medencék különféle állományaira és ökoszisztémáira vonatkozó tudományos adatok, valamint a társadalmi–gazdasági hatásvizsgálatok megbízhatósága és rendelkezésre állása, valamint az alkalmazott modellek egységesítése és tökéletesítése kell, hogy képezze; aggasztja a megalapozott tudományos szakvéleményekhez szükséges megbízható és elérhető tudományos adatok hiánya;

29.

hangsúlyozza, hogy a tudományos halászati kutatás a halászati gazdálkodás alapvető eszköze, amely nélkülözhetetlen a halászati erőforrások alakulását befolyásoló tényezők azonosításához, mennyiségi elemzések elvégzéséhez, az állományok alakulásának előrejelzését lehetővé tevő modellek kifejlesztéséhez, valamint a halászati eszközök, a flották, továbbá a halászok munkakörülményeinek és a rájuk vonatkozó biztonsági követelmények javításához, a halászok ismereteinek és tapasztalatainak felhasználásával;

30.

felszólítja a Bizottságot, hogy tegyen javaslatokat a tudományos szakemberek által felhasználható jó minőségű adatok hatékony és uniós szinten harmonizált gyűjtésére; ezzel egyidejűleg arra ösztönzi a Bizottságot, hogy hozzon létre döntéshozatali keretet azokra a helyzetekre, amikor nem áll rendelkezésre megfelelő mennyiségű adat, és javasoljon olyan tudományos modelleket, amelyek a több fajt célzó halászattal kapcsolatos gazdálkodás alapjául szolgálhatnak; hangsúlyozza annak szükségességét, hogy a tudományos szakemberek mellett a halászokat és valamennyi érintett szereplőt bevonják az információgyűjtésbe és -elemzésbe, valamint a kutatási partnerségek aktív kialakításába;

31.

megjegyzi, hogy az alapvető tudományos adatok – a legtöbb állomány esetében tapasztalható – hiányának legfőbb oka a tagállamok általi nem megfelelő jelentéstétel, a megfelelő finanszírozás hiánya, valamint az emberi és technikai erőforrások korlátozottsága a tagállamokban; felhívja e tekintetben a Bizottságot, hogy alakítsa ki azt a rendszert, amely révén szankcionálhatók az adatgyűjtési és adattovábbítási kötelezettségeiknek eleget nem tevő tagállamok; meggyőződése, hogy az új Európai Tengerügyi és Halászati Alapnak (ETHA) műszaki és pénzügyi támogatást kell nyújtania a tagállamoknak a megbízható adatok gyűjtéséhez és elemzéséhez, és hogy megfelelő pénzügyi eszközöket kell elkülöníteni a tagállamokban folytatott, e tárgyhoz tartozó tudományos kutatásokra;

32.

jelzi, hogy a tudáson alapuló gazdálkodást elősegítő tudományos adatok gyűjtésének, feldolgozásának és rendelkezésre bocsátásának finanszírozásában való uniós részvétel mértéke jelenleg nem haladja meg az 50 %-ot; kéri ezért, hogy az Unió növelje erőfeszítéseit e téren;

33.

felszólítja a Bizottságot, hogy dolgozza ki a túlzott kapacitás uniós szintű fogalommeghatározását, amely igazodik a regionális definíciókhoz, és figyelembe veszi a helyi sajátosságokat is; felhívja emellett a Bizottságot a halászati kapacitás olyan módon való újradefiniálására, hogy a meghatározásnak mind a hajó halászati kapacitása, mind pedig a tényleges halászati erőkifejtés alapját képezze; hangsúlyozza továbbá a kisüzemi halászat ipari halászattól való elválasztása érdekében történő meghatározásának szükségességét;

34.

úgy véli, hogy az élő tengeri erőforrások a közvagyon részét képezik, és nem privatizálhatók; elutasítja az e közvagyon kiaknázását lehetővé tevő magántulajdonjog létrehozását;

35.

megállapítja, hogy az alaprendeletben szereplő, az „átruházható halászati koncessziók” bevezetésére irányuló javaslat a túlzott kapacitásra adott egyetlen megoldásként versenyellenes, spekulatív és koncentrálódáshoz vezető gyakorlatokat eredményezhet, és meggyőződése, hogy ezért önkéntesnek kell maradnia, hogy a tagállamok saját mérlegelésük alapján dönthessenek bevezetésről, mint jelenleg is; megjegyzi, hogy az átruházható halászati koncessziók rendszerét hatékony korlátozások és biztosítékok nélkül bevezető néhány országban közvetlen tapasztalatok mutatják a rendszer bevezetése és a halászati jogok néhány nagykereskedő kezében való koncentrálódása közötti egyenes összefüggést, valamint ennek következtében a halászati termékek árának emelkedését; megjegyzi, hogy jóllehet néhány országban az átruházható halászati koncessziók rendszerének bevezetését a flottakapacitás csökkentése követte, e csökkentések főképpen a kisüzemi és part menti halászat rovására történtek, melyek nem tartoznak a környezeti szempontból legártalmasabbak közé, de az ágazat gazdasági szempontból legveszélyeztetettebb részét képezik, valamint leginkább hozzájárulnak a part menti régiók munkahelyteremtéséhez és gazdasági tevékenységéhez; emlékeztet továbbá arra, hogy a halászati kapacitás csökkentése nem feltétlenül jelenti a halászati erőkifejtés csökkenését, hanem csupán azt, hogy a halászati erőforrások kiaknázása a gazdasági szempontból legversenyképesebb szereplőknél összpontosul; hangsúlyozza, hogy amennyiben az átruházható halászati koncessziók rendszere bevezetésre kerül, megfelelő biztosítékokra lesz szükség a kisüzemi és part menti halászat védelmére;

36.

véleménye szerint elsőbbségi hozzáférést kell biztosítani a halászati területekhez a társadalmi és környezeti szempontból fenntartható módon halászó személyek számára; rámutat, hogy egyes halászati kapacitások csökkentése az átruházható halászati koncessziók alkalmazása nélkül is megvalósítható; felhívja a tagállamokat, hogy a tegyék meg a saját körülményeik szempontjából legmegfelelőbb intézkedéseket a kapacitáscsökkentés érdekében ott, ahol ez szükségesnek bizonyul;

37.

véleménye szerint többek között az olajárak ingadozása befolyásolja a halászati ágazat gazdasági életképességét; felszólítja a Bizottságot, hogy dolgozzon ki megfelelő intézkedéseket a halászati és akvakultúra-ágazatban az üzemanyag-hatékonyság halászati kapacitás növelése nélkül történő javítására, az európai halászok és haltenyésztők jelenlegi nehéz gazdasági helyzetének enyhítése céljából, valamint hogy e tekintetben tegyen javaslatot a part menti régiókat és a szigeteket, különösen pedig a legkülső régiókat célzó cselekvési tervre;

38.

emlékeztet arra, hogy a világ óceánjai a halászaton keresztül nemcsak táplálékot, élelmezésbiztonságot és megélhetést jelentenek világszerte 500 millió embernek, és hogy a legszegényebb országokban 400 millió ember állatifehérje-forrásának legalább 50 %-át adják, hanem alapvető szerepük van az éghajlatváltozás hatásainak enyhítésében is – mivel a szén-dioxidot megkötő óceáni növényvilág a legnagyobb hosszú távú szén-dioxid-megkötő –, közlekedési lehetőséget kínálnak, és bennük található a földi élet élőhelyeinek mintegy 90 %-a;

39.

ismét hangsúlyozza, hogy az uniós piacra kerülő halászati termékeket – a behozatalt is beleértve – szigorú ellenőrzés és tanúsítás alá kell vetni annak érdekében, hogy biztosítani lehessen, hogy a termékek fenntartható halászatból származnak, illetve az importált termékek megfelelnek ugyanazoknak a feltételeknek – például a címkézés, a nyomon követhetőség, a növény-egészségügyi szabályok és a minimális méretek tekintetében –, amelyek a közösségi termékekre nézve kötelezőek;

40.

határozott véleménye szerint a megreformált KHP-t nem szabad kivonni a működésének keretét adó társadalmi-gazdasági közegből és a környezeti kontextusból; véleménye szerint a halászati és akvakultúra-ágazatra tengeri régióink számára közvetlen és közvetett módon is munkahelyeket teremtő, jelentős forrásként kell tekinteni, amely e régiók gazdaságának egészét megalapozza, és az EU élelmezésbiztonságához is hozzájárul; úgy véli, hogy e célból a KHP-nak hozzá kell járulnia a halászattól függő közösségek életszínvonalának javításához, jobb munkafeltételeket biztosítva a halászok számára, különösen az egészségvédelmi és biztonsági vonatkozású jogszabályok, valamint a kollektív megállapodásokban foglalt szabályok betartása révén;

41.

aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy az elmúlt évtizedben a munkahelyek több mint 30 %-a szűnt meg a halászati ágazatban; véleménye szerint a halállományok csökkenése, a garantált minimálbér hiánya, az alacsony első eladási ár és a nehéz munkakörülmények gátolják az ágazat humán erőforrásainak szükséges megújulását;

42.

megelégedéssel állapítja meg, hogy egyes tanulmányok szerint jelentős társadalmi és gazdasági előnyök – többek között növekvő foglalkoztatás és fogások, valamint jobb jövedelmezőség – származnának abból, ha a halállományok szintje a legnagyobb fenntartható hozam felettire emelkedne;

43.

véleménye szerint a halászati ágazat kizárólag abban az esetben maradhat fenntartható, ha sikerül megtalálni az egyensúlyt társadalmi-gazdasági és a környezeti szempontok között, és ha elegendő és megfelelő képzettséggel és készségekkel bíró munkaerő áll rendelkezésre; véleménye szerint ennek elérése érdekében vonzóvá kell tenni a halászati ágazatbeli pályafutási lehetőségeket, a képesítési és szakképzési normáknak pedig meg kell felelniük a nemzetközi és európai követelményeknek; felszólítja a Bizottságot, hogy az ágazat különböző területein mozdítsa elő a legjobb gyakorlatnak és a tengerbiológiának megfelelő képzést és oktatási rendszereket, mivel ez vonzerőt jelent a fiatalok számára, és segíti a versenyképes és környezetbarát halászati és akvakultúra-ágazat kialakulását; úgy véli, hogy lehetőséget kell biztosítani indulócsomagok igénybevételére annak biztosítása érdekében, hogy a halászok új generációja kezdjen kisüzemi halászati tevékenységbe;

44.

üdvözli a Bizottság „Kék növekedés: az óceánokból, a tengerekből és a part menti területekből származó fenntartható növekedésre irányuló kezdeményezés” című javaslatát; véleménye szerint a halászati ágazaton belül a fokozottabb szakmai mobilitás, a munkahelyek diverzifikációja, valamint a készségek, a képesítések és az oktatási programok ágazati igényekhez igazítását segítő eszközök meghatározása fontos a tengeri, halászati és akvakultúra-ágazat növekedéséhez;

45.

úgy véli, hogy a nők halászati ágazatban betöltött szerepét jogi és társadalmi szempontból is fokozottan el kellene ismerni; ragaszkodik ahhoz, hogy a halászati ágazatban dolgozó nők minden tekintetben a férfiakkal azonos jogokkal rendelkezzenek, például ami a halászati szervezetek irányító testületeiben vállalt tagságot és az erre való jogosultságot illeti; úgy véli, hogy a halászok házastársa vagy élettársa számára – akik a családi vállalkozást támogatják – ténylegesen jogállást, valamint az önfoglalkoztató személyek szociális ellátásaival megegyező ellátásokat kell biztosítani, a 2010/41/EU irányelvben előírtaknak megfelelően; úgy véli továbbá, hogy az Európai Halászati Alapból (EHA), illetve a jövőbeli ETHA-ból nyújtott finanszírozást elérhetővé kell tenni olyan képzések számára, amelyek kifejezetten a halászati ágazatban dolgozó nők igényeihez igazodnak;

46.

attól tart, hogy megfelelő kísérő intézkedések hiányában a KHP reformja rövid távon a munkahelyek számának csökkenéséhez vezethet, különösen a halászati és a szárazföldi csomagoló ágazatokban, így tartósan befolyásolhatja a part menti, a szigeteken és különösen a legkülső régiókban élő közösségek bizonytalan növekedését; hangsúlyozza e tekintetben, hogy társadalmi-gazdasági kísérő intézkedésekre – köztük szakmai együttműködésre és munkahely-teremtési tervre – van szükség a legnagyobb fenntartható hozam eléréséből fakadó átmeneti hatások enyhítése és annak érdekében, hogy az ágazat vonzóbb legyen a fiatalok számára, valamint ösztönzőket biztosítsanak az ágazatba való belépésre; felszólítja a Bizottságot, hogy vizsgálja meg és mozdítsa elő az Európai Beruházási Bankkal való együttműködést az ágazatba történő beruházások ösztönzése érdekében;

47.

úgy véli, hogy elő kell mozdítani a halászat területéhez kapcsolódó azon innovációkat és tevékenységeket, amelyek ellensúlyozhatják a munkahelyeknek a KHP reformjából eredő kiigazítások miatti megszűnését; arra ösztönzi az Európai Bizottságot, hogy dolgozzon ki a halászati turizmus és a tengerhez, illetve a halászati tevékenységhez kapcsolódó egyéb gazdasági területek fejlesztésére irányuló egyedi programokat;

48.

osztja a Bizottság javaslatában kifejezésre juttatott azon véleményt, amely szerint az európai halászatban tapasztalható, egymástól eltérő helyzetektől függően történő kiigazításra és egyedi intézkedésekre van szükség, különösen az Unió part menti területein és legkülső régióiban; támogatja a regionalizáció gondolatát mint az új irányítási forma egyik legfőbb eszközét annak érdekében, hogy az egyes tengeri medencék szükségletei megfelelő módon kerüljenek kielégítésre, valamint hogy az európai szinten elfogadott szabályok betartása ösztönzést kapjon;

49.

úgy véli, hogy a reformnak lehetőségként is kell szolgálnia arra, hogy jelentős előrelépés történjen a tudományos közösség, az iparág és a szociális partnerek közötti együttműködés új formája felé, a regionalizáció folyamatának megvalósítása érdekében;

50.

kiemeli, hogy a halászati ágazat jelentős hatással van a változatlan gazdasági szerkezettel és kevés gazdasági diverzifikációs lehetőséggel rendelkező legkülső régiók társadalmi-gazdasági és foglalkoztatási helyzetére, és nagyban elősegíti e régiók gazdasági és társadalmi kohézióját;

51.

véleménye szerint a regionalizációt illetően a megfelelő szinten megállapított egyértelmű és egyszerű szabályokra van szükség, ezzel fokozva a szabályoknak való megfelelést; határozottan úgy véli továbbá, hogy a regionális tanácsadó testületeknek – tágabb képviselet és kiterjedtebb feladatkör birtokában – fokozottan elő kellene mozdítaniuk az érintett szereplők közötti párbeszédet és együttműködést, és tevékenyen közre kellene működniük a többéves gazdálkodási tervek kialakításában; felhívja a figyelmet a társjogalkotók e tervek elfogadásában betöltött szerepére;

52.

általánosabb véleménye szerint a reprezentativitás és a jogkörök tekintetében erősíteni kell a regionális tanácsadó testületek szerepét; e tekintetben arra ösztönzi a Bizottságot, hogy nyújtson be új javaslatot, amelynek célja az érintett szereplők és a kisüzemi halászat részvételének megerősítése, ami a KHP valódi regionalizációjához vezet majd; üdvözli e tekintetben a Fekete-tengerrel foglalkozó tanácsadó testület létrehozására irányuló bizottsági javaslatot; egyben kiemeli, hogy a Földközi-tengeri Általános Halászati Bizottság nem jelent megfelelő keretet a fekete-tengeri gazdálkodáshoz, ezért egy új regionális halászati gazdálkodási szervezetre van szükség; a Bizottságtól a párbeszéd fokozását kéri a Fekete-tenger part menti államaival, főleg a halászati erőforrások kiaknázása és fenntartása tekintetében; kéri a legkülső régiókkal foglalkozó regionális tanácsadó testület létrehozását; meggyőződése, hogy a regionalizáció és a szubszidiaritás elvével kapcsolatos bizottsági iránymutatások alapján fontolóra kell venni a legkülső régiókkal foglalkozó regionális tanácsadó testület létrehozását, tekintettel e területek sajátosságainak érzékeny jellegére; hangsúlyozza, hogy a regionális tanácsadó testületeknek a többéves tervek elfogadása során tanácsokat kell adniuk az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak, és a határozatok elfogadásának folyamatába be kell vonniuk a tudományos szakembereket;

53.

úgy véli, hogy a KHP regionalizálásának tükröznie kell a megvalósuló halászati gazdálkodás földrajzi hatályát, az uniós társjogalkotók által elfogadott célkitűzésekkel és elvekkel, miközben az irányítási intézkedések részleteit regionális szinten – amennyire csak lehet, helyi szinten – határozzák meg, ami azt jelenti, hogy ez bizonyos halászati tevékenységek esetében több tagállamon átívelő jelleggel, míg mások esetében egyetlen tagállam adott részén belül valósulhat meg; elismeri, hogy egy ilyen rendszer működésének lehetővé tétele érdekében esetleg új struktúrák kialakítására lesz szükség;

54.

úgy véli, hogy fontos nagyobb értékkel felruházni az európai halászati ágazat bizonyos szegmenseit; például a kisüzemi part menti halászatot is, amely bizonyos földrajzi térségekben – ilyen például a Földközi-tenger – elősegíti a jólét és a munkahelyek biztosítását;

55.

meggyőződése egyúttal, hogy a tengeri környezet holisztikusabb és integráltabb szemléletére van szükség, valamint hogy az összes érdekelt felet bevonó helyi és regionális szintű tengeri területrendezés szükséges eszköz a gazdálkodás valódi ökoszisztéma-alapú megközelítésének érvényesítéséhez;

56.

megjegyzi, hogy a regionális vagy helyi szintű hatékony tervezés elősegíti a tengeri erőforrások legmegfelelőbb kiaknázását, figyelembe véve a helyi körülményeket, a piaci keresletet, a versengő felhasználási módokat, a védett területek szükségességét, olyan célzott területek kijelölését, ahol csupán a legjobb gyakorlatnak minősülő bizonyos halászeszközök engedélyezettek, stb.;

57.

hangsúlyozza, hogy a KHP ambiciózus és valódi reformja elősegíthető abban az esetben, ha a következő tíz évre rendelkezésre bocsátják a reformintézkedések támogatását és az esetlegesen felmerülő társadalmi-gazdasági és környezetvédelmi problémák leküzdését szolgáló elégséges pénzügyi forrásokat; elutasítja a tagállamok arra irányuló felhívását, hogy csökkentsék a halászati tevékenységekre és az akvakultúrára szánt uniós forrásokat;

58.

kiemeli, egyebek mellett, az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA), az Európai Szomszédsági és Partnerségi Támogatási Eszköz (ENPI) és az EHA közötti szinergiák fontosságát a tengerparti térségek fejlesztése szempontjából; úgy véli, hogy a makroregionális stratégiák, valamint az európai területi együttműködésre és a tengeri medencékre vonatkozó programok képezik az Unió tengerparti területeinek fejlesztésére szolgáló integrált stratégiák megfelelő eszközeit;

59.

hangsúlyozza, hogy – biztonsági, környezetvédelmi és üzemanyag-takarékossági okokból – a jövőbeli ETHA-nak támogatnia kell a halászflották korszerűsítését;

60.

kiemeli, hogy a tengeri környezetre vonatkozó új politikákhoz, célkitűzésekhez és prioritásokhoz új pénzügyi eszközöket kell rendelni; elutasítja, hogy ezen új prioritások, célkitűzések és politikák (mint az integrált tengerpolitika) finanszírozását a halászati politikához szükséges összegekből fedezzék;

61.

emlékeztet az EUMSZ 208. cikkében rögzített kötelezettségre, amely előírja, hogy az Uniónak azon politikák – többek között a KHP – végrehajtásakor, amelyek hatással lehetnek a fejlődő országokra, figyelembe kell vennie a fejlesztési együttműködés célkitűzéseit;

62.

hangsúlyozza, hogy az importált halászati és akvakultúra-termékeknek az EU-n belül előállított termékekre vonatkozóakkal megegyező környezetvédelmi, egészségügyi és társadalmi szabványoknak kell megfelelniük, a „víztől az asztalig” teljes nyomon követhetőségét is beleértve, és azon a véleményen van, hogy a fejlődő országok számára pénzügyi és technikai segítséget kell nyújtani annak érdekében, hogy ezeknek a szabványoknak megfelelhessenek, továbbá, hogy a jogellenes, nem bejelentett és szabályozatlan halászat elleni hatékony küzdelem érdekében;

63.

hangsúlyozza, hogy a fejlődő országokban található halászati erőforrásokhoz való hozzáférésnek a többletkészletekre vonatkozóan csupán az ENSZ Tengerjogi Egyezménye 62. cikkében foglaltaknak kell megfelelnie, hanem a tengerparttal nem rendelkező államok jogairól szóló 69. és a földrajzilag hátrányos helyzetű államok jogairól szóló 70. cikkében foglaltaknak is, különösen a helyi lakosság táplálkozási és társadalmi-gazdasági szükségletei tekintetében;

64.

ismételten hangsúlyozza a harmadik országok vizeinek halállományaihoz való hozzáférés többleterőforrásokra vonatkozó, az ENSZ Tengerjogi Egyezményében szereplő alapvető feltételét; hangsúlyozza a többleterőforrások megfelelő és tudományos módon történő megállapításának fontosságát; hangsúlyozza, hogy a KHP-nek gondoskodnia kell az átláthatóságról, valamint az EU és a harmadik országbeli partnerei között a nemzeti és – adott esetben – a külföldi hajók érintett állományokra vonatkozó teljes halászati erőkifejtésével kapcsolatos minden releváns információ cseréjéről;

65.

ismételten hangsúlyozza, hogy a jövőbeni KHP-t a felelősségteljes kormányzás elveinek kell vezérelniük, ideértve többek között az átláthatóságot és az információhoz való hozzáférést – összhangban az Aarhusi Egyezménnyel –, valamint a fenntartható partnerségi megállapodások értékelését;

66.

hangsúlyozza, hogy az EU-nak elő kell mozdítania a harmadik országokban az erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodást, ezért felszólítja, hogy fokozza a jogellenes, nem bejelentett és szabályozatlan halászati tevékenységek elleni küzdelemre irányuló intézkedéseket; hangsúlyozza, hogy a fenntartható halászati megállapodásokban még inkább a középpontba kell állítani a tudományos kutatást és az adatgyűjtést, a nyomon követést, az ellenőrzést és a felügyeletet; az EU-nak e célból megfelelő pénzügyi, technikai és humánerőforrások formájában támogatást kell biztosítania a partner harmadik országok számára;

67.

ismételten megerősíti, hogy a KHP-nek összhangban kell lennie a fejlesztési és környezetvédelmi politikákkal, köztük a tengeri ökoszisztémák védelmével; ennélfogva olyan intézkedésekre szólít fel, amelyek a tudományos ismeretek javítására és bővítésére szolgálnak, továbbá határozottabb nemzetközi együttműködésre a jobb teljesítmény biztosítása érdekében;

68.

ismételten megerősíti, hogy minden uniós polgárnak – tevékenységük végzésének helyétől függetlenül – be kell tartania a KHP szabályait és rendeleteit, beleértve többek között a környezetvédelmi és szociális szabályozást;

69.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.