[pic] | EURÓPAI BIZOTTSÁG |

Brüsszel, 2010.6.23.

COM(2010)327 végleges

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK

a 2006/48/EK és a 2006/49/EK irányelvnek a gazdasági ciklusra gyakorolt hatásairól

SEC(2010)754

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK

a 2006/48/EK és a 2006/49/EK irányelvnek a gazdasági ciklusra gyakorolt hatásairól

TARTALOMJEGYZÉK

1. Bevezetés 3

2. A prociklikusság forrásai és az elemzés szempontjából fontos tanulságai 4

3. A minimális szavatoló tőke ciklikussága 5

4. A tőkekövetelmények hatása a bankok hitelezési tevékenységére 8

5. A hitelek hozzáférhetőségének a gazdasági ciklusra kifejtett hatása 10

6. A tőkekövetelmények kiszámításának a szempontjai 12

7. A prociklikusság kezelésére irányuló intézkedések 13

7.1. Tőkepufferek és tartalékképzés 14

7.2. A minimális tőkekövetelmények kiegyenlítése 16

7.3. Tőkeáttétel 16

7.4. A Bizottság által már elfogadott intézkedések 17

7.5. Következtetések 17

8. Hivatkozások 19

BEVEZETÉS

1. Az Európai Uniónak a Bázel II. keretrendszeren alapuló tőkekövetelmény-irányelve (CRD)[1] szerint a bankok minimális tőkekövetelményei kockázatérzékenyek: minél magasabb a kockázat, a banknak annál nagyobb tőketartalékra van szüksége a kockázat kezelésére, valamint az esetleges veszteségek fedezésére. Ennek eredményeként, ahogy a hitel- és piaci kockázatok a visszaesés időszakában emelkednek, úgy nőnek a bankok minimális tőkekövetelményei is a magasabb kockázatok fedezésére. A magasabb követelmények kielégítése érdekében a bankoknak további tőkére lehet szükségük olyan időszakokban, amikor a veszteségek lecsökkentik a tőkeforrásaikat, és a tőkéhez jutás lehetőségei igen szűkösek és költségesek. Ez korlátozhatja a bankok hitelezési kapacitását a gazdasági szereplők irányába.

2. Mivel a tőkekövetelmény-irányelv adott esetben hozzájárulhat a pénzügyi rendszernek a Bázel I. keretrendszer idején észlelt prociklikusságához, a tőkekövetelmény-irányelv 156. cikkének helyébe új rendelkezés lépett, amely előírja, hogy az Európai Bizottság (Bizottság) időszakonként ellenőrizze, hogy a tőkekövetelmény-irányelv „számottevő hatást gyakorol-e a gazdasági ciklusra”, és hogy a vizsgálat fényében a megfelelő korrekciós intézkedésekkel egyetemben kétévente tegyen jelentést az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak.

3. Ez a jelentés ebből a célból készült, az Európai Központi Bankkal, valamint az európai bankfelügyelők bizottságával (CEBS) szoros együttműködésben. Ez utóbbi 2006-ban létrehozott egy, a tőkekövetelmény-irányelv hatásaival foglalkozó közös munkacsoportot (TFICF).[2] Amellett, hogy az EKB az elemzését előkészítő folyamat során konzultációkat folytatott az érintettekkel, a Bizottság két online kérdőívet küldött ki a hitelfelvevőktől[3] és a hitelezőktől[4] származó információkhoz való hozzájutás megkönnyítése érdekében. Ki kell emelni, hogy az elemzés indikatív jellegű, mivel a CRD II[5] szabályait csak 2009-ben fogadták el.

A PROCIKLIKUSSÁG FORRÁSAI ÉS AZ ELEMZÉS SZEMPONTJÁBÓL FONTOS TANULSÁGAI

4. A banki szavatoló tőke szabályozása fokozhatja a bankok hitelezési magatartásának ciklikusságát. Az Európai Unióban a tőkekövetelmény-irányelv által átültetett Bázel II. keretrendszer szerinti tőkekövetelmények kockázatérzékeny jellegükből fakadóan a visszaesés időszakaiban várhatóan jobban emelkednek, a gazdasági növekedés idején pedig kisebb mértékben növekednek. Mivel a gazdasági visszaesés időszakában igen költséges a további tőke előteremtése, a bankok ehelyett inkább visszafogják a hitelezést. A gazdasági fellendülés idején ezzel ellentétben enyhülnek a tőkekövetelmények, így a bankoknak nagyobb lehetőségük van a gazdasági ciklus átlagához képest nagyobb mértékű hitelezésre és/vagy kockázatosabb hitelek nyújtására.

5. Mindazonáltal a banki hitelezés prociklikus jellegű, és nem feltételezhetjük, hogy a ciklikus tőkekövetelmények önmagukban véve fokozzák a hatást. A banki hitelezés prociklikus jellege valójában számos, gyakran egymással összefüggő tényezőből[6] adódik, ilyenek például a kockázatértékelés korlátai[7] és a hitelfelvevők és a hitelezők közötti tájékoztatási aszimmetria[8]. A hitelezés prociklikussága adódhat ezen kívül a pénzügyi rendszer szereplőinek a gazdasági feltételek változásaira adott nem megfelelő reakciójából[9] is.

A bankok mérlegének minőségbeli ingadozásait a számviteli szabályok is befolyásolják. Lényegében az eszközök valós értékében megjelenő eszközár-változásokból eredő realizált, illetve nem realizált nyereség, vagy a bankok alacsonyabb tartalékképzési követelményeiben tükröződő jobb hitelminőség javíthatja a bankok eredménykimutatását, így a szavatoló tőkéjét is, megteremtve ezzel a hitelezés további bővítésének alapját.[10]

6. A minimális szavatoló tőkére vonatkozó követelmények pontos hatását nehéz meghatározni, mivel a prociklikusságot különböző tényezők okozzák. Különösen bonyolult feladat a hitelkínálat és hitelkereslet hatásai között különbséget tenni, hiszen a banki hitelek kamatát és a hitelek mennyiségét mind a kereslet, mind a kínálat változása befolyásolni tudja. Az ilyen hatások pontos meghatározása érdekében megfelelően nagy és részletes adatállományra volna szükség. Ez azonban még nem áll rendelkezésre, mivel a tőkekövetelmény-irányelvet csak nemrég vezették be. Az ebben a jelentésben foglalt első értékelések így részben a bankoktól, illetve a hitelfelvevőktől származó kvalitatív információkon alapulnak.

7. Bizonyos feltételeknek teljesülniük kell ahhoz, hogy a tőkekövetelmény-irányelvnek prociklikus hatásai legyenek. Annak megállapítása érdekében, hogy a feltételek empirikusan milyen mértékben érvényesek, ez a jelentés az EKB által javasolt felépítést követi, és a következő kérdésekre keresi a választ:

8. A tőkekövetelmény-irányelv keretrendszerének fokozott kockázatérzékenysége növeli-e a minimális szavatoló tőke ciklikusságát, és ha igen, akkor milyen mértékben?

9. A ciklikus tőkekövetelmények hatással vannak-e a banki tőketartalékok szintjére, és befolyásolják-e a bankok hitelkínálatát?

10. A bankok hitelkínálatának ciklikussága fokozza-e a gazdasági ciklikusságot?

A MINIMÁLIS SZAVATOLÓ TőKE CIKLIKUSSÁGA

11. A tőkekövetelmény-irányelv elfogadásával a tőkekövetelmények a Bázel I. keretrendszerhez képest kockázatérzékenyebbek lettek azáltal, hogy lehetővé teszik a bankok számára a helyzetüknek, valamint kockázatkezelésük kifinomultságának megfelelő módszer kiválasztását a minimális szavatoló tőke meghatározására. A belső minősítésen alapuló (IRB) módszer segítségével például a bankok a saját „kockázati összetevőik” figyelembe vételével határozhatják meg a hitelkockázatok tőkekövetelményeit, ilyen például a nemteljesítés valószínűsége (PD), a nemteljesítéskori veszteségráták (LGD) és a nemteljesítéskori kitettség (EAD).[11]

12. Általában arra lehetett számítani, hogy a tőkekövetelmény-irányelv szerinti tőkekövetelmény-szabályozás kockázatérzékenységének várható növekedése miatt a tőkekövetelmények idővel még változékonyabbak (illetve ciklikusabbak) lesznek. Azt feltételezve, hogy a hitelkockázatok követelményei az 1. pillér szerint a teljes minimális szavatoló tőke több mint 80 %-át képviselik, az általános nézet szerint a minimális szavatoló tőke ciklikusságának fő mozgatórugója az, hogy a kockázattal súlyozott eszközérték (RWA) kiszámításánál az IRB megközelítés szerint figyelembe veszik a hitelkockázati tényezőket, jóllehet a kockázati súlyok várhatóan mindhárom módszer – sztenderd módszer (SA)[12], alapvető IRB[13] és fejlett IRB – esetében reagálnak a makrogazdasági feltételek változására. Az IRB megközelítés esetében a tőkekövetelmények várhatóan úgy ingadoznak[14], ahogyan egy kitettség nemteljesítési valószínűsége csökken a gazdasági fellendülés időszakában és emelkedik a visszaesés idején.

13. A minimális szavatoló tőke ciklikusságának átfogó elemzéséhez egy teljes üzleti ciklust kell figyelembe venni. A jelenleg rendelkezésre álló adatok mindössze három időszakból[15] származnak, ami határozott következtetések levonásához nem elegendő.

14. A TFICF elemzése alapján a tőkekövetelmény-irányelv szerinti minimális szavatoló tőke[16] 2008 decemberében átlagosan 10,6 %-kal volt alacsonyabb az 1. csoporthoz tartozó[17] bankok esetében és 6,1 %-kal volt alacsonyabb a 2. csoporthoz tartozó bankok esetében a Bázel I. keretrendszerhez képest[18]. Ugyanakkor a 2008 júniusa és decembere közötti időszakban a minimális szavatoló tőke 8,3 %-kal emelkedett az 1. csoporthoz tartozó bankoknál és 0,1 %-kal a 2. csoporthoz tartozó bankok esetében. Ezek a változások annak tulajdoníthatók, hogy az RWA 8,2 %-kal emelkedett az 1. csoporthoz tartozó bankoknál és 1,5 %-kal csökkent a 2. csoporthoz tartozó bankok esetében. A kitettség teljes összege azonban gyorsabban nőtt, mint az RWA, méghozzá 10,7 %-kal, illetőleg 2,8 %-kal, ami azt jelzi, hogy a minimális szavatoló tőke 2008 júniusa és decembere között nem a kitettségekben rejlő kockázat[19] emelkedése miatt növekedett.

15. 2009 júniusában a minimális szavatoló tőke az 1., illetve 2. csoporthoz tartozó bankok esetében a tőkekövetelmény-irányelv szerint továbbra is (7,7 %-kal, illetőleg 5,5 %-kal) alacsonyabb volt, mint a Bázel I. keretrendszer idején. 2008 decembere és 2009 júniusa között az 1. csoporthoz tartozó bankok esetében az RWA a teljes kitettség 0,3 %-os emelkedése ellenére 2,1 %-kal csökkent. Az 1. csoporthoz tartozó bankok minimális szavatoló tőkéje mindazonáltal 3,7 %-kal nőtt, elsősorban a kapcsolt vállalkozások növekvő levonásai, az értékpapírosítások, valamint a várható veszteségek fedezésére irányuló tartalékképzések hiánya miatt, ezért további vizsgálatra van szükség annak megállapításához, hogy a minimális szavatoló tőke RWA-n kívüli egyéb összetevői hosszabb távon hozzájárulnak-e a volatilitásához. [20]

16. Számos tényező járulhatott hozzá az RWA ilyen, némiképp meglepő dinamikájához a teljes kitettség vonatkozásában, ideértve a bankok támogatására irányuló kormányprogramokat, illetve a banki portfóliók összetételének a kevésbé kockázatos kitettségek felé történő elmozdulását. A portfólió összetételében megfigyelt változások, amelyek szerint a magas PD értékű portfóliók (vállalati portfóliók) irányából az alacsonyabb PD értékű portfóliók (állami portfólió) irányába történik elmozdulás, részben tényleg magyarázatot adnak arra, hogy az RWA fentebb kifejtett növekedése miért alacsonyabb, mint a kitettségek összegének emelkedése (lásd a szolgálati munkadokumentum 1. grafikonját). Ezenfelül az eredményt a PD felülvizsgálati eljárás[21] időbeli eltolódása is okozhatta.

17. A gazdasági ciklus különböző banki portfóliószegmensekre gyakorolt hatásairól szóló regressziós elemzések továbbá rámutattak arra, hogy a gazdasági ciklus együtthatója[22] pozitív a vállalati és lakossági kitettségek esetében és negatív az állami kitettségek[23] esetében, ami a jelek szerint összhangban van azzal a fenti vizsgálati eredménnyel, hogy a bankok a kevésbé tőkeintenzívnek tartott kitettségek irányába igazították a portfóliójuk összetételét.

18. 2008 decemberétől kezdődően a több országot érintő felügyeleti adatok elemzése azt mutatta, hogy a makrogazdasági feltételek hatással voltak a kockázati tényezőkre, különösen a PD értékekre[24]. A makrogazdasági feltételek azonban 2008 végéig az egyes intézmények szintjén nem befolyásolták jelentősen a minimális szavatoló tőke értékét. Ez a némiképp meglepő eredmény nagyrészt a fent tárgyalt portfóliókiigazítás hatásainak tulajdonítható.

A TőKEKÖVETELMÉNYEK HATÁSA A BANKOK HITELEZÉSI TEVÉKENYSÉGÉRE

19. Az előírt tőkekövetelményeket kötelezővé kell tenni a banki tőketartalékok szintjére vonatkozóan annak érdekében, hogy a banki hitelezésre hatással legyenek, jóllehet az előírt tőkekövetelmény valószínűleg nem az egyetlen tényező, amelyet a bankok a tőketartalék mértékének meghatározásánál számításba vesznek. A gazdasági tőkemodellek, a többi piaci szereplő várakozásai és különösen a hitelminősítő intézetek követelményei a szavatoló tőke szintjének emelésére kényszeríthetik a bankokat még akkor is, ha azokat megfelelnek az előírt követelményeknek.

20. Az EKB által végzett kérdőíves felmérések eredményei azt mutatják, hogy a hitelminősítő intézetek meghatározó szerepet töltenek be a kívánt szavatoló tőke szintjének meghatározásában, és ez a tényező talán még jelentősebb a nagy, nemzetközileg aktív bankok esetében, mint az előírt tőkekövetelmények. Ez azt sugallja, hogy a kívánt szavatoló tőke szintjének változását és annak a banki hitelezésre gyakorolt hatásait elsősorban az egyes hitelintézetek azon célkitűzése befolyásolta, hogy a hitelminősítő intézetektől egyedi minősítést kapjanak. A nagy bankok esetében a gazdasági tőkemodellek hasonlóképpen nagyobb szerepet kaphatnak a tőkeallokációban, mint az előírt tőkekövetelmények[25]. A mostani pénzügyi válság rávilágított arra, hogy mekkora jelentősége van a piaci szereplők elvárásainak a bankok szavatolótőke-szintjének a meghatározása szempontjából. A jelek szerint a bankokra nehezedő nyomást, hogy tartózkodjanak a tőkepufferek lecsökkentésétől, inkább a piaci szereplők azzal kapcsolatos aggodalmai vezérelték a stresszidőszakban, hogy megfelelő-e a szavatoló tőke minősége és szintje, mintsem a minimális szavatoló tőke ciklikus volatilitása.

21. Ahhoz, hogy az előírt tőkekövetelmények hatással legyenek a banki hitelezésre, a banki hitelezést a hitelkínálatnak kell vezérelnie, nem a keresletnek. Ezenfelül a tőkekövetelményeknek a többi hitelkeresleti és -kínálati tényezőnél nagyobb mértékben kellene befolyásolnia a hitelezés ciklikusságát. A banki hitelek növekedési ütemét meghatározó keresleti tényezők a fogyasztói elvárások, az infláció és a munkanélküliség szintje.

22. Az EKB által végzett banki hitelezési felmérés (BLS)[26] azt mutatja, hogy a tőkekövetelmény-irányelv némiképpen hatással volt a bankok hitelezési politikájára. A felmérésben szereplő bankok arról számoltak be, hogy a tőkekövetelmény-irányelv hitelkövetelményekre gyakorolt hatása a (kkv-knak és a nagyvállalatoknak nyújtott) vállalati hitelek esetében hangsúlyosabb volt, mint a lakossági hitelek esetében (lásd a 2. grafikont). A tőkekövetelmény-irányelv jelentősége azonban bankonként nagymértékben eltért: míg a teljes euroövezetet vizsgálva a bankok túlnyomó többsége arról számolt be, hogy a tőkekövetelmény-irányelv mindezidáig szinte semmilyen hatást nem gyakorolt a hitelkövetelményeikre, az országonkénti szórás mégis jelentős volt (lásd a 3. grafikont). Míg egyes országokban a bankok arról számoltak be, hogy a tőkekövetelmény-irányelv kismértékben vagy egyáltalán nem befolyásolta a vállalkozásoknak nyújtott hitelezésüket, más országokban a bankok 80 %-a azt a tájékoztatást adta, hogy a tőkekövetelmény-irányelv hatására megszigorították a hitelkövetelményeket. Hasonlóképpen, míg a legtöbb országban szigorúbb lett a lakosságnak nyújtott hitelek követelményrendszere, addig néhány országban az irányelv alkalmazása tulajdonképpen enyhítést jelentett.

23. A Bizottság által készített kérdőíves felmérés azon tényezők vonatkozásában vizsgálta a bankokat, amelyek hatására azok a 2008 októbere és 2009 áprilisa közötti időszakban megszigorították hitelezési politikájukat (lásd a 4. grafikont). Míg a válaszadók 47 %-a az előírt szavatoló tőke változásait említette, az általános gazdasági és/vagy iparág-specifikus kilátások (95 %-nál), az ügyfélspecifikus kilátások (79 %-nál) és az új vállalkozáshoz szükséges hitelbiztosíték rendelkezésre állása (63 %-nál) megelőzték ezt a tényezőt. Az EKB euroövezetre vonatkozó legújabb tanulmányai szintén azt mutatják, hogy a bankok tőkepozíciója (tágabb értelemben, a minimális szavatoló tőkén túlmenően) az elmúlt két évben hatással volt a lakossági és vállalati hitelek kínálatára, jóllehet nem akkora mértékben, mint a „kockázatészlelés” kategóriájába tartozó tényezők (lásd az 5. és a 6. grafikont).

24. A közelmúlt eseményei azt bizonyították, hogy a szavatolótőke-követelmények egyes gyengeségei szintén prociklikus hatást eredményezhetnek. A válságot megelőző gazdasági virágzás idején számos nagybank agresszívan növelte a tőkeáttételt, ami emelte a kockázatokat, ideértve a kereskedési könyv szerinti kockázatokat is, amit az előírt szavatoló tőke mértéke nem követett megfelelően. A válság hatására erősödtek a bankok tőkemegfelelésével kapcsolatos aggodalmak, és a piaci szereplők által megfelelőnek tartott szavatolótőke-arány elérése érdekében számos banknak haladéktalanul tőkeáttétel-csökkentést és tőkeemelést kellett végrehajtania egy nehéz piaci helyzetben, ami tovább fokozta a feszültséget. A bankok közel fele arról számolt be az EKB-nak, hogy a pénzügyi krízis kedvezőtlen hatással van mind a tőkepozíciójukra (amit a kereskedési könyveikben jelentős mértékű leírások és veszteségek[27], illetve a tőkepiaci finanszírozási lehetőségek zavarai tükröznek), mind a hitelezési döntéseikre (lásd a 7. grafikont).

25. Mindazonáltal az EKB elemzései azt a következtetést vonták le, hogy a hitelek növekedési ütemében nemrégiben bekövetkezett visszaesés jelentős mértékben a hitelkereslet csökkenésének tulajdonítható. Az összesített hitelnövekedési ütem és az euroövezetben folytatott gazdasági tevékenységek hosszú távú tendenciái (lásd a 8. grafikont) azt mutatják, hogy a hitelezés a múltban a gazdasági ciklussal prociklikusan változott. Az euroövezet bankjaira a pénzügyi válság, illetve a tőkekövetelmény-irányelv alkalmazására történő átállás idején nehezedő nyomás ellenére a hitelek növekedési üteme összességében az utóbbi időszakban többé-kevésbé a korábbi mintának megfelelően változott. A lakossági hitelek növekedési üteme nagyjából a gazdasági tevékenység visszaesésével párhuzamosan csökkent, míg a nem pénzügyi szervezeteknek nyújtott hitelek száma csak némi késéssel kezdett csökkenni, ami megegyezik a korábbi időszakokban tapasztalt tendenciával.

26. Összességében még mindig nehéz megállapítani, hogy a tőkekövetelmény-irányelv milyen mértékben járult hozzá a banki hitelezés prociklikusságának növekedéséhez. Bár az ebben a szakaszban felsorolt bizonyítékok valóban mutatnak némi összefüggést a tőkekövetelmény-irányelv és a bankok hitelezési magatartása között, még meggyőzőbb következtetéseket csak hosszabb időszak vizsgálata után lehet levonni. Fontos hangsúlyozni ezenfelül azt is, hogy mivel a Bázel II. keretrendszer végrehajtása egybeesett a pénzügyi válság kirobbanásával, a két esemény hatásait különösen nehéz különválasztani egymástól .

A HITELEK HOZZÁFÉRHETőSÉGÉNEK A GAZDASÁGI CIKLUSRA KIFEJTETT HATÁSA

27. Az elemzés utolsó lépése azt vizsgálja, hogy a tőkekövetelmény-irányelv hatására a banki kínálatban bekövetkezett változások milyen mértékben befolyásolták a gazdasági ciklust.

28. Nagyon sok ügyfélnek kell „hitelfüggőnek” lennie ahhoz, hogy a tőkekövetelmény-irányelv felerősítse a reálgazdaságra gyakorolt hatást, ami azt jelenti, hogy az ügyfelek a banki hiteleket nem tudják más finanszírozási eszközökkel helyettesíteni. Az EKB adatai azt mutatják, hogy a nem pénzügyi szervezeteknek nyújtott új üzleti hitelek vonatkozásában (lásd a 9. grafikont) a kisösszegű hitelek mennyisége 2008 közepén érte el a csúcspontját, és ez azóta mintegy 15 %-kal csökkent, míg a legtöbb nagyösszegű hitelt 2009 elején vették fel, és a nagyösszegű hitelfelvétel 2009 szeptemberéig 10 %-kal csökkent. Ez azt mutatja, hogy a gazdasági visszaesés a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott hiteleket sokkal erősebben befolyásolta, azonban a nagyvállalatoknak nyújtott hitelek volumene az utóbbi hónapokban szintén csökkent. A kisösszegű hitelek volumene mindamellett jelentősebb mértékben csökkent, mint a nagyösszegű hiteleké, és a kis- és nagyösszegű hitelek kamatlábai közötti szórás 2008 eleje óta szintén emelkedett (lásd a 10. grafikont).

29. Egy, az európai kkv-k körében nemrég készült felmérés[28] szerint a hitelfelvételi feltételek romlása ellenére a kis- és középvállalkozások nagy része mégis változatlanul hozzájut banki finanszírozáshoz. A felmérés eredményei azt mutatták, hogy a bankokhoz benyújtott hitelkérelmek nagy része sikeres volt: az euroövezetben működő kis- és középvállalkozások 60 %-a arról számolt be, hogy 2009 első felében megkapták az igényelt hitel teljes összegét, és további 17 %-uk megkapta az igényelt összeg egy részét; a hitelkérelmeknek pedig mindössze 12 %-át[29] utasították el (lásd a 11. grafikont). A banki hitelek hozzáférhetőségével[30] kapcsolatos összehasonlító becsléseket a Bizottság az Európai Unió üzleti vállalkozásai körében végzett külön kérdőíves felmérés útján tudta elkészíteni.

30. Azzal kapcsolatban, hogy a vállalati ügyfelek milyen mértékben képesek enyhíteni a gazdasági visszaesés miatt visszafogott hitelezés hatását, az eredmények azt mutatják, hogy a piaci alapú finanszírozás, például a részvények vagy a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok kibocsátása némiképp enyhítette a hosszú lejáratú banki hitelek nyújtásának 2008 év vége óta megfigyelhető visszaesését (lásd a 12. grafikont). A 2009 első felében kereskedelmi hitelt, illetve más külső finanszírozást igénylő kkv-k többsége a kért összeghez teljes egészében hozzájutott, de néhány üzleti vállalkozás arról számolt be, hogy ilyen alternatív forrásokból semmiféle támogatáshoz nem jutott (13 %, illetve 15 %, lásd a 11. grafikont).

31. Annak ellenére, hogy az utóbbi hónapokban megfigyelhető a piaci alapú finanszírozás banki alapú finanszírozást helyettesítő szerepe, a kiadások és befektetések finanszírozására nyújtott banki hitelek meghatározó szerepét nem szabad alábecsülni, különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szükséges pénzeszközök alternatív forrásokból történő beszerzése elsősorban a kisebb vállalkozások számára igen nehézkesnek bizonyult. Ráadásul a legfrissebb empirikus eredmények azt bizonyítják, hogy a banki kínálatot érintő sokkhatások a túlnyomórészt banki alapú euroövezet pénzügyi rendszerében befolyásolhatják a gazdasági tevékenységet [31].

A TőKEKÖVETELMÉNYEK KISZÁMÍTÁSÁNAK A SZEMPONTJAI

32. A Bizottság 2010. február 26-án a a G20-ak határozataival összefüggésben nyilvános konzultációt kezdeményezett a tőkekövetelmény-irányelv következő területeken történő lehetséges módosításait tartalmazó csomagról: likviditás és partnerkockázat-kezelés, a tőke meghatározása, a tőkeáttétel aránya, anticiklikus intézkedések, rendszerkockázati szempontból fontos pénzügyi intézmények és egységes szabálykönyv. A lehetséges követelmények értékelésének ismertetése meghaladná e jelentés kereteit.[32]

33. A prociklikussággal összefüggésben azonban két kérdéskör kiemelt figyelmet kapott a válság kezdetén: egyrészt az értékpapírosítás leminősítésének a hatása, másrészt pedig a kkv-knek nyújtott hitelek. Különösen az keltett aggályokat, hogy amennyiben a tőkekövetelmény-keret eredményeként korlátozottá válik a hitelhez jutás, és megnőnek a kamatlábak, az kedvezőtlenül érintheti a kkv-kat.

34. Az eszközök közötti korreláció úgy írható le, hogy az a hitelfelvevők eszközei értékének a gazdaság általános helyzetétől való függése; és mivel minden hitelfelvevőt összeköt ez a kockázati tényező, helyzetük hasonlóan alakul. A korrelációk eszközosztálytól függnek, ugyanis eltérő hitelfelvevők és eszközosztályok eltérő mértékben függnek a gazdaság egészétől, és kihatnak a kockázati súlyra is. A lakossági portfóliót alacsony korreláció jellemzi, ugyanis a lakossági ügyfelek nemteljesítése inkább egyéni tényezőktől függ, és kevésbé a gazdasági ciklus függvénye, mint a vállalati nemteljesítés. Ebből adódóan viszonylag lapos a veszteséggörbe, a tőkekövetelmények pedig kevésbé függnek a gazdaság helyzetétől. A hatályos tőkekövetelmény-irányelv kerete elismeri a kkv-k által az európai gazdaságban betöltött szerepet, és a kkv-knak nyújtott, egymillió eurónál kisebb volumenű hiteleket a lakossági hitelek eszközosztályába sorolja. Ennek eredményeként az ilyen hiteleknél a tőkekövetelményeket kevésbé érinti a gazdasági ciklus, és ezek jelentős előnyökkel járnak a kkv-k szempontjából a Bázel I. keretrendszerhez viszonyítva.

35. Hasonlóképpen fontosak az értékpapírosítással kapcsolatos minimális tőkekövetelmények. Ezek alapjául elsődlegesen a hitelminősítő intézet által adott külső hitelminősítések szolgálnak[33]. A külső hitelminősítések viszonylag szabványosított, könnyen érthető, független eszközt jelentenek, amelyeket a piac már a Bázel II. keretrendszerébe való bekerülésük előtt is széles körben használt.[34] Az értékpapírosítási tranche-ra vonatkozó egyes hitelminősítések adott kockázat alapján súlyozott szavatolótőke-teherhez kapcsolódnak (lásd a 13. grafikont). A tőkekövetelmények hirtelen növekedést mutatnak, ha az értékpapírosítás minősítése alacsonyabb a BBB- besorolásnál, a B+-nál alacsonyabb besorolás esetében pedig teljes szavatolótőke-fedezet szükséges, ugyanis:

36. az alárendelt tranche-ok esetében a nemteljesítést követő veszteség jóval nagyobb lehet az értékpapírosítási pozíciók esetében, mint a hasonló nemteljesítési valószínűséggel rendelkező szokásos vállalati hiteleknél; és

37. a szabályozók ösztönzőt vezettek be annak érdekében, hogy visszatartsák a bankokat az alacsony besorolású, kockázatos, alárendelt tranche-okba történő befektetéstől.[35]

A pénzügyi válság során a hitelminősítő intézetek erőteljesen leminősítették az értékpapírosítási tranche-okat. Nem csak az alárendelt, hanem az elsőbbségi, eredetileg magas besorolást kapott tranche-okra is magasabb szavatolótőke-terhet írtak elő. Az értékpapírosítási pozíciók szavatolótőke-terhei 2009 júniusában átlagosan a minimális tőkekövetelmények 6 %-át tették ki az 1. csoportba tartozó bankok és 3,2 %-át a 2. csoportba tartozó bankok esetében.[36] A probléma a tőkekövetelmények fokozottabb differenciálásával és tagolásával kezelhető, így az értékpapírosítás szavatolótőke-terheit most vizsgálják felül.

38. Annak érdekében, hogy értékelni lehessen a Bázel II. keretrendszer tőkekövetelményekkel kapcsolatos lehetséges módosításainak átfogó hatásait, a Bázeli Bizottság kvantitatív hatásvizsgálatot fog végezni. A Bizottság az ilyen módosítások által az európai bankokra kifejtett hatás, illetve a bankok hitelezési gyakorlatára kifejtett lehetséges hatás felmérése érdekében felkérte a CEBS-t, hogy végezzen el hasonló vizsgálatot az EU tekintetében is. Fontos, hogy a CEBS elemzése kiterjed a kis bankokra is, amelyeknek a hitelezési tevékenységei különösen fontosak lehetnek a kkv-k számára.

A PROCIKLIKUSSÁG KEZELÉSÉRE IRÁNYULÓ INTÉZKEDÉSEK

39. Mivel adott időpillanatban nem lehet fokozottabb kockázatérzékenységet elérni az intézményeknél anélkül, hogy a minimális tőkekövetelményekben idővel ne érvényesítsünk bizonyos mértékű ciklikusságot, némi prociklikusság nem kerülhető el. A tőkekövetelmény-irányelv erre a kompromisszumra azzal reagált, hogy több védintézkedést vezetett be a potenciális prociklikus hatások korlátozása céljából, ideértve a stressztesztet (a 2. pillér részeként), a tőkekövetelmények átmeneti alsó határértékeit, a kitettség kedvezőbb kockázati súlyát a kevésbé ciklikus hitelfelvevők (a kkv-k) számára, illetve hogy a tőkeszámítás bemeneti értékeit hosszabb ideje gyűjtött adatokra alapozzák (nemteljesítési valószínűségek esetében) és visszaesésre vonatkozó becslésekre (nemteljesítéskori veszteségráták esetében).

40. A mostani válságnak mindenesetre az a tanulsága, hogy a piaci szereplők akkor számítanak a tőkekövetelmény növelésére, ha véleményük szerint egy intézmény nem alkalmas eléggé a veszteségek feldolgozására. A tőkekövetelmények szabályozási keretén belül a kibővített anticiklikus intézkedések segíthetnek a banki mérlegekkel kapcsolatos bizalom helyreállításában, és így csökkenthetik annak a valószínűségét, hogy a bankoknak növelniük kell a tőkekövetelményeket vagy hogy hitelportfólióikban hirtelen csökkenteniük kell a tőkeáttételt a piaci szereplők elvárásainak megfelelően. A Bizottság egyetért a nemzetközi intézményekkel, úgymint az FSB-vel és a Bázeli Bizottsággal abban, hogy a túlzott prociklikusság elkerüléséhez további intézkedések szükségesek.

Tőkepufferek és tartalékképzés

41. A Bizottság tőkepufferek és/vagy a gazdasági cikluson átívelő tartalékképzés bevezetését tervezi. Mindkét intézkedéstípus célja a prociklikusság mérséklése. A dinamikus tartalékképzés a kitettség tekintetében „várható” hitelveszteségekre vonatkozó tartalékképzésre irányul, a pufferek pedig a „nem várható veszteségekre” vonatkoznak.

42. Emellett kétfajta anticiklikus intézkedés létezik, egyrészt bankspecifikus intézkedések, amelyeket bankspecifikus kockázattípusok alapján alkalmaznak (mikroszinten), illetve az egy vagy több makrováltozóra alapuló, a tágabb értelemben vett rendszerkockázatot tükröző intézkedések (makroszinten). A dinamikus tartalékképzés, a tőkemegőrzési pufferek és a CEBS javaslata a minimális tőkekövetelmények ciklikusságának kiegyenlítésére (lásd alább) bankspecifikus intézkedések, mivel az egyes bankokhoz köthető egyedi kockázatokra összpontosítanak.

43. A hitelveszteségre vonatkozó tartalékképzés csökkenti a nettó árbevételt a tartalékképzés megjelenítésének időszakában, és csökkenti a hitelek könyv szerinti értékét. A számviteli standardok jelenleg a „bekövetkezett veszteség modelljét” használják, és csak akkor engedélyezik a veszteség megjelenítését, ha az a mérlegfordulónapig bekövetkezett. A jelenlegi szabványok értelmében hitelveszteségek nem vehetők figyelembe tartalékképzésnél olyan események alapján, amelyek várhatóan a jövőben merülnek fel.[37]

44. A gyakorlatban tehát előfordulhat, hogy a gazdasági fellendülés időszakában elindított hosszú távú hitelportfólió esetében nem következik be felmerült veszteség, és nincs mód tartalékképzésre a jelenlegi IFRS-ek értelmében az egyéni hitelekhez kapcsolódó hitelveszteségek tekintetében. A gazdasági cikluson átívelő tartalékképzés („dinamikus tartalékképzés”) és az IASB javaslata értelmében a bankok kötelesek tartalékról gondoskodni a várható hitelveszteségekre. Ennek eredményeként a bankok a gazdasági fellendülés időszakaiban olyan tartalékokat tudnak képezni, amelyek visszaesés idején pufferként működnek.

45. Jelenleg többféle lehetőséget is vizsgálnak a prociklikusság kérdéskörének eredményes kezelése céljából, és ezek egyike a tartalékképzési szabályok fejlesztése. Ezzel összefüggésben az előretekintőbb megoldások – úgymint a dinamikus tartalékképzés – előnyösebbek, és a bankok a várható veszteségekre hamarabb tudnak reagálni. Az IASB már foglalkozik a tartalékképzésre vonatkozó hatályos számviteli szabályok módosításával. A Bázeli Bizottság olyan mélyreható tanulmányt tervez rendelkezésre bocsátani, amely korlátozná a prociklikusságot, és az IASB modelljét működőképesebbé tenné.

46. A tőkepufferek tekintetében két egymást kiegészítő elemet határoztak meg. Az első elem rögzített célpufferről (tőkemegőrzési puffer) rendelkezik a minimális szavatoló tőke tekintetében, amely képes elnyelni a veszteséget a „stresszesebb” időszakokban. A bankoktól elvárnák, hogy kedvező időszakokban képezzenek ilyen tőkét. A rögzített célpuffert nem biztosító bankok esetében korlátozások várhatók a tőke felosztása (pl. osztalékfizetés, visszavásárlás) tekintetében, míg a rögzített célpuffereket el nem érik. Ez biztosítaná, hogy a bankszektor akkor képez tőkepuffereket, amikor ehhez kellő bevétel van a háttérben, és stresszes időszakokban felhasználja ezeket a puffereket. Ha a bankok számára előírják, hogy a fokozottabb bevétellel jellemezhető időszakokban növeljék tőkéjüket, ez hozzájárulhat ahhoz, hogy mérsékelje a bankszektor túlzott hitelezési tevékenységét és a tőkeáttételt.

47. A második elem anticiklikus tőkepufferről rendelkezik. Ez azt a tágabb makroprudenciális célkitűzést kívánja elérni, hogy a bankszektort megvédjék a túlzott hitelnövekedés időszakaitól, és gazdasági visszaesés során támogassák a banki hitelezést. Az anticiklikus tőkepuffer célszintje időszakosan változhat, és ezt a makroszintű kockázat kialakulásának mutatójaként kiválasztott egy vagy több makrováltozó függvényében határoznák meg. A makrováltozó(k)nak a hosszú távú átlagtól való eltérése azt sejteti, hogy makroszintű kockázat van kialakulóban, és ennek eredményeként a tőkemegőrzési puffersáv megnövelhető.

48. A prociklikusság makroprudenciális szintű kezelése érdekében a Bizottság elismeri egy időben változó tőkepuffer létjogosultságát. Mivel egy ilyen intézkedés átfogó gazdasági, monetáris és makroprudenciális értékelést is magában foglalna, a Bizottság az EKB-val együttműködve értékeli, hogy milyen módon lehet ezt az intézkedést az új felügyeleti struktúrába integrálni.

A minimális tőkekövetelmények kiegyenlítése

49. A CEBS a 2. pillér szerinti eljárás alkalmazását javasolta a kedvező hitelfeltételek idején a nemteljesítési valószínűségre vonatkozó alacsonyabb becslések miatti kiigazítás céljára. A gyakorlatban a módszer olyan kiigazítás alkalmazására alapul, amely a jelenlegi nemteljesítési valószínűségek és a recessziónak vagy a hosszú távú átlagnak megfelelő nemteljesítési valószínűségek közötti különbséget tükrözi. Az ilyen módon meghatározott kiigazítás mértéke recesszió idején csökken, kedvezőbb időszakokban nő, és a puffert ennek megfelelően számítják. A puffer tehát képes a minimális tőkekövetelmények ciklikus ingadozásainak elnyelésére, és csökkenti a prociklikusságot.

Tőkeáttétel

50. A pénzügyi rendszeren belüli tőkeáttétel jelentős mértékben megnőtt a mostani pénzügyi válság kialakulásakor, úgy a szabályozott bankszektorban, mint a szabályozatlan szektorokban, pl. a fedezeti alapoknál és a magántőke-befektetési társaságoknál. Bár a fokozottabb tőkeáttétel kedvező időszakokban magasabb megtérülést eredményezhet, visszaesés idején azonban a veszteséget is súlyosbítja. Emellett a pénzügyi rendszer egészét átható tőkeáttétel-csökkentési folyamat további káros hatásokkal járt a pénzügyi piacokra és a tágabb értelemben vett gazdaságra.

51. A G20-ak 2009. április 2-i nyilatkozata[38] megállapította, hogy „a kockázatalapú tőkekövetelmények mellett olyan nemzetközileg összehasonlítható, egyszerű, átlátható, nem kockázatalapú intézkedésre van szükség, amely megfelelően figyelembe veszi a mérlegen kívüli kitettséget, és segíthet a tőkeáttétel felerősödésének visszafogásában a bankrendszerben”. A Bázeli Bizottság nyilvános konzultáció keretében vázolta egy olyan tőkeáttételi arány kereteit, amely a Bázel II. kockázatalapú keretrendszere mellett kiegészítő intézkedésként működhet, a megfelelő felülvizsgálaton és kalibráción alapuló, 1. pillér szerinti kezelésre való áttérés céljával. A Bizottság a Bázeli Bizottsághoz hasonlóan tőkeáttételi arány bevezetését mérlegeli, a következő célkitűzések megvalósítása érdekében:

52. a tőkeáttétel felerősödésének a korlátozása a bankszektorban, ilyen módon hozzájárulva a destabilizáló tőkeáttétel-csökkentés kockázatának enyhítéséhez, mivel ez kedvezőtlenül érintheti a pénzügyi rendszert és a gazdaságot; és

53. további védintézkedések bevezetése a modellkockázat és a mérési hiba ellen, a kockázatalapú intézkedésnek a bruttó kitettségen alapuló, egyszerű, átlátható, független kockázati intézkedéssel való kiegészítésével.

54. Kívánatos a tőkeáttételi arány végrehajtást megelőző, nemzetközi szintű harmonizálása, illetve teljes mértékű kiigazítása az elszámolásban mutatkozó fennmaradó különbségek tekintetében. Az arány kalibrálása olyan módon történik, hogy az hiteles kiegészítő intézkedésként szolgáljon a kockázatalapú követelmények mellett, figyelembe véve a Bázel II. keretrendszer jövőbeli változásait is.

A Bizottság által már elfogadott intézkedések

55. A pénzügyi fellendülés éveiben a pénzügyi vállalkozások döntéshozói számára kialakított ösztönzőrendszerek elősegítették a prociklikusságot, mivel túlzott kockázatvállalást idéztek elő a rövid távú jövedelmezőségre összpontosítva, ám nem mérték fel kellőképpen a kockázatokat, sem pedig a hosszú távú teljesítményt, és ennek megfelelően nem tettek kiigazításokat.[39]

56. A nem megfelelően kialakított javadalmazási struktúrák kedvezőtlen hatásainak kezelése érdekében a Bizottság javasolta a tőkekövetelmény-irányelv követelményeinek azzal történő kiegészítését, hogy a hitelintézeteket és a befektetési vállalkozásokat azon munkavállalói kategóriák tekintetében, akiknek a szakmai tevékenysége lényeges hatással van kockázati profiljukra, kifejezetten kötelezik olyan javadalmazási politikák és gyakorlatok meghatározására és alkalmazására, amelyek megfelelnek az eredményes kockázatkezelésnek.[40]

57. A banki tőkekövetelmények megfelelőségének fokozása céljából a Bizottság emellett javasolta a tőkekövetelmény-irányelv módosítását annak érdekében, hogy a kereskedési könyvi tevékenységek és a banki könyvben lévő újra-értékpapírosítások tekintetében megnövekedjenek a szavatoló tőkére vonatkozó követelményeket.[41] A pénzügyi válság során ezeken a területeken a minimális tőkekövetelmények hiányosságai további stresszt eredményeztek a bankok tőkepozícióit illetően, ez pedig valószínűleg hozzájárult a banki hitelezési követelmények szigorításához.

58. A Bizottság 2009-ben javasolta továbbá az Európai Rendszerkockázati Testület (ESRB)[42] létrehozását, a pénzügyi rendszer egésze stabilitásának felügyelete céljából. Az ESRB – amennyiben a javaslatnak megfelelően hozzák létre – feltárja az európai szintű rendszerkockázatokat, és kockázati figyelmeztetéseket adhat ki. Amennyiben a jelenlegi mikroprudenciális megközelítés szilárd makroprudenciális réteggel egészül ki, akkor ezzel is kezelhetők a prociklikusságnak a kockázatmérés korlátai és a piaci szereplők által a kockázatra adott nem megfelelő válaszok miatt kialakuló kiváltó okai.[43] Ennek hozzá kell járulnia a ciklusok, illetve a rendszerben kialakuló kockázatok kellő időben történő azonosításához, és a felügyeletekhez és a döntéshozókhoz való erős kapcsolódással együtt lehetővé kell tennie a minél korábbi fellépést, hogy ilyen módon visszaesés idején elkerülhető legyen a túlzott volatilitás és prociklikusság.

Következtetések

59. Ki kell emelni, hogy az elemzés indikatív jellegű, mivel a CRD II szabályait csak 2009-ben fogadták el.

60. A Bizottság megállapítja, hogy számos nemzetközi intézmény és bizottság hangsúlyozta, hogy fontos anticiklikus intézkedéseket bevezetni a prudenciális keretben, hogy a pénzügyi rendszeren belül mérsékelhető legyen a túlzott prociklikusság. A Bázeli Bizottság tevékenységével párhuzamosan a Bizottság megvizsgálja különösen azokat a lehetőségeket, amelyekkel a rendszerkockázat és a prociklikusság a legeredményesebben kezelhető. A Bizottság meggyőződése, hogy ezekkel az intézkedésekkel a gazdasági növekedés idején korlátozható a túlzott kockázatvállalás, ugyanakkor ezeket olyan módon kell kialakítani, hogy a gazdasági visszaesések idején enyhíthetők legyenek, hogy ilyen módon a bankszektor rugalmassága növelhető legyen, és támogatni lehessen a gazdaság hitelfelvételét.

61. A Bizottság emlékeztet az Ecofin Tanács következtetéseire[44], amelyekben a Tanács támogatja „az előretekintő tartalékképzés bevezetését, amelynek lényege, hogy a kedvező időszakokban tartalékot képeznek a nyereségből a hitelportfólió várható veszteségének fedezésére, és amely hozzájárulna a prociklikusság korlátozásához”. A Bizottság emlékeztet továbbá a G20-ak ajánlására, amely felszólít a következőre: „a számviteli standardok alkotói haladéktalanul működjenek együtt a felügyeletekkel és a szabályozókkal az értékelésre és a tartalékképzésre vonatkozó standardok fejlesztése céljából, és hozzanak létre egységes, magas színvonalú globális számviteli standardokat”. A Bizottság a jogalkotási javaslatok mérlegelése során figyelembe veszi a nemzetközi számviteli standardok alkotójánál (IASB) és a prudenciális felügyeleteknél (különösen a Bázeli Bizottságnál) a jelenleg folyó munkát.

HIVATKOZÁSOK

BIS (2008), „Addressing financial system procyclicality: a possible framework”, feljegyzés a piacok és az intézmények rugalmasságával foglalkozó FSF-munkacsoport részére, 2008. szeptember, elérhető: http://www.financialstabilityboard.org/publications/r_0904e.pdf?noframes=1

Borio, C., C. Furfine és P. Lowe (2001), „Procyclicality of the financial system and financial stability: issues and policy options”, BIS-tanulmány, 1. szám

Cappiello, L., A. Kadareja, C. Kok Sørensen és M. Protopapa (2009), „Do bank loans and credit standards have an effect on output? A panel approach for the euro area”, EKB munkadokumentum (előkészületben)

Ciccarelli, M., A. Maddaloni és J.-L. Peydró (2009), „Trusting the Bankers: a New Look at the Credit Channel of Monetary Transmission”, előadás a 2009-ben Velencében a hitelkockázatról, a pénzügyi válságokról és a makrogazdaságról megrendezett CREDIT konferencián

COM (2009) 362 végleges, Javaslat az Európai Parlament és a Tanács irányelve a 2006/48/EK és a 2006/49/EK irányelvnek a kereskedési könyvre és az újra-értékpapírosításra vonatkozó tőkekövetelmények, továbbá a javadalmazási politikák felügyeleti felülvizsgálata tekintetében történő módosításáról, elérhető: http://EK.europa.eu/internal_market/bank/docs/regcapital/com2009/Leg_Proposal_Adopted_1307.pdf

COM (2009) 499 végleges, Javaslat: az Európai Parlament és a Tanács rendelete a pénzügyi rendszer közösségi makroprudenciális felügyeletéről és az Európai Rendszerkockázati Testület létrehozásáról, 2009. szeptember 23. elérhető: http://EK.europa.eu/internal_market/finances/docs/committees/supervision/20090923/com2009_499_en.pdf

ECOFIN (2009), „A Tanács következtetései a prociklikusságról”, a Gazdasági és Pénzügyi Tanács 2954. ülése, Brüsszel, 2009. július 7., elérhető: http://www.consilium.europa.eu/uedocs/cms_data/docs/pressdata/en/EKofin/109050.pdf

G20-ak (2009), „Nyilatkozat a pénzügyi rendszer megerősítéséről”, London, 2009. április 2., elérhető: http://www.g20.org/Documents/Fin_Deps_Fin_Reg_Annex_020409_-_1615_final.pdf

Masschelein, N. (2007), „Monitoring pro-cyclicality under the capital requirements directive: preliminary concepts for developing a framework”, 120. számú NBB-munkadokumentum

[1] Ideértve a hitelintézetek tevékenységének megkezdéséről és folytatásáról szóló 2006/48/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet, valamint a befektetési vállalkozások és hitelintézetek tőkemegfeleléséről szóló 2006/49/EK parlamenti és tanácsi irányelvet.

[2] A TFICF-nek az a feladata, hogy ellenőrizze a bankok tőkekövetelmény-irányelv által meghatározott minimálistőkekövetelmény-szintjét és -volatilitását, valamint hogy elemezze ezeknek a követelményeknek a bankok hitelezési tevékenységére és a gazdasági ciklusra gyakorolt hatását.

[3] Az Európai Unió üzleti vállalkozásai körében a 2009. augusztus 12. és szeptember 28. közötti időszakban kérdőíves felmérést végeztek. Az Európai Vállalkozási Tesztpanel segítségével arról kérdezték az üzleti szférát, hogy 2008 októbere óta milyen fejlődést tapasztaltak a banki hitelhez jutás lehetőségeivel és feltételeivel kapcsolatban. 28 EU/EGT-tagállamból 429, a Tesztpanelhez tartozó vállalkozás töltötte ki a kérdőívet. A vállalkozások méretét tekintve a válaszadók 59 %-a kisvállalkozás, 20 %-a középvállalkozás és 21 %-a nagyvállalat volt.

[4] Az uniós bankszektorban 2009. május 21. és augusztus 31. között végeztek kérdőíves felmérést. Tizenkilenc válasz érkezett Olaszországból, Szlovéniából, Belgiumból, Ausztriából, Németországból, az Egyesült Királyságból és Hollandiából. A válaszadók között (nyilvánosan működő), többségi magántulajdonban lévő bankok, nemzeti szövetkezeti bankhálózatok, valamint állami tulajdonban lévő bankok szerepeltek. Némely esetben a válaszok a tagjaik egységes álláspontját képviselő nemzeti szervezetektől érkeztek, ami jelentősen növelte a felmérésben részt vevő önálló hitelintézetek számát.

[5] Az Európai Parlament és a Tanács 2009/111/EK irányelve (2009. szeptember 16.) a 2006/48/EK, a 2006/49/EK és a 2007/64/EK irányelvnek a központi hitelintézetek kapcsolt bankjai, egyes szavatolótőke-elemek, nagykockázat-vállalások, felügyeleti szabályok és válságkezelés tekintetében történő módosításáról.

[6] A prociklikusság fő forrásaira, valamint a tőkemegfelelési szabályozás szerepére vonatkozó részletes leírást lásd: BIS (2008) és Masschelein (2007).

[7] A pénzügyi intézmények számára, főleg hosszabb időszakra vonatkozóan, különösen nehéz feladat az abszolút kockázati szint megállapítása (a relatív kockázatot viszont sokkal jobban fel tudják mérni), és ritkán ismerik fel a fellendülések rendszerkockázati következményeit. A kockázati mértékek meglehetősen alacsonyak lehetnek, mivel a gyenge pontok és a kockázatok a gazdasági növekedés időszakában halmozódnak fel, és a feszültségek keletkezésekor ütköznek ki, például a bankok kereskedési könyv szerinti piaci kockázatokat könnyen alábecsülhetik, ha csak rövid időszakot vizsgálnak. A kockázatok effajta észlelési korlátai részben a rendszerkockázatok dinamikájával kapcsolatos információk szűkösségének tulajdoníthatók, és a pénzügyi viselkedéstan különböző elméleteivel magyarázhatók, mint amilyen például a rövidlátó viselkedés vagy a kognitív disszonancia. Az ezzel kapcsolatos átfogó elemzést lásd:Borio et al. (2001).

[8] Amikor a gazdasági feltételek kedvezőtlenek és csökken a hitelfedezetek értéke, az ügyfelek mérlegével kapcsolatos tájékoztatási aszimmetriák azt eredményezhetik, hogy még a jövedelmező projektekhez hitelt felvenni kívánók is nehezen jutnak finanszírozáshoz. Ennek az ellenkezője következhet be, amikor javulnak a gazdasági feltételek és emelkednek a hitelfedezeti értékek. Ez arra enged következtetni, hogy a prociklikus hatások inkább a tájékoztatási aszimmetriáknak jobban kitett hitelfelvevőket befolyásolják, ideértve a kis- és középvállalkozásokat, amelyekkel kapcsolatosan nem végeznek külső hitelminősítést, illetve amelyeknek nem kell nagy mennyiségű adatot közzétenniük.

[9] Némely esetben a reakciókat a javadalmazási struktúra rövid távú torzulásaival, illetve a nyájszellemmel indokolják (a piaci szereplők hajlamosak a többi szereplő magatartásához igazodni). A pénzügyi intézmények javadalmazási rendszere erősítheti a prociklikus hatást, mivel kedvező esetben (akár aránytalanul nagy) jutalmat helyez kilátásba, kedvezőtlen esetben viszont nem megfelelő szankciókat, ilyenek például rövid távú nyereség esetén az azonnali bónuszkifizetések kockázatkiigazítás vagy halasztott fizetés nélkül,, ami figyelembe venné az üzletág vagy szervezet egészének jövőbeli teljesítményét. Az ezzel kapcsolatos átfogó elemzést lásd: Borio et al. (2001).

[10] Ezzel ellentétben a gazdasági visszaesés időszakában a piac alakulása az eszközök valós értékének csökkenését, illetve a tartalékképzési követelmények növekedését eredményezhetik. Az eszközértékelések effajta lefelé irányuló korrekciói, valamint a növekvő hitelezési veszteségek hatására a bankok szigoríthatják a hitelezési szabályaikat és csökkenthetik a hitelezést.

[11] Az IRB megközelítés egyedi kockázati tényezőit figyelembe véve leginkább a nemteljesítés valószínűsége okozza a keretrendszer ciklikusságát, de a nemteljesítéskori veszteségráták és a nemteljesítéskori kitettség hatásai sem elhanyagolhatóak. A tőkekövetelmények ingadozásainak mértéke többek között attól is függ, hogy a bankok a belső minősítési eljárásaik során időpont szerinti vagy gazdasági cikluson átívelő rendszereket alkalmaznak. A gazdasági cikluson átívelő minősítések jellemzően nem követik gyorsan a makrogazdasági feltételek változásait, így a gazdasági ciklus dinamikája ezeket kisebb mértékben befolyásolja. A gazdasági cikluson átívelő minősítési rendszer használatát a Bázel II. keretrendszer, valamint a tőkekövetelmény-irányelv keretrendszerei a tőkekövetelmények esetleges volatilitásának csillapítására ajánlják. A bankok azonban, mivel a legfrissebb nemteljesítési adatokat figyelik és a korai előrejelző rendszereket részesítik előnyben, továbbá mivel igen nehéz megfelelő mennyiségű adathoz jutni, inkább az időpont szerinti módszereket alkalmazzák, különösen a kis- és középvállalkozásokkal, valamint a lakossági ügyfelekkel szembeni kitettségek esetében.

[12] A követelmények a sztenderd módszer szerint várhatóan kisebb mértékben ingadoznak, mivel a bankok a külső hitelminősítő intézmények által elkészített (a gazdasági cikluson átívelő rendszer alapján meghatározott) külső minősítéseken alapuló kockázati súlyokat alkalmazzák.

[13] A vállalati portfóliók esetében a FIRB megközelítés szerinti kockázattal súlyozott eszközérték várhatóan kevésbé reagál a gazdasági ciklusra, mint az AIRB megközelítés szerinti eszközérték, mivel az utóbbi esetben a bankok a saját LGD és EAD becsléseiket alkalmazzák. A belső LGD és EAD becslések fokozottabban reagálnak a gazdasági ciklusokra, mint az FIRB megközelítés szerinti felügyeleti becslések.

[14] A hitelkockázati tényezőkön felül valószínűleg a hitelkockázat átruházásának eszközei, mint például az értékpapírosítások is hatással vannak a tőkekövetelmények ciklikusságára. Kedvező körülmények között az értékpapírosítási piacok támogatják a hitelkockázatok átruházását az egyes intézményektől, javítva ezzel a bankok tőkepozícióját. Nemrég kiderült azonban, hogy ez a kockázattovábbítási módszer egy kiélezett piaci helyzetben nem feltétlenül alkalmazható hatékonyan, ami viszont felerősítheti a kedvezőtlen hatásokat a bankok tőkepozíciója vonatkozásában.

[15] Az Európai Unió 14 országának mintegy 60–80 IRB bankjára vonatkozó, 2008 júniusában, 2008 decemberében és 2009 júniusában összegyűjtött adatok.

[16] Az átmeneti alsó határértékek figyelmen kívül hagyásával

[17] Egy bank akkor tekinthető 1. csoporthoz tartozó banknak, ha 1. szintű tőkéje 3 milliárd EUR felett van, továbbá jól diverzifikált és nemzetközileg aktív.

[18] A hitelkockázat IRB megközelítés alapján történő megállapítása esetén a tőkekövetelmény-irányelv tőkekövetelményekre gyakorolt hatását a bankok által közzétett adatok még nem tükrözhetik, mivel a bankok a sztenderd módszert részlegesen alkalmazzák. 2008 decemberében mindkét csoportban jelentős volt azon kitettségek részaránya, ahol a bankok részben alkalmazták a módszert: az 1. csoporthoz tartozó bankok esetében 31 %, a 2. csoporthoz tartozó bankok esetében pedig 40 %.

[19] A kitettségenkénti minimális szavatoló tőke – a kockázat mérőszáma – 2008 júniusához képest 2008 decemberében valójában vagy nem változott (az 1. csoporthoz tartozó bankok esetében), vagy némiképp alacsonyabb volt (a 2. csoporthoz tartozó bankok esetében). Míg az 1. csoporthoz tartozó bankok portfóliószintű PD értékei átlagosan növekedtek, a teljesített PD-k jóformán nem változtak, ami azt mutatja, hogy a PD átlagos növekedése a nemteljesítések számának emelkedéséből adódott. Az emelkedő átlagos PD érték RWA-ra (és a minimális szavatoló tőkére) gyakorolt hatása kevéssé nyilvánvaló, mivel a PD értékek növekedése a nem teljesített kitettségek részarányának emelkedését tükrözi, a nemteljesített kitettség kockázati súlya (az AIRB megközelítés szerinti néhány kivétellel) ugyanis nulla. A kockázatot ezután a várható veszteségeknél kell számításba venni, amellyel szemben kockázati tartalékképzést kell végrehajtani (hiány esetén ezt a szavatoló tőkéből kell levonni). Az LGD értékek továbbá számos kitettség esetében alacsonyabbak voltak 2008 decemberében, mint 2008 júniusában.

[20] A minimális szavatoló tőke tulajdonképpen a szavatoló tőke számlálójának és nevezőjének az összegzése. Azt a szavatoló tőkét méri, amely (i) az RWA 8 %-át, (ii) a teljes jogosult tartalékképzés és a teljes várható veszteség közötti különbözetet, továbbá (iii) az egyéb levonásokat kell, hogy fedezze.

[21] A PD értéket az eredménykimutatásban szereplő adatok segítségével becsülik meg, amit a gazdasági ciklus némi késedelemmel befolyásol, és amelyet további időeltolódással tesznek közzé. Például ha egy vállalat bevételei év elején elkezdenek csökkenni, akkor az csak az év végi pénzügyi kimutatásokban jelenik meg, amelyet csak a következő évben, hónapokkal később tesznek közzé, és mindez a hitelminősítő rendszerekben is további több hónapos késéssel jelenhet meg.

[22] Mutatója a késleltetett kibocsátási rés, és a tényleges és a potenciális GDP különbözeteként számítják ki.

[23] Az együttható statisztikailag csak a vállalati portfólió vonatkozásában jelentős (1 %-ban).

[24] Az EKB által végzett, az egyedi kockázati bemeneti paraméterek változásai, valamint a gazdasági ciklus közötti összefüggéseket vizsgáló regressziós elemzés kimutatta, hogy a vállalati és a lakossági portfóliók PD értékei az egy időszakkal késleltetett kibocsátási rés alapján az alacsony gazdasági aktivitást mutató országokban jelentősebb mértékben emelkedtek. Az LGD-k vonatkozásában a hasonló regressziós elemzések negatív együtthatót eredményeztek az összes portfólió esetében, ez azonban statisztikailag nem számottevő. Ez azt mutathatja, hogy a bankok belső modelljeiben rögzített LGD értékek némiképp kötöttebbek, mint a PD értékek, és így lassabban reagálnak a makrogazdasági környezet változásaira, ezért hosszabb időszakot kellene vizsgálni annak érdekében, hogy határozottan megállapítható legyen a gazdasági ciklus, valamint az LGD értékek közötti erős negatív összefüggés. A visszaeséskori LGD-k alkalmazását előíró követelmények további magyarázatot adhatnak arra, hogy miért nem sikerült az LGD-k és a gazdasági ciklus között bármilyen összefüggést találni.

[25] A Bizottság által végzett kérdőíves felmérés során a bankoktól kapott válaszok azonban azt mutatják, hogy a szavatoló tőke kitűzött szintjének megállapításában az előírt tőkekövetelmények játsszák a legfontosabb szerepet – mind a sztenderd módszert, mind az IRB megközelítést alkalmazó bankok esetében.

[26] A 2009. júliusi banki hitelezési felmérés során több mint 100 euroövezethez tartozó bankot kérdeztek meg többek között a tőkekövetelmény-irányelv banki hitelezési politikára gyakorolt hatásáról a 2008 első negyedévétől 2009 második negyedévéig terjedő időszakban. (A hitelezési politika vizsgálatánál a hitelkövetelmények feltételeit figyelik.)

[27] A 2007. évi 82 milliárd eurós eredménykimutatás szerinti nyereség után (ideértve a nem realizált nyereséget és veszteséget) 105 vizsgált európai uniós bank 94 milliárd eurós eredménykimutatás szerinti veszteséget könyvelhetett el 2008-ban; források: Orbis, Bloomberg

[28] Az euroövezet 6000 kis- és középvállalkozását, valamint nagyvállalatát érintő felmérés, amelyet az EKB a Bizottsággal együttműködésben végzett 2009. június 17. és július 23. között.

[29] Minél nagyobb a vállalkozás, annál eredményesebben jutott hitelhez, mivel a nagyvállalatok hitelkérelmeinek mindössze 5 %-át utasították el.

[30] A 429, EU/EGT-tagállambeli üzleti vállalkozástól kapott visszajelzések azt mutatták, hogy a banki hitelt igénylő vállalkozások 13 %-a banki hitel formájában semmiféle finanszírozáshoz nem jutott a 2008 októbere és 2009 szeptembere közötti időszakban, és ez az arány a kis- és középvállalkozások esetében magasabb volt (15 %), mint a nagyvállalatok esetében (5 %). A válaszokból kiderül az is, hogy a vállalkozások azon almintájából, amelynek tagjai azt állították, hogy a banki hitelek hozzáférhetősége kedvezőtlen hatással volt rájuk, a finanszírozás egyéb forrásból történő biztosítása sokkal nehezebb volt a kis- és középvállalkozások számára, mint a nagyvállalatok esetében.

[31] Cappiello et al. (2009) empirikus bizonyítékkal szolgál arra vonatkozóan, hogy az euroövezetben létezik monetáris transzmissziós bankhitel-csatorna. A szerzők úgy találják, hogy a hitelkínálatban bekövetkezett változások mind a hitelek összegét, mind a vállalkozásoknak nyújtott hitelek követelményeit tekintve jelentős hatást gyakorolnak a reálgazdasági tevékenységre. Emiatt a bankok mérlegével kapcsolatos megszorítások, mint például a szavatoló tőkére vonatkozó kötelező előírások – amennyiben a bankokat a hitelkínálatuk csökkentésére ösztönzik – negatív visszahatást eredményezhetnek a reálgazdaság növekedésére.

Ciccarelli et al. (2009) egy belső kockáztatott érték (VAR) modellt alkalmaz az euroövezetre, GDP-vel, árakkal, egy éven belüli kamatlábakkal, valamint hitelkeresleti és hitelkínálati feltételekkel. A szerzők impulzusválasz-függvényeket használva úgy találták, hogy a hitelkövetelmények szigorítása a reál GDP-növekedés jelentős csökkenését eredményezi. Ez a felmérési eredmény azt sugallja, hogy a tőkekövetelmény-irányelv, mivel befolyásolja a bankok hitelkövetelményeit, végső soron a gazdasági tevékenységre is hatással lesz.

[32] http://ec.europa.eu/internal_market/bank/regcapital/index_en.htm

[33] A banki szabályozók nem támogatják, hogy a bankok saját hitelkockázati modelljeik alapján állapítsanak meg tőkekövetelményeket, az eszközök közötti korrelációkkal kapcsolatos bizonytalanság és adathiány miatt. A legutóbbi tapasztalatok is azt mutatták, hogy a bankok saját modelljei nem működnek különösen jól.

[34] A tőkekövetelmény-irányelvet módosító 2009/111/EK irányelv a bankok részéről teljes körű átvilágítást ír elő, ideértve az értékpapírosított eszközök 5 %-ának megtartását is, a hitelminősítő intézetek irányításával pedig a hitelminősítő intézetekről szóló rendelet foglalkozik.

[35] Ugyanakkor vannak olyan fontos tényezők, amelyek mérsékelhetik a tőkekövetelmények növekedésének a hatását a romló hitelminősítés esetén is, mivel: (i) a leminősítés számviteli értékelési veszteségekkel jár. Mivel az EU banki szabályai értelmében a bankok számviteli értékelési veszteségeiket leírhatják a tőkekövetelményekből, a leminősítés hatása jóval csekélyebb az olyan bankok esetében, amelyek konzervatív értékelési szabályzatot fogadtak el az értékpapírosítási pozíciók tekintetében; (ii) azok a bankok, amelyek kormányzati garanciát kaptak az értékpapírosítási pozíciókra vagy ezeket a piacon vagy szakosodott kormányzati támogatásban részesülő gazdasági egységek („rossz bankok”) számára értékesítették, szintén teljes körű vagy részleges mentesítésben részesülnek a tőkekövetelmények növelésével szemben.

[36] 2008. június végén ezek az átlagértékek a következők voltak: 2,9 % az 1. csoportba tartozó és 4,5 % a 2. csoportba tartozó bankok esetében.

[37] Az IASB átfogó felülvizsgálatot végzett az IAS 39 „pénzügyi instrumentumok” tekintetében, ideértve a hitelveszteségekkel kapcsolatos tartalékképzést is, és 2009 novemberében külön nyilvános tervezetet tett közzé. A nyilvános tervezet öt magas szintű mérési elvet határoz meg (várható cash-flow modell, ECF), amelyet a jelentéstevő szervezeteknek az elvi alkalmazási útmutatóval együttesen kell felhasználniuk az amortizált költség meghatározására. A javasolt módszer értelmében a bankok:

a) először megbecsülik a várható cash-flowt a pénzügyi instrumentum (fennmaradó) élettartama vonatkozásában, ideértve a várható hitelveszteséget is (a hitelbiztosítékot is figyelembe véve);

b) kiszámítják a „tényleges kamatlábat” (a belső megtérülési arányt) a várható cash-flow alapján. A tényleges kamatláb alacsonyabb a szerződéses kamatlábnál, mivel figyelembe veszik a becsült hitelveszteséget;

c) az egyes beszámolókészítési időpontokban felülvizsgálják a cash-flowra és a hitelveszteségre vonatkozó eredeti előrejelzéseket, és ezeket szükség esetén módosítják.

Az ECF megközelítéssel javulhat a hitelkockázatok tekintetében történő tartalékképzés az IAS 39 jelenlegi „bekövetkezett veszteség” modelljéhez viszonyítva, mivel immár nem lesz szükség kiváltó eseményre, és ilyen módon a hitelveszteség hamarabb is megjeleníthető. Az ECF megközelítés emellett jobban össze tudja egyeztetni a szerződéses kamatbevételt a várható veszteségekkel. Azonban a nyilvános tervezet az adatok és a modellek felhasználását illetően nem ad túl sok eligazítást. A nyilvános tervezet alapvetően adott időpillanatban elvégzendő becsléseket ír elő a cash-flow és a várható hitelveszteség tekintetében. A Bizottság a Bázeli Bizottsághoz és más érdekeltekhez hasonlóan értékeli az IASB javaslatát, és részt vesz annak fejlesztésében a G20-ak által meghatározott célkitűzésekkel összhangban.

[38] G20 (2009)

[39] A piaci résztvevők által a változó gazdasági feltételekre adott nem megfelelő válaszokra vonatkozó további részleteket lásd az 5. bekezdésben

[40] COM (2009) 362 végleges

[41] Uo.

[42] Lásd: COM (2009) 499 végleges

[43] A kérdéssel kapcsolatos további részleteket lásd az 5. bekezdésben

[44] ECOFIN (2009)