Az Európai Parlament és a Tanács 295/2008/EK rendelete ( 2008. március 11. ) a vállalkozások szerkezeti statisztikáiról (átdolgozás) EGT-vonatkozású szöveg
Hivatalos Lap L 097 , 09/04/2008 o. 0013 - 0059
Az Európai Parlament és a Tanács 295/2008/EK rendelete ( 2008. március 11.) a vállalkozások szerkezeti statisztikáiról (átdolgozás) (EGT-vonatkozású szöveg) AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA, tekintettel az Európai Közösséget létrehozó szerződésre és különösen annak 285. cikke (1) bekezdésére, tekintettel a Bizottság javaslatára, tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményére [1], a Szerződés 251. cikkében megállapított eljárásnak megfelelően [2], mivel: (1) A vállalkozások szerkezeti statisztikáiról szóló, 1996. december 20-i 58/97/EK, Euratom tanácsi rendeletet [3] több alkalommal jelentős mértékben módosították [4]. Most, hogy az említett irányelvhez új módosításokat vezetnek be, az egyértelműség és az ésszerűség érdekében kívánatos, hogy az érintett rendelkezések átdolgozásra kerüljenek. (2) Az 58/97/EK, Euratom rendelet megteremtette a Közösségben működő vállalkozások szerkezetére, tevékenységére, versenyképességére és teljesítményére vonatkozó közösségi statisztikák összegyűjtésének, összeállításának, továbbításának és értékelésének közös keretét. (3) A Közösség 2003-tól 2007-ig terjedő időszakra vonatkozó statisztikai programjáról szóló, 2002. december 16-i 2367/2002/EK európai parlamenti és tanácsi határozat [5] szerint a programot a gazdasági és monetáris unió, az Európai Unió bővítése és a versenyképesség, a regionális politika, a fenntartható fejlődés és a szociálpolitikai menetrend fő közösségi politikai prioritásai mentén kell meghatározni. A vállalkozások gazdasági tevékenységéről szóló statisztika e program lényeges részét képezi. (4) Ezen rendelet célja, hogy továbbra is biztosítsa a jelenlegi szakpolitikai területeken hozott döntések statisztikai támogatását, valamint eleget tegyen az új közösségi szakpolitikai kezdeményezésekből, a statisztikai prioritásoknak és a létrehozott statisztikák célszerűségének a folyamatos felülvizsgálatából fakadó további kötelezettségeknek, tekintettel egyúttal a rendelkezésre álló források lehető legjobb kihasználására és a válaszadás terhének a minimálisra való csökkentésére. Különös figyelmet kell fordítani a Közösség – például az 1907/2006/EK REACH rendeletben [6] foglalt – energia- és környezetvédelmi politikái vállalkozásokra gyakorolt hatásának. A közigazgatási adatforrások hatékonyabb felhasználásának biztosítása érdekében ösztönözni kell a nemzeti statisztikai intézetek között az együttműködést és a legjobb gyakorlatok cseréjét. (5) Mindinkább szükség van szolgáltatásokkal, különösen üzleti szolgáltatásokkal kapcsolatos adatokra. Statisztikai adatokra van szükség a modern gazdaságoknak különösen a növekedés és a munkahelyteremtés tekintetében legdinamikusabb ágazatára vonatkozó gazdasági elemzésekhez és politikák kialakításához. A szolgáltatások jelentőségét a 2000. március 23– 24-i lisszaboni Európai Tanács is kiemelte. Ahhoz, hogy teljes mélységében megértsük a szolgáltatások gazdaságban betöltött szerepét, szükség van az egyes szolgáltatási termékekre lebontott árbevételi adatok mérésére. A 2001. március 23– 24-i stockholmi Európai Tanács megállapította, hogy a hatékonyan működő belső szolgáltatási piacok megteremtése Európa egyik fő célkitűzése. A belső szolgáltatási piac működésének ellenőrzése, a szolgáltatások versenyképességének értékelése és a szolgáltatások kereskedelmét akadályozó korlátok hatásának felmérése megvalósíthatatlan a nemzetközi szolgáltatás kereskedelemre vonatkozó részletes, termékekre lebontott statisztikai adatok nélkül. (6) Szükség van a vállalkozások demográfiájára vonatkozó adatokra, különösen azért, mivel ezek az adatok alkotják egyik elemét a lisszaboni stratégia által meghatározott célokkal összefüggő eredmények nyomon követésére létrehozott strukturális mutatóknak. A vállalkozások demográfiájára és ennek a foglalkoztatásra gyakorolt hatására vonatkozó harmonizált adatokra szükség van továbbá a vállalkozások támogatására irányuló szakpolitikai javaslatok alátámasztása érdekében is. (7) Szükség van egy olyan rugalmas statisztikai eszköz létrehozására is, amely gyorsan és idejében képes kielégíteni a tudásalapú gazdaság mind dinamikusabb, innovatívabb és összetettebb volta következtében a felhasználók részéről felmerülő igényeket. Ezen eseti adatgyűjtések összekapcsolása a vállalkozások szerkezeti statisztikái keretében jelenleg folytatott adatgyűjtéssel növeli mindkét felmérés információinak értékét, és az adatgyűjtés átfedéseinek elkerülésével csökkentheti a válaszadókra háruló terheket. (8) Az adatgyűjtésre és az adatok statisztikai feldolgozására, valamint az eredmények feldolgozására és továbbítására vonatkozó szabályok még egyértelműbbé tétele érdekében rendelkezni kell e rendelet alkalmazását célzó intézkedések elfogadására irányuló eljárásról. (9) Az e rendelet végrehajtásához szükséges intézkedéseket a Bizottságra ruházott végrehajtási hatáskörök gyakorlására vonatkozó eljárások megállapításáról szóló, 1999. június 28-i 1999/468/EK tanácsi határozatnak [7] megfelelően kell elfogadni. (10) A Bizottságot fel kell hatalmazni különösen a mutatók mellékletekben foglalt jegyzékének aktualizálására, valamint a statisztika-összeállítás gyakoriságának, az adatok "kizárólag az európai összesítésekhez való hozzájárulás"-ként (contributions to European totals only, CETO) való benyújtására vonatkozó szabályoknak, valamint a statisztikakészítés első referenciaévének a meghatározására, az eredmények bontásának és az alkalmazandó osztályozásnak, valamint a méretkategóriák kombinációjának meghatározására; az adattovábbításra szolgáló időtartamok aktualizálására; a tevékenységek és termékek lebontásának hozzáigazítására a gazdasági tevékenységek európai közösségbeli statisztikai osztályozásának (NACE) és a termékek tevékenységek szerinti osztályozásának (CPA) módosításához, illetve felülvizsgálatához; a kísérleti tanulmányok értékelése alapján intézkedések elfogadására, valamint a VIII. mellékletben a referencialakosság alsó határértékének módosítására; és a minőség értékelése kritériumainak meghatározására. Mivel ezek az intézkedések általános hatályúak és a rendelet nem alapvető fontosságú elemeinek módosítására irányulnak, beleértve annak új, nem alapvető fontosságú elemekkel történő kiegészítését, azokat az 1999/468/EK határozat 5a. cikkében meghatározott ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárással összhangban kell elfogadni. (11) Mivel e rendelet célját, nevezetesen a Közösségben található vállalkozások szerkezetére, tevékenységére, versenyképességére és teljesítményére vonatkozó összehangolt adatok előállítását a tagállamok nem tudják kielégítő mértékben megvalósítani, és ezért azok közösségi szinten jobban megvalósíthatók, a Közösség intézkedéseket fogadhat el a Szerződés 5. cikkében foglalt szubszidiaritás elvének megfelelően. Az e cikkben foglalt arányosság elvének megfelelően e rendelet nem lépi túl az e cél eléréséhez szükséges mértéket, ELFOGADTA EZT A RENDELETET: 1. cikk A rendelet tárgya E rendelet a Közösségben működő vállalkozások szerkezetére, tevékenységére, versenyképességére és teljesítményére vonatkozó közösségi statisztikák összegyűjtésének, összeállításának, továbbításának és értékelésének közös keretét teremti meg. A statisztikák összeállításának célja különösen, hogy elemezze a következőket: a) a vállalkozások tevékenységének szerkezete és alakulása; b) a felhasznált termelési tényezők és más összetevők, amelyek lehetővé teszik a vállalkozási tevékenység, versenyképesség és teljesítmény mérését; c) a vállalkozások és piacok regionális, nemzeti, közösségi szintű és nemzetközi fejlődése; d) a vállalkozási magatartás; e) a kis- és középvállalkozások; és f) a gazdasági szervezetek olyan különleges jellemzői, amelyek meghatározott tevékenységi bontásokkal kapcsolatosak. 2. cikk A rendelet alkalmazási köre (1) E rendelet az 1893/2006/EK rendelet által létrehozott, a gazdasági tevékenységek európai közösségbeli statisztikai osztályozásának B-től N-ig és P-től S-ig terjedő nemzetgazdasági ágaiba tartozó piaci tevékenységekre terjed ki (továbbiakban: "NACE Rev. 2."). (2) E rendelet hatálya alá tartoznak az (1) bekezdésben említett tevékenységekhez sorolt, a közösségi termelési rendszer megfigyelésére és elemzésére szolgáló statisztikai egységekről szóló, 1993. március 15-i 696/93/EGK tanácsi rendelet [8] mellékletének I. szakaszában felsorolt statisztikai egységfajták szerinti statisztikai egységek. A statisztikák összeállításához előírt egységeket e rendelet mellékletei határozzák meg. 3. cikk A statisztikai modulok (1) Az 1. cikkben említett területekre összeállítandó statisztikák modulokba vannak csoportosítva. (2) E rendelet moduljai a következők: a) közös modul az éves szerkezeti statisztikákhoz, amelyet az I. melléklet tartalmaz; b) részletes modul az ipar szerkezeti statisztikáihoz, amelyet a II. melléklet tartalmaz; c) részletes modul a kereskedelem szerkezeti statisztikáihoz, amelyet a III. melléklet tartalmaz; d) részletes modul az építőipar szerkezeti statisztikáihoz, amelyet a IV. melléklet tartalmaz; e) részletes modul a biztosítás szerkezeti statisztikáihoz, amelyet az V. melléklet tartalmaz; f) részletes modul a hitelintézetek szerkezeti statisztikáihoz, amelyet a VI. melléklet tartalmaz; g) részletes modul a nyugdíjalapok szerkezeti statisztikáihoz, amelyet a VII. melléklet tartalmaz; h) részletes modul az üzleti szolgáltatások szerkezeti statisztikáihoz, amelyet a VIII. melléklet tartalmaz; i) részletes modul a vállalkozások demográfiájának szerkezeti statisztikáihoz, amelyet a IX. melléklet tartalmaz; j) rugalmas modul a vállalkozások egyes mutatóit érintő, egyedi és korlátozott, eseti adatgyűjtéshez. (3) A következő információkat kell meghatározni valamennyi modulban: a) azon tevékenységek, amelyekre a statisztikákat össze kell állítani a 2. cikk (1) bekezdésében jelzett megfigyelési körön belül; b) a statisztikák összeállításához használandó statisztikai egységek típusai a statisztikai egységek 2. cikk (2) bekezdésében említett listájáról; c) azon mutatók listái, amelyekre az 1. cikkben említett területekhez statisztikát össze kell állítani, valamint a referencia-időszakok e mutatók tekintetében; d) a statisztikák összeállításának gyakorisága, amely évenkénti vagy többévenkénti. Ha az összeállítás többévenkénti, tízévenként legalább egyszer el kell készíteni; e) az ütemterv, amely feltünteti az első referenciaévet az összeállítandó statisztikákhoz; f) a reprezentativitásra és a minőségi ellenőrzésre vonatkozó normák; g) az a – referencia-időszak végétől kezdődő – időszak, amelyen belül a statisztikákat továbbítani kell; h) az esetlegesen engedélyezett átmeneti időszak legnagyobb hossza. (4) A (2) bekezdés j) pontjában említett rugalmas modul használatát a tagállamokkal szoros együttműködésben kell megtervezni. Annak alkalmazási körét, a mutatók listáját, a referencia-időszakot, a megfigyelt tevékenységek körét és a minőségi követelményeket a Bizottság a 12. cikk (2) bekezdésében említett szabályozási bizottsági eljárásnak megfelelően, legalább 12 hónappal a referencia-időszak kezdetét megelőzően határozza meg. A Bizottság meghatározza az információk szükségességét és az adatgyűjtésnek a vállalkozásokra háruló teherre és a tagállamok kiadásaira gyakorolt hatását is. A vállalkozásokra háruló tehernek és a tagállamok adatgyűjtéssel kapcsolatos kiadásainak csökkentése érdekében az adatgyűjtést legfeljebb 20 vállalkozási mutatóra vagy kérdésre, Európa-szerte legfeljebb 25000 válaszadó vállalkozásra és egyenként legfeljebb átlagosan 1,5 óra válaszadással töltött időre kell korlátozni. Az eseti adatgyűjtésekben reprezentatív számú tagállamnak kell szerepelnie. Amennyiben csak európai szintű eredményekre van szükség, a Bizottság a terhek és a költségek minimalizálása érdekében európai mintavételi megközelítést alkalmazhat. Az eseti adatgyűjtéssel kapcsolatos kiadásokat a Bizottság a szokásos eljárások keretében társfinanszírozhatja. 4. cikk Kísérleti tanulmányok (1) A mellékletekben meghatározottak szerint a Bizottság kísérleti tanulmányok sorozatát indítja meg, amelyet a tagállamok önkéntes alapon végeznek el. Ajánlattételi felhívást követően a Bizottság a közösségi statisztikákról szóló, 1997. február 17-i 322/97/EK tanácsi rendelet [9] 2. cikke értelmében vett nemzeti hatóságok számára támogatást nyújt. (2) A kísérleti tanulmányok célja, hogy felmérjék az adatok megszerzésének célszerűségét és megvalósíthatóságát. A kísérleti tanulmányokat a Bizottság értékeli, figyelembe véve az adatok rendelkezésre állásának hasznát az adatgyűjtés költségeihez és a vállalkozásokra nehezedő adatszolgáltatási terhekhez képest. (3) A kísérleti tanulmányok eredményeiről a Bizottság tájékoztatja az Európai Parlamentet és a Tanácsot. (4) Az e rendelet nem alapvető fontosságú elemeinek – annak kiegészítésével történő – módosítására irányuló intézkedéseket a kísérleti tanulmányok értékelése alapján a 12. cikk (3) bekezdésében említett ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárásnak megfelelően kell elfogadni. 5. cikk Az adatok beszerzése (1) A tagállamoknak be kell kérniük a 3. cikkben említett modulok listáin található mutatók megfigyeléséhez szükséges adatokat. (2) A tagállamok a szükséges adatokat különböző, az alábbiakban meghatározott források kombinációjának felhasználásával szerezhetik be, az igazgatás egyszerűsítésének elvét alkalmazva: a) kötelező adatfelvétel: azon jogi egységek, amelyekhez a tagállamok által megkérdezett statisztikai egységek tartoznak, vagy amely alkotórészekből összetevődnek, kötelesek pontos és teljes információt adni az előírt határidőn belül; b) egyéb források, amelyek pontosság és minőség tekintetében legalább egyenértékűek; c) statisztikai becslési eljárások, amikor egyes mutatókat nem figyelnek meg valamennyi egységnél. (3) A válaszadási teher csökkentése érdekében a nemzeti hatóságok és a Bizottság (Eurostat), a tagállam és a Bizottság által saját hatáskörükben megállapított korlátok és feltételek mellett, betekintést kapnak azon közigazgatási adatforrásokba, amelyek saját közigazgatásuk tevékenységi körében találhatók, éspedig annyiban, amennyiben ezen adatok szükségesek a 6. cikkben meghatározott pontossági követelmények teljesítéséhez. Ezenkívül, amennyiben az megvalósítható, az e rendeletben foglalt jelentéstételi követelmények teljesítése érdekében megfelelő közigazgatási adatokat kell felhasználni. (4) A tagállamoknak és a Bizottságnak, a saját hatáskörük keretein belül, elő kell segíteniük az elektronikus adattovábbítás és automatikus adatfeldolgozás szélesebb körű felhasználása feltételeinek megteremtését. 6. cikk Pontosság (1) A tagállamok biztosítják, hogy a továbbított adatok tükrözzék a mellékletekben meghatározott statisztikai egységek sokaságának szerkezetét. (2) A minőség értékelését úgy kell végezni, hogy össze kell hasonlítani az adatok hozzáférhetőségének hasznát az adatgyűjtés költségeivel és a vállalkozásokra, különösen a kisvállalkozásokra nehezedő adatszolgáltatási teherrel. (3) A tagállamok továbbítanak valamennyi, a (2) bekezdésben meghatározott értékeléshez szükséges információt a Bizottságnak, ha az ilyen kérelemmel fordul hozzájuk. 7. cikk Összehasonlíthatóság (1) Az összegyűjtött és becsült adatokból a tagállamoknak összehasonlítható eredményeket kell bemutatniuk minden egyes modulra a 3. cikkben és a megfelelő mellékletekben előírt bontás szerint. (2) Annak érdekében, hogy közösségi összesítéseket lehessen készíteni, a tagállamok nemzeti részeredményeket állítanak össze a NACE Rev. 2. szintjei szerint, ahogy a mellékletekben elő van írva, illetve a 12. cikk (3) bekezdésében említett ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárásnak megfelelően. 8. cikk Az eredmények továbbítása (1) A tagállamok e rendelet 7. cikkének rendelkezése szerinti eredményeket, ideértve a bizalmas adatokat is, a titoktartási kötelezettség hatálya alá tartozó statisztikai adatok továbbításáról szóló hatályos közösségi rendelkezésekkel, így különösen az 1588/90/Euratom, EGK tanácsi rendelettel [10] összhangban továbbítják a Bizottságnak (Eurostat). Az említett közösségi rendelkezéseket kell alkalmazni az eredmények kezelésére is, amennyiben azok bizalmas adatokat is tartalmaznak. (2) Az eredményeket megfelelő technikai formátumban, a referencia-időszak végétől kezdődő, a 3. cikk (2) bekezdése a)–h), valamint j) pontjában foglalt modulok vonatkozásában a 12. cikk (3) bekezdésében említett ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárásnak megfelelően meghatározott időtartamon belül kell továbbítani, amely időtartam nem lehet hosszabb 18 hónapnál. A 3. cikk (2) bekezdése i) pontjában foglalt modul vonatkozásában ez az időtartam nem haladhatja meg a 30 vagy 18 hónapot, a IX. melléklet 9. szakaszában megállapítottaknak megfelelően. Ezenkívül csekély számú becsült előzetes eredményt a referencia-időszak végétől kezdődő rövidebb időtartamon belül kell továbbítani, amely időtartamot a 3. cikk (2) bekezdése a)–g) pontjaiban foglalt modulokra ugyanezen eljárásnak megfelelően határoznak meg, és amely időtartam nem lehet hosszabb 10 hónapnál. A 3. cikk (2) bekezdése i) pontjában foglalt modul vonatkozásában ez az időtartam nem haladhatja meg a 18 hónapot. (3) A vállalkozásokra háruló terhek, valamint a nemzeti statisztikai hatóságokat érintő költségek minimalizálása érdekében a tagállamok az adatokat olyan jelöléssel láthatják el, amelynek alapján azok CETO-ként felhasználandónak minősülnek. Az Eurostat ezeket az adatokat nem teheti közzé, a tagállamok pedig a nemzeti szinten közzétett adatokat nem láthatják el CETO-megjelöléssel. A CETO-megjelölés használatának feltételei a vállalkozások által uniós szinten összesen termelt hozzáadott értékből az egyes tagállamokra jutó részesedésen alapulnak a következők szerint: a) Németország, Franciaország, Olaszország és az Egyesült Királyság esetében CETO-megjelöléssel ellátott adatokat a NACE Rev. 2. szakágazati szintjén, valamint NACE Rev. 2. alágazati szinten a méretkategória szerinti bontás vonatkozásában lehet továbbítani. Összesen legfeljebb a cellák 15 százalékát lehet megjelölni. b) Belgium, Dánia, Írország, Görögország, Spanyolország, Hollandia, Ausztria, Lengyelország, Portugália, Finnország és Svédország esetében CETO-megjelöléssel ellátott adatokat a NACE Rev. 2. szakágazati szintjén, valamint NACE Rev. 2. alágazati szinten a méretkategória szerinti bontás vonatkozásában lehet továbbítani. Összesen legfeljebb a cellák 25 százalékát lehet megjelölni. Továbbá, amennyiben ezen tagállamok valamelyikében az érintett tagállam vállalkozásainak teljesítményéből valamely NACE Rev. 2. szakágazat, vagy egy NACE Rev. 2. alágazat valamely méretkategóriája kevesebb mint 0,1 százalékkal részesedik, akkor ezeket az adatokat pótlólagosan CETO-megjelöléssel lehet beküldeni. c) Bulgária, a Cseh Köztársaság, Észtország, Ciprus, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Magyarország, Málta, Románia, Szlovénia és Szlovákia esetében CETO-megjelöléssel ellátott adatokat a NACE Rev. 2. alágazati és NACE Rev. 2. szakágazati szintjén, valamint alágazati szinten a méretkategória szerinti bontás vonatkozásában lehet továbbítani. Alágazati szinten összesen legfeljebb a cellák 25 százalékát lehet megjelölni. Az e rendeletnek a CETO-megjelölésre és a tagállamok csoportosítására vonatkozó szabályok felülvizsgálatával kapcsolatos, nem alapvető fontosságú elemeinek, – többek között annak kiegészítésével történő – módosítására irányuló intézkedéseket a 12. cikk (3) bekezdésében említett, ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárással összhangban kell elfogadni 2013. április 29-ig, valamint azt követően minden ötödik évben. 9. cikk Tájékoztatás a végrehajtásról A tagállamok e rendeletnek a tagállamokban történő végrehajtásával kapcsolatos valamennyi lényeges információt továbbítanak a Bizottságnak, ha az ilyen kérelemmel fordul hozzájuk. 10. cikk Átmeneti időszakok (1) Az átmeneti időszakok alatt a 12. cikk (2) bekezdésében említett szabályozási bizottsági eljárásnak megfelelően eltérés engedélyezhető a mellékletek rendelkezéseitől, amennyiben a nemzeti statisztikai rendszereket jelentősen ki kell igazítani. (2) További átmeneti időszakok engedélyezhetők egy tagállamnak a statisztikák összeállítására, amennyiben azért nem lehetséges e rendelet rendelkezéseinek teljesítése, mert a vállalkozások statisztikai célú nyilvántartása fejlesztésének közösségi összehangolásáról szóló, 1993. július 22-i 2186/93/EGK tanácsi rendelet [11] értelmében eltérést engedélyeztek számára. 11. cikk Végrehajtási intézkedések (1) Az e rendelet végrehajtásához szükséges alábbi intézkedéseket a 12. cikk (2) bekezdésében említett szabályozási bizottsági eljárással összhangban kell elfogadni: a) a mutatók és azok jelentőségének meghatározása bizonyos tevékenységek vonatkozásában (3. cikk, valamint az I. melléklet 4. szakaszának 2. pontja); b) a referencia-időszak meghatározása (3. cikk); c) az eredmények továbbítása megfelelő technikai formátumának meghatározása (8. cikk, valamint az I. melléklet 9. szakaszának 2. pontja); d) az átmeneti időszak és az e rendelet rendelkezéseitől ezen időszak alatt engedélyezett eltérések meghatározása (10. cikk, valamint az I. melléklet 11. szakasza, a II. melléklet 10. szakasza, a III. melléklet 9. szakasza, a VIII. melléklet 8. szakasza és a IX. melléklet 13. szakasza); e) a 3037/90/EGK tanácsi rendelet [12] által létrehozott, a gazdasági tevékenységek európai közösségbeli statisztikai osztályozásának (továbbiakban: "NACE Rev. 1.1.") felhasználásával a 2008. évre vonatkozóan továbbítandó mutatók jegyzékének, valamint az eredmények előállításával kapcsolatos részleteknek (az I. melléklet 9. szakaszának 2. pontja) meghatározása; f) a 3. cikk (2) bekezdésének j) pontjában és a 3. cikk (4) bekezdésében említett rugalmas modul felhasználásának meghatározása; és g) a II. melléklet 4. szakaszának 3. és 4. pontjában, a III. melléklet 3. szakasza 3. pontjában és a IV. melléklet 3. szakasza 3. pontjában említett eseti adatgyűjtéssel kapcsolatos szabályok meghatározása. (2) Az e rendelet végrehajtásához szükséges, a rendelet nem alapvető elemeinek – többek között annak kiegészítésével történő – módosítására irányuló alábbi intézkedéseket a 12. cikk (3) bekezdésében említett ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárással összhangban kell elfogadni: a) a mutatók listájának, és az előzetes eredményeknek a naprakésszé tétele, amennyiben e naprakésszé tétel – mennyiségi becslés után – nem vonja maga után a vizsgált egységek számának növekedését, sem pedig az egységek terhelését oly módon, hogy az ne álljon arányban a várt eredményekkel (4. és 8. cikke, valamint az I. melléklet 6. szakasza, az II. melléklet 6. szakasza, a III. melléklet 6. szakasza és a IV. melléklet 6. szakasza); b) a statisztikák összeállításának gyakoriságának (3. cikk) meghatározása; c) az adatok "kizárólag az európai összesítésekhez való hozzájárulás"-ként (CETO) való megjelölésének szabályainak (8. cikk (3) bekezdése) meghatározása; d) az eredmények összeállításának első referenciaévének (8. cikk, valamint az I. melléklet 5. szakasza) meghatározása; e) az eredmények bontásának meghatározása, különösen a felhasználandó osztályozások és a méretkategóriák kombinációi vonatkozásában (7. cikk és a VIII. melléklet 4. szakaszának 2. és 3. pontja, a IX. melléklet 8. szakaszának 2. és 3. pontja, valamint a IX. melléklet 10. szakasza); f) az adattovábbítás időszakainak naprakésszé tétele (8. cikk, valamint az I. melléklet 8. szakaszának 1. pontja és a VI. melléklet 7. szakasza); g) a tevékenységek bontásának a NACE módosításaihoz vagy felülvizsgált változataihoz, valamint a termékek bontásainak a CPA módosításaihoz vagy felülvizsgált változataihoz történő hozzáigazítása; h) a kísérleti tanulmányok értékelése alapján elfogadott intézkedések (4. cikk (4) bekezdése); i) a referencialakosság alsó határértékeinek módosítása (VIII. melléklet 3. szakasza); és j) a minőségértékelés kritériumainak (6. cikk, valamint az I. melléklet 6. szakasza, a II. melléklet 6. szakasza, a III. melléklet 6. szakasza és a IV. melléklet 6. szakasza) meghatározása. 12. cikk A bizottság (1) A Bizottságot a 89/382/EGK, Euratom tanácsi határozat [13] által létrehozott, az Európai Közösségek statisztikai programjainak bizottsága segíti. (2) Az e bekezdésre történő hivatkozás esetén az 1999/468/EK határozat 5. és 7. cikkét kell alkalmazni, tekintettel annak 8. cikke rendelkezéseire. Az 1999/468/EK határozat 5. cikkének (6) bekezdésében megállapított időtartam három hónap. (3) Az e bekezdésre történő hivatkozáskor az 1999/468/EK határozat 5a. cikkének (1)–(4) bekezdését, valamint 7. cikkét kell alkalmazni, tekintettel annak 8. cikke rendelkezéseire. 13. cikk A jelentés (1) A Bizottság 2011. április 29-ig és azután háromévente jelentést terjeszt az Európai Parlament és a Tanács elé e rendelet szerint összeállított statisztikákról, különösen azok minőségéről és a vállalkozások számára jelentett terhéről. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott jelentésekben a Bizottság megteszi azokat a módosítási javaslatokat, amelyeket szükségesnek tart. 14. cikk Hatályon kívül helyezés (1) Az 58/97/EK, Euratom rendelet hatályát veszti. Az 1893/2006/EK rendelet 20. cikke szintén hatályát veszti. (2) A hatályon kívül helyezett rendeletre való hivatkozásokat a 2008. referenciaévvel kezdődően e rendeletre való hivatkozásokként kell értelmezni, és a XI. mellékletben található megfelelési táblázatnak megfelelően kell érteni. Az 58/97/EK, Euratom rendeletnek a 2007. évvel bezárólag (a 2007. évet is beleértve) vett referenciaévekre vonatkozó adatok gyűjtésével, összeállításával és továbbításával kapcsolatos rendelkezéseit továbbra is alkalmazni kell. 15. cikk Hatálybalépés Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba. Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban. Kelt Strasbourgban, 2008. március 11-én. az Európai Parlament részéről az elnök H.-G. Pöttering a Tanács részéről az elnök J. Lenarčič [1] HL C 318., 2006.12.23., 78. o. [2] Az Európai Parlament 2007. március 29-i véleménye (HL C 27. E, 2008.1.31., 139. o.) és a Tanács 2008. február 14-i határozata. [3] HL L 14., 1997.1.17., 1. o. A legutóbb az 1893/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel (HL L 393., 2006.12.30., 1. o.) módosított rendelet. [4] Lásd a X. mellékletet. [5] HL L 358., 2002.12.31., 1. o. A 787/2004/EK határozattal (HL L 138., 2004.4.30., 12. o.) módosított határozat. [6] A vegyi anyagok regisztrálásáról, értékeléséről, engedélyezéséről és korlátozásáról (REACH) és az Európai Vegyianyag-ügynökség létrehozásáról szóló, 2006. december 18-i 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 396., 2006.12.30., 1. o.; helyesbítetve: HL L 136., 2007.5.29., 3. o.). Az 1354/2007/EK tanácsi rendelettel (HL L 304., 2007.11.22., 1. o.) módosított rendelet. [7] HL L 184., 1999.7.17., 23. o. A 2006/512/EK határozattal (HL L 200., 2006.7.22., 11. o.) módosított határozat. [8] HL L 76., 1993.3.30., 1. o. A legutóbb az 1882/2003/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel (HL L 284., 2003.10.31., 1. o.) módosított rendelet. [9] HL L 52., 1997.2.22., 1. o. Az 1882/2003/EK rendelettel módosított rendelet. [10] HL L 151., 1990.6.15., 1. o. A legutóbb az 1882/2003/EK rendelettel módosított rendelet. [11] HL L 196., 1993.8.5., 1. o. Az 1882/2003/EK rendelettel módosított rendelet. [12] HL L 293., 1990.10.24., 1. o. A legutóbb az 1893/2006/EK rendelettel módosított rendelet. [13] HL L 181., 1989.6.28., 47. o. -------------------------------------------------- I. MELLÉKLET KÖZÖS MODUL AZ ÉVES SZERKEZETI STATISZTIKÁKHOZ 1. SZAKASZ Cél E melléklet célja, hogy a tagállamokban működő vállalkozások szerkezetére, tevékenységére, versenyképességére és teljesítményére vonatkozó közösségi statisztikák összegyűjtésének, összeállításának, továbbításának és értékelésének közös keretét megteremtse. 2. SZAKASZ Alkalmazási kör Az összeállítandó statisztikák az 1. cikk a), b) és c) és e) pontjában megjelölt tárgykörökre vonatkoznak, főként a hozzáadott érték elemzésére és annak fő tényezőire. 3. SZAKASZ Felvételi kör 1. A statisztikákat a 9. szakaszban felsorolt tevékenységekről kell összeállítani. 2. A 10. szakaszban említett tevékenységekkel kapcsolatban kísérleti tanulmányokat kell végezni. 4. SZAKASZ Mutatók 1. Az alábbiakban megadott mutatók listája jelzi – ahol ez lényeges –, hogy milyen statisztikai egységre vonatkozóan kell a statisztikákat összeállítani. 2. A 3–5. pontnak leginkább megfelelő azon mutatók megnevezését, amelyekre statisztikákat kell készíteni a NACE Rev. 2. K nemzetgazdasági ágba tartozó tevékenységekre, a 12. cikk (2) bekezdésében említett szabályozási bizottsági eljárásnak megfelelően kell meghatározni. 3. Éves demográfiai statisztikák: Kód | Megnevezés | Szerkezeti adatok 11 11 0 | Gazdasági szervezetek száma | 11 21 0 | Telepek száma | 4. Gazdasági egység szintű mutatók, amelyekre éves statisztikákat kell összeállítani: Kód | Megnevezés | Számviteli adatok 12 11 0 | Árbevétel | 12 12 0 | Termelési érték | 12 15 0 | Tényezőköltségen számított hozzáadott érték | 12 17 0 | Bruttó működési eredmény | 13 11 0 | Áruk és szolgáltatások összes beszerzése | 13 12 0 | Változatlan formában történő újraeladás céljából beszerzett áruk és szolgáltatások | 13 13 1 | Munkaerő-közvetítő ügynökségeknek történő kifizetések | 13 31 0 | Személyi jellegű kifizetések | 13 32 0 | Munkavállalói jövedelem | 13 33 0 | Bérjárulékok | A tőkére vonatkozó adatok 15 11 0 | Bruttó tárgyi eszköz beruházása | Foglalkoztatási adatok 16 11 0 | Foglalkoztatottak száma | 16 13 0 | Alkalmazottak száma | 16 14 0 | Teljes munkaidősre átszámított alkalmazotti létszám | 5. Azon mutatók, amelyekre éves, regionális statisztikákat kell összeállítani: Kód | Megnevezés | Számviteli adatok 13 32 0 | Munkavállalói jövedelem | Foglalkoztatási adatok 16 11 0 | Foglalkoztatottak száma | 6. A 10. szakaszban felsorolt mutatókra kísérleti tanulmányokat kell végezni. 5. SZAKASZ Az első referenciaév Az első referenciaév, amelyre vonatkozóan statisztikák összeállítására kerül sor, a 2008. naptári év. Az adatokat a 9. szakasznak megfelelő bontásban kell összeállítani. Az első olyan referenciaév azonban, amelyre vonatkozóan a NACE Rev. 2. 64.2., 64.3. és 64.9. alágazatba és 66. ágazatba tartozó tevékenységi osztályokkal kapcsolatos statisztikákat kell összeállítani, a 12. cikk (3) bekezdésében említett ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárásnak megfelelően kerül meghatározásra. 6. SZAKASZ Jelentés a statisztikák minőségéről A tagállamoknak valamennyi kulcsfontosságú mutató vonatkozásában jelezniük kell a 95 %-os konfidenciaszinthez tartozó pontosság mértékét, amelyet a Bizottság a 13. cikkben meghatározott jelentésben szerepeltet, figyelembe véve az említett cikk alkalmazását az egyes tagállamokban. A kulcsfontosságú mutatókat a 12. cikk (3) bekezdésében említett ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárásnak megfelelően kell meghatározni. 7. SZAKASZ Az eredmények előállítása 1. Az eredményeket szakágazati szintig kell lebontani, a 9. szakaszban felsorolt tevékenységek részletezésével. 2. Néhány adatot a 9. szakaszban felsorolt tevékenységi csoportokra vonatkozóan meg kell bontani méret szerinti osztályokra is. 3. A regionális statisztikák eredményeit a NACE Rev. 2. két számjegyű (ágazati) szintjéig és az 1059/2003/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet [1] által létrehozott statisztikai célú területi egységek (továbbiakban: "NUTS") 2. szintjéig kell bontani. 8. SZAKASZ Az eredmények továbbítása 1. Az eredményeket a referencia-időszak naptári évének végétől számított 18 hónapon belül kell továbbítani, kivéve a NACE Rev. 2. 64.11. szakágazatát és az V., VI. és VII. melléklet által lefedett NACE Rev. 2. tevékenységeket. A NACE Rev. 2. 64.11. szakágazata esetében a továbbítás határideje 10 hónap. Az V., VI. és VII. mellékletbe tartozó tevékenységek esetében az említett mellékletek határozzák meg a továbbítás határidejét. A NACE Rev. 2. 64.2., 64.3. és 64.9. alágazatba és 66. ágazatba tartozó tevékenységi osztályokra vonatkozó eredmények továbbításának határidejéről azonban a 12. cikk (3) bekezdésében említett ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárásnak megfelelően kell döntést hozni. 2. A NACE Rev. 2. 64. és 65. ágazat kivételével az előzetes nemzeti eredmények vagy becslések az alábbi mutatókra vonatkozóan összeállított vállalati statisztikák esetében a referencia-időszak naptári évének végétől számított 10 hónapon belül továbbítandók: Kód | Megnevezés | Számviteli adatok 12 11 0 | Árbevétel | Foglalkoztatási adatok 16 11 0 | Foglalkoztatottak száma | Ezeket az előzetes eredményeket vagy becsléseket a NACE Rev. 2. három számjegyű szintje (alágazat) szerint kell csoportosítani. A NACE Rev. 2. 66. ágazata esetében az előzetes eredmények vagy becslések továbbításáról a 12. cikk (3) bekezdésében említett ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárásnak megfelelően kell döntést hozni. 9. SZAKASZ A tevékenységek bontása 1. A közösségi statisztikák összeállításának lehetővé tétele érdekében a tagállamok a 2008-as referenciaévvel kezdődően NACE Rev. 2. szakágazatai szerinti bontásban továbbítják az összesített nemzeti eredményeket B–N nemzetgazdasági ágakra és a 95. ágazatra. 2. A 2. cikk (1) bekezdésének sérelme nélkül, a tagállamok mind a NACE Rev. 1.1., mind a NACE Rev. 2. szerint továbbítják a Bizottságnak a vállalkozások szerkezeti statisztikáit a 2008-as referenciaévre vonatkozóan. A NACE Rev. 1.1. osztályozása szerint továbbítandó mutatók jegyzékéről, valamint az eredmények előállítására vonatkozó részletekről a 12. cikk (2) bekezdésében említett szabályozási bizottsági eljárással összhangban kell döntést hozni. 10. SZAKASZ Jelentések és kísérleti tanulmányok 1. Annak megállapítása érdekében, hogy megvalósítható-e a NACE Rev. 2. P–R nemzetgazdasági ágaiban és S. nemzetgazdasági ágának 94. és 96. ágazatában folytatott piaci tevékenységek adatainak felvétele, a Bizottság kísérleti tanulmányok sorozatát indítja meg e tevékenységek vonatkozásában. 2. A Bizottság kísérleti tanulmányok sorozatát indítja meg a pénzügyi számlákra és az immateriális beruházásokra, a termelési rendszer szervezési formáira, valamint a vállalkozások szerkezeti statisztikái, illetve a munkaerő-piaci és termelékenységi statisztikák összehasonlíthatóságára vonatkozó mutatók tekintetében. E kísérleti tanulmányok figyelembe fogják venni az egyes szektorok sajátosságait. 11. SZAKASZ Átmeneti időszak A 12 17 0, 13 13 1 és 16 14 0 mutatóra vonatkozó statisztikák összeállítása tekintetében az átmeneti időszak nem haladhatja meg az 5. szakaszban megjelölt első referenciaévet (2008) követő két évet. [1] HL L 154., 2003.6.21., 1. o. A legutóbb a 105/2007/EK bizottsági rendelettel (HL L 39., 2007.2.10., 1. o.) módosított rendelet. -------------------------------------------------- II. MELLÉKLET RÉSZLETES MODUL AZ IPAR SZERKEZETI STATISZTIKÁIHOZ 1. SZAKASZ Cél E melléklet célja, hogy az ipar nemzetgazdasági ágazat szerkezetére, tevékenységére, versenyképességére és teljesítményére vonatkozó közösségi statisztikák összegyűjtésének, összeállításának, továbbításának és értékelésének közös keretét megteremtse. 2. SZAKASZ Alkalmazási kör Az összeállítandó statisztikák az 1. cikk a)–e) pontjaiban megjelölt tárgykörökre vonatkoznak, főként: - az ipari tevékenységek szerkezetének, tevékenységének, versenyképességének és teljesítményének részletes elemzésére vonatkozó statisztikák központi listájára, - a különleges témák tanulmányozására szolgáló statisztikák egy további listájára. 3. SZAKASZ Felvételi kör A statisztikákat a NACE Rev. 2. B, C, D és E nemzetgazdasági ágba tartozó valamennyi tevékenységre vonatkozóan kell összeállítani. E nemzetgazdasági ágak a következő tevékenységeket foglalják magukban: bányászat és kőfejtés (B), feldolgozóipar (C), villamosenergia-, gáz-, gőzellátás és légkondicionálás (D), valamint vízellátás, szennyvízgyűjtés és -kezelés, hulladékgazdálkodás és szennyeződésmentesítés (E). A vállalkozási statisztikák a fő tevékenységük szerint a B, C, D és E nemzetgazdasági ágba sorolt valamennyi gazdasági egység sokaságára vonatkoznak majd. 4. SZAKASZ Mutatók 1. Az alábbiakban megadott mutatók listája jelzi – ahol ez lényeges –, hogy milyen statisztikai egységre vonatkozóan kell a statisztikákat összeállítani, és azt, hogy éves vagy többéves gyakorisággal kell-e azokat elkészíteni. A dőlt betűvel szedett statisztikák és mutatók az I. mellékletben meghatározott közös modulnál szereplő listában is szerepelnek. 2. Éves demográfiai statisztikák: Kód | Megnevezés | Szerkezeti adatok 11 11 0 | Gazdasági szervezetek száma | 11 21 0 | Telepek száma | 11 31 0 | Szakosodott szervezetek száma | 3. Gazdasági egység szintű mutatók, amelyekre éves statisztikákat kell összeállítani: Kód | Megnevezés | | Számviteli adatok 12 11 0 | Árbevétel | 12 12 0 | Termelési érték | 12 13 0 | Bruttó kereskedelmi árrés | 12 15 0 | Tényezőköltségen számított hozzáadott érték | 12 17 0 | Bruttó működési eredmény | 13 11 0 | Áruk és szolgáltatások összes beszerzése | 13 12 0 | Változatlan formában történő újraeladás céljából beszerzett áruk és szolgáltatások | 13 13 1 | Munkaerő-közvetítő ügynökségeknek történő kifizetések | 13 21 3 | Saját termelésű késztermékek és a befejezetlen termelés készletváltozása | 13 31 0 | Személyi jellegű kifizetések | 13 32 0 | Munkavállalói jövedelem | 13 33 0 | Bérjárulékok | 13 41 1 | Tárgyi eszközök hosszú távú bérletére és operatív lízingjére történő kifizetések | A tőkére vonatkozó adatok 15 11 0 | Bruttó tárgyi eszköz beruházása | 15 12 0 | Bruttó földberuházások | 15 13 0 | Meglévő épületek és építmények bruttó beruházása | 15 14 0 | Építmények építésére és átalakítására irányuló bruttó beruházás | 15 15 0 | Bruttó gép és berendezés beruházása | 15 21 0 | Tárgyi eszközök értékesítése | Foglalkoztatási adatok 16 11 0 | Foglalkoztatottak száma | 16 13 0 | Alkalmazottak száma | 16 14 0 | Teljes munkaidősre átszámított alkalmazotti létszám | 16 15 0 | Alkalmazottak által teljesített munkaórák száma | Az árbevétel tevékenységtípus szerinti bontása 18 11 0 | A fő tevékenységből származó árbevétel a NACE Rev. 2. három számjegyű szintjén | Energiatermékek vásárlása 20 11 0 | Energiatermékek vásárlása (értékben kifejezve) | D és E nemzetgazdasági ágat kivéve | Környezetvédelemmel kapcsolatos adatok 21 11 0 | Környezetszennyezés ellenőrzését szolgáló berendezésekbe és létesítményekbe, valamint különleges szennyezésgátló tartozékokba (főként csővég-berendezésekbe) történő beruházás [*] | | 21 12 0 | Tisztább technológiához (integrált technológiához) kapcsolódó berendezésekbe és létesítményekbe történő beruházás [*] | | 4. Gazdasági egység szintű mutatók, amelyekre többévenként kell statisztikákat összeállítani: Kód | Megnevezés | A tőkére vonatkozó adatok 15 42 0 | Bruttó beruházás koncessziókba, szabadalmakba, licencekbe, védjegyekbe és hasonló jogokba | 15 44 1 | Beruházás vásárolt szoftverbe | Az árbevétel tevékenységtípus szerinti bontása 18 12 0 | Ipari és építőipari tevékenységből származó árbevétel | 18 15 0 | Szolgáltatási tevékenységből származó árbevétel | 18 16 0 | Kereskedelmi és közvetítői tevékenységből származó árbevétel | Környezetvédelemmel kapcsolatos adatok 21 14 0 | Folyó környezetvédelmi ráfordítás összesen [**] | Alvállalkozók 23 11 0 | Alvállalkozók részére teljesített kifizetések | 5. Azon mutatók, amelyekre éves, regionális statisztikákat kell összeállítani: Kód | Megnevezés | Számviteli adatok 13 32 0 | Munkavállalói jövedelem | Foglalkoztatási adatok 16 11 0 | Foglalkoztatottak száma | 6. Szakosodott egység szintű mutatók, amelyekre éves statisztikákat kell összeállítani: Kód | Megnevezés | Számviteli adatok 12 11 0 | Árbevétel | 12 12 0 | Termelési érték | 13 32 0 | Munkavállalói jövedelem | A tőkére vonatkozó adatok 15 11 0 | Bruttó tárgyi eszköz beruházása | Foglalkoztatási adatok 16 11 0 | Foglalkoztatottak száma | 7. A 9. szakaszban felsorolt mutatókra kísérleti tanulmányokat kell végezni. 5. SZAKASZ Az első referenciaév 1. Az első referenciaév, amelyre vonatkozóan statisztikák összeállítására kerül sor, a 2008. naptári év. Az alábbi kódok alá sorolt mutatókra a többévenkénti statisztikákat az alábbi referenciaévekre kell először összeállítani: Naptári év | Kód | 2009 | 15 42 0 és 15 44 1 | 2008 | 18 12 0, 18 15 0, 18 16 0 és 23 11 0 | 2. A többévenkénti statisztikákat legalább ötévenként kell összeállítani. 3. Az első referenciaév, amelyre vonatkozóan a 21 14 0 mutatóról statisztikát kell összeállítani, a 2010. naptári év. 4. A 21 12 0 mutatóra vonatkozó statisztikát évente kell összeállítani. A 21 14 0 mutatóra vonatkozó statisztikát háromévente kell összeállítani. 6. SZAKASZ Jelentés a statisztikák minőségéről A tagállamok valamennyi kulcsfontosságú mutató vonatkozásában jelezni fogják a 95 %-os konfidenciaszinthez tartozó pontosság mértékét, amelyet a Bizottság a 13. cikkben meghatározott jelentésben fog szerepeltetni, figyelembe véve az említett cikk alkalmazását az egyes tagállamokban. A kulcsfontosságú mutatókat a 12. cikk (3) bekezdésében említett ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárásnak megfelelően kell meghatározni. 7. SZAKASZ Az eredmények előállítása 1. A statisztika eredményeit – a 18 11 0, 18 12 0, 18 15 0 és 18 16 0 mutató kivételével – a NACE Rev. 2. négy számjegyű szintjéig (szakágazat) kell bontani. A 18 11 0, 18 12 0, 18 15 0 és 18 16 0 mutatókat a NACE Rev. 2. három számjegyű szintjéig (alágazat) kell bontani. 2. Bizonyos adatokat meg kell bontani méret szerinti osztályokra és a NACE Rev. 2. három számjegyű szintjéig (alágazat). 3. A szakosodott egység szinten összeállított statisztikák eredményeit a NACE Rev. 2. négy számjegyű szintjéig (szakágazat) kell lebontani. 4. A regionális statisztikák eredményeit a NACE Rev. 2. két számjegyű szintjéig (ágazat) és a NUTS 2. szintjéig kell bontani. 5. A 21 11 0, 21 12 0 és 21 14 0 mutatók eredményeit a NACE Rev. 2. két számjegyű szintjéig (ágazat) kell bontani. 6. A 21 11 0, 21 12 0 és 21 14 0 mutatók eredményeit a következő környezetvédelmi területek szerint kell csoportosítani: a környezeti levegő és éghajlat védelme, szennyvízgazdálkodás, hulladékgazdálkodás és egyéb környezetvédelmi tevékenységek. A környezetvédelmi területek eredményeit a NACE Rev. 2. két számjegyű szintjéig (ágazat) kell majd bontani. 8. SZAKASZ Az eredmények továbbítása Az eredményeket a referencia-időszak naptári évének végétől számított 18 hónapon belül kell továbbítani. Előzetes nemzeti eredményeket, illetve becsléseket kell továbbítani a referencia-időszak naptári évének végétől számított 10 hónapon belül a 4. szakasz 3. pontjában szereplő vállalkozási statisztikák alább felsorolt mutatóira: Kód | Megnevezés | Szerkezeti adatok 11 11 0 | A gazdasági szervezetek száma | Számviteli adatok 12 11 0 | Árbevétel | 12 12 0 | Termelési érték | 13 11 0 | Áruk és szolgáltatások összes beszerzése | 13 32 0 | Munkavállalói jövedelem | 15 11 0 | Bruttó tárgyi eszköz beruházása | Foglalkoztatási adatok 16 11 0 | Foglalkoztatottak száma | Ezen előzetes eredményeket a NACE Rev. 2. három számjegyű szintjén (alágazat) kell megadni. 9. SZAKASZ Jelentések és kísérleti tanulmányok A tagállamok jelentésben tájékoztatják a Bizottságot a következő mutatókra vonatkozó eredmények összeállításához szükséges adatok rendelkezésre állásáról: Kód | Megnevezés | Megjegyzés | Környezetvédelemmel kapcsolatos adatok 21 11 0 | Környezetszennyezés ellenőrzését szolgáló berendezésekbe és létesítményekbe, valamint különleges szennyezésgátló tartozékokba (főként csővég-berendezésekbe) történő beruházás | Konkrét bontás az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményéhez csatolt Kiotói Jegyzőkönyvnek való megfelelés szerint | 21 12 0 | Tisztább technológiához (integrált technológiához) kapcsolódó berendezésekbe és létesítményekbe történő beruházás | Konkrét bontás az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményéhez csatolt Kiotói Jegyzőkönyvnek való megfelelés szerint | 21 14 0 | Folyó környezetvédelmi ráfordítások összesen | Konkrét bontás az EU környezetvédelmi politikájának végrehajtásából adódó kiadások szerint | Alvállalkozók 23 12 0 | Alvállalkozásból származó jövedelem | | A Bizottság kísérleti tanulmányok sorozatát indítja meg e mutatókra vonatkozóan. 10. SZAKASZ Átmeneti időszak A 21 12 0 és 21 14 0 mutatóra vonatkozó statisztikák összeállítása tekintetében az átmeneti időszak a 2008-as referenciaévvel zárul. [*] Ha egy tagállamban a NACE Rev.2. B–E nemzetgazdasági ágakban szereplő valamely ágazatban az árbevétel teljes összege vagy a foglalkoztatottak száma a teljes közösségi érték 1 %-ánál kevesebbet tesz ki, a 21 11 0 és 21 12 0-mutatókra vonatkozó statisztikák összeállításához szükséges információkat e rendelet értelmében nem kell összegyűjteni. Amennyiben a közösségi politika követelményei szükségessé teszik, a Bizottság a 12. cikk (2) bekezdésében említett szabályozási bizottsági eljárásnak megfelelően kérheti ezen adatok alkalomszerű összegyűjtését. [**] Ha egy tagállamban a NACE Rev.2. B–E nemzetgazdasági ágakban szereplő valamely ágazatban az árbevétel teljes összege vagy a foglalkoztatottak száma a teljes közösségi érték 1 %-ánál kevesebbet tesz ki, a 21 14 0 mutatóra vonatkozó statisztikák összeállításához szükséges információkat e rendelet értelmében nem kell összegyűjteni. Amennyiben a közösségi politika követelményei szükségessé teszik, a Bizottság a 12. cikk (2) bekezdésében említett szabályozási bizottsági eljárásnak megfelelően kérheti ezen adatok alkalomszerű összegyűjtését. -------------------------------------------------- III. MELLÉKLET RÉSZLETES MODUL A KERESKEDELEM SZERKEZETI STATISZTIKÁIHOZ 1. SZAKASZ Cél E melléklet célja, hogy a forgalmazás és kereskedelem nemzetgazdasági ágazat szerkezetére, tevékenységére, versenyképességére és teljesítményére vonatkozó közösségi statisztikák összegyűjtésének, összeállításának, továbbításának és értékelésének közös keretét megteremtse. 2. SZAKASZ Alkalmazási kör Az összeállítandó statisztikák az 1. cikk a)–e) pontjaiban megjelölt tárgykörökre vonatkoznak, főként: - a forgalmazási és kereskedelemi hálózat szerkezetére és fejlődésére, - a forgalmazási tevékenységre és értékesítési formákra, valamint az ellátási és eladási módszerekre. 3. SZAKASZ Felvételi kör 1. A statisztikákat a NACE Rev. 2. G nemzetgazdasági ágba tartozó valamennyi tevékenységre kell összeállítani. E nemzetgazdasági ág a következő tevékenységeket foglalja magában: kereskedelem; gépjárműjavítás. A vállalkozási statisztikák a fő tevékenységük szerint a G nemzetgazdasági ágba sorolt valamennyi gazdasági egységre vonatkoznak. 2. Ha egy tagállamban a NACE Rev. 2. G nemzetgazdasági ágban szereplő valamely ágazatban az árbevétel teljes összege és a foglalkoztatottak száma általában a teljes közösségi érték 1 %-ánál kevesebbet tesz ki, az e mellékletben meghatározott információk közül azokat, amelyeket az I. melléklet nem tartalmaz, e rendelet értelmében nem kell összegyűjteni. 3. Amennyiben a közösségi politika követelményei szükségessé teszik, a Bizottság a 12. cikk (2) bekezdésében említett szabályozási bizottsági eljárásnak megfelelően kérheti a 2. pontban megjelölt adatok alkalomszerű összegyűjtését. 4. SZAKASZ Mutatók 1. Az alábbiakban megadott mutatók listája jelzi – ahol ez lényeges –, hogy milyen statisztikai egységre vonatkozóan kell a statisztikákat összeállítani, és azt, hogy éves vagy többéves gyakorisággal kell-e azokat elkészíteni. A dőlt betűvel szedett statisztikák és mutatók az I. mellékletben meghatározott közös modulnál szereplő listában is szerepelnek. 2. Éves demográfiai statisztikák: Kód | Megnevezés | Szerkezeti adatok 11 11 0 | Gazdasági szervezetek száma | 11 21 0 | Telepek száma | 3. Gazdasági egység szintű mutatók, amelyekre éves statisztikákat kell összeállítani: Kód | Megnevezés | Számviteli adatok 12 11 0 | Árbevétel | 12 12 0 | Termelési érték | 12 13 0 | Bruttó kereskedelmi árrés | 12 15 0 | Tényezőköltségen számított hozzáadott érték | 12 17 0 | Bruttó működési eredmény | 13 11 0 | Áruk és szolgáltatások összes beszerzése | 13 12 0 | Változatlan formában történő újraeladás céljából beszerzett áruk és szolgáltatások | 13 13 1 | Munkaerő-közvetítő ügynökségeknek történő kifizetések | 13 21 0 | Áruk és szolgáltatások összes készletváltozása | 13 21 1 | Változatlan formában történő újraeladásra beszerzett áruk és szolgáltatások készletváltozása | 13 31 0 | Személyi jellegű kifizetések | 13 32 0 | Munkavállalói jövedelem | 13 33 0 | Bérjárulékok | A tőkére vonatkozó adatok 15 11 0 | Bruttó tárgyi eszköz beruházása | 15 12 0 | Bruttó földberuházások | 15 13 0 | Meglévő épületek és építmények bruttó beruházása | 15 14 0 | Építmények építésére és átalakítására irányuló bruttó beruházás | 15 15 0 | Bruttó gép és berendezés beruházása | 15 21 0 | Tárgyi eszközök értékesítése | Foglalkoztatási adatok 16 11 0 | Foglalkoztatottak száma | 16 13 0 | Alkalmazottak száma | 16 14 0 | Teljes munkaidősre átszámított alkalmazotti létszám | 4. Gazdasági egység szintű mutatók, amelyekre többévenként kell statisztikákat összeállítani: Kód | Megnevezés | Megjegyzés | | Információ a gazdasági szervezetek által végzett kereskedelem formáiról | Csak a 47. ágazatban | 17 32 0 | Kiskereskedelmi üzletek száma | | Az árbevétel tevékenységtípus szerinti bontása | 18 10 0 | Mező-, vad- és erdőgazdálkodási, halászati és ipari tevékenységből származó árbevétel | | 18 15 0 | Szolgáltatási tevékenységből származó árbevétel | | 18 16 0 | Kereskedelmi és közvetítői tevékenységekből származó árbevétel | | Az árbevétel terméktípus szerinti bontása | 18 21 0 | Az árbevétel megoszlása termékenként (a CPA G nemzetgazdasági ága szerint [***]) | | 5. Azon mutatók, amelyekre éves, regionális statisztikákat kell összeállítani: Kód | Megnevezés | Számviteli adatok 13 32 0 | Munkavállalói jövedelem | Foglalkoztatási adatok 16 11 0 | Foglalkoztatottak száma | 6. Azon mutatók, amelyekre többévenkénti, regionális statisztikákat kell összeállítani: Kód | Megnevezés | Megjegyzés | Számviteli adatok 12 11 0 | Árbevétel | Csak a 45. és 47. ágazatban | Információ a gazdasági szervezetek által végzett kereskedelem formáiról 17 33 1 | Eladótér | Csak a 47. ágazatban | 5. SZAKASZ Az első referenciaév 1. Az első referenciaév, amelyre vonatkozóan statisztikák összeállítására kerül sor, a 2008. naptári év. Az alábbi NACE Rev. 2. szerinti ágazatokra, valamint a regionális adatszolgáltatásra vonatkozó többévenkénti statisztikák első referenciaévei a következők: Naptári év | Bontás | 2012 | 47. ágazat | 2008 | 46. ágazat | 2009 | Regionális statisztikák | 2010 | 45. ágazat | 2. A többévenkénti gyakoriság öt év. 6. SZAKASZ Jelentés a statisztikák minőségéről A tagállamok valamennyi kulcsfontosságú mutató vonatkozásában jelezni fogják a 95 %-os konfidenciaszinthez tartozó pontosság mértékét, amelyet a Bizottság a 13. cikkben meghatározott jelentésben fog szerepeltetni, figyelembe véve az említett cikk alkalmazását az egyes tagállamokban. A kulcsfontosságú mutatókat a 12. cikk (3) bekezdésében említett ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárásnak megfelelően kell meghatározni. 7. SZAKASZ Az eredmények előállítása 1. Annak érdekében, hogy közösségi összesítéseket lehessen készíteni, a tagállamoknak a nemzeti részeredményeket a NACE Rev. 2. szakágazati szintjéig lebontva kell megadniuk. 2. Bizonyos adatokat méret szerinti osztályokra is le kell bontani a NACE Rev. 2. valamennyi alágazatára vonatkozóan. 3. A regionális statisztikákat a NACE Rev. 2. három számjegyű szintjéig (alágazat) és a NUTS 2. szintjéig kell bontani. 4. A többévenként összeállítandó regionális statisztikáknak valamennyi olyan telep sokaságára vonatkozniuk kell, amelyek fő tevékenysége a G nemzetgazdasági ágba tartozik. E felvételi kör azonban a NACE Rev. 2. G nemzetgazdasági ágba sorolt gazdasági szervezetekhez tartozó telepekre korlátozható, ha e sokaság a teljes felvételi kör legalább 95 %-át lefedi. Ezt az arányt a gazdasági szervezetek regiszteréből hozzáférhető foglalkoztatási jellemző felhasználásával kell kiszámítani. 8. SZAKASZ Az eredmények továbbítása 1. Az eredményeket a referencia-időszak naptári évének végétől számított 18 hónapon belül kell továbbítani. 2. Előzetes nemzeti eredményeket, illetve becsléseket kell továbbítani a referencia-időszak naptári évének végétől számított 10 hónapon belül az alább felsorolt mutatókra: Kód | Megnevezés | Számviteli adatok 12 11 0 | Árbevétel | Foglalkoztatási adatok 16 11 0 | Foglalkoztatottak száma | Ezen előzetes eredményeket a NACE Rev. 2. három számjegyű szintjén (alágazat) kell megadni. 9. SZAKASZ Átmeneti időszak A 13 13 1 és 16 14 0 mutatóra vonatkozó statisztikák összeállítása tekintetében az átmeneti időszak nem haladhatja meg az 5. szakaszban megjelölt első referenciaévet (2008) követő két évet. [***] A Európai Gazdasági Közösségben a termékek tevékenység szerinti statisztikai osztályozásáról szóló, 1993. október 29-i 3696/93/EGK tanácsi rendelet (HL L 342., 1993.12.31., 1. o.). A legutóbb az 1882/2003/EK rendelettel módosított rendelet. -------------------------------------------------- IV. MELLÉKLET RÉSZLETES MODUL AZ ÉPÍTŐIPAR SZERKEZETI STATISZTIKÁIHOZ 1. SZAKASZ Cél E melléklet célja, hogy az építőipar nemzetgazdasági ágazat szerkezetére, tevékenységére, versenyképességére és teljesítményére vonatkozó közösségi statisztikák összegyűjtésének, összeállításának, továbbításának és értékelésének közös keretét megteremtse. 2. SZAKASZ Alkalmazási kör Az összeállítandó statisztikák az 1. cikk a)–e) pontjában megjelölt tárgykörökre vonatkoznak, főként: - az építőipari tevékenységek szerkezetének, tevékenységének, versenyképességének és teljesítményének részletes elemzésére vonatkozó statisztikák központi listájára, - a különleges témák tanulmányozására szolgáló statisztikák egy további listájára. 3. SZAKASZ Felvételi kör 1. A statisztikákat a NACE Rev. 2. F nemzetgazdasági ágba tartozó valamennyi tevékenységre kell összeállítani. A vállalkozási statisztikák a fő tevékenységük szerint az F nemzetgazdasági ágba sorolt valamennyi gazdasági egységre vonatkozni fognak. 2. Ha egy tagállamban a NACE Rev. 2. F nemzetgazdasági ágban szereplő valamely ágazatban az árbevétel teljes összege és a foglalkoztatottak száma általában a teljes közösségi érték 1 %-ánál kevesebbet tesz ki, az e mellékletben meghatározott információk közül azokat, amelyeket az I. melléklet nem tartalmaz, e rendelet értelmében nem kell összegyűjteni. 3. Amennyiben a közösségi politika követelményei szükségessé teszik, a Bizottság a 12. cikk (2) bekezdésében említett szabályozási bizottsági eljárásnak megfelelően kérheti a 2. pontban megjelölt adatok alkalomszerű összegyűjtését. 4. SZAKASZ Mutatók 1. Az alábbiakban megadott mutatók listája jelzi – ahol ez lényeges –, hogy milyen statisztikai egységre vonatkozóan kell a statisztikákat összeállítani, és azt, hogy éves vagy többéves gyakorisággal kell-e azokat elkészíteni. A dőlt betűvel szedett statisztikák és mutatók az I. mellékletben meghatározott közös modulnál szereplő listában is szerepelnek. 2. Éves demográfiai statisztikák: Kód | Megnevezés | Szerkezeti adatok 11 11 0 | Gazdasági szervezetek száma | 11 21 0 | Telepek száma | 3. Gazdasági egység szintű mutatók, amelyekre éves statisztikákat kell összeállítani: Kód | Megnevezés | Megjegyzés | Számviteli adatok 12 11 0 | Árbevétel | | 12 12 0 | Termelési érték | | 12 13 0 | Bruttó kereskedelmi árrés | A 41. és 42. ágazatnál és a 43.1 és 43.9 alágazatnál – választható | 12 15 0 | Tényezőköltségen számított hozzáadott érték | | 12 17 0 | Bruttó működési eredmény | | 13 11 0 | Áruk és szolgáltatások összes beszerzése | | 13 12 0 | Változatlan formában történő újraeladás céljából beszerzett áruk és szolgáltatások | A 41. és 42. ágazatnál és a 43.1 és 43.9 alágazatnál – választható | 13 13 1 | Munkaerő-közvetítő ügynökségeknek történő kifizetések | | 13 21 3 | Saját termelésű késztermékek és a befejezetlen termelés készletváltozása | | 13 31 0 | Személyi jellegű kifizetések | | 13 32 0 | Munkavállalói jövedelem | | 13 33 0 | Bérjárulékok | | 13 41 1 | Tárgyi eszközök hosszú távú bérletére és operatív lízingjére történő kifizetések | | A tőkére vonatkozó adatok 15 11 0 | Bruttó tárgyi eszköz beruházása | | 15 12 0 | Bruttó földberuházások | | 15 13 0 | Meglévő épületek és építmények bruttó beruházása | | 15 14 0 | Építmények építésére és átalakítására irányuló bruttó beruházás | | 15 15 0 | Bruttó gép és berendezés beruházása | | 15 21 0 | Tárgyi eszközök értékesítése | | Foglalkoztatási adatok 16 11 0 | Foglalkoztatottak száma | | 16 13 0 | Alkalmazottak száma | | 16 14 0 | Teljes munkaidősre átszámított alkalmazotti létszám | | 16 15 0 | Alkalmazottak által teljesített munkaórák száma | | Az árbevétel tevékenységtípus szerinti bontása 18 11 0 | A fő tevékenységből származó árbevétel a NACE Rev. 2. három számjegyű szintjén | | Energiatermékek vásárlása 20 11 0 | Energiatermékek vásárlása (értékben kifejezve) | | 4. Gazdasági egység szintű mutatók, amelyekre többévenként kell statisztikákat összeállítani: Kód | Megnevezés | Megjegyzés | A tőkére vonatkozó adatok 15 44 1 | Beruházás vásárolt szoftverbe | | Az árbevétel tevékenységtípus szerinti bontása 18 12 1 | Ipari, kivéve építőipari, tevékenységből származó árbevétel | | 18 12 2 | Építőipari tevékenységből származó árbevétel | | 18 15 0 | Szolgáltatási tevékenységből származó árbevétel | | 18 16 0 | Kereskedelmi és közvetítői tevékenységből származó árbevétel | | 18 31 0 | Épületek építéséből származó árbevétel | Csak a 41. és 42. ágazatnál és a 43.1. és 43.9. alágazatnál. | 18 32 0 | Egyéb építmények építéséből származó árbevétel | Csak a 41. és 42. ágazatnál és a 43.1. és 43.9. alágazatnál. | Alvállalkozók 23 11 0 | Alvállalkozók részére teljesített kifizetések | | 23 12 0 | Alvállalkozásból származó jövedelem | | 5. Azon mutatók, amelyekre éves, regionális statisztikákat kell összeállítani: Kód | Megnevezés | Számviteli adatok 13 32 0 | Munkavállalói jövedelem | Foglalkoztatási adatok 16 11 0 | Foglalkoztatottak száma | 6. Szakosodott egység szintű mutatók, amelyekre éves statisztikákat kell összeállítani: Kód | Megnevezés | Számviteli adatok 12 11 0 | Árbevétel | 12 12 0 | Termelési érték | 13 32 0 | Munkavállalói jövedelem | 15 11 0 | Bruttó tárgyi eszköz beruházása | Foglalkoztatási adatok 16 11 0 | Foglalkoztatottak száma | 5. SZAKASZ Az első referenciaév 1. Az első referenciaév, amelyre vonatkozóan statisztikák összeállítására kerül sor, a 2008. naptári év. Az alábbi kódok alá sorolt mutatókra a többévenkénti statisztikákat az alábbi referenciaévekre kell először összeállítani: Naptári év | Kód | 2009 | 15 44 1 | 2008 | 18 12 1, 18 12 2, 18 15 0, 18 16 0, 18 31 0, 18 32 0, 23 11 0 és 23 12 0 | 2. A többévenkénti statisztikákat legalább ötévenként kell összeállítani. 6. SZAKASZ Jelentés a statisztikák minőségéről A tagállamoknak valamennyi kulcsfontosságú mutató vonatkozásában jelezniük kell a 95 %-os konfidenciaszinthez tartozó pontosság mértékét, amelyet a Bizottság a 13. cikkben meghatározott jelentésben szerepeltet, figyelembe véve az említett cikk alkalmazását az egyes tagállamokban. A kulcsfontosságú mutatókat a 12. cikk (3) bekezdésében említett ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárásnak megfelelően kell meghatározni. 7. SZAKASZ Az eredmények előállítása 1. A statisztika eredményeit a 15 44 1, 18 11 0, 18 12 1, 18 12 2, 18 15 0, 18 16 0, 18 31 0 és 18 32 0 mutatók kivételével a NACE Rev. 2. négy számjegyű szintjéig (szakágazat) kell bontani. A 15 44 1, 18 11 01, 18 12 1, 18 12 2, 18 15 0, 18 16 0, 18 31 0 és 18 32 0 mutatókra vonatkozó eredményeket a NACE Rev. 2. három számjegyű szintjéig (alágazat) kell bontani. 2. Bizonyos adatokat méret szerinti osztályokra és a NACE Rev. 2. három számjegyű szintjéig (alágazat) kell bontani. 3. A szakosodott egység szinten összeállított statisztikák eredményeit a NACE Rev. 2. négy számjegyű szintjéig (szakágazat) kell lebontani. 4. A regionális statisztikák eredményeit a NACE Rev. 2. két számjegyű szintjéig (ágazat) és a NUTS 2. szintjéig kell bontani. 8. SZAKASZ Az eredmények továbbítása Az eredményeket a referencia-időszak naptári évének végétől számított 18 hónapon belül kell továbbítani. Előzetes nemzeti eredményeket, illetve becsléseket kell továbbítani a referencia-időszak naptári évének végétől számított 10 hónapon belül a vállalkozási statisztikák alább felsorolt mutatóira: Kód | Megnevezés | Szerkezeti adatok 11 11 0 | A gazdasági szervezetek száma | Számviteli adatok 12 11 0 | Árbevétel | 12 12 0 | Termelési érték | 13 11 0 | Áruk és szolgáltatások összes beszerzése | 13 32 0 | Munkavállalói jövedelem | A tőkére vonatkozó adatok 15 11 0 | Bruttó tárgyi eszköz beruházása | Foglalkoztatási adatok 16 11 0 | Foglalkoztatottak száma | Ezen előzetes eredményeket a NACE Rev. 2. három számjegyű szintjén (alágazat) kell megadni. 9. SZAKASZ Átmeneti időszak Átmeneti időszak nem adható. -------------------------------------------------- V. MELLÉKLET RÉSZLETES MODUL A BIZTOSÍTÁS SZERKEZETI STATISZTIKÁIHOZ 1. SZAKASZ Cél E melléklet célja, hogy a biztosítási szolgáltatások szerkezetére, tevékenységére, versenyképességére és teljesítményére vonatkozó közösségi statisztikák összegyűjtésének, összeállításának, továbbításának és értékelésének közös keretét megteremtse. E modul tartalmazza azon mutatók részletes felsorolását, amelyekre vonatkozóan statisztikát kell összeállítani a biztosítási ágazat nemzeti, közösségi és nemzetközi fejlődésére vonatkozó ismeretek bővítése érdekében. 2. SZAKASZ Alkalmazási kör Az összeállítandó statisztikák az 1. cikk a), b) és c) pontjában megjelölt tárgykörökre vonatkoznak, főként: - a biztosítóintézetek szervezetének, tevékenységének, versenyképességének és teljesítményének a részletes elemzésére, - a teljes és a termékenkénti üzleti tevékenység, ügyfélcsoportok, nemzetközi tevékenységek, foglalkoztatás, befektetések, tőke és tartalékok és a technikai tartalékok alakulására és megoszlására. 3. SZAKASZ Felvételi kör 1. A statisztikákat a NACE Rev. 2. 65. ágazatába tartozó valamennyi tevékenységre vonatkozóan fogják összeállítani, kivéve a 65.3. alágazatot. 2. A statisztikai adatok felvételi körébe az alábbi gazdasági szervezetek tartoznak: - nem életbiztosító gazdasági szervezetek: mindazok, amelyeket a 91/674/EGK irányelv [1] 2. cikke (1) bekezdésének a) pontja említ, - életbiztosító gazdasági szervezetek: mindazok, amelyeket a 91/674/EGK irányelv 2. cikke (1) bekezdésének b) pontja említ, - viszontbiztosításra szakosodott gazdasági szervezetek: mindazok, amelyeket a 91/674/EGK irányelv 2. cikke (1) bekezdésének c) pontja említ, - Lloyd’s kockázatelbírálók: mindazok, amelyeket a 91/674/EGK irányelv 4. cikke említ, - vegyes biztosítóintézetek: mindazok, amelyek életbiztosítással és nem életbiztosítással is foglalkoznak. 3. Ezen túlmenően, a 73/239/EGK [2] és a 2002/83/EK [3] irányelvek III. címében említett biztosítóintézetek fióktelepeit, amelyek tevékenysége az 1. pontban említett NACE Rev. 2. alágazatok valamelyikébe tartozik, a 2. pontban meghatározott megfelelő gazdasági szervezetekhez fogják besorolni. 4. A harmonizált közösségi statisztikai adatok alkalmazásában a tagállamok szabadon dönthetnek majd a 73/239/EGK irányelv 3. cikkében és a 2002/83/EK irányelv 3. cikkének (2), (3), (5), (6) és (7) bekezdésében említett kizárásról. 4. SZAKASZ Mutatók 1. A dőlt betűvel szedett mutatók az I. mellékletben meghatározott, a közös modulnál szereplő listákban is szerepelnek. A 3. pontban említett A. listán és a 4. pontban említett B. listán szereplő mutatókat és statisztikai adatokat az 5. szakasszal összhangban állítják össze. Ha a mutatókat közvetlenül az éves beszámolókból származtatják, a referenciaévben befejeződő számviteli éveket az említett referenciaévhez kell sorolni. 2. Az A. és B. listákon az életbiztosítókra vonatkozó mutatókat az 1-es szám azonosítja, a nem életbiztosítókra vonatkozókat a 2-es szám, a vegyes biztosítókra vonatkozókat a 3-as szám, a viszontbiztosításra szakosodott biztosítókra vonatkozókat a 4-es szám, a vegyes biztosítók életbiztosítással kapcsolatos tevékenységére vonatkozókat az 5-ös szám, a vegyes biztosítók nem életbiztosítással kapcsolatos tevékenységére vonatkozókat (ideértve a viszontbiztosításba vételt) pedig a 6-os szám azonosítja. 3. Az A. lista az alábbi információkat tartalmazza: a) a 91/674/EGK irányelv 6. cikkében felsorolt mutatók az életbiztosítókra, nem életbiztosítókra, vegyes biztosítókra és viszontbiztosításra szakosodott biztosítókra vonatkozóan: mérleg eszközoldal: C. I. tétel (a biztosító által a saját tevékenységére használt ingatlanokat külön kimutatva), C. II., C. II. 1. + C. II. 3. tétel összevontan, C. II. 2. + C. II. 4. tétel összevontan, C. III., C. III. 1., C. III. 2., C. III. 3., C. III. 4., C. III. 5., C. III. 6. + C. III. 7. tétel összevontan, C. IV., D.; mérleg forrásoldal: A., A. I., A. II. + A. III. + A. IV. tétel összevontan, B., C. 1. a. (a vegyes biztosítóknál külön az életbiztosítási és a nem életbiztosítási tevékenységre), C. 2. a. (a vegyes biztosítóknál külön az életbiztosítási és a nem életbiztosítási tevékenységre), C. 3. a. (a vegyes biztosítóknál külön az életbiztosítási és a nem életbiztosítási tevékenységre), C. 4. a., C. 5., C. 6. a., D. a., G. III. (az átváltoztatható kölcsönök elkülönítése nélkül), G. IV. tétel; b) a 91/674/EGK irányelv I. része 34. cikkében felsorolt mutatók a nem életbiztosítókra, a viszontbiztosításra szakosodott biztosítókra és a biztosítók nem életbiztosítási tevékenységére vonatkozóan: 1. a., 1. b., 1. c., 1. d., 2., 4. a. aa., 4. a. bb., 4. b. aa., 4. b. bb., 7. (bruttó összeg), 7. d., 9., 10. (külön a bruttó és a nettó összegre) tételek; c) a 91/674/EGK irányelv II. része 34. cikkében felsorolt mutatók az életbiztosítókra és a vegyes biztosítók életbiztosítási tevékenységére vonatkozóan: 1. a., 1. b., 1. c. (külön a bruttó összeg és a viszontbiztosítók részesedése), 2., 3., 5. a. aa., 5. a. bb., 5. b. aa., 5. b. bb., 6. a. aa., 6. a. bb., 8. (bruttó összeg), 8. d., 9., 10., 12., 13. (külön a bruttó és a nettó összeg) tételek; d) a 91/674/EGK irányelv III. része 34. cikkében felsorolt mutatók az életbiztosítókra, nem életbiztosítókra, vegyes biztosítókra és viszontbiztosításra szakosodott biztosítókra vonatkozóan: 3., 4. (csak az életbiztosítók és vegyes biztosítók esetében), 5., 6. (csak nem életbiztosítók, vegyes biztosítók és viszontbiztosításra szakosodott biztosítók esetében), 7., 8., 9. + 14. + 15. tétel összevontan, 10. (adózás előtti), 13., 16. tétel; e) a 91/674/EGK irányelv 63. cikkében említett mutatók: - életbiztosítókra, nem életbiztosítókra és vegyes biztosítók életbiztosítási és nem életbiztosítási tevékenységére vonatkozóan: a közvetlen üzleti tevékenység bruttó díja a CPA (al)kategóriáiként (öt számjegyű szinten és a 66.03.21. és 66.03.22. alkategóriák esetében), - nem életbiztosítókra és vegyes biztosítók nem életbiztosítási tevékenységére vonatkozóan: bruttó kárigény, közvetlen biztosítás, bruttó működési költségek, közvetlen üzleti tevékenység és viszontbiztosítás egyenlege, közvetlen biztosítás, minden mutató a CPA (al)kategóriáiként (öt számjegyű szinten és a 66.03.21. és 66.03.22. alkategória esetében), - életbiztosítókra és vegyes biztosítók életbiztosítási tevékenységére vonatkozóan: közvetlen üzlet bruttó díja a fent említett cikk 1. tétel II. számánál szereplő bontás szerint; f) a 91/674/EGK irányelv 64. cikkében említett mutatók az életbiztosítókra, nem életbiztosítókra, vegyes biztosítókra és viszontbiztosításra szakosodott biztosítókra vonatkozóan: jutalékok a közvetlen biztosítási tevékenység esetében (kivéve a viszontbiztosításra szakosodott biztosítóintézeteket) és a teljes biztosítási tevékenység esetében; g) az alább felsorolt további mutatók: Kód | Megnevezés | Érintett gazdasági szervezetek/üzleti tevékenység | Szerkezeti adatok 11 11 0 | Gazdasági szervezetek száma | (1, 2, 3, 4) | 11 11 1 | Gazdasági szervezetek száma a jogi forma szerinti bontásban | (1, 2, 3, 4) | 11 11 2 | Gazdasági szervezetek száma a bruttó díj mértéke szerinti nagyságkategóriás bontásban | (1, 2, 3) | 11 11 3 | Gazdasági szervezetek száma a bruttó biztosítástechnikai tartalékok szerinti nagyságkategóriás bontásban | (1) | 11 11 5 | Gazdasági szervezetek száma az anyavállalat rezidens országa szerinti bontásban | (1, 2, 3, 4) | 11 41 0 | Összes fióktelep száma és elhelyezkedése más országokban | (1, 2, 3) | Számviteli adatok/az eredménykimutatás technikai része 32 11 4 | Bruttó díjbevétel jogi forma szerinti bontásban | (1, 2, 4, 5, 6) | 32 11 5 | Bruttó közvetlen díjbevétel az anyavállalat székhelyének országa szerinti bontásban | (1, 2, 5, 6) | 32 11 6 | Bruttó aktív viszontbiztosítási díjbevétel, díjbevétel az anyavállalat székhelyének országa szerinti bontásban | (1, 2, 4, 6) | 32 18 2 | Viszontbiztosítók részesedése a bruttó díjbevételből az anyavállalat székhelyének országa szerint | (1, 2, 4, 5, 6) | 32 16 0 | A biztosítástechnikai számla egyéb tételei, bruttó összeg | (1, 2, 4, 5, 6) | 32 18 0 | Viszontbiztosítási egyenleg | (1, 2, 4, 5, 6) | 32 18 8 | Viszontbiztosítók részesedése a biztosítástechnikai számlán szereplő egyéb tételek bruttó összegéből | (1, 2, 4, 5, 6) | Számviteli adatok/az eredménykimutatás nem technikai része 32 19 0 | II. részösszeg (a biztosítástechnikai számla nettó egyenlege) | (3) | Az eredménykimutatásra vonatkozó egyéb adatok 32 61 4 | Áruk és szolgáltatások külső költségei | (1, 2, 3, 4) | 13 31 0 | Személyi jellegű kifizetések | (1, 2, 3, 4) | 32 61 5 | Külső és belső kárrendezési költségek | (1, 2, 4, 5, 6) | 32 61 6 | Szerzési költségek | (1, 2, 4, 5, 6) | 32 61 7 | Igazgatási költségek | (1, 2, 4, 5, 6) | 32 61 8 | Egyéb biztosítástechnikai ráfordítások, bruttó | (1, 2, 4, 5, 6) | 32 61 9 | Befektetések kezelési költségei | (1, 2, 4, 5, 6) | 32 71 1 | Részesedéssel járó érdekeltségekből származó bevétel | (1, 2, 4, 5, 6) | 32 71 3 | Ingatlanokból származó bevétel | (1, 2, 4, 5, 6) | 32 71 4 | Egyéb befektetésekből származó bevétel | (1, 2, 4, 5, 6) | 32 71 5 | Befektetések értékhelyesbítésének visszaírása | (1, 2, 4, 5, 6) | 32 71 6 | Befektetések értékesítésének nyeresége | (1, 2, 4, 5, 6) | 32 72 1 | Befektetések kezelési költségei a kamattal együtt | (1, 2, 4, 5, 6) | 32 72 2 | Befektetések értékhelyesbítése | (1, 2, 4, 5, 6) | 32 72 3 | Befektetések értékesítésének vesztesége | (1, 2, 4, 5, 6) | Termékenkénti adatok CPA-(al)kategóriánként 33 12 1 | Viszontbiztosítók részesedése a közvetlen bruttó díjbevételből (öt számjegyű szint, 66.03.21., 66.03.22. alkategóriák) | (1, 2, 5, 6) | Nemzetközi tevékenységgel kapcsolatos adatok (a letelepedés jogának értelmében megkötött biztosítások földrajzi bontásban) 34 31 1 | Közvetlen bruttó díjbevétel CPA-kategóriánként (öt számjegyű szint) és tagállamonként | (1, 2, 5, 6) | Nemzetközi tevékenységgel kapcsolatos adatok (a szolgáltatások szabad áramlásának joga alapján megkötött biztosítások földrajzi bontásban) 34 32 1 | Közvetlen bruttó díjbevétel CPA-kategóriánként (öt számjegyű szint) és tagállamonként | (1, 2, 5, 6) | Foglalkoztatási adatok 16 11 0 | Foglalkoztatottak száma | (1, 2, 3, 4) | Mérlegadatok (eszközök/források) 36 30 0 | Mérlegfőösszeg | (1, 2, 3, 4) | 37 33 1 | A közvetlen biztosítás bruttó függőkár tartaléka | (2, 6) | 37 30 1 | Nettó biztosítástechnikai tartalékok összesen | (1, 2, 3, 4) | 4. A B. lista az alábbi információkat tartalmazza: a) a 91/674/EGK irányelv I. része 34. cikkében felsorolt mutatók a nem életbiztosítókra, a viszontbiztosításra szakosodott biztosítókra és a vegyes biztosítók nem életbiztosítási tevékenységére vonatkozóan: 3., 5., 6., 8. tétel; b) a 91/674/EGK irányelv II. része 34. cikkében felsorolt mutatók az életbiztosítókra és a vegyes biztosítók életbiztosítási tevékenységére vonatkozóan: 4., 6. b., 7., 11. tétel; c) a 91/674/EGK irányelv 63. cikkében említett mutatók az életbiztosítókra, nem életbiztosítókra, vegyes biztosítók életbiztosítási és nem életbiztosítási tevékenységére vonatkozóan: a vállalkozás központi irodája szerinti tagállamban, egyéb tagállamokban, az Európai Gazdasági Térség egyéb országaiban, Svájcban, az Egyesült Államokban, Japánban vagy más harmadik országban megkötött közvetlen biztosítások bruttó díja földrajzi bontásban; d) az alább felsorolt további mutatók: Kód | Megnevezés | Érintett gazdasági szervezetek/üzleti tevékenység | Megjegyzés | Számviteli adatok/az eredménykimutatás technikai része 32 13 2 | A folyó számviteli év során felmerült károkra történt bruttó kifizetések | (2, 4, 6) | | Nemzetközi tevékenységek (általában) 34 12 0 | Bruttó aktív viszontbiztosítási díjbevétel, díjelőírások földrajzi bontásban | (1, 2, 4, 5, 6) | | 34 13 0 | Viszontbiztosítók részesedése a bruttó díjbevételből földrajzi bontásban | (1, 2, 4, 5, 6) | | Mérlegadatok (eszközök/források) 36 11 2 | Ingatlanok (folyó áron) | (1, 2, 3, 4) | | 36 12 3 | Befektetés leányvállalatokba és részesedéssel járó érdekeltségekbe (folyó áron) | (1, 2, 3, 4) | | 36 13 8 | Egyéb pénzügyi befektetések (folyó áron) | (1, 2, 3, 4) | | 36 21 0 | Befektetések a befektetés kockázatát viselő életbiztosítási kötvénybirtokosok javára – ingatlanok | (1, 3) | | 36 22 0 | Befektetések a befektetés kockázatát viselő életbiztosítási kötvénybirtokosok javára – egyéb pénzügyi befektetések | (1, 3) | | 37 10 1 | Összes tőke és tartalékok, jogi forma szerinti bontásban | (1, 2, 3, 4) | | 37 33 3 | Közvetlen biztosítás bruttó függőkár tartaléka, CPA-kategóriánként (öt számjegyű szint) és a 66.03.21., 66.03.22. alkategóriákban | (2, 6) | | Egyéb adatok 39 10 0 | Az elszámolási év végén fennálló szerződések száma valamennyi egyéni életbiztosítási szerződésre vonatkozó közvetlen biztosításban és a CPA alábbi (al)kategóriáira vonatkozóan: 66.01.1., 66.03.1., 66.03.4. és 66.03.5. | (1, 2, 5, 6) | | 39 20 0 | Biztosított személyek száma a közvetlen biztosításban, a számviteli év végén, az összes csoportos életbiztosításra és a CPA alábbi alkategóriáira vonatkozóan: 66.03.1. | (1, 2, 5, 6) | | 39 30 0 | Biztosított járművek száma a közvetlen biztosításban, a számviteli év végén, a CPA alábbi alkategóriáira vonatkozóan: 66.03.2. | (2, 6) | Választható | 39 40 0 | Bruttó biztosítási összeg a közvetlen biztosításban, a számviteli év végén, a CPA alábbi alkategóriáira vonatkozóan: 66.01.1. és 66.01.4. | (1, 5) | Választható | 39 50 0 | A számviteli év során felmerült károk száma a közvetlen biztosításra vonatkozóan, a CPA alábbi alkategóriájára vonatkozóan: 66.03.2. | (2, 6) | Választható | 5. SZAKASZ Az első referenciaév Az első referenciaév, amelyre vonatkozóan éves statisztikák összeállítására kerül sor, a 2008. naptári év. 6. SZAKASZ Az eredmények előállítása Az eredményeket a NACE Rev. 2. négy számjegyű szintjéig (szakágazatok) kell bontani. 7. SZAKASZ Az eredmények továbbítása Az eredményeket a 3. szakaszban említett gazdasági szervezetek esetében a referenciaév végétől számított 12 hónapon belül továbbítják, kivéve a viszontbiztosításra szakosodott gazdasági szervezeteket, amelyek esetében az eredményeket a referenciaév végétől számított 18 hónapon belül továbbítják. 8. SZAKASZ Európai biztosítási és foglalkoztatóinyugdíj-bizottság A Bizottság tájékoztatni fogja a 2004/9/EK bizottsági határozattal [4] létrehozott európai biztosítási és foglalkoztatóinyugdíj-bizottságot e modul végrehajtásáról, és az adatok gyűjtését és statisztikai feldolgozását, valamint az eredmények feldolgozását és továbbítását érintő gazdasági és technikai fejleményekhez való igazodásra irányuló valamennyi olyan intézkedésről, amelyet a 12. cikknek megfelelően fogad el. 9. SZAKASZ Átmeneti időszak Átmeneti időszak nem adható. [1] A biztosítóintézetek éves és összevont (konszolidált) éves beszámolóiról szóló, 1991. december 19-i 91/674/EGK tanácsi irányelv (HL L 374., 1991.12.31., 7. o.). A legutóbb a 2006/46/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL L 224., 2006.8.16., 1. o.) módosított irányelv. [2] Az életbiztosítás körén kívül eső közvetlen biztosítási tevékenység megkezdésére és gyakorlására vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról szóló, 1973. július 24-i 73/239/EGK első tanácsi irányelv (HL L 228., 1973.8.16., 3. o.). A legutóbb a 2005/68/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL L 323., 2005.12.9., 1. o.) módosított irányelv. [3] Az életbiztosításról szóló, 2002. november 5-i 2002/83/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 345., 2002.12.19., 1. o.). A legutóbb a 2007/44/EK irányelvvel (HL L 247., 2007.9.21., 1. o.) módosított irányelv. [4] HL L 3., 2004.1.7., 34. o. -------------------------------------------------- VI. MELLÉKLET RÉSZLETES MODUL A HITELINTÉZETEK SZERKEZETI STATISZTIKÁIHOZ 1. SZAKASZ Cél E melléklet célja, hogy a hitelintézeti ágazat szerkezetére, tevékenységére, versenyképességére és teljesítményére vonatkozó közösségi statisztikák összegyűjtésének, összeállításának, továbbításának és értékelésének közös keretét megteremtse. E modul tartalmazza azon mutatók részletes felsorolását, amelyekre vonatkozóan statisztikát kell összeállítani a hitelintézeti ágazat nemzeti, közösségi és nemzetközi fejlődésére vonatkozó ismeretek bővítése érdekében. 2. SZAKASZ Alkalmazási kör Az összeállítandó statisztikák az 1. cikk a), b) és c) pontjában megjelölt tárgykörökre vonatkoznak, főként: - a hitelintézetek szerkezetének, tevékenységének, versenyképességének és teljesítményének részletes elemzésére, - a teljes és a termékenkénti üzletmenet, nemzetközi tevékenységek, foglalkoztatás, tőke és tartalék, valamint az egyéb eszközök és források alakulására és megoszlására. 3. SZAKASZ Felvételi kör 1. A statisztikákat a NACE Rev. 2. 64.19. és 64.92. szakágazatába tartozó hitelintézeti tevékenységekre vonatkozóan kell összeállítani. 2. A statisztikákat a bankok és más pénzügyi intézmények éves beszámolójáról és konszolidált éves beszámolójáról szóló, 1986. december 8-i 86/635/EGK tanácsi irányelv [1] 2. cikke (1) bekezdésének a) pontjában és 2. cikkének (2) bekezdésében említett valamennyi hitelintézet tevékenységére vonatkozóan kell összeállítani, kivéve a központi bankokat. 3. A hitelintézetek tevékenységének megkezdéséről és folytatásáról szóló, 2006. június 14-i 2006/48/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (átdolgozott változat) [2] 38. cikkében említett hitelintézetek azon fióktelepeit, amelyek tevékenysége a NACE Rev. 2. 64.19. és 64.92. szakágazatába tartozik, a 2. pontban említett hitelintézetekhez kell besorolni. 4. SZAKASZ Mutatók A mutatók felsorolása az alábbiakban szerepel. A dőlt betűvel szedett mutatók az I. mellékletben meghatározott közös modulnál szereplő listában is szerepelnek. Ha a mutatókat közvetlenül az éves beszámolókból származtatják, a referenciaévben befejeződő számviteli éveket az említett referenciaévhez kell sorolni. A felsorolás tartalmazza: a) a 86/635/EGK irányelv 4. cikkében felsorolt mutatókat: mérleg eszközoldal: 4. tétel; mérleg forrásoldal: 2(a) + 2(b) tétel aggregátumként, 7 + 8 + 9 + 10 + 11 + 12 + 13 + 14. tétel aggregátumként; b) a 86/635/EGK irányelv 27. cikkében felsorolt mutatókat: 2. tétel, 3(a) + 3(b) + 3(c) tétel aggregátumként, 3(a) tétel, 4. tétel, 5. tétel, 6. tétel, 7. tétel, 8(a) + 8(b) tétel aggregátumként, 8(b) tétel, 10. tétel, 11 + 12. tétel aggregátumként, 9 + 13 + 14. tétel aggregátumként, 15 + 16. tétel aggregátumként, 19. tétel, 15 + 20 + 22. tétel aggregátumként, 23. tétel; c) a következő további mutatókat: Kód | Megnevezés | Megjegyzés | Szerkezeti adatok 11 11 0 | Gazdasági szervezetek száma | | 11 11 1 | Gazdasági szervezetek száma a jogi forma szerinti bontásban | | 11 11 4 | Gazdasági szervezetek száma az anyavállalat székhelye szerinti bontásban | | 11 11 6 | Gazdasági szervezetek száma a mérlegfőösszeg nagysága szerinti bontásban | | 11 11 7 | Gazdasági szervezetek száma a hitelintézeti kategóriák szerinti bontásban | | 11 21 0 | Telepek száma | | 11 41 1 | A nem EGT-országokban létesített fióktelepek száma területi bontásban | | 11 51 0 | A külföldön létesített pénzügyi leányvállalatok száma területi bontásban | | Számviteli adatok: eredménykimutatás 42 11 0 | Kapott kamat és kamatjellegű bevételek | | 42 11 1 | Kapott kamatok és kamatjellegű bevételek fix kamatozású értékpapírokból | | 42 12 1 | Fizetendő kamatok és kamatjellegű ráfordítások hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokból | | 12 12 0 | Termelési érték | | 13 11 0 | Áruk és szolgáltatások összes beszerzése | | 13 31 0 | Személyi jellegű kifizetések | | 12 14 0 | Hozzáadott érték alapáron | Választható | 12 15 0 | Tényezőköltségen számított hozzáadott érték | | 15 11 0 | Bruttó tárgyi eszköz beruházása | | Számviteli adatok: mérleg 43 30 0 | Mérlegfőösszeg (CI) | | 43 31 0 | Mérlegfőösszeg az anyavállalat székhelye szerinti bontásban | | 43 32 0 | Mérlegfőösszeg a jogi forma szerinti bontásban | | Termékenkénti adatok 44 11 0 | Kapott kamat és kamatjellegű bevételek a CPA-(al)kategóriák szerinti bontásban | Választható | 44 12 0 | Fizetendő kamatok és kamatjellegű ráfordítások a CPA-(al)kategóriák szerinti bontásban | Választható | 44 13 0 | Kapott jutalékok a CPA-(al)kategóriák szerinti bontásban | Választható | 44 14 0 | Fizetendő jutalékok a CPA-(al)kategóriák szerinti bontásban | Választható | A belső piacra és a nemzetközi tevékenységre vonatkozó adatok 45 11 0 | Az összes EGT-fióktelep földrajzi bontása | | 45 21 0 | Kapott kamatok és kamatjellegű bevételek földrajzi bontása | | 45 22 0 | Mérlegfőösszeg földrajzi bontása | | 45 31 0 | Más EGT-országokban a szolgáltatások üzletszerű nyújtásának szabadsága révén kapott kamatok és kamatjellegű bevételek földrajzi bontásban | Választható | 45 41 0 | Nem EGT-országokban a fióktelep üzleti tevékenysége útján kapott kamatok és kamatjellegű bevételek földrajzi bontásban | Választható | 45 42 0 | Nem EGT-országokban a szolgáltatások üzletszerű nyújtásának szabadsága révén kapott kamatok és kamatjellegű bevételek földrajzi bontásban | Választható | Foglalkoztatási adatok 16 11 0 | Foglalkoztatottak száma | | 16 11 1 | Foglalkoztatottak száma hitelintézeti kategória szerinti bontásban | | 16 11 2 | Foglalkoztatott nők száma | | 16 13 0 | Alkalmazottak száma | | 16 13 6 | Női alkalmazottak száma | | 16 14 0 | Teljes munkaidősre átszámított alkalmazotti létszám | | Egyéb adatok 47 11 0 | Számlák száma a CPA-(al)kategóriák szerinti bontásban | Választható | 47 12 0 | Ügyfeleknek nyújtott kölcsönök és előlegek száma a CPA-(al)kategóriák szerinti bontásban | Választható | 47 13 0 | Hitelintézetek tulajdonában álló bankautomaták (ATM) száma | | d) olyan mutatókat, amelyekre éves, regionális statisztikákat kell összeállítani: Kód | Megnevezés | Megjegyzés | Szerkezeti adatok 11 21 0 | Telepek száma | | Számviteli adatok 13 32 0 | Munkavállalói jövedelem | Választható | Foglalkoztatási adatok 16 11 0 | Foglalkoztatottak száma | | 5. SZAKASZ Az első referenciaév Az első referenciaév, amelyre vonatkozóan a 4. szakaszban felsorolt mutatókra éves statisztikák összeállítására kerül sor, a 2008. naptári év. 6. SZAKASZ Az eredmények előállítása 1. Az eredményeket a NACE Rev. 2. következő szakágazatai szerint kell csoportosítani: 64.19. és 64.92. külön. 2. A regionális statisztikák eredményeit a NACE Rev. 2. négy számjegyű szintjéig (szakágazatok) és a NUTS első szintjéig kell bontani. 7. SZAKASZ Az eredmények továbbítása Az eredmények továbbításának határidejéről a 12. cikk (3) bekezdésében említett, ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárásnak megfelelően hoznak döntést. Ez a határidő nem lehet hosszabb a referenciaév végétől számított 10 hónapnál. 8. SZAKASZ Monetáris, pénzügyi és fizetésimérleg-statisztikák bizottsága A Bizottság tájékoztatja a 2006/856/EK tanácsi határozattal [3] létrehozott monetáris, pénzügyi és fizetésimérleg-statisztikák bizottságát e modul végrehajtásáról és az adatok gyűjtését és statisztikai feldolgozását, az eredmények feldolgozását és továbbítását érintő gazdasági és technikai fejleményekhez való igazodásra irányuló valamennyi intézkedésről. 9. SZAKASZ Kísérleti tanulmányok 1. Az e mellékletben szereplő tevékenységek vonatkozásában a Bizottság a következő, a tagállamok által elvégzendő kísérleti tanulmányokat indítja meg: a) származtatott ügyletekről és mérlegen kívüli tételekről szóló információ; b) elosztóhálózatokra vonatkozó információ; c) a hitelintézetek tranzakcióinak ár és volumen szerinti csoportosításához szükséges információ. 2. A kísérleti tanulmányok célja, hogy felmérjék az adatok megszerzésének célszerűségét és megvalósíthatóságát, figyelembe véve az adatok rendelkezésre állásának hasznát az adatgyűjtés költségeihez és a vállalkozásokra nehezedő adatszolgáltatási terhekhez képest. 10. SZAKASZ Átmeneti időszak Átmeneti időszak nem adható. [1] HL L 372., 1986.12.31., 1. o. A legutóbb a 2006/46/EK irányelvvel módosított irányelv. [2] HL L 177., 2006.6.30., 1. o. A legutóbb a 2007/44/EK irányelvvel módosított irányelv. [3] HL L 332., 2006.11.30., 21. o. -------------------------------------------------- VII. MELLÉKLET RÉSZLETES MODUL A NYUGDÍJALAPOK SZERKEZETI STATISZTIKÁIHOZ 1. SZAKASZ Cél E melléklet célja, hogy a nyugdíjalap-ágazat szerkezetére, tevékenységére, versenyképességére és teljesítményére vonatkozó közösségi statisztikák összegyűjtésének, összeállításának, továbbításának és értékelésének közös keretét megteremtse. E modul tartalmazza azon mutatók részletes felsorolását, amelyekre vonatkozóan statisztikát kell összeállítani a nyugdíjalap-ágazat nemzeti, közösségi és nemzetközi fejlődésére vonatkozó ismeretek bővítése érdekében. 2. SZAKASZ Alkalmazási kör Az összeállítandó statisztikák az 1. cikk a), b) és c) pontjában megjelölt tárgykörökre vonatkoznak, főként: - a nyugdíjalap szerkezetének, tevékenységének, versenyképességének és teljesítményének részletes elemzésére, - a teljes üzletmenet, a nyugdíjalapok tagsága, nemzetközi tevékenységek, foglalkoztatás, valamint befektetések és források alakulására és megoszlására. 3. SZAKASZ Felvételi kör 1. A statisztikákat a NACE Rev. 2. 65.3. alágazatába tartozó valamennyi tevékenységre vonatkozóan kell összeállítani. Ebbe az alágazatba tartoznak az önálló nyugdíjalapok tevékenységei. 2. Egyes statisztikákat azokra a vállalkozásokra vonatkozóan kell összeállítani, amelyek kiegészítő tevékenységként nem önálló nyugdíjalapot működtetnek. 4. SZAKASZ Mutatók 1. Az alábbiakban megadott mutatók listája jelzi – ahol ez lényeges –, hogy milyen statisztikai egységre vonatkozóan kell a statisztikákat összeállítani. A dőlt betűvel szedett mutatók az I. mellékletben meghatározott közös modulnál szereplő listában is szerepelnek. Ha a mutatókat közvetlenül az éves beszámolókból származtatják, a referenciaévben befejeződő számviteli éveket az említett referenciaévhez kell sorolni. 2. Demográfiai mutatók és gazdasági egység szintű mutatók, amelyekre éves statisztikákat kell összeállítani (csak az önálló nyugdíjalappal rendelkező vállalkozásokról): Kód | Megnevezés | Megjegyzés | Szerkezeti adatok 11 11 0 | Gazdasági szervezetek száma | | 11 11 8 | Gazdasági szervezetek száma a befektetés nagysága szerinti bontásban | | 11 11 9 | Gazdasági szervezetek száma a taglétszámszerinti bontásban | | 11 61 0 | Nyugdíjrendszerek száma | Választható | Számviteli adatok: eredménykimutatás (bevétel és kiadás) 12 11 0 | Bevétel | | 48 00 1 | Tagok által fizetendő nyugdíjpénztári hozzájárulások | | 48 00 2 | Munkáltatók által fizetendő nyugdíjpénztári hozzájárulások | | 48 00 3 | Beáramló jövedelemátutalások | | 48 00 4 | Egyéb nyugdíjpénztári hozzájárulások | | 48 00 5 | Szolgáltatással meghatározott sémákba fizetett nyugdíjpénztári hozzájárulások | | 48 00 6 | Befizetéssel meghatározott sémákba fizetett nyugdíjpénztári hozzájárulások | | 48 00 7 | Vegyes sémákba fizetett nyugdíjpénztári hozzájárulások | | 48 01 0 | Befektetési jövedelem (PF) | | 48 01 1 | Eszköztartási nyereség és veszteség | | 48 02 1 | Kapott biztosítási díjak | | 48 02 2 | Egyéb bevételek (PF) | | 12 12 0 | Termelési érték | | 12 14 0 | Hozzáadott érték alapáron | Választható | 12 15 0 | Tényezőköltségen számított hozzáadott érték | | 48 03 0 | Nyugdíjkiadás összesen | | 48 03 1 | Rendszeres nyugdíjfolyósítás | | 48 03 2 | Egyösszegű nyugdíjfolyósítás | | 48 03 3 | Kiáramló jövedelemátutalások | | 48 04 0 | Technikai céltartalék (tartalék) nettó változása | | 48 05 0 | Fizetendő biztosítási díj | | 48 06 0 | Működési költségek összesen | | 13 11 0 | Áruk és szolgáltatások összes beszerzése | | 13 31 0 | Személyi jellegű kifizetések | | 15 11 0 | Bruttó tárgyi eszköz beruházása | | 48 07 0 | Adók összesen | | Mérlegadatok: eszközök 48 11 0 | Ingatlanok (PF) | | 48 12 0 | Kapcsolt vállalkozásokba és egyéb részesedésekbe történő befektetés (PF) | | 48 13 0 | Részvények és egyéb változó hozamú értékpapírok | | 48 13 1 | Szabályozott piacon nyilvánosan forgalomba hozott részvények | | 48 13 2 | Kkv-kre szakosodott szabályozott piacon nyilvánosan forgalomba hozott részvények | | 48 13 3 | Nyilvánosan nem forgalmazott részvények | | 48 13 4 | Egyéb változó hozamú értékpapírok | | 48 14 0 | Befektetési alapok, átruházható értékpapírokban megjelenő jegyei | | 48 15 0 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok és egyéb fix kamatozású értékpapírok | | 48 15 1 | Állam által kibocsátott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok és egyéb fix kamatozású értékpapírok | Választható | 48 15 2 | Egyéb hitelviszonyt megtestesítő és egyéb fix kamatozású értékpapírok | Választható | 48 16 0 | Részesedés befektetési társulásokban (PF) | | 48 17 0 | Máshol nem szereplő, jelzáloggal és egyéb kölcsönökkel biztosított kölcsönök | | 48 18 0 | Egyéb befektetések | | 48 10 0 | Nyugdíjalapokba történő összes befektetés | | 48 10 1 | A "finanszírozó gazdasági szervezetbe" történő összes befektetés | | 48 10 4 | Összes befektetés piaci értéken | | 48 20 0 | Egyéb eszközök | | Mérlegadatok: források 48 30 0 | Tőke és tartalék | | 48 40 0 | Nettó technikai tartalék (PF) | | 48 50 0 | Egyéb források | | A belső piacra és a nemzetközi tevékenységre vonatkozó adatok 48 61 0 | Bevétel földrajzi bontásban | | 48 62 0 | Részvények és egyéb változó hozamú értékpapírok földrajzi bontásban | Választható | 48 63 0 | Összes befektetés földrajzi bontásban | Választható | 48 64 0 | Összes befektetés euro és nem euro szerinti bontásban | | Foglalkoztatási adatok 16 11 0 | Foglalkoztatottak száma | | Egyéb adatok 48 70 0 | Taglétszám | | 48 70 1 | Szolgáltatással meghatározott sémák taglétszáma | | 48 70 2 | Befizetéssel meghatározott sémák taglétszáma | | 48 70 3 | Vegyes sémák taglétszáma | | 48 70 4 | Aktív tagok száma | | 48 70 5 | Szüneteltető tagok száma | | 48 70 6 | Nyugdíjba vonultak száma | | 3. Gazdasági egység szintű mutatók, amelyekre éves statisztikákat kell összeállítani (csak a nem önálló nyugdíjalappal rendelkező gazdasági szervezetekről): Kód | Megnevezés | Megjegyzés | Szerkezeti adatok 11 15 0 | Nem önálló nyugdíjalapokkal rendelkező gazdasági szervezetek száma | | Számviteli adatok: eredménykimutatás (bevétel és kiadás) 48 08 0 | Nem önálló nyugdíjalapok forgalma | Választható | 5. SZAKASZ Az első referenciaév Az első referenciaév, amelyre vonatkozóan a 4. szakaszban felsorolt mutatókra éves statisztikák kerülnek összeállításra, a 2008. naptári év. 6. SZAKASZ Az eredmények előállítása 1. A 4. szakasz 2. pontjában felsorolt mutatókra vonatkozó eredményeket a NACE Rev. 2. négy számjegyű szintjéig (szakágazat) kell lebontani. 2. A 4. szakasz 3. pontjában felsorolt mutatókra vonatkozó eredményeket a NACE Rev. 2. nemzetgazdasági ágak szintjén kell csoportosítani. 7. SZAKASZ Az eredmények továbbítása Az eredményeket a referenciaév végétől számított 12 hónapon belül kell továbbítani. 8. SZAKASZ Európai biztosítási és foglalkoztatóinyugdíj-bizottság A Bizottság tájékoztatja az Európai biztosítási és foglalkoztatóinyugdíj-bizottságot e modul végrehajtásáról és az adatok gyűjtését és statisztikai feldolgozását, az eredmények feldolgozását és továbbítását érintő gazdasági és technikai fejleményekhez való igazodásra irányuló valamennyi intézkedésről. 9. SZAKASZ Kísérleti tanulmányok Az e mellékletben szereplő tevékenységek vonatkozásában a Bizottság a következő, a tagállamok által elvégzendő kísérleti tanulmányokat indítja meg: 1. Alaposabb információ a nyugdíjalapok határokon átnyúló tevékenységéről: Kód | Megnevezés | Szerkezeti adatok 11 71 0 | Más EGT-országokban tagokkal rendelkező vállalkozások száma | 11 72 0 | Más EGT-országokban aktív tagokkal rendelkező vállalkozások száma | A belső piacra és a nemzetközi tevékenységre vonatkozó adatok 48 65 0 | Tagok száma nemek szerinti és földrajzi bontásban | 48 65 1 | Szolgáltatással meghatározott sémák tagságának földrajzi bontása | 48 65 2 | Befizetéssel meghatározott sémák tagságának földrajzi bontása | 48 65 3 | Vegyes sémák tagságának száma földrajzi bontásban | 48 65 4 | Aktív tagok száma földrajzi bontásban | 48 65 5 | Szüneteltető tagok száma földrajzi bontásban | 48 65 6 | Nyugdíjba vonultak száma földrajzi bontásban | 48 65 7 | Származtatott nyugdíjban részesülők száma földrajzi bontásban | Egyéb adatok 48 70 7 | Női tagok száma | 2. További információ a nem önálló nyugdíjalapokról: Kód | Megnevezés | Szerkezeti adatok 11 15 1 | Nem önálló nyugdíjalapokkal rendelkező gazdasági szervezetek száma a tagok száma alapján történő osztályozás szerinti bontásban | Mérlegadatok: források 48 40 1 | Nem önálló nyugdíjalapok nettó technikai tartalékai | Egyéb adatok 48 72 0 | Nem önálló nyugdíjalapok tagjainak száma | A belső piacra és a nemzetközi tevékenységre vonatkozó adatok 48 66 1 | Nem önálló nyugdíjalapok aktív tagjainak száma földrajzi bontásban | 48 66 2 | Nem önálló nyugdíjalapok szüneteltető tagjainak száma földrajzi bontásban | 48 66 3 | Nem önálló nyugdíjalapokból nyugdíjban részesülő nyugdíjba vonultak száma földrajzi bontásban | 48 66 4 | Nem önálló nyugdíjalapokból származtatott nyugdíjban részesülők száma földrajzi bontásban | Számviteli adatok: eredménykimutatás (bevétel és kiadás) 48 09 0 | Nem önálló nyugdíjalapok nyugdíjfolyósításai | 3. Származtatott ügyletekre és mérlegen kívüli tételekre vonatkozó információ. A kísérleti tanulmányok célja, hogy felmérjék az adatok megszerzésének célszerűségét és megvalósíthatóságát, figyelembe véve az adatok rendelkezésre állásának hasznát az adatgyűjtés költségeihez és a vállalkozásokra nehezedő adatszolgáltatási terhekhez képest. 10. SZAKASZ Átmeneti időszak Átmeneti időszak nem adható. -------------------------------------------------- VIII. MELLÉKLET RÉSZLETES MODUL AZ ÜZLETI SZOLGÁLTATÁSOK SZERKEZETI STATISZTIKÁIHOZ 1. SZAKASZ Cél E melléklet célja, hogy az üzleti szolgáltatások ágazatának szerkezetére, tevékenységére, versenyképességére és teljesítményére vonatkozó közösségi statisztikák összegyűjtésének, összeállításának, továbbításának és értékelésének közös keretét megteremtse. 2. SZAKASZ Alkalmazási kör Az összeállítandó statisztikák az 1. cikk a)–d) és f) pontjában megjelölt tárgykörökre vonatkoznak, főként az üzleti szolgáltatások szerkezetének, tevékenységének, versenyképességének és teljesítményének részletes elemzésére vonatkozó statisztikák központi listájára. 3. SZAKASZ Felvételi kör A statisztikákat a NACE Rev. 2. 62., 69., 71., 73. és 78. ágazatába, valamint az 58.2., 63.1., és 70.2. alágazatába tartozó valamennyi tevékenységre vonatkozóan kell összeállítani. Ezek az ágazatok és alágazatok a kiadási, az információs technológiai, a tájékoztatási, valamint a szakmai, tudományos és technikai tevékenységek egy részét, továbbá a foglalkoztatási tevékenységet foglalják magukban. Az ebben a modulban szereplő statisztikák valamennyi olyan, legalább 20 főt foglalkoztató gazdasági szervezetre vonatkoznak, amelyek fő tevékenysége a fenti ágazatokba vagy alágazatokba sorolandó. Legkorábban 2011-ben a Bizottság kezdeményezhet egy, az alapsokaság alsó határának megváltoztatásának szükségességéről és lehetőségéről szóló tanulmányt. E tanulmány alapján e rendelet nem lényeges elemeinek az alsó határ megváltoztatására irányuló módosítását célzó intézkedéseket a 12. cikk (3) bekezdésében meghatározott ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárással összhangban kell elfogadni. 4. SZAKASZ Mutatók 1. Az alábbiakban megadott mutatók és statisztikák listája az éves vagy kétéves gyakorisággal összeállítandó statisztikákat tartalmazza. A dőlt betűvel szedett statisztikák és mutatók az I. mellékletben meghatározott közös modulnál szereplő listában is szerepelnek. 2. Azon mutatók, amelyekre éves statisztikákat kell összeállítani a NACE Rev. 2. 62. és 78. ágazatába, valamint az 58.2., 63.1., 73.1. alágazatába tartozó gazdasági szervezetek vonatkozásában: Kód | Megnevezés | Megjegyzés | Szerkezeti adatok 11 11 0 | Gazdasági szervezetek száma | | Az árbevétel terméktípus szerinti bontása 12 11 0 | Az árbevétel megoszlása termékenként (a CPA szerint) | A terméktípusonkénti bontás a 12. cikk (3) bekezdésében említett ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárásnak megfelelően kerül meghatározásra. | Az ügyfél rezidensi besorolására vonatkozó információ 12 11 0 | Árbevétel az ügyfél rezidensi besorolása szerint, különösen: Rezidens Nem rezidens, amelyből EU-n belüliEU-n kívüli | | 3. Azon mutatók, amelyekre kétévente kell statisztikákat összeállítani a NACE Rev. 2. 69.1., 69.2., 70.2., 71.1., 71.2. és 73.2. alágazatába tartozó gazdasági szervezetek vonatkozásában: Kód | Megnevezés | Megjegyzés | Szerkezeti adatok 11 11 0 | Gazdasági szervezetek száma | | Az árbevétel terméktípus szerinti bontása 12 11 0 | Az árbevétel megoszlása termékenként (a CPA szerint) | A terméktípusonkénti bontás a 12. cikk (3) bekezdésében említett ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárásnak megfelelően kerül meghatározásra. | Az ügyfél rezidensi besorolására vonatkozó információ 12 11 0 | Árbevétel az ügyfél rezidensi besorolása szerint, különösen: Rezidens Nem rezidens, amelyből EU-n belüliEU-n kívüli | | 5. SZAKASZ Az első referenciaév Az első referenciaév, amelyre vonatkozóan a NACE Rev. 2. 62. és 78. ágazata és 58.2. és 63.1. és 73.1. alágazata tekintetében éves, valamint a NACE Rev. 2 69.1., 69.2., és 70.2. alágazata tekintetében kétéves statisztikák kerülnek összeállításra, a 2008. év. Az első referenciaév, amelyre vonatkozóan a NACE Rev. 2. 71.1., 71.2. és 73.2. alágazata tekintetében kétéves statisztikákat kell összeállítani, a 2009. év. 6. SZAKASZ Az eredmények előállítása 1. Annak érdekében, hogy közösségi statisztikai összesítéseket lehessen készíteni, a tagállamoknak a nemzeti részeredményeket a NACE Rev. 2. 62. és 78. ágazatára, valamint az 58.2., 63.1., 69.1., 69.2., 70.2., 71.1., 71.2., 73.1. és 73.2. alágazatára lebontva kell megadniuk. 2. Az árbevételre vonatkozó adatokat termékenkénti és az ügyfél rezidensi besorolása szerinti bontásban is meg kell adni a NACE Rev. 2. 62. és 78. ágazatára, valamint az 58.2., 63.1., 69.1., 69.2., 70.2., 71.1., 71.2., 73.1. és 73.2. alágazatára. 7. SZAKASZ Az eredmények továbbítása Az eredményeket a referencia-időszak naptári évének végétől számított 18 hónapon belül kell továbbítani. 8. SZAKASZ Átmeneti időszak Az e mellékletben meghatározott részletes modul alkalmazásában az átmeneti időszak nem haladhatja meg a 4. szakaszban megjelölt statisztikák összeállításának az 5. szakaszban megjelölt első referenciaéveit követő három évet. -------------------------------------------------- IX. MELLÉKLET RÉSZLETES MODUL A VÁLLALKOZÁSOK DEMOGRÁFIÁJÁNAK SZERKEZETI STATISZTIKÁIHOZ 1. SZAKASZ Cél E melléklet célja, hogy a vállalkozások demográfiájára vonatkozó közösségi statisztikák összegyűjtésének, összeállításának, továbbításának és értékelésének közös keretét megteremtse. 2. SZAKASZ Alkalmazási kör Az összeállítandó statisztikák az 1. cikk a)–f) pontjában megjelölt tárgykörökre vonatkoznak, főként a működő gazdasági szervezetek sokaságának, a gazdasági szervezetek létrejöttének, megszűnésének, az újonnan létrejött gazdasági szervezetek túlélésének és az e folyamatokkal kapcsolatos, a vállalkozások sokaságának szerkezetére, tevékenységére és fejlődésére gyakorolt hatásoknak a részletes elemzésére szolgáló mutatók listájára. 3. SZAKASZ Felvételi kör 1. A statisztikákat a 10. szakaszban felsorolt tevékenységekről kell összeállítani. 2. A 12. szakaszban felsorolt statisztikai egységekkel, tevékenységekkel és demográfiai eseményekkel kapcsolatban kísérleti tanulmányokat kell végezni. 4. SZAKASZ Fogalommeghatározások E melléklet értelmezésében: - a "referencia-időszak" az az év, amelyre vonatkozóan a működő gazdasági szervezetek sokasága, a gazdasági szervezetek létrejötte, megszűnése és túlélése megfigyelésre kerül. A referencia-időszakot az 5. szakaszban "t" betű jelöli. 5. SZAKASZ Mutatók 1. Mutatók, amelyekre a gazdasági egységet statisztikai egységként használó éves demográfiai statisztikákat kell összeállítani: Kód | Megnevezés | Szerkezeti adatok 11 91 0 | A t során működő gazdasági szervezetek száma | 11 92 0 | A t során létrejött gazdasági szervezetek száma | 11 93 0 | A t során megszűnt gazdasági szervezetek száma | 11 94 1 | A t–1 során létrejött és a t-ben is működő gazdasági szervezetek száma | 11 94 2 | A t–2 során létrejött és a t-ben is működő gazdasági szervezetek száma | 11 94 3 | A t–3 során létrejött és a t-ben is működő gazdasági szervezetek száma | 11 94 4 | A t–4 során létrejött és a t-ben is működő gazdasági szervezetek száma | 11 94 5 | A t–5 során létrejött és a t-ben is működő gazdasági szervezetek száma | 2. A működő gazdasági szervezetek sokaságára, a gazdasági szervezetek létrejöttére, megszűnésére és túlélésére vonatkozó gazdasági egység szintű mutatók, amelyekre éves statisztikákat kell összeállítani: Kód | Megnevezés | Foglalkoztatási adatok 16 91 0 | A t során működő gazdasági szervezetekben foglalkoztatottak száma | 16 91 1 | A t során működő gazdasági szervezetekben alkalmazottak száma | 16 92 0 | A t során létrejött gazdasági szervezetekben foglalkoztatottak száma | 16 92 1 | A t során létrejött gazdasági szervezetekben alkalmazottak száma | 16 93 0 | A t során megszűnt gazdasági szervezetekben foglalkoztatottak száma | 16 93 1 | A t során megszűnt gazdasági szervezetekben alkalmazottak száma | 16 94 1 | A t–1 során létrejött és a t-ben is működő gazdasági szervezetekben foglalkoztatottak száma | 16 94 2 | A t–2 során létrejött és a t-ben is működő gazdasági szervezetekben foglalkoztatottak száma | 16 94 3 | A t–3 során létrejött és a t-ben is működő gazdasági szervezetekben foglalkoztatottak száma | 16 94 4 | A t–4 során létrejött és a t-ben is működő gazdasági szervezetekben foglalkoztatottak száma | 16 94 5 | A t–5 során létrejött és a t-ben is működő gazdasági szervezetekben foglalkoztatottak száma | 16 95 1 | A t–1 során létrejött és a t-ben is működő gazdasági szervezetekben a létrejövetel évében foglalkoztatottak száma | 16 95 2 | A t–2 során létrejött és a t-ben is működő gazdasági szervezetekben a létrejövetel évében foglalkoztatottak száma | 16 95 3 | A t–3 során létrejött és a t-ben is működő gazdasági szervezetekben a létrejövetel évében foglalkoztatottak száma | 16 95 4 | A t–4 során létrejött és a t-ben is működő gazdasági szervezetekben a létrejövetel évében foglalkoztatottak száma | 16 95 5 | A t–5 során létrejött és a t-ben is működő gazdasági szervezetekben a létrejövetel évében foglalkoztatottak száma | 6. SZAKASZ Az első referenciaév Az első referenciaév, amelyről éves statisztikák készülnek: Naptári év | Kód | 2004 | 11 91 0, 11 92 0, 11 93 0, 16 91 0, 16 91 1, 16 92 0, 16 92 1, 16 93 0 és 16 93 1 | 2005 | 11 94 1, 16 94 1 és 16 95 1 | 2006 | 11 94 2, 16 94 2 és 16 95 2 | 2007 | 11 94 3, 16 94 3 és 16 95 3 | 2008 | 11 94 4, 16 94 4 és 16 95 4 | 2009 | 11 94 5, 16 94 5 és 16 95 5 | 7. SZAKASZ Jelentés a statisztikák minőségéről A tagállamok jelentést készítenek a statisztikák minőségéről, amelyben feltüntetik a 11 91 0 és 16 91 0 mutatók összehasonlíthatóságának mértékét az I. mellékletben szereplő 11 11 0 és 16 11 0 mutatókkal, valamint – amennyiben szükséges – azt, hogy az átadott adatok megfelelnek-e a 11. szakaszban hivatkozott útmutatóban lefektetett közös módszertannak. 8. SZAKASZ Az eredmények előállítása 1. Az eredményeket a 10. szakaszban felsorolt tevékenységek csoportjainak szintjéig kell lebontani. 2. Egyes eredményeket, amelyek a 12. cikk (3) bekezdésében említett ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárásnak megfelelően kerülnek meghatározásra, a 10. szakaszban felsorolt részletességig méretosztály szerint is meg kell bontani, a NACE Rev. 2. L, M és N nemzetgazdasági ága kivételével, amely esetében a méretosztály szerinti bontást csak alágazati szintig kell előállítani. 3. Egyes eredményeket, amelyek a 12. cikk (3) bekezdésében említett ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárásnak megfelelően kerülnek meghatározásra, a 10. szakaszban felsorolt részletességig jogi forma szerint is meg kell bontani, a NACE Rev. 2. L, M és N nemzetgazdasági ága kivételével, amely esetében a jogi forma szerinti bontást csak alágazati szintig kell előállítani. 9. SZAKASZ Az eredmények továbbítása A gazdasági szervezetek megszűnésével kapcsolatos mutatókra (11 93 0, 16 93 0, 16 93 1) vonatkozó előzetes eredményeket a referencia-időszak naptári évének végétől számított 18 hónapon belül kell továbbítani. Az e mutatókra vonatkozó felülvizsgált eredményeket a gazdasági szervezetek megszűnésének – két éves inaktív időszakot követő – megerősítése után, ugyanettől a referencia-időszaktól számított 30 hónapon belül kell továbbítani. Minden egyéb eredményt a referencia-időszak naptári évének végétől számított 18 hónapon belül kell megadni. A 2008. előtti referenciaévekre vonatkozó eredményeket 2008. végét követő hat hónapon belül kell továbbítani, a 2007-es referenciaévnek a gazdasági szervezetek megszűnésére (11 93 0, 16 93 0, 16 93 1) vonatkozó eredményei kivételével, amelyeket 2008. végét követő 18 hónap elteltével kell továbbítani. 10. SZAKASZ A tevékenységek bontása 1. A 2004 és 2007 közötti referenciaévekre – a 2007. referenciaévet is beleértve – vonatkozó adatok tekintetében a NACE Rev. 1.1. osztályozásra vonatkozó alábbi bontást írják elő: C nemzetgazdasági ág Bányászat és kőfejtés A közösségi statisztikák összeállításának lehetővé tétele érdekében a tagállamok a NACE Rev. 1.1. nemzetgazdasági ágainak szintje szerinti bontásban továbbítják az összesített nemzeti eredményeket. D nemzetgazdasági ág Feldolgozóipar A közösségi statisztikák összeállításának lehetővé tétele érdekében a tagállamok a NACE Rev. 1.1. nemzetgazdasági alágainak szintje szerinti bontásban továbbítják az összesített nemzeti eredményeket. E és F nemzetgazdasági ág Villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás és építőipar A közösségi statisztikák összeállításának lehetővé tétele érdekében a tagállamok a NACE Rev. 1.1. nemzetgazdasági ágainak szintje szerinti bontásban továbbítják az összesített nemzeti eredményeket. G nemzetgazdasági ág Nagy- és kiskereskedelem; gépjárművek, motorkerékpárok, személyi és háztartási gépek javítása A közösségi statisztikák összeállításának lehetővé tétele érdekében a tagállamok a következő NACE Rev. 1.1. kódokra továbbítják az összesített nemzeti eredményeket: G, 50, 51, 52, 52.1, 52.2, 52.3 + 52.4 + 52.5, 52.6 és 52.7. H nemzetgazdasági ág Szállodák és éttermek A közösségi statisztikák összeállításának lehetővé tétele érdekében a tagállamok a következő NACE Rev. 1.1. kódokra továbbítják az összesített nemzeti eredményeket: 55, 55.1 + 55.2 és 55.3 + 55.4 + 55.5. I nemzetgazdasági ág Szállítás, raktározás és távközlés A közösségi statisztikák összeállításának lehetővé tétele érdekében a tagállamok a következő NACE Rev. 1.1. kódokra továbbítják az összesített nemzeti eredményeket: I, 60, 61, 62, 63, 64, 64.1 és 64.2. J nemzetgazdasági ág Pénzügyi közvetítés A közösségi statisztikák összeállításának lehetővé tétele érdekében a tagállamok a NACE Rev. 1.1. ágazati szintje szerinti bontásban továbbítják az összesített nemzeti eredményeket. K nemzetgazdasági ág Ingatlannal, bérlettel kapcsolatos és üzleti tevékenységek A NACE Rev. 1.1. 74.15. szakágazata nem tartozik e melléklet alkalmazási körébe. A közösségi statisztikák összeállításának lehetővé tétele érdekében a tagállamok a NACE Rev. 1.1. szakágazati szintje szerinti bontásban továbbítják az összesített nemzeti eredményeket. 2. A 2008-as, valamint az azt követő referenciaévekre vonatkozó adatokat a NACE Rev. 2. szerinti alábbi tevékenységbontásban kell előállítani: B nemzetgazdasági ág Bányászat, kőfejtés A közösségi statisztikák összeállításának lehetővé tétele érdekében a tagállamok a NACE Rev. 2. nemzetgazdasági ág szintje szerinti bontásban továbbítják az összesített nemzeti eredményeket. C nemzetgazdasági ág Feldolgozóipar A közösségi statisztikák összeállításának lehetővé tétele érdekében a tagállamok a NACE Rev. 2. C, 10 + 11 + 12, 13 + 14, 15, 16, 17 + 18, 19, 20 + 21, 22, 23, 24 + 25, 26 + 27, 28, 29 + 30, 31 + 32 és 33 kódjaira vonatkozóan továbbítják az összesített nemzeti eredményeket. D, E és F nemzetgazdasági ág Villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás; vízellátás; szennyvíz gyűjtése, kezelése, hulladékgazdálkodás, szennyeződésmentesítés; építőipar A közösségi statisztikák összeállításának lehetővé tétele érdekében a tagállamok a NACE Rev. 2. nemzetgazdasági ág szintje szerinti bontásban továbbítják az összesített nemzeti eredményeket. G nemzetgazdasági ág Nagy- és kiskereskedelem; gépjárművek és motorkerékpárok javítása A közösségi statisztikák összeállításának lehetővé tétele érdekében a tagállamok a NACE Rev. 2. G 45, 46, 47, 47.1, 47.2, 47.3, 47.4 + 47.5 + 47.6 + 47.7 és 48.8 + 48.9 kódjaira vonatkozóan továbbítják az összesített nemzeti eredményeket. H és I nemzetgazdasági ág Szállítás, raktározás; szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás A közösségi statisztikák összeállításának lehetővé tétele érdekében a tagállamok a NACE Rev. 2. ágazati szintje szerinti bontásban továbbítják az összesített nemzeti eredményeket. J nemzetgazdasági ág Információ és kommunikáció A közösségi statisztikák összeállításának lehetővé tétele érdekében a tagállamok a NACE Rev. 2. ágazati szintje szerinti, valamint a 62. ágazatban további, a NACE Rev. 2. alágazati szintje szerinti bontásban továbbítják az összesített nemzeti eredményeket. K nemzetgazdasági ág Pénzügyi, biztosítási tevékenység A NACE Rev. 2. 64.2. alágazata nem tartozik e melléklet hatálya alá. A közösségi statisztikák összeállításának lehetővé tétele érdekében a tagállamok a NACE Rev. 2. ágazati szintje szerinti bontásban továbbítják az összesített nemzeti eredményeket. L, M és N nemzetgazdasági ág Ingatlanügyletek; szakmai, tudományos, műszaki tevékenység; adminisztratív tevékenységek és kiegészítő szolgáltatások A közösségi statisztikák összeállításának lehetővé tétele érdekében a tagállamok a NACE Rev. 2. szakágazati szintje szerinti bontásban továbbítják az összesített nemzeti eredményeket. Speciális aggregátumok Az információs és kommunikációs technológiai szektorra vonatkozó közösségi szintű vállalkozásdemográfiai statisztikák összeállításának lehetővé tétele érdekében, a NACE Rev. 2. számos speciális aggregátumát kell továbbítani. Ezen aggregátumokat a 12. cikk (3) bekezdésében említett ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárásnak megfelelően kell meghatározni. 3. A 2004-ben, 2005-ben, 2006-ban és 2007-ben létrejött új gazdasági szervezetekre vonatkozó adatok megadása szintén a NACE Rev. 2. szerinti bontásban történik, valamint azok meghatározását e szakasz 2. pontja tartalmazza. Ez a fent említett referenciaévekre vonatkozóan a 11 92 0, 16 92 0 és 16 92 1 mutatókat foglalja magában. Ezeket az eredményeket a 2008-as referenciaévre vonatkozó adatokkal együtt kell megadni. 11. SZAKASZ Útmutató A tagállamokkal szorosan együttműködve a Bizottság útmutatót tesz közzé, amely további iránymutatást tartalmaz az e melléklet értelmében készített közösségi statisztikákra vonatkozóan. Az útmutató e rendelet hatálybalépésekor kerül közzétételre. 12. SZAKASZ Kísérleti tanulmányok Az e mellékletben szereplő tevékenységek vonatkozásában a Bizottság a következő, a tagállamok által elvégzendő kísérleti tanulmányokat indítja meg: - adatok előállítása a telep statisztikai egységként való alkalmazásával, - adatok előállítása a gazdasági szervezetek létrejöttétől, túlélésétől és megszűnésétől eltérő demográfiai események vonatkozásában, valamint - adatok előállítása a NACE Rev. 2. P, Q, R és S nemzetgazdasági ágaira. Amennyiben a Bizottság a NACE Rev. 1.1. M–O nemzetgazdasági ágaiban folytatott nem piaci tevékenységekre vonatkozó kísérleti tanulmányok értékelése alapján szükségesnek találja e rendelet jelenlegi alkalmazási körének kiterjesztését, erre vonatkozóan javaslatot a Szerződés 251. cikkében megállapított eljárásnak megfelelően kell előterjesztenie. 13. SZAKASZ Átmeneti időszak Az e mellékletben meghatározott részletes modul alkalmazásában az átmeneti időszak nem haladhatja meg a statisztikák összeállításának a 6. szakaszban megjelölt első referenciaéveit követő négy évet. -------------------------------------------------- X. MELLÉKLET A HATÁLYON KÍVÜL HELYEZETT RENDELET ÉS A KÉSŐBBI MÓDOSÍTÁSOK 58/97/EK, Euratom tanácsi rendelet (HL L 14., 1997.1.17., 1. o.) 410/98/EK, Euratom tanácsi rendelet (HL L 52., 1998.2.21., 1. o.) Az 1614/2002/EK bizottsági rendelet 1. cikke (HL L 244., 2002.9.12., 7. o.) A 2056/2002/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 317., 2002.11.21., 1. o.) Az 1882/2003/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet III. mellékletének 69. pontja (HL L 284., 2003.10.31., 1. o.) Az 1893/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 11. és 20. cikke, valamint a II. melléklete (HL L 393., 2006.12.30., 1. o.) -------------------------------------------------- XI. MELLÉKLET MEGFELELÉSI TÁBLÁZAT Az 58/97/EK, Euratom rendelet | E rendelet | 1. cikk | 1. cikk | 2. cikk | 1. cikk | 3. cikk | 2. cikk | 4. cikk (1) bekezdés | 3. cikk (1) bekezdés | 4. cikk (2) bekezdés | 3. cikk (3) bekezdés | 5. cikk | 3. cikk (2) bekezdés | — | 3. cikk (4) bekezdés | — | 4. cikk | 6. cikk | 5. cikk | 7. cikk | 6. cikk | 8. cikk | 7. cikk | 9. cikk | 8. cikk (1) és (2) bekezdés | — | 8. cikk (3) bekezdés | 10. cikk | 9. cikk | 11. cikk | 10. cikk | 12. cikk i–x. pont | 11. cikk (1) bekezdés | — | 11. cikk (2) bekezdés | 13. cikk | 12. cikk | 14. cikk | 13. cikk | 15. cikk | — | — | 14. cikk | 16. cikk | 15. cikk | 1. melléklet, 1–9. szakasz | I. melléklet, 1–9. szakasz | 1. melléklet, 10. szakasz, 1. és 2. pont | I. melléklet, 10. szakasz, 1. és 2. pont törlésekkel | 1. melléklet, 10. szakasz, 3. és 4. pont | — | 1. melléklet, 11. szakasz | I. melléklet, 11. szakasz | 2. melléklet | II. melléklet | 3. melléklet, 1–8. szakasz | III. melléklet, 1–8. szakasz | 3. melléklet, 9. szakasz | — | 3. melléklet, 10. szakasz | III. melléklet, 9. szakasz | 4. melléklet, 1–8. szakasz | IV. melléklet, 1–8. szakasz | 4. melléklet, 9. szakasz | — | 4. melléklet, 10. szakasz | IV. melléklet, 9. szakasz | — | V. melléklet | — | VI. melléklet | — | VII. melléklet | — | VIII. melléklet | — | IX. melléklet | — | X. melléklet | — | XI. melléklet | --------------------------------------------------