EUR-Lex Access to European Union law
This document is an excerpt from the EUR-Lex website
Document 52011DC0424
COMMUNICATION FROM THE COMMISSION TO THE EUROPEAN PARLIAMENT, THE COUNCIL, THE EUROPEAN ECONOMIC AND SOCIAL COMMITTEE AND THE COMMITTEE OF THE REGIONS on External Dimension of the Common Fisheries Policy
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, A GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK a közös halászati politika külpolitikai vetületéről
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, A GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK a közös halászati politika külpolitikai vetületéről
/* COM/2011/0424 végleges */
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, A GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK a közös halászati politika külpolitikai vetületéről /* COM/2011/0424 végleges */
TARTALOMJEGYZÉK 1........... Bevezetés....................................................................................................................... 4 2........... Világszerte hozzá kell járulni a
hosszú távú fenntarthatósághoz.......................................... 4 2.1........ A politikai párbeszéd szakmai
kapcsolattá alakítása......................................................... 4 2.2........ A halászati irányítás globális
szerkezetének erősítése, fenntartása...................................... 6 2.3........ Hozzájárulás a regionális halászati
gazdálkodási szervezetek hatékonyabb működéséhez... 7 3........... A halászati megállapodások
fenntarthatóvá tétele............................................................. 9 3.1........ A jelenleg érvényben lévő
halászati partnerségi megállapodások és azok hiányosságai....... 9 3.2........ Az erőforrások hosszú távú
megőrzése és a fenntarthatóság előtérbe helyezése............... 10 3.3........ A kétoldalú halászati megállapodások
jobb igazgatása................................................... 11 3.4........ A fenntartható halászat hatékonyabb
előmozdítása a partnerországokban....................... 12 4........... Összhang más uniós szakpolitikákkal............................................................................. 13 I. MELLÉKLET......................................................................................................................... 15 II. MELLÉKLET........................................................................................................................ 16 VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági
Szervezete (FAO) által végzett legutóbbi értékelés megállapította, hogy a világ
ismert halállományainak csaknem 85%-át teljes mértékben vagy túlzottan
kiaknázzák.[1]
Az EU-nak gyors és hatékony fellépéssel kell e helyzet megváltoztatására
törekednie. Az EU azon kevés jelentős szereplők
egyike, akik a világ valamennyi óceánján jelen vannak flották és befektetések,
harmadik országokkal kötött kétoldalú megállapodások, valamint regionális
halászati gazdálkodási szervezetek révén. Emellett fontos piaca is a halászati
termékeknek, jelentős fogyasztással és behozatallal. Az EU a világ halászati
erőforrásainak tömegét tekintve 11%-át fogyasztja, értékét tekintve pedig
24%-át importálja. Ez nagy felelősséget ró az Unióra a nemzetközi
halállományok megőrzése és fenntartható kezelése előmozdítása
tekintetében. Világszerte hozzá kell járulni a hosszú távú
fenntarthatósághoz A halállományokkal való fenntartható gazdálkodás
és azok megőrzése, valamint a regionális halászati gazdálkodási
szervezetek eredményességének növelése érdekében az EU-nak a következőkre
kell törekednie: ·
Globális és többoldalú együttműködést kell
előmozdítani a fenntartható halgazdálkodás világszintű terjesztése
érdekében, a párbeszédet a szakmai kapcsolatok szintjére hozva az olyan
kulcsfontosságú kérdések megoldásához, mint a jogellenes, nem bejelentett és
szabályozatlan (IUU) halászat felszámolása vagy a túlzott kapacitások
kiiktatása. ·
A regionális halászati gazdálkodási szervezetek
teljesítményének javítása, az élő tengeri erőforrások megőrzése
és kezelése kapcsán végzett munkájuk segítése a következők által: –
megbízhatóbb adatok és tudományos szakvélemények
biztosítása a döntéshozatalhoz; –
jobb megfelelés és ellenőrzés; –
az erőforrásokkal arányos halászati
kapacitások kialakítása; –
e szervezetek működésének javítása jobb
döntéshozatal révén; –
hozzáférési díj bevezetése a nyílt tengereken a
regionális halászati gazdálkodási szervezetek tagjai számára. ·
Fokozni kell a halászati, fejlesztési, környezetvédelmi,
kereskedelmi és egyéb szakpolitikák integrációját a fenntartható és
felelős gazdálkodás jobb érvényesítése érdekében. Kétoldalú halászati megállapodások Az uniós flották által a harmadik országok vizein
folytatott halászati tevékenységek alapját a jövőben is a harmadik
országokkal kötött nemzetközi megállapodások kell képezzék. Az erőforrások
hosszú távú megőrzésének elősegítése, a kétoldalú halászati
kapcsolatok megfelelő irányítása és a partnerországok halászati ágazatának
tartamos fejlesztése szempontjából az EU-nak a következőkre kell
törekednie: ·
megállapodásait az elérhető legjobb tudományos
szakvéleményekre kell alapoznia, figyelembe véve az érintett területre irányuló
összes halászati erőkifejtést; ·
tudományosan fel kell mérni a több fajra vonatkozó
(vegyes) megállapodások következményeit; ·
az emberi jogok tiszteletét a halászati
megállapodások kötése és érvényben tartása alapkövetelménynek kell tekinteni; ·
elő kell mozdítani, hogy a hajótulajdonosok
nagyobb részét viseljék hozzáférési díjaknak; ·
gondoskodni kell arról, hogy a halászati
megállapodások a partnerország halászati ágazatának jobb irányításához
vezessenek, elsősorban a felügyelet, az ellenőrzések, valamint az
adminisztratív és a tudományos kapacitás fejlesztése szempontjából; ·
biztosítani kell a megállapodások keretébe tartozó
ágazati támogatások szakszerű és hatékony kezelését, előrevetítve,
hogy az eredmények elmaradása esetén ezek fizetése felfüggeszthető. Ezen elemek némelyikét a közös halászati politika
reformja előtt is érvényesíteni lehet az átmeneti megállapodásokban. A
reformot követően minden új tárgyalási folyamatnak tiszteletben kell
tartania az itt foglalt iránymutatásokat. A reformfolyamat eredménye a
fenntartható halászati megállapodások új generációja lesz.
1.
Bevezetés
Ez a közlemény a megreformált közös halászati
politika külpolitikai vetületének új vezérfonalát mutatja be.[2] Alapját számos konzultáció és a
Bizottság szolgálatai által a reform keretében készített felmérések képzik. A
KHP reformjának célja az élő tengeri erőforrások fenntartható
kiaknázásának biztosítása erőteljes gazdasági teljesítmény, inkluzív
növekedés és a tengerparti régiók nagyobb kohéziója mellett. A megreformált KHP
külpolitikai vetületének új vezérfonala ezen alapelvek nemzetközi szinten történő
képviseletét irányozza elő, és emellett elkötelezett a
felelősségteljesebb nemzetközi halgazdálkodás kialakítása, a halállományok
legnagyobb fenntartható hozam[3]
melletti fenntartható kiaknázásának 2015-re történő megvalósítása és a
halászati tevékenységeknek a tengeri ökoszisztémákra gyakorolt hatása
csökkentése mellett. E célok elérése az európai és a harmadik országbeli
halászok jövőjének biztosításához egyaránt szükséges. Ezen iránymutatások az EU integrált
tengerpolitikájával is jobban összhangban vannak, következésképp az EU
halászati gazdálkodásában nagyobb teret nyerhet az ökoszisztéma-alapú
megközelítés, és hatékonyabban kezelhetők a nemzetközi halállományokra
kiható olyan külső problémák, mint az éghajlatváltozás vagy a
környezetszennyezés.
2.
Világszerte hozzá kell járulni a hosszú távú fenntarthatósághoz
2.1.
A politikai párbeszéd szakmai kapcsolattá
alakítása
Az EU kétoldalú párbeszédet tart fenn olyan fontos
nemzetközi partnerekkel, mint az Amerikai Egyesült Államok, Kanada, Japán,
Ausztrália, Új-Zéland vagy Oroszország és Kína. E párbeszédek célja a halászat
világszintű fenntarthatóságának biztosítása, szövetségek kötése a
halászati irányítás terén, valamint a felmerülő nehézségek kétoldalú
kezelése. Régóta szoros kapcsolat áll fenn az EU északi
szomszédaival, különösen Norvégiával az ún. északi megállapodások értelmében. E
megállapodások az Atlanti-óceán északi részén, a Sarkvidéken, a Balti- és az
Északi-tengeren található erőforrások közös kezeléséről rendelkeznek.
A legújabb keletű a Balti-tenger közös kezelését biztosító EU–Oroszország
kétoldalú megállapodás, amely 2009-ben lépett hatályba. Az Atlanti-óceán
északkeleti részén előforduló, nagy távolságra vándorló és nagy
elterjedési területű – a kizárólagos gazdasági övezeteken túlnyúló – állományok
(például a makréla vagy a kék puha tőkehal) kapcsán az EU egy másik
fórumon, a parti államok fórumán keresztül is együttműködik északi
szomszédaival. A Bizottságnak meg kell vizsgálnia, hogy mi a legjobb módja az
együttműködés megerősítésének, figyelembe véve az erőforrások
tengeri medencék szintjén történő kezelésével kapcsolatos regionális
fejleményeket. Az EU-nak a szomszédos országokhoz
fűződő kapcsolatait természetesen továbbra is a szomszédsági
politika határozza meg, amelynek keretében az Unió a közös értékek (demokrácia
és emberi jogok, jogállamiság, jó kormányzás, piacgazdasági elvek és
fenntartható fejlődés) iránti kölcsönös elkötelezettségre épülő
kiemelt viszonyt tart fenn a környező országokkal.
A szomszédsági politika kifejezetten alkalmas az integrált
tengerpolitika képviseletére a szomszédos országokban, bátorítja az EU
balti-tengeri, fekete-tengeri és földközi-tengeri partnereit a szakmai
tapasztalatcserék kialakítására és fenntartására, amihez ösztönzés mellett az
EU támogatást is nyújt. Az illegális halászat felszámolása Annak érdekében, hogy az EU hatékonyan léphessen
fel a halászatot jelenleg fenyegető fő problémákkal szemben, mint a
jogellenes, nem bejelentett és szabályozatlan (IUU) halászat vagy a flották
túlkapacitása, globális partnerei támogatására is szüksége van. A Bizottság ezzel összefüggésben javasolja, hogy
más jelentős halászatitermék-importőrökkel, például az USA-val és
Japánnal[4]
2013 vége előtt megbeszélések kezdődjenek annak érdekében, hogy e
piacoknak az IUU halászati termékekkel szembeni védelme kapcsán közös
megközelítést fogadjanak el. E kezdeményezés építhetne az EU ezzel foglalkozó
rendeletére[5],
és el kell érnie a következő évtizedben az IUU halászat felszámolását,
különösen, ha a munkában más fajsúlyos szereplők is részt vesznek. A
Bizottság készen áll arra, hogy a közeljövőben a partnereivel közös
mechanizmusokat vessen be az IUU halászat szereplőivel (államokkal vagy
flottákkal) kapcsolatos adatcsere és megközelítések összehangolása céljából. INTÉZKEDÉS · Partnerség kialakítása más jelentős szereplőkkel az IUU halászat elleni fellépés közös keretének létrehozása érdekében. A halászati túlkapacitás – globális probléma Mivel a Bizottságnak eltökélt szándéka, hogy a
lehalászási szinteket legkésőbb 2015-re összhangba hozza a legnagyobb
fenntartható hozamokkal, 2013-ra magas szintű politikai egyeztetést fog
kezdeményezni a globális kapacitás-csökkentés módjainak megvitatása érdekében.
E munka során figyelembe kell venni a fejlődő országok ambícióit, és
összhangot kell teremteni a KHP reformjával, ami a kapacitás csökkentése terén
fontos szerepet szán a jogok alapján történő kezelésnek. INTÉZKEDÉS · Az EU 2013-ra magas szintű konferenciát hív össze a túlkapacitás világszintű kezelését célzó folyamat kialakítása érdekében.
2.2.
A halászati irányítás globális szerkezetének
erősítése, fenntartása
Ami a világszintű jelenlétet illeti, az EU
szerződő fele az ENSZ keretében létrejött tengerjogi egyezménynek[6], valamint a halállományokról
szóló megállapodásnak[7].
Az EU aktívan részt vesz az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete
(FAO) és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD)
munkájában. E szervezetek meghatározó szerepet játszhatnak az
élő tengeri erőforrások védelméről és megőrzéséről
folyó megbeszélések sikerében. Az e fórumokon létrejött megállapodásokat (pl. a
veszélyeztetett tengeri ökoszisztémák védelmére vonatkozó ENSZ-megállapodást)
az alacsonyabb szinteken hatékonyan végrehajtják pl. a regionális halászati
gazdálkodási szervezetek által elfogadott konkrét védelmi intézkedések révén.
Az EU-nak ezért egységesen és határozottan kell fellépnie e fórumokon a
következő elvek mentén: –
a FAO égisze alatt zajló, a jogellenes halászat
elleni fellépés keretében továbbra is hangsúlyt kell fektetni a kikötő
szerinti és a lobogó szerinti államok felelősségére építő
kezdeményezésekre – mint a kikötő szerinti államoknak a jogellenes, nem
bejelentett és szabályozatlan halászat megelőzésére, megakadályozására és
felszámolására irányuló intézkedéseiről szóló, 2009. évi megállapodás vagy
a technikai konzultáció a lobogó szerinti államok teljesítményéről; –
az ENSZ szintjén folytatni kell az olyan
problémákkal kapcsolatos figyelemfelhívást, mint a túlzott kapacitás, a
visszadobás, a járulékos fogások, vagy egyes halászeszközök hatása a tengeri
ökoszisztémákra; –
a regionális halászati gazdálkodási szervezetek
által felügyelt és a harmadik országokhoz tartozó vizeken halászó hajók
tekintetében egyenlő feltételeket kell teremteni, elkerülendő, hogy a
kisebb ellenállás felé sodródva visszaélhessenek a kevésbé szigorú szabályozással,
károsítva az erőforrásokat. E fellépések során szem előtt kell
tartani, hogy egy hajó tevékenysége kapcsán az elsődleges felelősség
a lobogó szerinti államot terheli. INTÉZKEDÉSEK A Bizottság a következőket fogja javasolni a Tanácsnak: · továbbra is tegyen ambiciózus javaslatokat az ENSZ általános éves közgyűlésének a fenntartható halászatról szóló határozata kapcsán; · támogassa a FAO keretében a halállományok megőrzését és kezelését célzó nemzetközi eszközök kidolgozását; · kezdeményezze az ENSZ keretében egy világszintű hitelesítési rendszer kialakítását az IUU halászat felszámolása érdekében; · ösztönözze a harmadik feleket a lehető legszigorúbb fenntarthatósági normák tiszteletben tartására a nyílt tengereken és harmadik országok vizein.
2.3.
Hozzájárulás a regionális halászati
gazdálkodási szervezetek hatékonyabb működéséhez
A közös illetve vándorló halállományok
megőrzésének és kezelésének legfontosabb eszközei a regionális halászati
gazdálkodási szervezetek (RFMO-k). Az ENSZ tengerjogi egyezménye és
halállományokra vonatkozó megállapodása értelmében az EU kötelezettséget
vállalt különböző olyan RFMO-k munkájában való részvételre, amelyek akár a
halászatot folytató állam, akár a piacot jelentő ország révén az EU
érdekkörébe tartozó állományokat kezelnek[8].
Az EU szerepe ezeken a fórumokon jóval hangsúlyosabb ma, mint 1999-ben volt,
amikor utoljára közlemény született a Közösségnek az RFMO-k munkájában való
részvételéről[9]. A regionális halászati gazdálkodási szervezetek
által a fenntartható erőforrás-kezelés érdekében tett erőfeszítések
ellenére a halállományok csökkenése folytatódik. Az ENSZ Élelmezési és
Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által végzett legutóbbi értékelés
megállapította, hogy a világ ismert halállományainak csaknem 85%-át teljes
mértékben vagy túlzottan kiaknázzák.[10]
Ez a tendencia évtizedek óta megfigyelhető, és jól tükrözi a világ
halállományait fenyegető halászat intenzívebbé válását, ami
elsősorban a növekvő fogyasztói keresletre vezethető vissza. Rövid- és középtávon az EU-nak azokra a főbb
problémákra kell összpontosítania, amelyek akadályozzák az RFMO-kat feladataik
sikeres ellátásában. A következő fellépésekre van szükség: ·
Az RFMO-k működését rendszeresen elvégzett
teljesítményértékelések révén kell javítani, a megfelelő ENSZ-határozatok
alapján. ·
Megbízhatóbb tudományos adatokat és
szakvéleményeket kell az RFMO-k rendelkezésére bocsátani, amihez
elengedhetetlen, hogy az EU többet fektessen be az adatgyűjtésbe, az
alkalmazott kutatásba, a tudományos ismeretterjesztésbe és általában az RFMO-k
tudományos tevékenységébe – természetesen amellett, hogy más tagoktól is
elvárja ugyanezt. Színesíteni kell a tudományos szakvélemények palettáját, az
elővigyázatosság elvét és az ökoszisztéma-alapú szemléletet kell
alkalmazni, társadalmi-gazdasági elemzésekkel kiegészítve. ·
Fel kell lépni az ellen, hogy egyes RFMO-tagok nem
tartják tiszteletben az RFMO által elrendelt védelmi és kezelési
intézkedéseket, méghozzá a következők ösztönzésével: –
rendszeresen nyomon kell követni a különböző
RFMO-k egyes tagjainak megfelelését; –
a meg nem felelés hátterében meghúzódó okokat fel
kell tárni (a fejlődő országok esetében gyakran ilyen a kapacitás
hiánya), és azokat a megfelelő eszközökkel orvosolni kell; –
átlátható és megkülönböztetésmentes szankciókat
kell kialakítani és alkalmazni az olyan esetekben, amikor a meg nem felelés
egyértelműen megállapítható, vagy a felek részéről hiányzik a
politikai kötelezettségvállalás. Ezzel a folyamattal párhuzamosan elindítható
volna a rendelkezéseket tiszteletben tartó és átláthatóan viselkedő
szereplők (lobogó szerinti államok vagy flották) jutalmazása. ·
A túlzott halászati kapacitás olyan kérdés, amivel
többoldalú (az EU és főbb partnerei közötti) megbeszélések és az RFMO-k
szintjén egyaránt foglalkozni kell. Az EU-nak arra kell törekednie, hogy a
kapacitásfelesleg kezelése a fenntartható lehalászási szintekre vonatkozó
lehető legjobb tudományos szakvélemények alapján, és összehangolt
intézkedések révén történjen. Ilyen intézkedés a kapacitások befagyasztása vagy
csökkentése is, de figyelemmel kell lenni arra, hogy a fejlődő
országok jogos igénye saját halászati ágazatuk fejlesztése. ·
A kezelési intézkedések egyhangú elfogadása a
legjobb biztosíték betartásukra. Ettől függetlenül az EU-nak szorgalmaznia
kell az RFMO-k döntéshozatali rendszereinek megreformálását, és különösen
érdemes a jövőben a szavazásokat a Dél-Csendes-óceáni Regionális Halászati
Gazdálkodási Szervezet létrehozására vonatkozó egyezmény keretében nemrég
elfogadott korszerű és hatékony módszerrel összhangban szervezni.[11] ·
Az RFMO-k pénzügyi hátterének javítása és a flották
által folytatott erőforrás-kiaknázás felelősebbé tétele érdekében az
EU-nak elő kell mozdítania azt, hogy a halászatot olyan üzemeltetők
irányítsák, akiknek hajói az RFMO valamelyik tagországának lobogója alá
tartoznak, és az a tag hozzáférési díjat fizessen a nyílt tengeren folytatott
halászat ellenében. Egy jól kialakított, díjakra épülő hozzáférési
rendszer, ami egyúttal összhangban áll az ENSZ tengerjogi szabályozásával,
elkerülhetővé tenné a halászatban a „közös ló” esetét.[12] INTÉZKEDÉSEK A Bizottság a következőket fogja javasolni a Tanácsnak: · támogassa az RFMO-k teljesítményének értékelését, törekedjen arra, hogy az első ilyen értékelés 2013 végéig minden RFMO-ban megtörténjen, és azt követően az értékelés rendszeres időközönként (3–5 évente) kötelező legyen; · mozdítsa elő a hozzáférési díjakra épülő erőkifejtés-szabályozás bevezetését, a hajók csak díjfizetés ellenében kerüljenek fel a halászatra jogosultak jegyzékébe korlátozott számú RFMO-ban; · törekedjen az e fejezetben ismertetett fellépések koherens, jól szervezett végrehajtására annak érdekében, hogy az RFMO-k hatékonyan valósíthassák meg célkitűzéseiket. Ennek révén biztosítható az RFMO-k felelősségi körébe tartozó állományokra irányuló halászat fenntartható és szabályozott bonyolítása (a legnagyobb fenntartható hozamok alapján), valamint a tengeri biodiverzitás védelme.
3.
A halászati megállapodások fenntarthatóvá tétele
3.1.
A jelenleg érvényben lévő halászati
partnerségi megállapodások és azok hiányosságai
A közös halászati politikának régóta részét
képezik a harmadik országokkal kötött kétoldalú halászati megállapodások. A KHP
2002. évi reformja jelentős változást hozott e kétoldalú
megállapodásokban, ugyanis előtérbe helyezte a partneri viszonyt és a
partnerországokban a fenntartható halászat kialakítását. A jelenleg hatályos
halászati partnerségi megállapodások célja, hogy az EU hajói az érintett
harmadik országok kizárólagos gazdasági övezetében található többletforrásokra[13] irányuló halászatot
folytathassanak szabályozott és jogilag rögzített keretek között.[14] A halászati partnerségi megállapodások másik célja,
hogy a partnerországban fenntarthatóan működő halászati ágazat
alakuljon ki. Ezáltal kedvező gazdasági és társadalmi hatást gyakorolnak.
A helyi gazdaság fejlődéséhez tengerészek és rakodómunkások
alkalmazásával, a halfeldolgozás igénybevételével járulnak hozzá, de egyúttal a
partnerország élelmiszer-ellátásában is szerepet játszanak. Többszöri jobbításuk ellenére a halászati
megállapodásoknak még mindig vannak gyenge pontjaik, amint arra a 2009-ben
közzétett zöld könyvvel kapcsolatos konzultáció[15] is rávilágított. Nevezetesen: ·
a harmadik országok felségvizeiben élő
állományokról nem mindig áll rendelkezésre elegendő információ ahhoz, hogy
meg lehessen határozni a többlet mértékét; ·
az EU nem ismeri a partnerországok által más (EU-n
kívüli) államokkal kötött halászati megállapodások tartalmát, azok feltételeit; ·
ezek következtében nem állapítható meg az
állományokra irányuló halászati erőkifejtés összesített nagysága, sem a
fenntarthatóan kiaknázható többlet arányos része; ·
a halászati partnerségi megállapodások értelmében
rendelkezésre bocsátott ágazati támogatások megfelelő felhasználására
számos partnerországban korlátozott a kapacitás. A Bizottság azon az állásponton van, hogy a
halászati partnerségi megállapodásokat fenntartható halászati megállapodásokkal
kell felváltani, amelyek fő törekvései az erőforrások megőrzése,
a környezetvédelmi szempontú fenntarthatóság, a jobb irányítás és az ágazati
támogatások hatékonyabbá tétele.
3.2.
Az erőforrások hosszú távú
megőrzése és a fenntarthatóság előtérbe helyezése
A fenntartható halászati megállapodásoknak minden
esetben az elérhető legjobb tudományos szakvéleményekre kell építeniük,
hivatkozási pontként a legnagyobb fenntartható hozamot használva. A már meglévő vegyes (több fajra vonatkozó)
megállapodások értékelése érdekében a Bizottság a rendelkezésre álló adatok
független keresztellenőrzésére épülő tudományos szakvéleményeket fog
kérni. Ezek, valamint az ökoszisztéma-értékelések alapján lehet majd
meghatározni, hogy át kell-e alakítani a vegyes megállapodásokat
fajspecifikussá, már amennyiben elegendő kutatási adat áll rendelkezésre,
és ismert a megvalósuló halászati erőkifejtés[16]. Ami a tonhalfélékre vonatkozó
megállapodásokat illeti, a megfelelő regionális halászati gazdálkodási
szervezetek által szolgáltatott adatokat következetesebben kell használni. A
fogások bejelentésére vonatkozó előírásokat a tagállamoknak szigorúan be
kell tartaniuk. A feltételezett szabályszegésekkel szemben a Bizottság gyorsan
és pártatlanul fog fellépni. A Bizottság arra is törekedni fog, hogy a
fenntartható halászati megállapodásokban szerepeljen átláthatósági záradék, ami
azt rögzíti, hogy a partnerországnak adatokat kell szolgáltatnia az Unió
részére a vizein zajló halászati erőkifejtés összesített szintjéről. INTÉZKEDÉSEK A Bizottság: · a vegyes megállapodásokhoz tartozó új jegyzőkönyvek kötésére irányuló tárgyalások megkezdése előtt ezentúl mindig elvégezteti az állományok tudományos felmérését; · gondoskodik arról, hogy a tagállamok betartsák a partnerországokban a fogások bejelentésére vonatkozó szabályokat, és ehhez minden létező jogi eszközt igénybe fog venni, pl. az IUU rendeletet is; · előmozdítja a harmadik országok vizein megvalósuló halászati tevékenységekkel kapcsolatos átláthatóságot a kétoldalú egyezményekbe illesztett különleges záradékok és a harmadik felekkel való kapcsolattartás révén.
3.3.
A kétoldalú halászati megállapodások jobb
igazgatása
A jelenlegi halászati partnerségi megállapodásokat
úgy kell megújítani, hogy teljes értékű irányítási keretet
szolgáltassanak az uniós hajók által a harmadik országok vizein folytatott
tevékenységekhez. A megállapodások végrehajtását egyszerűbbé kell tenni,
hatékonyabb eszközöket kell biztosítani az emberi jogok megsértése elleni
fellépéshez, és csökkenteni kell a hozzáférési díjakhoz való állami
hozzájárulás mértékét. Gondoskodni kell arról, hogy a fenntartható
halászati megállapodások végrehajtása és betartása egyszerűbb legyen.
Ennek érdekében ezeknek megállapodás-mintákra kellene épülniük, és szokásos
záradékokat kell tartalmazniuk. A megállapodások értelmében kiadott és kezelt
halászati engedélyek adminisztrációját is könnyebbé kell tenni. A Bizottság
ezért 2012-ben javaslatot fog előterjeszteni a halászati engedélyekre
vonatkozó rendelet[17]
felülvizsgálatáról. A jövőben kötendő megállapodásokba
emberi jogi záradékot kell illeszteni, ahogyan a közelmúltban parafált
megállapodások esetében már megtörtént. A záradék értelmében az alapvető
emberi jogok és demokratikus elvek megsértése esetén a megállapodáshoz csatolt
jegyzőkönyv felfüggesztésre kerülhet. A záradéknak adott esetben a
Cotonou-i megállapodásban[18]
előírt rendelkezésekre vagy más hasonló nemzetközi szerződésre kell
épülnie. A jelenlegi halászati partnerségi
megállapodásokban szereplő kizárólagossági záradék értelmében az EU hajói
nem folytathatnak halászatot a megkötött halászati megállapodás keretein kívül,
és egyforma szabályok alkalmazandók valamennyi uniós hajó tekintetében. Annak
érdekében, hogy a kizárólagossági záradék ne legyen megkerülhető a lobogó
lecserélésével, a jövőben kötendő halászati megállapodásoknak azt is
elő kell írniuk, hogy a kötelezettségek alóli kibúvás vagy az újabb
halászati lehetőségekhez jutás érdekében lobogót váltó uniós halászhajók
kizárásra kerülnek a partnerország kizárólagos gazdasági övezetéből. Az uniós halászati ágazatnak arányos részt kell
viselnie a harmadik országok többletforrásaihoz való hozzáférés
költségeiből. Az uniós költségvetésből nyújtott hozzájárulást ennek
megfelelően csökkenteni kell. INTÉZKEDÉSEK A Bizottság: · a halászati engedélyek igazgatásának egyszerűsítése érdekében 2012-re javaslatot készít a halászati engedélyekről szóló rendelet felülvizsgálatára; · törekszik arra, hogy a fenntartható halászati megállapodások kötésének és a harmadik országokkal a halászat területén folytatott együttműködésnek előfeltétele legyen az emberi jogok tiszteletben tartása; · a kétoldalú megállapodásokba lehetőség szerint olyan rendelkezéseket illeszt, amelyek megelőzik az átlobogózással való visszaélést; · igyekszik növelni a hajótulajdonosok hozzájárulását a harmadik országok vizeihez való hozzáférés költségeihez.
3.4.
A fenntartható halászat hatékonyabb
előmozdítása a partnerországokban
Az EU által a harmadik országok ágazati
politikáihoz nyújtott anyagi hozzájárulásnak kézzelfogható és mérhető
előnyökkel kell járnia a partnerországok szempontjából, többek között a
fenntartható helyi halgazdálkodás területén. Adminisztratív és tudományos
teljesítményüket kell javítania, elsősorban a nyomon követés, az
ellenőrzés és a felügyelet támogatásával, ideértve az IUU halászat elleni
küzdelmet is. A tudományos szakvélemények színvonala és a kapacitásfejlesztés a
partnerországokkal kötendő fenntartható halászati megállapodások keretében
biztosított uniós támogatás esetében is elsőbbségi kérdések maradnak. Az ágazati támogatásokat mindazonáltal
hatékonyabbá és célzottabbá kell tenni, és hatásukat rendszeresen értékelni
kell. El kell érni, hogy a partnerországok garantálják a támogatások
eredményességét, és nagyobb hangsúlyt kell helyezni a feltételességre, vagyis arra,
hogy nem kerül sor kifizetésekre, ha az eredmény elmarad. A Bizottság ki fog
dolgozni olyan általános iránymutatásokat a halászati megállapodások értelmében
nyújtott ágazati támogatások nyomon követéséhez, amelyek értelemszerűen
alkalmazhatók konkrét esetekre is. A Bizottság emellett arra is törekedni fog, hogy a
partnerországok egyéni stratégiái és prioritásai jobb figyelembevételével
növelje a halászati ágazatuk fenntartható fejlesztéséhez való uniós
hozzájárulás hozzáadott értékét. INTÉZKEDÉSEK A Bizottság: · javasolja, hogy az ágazati támogatások nyújtása a halászati hozzáférési díjak fizetésétől függetlenül történjen, és az ágazati támogatásokat a partnerországok szükségletei és abszorpciós kapacitása figyelembevételével fogja meghatározni; · az ágazati támogatások esetében előtérbe helyezi a feltételességet, a kifizetéseket eredményes felhasználásuknak megfelelően folyósítja; · támogatja a partnerországokban az adatgyűjtés és tudományos tanácsadás fejlesztése érdekében végzett erőfeszítéseket.
4.
Összhang más uniós szakpolitikákkal
Az e közleményben felvázolt célok elérése
érdekében az EU-nak határozottabban kell fellépnie a különböző nemzetközi
fórumokon, erősebb szinergiát teremtve a nemzetközi halászati irányítást
érintő és a fejlesztési, kereskedelmi, környezetvédelmi, kutatási és
innovációs, külpolitikai és egyéb fellépései és politikái között. Ebben többek
között a következő irányvonalakat kell követnie: –
A halászati és a fejlesztési politikák
összehangolása révén biztosítani kell, hogy a fejlődő országok saját
halászati ágazatának fejlesztésére irányuló törekvések támogatása
összekapcsolódjon a halászat fenntartható irányítására vonatkozó
felelősségtudat erősítésével. –
A jövőben kötendő halászati
megállapodásoknak több szállal kell kötődniük a fejlesztési politikákhoz
és eszközökhöz, különösen az Európai Fejlesztési Alaphoz és más, például
kutatási és innovációs eszközökhöz. –
Külső partnerségi és együttműködési
fellépései keretében az Európai Unió továbbra is támogatni fog a halászathoz
kapcsolódó olyan stratégiákat és programokat, amelyek a tengeri biztonság
fokozását vagy a kalózkodás elleni küzdelmet szolgálják. –
Az EU, mint jelentős
halászatitermék-importőr, jelenleg is alkalmaz az IUU halászatból származó
termékek piacra jutását megakadályozó intézkedéseket. Kereskedelmi
politikájának emellett hozzá kell járulnia a fenntartható halászat
világszintű biztosításához is azáltal, hogy a preferenciális kereskedelmi
megállapodások keretében ösztönzi a megfelelő nemzetközi halászati
egyezmények és megállapodások betartását. –
A környezetvédelmi és halászati célok összhangját a
nemzetközi színtéren kidolgozott szakpolitikáknak valamint egyezményeknek a
regionális halászati gazdálkodási szervezetek védelmi és kezelési
intézkedéseivel való integrációján keresztül kell biztosítani. INTÉZKEDÉSEK A Bizottság: · óceán- illetve tengerspecifikus regionális stratégiákat dolgoz ki és hajt végre a fenntartható halászat előmozdítása érdekében, többek között a Csendes-óceán, az Indiai-óceán és a Földközi-tenger területén; · 2011 végéig kereskedelmi jellegű intézkedéseket is tartalmazó jogalkotási javaslatot fogad el a halászati erőforrások megőrzésének biztosítására. I. MELLÉKLET Regionális halászati gazdálkodási
szervezetek II. MELLÉKLET Kétoldalú halászati megállapodások a megállapodás típusa || Partnerország || a jegyzókönyv érvényessége || az Unió éves pénzügyi hozzájárulása Több fajra vonatkozó (vegyes) megállapodások || Grönland || 2012. december 31. || 14 307 244 € Bissau-Guinea || 2011. június 15. || 7 500 000 € Mauritánia || 2012. július 31. || 86 000 000 € (az első évben) és 70 000 000 € (a negyedik évben) között Marokkó || 2012. február 27. || 36 100 000 € Tonhalfélékre vonatkozó megállapodások – Nyugat-Afrika || Zöld-foki-szigetek || 2011. augusztus 31. || 385 000 € Gabon || 2011. december 2. || 860 000 € Elefántcsontpart || 2013. június 30. || 595 000 € Sao Tomé és Príncipe || 2013 vége || 682 500 € Tonhalfélékre vonatkozó megállapodások – az Indiai-óceán térsége || Comore-szigetek || 2013. december 31. || 615 250 € Madagaszkár || 2012. december 31. || 1 197 000 € Mozambik || 2011. december 31. || 900 000 € Seychelle-szigetek || 2014. január 17. || 5 600 000 € Tonhalfélékre vonatkozó megállapodások – a Csendes-óceán térsége || Kiribati || 2012. szeptember 15. || 478 400 € Mikronézia || 2010. február 25. (az újabb öt évre érvényes jegyzőkönyvet most ratifikálják) || 559 000 € Salamon-szigetek || 2012. október 8. || 400 000 € Nyugvó megállapodások || || || Gambia || Nincs hatályos jegyzőkönyv || Guinea || Nincs hatályos jegyzőkönyv || Egyenlítői Guinea || Nincs hatályos jegyzőkönyv || Mauritius || Nincs hatályos jegyzőkönyv || Szenegál || Nincs hatályos jegyzőkönyv || [1] The State of World Fisheries and
Aquaculture 2010, FAO, Róma 2010., 35. o. A FAO által figyelt tengeri
állományok több mint felét teljes mértékben kiaknázzák, 28%-át túlhalásszák,
3%-uk állapota válságos, és 1%-uk halad a helyreállás felé. Az állományok
3%-ának kihasználtsága alacsony, 12% kihasználtsága mérsékelt. [2] Az
integrált tengerpolitikával kapcsolatos külpolitikai iránymutatásokat „Az
integrált uniós tengerpolitika nemzetközi dimenziójának fejlesztése” című,
az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális
Bizottságnak és a Régiók Bizottságának készített COM(2009)536 végleges
közlemény tartalmazta. [3] A legnagyobb fenntartható hozam (maximum sustainable
yield) azt határozza meg, hogy mekkora lehalászást bír el egy állomány
korlátlan ideig. A fenntartható
kiaknázáshoz elengedhetetlen a legnagyobb fenntartható hozam ismerete, amelynek
segítségével az állomány mérete a lehető legjobb szaporulatot biztosító
szinten tartható azon egyedek lehalászásával, amelyek különben az állomány
folyamatos növekedéséhez járulnának hozzá. [4] Ezen országok és az EU együttesen a
világ halászati piacának kétharmadát képviselik. (The State of World Fisheries
and Aquaculture 2010, FAO, Róma 2010.) [5] A Tanács 1005/2008/EK rendelete (2008.
szeptember 29.) a jogellenes, nem bejelentett és szabályozatlan halászat
megelőzésére, megakadályozására és felszámolására irányuló közösségi
rendszer létrehozásáról, továbbá a 2847/93/EGK, az 1936/2001/EK és a 601/2004/EK
rendelet módosításáról és az 1093/94/EK és az 1447/1999/EK rendelet hatályon
kívül helyezéséről. [6] 1982. évi UNCLOS-egyezmény vagy Montego
Bay-i Egyezmény néven is ismert [7] az Egyesült Nemzetek Szervezetének 1982.
december 10-i tengerjogi egyezményében foglalt, a kizárólagos gazdasági
övezeteken túlnyúló állományok és a hosszú távon vándorló halállományok
védelméről és kezeléséről szóló rendelkezések végrehajtásáról szóló
megállapodás, UNFSA, 1995., New York-i megállapodásként is ismert [8] Az érdekkör itt jelenthet nyílt tengeren
folyatott halászatot, hogy egy állam kizárólagos gazdasági övezetére kiterjed
valamely RFMO hatásköre, vagy hogy egy ország egy RFMO által kezelt
területről származó termékeket jelentős mennyiségben/ értékben importál. [9] COM(1999) 613 végleges, 1999.12.08. [10] The State of World Fisheries and
Aquaculture 2010, FAO, Róma 2010., 35. o. A FAO által figyelt tengeri
állományok több mint felét (53%-át) teljes mértékben kiaknázzák, 28%-át
túlhalásszák, 3%-uk állapota válságos, és 1%-uk halad a helyreállás felé. Az
állományok 3%-ának kihasználtsága alacsony, 12% kihasználtsága mérsékelt. A
tonhal és az ahhoz hasonló fajok állományai esetében a nyomon követett
populációk akár 60%-áról valószínűsíthető, hogy teljes mértékben kiaknázottak,
35%-uk túlhalászott vagy legyengült, és csupán néhány állomány (főleg
bonító/csíkoshasú tonhal) tűnik kevéssé kiaknázottnak. [11] A
Csendes-óceán déli részén található nyílt tengeri halászati erőforrások
védelméről és kezeléséről szóló egyezmény 16. és 17. cikke. [12] Arról van
szó, hogy több, önállóan fellépő szereplő, ha ésszerűen a saját
érdekeit figyelembe véve jár el, előbb-utóbb tönkreteszi a véges közös
vagyont, még akkor is, ha ez egyiküknek sem áll érdekében. [13] A megengedett
fogás azon része, amelyet a parti állam nem tud vagy nem akar kiaknázni, lásd
az ENSZ tengerjogi egyezményének 62. cikke (2) paragrafusát. [14] A II. melléklet tekinti át az EU jelenleg
hatályos kétoldalú halászati megállapodásait és főbb jellemzőiket. A
halászati megállapodásokhoz – végrehajtásuk érdekében – egy jegyzőkönyvnek
kell tartoznia, amely meghatározza a halászati lehetőségeket és az azokért
fizetendő ellentételezést. Amennyiben egy megállapodáshoz nem tartozik
hatályos jegyzőkönyv, illetve azt még nem hagyták jóvá, nyugvónak számít. [15] A KHP
reformjáról tartott konzultáció összefoglalása, SEC(2010) 428 végleges,
2010.4.16. [16] A jelenlegi
halászati partnerségi megállapodások a következő kategóriákba sorolhatók
be: a) amelyek csak a tonhalfélékre és a velük rokon, nagy távolságra vonuló
fajokra vonatkoznak, b) amelyek más fajokra is vonatkoznak (ezek az ún. vegyes
megállapodások). Mivel a regionális halászati gazdálkodási
szervezetek által felügyelt területeken élnek, a tonhalfélékről általában
több tudományos adat ismert, mint más fajok esetében. [17] A Tanács 1006/2008/EK rendelete
(2008. szeptember 29.) a közösségi halászhajók közösségi vizeken kívül
folytatott halászati tevékenységeinek engedélyezéséről és a harmadik
országok hajóinak közösségi vizekhez való hozzáféréséről, valamint a
2847/93/EGK és az 1624/94/EK rendelet módosításáról, továbbá a 3317/94/EK
rendelet hatályon kívül helyezéséről. [18] A Cotonou-i
megállapodás a fejlődő országok és az EU között létrejött legátfogóbb
partnerségi megállapodás. 2000 óta biztosít keretet 79 afrikai, karibi és
csendes-óceáni államnak az EU-val fenntartott viszonyához.