[pic] | EURÓPAI BIZOTTSÁG |

Brüsszel, 2011.2.28.

COM(2011) 84 végleges

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

A munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkavállalók védelméről szóló 2008/94/EK irányelv egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról és alkalmazásáról

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

A munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkavállalók védelméről szóló 2008/94/EK irányelv egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról és alkalmazásáról

BEVEZETÉS

A 2008/94/EK irányelv[1] (a továbbiakban: irányelv) kodifikálja a 80/987/EGK tanácsi irányelvet[2], amelyet legutóbb a 2002/74/EK irányelv[3] módosított.

Az irányelv célja a munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkavállalók védelme, különösen a fennálló követelések kifizetésének biztosítása érdekében. E célból a tagállamok kötelesek egy olyan intézetet létrehozni, amely szavatolja e követelések teljesítését.

Az irányelv 15. cikke szerint a Bizottságnak jelentést kell benyújtania az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak arról, hogy a tagállamok miként hajtják végre és alkalmazzák az irányelv 1–4. cikkét, 9. és 10. cikkét, 11. cikkének második bekezdését, 12. cikkének c) pontját, valamint 13. és 14. cikkét.

E jelentés előkészítése során a Bizottság független szakértőket bízott meg egy tanulmány elkészítésével, továbbá kérdőívet küldött a tagállamoknak és az európai szociális partnereknek, és arra kérte őket, hogy észrevételezzék a tanulmány megállapításait.

HATÁLY ÉS FOGALOMMEGHATÁROZÁSOK (1., 2. ÉS 13. CIKK)

A védelemben részesülő munkavállalók

Az alább említett kivételektől eltekintve az irányelv a nemzeti jog alapján munkavállalónak minősülő valamennyi személyre alkalmazandó. A Bizottság azonban megállapítja, hogy az irányelv által biztosított védelem a Cseh Köztársaságban nem terjed ki azon munkavállalókra, akiknek szerződése egy meghatározott munka elvégzésére szól. A Bizottság közelebbről meg fogja vizsgálni, hogy e személyek a cseh munkajogi szabályok alapján nem minősülnek-e munkavállalónak, mivel ez a kizárás az irányelv megsértését jelentheti.

Az irányelv kifejezetten tiltja, hogy a tagállamok kizárják az irányelv hatálya alól a részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalókat, a határozott idejű munkaszerződéssel foglalkoztatott munkavállalókat, valamint a munkaerő-kölcsönzésre irányuló munkaviszonnyal rendelkező munkavállalókat (a 2. cikk (2) bekezdése). A Bizottság rendelkezésére álló információk szerint ezt az előírást valamennyi tagállam betartja.

Az irányelv megtiltja, hogy a tagállamok minimális időtartamot írjanak elő a munkaviszony tekintetében a védelemre jogosult munkavállalókra nézve (a 2. cikk (3) bekezdése). A Bizottság azonban megjegyzi, hogy a ciprusi jogszabályok értelmében egy munkavállaló azzal a feltétellel jogosult a kifizetésekre, ha a munkáltató fizetésképtelenségének időpontját megelőzően legalább 26 hétig folyamatosan ugyanannál a munkáltatónál dolgozott. Ez a Bizottság álláspontja szerint sértheti az irányelvet.

A tagállamok a munkavállalók bizonyos kategóriáit kivételes esetekben kizárhatják az irányelv hatálya alól:

a) egyéb olyan garanciák fennállása esetén, amelyek az irányelvből származó védelemmel azonos védelmet nyújtanak a munkavállalónak (az 1. cikk (2) bekezdése). Ezzel a lehetőséggel három tagállam élt. Belgiumban a különböző vegyes bizottságokban vagy albizottságokban tagsággal rendelkező vállalkozások munkavállalói és gyakornokai ki vannak zárva az általános garanciaalap által biztosított védelemből, azonban a kollektív szerződés által létrehozott ágazati alapok védelme kiterjed rájuk. Cipruson a kereskedelmi flották külföldi illetőségű, hajózó személyzetét zárták ki az irányelv hatálya alól. Az Egyesült Királyságban pedig a kereskedelmi flották tengerészeire nem terjed ki az irányelv által biztosított védelem. A Bizottság álláspontja szerint előfordulhat, hogy az ún. „tengeri zálogjog”[4] – amely a munkáltató fizetésképtelensége esetére e két utóbbi tagállamban a tengerészek számára nyújtott legfőbb védelmi eszköznek tűnik – nem mindig nyújt a garanciaintézet által biztosítottal azonos szintű védelmet, mivel egyes esetekben a hajó értéke nem fedezi a fennálló követeléseknek az irányelv által előírt minimális összegét.

b) a természetes személyek által alkalmazott háztartási alkalmazottakat és az olyan halászokat, akik bérezése a bevételből való részesedés formájában történik, feltéve, hogy a nemzeti jogban e kizárások már léteztek a 2002/74/EK irányelvnek az érintett tagállamban történt hatálybalépésének időpontjában (az 1. cikk (3) bekezdése). A Bizottság megállapítja, hogy a bevételekből részesedő halászokat Görögországban, Olaszországban, Máltán és az Egyesült Királyságban, míg a háztartási alkalmazottakat Spanyolországban, Franciaországban, Máltán, Hollandiában és Lengyelországban zárták ki az irányelv hatálya alól.

Az érintett munkáltatók

Az irányelv valamennyi olyan – a nemzeti jogszabályok értelmében vett – munkáltatóra vonatkozik, amely fizetésképtelen. Az irányelv a munkáltatók egyetlen kategóriájának kizárását sem teszi lehetővé.

A munkáltató akkor fizetésképtelen (a 2. cikk (1) bekezdése), ha:

- a munkáltató fizetésképtelensége alapján a nemzeti jog szerinti kollektív eljárás kezdeményezésére irányuló kérelmet terjesztettek elő, amely a munkáltató vagyonának részleges vagy teljes lefoglalásával, valamint felszámoló (vagy hasonló feladatot ellátó személy) kinevezésével jár;

- az illetékes hatóság elhatározta az eljárás megkezdését (vagy megállapította, hogy a munkáltató vállalkozása vagy üzeme végleg megszűnt, és a rendelkezésre álló eszközök nem elegendőek az eljárás megkezdésének biztosítására).

A Bizottság megjegyzi, hogy az 1346/2000/EK tanácsi rendeletet[5] azokra a fizetésképtelenségi eljárásokra kell alkalmazni, amelyek az adós részleges vagy teljes vagyonlefoglalását és a felszámoló kijelölését foglalják magukban (az 1. cikk (1) bekezdése), vagyis ugyanazon fizetésképtelenségi eljárásokra, mint amelyekre az irányelv kiterjed. E körülmények között a tagállamok – kevés kivételtől eltekintve – megerősítették a Bizottság számára, hogy az irányelv hatálya alá tartozó nemzeti fizetésképtelenségi eljárások azonosak a rendelet A. mellékletében felsoroltakkal. A kivételek a következők: Németország, ahol csak az Insolvenzverfahren keletkeztet az irányelv által védett követelést; Görögország, ahol az irányelv hatálya alól kizárták azokat az eseteket, amikor a) a társaságot ideiglenes felügyelet (a hitelezők felügyelete és irányítása) alá vonják, valamint b) a társaságot csődgondnokság alá helyezik annak érdekében, hogy hitelezőivel egyezséget köthessen; Írország, ahol az examinership és a winding up of partnerships elnevezésű eljárásokat zárták ki az irányelv hatálya alól; Magyarország, ahol csak a felszámolási eljárásra terjednek ki a belföldi végrehajtási jogszabályok; Szlovénia, ahol a skrajšani stečajni postopek és a prisilna poravnava v stečaju nevű eljárás nem tartozik az irányelv hatálya alá. Mivel a két jogforrás hatálya alá tartozó fizetésképtelenségi eljárások meghatározása azonos, a Bizottság még részletesebben meg fogja vizsgálni ezt a kérdést, hogy megbizonyosodjék arról, hogy a védelem valamennyi releváns fizetésképtelenségi eljárásra kiterjed.

A belga jogszabályok a fizetésképtelenség helyett a vállalkozás megszüntetésének fogalmát használják. A vállalkozás megszüntetése „a vállalkozás fő tevékenységének végleges beszüntetése, amelynek során a munkavállalók száma a vállalkozás fő tevékenységének végleges beszüntetésének negyedévét megelőző négy negyedév során alkalmazott munkavállalók átlagos számának negyede alá csökken”[6]. Előfordulhat, hogy a belga garanciaalap nem fedez bizonyos, az irányelv által meghatározott fizetésképtelenségi eseteket.

Dánia, amelyre a rendelet nem kötelező, arról tájékoztatta a Bizottságot, hogy a nemzeti garanciaalap a következő helyzeteket fedezi: a) csőd; b) az az eset, amikor a munkáltató a fizetésképtelenségének megállapításakor felhagy kereskedelmi tevékenységével; c) a munkáltató halála, amennyiben vagyonára fizetésképtelenség miatt csődgondnokot rendelnek ki, vagy azt csődgondnokság nélkül értékesítik.

Az irányelv (2. cikkének (4) bekezdésében) mindenesetre lehetővé teszi, hogy a tagállamok kiterjesszék a munkavállalók védelmét a fizetésképtelenség olyan más eseteire is, amelyek nem felelnek meg a 2. cikk (1) bekezdésében foglalt követelményeknek.

Az irányelv nem tesz különbséget a munkáltatók között sem aszerint, hogy végeznek-e kereskedelmi tevékenységet, sem pedig méretük vagy profitorientált avagy nonprofit jellegük szerint, és ezt a tagállami garanciarendszerek sem tehetik meg. A Bizottság mindazonáltal megállapítja, hogy Magyarországon csak a személyek vagy egyéb jogalanyok meghatározott típusai lehetnek csődeljárás alanyai. Csődeljárás Luxemburgban is csak gazdasági társaságok vagy kereskedőnek minősülő természetes személyek ellen indítható. Ez akár azt is jelentheti, hogy egyes természetes és jogi személyek által foglalkoztatott munkavállalók nem részesülnek az irányelv által biztosított védelem köréből.

A GARANCIAINTÉZET ÁLTAL KIEGYENLÍTETT KÖVETELÉSEK (3. ÉS 4. CIKK)

A garanciaintézet által átvállalt követelések azok a munkaszerződés alapján fennálló fizetési követelések, amelyek a tagállamok által meghatározott időpont előtti és/vagy utáni időszakra vonatkoznak. Bulgáriában, a Cseh Köztársaságban, Dániában, Görögországban, Máltán, Portugáliában és Ausztriában a fizetésképtelenség megállapítása iránti kérelem előterjesztése előtti hat hónap az a referencia-időszak, amelyre a követelésnek vonatkoznia kell; Lengyelország kilenc hónapot alkalmaz referencia-időszakként, Olaszország és Lettország 12 hónapot, Szlovákia, Írország és Litvánia 18 hónapot, Ciprus 78 hetet, míg a belgiumi referencia-időszak 12 hónappal a társaság megszüntetése előtt kezdődik, és 13 hónappal az után ér véget. Több tagállam referencia-időszak helyett csak egy olyan dátumot határozott meg, amely előtti és/vagy utáni időszakra kell a követelésnek vonatkoznia. Ez a helyzet Észtországban, Franciaországban, Németországban, Luxemburgban, Magyarországon, Hollandiában, Romániában, Szlovéniában, Spanyolországban, Finnországban, Svédországban és az Egyesült Királyságban.

A „díjazás” szó meghatározását az irányelv a nemzeti jogszabályokra bízza, aminek következtében a garancia terjedelme különbözik az egyes tagállamokban. Mindazonáltal a nemzeti jogszabályoknak a garanciaintézetek által nyújtandó juttatások meghatározásakor tiszteletben kell tartaniuk az egyenlőség és megkülönböztetésmentesség általános elvét[7].

Az irányelv (a 4. cikk (1) bekezdése) megengedi továbbá, hogy a tagállamok kétféleképpen korlátozzák a garanciaintézet felelősségét:

1. azon időszak hosszának meghatározásával, amely alatt a fennálló követeléseket meg kell fizetni, feltéve, hogy ez az időszak legalább a munkaviszony utolsó három hónapjára járó fizetési igényre vonatkozó időszak, vagy – legalább 18 hónapos referencia-időszak esetében – nyolc hét (a 4. cikk (2) bekezdése). Belgium, Dánia, Franciaország, Magyarország, Ausztria és Finnország nem élt ezzel a lehetőséggel. Bulgária, a Cseh Köztársaság, Németország, Észtország, Görögország, Olaszország, Lettország, Litvánia, Málta, Lengyelország, Románia, Szlovénia és Szlovákia legfeljebb három hónapos időszakot választott; a maximális időszak Írországban és az Egyesült Királyságban nyolc hét, Cipruson 13 hét, Hollandiában 19 hét, Spanyolországban 150 nap, Luxemburgban és Portugáliában hat hónap, Svédországban pedig nyolc hónap;

2. a garanciaintézet által teljesítendő kifizetésekre vonatkozó felső határ megállapításával, feltéve, hogy ezek a felső határok nem alacsonyabbak, mint amely szociálisan összeegyeztethető az irányelv szociális céljával (a 4. cikk (3) bekezdése). Hollandia kivételével valamennyi tagállam meghatározott ilyen felső határt, de a felső határok kiszámításának módjai között jelentősek az eltérések. Az irányelv e tekintetben nem tartalmaz pontos előírásokat. Miként azonban a Bizottság az irányelv végrehajtásáról szóló 1995. évi jelentésében[8] elismerte, vélelmezhető, hogy ha a garanciális kifizetések végső soron jóléti juttatásoknak vagy a jogszabályban meghatározott minimálbérnek felelnének meg, az irányelv szociális céljával való összeegyeztethetőség kétségessé válhatna.

TRANSZNACIONÁLIS ESETEK (9. ÉS 10. CIKK)

Az irányelv rendelkezései szerint amennyiben egy, legalább két tagállam területén tevékenykedő vállalkozás fizetésképtelenné válik, akkor a munkavállalók fennálló követeléseinek teljesítéséért annak a tagállamnak az intézete felelős, amelynek területén az érintett munkavállalók munkát végeznek, vagy szokásosan munkát végeznek (a 9. cikk (1) bekezdése). A C-310/07. sz. ügyben hozott ítéletében[9] a Bíróság kimondta, hogy ahhoz, hogy egy valamely tagállamban letelepedett vállalkozást a tevékenységét valamely másik tagállam területén gyakorló vállalkozásnak lehessen tekinteni, nem kell fiókteleppel vagy állandó telephellyel rendelkeznie ebben a másik államban, szükséges azonban e vállalkozás állandó gazdasági jelenléte ez utóbbi tagállamban, amelyet a tevékenység folytatását lehetővé tévő emberi erőforrás megléte jellemez.

A Bizottság megállapítja (lásd a melléklet 4. táblázatát), hogy a 2006 és 2008 közötti időszakban 239 esetben fordult elő, hogy az egyik tagállam garanciaintézete egy másik tagállam fizetésképtelen vállalkozásának munkavállalói számára kifizetéseket teljesített. Az érintett munkavállalók száma 1 158 volt, a kifizetett összegek együttesen mintegy 10,8 millió EUR-t tettek ki.

A tagállamok a Bizottság segítségével az információcseréhez használható – jelenleg véglegesítés alatt álló – egységes formanyomtatványt készítenek, az irányelv 10. cikke (1) bekezdésének végrehajtását megkönnyítendő.

Ezenkívül a Bizottság az irányelv 10. cikkének (2) bekezdésével összhangban közzéteszi honlapján az illetékes közigazgatási hatóságok és/vagy garanciaintézetek elérhetőségeit, és rendszeresen frissíti azokat: http://ec.europa.eu/social/main.jsp?catId=706&langId=en&intPageId=198.

VISSZALÉPÉST KIZÁRÓ RENDELKEZÉS (A 11. CIKK MÁSODIK BEKEZDÉSE)

A Bizottság nem találkozott olyan esettel, amikor az irányelv végrehajtása az irányelv hatálybalépésekor a tagállamokban fennálló helyzethez képest történő visszalépést vagy a munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkavállalók általános védelmi szintjének csökkenését eredményezte volna. Ellenkezőleg: az irányelv végrehajtása megerősítette a munkavállalók védelmét, mivel annak következtében garanciaintézetek jöttek létre azokban a tagállamokban, ahol korábban nem léteztek ilyenek.

A TULAJDONOS-MUNKAVÁLLALÓ HELYZETE (A 12. CIKK C) PONTJA)

Az irányelv értelmében a tagállamok megtagadhatják a védelmet vagy csökkenthetik annak mértékét, amennyiben a munkavállaló maga vagy közeli hozzátartozóival együtt az érintett vállalkozás jelentős részének tulajdonosa volt, és jelentős mértékben befolyásolta annak tevékenységeit.

Több tagállam élt ezzel a lehetőséggel (a Cseh Köztársaság, Dánia, Németország, Görögország, Ciprus, Lettország, Málta, Hollandia, Ausztria, Szlovénia és Svédország). Más tagállamokban (Spanyolország, Írország, Finnország) az e személyeknek nyújtott védelem megtagadása közvetett módon, a „munkavállaló” kifejezés meghatározásán keresztül történik, ugyanis az a személy, aki a vállalkozás egy részének tulajdonosa, és jelentős mértékben befolyásolja annak tevékenységeit, nem minősül „munkavállalónak”. Bulgáriában ahhoz, hogy a munkavállalót kizárják a védelem köréből, elegendő, ha a társaságnak vagy a társaság ügyvezető testületének tagja. Mivel nincs olyan előírás, amely szerint a részesedésnek jelentősnek kell lennie, és a munkavállalónak jelentős mértékben befolyásolnia kell a vállalkozás tevékenységeit, ez összeegyeztethetetlennek tűnik az irányelvvel. A többi tagállam (Belgium, Észtország, Franciaország, Olaszország, Litvánia, Luxemburg, Magyarország, Lengyelország, Portugália, Románia, Szlovákia és az Egyesült Királyság) nem élt ezzel a lehetőséggel.

AZ ESETEK ÁTTEKINTÉSE

2010 elején a Bizottság kérdőívet küldött a tagállamoknak, hogy adatokat gyűjtsön a nemzeti garanciaintézetek által kezelt fizetésképtelenségi esetek és az érintett munkavállalók számáról, valamint a munkavállalóknak kifizetett összegekről (lásd a melléklet 1., 2. és 3. táblázatát)[10].

2006 és 2009 között a nemzeti garanciaintézetek több mint 420 000 fizetésképtelenségi esetben avatkoztak be (lásd a melléklet 1. táblázatát). Ugyanezen időszakban a garanciaintézetek 3,4 millió munkavállaló számára teljesítettek kifizetést munkáltatójuk fizetésképtelensége miatt (lásd a melléklet 2. táblázatát). A garanciaintézetek 17,7 milliárd EUR-t fizettek ki e munkavállalóknak (lásd a melléklet 3. táblázatát). Az egy esetre jutó munkavállalók átlagos száma 2006 és 2009 között nyolc volt, az egy-egy munkavállalónak a nemzeti garanciaintézetek által kifizetett átlagos összeg pedig 5 187 EUR.

A Bizottság kiemeli, hogy 2008 és 2009 között jelentős növekedés következett be az ügyek számában (+ 19 %), valamint – elsősorban – a munkavállalók számában (+ 61 %) és a kifizetett összegben (+ 72 %), ami a gazdasági válság számlájára írható. A fizetésképtelenné vált társaságok átlagos mérete 2009-re szintén növekedett (ez 2008-ban esetenként 7,4 munkavállaló volt, ami 2009-re 35%-kal, esetenként 10,0 munkavállalóra nőtt), csakúgy, mint a ki nem fizetett díjazások összege (ez 2008-ban munkavállalónként 5 059 EUR volt, ami 2009-re 7%-kal, munkavállalónként 5 409 EUR-ra nőtt).

Jóllehet a tagállamok közül Németországban merült fel a legtöbb eset (2006 és 2009 között 146 673), Franciaországban volt legmagasabb a munkavállalók száma (2006 és 2009 között 953 887) és a kifizetett összeg is (6,4 milliárd EUR).

AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS PARTNEREK ÁLLÁSPONTJA

A BUSINESSEUROPE észrevételt előterjesztő hét tagszövetsége és az UEAPME álláspontja szerint az irányelv elérte azon célját, hogy a munkáltató fizetésképtelensége esetén minimális szintű védelmet biztosítson a munkavállalók számára, és a 4. cikk (3) bekezdése alapján meghatározott felső határok szociálisan összeegyeztethetők az irányelv szociális céljával.

Az Európai Szakszervezetek Szövetsége (ESZSZ) a 2008/94/EK irányelvet az uniós jog olyan nélkülözhetetlen eszközének tekinti, amely Európa-szerte minimális szintű védelmet biztosít a munkavállalók számára. Komoly aggodalommal látja azonban, hogy a tagállamok – élve a 4. cikk (2) és (3) bekezdésében biztosított lehetőséggel – alacsony felső határokat és nagyon rövid határidőket határoztak meg. Az ESZSZ szerint számos nemzeti tagszervezete komoly aggodalmaknak adott hangot amiatt, hogy a ki nem fizetett munkabérek sok munkavállaló esetében meghaladják a nemzeti jogszabályok által meghatározott határértékeket. Az ESZSZ hangsúlyozza továbbá, hogy a 4. cikk (2), és különösen (3) bekezdésének szövegezése nagyon tág, és olyan jelentős mérlegelési jogkört enged a tagállamoknak, amely alapján azok nagy mértékben csökkenthetik az irányelv alapján fennálló kötelezettségeiket. Ezért az ESZSZ álláspontja szerint célszerű lenne felülvizsgálni e rendelkezéseket. Az ESZSZ szerint további problémás területet jelent az irányelv alkalmazási köre, különösen a „fennálló követelések” kifejezés értelmezése, mivel számos tagállam szűken definiálja a „díjazás” fogalmát (pl. a végkielégítés, a jutalmak, a megtérítési módozatok stb. kizárásával). Az ESZSZ szerint ez jelentős összegű követelés kielégítésének elmaradását eredményezheti.

KÖVETKEZTETÉSEK

Több mint 30 évvel az eredeti irányelv 1980-ban történt elfogadása után a Bizottság úgy véli, hogy az irányelv a nemzetközi piacon továbbra is kulcsszerepet játszik a munkavállalók jogaival kapcsolatos minimális szintű védelem biztosításában. A tagállamokat olyan garanciaintézetek felállítására kötelezték, amelyek fizetésképtelenség esetén beavatkoznak a munkavállalók fennálló követeléseinek teljesítése érdekében. Az irányelv hatékony voltát az a 3,4 millió munkavállaló igazolja, akinek a garanciaintézetek beavatkozásában megnyilvánuló biztonsági háló az elmúlt négy évben – nagyrészt a gazdasági válság idején – segítségére volt. A 2002-ben elvégzett felülvizsgálatnak köszönhetően világosabbá váltak a transznacionális helyzetek jogkövetkezményei, és fokozódott a jogbiztonság, mivel a fizetésképtelenségre vonatkozó tagállami jogszabályok változásait figyelembe véve átdolgozták a rendelkezéseket.

A fenti elemzés azt mutatja, hogy a bejelentési kötelezettség hatálya alá tartozó rendelkezések végrehajtása és alkalmazása általánosságban helyesen történt. Van még azonban néhány olyan problémás terület, amelyet a Bizottság a megfelelő eszközökkel, szükség esetén akár jogsértési eljárás kezdeményezésével, orvosolni kíván.

A Bizottság továbbra is nyomon fogja követni az irányelv alkalmazását, figyelembe véve a munkajogi, valamint a fizetésképtelenségre vonatkozó jogszabályok területén végbe menő további fejleményeket, annak érdekében, hogy biztosítsa az irányelv céljának megfelelő megvalósulását.

MELLÉKLET

1. táblázat: Azon esetek száma, amelyekben a garanciaintézet beavatkozását kérték

2006 | 2007 | 2008 | 2009 | 2006-tól 2009-ig összesen |

Belgium | 4 256 | 3 744 | 3 967 | 4 174 | 16 141 |

Bulgária | 6 | 3 | 9 | 18 |

Cseh Köztársaság | 449 | 382 | 386 | 750 | 1 967 |

Dánia | 1 221 | 1 091 | 1 847 | 3 167 | 7 326 |

Németország | 38 133 | 38 711 | 35 447 | 34 382 | 146 673 |

Észtország | 131 | 94 | 176 | 491 | 892 |

Írország | 167 | 194 | 287 | 671 | 1 319 |

Görögország | - | - | - | - | - |

Spanyolország | 12 431 | 12 654 | 13 229 | 16 466 | 54 780 |

Franciaország | 19 655 | 19 577 | 24 046 | 27 113 | 90 391 |

Olaszország |

Ciprus | 7 | 5 | 1 | 2 | 15 |

Lettország | 95 | 60 | 84 | 138 | 377 |

Litvánia | 379 | 293 | 300 | 340 | 1 312 |

Luxemburg |

Magyarország | 1 273 | 1 235 | 1 419 | 2 222 | 6 149 |

Málta | 0 | 1 | 0 | 1 | 2 |

Hollandia | 3 796 | 2 392 | 2 580 | 4 641 | 13 409 |

Ausztria | 4 036 | 3 508 | 3 563 | 4 036 | 15 143 |

Lengyelország | 635 | 631 | 338 | 401 | 2 005 |

Portugália | 583 | 795 | 1 216 | 2 889 | 5 483 |

Románia | 4 | 22 | 47 | 73 |

Szlovénia | 92 | 88 | 76 | 108 | 364 |

Szlovák Köztársaság | 80 | 58 | 62 | 174 | 374 |

Finnország | 2 167 | 2 098 | 2 243 | 2 965 | 9 473 |

Svédország | 2 200 | 1 900 | 2 400 | 3 300 | 9 800 |

Egyesült Királyság | 9 369 | 8 036 | 7 593 | 12 135 | 37 133 |

Az EU 27 tagállama | 101 155 | 97 557 | 101 285 | 120 622 | 420 619 |

2. táblázat: Azon munkavállalók száma, akiknek fennálló követeléseit a garanciaintézet teljes mértékben vagy részben kifizette

2006 | 2007 | 2008 | 2009 | 2006-tól 2009-ig összesen |

Belgium | 19 104 | 16 628 | 17 414 | 18 922 | 72 068 |

Bulgária | 45 | 20 | 433 | 498 |

Cseh Köztársaság | 7 549 | 6 888 | 5 055 | 19 451 | 38 943 |

Dánia | 9 886 | 10 244 | 19 328 | 34 694 | 74 152 |

Németország | 189 695 | 167 593 | 173 004 | 304 719 | 835 011 |

Észtország | 1 256 | 1 158 | 2 292 | 6 661 | 11 367 |

Írország | 4 687 | 6 609 | 9 704 | 20 172 | 41 172 |

Görögország | 758 | 284 | 432 | 148 | 1 622 |

Spanyolország | 57 738 | 56 382 | 63 994 | 99 071 | 277 185 |

Franciaország | 220 812 | 208 233 | 235 062 | 289 780 | 953 887 |

Olaszország | 0 |

Ciprus | 48 | 16 | 2 | 63 | 129 |

Lettország | 2 598 | 928 | 1 029 | 2 015 | 6 570 |

Litvánia | 11 140 | 5 794 | 6 894 | 8 110 | 31 938 |

Luxemburg | 0 |

Magyarország | 21 319 | 15 888 | 12 665 | 28 664 | 78 536 |

Málta | 0 | 32 | 0 | 17 | 49 |

Hollandia | 30 729 | 21 554 | 27 890 | 59 243 | 139 416 |

Ausztria | 34 521 | 30 986 | 28 219 | 36 191 | 129 917 |

Lengyelország | 20 321 | 17 151 | 20 319 | 35 674 | 93 465 |

Portugália | 9 530 | 12 220 | 14 120 | 18 263 | 54 133 |

Románia | 618 | 2 578 | 2 353 | 5 549 |

Szlovénia | 1 276 | 430 | 448 | 6 259 | 8 413 |

Szlovák Köztársaság | 2 604 | 2 821 | 4 308 | 8 114 | 17 847 |

Finnország | 6 022 | 5 021 | 7 714 | 9 253 | 28 010 |

Svédország | 17 100 | 14 000 | 19 100 | 29 100 | 79 300 |

Egyesült Királyság | 92 516 | 86 006 | 76 416 | 164 083 | 419 021 |

Az EU 27 tagállama | 761 209 | 687 529 | 748 007 | 1 201 453 | 3 398 198 |

3. táblázat: A garanciaintézet által kifizetett összegek (EUR-ban)

2006 | 2007 | 2008 | 2009 | 2006-tól 2009-ig összesen |

Belgium | 132 410 251 | 110 682 560 | 122 806 878 | 151 927 588 | 517 827 277 |

Bulgária | - | 14 265 | 5 115 | 232 022 | 251 402 |

Cseh Köztársaság | 6 477 066 | 7 060 182 | 6 026 217 | 31 928 617 | 51 492 081 |

Dánia | 28 287 595 | 36 372 910 | 89 592 275 | 157 395 719 | 311 648 498 |

Németország | 983 495 381 | 849 977 920 | 822 226 706 | 1 755 302 560 | 4 411 002 567 |

Észtország | 954 629 | 1 476 662 | 4 329 696 | 13 492 496 | 20 253 484 |

Írország | 4 308 000 | 5 727 000 | 10 068 000 | 19 958 000 | 40 061 000 |

Görögország | 2 130 303 | 496 418 | 986 256 | 311 315 | 3 924 292 |

Spanyolország | 269 549 468 | 327 130 512 | 359 752 446 | 643 538 235 | 1 599 970 661 |

Franciaország | 1 458 000 000 | 1 400 000 000 | 1 463 000 000 | 2 117 000 000 | 6 438 000 000 |

Olaszország |

Ciprus | 96 147 | 7 803 | 1 910 | 14 554 | 120 414 |

Lettország | 1 937 982 | 821 591 | 1 850 184 | 2 724 831 | 7 334 587 |

Litvánia | 6 835 032 | 3 880 908 | 5 271 084 | 6 545 412 | 22 532 437 |

Luxemburg |

Magyarország | 21 360 781 | 16 841 854 | 18 043 815 | 32 734 634 | 88 981 085 |

Málta | 0 | 35 816 | 0 | 22 062 | 57 878 |

Hollandia | 205 314 711 | 141 211 281 | 174 557 007 | 398 691 488 | 919 774 487 |

Ausztria | 184 854 654 | 208 047 412 | 208 055 837 | 277 579 642 | 878 537 545 |

Lengyelország | 18 203 753 | 21 036 816 | 27 170 354 | 43 977 262 | 110 388 185 |

Portugália | 40 198 540 | 52 988 075 | 70 475 958 | 80 900 936 | 244 563 509 |

Románia | - | 431 282 | 1 067 814 | 1 168 956 | 2 668 052 |

Szlovénia | 2 163 308 | 744 805 | 849 295 | 13 321 203 | 17 078 611 |

Szlovák Köztársaság | 2 570 000 | 2 304 056 | 5 111 233 | 9 872 000 | 19 857 289 |

Finnország | 18 930 558 | 16 447 990 | 24 135 752 | 35 396 292 | 94 910 592 |

Svédország | 101 854 253 | 90 453 076 | 101 734 753 | 224 435 216 | 518 477 298 |

Egyesült Királyság | 415 375 589 | 245 454 000 | 267 021 651 | 479 967 226 | 1 407 818 465 |

Az EU 27 tagállama | 3 905 308 001 | 3 539 645 194 | 3 784 140 235 | 6 498 438 266 | 17 727 531 696 |

4. táblázat: A garanciaintézet 2006 és 2008 közötti, azon munkavállalók érdekét szolgáló beavatkozásai, akiknek a munkáltatója ellen egy másik tagállamban fizetésképtelenségi eljárás megindítását kezdeményezték

Az egy garanciaintézetre jutó határokon átnyúló fizetésképtelenségi esetek száma | Érintett munkavállalók száma | Kifizetett összegek (EUR-ban) |

Belgium | 48 | 156 | 2 093 600 |

Bulgária | 0 | 0 | 0 |

Cseh Köztársaság |

Dánia | 2 | 2 | 19 119 |

Németország | 26 | 188 | 400 850 |

Észtország |

Írország | 22 | 43 | 139 949 |

Görögország | 0 | 0 | 0 |

Spanyolország | 0 | 0 | 0 |

Franciaország | 39 | 163 | 2 513 154 |

Olaszország | 6 | 6 | 156 458 |

Ciprus |

Lettország | 0 | 0 | 0 |

Litvánia | 0 | 0 | 0 |

Luxemburg | 1 | 29 | 129 368 |

Magyarország | 0 | 0 | 0 |

Málta | 0 | 0 | 0 |

Hollandia | Nem állnak rendelkezésre adatok, mert a holland garanciaintézet nem vette külön nyilvántartásba a transznacionális eseteket. |

Ausztria | 59 | 214 | 1 346 751 |

Lengyelország | 0 | 0 | 0 |

Portugália | 1 | 17 | 111 172 |

Románia | 0 | 0 | 0 |

Szlovénia | 1 | 3 | 3 855 |

Szlovák Köztársaság | 0 | 0 | 0 |

Finnország | 15 | 69 | 434 253 |

Svédország | 13 | 259 | 3 415 180 |

Egyesült Királyság | 6 | 9 | 65 214 |

Az EU 27 tagállama | 239 | 1 158 | 10 828 924 |

[1] Az Európai Parlament és a Tanács 2008. október 22-i 2008/94/EK irányelve a munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkavállalók védelméről (HL L 283., 2008.10.28., 36. o.).

[2] A Tanács 1980. október 20-i 80/987/EGK irányelve a munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkavállalók védelmére vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről (HL L 283., 1980.10.28., 23. o.).

[3] Az Európai Parlament és a Tanács 2002. szeptember 23-i 2002/74/EK irányelve a munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkavállalók védelmére vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló 80/987/EGK tanácsi irányelv módosításáról (HL L 270., 2002.10.8., 10. o.).

[4] Egy hajón fennálló tengeri jelzálogjog bizonyos követelések (köztük munkabér-követelések) számára elsőbbségi jogot biztosít a nyilvántartásba vett zálogjogokkal, jelzálogjogokkal és kézizálogjogokkal szemben (A tengeri zálogjogokról és jelzálogjogokról szóló, 1993. évi nemzetközi egyezmény).

[5] A Tanács 2000. május 29-i 1346/2000/EK rendelete a fizetésképtelenségi eljárásról (HL L 160., 2000.6.30., 1. o.).

[6] A 2002. június 26-i törvény 3. cikke (1) bekezdésének első francia bekezdése.

[7] A Bíróság (első tanács) 2004. december 16-i ítélete a C-520/03. sz., José Vicente Olaso Valero kontra Fondo de Garantía Salarial (Fogasa) ügyben (EBHT 2004., I-12065. o., 34. pont).

[8] COM(95) 164, 1995. június 15.

[9] A Bíróság Svenska staten kontra Anders Holmqvist ügyben hozott, 2008. október 16-i ítélete.

[10] Olaszország és Luxemburg nem válaszolt a kérdőívre.