A szubszidiaritás elve

BEVEZETÉS

A szubszidiaritás elve alapvető az Európai Unió (EU) működésének, pontosabban az európai szintű döntéshozatalnak a szempontjából. Lehetővé teszi többek között annak meghatározását, hogy mikor tartozik az EU hatáskörébe a jogalkotás, és hozzájárul ahhoz, hogy a döntések meghozatalára az állampolgárokhoz lehető legközelebbi szinten kerüljön sor.

A szubszidiaritás elvét az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikke fekteti le. A szubszidiaritás elve az európai szintű döntéshozatal szempontjából szintén lényeges másik 2 elv, a hatáskör-átruházás elve és az arányosság elve mellett szerepel.

A szubszidiaritás és az arányosság elvének alkalmazásáról szóló jegyzőkönyv emellett meghatározza a szubszidiaritás elvének végrehajtását. A Lisszaboni Szerződés ezenkívül jelentősen megerősítette a szubszidiaritás elvét, több ellenőrzési mechanizmust létrehozva az elv alkalmazásának ellenőrzése érdekében.

FOGALOMMEGHATÁROZÁS

A szubszidiaritás elvének célja az EU és az uniós országok megosztott hatásköreibe tartozó területeken történő beavatkozás legmegfelelőbb szintjének meghatározása. Európai, nemzeti vagy helyi szintű fellépést érinthet. Valamennyi esetben az Európai Unió csak akkor és annyiban jár el, amikor és amennyiben hatékonyabban tud fellépni, mint az uniós országok a maguk megfelelő nemzeti vagy helyi szintjén. A szubszidiaritás és az arányosság elvének alkalmazásáról szóló jegyzőkönyv 3, az uniós szintű beavatkozás lehetőségét megerősítő, illetve elutasító kritériumot említ:

• a fellépésnek vannak-e az uniós országok szintjén nem szabályozható, határokon átnyúló vonatkozásai?
• a nemzeti fellépés vagy annak hiánya ellentétes-e a Szerződés követelményeivel?
• az uniós szintű fellépés egyértelmű előnyökkel bír-e?

A szubszidiaritás elvének további célja az EU és polgárai közelítése a helyi szintű fellépés garantálásával, amennyiben az szükségesnek bizonyul. A szubszidiaritás elve ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a fellépést mindig a polgárokhoz legközelebbi szinten kell végrehajtani.

A SZUBSZIDIARITÁS ELVÉNEK A HATÁSKÖR-ÁTRUHÁZÁS ÉS AZ ARÁNYOSSÁG ELVÉT KIEGÉSZÍTŐ JELLEGE

Az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikke szétválasztja az uniós szintű és az uniós országok közötti hatásköröket. Mindenekelőtt hivatkozik a hatáskör-átruházás elvére, mely szerint az EU csak a Szerződésekben ráruházott hatáskörökkel rendelkezik.

A szubszidiaritás és az arányosság elve a hatáskör-átruházás elvéből következik. Meghatározzák, hogy az EU milyen intézkedések esetében gyakorolhatja a Szerződésekben ráruházott hatásköröket. Az arányosság elve értelmében az Európai Unió intézkedése nem terjedhet túl azon, ami a Szerződések célkitűzéseinek eléréséhez szükséges.

Ennek megfelelően az EU csak akkor léphet fel adott szakpolitikai területen, ha:

• ez a fellépés a Szerződések által az Európai Unióra ruházott hatáskörök közé tartozik (hatáskör-átruházás elve);
• az uniós országokkal megosztott hatáskörök keretében az uniós szint a legmegfelelőbb a Szerződések célkitűzéseinek eléréséhez (szubszidiaritás elve);
• a fellépés sem tartalmilag, sem formailag nem terjedhet túl a Szerződések célkitűzéseinek eléréséhez szükséges szinten (arányosság elve).

A SZUBSZIDIARITÁS ELVÉNEK ELLENŐRZÉSE

A szubszidiaritás elvének ellenőrzési mechanizmusait a szubszidiaritás és az arányosság elvének alkalmazásáról szóló jegyzőkönyv szabályozza. A Lisszaboni Szerződés a szóban forgó ellenőrzés javítása és megerősítése érdekében megreformálta ezt a jegyzőkönyvet.

A jegyzőkönyv, amelyet az Amszterdami Szerződés vezetett be, már rendelkezik bizonyos kötelezettségek betartásáról a jogszabálytervezetek kidolgozása során is. Ennek megfelelően a Bizottságnak egy-egy jogalkotási aktusra vonatkozó javaslat benyújtása előtt zöld könyvet kell kidolgoznia. A zöld könyvek széles körű konzultációkat tartalmaznak. Ezek lehetővé teszik a Bizottság számára, hogy összegyűjtse a nemzeti és helyi intézmények, valamint a civil társadalom véleményét egy-egy jogalkotási javaslat lehetőségéről, különösen a szubszidiaritás elvére való tekintettel.

A jegyzőkönyv további előírása szerint a Bizottságnak minden jogalkotási aktus tervezetével együtt feljegyzésben kell bizonyítania a szubszidiaritás és az arányosság elvének tiszteletben tartását.

A Lisszaboni Szerződés újítása, hogy a nemzeti parlamentek teljesen bekapcsolódnak a szubszidiaritás elvének ellenőrzésébe. A nemzeti parlamentek valójában ettől kezdve kettős ellenőrzést gyakorolnak:

• a jogszabálytervezetek kidolgozása során kifogásolási joggal rendelkeznek. Ily módon arra is megvan a lehetőségük, hogy egy jogalkotási javaslatot visszautaljanak a Bizottság elé, amennyiben úgy ítélik meg, hogy az nem vette figyelembe a szubszidiaritás elvét (lásd: nemzeti parlamentek lap);
• megtámadhatnak egy jogalkotási aktust az Európai Unió Bírósága előtt, amennyiben úgy ítélik meg, hogy a szubszidiaritás elvét nem vették figyelembe.

A Lisszaboni Szerződés a Régiók Bizottságát is bevonja a szubszidiaritás elvének ellenőrzésébe. A nemzeti parlamentekhez hasonlóan a Régiók Bizottsága is megtámadhat az Európai Unió Bírósága előtt olyan jogalkotási aktust, amely nem veszi figyelembe a szubszidiaritás elvét.

A jobb szabályozásra irányuló kezdeményezés végrehajtásának részeként a Bizottság éves jelentéseket közöl a szubszidiaritásról és az arányosságról.

utolsó frissítés 03.09.2015