EUR-Lex Access to European Union law
This document is an excerpt from the EUR-Lex website
Document 52007DC0273
Fourth report on Economic and Social Cohesion {SEC(2007) 694}
Negyedik jelentés a gazdasági és társadalmi kohézióról {SEC(2007) 694}
Negyedik jelentés a gazdasági és társadalmi kohézióról {SEC(2007) 694}
/* COM/2007/0273 végleges */
[pic] | AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA | Brüsszel, 30.5.2007 COM(2007) 273 végleges NEGYEDIK JELENTÉS a gazdasági és társadalmi kohézióról (előterjesztő: a Bizottság) {SEC(2007) 694} NEGYEDIK JELENTÉS a gazdasági és társadalmi kohézióról A Szerződés 159. cikke úgy rendelkezik, hogy a Bizottság három évente jelentést nyújt be az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, a Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának a gazdasági és társadalmi kohézió elérése terén megvalósított előrehaladásról, és arról, hogy az abban cikkben előírt különböző eszközök (tagállami és közösségi szakpolitikák) ehhez hogyan járultak hozzá. A negyedik kohéziós jelentés a következőket tartalmazza: egyrészt a jelenlegi helyzet ismertetését és egy kitekintést, tekintettel a gazdasági, társadalmi és területi kohézióra, másrészt pedig a nemzeti és a közösségi szakpolitikáknak az Unió kohéziójára gyakorolt hatásának elemzését. Különös hangsúlyt kapnak a következők: 1) az európai kohéziós politika hatásának előzetes értékelése a 2000–2006-os programozási időszakban, és 2) a 2007–2013-as új időszakra való felkészülés első értékelése a tagállamok által a Bizottságnak 2007. április végéig benyújtott nemzeti stratégiák és operatív program-tervezetek alapján [lásd: SEC(2007) 694][1]. 1. A KOHÉZIÓS POLITIKA HOZZÁADOTT ÉRTÉKE Tényezők sora befolyásolja az európai kohéziós politika hatékonyságát és hatását. Egy árstabilitással és szilárd költségvetéssel jellemezhető gazdasági környezet alacsonyabb kamatok haszonélvezője lehet. Ez ugyanakkor a beruházást és a tőkefelhalmozást is ösztönzi, és így növeli mind a termelékenységet mind pedig a foglalkoztatást. Az innováció mértékének és elterjedésének fokozódását is segíti, illetve csökkenti a tőkeköltségeket. Újabb kritikus tényező a nemzeti, regionális és helyi közigazgatás hatékonysága és eredményessége. Végül minden szinten gyakran külső tényező – nevezetesen a globalizáció – a szerkezeti változások motorja, amely jelentős hatást gyakorol a gazdasági fejlődésre és a munkahelyteremtésre. A szigorú megközelítésnek köszönhetően azonban a kohéziós politikának az egész Unióban sikerült előrelépést elérnie az életszínvonal és az esélyteremtés terén. - Nemzeti és regionális szinten is csökkennek a különbségek Csoportként tekintve a 2000–2006-os időszakban az európai kohéziós politikai programok fő pénzügyi haszonélvezői továbbra is kiemelkedő gazdasági növekedési rátákkal büszkélkedhettek. Regionális szinten az alacsony egy főre jutó GDP-vel rendelkező régiók erős gazdasági teljesítménye az elmúlt évtized során azt eredményezte, hogy szerte az EU-ban csökkennek a régiók közötti a különbségek az egy főre jutó GDP alapján számolva. - Az előrejelzések szerint a tendencia folytatódik Egyes tanulmányok szerint a 2007–2013-as időszakban a programok keretében végrehajtott beruházások – az alapul vett forgatókönyvhöz képest – mintegy 5–15%-kal fogják növelni a legtöbb új tagállam GDP-jének abszolút szintjét. Ezen túlmenően a becslések szerint az ilyen szintű beruházások 2015-re további 2 millió munkahelyet teremtenek. - A kohéziós politika a konvergencia-régiókon kívül is támogatja a növekedést és a foglalkoztatást A növekedés és a fejlődés egy piacgazdaságban elkerülhetetlenül átrendeződéseket von maga után, amelyekhez gyakran egyenlőtlenül eloszló megszűnő illetve új munkahelyek társulnak, ez pedig a társadalmi és gazdasági problémák területi koncentrálódásához vezethet. Az európai kohéziós politika egyik célja a jobb módú tagállamokban is megerősíteni az Unió azon képességét, hogy alkalmazkodjék a változásokhoz, és új, fenntartható foglalkoztatást hozzon létre. A 2000–2005-ös időszakban a becslések 450 000-re teszik az új munkahelyek számát abban a hat országban, amelybe a 2. célkitűzés szerinti európai támogatás nagyjából kétharmada irányult. - A kohéziós politika a tagállamok és a régiók innovációs kapacitását is támogatja A kohéziós politika 2000 és 2006 között jelentősen hozzájárult a K+F törekvésekhez, és erősítette az innovációs kapacitást, elsősorban az 1. célkitűzés szerinti régiókban. A jelentés elfogadásának pillanatában rendelkezésre álló programok alapján a 2007–2013-as időszakban több mint kétszeresére fog növekedni az innovációba és a K+F-tevékenységekbe befektethető kohéziós politikai források aránya. - Bőségesen megtérül az emberekbe történő kohéziós politikai befektetés Az elmúlt évtizedben a termelékenység növekedésének több mint fele a humán tőke minőségének emelkedésével magyarázható. Az európai kohéziós politika programjai mintegy 9 millió fő képzésének finanszírozásához járultak hozzá, akiknek több mint fele nő. A kedvezményezettek jelentős része a képzés után vagy be-/visszalép a foglalkoztatásba vagy jobb munkakörülményekről és magasabb jövedelemről számol be. - A termelékeny beruházások támogatása érdekében a kohéziós politika összekapcsolja az állami és a magántőkét Az 1. célkitűzés alá tartozó régiókban minden egyes 2000 és 2006 között befektetett euró átlagosan további 0,90 euró kiadáshoz vezetett. Ez a 2. célkitűzés alá tartozó régiókban az eredetileg befektetett összegnek akár a háromszorosát is elérte. Ezt olyan szakpolitikai szabályokkal lehetett elérni, mint a társfinanszírozás és a partnerség, valamint a magántőke – többek között a köz- és a magánszféra partnerségén alapuló (PPP) megállapodások sokaságának – egyre növekvő bevonásával. Újabban a Bizottság a nemzetközi pénzintézetekkel együttműködésben innovatív pénzügyi eszközöket fejlesztett ki az európai támogatások finanszírozásával való kombinálásra, illetve annak kiegészítésére: a kkv-k és a mikrohitel támogatására a JEREMIE-t, a városi fejlődéshez pedig a JESSICA-t. Ez a támogatásokat újrafelhasználható pénzügyi formákká fogja átalakítani, és így hosszabb távon fenntarthatóbbá teszi őket; fokozni fogja az ilyen támogatásoknak köszönhetően jelentkező fellendítő hatást, amely magántőkét vonzhat és azzal egyesülhet; valamint erősebben fogja ösztönözni a jobb teljesítményt. - A kohéziós politika a fejlesztés integrált megközelítését támogatja A kohéziós politika integrált módon, a különféle ágazati politikákkal összehangolva segíti a fejlődést, és az olyan összetett problémák által támasztott kihívásoknak is próbál megfelelni, mint a globalizáció, az éghajlatváltozás vagy a demográfiai tendenciák. Ez az integrált megközelítés segített abban, hogy javuljon az ágazati beavatkozások átfogó hatása a politikaterületek közötti szinergiák kiaknázásával és mellékhatásaik ellenőrzés alatt tartásával, a közigazgatások közötti párbeszéd támogatásával és a beavatkozásoknak a régiók és helyiségek társadalmi-gazdasági jellemzőihez való jobb hozzáigazításával. - A kohéziós politika segít az állami beruházások minőségének javításában A politika 7 éves – erre az időszakra biztos költségvetésen alapuló – programozási megközelítése sok tagállamban és régióban jelentősen javította a hosszútávú költségvetési tervezést. Ráadásul a kohéziós politika az állami beruházási döntések prioritásainak meghatározásához is segítséget ad, és ezzel – elsősorban a kohéziós országokban – nem csak a Közösség által társfinanszírozott beruházások esetében, hanem általánosságban is hatásosabbá és hatékonyabbá teszi az állami beruházásokat. Ily módon a kohéziós politika a beruházások jellegét is befolyásolja, hiszen azt a magasabb termelékenység és a jobb fenntarthatóság irányába tolja el. - A kohéziós politika előmozdítja a partnerséget, mint a jó kormányzás kulcsfontosságú összetevőjét A partnerség elve a kohéziós politika valamennyi vonatkozását – programozás, végrehajtás, monitoring és értékelés – alátámasztó alapelv, és immár a jó kormányzásnak is széles körben elfogadott kulcsfontosságú eleme. A közösségi, nemzeti, regionális és helyi hatóságokkal és érdekelt felekkel együttműködő, stratégiai megközelítésen alapuló többszintű kormányzás segít annak biztosításában, hogy az intézkedések a helyi viszonyokhoz igazodjanak, és hogy a siker iránti valódi elkötelezettséget lehessen tapasztalni. 2. GAZDASÁGI, TÁRSADALMI ÉS TERÜLETI EGYENLőTLENSÉGEK ÉS TENDENCIÁK 2.1. Gazdasági kohézió - Csökkennek a különbségek mind nemzeti… A kohéziós politika 1994–2006 közötti legnagyobb kedvezményezettjei – Görögország, Spanyolország, Írország és Portugália – csoportként figyelemre méltó növekedést értek el. Görögország 1995–2005 között az EU-27 maradékához képesti lemaradását az EU-27 2005-ös átlagának 74%-ról 88%-ra csökkentette. Ugyanebben az időszakban Spanyolország az Unió átlagának 91%-ról 102%-ra, Írország pedig 102%-ról 145%-ra mozdult el. Portugáliában ugyanekkor 1999 óta az EU átlaga alatti a növekedés, így itt 2005-ben csak az EU-átlag 74%-a volt az egy főre jutó GDP. Az új tagállamok – különösen a nagyon alacsony egy főre jutó GDP-jű országok – között tempósabb a növekedés, és így gyorsabb felzárkózásra lehet számítani. A három balti állam GDP-je az 1995–2005 közötti évtizedben majdnem megduplázódott. Lengyelország, Magyarország és Szlovákia az EU átlagánál több mint kétszer magasabb növekedési rátával szintén jól teljesített. Az egy főre jutó GDP rendkívül alacsony kiindulási szintje miatt azonban – a jelenlegi növekedési rátákat feltételezve – valószínűnek tűnik, hogy több mint 15 évbe fog telni, amíg Lengyelország – illetve különösen Bulgária és Románia – eléri az EU-27 egy főre jutó átlagos GDP-jének 75%-át. - …mind pedig regionális szinten Az alacsony egy főre jutó GDP-vel rendelkező régiók viszonylag erős gazdasági növekedése az elmúlt évtizedben az eredményezte, hogy az EU régiói összességükben konvergáltak. 1995–2004 között az EU átlagának 75%-a alatti egy főre jutó GDP-jű régiók száma 78-ról 70-re, az EU-átlag 50%-a alatti régiók száma pedig 39-ről 32-re csökkent. A 2000–2006-os időszakban a kohéziós politikai támogatás fő haszonélvezői, az EU-15 leszakadó régiói jelentős egy főre jutó GDP-növekedést mutattak az EU többi részéhez képest 1995 és 2004 között. 1995-ben 50 régióban – összesen 71 millió lakossal – volt alacsonyabb az egy főre jutó GDP, mint az EU-15 átlagának 75%-a. 2004-re e régiók közül majdnem minden negyedikben – összesen kis híján 10 millió ember lakóhelyén – a 75%-os küszöb fölé emelkedett az egy főre jutó GDP. - …az egyenlőtlenségek azonban továbbra is jelentősek Az abszolút különbségek azonban a haladás ellenére továbbra is nagyok. Ez részben a legutóbbi bővítés eredménye, részben pedig azért van így, mert a növekedés – a fejlődés kezdeti szakaszaiban – hajlamos az országok legdinamikusabb térségeire koncentrálódni. Még a legfejlettebb régiók (vagyis ahol az EU-27 átlagának 75%-ánál magasabb az egy főre jutó GDP) között is akad, amely nagyon alacsony vagy akár negatív gazdasági növekedési rátával néz szembe. A 2000–2004 közötti időszakban 27 régióban csökkent az egy főre jutó GDP, további 24-ben pedig évi 0,5%-nál kisebb mértékben növekedett. Öt ilyen régióban az EU átlagának 75%-a alá csökkent az egy főre jutó GDP. - A foglalkoztatás és a termelékenység növekedése fokozza a növekedést a régiókban Termelékenység szempontjából gyorsan zárkóznak fel a leszakadó régiók. Ez különösen az új tagállamokban szembetűnő: a három balti államban és Lengyelországban 1995–2004 között a termelékenység négyszer gyorsabban növekedett, mint az EU átlaga. E régiók közül azonban némelyik rendkívül alacsony szintről indul. Mivel ezekben a régiókban a foglalkoztatottság eltolódik a magasabb hozzáadott értéket előállító szektorok irányába, ez valószínűleg még akkor is emeli a termelékenységet, ha az ágazati termelékenység állandó marad. A portugál, görög, ír és spanyol régiókban 2004-ben még lényegesen magasabb volt a termelékenység, mint az új tagállamokban. Írország egyszerre ért el jelentős termelékenységnövekedést és az EU egyik legmagasabb foglalkoztatási szint növekedését. Spanyolországban ellenben a regionális növekedés szinte kizárólag a foglalkoztatás növekedésének köszönhető, az ilyen növekedést viszont nehéz lehet hosszú távon fenntartani. Portugáliában 2001-ig jelentősen emelkedett a foglalkoztatás, azóta azonban stagnál, Görögországban viszont 2001-ig volt korlátozott a növekedés, később azonban jelentősen fokozódott. A fejlettebb régiók között tízből kilencben növekedett a foglalkoztatás, és szinte ugyanennyiben a termelékenység is. Mindazonáltal 1995–2004 között Olaszország, Franciaország, Spanyolország és Németország 29 régiójában csökkent a termelékenység, illetve 16 régióban – javarészt Kelet-Németországban és Észak-Angliában – csökkent a foglalkoztatás. 2.2. Társadalmi kohézió - Uniós és nemzeti szinten egyaránt csökkentek a foglalkoztatási ráták különbségei… Az EU-n belül 2000–2005 között csökkentek a regionális foglalkoztatási szintek közötti különbségek. A leszakadó régiók foglalkoztatási szintje 2005-ben azonban még mindig 11 százalékponttal volt alacsonyabb az Unió többi részének szintjénél. Az időszak során egyes országok következetes és széleskörű foglalkoztatási növekedést élveztek, míg mások – például Románia és Lengyelország – régióik többségében csökkenést regisztráltak, néhány esetben akár két százalékpontnál is nagyobb mértékben. A lisszaboni foglalkoztatási célok eléréséhez az EU-nak mintegy 23,5 millió munkahelyet kell teremtenie, ebből 7 milliót nőknek kellene betöltenie, 7 milliót pedig 55–64 éves embereknek. Ilyen léptékű munkahelyteremtés új tevékenységekbe való beruházást fog igényelni, amely megfelel az ezeket a tevékenységeket ellátni képes képzett munkaerőnek. - …és a munkanélküliségi szintek közötti egyenlőtlenségek is csökkentek A leszakadó régiókban 2000–2005 között 13,4%-ról 12,4%-ra csökkent a munkanélküliség, bár 17 ilyen régióban 2 százalékponttal növekedett. A fejlettebb régiókban valamivel 8% alatti rátával a munkanélküliség állandó maradt 2000–2005 között, jóllehet a spanyol, olasz, francia és egyesült királyságbeli régiókban általában csökkent, a német, osztrák, holland és belga régiókban pedig némileg nőtt. 2005-ben az EU-ban a nők munkanélkülisége magasabb volt a férfiakénál, ám a különbség 2000–2005 között egyharmadával zsugorodott. A legnagyobb rés Görögországban, Spanyolországban és Olaszországban tapasztalható. - A szegénység továbbra is kihívás… Néhány tagállamban a népességnek továbbra is nagy hányada van kitéve a szegénység kockázatának. A nemzeti medián jövedelem 60%-ánál alacsonyabb jövedelműekként definiálva őket, 2004-ban az ebbe a kategóriába eső arány Litvániában, Lengyelországban, Írországban, Görögországban, Spanyolországban és Portugáliában elérte a nagyjából 20%-ot, Hollandiában, a Cseh Köztársaságban és Svédországban azonban csak 10% körül volt. A szegénység kockázatának kitettek 2004-ben átlagosan az EU népességének 16%-át avagy 75 millió főt tettek ki. A kockázat magasabb nők, fiatal gyermekek, idősek és munkanélküliek között. - A képzettségi szint növekszik, ám a leszakadó régiókban továbbra is alacsony A versenyképes tudásgazdaság egyik fontos tényezője a jól képzett munkaerő. Idővel több helyütt is javulás érzékelhető: a 25–34 éves egyetemi vagy azzal egyenértékű végzettségű fiatalok aránya növekszik, és már majdnem kétszerese az 55–64 éves idősebb nemzedékre jellemző hasonló aránynak. Azonban néhány tagállamban – nevezetesen Romániában, a Cseh Köztársaságban, Olaszországban és Szlovákiában – alacsony a fiatalok végzettségi szintje. Az EU 25–64 éves lakosainak 2005-ben mintegy 23%-a rendelkezett felsőfokú végzettséggel; a skála egyik végén Finnország áll 35%-kal, a másikon pedig Románia 10%-kal. A régiók közötti különbségek még nagyobbak, a különbségek pedig nem csökkennek. Átlagosan a leszakadó régiókban alacsonyabb a felsőfokú végzettségű 25–64 éves személyek aránya. 2.3. Területi kohézió - Az EU-27 GDP-jének területi koncentrációja Európa hagyományos centrumában alacsonyabb… Bizonyított, hogy az EU gazdasági prosperitása területileg egyre kevésbé összpontosul: Európa hagyományos gazdasági centruma (a London-Párizs-Milánó-München-Hamburg által határolt terület) 2004-ben lényegesen kisebb arányban járult hozzá az EU-27 GDP-jéhez, mint 1995-ben, miközben a lakosság aránya nem változott. Ez a tendencia olyan új növekedési központok felemelkedésének köszönhető, mint Dublin, Madrid, Helsinki vagy Stockholm, illetve Varsó, Prága, Pozsony és Budapest. - ... …nemzeti szinten azonban magasabb… A tagállamokon belül ellenben a gazdasági tevékenység a korábbinál erősebben összpontosult a fővárosi régiók köré szerte az EU-ban, Berlin és Dublin kivételével. 1995–2004 között átlagosan 9%-kal növekedett a fővárosi régiók részaránya a nemzeti GDP-ből, míg lakosságuk csak 2%-kal. Ez a tendencia különösen 1995–2000 között jelentkezett markánsan, elsősorban Varsóban és Bukarestben. A népesség és a gazdasági tevékenység fokozódó koncentrációja a fővárosi régiókban hosszabb távon korlátozhatja is az összesített gazdasági növekedést, hiszen a különböző negatív körülmények – lakásárak emelkedése, üzleti tér hiánya, forgalmi dugók és környezetszennyezés – a térség képét és a versenyképességét is negatívan befolyásolhatják. Másodsorban a növekedési központok segíthetnek a fővárosi régióra nehezedő nyomás csökkentésében, és így nagyobb összesített növekedési potenciált eredményezhetnek. - …az elővárosokba történő kivándorlás irányába mutató tendenciával… Az európai városok domináns fejlődési irányvonala szuburbanizáció. 1996–2001 között a városi agglomerációk 90%-ában az elővárosok népessége nagyobb mértékben nőtt, mint a városmagé. Ezeknek az agglomerációknak a harmadánál csökkent a népesség az említett időszakban, ám az elővárosok a legtöbb esetben még így is növekedtek és a városközpont lakossága csökkent. A népesség elővárosokba vándorlása óhatatlanul jobban megterheli a városi közlekedési rendszereket, a gazdasági tevékenység szuburbanizációja pedig a hagyományos városközpontok gazdasági hanyatlásához vezethet. A szociális nehézségek egyes negyedekre koncentrálódása szintén számos európai városban probléma. Jóllehet a foglalkoztatás a városban összpontosul, a városlakók – különösen az alacsonyabb képzettségűek – nehezen találnak munkát, míg a munkahelyek egyharmadát a városba ingázók töltik be. Ez egyes városi negyedekben a munkanélküliség koncentrálódásával párosul. Ezekben a magas munkanélküliséggel küszködő negyedekben jellemzően a hátrányos helyzet más vonatkozásai is halmozódnak. Ide tartozik az alacsony lakásminőség, a nem kielégítő tömegközlekedés és más szolgáltatások (például oktatás), valamint az alacsony jövedelemszint és a magas bűnözési ráta. - …miközben néhány vidéki terület lakossága tovább csökken… A vidéki területekről való jelentős elvándorlás még mindig uralkodó tendencia az EU nagy területein, mégpedig Dél-Olaszországban, Finnország, Svédország és Skócia északi részén, Kelet-Németországban és Lengyelország keleti részein. A mezőgazdaságtól eltérő munkahelyre való kilátás hiánya és az alacsony életszínvonal arra ösztönzi az embereket – különösen a fiatalokat és a képzetteket –, hogy másutt keressenek lehetőségeket. Ez halmozott mértékben súlyosan érinti az adott területeket, mivel népességük elöregszik valamint szűkülnek az alapvető szolgáltatások[2]. - …és nagy lehetőségek vannak a határokon átívelő kapcsolatok fokozására A sok éve zajló határokon átívelő programok javították az EU-15-ön belüli határrégiók közötti együttműködést, különösen a Benelux-országok, Németország és Franciaország között. Az új belső határok egyelőre nem ennyire átjárhatók, és a közlekedés is jóval lassabb. A határok – mind fizikai mind közigazgatási értelemben vett – átjárhatóságának fokozódása meg fogja könnyíteni a határ menti régiók között a személyek és az áruk áramlását, ez pedig olyan szintre emelheti a régiók közötti gazdasági kapcsolatokat, amely megfelel gazdasági potenciáljuknak. Az ilyen típusú együttműködési tevékenység még fontosabb a külső határok mentén fekvő régiók esetében. 3. A KOHÉZIÓS POLITIKA REFORMJA (2007–2013) Az Európai Tanács 2005 tavaszi ülése kijelentette: „Haladéktalanul új lendületet kell adni a lisszaboni stratégiának, és a prioritásokat a növekedésre és a foglalkoztatásra kell összpontosítani. Európának meg kell újítania versenyképességének alapjait, javítania kell növekedési potenciálját és termelékenységét, valamint meg kell erősítenie a társadalmi kohéziót, különös hangsúlyt fektetve a tudásra, az innovációra és a humántőke kiaknázására. E célok eléréséhez az Uniónak a stratégia három (gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi) területén még nagyobb mértékben mozgósítania kell valamennyi megfelelő nemzeti és közösségi eszközt – beleértve a kohéziós politikát is –, hogy jobban kihasználhassa e területek szinergiáit a fenntartható fejlődés általános keretein belül. Az EU-ban meglévő egyenlőtlenségek csökkentésére irányuló európai uniós erőfeszítések túlnyomó része a kohéziós politika révén történik. Ez feltételes támogatás formáját ölti, a feltételek pedig a célok és a végrehajtási rendszer szintjére vonatkoznak. Konkrétan a tagállamoknak fel kell vázolniuk egy középtávú stratégiát a források felhasználására, az európai segély nemzeti forrásokból történő társfinanszírozásával, a nemzeti, regionális és helyi szintek partneri együttműködésével és az EU jogszabályainak és irányvonalainak tiszteletben tartásával. Ezek a feltételek egy az európai, nemzeti és helyi szint között megosztott irányítórendszer – vagyis egy többszintű kormányzati rendszer – kialakítását eredményezték. A kohéziós politika 2006-os reformját követően a 2007–2013-as időszakra a fő cél a tagállamok és a régiók közötti egyenlőtlenségek csökkentése a forrásoknak a legkevésbé fejlett térségekre való összpontosítása által. A 2007–2013-as időszakban a források zöme a legszegényebb régiókba és országokba irányul: míg 1989-ben a rendelkezésre álló források 56%-a került a legalacsonyabb jövedelmű régiókba, addig az új programozási időszak végén ez az arány 85% lesz. Az új tagállamok ugyan az EU-27 népességének csak 21%-át képviselik, ám az új időszakban valamivel több mint 52%-hoz jutnak. Ugyanakkor az új növekedési és foglalkoztatási menetrenddel összhangban és a globalizáció összefüggésében a kohéziós politika egyre nagyobb hangsúlyt helyez a régiók világgazdaságban betöltött versenyképességi pozíciójának javítására. A források így a szerkezeti kiigazítással foglalkozó régiókra, és a kutatás, az innováció, az információs társadalom és az üzleti fejlődés körüli tevékenységcsoportot különösen előtérbe helyező beruházásokra fognak összpontosulni. E célok miatt a 2007–2013-as időszakban a kohéziós politika mindenütt ugyanazt a növekedési és foglalkoztatási menetrendet fogja követni, ám az Uniótól származó támogatás intenzitása az egyes tagállamok és régiók szükségleteit és rendelkezésre álló erőforrásait fogja tükrözni. A 2007–2013-as évre szóló pénzügyi tervről szóló tárgyalások eredménye, amely jelentős (az EU teljes költségvetésének 35%-át kitevő) forrásokat biztosított a kohéziós politikának azt sugallja, hogy a közösségi prioritások megvalósításának ilyen rendszere körül nagyfokú a politikai konszenzus. 3.1. Európa új növekedési és foglalkoztatási stratégiájának megvalósítása A növekedés és a foglalkoztatás serkentése mindig is az EU kohéziós programjainak középpontjában állt, és a politika 2007–2013-as időszakra szóló reformja is ennek a dimenziónak a megerősítésére irányul. - Új stratégiai megközelítés A nemzeti és az alsóbb regionális és helyi szinteken a kohéziós politika uniós szintű végrehajtási folyamata egy európai prioritásokon alapuló stratégiaibb megközelítésbe fog illeszkedni. Ennek hozzá kell járulnia a fokozott gazdasági hatékonysághoz, illetve fokoznia kell az átláthatóságot, és meg kell könnyítenie a politikai elszámoltathatóságot. Ez a közösségi stratégiai iránymutatásokban meghatározott megközelítés egyrészt tükrözi a megújított lisszaboni stratégia prioritásait, másrészt létrehozza a nemzeti kohéziós politikai stratégiák és programok előkészítésének keretét. - Összegek elkülönítése egyes célokra A tagállamok 2005 decemberében úgy döntöttek, hogy a kohéziós programok új nemzedékének előkészítéséért felelős hatóságoknak el kell különíteniük a források bizonyos részét a megújított növekedési és foglalkoztatási stratégiához kapcsolódó kulcsfontosságú beruházásokra (K+F és innováció; európai jelentőségű infrastruktúra; ipari versenyképesség; megújuló energiák, energiahatékonyság, öko-innováció; emberi erőforrások). Ez az arány a legkevésbé fejlett régiókban 60%, a többiben pedig 75%. Az ehhez a jelentéshez rendelkezésre álló programozási dokumentumok szerint ezeket a célokat nagyrészt elérték. Az EU-27 átlagában a legfontosabb lisszaboni beruházásokra „pántlikázott” források aránya a konvergencia célkitűzés esetében 61,2%, a regionális versenyképesség és foglalkoztatás célkitűzés esetében pedig 76,7%. Ezekre a beruházásokra összesen mintegy 200 milliárd €-t különítettek el. Az előző időszakhoz képest ez több mint 50 milliárd €-s növekedést jelent. 3.2. Jobb szabályozás: egyszerűsítés és arányosság Miközben a kohéziós politika forrásainak az ellenőrzés és a hatékony pénzügyi irányítás normáinak is meg kell felelniük, fontos lépésekre került sor a joganyag áramvonalasítása és a kohéziós politika irányítási szabályainak egyszerűsítése érdekében, Konkrétan a következőkre került sor: - Egyetlen irányítószabály-csoport A 2000–2006-os programozási időszak 10 létező rendeletének helyébe a 2007–2013-as programozási időszakra egyetlen bizottsági végrehajtó rendelet lépett. A Kohéziós Alapból finanszírozott programok irányításának szabályait összehangolták a strukturális alapokéival. Ez könnyebbé és kevésbé költségessé teszi az alapok irányítását. - Egyetlen elszámolhatósági szabálycsoport a kiadásokhoz A tagállamok a társfinanszírozásban részesülő projekteknél nemzeti elszámolhatósági szabályokat használhatnak az eddigi két szabálycsoport helyett (az egyik a Közösségtől társfinanszírozást kapott a másik pedig a nemzetileg finanszírozott projektek esetében), így nagyban egyszerűsödik a projektigazgatás. - A pénzügyi irányítás egyszerűsödése A pénzügyi tervek, a támogatási arány és az EU visszatérítései ezután magasabb szinten dőlnek el (az eddigi intézkedési szint helyett a program vagy prioritási tengely szintjén). Ez egyszerűsíti a programok irányítását, illetve korlátozza a pénzügyi terv módosítását igénylő esetek számát, és így szélesebb körű önállóságot biztosít az operatív programok irányításával megbízott nemzeti hatóságoknak. - Az ellenőrzőrendszerek fokozott arányossága és egyszerűsödése Kisebb programok esetében a nemzeti szabályok szerint létrehozott nemzeti szervek is elvégezhetik az ellenőrzési tevékenységek egy részét, így nem kell megfelelni egyes közösségi ellenőrzési követelményeknek. - Világosabb tájékoztatási és kommunikációs szabályok A polgároknak és az alapok lehetséges kedvezményezettjeinek valamennyi tagállamban azonos hozzáférésük lesz a kohéziós politika finanszírozási lehetőségeire és támogatásaira vonatkozó információkhoz, így csökken az ilyen információk felkutatásához szükséges idő és erőfeszítés mértéke. - Elektronikus kormányzat a gyakorlatban A tagállamok és a Bizottság között dokumentumcsere első ízben fog kizárólag elektronikusan zajlani. Ez új korszak kezdetét jelenti az elektronikus adatcsere és az e-kormányzat szempontjából. A programok működtetésekor így sok időt lehet megtakarítani, és csökkenni fognak a Bizottság és a tagállamok közötti nézeteltérések a benyújtandó információ mennyiségével és típusával kapcsolatban. 3.3. A kohéziós politika és az EU értékeinek és szakpolitikáinak közvetítése Egyes Európai Unión kívüli országok fokozódó érdeklődésüket fejezték ki aziránt, hogy többet tudhassanak meg az európai kohéziós politikájáról, mint a kiegyensúlyozott regionális fejlődést támogató eszközről. Konkrétan a következőkre került sor: - 2006. május 15-én a Bizottság és Kína aláírt egy egyetértési nyilatkozatot a regionális politikai együttműködésről. A kínai hatóságok ötéves fejlesztési tervük egyik fő prioritásává tették a kiegyensúlyozott regionális fejlődést, és egyre jobban aggódnak a növekvő regionális jövedelemkülönbségek miatt. 2005 óta Kína és India közös cselekvési tervekben is megegyezett az Európai Bizottsággal, valamint foglalkoztatási és szociálpolitikai témájú egyetértési nyilatkozatokat írt alá. - 2007. május 23-án a Bizottság és Oroszország írt alá egy egyetértési nyilatkozatot a regionális politikai együttműködésről, amely a regionális politika megalkotásával és végrehajtásával nyert tapasztalatokkal kapcsolatos információ és bevált gyakorlatok cseréjét tartalmazza. Hasonló együttműködés lehetőségekről folynak megbeszélések olyan országokkal is, mint Dél-Afrika és Brazília, illetve olyan gazdasági integrációs csoportosulásokkal, mint a Mercosur. Ugyanekkor az európai kohéziós politika az ENSZ, az OECD és a Világbank bizottságainak figyelmét is felkeltette. Ebben az összefüggésben az európai kohéziós politika által képviselt egyik legfontosabb hozzáadott érték, hogy alátámasztja az olyan témákról vallott európai nézeteket, mint például a szabad piacok, a nemek közötti és esélyegyenlőség, a fenntartható fejlődés és a részvételi demokrácián alapuló rendszer. 4. ÚJ KIHÍVÁSOK A Római Szerződések aláírásának 50. évfordulója alkalmából a berlini nyilatkozat így fogalmaz: „Számos olyan cél van, amelyet külön-külön nem, csak közösen érhetünk el. Az Európai Unió, a tagállamok valamint azok régiói és önkormányzatai megosztják egymás között a feladatokat.” Az európai növekedés és foglalkoztatás olyan politikákat igényel, amelyek képesek előre jelezni és kezelni az új kihívásokat. E kihívások némelyike különösen jelentős a kohéziós politika szempontjából, hiszen egyenlőtlen módon érinti Európa területét, és így növelheti a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségeket. - Fokozódó globális nyomás a szerkezetátalakítás és a modernizálás irányába Gyakorlatilag az összes régió szembesül azzal, hogy a globalizáció támasztotta kihívásoknak való megfelelés érdekében a termékek, az igazgatás és a folyamatok valamint a humán tőke esetében egyaránt át kell alakítani a struktúrákat, modernizációt kell végrehajtani és meg kell könnyíteni a folyamatos tudásalapú innovációt. Az új tagállamok régiói a kiemelkedő növekedési ütem ellenére is olyan gazdaságszerkezettel rendelkeznek, amely javarészt olyan ágazatokra összpontosul, ahol kiélezett a verseny a feltörekvő ázsiai gazdaságokkal. E régiók számára gazdasági létszükséglet elébe menni a változásoknak, és megkönnyíteni őket. Ez a hozzáállás csökkentheti a változás költségeit, és annak egyik legfontosabb tényezője lehet. Ilyen okokból idejekorán megelőző intézkedéseket kell hozni, hogy az emberek és a régiók fel legyenek vértezve és készítve a változásra. Ehhez hasonlóan a jobb módú tagállamok sok régiójában is a foglalkoztatottak nagy aránya olyan hagyományos ágazatokban dolgozik, ahol a versenyelőny nagyrészt az alacsony költségű és alacsony munkabérű termelési módszerekre épül. A kizárólag költségtényezőkre alapuló verseny nem járható út, a régióknak így a magas hozzáadott értékkel dolgozó ágazatok irányába fordulva kell modernizálniuk és sokrétűbbé tenniük gazdasági szerkezetüket azzal, hogy a vállalkozások – különösen a kkv-k – számára biztosítják azokat a feltételeket, hogy ezek innovatív termékeket és folyamatokat alkalmazhassanak, más vállalkozásokkal és kutatóintézetekkel együttműködési hálózatokat hozhassanak létre, hozzáférhessenek a kockázati tőkéhez és tevékenységeiket nemzetközivé tehessék. A gazdasági tevékenységek élvonala és a szellemi tőke gyakran földrajzilag erősen néhány – globális jelentőségű – városi központba koncentrálódik. Ez ugyan lehetőségeket teremt, a kutatások azonban kimutatták, hogy egy bizonyos méret fölött a népesség összpontosulásához kapcsolódó negatív körülmények kezdenek megjelenni, például a légszennyezés, a városias területek terjeszkedése és a forgalmi dugók. Az Unió számos régiója a világ leginkább versenyképes és innovatív térségei közé tartozik, és hasznot húz a globalizációból. Ezt új képességekbe való beruházásokkal, új tehetségtárházak kiépítésével vagy odavonzásával, illetve hálózatok és klaszterek támogatásával érték el. Az Unió ezekre a sikerekre és fejlődési stratégiákra építve mozgósíthatja teljes potenciálját, és állíthatja gazdaságát magas növekedési ütemű, fenntartható pályára. - Éghajlatváltozás Európaszerte sok régió fokozottan fog szembesülni az éghajlatváltozás aszimmetrikus hatásával. Ez súlyos problémákat fog jelenteni egyes térségekben a mezőgazdaságnak, a halászatnak és az idegenforgalmi ágazatnak, és jelentős beruházásokat fog igényelni az aszállyal, a tüzekkel, a tengerparti erózióval és az áradásokkal való küzdelem. Ezek a változások aránytalan hatásokkal járhatnak a hátrányos helyzetű vagy alacsony jövedelmű csoportokra nézve, amelyek híján vannak a hozzájuk való alkalmazkodáshoz szükséges eszközöknek. Jelentős erőfeszítésekkel lehet csak megfelelni a közösségi vívmányoknak és a 2007. márciusi tavaszi Európai Tanács által elfogadott kibocsátáscsökkentési céloknak. Arra viszont minden elérhető gazdasági jelentés rámutat, hogy a cselekvés hiánya esetén bekövetkező természeti katasztrófák által okozott kár ára messze meghaladja az üvegházhatású gázkibocsátás olyan szintre csökkentésének árát, amely összeegyeztethető az EU azon célkitűzésével, hogy az éghajlatváltozás 2 Celsius-fokra korlátozódjék. Az éghajlatváltozás elleni küzdelem a regionális gazdaságoknak új gazdasági ösztönzőket és lehetőségeket kínál az öko-innováció, a környezetbarát iparágak és az e téren történő foglalkoztatás révén. - Magasabb energiaárak A megnövekedett energiaárak különböző módon fogják érinteni az EU régióit energiaellátásuk összetételétől, gazdasági szerkezetüktől és a vállalatok energiahatékonyságától függően. A fokozódó közlekedési költségek elsősorban a földrajzilag perifériás helyzetű régiókat fogják sújtani, például Finnország és Svédország északi vagy Portugália, Spanyolország és Olaszország legdélebbi részeit, és a szigeteket, köztük Máltát és Ciprust. Sok régió kulcsfontosságú ágazata – például az idegenforgalom – sérülékenynek bizonyulhat a költségnövekedéssel kapcsolatban, bár ezt rövid távon ellensúlyozhatja a fapados légitársaságok hatékonyságából származó növekedés. Az energiaárak emelkedése aránytalan hatásokkal járhat az alacsony jövedelmű csoportokra nézve, és fokozhatja a hátrányos helyzetűek energiaszegénységét. A megújuló energiák fejlesztése vagy kiterjesztése és az energiahatékonyságba való befektetés a legtöbb régiónak komoly lehetőségeket kínál, magas helyi munkahely-teremtési potenciállal. Becslések szerint például a globális napenergiához kapcsolódó berendezések ágazatának bevételei négyszeres növekedést fognak elérni a 2010-ig hátralévő három évben. Az energiaárak emelkedése – a kisebb energiaigényű termelési módszerekre építve – a növekedési stratégiákat is ösztönözheti, különösen a leszakadó régiókban. - Demográfiai egyensúlytalanságok és társadalmi feszültségek megjelenése Az Unió minden harmadik régiójában csökkent a népesség 2000–2003 között. Az esetek többségében ez egyaránt következménye a természetes népességfogyásnak és nettó elvándorlásnak. Az előrejelzések szerint a természetes népességnövekedés tovább fog csökkenni, sok leszakadó régióban is. Ezek a régiók így kettős kihívással kerülnek szembe: egyrészt támogatniuk kell a növekedést és a foglalkoztatást, másrészt pedig kezelniük kell az elöregedő és csökkenő népesség miatti hátrányos hatásokat. A demográfiai változás és csökkentés a leendő foglalkoztatást is veszélyezteti: jelentős foglalkoztatási és gazdasági növekedésre 2011-ig van még lehetőség. 2012 és körülbelül 2017 között a növekedő foglalkoztatási arány várhatóan ellensúlyozza a munkaképes korú népesség csökkenését. 2017-től kezdődően azonban a munkaképes korú népesség zsugorodása stagnáláshoz, majd a foglalkoztatás abszolút szintjének csökkenéséhez vezethet. Ezzel párhuzamosan, ahogy a gazdaság a nagyobb értéket előállító tudásalapú tevékenységekre áll át, a régiók egy sor társadalmi kihívással fognak szembesülni, amelyet a képesítések kereslete és kínálata közötti különbség eredményez (a munkaerőpiac magas képesítésű/magas fizetésű és alacsony képesítésű/alacsony fizetésű munkavállalók szegmenseire bomlik és fokozódik a bevándorlás), ráadásul a szociális védelem hagyományos intézményei is erodálódnak. - A nemzeti szakpolitika fokozódó nehézségekkel kerül szembe, ahogy igyekszik lépést tartani az e tendenciák által diktált változások gyors ütemével Az állami beruházásokat egyre nagyobb mértékben a nemzeti szint alatti szintről irányítják, és a tendencia az elmúlt években itt is egyre inkább csökkenő irányba mutat, ahogy a nemzeti és nemzeti szint alatti költségvetések szembekerülnek az öregedő népesség (nyugdíjrendszer reformja, költségesebb egészségügyi, oktatási és szociális ellátórendszerek) és a részben az alacsonyabb adókon alapuló gazdasági reformok következményeivel. Ráadásul a gazdaság modernizációjának támogatására még rendelkezésre álló források is javarészt a növekedési pólusok felé irányulnak. Ez egyrészt nagy agglomerációs nehézségeket (forgalmi torlódások, környezetszennyezés, társadalmi szegregáció, városi területek terjeszkedése), másrészt fokozódó regionális egyenlőtlenségeket okozhat. 5. A KÖVETKEZő LÉPÉSEK A Bizottság 2007 és 2008 során fogja kialakítani a 2008/2009-es költségvetési felülvizsgálatkor használt megközelítését, vagy politikai értékelési kritériumokat fog meghatározni, át fogja tekinteni a leendő irányvonalakat és tesztelni fogja a különböző lehetőségek megvalósíthatóságát. Ennek keretében – és a költségvetési felülvizsgálat eredményének sérelme nélkül – ez a jelentés egész sor olyan kihívásra hívja fel a figyelmet, amellyel a kohéziós politika az elkövetkező években szembesülhet. A szeptember 27–28-án sorra kerülő kohéziós fórum lesz az első lehetőség a megfelelő érdekelt felekkel folytatott megbeszélésre. A fórum konkrétabban az alábbi kérdések köré szerveződhet: 1. Milyen tanulságok vonhatók le a 2007–2013. évi programok előkészítésekor szerzett tapasztalatokból? Ilyen körülmények között és a jelentés által nyújtott elemzés fényében a kohéziós politika mennyire igazodik az elkövetkező években az európai régiók előtt álló kihívásokhoz? Például: 1.1. Hogyan tudnak a régiók az alacsony és közepes technológiaigényű ágazatok dinamikus szereplői részéről felmerülő szerkezetátalakító hatású nyomásra reagálni? 1.2. A születési és halálozási arányok és migrációs áramlások regionális szintű különbségeinek fényében milyen szerepet játszik a kohéziós politika a demográfiai változásokra adott válaszban? 1.3. Az éghajlatváltozás milyen mértékben jelent kihívást a kohéziós politika számára? 2. Ebben az új környezetben a kohéziós politika hogyan tud integrált és rugalmasabb megközelítést kialakítani a fejlődés/növekedés és munkahelyteremtés szempontjából? 2.1. Hogyan tudja a kohéziós politika jobban elősegíteni a harmonikus, kiegyensúlyozott és fenntartható fejlődést, figyelembe véve az uniós területek sokszínűségét, mint pl. a leghátrányosabb helyzetű területeket, a szigeteket és a vidéki és tengerparti térségeket, de egyben a városokat, a hanyatlófélben lévő ipari térségeket és a különleges földrajzi sajátosságokkal rendelkező egyéb területeket is? 2.2. Melyek a hatásai a jelentésben a társadalmi kohézió kulcselemeire vonatkozóan megállapított kihívásoknak, úgy mint beilleszkedés, integráció és esélyegyenlőség? Van-e szükség további erőfeszítésre e hatások megelőzése és ellensúlyozása érdekében? 2.3. Polgárainknak milyen alapvető készségekkel kell rendelkezniük a jövőben a kihívásokra való reagáláshoz? 2.4. Regionális szinten milyen alapvető kompetenciákat kell kifejleszteni ahhoz, hogy a régiók világviszonylatban is versenyképessé váljanak? 3. Az előző kérdések értékelését követően a 2007–2013. évi időszakra hogyan értékelhető a politikai irányítási rendszer? 3.1. Tekintettel a kohéziós politikai programok hatékony irányításának szükségességére, egy többszintű kormányzási rendszeren belül milyen lenne a hatáskörök optimális megosztása a közösségi, nemzeti és regionális szintek között? 3.2. Hogyan támogathatná hatékonyabban a kohéziós politika a tagállami és a regionális közpolitikákat? Milyen megvalósítási mechanizmusok tehetnék a politikát még teljesítményorientáltabbá és fehasználóbarátabbá? 3.3. Hogyan lehetne megerősíteni a kohéziós politika és a többi nemzeti és közösségi politika közötti kapcsolatot több és jobb szinergia és komplementaritás elérése érdekében? 3.4. Milyen új lehetőségek nyílnak a régiók közötti együttműködésre az EU-n belül és kívül? [1] A 2000–2006 időszakban öt alap járult hozzá a kohéziós politikához: ERFA, ESZA, Kohéziós Alap, EMOGA és HOPE. A jelenlegi 2007–2013-as időszakra vonatkozóan ez a jelentés az ERFA, az ESZA és a Kohéziós Alap kohéziós politikához való hozzájárulására összpontosít. Az EMOGA egykori orientációs része beolvadt a Vidékfejlesztési Alapba, amely szintén hozzájárul a gazdasági és társadalmi kohézióhoz. [2] A Vidékfejlesztési Alap jelentősen hozzájárul a gondok orvoslásához. Lásd a „Foglalkoztatás a vidéki térségekben: a munkahelyhiány enyhítése” című a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek szóló bizottsági közleményt – COM(2006) 857., 2006.12.21.