52006DC0347

[pic] | AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA |

Brüsszel, 28.6.2006

COM(2006) 347 végleges

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCS, ÉS AZ EURÓPAI PARLAMENT

Az EU és Dél-Afrika közötti stratégiai partnerség felé

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCS, ÉS AZ EURÓPAI PARLAMENT

Az EU és Dél-Afrika közötti stratégiai partnerség felé

BEVEZETÉS

Dél-Afrika az apartheidből tizenkét évvel ezelőtt kiemelkedett nemzetből átalakult ország. Kiemelkedett az apartheid okozta traumából, hogy aztán egy demokratikus, toleráns és többnemzetiségű társadalmat építsen ki. Az ország valamennyi ember javára szolgáló gazdasági növekedésének továbbfejlesztését lehetővé tevő pénzügyi és gazdasági stabilitást ért el. A régió és az afrikai kontinens vezető nemzeteként és békeköveteként emelkedett fel. Nem csak Afrikában, hanem globális multinacionális intézményekben is tekintéllyel rendelkezik.

A millenniumi fejlesztési célokról, a fejlesztésről szóló európai konszenzusról és az EU Afrikára vonatkozó stratégiájáról szóló három, kulcsfontosságú politikai dokumentum elfogadásával a kibővített EU az észak–déli együttműködés új megközelítését dolgozta ki. Erősíti külső fellépését és világszerte a stabilitás, biztonság és jólét előmozdítására törekszik.

Éppen ezért Dél-Afrika Európa természetes partnere mind az afrikai kontinensen, mind pedig globális szinten. A mindkét fél által osztott értékekre és a közös érdekekre, valamint a mélyreható kulturális kapcsolatokra építve az EU és Dél-Afrika egy sokoldalú, átfogó partnerséget alakított ki a Dél-Afrika, az Európai Közösség és tagállamai között létrejött „kereskedelmi, fejlesztési és együttműködési megállapodás” (KFEM) alapján.

Ma azonban – a közös politikai cselekvések megerősítése céljából – a Dél-Afrika és az EU közötti kapcsolatok nagyobb fokú koherenciát, egyértelműbb célkitűzéseket és a mindkét fél által osztott, előretekintő politikai látómezőt igényelnek. A partnerségnek egyértelműen meg kell határoznia, hogy mi az amit mindkét fél a másiktól hazai és regionális szinten, valamint a kontinensen és globálisan elvárhat, továbbá eleget kell tennie Dél-Afrika és az EU új, globalizált világban meglévő, egyedi helyzetének.

Ennek a Dél-Afrikával folytatott stratégiai partnerségről szóló közleménynek a célja ezért az, hogy a Dél-Afrikai Köztársasággal folytatott politikai együttműködés tekintetében olyan átfogó, koherens és koordinált hosszú távú keretet javasoljon, amely tekintettel van Dél-Afrika nyomasztó emlékű múltjára, menedéket nyújtó országként a régióban betöltött szerepére, továbbá a kontinensen és a globális színtéren meglévő egyedi helyzetére.

1. DÉL-AFRIKA AZ APARTHEID UTÁNI KORSZAKBAN

Tizenkét évvel a társadalom valamennyi aspektusára mély hatást gyakorló apartheid vége után Dél-Afrika még mindig küzd nyomasztó emlékű közelmúltjával, jóllehet figyelemre méltó előrehaladást ért el.

Hazai szinten 1994-ben a kormány elhatározta, hogy lebontja az apartheid szociális vonatkozásait és megteremt egy, a méltányosságon, fajgyűlölet-mentességen, a vallási, kulturális, nyelvi és bennszülött közösségek jogainak tiszteletben tartásán alapuló demokratikus társadalmat. Új politikákat és programokat léptettek életbe a lakosság nagy része életminőségének javítása érdekében, ideértve az alapvető szociális szolgáltatások nyújtását és a Fekete Gazdasági Felhatalmazással (Black Economic Empowerment; BEE) kapcsolatos politikán keresztül megvalósított pozitív megkülönböztetést.

Az eleddig elért eredmények között szerepelnek az alábbiak:

- alkotmányos politikai többpárt-rendszer,

- működő parlamenti demokrácia,

- az alkotmányosság és a jogállamiság uralkodó érzékelhetősége,

- a közigazgatásban az elszámoltathatóságra, átláthatóságra és tájékoztatásra vonatkozó mechanizmusok,

- független igazságszolgáltatás.

Gazdasági értelemben véve az ország legfeltűnőbb jellemzője az apartheidből örökölt, faji megosztottságon alapuló duális gazdaság, amelyben a lakosság közel fele a létminimum alatt él.

Az apartheid vége után az ország sikeresen érte el a belső és külső makrogazdasági stabilitást. A közkiadások egy átlagos, fenntartható szinten maradtak, a költségvetési hiány pedig nem éri el a GDP 3%-át. A formális gazdaság növekedésének azonban további fejlődésre van szüksége, hogy lehetővé tegye a meghatározó gazdasági felemelkedést és a munkahelyteremtést, valamint az „informális” gazdaság integrációját. Az elkövetkező évekre történő kitekintés kedvezőbb és a kormány új ASGISA-politikája (gyorsított és megosztott növekedési kezdeményezés Dél-Afrika számára; Accelerated and shared growth initiative for South Africa, ASGISA) a gazdasági növekedés és a foglalkoztatás előmozdításával a szegénység elleni küzdelemre és a méltánytalanság csökkentésére irányul.

Kétségtelenül a társadalom egészét érintő, széleskörű szociális és gazdasági egyenlőtlenségek képezik azt a legnagyobb szociális kihívást, amellyel az ország szembesül. Ezt még inkább szemlélteti két drámai kérdés, amelyek a társadalom egészére potenciálisan gyakorolt káros hatásuk miatt emelkednek ki:

- a HIV/AIDS nyugtalanítóan magas előfordulása, a fertőzött emberek közel 6 millióra becsült létszámával. Ez a felnőttek körében 21,5%-os becsült gyakorisági arányt jelent. Az egész országra kiterjedő járvány közép- és hosszú távú következményei az összlakosság számának csökkenését, az alacsonyabb várható élettartamot és a gazdaságilag aktív lakosság elvesztését követő igen magas szociális és gazdasági költségek lesznek, amelyek az árvák számának drasztikus emelkedésével párosulnak[1].

- Mind a hétköznapi, mind pedig a szervezett bűnözés, valamint a dél-afrikai régióban végzett nemzetközi emberkereskedelemhez kapcsolódó, különösen a nőket és gyermekeket érintő erőszak szintje.

Dél-Afrika lényeges környezeti kihívásokkal néz szembe. A mezőgazdasági és ivóvízhez való hozzáférés, a talajerózió és az elsivatagosodás, a hulladékgazdálkodás és a szennyezés, mind hatással vannak az élelmiszerbiztonságra, a legszegényebb réteg – különösen a vidéki lakosság – hosszú távú jólétére és gazdasági fejlődésére. Ezen túlmenően számos környezeti aggályt az éghajlatváltozás valószínűleg súlyosbítani fog és az éghajlatváltozás újabb kihívásokkal járhat. Dél-Afrikának foglalkoznia kell a közlekedési ágazatból és különösen az energiaágazatból – ahol a villamosenergia-termelés elsődlegesen szénalapú, és nagy valószínűséggel az is marad – származó, üvegházhatást okozó gázok kibocsátásában bekövetkezett növekedéssel.

A dél-afrikai régióban , Dél-Afrika Botswanával, Lesothóval, Namíbiával és Szvázifölddel együtt alkotja a Dél-afrikai Vámuniót (SACU). 1994. óta tagja a Dél-afrikai Fejlődési Közösségnek (SADC), amely Dél-Afrika 14 országot tömörítő regionális gazdasági közössége. Dél-Afrika a régió kulcsfontosságú szereplője . A Szaharától délre eső Afrika GDP-jének 50%-át, a SADC GDP-jének pedig közel 75%-át teszi ki. Az Afrika más déli részében végzett dél-afrikai beruházások a régió közvetlen külföldi befektetéseinek 49%-át képviselik, és az Afrika déli részében folyó kereskedelem 80%-a Dél-Afrikával történik. Ennek legnagyobb része a régió többi részébe irányuló dél-afrikai exportból áll. Ezen felül Dél-Afrikának a régió irányába történő üzleti terjeszkedése lendületre kapott, és hosszú időre nyúlik vissza az országba irányuló regionális munkaerő-migráció. Ezen túlmenően Dél-Afrika tudományos és technológiai kapacitása általánosságban a régió jelentős erőforrását képviseli.

A kontinensen Dél-Afrika a felemelkedő déli rész kulcsfontosságú képviselője. Létfontosságú szerepet játszik az Afrikai Unióban, továbbá Dél-Afrika a NEPAD egyik kezdeményezője és vezető ereje. A béke és biztonság területén közvetítőként és békefenntartóként konstruktív szerepet játszott az afrikai kontinensen, például Ruandában, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Burundiban, Libériában, Szudánban és Elefántcsontparton. További erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a zimbabwei válságot közelebb hozza a megoldáshoz.

Globális szinten Dél-Afrika az El Nem Kötelezettek Mozgalmának (Non-Aligned Movement; NAM) egyik vezető tagja. Tagja továbbá a WTO-nak és a Nemzetek Közösségének, és e szervezetekben igen aktív szerepet játszik. A dohai tárgyalásokon – a G20 és a Cairns-csoport tagjaként – stratégiai szövetségeken és koalíciókon keresztül Dél-Afrika a más fejlődő országokkal közös megközelítések elősegítésére törekszik a WTO-tárgyalások fejlesztési dimenziójának megerősítése, valamint a fejlődő országok többoldalú kereskedelmi rendszerbe történő, nagyobb fokú integrációjának elősegítése érdekében. Dél-Afrikának az Egyesült Nemzetek reformjában is fontos szerepe van. Ezen felül nemrégiben csatlakozott Brazíliához, Oroszországhoz, Indiához és Kínához a felemelkedő adományozó országok csoportjában (BRICS) és valószínű, hogy kidolgozza az afrikai kontinensen az adományozóként betöltött szerepét. Végül Dél-Afrika az éghajlatváltozással kapcsolatban kifejtett további, többoldalú cselekvésre irányuló tárgyalások tekintetében szélesebb körvonalakat fogad el.

2. AZ EU ÉS DÉL-AFRIKA KÖZÖTTI KAPCSOLATOK

Dél-Afrika és az EU olyan politikai, szociális és etikai értékeket osztanak, mint például a demokrácia, az emberi jogok, a jogállamiság és a felelősségteljes kormányzás tiszteletben tartása, a tolerancia, az egyenlőség, a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelemre irányuló kötelezettségvállalás, valamint a fenntartható fejlődés előmozdítása.

Egyetértenek a szociális piacgazdaság, a szabad kereskedelem és a méltányos nemzetközi gazdasági rend alapvető gazdasági elveiben .

Mind Dél-Afrika, mind pedig az EU aktívan elkötelezte magát az afrikai kontinensen a béke és a stabilitás, a kormányzás , a demokratizálódás és a szegénység elleni küzdelem menetrendje iránt. Mindkét fél hisz a nemzetközi konfliktusok többoldalú megoldásában, és érdekük azt biztosítani, hogy a fejlődő és felemelkedő országok hallatják hangjukat a nemzetközi színtéren.

Dél-Afrika és az EU közötti általános kapcsolatok jogi alapját a kereskedelmi, fejlesztési és együttműködési megállapodás (KFEM) képezi. A megállapodás kiterjed a politikai párbeszédre, a kereskedelemre, a fejlesztési együttműködésre, a gazdasági együttműködésre, valamint számos más területen végzett együttműködésre. Dél-Afrika részes fele a Cotonou-i Megállapodásnak, de nem rendelkezik hozzáféréssel a megállapodás pénzügyi eszközeihez és preferenciális kereskedelmi rendszeréhez.

2.1. Politikai párbeszéd

Egészen az apartheid rendszer vége óta zajlik politikai párbeszéd, a küldöttségvezetők szintjén Pretoriában folytatott informális megbeszéléseken keresztül, valamint a politikusok és magas rangú tisztviselők által mindkét részről tett látogatásokon keresztül.

A KFEM 4. cikkében említett, megszerkesztett és formális politikai párbeszédet az „Együttműködési Tanács” mentén indították meg, amely közös testület az EU és Dél-Afrika közötti kapcsolatok teljes egészét fel. 2004. óta az Együttműködési Tanács miniszteri szinten ülésezett, amelyet egy politikai kérdésekkel foglalkozó, három résztvevővel zajló ülés követett.

A két partner a politikai párbeszédet partnerségük egyik legalapvetőbb összetevőjének tartja. Lehetőséget nyújt a hazai, regionális, a kontinenst érintő és globális kérdések széles körére vonatkozó eszmecserére, beleértve a HIV/AIDS-re, Zimbabwéra, a NEPAD-ra és az Afrikai Unióra, az afrikai békefenntartó műveletekre és az Afrikai Békealapra, az Európai Unió bővítésére, az Egyesült Nemzeteken belüli fejlesztésekre, a közel-keleti békefolyamatra, valamint a nemzetközi terrorizmusra vonatkozó kérdéseket.

2.2. Kereskedelem

Az EU Dél-Afrika – exportjának megközelítőleg 32%-át, importjának pedig 41%-át kitevő –legfőbb gazdasági kereskedelmi partnere. Dél-Afrika egyúttal az EU legnagyobb kereskedelmi partnere Afrikában. Az EU Dél-Afrikába irányuló exportja évente átlagosan 9.5%-kal nőtt a KFEM hatálybalépése óta.

A KFEM kereskedelemre vonatkozó rendelkezései 2000. óta vannak hatályban, és azok a két partner között zajló kétoldalú kereskedelem nagyjából 90%-ára vonatkoznak. Pozitív hatást gyakoroltak a két partner közötti kereskedelmi kapcsolatokra, továbbá a 2012-ig kialakítandó szabadkereskedelmi terület (SZKT) alapját képezik. Az SZKT bevezetése annyiban aszimmetrikus, hogy az EU gyorsabban és több termék előtt nyitja meg piacát, mint Dél-Afrika.

2.3. Fejlesztési együttműködés

Az EU messze a legfontosabb adományozó: a Bizottság és a tagállamok együttesen a teljes adományozott pénzeszközök 70%-át nyújtják, ami nagyjából a kormány költségvetésének 1,3%-át a GDP-nek pedig a 0,3%-át teszi ki.

Az „Európai Program az Újjáépítésért és Fejlesztésért” (EPRD) formájában végzett fejlesztési együttműködés évente megközelítőleg 130 millió eurót tesz ki, és azt a közösségi költségvetésből finanszírozzák. Ez elsősorban a gazdasági tevékenység és növekedés előmozdítására, valamint a szociális szolgáltatásokra összpontosít. Ez utóbbi területen jelentős támogatást kapott a vízzel és higiéniai eszközökkel való ellátás, az oktatásügy, valamint – az országban a HIV/AIDS elleni küzdelemhez való hozzájárulásként – az egészségügyi ágazat kapacitásának kiépítése.

Az Európai Beruházási Bank is kötött egyetértési megállapodást Dél-Afrikával és közösségi garanciák alapján évente átlagosan 120 millió euró összegben nyújt kölcsönöket.

Az értékelések arra a következtetésre jutottak, hogy az EU és Dél-Afrika közötti fejlesztési együttműködés fontos Dél-Afrika politikái, stratégiái és fejlesztési prioritásai számára. Kevesebb beavatkozásra történő összpontosítással azonban javítható volna a programhatékonyság.

2.4. Egyéb területeken folytatott együttműködés

Dél-Afrika Európával külön tudományos és technológiai megállapodást kötött. A kutatási és technológiai fejlesztési keretprogramokban nyújtott teljesítménye folyamatosan javul, a dél-afrikai kutatóintézetek pedig sikeresen vesznek részt a hatodik keretprogram számos tematikus prioritásában. A dél-afrikai kutatóintézetek jelentős mértékben könnyítették meg az európai és a Szaharától délre eső afrikai kutatások közötti nemzetközi tudományos együttműködést.

Az Európai Közösség és Dél-Afrika külön-megállapodásokat írtak alá a borral és szeszesitallal folytatott kereskedelemről is.

Más – főként korlátozott és ad hoc – területek, ahol kialakult az Európával folytatott együttműködés az egészségügyi és növény-egészségügyi intézkedésekre, valamint az élelmiszerbiztonságra, a borra és a szeszesitalokra stb. terjed ki. Az információs társadalom területén párbeszéd zajlik az együttműködési területek politikai és szabályozási szinteken történő meghatározása érdekében.

Az oktatásügyet illetően a dél-afrikai egyetemek részt vesznek jó néhány, az Erasmus Mundus program alapján finanszírozott nemzetközi partnerségben. Néhány dél-afrikai hallgató ösztöndíjat kapott, hogy mesterfokozatát Európában szerezze meg. A hatodik kutatási keretprogram Marie Curie-cselekvései keretében egyetemi ösztöndíjakat is odaítéltek.

3. AZ EU ÉS DÉL-AFRIKA KÖZÖTTI STRATÉGIAI PARTNERSÉG FELÉ

A Közös Együttműködési Tanácsban ülésezve Dél-Afrika, az Európai Bizottság és a tagállamok elismerték, hogy az EU és Dél-Afrika közötti kapcsolatokban bekövetkezett új keletű változások koherensebb stratégiai keretet tesznek szükségessé. 2004. november 23-i ülésükön „közös következtetéseket”, 2005 novemberében pedig „közös jelentést” fogadtak el, és megállapodtak abban, hogy „új lépésekre van szükség annak biztosítása érdekében, hogy a Dél-Afrika ésn az EU közötti kapcsolatok egy olyan igazi stratégiai partnerséggé váljanak, amely (…) eleget tenne Dél-Afrika a kontinens menedéket nyújtó országaként és a nemzetközi színtéren kulcsfontosságú résztvevőként betöltött szerepének”.

A javasolt stratégiai partnerség ezt a folyamatot a következőkkel próbálja meg végrehajtani:

- a tagállamok, a Közösség és Dél-Afrika egyetlen koherens keretbe tömörítésével, az együttműködés valamennyi területére kiterjedő és valamennyi érdekeltet társító egyértelműen és közösen meghatározott célkitűzések mellett;

- a politikai párbeszédből a stratégiai politikai együttműködés, valamint a regionális, afrikai és globális kérdésekben a felek által osztott célkitűzések irányába tett elmozdulással;

- a meglévő együttműködés fokozásával, erősebb és fenntartható gazdasági együttműködés kialakításával, a KFEM kereskedelemmel kapcsolatos területekre vonatkozó rendelkezéseinek teljes végrehajtásával, valamint az együttműködésnek a szociális, kulturális és környezeti területekre történő kiterjesztésével.

Ezen túlmenően a stratégiai partnerségnek az „millenniumi fejlesztési célokat tartalmazó csomagra” a „Fejlesztésről szóló európai konszenzusra” és az „EU afrikai stratégiájára” kell alapulnia azáltal, hogy a kormányzati kérdésekkel, valamint a hazai és nemzetközi szintű békével és biztonsággal együtt a millenniumi fejlesztési célok elérése irányába történő haladást állatják a politikai párbeszéd középpontjába.

3.1. Kétoldalú kapcsolatok – az együttműködésre irányuló új stratégiai megközelítés

3.1.1. Politikai együttműködés

A javasolt stratégiai partnerség leglényegesebb eleme a puszta politikai párbeszédtől az aktív politikai együttműködés irányába történő elmozdulásban áll. A Dél-Afrika és az EU közötti partnerségnek az észak és a dél konszenzusra törekvő két képviselője közötti híd kiépítésére alkalmas találkozási fórummá kell válnia. Legfőbb céljának annak kell lennie, hogy lehetővé tegye a két fél számára azt, hogy aktívan kereshessenek közös alapot a kölcsönös érdekeltségű kérdésekben, támogathassák egymás politikai menetrendjét, és regionális, afrikai vagy globális szinten közös politikai intézkedéseket tehessenek.

A KFEM 4. cikke értelmében a politikai párbeszédnek a partnerség valamennyi aspektusára ki kell terjednie: a hazai, a regionális, a kontinenst érintő és a nemzetközi kérdésekre. Ugyanennek kell az aktív politikai együttműködésre is vonatkoznia, ami ennélfogva egy olyan elem, ami áthalad az együttműködés valamennyi szintjén: kétoldalú, a regionális, a kontinensbeli és a globális szinten egyaránt.

3.1.2. A kereskedelem előmozdítása

A kereskedelmi kapcsolatok nem csupán az árukereskedelem további kölcsönös liberalizációjának megfontolásával és nagyobb piacok kialakításával valósítható meg, hanem a szolgáltatásoknak a kereskedelembe, valamint a WTO további kötelezettségvállalásainak jó néhány új szabályozási területbe történő felvételével is.

A KFEM-ben előírt szabadkereskedelmi megállapodást úgy kell kidolgozni, hogy az tartalmazza a kereskedelmi rendszerek és az olyan kérdésekkel kapcsolatos új kötelezettségvállalások harmonizációját, mint például a szolgáltatások, a közbeszerzés és a beruházás.

Mindkét félnek a kereskedelemmel kapcsolatos számos területen kell törekednie az együttműködés kidolgozására: vámügyi együttműködés, származási szabályok, a csalás, valamint a vám- és ahhoz kapcsolódó ügyekkel kapcsolatos szabálytalanságok elleni küzdelem, a versenypolitika, a szellemi tulajdonjogok, fogyasztóvédelem, élelmiszerbiztonság, egészségügyi és növény-egészségügyi intézkedések, a kereskedelem technikai akadályai, valamint – mind a hazai alkalmazás, mind pedig az export előmozdításának szempontjából vett – szabványok és normák. A légi közlekedés fontos szerepet játszik a gazdasági fejlődében, a regionális integrációban és a kereskedelem előmozdításában. Az EU-nak és Dél-Afrikának létre kell hoznia a légi szolgáltatások és az ebben az ágazatban folytatott technikai együttműködés továbbfejlesztésére vonatkozó, biztos jogi keretet.

Végül pedig néhány kereskedelmi rendelkezést – pl. az óvintézkedésekkel és a vitarendezéssel kapcsolatosakat – esetlegesen felül kell majd vizsgálni a KFEM és a dél-afrikai EPA-folyamat közötti jövőbeli kapcsolatok fényében.

3.1.3. Egy innovatív gazdasági, szociális és környezeti partnerség felé

A KFEM gazdasági és egyéb együttműködésre vonatkozó rendelkezései az esetlegesen gyümölcsöző együttműködés széles területét nyitják meg, ami előnyös lehet mindkét fél számára. A regionális politika és a szociális kohézió az egyik ilyen különleges terület, ahol az együttműködésnek ez a formája előnyökkel járhat Dél-Afrika számára és kiegészítheti a fejlesztési együttműködést. Dél-Afrika élénk érdeklődést mutatott Európának a regionális politika végrehajtásával és a strukturális alapok működtetésével kapcsolatos tapasztalatai iránt. Úgy véli, hogy e politikák példaként szolgálhatnak a Dél-Afrika által az ország tartományai és a régiói közötti, széles körű szociális és gazdasági egyenlőtlenségek kezelésére irányuló erőfeszítései számára. Az EU kész megosztani a regionális politika és a szociális kohézió területén szerzett tapasztalatait annak érdekében, hogy segítse leküzdeni a dél-afrikai egyensúlyhiánnyal és egyenlőtlenségekkel kapcsolatos kihívást.

Dél-Afrikának a régióban és nemzetközileg betöltött gazdasági jelentősége miatt a gazdasági együttműködésre vonatkozó, megerősített olyan eszmecserék kidolgozása is fontos lesz, amelyek magukba foglalják a rendszeres gazdasági párbeszédet és a makrogazdaság és a pénzügyek területén folytatott eszmecseréket is.

A tudomány és a technológia területén folytatott együttműködést illetően fennáll annak lehetősége, hogy az EU és Dél-Afrika közötti együttműködést a meglévő megállapodások keretében erősítsék meg. Ezen túlmenően – a gazdasági növekedésre és a foglalkoztatásra gyakorolt azonnali hatás biztosítása érdekében – minden erőfeszítést meg kell tenni annak érdekében, hogy elősegítsék a tudományos cserék gyakorlati és ipari alkalmazását.

Az 1. melléklet tartalmazza az együttműködés ígéretes új területeinek ideiglenes listáját, és azt tovább kell fejleszteni.

3.1.4. Fejlesztési együttműködés – egy új országstratégia a 2007–2013-as időszakra

Dél-Afrika olyan, közepes bevétellel rendelkező ország, ami saját maga állít elő jelentős költségvetési forrásokat, és ahol az európai fejlesztési támogatás – noha jelentős – mégis kis összegű az ország költségvetéséhez képest. Mégis a fejlesztési pénzek jelentették az egész ágazatokra kiterjedő költségvetési támogatási programok, a legjobb gyakorlatokra irányuló kezdeményezések, a kapacitáskiépítés és a nemzetközi expozíció forrását. Ezen túlmenően – és amint azt a fejlesztési politikáról szóló európai konszenzusban is kimondták – „számos, alacsonyabb közepes bevétellel rendelkező ország (…) szembesül a saját fejlődési folyamatuk fenntarthatóságát veszélyeztető feltűnő egyenlőtlenségekkel és gyenge kormányzattal. Számos közepes bevétellel rendelkező ország játszik fontos szerepet politikai, biztonsági és kereskedelmi kérdésekben, állít elő és véd globális közjavakat, és jár el regionális kapocsként.”

A 2007–2013-as fejlesztési együttműködési programnak ezt figyelembe kell vennie, meg kell vizsgálnia Dél-Afrika ODA-ra irányuló igényét, és az európai hozzájárulás hozzáadott-értékére kell összpontosítania. Biztosítania kell a természeti erőforrásalap védelmét és azt, hogy környezeti szempontból fenntartható legyen. Teljesen összhangban kell lennie Dél-Afrika gazdasági és szociális politikáival és reagálnia kell annak prioritásaira, különösen akként, hogy foglalkozik a szociális szolgáltatások nyújtásával kapcsolatos akadályokkal, valamint hogy figyelembe veszi a dél-afrikai kormány „fejlesztési” és beavatkozóbb jellegű gazdasági politikáját, ami a gazdasági növekedésre, a foglalkoztatásra és a széles körű jövedelmi egyenlőtlenségek kezelésére összpontosít.

3.2. Dél-Afrika mint regionális kapocs

A SADC-régió GDP-jének közel 75%-át képviselő Dél-Afrika a régió politikai, gazdasági, pénzügyi, humán erőforrási és kereskedelmi központja. Az a szerep, amelynek betöltését elhatározta, alapvető fontosságú lesz a SADC regionális indikatív stratégiai fejlesztési tervének végrehajtásában, valamint a dél-afrikai terület regionális integrációjában. A SADC továbbra is a regionális politikai együttműködés legnagyobb motorja és a régió „természetes” szövetsége marad, miközben a SACU a kereskedelem vonatkozásában játszik majd fontos szerepet.

Az EU afrikai stratégiája a Regionális Gazdasági Közösségeket az EU és az Afrika közötti kapcsolatok elsődleges építőelemeinek tekinti. A dél-afrikai régió esetében az EU-nak és Dél-Afrikának – stratégiai partnerekként – intenzívebb és lényegre törőbb párbeszédet és politikai együttműködést kell folytatnia összetett regionális összefüggésben és annak politikai kihívásai tekintetében. Egyértelműbben kell meghatározniuk a régióban betöltött szerepüket, figyelembe véve az új gazdasági hatalmak megjelenését is.

A regionális szintű együttműködés egyik legnagyobb dimenziója a biztonság és a békefenntartás. Dél-Afrikának és az EU-nak együtt kell működnie a SADC-cal a politikai, a védelmi és a biztonsági együttműködéssel foglalkozó szervre (SIPO), a korai előrejelző rendszerre és a SADC békefenntartó kapacitására vonatkozó stratégiai indikatív terv előmozdítása érdekében.

Az EK-SADC partnerségi megállapodásával kapcsolatos tárgyalásoknak foglalkozniuk kell a KFEM és a jövőbeli partnerségi megállapodás együttes megléte miatt felmerült kérdésekkel, szem előtt tartva azt, hogy a partnerségi megállapodás célkitűzéseinek még inkább előre jelezhető és szabályalapú regionális áru- és szolgáltatási piacot kell kialakítaniuk, a regionális integráció elősegítése, a régión belül a kereskedelmi szabályoknak az EK-val szembeni harmonizációja, valamint a dél-afrikai országok és az EK közötti egyszerű kereskedelmi keret létrehozása céljából. Ez a KFEM további kiigazításait teheti szükségessé.

3.3. Dél-Afrika mint a kontinens kulcsfontosságú szereplője

Dél-Afrika a kontinens színterén kulcsfontosságú szerepet játszik. Az Afrikai Unió és a NEPAD mögött meghúzódó egyik vezető erő. Az afrikai szakértői értékelési mechanizmus iránti kötelezettségvállalásán keresztül elősegíti a felelősségteljes kormányzást a kontinensen. Az ország ezen felül példát statuál az igazságtalan politikai rendszerből egy, a toleranciát és a megbékélést előmozdító, nyitott, demokratikus társadalommá történő átalakulásra. Ezen felül egyre fontosabb befektető Afrikában, mind pénzügyi értelemben, mind pedig a know-how és a legjobb gyakorlatok átadása értelmében. Végül Dél-Afrika jó néhány afrikai országban aktívan vesz részt a konfliktusmegelőzésben, a közvetítésben és a konfliktusrendezésben és erősen támogatja az Afrikai Unió e területen kifejtett erőfeszítéseit.

Az afrikai kérdésekre vonatkozó politikai és diplomáciai együttműködésnek egy, Dél-Afrika és az EU közötti erőteljesebb megállapodási területté kell válnia. Az együttműködés nem korlátozódhat az Afrika Unió finanszírozására és a békefenntartó küldöttségek finanszírozására, hanem annak egy megerősített partnerség alkotóelemévé is kell válnia. Az EU-nak Dél-Afrikával kell feltárnia annak módját, hogy miként határozható meg közös afrikai menetrend, valamint hogy miként támogathatók Afrikában egymás célkitűzései.

Egy ilyen megállapodás nem csökkenti az EU más afrikai országokkal meglévő kapcsolatait, és nem is érinti az Afrikai Unióval és a Regionális Gazdasági Közösségekkel folytatott együttműködést. Épp ellenkezőleg annak célja, hogy az afrikai stratégiát – az EU-val erősebb kapcsolatokat fenntartó országok részvételével – nemzeti szintre hozza.

3.4. Globális kérdésekben folytatott nemzetközi együttműködés

Dél-Afrika a nemzetközi színtéren egyedi helyzetet foglal el. Számos alkalommal szólal fel a felemelkedő és fejlődő világ nevében. A nemzetközi fórumokon meglévő tekintélye figyelemre méltó és meghaladja gazdasági súlyát. Jóllehet Dél-Afrika és az EU nem mindig vannak ugyanazon az állásponton nemzetközi kérdésekben, mégis számos kérdésben egyetértenek. Európához hasonlóan Dél-Afrika is elkötelezte magát a tömegpusztító fegyverek elterjedésével való szembeszállásra, a Nemzetközi Büntetőbíróság joghatóságának elismerésére, a halálbüntetés eltörlésére és a terrorizmus elleni küzdelemre. Mindkét fél erősen hisz az Egyesült Nemezetek kollektív biztonságának többoldalú rendszerében és az ENSZ Biztonsági Tanácsának a nemzetközi béke és biztonság fenntartására irányuló elsődleges felelősségében. Mindkét fél erősen elkötelezett az éghajlatváltozás okainak és hatásainak kezelése tekintetében, valamint megerősítette az ezekről és egyéb környezeti aggályokról folytatott párbeszéd elmélyítésére irányuló érdeklődését.

Ezek a kérdések szerepelnek az EU és Dél-Afrika közötti politikai megbeszélések menetrendjében, de ezeknek konkrét cselekvéshez kell vezetniük. Az EU-nak e területek mindegyikén Dél-Afrikával közös álláspontokra és hatékony együttműködésre kell törekednie, továbbá nemzetközi szinten kell védenie a kölcsönös érdekeket.

Hasonlóképpen az EU-nak a környezetre, az energiabiztonságra és az energiaforrások fenntartható használatára, a migrációra, a nemzetközi kábítószer-kereskedelem, a pénzmosás, az adócsalás és az adófizetés elkerülése, valamint a korrupció elleni küzdelemre, a tengeri és légi biztonságra, az emberkereskedelemre – és különösen a gyermekkereskedelemre –, a kézi lőfegyverekre és a szervezett bűnözésre irányuló, kölcsönösen előnyös együttműködés elindítására kell törekednie.

Végül mindkét partner támogatja a fejlődő és felemelkedő országok nemzetközi szervezetekben való erősebb képviseletét. E célból elő kell segíteniük a nemzetközi pénzügyi intézményekben és a nemzetközi fórumokon – beleértve az ENSZ szerveit – az erősebb politikai koordinációt, az együttműködést és az együttes fellépést.

4. KÖVETKEZTETÉSEK

Dél-Afrika és az EU az észak és a dél, a nyugat és a kelet, valamint a civilizációk, emberek és vallások közötti hidak építőjeként számos közös alappal rendelkezik. Európa úgy véli, hogy Dél-Afrikával való partnerséggel e funkcióját jobban tudja teljesíteni. Ez a stratégiai partnerség azonban nem máról holnapra épül ki; hanem az egy dinamikus fejlődés eredménye. Az EU – elsősorban a Dél-Afrikával valamennyi szinten folytatott, mélyreható és akadálymentes politikai párbeszéden és együttműködésen keresztül – kész elkezdeni ezt a dinamikus folyamatot.

A politikai párbeszéd jelenlegi megszervezése az EU pretoriai küldöttségvezetőivel folytatott eszmecseréken, a miniszterek és vezető tisztviselők által mindkét irányba tett látogatásokon és az éves Együttműködési Tanácson alapul. Ezen túlmenően az EP dél-afrikai küldöttségén keresztül eszmecseréket tartanak az Európai Parlament és a dél-afrikai parlament között, és Dél-Afrika aktívan részt vesz az AKCS–EU közös parlamenti közgyűlésében. Ezt az intézményes berendezkedést a múltban kielégítőnek tartották, de azt az EU és Dél-Afrika közötti partnerség stratégiai jellege tükrében felül kell vizsgálni.

A Bizottság felkéri a Tanácsot, az Európai Parlamentet és az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot, hogy adja meg a végső lökést ennek a közleménynek. Ezen átfogó elvek alapján a Bizottság ki fog dolgozni egy, a közlemény végrehajtására vonatkozó cselekvési tervet, amit még ez év folyamán benyújtanak az EU és Dél-Afrika közötti Együttműködési Közös Tanácsnak, és aminek a partnerek közös nyilatkozatához kell vezetnie.

A Tanácsban, az Európai Parlamentben és a Gazdasági és Szociális Bizottságban folytatott tárgyalásoktól, valamint a dél-afrikai véleményektől függően, ez a cselekvési terv a következőkre összpontosíthatna:

- közös politikai álláspontokhoz és közös cselekvéshez vezető, megerősített politikai párbeszéd,

- aktív közös részvétel a regionális és globális kérdésekben,

- az e közleménnyel összhangban, közösen megfogalmazott ország stratégiai dokumentum végrehajtása,

- a KFEM fenti prioritásoknak megfelelő felülvizsgálata és teljes végrehajtása.

LIST OF ANNEXES

ANNEX 1 - BROAD LINES OF A JOINT ACTION PLAN TO IMPLEMENT THE COMMUNICATON

ANNEX 2 - THE POLITICAL, ECONOMIC, SOCIAL AND ENVIRONMENTAL SITUATION IN SOUTH AFRICA

ANNEX 3 - ABBREVIATIONS

A NNEX 1

BROAD LINES OF A JOINT ACTION PLAN TO IMPLEMENT THE EU–SOUTH AFRICA STRATEGIC PARTNERSHIP

On the basis of the outcome of the discussions in the Council, the European Parliament and the European Economic and Social Committee, the Commission intends to draw up a draft Action Plan for the implementation of the Communication on a strategic partnership with South Africa. The draft Action Plan will be then be submitted to the Joint EU-South Africa Cooperation Council, which is expected to meet towards the end of the year. It is hoped that the partners will then adopt a Joint Declaration endorsing the Action Plan.

Such an action plan needs to be further developed but could focus on

- Strengthened political dialogue, leading to common positions and joint political action,

- Active joint involvement in regional and global issues,

- Implementation of a jointly drafted Country Strategy Paper in line with this Communication,

- Revision and full implementation of the TDCA according to the above priorities.

1. Political strategy and cooperation

As indicated in the Communication, stronger political dialogue, leading to common political positions on subjects of mutual interest and to joint political action where appropriate, forms the very backbone of the Strategic Partnership. This dialogue should be frank, open and uninhibited and exclude none of the domestic, regional, continental and global issues.

Possible themes for enhanced political and economic cooperation that could be included in the action plan are:

Domestic South African and European issues

- Economic and financial policy and Foreign Direct Investment

- HIV/AIDS

- Health and food security

- Crime

- Countering racism and xenophobia

- Land reform

- Governance, democracy and human rights

- Employment, economic growth, redistribution of wealth

- EU enlargement, neighbourhood policy

- Decent work, including employment, social safety mechanisms, social dialogue, rights at work, gender mainstreaming

- Social inclusion and cohesion

- …

Regional issues

- Social cohesion; regional integration

- See below, point 2

African matters

- EU–AU relations

- The EU–Africa summit

- The African Union

- Peace-keeping and mediation on the African continent

- The African Peace Facility

- APRM

- NEPAD

- …

International and global issues

- The MDGs

- Countering the proliferation of weapons of mass destruction

- Recognition of the jurisdiction of the International Criminal Court

- Abolition of the death penalty

- Combating terrorism

- Global environmental issues, including climate change

- Migration

- Energy security and sustainable use of energy resources

- The fight against the international drugs trade, money laundering, tax fraud and avoidance, corruption and organised crime

- Trafficking in human beings, in particular children

- ILO

- Ratification, implementation and enforcement of core labour standards

- Social dimension of globalisation

- Small arms and light weapons

- WTO and the DDA

- The reform and role of the United Nations

- Multilateralism and representations in International Financial Institutions

- The Middle East peace process

- Iraq

- Iran and nuclear non-proliferation

- …

2. Joint involvement in regional issues

Because of their topicality and particular interest, regional issues merit a special place in political dialogue and in joint action, trade cooperation, economic cooperation and development cooperation. Indeed, the regional context in Southern Africa is particularly complex and requires a sustained cooperative effort from all parties, including South Africa and Europe. The challenges the region is facing are manifold.

AIDS is hitting Southern Africa harder than any other region in the world. The impact of the pandemic on society, on the health infrastructure and services, on human resources and on the economy of the region as a whole will be hugely destructive over the coming years.

Politically speaking, the SADC region will have to come to terms with important shifts in power patterns as new regional powers are likely to emerge. In addition, it will have to find a solution to the political stalemate in the Zimbabwe crisis.

A major short-term challenge to the region is untangling the knot of regional cooperation and integration. Implementing the SADC Regional Indicative Strategic Development Plan, agreeing on the right recipe for EPA negotiations, clarifying the relationship between the SADC, SACU and the TDCA are issues to be dealt with urgently.

As the prime mover in the region, South Africa needs to assume its leading role in these matters and must be able to count on Europe’s support.

3. Country Strategy Paper 2007-2013

At the moment, the Commission, nine Member States, and the South African authorities are jointly drafting a new 2007-2013 Country Strategy Paper. Care will be taken to ensure that the drafting and approval of this CSP runs parallel to the discussion and adoption of the Communication and its subsequent Action Plan and that the CSP truly translates the broad political lines set out by the Communication.

The subsequent implementation of the CSP along these lines will form part of the Action Plan.

4. TDCA review

In recent months, the review of the TDCA has led to informal contacts between the Commission and South Africa and has enabled the two sides to

- tentatively identify those provisions that may need amending (revision);

- suggest priorities for those provisions that have not been implemented yet.

As regards the provisions that have not been implemented yet, there seems to be a strong interest in deepening cooperation in the following areas: trade and trade-related areas, intellectual property rights, customs, competition policy, regional policy, sanitary and phyto-sanitary measures, technical barriers to trade, maritime and air transport and security, energy, information and communication technologies, mining, tourism, consumer policy, social and employment policy, science and technology, education and training.

Among the promising areas of cooperation that can be developed, are

- The environment, with particular emphasis on Climate Change

- Economic co-operation

- Information society, where promising opportunities have been identified in research and education, but also at the policy and regulatory levels as well as on activities related to the World Summit on the Information Society follow-up

- Education and training, including student, teacher and academic exchanges and a “South Africa” window in the Erasmus Mundus programme

- Industrial, maritime and air transport including safety and security aspects, mining, energy in particular in promoting energy efficiency policy and technologies as well as clean coal technologies, and the environment, where there is a clear interest in exchanging the rich experiences of both

- Justice, where exchanges of information and cooperation on extradition could be developed

- Employment and social protection; gender equality and the promotion of women's rights, labour law and dialogue between social partners, with a view to promoting productive employment and decent work for all[2]

- Youth, exchange of approaches, experience and best practice

- Enhanced cultural cooperation, which would offer both sides an opportunity to promote, strengthen and exchange their rich cultural diversity, taking into account the recently adopted UNESCO Convention on the protection and promotion of the diversity of cultural expressions

- Cooperation in press and information, to improve mutual understanding and visibility

The Action Plan should contain concrete steps for implementing cooperation in these fields.

5. Institutional architecture

The Action Plan should also include proposals for institutional arrangements for political dialogue at various levels, in accordance with the ambitions of the Communication.

ANNEX 2

THE POLITICAL, ECONOMIC, SOCIAL AND ENVIRONMENTAL SITUATION IN SOUTH AFRICA

South Africa’s current social and economic situation has been shaped by fifty years of apartheid.

Black, Asian and “coloured” South Africans were forced off the land, out of agricultural markets, and increasingly into wage labour as migrants within South Africa’s growing mining and manufacturing industries. Black South Africans were forced into overcrowded, arid “homelands”, which were economically unsustainable and dependent on agricultural “exports” from white South Africa.

“Bantu” education systems were designed to meet the need for largely unskilled labour. The apartheid regime imposed limitations on company ownership by black people and the business activities that they could engage in, mainly involving the retail supply of food and fuel. The resulting shortage of managerial and specialist skills, compounded by limited access to savings and credit institutions, is recognised today as a key constraint on growth in the small business and informal sector, as demonstrated by the relatively low proportion of small and medium-sized enterprises in South Africa.

In contrast, the largely white-owned formal sector became highly concentrated and capital-intensive. During apartheid, it grew on capital-related subsidies and import substitution in response to sanctions. The result was that, by 1990, six conglomerates centred around mining and finance controlled companies with 80% of the market capitalisation on the Johannesburg stock exchange.

Twelve years after the apartheid regime was replaced by a democratic government, South Africa remains deeply marked by its historical heritage. Remarkable achievements have been made in reconciling the masters and victims of apartheid, but the “rainbow nation” propagated by Nelson Mandela is still far away. Economic disparity prevails. Large firms in the formal economy have been able to build on the dominant position secured during apartheid to take advantage of the new opportunities in post-apartheid South Africa. This contrasts starkly with the previously neglected subsistence and informal economies, in which many of the black majority of the population still live in dire poverty[3]. While the Government is committed to narrowing the enormous gap between rich and poor through a set of comprehensive policy measures such as employment generation, Black Economic Empowerment, skills development and social grants, a fundamental turn-around has not yet been achieved, leaving the country with the risk of growing discontent among the poor, with corresponding possible threats to its internal political stability.

1. Political situation

Since 1994, in line with the Reconstruction and Development Programme (RDP) , the government of South Africa has set out to dismantle the social relations of apartheid and create a democratic society based on equity, non-racialism and non-sexism. New policies and programmes have been put in place to substantially improve the quality of life of the vast majority of the people.

The RDP, the core of all post-1994 policies, has as its objectives:

- Meeting basic needs

- Building the economy

- Democratising the state and society

- Developing human resources

- Nation building

Although much remains to be done in order to consolidate the foundations of its young democracy , in which human rights and fundamental freedoms are respected, South Africa has made great efforts towards institutionalising democracy, and the country has experienced a stable political environment. Achievements to date include:

- A multi-party political system

- A functioning parliamentary democracy

- The entrenchment of constitutionalism and the rule of law

- An independent judiciary

- Mechanisms for accountability, transparency and information in public administration

The first general and free national and provincial elections in April 1994 put an end to apartheid and brought Nelson Mandela, leader of the African National Congress (ANC), to power as President of a Government of National Unity. The second and third elections held in June 1999 and April 2004 confirmed the mandate for the ANC, with Thabo Mbeki as President. In 2004, the ANC, which regularly gains the majority of black votes, received a little over a two-thirds majority. Since 2004, it has also been running all nine provinces. The ANC is in an alliance with the Congress of South African Trade Unions and the South African Communist Party, with which it established common lists for the elections. The main official opposition in Parliament is formed by the Democratic Alliance. The New National Party, led in 1994 by ex-President De Klerk, decided to disband in 2005 and to integrate with the ANC. The share of Mangosuthu Buthelezi’s Inkatha Freedom Party (based in KwaZulu-Natal) has been continuously shrinking (to 7% at national level in 2004). There are other smaller parties such as the Pan African Congress, Independent Democrats and Freedom Front, which have an active but small role in the debate on domestic and foreign policy issues.

During apartheid, civil society played a prominent role in taking pro-active action against the government to bring about political change. Since 1994, civil society has continued to make a vital and important impact on South African society by advocating proper and effective governance and by championing issues such as poverty, gender parity and the efficacy of service delivery, engaging the government on tangible reforms. However, it has been weakened by the loss of the donor funding that it received during apartheid, and the loss of many of its members to government, the civil service and the private sector. Thus, while new partnerships between civil society organisations and the government have gradually emerged, especially for service delivery in some social sectors, there is undoubtedly scope for strengthening the advocacy and campaigning role of civil society.

In spite of intense efforts to further the peace and reconciliation process following the apartheid era, both public authorities and civil society are conscious of the need to address the issues of exclusion and non-integration, which are still prevalent in all layers of South African society. In this context, the approval of the Black Economic Empowerment (BEE) Charter and, more specifically, the implementation of the Broad Based Black Economic Empowerment Act of 2003 are important steps towards economic inclusion and equity for the black majority of the population . However, black empowerment at the workplace is slow and much remains to be done to implement a “broad based” black economic empowerment.

South Africa plays a key role in the Southern African region. It contributes 50% of the GDP of sub-Saharan Africa, and close to 75% of the GDP of the SADC. South African investment in the rest of Southern Africa represents 49% of the region’s FDI, and 80% of trade in Southern Africa is with South Africa. Most of this consists of South African exports to the rest of the region. In addition, South Africa’s business expansion into the region is gaining momentum, and there is a long history of regional labour migration to the country. Furthermore, South Africa’s capacity in science and technology represents a significant resource for the region in general. While its economic dominance translates into significant political influence, South Africa’s diplomacy is based on consultation, consent and consensus. However, South Africa’s policy of “quiet diplomacy” vis-à-vis Zimbabwe has not yet had the desired results.

South Africa plays an active role at international and pan-African level , also as a mediator between the developed and the developing world. South Africa plays a crucial role within the African Union, NEPAD, the Non-Aligned Movement, the WTO and the Commonwealth of Nations. It has been the international venue for high-profile global conferences, including the World Summit on Sustainable Development. South Africa has concluded or is negotiating numerous multilateral and bilateral agreements within the WTO framework, notably with the EU, MERCOSUR, the USA and EFTA. In the area of peace and security as well, South Africa has been playing a very active and constructive role on the African continent. Here, it has been involved in addressing crises and brokering conflict resolution in Rwanda, the Democratic Republic of Congo, Burundi, Liberia, Sudan and Côte d’Ivoire.

2. Economic situation

Economic growth in the first 10 years after the end of the apartheid regime averaged only 2.9% per annum, but increased to 4.5% in 2004 and has been estimated at 5.0% in 2005. South Africa’s economy has moved from being dominated by mining (share in 2005 only 7%) and agriculture (in 2005 only 3%) to a situation where manufacturing (2005: 20%) and services (2005: 70%) contribute the main shares of GDP.

In recent years, macro-economic stability has been achieved. As a result, the government has had room to increase its expenditure. Fiscal policy has become more expansionary, while keeping within prudent limits. Since 2000, the budget deficit has remained between 1.4 and 2.3% of GDP. For 2005, the deficit has been estimated at 0.5%. Overall, public debt amounts to 30.5% of GDP and public expenditure remains at an affordable and sustainable level of 27% of GDP.

The achievement of macro-economic stability is also due to the strict monetary policy applied since the late 1990s, resulting in a reduced inflation rate of 3.9% in 2005, well within the South African Reserve Bank’s 3-6% target range. Since the middle of 2003, the Reserve Bank has been in a position to reduce interest rates, cutting the repo rate from 13.5% to 7%, which has also stimulated domestic demand and economic growth. In April 2005, when deciding on a further lowering of the interest rate, the Reserve Bank slightly changed its position: for the first time it took into consideration not only the level of inflation but also the impact of exchange rate fluctuations on the export sectors and thus on unemployment.

As regards external stability , following the depreciation of the rand in early 2001, the currency has strengthened considerably since the middle of 2002. This has had a dampening effect on the exports of the mining and manufacturing sectors and therefore implications for economic growth as well. Increased domestic demand resulting from a growing economy and lower interest rates, combined with lower prices for foreign products, has led to increased imports. As a consequence, the current account surplus enjoyed until 2002 became a deficit of about 4% of GDP in 2005. This reversal took place mainly vis-à-vis the EU, South Africa’s major trading partner. While South Africa had enjoyed a trade surplus with the EU since 1998, this turned into a slight deficit in 2004. So far, the current account deficit has been easily financed by significant portfolio inflows. Inflows of foreign direct investment continue to grow, though levels remain low and volatile, below $1bn per year or 3.2% of GDP. To counter the rand’s volatility, the Reserve Bank is in the process of increasing its foreign reserves to US $22 billion (23 weeks of imports) by February 2006.

However, this bright side of the economic medal also has a very prominent dark side. South Africa is a dual economy with high inequality in economic and social living standards, based on racial lines and on an urban/rural divide. The modern sector, built up under apartheid, has been best placed to take advantage of trade liberalisation and macroeconomic stability. Much of this comprises large, capital-intensive firms. Smaller firms and those in the informal economy have done less well. Many black, Asian and coloured South Africans live a precarious existence in the “second economy”, moving between unemployment, working in the informal sector (often as “hawkers”) and low-paid jobs in the formal sector. Often they have to travel great distances to formal jobs because of the apartheid policy of locating their communities away from the centres of formal employment. The “second economy” is also home to millions of the poor, mostly black, marginalised and unskilled, who engage in informal activities mainly for sheer survival.

While the country has an advanced physical infrastructure as well as sophisticated financial, IT and telecommunication networks similar to those of the developed world[4], it also faces extreme deprivation and exclusion and a level of poverty that compares to most least-developed countries. The Gini coefficient of 0.58 illustrates this significant social and economic divide in South Africa. This affects mainly the black population: almost 50% of the black population live below the national poverty line, against only 2% of whites[5].

The steady though modest economic growth and a stable internal and external macro-economic situation have not brought down unemployment, the key economic and social problem of the country.

Slow economic growth, a result of low investment and saving rates (16% and 15% of GDP, respectively), coupled with the continued ability of capital-intensive firms to benefit from the base built up under apartheid, has curtailed the demand for labour. The opening up of the economy has reduced the importance of sectors such as mining and clothes and textiles in favour of growth in sectors such as wholesale and retail trade, services, construction and communications. Jobs are being created, but not fast enough to incorporate the number of new entrants into the labour market. The apartheid legacy has left South Africa with structural obstacles to employment, with people living far from sources of employment growth, workers lacking skills, potential entrepreneurs lacking both collateral and access to financial and business services and a highly concentrated business structure. A workforce that is increasing faster (by 35% between 1995 and 2002) than the number of employment opportunities (by only 12% during the same period) has also contributed to unemployment. Presently, unemployment stands at between 26% and 41% of the workforce, depending on whether or not “discouraged” workers are included[6]. Of the unemployed, a large majority are young people[7]. There are proportionately more women unemployed then men and unemployment is geographically skewed, with the highest levels found in the provinces of Limpopo, KwaZulu Natal and the Free State.

Linked to the issue of unemployment is the problem of missing relevant skills among the labour force . Qualified employees are not only lacking in comparison to the needs of a growing economy and social system, but are also emigrating in large numbers, attracted by perceived better financial and living conditions abroad. In contrast, the growing numbers of unskilled young people entering the labour market do not meet the requirements of employers in either the social or economic sectors. On the other hand, there is a long history of regional labour migration to South Africa, which continues to act as a magnet for migrants of many kinds. These include skilled professionals, unskilled job seekers, illegal migrants, refugees, and cross-border traders; with human trafficking on the rise. While South Africa has ‘exported’ skills to the developed world, it has also contributed to the drain on skills in other parts of the region and the continent[8]. In total, however, the skills gap is considered a major impediment to economic growth.

One way of boosting the development of the second economy and employment is the promotion of small, micro and medium-sized enterprises (SMMEs )[9]. However, the anticipated employment boom in this sector has remained below expectations. Employment in the informal sector fell by 17% between September 2000 and March 2005[10]. This could possibly be attributed to a regulatory environment biased against SMMEs, and certainly to difficulties in gaining access to finance. There is an ongoing debate on whether to shift the focus away from promoting grassroots SMMEs towards establishing downstream and upstream links with larger (first economy) companies to integrate the SMMEs (second economy) into the development value-chain of the economy as a whole. This debate illustrates the need for a coherent strategy on how to develop the second economy and a comprehensive employment growth policy. Additional research and political discussion are required for more informed decision-making in this area.

Both the first and second economies have considerable adverse environmental impacts . South Africa is currently among the world’s top 20 greenhouse gas polluters, with an expected increase in emissions of 30% over the coming ten years[11]. There is ample room for energy-saving and climate-friendly technologies. Systematic and thorough environmental impact assessments are often not available due to the lack of capacity.

3. Social situation

A strong social network in support of those who cannot earn a living from the first or second economy is considered as the third pillar of South Africa’s socio-economic system. Remarkable efforts have been made to provide social services to previously disadvantaged communities. Government budgetary expenditure on social services has increased dramatically over the last 10 years and now represents about 63% of the total budget. Since 1994, close to 9 million people have been provided with a basic water supply: today, 85% of households have access to clean water. Over 1.5 million houses have been built to provide shelter to over 6 million people. At the beginning of the new millennium, 64% of households were living in formal houses. Over 500 000 houses were connected to the main electricity grid so that 70% of households were using electricity for lighting. As regards the health sector, the immunisation coverage of children against common infectious diseases has risen to 90% and the usage of antenatal clinics is as high as 95%. In the field of education, the gross enrolment rate in secondary schools increased to 89% in 2004 and matriculation pass rates improved from 49.3% in 1998 to 73.3% in 2003 and 70.7% in 2004 .

To deepen and broaden democracy, local governments have been given responsibility for delivering social and administrative services to their populations - health, education, water/sanitation, infrastructures, environmental protection, etc. But during the initial stage of the transfer of responsibilities, local governments were overwhelmed with the task. The underspending by provincial departments of conditional grants earmarked for basic services highlights this fact. Poor service delivery at local level has become the cause for riots and unrest in the communities concerned.

A major threat to stable social and economic development with higher economic growth is coming from the HIV/AIDS pandemic . The estimated number of HIV-infected people has grown from 3.8 million in 1999 to 5.2 million in 2005. This represents an estimated adult prevalence rate of 21.5%, which is substantially higher among the black than the white population. Currently only some 80 000 out of 500 000 to 750 000 people are receiving antiretroviral treatment[12]. The medium- to long-term consequences of the pandemic will be very high social and economic costs following a reduction in the total population, reduced life expectancy and the loss of economically active people, coupled with a drastic increase in the number of orphans[13].

South African crime levels are among the highest in the world. Although recent statistics released by the government in 2004/2005 indicate that some crime rates are declining, the high level of crime and violence has highly adverse effects on the lives and the well-being of all parts of the population. It also risks having adverse effects on domestic economic viability and on foreign direct investment in South Africa. White-collar crime in the form of corruption has a damaging effect on development for the poor and on public confidence in government, both nationally and at local level. The issue has received particular attention from the government.

Access to justice for vulnerable and indigent groups of the population remains an issue, partly due to the difficult accessibility mainly in rural areas and partly due to an overburdened system. The state’s response to crime has so far tended rather towards retribution, resulting in tougher laws and maximum sentencing, leading to the highest incarceration rate in Africa[14], while restorative justice approaches still need to be explored.

Under the apartheid regime, around 6 million people were forcibly moved from their land. As a result, land and land reform are unquestionably emotive issues. In 2000, the South African government recommitted itself to its 1994 RDP target of transferring 30% of the country’s agricultural land, around 24 million ha, to previously disadvantaged communities by 2014. The implementation of the land reform has, however, made only slow progress. Since 1994, black ownership of land has increased by only 3% (2.3 million ha) to 16% at present (12.8 million ha). As regards land restitution, of a total of 79 000 claims originally lodged, 57 900 have been settled at a cost of R2.5 billion. The deadline for settling claims has had to be extended to 2007. The slow progress of the reform has increased voices of discontent, in particular from organisations such as the Alliance of Land and Agrarian Reform (ALARM) composed of landless people’s organisations, NGOs, small farmer and producer groups and the South African Communist party. It is in general recognised that faster progress is required in order to ensure social cohesion and political stability.

4. Environment situation

As both an industrialised and a developing country, South Africa faces environmental challenges of both kinds. The causes and effects of climate change, air pollution resulting in acid rain, growth in water usage outpacing supply, pollution of rivers from agricultural runoff and urban discharge, soil erosion and desertification are among the major problems the country has to tackle.

Emissions from vehicles (aeroplanes, ships, trains and road vehicles), contribute 44% of the total national nitric oxide emissions and 45% of the total national volatile organic compound emissions (VOC). This is particularly a problem in urban areas.

The energy sector as a whole is the single largest source of carbon dioxide (CO2), one of the primary causes of climate change , and sulphur dioxide (SO2) emissions in South Africa. This is mainly due to the reliance on coal (75% of its primary energy) and oil or its products. A growing energy demand, combined with a continued reliance on coal, as well as a growing transport sector, will create increasing pressure on South Africa to tackle its greenhouse gas emissions to help address the causes from climate change. At the same time, South Africa's climatic sensitivity, with most crop agriculture taking place where it is only just climatically viable, will increase the need to adapt to the growing impacts of climate change.

South Africa is an arid country with only 8.6% of the rainfall available as surface water. This is one of the lowest conversion ratios in the world. Similar to surface waters, South Africa's groundwater resources are relatively limited compared to world averages. The scarcity of freshwater resources and highly variable hydrological conditions have led to every major river in South Africa being regulated in order to ensure adequate water supply for development. South Africa's available freshwater resources are already almost fully-utilised and under stress. At the projected population growth and economic development rates and with the increasing impacts of climate change it is unlikely that the projected demand on water resources in South Africa will be sustainable. Limits to both water supply and quality are thus likely to restrain the country's further socio-economic development. Many water resources are polluted by industrial effluents, domestic and commercial sewage, acid mine drainage, agricultural runoff and litter. To augment supplies, South Africa is looking towards water sources in other southern African countries (e.g. Lesotho) to assist in providing sufficient water for projected future demands.

More than 90% of South Africa’s land surface falls within a desertification risk area. The Department of Water Affairs and Forestry is promoting, via its National Action Plan, the development of community forestry to reduce the pressure on natural woodlands which as the only source of energy for many poor suffer from rapid depletion.

South Africa's coastal and marine resources are under considerable threat and are already severely degraded in many areas due to over-harvesting and urban/industrial development. Coastal areas in South Africa are mainly used for tourism, recreation and leisure, commercial and recreational fishing, agriculture and mining. Many South Africans are dependent on the coast for their subsistence. At present, it is estimated that about 12 million people live within 60 km of the coast, which constitutes about 30% of the population. Thus coastal and marine resources play a major role in sustaining the economic and social development, and contribute to the employment and food security of local populations. The major land-based pollutants are wastewater from industries and sewerage as well as run off from agricultural lands and urban areas. South Africa is situated on one of the major global oil tanker routes which, together with its notoriously rough sea conditions, make it highly vulnerable to oil spills. This is reflected in the relatively high number of shipping accidents, which have been recorded.

South Africa has one of the world's greatest diversity of plant and animal species contained within one country, and is home to many species found nowhere else in the world. With increasing demand for land restitution it is anticipated that there will be increased loss of natural habitats and, with it, potential loss of biodiversity.

South Africa's total waste stream for 1998 was estimated at 538 million tonnes of which industrial and mining waste amounts to about 470 million tonnes per annum (87%). Non-hazardous industrial waste amounts to approximately 16 million tonnes. 95% of urban waste is disposed of on landfill sites of which there are about 1,200 in South Africa.

South Africa has put in place a set of legislation and regulatory instruments to address these issues, which includes

- The Environmental Impact Assessment regulations and the associated schedule of activities as well as the Guideline Document for the Implementation of the Environmental Impact Assessment regulations were adopted in 1997,

- The Development Facilitation Act, 1995,

- The National Environmental Management Act, 1998 (NEMA),

- National Water Act, 1998.

In addition South Africa has signed or adhered to several international environment conventions [15] .

5. Medium Term Challenges

Over the next decade, South Africa must maintain a coherent and structured approach to tackling poverty by integrating it into sector policies, strategies, project activities and budgetary allocations. The vision for 2014 is to reach a united, non-racial, non-sexist and democratic society. The consolidation of democracy will be closely linked with measures aimed at integrating all of society into a growing economy from which all people can benefit. Failure to reach this target might well result in continued unacceptably high levels of economic and social poverty and inequality, which will adversely affect political stability, as occasional demonstrations and protests among the poor have already suggested.

High unemployment, resulting in poverty, crime and, eventually, political instability, as well as the incessant spread of the HIV/AIDS pandemic are the current main challenges facing South African society.

One way of tackling unemployment is considered to be sustainable higher economic growth, in particular resulting from labour-intensive economic activities. Under this approach, the first economy will need to continue to play the dominant economic role, but with the focus on supporting and strengthening the second economy to enable it to become part of the mainstream economy of South Africa. In this context, skills development in all crucial areas is high on the priority agenda. This approach should address the inequality of income distribution too. A further aim is to limit and, if possible, reduce the dependence of a large number of households on social grants.

The good health of the population is a further prerequisite for the prosperous social and economic development of South Africa. Key challenges in the health sector therefore include the expansion of access to the primary health-care system. This concerns in particular maternal and child health and infectious diseases (HIV/AIDS, tuberculosis and other communicable diseases), which need to be addressed in order to reduce mortality and morbidity. A multi-faceted approach to combating the HIV/AIDS pandemic needs to be placed high on the agenda, covering at least three areas: prevention, addressing health system constraints to scale up anti-retroviral treatment, and care for the increasing number of orphans and vulnerable children. Tackling these infectious/communicable diseases will also necessitate further EU-South Africa cooperation and partnership in the field of the clinical research for the development of new drugs and vaccines.

The fight against criminality (including corruption) and respect for the rule of law is a huge challenge that requires major investment in human resources and equipment. This needs to be coupled with strengthening of the capacity of law-enforcement agencies and strong cooperative partnerships with communities and civil society organisations. Crime prevention and the introduction of a credible restorative justice approach need to complement the mainly retributive approach so far pursued.

Social, political, economic and environmental stability can only be ensured in South Africa if the challenge of access to land and security of tenure is met. This has to be seen as part of a strategy to uplift the rural poor and give them access to the mainstream economy, while at the same time guaranteeing the constitutional protection of property rights. This process must ensure that the beneficiaries of land restitution and redistribution are able to use the land in a productive manner, which is the key to building sustainability into the process of redistributing assets to previously disadvantaged communities .

The protection of the environment and the sustainable use of natural resources also present a major challenge in the medium term.

All of the above challenges require better delivery of services to South Africans. This has become a major preoccupation for the government. In order to be able to meet these challenges and to deliver, government needs to continue its efforts to strengthen its own institutional and administrative capacity at national, provincial and local level. Capacity building efforts must consequently be considerably strengthened, in particular at local level.

Participation by communities and civil society is key to policy implementation. Public-private partnership encourages the mobilisation of private resources for development objectives. Specific mechanisms to ensure participation and partnership at local level are crucial.

In the light of South Africa’s current political and economic position and power as well as of its enormous additional potential, the country has a vital political role to play at international level in advocating the interest of developing countries. At pan-African level, the AU and NEPAD are faced with tremendous challenges in establishing functioning democracies based on peace and security and with the capacity for the sustainable development required to alleviate poverty. South Africa is expected to be continuously engaged in this important process[16].

ANNEX 3

Abbreviations

ACP | Africa, Caribbean, Pacific |

AIDS | Acquired Immunodeficiency Syndrome |

ANC | African National Congress |

APRM | African Peer Review Mechanism |

ASF | African Standby Force |

AU | African Union |

BEE | Black Economic Empowerment |

BRICS | Brazil, Russia, India, China and South Africa |

CSP | Country Strategy Paper |

EC | European Community |

EDCTP | European and Developing countries Clinical Trials Partnership |

EDF | European Development Fund |

EP | European Parliament |

EPA | Economic Partnership Agreement |

EPRD | European Programme for Reconstruction and Development |

ESDP | European Security and Defence Policy |

EU | European Union |

FTA | Free Trade Agreement |

G8 | Group of 8 |

GDP | Gross Domestic Product |

GNI | Gross National Income |

HIV | Human Immunodeficiency Virus |

ICT | Information and Communications Technology |

LDC | Least Developed Countries |

LIC | Low Income Countries |

MDGs | Millennium Development Goals |

MIC | Middle Income Countries |

MIP | Multi-annual Indicative Programme |

NEPAD | New Partnership for Africa’s Development |

NGO | Non-Governmental Organisation |

ODA | Official Development Assistance |

OECD | Organisation for Economic Cooperation and Development |

PRSP | Poverty Reduction Strategy Process |

REC | Regional Economic Community |

RDP | Reconstruction and Development Programme |

RIP | Regional Indicative Programme |

RISDP | Regional Indicative Strategic Development Plan (SADC) |

SACU | Southern African Customs Union |

SADC | Southern African Development Community |

SMEs | Small and Medium-Sized Enterprises |

SMMEs | Small, Micro and Medium-Sized Enterprises |

SWEEEP | Sector Wide Enterprise, Employment and Equity Programme |

TDCA | Trade, Development and Cooperation Agreement |

UN | United Nations |

WTO | World Trade Organisation |

[1] 2010-re a HIV/AIDS miatt árván maradt gyermekek számát körülbelül 1,5 millióra becsülik.

[2] COM(2006) 249: Promoting decent work for all - The EU contribution to the implementation of the decent work agenda in the world.

[3] These contrasting situations conform roughly to what President Mbeki has termed the “first” and “second” economies. The second economy is “characterised by underdevelopment, contributes little to GDP, contains a big percentage of our population, incorporates the poorest of our rural and urban poor, is structurally disconnected from both the first and the global economy and is incapable of self-generated growth and development”.

[4] Infrastructure, however, is reaching its capacity limits mainly in power supply, ports and railway transport systems, creating the need for big investment programmes (outside ODA).

[5] The black population grew by 7.5 million people, or 25%, between 1994 and 2004 (coloureds by 0.6 million or 19%, Indians by 0.1 million or 12%, whites by 0.1 million or 2%).

[6] Employment statistics vary according to sources and can only indicate orders of magnitude and major trends, if any. Stats SA has since recently used only the lower figure.

[7] Currently more than two thirds of South Africans aged between 18 and 35 are unemployed.

[8] This explains the long delays in the finalisation of a protocol on the free movement of people within the SADC.

[9] Official statistics estimate that around one quarter of the whole workforce is employed in the informal sector (particularly in agriculture, construction and the wholesale and retail trade). SMMEs contribute 30% to GDP and account for 50-60% of formal employment.

[10] Stats SA: Labour Force Survey.

[11] In addition, the so-called “brown” environment issues adversely affect the lives mainly of the poor urban and peri-urban population.

[12] Government has allocated more than R3.4 bn for antiretroviral drugs up to end of 2007.

[13] It is estimated that there will be about 1.5 million children orphaned by HIV/AIDS by 2010.

[14] 413 of every 100 000 inhabitants (2004), with 186 000 prisoners held in overcrowded detention houses.

[15] These include:UNFCCC - Framework Convention on Climate Change (1992, New York) (UN)Basel Convention on the Control of Transboundary Movements of Hazardous Wastes and their Disposal (1989, Basle) (UNEP)UNCBD - Convention on Biological Diversity (1992, Rio) (UN)UNCCD - United Nations Convention to Combat Desertification in Countries Experiencing Serious Drought and/or Desertification, Particularly in Africa (1994, Paris)London Convention 1972 Convention on the Prevention of Marine Pollution by Dumping of Wastes and Other MatterCITES - Convention on International Trade in Endangered Species of Wild Flora and Fauna) 1973RAMSAR - The Convention on Wetlands, Ramsar, Iran, 1971.

[16] South Africa has already developed a range of instruments to this effect, such as the Renaissance Fund, DBSA, etc.